TARTALOMJEGYZÉK 1. FEJEZET 1

ELŐSZÓ Amikor P. D. Ouspensky-t megkérdezték, szándékában áll-e kiadatni az előadásait, azzal a kérdéssel felelt: „Ugyan mi végre? Nem az előadások a legfontosabbak, hanem a kérdések és a válaszok." A jelen könyv szöveghű kivonatokat tartalmaz Ouspensky 1921 és 1946 között tartott előadásaiból valamint a hozzá kapcsolódó kérdésekből és válaszokból. Az első fejezetben áttekintést kapunk az alapvető elgondolásokról, fogalmakról, amelyeknek a részletes kifejtése a további fejezetekben található témakörről témakörre, abban a sorrendben, amit Ouspensky maga is követett. Ennek a sorrendnek a betartásához az anyag némely részét ki kellett emelni az időrendben elfoglalt helyéről, ám sem a megfogalmazáson, sem a fogalmak jelentésének ismertetésén nem változtattunk.

v

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ

V 1. F E J E Z E T

1

Miről szól a szisztéma. A pszichológia tanulmányozása. Az ember tökéletlen­ sége. A világ és az ember tanulmányozása. A nagyságrend (skála) elve. Le­ hetséges fejlődés. Öntanulmányozás. A sok „én". A funkciók felosztása. A tudatosság négy állapota. Önmegfigyelés. Önemlékezés. A két magasabb funk­ ció. A gépezet helytelen működése. Képzelődés. Hazudozás. Az akarat hiánya. Az irányítás hiánya. A kellemetlen érzelmek kifejezése. Negatív érzelmek. A hozzáállások megváltoztatása. A funkciók megfigyelése. Azonosulás. Igazodás. Alvás. Börtön és szabadulás. Az ember hét kategóriája. Gépiesség. A három tör­ vénye. A hét törvénye. Illúziók. Nem tudunk „tenni". }ó és gonosz. Erkölcs és lelkiismeret. Csak kevesen képesek fejlődni. A-, B- és C-befolyások. Mágneses központ. A világegyetem rossz pontján élünk. A Teremtés sugara. A törvények rendje.

2. F E J E Z E T

27

Az ember befejezetlen lény. Az őt megillető szint alatt él. A régi értékek átérté­ kelése. „Hasznos" és „ártalmas". Illúziók. Az ember alszik. Gyakorlati öntanul­ mányozás. Az akadályok tanulmányozása. A hazudozás pszichológiája. Az em­ ber gépezet. Állandó „én" létrehozása. Allegória a házról, amelyben zűrzavar uralkodik. Szerepek. Lökhárítók. Önemlékezés. Miért nem lehet népszerű ez a szisztéma. A börtön. A cél megfogalmazása. Szabadnák lenni. Bűn. Bűnbánat. Az emberiség segítése. Vonzás és taszítás. Önmegfigyelés. Minden, ami az em­ berhez tartozik, hét kategóriába sorolható. Tudás és létezés. Ezek kapcsolata. Tudásunk növelhető. A létezés megváltoztatásának szükségessége. Megértés. Káros funkciók. A negatív érzelmek kifejezése. Felesleges beszéd. Miben tér el ez a szisztéma a többitől. A létezés szintjei. Különböző kategóriákban gondol­ kodni. A jelen helyzet veszélyei.

3. F E J E Z E T Öntanulmányozás és önfejlesztés. A tudatosság állapotai és a funkciók. A tu­ datosság fokozatai. A funkciók felosztása. Önemlékezés. Gépiesség. A négy

vü

53

központ funkcióinak tanulmányozása. A központok felosztása. Figyelem. A formális apparátus. A központok helytelen működése. Négyfajta energia. A szivárgások megállítása. Negatív érzelmek. A negatív érzelmek kifejezésének megállítása. A hozzáállások megváltoztatása.

4. F E J E Z E T

78

Nyelv. A szisztémában alkalmazott különböző felosztások. Esszencia és szemé­ lyiség. A-, B- és C-befolyások. Mágneses központ. Rossz mágneses központ. Megbízott intéző. A véletlen törvénye. A sors törvénye. Az akarat törvénye. Az ok és okozat törvénye. Szökés a véletlen törvénye elől. Súlypont. Miért szükségesek az iskolák? Kik számára szükségesek az iskolák? Miből áll egy iskola? Az iskolák szintjei. A fakír útja, a szerzetes útja és a jógi útja. A negye­ dik út. A negyedik út és a hagyományos utak közötti különbség. Mindegyik út ugyanahhoz a célhoz vezet. Az iskola szintje a tanítványok szintjétől függ. Az emberiség belső körei.

5. F E J E Z E T

105

Az ember továbbfejlődésének lehetősége. A tudatosság hiánya. Az igazság meg­ ismerése. A tudatosság fokozatainak tanulmányozása. Onemlékezés és önmegfigyelés. Lehetetlen meghatározni az önemlékezést. Onemlékezés, mint a felébre­ dés módszere. Az onemlékezés megközelítése a gondolati központon keresztül. A gondolatok helyreállítása. A gondolatok megállítása, mint az onemlékezés előhívásának módszere. Onemlékezés érzelmi pillanatokban. Tudatlanság és gyengeség. Azonosulás és az azonosulás elleni küzdelem. Külső és belső igazo­ dás. Negatív érzelmek. Békés hely az emberben.

6. F E J E Z E T A megértés, mint fő követelmény ebben a szisztémában. A megértés viszonyla­ gossága. Hogyan növelhető a megértés. Új nyelv. Helyes és helytelen hozzáál­ lások. Hozzáállások és megértés. A cél és irány szükségessége. Az embernek ne­ héz kitalálnia, hogy mit akar. Céljaink túlságosan távoliak. A jó és a gonosz. Az erkölcs és az erkölcsi érzék szükségessége. Fel kell állítani egy állandó normát a helyes és helytelen megítélésére. A lelkiismeret fejlesztése, mint a szisztéma célja. Látni az ellentmondásokat. Lökhárítók, mint a lelkiismeret fejlődésének fő akadályai. Felkészülés a lökhárítók elpusztítására. A belső harmónia hiánya és a boldogság. Meg kell teremteni egyfajta belső egyensúlyt. Viselkedésnormák az életben. Tudatosság és lelkiismeret. Hogyan ismerhető fel az igazság. Az em­ bernek őszintének kell lennie önmagához. Gépiesség.

viii

134

7. F E J E Z E T

161

Létezésünk többszörös volta és az állandó „én" hiánya. Az „én" szó ót jelenté­ se. Különböző személyiségek, szeretem és nem szeretem dolgok. Felesleges és hasznos személyiségek. A mágneses központ és a helyettes intéző. Önmagunk szétválasztása „én"-re és „X"-re. Hamis személyiség. Mi az „én"? A hamis személyiség tanulmányozása, mint az önemlékezés elsajátításának eszköze. A hamis személyiség elleni küzdelemre tett erőfeszítések. Az irányítás szükséges­ sége. Hamis személyiség és negatív érzelmek. Mi megbízható, és mi nem az emberben. A szenvedés és a szenvedés hasznossága. Ne használjuk megkülön­ böztetés nélkül az „én" szót. A hamis személyiség eltorzítja a szisztéma ideáit. Fő jellemvonás, vagy jellemvonások. Az embernek ismernie kell a gyengesége­ it. Statikus hármas. A munka értékelése. Annak a veszélye, hogy az ember két részre szakadhat. Kristályosodás.

8. F E J E Z E T

187

Az ember helye a világban. Felfogóképességünk és gondolkodásunk korlátai. Az egész ismerete tekinthető tudásnak. A relativitás és a nagyságrend elve. A Há­ rom törvénye. Az anyag négy állapota. Nem látjuk a harmadik erőt. A Hét törvé­ nye. Emelkedő és ereszkedő oktávok. Az intervallumok megfigyelése. A teremtés sugara. Az Abszolút akarata. A teremtés sugara, mint egy új gondolkodás eszkö­ ze. Speciális nyelv. A teremtés sugara, mint oktáv. Földi szerves élet. A Hold táp­ lálása. Kozmikus befolyások. A Hold gépies befolyása. A befolyások és a létezés állapota. Bolygóhatások és esszencia. Kiszabadulás a törvények alól. A fejlődés lehetősége. Az ember, mint a szerves élet része. A törvények tanulmányozása. Igazság és igazságtalanság. Az emberhez tartozó törvények. Munka a természet ellenében. A kozmikus ideák tanulmányozása segíti az önemlékezést. A három törvénye és a teremtés. Az erők haladása. A sugárzások három oktávja. Hidrogén­ táblázat. Az anyag különböző szintjei. Oldaloktáv. Az evolúció lehetősége.

9. F E J E Z E T Az ember kémiai gyárként való tanulmányozása. Táplálékdiagram. A táplálék három oktávja és ezek fejlődésének menete. Első szint egy gépies sokkal. Má­ sodik szint egy tudatos sokkal. Harmadik szint a második tudatos sokkal. A háromféle táplálék viszonylagos értéke. Benyomások. Önemlékezés. Szén 12. A nevetés, jó és rossz benyomások. Benyomások, mint különböző hidrogének. A benyomások irányítása. Munka a mi 12-n. Központok és a sebességük. Maga­ sabb központok és jellemzőik. Kapcsolat a magasabb központokkal. Magasabb központok és a drogok. Telepátia. Növelni kell a finomabb anyagok termelését. Energia és tárolása. Akkumulátorok. Kapcsolat a nagy akkumulátorral. Ásítás. A munka egészének a tudatosságra kell összpontosulnia.

ix

216

10.

FEJEZET

242

Nem tudunk „tenni". Fontos felismernünk ennek az ideának az igazságát. Az illúzió, hogy „ teszünk" és ami ezt létrehozza. A hétköznapi életben minden tör­ ténik, de a munkában meg kell tanulnunk „tenni". Szemben haladás az árral. Belsőleg „tenni". Az ördögi kör és a kiút. A központok összehangolása. Az em­ ber azzal kezd el „tenni", hogy először „nem tesz". Belső irányítás. Megtenni a lehetetlent és ennek jelentése. Több energia fektetése az erőfeszítésekbe. Munka az akaraton. Mit jelent az akarat a szó legteljesebb értelmében, és milyen a mi akaratunk? Az akaratunk a vágyak eredője. Belső konfliktus és küzdelem. Az akarat feladása. Csak rövid pillanatokra rendelkezünk akarattal. Fegyelem. Az önemlékezés szükségessége. A tudatosság akaratot jelent. A cél, mint irányító tényező. Mindig vissza kell térnünk a cél kérdéséhez. Önfejűség és akaratos­ ság. Súrlódás. Munka az önfejűség ellen. Az ember iskola nélkül semmit sem tehet. A rendszeres munka szükségessége. Válaszutak. Hold létrehozása önma­ gunkban. Súlypont. Rendkívüli erőfeszítés. Mi hat ösztönzően a munkára?

11. FEJEZET

267

Az iskolai elvek és módszerek tanulmányozásának szükségessége. A munka három vonala. Helyes és helytelen a munka három vonalának vonatkozásában. A megértés szükségessége. Az iskola céljai és szükségletei. Valaki mást állítani a helyünkre. A gyakorlati munkához szervezet szükséges. Mi a „munka"? A munka megbecsülése. Együttműködés másokkal. Az iskoláért végzett munka. Személyes ügynek tekinteni a szervezetet. A megfelelő típusú emberek. Negye­ dik utas iskolák. Megfelelő hozzáállás. Fizetség. Miként fizethetünk? Súlypont. Fegyelem. Szabályok. Nem megtenni azt, ami szükségtelen. A saját elhatározá­ sokfeladása. Megfelelni a követelményeknek. Sokkok az iskolai munkában. A választás ideája. Fizikai munka. Iskolai tudás. Magasabb intelligenciájú embe­ rek. Befolyásolhatják az iskolák az életet?

12.

FEJEZET

Különbséget kell tenni a szisztéma fontosabb és kevésbé fontos ideái között. A létezés korlátai. A létezés megváltoztatásának lehetőségei. Házigazda, csavar­ gó, bolond. Hasnamuss. Az alvás és a felébredés lehetősége. Felismerések és szavak. Hogyan erősíthető az érzelmi hozzáállás. Arányérzék. Önemlékezés. Ismerni és látni önmagunkat. Komolyság. A szokások elleni küzdelem. A gépiesség megértése. Erőfeszítések. Öntanulmányozás. Önmegfigyeiés. Sokkok. Ho­ gyan kerülhetünk magasabb érzelmi állapotba? Több energia fektetése a mun­ kába. Az érzelmi központ megedzése. Pozitív érzelmek. Kellemes és kellemetlen érzelmek. A munka jobb megbecsülése. Új dolgok kialakulása. A megértés lassú folyamat. A mérce emelése.

x

297

13. F E J E Z E T

326

Az emberi cselekedetek különböző kategóriái. A hármasok helyes és helytelen alkalmazása. Az emberi cselekedetek tanulmányozása. Észben tartani a kiindu­ lási pontot. Az „én" és a hamis személyiség szétválasztása. Látni a hamis sze­ mélyiséget. Maszkok. Lökhárítók és gyengeségek. A módszerek tanulmányozá­ sa. Ébresztőórák. Lehetetlen hasznossági szempontból tanulmányozni a szisz­ témát. Filozófiai, elméleti és gyakorlati nyelv. Az iskola három fokozata. Helyes gondolkodás. Hosszú és rövid gondolatok. Az intellektus szerepe. Különböző értékek. Jó és rossz kíváncsiság. Kritikus hozzáállás. Mások befolyásolása. A ravasz ember és az ördög története.

14. F E J E Z E T

356

Egyéni nehézségek. Meg kell keresni a legégetőbb és leggyakrabban felbukkanó nehézséget. Negatív érzelmek, képzelődés, formális gondolkodás. Új nézőpont­ ok kialakítása. Az azonosulás elleni küzdelem. A negatív érzelmek három kate­ góriája, és hogyan küzdhetünk meg az egyes kategóriákkal. A negatív érzelmek átalakítása. Ingerültség. Lustaság. Unalmas negatív állapotok. A képzelődés különböző formái. A szenvedés feladása. Önkéntes szenvedés, mint a számunk­ ra lehetséges legnagyobb erő. A szenvedés szerepe a szerves életben. Az embert speciálisan a fejlődésre teremtették. A felelősség kérdése az egyéni munkában. Több vonalon kell dolgozni egyidejűleg. Formális gondolkodás és a jellemzői. Asszociatív gondolkodás. Az igazság megértéséhez a magasabb központokra van szükség. Meditáció. Helyes gondolkodás. Képzeletbeli beszélgetések. A hit különböző jelentései. Élet a halál után.

15. F E J E Z E T Az ezoterizmus ideája. A gondolkodás logikai és pszichológiai módszere. A pszichológiai módszer magyarázata. Mit foglal magába az ezoterizmus ideája? Bizonyos ezoterikus ideák csak nehéz időszakokban válnak hozzáférhetővé. Az egység meglétének szükségessége. A tudás anyagszerűsége. Az átlagon felüli tudás, és ami megkülönbözteti a közönséges tudástól. A tudás akkumulátorai. Iskolák. Befolyásolhatja az ember a külső eseményeket? A hétköznapi élet ta­ nulmányozása. Az élet nagy horderejű eseményei és ezek hatásai. Szubjektív módszerek és az objektív módszer. Hozzáállások, mint a befolyások megváltoz­ tatásának eszközei. Az élet eseményeinek megítélése. A B-befolyások fokozatos eltűnése. Miért csökken az ezoterikus körök befolyása. A felkészültség hiánya. A szisztéma és tanításának módszere. Különböző nagyságrendek. Az iskolák halála és a létezésükhöz szükséges feltételek. A szisztéma és a kereszténység kapcsolata. Meghalni és megszületni. Ima. A Miatyánk tanulmányozására vo­ natkozó javaslatok.

xi

385

16.

FEJEZET

413

A visszatérés ideája csak elméletnek tekinthető. Az emberek különbözőképpen viszonyulnak a visszatérés lehetőségéhez. Három egymást követő visszatérés. Miért csak korlátozott mértékben adódhat lehetőség a C-befolyás befogadására. Emlékezés előző életekre. A reinkarnáció elmélete, mint a visszatérés ideájának egyszerűsített formája. Lehetetlen bizonyítékokat találni. A létezésünk állapota korlátoz minket. Az esszencia különböző fajtái, mint az előző életek létezése mellett szóló legerősebb érv. Miért nem térhetnek vissza az iskolák? A visszaté­ rés tanulmányozása az ember életében. Az örök visszatérés nem örök. Előfordul­ hatnak variációk. A lehetőségek korlátozottak, és az idő meg van számlálva. Az önemlékezés és a visszatérés. A személyiség és a visszatérés. A gyermeki agy tanulmányozása. A visszatérés ideájának eredete. Az idő három dimenziója. Az örök visszatérés ideája és a szisztéma. Párhuzamos idő. Elménk korlátai. A tendenciák erősödése és a visszatérés. Milyen kilátásai vannak az embernek arra, hogy legközelebb is találkozzon egy iskolával. Felkészültnek lenni. Min­ denki számára ugyanaz a kiindulási pont? Az iskola és az általa felállított kö­ vetelmények. Az esszencia halála. A visszatérés és a halál időpontja. A világ eseményeinek megismétlődése. A felébredés az egyetlen, ami lényeges.

TÁRGYMUTATÓ

439

xii

1. F E J E Z E T Miről szól a szisztéma. A pszichológia tanulmányozása. Az ember tökéletlen­ sége. A világ és az ember tanulmányozása. A nagyságrend (skála) elve. Le­ hetséges fejlődés. Öntanulmányozás. A sok „én". A funkciók felosztása. A tudatosság négy állapota. Önmegfigyelés. Önemlékezés. A két magasabb funk­ ció. A gépezet helytelen működése. Képzelődés. Hazudozás. Az akarat hiánya. Az irányítás hiánya. A kellemetlen érzelmek kifejezése. Negatív érzelmek. A hozzáállások megváltoztatása. A funkciók megfigyelése. Azonosulás. Igazodás. Alvás. Börtön és szabadulás. Az ember hét kategóriája. Gépiesség. A három tör­ vénye. A hét törvénye. Illúziók. Nem tudunk „tenni". Jó és gonosz. Erkölcs és lelkiismeret. Csak kevesen képesek fejlődni. A-, B- és C-befolyások. Mágneses központ. A világegyetem rossz pontján élünk. A Teremtés sugara. A törvények rendje. MIELŐTT ÁLTALÁNOSSÁGBAN ELMAGYARÁZNÁM, MIRŐL IS SZÓL EZ A SZISZTÉMA, és be­

szélnék a módszereinkről, külön szeretném hangsúlyozni, hogy a legfontosabb ideák és a szisztéma alapelvei nem tőlem származnak. Főként emiatt értékesek, hiszen ha tőlem származnának, akkor csak olyanok lennének, mint az összes többi, közönséges elme által kitalált elmélet - a dolgoknak csak egy szubjektív nézőpontját adnák. Amikor 1907-ben nekiláttam az „A New Model of the Universe" (A Világ­ egyetem új modellje) című könyvem írásának, megfogalmazódott bennem - csak­ úgy, mint sok mindenki másban azelőtt, és azóta -, hogy az élet általunk ismert felszíne alatt van valami sokkal hatalmasabb és fontosabb. Ekkor azt mondtam magamnak, hogy addig, amíg nem tudunk többet arról, ami a felszín alatt ta­ lálható, figyelmen kívül hagyhatjuk mindazt, amit az életről és önmagunkról tudunk. Emlékszem ebből az időből egy beszélgetésre, amelynek során a kö­ vetkezőt mondtam: „Ha bizonyított tényként fogadhatnánk el, hogy a tudatos­ ság (vagy ahogyan most neveznem kellene, az intelligencia) a fizikai testtől függetlenül is képes megnyilvánulni, akkor sok minden mást is be tudnánk bizonyítani. Csakhogy ezt nem tekinthetjük bizonyított ténynek". Rádöbben­ tem, hogy mindeddig még senki sem bizonyította be, hogy a szuper-normális pszichológia jelenségei valóban léteznek - hogy vannak olyanok, akik tudnak telepatikus úton kommunikálni, rendelkeznek látnoki képességekkel, ismerhe­ tik a jövőt, bepillantást nyerhetnek a múltba és így tovább. így hát keresni pró­ báltam egy módszert ezeknek a jelenségeknek a tanulmányozására, és ezen a vonalon dolgoztam tovább jó néhány éven keresztül. Ily módon rábukkantam néhány érdekességre, az eredmények azonban nehezen voltak megfoghatók, és bár jó néhány kísérlet sikerült, szinte lehetetlen volt megismételni őket.

1

E kísérletek során két következtetésre jutottam: először is nem tudunk ele­ get a normális pszichológiáról, miután nem ismerjük a normális pszichológi­ át, nem tanulmányozhatjuk a szuper-normális pszichológiát sem. Másodszor, hogy létezik egyfajta valós tudás, lehet, hogy vannak olyan iskolák, amelyek pontosan tudják azt, amit mi tudni szeretnénk, de valamilyen oknál fogva mind ezek az iskolák, mind ez a tudás rejtve van. így hát ezen iskolák kere­ sésére indultam. Utazgattam Európában, Egyiptomban, Indiában, Ceylonban, Törökországban és a Közel-Keleten, de csak jóval később, ezen utazásokat kö­ vetően, találtam rá egy csoportra a háborús Oroszországban, amelynek tagjai bizonyos, eredetileg keleti iskolákból származó szisztémát tanulmányoztak. Ez a szisztéma pontosan azzal kezdett, amivel saját megértésem szerint kezde­ nünk kell: a pszichológia tanulmányozásával. A fő gondolata az volt, hogy még csak egy kis részét sem használjuk a ren­ delkezésünkre álló erőknek és képességeknek. Úgy is mondhatjuk, hogy van bennünk egy roppant nagy és kifinomult szervezet, csak éppen semmit sem tudunk kezdeni vele. Ez a bizonyos csoport keleti metaforákat alkalmazott, azt mondták, hogy található bennünk egy hatalmas, gyönyörűen bebútorozort ház, könyvtárral és megannyi szobával, de mi az alagsorban és a konyhában tengő­ dünk, ahonnan nem tudunk kijutni. Ha valaki beszélne nekünk arról, hogy mi található ennek a háznak az emeletén, nem hinnénk neki, kinevetnénk, vagy pedig babonának, tündérmesének, mítosznak neveznénk az egészet. Ez a szisztéma két részre osztható: a világ - bizonyos új alapelvekre alapozott - tanulmányozására, és az ember tanulmányozására. A világ és az ember tanulmá­ nyozásához hozzátartozik egyfajta speciális nyelv. Ugyanazokat a szavakat próbál­ juk alkalmazni, amelyek a hétköznapi beszélgetéseink során kerülnek elő, csak éppen egy kissé eltérő és pontosabb jelentést kapcsolunk hozzájuk. A világ és a világegyetem tanulmányozása néhány olyan alapvető törvény vizsgálatán alapszik, amelyeket a tudomány többnyire vagy nem ismer, vagy nem fogad el. Ezek közül a két legfőbb a Három törvénye és a Hét törvénye, amelyek magyarázatára később kerül majd sor. Még idetartozik, illetve szükséges ebből a szempontból, a nagyságrend (vagy skála) elve - egy elv, amit alig vagy egyáltalán nem vesznek figyelembe a szokásos tudományos vizsgálatok során. Az ember tanulmányozása szorosan összefügg az ember fejlődésének ide­ ájával, csak éppen az ember fejlődését a megszokottól kissé eltérően kell értel­ meznünk. Rendszerint, amikor azt mondjuk, hogy az ember vagy bármi más fejlődik, előfeltételezünk egyfajta gépies fejlődést, vagyis azt, hogy bizonyos dolgok, bizonyos ismert vagy ismeretlen törvények hatására, átalakulnak más dolgokká, amik szintén átalakulnak valami mássá és így tovább. Ám ennek a szisztémának a nézőpontjából ilyesfajta fejlődés egyáltalán nem létezik - nem általánosságban beszélek, hanem konkrétan az emberről. Fejlődése, ha bekövet­ kezik, csakis tudás és erőfeszítés eredménye lehet, amíg csak azt tudja, amit hét­ köznapi úton megismerhet, nincs lehetősége a fejlődésre, és soha nem is volt. Ebben a szisztémában a komoly munka a pszichológia, vagyis önmagunk ta­ nulmányozásával kezdődik, mert a pszichológiát, ellentétben az asztronómiával, lehetetlen önmagunkon kívül tanulmányozni. Az embernek tanulmányoznia kell

2

önmagát. Ezt hallva azonnal megértettem, hogy egyrészről nem ismerünk olyan módszereket, amelyekkel tanulmányozhatnánk önmagunkat, másrészről pedig sok téves elképzelésünk van önmagunkról. Felismertem tehát, hogy két teendőnk van: meg kell szabadulnunk az önmagunkról alkotott hamis elképzelésektől, ugyanakkor módszereket kell keresnünk az öntanulmányozásra. Azzal talán tisztában vannak, hogy milyen nehéz definiálni a pszichológi­ át. A különböző rendszerekben olyan sok jelentés kapcsolódik ugyanahhoz a szóhoz, hogy nem könnyű egy általános meghatározást találni rá. Ezért kezdet­ ben azt mondjuk, hogy a pszichológia önmagunk tanulmányozását jelenti. Meg kell tanulniuk bizonyos módszereket és törvényszerűségeket, és ezeket a tör­ vényszerűségeket figyelembe véve, illetve ezeket a módszereket alkalmazva, megpróbálják új nézőpontból látni önmagukat. Ha nekifogunk önmagunk tanulmányozásához, először is beleütközünk ab­ ba a szóba, amit a leggyakrabban használunk, ez a szó az „én". Azt mondjuk „(én) teszem", „(én) ülök", „(én) érzem", „(én) szeretem", „(én) nem szeretem" és így tovább. Ez képezi legfőbb illúziónkat, hiszen önmagunk vonatkozásában ott követjük el az alapvető hibát, hogy egynek tekintjük magunkat. Mindig az „én" szóval utalunk önmagunkra azt feltételezve, hogy ez az „én" minden al­ kalommal ugyanaz a dolog, amikor a valóságban száz és száz különböző „én" beszél. Az egyik pillanatban az egyik részünk mondja, hogy „én", a másikban pedig egy másik. Nem vagyunk tisztában azzal, hogy nem csak egy „én"-ünk van, hanem sok különböző, amelyek az érzelmeinkhez és a vágyainkhoz kap­ csolódnak, illetve nem ismerjük fel, hogy nincs olyan „én"-ünk, amelyik rendel­ kezne irányítással. Az „én"-jeink állandóan változnak, elnyomják, helyettesítik egymást, és ebből a harcból áll belső életünk. Az önmagunkban megfigyelt „én"-eket számos csoportba sorolhatjuk. Ezek közül néhánynak indokolt a megléte - az ember helyes osztályozásain alapulnak -, mások azonban igencsak mesterségesek. Ez utóbbiakat az elégte­ len tudás és az ember önmagáról alkotott valótlan elképzelései hozták létre. Mielőtt nekilátnánk az öntanulmányozásnak, foglalkoznunk kell az önmegfigyelés módszereivel, aminek azonban ismét a különböző funkciók megérté­ sén kell alapulnia. A funkciók szétválasztásáról alkotott hagyományos elkép­ zeléseink teljesen tévesek. A gondolati és az érzelmi funkció között ismerjük a különbséget. Tudjuk például, hogy amikor megvitatunk dolgokat, gondol­ kodunk róluk, összehasonlítjuk őket, kitalálunk magyarázatokat, vagy valós magyarázatokra lelünk, intellektuális munkát végzünk, ezzel szemben a sze­ retet, utálat, félelem, gyanakvás és így tovább érzelmi jellegű. Ennek ellenére az önmegfigyelés folyamán nagyon gyakran előfordul, hogy még a gondola­ ti és érzelmi funkciókat is összekeverjük, azt mondjuk, hogy gondolkodunk, amikor valójában érzünk valamit, illetve érzésekről beszélünk akkor, amikor gondolkodunk. Vizsgálódásaink során azonban meg fogjuk tanulni, hogy ez a két funkció miben tér el egymástól. Például hatalmas különbség van a sebessé­ gükben, de erről később majd többet beszélünk. Az előbb említett funkciókon kívül létezik még két másik, amit a hagyo­ mányos pszichológia egyetlen rendszere sem különít el és ért helyesen - az

3

ösztönös és a mozgási. Az ösztönös a szervezet belső munkájára utal: az étel megemésztése, a szívverés, a légzés - ezek ösztönös funkciók. Ide tartoznak még a közönséges érzékek - a látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, a hideg és a meleg érzékelése és hasonló dolgok, és valójában nincs is több. A külső moz­ dulatok közül csak az egyszerű reflexek ösztönösek, mert a bonyolultabbak a mozgási funkcióhoz tartoznak. Nagyon könnyen megkülönböztethetjük az ösz­ tönös és mozgási funkciókat. Az ösztönös funkciókat nem kell megtanulnunk, úgy születtünk, hogy mindegyiket tudjuk használni. Ennek ellentéte igaz az összes mozgási funkcióra - egy gyermeknek meg kell tanulnia járni, írni és így tovább. Tehát hatalmas különbség van a két funkció között, mert amíg egyik mozgási sem velünk született, addig az összes ösztönös az. Tehát az önmegfigyelés során először is el kell különítenünk e négy funk­ ciót, és mindent, amit megfigyelünk, azonnal osztályoznunk kell a következő­ képpen: „ez gondolati funkció", „ez érzelmi funkció" és így tovább. Ha már egy ideje gyakorolják ezt a fajta megfigyelést, lehet, hogy észrevesz­ nek néhány különös dolgot. Például azt, hogy valójában azért okoz nehézséget az önmegfigyelés, mert megfeledkeznek róla. Nekifognak, majd az érzelmeik hozzákapcsolódnak valamilyen gondolathoz, és már meg is feledkeztek az ere­ deti céljukról. Majd némi idő elteltével, ha nem hagynak fel az önmegfigyelésre tett erő­ feszítéseikkel - ez egy olyan új funkció, amit ugyanilyen módon a hétköznapi életben nem alkalmazunk -, észre fognak venni egy másik érdekességet is - a tényt, hogy legtöbbször nem emlékeznek önmagukra. Aki állandóan tudatában van önmagának, az mindig képes megfigyelni, vagy bármikor addig, ameddig csak akar. De mivel nem tudnak emlékezni önmagukra, így képtelenek össz­ pontosítani, éppen ezért be kell látniuk, hogy nincs akaratuk. Ha tudnának emlékezni önmagukra, akkor rendelkeznének akarattal, és azt tehetnék, amit szeretnének. De képtelenek emlékezni önmagukra, tudatában lenni önmaguk­ nak, így hát nincs akaratuk. Lehet, hogy néha van egy rövid időre, ami aztán átalakul valami mássá, és megfeledkeznek róla. Ez a helyzetünk, létezésünk állapota. Ebben az állapotban kell hozzáfogni­ uk az öntanulmányozáshoz. Csakhogy, ha kitartóak, nagyon hamar arra a kö­ vetkeztetésre jutnak, hogy szinte az öntanulmányozás legelejétől fogva ki kell javítaniuk magukban egyes helytelen dolgokat, és rendbe kell rakniuk azokat, amelyek nincsenek a helyükön. Miért? A szisztéma választ ad erre a kérdésre. Úgy teremtettek minket, hogy a tudatosság négy különböző állapotát érhes­ sük el, de jelenleg csak kettőben élünk: egyben, amikor alszunk, és egy másik­ ban, amikor, ahogy mi nevezzük, „ébren vagyunk" -, vagyis ebben a mostani állapotunkban, amikor beszélgetünk, meghallgatjuk egymást, olvasunk, írunk és így tovább. De ez csak kettő a lehetséges négyből. A tudatosság harmadik állapota nagyon különös. Ha elmagyarázzák, mit is jelent, azt hisszük, hogy benne vagyunk. A harmadik állapot nevezhető öntudatosságnak, és az emberek többsége, ha megkérdezik, azt mondja: „Természetesen tudatos vagyok". Csak akkor látjuk be ténylegesen, hogy ez tévedés, hogy a tudatosság csupán lehe­ tőség számunkra, ha már elegendő idő eltelt, vagy ha újra és újra erőfeszíté-

4

seket teszünk az önmegfigyelésre. Ha afelől érdeklődnek, hogy tudatosak va­ gyunk-e, azt válaszoljuk: „Igen", és abban a pillanatban azok is vagyunk, de a következőben már nem emlékszünk önmagunkra, és többé már nem vagyunk tudatosak. Tehát az önmegfigyelés folyamán felismerjük, hogy nem vagyunk a tudatosság harmadik állapotában, hogy csak az első kettőben élünk. Vagy alvásban, vagy egyfajta éber állapotban, amit a szisztéma relatív tudatosságnak hív. A negyedik állapot, amit objektív tudatosságnak neveznek, megközelíthetet­ len számunkra, mert csak az öntudatosságon keresztül érhető el, vagyis úgy, hogy először öntudatossá válunk. Miután már ilyen messzire eljutottunk, talán majd sikerül elérnünk a tudatosság objektív állapotát. Tehát, az önmegfigyeléssel egy időben megpróbálunk tudatában lenni ön­ magunknak úgy, hogy fenntartjuk az érzést: „(én) itt vagyok" - semmi más nem szükséges. És ez az a tény, amit kivétel nélkül az összes nyugati pszicholó­ gia figyelmen kívül hagyott. Bár sokan nagyon közel jutottak hozzá, nem ismer­ ték fel sem a jelentőségét, sem pedig azt, hogy az ember jelenlegi állapota meg­ változtatható - emlékezhet önmagára, ha hosszú időn keresztül próbálkozik. Ez nem egyetlen nap vagy hónap alatt fog bekövetkezni. Nagyon hosszú tanulási folyamat eredménye, amely során azt is meg kell tanulnunk, hogyan távolíthatjuk el az urunkban álló akadályokat, hiszen azért nem emlékszünk önmagunkra, azért nem vagyunk tudatában önmagunknak, mert sok funkció helytelenül működik a gépezetünkben. Ezeket a funkciókat pedig ki kell javí­ tanunk, és helyes működésre kell késztetnünk. Amikor ezt a legtöbb funkció esetében megtettük, az önemlékezés szakaszai egyre inkább megnyúlnak, és ha már elég hosszúak, szert teszünk két új funkcióra. Az egyikre az öntuda­ tossággal, ami a tudatosság harmadik állapota. Ezt az új funkciót magasabb ér­ zelminek nevezzük, bár ugyanúgy intellektuális is, mert a közönséges szinttel ellentétben, itt nem különül el az intellektuális és az érzelmi működés. Ami­ kor pedig elérjük az objektív tudatosság állapotát, megjelenik egy másik új funkció, a magasabb mentális. Annak a dolognak a megnyilvánulásai, amit én a szuper-normális pszichológiának hívok, ehhez a két funkcióhoz tartoznak, és azért jutottam huszonöt évvel ezelőtt, amikor azokat a kísérleteket végeztem, arra a következtetésre, hogy a kísérleti munka lehetetlen, hiszen ez nem kísérle­ tezés kérdése - a tudatosság állapotát kell megváltoztatnunk.

Eddig csak néhány általános elképzelésről beszéltem. A könnyebb folytatás érdekében, próbálják megfogalmazni, hogy mi az, amit nem értettek, amiről további magyarázatot szeretnének hallani. Feltehetnek bármilyen kérdést, akár az általam eddig elmondottakhoz kapcsolódóan, akár mással kapcsolatban. K: Az ember csak akkor érheti el a tudatosság magasabb állapotát, ha állan­ dóan tudatában van önmagának? V: Képtelenek vagyunk állandóan tudatában lenni önmagunknak, ezért ez szóba sem jöhet. Egyelőre csak a kezdetekről beszélhetünk. Tanulmányoznunk kell önmagunkat úgy, hogy közben figyelembe vesszük a különböző funkci-

5

ók előbbiekben taglalt felosztását. Erre kell törekednünk, amikor csak tudunk - amikor csak eszünkbe jut -, mert e tekintetben a szerencsétől függünk. Ami­ kor eszünkbe jut, meg kell próbálnunk tudatában lenni önmagunknak. Mind­ össze ennyit tehetünk. K: Szükséges, hogy az ember tudatában legyen az ösztönös funkcióinak? V: Csak az érzeteknek. Arra nincs szükség, hogy a belső ösztönös működés tudatossá váljon. Önmagát illetően tudatos, függetlenül a gondolati funkciótól, és ezen nem kell változtatnunk. Önmagunknak, ahogyan önmagunkat látjuk, kell megpróbálnunk tudatában lenni, nem pedig a belső funkcióinknak. Némi idő elteltével talán tudatában leszünk majd bizonyos belső funkcióknak, ame­ lyek esetében ez hasznunkra válik, de nem most. Láthatják, nem teszünk szert semmilyen újfajta érzékelésre, pusztán jobban osztályozzuk a szokásos benyo­ másainkat, azokat a mindennapi dolgokat, amelyek az élettől, az emberektől és mindentől eljutnak hozzánk. K: Jól gondolom, hogy amikor az ember olyasmit tanul, mint az autóveze­ tés, a gondolati funkció megmondja a mozgásinak, hogy mit kell tennie, ha pedig a mozgási funkció már gyakorlott, magától működik? V: Pontosan. Sok, ehhez hasonló dolgot megfigyelhetnek. Először a gondo­ lati funkcióval tanulnak. K: Mennyire fontos az a tudás, amire a fizikai cselekedeteink megfigyelésé­ vel teszünk szert? Ez pusztán egy gyakorlat az elménk megfigyelésére? V: Nem, nagyon fontos szerepe van, mert sok dolgot összekeverünk, és sok mindennek nem ismerjük az okát. Az okokat csak akkor érthetjük meg, ha hosszú időn keresztül folyamatosan végezzük a megfigyelést. K: Kaphatnánk útmutatást, hogyan dolgozzunk a négy funkción? V: Mindezt el fogom magyarázni, de most, és még hosszú ideig, csak meg­ figyelni tudnak. K: Lehetne példa a különböző „én"-ek működésére a következő: valaki ké­ sőn tér nyugovóra, és szilárdan elhatározza, hogy a következő nap korán fog lefeküdni, ám, amikor eljön a másnap este, másképpen cselekszik? V: Ez pontosan így működik, az egyik „én" hoz egy döntést, amit egy má­ sik „én"-nek kell megvalósítania. K: Hogyan fogjunk hozzá az erőfeszítésekhez, amelyeknek célja, hogy tu­ datosabbá váljunk? V: Ezt igen egyszerűen elmagyarázhatom, bár nem lesz könnyű megtenniük, amit hallanak. Nincsenek kerülő utak. Jobb állapotot csak úgy érhetünk el, ha köz­ vetlen erőfeszítéseket teszünk, ha megpróbálunk tudatosabbá válni azáltal, hogy a lehető leggyakrabban tesszük fel a kérdést: „Tudatos vagyok-e, vagy sem?" K: De hogyan nyerhetünk bizonyosságot afelől, hogy az ön módszerei tény­ legesen eredményekre vezetnek? V: Pusztán azzal, hogy összehasonlítják az egyik megfigyelést a másikkal. Ezen kívül beszélgetünk, amikor találkozunk. Az emberek beszélnek a megfi­ gyeléseikről, összehasonlítják őket, én megpróbálom elmagyarázni, amit nem értenek, mások nekem segítenek, és ily módon az ember olyan biztos lesz a mindennapi dolgokban, mint abban, hogy a fű zöld.

6

Mindehhez nem szükséges hit, semmit nem kell elhinni. Éppen ellenkező­ leg, ez a szisztéma azt tanírja az embereknek, hogy egyáltalán ne higgyenek el semmit. Meg kell bizonyosodniuk mindenről, amit látnak, hallanak és éreznek. Csak ily módon juthatnak valamire. Ugyanakkor fel kell ismernünk, hogy gépezetünk nem működik tökélete­ sen, távol áll attól számos helytelen funkciója miatt. Éppen ezért az öntanulmányozás egyik nagyon fontos része ezeknek a helytelen funkcióknak a tanulmá­ nyozásával függ össze. Meg kell őket ismernünk azért, hogy kiküszöbölhessük őket. Az egyik különösen helytelen funkció, amit néha még szeretünk is ma­ gunkban, a képzelődés. Ebben a szisztémában a képzelődés nem azt jelenti, hogy az ember tudatosan vagy szándékosan gondolkodik valamilyen témán, vagy képzeletben maga elé idéz valamit, hanem a bármiféle irányítás és ered­ mény nélküli képzelődésről van szó, ami sok energiát emészt fel, és rossz irány­ ba tereli a gondolkodást. K: Tehát a képzelődés szó alatt nem azt érti, amikor az ember képeket jele­ nít meg gondolatban, hanem amikor valamit igaznak vél? V: A képzelődésnek sok oldala van, lehet csak közönséges álmodozás, vagy például az is képzelődés, amikor az ember azt hiszi, hogy nem létező erőknek van birtokában. A közös vonásuk, hogy irányítás nélkül, önmaguktól működnek. K: Ez mind önámítás? V: Az ember ezt nem tekinti annak: elképzel valamit, majd elhiszi, és köz­ ben megfeledkezik arról, hogy eredetileg az egészet csak képzelte. Miközben az embert jelen állapotában - amikor alszik, nem egységes, gépi­ es és nem rendelkezik irányítással - tanulmányozzuk, találunk még jó néhány olyan helytelen funkciót, ami ennek az állapotnak köszönhető. Ezek egyike, hogy állandóan hazudik - mind önmagának, mind másoknak. A hétköznapi ember pszichológiáját nevezhetnénk akár a hazudozás tanulmányozásának is, mert az ember leggyakoribb elfoglaltsága a hazudozás, tulajdonképpen kép­ telen az igazmondásra. Nem olyan egyszerű igazat mondani, meg kell tanul­ nunk, ami néha nagyon hosszú időt vesz igénybe. K: Elmagyarázná, hogy mit ért hazudozás alatt? V: A hazudozás azzal kezdődik, hogy az ember olyan dolgokról gondol­ kodik, vagy beszél, amiket nem ismer. Ez nem szándékos félrevezetést jelent - nem fiktív történetek kitalálását, mint például azt állítani, hogy egy medve van a másik szobában. Átmehetnek oda, és megbizonyosodhatnak róla, hogy nincs ott semmiféle medve. Ha azonban egy adott témával kapcsolatban össze­ gyűjtik az összes elméletet, amellyel az emberek előálltak anélkül, hogy bármit is tudtak volna a dologról, látni fogják, hol kezdődik a hazudozás. Az ember nem ismeri önmagát, semmit sem tud, mégis elméleteket gyárt mindenről. Ezek legtöbbje hazugság. K: Tudni szeretném az igazságot, amellyel jelen állapotomban jó, ha tisztában vagyok. Hogyan állapíthatom meg valamiről, hogy hazugság-e vagy sem? V: Rendelkezésükre állnak olyan módszerek, amelyek segítségével megbi­ zonyosodhatnak szinte mindenről, amit ismernek. De először is tudniuk kell, hogy mit ismerhetnek meg, és mit nem. Ez segít az ellenőrzésben. Ha ennek

7

vizsgálatával kezdenek, hamarosan hallani kezdik a hazugságokat, még csak töprengeniük sem kell rajta. A hazugságok más hangon szólnak, különösen, ha olyan dolgokról hazudozunk, amiket nem ismerhetünk. K: A képzelődéssel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy ha képzelődés helyett gondolkodunk, akkor végig tudatában leszünk az erőfeszítésnek? V: Igen, tudatában lesznek - nem annyira az erőfeszítésnek, mint inkább az irányításnak. Erezni fogják, hogy Önök irányítanak, s nem csak úgy, véletlenül történnek az események. K: Amikor azt mondja, „emlékezzenek önmagukra", úgy érti, hogy emlé­ kezzünk magunkra, miután megfigyeltük önmagunkat, vagy pedig arra, hogy emlékezzünk a dolgokra, amelyekről tudjuk, hogy bennünk vannak? V: Nem, ezt teljesen külön kell választaniuk a megfigyeléstől. Emlékezni önmagunkra ugyanazt jelenti, mint tudatában lenni önmagunknak - „(én) va­ gyok". Néha ez az érzés automatikusan jön, nagyon furcsa. Nem funkció, nem gondolkodás vagy érzelem, hanem a tudatosság eddig említettektől eltérő álla­ pota. Önmagától csak nagyon rövid pillanatokra jelenik meg, többnyire akkor, amikor az ember egy teljesen új környezetben találja magát, és rátör az érzés: „Milyen különös! En itt vagyok?!" Ez önemlékezés, ebben a pillanatban az em­ ber emlékszik önmagára. Később, amikor már kezdik megkülönböztetni ezeket a pillanatokat, egy másik érdekes következtetésre jutnak: rádöbbennek, hogy gyermekkorukból csak az önemlékezés röpke felvillanásaira emlékeznek, mert a hétköznapi pilla­ natokról csak annyit tudnak, hogy akkor történtek dolgok. Tudják, hogy ott vol­ tak, de semmire sem emlékeznek pontosan, ám ha az a villanás bekövetkezik, akkor mindenre emlékeznek, ami abban a pillanatban körülvette önöket. K: Az önmegfigyelés ráébresztheti az embert arra, hogy bizonyos dolgo­ kat nem kapott meg? Abból a szempontból kell megfigyelnünk dolgokat, hogy minden lehetséges? V: Nem hinném, hogy feltétlenül használnunk kellene a „minden" szót. Ne találgassanak, csak végezzék a megfigyelést, és csak azt figyeljék meg, amit láthatnak. Hosszú ideig csak a megfigyeléssel törődjenek, és próbálják a lehető legtöbbet megtudni a gondolati, érzelmi, ösztönös és mozgási funkciókról. így talán eljutnak arra a megállapításra, hogy négy agyunk van - nemcsak egy, hanem négy különböző. Az egyik a gondolati funkciókat irányítja, egy másik, teljesen eltérő, az érzelmieket, egy harmadik az ösztönöseket, és egy negyedik, ismét teljesen különböző, a mozgási funkciókat. Ezeket központoknak nevez­ zük: gondolati, érzelmi, mozgási és ösztönös központnak. Egymástól teljesen függetlenül működnek. Mindegyiknek megvan a saját emlékezete, a saját kép­ zelődése és akarata. K: Feltételezem, hogy ha az ember elég jól ismerné önmagát, akkor megérte­ né, hogy a vágyai valójában nincsenek is egymással ellentmondásban. V: Önmagában a tudás még nem elegendő. Attól, hogy az ember ismeri önma­ gát, vágyai még kerülhetnek összeütközésbe, hiszen mindegyik más-más akaratot képvisel. Az, amit mi hétköznapi értelemben akaratnak nevezünk, csupán vágya­ ink eredője. Az eredő néha eléri a cselekedet egy meghatározott vonalát, máskor

8

azonban semmilyen vonalat nem érhet el, mert az egyik vágy az egyik irányba, a másik egy másik irányba vinne, mi pedig nem tudjuk eldönteni, mit is tegyünk. Ez a szokásos állapotunk. Természetesen a jövőre nézve azt kell célul kitűznünk, hogy egységessé váljunk a megosztottság helyett, ami jelenleg bennünk van, hi­ szen ahhoz, hogy bármit is helyesen tegyünk, bármit is pontosan ismerjünk, bárho­ vá eljussunk, egységessé kell válnunk. Ez pedig még nagyon távoli cél, amely felé csak akkor indulhatunk el, ha már ismerjük önmagunkat, mert a mostani állapo­ tunkban oly csekély önismerettel rendelkezünk, hogy amikor ezt felismerjük, attól kezdhetünk félni, hogy sehol sem találjuk meg az utat. Az emberi lény nagyon bonyolult gépezet, tehát gépezetként kell tanulmá­ nyozni. Azzal tisztában vagyunk, hogy ha irányítani szeretnénk valamilyen gé­ pet, például egy autót vagy mozdonyt, akkor először tanulnunk kell. Ösztönö­ sen nem tudjuk ezeket a gépeket működtetni, ennek ellenére valamilyen oknál fogva azt gondoljuk, hogy az egyszerű ösztön elegendő a sokkal bonyolultabb emberi gépezet irányításához. Ez az egyik első téves feltételezésünk: nem is­ merjük fel, hogy tanulnunk kell, hogy az irányítás tudás és jártasság kérdése.

* Nos, mondják meg, mi érdekli önöket leginkább az eddig elhangzottakból, és miről szeretnének többet hallani. K: Nekem a képzelődés kérdése keltette fel az érdeklődésemet. Jól gondolom, hogy hétköznapi értelemben helytelen jelentést tulajdonítunk ennek a szónak? V: A képzelődés szokványos jelentéséből hiányzik a leglényegesebb té­ nyező, ám ennek a szisztémának a terminológiájában azzal kezdünk, ami a legfontosabb. És minden funkció esetében az a legfontosabb, hogy vajon „az irányításunk alatt áll, vagy sem?" Tehát amikor a képzelődés az irányításunk alatt áll, még csak nem is nevezzük képzelődésnek, különböző neveket adunk neki - a dolgok megjelenítése képzeletben, alkotó, találékony gondolkodás - ta­ lálhatunk szót minden egyes speciális esetre. Ám, ha csak úgy, magától jön, és irányít minket, vagyis a hatalmában vagyunk, akkor képzelődésnek nevezzük. Továbbá, a képzelődésnek van egy olyan oldala, ami a hétköznapi értelme­ zéséből hiányzik. Mégpedig az, hogy nem létező dolgokat képzelünk el - példá­ ul nem létező képességeket. Olyan erőket tulajdonítunk magunkénak, amelyek­ kel nem rendelkezünk, öntudatosnak hisszük magunkat, pedig nem vagyunk azok. Az öntudatosságunk és ezek az erők nem valóságosak. Egynek képzeljük magunkat, pedig valójában sok különböző „én"-ből állunk. Sok más, ehhez ha­ sonló dolgot képzelünk el önmagunkról és másokról. Például azt, hogy tudunk „tenni", hogy van választásunk, pedig valójában nincs választásunk, és nem tudunk „tenni", a dolgok csak történnek velünk. Tehát csak képzeljük önmagunkat. Nem azok vagyunk, akiknek hisszük ma­ gunkat. K: Van valami különbség a képzelődés és az álmodozás között? V: Ha nem tudják irányítani az álmodozást, akkor az azt jelenti, hogy a képzelődés része, de nem teljesen. A képzelődésnek sok különböző oldala van.

9

Nem létező állapotokat, lehetőségeket, erőket képzelünk el. K: Meg tudná határozni a negatív képzelődést? V: A negatív képzelődés különböző formákat vesz fel - az ember kínozza magát, elképzel mindenféle kellemetlenséget, olyan dolgokat, amelyek megtör­ ténhetnek vele vagy másokkal - és más effélék. Néhányan különböző betegsé­ geket képzelnek el, vannak, akik baleseteket, mások szerencsétlenségeket. K: Az érzelmek irányítása elérhető cél? V: Az érzelmeket nagyon nehéz irányítani. Bár rendkívül fontos részét képezi az öntanulmányozásnak, nem kezdhetünk az érzelmek irányításával, mert nem értjük őket eléggé. Elmagyarázom, hogy jobban megértsék. Van valami, amit már az érzelmi funkció megfigyelésének kezdetén megtehetünk: kísérletet tehetünk egy bizo­ nyos érzelmi megnyilvánulásnak, mégpedig a kellemetlen érzelmek kifejezésé­ nek a megállítására. Sokak számára ez az egyik legnehezebb dolog, mert olyan gyorsan és könnyedén fejezik ki ezeket az érzelmeket, hogy mire észbe kapnak, már túl késő. Ettől függetlenül meg kell próbálniuk, máskülönben nem tudják igazán megfigyelni önmagukat. Tehát már a kezdetek kezdetén, az érzelmek megfigyelésekor, próbálják megállítani a kellemetlen érzelmek kifejezését. Ez az első lépés. Ebben a szisztémában az összes ilyen kellemetlen, erőszakos vagy nyomasztó érzelmet negatív érzelemnek nevezzük. Mint mondtam, első lépésként megpróbáljuk nem kifejezni ezeket a negatív érzelmeket, ezután tanulmányozzuk őket, listát készítünk róluk, megkeressük az összetevőiket - mert némelyik egyszerű, némelyik pedig összetett -, és próbáljuk megérteni, hogy teljesen feleslegesek. Különösen hangzik, de nagyon fontos belát­ nunk, hogy nem létezik olyan negatív érzelem, amelyik értékes lenne: nem szolgál­ nak semmilyen hasznos célt, nem ismertetnek meg újdonságokkal, és nem visznek közelebb új dolgokhoz, nem adnak, csak pazarolják az energiát, és kellemetlen illúziókat hoznak létre. Még az egészséget is károsíthatják. Harmadszor, miután ráfordítottunk bizonyos energiát a tanulmányozásra és a megfigyelésre, talán eljutunk arra a következtetésre, hogy meg lehet szaba­ dulni a negatív érzelmektől, hogy nem szükségszerűek. Itt segítségünkre siet a szisztéma, mert megmutatja, hogy a negatív érzelmeknek valójában nincs igazi központja. Egy mesterséges központhoz tartoznak, amit gyermekkorunk­ ban hozunk létre úgy, hogy utánozzuk a körülöttünk lévő embereket, amint negatív érzelmeket fejeznek ki. A felnőttek még tanírják is a gyerekeknek a ne­ gatív érzelmek kifejezését. Majd a gyerekek, utánzással, még többet tanulnak, utánozzák az idősebb gyerekeket, azok pedig a felnőtteket, és így már nagyon fiatalon a negatív érzelmek professzoraivá válnak. Felszabadító érzés, amikor kezdünk ráébredni, hogy elkerülhetjük a nega­ tív érzelmeket. Nélkülük születtünk, de valamilyen ismeretlen ok folytán tanít­ juk őket magunknak. K: Ahhoz, hogy megszabadulhassunk a negatív érzelmektől, már a keletke­ zésükkor meg kell tudnunk állítani őket? V: Nem, a negatív érzelmeket nem tudjuk irányítani. Már említettem a különböző funkciók eltérő sebességét. A gondolati funkció a leglassúbb. Ezt

10

követi a mozgási és az ösztönös, amelyeknek megközelítőleg azonos, a gondo­ latinál mérhetetlenül nagyobb a sebessége. Az érzelmi funkciónak kellene a leg­ gyorsabban működnie, de rendszerint sebessége megegyezik az ösztönösével. Tehát a mozgási, ösztönös és érzelmi funkció sokkal gyorsabb a gondolatinál, ezért a gondolat nem csípheti nyakon az érzelmeket. Egy érzelmi állapotban olyan gyorsan követik egymást az érzelmek, hogy nincs időnk gondolkodni. Akkor azonban, ha a gondolkodási funkciót hasonlítjuk össze a mozgásival, nyerhetünk némi fogalmat a sebességek közötti eltérésekről. Próbálják egy gyors mozdulat közben megfigyelni önmagukat. Azt fogják tapasztalni, hogy képtelenek rá. A gondolat nem tudja követni a mozgást. Csak akkor tudják megfigyelni a mozdulataikat, ha nagyon lassan végzik őket. Ez tény. K: A fizikai mozdulatokra gondol? V: Igen, mindennapos dolgokra, mint az autóvezetés vagy az írás, semmi ilyes­ mit nem tudnak megfigyelni. Emlékezhetnek rájuk, ami később a megfigyelés illú­ zióját kelti, de a valóságban képtelenek megfigyelni a gyors mozdulatokat. Láthatják tehát, hogy jelen állapotunkban a negatív érzelmekkel való tényleges küzdelem a jövő kérdése - nem a nagyon távoli jövőé, de most még sok mindent meg kell ismernünk, és sok módszert meg kell tanulnunk. Nincs közvetlen mód a negatív érzelmek kiküszöbölésére. Kerülő utakat kell keresnünk. Mindenekelőtt meg kell változtatnunk jó néhány mentális hozzáállásunkat, amelyek valamennyire az irányításunk alatt állnak. Intellektuális hozzáállásokra vagy véleményekre gondolok. Túl sok téves nézetünk van a negatív érzelmeket illetően: szükségesnek, szépnek vagy nemesnek tekintjük őket, istenítjük őket és így tovább. Mindettől meg kell szabadulnunk, vagyis meg kell tőlük tisztítanunk az elménket. Amikor már helyesen gondolkodunk a negatív érzelmekről, amikor többé már nem istenítjük őket, akkor fokozatosan rálelünk majd olyan módsze­ rekre, amelyekkel harcolhatunk ellenük, mindegyikkel külön-külön. Egyikünk az egyik negatív érzelemmel, másikunk a másikkal birkózik meg könnyebben. A leg­ könnyebbel kell kezdeniük, és előfordulhat, hogy ami számomra a legkönnyebb, az bizonyul önök esetében a legnehezebbnek. Keressék meg tehát a legkönnyeb­ bet, majd később áttérhetnek a nehezebbekre. K: Ez ad magyarázatot arra, hogy bizonyos negatív érzelmekhez olyan em­ bereket társítok, akikre gyermekkoromból emlékszem? V: Igen valószínű, hiszen jelentős számú negatív érzelmet utánzás útján ta­ nulunk meg. Néhányuk azonban lehet alapvetően jellemző a természetünkre, mert annak is megvannak a különböző irányú hajlamai. Az érzelmek csopor­ tokba sorolhatók, és az egyes emberek más-más típusú negatív érzelmekre haj­ lamosak. Néhányan például a félelemre, mások a harag különböző formáira. Ezek azonban eltérő jellegű negatív érzelmek, és nem utánzásból erednek. K: Ezekkel a legnehezebb felvenni a harcot? V: Igen, de rendszerint valamilyen gyengeségre vezethetők vissza, mert a negatív érzelmek gyökereinél általában egyfajta önkényeztetés lapul - az em­ ber megengedi őket magának. Ha pedig valaki nem engedi meg a félelmet, ak­ kor megengedi a haragot, ha nem engedi meg a haragot, akkor megengedi az önsajnálatot. A negatív érzelmek mindig valamilyen beleegyezésen alapulnak.

U

De mielőtt rátérnénk a bonyolult problémákra, például a negatív érzelmek elleni küzdelemre, nagyon fontos, hogy megfigyeljük magunkat a mozgási funkció apró, mindennapos megnyilvánulásai során, továbbá az ösztönös funk­ ció működése közben, úgymint a kellemes-kellemetlen, hideg-meleg és hason­ ló érzetek érzékelésekor. K: Igaz, nem említette az azonosulást, ennek ellenére feltehetnék egy ehhez kapcsolódó kérdést? V: Nyugodtan. De mert valószínű, hogy nem mindenki hallott az azonosu­ lásról (identifikáció), először szeretnék elmagyarázni néhány dolgot. Amikor megfigyeljük a funkciókat, különösképpen az érzelmeinket, azt tapasztaljuk, hogy az összes funkciónkkal együtt jár egyfajta hozzáállás, túlságosan elmerü­ lünk, elveszünk a dolgokban, főként akkor, ha a leghalványabb érzelmi elem is megjelenik. Ezt nevezik azonosulásnak. Azonosulunk a dolgokkal. Nem ez a legmegfelelőbb szó rá, de az angolban nincs jobb. Az azonosulás ideája fellel­ hető indiai írásokban, illetve a buddhisták beszélnek ragaszkodásról és nem ragaszkodásról. Ezek a szavak még kevésbé tűnnek megfelelőnek - mielőtt ta­ lálkoztam a szisztémával, hiába olvastam őket, nem értettem a jelentésüket, pontosabban értettem, csak éppen túlságosan elvontan értelmeztem az ideát, amit jelölnek. Igazán csak azután láttam tisztán, miután rábukkantam ugyaner­ re az ideára a korai keresztény orosz és görög írásokban. Négy szóval fejezik ki az azonosulás négy fokozatát, de ezekre egyelőre nincs szükségünk, mert az azonosulás ideáját megfigyeléssel, nem pedig definíciók segítségével próbál­ juk megérteni. Az azonosulás a ragaszkodás bizonyos minősége - azt jelenti, hogy az ember elvész a dolgokban. K: Elveszíti a megfigyelő képességét? V: Amikor azonosulnak, képtelenek a megfigyelésre. K: Rendszerint egy érzelem megjelenésével kezdődik? Belép a birtoklási vágy is? V: Igen. Sok minden. Először felébred az érdeklődésük valami iránt, amiben aztán a következő pillanatban már benne is vannak, és megszűnnek létezni. K: De ha az ember gondolkodik, és közben tudatában van az erre irányuló erőfeszítésének, akkor megmenekül az azonosulástól? Ugye, nem teheti a két dolgot egyidejűleg? V: Igen, ez megmenti egy pillanatra, de a következőben jön egy másik gon­ dolat, ami elviszi. Tehát nincs garancia. Mindig készenlétben kell állnunk. K: Mely negatív érzelmeket hajlamos az ember isteníteni? V: Néhányan nagyon büszkék az ingerlékenységre vagy ingerültségre, il­ letve más, hasonló érzelemre. Szeretik, ha nagyon keménynek gondolják őket. Gyakorlatilag nem létezik olyan negatív érzelem, amit az ember ne tudna élvez­ ni, és ezt a legnehezebb felismerni. Néhányan valójában a negatív érzelmekből nyerik az összes élvezetüket. Az emberekkel kapcsolatos azonosulás speciális alakot ölt, amit ez a taní­ tás igazodásnak (vagy figyelembevételnek) nevez. Az igazodás azonban kétféle lehet - az egyik esetben mások érzéseit vesszük figyelembe, a másikban pedig a sajátunkat. Többnyire az utóbbi fordul elő, és főként abban az értelemben,

12

hogy érzésünk szerint az emberek nem értékelnek bennünket eléggé, nem gon­ dolnak ránk eleget, vagy nem elég figyelmesek velünk. Sok szó létezik erre. Ez egy igen fontos oldala az azonosulásnak, amitől nagyon nehéz megszabadulni, néhány embert teljesen a hatalmában tart. Mindenesetre fontos, hogy megfi­ gyeljük az igazodást. *

Jómagam eleinte az önemlékezést tartottam a legérdekesebb ideának. Egy­ szerűen nem értettem, hogyan kerülhette el egy ilyen horderejű dolog az emberek figyelmét. Egyetlen európai filozófia és pszichológia sem ismerte fel ezt a pontot. A régebbi tanításokban fellelhetők a nyomai, de mivel na­ gyon jól álcázták, és kevésbé fontos dolgok közé rejtették, az ember nem értheti meg a fontosságát. Ha mindezt észben tartjuk, és így próbáljuk megfigyelni önmagunkat, arra az egyértelmű megállapításra jutunk, hogy a tudatosságnak abban az állapo­ tában, amelyben vagyunk - amit az azonosulás, igazodás, a negatív érzelmek kifejezése, az önemlékezés hiánya jellemez -, ténylegesen alszunk. Csak kép­ zeljük, hogy ébren vagyunk. Az tehát, amikor megpróbálunk emlékezni önma­ gunkra, csak egy dolgot jelenthet - megpróbálunk felébredni. És egy másod­ percre tényleg felébredünk, de azután ismét elalszunk. Ez létezésünk állapota, tehát valójában alszunk. Csak akkor ébredhetünk fel, ha jó adag hibaforrást kijavítunk a gépezetünkben, és nagyon kitartóan, hosszú ideig dolgozunk a felébredésért. K: Az erős fizikai fájdalom eltorzítja az ember mentális nézeteit? V: Igen, mindenképpen. Ezért nem tudunk beszélni róla. Csak akkor beszél­ hetünk ezeknek az új funkcióknak, a tudatosságnak és a többinek a megszer­ zéséről, ha a normális állapotban lévő embert vizsgáljuk. A kivételes esetekkel nem foglalkozhatunk, mert eltorzítanák a teljes képet. Sok érdekesség van ezzel kapcsolatban. A csoport, amellyel Moszkvában találkoztam, keleti metaforákat és példázatokat alkalmazott. Az egyik dolog, amiről szívesen beszéltek, a börtön volt - azt mondták, hogy az ember börtön­ ben él, emiatt mit kívánhat, mire vágyhat? Ha valamennyire értelmes, akkor csakis egyvalamit - a szabadulást. De ez a vágy addig nem fogalmazódhat meg benne, amíg nincs tudatában annak, hogy börtönben van. Ha ezt nem ismeri fel, akkor nem vágyódhat a szabadulás után. Amint megfogalmazódott benne a szabadulás iránti vágy, elkezdi felismerni a szabadulás lehetőségeit, és megérti, hogy egyedül nem szökhet el, mert sok a teendője - alagutat kell ásnia a falak alatt és így tovább. Felismeri, hogy mindenek előtt szüksége van néhány társra, akik vele szeretnének szökni - egy kis csoportra. Tehát ráébred, hogy bizonyos számú ember talán megszökhet. De nem mindenki. Egy sem és az összes sem, de egy kis csoport igen. Ezután felmerül a kérdés: milyen feltéte­ lek mellett lehetséges a szabadulás? Arra a következtetésre jut, hogy segítségre lesz szükségük. E nélkül semmi esélyük. Térképeket, reszelőket, eszközöket és egyebeket kell beszerezniük, amihez külső segítséget kell keresniük.

13

Ez a metafora majdnem szó szerint leírja az ember helyzetét. Megtanulhat­ juk, hogyan működtessük gépezetünk használaton kívüli részeit. A börtön va­ lóban azt jelenti, hogy a házunk konyhájában és alagsorában vesztegelünk, és nem tudunk kijutni. Van lehetőség a szabadulásra, de egyedül nem fog menni. Iskola nélkül nem. Az iskola azt jelenti, hogy léteznek olyanok, akik már szö­ késben vannak, vagy mindenesetre erre készülnek. Iskola nem jöhet létre másik iskola, vagyis olyanok segítsége nélkül, akik már szabadok. Tőlük kaphatunk bizonyos ideákat, tervet, tudást - ezek lesznek az eszközeink. Megismétlem, mindenki nem szabadulhat. Sok törvény áll ennek útjában. Leegyszerűsítve, túl­ ságosan feltűnő lenne, és ezzel azonnali reakciót váltana ki a gépies erőkből. K: A szabadulás utáni vágy ösztönös, ugye? V: Nem, csak a szervezet belső működése az. A szabadulás utáni vágynak gondolatinak vagy érzelminek kell lennie, mert az ösztönös funkció valójában az alacsonyabb, fizikai funkciókhoz tartozik. Ennek ellenére, bizonyos feltéte­ lek mellett, felléphet egyfajta fizikai vágy a szabadulás után. Tegyük fel, hogy a szobában túl meleg, kint viszont hideg van. Természetes, hogy ekkor ki sze­ retnénk jutni. De annak felismeréséhez, hogy börtönben élünk, és adott a lehe­ tőség a szabadulásra, józanész és érzés szükséges. K: Mélyebb önmegfigyelés nélkül nehéznek tűnik annak megítélése, hogy miért is vágyódunk a szabadulás után. V: Természetesen. A börtön csak egy példa. A mi börtönünk az alvás, és amikor erre ráébredünk, metaforák nélkül is fel akarunk majd ébredni. Érzel­ mi felismerésre van szükség. Meg kell értenünk, hogy alvásban tehetetlenek vagyunk, bármi megtörténhet. Látjuk, mik zajlanak az életben, miért történnek a dolgok úgy, ahogy - mind a nagyok, mind a kicsik -, és felismerjük, hogy mindez azért van így, mert az emberek alszanak. Alvásban nyilvánvalóan sem­ mit sem tehetnek. Ezeket az ideákat és módszereket illetően bizonyos szempontból meglehe­ tősen különös időket élünk, hiszen az iskolák egyre csak tűnnek el a szemünk elől. Harminc vagy negyven évvel ezelőtt sokféle olyan iskolát találhattunk vol­ na, amelyek ma már gyakorlatilag vagy nem léteznek, vagy sokkal nehezebben fellelhetők. K: Ez éppúgy igaz a Keletre, mint a Nyugatra? V: Keletre gondoltam, természetesen. Nyugaton az iskolák már jó ideje megszűntek. De úgy vélem, jobb, ha az iskolákról külön beszélünk. Ez nagyon érdekes téma, mert nem ismerjük a helyes felosztásukat. Különféle iskolák léteznek.

K: Érdemesebb elsőször kisebb elfoglaltságok közben megfigyelni magun­ kat ahelyett, hogy olyanokkal foglalkoznánk, amelyek hosszabb időt vesznek igénybe? Számít ez valamit? V: Nem csak ugyanolyan, hanem eltérő körülmények között is meg kell figyelniük önmagukat.

14

K: Akkor az a jó, ha utólag elemzünk? V: Nem. Általánosságban szólva, az elején, és még hosszú ideig, jobban teszik, ha nem elemeznek, mert ahhoz ismerniük kell bizonyos törvényeket, tudniuk kell, miért úgy történtek a dolgok, ahogy, és miért nem történhettek másképp. Tehát jobb, ha addig, amíg nem ismerik a törvényeket, nem próbál­ koznak az elemzéssel. Egyelőre csak figyeljék meg a dolgokat, úgy ahogy van­ nak, és próbálják őket osztályozni aszerint, hogy gondolati, érzelmi, ösztönös vagy mozgási funkciók-e. Mind a négy funkciónak megvan a saját központja vagy agya, amelyen keresztül megnyilvánul. A funkciókhoz és a tudatosság állapotaihoz kapcsolódóan, illetve lehetsé­ ges fejlődésének szempontjából, az ember hét kategóriába sorolható. Ebből a hétből csak az első három egyikébe születhet. Azt, akiben az ösztönös vagy mozgási funkció van túlsúlyban, ugyanakkor a gondolati és érzelmi funkció kevésbé fejlett, l-es számú embernek nevezzük, ha azonban az érzelmi funk­ ció érvényesül a többi felett, akkor 2-es számú embernek, ha pedig a gondo­ lati funkció a domináns, akkor 3-as számú embernek nevezzük. Ezeken a tí­ pusokon kívül létezik még a 4-es számú ember, de ebbe a kategóriába nem születhetünk. A 4-es számú embernél már elindul a változás, főként a tudatos­ ságban, de emellett a tudásban és megfigyelésre való képességben is. Ezután következik az 5-ös számú ember, aki már kifejlesztette magában a tudatosság harmadik állapotát, vagyis az öntudatosságot, és akiben működik a magasabb érzelmi funkció. A következő a 6-os számú ember, és végül jön a 7-es számú, aki teljes objektív tudatossággal rendelkezik, és akiben működik a magasabb gondolati funkció. K: Ha nem tudjuk, mit keressünk, hogyan ismerhetjük fel a nálunk maga­ sabb kategóriába tartozó embert? V: Amikor már tisztábban látjuk, hogy mi hiányzik belőlünk, és mely dolgo­ kat tulajdonítunk helytelenül magunkénak, akkor elkezdünk ebből megérteni valamit, bár valójában a magasabb szinten lévő embereket csakis a tudásuk alapján ismerhetjük fel. Ha tudnak valamit, amit mi nem, és megértjük, hogy senki más sem tudja, továbbá, hogy közönséges vagy hétköznapi módon nem is sajátítható el, akkor ez talán útmutatóul szolgálhat. Próbálják végiggondolni, milyen sajátosságai lehetnek az ember különbö­ ző kategóriáinak. Mi lehet például az l-es, 2-es és 3-as számú ember általános jellemzője? Először is az alvás. Az l-es, 2-es és 3-as számú ember, hacsak nem kezdi el tanulmányozni önmagát egy arra lehetőséget nyújtó tanítás alapján, egész életét alvásban tölti. Csak látszólag van ébren, valójában mindig alszik, vagy éppen időnként felébred egy pillanatra, körbenéz, majd ismét álomba zuhan. Ez az l-es, 2-es és 3-as számú ember első jellemzője. A második sajá­ tossága, hogy sok különböző „én"-je van, amelyek közül néhányan még csak nem is ismerik egymást. Előfordulhat, hogy bizonyos „én"-jei igen határozott hozzáállásokat, meggyőződéseket vagy nézeteket képviselnek, ugyanakkor más „én"-ek ezektől teljesen eltérő meggyőződéseket, vagy nézeteket valla­ nak, teljesen különböző dolgokat szeretnek, vagy nem szeretnek, és ezek az „én"-ek nem tudnak egymásról. Ez az l-es, 2-es és 3-as számú emberek egyik

15

fő jellemzője. Az emberek nagyon megosztottak, de erről nincs, és nem is lehet tudomásuk, mert mindegyik „én" csak azokat az „én"-eket ismeri, amelyekkel asszociáció útján találkozik, a többi „én" létezéséről fogalmuk sincs. Az „ é h ­ eket a funkciók alapján csoportosíthatjuk, vannak gondolati, érzelmi, ösztönös és mozgási „én"-ek, amelyek önmaguk körül ismernek valamit, de ezen túl semmit. Addig tehát, amíg az ember nem kezdi el ennek a felosztásnak az is­ meretében tanulmányozni önmagát, sohasem juthat el funkciói vagy reakciói helyes megértéséhez. Az alvás és az egység hiánya egy másik nagyon fontos jellemzőt eredmé­ nyez: az ember teljes gépiességét. Az ember ebben az állapotában, vagyis az 1es, 2-es és 3-as számú ember, egy gép, amit külső befolyások irányítanak. Nincs lehetősége arra, hogy ezeknek a befolyásoknak ellenálljon, hogy megkülönböz­ tesse őket, hogy ezektől elkülönítve tanulmányozza önmagát. Mindig mozgás­ ban látja magát, és egy régóta fennálló, nagyon erős illúziót táplál afelől, hogy szabadon mehet, ahová csak akar, hogy tetszése szerint mozoghat, mehet jobb­ ra vagy balra. De téved, ha jobbra indul, az azt jelenti, hogy balra nem tudott. Az „akaratról" alkotott elképzelésünk egyáltalán nem helytálló, az akarat nem létezik. Csak olyasvalakiben létezhet, aki rendelkezik irányító „én"-nel. Addig azonban, amíg az embernek sok különböző „én"-je van, amelyek nem tudnak egymásról, éppen olyan sok különböző akarata van, minden egyes „én"-nek megvan a saját akarata, más „én"-nek vagy akaratnak nincs helye. Az ember azonban eljuthat egy olyan állapotba, amikor is szert tehet egy irányító „én"re és akaratra. De ez csak akkor lehetséges, ha fejleszti a tudatosságát. Ezek a tanítás elveinek alaptézisei.

* Szeretnék még valamit elmondani. A pszichológiával kezdünk - önmagunk, az emberi gépezet, a tudatosság állapotainak tanulmányozásával, a módsze­ rekkel, amelyekkel javíthatunk a helyzetünkön és így tovább. Ugyanakkor a tanítás egyik fontos részét a világ általános törvényeiről szóló ismeretek képe­ zik, mert még saját magunkat sem érthetjük meg, ha nem vagyunk tisztában néhány alapvető törvénnyel, amelyek a világot mozgatják. Ehhez az intézmé­ nyes tudomány rendelkezésére álló tudás nem elegendő, mert ahogy a pszicho­ lógia nem figyelt fel egy olyan lényeges pontra, mint az önemlékezés hiánya, tudományunk vagy elfelejtette, vagy soha nem is ismerte azokat az alapvető törvényeket, amelyeken a jelenségek alapulnak. Ahogy már említettem, a világon minden - nagyságától függetlenül - két alapvető törvénynek engedelmeskedik, amiket ebben a rendszerben a három és a hét törvényének neveznek. Röviden, a három törvénye azt jelenti, hogy minden megnyilvánulásban, jelenségben és eseményben három erő vesz részt. Ezeket az erőket pozitív, ne­ gatív és semlegesítő, vagy aktív, passzív és semlegesítő, illetve, még egyszerűb­ ben, első, második és harmadik erőnek nevezzük (de ezek csak szavak, mert az erők minőségét nem fejezik ki). Ez a három erő mindenben jelen van. Sok eset-

16

ben belátjuk két erő működésének a szükségességét - megértjük, hogy egy erő nem hozhat létre cselekvést, hogy van cselekvés és ellenállás. Azonban a har­ madik erőről rendszerint nincs tudomásunk. Ez a létezésünk, a tudatosságunk állapotával függ össze. Egy másik állapotban sokkal többször érzékelnénk a harmadik erőt, mint a jelen állapotunkban. Időnként az intézményes tudomá­ nyokban - pl. a kémiában, biológiában - is találhatunk olyan eseményeket, illet­ ve jelenségeket, amelyek létrejöttéhez egy harmadik erő jelenléte szükséges. A pszichológia tanulmányozásával kezdünk. Később még beszélünk a há­ rom erőről, és keresünk példákat a kölcsönhatásaikra. Most egyelőre csak szok­ janak hozzá a gondolathoz, hogy tanulmányozniuk kell ezt a három erőt. A hét törvénye röviden azt jelenti, hogy a világon nem létezik megszakítá­ sok nélküli folyamat. Ennek szemléltetéséhez vegyük egy folyamat bizonyos szakaszát, amelyben a rezgésszám növekszik. Tegyük fel, hogy másodpercen­ kénti ezerről kétezerre. Ezt a szakaszt oktávnak nevezik, mert ezt a törvényt a zenében alkalmazták, ahol a periódust hét hangra osztották fel, nyolcadikként az első hang ismétlődött. Az oktáv, különösen a dúr oktáv az egyik kozmikus törvényt képezi le, mert a kozmikus elrendezésekben egy oktávon belül két olyan pillanat van, amikor a rezgések önmaguktól lelassulnak. A rezgések se­ bessége nem növekszik egyenletesen. A dúr oktávban ezt a hiányzó félhangok mutatják - ezért neveztük az egyik kozmikus törvény képének, bár e törvény­ nek semmi köze a zenéhez. Azért szükséges megérteniük a hét törvényét, mert nagyon fontos szerepet ját­ szik minden eseményben. A hét törvénye nélkül a jelenségek a totális végkimene­ telükig folytatódnának, ennek a törvénynek köszönhető, hogy a jegenyefák nem nőnek az égig. Másképp az eleredő eső megállás nélkül esne, áradáskor a víz min­ dent beborítana, a föld, ha egyszer megmozdult, vég nélkül rengene. Ám a hét tör­ vénye miatt ezek a folyamatok leállnak, mert minden hiányzó félhangnál a dolgok letérnek az útjukról, nem haladnak egyenes vonal mentén. A hét törvénye arra is magyarázatot ad, hogy miért nincs egyenes vonal a természetben. Az életünkben és a gépezetünkben ugyanígy minden ezen a törvényen alapszik. Éppen ezért kell tanulmányoznunk a szervezetünk működésében, hiszen nem csak pszichológiai szempontok szerint kell vizsgálnunk önmagunkat, nem csak a mentális életünkkel kapcsolatban, hanem testi szinten is. Testünk működésében sok példát találhatunk ennek a törvénynek a működésére. A hét törvénye ugyanakkor arra is rávilágít, hogy ha tudjuk, hogyan és me­ lyik pillanatban tegyük, egy-egy hozzáadott sokkal egyenesben tarthatjuk a vo­ nalat. Ha megfigyeljük az emberi tevékenységeket, láthatjuk, hogy az emberek hozzáfognak valamihez, majd némi idő elteltével már egészen mást csinálnak, de még mindig ugyanúgy nevezik, és észre sem veszik, hogy a dolgok közben teljesen megváltoztak. A személyes munkában azonban, különösen, ha az ez­ zel a tanítással kapcsolatos, meg kell tanulnunk, hogyan akadályozhatjuk meg ezeknek az oktávoknak az eltérülését, hogyan tarthatjuk egyenesben a vonalat. Máskülönben nem juthatunk előbbre.

17

Újra és újra vissza kell térnünk a pszichológiához, még akkor is, ha a tanítás más oldalaival foglalkozunk, mert igazából csak a pszichológiai tanulmányok segítségével növelhetjük tudásunkat - e nélkül csak szavakat tanulunk. Akkor kezdhetünk megérteni valamit az agyunk működésével, az észlelésünkkel és a többivel kapcsolatban, amikor tudjuk, hogyan tanulmányozzuk önmagunkat a pszichológia eszközeivel. Megpróbálom néhány példán keresztül bemutatni, hogyan kellene nekilát­ nunk az öntanulmányozásnak. Már beszéltünk a hazudozásról, és azt mond­ tam, hogy a pszichológia egyik lehetséges definíciója a „hazudozás tanulmá­ nyozása". Tehát az egyik első és legfontosabb dolog, amit meg kell figyelnünk, a hazudozás. Ehhez igencsak hasonlítanak az általunk dédelgetett illúziók, azok a dolgok, amelyekkel kapcsolatban becsapjuk önmagunkat: a téves ideák, meggyőződések, nézetek és így tovább. Mindezt tanulmányoznunk kell, mert ha nem kezdjük el felismerni az illúzióinkat, akkor sohasem láthatjuk meg az igazságot. Először mindenben külön kell választanunk a képzelődést a tények­ től. Csakis ez után láthatjuk, hogy valóban tanulhatunk-e valami újat. Az egyik legfontosabb és legnehezebben legyőzhető illúziónkat azon meg­ győződésünk adja, hogy tudunk „tenni". Próbálják megérteni, hogy ez mit je­ lent. Azt gondoljuk, hogy tervezünk, döntéseket hozunk, elkezdjük, majd vég­ hez visszük, amit szeretnénk, a tanítás azonban rávilágít arra, hogy az l-es, 2-es és 3-as számú ember nem tud „tenni", semmit sem tehet, minden csak tör­ ténik vele. Ez furcsán hangozhat, különösen manapság, amikor mindenki úgy gondolja, hogy tehet valamit. De lassacskán majd megértik, hogy sok minden, amit általában mondani szoktunk az emberről, csakis a mi alacsony szintünk­ nél magasabb szinten lévő emberre lehet igaz. Ha azt állítják, hogy az ember tud „tenni", az a 7-es és 6-os számú emberre lenne igaz. Hozzánk viszonyítva még az 5-ös számú ember is „tehet" valamit, de mi semmit sem tudunk tenni. Azt is mondhatják, hogy véleményük szerint az embernek van tudatossága. Ez helytálló lenne az 5-ös, 6-os, 7-es számú emberre, azt pedig, hogy az embernek van lelkiismerete, igaz lenne a 4-es számú emberre, de nem az l-es, 2-es, 3-as számúra. Meg kell tanulnunk különbséget tenni a dolgok között aszerint, hogy az ember mely kategóriájára vonatkoznak, mert amíg néhány dolog az egyik kategória esetében helytálló, addig egy másik kategória tekintetében nem az. Azért nagyon fontos megértenünk, hogy az ember nem tud „tenni", mert ez adja az önmagunkról alkotott képünk alapját, és még akkor is, amikor önma­ gunkban csalódunk, úgy véljük, hogy mások azért még képesek „tenni". Nem tudjuk teljes mértékben elfogadni, hogy a dolgok gépiesen történnek, senki sem indít el semmit. Eleinte nehéz ezt belátniuk makroszkopikus szinten, de saját magukban nagyon hamar fel fogják ismerni. Ha önmaguk tanulmányozá­ sa során megpróbálnak valami szokatlant tenni, amit rendszerint nem tesznek, például, ha megpróbálnak emlékezni önmagukra, tudatában lenni önmaguk­ nak, akkor nagyon hamar megértik, hogy tudnak-e „tenni" valamit vagy sem. Az esetek többségében pedig azt tapasztalhatják, hogy nem tudnak. K: Ha l-es, 2-es és 3-as számú emberként nem tudunk tenni, akkor valamilyen külső erőt kell segítségül hívnunk, ha tudatában akarunk lenni önmagunknak?

18

V: Nincs külső erő, amit hívhatnánk, mert gépiesek vagyunk. Semmit sem tu­ dunk tenni, az önmegfigyelés azonban meg fogja mutatni, hogy „cselekvés" és „cselekvés" között vannak különbségek. Például, szembeszegülhetünk valamivel - ellenállunk egy dolognak, amit szeretünk, vagy amire hajlamosak vagyunk, és nem engedünk a csábításának, sem holnap, sem holnapután. Egészen kis dolgok esetén van választásunk, tehát annak ellenére, hogy, idézőjelben, nem tudunk „ten­ ni", azért számos dolgot már most megtehetünk. Például, megpróbálhatunk tuda­ tában lenni önmagunknak. Természetesen csak egy rövid időre fog sikerülni. A kérdés azonban az, hogy megpróbáljuk-e vagy sem? Ha megfigyeljük a különböző cselekedeteinket, azt látjuk, hogy, jóllehet az l-es, 2-es, 3-as számú ember semmit sem tud „tenni", az az általános törvény érvényesül, hogy ha valami felkelti az ér­ deklődését, ha valamit a mindennapi dolgoknál jobban akar, akkor nincs mindig ugyanazon a szinten, és kiválaszthat olyan pillanatokat, amikor nagyon kezdetle­ ges értelemben elkezdhet tenni. Egy másik nagyon lényeges probléma, amit a tanítások szempontjából meg kell vizsgálnunk, a jó és a gonosz ideája. Ezt a kérdést azért nem hagyhatjuk figyelmen kívül, mert erről a témáról az emberek általában nagyon zavaros nézeteket vallanak. Tisztáznunk kell tehát, hogyan értelmezhetjük a jót és a gonoszt. A tanítások nézőpontjából csak két dolgot hasonlíthatunk össze, és láthatunk az emberben: a gépies törvények és a tudatosság megnyilvánulását. Ha példákat szeretnének keresni arra, hogy mit nevezhetnek jónak vagy rossz­ nak, ha találni akarnak valami mértékadót, akkor azonnal megértik, hogy amit gonosznak nevezünk, az mindig gépies, sohasem lehet tudatos, és amit jónak, az mindig tudatos, és sohasem lehet gépies. Sok időnek kell eltelnie, mire meg­ értjük ennek az okát, mert elménkben összekeveredett a gépies és a tudatos fo­ galma. Sohasem határozzuk meg őket helyesen, éppen ezért ez az a pont, amit a következőkben fontolóra kell vennünk, és tanulmányoznunk kell. Továbbá, a jó és a gonosz kérdésével kapcsolatban, meg kell próbálnunk megérteni az erkölcs és a lelkiismeret viszonylagosságát. Mi az erkölcs, és mi a lelkiismeret? Először is azt a megállapítást tehetjük, hogy az erkölcsösség nem mindig ugyanazt jelenti, hanem mást és mást a különböző országokban, szá­ zadokban, évtizedekben, osztályokban és eltérő oktatásban részesült emberek esetében. Meglehet, hogy ami a Kaukázusban erkölcsös, az Európában nem az. Néhány országban például a vérbosszú egy módfelett erkölcsös cselekedet, azt, aki nem lenne hajlandó megölni egy távoli nagybácsija gyilkosát, nagyon erkölcstelennek tartanák. Ám Európában erről senki sem vélekedne így, való­ jában a legtöbben azt gondolnák, hogy az az ember, aki bárkit is megöl, még ha az illető történetesen a nagybátyja gyilkosa, nagyon erkölcstelen. Tehát az erkölcs mindig mást jelent, és állandóan változik. Ez azonban nem igaz a lelki­ ismeretre. A lelkiismeret az igazság egyfajta érzelmi megértése bizonyos meg­ határozott vonatkozásokban, általában a viselkedéssel, az emberekkel stb. kap­ csolatban. Mindig ugyanaz - nem változhat, és nem lehet eltérő a különböző nemzeteknél, országokban, embereknél. Próbáljanak meg összefüggéseket keresni aközött, amit a jó és a gonosz, a gépiesség és a tudatosság, az erkölcs és a lelkiismeret tanulmányozásáról

19

mondtam. Majd tegyék fel a kérdést: „Létezhet-e tudatos gonosz?" Ennek meg­ válaszolása tanulást és megfigyelést igényel, a tanítások szerint azonban léte­ zik egy elv, amely kimondja, hogy tudatos gonosz nem lehetséges - a gépiesség kizárja a tudatosságot. K: Nem könnyű megérteni, hogy a gonosz sohasem tudatos. Kifejtené ezt egy kicsit részletesebben? V: Azt mondtam, hogy először is próbálják felismerni, de nem definíciók, hanem példák segítségével, hogy önök mit neveznek gonosznak. Ha sikerül találniuk néhány dolgot, tegyék fel maguknak a kérdést, hogy vajon ezek lehet­ nek-e tudatosak? Elkövethetnek-e gonosz dolgokat tudatosan? Később majd megértik, hogy ez nem lehetséges. Másfelől pedig minden, amit gonosznak neveznek, megtörténhet gépiesen, és mindig gépiesen is történik, így hát miért lenne tudatos? Azt mondtam, hogy ennek a tanításnak az ideáit főként az ember fejlő­ désével kapcsolatban kell tanulmányoznunk. Azt is elmagyaráztam, hogy evolúció alatt tudatos folyamatot és tudatos erőfeszítéseket kell értenünk, valami olyasmit, ami folyamatos és összefüggő. Az, amit néha mechanikus evolúcióként értelmeznek, nem létezik. Az evolúció, ha egyáltalán lehetsé­ ges, csakis tudatos lehet, és csakis a tudatosság evolúciójával kezdődhet. Ha a tudatosság fejlődni kezd, más dolgok is növekedésnek, fejlődésnek indulnak. Ha a tudatosság ugyanazon a szinten marad, akkor semmi sem fog elmozdulni a meglévő szintjéről. Számos olyan dolog van az evolúcióval kapcsolatban, amit már a legelején fontos megértenünk. Először is a rengeteg l-es, 2-es és 3-as számú emberből csak nagyon kevésnek van esélye akárcsak elindulni a 4-es, 5-ös, 6-os és 7-es számú emberré válás útján. Ezt határozottan fel kell ismernünk, mert ha azt hisszük, hogy bárki fejlődhet, akkor többé már nem értjük az evolúció kezde­ téhez szükséges feltételeket, azokat, amiket a börtönből való szabadulás példá­ jában ecseteltem. K: Az összes emberi fajnak ugyanaz a lehetőség adatott meg a fejlődésre? V: Ez egy érdekes kérdés. Magam is feltettem, amikor először találkoztam a munkával, és azt a választ kaptam, hogy ez a kérdés nagyon jelentős iskolák­ ban egy nagyon fontos időszakban került megvitatásra. És miután elvégezték az ezzel kapcsolatos összes lehetséges kísérletet, arra a megállapításra jutottak, hogy a lehetséges fejlődés szempontjából nincs különbség a fehér, sárga, feke­ te, barna és vörös bőrű emberek között. Jelenleg a fehérek és a sárgák érvénye­ sülnek, míg a múltban valószínűleg egy másik faj volt a domináns. A szfinx például inkább fekete bőrű emberre, nem pedig egy európaira emlékeztet. K: Ahhoz kapcsolódóan, amit a jóról és gonoszról mondott, szeretném meg­ kérdezni, hogy részt vehet-e háborúban az, aki ezt a szisztémát követi? V: Ez az ő dolga. Nincsenek külső tiltások vagy feltételek. K: De össze tudná egyeztetni a kettőt? V: Ez megint csak az ő dolga. Ez a bizonyos szisztéma nagyon nagy sza­ badságot nyújt az embernek. Tudatosságot és akaratot akarunk kifejleszteni. Sem egyik, sem másik nem hozható létre külső megszorítások követésével. Az

20

embernek szabadnak kell lennie. Meg kell érteniük, hogy a külső dolgok számí­ tanak legkevésbé. A belsők a fontosak, a belső háború. K: Sok olyan dolgot el tudnék követni, ami gonosznak tűnik számomra. V: Önmaguk vonatkozásában csak olyan példákat találhatnak a gonoszra, amit már elkövettek. Ezért jobb, ha általánosságban veszik ezt az ideát. Találják meg az összes lehetséges példát - nem balesetekre vagy tévedésekre gondolok, mert sok bűntett baleset -, hanem vegyék mindazt, amit minden kétséget ki­ záróan szándékos gonosznak nevezhetnek, és meg fogják látni, hogy ezeknek nincs szüksége tudatosságra, megtörténik egy gépies cselekedet, és minden megy tovább a maga útján. K: Ez a választás illúzióját kelti. V: Ez a legnagyobb illúzió - hogy tudunk „tenni", és hogy van választá­ sunk. Ezek a képességek egy magasabb szinthez tartoznak. A 4-es számú em­ bertől kezdve már beszélhetünk választásról, de az l-es, 2-es, 3-as számú em­ bernek nagyon csekély választási lehetősége van. K: A fekete mágia tanulmányozását nem nevezné tudatos gonosznak? V: Ismer bárkit is, aki ezt tanulmányozta azok kivételével, akik szörnyű ké­ pekkel teli könyveket olvasnak, és becsapják magukat? K: Az nem szándékos gonoszság, amikor az ember készakarva próbál be­ csapni másokat? V: Igen valószínű, hogy nem tehetett másképp, a körülmények vagy valami más akkora nyomást gyakoroltak rá, hogy csak úgy cselekedhetett. Ezek mind nehéz problémák, és elfogadásukhoz hosszú időnek kell eltel­ nie, mert megszoktuk, hogy helytelenül gondolkodjunk. Például, amikor a tör­ ténelmi eseményeket vizsgáljuk, csak azokat a dolgokat tekintjük tudatosnak, amelyek nem lehetnek tudatosak, ám azokat, amelyek esetleg azok voltak, gé­ piesnek gondoljuk, egyfajta folyamatként értelmezzük.

Ha most visszatérünk ahhoz az elképzeléshez, mely szerint csak nagyon keve­ sen fejlődhetnek és találhatnak rá az önmagukban rejlő lehetőségekre, termé­ szetszerűleg felmerül a kérdés: mi határozza meg a különbséget? Ha néhány embernek megadatott a lehetőség, akkor másoknak miért nem? Való igaz, hogy néhányan már a legelejétől fogva kudarcra vannak ítélve. Vagy olyan kö­ rülmények közé születtek, hogy képtelenek bármit is megtanulni, vagy pedig valamilyen módon sérültek. A sérült embereket tehát kizárjuk, mert nincs mit mondanunk róluk. Minket azok érdekelnek, akik normális körülmények kö­ zött élnek, és ők maguk is normálisak, rendelkeznek a tanulás, megértés és így tovább szokásos lehetőségeivel. Közülük is csak nagyon kevesen tehetik meg akárcsak az első lépést a fejlődés útján. Hogyan és miért van ez így? Az élet hétköznapi körülményei között lévő embereket kétféle befolyás éri. Először is vannak az életben kialakított befolyások: a vágy a gazdagságra, hírnévre és így tovább. Ezeket nevezzük A-befolyásoknak. Továbbá léteznek olyan befolyások, amelyek nem az életben jöttek létre, és bár ugyanazon fel-

21

tételek mellett hatnak, mégis különbözők. Ezeket nevezzük B-befolyásoknak, és vallás, irodalom vagy filozófia formájában érik el az embert. Ez utóbbiak eredetükben tudatosak, míg az A-befolyások a kialakulásuktól kezdve gépie­ sek. Az ember találkozhat a B-befolyásokkal, vagy elmehet mellettük anélkül, hogy észrevenné őket, vagy hallhat róluk, és azt gondolhatja, hogy érti őket, használja a szavakat, ugyanakkor egyáltalán nincs valódi megértése. Ez a két befolyás ténylegesen meghatározza az ember további fejlődését. Ha valaki Bbefolyásokat halmoz fel, akkor ezek eredményei kikristályosodnak benne (a kikristályosodás szót hétköznapi értelemben alkalmazom), és létrehozzák a vonzódás egyfajta központját, amit mágneses központnak nevezünk. E befolyások emlékeinek tömege adott irányba vonzza, vagy fordítja az embert. Amikor az emberben már kialakult a mágneses központ, könnyebben vonz magához még több B-befolyást, és az A-befolyások nehezebben térítik el. A hétköznapi ember idejéből olyan sokat vehet el az A-befolyás, hogy semmi sem marad más befolyások számára, így a B-befolyások szinte alig hatnak rá. Ha viszont a mágneses központja növekszik, akkor bizonyos idő elteltével ta­ lálkozik egy másik emberrel, vagy emberek egy csoportjával, akiktől tanulhat valami mást, valamit, amit a B-befolyások nem tartalmaznak. Ezt nevezzük C-befolyásnak. Ez a befolyás eredetében és működésében is tudatos, és csak közvetlen tanítással adható át. A B-befolyás elérhető könyveken, művészi alko­ tásokon és ezekhez hasonló dolgokon keresztül, de a C-befolyás csak közvet­ len kapcsolaton keresztül jöhet. Az, akiben megnőtt a mágneses központ, és találkozik egy emberrel vagy csoporttal, akiken keresztül kapcsolatba kerül a C-befolyással, megtette az első lépést. Ekkor lehetősége nyílik a fejlődésre. K: Mit jelent az első lépés? V: Ez az „ösvény" vagy „út" ideájával kapcsolatos. Azt fontos megérteni­ ük, hogy az út nem az élet szokványos szintjén, hanem egy magasabb szinten kezdődik. Az ember abban a pillanatban teszi meg az első lépést, amikor ta­ lálkozik a C-befolyással. Ekkor megjelenik egy lépcső, amelynek adott számú foka van. Az út ezeknek a fokoknak a megmászása után érhető el. Tehát nem a lépcső alján kezdődik, hanem csak az utolsó foka után. K: Kit nevez ön normális embernek? V: Ellentmondásosnak tűnhet, de nincs más definíciónk - olyan embert, aki fejlődhet. K: Létezik valamilyen kapcsolat az A- és B-befolyások között? Amikor a B-befolyások eljutnak az emberhez, hatással lesznek az A-befolyásokra, és át­ alakítják őket? V: Lehet, hogy befolyásolják őket, ugyanakkor az egyik szükségszerűen ki­ zárja a másikat. A földi embert ez a két eltérő befolyás éri, lehet, hogy csak az egyiket választja, vagy esetleg mindkettőt. Amikor A- és B-befolyásokról be­ szélnek, tényekről beszélnek. Helyettesítsék be valamilyen konkrét ténnyel eze­ ket a kifejezéseket, és megértik a közöttük lévő kapcsolatot. Nagyon egyszerű. Ennél a pontnál természetszerűleg felmerül a kérdés: miért olyan nehéz az embernek elindulnia a változás útján, és eljutnia a fejlődés lehetőségéhez? Mert, tudják, nagyon érdekes módon teremtette a természet. Fejlesztette egy

22

adott pontig, onnan azonban saját magát kell fejlesztenie. A természet egy adott ponton túl nem fejleszti az embert. Később teljes részleteiben megtanul­ juk, hogy hol van ez a pont, és onnan hogyan fejlődhet tovább az ember. Továb­ bá látni fogjuk, hogy - ebből a nézőpontból - miért nem fejleszthetné sohasem önmagát, illetve miért nem fejlesztheti a természet. De még ez előtt meg kell értenünk bizonyos általános feltételeket. Azért okoz nehézséget az embernek még csak elkezdenie is bármilyen mun­ kát önmagán, mert a világegyetem nagyon rossz pontján él. Elsőre ez nagyon különös elgondolásnak hangozhat. Nem vagyunk tisztában azzal, hogy létez­ nek jobb és rosszabb helyek a világegyetemben, annak pedig, hogy mi történe­ tesen majdnem a legrosszabb helyen élünk, egész biztosan nem vagyunk tu­ datában. Ez azzal magyarázható, hogy egyrészről a világegyetemről meglévő tudásunk túlságosan bonyolult, másrészről pedig nem vesz számításba valós tényeket. Ha a világegyetem hozzánk legközelebb eső helyét keressük, azt látjuk, hogy a Földön élünk, és a Hold a Föld befolyása alatt áll. Ugyanakkor tud­ juk, hogy a Föld egyike a Naprendszer bolygóinak, hogy léteznek a Földnél nagyobb bolygók, amelyek valószínűleg nagyobb befolyással bírnak, és hogy ezek a bolygók együttesen bizonyára valamilyen módon hatással vannak a Földre, és irányítják. Nagyságrendben a Földet a Nap követi, ami az összes bolygót, egyben a Földet is, irányítja. Ha ebből a szempontból gondolkodnak, máris megváltozik az elképzelésük a Naprendszerről annak ellenére, hogy semmi újat nem hallottak: ez pusztán annak a kérdése, hogyan viszonyítjuk egymáshoz a dolgokat.

Abszolút A világok összessége A napok összessége A Napunk A bolygók összessége Föld Hold

23

24

közötti kommunikációt biztosítják. A szerves élet képes befogadni és megőriz­ ni a bolygóhatásokat, így azok behatolhatnak a Földbe. Ez a földi szerves élet jelentése és oka. K: Csak a Földön tételez fel szerves életet? Úgy véli, hogy más bolygókon semmi nincs? V: Egyáltalán nem, de minket a földi szerves élet érdekel, mert a Földön élünk, és a földi szerves élet részét képezzük, így csak a Földről beszélhetünk. Az összes többi bolygót egy egésznek vesszük, a Földről azonban másképpen beszélünk. Ez a nagyságrend elve. Minél közelebb van valami önökhöz, annál teljesebben tanulmányozhatják. Ha ezt a szobát vizsgálják, tudniuk kell, há­ nyan jönnek, és hány székre lesz szükségük, részleteiben tanulmányozzák, de ha csak a házat veszik, akkor ezeket az apró dolgokat nem kell ismerniük. Ha az utcát veszik, megint más lesz a helyzet. A Teremtés sugarának vizsgálata­ kor ugyanígy különböző nagyságrendeket vesszünk. Beszélünk a földi szerves életről, de a más bolygókon lévő szerves életről nem, ezt csak a Földön áll mó­ dunkban tanulmányozni. * A Teremtés sugarával kapcsolatban megosztok önökkel még néhány olyan részletet, ami rávilágít arra, miért számít a Föld rossz helynek a világegye­ temben. Emlékeznek, korábban azt mondtam, hogy tanulmányoznunk kell a világegyetem alapvető törvényeit, és a két törvény, amit meg kell vizsgál­ nunk, a három és hét törvénye. Ugyancsak említést tettem a nagyságrend elvéről. Most már ismerősen hangzik ez a fogalom, és nem kell elmagya­ ráznom, hogy a dolgokat különböző nagyságrendekben tanulmányozzuk. Valójában ez a leggyengébb pont a hagyományos tudományban, a tudósok mindent ugyanazon a skálán próbálnak vizsgálni, nem értik, hogy ez egyál­ talán nem szükséges. Valójában, éppen ellenkezőleg kellene tenniük. Telje­ sen gyakorlati okok miatt, meg kell tanulnunk különböző nagyságrendeket választva vizsgálni a dolgokat. Térjünk vissza a három törvényéhez. Elmagyaráztam, hogy minden, ami történik, három erő működésének a következménye, és hogy két erő önmagá­ ban semmilyen hatást nem tud kiváltani. Most megpróbálom ezt összekapcsol­ ni a Teremtés sugarának ideájával. Az Abszolút az l-es világ, mert ott a három erő egyet alkot. Az Abszolút a saját akaratával és tudatosságával világokat teremt. Az l-es világban mindez szándékosan történik, és az ott lévő erők az összes helyet kitöltik. Ez számunk­ ra felfoghatatlan. A következő világban, ami a 3-as világ, megvan az előbbi három erő, de már kertéosztva. Ez a három erő ismét létrehoz világokat, ame­ lyekből kiemelünk egyet. Ez a 6-os világ azonban eltér a 3-astól, mert míg az utóbbi kapcsolatban áll az Abszolúttal, az előbbi már gépies. A 6-os világban három erő található az előző világból, és három másik, ami a sajátja. A követ­ kező világban, a 12-esben, három erő van a második rendbeli világból, hat a harmadik rendbeli világból és van három, ami a sajátja. A következő a 24-es

25

26

2. F E J E Z E T

Az ember befejezetlen lény. Az őt megillető szint alatt él. A régi értékek átérté­ kelése. „Hasznos" és „ártalmas". Illúziók. Az ember alszik. Gyakorlati öntanulmányozás. Az akadályok tanulmányozása. A hazudozás pszichológiája. Az em­ ber gépezet. Állandó „én" létrehozása. Allegória a házról, amelyben zűrzavar uralkodik. Szerepek. Lökhárítók. Önemlékezés. Miért nem lehet népszerű ez a szisztéma. A börtön. A cél megfogalmazása. Szabadnak lenni. Bűn. Bűnbánat. Az emberiség segítése. Vonzás és taszítás. Önmegfigyelés. Minden, ami az em­ berhez tartozik, hét kategóriába sorolható. Tudás és létezés. Ezek kapcsolata. Tudásunk növelhető. A létezés megváltoztatásának szükségessége. Megértés. Káros funkciók. A negatív érzelmek kifejezése. Felesleges beszéd. Miben tér el ez a szisztéma a többitől. A létezés szintjei. Különböző kategóriákban gondol­ kodni. A jelen helyzet veszélyei.

SZERETNÉM, HA MINDAZT ÁTGONDOLNÁK, amit a múlt alkalommal el­ mondtam, mert sok mindent nem fejtettem ki teljesen. Csak utalásokat tettem, egy átfogó képet adtam arról, amit meg kell vizsgálnunk, fel kell tehát idéz­ nünk az elhangzott dolgok sorrendjét és viszonylagos fontosságát, mert míg néhányuk nélkülözhetetlen a további ideák megértéséhez, voltak olyanok, ami­ ket pusztán más dolgok magyarázata kapcsán említettem. Mindenekelőtt azonban ismét ki szeretnék hangsúlyozni egy lényeges pon­ tot. Ez a szisztéma azon szisztémák osztályába tartozik, amelyek befejezetlen lénynek tekintik az embert, és lehetséges fejlődése szempontjából tanulmányoz­ zák. A hétköznapi pszichológia nagyon messze áll a valóságtól. Az ember, amit tanulmányoz, fiktív létező. Nem az, amit állítanak róla. Sok olyan tulajdonsá­ got gondolunk magunkénak, aminek nem vagyunk birtokában. Nem vagyunk tudatosak. Ha pedig nem vagyunk tudatosak, akkor nem lehetünk egységesek, nem lehet egyéniségünk, „ego"-nk, sem „én"-ünk. Mindezt az ember találta ki azért, hogy fenntartsa a tudatosság illúzióját. Lehetne tudatos, de jelenleg nem az. Fel kell ismernünk, hogy az őt megillető szint alatt él. Más dolgokat is megszerezhet, de egyelőre csak arról beszélek, ami, bár megilletné, nincs a birtokában. Ez a szisztéma felforgat mindent, amit tudunk, vagy valaha gondol­ tunk. Összeegyeztethetetlen a hétköznapi pszichológiai elképzelésekkel. El kell döntenünk, minek tekintjük az embert: tojásnak vagy tyúknak. Ha tojás­ nak tekintjük, akkor nem tulajdoníthatjuk neki a tyúk sajátosságait. Amikor tojásnak tekintjük az embert, a teljes pszichológia megváltozik: az emberi

27

élet egésze embriók, avagy befejezetlen lények életévé válik. Ekkor a lények közül néhánynak egy másik állapotba való átkerülés lehetősége jelenti az élet értelmét. Nagyon fontos, hogy megértsék, mit jelent a befejezett és a befejezetlen lény, mert ha ezt nem tisztázzuk már az elején, akkor nem lesz könnyű to­ vábblépniük. Talán egy példa segítségével szemléltethetem, mire gondolok. Hasonlítsuk össze a lovas kocsit a repülőgéppel. A repülőgépben sok olyan lehetőség rejlik, ami egy szokványos lovas kocsiból hiányzik, ugyanakkor a repülőgép használható egyszerű lovas kocsiként. Nagyon nehézkes, kényel­ metlen és rendkívül drága lenne, de az ember eléfogathat két lovat, és kocsi­ kázhat vele az úton. Tegyük fel, hogy a repülőgép tulajdonosa nem tud róla, hogy gépében van motor, amellyel önálló mozgásra képes. Most képzeljük el, hogy tudomást szerez a motorról, ekkor szélnek eresztheti a két lovat, és autózhat a repülőjével. Ez azonban még mindig túlságosan nehézkes lesz. Tegyük fel, hogy tanulmányozza a repülőgépét, és rájön, hogy képes repül­ ni. Ez a felismerés természetesen sok olyan előnnyel jár, amit akkor, amikor lovas kocsiként kezelte a repülőgépét, nélkülözött. Ugyanezt tesszük önma­ gunkkal, lovas kocsiként működünk, amikor repülhetnénk is. De a példák és a tények különböznek. Nincs szükségünk allegóriákra és analógiákra, mert ha a megfelelő módon látunk neki a tudatosság tanulmányozásának, akkor konkrét tényekről beszélhetünk. Térjünk egy pillanatra vissza a repülőgép analógiájához. Miért nem tud fel­ szállni a repülőnk? Az első ok nyilvánvalóan az, hogy nem ismerjük magát a gé­ pet, nem tudjuk, hogyan működtessük, hogyan indítsuk be. A második pedig, hogy az előbbi tudatlanságunkból fakadóan a gépünk nagyon alacsony sebes­ ségen működik. Ez az alacsony sebesség jóval súlyosabb következményekkel jár, mintha egy repülőgépet járatnánk lovas kocsiként. Ahhoz, hogy teljes mértékben követhessük ennek a szisztémának az ideáit és módszereit, meg kell értenünk, és el kell fogadnunk a következő két dolgot az emberrel kapcsolatban: tudatossága alacsony szinten van, és gyakorlatilag hiányzik belőle az akarat és az egyéniség. Miután ezeket elfogadtuk, meg kell tanulnunk két fogalom, két szó, a „hasznos" és az „ártalmas" helyes alkalmazá­ sát. Ez azért hasznos és szükséges, mert ezeket a szavakat meglehetősen nehéz egy pszichológiai állapotra vonatkoztatni, illetve nem könnyű megállapítani, hogy az ember pszichológiai felépítésében mi tekinthető hasznosnak, illetve ártalmasnak. Ha viszont lehetséges fejlődése szempontjából vizsgáljuk az em­ bert, akkor egyértelműen megállapítható, hogy mindaz, ami segíti a fejlődésé­ ben, hasznos, ami pedig akadályozza, káros. Nagyon furcsa, hogy ez egyálta­ lán magyarázatra szorul, de sajnos hétköznapi gondolkodásunk, különösen, ha komoly problémával szembesül, nem alkalmazza ezeket az ideákat, vala­ milyen oknál fogva többé már nem értjük a hasznos és az ártalmas fogalmát. Gondolkodásunkat sok rossz szokás hátráltatja, amelyek egyike a cél nélküli gondolkodás. Automatikusan gondolkodunk, tökéletes elégedettséggel tölt el, ha másodrendű kérdésekkel foglalkozunk anélkül, hogy bármi fogalmunk lenne arról, miért tesszük. A szisztéma szempontjából ez a fajta gondolkodás

28

haszontalan. Minden tanulásnak, minden gondolkodásnak és vizsgálódásnak kell, hogy legyen célja, egy látható célja, mégpedig a tudatosság megszerzé­ se. E nélkül a cél nélkül értelmetlen az öntanulmányozás. Csak akkor van rá okunk, ha felismerjük, hogy nem vagyunk tudatosak, és azzá szeretnénk válni, máskülönben hiába erőlködünk. A tudatosság megszerzése a gépiességtől való fokozatos megszabadulással függ össze, mert az ember, jelen állapotában, tel­ jes mértékben a gépies törvények irányítása alatt áll. Minél több tudatosságra tesz szert, annál kevésbé lesz gépies, ami azt jelenti, hogy megszabadul a vélet­ lenszerű mechanikus törvényektől. Ha felismerjük, hogy nem vagyunk tudatosak, akkor megtettük az első lé­ pést a tudatosság felé vezető úton. De ezt az illúziót nem tudjuk megváltoztatni önmagában, mert ezen kívül még számtalan téveszménk van. Például, ahogy már korábban említettem, az egyik legrosszabb, hogy tudunk „tenni". Egész életünk ezen az illúzión alapszik. Mindig azt gondoljuk, hogy éppen teszünk valamit, amikor valójában semmit sem teszünk - minden csak történik. Egy másik illúziónk, hogy ébren vagyunk. Amikor felismerjük, hogy al­ szunk, megértjük, hogy az egész történelmet alvajárók írják. Alvó emberek har­ colnak, alkotnak törvényeket, amiket alvó emberek tartanak be, vagy szegnek meg. Az illúzióink közül azok a téves elképzelések a legrosszabbak, amelyek között élünk, és amelyek irányítják az életünket. Ha képesek lennénk megvál­ toztatni a hozzáállásunkat ezekhez az ideákhoz, és megértenénk, hogy micso­ dák, akkor az már önmagában nagy változást hozna, és ez a változás azonnal megváltoztatna más dolgokat. Most pedig a következőt javaslom: egy hetük volt arra, hogy gondolkodja­ nak. Most próbálják felidézni, mi nem volt világos az eddig elhangzottakból, majd tegyenek fel kérdéseket, és ezek alapján fogom folytatni az előadást. K: Annak ellenére, hogy nem vagyunk tudatosak, megítélhetjük, hogy mi hasznos, illetve ártalmas számunkra? V: Azt mondtam, hogy az önmegfigyelés nem lehet személytelen, mert sa­ ját érdekünkben áll, hogy helyesen működjön a gépezetünk. A szervezet helyes működése előnyünkre válik, a helytelen kárt okoz. Az embernek egyszerű ke­ reskedőként kell hozzáállnia az életéhez és a belső funkcióihoz, tudnia kell, mi hasznos, és mi ártalmas számára. Tehát önmagát nem figyelheti meg olyan pár­ tatlanul, mint az évezredes történelmi eseményeket. Miután felvette ezt a fajta hozzáállást önmagával szemben, készen áll a gyakorlati öntanulmányozásra, mert ez a leggépiesebb dolgok tanulmányozását jelenti. Néhány funkciónk tu­ datossá válhat, mások azonban sohasem lehetnek azok. Az ösztönös funkciók­ nak például nem kell tudatosan működnie. Viszont az egész életünk tele van olyan funkciókkal, amiket nagyon fontos tudatossá tennünk, vagy ha ez lehe­ tetlen, akkor meg kell állítanunk, vagy ki kell küszöbölnünk őket, mert tényle­ gesen ártalmasak. Nem csupán abban az értelemben gépiesek, hogy automati­ kusak, a gépezet hosszú ideje tartó helytelen működésének következményei, tehát már okoztak károkat, a dolgok eltörtek, elferdültek, vagy eltorzultak. K: Miközben tanulmányozni próbálom magam, semmi valósat, semmi kéz­ zelfoghatót nem találok.

29

V: Azt tanulmányozzák, ami ott van - akár valós, akár nem. Nem tanulmá­ nyozhatják csak azt, ami valóságos, azt kell tanulmányozniuk, ami ott van. Az nem akadálya az öntanulmányozásnak, ha semmi valósat nem találnak - az­ zal kell dolgozniuk, amit találnak. Abban tökéletesen igazat adok önnek, hogy nincs ott semmi valóságos. Ennek ellenére az embernek tanulmányoznia kell önmagát és az útjában álló akadályokat. Főként azért nem tehetünk szert tudatosságra, mert azt gondoljuk, hogy már a birtokunkban van. Addig nem válhatunk öntudatossá, amíg azt hisszük, hogy már azok vagyunk. Sok minden mást is azért nem szerezhetünk meg, mert úgy véljük, hogy már a miénk. Ott van az egyéniség, vagy egység - azt gondoljuk, hogy egyek vagyunk, oszthatatlanok, van akaratunk, vagy ha nincs is mindig, megszerezhetjük, és még sorolhatnám. Sok oldala van ennek, mert ha az egyik dolog nem a miénk, akkor a másikat sem szerezhetjük meg. Azt gon­ doljuk, hogy mindezzel rendelkezünk, ami arra vezethető vissza, hogy nem ismerjük a szavak jelentését. Határozott akadálya, oka van annak, amiért nem válhatunk tudatossá a jelen állapotunkban. Ez a fő akadály a fejlődés útjában a hazudozás. Már tet­ tem erről említést, de többet kell róla beszélnünk, mert miután sohasem fog­ lalkoztunk komolyan ezzel a kérdéssel, nem tudjuk, mit jelent hazudni. Pedig a hazudozás pszichológiája az emberi lény tanulmányozásának legfontosabb része. Ha az embert leírhatnánk állattani típusként, akkor hazudós állatnak neveznénk. Eltekintek azoktól az esetektől, amikor az ember másoknak hazudozik, és csak azokat veszem, amikor önmagának hazudik önmagáról. Ez tart minket a mostani állapotunkban, és emiatt nem juthatunk a tudatosság egy jobb, ma­ gasabb, erőteljesebb, hatékonyabb állapotába. E szerint a szisztéma szerint az igazság csak az objektív tudatosság állapotában érhető el, ezért mi nem ismer­ hetjük meg. Tehát nem tudjuk meghatározni, mi az igazság, de ha azt vesszük, hogy a hazugság az igazság ellentéte, akkor definiálhatjuk a hazugságot. A hazudozás legsúlyosabb formája az, amikor tisztában vagyunk azzal, hogy nem ismerjük, és nem is ismerhetjük meg az igazságot, mégsem cselek­ szünk soha ennek megfelelően. Mindig úgy gondolkodunk és cselekszünk, mintha tudnánk, mi igaz. Ez hazudozás. Amikor tisztában vagyok azzal, hogy nem tudok valamit, ugyanakkor azt állítom, hogy tudom, vagy úgy teszek, mintha tudnám, akkor hazudok. Például, semmit sem tudunk önmagunkról, és ezt valóban tudjuk, ennek ellenére sohasem ismerjük fel, vagy ismerjük be ezt a tényt. Még önmagunknak sem valljuk be, és úgy cselekszünk, gondolko­ dunk és beszélünk, mintha tudnánk, kik vagyunk. Ez a hazudozás eredete, kezdete. Amikor ezt megértjük, és ezt a vonalat követjük, illetve megpróbáljuk ezt az elgondolást összekapcsolni mindazzal, amit gondolunk, mondunk, teszünk, akkor elkezdjük elmozdítani a tudatosság útjában álló akadályokat. A hazudo­ zás pszichológiája azonban sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk, mert sok­ féle hazugság létezik, sokféle árnyalattal, amiket nehéz felismerni önmagunk­ ban. Másokban viszonylag könnyebben meglátjuk, de nem saját magunkban.

30

K: Ha nem ismerjük fel az igazságot, akkor honnan tudhatjuk, mikor ha­ zudunk? V: Tudják, hogy nem ismerhetik az igazságot, és ha ennek ellenére azt ál­ lítják, hogy ismerik, vagy megismerhetik, akkor hazudnak, mert jelen állapo­ tunkban képtelenek vagyunk eljutni az igazsághoz. Ne filozofikusan gondol­ kodjanak, hanem a tények figyelembevételével. Az emberek mindenről úgy beszélnek, mintha ismernék az adott tárgyat. Ha megkérdezik valakitől, hogy szerinte élnek-e emberek a Holdon, véleményt fog nyilvánítani. És ugyanígy minden másról. Mindenről van véleményünk, és ezek a vélemények, főként, amiket önmagunkról alkotunk, hazugságok. Nincs tudomásunk a tudatosság állapotairól, a különböző funkciókról, a funkciók sebességéről, vagy a közöt­ tük lévő összefüggésekről. Nem ismerjük a funkciók felosztásait. Semmit sem tudunk, mégis azt gondoljuk, hogy ismerjük magunkat. Csak véleményeink vannak, amelyek mindegyike hazugság. K: Ha az összes véleményünk hazugság, akkor tartózkodnunk kellene a véleménynyilvánítástól? V: Ismerniük kell az értékét. Az első hazugságunk, amikor „én"-nek nevez­ zük magunkat, mert ezzel feltételezünk bizonyos dolgokat: bizonyos egységet és erőt. Ha pedig ma is és holnap is azt mondom, hogy „én", akkor ezt a két „én"-t ugyanannak feltételezem, a valóságban azonban nincs köztük kapcso­ lat. A bennünk található bizonyos akadályok vagy tények felelősek jelen állapo­ tunkért. A legfontosabb tény pedig, hogy nem látjuk be, miszerint nincs jogunk­ ban „én"-nek nevezni magunkat, mert ez hazugság. Kezdjék el megfigyelni magukat, és rá fognak ébredni, hogy ez valóban így van: találhatók önökben olyan „én"-ek, amelyek nem ismerik egymást, és sohasem kerülnek egymással kapcsolatba. Például, kezdjék el megfigyelni, hogy mit szeretnek és mit nem. Meg fogják látni, hogy az egyik pillanatban egyvalamit, a másikban egy má­ sikat szeretnek, és mivel a két dolog teljesen összeegyeztethetetlen, azonnal rá fognak ébredni, hogy azok az „én"-ek sohasem találkoznak. Ha megfigye­ lik döntéseiket, azt látják, hogy az egyik „én" eldönt valamit, amit egy másik „én"-nek kell végrehajtania, aki vagy nem hajlandó rá, vagy sohasem hallott erről a döntésről. Ha egyetlen olyan dologra is rábukkannak, amivel kapcso­ latban az ember nem hazudik saját magának, akkor önök nagyon kivételes személyek. Ezekkel a hazugságokkal körülvéve, közéjük születve és közöttük nevelkedve, csak azok lehetünk, amik vagyunk, ezeknek a hazugságoknak az eredménye, terméke. K: Ha az igazság keresésére indulok, és rájövök, hogy a lehetetlenre vállal­ koztam, akkor nem kellene félrevonulnom a hétköznapi élettől? V: Abban az esetben nem egy valóságos lényt, hanem egy mesterségeset ta­ nulmányozna. Csak a jelen körülményeik között tanulmányozhatják magukat, mert ezeknek a hatására váltak olyanná, amilyenek. Nem tanulmányozhatják magukat a jelen körülményeiktől függetlenül. K: Semmi közös sincs az „én"-ekben? V: Csak a gépiességük. Gépiesnek lenni azt jelenti, hogy a külső körülmé­ nyektől függeni.

31

K: Abból, amit mondott, az tűnik ki, hogy nagyon nehéz úgy tanulmányoz­ nunk magunkat, hogy közben ne hazudjunk önmagunknak. V: Nem, a hazudozást abba kell hagyni. Ne feledjék az elvet: a hazugság csak hazugságot szülhet. Csak akkor lesznek képesek, nem azt mondom, hogy harcolni, de legalább is megfigyelni a hazugságokat, ha már ismerik a főbb típusokat. A küzdelemre később kerül sor. Ahhoz, hogy valamivel felvehessük a harcot önmagunkban, sok minden szükséges, hosszú időn keresztül pusztán tanulmányozhatjuk a dolgokat. Csak akkor nyílik lehetőség a harcra, ha már ismerjük a bennünk található dolgok általános elrendezését és osztályozását. Jelen állapotunkban semmin sem változtathatunk, mert az ember egy nagyon jól kiegyensúlyozott gépezet abban az értelemben, hogy az egyik dolog megszabja a másikat. A dol­ gok összefüggéstelennek látszanak, de valójában kapcsolatban állnak egymás­ sal, mert minden egyes dolgot sok másik egyensúlyoz ki. K: Kifejtené részletesebben, mit ért gépezet alatt? Gépek nem rendelkezhet­ nek rejtett képességekkel, nem reménykedhetnek a tudatossá válásban. V: Az analógiák nem lehetnek teljesek, mert nem folytathatjuk őket a végte­ lenségig. Ez is elménk egyik korlátja, vagy ha jobban tetszik, a tudatosságunk korlátja. Tehát a géppel való összehasonlítást nem vihetjük tovább mindegyik irányba. Ennek ellenére az ember gépezet, egy igen valós, igen meghatározott értelemben, önmagától képtelen bármilyen cselekedetre, csak egy közvetítő ál­ lomás, semmi több, így hát gépezet. Ha önmagától lehetne egy ötlete, vagy tehetne valamit anélkül, hogy külső tényezők cselekednének helyette, akkor nem lenne gépezet, vagy nem lenne teljesen az. Ahogy van, teljes egészében gépezet, különösen a tudatosságnak abban az állapotában, amiben jelenleg va­ gyunk. Ráadásul a tény, miszerint azt hisszük, hogy egy teljesen másmilyen állapotban vagyunk, még inkább gépiessé tesz minket. Gépezetünk még csak nem is működik helyesen, ezért ha az ember meg akarja teremteni azokat a kedvező feltételeket, amik lehetővé teszik a belső fej­ lődését, akkor először is normális gépezetté kell válnia, mert jelen állapotában nem az. Amikor a gépiességről hallunk, gyakran úgy véljük, hogy bár az em­ ber gépezet, nem minden funkciója és nem minden emberi tevékenység ugyan­ olyan gépies. Mindenki talál valamit, amit a nézeteitől vagy ízlésétől függően kevésbé gépiesnek gondol. Valójában azonban az összes emberi tevékenység ugyanolyan gépies. Ebből a szempontból nincs különbség a padlósúrolás és a versírás között. Altalánosságban beszélve, meg kell értenünk, hogy szükség van egy olyan teljesen új értékrend felállítására, amely a hasznosságuk alapján méltányolja a dolgokat. E nélkül sohasem leszünk képesek elmozdulni a pontból, ahol most vagyunk. Sok mindent tévesen ítélünk meg - bátran neki kell állnunk a dolgok átértékelésének. K: Azt értem, hogy a semmiből kell létrehoznunk egy „én"-t. De mi hozza létre? V: Először is az önismeret. Van egy nagyon találó keleti allegória, ami az „én" létrehozásáról szól. Ez az embert egy olyan házhoz hasonlítja, amiben

32

hemzsegnek a szolgák, de nincs kinevezve egy mester vagy intéző az irányítá­ sukra, így hát a szolgák azt teszik, amit akarnak, egyikőjük sem a saját mun­ káját végzi. A házban teljes káosz uralkodik, mert mindegyik szolga valaki másnak a munkáját, valami olyasmit próbál végezni, amire alkalmatlan. A sza­ kács az istállóban, a kocsis a konyhában tevékenykedik és így tovább. Ebben a helyzetben csak akkor állhat be javulás, ha adott számú szolga elhatározza, hogy megválaszt valakit helyettes intézőnek, aki majd ellátja a vezetői teendő­ ket. A kinevezett helyettes intéző csak annyit tehet, hogy mindegyik szolgát a helyére küldi, így mindenki nekiláthat a saját munkájának. Miután ez megtör­ tént, lehetőség nyílik arra, hogy a valódi intéző lecserélje a helyettes intézőt, és előkészítse a házat a mester érkezésére. Azt nem tudjuk, hogy a valódi intéző vagy a mester mit jelent, de vehetjük úgy, hogy helyzetünk a következőképpen írható le: a házunk tele van szolgával, és adott a lehetőség egy helyettes intéző kinevezésére. Ennek az allegóriának a segítségével megérthetjük, hol kezdődik egy állandó „én" létrehozásának lehetősége. Ha az öntanulmányozást és az egyetlen „én" eléréséért folyó munkát te­ kintjük, meg kell értenünk a folyamatot, amely során eljuthatunk ebből a sok „én"-nel jellemezhető állapotból az egységhez. Ez a folyamat bonyolult, és sok különböző szakaszból áll. Jelen állapotunk, amire az „én"-ek sokasága jellem­ ző, és az általunk elérni kívánt állapot, amelyben egyetlen „én" irányít, között a fejlődésnek bizonyos szakaszai vannak, amit tanulmányoznunk kell. De elő­ ször meg kell értenünk, hogy találhatók bennünk bizonyos képződmények, amelyek ismerete nélkül sohasem érthetjük meg, hogy jelen helyzetünkből vé­ gül miként juthatunk el, már ha ez egyáltalán lehetséges, abba az állapotba, amelyben csak egyetlen „én" létezik. Tudják, annak ellenére, hogy nagyon sok „én"-ünk között nincs kapcsolat, sőt még csak tudomásuk sincs egymásról, bizonyos csoportokba tömörülnek. Ez nem azt jelenti, hogy szétválasztásuk tudatosan történt: az életkörülmények hatására következett be. Ezek az „én-csoportok" szerepekként nyilvánulnak meg, amiket az ember az életében eljátszik. Mindenkinek van egy adott szá­ mú szerepe: a feltételektől függően hol az egyiket, hol a másikat veszi elő. Az ember ritkán veszi észre, hogy különböző szerepeket játszik - például egyet a munkahelyén, egyet otthon, egyet a barátai körében, egy másikat pedig spor­ tolás közben, és még sorolhatnám. Másokban könnyebb felismerni ezeket a szerepeket, mint önmagunkban. Gyakran előfordul, hogy az emberek annyira eltérően viselkednek különböző feltételek között, hogy ezek a szerepek igen nyilvánvalóak és pontosan meghatározhatók, néha azonban ügyesebben rejtik el őket, vagy csak belül játsszák, így külsőleg akár meg sem nyilvánulnak. Min­ denki eljátszik bizonyos szerepeket, akár tud róla, akár nem, akár szeretné, akár nem. Ez a szerepjáték nem tudatos. Ha az lehetne, más lenne a helyzet, az ember azonban sohasem veszi észre, hogyan váltott át az egyik szerepről a másikra, vagy ha mégis, akkor meggyőzi magát arról, hogy szándékosan, tudatosan tette. A valóságban azonban mindig a külső körülmények irányítják a változást, az ember nem irányíthatja, mert ő maga még nem létezik. Néha nyilvánvaló ellentmondás húzódik két szerep között. Az egyikben az ember

33

mond egy dolgot, határozott nézetei és meggyőződései vannak, azután áttér egy másik szerepre, amelyben már teljesen más meggyőződéseket képvisel, és tökéletesen eltérő dolgokat mond úgy, hogy közben észre sem veszi, vagy éppenséggel azt gondolja, hogy szándékosan teszi. Az ember nagyon határozott okok miatt nem látja a különbséget a szere­ pek vagy maszkok között. Ezek egyfajta mesterséges képződmények, amelye­ ket lökhárítónak nevezünk. Ez a szó nagyon találó erre az eszközre. A vasúti kocsik között lévő lökhárítók meggátolják az összeütközéseket, lökéscsillapí­ tóként szolgálnak. Ugyanez a feladata a különböző szerepek és az „én"-ek különböző csoportjai, vagy személyiségek közötti lökhárítóknak. Az emberek nyugodtan élhetnek különböző személyiségekkel anélkül, hogy ezek valaha is összeütközésbe kerülnének egymással, amikor pedig ezek a személyiségek nem nyilvánulnak meg külsőleg, akkor belül léteznek ugyanúgy. Nagyon hasznos, ha megpróbálják felismerni ezeket a lökhárítókat. Pró­ báljanak tapasztalatokat gyűjteni arról, hogyan hazudik az ember saját magá­ nak a lökhárítók segítségével. Tegyük fel, hogy valaki azt állítja, hogy ő soha­ sem vitatkozik. Majd, ha szentül meg van erről győződve, annyit vitatkozhat, amennyit csak akar, sohasem fogja észrevenni. Ez lökhárító következménye. Ha van egy adott számú jól működő lökhárító a tarsolyában, akkor az ember máris biztonságban érezheti magát a kellemetlen ellentmondásokkal szemben. A lökhárítók meglehetősen gépiesek, olyanok, mintha fából készültek volna, nem alkalmazkodnak, de nagyon jól játsszák a szerepüket: megakadályozzák, hogy az ember észrevegye az ellentmondásokat. K: Hogyan hozzuk létre a szerepeket? V: A szerepeket nem létrehozzuk, nem tudatosak. Segítségükkel alkalmaz­ kodunk a körülményekhez. K: Nehéz megszabadulni tőlük? V: Nem az a kérdés, hogy megszabadulhatnak-e. Ne azonosuljanak. K: Lehet néhány szerep jó? V: Csak tudatosságról és gépiességről beszélünk. Ha egy szerep gépies, fi­ gyeljék meg, és ne azonosuljanak vele. Tudatosan eljátszani önmagunkat a leg­ nehezebb. Kezdetben tudatosak vagyunk, majd rendszerint azonosulunk. K: Nem azt mondta, hogy az ember nem változtathatja meg egyik „én"-jét sem, mert egy olyan jól kiegyensúlyozott gépezet, hogy ennek az egyensúly­ nak a megbontása káros következményekkel járna? V: Igen, de én arról az esetről beszéltem, amikor valaki tudás, terv vagy szisztéma nélkül próbálja megváltoztatni önmagát. Ha viszont egy olyan terv szerint dolgoznak, mint ez a szisztéma, akkor más a helyzet. Ezért kaptak ja­ vaslatokat olyan dolgok megtételére, amik nem járnak semmilyen káros követ­ kezménnyel. Ez a szisztéma tapasztalat eredménye. Továbbá, kezdetben alig tehetnek valamit azért, hogy ténylegesen megállítsák a kellemetlen érzelmek kifejezését, a képzelődést és ehhez hasonló dolgokat. Most inkább az önmegfigyelés a cél. Azt hiszik, ha valamit eldöntenek, akkor véghez is tudják vinni, de tévednek. A dolgok automatikusan, gépiesen mennek tovább a maguk útján anélkül, hogy önök észrevennék. De ha megpróbálnak nekik ellenállni, akkor

34

észre fogják őket venni. Tehát inkább a megfigyelés a célunk. Eredményeket elérni nem olyan könnyű. K: Ahhoz, hogy az ember megállíthassa a képzelődést, nincs szüksége egy pontra, amelyre összpontosíthatná a figyelmét? V: Mindig találhatunk elég ilyen pontot, a kérdés az, hogy rá tudjuk-e össz­ pontosítani a figyelmünket, vagy sem? Rendelkezünk a megfigyelés képességé­ vel, csak éppen nem tudjuk ott tartani a figyelmünket, ahol akarjuk. A helyzet a következő: az öntanulmányozást különböző oldalakról tanítjuk, ha teszünk egy keveset az egyik pontban, egy keveset a másikban és egy keveset a har­ madikban, akkor ezek együttesen létrehoznak egyfajta hatást, és azt eredmé­ nyezik, hogy könnyebben tehetünk valamit a negyedik pontban. Nem haladha­ tunk sorban a dolgokkal, egyszerre kell kezdenünk minden oldalról. Ami a képzelődésen való munkát illeti, csak küzdelemről beszélünk, de ez nem jelenti azt, hogy meg is tudjuk állítani a képzelődést. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, a rendelkezésünkre álló energiánál sokkal több szükséges - egy­ előre csak megkísérelhetjük. Csak annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk. Csak elkezdhetünk valamit, és ha sok mindent kezdünk el egyszerre, akkor ered­ ményekre fogunk jutni. Ez a szisztéma lehetővé teszi, hogy sok különböző ol­ dalról lássunk a munkának, aminek eredményeként egyszer csak meg fognak jelenni az eredmények. K: Amikor próbálok emlékezni önmagámra, nem tudok gondolkodni, vagy bármit is csinálni. V: Igen, ez megmutatja, hogy milyen nehéz az önemlékezés. Kezdetben, az első próbálkozások alkalmával, gyakorlatilag az összes mentális energiájukat felemészti, ezért semmi sem marad. De ez nem jelenti azt, hogy mindig így lesz. Ez még nem igazi önemlékezés, csak tanulják, hogyan kell. Később majd meglátják, hogy gondolkodás nélkül is létezhet tudatosság, hogy a tudatosság nem gondolkodás, hanem valami más. A gondolkodást arra használják, hogy beindítsa a folyamatot, ami aztán ebbe az irányba kezd elmozdulni, és végül tudatossá válnak a gondolat segítsége nélkül. Ezután arról gondolkodhatnak, amiről szeretnének. Eleinte azonban mindenképpen a mentális energiát kell használniuk, mert, a mozdulatokon kívül, csak ezt tudják irányítani. De mivel kerékpározással vagy futással nem válhatnak tudatossá, kezdetben a gondolko­ dási energiára van szükségük. Ez nem lesz mindig így - kinyitnak egy ajtót. K: Miért nem népszerű és széles körben ismert ez a szisztéma? V: Nem lehet az, negatív jellege miatt. Nem a dolgok megszerzésével, ha­ nem elvesztésükkel tanulunk. Ha az ember azonnal kaphatna valamit, akkor a szisztéma népszerű lenne. De semmire sem lehet ígéretet tenni. Hogyan vár­ hatnánk el az emberektől, hogy szeressék ezt a szisztémát, hiszen mindenki ra­ gaszkodik az illúzióihoz. Az emberek pozitív dolgokat akarnak anélkül, hogy felismernék, mi lehetséges. Azon nyomban tudni akarják, mit szerezhetnek meg. De először sok mindent el kell veszíteniük. Ennek a szisztémának az ide­ ái csak akkor válhatnak népszerűvé, ha jelentésük eltorzul, mert az emberek sohasem fognak egyetérteni azzal, hogy alszanak, hogy gépezetek - azok, akik fontosnak tartják magukat, sohasem fogják ezt elfogadni.

35

A szisztéma nem akarja olyanoknak felkínálni az ideáit, akiknek nem kelle­ nek. Ha valaki már kipróbált más módszereket, és felismerte azok eredményte­ lenségét, lehet, hogy szívesen megpróbálkozna ezzel. Ez a szisztéma csak azok számára létezik, akiknek szükségük van rá. Meg kell érteniük az ember hely­ zetét és lehetőségeit. Mint mondtam, az ember börtönben él. Ha ezt felismeri, akkor talán meg szeretne szökni. De félhet attól, hogy ha kijut a rácsok mögül, akkor még rosszabb helyzetben találja magát, így hát beletörődik a rabságába. Ha viszont a szabadulás mellett dönt, meg kell értenie, hogy teljesülnie kell két feltételnek: először is néhány embernek vele kell tartania, mert alagutat kell ásni, amit egyedül képtelenség véghezvinni. Másodszor olyanok segítségére lesz szüksége, akik már előzőleg megszöktek. Tehát először is fel kell ismernie, hogy börtönben raboskodik, másodszor vágynia kell a szabadulásra, harmad­ szor szüksége van olyan barátokra, akik vele szeretnének szökni, negyedszer találnia kell külső segítséget, ötödször dolgoznia kell az alagút kiásásán, nincs annyi hit és ima, ami kiáshatná helyette. És nem tudja, hogy miután kijutott, mit fog találni. Sok oka van annak, amiért egy ember nem menekülhet el a börtönből. De húsz talán igen. Mindegyikük hasznot húz a többi munkájából. Amit az egyik nyer, azt mind a húsz nyeri. K: Inkább a dolgok eltávolításával, mint az építés folyamatával haladunk előre? V: Két folyamat van. Először el kell távolítanunk bizonyos dolgokat - sok értelmetlen, gépies funkciót ki kell küszöbölnünk. Ezután következik az építés folyamata. K: Azt mondta, hogy az öntudatosság megszerzését kell célul kitűznünk. De miután nem tudom, mi az önrudatosság, túl hatalmasnak tűnik ez a cél. Ho­ gyan érthetném meg jobban a helyes cél fogalmát? V: A cél kérdését kellene megérteniük - a választ nem kell feltétlenül tudni­ uk. Általában a cél egy, akár nagy, akár kicsi. Az öntanulmányozásra tett erőfe­ szítéseik során már el kellett jutniuk néhány felismerésre, amire alapozva talán meg tudják fogalmazni céljukat. Vegyük ezt a következőképpen - kijelenthet­ jük, hogy célunk a szabadság, hogy szabaddá akarunk válni? És vajon igaz, hogy jelenleg nem vagyunk szabadok? Ez már elegendő egy általános megfo­ galmazáshoz. Ha ebből indulunk ki, akkor mindig tisztában leszünk a helyze­ tünkkel: látni fogjuk, hogy milyen messze vagyunk a szabadságtól, hogy mely dolgok tekintetében válunk szabadabbakká. Mindenkinek egyénileg kell ta­ nulmányoznia a szabadság hiányának kérdését. Más szavakkal, mindenkinek látnia kell, mi teszi rabbá. Nem elég, ha csak emlékeznek a szavakra: „nem va­ gyok szabad", határozottan tudniuk kell. Az embernek fel kell ismernie, hogy élete egyetlen pillanatában sem azt teszi, amit eldöntött, sohasem oda megy, ahová szeretne és így tovább. Újfent, ezt ne szó szerint értsék, hanem találják meg, hogy az önök rabsága milyen speciális formát ölt. Amikor ezzel már min­ denki tisztában lesz, könnyebben szót fogunk érteni. Akkor majd mindenki látni fogja, hogy rabszolga, és tudni fogja, hogy valójában mi irányítja és uralja. Akkor majd egyértelmű lesz, hogy célunk a szabadság, de amíg ez csupán el­ méleti kérdés marad, semmilyen hasznos célt nem szolgálhat. Ahhoz, hogy en-

36

nek a felismerésnek a segítségével megérthessük, amit szeretnénk, egyénileg, a saját életünk vonatkozásában, a saját gyakorlati tapasztalatainkon keresztül kell megértenünk a rabszolgaságunkat. Mindegyikőnknek meg kell találnia, minek a tekintetében nem szabad. Tud­ ni szeretnének valamit, de nincs rá lehetőségük, vagy nincs idejük, vagy nem rendelkeznek az alapismeretekkel. Lenni szeretnének, emlékezni önmagukra, „tenni" akarnak, de a dolgok nem a várakozásaiknak megfelelően alakulnak. Ha ezt felismerik, többé már nem lesz kétséges, hogy a cél a szabadság, amit úgy érhetnek el, ha tudatossá válnak. K: De ugye csak kevesen válhatnak szabaddá, nem pedig az egész világ? V: Csak önmagukra gondolhatnak. Nekem nem adhatnak szabadságot - ak­ kor meg minek törődnének velem? De talán hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy másik ember találjon valamit, ami segíteni fogja őt abban, hogy szabadabbá vál­ jon, de ezt csak akkor tehetik meg, miután már megszereztek valamit, miután már szabadabbá váltak. K: Hogyan válhat valaha is szabadabbá az ember? Olyan gyenge, és olyan sok erő dolgozik ellene! V: Szabadabb lehet, mint most - a mostani állapotához viszonyítva. Ne filozofikusan, hanem személyes nézőpontból gondolkodjanak erről, és akkor majd megértik, hogy a rabság mértéke változik, mert különböző pillanatok vannak az életükben: egyes pillanatokban szabadabbak vagyunk, másokban kevésbé. Nappal szabadabbak vagyunk, mint éjszaka, alvás közben. Ha pedig tűz ütne ki, miközben alszunk, meghalnánk, mert nem tudnánk kimenekülni a szobából. Tehát napközben nagyobb szabadsággal rendelkezünk. Ne filozofi­ kusan vegyék a dolgokat, hanem egyszerűen. Természetesen, ha filozofikusan kezdünk el elmélkedni arról, hogy olyasvalami, mint a szabadság, nem létezik, csak a halál marad. K: Meghatározhatók azok a befolyások az életben, amik minden másnál jobban lerombolják a szabadságunkat? V: Ezek az illúzióink, különösen az, amit a szabadságunk felől táplálunk. Szabadnak hisszük magunkat, ami tízszeresen rabszolgává tesz minket. Ez a fő befolyás, ami ellen harcolhatunk. Számos más befolyás ellen is küzdenünk kell, de ez az első - az illúziók, amiket a helyzetünk, a szabadságunk felől táplálunk. Tehát először is fel kell áldoznunk a szabadság illúzióját. Ha meg­ próbáljuk, akkor talán lehetőségünk nyílik arra, hogy ténylegesen szabadabbá váljunk. K: A szisztéma szempontjából milyen jelentése van az olyan hagyományos értékeknek, mint a bátorság, önzetlenség és jókedv? V: Néha nagyon jó, máskor egyáltalán semmi. Nem várhatnak el állandó jelentést ezektől az értékektől, mert, bár a hagyományos nézetek mindig azt feltételezik, hogy a szavak jelentése nem változik, ez nem lehetséges. K: Mond valamit ez a szisztéma a bűnről? V: Általánosan megfogalmazva, a bűn „minden, ami szükségtelen", de mó­ dosítanunk kell ezen a definíción. A bűn mindig gyengeség következménye. Ha elígérkezem valahová 12.30-ra, és annak ellenére, hogy tudom, ha sietek,

37

időben oda fogok érni, mégis megállok kirakatokat nézegetni, akkor bűnt köve­ tek el azzal az ígéretemmel szemben, hogy fél egyre megérkezem. Mindent egy cél vagy döntés szempontjából kell mérlegelnünk, vagyis arra vonatkozóan, amit egy adott pillanatban eldöntöttünk. Ha a munkával kapcsolatban tűznek ki egy célt, akkor bármi, amit a saját munkájuk ellen tesznek, bűn. Az nem te­ kinthető bűnnek, ha nincs céljuk. Az sem, ha kirakatokat nézegetnek, de ha emi­ att késnek el valahonnan, akkor bűnt követnek el. A bűn és bűntett jelentése ak­ kor válik világossá, amikor a munka vonatkozásában értjük meg őket. Ezután valamicskét kiszélesíthetjük a kört, és gondolhatunk azokra, akik csak most csatlakoznak a munkához, majd azokra, akik talán csatlakozni fognak és így tovább. Ennek a problémának a megközelítésekor koncentrikus körökben kell gondolkodnunk, és azokkal kell kezdenünk, akik részt vesznek a munkában, vagy mindenesetre úgy hiszik. Minden, amit ezek az emberek a munkáról való saját megértésük ellen tesznek, feltétlenül bűn, mert becsapják magukat. És az is bűnnek számít, amit a munkában részvevő más emberek ellen tesznek, akár javaslattal, akár példamutatással, mert céljuk a segítés, nem az akadályozás. A bűn fogalmát tehát először csak a munka vonatkozásában érthetjük meg, ké­ sőbb majd lehetővé válik más dolgok vonatkozásában is. K: Mit ért az alatt, hogy a bűn gyengeség következménye? V: Tudják, a munkában nőnek az elvárások, sok dolog fokozatosan neheze­ dik. Az ember meghoz bizonyos döntéseket, amelyek közül az egyik első az, hogy erőfeszítéseket tesz, tehát nem a megszokott utat követi, ami mindig az erőfeszítések elkerülése, a dolgok lehető legkönnyebbé tétele. Ha valaki dolgoz­ ni próbál, akkor azt a döntést hozza, hogy szembeszegül ezzel a tendenciával, megnehezíti a dolgokat. De újfent, ha ez a döntés csak gondolatban fogalmazó­ dik meg, ha nem vezet semmilyen cselekedethez, akkor ostobaság, és kétségte­ lenül önmagunk ellen elkövetett bűn. K: Áttérne a „bűn" szóról a „bűnbánat"-ra? Feltételezem, hogy a bűnbánat szónak teljesen más a jelentése, mint amit mi a hétköznapi értelemben tulajdo­ nítunk neki. V: A munkában a rossz dolgok sok jót megsemmisítenek, de a jók nem sem­ legesítik a rosszakat. A rossz dolgokat csak a bűnbánat törölheti el. De ezt egyál­ talán ne úgy képzeljék el, hogy valaki megtesz valamit, majd megbánja, és azt mondja magának: „Ezt többé nem teszem.", mert meg fogja tenni. Ha valaki már megtett valamit, annak nyoma marad, így másodszor könnyebben fogja megtenni, és ennek eredményeként kialakul egyfajta belső kényszer. Néha az ember legyőzheti ezt bűnbánattal, ami szenvedést jelent. K: Akkor nevezi bűnbánatnak, ha legyőzi a belső tehetetlenséget? V: Lehet, hogy a bűnbánat jó, de ahhoz nem elég erős, hogy legyőzze a belső tehetetlenséget. De ha mégis úrrá lesz rajta, akkor bűnbánat. Az őszinte bűnbánat hatalmas erő a munkában. Hajlamaink mindig olyan tettekre ösztönöznek minket, amik a munka ellen irányulnak. Nem veszik fel feltétlenül ugyanazt a formát, ami megtévesztő lehet. Elkezdhetek valamit egy adott formában, azután végigvihetem nem ugyanabban a formában, de ugyanazon a módon. De ha a kellő pillanatban megfelelő megbánást tanúsítok, akkor megállíthatom ezt a tendenciát.

38

K: Akkor a valódi bűnbánat szükségszerűen a létezés megváltozását jelenti? V: Nem mondanám, hogy a létezés megváltozását, egyszerűen egy tenden­ cia megállítását. K: Nincs rá mód, hogy segítsünk az emberiségen? V: Mindig abból indulunk ki, hogy helyükre kell tennünk a dolgokat. De tegyük fel, hogy néhányan hatalomra tesznek szert, és elkezdik helyrerakni a dolgokat. Lehet, hogy olyan rosszá tennék őket, hogy egy magasabb hatalom­ nak kellene mindent visszaállítania, ami esetleg a Föld elpusztítását jelentené. Ez arra is magyarázatot ad, miért nehéz szert tenni az általunk különlegesnek nevezett képességekre. Olyan, mintha valamilyen meghatározott tudatos elme akadályozná meg ebben az embert azért, hogy ne élhessen vissza velük. Úgy tűnik, mintha csak akkor szerezhetné meg ezeket a különleges képességeket, ha ezek a magasabb elmék, vagy tudatos lények biztosak abban, hogy nem fog beavatkozni. De nem létezik tudatos megfigyelő - törvények vannak, amiket önmagunkban kell keresnünk. Ezek amolyan automatikus fékek, amik megaka­ dályozzák, hogy beavatkozzunk. K: Mi jó van ezeknek a képességeknek a birtoklásában, ha nem használhat­ juk őket? V: Nyilvánvalóan egy adott pillanatban a világ erőinek össze kell csapni­ uk, és a magasabb erők nem akarnak ebbe beleavatkozni, aminek kétségkívül megvan az oka. Ha a pozitív oldal - ami szemben áll a káosszal - elég erős, akkor győzni fog. Ha gyenge, akkor pusztulnia kell, és azután talán valami új fog megjelenni. A Bibliában sok utalás található erre az elképzelésre - vagy az is lehet, hogy azok csak allegóriák. Mindez azt mutatja, hogy a dolgokat egy szinten kell kiharcolni - így nem történhet beavatkozás. K: Azt mondta, hogy az embernek nincs akarata. Akkor azt minek nevez­ né, amikor valaki egy valós erőfeszítést tesz egy szokás legyőzésére, vagy nem teszi meg azt, amit szeretne? V: Vonzalom vagy taszítás hatására teszi meg ezt az erőfeszítést. Vagy fél va­ lamitől, vagy nem szeret valamit, és ez taszítást eredményez, vagy valaki beígért neki valamit, ami vonzódást hoz létre. Tehát az ok nem az emberben rejlik, hanem a dolgokban, amik vagy vonzzák, vagy taszítják, ám ő ezt akaratnak hívja. K: Akkor tehát teljesen értéktelen az ilyen erőfeszítés? V: Gépies, nincs értéke. Lehet egyfajta objektív értéke abból a szempont­ ból, hogy anyagi értelemben nyerhet vele valamit az ember. De én másmilyen erőfeszítésről beszélek. Erőfeszítést csak egyetlen okból tesz az ember - hogy felébredjen. K: Az ember tudatossá válhat saját erőfeszítései révén? V: Nem, csupán a saját erőfeszítései nem elegendők. Először is rendelkez­ nie kell bizonyos tudással, és valamennyire értenie kell a módszerekhez, ezen­ kívül további nehézségekkel is szembe kell néznie. Az ember gépezet, olyan gépezet, amelyik külső befolyások hatása alatt működik. Az l-es, 2-es és 3-as számú ember gépezete nem ismeri magát, ha azonban az ember szert kezd tenni önismeretre, akkor többé már nem lesz ugyanaz a gépezet, így indul el a fejlődés. De a szükséges tudást egyedül nem szerezheti meg.

39

K: Amikor azt mondja, hogy az öntudatossághoz az önmegfigyelésen ke­ resztül vezet az út, arra gondol, hogy a tényleges tapasztalat közben kell meg­ figyelnünk önmagunkat? V: Amennyire csak tudják. Az elején talán nehéz lesz, de nagyon hamar lehetségesnek fogják találni. Amikor felismerik, hogy képesek az agyuk egyik részével gondolkodni, a másikkal pedig megfigyelni, akkor eltűnik minden ne­ hézség vagy zavar. K: Az az első lépés, hogy megpróbáljuk felismerni, hogy egyáltalán nem tudunk semmit? V: Nagyon hasznos lenne, de képtelenek vagyunk rá. Annyira biztosak va­ gyunk sok mindenben. K: Ki kellene tűznünk célul? V: Megtehetjük, ha akarjuk, de a hagyományos módon sohasem fogjuk elérni. Ha olyan dolgokat tudunk meg önmagunkról, amikkel előzőleg nem voltunk tisztában, akkor összehasonlíthatjuk a régi ismereteinket az újakkal. Összehasonlítás nélkül semmit sem érhetünk el.

A múlt alkalommal elmagyaráztam, mit jelent az ember hét kategóriája. Ha ezt összekapcsoljuk az ember lehetséges fejlődésének ideájával, egy nagyon jó módszert kapunk, amelynek segítségével sok dolog kapcsán megérthetjük, hogy mi adja a közöttük lévő eltéréseket, vagy hogy miként osztályozhatók. Például már a kezdetek kezdetén ezeknek a kategóriáknak a figyelembevételé­ vel próbáljuk vizsgálni az ember különböző megnyilvánulásait a tevékenysé­ gek más és más területén - a vallásban, a tudományban, a művészetekben és így tovább. így azonnal egyértelművé válik, hogy ha az ember esetében hét ka­ tegóriáról beszélhetünk, akkor, hasonlóképpen, hét kategóriába kell sorolnunk mindent, ami az emberrel kapcsolatos. Az 5-ös, 6-os és 7-es számú embert nem ismerjük, de az l-es, 2-es és 3-as számú emberek közötti különbségeket igen, így könnyen beláthatjuk, hogy az l-es számú ember vallása, nevezzék bárho­ gyan, egy kezdetleges, minden értelemben egyszerűsített vallás. Egyszerűek az istenek, az erények, a bűnök - minden egyszerű, mert az l-es számú em­ ber nem szeret sokat gondolkodni. A szentimentális, érzelmes vallás, amely tele van illúziókkal és képzelődéssel, a 2-es számú ember vallása. Az pedig, amely elméletekből, szavakból és definíciókból áll, a 3-as számúé. Csak ezeket a vallásokat ismerjük, bár ha léteznek magasabb szinten lévő emberek, akkor léteznie kell olyan vallásoknak is, amelyek az 5-ös, 6-os és 7-es számú ember­ hez tartoznak. A művészetek esetében ugyanez a helyzet - létezik az l-es, 2-es és 3-as számú művészet, és többet nem ismerünk. De a régmúlt időkből ránk maradt néhány olyan művészeti alkotás, amely kétségkívül magasabb tudatossággal rendelkező emberektől származik. Ha találkozunk ilyen műalkotásokkal, azt tapasztaljuk, hogy nem értjük őket, hogy a szintünknél magasabb szinthez tar­ toznak. Ebből a szempontból az összes átlagos művészetet - az l-es, 2-es és

40

3-as számú ember művészetét - szubjektív művészetnek nevezzük, mert a dol­ gok szubjektív megértésén, vagy érzékelésén alapszanak. A tudomány esetében még ennél is könnyebben felismerhetjük a különbsé­ geket. Természetesen csak az l-es, 2-es és 3-as számú tudományt ismerjük, ame­ lyek az ember tudatosságának jelenlegi állapotát és az ember jelenlegi funkció­ it használják eszközként bizonyos eredmények eléréséhez. A 4-es számú tudo­ mány az eszközök fejlesztésével kezdődik. Ha a tudomány bármelyik speciális területén dolgoznak, adott eszközök állnak rendelkezésükre, amelyekkel adott eredményeket érhetnek el. De tegyük fel, hogy jobb eszközökhöz jutnak, azon­ nal javulni fognak az eredményeik. Tehát a 4-es számú tudomány a megisme­ rés eszközeinek javításával, az ember funkcióinak és a tudatosság állapotának fejlesztésével kapcsolatos. K: Beszélne még arról, mit jelent az l-es, 2-es és 3-as számú ember? V: Ezek a kategóriák arra utalnak, hogy a fontos döntések pillanatában ho­ vá nehezedik a súlypont. A 3-as számú ember elmélet szerint, a 2-es számú érzelmi alapon cselekedne, az l-es számú pedig az alapján, hogy fizikailag sze­ ret-e valamit, vagy sem. K: A tudatos művészeti alkotások megértéséhez olyan tudás szükséges, amellyel egy átlagos ember nem rendelkezik? V: Nemcsak tudás, hanem tudás és létezés. Két oldalunk van, amit fejlesz­ tenünk kell. Ha a tudásról és a létezésről akarunk beszélni, akkor az elejéről kell kez­ denünk. Próbáljanak elgondolkodni azon, hogy mit értenek e két szó alatt, ho­ gyan álltak hozzájuk, mielőtt találkoztak a szisztémával. Mindannyian ugyan­ abban a helyzetben vagyunk. Tudásra vágyunk, de közben nem ismerjük fel, hogy vannak bennünk bizonyos akadályok, amik miatt nem szerezhetjük meg ezt a tudást. Magammal kezdem. Mielőtt találkoztam a szisztémával, sokat olvastam, és sok kísérletet elvégeztem. E kísérletek eredményeként érdekes állapotokba kerültem, megértettem számos törvényt, és természetesen újra és újra át szeret­ tem volna élni ezeket az állapotokat. De felismertem, hogy ehhez növelnem kellene a tudásomat. Majd találkoztam ezzel a szisztémával, ami különös hang­ súlyt fektetett a létezésre. E szisztéma szerint az ember addig nem tehet szert több tudásra, amíg létezése meg nem változik. Röviddel azután, miután hallottunk a tudásról és a létezésről, csoportjaink két táborra szakadtak. Az első tábor úgy vélte, hogy az egész a létezés megvál­ tozásától függ, hogy ha megváltozna a létezésünk, akkor többet kinyernénk a már meglévő tudásunkból. A második (amelyhez, úgy hiszem, én tartoztam egyedül) azt vallotta, hogy még a létezésünk jelenlegi állapotában is szert tehe­ tünk jóval több tudásra, nem vagyunk annyira eltelítve vele, hogy ne tudnánk még többet befogadni. Később megértettem, hogy mindkettő nélkülözhetetlen. Vegyünk példának két embert: az egyik ismeri a négy számtani alapműveletet, a másik nem. Ter­ mészetesen az első jobb helyzetben van annak ellenére, hogy létezésük szintje azonos. Minél többet tud valaki a matematikáról, annál kedvezőbb a helyzete

41

egy adott hivatás esetében. Tehát a tudás akkor is növelhető, ha a létezés szintje változatlan marad. És lehet, hogy az illető nemcsak a matematika területén tud többet, tudhat sok minden mást is, lehet nagyobb pszichológiai tudása. Másfelől azt veszik észre, hogy ha tudást adnak át másoknak (pszicholó­ giai tudásról beszélek), valaki elsajátítja, de valaki nem, nyilvánvalóan azért, mert létezése nincs felkészülve. Tehát ebben a tekintetben az emberek nincse­ nek ugyanabban a helyzetben. A tudás és létezés kapcsolata egy nagyon nagy kérdés. Szeretném, ha gon­ dolkodnának rajta, és próbálnák megérteni az előbbieket. Keressenek saját pél­ dákat. A tudás nagyon messzire vezethet. A kérdés az, hogy az ember meg tudja-e szerezni, vagy sem. Be tudja-e fogadni? Létezik olyan tudás, amit meg­ szerezhetünk, és olyan is, amit nem, tehát nem beszélhetünk erről általánosság­ ban. Vegyük például a pszichológiai tudást: jelen állapotunkban nagyon sok mindent megtanulhatunk, és bizonyos dolgok sokkal értékesebbé válhatnak. Az ember tudása azonban mindegyik pillanatban a létezésétől függ. Ez az, amit nem értünk. Az ember csak annyi tudásra tehet szert, amennyit létezése megenged, mert máskülönben tudása csak szavakból fog állni. Ha több ember próbálja átadni ugyanazt a tudást, az egyikük befogadja, a többiek nem. Miért? Nyilvánvalóan a létezésük közötti eltérés miatt. K: Nem világos, hogy mi a „létezés". V: A létezésünk az, ami mi vagyunk. Minél jobban ismerik önmagukat, an­ nál többet tudnak a létezésükről. Ha sohasem hallottak még arról, hogy van létezésük, akkor minden ember létezése ugyanolyannak fog tűnni. Ha olyasva­ lakit kérdeznek meg az önemlékezésről, aki még sohasem hallott felőle, azt fog­ ják válaszul kapni, hogy ő képes emlékezni önmagára. Ez egy létezés. A másik tudja, hogy nem emlékszik - ez egy másik létezés. A harmadik kezd emlékezni - ez egy harmadik létezés. így értsék ezt. Azzal tisztában vagyunk, hogy a tárgyak különböznek egymástól, de szok­ ványos gondolkodásunk a létezések közötti különbséget nem érti. Mit tanulunk ettől a szisztémától? Először is azt, hogy hiányzik belőlünk az egység, hogy sok „én"-bői állunk és nincs egy központi „én"-ünk, ami irányítana. Ez létezésünk állapota, ami gépiességet eredményez - gépezetek vagyunk. Ha sikerül kevés­ bé gépiessé, kevésbé megosztottá válnunk, ha sikerül nagyobb irányításra szert tennünk önmagunk felett, akkor az a létezésünk megváltozását jelenti. Ez a szisztéma megmutatta nekem, hogy a létezés megváltoztatása elenged­ hetetlen, mert nem azok vagyunk, akiknek gondoljuk magunkat. Ha azok len­ nénk - ha lenne tudatosságunk, akaratunk, ha tudnánk „tenni" -, akkor csak tudásra lenne szükségünk. De mi mind másnak képzeljük magunkat annál, amik valójában vagyunk. És pontosan a valóság és a saját elképzelésünk kö­ zött rejlő különbség mutatja meg, mi hiányzik a létezésünkből. Tehát két dolog szükséges: a tudás megváltoztatása és a létezés megváltoztatása. K: De mi állandóan változunk! V: Téved. Nem változunk, hanem egy szobában rohangálunk az egyik sa­ rokból a másikba. Mindegyik sarokban másnak gondoljuk magunkat. Nem változhatunk meg csak azért, mert az egyik sarokból átmentünk a másikba.

42

Amit mi változásnak látunk, pusztán annak a következménye, hogy utánzunk valamit, megváltoztak a körülmények, vagy más dolgokat szeretünk, illetve nem szeretünk. A tudatosságnak az az állapota, amiben jelenleg vagyunk, állandóan föl-le mo­ zog. A „le" azt jelenti, hogy az alváshoz állunk közelebb, a „föl" pedig, hogy a felébredés lehetőségéhez. Sohasem vagyunk pontosan ugyanabban az állapotban, de ezek a kis változások csupán azt jelentik, hogy egy helyben toporgunk. Mint látják, az ember fejlődhet, de csakis a tudása és létezése megváltoz­ tatásával, az utóbbi pedig a tudatosság megszerzését jelenti, ami nem jöhet magától, nem „történhet". K: Az ember az önmegfigyelésen keresztül tesz szert önismeretre? V: Az önmegfigyelés adott gyakorlatokkal kapcsolatos. Ha csak elkezdik meg­ figyelni, hogyan történnek a dolgok, akkor sok minden el fogja kerülni a figyel­ müket, ha viszont megpróbálják felvenni a harcot néhány olyan dologgal, amit megfigyelnek önmagukban, például kis szokásokkal, azonnal észre fognak ven­ ni sok mindent, ami fölött egyébként elsiklottak volna. Mindenkinek számos apró szokása van: ahogyan sétál, mozgatja a kezét, ül, áll, ahogyan beszél. A harc, amiről beszélek, nem valamilyen eredmény eléréséért folyik, hanem az önmegfigyelés célját szolgálja. Később talán majd úgy gondolják, hogy meg kell szabadulniuk bizonyos szokásoktól, de egyelőre a küzdelem célja az öntanulmányozás kellene, hogy legyen. Ugyanakkor, ha fejleszteni akarjuk a tudatosságot és a funkcióinkat, szinte az önmegfigyelés legelejétől fogva tanácsos megpróbálkoznunk néhány olyan funkciónk megállításával, amelyek nemcsak hogy hasznavehetetlenek, de hatá­ rozottan károsak. Például miközben megfigyelik önmagukat, különösen az ér­ zelmi funkcióikat, amennyire csak lehetséges, próbálják megállítani a negatív érzelmek kifejezését. Sokak élete gyakorlatilag abból áll, hogy negatív érzelme­ ket fejeznek ki minden lehetséges pillanatban, bármilyen körülmények között, ha alkalmas, ha nem, mindig mindenben találnak valami rosszat. Az l-es, 2-es és 3-as számú ember legfőbb sajátossága, hogy az összes negatív érzelmét azon­ nal kifejezi. Ha tesz ez ellen egy erőfeszítést, akkor az anyagot szolgáltat az önmegfigyelésre, és teljesen más szemszögből láthatja magát. Ha pedig komoly erőfeszítéseket tesz ebbe az irányba, akkor nagyon hamar nem lesz kétsége afelől, hogy nincs akarata, mert a negatív érzelmek kifejezésének megállítása nagyon nehéz, ugyanakkor elengedhetetlen. Egy másik hasznavehetetlen funkciónk a beszéd, túl sokat beszélünk. Csak beszélünk, beszélünk és beszélünk anélkül, hogy észrevennénk. Rendszerint azt gondoljuk, hogy nagyon keveset beszélünk, túl keveset, és főként azok gondolják így, akik a legtöbb időt töltik a beszéddel. Nagyon hasznos, ha ezt megfigyelik, mert akkor látni fogják, mivel telnek a napjaik, milyen sok gépies dolgot monda­ nak bizonyos feltételek mellett, milyen sok más gépies dolgot más feltételek mel­ lett. Vagy azon kapják magukat, hogy azért beszélnek folyamatosan, mert örömet okoz, vagy mert kitölti az idejüket. Meg kell figyelniük a felesleges beszédet, és legalább egy részét meg kell állítaniuk. Valójában a beszéd, a képzelődés, a hazudozás és a negatív érzelmek kifejezése adják legfőbb funkcióinkat.

43

Most pedig, ha van valamilyen kérdésük, tegyék fel nyugodtan. Meg kell próbálnunk nemcsak abban a formában tanulmányozni ezeket az ideákat, ami­ ben kaptuk, hanem alkalmaznunk kell őket más problémákkal kapcsolatban is, mert jó kulcsként szolgának számtalan kérdés megoldásához. K: Amikor a hazudozásról beszél, csak arra utal, amit kimondunk, vagy a gondolatainkra is? V: Egyelőre elég, ha csak azzal foglalkozunk, amit kimondunk. Később át kell térnünk a gondolatainkra is, amelyekkel önmagunknak hazudunk. Mind­ két esetben ugyanarról van szó, de azzal kell kezdenünk, amit ténylegesen ki­ mondunk. Az elején bizonyos erőfeszítést fog igényelni, hogy megbizonyosod­ junk a hazudozásról. A hazudozás mindig azt jelenti, hogy olyasmikről beszé­ lünk, amiket nem ismerünk. Ezt nem nevezzük hazudozásnak - így kerüljük ki: adunk neki egy jó nevet, azután már elfogadhatjuk. K: Pontosabban szeretném tudni, mit ért létezés alatt. Értésem szerint ez valami olyasmi, ami tartósabb az „én"-ek váltakozó sokaságánál. V: Ne bonyolítsa ezt túl. A létezésünk mindaz, amik vagyunk, a tudás ettől független. Képzeljék el gondolatban külön-külön mindazt, amit tudnak, majd különítsék el ettől mindazt, ami önök, ez lesz a létezésük. E szerint a szétvá­ lasztás szerint két dologból tevődünk össze: amit tudunk és amik vagyunk. A fejlődés szempontjából nézve a tudáson végzett munka a létezés fejlesztése nélkül nem kielégítő. A létezés korlátozza a tudást. Jelen állapotukban hiába osztanának meg önökkel több tudást, nem tudnák alkalmazni, megérteni, kép­ telenek lennének megtalálni az összefüggéseket. Csupán a tudás fejlődése nem elegendő, mert egy adott pillanatban szükségszerűen meg fog állni, és ahelyett, hogy előrevinné az embert, vissza fogja húzni, mert ha a tudás megszerzését nem követi a létezés megváltozása, akkor az összes tudása eltorzul, és minél többet fog tudni, annál rosszabb helyzetbe kerül. K: Milyen szerepet játszik a létezés a tudás elsajátításában? V: A létezés az állapotunk. Egy adott állapotban adott mennyiségű tudást sajátíthatunk el. Ha kifejlődik egy magasabb állapot, akkor növelhetjük ezt a tudást. Ha sok különböző, egymásnak ellentmondó „én"-ből állunk, akkor na­ gyon nehezen tehetünk szert tudásra, mert mindegyik részünk a maga módján fogja elsajátítani és értelmezni, következésképpen csekély lesz a megértésünk. Ha azonban egységessé válunk, akkor természetesen könnyebb lesz a tudásun­ kat növelni, észben tartani és megérteni. A létezés állapotot jelent, belső feltéte­ leket, mindent együtt, nem pedig külön-külön. K: A tudással nem fejlődik a létezésünk? V: Nem, a létezés önmagától nem fejlődhet. A tudás nem növelheti a léte­ zést, még a nagyon kitűnő tudás sem. Külön-külön kell dolgozniuk a tudáson és a létezésen, máskülönben nem fogják érteni a tudást, amihez hozzájutnak. A létezésen való munka más - eltérő erőfeszítést igényel. Altalánosságban beszélve, a tudásunkról több az ismeretünk, mint a léte­ zésünkről. Tudjuk, milyen kevéssé ismerjük önmagunkat, hogyan tévedünk állandóan mindennel kapcsolatban, mennyire nem tudjuk megérteni az embe­ reket, a dolgokat, előrelátni, hogy mi fog történni. Mindezt tudjuk, és azzal

44

is tisztában vagyunk, hogy ezért a hiányos tudásunk a felelős. Az emberek létezései között fennálló különbségeket azonban nem ismerjük fel. Hasznos, ha elővesznek egy darab papírt, és leírják, hogy mi alkotja a létezésünket. Ha ezt megteszik, akkor megértik, hogy a létezés nem fejlődhet magától. Például létezésünk egyik sajátossága, hogy gépezetek vagyunk, egy másik, hogy gépe­ zetünk csak egy kis részében élünk, egy harmadik az a pluralitás, amiről az első előadáson volt szó. „En"-nek nevezzük magunkat, de ez az „én" mind­ egyik pillanatban más és más. Sok „én"-ünk van, mind ugyanazon a szinten, és nincs egy központi „én", amelyik irányítana. Ez létezésünk állapota. Sohasem vagyunk egyek és ugyanazok. Ha leírják ezeket a jellemzőket, akkor megértik, hogy miből állna a létezés megváltoztatása, és hogy mi változtatható meg. Min­ den egyes sajátosságban megváltoztatható valami, és ha létrejön egy kis válto­ zás az egyikben, akkor ez változást fog eredményezni egy másikban is. Minél többet tudnak önmagukról, annál jobban ismerik a létezésüket. Ha önmagukat nem ismerik, akkor a létezésüket sem. És ha a létezés ugyanazon szintjén maradnak, akkor nem növelhetik a tudásukat. K: Ahhoz, hogy dolgozhassunk a létezésen, ennek a munkának kell szentel­ nünk az egész napunkat, nem hagyva semmi szabad időt? V: Ne a lehetetlennel kezdjenek, hanem azzal, ami lehetséges, egy lépéssel. Próbáljanak tenni egy keveset, és az eredmények választ adnak a kérdésükre. Mindig van egy határ, csak annyit tehetnek, amennyire képesek. Ha túl sokkal próbálkoznak, semmit sem fognak tenni. Ám lassacskán majd megértik, hogy helyes gondolkodásra, megfelelő hozzáállásokra van szükség. Ezeknek a kiala­ kítása nem fog menni az egyik pillanatról a másikra, mert az emberek nagyon régóta állnak a negatív érzelmek, a negatív képzelődés, a hazudozás, az azono­ sulás és ehhez hasonló dolgok hatalmában. De ezek apránként el fognak tűnni. Egyszerre nem tudnak mindent megváltoztatni. Mindig a következő lépésre kell gondolniuk - csak egyetlen lépésre. Mit jelent a következő lépés? Azt, hogy a mostaninál kicsivel összeszedettebbek vagyunk. Amikor ezt megértjük, az azt jelenti, hogy még összeszedettebbek vagyunk - de nem teljesen, nem véglegesen. K: Úgy kellene megítélnünk a létezésünk változását, hogy közben nem csapjuk be magunkat? V: Igen, de mielőtt fel tudnák becsülni a változást, meg kell ismerniük a mostani létezésüket. Amikor már tisztában vannak létezésük legtöbb sajátos­ ságával, megláthatják a változásokat. Létezésünk szintjét az „én"-ünk ingatag­ ságából ítélhetjük meg - mármint amit „én"-nek nevezünk -, mert ez az „én" állandóan változik, az egyik pillanatban az egyik részünk nevezi magát „én"nek, a másikban egy másik. Ha alaposan végzik az önmegfigyelést, látni fog­ ják, hogy mennyire mások még egy nap folyamán is. Az egyik pillanatban ezt döntik el, a másikban pedig már valami egészen mást. Még a nap huszonnégy órája alatt is állandóan változnak, ami megmutatja létezésük szintjét. K: Mitől függnek a hétköznapi alvó emberek szintjei közötti különbségek? V: A megbízhatóságtól. Vannak megbízhatóbbak, és vannak, akik kevésbé azok. Ez a munkára is igaz. A megbízhatatlan emberek nem kaphatnak sokat.

45

K: Mindannyian ugyanarról a szintről indulunk? V: Többé-kevésbé igen, de vannak eltérések. A legfontosabb tényező a meg­ bízhatóság. K: Hogyan fejlesztjük a létezésünket? V: Minden, amit a fejlődés lehetőségéről tanultak és hallottak, a létezésre vonatkozik. A létezés fejlődése mindenek előtt felébredést jelent, hiszen létezé­ sünk legfőbb sajátossága, hogy alszunk. Azzal, hogy megpróbálunk felébred­ ni, megváltoztatjuk a létezésünket, ez az első pont. Emellett rengeteg más is van: az egység kialakítása, a negatív érzelmek kifejezésének megállítása, az önmegfigyelés, a negatív érzelmek tanulmányozása, az azonosulás, a felesle­ ges beszéd elkerülése - mindez a létezésen való munkához tartozik. Igaz, hogy ezekkel szert teszünk bizonyos tudásra, de ha ez csupán elméleti marad, akkor külön kell választanunk. A létezés hatalom, hatalom arra, hogy „tegyünk", és ha hatalmunkban áll „tenni", akkor hatalmunkban áll megváltozni. K: Azt mondta, hogy a tudás és a létezés független egymástól, bár együtt működnek. Nem értem a köztük lévő különbséget. Úgy tűnik, hogy olyan mér­ tékben összekeveredtek, hogy nehéz őket szétválasztani. V: Igen, ugyanakkor lehetséges. Tudjuk, mit jelent a tudás. Tudjuk, hogy relatív és a képességeinktől függ. Valójában jelen állapotunkban megszerezhet­ jük a kezdéshez szükséges tudást, azonban nagyon hamar rá fogunk ébredni, hogy ha nagyobb, mélyebb és átfogóbb tudásra vágyunk azokat a dolgokat illetően, amiket igazán meg szeretnék érteni, akkor meg kell változtatnunk a lé­ tezésünket, mert a tudás elsajátítására irányuló képességeink, amikkel jelenleg rendelkezünk, igen korlátozottak. Tehát még akkor is, amikor a tudás megszer­ zésének a kérdésével foglalkozunk, arra a következtetésre jutunk, hogy meg kell változtatnunk a létezésünket, mert máskülönben tudásunk csak szavakból fog állni, amiknek nem értjük a jelentését. K: A létezés megváltoztatásának szempontjából van-e valamilyen értéke a szisztéma ideáinak? V: Az ideák önmagukban nem változtathatják meg a létezést, helyes irány­ ba kell megtenniük az erőfeszítéseket, és a dolgoknak összhangban kell lenni­ ük egymással. Ha tesznek egy erőfeszítést az egyik vonalon, akkor egy másik vonalon is erőfeszítést kell tenniük. Szisztéma nélkül semmit sem változtathat­ nak meg, még szisztémával is nehezen. K: Mit ért „munka" alatt? V: A szisztémában a „munka" azt jelenti, hogy a tudásunk gyarapításáért dolgozunk és tanulmányozzuk a létezés változását. Ki kell tűzniük egy egyér­ telmű célt, és dolgozniuk kell az eléréséért, tehát a „munka" magába foglalja mind a tudás megszerzését, mind a cél eléréséhez szükséges önuralmat. K: Miért teremtette a természet befejezetlennek az embert, miért hagyta félbe? V: Ez a kérdés egészen addig helyénvaló, amíg nem tudják, hogy az ember mit szerezhet meg. Amikor ezzel tisztában lesznek, fel fogják ismerni, hogy azokat a dolgokat csak úgy kaphatják meg, ha erőfeszítéseket tesznek. Az emberben a tuda­ tosság és az akarat fejleszthető ki, de csak miután felismerte, hogy nincs ezeknek

46

birtokában. Ha ezzel már tisztában van, akkor azt is megérti, hogy tudatosságot és akaratot nem kaphat, meg kell szereznie. Az embert az egyetlen lehetséges módon teremtették. Mindent megkapott, amit megkaphatott, a többit meg kell szereznie. Máskülönben ugyanaz történik, mint amikor kiválasztanak valakit az utcáról, és megteszik tábornoknak, nem tudja, hogy mi a dolga. Erről beszélgetnünk kell, ezek a tulajdonságok nem adhatók, vagy ki kell érdemelnünk, vagy meg kell ven­ nünk őket. Csak így juthatunk hozzájuk.

Az tekinthető valódi, objektív tudásnak, ami magasabb intelligenciától szárma­ zik. Ez a fajta tudás megmutatja, hogyan tanulmányozzuk az embert, a világ­ egyetemet és a közöttük lévő kapcsolatot. Objektív tudással lehetővé válik a valós világ megismerése azáltal, hogy hasznát vesszük a relativitás és a nagy­ ságrend elvének, illetve ismerjük a világegyetem két alapvető törvényét: a há­ rom és a hét törvényét. Objektív tudás objektív nyelv tanulmányozásán keresztül közelíthető meg. Ha emlékeznek, azt mondtam, hogy ennek a szisztémának a tanulmányozása egy új nyelv megtanulásával kezdődik, amelynek kifejezései közül jó néhányat meg is osztottam önökkel. Ilyen volt például a központok, az ember csoportosí­ tása l-es, 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os és 7-es számú emberre, az azonosulás, az iga­ zodás, az önemlékezés. Ezek mind ennek az objektív nyelvnek a kifejezései. A következő lépés önmagunk, az emberi gépezet tanulmányozása, és az ember világegyetemben elfoglalt helyének megértése. Az önismeret cél és esz­ köz is egyben. De mint mondtam, ha az ember fejlődni akar, akkor a tudás önmagában nem lesz elegendő, a létezése megváltoztatásán is dolgoznia kell. Csakhogy a létezés megváltoztatása olyan nehéz, hogy tudás nélkül szinte lehetetlen. A tudásnak és a létezésnek tehát párhuzamosan kell növekednie annak ellenére, hogy függetlenek egymástól. Csak az egyik vagy másik nem adhat helyes meg­ értést, mert a megértés a tudás és a létezés együttes fejlődésének az eredője. A tudás növekedése egy olyan folyamatot jelent, amely során eljutunk az egyeditől az általánoshoz, a részletektől az egészhez, a látszólagostól a valósá­ goshoz. A közönséges tudás csak a részletek ismeretét foglalja magába, soha­ sem az egész, ismeri a leveleket, vagy azok erezetét és mintázatát, de magát a fát nem. A valós tudás nemcsak egy adott részletet fed fel, hanem annak az egészhez viszonyított helyzetét, funkcióját és jelentését is. K: Ha a tudás különböző szinteken létezik, akkor csak a saját szintünkhöz tartozót sajátíthatjuk el? V: Pontosan, de ha rendelkeznénk a szintünkön megszerezhető összes tu­ dással, akkor a létezésünk szintje megváltozna. Éppen az a lényeg, hogy nem tudjuk mindazt, ami tudhatnánk - túl keveset tudunk. K: Tudás csak annak adható át, aki közvetlen kapcsolatban áll a munkával? V: A legelső előadástól kezdve beszéltem bizonyos ideákról és az emberi gépezettel kapcsolatos dolgokról, például a négy funkcióról, a tudatosság kü-

47

lönböző állapotairól, a tényről, mi szerint egy olyan állapotban élünk, amely le-föl mozog - néha az alvást, néha a tudatosságot közelíti meg. Azt is elmond­ tam, hogy ezekről a dolgokról mindenkinek magának kell megbizonyosodnia. Ha csak hallanak, vagy olvasnak róluk, akkor pusztán szavak maradnak. De amikor kezdenek bizonyosságot nyerni felőlük, amikor megértik a különböző funkciók működését önmagukban, és rájönnek, hogy az érzelmeik és érzéseik kapcsolatban állnak mindegyikkel, akkor már tudásról beszélhetünk. A létezést el kell különítenünk a tudástól. Jelen állapotukban hiába teszik meg az összes lehetséges erőfeszítést, akkor is úgy fogják érezni, hogy még töb­ bet kihozhatnának a meglévő tudásukból, de ehhez a létezésük nem megfelelő. Következésképpen dolgozniuk kell a létezésükön, erősebbé, szilárdabbá kell tenniük. És akkor majd több tudást nyerhetnek ki ugyanazokból a szavakból. K: Azt mondta, hogy a megértés a tudás és a létezés eredője. Nem értem a közöttük lévő összefüggést. V: Amikor megértenek valamit, az a tudásuk és a létezésük együttes követ­ kezménye. A megértés tapasztalat eredménye: bizonyos tapasztalat a létezés­ ben és bizonyos tapasztalat a tudásban. K: Még mindig nem világos számomra, hogy mit ért a létezés és a létezés állapota alatt. V: Ne definíciókat keressenek, hanem példákat. Létezésünk mindaz, amik vagyunk. Sok minden beletartozik. Lehetünk tudatosabbak, vagy alhatunk mélyebben, lehetünk megosztottabbak, vagy egységesebbek, néhány dolog jobban felkeltheti az érdeklődésünket, mások kevésbé, hazudhatunk többet, vagy kevesebbet, utálhatjuk a hazugságot, vagy hazudhatunk szégyenkezés nélkül, lehetünk következetesebbek, vagy kevésbé azok, ráérezhetünk a gépiességre, vagy sem, lehet, hogy nincs bennünk nagyobb ellentmondás, vagy tele lehetünk ellentmondásokkal, lehet viszonylag kevés negatív érzelmünk, vagy teljesen elmerülhetünk bennünk. Altalánosságban beszélve, a létezés állapotát az mutatja meg, hogy mennyire következnek az ember cselekedetei egymás­ ból. Ha két dolog között túlságosan nagy az ellentmondás, az gyenge létezésre vall. Nem vesszük észre, hogy a következetlen emberek tudása megbízhatat­ lan. Csupán az egyik vonal fejlesztése, akár a tudásé, akár létezésé, nagyon rossz eredményekre vezet. A létezés magába foglalja a „tenni" tudás összes képességét. A tudás csak kiegészítő jellegű, csak segíthet. De ahhoz, hogy megváltoztassuk a létezésün­ ket - itt lép be a tudás -, először fel kell ismernünk és meg kell értenünk jelen állapotunkat. Amint lassan megértjük létezésünk állapotát, elkezdjük megta­ nulni, mit tehetünk magunkkal. K: Mit értett az alatt, hogy csak a tudás, vagy csak a létezés fejlesztése rossz eredményekre vezet? V: Talán segít, ha elmondom, hogy először nekem hogyan magyarázták el ezt. Ha a tudás szintje magasabb a létezés szintjénél, akkor egy „gyenge jógi"-t kapunk - olyasvalakit, aki mindent tud, de semmit sem tehet. A fordított eset egy „buta szent"-et eredményez - valakit, aki mindent megtehetne, de nem tudja, mit tegyen.

48

Ha összehasonlítják ezt a szisztémát a többivel, meg fogják látni, hogy pontosan az különbözteti meg más szisztémáktól, legyenek azok filozófi­ ai vagy más jellegű rendszerek, hogy fontosságot tulajdonít a létezésnek. Más szisztémák a tudással és a viselkedéssel foglalkoznak. Feltételezésük szerint jelen állapotunkban tudhatunk többet, vagy viselkedhetünk máskép­ pen. A vallási rendszerek általában a „hitet" és a „viselkedést" önkéntes vá­ lasztásnak tekintik. Valaki lehet jó vagy rossz - a választásán múlik. De ez a szisztéma azt vallja, hogy a létezésnek különböző szintjei vannak. A mos­ tani szintünkön adva van egyfajta tudás, viselkedés, hit, amelyek mindegyi­ két a létezésünk határozza meg. De először a tudással kell foglalkoznunk - hogy milyen keveset tudunk. Tanulmányozni kezdik önmagukat: felisme­ rik, hogy gépezetek, de tudatossá válhatnak. A gépezet a létezés bizonyos szintjén van. Ettől a szinttől függ, hogy mit tehet meg és mit nem. Próbálják megérteni, mit jelenthet a létezés, a létezés szintjei, a létezés megváltozá­ sa. Ez a szisztéma azt tanítja, hogy minden - erők, energiák, különböző tevékenységek - a létezés szintjétől függ. A létezésünk szintje gátolja meg, hogy növeljük a tudásunkat. Ugyanakkor a létezés szintjében bekövetkező leghalványabb változás is új lehetőségeket tár fel a tudásra és arra, hogy „te­ gyünk". A létezésünk szintje szabja meg a lehetőségeinket. K: Jól értettem, hogy mindannyian ugyanazon a szinten vagyunk? V: Igen, a 4-es számú emberhez viszonyítva. De vannak, akik közelebb állnak a 4-es számú ember szintjéhez és vannak, akik távolabb. Mint minden másban, itt is vannak fokozatok. Nagy távolság húzódik két szint között, de lé­ teznek köztes szintek is. Önmagunkban ugyanez a helyzet: mindegyikőnk más lehet különböző pillanatokban. Van egy halvány különbség az emberek között, de ez a létezés megítélé­ séhez nem elegendő. Minden normális ember ugyanazon a szinten születik és ugyanolyan lehetőségekkel rendelkezik. Senki sem születhet az átlagosnál magasabb szintre. Speciális felkészülés nélkül semmit sem szerezhetünk meg. Az emberek közötti halvány eltérések a funkciók közötti különbségekből adód­ nak, a létezések közötti valódi különbség a tudatosság állapotának különböző­ ségében rejlik. A funkciók közötti eltérés egyoldalú. K: Beszélne egy kicsit többet azokról a fokozatokról, amelyek közöttünk és a 4-es számú ember között vannak. V: Ez egy jó kérdés, és csak akkor válaszolhatják meg, ha megfigyelnek má­ sokat és saját magukat. Először is vannak olyan l-es, 2-es és 3-as számú embe­ rek, akiket egyáltalán nem érdekel a fejlődés lehetősége, nem vágynak tudásra vagy bármi ehhez hasonlóra. Másoknak megvan a lehetősége arra, hogy eljus­ sanak egyfajta megértésre, de hol az egyik, hol a másik dolog érdekli őket - ér­ deklődésük nem irányított. Harmadszor előfordulhat, hogy valakinek irányí­ tott az érdeklődése, kialakulóban van benne a mágneses központ, találkozott a C-befolyással és így tovább. Tehát az l-es, 2-es és 3-as számú emberek nagyon különbözők lehetnek - némelyek közelebb állnak a fejlődés lehetőségeihez, má­ sok távolabb vannak tőlük, vagy az is előfordulhat, hogy nem rendelkeznek ezekkel a lehetőségekkel.

49

K: Hogyan érthetjük meg mások tudását, ha nem állnak velünk egy szinten? V: Arra gondol, hogy kitől tanulhatunk, kiben bízhatunk? Azon a szin­ ten, ahol jelenleg vagyunk, mások tudását megítélhetjük, de létezésüket nem. Tévedés nélkül megállapíthatjuk, ki tud többet. A létezés esetében azonban már könnyen követhetünk el hibákat. Tegyük fel, hogy találkoz­ nak valakivel, aki többet tud önöknél. Ha ennek ellenére úgy vélik, hogy a létezése alacsonyabb, akkor tévednek, mert a létezés megítélése nem az önök dolga. Ne törődjenek a létezésével, inkább igyekezzenek tanulni tőle. A saját szintünknél magasabb szinteket nem láthatjuk, csak a sajátunkkal azonos vagy annál alacsonyabb szinteket tudjuk megítélni. Fontos, hogy észben tartsák ezt az elvet. K: Ez a tudás szisztémája? V: Nem annyira a tudásé, mint inkább a gondolkodásé. Megmutatja, ho­ gyan gondolkodhatunk másképpen, hogy ez mit jelent és miért jobb. Máskép­ pen gondolkodni azt jelenti, hogy eltérő kategóriákban gondolkodunk. Egy valami áll az utunkban - nem tudjuk, mit jelent „tudni". Meg kell próbálnunk megérteni, mit jelent tudni, ez segíteni fog annak felismerésében, hogy mit jelent új kategóriákban gondolkodni. K: Mi az eredete ennek a szisztémának? V: A részletektől eltekintek, és csak arról beszélek, hogy elvileg honnan származhat. Egy tanítás akkor szolgálhat hasznos célt, akkor lehet bármi­ lyen súlya, ha magasabb intelligenciától származik, mert máskülönben nem lesz a segítségünkre, és ugyanazon a szinten maradunk. Ha magasabb szint­ ről jön, akkor remélhetünk valamit. Ha a miénkkel egyező szintről, akkor semmire sem számíthatunk. Hogyan ítélhetjük ezt meg? Elegendő anyag áll rendelkezésünkre. Feltehetjük a kérdést: vajon a miénkkel azonos, vagy egy attól eltérő szinten találták ki? Ha nem áll rendelkezésünkre elegendő anyag ennek megválaszolására, akkor várnunk kell. De a választ mindenki­ nek magának kell megtalálnia. Mondhatok én bármit, attól önök még nem szerezhetnek bizonyosságot. Gondolják ezt végig, a válaszokat mindenki­ nek magának kell megtalálnia. K: Ez a szisztéma utókorról utókorra szállt az évszázadok során? V: Hogyan tud erről megbizonyosodni? K: Elhiszem, amit mond. V: Semmiben se higgyen. K: Meg tudja mondani, hol keressük az eredetét és a nyomait? V: Saját magukban. Nyújtott önöknek valamit, amivel korábban nem rendel­ keztek? K: Ugye, addig nem érthetjük meg ezt a szisztémát, amíg el nem érjük a szintet, ahonnan származik? V: A megértés viszonylagos. Sok minden van, amit meg kell még érte­ nünk a jelenlegi szintünkön: csak ezután léphetünk tovább. Nem ugorha­ tunk. Természetesen, az általam ismert szisztémák közül ennek a segítsé­ gével érthetjük meg legjobban önmagunkat és az életet. Ha elmondhatjuk, hogy olyasmit kaptunk tőle, amihez semmilyen más úton nem juthattunk

50

volna hozzá, akkor folytatnunk kell a tanulmányozását. Minősítenünk kell a dolgokat. Nem kell sok időnek eltelnie, hogy az ember meg tudja ítélni. Én, személy szerint, rövid időn belül nagyon sokat tanultam ettől a sziszté­ mától, és segítségével azokat a dolgokat is kezdtem megérteni, amikkel más rendszerekben találkoztam, és nem értettem. Vegyük például az „alvást" az Újtestamentumból. Az emberek nem veszik észre annak ellenére, hogy állandóan megjelenik, állandóan szó van arról, hogy az emberek alszanak, de felébredhetnek, viszont csak az erőfeszítéseik által. Ez a szisztéma nem­ csak önmagát magyarázza meg, hanem azt is, ami más szisztémákban igaz. Rávilágít arra, hogy az emberek csak akkor érthetik meg egymást, ha ébren vannak. A hétköznapi életben minden egy reménytelen összevisszaság, a hétköznapi embereket nem arra szánták, hogy szót értsenek egymással. Ha nem így lenne, akkor másképpen teremtették volna őket. Az embernek be kell fejeznie magát a saját erőfeszítései által. Beláthatjuk ezt, ha megértjük az akarat és a tudatosság természetét. A megértés képessége kapcsolatban áll ezzel. Ha az emberek dolgozni kezdenek a tudatosság és az akarat meg­ szerzéséért, akkor lassan meg fogják érteni egymást. A hétköznapi életben, még a legjobb szándék esetén is, csak baklövésekkel találkozhatunk. Az em­ berek gépezetek: nem arra szánták őket, hogy megértsék egymást. K: Megérthetjük ennek a zűrzavarnak az okát? Mi célból teremtették ilyen­ nek az embert? V: Azért, hogy meglássa a veszélyt, és próbálja felismerni helyzetét. Az em­ berek sohasem értették egymást, de manapság az életben a helyzet egyre bo­ nyolultabb és veszélyesebb lesz. Ugyanakkor jelen állapotukban az emberek a Hold és a Föld céljait szolgálják. Erről azonban később fogunk beszélni. Hiba azt gondolnunk, hogy a mi időnk nem különbözik a többitől. Most kivételes nehézségek és kivételes adottságok vannak. K: Valószínű, hogy idővel növekedni fognak a nehézségek? V: Igen, de csak egy bizonyos határig - azon túl nem. Fontos felismernünk, nemcsak elméletben, hanem a tényeken keresztül, hogy az emberek nem értik egymást, és a helyzet egyre bonyolódik. Ha gépfegyverekkel rendelkeznek, az még veszélyesebb. És sok értelemben fel vannak fegyverkezve. Tehát minden egyes félreértés tovább mélyül és bonyolódik. K: Mi a vég? V: Nem mondhatjuk meg, az jövendőmondás lenne. Az előzőekből adódó­ an bizonyára semmi jóra nem számíthatunk. Látják, a dolgokról alkotott hagyományos elképzeléseink nem jók, sehová sem vezetnek. Másképpen kell gondolkodnunk, ami azt jelenti, hogy meg kell látnunk olyan dolgokat, amiket most nem látunk, és nem kell látnunk olyano­ kat, amiket most látunk. És talán ez utóbbi a legnehezebb, mert megszoktuk, hogy látunk bizonyos dolgokat: ennek feladása nagy áldozatot jelent. Hozzá­ szoktunk a gondolathoz, hogy egy többé-kevésbé kényelmes világban élünk. Természetesen vannak kényelmetlen dolgok, mint például a háborúk és forra­ dalmak, de egészében véve ez egy kényelmes és jó szándékú világ. A jó szándé­ kú világról alkotott elképzeléstől a legnehezebb megszabadulni. Továbbá meg

51

kell értenünk, hogy egyáltalán nem magukat a dolgokat látjuk, hanem, mint Platón barlangról szóló allegóriájában, csak a dolgok visszatükröződését, tehát az, amit látunk, elveszítette realitását. Fel kell ismernünk, hogy milyen gyak­ ran nem maguk a dolgok vezetnek és irányítanak minket, hanem a dolgokról alkotott elképzeléseink, képeink. Ez a legérdekesebb dolog. Próbáljanak meg gondolkodni róla.

52

3. F E J E Z E T

Öntanulmányozás és önfejlesztés. A tudatosság állapotai és a funkciók. A tu­ datosság fokozatai. A funkciók felosztása. Önemlékezés. Gépiesség. A négy központ funkcióinak tanulmányozása. A központok felosztása. Figyelem. A formális apparátus. A központok helytelen működése. Négyfajta energia. A szivárgások megállítása. Negatív érzelmek. A negatív érzelmek kifejezésének megállítása. A hozzáállások megváltoztatása.

EZ A SZISZTÉMA, AMELYIK BEFEJEZETLEN LÉNYNEK TEKINTI AZ EM­ BERT, különös hangsúlyt fektet az öntanulmányozásra, és ebben az értelemben az öntanulmányozás ideája szükségszerűen összekapcsolódik az önfejlesztés ideájával. Jelen állapotunkban képességeink legtöbbje fejletlen, tanulmányozá­ sukkal azonban fejleszthetjük őket. Az öntanulmányozás a tudatosság állapota­ inak vizsgálatával kezdődik. Az embernek még a jelen állapotában is, anélkül, hogy bármiben is megváltozna, joga van az öntudatossághoz. Az objektív tuda­ tosság sok változást kívánna meg tőle, de az öntudatosság állapotát most is elér­ heti. Ennek ellenére nem öntudatos, bár úgy hiszi, hogy az. Hol kell keresnünk ennek az illúziónak a gyökereit? Miért gondolja az ember, hogy öntudatos? Azért, mert az öntudatosság jogos állapot számára. Ha nem öntudatos, akkor az őt megillető szint alatt él, képességeinek csak egytizedét használja. Addig azonban, amíg magának tulajdonítja azt, ami csak egy lehetőség, nem fog dol­ gozni ennek az állapotnak az eléréséért. Ezután felmerül a kérdés: miért nincs az ember az öntudatosság birtokában, amikor rendelkezik az ehhez szükséges összes feltétellel és szervvel? Azért, mert alszik. Nem könnyű felébredni, mert sok oka van az alvásnak. Gyakran felteszik a kérdést: mindenki felébredhet? Nem, egyáltalán nem: nagyon keve­ sek képesek felismerni, hogy alszanak és megtenni a felébredéshez szükséges erőfeszítéseket. A szabaduláshoz először is felkészültség, a helyzet felismerése szükséges, másodszor pedig elegendő energia és egy eléggé erős vágy. Ebben az embernek titulált furcsa egyvelegben, mindössze egyvalami vál­ toztatható meg: a tudatosság. De az embernek először rá kell ébrednie arra, hogy gépezet, mert csak ekkor kezdhet hozzá a javításokhoz: meghúzhat né­ hány csavart, meglazíthat másokat és így tovább. Tanulnia kell, itt kezdődik a változtatás lehetősége. Amikor belátja, hogy gépezet, és már valamennyire ismeri gépezetét, megérti, hogy az a tudatosság különböző feltételei mellett működhet, éppen ezért megpróbál majd jobb feltételeket biztosítani neki.

53

Ez a szisztéma azt tanírja, hogy az ember a tudatosság négy állapotában élhetne, de jelenleg csak kettőben él. Azt is tudjuk, hogy funkcióink négy ka­ tegóriába sorolhatók. Tehát a funkciók négy kategóriáját tanulmányozzuk a tudatosság két állapotában. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy az ön­ tudatosság fel-felvillan röpke pillanatokra, és azért nem gyakrabban, mert nem emlékezünk önmagunkra - mert alszunk. Ha komolyan szeretnénk tanulmányozni önmagunkat, először is meg kell értenünk, hogy a tudatosságnak fokozatai vannak. Emlékezniük kell arra, hogy nemcsak egyszerűen átjutnak az egyik állapotból a másikba, ha­ nem a következő hozzáadódik az előzőhöz. Ez azt jelenti, hogy ha felébred­ nek az alvásból, akkor a relatív tudatosság, vagy „éber alvás" állapota, hoz­ záadódik az alvás állapotához, ha öntudatossá válnak, akkor az hozzáadó­ dik az „éber alvás" állapotához, ha pedig az objektív tudatosság állapotába kerülnek, akkor az hozzáadódik az öntudatosság állapotához. Nincs éles átmenet két állapot között. Miért nincs? Azért, mert mindegyik különböző rétegekből tevődik össze. Éppen úgy, ahogy az első állapotban is alhatnak mélyebben, vagy éberebben, a mostani állapotukban is lehetnek közelebb az öntudatossághoz, vagy távolabb tőle. A komoly öntanulmányozás másik elengedhetetlen részét a funkciók tanul­ mányozása képezi. Meg kell figyelnünk a funkcióinkat, meg kell tanulnunk he­ lyesen osztályozni és külön-külön felismerni őket. Mindegyiknek megvan a sa­ ját feladata, specialitása. Egymástól függetlenül kell őket tanulmányoznunk, és világosan meg kell értenünk a közöttük lévő különbségeket, nem feledve, hogy irányításukat különböző központok, vagy agyak végzik. Nagyon hasznos, ha elgondolkodunk a különböző funkcióinkról, vagy központjainkról, és felismer­ jük, hogy egymástól meglehetősen függetlenül működnek. Nem vagyunk tu­ datában annak, hogy négy önálló lény található bennünk, négy független agy. Mindig egy agyban próbálunk gondolkodni. Az ösztönös központ létezhet a többitől függetlenül, a mozgási és az érzelmi pedig a gondolati nélkül. Ezt úgy képzelhetjük el, hogy négy ember él bennünk. Az, amelyiket ösztönösnek ne­ vezünk, a fizikai ember. A mozgási ember szintén fizikai, csak éppen más hajla­ mokkal bír. Majd ott van a szentimentális, vagy érzelmi ember és az elméleti, vagy intellektuális. Ha ebből a szempontból tekintünk önmagunkra, könnyeb­ ben megérthetjük, hogy legfőképp miben tévedünk - egységesnek hisszük ma­ gunkat, mindig ugyanolyannak. Nincsenek olyan eszközeink, amelyek segítségével láthatnánk a központo­ kat, de a funkciókat megfigyelhetjük: minél többet figyelünk meg, annál több anyag áll a rendelkezésünkre. A funkciók ilyetén szétválasztása nagyon fontos. Bármelyik képességünk felett csak a tudás segítségével szerezhetjük meg az irányítást. Csak akkor lehetséges az egyes funkciók irányítása, ha ismerjük a sajátosságaikat és a sebességüket. A funkciók megfigyelésének kapcsolatban kell állnia a tudatosság állapota­ inak és fokozatainak tanulmányozásával. Világosan meg kell értenünk, hogy a tudatosság és a funkciók két teljesen különböző dolog. Mozogni, gondolkodni, érezni, érzékelni - ezek funkciók, működésüket nem befolyásolja, hogy tuda-

54

tosak vagyunk-e, vagy sem, más szavakkal, működhetnek gépiesen. De tuda­ tosnak lenni teljesen más. Ennek ellenére, ha tudatosabbá válunk, funkcióink működése azonnal fokozódni fog. A funkciókat olyan gépekhez hasonlíthatjuk, amelyek különböző erősségű fénynél működnek - fénynél hatékonyabban, mint sötétben, amikor csak erősebb a fény, a gépek jobban működnek. A tudatosság a fény, a gépek pedig a funkciók. A funkciók megfigyelése kitartó munkát igényel. Számos példát kell talál­ nunk mindegyikre. Tanulmányozásuk során elkerülhetetlenül szembesülni fo­ gunk azzal a ténnyel, hogy gépezetünk nem megfelelően működik, néhány funkcióval nincs gond, ám mások nem kívánatosak a célunk szempontjából. Mert szükségünk van egy célra, e nélkül bármit is tanulunk, nem fog ered­ ményre vezetni. Ha felismerjük, hogy alszunk, célunk a felébredés, ha meg­ értjük, hogy gépezetek vagyunk, a cél az, hogy ne legyünk többé azok. Ha tudatosabbá akarunk válni, tanulmányoznunk kell az önemlékezés akadálya­ it. Tehát fel kell becsülnünk a funkcióin értékét aszerint, hogy vajon segítik-e, vagy akadályozzák az önemlékezést. Vizsgálódásaink tehát két szálon futnak: tanulmányozzuk a központjaink funkcióit és a szükségtelen, vagy káros funkciókat. K: Ennek a tanulmányozásnak a megfigyelés a módszere? V: Az önmegfigyelés sok mindenre rámutathat és előkészítheti a talajt a további vizsgálódásokhoz, de önmagában nem elegendő. Önmegfigyeléssel az ember nem tudja megállapítani, hogy melyek a legfontosabb felosztások önmagában, mind vízszintesen, mind függőlegesen, mert sok különböző felosztás létezik, nem ismerheti a tudatosság különböző állapotait, és nem választhatja szét a különböző funkciókat. Az embernek ismernie kell a leg­ főbb felosztásokat, mert máskülönben hibákat fog elkövetni, és nem fogja tudni, mit figyel meg. Az ember egy nagyon bonyolult gépezet, valójában nem egyetlen gépe­ zet, hanem egy nagy gyár sok különböző géppel, amelyek eltérő sebességgel, más-más üzemanyaggal, különböző feltételek mellett működnek. Itt tehát nem­ csak a megfigyelés játszik szerepet, hanem a tudás is. És mivel a természet ezt a tudást nem tette ösztönössé, az ember saját magától nem szerezheti meg - az elméjével kell elsajátítania. Ösztönösen azt tudhatja, hogy mi savanyú, mi édes és hasonló dolgokat, de az ösztönös tudásnak itt vége szakad. Tehát tanulnia kell, és olyasvalakitől, aki már ő előtte is tanult. Ha komoly erőfeszítést tesznek funkcióik megfigyelésére, fel fogják ismer­ ni, hogy többnyire bármit tesznek, bármire gondolnak, bárhogyan éreznek, nem emlékeznek önmagukra. Nincsenek tudatában annak, hogy jelen vannak, hogy itt vannak. Ugyanakkor azt tapasztalják, hogy ha elég hosszú időn ke­ resztül megfelelő erőfeszítéseket tesznek, akkor fejleszthetik ezt a képességet az önemlékezésre. Gyakrabban, mélyebben kezdenek emlékezni önmagukra, több ideával - a tudatosság, a munka, a központok, az öntanulmányozás ideá­ jával - kapcsolatban. Ám a kérdés az, hogyan emlékezzünk önmagunkra, hogyan érjük el, hogy kevésbé mélyen aludjunk? Első lépésként fel kell ismernünk, hogy nem va-

55

gyünk tudatosak. Amikor ezzel már tisztában leszünk és tettünk erről megfi­ gyeléseket, meg kell próbálnunk rajtakapnunk magunkat olyan pillanatokban, amikor nem vagyunk tudatosak, és ez az erőfeszítés lassacskán tudatosabbá fog tenni minket. Meg fogja mutatni, milyen alacsony szinten van a tudatossá­ gunk, mert az élet hétköznapi feltételei mellett nagyon nehéz elérni a tudatos­ ság állapotát. Mesterséges feltételeket kell kialakítaniuk, úgy kell gondolkodni­ uk önmagukról, hogy „(én) ülök itt" vagy „(én) vagyok" - és gyakran még ez a módszer sem segít sokat, mert hétköznapi feltételek mellett, amikor valamiről gondolkodnak, vagy beszélgetnek vagy éppenséggel dolgoznak, minden eltérí­ ti a figyelmüket, és ezért képtelenek emlékezni önmagukra. Az „önemlékezés" szó kiválasztása szándékosan történt, mert mindennapi beszélgetéseink alkal­ mával gyakran mondjuk, hogy „megfeledkezett magáról" vagy „időben emlé­ kezett magára" (magyarul inkább úgy mondjuk, „észrevette önmagát"). Ezeket a kifejezéseket csak a negatív érzelmek szélsőséges formáival kapcsolatban hasz­ náljuk, a valóságban azonban mindig megfeledkezünk magunkról, és, nagyon ritka pillanatok kivételével, sohasem emlékszünk magunkra időben. K: Az önemlékezés a kezdő folyamat ebben a szisztémában? V: Az önemlékezés központi szerepet játszik a kezdeti folyamatban, és folytatódnia kell, mindenbe be kell hatolnia. Elsőre ez valószínűtlennek hang­ zik, mert hiába próbálnak emlékezni önmagukra, azt fogják tapasztalni, hogy hosszú időszakokra megfeledkeznek róla, majd aztán ismét eszükbe jut. De az ilyen jellegű erőfeszítések sohasem vesznek kárba, valami felhalmozódik, és egy adott pillanatban, amikor szokásos állapotukban teljesen azonosultak volna, teljesen elmerültek volna a dolgokban, azt tapasztalják, hogy képesek félreállni, és irányítani magukat. Sohasem tudják, hogy ez mikor vagy hogyan fog bekövetkezni. Csak azt tegyék, amire képesek - figyeljék meg önmagukat, tanuljanak, és legfőképp próbáljanak emlékezni önmagukra, egyszer csak az eredmények is meg fognak jelenni. K: Hogyan kezdi el valaki az önemlékezés értelmében használni az emlé­ kezetét? V: Az önemlékezés csupán egy kifejezés, nincs igazán kapcsolatban az em­ lékezettel. Azt jelenti, hogy az ember tudatában van önmagának, vagy hogy öntudatos. Az embernek tudatában kell lennie önmagának, ami azzal a mentá­ lis folyamattal kezdődik, hogy megpróbál emlékezni önmagára. Ez egy képes­ ség, amit fejlesztenünk kell, mert az önmegfigyelés során meg kell próbálnunk egymástól elkülönítve tanulmányozni a funkcióinkat - a gondolatit külön az érzelmitől, az ösztönöst külön a mozgásitól. Ez nem könnyű, viszont rendkívül nagy fontossággal bír. K: Úgy érti, hogy gyakorolnunk kell a különböző funkciók megfigyelését? V: Igen, a nap adott pillanataiban próbálják megfigyelni, mire gondolnak, hogyan éreznek, mozognak és így tovább. Egyik alkalommal összpontosíthat­ nak a gondolati funkcióra, máskor az érzelmire, majd az ösztönösre vagy a mozgásira. Például próbálják megfigyelni, min gondolkodnak, miért és ho­ gyan teszik. Majd pedig olyan fizikai érzetekre figyeljenek, mint a meleg, a hideg érzete, amit látnak, hallanak. Máskor pedig a mozdulataikra - megfigyel-

56

hetik, hogyan mozognak, ülnek, állnak, sétálnak és így tovább. Az ösztönös funkciókat meglehetősen nehéz elkülöníteni az érzelmiektől, mert a hagyomá­ nyos pszichológia összekeveri őket, némi időbe fog telni, mire szét tudjuk őket választani. K: Van valami értelme, ha felhagyunk bizonyos szokásokkal, mint például azzal, hogy mindig adott időpontban fekszünk le aludni? V: Az öntanulmányozás legelején lehet, hogy hasznosak az ilyen gépies vál­ toztatások, de nem vezethetnek semmilyen tartós eredményre. Előfordulhat, hogy segítségükkel felfigyelnek valamire, amit egyébként nem vettek volna ész­ re, de önmagukban semmilyen változást nem hozhatnak létre. A változásnak belülről kell kiindulnia, attól a pillanattól, amikor megváltozik a tudatosság, amikor emlékezni kezdenek önmagukra, vagy még korábban, amikor kezdik felismerni az önemlékezés lehetőségét és tényleges jelentőségét. Csak éppen, sajnálatos módon, gyakran előfordul, hogy az emberek jól indítanak, majd elve­ szítik az erőfeszítések fonalát. K: Az gyengíti a gépiességet, ha megfigyeljük? A fizikai munkára gon­ doltam. V: Ha nem dolgozunk a tudatosságon, akkor mindegyik oldalunk, ami tu­ datossá válhatna, egyre inkább elgépiesedik. Csak az a munka teljesen gépies, amelyik mindig ugyanolyan, nincs benne semmiféle változatosság. Ha egy ki­ csit is bonyolultabb, akkor minél gépiesebben végzik, annál rosszabb. Nincs olyan munka, amelynek esetében a gépiesség hasznos lehetne - ahhoz, hogy az ember jól végezhesse a munkáját, alkalmazkodnia kell, újítania a módszere­ in, ami csak akkor lehetséges, ha tudatában van annak, amit csinál. A fizikai munkában való hatékonyság nem jelent gépiességet. Valaminek a begyakorlá­ sa nem tesz minket gépiesebbé. Az tekinthető szakértőnek, aki intelligensen dolgozik. K: Úgy tűnik, hogy a mozgási és az ösztönös központ egyenletesebben és normálisabban működik, mint a gondolati és az érzelmi. Mi ennek az oka? V: Ha nem így lenne, akkor az emberek balra mennének jobb helyett, és sohasem érnének oda, ahová igyekeznek. Ha pedig az ösztönös központ úgy működne, mint most a gondolati és érzelmi, akkor hamar megmérgez­ nénk magunkat. Az ösztönös és mozgási központnak bizonyos mértékig normálisan kell működnie. A többi megzavarodhat anélkül, hogy azonnali kárt okozna. Az ember gépiességének megértésében nagy hasznunkra válik, ha meg­ tanulunk úgy gondolkodni az emberről, mint gépezetről, ha tanulmányoz­ zuk ennek a gépezetnek a funkcióit és megértjük a funkciók fő felosztásait. De nemcsak általánosságban, nemcsak elméletben - működésük közben kell tanulmányoznunk őket, meg kell tanulnunk, hogyan működnek. A négy funkcióra történő szétválasztás csak egy előzetes felosztás volt, mert mind a négy további részekre bontható. Mindezt a megfigyelés segítségé­ vel kell tanulmányoznunk és megértenünk, hiszen az elméleti tanulás nem hozza ugyanazt az eredményt, nem vezet ugyanazokra a következtetések­ re, nem mutat rá ugyanarra az igazságra. Például nagyon kevés szisztéma

57

ismeri fel az ösztönös központ, vagy ösztönös agy létezését, és még egyről sem hallottam, amelyiknek tudomása lenne egy független mozgási agy léte­ zéséről annak ellenére, hogy ez nagyon jelentős szerepet játszik életünkben. Miután a hagyományos tudományok, különösen a modern pszichológia, a mozgási agy ismerete nélkül vizsgálják az embert, megfigyeléseik távol áll­ nak az igazságtól, mert sok mindennek helytelen eredetet tulajdonítanak. Nagyon fontos, hogy tanulmányozzuk és megfigyeljük a mozgási közpon­ tot, mert a térben való mozgáson kívül vannak más olyan funkciói is, mint például az utánzás, ami nagyon fontos szerepet játszik az l-es számú ember­ ben. Emellett, a mozgási központ irányítja az álmokat, és nemcsak azokat, amik alvás közben, hanem azokat is, amelyek éber állapotunkban jönnek elő - az álmodozást. És mivel életünk nagy részét vagy tényleges álmokkal, vagy álmodozással töltjük, a mozgási funkció tanulmányozása nagy fontos­ sággal bír. Azt gondoljuk, hogy a gondolati és az érzelmi oldal fontosabb, valójában azonban az ösztönös és a mozgási agy irányítja életünk nagy ré­ szét. Mindezt összegezve kijelenthetjük, hogy a mozgási központnak sok hasznos és felesleges funkciója van. K: Van valamilyen kapcsolat a gépies viselkedés és a mozgási központ kö­ zött? V: Nincs. A mozgási központ egy agyat jelent, aminek a helyes funkciója a mozgások irányítása. Tehát a „mozgási" nem ugyanazt jelenti, mint a „gépies". Mindegyik központ lehet gépies, mindegyik funkció lehet gépiesebb, vagy ke­ vésbé az, tudatosabb, vagy kevésbé tudatos. Természetesen található bennünk néhány olyan gépies folyamat, aminek nem kell tudatossá válnia, ilyenek a fiziológiai folyamatok, amelyek lebonyolítását és irányítását a saját agyuk vég­ zi. Ám ha a tetteinket nem irányítjuk, akkor mind saját magunk, mind mások vonatkozásában ártalmassá válhatnak. K: A beszéd mindig gépies? Gyakran már azelőtt beszélek, mielőtt észreven­ ném, így nincs időm a megállítására. V: Legtöbb esetben az. A beszédet is az elsők között kell megfigyelnünk, és harcolni ellene. Nagyon nehéz megfigyelni és harcolni a beszéddel, ennek ellenére szükséges. K: Valaha azt gondoltam, hogy ha beszélek a megfigyeléseimről, akkor könnyebben megfogalmazhatom őket. Most viszont úgy érzem, fennáll annak a veszélye, hogy a megfigyelésem elillan a beszéd során. V: A beszéd nagyon különböző lehet, beszélhetnek a beszéd kedvéért, vagy rávehetik magukat, erőfeszítéssel. A beszéd ébreszthet, de altathat is. K: Tudna javasolni valamilyen módszert, amelynek segítségével több erőfe­ szítést tehetünk a megfigyelésre? V: Ha nehezítenek az adott helyzetükön, például, felvesznek egy szokatlan pózt, akkor abba sem tudják majd hagyni. Azért nem figyeljük meg magun­ kat, mert az élet túl könnyű. Ha éheznénk, fáradtan vonszolnánk magunkat, fáznánk, akkor nem okozna gondot. De a civilizáció következtében eltűntek az erős fizikai érzetek. Mindent megkönnyítünk, még mielőtt elérhetné azt a szintet, ahol már megfigyelésre késztetne bennünket.

58

K: Ezt a fajta megfigyelést szeretné velünk gyakoroltatni? Azt hittem, hogy a belső állapotaink megfigyelésére gondolt. V: Minden hasznos. A gépezet tanulmányozása ugyanúgy szükséges, mint a pszichológiai oldalé. Nem tanulmányozhatják csak az egyik oldalt. Tudniuk kell, hogyan működik a gépezet. K: Honnan tudja az ember, hogy hány központja van? V: Onnan, hogy megfigyeli. Rendes körülmények között négy különböző funkciót ismerhetnek fel, amelyek nyilvánvalóan más-más forrásból származ­ nak és különböző elvek irányítása alatt állnak. Ez az önmegfigyelés során vilá­ gossá fog válni, és bizonyos idő elteltével már nem fogják őket összekeverni. K: A modern pszichológusok miért nem jutottak ugyanerre a következte­ tésre? V: Mert nem tudnak a központok felosztásáról. Nagyon egyszerűnek tűnik, ennek ellenére az, hogy nincs róla tudomásuk, megmutatja, hogy a közönséges elme magától nem fedezheti fel. A közönséges elme, ha a létező pszichológiát vesszük alapul, csak érzi, hogy van valamilyen eltérés, de nem tudja határozot­ tan megmondani, hogy ez egy dolog, az pedig egy másik. Ez a tudás ugyanúgy iskoláktól származik, mint a tudatosság négy állapotának megkülönböztetése. Az utóbbit fellelhetik az irodalomban, csak éppen teljesen másképpen megfo­ galmazva, tehát ez is iskoláktól származik, és szóbeli magyarázatot igényel. Vannak dolgok, amelyek leírhatók könyvekben, másokat azonban írott formá­ ban lehetetlen megfelelően visszaadni. K: Tehát a központok ideája nem új kelerű? V: Nagyon régi, de csak akkor szerezhetünk róla tudomást, ha valaki el­ magyarázza. Miután hallottunk az ideáról, megfigyelhetjük önmagunkat, és megbizonyosodhatunk arról, hogy igaz, de saját magunktól nem fedezhetjük fel. Ezt tények igazolják, hiszen a hagyományos tudományok számára ismeret­ len maradt. K: Hol helyezkednek el a központok? V: Lényegtelen, mert mindegyik központ az egész testet birtokolja. Egyet­ len olyan sejtünk sincs, amelyiket ne irányítana az összes központ. Ne vegyék ezt teljesen szó szerint, például, azt nem mondhatjuk, hogy az intellektuális központ minden egyes sejtet irányít, tehát léteznek korlátok, de általánosság­ ban beszélve, az összes központ, más-más módon, irányítja az egész testet. De a fizikai oldalt hagyományos megfigyeléssel nem ismerhetjük meg, bár tanulmá­ nyozhatjuk a funkciókat, ami biztosítani fogja az összes szükséges anyagot. K: Akkor tehát a gondolati központtal tehetünk megfigyeléseket? V: Semmi más nem áll rendelkezésünkre, ez az egyetlen olyan részünk, amelyik bizonyos mértékig az irányításunk alatt áll, tehát csak az agyunkkal fi­ gyelhetünk meg. Később talán más központokat is betaníthatunk erre, de csak hosszú idő múltán. Természetesen más központok nem állhatnak az utunkban. Például, ha érzelmileg azonosulnak valamivel, akkor nem tudnak megfigyel­ ni, hiába próbálnak gondolkodni valamiről, az azonosulás állandóan más gon­ dolatokat, asszociációkat fog előhozni. Hosszú ideig a gondolati központtal kell dolgoznunk, ugyanakkor meg kell értenünk, hogy ezzel nem juthatunk

59

messzire, mert a gondolati központnak határozott korlátai vannak, eljuttat egy bizonyos pontig, ahonnan csak az érzelmi központ segítségével léphetünk to­ vább. Először azonban meg kell nevelnünk az érzelmi központot. Meg kell ta­ nulnunk megállítani a negatív érzelmek kifejezését, és ha ezt már elég régóta gyakoroljuk, akkor lehetőségünk nyílik más dolgok megértésére is. K: Ugye az ember nem engedheti meg, hogy pusztán az érzelmei irányítsák? V: Normális esetben megengedhetné, de miután nem vagyunk teljesen nor­ málisak, irányíthatnak minket jól is és rosszul is. Nincs garancia arra, hogy úgy fognak irányítani, ahogy mi akarjuk - lehet, hogy el szeretnénk jutni egy adott helyre, de érzelmeink valahová máshová vezetnek minket. K: Az érzelmeknek saját intelligenciát kellene kifejleszteniük? V: Teljesen egyetértek önnel, de ez mit jelent? Először is azt, hogy meg kell tanulniuk irányítani az összes kellemetlen érzelem kifejezését, csak ezután tud­ hatják érzelmileg, hogy mi a következő lépés. K: Azt mondja, hogy a gondolati és érzelmi funkció két teljesen különböző dolog, de nem rendkívül nehéz a megkülönböztetésük? V: Nem, egyáltalán nem, csak egy kis türelem és megfigyelés kell hozzá, rövid időn belül elég világosan fogják látni, hogy mikor gondolkodnak, és mi­ kor éreznek. K: Gyakran működik egyidejűleg a három központ? V: Igen, de az „egyidejűleg" szónak különböző jelentései lehetnek. Nagyon ritkán foglalja le őket egyidejűleg ugyanaz a téma. Mind a négy központ mű­ ködhet és szokott is működni egyidejűleg, csakhogy más-más dolgokkal foglal­ koznak. Egy példa arra, amikor mind a négy központ egyszerre működik és a téma is ugyanaz, a művészi alkotás lehetne. Annak következtében, hogy a központok egyidejűleg működnek, gyak­ ran nagyon összekeverednek, ennek ellenére azonban meg lehet őket külön­ böztetni. Először meg kell értenünk a különböző funkciókat, majd el kell kez­ denünk szétválasztani őket - ezzel kezdődik az önmegfigyelés és önmagunk megértése. K: Miért állíthatja meg a mozgási központ a képzelődést? Tapasztalataim szerint például a kertészkedés vagy bármilyen más fizikai munka segíthet ebben. V: Ez azt jelenti, hogy a képzelődés és a kertészkedés ugyanazt a közpon­ tot kötötte le. Ez csak azt bizonyítja, hogy a képzelődés a mozgási központ funkciója. K: Nem értem, miért fektetünk akkora hangsúlyt a központokra. V: Mert nagyon fontos megértenünk, hogy agyunk négy agyra különül el, hogy hiányzik belőlünk az egység, hogy ez a négy agy, vagy funkció nagyban eltér egymástól. Már akkor is teljesen más kép alakul ki önmagunkról, ha ezt megérjük. K: Hogyan különböztethető meg az érzelem és az ösztön? V: Ez nagyon lényeges kérdés, aminek megválaszolása megfigyelést és ta­ nulást kíván meg az embertől. Az ösztönös érzelmek mindig valami fizikaival kapcsolatosak. Mivel a modern pszichológia nem különíti el az ösztönös érzel-

60

meket a többitől, nehezen érthető meg a közöttük lévő különbség. Ha azonban tudnak erről a különbségről, akkor lehetővé válik. K: Képes valami irányítani az engedetlen szerveket vagy sejteket? V: Igen, az ösztönös központ. Gondolják, hogy akár egy fél óráig is életben maradnának, ha az ösztönös központ nem működne? Tudja, mikor működnek az egyes szervek helyesen és helytelenül. Mindig helyes működésre próbálja késztetni őket. Azt gondoljuk, hogy a szervek maguktól végzik a dolgukat - ez képzelődés. Az ösztönös központ irányítása alatt állnak. Ez az igazi értelemben vett „ösztön" az ember vonatkozásában. K: Az ember értelmi képessége játszik-e valamilyen szerepet a tudatosság megszerzésében? V: Igen, mert kezdetben a gondolati központot kell használnunk. Ez fejlet­ tebb a többinél, vagy több irányítással rendelkezik saját maga felett. Az érzelmi központ kiszámíthatatlanabb. Tehát mivel a gondolati központunkat nagyobb sikerrel tudjuk irányítani, ezzel kell dolgoznunk addig, amíg vagy tudatosab­ bá válunk, vagy megtanuljuk a mostaninál hatékonyabban használni, és job­ ban irányítani a többi funkciónkat. Jelenleg nem tudjuk irányítani az ösztönös és az érzelmi funkciókat, a mozgásit is csak kevéssé. Külső befolyások hatására működnek. Se nem örülhetünk, se nem haragudhatunk ok nélkül, és az okot önmagunkon kívül kell keresnünk. Később a munkának az érzelmi központba kell összpontosulnia, mert ott található jelentős energia. A gondolati központ csak kisegít, de egyelőre rajta kívül nem áll más rendelkezésünkre.

Szeretnék még elmondani néhány olyan dolgot a központokról, ami segíthet helyzetünk megértésében. Néhány központ két részre osztható - negatív és pozitív oldalra. Ez a felosztás a gondolati és az ösztönös központ esetében egy­ értelmű. A gondolati központban ez a két oldal az „igen" és a „nem", az állítás és a tagadás. A gondolati központ működésének egésze összehasonlításból áll. Az ösztönös központ felosztása meglehetősen egyszerű: van élvezet - van fáj­ dalom. Ez irányítja az ösztönös élet egészét. Egy felületes szemlélőnek úgy tűn­ het, hogy az érzelmi központ szintén két részből áll - kellemes és kellemetlen érzelmekből. De a helyzet valójában más. Az összes erőszakos és nyomasztó ér­ zelmünk, és általában a mentális szenvedéseink legtöbbje, ugyanazzal a sajátos­ sággal bír - nem természetesek, és szervezetünkben nincs valódi központjuk, egy mesterséges központ segítségével működnek. Ezt a mesterséges közpon­ tot, ami egyfajta duzzanathoz hasonlítható, az ember fokozatosan hozza létre korai gyermekkortól kezdve, mert a gyermekek utánozzák az őket körülvevő felnőtteket, akik negatív érzelmeket fejeznek ki. K: Az ösztönös érzelmek nem negatívak? V: Lehetnek negatívak, de jogosan azok. Mindegyik hasznosnak tekinthető. Az ösztönös központ negatív fele őrszem, aki figyelmeztet a veszélyre. Azok a negatív érzelmek azonban, amik az érzelmi központban találhatók, nagyon ártalmasak.

61

Továbbá, a központok mindkét fele további három részre osztható: gondo­ lati, érzelmi és mozgási, vagy gépies részre. Mindegyik központ mozgási része a leggépiesebb és leggyakrabban használt. Általában csak a központok gépies részei működnek, még az érzelmi részek is csak alkalomadtán, ami pedig a gon­ dolati részeket illeti, hétköznapi körülmények között nagyon ritkán használ­ juk őket. Ez megmutatja, hogyan korlátozzuk le magunkat, hogyan használjuk csak egy kis, történetesen a leggyengébb, részét a szervezetünknek. Ha elkezdjük megfigyelni önmagunkat, nagyon könnyen elkülöníthetjük ezeket a részeket. A gépies részek figyelem nélkül működnek. Az érzelmi ré­ szek erős érdeklődést vagy azonosulást, erőfeszítés vagy szándék nélküli fi­ gyelmet igényelnek, mert itt az érdeklődés tárgyának a vonzereje ragadja meg és tartja fenn a figyelmet. A gondolati részekben pedig irányítanunk kell a fi­ gyelmünket. Miután hozzászoktak figyelmük irányításához, azonnal meg fogják érteni, miről beszélek. A cselekedet jellege megmutatja, hogy melyik központban van­ nak, a figyelem vizsgálata pedig azt, hogy a központ melyik részében. Különösen fontos, hogy megfigyeljük az érzelmi részeket, és hogy tanulmá­ nyozzuk azokat a dolgokat, amelyek megragadják és fenntartják a figyelmet, mert ezek hozzák létre a képzelődést. A figyelem vizsgálata nagyon fontos részét képezi az öntanulmányozásnak, és ha elkezdik megfigyelni a különböző központokat, majd az egyes központok különböző részeit, akkor lehetőségük nyílik arra, hogy eljussanak az apróbb részletekig, és tanulmányozzák a figyelmet. K: Jelen állapotunkban figyelmet szentelhetünk-e valaminek anélkül, hogy azonosulnánk? V: Természetesen. Azonban külön kell választaniuk a figyelmet az azonosu­ lástól. A figyelem irányítható, az azonosulás gépies. K: Azt mondta, hogy háromféle figyelem létezik? V: Nem. A figyelem egy, nem lehet ilyen, vagy olyan. De néha cselekedhet­ nek figyelem nélkül - sok mindent, még normális, logikus dolgokat is, megte­ hetnek bármiféle figyelem nélkül. Más esetekben magának a dolognak a vonze­ reje ragadja meg és tartja fenn a figyelmet, a harmadik esetben pedig a figyelem irányított. K: Tapasztalatom szerint, ha irányítom a figyelmemet, még ha csak egy rö­ vid időre is, akkor nem tudok képzelődni. V: Pontosan, hiszen a képzelődés a központok gépies felében megy végbe, figyelem nélkül. Ha viszont összpontosítják a figyelmüket valamire, akkor a képzelődés megáll. K: Csak akkor irányítható a figyelem, amikor emlékszünk önmagunkra? V: A kettő többé-kevésbé ugyanazon a vonalon van, ugyanakkor azonban a hétköznapi életben is lehetséges irányított figyelem. Néha az emberek irá­ nyíthatják a figyelmüket, és érdekes dolgokat tehetnek anélkül, hogy bármit is tudnának az önemlékezésről. Tehát bár az irányított figyelem nagyon közel áll az önemlékezéshez, van közöttük különbség. Míg a figyelem csak egyetlen központban lehet, az önemlékezés három, vagy akár négy központ működését igényli.

02

K: Az irányított figyelem nem alakul át nagyon könnyen azonosulássá? V: Nem, a két dolog teljesen különböző. Az egyik az irányítás maximuma, a másik a minimuma. Azonosuláskor nincs lehetőség az irányításra. K: Képes az ember munkára buzdítani a gondolati központot? V: Fejlesszék a figyelmet, és meglátják, hogy ez változásokat eredményez. Gondolkodjanak figyelemmel. Ne engedjék meg a gépies gondolkodást, mert az képzelődésbe alakul át. K: Mi a különbség aközött, hogy valaki tudatosan vagy szándékosan tesz valamit? V: Nem vagyunk tudatosak, ezért nem jelenthetjük ki, hogy valamit is tuda­ tosan teszünk. Ami a szándékos cselekvést illeti, ha olyan munkát végeznek, ami figyelmet igényel, akkor anélkül, hogy észrevennék, erőfeszítéseik egy ré­ sze azzal lesz kapcsolatos, hogy azon tartsák a figyelmüket, amit csinálnak. De ha a munkájuk meglehetősen elgépiesedett, akkor a kezük akkor sem áll meg, ha esetleg valami máson gondolkodnak. Ebben az esetben a központ gépies része működik. Ha munkájuk állandó figyelmet, találékonyságot, alkalmazko­ dást igényel, akkor a központok gondolati részeivel kell dolgozniuk. A gondolati központ mechanikus részének speciális neve van. Néha külön­ álló központként említik, és ebben az esetben formális központnak, vagy for­ mális apparátusnak nevezik. A legtöbb ember csak ezt a részt használja, soha­ sem a gondolati központ magasabb részeit. De ennek a szisztémának az ideáit, vagy ehhez hasonló ideákat, a formális apparátussal lehetetlen megérteni. A formális apparátusnak nagyon határozott korlátai vannak. Egyik sajátossága, hogy csak két dolgot hasonlít össze, mintha bármelyik vonalon csak két dolog létezne. Emellett szeret szélsőségekben gondolkodni, például vagy mindent tud, vagy semmit sem. Másik sajátossága, hogy azonnal mindennek az ellenke­ zőjét keresi. Sok példát találhatnak a formális gondolkodásra. Ha például arra kérem önöket, hogy tegyék meg ezt, vagy azt, azt válaszolják: „De ön azt mond­ ta, hogy nem tudunk tenni". Ha azt mondom, hogy ehhez akaraterő szükséges, visszakérdeznek: „Hogyan, ha nincs akaratunk?" Ha arról beszélek, hogy lehet­ nek tudatosabbak, vagy kevésbé azok, azt kapom válaszul: „De nekünk nincs tudatosságunk!" Ezek mind a formális gondolkodásra voltak példák. K: Tudna mondani egy olyan esetet, amikor a formális apparátust helyesen használjuk? V: Ha a gondolati központ normálisan ellátja a funkcióját, vagyis ha más részek a saját munkájukat végzik, akkor a formális apparátus nagyon jól működik. Egy nyilvántartó apparátus. Minket csak a helytelen működé­ se érdekel, és ez nemcsak a formális apparátusra igaz, hanem a központok összes mechanikus részére. Csak akkor válnak veszélyessé, ha helytelenül kezdenek működni. A helyes működésük miatt tehát nem kell aggódnunk, a helytelent kell megpróbálnunk kiküszöbölni. Az érzelmi központ gépies része a magasabb részek feladatát akarja ellátni, és ugyanezt teszi a formá­ lis apparátus - a gondolati központ összes munkáját el akarja végezni, ami­ nek eredményeként a hétköznapi ember teljes intellektuális életét a központ mozgási részének működése adja.

63

K: Akkor hogyan magyarázza, hogy az emberek alkalmanként a központ magasabb részeiben élnek? Az embereknek időnként eszébe juthat valami, szü­ lethet ötlete. V: Az elképzelések bizonyos összetétele „megtörténhet", de mi irányítást akarunk, nem pedig magyarázatokat olyan dolgokra, amelyek maguktól tör­ ténnek. Egyszer vagy kétszer bármi megtörténhet, de ennek nincs gyakorlati értéke vagy jelentése, éppen úgy, ahogy az ember egyszer vagy kétszer találhat pénzt az utcán, de ebből még nem tud megélni. K: Nem értem, mit jelent gépiesen cselekedni, hiszen az ember látszólag életének felét azzal tölti, hogy gépiesen teszi a dolgokat, mint például amikor ír. Mindezzel fel kellene hagynunk? V: Ön a mozgási központról beszél - nem erre gondoltam. Sok minden gépies, és annak is kellene maradnia. Viszont ott vannak a gépies gondolatok, gépies érzelmek - ezek azok, amiket tanulmányoznunk kell, és amiket meg lehet, illetve meg kell változtatnunk. A gépies gondolkodás egy fillért sem ér. Sok mindenről gondolkodhatnak gépiesen, de semmit sem fognak nyerni vele. Gépiesen a gondolati központ csak kis részét, a formális apparátust használhat­ ják, erre pedig nem érdemes az idejüket fecsérelni. Egyvalamit meg kell érteniük a központok részeit illetően: a gondolati ré­ szek sokkal kevésbé különböznek egymástól, mint más részek. A központok alacsonyabb részeiben a gondolatira, érzelmire és mozgásira való elkülönülés nagyon világos és élesen meghatározott, a magasabb részekben azonban sok­ kal kevésbé nyilvánvaló. K: Csak a különböző központok gátolják egymás működését, vagy ugyan­ azon központ egyik része is akadályozhatja a másikat? V: Bármelyik lehetséges. Tételezzük fel, hogy a mozgási központtal dolgoz­ nak - ekkor beavatkozhat az ösztönös központ, vagy az érzelmi, vagy a mozgá­ si központ egy másik része. Vagy éreznek valamit az egyik központban, majd beszélni kezdenek, átkerülnek egy másik központba, és esetleg még azt is elfe­ lejtik, hogy mit akartak mondani. K: A különböző központok gondolati részei együttesen alkotják a gondolati központot, vagy ezek teljesen különállók? V: Nem, mindegyik működhet külön-külön, de természetesen, ha valaki képes lenne irányítani és összehangolni az összes központ gondolati részé­ nek működését, az a magasabb központokhoz vezető út lenne. A gondolati részek önmagukban nem alkotnak egy központot, de összehangolt működé­ sük hatékonyabb munkát eredményez annál, mint amit külön-külön képesek elvégezni. K: Az önmagunkon végzett munka gyengíti a központok gépies részeinek funkcióit? V: Igen, abban az értelemben, hogy ott, ahol a figyelem és a tudatosság hasz­ nos, csökkenteni fogja a gépiességet. Ekkor a gépies részek a saját munkájukat végzik, azt, amire szánták őket, és talán hatékonyabban, mint most, amikor túlságosan lekötik őket olyan dolgok, amikhez semmi közük. Ez lehetővé teszi majd, hogy a központok magasabb részei működhessenek.

64

K: Úgy tekintsünk a gépiességre, mint tényre, amit meg kell figyelnünk, vagy mint gonoszra, ami ellen harcolnunk kell? V: Ha így gondolkodnak, sohasem fogják megérteni a gépiességet - kis dol­ gokra vetítve. Ha viszont megfigyelnek, vagy felidéznek olyan eseteket, ami­ kor a leggyűlöletesebb dolgot is meg tudták tenni teljesen gépiesen - amire később nem találtak magyarázatot -, akkor megértik, mi a gépiesség. Egész életünk során olyan dolgokat teszünk gépiesen, amiket tudatosan sohasem ten­ nénk meg. Ezt kell megértenünk. Ha végigtekintünk az életünkön, évről évre, hónapról hónapra, olyasmiket látunk, amiket tudatosan sohasem tettünk volna meg, továbbá olyasmiket nem látunk, amiket pedig megtettünk volna, ha tuda­ tosak lennénk. így gondolkodjanak a gépiességről. K: Az összegzés a gondolati központ helyes funkciója? V: Pontosan. Különböző fokozatok lehetségesek, de jelenleg csak összeg­ zésről és formális következtetésről beszélhetünk. Ezzel kapcsolatban fontos megértenünk a „formális következtetés" pontos jelentését. Az elméleti követ­ keztetésnek két módszere van: "formális következtetés" és „összegzés". Az előbbi esetében az ember a legkisebb erőfeszítéssel, a nehézségek elkerülésével igyekszik következtetést levonni. Ez a könnyebbik, mert önmagát hozza létre - készre gyártott kifejezéseket, véleményeket jelent, olyan, mint egy bélyeg. A legegyszerűbb eseteket leszámítva, általában téves megállapításra vezet. Az „összegzés" az összes elérhető anyagra alapozva elért következtetés, erőfeszí­ tést igényel, néha nehéz, de ez a számunkra lehetséges legjobb. K: Hogyan „összegezhetnénk"? Nem fogják bizonyos „én"-ek eltorzítani a tényeket? V: Ha megteszik, akkor a következtetés sem lesz helytálló. Ettől függetle­ nül feltétlenül meg kell tanulnunk különválasztani a két dolgot. Formális kö­ vetkeztetés esetén úgyszólván csak egy pillantást vetünk a dolgokra, ami néha meglehetősen téves megállapításokra vezet. Összegzéskor pedig, mint mond­ tam, összegyűjtjük mindazt, amit csak tudunk egy adott témáról, és ebből pró­ bálunk valamilyen következtetést levonni. K: Miért találom néha érdekesnek az előadásokat, máskor unalmasnak? V: Mert más-más központban van. Az egyik központban érdekli önöket az előadás, a másikban pedig nem. Tegyük fel, hogy éppen az ösztönös köz­ pontban vannak, ezt nem érdekelhetik ezoterikus ideák - csak az evéssel és ehhez hasonló dolgokkal törődik. Ha viszont a gondolati központban, vagy részben az érzelmiben vannak, akkor felébredhet az érdeklődésük. Mint tud­ ják, házunknak négy szobája van, és attól függően érdeklődünk egy téma iránt, hogy éppen melyikben tartózkodunk. K: Tapasztalatom szerint, ha olyan szöveget gépelek, amire oda kell figyelnem, akkor sokkal lassabban haladok, mint amikor valamilyen rutin munkát gépelek. V: Ez azért van, mert két központ működik. A bonyolultabb munka két központot igényel. De még a másolásba is belép a gondolati központ. A moz­ gási központ nem túl megbízható, a képzelődést és az álmokat irányítja. Ezért, mialatt dolgozik, a gondolati központ figyel. Ha valaki kizárólag a mozgási központjával dolgozik, akkor félig alszik. A központok bármilyen együttmű-

65

ködése a felébredés bizonyos mértékét jelenti. Mi történik, amikor elalszunk? Megszakad a központok közötti kapcsolat. K: Ugye a beszéd során két központ működik? V: Még kettőnél is több. A beszéd többnyire részben ösztönös, részben moz­ gási, részben gondolati, és lehet hogy érzelmi is, tehát magába foglalhatja mind a négy központot. K: Mindegyik különálló központ legjobb része a gondolati, és, szemben az ér­ zelmivel vagy a gépiessel, inkább ennek a működését kellene elősegítenünk? V: Az összes rész ugyanolyan nélkülözhetetlen, de mindegyiknek a saját felada­ tát kell ellátnia. Önmagukban nem rosszak, mindegyiknek megvan a saját funkció­ ja, ha viszont egymást helyettesítik, akkor működésük célszerűtlenné válik. Amint látják, az elgondolás, mely szerint nem a teljes agyunkat, hanem csak egy részét használjuk, nem új keletű, de a pszichológiai rendszerek nem mondják meg, hogy mit nem használunk, mert a központok részei nem ugyan­ azon a szinten vannak - ezek ténylegesen különböző gépezetek. Ez a szisztéma elénk tárja az agyunk, és általában az egész gondolkodásmódunk tényleges anatómiáját. Ez tehát egy nagyon lényeges pont, és ha valaki a figyelem szem­ pontjából kezdi el megfigyelni önmagát, akkor lehetősége adódik annak tanul­ mányozására, hogy milyen értéket képviselnek a különböző mentális folyama­ tai. Ez a kulcs ezekhez a gépezetekhez. K: Mi a különbség a gondolati központ mozgási része és a mozgási köz­ pont gondolati része között? V: A két dolog teljesen más. A mozgási központ gondolati része irányítja az összes bonyolult mozdulatunkat, illetve ez működik, amikor új mozdulatokat talá­ lunk ki. Tegyük fel, hogy valaki feltalál egy nagyon bonyolult gépet, vagy egy ilyen­ nel dolgozik, vagy pedig olyan összetett kézi munkát végez, ami állandó figyel­ met, és talán még folyamatos önemlékezést is igényel ahhoz, hogy ne tegye tönkre az egészet: ezekben az esetekben a mozgási központ gondolati része működik. A gondolati központ mozgási része pedig a regisztráló, vagy formális appa­ rátus - egy kartoték-rendszer az agyban. A maga helyén nagyon hasznos, de nem megfelelő célokra használjuk. Például képzeljük el, hogy valaki feldobja ennek a kartoték-rendszernek a kártyáit a levegőbe, és abból próbál következte­ téseket levonni, hogy miként esnek le, ez lenne a formális apparátus helytelen működése - és többnyire ez az, amit teszünk. K: Amikor arról beszélt, hogy helyükre kell tennünk a dolgokat, arra gon­ dolt, hogy meg kell kísérelnünk jobb működésre késztetni a központokat? Mi lehet ebben segítségünkre? V: Az összes munka, amit önmagunkon végzünk - az öntanulmányozás, az önismeret, az önemlékezés. Először meg kell ismernünk a gépezetet, majd meg kell tanulnunk irányítani. Vissza kell állítanunk a funkciók helyes működését azért, hogy mindegyik a saját feladatát lássa el. Tevékenységeink legtöbbje ab­ ból áll, hogy a központok egymás helyett működnek. Azért nem érhetjük el a normális szintünket, mert nem tudjuk helyes munkára késztetni a központjain­ kat. Sok megmagyarázhatatlan dolog, amit megfigyelünk, a központok helyte­ len működésének tulajdonítható.

66

K: A központok helytelen működése azt jelenti, hogy egymás dolgába avat­ koznak? V: A központok helytelen működésének két formája van. Vagy beavatkoznak, vagyis az egyik központ egy másik helyett működik, vagy energiát vesznek el egy­ mástól. Néha egymás helyébe kell lépniük. A gépezet annyira jól szervezett, hogy ha valamilyen oknál fogva az egyik központ működése leáll, akkor a fennakadás elkerülése végett egy másik veszi át a helyét egy időre. Az eredeti elképzelés na­ gyon jó, de a valós életben mentális és fizikai zavarokat okoz, mert a központok képtelenek megfelelően ellátni egymás feladatát. És az azonosulás állapotában szí­ vesen végezik más munkáját a sajátjuk helyett. Ez egyfajta rossz szokássá alakult, és a funkciók összezavarásával az energiákat is kezdik összekeverni - a működé­ sükhöz szükséges energiánál hatékonyabbat próbálnak szerezni. K: Nehezen találok példákat a központok helytelen működésére. Csupán annyit figyeltem meg, hogy gyakran tapasztalok egyfajta szükségtelen izgalmat. V: Gondoljanak arra, amikor az emberek feleslegesen elérzékenyülnek olyan dolgokkal kapcsolatban, amiket jobb lenne, ha az érzelmek kizárásával végeznének. K: Hogyan akadályozhatja meg az ember, hogy a központok egymás dolgá­ ba avatkozzanak? V: jelenleg a funkcióink a tudatosságunk állapotától függnek. Van egy hal­ vány variációs lehetőség: a mostaninál lehetünk egy kicsit tudatosabbak - egy kicsivel jobban, vagy sokkal kevésbé. Ez befolyásolja a funkciókat, mert ha ébereb­ bek vagyunk, akkor funkciók hatékonyabban működnek, ha mélyebben alszunk, akkor kevésbé eredményesek. Ezt megfigyelhetik, ugyanakkor meg kell érteniük az elvet, mely szerint a funkciók és a tudatosság állapotai függetlenek egymástól és önmagukban léteznek. A tudatosság állapota befolyásolja a funkciókat, és a tu­ datosság fejlődése új funkciókat eredményez. A teljes, valódi felébredéssel olyan új funkciókra teszünk szert, amikkel jelenleg nem rendelkezünk. K: Azt kell célul kitűznünk, hogy tökéletes működésre ösztönözzük a négy központot? V: Igen, ez a kiindulási pont. Ezután lehetőség nyílik a tudatosság maga­ sabb állapotainak létrehozására - először az öntudatosság, majd pedig annak az állapotnak az elérésére, amiben az ember tudatában van az önmagán kívül eső dolgoknak. Ez utóbbi a magasabb központok működésének felel meg. Csak egyetlen központ működésén nem lehet javítani. Mindegyikét fej­ leszteni kell, mindegyik központnak normálisan kell működnie. Az emberi gépezet alkotója nagyon leleményes volt. Minden, ami a gépezetben található, felhasználható ugyanarra a célra. De a szokványos szinten a központok nem teljesen összehangoltan működnek, túlságosan függetlenek, ugyanakkor aka­ dályozzák egymást, illetve elveszik egymás energiáját. Mindegyik központ adott energiával működik, és pontosan azt kapja, ami kell neki, de a központok lopnak egymástól, aminek eredményeként a hatéko­ nyabb energiát igénylő kénytelen alacsonyabba] dolgozni, illetve az, amelyik kevésbé hatékony energiával is működhetne, erőteljesebb, hevesebb energiát használ. Jelenleg így működik a gépezet. Képzeljenek el három kazánt - az

67

egyik kőolajjal, a másik fával, a harmadik pedig benzinnel működik. Tegyük fel, hogy az első benzint kap fa helyett: mi másra számíthatnánk, mint robba­ násra. Ugyanígy az, amelyiknek benzinre lenne szüksége, fával vagy szénnel nem tud tökéletesen működni. Négy különböző energia működik bennünk: a fizikai, vagy mechanikus energia, ami például ennek az asztalnak az elmozdításához szükséges, az élet­ energia, amellyel a test felszívja a táplálékot, újjáépíti a szöveteket és így to­ vább, a pszichikai, vagy mentális energia, amellyel a központok működnek, és végül, mind közül a legfontosabb, a tudatosság energiája. A tudatosság energiájáról sem a pszichológiának, sem a tudományos isko­ láknak nincs tudomása. A tudatosságot a pszichikai funkciók részének tekintik. Más iskolák teljes egészében elvetik a tudatosság létezését, és mindent gépiesnek tekintenek. Néhány az életenergia létezését tagadja. Az életenergia azonban nem azonos a mechanikus energiával, és élő anyag csakis élő anyagból hozható létre. Bármilyen növekedéshez életenergia szükséges. A központok pszichés energiával működnek. Működhetnek tudatossággal is, és anélkül is, de az eredmények elté­ rők lesznek, bár nem annyira, hogy másokban könnyen felismerhetnénk a különb­ séget. Az ember csak a saját tudatosságával lehet tisztában. Bármelyik gondolathoz, érzéshez, cselekedethez vagy a tudatossághoz, rendelkeznünk kell a megfelelő energiával. Ha ez az energia hiányzik, akkor alsóbb szintre megyünk, és alacsonyabb energiával dolgozunk - egy állat vagy zöldség életét éljük. Majd ismét energiát halmozunk fel, újra vannak gondolata­ ink, ismét tudatosak lehetünk egy rövid időre. Hiába áll rendelkezésünkre hatalmas mennyiségű fizikai energia, ezzel nem tudunk gondolkodni, mert a gondolatokhoz egy másfajta, erőteljesebb energia szükséges. A tudatosság pedig még egy ennél is hevesebb, erőteljesebb energiát igényel. K: Ha pszichikai energiával nem tudok tudatos energiát létrehozni, akkor miért lényeges, hogy mennyi pszichikai energiát használok fel? V: A pszichikai energiával teljesen mások a céljaink. A gondolkodáshoz pél­ dául ez a fajta energia szükséges. K: Azt tapasztaltam, hogy ha próbálom egy pontra összpontosítani a figyel­ memet, akkor nagyon sok energiát veszítek. Ez azt jelenti, hogy rosszul csinálom? V: Nem, a figyelem megtartása energiát igényel, mert munka, és a munká­ hoz energia kell, ugyanakkor azonban ezzel meg is takarítják az energiát - azt a mennyiséget, amit egyébként egy másik irányba elvesztegettek volna. Sokkal nagyobb veszteséget jelent, ha figyelem nélkül csinálnak valamit. K: Miért olyan nehéz irányítani a figyelmet? V: A szokás hiánya miatt. Túlságosan megszoktuk, hogy hagyjuk a dolgo­ kat megtörténni. Ha irányítani akarjuk a figyelmet vagy valami mást, akkor nehéznek találjuk éppúgy, ahogyan a fizikai munka sem könnyű, ha nem va­ gyunk hozzászokva. K: Miért olyan ritkák a tudatosság pillanatai? Az energiától függ? V: Nincs üzemanyag. Ha elmegy az áram, vagy lemerül a zseblámpájuk eleme, akkor lehet, hogy látnak egy villanást, majd minden teljes sötétségbe

68

borul. A tudatosság fény, a fény bizonyos energia eredménye, ha nincs energia, fény sincs. K: A tudatosság fejlődésének titka teljes egészében az energia megőrzésé­ ben és irányításában rejlik? V: Nem, nem teljesen, bár az energia megőrzése és növelése nagyon fon­ tos. De önmagában nem elegendő, az embernek tudnia kell, hogyan irányít­ hatja. Az energia a tudatosság gépies oldala. Nem kezdhetünk az irányítással. Ahhoz, hogy egyetlen apró dolgot is irányíthassunk, ismernünk kell az egész gépezetet. Először meg kell állítanunk az energiapazarlást, másodszor össze kell gyűjtenünk az energiát az önemlékezéssel, harmadszor pedig ki kell javíta­ nunk a dolgokat. Csak így kezdhetünk. K: Lehet tárolni az energiát? V: Igen, ha képesek rá. De először nem a tárolás, hanem a pazarlás megál­ lítása a kérdés. Lenne elég energiánk mindenre, amit meg szeretnénk tenni, ha nem vesztegetnénk el szükségtelen dolgokra. Például azért vagyunk ilyen formálisak, unalmasak, mert nem érzünk eleget. Azt hisszük, hogy érzünk, de ez csak illúzió. És azért érzünk ilyen keveset, mert az érzelmi központ nem jut energiához. Már beszéltem az energia-szivárgásokról, amik közül a negatív érzelmek kifejezése a legrosszabb. Ha meg tudnák állítani a negatív érzelmek kifejezését, energiát takarítanának meg, és soha nem szenvednének benne hiányt. Csak remélhetjük, hogy ha megfelelő módon használjuk fel azt az energiát, amit most elvesztegetünk, akkor tudatos lényekké válunk. A gépezet elegen­ dő mennyiséget tud termelni, de mi elvesztegetjük azzal, hogy mérgelődünk, bosszankodunk vagy valami hasonlóval, így nagyon kevés marad. Anormálisan működő szervezet annyi energiát termel, ami az összes központ működéséhez elegendő, és még raktározásra is jut. A termeléssel minden rendben van, csak a felhasználás rossz. Tanulmányoznunk kell ezeket az energia-szivárgásokat, mert némelyiket már azelőtt érdemes megállítanunk, mielőtt továbbmenné­ nek, ugyanis minél több energiát halmozunk fel, annál több szivárog el ezeken keresztül - olyan ez, mintha szitába öntenénk vizet. Egyes negatív érzelmek pontosan ilyen szivárgásokat hoznak létre. Bizonyos helyzetekben néhányan a negatív érzelmek egész sorozatán mennek keresztül annyira szokásszerűen, hogy még csak észre sem veszik. Hiába tart ez csak öt percig vagy öt másodper­ cig, ahhoz elegendő lehet, hogy elpazarolják az összes energiát, amit a szerve­ zetük huszonnégy óra alatt termelt. Különösképp szeretném felhívni a figyelmüket a negatív érzelmekre és a jellemzőikre. Ez ténylegesen a második lényeges pont, az első a tudatosságra vonatkozott - arra, hogy nem vagyunk tudatosak, és hogy azzá válhatunk. Elő­ ször is meg kell értenünk, hogy nem létezik egyetlen olyan negatív érzelem sem, amelyik bármilyen értelemben hasznos lenne. Az összes negatív érzelem a gyengeség jele. Másodszor fel kell ismernünk, hogy harcolhatunk ellenük, legyőzhetők és elpusztíthatok, mert nincs valódi központjuk. Ha lenne, mint ahogyan az ösztönös érzelmeknek van, akkor semmi esélyünk sem lenne, vég­ érvényesen a negatív érzelmek hatalmában maradnánk. Tehát szerencsénk,

69

hogy nincs valódi központjuk, egy mesterséges központ működik, amit felszá­ molhatunk. Miután ezt megtettük, sokkal jobban fogjuk magunkat érezni. Már az is nagyon sokat jelent, ha felismerjük, hogy ez lehetséges. De közel sem lesz egyszerű megszabadulnunk attól az elképzeléstől, mely szerint a negatív érzelmek szükségszerűek, mert sok meggyőződésünk, előítéletünk, sőt még „elveink" is vannak velük kapcsolatban. Próbáljanak meg ezen gondolkodni, és ha van valamilyen kérdésük, nyugodtan tegyék fel. K: Azt mondta, hogy nincsenek pozitív érzelmeink? V: Igen, azt az érzelmet nevezzük pozitívnak, amelyik nem válhat negatív­ vá, de a jelen állapotunkban lehetséges érzelmek, még a legjobbak is, bármelyik pillanatban negatívvá válhatnak. Továbbá, terjedelmüket nézve, az érzelmeink azért sem lehetnek pozitívak, mert túlságosan kicsik. A pozitív érzelmek sok olyan dolgot magukba foglalnak, amire jelenlegi érzelmeink nem képesek. Te­ hát mostani állapotunkban nincsenek pozitív érzelmeink, a negatív érzelmek azonban jelen vannak. K: Mi történik akkor, ha megszabadulunk a negatív érzelmektől? V: Lehetnek pozitív érzelmeink. Néhány negatív érzelem egyszerűen el­ pusztítható, de másoktól csak úgy szabadulhatunk meg, ha pozitív érzelmek­ ké alakítjuk át őket. De egyelőre ettől még nagyon távol állunk, most még nem tudjuk ezt megtenni, csak a talajt készíthetjük elő, főként megfelelő hozzáállá­ sok kialakításával, mert a mentális munkával kell kezdenünk. Megfelelő mentá­ lis hozzáállásokat úgy hozhatunk létre, ha megértjük, hogy a negatív érzelmek nem szolgálnak semmilyen hasznos célt, és ha felismerjük, hogy mennyit veszí­ tünk azzal, ha megengedjük magunknak az élvezetüket. Ezután talán elegen­ dő energiánk lesz arra, hogy kezdjünk velük valamit. V: Arra gondol, hogy megszabadulhatunk tőlük? V: A helyes megértés, a megfelelő hozzáállások kialakítása az első lépés. Ad­ dig, amíg azt gondoljuk, hogy a negatív érzelmek elkerülhetetlenek, sőt akár még segíthetnek is az önkifejezésben, vagy valami ehhez hasonlóban, semmit sem tehetünk. Egyfajta harcot kell megvívnunk az elménkben annak felismeré­ séért, hogy nincs hasznos szerepük az életünkben, ugyanakkor azonban egész életünk rajtuk alapszik. Sok furcsaság található bennünk. Először is vannak dolgok, amik tudatosak lehetnének, de nem azok, másodszor pedig a negatív érzelmekkel mérgezzük életünket, amik számára a természet még csak nem is hozott létre központot, így nekünk kell létrehoznunk egy mesterségeset. Mi gépies? Ami nem normá­ lis, ami természetellenes, az a leggépiesebb. K: Mindig meg lehet különböztetni a negatív érzelmet a valódi érze­ lemtől? V: Az azonosulás megmutatja, mert a negatív érzelmekben mindig jelen van két dolog - az azonosulás és a negatív képzelődés. A negatív érzelmek nem létezhetnek negatív képzelődés és azonosulás nélkül. K: Ugye, amikor az emberen eluralkodott egy negatív érzelem, például a harag, akkor csupán azzal, hogy gondolkodik, nem szüntetheti meg ezt az ál­ lapotot?

70

V: Nem, de előre felkészülhetnek rá. A helyes hozzáállás idővel segíthet a keletkezésekor megállítani a negatív érzelmet. Ha már elhatalmasodott raj­ tunk, semmit sem tehetünk, akkor már túl késő. Nem szabad megengednünk, hogy elragadjon az indulat, nem szabad megindokolnunk a jogosságát. K: Abból, amit mondott, úgy tűnik, hogy előfeltételez egy a többinél maga­ sabb „én"-t, amelyik képes erre. V: Néhány, nem magasabb, hanem gondolati „én" független az érzelmi köz­ ponttól, és képes pártatlanul szemlélni a dolgokat. Azt mondhatja: „ Egész élete­ met végigkísérte ez a negatív érzelem. Nyertem belőle egy fillért is? Nem. Csak fizettem, és fizettem, és fizettem. Ez azt jelenti, hogy felesleges". K: Vannak olyan érzelmeink, amelyek nem negatívak? V: Feltétlenül, ám nem is pozitívak. Most még nem negatívak, de a követke­ ző pillanatban azzá válhatnak. K: De nekem úgy tűnik, hogy bizonyos körülmények egyszerűen rákény­ szerítik az embert a negatív érzelmekre! V: Ez az egyik legrosszabb illúziónk. Azt hisszük, hogy a körülmények hozzák létre őket, miközben mindegyik negatív érzelem bennünk van. Ez egy nagyon lényeges pont. Mindig azt gondoljuk, hogy vagy más emberek hibái, vagy a körülmények folytán váltunk negatívvá. Mindig ezt gondoljuk. A nega­ tív érzelmek bennünk vannak, mi hozzuk őket létre. Egyetlen elkerülhetetlen oka sem lehet annak, hogy valaki másnak a cselekedete vagy valamilyen körül­ mény negatív érzelmet hozzon létre bennem. Ez csupán az én gyengeségemnek köszönhető. Hacsak mi nem akarjuk, a külső körülmények hatására egyetlen negatív érzelem sem alakulhat ki. Azért vannak negatív érzelmeink, mert meg­ engedjük, megindokoljuk, külső okokkal megmagyarázzuk őket, és ennek kö­ vetkeztében nem harcolunk ellenük. K: Van valami oka annak, amiért ennyire ragaszkodunk hozzájuk? V: A megszokás. Túlságosan hozzájuk szoktunk, és nélkülük nem tudnánk aludni. Sok ember mihez kezdene negatív érzelmek nélkül? Ez a szokás olyan erős, hogy csak speciális munkával szabadulhatunk meg a negatív érzelmektől. A negatív érzelmeken való igazi munka később jön el, egyelőre két dolgot kell megpróbálniuk: tanulmányozni őket és megállítani a kifejezésüket. Ha kifejezik a negatív érzelmeket, akkor nem tudják megfigyelni őket. Ha megpróbálják megállí­ tani a kifejezésüket, akkor láthatóvá válnak, és tanulmányozhatják őket. K: Az is a harc egyik formája, ha megváltoztatjuk a velük kapcsolatos né­ zeteinket? V: Igen, de ez önmagában nem elegendő. A valódi küzdelem az azonosu­ lással való harccal kezdődik. Ha megszüntetik az azonosulást, akkor a negatív érzelmek maguktól meggyengülnek. De természetesen a nézőpont megváltoz­ tatása szintén elengedhetetlen. K: Jól értem, hogy ön szerint a negatív érzelmekkel való küzdelem hasz­ talan, mindazonáltal tanulmányoznunk kell őket, és megfigyeléseket kell ten­ nünk róluk? V: A negatív érzelmekkel való küzdelemhez nagyon sok erőfeszítés szüksé­ ges, túl erős a szokás. Először egyszerűen tanulmányozniuk kell őket és meg

71

kell próbálniuk felvenni a harcot a kifejezésük ellen. Azonban előfordulhat, hogy ha eggyel megbirkóznak, másik kettőt hoznak helyette létre. Idővel, köz­ vetve, az ember a negatív érzelmek mesterévé válhat. De az első lépés a tanul­ mányozásuk. K: Lehet-e valaki egészséges akkor, ha negatív érzelmei vannak? V: Az „egészség" szót tágabb értelemben kell vennünk, a szisztéma néző­ pontjából. Hagyományos értelmében a fizikai betegség tényleges hiányát je­ lenti, de nekünk másképpen kell értelmeznünk, mert az egészség egyik első követelménye a központok helyes működése. Azok, akikben a központok hely­ telenül működnek, nem lehetnek egészségesek. Az egészség fogalmát tehát ki kell szélesítenünk, nem vehetjük szűk értelemben. K: A központok helyes működését illetően nem látom egész világosan, hogyan akadályozhatjuk meg, hogy az érzelmi központ beavatkozzon abba a munkába, amit a gondolati központtal próbálunk elvégeztetni. V: Az érzelmi központ mindig beavatkozik. Ez ellen csak akkor tehetnek valamit, ha már leküzdötték a negatív érzelmeket, és nem azonosulnak. Ha megszűnik az azonosulás, akkor véget ér a negatív érzelmek hatalma, mert csakis azonosulásra alapozva tudnak működni. K: Miért nem szabad kifejeznünk a kellemetlen érzelmeket? V: A negatív érzelmekkel ugyanaz a helyzet, mint a felesleges beszéddel. Kérdezzék meg maguktól: vajon hasznosak-e, szükségszerű-e a kifejezésük? Ellenállást akarunk létrehozni, mert máskülönben nem tudunk megfigyelni. És az ellenállás létrehozása lesz a bevezetés az érzelmek tanulmányozásába. E nélkül nem láthatjuk őket. K: Miért képtelen az ember gondolkodni, miközben megpróbál ellenállni a negatív érzelmeknek? V: Nincs meg hozzá a gyakorlata. Az elején minden megáll. K: Jó, ha az ember magába fojtja a negatív érzelmeket, ahelyett hogy kife­ jezné őket? V: Próbálják ki. Semmit se higgyenek el. Ha azt tapasztalják, hogy jó, ha sza­ bad utat engednek nekik, akkor majd vitatkozunk. Azzal fogok érvelni, hogy nem tudják irányítani a kifejezésüket, és ha megfigyelik őket, akkor úgy fogják találni, hogy jobb, ha megállítják őket. A kérdés az, hogy vissza tudják-e tarta­ ni a kifejezésüket? Sok idő és emellett sok minden más szükséges ahhoz, hogy valóban ne fejezzük ki a negatív érzelmeket. K: Miért okoz megkönnyebbülést a harag vagy a bosszúság kifejezése? V: Egy féreg él bennünk, ami ki akarja fejezni magát. Miután megtette, meg­ könnyebbülünk, de ezáltal a féreg megerősödik, és így egyre több irányításra tesz szert felettünk. Amikor felismerjük, hogy nem más a felelős a bosszúságukért, ak­ kor lassacskán másképpen kezdünk érezni. Sokkal több hatalmunk van a negatív érzelmek kifejezése felett, mint gondolnánk, és képesek vagyunk megtanulni, hogy ne adjunk nekik szabad utat. Még a hétköznapi életben sem mindig fejezzük ki a negatív érzelmeket, bizonyos helyzetekben tudjuk, hogy veszélyes lenne. Ha pe­ dig léteznek olyan körülmények, amelyek között irányítani tudjuk a kifejezésüket, akkor bármilyen körülmények között meg tudjuk tenni, ha megpróbáljuk.

72

K: Nem járhat káros következményekkel, ha visszatartjuk a negatív érzel­ meket, hétköznapi kifejezéssel élve „nem engedjük ki a gőzt"? V: Ennek nem áll fenn a veszélye. Nem tudunk létrehozni olyan erős ellen­ állást, ami ártalmas lehetne. Az csak illúzió, hogy a „gőz kiengedése" egyfajta megkönnyebbülést okoz. Ezzel energiát veszítünk. A negatív érzelmek kifeje­ zése mindig gépies, tehát nem lehet hasznos. Ellenben az ellenállás tudatos cselekedet. K: De a negatív érzelmek nélkül nem lenne érzelmi életünk! V: Éppen ellenkezőleg. Mosf nincs, csak annak egy utánzata. Éppen az a célunk, hogy legyen érzelmi életünk. A tudás igazi lehetőségei az érzelmi köz­ pontban rejlenek. K: Az érzelmek irányítása ugyanakkora kimerültséggel jár, mint a kifejezé­ sük. Akkor mit nyerek azzal, ha megpróbálom uralni a harag kifejezését? V: Tévesen feltételezi, hogy a két dolog ugyanannyi energiát emészt fel, mert az irányítás növeli az energia mennyiségét. Lehet, hogy fel kell használ­ niuk valamennyit egy adott érzelem irányításához, de a következő pillanatban annyival több energiájuk lesz, amennyit egyébként erre a felesleges érzelemre vesztegettek volna el. Ez az irányítás kémiai mechanizmusa. K: Tapasztalatom szerint, ha elnyomok egy negatív érzelmet, akkor elfá­ radok. V: Az a fárasztó, ha csak elnyomják a kifejezését. De én sohasem erről be­ széltem, azt mondtam: „Ne fejezzék ki, próbáljanak okokat találni arra, hogy miért nem fejezik ki". A negatív érzelmek elnyomása sohasem segíthet, mert előbb vagy utóbb ki fognak törni. Azzal, ha elnyomják őket, pusztán a külső ki­ fejezésüket akadályozzák meg, az azonosulást viszont megtartják. Az a lényeg, hogy okokat keressünk, hogy helyesen gondolkodjunk, mert a negatív érzel­ mek kifejezése mindig valamilyen helytelen gondolkodáson alapul. K. Szeretnék több segítséget kérni a negatív érzelmekkel való küzdelemhez. V: Erőfeszítéseket kell tenniük, amiknek mindenekelőtt a negatív érzelmek tanulmányozására és osztályozására kell irányulnia. Meg kell figyelniük, hogy főként milyen negatív érzelmeik vannak, miért bukkannak fel, mi hozza őket elő és így tovább. Meg kell érteniük, hogy csak az elméjükkel irányíthatják az érzelmeiket - de ez nem lesz azonnal lehetséges. Ha hat hónapon keresztül helyesen gondolkodnak, akkor az hatással lesz a negatív érzelmeikre. Ha ma kezdik el, holnapra nem fognak megváltozni. K: Ha elgondolkodom a negatív érzelmekről, akkor nagyon világosan látom, hogy bennünk vannak, ennek ellenére rövid időn belül ugyanúgy kifejezem őket. Ez egyszerűen azzal magyarázható, hogy hiányzik belőlem az egység? V: Az első ok az, hogy nem egységes, a második pedig, hogy nem a megfele­ lő módon próbálkozik. Ahogy mondtam, a negatív érzelmek megváltoztatása hosszantartó munkát igényel, nem lehetséges azonnal. Ha valakinek állandó negatív érzelmei vannak, ha ugyanazok ismétlődnek, akkor mindig ugyanab­ ba a csapdába esik. Ha jobban figyelné meg önmagát, akkor tudná, hogy a negatív érzelem közeledik, vagy már itt van, és ha megelőzően helyesen gon­ dolkodott volna felőle, akkor képes lenne némi ellenállást tanúsítani. De ha

73

valakinek nincs meg a megfelelő hozzáállása, ha nem gondolkodik helyesen, akkor tehetetlen, és a negatív érzelem ismét el fog hatalmasodni rajta ugyan­ abban az időpontban, ugyanolyan módon. Ez az egyik módszer, amellyel a gondolati központon keresztül irányíthatják az érzelmeket. A hozzáállásokat azonban nem az érzelmi kitörés pillanatában, hanem jóval azt megelőzően kell kialakítani. Majd lassacskán az érzelmi kitörések az értelem irányítása alá ke­ rülnek. A gondolatok tartósabbak lehetnek az érzelmeknél, ezért befolyásolhat­ ják őket. Létrehozhatnak tartós gondolatokat, tartós hozzáállásokat, amelyek, idővel, hatással lehetnek az érzelmekre. De még mielőtt ez lehetségessé válna, ahhoz, hogy dolgozhassanak az érzelmi agyon, létre kell hozniuk egyfajta fe­ gyelmet az érzelmeiket illetően, és el kell sajátítaniuk egyfajta tudást. K: Megfigyeltem, hogy szinte soha sincsenek érzelmeim, illetve hiányzik az élénkség a tapasztalásaiból. Ez annak tulajdonítható, hogy alszom? V: Részben. A másik ok pedig, hogy a mozgási és az ösztönös központban él. Ekkor, pontosan úgy, ahogyan mondta, nem élénkek a tapasztalatai. K: Néha hasznosnak tűnik a félelem, hiszen ha az emberek nem félnének, akkor körültekintés nélkül mennének át az úttesten. V: On az ösztönös félelemről beszél, az érzelmi félelem más, képzelődésen alapul. K: Káros hatással vannak a negatív érzelmek más funkciókra? V: Erről mindenkinek magának kell tapasztalatot gyűjtenie. Például, ha zaklatottak, vagy bosszúsak, vagy ezekhez hasonló állapotban vannak, figyel­ jenek meg más dolgokat. Képesek jól emlékezni? Helyesen gondolkodni, jól dolgozni? Azt fogják tapasztalni, hogy az összes funkciójuk legyengül. Ez a megfigyelés önmagában sok egyéb olyan dolgot is meg fog mutatni, amit meg kell figyelniük. K: Miért befolyásolhatja a negatív érzelem ilyen mértékben az ösztönös köz­ pont működését? V: A negatív érzelem mindegyik központra hatással van. A központok kö­ zött olyan szoros a kapcsolat, hogy bármelyik erős vagy erőszakos negatív érze­ lem - és az azonosulás segítségével mind megerősödnek -az összes központra hatással van. Ha negatívak, semmit sem csinálhatnak jól, még csak gondolkod­ ni sem tudnak megfelelően. Rosszul esznek, lélegeznek, járnak, dolgoznak - mindent rosszul csinálnak. K: A negatív érzelmek jelenléte az ösztönös központ helytelen használa­ tára utal? V: Nem, de az összes érzelem az ösztönös központból származik. Egy kis­ gyermekben a központok nem különülnek el egymástól. Az ösztönös központ­ ban található anyagból jönnek létre a negatív érzelmek. Ez az anyag az ösz­ tönös központhoz tartozik, ezért felhasználása helytelen működésre vall. Na­ gyon furcsa helyzetben vagyunk, mert sem a pozitív, sem a negatív érzelmeink nem tartoznak a közönséges érzelmi központunkhoz. Az előbbiek a magasabb érzelmi központhoz, az utóbbiak pedig egy mesterséges központhoz tartoz­ nak. Az érzelmi központ az ösztönöstől kölcsönöz anyagot, majd az ösztönös központ negatív felének, a képzelődésnek és az azonosulásnak a segítségével

74

negatív érzelmeket hoz létre. Ezek elpusztítása nagyon nehéz feladat, de be kell látniuk, hogy amíg a negatív érzelmek léteznek, nem lehetséges fejlődés, mert a fejlődés azt jelenti, hogy minden, ami az emberben található, fejlődik. A negatív érzelmek nem fejlődhetnek, katasztrofális lenne, ha fejlődhetnének. Te­ hát ha valaki tudatosságot próbál létrehozni, akkor ezzel egy időben harcolnia kell a negatív érzelmekkel, mert ha megtartja őket, akkor nem fejlődhet - az egyik kizárja a másikat. K: Az segíthet a negatív érzelmek irányításában, ha megpróbáljuk megérte­ ni, hogy valami miért történt, hogy mi az ok és okozat? V: Néhány egyedi esetben talán igen, de egyelőre nem beszélhetünk sem az elpusztításukról, sem az irányításukról, csak tanulmányozhatjuk őket. A ne­ gatív érzelmek irányításának leghatékonyabb módszere a kifejezésük megállí­ tása. Tehát küzdenünk kell először a kifejezésük ellen, másodszor pedig azon érzelmek ellen, amelyekkel fel tudjuk venni a harcot. Miután megtanultuk nem kifejezni őket, beszélhetünk a következő lépésről. Addig nem uralhatják a nega­ tív érzelmeket, amíg szabad utat engednek a kifejezésüknek. Szeretném, ha megértenék, hogy a negatív érzelmek kifejezésének megállí­ tása és a negatív érzelmekkel való küzdelem két nagyon különböző gyakorlat. Az előbbivel kell kezdeniük. Ha kifejeznek egy negatív érzelmet, akkor a ha­ talmába kerülnek, abban a pillanatban semmit sem tehetnek. Miután megta­ nulták nem kifejezni őket, megpróbálkozhatnak az azonosulás megállításával, helyes hozzáállás kialakításával, az önemlékezéssel. K: Néha kezdetben sikerül megállítanom egy negatív érzelem kifejezését, de nem tudok megszabadulni tőle, makacsul ki próbál törni. V: Ez azt jelenti, hogy csak a külső megnyilvánulást akadályozta meg, ám az ok megszüntetésével kell próbálkoznia. Nem magára az érzelemre gondo­ lok, hanem a kifejezés okára. A kettő között van különbség. Az érzelem és an­ nak kifejezése két különböző dolog. Próbálják megérteni ezt a különbséget. K: Ha az ember erőfeszítéseket tesz a kellemetlen érzelmek irányítására, akkor fokozatosan megszűnteti őket? V: Feltétlenül, mert sok kellemetlen érzelem csak irányítás hiányában létez­ het, abban a pillanatban, amint irányítani kezdik őket, sokuktól könnyű lesz megszabadulniuk. K: Ha valakit úgy neveltek, hogy ne fejezze ki a kellemetlen érzelmeket, akkor az ő esetében ez nem gépiesen történik? V: Ez egy elméleti kérdés, meg kell bizonyosodni arról, hogy bármilyen körülmények között képes-e megállítani a kifejezésüket. Lehet, hogy valakit arra neveltek, hogy bizonyos körülmények között ne fejezzen ki negatív érzel­ meket, de más körülmények között szabad folyást enged nekik. K: Nem az a lényeg, hogy ne legyenek kellemetlen érzelmeink? V: Ez csak a későbbiekben válhat céllá, ez egy teljesen különálló kérdés. Úgy érhetik el, ha nem azonosulnak. K: Hogyan győződhetünk meg a negatív érzelmek eredetéről és okáról, és hogyan szabadulhatunk meg attól a tendenciától, hogy becsapjuk önmagun­ kat? Ezek csak iskolákban lehetségesek?

75

V: Egyelőre lényegtelen az eredetük, az azonban fontos, hogy megállítsuk a kifejezésüket. Miután erre már képesek vagyunk, sok mindent megtanulha­ tunk a negatív érzelmekről. Ami pedig az okokat illeti - rendszerint az azo­ nosulásban kell keresnünk őket. Segítség nélkül képtelenség felvenni velük a harcot - sokan megpróbálták. Ha felismernék, milyen csekélyek az esélyeink, megértenék, hogy minden lehetséges segítségre szükségünk van, ha valamit is el akarunk érni. K: A negatív érzelmek szükségszerűen mindig gépiesek? V: Mi a gépies ellentéte? Tudatos. Tudatosan kinek lennének negatív érzel­ mei? Ha az emberek felismernék, hogy megszabadulhatnak tőlük, akkor senki­ nek sem kellenének. Tehát feltétlenül gépiesek. K: Hallhatnánk többet arról, hogyan használhatók a helyes hozzáállások a negatív érzelmek elleni fegyverként? Ez bizonyára sokkal többet jelent annál, mint hogy valaki nem azonosul. V: Természetesen, azt jelenti, hogy helyesen gondolkodunk egy adott témát illetően. Például majdnem az összes egyéni negatív érzelmünk vádon alapul, valaki mást hibáztatunk. Ha, kitartó gondolkodással, felismerjük, hogy senki sem vétkezhet ellenünk, hogy mi vagyunk az oka mindennek, ami velünk törté­ nik, akkor ez megváltoztatja a dolgokat, de természetesen nem azonnal, mert sokszor ez a felismerés túl későn jön. De idővel ennek a helyes gondolkodás­ nak, helyes hozzáállásnak vagy nézőpontnak a létrehozása tartós folyamattá válhat, akkor pedig a negatív érzelmek csak időnként fognak megjelenni. A helyes gondolkodásnak pontosan a tartóssága miatt van hatalma a negatív ér­ zelmek felett - a keletkezésükkor csípi nyakon őket. K: Tapasztalatom szerint időm nagy részét egyfajta nehezen meghatározha­ tó negatív állapotban töltöm, ami ellen látszólag semmit sem tehetek. V: Jól látja, ugyanakkor fel kellett ismernie, hogy ez általában valamilyen azonosulással vagy képzelődéssel kapcsolatos. Amikor már ismerik ennek a negatív állapotnak a különböző megnyilvánulásait, akkor harcolhatnak ellene, mert a harcot az elmében kell megvívni. Bizonyos nézeteket elutasíthatnak, má­ sokat elfogadhatnak, és nagyon hamar látni fogják a különbséget. Ez egy jelentős kérdéssel kapcsolatos, hiszen bizonyos szempontból annyi­ ra gépiesek vagyunk, hogy semmit sem tehetünk, de egy másik szempontból van jó néhány olyan dolog, amivel próbálkozhatunk. Vannak bennünk bizo­ nyos lehetőségek, csak éppen nem használjuk ki őket. Igaz, hogy semmit sem tudunk „tenni" abban az értelemben, hogy nem változtathatjuk meg, amit egy adott pillanatban érzünk, de arra rávehetjük magunkat, hogy egy adott pillanat­ ban egy adott témán gondolkodjunk. Ez a kezdet. Tudnunk kell, mi lehetséges, és azzal kell kezdenünk, mert így egyre több lehetőségünk lesz arra, hogy te­ gyünk valamit ahelyett, hogy hagynánk a dolgokat megtörténni. Nem vagyunk tudatában annak, milyen hatalmas erő rejlik a gondolkodás­ ban. Nem az erő filozófiai értelmezésére gondoltam. Az erő abban a tényben rejlik, hogy ha bizonyos dolgokról mindig helyesen gondolkodunk, akkor ezt a folyamatot tartóssá tehetjük - tartós hozzáállássá alakul. Lehet, hogy hajla­ mosak bizonyos helytelen érzelmi megnyilvánulásokra. Csakhogy a megnyil-

76

vánulás pillanatában semmit sem tehetnek, helytelen gondolkodással betanul­ ták ezt a fajta reakciót. De ha helyes gondolkodással kezdenek, akkor idővel megtanulhatnak egy másfajta reakciót. Először azonban meg kell érteniük ezt a módszert, és ennek a megértésnek nagyon mélynek kell lennie. Sok mindennel kapcsolatban alkalmazhatják ezt. Valójában ez az egyetlen dolog, amit megtehetnek. Semmi mást nem tudnak „tenni". Közvetlenül nem harcolhatnak a negatív érzelmekkel, mert nem képesek elkapni őket, és csak akkor akadályozhatják meg a felbukkanásukat, ha erre előre felkészülnek. De az nem fog segíteni, ha csak futólag ismerik fel, hogy rosszak, a felismerésnek nagyon mélynek kell lennie, máskülönben ugyanilyen nehézségek árán fognak felkészülni egy másik megnyilvánulással való harcra. Nincsenek tisztában az­ zal, hogy mennyit veszítenek ezekkel a spontán negatív megnyilvánulásokkal. Olyan sok mindent lehetetlenné tesznek. K: Még ha helyesen kezdek is el gondolkodni, amint meghallom, hogy vala­ ki morgolódik, azonnal utánozni kezdem. V: Hiába kezd el valaki helyesen gondolkodni, attól azon nyomban még semmi sem változik meg. Akkor jelennek meg az eredmények, ha már hosszú ideje helyesen gondolkodnak - nem azonnal. A helyes hozzáállások kialakítá­ sa hónapok vagy évek kérdése. Ha helyes hozzáállásokat alakítanak ki, akkor megerősítik a tényt, hogy ténylegesen és komolyan elhatározták, hogy nem adnak utat a negatív megnyilvánulásoknak. Nem vagyunk tudatában annak, mennyit veszíthetünk a negatív megnyilvánulásokkal. Pontosan azt, amit meg akarunk szerezni. De legelőször is fel kell hagyniuk azzal a szokásukkal, hogy kifejezik a ne­ gatív érzelmeket. Ezért magyaráztam el már a legelső előadásokon, amikor az önmegfigyelésről beszéltem, hogy meg kell tanulniuk nem kifejezni a negatív érzelmeket. Mindenki tudja, hogyan ne mutassa ki azt, amit érez - nem kü­ lönleges, hanem mindennapos esetekre gondolok. Az összes negativitás azono­ suláson, képzelődésen és egy sajátos jellemvonáson alapul, nevezetesen azon, hogy az ember megengedi magának a kifejezését. Mivel mindig azt gondolják, hogy semmit sem képesek tenni ellene, teljesen jogosnak tartják, ha kimutatják, ahogyan éreznek. Tehát először ettől az illúziótól kell megszabadulniuk. Képe­ sek megállítani a negatív érzelmek megnyilvánulásait. Ha azt mondják „nem akarom", hinni fogok önöknek, de akkor nem fogok, ha azt mondják „nem vagyok képes". Sok javaslatot tettem arra, hogyan dolgozhatnak az érzelmeken - az öntanulmányozást, a harcot az azonosulással és a negatív érzelmek kifejezésével, a negatív érzelmekről való helyes gondolkodást. Négy módszert. Ha tényle­ gesen alkalmazzák mindazt, amit kaptak, akkor nagyon hamar észrevehetik az eredményeket. Az érzelmi központ tényleges irányításához önemlékezés, a tudatosság egy új állapota szükséges, de ettől még messze állunk, egyelőre segédmódszereket kell alkalmaznunk. Az elején ezek közül a helyes hozzáállás a legfontosabb.

77

4. FEJEZET Nyelv. A szisztémában alkalmazott különböző felosztások. Esszencia és szemé­ lyiség. A-, B- és C-befolyások. Mágneses központ. Rossz mágneses központ. Megbízott intéző. A véletlen törvénye. A sors törvénye. Az akarat törvénye. Az ok és okozat törvénye. Szökés a véletlen törvénye elől. Súlypont. Miért szükségesek az iskolák? Kik számára szükségesek az iskolák? Miből áll egy iskola? Az iskolák szintjei. A fakír útja, a szerzetes útja és a jógi útja. A negye­ dik út. A negyedik út és a hagyományos utak közötti különbség. Mindegyik út ugyanahhoz a célhoz vezet. Az iskola színtje a tanítványok szintjétől függ. Az emberiség belső körei.

HA TANULMÁNYOZNI SZERETNÉNK ENNEK A SZISZTÉMÁNAK A MÓD­ SZEREIT, amelyek segítségével az ember magasabb tudatossághoz juthat, ak­ kor először egy új nyelvet kell tanulmányoznunk. Ez a nyelv különböző elve­ ken alapul, amiket most még nem ismernek; ha azonban folytatják a szisztéma tanulmányozását, akkor nagyon hamar elkezdik majd érteni ezeket az elveket. Ez a nyelv lehetővé teszi, hogy közelebb jussunk az igazsághoz, a mostaninál pontosabban fejezzük ki magunkat, és két ember, aki érti ezt a nyelvet, egysze­ rű dolgokban többé nem fogja félreérteni egymást. Már hallották ennek a nyelv­ nek bizonyos kifejezéseit, mint például az önemlékezés, azonosulás, igazodás (figyelembevétel) és így tovább. Ugyancsak ide tartoznak a szisztémában al­ kalmazott felosztások, amelyek megértése nagyon fontos. Az ember meglehe­ tősen bonyolult gépezet, és különböző felosztások alapján tanulmányozható. Ezek a felosztások a hétköznapi nyelvből hiányoznak, aminek következtében az emberek nem értik egymást. Próbálják megérteni, miről beszélek, mert nem egyszerű szavakba ön­ tenem. Az világos, hogy egy város felosztható északi, déli, keleti és nyugati részre; majd ezek tovább bonthatók kerületekre és negyedekre, azok pedig kü­ lönböző utcákra. Vagy éppenséggel tanulmányozhatjuk a népessége szempont­ jából, mert lakói különböző nemzetiségűek, foglalkozásúak, különböző osztá­ lyokhoz tartoznak és így tovább. Ezek között a felosztások között nincs átfedés, mindegyiket külön-külön kell megvizsgálnunk. Nem készíthetünk általános térképet, amelyiken mindegyik felosztást feltüntetjük - egy sor különböző tér­ képet kell megrajzolnunk. Az ember esetében ugyanez a helyzet. Már beszéltem egyes felosztásokról. Az első a központokra, vagy funkciókra vonatkozott - minden ember négy emberből áll, akik benne élik a maguk külön életét, a saját asszociációikkal, ro­ kon- és ellenszenveikkel. Azután megmutattam a különböző „én"-ek szerinti felosztást. Ez nagyon hasznos felosztás: az ember nem egységes, hanem több-

78

szőrös, tömeg, amely egymásnak vadidegen emberekből áll, akik egymás ellen harcolnak. Ezt kiegészítettem a különböző szerepekkel, amiket az ember eltérő körülmények között játszik. Ezután következett a tudás és létezés elkülönítése - amit az ember tud és az, amilyen a léte. Ugyancsak beszéltem az ember hét kategóriájáról - megkülönböztethetünk l-es, 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os és 7-es számú embert. Most pedig elérkeztünk egy olyan újabb felosztáshoz, amelyik teljesen eltér az eddigiektől - az emberben különválasztható az esszencia és a személyiség. Az esszencia az, ami velünk születik, a személyiség pedig, amit megszerzünk. Míg az esszencia a sajátunk, a személyiség nem az. Az ember teljes belső élete, az összes észlelése és reakciója e két rész valamelyikébe sorolható. Bizonyos dolgok velünk születnek, ilyenek egyes fizikai tulajdonságok, fogékonyságok, hajlamok, tendenciák, az egészségünk állapota és így tovább. Ezek az esszen­ ciához tartoznak. A személyiséget az életünk során szerezzük meg - nézetek, vélemények, szavak alkotják. Ha példákat keresnek az esszenciára és a szemé­ lyiségre, akkor könnyebben megértik a közöttük lévő különbséget. Annak el­ lenére, hogy a hétköznapi életben a kettő mindig összekeveredik, másokban könnyebb őket megkülönböztetni, mint magunkban, ugyanis a személyiség na­ gyon gyakran együtt változik a körülményekkel, de az esszencia ugyanolyan marad. Nagyon lényeges, hogy megértsék a kettő közötti különbséget, mert sok minden, amiről az ember kapcsán beszélünk, az esszenciára vonatkozik, más dolgok pedig a személyiségre. K: Annak ellenére, hogy az esszencia velünk születik, hozzáadódhat még valami? Növekedhet? V: Igen, de csak akkor, ha megneveltük a személyiséget, és az többé már nem nyomja el az esszenciát. A személyiség túl nehéz, túl erős; burokként ve­ szi körül az esszenciát, amit így semmi sem érhet el közvetlenül, mert először mindennek keresztül kell haladnia a személyiségen. Ilyen feltételek mellett az esszencia nem fejlődhet. Ha viszont a személyiség átlátszóbbá válik, akkor a be­ nyomások és a külső hatások keresztülhatolhatnak rajta, és elérhetik az esszen­ ciát, és az ennek eredményeként növekedésnek indul. K: Tehát az erős személyiség meggátolja, hogy a benyomások elérjék az ember esszenciáját? V: Igen, de mit jelent az erős személyiség? Erős befolyását valaminek, ami nem a sajátunk, amit csak felvettünk - mások szavait, véleményeit és elmélete­ it. Ezek olyan vastag kérget képezhetnek az esszencia körül, amin semmi sem hatolhat át, hogy elérje önöket, elérje azt, ami önöket alkotja. K: Áttörhető, vagy elpusztítható ez a kéreg? V: Mielőtt elpusztítanák, vagy áttörnénk a személyiség kérgét, másfajta vé­ delmi eszközöket kell létrehoznunk. Ha ez a burok valamilyen oknál fogva lehullik, az emberek védtelenül maradnak sok erőteljes befolyással szemben, amiket nem tudnak irányítani. A személyiség megvéd egyes távoli befolyások­ tól; ha meggyengítjük, sok olyan elér minket, ami korábban nem, és ezért még a mostaninál is kevesebb irányításunk lesz. De sok mindent már most is tud­ nánk irányítani, mégsem irányítjuk. Ez a megfelelő gondolkodás erről.

79

K: Mondana egy példát az ilyen jellegű befolyásokra? V: Egy egyszerű példa az atmoszférikus változások, vagy az évszakok változásai - ezek nagymértékben befolyásolják az esszenciát, ha azonban az embert körülveszi a személyiség, akkor a hatásuk gyengül. Az évszakok válto­ zása igen komoly hatást gyakorol azokra, akiknek az esszenciája nyitottabb a befolyásokra. Ez egy olyan egyszerű dologra volt példa, amit az emberek nem vesznek számításba, s amiről fogalmuk sincs. Emellett sok minden mással is számolnunk kell; például régi, mágiával foglalkozó könyvek arra figyelmezte­ tik az embereket, hogy bizonyos dolgok nagyon veszélyesek, ezért előre fel kell rájuk készülni; és sok esetben igazuk van, mert az esszencia megnyitása lehet jó, viszont sok veszéllyel járhat. Bár a személyiség létrehozása sok rossz alapra épül, egyfajta védelmet is biztosít. K: Leélhetjük az életünket anélkül, hogy valaha is észrevennénk az esszen­ ciát? V: Attól függ, hogy részt vesznek-e iskolai munkában, vagy sem. A hétköz­ napi életben még csak tudomásunk sincs az esszencia és a személyiség létezé­ séről. Az öntanulmányozás kapcsán hall róluk az ember, de miután annyira összekeverednek, ez a felosztás hosszú ideig csupán elmélet marad, mert - né­ hány szélsőséges eset kivételével - megfigyeléssel lehetetlen megkülönböztet­ ni őket. Később, ahogy az ember dolgozik, egyre inkább látni fogja, hogy az egyik dolog jobban megragad, mélyebbre hatol, a másik kevésbé. így fokoza­ tosan láthatóvá válik az esszencia. Az összes tartós vagy tartósabb tulajdonság az esszenciától függ. Amikor a személyiség tanultabbá és könnyebbé válik, sok tulajdonság átkerül az esszenciába, és ott állandósul. így fejlődik az esszencia. A személyiségben a dolgok előjönnek, majd eltűnnek, de ami átkerül az esszen­ ciába, az megmarad. K: Az esszencia többé-kevésbé ugyanaz, mint a létezés? V: Ez így nem fogalmazható meg. A létezés élet, egy folyamat. Az esszencia tárgy, objektum. K: A gyermek esszenciája fejlettebb, mint a személyisége? V: Nagyon fiatal korban előfordulhat, hogy az esszencia erősebb a szemé­ lyiségnél, de mindkettő fejletlen. Emellett különböző gyerekek és különböző körülmények vannak. K: Hogyan harcolhatunk a személyiség ellen? V: Nem harcról van szó, csak a személyiség irányításáról és neveléséről. Nem szabad túl nagy szabadságot biztosítanunk neki. Bizonyos módon meg kell nevelnünk, el kell érnünk, hogy adott elveknek megfelelően cselekedjen, munkája egy meghatározott irányt kövessen. Jelenleg teljesen rossz a szemé­ lyiségünk. Túl sok benne a hazudozás, az önbecsapás, a képzelődés, a negatív érzelem. Gépezetünk csak akkor tud megfelelően működni, ha ezeken változ­ tatunk. A személyiségen keresztül kell dolgoznunk; az esszenciának hosszú ideig nem lehet gyakorlati jelentése. Ha elkezdünk tudatosan dolgozni a sze­ mélyiségen, akkor bizonyos dolgok hatással lesznek az esszenciára, de ez nem azonnal fog bekövetkezni. K: Azt tehetünk a személyiséggel, amit csak akarunk?

80

V: Ha dolgoznak, tanulnak, akkor fokozatosan megváltoztatják, és a szemé­ lyiségen végzett munkájuk tükröződni fog az esszencián. Vagy mi irányítjuk a személyiséget, vagy a különböző „én"-ek ezrei, amelyek mindegyikének meg­ vannak a saját elgondolásai, nézetei és vágyai. Fel kell ismernünk, hogy jelen állapotunkban - amikor is az egyik részünk elhatározza, hogy dolgozik, a má­ sik pedig vagy nem tud erről, vagy nem ért vele egyet - milyen hatalmas mun­ kát igényel az egység megszerzése. Amikor már megnevelték a személyiségü­ ket, amikor már engedelmeskedik a céljuknak, és szolgálni kezdi azt, akkor elmondhatják, hogy hasznos és jó. De amíg az egyik részük kitűz maga elé egy célt, a személyiség pedig ez ellen kezd el dolgozni, addig természetesen rossz. K: Elhangzott, hogy a személyiségben ugyanúgy vannak jó dolgok, mint az esszenciában, ennek ellenére én semmi olyat nem találok benne, aminek hasz­ nát vehetnem végső célom elérésében. V: Mit ért az alatt, hogy semmi jó nincs a személyiségben? Már az is jó, ha megfigyelnek és felfedeznek bizonyos dolgokat önmagukról. Ezeket is a szemé­ lyiség végzi. Az a rész, amelyik tudni, dolgozni, változni szeretne, szintén a sze­ mélyiség része. Előfordulhat számtalan rossz tényező a személyiségünkben, és ezeket tanulmányoznunk kell, majd meg kell szüntetnünk. A személyiséget tanulással és a felesleges funkciók megszüntetésével fejleszthetjük. Ezáltal ja­ vulni és tisztulni fog. Iskolai körülmények között az esszenciának fontosabb szerepet kell betöltenie, mint a személyiségnek, és ha a személyiség túl domi­ náns, akkor a fejlődés lehetetlenné válik, mert a valódi fejlődés az esszenciában megy végbe. Ha azonban a személyiség túl nagy súllyal nehezedik rá, akkor nem tud lélegezni. De a személyiség is nagyon fontos. A változás lehetősége tényleg rendkívül bonyolult, mert sok mindenből tevődik össze. Az esszenciá­ nak rendelkeznie kell bizonyos sajátosságokkal, mert ezek hiányában semmi sem lehetséges; a személyiségnek pedig bizonyos anyaggal, bizonyos dolgokat el kell sajátítania. Mindezek mellett szükség van még bizonyos feltételekre. K: A személyiség megelégszik a második hellyel? Visszalép önszántából? V: Nem lép vissza, hanem megváltozik. Az nem normális, ha elnyomja az esszenciát. Jelen állapotunkban személyiségünk kóros, egészségtelen. Ha dol­ gozunk, egyszerűen csak visszanyeri az egészségét. K: Nem látom, hogyan befolyásolhatja a személyiség az esszenciát, ha az esszencia az, ami velünk születik. V: Ezt a következőképpen érthetik meg: vegyük a gondolati központot. Mindabból, ami ide tartozik - gondolatok, eszmék, meggyőződések, vélemé­ nyek -, semmi sem születik velünk. Tegyük fel, hogy a személyiségükben el­ jutottak egyfajta megállapításra, és a megfigyeléseik során észrevesznek egy alapvető szokást, mondjuk valamilyen kellemetlen érzelmet, ami meghatáro­ zott körülmények között mindig felbukkan. Felismerik, hogy ez az érzelem semmilyen értelemben nem lehet hasznos, csak az energiát pocsékolja, és meg­ nehezíti az életüket. Hogyan harcolhatnak ellene? Rájönnek, hogy ez a negatív állapot önigazolásból táplálkozik, hogy a hétköznapi megszokott állapotuk­ ban mindig megindokolják, és valaki mást hibáztatnak érte, vagy azt mondják, hogy nem szándékosan tették, avagy az emberek nem értik meg önöket vagy

81

valami ehhez hasonlót. Ez teszi lehetővé a létezését. Ha az igazolásra törek­ vés helyett változtatnak a nézőpontjukon, és kialakítják magukban azt a tartós meggyőződést, hogy ez az érzelem rossz, semmiképp nem indokolható, akkor végül ez a nézőpont állandósulni fog. K: Vannak olyan dolgok az esszenciában, amelyek öröklődnek? V: Az öröklés folyamata gyakorlatilag nem létezik az emberben. Talán a rossz tulajdonságok öröklődnek, de a jók nem. Az állatokat nem ugyanazok a törvények irányítják, mint az embereket; az állatok esetében mind a jó, mind a rossz tulajdonságok átörökíthetők, de az emberben, a fizikai tulajdonságokat le­ számítva, csakis az elkorcsosodás néhány vonása örökíthető át; ezen kívül sem­ mi. A fizikai jellemvonásokat örökölhetjük, de az olyan sajátosságokat, mint a tudatosság, nem. Az esszencia sem örökölhető. K: A negatív érzelmekre való hajlam az esszenciában gyökeredzik, vagy teljes egészében a személyiségben alakul ki? V: Még az esszenciában is létezhet erre tendencia - egyfajta hajlam előfor­ dulhat, de vehetjük teljes egészében a személyiséghez tartozónak, mert ha az esszenciában igazán erős hajlam gyökeredzik a negatív érzelmekre, akkor az majdnem elmebajt jelent. K: Kijavíthatok az esszencia hibái? V: Igen, de mint mondtam, először a személyiségnek kell változnia; az esszencia nem változik olyan könnyen. Az esszenciában lévő tulajdonságok megváltoztatása nagyon nehéz munka; tudást és elegendő energiát igényel, mi azonban gyengék vagyunk és tudatlanok. Az esszencia sajátosságai csak akkor változtathatók meg, amikor szükséges, és csakis iskolai módszerekkel. Tegyük fel, hogy valaki fel akar ébredni, de lusta az esszenciája - ha hosszú időn keresz­ tül tanulmányozza önmagát, akkor változtathat ezen a tulajdonságon, de csak­ is segítséggel, mégpedig iskolai segítséggel. Tehát szerencsések vagyunk, hogy nem az esszencián, hanem a személyiségen kell elkezdenünk a munkát. Ha azonban a személyiségen dolgozunk, akkor bizonyos mértékig az esszencián is dolgozunk. Alvás, felébredés, tudatosság - ezek egyike sem a személyiségre utal, hanem az esszenciára, tehát valójában már a legelejétől fogva dolgoznak az esszencián, és a személyiség azzal, hogy változik, bizonyos nyomást gyako­ rol az esszenciára, és meg is változtatja. K: Az ember minden esetben esszenciával születik? V: Igen, de gyakran az esszencia fejletlen marad, nem jut tovább egy kis­ gyermek szintjénél. K: Az esszencia az a részünk, amelyikben megbízhatunk? V: Még a személyiségben is vannak megbízható és megbízhatatlan dolgok. A képzelődés például megbízhatatlan. Ha tévesen azt hiszik, hogy tudnak úsz­ ni, az ugyanúgy a személyiséghez tartozik, mint a szorzótábla ismerete; az egyik megbízható, a másik nem. K: A létezés szintje az esszencia fejlettségétől függ? V: Feltétlenül, ez közöttük a kapcsolat. Csakhogy egyelőre az esszencia fej­ lettségéből nem képesek megítélni a létezésük szintjét, mert jelenleg csak elmé­ letben tudják különválasztani az esszenciát a személyiségtől. Ennek ellenére

82

hasznukra válik, ha észben tartják ezt a felosztást, mert, mint mondtam, ennek ismerete nélkül nem fognak megérteni bizonyos dolgokat a későbbiekben. Egy valamit be kell látniuk az esszenciával és a személyiséggel kapcsolat­ ban: míg az esszencia egy, a személyiség „én"-ek számos csoportjából tevődik össze. Vagyis kijelenthetjük, hogy nem egy személyiségünk van, hanem szemé­ lyiségeink, többes számban, mert valakinek lehet egyszerre öt, hat vagy néha tíz személyisége is. Például a mágneses központ is a személyiségben találha­ tó, hiszen nem velünk születik - életünk során hozzuk létre. Az „én"-ek egy olyan csoportját jelenti, amelyik kis mértékben irányítani tudja az „én"-ek más csoportjait. Néhány személyiség nem gátolja a munkát, de vannak olyanok, amelyek mindig útban lesznek, ezért vagy irányítaniuk kell őket, vagy meg kell őket semmisíteniük. K: Hogyan dolgozhatunk a személyiségen? V: Az elméjükkel irányíthatják. Többre ne számítsanak. Gondolatban meg­ fogalmazzák a céljukat, és a személyiségnek ezzel összhangban kell dolgoz­ nia. K: Minek tulajdonítható a felébredés utáni vágy? Az esszenciában gyöke­ redzik? V: A mágneses központtal kapcsolatos. Emlékeznek, az első előadáson be­ széltem a mágneses központról, és azokról a különböző befolyásokról, ame­ lyek az embert érik. Ennek kapcsán felmerül a kérdés: mi az oka annak, hogy néhány ember érdeklődik ezek iránt az ideák iránt, mások pedig nem, mi hozza létre a tudás utáni vágyat, az energiát a kereséshez; miért különböznek annyira a hasonló körülmények között élő emberek, hiszen az egyik megelég­ szik a készre gyártott elméletekkel, közhelyekkel, mások viszont maguk járnak az igazság után. Mivel magyarázható, hogy az emberek eltérően viszonyulnak az új ideákhoz, hiszen azok közül, akiknek lehetősége nyílik új tudás elsajátítá­ sára, néhányan érdektelenek maradnak, mások élete azonban teljesen új irányt vehet? Az emberek eltérően értelmezik ezeket, vagy az ezekhez hasonló ideákat. Vannak, akik felfognak belőlük valamit, mások viszont a szokványos szinten értelmezik őket. A különbség oka abban keresendő, hogy az emberek a gépies életben kétféle befolyás alatt élnek. Ez mit jelent? Azzal az elképzeléssel kapcso­ latos, amit az elején magyaráztam el: az ember gépezet, amit külső befolyások, a körülötte lévő dolgok irányítanak. Lehet, hogy a befolyások egyik csoport­ jára fogékony, a másikra pedig nem. Ezek a befolyások nagyrészt az életben alakultak ki, a hozzá hasonló emberek hozták őket létre. De vannak közöttük, közéjük vegyülve, olyanok, amelyek nem az életben jöttek létre, hanem más forrásból, magasabb intelligenciától származnak, és különböző vallások, tudo­ mány, filozófiai rendszerek, ezoterikus tanok, művészetek, különféle tanítások és így tovább formájában jelennek meg. Külsőleg lehetetlen őket megkülönböz­ tetni a befolyások első csoportjától, tehát az emberen múlik, hogy különbséget tesz-e köztük vagy sem. Az ember élhet kizárólag az A-befolyások, vagyis a be­ folyások első csoportjának, hatása alatt, és semmibe veheti a B-befolyásokat, kö­ zömbös maradhatnak irántuk. Ha viszont érdeklődik ezek iránt a befolyások

83

iránt, és már elegendő mennyiséget fogadott be belőlük, akkor elindul benne egy bizonyos folyamat. A B-befolyások emléke és az, ami hatásukra kialakul az emberben, külön felhalmozódik egy speciális részben, és létrehozza azt, amit mágneses központnak nevezünk. A mágneses központ az ember bizonyos ér­ deklődési köreinek és érzelmi asszociációinak keveréke, amely megadott irány­ ba fordítja őt. Ide vezethető vissza, ha valaki érdeklődik az efféle ideák iránt.

K: Ha pusztán gépezetek vagyunk, akkor ebből azt a következtetést kell le­ vonnunk, hogy ön egyfajta kívánatos irányba próbál vezetni minket, gépezeteket, vagy pedig mi magunk is különbséget tudunk tenni igazság és hazugság között? És ha ez utóbbi az igaz, akkor milyen képesség lesz ebben segítségünkre? V: A mágneses központ. Az emberek gépezetek, ez vitathatatlan; mind­ össze nem egészen ugyanolyan gépezetek, mint egy motor vagy valami ehhez hasonló. Már említettem, hogy az ember a tudatosság négy állapotában létez­ het, de ezekből a hétköznapi életben csak kettőben él. A másik két állapot kifej­ leszthető benne, de maguktól nem fognak kialakulni, az embernek magának kell létrehoznia őket tudással és erőfeszítéssel. Az a képesség pedig, ami segíti a megértésben és a különbségek felismerésében, a mágneses központ. Az ember, akiről most beszélünk, még nem találkozott iskolával. A hétköz­ napi életben él mindennapi körülmények között. Ezek a körülmények nagyon eltérőek lehetnek, de ettől függetlenül az embert az előbb említett két befolyás éri. Mi tartozik az A-befolyásokhoz? Minden, ami iránt érdeklődést tanúsít az életben: a létért való küzdelem, vágyak, izgalmas dolgok, javak, gazdagság, szó­ rakozás és így tovább. Létrehozásuk nem szándékosan történt, és az eredetük éppúgy gépies, mint a működésük. Ugyanakkor az embert olyan befolyások

84

is érik, amik eredetileg iskolákban alakultak ki, de azután bekerültek az élet általános körfolyamatába. Olyan, mintha a B-befolyások egy különálló világot alkotnának. Bizonyos célt szolgálnak: „lámpások az úton". A többi az emberen múlik. Lehet, hogy érdeklődése teljes egészében az életből eredő befolyások­ ra irányul, vagy előfordulhat, hogy ez lényének csak az egyik részére igaz, a másik részét a befolyások második csoportja érdekli. Ha az ember észreveszi és tanulmányozza a B-befolyásokat, akkor azok felhalmozódhatnak benne. Az ilyen irányú érdeklődések emléke már nagyon fiatal kortól kezdve fokozatosan gyűlhet, és az „én"-ek sokaságából létrehozhat egy adott csoportot, más néven mágneses központot, ami bizonyos idő elteltével elkezdi felügyelni és meghatá­ rozni az ember életének általános irányvonalát, és érdeklődésének, vagy annak egy részének, irányát. A mágneses központ azt jelenti, hogy az ember adott dolgokat keres, és bizonyos dolgok szintjén van. Ha azonban valaki nem veszi észre ezeket a befolyásokat, akkor nem fogja érezni a hatásukat. Ezért különböznek annyira az emberek. Az ember rendkí­ vül értelmes lehet, tanulhat filozófiát, művészetet és így tovább, de ha nem alakult ki benne a mágneses központ, akkor semmi esélye sincs. Hiába kerül kapcsolatba egy iskolával, nem fogja felismerni. Másvalaki viszont azonnal ér­ deklődhet iránta annak ellenére, hogy nem megfelelő az iskolázottsága, nem olvasott olyan sokat, kisebb a szókincse. K: Miért vagyunk különbözőek ebben az értelemben? V: A velünk született tulajdonságok és a külső körülmények együttes hatá­ sára válunk azzá, amik vagyunk; ez teljesen gépiesen történik, a véletlen törvé­ nye irányítja. Hiába is tagadnánk, hogy az emberek különbözőnek születnek; ezen azonban nem változtathatunk, legalábbis az elején nem. Biztosra vehet­ jük, hogy különböző képességekkel rendelkezünk, ám ez nem vonatkozik a felébredésre - az emberek ebben tévednek. A felébredés nem attól függ, hogy mivel születettünk, hanem a mágneses központtól, a mágneses központ pedig attól, hogy mi iránt érdeklődünk. Az egyik embert az egyik dolog, a másikat a másik érdekli, de hogy ez mitől függ, azt nem tudjuk, és nem is segít, ha a válasz keresésével próbálkozunk, mert úgyis csak elméleteket gyárthatnánk. A tudatosságnak abban az állapotában, amiben most vagyunk, nagyon korlá­ tozott a tudásunk, és fontos, hogy azokra a dolgokra összpontosítsunk, amiket megismerhetünk, ahelyett, hogy olyanokra vesztegetnénk az időnket, amiket nem ismerhetünk meg. K: Nem függ a mágneses központunk igen nagymértékben gépies okoktól? V: Nem teljesen. Mint mondtam, a mágneses központ olyan meghatározott dolgokból tevődik össze, amik után az ember érdeklődik, ám ezeken kívül olyan ideák is alkotják, amit az ember másoktól sajátított el, egyfajta tudás, egyfajta megértés. Ezek mind a mágneses központba kerülnek. Ugyanúgy gé­ piesek, mint bármi más, de a B-befolyások természete eltérő, még ha az elején gépiesen érkeznek is. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy az ember érdeklő­ dik-e a B-befolyások iránt, vagy sem. így alakul ki a gépiességből a gépiesség elleni küzdelem. A mágneses központ segít észrevenni, megérteni és megkü­ lönböztetni bizonyos dolgokat. Nélküle az ember nem tudja helyesen megítél-

85

ni az ideák közötti különbségeket, nem tudja megmondani, hogy melyik jobb, vagy rosszabb, melyik felel meg neki és melyik nem. Hiába gyarapítja tudását, az nem fog segíteni a mágneses központ létrehozásában; a mágneses központ egyfajta jó érzék, amelynek segítségével az ember a szokásostól eltérően érté­ kelheti az útjába kerülő ideákat. Az a lényeg, hogy az élet sodrában felismerje ezt a kétféle befolyást, érezze a közöttük lévő különbséget. Máskülönben a Bbefolyások ugyanazt fogják jelenteni számára, mint az A-befolyások, ezáltal mindkettő ugyanolyan hatással lesz rá, és nem alakul ki benne a mágneses központ. Továbbá, sok veszély is leselkedik az emberre, mert a B-befolyásokat alko­ tó ideák közül néhány annyira eltorzult, hogy rossz mágneses központot hoz­ hatnak létre. A mágneses központnak nagyon egységesnek és józannak kell lennie, mert máskülönben sehová sem vezetheti az embert, csak ártalmas za­ varforrásként működhet. K: Honnan tudhatja az ember, hogy érik-e B-befolyások? V: A B-befolyások mindig jelen vannak. Eredetileg az élet belső köréből származnak, abból a részből, amelyik már függetlenné vált a véletlen törvényé­ től. De lehet, hogy mielőtt elérték az embert, sok szinten haladtak keresztül, és annyira eltorzultak, olyan jó álcát viselnek, hogy nehéz őket felismerni éppen úgy, ahogyan azokat az ezoterikus eredetű ideákat, amelyek legendák, míto­ szok vagy éppen babona formájában jutnak el hozzánk. Néha eredetük ezoteri­ kus, majd később átalakulnak B-befolyássá. K: Mi történik akkor, ha valaki csak képzeli, hogy B-befolyások alatt dol­ gozik? V: Az embernek nincs tudomása a B-befolyásokról, és nem „dolgozik" alattuk. Ha csak saját személyes haszna, foglalkozása, hírneve vagy valami ha­ sonló miatt érdeklődik irántuk, akkor minden előnyt elveszít, amit nyerhetett általuk. De ha önmagukért értékeli őket, nem önzésből, nem azért, hogy hasz­ not húzzon belőlük, ha érdekli a jelentésük, akkor talán kaphat tőlük valamit. Nehéz definíciókat alkotni, és többnyire nem is lesznek helytállók, mert a hét­ köznapi nyelvünkben olyan sok különböző asszociáció létezik, hogy néha egy pontosabb definíció lehetetlenné teszi a megértést. Például, mondhatják, igaz nem biztosíthatom, hogy minden esetben igazuk lesz, hogy az A-befolyás fő jel­ lemzője, hogy mindig önző, a B-befolyás viszont mindig önzetlen. Az emberek azonban annyira eltérően értelmezik ezeket a szavakat, hogy ez a megállapítás nem mond nekik túl sokat. Ugyancsak kijelenthetik, hogy az A-befolyások azo­ nosulást igényelnek, a B-befolyások pedig azonosulás nélkül is létezhetnek, sőt az azonosulás tönkreteszi őket. Valójában minél jobban azonosul valaki a B-befolyásokkal, azok annál inkább A-befolyásokká válnak. De mindez kevés ahhoz, hogy megmagyarázzuk a közöttük lévő különbséget. K: Az ember akkor áll megfelelően az élethez, ha elutasítja az A-befolyásokat, és teljes egészében a B-befolyásoknak szenteli magát? Mellőzhető teljes mértékben az A-befolyás? V: Miért kellene mellőznünk? Az A-befolyások iránti érdeklődés tökélete­ sen indokolt lehet az életben. Ha nem veszünk el bennük, akkor teljesen ár-

86

talmatlanok. Akármi is jön, az embernek el kell fogadnia, csak az azonosulást kerülje. Az A-befolyások önmagukban nem jelentenek veszélyt, csak az azono­ sulás veszélyes. Tehát a mellőzésükről nincs szó, a lényeg az, hogy az embert valamelyest érdekeljék a B-befolyások, ne kerüljön teljesen az A-befolyások hatalmába. Ha valaki érdeklődést mutat a B-befolyások iránt, akkor van ben­ ne mágneses központ; ellenkező esetben, ha teljesen közömbös marad velük szemben, nincs mágneses központja. Némi idő elteltével, a mágneses központ segítségével, az ember találkoz­ hat egy iskolával, vagy, ha közel kerül egyhez, felismeri - de csak akkor, ha kialakult benne a mágneses központ, egyébként vagy észre sem veszi, vagy nem érdekelni. Ha pedig találkozik egy iskolával, vagy olyasvalakivel, aki egy másfajta befolyást, C-befolyást közvetít, akkor a mágneses központja segítsé­ gével felismerheti és befogadhatja ezt az új hatást. Ha azonban előzőleg nem halmozott fel elegendő B-befolyást, vagyis a mágneses központja nem fejlődött ki, illetve rossz vagy túl gyenge, akkor nem fogja felismerni a C-befolyást. Vagy az is előfordulhat, hogy hamis iskolával találkozik, ahol hibás útmutatásokat kap, így állapota ahelyett, hogy javulna, romlik, ahelyett, hogy nyerne, veszít. A C-befolyás abban különbözik a B-befolyástól, hogy mind eredetében, mind működésében tudatos, nem véletlenszerű, míg a B-befolyások eredetükben tu­ datosak, de működésükben véletlenszerűek, vagy gépiesek. A C-befolyás isko­ lai befolyás. K: Ahhoz, hogy az ember felismerhesse a C-befolyást, el kell érnie a felnőtt­ kort? V: Nincs általános, korra vonatkozó szabály. De ha az ember nem rendel­ kezik elegendő tapasztalattal, ha nem kellett elégszer szembenéznie az A-befo­ lyások csábításával, ha nem volt elegendő ideje a B-befolyások felhalmozására, akkor a C-befolyás csak B-befolyásként működhet, más szóval, egyszerűbb esz­ köz szerepét fogja betölteni, nem fejtheti ki a hatását értékének megfelelően. Amikor az emberek már megtapasztalták és felismerték, hogy a közönséges anyagi dolgok nem elégítik ki őket, nem adják meg azt, amire vágynak, akkor értékelni fogják a C-befolyást. De ha még ezelőtt találkoznak vele, akkor más be­ folyásokkal azonos szinten kezelik őket, aminek következtében a C-befolyások elveszítik az erejüket. Nagyon lényeges, hogy ezt megértsék. K: Amikor az ember felismeri a C-befolyást, biztos lehet abban, hogy a szá­ mára megfelelőt találta meg? V: Egyáltalán nem, tévedhet is, a mágneses központjától függ. Ha a mág­ neses központja jó, akkor biztosan felismeri a valódi dolgokat; ha rossz, akkor előfordulhat, hogy egy teljesen rossz iskolára bukkan. Ez mindennap megtör­ ténik. Miért létezik olyan sok megalapozatlan és hamis iskola, amelyik nem rendelkezik megfelelő ismeretanyaggal? Mert az embereknek rossz mágneses központja van. Például, előfordulhat, hogy valaki, akiben nem megfelelően fej­ lődött ki a mágneses központ, ezoterikus kapcsolatot színlelő iskolával találko­ zik, a valóságban azonban ez a kapcsolat nem létezik. Ebben az esetben azok a befolyások, amelyeknek a befolyások harmadik csoportjához kellene tartozniuk, A-befolyásokká válnak, vagyis sehová sem vezetnek.

87

K: Nem lehet ezt valahogyan felismerni? V: Csak az eredmények mutathatják meg. De azok, akiknek rossz a mágneses központjuk, hiába jutnak hibás eredményekre, meggyőzik magukat arról, hogy az eredmények jók. Az ember bármivel kapcsolatban képes becsapni önmagát. Altalánosságban könnyű hamis iskolákkal találkozni, annak azonban kicsi a valószínűsége, hogy az ember egy valódira bukkan, mert egy iskolának ren­ delkeznie kell C-befolyásokkal, vagyis olyan ideákkal, amelyek közvetlenül magasabb intelligenciától származnak. Mit jelent, hogy „közvetlenül"? Azt, hogy nem könyveken keresztül juthat hozzájuk, nem közönséges tanulással, ami mindenki számára hozzáférhető. Ezeknek az ideáknak egy másik iskolától kell származniuk, amelyik szintén egy másik iskolától kapta őket, és ezt így lehet visszavezetni az eredeti forrásig. Ha egy iskola nem rendelkezik ilyen ideákkal, akkor csak utánzat. Ez nem azt jelenti, hogy közvetlen kapcsolatban kell állnia a forrással, de valamikor meg kellett kapnia ezeket az ideákat, ame­ lyeken azután az emberek dolgozhatnak. De ha csak közönséges ideákkal dol­ gozik, akkor nem tekinthető iskolának; a legjobb esetben is csak a B-befolyások szintjén működik, vagyis filozófiai vagy tudományos iskola. Csak akkor nevez­ hető iskolának, ha segítségével az ember megtalálhatja azt az irányt, amit kö­ vetve 4-es számú emberré válhat (bár arra nincs biztosíték, hogy azzá is válik). Iskolán keresztül tehát csak akkor láthatja meg a helyes irányt, ha a megfelelő iskolában van. Ellenkező esetben, ha helytelen típusú iskolát talál, még azt is elveszíti, amit egyébként egyénileg megtanulhatott volna. K: Mivé alakul a mágneses központ miután valaki belépett egy iskolába? V: Azt mondhatjuk, hogy az ember azon részévé válik, amelyiket érdekli az iskolai munka. A mágneses központ a B-befolyásokból táplálkozik, de egy iskolában a korábbinál jobb nyersanyaghoz jut, töményebb tudáshoz. Emellett, ha valaki csatlakozik egy iskolához, sok mindent hasznosíthat abból, amit ko­ rábban tanult, különösen, miután kiszórta a felesleges dolgokat. A hétköznapi életben az ember nem tudja, hogy mit tanuljon meg, és mitől kellene megsza­ badulnia. Például sok mindennek, amiben hisz, nincs értelme, de gyakran az ember ezt nem veszi észre, és mindent ugyanazon a szinten kezel - akár van értelme, akár nincs. De ha iskolai módszereket követve tanulmányozza magát, akkor saját magában megtanulja felismerni a hamis értékeket, és, ezen keresz­ tül, felfedezni azokat a valótlan értékeket, amelyek önmagán kívül vannak. Majd sokkal később, ha már hosszú ideje dolgozik, az „én"-ek azon csoportja, vagy a személyiség, amelyik a mágneses központot alkotta, „megbízott intéző­ vé" növi ki magát. Ha az embernek jó a mágneses központja és találkozik az igazi C-befolyással, akkor az hatni kezd a mágneses központjára. És ekkor, ennél a pontnál, az em­ ber megszabadul a véletlen törvényétől. Minél nagyobb a mágneses központja, annál függetlenebb lehet a véletlen törvényétől. Ez azt jelenti, hogy csak ab­ ban a pontban válik függetlenné a véletlen törvényétől, amelyen keresztül a C-befolyáshoz kapcsolódik. K: Azt mondta, hogy miután a mágneses központ összekötött minket a sziszté­ mával, megbízott intézővé alakul; a mágneses központ az állandó „én" magja?

88

V: Az, ami a munkával történt találkozásunk előtt a mágneses központot képezte, később átalakulhat megbízott intézővé. A megbízott intéző olyan sze­ mélyiséget jelent, amely uralma alá vonja és vezeti a többi személyiséget - ah­ hoz azonban, hogy kifejlődjön, idő kell. A helyettes vagy megbízott intéző a mágneses központnál sokkal magasabb szinten van. A mágneses központ a B-befolyásokból alakítja ki magát, a helyettes intézőt pedig az ember hozza lét­ re erőfeszítések révén. A mágneses központ a mag, a helyettes intéző a csíra. K: Mit jelent a véletlen törvénye? V: Az embergép életét - az emberét, aki nem tud „tenni", akinek nincs akarata vagy választása - a véletlen irányítja, mert a hétköznapi életben a dolgok gépie­ sen, véletlenszerűen történnek; hiányzik belőlük az ésszerűség. És ahogy az ember külső életét véletlenszerű külső befolyások irányítják, ugyanúgy a belső élete is véletlenszerű külső és belső befolyások irányítása alatt áll. Meg fogják ezt érteni, ha felismerik, mit jelent, hogy az ember alszik, hogy nem tud „tenni", önmagára emlékezni; ha a gondolatai állandó önrudattalan folyamára gondolnak, az álmodo­ zásra, az azonosulásra, az igazodásra, a fejében lezajló párbeszédekre, és a tényre, hogy állandóan afelé hajlik, ahol a legkisebb ellenállásba ütközik. Az emberek azt hiszik, hogy ritkán fordulnak elő véletlenek, valójában azonban a legtöbb dolog, ami velük történik, a véletlennek köszönhető. Mit jelent a véletlen? A körülmények olyan összejátszását, ami független az ember saját akaratától, vagy valaki másnak az akaratától, az ember korábbi tet­ teitől, vagy pedig a sorstól, ami például a születés és a nevelkedés körülménye­ it szabja meg. Véletlen akkor következik be, amikor az események két vonala keresztezi egymást. Tegyük fel, hogy valaki egy ház eresze alá bújik az eső elől, a tetőről leesik egy tégla, és fejen találja. Ez véletlen lenne. Az ok és okozat két külön szálon fut. Vegyük az ember mozgásának vonalát és a tényt, hogy törté­ netesen éppen annak a háznak az eresze alatt állt meg; minden apró dolognak megvolt az oka, de a tégla nem tartozik az ok és okozat ezen vonalához. Tételez­ zük fel, hogy hanyagul rakták le, az eső meglazította és egy adott pillanatban leesett. Semmi sincs az ember és a tégla életében, ami összekapcsolná őket. Az ok és okozat két vonala véletlenszerűen találkozott. K: Ha a véletlenek mozgatják a szálakat, akkor mi hozza létre a véletleneket? V: Más véletlenek. Senki sem gyárt véletleneket; értsük ezt egyszerű, hét­ köznapi módon. Az emberi életben az alábbi három törvény egyike irányítja a dolgokat: 1. A véletlen törvénye. Ez akkor működik, amikor egy esemény anélkül következik be, hogy bármiféle kapcsolatban állna az általunk megfigyelt ese­ mények vonalával. 2. A sors törvénye. A sors csak azokra a dolgokra vonatkozik, amelyek ve­ lünk születnek: szülőkre, testvérekre, fizikai képességekre, egészségi állapotra és hasonló dolgokra. Ide tartozik még a születés és a halál. Olykor történhetnek olyasmik az életünkben, amiket a sors törvénye irányít, és néha ezek nagyon fontos dolgok, de ez meglehetősen ritkán fordul elő. 3. Az akarat törvénye. Az akaratnak két jelentése van: saját akarat és valaki másnak az akarata. Saját akaratról nem beszélhetünk, mert jelen állapotunk-

89

ban nem rendelkezünk akarattal. Ami más emberek akaratát illeti, azért, hogy elvégezhessük a csoportosítást, vegyük úgy, hogy a másik ember minden szán­ dékos cselekedete saját akaratának a következménye. Az emberi élet tanulmányozása során világossá válik, hogy ezek a definí­ ciók nem elégségesek. A véletlen és a sors közé be kell vezetnünk egy újabb törvényt, az ok és okozat törvényét, ami az ember életében bekövetkező esemé­ nyek egy részét irányítja, mert teljesen nyilvánvaló, hogy a szigorú értelemben vett véletlen által irányított események és az ok és okozat eredményeként létre­ jött események között lényeges különbség van. Ebből a szempontból számottevő eltérést látunk a hétköznapi életben lévő emberek között. Egyesek életében a fontos események a véletlennek köszön­ hetők. Mások esetében ezek a fontos események mindig korábbi cselekedete­ ik eredményei, vagyis az ok és okozat függvényei. A további megfigyelések megmutatják, hogy az emberek első típusa, vagyis azok, akik a véletlentől függnek, sohasem kerülnek iskolai munka közelébe, vagy ha mégis, akkor na­ gyon hamar felhagynak vele, mert ahogy az egyik véletlen elvezetheti őket az iskolához, egy másik véletlen éppen olyan könnyen el is térítheti őket onnan. Csak azok juthatnak el a munkához, akiknek az életét az ok és okozat törvénye irányítja, vagyis azok, akik jelentős mértékben felszabadították magukat a vé­ letlen törvénye alól, vagy pedig sohasem álltak teljesen az irányítása alatt. K: Azt mondta, hogy az ember gépezet, amit külső befolyások irányítanak. Mikor vesszük mi a kezünkbe az irányítást? V: Nem vehetünk a kezünkbe semmilyen irányítást, csak akkor, ha megvál­ tozunk. Az események zajlanak körülöttünk, és befolyásolnak minket. Mind­ egyik pillanatban újabb és újabb vonalak keresztezik az életünket, tehát a leg­ több eseményt a véletlen irányítja. Az egyik gépezet cselekedete hat a másik gépezetre. Potenciális véletlenek vesznek körül minket; ha az egyik nem követ­ kezik be, bekövetkezik a másik. Meg kell értenünk a helyzetünket. Az l-es, 2-es és 3-as számú ember eseté­ ben nem beszélhetünk saját irányításról; életük során gyakorlatilag mindent a véletlen irányít. Néhány dolog a saját cselekedeteik következménye, de ezek mind ugyanazon a szinten vannak. Az irányítás egy másik szinten kezdődik, mégpedig önmagunk irányításával: a reakcióink, a tudatosságunk állapota, a funkcióink és más hasonlók irányításával. Később, lépésről lépésre, szert tehe­ tünk egy bizonyos fokú irányításra abban az értelemben, hogy egyes befolyáso­ kat elkerülünk, másokat pedig megközelítünk. Ez egy nagyon lassú folyamat. K: Mikor bújhatunk ki a véletlen törvénye alól? V: Miután kifejlesztettük az akaratot. A véletlen törvényétől való teljes füg­ getlenség nagyon messze van, de a tökéletes szabadság és jelen állapotunk között különböző szintek vannak. Hétköznapi körülmények között a véletlen szemben áll a tervvel. Ha valaki egyik vagy másik esetben terv szerint cselek­ szik, akkor ezeknek a cselekedeteknek a vonatkozásában mentesül a véletlen törvénye alól. De a hétköznapi életben lehetetlen terv szerint cselekedni, ki­ véve, ha olyanok a feltételek, hogy a véletlenszerű történések egybeesnek a tervvel.

90

A hétköznapi életben azért képtelen az ember megvalósítani a terveit, mert először is hiányzik belőle az egység, az állandóság, másodszor pedig folyama­ tosan új vonalak keresztezik cselekedetei vonalát. Erről könnyen bizonyságot szerezhetnek, ha megpróbálnak egy terv szerint cselekedni minden olyan do­ log esetében, ami nem történik meg csak úgy, vagy nem követi az életükben mű­ ködő hajtóerők általános irányvonalát. Ha például megpróbálnak emlékezni önmagukra, küzdeni a szokásaikkal, megpróbálják figyelni magukat és így to­ vább, azt fogják tapasztalni, hogy tervük nem valósul meg, és az eredmények nagyban eltérnek attól, amire számítottak, vagy minden teljesen leáll, még a kezdeti indíttatás is eltűnik, és többé már nem értik, miért szükségesek és hasz­ nosak ezek az erőfeszítések. De ha folytatják az öntanulmányozást, az erőfeszí­ téseket, ha nem hagyják abba a munkát, akkor azt fogják látni, hogy a véletlen törvényéhez való viszonyuk fokozatosan megváltozik. A véletlen törvényének való kiszolgáltatottságunk határozott tény, amit nem változtathatunk meg telje­ sen. Jelen állapotunkban bármikor bekövetkezhet egy véletlen. Bár igaz, hogy fokozatosan csökkenthetjük a véletlenszerű történések lehetőségét. A véletlenek elmélete nagyon egyszerű. Csak akkor következnek be, ha a hely üres; ha a hely foglalt, nem történhetnek meg. Mi foglalja el a helyet? Tuda­ tos cselekedetek. Ha az ember képtelen a tudatos cselekvésre, akkor legalább szándékos tettekkel töltse ki a helyüket. Amikor a munka és minden, ami hoz­ zá tartozik, ténylegesen az ember életének súlypontjába kerül, gyakorlatilag mentesül a véletlen törvénye alól. K: Mit nevez súlypontnak? V: A súlypont sokféleképpen értelmezhető. Egy többé-kevésbé állandósult célt és az ezzel a céllal kapcsolatos dolgok viszonylagos fontosságának felismerését jelenti, vagyis azt, hogy bizonyos dolgok minden másnál fontosabbá válnak - az ember életében kialakul egy tartós irányvonal, nem megy az egyik nap az egyik, a másik nap a másik irányba; egy irányba halad, és ismeri ezt az irányt. Minél erősebb az ember súlypontja, annál kevésbé van kitéve a véletlen törvényének. Ha minden pillanatban irányt vált, akkor minden pillanatban tör­ ténhet valami új, és minden egyes véletlen vagy ebbe, vagy abba az irányba for­ díthatja őt. Ha azonban valamilyen szándékos cselekedet, például az önemlékezés, olyan határozottá, behatóvá, folyamatossá válik, hogy nem hagy helyet a véletleneknek, akkor bekövetkezésük esélye nagymértékben lecsökken, mert a véletleneknek helyre és időre van szükségük. Tehát növelnünk kell az okok számát, amelyek következményei kitöltik a helyet, és így egyszerűen kizárjuk a véletleneket, mert minél több időt töltünk tudatos munkával, annál kevesebb hely marad a véletlenszerű történéseknek. K: Azzal, hogy nem azonosulunk, nem igazodunk, nincsenek negatív érzel­ meink, új okokat hozunk létre? V: Természetesen. De mivel mindig azonosulunk, igazodunk, mindig vannak negatív érzelmeink, nem tapasztalhatjuk ezt. Meg kell érteniük, hogy már az is új okot teremtene, ha legalább egy negatív érzelmet sikerülne kiküszöbölnünk. K: Hogyan élhet az ember két ennyire eltérő törvény befolyása alatt, mint a véletlen és az ok és okozat törvénye?

91

V: Nem látok semmiféle ellentmondást. Az ember életét irányító törvények között az ok és okozat a saját cselekedetek eredményét jelenti, a „véletlen" pe­ dig a tetteitől függetlenül bekövetkező eseményekre utal. K: Már most is irányíthatjuk, illetve alakíthatjuk a véletlen törvényét, vagy várnunk kell addig, amíg teljesen tudatosak nem leszünk? V: Szó sincs várakozásról: aki vár, nem kap semmit - minden pillanatban meg kell tenni a lehető legtöbbet. Jelenleg csak akkor változtathatunk a véletlen törvényén, és csak bizonyos mértékig, ha változtatunk saját magunkon. Minél nagyobb önuralomra teszünk szert, annál inkább változik a véletlen törvénye, és, amint mondtam, később a véletlenek gyakorlatilag el is tűnhetnek, bár az elvi lehetőségük továbbra is megmarad. K. Hogyan teremtünk új okokat? Tervezéssel? V: Nem, az ember új okokra számít, holott rendszerint ugyanolyan terveket készít, mint azelőtt. K: Azt szeretném tudni, miként érhetném el, hogy a véletlen kevésbé befo­ lyásolja a munkámat. Hiába tervezem el a napi teendőimet, gyakran előfordul, hogy a váratlanul hozzám látogató emberek az egészet felborítják. V: Ne ezekkel az esetekkel törődjenek, hanem a betoppanó „belső" embe­ rekkel vagy „én"-ekkel, akik meggátolják a munkánkat. Például a negatív érzel­ mek: megjelennek, és a munkánk megáll. Ezt kell megakadályoznunk. K: A véletlenek nem minden esetben rosszak, ugye? Hiszen előfordulhat­ nak szerencsés véletlenek is. V: Igen. Ám a mi célunk, hogy megszabaduljunk a véletlenektől, és amennyiben dolgozunk, akkor idővel mind a szerencsés, mind a szerencsétlen véletleneket elkerülhetjük. Kérdezzük meg magunktól, hogy vajon az jobb len­ ne-e. Próbálják megérteni, milyen sokat várunk el a szerencsés véletlenektől, és mennyivel nehezebb lenne az életünk, ha mindent nekünk kellene „megtenni", és semmi sem „történne" csak úgy. K: Mentesülnek-e valamennyire egy iskola tagjai a véletlen törvénye alól? V: Nem, ez így túl egyszerű lenne. Csak attól, hogy valaki egy iskolához tar­ tozik, semmi sem változik meg. Épp az imént beszéltünk arról, hogy az ember akkor kezd megszabadulni a véletlen törvényétől, amikor szert tesz a súlypont­ nak nevezett tulajdonságra. Ez azt jelenti, hogy az önmagán végzett munká­ ja különös fontosságot nyer, elég fontossá válik ahhoz, hogy kitöltse életének jelentős részét. így létrejön egyfajta egyensúly, ami fokozatosan mentesíti az embert a véletlenek alól. K: Úgy érti, hogy amikor már tudatosabbak vagyunk, nem hat ránk a vélet­ len törvénye? V:, Ez újfent nem pusztán annak a következménye, hogy valaki tuda­ tos. Ha a belső véletlenek leállnak, akkor egyre inkább felszabadulunk a külső véletlenektől is. Túl sok véletlenszerű dolog történik bennünk, amik­ től, mint már mondtam, csak úgy szabadulhatunk meg, ha létrehozunk egy súlypontot, ami afféle állandó nehezéknek tekinthető abban az értelemben, hogy jobban kiegyensúlyoz minket. Ezt pedig csak iskolai segítséggel hoz­ hatjuk létre.

92

K: Miért olyan biztos abban, hogy csak iskolán keresztül fejlődhetünk? V: Mert túl sok nehézséggel kell szembenéznünk. Ha megpróbálják meg­ érteni, hogy miből állnak ezek a nehézségek, akkor be fogják látni, hogy az ember módszer és segítség nélkül nem juthat előre - az marad, ami most, vagy még valószínűbb, hogy elindul lefelé, mert semmi sem marad ugyanabban az állapotban. Ha az ember nem fejlődik, akkor hanyatlásnak indul. Az életben, szokványos körülmények között, minden lefelé tart, vagy ha az ember egyik képessége fejlődik is, csakis egy másik rovására teheti. Az összes képessége csak iskolai segítséggel fejlődhet, mert ehhez szisztémára és módszerekre van szükség. De mielőtt arról beszélnénk, hogy miért szükségesek az iskolák, tisztáz­ nunk kell, hogy kik számára szükségesek, mert az emberek nagy többségének egyáltalán nem kellenek. Iskolákra csak azoknak van szüksége, akik felismer­ ték, hogy a közönséges elmék által összegyűjtött tudás nem kielégítő, és akik érzik, hogy maguktól, saját erőből nem oldhatják meg a körülöttük lévő prob­ lémákat, és nem lelhetnek rá a helyes útra. Csak ők tudják legyőzni az iskolai munkával együtt járó nehézségeket, és csak nekik van szükségük iskolákra. Ahhoz pedig, hogy az ember megérthesse, miért szükségesek az iskolák, fel kell ismernie, hogy magasabb intelligenciától származó tudás csak nagyon kevés embernek adható át egyidejűleg, és csakis akkor adható át a megfelelő mó­ don, ha adott feltételek egész sora teljesül. A tény, hogy adott feltételek megléte nélkül lehetetlen bármit is tenni, meg­ magyarázza egy szervezet szükségességét. A tudás átadása erőfeszítést igényel attól is, aki kapja, és attól is, aki átadja. A szervezet elősegíti, illetve lehetővé teszi ezeket az erőfeszítéseket. A szükséges feltételek nem alakulnak ki maguk­ tól. Iskola csak régen kidolgozott és régóta ismert adott terv alapján szerve­ ződhet. Iskolákban semmi sem lehet önkényes vagy rögtönzött. Azonban kü­ lönböző típusú iskolák léteznek a különböző utaknak megfelelően. Ezekről az utakról később fogok beszélni. K: Elmagyarázná, kérem, hogy miből állnak ezek a feltételek? V: A tudás és a létezés egyidejű fejlődésének szükségességével kapcsolato­ sak. Ahogy korábban már elmondtam, az egyik fejlődése a másik neki megfele­ lő fejlődése nélkül helytelen eredményeket hoz. Azért szükségesek az iskolák, hogy elkerülhessük az efféle egyoldalú fejlődést és a velejáró nemkívánatos következményeket. Az iskolai tanítás feltételei biztosítják, hogy a munka már a legelső lépésektől kezdődően egyidejűleg haladjon a két vonal, a tudás és a létezés vonala mentén. Az ember már az iskolában töltött első napoktól elkezdi tanulmányozni a gépiességet, és felveszi a küzdelmet a saját gépiességével, az önkéntelen cselekedetekkel, a felesleges beszéddel, a képzelődéssel, a negatív érzelmek kifejezésével, az álmodozással és az alvással. Ha lép egyet előre a tudás vonalán, akkor a létezés vonalán is lépnie kell egyet. Az iskolai munka el­ vei, a vele szemben felállított összes követelmény, mind abban segíti az embert, hogy tanulmányozza létezését, és dolgozzon annak megváltoztatásán. K: Ha az embernek iskola nélkül reménye sincs arra, hogy elérje a tudatos­ ság magasabb szintjeit, akkor sokan, akik határozottan vágynak a fejlődésre,

93

saját hibájukon kívül nem fejlődhetnek, mert sohasem kerülnek kapcsolatba megfelelő iskolával. V: Ezekre a dolgokra lehetetlen magyarázatot adni, mert a véletlen törvé­ nyének rendkívül nagy hatalma van az ember felett, és az egyes ember annyira apró és jelentéktelen. Nagyon fontosnak képzeljük magunkat, valójában azon­ ban egyáltalán nem számítunk. Ahhoz, hogy fontosak lehessünk, először vala­ mivé kell válnunk, mert jelen állapotunkban gyakorlatilag semmik vagyunk. Rajtunk kívül ki más törődne a fejlődésünkkel? Tehát a tényleges találkozás egy, az ember típusának megfelelő iskolával nagymértékben a szerencsétől függ - mivel előfordulhat, hogy olyan iskolára bukkanunk, amelyik nem felel meg a típusunknak, vagy nem szolgálja fejlődésünket. K: Ez nem attól függ, hogy az ember elég erősen akarja-e, hiszen „keresse­ tek és találtok"? V: Ha eltekintünk azoktól a rendkívül nehéz körülményektől, amikor a sors, a véletlen valamint az ok és okozat mind az ember ellen dolgozik, azt mondhatjuk, hogy ha valaki igazán keres, akkor találhat. Mágneses központja segítségével fogja keresni az iskolát; ha azonban a mágneses központ nem ala­ kult ki, akkor még csak el sem indulhat. K: Hová vezetnek az iskolák? V: Ez érdekes kérdés, mert megválaszol további kérdéseket is az emberek közötti különbözőségekről. Iskola segítségével megszerezhetjük, amit csak aka­ runk, de először meg kell fogalmaznunk, hogy mit akarunk. Korábban megkér­ dezte valaki, hogy vajon jó helyre vezeti-e az iskola a gépezeteket. Ha valódi iskola, akkor gépezeteket sehová sem vezet, mert nekik megvan a maguk sorsa a világegyetemben, és senki sem tehet értük semmit. Segíthet viszont azoknak, akik belefáradtak a gépies létezésbe, megmutathatja nekik a kivezető utat, és az iskolában megtanulhatják, hogyan kerülhetnek ki ebből az állapotból. Ez minden, amit egy iskola nyújthat, és iskola nélkül nem is valósítható meg. K: Miből áll egy iskola? V: Az iskola általában olyan hely, ahol az ember tanulhat valamit. Léteznek modern nyelviskolák, zeneiskolák, orvostudományi iskolák és még sorolhat­ nám. De abban az iskolában, amiről én beszélek, az emberek nemcsak tanul­ nak, hanem meg is változnak. Korábban elmagyaráztam, hogy egyedül, iskola nélkül senki sem dolgozhat. Mostanra azt is világosan kell látniuk, hogy hiába határozza el emberek egy csoportja, hogy dolgoznak önmagukon, egyedül se­ hová sem juthatnak, mert nem tudják, hová menjenek, és mit tegyenek. Tehát azt mondhatjuk, hogy az iskola olyan szervezet, ahol magasabb intel­ ligenciától származó tudás kerül át bizonyos számú felkészült emberhez. Ez az iskola leglényegesebb vonása. Egy másik nagyon fontos tényező a tanítványok kiválasztása. Valódi iskolába csak azok nyerhetnek bebocsátást, akik adott szin­ tű felkészültséggel és megértéssel rendelkeznek. Valódi iskola nem tárhatja ki kapuit mindenkinek, nem állhat nyitva sokaknak. A tanítványok felkészültsé­ gétől és létezésük szintjétől függően különböző szintű iskolák léteznek. Minél magasabb szinten áll egy iskola, annál nagyobbak a tanítványokkal szemben felállított követelmények. Ebből a szempontból tehát az iskoláknak különbö-

94

ző fokozatai vannak. Vannak olyan iskolák, ahol az l-es, 2-es, és 3-as számú emberek tanulják, hogyan válhatnak 4-es számú emberekké, és megszerzik az összes tudást, ami segíti őket ebben a változásban. A következő szinthez azok az iskolák tartoznak, ahol a 4-es számú emberek tanulják, hogyan válhatnak 5-ös számú emberekké. A további szintekről nem érdemes beszélnünk, mert túlságosan messze állnak tőlünk. De a munka elkezdése még az elemi szintű iskolákban is bizonyos felkészültséget igényel. Az ember nem léphet át közvet­ lenül a hétköznapi élet abszurditásából az iskolába. Az iskola mindent elkövet­ het azért, hogy adjon az embernek valamit, de ha a tanítvány felkészületlen, ha nem tudja, hogyan vegye el, amit kínálnak neki, akkor semmit sem fog kapni. K: Mit jelent az, hogy valaki felkészült? V: Mindenek előtt készen kell állnia arra a szintre, ahonnan elindulhat, de nemcsak a tudás, hanem a létezés tekintetében is. Tisztában kell lennie a hely­ zetével, tudnia kell, hogy mit nem tehet meg önerőből, fel kell ismernie, hogy segítségre van szüksége, és ezek mellett vannak még egyéb tényezők is. Attól függ, hogy kinek mire van szüksége egy iskolában. Senkinek sincs szüksége iskolára, hacsak nem akar valamit, ezt a valamit azonban csak iskolában szerez­ heti meg. Felkészültnek lenni azt jelenti, hogy az ember már bizonyos mértékig ismeri önmagát; tisztában van a céljával; ismeri döntései értékét; némileg kikü­ szöbölte az önmagának való hazudozást; őszinte önmagához. Sajnos, ha az emberek felkészületlenül csatlakoznak egy iskolához, a Cbefolyás nagyon gyakran B-befolyássá alakul. Később talán, ha már hosszabb időt eltöltöttek az iskolában, és már sokadszorra hallják ugyanazokat a szöve­ geket, amiket akkor hallottak, amikor először jöttek, és új értelmet fedezhet­ nek fel bennük. Ekkor válik az adott szöveg C-befolyássá. Sok idea válhat Cbefolyássá, ha helyesen értelmezik őket. Emellett az ember csak akkor csatlakozhat egy iskolához, ha már feladta önfejűségének legalább egy részét, vagy készen áll arra, hogy feladja. Főként az önfejűség akadályozza meg ugyanis az embert abban, hogy csatlakozzon egy iskolához, mert az iskola nemcsak tanulást jelent, hanem fegyelmet is, amit viszont néhányan unalmasnak, vagy szükségtelennek tarthatnak. K: Kell-e tenni valamilyen vizsgát ahhoz, hogy az ember beléphessen egy iskolába? V: A vizsgáztatás szinte folyamatos, az ember nemcsak a belépés előtt vizs­ gázik, hanem mindvégig, amíg az iskolában tartózkodik. K: Bizonyára van oka annak, hogy egyesek látják a változás lehetőségét, mások viszont nem. V: Igen, vannak okai. Előre meg kell edzeni az elmét. A legtöbb embernek ugyanolyanok a lehetőségei, de míg néhányuk ismereteket halmoz fel és fel­ készül a változásra, mások nem. Azonban attól, hogy valaki felkészült, még szüksége lesz segítségre, és erőfeszítéseket kell tennie. K: Előfordulhat, hogy valaki bár vágyik a változásra, mégsem képes rá? V: Néha az ember túl nagy ellenállásba ütközik: például túl erős képzelődésbe, amit azután nem hajlandó feladni. Vagy, mint mondtam, előfordulhat, hogy a mágneses központ rosszul fejlődik ki. Van, akinek kettő vagy még több

95

mágneses központja van, amelyek mindegyike más-más irány felé fordul. Ezért képtelenek hosszabb időn keresztül fenntartani az érdeklődésüket egyvalami iránt. Annak viszont, akinek megfelelően alakult ki a mágneses központja, min­ den összekapcsolódik, ami iránt érdeklődik, és ebből egy nagyon erőteljes do­ log formálódhat. K: Azt mondja, hogy a felkészületlen ember számára a C-befolyás Bbefolyássá alakul. Ennek az az oka, hogy nem áll rendelkezésére semmi, ami­ vel helyesen ítélhetné meg a C-befolyást? V: Nemcsak azért, hanem mert nem értékeli az ideákat. Mindegyiket ugyan­ arra a szintre helyezi. K: A negatív érzelmek megakadályozzák az embert, hogy befogadja a Cbefolyást? V: A sok negatív érzelem felhőként veszi körül, amin nemcsak a C-, hanem az A-befolyás sem képes áthatolni. Már régen felismerték, hogy hiába léteznek a C-befolyások léteznek, az em­ ber segítség nélkül nem képes befogadni őket. Ez a következőt jelenti: ahhoz, hogy eljuthasson egy adott megértésre, le kell győznie valamit, ha pedig többet akar érteni, akkor ismét le kell győznie valami mást. Ezért szükséges az iskola. Mert ott az emberek nem csaphatják be magukat, és magyarázatot kaphatnak arra, hogy mi gátolja őket a megértésben. Mint mondtam, különböző szintű iskolák léteznek. Azok, amelyek a hét­ köznapi élet szintjén kezdődnek, egészen elemi iskolák, ahol be kell tartani bizonyos szabályokat, és meg kell felelni bizonyos feltételeknek. Ha az ember megfeledkezik róluk, vagy kifogásokat keres alóluk, akkor valójában nem te­ kintheti magát az iskola tanulójának. K: Attól, hogy valaki nem tartja be a hétköznapi élet szabályait, még elfo­ gadhatja az iskolai fegyelmet? V: Az iskolai fegyelem megértésen alapul - azaz teljesen más. K: Nem áll fenn annak a veszélye, hogy valaki azért fogadja el a fegyelmet, hogy kibújjon a felelősség alól? V: Akkor el fog bukni. K: Iskola nélkül meddig fejlesztheti a lényét, létezését az ember? V: A létezés valódi fejlesztése iskolák nélkül lehetetlen, pontosabban, bizo­ nyos mértékig lehetséges, de nem teljesen. A létezés helyes fejlődéséhez iskolák szükségesek, mert az ember nem képes felügyelni önmagát, nem képes elég szigorúan bánni önmagával. És itt nemcsak a szigorról van szó - egyszerűen nem jutnak eszébe a tudnivalók a kellő pillanatban, vagy megfeledkezik róluk, vagy megpróbál rajtuk könnyíteni. Ha az ember dolgozhatna egyedül, az is­ kolák csak időpazarlást jelentenének, és nem lenne szükség szisztémákra; de mivel léteznek iskolák és szisztémák, ez azt jelenti, hogy a munka nélkülük lehetetlen. Az ember magától nem találhat ki egy tervet vagy szisztémát. Ezek nélkül pedig hogyan fejlődhetne? Hogyan végezhetne bármilyen munkát? Ho­ gyan szerezhetné meg a szükséges tudást, hogyan érthetné meg helyzetét, és honnan tudhatná, mit kell tennie? Még a kezdéshez szükséges tudást sem sa­ játíthatná el.

96

K: Az iskolákban mindenképpen vannak magasabb tudatossággal rendel­ kező emberek? V: Erre nem számíthatunk, de, mint mondtam, iskola csak akkor jöhet létre, ha rendelkezik magasabb intelligenciától származó tudással. K: Egy iskola segíthet olyan döntések meghozatalában, amelyek befolyásol­ ják a jövőmet? V: Ezzel kapcsolatban csak azt tudom mondani, hogy a mai tetteink alakít­ ják a holnapot, tehát a holnap attól függ, hogy ma mit teszünk. Most változtat­ hatjuk meg a jövőt - ezt kell megérteniük. A hétköznapi életben nem változ­ tathatunk meg semmit, de amint tudásuk gyarapodni kezd, több erejük lesz a változtatásra.

Az iskolák különbözőek. Az emberek egyik típusának az egyik, a másik típu­ sának pedig a másik felel meg. Nem létezik egyetemes, minden típusnak meg­ felelő iskola. Ezzel eljutottunk a különböző utak kérdéséhez. De még mielőtt erre rátérnénk, tisztáznunk kell, hogy évezredekkel ezelőtt eljutottak arra a fel­ ismerésre, hogy az ember változhat, szert tehet valamire, amivel nem rendelke­ zik. Azt, hogy mit szerezhet meg, különbözőképpen fejezték ki, és különböző oldalakról közelítették meg, de az általános elképzelés mindig ugyanaz volt - az ember fejlődhet, szert tehet valami újra. így hát az ember első három kate­ góriájának megfelelően kidolgoztak három utat. Az első a fakír útja, ami hosszú, nehéz és bizonytalan. A fakír a fizikai tes­ ten dolgozik, a fizikai fájdalom legyőzésén. A második út a szerzetes útja. Ez rövidebb, megbízhatóbb és biztosabb. Adott feltételeket, mindenek felett hitet igényel, mert hit nélkül az ember nem lehet igaz szerzetes. A harmadik a jógi útja, a tudás és tudatosság útja. Amikor a három útról van szó, elvekről beszéíünk. Az életben ritkán ta­ lálkozhatnak ezekkel az utakkal tiszta formában, mert többnyire összekeve­ rednek. De az elv ismeretében megállapíthatják, hogy az egyes iskolai gyakor­ latok melyik úthoz tartoznak. Amikor a jógikról beszélünk, valójában csak a jnana-jógát és a raja-jógát vesszük. A jnana-jóga a tudás, egy újfajta gondolko­ zás jógája. Azt tanítja, hogy eltérő kategóriákban, nem a tér és idő, illetve az okozati viszony kategóriájában, gondolkodjunk. A raja-jóga pedig a létezésen, a tudatosságon való munka. Bár ezek az utak sok tekintetben nagyon hatásosak, közös jellemzőjük, hogy az első lépés megtétele a legnehezebb. A kezdet kezdetétől az embernek mindent fel kell adnia, és azt kell tennie, amit mondanak neki. Ha egyetlen apró dolgot is megtart, akkor egyik utat sem képes követni. Tehát, annak elle­ nére, hogy ez a három út számos más szempontból jó, nem elég rugalmasak. Például, nem felelnek meg jelenlegi életformánknak. A fakír egy szélsőséges l-es számú ember, akinek az ösztönös-mozgási központja erőteljes túlsúlyban működik. A szerzetes egy szélsőséges 2-es számú ember, akinek az érzelmi

97

központja fejlett, de a többi központja elmaradott. A jógi pedig egy szélsőséges 3-as számú ember, akinek a gondolati központja igen fejlett, más központjai azonban nem elég fejlettek. Ha csak ez a három hagyományos út létezne, akkor nem találhatnánk számunkra megfelelőt, mert ezekhez az utakhoz túlságosan tanultak vagyunk. De létezik egy negyedik út is, egy különleges út, ami nem a másik három keveréke. A negyedik út először is abban különbözik a többitől, hogy az embernek kívül semmit nem kell feladnia, mert a munka egésze belül folyik. Azon körülmények között kell hozzáfognia a munkához, amelyek kö­ zött találkozott a munkával, mert ezek a legmegfelelőbbek számára. Ha ezek mellett a feltételek mellett kezd el dolgozni és tanulni, akkor szert tehet vala­ mire, és később, adott esetben, változtathat ezeken a feltételeken, de csak ak­ kor, ha szükségét érzi. Tehát eleinte az ember éli tovább korábbi életét, nem változtat a körülményein. Sok szempontból a negyedik út jóval keményebbnek bizonyul a többinél, mert nincs annál nehezebb, mint úgy változtatni belsőleg, hogy közben kívül nem változunk. Továbbá, a negyedik út első elve kimondja, hogy az embernek semmit sem szabad elhinnie: tanulnia kell, a hit tehát nem jelenik meg a negyedik úton. Nem szabad elhinnie, amit hall, vagy amit tanácsolnak neki, mindenről bizo­ nyosságot kell szereznie. Csak akkor hihet el valamit, ha előtte meggyőződött arról, hogy igaz. Röviden körvonalazva ez a különbség a négy út között. K: Mi rossz van a hitben? V: Az emberek akkor hisznek, vagy nem hisznek, ha túl lusták gondolkod­ ni. Választaniuk kell, bizonyosságot kell szerezniük. Helytelen hozzáállásról tanúskodna, ha csak azért emlékeznének önmagukra, mert valaki azt mondta. Először fel kell ismerniük, hogy nem emlékeznek önmagukra, és hogy ez mit jelent, és akkor, amikor már ténylegesen megértették, hogy szükségük van rá, és szeretnének emlékezni önmagukra, a megfelelő módon fogják művelni. Ha csak másokat utánoznak, akkor rosszul emlékeznek önmagukra. Fel kell ismer­ niük, hogy önmagukért teszik, nem pedig azért, mert valaki erre kérte őket. K: A negyedik utat egy különleges embertípusnak találták ki? V: Igen, ha úgy tetszik - annak a típusnak, amelyik a többi utat nem képes követni. K: Ez sokkal több időt vesz igénybe? V: A legrövidebb lehet mind közül, mert a ezen az úton több tudáshoz fér­ het hozzá. A negyedik utat néha a „ravasz" ember útjának nevezik. A ravasz ember mindazt tudja, amit a három hagyományos úton tudnak, sőt még többet is. Tételezzük fel, hogy az emberek mind a négy úton azon dolgoznak, hogy eljussanak egy olyan állapotba, ami elengedhetetlen ahhoz a munkához, amit el kell végezniük. Mind közül a ravasz ember fogja leggyorsabb elérni ezt az állapotot, de ismernie kell a módszert, ismernie kell a titkot. K: Milyen speciális jelentése van a „ravasz ember" kifejezésnek? V: Mit ért ravaszság alatt? K: Azt, hogy valaki nem egyenes. V: Igen, sok minden nem érhető el közvetlenül. Ez az elképzelés nagyon sokszor megjelenik az Új Testamentumban, csak éppen nem nevezik „ravasz-

98

ságnak". Léteznek olyan nehéz helyzetek, amikor az ember nem mehet egyene­ sen előre -„ravaszsághoz" kell folyamodnia. K: Bárki követheti a negyedik utat? V: Nem, mert a negyedik út megértést és erőfeszítést követel meg az ember­ től, aki csak abban az esetben tud erőfeszítéseket tenni, ha felkészült. K: Hogyan állapíthatja meg az ember, hogy a számára megfelelő úton jár? V: Az eredmények megmutatják. Találkoznak egy szisztémával, majd elkez­ denek dolgozni. Némi idő elteltével tudniuk kell, hogy mit kaptak ettől a szisz­ témától. Ezt nem fúl nehéz megítélni. Természetesen a legtöbb esetben először úgy tűnik, hogy csak elméleti tudást sajátítottak el, hiszen új ideákat tanulnak, új tudásra tesznek szert. De ennek a szisztémának olyan tökéletes a felépítése, hogy az új ideák megszerzése kapcsolatban áll a megértésben, figyelemben, akaratban stb. bekövetkező bizonyos változással. Az ember nem sajátíthat el helyesen új ideákat anélkül, hogy keresztül ne menne egyfajta változáson. K: Ha mind a négy úton ugyanazért a célért folyik a munka, akkor mi ben­ nük a közös tényező, vagy fő sajátosság? V: A létezés megváltoztatásának lehetősége. Ha végiggondolják mindazt, ami a létezést alkotja - a központok helytelen munkája, azonosulás, igazodás, negatív érzelmek, az egység hiánya és így tovább -, akkor megértik, hogy ezek mind a négy úton megváltoztathatók: a fakír útján a fizikai szenvedés leküzdé­ sével, a szerzetes útján vallásos érzelem létrehozásával, a jógi útján pedig tudás elsajátításával és a tudatosságon végzett munkával. Az utak ugyanolyanok, csak az emberek különböznek; mindenki csak az egyik úton járhat. Manapság az emberek négy adott kategóriába sorolhatók, és az utak a felosztása ezekhez igazodik. Nem azt mondom, hogy ez mindig így volt, de most biztosan így van. Ez a felosztás nem annyira azzal kapcsolatos, hogy valaki l-es, 2-es vagy 3-as számú ember-e, hanem azzal, hogy egyközpontú, kétközpontú, három­ központú vagy négyközpontú-e. Az egyközpontú azt jelenti, hogy valakiben az egyik központ teljesen fejlett, de a többi alulfejlett. Ha valaki kétközpontú, akkor két központja fejlett, a többi pedig nem. A háromközpontú embernél há­ rom központ fejlett, a negyedik alulfejlett, és végül ott van a négyközpontú, aki­ nek mind a négy központja többé-kevésbé egyenlő mértékben fejlett. Ez adja a négy útra történő felosztás alapját. K: Ez a szisztéma a negyedik út? V: Nem ez a helyes megfogalmazás. Feltehetik maguknak a kérdést: „Ez a szisztéma a fakír, a szerzetes, vagy a jógi útjához tartozik? Nem, de lehet, hogy a negyedik úthoz". Azt nem állíthatják, hogy ez a szisztéma a negyedik út; a negyedik út hatalmas, amihez viszonyítva ez a szisztéma nagyon apró. K: Csak iskolák vonatkozásában működik a mágneses központ? V: A vallási út eltérő mágneses központot igényel. Az a mágneses központ, amelyik egy jógi iskolába vagy egy kolostorba vezeti az embert, különbözik attól a mágneses központtól, amellyel legalább egy csoportot találhatna, ami esetleg egy negyedik utas iskolához vezethet. Azzal a mágneses központtal itt nem tudna dolgozni: nem rendelkezne elegendő anyaggal a kezdéshez. A val­ lási út engedelmességet követel. Itt széles látókörre, megértésre van szükség. A

99

jógi iskolákban és a vallási úton az ember megértés nélkül is sokáig dolgozhat, egyszerűen azt kell tennie, amit mondanak neki. Itt az eredmények a megértés­ sel arányosak. K: A különböző emberek mágneses központja más-más ideákhoz vonzó­ dik? Ezzel függ össze a kiindulópont? V: Igen, a mágneses központok nagyon eltérőek lehetnek, de ennek a szisz­ témának az esetében elengedhetetlen, hogy valamennyire hasonlítsanak egy­ másra, mert csak ekkor tudnak az emberek együtt dolgozni, ugyanis bizonyos korban, bizonyos osztály és tanultság esetén az emberek többé-kevésbé ugyan­ azzal az anyaggal rendelkeznek. K: A negyedik út a másik három utat is magába foglalja? V: Nem, ez a megfogalmazás helytelen, mert a negyedik úton sok olyan dolog nem található meg, ami a másik három úton igen, illetve sok minden csak a negyedik útnál jelenik meg, a másik három úton nem találhatóak meg. A negyedik útnak az a lényege, hogy mindattól megszabadul, ami a másik három úton felesleges, mert azokon az utakon a szükséges dolgok mellett sok minden csak a hagyomány, utánzás és effélék miatt maradt fenn. A negyedik úton mindegyik oldal, amelyik fejlődhet, egyidejűleg fejlődik, és ez különbözteti meg más utaktól, ahol az ember először az egyik oldalt fej­ leszti, majd visszatér az elejére, és egy másik oldalon kezd dolgozni, aztán is­ mét elölről kezdi egy harmadik oldallal. A negyedik úton mind a négy központ­ nak többé-kevésbé elevennek kell lennie a felszínen, nyitottnak a benyomások befogadására, máskülönben hosszas előkészítő munkával előbb meg kellene nyitnia a központjait, mielőtt hozzáfoghatna a munkához. K: Valójában nem a negyedik út tekinthető a legnehezebbnek annak követ­ keztében, hogy, miután a munkáját itt fenyegeti a legtöbb külső zavaró ténye­ ző, az ember állandóan döntésekre kényszerül? V: Ez attól függ, ki mit tart legnehezebbnek. A másik három út esetében már a legelején, amikor még valójában semmit sem tudnak, egy hatalmas döntést kell meghozniuk. Teljesen fel kell adniuk mindent. Ha ezt meg tudják tenni, és rendelkeznek a szükséges képességekkel, akkor követhetik a szerzetes vagy a jógi útját, már ha találnak egy szerzetes vagy jógi iskolát. De ha nincs tudomá­ suk ilyen iskolákról, és azt tapasztalják, hogy még egészen apró dolgokat sem tudnak feladni, akkor feltétlenül ez az egyetlen lehetséges út. Nem az a kérdés, hogy melyik nehezebb vagy könnyebb, hanem, hogy melyik lehetséges. Ha el­ gondolkoznak ezen, rájönnek, hogy csak egyetlen út járható. K: A negyedik utas iskolákban hasonlítható-e valami ahhoz az állapothoz, amit imádkozással érhetünk el? És ha igen, akkor ezt az önemlékezés idézi elő? V: Igen, az embernek mindegyik úton ugyanazokon a tapasztalatokon kell keresztülmennie, csak éppen eltérő sorrendben. Természetesen az önemléke­ zés, az azonosulás megállítása és még jó néhány gyakorlat eredményeként pon­ tosan olyan benyomásokat élnek át, mint a vallási vagy intellektuális utakon megtapasztalható magasztos érzelmek. Emlékezzenek arra, hogy az embert egy négyszobás házhoz hasonlítottuk. Mit jelent a fejlődés? Azt, hogy az em-

100

ber a négy szobában dolgozik. Az utak csak abban térnek el egymástól, hogy az ember különböző sorrendben járja végig a szobákat. A negyedik úton mind a négy szobában egyidejűleg folyik a munka. K: Ez a szervezet iskola? V: Ez érdekes kérdés: tekinthetjük-e magunkat iskolának? Talán egy bizo­ nyos mértékig igen, hiszen bizonyos tudásra teszünk szert, ugyanakkor azt is tanuljuk, hogyan változtassuk meg a létezésünket. De ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy amikor 1916-ban Szentpéterváron elkezdtük a munkát, megértették velünk, hogy iskolának, ha a szót teljes értelmében alkalmazzuk, két fokozatból, vagyis két szintből kell állnia: az egyiken az l-es, 2-es és 3-as számú emberek tanulják, hogyan válhatnak 4-es számú emberré, a másikon pe­ dig a 4-es számú emberek tanulják, hogyan válhatnak 5-ös számú emberré. Ha egy iskola két szintből áll, akkor több lehetőséggel rendelkezik, mert egy ilyen kettős szervezet a tapasztalat szélesebb választékát képes nyújtani, és meggyor­ síthatja, biztosabbá teheti a munkát. Tehát annak ellenére, hogy bizonyos ér­ telemben nevezhetjük magunkat iskolának, jobb, ha ezt a kifejezést nagyobb szervezetekre alkalmazzuk. K: Jól értettem tehát, hogy nem egészen tekinthetjük magunkat iskolának? V: Lehet, hogy néhány ember számára ez a szervezet iskola, másoknak azonban nem. Ez mindig így működik - nem határozható meg egyértelműen, és nem vonatkoztatható ugyanúgy mindenkire. K: Ha ez a szervezet még nem áll készen arra, hogy iskolának nevezhessük, akkor mi tehetné azzá? V: Csak az, ha a tagok dolgoznak saját létezésükön, megértik az iskolai munka elveit, és rendelkeznek egyfajta igen meghatározott fegyelemmel. Ha létre akarunk hozni egy iskolát, mert arra a megállapításra jutottunk, hogy nél­ küle, saját erőből nem változhatunk meg, akkor részt kell vállalnunk az építé­ sében. Ez a negyedik út módszere. A vallási úton már léteznek iskolák, de itt, ha iskolát akarunk, részt kell vennünk az építésében. Ám előbb még tanulniuk kell. Ha már eleget tudnak, azt is tudni fogják, mit tegyenek. K: Ugye azt mondta, hogy csak azoktól tanulhatjuk meg, miként szabadul­ hatunk, akik már előttünk megszöktek? V: így van - a börtön hasonlata szerint. Ez pedig azt jelenti, hogy iskola csakis másik iskola segítségével szerveződhet. Ez a szisztéma csak akkor lehet értékes, ha magasabb intelligenciától származik. Ha okkal feltételezzük, hogy a miénkhez hasonló, hétköznapi elme találta ki, akkor nem képviselhet semmi­ lyen értéket, és semmire sem számíthatunk tőle. Akkor már jobb, ha leülünk, és megírjuk a saját szisztémánkat. K: Bárki, aki iskolában van, átalakulhat 4-es számú emberből 5-ös számú­ vá, vagy csak kevesen? V: Elvileg nincsenek korlátok. De meg kell érteniük, hogy hatalmas különb­ ség van a 4-es és az 5-ös számú emberek között. A 4-es számú ember már ren­ delkezik állandó súlyponttal, de minden más tekintetben hétköznapi ember. Az 5-ös számú nagyon különbözik ettől. Már egységes, rendelkezik állandó „én"-nel, birtokolja a tudatosság harmadik állapotát. Ez azt jelenti, hogy fel-

101

ébredt, bármikor képes emlékezni önmagára, amikor szükséges, és működik benne a magasabb érzelmi központ, ami sok új képességgel ruházza fel. K: Jobb helyzetben van az, aki el sem kezdi a munkát annál, aki nem tudja folytatni? V: Ha az ember elkezdi, akkor önmagán kívül semmi sem állíthatja meg. K: Ez hogyan egyeztethető össze azzal, amit korábban mondott, hogy nincs garancia? V: Minden az önök munkájától függ. Hogyan szavatolhatnám az önök mun­ káját? A saját erőfeszítéseinktől függ, hogy mit nyerhetünk, és az embernek a saját kockázatára kell dolgoznia. De némi idő elteltével az embernek felnyílik a szeme, és azt látja: „Kaptam ezt, ami korábban nem volt" és „Kaptam azt, ami korábban nem volt". Tehát, lassacskán egyre biztosabb lehet a dolgában. K: Mit tanul az ember egy iskolában? V: Azt, hogy milyen lehetőségei vannak belső képességeinek fejlesztésére. Először is nem mindegyik képesség fejlődhet ugyanolyan mértékben. Ahhoz, hogy egyes képességek fejlődhessenek, másokat korlátozni kell, megint máso­ kat pedig meg kell szüntetni. Tegyük fel, hogy száz képességgel rendelkeznek, amiből harminc fejleszthető, hetven pedig nem. Ekkor korlátozniuk kell azt a hetvenet azért, hogy a többi harminc fejlődhessen. Az iskolák pedig rendel­ keznek azzal a tudással, aminek segítségével megállapítható, hogy mely képes­ ségek fejleszthetők, és melyek nem, mely feltételek kedvezőek, hogyan lehet egyes képességeket korlátozni, másokat pedig fejleszteni. A különböző iskolák eltérő módszerekkel tanítanak. Ez az iskola például egyszerűen azt mondja: csak a tudatosságot fejlesszék, és az összes többi megjelenik a tudatosság fejlő­ désének hatására, a tudatosság fejlesztéséhez pedig küzdeniük kell a negatív érzelmekkel, a hazudozással, az azonosulással, igazodással, képzelődéssel és így tovább. K: Azt mondta, hogy mindenről meg kell bizonyosodnunk, de ha csak azt tudhatjuk, amit személyesen megtapasztaltunk, akkor ez nem szűkíti be na­ gyon a világunkat? V: Nemcsak azt tudjuk, amit mi magunk megtapasztaltunk, hanem azt is, amit mások. Az iskolának az a lényege, hogy a tanulás mások tapasztalatain alapul, nemcsak olyanokén, mint mi, hanem magasabb intelligenciával rendel­ kező emberekén is, ha ez nem teljesül, akkor nem beszélhetünk iskoláról. Az az iskola, amelyik csak arra korlátozódik, amit magunktól tudunk, nem tekint­ hető iskolának. K: Nem az abba vetett hitünk ösztönöz a keresésre, hogy azon túl, amit is­ merünk, létezik valami más is? V: Nagyon sok minden létezik azon túl, azonban meg kell értenünk, hogy jelen állapotunkban nagyon korlátozottak a lehetőségeink a tudásra, a tényleges tudásra. Megfogalmazhatunk problémákat, felállíthatunk elméleteket, de a vá­ laszokat nem találhatjuk meg, vagy csupán elméleti válaszokat fabrikálhatunk, azaz az egyik ugyanolyan jó lesz, mint a másik. Abban azonban reménykedhe­ tünk és hihetünk, hogy ha megváltoztatjuk a tudatosságunk állapotát, és töké­ letesítjük a belső gépezetünket, akkor talán többet is megtudhatunk.

102'

K: Az iskola támogatja az önbeavatást? V: Ez mit jelent? Ez csak egy szó. Mit jelentene a kínai nyelvbe való beava­ tás? Azt, hogy az ember tanulja, hogy tanítják neki. Kézrátétellel nem vezethet­ nek be valakit a kínai nyelvbe. A beavatás munka. Két ember lehet ugyanabban az iskolában, ettől függetlenül eltérő szinteket képviselhet számukra. És egy harmadiknak pedig egyáltalán nem is lenne iskola. Ez attól függ, hogy valaki milyen mélyen merül el benne. A legmagasabb iskola is lehet nagyon alacsony szinten, és egy és ugyanaz különböző szinteken attól függően, hogy kik tanul­ nak benne. Az iskolában az embernek dolgoznia kell, és észben kell tartania a célját. K: Ha az iskolák olyan fontos szerepet játszanak, akkor miért nem gyakorol­ nak nagyobb befolyást a világra? V: Csak azokon az embereken keresztül lehet befolyásuk, akik érdeklődést mutatnak irántuk. Közömbös emberektől körülvéve semmit sem tehetnek. Az iskolákhoz való általános hozzáállás szabja meg, hogy befolyásolhatják-e az életet; szükségük van érdeklődőkre, akik hajlandók engedelmeskedni. De ennek alulról kell kiindulnia, iskolák nem hozhatják létre. Szétszórhatnak B-befolyásokat a világon, de ha az emberek nem tanúsítanak érdeklődést, ak­ kor semmit sem tehetnek. Nem alkalmazhatnak erőszakot. K: Nem veszíthetnek azzal, hogy átadják a tudásukat? V: Egy iskola sokféleképpen veszíthet. Később majd visszatérünk erre a kérdésre. Attól függ, hogy kiknek adja át tudását. Ha csak úgy általánosságban osztogatja, és cserébe semmit sem kap, akkor feltétlenül veszíteni fog. Ha vala­ ki osztogatni kezdi a pénzét boldog-boldogtalannak, függetlenül attól, hogy az illető megérdemli-e vagy sem, akkor kétségtelenül el fogja pazarolni a pénzét. K: Azt mondta, ha iskolát akarunk, akkor részt kell vennünk az építésében. Hogyan tehetjük ezt meg? V: Nem szabad megfeledkezniük arról, hogy egy iskola szintje attól függ, hogy milyen szinten van azoknak a létezése, akik hozzá tartoznak. Ha nincs elég mágneses központtal rendelkező ember, akkor nem jöhet létre iskola. De pusztán az, hogy valaki eljár az előadásokra, és elfogadja, amit hall, még nem jelenti azt, hogy kialakult benne a mágneses központ. K: Az segítene-e az iskoláknak, ha elterjesztenék az emberek között az isko­ lai ideákat és nyelvezetet? V: Az ideákat nem lehet a megfelelő formában elterjeszteni - ezt fontos megérteniük. Nagyon jó lenne, ha lehetne, de nem lehet. A szavak megmarad­ nának, de maguk az ideák változnának. Ha elég lenne csak elterjeszteni őket, akkor mi szükség lenne iskolákra? A nyelv magától beépül a köztudatba, talán még a mi életünk során, de az ideák jelentése megváltozik, miután bekerül az általános áramlatba. Például eltűnhet a „tenni" és a „történni" szó közötti különbség. K: Iskolákról és különböző szintekről beszélünk. Nem okoz ez meglehetős zűrzavart? Mit jelentenek a magasabb szintek? V: Miért találják zavarónak a magasabb szintek létezésének elképzelését? Például, nagyon egyszerűen önmagunkra vonatkoztathatjuk: szellemi képes-

103

ségeinket tökéletesen kihasználva csak egy meghatározott szintig tudunk gon­ dolkodni, a magasabb központokkal azonban - például a magasabb érzelmi központtal, amelynek a működtetése már többé-kevésbé teljes önemlékezést igényel -, természetesen másképpen tudnánk gondolkodni ugyanarról a témá­ ról, és a mostaninál sokkal több összefüggést fedeznénk fel benne. Ez megmu­ tatja, hogy különböző szinteken gondolkodhatunk, és valójában néha egy-egy pillanatra meg is tapasztaljuk a magasabb szintű gondolkodást. Tehát lehet, hogy van némi anyagunk a megfigyelésre, mert már most is tudunk máskép­ pen gondolkodni ugyanarról a témáról. Ami pedig a különböző szinteken lévő embereket illeti, találkozunk olya­ nok munkájának az eredményével, akik nyilvánvalóan magasabb szintekhez tartoznak; nem mondhatjuk, hogy a hétköznapi életről szerzett tapasztalata­ ink kizárólag olyan dolgokra korlátozódnak, amik hozzánk hasonló emberek munkájának az eredményei. Vegyék az Újtestamentumot, vagy a különböző művészeti alkotásokat, ezoterikus írásokat, a keresztény irodalmat és így to­ vább, amelyek megalkotása nyilvánvalóan nem tulajdonítható hétköznapi em­ bereknek. A magasabban fejlett emberek létezése nem pusztán képzelgés vagy feltevés, hanem határozott tény. Tehát nem értem, mi ebben a zavarba ejtő, nem értem, hogyan gondolkodhat valaki ennek a ténynek a felismerése nélkül. Ha­ tározott tény, hogy léteznek olyanok, akik nem a mi szintünkön, hanem más szinteken élnek. Ebből a nézőpontból az emberiség négy koncentrikus körbe sorolható. A három belső kört ezoterikus, mezoterikus és exoterikus körnek nevezik. A ne­ gyedik a külső kör, ahol az l-es, 2-es és 3-as számú emberek élnek. Az iskolák kapukként működnek, amelyeken keresztül a 4-es számú ember, aki a külső és az exoterikus kör között van, beléphet. Az 5-ös számú ember az exoterikus körhöz tartozik, a 6-os számú a mezoterikushoz, a 7-es számú pedig az ezoteri­ kushoz, a legbelső körhöz. A külső kört a bábeli zűrzavar körének is nevezik, mivel ebben a körben az emberek képtelen érteni egymást. Értés csak a belső körökben lehetséges. Mindez azt jelenti, hogy különböző fokozatok léteznek. Azt, aki a külső körben él, a véletlen törvénye irányítja, vagy ha erőteljes az esszenciája, akkor életét inkább a típusának vagy a sorsának törvényei irányítják. De amikor vala­ ki dolgozni kezd a tudatosságán, már adott irányba halad. Ez változást jelent, ami talán észrevehetetlen, mindenesetre kozmikus léptékű változást. Az ember csak a saját erőfeszítései révén juthat át a külső körből az exoterikus körbe. Az, ami a külső körben élőkre vonatkozik, nem vonatkozik azokra, akik dolgozni kezdenek. Ok eltérő törvények alatt élnek, pontosabban eltérő törvények kez­ dik megérinteni őket. Mindegyik kör más-más törvények befolyása alatt áll.

104

5. F E J E Z E T

Az ember továbbfejlődésének lehetősége. A tudatosság hiánya. Az igazság meg­ ismerése. A tudatosság fokozatainak tanulmányozása. Önemlékezés és önmegfigyelés. Lehetetlen meghatározni az önemlékezést. Önemlékezés, mint a felébre­ dés módszere. Az önemlékezés megközelítése a gondolati központon keresztül. A gondolatok helyreállítása. A gondolatok megállítása, mint az önemlékezés előhívásának módszere. Önemlékezés érzelmi pillanatokban. Tudatlanság és gyengeség. Azonosulás és az azonosulás elleni küzdelem. Külső és belső igazo­ dás. Negatív érzelmek. Békés hely az emberben.

HASZNOS LENNE, HA IDŐRŐL IDŐRE megpróbálnák összegezni mindazt, amit eddig hallottak, mert az ember egy idő után kezdi elfelejteni az előadáso­ kon és beszélgetéseken elhangzott ideák sorrendjét, amit azonban fontos ész­ ben tartani. Mindabból, amit eddig hallottak, az a leglényegesebb, hogy az ember fejlőd­ het, befejezheti magát, ha rendelkezik bizonyos tudással és megtesz bizonyos erőfeszítéseket. Fejlődése, ha folyamat (mert nem feltétlenül az), adott szintek­ ből vagy lépésekből áll. Ha visszagondolnak az első előadásokra, amikor ar­ ról beszéltem, hogy az emberből hiányzik a tudatosság, és ha ezt felismeri, lehetősége nyílik megszerezni, akkor meg fogják érteni, hogy ez fejlődésének iránya. Amíg nincs tudatában annak, hogy egyszerűen egy gépezet, amelyben az összes folyamat gépies, addig nem tanulmányozhatja önmagát, mert ez a felismerés a kiindulási pont. Tehát a következőképpen kell nekilátnunk az öntanulmányozásnak: rá kell ébrednünk, hogy nem vagyunk öntudatosak, cse­ lekvés vagy gondolkodás közben sohasem vagyunk tudatában önmagunknak. Ez az első lépés. A következőt akkor tesszük meg, amikor belátjuk, hogy se önmagunkat, se gépezetünket, se annak működését nem ismerjük, végül pedig azt kell megértenünk, hogy az öntanulmányozáshoz módszerekre van szüksé­ günk. Egész életünk során megfigyeljük önmagunkat, de azt nem tudjuk, mit jelent az önmegfigyelés. Az igazi önmegfigyelésnek tényeken kell alapulnia. Tehát az első kérdések egyike: hogyan emlékezzünk önmagunkra, hogyan legyünk tudatosabbak? Nem elég csupán elfogadnunk a tudatosság hiányának tényét, ténylegesen kell látnunk, személyesen kell meggyőződnünk róla. Nem vagyunk tisztában azzal, hogy mi a tudatosság és mit von maga után. Hihetet­ len, hogy mi mindent láthat és tanulhat az, aki fél órára tudatossá válik. Tehát a tudatosság elérése már önmagában cél, ugyanakkor egy lépést is jelent az objektív tudatosság felé.

105

Beszélnünk kell egy kicsit arról, mit értünk a tudatosság azon négy foko­ zata alatt, amit elérhet az ember. Ha az igazság megismerésének szempontjá­ ból nézzük, a következőkre jutunk: éjszaka, miközben alszunk, nem tudjuk megállapítani, mi igaz és mi nem. Almainkban minden ugyanolyannak tűnik. Éber állapotban már több lehetőségünk van arra, hogy felismerjük a dolgok közötti különbségeket: szemünkkel látjuk a tárgyak formáját, tapintással érez­ zük a felszínüket, és valamennyire tájékozódni tudunk az érzékszerveinkkel. Tehát ebben az állapotban már jelen van egyfajta objektív tényező, önmagunk vonatkozásában azonban szubjektívek maradunk. Akkor láthatjuk objektívan önmagunkat, amikor öntudatossá válunk, az objektív tudatosság állapotában pedig mindenről ismerhetjük az objektív igazságot. Ezek voltak a tudatosság különböző fokozatai. K: Ahhoz, hogy olyannak lássuk a dolgokat, amilyenek valójában, és hogy megismerjük az igazságot, a tudásunkon kellene változtatnunk? V: Nem, a tudatosságnak abban az állapotában, amiben most vagyunk, nem láthatjuk a dolgok valódi arcát, ahhoz el kellene jutnunk a tudatosságnak egy másik állapotába. A hazudozás néhány rétegétől azonban megszabadul­ hatunk. A dolgokat hazugságok veszik körül. Lefejthetünk egy réteget, kettőt vagy hármat, és így közelebb juthatunk a dolgok valódi énjéhez. K: Nem egészen világos, mit jelent a magasabb tudatosság. Azt legalább tudhatjuk, miként gondolkodjunk felőle? V: Akkor válik egyértelművé, hogy elérhető egy magasabb tudatosság, amikor felismerjük, hogy egyáltalán nem vagyunk tudatosak. Ritka pillana­ tokban ugyan előfordul, de ezeket nem mi irányítjuk. Jelenleg két állapotban élünk - alvásban és egy félig éber állapotban. Az nem segít, ha elméletben összehasonlítjuk, és szavakkal leírjuk a tudatosság állapotait, a mostani ál­ lapotunk felismeréséhez el kell kezdenünk felébredni. Keresniük kell olyan pillanatokat, amikor emlékeznek önmagukra, és akkor, ezekben a pillana­ tokban, látni fogják a különbséget. Az öntanulmányozás meg fogja mutatni, hogy állhatnak nagyon közel az alváshoz, vagy közelebb az öntudatosság­ hoz. Tehát először is ezeket a különböző állapotokat kell tanulmányoznunk. Ha például egységesnek hisszük magunkat - vagy nem is gondolkodunk ezen -, majdnem teljesen alszunk. De amikor már nem tekintjük magunkat egynek, és megértjük, hogy minden egyes pillanatban csak egy „én" vagy az „én"-ek egy csoportja beszél, akkor közelebb állunk az öntudatossághoz, az objektív tényekhez. Különböző módon tanulmányozhatják a tudatosságot önmagukban. Az elején először is be kell látniuk, hogy nem válhatnak tudatossá, amikor csak akarnak. Ennek felismerésére akkor adódik a legjobb alkalom, amikor éppen abbahagyták a beszédet vagy befejezték, amit csináltak. Tegyük fel, hogy vala­ milyen fontos üzletről tárgyaltak vagy levelet írtak, ezután tegyék fel maguk­ nak a kérdést: „Tudatos voltam ez idő alatt?" A másik tény, amit már az elején fel kell ismerniük, az, hogy nem tekinthetik magukat egynek, mert sok külön­ böző „én"-ből állnak. K: Hogyan veszi észre az ember, hogy mikor öntudatos?

106

V: Tudni fogják, egy teljesen másmilyen érzés keríti majd önöket hatalmá­ ba. Ha egy pillanatra megpróbálnak tudatossá válni, majd ezt összehasonlítják egy olyan pillanattal, amikor nem tették meg ezt az erőfeszítést, akkor érezni fogják a különbséget. Ezt lehetetlen leírni. Az egyik pillanatban tudatában van­ nak önmaguknak, a másikban nem: csinálnak valamit, beszélnek, írnak - és nem tudatosak. Azonban nem szabad megfeledkezniük arról, hogy már a legelejétől fogva nemcsak a tudatosság állapotait kell tanulmányoznunk, hanem a tu­ datosság útjában álló akadályokat is. Tehát először tanulmányoznunk kell ezeket az akadályokat, majd el kell őket távolítanunk. Mind bennünk talál­ ható. A külső körülményeken nem változtathatunk, olyannak kell elfogad­ nunk őket, amilyenek, és ezek között a körülmények között kell belülről megváltoznunk. K: Az önmegfigyelés pillanatában tudatosak vagyunk? V: Nem feltétlenül, megfigyelhetik önmagukat teljesen gépiesen is. De ha a megfigyeléssel egyidejűleg tudatosak, akkor figyelmük vonala két nyílra em­ lékeztet, amelyek egyike arra irányul, amit megfigyelnek, a másik pedig saját magukra. K: Nem értem, mi köti össze az önemlékezést az önmegfigyeléssel. Hogyan kellene nekifognom, mit kellene tennem? V: Önemlékezés során az ember megpróbál tudatában lenni önmagának. Az önmegfigyelés mindig valamilyen adott funkcióra irányul: a gondolataikat, a mozdulataikat, az érzelmeiket, vagy az érzékeiket figyelik meg. Ki kell te­ hát választaniuk egy adott dolgot. Önemlékezéskor nem egy részre, hanem az egészre kell emlékezniük - az önemlékezés egyszerűen azt jelenti, hogy érzik az „én"-jüket, a saját személyüket. Előfordulhat, hogy a két dolog összetalál­ kozik, különösen a munka későbbi szakaszaiban, és akkor egyidejűleg fogják végezni mindkettőt - megfigyelnek önmagukban egy adott dolgot, vagy ész­ revesznek bizonyos megnyilvánulásokat, és közben emlékeznek önmagukra, az elején azonban a kettő elkülönül egymástól. Az önmegfigyeléssel kezdenek - ez a szokásos út -, aminek során felismerik, hogy nem emlékeznek önmaguk­ ra. Amikor pedig már valaki megértette, hogy bár általában nem emlékszik önmagára, azért nagyon ritkán adódnak olyan pillanatok, amikor igen, akkor, hacsak nem teljesen elfogult, képes lesz megérteni, hogy az önemlékezés pilla­ natainak száma növelhető. Az pedig, aki már eljutott erre a felismerésre, erőfe­ szítést fog tenni az önemlékezésre. K: Nehezen tudom megítélni, hogy valóban megfigyelem magamat, vagy csak utólag emlékszem a dolgokra. V: Az elején szükségtelen ezen aggódni, csak tegyék azt, amit tudnak: vagy figyeljenek meg valamit az adott pillanatban, vagy emlékezzenek rá a megfi­ gyelés után közvetlenül vagy némi idő elteltével. Később azonban elkapnak majd olyan pillanatokat, amikor a történések tényleges pillanatában lesznek tudatában önmaguknak. Az lesz az önemlékezés. K: Honnan tud azokról a természetfeletti dolgokról, amik az önemlékezést kísérik?

107

V: Tudják, ez a fejlődés alapgondolatával, a létezés megváltoztatásának lehetőségével kapcsolatos. Az egyik első dolog, amit meg kell érteniük, az, hogy az embernek nem kell feltétlenül jelenlegi állapotában maradnia, meg tud változni. Különböző szinteket érhet el, ha hosszan és kitartóan dolgozik. Ha tudatosabbá válunk, akkor beindul a magasabb központok működése, ami sok szempontból természetfeletti lesz. Az önemlékezés gondolata sok rendszerben és tanításban megjelenik, de nem a megfelelő helyet foglalja el, soha sincs az első helyen. Ez a szisztéma azonban azt mondja, hogy az ember nem emlékszik önmagára, és ha ezt megérti, akkor talán elérhet valamit. Az öntudatosság megszerzése a lehető legnagyobb változás, mert az élet hétköz­ napi körülményei között senki sincs tudatában önmagának, ennek ellenére az emberek ezt nem ismerik fel. Bárkinek, aki önök közül őszintén felteszi a kérdést, hogy vajon tudatos-e, nemleges választ kell adnia. Senki sincs tuda­ tában önmagának. Az egésznek az a lényege, hogy tudatában legyenek ön­ maguknak ezen a helyen, ebben a pillanatban. Ez a kezdet, mert valahonnan el kell indulnunk. Később másmilyen formákat is felvehet, sok más dolgot magába foglalhat. Az önemlékezést megfigyelni, és tanulmányozni kell. Hiába írnám le, az nem segítene, gyakorolniuk kell. Rendes körülmények között senki sem em­ lékszik önmagára, senki sincs tudatában önmagának. Ez az emberi lény, az emberi gépezet szokványos állapota. Ennek ellenére, ha az embernek tudomá­ sa van az önemlékezésről, felismeri és gondolkodik róla, akkor lehetségessé válhat. Az elején azonban nagyon lassan jön, hosszú kihagyásokkal és rövid ideig tart. K: Alapvetően a normális élénk agyműködés jellemző az önemlékezés ál­ lapotára? V: Nem, ez a megfogalmazás helytelen - az önemlékezés ennél sokkal töb­ bet jelent. Egy másfajta állapotot. Az önemlékezés és a mostani állapotunk kö­ zött nagyobb az eltérés, mint a mostani állapotunk és a fizikai alvás állapota között, de még ez utóbbi összehasonlítás is közelebb vihet a közöttük lévő kü­ lönbség megértéséhez. Amikor alszanak, egy az érzékeik által korlátozott világ­ ban élnek, amikor azonban felébrednek, az objektív világban találják magukat (annak ellenére, hogy szubjektív kategóriákban látják), ami sokkal kevésbé kor­ látozott. De amikor felismerik, hogy ez az állapot nem a teljes felébredés, hogy valójában még félig sincsenek ébren, akkor megértik, hogy a teljes felébredés egy még gazdagabb világot tárna önök elé, aminek sok olyan sajátosságát ész­ revennék és megértenék, amit most nem látnak. K: Szeretném tudni, hogy vajon arra számítsak, hogy az önemlékezésnek, legalább is a korai szakaszában, nem lesz semmilyen eredménye, pusztán ab­ ból fog állni, hogy egyedül önmagámra irányítom a figyelmemet? V: Az elején az önemlékezés nem lehet több mint annak felismerése, hogy nem emlékszünk önmagunkra. Ha belátjuk, milyen csekély mértékben, mennyi­ re rövidke pillanatokra vagyunk tudatában önmagunknak, ha észben tartjuk és érezzük ezt, illetve tudjuk, hogy mit jelent, akkor megérthetjük, miből áll az önemlékezés. Ha felismerjük ennek a jelentőségét és mindazt, amit magába

108

foglal, akkor az önemlékezés nem lesz eredménytelen. Ellenkező esetben az történik, amit ön mondott, csupán egy furcsa gyakorlat lesz, amivel sehová sem jutunk. K: Az önemlékezés automatikusan követi annak felismerését, hogy nem emlékszünk önmagunkra? V: Ez maga az önemlékezés. Az ember csak akkor teheti meg a következő lépést, ha tisztában van azzal, hogy jelenleg hol van. Ez ugyanaz a folyamat, ugyanaz a dolog. Minél inkább felismerik, mennyire kellemetlen és veszélyes gépezetnek lenni, annál több lehetőségük adódik a változtatásra. K: Hogyan? V: Bizonyos pillanatokban mindig van valami, amit megtehetünk. Ismerni­ ük kell ezeket a pillanatokat, és tudniuk kell, mit és hogyan tegyenek. Ajtókat tanulmányozunk. Az önemlékezés egy ajtó. Ha az önemlékezés hiányának fel­ ismerése folyamatossá válik, képesek lesznek emlékezni önmagukra. Minden nap adódnak olyan pillanatok, amikor felismerhetik, hogy nem emlékeznek önmagukra, ez fokozatosan eljuttatja önöket az önemlékezéshez. Nem arra gondolok, hogy jusson eszükbe, hanem, hogy ismerjék fel ezt a tényt. Elismétlem: nem érdemes definíciókat keresni, mert azok csak megnehezí­ tik a megértést. Az segíthet igazán, ha mostani állapotunkban összehasonlítjuk a tudatosság különböző fokozatait, mert még ebben is, a relatív tudatosság állapotában is, léteznek különböző fokozatok, különböző szintek: lehetünk kö­ zelebb a felébredéshez, vagy távolabb tőle. Ha már igazán jártasak leszünk az önmegfigyelésben, képesek leszünk észrevenni ilyen hatalmas különbségeket, ami meg fogja mutatni a lehetőségeinket. Ebben nem tévedhetünk. Mindig két part között mozgunk - az alvás és a felébredés között. Az, hogy melyik part irányába tartunk, két különböző lehetőséget jelent: az egyik a fejlődés, a másik a hanyatlás. K: Azt mondta, hogy semmit se fogadjunk el anélkül, hogy megkérdőjelez­ nénk. Van tudomása arról, hogy valaki ténylegesen elérte a tudatosság maga­ sabb állapotait? V: 0, igen. Először is különböző könyvekben sok helyen találhatunk leírásokat arról, hogyan jutottak el misztikusok és vallásos emberek ugyan­ azokhoz a dolgokhoz. A sok hasonlóság, amit ezekben a tapasztalatokban felfedezhetünk, a legjobb bizonyíték. Különféle emberek, akik évezredekre egymástól, különböző országokban, eltérő körülmények között éltek, ugyan­ olyan tapasztalatokra jutottak bizonyos módszerekkel. Emellett, sokan szemé­ lyesen is átéltek efféle tapasztalatokat, ami bizonyítja, hogy az érzékelésnek és a reakcióknak meglehetősen eltérő állapotai léteznek. Ez tehát nem puszta feltevés. K: Nemrégiben nagyon különös dolgot éltem át. Miközben beszéltem vala­ kihez, megpróbáltam tudatában lenni önmagamnak, és ekkor hirtelen nagyon tisztán láttam a barátomat, és rádöbbentem, hogy előtte egyáltalán nem is lát­ tam őt. V: Ez egy nagyon jó megfigyelés, valójában így történik. Amikor megpró­ bált tudatában lenni önmagának, egy pillanatra tudatossá vált és olyan dol-

109

gokat látott, amiket korábban nem. Ha fenn tudná tartani ezt a tudatosságot, mondjuk tíz percig, sok megdöbbentő dolgot látna. Nézünk a szemünkkel, és nem látunk, ha azonban tudatossá válnánk, olyan dolgokat kezdenénk észre­ venni, amikről most sejtelmünk sincs. Ez teljesen normális, csak arra vigyázza­ nak, hogy ne ragadja el önöket a képzeletük. K: Ha az ember a szisztéma irányvonalát követve dolgozik a tudatosság eléréséért, akkor egyszer csak váratlanul bekövetkezik a változás vagy a meg­ világosodás? V: Váratlanul? Nem. Mit jelent az, hogy váratlanul? Tudják, az egység ki­ fejlődésének folyamata során - amikor ez a folyamat már hosszú ideje zajlik - valamilyen nehéz pillanatban talán másképpen fognak érezni, ami lehet, hogy váratlannak fog tűnni, de valójában a korábban megtett erőfeszítéseik eredménye lesz. K: Ha az ember számára elérhető az objektív tudatosság, akkor miért csak kevesen fejlődhetnek? V: Amikor majd az első lépést próbálják megtenni az objektív tudatosság fe­ lé, azaz öntudatossá próbálnak válni, és meglátják, mennyire nehéz és milyen sok erő dolgozik önök ellen, milyen sok akadály áll az útjukban, többé nem fogják kétségbe vonni, hogy csak kevesen érhetik el, hogy ez egy lehetőség, de egy nagyon távoli lehetőség. Túl sok az akadály - a lustaság, a hazudozás, a tehetetlenség. Szeretünk aludni. K: Hogyan és miért vált az ember hamis értékeket képviselő lénnyé? V: Mit ért hamis értékek alatt? Ez relatív fogalom: lehet, hogy az egyik né­ zőpontból hamisak, egy másikból pedig valódiak. Csak saját maguk deríthetik ki, hogy az ember fejlődése egy elvont idea, vagy az igazság. Maguktól kell eljutniuk erre vagy arra a megállapításra. Ha felismerik, hogy csak a felébredé­ sen keresztül változhatnak meg, akkor ez már határozott tény lesz, mert látni fogják önmagukban a felébredés kis fokozatait. K: Ha az ember nem emlékszik önmagára, akkor nincs tudatossága? V: Önök nem emlékeznek önmagukra, nem az ember, hanem önök. Ha megpróbálják, és nem sikerül, az nem azt jelenti, hogy nincs tudatosságuk, csak azt, hogy nincs elegendő. A saját tapasztalataik, bármennyire is korláto­ zottak, már önmagukban megmutatják, hogy a tudatosság melyik szintjén vannak. Amikor az „öntudatosság" szót használjuk, egy olyan szintre gondolunk, ami magasabb a tudatosságunk szokásos szintjénél. Rendelkezünk valamennyi tudatossággal, ami azonban ahhoz nem elegendő, hogy kikerüljünk a jelenlegi állapotunkból. Ha nem lenne egy cseppnyi sem, akkor végleg úgy maradnánk, ahogyan vagyunk. K: Hogyan ismerhetjük fel az önemlékezést, ha egyáltalán előfordul, hogy emlékszünk önmagunkra? V: Először meg kell érteniük, mit jelent az önemlékezés, mit jelentene, ha emlékeznének önmagukra, majd pedig fel kell ismerniük, hogy különböző tá­ volságokra lehetnek tőle. Tegyük fel, hogy valaki bizonytalan, de mivel pilla­ natnyi állapota és az önemlékezés állapota közötti különbség változik, idővel

110

fel fogja ismeri, hogy az egyik nap ötezer, a másik nap pedig csak háromezer mérföld közöttük a távolság. Van különbség. Nem beszélhetünk egyszerre több különböző szintről, mindig csak a következőről, amit létrehozhatunk. K: Tudni szeretnék valamit a következő szintről. V: A tudatosság szintjeit meg kell figyelni. Fel szeretnék őket címkézni, ami azonban lehetetlen, tudatosságuk állandóan más-más szinten van. Az egyik pil­ lanatban majdnem öntudatosak, a következőben alszanak. Meg kell figyelniük ezeket a szinteket, és tapasztalatokat kell gyűjteniük róluk. Az egyik állapot­ ban megérthetnek bizonyos dolgokat, a másikban nem. Az egyik állapotban azonosulnak, a másikban irányítanak, minél nagyobb az irányításuk, annál közelebb állnak az öntudatossághoz. Az nem sokat segít, ha beszélnek róla, mert a szavak nem elég rugalmasak. Az érzelmi központot kell megérinteniük, ami csak úgy lehetséges, ha különböző dolgokkal próbálkoznak. A munka nem egyszerű: már a legelejétől fogva olyan dolgokkal kell próbálkozniuk, amelyek lehetetlenek abban az értelemben, hogy nem történhetnek maguktól. Nem léte­ zik olyan tankönyv, amelyik megmondja, hogy először ezt kell tenniük, majd azt és így tovább. Ugyanakkor szüntelenül kérdéseket kell feltenniük az önemlékezéssel kap­ csolatban, mert hosszú ideig sok mindenben tévedhetnek. Tehát soha ne tart­ sák vissza ezeket a kérdéseket, mert nagyon fontosak. K: Van valamilyen kapcsolat az önemlékezés és a felébredés között? V: Az önemlékezés egy módszer, amivel felébredhetnek. Most még csak fel­ készülnek, a módszert tanulják. Meg kell tenniük mindazt, amire jelen állapo­ tukban képesek, majd, amikor belső állapotuk megváltozik, hasznosíthatják az összes most megszerzett tapasztalatot. Az önemlékezés valódi jelentése azon­ ban csak erős érzelmi állapotokban érthető meg. Mivel képtelenek létrehozni ezeket az érzelmi állapotokat, nem tudhatják, mi az önemlékezés, viszont fel­ készülhetnek erre a tapasztalatra, és amikor majd bekövetkezik, tudni fogják, hogyan kezeljék. Az önemlékezéshez nagyon magas érzelmi energia szüksé­ ges. Most még csak gyakorolnak, de enélkül sohasem fogják elérni a valódi állapotot. K: Egy meghatározott vonal húzódik az „alvás" és az „ébrenlét" között? V: Nem, ezek az állapotok hol előjönnek, hol eltűnnek. Ugyanakkor létezik egy vonal, amit sohasem léphetünk túl. K: Az önemlékezés gyakorlás kérdése? V: Inkább az elme megedzéséről van szó. Meg kell tanulnunk másképpen gondolkodni, mindenek felett gyakorlatiasabban. Rendszerint nem ezt tesszük - többnyire olyasmikről gondolkodunk, amihez semmi közünk. K: Az önemlékezés tehát a gondolati központ funkciója? Ugyanis szellemi erőfeszítésnek tűnik. V: Az önemlékezés a szisztéma kezdete és közepe, és a legfontosabb do­ log, amit meg kell érteniük. Nem nevezhetik intellektuális cselekedetnek vagy elképzelésnek. A gondolkodás segítségével kell nekilátniuk a tanulmányo­ zásához, de valójában az önemlékezés nem intellektuális jellegű, hanem az akarat egy pillanatát jelenti. Nem akkor kell megpróbálkozniuk vele, amikor

111

semmi sem történik, csendes pillanatokban, hanem amikor tudják, hogy vala­ mi rosszat tesznek - ekkor kell emlékezniük önmagukra, és nem megtenni, amit akarnak. Ha például azonosulnak, először érezniük kell, hogy ez történik, majd pedig meg kell szüntetniük, és ezzel egy időben emlékezniük kell önma­ gukra, tudatában kell lenniük annak, hogy mit csinálnak - hogy próbálják meg­ szüntetni az azonosulást, ami gépiességük következtében alakult ki. Ez lesz az önemlékezés. K: Hogyan foghatunk az önemlékezés gyakorlásához? V: Emlékeznek arra a példára, amelyben különböző gépek eltérő erős­ ségű fénynél dolgoznak egy szobában? A gépeket tekinthetjük a gondolati központnak, a fényt pedig a tudatosságnak. Csak éppen tudatosság eseté­ ben az összes központ között létezik egyfajta kapcsolat, mert teljes fénynél nemcsak egy, hanem az összes központ működik más és más módon. Az igazi önemlékezéshez érzelem szükséges, mi azonban nem tudjuk irányí­ tani az érzelmi központunkat. De ha rendelkezünk bizonyos megértéssel, akkor a gondolati központot, ami bizonyos mértékig az irányításunk alatt áll, működésbe hozhatjuk a sötétben úgy, mintha lenne fény, és ez önemlékezést fog eredményezni. Az önemlékezés egyfajta gondolkodásmódot vagy szellemi munkát jelent, ami a felébredésnek felel meg, és így a felébredés egy pillanatát idézi elő. Amikor aztán az ember egy pillanatra felébred, rádöbben, hogy rendsze­ rint alszik, hogy nem tudatos, és hogy ez milyen veszélyeket rejt magában. Minél több erőfeszítést fektetnek az önemlékezésbe, annál mélyebb lesz ez a megértés, és annál jobb eredményekre jutnak. Ha felismerik, mi mindent ve­ szítenek, ha nem emlékeznek önmagukra, és mit nyernek, ha igen, erősebb késztetést éreznek majd arra, hogy erőfeszítéseket tegyenek az önemlékezésre. Megértik, hogy az, amikor nem emlékeznek önmagukra, olyan mintha maga­ san a föld felett egy repülőgép vezetése közben álomba merülnének. Valójában ez jellemzi helyzetünket, de mi nem akarjuk ezt belátni. Ha valaki eljut ennek felismerésére, akkor természetesen erőfeszítéseket fog tenni a felébredésre. Ha viszont azt hiszi, hogy egy kényelmes székben ül, és semmi különös nem törté­ nik körülötte, akkor azt fogja gondolni, hogy semmi rossz nincs az alvásban. K: Mit jelent az, hogy az embernek olyan formába kell rendeznie a gondola­ tait, hogy azok megfeleljenek a felébredésnek? V: Mint mondtam, csak a gondolatainkat irányíthatjuk. Igaz, bizonyos mér­ tékig, ez a mozdulatainkra is igaz, de hétköznapi körülmények között, speciá­ lis útmutatások nélkül, a mozdulatainkkal semmit sem tudunk kezdeni. Ami a gondolatokat illeti, először meg kell szabadulnunk az összes azonosulással kapcsolatos gondolattól, és a szisztéma ideáiról kell gondolkodnunk. Ezzel fel­ készülünk az önemlékezésre, mert mindegyik pontban az önemlékezés szük­ ségességéhez jutunk. Ha nem tudnak emlékezni önmagukra, akkor próbálják meg gondolatban feleleveníteni a szisztéma ideáit. Az egész szisztéma, az em­ ber és a világegyetem tanulmányozása, mind az önemlékezéshez nyújt segítsé­ get. Ha ezekről gondolkodnak, akkor az már önmagában emlékeztetni fogja önöket az önemlékezésre, és meg fogja teremteni a szükséges belső légkört.

112

Először azonban meg kell szabadulniuk az összes olyan gondolattól, ami az útjukban áll. Ha ezen a ponton nem tudják irányítani a gondolataikat, akkor nem léphetnek tovább. Lehet, hogy a vérmérsékletük, a képzelődés vagy a hazudozás felett nincs hatalmuk, de a gondolataikat feltétlenül irányítaniuk kell. Csendes pillanatokban látniuk kell, mikor hibáznak. Ha nem képesek erre, ak­ kor az azt jelenti, hogy még hozzá sem láttak a munkához, viszont előbb vagy utóbb el kell kezdeniük. K: Mindegyikőnknek tudnia kellene, mi áll az útjában? V: Igen, természetesen mindenkinek tudnia kell. Ez legtöbbször a negativitás, a lustaság, vagy a félelem valamilyen formájával kapcsolatos. K: Még mindig nem értem, mit jelent az, hogy megpróbálunk úgy gondol­ kodni, mintha tudatosak lennénk. V: Próbálják elképzelni, hogy tudatosak - ez esetben megfelelően alkalmaz­ zák a képzelődést. A képzelődés képességét egy teljesen rossz és használhatat­ lan irányba fejlesztjük, így mindig csak gondokat okoz. Most az egyszer azon­ ban próbálják arra használni, hogy tudatosnak képzelik magukat. Próbálják el­ képzelni, hogyan viselkednének, gondolkodnának, beszélnének és így tovább, ha tudatosak lennének. Az önemlékezés eleinte a funkciókra irányuló erőfeszítés. Egyszerűen azt teszik, hogy meghatározott módon alakítják mentális folyamataikat, ami elő­ hívja az önemlékezés pillanatait. Magán a tudatosságon nem dolgozhatnak: tehetnek egy-két görcsös erőfeszítést, de ezek nem lesznek tartósak. A gon­ dolataik esetében azonban más a helyzet, itt tehetnek erőfeszítéseket, és így, kerülő úton, dolgozhatnak a tudatosságon. Ez a módszer legfontosabb része. Próbálják megérteni, mi a különbség aközött, ha így emlékeznek önmagukra, és ha tudatosak. Ugyanezt a szellemi tevékenységet végzik, amikor olvasnak, írnak, vagy bármit csinálnak, tehát bizonyos mértékig az irányításuk alatt áll. Már akkor is szert tehetnénk valamennyi tudatosságra, ha csak annyi energiát fektetnénk az önemlékezésbe, amennyit egy idegen nyelv tanulásába. Sajnos még ennyit sem vagyunk hajlandók, azt gondoljuk, hogy ezeknek a dolgoknak maguktól kellene jönniük, vagy elég, ha egyszer megpróbáljuk - és már be is kell következniük. Az önemlékezés erőfeszítést igényel, ha tehát továbbra is megteszik ezeket az erőfeszítéseket, akkor a tudatosság pillanatai gyakrabban fognak megjelenni, és hosszabb ideig maradnak. Majd, fokozatosan, az önemlé­ kezés egyre kevésbé lesz pusztán egy szellemi tevékenység - olyan képességgé alakul, amivel felébredhetnek. K: Akkor mivé fog válni az önemlékezés - érzelemmé és érzéssé? V: Mind az érzelem, mind az érzés funkció, az önemlékezés azonban nem az. Önemlékezés során az ember megkísérli létrehozni magában a tudatosság egy állapotát, aminek semmi köze a funkciókhoz. Már a legelején meg kell érte­ nünk, hogy a funkciók és a tudatosság állapotai két különböző dolog. Most a tu­ datosság egy adott állapotában vannak, és azzal, hogy erőfeszítéseket tesznek az önemlékezésre, közelíteni próbálnak a tudatosság harmadik állapotához úgy, hogy egyfajta helyreállítást végeznek. Visszaállítanak egy bizonyos gondol­ kodásmódot, amivel a tudatosság magasabb állapotaiban rendelkeznek. Ha

113

gondolataik nem vesznek fel egy bizonyos formát, akkor a tudatosság egyet­ len pillanatát sem tudják megtartani. Ez meglehetősen egyszerű: emlékeznek a figyelem vonalára, amit két nyíllal jelöltünk? A figyelem egyidejűleg kétfelé irányul: önmagámra és arra, amit figyelek. Ez a kettős figyelem olyan gondolko­ dásmódot jelent, ami a tudatosság egy magasabb állapotának felel meg. K: Nem maga az önemlékezés a tudatosság egyik állapota? V: Tekinthetjük annak, ugyanakkor módszernek is, amellyel öntudatossá­ got hozhatunk létre. K: Milyen kapcsolatban áll a gondolat a tudatossággal? V: Ezt a kérdést nagyon nehéz röviden megválaszolni. A gondolkodás gépi­ es folyamat, működhet nagyon csekély tudatossággal, vagy anélkül. A tudatos­ ság pedig létezhet akkor is, ha nem észlelünk gondolatokat. K: Ha az önemlékezés egyaránt tekinthető a tudatosság egyik állapotának és módszernek, amellyel ez az állapot előidézhető, akkor a gondolatok minősé­ gétől függően többféle önemlékezést különböztethetünk meg? V: Az embernek a gondolkodás mellett sok más dolgot is kell tennie- erőfe­ szítéseket. Az önemlékezés nemcsak gondolkodásból áll. A különbség pusztán abból adódik, hogy először nagyon keveset tehetnek. Onnan kell kezdenünk, ahol vagyunk. Később, ha folytatjuk a munkát, egyre több érzelem fog belép­ ni az önemlékezésbe. A különbség nem a gondolkodás, hanem az erőfeszítés és a mögötte álló felismerés eltérő minőségéből adódik. Az önemlékezés csak akkor hatékony, ha az ember felismeri, hogy nem emlékszik önmagára, de em­ lékezhet. K: Azzal nem változtatjuk meg a tudatosság állapotát, ha figyelmet szente­ lünk valaminek? V: Még a hétköznapi életben is szükség van a figyelem valamilyen szintű irányítására. De kétféle eset fordulhat elő: vagy valami magához ragadja a fi­ gyelmünket, vagy pedig mi irányítjuk, és a kettőnek nem ugyanaz az értéke. K: Azt értem, hogy a gondolataink bizonyos mértékig az irányításunk alatt állnak abban az értelemben, hogy egyes gondolatokat megállíthatunk. De ko­ rábban még sohasem hallottam a gondolataink alakításáról. V: Nemcsak egyszerűen gondolkodni tudunk, hanem azt is eldönthetjük, hogy min gondolkodjunk. Tehát megtehetjük a következőt: megszabadulha­ tunk a felesleges gondolatoktól, és azt a felismerést helyezhetjük a középpont­ ba, hogy „én" - „én itt", „(én) gondolkodom". K: Miért idéz elő egy baleset vagy egy válságos helyzet önemlékezést? V: Bármilyen érzelmi pillanat, érzelmi sokk rádöbbent arra, hogy „(én) va­ gyok". Ehhez a felismeréshez nincs szükség elméletekre: ha az ember egy rend­ kívül szokatlan helyen találja magát, akkor rátör az érzés, hogy „én" és „itt", a szokatlan körülmények mindig létére emlékeztetik. Ismerős környezetben azonban mindig megfeledkezünk erről. K: Az önemlékezés az egyetlen képesség, amit a szisztéma kínálni tud? V: Csak ezzel szerezhetjük meg az összes többit, mert legelőször is ez hiány­ zik belőlünk. Pillanatról pillanatra szüntelenül megfeledkezünk önmagunkról, és ezen az állapoton változtatnunk kell. Az embernek emlékeznie kell önmagá-

114

ra - ez az egésznek a kezdete és vége, mert ha az ember rendelkezik ezzel a képességgel, akkor mindene megvan. K: Miben tér el a figyelem és a tudatosság jelentése? V: A figyelmet a tudatosság alapfokának tekinthetjük - az első szintnek. Nem jelent teljes tudatosságot, mert csak egyirányú, a tudatosság azonban, mint mondtam, kettős figyelmet igényel. K: Mi a célja a magasabb tudatosság elérésének? Az, hogy az ember telje­ sebb életet éljen? V: A dolgok összefüggnek egymással. Ha rendelkezni szeretnénk akarat­ tal, ha szabadságra vágyunk ahelyett, hogy zsinóron rángatott bábuk legyünk, ha fel akarunk ébredni, akkor fejlesztenünk kell a tudatosságot. Ha felismer­ jük, hogy mindenki alszik, önmagunkat is beleértve, és hogy ez mit jelent, ak­ kor magyarázatot kapunk az élet összes képtelenségére. Teljesen nyilvánvaló, hogy amíg az emberek alszanak, nem cselekedhetnek másképpen. K: Jelen állapotunkban elérhetjük-e valaha, hogy akkor váljunk tudatossá, amikor akarunk, vagy ez mindig véletlenszerűen fog bekövetkezni? V: Minden csak fokozatosan érhető el. Az első lépés az, hogy tudatosabbá válunk, a második pedig, hogy még tudatosabbá. Ha most, erőfeszítéssel, egy percre sikerül tudatosabbá válniuk, akkor, ha tovább dolgoznak ebbe az irány­ ba és megtesznek mindent, ami segíthet, akkor bizonyos idő múltán öt percig is képesek lesznek fenntartani a tudatosságot. K: Az nem jó, ha véletlenül következik be? V: Erre nem támaszkodhatnak. Jelen állapotunkban a magasabb állapotok nem maradhatnak fenn tartósan, csak felvillannak egy-egy pillanatra, és ha úgy véljük, hogy sikerült megőriznünk őket, akkor képzelődünk. Ez határozott tény, mivel nem rendelkezünk a magasabb állapotok fenntartásához szükséges energiával. Pillanatnyi felvillanások előfordulhatnak, de, újfent, értékelniük és rangsorolniuk kell őket aszerint, hogy milyen eredményekkel járnak. K: Még az emlékezetben sem hagyhatnak nyomot? V: Az emlékezet, amit uralhatunk és használhatunk, csupán intellektuális, az intellektuális emlékezet pedig képtelen megőrizni a tudatosság pillanatait. K: Amíg az szinte teljesen lehetetlenek tűnik, hogy kedvem szerint emlékez­ zek önmagámra, az önmegfigyelést nem találom annyira nehéznek. V: Ki kell próbálniuk különböző módszereket, amelyek önemlékezést idéznek elő. Például próbálják megállítani a gondolataikat, figyeljék meg, mennyi ideig képesek visszatartani őket, nem gondolkodni semmiről - ez a módszer viszont csak akkor működik, ha tudnak az önemlékezésről. De tegyük fel, hogy olyasvalaki próbálkozik gondolatai megállításával, aki még nem hallott az önemlékezésről - így sohasem fog eljutni hozzá. Ha viszont tudomása van róla, akkor ezzel a módszerrel létre fogja hozni az önemlékezés egy pillanatát, az, hogy ez mennyi ideig tart, az erőfeszítéseitől függ. Ez a módszer nagyon hatásos. Leírása megtalálható például néhány jóga könyv­ ben, de azok, akik ezek alapján próbálják meg, nem tudják, hogy mit csinál­ nak, és ezért nem juthatnak jó eredményekre. Éppen ellenkezőleg, egyfajta transzállapotba eshetnek.

115

K: Mire gondolt, amikor azt mondta „tudni kell az önemlékezésről": az em­ bernek célként kell megfogalmaznia, vagy bele kell kóstolnia? V: Különböző fokozatok léteznek. Látják, egész idő alatt az önemlékezésről beszélünk, mindig ide lyukadunk ki, tehát nem mondhatják, hogy nincs róla tudomásuk. De az, aki hagyományos pszichológiát vagy filozófiát tanult, tény­ leg nem tud az önemlékezésről. K: Lehetséges, hogy valaki már azelőtt is emlékezett önmagára, mielőtt ta­ lálkozott volna ezzel a szisztémával? Azért kérdezem, mert megpróbáltam em­ lékezni önmagámra, és látszólag hasonló eredményekre jutottam, mint akkor, amikor még nem tudtam, hogy mit csinálok. V: Erről van szó. Azért tanulmányozhatják az ilyen tapasztalatokat, hogy megértsék az elvet, mely szerint, ha úgy teszünk valamit, hogy közben tudjuk, mit csinálunk, akkor nem ugyanolyan eredményre jutunk, mint amikor nem tudjuk. Sokan nagyon közel kerültek az önemlékezéshez gyakorlatban, mások pedig elméletben, de gyakorlatban nem - vagy gyakorlatban elmélet nélkül, vagy elméletben gyakorlat nélkül -, és közülük senki sem jutott el a valódi igazsághoz. Például az úgynevezett jóga irodalomban nagyon sok minden szo­ rosan megközelíti az önemlékezést. Például beszélnek az „én vagyok" tudatos­ ságról, de annyira elméleti síkon, hogy ezzel nem juthatnak semmire. Az önemlékezést semmilyen irodalom nem említi pontosan, konkrétan, bár rejtett formában megjelenik az Újtestamentumban és különböző buddhista írásokban. Például a Bibliában a „Vigyázzatok, ne aludjatok" az önemlékezésre utal, az emberek azonban másképpen értelmezik ezeket a szavakat. K: Főként az érzelmi központ működik önemlékezéskor? V: Az érzelmeiket nem tudják irányítani. Egyszerűen csak elhatározzák, hogy emlékezni fognak önmagukra. Egy nagyon egyszerű, gyakorlati mód­ szert javasoltam. Próbálják megállítani a gondolataikat, de közben ne feledkez­ zenek meg a céljukról - azért teszik, hogy emlékezzenek önmagukra. Ez talán segíthet. Mi akadályozza meg az önemlékezést? A gondolatok szüntelen áram­ lása. Ha ezt megállítják, talán ráéreznek az önemlékezés ízére. K: Mely központok működnek önemlékezéskor? V: Az önemlékezéshez a lehető legjobb működés szükséges, tehát minél több központ vesz benne részt, annál jobbak lesznek az eredmények. Önem­ lékezés nem hozható létre lassú, gyenge működés mellett - csak egy vagy két központ bevonásával. Lehet, hogy két központtal kezdik el, de ez nem lesz elég, mert a többi beavatkozhat, és megállíthatja. Ha azonban az összes köz­ pontot bevonják, akkor semmi sem állíthatja meg. Soha ne feledjék, hogy az önemlékezéshez a lehető legjobb működés szükséges. K: Azt mondta, hogy az igazi önemlékezés érzelmet igényel, de én semmi­ lyen érzelmet nem tapasztalok. Emlékezhet valaki önmagára érzelmi tapaszta­ lat nélkül is? V: A célunk, hogy emlékezzünk önmagunkra, hogy tudatában legyünk ön­ magunknak. Csak figyeljék meg azt, ami ezzel együtt jár, ne legyenek adott elvárásaik. Ha szokásukká válik, hogy naponta háromszor vagy négyszer rend­ szeresen megpróbálnak emlékezni önmagukra, akkor az önemlékezés magától

116

fog jönni az intervallumokban, amikor szükségük lesz rá. De ezt csak majd később veszik észre. Tegyék rendszeres gyakorlattá, hogy emlékezni próbál­ nak önmagukra, ha lehet, a nap ugyanazon időpontjaiban. És, mint mondtam, ugyanezt a hatást fogják elérni a gondolataik rendszeres megállításával. Ha tehát nem tudnak emlékezni önmagukra, akkor próbálják megállítani a gon­ dolataikat. Erre képesek, de akkor se csüggedjenek el, ha eleinte nem sikerül. A gondolatok megállítása rendkívül nehéz. Nemcsak annyiból áll, hogy azt mondják maguknak: „Meg fogom állítani a gondolataimat", és azok egyszerre el is tűnnek. Folyamatosan erőfeszítéseket kell tenniük. Ezért ne próbálkozza­ nak vele hosszú időn keresztül. Az már igen hatásos, ha pár percig feltartóztat­ ják őket, egyébként pusztán az fog történni, hogy meggyőzik magukat arról, hogy ténylegesen megállították a gondolataikat, amikor valójában csak ülnek csendben, gondolkodnak, ami nagy megelégedéssel tölti el önöket. Amennyire lehetséges, csak a következő gondolatot tartsák meg: „Semmiről sem akarok gondolkodni", az összes többitől pedig szabaduljanak meg. Ez nagyon jó gya­ korlat, de pusztán egy gyakorlat. K: Helytelen, ha az ember visszatartja a lélegzetét, miközben próbálja leál­ lítani a gondolatait? V: A régi csoportomban valaki feltette ezt a kérdés, mire Gurdijeff vissza­ kérdezett: „Mennyi ideig?" Az illető tíz percet mondott. Erre Gurdijeff azt vála­ szolta: „Az nagyon jó, ha tíz percig vissza tudja tartani a lélegzetét, mert négy perc után már halott lesz!" K: Az önemlékezés és a gondolatok megállítása ugyanaz a dolog? V: Nem egészen, két különböző módszerről van szó. Az első esetén előhív­ nak egy adott gondolatot - annak felismerését, hogy nem emlékeznek önmaguk­ ra. Mindig ezzel kell kezdeniük. A gondolatok megállításával pedig egyszerűen megfelelő légkört, megfelelő környezetet alakítanak ki az önemlékezés számára. A kettő tehát nem ugyanaz, viszont ugyanarra az eredményre vezetnek. K: Alaposabban végzi az ember a munkáját, ha közben emlékszik mind önmagára, mind arra, amit éppen csinál? V: Igen, amikor ébren vannak, mindent jobban tudnak csinálni, de ahhoz, hogy ezt megtehessék, hosszú időnek kell eltelnie. Amikor már hozzászoktak az önemlékezéshez, el sem fogják tudni képzelni, hogyan dolgozhattak nélkü­ le. De az elején nehéz lesz munkavégzés közben emlékezniük önmagukra. En­ nek ellenére kétségtelen, hogy az ebbe az irányba tett erőfeszítések nagyon ér­ dekes eredményekre vezetnek. Az idők során elért tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen jellegű erőfeszítések kifizetődőek. Emellett, ezeknek az erőfeszíté­ seknek során megértik, hogy az ember bizonyos dolgokat csak alvásban tehet meg, ébren nem, mert néhány dolog csak gépiesen történhet. Vegyük például azt az esetet, amikor valamiről megfeledkeznek vagy valamit elveszítenek: ezek csak gépiesen történhetnek, szándékosan nem. K: Amikor zongorázás közben arra gondoltam, hogy „(én) itt vagyok.", kép­ telen voltam a játékra figyelni. V: Ennek az volt az oka, hogy nem tudatos volt, hanem az önemlékezésről gondolkodott, ami gátolta abban, amit csinált, ugyanez történik, amikor írás

117

közben hirtelen arra gondolnak: „Hogyan kell betűzni ezt a szót?" - nem jut az eszükbe. Ekkor az egyik funkció beavatkozik egy másik működésébe. Az igazi önemlékezés azonban nem a központokban megy végbe, hanem azokon túl. Nem szakíthatja félbe a központok működését. Önemlékezéskor annyi törté­ nik, hogy az ember többet lát, látja a hibáit. Fel kell ismernünk, hogy az önemlékezés képessége megillet minket. Nem rendelkezünk vele, de rendelkezhetnénk, az összes szükséges szervünk megvan, hogy úgy mondjam, de nem tudjuk őket használni, nem vagyunk hozzászokva a használatukhoz. Létre kell hoznunk egyfajta sajátos energiát, vagy pontot - a szó mindennapi értelmében -, és ezt csak komoly érzelmi stressz pillanatában tehetjük meg. Minden, előzetes tettünkkel, csak a módszert készítjük elő. De ha egy nagyon erős érzelmi megpróbáltatás pillanatában erőfeszítést tesznek az önemlékezésre, akkor ez az állapot megszűnte után is fennmarad, és azután képesek lesznek emlékezni önmagukra. Tehát csak nagyon intenzív érzelem segítségével alapozhatják meg az önemlékezést, de csakis abban az esetben, ha erre előre felkészülnek. Egyébként hiába adódnak alkalmas pillanatok, semmit sem fognak kinyerni belőlük. Az ilyen jellegű érzelmi pillanatok időről időre megjelennek, de nem használjuk őket, mert nem tudjuk, hogyan tegyük. Ha egy intenzív érzelem megjelenésének pillanatában elég erősen próbálnak emlé­ kezni önmagukra, akkor, ha az érzelmi stressz megfelelően erős, ez bizonyos nyomot hagy, ami a későbbiekben megkönnyíti az önemlékezést. K: Tehát az, amit most csinálunk, egyfajta gyakorlásnak tekinthető? V: Egyelőre csak tanulmányozzák önmagukat. Semmi mást nem tehetnek. K: Miből áll az a felkészülés, amiről ön beszél? V: Öntanulmányozásból, önmegfigyelésből, önmagunk megértéséből. Egy­ előre még semmit sem változtathatunk meg, egyetlen dolgot sem. Minden ugyanúgy történik, mint korábban. De azért már van különbség, hiszen sok olyasmit látnak, amit azelőtt nem, és sok minden másképpen „történik". Ez nem azt jelenti, hogy bármit is megváltoztattak: csak másképpen történnek a dolgok. K: Elég hosszú az életünk ahhoz, hogy eredményeket érhessünk el? V: Ennek megértéséhez az önemlékezésen keresztül jutnak el. Amikor már elértek bizonyos eredményeket az önemlékezésben, ha gyakran jön - úgy kép­ zeljék ezt el, mintha látnák magukat egy tükörben -, akkor megjelenik egy más jellegű önemlékezés: emlékeznek az életükre, az időtestükre. Ez újabb lehető­ ségeket tár fel. Ezen kívül vannak még további lépések, de mindig csak a kö­ vetkezőről beszélhetünk, máskülönben pusztán képzelődni fogunk. Meg kell értenünk, hogy bizonyos kérdéseket nem érinthetünk anélkül, hogy emlékez­ nénk önmagunkra. Tökéletesítenünk kell a megismerés eszközét. A tudatosság­ nak az az állapota, amelyikben most vagyunk, nagymértékben korlátozza az elménket. Ha ez az állapot megváltozik, remélhetjük, hogy bizonyos dolgok érthetőbbé válnak. K: Az öntudatosság adhat tudást? V: Önmagában nem. A tudást meg kell szerezni. Nincs annyi tudatosság, ami tudást adhatna, és nincs annyi tudás, ami tudatosságot hozhatna létre. A

118

kettő fejlődése között nincs párhuzamos kapcsolat, és nem helyettesíthetik egy­ mást. De ha tudatossá válnak, akkor olyasmiket fognak látni, amiket korábban még sohasem. Ha pedig elég hosszú ideig fenn tudják tartani a tudatosságot, akkor hihetetlen hatása lesz. Ha, mondjuk, tizenöt percig meg tudnák őrizni, akkor az egész világ képe megváltozna. De erre csak egy rendkívül erős érze­ lem segítségével képes az ember. Létre kell hozniuk valamit, aminek hatására érzelmi állapotba kerülnek, szükségük van az érzelmi központ segítségére. K: Az önemlékezés nem magától jön? V: Attól függ, hogy ki tudják-e küszöbölni az akadályokat. Azért nem mű­ ködik megfelelően az érzelmi központunk, mert az energiánkat azonosulásra, negatív érzelmekre, kritikus hozzáállásra, gyanakvásra, hazudozásra és ezek­ hez hasonló dolgokra pazaroljuk el. Ha sikerülne ezeket megszüntetnünk, ak­ kor hatékonyabban működne az érzelmi központunk. K: Tapasztalatom szerint, ha túl nagy erőfeszítést teszek az önemlékezésre, akkor ezzel tönkreteszem az eredményeket. V: Ön nem túlzott, hanem nem megfelelő erőfeszítésről beszél. Az nem se­ gít az önemlékezésben, ha izomból erőlködnek. Mindenkinek meg kell talál­ nia, hogy az ő esetében melyik pillanat alkalmas ennek a különösen nagy erő­ feszítésnek a megtételére. Ezek a pillanatok főként akkor adódnak, amikor az összes ösztönös és érzelmi hajlam ez ellen az erőfeszítés ellen irányul. Ilyenkor jön el a megfelelő pillanat. Ha ekkor sikerül emlékezniük önmagukra, akkor tudni fogják, hogyan kell csinálni. K: Mit tehet az ember azért, hogy a rendszeres erőfeszítések ne váljanak szertartásossá: hogyan akadályozhatja meg, hogy elveszítsék az értelmüket? V: Az önemlékezés nem válhat szertartásossá, ha azzá válik, akkor mély al­ vást jelent, és abban az esetben tenniük kell valamit, ami felébreszti önöket. De mindig a gépiesség ideájával és a gépiesség következményeivel kell kezdeniük. Tökéletesen igaza van. Minden gyorsan elmúlik és eltűnik, majd újra azt tapasztaljuk, hogy semmink sincs. Ekkor ismét tudatos erőfeszítéssel kezdünk, majd megint hirtelen minden eltűnik. A kérdés az, hogyan akadályozhatjuk meg, hogy elveszítsük, amit megszereztünk. Szokványos gondolkodásmó­ dunkban és érzéseinkben sok gépies hajlam alakult ki, amelyek mindig a meg­ szokott útra terelnek minket. Másképpen akarunk gondolkodni, dolgozni, érezni, meg akarunk változni, de semmi sem történik, mert a sok régi hajlam visszafordít bennünket a régi kerékvágásba. Tanulmányoznunk kell ezeket a tendenciákat, és meg kell próbálnunk rájuk világítani. Mindenekfelett pedig le kell győznünk az elménk tunyaságát, majd, ha ez sikerül, a nap huszonnégy órája sem lesz elegendő, életünk annyira megtelik. Nehéz hozzáfogni -, és még­ sem olyan nehéz. K: Hogyan győzhetjük le ezt a tunyaságot? V: Erőfeszítéssel: erőfeszítéseket kell tenniük az önemlékezésre, a megfigye­ lésre, az azonosulás elkerülésére. A tudatosság erő, és erő csakis az akadályok leküzdésével fejleszthető ki. Két dolog fejleszthető az emberben - a tudatosság és az akarat. Mindkettő erő. Ha az ember legyőzi az alvást, akkor tudatosságra tesz szert, ha legyőzi a gépiességet, akkor akaratra. Ha megérti, milyen sajátos-

119

ságokkai rendelkeznek azok a képességek, amiket megszerezhet, akkor világos­ sá válik számára, hogy ezek nem adhatók, ki kell őket fejlesztenie, erőfeszítés­ sel. Ha valaki tudatosabbá tenne minket, akkor tudatos gépezetek maradnánk. Gurdijeff azt mondta, hogy néhány iskolának speciális módszerekkel sikerült tudatossá tennie egy birkát. De az csak egy tudatos birka maradt. Mikor meg­ kérdeztem, mihez kezdtek vele, azt válaszolta, megették. A tudatos birka létrehozásának a következő a lényege: tegyük fel, hogy valakit tudatossá tesznek, ekkor eszközzé válik mások kezében. Az embernek magának kell erőfeszítéseket tennie, egyébként hiába teszik tudatossá, nem tud majd mit kezdeni vele. A dolgok természetéből adódik, hogy a tudatosság és az akarat nem adományozható. Ha megkaphatnánk őket valakitől, akkor semmilyen előnnyel nem járnának. Ez az oka annak, hogy mindent meg kell vásárolnunk, semmit sem kaphatunk ingyen. A legnehezebb dolog azt megta­ nulni, miként fizethetünk. De ha ezt pár szóban el lehetne magyarázni, akkor nem lenne szükség iskolákra. Az embernek nemcsak a tudatosságért kell fizet­ nie, hanem mindenért. Még a legkisebb idea is csak akkor válhat sajátjává, ha előzőleg megfizetett érte. K: Az önemlékezés nagyon lehangoló és örömtelen tapasztalatnak tűnik. Ez egy szomorú szisztéma? V: Amennyire én tudom, nem léteznek szomorú szisztémák, csak szomo­ rú emberek, hozzáállások, megértés. És nem értem, hogy az önemlékezésnek miért kellene örömtelennek és lehangolónak lennie. Az önemlékezés során az ember felismeri, hogy alszik. Ha arra ébredne rá, hogy alszik és esélye sincs a felébredésre, akkor, teljesen egyetértek önnel, ez valóban egy lehangoló felis­ merés lenne. A szisztéma azonban nem azt mondja, hogy itt meg kellene áll­ nunk, hanem azt, hogy meg kellene próbálnunk felébredni. A két dolog egyál­ talán nem ugyanaz. Emlékszem, amikor először hallottam az önemlékezésről, sok új dolgot megértettem, mert választ adott az összes olyan kérdésemre, ami pszichológiai tanulmányaim során vetődött fel. Tehát azonnal felismertem, hogy ennél a pontnál kezdődik a pszichológia. Világossá vált, hogy az ember nem emlékszik önmagára, de emlékezhetne, ha megtenné a szükséges erőfeszí­ téseket. Önemlékezés nélkül lehetetlen tanulni, nem létezik pszichológia. Ha azonban az ember felismeri, és észben tartja, hogy sem ő, sem senki más nem emlékszik önmagára, ugyanakkor megvan rá a lehetősége, akkor elkezdődik a tanulás. így kell ezt érteniük. Természetesen nem okozhat örömet, ha az ember felismeri, hogy gépezet és alszik. De mi nem élvezetről vagy szenvedésről beszélünk, hanem irányí­ tásról. Felismerjük, hogy gépezetek vagyunk, és ki akarunk kerülni ebből az állapotból. Felismerjük, hogy alszunk, és fel akarunk ébredni. Csak az nyújt­ hat valódi örömet, ami a felébredéssel, vagy a felébredést segítő dologgal kapcsolatos. K: De olyan sok öntudatos ember van a szó rossz értelmében. Ez nem az önemlékezés egyik formája? V: Egyáltalán nem. Az, amit a nyelvünk öntudatosságnak nevez, a zavart­ ság vagy félénkség egyik formája, semmi köze az önemlékezéshez.

120

Ahogy már elmagyaráztam, ha alszanak, akkor nem ébreszthetik fel magu­ kat, de a gondolataikat valamennyire irányíthatják, és olyanná formálhatják őket, hogy segítséget nyújtsanak az önemlékezéshez. K: A gyerekek közelebb jutnak az önemlékezéshez, mint a felnőttek? Olyan élénk emlékeink vannak gyerekkorunkból. V: Nem igazán, az nem önemlékezés volt. Az önemlékezés tudatos munkát jelent, úgy értem szándékos munkát. A gyerekkori élénk emlékek az érzelmi központ működésének tudhatók be. A gyerekekben aktívabb az érzelmi köz­ pont, és a tudatosság pillanatai maguktól jönnek. Ezzel szemben az önemléke­ zés a tudatosság egy olyan pillanata, ami saját erőfeszítéseink következtében jön létre. Egy gyerekben hiába villan fel rövidke pillanatokra a tudatosság, nem válik előnyére, mert nem tudja használni. K: Segítségünkre lehet, ha megpróbálunk visszatérni azokhoz az állapotok­ hoz, amiket gyerekkorunkban tapasztaltunk meg? V: Hogyan? Ez a kérdés. Sok ilyen pillanatot átélhetnénk, ha megállítanánk az azonosulást, de nem tudjuk, hogyan fogjunk hozzá. Ha elpusztíthatnánk a negatív érzelmeket, ha emlékezhetnénk önmagunkra, akkor ezek a dolgok a kezünkben lennének, az irányításunk alatt, nem pedig véletlenszerűen történ­ nének. K: Úgy érzem, ha alaposan megtisztálkodom, és szépen felöltözöm, akkor könnyebben megy az önemlékezés. V: Ez egyáltalán nem tilos. Ez nem a fakír útja. K: Mi a kapcsolat az önemlékezés és a negatív érzelmek között? V: Amikor a negatív érzelmek megjelennek, az önemlékezés lehetetlenné válik. Tehát ahhoz, hogy emlékezhessünk önmagunkra, bizonyos mértékig irá­ nyítanunk kell a negatív érzelmeket. Ami azt illeti, ebben a tekintetben az em­ berek nem egyformák: némelyeknek több, másoknak kevesebb irányítása van még az érzelmek kifejezése felett is. És nemcsak a kifejezésükről van szó, mert néhányan minden érzelmüket képesek jobban irányítani, mások pedig csak egyes érzelmeket. És természetesen csak azok dolgozhatnak az önemlékezésen és juthatnak jó eredményekre, akik valamennyire uralják a negatív érzelmei­ ket. Ugyanakkor ez az irányítás megszerezhető, az ember különböző oldalak­ ról kezdhet, és ha már létrehozott bizonyos önemlékezést, akkor ez azonnal segítségére lesz a negatív érzelmek elleni küzdelemben, a negatív érzelmekkel való küzdelem pedig megkönnyíti az önemlékezést. K: A felébredés mindig hosszú időt vesz igénybe? V: Csak arról beszélhetek, mennyi idő szükséges ennek a szisztémának a megismeréséhez, de azt nem tudom, mennyi időbe telik, mire felébred az ember. A felébredés az egyén munkájától függ, így nehéz előre megjósolni. Fokozatosan történik. A teljes felébredés hatalmas változás, amihez időre van szükség, mert új pszichikai funkciók megszerzését jelenti. Tehát csak azokat a fokozatokat, vagy lépéseket tanulmányozhatjuk, amelyeken keresztül kell ha­ ladnia az embernek. Az utat megmutathatják neki, de senki sem dolgozhat he­ lyette. Önmagában a tanulás nagyon kevés, mert az ember csak úgy változhat meg, ha alkalmazza a megszerzett tudást. Az ember tudatossá válhat egy adott

121

pillanatban. Ez felébredést jelent - a tudatosság egy magasabb állapotának a sajátosságát. K: Előfordulhat, hogy bár valaki fel szeretne ébredni, mégsem sikerül neki? V: Talán hosszú ideig nem jár sikerrel, de ha képes felébredni, akkor feléb­ redhet, ez egy hosszú folyamat. De természetesen kudarcot is vallhat. Jelen hely­ zetünknek egyetlen előnyös vonása van - semmit sem veszíthetünk. Ha tehát nem érjük el a célunkat, akkor ugyanabban a helyzetben maradunk, amiben voltunk, ha viszont sikerrel járunk, akkor valami újra teszünk szert. K: Ha az ember tesz valamilyen nagy erőfeszítést, akkor abban a pillanat­ ban tudatossá válik? V: Az erőfeszítéstől függ, mert ha ez a hatalmas erőfeszítés pusztán arra irányul, hogy megtegyen valamit az azonosulás állapotában, akkor nem lesz tudatosabb. K: Az önemlékezés automatikusan leállítja az azonosulást? V: Az önemlékezésben semmi sem automatikus - mindegyik pillanat erő­ feszítés. Az egy dolog, ha elég mély és hosszú ideig tart, az azonban nem lesz elegendő, ha egyetlen pillanatra villan fel. Ugyancsak nem mindegy, hogy úgy emlékeznek önmagukra, hogy közben minden mást kizárnak, vagy pedig em­ lékeznek a céljukra és arra, amit csinálnak. Ez annak a függvénye, hogy mi minden lép be az önemlékezésbe. K: Öntudatosságnak nevezné az önemlékezést? V: Az öntudatosság egy tartós állapot. Az önemlékezés pedig egy kísérlet, az egyik nap sikerülhet, a másik nap nem. Lehet mélyebb, vagy kevésbé mély. K: Beszélne azokról a dolgokról, amik megakadályozzák az önemléke­ zést? V: Éppen azokról beszélünk. Két akadály van: a tudatlanság és a gyenge­ ség, nem tudunk eleget, és nem vagyunk elég erősek. A kérdés az, hogyan nö­ velhetnénk a tudásunkat. Öntanulmányozással - ez az egyetlen módja. Ezután az azonosulással és a képzelődéssel kell felvennünk a harcot - ezek gyengesé­ günk fő okozói. Csak éppen az egyedi esetekben különböző színekben tűnnek fel. Az egyik embernél ilyenben, a másiknál olyanban. De a dolgok, amik az utunkban állnak, többé-kevésbé ugyanazok. K: Nem létezik köztes állapot az öntudatosság és az azonosulás között? V: A kettő különböző szinten van, ezért nem hasonlíthatják össze őket. Ha azonosulunk, nem lehetünk tudatában önmagunknak: az egyik jelenléte kizár­ ja a másikat. A dolgok összefüggnek, egyetlen olyan megnyilvánulás sincs, amely különálló lenne, minden a dolgok bizonyos rendjéhez tartozik. K: Úgy érzem, hogy nem sikerült megértenem az azonosulást. Azt jelenti, hogy nem mi irányítjuk a dolgokat, hanem azok minket? V: Az azonosulást nagyon nehéz szavakba önteni, mert nem létezik rá meg­ határozás. Jelen állapotunkban mindig az azonosulás rabjai vagyunk. Ha azt hisszük, hogy nem azonosultunk valamivel, akkor ezzel a gondolattal azonosu­ lunk. Logikusan lehetetlen leírni az azonosulást. Keresniük kell, el kell kapniuk olyan pillanatokat, amikor azonosulnak, és ezekkel a pillanatokkal kell össze­ hasonlítaniuk a dolgokat. Az azonosulás mindenhol, a hétköznapi élet minden

122

pillanatában jelen van. Amikor elkezdik az önmegfigyelést, néhány formája máris lehetetlenné válik. De a mindennapi életben szinte minden azonosulás. Olyan nagyon fontos pszichológiai sajátosság, amely az egész életünket áthat­ ja, de nem vesszük észre, mert benne vagyunk. Leginkább úgy érthetik meg, ha példákat keresnek rá. Például képzeljék el, ahogyan egy macska egy nyúllal vagy egérrel játszik - ez azonosulás. Most pedig keressenek önmagukban eh­ hez hasonló képeket. Azonban meg kell érteniük, hogy nemcsak kivételes pilla­ natokban azonosulunk, hanem minden egyes pillanatban. Az azonosulás egy csaknem teljesen állandó állapot. Önmagunktól elkülönítve kell látnunk, külön kell választanunk önmagunktól, ami csak úgy lehetséges, ha megpróbálunk tu­ datosabbá válni, emlékezni önmagunkra, tudatában lenni önmagunknak. Csak akkor harcolhatunk az olyan jellegű megnyilvánulások ellen, mint az azonosu­ lás, ha jobban tudatában vagyunk önmagunknak. K: Tapasztalatom szerint szinte mindig a bennem található dolgokkal azo­ nosulok. V: Talán igaza van, talán téved. Lehet, hogy azt gondolja, hogy egy adott do­ loggal azonosult, valójában azonban valami teljesen mással. Ez egyáltalán nem számít, az azonosulás állapota a lényeges. Ebben az állapotban nem érzik, nem értik, nem ítélik meg helyesen a dolgokat. De az azonosulás tárgya lényegtelen: az eredmény úgyis mindig ugyanaz. K: Akkor hogyan győzhető le az azonosulás? V: Ez egy másik dolog. Esete válogatja. Először látni kell, majd elé kell he­ lyezni valamit. K: Mit ért az alatt, hogy „elé kell helyezni valamit"? V: Egyszerűen irányítsák át a figyelmüket valami fontosabbra. Meg kell ta­ nulniuk különbséget tenni a lényeges és kevésbé lényeges dolgok között. Ha a fontosabb dolgok felé irányítják a figyelmüket, akkor kevésbé azonosulnak a lé­ nyegtelenekkel. Fel kell ismerniük, hogy az azonosulás sohasem segíthet, csak összezavarja és megnehezíti a dolgokat. Néhány esetben már maga az segíthet, ha ezt felismerik. Az emberek azt gondolják, hogy az azonosulás segíti őket, nem látják, hogy csak megnehezíti a dolgokat. Csak romboló hatású energiát hordoz, hasznosat egyáltalán nem. K: Az azonosulás többnyire érzelem? V: Mindig van benne egyfajta érzelmi tényező - egyfajta érzelmi zavar, de mivel az azonosulás néha szokássá válik, így az ember még csak észre sem veszi az érzelmet. K: Azt értem, hogy a megfelelő érzelmek jelenléte fontos szerepet játszik, de ha a munkám kapcsán jelennek meg, akkor hamar tönkre teszik az egészet. V: Csak az azonosulás romboló hatású. Érzelem csak új energiát, új megér­ tést adhat. Összetévesztik az érzelmet az azonosulással. Mivel nem ismerik az azonosulás nélküli érzelmet, az elején nem tudnak olyat elképzelni, ami men­ tes lenne az azonosulástól. Az emberek gyakran azt hiszik, hogy érzelmi funk­ cióról beszélnek, amikor az valójában azonosulás. K: Jelen állapotunkban lehet egyáltalán olyan érzelmünk, ami mentes az azonosulástól?

123

V: Nagyon nehezen, hacsak nem kezdjük el megfigyelni önmagunkat. Ekkor a könnyebben kezelhető azonosulások - úgy értem, az egyénenként könnyebbek - reagálni fognak a kezelésre. De mindenkinek megvannak a saját speciális területei. Nekem például nem okoz nehézséget, hogy ne azonosuljak a zenével, de másoknak ez nagyon nehéz lehet. K: Létezhet azonosulás nélküli szerelem? V: Azt mondanám, hogy azonosulás esetén nem létezhet szerelem. Az azo­ nosulás, a negatív érzelmek kivételével, minden érzelmet megöl. Ha az ember azonosul, csak a kellemetlen oldal marad. K: Az azonosulás hiánya nem jelent közönyösséget? V: Éppen ellenkezőleg, a közönyösség igényel azonosulást. Az azonosulás hiánya teljesen más dolog. K: Hogyan szüntethetjük meg azt az állapotot, amikor egy ideával azono­ sulunk? V: Először meg kell érteniük, mit jelent az azonosulás, majd meg kell pró­ bálniuk emlékezni önmagukra. Egyszerű esetekkel kezdjenek, később a nehe­ zebbekkel is meg tudnak majd birkózni. K: Az önemlékezés képességének fejlesztésével egyfajta elfogulatlan hozzá­ állást alakítunk ki, ami mentesebb az azonosulástól? V: Elfogulatlan hozzáállásra tesznek szert abban az értelemben, hogy job­ ban fogják ismerni a hozzáállásaikat, tudni fogják, mi válik hasznukra és mi nem. Ha nem emlékeznek önmagukra, akkor könnyen tévedhetnek ezzel kap­ csolatban. Például elkezdhetnek valami olyasmit tanulni, ami tényleg teljesen felesleges. Az önemlékezés segíti a megértést, a megértés pedig mindig azt je­ lenti, hogy mindent egy adott pont köré csoportosítanak. A munkában, mind­ egyik hozzáállásban szükségük van egy központi pontra, aminek kialakításá­ hoz elengedhetetlen az önemlékezés. Ha nem világos, hogy mit jelent az azonosulás, akkor beszélnünk kell még róla. Ha találnak két vagy három jó példát, akkor könnyebben megérthetik. Az azonosulás egy bizonyos állapot, amelyben az embert a dolgok uralják. K: Ha valamit közelről tanulmányozok, vagy valamiről mélyen elgondolko­ dom, akkor az azt jelenti, hogy azonosultam? V: Nem, az azonosulás egy speciális dolog, azt jelenti, hogy az ember elve­ szíti önmagát. Mint mondtam, nem igazán az azonosulás tárgya a lényeges. Az azonosulás állapot. Meg kell érteniük, hogy sok minden, amit külső dolgoknak tulajdonítanak, valójában önökben van. Vegyük például a félelmet. A félelmet nem befolyásolja semmilyen külső tényező. Ha a félelem állapotában vannak, félhetnek akár egy hamutartótól is. Ez gyakran előfordul kóros állapotban, ami csak a szokásos állapot felfokozott formája. Az ember először félni kezd, majd kiválasztja, hogy mitől féljen. Azért harcolhatunk ezekkel a dolgokkal, mert bennünk vannak K: Megérthetünk bármit is azonosulásban? V: Mennyit érthet meg az, aki mélyen alszik, mert az azonosulás ezt jelenti. Ha emlékeznek a céljukra, felismerik helyzetüket és látják, milyen veszélyeket rejt magában az alvás, az segíteni fog abban, hogy kevesebbet aludjanak.

124

K: Mi a különbség az együttérzés és az azonosulás között? V: Az együttérzés teljesen más dolog, normális és jogos érzelem, és létezhet azonosulás nélkül is. Előfordulhat azonosulással, vagy anélkül. Ha az együttér­ zés összekeveredik az azonosulással, akkor gyakran haraggal vagy valamilyen más negatív érzelemmel végződik. K: Arról beszélt, hogy az ember elveszíti önmagát az azonosulásban. Mi­ lyen önmagát? V: Az egészet, mindent. Az azonosulás nagyon érdekes elképzelés. Maga a folyamat két szintből áll. Az első szint a folyamat, amelynek során az ember azonosulásba esik, a második pedig az állapot, amikor az azonosulás már ki­ teljesedett. K: Az első veszélytelen? V: Ha túl sok figyelmet von el és túl sokáig tart, akkor a másodikhoz vezet. K: Vágyakozhatunk valami után anélkül, hogy azonosulnánk? V: Az azonosulás nem szükségszerű. De ha meg szeretnének ütni valakit, akkor azt csak azonosulásban tehetik meg, ha az azonosulás megszűnik, többé már nem akarják megütni az illetőt. Előfordulhat, hogy az ember nem veszíti el önmagát, ez egyáltalán nem szükségszerű tényező. K: Lehet egyszerre két dologgal azonosulni? V: Tízezerrel is lehet! Állandó megfigyelésre van szükség. Bizonyos szem­ pontból nem annyira nehéz harcolni az azonosulással, mert, ha megpillantjuk, olyan nevetségesnek fog tűnni, hogy azonnal ki kell kerülnünk belőle. Mások azonosulását mindig nevetségesnek tartjuk, és a sajátunk is azzá válhat. A neve­ tés hasznos lehet ebből a szempontból, már ha képesek vagyunk önmagunkon nevetni. K: Nem értem, mi rossz van az azonosulásban? V: Az azonosulás csak akkor rossz, ha fel akarnak ébredni, ha aludni szeret­ nének, akkor nyugodtan azonosuljanak. K: Nem szenvedné meg minden, ha arra koncentrálnánk, hogy ébren ma­ radjunk ahelyett, hogy arra figyelnénk, amit éppen csinálunk? V: Már elmagyaráztam, hogy éppen az ellenkezőjéről van szó. Csak annyi­ ra csinálhatunk valamit jól, amennyire ébren vagyunk. Minél jobban alszunk, annál rosszabbul végezzük a dolgokat - ez alól nincsenek kivételek. Elméleti síkon értelmezik ezt, csak egy szónak tekintik, de a mély alvás és a teljes feléb­ redés között különböző szintek vannak, és szintről szintre haladnak. K: Ugye nem kellene túlterhelnünk azokat a pillanatokat, amikor éberebb­ nek érezzük magunkat? V: Hogyan terhelhetnénk túl? Még ha meg is tapasztalunk ilyen pillanato­ kat, fúl rövid ideig tartanak. Csak annyit tehetünk, hogy megpróbálunk emlé­ kezni rájuk, és ezeknek a pillanatoknak megfelelően cselekedni. Ez minden, amit tehetünk. K: Igaz az, hogy azonosuláskor valami a markában tart minket, hogy képte­ lenek vagyunk kiverni valamilyen gondolatot a fejünkből? V: Az előbbi szélsőséges esetekben fordul elő. Sok apró azonosulás létezik, amiket nagyon nehéz megfigyelni, és ezek a legfontosabbak, mert ezek tartják

125

fenn a gépisségünket. Fel kell ismernünk, hogy szüntelenül az egyik azonosu­ lásból a másikba esünk. Ha valaki ránéz egy falra, azzal azonosul. K: Miben különbözik az azonosulás az asszociációktól? V: Az asszociációknak semmi köze az azonosuláshoz, irányíthatjuk őket jobban vagy kevésbé, de az azonosulással nem állnak kapcsolatban. A külön­ féle asszociációk elengedhetetlen részét képezik gondolkodásunknak, velük határozzuk meg a dolgokat, és mindent a segítségükkel teszünk. K: Nem értem, miért váltogatják egymást az „én"-ek. Mindig valamilyen azonosulásban kell keresnünk ennek az okát? V: Mindig asszociációval történik. Bizonyos számú „én" megpróbál előtér­ be kerülni, így amint az ember elveszik az egyikben, egy másik lép a helyébe. Azt gondoljuk, hogy az „én"-ek passzívak, közömbösek, de az érzelmek, asszo­ ciációk, emlékek mindig működnek. Ezért hasznos, ha megállítjuk a gondolata­ inkat, még akkor is, ha csak alkalomadtán tesszük. Ha megpróbálják, rájönnek, milyen nehéz. A kérdése egyszerűen azt mutatja, hogy még sohasem próbálta, mert máskülönben tudná. K: Az összpontosítás azonosulás? V: Az összpontosítás irányított cselekedet, az azonosulás minket irányít. K: Képesek vagyunk összpontosítani? V: Különböző fokozatok léteznek. Fél órán keresztül képtelenek vagyunk szándékos összpontosításra. Ha külső segítség nélkül megtehetnénk, akkor tu­ datosak lennénk. De mindenben különböző fokozatok vannak. K: Ha elkezdünk valamit megfigyelni, akkor azonosulunk vele? V: Azonosulás akkor következik be, amikor valami taszítja, vagy vonzza az embert. A dolgok tanulmányozása vagy megfigyelése nem feltétlenül hoz létre azonosulást, de a vonzódás vagy a taszítás minden esetben. Ugyanakkor túl erős szavakat alkalmazunk, ami automatikusan azonosuláshoz vezet. Sok ilyen automatikus eszközzel rendelkezünk. K: Mit tehetnék az azonosulás ellen? Úgy érzem, hogy mindig elveszek ab­ ban, amit éppen csinálok. Lehetetlennek tűnik, hogy ezen változtassak. V: Téved. Ha valamit meg kell tennie, akkor meg kell tennie, az azonosulás mértéke azonban lehet nagyobb, vagy kisebb. Amíg erre emlékeznek, egyálta­ lán nem reménytelen a dolog. Próbálják megfigyelni, nem mindig ugyanolyan mértékben azonosulnak: néha semmit nem képesek látni, máskor valamit azért igen. Ha a dolgok mindig ugyanolyanok lennének, akkor reménytelen lenne a helyzetünk, de mivel mindig eltérő az intenzitásuk, van lehetőségünk a változ­ tatásra. Mindent, amit csinálunk, előre meg kell tanulnunk. Ha autót szeretné­ nek vezetni, akkor először meg kell tanulniuk, hogyan kell. Ha most dolgoz­ nak, akkor idővel nagyobb irányításuk lesz. K: Miért baj, ha valaki teljesen elmerül a munkájában? V: Mert rosszul fogja végezni. Ha azonosulnak, soha sem juthatnak jó eredményekre. Az egy illúzió, hogy csak akkor lesz eredményes a mun­ kánk, ha elveszünk a dolgokban, mert így csak gyenge eredményekre szá­ míthatunk. Ha az ember azonosul, ő maga többé nem létezik, csak az, ami­ vel azonosult.

126

K: Az azonosulás megszüntetésének az a célja, hogy megszabadítsuk az elménket az azonosulás tárgyától? V: A felébredés a cél. Az azonosulás az alvás egyik vonása, az azonosult el­ me alszik. Az azonosulás nélküli élet a felébredés egyik oldala. Elérhető olyan állapot, amelyben nem létezik azonosulás, de ezt a hétköznapi életben nem figyeljük meg, és azt sem vesszük észre, hogy folyamatosan azonosulunk. Az azonosulás nem szűnhet meg magától, csak harc árán szabadulhatunk meg tőle. K: Hogyan ébredhetne fel bárki is, ha az azonosulás egyetemes? V: Az ember csak akkor ébredhet fel, ha erőfeszítéseket tesz, ha harcol az azonosulás ellen. De először meg kell értenie, mit jelent az azonosulás. Mint minden másban, itt is vannak fokozatok. Az önmegfigyelés során az ember láthatja, mikor azonosul jobban, mikor kevésbé vagy mikor mentes teljesen az azonosulástól. Ha fel akar ébredni, akkor feltétlenül meg kell szabadulnia az azonosulástól. Jelen állapotunkban életünk egyetlen pillanatában sem vagyunk szabadok, mindig elveszítjük magunkat, és ez azért van, mert azonosulunk. K: Tudna egy példát mondani? V: Nehezen, mert állandóan azonosulunk. Vegyük például azokat a dolgo­ kat, amiket szeretünk vagy utálunk, ezek mind azonosulást jelentenek, külö­ nösen azok, amiket utálunk. Azonosulás nélkül nem létezhetnek, és többnyire csak azonosulások, semmi többek. Rendszerint az emberek a valóságnál sokkal több dologról képzelik azt, hogy nem szeretik. Ha megvizsgálnák, kielemez­ nék ezeket, akkor valószínűleg rájönnének, hogy ténylegesen csak egy-két dol­ got nem szeretnek. Amikor én ezt megvizsgáltam magamban, csak egyetlen olyan dolgot találtam, amit igazán nem szeretek. De mindenkinek saját példákat kell keresnie, mindenkinek a saját tapasz­ talatain keresztül kell erről meggyőződnie. Ha egy erős azonosulás pillanatá­ ban megpróbálják megszüntetni ezt az állapotot, akkor megértik, mit jelent azonosulni. K: De számomra még mindig nem világos! V: Próbálkozzunk a gondolati oldal felől. Azt belátja, hogy nem emlékszik önmagára? Próbálja megkeresni ennek az okát, és meg fogja látni, hogy az azo­ nosulás hibáztatható érte. Ekkor meg fogja érteni, mit jelent azonosulni. Ezek a dolgok összefüggnek egymással. K: Tehát csak akkor érthetjük meg az azonosulást, ha mentesek vagyunk tőle? V: Nem, hanem, mint mondtam, ha megfigyelik önmagukat, mert az azono­ sulás mértéke nem mindig ugyanolyan. A testhőmérsékletünkről is csak akkor veszünk tudomást, amikor a normálisnál kissé magasabb vagy alacsonyabb. Ugyanígy, csak akkor vehetjük észre az azonosulást, ha a szokásosnál erősebb vagy gyengébb. Ha összehasonlítjuk ezeket a különböző fokozatokat, akkor látni fogjuk, mi az azonosulás. K: Az ember csak akkor harcolhat az azonosulással, ha ismeri az okát? V: Az ember nem valamilyen különleges ok vagy cél miatt azonosul, hanem minden esetben azért, mert semmit sem tehet ellene. Hogyan tudhatnák, miért

127

azonosulnak? Azt viszont tudniuk kell, miért harcolnak ellene. Ez a lényeg. Ha nem feledkeznek meg a küzdelem okáról, akkor tízszer sikeresebbek lesznek. Nagyon gyakran előfordul, hogy felvesszük valami ellen a harcot, majd megfe­ ledkezünk arról, hogy miért is kezdtük el. Az azonosulásnak sok formája létezik, de az első lépés az, hogy lássuk, ez­ után pedig harcolnunk kell ellene azért, hogy megszabadulhassunk tőle. Mint mondtam, az azonosulás folyamat, nem pedig egy pillanat, mindig azonosu­ lunk. Amikor azonosulunk, vagy negatív érzelmeink vannak, rosszul használ­ juk fel az energiánkat, ezek nyitott csapok, amelyeken keresztül elfolyik az energia. K: Át tudja az ember alakítani a harag energiáját hirtelen valami mássá? Ha mérges, hatalmas mennyiségű energia áll rendelkezésére. V: Az embernek óriási mennyiségű energiája van, ami magától, irányítás nélkül működik, és bizonyos cselekvésekre készteti az embert. Miért? Mi a kapocs? Az azonosulás. Állítsák meg, és akkor rendelkezhetnek ezzel az ener­ giával. Hogyan tehetik ezt meg? Azonnal nem fog menni, gyakorolniuk kell könnyebb pillanatokban. Amikor az érzelem nagyon erős, nem tudják megál­ lítani. Többet kell tudniuk, fel kell készülniük. Ha a megfelelő pillanatban tud­ ják, hogyan kerüljék el az azonosulást, akkor hatalmas mennyiségű energia fog rendelkezésükre állni. Az, hogy aztán ezzel mihez kezdenek, egy másik dolog, lehet, hogy ismét elpocsékolják valamilyen felesleges dologra. Ez azonban gya­ korlás kérdése. Akkor már késő úszni tanulni, amikor viharban belezuhannak a tengerbe - nyugodt vízben kell gyakorolniuk. Ha ezután esnek bele a tenger­ be, talán menni fog az úszás. Újból elismétlem: a tudatosság és az azonosulás kizárja egymást. Ez az egyik olyan nehézség, amivel a későbbekben fogják szembe találni magukat, mert az embereknek van néhány kedvenc azonosulása, amit nem akarnak fel­ adni, ugyanakkor azt mondják, hogy tudatossá szeretnének válni. A két dolog nem megy egyszerre. Sok minden összeegyeztethetetlen az életben. Ezek közül az azonosulás és a tudatosság egyike a leginkább összeegyeztethetetlenebb dol­ goknak. K: Hogyan kerülhető el az a fajta reakció, ami a lelkesedést követi? Az azo­ nosulásnak tudható be? V: Igen, ez a reakció azonosulás következménye. Ha harcolnak az azonosu­ lás ellen, akkor megszűnik ez a reakció. Nem az hozza létre, amit lelkesedés­ nek neveznek, hanem az azonosulás. Az azonosulást mindig ez a fajta reakció követi. K: Az unatkozó ember semmivel sem azonosul? V: Az unalom szintén azonosulás - az egyik legnagyobb. Az unatkozó em­ ber önmagával, valamivel önmagában azonosul. K: Látszólag képtelen vagyok úgy tanulmányozni valakit, hogy ne vesszek el benne, bár tudom, hogy ez helytelen. V: Téved, ha azt hiszi, hogy csak akkor tanulmányozhat valakit vagy va­ lamit, ha elmerül benne. Amikor ez történik, nem tudja tanulmányozni az illetőt. Az azonosulás mindig gyengítő tényező: minél jobban azonosulnak,

128

annál rosszabbul végzik a tanulmányozást, és annál gyengébb eredményekre jutnak. Talán emlékeznek, amikor az első előadáson arról beszéltem, hogy az iga­ zodás egyik formája, ha valaki emberekkel azonosul. Kétféle igazodás létezik: belső és külső. A belső igazodás ugyanaz, mint az azonosulás. A külső igazo­ dás valamilyen mértékű önemlékezést igényel: azt jelenti, hogy az ember figye­ lembe veszi mások gyengeségeit, a helyükbe képzeli magát. Az életben erre gyakran a „tapintat" szót alkalmazzák, csakhogy a tapintat lehet tanult, vagy véletlenszerű viselkedés. A külső igazodás irányítást jelent. Ha megtanuljuk tudatosan alkalmazni, akkor lehetőséget ad az irányításra. Akkor igazodunk belsőleg, amikor úgy érezzük, hogy az emberek nem ad­ nak nekünk eleget, nem értékelnek minket eléggé. Amikor ezt tesszük, elmu­ lasztjuk a külső igazodásra kínálkozó pillanatokat. A külső igazodást fejleszte­ nünk kell, a belső igazodást pedig meg kell szüntetnünk. De először figyeljék meg és vegyék észre, milyen gyakran mulasztják el a külső igazodás pillanata­ it, és milyen hatalmas szerepet játszik a belső igazodás az életben. A belső igazodás, a gépiesség, a hazudozás, a képzelődés, az azonosulás tanulmányozása megmutatja, hogy ezeket mind a magunkénak tudhatjuk, mindig ezekben az állapotokban vagyunk. Ha ezt felismerik, akkor megértik, milyen nehéz önmagunkon dolgozni. Jelen állapotunkban nem kezdhetünk új dolgok megszerzésével, meg fogják érteni, hogy először tisztára kell súrolni a gépezetet, túlságosan belepi a rozsda. Azt gondoljuk, hogy azok vagyunk, amik most vagyunk. Sajnos, ez nem így van, azok vagyunk, amikké váltunk, nem vagyunk természetes lények. Túl mélyen alszunk, túl sokat hazudozunk, túl sok időt töltünk képzelődéssel, azonosulással. Azt gondoljuk, hogy valódi lényekkel van dolgunk, de valójában képzelt lények vagyunk. Szinte minden, amit saját magunkról tudunk, a képzelet szüleménye. Az, aki ezek alatt a nem létező dolgok alatt van, teljesen más. Csak akkor juthatunk el a valódi dolgok­ hoz, ha megszabadulunk a képzeltektől. Amíg nem létező dolgokban élünk, nem láthatjuk a valódiak értékét, és ahhoz, hogy megláthassuk, mi valóságos rajtunk kívül, először el kell jutnunk a bennünk található valódi dolgokhoz. Túl sok minden véletlenszerűen növekszik bennünk. K: Ha az ember félrevonulna a világtól, akkor biztosan legyőzné az azono­ sulást, az igazodást és a negatív érzelmeket? V: Ezt a kérdést gyakran felteszik, de egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy akkor könnyebb lenne. Emellett, olvashatnak olyanokról, akik a világtól elszigetelve a fejlődés nagyon magas szintjét érték el, de amikor ismét kapcsolatba kerültek az emberekkel, azonnal elveszítették mindazt, amit meg­ szereztek. A negyedik út iskoláiban elért tapasztalatok azt mutatják, hogy az ember szokásos életkörülményei a legmegfelelőbbek az öntanulmányozásra és az önmagán végzett munkára, mert bizonyos szempontból ezek a feltételek a legkönnyebbek, más szempontból pedig a legnehezebbek. Tehát ha valaki ezek között a körülmények között szerez meg valamit, akkor azt bármilyen körül­ mények között meg fogja tartani, ellenkező esetben, ha speciális körülmények között dolgozik, akkor a körülmények megváltozása esetén el fogja veszíteni.

129

K: Elmondaná, kérem, még egyszer, hogy mi a belső és a külső igazodás? V: Külső igazodásról az emberek vonatkozásában beszélhetünk - az önemlékezés egyik formája. Azt jelenti, hogy az ember figyelembe vesz másokat, és nem azt teszi, ami neki, hanem ami másoknak jó. Vagyis áldozatot hoz, ami azon­ ban nem önfeláldozást jelent, hanem azt, hogy az emberek vonatkozásában nem cselekszik gondolkodás nélkül. Először gondolkodik, majd utána cselek­ szik. Ha gondolkodnak, többnyire meg tudják ítélni, hogy a másik ember mi­ lyen viselkedést részesítene előnyben, és mivel önöknek mindegy, akkor miért ne lehetne az, amit a másik szeretne. Tehát itt szó sincs önfeláldozásról. Abban az esetben viszont más a helyzet, amikor önöknek nem mindegy. Mi jobb önök­ nek, mi jobb másoknak, kik azok az emberek, mit akarnak tőlük, mit akarnak értük tenni - mindezt figyelembe kell venniük. A lényeg azonban az, hogy a másokkal kapcsolatos dolgoknak nem szabad gépiesen történnie, az embernek gondolkodnia kell. El kell dönteniük, hogyan fognak cselekedni, ami azt jelen­ ti, hogy észreveszik az embereket, nem gázolnak át rajtuk, mint ahogyan a belső igazodás esetén teszik. Túl sokszor igazodunk belsőleg, és nem elégszer külsőleg. A külső igazodás nagyon fontos az önemlékezéshez. Ha ritkán gyako­ roljuk, akkor nem tudunk emlékezni önmagunkra. K: A külső igazodás azt jelenti, hogy megértjük az embereket? V: Nem, mindenki csak annyira érthet meg másokat, amennyire önmagát megérti. A külső igazodás azt jelenti, hogy átlátják mások nehézségeit, megér­ tik, hogy ők mit szeretnének, figyelnek arra, hogy milyen benyomást keltenek bennük, és igyekeznek elkerülni a rossz benyomásokat. K: A kedvességet külső igazodásnak nevezné? V: Az a kedvesség, amit a hétköznapi életben tapasztalnak, nem külső iga­ zodás. Meg kell érteniük az elvet, és fel kell állítaniuk a saját normáikat. A külső igazodás segítségével olyan benyomást tesznek, amit szeretnének, tehát irányítják. Belső igazodás esetén nem a kívánt benyomást érik el. K: Látszólag nagyon messze vagyok a külső igazodástól. V: Már ma el kell kezdeniük. Amíg egy nagyon távoli dolog marad, addig mi magunk is távol maradunk. K: A külső igazodás azt is magába foglalja, hogy el tudunk játszani egy tudatos szerepet? V: Igen, de különböző fokozatokról beszélhetünk. A külső igazodás a kez­ det, tudatos szerepet játszani sokkal többet jelent. K: És mi a belső igazodás? V: Amikor úgy érezzük, hogy nem kapunk eleget az emberektől, számon tartjuk a „tartozásaikat", mindig becsapva, alulfizetve érezzük magunkat. K: Nehéznek találom a belső igazodás megállítását. Létezik erre valami­ lyen speciális technika? V: Nincs semmiféle speciális technika - megértés és helyes nézőpont kell hozzá. Sűrítsék a megfigyeléseket. Talán meglátnak olyan pillanatokat, ame­ lyek mentesek a belső igazodástól, és rájönnek, hogyan vehetik fel vele a har­ cot, és hogyan kezdhetik el tanulmányozni. A belső igazodás gépies, gépies hozzáállás, ugyanaz, mint az azonosulás.

130

K: Önigazoláskor mindig a belső igazodás nyilvánul meg? V: A kettő nem ugyanaz, bár kapcsolatban állnak egymással. A belső igazo­ dáshoz nincs szükség önigazolásra. Ahhoz, hogy valaki mentségeket keressen, ok szükséges, de ha valaki belsőleg igazodik, akkor azt mindig megindokolja. A belső igazodás azonosulást jelent, a külső igazodás pedig az azonosulás elleni küzdelmet. A belső igazodás gépies, külső igazodás esetén legalább a figyelem jelen van. Ha tehát gyakorolják az azonosulás elkerülését, ha megpróbálják irányítani a figyelmüket, akkor sok alkalmuk adódik a külső igazodás tanul­ mányozására. Ha pedig már vannak rá példáik, akkor talán módszereket is fognak találni, amelyek segítségével harcolhatnak a belső igazodással, és átala­ kíthatják külső igazodássá. Tegyük fel, hogy olyasvalakivel beszélnek, akitől kapni szeretnének valamit. Mondjuk, tud valamit, és önök el szeretnék érni, hogy ezt megossza önökkel. Ebben az esetben olyan hangon kell beszélniük ve­ le, ahogyan ő szeretné, kerülniük kell a vitát és nem szabad ellentmondaniuk neki. A külső igazodás mindig gyakorlati. K: A belső igazodás azt jelenti, hogy az ember túl sokat törődik magával? V: Mindig egyfajta belső alkudozás formáját veszi fel, az ember azt gondol­ ja, hogy mások nem veszik őt eléggé figyelembe. Nagyon fontos megérteniük a belső igazodást. Sok finom formája létezik, amiket nem veszünk észre annak ellenére, hogy teljesen kitöltik az életünket. K: Amikor arra vágyunk, hogy mások észrevegyenek, belsőleg igazodunk? V: Amikor fel akarjuk hívni magunkra a figyelmet, ugyanúgy belsőleg iga­ zodunk, mint amikor észrevétlenek szeretnénk maradni. Azok közül a pszicho­ lógiai állapotok közül, amikre a hagyományos pszichológia nem tud magyará­ zatot adni, sok az azonosulástól és az igazodástól függ. K: Miként kellene gondolkodnunk a belső igazodásról? V: Ki kell alakítaniuk egy helyes gondolkodásmódot azokban a pillanatok­ ban, amelyek mentesek az igazodástól. Ha már benne vannak a belső igazodás állapotában, akkor túl késő. Végig kell gondolniuk, milyen tipikus esetei fordul­ nak elő, mi hozza ezeket létre, majd ki kell alakítaniuk egy helyes nézőpontot, fel kell ismerniük, mennyire hasznavehetetlenek és nevetségesek. Ezután ha­ sonlítsák össze a külső igazodással, és próbálják a különbséget észben tartani, így talán eszükbe fog jutni, amikor fennáll a belső igazodás veszélye, és lehet, hogy sikerül elkerülniük. Nagyon lényeges, hogy akkor gondolkodjanak a bel­ ső igazodásról, amikor mentesek tőle, és ne indokolják meg, vagy próbálják elrejteni. K: Úgy tűnik, hogy minél többet próbálok dolgozni, annál többször igazo­ dok belsőleg. Látszólag ezzel a legnehezebb megbirkózni. V: Ha dolgoznak, nem igazodhatnak többet. Csupán az történik, hogy látha­ tóbbá válik, ami pedig azt jelenti, hogy gyengül, mert egyébként nem látnánk. Annak a ténye, hogy észreveszik, azt bizonyítja, hogy meggyengült. Ez olyan természetes illúzió, mint amikor az ember úgy érzi, hogy nem ért valamit, pe­ dig korábban nem értette. Ez az érzés azt jelenti, hogy kezd valamit megérteni. Amikor az emberben először merül fel kétség a megértését illetően, azt jelenti, hogy megértése elért egy bizonyos szintet.

131

K: Tekinthetjük az azonosulást olyan negatív állapotnak, amit csak negatív érzelmek okozhatnak? V: Nem igazán. Az azonosulás az összes negatív érzelem szükségszerű ele­ me, nem létezik azonosulás nélküli negatív érzelem. Tehát az azonosulás tanul­ mányozása és a vele való küzdelem nagyon hatásos fegyvernek bizonyul a ne­ gatív érzelmek elleni harcban. Néha nem harcolhatnak közvetlenül a negatív érzelmekkel, de ha megpróbálják megakadályozni az azonosulást, akkor ezzel meggyengítik a negatív érzelmek erejét, mert az összes erőt az azonosulásból és a képzelődésből nyerik. Tehát amikor külön választják az azonosulást és a képzelődést, akkor a negatív érzelem gyakorlatilag eltűnik, vagy mindenesetre megváltozik. K: Tehát ahhoz, hogy magukkal a negatív érzelmekkel harcolhassunk, töb­ bet kell megfigyelnünk, és azon kell dolgoznunk, hogy ne azonosuljunk erősen az érzelmekkel? V: Igen, később majd beszélünk azokról a módszerekről, amelyek segítsé­ gével harcolhatunk magukkal az érzelmekkel, mert sok adott módszer létezik, érzelmenként más és más, de először a negatív képzelődés és az azonosulás el­ len kell küzdenünk, ami igencsak hatékony eszköznek bizonyul sok szokásos negatív érzelem elpusztítására - vagy legalább is a meggyengítésükre. Ez az első lépés, mert csak akkor kezdhetünk erősebb módszereket alkalmazni, ami­ kor már bizonyos mértékig le tudjuk küzdeni az azonosulást, és amikor már megállítottuk a negatív képzelődést. Az utóbbit teljes egészében meg kell szün­ tetnünk, mert csak abban az esetben lesz értelme további módszereket tanulmá­ nyoznunk. A negatív képzelődést meg tudják állítani, már az is meggyengíti, ha tanulmányozzák az azonosulást. Meg kell próbálniuk a lehető leggyakrab­ ban elkerülni az azonosulást, és nemcsak a negatív érzelmek, hanem minden­ nek vonatkozásában. Ha kifejlesztik az azonosulás elkerülésének képességét, akkor az hatással lesz ezekre az érzelmekre, és azt veszik majd észre, hogy kezdenek eltünedezni. Az azonosulás biztosítja a légkört a negatív érzelmek számára, nélküle nem képesek életben maradni. K: Léteznek olyan szabályok vagy útmutatások, amelyekhez tarthatjuk ma­ gunkat a hétköznapi élet feltételei között? V: Próbáljanak emlékezni önmagukra, próbálják elkerülni az azonosulást. Ez azonnal éreztetni fogja a hatását a hétköznapi életben. Miből áll az élet? Negatív érzelmekből, azonosulásból, igazodásból, hazudozásból, alvásból. Az első kérdés: hogyan emlékezzünk önmagunkra, hogyan legyünk jobban tuda­ tában önmagunknak? Ha ezt megvizsgálják, látni fogják, hogy a negatív érzel­ mek jelenléte az egyik legfőbb tényező, ami gátolja az önemlékezést. Csak ak­ kor harcolhatnak a negatív érzelmekkel, ha többet emlékeznek önmagukra, és csak akkor emlékezhetnek többet önmagukra, ha harcolnak a negatív érzelmek ellen. Tehát a kettő csak együtt lehetséges. Ha ezt észben tartják, akkor minden érthetőbbé válik. Próbáljanak nem megfeledkezni erről a két egymással össze­ függő dologról. K: Adódott egy nehézség, ami nyugtalanított. Megpróbáltam emlékezni önmagamra, és ekkor, rövid időre, olyan állapotba kerültem, amelyben többé már

132

nem tudtam aggódni, ugyanakkor az értékrendem alapjában véve megválto­ zott. Maga az állapot nem tartott sokáig, de amikor a probléma újból felmerült, már veszített jelentőségéből. Nagyon nehéz visszanyernem azt az állapotot. V: Pontosan. Folytassa a megfigyelést, és meglátja, hogy létezik önben egy békés, nyugodt hely, ahol semmi sem zavarhatja - csak éppen nehéz megtalál­ ni az odavezető utat. Ha viszont többször sikerül eljutnia ebbe az állapotba, akkor néhány lépésre emlékezhet, amiket követve talán ismét eljuthat oda. De ehhez egyetlen tapasztalat nem elég, mert nem fog emlékezni az útra. Ez a bé­ kés hely nem metafora - nagyon valóságos dolog. K: Ebbe az állapotba jutunk az önemlékezéssel? Amikor emlékszem önma­ gámra, minden békésnek tűnik, és látszólag valóban tudatában vagyok önma­ gamnak. V: Igen, vehetik így is. K: Megpróbáltam újból elérni ezt az állapotot önemlékezéssel, de nem si­ került. V: Ha ismét ott találják magukat, próbáljanak emlékezni arra, hogyan jutot­ tak el, mert néha előfordul, hogy az ember megtalálja ezt a helyet, de elfelejti az odavezető utat, majd ismét rálel a helyre, és újból elfelejti az odavezető utat. Nagyon nehéz emlékezni az útra, ami erre a helyre vezet.

133

6. F E J E Z E T

A megértés, mint fő követelmény ebben a szisztémában. A megértés viszonyla­ gossága. Hogyan növelhető a megértés. Új nyelv. Helyes és helytelen hozzáál­ lások. Hozzáállások és megértés. A cél és irány szükségessége. Az embernek ne­ héz kitalálnia, hogy mit akar. Céljaink túlságosan távoliak. A jó és a gonosz. Az erkölcs és az erkölcsi érzék szükségessége. Fel kell állítani egy állandó normát a helyes és helytelen megítélésére. A lelkiismeret fejlesztése, mint a szisztéma célja. Látni az ellentmondásokat. Lökhárítók, mint a lelkiismeret fejlődésének fő akadályai. Felkészülés a lökhárítók elpusztítására. A belső harmónia hiánya és a boldogság. Meg kell teremteni egyfajta belső egyensúlyt. Viselkedésnormák az életben. Tudatosság és lelkiismeret. Hogyan ismerhető fel az igazság. Az em­ bernek őszintének kell lennie önmagához. Gépiesség.

EMLÉKEZTETNI SZERETNÉM ÖNÖKET ARRA, hogy ez a szisztéma megér­ tésen alapul. A megértésnek az első helyet kell elfoglalnia ebben a szisztémá­ ban. Minél nagyobb a megértésük, annál eredményesebb lesz a munkájuk. A megértés relatív fogalom. Mindegyik pillanatban mindenki megért vala­ mit a maga módján. De a megértés mértéke lehet nagyobb, és nagyobb és még nagyobb. Ebben a szisztémában a megértés a tudás és a létezés bizonyos szint­ jén elérhető lehetséges maximumot jelent. Általában ez a maximum túlságosan alacsony, az emberek megértése rendszerint egyetlen szobára korlátozódik, ahonnan sohasem tudnak kijutni. Viszont ezeknek az ideáknak a megértésé­ hez jócskán túl kell jutnunk ezen az egy szobán. Az amiről szeretném, ha elgondolkodnának, az egészre vonatkozik. Az emberek nem kérdezik elég gyakran, hogy „miért", vagy ha mégis, akkor az a „miért" általában nagyon kis dolgokra vonatkozik. Gondolkodniuk kellene azon, hogy miért jöttek ide, mit szeretnének ettől a szisztémától és miért, mit tanulhatnak tőle, miért létezik, miért beszélek róla, mit szeretnék ezzel elérni. Az embernek ki kell alakítania valamilyen véleményt ezekről a dolgokról, még akkor is, ha az a vélemény történetesen rossz. Majdnem az összes idea lezárva, felderítetlenül marad. Dobozok és dobo­ zok vannak, amelyeket lehet, hogy felnyitunk, elolvassuk a tartalmukat, és ta­ lán jó néhány újdonságot hozzáteszünk. De többnyire lezárt dobozokkal van dolgunk. Az egyik doboz - tudás, a másik - létezés, a harmadik - megértés és így tovább. Még csak fel sem nyitjuk őket. Először meg kell ismernünk a tartalmukat. Ebből a szempontból nem szükséges egyetlen adott kérdésre kor­ látoznunk magunkat. Ez élő szisztéma: bármivel kezdhetnek. Csak az a lényeg,

134

hogy kezdjenek valamit az ideákkal, amiket hallanak. Nem elég, ha csak ücsö­ rögnek ezeken a dobozokon. Nyissák fel a tudás és a létezés dobozát. A közöttük lévő kapcsolat a lé­ nyeges. Sok mindent már most is megérthetnek, de ezeket természetesen olyan dol­ gok veszik körül, amiket még nem értenek, de ha az érthetőekkel kezdenek, akkor számos más dolgot is megérthetnek. A megértés minden egyes pillana­ ta, minden felismerés nemcsak azt világítja meg, amin gondolkodnak, hanem számtalan, velük összefüggő dolgot is. K: A megértés pillanata egyben az önemlékezés pillanata is? V: Attól függ. Talán van közöttük kapcsolat, talán nincs. K: Önemlékezés nélkül lehetséges valódi megértés? V: „Valódi" megértés nem létezik. A megértés relatív - olyan, mint a hőmér­ séklet, lehet öt, tíz vagy tizenöt fokos. Értik már, hogy miért nem kielégítő a hét­ köznapi nyelv, miért kell megtanulnunk egy újat? Mert a hétköznapi nyelvben minden szó jelentését állandónak tekintjük. A valóságban azonban a megértés­ nek különböző szintjei vannak. Mint mondtam, megértésünk lehet jobb és még jobb. Ha pedig azt szeretnénk, hogy még ennél is jobb legyen, akkor meg kell változtatnunk a létezésünket. Ha a magasabb érzelmi központot is be tudnák vonni, akkor sokkal magasabb lenne a megértésük szintje, és még ennél is ma­ gasabb, ha működtethetnék a magasabb mentális központot. Láthatják, a definíciók ritkán segíthetnek, és tulajdonképpen csak néhány áll rendelkezésünkre. Teljesen téves az a meggyőződés, mely szerint csak ak­ kor érthetünk meg valamit, ha definiáljuk, mert legtöbbször ez lehetetlen. És az a kevés dolog, amelynek esetében lehetséges, csakis relatívan, más dolgok segítségével határozható meg. Tehát a meghatározhatatlan dolgok hatalmas tengerén csak kis szigete van azoknak, amelyek esetében lehetséges a definí­ cióalkotás. K. A megértés relatívabb, mint az önemlékezés? V: Még ha az önemlékezés jelentését állandónak is tekintjük, felmerül a kérdés: mennyi ideig tart? Még ha valaki a lehető legjobb módon is emlékszik önmagára, nagyon nagy különbséget jelent, hogy fél órán vagy öt percen ke­ resztül teszi. K. Hogyan hidalható át az önemlékezés és az önemlékezésről való gondol­ kodás közötti szakadék? Ez megértés kérdése? V: Át kell törniük egy bizonyos falat, de nem tudják, hogyan tegyék. Vala­ minek a megtanulása egy adott készség elsajátítását jelenti. Hosszú ideig nem tudják jól csinálni, ügyetlenek lesznek, majd egy nap azt tapasztalják, hogy már jól csinálják. Ugyanez a helyzet az önemlékezéssel, nem teljesen ugyanez, de elég hasonló. K: Létezik valamilyen módszer, amellyel növelhető a megértés? V: Nem csak egy, módszerek ezrei. Mindaz, amiről az első naptól kezdve be­ széltünk, módszer a megértés növelésére. De ezek közül a legelső önmagunk megfigyelése és tanulmányozása, mert ezzel fejlesztjük a felfogóképességünket. Ez az első lépés. Ha megérthetnék azokat az ideákat, amiket hallottak, akkor

135

gyarapodna a tudásuk. De csak a felszínen értik meg a dolgokat, és hiányzik önökből a vágy. Vagy lehet, hogy elég erős vágy ég önökben, de a gépezetük nem dolgozik. Gépezetünknek viszont vannak jobb részei, amelyeket jelenleg nem használunk. Ezen a helyzeten csak akkor változtathatunk, ha növeljük a tudatosságot. Ez az egyetlen járható út. K: Az segíthet, ha az emlékezetünkben megőrizzük, amit hallunk? V: Még a legjobb emlékezet sem elegendő, mert ebben a szisztémában nem az emlékezetünkkel, hanem a megértéssel emlékszünk. Sőt, az emlékezet még akár akadály is lehet. Hallanak valamit, aminek megvan a maga helye a szisz­ témában, és ha oda teszik, ahová tartozik, akkor nem fogják elfelejteni, és ott fog maradni, ha viszont csak emlékeznek arra, ami elhangzott, de nem teszik a megfelelő helyre, akkor nem lesz hasznuk belőle. Meg kell próbálniuk meg­ érteni minden apró dolgot, amit hallanak, a megértés pedig azt jelenti, hogy a helyükre teszik őket a többi idea mellé. Egy átfogó képpel kell rendelkezniük a szisztémáról, amelyben minden új dolognak megvan a saját helye - ekkor nem fogják elfelejteni, amit hallanak, és minden új megfigyelésük a helyére fog kerülni. Úgy képzeljék ezt el, mintha lenne egy rajzuk, amin nincsenek kidol­ gozva a részletek. A megfigyeléseikkel rajzolják meg a hiányzó részleteket. Ha nincs rajz, akkor a megfigyelések elvesznek. De főként a megértésüket gátló akadályokkal kell harcolniuk. Csak ezek­ nek az elmozdításával kezdhet gyarapodni a tudásuk. Azonban ezek az aka­ dályok egyénenként változnak, kivéve az általánosságban vett azonosulást és így tovább. Mindenkinek meg kell találnia a saját akadályait, látnia kell, mi áll az útjában, mi gátolja a megértésben. Amikor ezekre ráleltek, fel kell venniük velük a harcot. Azonnal nem fognak rájuk bukkanni, tehát időre van szükségük, bár lehet, hogy néhány akadály szinte már a munka legelején na­ gyon nyilvánvaló lesz. Hosszú ideig a munka egészének a megértésre kell összpontosulnia, mert ez az ember egyetlen útmutatója. A legfőbb nehézség abban rejlik, hogy még azelőtt „tenni" akarunk, mielőtt tudnánk, mit jelent „tenni". De ebben a szisztémában a megértés foglalja el az első helyet. Ami­ kor már világosabbá válnak a dolgok, sok minden más is lehetségessé válik, de addig nem. K: Azt mondta, hogy az ember csak akkor értheti meg ezt a szisztémát, ha egyenlő mértékben növeli létezését és tudását. A kettő közül a létezés fejleszté­ se nehezebb? V: Mindkettő ugyanolyan nehéz. K: De látszólag a tudás növelése könnyű. V: Nem annyira könnyű, mint gondolja, mert a megértés nélküli tudás egy fabatkát sem ér, pusztán szavakból áll. Dolgoznunk kell létezésünk megváltoztatásán, de nem úgy, ahogy a hétköz­ napi életben dolgozunk, mert akkor túl rövid lesz az élet. Tartósan csak akkor változtathatjuk meg létezésünket, ha tökéletesített iskolai módszereket alkal­ mazunk, egyébként hol ezzel fogunk próbálkozni, hol azzal, nem lesz benne semmi rendszer. Az ilyen jellegű munka első feltétele, hogy az ember semmit sem hisz el, megbizonyosodik mindenről, amit tanul, a második pedig, hogy

136

addig semmit sem tesz, amíg nem érti, miért és mi célból teszi. Tehát ez a meg­ értéstől függ, a rövidebb utak csak megértés esetén járhatók. K: Nem értem a létezés és a megértés közötti különbséget. V: Két különböző dologról van szó. A megértés a tudásból és a létezésből tevődik össze. Mi bennünk a korlátozó tényező? Kétségtelenül a létezésünk, ami a felfogóképességünket jelenti. Mi a megértés? A tudás egy darabkáját összekötjük a tudás egy másik darabkájával. Például, ha a létezés alapideáját veszik, látni fogják, hogy a megértés a létezéstől függ. Az ember különböző „én"-ekből, vagy „én"-ek csoportjaiból áll, amelyek között nincs kapcsolat. Mi­ lyen megértés lehetséges abban az esetben, ha az egyik „én" tud egy dolgot, a másik egy másikat, a harmadik pedig egy harmadikat, de ezek az „én"-ek so­ hasem találkoznak? Egyfelől úgy tűnhet, hogy az ember elegendő tudással ren­ delkezik, de mivel ezek az „én"-ek sohasem találkoznak, lehetetlen egyesíteni, amit külön-külön tudnak. Ez jellemzi a hétköznapi ember létezését, ami bizo­ nyítja, hogy jelenlegi állapotában sohasem juthat el a megértéshez. A megértés mindig azt jelenti, hogy az ember a dolgokat az egészhez viszonyítja, viszont ha nem ismeri az egészet, akkor nem tud mihez viszonyítani. Ebben a szisztémában meg kell próbálniuk megérteni a dolgokat, csak az vezethet pozitív eredményekre, amit megértenek. Abból, amit megértés nélkül tesznek, nem sokat nyernek, mert csak az értékes, amit megértenek. K: Nehezen látom be, miért nincs szükségünk hitre. Nem kellene hinnünk a szisztéma ideáiban? V: Nem, a hit nem fog segíteni. Felkészültségükre alapozva kell elfogad­ niuk, vagy elutasítaniuk az ideákat. Amikor találkoznak ezekkel az ideák­ kal, rendelkeznek bizonyos anyaggal, amelynek segítségével eldöntik, hogy elfogadják-e őket, vagy sem attól függően, hogy értik-e őket, vagy sem. Ha valaki akarja, használhatja az „elfogadás" szót, de mi a „megértés" szót alkal­ mazzuk, és annak, aki megérti a dolgokat, nincs szüksége hitre. A bevezető ide­ ákban semmi sincs, ami hitet igényelne, mert néhány esetben, mint a pszicho­ lógiai oldal, mindenről megbizonyosodhatnak, más esetekben pedig, mint a világegyetem tanulmányozása, segít a nagyságrend elve. Egyetlen olyan ideát sem találok ebben a szisztémában, ami hitet igényelne, vagy ahol a hit segítene. Éppen ellenkezőleg, véleményem szerint a hit megnehezítené a dolgokat, és nem hogy segítene, még akadályozná is önöket. K: Ha megpillantom a gépiességemet, és ellene fordulok, akkor néha meglá­ tok és megértek valami újat. Minek köszönhető ez a megértés? V: Ezt megfigyeléssel deríthetik ki. Csak akkor találhatják meg a választ, ha megfigyelik a tényeket, és látják azokat a külső és belső feltételeket, amelyek a megértést és annak hiányát kísérik. K: Az önmegfigyelésen kívül tehetünk-e még valamit, ami növeli a megér­ tésünket? V: Igen, meg kell érteniük, hogy mit tesznek és miért. Minél nagyobb a meg­ értésük, annál többet fognak kinyerni ugyanazokból az erőfeszítésekből. De a legfontosabb, hogy emlékezzenek önmagukra. Minél többször teszik, annál jobb lesz a gondolkodásuk, mert egy új gépezetet kapnak a régi helyett.

137

Ha tudatában lesznek önmaguknak, meg fogják látni, hogy nincs szükségük erre az agyra. Arra jó lesz, hogy asztalokról és székekről gondolkodjanak, de a nagyobb horderejű dolgokra jobb gépezet fog rendelkezésükre állni. K: Mi az oka annak, hogy hiába gondolkodom még a legegyszerűbb dol­ gon is, képtelen vagyok megérteni, néha pedig váratlanul világossá válik? V: Ez jellemzi a megértést - megértenek valamit, azután többé már nem ér­ tik. De ha valaminek a megértésére tett összes kísérletük kudarcot vall, akkor ne gondolkodni próbáljanak, hanem önmagukra emlékezni, vagyis próbálják előhívni az érzelmeiket, és így idővel meg fogják érteni. A megértés nem ál­ landósul azonnal, mint minden másban, itt is sok lépést kell megtenniük. Az egyik nap értenek valamit, amit a következőn nem, mert ugyanolyan körülmé­ nyek között az egyik nap lehetnek tudatosabbak, a másik nap pedig alhatnak mélyebben. Tehát lehet, hogy sok nap telik el, mire sajátjuknak tudhatják a megértést. K: Az érzelmi központon keresztül értjük meg a dolgokat? V: A megértés az összes központ egyesített funkciója. Külön-külön a köz­ pontok csak tudhatnak valamit, megértést az egyesített tudásuk eredményez. Valaminek a megértéséhez legalább három központ szükséges. K: Úgy érti, hogy meg kell értenünk a dolgok minden oldalát? V: Nem, hanem először is kell, hogy legyen valamilyen elképzelésük ar­ ról, milyen vonalon, melyik szinten, melyik egészről gondolkodnak. Ezután az egész viszonylatában kell megérteniük azt, amiről beszélnek vagy gondolkod­ nak. Csak akkor beszélhetünk megértésről, ha megtalálják ennek a dolognak a helyét, jelentését, az önmagukhoz és más dolgokhoz való viszonyát. Próbálják ki, de nehezebb lesz, mint amilyennek látszik. K: Tehát semmit sem értünk, legyen szó akármilyen egyszerű dologról is? V: Néha az egyszerű dolgokat megértjük, de ha valami egy kicsit is bo­ nyolultabb, elveszítjük önmagunkat, és nem értjük meg. Nagy dolgokat akarunk megérteni, de közben nem látjuk be, hogy valójában még a legegy­ szerűbb dolgokat sem tudjuk felfogni. Ha a legegyszerűbbekkel kezdünk, akkor fokozatosan növekedni fog a megértésünk. De ha nagy dolgokkal foglalkozunk, a kicsiket pedig nem vagyunk hajlandók megfigyelni, vagy nem akarunk gondolkodni róluk, akkor semmit sem fogunk rendesen meg­ érteni. K: Megérthetünk valamit érzelmileg anélkül, hogy intellektuálisan felfog­ nánk? Az ember néha érez olyan dolgokat, amiket képtelen megérteni. V: Akkor az érzés, nem pedig megértés. Az érzelmi megértés néha na­ gyon jó, csak éppen nem bizonyosodhatnak meg róla. De ha valamit képe­ sek megvizsgálni az egyik központ, egy másik és egy harmadik szempont­ jából, akkor valóban megértik. De még ez sem elegendő, mert tudásra is szükségük van. Csak akkor jön létre megértés, ha a két dolog kapcsolatban áll egymással. K: Hogyan válhat az intellektuális megértés érzelmi megértéssé? V: Mint már mondtam, egyetlen központ működése ritkán vezet megértés­ hez, szert tehetünk valamilyen ismeretre, vagy lehet valamilyen érzésünk, de

138

nem eredményezhet megértést, mert ahhoz több központ működése - kettő, három, négy, vagy talán még több - szükséges. K: Ellenőrizhető valamilyen módon, hogy megértettem-e valamit? V: Kérdésében nem említi, hogy minek a megértésére gondol, ami azt mutatja, hogy még maga sem érti, hogy mit kérdez, mert minden egyes megértés adott módon ellenőrizhető. Tegyük fel, hogy valaki érti, hogyan juthat el az otthonából ide, ha beül az autójába (ha van neki) és megérke­ zik, akkor az azt jelenti, hogy próbára tette a megértését. Ugyanígy minden más dolog esetében csak a gyakorlati alkalmazás mutatja meg, hogy vajon értik-e, vagy sem. K. Ha elérjük a megértés egy bizonyos szintjét, akkor több hasznunkat fog­ ja venni a világ? V: Először saját magunk hasznára kell válnunk. Ha már elértük az első szintet, akkor gondolkodhatunk a másodikról. Ha alszunk, senki sem veheti hasznunkat, még saját magunk sem. Hogyan érthetnénk meg másokat, ha még saját magunkat sem értjük? Az l-es, 2-es és 3-as számú emberek nem érthetik egymást, ezen a szinten a megértés egyszerűen véletlenszerűen következik be. Akkor kezdjük megérteni egymást, amikor a 4-es számú ember irányába moz­ dulunk el. K: Mit ért egymás megértése alatt? V: Amikor az emberek beszélnek, amikor próbálják megmagyarázni a néze­ teiket, nem érthetik meg egymást. Még elismételni sem tudják pontosan, amit hallottak, változtatnak a dolgokon. És így a félreértés egyre növekszik. Valaki előáll egy elmélettel, amire azonnal öt másik ellentmondó elmélet születik. Év­ ezredek teltek el a teremtés kezdete óta, és ez idő alatt az emberek sohasem értették egymást. Miért lenne ez most másképp? Tehát először saját magunkat kell megértenünk. Nem ismerjük fel a hely­ zetünket és a gépiességünket. Nem látjuk be, hogy a megértés hiánya törvény­ szerű. K: Hogyan érthetném meg mélyebben a gépiességemet és a tényt, hogy gépezet vagyok? V: Próbálkozás nélkül semmit sem tehetünk. Ha bizonyságot szeretné­ nek nyerni arról, hogy gépezetek-e vagy sem, próbáljanak megtenni vala­ mi olyasmit, amire egy gépezet képtelen - például próbáljanak emlékezni önmagukra. Ha sikerül, az azt jelenti, hogy nem gépezetek, ha viszont ku­ darcot vallanak, az azt bizonyítja, hogy gépezetek. Ha pedig arra a felisme­ résre jutottak, hogy gépezetek, és szeretnék megtudni, hogy vajon kikerül­ hetnek-e ebből az állapotból, akkor ismét egyetlen módszer van a kezükben - meg kell próbálniuk. K: Azt mondta, hogy csak azok érthetik meg egymást, akiknek ugyanolyan a létezése? V: Ezt egy kicsit félreértették, mert ha két embernek ugyanolyan gyenge a létezése, akkor nem fogják megérteni egymást. Az emberek közötti megértés nem attól függ, hogy egyenlő szinten van-e a létezésük, hanem hogy milyen szinten, és ez nemcsak a létezésre vonatkozik, hanem a tudásra is. A különbö-

139

ző szintek, mint az 5-ös, 6-os és 7-es számú ember, adott szinteket feltételeznek mind a tudásban, mind a létezésben. Az 5-ös számú emberek vélhetően megér­ tik egymást, a 6-os számú emberek még jobban, a 7-es számú emberek pedig tö­ kéletesen. Hozzánk viszonyítva még a 4-es számú emberek is értik egymást, mi azonban nem, vagy csak alkalomadtán egy pillanatra, a következő pillanatban pedig ismét nem értjük egymást. Az ilyen megértés megbízhatatlan. Olyanok, akik nagyon jól ismerik egymást, talán évekig is együtt dolgoznak, és adód­ nak olyan pillanatok, amikor nem értik egymást. Ezért nevezik azt, ahol élünk, vagy a körülményeinket a bábeli nyelvzavar helyének, hiszen mindannyian kü­ lönböző nyelvet beszélünk. Emiatt az igazi iskolákban először megtanulják a nyelvet, amit egymás között beszélnek, és így, ennek a nyelvnek a segítségével - ha helyesen használják - meg fogják érteni egymást. Ezért elengedhetetlen egy új nyelv. Ha nem tanuljuk meg ezt a nyelvet, vagy éppen maga a nyelv rossz, akkor mindig félre fogjuk érteni egymást. K: Lehet egy szó jelentésének különböző a minősége azoknak a szintjétől függően, akik használják? V: Igen, előfordulhat. A szavak a 4-es számú ember szintjétől kezdődően tesznek szert objektív jelentésre. Az l-es, 2-es és 3-as számú emberek teljesen szubjektívek, és a maguk módján értelmezik a szavakat. Ha viszont az embe­ rek ismerik ezt a nyelvet, vagy akár néhány kifejezését, akkor olyan szavakat használhatnának, amelyeknek mindenki ugyanolyan jelentést tulajdonít. K: Ha valaki tökéletesen megért egy szót, akkor az azt jelenti, hogy elérte a 7-es számú ember szintjét? V: Nem, nem fordulhat elő, hogy egy szót tökéletesen megértenek, egy má­ sikat pedig csak részben. Mindegyiket ismerniük kell egy adott szinten, és ak­ kor megváltozik a létezésük, és sokkal több jelentést fognak felfedezni a szavak­ ban. Tehát a nyelvük egyre bonyolultabbá és bonyolultabbá válik. És talán egy bizonyos szinten új szavakra, új formákra lesz majd szükségük, mert a régiek többé már nem lesznek kielégítőek. K: Másképp értelmezünk egy kifejezést vagy szót attól függően, hogy mi­ lyen a létezésünk szintje? Például a „szeretet" szó mást jelent az l-es számú embernek, mint a 4-es vagy 5-ös számúnak? V: Feltétlenül. Azzal már tisztában vagyunk, hogy ugyanaz a szó más jelent az l-es, mást a 2-es és megint mást a 3-as számú embernek. De az l-es, 2-es és 3-as számú emberek szintjén ez gépies abban az értelemben, hogy az embe­ rek nem változtathatnak ezen. Megértésük a szintjüktől, a képességeiktől függ, nem a dolgok jelentésétől. K: Miből állapíthatjuk meg, hogy az ember szintje megváltozott - mondjuk a 3-as számú ember szintjéről átkerült a 4-es vagy az 5-ös számú szintjére? V: Az 5-ös számú ember egy, egységes. Nem az „én"-ek állandó konfliktu­ sában él, mint mi. Öntudatos. Irányítja a magasabb érzelmi központját. Tehát ő felismeri a változást. Mások csak annyit tudhatnak róla, amennyit megmu­ tat nekik, mert az 5-ös számú ember képes irányítani önmagát. A 4-es számú ember ismeri a célját, és tudja, hogyan érheti el. Nyitott szemmel jár, míg a mi szemünk csukva van.

140

K: Mit értett az alatt, amikor az egyik előadásán azt mondta, hogy a megér­ tés mindig ugyanolyan? V: Ha az emberek elérik a legmagasabb szintet, akkor nem értelmezhe­ tik különbözőképpen a dolgokat. Ez a legmagasabb szintre vonatkozik, de mivel mi ennek elérésére törekszünk, elvnek kell ezt tekintenünk. Ha az emberek különbözőképpen értelmezik a dolgokat, akkor az azt jelenti, hogy mindannyian tévednek. Erre már most is találhatnak egyszerűbb példákat. Ha két ember igazán megért valamit, például ha valamit ugyanolyan jól csinálnak, akkor megértik egymást. De elszoktunk attól, hogy gyakorlati szempontból ítéljük meg a dolgokat, elméletben vonjuk le a következteté­ seket, szavakkal. K: Megérthetünk valamit azelőtt, mielőtt teljessé válna a megértésünk? V: Önmagunk vonatkozásában nem beszélhetünk abszolút, hanem csak relatív értékekről. A teljes megértéstől nagyon messze állunk, több vagy ke­ vesebb megértésről azonban beszélhetünk. Ha továbbra is erőfeszítéseket tesznek az önemlékezésre és az azonosulás elkerülésére, akkor nőni fog a megértésük. K: Kifejtené bővebben, mit értett az alatt, hogy a megértés a résznek az egész viszonylatában való megértését jelenti? V: Abban az esetben nem beszélhetünk megértésről, ha valaminek csak egy részét értjük meg. Az olyan lenne, mintha vakok próbálnák leírni, ho­ gyan néz ki az elefánt, és az egyik a farka, a másik a törzse és így tovább, alapján vonná le a következtetéseit. A megértés azt jelenti, hogy a részeket összekapcsoljuk az egésszel. Kiindulhatunk a részekből vagy az egészből, de akárhonnan is kezdünk, minél inkább összefüggnek egymással a dolgok, annál jobb lesz a megértésünk - már ha az összefüggések helyesek, és nem pusztán illúziók. K: Ebben a szisztémában a magasabb központjainkkal értünk meg va­ lamit? V: Nem, csak a központjaik magasabb részeivel. A magasabb központok működése magasabb tudatosságot jelent. A megértésnek azonban rengeteg kü­ lönböző szintje van, és az ember nagyon érdekes kutatásokat folytathat erről a témáról. Például, vannak olyan dolgok, amiket az egyik pillanatban nem ért, a másikban igen, majd ismét homályossá válnak. Továbbá léteznek több jelentés­ sel bíró dolgok - az Ujtestamentumban nem egy mondat ilyen. A kisdedekről szólóknak például legalább negyven különböző jelentése van, de mindet kép­ telenség észben tartani. Soha nem tudtam egyszerre három jelentésnél többet megérteni. Leírtam körülbelül húszat, de ezek csak szavak voltak. Ismernünk kell a korlátainkat. A helyes megértés helyes hozzáállást igényel. Fel kell ismernünk, hogy nincs irányításunk, gépezetek vagyunk, minden csak történik velünk. De pusz­ tán attól, hogy beszélünk ezekről a tényekről, nem fognak megváltozni. Ahhoz, hogy az ember többé ne legyen gépezet, valami más szükséges. Mindenekelőtt változtatnia kell a hozzáállásán. A hozzáállásaink - a tudáshoz, a szisztémá­ hoz, a munkához, az öntanulmányozáshoz, a barátainkhoz és így tovább - az

141

egyik dolog, amit valamelyest irányíthatunk. Meg kell értenünk, hogy bár „ten­ ni" nem tudunk, a hozzáállásainkon változtathatunk. A hozzáállások nagyon különbözőek lehetnek. Egyelőre csak kettőről beszélünk - pozitív és negatív hozzáállásról, de nem a pozitív és negatív érzelmek értelmében, hanem a gondolati központ pozitív és negatív része­ ire vonatkozóan, arról a részről, amelyik igent mond és arról, amelyik ne­ met, vagyis valaminek az elfogadásáról és elutasításáról. Ez a két legfőbb hozzáállásunk. Nagyon lényeges, hogy megvizsgáljuk a hozzáállásainkat, mert igen gyakran negatívan állunk olyan dolgokhoz, amik csak pozitív hozzáállással érthetők meg. Például előfordulhat, hogy az emberek nega­ tívan állnak valamihez, ami a munkával kapcsolatos. Ekkor elveszítik a megértésüket, amit csak akkor nyerhetnek vissza, ha változtatnak a hozzá­ állásukon. Néhány esetben pozitív, máskor negatív hozzáállásra van szük­ ség, mert gyakran a nem megfelelő hozzáállás okozza a megértés hiányát. Sok-sok olyan dolog van az életben, amit csak egy megfelelően jó negatív hozzáállással érthetnek meg, mert ha pozitívan viszonyulnak hozzájuk, ak­ kor sohasem fognak megérteni semmit. Az élet tanulmányozása kapcsán az embernek negatív megállapításokra kell jutnia, mert az életben túl sok minden működik rosszul. Ha valaki csak pozitív hozzáállások kialakítására törekszik, az éppen olyan rossz, mintha csak negatív hozzáállásai lennének. Ennek ellenére, néhányan bármit, netán mindent negatívan szemlélnek, mások pedig pozitív hozzáállásokat próbálnak kialakítani olyan dolgokkal szemben, amelyek negatív hozzáállást igényelnének. De, mint már mond­ tam, abban a pillanatban, amikor negatívan állnak olyan dolgokhoz, amik a munkával, az ideákkal, a munka módszereivel és szabályaival kapcsola­ tosak, megszűnik a megértésük, mert, képességeiktől függően, csak akkor érthetik meg ezeket, ha pozitívak. Az előbbiek azonban csak az intellektuális hozzáállásokra vonatkoznak. Az érzelmi központban található negatív érzelmi hozzáállások azonosulást je­ lentenek. K: Nem vagyok biztos abban, hogy értem, mit jelent a negatív hozzáállás. V: Gyanakvó vagy közönyös hozzáállásokról van szó - sok változata léte­ zik, néha félelemből adódó hozzáállást jelent. Tekintsék ezt az elfogadás vagy elutasítás hagyományos értelmében. K: A hozzáállás nem ugyanaz, mint az azonosulás? V: Biztosan nem. A hozzáállás nézőpontot jelent. Az ember azonosulás nél­ kül is alkothat véleményt. Nagyon gyakran az azonosulás helytelen hozzáállás eredményeként jön létre. K: Hogyan változtathat az ember a hozzáállásán? V: Elsőször is a szisztéma irányvonalait követve tanulmányoznia kell önmagát és az életet. Ez megváltoztatja a hozzáállását. Ez a szisztéma nem csupán a tudás, hanem az eltérő gondolkodásmód, vagy jobban mondva, az eltérő hozzáállások szisztémája. Ugyanakkor szükség van egyfajta érték­ rendre, meg kell érteniük, hogy a dolgoknak relatív az értéke. Egyelőre szó nincs szó arról, hogy teszünk valamit - csak tanulmányozásról beszélünk.

142

Tanulmányoznunk kell és meg kell értenünk azokat a dolgokat, amik egy­ előre pusztán szavak számunkra, és gyakran olyan szavak, amiket rossz ér­ telemben és rossz helyen alkalmazunk. Meg kell érteniük, és észben kell tar­ taniuk bizonyos alapvető törvényszerűségeket, mert akkor helyesen fognak hozzálátni a munkához. Ellenkező esetben balul fognak kiütni a dolgok. Általában három vagy négy jelenős buktató van, amelyeken csak abban az esetben juthatnak keresztül, ha megértik, és észben tartják az alapvető tör­ vényszerűségeket. K: Úgy érzem, hogy az eszemmel nagyra értékelem a szisztémát, de ho­ gyan értékelhetném jobban érzelmileg, ami ösztönözne a nagyobb erőfeszíté­ sek megtételére? V: Jobb megértéssel, és azzal, hogy megpróbál emlékezni önmagára. A meg­ értés nem lehet csak az elmében, elmagyaráztam, hogy több központ egyidejű működésének az eredménye, amelyek közül az érzelmi központ igen fontos szerepet játszik, mert a mély megértéshez érzelmi energia szükséges. K: Kifejtené bővebben, hogy miért szükséges egy adott hozzáállás valami­ nek a megértéséhez? V: Próbáljanak elgondolkodni erről, próbálják megérteni, mit jelenthet egy hozzáállás vagy vélemény, és miért szükséges. Egy a gondolkodásunkban vég­ bemenő folyamatról van szó, összekapcsoljuk a dolgokat - mindent, amit tu­ dunk, az összes ideát és elvet, amit megtanultunk -, és új nézőpontból látjuk a tényeket. Új gondolkodásmód kialakítása rendkívül nehéz feladat, mert a régit fenntartják a gondolkodásunkban kialakult régi szokások, asszociációk, hozzá­ állások, illetve maguknak a dolgoknak a befolyása. Tegyük fel, hogy adott mó­ don viszonyulnak valamihez, ami minden lehetséges eszközzel megpróbálja önökben megőrizni ezt a hozzáállást. Ha ekkor változtatnak a hozzáállásukon, ha irányítják, hatalmasat lépnek előre. K: Ázt mondta, hogy igazán csak akkor dolgozhatunk a létezésen, ha fel­ ismerjük, hogyan juthatunk el a helyes megértéshez. Azt is mondta, hogy tud­ nunk kell, hogy mit akarunk? V: Ennek számos oka van. A megértés a bennünk lévő leghatalmasabb erő, ami megváltoztathat minket. Minél nagyobb a megértésünk, annál eredménye­ sebbek lesznek az erőfeszítéseink. És azt is tudnunk kell, hogy mit akarunk - csak képzeljék el, hogy bemennek egy hatalmas áruházba, amelynek számos osztálya van. Tudniuk kell, mit akarnak vásárolni. Egyébként hogyan vehetné­ nek bármit is? Ám mindenekelőtt tájékozódniuk kell arról, hogy mi található a boltban, mert máskülönben olyan terméket kereshetnének, amit abban az áruházban nem árulnak. így közelítsék meg ezt a problémát. Mindig emlékezniük kell arra, hogy miért fogtak a munkához. A hét­ köznapi életben is megszerezhető dolgokat szeretnének, vagy valami mást? Érdemes próbálkozniuk? Itt segíthet a képzelődés képessége, amit általában rosszul használunk. Azonban végig irányítanunk kell, és nem szabad enged­ nünk, hogy magával ragadjon. Azt nevezzük képzelődésnek, ami magával ra­ gad, de ha mi irányítjuk, akkor segíthet megértenünk, hogy valami mit jelent, mit foglal magába. Tehát a képzelődést alkalmazva talán megérthetjük, hogy

143

vajon tényleg vágyunk arra, amiről azt állítjuk, hogy meg akarjuk szerezni, mert nagyon gyakran valami mást szeretnénk, vagy nem ismerjük fel, hogy az egyik dologgal együtt jár egy másik. Nem akarhatunk csupán egy valamit, ha megszerzünk egy dolgot, akkor ezzel együtt egy sor másikat is megkapunk. Csak akkor értik meg, merre haladnak, és csak akkor értik meg pontosan, ha már tudják, hogy mit akarnak. Feltétlenül tudniuk kell. Lehet, hogy a hagyo­ mányos nézőpontból nagyon irreálisnak, lehetetlennek tűnik, ennek ellenére, lehet, hogy megkaphatják. Vagy éppen ellenkezőleg, nagyon egyszerűnek és elérhetőnek látszik, mégis lehetetlen. K: Meg tudná mondani, mit tűzzünk ki célul? Úgy értem, mi érhető el a munkával? V: Altalánosságban beszélve - az egyetlen cél a létezés megváltoztatása. A tudatosság magasabb állapotait akarjuk elérni, és működtetni szeretnénk a magasabb központokat. Minden mást ezekért teszünk, ezeknek az eléréséért. Ezer olyan dolgot kell megtennünk, amik látszólag nincsenek kapcsolatban ez­ zel a céllal, de mindre szükség van, mert a normális szint alatt élünk. Először el kell érnünk a normális szintet, majd pedig meg kell próbálnunk új dolgokat és lehetőségeket kifejleszteni. Ebben senki sem segíthet, csak a saját munkájuk és megértésük. A megértéssel kell kezdeniük. Ezeknek az előadásoknak és a szisztémának az a célja, hogy növeljék a megértést. A következő lépés a saját erőfeszítéseiktől függ. A létezést csak akkor változtathatják meg, ha emlékez­ nek mindarra, ami elhangzott, és nem keresnek kifogásokat, nem hagyják ki azokat a részeket, amiket nem szeretnek. Mert ha ezt teszik, akkor helytelenül fognak viszonyulni ahhoz, amit hallanak, és, még ha emlékezni is próbálnak rájuk, az sem változtat meg semmit. K: Mit ért az alatt, hogy a normális szint alatt élünk? Mit jelent az, hogy normális? V: A normális szinten az ember képes a fejlődésre. Rendszerint az emberek ez alatt élnek. Csak a normális ember szintjétől indulhat el a fejlődés, ez alatt a szint alatt azonban számtalan további szint található. Azok, akik túlságosan azonosulnak, túl sokat hazudoznak, vagy akiket túlságosan elkábítanak a for­ mális ideák, sokkal inkább gépezetek, mint a normális emberek. A normális ember szintje már viszonylag magas állapotot jelent, mert innen el lehet moz­ dulni. K: Gyakran megpróbálok elgondolkodni azon, hogy mit is akarok, de sok minden kavarog az agyamban. V: Erről van szó. Szeretném, ha belátnák, milyen nehéz meghatározni, hogy mit akarunk. Tegyük fel, hogy kedvük szerint kiválaszthatnák azt, amit akarnak, nem tudnák, mit kérjenek. Viszont fontos, hogy megértsék és tudják, meg kell tudniuk fogalmazni. Bizonyos dolgokat biztosan nem kaphatnak meg semmilyen közönséges úton, de arra sincs garancia, hogy ezzel a szisztémá­ val megszerezhetik. Például lehet, hogy rossz a sorrend. Olyan meghatározott sorrendben szerezhetjük meg a dolgokat, amit nem ismerünk. Abban biztosak lehetnek, hogy néhány dolgot megkaphatnak, de lehet, hogy nem azt kapják, amire számítanak. És, még ha nem is kapják meg azokat a dolgokat, amit sze-

144

retnének, afelől nem lehetnek kétségeik, hogy semmilyen más módon sem kap­ hatták volna meg őket. Az a különös, hogy az emberek rendszerint nem ismerik a céljukat. Cél csak akkor fogalmazható meg, ha az ember már valamennyire ismeri a hely­ zetét, egyébként egyik célja sem lesz valóságos. Tehát javaslom, hogy gondol­ kodjanak el a céljukról: hogyan vélekedtek róla korábban, hogyan írnák le, mit szerezhet meg az ember, és mit kell próbálnia megszerezni. Olyan célokkal fölösleges törődniük, amelyekről tudják, hogy elérhetetlenek. Ha azonban egy megvalósítható célt fogalmaznak meg, akkor munkájuk tudatos, komoly lesz. Az emberek eleinte rendszerint túlságosan elvont és távoli célokat tűznek ki. A cél először olyan, mint amikor az ember éjjel egy sötét úton gyalogolva megpillant egy fényt a távolban. Ennek a fénynek az elérését tűzi ki célul, és annak az irányában indul tovább. Majd útközben, saját maga és az első fény kö­ zött, meglát egy másik fényt, és megérti, hogy először a közelebbit kell elérnie, így afelé gyalogol tovább. Bizonyos idő elteltével megpillant egy harmadikat, ismét saját maga és a fény között, amely felé éppen tart. Ez számtalanszor meg­ ismétlődik, míg végül észreveszi a hozzá legközelebb eső fényt, vagyis a célt, amit elérhet onnan, ahol van. Tehát ne legyenek túl nagy céljaik, ne tekintsenek túl messzire, nézzenek közelebbre. Nem kezdhetnek valamilyen távoli jövőért dolgozni, a holnapért dolgozzanak. Ma valamit rossznak találnak. Miért? Mert a tegnap rossz volt. Tehát ha dolgoznak azon, hogy a ma jó legyen, akkor a holnap jó lesz. És csak akkor emlékezhetnek arra, hogy mit tettek tegnap és mit tesznek ma, ha van céljuk - akkor tudni fogják, mi felel meg a céljuknak, és mi nem. Az összes cselekedetünket kétféle erő mozgatja: valami vonz, vagy taszít minket. Azt nem tudhatjuk, hogy a távoli jövőben mit szerezhetünk meg, de a jelen helyzetünket nagyon jól ismerjük. Ennek megértése egy meghatározott célt ad a kezünkbe - ki szeretnénk jutni ebből a helyzetből. Megismerhetünk önmagunkban bizonyos dolgokat, amelyektől meg kell próbálnunk megsza­ badulni. Egyértelműen meg kell fogalmaznunk, meg kell értenünk, és észben kell tartanunk a célunkat. Csak ekkor juthatunk eredményekre. Akkor viszont nem fogunk, ha minden pillanatban megfeledkezünk róla. Hogyan fogalmazhatja meg célját az, aki ráébred a helyzetére? Megérti, hogy jelen helyzetének az al­ vás a súlypontja, ezért a felébredést fűzi ki célul. Vagy meglátja a gépiességét, és az ettől való megszabadulás lesz a célja. Mindkettő ugyanahhoz a dologhoz vezet. Láthatják, ezek egyszerű és gyakorlatias célok. K: Most már nyilvánvalóbb, hogy azért nem fejlődhet az ember, mert nem akar elég erősen megszabadulni a gépiességétől. Hogyan növelhető a szabadu­ lás utáni vágy? V: Ez az egyik olyan folytonosan visszatérő kérdés, amit szinte lehetetlen megválaszolni. Próbálkozniuk kell, és össze kell hasonlítaniuk, milyenek a dol­ gok most, és milyennek kellene lenniük. Nagyobb megértésre van szükségük, és, ha teljes magyarázatot szeretnének, önemlékezésre, mert ez az egyetlen igazi vá­ lasz. Ha az önemlékezés mértéke növekszik, akkor minden más növekedni fog.

145

K: Beszélt akadályokról, amiket az embernek le kell győznie ahhoz, hogy elérhesse a célját. Olyan sokat találtam magamban, hogy nem látok lehetőséget arra, hogy bármit is megszerezhessek. V: Ez azt jelenti, hogy azonosult az akadályokkal. Meg kell érteniük, hogy mindig mozgásban vannak, sohasem maradnak egy helyben, néha közelebb jutnak a céljukhoz, máskor távolabbra kerülnek tőle. Meg kell figyelniük önma­ gukat, el kell kapniuk olyan pillanatokat, amikor közelebb állnak a céljukhoz. Ha megfogalmazzák, akkor tudni fogják, mikor állnak hozzá közelebb, és mi­ kor vannak tőle távolabb. Ha helyesen fogalmazták meg a céljukat, akkor nem lehetnek mindig ugyanolyan távolságra tőle. K: Azonnali eredményekért dolgozom. Ez egy rossz cél? V: Nem az számít, hogy jó-e vagy rossz: a kérdés az, hogy ismerik-e. A célnak mindig a jelenben kell lennie, és a jövőre kell vonatkoznia. Ha nincs célunk, akkor semmilyen eredményt nem érhetünk el, nem tehetünk erőfeszíté­ seket, nem hozhatunk döntéseket. K: Honnan tudhatjuk, hogyan tegyünk nagy erőfeszítéseket? V: Tegyenek kicsiket. A nagy erőfeszítések a körülményeken, a helyzetü­ kön, a megértésükön, sok mindenen múlnak. Nem kezdhetnek mindjárt velük. Először kis erőfeszítéseket kell tenniük, például meg kell próbálniuk emlékez­ ni önmagukra, vagy naponta háromszor megállítani a gondolataikat. Ezek meglehetősen kis erőfeszítések, de ha rendszeressé teszik őket, akkor lehet, hogy adódik egy pillanat, amikor lehetőség nyílik vagy szükség lesz egy nagy erőfeszítésre, és akkor meg tudják majd tenni. K: Amikor elkezdtem az előadásokra járni, hatalmas céljaim voltak, amik mostanra igencsak összementek. V: Igen, amint az ember dolgozni kezd, céljai rendkívül összezsugorodnak. Kezdetben hatalmasak, mint egy luftballon, majd olyan apróvá válnak, hogy akár zsebre is teheti őket. K: Feltételezem, hogy jelen állapotunkban nem láthatjuk tisztán a helyes és helytelen közötti különbséget. V: Éppen ellenkezőleg: helyesen megítélhetjük, és meg is kell tennünk. A helytelen vagy gonosz attól a pillanattól válik érthetővé, amikor már látjuk az irányt, ami felé haladni szeretnénk. Amíg nem vagyunk tisztában az iránnyal, addig nincs jelentősége a gonosznak, mert nem létezik. K: Irány alatt célt ért? V: Igen. A cél irányt, meghatározott irányvonalat jelent. Ha az a célom, hogy innen hazajussak, akkor, ha jobbra fordulok, helyesen cselekszem, ha pe­ dig balra, helytelenül. Erre alapozva állíthatjuk fel a jó és gonosz elvét. Csak azután definiálhatjuk a jót és a gonoszt, vagy a helyest és helytelent, miután megfogalmaztunk egy célt vagy irányvonalat. Ekkor minden, ami szemben áll a célunkkal vagy eltávolít tőle, helytelennek tekinthető, ami pedig segíti, he­ lyesnek. A célnak személyesnek kell lennie. Ha a fejlődés lehetőségeivel függ össze, akkor a szisztémától választ kaphatunk arra, hogy miből állnak ezek a lehetőségek. Ha pedig megértik, hogy a gépiesség gátolja, a tudatosság pedig segíti önöket céljuk elérésében, akkor ebből az következik, hogy a tudatosság

146

a jót, a gépiesség pedig a rosszat képviseli. Tehát a szisztémában a „jó" és „go­ nosz" szavakat a „tudatos" és „gépies" helyettesíti. Ezek kiválóan alkalmazha­ tók bármilyen gyakorlati célra. Ha felmerültek még további kérdések, akkor folytathatjuk ezt a témát. Azonban mindig tartsák észben a következő gyakorlati meghatározást, mert ez az egyetlen biztos talaj, amire támaszkodhatunk: az a jó nekünk, ami segíti a fejlődésünket, a felébredésünket és a gépiesség elleni küzdelmünket, ami pe­ dig a gépies hajlamainkat támogatja, megakadályozza, hogy változzunk, gátol­ ja a fejlődésünket, rossz nekünk. Ha ezzel a meghatározással kezdünk, akkor később majd sokkal több szempontot találunk, amelyek alapján különbséget tehetünk. K: Minden, ami gépies, gonosz? V: Nem szükségszerűen az, de a gonosz nem lehet tudatos, csak gépies. Tegyék fel maguknak a kérdést: lehet tudatos a gonosz bennem? Minden más pusztán filozófia. Ha van valami, amit saját szubjektív nézőpontjukból jónak tekintenek, és valami olyasmit próbálnak megtenni tudatosan, amit rossznak, azt fogják tapasztalni, hogy vagy képtelenek megtenni, vagy többé már nem találják élvezetesnek. Ugyanígy, tudatosan, azonosulás nélkül nem válhatnak negatívvá. A negatív érzelmek a gonosz legjobb vezetői, mert a bennünk talál­ ható leggépiesebb dolgokhoz tartoznak. K: Az embernek sok olyan dolgot meg kell tennie az életben, ami összeüt­ közésbe kerül a céljával. V: Miért? Azt mondhatják, hogy sok minden nincs összhangban a céljuk­ kal, de azt nem látom be, miért kellene megtenniük a céljukkal szembenálló dol­ gokat. A legrosszabb, ami történhet, ha megteszik azokat a dolgokat, amikre a hétköznapi életben rákényszerülnek, hogy az idejüket vesztegetik. Ám van temérdek dolog, amit az embernek nem kell megtennie, és ezek súlyosabb követ­ kezményekkel járnak, mint azok, amelyek pusztán az idejét pocsékolják. Az elkerülhetetlen dolgokat mindig felhasználhatják a munkára. A képzelődés, a negatív érzelmek és így tovább sokkal rosszabbak. Ezeket elkerülhetnék. Azok a dolgok, amiket kénytelenek vagyunk megtenni, nem akadályozzák a mun­ kát. Viszont számos elkerülhető dolgot megteszünk, ami meghiúsítja. Azok a cselekedetek, amelyek kétségkívül szemben állnak a célunkkal, csak gépiesek lehetnek, és sok közülük megakadályozza, hogy a célunk felé haladjunk. K: A tudatosság elérésének az a célja, hogy az ember teljes mértékben irá­ nyítsa a gépezetét, vagyis, a tudatos ember számára nem létezhet semmi olyas­ mi, ami gépies? V: Ne törődjenek a tudatos emberrel. A gonoszt csak saját maguk vonat­ kozásában érthetik meg - minden más túlságosan általános. Olyan tulajdon­ ságokat és hajlamokat fedeznek fel önmagukban, amelyek szemben állnak a tudatossággal, erősítik az ellenállást. Ez a gonosz önökben található. Meg fog­ ják látni, hogy a gonosz csakis gépiesen nyilvánulhat meg. Ennek tökéletes megértéséhez hosszú időnek kell eltelnie. Egyelőre gyakran tévedhetnek. Le­ het, hogy gonosznak tekintik azt, ami nem az, vagy éppen valamilyen gépies dolgot tudatosnak vélnek.

147

K: Könnyen elkövethetünk valami rosszat abban az esetben, ha a nevelte­ tésünknek megfelelően, gépiesen cselekszünk? Jobb lenne, ha éppen ellenkező­ leg cselekednénk? V: Az ugyanolyan gépies lenne, mert pusztán annyit tennének, hogy az egyik gépiességet szembeállítanák a másikkal. Az nem feltétlenül helyes, ha valami olyat tesznek, ami ellenkezik a megszokottal. Emellett, szó sincs arról, hogy minden, amit önöknek tanítottak, vagy amihez hozzászoktak, rossz. Ez így túl egyszerű lenne. Figyeljék meg a cselekedeteiket, és látni fogják, hogy azok a dolgok, amik megtörténnek, vagy amiket hagynak megtörténni, lehet­ nek jók, vagy rosszak. Ha azonban tudatosak lennének, választhatnának, ak­ kor teljesen más helyzetben lennének. K: A hagyományos viselkedési normákat kell követnünk, vagy újakat kell találnunk? V: Nagyon gyakran azért mentjük fel magunkat a hagyományos normák alól, vagy azért keresünk kifogásokat ellenük, mert azt gondoljuk, hogy újakra van szükségünk. Az új normák felállításának folyamata során elérkezik egy pillanat, amikor semmilyen sem áll a rendelkezésünkre. Meg kell tehát érteni­ ük, hogy a hagyományos normákat kell követniük egészen addig, amíg újak nincsenek. Ha a hagyományos erkölcsi szabályok lényegét nézik, semmi olyat nem találnak, ami különösebben eltérne a szisztéma tanításától. Vegyük pél­ dául az emberi kapcsolatok hagyományos szabályait. Nagyon egyszerűek: ne tégy olyat másokkal, amit önmagáddal sem tennél. Ez igen logikus és világos, és teljesen elfogadott a szisztémában. K: Nem nekünk kellene rájönnünk, mi a jó és rossz ahelyett, hogy mások mondanák meg? V: Hogyan állapíthatnánk meg magunktól? Az emberek a világ teremtése óta keresik erre a választ, és még nem találták meg. Ha az ember erre magától rájöhetne, akkor mindenre megtalálhatná a választ. Nem, ezt meg kell tanulni­ uk, csak úgy, mint más dolgokat is. Csak attól fogva lesz helyes értékrendjük, ítélkezhetnek és mérlegelhetnek, amikor már ismerik az önemlékezés értékét. K: Sok olyan dolgot teszünk szándékosan, amiről tudjuk, hogy helytelen, de nem vagyunk elég erősek ahhoz, megállítsuk. V: Természetesen, hiszen ha mindenben gépiesek, akkor egyetlen dolog te­ kintetében nem válhatnak tudatossá. Emellett, a szándékosság nem jelent tuda­ tosságot, a dolgok csak történnek. Ha minden történik, akkor ez alól nem lehet kivétel, mindennek történnie kell. K: Létezik sajátosan erre a szisztémára jellemző erkölcsi norma? V: Természetesen, de, mint már mondtam, ennek a szisztémának kapcsán ezt nagyon könnyű megérteni. A gépiességnek a tudatossághoz való viszonyá­ ról van szó, ami azt jelenti, hogy bizonyos dolgok gépiesek, és annak is kell maradniuk, más dolgoknak, amelyek jelenleg gépiesek, pedig tudatossá kell válnia. Tudják, a helyes és helytelen, illetve a jó és gonosz megkülönböztetése az egyik legnehezebb dolog. Az agyunk nincs hozzászokva, hogy a tudatosság viszonyában gondolkodjon erről. Egy a dolgoktól független, örök érvényű defi-

148

níciót szeretnénk, amit elfogadhatunk, amire emlékezhetünk, és amit követhe­ tünk, de közben nem látjuk be, hogy ilyen definíció nem létezik. A cselekedetek belső minősége határozza meg a dolgokat. Nagyon hasznos, ha elgondolkodnak azon az elképzelésen, mely szerint a jó és a rossz a tudatossággal és a gépiességgel kapcsolatos, különösen akkor, ha sike­ rül megfelelő analógiákat találniuk. Nem csupán azért, mert egyfajta határozott megértést ad, hanem azért is, mert ha erre és a szisztéma hasonló ideáira összpon­ tosítják a figyelmüket, akkor a számunkra lehetséges legmagasabb szinten tartják, vagyis a központok gondolati részeiben. Hiába gondolkodnak az ilyen dolgokról a központok alacsonyabb, gépies részeivel, nem lesz semmi eredménye. Ahhoz, hogy eljuthassunk valamilyen megértésre, működnie kell a központok gondolati részeinek, és nem csak egynek, hanem egyidejűleg kettőnek vagy háromnak. Mi az erkölcs? A viselkedés szabályainak megértése? Az nem tekinthető er­ kölcsnek, ha mint egy vadember, azt mondjuk: „Ha te lopsz tőlem, az rossz, de ha én lopok tőled, az jó", ez csupán civilizálatlan viselkedés. Erkölcsről akkor kezdhetünk el beszélni, amikor az ember saját cselekedetei tekintetében érzi, hogy mi a jó és a rossz, és képes feladni azt, amit rossznak tekint, és megtenni azt, amit jónak. Mi a jó? És mi a rossz? Általában, ennél az első szintnél, az ember az erköl­ csi elveket vallási, filozófiai vagy tudományos ideáktól kölcsönzi, vagy egysze­ rűen elfogadja a hagyományos tabukat. Úgy véli, hogy néhány dolog jó, más dolgok pedig rosszak. De ez szubjektív erkölcs, amelyben a jó és gonosz értel­ mezése teljesen viszonylagos. Az összes országban, minden korban elfogadtak bizonyos erkölcsi kódexeket, amelyek megkísérelték megmagyarázni, mi a jó és mi a rossz. De ha megpróbáljuk összehasonlítani a létező elméleteket, azt látjuk, hogy ellentmondanak egymásnak, és maguk is tele vannak ellentmon­ dásokkal. Nem létezik általános erkölcs, még keresztény erkölcs sem. A keresz­ tény erkölcs például azt mondja, ne ölj, de ezt senki sem veszi komolyan. Sok erkölcs alapjául a gyilkolás szolgált. Az első előadáson például már beszéltem arról, hogy néhány országban a vérbosszú elutasítását az egyik legerkölcstelenebb dolognak tartják. Hogyan lehetséges, hogy az egyik esetben az ember öl­ het, a másikban pedig nem? Minden, amit a hagyományos erkölcsről tudunk, tele van belső ellentmondásokkal. Ha tehát elgondolkodnak erről a problémáról, megértik, hogy az erkölcsi rendszerek és tanítások százai ellenére, az ember nem tudja megmondani, mi helyes és helytelen, mert az erkölcsi értékek változnak, nincs bennük semmi állandó. Ugyanakkor az emberek két kategóriába sorolhatók annak alapján, hogy miként viszonyulnak a helyes és helytelen ideájához. Vannak olyanok, akik egyáltalán nem érzik a helyes és helytelen közötti különbséget, az ő esetük­ ben az erkölcsi érzéket a kellemesnek és kellemetlennek, a jövedelmezőnek és nem jövedelmezőnek az elkülönítése helyettesíti. Mások pedig érzik, mi helyes és helytelen, de ténylegesen nem tudják, hogy mi helyes és helytelen. Az első kategóriába tartozó embereket nem érdekelheti a szisztéma, nem nekik való. Azok viszont, akik a második kategóriába sorolhatók, lehet, hogy érdeklődést tanúsítanak iránta.

149

Már az elején meg kell érteniük, hogy az ember csak akkor kezdhet a mun­ kához, ha valamennyire érzi a helyes és helytelen közötti különbséget, ellenke­ ző esetben reménytelen a helyzete. Emellett, eléggé szkeptikusan kell hozzáállnia a hagyományos erkölcshöz, és meg kell értenie, hogy a hagyományos erkölcsi elvek a szokásoknak, a helynek és a korszaknak megfelelően állandó­ an változnak, így semmi sem lehet bennük egyetemes vagy tartós, viszont szük­ ség van a helyes és helytelen objektív megítélésére. Ha ezeket megérti, akkor minden egyes dolog esetében megtalálja azt, amire alapozva különbséget tehet jó és rossz között, mert, ha a kiindulási pontja helyes, akkor fel fogja ismerni, hogy léteznek olyan adott normák, amelyeket követve a jó és a rossz többé már nem lesz viszonylagos, hanem örök érvényűvé válik. Az egésznek az a lénye­ ge, hogy helyes hozzáállással, helyes nézőpontból induljon ki, máskülönben semmit sem fog találni. K: Hogyan bízhatunk meg a saját erkölcsi érzékünkben? V: Az erkölcsi érzék ott van, nem lehet benne megbízni, vagy nem megbíz­ ni. Tehát nem ez itt a kérdés. Az ember csak egy adott dolog kapcsán tétováz­ hat, vagy kételkedhet. Természetesen tudás, fejlődés, tudatosság nélkül nem ítélheti meg határozottan, hogy valami helyes vagy helytelen, de lehet, hogy már ez irányba halad. Az erkölcs mindig változik, az erkölcsi érzék azonban állandó. Azokkal nem érdemes foglalkozni, akikből hiányzik az erkölcsi érzék. De az csak egy dolog, ha valaki érzi a helyes és helytelen közötti különbséget. Nem mindegy, hogy miként értelmezi ezeket az ideákat, milyen tartalommal bírnak számára. Előfordulhat, hogy két ember nagyon erősen érzi, hogy mi he­ lyes és mi helytelen, de amit az egyik helyesnek ítél, azt a másik helytelenek. Maga az érzés még nem feltételezi, hogy az értelmezés is jó, tehát hiába érzi va­ laki, hogy mi helyes és helytelen, lehet, hogy téves elképzelései vannak erről. K: Az tehát a mérvadó, hogy valami segít-e, vagy akadályozza a tudatos­ ságot? V: A helyes és helytelen megállapításához szükségünk van egy szisztémá­ ra. Szisztéma nélkül (nem erre a szisztémára gondolok, de az embernek rendel­ keznie kell egy szisztémával) nem ítélhetjük ezt meg. Ez a szisztéma abból indul ki, hogy az ember elérheti az objektív tudatos­ ságot, amit a szisztéma olyan állapotként jellemez, amelyben megismerhető az igazság. Ha az objektív tudatosság elérésekor ismerhetjük az igazságot, akkor azt is tudni fogjuk, hogy mi helyes és helytelen. Következésképpen, ugyanaz az út vezet az objektív tudatossághoz, mint ami a helyes és helytelen megérté­ séhez. Mivel nem vagyunk az objektív tudatosság állapotában, mindent, ami segíti fejlődésünket, helyesnek és jónak tekintünk, és mindent, ami gátolja, helytelennek és rossznak. Szokványos megértésünk szerint az objektív igazság inkább az élet intellek­ tuális oldalára vonatkozik, de lehet, hogy valaki a vallási, erkölcsi, esztétikai és így tovább, oldal vonatkozásában is meg szeretné találni. A szisztéma rávilágít arra, hogy e tekintetben az l-es, 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os és 7-es számú embe­ rek különböző helyzetben vannak. Van l-es, 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os és 7-es számú vallás, és ugyanígy hét különböző erkölcs létezik. Ez nem azt jelenti,

150

hogy ezek közül egyik is rossz lenne, hanem azt, hogy az egyik nem adhat magyarázatot a másikra. Például Krisztus nem prédikált az inkvizícióról, és az nem Krisztus hibája, ha az l-es, 2-es és 3-as számú emberek bűnös céljaik érde­ kében elferdítették a tanítását. Mivel l-es, 2-es és 3-as számú emberek vagyunk, sok dolog esetében nem találhatunk nyilvánvaló jeleket, amelyek alapján eldönthetnénk, hogy valami segíti, vagy akadályozza a tudatosság fejlődését. Tehát más elvek után kell néznünk, amiket csak akkor találhatunk meg, ha a viselkedés konkrét eseteit vizsgáljuk. A szisztémában sok minden van, amelynek segítségével az ember eldöntheti, hogyan tekintsen egyik vagy másik dologra. K: Gondolja, hogy idővel új hit vagy erkölcs fog születni ebből a szisztémá­ ból? V: Ebből a szisztémából? Nem. Ön egy teljesen más dologról beszél. Ezeket az ideákat nem a tömegeknek, nem a többségnek szánták. Nem szabad megfe­ ledkezniük arról, hogy ez iskolai tanítás, és iskolai tanítás csak iskolák számára létezhet. Kedvező körülmények között az iskolák talán terjeszkedhetnek, de az nem ugyanaz, mint egy vallás megjelenése és elterjedése. A szisztéma célja, hogy felébressze az emberben a lelkiismeretet. A lelkiis­ meret egy bizonyos képesség, amely minden normális emberben megtalálható. Valójában a tudatosság egyik megnyilvánulása azzal a különbséggel, hogy a tu­ datosság inkább a gondolati, a lelkiismeret pedig az erkölcsi oldalon működik: a lelkiismeret segít az embernek felismerni, hogy viselkedésében mi tekinthető helyesnek és helytelennek. A lelkiismeret olyan állapot, amelyben az ember semmit sem rejthet el önmaga elől. Ezt az állapotot ki kell fejlesztenie. A lel­ kiismeret és a tudatosság fejlődése egymással párhuzamosan és egyidejűleg folyik. Azt nem mondhatjuk, hogy nincs lelkiismeretünk, tehát nem valami olyasminek a speciális kifejlesztéséről van szó, ami hiányzik belőlünk. Csak­ hogy az életben a lelkiismeret a színfalak mögé szorul, nagyon mélyen el van temetve és alszik. A hétköznapi életben is felébredhet egy pillanatra, olyankor viszont - különösen eleinte - mindig szenvedést okoz, mert nagyon kellemet­ len tapasztalat szembesülnünk az igazsággal önmagunkról. A lelkiismeret ugyanúgy viszonyul az érzelmekhez, mint a tudatosság az ideákhoz. Talán könnyebben megértik, mi a lelkiismeret, ha a tudatosság és lelkiismeret szavak etimológiai jelentésére gondolnak. A tudatosság az összes tudás együttvéve. De erről nem beszélhetünk, mert túlságosan magas szintet jelent, csak arról az összes tudásról beszélhetünk, amellyel egyazon témát il­ letően rendelkezhetünk. A tudatosságnak kapcsolódnia kell az öntudatosság­ hoz, tehát a tudatosság önmagunk összekapcsolva mindazzal, amit egy adott dologról tudunk. A lelkiismeret ugyanez, csak az érzelmek viszonyában. Ha egy pillanatra felvillan a lelkiismeretünk, akkor egyszerre érezzük mindazt, amit valakiről vagy valamiről valaha éreztünk. Ha egyidejűleg érezhetnénk mindazt, amit egy személlyel, országgal, házzal, könyvvel vagy bármi mással kapcsolatban valaha is éreztünk, akkor az azt jelentené, hogy egy pillanatra felébredt a lelkiismeretünk, és ekkor meglátnánk, milyen ellentmondásosak az érzelmeink. E nélkül a tapasztalat nélkül az ember el sem tudja képzelni,

151

milyen sok különböző érzelme lehet. A lelkiismeret állapotában egyidejűleg látjuk az összes érzelmünket, ezért olyan kellemetlen. A lelkiismeretet nem olyan nehéz felébreszteni, de mivel túlságosan kényelmetlen lenne a jelenléte, különféle módszerekkel alvásban tartjuk. Ilyen például a képzelődés, a negatív érzelmek, az önigazolás és így tovább. K: Azt mondta, hogy a lelkiismeret azt jelenti, hogy egyidejűleg érezzük az összes érzelmünket. Nem igazán értem, hogyan tehetnénk ezt meg. V: Nem, én ilyet sohasem mondtam. Azt mondtam, hogy abban a pillanat­ ban, amikor felébred a lelkiismeretük, akár szeretnék, akár nem, egyszerre fog­ ják érezni mindazt, amit valaha éreztek ugyanarról a dologról. De nem ez a lel­ kiismeret definíciója. A lelkiismeret az, amikor az ember érzi az igazságot egy adott dolog kapcsán. Mint mondtam, ugyanaz, mint a tudatosság, csak nekünk tűnik másmilyennek. Szubjektívak vagyunk, tehát szubjektív nézőpontból lát­ juk a dolgokat. Amikor a tudatosságra gondolunk, egyfajta erő, energia vagy állapot jut az eszünkbe, ami az intellektuális felfogóképességgel kapcsolatos. Ugyanez az energia, ugyanez az erő nyilvánulhat meg az érzelmeken keresztül, és ez megtörténhet teljesen hétköznapi emberekkel szokványos feltételek mel­ lett. Néha az ember ráérezhet az igazságra - némelyek jobban, mások kevésbé. Ez a lelkiismeret. A tudatosság hiánya, az önemlékezés hiánya valamint olyan dolgok, mint például az azonosulás és a képzelődés, elzár minket a lelkiisme­ ret pillanataitól, amelyek egyébként nagyobb valószínűséggel jelennének meg. Próbáljanak így gondolkodni erről. Az ellenmondások látása és a lelkiismeret kapcsolatban áll egymással, de a két dolog nem ugyanaz, és ha nem különböz­ tetik meg őket, akkor sehová sem fognak eljutni. A jelen állapotunkban elérhető tudatosság nem nyilvánulhat meg a gon­ dolati központon keresztül, mert többnyire csak a gondolati központ formális része működik, ami nem elég gyors. Időnként azonban megnyilvánulhat az érzelmi központon keresztül, és akkor, mint mondtam, lelkiismeretnek nevez­ zük. A tudatosság megnyilvánulásához hosszú felkészülés, szellemi képessé­ gek és ezekhez hasonló dolgok szükségesek, de a lelkiismeret gyakrabban és kisebb nehézséggel működik, mint a teljes tudatosság. A teljes tudatossághoz nagy tudás szükséges, tudás, ami azzal kapcsolatos, hogy az ember ráébred a létére. Ennek a felismerésnek azonban tartósnak kell lennie, nem elég, ha ma felismerik, holnapra pedig már meg is feledkeznek róla. Kezdetben, amikor felébred a lelkiismeretünk, ellenünk fordul, és látni kezd­ jük az összes bennünk lévő ellentmondást. Ezek rendszerint láthatatlanok ma­ radnak, mert mindig az egyik vagy másik kis részünkben tartózkodunk. A lelki­ ismeret azonban képes felülről szemlélni a dolgokat, és megmutatja, hogy itt ezt éreztük, ott azt, amott ismét teljesen mást, mindezt ugyanarról a dologról. Ami például a munkát illeti, fel kell ismernünk, hogy az egyik pillanatban így érzünk iránta, a másikban úgy, a harmadikban pedig ismét teljesen más­ képp. És sohasem érezzük mindezt egyszerre. Ha egyszerre éreznénk mindazt, amit valaha is éreztünk a munkával kapcsolatban, rendkívül megdöbbennénk. Az lenne a lelkiismeret. Egész életünknek, a megszokott gondolkodásmódunk­ nak egyetlen célja van - elkerülni a sokkokat, a kellemetlen érzéseket, az ön-

152

magunkkal kapcsolatos kellemetlen felismeréseket. És főként ez tart minket alvásban, mert csak akkor ébredhetünk fel, ha nem félünk: bátran szembe kell néznünk az ellentmondásainkkal. Még ha teljesen el is tekintünk a lelkiismeret kérdésétől, fontos megfigyel­ niük, hogy amikor erős érzelmeik vannak (ez gyenge érzelmekre nem vonat­ kozik), amikor valami erős érzelmeket vált ki önökből, gyakorlatilag biztosak lehetnek abban, hogy egy másik pillanatban másképp fognak érezni ugyanar­ ról a dologról. Ha ezt önmagukban nem látják, akkor próbálják megfigyelni másokban. Ha felismerik ezeknek az ellentmondásos érzelmeknek a létezését, akkor ezáltal megérthetik a gépiességüket és azt, hogy nem értik önmagukat - nincs önismeretük. Milyenek lehetünk addig, amíg különböző időpontokban más-más érzelmeink vannak? Az egyik pillanatban bizalmat érzünk, a követ­ kezőben gyanakszunk, az egyik pillanatban szeretünk, a másikban gyűlölkö­ dünk. Tehát a cél az, hogy egyszerre érezzük ezeket az ellentétes érzelmeket, mert máskülönben sohasem fogjuk ismerni önmagunkat. Ha mindig csak egyfélét érzünk, a többire pedig nem emlékszünk, akkor az azt jelenti, hogy azonosultunk azzal az érzelemmel. Amikor megjelenik egy új érzelem, akkor elfelejtjük az elsőt, ha feltűnik egy harmadik, akkor elfelejtjük az első kettőt. Életünk nagyon korai szakaszában az utánzás és egyebek segítségével megta­ nuljuk, hogy egyfajta képzelet szülte állapotban éljünk, ami védelmet biztosít a kellemetlenségekkel szemben. Tehát az emberek kifejlesztik magukban azt a képességet, hogy egyszerre csak egy érzelmet lássanak. Jusson eszükbe, hogy dolgozniuk kell. Emlékezzenek önmagukra, amikor más és más hangulatban vannak. Próbálják ezeket összekapcsolni, és meg fog­ ják érteni, miről beszélek. K: Ezek a bennünk található különböző részek megnyilvánulnak valaho­ gyan? V: Mint mondtam, egyszerre csak egy. Például az egyik pillanatban sze­ retünk valakit, a következőben pedig a halálát kívánjuk. Ezt azonban nem vesszük észre. De azért néha adódnak olyan pillanatok, amikor egyszerre érez­ zük mindazt, amit valaha is éreztünk ugyanazzal a dologgal kapcsolatban. Azonban várnunk kell addig, amíg ráérzünk ezeknek a pillanatoknak az ízére, mert csak akkor juthatunk közelebb a lelkiismeret megértéséhez. A lelkiisme­ ret lehet nagyon erős és egyértelmű. A legtöbb esetben azonban alszik, hiszen miután a legtöbb ember alszik, semmi sincs bennük ébren. Tehát fel kell ébresztenünk a lelkiismeretet. Bizonyos esetekben meg kell tanulnunk érzelmileg felismerni az igazságot, és ez csak akkor lehetséges, ha nem félünk szembenézni a bennünk található ellentmondásokkal. Speciális berendezéseink vannak annak megakadályozására, hogy lássuk ezeket az ellentmondásokat. Ezeket a berendezéseket lökhárítóknak nevezzük. A lökhárítók speciális elrendezések, vagy ha úgy tetszik, egyfajta speciális kép­ ződmények, amelyek meggátolják, hogy lássuk az igazságot önmagunkról és más dolgokról. Egyfajta gondolatmentes részekre osztanak bennünket. Lehet, hogy sok egymásnak ellentmondó vágyunk, szándékunk, célunk van, és ezt nem vesszük észre, mert olyan lökhárítók választják el őket egymástól, ame-

153

lyek megakadályozzák, hogy az egyik részből a másikba tekintsünk. Amikor az egyik részben tartózkodnak, azt tekintik az egésznek, ha pedig átmennek egy másikba, arról gondolják, hogy ez az egész. Ezeket a berendezéseket azért nevezik lökhárítóknak, mert letompítják az ütközéseket, éppen úgy, mint a vas­ úti kocsik esetében. De az emberi gépezetben még ennél is többet tesznek: meg­ akadályozzák, hogy az ember lássa a dolgokat, tehát egyben szemellenzőként is működnek. Azok, akik igazán erős lökhárítókkal rendelkeznek, sohasem lát­ ják a dolgokat, ha meglátnák, mennyire ellentmondásosak, képtelenek lenné­ nek megmozdulni, mert nem bíznának önmagukban. Ezért nélkülözhetetlenek a gépies életben a lökhárítók. Az előbb említett szélsőséges esetek helytelen fejlődésre utalnak, de még a hétköznapi emberekben is, egyik vagy másik vo­ nalon, mindig találhatók mélyen elrejtett lökhárítók. K: Ha észreveszünk önmagunkban egy lökhárítót, akkor megszabadulha­ tunk tőle valahogyan? V: Először látniuk kell, addig semmit sem tehetnek. Az pedig, hogy miután meglátták, tudnak-e tenni valamit, a lökhárító méretétől és -még számos más tényezőtől függ. Néha elő kell venniük egy kalapácsot, és össze kell törniük, máskor elég, ha fényt vernek rá, és már el is tűnik, mert a lökhárítók nem szere­ tik a fényt. Amikor a lökhárítók kezdenek eltűnni és meggyengülni, működés­ be lép a lelkiismeret. A hétköznapi életben elnyomják a lökhárítók. K: Kifejtené bővebben, mit ért lökhárítók alatt? V: Nagyon nehéz őket leírni vagy meghatározni. Mint mondtam, egyfajta vá­ laszfalak, amelyek megakadályozzák az önmegfigyelést. Az ember különböző­ képpen állhat érzelmileg ugyanahhoz a dologhoz (a lökhárítók mindig érzelmi hozzáállásokra vonatkoznak) reggel, délben és este anélkül, hogy észrevenné. Vagy más és más körülmények között eltérő véleményei lehetnek, amelyeket a lökhárítók falakként választanak el egymástól. Általában mindegyik lökhárító valamilyen téves feltételezésen alapul, amit az ember önmagáról, a képessége­ iről, a benne lévő erőkről, a hajlamairól, tudásáról, létezéséről, tudatosságáról és így tovább alkotott. Mivel ezek nem változnak, eltérnek a szokványos téves elképzelésektől, adott körülmények között az ember mindig ugyanazt érzi és látja, és meg kell érteniük, hogy az l-es, 2-es és 3-as számú emberben semmi sem lehet maradandó. Csak azért van esélye a változásra, mert semmi sem ál­ landó benne. A vélemények, előítéletek, az előre kialakított nézetek még nem lökhárítók, de amikor rögzülnek, állandósulnak, és mindig ugyanazt a trükköt alkalmazva zárják el szemünk elől a dolgokat, akkor lökhárítókká válnak. Ami­ kor az emberben kialakul valamilyen végleges helytelen hozzáállás, ami téves ismereteken, a központok helytelen működésén, negatív érzelmeken alapul, amikor mindig ugyanazzal mentegetőzik, akkor lökhárítókat készít elő. Ami­ kor pedig egy lökhárító kialakul, és tartóssá válik, megállít minden lehetséges fejlődést. Ha pedig a lökhárítók továbbfejlődnek, rögeszmékké, fixa ideákká válnak, és az már elmezavar, vagy annak a kezdete. A lökhárítók sokfélék lehetnek. Például ismertem valakit, aki nagyon érde­ kes lökhárítóval rendelkezett. Ha valami rosszat tett, mindig azt mondta, hogy szándékos volt, egyfajta kísérlet. Ez nagyon jó példa a lökhárítóra. Egy másik

154

embernek az volt az egyik lökhárítója, hogy ő mindig pontos, így, ezzel a szilár­ dan megalapozott lökhárítóval felszerelve, bármikor elkéshetett, sohasem vette észre, ha pedig valaki felhívta erre a figyelmét, mindig megdöbbent, és azzal védekezett: „Hogyan késhetnék? Én mindig pontos vagyok!" K: Mi a következő lépés az után, hogy eltűnt egy lökhárító, és az ember ész­ revesz valamit, ami elviselhetetlennek tűnik számára? V: Azért dolgozunk, hogy erre felkészüljünk. Ha valaki csak képzeli, hogy dolgozik, és valamilyen véletlen folytán eltűnik egy lökhárítója, nagyon kelle­ metlen helyzetben találja magát, ugyanakkor azt is megérti, hogy mindvégig csak színlelte a munkát. A lökhárítók segítenek abban, hogy igazi munka he­ lyett csak úgy tegyünk, mintha dolgoznánk. Ezért nem lehet az embernek a szokásos állapotában lelkiismerete, mert ha az váratlanul felébredne, akkor az ember beleőrülne. Ebből a szempontból hasznosak a lökhárítók, segítségükkel aludhatunk, mert ha a többi oldal nem fejlődik, ha nem kerül minden egyfajta egyensúlyba, akkor az ember képtelen lenne elviselni önmagát, olyannak ami­ lyen. Tehát még csak nem is tanácsos elpusztítani a lökhárítókat addig, amíg az ember fel nem készült. Először készen kell állnia. Csakis azért tudjuk elviselni saját magunkat, mert nincs önismeretünk. Ha tudnánk, milyenek vagyunk va­ lójában, képtelenek lennénk elviselni. K: Ennek ellenére az ember erős érzelmek nélkül is látja önmagát intellek­ tuálisan. V: Az intellektuális öntanulmányozás csak felkészülés, de ha megpróbál­ nak emlékezni önmagukra, és megállítani az azonosulást, akkor meg fognak jelenni az érzelmek. K: Mindenkinek vannak lökhárítói? V: Igen. Nélkülük nem élhetnénk, állandó őszinteségre kényszerülnénk, és mindig szembe kellene néznünk mindennel. K: Miért hiányzik rendszerint az emberből a belső harmónia? V: Ez az l-es, 2-es és 3-as számú ember normális állapota. Alvó ember álla­ pota nem lehet harmonikus, ha az lenne, semmi sem ösztönözné a fejlődésre, és kilátástalan helyzetben lenne. K: De ha az ember megpróbál kevésbé aludni, akkor jobban tudatában lesz annak, hogy hiányzik belőle a belső harmónia. Ha ezt felismeri, akkor harmonikusabbá válhat? V: Ez elméleti kérdés. Az ember akkor teremti meg a belső harmóniát, ha megváltozik. Jelen állapotában, az egyik pillanatban nincs benne harmónia, a másikban felismeri ezt, majd ismét eltűnik belőle a harmónia, majd újra tudatá­ ban lesz ennek, és ez így váltakozik. K: Tehát az ember sohasem találhatja meg a boldogságot? V: Ha az egyensúlyt a harmonikusság értelmében vesszük, akkor a boldog­ ság egyensúlyt jelent, ami jelen állapotunkban elérhetetlen. Mindig fenn áll bennünk valamilyen egyensúly, csak éppen rossz. Ha a jelen állapotunkban harmonikusak lennénk, akkor nem lenne okunk a változásra, tehát a természet nagyon jól elrendezte, hogy a jelen állapotunkban ne lehessünk harmonikusak, így nem lehetünk boldogak. Ha a boldogság alatt harmóniát ért, akkor a bol-

155

dogság a külső körülmények és a belső megnyilvánulások harmóniáját jelenti, ami számunkra lehetetlen. K: Úgy tűnik, hogy a munka boldogtalanabbá teszi az embert. V: Az nem teheti boldogtalanabbá, ha tanulmányozza a szisztémát, ha több irányításra tesz szert. Ebben nincs semmiféle önmegtagadás. Az embernek a képzelődést kell feladnia. A valóságos dolgok nem akadályai a felébredésnek. Azok tartanak minket alvásban, amiket a képzeletünk szült, és ezeket kell fel­ adnunk. K: Az oktatásnak és a környezetnek tulajdonítható a lökhárítók kialakulása? V: Sok mindennek, de a legjobb lökhárítókat mi tanítjuk saját magunknak. K: A szisztéma megtanítja, hogyan szabaduljunk meg a lökhárítóktól? V: Igen, először megtanítja, hogyan keressék meg őket. Majd, ha rájuk lel­ tek, találhatnak módszereket, amelyek segítségével megszabadulhatnak tőlük. Csak akkor dolgozhatnak a lökhárítókon, ha már ismerik őket. K: Hogyan találhatjuk meg a lökhárítókat? V: Csak úgy, ha megfelelő módon figyelik meg önmagukat. Ellentmondáso­ kat kell keresniük. K: Magunknak kell megtalálnunk a lökhárítóinkat, vagy valaki másnak kell megmutatnia? V: Először az embernek feltétlenül meg kell tennie a tőle telhető legtöbbet. Ha ezt megelőzően mutatnak rá mások a lökhárítóira, akkor nem fog hinni ne­ kik, azt fogja mondani: „Akármi, csak az nem!" K: Ha azt mondom magamnak, hogy „Majd holnap megcsinálom", akkor lökhárítót alkalmazok? V: Nem, de ez nagyon jó módszer annak biztosítására, hogy a lökhárítók jól működjenek. K: Azt mondta, hogy belső ellentmondásokat kell keresnünk. Sokat látok, de valójában ezeket a különböző „én"-eknek tulajdonítom. V: Úgy van. Amikor azonban benne vagyunk az egyik ilyen belső ellentmon­ dásban, akkor rendszerint azonosulunk ezeknek a nézeteknek az egyikével, és a többit nem láthatjuk. Amikor egyikben sincsenek benne, amikor félreállnak, mondhatják azt: „Néha így tekintek erre, néha úgy", de amikor azonosulnak, nem veszik ezt észre. Meg kell próbálniuk ezt az azonosulást megszüntetni. K: Ha egyszerre akarok is valamit, meg nem is, akkor lökhárítót alkal­ mazok? V: Ez nem lökhárító. A lökhárító gyakran egy erős meggyőződés formáját veszi fel. Például ismertem valaha egy embert, aki meg volt győződve arról, hogy mindenkit szeret. Valójában senkit sem szeretett, de ennek a lökhárítónak az erejével olyan kellemetlen alak lehetett, amilyen csak akart. Ez egy nagyon biztonságos és megbízható lökhárító. K: Mások megfigyelése által megismerhetjük a lökhárítókat? V: Igen, mert az talán segíteni fog abban, hogy saját magukban is meg­ lássák őket. De mivel a dolgok ritkán ismétlődnek meg pontosan ugyanúgy, az ember mindig csak másokban látná meg ezeket a lökhárítókat, sohasem önmagában. De ha felkészül erre azzal, hogy először önmagában keresi meg

156

ezeket a dolgokat, hogy felismeri a gépiességét, akkor elkezdi észrevenni a lökhárítókat. K: Úgy tűnik, hogy néha, amikor az ember meglátja a lökhárítókat, más lökhárítókat hoz létre önmaga igazolására. V: Lökhárítókat létrehozni nem olyan könnyű. Gyárthatnak hazugságokat, vagy elképzelhetnek dolgokat, de a lökhárítók rögzült dolgok és létrehozásuk hosszú folyamat. K: Csak akkor érthetjük meg, hogy mi a lelkiismeret, amikor magasabb ér­ zelmeket tapasztalatunk? V: Nem, mint mondtam, a lelkiismeret olyan érzés, amelyre teljesen hétköz­ napi emberek is képesek, bármilyen iskola nélkül. Azt jelenti, hogy az ember belül érzi, hogy mi az igazság az egyik, másik vagy harmadik dolog vonatkozá­ sában. Lehet, hogy téved, de maga az érzés teljesen helyénvaló. K: A lelkiismeret kétségtelenül nemcsak annyit jelent, hogy egy adott pilla­ natban tudatában vagyunk az összes érzelmünknek, mert a lelkiismeret hatásá­ ra talán másképpen cselekszünk. Úgy tűnik, hogy néhány érzelmet megerősít, másokat pedig meggyengít. V: Ez azért van, mert látják őket. Ez a legnagyobb lehetőség, mert amikor ráébrednek, hogy különböző érzelmeket táplálnak egyazon dolog iránt, és ha ezt folyamatosan látják, akkor el fognak szörnyedni. K: Amit mi lelkiismeretnek nevezünk, nem azt jelenti, hogy két „én" néha nem ért egyet egymással? V: Ez nagyon jó megfigyelés, ha a lelkiismeret szót hétköznapi értelemben vesszük. De amit én nevezek lelkiismeretnek, az olyan állapot, amelybe később juthatunk el. A hétköznapi életben egyszerűen bizonyos asszociációkat neve­ zünk lelkiismeretnek. Megszoktunk, hogy adott módon gondolkodjunk és cse­ lekedjünk, és ha valami oknál fogva másképp cselekszünk, akkor kellemetlen érzés kerít hatalmába, amit lelkiismeretnek nevezünk. Valójában a lelkiismeret sokkal mélyebb és erősebb érzés. Ha felébred az igazi lelkiismeretük, akkor megértik, hogy egyáltalán nem ugyanaz, mint amit most annak neveznek. K: Tehát az érzés, amit lelkiismeretnek nevezünk, rossz? V: Nem szükségszerűen az, viszont nem ugyanaz a dolog. Megjelenhet olyan teljesen jelentéktelen dolgok kapcsán is, amiknek nincs különösebb er­ kölcsi értéke. Az erkölcs mindig relatív, a tudatosság pedig abszolút. A lelkiis­ meret egy speciális pozitív érzelem. Jelen állapotunkban csak apró nyomokban lelhető fel, ami ahhoz elegendő, hogy általánosságban érezzük, hogy valami ta­ lán helyes vagy helytelen, de ahhoz nem, hogy határozottan meg is ítélhessük. Ezt ki kell fejlesztenünk. Jelenleg a lelkiismeretnek csak egy olyan állapotát érhetjük el, amelyik nem tesz különbséget kicsi és nagy között. Később viszont a lelkiismeret a megismerés egy teljesen eltérő módszerévé válhat, a megkülön­ böztetés eszközévé. Mielőtt teljesen felébresztenénk a lelkiismeretet, rendelkeznünk kell akarat­ tal, tudnunk kell „tenni", a lelkiismeretünk parancsának megfelelően cseleked­ ni. Mert ha az embernek a jelenlegi állapotában ébredne fel teljesen a lelkiisme­ rete, nagyon szerencsétlen lénnyé válna, képtelen lenne felejteni, alkalmazkod-

157

ni az új dolgokhoz, bármit is megváltoztatni. A lelkiismeret elpusztítja a lök­ hárítókat, így az ember védtelenné válik önmagával szemben, és mivel nincs akarata, nem képes változtatni, megtenni azt, amiről tudja, hogy helyes. Tehát először ki kell fejlesztenie az akaratot, mert máskülönben nagyon kellemetlen helyzetben kerül, amit képtelen lesz irányítani. Amint rendelkezik irányítással, megengedheti magának a lelkiismeret luxusát, de addig nem. K: Mi a bűntudat, ami azután tör az emberre, miután elkövetett valamit, amiről érzi, hogy helytelen volt. Ez a lelkiismeret? V: Nem, a lelkiismeret más, erőteljesebb, átfogóbb. De már az is hasznos, ha valaki emlékszik a bűntudat pillanataira. Viszont tudnia kell, hogy ez a bűn­ tudat min alapul. K: Van kapcsolat az esszencia és a lelkiismeret között? V: Szoros kapcsolat van, mert mind a tudatosság, mind a lelkiismeret az esszenciából származik, azonban nem a miénkből. A mi esszenciánk egyszerű­ en gépies. K: Feltételezem, hogy az önemlékezés nem von szükségszerűen maga után erkölcsi felemelkedést? V: Az önemlékezéssel feltétlenül együtt jár egy másmilyen megértés, mert amikor valaki tudatossá válik, akkor jobban megérti a dolgok erkölcsi oldalát, hiszen az erkölcs a gépiesség ellentéte. Aki tudatosabbá válik, irányítani tudja a viselkedését. K: A viselkedésünket illetően lehet hasznos vagy megbízható az erkölcsi érzékünk? V: Nehéz erről általánosságban beszélni, de minél többet tanulmányozzák a szisztémát, annál jobban meg fogják érteni. Sok olyan dologról gondolhatják, hogy helyes, ami a szisztéma nézőpontjából igencsak helytelen. Sok mindent nem tudunk. Ha teljesen erkölcsösnek véljük magunkat, jelentős károkat okoz­ hatunk - tényleges károkat, és nem csak erkölcsi értelemben. A szisztémának, különösen a későbbi szakaszaiban, sokkal szigorúbb szabályai vannak, ugyan­ akkor talán minden másnál nagyobb szabadságot biztosít. De, mint mondtam, mindig kiindulhatnak abból a nézőpontból, hogy mi gépies és mi tudatos. K: Még mindig nem látom tisztán, hogy milyen funkciója van a lelkiisme­ retnek. V: Ha semmi mást nem tesz ehhez a kérdéshez, csak annyit mondhatok, hogy ha valakinek nincs egy meghatározott célja, ha nem dolgozik egy adott cél eléréséért, akkor a lelkiismeret csupán megmérgezi az életét, ha olyan sze­ rencsétlen, hogy van neki. De ha egy adott cél eléréséért dolgozik, akkor a lelki­ ismeret segítségére lesz ebben. K: Nem fordulhat elő, hogy valaki az önemlékezésen és más gyakorlatokon keresztül szert tesz bizonyos tudásra és hatalomra, amit aztán gonosz célokra használ fel? V: Tudják, az önfejlesztés folyamatának elengedhetetlen része a lelkiismeret felébredése, ami meg fogja akadályozni, hogy az ember a megszerzett új erőket bármilyen rossz szándék vagy cél érdekében használja fel. Ezt már a legelején feltétlenül meg kell érteniük, mert ha a lelkiismeret felébred az emberben, nem

158

fogja engedni, hogy bármi olyat tegyen, ami önző, vagy mások érdekeit sérti vagy bárkinek a kárára válhat - valójában semmi olyat, amit rossznak vagy go­ nosznak tekinthetnénk. És a lelkiismeretet fel kell ébreszteni, mert amíg alszik, addig az ember mindig hibákat fog elkövetni, és nem fogja látni önmagában az ellentmondásokat. K: Az segíthet, ha erkölcsi szabályokat követünk az alvásban? V: Nem mindig alszunk ugyanolyan mélyen. Azokban a pillanatokban, amikor éberebbek vagyunk, meghozhatunk bizonyos döntéseket, amelyeket többé-kevésbé még az alvás állapotában is követhetünk, vagy az is lehet, hogy egyáltalán nem követjük őket, teljesen az alvás hatalmában vagyunk. Emellett, ha valaki bizonyos tudatos ideáknak megfelelően cselekszik, akkor maga ez a folyamat éberebbé teszi. K: Amikor az ember tudatos, felismeri az ellentmondásokat. Ezzel nem pusztítja el bizonyos mértékig őket? V: Nem, ez így túl egyszerű lenne, észrevehetik őket, ettől azonban még ott maradnak. Egy dolog látni valami, és egy másik tenni, egy dolog tudni vala­ mit, és egy másik változtatni. K: Csak objektív tudatossággal ismerhető meg az abszolút igazság? V: Az igazság nélkülünk is létezik, de az ember csak az objektív tudatos­ ságban ismerheti az igazságot. Nem az „abszolút", hanem egyszerűen az igaz­ ságot, mert az igazságnak nincs szüksége minősítésre. Jelen állapotunkban nem ismerhetjük az igazságot, kivéve nagyon egyszerű dolgok tekintetében, de még ezeket illetően is tévedhetünk. K: Hogyan ismerhetjük meg az igazságot a mi szintünkön? V: Vegyék az egyszerű dolgokat. Egyszerű dolgok vonatkozásában felis­ merhetik az igazságot, megérthetik, hogy mi az ajtó és mi a fal, és minden ne­ héz kérdést visszavezethetnek ugyanarra a dologra. Ez azt jelenti, hogy fel kell ismerniük egy bizonyos minőséget teljesen egyszerű alapelvekben, és ezeknek az egyszerű alapelveknek a segítségével kell megbizonyosodniuk más dolgok­ ról. Ezért zárja ki ez a szisztéma a filozófiát, ami pusztán a lehetőségek vagy a szavak jelentésének megvitatása. Próbálják megérteni az egyszerű dolgokat, és tanuljanak meg ekképp gondolkodni, akkor majd mindent le tudnak vezet­ ni egyszerű dolgokra. Vegyük például az önemlékezést. Az összes szükséges anyagot megkapták, ha megfigyelik önmagukat, látni fogják, hogy nem emlé­ keztek önmagukra, észre fogják venni, hogy néhány pillanatban jobban, más­ kor kevésbé emlékeznek önmagukra, és arra a döntésre jutnak, hogy jobb, ha emlékeznek önmagukra. Ez azt jelenti, hogy találtak egy ajtót, hogy látják az ajtó és a fal közötti különbséget. K: Hogyan lehet elnyújtani a lelkiismeret pillanatait? V: Először nem arról kell gondolkodnunk, hogyan hosszabbíthatnánk meg, hanem arról, hogyan hozhatnánk létre, mert a szokványos állapotunkban nem rendelkezünk lelkiismerettel. Amikor létrehozzuk, vagy felébresztjük a lelkiis­ meretet, természetesen hasznos lesz, ha hosszabb ideig fenntartjuk, ugyanak­ kor nagyon kellemetlen is. Azonban nem állnak rendelkezésünkre közvetlen módszerek, amelyekkel előidézhetnénk, ezért csak akkor ízlelhetjük meg, ha

159

minden tőlünk telhetőt megteszünk. Általában az egyik első feltétel a hatalmas őszinteség. Soha nem vagyunk őszinték önmagunkhoz. K: Hogyan tanulhatjuk meg az őszinteséget? V: Csak úgy, ha megpróbálják látni önmagukat. Egyszerűen gondolkodja­ nak önmagukról, de ne érzelmi, hanem nyugodt pillanatokban, és ne mentege­ tőzzenek, mert általában mindenre találunk mentséget, illetve mindent megma­ gyarázunk azzal, hogy elkerülhetetlen volt, hogy valaki más hibájából történt és így tovább. K: Próbálkozom az őszinteséggel, de most már értem, hogy valójában nem tudom, mit jelent. V: Ahhoz, hogy az ember őszinte lehessen, nem elég, ha pusztán vágyik rá. Sok esetben nem akarunk őszinték lenni, de, még ha akarnánk is, nem lennénk rá képesek. Ezt meg kell érteniük. Az őszinteség tudomány. Még az elhatározás is nagyon nehéz, mert sok fenntartásunk van vele szemben. Csak az őszinteség és annak a ténynek a teljes felismerése, hogy a gépiesség rabszolgasorban tart minket, ami elkerülhetetlen következményekkel jár, segíthet megkeresni és elpusztítani a lökhárítókat, amelyekkel becsapjuk önma­ gunkat. Csak akkor érthetjük meg a gépiességet és a vele járó összes borzalmat, amikor valami szörnyűségeset teszünk, és teljes egészében felismerjük, hogy a bennünk lévő gépiesség késztetett rá. Ahhoz, hogy ezt megláthassuk, nagyon őszintének kell lennünk önmagunkhoz. Ha megpróbáljuk elfedni, kifogásokat, magyarázatokat próbálunk keresni, akkor sohasem fogjuk felismerni. Lehet, hogy borzalmasan fog fájni, de el kell viselnünk, és meg kell próbálnunk meg­ érteni, hogy csak akkor kerülhetjük el, hogy újra és újra megismétlődjön, ha tel­ jesen őszinték vagyunk önmagunkhoz. Teljes és tökéletes megértéssel és azzal, ha nem próbáljuk elrejteni, még a következményeken is változtathatunk. Hatalmas szenvedés árán kiszabadulhatunk a gépiesség karmából, és meg­ törhetjük a hatalmát. Ha megpróbáljuk elkerülni a szenvedést, ha félünk tőle, ha arról próbáljuk meggyőzni magunkat, hogy valójában semmi rossz nem történt, hogy végül is ez lényegtelen, és a dolgok továbbra is folytatódhatnak úgy, mint korábban, akkor nemcsak hogy sohasem szabadulunk meg, de egyre gépiesebbé fogunk válni, és nagyon hamar eljutunk egy olyan stádiumba, ahol már nem lesz számunkra lehetőség, és nem kínálkozik alkalom.

160

7. F E J E Z E T

Létezésünk többszörös volta és az állandó „én" hiánya. Az „én" szó öt jelenté­ se. Különböző személyiségek, szeretem és nem szeretem dolgok. Felesleges és hasznos személyiségek. A mágneses központ és a helyettes intéző. Önmagunk szétválasztása „én"-re és „X"-re. Hamis személyiség. Mi az „én"? A hamis személyiség tanulmányozása, mint az önemlékezés elsajátításának eszköze. A hamis személyiség elleni küzdelemre tett erőfeszítések. Az irányítás szükséges­ sége. Hamis személyiség és negatív érzelmek. Mi megbízható, és mi nem az emberben. A szenvedés és a szenvedés hasznossága. Ne használjuk megkülön­ böztetés nélkül az „én" szót. A hamis személyiség eltorzítja a szisztéma ideáit. Fő jellemvonás, vagy jellemvonások. Az embernek ismernie kell a gyengeségeit. Statikus hármas. A munka értékelése. Annak a veszélye, hogy az ember két rész­ re szakadhat. Kristályosodás.

K: HA MEGKÉRDEZZÜK, HOGYAN VÁLHATUNK KEVÉSBÉ GÉPIESSÉ, azt válaszolja, hogy aludjunk kevesebbet. Ha az után érdeklődünk, hogyan ébred­ hetünk fel, azt mondja, hogy ne azonosuljunk. Ha pedig azt szeretnénk megtud­ ni, hogyan kerülhetnénk el az azonosulást, az önemlékezést kapjuk válaszul. Ez egy körnek tűnik, amelyben mindegyik módszer párban áll a másikkal. Kap­ hatnánk további segítséget arra vonatkozóan, hogyan próbálkozhatnánk meg e módszerek egyikével, vagy mindegyikével? V: Nem egészen helytálló, amit ön mondott, mert mindegyik módszer sajá­ tos jellemvonással bír, és sajátos élményt nyújt. Mindegyik más és más. Ahhoz, hogy ledönthessék a falat, az összes lehetséges oldalról próbálkozniuk kell. Na­ gyon magas és erős ez a fal. Azonban nem ezzel kezdünk - először az ember többszörös voltát vizsgáljuk meg. Amikor első ízben beszéltem a bennünk található sok „én"-ről, azt mondtam, hogy mindegyik pillanatban előugrik egy új „én", rövid ideig irányítja a dolgokat, majd eltűnik. Azt is említettem, hogy sokuk sohasem találkozik egymással. Amikor felismerik, hogy nem egyek, hanem sok „én"-ből állnak, hogy amit még délelőtt biztosra tudtak, délutánra már elfelejthetik, akkor megtették az első lépést. Nem azt állítom, hogy ha felismerjük ezt a tényt, változtathatunk is rajta, vagy mi magunk megváltozunk, de ez a kiindulási pont. K: Nem értem, miért utal eltérő „én"-ek vagy „én"-ek eltérő csoportjainak jelenlétére az, hogy különböző dolgokat szeretek? V: Mert ugyanaz az „én" pontosan ugyanolyan lenne. Az „én" szó alatt önmaguk egészét értik, valójában azonban csak kis részüket képviseli. Csakis

161

azért létezhetünk, mert nem fektethetjük az összes tőkénket egyetlen „én"-be. Ha megtehetnénk, csődöt jelenthetnénk. Csak filléreket helyezünk beléjük. Az „én"-jeink fillérek. Tegyük fel, hogy van valamennyi pénzük, a teljes összeg fil­ lérekben. Amikor „én"-nek nevezik magukat, felhasználnak egy fillért. Ez hiba, még jelen állapotunkban is többet érünk egy fillérnél.

Ebben a szisztémában az „én" szó öt különböző értelemben, öt különböző szinten alkalmazható. Szokványos állapotában az ember „én"-ekből álló tömeg: ez első jelentés. Amikor elhatározza, hogy dolgozni kezd, megjelenik egy „meg­ figyelő én", vagy az „én"-ek egy csoportja (az ábrán ezt a fekete kocka jelöli): ez a második jelentés. Az „én" harmadik jelentése, amit a legkisebb kör jelöl, az, amikor feltűnik a helyettes intéző, aki képes irányítani bizonyos számú „én"-t. A negyedik jelentés pedig, amit a középső kör mutat, az, hogy kialakult az inté­ ző, aki már az összes „én"-t irányítja. Az „én" ötödik jelentése arra utal, hogy megjelent a mester. A mestert a külső nagy kör szemlélteti, mert rendelkezik időtesttel. Ismeri a múltat és a jövőt, bár ennek bizonyára különböző fokozatai vannak. K: Növelhetjük azoknak az „én"-eknek a számát, amelyek érdeklődést mu­ tatnak a munka iránt? V: Elegendő „én"-nel rendelkezünk, önmagukat szaporítják. A cél az, hogy összekapcsoljuk őket, és segítsük abban, hogy egy „én"-né egyesüljenek, ame­ lyik szeretne dolgozni. Ha sok különböző „én" vesz részt a munkában anélkül, hogy tudomásuk lenne egymásról, akkor fogalmuk sem lesz arról, hogy a töb­ biek mit csinálnak. Csak meghatározott cél - az öntanulmányozás, a szisztéma tanulmányozása, az önemlékezés és így tovább - eléréséért végzett munkájuk-

162

kai kapcsolatban nevezhetik magukat „én"-nek. Más dolgok vonatkozásában be kell látniuk, hogy valójában nem önök beszélnek, hanem egy kis részük, amelyik többnyire nem létezik. Amikor már különbséget tudnak tenni, amikor szinte már szokásukká válik (abban az értelemben, hogy folytonossá), akkor helyesen fogják megítélni önmagukat. Ha viszont minden esetben, megkülön­ böztetés nélkül, „én"-nek nevezik magukat, akkor csakis a gépies hajlamaikat segítik és erősítik. És mennyi mindent teszünk, amit egyáltalán nem állt szándé­ kunkban megtenni! Meg kell tennünk ezt, meg azt, gondolkodnunk kell erről, éreznünk kell valamit arról, és így az egyik dolog a másik után fokozatosan elveszi az összes energiánkat, nem hagyva semmit a valódi munkára. Az első előadáson elhangzott, hogy ez a sok száz „én" bizonyos csoportok­ ba tömörül, amelyekben több „én" dolgozik együtt. Ezek közül a csoportok kö­ zül némelyik természetes, mások mesterségesek, és vannak olyanok, amelyek kórosak. Az „én"-ek első természetes felosztása a funkciókra vonatkozik: meg­ különböztetünk gondolati, érzelmi, ösztönös és mozgási „én"-eket. De ezen kívül léteznek még más felosztások is, amiket nevezhetünk különböző szemé­ lyiségeknek. K: Mi a különbség a személyiség és az „én" között? V: Mondhatják azt, hogy a személyiségek különböző „én"-ekből állnak. Mindenki számos személyiséget fedezhet fel magában, és az igazi öntanulmányozás először ezekre a különböző személyiségekre irányul, mert az „én"-eket nem tanulmányozhatjuk - túl sok van belőlük. A személyiségek esetében vi­ szont könnyebb a dolgunk, mert minden egyes személyiség vagy az „én"-ek minden egyes csoportja valamilyen jellegzetes hajlamot, tendenciát, vagy néha ellenszenvet jelent. K: Létezik valamilyen speciális megfigyelési módszer a személyiségek fel­ kutatására? V: Az segíthet, ha tanulmányozzák azokat a dolgokat, amelyeket kifejezetten szeretnek. Például, ha találnak valamit, amit gyerekkoruktól kezdve egész éle­ tük során kétségkívül szerettek, látni fogják, hogy egy adott személyiség épült köréje. Olyan teremtmények vagyunk, akik sok mindent kedvelnek, mindenféle dolgot, őszintén azonban csak néhány dolgot szeretünk. Ha tanulmányozzuk ezeket, akkor személyiségekre fogunk bukkanni. K: Az összes személyiség azokkal a dolgokkal kapcsolatos, amiket az ember szeret, és egy sem azokkal, amiket nem szeret? V: Nem hinném, hogy vannak olyan dolgok, amiket egy normális ember nagyon nem szeretne. Az utálat rendszerint véletlenszerű, tehát ne bízzanak benne. Az viszont tény, hogy bizonyos dolgokat mindig is szerettek, másokról pedig csak képzelik, hogy szeretik. A személyiségek nagyon különbözőek lehetnek. Néhányuk valós tényeken, ízlésen és hajlamokon alapszik, mások pedig képzelődésen és az ember önma­ gáról alkotott hamis elképzelésein. Tehát el kell különíteniük azokat a szemé­ lyiségeket, amelyeket valamilyen módon használhatnak azoktól, amelyek nem lehetnek hasznosak az önfejlesztéshez, éppen ezért el kell pusztítaniuk, vagy legalább is meg kell fékezniük őket.

163

K: Nekem úgy tűnik, hogy néhány személyiség igen hosszú időre eltűnhet. V: El nem tűnnek, de lehet, hogy a színfalak mögé bújnak. A véletlenszerű­ en felbukkanó „én"-ek eltűnhetnek, de a személyiségek nem tűnnek el ilyen könnyen, bár lehet, hogy láthatatlanok. Vagy az is előfordulhat, hogy feláldoz­ tuk őket, mert néha egy személyiség csak abban az esetben nyilvánulhat meg, ha másokról lemondunk. K: Hogyan állapíthatjuk meg, melyik személyiség valódi, és melyik képzelt? V: Az élet próbára teszi őket. Tegyük fel, hogy valamiről azt gondolják, hogy nagyon szeretik, majd az élet olyan helyzetet teremt, amelyben élvezhetnék, ám e helyett egyáltalán nem lelik örömüket benne, mert csak képzelték, hogy szere­ tik. Ez ráébresztheti önöket arra, hogy az a személyiség nem volt valóságos. K: Mi alapján dönthetjük el, hogy egy személyiség vagy az „én"-ek egy cso­ portja hasznavehetetlen, és meg kellene semmisítenünk? V: A személyiségek különböző csoportokba sorolhatók. Az ember fejlődése a mágneses központ kialakulásával kezdődik, vagyis létrejön az „én"-eknek egy olyan csoportja vagy személyiség, amelyik érdeklődést mutat bizonyos dolgok iránt. Amikor valaki találkozik egy iskolával, mágneses központja gyakorlati és elméleti tudást kezd felhalmozni, illetve olyan tapasztalatokat, amelyekre a léte­ zés tanulmányozásával tesz szert. Ennek eredményeként a mágneses központ végül átalakul helyettes intézővé. Ezen a személyiségen kívül vannak más sze­ mélyiségek is, amelyek közül néhány fejlődhet, néhány pedig teljesen elutasítja a munkát. Tehát némelyik személyiség be tud kapcsolódni a munkába, némelyik semleges marad - őket egy ideig nem kell eltávolítani, feltéve, ha nincsenek útban -, és vannak olyanok, amiket meg kell semmisíteni. Amikor a mágneses központ átalakul helyettes intézővé, az ember meghoz bizonyos döntéseket, megfogalmaz egy célt, felvállal egyfajta munkát. Ekkor már el tudja dönteni, hogy melyik sze­ mélyiséggel dolgozhat együtt és melyikkel nem. Az, amelyik szembefordul az ember céljával és árthat neki, elutasítja vagy nincs róla tudomása, nyilvánvalóan nem működhet együtt a helyettes intézővel. Tehát a személyiségeket ki lehet válo­ gatni, de csak miután az ember megismerte őket. Amikor a helyükre kerülnek, és a mágneses központ - ami helyettes intézőt jelent - köré csoportosulnak, pusztán a létükkel hatást fognak gyakorolni az esszenciára. K: A helyettes intéző a lelkiismeret? V: A lelkiismeret részt vesz a helyettes intéző létrehozásában, de azt nem mond­ hatjuk, hogy ő lenne a helyettes intéző, mert a lelkiismeret ennél sokkal több. K: Létezik kapcsolat a mágneses központ és a tudatosság között? V: Igen, de nem közvetlen: több különböző állapot választja el őket egymás­ tól. Inkább azt mondhatjuk, hogy a mágneses központ a talaj, amelyből az állan­ dó „én" kifejlődik. Sokkal később, számos átalakulás után, a mágneses központ végül állandó „én"-né alakul. Az állandó „én" magja, de csak a magja - először valami egészen mássá kell válnia. Most pedig próbálják megérteni a legfontosabb, a gyakorlatban is alkalmazha­ tó felosztást. Ez az „én" és (az én esetemben) „Ouspensky" szétválasztása. Mi az „én"? Ouspensky-vel szemben nincs állandó „én"-em. De a szisztéma iránt tanúsí­ tott összes érdeklődés, az öntanulmányozásra és önmagunk fejlesztésre tett összes

164

erőfeszítés, és amit néha „megfigyelő én"-nek nevezünk, mindez az „én" kezde­ te. Az összes többi „Ouspensky", vagy „hamis személyiség". „Ouspensky" az ön­ magamról alkotott képzeletbeli kép, mert mindent, amit önmagamról gondolok, „Ouspensky"-nek nevezek, és mindez többnyire nem valóságos. A tanulmányo­ zás teljes egészében erre a képzeletbeli képre összpontosul, és arra, hogy különvá­ lasszuk önmagunkat ettől a képtől. Tehát jelenleg azt a részt nevezhetik „én"-nek, amelyiket érdekli a szisztéma. Ez „önök". A szisztémához való hozzáállásukból, a szisztéma vonalán végzett munkájukból, a szisztéma iránti érdeklődésükből fejlőd­ het ki az „én". Erre alapozva külön tudják választani az „én"-t a hamis személyiség­ től. Arra nincs garancia, hogy teljesen tökéletesen fogják elvégezni az elkülönítésü­ ket, de maga a módszer hatalmas gyakorlati értékkel bír. A hamis személyiség mindig ellenáll az önmagunk fejlesztése érdekében végzett munkának, és megmérgezi az összes többi személyiség munkáját. Soha­ sem lehet hasznos. K: Mi a különbség a valódi személyiségek és a hamis személyiség között? V: Összekever két olyan felosztást, amelyek igen eltérőek és nagyságrendben is különböznek, éppen ezért nem hasonlíthatóak össze. Személyiségekről (többes számban) az esszencia kapcsán beszélünk, mert, mint mondtam, a személyiség felosztható azokra a különböző személyiségekre, amelyek alkotják. Miután nehéz elkülönítenünk magunkban az esszenciát a hamis személyiségtől, egyelőre pusz­ tán elméletben különböztethetjük meg őket, és csak, mint elv lehet hasznos szá­ munkra. Mivel nem ismerjük a személyiségeinket, a két végéről közelítjük meg a problémát. Először azt a személyiséget tanulmányozzuk, amelyik kapcsolatban áll a munkával, és a mágneses központból fejlődött ki, ezután áttérünk a hamis személyiségre, aminek vizsgálatakor egy teljesen eltérő nagyságrendet alkalma­ zunk. A hamis személyiség szemben áll „velünk", ez az önmagunkról alkotott téves kép - pontosan az, ami nem vagyunk. Ez a szétválasztás gyakorlati jellegű, mert pontosan kell tudniuk, hogyan néz ki a hamis személyiségük. Tehát nem szabad összekeverniük a hamis személyiséget a személyiségek­ kel, mert, bár a személyiségek nem teljes egészében valóságosak, lehet, hogy tényleges hajlamokon, ízlésen és rokonszenveken alapulnak. Ellenben a hamis személyiség egyáltalán nem valódi, sőt még azt a látszatot is keltheti, hogy sze­ ret valamit, amit „önök" valójában nem szeretnek, vagy fordítva, nem szeret valamit, amit „önök" szeretnek. Amikor a hamis személyiségről beszélnek, „ön­ magukat" létezőnek tekintik, a hamis személyiséget pedig képzeitnek, amikor a személyiségekről beszélnek, a hamis személyiségtől eltekintenek, és azokra a különböző felosztásokra gondolnak, amiket „önmaguknak" tekintenek. A hamis személyiség nem válhat pusztán egy szóvá. Mindenkinek úgy kell beszélnie róla, hogy közben látja önmagát, amint a hamis személyiség a marká­ ban tartja. Csak akkor segíthet ez a kifejezés, ha így alkalmazzák. K: Beszélne még arról, mit jelent az „én"? V: Az „én" csak egy feltételezett dolog: nem tudom, hogy micsoda. De „Ouspensky"-t ismerem, és az összes megnyilvánulásában tanulmányozhatom. Te­ hát „Ouspensky"-vel kell kezdenem. Az „én" nehezen megfogható és nagyon apró, csak, mint lehetőség létezik, ha nem növekszik, akkor továbbra is a hamis személyi-

165

ség fog mindent irányítani. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy azt hiszik, meg tudják őket különböztetni. Azt mondják: „Ez vagyok én", amikor valójában a hamis személyiségről beszélnek. Ez rendszerint azzal a ténnyel függ össze, hogy külön­ böző szerepeket játszunk, ami egy igen korlátozott képesség, általában öt vagy hat szerep van a tarsolyunkban, akár észrevesszük, akár nem. Lehet, hogy felfedezünk valamilyen, igen félrevezető, hasonlóságot ezek között a szerepek között, és ekkor, tudatosan vagy sem, azt a következtetést vonjuk le, hogy ezek mögött egy állandó személyiség bújik meg. „En"-nek nevezzük, és azt gondoljuk, hogy ez áll minden megnyilvánulás mögött, amikor a valóságban nem más, mint egy képzeletbeli kép önmagunkról. Ezt a képet tanulmányoznunk kell. Ha nem ismerjük a hamis szemé­ lyiséget, akkor nem tehetünk szert gyakorlati önismeretre. Mindaddig, amíg egy­ nek tekintjük magunkat, az összes meghatározásunk téves. Csak akkor kaphatunk valamit, ha tudjuk, hogy egyetlen célunk, vágyunk és így tovább sem valóságos, mind a hamis személyiséghez tartozik. Ez az egyetlen lehetséges gyakorlati mun­ ka, ami egyáltalán nem könnyű. A hamis személyiségnek pusztulnia kell, vagy leg­ alább is meg kell fosztanunk az erejétől, hogy ne akadályozhassa a munkánkat. Azonban védekezni fog, nem adja meg magát könnyen. A munka azt jelenti, hogy harcolunk a hamis személyiséggel, ami visszaüt, főként hazugságokkal, mert a hazudozás a legerősebb fegyvere. K: Ha az, amit „én"-nek nevezünk, nem valóságos, akkor mit ért „öntudatos­ ság" alatt? Melyik „önmagunk" lehet tudatos? V: Az, amelyik különbözik attól, ami nem önmagunk. „Én" - és ez az asztal. Amikor azt mondom, hogy az „én" képzelt, az önmagunkról alkotott képre gon­ dolok, arra, amit önmagunkról hiszünk. Amikor „Ouspensky"-ről beszélek, ar­ ra az „Ouspensky"-re gondolok, akit szép ruhába öltöztetek, valaki másnak tün­ tetek fel. Sok olyasmit tulajdonítok neki, amivel nem rendelkezik, nem ismerem a gyengéit. A valódi „én" akkor fejlődhet ki, ha megszabadulok „Ouspensky"től, ha nem azonosulok vele. K: Az „én" csak akkor valóságos, ha erőfeszítéssel függ össze? V: Az „én" csak az öntudatosság állapotában létezhet, és az öntudatosság lét­ rehozásáért végzett munkában minden pillanat erőfeszítést jelent. Semmi sem „történhet" magától. Ha megváltoztatjuk a létezésünket, akkor a dolgok is meg­ változnak, jelen állapotunkban azonban minden ugyanolyan marad. K: Nekem úgy tűnik, hogy csak a hamis személyiség képes alkalmazkodni az új körülményekhez, eljátszani és kényelmesebbé tenni egy új szerepet. V: A hamis személyiség valójában nem alkalmazkodik. Az alkalmazkodás hagyományos értelemben egy többé-kevésbé irányított cselekedetet jelent. A ha­ mis személyiség a helyzettől függően más és más módon reagál, alkalmazkod­ ni azonban képtelen. És nem teszi szükségszerűen kényelmesebbé a dolgokat - erre nem számíthatnak. Meg kell érteniük, hogy a legcsekélyebb irányítással sem rendelkeznek a hamis személyiség felett. Amikor ezt kezdik belátni, akkor fel fogják ismerni, hogy a hamis személyiséget semmi sem irányíthatja, mindent ő tart a markában. Tehát ezt nem nevezhetik alkalmazkodásnak. Külön kell vá­ lasztaniuk önmagukban azt, amit irányíthatnak attól, amit nem. Az utóbbi a hamis személyiséghez, az előbbi pedig önökhöz tartozik.

166

K: Hogyan kezelhetjük a hamis személyiség önteltségét? V: Először meg kell ismerniük az összes jellemvonását, majd helyesen kell gondolkodniuk. Amikor már megfelelő a gondolkodásmódjuk, meg fogják ta­ lálni a módját. Nem szabad igazat adnunk neki, a hamis személyiséget az tartja életben, hogy minden egyes jellemvonását jogosnak ítéljük, vagy akár még ma­ gasztaljuk is. Eletünk minden egyes pillanatában, még a nyugodt pillanatokban is, folyamatosan megvédjük, igazat adunk neki, és felhozzuk rá az összes lehet­ séges mentséget. Ezt nevezem helytelen gondolkodásnak. A hamis személyiség tanulmányozása során egyre láthatóbbá válik a gépiességünk. A gépiességünk felismerésével párhuzamosan megértjük, hogy úgy jut­ hatunk ki ebből az állapotból, ha létrehozunk valamit, ami nem gépies. Hogyan tehetjük ezt meg? Először végig kell gondolnunk, hogy mit akarunk, el kell külö­ nítenünk a fontos dolgokat a jelentéktelenektől. Abban biztosak lehetünk, hogy az önmagunkon végzett munka, az önismeret utáni vágy, a tudatosság létrehozásáért folyó küzdelem nem gépies. Ha pedig ebből a nézőpontból indulunk ki, akkor sok képzelt dolgot fogunk felfedezni önmagunkban. Ezekből a képzelt dolgokból te­ vődik össze a hamis személyiség - képzelt érzelmekből, érdeklődésekből, az ön­ magunkról alkotott képzelt elképzelésekből. A hamis személyiség teljesen gépies, tehát ismételten a tudatos és gépies megkülönböztetéséről van szó. Ez a gépies ré­ szünk főként képzelődésen, a dolgokról és, mindenek felett, az önmagunkról alko­ tott téves nézeteinken alapul. Fel kell ismernünk, hogy a hamis személyiségnek, valamint az általunk kitalált, a valóságban nem létező dolgoknak mekkora hatalma van felettünk, és el kell különítenünk önmagunkban azt, amire igazán számítha­ tunk attól, amire nem. Ez talán lehetne egy kiindulási pont. Ha nagyobb önismeretre teszünk szert, akkor az segíteni fog a felébre­ désben. K: Tehát a hamis személyiségünk tanulmányozása azt jelenti, hogy anyagot kell gyűjtenünk, és megfigyeléseket kell tennünk? V: Ne tekintsék egynek önmagukat, ne nevezzenek mindent „én"-nek. Az „én" szót valójában csak a tudatosabb részükre - ami dolgozni akar, vágyik a megértésre, felismeri a megértés hiányát és a gépiességet - vonatkozóan alkal­ mazhatják, ezt a részt nevezhetik „én"-nek. Az „én" csakis akkor indulhat növe­ kedésnek, ha az ember tanul, dolgozik önmagán, egyébként nem fejlődhet, és nem következik be változás. Az állandó „én" nem azonnal alakul ki. Az összes képzelt „én" lassacskán eltűnik, a valódi „én" pedig fokozatosan megerősödik, főként az önemlékezés által. Már az is nagyon jó, ha úgy végzik az önemlékezést, hogy csak önmaguk­ nak vannak tudatában. De ha tovább gyakorolják, fokozatosan kapcsolatba fog­ nak kerülni más dolgokkal, azzal, amit meg akarnak szerezni. Egyelőre az egyik pillanatban eszükbe jut, majd egy napra vagy egy hétre megfeledkeznek róla, azonban mindig észben kell tartaniuk. K: Az önemlékezésnek az a célja, hogy fokozatosan felfedezzük az állandó „én"-t? V: Nem felfedezésről van szó, előkészítjük számára a talajt. Az állandó „én" még nincs ott. Növekednie kell, de addig nem tud, amíg a negatív érzelmek, az

167

azonosulás és ehhez hasonló dolgok teljesen beborítják. Tehát elsőször előkészí­ tik számára a talajt. De mindenekelőtt, mint már korábban mondtam, meg kell érteniük, mit jelent az önemlékezés, miért jobb, ha emlékeznek önmagukra, milyen hatást vált ki és így tovább. Gondolkodniuk kell ezeken. Továbbá, miközben emlé­ kezni próbálnak önmagukra, a szisztéma többi ideájáról sem nem szabad megfeledkezniük. Ha az ember az egyik dologgal foglalkozik, a másikat pedig mellőzi - például komolyan dolgozik az önemlékezésen, de közben nincs tudomása arról, hogy különböző „én"-ekből áll, vagyis a kezdetektől egynek (egységesnek) tekinti önmagát -, akkor az önemlékezés rossz ered­ ményekre fog vezetni, és talán még a fejlődését is ellehetetleníti. Léteznek például olyan iskolák vagy szisztémák, amelyek, bár másképp fogalmazzák meg, valójában a hamis személyiségen és a lelkiismeret elleni küzdelmen alapulnak. Az ilyen jellegű munka feltétlenül rossz eredményekre vezet, mert, bár az ember eleinte szert tesz egyfajta erőre, a magasabb tudatosság kifejlesztése lehetetlenné válik. A hamis személyiség vagy elpusztítja, vagy eltorzítja az emlékezetet. Az önemlékezésnek helyes működésen kell alapulnia. Ennek megteremtésé­ vel egyidejűleg ugyancsak dolgozniuk kell a hamis személyiség meggyengíté­ sén. Elmagyaráztam, hogy a munkának a kezdetektől több vonalon kell folynia egyidejűleg. Nem tehetik meg, hogy egyvalamivel foglalkoznak, a többivel pe­ dig nem. Ha megfelelően akarják végezni a munkát, akkor mindarra szükségük van, amit tanácsoltam. De legelőször is be kell látniuk, hogy a hamis személyi­ ség elleni harcot nem kerülhetik el. Tegyük fel, hogy valaki úgy próbál emlékez­ ni önmagára, hogy közben nem akar erőfeszítéseket tenni a hamis személyiség ellen. Ekkor a hamis személyiség összes jellemvonása beszáll a játékba, és azt mondják: „Nem szeretem ezeket az embereket", „Nem akarom ezt", „Nem aka­ rom azt" és így tovább. Ez nem munka lesz, hanem éppen az ellenkezője. Mint mondtam, ha valaki így próbál dolgozni, lehet, hogy erősebb lesz, mint volt, de minél inkább megerősödik, annál kevesebb lehetősége lesz a fejlődésre. Fejlő­ dés előtt rögzíteni a dolgokat - ez a legveszélyesebb, amit az ember művelhet. K: Ez olyasmi, amitől óvakodnunk kellene? V: Okvetlenül. Csak egy kis részük akar emlékezni önmagára, más szemé­ lyiségek vagy „én"-ek pedig egyáltalán nem. Az utóbbiakat meg kell találni, le kell leplezni, és tudni kell, hogy a munka szempontjából melyikük hasznos, melyikük közömbös, és melyikük alszik olyan mélyen, hogy tudomása sincs a munkáról. A cél az, hogy az ember irányítsa az „én"-jeit, vagy személyiségeit, előhívhassa az egyiket vagy a másikat, valamilyen módon rendszerezze őket. Az az „én", amelyik átveheti az irányítást, nem a mostani „én"-jeink közül ke­ rül ki. A valódi „én" létrehozásának gondolata nagyon lényeges, véletlenül nem fejlődhet ki. A legtöbb esetben megelégszünk az „én" filozofikus elképzelésével, azt hisszük, hogy van valódi „én"-ünk, és nem vesszük észre, hogy valójában az egyik „én"-ből a másikba vándorlunk. K: Hogyan különböztethetjük meg a valódit a hamis személyiségtől azok­ nak a dolgoknak a vonatkozásában, amiket szeretünk és nem szeretünk?

168

V: Abból induljanak ki, hogy minden a hamis személyiség, majd próbál­ ják megtalálni azt, ami nem az. Csak ebben a sorrendben juthatnak ered­ ményre. Először meg kell érteniük, hogy minden a hamis személyiséghez tar­ tozik. Ha erről már meggyőződtek, talán rálelhetnek arra, ami „önmaguk". Folytassák a megfigyelést. A munka abban a pillanatban kezdődik el, ami­ kor az ember felismeri, hogy nem létezik. Ha ez a felismerés mindent áthat, ha megértéssé fejlődik, akkor a munka gyümölcsöző lesz, ellenkező esetben, amíg az ember úgy gondolkozik önmagáról, mint „én" (egész), nem fog ered­ ményre vezetni. Meg kell érteniük, hogy a hamis személyiség nagyon cseles dolog. Egy, nem osztható fel különböző személyiségekre, ugyanakkor ellentmondó és összeegyezhetetlen tulajdonságok jellemzik, olyanok, amelyek egyidejűleg nem nyil­ vánulhatnak meg. Tehát szó sincs arról, hogy egyszerre láthatják az egész hamis személyiségüket. Néha többet láthatnak belőle, máskor pedig csak bizonyos jel­ lemvonásait, amelyek külön-külön nyilvánulnak meg. Továbbá, arról sem szabad megfeledkezniük, hogy a hamis személyiség gyakran igen vonzó vagy szórakoztató lehet, különösen azok számára, akik a hamis személyiségükben élnek. Ezért, amikor kezdik elveszíteni a hamis sze­ mélyiségüket, amikor felveszik ellene a harcot, az emberek nem fogják önöket szeretni. Azt fogják mondani, hogy unalmassá váltak. K: Honnan tudhatja az ember, hogy mi nem tartozik a hamis személyiséghez? V: Egy dologra képtelen a hamis személyiség: erőfeszítéseket tenni. Ha kétsége­ ik vannak, ez alapján ítélhetik meg a legkönnyebben. Folyton megpróbál mindent megkönnyíteni, amennyire csak lehet, mindig azt választja, amihez a legkevesebb erőfeszítés szükséges. Azonban meg kell érteniük, hogy erőfeszítések nélkül sem­ mit sem tanulhatnak, vagy változtathatnak meg. Ha tehát rálelnek egy olyan „én"re vagy az „én"-ek egy olyan csoportjára, amelyik hajlandó erőfeszítéseket tenni, akkor rátaláltak valamire, ami nem a hamis személyiséghez tartozik. K: Ha a szisztémát követve dolgozunk, akkor szert tehetünk egy új hamis személyiségre? V: Ha valaki nem gondolkodik a hamis személyiségről, vagy nem érti meg, és azzal ámítja magát, hogy dolgozik, akkor nem egy új hamis személyiségre tesz szert, hanem a meglévőt erősíti. Tehát, röviddel a munka elkezdése után, távol kell tartaniuk a hamis személyiséget, esetleg el is kell pusztítaniuk. K: Az önmagamról alkotott képem gyakran azt sugallja, hogy az emberek nem értékelnek eléggé, és ezért, e miatt a kép miatt, szenvedek. V: Pontosan, de ne a hamis képről gondolkodjanak, csak az irányra emlé­ kezzenek. Lehet, hogy téves elképzeléseket alakítottak ki önmagukról, de ez lényegtelen. Csak az iránynak kell helyesnek lennie, ha nem tudják, merre men­ nek, sehová sem juthatnak. Csak a megfelelő pontból láthatják az önmagukról alkotott képzeletbeli képet, és az irány ez a megfelelő pont. Nem létezik másik pont, amelyből láthatnák. K: Elismételné, hogy jelenleg mi foglalja el a valódi „én" helyét? V: A tudás utáni vágy. Ebből fog kifejlődni a valódi „én", ha kifejlődik. Az elején nehéz meghatározni, ez a cél. Ha kapcsolatot létesítenek egy bizonyos

169

munkával, szisztémával, akkor a valódi „én" növekedésnek indul, de önmagá­ tól, pusztán a szerencsés körülmények következtében, nem fejlődhet. Igen egyszerűen meggyőződhetünk arról, hogy nincs állandó „én"-ünk. Pró­ báljanak meg tizenöt percen keresztül emlékezni önmagukra, ez megmutatja létezésük szintjét. Ha rendelkeznének állandó „én"-nel, akár tizenöt órán ke­ resztül is emlékezhetnének önmagukra! Mindez rendkívül egyszerű, valóban az, csak éppen nincsenek kulcsaink a gépezetünkhöz. Ha lennének, könnyen felnyithatnánk, és megnézhetnénk, mi van a belsejében, és akkor elkülöníthet­ nénk a képzeletbelit a valóságostól. De még ez utóbbit is meg kell tanulnunk, túlságosan hozzászoktunk az illúziókhoz. Tehát a hamis személyiséget kell tanulmányoznunk, ami mindig jelen van. Csak akkor különíthetik el az „én"-t, ha felismerik a hamis személyiséget az összes megnyilvánulásában. Azonosulunk az önmagunkról alkotott képzeletbe­ li képpel, ami nagyon veszélyes formája az azonosulásnak. K: Hogyan kezdhetjük el megkülönböztetni a valós dolgokat? V: Nem képesek rá. A képzeletbeli dolgokat azonban felismerhetik éppen úgy, ahogy különbséget tudnak tenni igazság és hazugság között. Nincs szükség filozófiára, gondolkodjanak egyszerűen. Először az egyszerű dolgokkal kezdjék a különbségtételt. A képzelődés azért játszik olyan fontos szerepet az életünkben, mert elhisszük, amit képzelünk. A valós csakis a képzelt rovására növekedhet. A hétköznapi életben azonban a képzelt növekszik a valós rovására. K: Nem igazán értem a munka és a hétköznapi élet elkülönítését. V: Az egyéni munka pontosan úgy viszonyul a hétköznapi élethez, mint az állandó „én" a hamis személyiséghez. A munka az állandó „én" az esszenciá­ ban, a hétköznapi élet pedig a hamis személyiség. Amikor megértik, mit jelent az állandó „én", amikor tudatában vannak önmaguknak és rendelkeznek állan­ dó irányítással, akkor dolgoznak. Jelenleg a hamis személyiségükben élnek. K: Nem igazán értem, mi a különbség az „én" és a „B kisasszony" között. V: Éppen most mondtam, hogy az „én"-re és „B kisasszony"-ra való elkülö­ nítésben gyakorlatilag minden „B kisasszony"-hoz tartozik. „Önök" csak akkor nőhetnek túl „B kisasszony"-on, ha foglalkoznak a szisztémával, mert a valódi „én" sehogy máshogy nem fejlődhet. Ezek nélkül az ideák nélkül, a szisztéma iránti érdeklődés hiányában semmi sem alakulhat ki abból, ami ott van, mert ezek tartják adott vonalon, vezetik meghatározott irányba. Először tanulnak, megfigyelik önmagukat és így tovább, majd némi idő elteltével, ha dolgoznak, időről időre meg fog jelenni az „én" egy-egy másodpercre, de mivel megtartani képtelenek lesznek, újból és újból el fog tűnni. Ez így fog menni egy darabig, majd egyszer csak előjön, és elég hosszú ideig marad ahhoz, hogy felismerhes­ sék, és emlékezhessenek rá. Ez minden új dologra igaz, először nagyon rövid időre jelennek meg, majd később tovább maradnak. Ez a fejlődés természetes módja, minden csakis így fejlődhet. Túlságosan belénk ivódtak gondolkodá­ sunk gépies szokásai, és emellett túl sok egyéb rossz dolog van bennünk, amik azonnal elnyomják a valódi „én"-t, amint megjelenik. Amikor már jobban ismerik a hamis személyiséget, meg fogják látni, hogy teljesen körülzárja önöket. Mindent a hamis személyiség szemeivel látnak, min-

170

dent a füleivel hallanak, és csak az ő hangján szólnak, minden keresztül halad rajta. Első lépésben meg kell ismerniük, mert akkor tudni fogják, mekkora részt birtokol az életükből. K: Miután a hamis személyiség képzelt, létezik egyáltalán? V: Ténylegesen nem, de mi azt hisszük, hogy igen. A megnyilvánulásaiban lé­ tezik, de nem önmagunk valódi részeként. Olyan „én"-ekből tevődik össze, ame­ lyeknek nincs igazi alapja, viszont cselekednek, és bizonyos hatásokat váltanak ki. Ne próbálják definiálni, mert akkor csak elvesznek a szavakban, nekünk pedig a tényekkel kell foglalkoznunk. A negatív érzelmek léteznek, és mégsem léteznek, mert nincs valódi központjuk. Ugyanez a helyzet a hamis személyiséggel. Jelen álla­ potunk egyik szerencsétlen sajátossága, hogy tele vagyunk nem létező dolgokkal. Meg kell érteniük, hogy azon a szinten, ahol jelenleg vannak, még csak hoz­ zá sem foghatnak a munkához, először változtatniuk kell bizonyos dolgokon. Csak a megfigyeléseik mutathatják meg, mit kell megváltoztatniuk. Néha ez na­ gyon egyértelművé válik, és csak akkor kezdődik el az igazi harc, mert a hamis személyiség védekezni fog. Először meg kell ismerniük a hamis személyiséget. Mindaz, amiről most beszé­ lünk, a munka első szakaszára vonatkozik. Vagyis a következőkről van szó: meg kell értenünk, hogy nem ismerjük a hamis személyiséget, és ha meg akarjuk ismer­ ni, akkor tanulnunk kell, fel kell ismernünk, hogy az összes munkát a hamis szemé­ lyiség rovására végezzük, hogy mindaz a munka, amit önmagunkon végezhetünk, gyengíteni fogja a hatalmát, és ha úgy kezdünk el dolgozni, hogy közben a hamis személyiséget békén hagyjuk, akkor az egész munkánk hiábavaló lesz. Még egyszer elismétlem: meg kell érteniük, hogy a hamis személyiség azok­ ból a hazugságokból, jellemvonásokból és „én"-ekből tevődik össze, amelyek - csak úgy, mint a negatív érzelmek - semmilyen értelemben nem lehetnek hasz­ nosak, sem a hétköznapi életben, sem a munkában. Ennek ellenére a hamis sze­ mélyiség mindig „én"-nek nevezi magát, folyton magának tulajdonít sok képes­ séget, mint például az akarat és öntudatosság, és ha nem kerül az ellenőrzésünk alá, akkor állandóan akadályozni fogja a munkánkat. Ha tehát az ember változtatni próbál önmagán, az egyik első és legfon­ tosabb teendője az, hogy elkülönítse az „én"-t attól, aminek önmagát hívja. Ha nem végzi el ezt a szétválasztást, vagy megfeledkezik róla, és továbbra is a megszokott módon gondolkodik magáról, vagy ha a szétválasztás hely­ telenül történik, akkor a munka leáll. Az ember önmagán végzett munkája csak erre alapozva juthat előre, és csakis akkor, ha a szétválasztás helyesen történik. Gyakran előfordul, hogy az emberek helytelenül végzik el: azt neve­ zik „én"-nek, amit szeretnek önmagukban, amit pedig nem szeretnek, vagy gyengeségnek, lényegtelenek gondolnak, hamis személyiségnek. Ez a felosz­ tás rendkívül rossz, semmit sem változtat meg, és az ember az marad, ami volt. Egyszerűen hazudozás, az ember önmagának hazudozik, aminél nincs rosszabb, mert abban a pillanatban, amikor a legkisebb nehézség is felmerül, a helytelenül elvégzett felosztás ki fog ütközni belső vita vagy helytelen meg­ értés formájában. Erre nem támaszkodhat, és, a szükség pillanatában, cserben fogja hagyni.

171

Ahhoz, hogy az ember helyesen végezhesse el ezt a felosztást, meg kell érte­ nie, mi az „én" és mi „Ouspensky", „Brown" vagy „Jones", vagyis mi hazudozás és mi önmaga. Mint mondtam, még ha el is fogadják, hogy lehetséges egy ilyen felosztás, elkerülhetetlenül azt fogják „én"-nek nevezni, amit szeretnek önmagukban, arra pedig, amit nem szeretnek, azt fogják mondani, hogy az nem az „én". Ez azért van így, mert azonnal nem jöhetnek rá, hogyan oszthatják fel helyesen önmagukat, keresniük kell bizonyos jeleket a munka vonatkozásában, ami segíteni fog. Ha például azt mondják, hogy céljuk a szabadság, akkor első­ ként meg kell érteniük, hogy nem szabadok. Ha ráébrednek a rabságuk mérté­ kére, és megfogalmazzák, hogy szabaddá szeretnének válni, akkor látni fogják, mely részeik értenek ezzel egyet, és melyek nem. Ez lenne a kezdet. K: Segítség nélkül megláthatjuk a hamis személyiséget? V: Elméletileg nincs akadálya, de még sohasem találkoztam ilyen esettel. Még segítséggel sem látják az emberek. Hiába állítják őket egy tükör elé, azt fogják mondani: „Ez nem én vagyok, ez nem igazi tükör. Nem a saját tükörké­ pemet látom". K: Hogyan pusztíthatjuk el a hamis személyiséget? V: Önök sehogyan, mert az olyan lenne, mintha a fejüket próbálnák levágni. De gyengíthetik az állhatatosságát, elérhetik, hogy ne legyen állandóan jelen. Ha mondjuk a nap huszonnégy órájából huszonhármat birtokol, ha nekilátnak a munkának, akkor már csak huszonkét órán keresztül lesz jelen, és „önök" egy órával tovább maradnak. Egy adott pillanatban megérzik a hamis személyiség megnyilvánulásának veszélyét, és módot keresnek arra, hogy megállítsák - így kell kezdeniük. Szó sincs a megsemmisítésről - a megsemmisítés teljesen más dolgokkal kapcsolatos. Rendelkezniük kell irányítással. K: A hamis személyiség tanulmányozása nem önmagunk elemzését jelenti? Azt hittem, hogy ezt el kellene kerülnünk. V: Bizonyos mértékig elemzés. Az első előadáson beszéltem arról, hogy tar­ tózkodniuk kellene az elemzéstől. Azzal indokoltam, hogy nem tudnak eleget. Az elemzés az ok és okozat megállapítását jelenti. Tehát akkor azt tanácsoltam, hogy lehetőleg ne elemezzenek, ne tegyenek egyebet, csak figyeljenek és figyelje­ nek, mert akkor jön el az elemzés ideje, amikor már ismerik a törvényeket. Most éppen ezeket a törvényeket tanulmányozzuk, tehát feltétlenül egyre többet kell elemezniük. Mint látják, a megfigyelésre és gondolkodásra vonatkozó szabá­ lyok, amelyek az első előadáson voltak érvényben, idővel változnak és módosul­ nak. Amit az első hónapban nem tudnak megtenni, azt a másodikban már meg kell tenniük. Mind a nehézségek, mind a lehetőségek folytonosan növekednek. Óvatosan kell bánni az elemzéssel, csak akkor elemezzenek, ha szükséges, és ne mindent. Néha csak az idejüket pocsékolják vele. K: Egyetért azzal, hogy néha mások építik fel az ember hamis személyiségét - például a felnőttek azzal, hogy gyerekek előtt beszélnek az idegenek iránt ér­ zett gyűlöletükről? V: Pontosan. A hamis személyiség sok mindenből építkezik, és nagyrészt fel­ tétlenül mások sugallatai alapján. A gyermekek sok ötletet kapnak, különösen arra vonatkozóan, hogy mit szeressenek, és mit ne.

172

K: Nem egészen világos, hogyan találhatnék rá azokra az „én"-ekre, ame­ lyek ellenzik a munkát. Behatóan kellene tanulmányoznom az „én"-eket? V: Ne elméletben gondolkodjanak erről. Próbálják megkeresni önmaguk­ ban, hogy mi kifogásolja a szisztéma ideáit, vagy próbálják megtalálni azokat az „én"-eket (vagy nevezhetik őket bárminek), amelyek közömbösek iránta. Te­ gyük fel, hogy adott ételeket szeretnek. Azok az „én"-ek, amelyek az evés iránt érdeklődnek, nem tarthatják fontosnak az önemlékezést. Majd vannak „én"-ek, amelyeket olyan dolgok érdeklik, amelyek nem egyeztethetők össze az önemlékezéssel. Sok minden csakis akkor élvezhető, ha nem emlékeznek önmagukra, és természetesen ezek az „én"-ek ellenségesen fognak viszonyulni az önemlékezéshez, mert csak elrontja az élvezetüket. Próbálják ez alapján megtalálni őket. Az elméleti megközelítések nem segítenek. K: Honnan származnak az „én"-ek ezen mesterséges csoportjai? V: Lehet, hogy az ember másokat utánozva alakította ki őket, vagy azon vá­ gyából erednek, hogy eredeti, vonzó legyen, mások csodálják és így tovább. K: Ha rátalálok az „én"-ek egy olyan csoportjára, amelyik nem akar emlékez­ ni önmagára, mihez kezdhetek vele? V: Ne törődjön vele. Mit tehetnének, ha nem akar dolgozni? Dolgozzanak azokkal, amelyek hajlandók. Azoknak az „én"-eknek, amelyek felismerik az önemlékezés szükségességét, együtt kell dolgoznia azokkal az én"-ékkel, akik szintén dolgozni szeretnének. Nem szabad, hogy más „én"-ek meggyőzésével töltsék az idejüket. K: Számítanunk kell arra, hogy néhány „én" megijedhet az „én" és az „A" elkülönítésének gondolatától? V: Természetesen a hamis személyiséghez tartozó összes „én" meg fog ijedni, mivel ez a halálukat jelenti. Azonban meg kell érteniük, hogy talán kimutatják a félelmüket egy ideig, de később álcázni fogják magukat azért, hogy elkerüljék a halált. Talán komolyan úgy hiszik, hogy leszámoltak a hamis személyiséggel, mi­ közben az csak valamilyen jellemvonásban rejtőzködik, ahonnan bármikor előbuk­ kanhat. Ez a jellemvonás mindig valamilyen gyengeség. Amíg a hamis személyiség jelen van, az összes energiát elveszi. Viszont nem biztos, hogy látható, nagyon jól álcázhatja magát, és így talán még meg is erősödhet, párhuzamosan növekedhet a valódi „én"-nel. Tehát azzal még nem semmisíthetik meg, ha felismerik, hogy külön kell választaniuk önmagukban az „én"-t az „A"-tól. Nem szabad megfeled­ kezniük arról, hogy a hamis személyiség védekezni fog. K: A hamis személyiség a negatív érzelmeken alapul? V: A negatív érzelmeken kívül sok minden más is van a hamis személyiség­ ben. Például mindig megtalálhatók benne a gondolkodásban kialakult rossz szo­ kások, a hamis személyiség, vagy egy része, mindig helytelen gondolkodáson alapul. Noha bizonyos mértékig igaza van: néhány esetben a negatív érzelmek elpusztításával a hamis személyiség összeomlik, mert nélkülük nem létezhet. Ugyanakkor néhány hamis személyiség jól működik a legkellemesebb érzel­ mekkel. Ezek nagyon derűs hamis személyiségek, és éppen ezért becsaphatják az embert, elhitethetik vele, hogy harcol a negatív érzelmek ellen. A hamis sze­ mélyiség sokféleképpen rászedhet minket.

173

K: Az összes negatív érzelem a hamis személyiségből származik? V: Hogyan lehetne másképpen? Azt is mondhatnám, hogy a negatív érzel­ mek speciális szerve, amelyen keresztül megnyilatkoznak, amelyik élvezi és létrehozza őket. Emlékezzenek arra, hogy a negatív érzelmeknek nincs valódi központjuk. A hamis személyiség tölti be a hiányzó központ szerepét. K: Az azonosulás mindig a hamis személyiség megnyilvánulása? V: A hamis személyiség azonosulás nélkül nem nyilvánulhat meg, csak úgy, ahogy a negatív érzelmek vagy a hazudozás, képzelődés stb. sem. Az ember először is az önmagáról alkotott képzeletbeli képpel azonosul. Azt mondja: „Ez vagyok én", amikor ez csupán képzelődés. Ugyanez a helyzet a hazudozással - az ember azonosulás nélkül nem hazudhat, nagyon gyengére sikeredne, senki sem hinné el. Tehát az embernek először is önmagát kell becsapnia, majd ezután másokat is képes becsapni. A hamis személyiség tanulmányozása az önemlékezés egyik leggyorsabb módszere. Minél jobban ismerik a hamis személyiségüket, annál többet fognak emlékezni önmagukra. Elsősorban a hamis személyiség gátolja az önemlékezést. Nem tud, és nem is akar emlékezni önmagára, és azt sem szeretné, ha más személyiségek megtennék. Minden lehetséges eszközt latba vet az önemléke­ zés leállításáért, felveszi az alvás valamilyen formáját, önemlékezésnek nevezi, majd nagyon boldog. Ne bízzanak meg a hamis személyiségben - az elképzeléseiben, a szavai­ ban, a cselekedeteiben. Elpusztítani nem tudják, de passzivitásra kényszeríthe­ tik egy rövid időre, és így fokozatosan meggyengíthetik. K: Azt mondja, hogy semmiben ne bízzunk meg, ami a hamis személyi­ séggel kapcsolatos. De nekem úgy tűnik, hogy a hamis személyiségen kívül semmi sincs. V: Ez lehetetlen. Egy dolog létezik - önök. Emellett pedig ott vannak a képze­ letbeli „én"-ek. Igazából csak önök léteznek, akit meg kell tanulniuk felismerni. Találniuk kell valamit önmagukban, ami állandó és szilárd, még akkor is, ha na­ gyon kicsi és kezdetleges. Ha teljesen a hamis személyiségből állnak, akkor sem­ mi sem történik. Vannak olyanok, akikben a hamis személyiségen kívül semmi nincs. Mivel más részeik annyira alárendeltek, annyira gyengék, képtelenek el­ lenállni a hamis személyiségnek. Ok nem fogják tanulmányozni önmagukat, mert félnének szembenézni a valódi arcukkal. A hamis személyiség egyáltalán nem szeretne szembesülni a valósággal. Ha ezek az emberek egyáltalán nekifog­ nak az öntanulmányozásnak, nagyon hamar fel is hagynak vele, kitalálnak vala­ milyen mentséget, mert képtelenek folytatni. Ha viszont valakinek van energiá­ ja arra, hogy ne hagyjon fel a hamis személyiség tanulmányozásával, akkor ez azt mutatja, hogy más is található benne. Mint már korábban mondtam, minden nap dolgoznunk kell, nemcsak havonta vagy évente egyszer. A munka vizsga, amelyet minden egyes nap le kell tennünk. K: Gondolja, hogy minél idősebb az ember, annál inkább hajlandó eltűnni a hamis személyisége? V: Nem. Ha semmit sem tesznek ellene, akkor növekedni fog. Az ízlése ta­ lán változik, de a növekedése folytatódni fog. A gépies életben ez az egyetlen

174

„fejlődés". A hamis személyiség a leggépiesebb részünk - annyira gépies, hogy nincs számára remény, éppen ezért nem szabad megengednünk, hogy részt ve­ gyen a munkában. K: Ugye az igazán kimagasló emberek, mint például a szentek, feltehetően legyőzik a hamis személyiséget? V: Attól függ, milyen erős. A szentek leírják a gonoszt, amivel meg kell küz­ deniük. Mindegyik gonosz a hamis személyiségben él. K: Hogyan tarthatom észben a felismerést, hogy az érzelmi szenvedéseim legtöbbje a hamis személyiségben található. V: Csak önemlékezéssel. A szenvedés a lehető legjobb segítség az önemlékezéshez, ha megtanulják, hogyan fordítsák a javukra. Önmagában nem segít, az ember az egész életét végigszenvedheti anélkül, hogy a legcsekélyebb eredményre jutna, ha viszont megtanulja/e//wsznű/ra a szenvedést, akkor segíteni fogja. Abban a pilla­ natban, amikor szenvednek, próbáljanak emlékezni önmagukra. K: Kétféle szenvedés létezik: az ember vagy attól szenved, hogy látja a saját gépiességét és gyengeségét, vagy attól, hogy szeretteit betegnek vagy boldogta­ lannak látja. Hogyan lehet ez ellen küzdeni, vagy a munkára használni? V: A kérdés az, hogy tehetnek-e valamit, vagy sem? Ha igen, az egy dolog, de mi van akkor, ha nem? Ha minden, amin nem változtathatunk, szenvedést okoz, akkor természetesen folyton szenvedni fogunk. A lényeg, hogy észreve­ gyük, mennyi képzelődés van a szenvedésben. Lehet, hogy tökéletesen meg vagyunk győződve arról, hogy szemernyi képzelődés sincs benne, ha azonban teszünk még egy erőfeszítést, akkor gyakran felismerjük, hogy pusztán a kép­ zeletünk szülte az egészet. Egy téves képet alakítottunk ki önmagunkról, amit azonban valódi jellemvonásokkal ruházunk fel. Ha viszont ez a kép egy illúzió, akkor semmi, ami vele kapcsolatos, nem lehet valóságos, tehát a szenvedése sem lehet az. Lehet, hogy nagyon éles a fájdalom, de ez semmin sem változtat. A képzelt szenvedés többnyire kellemetlenebb a valódinál, mert míg az utóbbi­ val kezdhemek valamit, a képzelt szenvedéssel semmit sem. Csak eltávolítani tudják, de amíg kedvelik vagy büszkék rá, kénytelenek megtartani. K: Még mindig nem világos, hogyan kell elindulnom, ha meg akarom érteni a hamis személyiséget? V: Tudniuk kell, hogy mi a hamis személyiség, úgymond, meg kell találniuk a helyét, ez az első lépés. Fel kell ismerniük, hogy az összes azonosulás, igazo­ dás, hazudozás - mind másoknak, mind önmaguknak -, az összes gyengeség, ellentmondás - akár látják, akár nem -, mind a hamis személyiség. Olyan, mint egy különleges kutyafajta. Ha nem ismerik, nem tudnak beszélni róla. Már az is elég, ha egy kis részt látnak belőle, mert mindegyik része ugyanolyan színű. Ha egyszer már találkoztak ezzel a kutyával, mindig fel fogják ismerni. Sajátos az ugatása, sajátos a járása... Az elején nem tudják megkülönböztetni az „én"-t a hamis személyiségtől. Bonyolult a felépítése annak, amit „én"-nek neveznek, és a hamis személyiség ugyanilyen bonyolult. Egyikről sem tudhatnak mindent, de ha vesznek valamit az egyikből, amiről kétségtelenül tudják, hogy hamis, a másikból pedig valamit, amiről biztosan tudják, hogy valódi, akkor összehasonlíthatják őket.

175

K: Néha megfigyelem magam azonosulás vagy igazodás közben, és azt ta­ pasztalom, hogy ezeknek az állapotoknak az önmagamról kialakított kép az oka. Ezzel a módszerrel megismerhetem a hamis személyiséget, és, ha megfi­ gyelem, meggyengíthetem? V: Igen, ez az egyetlen módszer, már ha nem unják meg, mert az elején sokan buzgón látnak neki, de nagyon hamar belefáradnak, és újra megkülönböztetés nél­ kül mindent „én"-nek neveznek, többé nem kérdezik: „Melyik én?" Az „én" szó a legnagyobb ellenségünk, mert, mint mondtam, hétköznapi körülmények között valójában nincs jogunkban használni. Sokkal később, miután már hosszú ideje dol­ gozunk, az „én"-ek azon csoportját, amelyik a helyettes intézőnek felel meg, elkezd­ hetjük „én"-nek tekinteni. De hétköznapi feltételek mellett, amikor azt mondják: „(Én) nem szeretem", fel kell tenniük a kérdést: „Melyik „én"-em nem szereti?" így folytonosan figyelmeztetik magukat arra, hogy nem egyek. Ha egyszer erről megfe­ ledkeznek, akkor legközelebb könnyebben megfeledkeznek róla. Nagyon sokan jól indítanak a munkában, de később, némi idő elteltével, az előbbiről megfeledkeznek, elindulnak lefelé, és végül gépiesebbé válnak, mint voltak. Az a pillanat az önisme­ ret kezdete, amikor megértik, ki beszél önökben, kiben bízhatnak. K: Az ember munkateljesítménye éppen olyan mértékben növekszik, ami­ lyen mértékben képes csökkenteni a hamis személyiségét? V: A munka a hamis személyiség elleni küzdelemmel kezdődik. Mindent, amit az ember megkaphat, csakis a hamis személyiség rovására kap meg. Ké­ sőbb, amikor a hamis személyiséget passzívvá tette, talán sokat kaphat más dolgok terhére is, de hosszú ideig, úgymond, a hamis személyiségből kell meg­ élnie. A hétköznapi életben nagyon nehéz észrevenni a hamis személyiséget, mert, miután nem harcolnak ellene, nem jön létre ellenállás. Ha viszont valaki dolgozni kezd, akkor fellép benne a munkával szembeni ellenállás, és ez az el­ lenállás a hamis személyiség. K: A hamis személyiség nem találhatja érdekesnek vagy vonzónak a szisz­ téma ideáit? V: De, nagyon is. Ebben az esetben viszont az ember a hamis személyiségen keresztül látja a szisztémát, ami egy teljesen más szisztéma lesz. Amint a hamis személyiség ráteszi a kezét, ő maga megerősödik, a szisztémát pedig meggyengíti. Hozzátesz egy szót itt, amott egy másikat. El sem tudják képzelni, milyen elképesztő formában került vissza hozzám némelyik idea. Ha egyetlen szót ki­ hagyunk az egyik megfogalmazásból, akkor teljesen megváltozhat egy idea. A hamis személyiség folyton mindent jobban tud, és ha valami olyat tesz, amit szeret, mindig tökéletesen megindokolja. Ebben rejlik a veszély. A szisztéma mindazt jelenti, ami elhangzik, és abban az értelemben, amely­ ben elhangzik. Ha valaki módosítja, akár tudatosan, akár nem, már nem nevez­ hető szisztémának - álszisztéma lesz, hamisítvány. Abban a pillanatban, amint pontatlanná válik, valamiről megfeledkeznek, vagy valamit kihagynak, rossz eredményekre vezet. K: Azért tettem fel ezeket a kérdéseket, mert néha kétségeim vannak afelől, hogy valóban őszintén érdeklődöm a munka iránt - az is lehet, hogy hazudok önmagamnak.

176

V: Erre mindenki maga találhatja meg a választ, és ismét csakis akkor, ha nem feledkeznek meg az alapvető törvényekről, és nem neveznek „én"-nek va­ lamit, ami csupán az „én"-ek egyike. Meg kell ismerniük más „én"-eket, és emlé­ kezniük kell rájuk. Nagyon veszélyes, ha erről megfeledkeznek, mert akkor egy kis nehézség, egy apró változás valamiben elegendő lehet ahhoz, hogy mindent rosszra fordítson.

Egészen mostanáig, amikor az emberről esett szó, olyan általános emberi vonások­ ról beszéltünk, amelyek egyaránt érvényesek mindenkire. De a munkában elérke­ zik egy pillanat, amikor az embernek az általános törvények megértése mellett meg kell találnia a sajátosan rá jellemző tulajdonságokat, mert ha csak az általános jellem­ vonásokat ismeri, akkor önismeretének nem lehet gyakorlati haszna. Minden egyes embernek megvannak a saját egyedi vonásai, a saját gyengeségei, amik miatt nem tud ellenállni a dolgoknak, amelyek történnek. Ezek a jellemvonások, vagy gyen­ geségek lehetnek nagyon egyszerűek, vagy nagyon bonyolultak. Az egyik ember lehet, hogy a finom ételeken kívül mindennek ellent tud állni, a másik pedig csak a beszédnek nem tud, vagy lehet lusta, vagy éppen túl aktív. Nagyon lényeges, hogy az öntanulmányozás bizonyos pontján az ember rátaláljon a fő jellemvonására, mert ez jelenti a fő gyengeségét. A fő gyengeségek igen eltérőek lehetnek, emiatt, ha ellent tudunk állni valaminek, aminek egy másik ember nem, mert történetesen éppen az a fő jellemvonása, akkor ez azt az illúziót kelti, hogy tudunk „tenni". A fő jellemvonást, vagy fő gyengeséget a hamis személyiségben kell keresnünk. Né­ hány esetben világosan láthatunk egy, kettő vagy három olyan jellemvonást, vagy tendenciát - ezek gyakran együtt jelennek meg - amelyek mindenbe behatolnak, olyanok, mint egy tengely, amely körül minden forog. Ez a fő jellemvonás. Néha nagyon egyértelmű és nyilvánvaló, máskor azonban nehezen jellemezhető. Nyel­ vünknek gyakran nincs olyan szava, nem áll rendelkezésére olyan forma, amivel leírhatná, így csak körülírni tudjuk. Érdekes, hogy az ember szinte sohasem találhat rá a fő jellemvonására, mert az ember benne van, hiába mondják meg neki, másoknak rendszerint nem hiszi el. Azt viszont megtalálhatjuk, hogy mi kíséri, bár az nem a fő jellemvonás lesz. Néha hasznos, ha összegyűjtjük, miként vélekednek rólunk barátaink, mert ez gyakran segít a jellemvonásaink felkutatásában. Nagyon fontos, hogy meg­ találjuk azokat a dolgokat, amik gátolják a munkánkat. Amíg az ember nem ismeri a fő jellemvonását, addig az állandó energiaveszteséget fog okozni, meg kell tehát találnunk, és be kell tömnünk ezt a rést. K: Saját magától az ember megtalálhatja-e valaha is a fő jellemvonását? V: Szervezett munka során egy adott pillanatban előbújik, vagy valaki meg­ mondja. De az ember nem fogja elfogadni azt, amit valaki más mutat meg neki. Vagy néha annyira nyilvánvaló, hogy lehetetlen letagadni, de a lökhárítók segít­ ségével az ember újra és újra elfelejtheti. Ismertem olyanokat, akik megnevez­ ték a fő jellemvonásukat, emlékeztek rá egy ideig, majd elfelejtették. Minden­ kinek magának kell közel jutnia hozzá. Ha már érzik, akkor ismerik. Ha valaki

177

más mondja meg, akkor könnyen elfelejthetik. Amikor már sokat észrevettek a hamis személyiségük megnyilvánulásai közül, talán rábukkannak a fő jellem­ vonásukra. K: Ezt nevezi lökhárítónak? V: Nem, de a lökhárítók elrejtik, segítik a fő jellemvonást. K: Ha megtaláljuk a fő jellemvonásainkat, módosíthatunk rajtuk? Azt mond­ ta, hogy semmit sem változtathatunk meg. V: Szokásos körülmények között nem. De a munkában olyan tapasztalatok és tudás eredményeit alkalmazzuk, amelyekre a hétköznapi életben nem tehe­ tünk szert. K: De a hétköznapi emberek is változnak. V: Természetesen, egyre gépiesebbé, szűkebb látókörűvé, merevebbé vál­ nak. Vannak kivételek, de rendszerint a hétköznapi életben nem fejlődnek a dolgok. A személyiségek változnak, különösen a körülmények megváltozása esetén, de ez gépiesen, véletlenszerűen következik be. Gyakran kivételekre ala­ pozva nyilvánítunk véleményt, akár helyes a megfigyelésünk, akár nem. A kivé­ teleket könnyebb észrevenni, mint a szabályokat. K: Miután az ember észrevett egy bizonyos tendenciát önmagában, elhatá­ rozhatja, hogy többé az nem fog megtörténni. V: Általában hiába határozza el, akkor is meg fog történni. Vagy ha mégsem, akkor valamilyen más tendencia lép a helyébe. Rendszerint egyvalami állítja meg a dolgokat - a félelem. K: A fő jellemvonásaink változnak az életünk során? V: Ha tisztán kirajzolódnak, akkor egész életünkben végigkísérnek. K: Ennek ellenére találtam olyan dolgokat, amelyek régen megvoltak ben­ nem, de ma már nem léteznek. V: Lehetséges. Meglehetősen hiányos az önismeretünk. Az ember sok min­ dent megfigyelhet az életben, és ha nem tudja, hogyan bizonyosodhat meg fe­ lőlük, akkor nagyokat hibázhat. Es általában, mint mondtam, nehéz rátalálni a fő jellemvonásra. K: Meg tudná nevezni a fő jellemvonásomat? V: Nem hinném. Tudják, akkor is hozzákezdhetnek a munkához, ha nem ismerik. Az elején nem maga a fő jellemvonás a lényeges, hanem amit ered­ ményez. Ezt pedig úgy tanulmányozhatják, ha megfigyelik a hozzáállásaikat. Mivel sohasem gondolkodtunk helyesen önmagunkról, nem ismerjük a hozzá­ állásainkat. Túl sok valótlan elképzelésünk van. Egyelőre a nézőpontjainkat, a szokásos érzelmeinket, a gondolkodásmódunkat, a kitalációinkat kell tanul­ mányoznunk. Ezek mind a fő jellemvonásunknak, vagy jellemvonásainknak köszönhetők, mert nem feltétlenül csak egy nagyon fontos jellemvonásunk le­ het, hanem akár kettő vagy három. Gondolkodjanak el a hamis személyiségről, ez elegendő a gyakorlati céljainkhoz. A legtöbb esetben, elméletileg, a hamis személyiség egy tengely körül forog, ami a fő jellemvonás. Egy nézőpontból előnyös, ha valakinek egyetlen nagy gyengesége van, mert akkor ennek a jel­ lemvonásnak, vagy gyengeségnek a legyőzésével sok mindent elérhet egyetlen hatalmas lépésben. Előnyt jelent, ha a dolgok egy helyen összpontosulnak, ha

178

sok minden összetalálkozik egy pontban, mert akkor az ennél a pontnál tett erőfeszítések jobb eredményekre fognak vezetni, mintha különböző pontokban dolgoznánk. Azonban a fő jellemvonás nem minden esetben határozható meg. Néha rámutathatnak, néha nem, az egyik emberben láthatják, a másikban nem. A hamis személyiséget azonban mindig láthatják. K: A fő jellemvonás a hamis személyiség tápláléka? V: A fő jellemvonás nem táplálék, hanem maga a hamis személyiség, a hamis személyiség alapját képezi, és mindenbe behatol. K: A fő jellemvonás mindig döntéseket hoz a fontos pillanatokban? V: Ez rá a legjobb definíció - folytonosan döntéseket hoz. A fő jellemvonást illetően célravezetőbb, ha először általánosságban gondol­ kodnak - miért jutottak el a szisztémához, mit akarnak tőle. Gyakran előfordul, hogy az emberek éveken keresztül látogatják az előadásokat, és közben megfe­ ledkeznek arról, hogy miért is kezdtek idejárni. Ha nem felejtették el, miért jöt­ tek ide, akkor a szisztéma választ fog adni a kérdéseikre, egyébként nem. Lehet, hogy a gépiességre nem emlékeznek, megfeledkeznek arról, hogy mindenki szentül hiszi, hogy tud „tenni", vagy ha mégsem tud, akkor az azért van, mert nem gondolt rá, vagy nem szeretne. Küzdeniük kell ez ellen a meggyőződés ellen, és meg kell érteniük, hogy gépiesek, semmit sem tudnak tenni, alszanak és sok „én"-bői állnak. Ha mindezeket felismerik, könnyebben észrevehetik a hamis személyiséget, mert a maguknak tulajdonított dolgaik mindegyike a képzelődés alapvető példája. És a képzeletbeli személyiség, vagy hamis személyi­ ség mindenki fő jellemvonása. K: A hamis személyiség mindig önző? V: Ha úgy tekintenek önmagukra, mint hamis személyiségre, és megpróbál­ ják megtalálni azt, ami nem tartozik a hamis személyiséghez, akkor talán egész biztosak lesznek abban, hogy minden, ami önző, a hamis személyiségben talál­ ható. De minél többet gondolkodnak róla, annál kevésbé fogják látni. Előfordul­ hat, hogy nagyon önzetlennek tűnik, ami a lehető legrosszabb eset! K: A fő jellemvonás sokféle lehet? V: Vannak furcsa és klasszikus változatai. Az egyik nagyon gyakori jellem­ vonás, amelynek leírása sok helyen megtalálható az Ujtestamentumban, hogy csak mások hibáit látjuk, a sajátjainkat nem. Továbbá, nagyon gyakori egyfajta önsajnálat. Ezeken kívül léteznek olyan furcsa kombinációk, amelyekre néha nehéz pszichológiai meghatározást találni. K: Csak önemlékezéssel küzdhető le a fő jellemvonás? V: Önemlékezés nélkül semmit sem tehetünk. Ez az egyetlen módszer. K: Lehetnek különbözőek a jellemvonásaink attól függően, hogy kinek a társaságában vagyunk? V: Azok szerepek. A jellemvonások nem változnak olyan gyorsan. K: Mások hibáztatása jellemvonás? V: Lehet, hogy az. De min alapszik? A megértés hiányán. Ha tanulmányoz­ ni kezdik a pszichológiát, rájönnek, hogy az okokat saját magukban kell keres­ niük, nem lehetnek önöktől függetlenek. Nem emlékeztetik magukat elégszer erre. Egy kis részük megérti, hogy az okokat saját magukban kell keresniük,

179

de a nagyobbik részük továbbra is másokat fog hibáztatni. Mindegyik kedvenc negatív érzelem hátterében önigazolás áll, ebből táplálkozik. Először az elmé­ jükben kell megállítaniuk, majd később, némi idő elteltével, az érzelemben is megállíthatják. Az első ok a megértés hiánya, a második az erőfeszítésé. K: Jól értettem, hogy a lustaság lehet fő jellemvonás? V: A lustaság néhány ember életének kétharmadát tölti ki, sőt akár ennél is többet. Néha nagyon fontos szerepet játszik és a hamis személyiség fő jellemvo­ nása, és ekkor minden egyéb a lustaságtól függ, azt szolgálja. De nem szabad megfeledkezniük arról, hogy a lustaságnak különböző fajtái vannak. Meg kell ezeket találniuk önmaguk és mások megfigyelése által. Például, vannak olyan rendkívül elfoglalt emberek, akik mindig csinálnak valamit, ennek ellenére le­ het, hogy az elméjük lusta. Ez minden másnál gyakrabban előfordul. A lustaság nem csupán azt jelenti, hogy valaki üldögél, és semmit sem csinál. K: Hogyan küzdhetünk leghatékonyabban a hamis személyiség ellen? V: Mindig tegyenek valami olyat, amit a hamis személyiség nem szeret. Na­ gyon hamar több ilyen dolgot is fognak találni. Ha folytatják, egyre inkább fel­ ingerlik, és egyre nyíltabban fog megmutatkozni, így hamarosan nem lesznek kétségeik felőle. De először is a küzdelemnek a tudáson kell alapulnia - ismerniük kell a jellemvonásait, tudniuk kell, mi az, amit különösen nem szeret. Az egyik hamis személyiség az egyik dolgot nem szereti, a másik a másikat. Elég erőt kell összegyűjteniük ahhoz, hogy szembeszállhassanak vele. * Most pedig beszéljünk arról, hogyan viszonyul a hamis személyiség az ember más részeihez. Mindegyik pillanatban, minden emberben a fejlődés egy úgy­ nevezett statikus hármassal halad előre. Ez a hármas azért nevezhető statikus­ nak, mert míg a háromszög csúcsánál található dolgok sohasem mozdulnak el a helyükről, és a semlegesítő erő szerepét töltik be, más erők nagyon lassan változnak. Az emberben négy rész különíthető el: test, lélek, esszencia és személyiség. Az esszenciáról és a személyiségről már beszéltünk. A „lélek" szó ebben a sziszté­ mában az élet alapját jelenti. Leírható úgy, mint egy felhő, amely egymáshoz kap­ csolódó finom anyagokból, vagy energiákból áll, és a testhez kötődik. Egészen addig, amíg a testben van, a test él, és a lélek és a test egységet alkot. Amikor elválnak egymástól, azt mondjuk, hogy a test meghal. Ez különbözteti meg az élő húst egy darab halott hústól. Amikor egy központ jól működik, a lélek oda összpontosul. De a hétköznapi emberben a léleknek nincsenek pszichés jellemzői, és annak sincs értelme, hogy ennél többet tudjanak róla. Csupán elméletben beszé­ lek a lélekről, egyszerűen anyag, bár egy a testnél finomabb anyag. Az alábbi ábra, ha tudják értelmezni, hasznos lehet, mert megmutatja, mik vagyunk. Megmutatja a fejlődésünkben bekövetkező változásokat, azt, hogy je­ lenleg mik vagyunk, és mivé válhatunk. Amikor megtanulják alkalmazni, akkor a segítségével meghatározhatják a munka adott szakaszait.

ISO

Test és esszencia

Az első háromszög a hétköznapi életben lévő ember állapotát mutatja, a második azt, hogy milyen az állapota akkor, amikor fejlődni kezd. Hosszú idő­ szakok vannak az első és a második háromszöggel jelzett állapotok között, az első kettő és a harmadik között pedig még hosszabbak. Valójában sok közbül­ ső állapot létezik, de ez a három már elegendő annak szemléltetésére, hogyan megy végbe a fejlődés a hamis személyiség vonatkozásában. Nem szabad megfeledkezniük arról, hogy ezek közül az állapotok közül egyik sem állandó. Lehet, hogy az egyik állapotban vannak, majd fél óra múlva jöhet egy másik állapot, majd ismét egy másik. Ez az ábra csak azt szemlélteti, hogyan megy végbe a fejlődés. Folytathatnánk az állandó „én"-en túl is, mert az állandó „én"-nek sok formája létezik. A háromszög csúcspontjánál a test, a lélek és az esszencia található. A má­ sodik pont az „én", vagyis a személy, aki sok „én"-bői áll, azaz az összes olyan érzés és érzékelés, amely nem képezi részét a hamis személyiségnek. A három-

181

szög harmadik pontját a hamis személyiség adja, vagyis az ember önmagáról alkotott képzeletbeli képe. A hétköznapi emberben a hamis személyiség „én"-nek nevezi magát, és aktív, de bizonyos idő elteltével, ha az ember képes a fejlődésre, akkor növekedésnek in­ dul benne a mágneses központ, amit lehet, hogy „speciális érdeklődésnek", „esz­ ményeknek", „ideáknak" vagy valami hasonlónak nevez. Amikor érezni kezdi ezt a mágneses központot, rátalál önmagában egy különálló részre, amelyből elindul a fejlődése. Ez a fejlődés csakis a hamis személyiség rovására mehet végbe, mert a hamis személyiség és a mágneses központ nem jelenhet meg egyidejűleg. Amikor a mágneses központ aktív, a hamis személyiség passzív, ha viszont a hamis szemé­ lyiség aktív, akkor a mágneses központ passzív. Ha a mágneses központ kialakul az emberben, előfordulhat, hogy találko­ zik egy iskolával. Amikor pedig dolgozni kezd, a hamis személyiség ellen kell dolgoznia. Ez nem azt jelenti, hogy a hamis személyiség eltűnik, csak nem lesz mindig jelen. Az elején szinte folyamatosan jelen van, de amikor a mágneses központ növekedésnek indul, el-eltűnik, néha fél órára, néha akár egy napra is. Majd visszatér, és marad egy álló hétig! Amikor a hamis személyiség egy rövid időre eltűnik, az „én" megerősödik, csakhogy ez még nem a valódi „én", hanem a sok „én". Minél hosszabb időszak­ okra tűnik el a hamis személyiség, annál inkább megerősödik a sok „én"-ből álló „én". Lehet, hogy a mágneses központ átalakul helyettes intézővé. Amikor pedig a helyettes intéző átveszi az irányítást a hamis személyiség felett, a hamis szemé­ lyiség oldalára helyez mindent, ami fölösleges, így az „én" oldalán csak a szük­ séges dolgok maradnak. Majd, egy még későbbi stádiumban, lehet, hogy az állandó „én" mindazzal együtt, ami hozzá tartozik, átkerül az „én" oldalára. Ek­ kor a sok „én" a hamis személyiség oldalán lesz, de erről egyelőre nem tudunk sokat mondani. Lesz egy állandó „én", mindazzal együtt, ami hozzá tartozik, de azt nem tudjuk, hogy mi tartozik hozzá. Az állandó „én" meglehetősen eltérő funkciókkal rendelkezik, mindenről a megszokottól igen eltérően vélekedik. Az „állandó én" elnevezés nem túl szerencsés, mert hosszú ideig nem állandó, csak akkor jelenik meg és marad, ha szükséges, ellenkező esetben ismét eltűnhet. Tehát jobb, ha a „valódi én" kifejezést használjuk. Amikor ez az „én" előjön, irányí­ tása alá vonja az összes „én"-t. Olyan módon képes irányítani mindent, ahogyan egyetlen jelenlegi „én" sem, tehát bizonyos értelemben teljesen újnak tekinthető. De ennek az „én"-nek a megjelenése még nem jelenti azt, hogy véglegesen maradni is fog. Először is lehet, hogy nem lesz szükség a jelenlétére, mert a kisebb „én"-eknek ugyancsak meg kell tanulniuk helyesen cselekedni. Másodszor csak nagyon inten­ zív munka esetén lehet jelen, tehát ha a munka mérséklődik, mennie kell. Mint lát­ ják, sok feltételnek kell teljesülnie, ha viszont egyszer már megtapasztalták, milyen az, amikor jelen van, akkor sok olyan dolgot fognak tudni, és sok olyan dologban biztosak lesznek, amiket most még csak gyaníthatnak. A statikus hármas megmutatja, hogy a hamis személyiség különböző meg­ nyilvánulásaitól függően vagy a személyes munka vagy a hanyatlás folytatódik tovább, de a test, lélek és esszencia mindvégig ugyanaz marad. Idővel ezek is

182

változnak, de a kezdeti stádiumokba nem lépnek be. A test ugyanaz a test ma­ rad, az esszencia később változni fog, az elején azonban nem vesz részt a mun­ kában. A szisztéma szerint csak olyan mértékben száll be a munkába, amilyen mértékben elvegyül a személyiséggel. Azért nem vesszük külön az esszenciát, mert, mint már elmagyaráztam, nincs olyan eszközünk, amellyel a személyiség­ től elkülönítve dolgozhatnánk rajta. K: Ez az ábra azt sejteti, hogy a test és az esszencia néha a hamis személyi­ ség oldalán tűnik fel, néha pedig a másik oldalon attól függően, hogy melyik van előtérben? V: Ha a test és az esszencia normális, akkor pártatlanok maradnak, és nem döntenek egyik vagy másik oldal mellett. Ellenkező esetben a hamis személyi­ ség oldalára kerülnek. De ezzel nem foglalkozunk, változatlan erőnek tekintjük őket. Változás csak a háromszög másik két pontjánál megy végbe. K: Ez az ábra azt mutatja, hogy amikor az ember nekifog az iskolai munká­ nak, a helyettes intéző elkezdi átvenni a mágneses központ helyét? V: Mint már korábban elmagyaráztam, a helyettes intéző nem közvetlenül a mágneses központból jön létre, először át kell alakulnia különböző dolgokká. Az első jele annak, hogy a mágneses központ helyén valami jó irányba indult fejlődésnek, a munka értékelése - megértése. Hosszú út vezet az egyiktől a má­ sikig. Az ábrából az olvasható ki, hogy követik egymást, de ez nem jelenti azt, hogy közvetlenül - mérföldek választhatják el őket egymástól, és átalakítások százainak kell végbemennie. K: Mitől indul fejlődésnek az „én", és kezd halványulni a hamis szemé­ lyiség? V: Minden változáshoz idő kell. A hétköznapi életben a hamis személyiség folytonosan jelen van. Majd, idővel, gyengülni kezd, és veszít a fontosságából, kevesebb időt köt le. (Ezt a második háromszög szemlélteti, ahol a hamis szemé­ lyiség passzívvá, a sok „én" pedig, amelyik körülveszi a mágneses központot, aktívvá válik). A hamis személyiséget méretében nem csökkenthetik, de aktivi­ tásának idejét korlátozhatják. Vegyünk huszonnégy órát, és nézzük meg, hogy ebből mennyi időt birtokol az egyik és mennyit a másik. Bármi, ami változik bennünk, így változik. K: Eddig az volt a benyomásom, hogy a hamis személyiség az „én"-ek soka­ ságából tevődik össze. Ez az ábra egy kissé homályosította a dolgokat. V: Az „én"-ek sokasága közül néhány hasznos, sok pedig passzív, amelyek­ ből talán később más személyiségek alakulnak ki. A hamis személyiség nem fejlődhet, nincs benne semmi jó. Ezért mondtam, hogy a munka egészének a hamis személyiség elleni küzdelemre kell összpontosulnia. Ha valaki kudarcot vall, az annak köszönhető, hogy nem szentelt elég figyelmet a hamis személyi­ ségnek, nem tanulmányozta, nem dolgozott ellene. A hamis személyiség is sok „én"-bői áll, csak éppen ezeknek az „én"-eknek egyike sem valóságos. K: Nem világos, mit ért passzív „én"-ek alatt. V: Azok az „én"-ek passzívak, amelyeket más, aktív „én"-ek irányítanak. Például lehet, hogy a jó szándékot a lustaság irányítja. A lustaság aktív, a jó szán­ dék passzív. Az az „én", vagy az „én"-eknek azon összetétele, amelyik irányít,

183

aktív, azok az „én"-ek, amelyeket irányít, vagy vezet, passzívak. Egyszerűen gondolkodjanak erről. Az egyik háromszög egy adott állapotot szemléltet, a másik egy ettől kissé elté­ rő, a harmadik pedig megint egy ettől eltérő állapotot. Ennek az ábrának a segítségé­ vel megérthetik az ember három eltérő állapotát kezdve a legelemibbel, amelyben a hamis személyiség aktív, az „én" pedig passzív. A test, lélek és esszencia mindig semleges marad. Majd, miután a fejlődés sok stádiumon keresztülhaladt, megjele­ nik az állandó „én", az „én" aktívvá válik, a sok „én" passzívvá, a hamis személyi­ ség pedig eltűnik. E közé a két szélsőséges állapot közé számos különböző ábra rajzolható, és ezeken túl is számos további lehetőség van. K: Van olyan hely a statikus hármasban, ahol az „én"-ek egyik csoportja, amelyik nincs kapcsolatban a mágneses központtal, aktív, a hamis személyiség pedig passzív? V: Amikor azt mondtam, hogy az „én"-ek bizonyos csoportjai, vagy szemé­ lyiségek aktívvá válnak, azokra gondoltam, amelyek a mágneses központ köré csoportosulnak. Először maga a mágneses központ áll szemben a hamis szemé­ lyiséggel, majd pedig azok az „én"-ek, amelyek a mágneses központ köré sora­ koznak fel. Majd, egy adott pillanatban, a mágneses központ aktívvá, a hamis személyiség pedig passzívvá válik. A mágneses központot azoknak a dolgoknak a csoportja adja, amik iránt az ember érdeklődik, vagy amiket szeret. Azt nem mondhatjuk, hogy a mágneses központ vezeti önöket, mert a vezetés fejlődést jelentene, önök azonban egy helyben maradnak. De a mágneses központ segít­ ségével megkülönböztethetik a dolgokat, illetve megállapíthatják, hogy valamit szeretnek-e vagy sem. Lesz választásuk. A munka előtt a mágneses központ egy bizonyos pont, amelyik egy adott érdeklődési körré alakította át magát. Amikor az ember találkozik a munkával, a mágneses központ az iskolai munkával kezd foglalkozni, és ekkor, mint mágneses központ, megszűnik létezni - mert a mág­ neses központ gyenge dolog -, és valami olyasmivé alakul, amit „munka" sze­ mélyiségnek nevezhetnénk. Ennek az ábrának az a célja, hogy a munka kezdeti szakaszait szemléltesse, ezért a lehetséges kombinációk közül csak néhányat rajzoltam fel. Például a kezdeti szakaszok egyikénél rajzolhatunk egy olyan há­ romszöget, amelynek csúcspontjánál a test, lélek és esszencia, az egyik oldalon a hamis személyiség, a másikon pedig a már bizonyos csoportokba tömörült sok „én" helyezkedik el. A mágneses központ e csoportok egyike, de rajta kívül létezhetnek más csoportok is - lehet, hogy nem kapcsolódnak a mágneses köz­ ponthoz, de nem is ellenségesek vele szemben -, amelyek végül valami jobbá fejlődhetnek. Az „én"-ek azon csoportjai, amelyek mindig ellenségesek és káro­ sak, a hamis személyiséghez tartoznak. K: A létezés változásától függ, hogy az ember átkerül-e a statikus hármas egyik formájából a másikba? V: Igen, minden apró változás a létezés megváltozását jelenti, bár ezt a kife­ jezést általában nagyobb, komolyabb változások esetén alkalmazzuk. Például, amikor a létezés megváltozásáról beszélünk, arra gondolunk, hogy az l-es, 2-es és 3-as számú ember 4-es számúvá fejlődik. Ez a létezés megváltozása, de termé­ szetesen ez a hatalmas ugrás kisebb ugrásokból áll. A statikus hármas csupán

184

segédábra. Önöket szemlélteti. Megmutatja a létezésük állapotát, hogy mik egy adott pillanatban, és segítségével leírják az összes stádiumot, amelyen keresztül­ haladva eljutnak a szokásos gépies létezéstől a fejlődéshez. A statikus hármas teljes képet nyújt erről, nem szavakkal kell leírniuk. A célunk, hogy eggyé váljunk, rendelkezzünk állandó „én"-nel. De az elején a munka azt jelenti, hogy az ember egyre megosztottabbá válik. Fel kell ismerni­ ük, milyen messze állnak az egységtől. Csak akkor kezdhetnek el dolgozni egy vagy néhány olyan alapvető „én"-en, amely köré felépíthetik az egységet, ha már ismerik az összes részüket. Helytelen megértésre utalna, ha mindazt egye­ sítenék, amit jelenleg önmagukban találnak. Az új „én" valami olyasmi, amit most még nem ismernek, valami olyanból fejlődik ki, amiben megbízhatnak. Amikor elkezdik elválasztani a hamis személyiséget önmaguktól, próbálják el­ különíteni azt, amit megbízhatónak nevezhetnek attól, amit megbízhatatlannak találnak. Amikor kételyek ébrednek önökben, jussanak eszükbe a munkát bizonyos mértékben értékelő „én"-ek, és azokat hívják elő. Csak így győzhetik le a kétsé­ geiket. Ahhoz, hogy fejlődhessenek, valamennyire értékelniük kell a munkát. Az az egyetlen gyakorlati megközelítés, ha elgondolkodnak az önmagukban található különböző részeken, és megkeresik azokat, amelyek tudnak dolgozni, és azokat, amelyek nem. Néhány ember valódi értékekkel rendelkezik, mások hamis értékekkel, és vannak olyanok, akiknek semmilyen sincs. Az „én"-ekkel ugyanez a helyzet. Az emberek hiába szentelik életüket szisztémák és szisztémák szavainak tanulmányozására, sohasem jutnak el a valódi dologhoz. Hagyományos tudá­ sunk háromnegyede, vagy kilenctizede a valóságban nem létezik, csak a képze­ letünkben. Ennek a munkának azonban már a kezdetek kezdetén gyakorlatias­ nak kell lennie. Meg kell érteniük, hogy munka nélkül, szisztéma nélkül, az ember semmit sem tehet. Ha dolgozni kezd, akkor van esélye. De még a munkában is rejlenek veszélyek. Ha az emberek azt gondolják, hogy tehetnek valamit, ugyanakkor nem hajlandók dolgozni az irányítás megszerzéséért, ha túl sokáig leragadnak az elméletnél, és nem ismerik fel, hogy hatalmas erőfeszítések nélkül semmi­ lyen változás nem lehetséges, ha mindig holnapra halasztják ezeket az erőfeszí­ téseket, akkor ennek a folyamatos tétovázásnak meglesz a következménye, és, egy idő múlva, elérkezik egy veszélyes pillanat. Nem az elején, hanem akkor, amikor az ember már hosszú időt töltött el a munkával anélkül, hogy megfelelő erőfeszítéseket tett volna, vagy bármit is komolyan elvégzett volna. Ekkor, ahe­ lyett hogy eggyé válna, két részre szakad, tehát az összes jellemvonása és szemé­ lyisége két csoportra bomlik - az egyik hasznos lesz a munka szempontjából, segíti a személyes erőfeszítéseket, a másik pedig közömbös, vagy egyenesen ellenséges. Ez a két csoport folyamatosan létezhet egymás mellett úgy, hogy megpróbálnak különböző időpontokban előjönni, lehet, hogy az egyik reggel, a másik pedig délután jelenik meg. Ez a veszély valóságos, mert ha két ilyen rész elkezd kialakulni, akkor az egyik közömbössége tönkreteszi a másik munkájá­ nak eredményét, és a fejlődés megáll. Ennek a másik résznek nem kell feltétle-

185

nül rossznak, vagy ellenségesnek lennie a munkával szemben, már az is elég, ha gyenge, mert a gyengeség és az erő nem fejlődhet egyidejűleg. Tehát nagyon gyorsan és könyörtelenül fel kell vennünk ez ellen a harcot, mert egyébként ket­ tős kristályosodáshoz vezethet. K: Észreveszi az ember, ha kialakulóban van benne a személyiségek e két csoportja? V: Ha elsajátítja az önmegfigyelést, akkor észreveheti, hogy elindult ez a folyamat, és akkor nem szabad engednie, hogy sokáig folytatódjon, mert min­ den nap egyre nehezebben harcolhat majd ellene. De ez a különböző esetekben különbözőképpen nyilvánul meg. K: Ez akkor következik be, amikor az ember sok tudásra tesz szert értés nélkül? V: Nem. Ilyen esetben még értés is lehetséges, de cselekvés nélkül. Láthatják, még a tudás és értés sem segíthet, ha az ember nem kezd dolgozni a létezésén. Ha az akarat nem fejlődik párhuzamosan, akkor hiába van az embernek értése, semmit sem lesz képes tenni. Ha az emberek túl sokáig várnak anélkül, hogy komoly erőfeszítéseket tennének, vagy komoly döntéseket hoznának, akkor elő­ fordulhat, hogy elkezdődik bennük ez a kettős kristályosodás. Ha pedig ez be­ következik, akkor nem érhetnek el eredményeket a munkájukban, sőt, egy idő múlva, még rosszabb helyzetbe is kerülnek.

186

8. F E J E Z E T

Az ember helye a világban. Felfogóképességünk és gondolkodásunk korlátai. Az egész ismerete tekinthető tudásnak. A relativitás és a nagyságrend elve. A Három törvénye. Az anyag négy állapota. Nem látjuk a harmadik erőt. A Hét törvénye. Emelkedő és ereszkedő oktávok. Az intervallumok megfigyelése. A te­ remtés sugara. Az Abszolút akarata. A teremtés sugara, mint egy új gondolko­ dás eszköze. Speciális nyelv. A teremtés sugara, mint oktáv. Földi szerves élet. A Hold táplálása. Kozmikus befolyások. A Hold gépies befolyása. A befolyások és a létezés állapota. Bolygóhatások és esszencia. Kiszabadulás a törvények alól. A fejlődés lehetősége. Az ember, mint a szerves élet része. A törvények tanulmá­ nyozása. Igazság és igazságtalanság. Az emberhez tartozó törvények. Munka a természet ellenében. A kozmikus ideák tanulmányozása segíti az önemlékezést. A három töménye és a teremtés. Az erők haladása. A sugárzások három oktávja. Hidrogéntáblázat. Az anyag különböző szintjei. Oldaloktáv. Az evolúció lehetősége.

BESZÉLNÜNK KELL AZ EMBER VILÁGBAN ELFOGLALT HELYÉRŐL. Mos­ tantól kezdve mindig ennek figyelembevételével kell tanulmányoznunk az em­ bert, mert sok minden, ami velünk és a dolgokkal, amelyek lehetségesek, vagy lehetetlenek számunkra, kapcsolatos, ezzel függ össze. Az első előadáson elmondtam, hogy ha meg szeretnénk érteni, miért olyan az ember, amilyen és miért nem lehet másmilyen, akkor tanulmá­ nyoznunk kell őt, és, ezzel párhuzamosan, meg kell vizsgálnunk a világot is, amelyben él. Ha elkülönítve tanulmányozzuk az őt körülvevő világtól, akkor nem találhatjuk meg a válaszokat ezekre a kérdésekre. Az ember bi­ zonyos értelemben hasonlít a világegyetemhez, ugyanazok a törvények mű­ ködnek benne is. Meg fogjuk látni, hogy ezek közül a törvények közül né­ hányat akkor érthetünk meg egyszerűbben, ha az embert tanulmányozzuk, másokat pedig, ha a világegyetemet. Mindenekelőtt azonban fel kell ismernünk gondolkodási és felfogóké­ pességünk korlátait, tehát egyúttal a korlátainkat is tanulmányozzuk. A szisztéma nagymértékben gyarapítja tudásunkat, de csodákra nem képes. Ha önmagunktól elkülönítve próbálunk gondolkodni a világról, és olyan­ nak próbáljuk látni, amilyen - még akkor is, ha fizikai szempontból vizs­ gáljuk, egy teleszkóp vagy mikroszkóp segítségével -, rá fogunk ébredni, hogy milyen korlátozott mértékben észlelhetjük a dolgokat, mert a méret te­ kintetében csak meglehetősen szűk határok között mozoghatunk. Szellemi

187

felfogóképességünk pedig sokkal inkább korlátozott. Még ha kapcsolatba is kerülnénk a teljes tudás forrásával, jelen állapotunkban képtelenek len­ nénk befogadni vagy alkalmazni, mert, bár a szokásosnál tudhatunk többet, létezik bennünk egy adott korlát - az elménkben. Tehát ismernünk kell az összes korlátunkat, és amikor már tudjuk, meddig terjed felfogóképessé­ günk hatalma, azzal is tisztában leszünk, mit kaphatunk meg. A szisztéma első ideája szerint bizonyos mértékig fejleszthetjük a tudás megszerzésének eszközét - ez az önfejlesztés ideája. Ha visszaemlékeznek, azt mondtam, hogy ennek a szisztémának a néző­ pontjából csakis az egész ismerete tekinthető tudásnak, mert az a tudás, ame­ lyik nem foglalja magába a résznek az egészhez való viszonyát, nem tudás, hanem tudatlanság. Elsajátíthatjuk ezt a tudást, csak éppen nem ismerjük fel és értjük meg, hogy, legyen szó bármiről, a tudás mindig az egész ismeretével kez­ dődik. Vegyük például ezt a doboz gyufát. Ha egy keskeny nyíláson keresztül nézem, csak egy kis részét látom, és sosem nyerhetek teljes képet az egész gyufásdobozról. Minden mással ugyanez a helyzet. Szinte minden, amit tudásnak nevezünk, valójában nem az, mert csak egy kis részt ismerünk, amit azonban nem tudunk elhelyezni az egészben. Az egyik könyvben a következő aforizmára bukkantam: Tudni azt jelen­ ti, ismerni az egészet. Ha az ember valaminek csak egy részét ismeri, akkor semmit sem tud. Nem nehéz mindent tudni, mert ehhez nagyon kevés tu­ dás szükséges. De ennek a kevésnek a megismeréséhez, meglehetősen sokat kell tudni. Tehát ezzel a „meglehetősen sok"-kal kell kezdenünk azért, hogy eljuthassunk ahhoz a „nagyon kevés"-hez, ami az egész megismeréséhez szükséges. Az egész megismerése két elv alkalmazásával lehetséges: a relativitás és a nagyságrend elve. Ha a világról beszélünk, mindent tudnunk kell róla, és meg is tudhatunk róla mindent, amire szükségünk van, ha nagyságrendjük alapján vizsgáljuk a dolgokat. Ha azokat, amik összemérhetők és kapcsolatban állnak velünk, egy adott skálán tanulmányozzuk, azokat pedig, amelyek távo­ labb vannak tőlünk, és nem állnak velünk közvetlen kapcsolatban, egy másik, kisebb skálán, elvontabban, akkor a szokásosnál sokkal többet megtudhatunk, így megszerezhetjük az összes szükséges tudást anélkül, hogy túl sokat tanul­ nánk. Ugyanakkor tudásunk csak kevés lényegtelen dolgot fog tartalmazni, ami azért fontos, mert ha megkülönböztetés nélkül mindent megtanulunk, ak­ kor nem fogjuk tudni a szükséges dolgokat. Például, a saját házukat a testük méretének megfelelő arányban isme­ rik, de a várost, ahol élnek, sokkal kevésbé. Néhány részét jobban, másokat rosszabbul, de egyetlen részét sem ismerik olyan jól, mint a házukat. Ang­ liáról még kevesebbet tudnak, Európáról pedig még ennél is kevesebbet és így tovább. Most pedig emlékeztetni szeretném önöket arra, amit az első előadáson a vi­ lág tanulmányozásáról és a világot irányító két alapvető törvényről mondtam. Ki fogom hangsúlyozni, mire kell emlékezniük, és hogyan. Valójában ezek az általános érvényű törvények túllépik elménk korlátait, tehát bármennyire is

188

szeretnék őket tanulmányozni, szavaknál sokkal többet nem fognak megérte­ ni. De még ez is hasznos. Ezeknek a szavaknak a segítségével újraszerkeszt­ hetik a világegyetemről alkotott elképzeléseiket, és elhelyezhetik az embert a különböző világok között. Először idézzük fel azt, ami a három törvénye kapcsán elhangzott: a világon minden, az energia összes megnyilvánulása, mindenféle történés - a világban vagy az emberi cselekedetekben, az emberben vagy rajta kívül - mindig a természetben fellelhető három erő működésének a következmé­ nye. Ezeket az erőket aktív, passzív és semlegesítő, vagy első, második és harmadik erőnek nevezzük. Meg kell érteniük, hogy ezeknek az erőknek az esetében az aktív és passzív szavak jelentése eltér a hagyományos értel­ mezéstől. Mind az aktív, mind a passzív erő aktív, mert egy erő nem lehet passzív. Működésük azonban eltérő, és ez az eltérés hozza létre a világban előforduló különböző jelenségek mindegyikét. A három erő együtt műkö­ dik, de mindegyik hármasban valamelyik túlsúlyban van. Ugyanakkor bármelyik lehet az egyik pillanatban aktív, a következőben, egy újabb hár­ masban, pedig passzív, vagy semlegesítő. Amikor a három erő találkozik, történik valami. Ellenkező esetben nem történik semmi. Ebből a szempontból az anyagnak is meghatározott elnevezést kell adnunk aszerint, hogy melyik erő működik rajta keresztül - vajon szerves vagy szer­ vetlen anyag, kémiai elem vagy összetevő. Amikor bármelyik anyagon aktív erő halad keresztül, szénnek nevezzük. Amikor passzív, oxigénnek, ha pedig semlegesítő, nitrogénnek. Ha az anyagot nem a rajta keresztül működő erő szempontjából vizsgáljuk, hidrogénnek nevezzük. Először egyszerűen tekint­ sék ezeket az elnevezéseket címkéknek. Tehát a három törvénye relativitást visz az anyag meghatározásába, hiszen egy vas helyett négy vasat, egy réz he­ lyett négy rezet kapunk és így tovább. Apa, anya, fiú, szén, oxigén, nitrogén. A család a hidrogén. A fiú egy új család kezdete. Hétköznapi gondolkodásunk két erő létezését felismeri - van cselekvés és ellenállás, pozitív és negatív elektromosság és így tovább. De a tudatosságnak ebben az állapotában nem látjuk, hogy minden eseményben, minden jelenség­ ben három erő működik, és csakis akkor jöhet létre egy jelenség, ha ez a három erő találkozik. Két erő semmit sem idézhet elő - csupán egymás körül forog­ nak bármilyen eredmény nélkül. Hosszú időnek kell eltelnie, mire az ember kezdi észrevenni, hogy három erő működik a dolgokban - valamilyen oknál fogva nem látjuk a harmadik erőt annak ellenére, hogy sok kémiai reakcióban és biológiai jelenségben megfigyelhetjük. Még ha tökéletesen meg is értjük, hogy ennek a három elemnek az együttes jelenléte nélkül semmi sem történhet, önmagunk viszonylatában hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni vagy figyelmen kívül hagyni. Még két erőt sem észlelünk tökéletesen, és általában akkor is a dolgok bekövetkeztére számítunk, amikor egyetlen erő működik. Később majd megértik, hogy ha cselekedni akarnak, vagy valamilyen hatást szeretnének ki­ fejteni, és közben a harmadik erő hiányzik, akkor próbálkozásaik hiábavalóak lesznek. Néhány esetben lehet, hogy a passzív erő nem működik, és ekkor sem­ mi sem történik, mert ha nincs passzív erő, akkor nincs anyag. Más esetekben

189

lehet, hogy az aktív, vagy a semlegesítő erő nincs jelen, ekkor ismét semmit sem tehetnek. Ha az első és második erő megnyilvánulásait próbálják felkutatni, néha rá­ bukkanhatnak a harmadik erő megnyilvánulásaira. Ehhez azonban megfigyelé­ seket kell tenniük, és csakis saját maguk bizonyosodhatnak meg a jelenlétéről. A harmadik erő szükségessége sok mindenre magyarázatul szolgál a pszicholó­ giában. Többek között arra is, miért nem tudunk „tenni": képtelenek vagyunk bevonni a harmadik erőt. Nélküle pedig semmi sem történhet, vagy ha valami mégis megtörténik, akkor nem úgy, ahogyan mi szerettük volna. Néha azért észrevesszük a semlegesítő erő jelenétét, csak éppen rosszul ítél­ jük meg a természetét. Például gyakran eredménynek véljük, amikor valójában már az első és a második erő előtt létezett. A harmadik erőt illetően sok minden­ ben tévedünk, ennek ellenére nagyon hasznos, ha elgondolkodunk róla. K: A három erő tőlünk függetlenül létezik - önmagunkon kívül? V: Kívül is és belül is, a mi szintünkön, a bolygók szintjén, a világegyetem szintjén, minden szinten. K: Tudna példát mondani a működésükre? V: Tegyük fel, hogy tanulni szeretnének valamit. Rendelkezésükre állnak bi­ zonyos ismeretek, új ideák és így tovább, ugyanakkor kialakul önökben egy el­ lenállás, mert míg néhány „én" akar tanulni, vannak olyanok, amik nem. Ezek az „én"-ek képviselik az aktív és a passzív erőt. Tegyük fel, hogy ez a tanulás kivált önökben valamilyen érzelmet, ekkor ez az érzelem semlegesítő erőként fog működni, így nekikezdhetnek a tanulásnak. Ha nem jelenik meg érzelem, akkor az „én"-ek közötti vita továbbfolytatódik, és semmi sem történik. A három törvénye sok olyan dologra rávilágít, amelyekre rendes körül­ mények között lehetetlen magyarázatot adni, mert általában csak egy erőben gondolkodunk. A második erővel, az ellenállással, nagyon ritkán számolunk, a harmadikkal pedig soha. Viszont ha valaminek a bekövetkeztére számítunk, akkor figyelembe kell vennünk a három erőt. K: A szükség harmadik erő? Sok döntést látszólag a kényszerűség hoz meg. V: Sokat pedig olyasvalami, ami szükségtelen. Az emberek mindig tudnak anélkül cselekedni, hogy a szükséges dolgokat megtennék, viszont sokkal ne­ hezebb úgy cselekedni, hogy közben nem teszünk felesleges dolgokat. Tehát nem helytálló, amit ön mondott. Mindazonáltal meg kell érteniük, hogy az első és második erő megjelölése nélkül nem beszélhetnek a harmadik erőről. K: A három törvényének tanulmányozása segíthet megértenünk, miért si­ kertelenek az erőfeszítéseink? V: Olykor nagyon hasznos ennek a tanulmányozása. Néha megfigyelhetik, hogy az emberek erőfeszítései azért nem vezetnek semmilyen eredményre, mert nincs tudomásuk a három törvényéről, és nem tesznek neki eleget. Vagy nem számolnak az ellenállással, vagy a saját maguk általuk képviselt aktív erő­ vel - most olyan hármasról beszélek, amelyikben működik a harmadik erő. Amikor túl nagy az erők közötti különbség, igen furcsa jelenségnek lehetünk tanúi - a következmények teljesen eltérnek a várttól. Tegyük fel, hogy meg

190

akarnak tenni valamit, de nem számoltak a második erővel. Ekkor nagyon erős ellenállásba ütköznek, és egyáltalán nem a kívánt eredményre jutnak. A munkában a következő két erőt figyelhetik meg: a szisztéma ideái és a saját ellenállásuk, a saját alvásuk. Minden egyes esetben belép egy bizonyos harmadik erő, és vagy az egyik, vagy a másik oldalt segíti. K: Milyen gyakorlati értékkel bír az erők tanulmányozása? V: Minden mögött kozmikus törvények állnak. Ha fogalmuk sincs ezekről a törvényekről, akkor nem érthetik meg, miért történnek a dolgok így vagy úgy. K: Ha az anyag helyett az eseményeket tekintjük, vehetjük úgy, hogy ezek is eltérőek lehetnek attól függően, hogy melyik erő működik rajtuk keresztül? V: Az események közötti különbséget az adja, hogy más-más hármasok működnek. Például mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ugyanan­ nak a mondatnak, ugyanazoknak a szavaknak teljesen eltérő lehet a jelen­ tésük attól függően, kinek a szájából hangzanak el. Vagy akár ugyanaz a személy is elismételheti ugyanazokat a szavakat egy másik időpontban, tel­ jesen más jelentéssel. A szánkhja filozófia egyik tanítása beszél a három erőről, vagy három gunáról. A létező irodalomban azonban súlyosan elferdített formában talál­ hatjuk meg ezt a tanítást, mert minden egyes gunát, vagy erőt változatlannak írnak le, de, mint már mondtam, a szisztéma szempontjából mindegyik erő csak a másik két erő viszonylatában működik aktív, passzív vagy semlegesítő erőként. Az erőknek hét kombinációja lehetséges, amelyekből egyet az emberi agy képtelen felfogni, mert ebben a hármasban mindegyik erő kitölti a hely egé­ szét. A hármasok eseményekre utalnak, tehát amikor külön-külön beszélünk az eseményekről, legyen szó kicsikről, vagy nagyokról, tudnunk kell, hogy melyik hármashoz tartoznak. Az események azonban a három és a hét törvényének megfelelően követik egymást. A hét törvényét az intervallumok kapcsán kell megértenünk, és észben tartanunk. Röviden azt jelenti, hogy nincs olyan erő, amelyik folyamatosan ugyanabba az irányba hatna: valameddig működnek, majd csökken az intenzitásuk, és vagy irányt váltanak, vagy belső változáson mennek keresztül. Minden oktávban - ami bizonyos rezgésszám és annak dup­ lája, vagy fele közötti időszak - két olyan pont található, ahol a rezgések, vagy pontosabban az időben és térben, vagy mindkettőben, haladó energia megnyil­ vánulásai keresztülmennek egy bizonyos változáson, lelassulnak, majd tovább folytatják az útjukat. Ha ezeken a helyeken nincs biztosítva egy hozzáadott sokk, akkor az oktáv irányt változtat. Kiszámították, és formulába öntötték ezt a rezgések számában mért szabálytalanságot. Ezt a formulát, amely egy kozmi­ kus törvényt fejez ki, később a héthangú skála formájában alkalmazták a zené­ re. A hét törvénye rávilágít arra, hogy egyetlen erő sem haladhat folyamatosan ugyanabba az irányba, és megmutatja azokat a helyeket, ahol az irányváltozta­ tások, vagy lassulások bekövetkeznek. K: Ezek az irányváltoztatások az intervallumokban található akadályoknak tulajdoníthatóak?

191

V: Maguknak az intervallumoknak. Az akadályok megléte normális, min­ den energia akadályok között halad előre. K: Az erő vonala mindig ugyanabba az irányba tér le? V: Nem, bármelyik irányba letérhet. Amikor a dolgok „történnek", soha­ sem lehetünk biztosak az irányban. Az l-es, 2-es és 3-as számú ember sohasem oda érkezik, ahova akar, vagy ha mégis, az csakis a véletlennek köszönhető. Kivételnek tekintjük, ha nem a kívánt helyre érkezünk, nem látjuk be, hogy ez törvényszerű. Nem számíthatunk arra, hogy majd a kellő pillanatban a vélet­ len biztosítani fogja a megfelelő sokkot. K: Ez egy végtelen folyamat? V: Nem létezik olyan erő, amelyik a végtelenségig hatna. Működésüket a rendelkezésükre álló energiamennyiség szabja meg. De, újfent, az oktávok különbözőek - lehetnek emelkedők vagy ereszkedők. Bizonyos rezgésszám és annak duplája között emelkedő oktávról, bizonyos rezgésszám és annak fele között ereszkedő oktávról beszélünk. Tehát az események sorrendjének vizsgá­ latához, ismernünk kell az emelkedő és ereszkedő oktávokat. Ha egy oktávról nem tudjuk, hogy emelkedő-e, vagy ereszkedő, akkor nem érthetjük meg. Szok­ ványos gondolkodásunkat pedig éppen ez jellemzi - az emelkedő oktávokat ereszkedőnek tekintjük, és fordítva. K: Mondana egy példát arra, amikor egy ereszkedő oktávot emelkedőnek tekintünk? V: Tegyük fel, hogy bennszülöttekkel találkozunk, rendszerint azt gondol­ juk, hogy primitívek, és ezek a primitív emberek később majd felépítenek egy civilizációt, és létrehoznak egy kultúrát. Nem ismerjük fel, hogy a legtöbb eset­ ben a bennszülöttek kultúrált emberek leszármazottjai. Nagyon gyakran fejlő­ désnek véljük a hanyatlást. Az emberi cselekedetekben könnyebben megfigyelhetik a hét törvényének működését. Láthatják, hogyan kezdenek hozzá az emberek valamihez - tanu­ láshoz, munkához -, majd némi idő elteltével, bármilyen látható ok nélkül, egyre kisebbek lesznek az erőfeszítéseik, munkájuk lelassul, és - ha egy adott pillanatban nem tesznek valamilyen különös erőfeszítést - cselekvésük vonala irányt változtat. Létrejön egy apró, de valódi változás a belső erőben. Majd, kis idő múltán, munkájuk újra lelassul, és - hacsak nem tesznek megint egy különös erőfeszítést - akkor az irány ismét megváltozik. Akár teljesen módosul­ hat, és a cselekvés homlokegyenest ellenkező irányba folytatódhat, miközben látszólag változatlan marad. Az emberi cselekedetek sok mozzanata megfelel ennek a leírásnak. Elindulnak az egyik irányba, majd, észrevétlenül, pontosan az ellenkező irányba folytatódhatnak. Ha az embernek tudomása van ezekről az intervallumokról, és megjelenésük pillanatában tesz valamilyen speciális erőfeszítést vagy intézkedést, akkor elkerülheti az oktávban bekövetkező töré­ seket. Minden oktávokban halad előre, nincs olyan rezgés, mozgás, cselekvés, ami más módon fejlődhetne. A nagyságrendek változnak, tehát az oktávokat nem kísérhetjük figyelemmel, de a következményeket, a hét törvényének kö­ vetkezményeit, megfigyelhetjük. Még a szervezet belső fizikai működése is ez alatt a törvény alatt áll.

192

Bizonyos erőfeszítésekkel létrehozhatjuk ezeket a hiányzó félhangokat, ki­ tölthetjük az intervallumokat, és ez által változtathatunk gépezetünk működé­ sén. Később például majd meglátják, hogy az önemlékezésre tett erőfeszítés hogyan változtat meg sok mindent szervezetünk kémiájában. K: Ha az ember egy adott cselekedetben megfigyel egy intervallumot, ak­ kor számíthat arra, hogy ez az intervallum újra és újra meg fog ismétlődni? V: Példák segítségével könnyebben beszélhetnék erről. Altalánosságban annyit mondhatok, hogy ha az ember semmit sem tesz, akkor az intervallum mindegyik oktávban erősödni fog ugyanazon a helyen. K: Az önemlékezés oktávjairól beszél... V: Nem egészen. Azt mondtam, ha dolgoznak, munkájuk lehet, hogy oktávokba rendeződik, amelyekben lesznek intervallumok. Ha nem tudják, hol számíthatnak intervallumokra, akkor a munkájuk át fog alakulni. De az önem­ lékezés vonatkozásában nem beszélhetünk oktávokról, mert a mi esetünkben az önemlékezés csupán elkezdődik, majd azonnal le is áll. Az már jó, ha két vagy három hangig eljutunk. Nem áll rendelkezésünkre elegendő energia az elkezdéséhez. Ennek ellenére újra és újra próbálkoznunk kell addig, amíg létre tudunk hozni egy oktávot. Minden nap elölről kell kezdenünk: dó, re, dó, re, mi... Hosszú időn keresztül a m/-nél nem juthatunk tovább. K: Mi történik, ha eljutunk a m;-ig? V: Megállnak, és visszamennek az elejére. Sokáig nem fogják áthidalni az intervallumot. De ha folytatják a tanulást, idővel képesek lesznek feltérképezni azokat a helyeket, ahol megjelennek. Tudni fogják, hogy munkájuk vonalának valamelyik pontján intervallum közeledik. K: Ahhoz, hogy az ember megfigyelhesse az oktávokat, nem kellene meg­ próbálnia nyomon követni önmagában a történések sorrendjét? V: A történések sorrendjét nem követhetik nyomon, de az intervallumokat észrevehetik. Ha hozzáfognak valamihez, ha elkezdenek valamit tanulni, látni fogják, hogy a cselekvés egy ideig adott irányba halad, majd letér az eredeti pályájáról. * Most, hogy mindezt megbeszéltük, elérkeztünk a világegyetem tanulmányozá­ sához, aminek révén meghatározhatjuk, mit jelent az ember számára a világ. Az ember a Földön él, de mivel a Föld a naprendszer egyik bolygója, az ember egyben a bolygók világához is tartozik. A Föld meghatározott helyet foglal el a naprendszerben, tehát kijelenthetjük, hogy a Naphoz is tartozunk. Mivel pedig a Nap a Tejút egyik csillaga, bizonyos értelemben a Tejútnak is részei vagyunk. Továbbá, a hagyományos tudomány megérti és elfogadja más galaxisok létezését - amelyek vagy hasonlók a miénkhez, vagy nem -, tehát a galaxisok összességének világhoz is tartozunk. Csillagászatilag ennél nem tu­ dunk továbbmenni, de filozófiailag feltehetjük, hogy a dolgoknak létezik egy állapota, amelyben minden egy, éppen úgy, ahogyan az alma is egy. Ezt az állapotot Abszolútnak nevezzük. Tehát az Abszolút magába foglalja az összes

193

galaxist, a mi galaxisunkat, a naprendszerünket, a bolygókat, a Földet és a Hol­ dat, amely a Föld befolyása alatt áll. Az Abszolút ténylegesen csak az utána következő világot hozza létre, és az akarata nem nyilvánul meg a 3-as világon túl. Ahogy a törvények száma emel­ kedik, egyre inkább gépiesebbé és bonyolultabbá válnak. Az Abszolút akarata nem tud keresztülhatolni a közbülső gépiességen, és nem nyilvánulhat meg az alacsonyabb világokban. De, úgymond, elkezdi görgetni a labdát. Próbálják ezt végiggondolni, mert nagyon lényeges. K: Miért nem tölti ki az összes világot az Abszolút akarata? V: Bizonyos dolgok még az Abszolút számára is lehetetlenek. Azt hisszük, hogy ha az Abszolút a dolgoknak azon állapota, amelynek a mindenség erede­ te tulajdonítható, akkor az Abszolút akarata bármire képes. Azonban vannak olyan dolgok, amiket nem tehet meg, mivel megalkot bizonyos törvényeket, ezek a törvények létrehoznak más törvényeket, amelyek ismét másokat. Az Ab­ szolút csak a törvények első rendjét teremti meg. Ha érvényesíteni szeretné az akaratát a mi szintünkön, akkor el kellene pusztítania az összes közbülső törvényt. Számtalan gépies törvény vesz körül, és irányít minket. Amikor ezt kezdjük felismerni, megértjük, hogy az Abszolút akarata nem érvényesülhet a mi szintünkön, ahhoz meg kellene semmisítenie az összes közbülső világot, mert minden azoktól a törvényektől függ, amelyek irányítják. Egy kis változás az egész teremtés sugarának elpusztítását jelentené. Analógiák segítségével bizonyos mértékig felfoghatjuk ezt. Tekintsük az embert az Abszolútnak. Vajon az emberben hol húzódnak saját akaratának határai? Erre még az emberi pszichológia legfelületesebb tudása is választ ad­ hat. Az ember akarata (mint feltételes fogalom) irányíthatja az egész test és a különálló végtagok mozdulatait, néhány szerv működését és a légzést. Ha az ember az orra hegyére összpontosítja figyelmét, akkor érezni kezdi. Sőt ezzel az összpontosítással talán még ki is csikarhat egy halvány érzetet néhány szö­ vetből. A testében található valamelyik különálló sejt vonatkozásában azonban semmi esetre sem érvényesítheti az akaratát, ehhez a sejtek túlságosan aprók. Az ember akarata csakis a szövetek tekintetében nyilvánulhat meg, a sejteket már nem tudja irányítani. Ha az embert hasonlónak tekintjük az Abszolúthoz, akkor a szövetek a 3as, a sejtek pedig a 6-os világnak felelnek meg. Vagy vegyünk egy másik analógiát: miután egy építész elkészítette egy ház tervrajzát, és átadta az építőmunkásoknak és vállalkozóknak, többé nem avat­ kozhat be a kőművesek munkájába, vagy azoknak az embereknek az életébe, akik a ház megépítése után beköltöztek, akármennyire is rosszalja a viselkedé­ süket. Próbálják megérteni, hogy mindegyik szinten, a többi szinttől függetlenül, emelkedik a törvények száma. Az építész elkészítette a tervrajzot, és ezzel meg­ szakadt a kapcsolata a házzal. Sok minden nem szerepel a tervében: a lakberen­ dezők munkája, a házban elő emberek, macskák, kutyák, egerek és így tovább. Az elvet kell megérteniük. Minden egyes szinten számos új dolog jelenik meg az eredeti tervtől függetlenül.

194

Semmi új nincs a teremtés sugarában, semmi olyan, amit ne tudnának, egyszerűen csak másképp rakjuk össze a tényeket. Csak akkor oldhatunk meg bármilyen problémát, ha megfelelően rendezzük el a birtokunkban lévő isme­ reteket. A mód pedig, ahogyan ezt megtesszük, magába foglalja annak a meg­ értését, hogyan oldható meg a probléma. Tehát a teremtés sugara annak a prob­ lémának egyfajta kinyilatkoztatása, amellyel akkor találkozunk, amikor meg akarjuk határozni az ember világban elfoglalt helyét. De nem pusztán az ember pontos helyéről van szó, hanem arról is, hogy ez a hely miként viszonyul a te­ remtés sugarán található lehető legtöbb lényeges ponthoz. A teremtés sugara segítség, eszköz vagy módszer az újfajta gondolko­ dáshoz. Ismerjük az ember hét kategóriáját, és mindent ugyanígy fel kellene osztanunk. A hagyományos gondolkodás felosztható l-es, 2-es és 3-as számú gondolkodásra. Az l-es számú főként utánzásból áll, a 2-es inkább érzelmi, ro­ konszenven és ellenszenven alapul, a 3-as elméleti, logikai, ami a maga helyén nagyon jó, de ha olyan dolgokra alkalmazzuk, amelyek meghaladják az erejét, akkor meglehetősen hibásan működik. A hétköznapi életben mindössze eddig terjed a tudásunk. A 4-es számú gondolkodás a teremtés sugarából indul ki, próbálják ezt megérteni. A teremtés sugara nem egy újabb, a már ismert el­ méletekhez hasonló teória, mindössze annyit teszünk, hogy bizonyos módon átrendezzük az eddigi ismereteinket. A 4-es számú gondolkodás pedig olyan gondolkodás, amelyik apránként az összes ellentmondástól megszabadul. A 3-as számú gondolkodás esetén bármelyik elméletet követi az ember, azonnal beleütközik egy másik elméletbe, ami ellentmond az előzőnek. A 4-es számú gondolkozással az ember eljut, nem azonnal, de fokozatosan, annak a ténynek a felismeréséhez, hogy lehetséges ellentmondások nélkül gondolkodni, hogy az ellentmondások valójában nem is ellentmondások. Szokványos gondolkodásunkban sok az ellentmondás. Például a világról vagy úgy vélekedünk, hogy létezik benne valamilyen isteni akarat, ami min­ dent megalkot és fenntart, vagy pedig azt gondoljuk, hogy a dolgok pusztán maguktól történnek. Egy másik példa erre a gondolkodásra az akarat és a gépi-

195

esség, vagy az eleve elrendelés és a véletlen szembeállítása. A teremtés sugará­ nak tanulmányozása során meg fogják érteni, hogy ebben mindez megtalálha­ tó. Bizonyos értelemben ezeknek a nézeteknek mindegyike helyes, és a terem­ tés sugara mindegyiket magába foglalja. Létezik egy elmélet, mely szerint az általunk ismert emberi elme képtelen abszolút hazugságot kitalálni. Nem gon­ dolhat ki olyasmit, aminek semmi köze az igazsághoz. Minden, amit az emberi elme kitalálhat, az igazság részleges képe lesz. Például, ha megpróbálnak egy új állatot rajzolni, a már ismert állatok részeit kell felhasználniuk, mert abból az anyagból kénytelenek dolgozni, amit az életbéli tényleges megfigyeléseik­ től kölcsönöznek. A teremtés sugara megmutatja, hogyan egyeztethető össze egyetlen szisztémában az eleve elrendelésről vagy szabadságról, a szabad vá­ lasztásról, az isteni akaratról, a gépiességről stb. felállított összes egymásnak ellentmondó elmélet, hogy ezek az elméletek, amelyek mindegyike az igazság egyik arcát mutatja, összességükben nem mondanak ellent egymásnak. Az egyik helyen az egyik, a másik helyen a másik igaz, az egész vonatkozásában azonban egyik sem az. Később meg fogják érteni, hogy bizonyos dolgok nem alkalmazhatók az egészre, mert az egész nem egy - túl változatos, túl sok arca van. A teremtés sugara erre is rávilágít. A teremtés sugarának és az egyetemes törvényeknek a tanulmányozása egyelőre még nem tekinthető tudásnak - csak egy nyelv, de ennek a nyelvnek a segítségével mindenféléről beszélhetünk, amelyekre hétköznapi nyelvünknek nincsenek szavai, kifejezései, és nem tartalmazza a dolgok közötti összefüggése­ ket. Ennek az új nyelvnek a tanulmányozása során megértik, hogyan viszonyul­ nak egymáshoz a dolgok, mert ez a nyelv mindent összekapcsol - mindent, amit ismerünk, vagy ismernünk kell, vagy meg szeretnénk ismerni a világban. Azért értékes, mert néhány kifejezésével nemcsak egy adott dolog jelentésére és a közvetlen környezetében elfoglalt helyére adhatnak magyarázatot, hanem az egész világegyetemben elfoglalt helyét is meghatározhatják. Ha a teremtés sugarát események sorozatának vesszük, akkor tekinthetjük egy oktávnak. Ereszkedő oktáv abban az értelemben, hogy terjeszkedik és dif­ ferenciálódik. Ennek az oktávnak az első intervallumát az Abszolút akarata tölti ki. A bolygók és a Föld között található második intervallum kitöltésére kozmikusán egy speciális eszközt alkottak. Ez az eszköz a földi szerves élet. A földi szerves élet nagyon fontos szerepet játszik a teremtés sugarában - biztosít­ ja az energiák közvetítését, és lehetővé teszi a teremtés sugarának növekedését. A Hold a sugár növekvő vége. Ezen elképzelés szerint a Hold végül olyanná válik majd, mint a Föld, a Föld pedig olyanná, mint a Nap, és akkor egy másik Hold jelenik meg, tehát a növekedés folytatódni fog egy adott pontig. Ez szá­ munkra azonban felfoghatatlan. A szerves élet egyfajta vevőkészülék, amelyik felfogja és továbbítja a Nap­ rendszer bolygói felől érkező befolyásokat. Amellett, hogy a Föld és a bolygók közötti kommunikáció eszközéül szolgál, a Holdat is táplálja. Minden, ami él, a Föld céljait szolgálja, minden, ami meghal, a Holdat táplálja. Ez elsőre kü­ lönösen hangzik, de miután megértették a szerves életet irányító erőket, fel fogják ismerni, hogy e mögött egy nagyon szigorú törvény áll, a törvény, ame-

196

lyik kimondja, hogy az egyik osztályhoz tartozó élőlények megeszik a másik osztályhoz tartozó élőlényeket. Ez nemcsak önellátóvá teszi a szerves életet, hanem azt is biztosítja, hogy táplálhassa a Holdat, és közvetíthesse az energiá­ kat. Tehát a szerves élet sokféle célt szolgál - a nagyobb világok, a bolygók, a Föld és a Hold céljait. Felmerül a kérdés: mindez hogyan bizonyítható? Később, ha párhuzamot vonunk az emberrel, találhatunk bizonyítékokat, mert az ember és a teremtés sugarának felépítése ugyanazon az elven alapul. Sok mindent nem bizonyítha­ tunk objektívan, de talán önmagunk tanulmányozásával találhatunk bizonyí­ tékokat. K: Miért kerül a halál után a lélek a Holdra? V: Mert a Hold éhes. K: A Föld nem éhes? V: A Föld teljes felszíne, összetétele és szerkezete a szerves élettől függ. A Föld megkapja a testet, mert azt akarja. Ez ízlés és étvágy dolga. A Hold az egyik dolgot akarja, a Föld pedig a másikat. Ez nagyon érdekes elképzelés. Később világosabbá válik, hogyan függnek össze a dolgok, hogyan készteti nö­ vekedésre az egyik dolog a másikat. Bizonyos anyagok így kerülnek a Holdra, másképpen nem tudnának. És már megemésztett formában érkeznek meg. K: Mi a Föld? Él? Hol végződik a szerves élet, és hol kezdődik a Föld? V: A szerves élet nagyon jól meghatározható - az állatok, a növények, az emberek és az összes mikroorganizmus. Ami a Földet illeti, feltétlenül élőlény, csak egy teljesen más szinten. A természetben semmi sem halott. Kivéve né­ hány embert. K: Milyen formában kommunikál a szerves élet és a Föld? V: Sokféleképpen. Például a levegő belégzése is egyik formája a kommuni­ kációnak. A szerves élet részeként élünk itt a Földön. A szerves élet a bolygók összes­ sége felől érkező befolyások alatt áll, és mivel a szerves élet részét képezzük, ezek a befolyások ránk is hatnak. Ugyancsak elérnek minket a Nap, a Tejút és talán még a világok összessége felől érkező befolyások, azonban ez utóbbi természetesen nagyon csekély mértékben befolyásolja az egyes embereket. A Hold felől érkező befolyásokról nem sokat tudunk, de azt igen, hogy a Hold nagyon jelentős szerepet játszik a szerves életben. Ha nem tudjuk, hogyan függnek össze a dolgok, és milyen kapcsolatban áll a földi ember élete a boly­ gókkal és a Nappal, akkor nem érthetjük meg az ember helyzetét és jelenlegi életét. Például e nélkül az ábra nélkül nem ismerhetjük fel, hogy az ember a világegyetem nagyon rossz pontján él, és sok minden, amit igazságtalannak tartunk, ami ellen lázadozunk és harcolni próbálunk, valójában a földi szerves élet helyzetéből adódik. Ha a Holdon élnénk, még rosszabb lenne, ott nem len­ ne kilátásunk a fejlődésre. A Földön viszont van erre lehetőségünk - bizonyos részeinket fejleszthetjük. A bolygóhatások nagyon kis része hat az egyes emberre. Többnyire csak az emberek tömegei érzik őket, tehát ezek felelősek a háborúkért, a forradal­ makért és hasonló dolgokért. Az egyéneket igen csekély mértékben érhetik el,

197

mert az ember azon része, amelyiket befolyásolhatják, fejletlen. Ez a rész az esszencia. Bizonyos mértékig a Nap is hat az emberre, akit, ha kifejleszti a magasabb központjait, és kapcsolatba kerül velük, ennél sokkal magasabb befolyások is elérhetik. Tehát a fejlődés azt jelenti, hogy az ember a befolyások egyik fajtája alól átkerül a befolyások másik fajtája alá. Jelenleg inkább a Hold befolyása alatt élünk. Ahhoz, hogy a magasabb befolyások elérhessenek minket, tudato­ sabbá és még tudatosabbá kell válnunk. K: Miként befolyásol minket a Hold? V: A Hold nagyon fontos szerepet játszik életünkben, vagy jobban mondva, a földi szerves életben. A Hold irányítja az összes mozdulatunkat. Ha megmoz­ dítom a karomat, a Hold teszi, mert a Hold befolyása nélkül nem történhet meg. A Hold olyan, mint egy régimódi óra súlya, a szerves élet pedig az óra mechanizmusa, amelyet a súly működtet. A Hold életünkre kifejtett hatása tel­ jesen gépies. Pusztán a súlyával hat, és magasabb energiákat fogad be, amelyek lassacskán felélesztik. A négyféle energia közül - mechanikus energia, életener­ gia, pszichikai és tudatos energia - a mechanikus energiával hat, olyan, mint egy nagy elektromágnes, amely magához vonzza a lélek anyagát. Amikor ezt az energiát megkapja, megváltozik a hőmérséklete. A Hold állapota nagyon alacsony, sokkal alacsonyabb, mint a Földé. Teljes gépiességünk a Holdtól függ. Olyanok vagyunk, mint a zsinóron rán­ gatott bábuk, de a Hold befolyása hathat ránk erősebben vagy gyengébben. Amikor ezt megértjük, az is egyértelművé válik, hogy a szabadulás útja az azo­ nosulás, az igazodás elkerülése, a negatív érzelmek elleni harc és így tovább. Je­ lenleg egyetlen lépést sem tehetünk a Hold energiája nélkül, nem vághatjuk el azonnal a zsinórokat, mert akkor a marionettek egyszerűen összecsuklanának. Először meg kell tanulnunk mozogni. Az összes alvó ember a Hold befolyása alatt áll. Nem mutatnak ellenállást, de az, aki fejlődik, fokozatosan elvághat né­ hány nemkívánatos zsinórt, és megnyithatja magát a magasabb befolyásokra, így függetlenítheti magát a Holdtól, ha nem is teljesen, de lényegesen nagyobb mértékben, mint most. K: Az alacsonyabb befolyások a Hold felől érkeznek? V: A gépiesebb befolyások. Ha az ember teljesen a Hold befolyása alatt áll, akkor gépezet. K: Úgy érti, hogy a Hold mind fizikailag, mind pszichológiailag befolyásol minket? V: A fizikai befolyás más jellegű, megléte normális. Baj akkor van, amikor a Hold az elménket és az érzelmeinket kezdi befolyásolni. Ez csak akkor követ­ kezik be, ha az ember elzárja magát a magasabb befolyások elől, saját magán kívül azonban senki sem vonhatja meg tőle ezeket a befolyásokat. K: Beszélne még arról az elképzelésről, mely szerint a szerves élet táplálja a Holdat? V: Először fel szeretnék tenni egy kérdést: az ön számára milyen jelentőség­ gel bír ez az elképzelés? Milyen döntő fontosságú elvet lát benne? V: Éppen a legfőbb elvet nem értem.

198

V: Tudják, már amikor először hallunk erről az elképzelésről, különböző oldalakról közelíthetjük meg. A megfelelő elv megértésével minden világossá válik. Amikor először hallottam erről az elképzelésről, természetesen nagyon furcsának találtam, ugyanakkor megértettem, hogy a mögötte álló elv nem más, minthogy minden összefügg mindennel, a dolgok nem létezhetnek egy­ mástól függetlenül, a szerves élet bizonyos módon összekapcsolja a Földet és a Holdat. K: Valójában a Hold okozza az emberi katasztrófákat azért, mert táplálékra van szüksége saját léte fenntartásához? V: A Hold nem okoz katasztrófákat, mi magunk vagyunk a felelősek - nincs értelme a Holdat hibáztatni. Tegyük fel, hogy elmulasztunk megjavítani egy fa­ lat, és az leomlik. Kinek a hibájából történt? A fizikai törvények miatt omlott le, ugyanakkor nem okolhatjuk érte a fizikai törvényeket. Ha a kozmikus befolyá­ sok megfelelő talajra érkeznek, akkor nem következnek be katasztrófák, éppen úgy, ahogy a fal sem omlik le, ha megjavítjuk. De természetesen előfordulhat­ nak olyan hatalmas katasztrófák, amik nem hozzáállásunkon múlnak. K: Mi az oka annak, hogy a bolygók a tömeget befolyásolják, de az egyes embereket nem? V: Mert az ember azon része, amelyiket befolyásolhatják, vagy nagyon ki­ csi és fejletlen, vagy eltakarja a személyiség. A személyiség visszaveri ezeket a befolyásokat, aminek eredményeként az embert a véletlen törvénye irányítja. Ha az ember az esszenciájában élne, akkor a bolygók hatásai alatt állna, vagy más szóval, a sors törvénye irányítaná. Az más kérdés, hogy ez előnyös lenne-e számára, vagy sem, lehet, hogy az egyik esetben jobb lenne, a másikban pedig rosszabb, de általánosságban jobb. A bolygósugarak nem tudnak áthatolni a személyiségen. A bolygók úgy befolyásolják az embereket a tömegben, hogy azon részeik­ re hatnak, amelyek mindig jelen vannak. Egy tömegben az emberek többsége l-es számú ember, azaz az ösztönös és mozgási központjában él. Az l-es szá­ mú ember legfőbb mozgatórugója pedig az utánzás és a képzelődés. Amikor az emberek az utánzás és a képzelődés hatalmában vannak, nagyon könnyen befogadják a gépies befolyásokat, utánozni kezdik egymást, ezért ez óriási ha­ tást vált ki. Amikor az emberek a tömeg részeként élnek, senki sem segíthet rajtuk, annyira összekeverednek, hogy lehetetlen az egyik atomot különválasztani a másiktól. A tömeg szintjén mindannyian egyformák. Csak akkor számíthatnak kedvező befolyásokra, ha kiemelkednek a tömegből. A tömeget érő befolyá­ sok csak kedvezőtlenek lehetnek, ezek olyan befolyások, amelyek elnyomják a tömeget. Léteznek kedvező befolyások, amelyek segíthetnek az egyes em­ bereknek kijutni, de csak azoknak, akik egy kicsit kiemelkednek a tömegből. Számíthatunk segítségre, de csak akkor, ha elérünk egy adott szintet, milyen ér­ téke lenne az erőfeszítéseinknek abban az esetben, ha valaki a fülünknél fogva kihúzhatna? Ha tudatossá válunk, az ugyanazt jelenti, mintha egy magasabb szinten rendelkeznénk akarattal, ha pedig tudunk „tenni", akkor elszigetelhet­ jük magunkat a tömegekre ható bolygóhatások jelentős részétől.

199

K: Az a célunk, hogy fejlesszük magunkat, és így, mint egyének, a bolygók befolyásai alá kerüljünk? V: Nem egyéni befolyások alá fogunk kerülni, hanem a típusunknak megfe­ lelő befolyás alá. Az egyes emberek az esszenciájuktól függően különböznek. Az esszencia, vagy az ember típusa a bolygók befolyásainak eredményeként alakul ki. A bolygók tesznek minket azzá, amik vagyunk. Különböző összetéte­ lű bolygóhatások különböző esszenciákat hoznak létre. K: Azt mondta, hogy olyan mértékben irányítanak bennünket a kozmikus törvények, hogy a bolygóhatások okozzák a háborúkat. Ez a sors? V: Kérdésére úgy válaszolok, hogy csak azt veszem, amit ténylegesen sors­ nak nevezhetünk, azonban sok ember esetében a sors sokkal kiterjedtebb. Ha valakit valamilyen nagy megmozdulás - például politikai megmozdulások, há­ borúk, forradalmak - magával ragad, akkor ez a sorsává válik. Meg kell érteniük, miért beszélünk a bolygók hatásairól, miért említettem őket és mivel kapcsolatban. A legfontosabb elképzelés az, hogy a bolygók fe­ lől érkező befolyások nagyon eltérőek lehetnek. Az állapotunk vagy magához vonzza, vagy visszaveri őket. Ezeket a befolyásokat nem ismerhetjük, a saját állapotunkat azonban igen. Ha emlékeznek önmagukra, akkor kedvező befo­ lyásokat vonzhatnak magukhoz, ha gépiesek, akkor kedvezőtleneket. K: A minket befolyásoló számtalan törvény hozza létre a különböző „én"eket? V: Nagyon sokukat igen. Erők haladnak keresztül az emberen, amiket ő a saját vágyainak, rokonszenveinek, vonzódásainak vél. De ezek pusztán min­ denféle irányból érkező erők, amelyek keresztülhatolnak rajta. Az embert a világokból - kezdve a 3-as világgal - kiinduló erők érik el, amelyeket vagy befogad, így azok cselekedeteket, hozzáállásokat alakítanak ki benne, vagy visszaver. Csak az erők által kifejtett lehetséges hatásokat tanulmányozhatjuk. Minden abból a szempontból érdekel minket, hogy hasznos-e számunkra, a többi lényegtelen. A magasabb erők, vagy befolyások megléte normális, koz­ mikus, az viszont rajtunk áll, hogy megnyitjuk-e magunkat a befogadásukra, vagy pedig elzárkózunk előlük. Ha alszunk, jobban elzárjuk magunkat, és mi­ nél mélyebben alszunk, annál jobban. Ha felébredünk, megnyitjuk magunkat a magasabb befolyásokra. K: Azt mondta, hogy a véletlen törvénye alatt állunk. Milyen befolyás forrá­ sából származik ez a törvény? Mentesülhetünk tőle? V: A véletlenek sokféleképpen megnyilvánulhatnak. Ha az ember közelebb áll a felébredéshez, akkor a legegyszerűbbek nagyon gyorsan kezdenek eltűn­ ni. De ezt ne vegyék szó szerint: ez a törvény hatalmas, és sok oldala van. Kü­ lönböző fokozatok léteznek. Csak az Abszolútban örök érvényűek a dolgok. Számunkra ez egy hosszú lépcsőt jelent, amelynek minden egyes foka nagyobb szabadságot biztosít. Ha a lépcső alján állnak, nem beszélhetnek arról, mi fog történni akkor, amikor a tetejére érnek. Csak annyit kérdezhetnek: „Kevésbé lesz zavaros az életem, ha dolgozni kezdek azért, hogy függetlenebbé válhas­ sak a véletlen törvényétől? Természetesen, ha rendelkeznek egy állandó céllal, akkor megszabadulnak a véletlenszerű céloktól. Felejtsék el a csodákat. Azon

200

a vonalon érnek el eredményeket, amelyiken az erőfeszítéseket teszik, bár van­ nak összefüggések. K: Hogyan kerülhetjük ki a kedvezőtlen befolyásokat? K: Még mielőtt egyáltalán arra gondolnánk, hogy „teszünk" valamit, pró­ báljuk megérteni ezeket a befolyásokat. Mindenki elköveti azt az általános hi­ bát, hogy úgy véli, tud „tenni". Nem tudunk „tenni", de ha ezt belátjuk, akkor talán valamit megváltoztathatunk. K: Minthogy nem fejlesztettük ki a magasabb központjainkat, hogyan fo­ gadhatjuk be a magasabb világok felől érkező befolyásokat? V: Szokványos állapotunk állandóan változik, a legjobb pillanatainkban fo­ gékonyak vagyunk a magasabb befolyásokra. A központokon keresztül érnek el minket. Bár nem állunk folyamatos kapcsolatban a magasabb központokkal, ha nincsenek túl mélyen elásva, akkor befolyásolnak minket, és rajtuk keresz­ tül eljuthat hozzánk valami. K: Mi a célja az ember létezésének? V: Az ember, sőt, még az emberiség sem létezik függetlenül, önmagában, hanem a szerves élet része. A Földnek a szerves élet egészére van szüksége - emberekre, állatokra, növényekre. A teremtés sugara egy növekvő ág, ami csak akkor fejlődhet tovább, ha a szerves élet biztosítja a kommunikációt. Min­ den összefügg, semmi sem létezik önmagában függetlenül, és a kisebb dolgok, ha léteznek, valami magasabbat szolgálnak. A szerves élet nem önmagáért létezik, hanem a bolygók céljait szolgálja. Az egyes ember a szerves élet egy magasan specializált sejtje, de a bolygók szintjén az egyes sejtek nem léteznek - túl aprók. Hagyományos nézőpontjaink nagyon naivak és homocentrikusak: minden az ember körül forog, aki azonban nagyon jelentéktelen, pusztán egy hatalmas gépezet része. A szerves élet sajátos kozmikus egység, és ebben a hatalmas egészben az ember egyetlen kis egységet képvisel. Benne rejlik a to­ vábbfejlődés lehetősége, de a saját erőfeszítéseitől és megértésétől függ, hogy kihasználja-e. Részét képezi a kozmikus célnak, hogy bizonyos számú ember­ nek fejlődnie kellene, de nem mindenkinek, mert az ellentmondana egy másik kozmikus célnak. Nyilvánvaló, hogy az emberiségnek a Földön kell élnie, ezt az életet és szenvednie kell. Azonban bizonyos számú ember elszökhet, amit a kozmikus cél ugyancsak magába foglal. Tehát az egyes ember egyáltalán nem fontos a világegyetem számára. Még az emberiség sem - csak a szerves élet. Mint mondtam, a szerves élet részét képez­ zük, a szerves élet pedig adott szerepet játszik a naprendszerben, ami azonban hoz­ zánk képest hatalmas. Hozzászoktunk, hogy a tömegtől elkülönítve gondolkod­ junk önmagunkról, ám nagyon hamar el fogjuk veszíteni ezt az illúziót. Hasznos, ha elgondolkodnak a különböző nagyságrendekről, ha valaminek a vizsgálatakor rossz nagyságrendet választanak, akkor letérnek az útról. K: Azt mondta, hogy szándékosan rendezték úgy, hogy néhányunknak fej­ lődnie kellene? V: Amennyire felfoghatjuk, ezt ugyanaz a törvény irányítja, mint például az utcai baleseteket. Közismert, hogy minden nagyvárosban bizonyos számú em­ ber közlekedési balesetben hal meg. Az nincs meghatározva, hogy kik fognak

201

meghalni, nem szükségszerűen az egyik vagy a másik ember, hanem bizonyos számú. Ugyanígy bizonyos számú embernek talán van esélye a menekülésre - ebben az esetben azonban szó sincs arról, hogy ennek be kell következnie. Ebben rejlik a különbség. K: Kínálkozik a lehetőség, vagy nekünk kell megteremtenünk a körülmé­ nyek dacára? V: A lehetőség adott. Minden normális emberben benne rejlik. A többi raj­ tunk áll. Az egyes emberek csak önmagukért léteznek. De még saját maguk számára sem szolgálnak semmilyen hasznos célt. Ha az ember fejlődik, és másmilyenné válik, akkor talán a tömegtől elkülönítve is fontossá válhat vala­ milyen módon, bár ebben nem lehetünk biztosak. Ez azonban csak magasabb fejlettségi szintű emberre vonatkozik, nem pedig a gépiesre. K: Miért akar kommunikálni a Nap, a bolygók és a Hold? V: Ezek mind egy egységet alkotnak, csak számunkra tűnnek különálló­ nak, valójában éppen úgy összekapcsolódnak, mint a test különböző részei. Olyanok, mint a szervezet vérkeringése, vagy a növényi nedvek áramlása a növekedő ágban. Emiatt szükséges a kommunikáció. K: Hány törvény alatt él az ember? V: Nem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy a Föld negyvennyolc törvény alatt áll, de az ember esetében más nagyságrendet kell alkalmaznunk. Nagyjából annyit mondhatunk, hogy a szerves élet ugyanolyan kapcsolatban áll a Föld­ del, mint a Hold, ezért kilencvenhat törvény irányítja. De ez csak az elv. Az emberre ennél sokkal több törvény vonatkozik. K: Mondana egyet a negyvennyolc törvény közül? V: Nem katalógust kell készítenünk, hanem az idea jelentését kell megér­ tenünk. Az embert nem egyféle, hanem sokféle törvény irányírja. Először is, az összes földi teremtményhez hasonlóan, fizikai törvények, ami azt jelenti, hogy pél­ dául csak adott hőmérséklethatárok között élhet. Továbbá, a levegőnek meghatáro­ zott páratartalommal kell rendelkeznie, és ahhoz, hogy az ember belélegezhesse, speciális kémiai összetételre van szükség. Az ételek tekintetében is korlátok közé szorul, hiszen nem tud mindent megemészteni. Ezek mind olyan törvények, ame­ lyek az embert irányítják. Majd, ha a meglehetősen egyszerű törvényeket vesszük, ott van például a tudatlanságunk. Nem ismerjük önmagunkat - ez törvény. Amint kezdjük megismerni, mentesülünk egy törvénytől. Mint mondtam, nem készíthe­ tünk belőlük katalógust, mert néhányuknak nincs neve, viszont vannak olyanok, amelyeket ismerünk. Például, tudjuk, hogy minden ember az azonosulás törvénye alatt él - ez egy újabb törvény. Azok, akik már emlékeznek önmagukra, kezdenek kiszabadulni az azonosulás törvénye alól. Ha tehát az ember ki szeretne bújni a tör­ vények alól, akkor először is találnia kell egyet, amelyiktől függetlenítheti magát, majd pedig meg kell tőle szabadulnia. Amikor ez a törvény többé már nem irányít­ ja, kereshet egy másikat, amitől szintén mentesíti magát, és ez így folytatódik. Ez lenne a törvények gyakorlati tanulmányozása. K: Nagyon sok törvénynek kell engedelmeskednünk. Például minden éjjel tetemes időt átalszunk. Ezek a törvények ráébreszthetnek arra, milyen nagy­ mértékben gépezetek vagyunk?

202

V: Nem egészen, mert az alvás törvénye kozmikus. Az embert ilyennek te­ remtették, sok kozmikus törvény tartja fenn ezt az állapotot. De vannak olyan törvények, amelyek minden oldalról akadályoznak, vagy szubjektivitásban tar­ tanak minket, pedig egyáltalán nem kikerülhetetlenek - nincs előnyös oldaluk, és nem szükségesek kozmikusán. Túl sok szükségtelen törvény irányít minket, és főként a saját gépiességünk törvénye. Leginkább ez utóbbi tart minket ala­ csony szinten. Például a negatív érzelmek törvénye alatt élünk - ez a törvény egyáltalán nem szükségszerű, negatív érzelmek nélkül sokkal boldogabban él­ hetnénk, bár az emberek ezt nem hiszik el. K: Ön szerint tehát mi vetjük alá saját magunkat ezeknek a törvényeknek? V: Ezt nem mi döntjük el, senki nem kérdezi meg - bilincsbe vernek min­ ket. Befolyásolnak, vezetnek és irányítanak. K: Megszabadulhatunk tőlük? V: Igen - feltételekkel. Itt jelenik meg az utak szerepe. A négy út mindegyi­ ke módszer, amellyel mentesülhetünk ezektől a szükségtelen törvényektől. Is­ kola nélkül az ember nem tudhatja, mely törvényektől szabadulhat meg, vagy nem találhatja meg a szabadulás útját. A lényeg az, hogy túl sok gépies törvény irányít minket. Végül néhányuktól megszabadulhatunk úgy, hogy más törvé­ nyek befolyása alá kerülünk. Csak úgy mentesülhetünk az egyik törvénytől, ha egy másik alá vetjük magunkat. De ez csak az általános elképzelés. Az utat megmutathatják, de dolgoznunk nekünk kell. K: Ha az ember új törvényeket fogad el az iskolában, az nem szavakhoz és egy új tudomány megszületéséhez vezet? V: Ha az ember dolgozik önmagán, akkor nem új törvényeket hoz létre, ha­ nem felszabadítja magát a szükségtelenek alól. A tanulás ideje alatt megkívánt fegyelem csupán eszköz, nem pedig a végső cél. Önmagunk tanulmányozása során megértésre és tudatosságra van szükségünk. Szavakkal nem szabadulha­ tunk meg. Éppen ez az, ami lehetetlen. K: Az állandó „én" kialakulása attól függ, hogy hány törvény alatt áll az ember? V: Igen. Próbáljanak meg hasonlatokat találni arra, mit jelent, ha több, vagy kevesebb törvény irányítja önöket. Képzeljük el, hogy egy hétköznapi embert besoroznak katonának. Amíg a katonaságnál szolgál, több törvény alatt áll, ha leteltek a katonaévei, kevesebb. Most tegyük fel, hogy katonaként bűntényt követ el, és bebörtönzik. Ekkor a katonai törvények, az országának törvényei, a fizikai és biológiai törvények és így tovább mellett a börtön törvényei is vonat­ koznak rá. Ilyen hasonlatok segítségével kell megértenünk ezt az ideát. Példá­ ul az egészséges ember adott számú törvény alatt áll, ha pedig megbetegszik, megemelkedik a rá vonatkozó törvények száma. K: De nem ténylegesen? V: De, feltétlenül. Engedelmeskednie kell az orvosának, vagy be kell feküd­ nie a kórházba, ahol a kórház törvényei alá kerül. K: Mi a célja a fogfájásomnak? V: Egyet sem látok. K: Ez nem része a kozmikus tervnek?

203

V: Nincs kozmikus terv. Nagyságrend és relativitás nélkül nem beszélhet­ nek célokról. Ugyanaz a cél nem állhatja meg a helyét mind a kis, mind a nagy skálán. Mindennek megvan az oka, de nem minden mögött áll cél vagy szán­ dék, nem szabad megfeledkezniük a nagyságrend elvéről. K: A természet látszólag nagyon igazságtalanul és kegyetlenül bánik az em­ berrel. V: Mit nevez természetnek? A földrengés szintén a természet. De egy pillanat­ ra nevezzük a szerves életet természetnek. Nyilvánvalóan azért alkották ilyennek, mert másmilyennek nem alkothatták. Ha nekünk nem tetszik, megtanulhatunk olyan módszereket, amelyekkel megszökhetünk. Az egyes ember túl apró ahhoz, hogy bármilyen magasabb erőnek tudomása lehessen róla. Tehát ki igazságos, és ki nem? Képzelt ideákat alkalmazunk. Kis, korlátozott körben, bizonyos korláto­ zott feltételek mellett beszélhetünk igazságról és igazságtalanságról. De a nagyobb dolgok vonatkozásában ez az idea elveszíti jelentését. Ez sok ideára érvényes - kis skálán van valamilyen jelentésük, amit azonban egy nagyobb skálán elveszítenek. Ugyanakkor az igazságosság ideája nagyon érdekes, mert az emberek rengeteg energiát veszítenek ezen a ponton. Ezt a pazarlást megállíthatjuk, de a világ dol­ gain nem javíthatunk. Az egész élet, a kezdetétől a végéig, igazságtalan. Például, meg kell halnunk - ez rendkívül igazságtalan. Felosztjuk a dolgokat igazságosra és igazságtalanra, de milyen jogaink vannak nekünk? A szerves élet egésze igazság­ talanságon alapszik, egy önellátó farm, ahol macskákat és patkányokat tenyészte­ nek. A macskák megeszik a patkányokat, a patkányok pedig a macskákat. Hol az igazság a macskák és a patkányok között? Ilyen az élet, még ha nem is túl szép. A célunk, hogy elszökjünk, nem a mi dolgunk felháborodni, mert ezzel egyszerűen csak energiát veszítünk. Mindazonáltal nem szabad úgy tennünk, mintha a tények mások lennének. K: Egyenrangúnak tekinti az embert a szerves élet többi részével? V: Nincs közöttük különbség, csupán annyi, hogy míg más részek teljesen kifejlődtek, az ember csak félig. K: Hogy lehetséges, hogy az embert, aki pusztán a szerves élet egyik meg­ nyilvánulása, kiválasztották arra, hogy továbbfejlődhessen? V: Nem hinném, hogy ez kiválasztás kérdése lenne. Véleményem szerint tel­ jesen másfelől kellene megközelítenünk ezt a kérdést. Ebből a szempontból a szerves élet egészét tekinthetjük egy hosszadalmas kísérleti munkának, amely­ nek célja egy önfejlesztő lény megalkotása. Ha az ember elérhet egy magasabb állapotot, akkor ez azért van így, mert ilyennek teremtették - olyannak, aki önmagát fejleszti. Más lények csupán különböző tulajdonságok kifejlesztése céljából végzett kísérletek eredményei, nincsenek az összes olyan tulajdonság­ gal felruházva, amellyel az ember igen. Az ember gépezet, de a gépezetek különbözőek lehetnek, készülhetnek spe­ ciális célokra. Ha egy gépezetet arra a célra használják, amire készült, akkor a neki szánt helyen van, ellenkező esetben nincs a megfelelő helyen. Az ember speciális gépezet, különleges célból teremtették, a 3-as, 6-os, 12-es világok felől érkező magasabb befolyások befogadására, és mivel képes befogadni ezeket a befolyásokat, függetlenítheti magát a környező világtól.

204

K: Hogyan szabadulhat ki az ember jelenlegi helyzetéből? V: Függetlenítheti magát néhány törvénytől. A dolgok a különböző szinte­ ken eltérő törvények alatt állnak. K: Akkor a tudatosság magasabb állapotában lévő ember kevesebb törvény alatt áll, mint mi? V: Feltétlenül, mert a legtöbb törvény, aminek engedelmeskednünk kell, az alvásunknak és a gépiességünknek köszönhető. Minden egyes lépés, amellyel tudatosabbá válunk, szabadabbá tesz minket. Tegyük fel, hogy valaki megelég­ szik a gépies élettel, ekkor elvágja magát a magasabb befolyásoktól, és csak a 24-es és az alatta található világok felől érkező befolyásokat fogadja be. Ekkor természetesen rosszabb helyzetbe kerül, mint az, aki nyitott a magasabb vilá­ gok felől érkező befolyásokra. A 3-as és a 6-os világ törvényei, vagy befolyásai csak a magasabb mentális központon, a 12-es világ befolyásai pedig a maga­ sabb érzelmi központon keresztül érhetik el az embert. Emellett, meg kell érteniük, hogy bár sok befolyás gépiesen is befogadható, másokhoz erőfeszítés szükséges. Továbbá, a befolyások nem maradnak ugyan­ olyanok az emberben - átalakulnak. Minden attól függ, hogyan alakulnak át. K: Míg az emberek felelősek a tetteikért, az állatok nem? V: Az l-es, 2-es és 3-as számú embernek kisebb a felelőssége, a 4-es, 5-ös számú embert és így tovább nagyobb felelősség terheli, a felelősség növekszik. Az állatoknak nincs mit veszíteniük, az embereknek azonban van. Amikor az ember elkezd fejlődni, meg kell fizetnie minden hibáért, amit elkövet. Irányítás nélkül, mint alvásban, nem tartozik felelősséggel, de amint egy halvány lehető­ sége adódik az irányításra, arra, hogy közelebb vagy távolabb legyen a felébre­ déstől, mint a mi esetünkben, akkor már felelős. K: Ez azt jelenti, hogy létezik igazság. V: Senki sem nevezné igazságosnak, ha meg kellene fizetnie a hibáiért. A leg­ több embernek az igazságosság azt jelenti, hogy azt kapja, amit akar, nem pedig azt, amit megérdemel. Az igazságosságnak azt kell jelentenie, hogy a cselekedetek és azok következményei valamilyen szinten összehangoltak. Ez biztosan nem lé­ tezik, és a véletlen törvénye alatt nem is létezhet - és minket a véletlen törvénye irányít. Amikor megismerjük a legfontosabb törvényeket, akkor megértjük, hogy nagyon rossz helyen élünk, egy rendkívül rossz helyen. De mivel sehol máshol nem élhetünk, azt kell kiderítenünk, hogy itt mihez kezdhetünk. Azonban nem szabad azt képzelnünk, hogy a dolgok jobbak annál, mint amilyenek valójában. Az igazságosság és igazságtalanság kérdésén érdemes elgondolkodni, mert az emberek rengeteg energiát fektetnek ebbe a problémába. Használják a szavakat, de arról nem adnak számot maguknak, hogy miért nevezik az egyik dolgot igazságos­ nak, a másikat pedig igazságtalannak. A kettő azonban mindig összefügg egymással, az egyik szükségszerűen következik a másikból. Csak mi feltételezzük, hogy minden szinten létezik igazság. Próbálják meghatározni, mi igazságos és mi nem. Hogyan dönthetnénk el? Az emberek gépezetek. Gépezetek hogyan ítélkezhetnének igazságosan? Nem rendelkeznek ezzel a képességgel. Ha felelősséget vállalhatnának a tetteikért, mint ahogy az 5-ös számú emberek, akkor beszélhetnénk igazságosságról és igazság­ talanságról, azonban mit várhatnánk tőlük, ha csak azt teszik, amire a fennálló viszo-

205

nyok és körülmények kényszerítik őket? Az igazságtalanságról alkotott elképzelésünk nagyon gyakran szűk látókörön alapul. Nem hasonlítjuk össze a dolgokat, és nem lát­ juk be, hogy az igazságtalanság hozzátartozik a dolgok természetes rendjéhez. Addig nem beszélhetünk igazságtalanságról, amíg kivételnek tekintjük. Ha megértjük, hogy törvényszerű, akkor talán elgondolkozhatunk azon, hogyan szabadulhatnánk meg tő­ le. Jelen állapotunkban nem létezhet igazság, börtönben hiába számítunk igazságos bánásmódra. Miután felismertük, hogy börtönben vagyunk, az egyetlen dolog, amit komolyan fontolóra vehetünk, a szökés lehetősége, fölösleges egyhelyben ülnünk, és azon siránkoznunk, hogy igazságtalanul bánnak velünk a börtönben. Az emberek gépezetek, akiket meglöknek valahogy, elkezdenek gurulni, majd nekiütköznek egy falnak, megállnak, és elindulnak visszafelé. Az igazságosság, mint megannyi más do­ log, hely függvénye. Vizsgáljuk meg ezt a szisztéma nézőpontjából. Abból indulunk ki, hogy az emberiség különböző körökre osztható. Ebből világosan láthatják, miért értjük félre az igazságosság ideáját. Igazságosságról valójában csak a második körtől kezdve beszélhetünk, ahol az emberek már jobban megértik egymást, a második kör belsejében található körben még nagyobb az igazságosság, és a legbelsőben még en­ nél is nagyobb. A külső körben az igazságosság csakúgy, mint minden más, pusztán véletlenszerű lehet. Igazságosság számtalan más, valódi és képzelt dologhoz - pozitív érzelmek, bizonyos dolgok, a jövő, megismerése, az emberek közötti megértés és így tovább - hasonlóan, csak a belső körökben létezik, ha egyáltalán létezik. A külső kör­ ben hiába is keresnénk. K: A dolgok úgy maradnak, ahogyan vannak, hacsak nem válik mindenki tudatossá? V: A dolgok nem fognak változni, de mi megszökhetünk. Sok tudást kell elsajátítanunk annak felismeréséhez, hogy mitől szabadulhatunk meg, és mi­ től nem. Azonban meg kell tanulnunk az első leckét: főként az akadályoz meg minket a szökésben, hogy még csak be sem látjuk, hogy meg kell ismernünk a helyzetünket. Aki ezt tudja, máris kedvezőbb helyzetbe kerül. K: Ha az ember hasonló a világokhoz, akkor megérthetjük a három saját törvényét? V: Igen. Ha a 6-os világot nézzük, azt látjuk, hogy ott a törvények hat rendje működik, amelyből három a felette lévő világból származik, három pedig a saját­ ja. Tehát azt mondhatjuk, hogy a 6-os világhoz tartozó törvények a felét adják az összes törvénynek, amely alatt a 6-os világ létezik. Most vegyük a 12-es világot. A három saját törvénye teszi ki a törvények egyik felét, és ezek egyenrangúak a másik kilenccel, amelyek a törvények másik felét adják, ez így folytatódik addig, amíg elérkezünk az emberhez. Az ember három saját törvénye teszi ki a felét az összes törvénynek, ami alatt él. Ebből megérthetik, hogy minél magasabb helyről érkeznek az erők, annál kevesebb jut el belőlük az emberhez. K: Miért képezi az ember három saját törvénye az összes törvény felét? V: Mert a hely felét töltik ki, vagy az is lehet, hogy az egészet és más erők egyáltalán nem működnek. Minden attól függ, milyen befolyásokra vagyunk nyitottak - magasabbakra vagy alacsonyabbakra. K: Ugye azt mondta, hogy a szerves életet kilencvenhat törvény irányítja éppen úgy, mint a Holdat?

206

V: A törvények száma ugyanannyi, csak másképp nyilvánulnak meg. A szerves élet nem hasonlít a Holdhoz. A Hold egy kozmikus test, a szerves élet pedig egy a Föld felszínén húzódó érzékeny réteg. A törvények számából csak azt állapíthatjuk meg, hogy egy adott egység hogyan viszonyul a többihez, de a létezését és az összetételét nem. K: Azt mondta, hogy a bolygók befolyásolják a Földön kialakuló helyzete­ ket - háborúkat és így tovább? V: Igen, lehet, hogy háborúkat okoznak. Az egész Naprendszer egy egysé­ get alkot, ezért minden, ami benne van, kapcsolatban áll a kozmikus okokkal, és befolyásolja a földi szerves életet. A Földön bekövetkező események okai gyakran a Földön kívül keresendők. Az viszont, hogy az okok, amelyek há­ borúkat idézhetnek elő, ténylegesen háborúkhoz vezetnek-e, attól függ, hogy milyen az emberiség állapota egy adott helyen, egy adott pillanatban. Az embe­ rek ellenállhatnak jobban vagy kevésbé. Ha adott időpontban, adott országban jobb állapotban vannak, akkor nagyobb ellenállást mutatnak. K: A Föld is befolyásolja a Holdat és más bolygókat? V: Igen, de minket csak az érdekel, hogy mi befolyásolja a szerves életet, és rajta keresztül minket. K: Hogyan ellenőrizhetjük ezeket az önkényes kijelentéseket a szerves élet szerepéről és arról, hogy a Hold a sugár legfiatalabb tagja? V: Ezek nem önkényes kijelentések - mindez a szisztémától származik. Ez nem az én szisztémám, nem én találtam ki. Mint elmélet, nincs jelentősége: csak akkor érdekes, ha felismerjük, hogy magasabb intelligenciától származik. Azért kezdtem a pszichológiai oldallal, hogy lehetőséget nyújtsak ezeknek az ideáknak az értéke­ lésére. Ha azokat értékelik, akkor ezzel az oldallal szemben is türelmesek lesznek. K: A természet ellen dolgozunk? Gyakran úgy érzem, hogy bizonyos mér­ tékig igen. V: A természet ellen dolgozunk, de a természet relatív fogalom. A világok koncentrikus köröket alkotnak, ahol az egyik világ magába foglalja a másikat. Ha a természet ellen dolgozunk, akkor az egyik koncentrikus kör ellen dolgo­ zunk, azonban lehet, hogy ez egy másik körre nem igaz. Nem egy természet van, akkor nem dolgozhatnak a természet ellen, ha kívül állnak rajta, ha kívül­ re kerülnek az egyik természeten, akkor egy másikban találják magukat. K: Milyen bizonyítékon alapszik a feltevés, mely szerint az ember fellázad­ hat a világegyetemben elfoglalt helye ellen. Hogyan ellenőrizhető, hogy ez nem egy újabb illúzió? V: Az ember nem lázadhat fel a világegyetemben elfoglalt helye ellen. Nem hagyhatja el a Földet. Viszont átkerülhet másfajta törvények irányítása alá, mi­ közben ugyanabban a helyzetben marad, ugyanúgy a Földön él. A törvények különböző csoportjai alatt állhat, és ha tudjuk, hogy ez mit jelent, akkor tehe­ tünk róla megfigyeléseket. Láthatjuk, hogy az emberek a hétköznapi életben a törvények különböző csoportjai alatt élnek, és ha erről bizonyságot szerzünk, még ha csak szerény keretek között is, könnyen megérthetjük, hogy további lehetőségek is léteznek. El kell gondolkodniuk azon, mit jelenthet különböző törvények alatt élni. Még jelen állapotunkban is van némi választásunk, talán

207

nem terjed ki mindenre, viszont sok dolgot már azzal is megváltoztathatunk, ha helyesen választunk. K: Nem kellene nagyon sokat tudnunk ahhoz, hogy választhassunk a befo­ lyások közül? V: Nagyon lényeges kérdést tett fel, mert ez nem a tudástól, hanem a léte­ zéstől függ. Az ember a világegyetem különböző részei felől érkező befolyások alatt él. Az állapotától függően más és más befolyások érik. Elete során az egyik nap állhat egyfajta befolyás, a másik nap pedig egy másfajta befolyás alatt. K: A hamis személyiségünknek köszönhetően több törvénynek vetjük alá magunkat? V: Pontosan, sok teljesen szükségtelen gépies törvénynek. K: Mi hasznunk származik táblázatok és ábrák tanulmányozásából? V: Amikor tanulmányozni kezdték a szisztémát, bizonyára sok kérdés és gon­ dolat foglalkoztatta önöket a világról, a dolgok közötti összefüggésekről és önma­ gukról a világban. Az ábrák és törvények tanulmányozása új nézőpontba helyezi a dolgokat: eddig adott módon gondolkodtak felőlük, most pedig, ezeknek az ábrák­ nak és elveknek köszönhetően, másképpen kezdenek gondolkodni. K: A kozmológia elméleti ismeretének köszönhetően növekedni fog a meg­ értésünk? V: Ez nem elméleti, hanem nagyon is gyakorlati tudás, és feltétlenül segíte­ ni fogja a megértés növekedését, mert szilárd talajt biztosít számára. A terem­ tés sugara a dolgok kizárásának, egyszerűsítésének rendszere - eltávolítja az összes olyan tudást, aminek nincs gyakorlati haszna. A teremtés sugarának se­ gítségével csak azokat az ismereteket tartjuk meg a világegyetemről, amivel személyes kapcsolatban állunk, ami esetében szert tehetünk gyakorlati meg­ értésre. Mint mondtam, a teremtés sugarának tanulmányozásakor a nagyság­ rend elvét alkalmazzuk, ami arra vonatkozik, hogy miként észleljük a dolgo­ kat, ugyanakkor, egy másik nézőpontból, magukra a dolgokra is. Ezt kell meg­ érteniük: ez nem csupán egy szubjektív nézőpont, mert a dolgok különböző törvények alatt állnak attól függően, melyik szinten vizsgáljuk őket. Emellett, az olyan nagy horderejű ideák, mint a teremtés sugara és a világ­ egyetem alaptörvényei, azért is szükségesek, mert helyes mederbe terelik a gon­ dolkodást. Megakadályozzák, hogy gondolataink eredménytelenül ide-oda csapongjanak, tehát az önemlékezést is segítik. Ha nem veszik őket figyelem­ be, ha csak emlékezni próbálnak önmagukra, és közben az összes többi ideát kirekesztik, akkor lehetetlenné válik az önemlékezés. *

Most pedig azokról az anyagokról kell beszélnünk, amelyekből felépül a vi­ lágegyetem. A körülöttünk lévő világban található összes anyagon - az ételen, amit megeszünk, a vízen, amit megiszunk, a levegőn, amit belélegzünk, a kö­ veken, amikből a házunk épül, a testünkön - a világegyetemben létező összes anyag keresztülhatol. Fölösleges a célból tanulmányoznunk és elemeznünk a Napot, hogy ráleljünk a Nap anyagára, mert ez az anyag bennünk van, megkap-

208

juk, ha felosztjuk az atomjainkat. Az összes többi világ építőanyaga ugyanígy megtalálható bennünk. Ebben az értelemben az ember valójában egy miniatűr világegyetemnek tekinthető, amelyben a világegyetemet alkotó összes anyag fellelhető, amelyben ugyanazok az erők és törvények működnek, amelyek az egész világ életét irányítják. Éppen ezért, mint mondtam, az ember tanulmá­ nyozásával a világegyetemet is tanulmányozzuk, és fordítva. De csak akkor vonhatunk teljes párhuzamot az ember és a világegyetem között, ha az embert a szó teljes értelmében vesszük, vagyis olyannak, akiben kifejlődtek a benne szunnyadó erők és lehetőségek. Egy fejletlen ember, az, aki nem fejezte be a fejlődését, nem tekinthető a világ teljes képének - csak egy befejezetlen világnak. Mint már korábban elhangzott, ugyanazok a törvények működnek minden­ hol, minden bolygón. Ugyanazok a törvények nyilvánulnak meg a különböző vilá­ gokban, vagyis különböző feltételek mellett, és más-más jelenségeket hoznak létre. Ha megvizsgáljuk, hogyan viszonyulnak a törvények azokhoz a bolygókhoz, ame­ lyeken megnyilvánulnak, akkor eljutunk a relativitás tanulmányozásához. Ha a teremtés sugaráról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a világok kapcsolatban állnak, és befolyásolják egymást a három törvé­ nyének megfelelően. Más szóval, az első három világ, együttesen, hozza létre a jelenséget, amelyik befolyásolja a következő világokat és így tovább. Az első három világban az Abszolút az aktív erő vezetője, a 3-as világ a passzív erőé, a 6-os pedig a semlegesítő erőé. Vagyis, az Abszolút a szén, a 3-as világ az oxi­ gén, a 6-os pedig a nitrogén. Ha egyesülésük sorrendjét követve helyezzük el a három erőt, akkor a következő felállást kapjuk: 1, 2, 3, de sűrűségétől függően az anyag, amely e három erő akaratának vezetőjéül szolgál, a következő sorrendet alkotja: szén, nitrogén, oxigén. Tehát a hármas kialakulásának kezdetén az anyagok a követ­ kező sorrendet veszik fel: 1, 3, 2. Amikor az anyagok ebben a sorrendben áll­ nak, jelenség jön létre. Viszont a következő teremtéshez, a következő hármas kialakulásához, a nitrogénnek még egyszer vissza kell térnie eredeti helyére, a harmadik helyre, tehát a következő sorrendhez: 1,2,3. így a következő hármas­ ban szén lesz, mert a második hármas úgy jön létre, hogy az első hármasban semlegesítő szerepet betöltő erő aktívvá válik. Az anyagok helyének váltakozá­ sa a hármasban egyfajta kozmikus tánc, ami cselekedetet eredményez. Most pedig próbálják megérteni, hogy az Abszolútból kilépő erők miért csak azután nyilvánulhatnak meg a 3-as világban, miután keresztülhatoltak a 6-os világon. A következő analógia világosan megmutatja, miért kell az erőnek ebbe az irányba haladnia. Mint mondtam, az ember akarata befolyásolhatja a test bizonyos részeiben található szövetek töredékét. A szövetek azonban sej­ tekből állnak. Ahhoz, hogy az ember akarata befolyásolhassa a szöveteket, elő­ ször a szövetek adott darabját alkotó sejteket kell befolyásolnia. A szövet nem ugyanazt a világot képviseli, mint a sejtek, ugyanakkor a szövet önmagában, a sejtektől függetlenül, nem létezhet, hiszen azok alkotják. A 3-as világ egy a 6-os világtól független világ, ugyanakkor a 6-os világból tevődik össze, vagyis olyan világokból, amelyek hasonlítanak a mi Tejutunk-

209

hoz. Tehát ahhoz, hogy az Abszolút befolyásolhassa a 3-as világ (a világok összessége) egy részét, először befolyásolnia kell a 3-as világot alkotó világok (napok összessége) közül valahányat. Következésképpen, az erők előrehaladásában az l-es, 3-as, 6-os világok sor­ rendje először 1, 3, 6, majd 1, 6,3. Ezután ismét vissza kell térniük az 1,3, 6 sor­ rendhez azért, hogy az erők továbbhaladhassanak. A következő 3-asban a Tejút a szén, a Nap az oxigén, a bolygók pedig a nitrogén. Mivel a nitrogén a szén és az oxigén között áll, a Tejút, vagyis a csillagok felől érkező erőnek először keresztül kell hatolnia a bolygókon azért, hogy elérhesse a Napot. Első pillantásra ez furcsának tűnhet, de ha magunk elé képzeljük a Nap­ rendszer felépítését, akkor nagyon világosan fogjuk látni, hogy ez csak így le­ het. Itt nincs szükség analógiákra. Képzeljék el a Napot a körülötte keringő bolygókkal, a távolban pedig a csillagok néhány csoportját, amelyek felől be­ folyások közelítenek a Naphoz. De a Nap nem egyhelyben áll, tudjuk, hogy mozog, a körülötte keringő bolygók pedig vele mozognak a térben. Mindegyik bolygó a mozgása által létrehoz egy spirált a Nap központi rúdja körül, tehát a bolygók spiráljai teljesen körülkerítik a központi rudat, így semmilyen befo­ lyás nem érheti el anélkül, hogy először keresztül ne haladna a bolygók vilá­ gán, vagyis a befolyásoknak át kell hatolniuk a spirálok gyűrűjén. Továbbá, a bolygók akkor válhatnak a harmadik hármas szenévé, ha talál­ nak megfelelő oxigént és nitrogént. Abban a teremtés sugarában, amelyhez mi tartozunk, a Föld az oxigén. A csillagászati teremtés sugarában azonban nincs nitrogén. Emiatt a bolygók nem juttathatják közvetlenül a Földre a befolyásu­ kat. Azért, hogy az erők eljuthassanak a bolygóktól a Földre, speciális eszközt alkottak, ami a Föld érzékeny szerve - a földi szerves élet. A földi szerves élet a harmadik hármas nitrogénje. A bolygók felől érkező erők először a szerves életet érik el, amely befogadja és továbbítja őket a Föld felé. Ha a szervezetünkben található idegvégződések hihetetlenül bonyolult el­ rendezésére gondolunk, például az ízlelés és a szaglás idegvégződéseire, nem találjuk különösnek, hogy az ember a Föld idegvégződéseként definiálható. Természetesen egy fűvel borított mező sokféleképpen táplálkozik az em­ berből - csak néhány bolygóhatás éri el, és azokból is csak keveset fogad be. Az embert érő befolyások sokkal összetettebbek. De ebben a tekintetben az emberek nagyban különböznek egymástól. Legtöbben csak a tömeg részeként számítanak, és csak a tömeg fogadja be az egyik vagy másik befolyást. Mások egyénileg is képesek befolyásokat befogadni - olyanokat, amelyeket a tömegek nem tudnak, mert ők csak a durva befolyásokra érzékenyek. Annak következtében, hogy a földi szerves élet a sugár harmadik hármasá­ nak a nitrogénje, a negyedik hármasban a szén szerepét tölti be. Más szóval, az aktív erő vezetője, amelyik találkozik megfelelő oxigénnel és nitrogénnel. A Föld az oxigén, a Hold pedig a nitrogén, amelyen keresztül a szerves élet befo­ lyásai eljutnak a Földre. Most pedig, ha a négy hármasra felosztott teremtés sugarát vesszük, és ész­ ben tartjuk, hogy mindegyik hármas egy adott hidrogént eredményez, négy hidrogént, vagy négy adott sűrűségű anyagot kapunk. Vehetjük úgy, hogy ez

210

Azt mondtam, hogy a teremtés sugarát egy oktávnak tekinthetjük. Az oktávban a re-t, amit a Hold képvisel, a dó követi, amelyik szintén az Abszolút. Tehát két Abszolút van, mint ahogy volt is: az egyik elkezdi a sugarat, a má­ sik pedig befejezi. Az egyik a Minden, a másik a Semmi. De nem létezhet két Abszolút, hiszen természeténél fogva az Abszolút egy. Következésképpen a Minden magába foglalja a Semmit, a Semmi pedig a Mindent. Dualisztikusán megszerkesztett agyunk képtelen felfogni az ellentétek azonosságát. Mindent felosztunk, még az Abszolútot is. Valójában, amit az ellentétek antitézisének ne­ vezünk, csak a mi felfogásunkban létezik, csak a világról tett szubjektív megfi­ gyeléseinkben. De, még ha meg is értjük az ellentétek azonosságát, képtelenek vagyunk kifejezni, nyelvünkben nincs olyan szó, amelyik egyidejűleg magába foglalná a tézist és az antitézist. Az agyunk éppúgy képtelen egyetlen ideaként felfogni őket, mint ahogy azt az elképzelést sem tudja megérteni, mely szerint néhány hindu isten egyesíti magában a tökéletes ellentéteket. Most pedig megvizsgáljuk, hogyan haladnak a sugárzások a kozmikus ok­ táv négy alapvető pontja között. A két pont közötti sugárzást egy oktávnak te­ kintjük, így három oktávot kapunk, Abszolút - Nap, Nap - Föld, Föld - Hold.

211

Ebben a táblázatban mindegyik hidrogén anyagot képvisel, amelyekkel foglalkoznunk kell az ember tanulmányozása kapcsán. A táblázatot arányosan felére kicsinyített formában alkalmazzuk, mert így csak azokat a hidrogéneket tartalmazza, amelyek kapcsolatban állnak az emberrel - mind a külső életével, mind szervezete belső életével. K: Hogyan hozhatók ezek a hidrogének összefüggésbe az emberrel? V: Például a hidrogén 768 képviseli az összes táplálékot, amit megeszünk, a levegő, amit belélegzünk, hidrogén 192, a benyomásaink pedig lehetnek hid­ rogén 48, 24, 12 vagy akár hidrogén 6-ok is. A benyomásokból hihetetlen vá­ laszték áll rendelkezésünkre, de a levegő vagy a táplálék tekintetében nincs választásunk. Például nem lélegezhetünk be hidrogén 96-ot, mert az tűz, izzó gáz. Nem táplálkozhatunk hidrogén 384-gyel, mert az víz, vízen pedig nem élhetünk. Meg fogják látni, hogy ez a táblázat minden igényünket kielégíti, segítségével az emberi gépezetben fellelhető összes anyagról beszélhetünk, és megérthetjük a köztük fennálló összefüggéseket, ugyanakkor, mivel megmu­ tatja, hogy az egyes anyagok melyik szintről származnak, lehetővé teszi, hogy megismerjük az ember és a világegyetem közötti kapcsolatot. Ebből a hidrogéntáblázatból nemcsak az egyes anyagok sűrűségét olvashat­ juk ki, hanem az anyag különböző rétegeinek származási helyét is, amelyek,

212

ahogy már korábban elmagyaráztam, különböző törvények alatt állnak. Abolygók felől érkező hidrogéneket nagyon kevés törvény irányítja, közel vannak az Abszolút akaratához, hatalmas erővel és potenciális energiával rendelkeznek. Tehát van egy skálánk tizenkét különböző sűrűséggel. Ezen a skálán az összes olyan anyag elhelyezhető, amit az ember ismer, vagy felfoghat. A nagyobb sűrűségű anyagokra találhatunk példákat mind az emberben, mind az őt körülvevő világban. A H96, vagy akár H48 szintjéig, tanulmányoz­ hatjuk is őket fizikailag, a kémia, biológia és más tudományok segítségével. A H48 felett csakis a jelenlétük vagy hiányuk pszichológiai hatásait vizsgálhatjuk - ismerve, hogy melyik szintről származó hidrogénekkel működnek a különbö­ ző központok. A még magasabb hidrogének jelenléte az emberben csak lehető­ ség, vagy ha meg is találhatók benne, akkor olyan kis mennyiségben, ami nem elegendő a tanulmányozásukhoz. Emellett pedig ezeknek a környező világban található magasabb hidrogéneknek a tanulmányozása meghaladja az l-es, 2-es és 3-as számú ember felfogóképességét. K: Mi tölti ki a sugárzások három oktávjában található három intervallu­ mot? V: Ezeknek a kitöltését kozmikusán elrendezték, mert csak így létezhet a sugár. A természet erői töltik ki, éppen úgy, ahogyan a szervezetünkben is: a szervezetünkben néhány intervallumot a természet tölt ki, máskülönben nem élhetnénk. K: Egy hidrogén éppen úgy három elemből áll, mint ahogy három erőből? V: Három erő alkotja, amelyek három elemen keresztül működnek. Három erő működéséhez három elem szükséges. Egy hidrogén ezek végeredménye. K: A benyomások energiát termelnek? V: Önmagukban energiák. Minden egyes alkalommal, amikor befogadunk egy benyomást, bizonyos anyag jut a szervezetünkbe. Az anyag nem különíthe­ tő el az energiától: ahol anyag van, ott energia is van, és ahol energia van, ott anyag is van.

213

is csak annyit tudunk, hogy amikor valami meghal - legyen az ember, vagy egy csótány - lelke a Holdra kerül. K: Amikor azt mondja, hogy a mi-t ismerjük, a Földre gondol? V: Nem, hanem mindenre, ami a Földbe kerül - a fizikai test, az összes fizi­ kai anyag miután meghal, a Földbe kerül. K: Minden élő szervezetnek van lelke? V: A test születésével egy időben a lélek is megszületik, a lélek egyszerűen a test része, láthatatlan, ismeretlen az orvostudomány, a fizika és kémia számá­ ra. De nélküle a test nem létezhet. Amikor a test meghal, a lélek felszabadul, és ez a nagy elektromágnes - a Hold -magához vonzza. K: Még mindig nem értem, hogyan működik a szerves élet befolyása a boly­ gók és a Föld között. Mindkét irányba hat? V: Próbáljanak abból kiindulni, amit képesek felfogni, később majd több mindent meg fognak érteni. Senki sem képes azonnal mindent megérteni. A megértés azt jelenti, hogy az ember összekapcsolja a dolgokat. A szerves élet to­ vábbítja a bolygók felől érkező hatásokat a Földre. Valójában a folyamat mind­ két irányba hat, azonban egyiket sem tudjuk megfigyelni. Számunkra ez csak elmélet lehet, analógiákat azonban kereshetünk. Megfigyelhetjük, hogyan ala­ kítja át a szerves élet a Nap felől érkező befolyásokat és milyen hatalmas szere­ pet játszik a Föld kérgének szerkezetében. Például a termőtalaj a földigiliszták ténykedésének eredményeként jön létre, az olaj a halak és tengeri élőlények felhalmozódása révén alakul ki, a szén az erdőknek köszönhető, a mész, a korallszigetek, ezek mind a Földön maradt szerves életből alakulnak ki. Ebből láthatjuk, hogyan jut a mi a Földbe. Ez mind az oldaloktáv mi'-je, a /rf-szó-/á-ja pedig az élő szerves élet. Tehát a szerves élet így alakítja át a Nap hatásait. Azt nem látjuk, hogyan alakírja át a bolygók felől érkező hatásokat, de párhuzamba állíthatjuk a Nap felől érkező befolyásokkal. Tehát a szerves élet kapcsolatban áll mind a bolygókkal, mind a Nappal, és a bolygók felől érkező hatásokat ép­ pen úgy átalakítja, ahogy a Nap felől érkezőket. K: A teremtés sugara gépies? V: Nem az egész sugár. De mire hozzánk eljut, azzá válik. Természetesen a mi szintünkön minden törvény gépiesen működik. K: Hogyan hozhat létre egy gépies sugár olyan gépezetet, amelyik szert tehet állandó akaratra? V: Nem szabad megfeledkezniük arról, hogy a teremtés sugara tudatosan kezdődik, és a kiindulási pontban kétségkívül mindenre létezik terv, vagy mi­ alatt a sugár lefelé halad, fokozatosan kialakul néhány. De a Földön működő negyvennyolc törvényből csak három származik a 3-as világból, ami az Abszo­ lút közvetlen akarata alatt áll. A különböző bolygók felől érkező törvények nem ugyanolyan mértékben gépiesek: néhányuk gépiesebb, mások kevésbé azok. Ha a Napból kiinduló oldaloktávot tekintjük - a szerves élet oktávját - megértjük, hogy a Nap a Földnél sokkal magasabb szinten van, tehát ebben az oktávban nyilvánvalóan megteremthetők a fejlődés lehetőségei. Tehát az em­ ber, ha magnak tekinthetjük, akkor magában hordozza a fejlődés lehetőségét. Nemcsak az, aminek látszik, van benne valami, ami láthatatlan - a fejlődés

214

rejtett lehetősége. Csak saját magunk vonatkozásában érthetjük meg a gépiesebb és kevésbé gépies dolgok közötti kapcsolatot. Tudjuk, mennyire gépiesek vagyunk, és ha dolgozunk, kevésbé gépiessé válhatunk. A gépiesség csak így tanulmányozható. K: Ha az ember a szerves élet részeként beteljesíti célját a világegyetem ter­ vében, milyen további célt szolgálhat azzal, ha tudatossá válik? V: Ez attól függ, mit akarnak. Lehet, hogy elégedettek a természet bizonyos céljaival, vagy az is lehet, hogy megvannak a saját elképzeléseik. Ha valaki tudatossá válik, akkor talán a saját céljait szolgálja, de ha nem tudatos, akkor csakis a természet célját. A természet azt akarja, hogy az ember a jelen állapo­ tában maradjon, itt a Földön. Emiatt szökhetnek meg csak kevesen, és csakis azért, mert az ember nagyon apró. K: Akkor tehát azt mondaná, hogy száz emberből kilencvenkilenc esetében rossz számot dobott ki a kocka? V: Erről nincsenek statisztikák. Kevés ember alkotja azt a kisebbséget, akik esetében lehetséges a fejlődés. K: Ha jól értem, az Abszolút semmit sem tud az emberről. Teljes képtelen­ ség azt gondolni, hogy esetleg helyettes erők mutathatnak érdekelődést az em­ ber iránt? V: Nem szükségszerűen helyettes, talán speciális erők. Nem kérdéses, hogy bizonyára léteznek olyan erők, amelyek figyelemmel kísérik az embert, azon­ ban nem állunk velük közvetlen kapcsolatban. Nem ismerhetjük meg őket az elménkkel, és nem tudjuk, hogyan juthatunk a közelükbe. Ebben a Napból ki­ induló kis oktávban tűnnek fel. A Nap a saját szintjén dó-t, a bolygók szintjén pedig fi-t hoz létre. Ez a két hang a szerves élet eredete, és valószínűleg a vezér­ lő elve. Tehát, amikor már tudjuk, mit jelent a dó és a ti, akkor ismerni fogjuk ezeket az erőket. Ezzel a kis oldaloktávval kapcsolatban két dolgot kell mindig észben tar­ tanunk: először is nem mérhető össze a teremtés sugarával, mert különböző a nagyságrendjük, másodszor pedig sohasem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem ismerjük ennek az oktávnak a dó-ját és fr-jét. Ha azt gondoljuk, hogy az élet itt a Földön kezdődött valamilyen folyamat, vagy valami más révén, ak­ kor talán azt hisszük, hogy ismerjük ezt a folyamatot, de ha azt halljuk, hogy nem a Földön kezdődött, akkor rádöbbenünk, hogy fogalmunk sincs róla.

215

9. F E J E Z E T

Az ember kémiai gyárként való tanulmányozása. Táplálékdiagram. A táplálék három oktávja és ezek fejlődésének menete. Első szint egy gépies sokkal. Má­ sodik szint egy tudatos sokkal. Harmadik szint a második tudatos sokkal. A háromféle táplálék viszonylagos értéke. Benyomások. Önemlékezés. Szén 12. A nevetés. ]ó és rossz benyomások. Benyomások, mint különböző hidrogének. A benyomások irányítása. Munka a mi 12-n. Központok és a sebességük. Maga­ sabb központok és jellemzőik. Kapcsolat a magasabb központokkal. Magasabb központok és a drogok. Telepátia. Növelni kell a finomabb anyagok termelését. Energia és tárolása. Akkumulátorok. Kapcsolat a nagy akkumulátorral. Ásítás. A munka egészének a tudatosságra kell összpontosulnia.

MÚLT ALKALOMMAL AZ ANYAG SKÁLÁJÁRÓL BESZÉLTEM az ember és az emberi test vonatkozásában. Mindegyik szint az anyag bizonyos sűrűségét és a rezgések bizonyos mértékét, vagy a szisztéma megnevezésével élve, a rez­ gések sűrűségét képviseli. A legfelső dó az anyag lehető legkisebb sűrűségét jelenti, és itt a legnagyobb a rezgések mértéke. Ahogy a rezgések haladnak le­ felé a skálán, egyre lassulnak, míg végül szinte teljesen megszűnnek, az anyag sűrűsége pedig ezzel arányosan növekszik addig, amíg eléri a maximumot. Ezeknek az anyagoknak mindegyike nagyon sokféle lehet. Most pedig úgy kell megvizsgálnunk az embert, mint kémiai gyárat, és meg kell értenünk, milyen szerepet töltenek be ezek az anyagok az emberi testben. Ezek közül a hidrogének közül néhányat tanulmányozhatunk fizikailag vagy kémiailag, mások jelenlétét azonban csak pszichológiailag határozhatjuk meg. Ez a hidro­ géntáblázat tehát lehetőséget nyújt arra, hogy úgy tanulmányozzuk a fizikai és pszichológiai megnyilvánulásokat, mint ugyanahhoz a rendhez, de az anyag­ szerűség különböző szintjeihez tartozó megnyilvánulásokat. Gyakran megkérdezik, hogy honnan származik az ember energiája. Ebből a szempontból tekinthetjük az embert egy kémiai gyárnak. Ez a gyár kívülről jut nyersanyaghoz, amit aztán finomabb anyagokká alakít át. A háromféle anyag, ami kívülről kerül az emberbe: az étel, amit megeszik, a levegő, amit belélegzik és a benyomások, amiket befogad. Míg az élelem mindig H768, a levegő pedig H192, a benyomások sokfélék lehetnek. Vizsgá­ lódásaink elején, az elv megértése érdekében, egységesen H48-nak vesszük a benyomásokat. A H48 egyszerű, színtelen, bármiféle jellegzetesség nélküli benyomást jelent. Például ez a darab papír nem több, mint benyomás 48. Va-

216

lójában azonban a benyomások minősége lehet nagyon jó, vagy nagyon rossz - erről a későbbiekben lesz szó. A gépezet ebből a háromféle anyagból állítja elő a központok működé­ séhez szükséges összes anyagot. Szokványos állapotában ahhoz elég jól mű­ ködik, hogy életben tartsa saját magát, de mint kémiai gyár nem kielégítő a működése, mert mindent, amit megtermel, fel is használ, semmi sem jut exportálásra vagy raktározásra. Az ember fejlődése azonban a gépezete ál­ tal termelt finomabb anyagok tárolásától függ. Meg kell tehát vizsgálnunk, milyen módon növelhető a termelés. Ám mielőtt rátérnénk a termelés növe­ lésének kérdésére, tanulmányoznunk kell a gyárban folyó pazarlást, mert a gépezetben nagyon sok szivárgó rés található, amiket ha elmulasztunk betömni, akkor a felerősödött termelésnek az lesz az eredménye, hogy még több energia fog ezeken keresztül elszivárogni. Már beszéltünk ezekről a szivárgó résekről, így, annak ellenére, hogy elmagyarázom, hogyan műkö­ dik a gyár, és hogyan növelhető a termelés, ez az ábra nem tartalmazza őket. Azonban ezeknek a szivárgó réseknek mindegyike bennünk található. Észben kell tartanunk, hogy jelen állapotunkban addig nem növelhetjük a termelést, amíg meg nem állítottuk a szivárgásokat. Miután ezt megtettük, már lesz értelme megtanulnunk olyan gyakorlati módszereket, amelyekkel javíthatunk a gyár működésén. Ez az elv. Bemutatom ennek a kémiai gyárnak a három szintjét, vagy állapotát: elma­ gyarázom, hogyan működik a hétköznapi l-es, 2-es és 3-as számú emberben, hogyan működik egy bizonyos erőfeszítéssel, és végül hogyan működik egy más jellegű erőfeszítéssel. Az embert egy háromszintű gyárnak tekintjük. Az első szint a fej, a má­ sodik a test középső része, a harmadik pedig a test alsó része a gerincvelőt is beleértve. Az étel a legfelső szinten lép a szervezetbe, és a legalsó felé halad oxigén 768-ként. A testben találkozik egy bizonyos szén 192-vel, összekeveredik vele, és nitrogén 384-é alakul. A nitrogén 384 találkozik egy másik szénnel, szén 96-tal, amelynek segítségével oxigén 384-ből nitrogén 196-tá alakul. Mivel emelkedő oktávról van szó, ezek a szintek a dó, re, mi hangoknak felelnek meg. A mi után egy intervallum jön, ahonnan az oktáv magától nem fejlődhet tovább. Nagyon érdekes, hogy eddig a pontig, illetve még a következő lépé­ sig, nyomon követhetjük az oktáv fejlődését a hagyományos fiziológiai tu­ dás segítségével. Amikor az étel bejut a szájba, találkozik a különféle össze­ tevőkből álló nyállal, amivel összekeveredik a rágás folyamatában, majd a gyomorba kerül, ahol a gyomornedvek cukrokká, fehérjékké és zsírokká bontják. Ezek aztán a belekbe jutnak, ahol a legkisebb elemeikre bomlanak az epesav, a hasnyál és a bélnedvek által. Innen a bélfalon keresztül a vénás vérbe kerülnek. A vénás vér aztán a májba jut, ahol találkozik más szenek­ kel, amelyek megváltoztatják kémiailag. A következő állomás a szív, ami a tüdőbe pumpálja a vénás vért, és ott a belélegzett levegő oxidálja. Végül artériás vérként visszakerül a szívbe. Ebben az ábrában, a testben fellelhe-

217

tő összes különféle anyag - amivel a »ii-vel bezárólag az étel találkozik - a következő két csoportba sorolható: szén 192 és szén 96. A vénás vér mi 192, az artériás pedig/á 96. Annál a pontnál, ahonnan a mi 192 nem tud továbbfejlődni, belép egy más jellegű táplálék - a levegő. Oxigén 192-ként jut a szervezetbe, ahol találkozik egy bizonyos szén 48-al, amelynek segítségével re 96-tá alakul. A re 96 létreho­ zása sokkot biztosít az élelem oktáv mi 192-jének, ami így eljuthat afá 96-ba. Eddig terjed a fiziológiai tudás határa. A levegő oktáv re 96-ja összetalálkozik egy megfelelő szénnel, és mi 48-at termel, ugyanennek a szénnek a segítségével az élelem oktáv fá 96-ja szó 48-á alakul. A szó 48 továbbfejlődhet, de a mi 48 nem, tehát a levegő oktávja ennél a pontnál megáll. Az élelem oktáv szó 48-a lá 24-é alakul, a lá 24 pedig ti 12-vé, és innen nem fejlődik tovább. A benyomások dó 48-ként lépnek a szervezetbe, de itt megállnak, mert belé­ pésük helyéről hiányzik a szén 12, ami segíthetné őket a továbbfejlődésben. A természet nem gondoskodott szén 12-ről, vagy, jobban mondva, nem gondos­ kodott annyiról, ami számottevő hatást fejthetne ki, tehát a dó 48 nem alakul át, és a három oktáv nem jut tovább ennél a pontnál. Gondolkodjanak el erről az ábráról, és kapcsolják össze az eddig hal­ lottakkal - a természet eljuttatja az embert egy bizonyos állapotig, ahol aztán magára hagyja, így innen egyedül kell továbbfejlődnie. A természet biztosítja a lehetőségeket, de többet nem tesz. Lehetővé teszi számára az életet, ellátja levegővel, ami nélkül az első oktáv nem fejlődhetne tovább, de a többi az em­ berre vár. A gépezet felépítése annyira jó, hogy a levegő a kellő pillanatban, a megfelelő sűrűségben lép a szervezetbe, és biztosít egy gépies sokkot. Fontos megérteniük, hogy a táplálékdiagram, vagy a táplálkozás diagram­ ja három szintből áll. Az első szint, amelyiket az előbb magyaráztam el, megmutatja, hogyan mennek végbe a dolgok a normális hétköznapi emberben: az élelem oktávja vé­ gigjárja az utat a dó 768-tól a ti 12-ig, a levegő oktávja három hangig, a benyomá­ sok oktávja pedig egy hangig jut el. Ha ennél tovább szeretnénk fejlődni, akkor tudnunk és értenünk kell, hogyan növelhető a finomabb anyagok termelése, de nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is, mert hosszú időbe telik, mire megtanuljuk, hogyan alkalmazhatjuk ezt a tudást, és hogyan tehetjük meg a megfelelő erőfeszítéseket. Ha tudjuk, hogyan juttathatunk szén 12-őt a megfelelő helyre, és ha meg­ tesszük a szükséges erőfeszítést, akkor a levegő és a benyomások oktávja to­ vábbfejlődik. A második szint azt mutatja, mi történik a megfelelő sokk biztosí­ tása esetén. A benyomás oktáv dó 48-a átalakul re 24-é és mi 12-vé. A benyomás oktáv sokkot ad a levegő oktávjának, és a mi 48 átalakul fá 24-é, szó 12-vé, vagy akár egy kevés lá 6-á is. Meg kell érteniük, hogy a levegő telítve van magasabb hidrogénekkel, amelyeket, bizonyos esetekben, a szervezet megőrizhet a lég­ zés folyamatában. Azonban a levegőből csak nagyon kevés magasabb hidro­ gént nyerhetünk ki. A második szintből az olvasható ki, hogyan működik az emberi gépezet egy gépies és egy tudatos sokkal.

218

A harmadik szint azt szemlélteti, hogy mi történik akkor, ha biztosítunk egy második tudatos sokkot a megfelelő helyen. Az első tudatos sokkra a dó 48-nál van szükség. A másodikra pedig ott, ahol a benyomások oktávjának mi 12-je és az élelem oktávjának ti 12-je megáll, és magától nem fejlődhet tovább. A szervezetben ugyan találhatók olyan szenek, amelyek segítenék őket az át­ alakulásban, de messze vannak és elérhetetlenek, ezért szükség van egy másik erőfeszítésre. Ha ismerjük ennek a második tudatos sokknak a jellegét, és elő tudjuk állítani, akkor a mi 12 átalakul fá 6-á, a ti 12 pedig dó 6-á. Az erőfeszítés­ nek a mi 12-ből kell kiindulnia, tehát meg kell értenünk, hogy mit jelent pszi­ chológiailag a mi 12. Nevezhetjük a szokványos érzelmeinknek, vagyis a mi 12 az összes olyan erős érzelem, ami feltámadhat bennünk. Amikor az érzelmeink intenzitása elér egy bizonyos szintet, mi 12-t tartalmaznak. Valójában azonban jelen állapotunkban csak a kellemetlen érzelmeink jutnak el a mi 12-ig, a szok­ ványos kellemes érzelmek rendszerint a mi 24-nél maradnak. Ez nem azt je­ lenti, hogy az intenzív kellemetlen érzelmek valójában mi 12-ők, de ez szolgál

219

nekik alapul, és ez szükséges a kialakulásukhoz. Tehát a negatív érzelmeken végzett munkával kezdjük el, és készülünk fel erre a második erőfeszítésre. Általánosan körvonalazva így működik az emberi szervezet, illetve így javíthatunk a működésén. Azért is lényeges, hogy tudják, hol szükségesek a sokkok, mert akkor a táplálékdiagram kapcsán felmerülő egyéb problémákat is könnyebben megérthetik. Továbbá, azt is meg kell érteniük, hogy ez a három oktáv hatékonyságát te­ kintve nem egyenrangú. Ha az élelem oktávot veszik, láthatják, hogy mérhető eredményekre vezet, mérhető hatásokat fejt ki. Bár a levegőből kinyert anyag igen jelentős szerepet játszik, a levegő oktávja csak nagyon kevés hidrogént képvisel. A benyomások oktávja viszont nagyon erőteljes és óriási jelentősége lehet az önemlékezés, a tudatosság állapotai, az érzelmek stb. vonatkozásában. Tehát kijelenthetjük, hogy a három oktáv nem egyenrangú, hiszen az egyik több, a másik kevesebb anyagot tartalmaz. Ez a belső alkímiánk, így alakítjuk át a közönséges fémet nemesfémmé. Ez a folyamat azonban bennünk zajlik, nem pedig rajtunk kívül. K: Minek a hatására alakul át az étel finomabb anyaggá? V: Összekeveredik nálánál finomabb anyagokkal, és így maga is finomo­ dik. Majd még finomabb anyagokkal vegyül el, és még finomabbá válik, és ez így folytatódik. Egyszerűen vegyék ezt. K: Sohasem éri el a benne található legfinomabb anyag szintjét? V: Ez lényegtelen. Az számít, hogy finomabbá válik, önmagánál finomab­ bá. A finomabb anyagok több energiát tartalmaznak, a durvábbak kevesebbet. Amikor tehát ezek összekeverednek, a magasabb hidrogének magukkal viszik az energiájukat a durvább anyagba. K: Imádkozással, vagy szellemi gyakorlatok végzésével, létrehozhatunk fi­ nomabb anyagokat? V: A semmiből nem jöhetnek létre. Azonban az ember belső alkímiája úgy működik, hogy finomabb anyagokat nyer ki más durvább anyagokból, amik egyébként durva állapotban maradnának. K: Miért a benyomásoktól származik az első tudatos sokk? V: A sokk nem a benyomásoktól származik, nem ez rá a megfelelő megha­ tározás. A benyomások nagyon fontos táplálékok, de szokásos állapotunkban nem jutunk hozzájuk. Elég benyomás ér minket, csak éppen nem tudjuk őket megemészteni. K: Nekünk kell előállítanunk a szén 12-őt, vagy pedig megtalálható a szer­ vezetünkben? V: Többnyire az embernek elegendő szén áll rendelkezésére a normális hét­ köznapi élethez, és talán még raktározásra is jut belőle. Nem előállítanunk kell, hanem el kell juttatnunk a szervezet egyik részéből a másikba - ez pedig speciá­ lis erőfeszítést jelent. Nem leszünk tudatában annak, hogy éppen ezt csináljuk, de ezzel a speciális erőfeszítéssel szén 12-őt juttatunk az egyik helyről a másik­ ra, ami természetesen csak abban az esetben lehetséges, ha a testben elegendő található belőle - ez igen egyszerű. K: Ezt a speciális erőfeszítést gyakoroltatja a szisztéma?

220

V: Az első tudatos sokk az önemlékezés és mindaz, amit az elejétől fogva javasoltam, vagyis az önmegfigyelés, az azonosulás elkerülése és így tovább. Ezek mind ehhez az erőfeszítéshez tartoznak. K: Mi az a második tudatos sokk, amelyik megváltoztatja a gyár jellegét? V: Ha szeretnék, megmondhatom, de nem fog segíteni, mert a második tudatos sokk pontosan az, amit nem tudnak megtenni - a negatív érzelmek pozitívvá alakítása, ami csak akkor lehetséges, ha már hosszú ideje dolgoznak az önemlékezésen, sokáig fenn tudják tartani a tudatosságot, és beindul a ma­ gasabb érzelmi központ működése. Ez juttatja el önöket az 5-ös számú ember állapotába, amitől egyelőre nagyon messze állnak. A mi 12 egy speciális erőfe­ szítéssel együttesen létrehozhat pozitív érzelmet. K: Jól értettem, hogy az ember csak akkor érhet el bármilyen hasznos ered­ ményt a felébredéshez vezető úton, ha mindkét tudatos sokk működik? V: Igen, ha tökéletes eredményekre törekszik, akkor mind a két sokkot biztosítania kell, bár már az is eredményekre vezethet, ha az első sokk elég erős. Alapjában véve azonban a két sokk általában együtt működik, mert már a munka legelején meg kell tanulnunk nem kifejezni a negatív érzelmeket, vagyis dolgoznunk kell a második tudatos sokkon. Az első tudatos sokk önemlékezésszerű, és később a negatív érzelmek elleni küzdelemhez fog vezetni, tehát némi idő elteltével az ember valójában mindkettőn dolgozik. Minél több eredményt érnek el az egyikkel, annál többet kell dolgozniuk a másikon. Ez magyarázatot ad a szisztéma egy másik elvére: minél többet tesz az ember, an­ nál nagyobbak a vele szembeni elvárások. A táplálékdiagram esetében ugyan­ ez a helyzet - minél többet próbálnak dolgozni az önemlékezésen, annál haté­ konyabban kell irányítaniuk a negatív érzelmeket azért, hogy a jövőben átala­ kíthassák őket pozitív érzelmekké. De ettől még meglehetősen messze állnak. Először hatalmas mennyiségű anyagot kell létrehozniuk az önemlékezéshez. Mindezek ellenére a két sokk összefügg, és bizonyos tekintetben az egyik nem működhet a másik nélkül. K: A „sokk" szó ugyanazt jelenti a diagram vonatkozásában, mint a hétköz­ napi életben? V: A táplálékdiagrammal kapcsolatos sokkoknak tőlünk kell kiindulniuk - mi biztosítjuk őket. Tudnunk kell, melyik pillanatban szükségesek, és nem szabad elfelejtenünk gondoskodni róluk. Emellett nagyon körültekintőnek kell lennünk, mert csak a megfelelő sokkok segítenek azokban a bizonyos oktávokban. Ha nem a megfelelőt biztosítjuk, akkor az oktávok szétágaznak. K: Mondana egy gyakorlati példát? V: A táplálékdiagramban találhatnak gyakorlati példákat. Ezekhez hason­ ló dolgokat kell keresniük saját cselekedeteikben. Az első sokkról a természet gondoskodik annál a pontnál, ahol a levegő belép a szervezetbe. De a máso­ dik intervallumnál nem számíthatunk a természetre, ott az önemlékezésnek kell biztosítania a sokkot. A harmadik intervallumnál szintén nekünk kell gondoskodnunk róla pontosan úgy, ahogyan elmagyaráztam - a negatív ér­ zelmeket pozitívvakká kell alakítanunk, ami csak akkor lehetséges, ha nem azonosulunk.

221

Az első tudatos sokk előkészíti a másodikat, a második pedig az elsőt. A kettő egyidejűleg működik, nem pedig úgy, hogy először befejezik az elsőt, majd áttérnek a másodikra. K: A sokkok szükségszerűen kellemetlenek? V: Erőfeszítést kívánnak meg az embertől, de nem feltétlenül kellemetle­ nek. Éppen ellenkezőleg, ennek az erőfeszítésnek a pillanatában új energia lép a szervezetbe, ami nagyon kellemes meglepetést szerezhet. K: A figyelem irányítására tett erőfeszítés működhet első tudatos sokként, és eljuttathatja a szén 12-őt a dó 48-ba? V: Ez az erőfeszítés nem elegendő. Önemlékezésre van szükség: valójában önmegfigyeléssel egybekötött önemlékezésre - két cselekedetre. Ez eredmé­ nyez tudatosságot. Az ember megpróbál jobban tudatában lenni önmagának és a környezetének - mindennek. K: Beszélne még arról, hogy mi a szén 12? Honnan származik? V: A szén 12 sokféleképpen megnyilvánulhat, de általában a benyomások­ kal kapcsolatban beszélünk róla. Valószínűleg az érzelmi központ energiája. De nem a forrás lényeges, hanem, hogy miként juttathatjuk el a megfelelő helyre. Az nem számít, hogy micsoda és honnan származik, hiszen úgysem láthatjuk, nem ismerhetjük a forrását. Rendes körülmények között az érzelmi központból származik, aminek pedig hidrogén 12-vel kellene működnie. A benyomások oxigén 48-ként lépnek a szervezetbe, és csakis szén 12 segítségével alakulhat­ nak át nitrogén 24-é, de történetesen ott, ahol fel lehetne őket dolgozni, egyál­ talán nincs, vagy csak nagyon kevés szén 12 van. Tehát speciális erőfeszítéssel oda kell juttatnunk, és ez az erőfeszítés az önemlékezés és az önmegfigyelés. Tehát a módszer a fontos, nem pedig a forrás. Az önemlékezés által előidézett intenzív önmegfigyelés mindig tartalmaz érzelmi elemet. Amikor emlékeznek önmagukra, szén 12-őt juttatnak a megfelelő helyre, ami aztán át tudja alakíta­ ni a benyomásokat. Azért ezt a nyelvet használom, mert ezen tették fel a kérdést, de mindezt pszichológiailag is megfigyelhetik. Benyomások jutnak a szervezetükbe, de nem érzik őket, ami azt jelenti, hogy csak beléptek, de nem jutottak tovább. Ha viszont erőfeszítést tesznek az önemlékezésre, akkor elkezdik észrevenni a dolgokat, ami azt jelenti, hogy a benyomások átalakultak benyomás 24-é. Ha a megfelelő helyről hiányzik a szén 12, akkor az azt jelenti, hogy nincs elég érzelmünk. Az önemlékezéssel érzelmi elemet juttatunk arra a bizonyos helyre. K: A mi 48-nál és a szó 48-nál található másik két szén azonos? V: Úgy hiszem, hogy a mi 48-nál némileg eltérő, bár mindegyik tartalmaz érzelmi elemet. A szó 48-nál ugyanaz a szén működik, mint a dó 48-nál, de a mi 48-nál lehet, hogy ösztönös-érzelmi. Könnyen előfordulhat, hogy a mi 48 az ösztönös központ szén 12-jén keresztül működik, ami folytonosan rendel­ kezésre áll. K: Mit jelent a mi 48? V: Ez is artériás vér. Elfogadott tény, hogy a vér nagyon különböző lehet. Orvosi vizsgálatokkal megállapítható, hogy a vér jellege eltér a test különböző

222

részein. Kémiailag szintén kimutatható, hogy másképpen viselkedik, de azt a tudomány már nem tudja, hogy miből adódik a különbség. Az izmok például vér 96-ból táplálkoznak, viszont az agysejtek vér 24-ből, és néhány idegsejt vér 12-ből, sőt akár vér 6-ból is. K: Úgy érti, hogy kémiailag eltérő vér táplálja az izmokat és az agyat? V: Ezt nem lehet megállapítani, bár ismeretes, hogy létezik közöttük vala­ milyen különbség. Általában bizonyos anyagok jelenlétét kiolvashatjuk az ál­ taluk kifejtett hatásból, kémiailag azonban már nem választhatjuk őket szét. A tudomány nem ismeri a vérkeringés történetét: a vér minden egyes pontnál bizonyos dolgokat ad és kap. Mielőtt elérné az egyik vagy másik szervet egyfaj­ ta vér, miután ezeket elhagyja, már másfajta. K: Azonnali változást okoz a vérben, amikor az ember egy pillanatra tuda­ tában van önmagának? V: Igen, de nem mindegy, hogy az öntudatosság milyen mély, és mennyi ideig tart. Ha egy másodpercig, akkor ennek az egy másodpercnek megfelelő változást eredményez. Akkor azonban más a helyzet, ha az ember fél órán át tudatos. K: Már egy másodpercnyi öntudatosság is észrevehető változásokat ered­ ményez? V: Néha igen, ha elég mély. Abban az értelemben vehetik észre, hogy töb­ bet látnak, több érzelmi elemet tartalmaznak szokásos érzékeik. De ha az öntu­ datosság rövid pillanatai nem elég mélyek, akkor nem fejtenek ki számottevő hatást, ha viszont megfelelően mélyek és hosszantartók, akkor olyan benyomá­ sokra tehetnek szert, amiket utána sohasem fognak elfelejteni. K: Melyik hidrogénnek felel meg a gondolat? V: A gondolat, hasonlóan a vérhez, nagyon különböző lehet. Kezdetben 48, és elmehet 6-ig. K: A gondolat tekinthető benyomásnak? V: Igen, de míg a belülről érkező benyomások száma behatárolt, kívülről korlátlan mennyiségben juthatunk hozzájuk. K: A táplálékdiagram első szintjén minden teljesen gépies? V: Természetesen minden az, ilyen a kozmikus elrendezés. Ha az ember nem dolgozik önmagán, és nem próbál változtatni a tudatossága állapotán, ak­ kor szervezete ennek az általános elrendezésnek megfelelően működik. K: Szokványos állapotunkban semmi hasznát nem vesszük a benyomások­ nak? V: Csak nagyon kevés hasznát. Mivel ez a táblázat nem alkalmas kis mennyiség átalakításának bemutatására, úgy vesszük, hogy a benyomások oktávja nem fejlődik tovább. Ennek ellenére néhány benyomás továbbjut, de nem annyi, amennyi elegendő lenne az ember fejlődéséhez. K: Jelenlegi állapotunkban az összes benyomás ugyanazon a szinten van? V: Ó, nem. A benyomások nagyon különbözőek lehetnek. A táplálékdi­ agramban egységesen H48-nak vesszük őket, mert legtöbbjük H48. Ezek az, úgymond, közömbös benyomások - többfélék lehetnek, de önmaguk­ ban semmilyen hatást nem fejtenek ki. Ugyanakkor táplálékul szolgálnak.

223

Benyomás 48-ként érnek el minket, és szokványos állapotunkban nem fej­ lődnek tovább. Ilyen feltételek mellett az ember nem élhetne, csakis azért maradhat életben, mert éri néhány benyomás 24 is - nem annyi, mint 48, de egy bizonyos mennyiség, és nagyon ritka esetekben még benyomás 12 vagy akár 6 is, de ez nagyon kivételes. Ez az ábra nem jelöli őket, mert önmagu­ kat alakítják át. Ha benyomás 24-ként lépnek be, akkor könnyen átalakulhat­ nak 12-vé vagy talán még tovább is. Viszont csak nagyon kis mennyiséget képviselnek. A hétköznapi emberben, aki nem tanul emlékezni önmagára, a közön­ séges benyomás 48 némelyike szintén átalakul, de teljesen más módon. Bi­ zonyos reakciók - például a nevetés - fejlesztik őket tovább, vagy segítik a továbbfejlődésüket. A benyomásokat illetően nagyon fontos szerepe van a nevetésnek, a humorra gondolok - ne feledjék, hogy a hétköznapi emberről beszélek. A nevetés segítségével sok benyomás 48 átalakul benyomás 24-é. De ez csak azért történik, mert elengedhetetlen az életben maradáshoz, hi­ szen benyomások nélkül meghalnánk. Ha emlékeznek, azt mondtam, hogy a kémiai gyárunk csak önmagáért működik. Mindenféle nagyon értékes anyagot állít elő, azonban mindet fel is használja saját létezése fenntartá­ sára. Nem tartalékol, nincs semmije, amivel fejleszthetné magát. Ha tehát az ember meg akar változni, ha másmilyenné szeretne válni, ha fel akar­ ja ébreszteni a benne szunnyadó lehetőségeket, akkor nem támaszkodhat a termelés gépies eszközeire, tudatos eszközöket kell keresnie. Az ember szervezete azonban egy olyan csodálatos találmány, amelyben mindennel számoltak, úgymond, mindenhez megadták a kulcsot. Egy olyan felesleges­ nek tűnő funkció, mint például a nevetés, segít átalakítani bizonyos benyo­ másokat, amelyek egyébként kárba vesznének. Ha a szintünkön nem lenne nevetés vagy humor, akkor még a mostaninál is alacsonyabb lenne. Azt mondhatjuk, hogy a hétköznapi szinten lévő ember - aki nem próbálja megérteni, mit jelent az önemlékezés, vagy aki sohasem hallott felőle - szerve­ zetében a nevetés adott funkciót tölt be. Az önemlékezést helyettesíti egy na­ gyon gyenge, hiányos módon, segítségével a meglehetősen unalmas és minden érdekességet nélkülöző benyomások továbbjuthatnak, és felélénkülhetnek. Ez a nevetés legfőbb funkciója. Természetesen sokféle nevetés létezik, némelyik­ nek semmi haszna. Amit az imént a nevetésről és a humorról mondtam, csak az alacsonyabb központokra vonatkozott, a magasabb központokban többé már nem töltenek be hasznos funkciót. Az alacsonyabb központok esetében a nevetés azt jelenti, hogy bizonyos benyomások kerülnek az egyik központ pozitív és negatív felé­ re egyidejűleg, és ez a jókedv érzését kelti. Segít észrevenni a másik oldalt, az ember tisztábban látja a dolgokat. A magasabb központokban azonban nincs erre szükség, mert ott nem ellentmondásosnak, nem egymásnak ellentmondó­ nak látjuk a dolgokat, hanem olyannak, amilyenek. K: Látszólag a nevetésnek pszichológiai hatása van. V: Igen, talán egy kibékíthetetlenül ellentmondásos benyomás feszültséget kelt, amit a nevetés old fel.

224

A benyomás 48 folyamatosan lép a szervezetbe. Mint mondtam, bizonyos mennyiség átalakul gépiesen, legtöbbje azonban változatlan marad. Csak ak­ kor alakulhatnak át, ha tudatossá válunk, vagy megpróbálunk azzá válni. Ha kevésbé alszunk, akkor élénkülnek a benyomásaink. Azokat a benyomásokat, amelyek hidrogén 48-on alapulnak, vagy csak azt igénylik, alig vesszük észre, vagy csak gyengén érzékeljük. Az, amelyik meg­ ragadja a figyelmet, és nyomot hagy, már átalakult benyomás 24-é. Ha kuta­ kodni próbálnak a múltjukban és leírják, hogy ténylegesen mire emlékeznek bizonyos eseményekből, akkor majd meglátják, milyen rövid ez a lista. Ez a módszer célravezetőbb, ha a benyomások anyagát szeretnék tanulmányozni. K: Bármi, amit az öt érzékszerven keresztül fogadok be, benyomásnak te­ kinthető? V: A benyomás a gondolat, érzet vagy érzelem legkisebb egysége. K: Nem értem, hogyan lehet a benyomás táplálék? V: A benyomások befogadása azt jelenti, hogy az ember bizonyos energi­ ához jut általuk. Mindaz az energia, amit befogadnak, táplálék. Az étel, amit elfogyasztanak, durva anyag, a levegő finomabb, a benyomások pedig a leg­ finomabb és legfontosabb táplálékok. Benyomások nélkül az ember egyetlen pillanatig sem maradhatna életben. Még akkor is fogad be belőlük, amikor ön­ tudatlan állapotban van. K: A benyomások önmagukban kedvezők vagy kedvezőtlenek, vagy pedig olyanok, amilyenné az ember teszi őket? V: Lehet, hogy némelyik benyomás önmagában rossz, azt viszont nem tu­ dom, hogyan lehetnének önmagukban jók, mert ha az ember alszik, akkor még a legjobb benyomás sem hoz létre benne semmit. Tehát hiába jók önmagukban a benyomások, az ember csak akkor veheti hasznukat, ha ébren van. A kedve­ zőtlen benyomásokat azonban az alvás állapotában is befogadhatja, ezeknek semmi sem állhat az útjába. K: Valójában a kellemes és kellemetlen benyomásokra gondoltam. V: Számos kellemes benyomás lehet nagyon kedvezőtlen. Próbálják megér­ teni, hogy a benyomásokat a hidrogének alapján osztályozhatjuk. Mindegyik benyomás egy bizonyos hidrogén. Benyomás 48-ról beszéltünk, de lehet, hogy vannak ennél sokkal magasabb benyomások is. Másrészről a benyomások tar­ tozhatnak a harmadik skála alacsonyabb hidrogénjeihez is, közel a legalacso­ nyabbhoz. A leglényegesebb pont abból, ahogyan a hidrogéntáblázat felosztja az anyagot, az, hogy megmutatja az egyes hidrogének származási helyét. Te­ gyük fel, hogy az egyik hidrogénről gondolkodnak. Ha megkeresik a hidrogé­ nek táblázatában, meglátják, hogy meghatározott helye van: jöhet az Abszolút és a Nap közötti intervallumból, vagy egy olyan helyről, ami kicsivel a Nap fölött, vagy a Föld alatt, vagy a Föld és a Hold között helyezkedik el és így tovább. Óriási előnnyel jár, hogy el tudjuk helyezni a hidrogéneket. Egyelőre még nem értékelik annak jelentőségét, hogy bármelyik anyag esetében nem­ csak a sűrűséget állapíthatjuk meg, hanem a szintet is, ahonnan származik - az egészben elfoglalt helyét. Tudományunk még nem jutott el idáig, és nem ismer­ te fel, hogy az anyagok származási helyüktől függően különbözhetnek. Meg

225

kell érteniük, hogy a H12-nek óriási előnye van, mondjuk, a H1536-tal szem­ ben, tehát a 12-ből származó benyomás egyfajta benyomás, és az, amelyik a Föld alatti helyről, mondjuk a Holdról jön, egy teljesen másfajta benyomás. Az egyik finom anyag, tele gyors rezgésekkel, a másik lassú, káros rezgésekből te­ vődik össze. Ha tehát egy benyomást nehéznek, kellemetlenek éreznek - nem könnyű megfelelő jelzőt találni erre -, akkor már maga ez a tény megmagyaráz­ za, hogy a teremtés sugarának valamelyik alacsonyabb részéből származik. A dolgok, amik feldühítenek, gyűlöletet szítanak mások iránt, vagy a durvaság, agresszió érzetét keltik, mind olyan benyomások, amelyek alacsonyabb vilá­ gokból származnak. K: Normális körülmények között be tudjuk fogadni a számunkra szüksé­ ges benyomásokat? V: Attól függ, mit értenek „normális körülmények" alatt. A létezéshez szük­ séges benyomásokból, ha ezekre gondoltak, elegendő áll rendelkezésünkre, mert ha nem így lenne, akkor meghalnánk. Mivel élünk, nyilvánvalóan ele­ gendő mennyiséget fogadunk be belőlük. Mi azonban nem elégszünk meg ennyivel. Felébredésről és fejlődésről beszélünk, és itt egy kozmikus tény siet a segítségünkre. Az élelmet nem fejleszthetjük, hiszen csak ebben a formában tudjuk megenni. A levegőt sem, mert csak ezt a levegőt lélegezhetjük be. A be­ nyomások esetében azonban más a helyzet. Ez az egyetlen esélyünk. Hogyan fejleszthetjük őket? Nem utazgatással, vagy színházba járással, hanem egysze­ rűen a felébredéssel, vagy a felébredésre tett erőfeszítésekkel. K: Jelen állapotunkban képesek vagyunk a magasabb hidrogének befoga­ dására? V: Attól függ, milyen a jelenlegi állapotuk, és mennyi magasabb hidrogén­ nel rendelkeznek. Ez olyan, mint az alkímia, csak akkor állíthatnak elő aranyat, ha már van valamennyi aranyuk. A magasabb hidrogének mágneses tulajdon­ sággal bírnak, magukhoz vonzanak más magasabb hidrogéneket. Ha nagyon kevéssel rendelkezünk, akkor csak ezzel arányos mennyiséget, vagyis nagyon keveset vonzharunk magunkhoz. Ha viszont több van belőlük, akkor többet is kaphatunk. Gondoljanak arra a mondatra a Bibliában, amelyik azt mondja, hogy elveszik azoktól, akiknek nincs, és odaadják azoknak, akiknek van. Ez erre utal. K: Az ember éppen úgy eldöntheti, hogy elfogadja-e a benyomásokat, vagy sem, mint ahogy az is megválogathatja, mit eszik? V: Elképzelhető, hogy válogathatnak a benyomások között, de csak akkor, ha rendelkeznek bizonyos mértékű irányítással, amihez azonban a felébredés adott szintje és bizonyos gyakorlás szükséges. Minél többet emlékeznek önma­ gukra, annál több irányításra tesznek szert. Ha megfelelő az önemlékezés mér­ téke, akkor megállíthatnak bizonyos benyomásokat, elszigetelhetik magukat tőlük - jönni fognak, de nem hatolnak be. Más benyomásokra pedig megnyit­ hatják magukat, és ezek késedelem nélkül meg fognak jelenni. Mindez az önemlékezéstől függ. K: Okozhatunk kárt, ha megakadályozzuk azt a reakciót, amit egy benyo­ más rendszerint ki szokott váltani?

226

V: Nem kerülhetik el, hogy a benyomások reakciókat váltsanak ki, viszont irányíthatják őket attól függően, milyen a munkájuk általános egyensúlya, mi­ lyen tendenciák jellemzik az életüket és így tovább. Ha a benyomások irányítá­ sa, vagy a velük kapcsolatos tapasztalatok összefüggnek a szisztéma vonalán végzett munkájukkal, akkor nem okozhatnak károkat. Semmi sem lehet káros, ami az önemlékezéssel kapcsolatos. K: Úgy tűnik, hogy az önemlékezésre tett erőfeszítés eleinte tompítja a be­ nyomásokat. V: A benyomásokat nem lehet tompítani, csak erősíteni, már ha ténylege­ sen emlékeznek önmagukra. Ha csak gondolkodnak róla, akkor érezhetik úgy, hogy bizonyos benyomások elhalványulnak. K: Beszélne még a benyomások különböző fajtáiról? V: Megfigyeléssel sokkal többet megtudhatnak róluk, mint kérdések felte­ vésével, mert mindenki maga tudja, mi vonzza jobban, mi kevésbé, mit talál visszataszítónak és így tovább. Sok szubjektív dolog van, van ami vonzza az egyik embert, a másikat viszont taszítja. Bizonyos benyomások a gondolati központba jutnak, mások az érzelmibe, megint mások a mozgásiba vagy az ösztönösbe. Néhányukat jobban szeretik, másokat kevésbé. Mindez megfi­ gyelés tárgya. Mindegyik központnak megvan a saját eszköze a benyomások befogadására, de a benyomások gyakran összekeverednek. Néha a gondolati vagy érzelmi központ olyanokat próbál befogadni, amelyeket más központok­ nak kellene. Mindegyik központnak más és más benyomásra lenne szüksége. A gondolati központ például nem képes befogadni az illat benyomását - az ösztönös viszont igen. A benyomások könnyebben elemezhetők, mint az étel, amit megeszünk. Az utóbbi esetében meggyőzhetnek minket arról, hogy valami ehető, eladhat­ ják konzervként, amit aztán nem tudunk elfogyasztani, de a benyomásokkal más a helyzet. A megfigyelés, az összehasonlításuk, néha más emberek vélemé­ nyei segíthetnek megértenünk, hogy mely benyomások tartoznak magasabb szintekhez, és melyek alacsonyabbakhoz. K: Azokat a benyomásokat nem szabad befogadnunk, amelyek negatív ér­ zelmeket váltanak ki? V: így is meghatározhatják, csakhogy néha nem azonnal eredményeznek negatív érzelmeket. K: Még ha meg is különböztethetjük a benyomásokat, azt nem értem, ho­ gyan fogadhatjuk el, vagy utasíthatjuk vissza őket? V: Ha ébren vannak, megtehetik. Ha alszanak, nem. Amikor azonban ébren vannak, megtörténhet - talán nem azonnal, mivel ennek eléréséhez bizonyos munka szükséges -, hogy az egyik alkalommal legyőzik önöket a rossz benyo­ mások, a következő alkalommal is, de harmadszorra sikerül elszigetelni magu­ kat tőlük. De mindenekelőtt ki kell deríteniük, hogy milyen rossz benyomások érik önöket. Majd ezután kereshetnek speciális módszereket, amelyekkel elszi­ getelhetik magukat tőlük. K: Úgy érti, ha megfigyeljük őket, akkor elkerülhetjük azokat a benyomáso­ kat, amelyek negatívvá tesznek?

227

V: Nem azokról a dolgokról beszéltem, amik negatívvá teszik önöket, hanem a kedvezőtlen benyomásokról. Megváltoztatják a jelentést. Magukról a benyo­ másokról beszéltem. Az pedig, hogy mi teszi önöket negatívvá, az állapotuktól függ. Bizonyos állapotban bárminek, még világon a legjobb dolog hatására is negatívvá válhatnak. K: Ha az ember akarná, elérhetné, hogy egyetlen benyomása se legyen? V: Biztos, hogy nem. Nem szigetelhetik el magukat az összes benyomástól, de, mint mondtam, távol tarthatják a nem kívánatosakat, és magukhoz vonz­ hatnak más benyomásokat, hiszen mostanra már meg kellett érteniük, hogy bizonyos benyomásokat nem szabad befogadniuk. Sok olyan rossz benyomás létezik, amelyik egész életüket megmérgezheti, ha elég hosszú időn keresztül fogadják be, vagy pedig megszokásból ilyeneket keresnek. Például, vannak olyanok, akik, ha az utcán baleset történik, megállnak, és bámészkodnak, majd ez lesz a beszédtémájuk a következő balesetig. Az ilyen emberek rossz benyo­ másokat gyűjtenek. Azok, akik ki vannak éhezve a botrányokra, akik minden­ ben valami rosszat látnak, szintén rossz benyomásokat gyűjtenek. Nem azzal törődjenek, hogy a megfelelő benyomásokat válasszák, hanem inkább próbál­ ják elszigetelni magukat a rosszaktól, mert csak így tehetnek szert valamilyen szintű irányításra. Ha a megfelelő benyomások kiválasztásával foglalkoznak, akkor csak önmagukat ámítják. Tehát annak ellenére, hogy nem vonzhatják ma­ gukhoz a kívánatos benyomásokat, már a legelején megtanulhatják irányítani őket úgy, hogy elszigetelik magukat a rossz benyomásoktól. Újfent, ne feledjék, hogy csak akkor irányíthatják a benyomásokat, ha már bizonyos mértékig ébren vannak. Ha alszanak, akkor semmit sem irányíthat­ nak. Még az igen egyszerű, nyilvánvaló dolgokat is csak akkor, ha felébrednek és gyakorolnak, mert ha hozzászoktak bizonyos kedvezőtlen benyomásokhoz, akkor némi időt fog igénybe venni az irányítás megszerzése. Az egyik „én" tudja, hogy el kellene szigetelődniük, ám tíz másik szeretheti ezeket a benyo­ másokat. K: Az a benyomás, amit az objektív művészet kelthet, egy magasabb be­ nyomás? V: Ez teljesen önöktől, az önök állapotától függ. Ha a gondolati központban vannak, lehet, hogy semmilyen benyomást nem kelt önökben, ha a mozgásiban, még annyit sem, amennyit akkor válthatna ki, ha a gondolatiban lennének, ha viszont az érzelmi központban vannak, akkor benyomást kelthet önökben. K: Az egyes hidrogének meghatározzák az ember cselekedeteit? V: Formálisan gondolkodik. Próbáljanak az előbbiek alapján gondolkodni. Benyomásokról beszélgetünk. Egyelőre még ezt sem értik, mégis még többet szeretnének megtudni. Tele van a szájuk, de még több mindent szeretnének be­ letömni, amitől megfulladnának. Először nyeljék le az eddigieket. K: Éppen ez okoz nehézséget - igazából sohasem tudom követni a gondo­ latmenetét. V: Nehéznek kell lennie, minden munka nehéz. A munkában semmi sem könnyű, de éppen azért adhat valamit, mert nehéz. Ha könnyű lenne, akkor semmit sem kapnának.

228

K: Hogyan lehetséges, hogy az ember jelen állapotában értékelni tudja azokat a magasabb hidrogéneket, amelyeket a B-befolyások bizonyára tartal­ maznak? V: Az ember központjait nagyon magas hidrogénekkel való működésre, és nagyon magas benyomások befogadására fejlesztették ki. Lehet, hogy az ember nem fogadja be őket, alacsonyabb befolyásokon él, de megvan benne a maga­ sabb benyomások befogadásának képessége, és a B-befolyásoktól kapja őket. K: Akkor miért születnek mégis különbözőnek az emberek? V: Mert nem ugyanazon minta alapján készültek. Emellett, sok hiányosság az elkorcsosulásnak, betegségeknek, kóros állapotoknak köszönhető. Minden normális ember képes befogadni ezeket a benyomásokat. Először azonban nor­ málissá kell válnia. K: Amikor a magasabb világból érkező hidrogének lekerülnek egy alacso­ nyabb világba, veszítenek a finomságukból? V: Tiszta formában is átkerülhetnek. A kérdés az, hogy az ember be tudja-e őket fogadni, vagy sem? Erre csak a központok bizonyos részei képesek. K: Megtörténhet, hogy az ember befogadja, majd durvábbá teszi őket? V: Ha az egyik része magasabb befolyásokat fogad be, egy másik pedig ala­ csonyabbakat, az robbanáshoz vezet. K: Idővel képesek leszünk megkülönböztetni a hidrogéneket? V: Bizonyos mértékig igen. Ha egy ideje már megfigyelik őket, akkor fel fog­ ják ismerni a különbséget, például az érzelem 24 és 12, vagy a benyomás 48 - az ízléstelen dolgok - és a benyomás 24 között. Azonban meg kell érteniük, hogy a táblázat összes hidrogénje dó, és egy hidrogén és az utána követő hidrogén között egy egész oktáv húzódik, tehát óriási különbség van kettőjük között. Ah­ hoz, hogy megértsük az elvet, adott irányelveket követve kell gondolkodunk - nem kezdhetünk a teljes skála részletes tanulmányozásával. K: Melyik pontban van lehetőség arra, hogy a táplálék három oktávja továb­ bi átalakuláson mehessen keresztül? V: Mint mondtam ott, ahol a benyomások dó 48-ként belépnek a szervezet­ be. Rendszerint azonban ennél a pontnál nincs szén 12, és emiatt nem fejlődhet­ nek tovább. Gépies működés esetén az történik, hogy miután az érzékszerve­ inkkel felfogtuk a benyomásokat, azonnal beindul az asszociatív gondolkodás, vagy a képzelődés a H48 szintjén, vagy pedig többé-kevésbé ösztönös természe­ tű érzelmi reakciók jönnek létre. Nagyon ritka alkalmakkor - például érzelmi ingerek vagy veszély esetén - előfordulhat, hogy szén 12 kerül a benyomások belépésének helyére. Ekkor minden az érzelmi állapottal kerül kapcsolatba, és az embert az az érzés keríti hatalmába, hogy minden, ami lát, kivételesen élénk, új és jelentőségteljes. De a hétköznapi ember esetében az ilyen jellegű tapasztalatok véletlenszerűek, se­ hová sem vezetnek, és nagyon rövid időn belül elnyomja őket a képzelődés. Az érzelmi állapot, ami előidézte őket, megszűnik, és egy impulzus vagy vágy lép a helyébe, ami teljesen új irányba vezet. A hétköznapi ember ilyen jellegű tapasztalatai nincsenek egymással kapcsolatban, és semmi közük a tudatosság szándékos fejlesztéséhez.

229

Az önemlékezésre tett erőfeszítések eredményeként sok új érzet kezd feléb­ redni az emberben, főként olyanok, amelyek saját létével és a környezetéhez fűződő viszonyával kapcsolatosak. Ezeknek az új érzeteknek hatására lehet, hogy elkezdi felismerni az őt érő különböző befolyásokat és lehetősége nyílik a választásra. K: Honnan tudjuk, hogy az érzelmi központ éppen H12-vel működik? V: Idővel tudni fogják a tapasztalat sajátos jellegéből éppen úgy, ahogy azt is meg tudják különböztetni, mikor gondolkodnak az evésről, és mikor esznek ténylegesen. Ha adott módon végzik az önmegfigyelést, akkor felismerhetik és felcímkézhetik ezeket a különböző megnyilvánulásokat. Rendes körülmények között felismerjük az érzelmek közötti különbségeket - látjuk, hogy az egyik ér­ zelem mélyebb, a másik felszínesebb. Ha adott céllal végezzük a megfigyelést, akkor látni fogjuk, hogy a különböző érzelmek adott sűrűségnek felelnek meg. Azonban nem kezdhetünk a H12-vel, mert ehhez nagyon ritkán jutunk hozzá. Ha viszont egyszer már megízleltük, akkor soha többé nem fogjuk összetévesz­ teni semmi mással. K: Különbséget kell tennünk a benyomások és a benyomások forrása kö­ zött? V: Igen, a dob és a hangja két különböző dolog, tehát nem jelenthetik ki, hogy amikor meghallják a dob hangját, a dob lényük részévé válik. Tehát ha elméletben akarnak gondolkodni róluk, akkor külön kell őket választaniuk. De mi célból? Egyelőre azt kell megérteniük, hogy amikor nem emlékeznek önmagukra, nyitottak az olyan benyomásokra, amelyek nagyon alacsonyan he­ lyezkedhetnek el a hidrogénskálán. K: De a hidrogének nem különböznek attól függően, hogy melyik közpon­ tot éri a benyomás? V: Egy hidrogén bizonyos anyagot jelent. Miért változna meg attól, hogy átkerül egy másik szobába? Már elmagyaráztam, hogy mindegyik központ mű­ ködéséhez adott hidrogén szükséges - az egyikhez alacsonyabb, a másiknak magasabb. Ha egy központ nem a megfelelő hidrogént használja, akkor ez hely­ telen működést eredményez ebben vagy abban az értelemben attól függően, melyik az a hidrogén, és hogyan használja. Rendszerint a központok erőteljesebb energiát próbálnak lopni, de néha előfordul, hogy gyengébb energiával működnek, tétlenkedni próbálnak. Példá­ ul az ösztönös központ néha energia 48-at használ, ez rendkívül helytelen mű­ ködéshez vezet, aminek eredményeként az ember megbetegszik. Gyakran ide vezethetők vissza a betegségek. K: Irányíthatjuk ezt? V: Bizonyos mértékig igen. Az energia rossz felhasználása a negatív érzel­ mekkel kapcsolatos. A negatív érzelmek elvehetik az energiát a megfelelő he­ lyekről, és rossz helyekre irányíthatják. Amíg az ember nem uralja a negatív ér­ zelmeit, addig az ösztönös központot illetően semmit sem irányíthat. Az ener­ gia csak egy módon takarítható meg, viszont elpazarolni sokféleképpen lehet. K: Az élénk benyomások másmilyen energiát használnak, mint a halvá­ nyak?

230

V: A benyomások nem elhasználják, hanem a szervezetbe juttatják az ener­ giát. Ha élénk benyomásaik vannak, az azt jelenti, hogy adott hidrogének kerül­ nek a szervezetükbe. A benyomásokkal bizonyos anyag jut önökbe. K: Miért jár gyakran olyan pusztító hatással, ha az embert nagyon magas benyomások érik? V: Ha egy igazán magas benyomásnak pusztító a hatása, akkor az azt je­ lenti, hogy nagyon alacsony az állapotunk, a gépezet egésze helytelenül műkö­ dik, egyik központ sem a neki megfelelő hidrogéneket használja, túl mélyen alszunk, túl sok lökhárítót alkalmazunk. Egy normális gépezetben a magasabb benyomásoknak nem szabadna pusztító hatást kiváltaniuk, éppen ellenkező­ leg, felszabad!tóan kellene hatniuk. K: Mi a kapcsolat a ti 12, mi 12 és szó 12 között? V: Később majd megértik. Egyelőre annyit mondhatok, hogy a mi 12 az érzelmi központra, a szó 12 az ösztönösre, a ti 12 pedig a szex központra vonat­ kozik. Csak a mi 12-őn dolgozhatunk. A ti 12-ből csak nagyon kevés áll rendel­ kezésünkre, a szó 12 pedig feljebb jut egy nagyon kevés H6-ig, ami kis mennyi­ sége ellenére életben tartja a magasabb központokat. K: Mi jellemzi a mi 12-t? Hogyan ismerhető fel? V: Mint ahogy már elmagyaráztam, ez az energia áll a negatív érzelmek mögött, ami nem azt jelenti, hogy az összes negatív érzelem eléri a H12 intenzi­ tását, de elérhetik. Az intenzív negatív érzelmek pedig mi 12-őt égetnek. K: Miért kell tanulmányoznunk a táplálékgyárat? Fontos szerepet tölt be a szisztémában? V: Nagyon fontosat. Újfent, ez attól függ, mit szeretnének. Ha meg akarják ismerni önmagukat a célból, hogy javítsanak gépezetük működésén, akkor minden lényeges dolgot tudniuk kell önmagukról, és nagyon fontos, hogy is­ merjék gépezetük működését, tudják, milyen anyagokhoz jut hozzá, mert ak­ kor, ezeknek az ábráknak a segítségével, megérthetik, mit csinálnak, máskülön­ ben, hiába próbálkoznak bármivel, nem fogják tudni, mit csinálnak. K: Nehéz megtalálni a táplálékdiagramban a harmadik erő belépésének he­ lyét. A harmadik erő pusztán a másik kettő eredményeként jön létre? V: Nagyon gyakran következménynek tűnik, de ha egy percre végiggon­ dolják, megértik, hogy nem így van. Vegyük például az emésztés folyamatát. Mindegyik szakasza folyamatosan működésben van a szervezetben. Tegyük fel, hogy az ember ténylegesen nem eszik, de az emésztés folyamatának har­ madik és negyedik hármasa működik, ez azt jelenti, hogy bizonyos része a „következménynek" - az önök szavaival élve -, ami a harmadik erő, már ott van, hiszen ha nem így lenne, akkor a dolgok, amelyek a diagram sze­ rint megelőzik azt a szakaszt, talán nem történnének meg. Meg kell érteniük, hogy azon a helyen nemcsak a szén jelenlétére van szükség, hanem a nitrogé­ nére is. A táplálékdiagram kezdetének pillanatát nem tudjuk meghatározni. A folyamat a születésünkkor, vagy rövidesen utána kezdődik, és az életünk végéig nem áll le. Például a hagyományos orvoslás tökéletesen tisztában van azzal, hogy bizonyos folyamatok azért játszódnak le adott módon a szájban, mert más folyamatok egy bizonyos módon játszódnak le a gyomorban. Min-

231

den összefügg mindennel, és ami következménynek tűnik, nagyon gyakran maga az ok. Nos, mint mondtam, elsőként a következőt kell megérteniük: ez a hidro­ géntáblázat megmutatja, hogy az egyes anyagok a hidrogének melyik szintjé­ ről származnak. Segítségével világosan láthatjuk, hogy a testünkben található összes hidrogén, mindaz, amit megeszünk, megiszunk, a levegő, ami beléleg­ zünk, az összes minket érő benyomás és még sok minden más, a teremtés su­ garán található anyag különböző rétegeiből származik. Ebből megérthetjük, hogyan kapcsolódik minden egyes cselekedet, gondolat, funkció a világegye­ tem bizonyos részéhez, ami a saját törvényei irányítása alatt áll. Azt gondoljuk, hogy mindez a Földön létezik, azonban, bár a dolgok a Földön történnek, nem onnan származnak - lehet, hogy egy Föld feletti, vagy egy Föld alatti helyről. Ez az, amit kiolvashatunk a hidrogéntáblázatból. Az ember csak akkor értheti meg, vagy fogadhatja be a külső világban léte­ ző energiákat vagy anyagokat, ha már rendelkezik az ezeknek megfelelő hidro­ génekkel. Tehát ahhoz, hogy fogékonnyá válhasson a magasabb szintről érkező anyagokra vagy befolyásokra, elegendőt kell előállítania az ezeknek megfelelő hidrogénekből, amelyek aztán működésbe hozzák a magasabb központjait. Ebből a szempontból az öntanulmányozás a bennünk található különböző energiák működésének tanulmányozásává válik, megvizsgáljuk, hogy jelenleg a gépezet hogyan pazarolja el az energiát felesleges és káros funkciókra, és ho­ gyan halmozhatná fel az önfejlesztésre. A hidrogének és a közöttük lévő kapcsolat tanulmányozása a központok és a központok eltérő sebességének tanulmányozásában is segít. A gondolati köz­ pont H48-al, a mozgási és ösztönös H24-gyel működik, az érzelminek pedig H12-vel kellene, de sohasem jut megfelelő üzemanyaghoz, sohasem úgy műkö­ dik, ahogyan kellene. Ha növelhetnénk a sebességét, akkor hatalmas változás menne végbe észlelésünkben és más képességeinkben. K: Nem értem, amit az érzelmek sebességéről mondott. Hogyan mérhető a sebességük? V: Figyeljék meg, mennyi különböző érzelem szalad keresztül önökön egy gondolat alatt, vagy amíg az óra ingája egyet lendül. K: Az érzelmek sebessége alatt az érzelmet kiváltó ok és az érzelem által kiváltott hatás között eltelt időt érti? V: Nem, hanem a benyomások mennyiségéről van szó. Objektívnak feltéte­ lezik ezt, amikor valójában szubjektív, azt jelenti, hogy egy gondolat leforgása alatt érzelmek ezrei kavarognak bennünk. K: A sebesség mértéke a tudatosság szintjétől függően változik? V: A sebesség ugyanolyan marad, csak a megfigyeléseink mások attól függően, milyen a tudatosságunk szintje. De, mint mondtam, az érzelmi köz­ pontunk nem éri el a valódi sebességét, mert többnyire csak a mozgási részei működnek, ha pedig egy központnak a mozgási része működik, akkor sokkal lassúbb, mint amikor a gondolati része. K: Ha az érzelmi központ eléri a lehető legnagyobb sebességet, akkor lehet­ nek pozitív érzelmeink?

232

V: Igen, mert akkor kapcsolatba kerülünk a magasabb központokkal. Elő­ ször azonban tudatossá kell válnunk, mert ez a kapcsolat csak akkor jöhet létre, ha teljes irányítással rendelkezünk a tudatosság felett. K: A táplálékdiagram szerint nagyon finom anyagok találhatók az ember­ ben jelen állapotában. Mi utal ezek jelenlétére? V: Finomabb anyagok nélkül az ember nem maradhatna életben. Táplálni kell a magasabb hidrogénekből álló lelket. Táplálni kell az esszenciát. Még a személyiséget is, bár a személyiség valami másból táplálkozik. Mint mond­ tam, a magasabb hidrogének kinyerhetők a levegőből, de a benyomásoktól - a különleges, tiszta benyomásoktól - sokkal többet kaphatunk. Az emberi szervezet kozmikus elvek alapján épül fel, emiatt nagyon fontos szerepe van a mennyiségnek. K: Számomra az ábrák csak tudást jelentenek - egyáltalán nem növelik a megértésemet, ami segíthetne a küzdelemben. V: A küzdelemhez nem nyújthatnak segítséget, de a gondolkodáshoz igen. Már most is, ebben a kezdetleges formában, sok nehézség és probléma meg­ oldásában segédkezhetnek. Formulaként szolgálnak, amellyel meghatározhat­ ják, hol állnak hozzájuk viszonyítva. Talán nem válaszolják meg a kérdéseiket, de olyan ismereteket nyújtanak, amelyekből megtudhatják, hol és hogyan ke­ ressék a válaszokat. Ez a táblázatok igazi jelentősége. Olyan nyelvet beszélnek, amit önök kicsit később fognak megtanulni. Ténylegesen csak akkor leszünk képesek ezt a nyelvet alkalmazni, amikor már használni tudjuk a magasabb központjainkat. Tegyük fel, hogy átveszik az irányítást a magasabb központja­ ik felett. Ekkor a táblázatok által nyújtott ismeretek alapján sok olyan új érzést, érzetet, ideát értelmezhetnek, amikkel találkoznak önmagukban, és ezt a meg­ értést tolmácsolni tudják a közönséges elme felé. Ehhez viszont szükségük van az ábrákra. Egy közvetítő nyelv szerepét töltik be a magasabb érzelmi központ és az alacsonyabb központok nyelve között. Ugyanakkor ez a nyelv egyfajta létrának tekinthető, amelynek megmászásával eljuthatunk a hétköznapi gon­ dolkodástól a magasabb érzelmi központ gondolkodásához. K: Jelen állapotunkban működnek a magasabb központjaink, vagy csak tét­ lenkednek? V: Három különböző elmélet született erre. Az első szerint működnek, mert egyébként nem maradhatnánk életben, azonban nincsenek kapcsolatban az ala­ csonyabb központokkal, mert rendkívül eltérő a sebességük. Tehát meg kell szüntetni a központok összes helytelen funkcióját, és a lehető leggyorsabbra kell növelni a működésük sebességét, ami csak akkor lehetséges, ha átkerülünk a tudatosság egy másik szintjére. A második magyarázat szerint a magasabb központok rejtőzködnek, teljesen kifejlődtek, csak éppen nem úgy működnek, ahogyan kellene. A harmadik elmélet azt mondja, hogy nem működnek, mert hiányzik az üzemanyag, a hidrogének, amelyek üzemanyaggént szolgálhatná­ nak, csak a tudatosság egy másik állapotában állíthatók elő. Jelenleg alszanak, de ha elegendő üzemanyagot állítunk elő számukra, akkor fel fognak ébredni. Mindhárom magyarázat helytálló, és mind ugyanahhoz a dologhoz vezethető vissza. Tudatossá kell válnunk, és irányítanunk kell az alacsonyabb központja-

233

inkát azért, hogy a lehető legjobb állapotba hozzuk őket. Ezután könnyen felve­ hetjük a kapcsolatot a magasabb központokkal, mert még jelen állapotunkban is, időnként, nagyon ritka alkalmakkor, létrejön velük a kapcsolat egy-egy pil­ lanatra - legalábbis néhány emberrel előfordul. Tehát a legfontosabb tény, amit fel kell ismernünk, az, hogy miután felébredtünk, a magasabb központok nem fognak megvárakoztatni minket. A lényeg, hogy felébredjünk, és átkerüljünk a tudatosság egy magasabb állapotába, ha ez sikerül, akkor először a magasabb érzelmi, majd a magasabb mentális központ azonnal reagálni fog. Rossz úton járnánk, ha mostani állapotunkban működnének bennünk a magasabb központok. Csupán tudatos gépezetek lennénk, akik nem változ­ hatnak meg, mert akarat csak erőfeszítéssel fejleszthető ki. Azért vagyunk ilyenek, hogy megváltozhassunk. Jelen állapotunk egyáltalán nem kielégítő, de éppen emiatt erősödhetünk meg, és válhatunk tudatosabbá. Ha jelen ál­ lapotunkban kapcsolatba kerülhetnénk a magasabb központjainkkal, akkor megőrülnénk. Ez a kapcsolat egészen addig nagyon veszélyes, amíg lehetnek negatív érzelmeink. Éppen ezért a gépezet automatikus fékekkel van felsze­ relve, amelyek megakadályozzák a kapcsolatfelvételt. Először fel kell készíte­ nünk az alacsonyabb központjainkat, és meg kell változtatnunk a tudatossá­ gunk állapotát. K: A magasabb központok rendelkeznek olyan sajátosságokkal, amelyeket természetfelettinek nevezhetnénk? V: Igen. Például, lehet, hogy az, amit csodának nevezünk, egy magasabb szintű világ megnyilvánulása egy alacsonyabb szinten. Tegyük fel, hogy a ma­ gasabb érzelmi központ megnyilvánul egy alacsonyabb szinten - ezt csodának tekinthetnénk. Nagyon lényeges, hogy megértsék, hogyan viszonyulnak a magasabb központok az alacsonyabbakhoz. Jelen állapotunkban az intellektuális és ér­ zelmi elvek élesen elkülönülnek egymástól, a magasabb központok esetében azonban ez a különbség eltűnik. Továbbá, a magasabb érzelmi központ nem használ szavakat - a szavak túl esetlenek, túl nehezen alkalmazhatók, emellett pedig még egy generáció alatt is megváltozik a jelentésük. Ezer év pedig teljes jelentésváltozást eredményez. Ezért nem értjük az Újtestamentumot - néhány szónak teljesen megváltozott a jelentése, így még csak nem is sejtjük, mit jelent­ hettek akkoriban. A magasabb mentális központ még gyorsabb, és, ellentétben a magasabb érzelmivel, még csak allegorikus formákat sem alkalmaz. Azt mondhatjuk, hogy szimbólumokkal működik. Lehetővé teszi a hosszú gondolatokat. Mind­ ez megtalálható bennünk, de mivel nagyon lassú a gépezetünk, nem tudjuk használni. A magasabb központok nem érnek el minket - túlságosan hatalmas szakadék húzódik közöttük és az alacsonyabb központok között. Olyan hihetet­ lenül nagy a sebességük, hogy az alacsonyabb központok nem hallják őket. Sok fontos, számunkra ismeretlen, funkcióval rendelkeznek, de nem tudjuk ezeket a központokat agyakként használni - egyszerűen túl gyorsak, mi pedig túl mé­ lyen alszunk. így ha kapcsolatot létesítünk a magasabb mentális központtal, egyszerűen elveszítjük az eszméletünket.

234

K: A magasabb érzelmi központban vannak negatív érzelmek? V: A magasabb központoknak nincs pozitív és negatív fele, és, mint mond­ tam, nem különül el bennük a gondolati és érzelmi funkció. Bár a magasabb érzelmi központot érzelminek nevezik, a magasabb szinteken az, ami érzelmi, intellektuális is egyben, és az, ami intellektuális, érzelmi is egyben. A maga­ sabb központok működése nagyon sokban eltér az alacsonyabb központoké­ tól. Az öntudatosság pillanataiban, amikor átmenetileg kapcsolatba kerülünk a magasabb érzelmi központtal, néha megfigyelhetjük a magasabb központok működését, és belekóstolhatunk abba, milyen az, amikor jelen vannak. K: Drogok segítségével kapcsolatba kerülhet az ember a magasabb közpon­ tokkal? V: A drogok alkalmazásának gondolata nem új kelerű, már az ókorban és a középkorban is használták őket - ősi misztériumokban, a mágiában és így tovább. Rájöttek, hogy ha valaki okosan alkalmazza a drogokat, akkor érdekes állapotokba kerülhet. De ez a szisztéma ellenzi a drogokat. Nem vezethetnek jó eredményekre, mert a tudatosságot nem befolyásolhatják, nem hozhatnak létre tudatosságot. Elbutítják az alacsonyabb központokat, így kapcsolatba kerülünk a magasabb központokkal, de ennek semmi hasznát nem vesszük, mert csak annyira emlékezhetünk, amennyi tudatosságunk van. Mivel nem vagyunk tu­ datosak, a magasabb központokkal létesített kapcsolat csupán álmodozáshoz, vagy öntudatlansághoz vezetne. Ezek a transzállapotok, amelyek leírását néha megtalálhatjuk különböző köny­ vekben, nagyon veszélyes útra terelhetik az embert. Amikor az ember transzba esik, képzelődést hoz létre a magasabb érzelmi központban, ami zsákutca. Onnan nincs kiút, lehetetlen a továbbjutás. A mi célunk a képzelődés irányítása, ha e he­ lyett, bizonyos módszereket alkalmazva, képzelődést hoznak létre a magasabb érzelmi központban, akkor igaz, hogy boldogságot, gyönyört fognak érezni, de ez nem lesz más, mint alvás egy magasabb állapotban. A valódi fejlődésnek két szálon kell futnia: fejleszteni kell a tudatosságot és a központokat. Emellett, az ilyen jellegű kísérletek többnyire csalódással végződnek, mert az emberek rendszerint már az első alkalommal felhasználják az összes anya­ got, ami rendelkezésükre áll a tudatosság létrehozásához. Ugyanez vonatkozik az összes butító, gépies, önhipnotizáló módszerre, ugyanolyan eredményekre vezetnek, mint a drogok alkalmazása - elaltatják az alsóbb központokat, de a tudatosságot nem növelhetik. Ha azonban a tudatosság kifejlődik, akkor a magasabb központok minden nehézség nélkül megjelennek. A magasabb érzel­ mi központ a tudatosság harmadik állapotában, a magasabb mentális pedig a tudatosság negyedik állapotában működik. K: Gondolja, hogy van valami a telepátiában? V: Az l-es, 2-es és 3-as számú ember számára egyáltalán nem létezik, az egész csupán képzelődés. De a sokkal magasabb fejlettségi szinten lévő emberek képesek olyan erőket irányítani, amelyek lehetővé teszik az úgynevezett telepá­ tiát, mert ez a magasabb érzelmi központ funkciója. Az, aki irányítani tudja a magasabb érzelmi központot, még ha csak átmenetileg is, kiválthat telepatikus hatásokat. De a hétköznapi elme és a szokványos érzelmek nem képesek erre.

235

K: Kíváncsi vagyok, hogy vajon Jézus milyen folyamat révén tudta elűzni a gonoszt, és vajon a szisztéma kínál-e valamit, ami hasonló célokra alkalmazha­ tó? Van ennek valami köze a magasabb központokhoz? V: Jézus valószínűleg hatalmas gonosz erőkkel küzdött. Nekünk először a kicsikkel kell foglalkoznunk - egyfajta élveboncolást kell végeznünk - egészen addig, amíg meg nem tudunk birkózni a nagyobbakkal is. Korábban elmagyaráztam, hogy addig, amíg bizonyos negatív érzelmek jelen vannak bennünk, nem működhetnek a magasabb központok, és nem is kellene működniük, mert annak végzetes következményei lennének. Teozófiával foglalkozó könyvekben olvashatunk arról az elképzelésről, mely szerint sok dolgot elrejtettek, mert veszélyesek. Valójában azonban a veszély nem ma­ gukban az ideákban rejlik, hanem az eltorzításukban. Azok az emberek, akik hallanak valamit, amit aztán rossz értelemben kezdenek alkalmazni, veszélyes­ sé válhatnak. A magasabb központokban rejlő erő a negatív oldal erősítésére is felhasználható. K: Okozhat az ember kárt a magasabb központokban? V: Igen, ha túl sokat alszik. Nem fizikai értelemben, hanem ha mindig az alvás állapotban van, és sohasem lehet benne megbízni. Ekkor, fokozatosan, lerombolja a felébredés lehetőségét. Látják, szüntelenül, különböző oldalakról közelítve, arra a következtetésre jutunk, hogy az ember nem működik megfelelően. Hallunk a magasabb köz­ pontokról, ugyanakkor azt is mondják, hogy nem állunk velük kapcsolatban, nem értünk működnek, vagy ha mégis, semmit sem tudunk a működésükről. Felismerjük, hogy a közönséges elme nem alkalmas a felmerülő problémáink megoldására. Sok mindent szeretnénk megtudni, de mindig elménk korlátaiba ütközünk. Ez az egyszerű ábra és más ábrák, amiket a szisztéma kapcsán tanul­ mányozunk, megmutatják, hogyan tanulmányozzuk önmagunkat, hogyan és mit fejlesszünk önmagunkban. De addig semmilyen fejlődés nem lehetséges, amíg meg nem állítjuk a szivárgásokat, mert amíg szivárgó résekkel vagyunk tele, értelmetlen növelni a termelést. K: Hogyan állíthatjuk meg a szivárgásokat? V: Önemlékezéssel. Fejlesztenünk kell a tudatosságot, ami maga után vonja annak a lehetőségét, hogy fejlettebb érzékszerveket használhassunk észlelésre és megfigyelésre. A magasabb központok nélkül nem sokat tehetünk, és emiatt nincs sok haszna a filozófiai megközelítésnek. A filozófia felállíthat bizonyos elméleteket, de ennél tovább nem jut. Nem fejleszti a magasabb központokat, azonban egyedül ezek érthetik meg tökéletesen az ideákat. A filozófia nem érin­ ti őket. K: Kihangsúlyozta az energia megőrzésének fontosságát. Mindegyik köz­ pont saját energiaraktárral rendelkezik? V: Igen. Megmutatom, miből kiindulva közelíthetik meg ezt a kérdést. Most a központok szempontjából nézzük az emberi gépezetet. Ugyanarról a gépezetről van szó. A szervezetben termelt energiát egy hatalmas akkumulátor tárolja. Ehhez kis akkumulátorok kapcsolódnak, amelyek kettesével helyezked­ nek az egyes központok mellett.

236

Tegyük fel, hogy az ember gondolkodni kezd, amihez a gondolati központ egyik kis akkumulátorából nyeri az energiát. Az akkumulátor energiaszintje csökkenni kezd, majd amikor eléri a legalacsonyabb szintet, az ember elfárad. Ekkor tesz egy erőfeszítést, pihen egy keveset vagy ásít, és így rákapcsolódik a másik kis akkumulátorra. Nagyon érdekes, hogy a természet gondoskodott egy speciális segítségről, az ásításról, amellyel át lehet váltani az egyik akku­ mulátorról a másikra. Az ember tovább gondolkodik, amihez a második kis akkumulátorból nyeri az energiát, majd ismét elfárad, ásít egyet, vagy rágyújt egy cigarettára, és visszakapcsolódik az első kis akkumulátorra. Azonban le­ het, hogy ez már csak félig van, ezért gyorsan kifárad. Ekkor az ember újból rákapcsolódik a második akkumulátorra, ami már csak a negyedéig van fel­ töltve. Ez egészen addig folytatódik, amíg mind a két akkumulátor ki nem ürül. Ha ekkor az ember tesz egy megfelelő speciális erőfeszítést, akkor lehet, hogy közvetlenül rákapcsolódik a nagy akkumulátorra, ami óriási mennyiségű energiát fog biztosítani számára - ez lehet a csodák egyik magyarázata. Ehhez azonban egy közönséges erőfeszítés nem elegendő - óriásira van szükség. Ha a nagy akkumulátor kiürül, akkor meghalunk, azonban nem fenyeget ennek a veszélye, mert már jóval a nagy akkumulátor kiürülése előtt rendszerint vagy elalszunk, vagy elveszírjük az eszméletünket. A hétköznapi életben rendkívüli helyzetekben néha létrejön a kapcsolat a nagy akkumulátorral, például amikor hatalmas veszély leselkedik az emberre. Ez a célja a kis akkumulátorok rendszerének. Ha az ember könnyen rákap­ csolódhatna a nagy akkumulátorra, akkor akár egy héten keresztül folyama­ tosan dühönghetne, majd meghalna. Tehát az ember rendszerint addig nem fér hozzá, amíg nem uralja a negatív érzelmeket. Az érzelmek minden más funkciónál erősebbek, ezért ha az emberen úgy hatalmasodna el egy negatív érzelem, hogy közben végtelen erőforrással rendelkezne, akkor nagyon veszé­ lyes helyzetbe kerülne. K: Elegendő energia tárolható a kis akkumulátorokban? V: A mindennapi működéshez, a hétköznapi élethez igen, de néha azok, akik megszokásból érzik, hogy fáradtak, csak félig ürítik ki az akkumulátoro­ kat, mégis azt állítják, hogy teljesen kimerültek, képtelenek bármit is csinál-

237

ni. Valójában, addig, amíg a kis akkumulátorok teljesen ki nem ürülnek, nincs jogunk fáradságot érezni. Ezért hasznosak a fizikai erőfeszítések. Félünk az elfáradástól. Természetesen a mostaninál sokkal több energia állhatna rendel­ kezésünkre, ha nem pazarolnánk el negatív érzelmekre és egyéb felesleges dol­ gokra. K: Ahhoz, hogy emlékezhessünk önmagunkra, energiára van szüksé­ günk? V: Nem, az előbb elhangzottak az önemlékezésre nem vonatkoztak, mert ar­ ra mindig van energiánk. Nem az energiában szűkölködünk, hanem a megértés hiányzik, nem tudjuk, hogyan emlékezzünk önmagunkra, ugyanakkor van ben­ nünk egyfajta lustaság, ami megakadályozza, hogy erőfeszítést tegyünk rá. K: A nagy akkumulátorról szeretnék kérdezni. Nem értem, mit jelent a gya­ korlatban. V: Erőfeszítéseket! Erőfeszítéseket! Minél több erőfeszítést tesznek, annál több energiát nyernek. Erőfeszítés nélkül nem jutnak energiához. Még ha van is energiájuk, lehet, hogy nem a megfelelő helyen. Hagyják az elméleteket, egy­ szerűen gondolják végig, hogy sok kihasználatlan energiájuk van, amivel ren­ delkezhetnének, ha több erőfeszítést tennének. K: Valójában azt szerettem volna megkérdezni, hogy honnan kerül az ener­ gia a nagy akkumulátorba, és mi nyitja meg az útját? V: Pontosan erről beszéltem. Ne a nagy akkumulátorról gondolkodjanak, hanem önmagukról. Néha kis erőfeszítéssel kell kezdeniük. Aki nem tesz kis erőfeszítéseket, az sohasem lesz képes a nagyokra. Tökéletesen igaz az, hogy szükségünk van energiára, ez azonban megvan bennünk. Elegendő áll rendel­ kezésünkre, legalább is az elején, és ha a munkára fordítjuk, akkor ahelyett, hogy veszendőbe menne, visszanyerjük. Az az energia, amit például negatív érzelmekre vagy gépies cselekedetekre, gépies gondolkodásra használunk, el­ veszett. De ha a gépiesség elleni küzdelemre fordítják, akkor visszanyerik. így történik az energia felhalmozása. K: Beszélne arról a folyamatról, amellyel az ember visszanyeri a figyelmét, amikor irányítja? V: Ebben az esetben a figyelem a tartalékenergia mennyiségétől függ: ha van tartalékenergiájuk, akkor működik a figyelem, ha nincs, akkor nagyon gyorsan kifárad. Ez tehát az energia mennyiségétől függ, ami pedig attól, hogy mire fordítják az energiát. Ha felesleges dolgokra pazarolják el, akkor a szük­ ség pillanatában nem lesz energiájuk. De ha mindig megtakarítják, amikor csak lehetőségük nyílik rá, és csak a szükséges mennyiséget használják fel, akkor számíthatnak eredményekre. Ezért kell már a kezdetek kezdetén felvennünk a harcot azokkal a dolgokkal, amelyek elpazarolják az energiát. Mindenekelőtt ezeket kell tanulmányoznunk. K: Az, akinek kiegyensúlyozottabb a munkája, hatékonyabban használja az egyes akkumulátorokat? V: Igen, gyakorlással az ember óriási mennyiségű munka elvégzésére ké­ pes, de az, aki gyakorlás nélkül kezd bele ugyanabba a munkába, túl sok ener­ giát fog teljesen egyszerű mozdulatokra pazarolni, és rosszul csapolja meg az

238

akkumulátorait. Ha tudományosabban szeretnék ezt megközelíteni, fel kell ismerniük, hogy a hagyományos értelemben vett gyakorlás azt jelenti, hogy az ember felkészíti az akkumulátorokat a helyes működésre. Bár csak két ak­ kumulátort helyeztem az egyes központok mellé, valójában ennél sokkal több van. Mindegyik központot akkumulátorok veszik körül. K: Csak a tudatosság pillanatában válthatunk át az egyik akkumulátorról a másikra? V: Nem, ez automatikusan történik. Az ösztönös központ ismeri a módját, és kitűnően működhet akkor is, ha nem vagyunk tudatosak. Tudatosságot ta­ lán a nagy akkumulátorral kapcsolatos speciális működés igényel. Ha valami rendkívülit szeretnénk, olyasmit, amit a megszokott módon nem szerezhetünk meg, akkor új módszereket kell kitalálnunk. K: Az akkumulátorok elve arra a szokványos mechanikus energiára is vo­ natkozik, amelyet állandóan használunk? V: Feltétlenül. Minden gépies. Az energia csak üzemanyag. K: Akkor tehát az energia egyik fajtája sem magasabb vagy alacsonyabb? V: A hidrogének szempontjából lehetnek magasabbak vagy alacsonyabbak. A központok különböző energiával működnek, de az energia alapvetően egy­ féle. A táplálékdiagram megmutatta, hogyan termelődik az energia. A különbö­ ző szervek és akkumulátorok által használt hidrogének sokfélék lehetnek. K: Mondhatjuk, hogy az energia e speciális felhasználása a testben megy végbe? V: Igen, ugyanakkor a központok erősen hajlamosak arra, hogy ne a meg­ felelő energiát használják, ezt tehát észben kell tartaniuk. De az egy dolog, ho­ gyan állítható elő több energia, az viszont egy másik, hogyan állítja elő magát, hogyan „történik". Jobb, ha ezeket különválasztják. K: Ha valaki fáradt, és hirtelen sok benyomást fogad be, aminek eredmé­ nyeként megszűnik a fáradtsága, akkor ez azért történik, mert a benyomások­ tól energiához jut? V: Ez ennél bonyolultabb. Ha az embert új benyomások érik, akkor kevésbé alszik, tehát a közötte és a nagy akkumulátor között lévő kapcsolat hatékonyab­ ban kezd működni. A közvetlen benyomások még nem azonnali felhasználás­ ra alkalmas energiák, ahhoz, hogy energiát nyerhessünk belőlük, desztillálni kell őket, és össze kell keverni más dolgokkal. A minket érő benyomások megemésztetlen táplálékok. A táplálék mindhárom fajtáját meg kell emészteni, és megfelelő arányban el kell vegyíteni. De a benyomások felébreszthetnek min­ ket. Amikor a testben található energia elér egy bizonyos nyomást, energiát kezd magához vonzani a környezetéből. K: Ha az ember utazgat, akkor több benyomás éri? V: Ugyanolyan mértékben lesz képes befogadni a benyomásokat. K: Ásításkor egy másik akkumulátorra kapcsolódunk rá? V: Nem minden esetben, mert az ásítás lehet utánozás eredménye. Emel­ lett, az ásítás az energia szivattyúzását jelenti, és nem feltétlenül csatlakozunk rá egy másik akkumulátorra, bár egy nagyon jó ásítás alkalmával bekövetkez­ het, ha szükséges.

239

K: Azt mondja, hogy az ásítás szivattyúzást jelent. Honnan szivattyúzzuk az energiát? V: A szervezetből. A szervezet elrendezése annyira jó, hogy mindenhol je­ len van az összes funkcióhoz szükséges energia. Olyan sok akkumulátor van, hogy elegendő, ha annyit tudunk, hogy vannak akkumulátorok. A gépezetben található energia szétosztása nagyon bonyolult módon történik. Az energia az egyik akkumulátorból a másikba jut, felhígul, összesűrűsödik és így tovább. K: A kis akkumulátorok éjjel alvás közben töltődnek fel a nagyból? V: Feltöltésük folyamatosan zajlik. A nagy akkumulátor azonban alvás köz­ ben töltődik fel a háromféle táplálékból nyert energiával. Az összes energiát a nagy akkumulátor tárolja, vagy kevert, vagy egy finomabb formában. Amikor igény merül fel, elküldi a megfelelő hidrogént. A megtermelt energiát a nagy akkumulátor tárolja. Ha több termelődik annál, ami az élethez szükséges, ak­ kor sok helyen tárolódhat. K: Megőrizhetjük úgy az energiát, hogy tartózkodunk a beszédtől? V: Néha, de ha állandóan hallgatnak, akkor lehet, hogy több energiát veszí­ tenek, mintha beszélnének. Ez az oka annak, hogy a szisztéma első alapelve a megkülönböztetés - nincsenek általános szabályok. K: Elképzelhető, hogy végül felvesszük a kapcsolatot a nagy akkumulá­ torral? V: Igen, azonban még az első lépést sem tettük meg feléje, mondjuk a hu­ szonkettedik lépésnél lesz lehetséges, tehát még huszonegy lépés vár ránk. Mindazt elmagyaráztam, amit most megtehetünk - meg kell próbálniuk emlé­ kezni önmagukra, megállítani az azonosulást, a negatív érzelmek kifejezését és így tovább. Ezekkel tudunk kezdeni. K: Akkor jutunk hozzá az önemlékezéshez szükséges energiához, ha a köz­ pontok helyesen működnek? V: Igen, feltétlenül, ha az összes központ rosszul végzi a dolgát, akkor nem tudunk energiát felhalmozni. De ez még nem elegendő. Növelni kell az energia mennyiségét, ami csak erőfeszítéssel lehetséges - olyan kis erőfeszítésekkel, mint a szokások elleni küzdelem, az önmegfigyelés, a figyelem irányítására tett próbálkozások és így tovább. Mindenki esetében van egy speciális erőfeszítés, amit megtehet, az egyik ember erőfeszítései, nem megfelelőek a másik ember számára, vagy túl könnyűek, vagy lehetetlenek. K: Mi szabályozza az egyes központok akkumulátoraiba jutó energia­ mennyiséget? V: A szokások. Néha nem lehet őket feltölteni, néha elutasítják, néha pedig nincs rá szükségük. Ennek sok oka van, és ezt nem irányíthatják. De ha erőfeszí­ téseket tesznek, vagy emlékeznek önmagukra, akkor több lehetőségük nyílik az irányításra. K: A nagy akkumulátornak nagy a kapacitása, és könnyen újratöltődik? V: Attól függ. Lehet félig, vagy rossz energiával feltöltve, vagy tele lehet, de nem használjuk. Fontos megértenünk, hogy a nagy akkumulátor sok ener­ giát raktároz, amelynek nagy részét sohasem használjuk - kihasználatlan tőke marad.

240

K: Ha az ember tudatosabb, akkor több energiához juthat belőle? V: Igen, de speciális gyakorlásra is szükség van. Ha tudjuk, hogyan kap­ csolódhatunk rá a nagy akkumulátorra, akkor teljesen más eredményeket ér­ hetünk el. K: Milyen gyorsan lehet ezt megtanulni? V: Ezt nem tudom megmondani, attól függ, hogyan tanulnak és dolgoznak. Lehet, hogy a munkához való hozzáállásunkban van egy pusztító elem, ami tönkreteheti a munkánk eredményét. Ha az embernek megfelelő a hozzáállása önmagához és a munkához, és hiányzik ez a pusztító elem, akkor meg lehet tanulni. K: Mindez a tudatosságtól függ? V: A munka egésze valójában a tudatosságra összpontosul. A központokon végzett munkával csak a nyilvánvalóan helytelen működést akarjuk megállí­ tani. A központok működésének javítására nincsenek gyakorlatok: az összes munkát a tudatosságon végezzük. Ha megnő a tudatosság, akkor a központok alkalmazkodni fognak. A központok helytelen működését azonban meg kell ál­ lítanunk, mert ha úgy válnánk tudatossá, hogy közben abnormálisak marad­ nánk, akkor megőrülnénk - képtelenek lennénk elviselni. De ez nem történhet meg - az ember nem válhat öntudatlanul tudatossá. Az emberek gyakran meg­ kérdezik, hogy mit nyernek azzal, ha tudatossá válnak? Ezt azért kérdezik, mert nem tudják, mivel jár a tudatosság. Ha tudatossá válunk, kapcsolatba ke­ rülünk a magasabb központjainkkal, ami megváltoztatja a teljes képet.

241

10. F E J E Z E T Nem tudunk „tenni". Fontos felismernünk ennek az ideának az igazságát. Az illú­ zió, hogy „teszünk" és ami ezt létrehozza. A hétköznapi életben minden történik, de a munkában meg kell tanulnunk „tenni". Szemben haladás az árral. Belsőleg „tenni". Az ördögi kör és a kiút. A központok összehangolása. Az ember azzal kezd el „tenni", hogy először „nem tesz". Belső irányítás. Megtenni a lehetetlent és ennek jelentése. Több energia fektetése az erőfeszítésekbe. Munka az akaraton. Mit jelent az akarat a szó legteljesebb értelmében, és milyen a mi akaratunk? Az akaratunk a vágyak eredője. Belső konfliktus és küzdelem. Az akarat feladása. Csak rövid pillanatokra rendelkezünk akarattal. Fegyelem. Az önemlékezés szükségessé­ ge. A tudatosság akaratot jelent. A cél, mint irányító tényező. Mindig vissza kell térnünk a cél kérdéséhez. Onfejűség és akaratosság. Súrlódás. Munka az önfejűség ellen. Az ember iskola nélkül semmit sem tehet. A rendszeres munka szükségessé­ ge. Válaszutak. Hold létrehozása önmagunkban. Súlypont. Rendkívüli erőfeszítés. Mi hat ösztönzően a munkára?

VISSZA KELL TÉRNÜNK A MUNKA AZON RÉSZÉHEZ, AMELYIK BELÜL FOLYIK - az önmagunkon végzett munkához. Ha végiggondolják, ráébrednek, hogy saját munkájuk középpontjában annak a ténynek a megértése áll, hogy nem tudunk „tenni", mi ennek az oka és mit jelent. Hogyan érthetik ezt meg? Vagy úgy, hogy megpróbálnak valami olyasmit tenni, amit korábban még soha, vagy másképpen próbálják végezni a dolgokat. Ez megmutatja, hogy vajon tudnak-e „tenni", vagy sem. A feltett kérdések fele azzal kapcsolatos, hogyan „tegyünk" - hogyan változtassuk meg ezt, pusztítsuk el azt, kerüljünk el bizonyos dolgokat és így tovább. De még a legkisebb dolog megváltoztatásához is óriási erőfeszítés szükséges. Addig sohasem fogják ezt felismerni, amíg meg nem próbálták. Mint látják, nem gondolkodnak eleget, nem tesznek elég megfigyelést. Csak a szisztéma segítségével változtathatnak meg bármit is. Többnyire az emberek megfeledkez­ nek erről. A szisztéma megmutatja, hogyan változtathatjuk meg a dolgokat, ho­ gyan csinálhatjuk őket másképpen, és honnan indulhatunk el. Ez még a szisztémá­ val is rettenetesen nehéz, nélküle azonban lehetetlen, teljes mértékben lehetetlen. Amikor erre ráébrednek, elkezdik értékelni a szisztémát, mert vele van esélyük, nélküle azonban teljesen reménytelen helyzetben vannak. Az elképzelés, mely szerint nem tudunk „tenni", nagyon lényeges, és mindig vissza kell ide térnünk. Ha nem világos, vagy bizonyos vonásai homályosak, ak­ kor tegyenek fel bátran kérdéseket, mert ezt meg kell érteniük, és észben kell tar­ taniuk. Minden „történik". Az emberek semmit sem „tehetnek". Születésünktől kezdve a halálunk pillanatáig a dolgok történnek, történnek és történnek, miköz-

242

ben mi azt hisszük, hogy teszünk. Ez a normális állapotunk a hétköznapi életben, és még a leghalványabb esélyünk arra, hogy tegyünk valamit, csakis a munkán keresztül lehet, és először csakis önmagunkban, nem pedig önmagunkon kívül. Még önmagunk vonatkozásában is nagyon gyakran azzal kezdünk el „tenni", hogy nem teszünk. Mielőtt megtehetnének valamit, amire képtelenek, először nem szabad megtenniük sok olyan dolgot, amit idáig megtettek. Például attól még nem fognak felébredni, mert ezt akarják, azt viszont megakadályozhatják, hogy túl so­ kat és hosszan aludjanak. K: Néha választhatunk két lehetséges történés között? V: Csak nagyon kis dolgok vonatkozásában, és még akkor is, amikor észreve­ szik, hogy minden egy bizonyos módon történik és elhatározzák, hogy tesznek ez ellen valamit, azt fogják tapasztalni, hogy rendkívül kényelmetlen megváltoztatni a dolgokat. K: Miért vagyok képtelen megszabadulni attól az érzéstől, hogy tudok „tenni", hiszen már olyan sokszor megbizonyosodtam az ellenkezőjéről. V: Ez a legnehezebb, ugyanakkor a leglényegesebb dolog, amit lényünk egé­ szével fel kell ismernünk, mert amíg úgy véljük, hogy tudunk „tenni", addig csak elodázzuk azokat a dolgokat, amiket valóban megtehetnénk, ha dolgoznánk. Mint mondtam, csak önmagunk vonatkozásában „tehetünk meg" dolgokat - ezekkel kell kezdenünk. De addig nem fogunk neki az öntanulmányozásnak, amíg azt gondol­ juk, hogy tudunk „tenni". Ez az egyik legnagyobb illúziónk. K: Azt belátom, hogy a nagyobb dolgokban nincs választásom, de nekem úgy tűnik, hogy azért kis dolgokat meg tudok tenni. V: Ezek a kis dolgok az adott körülményektől függően történnek meg, ezek a körülmények irányítják őket. Azt hiszik, hogy ezek a dolgok az önök ellenőrzése alatt állnak, valójában csak történnek. Nem tudunk „tenni", mert alszunk. Hogyan tudnának „tenni" alvó emberek? Fel kell ébrednünk, amikor az ember ébren van, akkor tud „tenni". A „tenni" tudás - csoda. Meg kell érteniük, hogy semmi sem akkor történik, amikor éppen megtörté­ nik, a dolgok bekövetkeztének oka a régmúltba vezethető vissza. Minden magától történik, talán már Hz évvel ezelőtt eldőlt, hogy valamit megtesznek-e, vagy sem. Lehet, hogy akkor cselekedeteik egy bizonyos irányt vettek, ami meghatározza, hogy holnap mit fognak tenni - ezen nem változtathatnak. Azt hisszük, hogy meghozunk egy adott döntést, majd a szerint cselekszünk. A valóságban azonban nem a belső elhatározásaink, hanem a külső befolyások irányítanak minket. Ha a belül meghozott döntés egybeesik a külső befolyással, akkor véghezvisszük, amit elhatároztunk, egyébként nem. Ennek ellenére megte­ remthetjük önmagunkban azokat az erőket, amelyekkel „tehetünk". Igaz, hogy a természet olyan gépezeteknek alkotott minket, akik külső befolyások alatt cselek­ szenek, viszont megadta annak a lehetőségét, hogy fejleszthessük a saját motorun­ kat. Ha a belső motor hiányzik, akkor mindig egy helyben forgunk körbe-körbe. K: Ha az ember felállít magának egy eszményi viselkedésmintát, akkor ez nem azt jelenti, hogy „tesz"? V: Kérdés, hogy vajon tudja-e, és követi-e azt a mintát, mert tervezgetni, esz­ ményképeket felállítani és tenni két különböző dolog. Lehet, hogy csak a szándé-

243

kai jók. Létezésünk egyik legfőbb sajátossága, hogy nem tudjuk megtenni azt, amit elhatározunk. K: Néha azt tapasztalom, hogy egy kis extra erőfeszítéssel nagy hatást gyako­ rolhatok a hétköznapi életben lévő emberekre. Ekkor nem „teszek"? V: Ez egy illúzió, mert ha valaminek be kell következnie, akkor meg fogják tenni ezt az extra erőfeszítést, ha nem kell bekövetkeznie, akkor nem fogják. Azt hiszik, önökön múlik, hogy megteszik-e ezt az erőfeszítést, vagy sem, azt gondolják, hogy tudnak „tenni" vagy „nem tenni". Próbáljanak helyesen gondolkodni erről, semmit sem „tehetnek", minden gépiesen történik. Az egyik dolog követi a másikat, vagy megtörténik, vagy nem, és ezen nem változtathatnak. K: De mi van akkor, ha elviselhetővé tesszük egy nincstelen ember életét? V: Ha segítenek egy szegényen, az történik. Ha valaki elveszi tőle azt a keveset, amije megmaradt, az is csak történik. Az egyik ember ad neki egy pennyt, a másik elveszi tőle az utolsót. Elsődleges fontossággal bír, hogy megértsék az elvet, mely szerint senki sem „tehet" semmit. Ha az életre gondolnak, nem az egyes emberek, hanem az egész emberiség életére, a háborúkra, forradalmakra, világosan fogják ezt látni. Próbáljanak megfelelő példákat találni, mert ha túlságosan jelentéktelen esemé­ nyeket figyelnek meg, akkor nem értik meg az elvet. Ha azonban a megfelelő esetet, a megfelelő feltételeket, körülményeket választják ki, akkor nagyon hamar meg fog­ ják látni, hogy vajon tehetnek-e valamit vagy sem. A legegyszerűbb, ha megpróbál­ nak emlékezni önmagukra. Képesek rá vagy sem? Az emberek azért hiszik, hogy tudnak „tenni", mert néha elterveznek valamit, és tényleg megkapják, amit akarnak. Ám ez csupán annyit jelent, hogy belekerültek az események bizonyos folyamába, és a dolgok történetesen egybeestek a terveikkel. Amikor ilyen formán alakulnak az események, azt hisszük, hogy ez nekünk köszönhető, hogy elterveztünk valamit, és mindent ennek a tervnek megfelelően tettünk. Valójában szó sincs arról, hogy szán­ dékosan vagy tudatosan tettük volna a dolgokat, vagy hogy megválaszthattuk volna az események lefolyását, mindez csak véletlenül történt. Bármilyen munkában, az üzleti életben, utazás alkalmával és így tovább, néha előfordul, hogy a dolgok szeren­ csésen alakulnak, de ez csupán annyit jelent, hogy egy adott pillanatban, egy adott helyen a dolgok gépiesen lezajlottak egy bizonyos módon - semmi többet. Például nehéz belátnunk, hogy amikor az emberek hidat építenek, nem „tesz­ nek", a híd megépülése pusztán az összes korábban tett erőfeszítés eredménye. A véletlennek köszönhető. Ha az első hídra gondolnak, amit Clark Ádám épített, és a hídépítés fejlődésének egészére, akkor világos lesz, miről beszélek. Először bekövetkezik egy véletlenszerű esemény - kidől egy fa, keresztbe a folyón, majd az ember valami ehhez hasonlót épít és így tovább. Az emberek nem „tesznek", a dolgok egymásból következnek. K: Valószínűleg elég naiv a kérdésem, de képtelen vagyok felfogni, miért nem lehetnek a dolgok másmilyenek. Megteszünk valamit, majd nem tudunk szabadul­ ni attól az érzéstől, hogy másképp is cselekedhettünk volna. V: De ha adott módon viselkedtek, az azt jelenti, hogy másképpen nem tudtak. Ha tudtak volna, akkor másképpen viselkedtek volna. Annyira hozzászoktunk ah­ hoz a gondolathoz, hogy a dolgok lehetnének másmilyenek, hogy nem próbálunk változtatni azokon, amiken pedig tudnánk. Ma van lehetőségünk a változtatásra, a

244

tegnap azonban lezárult. Ha ma változtatunk, akkor holnap másképpen történhet­ nek a dolgok. Ellentmondásosnak tűnik, de pontosan azért nem követünk el min­ den tőlünk telhetőt a dolgok megváltoztatásáért, mert meggyőződésünk, hogy azok lehetnének másmilyenek. K: Az embernek nagy bátorságra lesz szüksége, amikor ténylegesen kezdi be­ látni, hogy nem tud „tenni". Ezt a bátorságot abból nyeri, hogy megszabadul a hamis személyiségtől? V: Az ember nem jut el csak úgy erre a felismerésre. Először egy ideig dolgoz­ nia kell önmagán. Tehát amikor ráébred arra, hogy nem tud „tenni", sok minden mást is fel fog ismerni, főként azt, hogy léteznek olyan módszerek, amelyekkel megváltoztathatja a dolgokat, ha a megfelelő eszközt alkalmazza a megfelelő he­ lyen és időben. Az embernek rendelkeznie kell ezekkel az eszközökkel, és, újfent, csak akkor kaphatja meg őket, ha dolgozik. Nagyon lényeges, hogy ezt felismer­ jék. Ennek megértése nélkül az ember nem azt fogja tenni, amit kellene, hanem kifogásokat keres. K: Nem értem, miért keresne kifogásokat? V: Mert nem akarja feladni azon meggyőződését, hogy tud „tenni", tehát, még ha fel is ismeri, hogy a dolgok történnek, azzal fog mentegetőzni, hogy „Ez véletlen volt, de holnap majd másképp lesz". Ezért nem ismerhetjük fel ezt az ideát. Egész életünk­ ben látjuk, hogy a dolgok történnek, ennek ellenére a véletlennek tulajdonítjuk őket, kivételnek azon szabály alól, hogy tudunk „tenni". Vagy megfeledkezünk erről a tényről, vagy nem értjük meg, vagy nem fordítunk rá elég figyelmet. Szüntelenül azt gondoljuk, hogy minden egyes pillanatban tudunk „tenni". Próbáljanak felidézni az életükből egy olyan pillanatot, amikor megpróbáltak tenni valamit, de nem jártak si­ kerrel. Ha találnak egy ilyen példát, akkor meg fogják érteni, hogy sikertelenségüket a véletlennek tulajdonították, kivételnek tekintették. Ha a szituáció megismétlődik, akkor ismét azt fogják hinni, hogy tudnak „tenni", és ha újból nem sikerül, megint azzal fogják magyarázni, hogy csak véletlen volt. Nagyon hasznos, ha ebből a szem­ pontból végigtekintenek az életükön. Elterveztek valamit, de nem az történt. Ha iga­ zán őszinték, be fogják ezt látni, de ha nem azok, akkor meggyőzik magukat arról, hogy pontosan az történt, amit akartak! Amikor a dolgok történnek, csak sodródunk az árral, miközben azt gondoljuk, hogy mi irányítjuk a történéseket. K: Mivel magyarázható az, ha az ember egy pillanatra úgy érzi, hogy tud „ten­ ni", mondjuk, teljesíteni tud egy adott feladatot a munkahelyén? V: Ha az embert betanítják valamilyen feladat elvégzésére, akkor megtanulja a történések bizonyos menetét követni, vagy, ha jobban tetszik, megtanulja beindítani az események bizonyos láncolatát, ami aztán magától fejlődik tovább, és az ember csak rohan utána, miközben azt hiszi, hogy az ő kezében van az irányítás. K: De mi van akkor, ha megfelelő a hozzáállásunk? V: A hozzáállásnak ehhez semmi köze. Lehet, hogy a hozzáállásuk és a meg­ értésük megfelelő, de ettől függetlenül azt fogják tapasztalni, hogy a dolgok adott módon történnek - bármilyen hétköznapi dolog. Próbáljanak visszagondolni olyan esetekre, amikor valamit másképpen próbáltak csinálni, és vegyék észre, hogy min­ dig ugyanahhoz a dologhoz jutottak vissza, még akkor is, ha egy kissé letértek a szokásos útról - hatalmas erők kényszerítenek minket vissza a régi szokásokhoz.

245

K: A külső befolyásokra adott automatikus válaszok irányítják az összes csele­ kedetünket? V: Nem. Sok minden, például a szokásaink, szokásos gondolkodásmódunk, asszociációink, lökhárítóink és így tovább, már kialakultak bennünk. Tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy befolyások érnek minket, amikre természetes mó­ don reagálunk. Sok minden korábbi befolyások következménye. K: Nem tudom különválasztani a végzetben való hitet attól az elgondolástól, mely szerint nem tudunk „tenni". Mikor és hogyan adódik lehetőségünk a válasz­ tásra? Miben különbözünk az állatoktól? V: Jelen állapotunkban nem sokban. Csak attól a pillanattól kezdve áll mó­ dunkban választani, amikor kezdjük felismerni a helyzetünket, a gépiességünket, és valami másért kezdünk harcolni. Erre adódnak lehetőségek. Az azonban formá­ lis gondolkodásra utal, ha úgy vélik, hogy a dolgok vagy meghatározottak, vagy szabadon választhatók. Néhány dolog szükségszerű, néhány kevésbé az, másokat pedig irányíthatunk, ha tudjuk, hogyan változtathatjuk meg, alakíthatjuk őket. Azonban ezt tudnunk kell. Minden viszonylagos. K: Amikor azt mondta, hogy nem akadályozhatjuk meg ugyanazon dolgok megtörténtét, úgy értette addig, amíg meg nem változik a létezésünk? V: Nem a munkáról beszéltem. Azt mondtam, fel kell ismernünk, hogy ma­ gunktól semmit sem „tehetünk". Amikor ez a megértés már elég mély, akkor gon­ dolkodhatunk azon, mit „tehetnénk", milyen feltételekre, tudásra és segítségre van szükségünk. De először be kell látnunk, hogy a hétköznapi életben minden történik. Csak azután léphetünk tovább, miután ez érzelmi megértéssé vált. K: Nem világos, mitől függ, hogy az ember mit tehet meg és mit nem. Hogyan lehetséges, hogy a negatív érzelmekkel felvehetjük a harcot, de felébreszteni nem tudjuk magunkat? V: Az alvás létezésünk megjelenési formája, vagy szintje. A szisztéma segítségé­ vel, ha megmutatják az utat, tehetünk valamit, a felébredés azonban magát a létezés állapotát mutatja. Tehát a negatív érzelmekkel folytatort küzdelem, a szükségtelen gondolatok megállítására és az önemlékezésre tett összes erőfeszítés - mindez a fel­ ébredés felé vezeti önöket, de nem ébredhetnek fel azelőtt, hogy felébrednének. K: De akkor nem tesznek az emberek, amikor próbálnak tudatossá válni? V: De igen. Majd pedig meglátják, hogy nem tudnak „tenni". Az összes mun­ ka, amit a felébredésért tesznek, a sajátjuk. Csak ez a szisztéma jelenti ki egyértelműen, hogy az ember semmit sem „te­ het". Az összes többi már az elején azt sugallja, hogy valamilyen értelemben tehe­ tünk, hiszen azt mondják, tegyük meg ezt vagy azt. Ez a szisztéma eltér a többitől. Ezoterikus tanítás, de nem kívánja meg az embertől, hogy egy zárt iskolába vagy kolostorba vonuljon, a hétköznapi életben kezdhet a munkához. Emiatt feltétlenül szükséges, hogy megértsük: az ember semmit sem „tehet", kivéve egyetlen dolgot - megpróbálhat emlékezni önmagára. Az előbbit meg kell értenünk, az utóbbit pedig gyakorolnunk kell. K: Azt gondoltam, hogy talán nem kellene teljesen szó szerint vennünk, hogy nem tudunk „tenni". V: Éppen ellenkezőleg, értsék nagyon is szó szerint. Ez azonban csak azokra

246

vonatkozik, akik semmilyen tanítással nem állnak kapcsolatban. Amikor az ember olyan tanításokat vagy szisztémákat kezd tanulmányozni, amelyek rendelkeznek iskolai módszerekkel, már meg kell próbálnia bizonyos dolgokat megtenni. A mun­ kában „tennünk" kell, mert máskülönben semmi sem fog történni. Ez a munka leg­ elejére is vonatkozik - nem sokat, de igen határozott dolgokat kell „megtennünk". Ha nem azonosulnak, akkor már elkezdenek „tenni". Ha hallgatnak, amikor legszí­ vesebben beszélnének, akkor már „tesznek". Attól fogva „teszünk", amikor szem­ befordulunk az árral - először önmagunkban, a személyes dolgaink tekintetében. Megpróbálkozhatnak az önemlékezéssel, majd amikor emlékezni kezdenek önma­ gukra, bizonyos eredményekre juthatnak, és ekkor megértik, hogy több mindent megtehetnek, de csakis önmaguk vonatkozásában. Például, tehetnek valamit a nega­ tív érzelmek ellen, és képesek újszerűen gondolkodni. De az önmagukon kívül eső dolgok továbbra is megtörténnek. K: Gondolja, hogy az ember azzal is „tenni" kezd, ha változtat a dolgokon ön­ magában, így azok másképpen történnek? V: Itt ismét különbséget kell tennünk az emberek különböző kategóriái között. Az l-es, 2-es és 3-as számú ember semmit sem „tehet" - az ő esetükben minden „történik". Ha jót cselekszenek, az azt jelenti, hogy nem tudtak rosszat, ha rosszat cselekszenek, az azt jelenti, hogy nem tudtak jót. Ebben az értelemben egyik eset sem jobb a másiknál, mert mindkettő ugyanolyan gépies. De amint valaki dolgozni kezd, amint belép egy bármilyen szintű iskolába, már tanulnia kell „tenni". Mint mondtam, a munkának először önmagunkra kell összpontosulnia - meg kell ismer­ nünk, és tanulmányoznunk kell önmagunkat, bizonyos dolgokat meg kell próbál­ nunk megszüntetni, másokat irányítani és így tovább. K: Meg kell figyelnünk a reakcióinkat? V: A megfigyelés mindig hasznos, azonban a reakcióink mindig ugyanolyan­ ok. Öt vagy hat variáció létezik: csak meghatározott dolgok történnek velünk, és ezekre mindig ugyanúgy reagálunk. De ha megpróbálják megtenni mindazt, amit javasoltam, és elkerülni, amitől óva intettem önöket, akkor a dolgok jó irányba fognak változni, és egy napon majd, teljesen váratlanul, meg tudnak tenni valami olyasmit, amit azelőtt nem. K: Irányíthatjuk azokat a dolgokat, amelyek történnek velünk? V: Csak miután már önmagunkban irányítjuk a dolgokat. Ha már semmi szükségtelen nem történik bennünk, akkor elkezdjük átvenni az irányítást a kül­ ső történések felett, de először önmagunkban kell uralnunk a dolgokat. Tehát amíg hagyjuk, hogy a dolgok „megtörténjenek" bennünk, addig önmagunkon kí­ vül semmit sem irányíthatunk. Hogyan lehetne ez másképp? Hiába határozza el az egyik „én", hogy irányítani fog, a belső és külső történések le fogják kötni az összes figyelmét. K: Ha az ember semmit sem tud „tenni", akkor ebből az következik, hogy mindössze annyit tehet, hogy irányítja, miként reagáljon mentálisan azokra az ese­ ményekre, amelyek nem állnak az ellenőrzése alatt? V: Úgy van. Ez a kezdet. Ha megtanulja a saját reakcióit uralni, akkor kis idő elteltével azt tapasztalja, hogy egyre több mindent képes irányítani, és később talán még bizonyos külső eseményeket is. De, újfent, nem mindegyiket, mert rengeteg fo-

247

kozaton kell keresztülhaladnia. Emellett, vannak olyan külső események, amelyeket lehetetlen irányítani, mert eltérő a skálájuk, nagyságrendjük. K: Tegyük fel, hogy el szeretnék érni egy bizonyos eredményt, de nem járok si­ kerrel. Ha ekkor másképp próbálkozom, akkor is, minden erőfeszítésem ellenére, ugyanarra az eredményre jutok? V: Ne csapják be magukat. Ha megtesznek valamit, és a kívánt eredményre jutnak, az csupán a szerencsének, a véletlennek köszönhető - semmi többnek. Né­ hány esetben pedig előfordulhat, hogy bár teljesen másképp cselekedtek, mégis ugyanarra az eredményre jutnak. K: Úgy tűnik, hogy az ember egy ördögi kör csapdájába esett! V: Ez így van. Az élet hétköznapi feltételei mellett nem kerülhet ki onnan, a szisztéma azonban kiutat jelent. K: Beszélne még arról az erőfeszítésről, amellyel kijuthatunk ebből a körfor­ gásból? V: Ha jól értelmeznek mindent, amit hallanak, és megteszik a szükséges erő­ feszítéseket, akkor az iskola vagy szisztéma, nevezzék, ahogyan tetszik, lehetővé teszi a szabadulást. Iskola és tudás nélkül nincs kiút. Újfent, a tudás ugyanúgy nem ér semmit, ha nem tesznek erőfeszítéseket. Iskolában az embert rákényszerítik arra, hogy „tegyen", mert önmagát nem tudná ösztökélni, nincs hozzá elég ereje. De ha változtat a körülményein, akkor elérhet bizonyos eredményeket. Azért nélkülözhetetlen az iskola, mert a semlegesí­ tő erő vezetőjéül szolgál. Iskola nélkül hiába szeretne valaki dolgozni, hiába tenne erőfeszítéseket, nem tudná, hogyan kezdjen a munkához. Egyszerűnek tűnik, de nem az. K: Ebben az esetben mi lenne az aktív és a passzív erő? V: Az életet tekinthetjük az aktív erőnek, a passzív erő pedig, véleményem sze­ rint, a tétlenségben, a szokásokban rejlik, mindabban, ami „történik". K: Hogyan állapíthatjuk meg, melyik erőfeszítés gépies és melyik nem az? V: Nincs szükség a megkülönböztetésükre. Tegyenek erőfeszítéseket, és az eredmények majd megmutatják. K: Úgy érti, valójában egész életemben csupán annyit tettem, hogy az alvás egyik formáját egy másikra cseréltem? V: Még annyit sem, az alvás önmagát változtatta meg. Az ember a hétköznapi életben nem irányítja a dolgokat, a munkában viszont szert tehet irányításra. Ha dolgoznak, kikerülhetnek ebből az állapotból, amelyben semmit sem tehetnek, és minden csak „történik". Munka nélkül nincs szabadulás. A hétköznapi életben az oktatás hatására kialakult az irányítás egyfajta illúziója, ami azonban a körülmé­ nyek megváltozása esetén teljesen eltűnik. K: Akkor megmondaná, kérem, főként mi akadályoz meg a szabadulásban? V: A gépiesség. Belül a dolgok továbbra is „történnek" - azok, amiket irányí­ taniuk kellene, de nem tudnak. Vannak bennünk olyan dolgok, mint például a fiziológiai és ehhez hasonló folyamatok, amelyek gépiesek lehetnek, és annak is kellene lenniük, és vannak olyanok, amelyek felett meg kell szereznünk a lehető legnagyobb irányítást, mert ezek miatt nem ébredhetünk fel. Nincsenek tisztában azzal, milyen szorosan összefüggnek bennünk a dolgok. Semmi sem működik ön-

248

magában, függetlenül. A történések általános irányvonala határoz meg mindent, amit teszünk, mondunk, még azt is, amire gondolunk. A négy központunk - az intellektuális, érzelmi, mozgási és ösztönös - működé­ se olyan mértékben összehangolt, hogy az egyik központban tett mozdulatra vála­ szul azonnal létrejön egy mozdulat egy másik központban. Bizonyos mozdulatok vagy testtartások bizonyos gondolatokhoz kapcsolódnak, bizonyos gondolatok bizonyos érzésekhez, érzetekhez, érzelmekhez - minden összefügg mindennel. Je­ len állapotunkban, ha összeszedjük az összes akaratunkat, valamilyen mértékben irányíthatunk egy központot, de csak egyetlen egyet, és azt is csak rövid időre. De közben a többi központ magától fog működni, és azonnal rossz irányba befo­ lyásolja azt a központot, amelyiket irányítani szeretnénk, és visszavezeti a gépies reakcióihoz. Tegyük fel, hogy mindent tudok, amit tudnom kellene, és elhatáro­ zom, hogy többé nem a megszokott módon gondolkodom. Elkezdek másképpen gondolkodni, de közben nem változtatok a szokásos testtartásomon, vagy tovább­ ra is a megszokott módon cigarettázom, és ekkor ismét a régi gondolataim között találom magam. Ugyanez a helyzet az érzelmekkel, az ember eldönti, hogy változtat az érzel­ mein valamivel kapcsolatban, majd pedig továbbra is a megszokott módon gon­ dolkodik, így a negatív érzelmek ugyanúgy előjönnek, mint korábban, irányítás nélkül. Tehát ahhoz, hogy megváltozzunk, mind a négy központban egyszerre kell megváltoztatnunk a dolgokat. Ez azonban lehetetlen, mert nem rendelkezünk annyi energiával, amennyi a négy központ irányításához kellene. Iskoláknak van­ nak speciális módszerei, amelyekkel megszerezhető ez az irányítás, de iskolák se­ gítsége nélkül lehetetlen uralni mind a négy központot. Alapjában véve, a gépeze­ tünk egy nagyon okos találmány. Egyfelől csodálatos lehetőségek rejlenek benne a fejlődésre, más szempontból pedig megnehezítették a fejlődését. Amikor végül ráébrednek, mit jelent a tudatosság és az akarat, megértik ennek az okát, és akkor majd belátják, hogy sem a tudatosság, sem az akarat nem fejlődhet gépiesen. Min­ den kis dolgot küzdelem árán kell fejleszteniük, máskülönben nem beszélhetünk tudatosságról és akaratról. Ennek a munkának nehéznek kell lennie. K: Úgy érzem, ha nem szorítkozhatnék a véletlenekre, hanem mindent ma­ gamnak kellene megtennem, akkor egyáltalán nem történne velem semmi, mivel nagyon gyenge az akaratom. V: A nem tevés már önmagában azt jelenti, hogy az ember valamilyen formá­ ban tesz. Ugyanakkor egy nagyon érdekes kérdést érint ezzel a megfigyelésével. Amikor átveszik az irányítást, egyre kevesebb dolog történik önökkel, így még a kis dolgokat is meg kell tenniük, hiszen azok többé nem történnek maguktól. De ettől valószínűleg még nagyon messze állnak. K: Miután azt állítja, hogy nem tudunk tenni, csupán képzelődés az a felelős­ ségérzet, ami azt diktálja, hogy valami hasznosat kellene tennünk a világban? V: Lehet képzelődés, vagy fakadhat utánzásból. Vagy az is lehet, hogy jogos ez az érzés, ekkor azonban fontolóra kell vennünk, hogy mit és hogyan tegyünk. És a hogyan fontosabb, mint a mit. A legtöbb ember csak arról gondolkodik, hogy mit te­ gyen, de arról nem, hogy hogyan. Gyakran a lehetetlennel próbálkoznak, például a háborúk megállításával és ehhez hasonló képtelenségekkel.

249

K: Ha megpróbálnánk tudatossá válni, és olyannak látni a dolgokat, amilye­ nek valójában, akkor ez változtatna a helyzetünkön, vagyis a dolgok többé nem történnének velünk, hanem azt tennénk, amit akarunk? V: Természetesen, ez a cél, ettől azonban még nagyon messze állunk. Látják, először is itt van az „én" szó helytelen alkalmazása. Nem szabad elfelejteniük, hogy amikor azt mondtam, hogy mindenkivel történnek a dolgok, hogy az em­ berek semmit sem „tehetnek", azokra gondoltam, akik szokványos körülmények között, a hétköznapi életben élnek - abban, amit normális életnek nevezünk. Ellen­ ben ebben a munkában megpróbálunk kikerülni ebből a „normális életből", tehát már „tennünk" kell. Csakhogy először rá kell jönnünk, hogy mit vagyunk képesek „megtenni", mert a jelen feltételek mellett sok minden továbbra is történni fog, bizo­ nyos dolgok tekintetében azonban már van választásunk, előnyben részesíthetjük ezt vagy azt, kinyilváníthatjuk az akaratunkat, amennyire lehet akaratunk. Tehát a „mi" szót többé már nem alkalmazhatjuk ugyanúgy, mint korábban. Azonban meg kell érteniük, hogy a különbség először nem a „teszünk" és „nem teszünk" között van, hanem aközött, hogy próbálunk „tenni", és próbáljuk „megérteni" a dolgokat. És jelenleg az összes energiánkat a megértésre kell összpontosítanunk. Már elmagyaráztam, mit kell próbálniuk „megtenni". Olyan dolgokat próbálunk találni önmagunkban, amiket irányíthatunk, és ha ezeken dolgozunk, akkor meg fogjuk szerezni az irányítást. Egyelőre mindössze ennyit „tehetünk". K: Ha teljes mértékben felismerjük, hogy semmit sem „tehetünk", akkor már egy hatalmas lépést tettünk afelé, hogy tudjunk „tenni"? K: Néha túl nagy ez a lépés, mert ha egy idea jelentését túlságosan kiterjeszt­ jük, akkor éppen az ellenkezőjét fogja jelenteni. Ha tehát túl komolyan elhitetik magukkal, hogy semmit sem tehetnek, akkor azt fogják tapasztalni, hogy tényleg nem tudnak tenni semmit. Ez relativitás kérdése. Mint mondtam, azok nem „tehet­ nek" semmit, akiknek esélye sincs részt venni iskolai munkában. K: Úgy érzem, tanárra van szükségem, magamtól semmit sem tudok tenni. V: Egy tanár nem tud önök helyett „tenni". Kapnak bizonyos feladatokat, ami­ ket végre kell hajtaniuk. Ez mindig így működik. Ahelyett, hogy „tenni" próbálná­ nak, próbáljanak „nem tenni"! Úgy tanulnak meg tenni, ha először megtanulnak „nem tenni". Olyan dolgokat próbálnak megtenni, amelyeket kívánatosnak tarta­ nak, próbálkozzanak az ellenkezőjével - ne tegyenek meg olyan dolgokat, ame­ lyek nem kívánatosak. Mint látják, önmagunk fejlesztése nem kötelező, nem gépies, nincs rá garancia. Az erőfeszítésektől függ. Az emberek gyakran megkérdezik: „Hogyan lehetséges, hogy oly sok éve dolgozom már, eddig mégsem tapasztaltam meg a magasabb köz­ pontjaimat?" Erre vissza szoktam kérdezni: „Tényleg olyan sok éve dolgoznak?" Az ember attól a ponttól számítja az időt, amikor először hallott ezekről az ideákról, de azt nem veszi figyelembe, hogy ténylegesen mennyit dolgozott - hány napot, napon­ ta hány órát vagy percet. Ha ezt kiszámolja, megérti, hogy egyelőre nem számíthat eredményekre, még akkor sem, ha már régóta tudomása van ezekről az ideákról. K: Ha gépezetek vagyunk, akkor hogyan változtathatjuk meg a létezésünket? V: Nem várhatunk addig, amíg megváltozunk. Van a munkában egy nagyon fontos elv - sohasem az erőnkkel összhangban, ha azon felül kell dolgoznunk. Ez

250

állandó elv. A munkában mindig az erőnkön felül kell teljesítenünk, csakis ekkor változhatunk meg. Ha csak annyit tesznek, amennyi lehetséges, akkor ott marad­ nak, ahol vannak. Az embernek meg kell tennie a lehetetlent. Ne valami olyasmire gondoljanak, amit rendkívül nehéz megvalósítani. Már az is sokat jelent, ha olyat tesznek, ami kissé lehetetlennek tűnik. Az életben ez másképp működik - ott csak azt tesszük, ami lehetséges. Több energiát kell fektetnünk a dolgokba - az öntanulmányozásba, az önmegfigyelésbe, az önemlékezésbe és mindenbe. Ahhoz pedig, hogy több energiát fektethessünk a munkába, meg kell találnunk azokat a helyeket, ahol elpazarol­ juk. Minden reggel adott mennyiségű energiával ébrednek, amit sokféleképpen felhasználhatnak. Az önemlékezéshez, a szisztéma tanulmányozásához és így tovább bizonyos mennyiség szükséges, ha tehát más dolgokra használják el az energiájukat, akkor ezekre semmi sem marad. Valójában ez a leglényegesebb pont. Minden reggel próbálják kiszámítani, hogy más dolgokhoz viszonyítva mennyi energiát szándékoznak a munkába fektetni. Meg fogják látni, hogy még a legalap­ vetőbb dolgok tekintetében is, egyszerűen, ha az időt veszik figyelembe, energi­ ájuk nagyon kis hányadát fordítják a munkára, vagy az is lehet, hogy semmit, a többit pedig teljesen haszontalan dolgokra használják fel. Az még a jobbik eset, ha ezek a dolgok kellemesek, de legtöbbször még csak nem is azok. Ennek a kalkulá­ ciónak az elmulasztása, az elemi statisztika hiánya miatt nem értjük, hogy végül, a legjobb szándékaink és döntéseink ellenére is, miért nem tudunk tenni. Hogyan tehetnénk bármit is, ha nem fordítunk rá időt és energiát? Ha meg akarnak tanulni egy nyelvet, akkor minden nap meg kell tanulniuk bizonyos számú szót, időt kell szakítaniuk a nyelvtan tanulmányozására és így tovább. Ha meg akarnak tanulni oroszul, és napi öt szóval indítanak, garantálom, hogy sohasem fogják beszélni ezt a nyelvet. Ha viszont kétszáz szót tanulnak meg naponta, akkor pár hónapon belül érteni fogják az oroszt. Mindez elemi statisztika kérdése. Bármilyen jellegű munkában vagy tanulásban vannak bizonyos mércék. Még ha bele is fektetnek valamennyi energiát és időt, csak éppen nem elegendőt, akkor nem jutnak eredményekre. Csak körbe-körbe forognak, és körülbelül ugyan­ azon a helyen maradnak. K: Azok közé az emberek közé tartozom, akik napi öt szót tanulnak meg, de mindig azzal nyugtattam magam, hogy a végén úgyis elérem a célomat. V: Nem, több energiát kell belefektetnie. Figyelje meg, hogy még a mostani be­ szélgetésünkbe is csak kevesen kapcsolódnak be - a többiek csak figyelni akarnak, mert az nyugalmasabb, kényelmesebb. Továbbá, nem követik a gondolatmenete­ met. Nagyon sok gondolatot megosztok, de legtöbbjük el sem jut önökig. Ez az elme lustasága, egy mindenre kiterjedő lustaság, amit le kell győzniük. Ha lusták, vagy ha az egyik dolgot csinálják, a másikat pedig nem, akkor semmit sem kaphat­ nak. Egyelőre az történik, hogy levezetek egy gondolatsort - nem tudják követni. Áttérek egy másikra - azt sem tudják követni. így a végén csak elmulasztott lehe­ tőségeket tudnak felmutatni. Mint mondtam, mindenféle munkához, bármilyen állapot eléréséhez bizo­ nyos minimális erőfeszítés és időráfordítás szükséges. Ahhoz a munkához pedig, amit itt próbálunk végezni, minden másnál több erőforrás és ráfordítás szükséges,

251

ha kézzel fogható eredményeket szeretnénk elérni. Mit jelent a gyakorlati mun­ ka? Azt, hogy nemcsak az intellektuson, hanem az érzelmeken és az akaraton is dolgozunk. Az intellektuson való munka újszerű gondolkodást, új nézőpontok kialakítását, az illúziók lerombolását jelenti. Az érzelmeken való munka pedig a negatív érzelmek ki nem fejezését, az azonosulás és az igazodás elkerülését köve­ teli, később pedig azt, hogy magukon az érzelmeken dolgozzunk. De mit jelent az akaraton végzett munka? Azt, hogy az ember dolgozik a cselekedetein. Először fel kell tenniük maguknak a kérdést: mit jelent az l-es, 2-es és 3-as számú ember akara­ ta? A vágyak eredőjét. Az akarat a vágyainkból tevődik össze, és mivel a vágyaink állandóan változnak, mindig mást akarunk, nem követünk egy állandó irányvo­ nalat. A hétköznapi akarat tehát a vágyak függvénye, és sok-sok vágyunk van, amelyek különböző irányba tartanak. Az ezekből az irányokból adódó vonal az eredő. Ez az akaratunk. Az egyik nap mehet az egyik, a másik nap a másik irány­ ba, miközben azt gondoljuk, hogy egyenesen halad. Tehát az akaratunk valójában a vakságunk eredője. Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy vajon min alapulhat a 7-es számú em­ ber akarata? A teljes tudatosságon kell alapulnia, ami az objektív tudatossággal és egy állandó „én" meglétével összekapcsolt tudást és megértést jelent. Tehát három dolog szükséges: tudás, tudatosság és egy állandó „én". Csak azok esetében be­ szélhetünk valódi akaratról, akik mindhárommal rendelkeznek, ez olyan akaratot jelent, ami a vágyaktól, vagy bármi mástól független. K: Azt mondja tehát, hogy nem lehet akaratunk? V: Az akarat viszonylagos fogalom: a különböző szinteken mást és mást jelent. A gépies embernek, akit sohasem foglalkoztat a fejlődés, csak sok kis, teljesen gépies akarata van. Vágyik valamire: az egyik része meg akar tenni valamit, de a másik ré­ sze attól fél, hogy ezért büntetés jár. Küzdelem indul a különböző hajlamok között, és ennek a harcnak a végeredményét nevezzük „akaratnak". K: Ahhoz tehát, hogy kifejleszthessük az akaratunkat, szembe kell fordulnunk a vágyainkkal? V: Először is eggyé kell válniuk. Most még nem egyek, „én"-ek és akaratok száza­ iból állnak. Ha ki szeretnének fejleszteni egy minden mástól független akaratot, ak­ kor eggyé és tudatossá kell válniuk. Az akarat az egységtől és a tudatosságtól függ. K: Ha eltökélt szándékunk, hogy megteszünk valamit, amit nem akarunk, és sikerrel járunk, akkor nem az akaratunkat érvényesítjük? V: Lehet, hogy félnek, talán félnek nem megtenni, vagy valamilyen jutalomra számítanak ebben vagy a következő életben - sok oka lehet. Általában vagy félünk valamitől, vagy pedig valamilyen haszonra számítunk. Az „akarat" szó rendszerint relatív értelemben használatos, de amikor mi beszélünk az akaratról, egy adott szint­ re gondolunk. Mielőtt beszélhetnénk az akarat kifejlesztésének lehetőségéről, rendel­ keznünk kell legalább egy olyan központi ponttal, ami irányítani tudja a többit. Az akarat a gépies állapotból való kiszabadulást jelenti. K: Akkor elérhetjük a tökéletes egységet, ha elmerülünk valamilyen rutin mun­ kában, ami az „én"-ek többségét leköti? V: Ez nem nevezhető tökéletes, csak viszonylagos egységnek, azoknak az „én"-ek az egysége, amelyek részt vesznek a munkában. Áz ilyen jellegű munka

252

nagyon jó edzés, de nem érintheti az ember egészét. Nincs olyan munka, amiben az egész ember részt tudna venni, mindig csak egy kis része dolgozik. K: Hogyan változhatnánk meg, vagy ébredhetnénk fel, ha nincs szabad aka­ ratunk? V: Ha rendelkeznénk szabad akarattal, akkor nem lennénk gépezetek. Ho­ gyan lehetne egy gépezetnek szabad akarata? És hogyan változhatnánk meg? Már elmagyaráztam, hogy van lehetőség a változásra, de csak egy halvány lehe­ tőség, és ahhoz, hogy a folyamat beindulhasson, kedvező körülmények egész sorának kell teljesülnie. Később, minden egyes lépéssel nehezebbé válik és egyre több erőfeszítést igényel a változtatás, majd, kis idő múltán, könnyebb lesz. De először szükség van a körülmények bizonyos összetételére, amihez később ke­ mény munkának kell társulnia, mert az ember iskola nélkül nem változtathat önmagán. Olyan mértékűek a nehézségek, ő maga pedig olyan gyenge, hogy egyedül semmit sem tehet. Jelenleg az akaratunk az „érí'-ekhez, vagy azok csoportjaihoz kapcsolódik, amelyek mindegyike egy személyiségen alapul a sok közül. A valódi akarat azon­ ban egyetlen akaratot jelent, vagyis csak egyetlen „én"-hez, vagy, ha jobban tet­ szik, az esszenciához tartozhat. Tehát először eggyé kell válnunk, legalább bizo­ nyos pillanatokban, majd pedig erőfeszítést kell tennünk az akarat kifejlesztésére. Az egység nem érhető el azonnal. Az akarat jön és megy, az egyik pillanatban lesz akaratunk, a másikban pedig nem. Hosszú időnek kell eltelnie, mire elmondhat­ juk, hogy önmagunk tekintetében bármiben is megbízhatunk. Egyelőre hagyják az állandó dolgokat. K: Hogyan fejlődik az akarat? V: Erőfeszítés nélkül nem fejlődhet. Energiát kell megtakarítaniuk azért, hogy összegyűjthessenek annyit, amennyivel már meg tudnak birkózni bizonyos gyen­ geségekkel. Tegyük fel, hogy észrevesznek valamilyen gyengeséget, ami ellen har­ colniuk kellene, de nincs elég energiájuk, ha ekkor megpróbálnak kisebb, kevésbé nehéz dolgokat tenni, akkor energiát takarítanak meg. Általánosságban azt lehet mondani, hogy elmulasztjuk a kis erőfeszítésekre adódó alkalmakat. Figyelmen kívül hagyjuk őket, nem tartjuk elég fontosnak. Ahhoz azonban, hogy képesek legyünk az egyre nagyobb erőfeszítésekre, meg kell tennünk ezeket a jelenleg alá­ becsült kis erőfeszítéseket. K: Feltétlenül belső konfliktusnak kell megelőznie az egység megteremtését? V: A belső konfliktus felismerésének. A belső konfliktusok állandók. Senki sem él nélkülük, meglétük normális és mindig jelen vannak. Amikor azonban elkezd­ jük a munkát, a konfliktusok felerősödnek. Amikor nem dolgozunk, akkor elmene­ külünk, feladjuk a küzdelmet. Mit jelen a „munka"? Azt, hogy egymásnak ellent­ mondó dolgokkal harcolunk. Van egy meghatározott célunk, amit sok „érí'-ünk nem hajlandó követni, emiatt természetesen növekszik az ellentét. Az egység meg­ teremtése azonban nem magának a konfliktusnak a következménye, hanem a konf­ liktus elleni küzdelemé. Sokaság vagyunk, és eggyé akarunk válni - ez a célunk egyik megfogalmazása. Felismerjük, hogy kellemetlen, kényelmetlen és veszélyes, ha sokaság vagyunk. Elhatározzuk, hogy legalább kevésbé megosztottá válunk, ötszáz helyett csak öt részből fogunk állni. Úgy érzem, hogy meg kellene tennem

253

valamit, de nem akarom - ez egy konfliktus, ami állandóan visszatér, és így ellen­ állást hoz létre, és megteremti az egységet. K: Az ellenállás nem akadályozza meg a legtöbb embert abban, hogy bármit is elérjen? V: Az ellenállás természete nagyon eltérő lehet, mert sok szokásunk van, fizi­ kai és mentális, amelyeken néha nem tudunk felülkerekedni. Lehet, hogy a szoká­ sok olyan erősek, hogy semmi újnak nem hagynak helyet. Ezzel ismét elérkeztünk az iskolák kérdéséhez, mert az ember, még ha rendelkezik is tudással, egyedül nem képes legyőzni sem a belső, sem a külső ellenállást. K: Érdemes megpróbálkozni egy olyan állapot kialakításával, amelyben min­ den simán zajlik és az ember nincs tudatában az „igen" és a „nem" közötti ellen­ tétnek? V: Szükségtelen. Amint az ember dolgozni kezd, megpróbál emlékezni önma­ gára, a szisztémára, megpróbálja elkerülni az azonosulást, azonnal súrlódás lép fel. A súrlódás energiát termel. Ha könnyen mennek a dolgok, akkor nincs súr­ lódás. Ha viszont megakasztjuk a gépiesség kerekét, akkor ez súrlódást eredmé­ nyez, ami pedig energiát termel. K: Mit jelent az egység? A központok közötti egységet? V: Nem, mert a központok különbözőek. A személyiségek, vagy az „én"-ek csoportjai közötti egységet jelenti. Mindegyik központnak megvan a saját felada­ ta, azonban a központjaink túlságosan összehangoltak, mivel az egyik működése gépiesen működésbe hozza a másikat. Ez egyáltalán nem kedvező számunkra, és részben ennek a helytelen együttműködésnek köszönhető, hogy nem elég szoros a személyiségek közötti kapcsolat, sokuk túlságosan önálló és ellentmondásos. K: A fejlődés utáni vágyat nevezhetjük akaratnak? V: Nevezzék vágynak, ez teljesen kielégítő. Nem tekinthető akaratnak. Akarat­ ról az egész vonatkozásában beszélünk, az akarat a tudatosság egyik oldala. K: Tudatosságunk jelen állapotában különbséget tehetünk vágy és akarat kö­ zött? V: Természetesen. Vágyról akkor beszélünk, amikor azt tesszük, amit akarunk, akaratról pedig akkor, amikor azt tesszük, amit nem akarunk. K: Hogyan hasznosíthatnánk jól a belső konfliktust? V: Nagyon egyszerűen. Egyik részünk - a mágneses központ vagy az egyik személyiség - fel szeretne ébredni. De a nagyobbik részünk aludni akar. El kell dönteniük, hogy melyik oldalon állnak, és azt kell erősíteniük. Ahhoz, hogy az ember megtanulhassa, hogyan kezdhet el dolgozni az akaraton, hogyan alakíthatja át, fel kell adnia az akaratát. Ez a kifejezés nagyon veszélyes, ha az ember félreérti. Fontos, hogy pontosan megértsék, mit jelent a „saját akarat feladá­ sa". Nem rendelkezünk akarattal, így hogyan adhatnánk fel azt, amink nincs? Elő­ ször is be kell látniuk, hogy sohasem értenek egyet azzal, hogy nincs akaratuk, csak szóban fogadják el. Másodszor, meg kell érteniük, hogy nincs mindig akaratunk csak időnként. Jelen állapotunkban az akarat egy erős vágyat jelent. Ha nem lép fel egy erős vágy, akkor nincs akaratunk, és akkor nincs mit feladnunk. Egy másik pillanatban erősen vágyunk valamire, ami szemben áll a munkával, és ha uralko­ dunk ezen a vágyon, akkor az azt jelenti, hogy feladtuk az akaratunkat. Nem tudjuk

254

feladni minden esetben, csak különleges pillanatokban. És mit jelent „szemben állni a munkával"? Azt, hogy az ember szembeszegül a munka szabályaival és elveivel, vagy nem hajlandó megtenni, illetve nem megtenni azt, amire személy szerint meg­ kérték. Vannak bizonyos általános érvényű szabályok és elvek, ezek mellett pedig lehetnek személyre szabott feltételek. K: Kérnünk kellene további személyre szabott útmutatásokat? V: Igen, de ha valaki megteszi, akkor be kell tartama, amit mondanak neki. Amíg nem kér, addig az általános érvényű szabályokon és elveken kívül semmi másnak nem kell engedelmeskednie, tehát kétszer is gondolják meg, mielőtt kér­ nek. K: Akkor, amikor már készen állunk az engedelmességre, kapni foguk öntől utasításokat? V: Ha lehetőség nyílik rá. Erre az a pillanat alkalmas, amikor van akaratuk. Amikor határozottan vágynak arra, hogy valami olyat tegyenek, ami befolyásolja a munkát vagy a többieket. Rendszerint rossz dolgokat akarunk, jókat csak nagyon ritkán. Ha az utóbbi fordul elő, akkor egy szót se szólok, egyszerűen annyit mon­ dok: „Folytassák, ne hagyják abba, tanuljanak". Nem tudják, miként gondolkodjanak az akaratról. Az egyik pillanatban felis­ merik, hogy gépezetek, de a következőben a saját megítélésük alapján akarnak cselekedni. Ekkor megálljt kell parancsolniuk önmaguknak, nem szabad megten­ niük, amit akarnak. Ez azokra a pillanatokra nem vonatkozik, amikor semmit sem áll szándékukban tenni, de ha olyasmire vágynak, ami ellenkezik a szabályokkal vagy elvekkel, vagy azzal, amit önöknek mondtak, akkor el kell nyomniuk ezt a vágyat. Gyakran előfordul, hogy az emberek folytatják a tanulást, és közben elmu­ lasztják ezeket a pillanatokat. Azt hiszik, dolgoznak, amikor valójában semmi sem történik. Nem lehet folyamatosan egyenletes a munkánk, az egyik pillanatban a passzív munka a hatékony, a másikban pedig saját magunk ellen kell fordulnunk, meg kell állítanunk önmagunkat. K: Mi idézi elő ezeket a pillanatokat? V: A vágy. Mint mondtam, akaratunk a vágyak eredője. Ez nem a szisztéma kifejezése, hanem egy régi pszichológiai kifejezés, ennek ellenére nagyon találó. Vágyaink igen eltérőek lehetnek: lehetnek intellektuálisak, mint a tudás utáni vágy vagy a kíváncsiság, vagy lehetnek érzelmi, ösztönös vagy mozgási vágyak. Ha egy erős vágy győzedelmeskedik, akkor ez utat enged a vágyaknak. Most olyan vá­ gyakról beszélek, amelyek kapcsolatban állhatnak a munkával. K: Azt mondja, hogy szabályokat kell követnünk. Ez azt feltételezi, hogy be tudjuk őket tartani, vagyis tudunk „tenni". Nekem ez összeegyeztethetetlennek tűnik azzal az elképzeléssel, mely szerint nem tudunk „tenni". V: Minden viszonylagos. Bizonyos belső cselekedeteket „megtehetünk", mert bizonyos mértékű irányítással rendelkezünk. Például a gondolataink felett: gondol­ kodhatunk erről vagy arról. Itt kezdődik a lehetőség. Ha folyamatosan egy megha­ tározott vonalon tartjuk az érdeklődésünk figyelmét, akkor gondolkodásunk szert tesz egyfajta erőre, és, némi idő elteltével, létrehozhat legalább öntudatos pillana­ tokat. Amikor pedig az öntudatosság gyakrabban megjelenik, és hosszabb ideig marad, bizonyos dolgokban elindíthat egy változást. Tehát léteznek kivezető utak

255

ebből az abszolút gépiességből. De az, aki a hétköznapi élet feltételei között él, és nincs tudatában annak, hogy minden történik, semmit sem tehet. A valódi lehető­ ség arra, hogy megváltoztassuk ezeket a feltételeket, a gondolatok és, amennyire lehetséges, a tudatosság megváltoztatásával kezdődik, vagyis, az ember önmagán végzett belső munkájával. Azzal, hogy az ember önmagán dolgozik, hogy megpró­ bálja megszerezni az irányítást önmaga felett, „tenni" tanul. Ez nem azt jelenti, hogy tud is „tenni", mert képtelen rá, de ha elkezdi ezt a munkát, akkor fokozato­ san megtanul „tenni". K: Az önként felvállalt fegyelem is hasznos, vagy iskolai fegyelemre van szükség? V: Ha tényleges fegyelemről van szó, akkor hasznos. Ha viszont csak egy önké­ nyes kitaláció, akkor nem vezet eredményre. A fegyelem leglényegesebb megjele­ nési formája az, amikor az ember megállítja a negatív érzelmek kifejezését, és nem engedi meg magának, hogy negatív érzelmei legyenek. A gépies feladatok nem ve­ zethetnek eredményre, ellenben ha elkapnak egy olyan pillanatot, amikor eluralko­ dott önökön egy negatív érzelem, amit aztán megállítanak - az fegyelem lesz. Ha részt akarunk venni ebben a munkában, akkor meg kell vizsgálnunk a szisz­ téma szempontjából az összes gondolatunkat, szavunkat és cselekedetünket. Ha te­ hát dolgozni akarnak, többé már nem szabadok - el kell veszíteniük a szabadság illúzióját. Kérdés, hogy most szabadok-e? Vajon van veszíteni valójuk? Ezért van szükség az önemlékezésre. Az önemlékezés nemcsak öntudatossá­ got jelent, hanem azt is, hogy az ember képes egy bizonyos módon cselekedni, megtenni, amit akar. Látják, logikus gondolkodásunk, logikus tudásunk különvá­ lasztja a tudatosságot az akarattól. A tudatosság akaratot jeleni. Az orosz nyelv pél­ dául ugyanazzal a szóval fejezi ki a tudatosságot és a szabadságot. A tudatosság akaratot jelent, az akarat pedig szabadságot. K: A figyelem az akarat szinonimája? V: Nem, mert akkor nem lenne szükség két szóra. De a figyelem irányításával kezdődik az akarat kifejlesztése. K: Arról beszélt, hogy az irányításunk alá kell vonnunk a dolgokat. Mi irányít bennünk? V: Attól függ, mit szeretnének. Minden cselekedet esetében a cél az irányító tényező. Ha dolgoznak önmagukon, vagy tanulnak, akkor egy meghatározott cél lebeg a szemük előtt. Ez a cél fogja irányítani a cselekedeteiket. De ön nem erre gondolt: azt kérdezte, mi az bennünk, ami képes irányítani. En­ nek megválaszolásához vissza kell térnem az „én"-ek csoportjainak kérdéséhez, je­ len esetben a mágneses központhoz. Jelenleg, a személyes munkánk tekintetében, az a célunk, hogy a mágneses központ irányítson minket, ne pedig a véletlenszerű „érí'-ek, amelyek közül az egyiket az egyik dolog, a másikat pedig a másik érdek­ li. Ha mind az irányításra törekszik, akkor a végén egyik sem fog, ha azonban a mágneses központ felügyelete alatt állunk, akkor az már egy bizonyos mértékű irányítást jelent. A cél meghatározása és megfogalmazása nagyon jelentős pillanat a mun­ kában. Rendszerint az történik, hogy az ember egy igen jól meghatározott és jó irányba mutató célt tűz maga elé, csak éppen túlságosan távolit. Majd, e célt szem

256

előtt tartva, hozzáfog a tanuláshoz, és anyagot kezd felhalmozni. Amikor ismét meg akarja határozni a célját, már egy kissé eltérően fogalmazza meg, olyan célt választ, ami egy kicsivel közelebb áll hozzá, a következő alkalommal egy még kö­ zelebbit jelöl ki, és ez így folytatódik addig, amíg rátalál egy nagyon közeli célra - olyanra, ami a holnapra vagy a holnaputánra vonatkozik. Valójában ez a helyes módszer a célokat illetően, ha nem akarunk nagyobb részletességgel beszélni ró­ luk. Sok olyan célt találhatunk, amelyekről már biztosan hallottak. „Eggyé válni". Nagyon helyes, nagyon jó cél. „Szabaddá válni". Hogyan? Csak akkor lehetséges, ha az ember megszerzi az irányítást a gépezete felett. Lehet, hogy az egyik ember azt mondja: „Tudatossá akarok válni", a másik pedig: „Fel akarok ébredni", vagy „Rendelkezni akarok akarattal". Ezek a célok mind ugyanazon a vonalon vannak, csak más-más távolságra. K: Arra a következtetésre jutottam, hogy a legtöbb célom túlságosan távoli, én azonban többet szeretnék dolgozni a gyakorlati oldalon. V: Jól gondolja, mert mielőtt elérhetné a távoli célokat, sok mindent megtehet itt és most, és ez az a pont, amelyben ez a szisztéma szinte az összes többitől eltér. Majd­ nem az összes szisztéma olyan célokkal kezd, amelyek legalább tízezer mérföldnyi­ re vannak, és nincs semmilyen gyakorlati jelentésük, ellenben ez a szisztéma ebben a szobában kezd. Ez adja a különbséget, és ezt kell mindenekelőtt megérteniük. Újra és újra vissza kell térnünk ahhoz a kérdéshez, hogy mit szeretnénk a mun­ kától. Ne a szisztéma kifejezéseit használják, hanem próbáljanak rájönni, hogy önök mit akarnak. Az nagyon jó, ha azt mondják, hogy tudatossá szeretnének vál­ ni, de vajon miért? Mit szeretnének kapni a tudatosságtól? Ne gondolják, hogy azonnal meg tudják válaszolni ezt a kérdést, mert egyáltalán nem könnyű. Ennek ellenére újra és újra vissza kell ide térniük. Továbbá, meg kell érteniük, hogy már azelőtt tudniuk kell, mit akarnak, mielőtt elérkezik az a pillanat, amikor megsze­ rezhetik. Ez elengedhetetlen feltétel. Addig semmit sem kaphatnak, amíg nem tud­ ják azt mondani: „Ezt akarom". Majd lehet, hogy megkapják, vagy lehet, hogy nem, de ha nem tudják, mit akarnak, akkor sohasem fogják megkapni. Ezt min­ denki megfogalmazhatja egyénileg, és mindegyikőjüknek őszintének kell lennie önmagához. Ha ez megtörtént, akkor feltehetik a kérdést: „Segíthet ez a szisztéma abban, hogy megszerezzem, amit akarok?" Ha emlékszünk a célunkra, ha gondol­ kodunk róla, és minél több okot találunk a munkára, akkor az akaratunk egyetlen irányba mozdul, és az akarat megerősödik. Ha megfeledkezünk a célunkról, akkor elveszítjük az erőnket. Azért beszéltem a cél kérdéséről, mert javaslom, hogy gondolkodjanak el róla, próbálják felidézni, hogy eddig miként vélekedtek felőle, és most, ezeknek az ide­ áknak a tanulmányozása után, hogyan határoznák meg. Úgy vélem, hogy az, amit az ember elérhet, amire ígéretet kaphat, feltéve, ha dolgozik, hogy némi idő elteltével látni fogja önmagát. Más dolgok, mint a tudatos­ ság, az egység, kapcsolat a magasabb központokkal, megszerzésére csak ezután nyílhat lehetősége - és a sorrendet nem tudjuk. Egy dolgot azonban észben kell tartaniuk: amíg nem kapjuk meg ezt - amíg nem látjuk önmagunkat -, semmi mást sem kaphatunk. Addig, amíg nem kezdünk el e célt szem előtt tartva dolgozni, nem mondhatjuk, hogy nekifogtunk a munkához. Tehát, némi idő elteltével, azt

257

kell megfogalmaznunk elsődleges célként, hogy látni akarjuk önmagunkat. Önma­ gunk megismeréséről még szó sincs (ez egy későbbi cél), csak arról, hogy lássuk ön­ magunkat. Az ember fél szembenézni önmagával. De elhatározhatja, hogy veszi a bátorságot, és olyannak látja magát, amilyen valójában. K: Az akarat a létezés része? V: Igen, ugyanaz, mint a tudatosság és a megértés. Ha azonban túl sokat dol­ goznak a megértésen és a tudáson úgy, hogy közben az akaratot figyelmen kívül hagyják, akkor ahelyett, hogy az akaratuk megerősödne, egyre gyengülni fog, vagy olyan marad, amilyen volt. Ha az akarat fejletlen marad, akkor nem sokat se­ gíthet a megértés növelése. Sok mindent meg fognak érteni, de képtelenek lesznek bármit is kezdeni vele. Tehát már a legelejétől fogva komoly erőfeszítéseket kell tenniük az akarat fejlesztésére. Mint mondtam, akaratunkkal - az l-es, 2-es és 3-as számú ember akaratával - csak egyetlen központot irányíthatunk, és ehhez a tő­ lünk telhető legnagyobb összpontosítás szükséges. Azonban a központok függősé­ gi viszonyban állnak egymással. Csak akkor irányíthatnak egynél több központot, ha alávetik magukat valamilyen más akaratnak, mert a sajátjuk nem elegendő. És emiatt elengedhetetlenek az iskolai gyakorlatok és az iskolai fegyelem. Nincs valódi akaratunk, csak az önfejűséget és az akaratosságot tudhatjuk magunkénak. Ha valaki ezt megérti, akkor össze kell szednie a bátorságát, hogy feladhassa az akaratát. Iskolákban különleges lehetőségeket teremtenek az akarat feladására, ha tehát az ember lemond az akaratáról, akkor talán később szert tehet saját akaratra. De még ezek nélkül a speciális lehetőségek nélkül is, ha az emberek figyelik önmagukat és óvatosak, elkaphatnak olyan pillanatokat, amikor fellép egy erős vágy, és, ekkor, ezekben a pillanatokban, megkérdezhetik maguktól, hogy vajon mit kellene most tenniük a szisztéma szempontjából. Mindenkinek fel kell ismernie a saját helyzetét. K: Mi az önfejűség? És mi a különbség az önfejűség és az akaratosság között? V: Nincs közöttük különösebb eltérés. Mindkettő ugyannak a dolognak a megnyil­ vánulása - általában az ellenállás megnyilvánulásai. Akarat, amit az ellenkezés vált ki és irányít. Ilyen akaratunk van, de ez nem tőlünk származik, hanem az akadálytól. Az az önfejűség például, amikor észrevesszük, hogy valaki nem tudja, hogyan csináljon valamit, erre mi felajánljuk a segítségünket, de az illető elutasítja mondván: „Nem, majd megcsinálom magam", „Majd én eldöntöm", „Senkire sem akarok hallgatni" és így tovább. Az akaratosság majdnem ugyanez, csak általánosabb - lehet egyfajta szokás. Gépies akarat, ami többnyire az ember önmagáról vagy a tapasztalatairól al­ kotott téves feltételezésein alapul. Az önfejűség a saját elképzeléseink érvényesítése. Ha összehasonlítják egy normális cselekedettel, azt látják, hogy mindig tartalmaz egy­ fajta ellenállást - meg akarnak tenni valamit, amit nem kellene. A munkában nagyon jellemző az önfejűség. Az ideák tanulmányozása során ráébrednek, hogy bizonyos dolgokat el kell kerülniük, de pont azokat akarják. Ha ebből kiindulva próbálnak gondolkodni az önfejűségről, akkor találni fognak saját példákat. K: Hogyan dolgozhatunk az önfejűség ellen? És jelen állapotunkban felismer­ hetjük azokat a pillanatokat, amikor rendelkezünk valódi akarattal? V: Nincs valódi akaratunk, attól még nagyon messze állunk. Mint mondtam, vagy csak önfejűek vagy akaratosak vagyunk, vagy állandóan változó apró akara-

258

taink vannak. Ami pedig az önfejűség elleni munkát illeti: tanulmányozhatják a szisztémát. A szisztémának vannak bizonyos követelményei, dolgok, amelyeket nem szabad megtenniük, vagy éppenséggel meg kell tenniük. Mi állítható szembe az önfejűséggel? Csak két dolog áll szemben egymással: a munka és az önfejűség. Például az önfejűség beszélni akar, de bizonyos dolgokról nem szabad beszélniük, mert ha megteszik, akkor csak hazudozni fognak, létezik ugyanis egy szabály, ami kimondja, hogy amíg az ember nem ismeri és érti a szisztéma ideáit, addig nem beszélhet róluk olyanoknak, akik nem vesznek részt a munkában. Ekkor megindul egy harc, aminek attól függ a kimenetele, hogy melyik győzedelmeskedik a kettő közül. Ily módon, már a kezdetek kezdetén, találkoznak olyan munkaideákkal, amelyek szemben állnak az önfejűséggel. Ha megfeledkeznek a munkáról, akkor nem harcolnak az önfejűség ellen. Csak úgy harcolhatnak ellene, ha emlékeznek a munkára. Lehet, hogy az egyik pillanatban egyáltalán nem emlékeznek a munká­ ra, de egy másikban igen, és akkor, abban a pillanatban, megérthetik, mit jelent az önfejűség feladása. Tegyék fel maguknak a kérdést: „Helyes ez a munka szempont­ jából, vagy sem?" Ezt jelenti az önfejűség elleni küzdelem. A hétköznapi ember akarata vagy egy cikk-cakkban halad, vagy körbe-körbe jár. Emiatt kell legyűrnie. Ez az alárendeltség megneveli az akaratát, így az később képes lesz egy adott vonalat követni. Amikor már eléggé megerősödött, többé nem kell korlátoznia. Tehát nem szabad hagyni, hogy az akarat olyan maradjon, ami­ lyen most, mert jelenleg mindenfelé szétágazik. Meg kell neveim, és ahhoz, hogy az ember megnevelhesse, sok kellemetlen dolgot kell megtennie. K: Az akarat megnevelésére mindig adódik alkalom, csak meg kell találnunk? V: Igen, mint mondtam, lehetőség ott van rá, ahol súrlódás lép fel. De ez attól függ, mit akarnak - vajon akarnak-e súrlódást -, illetve a saját döntéseiktől, állapo­ tuktól és helyzetüktől. A munkában az embernek minden egyes pillanatban le kell gyűrnie a lustaságot, a tétlenséget, azon vágyát, hogy feladja a munkát. Ha nem dolgozik, nincs mit legyőznie, ha viszont valamin is dolgozik, akkor mindig felül kell kerekednie azon vágyán, hogy abbahagyja a munkát. K: Az súrlódást vált ki, ha rákényszerítem magam valamire, amit nem akarok megtenni? V: Bármi, ha csinálják, súrlódást okoz. De nem elég pusztán gondolkodni róla. Csak súrlódással hozhatnak létre energiát, és fejleszthetik az akaratot. K: Szükségszerű, hogy mindig hatalmas mennyiségű belső súrlódás és kényel­ metlenség előzze meg a fejlődést? V: Embere válogatja. Néhány ember esetében talán többre, mások esetében ke­ vesebbre van szükség. Ez ismételten attól függ, mit akarnak. Ha csak tanulni, akkor elég, ha látják a dolgokat, de ha meg is szeretnének változtatni valamit, akkor több kell. Azzal semmit sem változtatnak meg, ha megvizsgálják. A munka súrlódást je­ lent, konfliktust az „igen" és a „nem" között, a rész között, amelyik dolgozni szeret­ ne, és aközött, amelyik nem. Sok olyan részünk van, amelyik nem óhajt dolgozni, tehát abban a pillanatban, amikor nekikezdenek a munkának, súrlódás lép fel. Ha eldöntöm, hogy megteszek valamit, és az egyik részem nem ért ezzel egyet, akkor, amennyire csak tudok, ki kell tartanom a döntésem megvalósítása mellett. De amint a munka leáll, a súrlódás is megszűnik.

259

K: Hogyan hozhatunk létre olyan súrlódást, amelyik hasznunkra válhat? V: Valamilyen konkrét elképzeléssel kell kezdeniük. Ha nem hoznak létre ellen­ állást, akkor minden csak történik. Ha viszont elszánták magukat bizonyos dolgok­ ra, akkor már ellenállhatnak az azonosulásnak, és harcolni tudnak a képzelődéssel, a negatív érzelmekkel és ezekhez hasonló dolgokkal. Próbálják megtalálni, hogy mi az, ami igazából megakadályozza, hogy aktívan dolgozzanak. Aktívan kell végezni­ ük a munkát, ha az ember passzív, semmit sem kap. Megfeledkezünk a kezdetekről, hogy hol és miért fogtunk a munkához, és az idő legnagyobb részében sohasem gondolkodunk a célon, csak a kis részleteken. Cél nélkül nincs haszna a részletek­ nek. Hiábavaló az önemlékezés, ha nem emlékeznek a munka céljaira és az eredeti céljukra. Ha nem emlékszünk ezekre a célokra érzelmileg, akkor évek is eltelhetnek anélkül, hogy valamit is változnánk. Nem elég csak az elmét nevelni, az akaratot is meg kell nevelnünk. Sohasem vagyunk ugyanolyanok két egymást követő napon. Bizonyos napo­ kon eredményesebbek vagyunk, másokon kevésbé. Mindössze annyit tehetünk, hogy irányítjuk azt, amit tudunk. Ha nem irányítjuk a könnyű dolgokat, akkor a nehezebbeket sem leszünk képesek soha. Minden nap és minden órában vannak olyan dolgok, amelyeket irányíthatnánk, de nem tesszük, így nem szerezhetjük meg az irányítást az új dolgok felett. Olyan dolgok vesznek körül minket, amiket mellőzünk. Legfőképp a gondolkodásunkat nem irányítjuk. Homályos elképzelé­ seink vannak arról, mit akarunk, ha viszont ezt nem fogalmazzuk meg, akkor sem­ mi sem fog történni. Ez az első feltétel, azonban sok akadály áll az utunkban. Az erőfeszítés a pénzünk. Ha akarunk valamit, akkor erőfeszítéssel kell fizet­ nünk érte. Az erőfeszítés mértékétől és időpontjától - abban az értelemben, hogy megfelelő-e az alkalom az erőfeszítésre, vagy sem - függ, hogy érünk-e el eredmé­ nyeket. Az erőfeszítés tudást igényel, tudnunk kell, mely pillanatokban hasznos. Hosszadalmas gyakorlással kell megtanulnunk, hogyan tegyük meg és alkalmaz­ zuk az erőfeszítést. Csak az önmegfigyelésre és az önemlékezésre tehetünk erőfe­ szítéseket. Amikor az emberek az erőfeszítésről kérdeznek, valaminek a „megté­ telére" gondolnak. Az ilyen erőfeszítések vagy kárba vesznek, vagy helytelenek, azok azonban, amelyek az önmegfigyelésre és az önemlékezésre irányulnak, helyénvalóak, mert a megfelelő eredményekre vezetnek. Az önemlékezésnek van egy akarati tényezője. Ha pusztán álmodozásból állna - „Én vagyok. Én vagyok. Én vagyok" -, akkor semmi sem lenne. Számtalan eltérő módszert találhatnak ki az önemlékezésre, mert az önemlékezés nem valamilyen intellektuális vagy elvont dolog, hanem az akarat pillanataiból áll. Nem gondolat, hanem cselekedet. Azt jelenti, hogy megnőtt az irányításunk. Máskülönben mi hasznunk származna be­ lőle? Csak az önemlékezés pillanataiban tudják irányítani önmagukat. A gépies irányítás, amire az ember a nevelésnek és a tanulásnak köszönhetően tesz szert - amikor megtanítják neki, hogyan viselkedjen adott körülmények között -, nem valódi irányítás. K: Az önfejűség feladása magába foglalja a saját véleményünk feladását? V: Attól függ, minek a kapcsán. Többnyire a gyerekesség, az eredménytelen­ ség és a hazudozás feladását jelenti. Téves elképzeléseik vannak arról, hogy mit jelent az akarat feladása. Először is azt gondolják, hogy egy végleges cselekedet: fel-

260

adják az akaratot, így többé már nem lesz akaratuk. Ez pusztán illúzió, mert nincs olyan akaratunk, amit feladhatnánk. Az akaratunk körülbelül három percig tart. Az akarat időben mérhető. Ha egyszer feladnak hárompercnyit, akkor holnap egy újabb hárompercnyi fog megjelenni. Az akarat feladása nem egyetlen cselekedet, hanem egy folyamat. Egyetlen cselekedet semmit sem jelent. A második hiba, amit el szoktak követni, hogy nem emlékeznek azokra az elvekre, amelyek miatt fel kell adniuk az akaratukat. Sok olyan elv van, amelyet az akaratuk feladása nélkül nem követhetnek. Harmadszor, pedig nem szabad szélsőségekben gondolkodniuk, a legnehezebb eseteket elképzelniük. Kezdjenek az egyszerű, hétköznapi esetekkel. Az akarat feladása egyszerűen azt jelenti, hogy emlékeznek a munkára. Ily módon megtanulják, hogyan fejleszthetik ki az akaratot, ez az akarat megteremtésének módszere. K: Az akarat feladása azt jelenti, hogy az ember nem cselekszik megértés nélkül? V: Látják, ez is egy újabb tévedés. Azt hiszik, hogy az akarat feladása azt je­ lenti, hogy tesznek valamit. Ez nagyon ritkán fordul elő. Legtöbbször arra kérik önöket, hogy ne tegyenek meg valamit. A kettő között hatalmas különbség van. Például meg akarják mondani valakinek, hogy mit gondolnak róla, de nem szabad megtenniük. Ez gyakorlás kérdése. Az akarat akkor fejlődhet, ha az ember dolgo­ zik önmagán, és a munka elveinek követésére kényszeríti az akaratát. Ez csak a munkával kapcsolatos dolgokra érvényes, de minél több dolgot vonnak be a mun­ kába, annál több mindenre fog vonatkozni. Jóllehet, ehhez időre van szükség. Amikor eljön a lehetőség, és az embereket arra kérik, hogy tegyenek meg, vagy kerüljenek el valamit, gyakran ellenszegülnek látszólag nagyon jó indokkal, így nem használják ki az alkalmat. Az idő telik, és később talán felismerik, hogy elmulasztották a lehetőséget, de ezt többé már semmivel sem pótolhatják. Ez a büntetés az önfejűségért. K: Nekem úgy tűnik, hogy az önfejűsége feladásával az ember valójában meg­ kapja, amire vágyik, mert ha lemond a vágyáról, akkor a kívánt eredményre jut. V: Nem minden, amit akarnak, tekinthető önfejűségnek. Az nem önfejűség, ha éhesek és enni szeretnének. Az önfejűség azt jelenti, hogy az ember szíveseb­ ben dönti el maga, mit cselekedjen, a mi esetünkben pedig azt, hogy nem vesszük figyelembe a munkát és a munka elveit. Ha például az önfejűségem azt diktálná, hogy káromkodjak, de én nem káromkodom, mert ez ellenkezik a munka elveivel, akkor hol van az ön által említett eredmény? Néhány vágyunk lehet, hogy jól álcázza magát. Például valaki bírálni szeretne egy másik embert, és ezt őszinteségnek nevezi. De lehet, hogy a vágy olyan erős, hogy csak egy hatalmas erőfeszítéssel fékezhetné meg, de magától képtelen egy igazán nagy erőfeszítést megtenni. El kell ismételnem - ahhoz, hogy az ember kifejleszthesse az akaratot, az összes cselekedetét össze kell hangolnia a munka ideáival, mindegyik cselekedete előtt fel kell tennie a kérdést: milyennek fog tűnni ez a cselekedet a szisztéma néző­ pontjából? Hasznos vagy káros magamra vagy a munkára nézve? Ha nem tudja, akkor megkérdezhet valaki mást. Ha valaki már régóta dolgozik, akkor gyakorlati­ lag mindegyik cselekedete kapcsolatban áll a munkával, többé már egyetlen csele­ kedete sem független tőle abban az értelemben, hogy többé már nem cselekedhet

261

ostobán vagy megkülönböztetés nélkül. Gondolkodnia kell, mielőtt cselekedne. Ez az egyetlen módszer, amellyel kifejleszthető az akarat, és ez a módszer iskolai szervezetet igényel. Mint korábban mondtam, az önfejűség mindig azzal kapcsolatos, hogy az em­ ber nem enged a saját véleményéből, mindig azt gondolja, hogy ő tudja. Majd csat­ lakozik egy iskolához, és rádöbben, hogy semmit sem tud. Ezért igényel az iskola felkészülést. Az ember rendszerint tele van saját véleményekkel és önfejűséggel. Annak, aki csatlakozik egy iskolához, készen kell állnia az iskola tanításának és az iskola által megkövetelt fegyelemnek az elfogadására, egyébként semmit sem fog kapni. Ha nem adja fel az önfejűségét, nem tehet szert akaratra éppen úgy, ahogy a tudását sem gyarapíthatja, ha nem mond le a saját véleményeiről. K: Az embernek magának kell letörnie az önfejűségét, vagy valaki másnak kell megtennie helyette? V: Magának kell, és addig nem vehet részt iskolai munkában, amíg eléggé le nem törte. Ahhoz, hogy harc nélkül fogadja el a dolgokat, megfelelő mértékben függetlenítenie kell magát az önfejűségétől. Úgy nem tehet szert új nézetekre és véleményekre, hogy közben az összes régit megtartja. Olyan mértékben szabad­ nak kell lennie, hogy fel tudja adni a régit, legalább egy időre. Meg kell értenie a fegyelem szükségességét, mert amíg el nem fogad egy bizonyos fegyelmet, addig nem fejleszthet ki akaratot. Iskola nélkül az ember semmit sem tehet. Próbálkozhat újra és újra, de sem­ mire sem fog jutni. Amikor már kapcsolatba került valamilyen iskolával, először főként az önfejűsége feladásáért kell dolgoznia. Ha már az önfejűség megfelelő mértékben behódolt, beszélhetünk a munka különböző módszereiről. K: Hogyan tanulhatok meg másképp cselekedni az életben azért, hogy megsza­ badulhassak a jelenlegi korlátozott és állandóan visszatérő érzelmeimtől? V: Az a célunk, hogy másképp cselekedjünk az életben. Ezért szerveződött a munka, ezért kell megtanulnunk különböző elméleteket, emlékeznünk különböző szabályokra és így tovább. Ön a távoli célról beszél. Először a szisztémát illetően kell dolgoznunk. Azzal, hogy megtanuljuk, hogyan cselekedjünk a szisztémának és a szervezetnek megfelelően, megtanuljuk, hogyan cselekedjünk a hétköznapi életben, de ez utóbbit csak akkor tanulhatjuk meg, ha először végigtanulmányoz­ zuk a szisztémát. K: Visszavonhatatlanul el szeretném dönteni, hogy dolgozni fogok. V: Az egyik legnagyobb illúziónk, hogy hozhatunk döntéseket. Ahhoz, hogy döntéseket hozhassunk, léteznünk kell, mert jelen állapotunkban az egyik kis „én" meghozza a döntéseket, amiket egy másik „én"-nek kellene végrehajtania úgy, hogy közben nem is tud róluk. Tehát az egyik első pont, amit meg kell értenünk az, hogy jelen állapotunkban még kis dolgok tekintetében sem tudunk döntéseket hozni - a dolgok pusztán történnek. Amikor azonban ezt tökéletesen megértik, amikor elkezdik keresni az okokat, és megtalálják őket, akkor képesek lesznek dol­ gozni, és talán még döntéseket is hozni, bár hosszú ideig egyes egyedül a munka vonatkozásában. Elsőként azt kell eldönteniük, hogy végezni fogják a saját munkájukat, és rend­ szeressé teszik, emlékeztetni fogják magukat rá, nem engedik kisiklani a kezük kö-

262

zül. Túl könnyen megfeledkezünk a dolgokról. Elhatározzuk, hogy erőfeszítéseket teszünk - bizonyos erőfeszítéseket és bizonyos megfigyeléseket -, majd teljesen egyszerű dolgok, hétköznapi oktávok megállítják az egészet, mi pedig megfeled­ kezünk róla. Majd ismét eszünkbe jut, és újra elfelejtjük, és ez így folytatódik. Keve­ sebbet kell felejteniük, és többre kell emlékezniük, észben kell tartaniuk bizonyos felismeréseket, bizonyos dolgokat, amiket már megláttak és megértettek. Meg kell próbálniuk nem megfeledkezni róluk. A legfőbb nehézséget az okozza, hogy mit tegyünk, és hogyan vegyük rá ma­ gunkat. El kell érniük, hogy rendszeresen gondolkodjanak, rendszeresen dolgoz­ zanak - ez a lényeg. Csak ezután kezdik meglátni önmagukat, vagyis, észrevenni, hogy mi fontosabb és mi kevésbé az, mire fordítsák figyelmüket és így tovább. Máskülönben mi fog történni? Eldöntik, hogy dolgozni fognak, megtesznek va­ lamit, megváltoztatják a dolgokat - majd ott maradnak, ahol voltak. Próbáljanak elgondolkodni a saját munkájukról, mit próbálnak csinálni és miért, mi segíti és gátolja önöket, mind kívülről, mind belülről, abban, hogy megtegyék. Ugyancsak hasznukra válhat, ha elgondolkodnak a külső eseményeken, mert ezek megmutat­ ják, milyen sok függ attól a ténytől, hogy az emberek alszanak, hogy képtelenek helyesen gondolkodni, képtelenek a megértésre. Ha ezt már önmagukon kívül megfigyelték, akkor saját magukra is alkalmazni tudják. Mindenféle más dolog kapcsán ugyanazt a zűrzavart fogják találni önmagukban. Nem könnyű gondol­ kodni, megtalálni a kiindulási pontot: amint ezt felismerik, megfelelő módon kez­ denek gondolkodni. Ha megtalálják a módját, hogyan gondolkodhatnak helyesen egy dolog vonatkozásában, akkor ez azonnal segíteni fog abban, hogy más dolgok­ ról is helyesen gondolkodjanak. A baj az, hogy az emberek semmiről sem gondol­ kodnak helyesen. K: Számomra az a legriasztóbb, hogy milyen könnyen belekerülhetek egy olyan állapotba, amelyben képtelenség erőfeszítéseket tenni. V: Ez igaz, de ha eldöntik, hogy rendszeresen erőfeszítéseket fognak tenni, akkor ez segíteni fog abban, hogy kitartsanak. Ez az egyik olyan megvalósítható döntés, amit meg tudnak hozni. A munkában csak reális döntéseket szabad hozni­ uk, és ezekre emlékezniük kell. K: Évente néhányszor a cselekedet egy iránya különösen világossá válik szá­ momra. Egész életemben voltak ilyen pillanataim, és arra az elgondolásra jutot­ tam, hogy bármilyen komoly cselekedet hasztalan, ha nem áll mögötte, hétközna­ pi kifejezéssel élve, inspiráció. V: Hétköznapi feltételek mellett vannak olyan időszakok, amikor semmi sem történik, és olyanok, amikor az ember válaszút elé kerül. Az egész élet utcákból és válaszutakból áll. Ha az ember rendelkezik mágneses központtal, akkor a válasz­ uraknál történő irányváltoztatás még talán módszeresebbé is válik. Ekkor egyvala­ mi állandóan fontosabb lesz, így az ember mindig ugyanabba az irányba fordul. De az inspirációnak ehhez semmi köze. Pusztán arról van szó, hogy felismernek egy olyan pillanatot, amikor tehetnek valamit. K: Néha, amikor azon tanakodom, hogy megtegyek-e valamit, vagy sem, úgy érzem, hogy a szisztéma szempontjából nézve mindkettő mellett jó indokok szólnak.

263

V: Általánosságban lehetetlen erről bármit is mondani. A körülményektől függ. Néha meg tudják hozni a döntést a szisztéma figyelembevételével, néha pe­ dig olyan dolgokkal találkoznak az életben, amelyek esetében a szisztémától füg­ getlenül is eldönthetik, mert amíg nem ismerik az összes ideát, nem mindig tudják őket alkalmazni a gyakorlatban. Van egy kifejezés a szisztémában: „holdat létrehozni önmagunkban". Beszél­ jünk arról, hogy vajon ez mit jelenthet. Ez szimbolikus kifejezés. Az ábrák formá­ jában megjelenő szimbólumokat, vagy a szimbolikus kifejezéseket nagyon határo­ zott célok érdekében alkalmazzák. Egy szimbólum nagyon sok elképzelést fejez ki egyszerre. Ha csak egyet tartalmazna, akkor a válasz könnyű lenne, a szimbólumo­ kat azonban azért alkalmazzák, hogy elkerüljék a hosszú leírásokat, és sok ideát sűrítsenek egyetlen mondatba. Hogyan lehet értelmezni egy ábrát vagy egy szimbolikus kifejezést? Először is ismerni kell a benne található ideák sorrendjét. Most pedig, ha azt szeretnénk megtudni, hogy vajon mit jelenthet holdat létre­ hozni önmagunkban, először fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon a szerves élet vonatkozásában milyen funkciót tölt be a Hold. A Hold egyensúlyozza ki a szerves életet - az összes külső mozdulatot. Mi történik, ha a Hold többé már nem tölti be ezt a funkcióját? Előnyös lesz az egyes emberek számára, vagy éppen fordítva? Meg kell értenünk, hogy mindez a létezésre vonatkozik. Mi jellemzi létezésün­ ket? Létezésünk legfőbb jellemvonása, hogy sokak vagyunk. Ha dolgozni szeret­ nénk a létezésünkön, ha el akarjuk érni, hogy nagyobb összhangban legyen a cé­ lunkkal, akkor meg kell próbálnunk eggyé válni. Ez a cél azonban nagyon távoli. Mit jelent eggyé válni? Első lépésben, ami még nagyon messze van, létre kell hoz­ nunk egy állandó súlypontot. Ezt jelenti a hold létrehozása önmagunkban. A Hold egy állandó súlypont, ami kiegyensúlyozza a fizikai életünket, de bennünk nem áll fenn ilyen egyensúly, tehát, amikor létrehozzuk magunkban ezt az egyensúlyt vagy súlypontot, többé már nem lesz szükségünk a Holdra. Először azonban meg kell határoznunk, mit jelent az állandó „én" hiánya. Már sok vonásáról hallottunk, ezekről azonban önmegfigyéléssel egyértelmű bizonyos­ ságot kell szereznünk. Ahhoz pedig, hogy közelebb juthassunk a „hold létrehozá­ sa önmagunkban" ideához, meg kell tanulnunk elkülöníteni a fontosat a lényeg­ telentől. Ezután fel kell vennünk a harcot azokkal a jellemvonásokkal, amelyek megakadályozzák, hogy eggyé váljunk. Küzdenünk kell a képzelődés, a negatív ér­ zelmek és az önfejűség ellen. De ahhoz, hogy ez a küzdelem sikerrel járjon, először fel kell ismernünk, hogy a súlypont kialakításának szempontjából a képzelődés lehető legrosszabb formáját azon meggyőződésünk adja, hogy magunktól bármit is tehetünk. Miután ezt beláttuk, meg kell találnunk azokat a negatív érzelmeket, amelyek miatt nem tesszük meg azt, amit a szisztémával kapcsolatban javasoltak. Mert fel kell ismernünk, hogy csak úgy törhetjük le az önfejűséget, ha azt tesszük, amit mondanak. Ha az ember azt teszi, amit maga döntött el, akkor az ugyanúgy önfejűség marad. Hadd ismételjem el még egyszer: a létezésen való munka mindig harcot jelent - az ellen, amit szeretnek csinálni, vagy amit nem szeretnek. Tegyük fel, hogy sze­ retnek görkorcsolyázni, és arra kérik önöket, hogy emlékezzenek önmagukra. Ek-

264

kor fel kell venniük a harcot a vággyal, ami görkorcsolyázásra ösztönzi önöket. Mi lehetne ártatlanabb a görkorcsolyázásnál? Ennek ellenére küzdeniük kell ellene. Minden nap és minden órában vannak olyan dolgok, amiket nem tudunk megten­ ni, azonban ezek mellett olyanok is vannak, amiket meg tudunk. Tehát végig kell gondolnunk egy napunkat, és meg kell néznünk, hogy mi az, amit megtehetnénk, de nem teszünk meg. Nem lehetnek szabályok. „Emlékezniük kell önmagukra". Ha azt mondják, hogy tegyenek meg, vagy ne tegyenek meg valamit, ám önök ezt nem kísérlik meg, akkor ez azt jelenti, hogy semmit sem akarnak, nem akarnak dolgozni. Eleget tudnak. Most a létezésen való munkát kell szorgalmazniuk. Mindig megpróbáljuk megúszni, hogy azt tegyük, amit javasolnak. K: Mi a célja az önfejűség elleni küzdelemnek? V: Emlékeznek arra, mivel kezdtünk? Az volt a célunk, hogy létrehozzunk egy súlypontot, egy holdat önmagunkban. Ezt az önfejűségen keresztül nem te­ hetjük meg. A hold létrehozása azzal az elképzeléssel kapcsolatos, hogy fel kell áldoznunk a szenvedést. Amikor elkezdjük feláldozni a szenvedést, holdat kezdünk létrehoz­ ni önmagunkban. Örökké meg akarjuk tartani a szenvedésünket, holdat azonban csak a szenvedéseinkből hozhatunk létre. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy amíg a szenvedés feladása egyetlen cselekedet, a hold létrehozása cselekede­ tek folyamatos sorozatának az eredménye. K: Hogyan lehet megtalálni azokat az „én"-eket, amelyek megakadályozzák, hogy azt tegyük, amit mondanak nekünk? V: Amikor először érzik úgy, hogy nem tették meg azt, amit önöknek tanácsol­ tak, keressék meg ennek az okát. A következő alkalommal keressenek egy másik okot és így tovább. Ezután, mint mondtam, találják meg azokat a negatív érzelme­ ket, amelyek miatt nem hallják meg, és nem követik azt, amit mondtak önöknek. Vagy engem nem szerettek azon a napon, vagy valaki mást, vagy az időjárást, emiatt feljogosítva érzik magukat arra, hogy semmit se tegyenek. K: Azt nevezi küzdelemnek, amikor erőfeszítést teszünk. De azt minek neve­ zi, amikor valaki úgy tesz valamit, hogy közben nincs tudatában ennek a küzde­ lemnek? V: Ez azt jelenti, hogy az, amit tett, csak megtörtént. Négyféleképpen történhet­ nek velünk a dolgok - véletlenül, az ok és okozat, a sors és az akarat következté­ ben. Küzdeni akarattal, szándékosan lehet. És tudatában kell lenniük a szándékos­ ságnak. Úgy nem tehetnek erőfeszítést, hogy közben nincsenek tudatában. Az a lényeg, hogy szándékos legyen a cselekedet. K: Ugye e négy kategória esetében ritkán jelenik meg az akarat? V: Az akaratot érvényesíteni kell. Sohasem állunk készen a munkára, ennek ellenére dolgoznunk kell. Ha készen állunk az egyik feladatra, akkor kapunk egy másikat, amire nem vagyunk felkészülve. A munkában az embernek meg kell pró­ bálnia érvényesíteni az akaratát - már amennyire van neki. Ha valakinek egyhüvelyknyi akarata van, és azt érvényesíti, akkor az akarata erősödni fog, és később kéthüvelyknyi, majd háromhüvelyknyi lesz és így tovább. A munkában meg kell tanulnunk rendkívüli erőfeszítéseket tenni.

265

K: Mit jelent a rendkívüli erőfeszítés? V: Egy rendkívüli erőfeszítésnek sok jellemzője lehet, de általánosságban azt jelenti, hogy az ember nem azt teszi, amit a legjobbnak ítél, hanem azt, amit taná­ csolnak neki. A saját elképzeléseinket követve sok dolgot készek vagyunk megten­ ni, azt azonban, amit mások mondanak, nem vagyunk hajlandók megtenni vagy nem megtenni. K: Miben tér el a rendkívüli erőfeszítés egy közönséges erőfeszítéstől? V: Nagyságban, de nemcsak abban. Rendkívüli erőfeszítést tudatosan teszünk, amennyire képesek vagyunk rá, olyan határozott szándékkal, ami bármilyen kül­ ső körülménytől független. Igazából sohasem teszünk komoly erőfeszítéseket, csak színlelünk, mivel nem tudjuk, mit jelent erőfeszítéseket tenni. Kivételes kö­ rülmények között, amikor rákényszerülünk, teszünk erőfeszítéseket, de ezek nem rendkívüli erőfeszítések. Emellett, azok a közönséges erőfeszítések, amiket az em­ ber az életben tesz, szükségesek, hasznosak. Egy rendkívüli erőfeszítés látszólag feleslegesnek tűnhet a célja szempontjából. K: Úgy érzem, hogy belekerülök egy ördögi körbe. Minél több erőfeszítést te­ szek, annál inkább látom, hogy nem tudok „tenni". V: Akkor tegyen még több erőfeszítést, és folyamatosan ismerje ezt fel, tegye tartósabbá ezt a felismerést. Meg fogja látni, hogy nincs mindig ugyanabban az ál­ lapotban. A hétköznapi életben az emberek nem tudnak „tenni", de az önök eseté­ ben más a helyzet - folytonosan meg kell próbálniuk tenni. Mindig azonosulnak, ezért meg kell próbálniuk nem azonosulni, figyelniük kell arra, mit mondanak, állandóan negatívak, ezért küzdeniük kell a negatív érzelmek ellen, emlékezniük kell önmagukra. Mindezzel tesznek. Meg kell figyelniük ezeket a dolgokat, és meg kell próbálniuk változtatni rajtuk. K: Át lehet irányítani az energiát oda, ahol szükség van rá? Én képtelen va­ gyok rá. V: Ez többnyire az irányítással kapcsolatos. Ha meg akarják szerezni az irányí­ tást, akkor onnan kell kezdeniük, ahonnan lehetséges. Tehát folyamatosan meg kell figyelniük önmagukat, és meg kell találniuk azokat a gyenge pontokat, ahol lehetőségük van az irányításra. Másik nézőpontból nevezhetjük ezeket „erős pon­ toknak", mert a gépiesség szempontjából gyengék. Nem választhatják meg ked­ vük szerint, hogy először mit fognak tenni, az egyik ember így, a másik pedig úgy kezdhet, de mindenkinek tennie kell erőfeszítéseket valamilyen irányba, és meg kell keresnie, mi lehetséges és mi nem. Azonban az egyik ember számára az egyik irányba, a másiknak pedig a másik irányba tett erőfeszítések a hasznosak. K: Mi ösztönzi a munkát? V: Ha az ember felismeri jelen helyzetét. Amikor felismeri, hogy becsapja ön­ magát, hogy alszik és közben ég a háza, mindig, állandóan tűzben áll, és csakis a véletlennek köszönhető, hogy ebben a pillanatban a tűz még nem érte el a szobáját, amikor az ember ezt felismeri, akkor erőfeszítéseket akar majd tenni a felébredésért, és nem számít majd különleges jutalomra. Mivel nem ismerjük fel, hogy a házunk lángokban áll, különleges jutalomra ácsingózunk. Mit tehet az ember, ha alszik? Min­ denféle összevisszaságot álmodhat csupán - rémeseket, kéjeseket, de mindig ugyan­ abban az ágyban. Az álmok különbözhetnek, de az ágy ugyanaz marad...

266

11. FEJEZET

Az iskolai elvek és módszerek tanulmányozásának szükségessége. A munka három vonala. Helyes és helytelen a munka három vonalának vonatkozásában. A megértés szükségessége. Az iskola céljai és szükségletei. Valaki mást állítani a helyünkre. A gyakorlati munkához szervezet szükséges. Mi a „munka"? A munka megbecsülése. Együttműködés másokkal. Az iskoláért végzett munka. Személyes ügynek tekinteni a szervezetet. A megfelelő típusú emberek. Negye­ dik utas iskolák. Megfelelő hozzáállás. Fizetség. Miként fizethetünk? Súlypont. Fegyelem. Szabályok. Nem megtenni azt, ami szükségtelen. A saját elhatározá­ sok feladása. Megfelelni a követelményeknek. Sokkok az iskolai munkában. A választás ideája. Fizikai munka. Iskolai tudás. Magasabb intelligenciájú embe­ rek. Befolyásolhatják az iskolák az életet?

EZEKEN AZ ELŐADÁSOKON AZ EMBERRŐL BESZÉLTÜNK, nem eleget, de annyit igen, ami a gyakorlati céljainkhoz elegendő, beszéltünk egy keveset a vi­ lágegyetemről, azonban azt látom, hogy az iskola és az iskolai munka ideája még mindig nagyon homályos, és néha olyan formatórikus elgondolásokkal keveredik össze, amelyek sehová sem vezetnek. Az iskola ideáját egyszerűen kell értelmez­ nünk, vagyis az iskola olyan hely, ahol tanulunk valamit. Azonban a dolgoknak mindig adott sorrendben kell követniük egymást, és a tanulás csak ennek a sor­ rendnek a betartása esetén válik lehetségessé. Iskolákról magasabb szintű iskolák összefüggésében beszélünk (mert e nélkül nincs jelentése az iskolának). Azt mond­ tam, hogy az ilyen jellegű iskolákban az embernek egyidejűleg kell dolgoznia a létezésén és a tudásán, máskülönben az összes megszerzett tudása teljesen feles­ leges lesz, és semmilyen haszna nem származik belőle. Ha az ezoterikus ideákat nem alkalmazzuk a gyakorlatban, akkor megmaradunk a puszta elmélkedés sík­ ján - egyszerű szellemi tornát végzünk, ami sehová sem vezethet. Megkapták az ennek a szisztémának a tanulmányozásához szükséges összes kifejezést, és elmagyaráztam, hogy ez a szisztéma hol helyezkedik el a többihez viszonyítva. Beszéltem a különböző utakról, és abból, amit róluk mondtam, többé-kevésbé az következik, hogy ez az iskola a negyedik úthoz tartozik, vagyis rendelkezik a negyedik úthoz tartozó iskolák minden sajátos­ ságával. Továbbá, azt is említettem, hogy egy iskola a tanulói szintjétől függ, a tanulók szintje pedig a saját létezésük szintjétől. A létezés fejlesztéséhez iskola szükséges - sok ember, akik iskolai elveket kö­ vetnek, és iskolai módszereket alkalmaznak, s egyazon irányba tartanak. Amit az ember egyedül nem tehet meg, azt sokan, akik együttműködnek, megtehetik. Mi-

267

után találkoztam ezzel a szisztémával, nagyon hamar megbizonyosodtam arról, hogy iskolákkal áll kapcsolatban, és ilyen formában létezett az írott és íratlan törté­ nelem során. Keletkezése óta új módszerek születtek és tökéletesedtek. Különböző szintű iskolák léteznek, egyelőre azonban iskolának tekintek min­ den olyan felkészítő jellegű iskolát, amelyik egy meghatározott irányt követ, a szer­ vezet pedig, amelyiket negyedik úthoz tartozó „iskolának" lehet nevezni, olyan szervezet, amely három erőt von be a munkájába. Fontos megérteniük, hogy egyfajta titok övezi az iskolai munkát. Nem abban az értelemben, hogy valamit ténylegesen elrejtenek, hanem, hogy bizonyos dolgok magyarázatra szorulnak. Ez az alapelképzelés. Tekintsük az iskolai munkát egy emelkedő oktávnak. Tudjuk, hogy mindegyik oktávban két intervallum, vagy rés található: a mi és a fá, illetve a ti és a dó között. Ahhoz, hogy a munka jellegének vagy irányának megváltoztatása nélkül áthidalhassuk ezeket a réseket, tudnunk kell, hogyan tölthetjük ki őket. Ha tehát biztosítani akarom, hogy a munka töretlenül haladjon a megkezdett irányba, akkor három vonalon kell egyidejűleg dolgoznom. Ha csak egy vagy két vonalon folyik a munka, akkor az irány megváltozik. Ha azonban három vonalon vagy oktávban dolgozom, akkor az egyik vonal biztosítani fogja a szükséges sokkot a másiknak, és így átsegíti az intervallumon. Nagyon fontos, hogy ezt megértsék. Az iskolai munka számos kozmikus ideát alkalmaz, a három vonal pedig egy olyan speciális elrendezés, ami biztosítja, hogy a munka a helyes irányba haladjon, és eredménnyel járjon. Az első vonal az önmagunkon végzett munka: tanulmányozzuk önmagun­ kat, a szisztémát, és próbáljuk legalább a leggépiesebb megnyilvánulásokat megváltoztatni. Ez tekinthető a legfontosabbnak. A munka második vonala azt jelenti, hogy együtt dolgozunk másokkal. Az ember nem dolgozhat egyedül, a szükséges sokkokat egy bizonyos súrlódás, kényelmetlenség, a másokkal együtt végzett munkából adódó nehézség hozza létre. A harmadik vonalon az iskoláért, a szervezetért folyik a munka. Ez utóbbi más-más formát vesz fel a különböző emberek esetében. A három vonal a következő elven működik: a három oktávnak egyidejűleg és párhuzamosan kell haladnia, de mivel nem mindegyik kezdődik ugyanabban az időpontban, ezért az intervallumok nem egyidejűleg tűnnek fel bennük, így ha az egyik vonal eljut egy intervallumhoz, akkor egy másik átsegíti rajta. Ha az ember ugyanolyan energikusan dolgozik mindhárom vonalon, akkor ez sok véletlensze­ rű történéstől megmenti. Természetesen az első vonalon kezdjük a munkát. Itt az ember elvesz - tudást, ideákat, segítséget. Ezen a vonalon csak saját magával törő­ dik, ez a munka teljesen egocentrikus. A második vonalon már nemcsak elvennie, hanem adnia is kell - tudást és ideákat oszt meg másokkal, példaként szolgál, és még sok egyéb dolgot tesz. Ez a vonal azokat érinti, akik részt vesznek a munká­ ban, itt tehát az ember félig önmagáért, félig pedig másokért dolgozik. A harmadik vonalon az embernek a munka, az iskola vagy a szervezet egészére kell gondolnia. Figyelembe kell vennie, az iskola szükségleteit, mi hasznos, mi nélkülözhetetlen a számára, tehát a harmadik vonal az iskola és a munka jelenének és jövőjének egészét érinti. Ha az ember ezt figyelmen kívül hagyja, és nem érti meg, akkor az első két vonal nem hozza meg a teljes hatást. így szerveződik az iskolai munka, és

268

emiatt szükséges a három vonal - az ember csak akkor kaphatja meg a hozzáadott sokkokat, és csak akkor származik teljes haszna a munkából, ha mind a három vonalon dolgozik. Ha a helyes és helytelen ideájának szempontjából vizsgáljuk meg a munka három vonalát, azt mondhatjuk, hogy minden, ami segíti az első vonalat, va­ gyis a személyes munkát, helyes. De a második vonalon nem tarthatnak meg mindent maguknak, azokra is gondolniuk kell, akik szintén részt vesznek a munkában, nemcsak azt kell megtanulniuk, hogyan érthetik meg a dolgokat, hanem azt is, hogyan magyarázhatják el másoknak. Át kell adniuk a megér­ tésüket a többi embernek. És nagyon hamar be fogják látni, hogy bizonyos dolgokat csak úgy érthetnek meg, ha elmagyarázzák azokat másoknak. A kör kiszélesedik, a helyes és helytelen kérdése még több dolgot fog érinteni. A har­ madik vonal már kapcsolatban áll a külvilággal, és itt az határozza meg a jót és a rosszat, hogy mi segíti, vagy hátráltatja az iskola egészének fennmaradását és munkáját, tehát a kör még szélesebbre tágul. így keíl gondolkodniuk erről. Külön fel szeretném hívni a figyelmüket a három vonal ideájának tanul­ mányozására és megértésére. Ez az iskolai munka egyik alapelve. Ennek az elvnek az alkalmazásával sok minden elérhetővé válik. Ez a szisztéma tele van ilyen eszközökkel, amiket ha használnak, sok ajtó megnyílik önök előtt. A munka első elve kimondja, hogy az erőfeszítések által elérhető eredmény a megértéssel arányos. Ha hiányzik a megértés, akkor elmaradnak az eredmé­ nyek, ellenkező esetben az elért eredmények a megértés mértékétől függnek. Tehát az első feltétel a megértés, de még ezt megelőzően az embernek tudnia kell, mit értsen meg, és hogyan juthat el a helyes megértésre. Az igazi munka a létezésen való munkát jelenti, de ahhoz, hogy dolgozhassanak a létezésen, meg kell érteniük a munka céljait, feltételeit és módszereit. A munka célja egy iskola létrehozása. Ennek a célnak az eléréséhez be kell tartani az iskolai elveket, és módszereket a munka során, továbbá a munkának három vonalon kell folynia. Egy iskola létrehozása sok mindent jelent. Az ember két feltétel teljesítése mellett láthat munkához: először is semmit sem szabad elhinnie, mindenről meg kell bizonyosodnia. A második feltétel, ami még az elsőnél is fontosabb, arra vonatkozik, hogy mit és hogyan tegyen. Addig semmit sem szabad tennie, amíg nem tudja miért és mi célból teszi. Ezt a két feltételt meg kell érteni, és észben kell tartani. Igaz viszont, hogy az em­ ber felismeri, hogy semmit sem tud, és fogalma sincs arról, mit kellene tennie. Ebben az esetben mindig kérhet tanácsot, ám a kapott tanácsot el kell fogadnia, és követnie kell, amit mondanak neki. Mostanáig az első vonalon dolgoztak. Tanulmányozták a hallottakat, ami­ ket elmagyaráztam önöknek, és próbálták őket megérteni. Most pedig, ha to­ vább szeretnének lépni, meg kell próbálniuk a második, és - ha lehetséges - a harmadik vonalon dolgozni. Végig kell gondolniuk, hogyan dolgozhatnának többet az első vonalon, hogyan válthatnának át a másodikra, és hogyan közelít­ hetnék meg a harmadikat. E nélkül a tanulmányaik nem hoznak eredményt. Most pedig mindaddig kérdezzenek, amíg nincsenek meggyőződve arról, hogy megértették a munka három vonalát - azt, hogy az egyes vonalak mi jelen-

269

tenek, miért nélkülözhetetlenek, milyen szükségleteik vannak és így tovább. Az eredmények mindig a megértésükkel arányosak. Minél tudatosabban dol­ goznak, annál többet kaphatnak. Ezért olyan fontos, hogy minderre magyará­ zatot kapjanak, és hogy mindezt megértsék. K: Miként van szüksége az embernek a munka három vonalára? V: Az elején minden az elmétől függ - képeznünk kell, fel kell ébrednie. Ké­ sőbb pedig majd az érzelem fog szerepet játszani. Ehhez a munkához iskolára van szükség, az embernek találkoznia kell olyanokkal, aki nálánál többet tud­ nak, és meg kell vitatnia velük a tudnivalókat. Természetesen, ha magukra ma­ radnak, akkor biztos, hogy el fogják felejteni azt, amit már egyszer megtanul­ tak, mert olyan sok impulzus ér minket, hogy a tanultak egyszerűen eltűnnek az elménkből. Ezért nem dolgozhat az ember egyedül, és ezért van az, hogy csak sok ember egyesített munkája hozhatja meg a kívánt eredményeket. Sok akadály, sok tényező tart minket alvásban, és teszi lehetetlenné a felébredést. Segítség nélkül egyszerűen semmivé lesznek a dolgok, amiket megtanulunk. És kitől számíthatunk segítségre? Csak a körülöttünk lévő emberektől. Az embernek először azért kell dolgoznia, hogy tudást, ismereteket hal­ mozzon fel, és gyakorlatra tegyen szert. Majd amikor már rendelkezik egy bizonyos tudással és gyakorlattal, elkezd másokkal együtt dolgozni. Ebben a közös munkában ami az egyik ember hasznára válik, segíti a másikat. A máso­ dik vonalon, a speciális szervezeti felépítés következtében, az ember olyan hely­ zetben van, hogy nemcsak önmagáért, hanem másokért is dolgozik. Később pedig talán megérti, milyen módon teheti hasznossá magát az iskola számára. Mindez megértés kérdése. A harmadik vonalon az ember nem önmagáért, ha­ nem csakis egyedül az iskoláért dolgozik. Ha dolgoznak ezen a három vona­ lon, akkor ez a szervezet bizonyos idő elteltével iskolát fog jelenteni az önök számára, azok számára azonban, akik csak egy vonalon dolgoznak, nem lesz is­ kola. Emlékeznek, azt mondtam, hogy az iskola olyan szervezet, ahol a tudás el­ sajátítása mellett a létezésüket is megváltoztatják. Az ilyen jellegű iskolák nem mindig egyformák, mágikus vonásokkal vannak felruházva, és lehet, hogy az egyik fajta iskola az egyik ember számára felel meg, egy másik, teljesen eltérő, pedig egy másik ember számára. Meg kell érteniük, hogy minden, amit kaphat­ nak, az összes idea, az összes megszerezhető tudás, az összes segítség, iskolá­ tól származik. Egy iskola azonban semmire sem nyújt biztosítékot. Vegyünk egy hétköznapi egyetemet, ami csak tudást és útmutatásokat ad. Garantálni tud önöknek bizonyos mennyiségű tudást, de ezt is csak akkor, ha dolgoznak. De a létezés megváltoztatását illetően nincs garancia, tehát előfordulhat, hogy bár az emberek ugyanahhoz az iskolához, ugyanahhoz a szervezethez tartoz­ nak, mégis eltérő szinten vannak. K: Az iskola céljairól és szükségleteiről beszélt. Elmondaná, hogy mik ezek? V: Először fel kell készülnünk ezek megértésére. Hozzájutottunk különböző iskolai ideákhoz, tehát hasznosítanunk kell őket: ez segít az iskolák megértésé­ ben. Ha csak beszélünk róluk, és közben mi magunk semmit sem teszünk, akkor az egész puszta képzelődéshez fog vezetni. Hasznot kell húznunk az ideákból,

270

amiket hallunk: ha semmi hasznunk nem származik belőlük, akkor számunkra az iskolák nem fognak létezni. Mindenkinek ki kell tűznie egy saját célt, aminek összhangban kell állnia az iskola céljával, annak részét kell képeznie. K: Abban rejlik az első és harmadik vonal közötti különbség, hogy egy isko­ lának vannak olyan céljai, mint például a saját tudásának megőrzése, amelyek függetlenek a tanítványok előmenetelétől? V: Nemcsak ez adja a különbséget. Számos más eltérés is lehetséges, mert az iskolákat az idő eltérő vonalán értelmezzük. Önmagunkat illetően csak a je­ lent vehetjük. Az iskolák vonatkozásában azonban egy hosszabb időtartamot. Talán segíthet, ha emlékeztetem önöket arra, hogyan kezdődött ez a munka. Nagyon régen arra a következtetésre jutottam, hogy rengeteg képesség szunnyad az emberben, amit fel lehetne ébresztem, de láttam, hogy ez sehová sem vezet, mert, az irányítás hiányának következtében, az egyik pillanatban felébresztjük eze­ ket a dolgokat, a következő pillanatban pedig elveszítjük őket. Felismertem tehát, hogy iskolára van szükségem, így elkezdtem keresni egyet azoknak a dolgoknak az összefüggésében, amit „természetfelettinek" neveztem. Végül rábukkantam egy iskolára, és sok ideával megismerkedtem. Az ott megismert ideákat tanul­ mányozzuk most. Ez a tanulás egy szervezetet igényel. Először is azért, mert az embereknek meg kell tanulniuk az ideákat, másodszor pedig azért, mert fel kell készülniük a következő szintre. Ez az egyik oka, amiért szükség van szervezetre, amelyben csak olyanok kaphatnak helyet, akik már tettek valamit saját magukért. Amíg a hamis személyiség uralkodik felettük, addig nem válhatnak sem önma­ guk, sem mások hasznára. Tehát mindenkinek, akit érdekel ez a munka, elsőként azt kell célul kitűznie, hogy tanulmányozni fogja önmagát, és megkeresi, hogy miken kell változtatnia. Az ember csak akkor áll készen az aktív munkára, ha már bizonyos dolgok megváltoztak benne. A dolgok összefüggenek egymással. Az em­ bernek meg kell értenie, hogy az egyéni munka kapcsolatban áll a szervezettel és az általános ideák tanulmányozásával. Ezeknek az ideáknak a segítségével sokkal több dologra rábukkanhatnak: minél több forrással rendelkeznek, annál többet ta­ lálhatnak. A munka sohasem fejeződik be - nagyon messze van a vége. És nem lehet elméleti, ezen ideák mindegyikét alkalmazni kell a gyakorlatban. Ez a szisz­ téma olyan dolgokat is tartalmaz, amit egy hétköznapi ember képtelen kitalálni. Valamire magától is rájöhet, valamit csak akkor érthet meg, ha valaki más elmagya­ rázza neki, és vannak olyan dolgok, amiket képtelen felfogni. Meg kell érteniük ezeket a fokozatokat. K: Jól gondolom, hogy mindaz, amit eddig tanultunk, pusztán elmélet volt, és most ezeket a dolgokat egyénileg kell alkalmaznunk a gyakorlatban? V: Pontosan. Azonban téved, ha azt hiszi, hogy mostanáig minden elmélet volt. Az első előadástól kezdve kaptak anyagot a megfigyelésre és a gyakorla­ ti munkára. Ne gondolják, hogy most valami olyasmihez fogunk, amit eddig még nem csináltunk. K: Az előadásokon és beszélgetéseken való részvételen kívül milyen más formában dolgozhatunk? V: Gondolkodniuk kell azon, hogy mire van még szükségük a beszélgeté­ seken kívül. Kapniuk kell útmutatásokat, valakinek meg kell mutatnia az utat.

271

Az ember magától nem találhatja meg, ilyen az emberi lény állapota - valaki más megmutathatja neki az utat, de magától nem képes rálelni. Látják, világosabban megfogalmazva, a következőképpen kapcsolódnak be a munka második vonalába: ezek a csoportok már működnek egy ideje, és önök előtt is dolgoztak emberek és csoportok. Az iskolai munka egyik elve ki­ mondja, hogy nemcsak tőlem kaphatnak útmutatásokat és tanácsokat, hanem azoktól is, akik már önök előtt, talán már sok-sok évvel, elkezdték a tanulást. Az ő tapasztalataik nagyon fontosak, mert, még ha szeretném, sem fordíthatok önökre több időt annál, amit a lehetőségeim megengednek. Másoknak ki kell egészítenie, amit tőlem hallanak, önöknek pedig meg kell tanulniuk, hogyan alkalmazhatják, fordíthatják a saját hasznukra az ő tapasztalataikat, hogyan vehetik el, amit mások adni tudnak. A tapasztalatok azt mutatják, ahhoz, hogy megkaphassuk, amit ezek az ideák adni tudnak, egy bizonyos szervezet szükséges, amely olyan emberek csoportjaiból áll, akik nemcsak megvitatják a dolgokat, hanem együtt is dolgoz­ nak például a kertben, a házban vagy a farmon, vagy valami olyan jellegű mun­ kát végeznek, amit meg lehet szervezni, és el lehet kezdeni. Ha az emberek tapasztalatszerzés céljából együtt dolgoznak valamin, lassan észrevesznek ma­ gukban és másokban olyan eltérő dolgokat, amiket akkor nem látnak, amikor csak megvitatják a tanultakat. A dolgok megvitatása és a munka nem ugyanaz. Tehát a szervezett munka különböző formái mindegyik iskolában megtalálha­ tóak, és az emberek mindig találhatnak maguknak megfelelőt anélkül, hogy felesleges áldozatokat hoznának, mert az áldozathozatal nem szükségszerű. Ezen azonban el kell gondolkodniuk, és fel kell ismerniük, hogy mostaná­ ig mások gondoskodtak önökről, beszéltek önökhöz, segítették önöket. Most pedig meg kell tanulniuk saját magukról gondoskodni, és később nemcsak sa­ ját magukról, hanem az újonnan érkezettekről is. Ez szintén munkájuk részét képezi. A mondandóm lényege a megértés. Úgy értem a munka, a munka szüksé­ gességének, követelményeinek, általános elgondolásának a megértése, és az ezek iránti érdeklődés. Ez az, ami kötelező. Amíg az ember nem érti meg a munka általános irányvonalát, addig a módszereit sem értheti meg. Az irány­ vonal megértése pedig segíteni fogja ama dolgok felismerésében, amiket meg szeretne érteni. Látják, az ember nem húzhatja ki magát a munka ezen része alól. Ha valamilyen oknál fogva megteszi, akkor nem kaphat többet. Néhányan nem értik a munka legelejét, nem úgy gondolnak rá, mint munká­ ra, hagyományos módon értelmezik. Bizonyos idő múltán egyetlen dolog szük­ séges, kötelező jellegű, mégpedig a munka megbecsülése, mert e nélkül az ember nem dolgozhat. Egyrészről az emberek dolgozni akarnak, másrészről pedig a megszokott módon szeretnék megszerezni a dolgokat. De ha dolgozni akarnak, akkor másképpen kell tekinteniük mindenre, ami a munkával kapcsolatos, és azt gondolják, hogy mindent megkaphatnak ugyanolyan módon. Véleményem szerint a munka, a munka megértése és értékelése hiányzik. Főként az utóbbi. Az ember mindent biztosra vesz, ugyanakkor a hagyományos nézőpontból. En­ nek következtében semmi sem változik. Sok függ az egyén munkájától és attól,

272

hogy ezt a személyes ügyének tekintse. Ami az egyik ember számára iskola, az a másik számára nem az. K: Hogyan alakíthat ki az ember megfelelő hozzáállást, és érheti el, hogy megbecsülje a munkát? V: Először is, mielőtt nekifogna a munkának, el kell döntenie, hogy va­ lójában minek a megismerésére vágyik. Könnyen előfordulhat, hogy vala­ kit hidegen hagy az, amit itt tanulunk, úgy érzi, hogy egyáltalán nincs rá szüksége. Tehát az embernek meg kell próbálnia tisztázni önmagával, hogy többé-kevésbé mit akar, mert máskülönben előfordulhat, hogy csak az idejét vesztegeti. Ez az első feltétel. Másodszor, meg kell értenie bizonyos alapelve­ ket, egyébként sok minden felfoghatatlan marad számára, valami mindig az értése útjába fog állni. Az egyik nagyon fontos elv kimondja, hogy az ember egyedül nem tanulmá­ nyozhatja a szisztémát. Ennek sok oka van, amiket meg kell érteniük. Az első nagyon egyszerű és nyilvánvaló - az ember nem sajátíthat ki csak magának egy tanárt. Ha talál valakit, aki megtaníthatja neki ezt a szisztémát, akkor az a tanár nemcsak egyedül rá fogja fordítani az idejét. Az ember pedig semmit sem tehet, ha nincs mellette valaki, aki elmagyarázná a dolgokat, és vele dolgozna. Másod­ szor, ha az ember egyedül dolgozik, vagy megpróbál egyedül dolgozni, akkor senkit sem tud a saját helyére rakni, ami azonban egy bizonyos pillanatban na­ gyon is szükségszerűvé válik ahhoz, hogy az ember eljuthasson a tudás és létezés következő szintjére. Emlékeznek az első előadásból arra, amit a lépcsőről mond­ tam a mágneses központ növekedésének és az azt követő munkának magyaráza­ ta kapcsán? A következő hangzott el: az ember csak akkor mászhat fel a lépcső következő fokára, ha egy másik embert helyez jelenlegi helyére. Tehát az ember mászik fel ezen a lépcsőn, ami a hétköznapi élet és az úgynevezett út szintje kö­ zötti különbséget képviseli. Az út nem a hétköznapi élet szintjéről indul, ezért ha az ember el akarja érni, akkor először feljebb kell jutnia. Ez azt jelenti, hogy a megértésünk szintjének, a szokásos gondolkodásmódunknak, még a szokásos ér­ zéseinknek is, meg kell változnia. Azonban nagyon fontos, hogy ne kövessenek el egy veszélyes hibát. Néhányan hajlamosak azt hinni, hogy mindez egyéni munka, hogy egyedül is a saját helyükre tudnak helyezni valakit. Nem értik meg, hogy ez a kifejezés egy általános elv egyik megfogalmazása. Naiv, aki azt gondolja, hogy pusztán arról van szó, hogy az egyik ember átadja ezeket az ideákat valaki más­ nak. Először is meg kell értenünk, hogy az emberek nem tudják ezt megtenni, má­ sodszor pedig, hogy nem várhatjuk el tőlük, mert az egyéni munka csak magára az emberre vonatkozhat. Másokat helyezni a saját helyünkre iskolai munka, vagyis az iskolához tartozó összes ember együttes erőfeszítésének az eredménye. Az is­ kolai munka egésze e célt szem előtt tartva szerveződik, a munka különböző ágai mind ugyanarra a végcélra törekednek: segíteni az embereket a következő lépések megtételében azáltal, hogy újakat helyeznek az általuk jelenleg elfoglalt helyekre. De senki sem gondolkodik erről helyesen. Például nagyon kevesen gondolkodnak el ezekről az előadásokról: kik szervezték meg, miként és hogyan vezetik őket. Ez megmagyarázza, miért helyeznek mást az ember helyére: mert mások törődnek önökkel és elrendezik önöknek a dolgokat. Már önök előtt tanulmányozták a szisz-

273

téma ideáit, és most elérkeztek egy bizonyos ponthoz, ahonnan tovább szeretné­ nek lépni. Ehhez segíteniük kell másoknak megismerni mindazt, amit ők maguk már tudnak. Mivel egyedül ezt nem tehetik meg, segítenek előadásokat és más dolgokat szervezni az újonnan érkezettek számára. Ez az iskolai munka átfogó tervének része. A munka elve kimondja, hogy mindenkinek meg kell tennie a tőle telhető legtöbbet. Majd, az újonnan érkezetteknek ugyanúgy meg kell tenniük azt, amit mások már előttük megtettek. Bizonyos ideig erőfeszítésekre van szükség, és ebből mindenkinek ki kell vennie a részét. K: Miért tehet többet az ember csoportban, mint egyedül? V: Sok okból kifolyólag. Először is, mint ahogy már elmagyaráztam, nem sajá­ títhat ki egyes egyedül magának egy tanárt. Másodszor azért, mert az iskolákban lesimítanak bizonyos éles sarkokat. Az embereknek alkalmazkodniuk kell egymás­ hoz, ami általában nagyon hasznos. A harmadik ok pedig, hogy az ember az isko­ lákban tükrökkel van körülvéve, minden egyes emberben önmagát láthatja. K: Akkor tehát van egy kötelék közöttem és az itt lévő emberek között? V: Bizonyára, azonban ezt a köteléket munkával lehet létrehozni. Minden­ ki, aki dolgozik, létrehozza ezt a kapcsolatot. Nem várhatjuk el, hogy mások törődjenek velünk. Mindent megtesznek, amit csak lehet, de ezt nem vehetjük természetesnek. K: Beszélne még erről, kérem. Akkor tehát létezik valamiféle kötelezettség közöttem és azok között, akik ebben a szobában vannak? V: Ez öntől függ, attól, hogy miként értelmezi ezt, milyen érzéseket táplál iránta, véleménye szerint mit tehet ennek érdekében. Nincsenek előírt kötele­ zettségek. Az ember akkor vállal kötelezettségeket, ha dolgozik. Minél többet tesz, annál több a kötelezettsége. Ha semmit sem tesz, akkor semmit sem vár­ nak el tőle. Gurdjieff már az elején elmagyarázta ezt, azt mondta, hogy nagyon veszélyes, ha az ember úgy tesz valamit a munkában, hogy közben nem akarja, hogy nehéz dolgokat kérjenek tőle. K: Azt mondta, hogy a munka második vonala azt jelenti, hogy együttdolgo­ zunk másokkal. Tapasztalatom szerint egyedül könnyebben megy a munka. V: Mindenki így érzi. Természetesen sokkal egyszerűbb lenne, ha egyedül ülne itt, és úgy beszélgetnénk, ha nem lennének itt mások, és főként „ezek" az emberek, mert ők különösen kellemetlenek. Mind ezt gondoljuk. Én is így éreztem, amikor hozzákezdtem a tanuláshoz. Ez az egyik leggépiesebb dolog a világon. A munka, a szisztéma egészét úgy építették fel, hogy az ember semmit sem kaphat az első vonaltól, ha nem dolgozik a második és harmadik vonalon. Az első vonalon kaphatnak bizonyos ideákat, ismereteket, de ha nem dolgoz­ nak a másik két vonalon, akkor egy idő után megtorpannak. K: Miközben az első vonalon próbálunk dolgozni, hogyan nyerhetünk né­ mi képet a harmadik vonalról? V: Úgy, hogy elkezdenek az első vonalon dolgozni, és később kialakul önök­ ben egy kép a munka egészéről - a szisztéma összes ideájáról és az iskolai mun­ ka elveiről. Ha dolgoznak az úgynevezett első vonalon - ami az öntanulmányozás és a szisztéma tanulmányozása -, akkor mindaz, ami lehetséges a munká­ ban, elérhetővé válik. Tehát minél több időt és energiát fordítanak a szisztéma

274

tanulmányozására, annál jobban megértik, hogy mit foglal magába. Ily módon fokozatosan megértik a dolgokat. Az első vonal rendkívül gyakorlatias munkát követel meg, és itt el kell gondolkodniuk azon, hogy mit szerezhetnek meg. Ha úgy érzik, hogy rabságban tengődnek, hogy alszanak, akkor talán szabadokká szeretnének válni, fel akarnának ébredni, tehát ezek eléréséért fognak dolgoz­ ni. A harmadik vonalon az ember a munkára, a szervezet egészére irányítja a figyelmét. Először is tanulmányozniuk kell a szervezetet éppen úgy, ahogy a teremtés sugarát - a szervezet meglétének célját, szükségleteit, előírásait. Majd pedig megértik, hogy a szervezet az önök ügye, nem pedig valaki másé. Min­ denkinek, amikor csak lehetősége nyílik rá, részt kell vennie ebben a munká­ ban. Senkit sem kérnek arra, hogy valami olyasmit tegyen, amire képtelen, de mindenkinek figyelmet kell fordítania a harmadik vonalra és meg kell értenie, hogy mit jelent. Ezen a vonalon nem igazán az a lényeges, hogy az ember tény­ legesen tesz-e valamit, inkább az, hogy törődik-e a munka ezen részével. Nem hagyhatják másokra, hogy önök helyett foglalkozzanak vele. Iskolai munka nem végezhető csupán egyetlen vonalon. Az iskolai munka azt jelenti, hogy a munka három vonalon folyik. Személyes nézőpontból kell erre tekinteniük, és meg kell érteniük, hogy az ember csak ezzel a háromfajta segítséggel mozdul­ hat el a passzív holtpontról. Túl sok dolog tartja ott önöket, mindig ugyanazok az érzések, álmok és gondolatok jönnek elő önökben. K: A harmadik vonal felelős a szisztéma fejlődéséért? V: Minden az. Egyik vonal sem létezhet a többi nélkül. Egy vagy két vonal nem jelent munkát. Mindenekelőtt azonban megértésre van szükség. Tanulhat­ nak - kapnak rá időt -, de azt nem dönthetik el, hogy mit tesznek meg most, és mit halasztanak későbbre. K: Azt mondta, hogy először meg kell értenünk a harmadik vonalat. De biz­ tos, hogy a harmadik vonal megértése még nem jelenti azt, hogy dolgozunk? V: Attól függ. Bizonyos értelemben a megértés folyamata már munkát je­ lent. Ha nincsenek elegen azok, akik megértik, hogy alapjában véve mit jelent a munka, és akik törődnek vele, akkor nem lehet folytatni. Szükség van bizo­ nyos számú emberre, aki megérti a munkát, és képes megtenni, amit kell. Nem ismerik fel, hogy még a jelenlegi formájában is milyen nehezen marad életben. Ennek ellenére, ha több megértést és energiát fektetnek bele, akkor fennmarad­ hat, és fejlődhet. Majd, ha a megértés helyes, akkor a munka a helyes irányba fog fejlődni. Azt azonban nem várhatják el, hogy továbbra is valaki más fog önök helyett megértést és energiát fektetni bele. K: De nem nekem kell megtennem a kezdő lépést? V: Természetesen önnek. Csak a második vonalon nem - ott a munkának szervezetten kell folynia. Csak akkor mondhatják, hogy dolgoznak a harmadik vonalon, ha maguktól ismerik fel, mit jelent ez a vonal. A harmadik vonal a hozzáállásuktól és a lehetőségeiktől függ, és ezek a lehetőségek nem teremthe­ tők meg mesterségesen. Ha úgy érzik, hogy valamit meg kell tenniük az iskola munkájáért, és képesek is megtenni, akkor a munka harmadik vonalán fognak dolgozni. Először meg kell érteniük, mire van szüksége a szervezetnek. Csak ezután gondolkodhatnak azon, hogy önök mit tehetnének érte.

275

K: Nekem úgy tűnik, hogy ön azt szeretné, ha úgy éreznénk, hogy mi va­ gyunk a szervezet, vagy legalább is annak a része, hogy a szervezet nem valami tőlünk független dolog. V: Pontosan, és még ennél is többet. Meg kell érteniük, mit jelent egy ne­ gyedik úthoz tartozó iskola. Ez a munka a hétköznapi életben folyik, és emi­ att különösképpen szüksége van egy szervezetre. Szervezett jógi és szerzetes iskolákat találhatunk, de a hétköznapi élet nem nyújt lehetőségeket azoknak a különböző oldalaknak a tanulmányozására, amiket a szisztéma szerint meg kellene vizsgálnunk. Ehhez egy speciális szervezetre van szükség. K: Mostanában sokat beszél a megértésről. V: Igen, megértésre van szükség, emellett pedig magunkénak kell tekintenünk az iskolát. Az emberek nem teszik személyes ügyükké az iskola meglétét, ami azonban nem lehet személytelen. Sok esetben a szavak állnak a megértés útjában. Az emberek az első vonalról, a másodikról, a harmadikról beszélnek, csak ismétlik a szavakat - és többé már semmit sem értenek. Túl könnyen ejtik ki ezeket a sza­ vakat. Egy személyes képet kell kialakítaniuk ezekről a vonalakról: először saját magukról, amint tudást, új eszméket sajátítanak el, levetkőzik a régi előítéleteket, félredobják a múltban megfogalmazott ellentmondásos nézeteiket, tanulmányoz­ zák önmagukat, a szisztémát, megpróbálnak emlékezni önmagukra és így tovább. El kell gondolkodniuk azon, mit szeretnének kapni, megismerni, mivé akarnak válni, hogyan változtathatnak a gondolkodásukban kialakult régi szokásokon, a régi, megszokott érzelmeiken. Mindez az első vonalhoz tartozik. Majd, ha már eléggé felkészültek, és már egy ideje megteszik a megfelelő erő­ feszítéseket, akkor szervezett munka feltételei közé helyezhetik magukat, ahol gya­ korlati tanulmányokat folytathatnak. A második vonalon kezdetben az okozza a legfőbb nehézséget, hogy nem a saját elképzeléseik szerint végzik a munkát, mert nem önök döntik el, mit tesznek, hanem ez attól függ, hogy miként szerveződött a munka. Ebbe sok minden beletartozik: azt kérik, hogy tegyék meg ezt vagy azt, de önök függetlenségre vágynak, nem akarják, vagy nem szívesen tennék meg, nem szeretik azokat az embereket, akikkel együtt kell dolgozniuk. Még most is, amikor fogalmuk sincs arról, hogy miket kell majd megtenniük, elképzelhetik, amint úgy csöppennek szervezett munka feltételei közé, hogy közben semmit, vagy esetleg csak nagyon keveset tudnak róla. Ezekkel a nehézségekkel kell szembenézniük a második vonalon, és az ezekkel kapcsolatos erőfeszítés a dolgok elfogadásával kezdődik - mert lehet, hogy nem tetszik, amit elvárnak önöktől, azt gondolják, hogy a saját módszereik célravezetőbbek, legyen az bármi, amit meg kell tenniük, lehet, hogy nem tetszenek a feltételek és így tovább. Ha először a második vonal kapcsán felmerülő egyéni nehézségeikre gondolnak, talán könnyebben megértik mindezt. Mindenesetre ez a munka olyan terv szerint és olyan célból szerveződött, amit nem ismernek. Ezek a kezdeti nehézségek, később azonban sokkal több min­ dennel kell majd szembenézniük. A harmadik vonalon, amikor lehetőségük adódik arra, hogy tegyenek valami önmagukért vagy a munkáért, ismét a saját kezdeményezés veszi át a szerepet. És, még ha nem is tehetnek semmit, hasznos, ha ezt felismerik. Azonban meg kell érteniük, hogy ha mindenki arra a következtetésre jutna, hogy semmit sem tehet,

276

akkor a munka nem létezne. Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy minden­ kinek ki kell alakítania erről a saját elképzelését, nem elég csak a szavakat használ­ ni: első vonal, második vonal, harmadik vonal. A szavak semmit sem jelentenek, különösen ebben az esetben. Ha megvan a saját elképzelésük, akkor nincs szüksé­ gük szavakra. Más nyelvet, másképpen fognak beszélni. A munka mindegyik vonala, mint bármi más a világon, oktávokba rendező­ dik, amelyek erősödnek, gyengülnek, intervallumokon haladnak keresztül és így tovább. Ha mind a három vonalon dolgoznak, akkor, ha elérkeznek egy in­ tervallumhoz a személyes munkájukban, lehet, hogy a munka egy másik vona­ la jól halad, és segíthet túljutni ezen az intervallumon. Vagy ha az első vonalon jól megy a munka, akkor ez segíthet áthidalni valamelyik másik vonalon jelent­ kező intervallumot. Erre gondoltam, amikor a különböző vonalak kapcsán az intervallumokról beszéltem. Az egyik dolog, amit a munkával kapcsolatban meg kell érteniük, az, hogy az ember nem lehet szabad. A szabadság biztos, hogy egy illúzió, mivel egyéb­ ként sem vagyunk szabadok, más emberektől, dolgoktól, mindentől függünk. De megszoktuk, hogy szabadnak gondoljuk magunkat, és szeretjük azt hinni, hogy szabadok vagyunk. Azonban egy adott pillanatban fel kell adnunk ezt a képzeletbeli szabadságot. Ha megtartjuk ezt a „szabadságot", nem lehet esé­ lyünk arra, hogy bármit is megtanuljunk. K: Ha megpróbálok személyes nézőpontból gondolkodni, azt tapasztalom, hogy kevés dologra korlátozódom. V: Összekeveri a dolgokat, a „személyes" szó félrevezette. A „személyes" szó nemcsak a saját életét és körülményeit jelenti. Erezniük kell, hogy ez a munka a sajátjuk. Iskola csak akkor létezhet, ha az emberek a részének tekintik magukat, nem pedig egy kívülállónak, hanem úgy gondolnak rá, mint a saját házukra. Csak ekkor fog a javukra válni, és csak ekkor tudják, mi segítheti a munkát, mi válhat a munka hasznára. Mondok egy példát arra, amikor az ember személyes ügyének tekint vala­ mit: az egyik rövid példázat az Ujtestamentumban egy olyan emberről szól, aki talált egy gyöngyöt, és mindenét eladta, hogy megvehesse. Több ehhez ha­ sonló rövid példázatot is találhatnak, ami mind ugyanezt a hozzáállást jelké­ pezi. Képzeljék el, hogy valaki személytelenül áll a munkához - az a munka teljesen másmilyen lesz. Az Újtestamentum mindig annak a szükségességére mutat rá, hogy az ember személyes nézőpontból álljon a dolgokhoz, és szemé­ lyes haszna származzon belőlük. Sok minden lehetségessé válik, ha megfelelő módon gondolkodunk róla. Minden munkával kapcsolatos problémától, ha helyesen értelmezik, kaphat­ nak valamit, egy sincs, amiből ne nyerhetnének ki a mostaninál többet. Ebben a szisztémában elsőként azt kell megtanulniuk, hogyan szerezhetők meg a dol­ gok, mindent, amit tesznek, egy cél érdekében, a saját céljuk érdekében kell ten­ niük. Mind a három vonalból hasznot húznak, de mindegyikből másképpen. A harmadik vonal kapcsán nagyon fontos, hogy rálátásuk legyen arra, mi­ ért létezik ez a munka, és miként segíthetik. Mint mondtam, a cél egy iskola létrehozása, vagyis az, hogy az ember iskolai szabályokat és elveket követve

277

dolgozzon. Ez azt jelenti, hogy először tanulmányozza ezeket a szabályokat és elveket, majd pedig alkalmazza őket a gyakorlatban. Ehhez sok feltételnek kell teljesülnie, amelyek egyike, hogy emberekre van szükség. Vannak olyanok, akik felkészültek, akik tovább tudnák fejleszteni ezeket az ideákat, csak éppen nincs tudomásuk róluk. Tehát fel kell őket kutatni, meg kell találni a megfelelő embereket, és át kell nekik adni ezeket az ideákat. Ám még ezt megelőzően az embernek először magának kell megértenie ezeket az ideákat. Néha megkérdezik tőlem, miért kellene egy olyan szisztémának terjeszkednie, amit csak keveseknek szántak. Erre könnyű válaszolni. Tökéletesen igaz, hogy ez a szisztéma nem lehet mindenkié, még csak sokaké sem. Ennek ellenére nekünk min­ dent meg kell tennünk azért, hogy a lehető legtöbb embernek átadjuk. A szisztéma ideáinak terjeszkedését maguknak az ideáknak a természete, az emberek restsége és a tény, hogy képtelenek ezeknek az ideáknak a megértésére, fogja korlátozni. A saját restségük azonban nem szabhat nekik gátat. A szisztéma csak akkor juthat el a megfelelő emberekhez, vagyis azokhoz, akik nemcsak elvenni, hanem adni is tudnak, ha sok ember számára válik elérhe­ tővé. Ha csak egy kis csoport férhet hozzá, akkor sohasem fog eljutni a megfe­ lelő emberekhez. A kis csoportok, ha úgy vélik, hogy megtarthatják ezeket az ideákat maguknak, el fogják torzítani és meg fogják hamisítani őket. Ez csak úgy akadályozható meg, ha a munka fejlődik, és sok embernek van tudomása róla. A korlátozott számú és változatlan kis csoportok mindig hozzájuk fognak tenni valami személyeset. Tehát minél inkább terjeszkedik a munka, annál töb­ bet nyerhet ki belőle az egyes ember. Egy másik oka annak, amiért a túlságosan kis létszámú csoportok nem válhatnak iskolává, az, hogy a különböző típusok csak egy bizonyos létszám esetén képviseltethetik magukat megfelelően. A cso­ portmunka akkor eredményes, ha a különböző embertípusok jelen vannak, mert máskülönben nem lépne fel súrlódás, nem alakulna ki ellentét. Az embe­ rek azt hinnék, hogy megérik egymást. K: Hogyan kezdhetünk felépíteni egy negyedik úthoz tartozó iskolát? V: Mi sehogyan. Iskola egy másik iskolából fejlődik ki. Az nem egy negyedik úthoz tartozó iskola lesz, ha emberek összeülnek, és azt mondják: „Indítsunk el egy iskolát". Azon kell gondolkodniuk, hogy ha egy iskola már létezik, hogyan tarthatják fenn, hogyan fejleszthetik. Ehhez pedig először meg kell érteniük, mit jelent a munka három vonala, majd pedig dolgozniuk kell ezeken a vonalakon. K: Néhány ember számára önzőnek tűnik ez a szisztéma. V: Bizonyos értelemben annak is kell lennie. Az első vonalon végzett munka egoista, mivel ott azt remélik, hogy megszerezhetnek valamit saját maguknak. A második vonal vegyes - másokat is figyelembe kell venniük, tehát ez kevésbé önző, a harmadik pedig egyáltalán nem az, mert ez olyan munkát jelent, amit az iskoláért végeznek, nem pedig azért, hogy kapjanak valamit az iskolától. Az első vonalon dolgoznak azzal a szándékkal, hogy nyerjenek valamit. Tehát a szisztémában az önzetlen dolgok éppúgy megtalálhatók, mint az önzők. K: Hogyan érthetjük meg, hogy a gyakorlatban mit jelent a harmadik vonal? V: Pontosan meghatározható a munkának az a pillanata, amikor kezdik ezt megérteni. Tegyük fel, hogy kapcsolatban állnak egy bizonyos iskolával - azt most

278

figyelmen kívül hagyjuk, hogy milyen szinten van, vagy hogy jó-e vagy sem. Eb­ ben az iskolában bizonyos tudásra tesznek szert. De mit adnak érte cserébe? Mi­ ként segítik az iskolát? Ez a harmadik vonal. Az emberek gyakran megkérdezik tőlem, mit jelent a harmadik vonal, hogyan érthetik meg, miként kezdhetnek el dol­ gozni rajta. Nekem személy szerint ez a kérdés sohasem okozott nehézséget. Attól kezdve, hogy találkoztam ezzel a szisztémával, éreztem, hogy ez sokkal nagyobb és fontosabb bármi másnál, amit valaha is ismertem, ugyanakkor az emberek csak egy kis csoportja tudott róla. Nem állt mögötte szervezet, támogatás, semmi sem. A tudományoknak, művészeteknek, színháznak, irodalomnak megvoltak a saját egyetemei, múzeumai, könyvei, rengeteg követővel büszkélkedhettek, élvezték a kormányok, a társadalom támogatását, ugyanakkor az egyesített tartalmuk a szisz­ témához viszonyítva nagyon kicsi volt. A legjobb esetben is csak felkészíthettek a szisztémára - ennek ellenére mindent maguk mögött tudhattak, miközben a szisz­ témának semmilye sem volt. Ezek voltak az elképzeléseim, amikor találkoztam a szisztémával. Elhatároz­ tam, hogy dolgozni fogok ezen a vonalon, és ez a munka harmadik vonala volt. Teljesen egyértelmű, hogy a munka egy szervezetet igényel és egy helyet, ahol összegyűlhetnek azok, akik csatlakozni szeretnének. Ezért tehát meg kell találni azokat, akik megértik ennek a szükségességét, hajlandóak és képesek tá­ mogatni a munkát minden lehetséges módon. Vegyünk példának egy közönsé­ ges iskolát. Egy közönséges iskolában szükség van egy tervre, egy szervezetre és egy bizonyos számú emberre, aki működteti az intézményt, emellett pedig tisztázni kell az egyes emberek feladatát. Tehát mindenkinek, aki tovább szeretne dolgozni, fel kell ismernie, hogy ez a munka, ennek a munkának a fennállása, jóléte a saját személyes ügye, hogy végig kell gondolkodnia, meg kell értenie a munka szükségleteit, a saját szemé­ lyes felelősségének kell tekintenie, hogy folytatódjék, és nem szabad mindezt másokra hagynia. A legfontosabb dolog, hogy az ember személyes ügyévé te­ gye a munkát, a sajátjának tekintse. Van egy orosz közmondás: aki szeret lesiklani a lejtőn, annak felfelé is szí­ vesen kell húznia a szánkót. Ha valaki azt mondja: „Az első vonal érdekel, de a harmadik nem", az ugyanaz, mintha azt mondaná: „Szívesen lesiklom a lejtőn, de a szánkót nem szeretném fel vonszolni". Próbáljanak arra gondolni, hogy én esetleg elmegyek, és a munka, jelenlegi formájában, talán el fog tűnni. Ebből a szempontból tekintsenek a munkára, ne vegyék úgy, hogy ez a szervezet örökké fenn fog állni. K: Próbálom a lehető legtöbbet megkapni a munkától. De hogyan tanulha­ tok meg adni? V: Lehet, hogy néha az ember olyan helyzetbe kerül, hogy ilyen formában is felteheti ezt a kérdést, néha azonban elég, ha azt megértik, hogy mit lehetne adni, nem pedig azt, hogy önök mit adhatnak, elég ha azt tudják, hogy önöktől függetlenül mi hasznos és szükséges a munka számára. Csak ez után érthetik meg, hogy egy adott pillanatban mi lehetne hasznos, és hogy vajon abban a pil­ lanatban tehetnek-e valamit, vagy sem. Mielőtt tehát bevonnák az „én"-t, meg kell érteniük, hogy általánosságban mit lehetne tenni, mit igényel a munka. Az

279

„én" csak később jelenhet meg. Azzal, hogy az egyik vagy másik ember tényle­ gesen mit tesz, nem foglalkozom olyan sokat, azzal viszont nagyon is törődöm, hogy mit gondol. Ez az, ami lényeges. Ha helyesen gondolkodik és érez, akkor talán majd adódik alkalma arra, hogy tegyen valamit. Lehet, hogy ma még nincs erre lehetősége, de megváltozhatnak a körülmények, és előfordulhat, hogy egyszer majd tehet valamit. De ha nem törődik a dolgok ezen oldalával, ha nem érti meg és nem gondolkodik róla helyesen, akkor megfosztja magát annak a lehetőségtől, hogy elnyerje, amit meg szeretne kapni. K: Ha a körülmények hatására ez a munka jelenlegi formájában megszűnik, ak­ kor, ha alkalmazzuk azokat, amiket itt hallottunk, lesz lehetőségünk a fejlődésre? V: Erre nem tudok válaszolni. Csak annyit mondhatok, hogy ha az emberek ezek között a feltételek között sem dolgoznak, akkor hogyan dolgozhatnának ezeknek a feltételeknek hiányában? A tapasztalatok azt mutatják, hogy az összes lehetséges segítség igénybevételével is hosszú időbe telik, mire az ember eredmé­ nyeket ér el, ha tehát egyedül dolgozik, akkor még kevesebb az esélye. Lehetetlen előre megjósolni, hogy egyik vagy másik esetben mi fog történni. Az ember még a legalapvetőbb dolgokat is hajlamos elfelejteni. Még azt is egy pár héten belül el­ felejti, amiről azt hitte, hogy megértette. Emellett, a legjobb szándékaik ellenére is, az emberek eltorzítják az ideákat. Tegyük fel, hogy nem járnak semmilyen csoport­ ba. Bizonyára tovább gondolkodnak, problémák merülnek fel bennük, kérdéseket tesznek fel önmaguknak, amikre meg kell találniuk a válaszokat. Például az ideák eltorzításának egyik nagyon gyakori formája azoknak az embereknek az esetében, akik egyedül, vagy egy elszigetelődött csoportban dolgoznak, hogy mindig elvnek tekintenek valamilyen magyarázatot. Akkor azonban más a helyzet, ha az ember megtanult emlékezni önmagá­ ra, akkor egy másmilyen állapotban, eltérő körülmények között van. A munka első feltétele, hogy az ember megértse, mit akar megszerezni és mennyire áll készen arra, hogy fizessen érte, mert mindenért fizetnie kell. Né­ ha az emberek úgy akarnak dolgokat, hogy közben nem ismerik fel, azok mi­ lyen következményekkel járnak, mennyit kell fizetni értük. Próbáljanak ezen elgondolkodni, és talán megértik, miről beszélek. Mindenhez, amit az ember megszerezhet, bizonyos erőfeszítés szükséges, ahhoz pedig, hogy ezt az erő­ feszítést megtehesse, főként, hogy tudatosan, tudnia kell, miért teszi és mit nyerhet vele. Emellett, azt is nagyon fontos megértenie, hogy milyen feltételek mellett dolgozhat, és melyek azok a feltételek, amelyek megléte nélkül értelmet­ len a munkával próbálkoznia. K: Azt mondja, hogy az embernek tudnia kell, mennyire áll készen a fizetés­ re. Hogyan fizethetünk? V: A fizetés egy elv. Nem az iskolának van szüksége rá, hanem maguknak az embereknek, mert fizetés nélkül semmit sem kaphatnak. A fizetés ideája nagyon fontos, és meg kell érteniük, hogy feltétlenül szükséges. Az emberek különböző módon fizethetnek, és mindenkinek rá kell jönnie, hogy ő maga miként fizethet. Azt azonban senki sem kaphatja meg, amiért nem fizetett. A dolgok nem adhatók, csak megvásárolni lehet őket. A fizetés nem egy hétköznapi dolog, nem egyszerű. Ha valaki tud valamit, csak akkor adhatja át ezt a tudást egy másik embernek, ha

280

az megfizet érte. Ez egy kozmikus törvény. A fizetés ideája nagyon erős hangsúlyt kap az Újtestamentum (Máté 13.) számos csodálatos példabeszédében, amiket már említettem. Az embernek jó kereskedőként kell viselkednie, tudnia kell, mit vegyen és mennyiért. A dolgok nem hullhatnak le az égből, nem lehet beléjük botla­ ni, meg kell őket vásárolni. Az ember annyit kaphat, amennyiért készen áll fizetni. És előre kell fizetnie - nincs hitele. K: Nem ellenőrizhetjük az árat? Nem deríthetjük ki, hogy nem túl magas-e? V: Miután néhányan úgy vélik, hogy túl magas az ár, nem hajlandók fizet­ ni, így hát semmit sem kapnak. K: Nem értem, hogyan fizethetnénk előre. V: Csak előre lehet fizetni, de az egy másik dolog, hogy miként - mindaz, amit itt tanulunk, egy módszer, amellyel előre fizethetnek. Altalánosságban az előrefizetés a következőt jelenti: csak akkor szerzik meg a jogot, hogy megkaphassák azt, amire egy adott munka elvégzésével szá­ mítanak, ha az iskola hasznára fordítják, amit csinálnak. A fizetség rendkívül fontos elv a munkában, amit feltétlenül meg kell érte­ niük. Ha nem fizetnek, semmit sem kaphatnak. Rendszerint azonban a semmi­ ért várunk el valamit, és emiatt nincs semmink. Ha komolyan elhatároznánk, hogy megszerezzük ezt a fajta tudást - vagy akár egy nagyon apró dolgot -, és minden mást figyelmen kívül hagyva harcba szállnánk érte, akkor megkap­ nánk. Ez egy nagyon lényeges pont. Azt állítjuk, hogy tudásra vágyunk, de ez valójában nem igaz. Minden másért fizetni fogunk, de arra nem vagyunk készek, hogy ezért fizessünk, és emiatt semmit sem kapunk. K: A fizetség valaminek az elvesztésével kapcsolatos? V: Valaminek az elvesztésével vagy erőfeszítéssel. Lehet, hogy azzal, amit vesz­ teségnek tekintenek, valójában nyernek. A fizetségnek sok oldala van. Az ember el­ sőként természetesen azzal fizet, hogy veszi a fáradságot arra, hogy tanulmányoz­ za és megértse a dolgokat, amiket hall. Ez még önmagában nem fizetség, de megte­ remti rá a lehetőséget. A fizetségből, a szó igazi értelmében, nemcsak nekünk kell hasznot húznunk, hanem valaki másnak is - az iskolának. De az, aki saját maga számára nem válik hasznossá, az iskola számára sem válhat azzá. K: Tehát az ember csak akkor juthat előre, ha kis fizetségeket tesz? V: Vagy nagyokat. K: Mik ezek? V: Éppen ezekről beszélünk - mindenkinek rá kell jönnie, hogy ő maga mi­ ként fizethet. A fizetség mindig egy bizonyos erőfeszítést jelent, az embernek meg kell „tennie" bizonyos dolgokat, olyan, a munka szempontjából szükséges és hasznos dolgokat, amiket normális esetben nem tenne meg. K: Nem értem az erőfeszítések és a fizetség közötti különbséget. V: Lehet, hogy az erőfeszítéseikkel fizetnek, de csak akkor, ha ezek haszno­ sak, és nemcsak saját maguk számára. Meg kell érteniük, hogy általánosságban mit jelent a munka és milyen szükségletei vannak. Amikor az ember mindezt megértette, meg fogja találni a módját, hogy valami hasznosat tegyen. A hozzá­ állás önöktől és a megértésüktől függ, a lehetőség pedig a körülményeiktől.

281

K: Létezik kapcsolat az önmagunkon végzett munka és a fizetség között? V: Ha nem dolgoznak önmagukon, akkor nem tudnak fizetni. Ez a kapcsolat. Ki fog fizetni? A hamis személyig nem tud. Az elején tehát a fizetség erőfeszítést, ta­ nulást, időt, sok mindent jelent. De ez csak a kezdet. Mint mondtam, az ember csak annyit kap, amennyiért megfizet. Ez egy fizikai törvény, az egyensúly törvénye. K: A fizetség áldozathozatalt jelent? V: Igen, de csak nem létező, képzelt dolgokat kell feláldozniuk. Minden, aminek fontosságot tulajdonítunk, képzelt. A munkában az ember új dolgokat kezd el értékelni, a nem létező értékektől pedig megszabadul. K: Az összes jelenlegi gondolatától meg kell szabadulnia? V: Nem általánosíthatunk. Néhány gondolat lehet hasznos. Ha röviden is el lehetne magyarázni ezeket a dolgokat, akkor könnyű dolgunk lenne. Ahhoz, hogy tudjuk, mivel és hogyan fizethetünk, sok mindent meg kell tanulnunk. És míg az életben kapunk hitelt, irt nem. Ha fizetünk, biztos, hogy kapunk valamit, azt azonban nem tudjuk, hogy mit. K: El kell fogadnunk, hogy fizetnünk kell? V: Igen, de lehet, hogy nem lesz könnyű. Általában a fizetségnek két felté­ tele van: nehéz annak, aki megteszi, az iskola számára pedig hasznos. De ez a magyarázat túlságosan általános. Gyakran addig nem határozhatjuk meg a dolgokat, amíg nincsenek tények a kezünkben. Ha megtartjuk a régi dolgokat, akkor nem szerezhetünk újakat, mert nem lesz számukra hely, tehát először helyet kell nekik biztosítanunk. Ez ugyanúgy érvényes a hétköznapi dolgokra. Ha az ember sokat akar, akkor sokat kell ad­ nia. Ha keveset akar, akkor keveset fog adni. Számítsák ki, és majd megértik. K: Véleményem szerintem az ember talán csak elhiteti magával, hogy meg akar változni. V: Nagyon gyakran így van. Ez nagyon jó megfigyelés, mert sokszor az ember bebeszéli magának, hogy meg akar változni, csak éppen egyetlen apró dologtól sem hajlandó megszabadulni. Hol van tehát a változás? Akkor nem következhet be, ha az ember mindent meg akar tartani. Ha a változtatást fontol­ gatja, akkor azon is el kell gondolkodnia, miről lenne hajlandó lemondani. K: Van bennünk valami, ami meggátolja, hogy elég erősen akarjuk a válto­ zást? Ha elég erősen vágynánk rá, akkor megkapnánk a segítséget? V: Igen, feltétlenül, de én inkább másképp fogalmaznám ezt meg. Minden lehetséges segítséget megkaptak, most önökön a sor, hogy dolgozzanak, hogy tegyenek valamit. Természetesen más feltételek mellett, felkészültség esetén, kedvezőbb körülmények között jobban el lehetne rendezni a dolgokat. De itt nem annyira az a kérdés, hogy mennyit kap az ember, inkább az, hogy mennyit vesz el, mert általában csak egy kis részét veszi el annak, amit kínálnak neki. K: Ez azt jelenti, hogy meg kellene terveznünk a saját dolgainkat, mert ak­ kor több időt szentelhetnénk a munkának? V: Véleményem szerint, szinte mindenki, a nagyon szélsőséges eseteket le­ számítva, elég időt fordíthat a munkára anélkül, hogy ténylegesen változtatna az életén és a mindennapi dolgain. K: Legtöbbünk képtelen feladni az életét.

282

V: Nem erről van szó. Azt mondtam, hogy az embereknek gondolkodniuk kell a munka ezen oldalán, és gyakorlati oldalról kell megközelíteniük - meg kell vizsgálniuk, mi lehetséges és mi nem. Teljesen biztos vagyok abban, hogy legtöbb esetben az emberek továbbra is megtehetik, amit meg kell tenniük, és folytathatják a megszokott életüket. Az életben minden a munka részévé válhat abban az esetben, ha az ember próbál emlékezni önmagára, próbálja elkerülni az azonosulást, megérteni, hogy a dolgok történnek és így tovább. Szükségtelen változtatnia a körülményeken, sőt, még rosszabb is, ha megteszi, különösen az elején. Később lehet, hogy hasznos lesz, de nem az elején. K: Mit értett az alatt, hogy az életben minden lehet egy lehetőség a munkára? V: Azt, hogy az életben minden hétköznapi elfoglaltság a munka részévé válhat. Ha az ember megpróbálja alkalmazni a munka ideáit, akkor lassacskán mindent, amit csinál, bevonhat a munkába. K: Hogyan alkalmazható ez a szisztéma a gyakorlatban? V: Például, ha emlékezünk önmagunkra, akkor megnövekedhet a tudatos­ ságunk. Ez azonnal gyakorlati lesz. Emellett, sok egyéb dolog is van. K: Kezd világossá válni, hogy az életben a legtöbb munka, amit az ember másokért próbál végezni, felesleges. Kijelenthetjük, hogy az iskola megtanít­ ja az embernek felismerni, hogy valójában milyen munka elvégzésére alkal­ mas? V: Feltétlenül, ez az egyik legfontosabb dolog. De az iskola nemcsak azt tanítja meg, hogyan dolgozhatunk másokért, hanem az is, hogyan dolgozha­ tunk az iskoláért, és ily módon megtanuljuk, mit tehetünk és hogyan. Először meg kell tanulniuk saját magukért dolgozni, e nélkül semmit sem tehetnek. Meg kell tanulniuk saját maguk hasznára válni, megváltoztatni önmagunkat. Másodszor meg kell tanulniuk, hogyan tehetik hasznossá magukat az iskolá­ hoz tartozó emberek számára, hogyan segíthetnek nekik, majd pedig meg kell tanulniuk az iskola egészét támogatni. Mint mondtam, az ember csak akkor veheti teljes hasznát az iskolának, ha mind a három vonalon dolgozik, aminek eredményeként azt is megtanulja, mit tehet az iskolán kívül. Emellett, az is­ kolákban az ember kozmikus törvényekkel ismerkedik meg, aminek hatására kezdi megérteni, hogy bizonyos dolgok miért lehetetlenek. K: Érthetetlen számomra, hogy miért próbálunk bármit is tenni, ha mind­ annyian gépiesek vagyunk. Ha van egy iskolánk, akkor mi célból van? V: Ha lehetetlen lenne a változás, akkor nem lenne értelme az iskoláknak, de mivel van rá lehetőség, így teljesen más a helyzet. Ez a szisztéma kimondja, hogy képtelenek vagyunk „tenni", minden történik, ugyanakkor azzal is tisz­ tában vagyunk, hogy megvannak a lehetőségek a „tenni" tudás képességének kifejlesztésére. K: Idővel az önmagunkon végzett munka egyre könnyebbé válik, vagy pedig mindig ugyanolyan nehéz marad, mintha egy talicskát tolnánk felfelé a lejtőn? V: Véleményem szerint nehezülni fog, mert egyre több elágazáshoz fog elér­ kezni. Egyetlen vonalon kezdenek, majd kis idő múltán már három vonalon dol­ goznak, amelyek mindegyike újra és újra szétágazik, miközben végig figyelmet és erőfeszítést igényel. Szó sincs arról, hogy idővel lendületbe fognak jönni.

283

Másrészről, az ember egyre több energiához jut, egyre tudatosabbá válik, és ez bizonyos értelemben megkönnyíti a munkát. De magától nem válhat könnyebbé. K: Az ember csak akkor juthat előre, ha először dolgozik az iskoláért? V: Ezt így nem jelenthetjük ki. Ha dolgoznak önmagukért és fejlődnek, ak­ kor talán adódni fog alkalom arra, hogy dolgozzanak az iskoláért, de itt nincs helye elméleti feltételezéseknek. Mind az első, mind a harmadik vonalon az a legfontosabb, hogy önök kezdeményezzenek. Kapnak anyagot, de a kezde­ ményezés az önök kezében marad. A második vonalon azonban semmit sem tesznek maguktól, vagy csak nagyon keveset. Hadd ismételjem el, amit korábban már elmondtam: azért juthatnak ezek­ hez az ideákhoz, és azért járhatnak ide, mert voltak olyanok, akik már önök előtt dolgoztak, energiát és időt fektettek a munkába. Most meg kell tanulniuk osztozni a felelősségben. Ha nem vállalnak részt a felelősségből, akkor nem ismerhetnek meg több ideát, ez teljesen természetes. Tehát, ha még ma nem is, de holnap már „tenniük" kell. Mit? Meg kell érteniük, mit követelhetnek meg saját maguktól. Iskolai módszereket tanulmányozunk, és ez az egyetlen mód, ahogyan tanulmányozhatjuk őket. K: Mondana egy példát arra, hogyan vállalhatunk részt a felelősségből? V: Nem. Mint mondtam, a kérdés az, hogy megértik-e, mi hasznos, mi szük­ séges. Továbbá, hogy látják-e, mit tehetnek, ha még ma nem is, de talán később. Erre nincs recept. K: Igaz az, hogy az embernek a saját érdekében kemény fizetséget kell vál­ lalnia? V: Igen, de rá kell jönnie, miként fizethet. Nem pusztán arról van szó, hogy az ember megnehezíti önmaga számára a dolgokat. A fizetségnek mások hasz­ nára is kell válnia. K: El kellene kerülnünk, hogy csak abból a szempontból tekintsünk a mun­ kára, hogy mire vagyunk képesek? V: Először természetesen mindenkinek abból a szempontból kell a munká­ ra tekintenie, hogy ő maga miket képes megtenni. De tegyük fel, hogy ezeknek a dolgoknak semmi haszna - ekkor olyasmiket kell keresnie, amik hasznosak lehetnek. Az emberek gyakran megkérdezik: „Hogyan tanulhatok meg „ten­ ni"? Úgy, hogy dolgoznak, megtesznek mindent, ami a munka három vonalát illetően lehetséges. Gyakran azért nem tudunk „tenni", mert nem vagyunk tisz­ tában a saját képességeinkkel. Továbbá, nem vagyunk hozzászokva ahhoz a fegyelemhez, ami elengedhetetlen a munkában. Mindent meg lehet tanulni, de ehhez kezdeményező készség és megértés szükséges, a megértés pedig erőfe­ szítést, munkát jelent. K: Úgy tűnik, hogy többet kapok a munkától, mint amennyit adok. De sem­ mim nincs, amit adhatnék. V: Nem bonyolítanám ezt ennyire túl. Mindig van valamink, amit odaadha­ tunk, és mindig van valami, amit megtanulhatunk. Addig, amíg megmarad az érdeklődésük, és továbbra is elveszik a dolgokat, van alkalmuk fizetni. Akkor veszítik el a fizetés lehetőségét, ha semmit sem vesznek el.

284

K: Érzésem szerint a munka harmadik vonalán részben a saját érdekünk, hogy megpróbáljunk 4-es számú emberré válni. V: Ez nem a munka harmadik vonala. Ezt vagy önmagukért teszik, vagy nem tudják megtenni. A három vonal összefügg, de a harmadik vonal az, amit közvetlenül az iskoláért tesznek, jelen állapotukban, nem várva arra, hogy 4-es számú emberekké váljanak. K: Ennek ellenére nekem úgy tűnik, hogy amíg létezésünk nem ér el egy magasabb szintet, addig nem segít minket az a megértés, amiről ön beszél. V: Téved. Ha a létezés eltérő szintje alatt a súlypont meglétét érti, akkor igaza van, de ha a tudatosság eltérő állapotára gondol, akkor téved, mert ha arra várnak, hogy megváltozzon a tudatosságuk állapota, akkor semmit sem fognak kapni. Tehát a válaszom attól függ, mit ért a létezés megváltozása alatt. A hamis személyiség elleni küzdelem ugyanúgy szükséges, mert a hamis sze­ mélyiség megakadályozza, hogy bármit is találjunk. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos mértékű változásra szükség van, de nem egy hatalmas változásra. K: Elismételné a súlypont jellemzőit? V: A munka vonatkozásában az állandó súlypont egy meghatározott pillanat­ ban alakul ki, akkor, amikor az ember már biztos abban, amit csinál, és a sziszté­ mában, amikor ez minden másnál fontosabbá válik, a legfőbb helyet foglalja el az életében. Ez a tartós súlypont kialakulásának pillanata. Az viszont, ha valaki egyszer érdeklődést mutat a szisztéma ideái iránt, máskor pedig valami mást tart fontosabbnak, azt jelenti, hogy nem rendelkezik végleges súlyponttal. K: Tekinthetünk a munka három vonalára úgy, mint három különböző erő­ re, amelyek egy hármast alkotnak? V: Bizonyos értelemben igen, de a három vonal szerepe állandóan változik. Ma az egyik aktív, de tegnap passzív volt, és lehet, hogy holnap semlegesítő lesz. Emellett, mindegyik vonalon mások az elvárások. Látják, más dolgokhoz hasonlóan, a munka három vonalát nem lehet sza­ vakkal leírni. Ugyanakkor maga az elképzelés nagyon világos. Amint meg­ értik, azt fogják kérdezni maguktól: „Miért akartam definíciókat? Ez szavak nélkül is teljesen egyértelmű!" Meg kell próbálniuk emlékezni mindarra, ami ezzel kapcsolatban elhangzott, mert már sok mindent hallottak erről a témáról. Például, idézzék fel, amit a börtönről mondtam. Emlékszem egy sok évvel ezelőtti beszélgetésemre Gurdjieffel. Nagyon egy­ szerűen fogalmazta ezt meg. Azt mondta: „Az ember hasznára lehet saját ma­ gának, hasznára lehet másoknak, hasznomra lehet nekem". Ezek képviselték a munka három vonalát, amelyből ő jelentette az iskolát. Majd hozzátette: „Ha valaki csak önmaga számára hasznos, és nem válhat sem az én, se mások hasz­ nára, akkor nem fog sokáig dolgozni". K: De ha az ember hasznára van saját magának, akkor nem válik automati­ kusan mások számára is hasznossá? V: Nem, a két dolog független egymástól. Csak a felejtés automatikus, jó nem történhet automatikusan. Semmi baj sincs azzal, ha az ember meg akar szerezni magának dolgokat, de ha csak ezzel törődik, akkor korlátok közé szorítja magát. Tanulmányoznia kell önmagát, dolgoznia kell önmagán, tehát még van ideje a töb-

285

bi vonal tanulmányozására. De némi idő elteltével, ha nem fogadja el ezt az ideát és csak egyetlen vonalon dolgozik, akkor lassan ki fog csúszni a talaj a lába alól. K: Egyelőre nem túlságosan elérhetetlen számunkra a munka harmadik vonala? V: Most még csak megértésére van szükség. Ismételten, az emberek külön­ böző helyzetben lehetnek - tehát nincsenek általános törvények erre. Én pél­ dául a harmadik vonallal kezdtem, többet tudtam tenni a harmadik vonalon, mielőtt bármit is tehettem volna az elsőn és másodikon. K: Létezik olyan szervezet, amelyik segítséget nyújt a harmadik vonalon való munkához? V: Igen, létezik. De önmagában egy szervezet nem segíthet, mert mindegyik vonalnak valamiféle hozzáálláson kell alapulnia. Szervezet nem helyettesíthet egy hozzáállást, ugyanakkor elengedhetetlen bizonyos dolgok megértéséhez. Például, az egyik legnagyobb nehézséget a munkában a fegyelem megértése okozza. Aki megérti, mit jelent a fegyelem, az felismeri, hogyan dolgozhat az önfejűség ellen. Ellenkező esetben azt fogja gondolni, hogy dolgozik, valójában azonban nem fog, mert csak az önfejűsége fog munkálkodni. A fegyelem tanulmányozása a munka második vonalával függ össze. Az iskolai fegyelem megértése nélkül az ember nem tudja fegyelmezni önmagát. Vannak olyanok, akik jól dolgozhatnának, mégis kudarcot vallanak, mert hi­ ányzik belőlük a fegyelem. A létezés megváltoztatása azonban csak iskolai munkával és iskolai fegyelem mellett lehetséges. Bizonyos ideig az embernek szüksége van a fegyelemre, majd később egyedül is dolgozhat. A fegyelem a szabályokkal függ össze. A szabályok azok a feltételek, amelyektől az iskola függővé teszi, hogy valakit befogad-e, és megosztja vele tudását. Ezeknek a sza­ bályoknak, vagy kikötéseknek a betartása az első fizetség és az első teszt. Legyen szó bármilyen iskoláról, az egyik legfontosabb tényező a szabályok megléte. Iskola nem létezhet szabályok nélkül. Még egy utánzata sem. Még ha egy iskola csak egy utánzat is, akkor is vannak imitált szabályai, mert fel kell állítania valamilyen szabályokat. Az iskola egyik definíciója, hogy egy megha­ tározott számú ember elfogad és betart bizonyos szabályokat. A szabályok nem a kényelem és a jólét biztosításáért vannak - az a céljuk, hogy kellemetlenséget és kényelmetlenséget okozzanak, és ezáltal segítsék az önemlékezést. Meg kell érteniük, hogy az összes szabálynak az a szerepe, hogy segítse az önemlékezést, bár önmagukban is van valamilyen céljuk. Ha nincsenek szabá­ lyok, és hiányzik a szabályok fontosságának megértése, akkor nem beszélhe­ tünk munkáról. A szabályokat illetően fontos felismernünk, hogy valójában csak egyetlen szabály, jobban mondva, egyetlen elv létezik - az embernek nem szabad ten­ nie semmi feleslegeset. Most próbálják megérteni, miért nem tudunk jó érte­ lemben „tenni"? Azért, mert sok felesleges dolgot csinálunk. Életünk minden egyes pillanatában szükségtelen dolgok százait tesszük, és emiatt nem tudunk „tenni". Először meg kell tanulnunk, hogy ne tegyünk semmi feleslegeset a munka vonatkozásában, később pedig a saját életünk vonatkozásában. Ez le­ het, hogy hosszú időt fog igénybe venni, de így tanulunk. Meg kell tenniük ezt,

286

és nem szabad megtenniük azt, ezek mind speciális utasítások, de szabály csak egy van. Amíg meg nem értik ezt az alapszabályt, addig meg kell próbálniuk betartani azokat a szabályokat, amiket kapnak. A szervezett csoportok esetében a szabályok különös fontossággal bírnak, mert miután az emberek úgy csatlakoznak, hogy nem ismerik egymást, és nem tudják, miről szól ez az egész, elő kell nekik írni bizonyos szabályokat. Például az újonnan érkezettekre vonatkozó szabályok egyike kimondja, hogy kívülállóknak nem beszélhetnek az előadásokon hallottakról. Az emberek akkor kezdik belátni ennek a szabálynak a fontosságát, amikor a beszélgetés, amely során szeretnék másokkal megosztani a szisztémáról hallottakat, ellenük fordul, amikor a barátaik nem engedik őket szóhoz jutni, és így elmegy a kedvük attól, hogy beszéljenek ezekről a dolgokról. Ez a szabály segít nekik a hazudozás elkerülésében, hiszen amikor olyan dolgokról kezdenek beszélni, amiket nem ismernek, természetes mó­ don hazudozni kezdenek. Ha tehát egy-két előadás után beszélnek arról, amiket hallottak, és kinyilvánítják a véleményüket, akkor hazudozni kezdenek. A legtöbb ember túl türelmetlen, nem hagy magának elég időt, túl korán von le következteté­ seket, és így képtelen ellenállni a hazudozásnak. Emellett a szabály mellett azonban főként az az iskolai elv szól, amelyik kimondja, hogy inkább óvni kell ezeket az ideákat az emberektől, mint átadni nekik, és ha át is adjuk őket, csakis olyan feltételek mellett tehetjük meg, ame­ lyek biztosítékot nyújtanak az eltorzításuk ellen. Máskülönben már a követke­ ző napon elferdítenék őket, elég tapasztalatunk van erről. Nagyon fontos, hogy megóvjuk ezeket az ideákat a pusztulástól, mert talán elmondhatjuk, hogy az iskola olyan hely, ahol az emberek és az ideák nem halnak meg. Az életben mind az emberek, mind az ideák elpusztulnak. Ha nem is azonnali, de lassú halált halnak. Ugyanakkor ez a szabály egyben egy teszt is, egy gyakorlat, amellyel megeddzük az akaratot, az emlékezetet és a megértést. Bizonyos feltételek teljesí­ tése mellett jöttek ide, az első feltétel, amit észben kell tartaniuk, hogy nem szabad ezekről a dolgokról kívülállóknak beszélniük. Mivel ez minden szoká­ sunkkal ellenkezik, rendkívüli mértékben segíti az önemlékezést. Hozzászok­ tak, hogy megkülönböztetés nélkül bármiről nyugodtan beszélnek. Ezeknek az ideáknak a vonatkozásában azonban mérlegelniük kell, hogy mit mondanak. K: Úgy tűnik, hogy iskolákban semmit sem tesznek ok nélkül. Egyrészt azért szükségszerű ez a szabály, mert a beszéd egy új tényezőt jelenítene meg, aminek lehetetlen megjósolni a következményét? V: Feltétlenül. Ha az emberek szabályok nélkül is tudnák, mit kell tenniük, akkor nem lenne szükség szabályokra. Ugyanakkor, a szabályok betartásával az emberek létrehoznak valamit önmagukban, ezért tekinthetjük ezt egyfajta nevelésnek is. Szabályok nélkül nem lépne fel elegendő súrlódás. K: Tehát a szabályok legfőbb célja a gépiesség elpusztítása? V: Minden egyes szabálynak sok célja van, de egyedül a szabályoktól sem­ mit sem várhatnak. Csak részei az átfogó munkának, segítséget nyújtanak. K: Szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy ne használjam fel az eddig meg­ szerzett tudásomat barátaim támogatására.

287

V: Még nem teheti meg, mert ha jelenlegi tudásával próbál valamit tenni, akkor el fogja torzítani ezt a tudást. Több tudást kell elsajátítania, mert csak ak­ kor lesz képes megítélni, hogy egy adott esetben kezdhet-e vele valamit, vagy sem, hogy átadhat-e valamit ennek, vagy annak az embernek, vagy sem. Ezt most még nem tudják megítélni. Továbbá, ebben a szisztémában minden tökéletes magyarázatot igényel, vagy érinteni sem szabad, ahhoz pedig, hogy az egyik dolgot el lehessen ma­ gyarázni, el kell magyarázni egy másikat. Ez okozza a nehézséget. Értik, mire gondolok? Számunkra sok minden tény, vagy legalább is annak kellene lennie. Ha olyanoknak beszélünk ezekről a dolgokról, akik nem tanulmányozták vé­ gig alaposan azt, amit mi, akkor az ő számukra mindez hit kérdése lesz. Vagy hisznek bennünk, vagy sem, és mivel ezek a dolgok többnyire ellentétesek a szokványos eszmékkel, az utóbbi könnyebb lesz számukra. Tehát miért növel­ nénk azok számát, akik elutasítják ezeket az ideákat? Olyanoknak, akik nem ta­ nulmányozták őket, lehetetlen úgy átadni, hogy elég világosan meg is értsék. K: Nehéz bármit is megvitatni másokkal anélkül, hogy ne befolyásolnának az itt elhangzottak. V: Amíg ez nem megy könnyen, semmit sem tehetnek, minden beszéddé alakul, és az is marad. Csak akkor halmozhatnak fel több tudást vagy anya­ got, amikor már képesek csendben maradni, megtartani valamit maguknak. Ha kilyukasztják a léggömböt, akkor elszökik a tartalma. Ugyanígy, ha lyukat fúrnak önmagukon, valami ki fog szökni. Nehéz követni a szabályokat, mert azzal, hogy emlékeznek rájuk, és betartják őket, tudatos energiát halmoznak fel. Főként ez a céljuk. A szabályokat leírni, vagy katalogizálni nem lehet, de megérteni igen. Emel­ lett, az érzelmi fejlődés fegyelmet igényel. Semmi sem fejleszti olyan hatásosan az érzelmi központot, mint az önfejűség feladása. A szabályok a viselkedéssel függnek össze. Amikor 5-ös számú emberré válunk, a mostanihoz képest töké­ letes lesz a viselkedésünk. De mivel nem vagyunk 5-ös számú emberek, ezért nélkülözhetetlenek a szabályok. Ha észben tartjuk, megértjük és betartjuk őket, akkor viselkedésünk következetes lesz és adott irányt fog követni, nem lesz töb­ bé olyan kiszámíthatatlan, mint az l-es, 2-es és 3-as számú ember viselkedése. Az összes út fegyelmet igényel. Ez megmagyarázza, miért nem dolgozhat az ember egyedül. Magától nem tud kialakítani fegyelmet. Annak az esetében, aki megérti ezt a munkát, azt a formát veszi fel a fegyelem, hogy nem maga dönt, hanem utasításokat követve dolgozik. Az akarat megszerzése hosszú időt vesz igénybe, mert először le kell győzni az önfejűséget. Ezzel egy időben szükség van egy másik akaratra, az iskola, a szervezet akaratára. K: Nem értem, miért a második vonalon vannak szabályok, nem pedig a harmadikon? V: Próbáljanak gondolkodni. Az első és a harmadik vonalon nem lehetnek sza­ bályok, azt kell tenniük, amire képesek, önöknek kell kezdeményezni, a munká­ nak minden mástól függetlennek kell lennie. A második vonal fegyelmet igényel. K: Mi a fontosabb a második vonalon: az, hogy saját magunk, vagy hogy más emberek hasznára váljunk?

288

V: Ilyen formában ezt lehetetlen megfogalmazni. A második vonalon meg kell feledkezniük a saját érdekeikről, arról, hogy mit szeretnének, vagy mit nem szeretnének. K: Az előadáson elhangzó, mások számára is hasznos, kérdések a munka második vonalához tartoznak? V: Nem, tudják a munka más. Meg kell érteniük, hogy a szisztéma értelme­ zése szerint mit jelent a „munka" szó. Nem ilyen történéseket - hogy valakinek a kérdése történetesen hasznos eredményre vezet. A munka mindig egy adott cél felé vezető erőfeszítések vonalát jelenti. Nem egyetlen erőfeszítést. Egyetlen erőfeszítés nem munka, csak az összefüggő erőfeszítések, az erőfeszítések foly­ tonos vonala válik munkává. K: Ha két ember segíti egymást, akkor a második vonalon dolgoznak? V: Nem, mint mondtam, a második vonalon nem az ember kezdeményez. Azonban bizonyos mértékben fel kell készülnie erre a munkára: meg kell érte­ nie, hogy muszáj együtt dolgoznia másokkal. Amikor lassan felismerik, hogy fizikailag lehetetlen egyedül dolgozni, hogy csak ezek miatt az emberek miatt dolgozhatnak, akkor az megértés lesz, de még nem a munka második vonala. Meg kell érteniük, hogy ugyanúgy szükségük van az emberekre, akikkel itt ta­ lálkoznak, mint magára a szisztémára. Ez lesz a kiindulási pont. K: Van a munkának egy olyan konkrét vonala, amelyik segíti az embert ab­ ban, hogy ne tegyen felesleges dolgokat? V: Nemcsak egy - az összes, amit elmagyaráztam. Fel kell ismerniük, mi lehetséges. Sok javaslatot kaptak, és az egyik napon az egyik vonalon tudnak jobban dolgozni, a mások napon pedig egy másikon, nincs egy olyan speciális vonal, amelyiken minden egyes nap, állandóan dolgozhatnak. Emellett, ott van az önemlékezés, mindaz, amit az azonosulásról, az igazodásról, a negatív érzel­ mekről, a szisztéma tanulmányozásáról és egyebekről hallottak. Sohasem tud­ hatják, hogy egy adott pillanatban melyik lesz hasznosabb, egyszer az egyik segít, máskor a másik. K: Ez a szisztéma magába foglalja önmagunk feladását? V: Nem a hagyományos értelemben. Anegyedik úton csak egy speciális önfel­ adás szükséges, bizonyos jellegű feladatok esetén, speciális helyzetekben. Példá­ ul, mint mondtam, az iskolai munkával kapcsolatos kérdésekben az embernek le kell mondania a saját elhatározásairól. Ez a lehetséges fegyelem az egyik példája. És az embernek nem szabad elfelejtenie, mit és miért csinál. Például, a szabályok észben tartásával kapcsolatban, fel kell adnia a saját véleményei jelentős részét, és egyszerűen emlékeznie kell a szabályokra. Miért? Mert fel kell ismernie, hogy nem megfelelő az értése. Amikor hiányzik belőle az értés, nem kell emlékeznie a szabályokra. Mint látják, önmagunk feladása nem egy vak áldozathozatalt jelent, és csakis az iskolai munkával kapcsolatban szükséges, azon kívül nem. Ismétlem: az ember úgy tehet szert akaratra, hogy aláveti magát egy bizonyos fegyelemnek, és nem próbálja kikerülni. Az emberek a munkában ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, mint a hétköznapi életben - alkalmazkodnak. Meg­ próbálják a lehető legkényelmesebbé, vagy legalább a legkevésbé kényelmetlenné tenni a munkát, és ezzel elveszítik azt, amit egyébként megkaphatnának tőle.

289

K: Nem értem, miért nem fogadható el az alkalmazkodás a munkában? V: Nem alkalmazkodhatnak a munkához, ténylegesen dolgozniuk kell. Lehet, hogy a hétköznapi életben, bizonyos esetekben az alkalmazkodás helyénvaló, de a munkában sohasem az. Az alkalmazkodás nem egy biztos módszer. Alkalmazkod­ nak egy állapothoz, vagy bizonyos körülményekhez, majd amikor ezek megváltoz­ nak, nehéz helyzetbe kerülnek. Jobb módszert kell találniuk, mert sohasem tudhat­ ják, hogy a következő pillanatban mi fog történni. Például, ülnek a szobájukban, és elhatározzák, hogy nem fognak bosszankodni, majd valamilyen váratlan dolog történik, és már azelőtt begurulnak, mielőtt észrevennék. K: Hogyan tehetnénk valóságosabbá a munkát? Látom, hogy nem az, ami lehetne. V: Azért olyan, amilyen, mert önök nem azok, amik lehetnének. Van egy bi­ zonyos elv a munkában - az idő meg van számlálva. Minden egyes ember elé felállítottak bizonyos követelményeket. Ha még csak egy hónapja dolgoznak, ak­ kor kicsik az önökkel szembeni elvárások, a következő hónapban már nagyobbak lesznek, hat hónap múlva még nagyobbak, egy év múlva pedig még nagyobbak. Ha valaki nem teljesíti ezeket a követelményeket, akkor a végén nagyon nagy lesz a számla. Ha úgy véli, hogy jogosan áll az első hónap szintjén azután, miután már néhány évet eltöltött a munkában, akkor képtelen lesz kiegyenlíteni a számláját. A fizetség először is az jelenti, hogy az ember meg tud felelni a követelményeknek. A követelmények folytonosan növekednek, amiket ha nem követnek, akkor önök a követelmények szintje alatt lesznek, és ezért önöknek úgy fog tűnni, hogy a dolgok - bármilyenek is a valóságban - lejjebb vannak a szintnél, ahol lenniük kellene. De ha dolgoznak, ha fejlődnek, akkor elérik a követelmények szintjét. Azt az oldalt mutatom, ahonnan meg lehet közelíteni ezt a kérdést. Sok minden szükséges egy szervezetben, mindenekelőtt megértés és erőfeszítés. K: Feltételezem, hogy a követelmények teljesítése néhány dolog feladását vonja maga után, azonban zavartan állok azelőtt, hogy mik lehetnek ezek. K: Ne aggódjon. Majd amikor fel kell adnia valamit, teljesen egyértelművé fog válni. Ha nem tudják, mit kellene feladniuk, akkor az azt jelenti, hogy még nem jött el az ideje, hogy gondolkodjanak róla. Teljesen felesleges intellektuálisan gon­ dolkodni arról, hogy mit kellene feladniuk, mert sohasem egy rejtvény formájában fog megjelenni. Talán egy napon észrevesznek egy bizonyos negatív érzelmet, és felismerik, hogy ha megtartják, akkor nem tudnak dolgozni. Meglehet, hogy ez va­ lamilyen képzelődés lesz, vagy valami ehhez hasonló. Mindig így kezdődik. K: Ellentmondásosnak tűnik, hogy miközben mentesülni próbálunk a tör­ vények alól, többnek vetjük alá magunkat. K: Az ember csak úgy mentesítheti magát a törvények alól, ha bizonyos ideig sokkal többnek engedelmeskedik, mert csak így tanulhatja meg, hogyan szabadul­ hat meg tőlük. Ennek sok oka van. Az egyik, hogy túlságosan elnézőek vagyunk magunkkal, ha kijelölünk magunknak egy feladatot, akkor kis idő múltán kifogá­ sokat kezdünk keresni. Majd pedig túlságosan becsapjuk magunkat. Tehát, mint mondtam, ha az emberek folytatni szeretnék a tanulást, akkor el kell fogadniuk bizonyos feltételeket. Ez azt jelenti, hogy gyakorlati munkává kell tenniük a tanulást. Ha nem veszik elég komolyan a munkát, akkor csak az

290

idejüket fecsérlik. Önöknek jogukban áll elmenni, nekem pedig felhagyni az előadásokkal, tehát egyik oldal sincs elkötelezve. Egyéb dolgom is lenne, de időt kell áldoznom erre, mert csak így lehet iskolát létrehozni. Ha elmondha­ tom, hogy: „Ha holnap meghalok, akkor is folytatódni fog a munka", az azt je­ lenti, hogy létrejött egy iskola. Ha az iskola teljes mértékben tőlem függ, akkor az azt jelenti, hogy nem elég erős. K: Jobb, ha az ember az iskolában csak saját magát tanulmányozza? V: Nem, másokat is tanulmányoznia kell, de nemcsak másokat. K: Ugye az ember másokat illetően könnyebben marad objektív, mint ön­ maga tekintetében? V: Nem, éppen fordítva. Csak akkor láthatnak másokat objektíven, ha már önmagukkal szemben objektívak. Előtte nem, mert addig mindent a saját véle­ ményeik, hozzáállásaik, ízlésük, rokonszenveik és ellenszenveik fényében lát­ nak. Ahhoz, hogy objektívek lehessenek, mindettől meg kell szabadulniuk. Az ember az öntudatosság állapotában láthatja objektívan önmagát: ekkor kerül először kapcsolatba a dolgok valódi énjével. K: Megtanulja az ember valaha is, hogyan biztosítson sokkokat önmagának azért, hogy úgy dolgozzon, ahogyan kellene? V: Ha mind a három vonalon dolgoznak, akkor a vonalak biztosítani fogják egymásnak a sokkokat. Ha megértik, de nem elméletben, hanem megfigyelé­ sek által, hogyan segíti az egyik vonal a másikat, akkor ez világossá fog válni. K: Úgy értettem, hogyan tehet szert az ember energiára, ha valamilyen spe­ ciális célból sürgősen szüksége lenne rá? Egy sokk révén? V: Egy jó sokk gyorsan termeli az energiát. Azonban háromféle sokkot külön­ böztethetünk meg: vagy valaki más biztosítja nekünk, vagy mi magunknak, vagy jöhet véletlenül. Semmi más nem tud gyorsan energiát termelni. Egy jó sokk hatá­ sára az ember emlékezhet önmagára és a sokkra. Lehet olyan jó a sokk, hogy bizo­ nyos ideig képtelenek lesznek elfelejteni, ennek eredményeként erősebb érzelmi állapotba kerülnek, és az érzelmi központ energiát fog termelni. K: Azt mondta, hogy véletlenszerűen is bekövetkezhetnek sokkok? V: A véletlenszerű sokkok nem számítanak. A dolgok történnek, előfordul­ hat, hogy pénzt találnak az utcán, de erre nem támaszkodhatnak. Amikor „sok­ kok biztosításáról beszélünk", tudatos sokkokra gondolunk. Meg kell értenünk, miként történnek a dolgok. Hozzáfogunk valamihez, majd elérkezünk egy intervallumhoz, és még csak nem is tudunk az intervallu­ mok létezéséről vagy a bennük rejlő lehetőségekről. Ilyen az állapotunk. Csak az után nyílik lehetőségünk arra, hogy célokat tűzzünk ki, és elérjük őket, miu­ tán megértettük, hogy ettől még nagyon messze állunk, és egyelőre az interval­ lumokat kell tanulmányoznunk az adott példákon - mint a táplálékdiagram - keresztül. Ha tanulmányozzuk ezeket az intervallumokat és a két tudatos sok­ kot, amit már elmagyaráztam, és megtanuljuk előállítani őket, akkor talán, de csakis akkor, lehetőségünk nyílik egy teljesen eltérő jellegű sokk biztosítására. Tulajdonképpen, ha elegendőt és elég erősét tudnánk előállítani a szükséges sokkokból, akkor gyakorlatilag nem létezne számunkra megszerezhetetlen do­ log. Csakis sokkokra van szükségünk, de nem tudjuk őket létrehozni. Még ha

291

gondolkodunk is róluk, nem vagyunk elég magabiztosak, nem bízunk önma­ gunkban, nem tudjuk biztosra, hogy egy adott sokkal a kívánt hatást fogjuke elérni. Emiatt foglal magába a szervezett munka sok sokkot. így nem ránk hárul ez a feladat. Olyan mélyen alszunk, hogy a sokkok nem ébresztenek fel - nem vesszük őket észre. K: Ha az ember felismeri a gépiességét, akkor megválaszthatja, miként cse­ lekedjen, vagy ez csak akkor lesz lehetséges, ha kifejleszti az akaratát? V: Azt mondanám, hogy abban az esetben megválaszthatja. Ugyanakkor tévednek, ha azt hiszik, hogy a gépiesség felismerése maga után vonja a vá­ lasztás lehetőségét és képességét. Hiába rendelkezik valaki tudással, attól még nem biztos, hogy képes tenni. Rendkívül nehéz és kellemetlen helyzetbe kerül az, aki úgy kezdi meglátni a dolgokat, hogy közben semmit sem tud tenni. Ez az oka annak, hogy néhány esetben jobb, ha az ember addig neki sem fog a munkának, amíg nem áll készen arra, hogy be is fejezze. Máskülönben lehet, hogy két szék közé esik. A választás ideája ellentmondásos. Az egyik nézőpontból nincs választá­ sunk, a másikból van, a harmadikból megint nincs, és ez mind igaz. Ez egy nagyon bonyolult idea. Például, a munkában van választásunk, de a munka kapcsolatban áll a körülöttünk zajló élettel. Lehet, hogy annyira rosszul men­ nek a dolgok, hogy nincs választásunk, majd pedig eljön egy pillanat, amikor alkalmunk adódik rá, de ha nem használjuk ki, akkor elmulasztjuk. K: Fel lehet valamilyen módon ismerni ezeket a pillanatokat? V: Csak úgy, ha megpróbálják észrevenni őket a munkában, mert ez a szisztéma egyrészt módszer, amellyel új tudást sajátítunk el, és újfajta erőkre teszünk szert, másrészt eszköz, amellyel a gyakorlatban alkalmazzuk ezt a tu­ dást és ezeket az erőket. Itt több lehetőségünk van a választásra. Ha gyakorol­ juk, később talán más dolgokra is alkalmazhatjuk. Ez az idea a válaszutakkal kapcsolatos. A válaszutak olyan pillanatok, amikor tudunk „tenni". Elérkezik egy pillanat, amikor az embernek lehetősége nyílik arra, hogy se­ gítsen ebben a munkában. Ha ezt mulasztja, akkor talán egy évig, vagy esetleg még tovább kell várnia a következőre. Ha azonban szervezett keretek között dolgozik, akkor az folyamatosan biztosítja számára a lehetőségeket. K: A munka második vonalán kérnünk kell a lehetőséget? V: Mindenki megkapja, csak éppen az egyes ember itt nem szervezheti meg magának a munkát, készen kell kapnia. Ezzel kapcsolatban a tapasztalatok azt mutatják, hogy a fizikai munka na­ gyon hasznos az iskolákban. Néhány iskola speciális fizikai gyakorlatokat al­ kalmaz, ha ezek hiányoznak, akkor a fizikai munka veszi át a helyüket. Mindez a második vonalra vonatkozik - itt szervezett munkára van szükség. Az elgon­ dolás a következő: nem könnyű együtt dolgozni bizonyos számú emberrel a házban, a kertben, az állatokkal és így tovább. Külön-külön tudnak dolgozni, de a közös munka nehéz. Kritizálják, akadályozzák egymást, elveszik egymás­ tól a munkaeszközöket. Mindez nagyon jól segíti az önemlékezést. Ha valaki ér­ dekesnek találja ezt az elképzelést, akkor kipróbálhatja, de csak akkor, ha szük­ ségét érzi. Ne gondolják, hogy ez valami mágikus segítség. A munka cselekvést

292

jelent. Elméletileg a második vonalat jelenti, ha együttdolgoznak másokkal, de ne gondolják, hogy ha egy szobában vannak más emberekkel, vagy ugyanazt a munkát végzik, akkor már a második vonalon dolgoznak. Még nem tudják, mit jelent a munka második vonala. K: Mit értett az alatt, amikor egyszer azt mondta, hogy a fizikai munkával késztethetjük helyes működésre a központokat? V: A fizikai munka - nem a sport, hanem a kemény munka, ami egyénen­ ként változhat - helyreállítja a központok működését. A központok egy meg­ határozott módon kapcsolatban állnak egymással, és az energia adott módon. Amikor az emberek lusták, a központok egymás feladatát próbálják végezni, és emiatt a fizikai munka nagyon jó módszer a működésük javítására. Széles körben alkalmazzák ezt a módszert a különböző iskolákban. A modern élet­ ben, különösen néhány ember esetében, a központok helytelen működése az összes energiát elszívja. De, természetesen, ha valaki azonosulással dolgozik, akkor az még szervezett munka keretei között sem jelent semmit. K: Miben különbözik a hétköznapi életben végzett fizikai munka egy isko­ lában megszervezett fizikai munkától? V: Iskolán kívül mindig könnyebb dolgozni: szabadabban eldönthetik, miként végzik a munkát. Tegyük fel, hogy a saját kertjükben dolgoznak. Azt csinálják, amit szeretnek és úgy, ahogyan akarják. Maguk választják meg az eszközöket, az időpontot, azt, hogy milyen időjárás esetén dolgoznak, mindent. Tehát itt nagy szerepet kap az önfejűség. Szervezett munka során nemcsak fizikai eredményeket érnek el, hanem az önfejűséggel is harcolnak. Azonban attól, hogy a munka speci­ álisan szervezett, még veszélyes marad, mert míg a hétköznapi munka során az akarat sohasem lesz több önfejűségnél, iskolában az önfejűség az egész munkát tönkreteszi, és nemcsak a sajátunkat, hanem másokét is. Az önfejűség mindig job­ ban tudja, és mindig a maga módján akarja csinálni a dolgokat. Bármilyen szerve­ zett munka lehetőséget nyújt arra, hogy dolgozzunk az önfejűség ellen. Emellett, a szervezett fizikai munka érzelmi erőfeszítést igényel. Ezért nem lehet igazából fizikai munkának nevezni, hiszen egyben érzelmi is. Ha csak fizikai lenne, akkor nem lenne olyan eredményes. Ha a fizikai munka nem tartalmaz érzelmi erőfeszítést, akkor érzelmivé kell tenniük úgy, hogy vagy gyorsabban végzik, vagy hosszabb ideig, vagy több erőfeszítést fektetnek bele. Próbáljanak a kényelmesnél keményebben vagy hosszabb ideig végezni vala­ milyen fizikai munkát és meg fogják látni, hogy ehhez érzelmi erőfeszítés szük­ séges. Emiatt fontos a fizikai munka. K: Milyen érzelmi erőfeszítés? V: Meg fogják látni. Most a szisztémával kapcsolatos fizikai munkáról be­ szélünk - ez teljesen más jellegű törvények alatt áll, más célból végzik, és emlé­ kezniük kell arra, hogy miért. K: Egyeseknek szüksége van iskolára, másoknak pedig nem? V: Az iskola azok számára létezik, akik felkészültek rá. Az iskolai munka elkezdése mindig valamilyen felkészültséget jelent. Iskolában egy új oktávnak kell elindulnia. Mi a feladata annak a személyiségnek, amelyik valaha a mágne­ ses központ volt? Most mit várhatunk el tőle? Azt, hogy megbecsülje a munkát,

293

a szisztémát és mindent, ami a szisztémával kapcsolatos. Ha mindezt értékeli, akkor ez a személyiség fejlődni fog, ellenkező esetben nem fog. K: Előfordulhat, hogy valaki azonosul egy iskolával? V: Az azt jelenti, hogy elveszíti az iskolát. Az ember sokféleképpen azono­ sulhat az iskolával - túlságosan szeretheti, bírálhatja, vagy éppen hihet neki. K: Egy iskola beleszól abba, hogyan viselkedjünk az életben? V: Az iskola vonatkozásában szabályok irányítják az ember cselekedeteit. Meg fogják látni, hogy az iskolában alkalmazott szabályok közül néhányat az iskolán kívül is alkalmazniuk kell. Ha nem próbálják meg alkalmazni őket mindig, ami­ kor csak módjukban áll, akkor felesleges tudniuk róluk. Továbbá, - ez nem egy szabály vagy elv - azt fogják tapasztalni, hogy az iskolán kívül is, ha meg akarnak tenni valamit, akkor néhány dolgot nem szabad megtenniük, más szóval, minde­ nért fizetniük kell, nem abban az értelemben, hogy elő kell venniük a pénzüket, és le kell tenniük egy összeget, hanem valamilyen „áldozathozatallal" (nem szívesen használom ezt a szót, de nincs jobb). így ez magába foglalja az egész életüket. K: A tudás mennyiségétől függ, hogy hány ember van egy iskolában? V: Nem, hanem azoknak a számától, akiknek létezése elért egy bizonyos szintet, akik gondoskodnak más emberekről, tanítják, utasításokkal látják el őket és így tovább. Azt hiszik, hogy az iskolák olyanok, mint a gombák az erdő­ ben, de ez egyáltalán nem így van. Hosszadalmas munka előzi meg egy iskola létrejöttét. Még az is, hogy most itt beszélgethetünk, ebben a helyiségben, sok ember harmincévnyi munkájának köszönhető, és lehet, hogy előttük is már so­ kan dolgoztak. Ezt is figyelembe kell venniük. Továbbá, a tudás a mi értelmezésünk szerint olyan tudást jelent, ami a léte­ zés fejlődésének a lehetőségével kapcsolatos. Ennek a tudásnak másik iskolától kell származnia, és értékesnek kell lennie. Tegyük fel, hogy kívülről megtanul­ tatom önökkel az összes francia elnök születési dátumát. Mi haszna lenne? En­ nek ellenére, ezt nagyon gyakran tudásnak nevezik. K: Azért nem adható át ingyen ez a tudás, mert azok, akik nem fizetnek érte, elferdítenék? V: Egyszerűen azért, mert elveszítenék, eldobnák, mert csak akkor értéke­ lünk valamit, ha megfizetünk érte. Nem tudják megfelelően megbecsülni azt, amiért nem fizetnek. Ha túl könnyen jutnak hozzá, nem értékelik. Ez a kérdés egyik oldala, a másik pedig, hogy ha valamit értékesnek tartanak, akkor nem adják csak úgy oda másoknak. Mit jelent, ha értékelünk valamit? Ha megértik, micsoda erőfeszítést fektettek ebbe a tudásba, hányan és mennyi ideig dolgoz­ tak azért, hogy átadhassák önöknek, akkor nem fogják továbbadni a semmiért cserébe. Először is azért, mert azoknak, akik nem fizetnek érte, semmi haszna nem származna belőle, másodszor pedig, miért kellene megkapniuk a semmi­ ért? Ez a legnagyobb igazságtalanság lenne. De ez nem fordulhat elő, mert egyébként sem tudnák elvenni. K: Amennyire képes vagyok ezt felfogni, az lenne az iskola legfőbb célja, hogy egy szuperembert hozzon létre? V: Én nem tudok „szuperember létrehozásáról". Ez nem egy farm, ahol szuperembereket gyártanak!

294

K: Mi a kapcsolat az iskola ideája és a kozmikus rend között? V: Ez az iskola - egy iskola, amihez tartozhatnak - nagyon apró dolog. Talán segíthet önöknek, de túlzott feltételezés lenne azt gondolni, hogy bármi­ lyen kozmikus jelentéssel bír. Ha egyszerűen csak gondolkodnak az iskoláról, akkor nagyon könnyen megérthetik ezt. Bizonyos tudásra vágynak, és addig nem szerezhetik meg, amíg nem találkoznak egy iskolával, úgy értem egy olyan iskolával, amelyik egy másik iskolától kapta ezt a tudást, olyan tudást, amit nem hétköznapi elmék találtak ki. Csak ez lehet a kiindulási pontjuk. K: Nemrégiben beszélt azokról a magasabb intelligenciával rendelkező em­ berekről, akiktől ez a tudás származik. Ténylegesen közöttünk élnek, és felis­ merhetjük őket? V: Akkor nem, ha ők nem akarják. De ha szeretnék, akkor meg tudják mu­ tatni, hogy más szinten vannak. Ha olyanokkal találkozunk, akik magasabb szinten állnak, akkor nem a létezésüket, hanem a tudásukat ismerjük fel, mivel tisztában vagyunk a saját tudásunk korlátaival, felismerhetjük, ha valaki töb­ bet tud nálunk. Jelen állapotunkban csak ennyire vagyunk képesek. Azt azon­ ban nem láthatjuk, hogy valaki tudatos-e vagy sem, vagy hogy tudatosabb-e nálunk. Olyannak fog tűnni, mint mi, vagy akár az is előfordulhat, hogy, és ez különösen érdekes, kevésbé tudatosnak, gépiesebbnek vélhetjük magunknál. K: Az iskolák azért léteznek, hogy egy általános hatást fejtsenek ki azokra, akik nincsenek iskolákban, vagy csupán a saját céljaikat szolgálják? V: Azt mondanám, hogy mindkettő igaz, bár a kettő nem mond ellent egy­ másnak, hiszen hogyan befolyásolhatnák az iskolák azokat, akik nem tartoz­ nak hozzájuk? Csak azzal, hogy felkészítik őket, sehogy máshogy. Látják, az iskolai szisztémák megértésében az okozza a legfőbb nehézséget, hogy nem szabad őket felhígítani, mert akkor éppen az ellenkezőjét fogják jelenteni, elve­ szítik a jelentésüket, többé már semmilyen célt nem szolgálnak. K: A múltban az iskolák nem befolyásolták az emberiséget? V: Abban az időben, amikor az iskolák befolyással voltak az emberiségre, az emberiség nagyon kicsi volt, az iskolák pedig hatalmasak. Most az emberi­ ség hatalmas, és az iskolák nagyon kicsik. Például, azok az iskolák, amelyek különböző misztériumok neveit viselték, hatással voltak a görögök életének bizonyos szakaszaira, de akkoriban Görögország egy nagyon kis ország volt. Egyiptom ugyancsak aránylag kicsi volt, így szintén lehetett befolyásolni. De ma egy ilyen kis iskola hogyan befolyásolhatná az emberiséget? Anélkül kér­ deznek, hogy gondolkodnának. Gurdjieff azt mondta, hogy 200 tudatos ember képes lenne befolyásolni az emberiséget. Egyszer kiszámítottuk, hogy ez mit jelentene. Tegyük fel, hogy létezik a világon egy 7-es számú ember. Legalább száz tanítványra lenne szüksége, mert egyedül nem tudja felvenni a kapcso­ latot a nálánál alacsonyabb szintekkel. Tehát, ha létezne egy 7-es számú em­ ber, akkor legalább száz 6-os számú emberre lenne szüksége. Mindegyik 6-os számú embernek pedig legalább száz 5-ös számúra, ami összesen 10 000 5-ös számú embert jelentene. Mindegyik 5-ös számú embernek legalább száz 4-es számú emberre lenne szüksége, akiken keresztül felvehetne a kapcsolatot má­ sokkal, így már 1 000 000 4-es számú embernél járunk. A 4-es számú emberek

295

mindegyikének legalább száz l-es, 2-es és 3-as számú embert kellene ismernie, és ennyivel kellene együttdolgoznia, ez összesen 100 000 000 l-es, 2-es és 3-as számú embert jelent. Ebből az következik, hogy, ha csak azt feltételezzük, hogy egy iskola ezer tanítványból áll, 100 000 iskola létezik. Nos, pontosan tudjuk, hogy nincs ennyi iskola, tehát nem számíthatunk arra, hogy létezik egy 7-es számú ember, mert az azt feltételezné, hogy az iskolák irányítják az életet. Még egy 6-os számú ember létezése is ugyanezt feltételezné. Ez azt sugallja, hogy csak speciális feltételek mellett élhetne egy 7-es és 6-os számú ember a világon, és ez látható lenne, tudnánk róla, mert azt jelentené, hogy az életet az iskolák irányítják. Azonban tudjuk, hogy ha léteznek iskolák, akkor jól elrejtették őket, tehát napjainkban ez nem lehetséges. K. Úgy érti, hogy ezen a bolygón, vagy ilyen feltételek mellett, nem létezhet 7-es számú ember? V: Azt nem mondtam, hogy nem létezhet. Azt mondtam, hogy okunk van azt feltételezni, hogy nem létezik, mert ellenkező esetben tudnánk róla. De ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy valamilyen oknál fogva talán léteznek 7-es számú emberek, akiket nem látunk, csak kevéssé valószínű.

296

12. F E J E Z E T Különbséget kell tenni a szisztéma fontosabb és kevésbé fontos ideái között. A létezés korlátai. A létezés megváltoztatásának lehetőségei. Házigazda, csavargó, bolond. Hasnamuss. Az alvás és a felébredés lehetősége. Felismerések és szavak. Hogyan erősíthető az érzelmi hozzáállás. Arányérzék. Önemlékezés. Ismerni és látni önma­ gunkat. Komolyság. A szokások elleni küzdelem. A gépiesség megértése. Erőfeszí­ tések. Öntanulmányozás. Önmegfigyelés. Sokkok. Hogyan kerülhetünk magasabb érzelmi állapotba? Több energia fektetése a munkába. Az érzelmi központ megedzése. Pozitív érzelmek. Kellemes és kellemetlen érzelmek. A munka jobb megbecsülése. Új dolgok kialakulása. A megértés lassú folyamat. A mérce emelése.

MOST IDEJE, hogy a fontosságuk szempontjából gondolják végig mindazt, amit eddig hallottak, azaz meg kell keresniük az eddig tanulmányozott különböző ideák súlypontját és a leglényegesebb pontokat, mert, mint minden másban, itt is vannak fontosabb és kevésbé fontos pontok. Egyes dolgok kiegészítő jellegűek, a leglénye­ gesebb pontok megértését segítik, és vannak olyan főbb pontok, amelyek az egészet meghatározzák. Most elérkezett ezek megkülönböztetésének ideje. Azoknak a kérdéseknek, problémáknak van jogosultsága, amelyek a létezésre, a létezés megváltoztatására, a létezés gyenge pontjainak felkutatására és a velük való küzdelemre vonatkoznak. Meg kell értenünk, hogy mielőtt új tudásra tehetnénk szert, fel kell ismernünk a korlátainkat, és a tényt, hogy ezek a korlátok valójában a létezésünk korlátai. Tudásunk ugyanazon a szinten marad. Növekszik egy megha­ tározott irányba, de ez a növekedés csak nagyon szűk határok között mehet végbe. Látnunk kell, mennyire behatároltan élünk, mindig becsapjuk magunkat, sohasem annak hisszük a dolgokat, amik valójában. Úgy gondoljuk, hogy valaminek a meg­ változtatása nagyon könnyű feladat, és csak akkor ismerjük fel, hogy valójában mi­ lyen nehéz, hogy szinte lehetetlen, amikor őszintén megpróbáljuk. Az összes idea közül a létezés megváltoztatásának ideája a legfontosabb. Az elméletek, szisztémák, ábrák csupán segítséget nyújtanak, segítik az összpontosítást és a helyes gondolko­ dást. Azonban valódi cél csak egy van, ez pedig létezésünk megváltoztatása, mert ahhoz, hogy valamit is megváltoztassunk a világról való felfogásunkban, valamit meg kell változtatnunk önmagunkban. Ezzel kapcsolatban számunkra az az érdekes, hogy az emberek különböző kate­ góriákba sorolhatóak az alapján, milyen lehetőséggel rendelkeznek létezésük meg­ változtatására. Erről szeretnék beszélni. Ez főként az ösvény vagy út ideájával kapcsolatos. Emlékeznek, azt mondtam, hogy abban a pillanatban, amikor az ember kapcsolatba kerül a C-befolyással, meg­ jelenik egy lépcső, aminek a tetejére először fel kell jutnia ahhoz, hogy elérhesse az

297

ösvényt vagy utat? Valaki megkérdezte, ki képes megközelíteni, megmászni ezt a lépcsőt, és elérni az utat. Válaszában Gurdjieff egy orosz szót használt, amit „házi­ gazdának" lehetne fordítani. Az indiai és buddhista irodalomban ez a szó egy olyan rendkívül pontosan meghatározott embertípust és életformát jelent, ami változást eredményezhet az ember létezésében. A „Snataka" vagy „házigazda" egyszerűen olyan embert jelent, aki hétköznapi életet él. Az ilyen emberben felmerülhetnek két­ ségek a hétköznapi dolgok értékét illetően, álmodozhat a fejlődés lehetőségeiről, csatlakozhat egy iskolához élete hajnalán vagy idősebb korában, és képes dolgozni egy iskolában. Csak az ilyen típusú emberek közül kerülhetnek ki azok, akik képe­ sek megmászni a lépcsőt, és elérni az ösvényt. A többi embert a következő két kategóriába sorolta: „csavargók" és „bolondok". A „csavargó" nem feltétlenül jelent szegény embert, azok, akik ebbe a kategóriába tartoznak, lehetnek akár gazdagok is, az élethez való hozzáállásuk tekintetében azonban „csavargók". A „bolond" pedig nem szellemi fogyatékos embert jelent, egy államférfi vagy professzor is lehet „bolond". Az ebbe a két utóbbi kategóriába tartozó emberek nem válhatnak hasznára egy iskolának, és nem is fognak érdeklődést tanúsítani iránta, a csavargók azért nem, mert őket valójában semmi sem érdekli, a bolondok pedig azért nem, mert ők ha­ mis értékekben hisznek. Ha tehát az ilyen típusú emberek próbálkoznak a lépcső megmászásával, akkor csak lezuhannak, és a nyakukat törik. Először abból a szempontból kell megértenünk ezt a három kategóriát, hogy milyen lehetőségekkel rendelkeznek a létezés megváltoztatására, az iskolai mun­ kára. Ez a csoportosítás csupán egyetlen dolgot jelent - ha azt nézzük, hogy kinek milyen lehetősége van a munkára, azt mondhatjuk, hogy az emberek nincsenek ugyanabban a helyzetben. Egyesek megváltoztathatják a létezésüket, sokak számá­ ra ez gyakorlatilag lehetetlen, mert olyan állapotba juttatták létezésüket, ahonnan nem tudnak elindulni, és végül létezik egy negyedik kategória, ahová azok tartoz­ nak, akik már megfosztották magukat ezektől a lehetőségektől ilyen vagy olyan módon. Ez a csoportosítás nem vonható párhuzamba egyetlen másikkal sem. Ha valaki az első három kategória egyikébe tartozik, még nem jelenti azt, hogy örökre ott is marad, átkerülhet egy másik kategóriába. A munkához azonban csak az első kategóriába tartozó emberek juthatnak el, a másik két kategória számára ez lehetet­ len, a negyedik kategória pedig az összes lehetőségtől meg van fosztva. Tehát an­ nak ellenére, hogy, úgymond, az emberek talán ugyanazokkal a jogokkal születnek, nagyon könnyen el is veszítik ezeket a jogokat. Amikor megértik a kategóriákat, és saját tapasztalataik alapján példákat talál­ nak rájuk az ismerőseik körében, az életben, az irodalomban, akkor világossá válik, mit jelent az emberek negyedik kategóriája. Normális időkben, hétköznapi feltéte­ lek mellett ők egyszerűen bűnözők vagy tényleges bolondok - semmi többek. Az ilyen típusú emberek azonban nagyon gyakran vezető szerepet játszanak bizonyos történelmi korszakokban, magukhoz ragadhatják a hatalmat, és nagyon befolyásos emberekké válhatnak. De egyelőre hagyjuk őket, és összpontosítsunk az első kate­ góriára. K: Azzal függ össze a létezés növekedésének lehetősége, hogy vajon az ember hajlandó-e bizonyos törvényeknek és elveknek megfelelően élni?

298

V: Nem feltétlenül. Különböző utak léteznek. A szerzetes útja például már az elején engedelmességet követel meg. Más utakon először nem engedelmesség, ha­ nem tanulás és megértés szükséges. Igaz, az általános törvényeket nem szeghetik meg, mert ezek engedelmességre kényszerítik önöket. Néhányuktól mentesíthetik magukat, de csak akkor, ha fejlődik a létezésük. K: Akkor ebből az következik, hogy akik kapcsolatban állnak egy iskolával, le­ gyen bármilyen gyenge is ez a kapcsolat, megváltoztathatják a létezésüket? V: Természetesen, ha érdeklődést tanúsítanak az iskola iránt, és őszintén állnak hozzá, az azt mutatja, hogy azok közé tartoznak, akiknek van lehetőségük a létezés megváltoztatására. De tudják, mindegyikünkben ott vannak a csavargó és a bolond jellemvonásai. Hiába állunk kapcsolatban egy iskolával, az még nem jelenti azt, hogy megszabadultunk ezektől a jellemvonásoktól. Bizonyos szerepet játszanak bennünk. A létezés tanulmányozása során le kell lepleznünk őket, tudnunk kell, milyen módon akadályozzák a munkánkat, és fel kell vennünk velük a harcot. Ehhez azonban feltét­ lenül szükségünk van egy iskolára. Mint már korábban mondtam, attól, hogy valaki gazdag, sőt nagyon rendezett életet él, még lehet „csavargó". A bolondok pedig lehet­ nek nagyon iskolázottak, és fontos pozíciót tölthetnek be az életben. K: Az a bolond egyik jellemvonása, hogy bizonyos dolgokat aránytalanul job­ ban akar más dolgoknál, és ez összességében kedvezőtlenül hat rá? V: A „bolond" olyan embert jelent, aki mindig hamis értékeket hajszol, akinek helytelen az ítélőképessége. Sohasem gondolkodik gyakorlatiasan. A formális gon­ dolkodásmód mindig téves, a bolondok pedig fölöttébb kedvelik: leginkább ehhez ragaszkodnak ilyen vagy olyan módon. A formális gondolkodásmód sokfélekép­ pen megnyilvánulhat. K: Az ember csavargó oldala egyfajta felelőtlenségben nyilvánul meg, ami kész mindent félredobni? V: Pontosan. Néha nagyon költői formákat vehet fel: „Nincsenek értékek a vilá­ gon", „Minden értéktelen", „Minden relatív" - ezek a kedvenc frázisai. Valójában azonban a csavargó nem olyan veszélyes. A bolond veszélyesebb, mert ez a jellem­ vonás hamis értékeket és formális gondolkodást jelent. K: Mi határozza meg, hogy melyik kategóriába tartozik az ember? V: Az élethez, az emberekhez való hozzáállása, és a lehetőségei. Ez mind a há­ rom kategóriára érvényes. A negyedik kategória esetében azonban más a helyzet. Megosztok önökkel néhány meghatározást a negyedik kategóriával kapcsolat­ ban. Ebben a szisztémában a negyedik kategóriának speciális neve van, ami két török szóból áll. Ez a „Hasnamuss". A„Hasnamuss" egyik jellemzője, hogy mindig kész habozás nélkül feláldozni másokat, vagy hatalmas szenvedést okozni mások­ nak pusztán személyes becsvágyának kielégítse érdekében. Az, hogy miként jön lét­ re egy „Hasnamuss", egy másik kérdés. Formális gondolkodással kezdődik, az em­ ber csavargó és bolond is egyben. Egy másik meghatározás szerint a „Hasnamuss" olyasvalaki, aki rossz hidrogénekben kristályosodott ki. De az önök számára nincs gyakorlati jelentősége ennek a kategóriának, mivel semmi közük az ilyen emberek­ hez, létezésük következményeit azonban megszenvedik. Mint mondtam, számunk­ ra a második és harmadik kategória megértése a fontos, mert ezek jellemvonásai megtalálhatók bennünk, különösen igaz ez a harmadik kategóriára. Ahhoz, hogy

299

felvehessük a harcot a második kategóriával, ami a csavargó, iskolai fegyelemre és egy általános belső fegyelemre van szükség, mert a csavargó nem ismeri a fegyel­ met. Egy bolondban lehet hatalmas fegyelem, csak éppen nem a megfelelő fajta - egy teljesen formális fegyelem. Ha tehát harcolunk a formális gondolkodással, akkor a bennünk található csavargóval vesszük fel a harcot, a fegyelem és az önfe­ gyelem létrehozásával pedig a bennünk található bolonddal. Az első kategóriába tartozó embert, vagyis a házigazdát, először is az jellemzi, hogy gyakorlatias, nem formális, emellett rendelkeznie kell egy bizonyos mértékű fegyelemmel, máskülönben nem lenne az, ami. Tehát az első kategóriát a gyakorla­ tias gondolkodás és az önfegyelem jellemzi. Az ilyen ember ahhoz elég gyakorlati­ asan gondolkodik, és elég önfegyelemmel rendelkezik, hogy boldogulni tudjon a hétköznapi életben, ahhoz azonban nem, hogy dolgozni tudjon, tehát a munkában ennek a két jellemvonásnak erősödnie és fejlődnie kell. A házigazda egy normális ember, egy normális embernek pedig, kedvező feltételek mellett, megvan a lehető­ sége a fejlődésre. K: Mindenkiben ott rejtőzik a házigazda? V: Nem mindenkiben. Már mondtam, hogy néhány ember elveszítette a gya­ korlatias gondolkodás vagy a fejlődés képességét. Ezek az emberek, attól függően, hogy melyiket veszítettek el, vagy teljesen bolondok vagy teljesen csavargók. K: Úgy érti, hogy ez már a születés pillanatában eldől? V: Ezt nem tudjuk. Erről nem beszélhetünk: csak a következményekről. Tudjuk, hogy a munka gyakorlatias gondolkodást, gyakorlatias hozzáállást kíván meg az embertől, emellett pedig egy megfelelő mértékű önfegyelmet, ami az iskolai fegye­ lem elfogadásához szükséges. K: Mit ért gyakorlatias gondolkodás alatt? V: Ugyanazt, amit a hétköznapi nyelv hív annak, nevezetesen, hogy az ember képes mérlegelni a dolgokat eltérő körülmények között. Ugyanez a képesség alkal­ mazható a munka ideái, az iskolai elvek, szabályok, minden esetében. K: A házigazda kategóriájába tartozó emberek látszólag közelebb állnak az igaz­ ság helyes megítéléséhez, mint a bolondok és a csavargók. V: Erre nincs garancia. Tulajdonképpen, e tekintetben lehetnek pontosan ugyan­ azon a szinten, csak a lehetőségeik mások. Mint sok egyéb dolog esetében, a meg­ nyilvánulásokat illetően az emberek ugyanolyanok, mint gépies emberek nem kü­ lönböznek egymástól. Viszont eltérő lehetőségekkel rendelkeznek. Az egyik ember megváltozhat, a másik nem, az egyik csak valamilyen csoda folytán változhat meg, a másik saját erőfeszítései által, egyfajta segítséggel. K: Azt állítja, hogy mindegyikünkben megtalálható a csavargó, a bolond és a házigazda? V: Ne ezekben az elnevezésekben gondolkodjanak, hanem próbálják meg a sa­ ját szavaikkal leírni ezeket a kategóriákat - mit jelenthet a „házigazda", a „csavar­ gó", a „bolond". Ezek a szavak még nem mutatják meg, milyenek ezek az emberek, csak bizonyos lehetőségekre utalnak. K: Az, ha valaki nem szereti fegyelmezni magát, megmutatja, milyen ember? V: Nem, ez csak egy jellemvonás. Először is a csavargó semmit sem értékel, számára minden ugyanolyan, nem létezik jó és rossz, és emiatt, vagy ehhez kapcso-

300

lódóan, hiányzik belőle a fegyelem. A bolond azt értékeli, ami értéktelen, az értékes dolgokat pedig semmibe veszi. Ezek nem jellemzések, hanem fő jellemvonások. A házigazda legalább bizonyos értékeket felismer, amikből kiindulhat, és valamennyi­ re gyakorlatiasan áll a dolgokhoz. Tudja, ha enni akar, akkor dolgoznia kell. K: A negyedik kategóriába tartozó emberek, akik megfosztották magukat a fej­ lődés összes lehetőségétől, azért kerülnek ebbe a helyzetbe, mert valamilyen formá­ ban rendkivül önzők? V: Legtöbbször igen. Csak azért hasznos, ha tudomásunk van erről a kategóriá­ ról, mert néha ezek az emberek jelentős szerepet játszanak az életben. Azonban már léteznek: se segíteni, se elpusztítani nem tudjuk őket. A saját lényünkről, hozzáállásunkról, és főként a saját megértésünkről kell gon­ dolkodnunk. Mert ha nem vagyunk híján a megértésnek, akkor máris jobb helyzetbe kerülünk, könnyebben elfogadjuk és kiismerjük az ilyen típusú embereket. K: Határozottan elkülönülnek egymástól az l-es, 2-es, 3-as és 4-es számú embe­ rek, vagy, mint a csavargó, bolond és házigazda esetében, mindegyikből van ben­ nünk egy kevés? V: Tudják, ha így értelmezik, ha összekeverik ezeket az ideákat, akkor teljesen tönkreteszik őket. Ezek az ideák nagyon fontosak. Először vegyék az egyiket, a töb­ bitől teljesen függetlenül, és próbálják megérteni. Majd vegyenek egy másikat, és próbálják azt megérteni. Az ember hét kategóriájának ideája egy különálló dolog, nem állítottam párhuzamba egyetlen más felosztással sem. Abban a formában kell tanulmányozniuk őket, amelyben kapták - meg kell vizsgálniuk, mit értünk l-es, 2-es 3-as számú ember alatt, milyen különböző kombinációk léteznek, hogyan ke­ verednek és így tovább. Majd vegyük az előbbiekben tárgyalt ideát. Ahhoz, hogy megérthessük, mit jelent a házigazda, csavargó, bolond és a további fokozatok, hogy, úgy mondjam, mindegyiket külön-külön kell vennünk. Nem beszélhetünk róluk egyszerre, mind­ ről egy füst alatt. Ezt a csoportosítást a fejlődés lehetőségének összefüggésében em­ lítettem. Fel kell ismerniük, milyen sokan vannak olyanok, akik létezésük állapotá­ ból kifolyólag nem képesek értékeim egyetlen valódi ideát sem. K: Egy csavargó lehet valaha is látszólag sikeres? V: Ezt a kifejezést olyan emberekre alkalmazzuk, akiknek rendes körülmények között nagyon közel kellene állnia a fejlődés lehetőségéhez, a valóságban azonban nagyon messze állnak tőle - messzebb, mint a teljesen hétköznapi emberek. Lehet, hogy valaki sok szép szót ismer, könnyen megy számára a társalgás, ennek ellenére állhat nagyon messze a fejlődés lehetőségétől. K: Mi a jelentősége az e három kategória által képvisel ideának? V: A lényeg, hogy hiába van néhány gyakorlatias hozzáállásunk, és hiába ren­ delkezünk bizonyos értékekkel, egy jelentős részünk vagy semmit sem értékel, vagy csak hamis dolgokat éppen úgy, mint a csavargó és a bolond. K: Mi segíthet a dolgok közötti különbségek felismerésében? V: Különítsék el önmagukban a gépiest a tudatostól, vegyék észre, milyen kicsi, milyen ritkán működik a tudatos rész, és milyen erős a gépies - a gépies hozzáállá­ sok, célok, gondolatok, vágyak. K: Mi a legjobb módja az önismeretünk növelésének?

301

V: Emlékeznek, az elején azt mondtam, hogy fejlődésünk két vonal mentén haladhat, és kell is, hogy haladjon. Az első a tudás vonala. Ezt könnyen megérthe­ tik: gyarapítanunk kell tudásunkat, hisz sem önmagunkról, sem a világegyetemről nem tudunk eleget. A második vonal, amin dolgoznunk kell, a létezés vonala, mert létezésünk nem olyan, amilyennek lennie kellene - nemcsak abban az értelemben, hogy félig kifejlődött lények vagyunk, így szintünk növelhető, hanem abban is, hogy bizonyos dolgok még a jelen állapotunkhoz képest is alulfejlettek bennünk. Elmondtam, hogy létezésünk egyik legfőbb sajátossága például, hogy nem egy-ek, hanem sokaság vagyunk, és nem vagyunk tudatosak. Ez a tény megmásíthatatlan, azon azonban, hogy ezt nem ismerjük fel, változtathatunk: tudomásunk lehet róla. Például, ráébredhetünk arra, hogy sohasem az egész cselekszik, vagy gondolkodik - minden cselekedet, vagy gondolat csak egy kis részünknek tulajdonítható. Ezt felismerhetjük. A legtöbb esetben azzal kezdődik a létezés megváltoztatása, hogy tudatára ébredünk valaminek, aminek előtte nem voltunk. Maga a létezés azon­ ban növekedhet és fejlődhet, létezésünk szintje megváltozhat, és a tudásunk ezzel párhuzamosan fog növekedni. Valódi munkát a létezésen való munka jelent, de a tudás segít. Ugyanakkor a tudáson való munka is fontos, amiben pedig a létezés se­ gít, mert jelen állapotunkban még csak nem is tehetünk szert sok tudásra - a tudás, amit megszerzünk, feldarabolódik és szétoszlik a különböző „én"-ek között. Az emberek néha több éven keresztül végzik a munkát, szert tesznek ismeretekre, de közben a létezésükön nem dolgoznak. Majd felhagynak a munkával, de a tudást, amit megszereztek, képtelenek elfelejteni, továbbra is dolgozni fog bennük, és miu­ tán létezésük nem lesz vele összhangban, el fog torzulni. A tudással kapcsolatban azt is meg kell érteniük, hogy mindenkiben három ember él - az l-es, a 2-es és a 3-as számú ember. Lehet, hogy az egyik túlsúlyban van, ennek ellenére mindenkiben megtalálható mind a három. Tehát még a saját tudásunk is három kategóriába sorolható. Egyik része az l-es, másik része a 2-es, harmadik része pedig a 3-as számú ember tudása. Ha különválasztják, amiket az egyes részek tudnak, meglátják, hogy ha az egyik erős túlsúlyban van, akkor a saját irányítása alá vonhatja az embert. Néhány iskola már a kezdetektől rossz úton jár, és olyan nem létező képessé­ geket fejleszt, mint a jövőbelátás és ehhez hasonló dolgok. A létezésen való munka állandó felügyeletet és tudást igényel, mert máskülönben sok minden balul üthet ki: az ember valóságnak vélheti a képzelődést, és ha nem a megfelelő módon dol­ gozik a létezésén, akkor rossz irányt vehet a munkája. Nagyon fontos, hogy ezt megértsék: a munkának mindig ezen a két vonalon kell folynia, az egyik vonalnak segítenie kell a másikat. K: Azt mondta, hogy létezésünk egyik sajátossága, hogy sohasem vagyunk egyek. Az azonosulás esetében azonban bizonyára egyek vagyunk - nem sokak. De talán nem a megfelelő módon? V: Ez az egység az „én"-ek sok csoportja közül csak egyetlen csoportra vonatko­ zik, nem az egészre. Az azonosulás pedig gyakorlatilag az összes többi „én"-t kizár­ ja. Még hétköznapi pillanatokban is, ha viszonylag kevésbé azonosulnak, előfordul­ hat, hogy miközben az egyik „én" csinál valamit, más „én"-ek - legalább bizonyos számú „én" - figyelemmel kísérik a munkáját, és ugyanabba az irányba tekintenek.

302

Az azonosulás állapotában azonban egyetlen kis „én" bitorolja az egész területet, és teljesen kirekeszti a többieket. Ez jellemzi létezésünket: egy kis „én" „én"-nek, egésznek nevezi magát. Ezért mondom, hogy amikor „én"-nek nevezzük magun­ kat, mindig hazudunk mind önmagunknak, mind másoknak, mert ez nem az „én", hanem csak egy kis részünk, ami azt a látszatot kelti, hogy ő az egész. K: Mi tesz bennünk erőfeszítéseket? V: Újfent, az egyik „én", vagy az „én"-ek egyik csoportja. Célunk, hogy mozgó­ sítani tudjuk az „én"-ek egy nagyobb csoportját arra, hogy megtegyék a megfelelő erőfeszítéseket az öntanulmányozásra és önmagunk fejlesztésére, mert így ez a cso­ port, amelyik elkezdi az öntanulmányozást, talán növekedésnek indul, és némi idő elteltével elég nagy és erős lesz ahhoz, hogy az egészet irányítsa, és tartsa az irányt. Az elején azonban tanulnunk kell azért, hogy fejlesszük ezt a csoportot mindannak tekintetében, amit iskolai munkának nevezünk. Ha az „én"-ek ezen kis csoportja, amivel hozzáfognak a munkához, nem növekszik, akkor nem lesz elég erejük a foly­ tatáshoz. Sokan elkezdik ezt a munkát, majd felhagynak vele. Ez ellen semmit sem tehetünk, és nem bocsátkozhatunk jóslatokba ezzel kapcsolatban. Némi idő eltelté­ vel mindenki látni fogja, hogy van-e elegendő energiája, és hogy érdekli-e eléggé a munka, mert energia és erőfeszítés nélkül lehetetlen dolgozni. Ha valaki passzív, se a tudása, se a létezése nem növekedhet. A munkát illetően aktívnak kell lenniük. A létezés megváltoztatásával kapcsolatban főként az alvásra és a felébredés le­ hetőségére kell fordítaniuk a figyelmüket. Találniuk kell magukban bizonyos ideá­ kat, gondolatokat, amelyek felébresztik önöket. K: Vannak olyan ideák, amelyek mindig felébresztik az embert? Tapasztalatom szerint ugyanis néhány idea az egyik napon sokat segít, a másikon pedig semmit. V: Természetesen vannak. Azonban találniuk kell olyan dolgokat, amelyek gyak­ rabban segítenek, keresniük kell bizonyos felismeréseket. A felismerések és a szavak között hatalmas különbség van. Ha valamit egyszer már felismertek, akkor tudják, hogy igaz. Ezután észben kell tartaniuk. Legfőképp azzal a kérdéssel kell foglalkozni­ uk, hogyan ébredhetnek fel. Ismerjék fel, hogy alszanak, hogy mindenki alszik. Majd lássák be, hogy a felébredés jelenti az egyetlen kiutat. Egyetlen tényre kell összponto­ sítaniuk a figyelmüket - arra, hogy alszanak, de felébredhetnek. Ha ezt érzik, és ész­ ben tartják, akkor lesz esélyük. Amíg nem jutnak el erre a felismerésre, addig nincs esélyük, valóban nincs. Beszélhetnek erről a szisztémáról, a világokról, a hidrogének­ ről, a kozmoszokról és minden másról éppen úgy, ahogy egyéb dolgokról is szoktak beszélni, de semmi sem fog történni. K: Ha az ember felismerte, hogy alszik... V: A „ha" szó azt jelenti, hogy már képzelődnek. Mindegyik képzelődés úgy kezdődik, hogy „ha". Próbáljanak e nélkül gondolkodni. Igen, az alvás felismerése a lényeg. Találniuk kell olyan módszereket, amikkel felébredhetnek, de még ezelőtt fel kell ismerniük, mit jelent az alvás. K: Hogyan erősítheti az ember a szisztéma ideáihoz való érzelmi hozzáál­ lását? V: Hasonlítsák össze az alvást és a felébredést. A munka összes ideája az alvás ideájával és a felébredés lehetőségével kezdődik. Az összes többi, azok, amelyekkel az életben találkozunk, lehet, hogy okosan kigondoltak és alaposan kidolgozottak,

303

de mégis csak alvó emberek elképzelései. Annyira hozzászoktunk ezekhez a kép­ zelt ideákhoz, amelyek sehová sem vezetnek, hogy némi idő után velük egy szinten vesszük a szisztéma ideáit. Hasznos, ha úgy tekintenek minden egyes itt eltöltött napra, mint ha az utolsó lenne. Nem tudjuk, mit tartogat számunkra a holnap, erről azonban meg szoktunk feledkezni. Ha ezt belátják, akkor az érzelmi hozzáállásuk magától fog erősödni, és képesek lesznek arról gondolkodni, ami igazán lényeges. Próbáljanak elgondolkodni a dolgok viszonylagos fontosságán. Nagyon lénye­ ges, hogy megértsék, miként közelíthetik meg ezt a problémát. Összehasonlítási alap nélkül hogyan is vehetnék fontolóra valaminek a fontosságát? Össze kell ha­ sonlítaniuk különböző dolgokat. Próbálják meg összevetni a munka ideáit és elveit az életbéli dolgokkal. K: A kettő látszólag teljesen eltér egymástól. V: Az nem segít, ha ezt mondják. Nem tudományos céllal keressük, mi fontosabb és mi kevésbé az, hanem nekünk van szükségünk arra, hogy ezt tudjuk, tehát nem abból kell kiindulnunk, amit ön mondott, mert akkor sohasem fogjuk megta­ lálni a helyes arányt, a megfelelő anyagot az összehasonlításhoz. Gondolkodjanak el ezen, és meg fogják érteni. K: Nekem az okoz problémát, hogy bár intellektuálisan elfogadom, hogy egyes dolgok fontosak és hasznosak, mások pedig jelentéktelenek és feleslegesek, érezni, nem érzem ezt. K: Ismerjék fel, és akkor érezni is fogják. Gyakrabban kell felismerniük, több mindennel kapcsolatban. Csak próbálják, többé-kevésbé, keresztülfuttatni az el­ hangzott ideákat az agyukon. Találják meg azokat, amelyekhez jobban vonzódnak. Néhányuk pusztán csak egy szó marad, másokról pedig már tettek gyakorlati meg­ figyeléseket vagy gyűjtöttek tapasztalatokat. Ez segíteni fog. K: Azt mondta, ha előre akarunk jutni, akkor meg kell szabadulnunk minden­ től, ami felesleges. Nekem ez nagyon nehezen megy. V: Véleményem szerint mindennek ez a célja. Ha valamit egy határozott cél érdekében csinálnak, akkor minél kevesebb szükségtelen dolgot tesznek, annál közelebb jutnak a céljukhoz. Ha például a vonatot is el akarják érni, és újságot is akarnak olvasni, akkor a vonatot is lekésik, és az újságot sem fogják olvasni. Jobb, ha magukkal viszik, és a vonaton olvassák. Mindent azonban nem lehet kiiktatni, lehetetlen dolgokat pedig nem követelnek meg tőlünk. Ennek ellenére érvényes az elv, mely szerint, miután olyan sok felesleges dolgot tekintünk kötelező jellegűnek, egy kicsivel csökkenthetjük a számukat. K: Ahogy az ember tudatosabbá válik, egyre kevesebb érdeklődést mutat az élet iránt? V: Attól függ, ki mit ért élet alatt, mert ez a kifejezés sokféleképpen értelmez­ hető. Lehet, hogy valakit az élet egy olyan oldala érdekel, ami semmi mással nem egyeztethető össze, vagy az is lehet, hogy egy olyan, ami kapcsolatba hozható ezek­ kel a dolgokkal. K: Úgy tűnik, hogy csak akkor válhatunk tudatossá, ha igazán vágyunk rá. De nem válhat ez a vágy a tudatosság akadályává? K: A vágy összetett dolog - valójában gondolatok, érzelmek, sőt félelmek egész sorából áll. Akkor kezdünk el vágyni a tudatosságra, amikor félünk a gépiességtől.

304

Először rá kell ébrednünk arra, hogy gépezetek vagyunk, majd pedig ennek a felis­ merésnek félelmet kell keltenie bennünk. Ezután a vágy is fel fog ébredni. K: Mostanában az az igen nyomasztó érzés gyötör, hogy noha dolgozom, még mindig ijesztően gépiesnek tűnök. V: Kétségtelen, hogy gépiesek vagyunk, egyelőre semmit sem tehetünk ez ellen. Először jobban meg kell ismernünk önmagunkat, de nemcsak az általános jellemző­ ket, hanem a sajátos, egyedi vonásokat is, mert a sok általános, mindenkire érvényes dolog mellett vannak olyanok, amelyek egyénenként változnak. Először az általános dolgokat kell tanulmányoznunk, majd pedig az egyedieket, amikor pedig már ismer­ jük önmagunkat, tudni fogjuk, mivel kell kezdenünk. Egyelőre csak az alapvető dol­ gokat próbáljuk megvizsgálni, aminek inkább az öntanulmányozás a célja, mint az, hogy tényleges eredményeket érjünk el. K: Hogyan orvosolhatók azok az időszakok, amikor az ember közömbösen vi­ szonyul a szisztéma ideáihoz, amikor azok nincsenek rá hatással? V: Egyszer fenn, egyszer lenn - ez jellemző minden folyamatra. Ahhoz, hogy a depresszió pillanataiban az ember ne veszítse el a fonalat, ne feledkezzen meg ar­ ról, ami volt, elegendő emléket kell összegyűjtenie a magasabb állapotokról, és elég sokszor kell, úgymond, fenn lennie. K: De mivel helyettesíthető az illúzió megszűnte után fellépő depresszió? V: Lehet, hogy a depresszió az eltűnt illúziók helyébe lépő új illúzióknak kö­ szönhető. Míg azok, amelyek eltűntek, reménnyel voltak tele, az újak talán elkesere­ dettséggel. Mindössze erről van szó. K: Hogyan tehetjük erőteljesebbé, és hogyan rögzíthetjük azokat a pillanatokat, amikor előjönnek az érzelmeink, és dolgozni akarunk. Es hogyan használhatjuk ezeket a pillanatokat akkor, amikor nem akarunk dolgozni? V: Próbálják meg összekapcsolni őket. Amikor dolgozni akarnak, idézzenek fel olyan pillanatokat, amikor ugyanebben az állapotban voltak, majd próbáljanak mentális kapcsolatot létesíteni közöttük. K: De ez ösztönzően fog hatni a munkára? V: Az ösztönzésnek ebben a szisztémában a jelen helyzetünk és a változás lehe­ tőségének felismeréséből kell fakadnia. Vagy lehet, hogy még ennél is egyszerűbb a dolog. Lehet, hogy annak a felismerése ad indíttatást a munkához, hogy a mostani­ nál többet is megtudhatnak. Ez utóbbi a tudásra, az előbbi pedig a létezésre vonat­ kozik. Valójában mindkettőre szükségük van, és meg kell róluk bizonyosodniuk. A munka elkezdése után nagyon hamar fel fogják ismerni, hogy fokozatosan szert tesznek egy bizonyos tudásra, ami a megértés új lehetőségeit tárja fel. Ezt senki sem kerülheti el, ha valóban dolgozik. Némi idő elteltével pedig az ember észre fog ven­ ni önmagában bizonyos változásokat, amik, bár leírni képtelen lesz őket, teljesen el­ térő hozzáállásokat alakítanak ki benne. Mivel ez elkerülhetetlen, azt eredményezi, hogy határozottan értékelni kezdi a munkát, világosan megérti, hogy kap valamit, és tart valami felé, nem pedig egyhelyben toporog. K: Hogyan szilárdíthatjuk meg az elhatározásainkat? V: Az elhatározástól függ. Először is tisztában kell lenniük azzal, mi fontosabb és mi kevésbé az. Ha ezt már meg tudják állapítani, akkor a döntések sem fognak nehézséget okozni. Meg kell tanulniuk, hogyan tehetnek különbséget a mi szintün-

305

kön a gépiesség és a tudatosság között. A munkával kapcsolatos dolgok lehetnek tudatosak. Azok, amik a kényelemmel, nyereségvággyal, élvezetekkel, haszonnal kapcsolatosak, gépiesek. Ugyanakkor van ennek egy másik oldala is. Ha egy dön­ tés valóban fontos következményekkel jár, és összefüggésben áll a munkájukkal, akkor kérhetnek tanácsot. Ilyen esetben különösen fontos, hogy lehetőleg ne egye­ dül döntsenek. K: Úgy érzem, hogy teljesen át kell értékelnem a munkához való hozzáálláso­ mat. Csak egyetlen „én" tulajdonít jelentőséget a szisztémának - a többi nem akar tanulni vagy megváltozni. Kaphatok valamilyen módon segítséget ahhoz, hogy dol­ gozni akarjak? V: De akkor ki fog dolgozni, ha a munka csak egyetlen „én" érdeklődését kelti fel, a többit pedig hidegen hagyja? Úgy beszél, mintha azok az „én"-ek nem önhöz tartoznának. Lehet, hogy az egyik „én" elhatározza, hogy dolgozni fog, de fel fog tűnni egy másik, amelyiknek nincs tudomása erről a döntésről. Ez az adott helyzet, és önöknek meg kell próbálniuk megtenni mindazt, amit a jelen helyzetben tudnak. Ne olyan dolgokról álmodozzanak, amiket nem tudnak megtenni, és ne próbálja­ nak a lehetségesnél többet tenni. Önöknek kell érezniük a munka szükségességét, ebben senki sem segíthet, ha azonban nem teszik meg, amit tudnak, el fogják veszí­ teni a dolgokat, és egyre kevesebbet fognak dolgozni. Ha megpróbálnak emlékezni önmagukra, vagy naponta háromszor vagy négyszer megállítani a gondolataikat, akkor energiához jutnak, de csak akkor, ha ezt rendszeres gyakorlattá teszik. Ho­ gyan gyűjthetünk több erőt a munkához? Csak úgy, ha dolgozunk, nincs más mód. Ha megtanulnak kis erőfeszítéseket tenni, akkor kis eredményeket fognak elérni, ha pedig nagyobb erőfeszítéseket tesznek, akkor az eredmények is nagyobbak lesz­ nek. K: Hogyan lehetünk biztosabbak abban, hogy valóban előnyösebb helyzetbe kerülünk, ha tudatosabbá, kevésbé gépiessé válunk? V: Ezt önöknek kell megítélniük, keressenek rá okokat. Először próbálják meg­ érteni, mit jelentene, ha tudatosabbá, kevésbé gépiessé válnának, majd döntsék el. Csak így lesz valódi súlya a döntésüknek. Ha én válaszolok önök helyett, akkor az az én véleményem lesz. Vannak olyan dolgok, amiket az embernek magának kell eldöntenie, mert csak akkor lesz valódi jelentésük, és csak akkor fog valódi megér­ tés állni mögöttük. Nem tudjuk, mit jelent tudatossá válni. De még a jelen állapotunkat sem ismer­ jük, mert illúziók között élünk. Há mentesülnénk az illúzióktól, akkor felébredhet­ ne bennünk egy erős ösztönzés arra, hogy kikerüljünk ebből az állapotból és meg­ változzunk. Nem tudjuk tökéletesen leírni, mit jelentene ez a változás, és jobb, ha meg sem próbáljuk, mert a képzelődés mindig készen áll arra, hogy működésbe lépjen, és becsapjon minket. Jobb, ha a jelen állapotukat tanulmányozzák. Semmit sem veszíthetnek, ha megteszik, mert nincs veszítenivalójuk. K: Néha úgy érzem, hogy nincs arányérzékem. Hogyan próbálhatnám meg ezt orvosolni? V: De éppen ez a lényeg! Minden munkának ez a célja. Mindenben, amit te­ szünk, ott van a cél, hogy ténylegesen meg tudjuk állapítani, miként viszonyulnak egymáshoz a dolgok. Ez azonban addig nem lehetséges, amíg nem dolgoznak.

306

Tehát dolgozniuk kell, aminek eredményeként később jobb arányérzékre tesznek szert. K: Úgy gondolom, hogy a hétköznapi élet és a szisztéma vonalán végzett ko­ moly munka közötti szakadék áthidalása okozza a legnagyobb nehézséget. Mi köti össze a kettőt? V: Szükségtelen ezzel törődniük, mert ez a szisztéma lehetővé teszi, hogy azon­ nal, jelen állapotukban fogjunk hozzá a munkához. Ugyanakkor, ha végiggondol­ ják, milyen eredményekkel járhat, ha dolgoznak, illetve mi történik ellenkező eset­ ben, akkor megértik, micsoda különbség van a kettő között. Az egyik esetben min­ den történik, a másikban pedig tudatossá kell válniuk ahhoz, hogy a tudásuknak megfelelően cselekedhessenek. A két utat nem köti össze híd, mi köthetné össze az őrültséget az ésszerűséggel? K: A létezés megváltozása függetleníti az embert a külső eseményektől? V: Erre a saját tapasztalataik alapján kell választ adniuk. Minél inkább egysé­ gessé és tudatossá válnak, annál kevésbé függnek a külső körülményektől. Jobban megértik a külső eseményeket, könnyebben megtalálják az utat, és így szabadabbá válnak. Hogy ezután mi fog történni? Miután elérték a további szinteket, erre is a saját tapasztalataik fognak választ adni. Nincs értelme elméletben beszélgetni erről. Mostanra mindabból, amit elmondtam, azt a következtetést vonhatják le, hogy a gyakorlati dolgokra próbálom rávezetni önöket. K: A hétköznapi életben adódnak olyan körülmények, amelyek között sokkal nehezebben megy az önemlékezés. El kellene ezeket kerülnöm? V: Tévednek, ha azt gondolják, hogy az élet kínálta feltételek, vagyis a külső körülmények, bármit is megváltoztathatnak, vagy befolyásolhatnak. Ez pusztán il­ lúzió. És vajon el kellene kerülnünk őket, vagy sem? Vagy próbálják meg elkerülni őket, vagy próbáljanak úgy tekinteni rájuk, mint egy szerepre, amit el kell játsza­ niuk. Még ha sikerül is kitérniük előlük, azt fogják tapasztalni, hogy semmi sem változott meg, talán vannak ez alól kivételek, de az általános egyensúly ugyanolyan marad. K: Ha teljesen gyengék vagyunk, akkor milyen forrásból nyerjük a munka elkez­ déséhez szükséges erőt? V: Van bennünk némi erő. Ha teljesen gyengék lennénk, akkor semmit sem tudnánk tenni, ha minden erő hiányozna belőlünk, akkor hidegen hagyna minket a munka. Ha felismerjük helyzetünket, akkor már rendelkezünk némi erővel, amit az újonnan megszerzett tudás növelni fog. Tehát annyi erőnk van, amivel hozzáfog­ hatunk a munkához. Később pedig az újonnan szerzett tudásból, az új erőfeszítések­ ből fogunk energiát nyerni. K: Rendkívül nehéz jól végeznem a munkát, mert nem látom, mikor milyen erőfeszítés lenne helyénvaló. V: Az önemlékezésre tett erőfeszítés mindig helyes, már ha rá tudják venni ma­ gukat. Bármit is csinálnak, csak próbálják felismerni, hogy éppen azt csinálják, vagy hogy nem csinálnak valamit, amit kellene. Ha ezzel kitartóan próbálkoznak, akkor meglesz az eredménye. Az önemlékezésre tett erőfeszítés a legfontosabb, mert e nélkül minden más értéktelen, mindennek ezen kell alapulnia. Ez az egyetlen mód­ szer, amellyel eljuthatnak a gépies állapotból egy tudatosabb állapotba.

307

K: Még mindig nem értem, miben különbözik az önemlékezés attól, amikor önmagamról gondolkodom. V: A kettő nem ugyanaz. Ha emlékezni akarnak önmagukra, akkor az a legjobb, ha nem gondolnak önmagukra. Amíg önmagukon gondolkodnak, nem fog menni az önemlékezés. Szavakkal nehéz leírni a kettő közötti különbséget. Olyan, mintha más lenne a kiindulási pont, amikor önmagukról gondolkodnak, és amikor az önemlékezéssel próbálkoznak. Felismerik, hogy nem emlékeznek önmagukra, hogy nem tudatosak, és ha megpróbálnak emlékezni a tudatosság hiányára, akkor ennek ered­ ményeként elkezdenek emlékezni önmagukra. Ennél jobban nem tudom elmagya­ rázni. Azonnal nem fognak rátalálni a helyes módszerre, de ha egy ideig kísérletez­ nek, akkor találni fognak valamilyen konkrét gondolatsort, ami segíteni fog. Ekkor rájönnek, hogy ha adott módon gondolkodnak bizonyos dolgokról, akkor emlékezni fognak önmagukra. Ez az első lépés a tudatosság felé. K: Nem tudom megítélni, hogy bizonyos pillanatokban emlékszem-e önma­ gámra, vagy sem. V: Elég, ha arról van tudomásuk, amikor nem emlékeznek önmagukra. Kap­ janak el olyan pillanatokat, amikor különösen messze állnak az önemlékezéstől - ezekben a pillanatokban emlékezni fognak önmagukra. K: Mi történik akkor, ha azt mondom magamnak: „Emlékezni fogok önmagámra..."? V: Semmi. így nem kezdhetnek az önemlékezéshez. Vagy gondoljanak valami olyasmire, ami előhívja, vagy ismerjék fel, hogy nem emlékeznek önmagukra. K: Most, ebben a pillanatban, látom, hogy nem emlékszem önmagámra, ennél tovább azonban nem jutok. V: Hatoljon mélyebbre. Semmi többre nincs szükség. Ismerjék fel egyre többször, egyre mélyebben, hogy se önök, se mások nem emlékeznek önmagukra, hogy senki sem emlékszik önmagára. Ez bármi másnál könnyebben eljuttathatja önöket az önem­ lékezéshez. Főként azért okoz nehézséget, mert nem ismerjük fel a hiányát. Később lehet, hogy sok más dolgot is magába foglal, de ha egyszerre akarnak mindent, akkor semmit sem fognak kapni. Próbálják megfigyelni, mivel töltik az idejüket. Mondjuk, színházba mennek, vagy eljönnek ide, vagy meglátogatnak egy barátot, majd, miu­ tán hazaértek, tegyék fel a kérdést, hogy vajon tudatában voltak-e önmaguknak. Meg fogják látni, hogy nem. Vagy miután leszálltak a buszról, gondolják végig, mi történt útközben. Meg fogják látni, hogy az önemlékezés soha nem jön magától, mindig rá kell venniük magukat. K: Akkor hogyan adódhatnak olyan pillanatok, amikor véletlenszerűen emlék­ szünk önmagunkra? V: Ilyen pillanatok akkor következhetnek be, amikor a központok intenzíven működnek, különösen akkor, amikor az egyik funkció figyeli a másikat. Ilyenkor előfordulhat, hogy az impressziók annyira erősek, ellentmondásosak vagy olyan mértékben a segítségünkre vannak, hogy előidézik az önemlékezést. Sok ilyen jel­ legű dolgot létrehozhatnak szándékosan, hiszen arra nem támaszkodhatnak, hogy majd véletlenül öntudatossá válnak. K: Úgy érzem, kevés, ha pusztán arra hagyatkozom, hogy majd a tapasztalat speciális ízéből felismerem az önemlékezés állapotát. Tudni szeretném, hogyan is-

308

merhetném fel intellektuálisan anélkül, hogy egy érzelem vagy szubjektív gondolat közbeavatkozna. V: Az érzelem jelenléte nem jelent beavatkozást. A gondolati funkcióval csak egy bizonyos pontig juthat el az ember, onnan az érzelmeken kell folytatnia az út­ ját. Senki sem mondhatja az öntudatosságra, ami a tudatosság magasabb állapota, hogy biztosan vagy könnyen megtapasztalható, mi vei a létezés megváltozását jelen­ ti, tehát nehéz megmondani egy gépies embernek, hogyan fog érezni és a dolgokra tekinteni, ha tudatosabbá válik. A gépies ember alszik. Hogyan mondhatnánk meg, mit fog érezni vagy tenni, amikor felébred? Azért nem tudjuk megtenni az első lépést a magasabb állapotok felé, mert sok mindent nem akarunk feladni. Mindegyikünk tökéletesen tisztában van azzal, mit kellene feladnia, de egyikőnk sem hajlandó ezt megtenni. Az önemlékezést illetően azonban ez sokkal egyszerűbb, ha az ember valóban igénybe veszi az összes lehet­ séges eszközt, akkor észre fog venni egy különbséget a saját állapota és annak az állapota között, aki nem próbál emlékezni önmagára. K: Néha, amikor megpróbálok emlékezni önmagámra, megváltozik az időérzé­ kem. Ez pusztán illúzió? V: Igen valószínű, az önemlékezés vonatkozásában azonban nem szabad azon gondolnunk, hogy milyen további, pótlólagos eredményeket fogunk elérni. Csak azzal a határozott ténnyel kell törődnünk, hogy nem emlékszünk önmagunkra, ami azt jelenti, hogy alszunk, és hogy emlékezni szeretnénk önmagunkra, ami azt jelenti, hogy felébredünk. Talán az idő szubjektív érzékelése és számos más dolog meg fog változni, de ez lényegtelen. Az a tény a fontos, hogy alszunk, és a felébre­ désért tett erőfeszítés. K: Hogyan jelölhetek ki egy valódi irányt, egy erősebb célt? V: Itt ismét ugyanarról van szó - fel kell építeniük önmagukat, erősebbé válhat­ nak önmaguknál. K: De mi a különböző „én"-ek összessége vagyunk. Honnan tudhatjuk, melyik „én"-ben bízhatunk? V: Nem tudhatjuk - ilyen az állapotunk. Amíg meg nem változunk, addig eb­ ben az állapotban kell végeznünk a munkát. Ennek ellenére úgy dolgozunk, hogy közben szem előtt tartjuk a változtatás lehetőségét, és minél inkább felismerjük je­ len helyzetünk reménytelenségét, annál több energiánk lesz arra, hogy erőfeszítése­ ket tegyünk a változtatásra. K: Annak ellenére, hogy nagyon is könnyen megértem, hogy a legtöbb szem­ pontból milyen gépies vagyok, nehezen tudom ezt összeegyeztetni a következetlen­ ségemmel. Ez a hasonlat hibás értelmezéséből adódik? V: Nem. Tudják, az elme könnyen megérti a gépiességet. Az azonban már na­ gyon nehéz, hogy ezt állandóan észben tartsuk, lássuk a tényeken keresztül, a dol­ gokban, megértsük, hogy minden történik. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, időre van szükség. K: Mi az oka annak, hogy az ember, még ha észre is tud venni néhány ismétlő­ dő hibát, továbbra is elköveti őket mindaddig, amíg valaki más rájuk nem mutat? V: Még az sem segít, ha valaki más rájuk mutat. Amíg meg nem találják egy hiba okát, addig minden egyes nap elkövethetik. Talán valami más rejtőzik a hátterében,

309

ami ismételten valami mástól függ és így tovább. Ha valamit meg akarnak változ­ tatni, akkor le kell ásniuk a gyökeréig. De egyelőre nem beszélünk változtatásról, csak tanulmányozásról. A változatáshoz mélyebbre kell hatolni. Természetesen, ha valamit nagyon egyértelműnek találnak, akkor meg kell próbálniuk megváltoztat­ ni, de ennek leginkább az önmegfigyelés a célja, mert ha valami mindig gépiesen történik, akkor még csak megfigyelni sem tudják. K: Ugye a szisztéma legalapvetőbb ideája önmagunk megváltoztatása? V: Először is tudnunk kell, mit változtassunk meg. A legalapvetőbb dolog az ön­ ismeret, bár, amit már a legelejétől fogva mondogatok, ha bizonyos dolgok nem vál­ toznak meg, akkor nem ismerhetik meg önmagukat, mert jelen állapotunkban erős ellenállás lép fel bennünk bármilyen változással vagy munkával szemben. Azok, akik csak a tudásukat szeretnék gyarapítani, de változtatni nem akarnak, sohasem fogják megismerni önmagukat, éppen úgy, ahogy azok, akik csak intellektuálisan akarják tanulmányozni a szisztémát, semmit sem fognak kapni, és a legtöbb eset­ ben nagyon hamar felhagynak az egésszel. Önmagunk megismerése azonban egy hosszú folyamat. Először tanulnunk kell. K: Nem szabad arra számítanunk, hogy meglesz a munkánknak az eredmé­ nye? V: Eredmények nélkül mi értelme dolgozni? Azonban nem várhatnak gyors, azonnali eredményeket. Ha elültetnek egy palántát, nem számíthatnak arra, hogy jövőre már egy hatalmas fa fog állni a kertjükben. A növekedés folyamat. K: Nemrégiben azt mondta, hogy mielőtt az ember szert tehetne önismeretre, látnia kell önmagát. Önmagunkat látni önmegfigyeléssel összekötött önemlékezést jelent? V: Nem. Csak annyit, hogy helyes képet alakítunk ki önmagunkról. Amíg az ember ezt nem teszi meg, addig nem foghat hozzá semmilyen komoly munkához, csak tanulmányozhatja a dolgokat, és még az sem terjed ki mindenre. K: Nagyon nehéz meggyőződni arról, hogy az igazat mondjuk-e magunknak. V: Igen, ezért mondtam, hogy először látniuk kell önmagukat, nem pedig megis­ merni. Sok különböző képet alakítottunk ki önmagunkról. Először látnunk kell eze­ ket, egyiket a másik után, majd össze kell őket hasonlítanunk. De első látásra nem tudjuk eldönteni, hogy melyik az igazi. Csak az ismételt tapasztalatok mutathatják meg. Az első csoport Szentpéterváron erre mondta azt, hogy az ember mentális fényképeket készít önmagáról, amivel felkészül arra, hogy lássa önmagát. K. Nem fordulhat elő, hogy még ezek az ismétlődő tapasztalatok is félrevezetik az embert? V: De, még ebben is becsaphatjuk magunkat. De amikor az érzelmi elem - a lelkiismeret - megjelenik, akkor az igazi felismerés lesz. K. Hogyan készíthetünk ilyen mentális fényképeket? V: Nem kell hozzá fényképezőgép. Figyeljék meg, milyennek tűnnek kívülről, mások milyennek látják önöket eltérő körülmények között. Ezeket a fényképeket mindenkinek magának kell elkészítenie, de, miután mindenki téves képet alakít ki önmagáról, néha hasznos lehet, ha másokat is megkérdeznek az önökről kiala­ kult benyomásaikról. Senki sem önmagát látja a tükörben, hanem valaki mást. Ha fényképezik önmagukat, akkor fogalmat nyernek a különböző szerepekről, amiket

310

eljátszanak. Mivel a szerepeket gyakran lökhárítók választják el egymástól, amikor benne vagyunk az egyikben, nem láthatjuk a másikat. K: Látni önmagunkat azt jelenti, hogy látjuk a hibáinkat, ugyanakkor tudjuk, mit kezdjünk velük? V: Lehet, hogy néha így van. Azonban ismét egy meghatározást és egy magyará­ zatot keresnek, amikor én tényleges gyakorlati munkáról beszélek, nem pedig valami­ ről, amit meg kellene határoznunk, vagy szavakba kellene öntenünk. Úgy értem, tény­ legesen látniuk kell önmagukat. Tegyük fel, hogy egy olyan képről beszélnek, amiről csak hallottak, de látni még sohasem láttak. Mindent, ami lehetséges, megtudhatnak erről a képről, de ha még nem látták, akkor először látniuk kell, és meg kell bizonyo­ sodniuk mindarról, amit hallottak róla. Ha valaki látja önmagát, még nem jelenti azt, hogy ez állandóan így van. Egy ideig látják önmagukat, majd többé nem látják. Addig az ember nem beszélhet valakivel komolyan, amíg nem kezdi el látni önmagát, vagy legalább fel nem ismeri, hogy nem látja önmagát, és ezen változtat­ nia kell. K: Egyszer azt mondta, hogy a munka komolyságot követel meg az embertől. Mit jelent az, hogy valaki komoly? V: Először is külön kell választanunk a következő két dolgot: komolynak lenni és komolyan venni a dolgokat. Amikor az embereket ez a kérdés foglalkoztatja, rend­ szerint azon gondolkodnak, hogy mit vegyenek komolyan és hogyan, de azt soha­ sem kérdezik meg, mit jelent komolynak lenni. Komolynak lenni azt jelenti, hogy az ember semmit sem vesz komolyan - kivéve azokat a dolgokat, amelyekről biztosan tudja, hogy fontos szerepet játszanak azzal kapcsolatban, amit akar. Ez nem tűnik egy nagy horderejű dolognak, de ha alkalmazzák a gyakorlatban, akkor rájönnek, hogy ez az egyetlen megoldás és a legszükségesebb dolog. Látják, azokat az embereket, akik nincsenek, nem lehet komolyan venni ebből a szempontból. Az egyik pillanatban komolyak, a másikban mindent elfelejtenek, az­ tán ismét találni próbálnak valamit, majd megint csak elégedettek azzal, amilyük van. Ez azt jelenti, hogy nincsenek - nem léteznek. Először létezniük kell. K: Azt mondta, hogy bizonyos negatív érzelmek ellehetetlenítik a komoly mun­ kát. Ez azt jelenti, hogy mielőtt az ember elkezdene komolyan dolgozni, egyszer és mindenkorra végeznie kell velük? És mit ért komoly munka alatt? V: Komoly munka alatt nemcsak tanulást értek, hanem változtatást is. Először tanulmányozniuk kell bizonyos dolgokat, majd dolgozniuk kell a megváltoztatá­ sukért. De miután még a tanulmányozáshoz is szükséges bizonyos változás - a tanulmányozás és a változás folyamata ugyanis nem különül el élesen egymástól -, ha komolyabban végzik, mint a legelején, az már komoly munkának nevezhető. Mivel bizonyos negatív érzelmek tönkreteszik az eredményeket, gyakorlatilag el­ lehetetlenítik a komoly munkát: az egyik részük dolgozni fog, elér valamit, amit a másik rész tönkretesz. Ha tehát úgy fognak ehhez a munkához, hogy nem kereked­ nek felül bizonyos negatív érzelmeken, akkor némi idő után még a korábbinál is rosszabb állapotban találják magukat. Számos alkalommal megesett, hogy az embe­ rek azért nem tudták folytatni a munkát, mert meg akarták tartani a negatív érzel­ meket. Voltak pillanatok, amikor ezt felismerték, de mivel akkor nem tették meg a szükséges erőfeszítéseket, később a negatív érzelmek megerősödtek.

311

K: Minek a hatására tesznek az emberek erőfeszítéseket? V: Két okból kifolyólag: vagy kapni akarnak valamit, vagy meg szeretnének szabadulni valamitől. Azonban hétköznapi feltételek mellett, tudás nélkül, nem tud­ ják, hogy mitől szabadulhatnak meg, vagy mit nyerhetnek el. K: Az embernek hosszú időn keresztül kell gyakorolnia? V: Mindennek megvan a saját élettartama, és ha az ember túl sokáig vár, akkor a munkája feleslegessé válik, és csak rossz eredményekre vezethet. Időről időre le­ hetősége nyílik az út lerövidítésére, de ha ezeket az alkalmakat elmulasztja, akkor egy idő után már nem is adódnak többé. Észben kell tartaniuk mindazt, amit a kü­ lönböző előadásokon az erőfeszítésekről mondtam, mert ezek szolgálnak a munka alapjául. Minden, amit megszerezhetünk, az erőfeszítéseinkkel arányos, minél több erőfeszítést teszünk, annál többre számíthatunk. Hatalmas dolgokat akarunk, nem ismerjük fel, milyen elképesztően nagyokat. Az elején csak azért kicsik az erőfeszí­ téseink, mert a hétköznapi életben nem teszünk erőfeszítéseket, az életben mindent azért teszünk, hogy megússzuk a munkát, emiatt nehéz felismernünk és elfogad­ nunk az erőfeszítések szükségességét. Bárhogyan is gondolkodunk és csináljuk a dolgokat, mindig ott van bennünk a hajlam, hogy bármi áron megpróbáljuk elke­ rülni a munkát. K: Úgy tűnik, hogy csak úgy lehet megváltoztatni a létezést, ha erőfeszítést te­ szünk arra, hogy valamit másképpen csináljunk. Ez tehát egy ördögi kör, hiszen miu­ tán létezésünk ugyanolyan maradt, semmit sem csinálhatunk másképpen. V: Ez a hétköznapi életben van így, nem az iskolában. Bármilyen szisztéma vagy iskola esetében már más a helyzet. A hétköznapi életben semmit sem változtathatunk meg - lépünk egyet jobbra, majd egyet balra, de ez a helyzetünkön nem változtat. Az azonban nem ugyanaz, ha valaki iskolai feltételek mellett dolgozik. Ha valaki gyor­ san dolgozik, gyors lesz a változás, ha valaki nagyon keveset dolgozik, akkor ezzel a kevéssel arányosan fog változni. Néhány pennyért nem tudnak egy nagy házat venni - meg kell fizetniük az árát. Csak gondolják végig: mennyit fizetnek, és ezért mekko­ ra változásra számítanak? Már eleget beszélgettünk, és elég sok mindent megértünk. Látnunk kell, mennyit fizetünk, és akkor tudni fogjuk, mennyit kaphatunk. Többre nem számíthatunk. Értik már? Hány valódi erőfeszítést teszünk? Ha becsapjuk ma­ gunkat, nem tudhatjuk, mennyire számíthatunk, ha viszont őszinték vagyunk, akkor láthatjuk. Az erőfeszítés önmagában nem segít, mert nem tudják, milyen irányba kell megtenniük. Ezért van szükségük iskolára. Jelen állapotában az ember sok min­ dent megtanulhat, ha valaki megmutatja és elmagyarázza neki ezeket a dolgokat, de ha magától jut el hozzájuk, akkor vagy rosszul értelmezni őket, és hibákat követ el, vagy egyszerűen el sem juthat hozzájuk. Ha nem így lenne, akkor nem lenne szükség iskolákra - legalább néhány ember magától is megszerezhetné ezeket a dolgokat. De nem képesek rá, senki sem az. K: Akkor tehát nem sokra számíthatunk a könyvektől? V: Néhány ideát megismerhetnek belőlük, de míg egyre rábukkannak, tíz má­ sikat elmulasztanak. Tulajdonképpen, léteznek olyan könyvek, amelyek nagyon mély titkokat rejtenek, de az emberek nem tudják őket elolvasni, ezért sohasem ismerik meg ezeket a titkokat. Nagyon biztonságosan elrejtették őket. Ez ismételten

312

azzal az alapelgondolással kapcsolatos, mely szerint a megértés nemcsak a tudás­ tól, hanem a létezéstől is függ. Ezért van szükségünk iskolára. Egy iskolában nem csaphatjuk be önmagunkat, és ott magyarázatot kaphatunk arra, miért vagyunk képtelenek a megértésre. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy növekedjen a megérté­ sünk, le kell győznünk valamit önmagunkban. Nem látjuk önmagunkat, de ha se­ gítséget kapunk és tanulunk, akkor sokkal több mindent észrevehetünk. Ennek is különböző fokozatai vannak. K: De ha az ember elhatározza magát...? V: Ez csak egy szó. Ha erősebbek lennének, hozhatnának döntéseket. Jelen álla­ potukban annyi döntést hozhatnak, amennyit csak akarnak, ennek ellenére tovább­ ra is csak beszélni fognak az elhatározásaikról. Legfőképp az jellemző ránk, hogy mindenben gyengék vagyunk. Csodálatos terveket szőhetünk, állíthatjuk, hogy tudjuk, mit akarunk, még egy célunk is lehet, de „tenni" semmit sem tudunk. Ezért kell tanulnunk. Először lépésről lépésre meg kell tanulnunk kis dolgokat tenni. Kis erőfeszítésekkel kell kezdenünk. Ha ezeket elmulasztjuk, akkor nem fogunk változ­ ni - az egyik pillanatban ott leszünk, a másikban nem. De ha teszünk kis erőfeszíté­ seket, és nem feledkezünk meg róluk, akkor találni fogunk egy utat, egy irányt. K: Milyen erőfeszítések a legcélravezetőbbek azokban a pillanatokban, amikor az ember vágyik a változásra? V: Tudniuk kell, mit értenek „változás" alatt. Az erőfeszítést ugyanígy nem lehet szavakkal leírni. Amikor az ember megérti a helyzetét, akkor a belső ellent­ mondások és egyéb dolgok is elegendő lökést adnak althoz, hogy erőfeszítéseket tegyen. Tehát az alvás, a belső megosztottság, a lökhárítók, a negativitás és az ezek­ ből adódó kellemetlenség felismerése fog ösztönzően hatni az emberre. K: Képzelődöm, ha úgy érzem, hogy mióta eljárok ezekre az előadásokra, ke­ resztülmentem némi változáson? V: Nem. Biztos, hogy változott, hiszen kezd megérteni olyan dolgokat, amiket korábban nem értett. De lehet, hogy ez nem elég. Minden apró dolog, amit megta­ nulnak, megváltoztat valamit, de talán nagyobb változásra van szükség. Tudják, ez a változás mindig nagynak tűnik, ha ahhoz viszonyítják, hogy milyenek lennének a dolgok, ha nem járnának el az előadásokra, ha viszont abból a szempontból nézik, hogy megváltozhatnának-e még jobban, vagy kaphatnának-e valami mást, akkor talán nem is olyan nagy, mert a változás nem magától következik be, hanem egy bi­ zonyos irányba tett egy bizonyos erőfeszítés eredményeként. Erőfeszítésre mindig szükség lesz. Ahhoz, hogy tanulhassunk, bizonyos küzdelem szükséges, mert oly sok gépies dolog zajlik bennünk, amelyek feleslegesek az irányítás megszerzésének folyamatában. K: Mi jelzi, hogy változtunk-e vagy sem? V: Erről sok mindent lehetne mondani. Nehéz megállapítani, de ha el tudnák képzelni, mi történne akkor, ha nem állnának kapcsolatban semmiféle munkával, akkor választ kaphatnának a kérdésükre, ha össze tudnák hasonlítani azt, amilye­ nek most azzal, amilyenek akkor lennének. K: A változásért folytatott küzdelem során nem termelnénk egyre több „én"-t? V: Továbbra is sok „én"-ük lesz, nem fognak eltűnni, azonban képesek lesznek irányítani, egy bizonyos módon rendszerezni őket.

313

K: Egyrészről azt mondta, hogy hasznunkra válik, ha felvesszük a küzdelmet a gépies szokásaink ellen, másrészről pedig azt sugallta, hogy nem cselekszünk böl­ csen, ha megpróbálunk változtatni a dolgokon. Kifejtené ezt bővebben? V: Amikor azt mondtam, hogy jobb, ha az ember nem próbálja megváltoztat­ ni a dolgokat, azokra gondoltam, akik az élet hétköznapi feltételei között élnek, fegyelem és munkamódszerek nélkül. Majd azt mondtam, hogy a hétköznapi élet­ ben az emberek semmit sem tudnak megváltoztatni önmagukban, mert ha megvál­ toztatnak egy dolgot, akkor öntudatlanul egy másikat is meg fognak változtatni. Ha nem tudják, hogyan változtathatják meg a dolgokat, akkor teljesen felesleges megpróbálniuk. A munkában azonban, különösen némi idő után, megszűnik ez a veszély, mert ha az ember mindazt megteszi, amit tanácsolnak neki, akkor elkerüli a rossz értelemben vett változás lehetőségét. Ennek az az oka, hogy az ilyen válto­ zás mindig az egyik felesleges funkcióban megy végbe. Ha az ember a szokásos módon változtat meg valamit, akkor vagy többet kezd hazudozni, vagy többször azonosul, vagy több negatív érzelmet fejez ki, mert ezek a dolgok könnyebben be­ folyásolhatóak. A munkában azonban számos dolog megvéd minket, legfőképp az önemlékezés, ami megakadályozza, hogy egy másik gépies dolog vegye át annak a helyét, amitől sikerült megszabadulnunk. Emellett, meg kell érteniük, hogy csak ak­ kor változtathatnak meg valamit, ha ismerik a módját, és a dolgok közötti összefüg­ géseket. Továbbá, elengedhetetlen, hogy valaki elmagyarázza, miként foghatnak a változtatáshoz. Adott pontokból indulhatunk ki, és ahhoz, hogy ténylegesen meg­ változtassunk valamit, követnünk kell az utat, amit megmutattak nekünk. Például, helytelenül gondolkodunk, amin változtatnunk kell, gyakorlatiasabbá kell tennünk a gondolkodásunkat. Először azonban példákat kell keresnünk a formatórikus gon­ dolkodásra. Ezután felvehetjük a küzdelmet a negatív érzelmek kifejezése, az igazo­ dás, a képzelődés ellen - mindez egy-egy módszer, amellyel harcolhatunk a szoká­ sainkkal. Ezzel egy időben más szokások ellen is küzdhetnek, de ennek csupán az önmegfigyelés lesz a célja, mert megváltoztatni képtelenek lesznek őket, ezt csak a jelzett csatornákon keresztül tehetik meg. Ahhoz, hogy közvetlenül harcolhassanak a szokásokkal, és a kívánt eredményekre juthassanak, többet kell tudniuk - most még nem tudnak eleget. Ez az erőfeszítés azonban nem fog kárt okozni, mert az önemlékezés kiegyensúlyozza. K: Miért nem találhatja meg senki magától azokat a pontokat, amelyekből elin­ dulhat? V: Mert az egyik „én" felfedez valamit, de abban a pillanatban egy másik „én" valami más után kezd érdeklődni, és az összes energiát elveszi, majd miközben ez utóbbi végzi a dolgát, feltűnik egy harmadik „én", és ez így folytatódik. Az ember mindig össze-vissza szaladgál. Nem ismerjük fel, micsoda jelentősége van ennek. K: Nem értem, hogyan juthat el az ember bárhová is, ha nem próbál szembesze­ gülni a szokásaival és változtatni a mindennapi életén. V: Természetesen tennie kell valamit ennek érdekében. A kérdés az, hogy mit kell megváltoztatnia. Az emberek mindig a lényegtelen dolgokat próbálják meg­ változtatni, azokat pedig, amelyek fontosak, figyelmen kívül hagyják, és holnapra halasztják. K: Vannak jó szokásaink is?

314

V: A mozgási és az ösztönös központ szokásai lehetnek jók. A gondolati és az érzelmi központban található szokások azonban sohasem lehetnek hasznosak. K: Mindegyik szokás az azonosulás egyik formája? V: Néhány szokás igen normális és ártalmatlan, de ha akadályokat kezdünk görgetni az útjukba, akkor jó anyagot szolgáltatnak az önmegfigyelésre, és képe­ sek leszünk észrevenni, amikor megjelenik az azonosulás. Ez a küzdelem súrlódást eredményez, ami nélkül nem látnák önmagukat, úgy élnének, mintha vastag ködré­ teg ölelné körül önöket, és még csak észre sem vennék. A második lépést azonban a saját elhatározásukból kell megtenniük - vagy hasznosítják a súrlódást, vagy egy­ szerűen csak bosszankodnak miatta. K: Tudatosságunk jelen állapotában nem a lehető legkevesebbet kellene tennünk? V: Tanulmányoznunk kell önmagunkat. Tudás nélkül semmit sem tehetünk: először tudnunk kell, mik vagyunk, és mit kell tennünk. Ezeken az előadásokon azonban már több olyan dologról hallottak, amit meg tudnak tenni. Az ember jelen állapotában is képes tanulmányozni magát. Nagyon fontos, hogy megtegye. És, újra elismétlem, a legelső lépések megtételétől kezdve meg kell próbálnia bizonyos dolgokat megváltoztatni, mert ebben a zűrzavaros állapotban még csak tanulmányozni sem tudjuk önmagunkat. Valamilyen formában rendet kell teremtenünk. Leltározni szeretnénk a házunkban, tehát el kell kezdenünk számba venni a dolgokat, de tegyük fel, hogy közben mások ide-oda tologatják a bútorokat, vagy éppen maguk a bútorok mozdulnak el a helyükről. Valójában ez történik - a bútorok önállósítják magukat, ezért egy adott helyhez kell rögzítenünk őket. Iskolai tudás a magasabb központokon keresztül szerzett tudás. Tehát teljesen más módszert igényel az elsajátítása. Hallunk bizonyos elvekről és felosztásokról, amikről normális esetben nincs tudomásunk. Ha ezeknek a szempontjából kezd­ jük el önmagunkat tanulmányozni, akkor sok új dologra fogunk bukkanni. Ha tökéletesen meggyőződtek arról, hogy ezek a felosztások és elvek helyesek, és ha ezeket alapul véve figyelik meg önmagukat, akkor olyan dolgokat is fel fog­ nak fedezni, amiket ezek ismerete nélkül nem tudnának. A közönséges elme csak homályosan látja a dolgokat, így azok zavarossá válnak: mivel nem tudjuk meg­ különböztetni a dolgokat egymástól, összekeverjük őket. Ha azonban megmond­ ják, hogyan különböztethetjük meg őket, akkor még ezzel az elmével is képesek leszünk rá. K: Tehát annak ellenére, hogy az l-es, 2-es és 3-as számú ember megfigyelései bonyolultabbak és körülményesebbek, nem feltétlenül rosszak? V: Lehet, hogy igen helytállók az ember megfigyelései, de ha nem tudja őket osztályozni, akkor nem juthat helyes eredményekre. Nagyon sokk függ attól, hogy helyesen csoportosítjuk-e a dolgokat. K: Jó, ha először csak az egyik felosztással kapcsolatban teszünk megfigyelése­ ket? V: Erre nem képesek, mert nem tudhatják, hogy egy adott pillanatban melyik lenne a legjobb. Tehát azt tegyék, amire a véleményük szerint a leginkább képesek. Mondjuk, elhatározzák, hogy megfigyelik a gondolati központot, de előfordulhat, hogy éppen érzelmi állapotban vannak. Amíg nincs a kezükben az irányítás, addig

315

nem dönthetik el, hogy most ezt teszik, majd azt, utána pedig egy harmadik dolgot. És éppen az irányítást szerezzük meg utoljára. K: Ugyanolyan hasznos, ha másokat figyelünk meg, mintha önmagunkat? V: Igen, ugyanakkor adódhatnak veszélyes pillanatok. Ha képesek önmagukra vonatkoztatni azt, amit másokban látnak, akkor lehet, hogy jó, ha megfigyelnek másokat. Rendszerint azonban az ember azt gondolja, hogy az ő esete más. Ekkor lehet, hogy észrevesz bizonyos dolgokat másokban, de ezeket sohasem fogja önma­ gára vonatkoztatni. K: Úgy tűnik, hogy nehezebben megy az önmegfigyelés és az önemlékezés megkülönböztetése, ha az ember testileg kimerült vagy betegnek érzi magát. Ho­ gyan lehet felülkerekedni ezen a függőségen? V: A testünk nyújtotta feltételek azok a feltételek, amelyek keretében élünk, ha tehát szándékunkban áll megfigyelni önmagunkat, és emlékezni, vagy nem emlé­ kezni önmagunkra, akkor ezek között a feltételek között kell megtennünk. Nem kezdhetünk a feltételek megváltoztatásával. K: Az önmegfigyelés valójában olyan, mint a lelki önvizsgálat, amely során az ember mindent befelé fordít? V: Nem, a lelki önvizsgálat olyan, mint a képzelődés, irányítás nélkül történik. Semmi haszna, és nem jár semmilyen eredménnyel. Önmegfigyelés során azonban tudják, mit és miért csinálnak, mit akarnak elérni, megismerni. Nem lelki önvizsgála­ tot jelent, hanem egy nagyon bonyolult gépezet tanulmányozását. Valójában mecha­ nika, nem pedig pszichológia. A pszichológiára később kerül sor. K: Hogyan lehetséges, hogy bár az ember meg tudja figyelni önmagát, továbbra is folytatja az ostoba bohóckodást? V: Úgy, hogy nem egy emberből áll, hanem sokból. Az egyik ember megfigyel, a másik pedig továbbra is bohóckodik. Ha egy adott esetben látják önmagukban a különböző embereket, az jó. Ha ez több eset kapcsán előfordul, akkor a dolgok kezdenek kényelmetlenné válni. Ha pedig mindig látják őket, akkor elkezdődik a munka. K: Megfigyeltem, hogy nagyon mesterkélt vagyok. Ha az ember egy kicsivel éberebbé válik, akkor az azt jelenti, hogy természetesebb? V: Nem feltétlenül, mert a hétköznapi életben az emberek állapota nagyon rossz, tehát ahhoz, hogy végül természetesek lehessenek, először természetellenes­ sé kell válniuk. Nem számíthatnak arra, hogy egyből elérik a természetes állapotu­ kat. Ez akkor lenne lehetséges, ha a normális szintről indulnánk, de mi egy ennél alacsonyabb szinten élünk. K: Miért van az, hogy ha az ember elveszíti a kapcsolatot a munkával, akkor az összes akadály a lehető legrosszabb formában jelenik meg? Az ember negatívabb, többet beszél feleslegesen és így tovább. V: Mert ha dolgozik, akkor egyfajta új irányításra tesz szert, ugyanakkor elve­ szíti a gépies irányítást. Ha tehát felhagy a munkával, akkor a már elveszített gé­ pies irányítás mellett ezt a kis tudatos irányítást is elveszíti. Ennek következtében előnytelenebb helyzetbe kerül. K: Miért van bennem nagyobb ellenállás a szisztéma értelmezésében vett mun­ kával, mint más jellegű munkákkal szemben?

316

V: Azért, mert azok a munkák gépiesek, és a gépies cselekedetekkel szemben kisebb a gépies ellenállás. Egy eredetében tudatos cselekedettel szemben azonban a lehető legnagyobb ellenállás fog fellépni. K: A hétköznapi életben adódó sokkok közül néhány lehet kedvező hatással a munkánkra? V: Igen, de az ilyen jellegű sokkok nem helyettesíthetik a munkát. A tudatos­ ság kifejlődésének folyamatában minden, ami megszerezhető, csak erőfeszítéssel szerezhető meg. Egy sokk nem helyettesítheti az erőfeszítést, a központokra le­ het hatással, de a tudatosságra nem. A tudatosság magától nem növekszik, vagy fejlődik. Egy sokk rövid időre megnyithatja az utat a magasabb központokhoz, és egy pillanatra kapcsolatba hozhat minket velük. Összpontosíthatja és összevonhat­ ja a testünkben szétszórtan elhelyezkedő összes energiát. Ekkor felébredhetünk egy pillanatra, de utána rendszerint egy még mélyebb álomba zuhanunk. Még az esz­ méletünket is elveszíthetjük, vagy egy sokkal alacsonyabb állapotba kerülhetünk. Tehát a sokkok nem növelhetik a tudatosságot, nagyon fontos, hogy ezt megértsék. Az emberek össze szokták keverni a tudatosságot a funkciókkal. Mindkettőnek fejlődnie kell, de az egyik fejlődése nem vonja maga után a másik fejlődését. K: Mit ért a funkciók fejlesztése alatt? V: Ha a központok egyensúlyban vannak, és megfelelő sebességgel működnek, akkor kapcsolatba kerülnek a magasabb központokkal. így érthetik meg ezt a leg­ könnyebben, de másképpen is elmagyarázhatom. A tudatosságnak abban az állapo­ tában, amiben most vagyunk, csak az alacsonyabb központok működésének lehe­ tünk tudatában, ha öntudatosak vagyunk, több mindennek. De első lépésben neki kell fognunk a takarításnak. K: Az világos, hogy a tudatosság megszerzéséért tett erőfeszítések sohasem vesznek kárba, amikor azonban negatívak vagyunk, elveszítjük a megtermelt ener­ giát. Hogyan lehet mindkettő igaz? V: Hatalmasat téved, ha azt gondolja, hogy egyetlen erőfeszítés sem veszhet kárba, mert ez ellenkezik a munka elvével. Előfordulhat, hogy valaki egész éle­ tén keresztül erőfeszítéseket tesz, ami mind veszendőbe megy, ha nem megfelelő módon teszi. Vegyenek például egy rossz iskolát, amely valamilyen eltorzult ide­ át vall magáénak. Azok, akik ilyen iskolához tartoznak, hiába tesznek rendkívüli erőfeszítéseket, ez mind kárba veszhet. Ugyanez érvényes abban az esetben, ami­ kor valaki - bár megfelelő módon tesz erőfeszítéseket -, de egy idő után felhagy ve­ lük. Ha tehát az erőfeszítéseket nem követik további erőfeszítések és egy megfelelő hozzáállás, akkor elveszhetnek. K: Mivel magyarázható az a sürgető érzés, ami egy jobb állapotban tör az em­ berre? V: Az elején ez az érzés a mágneses központból fakad, mert az homályosan felis­ meri, hogy a szokványos elképzelések, célok, lehetőségek nem valóságosak. Majd, amikor az ember tanulni kezd, egy adott pillanatban a felismerés, hogy alszik, érze­ lemmel töltődik fel, és megerősödik. A megértés hiánya az érzelem hiányát jelenti. Csak a formális központ képes érzelem nélkül működni. Minden helyes felismerés érzelmi felismeréssé válik. Az utunkban álló akadályok egyike, hogy túl unalmasak vagyunk, nem érzünk eleget. Az intellektus egy nagyon gyenge gép. Ezért kell meg-

317

szabadítanunk az érzelmi központot a negatív érzelmektől. Máskülönben az összes energiáját a negatív érzelmekre fecséreljük, és semmit sem tudunk tenni. K: Az önmegfigyeléssel termelünk energiát? V: Természetesen. Mindenféle munka energiát termel, csak éppen vannak olya­ nok, amelyek kis mennyiséget, tehát ahhoz, hogy elegendő energiához juthassunk, hosszú időn keresztül folyamatosan erőfeszítéseket kell tennünk. És vannak olyan jellegű munkák, amelyekkel azon nyomban sok energiára tehetünk szert. Néha egy erőfeszítés meglehetősen kicsinek tűnhet, valójában azonban rendkívül nagy, néha pedig egy hatalmas erőfeszítés lehet nagyon kicsi. K: Hogyan tanulhatom meg, hogy többet érezzék? Oly nagyon a fejemben élek. Túl keveset kapok az élettől, és egy fal választ el a szisztémától. V: Mindenki ugyanezzel a problémával küszködik, hiszen ha az emberek töb­ bet tudnának érezni, akkor sok minden könnyebb lenne számukra. De mivel már hosszú ideje öntudatlanul azon fáradoznak, hogy minél több védelmi eszközzel szerelkezzenek fel az érzelmek ellen, jelenleg egyetlen érzelmük sem lehet. Találni kell egy kiindulási pontot, e nélkül semmi sem lehetséges. El kell indulniuk valahon­ nan, vannak nehezebb és könnyebb dolgok. Valójában arra van szükségük, hogy több megfigyelést tegyenek, és egy bizonyos módon gondolkodjanak önmagukról, vagy valami másról. Ha ez utóbbiban kitartóak, akkor meg fognak jelenni az érzel­ meik, arra azonban mindenkinek magának kell rájönnie, hogy ez mit jelent, lehetet­ len általános érvényű, mindenki számára megfelelő tanácsokat adni. Mindenkiben van néhány olyan pont, ami közelebb juttatja egy érzelmi állapothoz, meg kell eze­ ket találniuk. Történjen később bármi, egyelőre így kell kezdeniük. K: Mielőtt belekezdtem a munkába, tele voltam apró lelkesedéssel. Tudom, hogy sokuk képzelődésen alapult, de mostanra szinte már semmit sem érzek. V: Mint ahogy az előbb mondtam, ez okozza az egyik legnagyobb nehézséget - hogyan juttassuk magunkat egy magasabb érzelmi állapotba -, mert egyedül az intellektussal nem juthatunk messzire. Egy dolog számít: az erőfeszítés - és hogy emlékezzünk a munka különböző vonalaira, próbáljunk ne azonosulni, emléke­ zünk önmagunkra, próbáljuk megtenni ezt és azt -, erőfeszítések, erőfeszítések... Ha megteszik a szükséges erőfeszítést, akkor egy magasabb érzelmi állapotba ke­ rülnek. De a tény, hogy az emberek állandóan felteszik ezt a kérdést - vagy ha nem, akkor érzik ezt a problémát -, azt mutatja, hogy nem tesznek elég erőfeszítést. K: Azt mondja, több erőfeszítést kell tennünk. Úgy érti arra, hogy legyenek ér­ zelmeink, vagy a munkára irányuló erőfeszítésekre gondol? V: Egyszerűen a munkára tett erőfeszítésről van szó. Olyan erőfeszítést nem tudnak tenni, ami az érzelmeik felébresztésére irányul, nincs olyan erőfeszítés, ami ebben segítene -, de tehetnek erőfeszítéseket. Csinálhatnak valamit erőfeszítés nélkül, úgy, hogy megpróbálják a lehető legkevesebbet tenni, vagy pedig több erőfeszítést fektethetnek belé. Érzelem csak bizonyos nyomás hatására jelenhet meg. Hétköz­ napi feltételek mellett, a mindennapi életben ez csak megtörténik, adott esemény hatására valamilyen érzelmi állapotba kerülnek. A kérdés az, hogyan hozzunk létre érzelmeket, hogyan juttassuk magunkat érzelmi állapotba. Jómagam azt mondom, hogy jelen állapotunkban csak egyetlen dolog segíthet - az erőfeszítés. De nem az érzelem létrehozására irányuló erőfeszítés. Ilyen nem létezik. Ha viszont bármilyen

318

munkavégzés során folyamatosan hatalmas erőfeszítéseket tesznek, akkor némi idő után több érzelmük lesz - természetesen nem azonnal. Ha bizonyos ideig erőfe­ szítéseket tesznek a különböző vonalakon, akkor erősödni fognak az érzelmeik. K: Miért olyan nehéz erőfeszítéseket tenni? V: Lehet, hogy azért tűnik nehéznek, mert nem vagyunk gondolatban felkészül­ ve rá, helytelenül gondolkodunk az erőfeszítések felől. Még intellektuálisan sem fogadjuk el a szükségességüket. Ez okozza a legnagyobb nehézséget. Az erőfeszíté­ sek szükségessége sokként, újdonságként hat ránk. K: Erőfeszítéssel nem tudok elérni olyan állapotot, ami néha véletlenül megje­ lenik. V: Ön azt mondja, véletlenül. Ha ugyanarról az állapotról beszélünk, akkor ez az erőfeszítései eredményeként jelenik meg, bár nem az erőfeszítésekkel egy időben. Ha azonban nem tett volna erőfeszítéseket, akkor nem került volna abba az állapot­ ba, tehát valójában nem véletlenül következik be. Minél több erőfeszítést tesznek, annál többször tapasztalhatják meg az önemlékezés, a megértés, egy érzelmi álla­ pot megjelenésének véletlenszerű pillanatait. Mindez erőfeszítés eredménye. Csak éppen ebben az esetben nem kapcsolhatjuk össze az okot és az okozatot, ami való­ színűleg sok olyan apró dolognak tulajdonítható, mint az azonosulás, képzelődés és így tovább. De az ok ott van, és egy adott pillanatban meghozza az eredményt. Sohasem szabad azonnali eredményekre számítanunk. Hosszadalmas munkával állandó normákat kell felállítanunk ahhoz, hogy azonnali eredményeket érhessünk el, és még így is csak nagyon magas érzelmi állapotokban lesz lehetséges. Ha aka­ rat, vágy vagy szándék segítségével elérhetnénk, hogy több érzelmünk legyen, ak­ kor sok minden másmilyen lenne. De nem tudjuk elérni. Nagyon alacsony szinten vagyunk érzelmileg, aminek következtében jelenlegi munkánk legnagyobb része nem vezethet azonnali eredményekre, még akkor sem, ha ténylegesen dolgozunk. A megfelelő erőfeszítések azonban nem vesznek kárba, valami mindig megmarad: de csak akkor, ha további, erőteljesebb erőfeszítések követik őket. Az első kérdés tehát: hogyan juttathatjuk magunkat egy magasabb érzelmi állapotba? Csak köz­ vetve, erőfeszítésekkel, egyébként nem. A második kérdés: hogyan használhatjuk az érzelmi állapotokat, amikor megjelennek? Ez lehetséges, tehát fel kell rá készül­ nünk. Átélünk érzelmi állapotokat, de az azonosulás és ehhez hasonló dolgok miatt elveszítjük őket. Pedig használhatnánk őket. K: Csak akkor tarthatjuk fenn az érzelmi állapotokat, ha emlékszünk önma­ gunkra? V: Azt mondtam, használják őket. Természetesen, ha emlékeznek önmagukra, akkor számtalan olyan módszert fognak találni, amivel hasznosítani tudják ezt az érzelmi állapotot, amikor megjelenik, ez megfigyelés kérdése. Ebben az állapotban másképpen tudnak gondolkodni, másképpen értik meg a dolgokat. Szavakkal lehe­ tetlen leírni, mert személyesen kell megtapasztalniuk. K: Felhasználhatók az érzelmek arra, hogy objektívabban lássuk a dolgokat? V: Igen, amikor irányítják őket. Az érzelmek csak akkor szolgálhatnak a tudás elsajátításának eszközéül, ha irányítjuk őket. Az irányítás pedig mit jelent? Azt, hogy nem engedünk utat az azonosulásnak és az igazodásnak. Az irányítás a máso­ dik lépés, a tanulás az első.

319

Érzelmekről beszélünk, de sokukat csak névről ismerjük. Annyira összekeve­ rednek más dolgokkal, olyan mértékben azonosulunk velük, hogy nem ismerjük fel, mi mindent nyerhetnénk ki belőlük, ha helyesen állnánk hozzájuk. Megtehet­ jük, hogy mindazt, amit érzelemnek nevezünk - a haragot, félelmet, unalmat - a feje tetejére állítjuk, és akkor teljesen másmilyennek fogjuk találni őket. Az összes érzelem hasznos lehet, egyfajta ablakok, vagy további érzékek. Most azonban még csak új illúziók megteremtésére tudjuk használni őket, ha azonban arra fordítanánk őket, hogy olyannak lássuk a dolgokat, amilyenek valójában, akkor újabb dolgokat tanulhatnánk. K: Hogyan segíthet a harag vagy a gyűlölet? V: Úgy, hogy az ember saját maga ellen fordítja őket. Utálják magukat, találják meg, hogy mit utálhatnak önmagukban. Amikor az ember dühös magára, akkor sok mindent megláthat. K: Akkor ez önkritikát jelent? V: Annál többet, míg a kritizálás szellemi tevékenység, az, amiről én beszé­ lek, érzelem. Az összes szellemi tevékenységgel anyagot készítünk elő, amivel aztán az érzelmi központ dolgozni kezd. A gondolati központ magától nem se­ gíthet a felébredésben. Csak az érzelmi központon végzett munka segíthet, csak a kellemetlen érzelmeken keresztül ébredhetünk fel - a kellemes érzelmeken ke­ resztül történő felébredést eddig még nem találták fel. Az a legkellemetlenebb, ha az ember szembefordul önmagával, a nézeteivel, meggyőződéseivel, hajlama­ ival. A felébredést nem azoknak találták ki, akik félnek a kellemetlen dolgoktól, hanem azoknak, akik fel szeretnének ébredni, megértik, mit jelent az alvás, és felismerik, hogy csak úgy kerülhetnek ki ebből az állapotból, ha sok segítséget kapnak, és valami jó erősen felrázza őket. Itt van a lényeg: hogyan biztosíthatja az ember, hogy valami folyamatosan felrázza, és hogyan fogadhatja el ennek szükségességét. K: A gondolati és mozgási központ megedzése bizonyos mértékig lehetsé­ gesnek tűnik, de meg tudná mondani, hogyan edzhetnénk meg az érzelmi köz­ pontot? V: Kétféleképpen kezdhetünk hozzá: az első módszer, amiről gyakran beszé­ lek, a negatív érzelmek kifejezésének megállítása. Van bizonyítékunk arra, hogy ez lehetséges, hiszen látjuk, hogy a félelem megállíthatja őket. Például egy katona a felettese előtt nem fejezi ki a negatív érzelmeit, mivel tudja, hogy ezért szigo­ rú büntetés jár. Ha tehát gépiesen lehetséges, akkor tudatosan is az. Úgy tudjuk befolyásolni az érzelmeinket, ha az elménket különválasztjuk tőlük. Nemcsak megedzeni lehet az elmét, hanem azt is megtaníthatjuk neki, hogy félreálljon, és megfigyelje az érzelmeket. Majd, némi idő elteltével, az érzelmi központ lassan felismeri, hogy ha a gondolati központ nem követi, értelmetlen ragaszkodnia anegatív érzelmekhez. Továbbá, rendszerint mindenkinek öt vagy hat különböző érzelem van a tar­ solyában bizonyos alkalmakra. Tehát már előre tudhatjuk, mi fog történni, mivel a repertoár igen korlátozott, tanulmányozhatjuk, és tanulmányoznunk is kell ön­ magunkat ebből a szempontból. Tényleg sokkal könnyebb, mint gondolnánk, és nagyon is láthatjuk előre, mi következik. Ha egy fél órán keresztül komolyan elbe-

320

szélgetünk magunkkal, akkor képesek leszünk megállítani az érzelmeinket, mert ismerni fogjuk az összes olyan alkalmat, ami előidézi őket. Ha végtelen számú ér­ zelemből állna a repertoárunk, akkor nehéz dolgunk lenne, de az érzelmek száma, amelyekre holnap számíthatunk, igen korlátozott, nagyon jól tudják, hogy nehéz lenne egy újat kitalálni. Azonban nagyon jól kell ismerniük az összes asszociációt, és tudniuk kell, milyen formában szoktak az érzelmek megjelenni. Ez a legnehezebb dolog, a központjaink közül az érzelmi a legerősebb. Az ész meg akarja állítani az érzelmet, de túl gyenge, az érzelem pedig túl erős. Az ember csak közvetett módon állíthatja meg az érzelmeket, abban a pillanatban, amikor megjelennek, képtelen megfékezni őket. K: Baj, ha megpróbáljuk? V: Éppen ellenkezőleg, ha próbálkoznak vele, akkor lassacskán rájöhetnek, ho­ gyan állíthatnák meg őket, mert ez hozzáértést igényel. Az egyetlen módszer, ha olyan új hozzáállásokat alakítanak ki, amelyek szembeszegülnek azokkal az érzel­ mekkel, amelyeket meg akarnak állítani. Majd, hosszú távon, a hozzáállás talán erősebbnek fog bizonyulni az érzelemnél. Tehát az érzelmek megállításának két módszere van: az egyik a tudatosság, a másik pedig a megfelelő hozzáállások kialakítása. De mivel minden egyes eset­ ben másmilyen hozzáállás szükséges, ez a módszer hosszadalmas munkát igényel. Nemcsak egyszerűen gépezetek vagyunk, hanem sérült gépezetek. Ahhoz, hogy megjavíthassuk a gépezetünket, keményen kell dolgoznunk. K: Ön szerint milyen hozzáállás biztosíthat védelmet a negatív érzelmek ellen? V: Mint mondtam, először is próbáljanak emlékezni önmagukra. Ha tudatában vannak mindannak, ami önökben zajlik, még akkor megállíthatják őket, amikor gyengék. Ha megerősödnek, nem tudják megfékezni őket. Továbbá, az önmegfigyelés során észrevesznek olyan dolgokat, amelyek miatt mélyebben alszanak, gépiesebbek. Ezeket el kell különíteniük azoktól, amelyek hasznosan lehetnek. K: Mindez a saját negatív érzelmeinkre vonatkozik. De hogyan védekezhetünk mások negatív érzelmei ellen? V: Azért hatnak ránk mások negatív érzelmei, mert azonosulunk, emiatt va­ gyunk érzékenyek rájuk. Ha egy adott eset kapcsán elképzelik annak a lehetőségét, hogy nem azonosulnak, akkor kevésbé lesznek rájuk fogékonyak. De az még jobb, ha nem elképzelik, hanem megpróbálkoznak vele a gyakorlatban. Az azonosulás és a negatív érzelmek közötti kapcsolat nem pusztán elmélet, könnyen bizonyítha­ tó. Az azonosulást könnyebb megérteni, mint az érzelmeket, a negatív érzelemből több százfajta létezik, de az azonosulás mindig ugyanaz. Az önmegfigyelés jelenti az első lépést az azonosulás megállítása felé. Meg kell figyelni az összes benyomást abban a pillanatban, amikor belépnek az emberbe. Az azonosulás mind vonzódás, mind taszítás esetén működik. K: Most már sokkal inkább látom a gépiességet, ami látszólag még nagyobb azonosulásba és félelembe taszít, és olyan érzést kelt berniem, mintha rajtakaptak volna valamin. V: Ha a saját gépiessége miatt érzett félelemre gondol, akkor ez a félelem hasz­ nos célt szolgálhat, mert már eleget tud róla, tudja, hogyan harcolhat ellene, hogyan szegülhet vele szembe.

321

K: Próbálom nem kifejezni a negatív érzelmeket azért, hogy harcoljak a gépiesség ellen, de ezek az erőfeszítések nagyon gyorsan eltűnnek, és többé már nem emlékszem arra, hogy fel kellene ébrednem. V: Ez azért van, mert gyenge érzelmeket próbál nem kifejezni. Ha komoly ér­ zelmekkel próbálkozik, akkor tovább marad ébren. Ha egy igazán erős érzelem megjelenésekor eszébe jutna küzdeni ellene, akkor a kellő pillanatban meglátná a különbséget. K: Számomra zavaros az érzelmek kifejezésének kérdése: ha egy hétköznapi ember nem képes pozitív érzelmeket megtapasztalni, és ön azt tanácsolja, hogy ne fejezzük ki a negatív érzelmeket, akkor ez azt jelenti, hogy semmilyen érzelmet nem szabadna kifejeznünk? V: Nem, hanem a kettő között kell navigálnunk. El kell érnünk a lehető legma­ gasabb érzelmi állapotot, mert azért nem észlelünk, értünk meg sok dolgot, illetve azért nem jut el hozzánk sok idea, mert abban a pillanatban nincsenek érzelmeink. Sok mindent csak az érzelmeken keresztül érzékelhetünk. Pozitív érzelmeink nin­ csenek, de a negatív érzelmeink mellett vannak olyan kellemes és kellemetlen érzel­ meink, amelyek nem negatívak. K: A pozitív azt jelenti, hogy nem negatív? V: Igen, és emellett sokkal többet. Az az érzelem, amelyik nem válhat negatívvá, hatalmas megértést nyújt, hihetetlen értékkel bír az észlelés szempontjából. Össze­ kapcsol olyan dolgokat, amelyeket egy hétköznapi állapotban lehetetlen összekap­ csolni. A különböző vallások tanácsolják és ajánlják, hogy legyenek pozitív érzelme­ ink, de azt nem mondják meg, hogyan tehetünk szert rájuk. Azt hirdetik: „Higgy, szeress". De hogyan? Krisztus azt mondja: „Szeresd az ellenségeidet". Ez nem ránk vonatkozik, hiszen még a barátainkat sem tudjuk szeretni. Olyan ez, mintha egy világtalannak mondanák: „Látnod kell!" Egy vak ember nem képes látni, mert ha láthatna, akkor nem lenne vak. Ezt jelenti a pozitív érzelem. K: Hogyan tanulhatjuk meg szeretni az ellenségeinket? V: Először tanulják meg önmagukat szeretni - nem szeretik eléggé önmagukat, a hamis személyiséget szeretik, nem önmagukat. Azért nehéz megérteni az Újtestamentumot, vagy a buddhista írásokat, mert ezeket iskolákban jegyezték le. Az egyik sor az egyik szintre, a másik pedig egy másik szintre vonatkozik. K: Meg tudna nevezni egy olyan érzelmet, amelyik nem negatív? V: Ez lehet élvezet vagy szenvedés. De mindkettő negatívvá válhat, mert meg­ van bennük az erre való hajlam: mindegyik érzelem vagy negatívvá válhat, vagy más negatív érzelmeket hozhat létre. K: Az ösztönös központ nem helyettesíti jól az érzelmi központot? Mint például az állatok és kis gyermekek szeretete esetében... V: Amikor az emberről beszélünk, nem vonhatjuk be az állatokat. Az ösztönös negatív érzelmeknek megvan a saját helye és valós oka, az érzelmi központ azon­ ban kölcsönveszi ezeket az érzelmeket, és képzeletbeli okokkal helyettesíti a való­ diakat. Nagyon érdekes megfigyelni a kellemes és kellemetlen érzelmek közötti aszimmetriát. A kellemes érzelmek nem erősödhetnek meg nagyon, e tekintetben korlátozottak. Ezzel szemben a kellemetlen érzelmek növekedhetnek. De ez csak a

322

tudatosságunk jelen állapotára érvényes, egy másik állapotban helyreállítódik kö­ zöttük a szimmetria, mert ott már a kellemes érzelmek is megerősödhetnek. Erről természetesen addig nem bizonyosodhatunk meg, amíg el nem értük a tudatosság egy másik állapotát. Miért növekedhetnek a kellemetlen érzelmek? Mert a gépezet rendellenes működésének semmi sem szab határt. Az élvezetek esetében azonban más a helyzet, mivel felfogóképességünk korlátozza őket. Ez jelen állapotunk egyik kellemetlen oldala. K: Úgy gondolom, annyira hozzászoktam, hogy az eredmények alapján von­ jam le a következtetéseimet, hogy nehézséget okoz annak eldöntése, hogy a munká­ ban tett erőfeszítéseimnek köszönhetően elértem-e valamit vagy sem. V: Teljesen megértem a problémáját. De tudják, még túl korai eredményekről beszélni. Eljön majd az idő, talán nagyon hamar, amikor látni kezdenek bizonyos eredményeket, de még nem most. Normális körülmények között az eredmények alapján ítéljük meg, hogy elértünk-e valamit, vagy sem. Ha tanulunk egy nyelvet, tudjuk, hogy idővel majd el tudunk olvasni rövid mondatokat, majd rövid bekezdé­ seket, azután pedig rövid történeteket. A munka pszichológiai oldalának esetében azonban erőfeszítéseket kell tenniük a megfigyelésre, az önemlékezésre, aminek először nem lesznek látható eredményei. Majd, némi idő után, mutatkozni fog né­ hány eredmény, ez azonban nem alku tárgya. K: De hogyan állapíthatom meg, hogy létrehoztam-e valamit önmagamban, ami majd előre fog vinni? V: Erre csak saját maga találhatja meg a választ. Öntől függ - attól, hogy mennyit ért meg, mennyire felkészült. Az egyik nap ilyen helyzetben van, a másik nap olyanban. Az egyik napon az ember dolgozik, a másikon pedig elkövethet egy apró hibát, aminek következtében lehet, hogy mindazt elveszíti, amit az előző na­ pon a munkájával elért. A következő napon lehet, hogy ismét dolgozik. Az ember állandóan változik, így, amíg el nem ér egy adott szintet, lehetetlen választ adni az ön kérdésére. K: Melyik az a szint, ahol az ember már nem veszíthet el mindent? V: Olyan messze van, hogy felesleges róla beszélni. Mi mindent elveszíthetünk. De még az is, hogy az ember képes legyen megtartani a dolgokat, csak lépésről lé­ pésre érhető el. Egy bizonyos szinten az ember többé már nem veszíthet el egy adott dolgot, majd a későbbiekben egy másikat és így tovább. Ez fokozatosan történik. K: Azt szeretném megtudni, miként érhetném el, hogy jobban megbecsüljem a munkát? V: Ezt csak ön tudhatja, én nem adhatom meg erre a választ. Gondolkodniuk kell, össze kell hasonlítaniuk ezeket az ideákat a szokványos ideákkal, meg kell próbálniuk felismerni, milyen értelemben segítenek ezek az ideák. Minden, amit a munkában teszünk, afelé vezet, hogy többre értékeljük a munkát, tehát próbáljanak mindenre odafigyelni, amit hallanak, mert mindenben ott van ez a cél. Mindegyik elv segít abban, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk a munkának, egyik sem eredményezheti, hogy kevesebbre értékeljük. Azonban ne számítsanak speciális módszerekre. K: Vajon minél inkább vágyunk más dolgokra az életben, annál kevésbé szeret­ nénk dolgozni?

323

V: Nem feltétlenül. Sok olyan dolog van az életben, ami mellett dolgozhatunk. Igencsak tévednek, ha azt hiszik, hogy az életbéli dolgok és a munka mindig kizár­ ják egymást - de persze lehet, hogy összeegyeztethetetlenek. Előfordulhat, hogy va­ laki olyan dolgokra vágyik az életben, amelyek valamilyen módon ellehetetlenítik a munkát. Tehát az embernek meg kell tanulnia különbséget tenni a vágyai között, mert vannak olyanok, amelyek nem férnek össze a munkával. Nem vall gyakorlati­ as gondolkodásra, ha valaki mindent feloszt az „élettel kapcsolatos" és „a munká­ val kapcsolatos" dolgokra, és mindent egy kalap alá vesz, mint ahogy önök teszik. Jobban le kell bontani, jobban kell látni a dolgokat. K: Létezik valamilyen eszköz, amelynek segítségével megkülönböztethetjük a fontosat a lényegtelentől? Egész életemben azon aggódom, hogy mit fogok tenni leg­ közelebb, és emiatt szem elől tévesztem a szisztéma alapelgondolását. V: Ezt csak a tapasztalat mutathatja meg, és az őszinte hozzáállás. Ha őszinték, vagy megpróbálnak azok lenni, és közben megkísérlik megfigyelni ezeket a dolgo­ kat, akkor, némi idő elteltével, azt fogják tapasztalni, hogy egyre könnyebben megy a megkülönböztetés, és már látják, mi lényegtelen. Lehetetlen meghatározni, mi fontos és mi nem, mert ez szubjektív, az egyik pillanatban az egyik dolog fontos, a másikban pedig a másik. Ebben is szerepet játszanak a személyiségek: ami az egyik személyiségnek fontos, annak a másik nem tulajdonít jelentőséget. Először is azt kell észben tartaniuk, hogy különböző személyiségekből állnak, és nem szabad úgy gondolkodniuk önmagukról, hogy „én", különösen érzelmi állapotokban. A személyiségek, amelyek azon alapulnak, hogy az ember szeret valamit, vagy nem szeret valamit, mind hamisak, az embernek mindig azzal a személyiséggel kell kezdenie, amelyiknek a mágneses központ az alapja. Ezután megfigyelhet más személyiségeket, eldöntheti, hogy azok összeférnek-e ezzel a személyiséggel, vagy sem. A különböző személyiségek ezen ideájának, az ideá­ nak, hogy nem egyek, hanem sokak vagyunk, mindig kapcsolatban kell állnia az önemlékezéssel. K: Sohasem tudtam bizonyosságot szerezni arról, hogy valakinek is sikerült emlékezni önmagára. V: Nem is fog rá bizonyítékot találni. Az sem segítene magán, ha az ön kivételé­ vel mindenki más emlékezne önmagára. K: De igen, mert ők több információval rendelkeznének az önemlékezésről. V: Amit nem tudnának önnel megosztani. Mindenkinek magának kell megbizo­ nyosodnia az önemlékezésről. Más nem bizonyíthatja be önöknek. K: Ugye attól, hogy dolgozunk önmagunkon, még nem biztos, hogy el fogjuk érni a magasabb tudatosságot? V: Nem, lehet, hogy nagyon hosszú időt fog igénybe venni. Irányítani szeret­ nénk a tudatosság magasabb állapotait, de a szisztéma azt mondja, hogy mielőtt ezt megtehetnénk, meg kell szereznünk az irányítást a hétköznapi képességeink, gondolataink, érzelmeink felett. Ha pedig már ezeket irányítjuk, meg kell szabadul­ nunk bizonyos dolgoktól, és lehetőséget kell teremtenünk az önemlékezésre. Tehát először az egyszerű, hétköznapi dolgok felett kell átvennünk az irányítást. Csak ezt követően számíthatunk többre. Ebben a szisztémában lépésről lépésre haladunk, nem ugorhatunk egy nagyot.

324

K: Tapasztalatom szerint azért nem tudok gyakorlatiasan gondolkodni a szisz­ téma ideáiról, mert van bennem egy romboló hatású hozzáállás, amelyik mindig nehézségeket és ellenvetéseket próbál keresni. Hogyan gyengíthetném meg ezt a hozzáállást? V: Tanulással. Valójában ez egy nagyon érdekes megfigyelés, mert sok ember, nem feltétlenül csak azok, akik részt vesznek ebben a munkában, pusztán ellenveté­ seken él, csak akkor hiszik okosnak magukat, ha ellent tudnak mondani valaminek. Ha sincs semmi ellenvetésük, akkor úgy érzik, hogy nem dolgoznak, nem gondol­ kodnak, vagy semmit sem csinálnak. A feltett kérdések alapján azt figyeltem meg, hogy az emberek nem értik, ho­ gyan szerezhetők meg az új dolgok. Az okozza a nehézséget, hogy hozzászoktunk az abszolútokban való gondolkodáshoz - minden, vagy semmi. Azonban meg kell értenünk, hogy minden új dolog először csak egy-egy villanásra jelenik meg. Elő­ jönnek, majd eltűnnek, ismét előjönnek, majd újra eltűnnek. Csak némi idő múltán maradnak tovább, és később még tovább. K: Hogyan nyújthatjuk el ezeket a felvillanásokat? V: Úgy, hogy újra és újra megteremtjük az okokat, amelyek előidézik őket. Azért nem akarom ezt példával illusztrálni, mert képzelődéshez vezetne. Csak annyit mondok, hogy például az önemlékezésre tett erőfeszítések eredményeként az ember olyan dolgokat láthat, amiket most nem lát. Nem olyan mértékben korlá­ tozott a látásunk, mint gondoljuk, sok olyan dolgot láthatnak a szemeink, amiket nem veszünk észre. K: Mik okozzák a legnagyobb nehézségeket? V: A megértés hiánya és lassúsága, mert a megértés általában két évet késik. Egy másik, amiről már beszéltem, és amit észben kell tartaniuk, hogy a munka nem vár, nem marad változatlan. Az egyik évben bizonyos elvárásokat támaszt az emberrel szemben, a következőben pedig már valami mást követel meg tőle, és ez így folytatódik. Általában pedig az történik, hogy az emberek a két évvel korábbi elvárások teljesítésére állnak készen. Azoknak, akik folytatni szeretnék a munkát, magasabbra kell tenniük a lécet, és ezt nem az én sugallatomra kell megtenniük: mindenkinek magának kell megvizsgálnia, milyen értelemben és formában növel­ heti a mércét. Oda kell figyelniük a részletekre - azok a dolgok, amelyek az elején csak javaslatok voltak, mostanra már szabályokká váltak (de nem az „iskola" szó hagyományos jelentése alapján értelmezett „iskolai szabályokká"). Meg kell érteni­ ük ennek szükségességét. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol már komolyan kell vennünk a dolgokat, és ez azt jelenti, hogy határt kell szabnunk önmagunknak, a hamis személyiségünknek. Az „én" szabadsága a hamis személyiség korlátozásá­ tól függ, egyszerre nem lehet mindkettő szabad, az egyiket fel kell áldoznunk.

325

13. F E J E Z E T

Az emberi cselekedetek különböző kategóriái. A hármasok helyes és helytelen al­ kalmazása. Az emberi cselekedetek tanulmányozása. Észben tartani a kiindulási pontot. Az „én" és a hamis személyiség szétválasztása. Látni a hamis személyisé­ get. Maszkok. Lökhárítók és gyengeségek. A módszerek tanulmányozása. Ébresz­ tőórák. Lehetetlen hasznossági szempontból tanulmányozni a szisztémát. Filozó­ fiai, elméleti és gyakorlati nyelv. Az iskola három fokozata. Helyes gondolkodás. Hosszú és rövid gondolatok. Az intellektus szerepe. Különböző értékek, jó és rossz kíváncsiság. Kritikus hozzáállás. Mások befolyásolása. A ravasz ember és az ördög története.

MOST ÚJ ISMERETEKET SZERETNÉK ÁTADNI ÖNÖKNEK. Emlékeznek arra, hogy a hármasok ideájának magyarázatakor mi volt a kiindulási pont? Azt mond­ tam, hogy minden cselekedet, minden megnyilvánulás három erő találkozásának az eredménye. Ez az elv. Most pedig próbáljuk megérteni, miként foghatunk en­ nek az elvnek a tanulmányozásához. A három erő és a hármasok tanulmányozását lassan és rendkívül óvatosan kell végeznünk, figyelembe kell vennünk a szisztéma elveit, és, amikor csak lehetséges, meg kell próbálnunk alkalmazni őket és kiterjesz­ teni. Különösen fontos, hogy ne siessünk, és ne mi találjunk ki dolgokat. A hármasok jelentésének megértéséhez először is észben kell tartanunk, hogy az energia megnyilvánulásai, bármilyen cselekedet - a világban, az emberi tevé­ kenységekben, az emberi gépezetben vagy a külső eseményekben - mindig hárma­ sokból tevődik össze. Az emberi elme hat különböző hármast képes felfogni, ame­ lyek mindegyike a három erő más-más kombinációját képviseli. A kérdés leszűkí­ tése, túlbonyolításának elkerülése végett egyelőre csak az emberi tevékenységet vesszük figyelembe. Itt azonban nehézségbe ütközünk. Sohasem gondoltunk úgy a cselekedetre, mint ami önmagában eltérő lehet. Azt például tudjuk, hogy a fa és a fém különbözik egymástól, és nem fogjuk összekeverni őket. Azt azonban kép­ telenek vagyunk felfogni, hogy két cselekedet ugyanúgy különbözhet egymástól, mint két tárgy. A szokványos gondolkodás egyformának tekinti a cselekedeteket, csupán annyi különbséget Iát köztük, hogy eltérő céllal kezdődnek, és más-más eredményre vezetnek. Csak indítékokról, célokról és eredményekről gondolko­ dunk, de magukról a cselekedetekről nem. K: Akkor tehát az indíték nem annyira fontos, mint gondolnánk? V: Nem határozza meg a cselekedetet. Maga a cselekedet és a célja eltérő jelle­ gű lehet. Ez nagyon gyakran előfordul. Az emberek egy adott célt szem előtt tart­ va fognak hozzá valamihez, de a cselekedeteik jellegéből adódóan még véletlenül

326

sem érhetik el ezt a célt. A célt össze kell hangolni a cselekedettel, máskülönben sohasem fogják megszerezni, amit akarnak. Ezt kell megértenünk a cselekedeteinkkel kapcsolatban, továbbá meg kell pró­ bálnunk felismerni a cselekedetek különböző kategóriáit. Amikor ebből a szem­ pontból tekintünk az emberi cselekedetekre, és észben tartjuk, hogy különböző típusai léteznek, amelyek függetlenek az eredményektől, szándékoktól, érzelmek­ től, a rendelkezésre álló anyagtól és így tovább, akkor látni fogjuk ezt. Nem arról van szó, hogy nem vagyunk képesek látni, hanem nem ismerjük az elvet, teljesen új számunkra. Nem kezdhetünk egyből azzal, hogy felkutatjuk mindazt a hat különböző hármast, ami fellelhető az emberi tevékenységekben, mert az agyunk össze fogja őket keverni. Meg kell találnunk kettőnek, háromnak vagy négynek az alapvető jellemzőit, már amennyire képesek vagyunk látni őket. Ha megfigyelik a saját és az önöket körülvevő emberek cselekedeteit, akkor észre fognak venni bizonyos különbségeket. Ezen érdemes elgondolkodni. Az élet összes képtelensége annak a ténynek tulajdonítható, hogy az emberek nem látják be, hogy bizonyos dolgo­ kat csak egy adott hármassal tehetnek meg. Rossz hármast alkalmaznak, nem a megfelelő cselekedetet választják, majd meglepődve tapasztalják, hogy nem a kívánt eredményekre jutnak. Például, hiába próbál valaki veréssel tanítani, vagy fegyverekkel meggyőzni másokat. Keressenek saját, az előbbieknél jobb példákat a hármasok helytelen használatára, és meg fogják látni, hogy bizonyos eredmé­ nyeket csak a megfelelő cselekedettel érhetnek el. Figyeljék meg önmagukat és az életet általában, ha saját magukat vizsgálják meg ebből a szempontból, azt látják, hogy például hiába szeretnének megismerni vagy megváltoztatni valamit önma­ gukban, ha nem gyakorlati oldalról közelítik meg a problémát, akkor nem jutnak sehová. A formális gondolkodás olyan jellegű cselekedetre példa, ami nem vezet megértéshez. K: Tudna példát mondani az emberi cselekedetek különböző típusaira? V: Vegyünk két egyszerű példát, ami segíthet ennek az ideának a megértésé­ ben. Ahhoz, hogy felépíthessenek egy házat, minden egyes pillanatban erőfeszítést kell tenniük, minden egyes téglát egy bizonyos erőfeszítéssel kell a helyére tenni­ ük, ha hiányzik az erőfeszítés, akkor egyetlen hármas sem fog eljutni a következő hármasig. Végül felépítik a házat, majd berendezik. Ha ezután fel szeretnék gyújta­ ni, akkor csak egy égő gyufára és valami gyúlékony anyagra lesz szükségük, és a ház máris lángokba borul. Ha alaposabban megvizsgálják ezt a példát, megértik, hogy itt két különböző cselekedetről van szó. Egy ház felépítése nem ugyanolyan jellegű cselekedetet igényel, mint a felgyújtása. Az utóbbinál egy kezdeti erőfeszí­ téssel meggyújtjuk a gyufát, majd a hármasok erőfeszítés nélkül, automatikusan követik egymást. Saját tapasztalataink alapján csak a tudatos, azonosulás nélküli munkában találhatunk példákat a hármasok harmadik fajtájára, vagy pedig olyan cseleke­ detekben, amelyek rendelkeznek egy sajátos jelleggel, amit mások nem tudnak utánozni. Ilyen például a művészi alkotás. Az önemlékezésre és az azonosulás megállítására tett erőfeszítések ebbe a kategóriába tartoznak. Ha elgondolkodnak ezen, meg fogják érteni, hogy például egy jó kép megfestése nem ugyanazt a hár-

327

mast igényli, mint amit egy ház megépítésénél vagy felgyújtásánál alkalmazunk, valami másra van szükség. A következő hármast nevezhetnénk feltalálásnak, felfedezésnek vagy valami­ lyen mesterségben való jártasságnak. Ha elgondolkoznak ezen a négy különböző cselekvésen, akkor lesz mit megfi­ gyelniük és összehasonlítaniuk. Próbálják megérteni, hogy miért és miben térnek el egymástól. K: Nem látom, hogy mi a különbség egy adott mesterségben való jártasság és a házépítés között. V: Az egyik esetben csak energia, csak erőfeszítés szükséges, a másikban pedig ennél több, valamiféle tudás vagy találékonyság. K: Az önemlékezésbe fektetett erőfeszítés hozzáértést igényel? V: Igen, ez ugyanaz a hármas. Az egyszerű, vak erőfeszítés, amit fizikai mun­ ka esetén teszünk, nem segít az önemlékezésben. Ugyanígy az az erőfeszítés sem, amit a feltalálás, alkalmazkodás, segítségnyújtás igényel. K: Nem igazán találok ezekhez a tevékenységekhez hasonlókat. V: Ez természetes, hiszen nincsenek hozzászokva, hogy így gondolkodjanak. Egy teljesen újszerű gondolkodásra van szükség. A megszokott, logikus, formális módon próbálnak gondolkodni, de ez itt nem elegendő. Ne a szavakról, hanem a tényekről gondolkodjanak. Ha találnak négy különböző cselekedetet, tegyék fel a kérdést, hogy vajon miben különbözhetnek. Abban, hogy más jellegű erőfeszítést igényelnek. K: A formális cselekvés romboló hatású? V: Önmagában nem az, azonban az ilyen jellegű cselekvés nem tökéletes. Azok a cselekvések viszont, amelyek esetében már az elején jelen vannak a negatív ér­ zelmek, mindig pusztító hatásúak, csak ilyenek lehetnek. Az emberek ezt nagyon gyakran nem ismerik fel. K: Nem látom, hogyan lehetnék valaha is biztos abban, hogy melyik kategóriá­ ba kellene sorolnom egy tevékenységet? V: Annyit már tud, amiből kiindulhat. Egy adott eredmény eléréséhez egy adott módszert kell alkalmazniuk. A különböző módszerek különböző eredmé­ nyekre vezetnek. Egy fatönkkel másképpen kell bánniuk, mint egy beteg emberrel. Nem az a lényeg, hogy különböző kategóriákba sorolják a cselekvéseket. Először keressenek példákat. Úgy teszünk, mintha a dolgok nehezebbek lennének, mint amilyenek, de valójában mindent tudunk erről a témáról. Tudjuk, hogy a gyilkos­ ság és a versírás két különböző cselekedet. A versíráshoz szükséges energiával nem követhetünk el sikeres gyilkosságot. K: A cselekedetek különböző típusainak megfelelően a gondolkodásnak is különböző típusai léteznek? V: Természetesen. Bár nem vagyunk tudatában, az összes különböző jellegű tevé­ kenység adott gondolkodásmódot igényel. Ennek ellenére az szokott történni, hogy az emberek másképpen cselekednek, mint ahogy gondolkodnak. Néha a cselekvés és a gondolkodás jellege egybeesik, de gyakran nem megfelelő a viszonyuk. K: De nem a gondolkodás eredményeként jön létre a cselekedet? A helyes gon­ dolkodás nem mindig jelent helyes cselekedetet?

328

V: Egyáltalán nem. Attól, hogy az ember helyesen gondolkodik, még cseleked­ het helytelenül. A megértés egy dolog, az akarat és a szándék, az erőfeszítés és a döntés pedig egy másik. Ugyanannak a dolognak két különböző szintjéről van szó. Talán az igaz, hogy helyes gondolkodással egy lépést teszünk a helyes cselek­ vés felé, de ez még nem jelenti azt, hogy helyesen is cselekszünk. K: Hogyan kezdhetjük el a megfelelő hármasokat alkalmazni? V: Az erőfeszítés pillanatában, vagy röviddel utána, talán rádöbbenek arra, hogy nem a megfelelő erőfeszítést teszik, hogy ezzel nem kaphatják meg, amit akarnak. Mindegyik adott cél eléréséhez adott erőfeszítés szükséges. Ha észreve­ szik, hogy nem a megfelelő erőfeszítést teszik, akkor az azt jelenti, hogy rossz hár­ mast alkalmaznak. Lehet, hogy nem lesznek képesek a jó hármast alkalmazni, de a rosszat leállíthatják. Ebben az ideában az hat újdonságként, hogy a cselekedetek önmagukban különbözők. Számunkra a cselekedet az cselekedet. Egyelőre elég, ha azt megér­ tik, hogy a hétköznapi életben megfigyelhető cselekedetek azért vezettek olyan eredményekre - különösen igaz ez azokra, amelyeknek nem örülünk, vagy amiket bírálunk -, mert egy adott cél elérése érdekében nem a megfelelő hármast alkal­ maztuk. Ha ezt megértjük, akkor világossá válik, hogy egy adott cselekedettel csak oda juthatunk el, ahová eljutunk, sehova máshova. Ahhoz, hogy másmilyen ered­ ményt érhessünk el, meg kellene változtatnunk a cselekvés jellegét. De egyelőre nem választhatunk a cselekvések között, mert nem rendelkezünk az ehhez szük­ séges tudással. K: Megtanulhatjuk, mikor melyik cselekedetet kell választanunk? V: Természetesen, ha dolgoznak. Iskolai munka csak egyféleképpen végezhető. Tehát különbözőképpen próbálkoznak, és előbb vagy utóbb rátalálnak a helyes módszerre. Hétköznapi körülmények között nem láthatják előre, cselekedeteik milyen következményekkel járnak, mert túl sok minden kapcsán becsaphatják önmagukat, ez azonban iskolai feltételek mellett nem történhet meg. Vagy kap­ nak valamit, vagy sem, és csak egyféleképpen kaphatnak valamit. A cselekedetek különböző fajtái más módszerekkel is megismerhetők, ilyen például az intellek­ tuális megértés, de ezzel egyelőre még nem foglalkozunk. Azt szeretném, hogy először jobban megértenék az általános elvet. Látják, a „cselekvés" szó és a cselekvés ideája egyaránt magába foglalja az erőfeszítést, a célt, az indítékot, tehát a cselekedetek kapcsolatban állnak az indí­ tékkal, de nem úgy, ahogy önök gondolják. Csak akkor érhetünk el egy adott ered­ ményt, ha a megfelelő cselekedetet hajtjuk végre, ugyanakkor a cselekedetet az in­ díték is meghatározza. Néha fontos az indíték, de hiába vezérel valakit a lehető leg­ jobb szándék, ettől még elkövetheti a lehető legrosszabbat, mert nem a megfelelő erőfeszítést teszi, egy helytelen erőfeszítés pedig rossz eredményre vezet. Tegyük fel, hogy fel szeretnének építeni valamit, és olyan erőfeszítést tesznek, amivel csak rombolni lehet, ekkor, a legjobb szándékaik ellenére is, ahelyett hogy valamit is felépítenének, le fogják rombolni a dolgokat. Említettem néhány példát, most próbáljanak ezekhez hasonlókat keresni. Gon­ doljanak arra, hogy például sem azzal a cselekedettel, amelyikkel házat építünk, sem pedig azzal, amelyikkel leromboljuk, nem festhetünk meg egy festményt,

329

ugyanakkor egy ház építésénél nincs szükség arra a cselekedetre, amit egy fest­ mény elkészítése igényel - egy sokkal egyszerűbb erőfeszítés szükséges. Jó képet festeni csak kevesen tudnak, egy ház építésében azonban mindenki részt tud ven­ ni. Továbbá, a házépítéshez szükséges erőfeszítés nem elegendő, mondjuk, egy újfajta elektromos csengő feltalálásához. És az a cselekedet, amellyel felfedeznek egy új elektromos csengőt, nem fog egy jó festményt eredményezni. A cselekede­ tek különböző fajtái különböző hármasokat jelentenek, de jobb, ha egyelőre nem törődünk a hármasokkal, és nem próbáljuk kitalálni, hogy az egyes cselekedetek melyiknek felelnek meg, mert ezzel csak az idea jelentése veszne el. Csak próbál­ ják megfigyelni a különbségeket. Tudatlanságuknak vagy türelmetlenségüknek köszönhetően az emberek gyakran rossz hármasokat alkalmaznak, és sikertelensé­ güket a balszerencsének, a gonosznak vagy a véletlennek tulajdonítják. K: Egy cselekedet végrehajtása közben el kellene gondolkodnunk azon, hogy az ön által említett példák közül melyiknek felel meg? V: Annak eldöntésére, hogy vajon egy cselekedet megfelel-e a célunknak vagy sem, az érzelmi megértést kell segítségül hívnunk. Ekkor, részben az elménkkel, részben pedig az érzelmeinkkel, felismerhetjük, hogy az általunk járt út elvezet-e a kívánt eredményhez vagy sem. Néha érezzük, hogy nem a várt eredményre fo­ gunk jutni, és ekkor vagy megálljt parancsolhatunk magunknak, vagy pedig pró­ bálkozhatunk másképpen. Például, beszélgetnek valakivel és meg akarják győzni arról, hogy valamivel kapcsolatban önöknek van igaza. Minél hevesebben érvelnek, annál biztosabb lesz az illető abban, hogy önök tévednek. Ha ekkor abbahagyják a vitatkozást, lehet, hogy a másik ember meg fogja érteni önöket. Ez nagyon gyakran előfordul. Minél erősebben érvelnek, annál nehezebben fogják megérteni önöket. Vagy megpróbál­ hatják azt a látszatot keltem, hogy egyetértenek az illetővel, és így megértetik vele, amit akarnak. Ez csak egy példa volt, de számtalan ehhez hasonlót találhatnak. K: Feltételezem, hogy egy ilyen helyzetben tudnunk kellene, hogy vitatkoz­ zunk-e vagy inkább egyetértsünk. V: Ha nem azonosulnak, el tudják dönteni. Mind a vita, mind az egyetértés a meggyőzés egyik módszere. Általában az azonosulás gátol meg minket abban, hogy lássuk, melyiket kellene alkalmaznunk. Ez megközelítés kérdése. Néhány megközelítés jó, mások pedig rosszak. Ha folytatják az önmegfigyelést, meg fog­ ják látni. K: Meg tudjuk figyelni a három törvényét a mindennapi életben? V: Igen, az öntanulmányozás során. Azonban türelmesnek kell lenniük. Meg fogják látni, hogy a változás utáni vágy és a tétlenség között mindig a szisztéma játssza a harmadik erő szerepét. Ha nem szenvedünk hiányt a harmadik erőben, akkor sikeres lesz a munkánk. A munkában a tanulás iránti vágy és a munka mel­ lett hozott döntés az első erő, a második pedig az ellenállás. Minél többet dolgo­ zunk, annál erősebb ellenállásba ütközünk. Ezt az ellenállást csak a szisztéma se­ gítségével küzdhetjük le. Ez tudatosság és akarat kérdése. Nos, próbáljunk meg valami másról beszélgetni. Nem szabad sietnünk a különböző jellegű cselekedetek kérdésével. Valójában egyelőre ez még meghalad­ ja felfogóképességünket, de ha lassan haladunk előre, akkor talán megérthetünk

330

belőle valamit. Ebben a szisztémában szinte az összes idea egy teszt. Ha átme­ gyünk az egyiken, akkor továbbhaladhatunk.

Bátran tegyenek fel kérdéseket, és én igyekszem megválaszolni őket. Sok minden azért merül feledésbe és válik unalmassá, mert megfeledkezünk a kiindulási pont­ ról. Amint azonban összekapcsoljunk a dolgokat a kiindulási ponttal, azonnal lát­ ni fogjuk, miért jöttünk ide, merre tartunk, és mit akarunk megszerezni. Ekkor belátjuk, mit kaptunk a szisztémától, és azt is megértjük, hogy miután még nem emésztettük meg teljesen az eddig elhangzottakat, nem számíthatunk többre. Soha­ sem szabad megfeledkeznünk a kiindulási pontról, emlékeznünk kell arra, hogy nem pusztán szavakkal, hanem a csodálatos keresésével függ össze. Ha nem kutat­ nánk csodák után, értelmét vesztené a szisztéma. Például csodálkozom azon, hogy nem tesznek fel több kérdést az „én" és (az én esetemben) „Ouspensky" különválasztásáról, pedig bizonyára számtalan olyan dolog merül fel ezzel kapcsolatban, ami még homályos. Amikor a munkáról vagy a munkában részt vevő emberekről beszélünk, írunk, gondolkodunk, mindig fel kell tennünk a kérdést: „Ki beszél?", „Ki ír?", „Ki gondolkodik?". Ha ezt megte­ szik, akkor kis idő múltán el tudják majd dönteni, ki beszél, és elkezdik felismerni a különböző hangokat. Ismerniük kell a hamis személyiségüket, és meg kell keres­ niük a különböző jellemvonásait, arcait, megnyilvánulásait, a különböző hango­ kat, amiken szól. Tudniuk kell, miből tevődik össze. Néha ténylegesen hallhatják, amikor ő beszél. Addig, amíg nem ismerik a hamis személyiségüket, nincs sok értelme továbbmenniük, mert csak ugyanazon kör mentén fognak körbe-körbe keringeni, és mindig ugyanahhoz a ponthoz fognak visszatérni. Amikor már biz­ tosak lehetnek abban, hogy tényleg „önök" beszélnek, nyugodtan beszélhetnek. Mostanra már ismerniük kell a hamis személyiséget, és nem szabad benne meg­ bízniuk. K: Ha ezt megtesszük, akkor előbbre jutunk a munkánkban? V: Semmire sincs garancia. Attól függetlenül is jelentőséget kellene ennek tulaj­ donítaniuk, hogy jár-e érte jutalom a jövőben, mert ez az idea önmagában is elég fontos. K: Hogyan fektethetnék több energiát a munkába azért, hogy felébresszem a vágyat, ami a hamis személyiség elleni küzdelemre ösztönöz? V: Ragadjanak meg egy olyan pillanatot, amikor a hamis személyiség meg akar tenni, vagy éppen nem akar megtenni valamit, és szálljanak vele szembe. Ami­ kor konfliktusba kerülnek vele, önökön múlik, miként cselekednek. Ha a hamis személyiség harcolni kezd, akkor érzelmi vihar kerekedik. Ha béke van, akkor az érzelmek alszanak. Mindent súrlódáson - ami a hamis személyiség és a hely, ami­ ből az „én" kifejlődhet, között lép fel - keresztül kaphatunk meg. Akkor kezdünk el önmagunkon dolgozni, amikor érezzük, hogy van egy olyan részünk, amiben megbízhatunk és egy olyan, amiben nem. A megbízható rész teljes egészében a munka eredményeként jön létre. A munka előtt csak egy üres hely volt, de ha az ember munkához lát, akkor valami elkezd megszilárdulni. Azonban el szeretném

331

ismételni, hogy az ember csak akkor ismerheti meg és bízhat jobban ebben a rész­ ben, ha ismeri a hamis személyiségét, mert máskülönben a hamis személyiség el fog vegyülni vele, és azt fogja színlelni, hogy ő a valódi „én" vagy hogy belőle fog kifejlődni. K: A hamis személyiség egyfajta maszk? V: Az emberek viselnek valamilyen maszkot, és azt hiszik, hogy pontosan olya­ nok, mint az a maszk, amikor valójában teljesen mások. Mindegyikőnknek számos maszkja van, nemcsak egy. Figyeljék meg a sajátjaikat és a másokéit. Próbálják felismerni, hogy eltérő körülmények között különböző maszkokat viselnek, és ve­ gyék észre, hogyan váltogatják, készítik elő őket és így tovább. Mindenki maszko­ kat visel, de először a sajátjaikat kell megfigyelniük. Sohasem tanulmányozzuk a maszkokat, így hát neki kell látnunk, nagyon hasznos lesz. Igen gyakran már nagyon fiatalon hozzálátunk az elkészítésükhöz, már kisiskolásként eltérő masz­ kokat viselünk a különböző tanárok előtt. K: Ez egyfajta önvédelem, vagy pedig másokat utánzunk? V: Egyfajta önvédelem, de nemcsak az. Néha, ahogy ön mondja, az utánzás­ hoz van köze. Megfigyelhetik, amint ötven vagy néha ötszáz ember is ugyanazt a maszkot viseli. K: Mit találnánk a maszk alatt, ha levennénk? V: Ez nem ilyen egyszerű. Ha leveszik, akkor egy másikat találnak alatta. Vagy, ha nem dolgoznak, le sem tudják venni - hozzánő az arcukhoz. De ha dolgoznak, akkor egyáltalán nincs rá szükségük, nélküle sokkal könnyebbé válik az élet - ke­ vesebb lesz a hazudozás. K: A maszk nem lehet egy eszménykép, aminek meg szeretnénk felelni? Az em­ ber alkalmasint egy maszkkal az arcán jobbnak tűnik, mint amilyen valójában. V: Néha jobbnak. Emiatt mondtam, hogy ez nemcsak egyfajta védelem. Látják, meg szeretnénk ismerni önmagunkat. Amikor valami olyasmire bukkanunk, amit nem ismerünk, tanulmányoznunk kell. Azt hittük, ismerjük önmagunkat, most pedig azt látjuk, hogy csak a maszkokat ismerjük, azok pedig változnak. Az egy másik kérdés, hogy mik ezek, hogyan teszünk szert rájuk, mi a céljuk. Magukat a maszkokat kell tanulmányoznunk, nem a maszkok elméletét. Mindig az elméletek mögé próbálunk menekülni - az elméletek biztonságosak. K: Láthatjuk egyszerre az egész hamis személyiséget? V: Igen, de nem azonnal. Dolgozniuk kell, tanulmányozniuk kell a hamis sze­ mélyiséget önmagukban és másokban, majd, fokozatosan, egyszer csak eljutnak odáig, hogy egyszerre látják az egészet. Hosszú ideig azonban csak az egyik vagy egy másik oldaláról fogják látni. Még ez is jobb, mint a semmi. Mindazonáltal fel kell ismerniük, és állandóan észben kell tartaniuk, hogy ott van. Ez az iskolák első célja. Ha a hamis személyiség marad felül, semmit sem kaphatnak - mindent meg fog kaparintani magának. K: A különböző hangokkal kapcsolatban megfigyeltem, hogy az érzelmeimtől és az emberektől függően megváltozik a hangom. V: Akinek van füle hozzá, sok változásra felfigyelhet a hangban. Az összes központnak, a központok mindegyik részének, és a részek mindegyik részének másmilyen a hangja. De kevés embernek van füle ahhoz, hogy meghallja ezeket.

332

Azok, akik képesek rá, könnyen megkülönböztetnek sok mindent. Például, ha igazat mondanak, az egyik hangon szólnak, ha hazudnak, egy másikon, amikor képzelődésre alapozzák a dolgokat, megint csak egy másikon. Lehetetlen összeté­ veszteni őket. K: Úgy érti, megváltozik a hanglejtésünk? V: Igen, és maga a beszédhang is. Ha megtanulnak figyelni rá, akkor az érzel­ mi központ meghallja a különbséget. K: Mit értett az alatt, hogy helytelenül is elvégezhetjük a szétválasztást? V: Tegyük fel, hogy mindent, amit szeretek önmagamban, „én"-nek nevezek, amiket pedig nem szeretek, „Ouspensky"-nek. Ez például helytelen szétválasztás lenne. Az „én", amiből a megfigyeléseket végzem, egy pont, mint anyag, még nem létezik, csak egy embrió, amelyből kifejlődhet az „én". Helytelen lenne, ha az anya­ gi létet biztosítanék neki. K: De nem kellene valamilyen nyomatékot adnunk neki? V: Igen, de csak a munka vonatkozásában. Az „én" az, aki emlékszik a célra, aki dolgozni akar, a többi „Ouspensky". K: Úgy érzem, nincs bennem semmi, amiben megbízhatnék. Úgy tűnik, ha egy pillanatra felvillan bennem a megértés szikrája, a hamis személyiség előbukkan, és a részem, amelyiknek volt megértése, eltűnik. Miben bízhatnék? V: Az érzés, hogy az ember nem bízhat meg magában, különböző pillanatok­ ban jelenik meg a munka során, vagy egyfajta megtévesztésként, kifogásként, vagy pedig valódi formában. De ez a későbbiekre vonatkozik, jelenleg a gépiesség felismerése okozza. A munkához bizonyos idő és kitartás szükséges. Egyelőre azt kell tenniük, amit tudnak. Idővel képesek lesznek felbecsülni a munkájuk eredmé­ nyeit. K: A hiúság a hamis személyiség egyik fő jellemzője? V: Az egyik jellemvonása ilyen vagy olyan értelemben. Néhány emberben le­ het, hogy ez a fő jellemvonás, és ebben az esetben nagyon egyértelmű és jól látha­ tó, azonban ezek a jellemvonások igen gyakran más dolgok mögé rejtőznek, és nem mutatják meg magukat. V: Ha a hamis személyiség elleni munka egy folyamat, akkor ez azt jelenti, hogy néha jobban megy, máskor pedig kevésbé? V: Igen, és fel kell ismerniük, hogy milyen hatalommal és fontossággal bír a saját hamis személyiségük. Ezután, meg fogják érteni, hogy az embereknek na­ gyon gyakran a hamis személyiségen kívül semmijük sincs, vagy, még ha rendel­ keznek is valamilyen lehetőséggel, azt a hamis személyiség elnyomja. Mindent a hamis személyiség dönt el. A hétköznapi életben ő ural minden pillanatot, kivéve talán azokat, amikor az ember olvas vagy gondolkodik valamiről. Ha azonban valaki elkezd dolgozni, és a mágneses központja növekedésnek indul, akkor néha előfordul, hogy a hamis személyiség eltűnik tíz vagy tizenöt percre, és lehetőséget ad a mágneses központnak a megnyilvánulásra. így tűnik el a hamis személyiség. Nem véglegesen, csak egy időre lelép a színről. Ezt kell megpróbálniuk - elérni, hogy egy időre eltűnjön. K: Az ember csak úgy dolgozhat az azonosuláson, ha különválasztja az „érí'-t a hamis személyiségtől?

333

V: Csakis. Ha nem ismeri fel a közöttük lévő különbséget, akkor az összes erőfeszítése csupán a gyenge oldalt erősíti. Mint mondtam, ez a szétválasztás szol­ gál az összes önmagunkon végzett munka alapjául. Ha nem értik meg ezt az ideát, akkor semmit sem érhetnek el, mindenben ebből kell kiindulniuk. Ez különbözteti meg igazán az önmagukon dolgozókat azoktól, akik nem munkálkodnak. Akik nem dolgoznak, azt gondolják, hogy azok, akiknek látszanak. Azok viszont, akik részt vesznek a munkában, már megértették, hogy ez nem így van. Az „én" és a hamis személyiség elkülönítésének még sok fázison kell keresztülmennie, de vala­ hol el kell kezdeni. K: Amikor látom, hogy nem vagyok más, csak a hamis személyiség, próbál­ jam-e megérteni, hogyan váltam azzá? V: Tanulmányozniuk kell önmagukat. Egyetlen dolog segíthet és változtathat a jelen helyzetükön: jobban meg kell ismerniük önmagukat. Ez sok mindent je­ lent. A felismerésnek és megértésnek különböző fokozatai és mélységei vannak. Amikor elég mély lesz az ember megértése, tenni fog valamit, képtelen lesz csak ülni és hagyni, hogy a dolgok maguktól történjenek. Próbálják meg konkrétabban feltenni a kérdésüket: mi az, amit megpróbálnak tenni, és tapasztalatuk szerint mit nem tudnak megtenni? Ezután beszélgethetünk. Talán rossz dologból indulnak ki, nem a megfelelő módon. K: Az embernek magában kell keresnie a felelősséget? V: Természetesen. De minek a vonatkozásában? Hozzáfognak egy adott mun­ kához: ezért a munkáért felelősséggel tartoznak - legalább is így kellene lennie. De ki tartozik felelősséggel? Nem nevezhetnek mindent „én"-nek, mostanra már tudniuk kell, hogy sok „én"-jük van, néhány felelősséggel tartozik, mások azon­ ban nem, mert nekik semmi közük ehhez a munkához. Csak megfigyelés kérdése, hogy ezt megértik-e, vagy sem. K: Úgy látom, mindez ahhoz a kérdéshez vezethető vissza, hogyan növelhet­ jük a megértésünket. V: Először azt próbálom elmagyarázni, hogyan kellene tanulmányozniuk önma­ gukat. Meg kell keresniük azt az akadályt, amelyik leginkább a megértésük útjában áll. Ha megtalálták, fel kell venniük vele a harcot. Nem fognak azonnal rábukkanni, időre lesz szükségük, bár néhány esetben annyira nyilvánvaló, hogy az ember szinte azonnal megpillantja. Legtöbbször azonban ezért meg kell dolgozni. K: A csoportmunka segíteni fog ebben? V: Ne reméljenek túl sokat a csoportmunkától, mert, bár abból a szempont­ ból hasznos, hogy sok mindent megmutat, lehetőséget nyújt a kísérletezésre, a tesztelésre és így tovább, csoportmunka során az ember mesterséges légkörben, mesterséges körülmények között van. Amint kikerül a csoportból, természetes kö­ rülmények között találja magát. A csoportmunka tehát megmutathatja az utat, de dolgozni hétköznapi feltételek mellett kell. Mi hasznuk származna abból, hogy egy jó csoportba járnak, de amint kikerülnek onnan, azonosulnak, és ismét gépe­ zetté válnak? Semmi. K: Ha valakinek ebben az iskolában van egy nagyon rossz jellemvonása, mond­ juk hajlamos az ingerültségre, akkor kapni fog ennek legyőzéséhez valamilyen spe­ ciális segítséget?

334

V: Az ember csak azután fordíthatja a figyelmét a speciális jellemvonásokra, miután már az összes általános módszert megtanulta és alkalmazza. El kell helyez­ ni ezt a jellemvonást, meg kell keresni az okát. Különböző okai lehetnek. Lehet, hogy néhány jellemvonás annyira erős, hogy csak a végén szabadulhatunk meg tőlük - ezt nem lehet előre megjósolni. Ha nem a megfelelő sorrendben kezdenek harcolni az akadályok ellen, akkor elmaradnak az eredmények. Mindazonáltal szem előtt kell tartani őket. K: Ha ez egy negatív érzelem, akkor, ha az ember megfigyeli és ellenáll neki, meg fog változni? V: Az érzelemtől függ. A legtöbb esetben csak késleltetjük. Nem tudjuk, ho­ gyan álljunk neki ellent. Mindegyik érzelemhez van egy speciális kulcs. Meg kell keresnünk a tolvajkulcsot, de csak akkor találhatjuk meg, ha már ismerjük a gépe­ zetet. K: Mit tehet az ember az ellen, ha depressziós vagy bosszús? V: Először meg kell próbálnia emlékezni önmagára, másodszor pedig nem sza­ bad elfelejtenie, hogy nem ő depressziós, hanem az önmagáról alkotott képzeletbe­ li képe. Az ember fejlődése abban a pillanatban indul el, amikor felismeri, hogy ő és az önmagáról alkotott képzeletbeli kép két különböző dolog. Amikor látja, hogy kisebb, gyengébb, mint gondolta, hogy teljesen hamis, akkor rálépett a fejlődés út­ jára. Gyakorlatilag semmije sincs, annyija azonban van, amivel elkezdhet fejlődni. K: Miután nincs állandó „én"-em, ha megpróbálok nem azonosulni az egyik „én"-nel, akkor egy másikkal azonosulok? V: Meg kell érteniük, hogy bizonyos ideákat ugyanolyan módon adtam át, ahogyan Gurdjieff magyarázta el őket nekem, vagyis fokozatosan. Megmutattam egy ideát egy szemszögből, utána pedig egy másikból. Először a dolgok nagy ré­ szét alapszinten magyaráztam el, majd pedig nagyobb részletességgel. Amikor olyasvalakiről beszélünk, aki nem vesz részt a munkában, azt mondjuk, hogy nincs „én"-je. Ha valaki elkezd tanulni és erőfeszítéseket tenni, akkor már eljutott egy bizonyos állapotba, rendelkezik mágneses központtal, a mágneses központ pedig az „én" kiindulási pontja. Tehát többé már nem áll jogában azt mondani, hogy nincs „én"-je. Természetesen, azt nem jelentheti ki, hogy egy teljes és állandó „én"-nel rendelkezik, de cselekedeteinek már követnie kell egy vonalat, és ennek egy „én"-t kell jelentenie. Még nem teljesen tudatos, de már fejlődik. K: Milyen dolgokat kell keresnünk, amikor megpróbáljuk elkülöníteni a hamis személyiségünket a többi részünktől? V: Meg kell érteniük a hamis személyiség jellemvonásait - az összetevőit. Ha felidéznek rövidke pillanatokat abból az időből, amihez a hamis személyiségük kialakulásának kezdetét köthetik, akkor talán sikerül meglátniuk. Két dolog állandó bennünk - a lökhárítók és a hamis személyiség gyengeségei, vagy jellemvonásai. Mindenkire jellemző egy, két vagy három fő gyengeség, és mindenkinek vannak olyan lökhárítói, amelyek különös fontossággal bírnak, mert szerepet játszanak az összes döntésében és abban, ahogyan felfogja a dolgokat. Csak ez a két dolog állandó bennünk, semmi más, és ez szerencsésnek mondható, mert ezeket meg lehet változtatni. A lökhárítók nem természetesek, nem szerve­ sek, főként utánzás által alakítjuk ki őket. A gyerekek utánozni kezdik a felnőtte-

335

ket, és lökhárítókat hoznak létre. Más lökhárítókat pedig, akaratlanul, az oktatás teremt meg. Néha az ember rátalálhat a jellemvonásaira vagy gyengeségeire, és ha valakinek tudomása van az egyik jellemvonásáról, és észben is tartja, akkor elcsíp­ het olyan pillanatokat, amikor képes nem ezen jellemvonása alapján cselekedni. Mindenkinek sok jellemvonása van, ám ezek közül kettő vagy három különösen fontos azért, mert szerepet játszanak az ember életében adódó összes olyan hely­ zetben, ami szubjektív fontossággal bír, minden keresztül megy rajtuk, az összes észlelés, cselekedet. Nagyon nehéz felismerni, mit is jelent ez, mert annyira hozzá­ szoktunk, hogy észre sem vesszük, túlságosan ezekben a jellemvonásokban élünk, nem a kellő megvilágításban látjuk a dolgokat. K: A fő jellemvonás szükségszerűen rossz? V: Ez a fő gyengeségünk, sajnálatos módon, miután hiányzik belőlünk az erő, nem tekinthetjük erősségnek. K: Ha nem létezik erő, akkor hogyan létezhet gyengeség? V: A gyengeség gépiességet jelent. Mindenben gépiesek vagyunk, de van egy­ két dolog, aminek tekintetében különösen gyengék, különösen vakok vagyunk, ezért nevezzük őket fő gyengeségeknek, hiszen nem vesszük őket észre. Más dol­ gokat, amik nem tartoznak a gyengeségeink közé, láthatunk. K: Mit nevezne gyengeségnek? Erkölcsi normák alapján ítéli meg? V: Nem. Mint mondtam, a gyengeség olyan dolog, aminek tekintetében a leggépiesebbek vagyunk. Miután mindebben vannak fokozatok, természetesen azokat a dolgokat, amelyek vonatkozásában teljesen tehetetlenek, leginkább alsza­ nak és vakok, a fő gyengeségeiknek kell tekinteniük. Ha a jellemvonásainkban és megnyilvánulásainkban nem lennének fokozatok, akkor nagyon nehéz lenne őket tanulmányozni. Csak ezeknek a fokozatoknak köszönhetően tanulmányozhatjuk magunkat. Még a jellemvonások sem mindig ugyanolyanok, néha határozottab­ ban nyilvánulnak meg, és néha, kivételes esetekben, megmutatják magukat egy ki­ csit, és csakis ekkor bukkanhatunk rájuk. Azonban a saját jellemvonásainkat nem könnyű észrevenni. Ha veszünk még egy példát, mondjuk a betegséget, könnyeb­ ben megértik, mit jelent gépiesebbnek és kevésbé gépiesnek lenni. Ha megbeteg­ szünk, azonnal gépiesebbé válunk, még annyira sem tudunk ellenállni a külső világnak és a benne zajló dolgoknak, mint normális esetben. K: Azt mondta, hogy a gyengeségeinken kívül semmink sincs. Biztos, hogy a szabadulás utáni vágy gyengeség? V: A vágyak különbözőek lehetnek. Tegyük fel, hogy valaki felismeri a gyen­ geségét, és meg akar tőle szabadulni, ugyanakkor nem szeretné megtanulni az ehhez szükséges módszereket. Ez egy második gyengeség, ami az elsőt segíti és védelmezi. K: De mi van akkor, ha folyamatos erőfeszítéseket teszünk? V: Újfent, ezeket az erőfeszítéseket egy másik oldaluk fogja megtenni, az, ame­ lyik „önök". Ez a rész nem egy képesség vagy erő, pusztán bizonyos vágyakból tevődik össze, ama vágyaikból, hogy megszabaduljanak valamitől. Ha felismerik, hogy valami rossz, és megfogalmazódik önökben, hogy meg szeretnének szaba­ dulni tőle, akkor, ha elég hosszú ideig erre a vágyra összpontosítják a figyelmüket, egyfajta cselekvéstervvé alakul, ha pedig elég sokáig cselekednek ennek a tervnek

336

megfelelően, akkor megjelenhetnek az eredmények. De ismét meg kell jegyeznem, hogy ahhoz, hogy eredményeket érjünk el, több vonalon kell cselekednünk, egy vonal kevés lesz. Több dolgon kell egyidejűleg dolgoznunk. Ha csak egyetlen vo­ nalon folyik a munka, akkor sehová sem fogunk jutni. K: Nem értem, mit értett az alatt, hogy semmit sem tudunk megváltoztatni, de másképpen kell cselekednünk. V: Próbáljanak meg gondolkodni: miközben mi magunk ugyanolyanok mara­ dunk, cselekednünk másképpen kell. Azonnal nem változhatnak meg, a változás lassú folyamat. Viszont sok dolgot meg kell tenniük, és ha ezeket nem a megfelelő módon teszik, akkor sohasem fognak megváltozni. Az nem mentség, hogy vala­ ki gépezet, bár az emberek szoktak ezzel mentegetőzni, azt mondják: „Gépezet vagyok, ezért semmit sem tudok megváltoztatni", és ezért mindent ugyanúgy csi­ nálnak, mint korábban. Mielőtt elkezdték a munkát, mindent a véletlennel magya­ ráztak. Mostanra már eljutottak arra a következtetésre, hogy a holnap ugyanolyan lesz, mint a ma, hacsak nem változnak meg. Megváltozni nem tudnak, „tenniük" viszont kell. Tehát meg kell érteniük, hogy melyek azok a vonalak, amelyeken más­ képpen kell csinálniuk a dolgokat. Mindenki esetében van két-három olyan dolog, amely kapcsán megszokta, hogy adott módon cselekedjenek, és most meg kell pró­ bálnia másképpen cselekedni. Ezek a dolgok egyénenként változnak. Emlékeznek, mit mondtam a tudásról és a létezésről? Mindenkinek éppen abban a pontban kell megváltoztatnia a létezését, amelyikben a legnehezebb. Az egyik embernek bizonyos jellemvonásokat kell megértenie és elkerülnie, a másiknak fel kell ismer­ nie, mi hiányzik belőle, majd pedig meg kell próbálnia megszerezni és így tovább. Ezért van szükség iskolára. Sok mindenre állandóan figyelmeztetni kell minket. K: Hogyan hasznosíthatnám jobban azokat a pillanatokat, amikor érzem, mi­ lyen csodálatos ez a szisztéma? V: Alkalmi erőfeszítések helyett, növeljék a rendszeres erőfeszítések számát. Tudják, miért beszélek mindig erről? Mert ha azt hiszik, hogy speciális és hossza­ dalmas munka nélkül felébredhetnek, akkor becsapják magukat. Fel kell ismerni­ ük, milyen nehéz a felébredés. Bármit csinálunk, ha gondolkodunk, vagy éppen nem gondolkodunk, ha beszélünk, vagy hallgatunk, ha érzünk valamit, vagy sem­ mi sem érzünk - minden alvásban tart minket. Most elméletben beszélünk erről, a munka azonban nem lehet elméleti. Az embernek folytonosan fel kell ismernie, éreznie kell, hogy alszik. De maga ez a felismerés nem fogja felébreszteni: ahhoz, hogy egy pillanatra felébressze magát, speciális erőfeszítések szükségesek. K: Ahhoz, hogy az ember megfogalmazhassa a célját, nem kell meglehetősen közel járnia a felébredéshez? V: Ez egy másik dolog. A felismerés és a megértés egyfajta félig-alvó állapot­ ban is lehetséges, éppen úgy megtalálhatjuk a célunkhoz vezető utat, ahogy az otthonunkhoz vezető utat. A felébredés hosszú folyamat. K: Az alvás jele, ha az ember képtelen választani két különböző cél között? V: Részben az alvásnak, részben pedig a hiányos megértésnek. Amikor az em­ ber tudja, mi bír rendkívüli fontossággal, nem tétovázik. Most a módszereken kell gondolnunk - hogyan ébredhetünk fel, a munka mely formái a legjobbak. Ha azonban az ember teljes mértékben nem ismeri fel az

337

alvás tényét, akkor nincs értelme a felébredés módszereiről beszélni. Gondolják vé­ gig, miként vélekednek az alvásról, hogyan éreznek a jelen állapotukkal kapcsolat­ ban, mit sikerült róla megfigyelniük. Ezek azért fontosak, mert sok mindenről csak akkor beszélhetünk komolyan, ha az alvás ténye felől már nincsenek kétségeink. Tehát gondolkodnunk kell erről az állapotról, a különböző hatásairól és következ­ ményeiről. Ha kiragadnak egy napot az életükből, és végigtekintenek rajta, meg fogják látni, hogy számos olyan dolgot tettek, amit ébren nem tettek volna meg, mert vagy feleslegesek, vagy helytelenek voltak. Vagy azt látják, hogy egy adott dolog helyett másokat tettek, mert ahhoz, hogy azt az egy dolgot meg tudják ten­ ni, ébren kellett volna lenniük. Ezek a beszélgetések, szisztémák, elméletek csak akkor segíthetnek, ha mellettük az ember önmagán is dolgozik. K: Mondjuk, az ember felismeri az alvásban rejlő veszélyeket. De ellensúlyoz­ ni tudja-e valamivel azt a növekvő félelmet, amit a felébredésből származó kelle­ metlenség miatt érez? V: Attól még nem tűnnek el a veszélyek, ha nincs tudomásom arról, hogy al­ szom, ha tehát elkezdem felismerni a veszélyeket, jobb helyzetbe kerülök, mert akkor lesz esélyem elkerülni őket. K: Tapasztalatom szerint, ha találok egy módszert, amellyel emlékezni tudok önmagámra, egy pár alkalommal működik, utána pedig nem. V: Ezeket a módszereket mindig változtatniuk kell, csak rövid ideig működ­ nek - ez hozzátartozik az állapotunkhoz. Fogadják el tényként, felesleges ele­ mezgetniük. Minél inkább újdonságként hatnak és váratlanok a dolgok, annál jobban működnek. Ez a teljes mentális és fizikai élet alapelvével kapcsolatos. Hétköznapi értelemben csak az asszociációinkban bekövetkező változásokat vesszük észre. Az állandó asszociációkat nem érzékeljük, csak a változásokra figyelünk fel. Tehát amikor megszoktuk őket, ki kell találnunk valamilyen ébresz­ tőórát, majd ehhez az ébresztőórához is hozzászokunk, és többé már ez sem fog működni. Ha állandó csörgésre állítják be az ébresztőórájukat, csak akkor veszik észre, amikor elhallgat. K: Már maga az alvás felismerése erőt ad a felébredéshez? V: Ha az ember felismeri, hogy alszik, olyan eszközöket és módszereket kell megtanulnia, amelyekkel felébredhet, de az alvás nem maradhat pusztán egy szó, megfigyeléseken alapuló ténnyé kell válnia. Csak ezután beszélhetünk róla na­ gyobb pontossággal és kevésbé elvontan. Abban a pillanatban, amikor az ember felismeri, hogy alszik, már félig ébren van, de ez nem tart elég sokáig, a következő pillanatban már valami máson kezd gondolkodni, és újból visszakerül az alvás állapotába. Ezért nem ébredhetünk fel magunktól, ezért van szükségünk alaposan kidolgozott módszerekre - valaminek folyamatosan fel kell ráznia az embert. K: És kinek kell felráznia? V: Éppen ez a kérdés. Egy bizonyos számú embernek, akik fel akarnak ébred­ ni, meg kell egyeznie egymás között abban, hogy ha az egyikőjük alszik, akkor va­ laki, aki esetleg éppen ébren van, felrázza. De egy ilyen egyezség őszinteséget kö­ vetel meg az emberektől, olyanok között kell létrejönnie, akik tényleg fel akarnak ébredni, és nem gurulnak méregbe vagy sértődnek meg, ha valaki felrázza őket. K: Miféle felrázásra gondol?

338

V: Semmi különlegesre. Az ember talál egy módszert, majd még egyet és még egyet. Ébresztőórákra is szükség van, de még ennél is elengedhetetlenebb, hogy az ember ne felejtse el a lehető leggyakrabban lecserélni őket. Ha kellemesen érzi magát, akkor alszik, ha viszont kényelmetlen helyzetet teremt, akkor az segít neki felébredni. A kellemes dolgok csak az alvást segítik. K: Az ember kitalálhat saját ébresztőórákat? V: Megpróbálhatja, de állandóan változtatnia, módosítania kell őket, és olyan dolgokat kell választania, amik fel fogják ébreszteni. Máskülönben az történik, hogy felébredünk egy másodpercre, elhatározzuk, hogy ébren maradunk, és mi­ közben azt képzeljük, hogy sikerült fenntartanunk ezt az állapotot, valójában az egész csak egy álom lesz képzeletbeli ébresztőórákkal. Ezért kell állandóan ellen­ őriznünk őket, és folytonosan megbizonyosodnunk arról, hogy tényleg felébresz­ tenek-e bennünket, és nemcsak egyszerűen új álmokba ringatnak, esetleg nem halljuk őket többé, nem hatnak ránk. Nincs értelme túl nagy dolgokat keresnünk, de ha az ember kiválaszt valamilyen kisebb szokást, amit aztán az ellenőrzése alatt tart, akkor ez talán ébresztőóraként szolgálhat, de csak körülbelül egy hétig. A következő héten egy újabbat kell keresnie, talán egy olyat, ami azokkal az embe­ rekkel kapcsolatos, akikkel együtt él vagy valami ehhez hasonlót. Sok-sok ébresz­ tőórára van szükségünk. K: Tapasztalatom szerint, jobban tudatában vagyok önmagamnak, amikor sen­ ki sincs körülöttem, ezért megpróbálok a lehető legkevesebb emberrel találkozni. V: Nem, nem, meg kell próbálniuk az összes lehetséges helyzetben emlékezni önmagukra. Ha csak olyan pillanatokban emlékeznek önmagukra, amikor egye­ dül vannak, akkor mások társaságában nem fognak emlékezni önmagukra, és for­ dítva. Ha adott körülményekre korlátozzák magukat, azonnal veszíteni fognak. Az a legalkalmasabb időpont az önemlékezésre, amikor a legnehezebb körülmények között találják magukat, és nem akkor vannak a legnehezebb körülmények között, amikor eldönthetik, hogy egyedül lesznek-e vagy sem, hanem amikor nincs vá­ lasztásuk. És miért a legnehezebb körülmények a legjobbak? Mert az önemlékezés ekkor vezet a legjobb eredményekre. Egyszerű körülmények között, amikor eldönthetik, hogy egyedül legyenek-e vagy sem, talán elérhetnek eredményeket, de ezeket össze sem lehet hasonlítani azokkal, amiket akkor érhetnek el, amikor a legnehezebb körülmények között is sikerül emlékezniük önmagukra. K: Az önemlékezésen kívül tehetünk-e még valamit azért, hogy megakadályoz­ zuk a belső igazodást? V: Emlékezzenek önmagukra, és az majd megmutatja. Pontosan ugyanarról a dologról van szó: ha igazodnak, nem tudnak emlékezni önmagukra. Ha meg akar­ ják állítani az igazodást, akkor emlékezniük kell önmagukra, önemlékezés nélkül nem fog menni K: Az önemlékezés segít legyőzni olyat, mint például a betegségek? V: Erre nem tudok válaszolni. Ez az orvosok dolga, nem a miénk. Azt tudjuk, hogy az önemlékezésnek vannak bizonyos kémia hatásai, de ezek nem azonnal jelentkeznek. Csak a pszichológiai oldalát tanulmányozhatjuk, a kémiai oldalát nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy másképpen fogunk érezni. Altalánosságban azt mondhatom, hogy amikor az ember csak abból a szempontból próbálja tanul-

339

mányozni a szisztémát, hogy milyen haszna származik belőle, nem fog sikerrel járni. A szisztémának nem ez a célja. Az önemlékezés néhány esetben járhat olyan fizikai következménnyel, amelyekre számíthatunk, de nincs rájuk garancia, tehát, ha ezek miatt dolgozunk, akkor hiába várunk rájuk. K: De nem fontos a fizikai egészség? V: Természetesen az embernek arra kell törekednie, hogy többé-kevésbé meg­ őrizze az egészségét, ha tehát beteg, fel kell keresnie egy orvost. Az egészség kér­ dése lényeges, de külön kell választani a tudatosság kérdésétől. Ha az egészségük érdekében alkalmazzák ezeket az ideákat, nem fognak eredménnyel járni, bár le­ het, hogy teljesen váratlanul mégis segítségükre lesznek. K: A tudatosság irányított figyelmet és akaratot igényel? V: Figyelmet, lelkiismeretet, egységet, egyéniséget, akaratot - mindezt, ezek mind ugyanannak a dolognak a különböző árnyalatai. Különválasztjuk őket, azon­ ban mind ugyanaz a dolog. Talán rövid pillanatokra magunkénak tudhatjuk mind­ egyiket, de hosszú ideig képtelenek leszünk megtartani őket. Ha elég hosszú időn keresztül figyelik önmagukat, akkor találni fognak olyan pillanatokat, amikor van lelkiismeretük, akaratuk és így tovább, ez gyakorlatilag mindenre igaz. De ezek csak pillanatok. A célunk, hogy növeljük ezeknek a pillanatoknak a számát, megerő­ sítsük, rögzítsük őket, mintha fényképet készítenénk. K: Hogyan? V: Az összes munka ugyanabba az irányba vezet. Az nem segít, ha neveket adunk azoknak a dolgoknak, amelyek nincsenek a birtokunkban. Tennünk kell valamit velük kapcsolatban. K: Azokban a pillanatokban tudjuk fenntartani a figyelmünket, amikor nincs semmi, ami elvonhatná? V: Mindig van valami, ami elvonhatja a figyelmünket, az irányítást kellene megszereznünk. Ha a körülményekre támaszkodunk, akkor a központok érzelmi részeiben dolgozunk, nem pedig a gondolatiban. Ha a munka az intellektuális részekben folyik, akkor irányított figyelmet igényel. A központjaink ott vannak, teljesen kifejlődve, és arra várnak, hogy használjuk őket, mi azonban mellőzzük a gondolati részeiket. K: Alihoz, hogy magasabb állapotokat érhessünk el, fel kell áldoznunk min­ dent, beleértve az „összes képtelenséget"? V: A „képtelenség" talán jó szó. De ha feláldozzák, az azt jelenti, hogy nem tartják képtelenségnek. Lehet, hogy objektívan nézve az, de ha annak is éreznék, akkor nem hoznának áldozatot a feladásával. K: Egy küzdelem zajlik bennem, és bár tudom, hogy mit akarok, ez semmin sem változtat. Továbbra is megteszem azt, ami rossz nekem. V: Ez azt jelenti, hogy csak tud. Az egy másik dolog, hogy képes-e „tenni". Ön­ magában a tudás nem ad elég erőt ahhoz, hogy megtegyék, amit akarnak. Szépen, lassan energiát kell felhalmozniuk, főként úgy, hogy küzdenek a képzelődés, a ne­ gatív érzelmek kifejezése, a beszéd és az ehhez hasonlók ellen. Ezzel lehetőségük fog nyílni arra, hogy azt tegyék, ami önöknek jobb. K: Ugye, ha eltérő hozzáállásokat alakítanék ki a dolgokkal szemben, akkor másmilyen érzelmeim lennének?

340

V: Milyen másmilyen hozzáállásokat? És milyen dolgokhoz? Hogyan válaszol­ hatnék erre a kérdésre? Millió dolog van a világon, és millió különböző hozzáállás. Látja, ez egy gyakorlati kérdés, ilyen formában nem teheti fel. Próbálja elképzelni, hogyan hangzik ez a kérdés egy másik ember számára, hiszen ön tudja, mit ért különböző dolgok és hozzáállások alatt, én nem. K: A helyes hozzáállásokra, mint a negatív érzelmek elleni fegyverekre gondol­ tam. Egy hozzáállás valaminek az elfogadását vagy elutasítását jelenti? V: Ez nem elutasítás, hanem megértés kérdése. Amikor ebben a vonatkozás­ ban beszélek a helyes és helytelen hozzáállásokról, általánosságban veszem a negatív érzelmekhez való hozzáállásokat, a negatív érzelmekről pedig a gépezet működésének kapcsán beszélünk általánosságban. Amikor a saját megfigyeléseik­ ről vagy a személyes munkájukról beszélnek, le kell írniuk, hogy melyik negatív érzelemre gondolnak: a féltékenységre, félelemre, haragra és így tovább. Itt lehe­ tetlen általánosítani, mert mind a negatív érzelmek, mind a hozzáállások nagyon különbözőek. Az egyikről ezt mondhatjuk, a másikról pedig azt. Ha egy kalap alá veszik az összes negatív érzelmet, egy bizonyos általános jellemzőt megálla­ píthatnak, de amikor a saját megfigyeléseikről beszélnek, már egy másik szinten kell vizsgálniuk a dolgokat, nem beszélhetnek úgy a hozzáállásokról, negatív ér­ zelmekről, képzelődésről, azonosulásról, mintha elvont dolgok lennének, tízezer mérföldnyi távolságra önöktől. Ezeket a kifejezéseket az általános jellemvonások magyarázatakor alkalmazhatják, de akkor nem, amikor a saját munkájukról be­ szélnek. Egyfajta egyéni munkát kell végezniük. Meghatározott céllal jöttek ide, meg akarnak szerezni valamit, és valami önökben ezt megakadályozza - ennek ellenére hozzáállásokról, negatív érzelmekről, igazodásról stb. beszélnek. Beszél­ jenek valóságos dolgokról. Ilyen kifejezések könyvekben találhatók, és önök úgy beszélnek, mintha könyvből olvasnák őket. Meg kell érteniük, hogy ebben a szisztémában - vagy egyébként bármilyen szisztémában, akár tudomásunk van róla, akár nem - három különböző nyelv, vagy három különböző gondolkodásmód van: filozófiai, elméleti és gyakorlati. Amikor egy kérdésre válaszolva azt mondom „ez elméleti" vagy „ez filozófiai", azt értem alatta, hogy nem a megfelelő nyelven tették fel. Ha filozófiai kérdést tesznek fel, akkor nem számíthatnak gyakorlati válaszra. Elméleti kérdésre nem lehet konkrét választ adni. Meg kell érteniük, hogy ezeknek a szavaknak - „filozófiai", „elméleti" és „gya­ korlati" - a jelentése közötti különbség éppen ellentétes azzal a jelentéssel, ami általában nekik tulajdonítunk. A filozófiai megközelítés a legkönnyebb, az elméleti nehezebb és hasznosabb, a gyakorlati pedig mindközül a legnehezebb és leghasz­ nosabb. Szert tehetnek filozófiai tudásra - amikor nagyon általános ideákat ismer­ nek meg, elméleti tudásra - amikor kiértékelik a dolgokat, és gyakorlati tudásra - amikor megfigyeléseket tesznek, és kísérleteznek. A filozófia nyelvén nem annyi­ ra dolgokról, hanem inkább lehetőségekről beszélnek, más szóval, nem tényekről van szó. Elméleti nyelven törvényekről, gyakorlati nyelven pedig az önökkel azo­ nos szinten lévő dolgokról beszélnek és mindarról, ami önöket körülveszi, vagyis tényekről. Tehát ezek a nyelvek valójában eltérő szinteket képviselnek. A dolgokat filozófiai, elméleti és gyakorlati síkon vehetjük, és attól függően,

341

hogy melyiken értelmezzük, a dolgok egy része teljesen más jelentést nyer. Pró­ báljanak példákat keresni. Néhány dolog mindhárom síkon értelmezhető, néhány csak kettőn, és vannak olyanok, amelyek csak egyen. Még önmagunk tekintetében sem szabad ezeket összekevernünk, mert akkor még a mostaninál is nagyobb zűr­ zavart keltünk, és egyre csökkenni fog a megértésünk. K: Az önemlékezésre tett erőfeszítés gyakorlati erőfeszítés? V: Lehet gyakorlati, elméleti vagy filozófiai. K: Úgy tűnik, hogy az objektív tudatosság a filozófiai szinthez tartozik. V: Éppen fordítva: nagyon is gyakorlati idea. De természetesen számunkra az objektív tudatosság egy filozófiai elképzelés. Ugyanakkor azt tanulmányozni tud­ juk, hogy mi jellemzi azokat a rövid pillanatokat, amikor ez az állapot megjelenik. Ha ezeket tanulmányozzuk, és megpróbálunk hasonlóságokat keresni közöttük, akkor az már elmélet lesz. K: Jobban meg szeretném érteni ezeket a kategóriákat. Nem tudom, mi jelent az, hogy valami gyakorlati. V: Azt, hogy meg tudja tenni - bármilyen értelemben. Azonban különböző szinteken lehet „tenni". A tett mindig fontosabb, mint a gondolkodás vagy a be­ széd. Ha tehát a gondolkodást filozófiának, a beszédet elméletnek, a tettet pedig gyakorlatnak tekintjük, akkor a gyakorlat a legfontosabb. K: Mit jelent a filozofikus gondolkodás? V: Azt, hogy hatalmas nagyságrendekben gondolkodunk. Egy nézet, ami filo­ zófiai síkon nagyon csodálatosnak tűnhet, lehet, hogy elméleti síkon nagyon korlá­ tozott és ostoba, ha pedig a gyakorlatban alkalmazzuk, akkor bűn. Amikor először beszéltek nekem arról, hogy a dolgokat vehetjük filozófiai, el­ méleti és gyakorlati síkon, azt mondták, hogy azok az iskolák, amelyek magasabb intelligenciától származó tudásnak vannak birtokában, három osztályba sorolható­ ak - a gyakorlati iskolák a legmagasabbak, ezeket követik az elméleti iskolák, és végül jönnek a filozófiai iskolák. De rendszerint, amikor azt mondjuk, hogy vala­ mi gyakorlati, olyan dolgokra gondolunk, mint a kertészkedés, cipőkészítés és így tovább. Elméleti tudásnak a matematikát, geológiát stb. nevezzük, filozófiai tudás alatt pedig azt értjük, amit rendszerint kapni akarunk - filozófiát. De e szerint a szisztéma szerint a filozófiai iskolák pusztán előkészítő jellegű iskolák. K: Amikor látogatni kezdtem ezeket az előadásokat, először azt gondoltam, hogy az „iskola" szó olyan helyet jelent, ahol az ember elmélkedik, mostanra azon­ ban már éppen olyannak tűnik, mint az, ahová kisiskolásként jártam. V: Pontosan. Nem gondolkodásról, hanem tettekről van szó. K: Nem tekinthetjük bizonyos szempontból a gondolkodás iskolájának is, hi­ szen a tetteket gondolkodásnak kell megelőznie? V: Természetesen gondolkodnunk is kell valamennyit, mert e nélkül semmit sem tehetünk, a gondolkodás azonban csak kiegészítő jellegű folyamat, nem pedig maga a cél. Olyan iskolában, ahol a gondolkodásnak jut szerep, elég, ha csak elmél­ kedünk a szabadságról, de mi szabadok akarunk lenni, nem elégszünk meg azzal, hogy csak gondolkodjunk róla. K: Ez az iskola mind a három különböző iskolát magába foglalja, vagy csak egyet? V: Szerintem jobb, ha azt mondjuk, hogy mind a hármat. Három oldala van.

342

Emellett, néhányan filozófiai síkon értelmezik ezt a szisztémát, mások elméleti és megint mások gyakorlati síkon. Nem szabad megfeledkezniük arról, hogy ugyan­ az a dolog többféleképpen értelmezhető. K: Akkor tehát ez a szisztéma összefügg a filozófiával? V: Nem lehet teljesen független tőle. Bizonyos tekintetben a filozófia a gondol­ kodás helyénvaló formája. Ha azonban az ember fejlődéséről, előbbre jutásáról gondolkodunk, jobb, ha pszichológiai, nem pedig filozófiai jellegzetességeket ke­ resünk. A pszichológiai sajátosságok tények, míg mások lehet, hogy csak képzelődések. Attól, hogy az ember elméjét nagy horderejű filozófiai problémák kötik le, létezése még lehet nagyon alacsony szinten. Ha azonban tudatosabb, akkor min­ den oldala fejlődhet. K: Ki állapítja meg a pszichológiai értékeket? V: Léteznek olyan kétséget kizáró objektív jelek, amelyek alapján az ember megállapíthatja őket - meghatározott belső normák. Egy adott ponton lehet, hogy objektívvá válnak. Mint mondtam, nem filozófiai, hanem a pszichológiai jellemző­ ket keressünk. Nagyon fontos, hogy ezt megértsék. A filozófiai következtetések lehet, hogy csak jól hangzó szavak, de a pszichológiai sajátosságok esetében lehe­ tetlen tévedni - önmagunk vonatkozásában. K: Az lustaságra vall, ha valaki filozofikusan gondolkodik? V: Nem szükségszerűen. Néhány dolgot csak filozófiai síkon vehetünk, máso­ kat pedig csak filozófiai és elméleti síkon. Vannak olyan dolgok, amelyeket gyakor­ lati oldalról nem tudunk megközelíteni, ezért analógiákat kell keresnünk. Néha tehát nincs semmi baj a filozófiai gondolkodással. Azonban bizonyos dolgok ese­ tében csak a gyakorlati megközelítés jöhet szóba, mert csak ekkor tudják értékelni őket. K: „Új kategóriákban való gondolkodásról" beszélt. Nekem ez éppen olyan lehetetlennek tűnik, mint az, hogy tudjak „tenni". V: Pontosan. Ugyanakkor, amikor kezdik megérteni a különböző kategóriá­ kat, képesek lesznek, legalábbis néha, másképpen gondolkodni. De ez még nem a teljes leírása a helyes gondolkodásnak. Nagyon gyakran azért nem a megfelelő kategóriákban gondolkodnak, mert nem tudnak eleget. Még jelen állapotunkban is gondolkodhatunk jobban és rosszabbul. K: Fogalmam nincs, miből kellene kiindulnom, amikor megpróbálok máskép­ pen gondolkodni. V: Nagyon sok anyag áll a rendelkezésükre - ez a szisztéma. Próbálják újra­ rendezni az ideákat az agyukban, elképzelni, hogy éppen magyarázzák őket vala­ kinek. Próbálják rendszerezni, amit az emberről és a világegyetemről mond. Ha valamire nem emlékeznek, kérdezzenek meg másokat. Ez egy jó gyakorlat. Vagy önök irányítják és ellenőrzik a gondolataikat, vagy azok irányítják önöket. Ha saját magukat irányítják, akkor nem számíthatnak pozitív eredményekre. Csak akkor fognak eredményekre vezetni, ha az önök kezében van a kormányrúd. K: Amikor elképzelem, hogy kívülállóknak magyarázom a szisztémát, új szót kellene kitalálnom a szisztéma összes kifejezésére és ideájára? V: Nem tudnak új szavakat kitalálni. Be kell tartaniuk egy adott szabályt, mely szerint, amikor a szisztémáról beszélnek, azt a nyelvet kell használniuk, amin meg-

343

tanulták, és utalniuk kell a szisztémára, mint forrásra. Sohasem lesz szükségük arra, hogy eltitkolják. K: Igaz az, hogy addig nem gondolkodhatunk másképpen, amig teljesen meg nem szabadultunk a régi gondolkodásmódoktól? V: Nem, nem várhatnak erre, már most másképpen kell gondolkodniuk. Pél­ dául, amikor szándékosan gondolkodnak, akkor új kategóriákban gondolkodnak. Nem látjuk be, hogy az, hogy valami szándékos-e vagy sem, mindent megváltoz­ tat. K: Ha megállítjuk a gondolkodás gépies folyamatát, és új módon próbálunk gondolkodni, ez nem válhat ugyanúgy gépiessé? V: De, mindenben megvan a gépiességre való hajlam, amikor tehát valamit úgy próbálnak csinálni, ahogy eddig még soha, nemcsak arra kell figyelniük, amit csinálni akarnak, hanem sok minden másra is. Nem szabad utat engedniük az azonosulásnak, a képzelődésnek, meg kell tanulniuk, hogy irányítsák az asszociá­ cióikat, és csak azokat tartsák meg, amelyekre szükségük van, nem szabad megen­ gedniük, hogy az asszociációik irányítsák önöket. K: De az asszociatív gondolkodáson kívül létezik másfajta gondolkodás is? V: Igen, az irányított gondolkodás. Korlátozhatják a gondolkodásukat egy adott pontra vagy célra. Az asszociatív gondolkodás véletlenszerű. Vagy továbbra is a régi asszociációikkal gondolkodnak anélkül, hogy megkísérelnék megváltoz­ tatni őket, vagy új nézőpontokat keresve új asszociációkat próbálnak ki. K: A szisztémával kapcsolatos dolgokról képtelen vagyok helyesen gondolkod­ ni. V: Azért, mert a szisztémáról gondolkodnak, még nem feltétlenül gondolkod­ nak helyesen. A gondolkodás módja számít. A szisztémáról is és valami tőle függet­ len dologról is gondolkodhatnak helyesen vagy helytelenül. Tehát nem gondolko­ dás tárgya, hanem a módja számít. Ezt pedig lehetetlen szavakkal leírni. Példákat kell keresniük mind a helyes, mind a helytelen gondolkodásra, majd össze kell őket hasonlítaniuk. Meg kell tanulnunk irányítani az elménket, meg kell értenünk, mit jelent a formális és hibás gondolkodás, és meg kell tanulnunk az agyunk egé­ szével, nem pedig csak egy kis részével gondolkodni. Ebben egyetlen dolog segít­ het: az önemlékezés. Amikor felmerül önökben egy kérdés, keressenek valamilyen személyes kap­ csolódási pontot, valamit, ami miatt személy szerint érdekeltek a kérdésben, és ekkor gondolkodásuk fejlődni fog. Személyes alatt olyasmit értek, amin már ko­ rábban is gondolkodtak, amivel kapcsolatban kérdések merültek fel önökben, és amelyekre nem találták meg a válaszokat vagy valami ehhez hasonlót. És amikor úgy találják, hogy már több mindent megértenek, az talán lökést fog adni más dolgoknak is. K: Ha összehasonlítom azt, amikor a szisztéma valamelyik ideájáról gondol­ kodom azzal, amikor véletlenül felbukkanó hétköznapi dolgokról, úgy találom, hogy az első esetében nehezen tudok egy gondolatsort követni - túlságosan korlá­ tozott a rendelkezésemre álló anyag. V: Téved, az anyag hatalmas - valami más korlátozott. Vagy a vágy, vagy az erőfeszítés, de semmi esetre sem az anyag.

344

K: Szeretném tudni, hogy miért lép fel bennünk ellenállás azzal szemben, hogy távol tartsunk más gondolatokat, amelyek belopakodnak a fejünkbe? V: Két okot kell megkülönböztetnünk - az egyik az ellenállás oka, a másik pe­ dig, hogy mi idézi elő azokat a gondolatokat, amelyek megjelennek és beavatkoz­ nak. Ez utóbbi szokványos gondolkodásmódunkat mutatja meg - sohasem tudjuk egy adott vonalon tartani a gondolatainkat, mert mindig új asszociációk jelennek meg. Az ellenállás más dolog, annak a következménye, hogy nem tudjuk, hogyan kezeljük, nem vagyunk ebben jártasak, nincsenek tapasztalataink arról, hogyan gondolkodjunk egy adott vonalon szándékosan. Ki kell fejlesztenünk ezt a képes­ séget. Elmondhatom, mi hiányzik a gondolkodásunkból, de ha nem tesznek róla sa­ ját megfigyeléseket, akkor semmit sem fognak érteni belőle. Minden egyes gondo­ latunk túl rövid, sokkal hosszabbnak kellene lenniük. Gyűjtsenek tapasztalatokat a rövid és hosszú gondolatokról, és akkor megértik, miről beszélek. K: Megdöbbentett, micsoda korlátok rejlenek gondolkodási képességünkben. Mitől függnek ezek a korlátok? V: Ezt csak akkor tudhatják meg, amikor már megtapasztaltak olyan pillana­ tokat, amikor jobb volt a gondolkodásmódjuk, használták a magasabb központjai­ kat, több tudatossággal rendelkeztek. Azt tudjuk, hogy elménk korlátozott, de azt nem, hogy miben. Amikor már ismerik ezt a kétféle gondolkodásmódot, és össze tudják őket hasonlítani, akkor látni fogják, miben rejlik a különbség, és akkor majd beszélhetünk az okokról. K: Egy nagyon jó szellemi képességgel megáldott ember fejlődése gyorsabb, mint azé, aki gyengébb szellemi képességgel rendelkezik? V: Néha igen, néha nem, az intellektussal nem lehet olyan sokat tenni, mint a központok kiegyensúlyozásával és a tudatosság fejlesztésével, mert az l-es, 2es és 3-as számú ember még a szokványos állapotában is alhat mélyebben vagy éberebben, lehet tudatosabb, vagy kevésbé az. Annak ellenére, hogy valaki egy nagyszerű elme, még alhat mélyen, és lehet, hogy túl biztos a saját szellemi teljesít­ ményében, és túlságosan azonosul vele ahhoz, hogy elkezdhesse a munkát. Lehet, hogy az esze megállítja. Ez gyakran előfordul. Sokszor az intellektuális fejlettség megakadályozza a tanulást, mert az ember túlságosan hajlamos a vitatkozásra, mindent definiálni akar és így tovább. Az intellektus fejlődése magában nem elég, nagyon rövid időn belül az érzelmeken is dolgozni kell. K: Megfigyeltem, hogy azoknak, akik nem gondolkodnak túl gyakran, látszó­ lag kevesebb nehézséget okoz a munka, mint azoknak, akik sokat gondolkodnak. Melyik a jobb? V: Egyik sem jó - az sem, ha valaki nem gondolkodik és azt sem, ha valaki túl sokat gondolkodik. K: Ugyanez vonatkozik azokra is, akiket briliáns elméknek tartanak a hétköz­ napi életben? V: Ezek az emberek nagyon különbözőek lehetnek, ezért nehéz általánosság­ ban beszélni róluk. Lehet, hogy valóban briliánsak, vagy az is lehet, hogy csak saját maguk vagy mások keltik róluk ezt a látszatot. De ha azokra gondol, akik nagymértékben azonosulnak a saját zsenialitásukkal, az ő esetükben nagy nehéz-

345

séget okozhat a munka, de nem a zsenialitásuknak, hanem az azonosulásuknak köszönhetően. Néha az, ami az életben előny, a munkában hátrányt jelent, mert minél jobb l-es, 2-es vagy 3-as számú ember valaki, annál erősebb önfejűséget és akaratosságot kell legyőznie. A munka szempontjából a teljesen hétköznapi embe­ rek vannak a legkönnyebb és legelőnyösebb helyzetben. K: Az nem egy elengedhetetlen feltétel, hogy valaki sikeres legyen az életben? Vagy a következményektől függetlenül az embernek nem kellene azonosulni az életben zajló tevékenységekkel? V: Mindkettő szükséges. A siker önmagában nem veszélyes, ha az ember nem azonosul vele. Nem a sikeresség vagy a sikertelenség a cél, hanem az azonosulás elkerülése. A siker sok mindenben segíthet. K: Mekkora szerepet játszik az intellektus a szisztémában? V: Nagyon fontos szerepe van, mert a gondolati központtal látunk neki a mun­ kának. Ez az egyetlen, amelyik szót fogad önmagának. De az intellektus csak egy bizonyos pontig fejleszthető. A lehetőségek az érzelmi központban rejlenek. K: Van valamink, amivel már most képesek vagyunk irányítani a gondolata­ inkat? V: Ha érdeklődést mutatnak olyan dolgok iránt, amelyek a helyes irányba ve­ zetnek, akkor ezek bizonyos mértékig minden mást az irányításuk alá vonhatnak. Ha hiányzik az érdeklődés, akkor nincs a kezünkben az irányítás. K: Azt mondta, hogy amikor helyesen próbálunk gondolkodni ezekről az ide­ ákról, a gondolati központ gondolati részét kell használnunk. Megtehetjük ezt úgy, hogy gondolkodás közben megpróbáljuk irányítani a figyelmünket? V: Nem, a két cselekvés egyidejűleg történik, nem választhatják őket külön. A helyzet az, hogy bizonyos dolgokról csak a gondolati részben tudnak gondolkod­ ni - csak akkor, ha helyesen gondolkodnak, és helyesen fogalmazzák meg, hogy mi az, amiről gondolkodni szeretnének. Majd, természetesen, ezen az ideán kell tartaniuk a figyelmüket anélkül, hogy átmennének képzelődésbe. Tehát maga a funkció határozza meg a helyet. K: Arra a következtetésre jutottam, hogy fogalmam sincs, miként gondolkod­ jak arról, amiről gondolkodni szeretnék. Ez a lökhárítók miatt van? V: Véleményem szerint egyszerűen azért, mert nem szoktunk hozzá, hogy ilyen ideákról gondolkodjunk - nem tartjuk ezt szükségesnek. Ha felismerjük en­ nek a szükségességét, akkor talán képesek leszünk gondolkodni róluk. De ehhez a lökhárítóknak semmi köze. K: Úgy gondolom, az általános tapasztalat az, hogy ha valaki korán kerül kap­ csolatba a szisztémával, akkor annak inkább romboló, mint építő hatása lesz. V: Véleményem szerint az építés és rombolás ideája a hibás. Semmit sem pusztítunk el, ha azonban valamiről, amivel nem rendelkezünk, azt képzeljük, hogy a birtokunkban van, akkor, miután elkezdünk dolgozni, talán úgy fogjuk találni, hogy eltűnt belőlünk valami, amiről azt hittük, hogy bennünk van. Ez azt jelenti, hogy ez egy illúzió, amit pedig fel kell áldoznunk. Választhatunk a valóságos dolgok és az illúziók között. Semmi olyat nem veszítünk el, ami iga­ zán a miénk, csak azt a meggyőződést veszítjük el, hogy van valamink, amink valójában nincs.

346

Gyakran előfordul, hogy az emberek azért csalódnak a munkában, mert már a legelején válogatni kezdenek, egyes dolgokat megtartanak, másokat pedig nem. így némi idő elteltével nem a szisztémát ismerik, hanem amit ők maguk válogat­ tak össze belőle, ez pedig nem fog működni. Mások csak intellektuális megértésre vágynak, nem akarnak kísérletezni önmagukkal és megfigyeléseket termi, gyakor­ lati munka nélkül azonban lehetetlen előrejutni. K: Szólni fog valaki, amikor elkezdhetjük a gyakorlati munkát? V: Már a legelső naptól kezdve végeznek valamilyen gyakorlati munkát. Ha csak elméleti jellegű munkát végeztek volna, akkor az azt jelentené, hogy semmit sem tettek. Ez a munka már a legelejétől fogva gyakorlati jellegű. Az első feltétel, amit gyakran elismétlek, hogy sohasem szabad megfeledkez­ nünk arról, mit akarunk kapni. Az emberek ezt más-más oldalról közelítik meg. Néhányan tudni szeretnének. Ráébrednek, hogy létezik egy bizonyos tudás, és talán valahol élnek olyanok, akiknek ez birtokában van, és ők meg akarják szerez­ ni. Mások felismerik a gyengeségeiket és megértik, hogy ha megszabadulnának tő­ lük, akkor a dolgok megváltoznának. Tehát az emberek más-más céllal jönnek ide, és sohasem szabad elfelejteniük a kiindulási pontot. Emlékeztethetik erre őket, de ez nem fog sokat segíteni, ha ők maguk nem emlékeznek rá. K: Bárcsak meg tudnám szilárdítani a célomat. Ugyanolyanok a reakcióim, mint voltak, és ugyanolyan gépiesnek tűnök. Talán keményebben kellene próbál­ koznom? V: Ez még önmagában nem fog segíteni, a megértésnek kell szolgáltatnia az ala­ pot. Inkább a munka megbecsülése a kérdés, az, hogy általánosságban értékelike, értékelik-e az ideákat. Szinte mindenről gondolkodhatnak újszerűen - jobban, mint előtte. Sok olyan dolgot megérthetnek és összekapcsolhatnak, amit korábban nem értettek, és amik között nem láttak összefüggéseket. Csak sajnos úgy szeret­ nének egy új gondolkodásmódra szert tenni, hogy közben meg akarják tartani az összes régit, de így nem jut hely az újnak. Újfent, amíg megtartanak néhány szokásos negatív érzelmet, addig nem tud­ nak emlékezni önmagukra, tehát ahhoz, hogy emlékezhessenek önmagukra, hogy dolgozhassanak, rendelkezniük kell egy kis szabadidővel. Nem igazán a cél hi­ ánya a gond, hanem az, hogy semmit sem szeretnének feláldozni. Ha mindent megtartanak, amijük csak van, akkor nem szerezhetnek új dolgokat. K: Azért olyan nehéz kapcsolatot találni a szisztéma célja és az élet céljai között, mert az emberből hiányzik az egység? V: A hétköznapi életben nincsenek célok, itt követik el a hibát. A hétköznap élet­ ben az egyik cél keresztezi a másikat, és vagy megsemmisíti, vagy megváltoztatja a természetét, így a végén eltűnnek a célok. K: Azt mondja, hogy az utca emberének nincs célja. De ha az ember idősebb lesz, akkor többé már nem ide-oda csapong, hanem egy dolog iránt kezd érdek­ lődni. V: Ez csak az egyik oldal. Az ember létezésének és tudásának számos olyan oldala van, amit ez a vonal egyáltalán nem érint. Néhány ember még a hétközna­ pi életben is kifejleszthet egy bizonyos egységet, de ők képezik a kivételeket. Ha, mint ahogy ön mondja, az ember elkezd egy dolog iránt érdeklődni, akkor ebben

347

az „én"-eknek csak egy csoportja vesz részt, a többieknek nincs tudomása róla, csak egy apró kisebbséget érint. Tehát ebben az esetben két kérdés merül fel: a kisebbség és a többség kérdése, és a tény, hogy ha az ember érdeklődése egy adott irányba fordul, ez más dolgokat nem érint, és létezésének csak egy kis részét köti le. A teljes létezése sohasem vesz részt benne. Úgy gondolom, jobban meg kell érteniük azt, amit a munka és a hétköznapi élet értékeinek kérdéséről mondtam. Olyan sok képzeletbeli érték található a hét­ köznapi életben, hogy hasznos, ha ezt egy kicsit tisztázzuk. Az életben a legjobb dolgoknak nincs jelentése, az emberek azt látják, ami kicsi, de azt nem veszik ész­ re, ami nagy. A munkában először temérdek feladat vár önökre, és csak ezt köve­ tően fogják érezni, hogy ébredeznek. Majd más dolgok is megjelennek, minden jönni fog, hiszen ez még csak a kezdet. A munkában szükség van célra, ami azonban nem lehet önkényes, vagy kita­ lált. Csak egy cél lehetséges - a felébredés -, és ez csak akkor válhat a céljukká, amikor felismerik, hogy alszanak, máskülönben nincs rá szükségük. Az összes töb­ bi célnak, akárhogyan is fogalmazzák meg, ezzel kell összhangban lennie. Majd, amikor az ember fel akar ébredni, elkezdi észrevenni az akadályokat, meglátja, mi tartja alvásban, rábukkan egy sereg gépies funkcióra, a beszédre, hazudozásra, negatív érzelmekre stb., és felismeri, hogy az élet egésze gépies funkciókból áll, amelyek nem hagynak időt a felébredésre. Ekkor megérti, hogy ezeket el kell fojtania, vagy legalább meg kell őket gyengítenie, ezután talán majd jut ideje a felébredésre. K: Az én problémám az, hogy nem tudom, valóban fel akarok-e ébredni? V: Mit mondhatnék erre? Képzelje el, hogy bemegy egy áruházba, és azt kérde­ zi: „Akarok én venni valamit itt, vagy sem?" Ebben az esetben ugyanez a helyzet. Tehát hogyan válaszolhatnék önnek? Meg kell érteniük, hogy először csak kelle­ metlen dolgokban lesz részük. Talán (csak azt mondom, talán) attól függ, hogy kapnak-e valami kellemeset, hogy képesek-e elfogadni valami nagyon kellemet­ lent, talán ez az egyetlen esélyük. Ha pedig beleegyeznek valami nagyon kellemet­ len dologba, az, amit kapni fognak, mindig kellemetlenebb lesz annál, mint amire alkut kötöttek. Ha fél kilónyi kellemetlen dologban egyeztek meg, akkor húszkilónyit fognak kapni. A nagy kérdés az, hogy melyik érmével kell fizetnünk. Az erőfeszítés még nem fizetőeszköz, át kell váltaniuk valami másra, azt ismét valami másra és ez addig folytatódik, amíg meg nem kapják azt, ami már fizetési eszköz lehet. Ez nagyon bonyolult. De mitől félnek? K: A szenvedés szó jut az eszembe. Nem hiszem, hogy szembe tudnék nézni kellemetlen dolgokkal. V: Ez ízlés dolga. Mi a „kellemetlen"? Az, hogy fizetnünk kell. Teljesen egyet­ értek önnel abban, hogy jobb, ha a semmiért cserébe kapjuk a dolgokat, de ezt a módszert még nem találták fel. Az ember vagy megérti ezt, és azt mondja: „Fizetni fogok, csak tudnom kell, hogyan", vagy pedig kételkedik, és a következőkre jut: „Jobban teszem, ha nem fizetek, vagy magamnak fizetek". Ez utóbbi esetében sem­ mi sem történik. K: Eleinte nagy buzgalommal vetettem magam a munkába. Most azonban úgy érzem, hogy túl sok a tennivaló, és emiatt a reménytelenség érzése tölt el.

348

V: Bár szavakkal leírva soknak tűnik, minden ugyanarra a dologra vezethető vissza. Időre van szükség, ez egy folyamat. A dolgok már sok éve haladnak rossz irányba, ahhoz, hogy visszafordulhassanak, időt kell nekik adnunk. K: Néha megijeszt, hogy nem tudom, mit csinálok vagy mit akarok. Hagyom, hogy nagyon negatívvá váljak. V: Először is nem szabad hagynia, másodszor pedig, amikor kétségek merül­ nek fel önben, jusson eszébe előhívni olyan „én"-eket, amelyek valamennyire meg­ becsülik a munkát. Csak így küzdheti le a kételyeit. K: Bizonyos időszakokban hatalmas ellenérzésem támad a munkával szem­ ben, és el szeretnék menekülni előle, mert van bennem valami, amit nem akarok feladni. Hogyan küzdhetek ez ellen? V: Vagy meneküljön el, vagy pedig addig tanakodjon, amíg nem lesz biztos az egyik vagy másik dologban. Amíg tétováznak, semmit sem szabad tenniük, nagyon fontos, hogy ezt észben tartsák. Éppen úgy, ahogy a megértés esetében is csak olyan dolgokról szabad gondolkodniuk, amiket jobban megértenek, meg­ tenniük is csak azt kell, amiben biztosak, és nem szabad olyan dolgokkal mér­ gezniük az életüket, amiket nem értenek. Ha helyesen gondolkodnak, vagyis, ha csak olyan dolgokat választanak és tartanak meg, és csak olyanokat próbálnak megtenni, amiket megértenek, akkor egyre több dolog fog beletartozni ebbe a kategóriába. Ha viszont olyasmikkel tömik tele a fejüket, amiket nem értenek, mindig egyhelyben fognak toporogni. Ez egy olyan része a szisztémának, ami minden kétség felett áll. Sok mindennel nagyon is tisztában vagyunk, ennek ellenére továbbra is be­ csapjuk magunkat, különösen igaz ez a szavakra. Nagyon nehéz megérteni, mi­ lyen értéket képviselnek a szavak. Azok „szegények lélekben", akik nem hisznek a szavakban, azok pedig, akik hisznek, „lélekben gazdagok". Az emberek gyakran azt mondják: „Ha ezt és azt megteszem, az csodálatos lesz". Nem fogják fel, hogy képtelenek pontosan azt tenni, amit szeretnének, hogy minden egyes dolog egy kissé más lesz, és végül az egész dolog teljesen megváltozik. Majd, amikor ezt lát­ ják, az alábbi következtetésre jutnak: „Igen, de az eredeti elképzelés jó volt". Nem volt az. Csak, mint elképzelés tűnt szépnek, de amikor megvalósult, már a saját tö­ kéletes ellentettjévé vált. Szükségszerűen meg fog változni a súrlódás miatt. Egyes ideák keresztülmehetnek hármasokon, mások pedig csak egy, vagy egy fél, vagy egy negyed erő formájában létezhetnek. K: Úgy hiszem, hogy csak néhányunk számára érhető el az a megértés, amit keresünk. Nem lehetséges, hogy legtöbbünk ki fog szóródni, csak egy ablak nélkü­ li falhoz jut el, ahonnan nem vezet tovább út? V: Semmire sincs garancia. Ha azonban valaki akar valamit, megpróbál dol­ gozni és nincs egy olyan különösen kellemetlen jellemvonása, amit nagyon nehéz kezelni, akkor van esélye. Mindössze ennyit mondhatok. Mindenki ugyanolyan eséllyel indul. Előfordulhat, hogy valaki nagyon jó és gyönyörű jellemvonásokkal van felruházva, ám ezek mögött megbújik egy aprócska, amelyik nagyon megne­ hezíti a munkát, így ennek az embernek talán nehezebb dolga lesz, mint annak, aki nem tud felmutatni ilyen briliáns jellemvonásokat. K: A lelkiismeret segít a legtöbbet önmagunk megismerésében?

349

V: Igen, ez egy nélkülözhetetlen elem, az embernek meg kell tapasztalnia a lel­ kiismeretet. A lelkiismeret a legkellemetlenebb dolog a világon, mert szokványos állapotunkban el tudjuk rejteni a dolgokat önmagunk elől. Ha valamit nem aka­ runk látni, csak becsukjuk a szemünket, és már el is tűnik. De amikor feltámad a lelkiismeretünk, nem fog lecsukódni a szemünk. K: Hogyan vonhatjuk be a szisztéma ideáit a mindennapi életbe? V: Úgy, hogy tanulmányozzák önmagukat és a szisztémát. Mindenkinek sok személyes kérdése és problémája van, de egyelőre a szisztéma ezekkel nincs kap­ csolatban. Lépésről-lépésre megtanulják egyre több dologgal összekapcsolni, és némi idő elteltével a szisztéma ideái mindenbe be fognak hatolni. K: Akkor tehát a felesleges beszéd, a nevetés és a viccelődés időpocséklás? V: Ezek a dolgok önmagukban nem rosszak. Azzal van baj, ami növeli a gépiességet. Csevegéssel és nevetgéléssel tölteni az időt az egyik leggépiesebb dolog. Attól függ, mit akarnak. Ha eldöntik, hogy pihennek, akkor ez a fajta időtöltés talán tényleg pihenés lesz. Ha azonban képtelenek megállítani ezeket a dolgokat, ha a befolyásuk alá kerülnek, akkor rossznak tekinthetők. K: Látom, milyen sok energiát vesztegetek el a ködös képzelődésekkel, álmo­ dozásokkal és aggódásokkal, de nincs erőm ellenállni nekik. V: A szisztéma egy módszer, amellyel megakadályozhatják ezeket. De először tanulniuk kell. Nagyon bonyolult gépezettel van dolguk, és ezzel tisztában kell lenniük. A gépezet tanulmányozásával az ember megtanulja, minek kell marad­ nia, minek kell eltűnnie, mi segíti, mi akadályozza, mit kell eltávolítania, mit kell elősegítenie. Az emberek nem ismerik fel, hogy megváltozhatnak, vagy ha fel is ismerik, akkor nem veszik elég komolyan. Azt hiszik, hogy a felismerés és az elha­ tározás már elég ahhoz, hogy megváltozzanak. De a felismerés önmagában még nem eredményez változást, túl sok hajlam alakult ki bennünk. Tudnunk kell, ho­ gyan harcolhatunk ellenük. K: Mindig a múltam miatt ütközöm nehézségekbe. Messzire nyúlnak vissza a gyökerek. V: Pontosan. Azonban nem létezik közvetlen módszer, a mával kell kezde­ nünk, a tegnapot nem változtathatjuk meg. Próbáljanak ma változtatni, és ennek eredményeként talán létrejön egy bizonyos változás holnap. Mindenki ebben az állapotban van, mindenkinek ilyen feltételek mellett kell hozzákezdenie a munká­ hoz. Ez azonban nem egy olyan akadály, amit ne lehetne leküzdeni. K: Mostanában a körülmények hatására nagyon negatívvá válok, és nem lá­ tom tisztán, milyen hozzáállásra lenne szükségem. V: Teljesen igaz, hogy bizonyos körülmények között az ember túlságosan azo­ nosul valamivel, és képtelen észrevenni a dolgok közötti különbségeket. Néha lehetetlen bármit is tenni, máskor pedig lehetőségünk van arra, hogy felvegyük a küzdelmet. Emellett, hajlamosak vagyunk felnagyítani és eltúlozni a dolgokat. Lehet, hogy a feltételek nem is olyan kedvezőtlenek. Sokféle nézőpont létezik, és csak önök dönthetik el, hogy valójában milyen is a helyzet. K: Nekem az okozza a nehézséget, hogy nem tudom eldönteni, mi helyes és helytelen a hétköznapi életben, és ez olyan, mintha egy fátyol borítaná be a csele­ kedeteimet.

350

V: Nem igaz, hogy nem tudja. Tudjuk, vagy mindenesetre tudnunk kellene. Senki sem élhet anélkül, hogy ne lenne valamilyen elképezése arról, mi helyes és helytelen. Amikor azonban megismerkednek ezzel a szisztémával és megértik az alapjait, felismerik, hogy a helyes a tudatossággal, a helytelen pedig a gépiességgel kapcsolatos. Ha az emberek egy kicsit tudatosak, annyira, amennyire lehetnek, vagyis nagyjából tudatosak, akkor egy jobb irányt látnak maguk előtt. Már az is különbséget jelent, hogy ugyanazon a helyen állva, melyik irányba fordulnak. K: Rossz, ha azért teszünk fel kérdéseket, hogy kielégítsük a kíváncsiságun­ kat? V: A kíváncsiság normális, ha elég erős ahhoz, hogy rávegye önöket a tanulás­ ra, és ha a megfelelő kíváncsiságról van szó, mert sok fajtája létezik. A megfelelő típusú kíváncsiság nagyon lényeges intellektuális érzelem. K: Mi a forrása az igazság iránti kíváncsiságnak? És egyáltalán miért vagyunk kíváncsiak? V: A kíváncsiság egy speciális érzelem, ami mindegyik központban megtalálha­ tó. A gondolati központban a tudás utáni vággyal kapcsolatos. De hogyan hozható összefüggésbe az igazság ideájával? Egyszerűen egy intellektuális folyamatról van szó. Intellektuálisan megkülönböztetjük az igazat és a hamisat, és természetesen arra vagyunk kíváncsiak, ami igaz, nem pedig arra, ami nem az, de ez ismét csak a fejünkben zajlik. Bár az igazságot nem ismerjük, azt tudhatjuk, hogy mi az, ami biztosan nem igaz. Olyannak alkották az agyunkat, hogy meg tudja állapítani, mi nem igaz, bár legtöbbször azt nem tudjuk megmondani, hogy mi igaz. K: Mi különbözteti meg a tudás utáni vágyat a közönséges kíváncsiságtól? V: Az, hogy mire irányul. Hogy vajon a szomszédjuk dolgai után érdeklődnek, amihez semmi közük, vagy pedig a hármasokról szeretnének megtudni valamit. Ez a kétféle vágy a központok más-más részéből fakad. A közönséges kíváncsiság csak gyengeség, ostobaság. K: Feltételezem, hogy belőlem hiányzik a megfelelő kíváncsiság, mert nehe­ zemre esik kérdéseket feltenni. Vagy túl lusta vagyok, vagy úgy gondolom, hogy magam is meg tudom válaszolni őket. V: Ha igazán fel akarnak tenni bizonyos kérdéseket, akkor is meg fogják tenni, ha úgy gondolják, hogy már tudják rájuk a választ. Ha megpróbálnak gondolkodni, akkor lesznek kérdéseik, mostanra már sok kérdésnek kellett felmerülnie önök­ ben, csak éppen még nem fogalmazták meg őket. Lehetetlen, hogy ne legyenek kérdéseik, hiszen száz és száz dolgot szeretnének megtudni. Tehát gondolkodja­ nak el az elmondottakon, és próbálják megfogalmazni őket. K: Valójában mit jelent az, hogy valaki egységes? Azt gondoltam, hogy az egy­ ség ugyanaz, mint az állandó „én", de most már nem vagyok ebben olyan biztos. V: Lehet, hogy a két dolog ugyanaz, attól függ, miből kiindulva próbálják meg­ érteni őket. Lehet, hogy hoznak egy döntést, majd két-három nap múlva ezzel ellentétesen cselekednek, amit aztán megindokolnak. Vagy lehet, hogy küzdeni akarnak, próbálják nem megtenni azt, amit meg szoktak tenni, és amikor azt látják, hogy újból megteszik, felismerik, hogy nem egységesek. Még jelen állapotunkban is törekedhetünk az egység megszerzésére, azaz vagy összeszedjük magunkat, vagy pedig semmit sem teszünk ennek érdekében.

351

K: Amikor az ember azon igyekszik, hogy jól végezzen el egy olyan felada­ tot, amit nem szeret, az azonosulás megállításán kívül mi mást tehet a siker ér­ dekében? V: Eleinte, amikor azon fáradoznak, hogy a munkával kapcsolatban elvégezze­ nek egy feladatot, nem fogják elkapni az a pontot, amiből ezt megtehetnék. Mert néha nehéz megtalálnunk magunkban azt az egyetlen pontot, amelyből egy adott munka elvégezhető. Például gyakran ez a helyzet olyankor, amikor levelet akarnak írni. Azonban amint belefognak, talán még annál is többet írnak, mint amennyire hitték, hogy képesek. Az egész dolognak az a lényege, hogy megtaláljuk a megfe­ lelő központ megfelelő pontját. Mindenre, amit teszünk, egy adott központ egy adott része alkalmas, vagy mindenesetre ez a rész sokkal jobban el tudja végezni, mint ugyanannak a központnak vagy egy másiknak bármelyik más része. K: Abban, hogy az ember jól csinál-e valamit az is szerepet játszik, hogy képese valamennyire felmérni a hamis személyiség szubjektivitását? V: Bizonyos mértékig így is felfoghatják. Ez azt jelenti, hogy ha az ember vala­ mit jól tud csinálni, akkor képes igazodni egy adott mércéhez, amely alapján mér­ legelni tudja, hogyan csinálják mind mások, mind saját maga a dolgokat, és képes észrevenni, ha valamit rosszul csinál. Ha az ember semmi ilyesmivel nem rendelke­ zik, ha semmit sem tud jól csinálni, akkor nem léteznek számára normák. K: Van egyfajta kritikus hozzáállásom az emberekkel szemben, amit gyakran érzékelek magamon. Próbáltam megszüntetni, de nagyon erős formában újra és újra visszatért. V: Igen, ez néha meglehetősen uralma alá tudja vonni az embert, és nehezebb megszüntetni, mint ahogy gondolják. Csak egy módon lehetséges - egyszerűen ab­ ból a szempontból tekintsenek rá, hogy vajon milyen személyes hasznuk szárma­ zik belőle. Ad-e ez a kritikus hozzáállás önöknek valamit, vagy sem? Meg fogják látni, hogy semmit sem kapnak tőle. Gyakran megfeledkezünk a személyes ha­ szon kérdéséről annak ellenére, hogy ez nemcsak, hogy helyénvaló, de az egyetlen kritérium. Néha rendkívüli erőfeszítéseket, rengeteg időt és hatalmas érzelmeket fektetünk olyan dolgokba, amelyekből semmi hasznunk nem származik. Talán ez segíteni fog abban, hogy ne bíráljanak másokat. Ez éppen olyan hasztalan, mint amikor az időjárást kritizálják. K: Gyakran úgy érzem, hogy rosszul rendezték el a dolgokat. V: És hogy ön jobban el tudná őket rendezni? Nem abban a pillanatban har­ colhatnak ezzel a gondolkodásmóddal, amikor így éreznek, hanem később, ami­ kor tisztábban látják. És csak abból a nézőpontból, hogy mindent olyannak kell elfogadnunk, amilyen. Semmit sem tudnak megváltoztatni, csak önmagukat. Ez az egyetlen helyes hozzáállás, és ha ezen elég gyakran gondolkodnak, akkor az érzelmi elem el fog tűnni, és a megfelelő skálán, a megfelelő összefüggésben látják a dolgokat. K: Meg lehet valamilyen módon akadályozni a harag kifejezését? Olyan sok energiát veszítek ezzel. V: A kifejezésével pedig okot szolgáltat arra, hogy újból méregbe guruljon. Pró­ bálják rajtakapni magukat ezen. Amikor utat engednek a haragnak, próbálják meg­ figyelni, hogy nem azért teszik, mert nem tudják megakadályozni, hanem azért,

352

mert becsapják magukat, azt gondolják, hogy jó okuk van rá, hogy meg akarják változtatni a dolgokat, hogy az embereknek nem kellene megtenniük azt a dolgot, hogy ők bosszantják fel önöket és így tovább. De miután kifejezték a haragot, le­ het, hogy még rosszabb lesz, az emberek még bosszantóbbaknak tűnnek. Teljesen felesleges rossz eredményeket létrehozni. Ha erre a nemkívánatos következmény­ re gondolnak, talán lesz erejük ahhoz, hogy ne fejezzék ki a haragjukat, és akkor talán megszűnik az ok, mert azon, ami eddig bosszúságot okozott, csak nevetni fognak. Gyakran azt gondoljuk, hogy nem azért fejezzük ki a negatív érzelmeket, mert nincs más választásunk, hanem azért, mert ki kell fejeznünk őket. A negatív érzelmek kifejezésében mindig van valami szándékosság. K: De az ember akkor nem bosszankodhat jogosan, ha valami rossz? V: A legveszélyesebb negatív érzelmek az igazságtalanság, méltatlankodás ér­ zéséből fakadnak. Ezek miatt jelentős mennyiségű energiát veszítünk, és ha iga­ zunk van, az még rosszabb. K: Miért? V: Mert akkor jogosnak érzik ezeket a negatív érzelmeket. Ha tévednek, akkor látják, hogy nevetséges mérgelődniük. De ez még nem a teljes magyarázat. Próbál­ ják meg máshonnan nézni: jusson eszükbe, mennyi szörnyűség van a világban. Rendszerint a kis dolgokkal azonosulunk, a nagyokról pedig megfeledkezünk. Ha a nagyokra kezdünk figyelni, akkor felismerjük, hogy nincs értelme egyetlen apró rossz dologgal sem azonosulni. Továbbá, egy kis azonosulás egy másik kis azono­ suláshoz vezet. De ez még mindig nem a teljes magyarázat. K: Lehetnek mások állandó befolyással ránk? V: Bizonyos mértékig igen, amennyire megengedik nekik. Akkor fogják má­ sok befolyásolni önöket, ha hagyják magukat elmenni ebbe az irányba, és hagyják, hogy befolyásolják önöket. Ha viszont azt mondják: „Nem akarom, hogy mások befolyásoljanak", akkor nem lesznek önökre hatással. Ne felejtsék el, hogy ők gépe­ zetek, befolyásolhatja egy gépezet önöket? Igen, ha megengedik neki. Tegyük fel, hogy meglátnak egy gyönyörű autót, amiért odaadnák az életüket. Ez azt jelenti, hogy ennek az autónak a befolyása alatt állnak. Ugyanez a helyzet az emberekkel. Olyan mértékben nyitottak más emberek befolyásaira, amilyen mértékben azono­ sulnak, vagy igazodnak. K: A munka esetében okozhat valaki kárt másoknak azzal, hogy rossz irányba befolyásolja őket? V: Igen - néhány embernek, nem mindenkinek. Néhány ember nagyon könnyen befolyásolható, ha tehát rossz ideákat kapnak a munkával kapcsolatban, akkor az árthat nekik. Ezért, ha másokkal beszélgetnek, mindig nagyon kell vi­ gyázniuk arra, hogy nehogy félreértsék önöket, vagy rossz benyomást tegyenek. K: Elmagyarázná, miért követhet mély alvás egy olyan pillanatot, amikor az emberben felébred az érdeklődés, és sürgős vágyat érez a kísérletezésre. Illetve al­ vás alatt miért szűnik meg az összes vágy a kísérlet megismétlésére? V: Minden funkció, minden erőfeszítés energiát igényel, a felébredés pedig egy speciális energiát. Ha a felébredés pillanatában valami rossz történik, ha fenn­ áll valamiféle azonosulás vagy valami ehhez hasonló, akkor ez rendkívüli mérté­ kű energiaveszteséget okoz, majd ezt követően az ember hosszú időre álomba

353

zuhanhat, amelyben nem emlékszik a felébredésre. De ez csak akkor következik be, ha a felébredés pillanatában valami rossz történik. Jelen állapotunkban pedig bármelyik pillanatban történhet valami rossz, mivel nem vagyunk tisztában azzal, hogy mi történik. Például kialakulhat valamilyen negatív érzelem, ami olyan sok energiát elhasznál, hogy hosszú időre semmi sem marad. Tehát az embernek leg­ főképp azokban a pillanatokban kell megpróbálnia emlékezni önmagára, amikor a leginkább azonosulni szokott, mert ha ezekben a nehéz pillanatokban képes lesz rá, akkor más pillanatok könnyebbek lesznek. Ha azonban mindig a legkönnyebb pillanatokat választja, akkor a nehezebbekben sohasem sem lesz képes emlékezni önmagára. Mind a kettőt meg kell próbálnia. K: Ön szerint, ha az ember az egész életét a tudatosság állapotában tudná tölte­ ni, akkor képtelen lenne bármi rosszat elkövetni? V: Ha ilyen szélsőséges eseteket veszünk, nem mondhatjuk, hogy „mindig". De ha valaki egy kicsivel is tudatosabbá válna, ha alkalomadtán képes lenne irá­ nyítani önmagát félórára, vagy akárcsak néhány percre, akkor ez olyan rendkívüli változást okozna, hogy mindaz, amit a hétköznapi emberről tudunk, többé már nem vonatkozna rá. Az egy másik kérdés, hogy képes lenne-e rosszat tenni. Ha va­ laki akár csak ilyen mértékben képes emlékezni önmagára, akkor elmondhatjuk, hogy semmi komolyabb dolgot nem fog tenni anélkül, hogy tisztában ne lenne az­ zal, mit csinál. Továbbá, abban a pillanatban, amikor valamilyen különösen fontos dolgot tesz, tudatossá válik. K: Meg tudná mondani, mi a különbség két haldokló között, ha az egyik meg­ tanulta az önemlékezés művészetét, a másik pedig sohasem hallott róla? V: Nem, ennek leírásához egy élénk képzeletű íróra lenne szükség. Sokféle le­ hetőség van - mind az emberek, mind a körülmények különbözők lehetnek. Jobb, ha elmesélek egy történetet. Ez egy régi történet, amit 1916-ban hallot­ tam a moszkvai csoportban. A szisztéma eredetéről, a munkáról és az önemlékezésről szól. Egy ismeretlen országban, ismeretlen időpontban történt, hogy egy ravasz ember éppen egy kávézó mellett sétált el, amikor összetalálkozott az ördög­ gel. Az ördög nagyon rossz bőrben volt, éhezett és szomjazott, így hát a ravasz ember behívta a kávézóba, rendelt neki kávét, és megkérdezte tőle, mi a gondja. Az ördög elpanaszolta, hogy rosszul megy neki az üzlet. A régi jó időkben lelkeket vásárolt, amiket szénné égetett, mert az emberek haláluk után nagyon kövér lelke­ ket hagytak maguk után, amiket ő levitt a pokolba, boldoggá téve ezzel az összes ördögöt. Most azonban a pokol összes tüze kialudt, mert az emberek halála után nem marad lélek. Ekkor a ravasz ember azt javasolta, hogy talán indíthatnának egy közös vál­ lalkozást. „Tanítsd meg nekem, hogyan lehet lelkeket létrehozni" - mondta - „én pedig jelezni fogom, hogy kiknek készítettem lelket", majd rendelt még egy kávét. Az ördög elmagyarázta, hogy meg kellene tanítani az embereknek, hogy emlékez­ zenek önmagukra, ne azonosuljanak és így tovább, és így idővel lelkeket fognak növeszteni. A ravasz ember nekikezdett a munkának, csoportokat szervezett, és megta­ nította az embereknek, hogy emlékezzenek önmagukra. Néhányan komolyan elkezdtek dolgozni, és megpróbálták a gyakorlatban alkalmazni azt, amit tanul-

354

tak. Majd meghaltak, és amikor a mennyország kapujához értek az egyik oldalán Szent Pétert találták a kulccsal, a másikon pedig az ördögöt. Mielőtt Szent Péter kinyitotta volna a kaput, az ördög megkérdezte: „Feltehetek egy kérdést - emlé­ keztél önmagádra?" „Igen, természetesen" - jött rá a válasz, mire az ördög azt mondta: „Elnézést, ez a lélek az enyém". Ez így ment sokáig, amíg végül sikerült tudatni a Földdel, mi történik a menny kapujában. Amint a ravasz ember tanítvá­ nyai ezt meghallották, csodálkozva kérdőre vonták őt: „Miért tanítasz bennünket az önemlékezésre, hiszen amikor azt mondjuk, hogy emlékeztünk önmagunkra, elvisz minket az ördög?" Erre így felelt a ravasz ember: „Tanítottam én olyat, hogy azt mondják, emlékeznek önmagukra? Azt tanítottam, hogy ne beszéljenek." Mire az emberek így védekeztek: „De itt Szent Péterről és az ördögről van szó!" A ra­ vasz ember válasza az volt: „De találkoztak Szent Péterrel és az ördöggel a csopor­ tokban? Tehát ne beszéljenek. Néhányan megfogadták a tanácsomat, és sikerült feljutniuk a mennybe. Én nemcsak hogy megegyeztem az ördöggel, hanem azt is elterveztem, hogyan szedhetem rá."

355

14. F E J E Z E T

Egyéni nehézségek. Meg kell keresni a legégetőbb és leggyakrabban felbukkanó nehézséget. Negatív érzelmek, képzelődés, formális gondolkodás. Új nézőpontok kialakítása. Az azonosulás elleni küzdelem. A negatív érzelmek három kategóriá­ ja, és hogyan küzdhetünk meg az egyes kategóriákkal. A negatív érzelmek átalakí­ tása. Ingerültség. Lustaság. Unalmas negatív állapotok. A képzelődés különböző formái. A szenvedés feladása. Önkéntes szenvedés, mint a számunkra lehetséges legnagyobb erő. A szenvedés szerepe a szerves életben. Az embert speciálisan a fejlődésre teremtették. A felelősség kérdése az egyéni munkában. Több vonalon kell dolgozni egyidejűleg. Formális gondolkodás és a jellemzői. Asszociatív gondolko­ dás. Az igazság megértéséhez a magasabb központokra van szükség. Meditáció. Helyes gondolkodás. Képzeletbeli beszélgetések. A hit különböző jelentései. Élet a halál után.

MOST ELÉRKEZETT ANNAK AZ IDEJE, hogy a személyes dolgokról gondolkod­ janak, amelyek közel állnak önökhöz és gyakorlatiasak. Sokat beszéltünk az elmé­ letről, és túl sok szót használnak anélkül, hogy megkérdeznék maguktól, mit is ér­ tenek alattuk. Most a tényekkel kell foglalkoznunk, meg kell értenünk, hogy jelen állapotunkban miből indulhatunk ki. Minden egyes pillanatban adódnak olyan dolgok, amiket irányíthatnánk, de a lustaság, a tudás hiánya, a gyanakvás vagy valami más miatt ezt elmulasztjuk. Gondolkodnunk kell ezekről a dolgokról - ez lenne a helyes szándék. Próbálják megkeresni a saját egyéni nehézségeiket. Nem a külsőkre, hanem a belsőkre gondolok - olyan egyedi jellemvonásokra, hajlamokra, ellenszenvekre, hozzáállásokra, előítéletekre, cselekedetekre, amelyek gátolhatják a megértésüket, és akadályozhatják a munkájukat. Az összes nehézség, amellyel az egyéni munkájukban szembetalálkozhatnak, nagyjából három kategóriába vagy osztályba sorolható. Az első kategóriát a negatív érzelmek adják. Néhány ember esetében ez az elsődleges és talán legfontosabb pont, így nekik azzal kell kezdeniük, hogy ta­ nulmányozzák a negatív érzelmeket és az azonosulás megállításának módszere­ it. Néhányan, általában valamilyen konkrét irányban, képtelenek gátat vetni a negativitásuknak, és ők, amikor a negatív érzelmeik megerősödnek és állandó­ sulnak, rendszerint mindenféle munkával felhagynak, minden gépiessé válik ben­ nük, és képtelenek továbbfejlődni. A második kategóriába a képzelődés tartozik, főként a negatív képzelődés, mert ez ugyanolyan rossz, mint a negatív érzelmek. Képzelődés alatt nem álmodo-

356

zást értek, inkább arra gondolok, amikor az ember nem létező dolgokat képzel el önmagában vagy másokban. Mindenkinek meg kell próbálnia felkutatni magában ezt a fajta képzelődést valamint mindazokat a dolgokat, amelyekhez kapcsolódik. A harmadik pont a formális gondolkodás és a formális beszéd. Elengedhetet­ len, hogy az ember kialakítson valamiféle elképzelést arról, mi formális és mi nem, mert máskülönben nem fejlődhet. Nagyon hasznos, ha keresnek a formális gondol­ kodásra néhány jó példát, és ezeket észben tartják, mert akkor könnyen felismer­ hetik azokban a pillanatokban, amikor formális gondolkodáson kapják magukat, vagy amikor azt hallják, hogy valaki formálisan beszél. Ezek voltak a legfontosabb akadályok, amelyeket meg kell keresniük önma­ gukban. Az egyik emberben az egyik van jelen többször, a másikban a másik. Ké­ sőbb valószínűleg más dolgokat is felfedeznek majd, az elején azonban azt fogják látni, hogy nagyjából ezek egyike okoz nehézséget. Az ember szembetalálkozhat egy olyan nehézséggel, ami azonnali figyelmet igényel, és mindenki megtalálhatja, hogy az ő esetében ez melyik az előbb említett három közül. Meg kell keresniük azt, amelyikkel késedelem nélkül fel kell venni­ ük a harcot, és erre kell összpontosítaniuk a figyelmüket. Okkal kell kiválasztani­ uk egyiket vagy másikat, azonban ne feledjék, hogy mindenkire vonatkozik mind a három. A legtöbb embernek a negatív érzelmekkel kell kezdenie. Néhánynak a képzelődéssel, mert ők kitalálnak dolgokat, így sohasem jutnak el a valódi dol­ gokhoz. Megint másoknak először a formális gondolkodással kell megküzdeniük, mert ha nem tesznek ellene semmit, akkor mindig egy helyben fognak toporogni. K: Azt mondta, hogy sok módszer létezik a negatív érzelmek elpusztítására. Melyek ezek? V: Először is meg kell ismerniük a negatív érzelmeket. Tudniuk kell, hogy az önök esetében melyik a legfontosabb, mert mindenkinek van egy kedvence, ami elsődleges figyelmet érdemel. Tudniuk kell, miből indulhatnak el, és amikor ezt már tudják, hozzáfoghatnak a gyakorlati módszerek tanulmányozásához. De, mindent összegezve, amikor negatív érzelmekre bukkannak önmagukban, meg kell érteniük, hogy a meglétük okait saját magukban kell keresniük, nem pedig másokban - ezek belső okok, nem külsők. Amikor erre ráébrednek, a meggyőző­ dés mélységétől és a felismerés folytonosságától függően lassan az eredmények is megjelennek. Látják, azt szeretném megértetni önökkel, hogy minden egyes emberben találha­ tó egy adott pont, ami megakadályozza abban, hogy megfelelően végezze a munkát. Ezt a pontot fel kell kutatni. Mindenkiben sok ilyen akadály található, de van kö­ zöttük egy, amelyik nagyobb a többinél. Tehát mindegyikőjüknek külön-külön meg kell keresnie a legfőbb akadályt, és, miután megtalálta, dolgoznia kell ellene. Ez egy ideig talán segíteni fog, majd pedig keresniük kell egy másikat, majd egy másikat és így tovább. Amíg meg nem találják azt a nehézséget, amelyikkel a jelen pillanatban szembe kell nézniük, addig nem végezhetik megfelelően a munkát. Az első nehézséget mindenki számára az „én" szó jelenti. „En"-nek nevezik magukat, és nem gondolnak arra, hogy csak egy kis részük beszél. E mögött és ezen túl azonban léteznie kell valami másnak, és ez az, amit meg kell találniuk. Ez lehet egyfajta negatív érzelem, azonosulás, képzelődés vagy sok minden más.

357

Meg kell érteniük, hogy az összes nehézség, amivel az emberek szembetalál­ koznak, azért olyan, amilyen, mert az emberek olyanok, amilyenek. A nehézségek csak akkor tűnhetnek el, vagy változhatnak meg, ha az emberek megváltoznak. Senki sem könnyítheti meg számukra ezeket. Tegyük fel, hogy jönne egy jó má­ gus, és eltüntetné az emberek összes nehézségeit. Ezzel nagyon rossz szolgálatot tenne, mert akkor az emberek nem vágynának a változásra, hiszen nem lenne rá okuk. Próbálják végiggondolni, mi vonja el a figyelmük nagy részét, vagy mi nehe­ zíti meg rendkívüli mértékben a dolgokat. K: Úgy gondolom, hogy nekem a büszkeséggel gyűlik meg a bajom. V: A büszkeség jó szolga, de borzalmas úr! Hogyan tehetjük a szolgánkká? Csakis veréssel. Ott van például az Újtestamentum, amelyik azt mondja, hogy ha az egyik arcunkat megütik, akkor fordítsuk oda a másikat. Erre egy hétköznapi ember azt válaszolná, hogy a büszkesége nem engedi. Ha viszont engedelmes szol­ gát tudnak faragni a büszkeségből, akkor többé nem fogja önöket ebben megaka­ dályozni, ami pedig azért fontos, mert az, hogy valaki erre képes, sok minden mást is jelent - gyorsabb felfogóképességet, az érzelmi és a mozgási központ irányítását és így tovább. K: Nem igazán látom, hogyan foghatnék hozzá a legfőbb nehézségem megke­ reséséhez. V: Mindenkinek a saját nehézségét kell megpróbálnia felkutatni, nem pedig va­ laki másét. Ahhoz pedig, hogy ezt megtehessék, meg kell szabadulniuk az előítéle­ teiktől, és nem szabad azt gondolniuk, hogy az ideák, a munka és az élet három kü­ lönböző dolog. Amíg így gondolkodnak, nem tehetnek szert megértésre. Fel kell ismerniük, hogy itt a saját céljaik eléréséért dolgoznak, és hogy az élet és a munka között nincs különbség. A hétköznapi élet szemszögéből nézve sok minden áll jelenleg az útjukban, ahhoz pedig, hogy ezeket legyőzhessék, és javíthassanak a dolgokon, követniük kell a munka javaslatait. És akkor meg fognak mutatkozni az eredmények a hétköznapi életben, az emberekkel, a dolgokkal és a munkájukkal kapcsolatban, amit az életben végeznek. Tehát csak olyan kérdéseket tegyenek fel, amelyek a saját nehézségeikkel kapcsolatosak. Talán egyszer-egyszer elvont dol­ gokkal is foglalkozunk, de ne feledjék, hogy nem ez az elsődleges célunk. K: Hogyan harcolhatok a birtoklási vágy ellen? V: Először is nem szabad gondolatban megindokolnia. Az elmének el kell hatá­ rolódnia ettől az érzéstől, nem szabad vele azonosulnia. Valamennyire irányíthat­ juk az elménket, bizonyos mértékig engedelmeskedik nekünk. Ha elhatározzák, hogy nem tartanak jogosnak egy bizonyos negatív érzelmet, akkor már felvették vele a harcot. Ekkor az ész befolyásolni fogja az érzelmeket. Mi az oka a negatív érzelmeknek? Az, hogy az ember úgy gondolja, mindig mások miatt, mások hibá­ jából jönnek létre. Meg kell állítaniuk az ilyen gondolatokat. Fel kell ismerniük, hogy a negatív érzelmek okát saját magukban kell keresniük. És nem szabad meg­ indokolniuk a jogosságukat - mindig könnyű valamivel megmagyarázni őket. K: Próbáljuk meg felkutatni önmagunkban azt, ami ki akar fejezni egy negatív érzelmet? V: A negatív érzelmek kifejezése nagyon gyakran utánzásból fakad. Valaki ne­ gatív érzelmet fejez ki, és önökben valami csodálattal adózik ez iránt, és azt gon-

358

dolja, hogy az a másik ember nagyon gyönyörűen fejezi ki azt a negatív érzelmet, éppen ezért utánozni akarja, és közben önök mit sem tudnak erről. Más dolgok is meghúzódhatnak a háttérben, de nagyon gyakran az utánzás az ok. K: Amikor azt mondja, hogy dolgoznunk kell a szisztéma alapideáin, a nega­ tív érzelmeken való munkára gondol? Az munkának tekinthető, ha az ember meg­ próbál ebben az irányban keményen dolgozni önmagán? V: Nevezzék bárminek, mindenképpen dolgozniuk kell a negatív érzelmeken, ami azt jelenti, hogy először tanulmányozzák őket, majd próbálják megállítani a kifejezésüket. Ezután továbblépnek, és megkeresik a saját kedvenc negatív érzel­ müket. Ha valakiből történetesen hiányzik az önsajnálat, akkor könnyű lesz ezen az érzelmen dolgoznia, de lehet, hogy van egy másik érzelme, egy sajátosan rá jellemző, amivel már nehezen tud megbirkózni. Általában az ember csak néhány alapvető negatív érzelemmel rendelkezik, bár akad néhány kivétel, akiknek eseté­ ben több is előfordulhat. K: A kisebb negatív érzelmekkel meg tudok birkózni, de néha nagyon erősek­ kel találom magam szembe, ami érzelmi kitöréshez vezet. V: Azt próbáltam elmagyarázni, hogy a negatív érzelmek különbözőek, és nem alkalmazhatják mindegyikkel szemben ugyanazt a módszert. Mindegyik esetre kü­ lön-külön fel kell készülniük. Akkor már túl késő gondolkodni, amikor a negatív érzelem eluralkodott önökön. Tanulmányozniuk kell az azonosulást, és meg kell tudniuk állítani, helyesen kell gondolkodniuk - nem az érzelmi kitörés pillanatá­ ban, hanem előtte és utána. Továbbá, fel kell tudniuk használni a negatív érzelme­ ket az önemlékezésre. De még mindezek előtt irányítaniuk kell a negatív érzelmek megnyilvánulásait. Amíg erre nem képesek, nem vehetik fel a harcot közvetlenül a negativ érzelmekkel. Azonban meg kell érteniük, hogy amikor benne vannak a negatív érzelemben, semmit sem tehetnek, csak előtte vagy utána csinálhatnak va­ lamit. Néha, amikor felkészültebben éri önöket, használhatják az önemlékezésre, de ez egy igen speciális dolog. A munkában mindent fel lehet használni, az összes helytelen funkciót, tehát bármelyik negatív érzelem hasznos lehet, mint segítség az önemlékezéshez. Ez alatt azt értem, hogy megtaníthatják magukat arra, hogy a negatív érzelmek az önemlékezés szükségességére emlékeztessék önöket. K: Azt mondta, hogy a gondolati központ irányíthatná az érzelmit? Elmagya­ rázná, hogyan? V: Éppen az a lényeg, hogy ezt megtanuljuk. Találjanak olyan érzelmeket, ame­ lyek egy bizonyos gondolkodásmóddal, nézőponttal kapcsolatosak. Ha újfajta né­ zőpontokat alakítanak ki, akkor némi idő után a régiekkel kapcsolatos érzelem el fog tűnni. Sok érzelem a nézőpontoktól függ. De ezt a munkát lassan kell végez­ ni. K: Miért? V: Mert senki sem tudja gyorsan. A nézőpontok megváltoztatása, újak kialakí­ tása sok időt vesz igénybe. Lökhárítókat kell elpusztítaniuk, ami pedig fájdalmas dolog. Emellett, a lökhárítókat nem lehet azonnal megsemmisíteni, mert abban az esetben az ember teljesen irányítás nélkül maradna. Szokásos körülmények között a lökhárítók segítségével irányítja magát. Tehát a lökhárítókat fokozatosan kell le­ törni, és ezzel egy időben létre kell hozni az akaratot. Ha az ember elpusztít egy

359

lökhárítót, akarattal kell helyettesítenie, máskülönben se a lökhárító védelmét nem fogja többé élvezni, se akarata nem lesz - így rosszabb állapotba kerül, mint ami­ kor még volt lökhárítója. Ezért veszélyesek az önfejlesztés gépies szisztémái - mert az ember valamilyen gépies eszközzel, anélkül, hogy tudná, mit csinál, elpusztít­ hatja egyik vagy másik lökhárítóját úgy, hogy közben semmivel sem helyettesíti, aminek következtében rosszabb helyzetbe kerül, mint volt. Tudatos eszközöket kell alkalmaznia, tudnia kell, mit csinál. K: Mindenki megtalálhatja a legfőbb negatív érzelmét, vagy csak néhányan? V: Ha valaki őszinte ennek vonatkozásában, akkor megtalálhatja. Ez őszinte­ ség és egy bizonyos erőfeszítés kérdése, de mivel nem akarjuk megtenni ezt az erőfeszítést, soha nem is vesszük rá magunkat. Még ha el is határozzuk, hogy megkeressük a negatív érzelmeinket, a kicsikre összpontosítjuk a figyelmünket. Sohasem vagyunk elég őszinték ahhoz, hogy bevalljuk, melyik a legfőbb negatív érzelmünk, mert néha szörnyűnek találjuk. Amikor azt mondtam, hogy az embernek meg kell találnia a legfőbb negatív érzelmét, nem a legfontosabbra, hanem a legszívósabbra gondoltam. Ha ezekre rábukkannak, és megpróbálnak rajtuk dolgozni, akkor ez gyakran megmutatja, mely érzelmek ellen vehetik még fel a küzdelmet. Rendszerint kettő vagy három olyan van, amellyel harcolhatnak. De ennél konkrétabbnak kell lenniük, és nem elég, ha csak általánosságban beszélnek az érzelmekről. Amikor általánosságok­ ban gondolkodnak, jó hasznát veszik az érzelmek általános megvitatásának, a tettekhez azonban ez nem lesz elegendő. Cselekedni csak adott tények kapcsán tudnak. K: A féltékenység, félelem, utálat és harag jelentik a legveszélyesebb negatív érzelmeket? V: Nem ez a helyes osztályozás. Az a leghasznosabb, ha az azonosulás mérté­ ke alapján osztályozzák őket, mert az azonosulás okozza a legnagyobb kárt. Ön az előbb említett érzelmeket tekinti a legfelső fokozatnak, de ez nem feltétlenül igaz. Néhány ember esetében lehet, hogy az önsajnálat a legrosszabb. Egy másik emberben pedig talán az igazságtalanság érzése. Sohasem tudhatják, melyik a leg­ rosszabb - ez az azonosulástól és a jellemvonásoktól függ, mert az, ha valaki kü­ lönösen felfokozott formában él meg bizonyos negatív érzelmeket és különösen azonosul velük, lehet, hogy a hamis személyiség fő jellemvonása. Ez egyénenként változik. K: Mely negatív érzelmeket kell átalakítanunk? V: Mindegyiket. Szükségtelen katalógust készíteniük belőlük. Azokkal kezd­ jenek, amelyekkel meg tudnak birkózni, majd, ha lehetséges, folytassák egy nehe­ zebbel, majd egy még nehezebbel. A negatív érzelmek átmeneti állapotot képeznek a józan gondolkodás és az őrület között. Az, akinek a negatív érzelmekben található a súlypontja, nem nevez­ hető épelméjűnek, és képtelen a fejlődésre. Először normálissá kell válnia. Három kategóriába kell sorolnunk a negatív érzelmeket: az elsőbe a leggyako­ ribb, leghétköznapibb érzelmek tartoznak. Ezeket meg kell figyelniük, és már bizo­ nyos mértékig irányítaniuk kell a kifejezésüket. Amikor már szert tettek bizonyos szintű irányításra ezen negatív érzelmek kifejezése felett, felmerül a kérdés: mit

360

tehetnek magukkal az érzelmekkel? Első lépésben a lehető legtöbbször és legjob­ ban meg kell akadályozniuk, hogy azonosuljanak velük, miután ezek mindig az azonosulással kapcsolatosak, ha legyőzik az azonosulást, akkor el fognak tűnni. A második kategóriába tartozó érzelmekkel nem találkozunk minden nap. Nagyobb nehézséget okoznak, összetettebbek. Valamilyen mentális folyamattól függnek, ilyen például a gyanakvás, a sérelmekkel kapcsolatos érzelmek és sok ezekhez hasonló dolog. Ezek felett nehezebb győzelmet aratni. Helyes mentális hozzáállás kialakításával, gondolkodással küzdhetnek ellenük - nem a megjele­ nésük pillanatában, hanem a köztes állapotokban, amikor csend honol önökben. Próbálják megtalálni a helyes hozzáállást, a helyes nézőpontot, és tegyék tartóssá. A helyes gondolkodás az összes erejüktől megfosztja ezeket az érzelmeket. Es végül van egy harmadik kategória, ahová a sokkal intenzívebb, sokkal nehe­ zebben kezelhető és ritkábban előforduló érzelmeket soroljuk. Ezek ellen semmit sem tehernek. Itt az előbbi két módszer - az azonosulás elleni küzdelem és a helyes hozzáállások kialakítása - nem segít. Az ilyen típusú érzelmek felbukkanásakor csak egyetlen dolgot tehetnek: meg kell próbálniuk emlékezni önmagukra - emlé­ kezni az érzelmek segítségével. Ha megtanulják az önemlékezésre fordítani őket, akkor talán egy időre mérséklődnek és eltűnnek. Ez azonban felkészülést igényel. Mivel most még nem tudják, melyik kategóriába tartoznak az egyes érzelmek, legyen akármelyikkel is dolguk, mind a három módszerrel meg kell próbálkozni­ uk. Később azonban meg fogják látni, hogy mindegyik érzelem e három kategória egyikébe tartozik, és az egyik esetben az egyik módszer, a másikban pedig a másik módszer segít. Mindegyik esetben előre fel kell készülniük. Mint ahogy az elején elmondtam, nehéz lesz küzdeni ellenük, vagy legyőzni őket, de idővel meg fog­ ják tanulni. Azonban sohasem szabad összekeverniük az érzelmeket és a negatív érzelmek kifejezését. Mindig az utóbbival kell kezdeniük. Amíg nem tudják meg­ állítani a kifejezésüket, addig semmit sem kezdhetnek magukkal az érzelmekkel. Tehát mielőtt még bármi mást tehetnének, meg kell tanulniuk irányítani a negatív érzelmek megnyilvánulásait. Ha már irányítják a kifejezésüket, akkor elkezdhet­ nek magukon az érzelmeken dolgozni. K: Úgy tűnik, ha az ember erőfeszítést tesz az önemlékezésre, akkor sebezhe­ tőbbé válik, és könnyebben kerül az érzelmek befolyása alá. Hogyan védekezhet ez ellen? V: Az elején sehogy. Ha úgy működik, ahogy ön mondja, akkor kockázatot kell vállalnia. Valójában ez az erőfeszítés mindkét irányba működik: az egyik néző­ pontból érzékenyebbé teszi az embert, egy másikból pedig nagyobb irányításhoz juttatja. K: Mindig valamilyen egyéni jellemvonásunk hívja elő a szokásosan előforduló negatív érzelmeket? V: Igen valószínű, de ha gyakorolják az azonosulás megállítását, akkor meg fogják ezt látni. Sok mindennel azonosulnak, nemcsak a negatív érzelmekkel. Reggeltől estig az egyik azonosulásból a másikba esnek, de ha a szokásosnál erősebben próbálják megállítani az azonosulást, akkor talán számos olyan negatív érzelemre felfigyelnek, amiket eddig még nem láttak. Lehet, hogy néhányukat tel­ jes pompájukban megcsodálhatják, mások estében pedig csak a hátukat látják egy

361

pillanatra, amint éppen elillannak. Ha megpróbálják észrevenni őket, és próbálnak nem azonosulni velük, akkor ez megerősíti önöket az ellenük való küzdelemben. K: Hogyan kerülhetjük el az azonosulást, amikor valami felkelti az érdeklődésünket? V: Erre nincs megfelelő módszer. Vagy csak a helyénvaló dolgokról gondol­ kodjanak, vagy mindent kapcsoljanak össze az önemlékezéssel. Ha képesek a megfelelő dolgokról gondolkodni, akkor úgy is figyelmet szentelhetnek nekik, hogy közben nem azonosulnak, ha azonban azonosulnak, akkor a gondolkodás teljesen le fog állni, és csak a szavakat fogják szokásszerűen ismételgetni. K: Van egy állandóan visszatérő negatív érzelmem, ami szembeállít azokkal az emberekkel, akikről azt gondolom, hogy valamilyen formában elhanyagoltam őket, vagy bajt okoztam nekik. Ennek az érzelemnek az azonosulás szolgál alapjá­ ul. Nem tudom, hogyan szabadulhatnék meg tőle. V: Nehéz megmondani. Annyira gépiesek vagyunk, hogy néhány esetben nem vagyunk felelősek. Ugyanakkor nem áll jogunkban azt mondani: „Nem tartozom felelősséggel, így nem számít, mit teszek". Az embernek meg kell tennie a tőle telhető legtöbbet. Ebben az esetben azonban az azonosulás elkerülése nem segít. Ha úgy érzik, hogy valami rosszat tettek, akkor próbálják többé nem megtenni. Az emberek nagyon gyakran az összes energiájukat arra fordítják, hogy a múltban el­ követett hibáikon gondolkodnak, majd másnap ugyanúgy elkövetik őket. K: Azt mondta, hogy a negatív érzelmek hasznosak lennének, ha nem azono­ sulnánk velük? V: Ha képesek lennénk nem azonosulni velük, akkor eltérő eredményekre jut­ nánk. Ez kétségtelenül segítene, mert irányt adna az életünknek és sok más dolog­ nak, amiket most még nem ismerünk. Igen, azt mondtam, ha képesek lennénk nem azonosulni velük, akkor nagyon hasz­ nos funkciókká válnának. Mostani formájukban nem hasznosak. Az összes elkerül­ hetetlen negatív érzelem hasznos funkcióvá válik, ha önemlékezésre használjuk őket. Néhány embernek ez sikerül, amivel egyszerre két dolgot érnek el - megszaba­ dulnak a negatív érzelemtől, és önemlékezést hoznak létre. Ha van egy állandóan visszatérő negatív érzelmük, amit helyes gondolkodással összekapcsolnak az önemlékezéssel, akkor, némi idő múlva, ez az érzelem segítem fogja az önemlékezést, majd, még később, ha kitartóak, el fog tűnni. Ha tehát használják őket, hasznos célt szolgálnak, ellenkező esetben azonban egyáltalán nem jó, ha jelen vannak. K: Tehet az ember valamit a negatív érzelmei ellen akkor, amikor egy rossz állapotban van? V: Nem szabad azt hinnie, hogy ez a rossz állapot örökké fog tartani. Ugyanez érvényes a jó állapotra is. Mind a rossz, mind a jó állapot meg fog változni. Ha az em­ ber túlságosan beleéli magát egy jó állapotba, akkor egy rossz állapot megjelenése felkészületlenül fogja érni, és ezért túlságosan megviselheti. Ha pedig a rossz állapot­ tal azonosul túlságosan, akkor azt fogja érezni, hogy semmit sem tehet. Legyen az ember jó vagy rossz állapotban, nem szabad megállnia - csak egy járható út létezik. K: Az erős féltékenység a második kategóriába tartozik? V: Ezt önnek kell eldöntenie. A féltékenységnek számtalan formája és meg­ nyilvánulása lehet. Általában az biztosít alapot hozzá, hogy megindokolják - men-

362

tálisan jogosnak tartják, jóváhagyják, előkészítik számára a talajt. Ha többé már nem készítik elő számára a talajt, akkor lehet, hogy eltűnik, vagy átalakul valami mássá. De ez így túlságosan általános. Tízezerféle féltékenység létezik, de szinte szükségszerűen mindegyiknek az szolgáltat alapot, hogy önök jogosnak érzik a féltékenységüket. Sohase feledjék, hogy a negatív érzelmek összes okát önmagunk­ ban kell keresnünk. K: A negatív érzelmek ragályosak? Emiatt olyan nehéz a családi élet? V: Igen, határozott tény, hogy a negatív érzelmek nagyon fertőzőek, különösen saját magunkra nézve. Ha vannak bizonyos negatív érzelmeik, amiket elfogadnak, nem utasítanak el gondolatban, akkor szükségszerűen újra és újra meg fognak je­ lenni, és egyre inkább megerősödnek. K: Én az önsajnálatot nem tekintem kellemetlen érzelemnek, bár negatívnak tartom. Meg kellene fékeznem? V: Különösen akkor, ha kellemes érzést vált ki önben. Amikor az önsajnálat érzése kellemes, különösen mérgező. K: Hogyan gondolkodhatnék helyesen az önsajnálatról? V: Amikor az önsajnálatról gondolkodnak, gondolatban létre kell hozniuk egy állandó oldószert, egy hozzáállást, ami szétoszlatja, amikor megjelenik. Találják meg a komikus, abszurd, őrült oldalát, legyenek rugalmasak. Ha sikerül vele szem­ ben kialakítaniuk egy állandó hozzáállást, akkor, amint megjelenik, öntsék rá az oldószert, és az szét fogja oszlatni. Találják meg az önsajnálatban rejlő ostobaságot, őrültséget, de ne elemzéssel, hanem példákon keresztül. Ha őszintén gondolkod­ nak felőle, és őszintén figyelik meg, akkor sok vonását meg fogják ismerni, ha pedig ezeket észben tartják, akkor nem lesz mersze felütni a fejét. K: De ha rátalálunk, nem tűnik el. V: Ha ez történik, akkor az azt jelenti, hogy helytelen a hozzáállása, és nem­ csak az. Az önsajnálat nem tekinthető teljesen normálisnak, tehát tanulmányozni­ uk kell, meg kell találniuk az összes furcsa vonását. Próbáljanak szégyenkezni mi­ atta, és ne úgy gondoljanak rá, vagy beszéljenek róla, mintha valami ártalmatlan vagy kellemes dolog lenne. K: Rendkívül hajlamos vagyok önmagam kényeztetésére, amit a legfőbb gyen­ geségemnek és a legfőbb akadálynak tartok a munkámban. De saját magamtól nem tudok másképp, csak a legerőtlenebb módon küzdeni ellene. V: Gyakori, hogy az ember nem képes felvenni a harcot, vagy nem tudja, ho­ gyan kezdje el a munkát, valamilyen speciális gyengeséggel szemben, de ez nem számít. Dolgozzanak bármelyik gyengeség ellen, és ez ellen a gyengeség ellen fog­ nak dolgozni. Nagyon könnyű azzal mentegetőzni, hogy nem tudják, hogyan harcoljanak egy gyengeséggel. Ne törődjenek vele, harcoljanak egy másikkal - az eredmény ugyanaz lesz. Speciális esetekben újra és újra vissza kell térnünk vala­ milyen nehézséghez, de általában az összes erőfeszítés ugyanabba az irányba visz attól függetlenül, hogy a negativitással, a képzelődéssel vagy valami mással har­ colunk-e. K: Miért tölt el határozott jó érzéssel, ha utat engedek a haragnak? V: Először is, mert megszokásból teszi, másodszor pedig, mert könnyű. Bár­ melyik szokásuknak hódolnak, örömet fognak érezni. A gépezet mindig szívesen

363

választja azt az utat, ahol a legkisebb ellenállásba ütközik, a munkában azonban ott kell dolgoznunk, ahol a legerősebb az ellenállás. K: Ugye a félelem nem feltétlenül negatív érzelem? Lehet, hogy szükségünk van rá? V: Sok negatív érzelemnek a félelem az alapja. Most nem az ösztönös érzelmek­ ről beszélünk. Az ösztönös központ negatív érzelmei szükségesek, de szinte az összes többi hasznavehetetlen. Azonban még az ösztönös érzelmek is vezethetnek képzelődéshez. Mondjuk, valaki fél a kígyóktól, és, bár olyan országban él, amely­ nek területén egy fia kígyó nem található, mégis egész életét a kígyóktól való féle­ lemben tölti el. Ez képzelődés. K: Az ember gyakran nem az ismeretlen dolgoktól fél? V: A félelem egyszerűen egy bizonyos állapot, nem kell, hogy legyen tárgya. Ez megmutatja, milyen feleslegesek a negatív érzelmek. Gyakran azután találjuk ki egy érzelem okát, miután már megjelent. Vegyük például az irigységet, a félel­ met, a gyanakvást. Azt hisszük, hogy valamilyen külső dolog váltja ki ezeket az ér­ zelmeket, amikor valójában bennünk vannak, csak a megjelenésük után keresünk nekik okot, ami által megindokoljuk a jogosságukat. K: Még mindig nem látom be, miért magamban kell keresnem a negatív érzel­ meket kiváltó összes okot? V: Ha megfigyeli önmagát, meg fogja érteni. Ugyanazok a külső okok néha kiváltanak önökben negatív érzelmeket, néha pedig nem. Miért? Azért, mert a valódi okok önökben rejlenek, a külső okok csak látszólagosak. Ha jó állapotban vannak, ha emlékeznek önmagukra, ha nem azonosulnak, akkor semmilyen külső történés (relatívan szólva, mert nem katasztrófákra gondolok) nem tud negatív ér­ zelmet kiváltani önökben. Ha rossz állapotban vannak, azonosulnak, elmerülnek a képzelődésben, akkor bármi, ami egy kicsit is kellemetlen, erőszakos érzelmet fog előidézni önökben. Figyeljék meg, és meg fogják látni, hogy így van. K: De még mindig nem értem, hogy néhány dolog, mint például az emberek viselkedése, miért ne válthatna ki bennem negatív érzelmet? V: Az emberek gépezetek. Miért kellene gépezetek viselkedésének negatív ér­ zelmet kiváltania bennünk? Ha egy gépezet önöknek ütközik, azt csak maguknak köszönhetik, miért álltak az útjába? Lehet, hogy eluralkodik önökön egy negatív érzelem, de ez nem a gépezet hibája, hanem az önöké. Másoknak nincs akkora ha­ talmuk önök felett, mint ahogy gondolnák, csak azért kerülnek a befolyásuk alá, mert azonosulnak. Sokkal függetlenebbek lehetnek tőlük, ha nem azonosulnak, és néha függetlenebbek is. Ezért mondtam, hogy ezt meg kell figyelniük. Ha megfelelő­ en végzik a megfigyelést, akkor észreveszik, hogy néha jobban azonosulnak, néha kevésbé, és emiatt néha teljesen a negatív érzelmek befolyása alá kerülnek, máskor pedig tanúsíthatnak valamilyen mértékű ellenállást. Lehet, hogy hosszú időbe te­ lik, mire megtanulják, hogyan állhatnak ellen nekik, de nem lehetetlen. A negatív érzelmekkel kapcsolatban meg kell érteniük egy dolgot: túlságosan félünk tőlük, túl nagy hatalmat tulajdonítunk nekik. Szembeszállhatunk velük, ha kitartóak va­ gyunk, és nem tekintjük őket elkerülhetetlennek, mindenhatónak. K: Amikor a minap beszélgettem valakivel, érzékeltem, amint lassan kezdek begu­ rulni, de képtelen voltam megállítani. Hogyan őrizhetném meg az önuralmamat?

364

V: Ez a gépiesség egyik példája. Amikor elkezd elhatalmasodni önökön a harag, már nem tudják irányítani - akkor már túl késő. A küzdelmet az elmében kell kezde­ ni, keresniük kell egy sajátos módszert arra, hogyan gondolkodhatnának helyesen egy adott nehézségről. Tegyük fel, hogy olyasvalakivel kell találkozniuk, aki irritálja önöket. Felbukkan az ingerültség, és ez zavarja önöket. Hogyan fékezhetik meg? Elő­ ször tanulmányozniuk kell a gondolkodásukat. Meg kell vizsgálniuk, milyen véle­ ménnyel vannak erről az emberről - nem abban a pillanatban, amikor haragszanak rá, hanem nyugodt pillanatokban. Lehet, hogy azt fogják látni, hogy gondolatban vitatkozni szoktak vele, bizonygatják neki, hogy téved, szemére vetik az összes hibá­ ját, úgy találják, hogy általában rosszul viselkedik önökkel szemben. Ez az, amiben tévednek. Meg kell tanulniuk helyesen gondolkodni. Ha már helyesen gondolkod­ nak, a következő fog történni: bár az érzelem sokkal gyorsabb a gondolatnál, csak egy átmeneti dolog. A gondolatot azonban tartóssá lehet tenni, így, amikor csak elő­ ugrik az érzelem, beleütközik ebbe a tartós gondolatba, és nem tud továbbjutni, meg­ nyilvánulni. Tehát csak úgy harcolhatnak a negatív érzelmek kifejezése ellen, mint ahogy ebben a példában látták, ha kialakítanak egy tartósan helyes gondolkodást. Néhány szóban lehetetlen elmagyarázni, mit jelent a helyes gondolkodás - tanulmá­ nyozniuk kell. El fognak jutni hozzá, ha arra gondolnak, amit a központok részeiről mondtam, mert a hétköznapi életben az esetek és a körülmények nagy többségében az emberek csak a gondolati központ gépies részével, vagyis a formális apparátussal gondolkodnak. Ez nem elegendő. Igénybe kell venniük az intellektuális központ in­ tellektuális részét. Ebben leginkább az azonosulás akadályoz meg minket. Az önemIékezésre és az azonosulás megállítására való törekvés a két legjobb módszer arra, hogy a központok érzelmi és intellektuális részeit aktivizáljuk. De mi folyton megfe­ ledkezünk az azonosulásról és az önemlékezésről. K: A negatív érzelmek, például a félelem legyűrése energiát termel? V: De még mennyire! Ez az energia felhalmozásának egyik legjobb módja. A fejlődés összes lehetősége a negatív érzelmek legyőzésében és átalakításában rej­ lik. Az az ember, akinek negatív érzelmei vannak, soha nem tesz semmit. K: Mivé alakíthatjuk át a negatív érzelmeket? V: Jobb, ha azt mondjuk, hogy le kell őket győznünk. De, ha szeretnék, úgy is megfogalmazhatjuk, hogy egy nagyon alapos megértéssel átitatott érzelemmé alakulnak át - a központok magasabb részeiben lévő érzelemmé. Szinte az összes jelenlegi érzelmünk átalakítható a központok magasabb részeinek érzelmévé. Eh­ hez azonban először is megértés kell, másodszor meggyőződés arról, hogy szük­ ség van rá, harmadszor pedig elhatározás, hogy megtesszük. K: A negatív érzelmek miatt nem juthatunk el azokba az érzelmi állapotokba? V: Igen. Elegendő pénzünk van, de az összesét kellemetlen dolgokra költjük. Alihoz, hogy helyesen használhassuk fel a pénzünket, elegendő mennyiséget kell megtakarítanunk. Használatának ereje a mennyiségével arányos. K: Kétféle felháborodást figyeltem meg magamban: az egyiket akkor, amikor például egy gyereket bántalmaznak a szemem láttára, a másik pedig, amikor vala­ mi engem idegesít. Mindkettő ugyanolyan negatív? V: Minél önzetlenebb és jogosabb a felháborodás, annál rosszabb. Minél több energiát vesztegetnek el vele, annál több negatív következménnyel jár majd.

365

K: Miért válok sokkal hamarabb negatívvá valaminek a megvitatása - például politikai viták - közben, mint bármikor máskor? V: Mert mindig azt gondolja, hogy a dolgok lehetnének másmilyenek. Amikor felismerik, és szilárdan meggyőződnek arról, hogy a dolgok nem lehetnek más­ milyenek, akkor fel fognak hagyni a vitatkozással. A vitatkozásnak az a meggyő­ ződés szolgál alapjául, hogy a dolgok lehetnének másmilyenek, és hogy néhány ember másképpen is csinálhatná a dolgokat. Próbáljanak abból a nézőpontból gon­ dolkodni, hogy minden, ami történik, azért történik, mert így kellett lennie, ha másképp is lehetett volna, akkor másképpen is történt volna. Ez nagyon egyszerű, belátni azonban nagyon nehéz. K: Ha látunk valamit másokban, ami nem tetszik, annak az az oka, hogy álta­ luk tükörbe nézünk, és azt látjuk, ami bennünk is megvan? V: Leginkább igen. De az már nagy felismerés, ha ezt belátják. Az emberek talán azért nem szeretnek másokat, mert azok tükröt mutatnak nekik. Fel nem is­ merik, de halványan érzik ezt, és emiatt nem szeretik őket. Bár van egy olyan elv is a munkában, amelyik kimondja, hogy mielőtt az ember javulna, először rosszabb lesz. És ennek nemcsak az az oka, hogy több mindent észrevesz - mielőtt megszer­ zi az irányítást, ténylegesen rosszabbá válik. K: Ha mindig észben tartanánk, hogy az emberek sehogy másképp nem tudná­ nak cselekedni, akkor megértenénk őket? V: Természetesen észben kell ezt tartaniuk. És amíg nem emlékeznek erre fo­ lyamatosan, addig semmit sem érthetnek meg másokkal kapcsolatban. Sok ehhez hasonló dolog van. Mindennek, amit megtanulnak a szisztémában, a tudatukba is be kell kerülnie egyidejűleg, mert máskülönben bármelyik apró dolog mindent el fog feledtetni önökkel. K: Megfigyeltem, hogy amikor valaki tanácsokkal lát el, nagyon megnő ben­ nem az ellenállás, és sohasem fogadom meg őket. V: Ez megint teljesen az ön hozzáállásától függ: elfogadja, hogy valaki más befolyásolhatja az ön érzelmi állapotát. Nem szabad megengednünk az ilyen jel­ legű érzelmi befolyást. Már most, amikor csak elképzeli, hogy valaki tanácsot ad önnek, bosszús lesz. Gondolatban lejátssza, azonban teljesen másképpen kellene gondolkodnia, ez pusztán attól függ, miként érvel. Még ha az emberek gondol­ kodás nélkül osztogatják is a tanácsokat, még ha önnek igaza is van, semmi oka dühbe gurulni. Azzal semmit sem kaphat, ha mérges vagy bosszús. Nem szabad gondolatban megindokolnia ennek az érzésnek a jogosságát. Amikor az ember felhagy a negatív érzelmek megindokolásával, nagyon gyak­ ran felismeri, hogy az összes negatív érzelem kiváltó oka valamilyen helytelen el­ képzelés. Mindenki találhat valami rosszat élete egyik vagy másik területén, és általában hajlamos ezt a dolgot felelőssé tenni. Azt gondolja, hogy ha ez rendben lenne, akkor minden más is jól működne. Mindenki a körülmények egy adott összetételét, vagy néha két vagy többféle kombinációját okolja az összes rosszért, amit tesz, és a gyengesége összes megnyilvánulásáért. Azonban meg kell érte­ nünk, hogy a világon bármi kiválthatja ezt a következményt. Tegyük fel, hogy van egy adott dolog, ami rossz, és én azt gondolom: „Ha ez rendben lenne, akkor másmilyen lennék". Azonban hiába lenne rendben, attól én még nem változnék

366

meg. Tapasztalatból beszélek, mert ismerek olyanokat, akik így gondolkodtak, és amikor az az adott dolog, amit rossznak véltek, megváltozott, ők maguk ugyan­ olyanok maradtak, csupán annyi történt, hogy találtak egy másik kellemetlen dol­ got az előző helyett. K: Úgy látom, hogy az én esetemben az ingerlékenységre való hajlam okozza az egyik legnagyobb nehézséget. V: Ez az egyik legmélyebben gyökeredző jellemvonásunk, ami az emberek egész tömegére kihatással van. Türelmesen elviselni mások kellemetlen megnyilvánulása­ it a legnehezebb a világon. Az emberek minden mást fel tudnak áldozni, ezt azon­ ban képtelenek elviselni. A bosszúság egy speciális érzelem, aminek az a kiváltó oka, hogy az ember érzi a saját vagy mások gépiességét. Ez nem azt jelenti, hogy minden gépies dolog bosszúságot eredményez, de néha ez a gépiesség következménye. Ha valamilyen adott eset kapcsán nem érezzük mások gépiességét, akkor nem válunk ingerültté annak ellenére, hogy talán sokkal inkább gépiesebbek, mint máskor. Azért okoz bosszúságot, ha mások gépezetként viselkednek, mert mi magunk is gé­ pezetek vagyunk. Ha megszűnne ez az állapot, akkor többé nem bosszankodnánk. A gépiesség érzékelése azért vált át ingerültségbe, mert azonosulunk vele. Ha sike­ rül elmozdítanunk az azonosulást, akkor az, amit most bosszúságként ismerünk, na­ gyon hasznos érzelemmé válik, egyfajta érzékelővé, ami kitapogatja a gépiességét. El sem tudják képzelni, mennyire átalakulhatnak a teljesen hétköznapi érzelmeink, és gyakran milyen hasznossá válhatnak, ha nem azonosulunk velük. K: Hogyan kezelhetjük leghatékonyabban a negatív érzelmet akkor, amikor egyszerűen közönyösséggé válik? V: Abban a pillanatban, amikor a negatív érzelem a passzív ellenállás formáját veszi fel, nagyon gyakran semmit sem tehetnek. Dolgozni azonban továbbra is tudnak. Ha ma nem is tehetnek semmit, ott lesz a holnap, a holnapután, a jövő hét, és a jövő hónap. Fel kell készülniük a jövőre, először is azzal, hogy emlékeznek ön­ magukra, az idejövetelük okára, az elsődleges elvekre. Mindez a közönyösség és ezek a negatív érzések a hosszantartó alvásnak tulajdoníthatók. Ha akkor, amikor megpróbálhatnának felébredni, folytatják az alvást, akkor ennek az lesz a követ­ kezménye, hogy kialakul valamilyen negatív állapot. K: Megfigyeltem, hogy szüntelenül a kényelemre vágyom. Mások is ugyanezt szokták érezni? V: Ez életünk egyik legfontosabb vonása. Mindent feláldozunk ennek a vágy­ nak a kielégítése érdekében. Készek vagyunk mindent feladni azért, hogy azt az utat követhessük, amelyen a lehető legkisebb ellenállásba ütközünk. Néha ez a vágy annyira megerősödik, hogy azon kívül, hogy az ember kényelemben érzi ma­ gát, semmi más nem történik. Sőt, ha valami kellemetlen, akkor megpróbálja úgy rendezni, hogy kényelmessé váljon. K: Tehetünk ez ellen valamit? V: Ez egy másik kérdés, más oldalról kell megközelítenünk. A kényelem utá­ ni vágynak hatalmas az ereje, és minden erőfeszítés, amit ellene teszünk, nagyon fontos, tehát mindegyik erőfeszítést külön-külön kell megvitatnunk, nem beszélhe­ tünk az összesről egyszerre. Az alvás a legkényelmesebb dolog, a felébredésre tett kísérlet nagyon kényelmetlen. Később, amikor részben felébredünk, érezni fogjuk,

367

milyen kényelmetlen az alvás, hiszen mindegyik pillanatban bármi megtörténhet. De először el kell jutnunk ebbe a félig-éber állapotba. K: Hogyan szegülhetünk szembe a lustasággal? V: Erőfeszítéssel. Hogyan másképp? A lustaságról nehéz általánosságban be­ szélni, mert nagyon sok formája létezik - tehát sokféleképpen vehetjük fel vele a harcot. Konkrét eseteket kell megvitatnunk, tehát mindenki csak maga válaszol­ hatja meg ezt a kérdést. Keressék meg önmagukban a lustaság különböző fajtáit, és meg fogják látni, hogy nem mindig ugyanolyan - néhány esetben erősebben nyilvánul meg, máskor gyengébben. Nagyon sok megfigyelésre van szükségük - ebben egy kívülálló nem segíthet. K: Az már számít valamit, ha le akarjuk győzni? V: Nem, az nem elegendő. Tegyük fel, hogy valaki egy adott dolog vonatkozá­ sában lusta, ez a lustaság azonban nem mindig azonos mértékű - néha erősebb, néha gyengébb. Ezt meg kell figyelniük. Keressék meg, mitől válnak lustábbá vagy kevésbé azzá. így rábukkannak néhány okra, és tudni fogják, milyen irányba kell folytatniuk a megfigyelést. Sok minden tekintetében magunkban kell megtalál­ nunk, mi hoz létre változást, mert semmi sem marad hosszú időn keresztül ugyan­ olyan. Még az állandó jellemvonások is eltérően nyilvánulnak meg - az egyik nap így, a másik nap úgy. Meg kell keresnünk ennek az okát. K: Valamilyen módon megállapíthatjuk, hogy valóban szükségünk van-e pihe­ nésre, vagy csak lusták vagyunk? V: Mint más dolog vonatkozásában, irt is vannak olyan esetek, amikor minden kétséget kizáróan meg tudják mondani, és csak ezekkel kell törődniük, a bizonyta­ lanokat pedig hagyniuk kell. Ha az olyan eseteket veszik előre, amelyek tekinteté­ ben nem tudják megmondani, akkor semmit sem tehetnek. Ebben a szisztémában azokkal a dolgokkal kell kezdeniük, amelyek felől nincsenek kétségeik. K: Ha az ember megpróbál emlékezni önmagára, és elér valamilyen ered­ ményt, akkor biztos lehet abban, hogy nem képzelődik? V: Erre is az előbbi válasz adható. Adódni fognak olyan pillanatok, amelyek tekintetében nem lesznek kétségeik, és olyanok is, amelyekről tudni fogják, hogy csak képzelődések voltak. Mindegyik pillanatot illetően nem lehetnek biztosak, de néhány esetében kétségkívül megállapíthatják majd. K: Egy külső körülmény felébresztheti az embert hirtelen? V: Igen, de a következő pillanatban megváltoznak a külső körülmények, ami­ nek hatására az ember elalszik, tehát abból semmi haszna nem származik, ha egy külső tényező ébreszti fel. Emellett, minél inkább felébreszti az embert a körülmé­ nyek egy adott összetétele, annál könnyebben taszítja a többi alvásba. Csak az a felébredés a biztos, amiért önök tesznek valamit. K: Az, aki kezd felébredni, a kettősség egyfajta érzését fejleszti ki magában? V: Ez most megfigyelés, vagy nem? Az már valami, ha megfigyelés, ha viszont csak filozófia, akkor semmi haszna. Az nem fog segíteni önökön, ha valamit eldöntenek, és a dolgok másképpen történnek. A mával kell foglalkozniuk, és a lehetsé­ ges holnappal. K: Tapasztalatom szerint képes vagyok megfigyelni egy negatív érzelmet, ami­ kor éppen jelen van bennem.

368

V: Természetesen. Előfordulhat, hogy amikor erőszakos negatív érzelmeik van­ nak, meg tudják őket figyelni. Nagyon gyakran a negatív érzelmek egy bizonyos mértékig felébresztenek minket, így megfigyelhetjük őket. Ez tökéletesen rendben van, csak éppen ezzel nem fékezik meg őket, sőt még jobbá is válnak, és, mint az alvás egyik formája, még kellemesebbé. Nem a megfigyelés a negatív érzelmek elpusztításának módja. Ha meg akarnak tőlük szabadulni, sok módszer közül vá­ laszthatnak, de a megfigyelés csak a tanulmányozás eszköze. K: Létezik valamilyen módszer az igen ködös, unalmas negatív állapotok el­ len? V: Igen, sok: néha felvehetik ellenük a küzdelmet. De, még ha azt is feltételez­ zük, hogy annyira unatkoznak, hogy az adott pillanatban semmit sem tehetnek, ha ennek az állapotnak a megjelenése előtt, amikor jobb állapotban vannak, erőfe­ szítéseket tesznek, az segíthet. Ilyen pillanatokban csak azt kell megtenniük, ami feltétlenül szükséges, viszont nem szabad azonosulniuk az állapottal, csak észben kell tartaniuk, hogy el fog múlni, nem szabad azt hinniük, hogy örökké fog tartani. Érzelmileg mindig hiszünk a dolgoknak - az érzelmi központ nem ismeri a holna­ pot, számára a jelen a minden, minden végleges. Nem szabad azonosulniuk ezzel az érzéssel, tudniuk kell, hogy meg fog változni. K: Mindent, ami érdekelt a munkával kapcsolatban, nagyon hamar egy félel­ metes robotnak kezdtem érezni. Hogyan kerülhetném ki ezt a csapdát? V: Nos, ez egy remek állapot az önemlékezésre aknázza ki! Minél negatívab­ bak, annál sikeresebb lesz az önemlékezés - már ha felismerik, hogy létezik kiút. Az ilyen állapotoknak emlékeztetőként, ébresztőóraként kell szolgálnia, máskü­ lönben állandóan bennragadnak valamilyen negatív állapotban. K: Úgy tűnik, hogy csak akkor vagyok képes nagyobb erőfeszítéseket tenni, ha megfigyelek magamban valamilyen butaságot. V: Néha nagyon hasznos, ha az ember látja a saját ostobaságát. Ha az ember valóban látná önmagát, akkor képtelen lenne ezt elfelejteni. Ez azonban a tudatos­ sággal kapcsolatos. K: Mindig is könnyen alkalmazkodtam, ami aggódással tölt el. Ha megpróbá­ lok valamilyen erőfeszítést tenni, eleinte rendkívül kellemetlen, később azonban már nem okoz nehézséget. V: Az a pillanat, amikor egy erőfeszítés megtétele már könnyen megy, figyel­ meztetés, azt jelenti, hogy a következő alkalommal nehezebb lesz erőfeszítést ten­ niük. K: Tapasztalatom szerint, ha megengedem magamnak, hogy azonosuljak va­ lamilyen kellemes dologgal, akkor néha sikerül kikerülnöm egy negatív érzelem­ ből. V: Rossz értelemben alkalmazta az „azonosult" szót. Azt nem mondhatja, hogy „megengedem magamnak, hogy azonosuljak", csak azt, hogy „megenge­ dem magamnak, hogy valami felkeltse az érdeklődésemet". Igen, néha ez talán működik, de ha azonosulnak, akkor gyakorlati szempontból ugyanarról a dolog­ ról van szó. De azért van különbség: kellemes dolgok iránt azonosulás nélkül is tud­ nak érdeklődést mutatni, a kellemetlen dolgok iránt azonban nem tudnak, hacsak nem azonosulnak.

369

K: Hatalmas akadálynak tartom az élvezetet. Szinte mindent élvezek, ami lát­ szólag alvásba taszít. K: Próbáljon emlékezni önmagára, és akkor nagyobb, teljesebb lesz az élveze­ te, és a hasznára válik. Ha azonban elaltatja, akkor meg kell próbálnia elkerülni. Ennyi az egész. Bármelyik érzelmi állapot felhasználható az önemlékezésre, de csak azután, miután kifejlesztették az erre való képességet, ez a képesség pedig csak állandó, rendszeres erőfeszítéssel fejleszthető ki. Az semmit sem ér, ha egy­ szer egy héten rágondolnak. K: Érzésem szerint nekem a képzelődés jelenti a legfőbb akadályt, különösen a saját magammal kapcsolatos képzelődés. Létezik valamilyen speciális módszer, amellyel dolgozhatok ellene? V: A képzelődés nagyon különböző formákat vehet fel. Ha léteznek is ellene speciális módszerek, csak alapos tanulmányozással lelhetők fel. Ha tőlem vár egy általános választ, csupán azt mondhatom - önemlékezés. Az álmodozás, ha erre gondol, csak a képzelődéseink felét teszi ki, és a legártatlanabbik felét. Az álmodozás természetesen időpocsékolás, de olyan sokfélekép­ pen pazaroljuk el az időt, hogy egy kicsivel több vagy kevesebb veszteség nem jelent nagy különbséget. Sokkal veszélyesebb, ha elképzelnek bizonyos képessé­ geket önmagukban, másokban, az emberiségben vagy a természetben, majd hinni kezdenek ezekben a képzeletbeli dolgokban, és beléjük vetik minden bizalmukat. Körülvesznek minket ezek a nem létező képességek, és ezek azok, amikkel fel kell vennünk a harcot. K: Úgy kellene megpróbálnunk a képzelődésnek ellenállni, hogy megkeres­ sük az okát? V: Nem, azonnal meg kell állítaniuk. Okokat mindig találhatnak. Helyettesít­ sék ezek keresését valami mással - valamilyen szándékos gondolkodással. K: Miért értéktelen a képzelődés megfigyelése és tanulmányozása az önisme­ ret fejlesztésének szempontjából? V: Nagyon hamar meg fogják látni, hogy semmit sem nyernek vele. A képze­ lődés mindig ugyanazon kör körül forog. Irányítás nélküli agyi tevékenység, és általa sok hamis értéket hozunk létre, amiket megtartunk és felhasználunk a gon­ dolkodásunkban. Ezért veszélyes a képzelődés. Mert nem bizonyosodunk meg a dolgokról. Vagy azért képzelünk el dolgokat, mert tetszenek, vagy néha azért, mert nem tetszenek, és félünk tőlük. Egy képzeletbeli világban élünk. K: Menekülünk a valóság elől? V: Nem tudatos menekülésről van szó, ennek ellenére ez történik. Részben az elme lustaságának tulajdonítható: például könnyebb a dolgokat elképzelni, mint tanulmányozni. K: Nem állíthatnánk meg könnyen a képzelődést, ha ismernénk? V: Nem, attól, hogy ismerik, még nem áll le. Ahhoz, hogy megállítsák, speci­ ális erőfeszítésre van szükség. Annyira gépiesek vagyunk, hogy hiába ismerünk valamit, attól még ugyanúgy megtesszük. K: Úgy érzem, nem várhatok tovább, azonnal meg kell próbálnom megkeresni a kiutat a mocsárból, amelyben most bolyongok. Minél inkább látom a gépiességemet, annál sürgetőbbnek tűnik, hogy ezt megtegyem.

370

V: Be kell látnia, hogy ehhez hosszú időre lesz szüksége. Sok-sok évet töltöttek el a hétköznapi életben. Amikor a gépiességről hallanak, és éppen csak elkezdenek ellene harcolni, azonnali eredményeket várnak. Először hozzá kell szokniuk ezek­ hez az ideákhoz. Nincsenek olyan titkok vagy speciális módszerek, amelyekkel felgyorsíthatnák a folyamatot. K: Nehezen látom be, hogy mindegyik érzelembe belép a képzelődés. V: Az összes olyan érzelem, amelyik azonosuláson alapul, képzelődés. Az azo­ nosulás a képzelődés jele. Amikor találnak egy olyan érzelmet, amelyiket nem kí­ sér azonosulás, képzelődés nélküli érzelemre bukkannak. K: Csak a gondolat képes ellenőrizni, hogy képzelődünk-e? V: Nem a gondolat, hanem a figyelem, mert a képzelődés az egyik olyan meg­ nyilvánulás, amelyiket nem kísér figyelem. Amint ráirányítják a figyelmüket, a képzelődés leáll. K: Úgy érti, csak akkor figyelhetjük meg a képzelődést, ha megállítjuk? V: Hosszan nem tudják megfigyelni. Ha csak észreveszik, majd nem foglalkoz­ nak vele, akkor tovább fognak képzelődni, de ha rajta tartják a figyelmüket, akkor meg fog állni. A figyelem játssza a fény szerepét, a képzelődés pedig egy olyan kémiai folyamat, amely a fény hatására leáll. K: Ez nem azt jelenti, hogy amikor az ember észreveszi a képzelődést, gondol­ kodni kezd? V: A gondolkodás előhívja a figyelmet. A figyelem nem ugyanaz, mint a gon­ dolkodás, mert még a gondolkodás folyamata is folyhat figyelem nélkül. De míg a gondolkodás működhet figyelemmel, addig a képzelődés nem. Néhány képesség csak figyelemmel működhet, mások pedig nem igényelnek figyelmet. K: Mi adja a közönséges gondolat és a képzelődés közötti különbséget? V: Az, hogy szándékos-e vagy akaratlan, irányítható-e vagy irányíthatatlan. K: A képzelődés a legerősebb dolog az emberben, ugyanakkor a legfeleslege­ sebb is. Miért van ez így? V: Mert egyfajta rossz szokás, az alvás egyik formája, egy gyengeség. Könnyen megy, nem kell hozzá erőfeszítés. Minden más erőfeszítést igényel. K: Reménykedhetünk abban, hogy végérvényesen megszabadulhatunk a képzelődéstől? V: Végérvényesen? Ez még nem jöhet szóba, ettől még túlságosan messze va­ gyunk. Első lépésben meg kell tudnunk, mennyi időt szentelünk a képzelődésnek, második lépésben pedig egy kicsivel kevesebb időt kell ráfordítanunk. K: Nem tudom megállapítani, hogy valami képzelődés-e, vagy sem, és nem tudom, hogyan kezdhetném el felismerni. V: Önnek kell elkezdenie, ebben senki sem segíthet. El kell kapnia olyan pilla­ natokat, amikor éppen benne van valamilyen képzelődésben - nem kifejezetten az álmodozásra gondolok. Találnia kell valamilyen irányadót, majd, amikor kétségek merülnek fel önben, ennek alapján elvégezheti az összehasonlítást. A képzelődés három formát vehet fel: az első a passzív képzelődés, a második beszédben nyil­ vánul meg, a harmadik pedig cselekvésben. Cselekedeteink különböző vonalakat követhetnek, amelyek nagymértékben eltérnek egymástól. Néhány erőfeszítéssel kezdődik, és azzal is folytatódik. Mások lehet, hogy képzelődések. Lehet, hogy az

371

a cselekedet, amit az ember erőfeszítésnek gondol, valójában csak egy cselekvés­ ben megnyilvánuló képzelődés, ami megállíthatatlan, és nem igényel erőfeszítést. A beszéddel ugyanez a helyzet: néhány embernek muszáj beszélnie, másoknak csinálniuk kell valamit, azonban mindkét esetben ugyanannak a dolognak a meg­ nyilvánulásáról van szó. K: Azt vettem észre, hogy a képzelődés az emlékezetben megy végbe úgy, hogy az egyik asszociáció követi a másikat. Helytálló ez a megfigyelés? V: Nem. Az emlékezet önmagában semmiért sem felelős. Az emlékezet pártat­ lan, anyagot szolgáltat bármire, amire önök szeretnék. Lehet, hogy komoly gon­ dolkodásra akarják használni, vagy képzelődésre, negatív érzelmek kifejezésére és így tovább. K: Az emlékezet gépies? V: Maga az emlékezet igen, de a használata, az alkalmazása, a működése lehet gépiesebb vagy kevésbé az. Az emlékezet a felirat a központjaink tekercsein. Ho­ gyan használjuk őket, hogyan találjunk rájuk, hogyan bizonyosodjunk meg róluk - ez egy másik dolog. K: Sokat számít, hogy vajon az ember ismeri-e az okát a negatív lelkiállapot­ nak, amit megfigyel? Vagy pedig elég, ha csak felismeri, hogy negatív? V: Nem elég. Néha nagyon hasznos, ha ismerik az okát, mert csak akkor harcol­ hatnak ellene, ha tudják, mi váltja ki, és ez a kiváltó ok általában a saját képzelődésükben rejlik. Az összes ok önökben található, ezért tehát ismerniük kell őket. K: Néha, amikor az ember boldogtalan vagy negatív, eszébe jutnak a valódi kérdések. Nem igazán tudom ezt összeegyeztetni a szisztémával, hiszen ön azt mondja, hogy fel kell vérteznünk magunkat a negatív érzelmek ellen. V: Összekeveri a szenvedés és a negatív érzelmek ideáját. A kettő nem ugyan­ az. A szenvedés nagyon hasznos, sok mindent csak rajta keresztül kaphatnak meg. Ha azonban a szenvedés az azonosulással és képzelődéssel kapcsolatos, akkor ne­ gatív érzelemmé válik. K: Egyrészről azt mondja, hogy az embernek fel kell adnia a szenvedését, más­ részről pedig azt állítja, hogy ha fejlődni akar, akkor szenvednie kell. Hogyan lehet mindkét állítás igaz? V: Más és más eseteket, napokat, pillanatokat különböztethetünk meg. Ez nem két egymásnak ellentmondó elv. Sok olyan szükségtelen szenvedés van, amit az ember nem akar feladni. Ezek mellett van néhány elkerülhetetlen és szükséges szenvedés, amit el kell fogadnia, ha kapni akar valamit. A negyedik úton az ember­ nek fel kell áldoznia az összes szükségtelen dolgot: téves elméleteket, a fecsegést, a képzelt szenvedést, de nem mindet egyszerre. A képzelt szenvedés a legfőbb akadály. K: Akkor tehát a szenvedés nem létezik? V: Csak egy bizonyos mennyiség valóságos. A képzelődés miatt azonban meg­ növeljük ezt a mennyiséget. Létezik valódi szenvedés, de sok minden szab határt neki, ilyen például az idő. A képzelt szenvedést azonban semmi sem állíthatja meg, vagy korlátozhatja. A valódi szenvedés, ha okkal történik, talán szükséges, tudásra tehet szert általa az ember. A képzelt szenvedés azonban megfoszt a tudástól. Egy barát halála vagy valamilyen fájdalom valódi szenvedés, de ha azonosulnak vele,

372

akkor negatív érzelmet eredményez. És bár a szenvedés életünknek csak egy na­ gyon kis részét tölti ki, a negatív érzelmek az egészet. K: A fájdalom egy negatív érzelem? V: Az egyszerű kínzó fájdalom nem az, de amikor megjelenik a képzelődés és az azonosulás, akkor negatív érzelemmé válik. Az érzelmi fájdalom, mint például a fizikai fájdalom, önmagában nem negatív érzelem, de amikor elkezdik minden­ féle dologgal kicicomázni, akkor negatívvá válik. K: Azt állította, vagy legalább is utalt arra, hogy az ember szereti a szenvedést. Ehhez nem férhet semmi kétség? V: Nem igazán érti ennek a jelentését. Ha mélyebben átgondolja, meg fogja látni, hogy mindenkinek van valamilyen szenvedése, mondjuk az önsajnálat. Az ember ezt sohasem adja fel, a legféltettebb tulajdona, mindig magával hordja, a leg­ jobb helyet biztosítja számára, sohasem próbálja meg, még csak el sem határozza gondolatban, hogy erőfeszítést tegyen a száműzésére. Mindenkinek van egy vagy két olyan negatív érzelme, amelyikhez különösképpen ragaszkodik. Azt nem mondja magának: „Szeretem ezt a negatív érzelmet", viszont benne él, teljesen be­ lemerül, és mindent ennek a fényében lát, éppen ezért nem fogja feláldozni. Sokak számára a legfőbb negatív érzelem feladása az egész élet feladását jelentené. K: Miután az ember többé nem hiszi, hogy szenvedései közvetlen büntetések Istentől, nem szégyelli őket és neheztel miattuk? V: Igen, látszólag így van, valójában azonban sohasem adta fel őket. Amikor elhatározza, hogy feladja a szenvedéseit, szabaddá válik tőlük. A szenvedés feladá­ sa egyszerűnek tűnik, amikor azonban az ember ténylegesen megpróbálja, rájön, hogy képtelen megtenni, mert a szenvedései már a szokásaivá váltak, és így, bár gondolatban meghoz egy döntést, továbbra is ugyanúgy fog érezni. Mindemellett, ahhoz, hogy az ember megszabadulhasson a szükségtelen szenvedéstől, először is gondolatban el kell határoznia, hogy feladja őket. Kis idővel ennek a döntésnek a meghozatala után, fel fogja őket adni, de addig, amíg ez a szenvedés hipnózis alatt tartja az elméjét, nem fogja megtenni az erőfeszítést. K: Mit kap cserébe, ha feladja a szükségtelen szenvedést? V: A szenvedés hiányát. Ezért nem akarja feladni. K: Milyen módszer segíthet a szenvedés feláldozásában? V: Az értékek felismerése. A szenvedésnek azonban különböző fajtái vannak. Néha az a szenvedés elpusztításának egyik hatásos módszere, ha az ember látja, hogy a képzeletbeli részéhez tartozik. Nagyon hasznos, hogy különválasztják a valóságost a képzelttől. Altalánosságban azt mondhatjuk, hogy semmit sem kaphatnak a semmiért cse­ rébe, valamit fel kell áldozniuk. De mit? Az egyik ember ezt a dolgot nem akarja feláldozni, a másik pedig azt. A válasz: áldozzuk fel a szenvedésünket - a nega­ tív érzelmeket, negatív képzelődést, mindezt. Ez nagyon hasznos áldozathozatal, csak éppen nagyon nehéz, mert az ember inkább kész bármelyik élvezetét feladni, de nem a szenvedését. K: Hogyan tehetjük ezt meg? Elutasítjuk a gondolatot, hogy szenvedünk? V: Nem fogadják el a szenvedésüket, majd pedig megállítják. Nagyon egysze­ rű. Tegyük fel, hogy fájdalmat éreznek, megsérültek, valaki megsértette önöket,

373

vagy valami ehhez hasonló történt. Próbálják feláldozni ezt a fájdalmat, és meg fogják látni, mennyire ragaszkodnak hozzá. Valójában nagyon kellemes, amikor úgy érezzük: „Nincs, min aggódjak. Senki sem hibás". Az emberek azonban ezt nem szeretik, mert az üresség érzetét kelti bennük. K: Jól hiszem, hogy bármilyen fejlődés jutalma valódi szenvedés, hiszen a tu­ dás szenvedést von maga után? V: Nem látom, hogy szükségszerűen így kellene lennie. Az igaz, hogy a fej­ lődés megnöveli a szenvedést egy bizonyos időre, de ezt nem tekinthetik célnak vagy szükségszerű következménynek. A szenvedés önmagában semmit sem ered­ ményez, de ha emlékeznek önmagukra vele kapcsolatban, akkor hatalmas erő le­ het. Ha nem létezne szenvedés, akkor létre kellene hozni, mert e nélkül az ember nem juthat el a helyes önemlékezéshez. Az emberek azonban megpróbálnak elfut­ ni a szenvedés elől, megpróbálják elrejteni, vagy azonosulnak vele, és így megsem­ misítik a legerősebb fegyverüket. K: Melyik szenvedés hasznos? V: Addig nem juthatunk el hozzá, amíg meg nem szabadultunk a felesleges szenvedéstől. Szenvedéseink legtöbbje teljesen felesleges, túl sokat szenvedünk. Először meg kell tanulniuk felismerni a felesleges szenvedést. Az első feltétele an­ nak, hogy megszabadulhassanak tőle, hogy tudják micsoda. K: Igaz, hogy a szenvedés valamilyen mértékig elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember megváltoztassa létezése szintjét? V: Feltétlenül, de ez attól függ, mit ért szenvedés alatt. Az élvezet semmit sem nyújt, attól csak szenvedést kaphatunk. Minden erőfeszítés szenvedés, minden felis­ merés szenvedés, mert nagyon sok kellemetlen felismerést tehetünk önmagunkról, illetve más dolgokról, a szenvedésnek pedig sok formája létezik. Mint mondtam, né­ hány szenvedés szükségtelen és felesleges, néhánnyal meg kell tanulnunk nem azo­ nosulni, és vannak olyanok, amelyek hasznosak. Abból a szempontból ítéljük meg a szenvedést, hogy vajon segíti-e vagy hátráltatja a munkánkat, ezért a szenvedéshez való hozzáállásunknak sokkal bonyolultabbnak kell lennie. A felesleges szenvedés a legnagyobb utunkban álló akadály, ugyanakkor a szenvedés elengedhetetlen, és néha előfordul, hogy az emberek azért nem tudnak dolgozni, mert félnek tőle. Leg­ több esetben azonban a képzeletbeli szenvedéstől való félelemről van szó. Túl sokat képzelődünk, és néha nehéznek tűnik bizonyos képzelődések feladása. K: A fizikai fájdalomtól eltekintve, lehet szenvedni a hamis személyiség nél­ kül? V: Természetesen, de akkor a szenvedés lesz olyan kitartóvá. Amikor a hamis személyiség elkezdi élvezni, veszélyessé válik. Szenvedéseink legtöbbjét az azo­ nosulás élteti, ezért, ha az azonosulás megszűnik, a szenvedésünk is eltűnik. Az embernek ésszerűen kell gondolkodnia, be kell látnia, hogy ha elkerülheti a szen­ vedést, akkor nincs értelme szenvednie. K: Nem értem, hogyan származhat a fájdalomból pozitív érzelem, ennek elle­ nére úgy tűnik, hogy néhány látnók magasságokba jutott a fizikai fájdalmon ke­ resztül. V: Fizikai vagy mentális szenvedésen keresztül ez nagyon is lehetséges, átala­ kítással. Elméletileg bármilyen szenvedés átalakítható pozitív érzelemmé, de csak

374

akkor, ha az ember átalakítja a szenvedést. Jóllehet, az ilyen definíciók veszélyesek, mert a következő pillanatban valaki ezt úgy fogja értelmezni, hogy a szenvedés ön­ magát alakítja át pozitív érzelemmé. Ez hatalmas tévedés lenne, mert semmi sem alakítja át magát, a szenvedést át kell alakítani az akaratlagos erőfeszítéssel és tu­ dással. K: A fájdalom segíthet eljutnunk a tudatosság egy magasabb állapotába? V: Egyetlen elszigetelt sokk nem segíthet, mert sok kötelék rögzít minket jelen állapotunkhoz. Fontos megérteniük, hogy csak azután vághatjuk el a szálakat, és válhatunk szabaddá, ha éveken keresztül sokkok ezrei érnek minket. K: Ha, mint ön mondta, az érzelmi központnak nincs negatív fele, akkor ho­ gyan létezhet valódi szenvedés? V: Ha ennek a szisztémának az alapján próbálunk képet festeni az emberről, szembetalálkozunk azzal a ténnyel, hogy lehetetlen leírni a dolgokat úgy, ahogyan vannak: csak megközelítő leírások lehetségesek. Éppen úgy, ahogy a kis méretará­ nyú térképeken sem lehet jelölni a dolgok viszonylagos méretét. Amikor az embe­ ri gépezetet jellemezzük, néhány esetben olyan hatalmasak a különbségek, hogy jobb azt mondani valamiről, hogy egyáltalán nem létezik, mint hogy az egyik do­ log hatalmas, a másik pedig apró. Ez vonatkozik az érzelmi központra is. Vannak olyan érzelmek, amelyek bár nem negatívak, nagyon fájdalmasak, és létezik szá­ mukra központ, de mivel olyan végtelenül apró részt foglalnak el a nem létező negatív érzelmekhez képest, hogy jobb, ha azt mondjuk, az érzelmi központnak nincs negatív része. K: Mivel magyarázza a világon létező hatalmas mennyiségű szenvedést? V: Ez nagyon érdekes kérdés. Ha a munka nézőpontjából vizsgáljuk meg, akkor találhatunk egy legalább logikus megoldást erre a kérdésre. A szerves élet részeként az embert a Hatalmas Laboratórium egy kísérletének kell tekinteni. Eb­ ben a laboratóriumban az összes lehetséges kísérletet elvégzik, és ahhoz, hogy elő­ idézzenek valamilyen erjedést, a szenvedést kell segítségül hívniuk. Valamilyen módon ehhez szükség van a szenvedésre, az ebben a kísérletben résztvevő összes sejtnek szenvednie kell, és emiatt ezek a sejtek hajlamosak elkerülni a szenvedést, a lehető legkevesebbet szenvedni, vagy elmenekülni. Ha ezek közül a sejtek közül néhányan megtörik ezt a tendenciát, és önként elfogadják a szenvedést, akkor meg­ szabadíthatják magukat tőle, és függetlenné válhatnak. A szenvedés, az önkéntes szenvedés, az iskolai munka részévé válhat. Semmi sem nehezebb, ugyanakkor semmi sem hoz létre olyan hatalmas erőt, mint az önkéntes szenvedés. A fejlődés­ nek az a lényege, hogy létre kell hozni egy belső erőt, és szenvedés nélkül hogyan tehetné az ember próbára magát? Egyik nézőpontból a szerves élet egészének léte­ zése a bolygók céljait szolgálja. Egy másik nézőpontból csak azokért létezik, akik megszöknek. Tehát létezésének nem egyedül a Hold táplálása a célja. Ez a szenve­ dés áll a legmagasabban a termékek közül, az összes többi pedig melléktermék, mindig az a legfontosabb, ami a legmagasabban helyezkedik el. Messze állunk a szenvedés ideájának megértésétől, ha azonban felismerjük, hogy a kis dolgokat kis szenvedés, a nagyokat nagy szenvedés árán szerezhetjük meg, akkor meg fogjuk érteni, hogy ez az arány mindig fenn fog állni. Azonban nem szabad megfeledkeznünk egy dologról - nem áll jogunkban szenvedést ki-

375

találni. Továbbá, az embernek saját maga számára áll jogában elfogadnia a szen­ vedést, más emberek számára azonban nem. Az életről alkotott elképzeléseitől függően az ember segíteni próbál másokon, azonban meg kell érteniük, hogy ez a segítség nem jelenheti a szenvedés csökkentését, az ember nem változtathatja meg a dolgok sorrendjét. K: Az embernek nem a szenvedés enyhítéséért kellene dolgoznia? V: Amennyire csak tud, azonban van olyan szenvedés, amin lehet könnyíte­ ni, és van olyan, amin nem azért, mert hatalmasabb okok rejtőznek a hátterében. Az alvó embereknek szenvednie kell, talán egy hatalmas kozmikus cél áll e mö­ gött a szenvedés mögött, mert végül csak a szenvedés ébresztheti fel őket. Ha úgy rendezhetnék el az életüket, hogy boldogok és elégedettek legyenek az alvásban, akkor sohasem ébrednének fel. De ezek csak szavak, hiszen ez úgy is megvalósít­ hatatlan. K: Adott mennyiségű szenvedést kell elviselni a világon? V: Valószínűleg a lehetséges fejlődés céljait az szolgálja, ha mindenkinek temér­ dek lehetősége adódik a szenvedésre. A fejlődés az ember hozzáállásától függ - ha elfogadja a szenvedést, és megpróbál nem azonosulni vele. Talán azért alkották ezt a törvényt, hogy az ember megerősödhessen, mert erő csakis szenvedésen keresz­ tül fejleszthető ki. K: Hasznos, ha valaki másért szenvedünk? V: Senki sem szenvedhet egy másik emberért, attól, hogy önnek is fáj a foga, még nem fog megszűnni a fogfájásom. K: Azt állítja, hogy az ember egy kísérlet? V: Speciálisan a fejlődésre teremtették - speciális kísérlet, ami önfejlesztő lény megalkotására irányul. Mindegyik ember egyedi kísérlet, nem pedig az összes ember. * Most vissza kell térnünk a gyakorlati dolgokhoz és az egyéni munka tanulmányo­ zásához. Meg kell érteniük a személyes munkában rejlő felelősséget, mert amikor valaki elkezd megérteni valamit, elkezd megfogalmazni bizonyos vágyakat a mun­ kával kapcsolatban, megnövekszik a saját magával szembeni felelőssége. Minél nagyobb a megértése, annál nagyobb felelősség nehezedik rá, mert ha semmit sem tud, és nem próbál dolgozni, akkor nem követhet el komoly hibákat. Amikor azon­ ban elkezd dolgozni, vétkezhet a munka ellen, úgymond, az pedig, ha hibákat követ el, megállíthatja az egyéni munkát. Amint tehát nekifog a munkának, felelő­ séggel tartozik, és meg kell érteniük, hogy ez a felelősség hatalmas, mert minden számít: minden, amit mond vagy tesz, vagy minden, amit nem mond vagy nem tesz, minden számít, és vagy az ember mellett szól vagy ellene. Ez nem egy önké­ nyes cselekedet: a dolgok természetéből fakad. Maguk a dolgok teszik ilyenné. Ahhoz, hogy az ember tehessen, elérhessen valamit, sok vonalon kell dolgoz­ nia egyidejűleg, máskülönben el fog akadni. Ha egy vagy két vonalat elmulaszta­ nak, akkor vissza kell térniük az elejére, és újból kell kezdeniük a munkát, nem választhatják meg, hogy melyik vonalon fognak dolgozni. Tegyük fel, hogy ötven

376

vonalon kell dolgozniuk, amelyből hármat nem szeretnek, ezért mellőzik őket, és csak negyvenhét vonalon dolgoznak. Ekkor, előbb vagy utóbb, vissza kell térniük az elejére, és mind az ötven vonalon újra kell kezdeniük a munkát, mert egy idő után a negyvenhét vonallal nem juthatnak tovább. Ezek alatt a vonalak alatt azt értem, hogy megpróbálnak emlékezni önmagukra, megpróbálják megállítani az azonosulást, a negatív érzelmek kifejezését és így tovább. Tegyük fel, hogy ezen vonalak mindegyikét elfogadják, és csak egyet hagynak ki, azt, amelyik a beszéd­ del kapcsolatos - ez az egy meg fogja mérgezni az összes többi vonalon végzett munkájukat. Vagy, ha bár mindet elfogadják, a következő pillanatban nem emlé­ keznek rájuk - ismét ott maradnak, ahol voltak. Ezért nem juthatunk a megfelelő eredményekre. Jól indítunk, majd a következő pillanatban megfeledkezünk a kü­ lönböző vonalakról, és azt mondjuk: „Képtelen vagyok egyszerre ötven dolgot a fejemben tartani". K: Hogyan növelheti az ember a felelősségérzetét? V: A felelősségérzetnek valaminek a megbecsülésén kell alapulnia. Ha értékel­ nek valamit, akkor van egyfajta felelősségérzetük. K: Azt mondta, hogy egy másik fő akadályunk a formális gondolkodás. Fogal­ mam sincs, hogyan gondolkodhatnék másképpen. K: Próbáljon meg a lehető legjobban gondolkodni, majd hasonlítsa össze az eredményeket - azt, amikor a gondolkodása eredményekre vezet azzal, amikor nem. így egy jobb megértéshez fog eljutni, vagy mindesetre annál jobbhoz, mintha csak gondolkodna ezen a kérdésen. A definíciók nem segítenek: a definíciók kere­ sése csak kifogás. Ha egy rendkívül nehéz helyzetben találják magukat, akkor, a képességeikhez mérten, a lehető legjobban fognak gondolkodni azon, hogyan jut­ hatnak ki belőle. Ugyanígy kell gondolkodniuk más dolgok kapcsán is. K: Ahhoz, hogy másképpen gondolkodhassunk, először másképpen kell ész­ lelnünk a dolgokat? V: Amíg nem gondolkodnak másképpen, nem képesek másként érzékelni a dolgokat. Csak a gondolatainkat tudjuk irányítani, az észleléseinket nem. Az ész­ lelés főként a tudatosság állapotától függ. Ha az ember elég hosszú időre felébred­ ne, sok olyan dolgot észlelne, amit most nem lát. Ez nem vágy vagy elhatározás kérdése. K: Mindig formálisan gondolkodunk, kivéve, amikor megpróbálunk emlékez­ ni önmagunkra? V: Egyáltalán nem, viszont gondolkodásunk számottevő része formális. Ami­ kor azonban olyan komoly dolgokról gondolkodunk, mint például ennek a sziszté­ mának az ideái, vagy egyáltalán nem tudunk gondolkodni, vagy pedig gondolko­ dásunk nem formális. A formális gondolkodás mindig szegényes, viszont vannak olyan problémák, amelyek esetében egyenesen nevetséges. K: Egyszer azt mondta, hogy az azonosulás megállításának egyik módja lehet, ha a szisztéma nagy horderejű ideáiról gondolkodunk. Nem értem, miért van ez így, és miért teszi az azonosulás szükségszerűen tönkre a gondolkodást? V: Mert korlátozza és hiányossá teszi a gondolkodást, gúzsba köti önöket, azo­ nosulásban nem tudnak gondolkodni, következtetéseket levonni. Lecsökkenti az ember normális intellektuális képességét. És hogy miért szűnik meg az azonosu-

377

lás, ha az ember a szisztéma nagy horderejű ideáiról gondolkodik? Azért mert, ha azonosul velük, akkor nem tud róluk gondolkodni. Hiába próbálja meg, nem fog eredményre vezetni. Ha tanulmányozzuk a dolgokat, próbáljuk őket megérteni, az azt jelenti, hogy újszerűen gondolkodunk. Abban a pillanatban, amint visszaté­ rünk a gondolkodás megszokott formájához, azonosulunk. K: Azt mondta, hogy a formális gondolkodást mindig az ellentétek foglalkoz­ tatják, de hogyan ismerhetnék meg bármit is, ha nem a vele ellentétes dolgok révén? V: Ez nem mindig igaz - azt mondtam, hogy ez a formális gondolkodás egyik sajátossága. Amikor pedig valamin gondolkodunk, azon az adott dolgon kell gon­ dolkodnunk, nem pedig az ellentétein. K: De ahhoz, hogy megismerhessek valamit, tudnom kell, hogy mi nem lehet. V: Ez egyáltalán nem így van. Anélkül is megismerhetnek valamit, hogy kata­ lógust készítenének azokból a dolgokból, amik biztosan nem azok. Teljesen hibás az a fajta önvád, hogy az ember nem egy ilyen esetlen módszert alkalmaz a gon­ dolkodásra, mert ha így gondolkodna, akkor évekig töprenghetne minden apró dolgon. Anélkül is gondolkodhatnak valamin, hogy megkeresnék az ellentéteit - úgy, hogy azon gondolkodnak, milyen ez a dolog. A formális gondolkodás nem gondolkodás. Sose feledjék, hogy bár a formális apparátus sok hasznos célt szolgál­ hat, gondolkodásra nem alkalmazható. K: Az l-es számú emberek egész életük során a formális apparátust használják. Ez azt jelenti, hogy születésüktől fogva egyáltalán nem növekszik a létezésük? V: Nem csak az l-es, hanem a 2-es és 3-as számú ember is élhet csupán a formális apparátussal. Az emberek nagy többsége semmi mást nem használ. Ter­ mészetesen valamilyen mértékben növekszik a létezésük, csak éppen ez a nö­ vekedés, úgymond, nem egyéni, hanem általános, abban az értelemben, hogy gyermekből felnőtté válnak. Létezésük fejlődése azonban nem jut tovább egy bizonyos szintnél, minket pedig az a fejlődés érdekel, ami a 4-es számú ember szintjét célozza meg. A szokványos felnőtté érés normális, ez azonban nem változtatja meg a létezés szintjét. És még a létezés fejlődésének e természetes formája is megakadhat. K: Megfigyeltem, hogy felteszek egy kérdést, és miközben a másik ember megválaszolja, jár az agyam, aminek eredményeként nem figyelek oda arra, amit mond. Ez minek tulajdonítható? V: Nagyon jó a megfigyelése. Ez egyszerűen asszociatív, gépies gondolkodás. Természetesen, ha feltesznek egy kérdést, amire tudni szeretnék a választ, akkor meg kell állítaniuk az asszociációkat, és be kell fogadniuk, amit hallanak, majd, mi­ után megkapták a választ, gondolkodhatnak róla, tehernek összehasonlításokat. Ha nem állítják meg az asszociációkat, akkor a válaszban elhangzottak összekeve­ rednek a saját gondolataikkal, és nem pontosan az jut el önökhöz, ami elhangzott, így sohasem kapják meg a helyes választ. Az asszociatív gondolkodás elleni küz­ delem a munka egyik pontosan meghatározott vonala. Ha valamire odafigyelnek, valamit tanulmányoznak vagy próbálnak megérteni, egy akadályoktól mentes el­ mére van szükségük. Ha közben utat engednek a saját gondolataiknak, akkor az elméjük sohasem fogja szabadon követni a dolgokat.

378

K: Miért hajlamosabb az ember inkább a „miért"-re, mint a „hogyarí'-ra kér­ dezni? V: Azért, mert könnyebb, gépiesebb és jobban hozzá vagyunk szokva. Ahhoz, hogy azt kérdezhessék „hogyan", gondolkodniuk kell, a megfelelő formában kell megfogalmazniuk a kérdésüket. A „miért"-re pedig gondolkodás nélkül is rákér­ dezhetnek K: Azt mondta, hogy a negatív érzelmek elleni harcnak az az egyik módszere, ha másképpen gondolkodunk. Nem igazán értem, mit jelent másképpen gondol­ kodni. V: Azt, hogy kiválasztunk egy olyan témát, ami érzelmeket vált ki bennünk, és erről gondolkodunk, nem próbáljuk a saját igazunkat megvédeni vagy másokat hibáztatni. Ekkor másképpen gondolkodunk. Annak ellenére, hogy vannak olyan negatív érzelmek, amelyeket így nem lehet elpusztítani, mert erősebb módszere­ ket igényelnek, minden esetben először ezzel kell próbálkoznunk. K: Megfigyeltem, hogy legtöbbször jelentéktelen gondolatok foglalkoztatnak. Jó ötlet lenne, ha elkezdenék valamilyen nehéz nyelvet tanulni, például az oroszt, amiről aztán valamilyen teljesen gépies munka végzése közben gondolkodhat­ nék? K: Mi célból tanulna oroszul? Némi idő múlva oroszul lennének jelentéktelen gondolatai! K: Valamilyen módon elérhető, hogy világosabban emlékezzünk arra, amit egy jobb állapotban megértettünk? V: Ez nagyon fontos dolog, azonban nincs tudomásom olyan speciális mód­ szerről, ami segíthetne ebben. Ezeket a pillanatokat össze kell kapcsolni. Tekint­ senek vissza, próbálják összehasonlítani a különböző pillanatokat. Ez különös jelentőséggel bír néhány adott kérdés vonatkozásában. Például, lehet, hogy megér­ tenek valamit, ami fél órával ezelőtt nem volt világos, de talán voltak olyan pillana­ tok a múltban, amikor szintén megértettek valamit ezzel kapcsolatban. Próbálják felidézni és összekapcsolni ezeket a pillanatokat. K: Létezésük szintjétől függően az emberek másképpen értenek meg egy ideát vagy kifejezést? V: Természetesen. Az emberek megértését a szint, ahol vannak, és a felfogóké­ pességük befolyásolja - nem pedig a dolgok jelentése. K: Nekem az okoz nehézséget, hogy egyetlen ideát sem értek teljesen vilá­ gosan. V: Formális gondolkodással és szavakkal lehetetlen őket tökéletesen megérte­ ni. Az emberek azt hiszik, ha nevet adnak egy dolognak, akkor megértik, nem is­ merik fel ennek a természetellenességét. Csak akkor mondhatják valamiről, hogy valóban igaz, és valóban létezik, amikor már érzik, és fel tudják ismerni a maga­ sabb tudatossággal és a magasabb elmével. Az iskolák pedig nem foglalkoznak szokványos intellektuális ideákkal. Ez azt jelenti, hogy ezek az ideák, például az önemlékezés ideája, csak a magasabb központokkal érthetők meg, mert a maga­ sabb központok nélkül az ember nem ismerheti meg az igazságot. Az iskolák a magasabb központok működését jelentik, olyasvalamit nyújtanak, amit magunk­ tól képtelenek lennénk megszerezni, mert mi csak a közönséges agyat tudjuk hasz-

379

nálni. A közönséges agynak pedig határozott korlátai vannak, amiken nem tud át­ jutni. Felhalmozhat anyagot, majd elfelejti, azután ismét anyagot halmoz fel, majd újra elfelejti, és azzal, hogy túlságosan mereven követ egyetlen egy irányt, úgy leegyszerűsíti a szisztémát, hogy az puszta képtelenségnek hangzik. Amikor egy olyan állapotba kerülnek, ami közelít a magasabb érzelmi köz­ ponthoz, meg fognak döbbenni azon, hogy hirtelen milyen sokat képesek megér­ teni - majd visszatérnek a normális állapotukhoz, és mindent elfelejtenek. Kitartó önemlékezéssel és bizonyos egyéb módszerekkel talán el fogják érni a magasabb érzelmi központot, de azt, amit akkor megértenek, képtelenek lesznek megtartani. Hiába írják le, amikor később az intellektuális központtal olvassák, nem lesz sem­ mi értelme. K: Néha, amikor megpróbálok emlékezni önmagámra, olyan furcsa érzésem támad az élettelen tárgyakkal kapcsolatban, mintha lenne bennük egyfajta tudatos­ ság, amik ők maguk. V: Vegye számításba a képzelődés lehetőségét. Mondjuk egyszerűen azt, hogy valami újat érez a dolgokban. Amikor azonban ezt elkezdi megmagyarázni, bein­ dul a képzelődése. Ne próbálja megmagyarázni, csak hagyja békén. Néha ily mó­ don érezhetnek különös dolgokat, de a magyarázatok sohasem lesznek helytálló­ ak, mert míg egy nagyon jó apparátussal éreznek, addig egy másikkal, egy nagyon esetlen gépezettel magyaráznak, ami nem igazán alkalmas erre a feladatra. K: Látszólag minden ugyanahhoz a kérdéshez vezet vissza - hogyan kerülhe­ tünk egy érzelemmel telibb állapotba. V: Ezzel nem próbálkozhatnak - minél erősebben próbálkoznak, annál messzebb kerülnek ettől az állapottól. Megkísérelhetnek tudatossá válni, ha pedig tudatosabbak, akkor több érzelmük lesz. Gondolkodniuk kell azon, hogyan nyer­ hetnek több energiát, mert ez szükséges a tudatossá váláshoz. Ha ez foglalkoztat­ ná önöket, akkor a megfelelő kérdésen gondolkodnának. A válasz pedig az len­ ne, hogy először be kell tömniük a szivárgó réseket, és meg kell próbálniuk több energiához jutni úgy, hogy követik az összes javallatot, amit a munkától kapnak - mindegyiket. Ne csak egyre összpontosítsák a figyelmüket, mindig találhatnak valamit, amit kihagytak. K: Néha úgy érzem, hogy képes vagyok összpontosítani, azt azonban nem tudom, mit kellene tennem. Csak elhanyagolható dolgokról gondolkodom, majd megszűnik az előbb említett érzés. V: Mindig több mint elegendő anyag áll rendelkezésükre az önmagunkon vég­ zendő munkára, sohasem fordulhat elő, hogy ne tudják, mitévők legyenek. Pró­ bálják megállítani a gondolataikat - ez egy könnyű és hasznos módszer. Ha nincs elég energiájuk hozzá, akkor fel kell halmozniuk úgy, hogy harcolnak a gépies szokások és ehhez hasonló dolgok ellen. Ily módon elegendő energiát halmozhat­ nak fel arra, hogy erőfeszítést tegyenek az önemlékezésre, vagy a gondolataik meg­ állítására. K: Az indiai könyvek által javasolt meditáció ugyanaz, mint az önemlékezés? V: Meditációról beszélnek, ugyanakkor azt is mondják, hogy az embernek tanár felügyelete alatt kell dolgoznia. Az egyik dolgot elolvassuk és emlékszünk rá, a másikat pedig elfelejtjük, azt hisszük, hogy tanulmányozhatjuk a meditációt,

380

vagy hogy mi magunk tudunk meditálni. Ha emlékeznek önmagukra, akkor tud­ nak meditálni, ellenkező esetben nem. Az önemlékezés a gondolatok irányítását jelenti, egy eltérő állapotot. A meditáció egy fejlett agy működését jelenti, és azt hisszük, hogy működik bennünk egy fejlettebb agy. Nagyon jó lenne, ha tudnánk meditálni, de nem tudunk, az önemlékezés jelenti a hozzá vezető utat. Nem kezd­ hetnek a végéről, mint minden másban, itt is az elejéről kell kezdeniük. Mit jelent számunkra a meditáció? Azt, hogy a szisztémáról gondolkodunk, próbáljuk össze­ kapcsolni az ideákat, és újra felépíteni a szisztémát. Ez a „meditáció", nem pedig az, hogy egyszerűen csak egy szón vagy ideán gondolkodunk. K: Miközben megpróbálok a szisztéma valamelyik adott ideáján gondolkodni, mindig ugyanazt gondolom, mint régen. Képtelen vagyok ezen változtatni. V: Ez a technikai oldal. Különböző módszerekkel kell próbálkozniuk. Megpró­ bálhatják a téma egyik vagy másik oldalára összpontosítani a figyelmüket, vagy egyik, vagy másik nézőpontból megközelíteni vagy valakinek elmagyarázni. Ha nehezükre esik valamilyen adott témán gondolkodni, akkor mindig elképzelhetik, hogy éppen valaki másnak magyarázzák. De újfent, el kell képzelniük saját magu­ kat, amint éppen valaki másnak magyaráznak - valakinek, aki rendelkezik előis­ meretekkel, vagy valakinek, aki teljesen felkészületlen, egy vallásos embernek, egy tudományos beállítottságú embernek és így tovább. A hallgatóságuktól függően másképpen kell magyarázniuk. Továbbá, mindig nagyon hasznos, ha különvá­ lasztják azt, amit a szisztémától tanultak attól, amit már korábban is tudtak. Ez nagyon lényeges. Ha nem választják ezeket külön, akkor az agyuk mindig össze fogja keverni a dolgokat. Tudniuk kell, mit ismertek a szisztéma előtt, mit olvastak valahol máshol, és mit kaptak itt. Ezenkívül van még valami - megpróbálhatnak programot írni a gondolkodá­ suk számára. Találják meg azokat a témákat, amikről gondolkodni szeretnének, vagy amiket hasznosnak vélnek, vagy nem értenek, de meg szeretnék tanulni, ho­ gyan gondolkodhatnak róluk. Mindez hasznos. Majd, amikor időt tudnak fordíta­ ni rá, gondolkodjanak róluk kétszer vagy háromszor egy nap. K: Megpróbálkoztam az ön által javasolt képzeletbeli párbeszédekkel, de nem tudtam őket elég hosszú ideig fenntartani. V: Ezeknek a képzeletbeli párbeszédeknek terv szerint kell folynia, nem kezd­ hetik őket akárhonnan. Képzeljenek el valamilyen helyzetet, amelyben egy képze­ letbeli személyhez beszélnek, vagy valaki olyanhoz, akit ismernek, és magyarázza­ nak el neki egy adott témát annak figyelembevételével, hogy milyen ember is ő. Ez talán segíthet. De ne próbáljanak előadást tartani - az rendszerint formálissá válik. K: Számomra az okozza a problémát, hogy beszélgetni szoktam gondolatban. Segíteni fognak ezek a képzeletbeli beszélgetések abban, hogy dolgozhassak ez ellen a szokás ellen? V: Igen, lehet, hogy hasznosak lesznek, vagy gondolkodhat a szisztéma ideái­ ról, kitűzhet maga elé adott feladatokat. Egy másik megközelítés, ha megvizsgálja, hogy ez a mentális beszélgetés hasznos-e vagy sem. Lehet, hogy hasznos, legtöbb­ ször azonban felesleges. Mint minden gépies szokással, ezzel is nehéz harcolni. Vagy észre sem veszik, vagy csak akkor, amikor már két órája zajlik, ezért egy haté-

381

konyább őrt kell felállítaniuk, aki megkongatja a harangot, amikor belekezdenek. Ez azt jelenti, hogy nem alszanak olyan mélyen. K: Érzésem szerint az ember talán elérhetne valamit, ha egy adott pillanatban egy nagyobb részre tudna emlékezni a szisztémából, nem pedig csak apró töredé­ kekre. V: Pontosan. Éppen ezért, kis idő múltán meg fogják érteni, hogy hasznukra válik, ha új emberekkel dolgoznak, akiknek elmagyarázzák a dolgokat, mert ah­ hoz, hogy a szisztéma elég jelentős részét szem előtt tarthassák, az egészet ismé­ telgetniük kell. Ezt pedig csak akkor tudják megtenni, amikor új embereknek kell elmagyarázniuk a dolgokat, és meg kell válaszolniuk a kérdéseiket. Nem kell elő­ adásokat tartaniuk, illetve nincs szükség nagy csoportokra, már egy, kettő vagy három emberrel is tehetnek valami hasznosat. K: Az utóbbi időben a szokásosnál nagyobb elégedetlenséget érzek saját ma­ gam és az erőfeszítéseim eredménytelensége miatt. Mit tehetnék ez ellen? V: Nem szabad megengednie, hogy azonosuljon ezekkel a negatív érzésekkel és csalódásokkal, ez a lehető legrosszabb, amit tehet. Gondolkozzon valami olyas­ min, ami felvidítja. Például, válassza ki a szisztéma bármelyik témáját, és hasonlít­ sa össze, hogyan gondolkodott felőle régen és most. Meg fogja látni, hogy kapott egy dolgot, egy másikat és egy harmadikat. Ez segíteni fogja abban, hogy folytassa a küzdelmet. K: A tű fokáról szóló példázat az evangéliumban azt jelenti, hogy amikor meg­ szűnik az azonosulás, az embernek van esélye? V: Jelenthet egyszerűen helytelen értékelést, vagy utalhat a túl sok szó haszná­ latára, a szavak hatalmas terhére, amivel megrakodva az ember nem tud keresztül­ jutni a tű fokán. K: Jelen állapotunkban ismerhetjük az igazi szeretetet, hűséget vagy áhítatot? V: Ezek a dolgok számunkra viszonylagosak. Többé-kevésbé magunkénak vallhatjuk, de tökéletesen nem ismerhetjük őket. K: Nehezen tudom megérteni, hogy a hitnek nincs helye ebben a szisztémá­ ban. De biztos, hogy nem kellene hinnünk abban, hogy a szisztéma tudatosabbá tehet? V: A hit nem fog segíteni - éppen ellenkezőleg. Meg kell próbálniuk megbizo­ nyosodni erről, és a tényekre, nem pedig a hitre kell alapozniuk a hozzáállásukat. Ha csak az egytizedét megteszik annak, amit a szisztéma javasol, akkor nagyon hamar tények lesznek a kezükben, és akkor ezekre a tényekre kell alapozniuk a hozzáállásukat, nem pedig az elméletekre. A hit passzív dolog. Mindenről meg kell bizonyosodnunk, semmit sem szabad hit alapján elfogadnunk. Léteznek utak, amelyeken a hitnek jut szerep, de a negyedik úton a hit gyengeség lenne - azt jelentené, hogy próbáljuk megúszni a munkát. Ahelyett, hogy ismernénk a dolgo­ kat, hinnénk bennük. Csak az szolgálhat megfelelő alapul, amit az ember maga igaznak talál. Meg kell értenünk, hogy a valódi értelemben vett hit egy bizonyos állapot, ami több mint érzelmi. Egy pozitív érzelem, és ha ebben az értelemben vesszük, akkor egy olyan magasabb szintet jelent, amit mi, l-es, 2-es és 3-as számú emberek, még nem értünk el, így tehát nem tudjuk, mit jelent a hit - számunkra pusztán egy szó.

382

A hitnek nagy dolgokra kell irányulnia, nem pedig a hétköznapi élet kis dolgaira. Amikor az emberek azt, amit mi „hit"-nek nevezünk, olyan esetekben alkalmaz­ zák, amikor tudniuk kellene, csak lusták. A hit különböző lehet - különböző szinteken létezhet. Az ember hét kategóriá­ ba való csoportosításának megfelelően hétfajta hitet különböztethetünk meg, tehát nehéz ezeket a kifejezéseket alkalmazva beszélni róla. K: Miért akarnék megváltozni, ha nem hinnék abban, hogy van értelme? V: Ne higgye, hanem tudja. Ha csak hiszi, akkor semmit sem fog tenni. Ha ráébred az állapota milyenségére, akkor megpróbál majd kikerülni belőle. De ez tényeken, megfigyeléseken fog alapulni, nem pedig hiten. K: Melyik központ ad helyet a hitnek? V: A valódi hit egy magasabb érzelem, a magasabb érzelmi központhoz tarto­ zik. A mi közönséges érzelmi központunkban csak egyfajta utánzata lehetséges. A valódi hit nemcsak érzelmet jelent, hanem tudást is. K: Úgy érzem, hogy az önmagunkon végzett munka az üdvözülésért, a halha­ tatlanságért folyik. V: Nagy szavakat használ. Ha azt mondaná, hogy azért dolgozunk, hogy ne csináljunk bolondot magunkból, akkor megérteném önt. Mivel alszunk, folytono­ san bolondot csinálunk magunkból. K: Nincs egy olyan részünk, ami túléli a test halálát? V: Ez egy nagyon érdekes és lényeges pont. Olyan könnyedén kérdez a halál utáni állapotról, mintha ismerné. Az egész emberiség összes tapasztalata (nem a képzelődésre gondolok) azt mutatja, hogy nem tudjuk, mi történik a halál után, mert máskülönben tudnánk valami pozitívat róla. Mivel nem így van, ez egyértel­ műen azt bizonyítja, hogy a tudatosságnak ebben az állapotában, a közönséges központokkal, nem juthatunk el az igazsághoz, csak elméleteket gyárthatunk. Elő­ ször próbálják megérteni, hogy a tudatosságunk állapota korlátozza a megismeré­ si képességünket, felfogóképességünket. A tudatosságnak ebben az állapotában csak bizonyos dolgokat ismerhetünk meg, és csak bizonyos dolgokra adhatjuk meg a választ. Ha többet szeretnénk megtudni, azt tapasztaljuk, hogy képtelenek vagyunk rá, gyakorlatilag a tanulás mindegyik vonalán előbb vagy utóbb falba ütközünk Néhány esetben ez a fal ugyanazon a helyen marad. Ilyen például az élet a halál után kérdése - nem tudunk többet róla, mint a kőkorszaki ember. Csak azt gondolhatjuk, ha eljutunk a tudatosság egy magasabb állapotába, és elérjük a magasabb központokat, akkor talán konkrét választ kapunk erre a kérdésre. Csak a születéstől a halálig terjedő életet ismerhetjük. Ha azt szeretnénk megtudni, mi volt előtte és mi lesz utána - ha ezzel kapcsolatban létezik előtte és utána -, csak remélhetjük, hogy a tudatosság egy jobb állapotában, amikor egy fejlettebb gépe­ zetet használunk, képesek leszünk megérteni. Feltesszük magunknak ezeket a kér­ déseket, és közben nem ismerjük fel, hogy jelenlegi állapotunkban nem találhatjuk meg rájuk a válaszokat. Sok ilyen kérdés van. Fel kell ismernünk, és észben kell tartanunk, milyen sok kérdésbe ütközünk, ami valójában megoldhatatlan az elménk számára. Ennek megértése segíteni fog belátnunk, hogy a megoldható problémákkal kell kezdenünk. Sok ember, nem feltétlenül azokra gondolok, akik részt vesznek a munkában, de még azok is, az

383

összes mentális energiájukat ezekre a megoldhatatlan kérdésekre pazarolják. Kita­ lálnak mindenféle megoldásokat próbálnak így vagy úgy gondolkodni róluk, de mindez teljesen felesleges. Csak akkor érthetnek meg egy dolgot, ha megértenek egy másikat, egy harmadikat pedig akkor, ha megértették az első kettőt. Mindenre létezik módszer, de míg néhány problémát a közönséges elmével is megközelíthe­ tünk, vannak olyanok, amelyek megoldását későbbre kell halasztanunk, és addig kell várnunk, amíg tudatosabbá válunk, és képesek leszünk jobb gépezeteket hasz­ nálni a gondolkodásra. A hagyományos gondolkodásban, a hagyományos filozófiában és pszicholó­ giában ez a kérdés sohasem merül fel, vagy ha mégis, olyan homályos és zavaros formában, ami nem segít. Mi azonban több felosztást, több lépést ismerünk, és alkalmaznunk kell ezt a tudást. Ez segíteni fog abban, hogy gyakorlatiasabban gon­ dolkodjunk, elkerüljük a felesleges elvonatkoztatásokat, és nem próbálunk olyan problémákat megoldani, amiket jelenleg képtelenek vagyunk.

384

15. F E J E Z E T Az ezoterizmus ideája. A gondolkodás logikai és pszichológiai módszere. A pszi­ chológiai módszer magyarázata. Mit foglal magába az ezoterizmus ideája? Bizo­ nyos ezoterikus ideák csak nehéz időszakokban válnak hozzáférhetővé. Az egység meglétének szükségessége. A tudás anyagszerűsége. Az átlagon felüli tudás, és ami megkülönbözteti a közönséges tudástól. A tudás akkumulátorai. Iskolák. Befo­ lyásolhatja az ember a külső eseményeket? A hétköznapi élet tanulmányozása. Az élet nagy horderejű eseményei és ezek hatásai. Szubjektív módszerek és az objektív módszer. Hozzáállások, mint a befolyások megváltoztatásának eszközei. Az élet ese­ ményeinek megítélése. A B-befolyásokfokozatos eltűnése. Miért csökken az ezoteri­ kus körök befolyása. A felkészültség hiánya. A szisztéma és tanításának módszere. Különböző nagyságrendek. Az iskolák halála és a létezésükhöz szükséges feltételek. A szisztéma és a kereszténység kapcsolata. Meghalni és megszületni. Ima. A Mi­ atyánk tanulmányozására vonatkozó javaslatok.

EGY ÁTFOGÓ KÉPET KAPTAK a szisztéma alapelveiről, és mostanáig munkánk súlypontja - legalábbis a gyakorlati munkát illetően - bennünk volt. Ma egy tá­ gabb nézőpontból szeretném megközelíteni a dolgokat. Meg kell érteniük az ezoterizmus ideáját, és fel kell ismerniük, hogy egyesek miért értik meg, mások pedig miért nem. Tudnunk kell, mit jelent az ezoterizmus, mit foglal magába, mit zár ki, mi áll vele kapcsolatban és mi szolgál egyfajta teszt­ ként vagy kritériumként azoknak az embereknek a felismerésére, akik képesek megérteni. Néhányan úgy találják, hogy az ezoterizmus egy a józanésznek ellentmon­ dó, abszurd idea. Számukra nemcsak hogy nem tűnik értékesnek, de még csak lehetséges igazságként sem fogadják el. Mások azonban szükségesnek és fontos­ nak tartják. Ennek okait a különböző gondolkodásmódokban kell keresnünk. Az összes gondolkodásmódot a következő két kategória egyikébe sorolhatjuk: logikai gondolkodás és pszichológiai gondolkodás. Az pedig, hogy valaki ké­ pes-e a pszichológiai gondolkodásra vagy sem, óriási különbséget jelent. Bár a logikai módszer a semminél jobb, nagyon szűk korlátok közé szorul. A bírósá­ gokon hasznos, de a megértéshez nem elegendő. Mivel az ezoterizmust lehetet­ len szemléltetni vagy szabályokba foglalni, a logikus gondolkodás számára nem létezhet. A pszichológiai gondolkodás szempontjából azonban, amelyik látja a dolgok pszichológiai természetét, az ezoterizmus létezése sok olyan tényből kö­ vetkezik, amit megfigyelhetünk. A pszichológiai módszer tehát elvezetheti az embert az ezoterizmus ideájához, és talán még létezésének bizonyítékaihoz is

385

- természetesen ezek szubjektívak lesznek, de mégis csak bizonyítékok. Ezek­ nek a bizonyítékoknak a birtokában pedig az ember eljuthat arra a felismerésre, hogy szükség van ezoterikus eredetű szisztémákra vagy tanításokra. Ha pedig ezt belátja, akkor lehetősége nyílik arra, hogy megértse az ilyen szisztémák ideá­ it, felismerje a munka három vonalának szükségességét, és megértse ezeknek a vonalaknak a jelentését. Először a logikai és a pszichológiai módszer közötti különbség megértésével kell megpróbálkoznunk, és meg kell állapítanunk, mit jelent az egyik és a másik. A pszichológiai módszert nem lehet pontosan meghatározni, az alkalmazá­ sára, a működésére azonban találhatunk példákat. Láthatjuk, hogyan nyit utat új gondolkodásmódokhoz, segítségével hogyan kezdünk el egyre több dolgot meg­ érteni. Miután a pszichológiai módszer eszközeit alkalmazva általános áttekintést kaptunk azokról a tanításokról, amelyek bizonyíthatóan ezoterikus eredetűek, többé-kevésbé ismerni fogjuk az ezoterikusnak nevezhető tanítások jellemzőit, és képesek leszünk helyesen gondolkodni erről a szisztémáról, illetve az elveit alkal­ mazni a gyakorlatban. A pszichológiai módszer alkalmazásához először a következő két tényt kell el­ fogadnunk: először is a dolgok belső jelentéssel bírnak, másodszor pedig összefüg­ genek egymással - csak látszólag különállók. A dolgok között függőségi viszony áll fenn, bizonyos kapcsolat van közöttük. A logikai módszer ezzel szemben mind­ egyiket külön-külön veszi. Tehát a pszichológiai módszer először is mindent a bel­ ső jelentése szempontjából tanulmányoz, másodszor pedig hasonlóságot keres az eltérő dolgok között. Ennek a módszernek az adja az alapját, és legfőképpen az különbözteti meg más módszerektől, hogy felismeri az elme viszonylagosságát - megérti, hogy különböző típusú és fajtájú elméket használhatunk, és hogy az agy állapotától függően másképpen értjük meg a dolgokat. A logikus agy mindent pontosan meghatározottnak és egyedinek tekint. Ezzel szemben a pszichológiai módszer arra mutat rá, hogy minden dolog, következtetés, dedukció egy mentális kép és pusztán agyunk működésének az eredménye. Ahhoz, hogy megkülönböz­ tethessék, összehasonlíthassák, megtalálhassák a dolgok relatív értékét, és megál­ lapíthassák, melyik áll magasabban és melyik alacsonyabban, először is fel kell ismerniük a különböző agyak létezésének lehetőségét. Amikor ideákat hasonlíta­ nak össze, mondjuk a tudományos vagy filozófiai ideákat az Újtestamentum, az Upanisadok bizonyos ideáival vagy a Püthagorasznak és Platónnak tulajdonított ideákkal, akkor néha rátörhet önökre a felismerés, hogy az elme különböző szin­ teken lehet. Azt szeretném, ha megértenék, hogy még a hagyományos tudás segítségével is ráébredhetnek az ideák relatív értékére, és láthatják, hogy a kiindulási pontot az a felismerés adja, hogy az általunk ismert elme nem az egyetlen létező. Próbáljanak példákat keresni a pszichológiai módszerre, ha most még nem megy, meg kell kísérelniük, a későbbiekben, olyan esetekre példákat találni, ami­ kor új lehetőségeik adódtak a megértésre. K: Úgy érti, hogy a tények közötti külső hasonlóságok nem szolgálnak útmu­ tatóként?

386

V: Ez az egyik nézőpont. Ha ezzel szembetalálkoznak, akkor tudni fogják, mi tekinthető pszichológiai módszernek és mi nem. K: A pszichológiai módszer alkalmazásakor a gondolati központ gondolati ré­ szét használjuk? V: Ez nem teljesen igaz. Minél több központot és a központok minél több ré­ szét használják, annál jobb lesz a pszichológiai módszer. Ez a módszer azt jelenti, hogy az összes képességüket bevetik. A logikai módszer esetén azonban csak a gondolati központ gépies részével gondolkodnak. K: Az ezoterikus módszer pedig a magasabb központok használatát jelenti? V: Nem, hanem a szisztéma alkalmazását. A magasabb központokat nem tud­ ják használni, de a szisztémát igen. K: Csak akkor vagyunk képesek a pszichológiai gondolkodásra, amikor az összes funkciónk helyesen működik? V: A jelen állapotunkban kell megpróbálnunk. Nem várhatunk addig, amíg megváltozunk, mert ha ezt tesszük, akkor sohasem fogunk megváltozni, ha pedig gépiesen változunk, akkor csak rosszabbá válunk. K: Mely dolgokat kell az embernek először megtanulnia, amikor megpróbálko­ zik a pszichológiai gondolkodással? Úgy érzem, hogy ez több annál, mint amire képes vagyok. V: Amikor azt mondja, hogy ez több mint, amit véghez tud vinni, akkor a befe­ jezett folyamatról beszél. Én pedig magáról a folyamatról, a munka kezdetéről. Ha azt mondja, hogy ez meghaladja az erejét, akkor semmit sem tehet, és így, természe­ tesen, semmi sem történik. Ismét arról van szó, hogy hajlamosak abszolútokban gondolkodni. K: Mik az ezoterizmus alapvető vonásai? V: Nehéz ezekről beszélni, mert nem mindegy, mit értünk ezoterizmus alatt. Az „ezoterikus" szó belsőt jelent. Az ezoterizmus magába foglalja azt az elképzelést, mely szerint az emberiségnek létezik egy belső köre. Ha emlékeznek, azt mond­ tam, hogy az emberiség négy körből áll - ezoterikus, mezoterikus és exoterikus, amelyek a belső köröket képzik, és van egy negyedik, a külső kör, amelyben élünk. Az ezoterizmus ideája a tudás továbbítására utal, feltételezi, hogy létezik az embe­ reknek egy olyan csoportja, amelyik birtokában van egy bizonyos tudásnak. Ezt ne valamilyen misztikus módon értelmezzék, hanem szó szerint, konkrétan. Nagyon sok különbség van a külső és a belső körök között. Például sok minden, amit meg akarunk találni, vagy létre akarunk hozni, csak a belső körben létezik. Ide tartoz­ nak a pozitív érzelmek, az emberek közötti megértés, egy bizonyos tudás, mindez a belső körben található. Úgy vélem, ennyi elegendő a belső, vagy ezoterikus kör megértéséhez. K: Világos, hogy az ezoterikus tudás elsődleges jellemzője, hogy rejtett, és nem valószínű, hogy az ember rábukkan. Akkor tehát hogyan ismerhetjük fel az ezote­ rikus tudást vagy az ezoterikus iskolát? V: Olyan szisztémát tanulmányozunk, amelyik feltehetően ezoterikus erede­ tű, tehát ennek a szisztémának a segítségével felismerhetjük. És bár az ezoterikus tudás a hétköznapi élet számára rejtett, azért fellelhető. Nem rejtették el teljesen, úgy, hogy senki se bukkanhasson rá, mert ha így lenne, akkor nem lenne semmi je-

387

lentősége. Ellentétes lenne a céljával, és tönkretenné a létezéséből fakadó következ­ ményeket. A rejtett tudás egyetlen jelentősége, hogy fellelhető, az a kérdés, hogyan ismerhetjük fel. Ezeknek az ideáknak a segítségével, ha összehasonlítjuk azt, amit közönséges intellektuális módon megtalálhatunk azzal, amit nem, és ha ezt össze­ vetjük a szisztémával, akkor bizonyos mértékű valószínűséggel megállapíthatjuk, milyen szinten helyezkedik el az a tudás, amivel szembetalálkozunk. Ha a történelmet hagyományos módon vesszük, különálló események soro­ zatának, akkor nem fogunk bizonyítékokat találni az ezoterizmus létezésére. Azt fogjuk látni, hogy az egyik dolog követi a másikat, a felszínen, és nincs közöttük szemmel látható kapcsolat. Ha azonban tudjuk, hogy az események összefügg­ nek, és kutatunk ezek után az összefüggések után, akkor meg fogjuk őket találni a felszín alatt rejtőzve. Például sok nagy horderejű történelmi változás látszólag a semmiből, előzmények, forrás nélkül indult el. Az ókori Görögországban nem találhatunk semmi olyasmit a felszínen, ami magyarázatot adna a Krisztus előtti hetedik századra. Látszólag semmi olyan nem volt a nyolcadik és a kilencedik században, ami előkészítette volna, nem követhető nyomon a fejlődés közvetlen vonala. Ugyanígy a gótikus művészet is látszólag a semmiből fejlődött ki. Nem volt múltja, hirtelen csak megjelent. Vagy említhetjük a történelem előtti művészetet, vagyis mindent, ami több mint tízezer éves. Ebben az időszakban sem találhatunk semmit a felszínen, ami magyarázatot adna, például, a Szfinxre. Mind elgondolásában hatalmasabb, mind szintjében magasabb, és úgymond, intelligensebb (bár nem ez a megfelelő szó) bármi másnál, amit ismerünk. Ki készítette? Miért találhatók ilyen művészeti alko­ tások a sivatagban? Továbbá, vegyük az irodalmat, főként a keleti irodalmat. Olyan munkák ma­ radtak ránk, mint a nagyszerű indiai versek és az Újtestamentum. Ezek magasabb szinteket képviselnek mindannál, amit ismerünk. Semmi sem hasonlítható hozzá­ juk, semmilyen közönséges dolog nem magyarázhatja meg őket - mind teljesen egyedülálló. Ha külön-külön vesszük őket, és azt feltételezzük, hogy nincs belső jelentésük, akkor nem tudunk magyarázatot adni rájuk. Ha azonban a pszichológi­ ai módszert próbáljuk alkalmazni, akkor találni fogunk közöttük kapcsolatot. Próbáljanak elgondolkodni az ezoterizmusról. Hogyan létezhet, milyen formá­ ban és milyen formában nem. Olvashatnak titkos társaságokról a Keleten vagy Ti­ betben, titkos könyvtárak létezéséről és olyan csoportokról, akik rejtett helyeken él­ nek, és ősi tudást őriznek. Ez a gondolkodás nyers formája. Semmi lehetetlen nincs abban az elgondolásban, mely szerint léteznek ilyen csoportok. Az ezoterizmus ideája azonban ennél sokkal kifinomultabb. Nincs szüksége titkos társaságokra. Az a gondolat, hogy léteznek titkos társaságok, egyszerűsített gondolkodásmódra utal. Igen valószínű, hogy itt a Földön léteznek olyan emberek, akik az általunk is­ mertnél sokkal hatalmasabb tudás birtokában vannak, de ha rendelkeznek ezzel a tudással, akkor nincs szükségük titkos társaságokra. Nem kell, hogy a hegyekben bujkáljanak, bárhol élhetnek. K: Alihoz, hogy felismerhessük az ezoterikus ideák jelenlétét, ismernünk kell ezoterikus tanokat?

388

V: Nem, a pszichológiai módszer eszközeivel felismerhetik őket. Csak ennek a módszernek a segítségével ismerhetnek meg a mostaninál többet a szisztémából. K: Mit kell ahhoz tudnia az embernek, hogy alkalmazhassa a pszichológiai módszert? V: A pszichológiai módszer nem igényel speciális tudást. Egyszerű gondolko­ dásra van szükség, de nem a közönséges, szűklátókörű gondolkodásra. A logikus gondolkodás szűk, a pszichológiai azonban tágabb, nemcsak két dolgot hasonlít össze, hanem akár ötöt is. A logikus gondolkodás szempontjából mindig csak két dolog létezik: az egyiknek igaznak kell lennie, a másiknak hamisnak. A pszicholó­ giai gondolkodás esetében ez nem feltétlenül van így, lehet, hogy mindkét dolog hamis vagy éppen mindkettő igaz. Mondok egy példát a pszichológiai módszerre. 1915-ben Szentpéterváron tartottam egy nyilvános előadást Elet a halál után címmel. Megpróbáltam összegyűjteni az ezzel a témával kapcsolatos összes létező elgondolást: a pozitivizmust, a halál mint elmúlás tudományos elméletét, a halál vallásos értelmezését, amely azzal az elgondolással kapcsolatos, hogy a halhatat­ lan lélek jutalmul a mennybe, büntetésként a pokolba jut, a spirituális értelmezését annak az elképzelésnek, hogy túléljük a halált, a reinkarnáció teozófiai ideáját, a visszatérés buddhista ideáját és sok más, halállal kapcsolatos tanítást. Az az érde­ kes, hogy ezek mindegyike helytálló, csak látszólag ellentmondásosak. Logikailag az egyik ellentmond a másiknak, ha azonban a pszichológiai módszer szempontjá­ ból vizsgáljuk meg őket, azt látjuk, hogy kiegészítik egymást. Ennek szemléltetésére feltettem a kérdést: hogyan lehetséges, hogy ezek az ideák annyira eltérőnek tűnnek, mégis mindegyik igaz? Úgy, hogy létezik egy tör­ vény, amit nem értünk. Az emberi elme képtelen bármi olyasmit kigondolni, ami teljesen téves. A normális elme, ha szabadon működik, és nem ragaszkodik vala­ milyen feltételezett igazsághoz, akkor mindig valamilyen igazságra jut. Tökéletes hazugságot csak egy őrült vagy rabságban tengődő elme találhat ki. K: Más ezoterikus tanításokat is ismernünk kellene, és meg kellene keresnünk, hogyan kapcsolódnak ehhez a szisztémához? V: Csak általánosságban, azért, hogy megtaláljuk ennek a szisztémának a helyét. Az összehasonlításhoz és az összefüggések megkereséséhez nem tudnak eleget. Amikor erről a szisztémáról gondolkodnak, és olvasnak valamit, ami er­ re emlékezteti önöket, akkor csak egy vagy két ideát ragadnak ki, nem hasonlít­ ják össze mindegyiket. A részek között mindig találhatnak hasonlóságokat, de az ilyen összehasonlítás csak akkor lehet hasznos, ha látják a részek mögötti egészet - miután pedig ezt meglátták, lehet, hogy semmi közösét nem találnak a két szisz­ témában, mert csak akkor lehetnek hasonlóak, ha minden pontjuk az. Tegyük fel, hogy az egyik szisztéma egyik pontja hasonló egy másik szisztéma egyik pont­ jához, de ezeket tizenöt olyan másik veszi körül, amelyek teljesen különböznek. Ez alapvetően eltérővé teszi a két szisztémát. Még nem tudjuk összehasonlítani a szisztémákat, szokványos gondolkodásunk nincs ahhoz hozzászokva, hogy megkeresse a résznek az egészhez való viszonyát. Azt gondoljuk, hogy a nélkül is összehasonlíthatjuk a részeket, és megállapíthatjuk, melyik helyes és melyik nem, hogy ismernénk az egészhez való viszonyukat.

389

K: De mi van akkor, ha találunk két olyan filozófiai rendszert, amelyeknek van­ nak olyan pontjai vagy helyei, amelyek hasonlítanak egymásra? V: Honnan tudják, hogy hasonlítanak? Csak szavakat ismernek, azt azonban nem tudják, hogy mi bújik meg ezek mögött a szavak mögött. A szavak nem ga­ rantálják a jelentést. Emiatt tanácsos hosszú ideig óvakodni a párhuzamok keresé­ sétől, és minden mástól függetlenül tanulmányozni a szisztémát. Később, amikor már többet tudnak, talán megpróbálkozhatnak párhuzamok keresésével. K: Mi a biztosíték arra, hogy keletkezése óta semmilyen új idea nem került ebbe a szisztémába? V: Ez nagyon nyilvánvaló. Ha az elvek megmaradnak, akkor minden téves ide­ át kiküszöbölnek. Formális és ezoterikus ideák nem létezhetnek párhuzamosan egymás mellett. K: Milyen lépésekkel biztosítható az ideák tisztaságának megőrzése? V: Az ideák akkor torzulnak el, amikor az emberek saját magyarázatokat és elméleteket kezdenek gyártani, addig azonban, amíg munkájuk őszinte, megpró­ bálnak mindenről, ami eszükbe jut, megbizonyosodni, és az elveknek és szabályok­ nak megfelelően dolgoznak, egyáltalán nem szükségszerű a meghamisításuk. Szer­ vezett iskolai munkában minden eszközt latba vetnek az ideák valódi jelentésének megőrzése érdekében, ha ennek ellenére mégis eltorzulnak, akkor az csak annak köszönhető, hogy az emberek megfeledkeztek ezekről az óvintézkedésekről. Az ideák elferdítése általában a formális központ befolyásának a következménye, mert amikor az emberek a formális központtal kezdenek dolgozni, anélkül, hogy lenne mellettük valaki, aki kijavítaná őket, nincs a világon olyan idea, amelyiket ne lehetne eltorzítani huszonnégy órán belül. K: Ha ezt érti az ideák meghamisítása alatt, akkor én kétségtelenül torzult for­ mában értelmezem őket. V: Az nem számít, ha saját maga számára elferdíti őket - van esélye a kijavítá­ sukra. Kezdetben, amíg nem áll az ember rendelkezésére az ideák teljes választéka, mindenki beleesik ebbe a csapdába, ha azonban az egyik rész világossá válik, akkor az kijavítja a másik rész téves megértését. Ha valaki az egészet megérti, akkor nem értheti félre a részeket, és ha helyesen gondolkodnak az egészről, akkor mindegyik részt meg fogják érteni. Emellett, a kérdéseik megmutatják, hogy vajon helyesen gon­ dolkodnak-e, és ha az derül ki, hogy helytelenül, akkor ki fogják önöket javítani. K: A különböző típusú emberek más-más dolgokat akarnak. Mit kellene érte­ nünk iskolai munka alatt? V: Az iskolai munka számos különböző részből tevődik össze, amelyek mind­ egyike segíti önöket a felébredésben. Minden egyes egyénnek saját céllal kell ren­ delkeznie. Ha az egyének céljai összhangban állnak az iskola céljaival, akkor dol­ gozni fognak az iskolában. Ellenkező esetben ott fogják hagyni. Kezdhetnek a tudás elsajátításának ideájával. Ha új ideákra bukkannak, érté­ kelni kezdik őket. Gyakran megkülönböztetés nélkül használják a „munka" szót. K: De ön is használja! V: Megkülönböztetéssel. Meg akarom mutatni önöknek, hogy egyetlen út léte­ zik, mégpedig az, hogy megértik a pszichológiai módszert, az ezoterizmus ideáját, létezésének bizonyítékait és bizonyos mértékig a szisztémát. Ezután hozzáfoghat-

390

nak a munkához. A szisztéma egy élő, szerves dolog, ami fejlődik, és új horizon­ tokat tár fel. Látják, nagyon különös időket élünk, és a munkának nagy jelentősége van abban, más pontoktól eltekintve, hogy lehetőséget nyújt a józanság megőrzésére - vagy a józanná válásra. Minél tovább megyünk, minél többet beszélünk ezek­ ről az ideákról, annál könnyebben tévesztjük szem elől az egész dolog lényegét. Természetesnek vesszük, hogy ezek az ideák elérhetők számunkra, hogy beszélge­ tünk róluk, hogy kapni akarunk valamit ettől a tanítástól, azon viszont nem gon­ dolkodunk, hogy miért férhetünk hozzájuk, és beszélgethetünk róluk. Maga a tanítás, bizonyos jellegű tanítások, bizonyos fajta ideák csak adott pilla­ natokban, nagyon nehéz időszakokban válnak elérhetővé. Ezek nem olyan közön­ séges ideák, amelyekhez bármikor, bármelyik pillanatban hozzáférhetünk. Éppen ellenkezőleg. A tény, hogy a birtokunkban vannak, azt mutatja, hogy rendkívül nehéz időket élünk. Sokkal könnyebben dolgozhattunk volna velük, mondjuk har­ minc vagy negyven évvel ezelőtt, a valóságban azonban a két dolog összefügg, mivel, ha nem járnának ilyen nehéz idők mostanság, akkor nem dolgozhatnánk ezekkel az ideákkal. Ha tehát ezt észben tartjuk, akkor ez a felismerés már önmagában el fog juttat­ ni minket a helyes hozzáálláshoz, mindig arra fog emlékeztetni, hogy komolyan kell vennünk ezeket az ideákat, hogy semmire, ami velük kapcsolatos, nem tekint­ hetünk abból a szempontból, hogy általában mit szeretünk, és mit nem, vagy hogy milyen a helyeshez és helytelenhez való szokásos hozzáállásunk. Mostanság lehe­ tetlen megjósolni, mit hozhat a jövő, ezért különösen fontos, hogy értékeljük, és nagyra becsüljük ezeket az ideákat és ezt a szisztémát, illetve meg kell próbálnunk nem azt tenni, ami az adott pillanatban a saját szempontunkból nézve helyes, ha­ nem azt, ami az egész dolog vonatkozásában az. Nem pusztán a személyes céljain­ kat szem előtt tartva kell gondolkodnunk, hanem az ezzel a munkával kapcsolatos hagyomány egészének figyelembevételével. És, természetesen, mindenekelőtt egységesnek kell lennünk, mert csak addig lehet kielégíteni a munka igényeit, amíg mindenki kész ugyanazt az irányt követ­ ni. Amíg különböző véleményeken vagyunk, amíg az egyikünk az egyik irányt, a másikunk a másikat tartja helyesnek, addig senki sem fog bármit is helyesen csinálni, mert nem lesz egy követendő irány. Ha az egyik ember az egyik dolgot gondolja, a másik pedig a másikat, akkor mindkettő tévedni fog, nem fordulhat elő, hogy az egyiknek igaza van, a másik pedig téved. A cselekedetek összefügg­ nek egymással, az egyik nem mondhat ellent a másiknak. Olyan szabályt lehetet­ len felállítani, amelyik mindenkitől megköveteli, hogy egyetértsen mindenben, és megértsen mindent, de a cselekedetek között nem lehetnek különbségek. A körülményeket nem tudjuk irányítani, megváltozhatnak, ilyen vagy olyan irányba módosulhatnak. De ha az iskolai munkát akarjuk utánozni, akkor követ­ nünk kell az elvet, amelyik kimondja, hogy a cselekedetekkel kapcsolatos vélemé­ nyek nem lehetnek eltérőek, hiszen egyébként hogyan tudnánk dolgozni? Csak arra szeretnék rámutatni, hogy miközben a szisztéma elveivel és a munka megszer­ vezésével foglalkozunk, mindig szem előtt kell tartanunk, hogy hatalmas dolgok­ kal van dolgunk, illetve hatalmas dolgok állnak velünk szemben. Ha ezt észben

391

tartjuk, akkor meg fogjuk találni a helyes utat. Ellenkező esetben semmire sem fogunk jutni. K: Mit ért az iskolai munka utánzása alatt? V: Nem külső módszerek lemásolását, hanem azt, hogy belsőleg követjük az isko­ lai munka példáját, amit csak egy bizonyos szervezetre alapozva valósíthatunk meg. A munkában részt vevő embereknek egységesnek kell lenniük. Minél egysége­ sebbek vagyunk, annál nagyobb ellenállást fogunk tanúsítani a sokféle kedvezőt­ len befolyással szemben, és annál inkább függetleníthetjük magunkat tőlük, mert, mondhatni, egy olyan hatalmas akkumulátor közepébe kerülünk, amely sokféle energiát tartalmaz. Ha nem hagyunk réseket magunkon, akkor energiához jutha­ tunk ebből a nagy akkumulátorból, ha azonban lyukakkal vagyunk teleaggatva, akkor egy csöppnyi energiát sem leszünk képesek megtartani. El kell magyaráznom önöknek egy dolgot. A világon minden anyag és korlá­ tozott, csak az anyagszerűségben vannak különbségek. A sivatag homokjának és a tenger vizének a mennyisége véges. A tudás szintén anyag, így hát korlátozott. Nagyon hasznos, ha észben tartják, hogy a létezés megváltoztatásához szükséges tudás csak igen korlátozott mennyiségben létezik. A tudás szubsztancia. Egy adott időszakra - mondjuk száz évre - az emberiség által felhasználható tudás adott mennyiségben áll rendelkezésére. Ha túl sokan akarják megszerezni, akkor olyan kevés jut az egyes embernek, amivel semmit sem tud kezdeni. Azonban ha na­ gyon kevesen vágynak rá, azok, akik akarják, megkaphatják. K: Nem egészen értem, amit az előbb a tudásról mondott. A tudás nem tuda­ tosság? V: Nem, a tudatosság más, bár abban az értelemben igaza van, hogy a tuda­ tosság egy magasabb szintje tudást is magába foglal. Nem az összest, hanem azt a hidast, aminek már a birtokában vannak. A tudatosság állapotában egyszerre tudják mindazt, amit tudnak, ebben az értelemben mondhatják, hogy a tudatosság tudás, de a tudatosság önmagában nem juttathatja több tudáshoz az embert, bár különböző oldalakról közelíthetjük meg ezt a kérdést. Ami az átlagon felüli, magasabb vagy ezoterikus tudást illeti, mindenekelőtt azt kell megértenünk, hogy az összes szokványos tudásunk, beleértve a tudomá­ nyét is, minden esetben olyan tudás, amit közönséges elmével sajátítanak el. A tu­ dományos vizsgálatok összes módszere a közönséges agy működésére támaszko­ dik, de ezen a tudáson kívül létezik egy másik, amit egy magasabb, vagy fejlettebb elme sajátít el. Ez utóbbi a közönséges tudásból fog táplálkozni, mert a közönséges elmével elsajátítható tudás mindig a szemeket és a füleket alkalmazó vizsgálati módszerek korlátaiba fog ütközni, mivel, tulajdonképpen, a tudományos kutatás­ ban alkalmazott legbonyolultabb műszereket is ellenőrizni kell a szemmel és a füllel. Ez a tudás nagyon korlátozott, nem az egész megértésén alapul. Ezzel ellen­ tétben az átlagon felüli tudás az egész megértésére támaszkodik és egy fejlettebb elmével sajátítható el. Tehát a tudásnak különböző fokozatai vannak, amelyek kö­ zött akkora a különbség, hogy valójában össze sem lehet őket hasonlítani. A szorzó­ tábla megtanulásával nem olyan tudásra tesznek szert, ami korlátozott mennyiség­ ben áll rendelkezésre, ezt a tudást senkitől sem veszik el. Valójában az ezoterikus tudásra ugyanez vonatkozik, hiszen csak nagyon kevesen akarják megszerezni.

392

Először nehéz elfogadni a tudás anyagszerűségének ideáját, de ha gondolkodnak róla, akkor talán majd lassan felismerik. Vegyük ezt a következőképpen: a tudás egy oldat, amelynek különböző lehet a töménysége, lehet nagyon híg vagy töményebb. Amikor a tudásról beszélek, egy töményebb oldatra gondolok, amiből igen korláto­ zott mennyiség áll rendelkezésünkre. Azt gondoljuk, hogy ha valamit nem tudunk, az azért van, mert nem tudjuk, hol tanulhatnánk meg. Nem ismerjük fel, mennyi minden van, amit nem ismerhetünk meg. Emiatt nehéz megértenünk a tudás anyag­ szerűségét, és azt, ami az elosztását irányítja. Éppen úgy, ahogy a testben is találhatók akkumulátorok, a tudásnak is vannak akkumulátorai az életben. Ezekben bizonyos tudás tárolódik, ami a történelem meghatározott időszakaiban halmozódott fel. Ha találnak egy ilyen akkumulátort, akkor hozzájutnak a benne lévő tudáshoz. Mik ezek az akkumulátorok? Iskolák, sőt azok az egykori iskolák is, amelyek ma már nem léteznek. Ha az ember nem csapolja meg ezeket az akkumulátorokat, akkor nem fej­ lődhet, ha viszont megnyitja őket, akkor energiához juthat, olyan valódi energiához, amit a központok is kapnak. Az l-es, 2-es és 3-as számú ember csak durva, az 5-ös számú finomabb energiát nyerhet belőlük. Amikor azt mondtam, hogy a tudás korlá­ tozott, az ezekben az akkumulátorokban tárolt tudásra utaltam. K: Van ennek a tudásnak alakja és súlya? V: Alakja nincs szükségszerűen, súlya azonban van, de nem a hagyományos értelemben - sűrűsége van. A hétköznapi nyelvben is néhány szónak van súlya, néhány másiknak pedig egyáltalán nincs. K: Mit kell tennünk ahhoz, hogy megtaláljuk ezt az akkumulátort? Ez csak iskolákra vonatkozik, vagy pedig ránk is? V: Egyszerűen tanulják meg mindazt, amit csak tudnak, és így azon fognak dolgozni, hogy kapcsolatba kerüljenek vele. Ez mind az iskolákra, mind saját ma­ gunkra vonatkozik. K: Aki hatalmasabb tudás birtokában van, felelősséggel tartozik azok iránt, akik kevesebbet tudnak? Olyasvalakire gondolok, aki rendelkezik ezoterikus tu­ dással. V: Az ezoterikus tudás iskolát jelent, vagyis az, aki ezoterikus tudás birtoká­ ban van, vagy iskolából jött, vagy egy iskola tanítványa. Az iskolának tartozik fele­ lősséggel. Az ember az iskolai tudással egyben felelősségre is szert tesz. Azonban ezt a kérdést lehetetlen általánosságban megvitatni, mert előfordulhat, hogy sok olyan feltételnek kell teljesülnie, amit nem ismerünk. Például előfordulhat, hogy bizonyos tudás elsajátítása feltételekhez kötött. K: Milyen vékony cérnaszál köt minket össze az ezoterikus tudással, hiszen a vele való kapcsolatunk attól függ, hogy ön itt van-e és átadja-e ezt a tudást. V: Meg kell érteniük, hogy az ezoterikus tudáshoz fűződő viszonyunk nem múlhat egyetlen személyen. Tegyük fel, hogy ismernek valakit, aki kapcsolatban áll egy ezoterikus iskolával, de az ideákat, amiket megoszt önökkel, nem értik meg. Ekkor nem létezik kapcsolat önök és az ezoterikus iskola között, ennek a személy­ nek a halála esetén pedig mindenféle érintkezés teljesen megszűnik. De tegyük fel, hogy amíg élt, önök megértették az ideáit. Ebben az esetben kapcsolatban állnak az iskolával, és ez a kapcsolat az illető halála után is fennmarad. Tehát ezoterikus körökhöz csak ideákon, nem pedig embereken keresztül kapcsolódhatunk.

393

K: A szisztémával dolgozó emberek befolyásolhatnák valahogyan a hétközna­ pi élet eseményeit? V: Ön hogyan látja ezt? Milyen módon befolyásolhatnák? K: Nem tudom, kivéve talán, hogy tudatossá teszik az egyes embereket. V: Mindegyiket? Hogyan tehetnék tudatossá őket az akaratuk ellenére? Ez ti­ pikus példája annak, hogyan gondolkodunk. Azt hisszük, gyakorlati kérdéseket teszünk fel. Az embernek úgy kell kérdeznie, hogy közben lát valamilyen módot a gyakorlati alkalmazásra. Tegyük fel, hogy az emberek befolyásolhatják az ese­ ményeket - tegyük fel, hogy létezik ilyen hatalmas erejű mágia. Élihez fel kellene használniuk bizonyos mennyiségű energiát. És önöknek fogalmuk sincs, micsoda hatalmas mennyiség szükséges ahhoz, hogy olyan irányba fejtsék ki akár a leg­ csekélyebb hatást is, ami ellentétes az események megszokott folyamával. Manap­ ság nagyon rossz idők járnak, rendkívül kellemetlen események zajlanak. Ahhoz, hogy nagy méretekben meg lehessen állítani egy tipikus eseményt, a Naprendszer összes energiájára szükség lenne. Rendelkeznek önök ekkora energia felett? Továb­ bá, tudják, mi a jobb? Hogyan lehetnek ebben biztosak? Most nem arról beszélek, hogy vajon lehetséges-e vagy sem. De, még ha elképzelhető is lenne, rendelkeznek a szükséges energiával, és tudják, mi lenne a jobb, l-es, 2-es és 3-as számú emberek vagyunk, hogyan tudhatnánk, mi a helyes? Éppen csak hozzáfogtunk egy olyan szisztéma tanulmányozásához, amelyik feltételezhetően eljuttatja az embert egy magasabb szintre. Nagyon hasznos, ha elgondolkodnak ezeken. K: Még mindig nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy hasznunkat veszi valamilyen tudatos munka, amelyik az általános őrültség ellen irányul. V: De ez képzelődés, mert, mindenekelőtt, saját magunk hasznára kell válnunk. Ha a saját munkánk nem látja hasznunkat, akkor mit nyerhetne velünk valamilyen nagyobb jelentőségű feladat? Először meg kell tanulnunk a saját munkánk hasznára válni, majd pedig, ha adódik valamilyen nagyobb horderejű feladat, akkor esetleg majd hasznosan részt vehetünk benne. Ezen kívül, mit jelent hasznosnak lenni? Em­ lékeznek, mit mondtam a munka harmadik vonalával való kapcsolatról? Az ember csak annyit tehet, amennyire képes, mivel a körülmények, a kapacitások és a feltéte­ lek különbözőek lehetnek, nem tekinthetjük kötelező jellegűnek, hogy az embernek hasznossá kell válnia. Ennek ellenére az embernek gondolkodnia kell ezen, és ami­ kor adódik egy alkalom, ki kell használnia. Egy valamit azonban szabályként kell elfogadnunk - semmi olyasmit nem szabad tennünk, ami sérti a munka érdekeit. Ez nem azt jelenti, hogy minden egyes adott pillanatban mindenki ténylegesen tud is se­ gíteni, és ez nem elvárás vagy követelmény. De mindenkinek készen kell állnia arra, hogy, amikor eljön a lehetőség, megtegye, amire csak képes, és amit a körülmények megengednek. Továbbá, természetesen semmit sem szabad tenni a munka harma­ dik vonala ellen, mert az ember sok olyasmit tehet, amivel kárt okozhat benne. Az elején beszéltünk az A-, B- és C-befolyásokról, de nem határoztunk meg őket pontosan, egyszerűen annyit mondtunk róluk, hogy befolyások. Most meg kell próbálnunk osztályokba sorolni őket. Ennek a vizsgálódásnak az adja a gya­ korlati oldalát, hogy megvizsgáljuk, miként irányíthatjuk ezeket a befolyásokat, hogyan lehetünk bizonyos befolyásokra fogékonyak és kerülhetjük el azokat, ami­ ket nem akarunk befogadni.

394

Más szóval, az életet kell tanulmányoznunk. Önmagunk vizsgálatával nem ha­ gyunk fel, de közben a külső dolgokkal is el kell kezdenünk foglalkozni, meg kell próbálnunk megérteni őket és helyes véleményt kialakítani róluk. Ha nem tanulunk meg különbséget tenni a külső események között, ha nem ismerjük fel a nagy hor­ derejű dolgokat, és nem jövünk rá, hogy a lehetséges fejlődés szempontjából mi jó és mi rossz, akkor nem fogunk továbbjutni. Ha találunk valami olyat a külső esemé­ nyekben, ami segíti a fejlődést, akkor felmerül a kérdés: az egyéni fejlődés, vagyis kevés ember fejlődése, hogyan befolyásolhatja az emberek általános állapotát? Ha most megvizsgáljuk a külső eseményeket, és megkérdezzük magunktól, mit mond­ hatunk róluk az emberiség ezoterikus köreinek létezése szempontjából, meg fogjuk látni, hogy az emberiség állapota messze nem kedvező, mert, bár tudjuk, hogy min­ denki nem tartozhat az ezoterikus körökhöz, a hétköznapi életben létezhetnek olyan befolyások, amelyek ezekből a körökből származnak. Viszont határozottan kijelent­ hetjük, hogy semmi jelét nem látjuk annak, hogy ezek az ezoterikus körök valami­ lyen módon irányítanák a dolgokat - az élet magától működik. Durván a következőképpen jellemezhető az ember helyzete: az ember gépe­ zet, amit a körülötte levő hatalmas gépezetekből származó különböző áramlatok irányítanak. Mik ezek a nagy gépezetek? Az összes nagy horderejű esemény, hábo­ rúk, forradalmak, civilizációk, vallások, tudomány, művészet, a múlt század felfe­ dezései - mindez különböző hatásokat fejt ki, amelyek befolyásolják az embert. Továbbá, az iskolákkal kapcsolatban elmagyaráztam, hogy csak iskolákban van lehetőség a menekülésre, vagyis csak a C-befolyások segítségével. De mi van azokkal, akiknek egyetlen iskoláról sincs tudomásuk, hiszen annak a lehetősége, hogy valaki iskolai munkát végezhessen, nagyon kicsi és nagyon ritkán adódik. Va­ jon ez azt jelenti, hogy iskola nélkül teljesen lehetetlen bármit is megszerezni, vagy azért ez még sincs egészen így? Emlékeznek, beszéltem a három hagyományos és a negyedik útról. Ezt a négy utat szubjektív utaknak nevezik. Ezek az utak feltehe­ tően bizonyos hatást fejtenek ki. Néhányan azonban, talán csak nagyon kevesen, bizonyos mértékig még iskolai munka nélkül is fejlődhetnek. Ezt nevezik objektív útnak, ami azonban nagyon lassú. A szubjektív utak a rövidebb utak, a türelmetle­ nek számára léteznek, akik nem elégszenek meg a hagyományos lassú munkával, még akkor sem, ha bizonyos fejlődést eredményez. Elméletileg tehát az embernek akkor is adódhatnak lehetőségei a fejlődésre, ha teljesen normális életet él, nem áll kapcsolatban a C-befolyással, csak a B-befolyás által nyújtott anyagot használ­ ja. Emlékeznek a B-befolyásokra, amelyekhez a vallást, filozófiát, művészetet, tu­ dományt soroltuk? Altalánosságban beszélve, ha az emberek kellő mennyiséget tudnak magukba szívni a B-befolyásokból, akkor ennek elégnek kellene lennie a fejlődésükhöz, ám ez a fejlődés még a legjobb esetben is lassú és bizonytalan lesz. Mindegyik iskola, az összes út a türelmetlenek számára létezik, ezért nevezik őket szubjektív utaknak. Tehát a válasz erre a kérdésre: igen is, meg nem is, néhány ember iskola nélkül is fejlődhet, néhány nem, mert ez az ember típusától függ. Emellett, az objektív út esetében is teljesülnie kell bizonyos feltételeknek, nem azt jelenti, hogy mindenki, aki nem vesz részt a munkában, fejlődhet. Bizonyos érte­ lemben az objektív út még nehezebb is az iskolai munkánál, mert ezen az úton az ember nem tudja ellenőrizni, hogy vajon helyes-e vagy sem, amit eldöntött. Egy

395

iskolában megbizonyosodhat e felől, azonban valamiről bizonyosságot szerezni és valamit megtenni két különböző dolog. K: Akkor tehát nem lehetetlen vagy valószínűtlen, hogy az ember iskolai segít­ ség nélkül is fejlődhet? V: Csak bizonyos mértékig tud, és ez a fejlődés szintén iskolai támogatással megy végbe, csak éppen az embernek nincs róla tudomása. Hiszen rengeteg olyan dolog van, amiben fellelhető az iskolák segítsége - általában a vallásokban, filozó­ fiai rendszerekben és így tovább. Emlékeznek, azt mondtam, hogy különböző típusú iskolák léteznek: az egyik embernek az egyik típusra, a másiknak pedig a másik típusra van szüksége. Nin­ csenek olyan egyetemes iskolák, amelyek mindenkinek megfelelnének. Ugyanak­ kor be kell látniuk, hogy nagyon csekély annak az esélye, hogy valaki találkozik egy iskolával - úgy értem a való életben, nem pedig könyvekben vagy elméletben, ha pedig az ember találkozik egy iskolával, akkor ez általában azt jelenti, hogy azon az egyen kívül nem létezik másik. Ha valaki nehéznek találja ezt az iskolát, és másik után kezd nézni, akkor, még ha azt is feltételezzük, hogy rábukkan egyre, ott is ugyanazzal a nehézséggel kell szembenéznie. Ebben a tekintetben az iskolák nem térhetnek el egymástól, mert a közöttük lévő különbségeket az hozza létre, hogy hozzájuk viszonyítva milyen az ember állapota. Tehát bármelyik iskolával találkozik, ugyanazokkal a nehézségekkel kell megbirkóznia. Emlékszem egy történetre, amit olyasvalaki mesélt, aki állítólag saját tapaszta­ latát osztotta meg velem. Néhány tanítvány túl nehéznek talált egy félig jógi, félig vallásos iskolát, ezért átmentek egy másikba. Ott aztán meglepődve tapasztalták, hogy azonnal ugyanazt a feladatot kapták, sőt még valamilyen további nehézség­ gel kibővítve. Az egyikőjük megkérdezte attól, aki a feladatot adta, hogy honnan tudta, netán a két iskola értekezett-e egymással. A következő választ kapta: „Ami­ kor valaki az egyik iskolából a másikba menekül, fölösleges a két iskolának érint­ kezésbe lépnie egymással. Amint megláttam önt, azonnal tudtam, milyen típusú feladatot kapott, és én is csak ugyanazt adhattam, sőt az enyém talán még egy kicsivel nehezebb is volt". Tehát, mint látják, tényleg nincs választásunk. K: Mi történik akkor, ha valakinek iskola nélkül sikerül megváltoztatnia léte­ zése szintjét? V: Ha valaki, úgymond, érdemtelenül tesz szert létezésre vagy tudásra, az álta­ lában nem lesz tökéletes, és rosszabb lesz, mintha semmit sem kapott volna, kivéve azokat a nagyon ritka eseteket, amikor az objektív úton jut hozzájuk, de ez utóbbi olyan ritkán fordul elő, hogy felesleges beszélni róla. Később elmagyarázok majd néhány példát a helytelen módszerre, mert ha világossá válik, mely módszerek a helytelenek, akkor könnyebben megérthetjük, mi a helyes módszer. Például az em­ ber erőfeszítései fakadhatnak félelemből - ezek helytelen erőfeszítések lennének, mert a megfelelő erőfeszítésnek megértésen, nem pedig félelmen kell alapulnia. Ahhoz, hogy visszatérhessünk saját helyzetünk vizsgálatához, észben kell tar­ tanunk mindazt, amit a hozzáállásokról hallottunk és megértettünk. A hozzáállá­ saink olyanok, mint a vezetékek, amelyek összekötnek minket az eseményekkel. Ezek a hozzáállások természetüktől függően különböző fajtájú áramokat hoznak létre, amelyek keresztülhaladnak ezeken a vezetékeken. Az áram milyensége meg-

396

határozza, hogy az adott esemény milyen jellegű befolyással lesz ránk. Ha egy bizonyos esemény hatást gyakorol ránk, akkor a hozzáállásunk megváltoztathatja ezt a hatást. El kell jutnunk egyfajta megértéshez a külső dolgokat illetően, ami azt jelenti, hogy nem személyes szimpátia vagy ellenszenv alapján kell őket megítélnünk, hanem, mint mondtam, aszerint, hogy segíthetik-e a fejlődést, vagyis hogy hozzá­ járulhatnak-e az ezoterizmus hatalmának növekedéséhez, mert az emberi faj fejlő­ dése azt jelenti, hogy az ezoterikus körök nagyobb befolyással bírnak a hétköznapi élet felett. Azt mondtam, hogy minden egyes pillanatban számtalan hatalmas mozgó dolog veszi körül az embert, amelyek, ha tudatában van, ha nincs, befolyásolják. Mindig hatást gyakorolnak rá valamilyen módon. Lehet, hogy valaki nagyon hatá­ rozott hozzáállásokat alakított ki olyan dolgokat illetően, mint a háborúk, forradal­ mak, a társadalmi vagy politikai események és így tovább, vagy az is lehet, hogy közömbösen, pozitívan vagy negatívan szemléli őket. Mindenesetre, az semmin sem változtat, ha az egyik oldalt illetően pozitív, mert akkor a másik tekintetében lesz negatív. A helyes hozzáállás magába foglalja azt, hogy az ember abból a szem­ pontból érti meg egy dolog minőségét, hogy segíti-e vagy akadályozza a fejlődést. E tekintetben a „fejlődés" az egyén életének korai szakaszában egy adott vonalon és adott irányba bekövetkező tudatos, önkéntes és szándékos fejlődését jelenti. Az ember egyszerűen nem veszi figyelembe azokat a dolgokat, amelyek nem segíte­ nek, legyenek bármilyen hatalmasok is külsőleg - nem „látja" őket. Ha pedig nem törődik velük, vagy nem látja őket, akkor mentesülhet a befolyásuk alól. Azonban ismét meg kell érteniük, hogy ha valaki nem veszi figyelembe a rossz dolgokat, még nem jelenti azt, hogy közömbös az irányukba, mert azok, akik közömbösek, bár nem törődnek a dolgokkal, ettől azonban még ugyanúgy a befolyásuk alatt állnak. Újra elismétlem: a közönséges érzelmi és gondolkodási képességeinket hasz­ nálva kell gondolkodnunk a dolgokról, és meg kell próbálnunk felismerni, milyen kapcsolatban állnak azzal, amit mi fejlődésnek nevezünk. Fejlődés alatt pedig azt értjük, hogy megnövekszik a belső körök befolyása, és a megfelelő típusú embe­ reknek nagyobb esélye lesz a megfelelő tudás megszerzésére. Meg kell értenünk a dolgok súlyát. Emlékeznek, elmagyaráztam, hogy a szavaknak különböző a súlya, amit éreznünk kell. Ugyanez a helyzet az eseményekkel. Éppen úgy, mint önma­ gunkban, az életben is sok képzelt, kitalált dolog van. Miután az emberek hisznek bennük, ezek a dolgok bizonyos hatást gyakorolnak rájuk. Ebben az értelemben szinte az egész élet képzelt. Az emberek nem létező dolgokban élnek, a valódiakat pedig nem látják, még csak a fáradságot sem veszik, hogy gondolkodjanak róluk, teljesen megelégszenek a képzeittel. Próbálják arra a kérdésre összpontosítani a figyelmüket, hogy mi fontos és mi lényegtelen, meg kell tanulnunk ezt megkülönböztetni. Ez idáig a munka segítsé­ gével önmagunk vonatkozásában meg tudtuk határozni a jót és a gonoszt. Most ki kell bújnunk a csigaházból, és körül kell néznünk úgy, hogy közben ugyanazokat a módszereket és elveket alkalmazzuk. Ha más-más típusú elveket alkalmazunk önmagunkat és a külső dolgokat illetően, akkor semmire sem fogunk jutni. Nem

397

gondolkodunk eleget azon, hogy általánosságban hogyan viszonyul ez a munka az élethez, nem adunk számot magunknak arról, milyen helyet foglal el az élet vonatkozásában. Nem azt mondom, hogy megválaszolhatják ezt a kérdést, de gondolkodhatnak róla, megvizsgálhatják egyik vagy másik oldalról. Ha nem gon­ dolkodnak erről, akkor nem a kellő megvilágításban fogják látni a dolgokat, és helytelenül fogják értelmezni a munkát. A munka apró, az élethez pedig hatalmas dolgok tartoznak. Nem háborúkra, forradalmakra és ilyen típusú eseményekre gondolok, hanem a hétköznapi élet dolgaira. Meg fogják látni, hogy a munkának egyáltalán nem jut hely, és az élet szempontjából nem szükségszerű a létezése. Ugyanakkor a munka azok számára, akik megértik, mindennél fontosabb. Tehát el kell érnünk, hogy folytatódjon, és nem szabad számítanunk semmilyen segítségre az élettől. Az élettel szemben kell haladnunk, mindent magunknak kell csinálnunk. Nem hihetjük azt, hogy rengeteg időnk van, hogy ha ma nem teszünk meg valamit, akkor majd jövőre bepótoljuk, mert lehet, hogy az elkövetkezendő év másmilyen lesz. A hétköznapi élet eseményeinek elemzését alapozhatjuk az A-, B- és C-befolyás ideájára. Feltehetjük a kérdést, hogy vajon mennyit látunk a befolyások harmadik fajtájából, vagyis azokból, amelyek mind eredetükben, mind működésükben tu­ datosak. El kell ismernünk, hogy sohasem látjuk őket. Ha kutatunk valami után, csak a B-befolyás bizonyos megnyilvánulásaival találkozunk, és mindegyik Bbefolyást sokféle veszély és erő ölel körbe, amelyek az elpusztításukra törnek. Sok B-befolyás a szemünk előtt tűnik el, azokat a dolgokat, amelyek nem is olyan régen még elérhetők voltak, többé már nem lehet fellelni. Hány jut el hozzánk a múlt B-befolyásai közül? Rövid életűek, nem léteznek hosszú ideig, kivéve kettőt vagy hármat, amiket a gépies alkalmazások olyan összevisszasága vesz körül, hogy már majdnem A-befolyásokká váltak - csak ebben a formában képesek a túlélésre. Az összes gépies erő az elpusztításukra tör, mert a B-befolyások eredetükben szembeállnak a gépies erőkkel. K: Mi a különbség a világon kifejlődött civilizáció és az egyes ember fejlődése között? V: Nem ismerjük fel, hogy az életben zajló tevékenységek közül sokat tudatos emberek munkája indított el. Azt gondoljuk, hogy az összes munkát, amit látunk, olyanok, mint mi, vagyis alvó emberek kezdték el és folytatták. Alvó emberek azonban csak véletlenül találhatnak ki valami hasznosat, és mind a hasznos, mind a káros dolgok kigondolása ugyanolyan élvezetet okoz nekik - nem tudják a kettőt megkülönböztetni egymástól. Ha elfogadjuk a „civilizáció" szót, akkor azt mond­ hatjuk, hogy alvó emberek munkájának eredménye, tehát nincs rá garancia: lehet, hogy ma még civilizációban élünk, holnap pedig a barbarizmus fog tért hódítani. Tegyük fel, hogy az, amit önök vagy valaki más civilizációnak nevez, elpusz­ títja a B-befolyásokat, aminek következtében A-befolyásokkal körülvéve találják magukat. Ha ez bekövetkezik, akkor nem lesz semmi esélyük. És, valójában, amit mi civilizációnak szoktunk nevezni, igenis elpusztítja a B-befolyásokat. A forra­ dalmak elpusztítják, a háborúk elpusztítják, a civilizációk elpusztítják - minden elpusztítja az ezoterikus befolyásokat. A háborúk például mindig megsemmisí­ tették az iskolákat, ez jól ismert tény. Iskolák nem állhatnak fenn tartósan. Nem

398

egészen arról van szó, hogy a háborúk szándékosan el akarják pusztítani őket, de mellékesen megteszik. A háború az emberiség életének egyik olyan mindennapos jelensége, amelyik ellehetetleníti a munkát és elpusztítja az iskolákat. Az iskolai munkához nélkülözhetetlen, hogy legyen egy bizonyos mértékű szabályszerűség az életben, ha az élet túlságosan rendellenessé válik, akkor ez lehetetlenné teszi az iskolai munkát, és az iskola eltűnik. K: De ugye azok az emberek, akiknek hasznára vált az iskolai munka, nem tűnnek el, nem hagyná el őket az, amit megtanultak? V: Ha eleget tanultak, akkor hasznot húznak belőle, de ha csak egy keveset, akkor nem sokat nyernek vele. Létezik egy meghatározott szint, el kell sajátítani egy bizonyos mennyiségű tudást, és ha ezt a mennyiséget elsajátítják, akkor foly­ tathatják a munkát, ha viszont nem tesznek szert elég tudásra, akkor nem dolgoz­ hatnak tovább. Az egyes ember, ha a tudatosságának fejlődése elért egy bizonyos szintet, akkor elszigetelheti magát a körülményektől, és folytathatja a munkát egé­ szen addig, amíg meg nem hal. Az iskolák azonban másmilyen törvények alatt állnak: szükségük van egy külső formára. Semmit sem tehernek a körülmények ellen - olyannak kell elfogadniuk őket, amilyenek. Ez mind a nagy, mind a kicsi, mind az alapszintű, mind a magasan fejlett iskolákra vonatkozik. Az adott körül­ mények között kell létezniük, és ha a körülmények ellehetetlenednek, akkor az iskolák fennmaradása is lehetetlenné válik. Ezt észben kell tartaniuk. El szeretnék még mondani valamit ezzel kapcsolatban. A vallás egy szilárdabb dolog. Lehet, hogy azért szervezték meg ilyennek, hogy biztosítsák a fennmaradá­ sát. Iskolákat azonban nem lehet ugyanilyen módon megszervezni, a túlélésükhöz szükség van a biztonság bizonyos minimumára. K. Miért csökkent az utóbbi időkben az ezoterikus körök befolyása? V: Az emberek egyre inkább elveszítik a józan ítélőképességüket. Kevesebb igazságot igényelnek, kevésbé képesek felismerni a hazugságokat és könnyebben megelégszenek velük. Sokkal kevesebb érdeklődést mutatnak ezek iránt az ide­ ák iránt, és sokkal kevésbé felkészültek, mint akár harminc vagy negyven évvel ezelőtt. És ez nemcsak a politikai eseményeknek köszönhető, bár azok is hozzájá­ rulnak. K: Mit ért az alatt, hogy az emberek kevésbé felkészültek? V: Szentpéterváron például nem magyarázták el nekünk az ezoterizmus ideá­ ját, elvárták tőlünk, hogy ismerjük. Most már többé nem feltételezhető, hogy az em­ berek megértik a gondolkodás pszichológiai módszerét, az ezoterizmus létezését és az ezoterikus eredetű iskolák szükségességét. Addig sohasem fogjuk megérteni az ezoterizmus és az emberiség belső köreinek jelentését, amíg fel nem ismerjük, hogy az élet egy káosz, és ahelyett, hogy a dolgok szabályozottabbá és rendezet­ tebbé válnának, egyre csak bonyolultabbak és kevésbé szabályozottak. A bonyo­ lultságot a fejlődéssel azonosítjuk. A hétköznapi életben nincsenek összehangolva az emberek cselekedetei, és nem látjuk előre a következményeket. Minden egyes ember egy saját irányt követve dolgozik, és a munkájuk együttes eredményei hoz­ zák létre a dolgokat. Az életben látható eredmények az egymás útját keresztező célok következményei, nem pedig szándékos cselekedetek eredményei. Meg kell érteniük, hogy a külső körben ez mindig így van, és nem lehet másképp. Semmit

399

sem tehetünk ennek megváltoztatása érdekében. Csak vergődünk a hullámokon, miközben azt hisszük, hogy mi irányírjuk az eseményeket. Nagyon lényeges, hogy ezen elgondolkodjunk, és hogy ebből a szempontból nézzük a dolgokat. Annak, aki nem érti a külső és a belső körök közötti különbséget, nem fog növekedni a megértése. Ami a belső körben lehetséges, az a mi külső körünkben lehetetlen. K: A világ jelenlegi állapotának nem kellene iskolák keresésére ösztönöznie az embereket? Az emberek rettegnek, kényelmetlenül érzik magukat. V: Miért kellene az egyik kellemetlenségnek egy másikhoz vezetnie? Gondol­ ja, hogy a kényelmetlenség rá fogja venni az embereket arra, hogy eljöjjenek? Túl sokat vár el tőlük. Azt mondhatja valakinek, hogy ha tanulmányozza a szisztémát, akkor kevésbé fog aludni, de azt nem, hogy kedvezőbb körülmények között fog élni. K: Megszabadulnak az azonosulástól. V: És erre azt válaszolják, hogy azonosulás nélkül nem tudnak dolgozni, és ha nem azonosulnak, akkor az összes vagyonukat elveszítik. A szisztéma iránti érdek­ lődés és a jelen helyzet kényelmetlensége között nincs semmi kapcsolat. K: A fiatalokról tett megfigyelésem nagy fejtörést okoz. Ha boldogok és telje­ sen normálisak, akkor az ezoterizmus ideája nem tűnik csábítónak számukra. V: Az ezoterizmus nagyon nehéz idea. Néha az ember már fiatalon megérthe­ ti a jelenését, de gyakran nem sikerül a megfelelő szemszögből néznie. Oly sok helytelen hozzáállásunk és elképzelésünk van, hogy semmire sem lehet számítani. Véleményem szerint az, aki komoly érdeklődést kezd mutatni ezek iránt az ideák iránt, kivételnek tekinthető, mert az emberek agyában a képtelen és ellenmondásos ideák hatalmas zűrzavara kavarog. K: Engem csak a szisztéma pszichológiai oldala érdekel, az ezoterikus nem. V: De a pszichológiai oldal egyben ezoterikus is. Ez a szisztéma semmi olyat nem ad, ami nem ezoterikus, mert az egész olyan elméktől származik, amelyek nem hétköznapiak, olyan embereknek tulajdonítható, akik megértettek dolgokat. A szokványos szisztémák semmilyen változást nem eredményezhetnek. A sziszté­ ma pszichológiai oldala még ezoterikusabb is a többinél, mert ha nem így lenne, akkor értéktelen lenne. Csak azért értékes, mert magasabb intelligenciától szárma­ zik, magasabb elmék megértéséből és ideáiból fakad. Ezt meg kell érteniük. Vala­ hogyan hozzájutottunk ehhez a szisztémához. Ha azt feltételezzük, hogy velünk azonos szinten lévő emberektől származik, vagy hogy egy elmélet, akkor teljesen értéktelen. Ez azonban nem egy elmélet, feltételezhetően iskolától származik, olyan emberektől, akik magasabb fejlettségi szintet értek el. Ha nem léteznének ilyen emberek, akkor nem lenne kezünkben a szisztéma. Oroszországban Gurdjieff kezdetben ragaszkodott ahhoz, hogy ez nem egy szisztéma, azt mondta, hogy ezek csak töredékek, amikből az embernek egy szisz­ témát kell összeállítania. És abból sem engedett, hogy ezt a tudást ilyen formában, részenként, kell átadni. Most én, mivel többen vagyunk, olyasmit rakok ki ezekből a darabkákból, ami közelebb áll egy szisztémához. De amikor csak egy kis csoport foglalkozott ezekkel a dolgokkal, akkor pusztán beszélgetések folytak, nem tar­ tottak előadásokat. Nehéz úgy előadásokat tartani, hogy az ember nem egy teljes szisztémáról, hanem annak csak töredékeiről beszél, egészében véve azonban még-

400

sem egy teljes szisztémát adok át. Ezek a darabkák különböző nagyságrendűek, ezért sok mindent meg kell érteniük, mielőtt összeilleszthetnék őket a megfelelő skálán. Például a különböző diagrammok esetében ugyanazokat a szavakat és el­ méleteket használjuk - mindegyiket teljesen eltérő skálán. K: Tudná példával illusztrálni, mit ért azon, hogy ezt a szisztémát töredékei­ ben tanítják? V: Sok mindent ilyen formában tanítok: az energia felhalmozását, a pszicho­ lógiai oldalt, a gépezet működésének magyarázatát, a világot érintő oldalt és így tovább. Nagyon fontos, hogy ezt megértsék. Csak akkor lesznek képesek megérte­ ni a szisztémát, amikor már világossá kezd válni, hogyan változik a nagyságrend. Mint mondtam, olyan töredékekben adom át, amelyek mindegyikének más a nagy­ ságrendje. Ezeket a részeket össze kell illeszteniük, ugyanakkor ki kell javítaniuk a nagyságrendet. Olyan, mintha több, eltérő méretarányú geometriai térképpel len­ ne dolguk, amelyeket darabokra vágtak. Meg kell keresniük az összeillő részeket, meg kell találniuk, hol van nagyon nagy és hol van kisebb eltérés a méretarányok között. Csak így tanulmányozható a szisztéma. K: Úgy érti, csak akkor beszélgethetünk a világokról, ha leegyszerűsítjük őket a mi szintünkre? V: Nem, teljesen másról beszéltem. Természetesen, mindent leegyszerűsítünk, de én arra gondoltam, hogy a dolgokat úgy kell tanulmányoznunk, hogy közben változtatunk a nagyságrenden, és erről nem szabad megfeledkeznünk, illetve fel kell ismernünk a különböző nagyságrendek közötti kapcsolatot és a tényt, hogy a nagyságrend megváltozásával a dolgok is megváltoznak. Ugyanakkor azt is ész­ ben kell tartanunk, hogy sok mindenről azt hisszük, hogy van valamilyen jelen­ tése, amikor valójában egyáltalán nem jelent semmit. A szisztéma megtanít arra, hogy felismerjük a valóságos és a képzelt (és még ennél is rosszabb) minőségek közötti különbséget. K: Úgy érzem, hogy csak a felével rendelkezünk annak a tudásnak, amit ettől a szisztémától kaphatnánk. V: A felénél is sokkal kevesebbel. A jelen állapotunkban csak töredékekhez jut­ hatunk hozzá, ám ezek ahhoz elég nagyok, hogy valamit felépíthessünk belőlük. Meg kell próbálnunk megérteni a szisztéma szerkezetét. Amikor az összes apró részlet a szemük előtt van, talán meglátnak bizonyos összefüggéseket, ha pedig ezeket az összefüggéseket megtalálják, akkor talán sok minden mást is megérte­ nek. K: Sokat módosított a tanításon? V: Nem változtattam rajta. Néha azonban inkább más kiindulási pontot vá­ lasztok. Ebben a szisztémában, mint bármelyik szerves szisztémában, az ember akármelyik pontból kiindulhat - ez nem azt jelenti, hogy bármin is változtat. Én a pszichológiai oldalt részesítem előnyben, de ettől a szisztéma ugyanolyan marad. K: A belső körhöz tartozó emberek rendelkeznek valamilyen befolyással a kül­ ső körben élők felett? V: Igen, de jelentős megszorítással. A tudatos kör közvetlenül nem befolyásol­ hatja a külső kört, csak a B-befolyáson keresztül hathat rá. A C-befolyás csak akkor jelenhet meg, ha az emberek elfogadják és keresik a B-befolyásokat. A belső körhöz

401

tartozók nem irányithatnak olyanokat, akik nem akarnak tudni róluk. Nem alkal­ mazhatnak erőszakot, mert ez rossz hármast, rossz cselekedetet jelentene. Minden egyes eredmény csak egy speciális hármassal érhető el. Ha például az emberek irányításra vágynak, akkor csak egy módon szerezhetik meg. Ha másképpen csele­ kednek, akkor ellentétes eredményekre jutnak. A háborúk, forradalmak és az ezek­ hez hasonló dolgok mindig a várttal ellentétes következményekkel járnak, aminek a helytelen hármas alkalmazása az oka. Ha a belső körhöz tartozó emberek hatást szeretnének gyakorolni másokra, csak akkor juthatnak a várt eredményekre, ha az általuk befolyásolni kívánt emberek rendelkeznek megértéssel és vágynak erre a befolyásra. Ez egy hasznos kérdés. Próbáljanak gondolkodni rajta. K: Arról beszélt, hogy veszélyes időket élünk. Tesznek az iskolák óvintézkedé­ seket a védelmük biztosítása érdekében? Értésem szerint ön azt mondta, hogy az iskolák nem állnak a véletlen törvénye alatt. V: Úgy értettem, hogy egy iskola nem jöhet létre véletlenül, megsemmisíteni azonban meg lehet ily módon. Gépiesen létrehozni nem lehet, elpusztítani azon­ ban igen. Vegyünk valamilyen műalkotást - pusztán egy gépies folyamat révén lehetetlen megalkotni, valamilyen speciális hármasra lesz szükség -, de elégetni ugyanúgy el lehet, mint bármi mást. K: Ha az iskolák igazi élő dolgok, akkor miért halnak meg? V: Mit ért az alatt, hogy az iskolák élő dolgok? Ez egy homályos és pontatlan meghatározás. Ám ha szó szerint vesszük, akkor teljesen világossá válik, miért hal­ nak meg. Minden élő dolog előbb vagy utóbb meghal. Ha az emberek meghalnak, akkor az iskoláknak is meg kell halniuk. Elmagyaráztam, hogy az iskolák meglét­ éhez teljesülnie kell bizonyos feltételeknek. Ha ezeket a feltételeket elpusztítják, akkor az iskola megsemmisül. K: De talán az ideák megmaradnak? V: Az ideák nem tudnak repülni: emberi fejekre van szükségük. Egy iskola pe­ dig nem ideákból áll, szüntelenül megfeledkeznek arról, hogy az iskola a létezés fejlesztésének módszereit tanítja. K: A múltban nem vetettek papírra ideákat? V: Természetesen igen, de az ideákat különböző formákban lehet lejegyezni, talán olyan formát választottak, amit az ember nem tud elolvasni, hacsak nem kap segítséget és magyarázatot azoktól, akik ismerik ezeket az ideákat, vagy meg nem változtatja létezése szintjét. Vegyük az evangéliumot - különböző rejtjelekkel ír­ ták, a megfejtéséhez az embernek ismernie kell a kulcsot, mert máskülönben csak történeteket fog olvasni, amelyek történelmileg megkérdőjelezhetők és sok rossz hatást fejtenek ki. K: A szisztéma meg fogja adni a kulcsot az evangéliumhoz? V: Néhányat, de ne számítsanak az összesre. Sok kulcshoz csak akkor juthat­ nak hozzá, ha megváltozik a létezésük, mert ez nem függhet pusztán a tudástól. Újból megfeledkeztek a létezésről. A létezés megváltozása azt jelenti, hogy kap­ csolatot létesítenek a magasabb központokkal. A magasabb központok rengeteg olyan dolgot meg tudnak érteni, amelyeket a közönséges központok képtelenek felfogni. K: Akkor az Újtestamentum bizonyára sok embert félrevezetett?

402

V: Az Újtestamentum iskoláknak és eltérő szinteknek íródott. Az iskolákban minden szót megmagyaráznak. Az Újtestamentum mindegyik mondatának tucat­ nyi jelentése van, ezért található benne olyan sok minden, amit nem értünk. Az l-es, 2-es és 3-as számú ember szintjéről próbálunk eljutni a 4-es számú ember szintjére, mások talán az 5-ös számú ember szintje felé törekednek, megint másik a 6-os ember szintjére és így tovább - és ők mind olvassák az Újtestamentumot. Tehát ezen a szinten nem számíthatunk arra, hogy az egészet megértjük, mert na­ gyon leleményesen íródott. Nagyon igaza volt annak, aki azt mondta, hogy hét lakat őrzi. Az embernek találnia kell egy kulcsot, és használnia kell, majd ennek a kulcsnak a segítségével találni fog egy másikat, és ez így folytatódik tovább, de az ember addig nem fogja megérteni, amíg mind a hét zárat ki nem nyitotta. Ha tehát mindazt megértjük, ami a mi szintünkön lehetséges, akkor talán lehetőségünk nyí­ lik arra, hogy többet is megérthessünk. K: Elérhet egy iskola magasabb szintet annál az iskolánál, amelyből kiindult? K: Igen, ha az iskolai munka módszereit és elveit követve dolgozik, akkor fej­ lődhet. Azonban ismét nem szabad megfeledkezniük arról, hogy az iskola szintje a tanítványai létezésének szintjétől függ. K: Az önemlékezés része volt az ősi ezoterikus tudásnak? V: Mindig, mindenhol. Csak néha, vallásos iskolákban például, más nevet kap. Az önemlékezés nem választható tetszés szerint, az ember fejlődésének egyik elen­ gedhetetlen állomása, nem pedig egy önkényesen kiróható feladat. Az embernek keresztül kell haladnia ezen az állomáson, és ezt csak egyféleképpen teheti meg. K: Beszélt valamikor is Krisztus az önemlékezésről, és ha igen, milyen szava­ kat használt? V: Szinte az összes oldalon, különböző szavakkal, mint például: „Legyetek ébe­ rek", „Ne aludjatok". Állandóan erről beszélt. K: Minek kellene tekintenünk az egyházi vallást? V: Nem beszélgethetünk a vallásról, mert az egy teljesen eltérő dolog, másmilyen tényezők jelennek meg benne. Minden vallás hiten alapszik, a negyedik úton pedig, ahogy már mondtam, nincs szerepe a hitnek. Mindössze annyit mondhatunk, hogy a vallások eltérő szinteken vannak, mint ahogy ezt az első előadásokon elmagyaráz­ tam. A vallás fogalma viszonylagos. Az összes ember a szintjétől függően különböző kategóriába sorolható, és az összes vallás is ugyanígy csoportosítható. Mindegyik vallásban megtalálható az összes fokozat. Ez az egyik legfontosabb dolog, amire oda kell figyelnünk. Csak a vízszintes felosztásokat ismerjük - a történelmit és a földrajzit. Azonban léteznek más felosztások is. Vannak vallásos utak, és a vallás nem mond ellent semmilyen más szisztémának, a különbség a különböző szintek­ ben rejlik. Tegyük fel, hogy a 2-es számú vallást ismerik - ez nem elegendő akkor, ha önmagukat akarják tanulmányozni és 4-es számú emberek szeretnének lenni. És tegyük fel, hogy úgy találják, ez a szisztéma egy bizonyos szinten van, és nem ismer­ nek olyan vallást, amelyik megfelelően magas szinten lenne - ekkor ellentmondás alakulhat ki. Csak különböző szintek között jöhet létre ellentmondás. K: Úgy érzem, hogy amióta találkoztam ezzel a szisztémával, látszólag jobban tudom értelmezni a Misekönyvet és a Bibliát. Segíthet a szisztéma abban, hogy jobban megértsük Krisztus tanítását?

403

V: Már mondtam, hogy ez a szisztéma nem egy vallás. Tanulmányozásával fejleszthetik a mentális gépezetüket és a felfogóképességüket, illetve erősíthetik az érzelmeiket. Azt azonban nem tudom megmondani, hogy ebben az irányban segíthet-e. Később talán képesek lesznek megérteni a szisztéma ideái és a vallás ezoterikus részei közötti kapcsolatot. De miután nem ismerjük az ezoterikus val­ lást, nem beszélhetünk róla. Egy nagyon hasonló kérdést tettek fel Gurdjieffnek Szentpéterváron. Valaki megkérdezte tőle, hogyan viszonyul ez a szisztéma a kereszténységhez. Gurdjieff sok mindent említett azzal kapcsolatban, miszerint a különböző emberek eltérően értelmezik a kereszténységet. Majd azt mondta: „Ha úgy tetszik, ez ezoterikus ke­ reszténység", és hozzátette: „Ön szerint mi a legfontosabb Krisztus tanításában?" Cselekedni tanít: tedd meg ezt, ne tedd meg azt. A kérdés - meg tudják tenni?" Min­ denkinek magának kell eldöntenie, hogy most már jobban megérti-e vagy sem, de a kereszténységet a cselekvés tanításának kell tekinteniük, nem pedig egy szellemi tanításnak. Ha a modern szentimentális hozzáállás nélkül tekintenek a kereszténység­ re, akkor meg fogják látni, hogy az összes vallás közül ez a legegyedülállóbb. Újra és újra megjelenik benne az a gondolat, hogy csak nagyon keveseknek van esélye - nehéz út, keskeny út, csak kevesen képesek végighaladni rajta és így tovább. K: Az embernek azt kell gondolnia, hogy az Abszolút Isten egyik neve. V: Nem, teljes tévedésben van. Az Abszolút egy elv, ami a dolgok kezdeténél és minden mögött áll. Vallásos értelemben sohasem kapcsoltam össze Istennel. A vallásban Isten számtalan dolgot megtehet önökért, az Abszolút azonban semmit. Tehát ebben az értelemben az Abszolút nem Isten, nem imádkozhatnak hozzá. Ha egy vallásos kérdéssel foglalkoznak, akkor a vallási magyarázatot kell követniük. Ha meglátnak egy különbséget, akkor tartsák a kettőt külön-külön. K: Kezelhetjük tényként, hogy léteznek magasabb erők, amelyekkel kapcsolat­ ba kerülhet az ember, ha egy jobb állapotban van? V: Minden helyzet, minden kérdés kapcsán ahhoz kell tartanunk magunkat, amit tudhatunk, amiben biztosan lehetünk, afelől pedig nem lehet kétségünk, hogy időnk legjavát egy olyan állapotban töltjük, amelyben nem kerülhetünk kap­ csolatba magasabb erőkkel. Vagy teljesen alszunk, és emiatt a magasabb erők nem juthatnak el hozzánk, vagy negatívak vagyunk, így bármi, ami elér minket, valami­ féle negativitássá alakul át. Egy ilyen állapotban mire számíthatnánk? K: Sok ezoterikus tanítás létezik, vagy csak egy? V: Az összes ezoterikus eredetű tanítás alapvetően megegyezik. Ahhoz, hogy egy tanítás igaz legyen, egynek kell lennie a sok közül. Ha egyedülálló, akkor az azt jelenti, hogy kitaláció. K: Az Újtestamentum sokszor figyelmeztet minket arra, hogy legyünk éberek és imádkozzunk. A szisztémában mi felel meg az imádkozásnak? V: Kinek az imádkozásának? Mit eredményezhet az, ha egy gépezet imád­ kozik? Milyen ima? Az ima nem szükségszerűen fohászkodást jelent. A legtöbb imának az a célja, hogy bizonyos ideákra összpontosítsa az ember figyelmét - az imádkozás a meditáció egyik formája.

404

K: Ön szerint imádkozással elérhető az öntudatosság? És ha igen, akkor ho­ gyan kellene imádkoznunk? V: Ha az ember valóban képes lenne folyamatosan imádkozni, akkor az öntu­ datosságot hozna létre. Pont az a lényeg, hogy nem vagyunk képesek rá. Az ember elhatározza, hogy imádkozni fog, majd öt perc múlva már csak a szavakat ismétel­ geti gépiesen. Ha tudna imádkozni, akkor ezzel létrehozhatná az öntudatosságot, de nem tud, mert nem létezik. Sok mindent meg tudna tenni, ha létezne, ha állandó­ sulna. Egyelőre az egyik része elkezdi, a másik pedig folytatja. K: A valódi imádkozás kapcsolatba hoz minket magasabb erőkkel? V: Nem fogok ezzel vitába szállni, de igen konkrétan tudjuk, hogy a közön­ séges központjainkban csak olyan képességeink vannak, amelyek odatartoznak. Ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy a magasabb központokban sok olyan erő rejlik, amelyekkel a közönséges központok nem rendelkeznek. Ezért a szisztéma nyelvén válaszolok: ha ez a kapcsolat lehetséges, akkor csakis a magasabb közpon­ tokon keresztül hozható létre. A nehézséget az a kérdés okozza, hogyan közelít­ hetjük meg a magasabb központokat. Most nem létesíthetünk kapcsolatot a maga­ sabb erőkkel, de a magasabb központok talán igen. Ezt senki sem garantálhatja, mert még az is előfordulhat, hogy ezek az elképzeléseink tévesek. Mindenesetre azt tudjuk - és néhány ember rövid időre meg is tapasztalta -, hogy a magasabb központokban új képességek rejlenek, így csak annyit tehetünk, hogy megpróbá­ lunk kapcsolatot létesíteni velük, mégpedig úgy, hogy tanulmányozzuk, miként válhatunk tudatossá. Amikor tudatossá válunk, kapcsolatba kerülünk a magasabb központokkal, és akkor talán új erők és tudás birtokába jutunk. K: De nem tapasztalhatjuk meg már most is a magasabb központokat egy-egy röpke pillanatra? V: Néhányan igen, de ezek csak rövidke felvillanások, amiket nem tudnak irá­ nyítani. Erre csak az 5-ös számú ember képes, mi pedig l-es, 2-es és 3-as számú emberek vagyunk. K: Néhány ezoterikus tanítás szerint az ember elméje olyan, mint egy tó. Ami­ kor nyugodt, az ember tisztán látja a dolgokat és meghallja a „csend hangját". V: Ez az elgondolás sok veszélyt rejt magában. Nagyon könnyen összekever­ hetjük a valódi „csend hangját" egy képzeletbeli hanggal, tehát könnyű összeke­ verni az igazságot a képzelődéssel. Lehet, hogy néhány ember esetében ez a meg­ felelő út, de mi nem tartozunk közéjük. Mi pontosabban szeretnénk tudni, hogyan fejlődhetünk, ezért számunkra az összes ilyen definíció veszélyes, mert nem áll rendelkezésünkre olyan eszköz, amellyel elkülöníthetnénk az ezekben a meghatá­ rozásokban rejlő képzelődést a valóságtól. Ez az, amit észben kell tartaniuk ebben a szisztémában - hogy már a legelejétől fogva, amikor megtanulják megkülönböztet­ ni önmagukban a képzelődést és a valóságot, azt tanulják, hogyan válasszák külön a képzelt dolgokat a valósaktól. Később pedig, a tudatosság magasabb szintjein, képesek lesznek ezeket megkülönböztetni az objektív világban. Ezek közül a misz­ tikus utak közül sok csak a zűrzavart növeli. Ahelyett, hogy közelebb vinnék az embert az igazsághoz, távolabb vezetik tőle. K: Akkor hát az embernek állandóan azt kellene keresnie, hol érheti bosszú­ ság?

405

V: Miért bosszúság? Természetesnek veszik ezt, majd megpróbálnak ellentéte­ ket keresni. Ha nem a megfelelő módon dolgoznak, akkor hiába igyekeznek egész életükön keresztül, semmit sem fognak kapni. Viszont meg kell próbálniuk, a he­ lyes módon, emlékezni önmagukra, megállítani az azonosulást, megszerezni az irányítást. Senki sem rendelkezik elegendő irányítással. Nem vagyunk önmagunk urai, és ezért nem kezdhetünk el csak úgy tenni ezt, nem tenni azt. Először tanu­ lásra és megértésre van szükségünk. Tanulmányoznunk kell önmagunkat, és néha meg tudunk változtatni egyetlen apró dolgot, majd egy másikat, és ily módon el­ kezdünk változni. Az ember nem indíthat ezzel a nagy nyugalommal. Vágyhat rá, amikor háború dúl benne, de az olyan lesz, mint amikor olyan keresztény elvekről beszél, mint például az ellenségeink iránti szeretet. K: Nem a mag halála adja az összes ezoterikus tudás alapelemét? V: Tekinthetjük így. Ami azt illeti, van ezzel kapcsolatban egy másik dolog, ami talán magyarázatot ad a helyzetünkre. A mag halála kifejezés, vagyis hogy a mag­ nak meg kell halnia ahhoz, hogy a csírázás beindulhasson, és a palánta kifejlőd­ hessen, kétszer vagy háromszor jelenik meg az Újtestamentumban. Emlékszem, nagyon régen Gurdjieff ezzel a kifejezéssel kapcsolatban azt mondta, hogy az em­ ber vonatkozásában nem teljes, kiegészítésre szorul. Altalánosságban beszélve a munkáról, a benne rejlő lehetőségekről, az irányáról, Gurdjieff a következőképpen magyarázta el ezt nekünk: először fel kell ismernünk, hogy alszunk, másodszor fel kell ébrednünk. Amikor felébredünk, meg kell halnunk, miután meghaltunk, megszülethetünk. Ez a részletes folyamat és az irány. Hasznos, ha ezen gondol­ kodnak, és ha megértik, mit jelent aludni, felébredni, meghalni, és megszületni. Tegyük fel, hogy meg akarunk születni. Addig nem születhetünk meg, amíg meg nem haltunk, és addig nem halhatunk meg, amíg fel nem ébredünk. Addig nem ébredhetünk fel, amíg nem ismerjük fel, hogy alszunk. Ez a folyamat tehát ponto­ san meghatározott lépésekből áll. K: Ön milyen értelemben használja a „meghalni" szót? V: „Meghalni" azt jelenti, hogy meghalni, nem lenni, nem létezni. Annak sem­ mi haszna, ha alvásban halnak meg, mert akkor nem tudnak megszületni. Először fel kell ébredniük. *

Sok kérdést kaptam, köztük néhány igen naivat, olyan emberektől, akik próbálták megérteni a Miatyánkot, és azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy magyarázzam el nekik egyik vagy másik sorának jelentését. Például, megkérdezték, mit jelent a „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy", kik az „ellenünk vétkezők", és mik a „vétke­ ink" és így tovább - mintha a Miatyánkot el lehetne magyarázni „egyszerű szavak­ kal". Először is meg kell érteniük, hogy hétköznapi, egyszerű szavakkal lehetetlen bármit is elmagyarázni a Miatyánkkal kapcsolatban. Szükség van valamennyi elő­ zetes megértésre, amit talán majd további megértés fog követni, de csak akkor, ha ez ember erőfeszítést tesz és helyes a hozzáállása. A Miatyánkot tekinthetjük a megoldhatatlan probléma egyik példájának. Az összes nyelvre lefordították, kívülről megtanulták, naponta ismételgetik, ennek el-

406

lenére az embereknek a leghalványabb sejtelmük sincs arról, hogy valójában mit is jelenthet. Ennek oka azzal kapcsolatos, hogy úgy általában képtelenek vagyunk megérteni az Újtestamentumot. Ha emlékeznek, egy másik beszélgetés során azt mondtam, hogy az egész Újtestamentum az objektív művészet egyik példája, va­ gyis magasabb intelligencia munkája. Akkor pedig hogyan számíthatnánk arra, hogy a közönséges agyunkkal megértjük azt, amit egy magasabb elme fogalma­ zott meg és hagyott ránk? Azt tehetjük, hogy megpróbáljuk a magasabb intelligencia gondolkodási szint­ jére emelni az elménket, és, bár nem ismerjük fel, ez különböző módokon lehetsé­ ges. A matematikában, például, dolgozhatunk a végtelenekkel - végtelenül kicsi és végtelenül nagy mennyiségekkel, amelyek a közönséges agyunk számára semmit sem jelentenek. Az pedig, ami a matematikában lehetséges, számunkra is az, ha a helyes úton indulunk el, és nem térünk le róla. Mielőtt tanulmányozhatnánk a Miatyánkot, az egyik első dolog, amit meg kell érteniük, és észben kell tartaniuk, a vallás és a szisztéma nyelve közötti különbség. Mi a vallás? Ezt a szót nagyon gyakran használják, vannak olyanok, akik min­ den nap, ennek ellenére nem tudják meghatározni, mit értenek alatta. Ennek a szisztémának a kapcsán hallottunk arról, hogy a vallás más és más a különböző emberek esetében, hogy létezik az l-es számú ember vallása, a 2-es szá­ múé, a 3-as számúé és így tovább. De hogyan határozhatjuk meg a közöttük lévő különbséget? Mielőtt eljutnánk a definíciók felállításához, mindenekelőtt meg kell értenünk, hogy az általunk ismert összes vallás legfontosabb eleme Isten ideája - egy olyan Istené, akivel személyes kapcsolatban állhatunk, akihez, mintegy, be­ szélhetünk, segítségért esdekelhetünk, és akinek az esetleges segítségnyújtásában hihetünk. A vallás egyik elválaszthatatlan része az Istenbe vetett hit, vagyis egy Magasabb Lénybe, aki mindenható és mindenütt jelenlévő, aki segíthet nekünk mindenben, amit meg szeretnénk kapni, vagy meg akarunk tenni. Nem abból a szempontból beszélek, hogy vajon ez igaz-e vagy sem, lehetsé­ ges-e vagy sem. Egyszerűen azt mondom, hogy a hit, vagyis az Isten létezésébe és a segítségnyújtásra való képességébe vetett hit, a vallás egyik elengedhetetlen része. Az ima szintén mindegyik vallás elválaszthatatlan része, de imádkozni sokfé­ leképpen lehet. Az imádkozás jelentheti azt, hogy segítségért könyörgünk bármi­ hez, amire vállalkozunk, illetve önmagában is, az iskolai munkában, segítséggé válhat. A munka egyik eszköze lehet, amit használhatunk a szisztéma ideáinak felelevenítésére, önemlékezésre, arra, hogy az alvásra és a felébredés szükségessé­ gére emlékeztessen minket. Ugyanakkor, a vallás nyelvének kifejezéseit nem lehet pontosan lefordítani a szisztéma nyelvére. Ennek egyik oka a hit jelenléte a vallásban, a másik pedig, hogy a vallás és a vallás nyelve olyan tényeket és állításokat fogad el, amelyeket ez a szisztéma logikátlannak és következetlennek tart. Mindemellett, tévedés lenne azt állítani, hogy a vallás és a szisztéma összeegyeztethetetlen vagy egymásnak ellentmondó, azonban meg kell tanulnunk különválasztani a két nyelvet. Ha el­ kezdjük őket összekeverni, akkor tönkre fogjuk tenni azokat a következtetéseket, amelyeket a két vonal bármelyike kapcsán levonhatnánk.

407

Ha visszatérünk Isten ideájához, az ideához, ami nem választható külön a val­ lástól és a vallás nyelvétől, először is fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon miként csoportosíthatóak a vallások általános vagy történelmi szempontból. Az egyik lehet­ séges felosztás szerint megkülönböztetünk olyan vallásokat, amelyek egy isten léte­ zését hirdetik és olyanokat, amelyek több istenét. De még ennek a csoportosításnak a kapcsán is szem előtt kell tartanunk, hogy hatalmas különbség van az egyistenhit és a többistenhit szokványos értelmezése és a szisztéma által kínált értelmezés között. Bár vannak bizonyos különbségek az istenek között - mint például a görög mitoló­ giában -, a többistenhit hagyományos értelmezésében az összes isten többé-kevésbé ugyanazon a szinten van. A szisztéma nézőpontjából, ami magába foglalja a külön­ böző nagyságrendek és a más-más szinteken érvényben lévő különböző törvények ideáját, az ember teljesen másképpen értelmezi az Istenek egymásrautaltságát. Ha istennek tekintjük az Abszolútot, akkor láthatjuk, hogy nem áll velünk kap­ csolatban. Az Abszolút az Istenek Istene, csak az őt követő világgal van kapcsolata, vagyis a 3-as világgal. A 3-as világ a sorban utána következő világ istene, vagyis a 6-os világé, és az összes további világé is, azonban egyre csökkenő mértékben. Majd a Tejút, a Nap, a Bolygók, a Föld és a Hold, ezek mind istenek, mindegyik magába foglal kisebb isteneket. A Teremtés sugara, mint egész, egy hármasnak véve, szintén isten: Isten a Szentséges, Isten a Megkérdőjelezhetetlen, Isten a Hal­ hatatlan. Tehát kiválaszthatjuk, melyik szinten szeretnénk „venni Istent, ha az „Isten" szót vallásos értelemben akarjuk használni, vagyis abban az értelemben, hogy lé­ tezik egy Isten, amelyiknek azonnali hozzáférése van az életünkhöz. A szisztéma nézőpontjából semmivel sem tudjuk bizonyítani, hogy ezen világok egyike is sze­ mélyes kapcsolatban állna velünk, ennek ellenére itt is jut hely Istennek. A Napból „dó"-ként kiinduló mellékoktávban van két olyan számunkra telje­ sen ismeretlen pont, amelyek esetében nem áll rendelkezésünkre semmi, amire alapozva gondolkodhatnánk. Az oktáv ífó-ként indul a Napból, majd a bolygók szintjén eljut a fí-be. A Földön lá-szó-fá-vá alakul, ami a szerves életet, beleértve az embert, jelenti. Amikor az emberi világ, az állat- és növényvilág egyes egyedei meghalnak, a test - vagy ami abból megmarad - a Földbe kerül, és a részévé válik, a lélek pedig a Holdra jut és annak a részévé válik. Ebből a m/'-t és a re-t vagyunk képesek megérteni, a f/'-ről és a dó-ról azonban semmit sem tudunk. Ez a két hang olyan feltételezésekre ad okot, amelyek szerint lehetséges, hogy ezeken a helyeket található az az isten, vagy istenek, akik a Teremtés sugarában valamilyen kapcso­ latban állnak velünk. Most az előbb elhangzottakat észben tartva hozzáfoghatunk a Miatyánk tanul­ mányozásához. Először is ki kell derítenünk, miért és mikor jutottunk hozzá. Tudjuk, azért ad­ ták, hogy lecserélje a többi felesleges imát. Ezután meg kell figyelnünk azt a számtalan érdekes vonást, ami a Miatyánkban és az igen speciális szerkezetében rejlik, és ennek a felépítésnek a megértése, illetve főként a három törvényének ismerete, talán elvezet minket arra a felisme­ résre, hogy a szisztéma szempontjából a Miatyánk megértése révén lehetőségünk nyílik megértésünk fejlesztésére.

408

Mint sok matematikai probléma esetében, a Miatyánk tanulmányozását is a probléma különböző részeinek helyes elrendezésével kell kezdenünk. Azonnal észreveszünk két érdekes dolgot: először is a Miatyánk háromszor három részre osztható, másodszor pedig fellelhetők benne bizonyos kulcsszavak, vagyis olya­ nok, amelyek megmagyarázzák a szavakat, amelyekre vonatkoznak. A háromszor három részt nem nevezhetjük hármasoknak, mert nem ismerjük a közöttük lévő kapcsolatot és nem látjuk az erőket. Csak annyit figyelhetünk meg, hogy a Mi­ atyánk három részből áll. Ha egyben olvassák el az első három könyörgést, sok olyan jelentős dolgokat vesznek majd észre, amit akkor nem látnak, amikor a szokásos módon olvassák. 1. Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, 2. jöjjön el a te országod, 3. legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Az első könyörgés kapcsán, „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltes­ sék meg a te neved", azonnal felmerül a kérdés: ki a „Mi Atyánk"? A kulcsszó a „mennyek". Mit jelent az, hogy a „mennyekben"? Ha ezt a kérdést a Teremtés sugarának szempontjából próbáljuk megválaszolni, akkor talán valami világossá válik. A Földön élünk, így a „mennyek"-nek magasabb szinteket kell jelentenie, vagyis a bolygókat, a Napot vagy a Tejutat. A „mennyek" ideája valószínűsít bizo­ nyos erőket, vagy bizonyos elméket vagy elméket azokon a magasabb szinteken, ahová, valamilyen módon, a Miatyánk tanácsára könyörögnünk kell, a „mennyek" semmi olyasmire nem utalhat, ami a Föld szintjén található. Ha azonban felismer­ jük, hogy a Tejúttal, a Nappal vagy a bolygókkal kapcsolatos kozmikus erők túl hatalmasak ahhoz, hogy bármi közük legyen hozzánk, akkor a mi „Atyánk, aki a mennyekben vagy" helyét az oldaloktáv rfó-jában vagy f/'-jében kereshetjük - vagy ismét meghagyhatjuk őket magasabb szinteknek. Az ez után következő szavakban sincs semmi személyes. A „szenteltessék meg a te neved" szavakban az a vágy kerül kifejezésre, hogy az ember megfelelő hoz­ záállást fejlesszen ki Istennel szemben, és jobban megértse Isten vagy a Magasabb Elme ideáját, és ez a fejlődés utáni vágy nyilvánvalóan az emberiség egészére vo­ natkozik. A második könyörgésben, „jöjjön el a te országod", az ezoterizmus növekedé­ se utáni vágy jut kifejezésre. Az A New Model of the Universe című könyvemben megpróbáltam elmagyarázni, hogy a mennyország csak az ezoterizmust jelenthe­ ti, vagyis az emberiség egy bizonyos belső részét, ami adott törvények alatt áll. A harmadik könyörgésben, „legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is", azon óhaj fogalmazódik meg, hogy a Föld átkerüljön egy maga­ sabb szintre, amely a Magasabb Elme közvetlen akarata alatt áll. A „legyen meg a te akaratod" olyasvalamire utal, ami megtörténhet, de eddig még nem történt meg. Ez a három könyörgés olyan feltételeket említ, amelyek talán teljesülni fog­ nak, de eddig még nem valósultak meg. A Miatyánk második részének első könyörgése a következő: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma". A „mindennapi" szó a legrégebbi általunk ismert görög és latin szövegekben nem létezik. A helyes szó, amelyet később a „mindennapi" szóval helyettesítettek,

409

„szuper-szubsztanciális" vagy „szuperszubsztanciális". A helyes szöveg tehát a következő lenne: a „ Szuperszubsztanciális kenyerünket add meg nekünk ma". A „szuperszubsztanciális" vagy „szellemi" néhányak szerint talán egy magasabb táplálékra, magasabb hidrogénekre, magasabb befolyásokra vagy magasabb szin­ tű tudásra utal. A második rész két következő könyörgését, „és bocsásd meg vétkeinket, mi­ képpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek" és „és ne vígy minket kísér­ tésbe, de szabadíts meg a gonosztól", a legnehezebb megérteni vagy értelmezni. Azért okoznak különös nehézséget, mert az eredeti jelentésüknek, ahogy ez álta­ lánosságban elfogadott, semmi köze a valódi jelentésükhöz. Amikor az emberek megszokott módon gondolkodnak ezekről a szavakról, „bocsásd meg a mi vétke­ inket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek", azonnal logikai és pszichológiai hibákat kezdenek elkövetni. Először is biztosra veszik, hogy meg tudják bocsátani mások vétkeit, és rajtuk áll, hogy vajon megbocsátanak-e vagy sem, másodszor azt hiszik, hogy ugyanolyan jó, ha ők bocsátják meg mások bűne­ it, mintha mások bocsátják meg az övéiket. Ez egy téveszme és egyáltalán nincs semmi alapja. Ha gondolkodnak önmagukról, ha tanulmányozzák, megfigyelik önmagukat, nagyon hamar meg fogják érteni, hogy semnülyen vétket nem tudnak megbocsátani éppen úgy, ahogy semmit sem tudnak tenni. Ahhoz, hogy az ember képes legyen tenni, megbocsátani, mindenekelőtt emlé­ keznie kell önmagára, fel kell ébrednie, és rendelkeznie kell akarattal. Jelenlegi álla­ potunkban több ezer akaratunk van, és, még ha ezek egyike meg is akar bocsátani, ott van mellette sok másik, amelyik nem akar, és azt fogja gondolni, hogy a meg­ bocsátás gyengeség, következetlenség, sőt akár bűn. És ebben az a legkülönösebb, hogy néha tényleg bűn a megbocsátás. Itt elérkeztünk egy érdekes ponthoz. Nem tudjuk, hogy vajon jó-e, ha megbocsátunk, jó-e, ha mindig megbocsátunk, vagy néhány esetben jobb megbocsátani, más esetekben pedig jobb nem. Ha többet gon­ dolkodunk ezen, akkor talán arra a következtetésre jutunk, hogy, még ha meg is bo­ csáthatnánk, talán jobb lenne, ha várnánk ezzel addig, amíg többet tudunk, vagyis amíg tudjuk, melyek azok az esetek, amikor jobb megbocsátani, és melyek azok, amikor jobb nem megbocsátani. Ennél a pontnál fel kell idéznünk azt, ami a pozitív és a negatív hozzáállások kapcsán elhangzott, és fel kell ismernünk, hogy a pozitív hozzáállások nem min­ den esetben helytállóak, néha a helyes megértéshez negatív hozzáállásokra van szükség. Ha tehát a „megbocsátás" mindig pozitív hozzáállást jelent, akkor talán néha nagyon rossz, ha megbocsátunk. Meg kell értenünk, hogy ha megkülönböztetés nélkül mindig megbocsátunk, az talán rosszabb, mintha sohasem bocsátanánk meg, ha pedig ezt megértjük, ak­ kor talán helyes nézőpontból fogjuk látni, miként viszonyulunk a vétkeinkhez. Tételezzük fel egy pillanatra, hogy valóban létezik egy jóindulatú és igencsak bu­ tácska istenség, aki megbocsáthatja a bűneinket, és ténylegesen meg is bocsátja, majd eltöröli őket a föld színéről. Ez lenne a legnagyobb szerencsétlenség, ami megtörténhet velünk, mert akkor semmi sem ösztönözne a munkára, nem lenne okunk dolgozni. Továbbra is elkövetnénk ugyanazokat a rossz dolgokat, amelyek aztán a végén mind megbocsátást nyernének. Ennek a lehetősége igencsak ellent-

410

mond a szisztéma bármelyik ideájának. A munkában tisztában kell lennünk azzal, hogy semmi sem nyer bocsánatot. Csak ennek a felismerése ad valódi ösztönzést a munkára, és legalább abban megakadályoz minket, hogy újra és újra elkövessük azokat a dolgokat, amelyekről már tudjuk, hogy helytelenek. Érdekes ebből a szempontból tekinteni az iskolákra és összehasonlítani őket a hétköznapi élettel. Az életben az emberek talán számíthatnak bocsánatra, vagy leg­ alábbis reménykednek benne. Iskolában semmi sem nyer bocsánatot. Ez az iskolai rendszer, az iskolai módszer és az iskolai szervezet egyik elengedhetetlen része. Az iskolák pontosan azért léteznek, hogy ne bocsássanak meg, és emiatt remélheti és számíthat az ember arra, hogy kapni fog tőlük valamit. Ha a dolgok megbocsá­ tást nyernének az iskolákban, akkor létezésüknek nem lenne értelme. A „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétke­ zőknek" belső jelentése valójában a befolyásokra utal, vagyis a magasabb szintek befolyásaira. Csak akkor vonzhatjuk magunkhoz a magasabb befolyásokat, ha át­ adjuk az embereknek azokat a befolyásokat, amelyek elérnek vagy elértek minket. Más jelentések is rejtőznek ezek mögött a szavak mögött, de így kezdhetjük el megérteni őket. A második rész harmadik könyörgése: „és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól". Mi jelenti szá­ munkra a legnagyobb kísértést? Legvalószínűbb, hogy az alvás: tehát az első szavak érthetőek - „segíts minket abban, hogy kevesebbet aludjunk, vagy segíts nekünk néha felébredni". A következő rész már nehezebb: „de szabadíts meg a go­ nosztól". Valószínűleg úgy kellene hangoznia: „és szabadíts meg a gonosztól". A „de" szót sokféleképpen értelmezték, de hétköznapi nyelvre lefordítva egyik sem teljesen kielégítő, ezért egyelőre nem foglalkozom vele. A legfőbb kérdés: mit jelent a „gonosz"? Az egyik lehetséges értelmezés sze­ rint a közönséges kísértés, ami az alvás, vonatkozásában azt jelenti, hogy miután az ember már elkezdett felébredni, hagyja magát újra álomba merülni. Talán azt jelenti, hogy az ember felhagy a munkával, miután már megértette a szükséges­ ségét, felhagy az erőfeszítésekkel, miután már elkezdett erőfeszítéseket tenni, és, ahogy már említettem, olyan ostoba vagy akár káros dolgokat kezd tenni, mint például, szembefordul az iskolai szabályokkal, amit aztán megindokol. Számos érdekes példát lehet találni az ilyen jellegű dolgokra azoknak a cselekedeteiben, akik feladták a munkát, különösen a magyarázataikban, amivel megindokolták a tettüket. Végül, a Miatyánk harmadik részére úgy kell tekintenünk, mint ami a dolgok jövőbeli sorrendjére utal, nem pedig a mostanira. 1. Mert tied az ország 2. a hatalom 3. és a dicsősség mindörökké. Ámen. Ezek a sorok azt feltételezik, hogy a Miatyánk első részében megfogalmazott vágy már beteljesült, már megvalósult. Valójában ezek a szavak csak a jövőre vo­ natkozhatnak. Végezetül, a Miatyánk egészét tekinthetjük egyetlen hármasnak. Nem vehet­ jük abban az értelemben, hogy az egyik rész az aktív erő, a másik a passzív, a

411

harmadik pedig a semlegesítő, mert valószínűleg az összes kapcsolat változik attól függően, hol van a figyelem súlypontja. Ami azt jelenti, hogy, önmagában, ezek­ nek a felosztásoknak vagy részeknek mindegyike tekinthető egy erőnek, és hogy együttesen egy hármast alkothatnak.

Hatalmas ideákat helyeztek egy ima formájába. Amikor ezt megfejtik, többé már nem fog esdeklő imának tűnni. K: Mi a különbség aközött, amikor az ember másnak bocsát meg és amikor ő nyer megbocsátást? V: Alany és tárgy. De mi nem nyerhetünk bocsánatot. Megtettünk valamit, és ennek, az ok és okozat törvényének megfelelően, bizonyos eredménye lesz. A tör­ vényt nem változtathatjuk meg, de mentesülhetünk alóla - megszabadulhatunk tőle. Megváltoztathatjuk a jelent, a jelenen keresztül a jövőt, és a jövőn keresztül a múltat. Meg kell fizetnünk a vétkeinkért. Azzal, hogy megfizetünk értük, megvál­ toztatjuk a múltat, azonban a fizetésnek többféle módja van. K: Milyen eltérő módokon fizethetünk? V: Gépiesen vagy tudatosan. Mindenféleképpen megfizetünk a vétkeinkért: vagy kivárjuk az okok következményeit, és ily módon fizetünk, vagy megváltoztat­ juk a múltat, és másképpen fizetünk. A ma valamilyen múltnak a következménye. Ha megváltoztatjuk a mát, akkor megváltoztatjuk a múltat. K: A múlt megváltoztatásával a dolgok megszokott folyása ellen küzdünk? V: Ez csupán a kezdet. Pozitív érzelmekre és magasabb befolyásokra van szük­ ség. Ezek nélkül semmit sem változtathatunk meg. Számos állomás van. Azonnal nem változtathatják meg a múltat, ehhez dolgozniuk kell. Lefektettem néhány el­ vet - meg kell értenünk, hogyan juthatunk el a végső állomásig. Számos figyelemreméltó dolog van a Miatyánkban. Például, hiányoznak be­ lőle az „én" vagy az „engem" szavak. Ez azt jelenti, hogy senki sincs kivételezett helyzetben - minden ember ugyanolyan viszonyban áll a magasabb erőkkel, min­ denkinek ugyanazokra a dolgokra van szüksége.

412

16. F E J E Z E T

A visszatérés ideája csak elméletnek tekinthető. Az emberek különbözőképpen vi­ szonyulnak a visszatérés lehetőségéhez. Három egymást követő visszatérés. Miért csak korlátozott mértékben adódhat lehetőség a C-befolyás befogadására. Emlékezés előző életekre. A reinkarnáció elmélete, mint a visszatérés ideájának egyszerűsített formája. Lehetetlen bizonyítékokat találni. A létezésünk állapota korlátoz minket. Az esszencia különböző fajtái, mint az előző életek létezése mellett szóló legerősebb érv. Miért nem térhetnek vissza az iskolák? A visszatérés tanulmányozása az em­ ber életében. Az örök visszatérés nem örök. Előfordulhatnak variációk. A lehetősé­ gek korlátozottak, és az idő meg van számlálva. Az önemlékezés és a visszatérés. A személyiség és a visszatérés. A gyermeki agy tanulmányozása. A visszatérés ideájának eredete. Az idő három dimenziója. Az örök visszatérés ideája és a szisz­ téma. Párhuzamos idő. Elménk korlátai. A tendenciák erősödése és a visszatérés. Milyen kilátásai vannak az embernek arra, hogy legközelebb is találkozzon egy iskolával. Felkészültnek lenni. Mindenki számára ugyanaz a kiindulási pont? Az iskola és az általa felállított követelmények. Az esszencia halála. A visszatérés és a halál időpontja. A világ eseményeinek megismétlődése. A felébredés az egyetlen, ami lényeges.

MIUTÁN FOLYAMATOSAN KAPOM A KÉRDÉSEKET A VISSZATÉRÉSSEL KAPCSOLATBAN, szeretnék mondani erről egy pár szót, ami alapján talán gon­ dolkodhatnak róla. Két okból kifolyólag kerülöm ezt a témát: először is azért, mert csak mint elmélet beszélhetünk róla, nincsenek tények a kezünkben, másodszor pedig, mert nem tudjuk, hogy vajon a munka vonatkozásában megváltoznak-e a visszatérésre vonatkozó törvények. Ezt a két dolgot meg kell érteniük. Nagyon keveset tudunk a visszatérésről. Egy napon talán majd megpróbáljuk az ezzel kap­ csolatban fellelhető összes megbízhatónak tekinthető anyagot összegyűjteni, és megvizsgáljuk, hogyan gondolkodhatunk felőle, azonban nem szabad elfelejteni­ ük, hogy ez pusztán egy elmélet. Sok évvel ezelőtt azt írtam az A New Model ofthe Universe című könyvemben, hogy a visszatérést illetően talán még a hétköznapi életben lévő emberek is külön­ böző helyzetben vannak. Lehet, hogy néhányan pontosan ugyanúgy térnek vissza, mások esetében pedig különböző variációk vagy lehetőségek léteznek, néhányan talán felfelé, mások pedig lefelé haladnak és sok minden más is elképzelhető. Mind­ ez azonban azokra vonatkozik, akik nem állnak kapcsolatban a munkával. Azok esetében, akik közelebb jutnak hozzá, talán van lehetőség, de csak elméletben, három egymást követő visszatérés tanulmányozására. Tegyük fel, hogy e három

413

közül az első az, amikor az ember közel kerül annak a lehetőségéhez, hogy maga­ sabb intelligenciától származó ideákkal találkozzon, a második, amikor kétségkí­ vül kapcsolatba kerül a C-befolyással, a harmadik pedig ez utóbbi következménye. Ezzel kapcsolatban az az érdekes, hogy a második után a visszatérésre való lehe­ tőségek száma nagymértékben lecsökken. Mielőtt az ember kapcsolatba kerülne a C-befolyással, ez a szám végtelennek tűnik, amint azonban ez az összeköttetés létrejön, a visszatérés esélye lecsökken. Ha ezt megértjük, akkor valamennyi okkal és haszonnal beszélhetünk a visszatérésről, ellenkező esetben, ha mindent ugyan­ azon a szinten vesszünk, csak elméleti eszmecseréket fogunk folytatni, ami teljesen felesleges lesz. K: Úgy érti, ha valaki kapcsolatba kerül a C-befolyással, akkor lecsökken az esélyeinek a száma? V: Igen, mert a C-befolyást nem lehet elpazarolni. A B-befolyásból gyakorla­ tilag korlátlan mennyiség áll rendelkezésre, ez azt jelenti, hogy szétszórják őket az életben, és az ember vagy elveszi őket, vagy nem, a mennyisége nem csökken. A C-befolyás azonban korlátozott. Próbálják maguktól megtalálni a választ erre a kérdésre, és meg fogják érteni, miért nem rendelkezhet az ember korlátlan lehe­ tőséggel a C-befolyás befogadására. Ha valaki nem hasznosítja, mi jó származik abból, ha elpazarolja? K: Ez azt jelenti, hogy ha a megfelelő módon dolgoznánk, akkor növekedne az esélyeink száma? V: Nem, egyáltalán nem. Pusztán azt jelenti, hogy ha nem a megfelelő módon dolgozunk, akkor elveszítjük annak az esélyét, hogy ezek a lehetőségek újból meg­ jelenjenek. Ez utóbbi sajátosság nélkül még úgy is felesleges a visszatérésről beszélni, mint elméletről. Ha a visszatérésről gondolkodunk, hasznos fontolóra vennünk, mi le­ hetséges és mi nem, mi történhet meg és mi nem. Általában az emberek vagy eluta­ sítják a visszatérés ideáját, vagy nincs tudomásuk róla, vagy nem értik meg, vagy túlságosan elfogadják, túl sokat fektetnek belé. Tehát hasznos elgondolkodnunk azon, hogyan viszonyulunk ehhez a kérdéshez, amihez pedig rendelkeznünk kell egy kiindulási alappal. Például a visszatérés az „emlékezésre" utal. Az emberek gyakran tesznek fel kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy vajon vissza lehet-e emlé­ kezni előző életekre, arról azonban megfeledkeznek, hogy a magasabb központok működése nélkül ez lehetetlen. Nagyon gyakran hallhatnak olyanokat, akik arról beszélnek, főként azzal kapcsolatban, amit „reinkarnációnak" neveznek, hogy ké­ pesek visszaemlékezni az előző reinkarnációkban élt életükre, és könyveket írnak arról, mik voltak a múltban. Ez puszta fantáziálgatás. Meg kell érteniük, hogy szo­ kásos állapotunkban nem tudunk visszaemlékezni az előző életeinkre - nincs sem­ mink, amivel megtehetnénk. Az elménk és a központjaink számára mindez telje­ sen új. Az, ami talán átkerül az egyik életből a másikba, az esszencia. Az embernek tehát határozott emlékek helyett csak homályos benyomásai lehetnek, így nehezen feltételezhető, hogy bárki is emlékezni tud valami konkrétumra. Valójában ez csak az élet első éveiben lehetséges, később azonban az ember általában többé már nem veszi észre ezt az érzést, vagy ha mégis, akkor többnyire beindul a képzelődése. K: Mi a különbség a reinkarnáció és a visszatérés elmélete között?

414

V: A reinkarnáció gondolata a visszatérés ideájának egyfajta adaptációja, ami szokványos felfogóképességünkhöz illeszkedik, mert, mint elmélet, a visszatérés ideája sokkal nehezebben értelmezhető számunkra - ahhoz, hogy felfoghassuk, telje­ sen újszerűen kell értelmeznünk az időt. Még a tanult embereknek is rendelkezniük kell bizonyos mértékű matematikai tudással a visszatérés ideájának megértéséhez. A visszatérés az örökkévalóságban van, a reinkarnáció azonban az időben. Azt felté­ telezi, hogy az idő tőlünk függetlenül is létezik, és hogy a halál után tovább fogunk létezni ebben az időben. A buddhizmus például azt tanítja, hogy ha valaki meghal, akkor azonnal újraszületik, vagyis az egyik életet követi a másik, mert ezt a hétköz­ napi emberek könnyebben fel tudják fogni. Azonban nincsenek bizonyítékaink arra vonatkozóan, hogy a mi időnkön kívül is létezik idő. Minden egyes ember számára az idő az élet, ami magába foglalja az összes időt, következésképpen, ha az élet vé­ get ér, az idő is megszűnik. A reinkarnáció elmélete tehát nem annyira tudományos, mint a visszatérésé - túl sok mindent magától érthetőnek vesz. K: De hol zajlanak ezek az életek? V: Nem helyről, hanem visszatérésről beszélünk. Ha például azt állítja, hogy em­ lékszik egy előző életére Rómában, hogyan találhat erre bizonyítékot? Ez lehetetlen. Tehát minden egyes elmélet létezhet más-más szinteken. A visszatérés elmélete létez­ het egy bizonyos szinten, ami meghatározott tudást és megértést igényel, majd pe­ dig el lehet torzítani, és le lehet húzni alacsonyabb és még alacsonyabb szintekre. Ez mindegyik elmélettel megtörténhet, és néha a folyamat oda vezet, hogy az elmélet a saját ellentettjébe fordul át. Viszont mindig észben kell tartaniuk, hogy semmit sem bizonyíthatunk, és nem ragaszkodhatunk egyetlen adott elmélethez sem. Mindegyi­ ket a saját korlátjai között és a saját ciklusában kell megértenünk, és meg kell vizsgál­ nunk, hogy az adott elmélet szempontjából mi lehetséges és mi nem. Hibát követnek el, ha vesznek egy elméletet, és elkezdenek bizonyos dolgokat hozzáadni, másokat pedig elvenni. Legyen szó bármelyik elméletről, mindazt tanulmányoznunk kell, amit magába foglal, és semmit sem szabad kihagynunk. Ha tehát találunk egy olyan elméletet, ami filozófiailag lehetséges, akkor kereshetünk olyan feltételeket, amelyek között többé már nem elmélet lenne, hanem ténnyé válna. K: Tévedek, ha azt feltételezem, hogy nincs meggyőződve az örök visszatérés elméletének valószerűségéről? V: Azt próbáltam elmagyarázni, hogy nem lehetnek meggyőződve ezeknek az elméleteknek az igazságáról. Csak hihetnek benne. Egész sor olyan kérdés és prob­ léma létezik, amelyek esetében csak annyit tehetünk, hogy különböző elméleteket gyártunk anélkül, hogy valaha is ténylegesen meggyőződhetnénk arról, melyik a jobb. Elméletben azt mondanám, hogy a visszatérés elmélete jobb a reinkarnáció­ nál, de nincsenek a kezünkben valódi bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy vajon tényleg közelebb áll-e a tényekhez, vagy sem. És a tudatosságunk állapota miatt nem tudunk bizonyítékokat szerezni. Az egyetlen lehetőségünk, a munka szem­ pontjából, a remény, hogy talán, ha megváltoztatjuk a létezésünk állapotát, a megfi­ gyelési képességeink erősödni fognak. Jelen állapotunkban az ilyen dolgokat illető­ en az elméleteken kívül semmi más nem áll rendelkezésünkre. A létezésünk korlátoz minket, és az l-es, 2-es és 3-as számú ember létezésének állapota olyan, hogy nem tudhatjuk biztosra ezeket a dolgokat.

415

K: Azt állírja tehát, hogy az ember nem emlékezhet egy előző életére? V: Igen. Csak az esszencia képes rá, és miután a hétköznapi ember esszenciája kusza és összefonódik a személyiséggel, nem emlékszünk az előző életeinkre. Ugyanakkor annak a ténye, hogy az embereknek különböző az esszenciája, a legerősebb érv, ami az előző életek létezése mellett szól, mert az esszencia nem születhet meg a semmiből - túlságosan meghatározott. A szisztéma azonban csak a születés és a halál közötti időszakban vizsgálja az embert. K: Honnan származik az a részünk, amelyik visszatér? V: Ez a rész önök. Amikor a visszatérésről beszélünk, a saját visszatérésünkre gondolunk. Azt nem tudjuk, hogy ez a rész honnan származik, és az egész életün­ ket eltölthetjük elméleti definíciók keresésével, de ez semmit sem fog megváltoztat­ ni, illetve nem fog segíteni az idea pszichológiai megértésében. Most olyan elveket próbálok felállítani, amelyek segítségével gyakorlati szempontból érthetjük meg ezt az ideát. Sok szót találhatnánk, de a szavak sehová sem vezetnek. Tudják már, miért nem pazarolható el a C-befolyás? Gondolkodjanak ezen. Ha erre a kérdésre tudják a választ, akkor másokra is meg fogják találni. Ezt pedig igenis tudják - összeadni kettőt meg kettőt. K: Az tehát az ok, hogy ha egy ilyen természetű dolog biztosan visszatérne, akkor újra és újra elvesztegetnénk? V: Ezt is magába foglalja, de nem ez a válasz. Természetesen, mi haszna van, ha újra és újra elvesztegetjük? Van azonban valami, amit nem értenek, és éppen ez az egész kulcsa. Nagyon egyszerű, nincs benne semmi misztikus. Nem egy rejtvény­ ről van szó, pusztán gondolkodást igényel. Próbálják meg ezt a következőképpen elképzelni: vegyünk egy hétköznapi is­ kolát. Ide jár egy fiú, aki minden évben ugyanazt a dolgot kezdi el tanulni. Egy tel­ jes éven át tanul valamit, majd hazamegy, és mindent elfelejt, így a következő évben újból meg kell tanulnia ugyanazt. Ismét egy teljes évet tölt el ugyanannak a dolognak a tanulásával, majd amikor hazamegy, megint mindent elfelejt, újra visszamegy az iskolába, és az egész kezdődik elölről. Mit fognak mondani neki a tanárok? Emiatt nem ismétlődnek meg az iskolák, esetükben ezért nem létezik visszatérés. Az emberek azonban pontosan ezt akarják, újra meg szeretnék tanulni ugyanazt a dolgot. De a következő évben feljebb kell lépniük egy magasabb iskolá­ ba. Ha erre nem képesek, akkor nem fognak másik iskolát találni, mert az ehhez a szinthez tartozót már egyszer kijárták. K: A C-befolyáson keresztül találkoznánk egy iskolával? V: Az iskola C-befolyást jelent. Iskolával a B-befolyáson keresztül találkoznak. K: Amíg le nem vizsgáztunk, nem léphetünk egy magasabb osztályba? V: Pontosan, viszont előfordulhat, hogy miután átmentek a vizsgán, mindent elfelejtenek, ez nagyon gyakran megesik. K: De ugye, bizonyos mértékig, az ember elsajátította a tanulás módszerét? V: Néha igen, néha nem. Azt is megtanulják, hogyan tanuljanak, és azt is, ho­ gyan felejtsenek. K: Abból, amit mondott, azt szűröm le, hogy ez a C-befolyás átváltoztatást je­ lent, erőt, ami megváltoztat, és minden, ami ennél kevesebb, nem C-befolyás.

416

V: Pontosan. Nagyon közel jár, de egyszerűen úgy is értelmezheti a C-befolyást, mint egy bizonyos mennyiségű tudást. K: Olyan tudás, amit használni lehet? V: Nem, ez megint egy definíció. Tudást mondtam, a definíciók nem segíte­ nek. Különös, hogy nem értik, nem jönnek rá, hogy egyszerűen mit jelent. A tu­ dás átadása C-befolyást jelent, egy adott munkát, nem történik magától. Valaki másnak a munkáját jelenti, amit pedig nem lehet elvesztegetni. Ha ez a munka eredményekre vezet, akkor folytatódhat, ha azonban terméketlen marad, akkor természetesen meg fog állni. Ez megmagyarázza, miért nem adódhat korlátlan szá­ mú lehetőség a visszatérésre. Ha az ember belép egy iskolába, és nem származik haszna az ottlétéből, akkor természetesen nem mehet el újra és újra, hogy megta­ nulja ugyanazt a dolgot, az embernek nyernie kell valamit az iskolától. Próbálják ezt megérteni, mert ha ezek az elvek nem világosak, akkor nem tudunk beszélgetni a visszatérésről. Minden szokványos eszmefuttatás, ami vagy a matematikán, vagy valami máson alapul, túlságosan egyneművé, uniformizálttá teszi a visszatérést, ami azonban nem lehet az. Emlékeznek, beszéltünk a tudás anyagszerűségéről, és azt is megtárgyaltuk, hogy az embernek még arra is nagyon kevés az esélye, hogy egyáltalán elkezdje ezt a munkát, mert ehhez kedvező feltételek egész sorának kell teljesülnie. Viszont meg kell érteniük, hogy ha az ember nem kezd el szert tenni bizonyos tudásra, akkor egyre zsugorodni fognak a lehetőségei, mert ha nem hasz­ nálja, amit megszerzett, akkor, teljesen nyilvánvalóan, egyre nagyobb nehézségbe fog ütközni tudásának gyarapítása. És ugyanez vonatkozik minden napra, minden évre, az egész életünkre - ezt kell megérteniük. A visszatérés ideája azért hasznos, mert erre az életre vonatkozik. Ha ma nem teszünk meg valamit, akkor mi alapján számíthatnánk arra, hogy holnap majd megtesszük? Ha ma megtehetjük, akkor meg kell tennünk, senki sem halaszthatja holnapra, mert holnap már valami mást tudnánk tenni. Mindig azt hisszük, hogy van időnk. K: Ez azt jelenti, hogy ha ma nem figyelünk arra, amit mond, akkor többé nem lesz lehetőségünk hallani? V: Vagy lehet, hogy önök itt lesznek, de én nem - honnan tudhatnák? K: Csak az ön segítségével juthatunk előre? V: Nem, nyugodtan választhatnak egy másik helyet - egyáltalán nincsenek el­ kötelezve amellett, hogy ide járjanak. Ha ismernek valaki mást, akinek a segítségé­ vel fejlődhetnek, akkor természetesen ki kell használniuk. Az embernek egyetlen lehetőséget sem szabad elmulasztania, már ha adódik lehetősége. K: Úgy értettem, hogy ön itt az egyetlen közvetítő? V: Nem, senki sem lehet az egyetlen. Ha ismernek egy másik utat, akkor van egy másik lehetőségük, de ha egyetlen más lehetőségről sincs tudomásuk, ha raj­ tam kívül senki mást nem ismernek, akkor tőlem kell megpróbálniuk megszerezni ezt a tudást, ha mást is ismernek, mástól is megkaphatják. Értik, mire gondolok? Egy valamiről azonban nem szabad megfeledkezniük - ez a munka nem lehet el­ méleti, gyakorlatban kell megtanulnunk, hogyan tehetjük meg a számunkra leg­ fontosabb dolgokat. K: A lehetőségek mindig adottak, csak éppen túl mélyen alszunk ahhoz, hogy felismerjük, vagy kihasználjuk őket?

417

V: A lehetőségek különbözőek lehetnek: különböző fokozatok léteznek. Ha va­ laki nem jutott el a munkához, akkor megvan az a lehetősége, hogy tudást, ismere­ teket halmozzon fel, és tendenciákat alakítson ki. Lehet, hogy ezek a hajlamok nem túl erősek, de talán mind ugyanabba az irányba vezet, vagy az is lehet, hogy egymás­ sal ellentétes irányokba. Továbbá, abban, amit mi „munkának" nevezünk, ami a Cbefolyás, vagy közvetlen tudás, tanulás, különbözőek a lehetőségek, és csak abban a pillanatban jelennek meg a valódi lehetőségek, amikor az ember ezeket kihasználja. K: A visszatérés ideája szerint a dolgok újból megtörténnek. De az iskolák is szükségszerűen újra ugyanazokon a helyeken tűnnek fel? Előfordulhat az, hogy a következő visszatérésem alkalmával ez a szisztéma sohasem jut el Angliába? V: Ez okozza a nehézséget a visszatérés ideájával kapcsolatban, mert amikor az emberek hallanak erről, és elkezdenek gondolkodni, a megszokott formális, vagyis logikus módon teszik, vagy igen gyakran nagyon logikátlanul, vagy még ennél is rosszabbul. De, még ha logikusan is gondolkodnak, nem áll rendelkezésükre elég anyag, nem tudnak annyit, hogy elgondolkodhassanak róla. Először is azt kell meg­ értenünk, hogy egy elméletről beszélgetünk, másodszor pedig, hogy ennek az elmé­ letnek megfelelően teljesnek kell lennie - elegendő anyagot kell magába foglalnia. Amikor a visszatérésről gondolkodunk, azt hisszük, hogy minden megismétlődik, és pontosan emiatt közelítjük meg tévesen. Először is azt kell megértenünk, hogy a visszatérés nem szól örökre. Képtelenül hangzik, de valóban ez a helyzet, mert a visszatérés olyan nagyon eltérő lehet a különböző esetekben. Még ha csak elméle­ tileg is vesszük, ha csak egyszerűen a gépies életben lévő embereket tekintjük, azt látjuk, hogy még az ő életük is változik. Csak bizonyos emberek élete, akik a hétköz­ napi élet teljesen változatlan körülményei között vannak, ismétlődik meg pontosan ugyanolyan módon, talán hosszú időn keresztül. Más esetekben, még a hétköznapi gépies életben is, a dolgok változnak. Ha az embereket nem olyan szigorúan a körül­ mények irányítják, mint azoknak a nagyságoknak az életét, akiknek újra meg újra a kimagasló ember szerepét kell játszaniuk, ami ellen senki sem tehet semmit, akkor léteznek variációk, bár ez ismét nem mindörökre szól. Sose higgyék, hogy bármi is örökké tart. Ez egy nagyon különös dolog, de úgy tűnik, mintha azoknak az embe­ reknek az élete, akik nem rendelkeznek lehetőségekkel - bizonyos körülményeknek, a saját elégtelen fejlődésüknek vagy valamilyen kóros állapotnak köszönhetően -, újra és újra megismétlődhet bármilyen különösebb változás nélkül. Ezzel szemben azoknak az élete, akik számára elméletileg adott a lehetőség, elérhet bizonyos pon­ tokat, amelyeknél vagy találkoznak a fejlődés valamilyen lehetőségével, vagy pedig lefelé indulnak el. Vagy az egyik, vagy a másik be fog következni, nem maradhatnak a végtelenségig ugyanazon a helyen, és abban a pillanatban, amikor valamilyen va­ lódi lehetőséggel találkoznak, vagy felismerik, hogy tehetnek valamit, vagy elmu­ lasztják ezt az alkalmat, és elindulnak lefelé. Csak gondolkodjanak el ezen, és talán megfogalmazódik önökben néhány kérdés. K: Az, hogy az ember képes-e felismerni a lehetőségeket, létezése megváltozá­ sától függ, a létezését pedig csak akkor változtathatja meg, ha hosszú időn keresz­ tül kis erőfeszítéseket tesz? V: Ezzel kapcsolatban meg kell értenünk két dolgot. A változás lehetőségei szem­ pontjából a dolgok nincsenek ugyanabban a helyzetben: néhány dolog, bár még

418

nem következett be és számunkra úgy tűnhet, hogy különbözőképpen történhet meg, valójában eleve elrendelt. Semmit sem lehet megváltoztatni velük kapcsolat­ ban, mert olyan hatalmas okok mozgatják őket, hogy, bár még nem következtek be, csak egyféleképpen történhetnek meg. Más dolgok esetében nem ilyen szigorúan működik ez az ismétlődés. Sok fokozat létezik, és azon dolgok mellett, amelyek csak egyféleképpen történhetnek meg, lehetnek olyanok, amelyek bár biztosan be fognak következni, különféleképpen történhetnek meg. Ezt, mint elvet kell megérteniük, fel kell ismerniük, miért és miben különböznek a dolgok. Vegyük a mát. Vannak olyan dolgok, amelyeknek be kell következniük holnap, mert a kiváltó okok már tavaly vagy húsz évvel ezelőtt megteremtődtek. Ha azonban bizonyos dolgoknak, amelyek holnap fognak bekövetkezni, az oka a mában gyökeredzik, akkor, ha ma teszünk va­ lamit, holnap másképpen történhetnek. Ez tehát az okok természetének és helyének kérdése. Vehetik ezt a következőképpen: tegyük fel, hogy látják, amint a dolgok már hosszú ideje ugyanúgy történnek - ekkor nem számíthatnak arra, hogy bármilyen különösebb ok nélkül hirtelen valamilyen változás fog bekövetkezni. Más dolgok ta­ lán viszonylag újabb eredetűek - csak most ütötte fel a fejét egy bizonyos tendencia, így talán könnyen eltűnhet. Ha azonban egy tendencia már hosszú ideje ugyanabba az irányba halad, akkor nehezen láthatunk esélyt a változtatásra. Csak így beszélhe­ tünk erről, mert semmi biztosat nem tudhatunk ezekről a dolgokról. Ezzel kapcso­ latban, észben kell tartaniuk egy elvet - a dolgok nem ugyanolyanok. Ha azt állítják, hogy néhány dolgot meg lehet változtatni, majd ezt mindenre érvényesnek tekintik, akkor tévedni fognak, mert a változtatás lehetőségének vonatkozásában a dolgok soha nincsenek ugyanabban a helyzetben. K: Azt mondja, hogy az emberek esetében a visszatérésnek különböző variá­ ciói lehetnek. Jelentheti ez azt, hogy akik az egyik visszatérésben megszülettek, a következőben talán nem fognak? V: Ez csak néhány esetben fordulhat elő, de ezzel a fajta visszatéréssel kapcso­ latban nem mehetünk bele a részletekbe. Azt szeretném, ha pontosan megértenék, hogy addig, amíg az emberek nagyon gépiesek, a dolgok szinte vég nélkül újra és újra megismétlődhetnek. Ha azonban tudatosabbá válnak vagy lehetőségük nyílik azzá válni, akkor lecsökken az idejük. Ha már elkezdtek valamit megérteni vagy megtanulni, nem számíthatnak végtelen számú visszatérésre. Minél többet tanul­ nak, annál rövidebb idő áll rendelkezésükre. Az emberek mindig megfeledkeznek arról, hogy mindenki számára csak igen korlátozott számú lehetőség adódik, így ha valaki az egyik életében egyet elmulaszt, akkor a következőben könnyebben el fogja mulasztani. Minél közelebb kerül valaki a változás lehetőségéhez, annál ke­ vesebb alkalom adódik számára, és ha valaki szembekerül egy lehetőséggel, amit aztán elmulaszt, akkor lehet, hogy végképp el is veszíti. Ez ugyanaz az elv, ami az ember életére is vonatkozik. Emlékeznek, azt mondtam, hogy a munkában, az em­ ber életének vonatkozásában, az idő meg van számlálva, és ez annál szigorúbban mű­ ködik, minél komolyabban dolgozik. Ha két hónapig dolgozni, tíz hónapig pedig aludni akarnak, akkor az annak számít, mintha tizenkét hónapig dolgoztak volna dacára, hogy ténylegesen csak két hónapot töltöttek a munkával. A követelmények vagy feltételek azonban tizenkét hónapra vonatkoztak, és ezek a követelmények annál nagyobbak lesznek, minél többet dolgozik az ember. Ha valaki nagyon keve-

419

set dolgozik, akkor előfordulhat, hogy egy vagy két évig ugyanúgy viszonyul egy bizonyos ideához, lehet, hogy valamit félreért, és ezzel nem veszít sokat, mert még mindig előtte van egy harmadik év. Ha azonban már komolyan elkezdett dolgoz­ ni, akkor nem állhat rendelkezésére három év, mert minden egyes nap egy vizsga, amit le kell tennie ahhoz, hogy eljuthasson a következőhöz. Ezt meg kell érteniük. Ugyanez az elv alkalmazható a visszatérés esetében is. K: Tehát arról van szó, hogy ha teljesen gépiesek vagyunk, akkor pontosan ugyanúgy kell visszatérnünk, ha kevésbé, akkor azonban lecsökken a visszatéré­ sek száma? V: Nem egészen ez a helyzet. Mint mondtam, az emberek különböző kategó­ riába sorolhatóak. Vannak olyanok, akik élete automatikusan ismétlődik pontosan ugyanolyan módon. Mások estében előfordulhatnak kisebb változások és módosulá­ sok, amelyek mindegyike ugyanazon a szinten megy végbe. A harmadik kategóriába tartozók, nagy általánosságban megfogalmazva, rendelkezhetnek valamilyen lehető­ séggel abban az értelemben, hogy az életükben bekövetkező változások nem telje­ sen céltalanok, hanem egyre közelebb és közelebb állnak valamilyen B-befolyáshoz. Azok esetében pedig, akik a negyedik kategóriába sorolhatók, nagyobb a valószínű­ sége annak, hogy találkoznak egy iskolával. Azt kell megérteniük, hogy ezeknek a lehetőségeknek a vonatkozásában az emberek nincsenek ugyanolyan helyzetben. És természetesen azok, akik már szembetalálkoztak valamilyen lehetőséggel, amit aztán nem használtak ki, képtelennek bizonyultak a fejlődésre. K: Még mindig nem világos, hogy miért csak azok esetében véges az idő, akik már elkezdtek dolgozni. V: Annak az ideje, aki nem kezdett el felébredni, nincs megszámlálva, mert szá­ mára az idő nem létezik. Minden ismétlődik, mindig ugyanaz a dolog, újra és újra. Vehetik ezt a következőképpen: a tudás mennyisége korlátozott, de mivel ezek az emberek semmit sem vesznek el belőle, számukra a tudás végtelen. Majd, mint mondtam, párhuzamot vonhatnak egy hétköznapi iskolával: az embernek nincs lehetősége arra, hogy mindig ugyanabba az osztályba menjen vissza - vagy fej­ lődnie kell, vagy ott kell hagynia az iskolát. Bizonyos követelményeket állítottak fel, és ha valaki nem tesz ezeknek eleget, akkor lehet, hogy elveszíti a lehetőséget. Ha tehát egyszer már nekifogott a munkának, akkor nem szabad felhagynia vele. Tegyük fel, hogy valaki elkezd dolgozni, majd kudarcot vall. Ez azt mutatja, hogy képtelen erre a munkára, akkor pedig mi értelme a létezésének? Próbáljanak ebből a nézőpontból gondolkodni erről. K: Mindenki számára elérhetővé válik az utak egyike valamelyik visszatérés alkalmával? V: Nem tudom, és az effajta dolgokat nem tudhatjuk, csak önmagunk vonatko­ zásában beszélhetünk. Mindössze annyit tudunk, hogy nekünk van esélyünk, tehát önmagunkkal kell törődnünk. K: A munkában olyannak tűnik a jövő, mintha kifeszített kötélen táncolnánk. Számíthatunk rá, hogy később majd elérünk egy stabilabb szintet? V: Mindegyik szint sokféle formában létezhet, és ugyanez vonatkozik az alvás állapotára is. Az ember aludhat úgy, hogy közben van lehetősége a felébredésre, vagy kevesebb lehetősége van vagy egyáltalán nincs.

420

K: Meg kell az embernek változtatnia valamit az esszenciában ahhoz, hogy em­ lékezhessen egy korábbi visszatérésére? V: Nem, hanem tudatossá kell válnia ebben az életben. Csak ez az életük van. Mondhatják maguknak: „Korábban is éltem, amire nem emlékszem. Ez azt jelen­ ti, hogy ha újra élni fogok, ismét nem fogok emlékezni az előző életemre". Ha tudatossá válnak ebben az életben, akkor emlékezni fognak, és annyira, amennyi­ re most emlékeznek önmagukra. Ha most nem emlékeznek önmagukra, akkor a következő alkalommal ugyanígy nem fognak, tehát ugyanaz lesz a helyzet. Csak akkor adódhat esélyük a változásra, ha lehetőségünk van arra, hogy emlékezni kezdjenek önmagukra most. Minden más pusztán csak egy szó. K: Ha a személyiség meghal velünk, akkor milyen hatása lehet a meggyengíté­ sére tett erőfeszítéseknek az elkövetkezendő visszatérésekben? V: Nem kell ehhez túl dogmatikusan hozzáállnunk, amikor a visszatérésről beszélünk, „olyasvalamiről" van szó, ami visszatér, és ebben a „valamiben" az összes létrehozott tendencia nyomot hagy. Ha kialakul egy hajlam a személyiség meggyengítésére, akkor ez legközelebb is jelen lesz, ha pedig egy ezzel ellentétes, a személyiség megerősítésére való hajlam fejlődik ki, akkor az fog újra megjelenni. Teljesen igaz, hogy a személyiség meghal, ha azonban ez a „valami" visszatér, ak­ kor ugyanazok az okok ugyanazokat a hatásokat fogják kifejteni. Ha kialakítanak bizonyos új tendenciákat, akkor azoknak is meglesz a maguk hatása. Tehát ha vala­ ki már gyermekkorától kezdve igazán kedvét lelte az alvásban, legközelebb talán még korábban fog elaludni. K: Tehát az egyetlen, amit megtartunk, az esszenciában létrehozott változás, már ha bekövetkezik valamilyen változás? V: Nem, először a személyiségben kell változtatásokat létrehozni. K: De a személyiség meghal! V: Csak a személyiségen változtathatunk. Az esszencián csak nagyon kevesek képesek dolgozni, ami nem egészen tekinthető előnynek, mert ez egy rendkívül nehéz munka. Ennek ellenére előfordulhat, hogy valaki képes rá. Általában a sze­ mélyiségen dolgozunk, és csak erre az egyfajta munkára vagyunk képesek. Ha pedig ténylegesen dolgozunk, akkor ennek eredményeként el fogunk jutni vala­ hová. Néha a tendenciák az esszenciában találhatók, néha a személyiségben, de nem az „esszencia" és a „személyiség" megkülönböztetésével fogalmaznám ezt meg. Egyszerűen annyit mondanék, hogy bizonyos hajlamokat meg kell erősíte­ nünk, másokat pedig meg kell gyengítenünk, az előbbi a tudatos, az utóbbi pedig a gépies hajlamokra vonatkozik. Csak így fogalmazhatjuk ezt meg, ez az egyetlen helytálló meghatározás. K: Nekem úgy tűnik, hogy a személyiség, a fizikai test és a külső megjelenés túlságosan könnyen változik ahhoz, hogy visszatérhessen. V: Igen, azonban mindegyik bizonyos okok következtében vált olyanná, ami­ lyen, és miután ezek az okok legközelebb is ugyanolyanok lesznek, természetesen ugyanazokat a hatásokat fogják kifejteni. Az ember ugyanazon körülmények közé fog születni, ugyanabba a házba, ugyanazok lesznek a szülei, és minden ugyan­ olyanná fog válni. Talán lesznek eltérések, de a végeredmény ugyanaz lesz. Tegyük fel, hogy valaki egy bizonyos városban születik, majd egy időre máshová költözik.

421

Később visszatér a szülővárosába, ahol ugyanolyan körülmények között találja ma­ gát, mint korábban, mintha mindvégig ott élt volna. Ez jól szemlélteti, mit értettem azok alatt az eltérések alatt. Az ember mindig ugyanarra az ösvényre tér vissza. K: Mi az, ami oly nagyon vissza akar térni, ugyanakkor fél is ettől? V: Ezt nem tudom - ezt önöknek kell tanulmányozniuk. Természetesen, a vissza­ térés gondolata jobban hangzik, mint a halálé. Ugyanakkor az ember fél is tőle, mert, ha igazán őszinte önmagához, akkor belátja, hogy a dolgok ebben az életben is is­ métlődnek. Ha újra és újra ugyanabban a helyzetben találja magát, ha látja, ahogyan ismételten elköveti ugyanazokat a hibákat, akkor fel fogja ismerni, hogy ha most is újra és újra ugyanazokat a dolgokat teszi, akkor az újraszületés nem fog segíte­ ni. Változás csak erőfeszítés révén következhet be, a körülmények nem hozhatnak létre változást. Emiatt nem vezetnek soha sehová azok a szokványos elképzelések, amelyek hisznek a külső körülmények megváltoztatásában: a körülmények megvál­ tozhatnak, de önök ugyanolyanok maradnak, hacsak nem dolgoznak. Ugyanez a helyzet a visszatérés esetében. Lehet, hogy a külső körülmények szempontjából úgy tűnik, hogy az emberek élete teljesen megváltozott, az eredmény azonban ugyanaz lesz - az esszencia és a személyiség viszonya nem fog megváltozni. Valódi változás csak iskolai munka eredményeként következhet be, vagy, ha több egymást követő életben az ember csak a mágneses központját növeli, de iskolával nem találkozik, akkor a változás a mágneses központ fejlődésében fog végbemenni. K: Gondolja, hogy azoknak, akik elég magas állapotot érnek el, nem kell feltét­ lenül visszatérniük? V: Túl messzire megy. Bizonyos vallások azzal kezdenek, hogy megpróbálják megállítani az élet körforgását. De erről nem beszélhetünk komolyan, mert, mint mondtam, a visszatérés ideája pusztán egy elmélet. Ha pedig ez így van, akkor hogyan állíthatnánk meg valamit, aminek létezésében nem vagyunk biztosak? Ha meg akarnak állítani egy vonatot, akkor tudniuk kell, hogy mozgásban van. Ha nem biztosak benne, akkor mi értelme a megállításával próbálkozni? K: Az ember halálának időpontja eleve elrendelt? V: Ezt nem állíthatom, különböző elméletek születtek erről. Véleményem sze­ rint biztonságosabb, ha azt mondjuk, hogy egyik nézőpontból az, de miután olyan sok minden jelenik meg ebben, az ember ideje lerövidülhet, vagy meghosszabbod­ hat, bár eleve elrendelt, nem teljesen az. Vagy talán jobb, ha azt mondjuk, hogy bár eleve elrendelt, minden pillanatban változik. Minden pillanat új tényezőket hozhat, amelyek vagy meghosszabbítják, vagy megrövidítik az ember életét. Ha semmi sem történik, akkor előre meghatározott. K: Az iskolai munka befolyásolja az ember életének hosszát? V: Újra túl sokat várnak el. Talán több reinkarnáció után találni fognak olyan eszközöket, amelyekkel meghosszabbíthatják az életüket, de ha már most erre szá­ mítanak, akkor túl nagyok az elvárásaik. Néhány esetben lehet, hogy befolyásolja, tehát véleményem szerint bizonyára esete válogatja. K: Ez azt jelenti, hogy ugyanazt az életet élem újra? 1915-ben születtem, és megint 1915-ben fogok megszületni? V: Mindig 1915-ben - ez az egyetlen dolog, ami nem változhat. És feltétlenül élnünk kellett ezelőtt is - nem jöhettünk létre a semmiből, pusztán elfelejtettük a

422

korábbi életeinket. Még azok is, akik az gondolják, hogy fel tudják idézni korábbi életeiket, csak gyermekkorukban emlékezhettek vissza rájuk. De a legtöbb esetben az emberek elfelejtik ezeket az emlékeket. A visszatérés tanulmányozását a gyerekek agyának vizsgálatával kell kezdeni, különösen a beszéd előtti időszakban. Ha az emberek vissza tudnának emlékezni ezekre a hónapokra, nagyon érdekes dolgokra bukkannának. Sajnos, amikor a kis­ babák beszélni kezdenek, igazi gyerekekké válnak, és hat hónap vagy egy év után rendszerint mindent elfelejtenek. Az emberek nagyon ritkán emlékeznek arra, mit gondoltak, mielőtt elkezdtek beszélni, ebben a nagyon korai időszakban. Pszicholó­ giailag azonban tény, hogy az emberek úgy emlékeznek vissza a gyermekkor igen korai szakaszára - és néha pár hónapos korukból vannak emlékeik -, hogy már volt kialakult gondolkodásmódjuk, bizonyos megértésük az emberekről, helyekről és dolgokról. Hogyan várhatjuk el egy ilyen fiatal gyerektől, hogy rendelkezzen mindezzel az anyaggal? Gondolkodásmódunk igen lassan fejlődik ki, néhány gyer­ mek azonban egy felnőtt elméjével rendelkezik. Ok egyáltalán nem gyerekek, majd később azokká válnak. Ha emlékeznek arra, hogyan gondolkodtak korai csecsemő­ korban, akkor meglátják, hogy éppen úgy, mint a felnőttek. Ez az, ami érdekes. K: Tudja, hogy egy gyerek miért emlékszik a felnőtt gondolkodásmódjára, de arra nem, hogy előző életében miként gondolkodott gyermekként? V: Ennek megítéléséhez túl kevés anyag áll rendelkezésünkre. Csak a módról beszélek, ahogyan ezt tanulmányozhatjuk. Tegyük fel, hogy megpróbálunk emlé­ kezni a saját gyermeki gondolkodásmódunkra, megpróbáljuk elkerülni, hogy be­ lépjen a képzelődés, ha ekkor rábukkanunk valamire, az anyagul szolgálhat. Na­ gyon kevés irodalmat találhatnak erről, mert az emberek nem értik, hogyan tanul­ mányozhatnák. De magam is tanúja voltam néhány rendkívül érdekes dolognak. Emellett, ismertem olyanokat, akiknek nagyon érdekes emlékeik voltak életük első éveiből, és mindegyikőjüknek az volt a benyomása, hogy gondolkodásmódjuk nem olyan volt, mint egy gyerek gondolkodásmódja vagy lélektana. Értik, mire gondolok? Egy kifejlődött aggyal rendelkeztek, a reakcióik, ahogyan az emberekre néztek, ahogyan felismerték őket, nagyon felnőttesek voltak, olyanok, amik nem fejlődhettek ki az öntudatlan élet hat hónapja alatt. K: Miért tűnik el mindez, amikor a gyerek beszélni tanul? V: Mert elkezdi utánozni a többi gyereket, és pontosan azt csinálni, amit a felnőt­ tek elvárnak tőle. Azt szeretnék, hogy egy buta gyerek legyen, így hát azzá válik. K: Hogyan tudhatjuk meg, mire emlékszik egy csecsemő? Azt hittem, hogy az ember teljesen üres központokkal születik, és a központokkal emlékszik. V: Ez a furcsa. Mint mondtam, néhány embernek, akik nem sokban különböz­ nek másoktól, különös és igen jól meghatározható emlékeik vannak életüknek akár már az első hat hónapjából. Úgy vélik, hogy nem úgy néztek másokra, mint egy gyerek, hanem mint egy felnőtt. Ezek az emberek nem különálló elemekből ál­ lítanak össze teljes képeket, hanem igen határozott benyomásokkal rendelkeznek házakról, emberekről és így tovább. K: Még mindig nem értem, hogyan emlékezhetünk egy korábbi visszatérésre. Azt hittem, hogy az emlékezet a központok tartalmától függ, ami a személyiség­ ben található. Hogyan emlékezhet a személyiség egy előző életre?

423

V: Ha most itt ebben az életben nem emlékeznek önmagukra, akkor nem emlé­ kezhetnek előző életeikre. Megelőzőleg is éltünk, ezt sok tény támasztja alá. Azért nem emlékezünk rá, mert azokban az életekben nem emlékeztünk önmagunkra. Ugyanez vonatkozik a mostani életünkre. Ha a dolgok gépiesen zajlanak, akkor csak annyira emlékszünk belőlük, hogy megtörténtek, a részletekre csak önemlékezéssel emlékezhetünk. A személyiség mindig összekeveredik az esszenciával. Az emléke­ zet az esszenciában található, nem pedig a személyiségben, a személyiség azonban igen valósághűen tudja tálalni abban az esetben, ha az emlékezőtehetség elég erős. K: Ha újra ugyanazok közé a körülmények közé születünk, akkor látszólag igen kevés az esélye annak, hogy valami is megváltozzon az életünkben. V: Eletünk korai szakaszában van erre esély. Hosszú ideig élünk, és ezen idő alatt szert tehetünk valamire - tudásra, megértésre -, és ez a megértés átkerülhet az esszenciába. Majd, ha életünk első éveit az esszenciában töltjük, akkor ez a meg­ értés tehet ránk valamilyen benyomást, létrehozhat az esszenciában néhány emlék­ képet. Rendszerint ezek korán eltűnnek, de néha a gyermekek elég sokáig, nyolc vagy tíz éves korukig, meg tudják őket őrizni. K: Körülbelül három vagy négy éves koromban, egyfajta játékként, megpróbál­ tam emlékezni önmagámra. V: Igen valószínű, hogy így volt, lehet, hogy megmaradt ez a képessége. Talán egyik előző életében megpróbált emlékezni önmagára - nem látok ebben semmi lehetetlent. K: A visszatérés elgondolásával kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy vajon ha elkövetünk egy nagyon csúnya hibát, akkor ez azt jelenti, hogy az elkövetkezen­ dő életeinkben újra és újra el fogjuk követni? V: A hibák különbözőek lehetnek, de ha volt benne valami szándékosság, ha azért követték el, mert ezt akarták, akkor igen valószínű, hogy legközelebb még inkább vágyni fognak arra, hogy újra megtegyék. K: Az olyan dolgok, mint például a betegségek, megismétlődnek? V: Talán igen, talán nem. Ez igen bonyolult dolgokkal függ össze. Csoportosíta­ nunk kell a betegségeket, mert különböző kategóriákba tartoznak. Néhány beteg­ ség hatást gyakorolhat az esszenciára, néhány pedig nem. Számos fertőző betegség akkumulátorokat nyit meg, így tehát valójában hasznosak lehetnek. Ezután lehet, hogy az akkumulátorok nyitva maradnak, vagy újra bezáródnak. Az ilyen jellegű betegségek sokkok szerepét játszhatják. Ezek mellett vannak olyanok, amelyek vé­ letlenszerűek, vagy megismétlődnek, vagy nem, és néhány olyan, ami sorsszerű. Ez utóbbiak az alkati betegségek. K: Nem hiszem, hogy értem az örök visszatérés ideáját. V: Lehetőségekről van szó. Pszichológiai beszélgetést folytatunk, még annyi anyag sem áll rendelkezésünkre, hogy elméletben vitassuk meg. Emlékeznek, a fi­ lozófiai síkon való beszélgetés azt jelenti, hogy lehetőségeket vizsgálunk. Ha tehát létezik visszatérés, arról beszélünk, miként történhetnek a dolgok. K: Akkor tehát az egész kérdést filozófiainak kell tekintenünk, vagy pedig meg­ bizonyosodhatunk róla? V: A megbizonyosodás nem jöhet szóba. Véleményem szerint, ha néhányan megbizonyosodnak az örök visszatérés ideájáról, akkor ez nagyon szubjektív lesz.

424

Nem lesznek képesek átadni ezeket a felismeréseket másoknak. Az emberek vagy hinni fognak nekik, vagy nem, de akárhogyan is lesz, ezek a felismerések nem lesznek bizonyító erejűek. Azonban megerősítést nyerhetnek bizonyos dolgokról a visszatérést illetően azáltal, hogy ebben az életben megfigyelik a dolgokat. K: Mi az eredete a visszatérés ideájának? V: Egy válasz adható erre a kérdésre pszichológiailag, egy másik matematika­ ilag, történelmileg pedig egy harmadik. Ha a pszichológiai választ vár, akkor véle­ ményem szerint az a gyermekekben folytonosan előbukkanó és nagyon határozott érzés, hogy „ez már megtörtént egyszer". Például, elköltöznek egy új házba vagy városba, és az az érzésük támad, hogy ez már megtörtént egyszer. A hagyományos pszichológiai magyarázatok, amelyek a „tudatosságban bekövetkező változás"-sal indokolják, és amit mi sokkal inkább az egyik központból a másikba való átmenet­ nek írnánk le, nem kielégítőek, mert csak néhány esetet magyaráznak meg, nem pedig mindegyiket. K: Ez azt jelenti, hogy a visszatérés annak a városnak a fennállása alatt követ­ kezett be? V: Igen, feltétlenül. Az időnek nem ugyanarról a vonaláról van szó, hanem egy párhuzamos vonalról. A visszatérés ideájának megértéséhez az idő két dimenzi­ ójára van szükség. A munka ideájának pedig az idő három dimenziójára. Az idő második dimenziója azonban valóban nagyon elemi. A megléte felől nem lehetnek kétségek, a modern matematikai és fizikai elképzelések különösképpen alátámaszt­ ják. Ha elfogadjuk, hogy az idő vonala hajlított, akkor a görbületnek két dimenzió­ ja van, tehát az időnek két dimenziója létezik. K: Nem értem, hogyan lehet az idő kétdimenziós? V: Vegyünk egy egyszerű dolgot. Egy vitorláson hajóznak, és miközben a hajó siklik előre, önök sétálnak a fedélzetén. Ez utóbbi a mozgásuk második dimenzió­ ja. Végeznek egy mozgást - sétálnak, a második mozgás pedig a hajó siklása. K: Akkor tehát egy spirál kivezethet minket a jelenlegi körforgásból? V: Nem hiszem, hogy a szisztéma szempontjából beszélhetnénk spirálokról. De ha a visszatérés vonatkozásában beszélünk róluk, akkor azt mondhatjuk, hogy a közönséges visszatérésben egyáltalán nincs spirál, minden ugyanazon a szinten van. Néhány részletet illetően a visszatérések különbözhetnek egymástól, az egyik lehet, hogy az egyik irányba, a másik pedig a másik irányba hajlik - de ez csak egy apró eltérés, és szó sincs spirálról. Spirálról akkor kezdhetünk el beszélni, amikor megszabadulunk ugyanazon dolgoknak az állandó ismétlődésétől, vagy amikor valami új jelenik meg. K: Az örök visszatérés ideája részét képezi a szisztémának? V: Nem, a szisztéma e nélkül is megérthető, bár ha van némi fogalmuk a vissza­ térésről, akkor később néhány dolgot könnyebben fel tudnak majd fogni. A szisz­ téma megmutatja a fejlődés útját, de azt nem mondja meg, mi történik akkor, ha fejlődünk. Ha az idő szempontjából tekintünk a halál utáni élet kérdésére - ha az időn kívül semmi mást nem veszünk figyelembe -, akkor okkal feltételezhetjük, hogy az l-es, 2-es, 3-as és 4-es számú ember nem éli túl a halált, hiszen nincs ben­ ne semmi állandó. Olyan mértékben hiányzik belőle az állandóság, hogy képtelen túlélni azt a sokkot, amit a halál jelent. Ha van benne valami állandó, akkor talán

425

túléli a halált. De véleményem szerint fontosabb, hogy ezt a kérdést az örökkévaló­ ság vonatkozásában vizsgáljuk meg. Megbizonyosodni nem tudunk a halál utáni élet kérdéséről, de ha az örökkévalóság összefüggésében vesszük, akkor azt jelenti, hogy létezik ismétlődés. Az életnek meg kell ismétlődnie, nem lehet csak egyetlen élet. Próbálják megérteni, miként épül fel az élet. Ha egy egyenes vonalban gondol­ kodnak, akkor nem érthetik meg, ha pedig körökben, akkor azt tapasztalják, hogy az agyuk képtelen felfogni. Minden élő - szerves élet, emberek és így tovább - él és meghal, és valamilyen rejtelmes módon nem értjük, hogy ez köröket alkot, ezek a körök összekapcsolódnak más körökkel, és ebből áll össze az élet. Minden dolog, minden apró egység a saját körében forog körbe-körbe, mert minden létezésének folytatódnia kell. Ha egy rés támadna, akkor az egész szerkezet összeomolna. K: Azért nem tudjuk megérteni a visszatérés ideáját, mert, miután az örökkéva­ lóságban van, olyan gondolkodásmódot igényel, amire képtelenek vagyunk? V: Igen, ha úgy tetszik. Mi nem tudjuk elképzelni, de a magasabb központjaink igen. Ha dolgozunk, képesek leszünk gondolkodni róla, de csak a magasabb köz­ pontjaink segítségével - nem pedig a hétköznapi agyunkkal. De még ezelőtt meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a szokványos központjaink teljes hatásfokkal működnek, mert jelenleg nem használjuk ki őket a lehető legnagyobb mértékben. Addig nem remélhetjük, hogy eljutunk a magasabb központokhoz, amíg csak a gépies részek működnek és nem tanultuk meg a szokványos központjaink összes részét maximálisan használni. Lehet, hogy a visszatérés ideája sok teljesen nyilvánvaló hibát tartalmaz, de ma­ tematikailag nincs benne kivetnivaló, és feltétlenül jobb, mint az ilyen természetű elképzelések bármelyike, mert ha nem lenne visszatérés, akkor nem lenne múlt. Ha nincs múlt, akkor nincs jelen, ha pedig nincs jelen, akkor mi hol vagyunk? Nem élhe­ tünk egy olyan világban, ahol az összes jelen eltűnik. Sok évvel ezelőtt a következőt írtam erről a Tertium Orgánum című könyvemben: ha egy vonaton utazunk, nem gondolhatjuk azt, hogy az összes állomás, amelyen keresztülhaladtunk, eltűnik, és hogy azok, amelyeket érinteni fogunk, újraépülnek, már azelőtt is léteztek, mielőtt elértük őket és azután is létezni fognak, miután keresztülhaladtunk rajtuk. Tudjuk, hogy minden meghal, így hát újra meg kell születnie, minden elpusztul, tehát újra kell építeni, és a visszatérés elmélete az egyetlen, amelyik magyarázatot adhat erre. K: Ha az összes pillanat egyidejűleg létezik, akkor miért érzi úgy az ember, hogy ebben a pillanatban van? V: Az elménk korlátozottsága miatt. Természetesen a párhuzamos idő létezésé­ nek ideája a pillanat örökkévalóságát jelenti, de az agyunk képtelen így gondolkod­ ni. Az elménk egy nagyon korlátozott gépezet. A lehető legkönnyebb módon kell gondolkodnunk, és ezt figyelembe kell vennünk. Az ismétlődésről egyszerűbb gon­ dolkodni, mint a pillanat örökkévalóságáról. Meg kell érteniük, hogy az agyunk képtelen helyesen szavakba önteni a dolgokat, olyan formában, ahogy valóban léteznek, csak olyan megközelítő megfogalmazásokkal szabad dolgoznunk, ame­ lyek közelebb állnak az igazsághoz, mint a szokványos gondolkodásunk. Mind­ össze ennyi lehetséges számunkra. Az agyunk és a nyelvünk nagyon esetlen esz­ közök, és nekünk igencsak finom anyagokkal és problémákkal kell foglalkoznunk. Ugyanakkor nem ismerjük fel, hogy a dolgok leegyszerűsítésével, azzal, hogy egy

426

háromdimenziós világban képzeljük el magunkat, nem létezővé tesszük ezt a vilá­ got. Képtelen helyzetbe hozzuk magunkat, mert ha például elfogadjuk azt a hagyo­ mányos nézetet, mely szerint a múlt megszűnt és a jövő még nem létezik, akkor semmi sem létezik. Az ebből az ideából levonható egyetlen logikailag lehetséges következtetés: vagy semmi sem létezik, vagy minden - nincs harmadik lehetőség, úgymond. K: Beszélne arról, hogy vajon megszabadulhatunk-e a visszatéréstől? V: Ugyanazt a hibát követi el, amit sok elmélet. Már azelőtt a menekülésről gon­ dolkodnak, mielőtt biztosak lennének az elmélet helyességében. Először meg kell bizonyosodniuk emlékezéssel, nem pedig elméletben, hogy a visszatérés valóban létezik. Csak miután már annyiszor csinálták, hogy belefáradtak, ráuntak, kezdhet­ nek el a menekülésről gondolkodni. K: Hogyan szerezhetünk bizonyosságot a visszatérés létezéséről? V: Mint már mondtam, csak úgy, ha emlékeznek egy előző életükre. Ha emlé­ keznek arra, hogy már korábban is éltek, hogy milyen volt, mit történt, akkor tudni fogják, hogy létezik. Ellenkező esetben nem lehetnek biztosak benne. Az elmélet szerint: ha emlékeznek önmagukra az egyik életben, akkor a következőben is emlé­ kezni fognak. Tehát először tudatossá kell válniuk ebben az életben. K: Ha az ember mentesülhetne a visszatérés törvénye alól, akkor is ugyanab­ ban az időben lenne, vagy pedig a magasabb szinten lévő ember átmenekülhet másik időkbe? V: Nem, az időnek ehhez semmi köze. Az idő csak egyetlen életre vonatkozik. Az ember életén kívül nem létezik - ezt nevezhetik örökkévalóságnak. És mit ért menekülés alatt? Ez az idea sokféleképpen értelmezhető. Hogyan menekülhetné­ nek el az idő elől? Az idő önök része, ha elmenekülnének előle, az ugyanolyan lenne, mintha a lábaiktól vagy a fejüktől szabadulnának meg. Ugyanakkor a mene­ külés ideájának van jelentése - azt jelenti, hogy az ember megszabadul a gépiességtől, mindig egy „én"-bői áll, azt teszi, amit akar. A megmenekülésnek sok fokozata van, de ez a kezdete. Túl egyszerűen veszik ezt az ideát. Próbáljanak gondolkodni azon, mit jelent megmenekülni. K: Nem tudom összeegyeztetni az elgondolást, mely szerint a múlt itt van, va­ lóban létezik, azzal, hogy újból visszatér. V: Ha túl nehéz, ne gondolkodjon róla. Ne törődjön vele. Emiatt kell egysze­ rűsített formákban beszélnünk a visszatérésről, csak így képes az agyunk gondol­ kodni. Ez az idea valójában a magasabb mentális központ, amelyik képes helyesen gondolkodni, számára érthető meg. Szinte teljesen felesleges a visszatérésről elmél­ kedni, mert csak filozofálgatás lesz az eredménye. Azonban vannak bizonyos dol­ gok, amiket már a mostani tudásunkkal is elmondhatunk róla, mégpedig azt, hogy az iskolák vonatkozásában valami megmarad. Már akkor is, ha csak az ember el­ kezd dolgozni, meg fog őrizni valamit. Erről nem felejtkezhet el, talán korábban fog emlékezni, ami esetleg átsegítheti az egyik körből a másikba. Ha tehát egyszer eljut egy iskolához, akkor számíthat arra, hogy legközelebb korábban fog találkoz­ ni eggyel, ami talán segít. Tehát már azzal is nyertünk valamit, hogy kapcsolatba kerültünk ezekkel az ideákkal. Mindenképpen a szisztéma előnyeivel kezdünk. Ez az egyetlen biztos dolog, az összes többi a munkánktól függ.

427

K: Hogyan válhat a visszatérés az ember előnyére? V: Ha ahelyett, hogy minden egyes alkalommal ugyanabban a körben forogna, elkezd emlékezni és változni, ha azt kezdi el tenni, amit akar, és amit a legjobbnak ítél, akkor az előny. Ha azonban nincs tudomása a visszatérésről, vagy, még ha van is, semmit sem tesz, akkor semmi haszna nem származik belőle. Akkor ugyanazok a dolgok fognak újra és újra megismétlődni. A dolgok megismétlődnek az ember életében, ha tehát emlékeznek arra, ho­ gyan történtek tegnap, akkor holnap bizonyos dolgokat elkerülhetnek. Mindenki a történések egy bizonyos zárt körében él - az egyik emberrel egyféle dolgok, a másikkal másféle dolgok történnek. Tudniuk kell, hogy önökkel milyen jellegű dol­ gok szoktak történni, ha pedig ezzel már tisztában vannak, akkor sok mindent elkerülhetnek. K: Ha az ember az egyik visszatérés során találkozik a szisztémával, akkor a következőben újra találkozni fog vele? V: Attól függ, mihez kezdett a szisztémával. Előfordulhat, hogy valaki találko­ zik vele, és azt mondja: „Micsoda képtelenséget beszélnek ezek az emberek!" Attól függ, ki mennyi erőfeszítést tesz. Ha valaki tett erőfeszítéseket, akkor szert tudott tenni valamire, ami talán megmaradhat, de csak akkor, ha ezek az erőfeszítések nem pusztán a személyiség felszínén voltak - nem csupán formálisak. K: Az ember minden egyes visszatérés alkalmával szükségszerűen a cselekede­ tek egy adott vonalát követi? V: Mint ahogy már említettem, mindegyik megszerzett hajlam feltehetően megismétli önmagát. Az egyik emberben a tanulásra vagy bizonyos dolgok iránti érdeklődésre való hajlam alakul ki, így a következő alkalommal is érdeklődni fog ugyanazon dolgok iránt. A másikban az, hogy messzire elkerüljön bizonyos dolgo­ kat, így legközelebb is el fog menekülni előlük. K: Ezek a tendenciák erősödnek? V: Talán igen, vagy talán egy másik irányba fejlődnek. Nincs garancia - addig, amíg az ember el nem jut valamilyen tudatos cselekedethez, amíg valamennyire meg nem bízhat önmagában. Ha elegendő anyag állna a rendelkezésünkre, akkor sok kérdést megválaszolhatnánk ezzel kapcsolatban. Például, mivel magyarázha­ tó, hogy olyan különös hajlamok jelennek meg a gyerekekben, amelyek teljesen ellentétesek a külső körülményekkel, teljesen idegenek az őket körülvevő emberek számára. Néha ezek a hajlamok annyira erősek, hogy megváltoztatják az életüket, teljesen váratlan utakra terelik őket annak ellenére, hogy semmi olyan örökletes dolog nincs bennük, ami ezt kiválthatta volna. Ezért fordul elő, hogy a legtöbb esetben a szülők nem értik meg a gyerekeiket, és fordítva. Sohasem érthetik meg egymást jól, vagy pontosan. Egészen más emberek - idegenek egymás számára, csak történetesen, a véletlen folytán, összetalálkoztak egy bizonyos állomásnál, ahonnan újból különböző irányokba mennek tovább. K: Mit ért azon, hogy „tanulmányozzuk a gyerekeket"? V: Ez az, ami óriási nehézséget okoz. Ha nagy méretekben vizsgálják a külön­ böző hajlamokat, akkor igen váratlan dolgokra bukkanhatnak. Egyik vagy másik­ ról mondhatják azt, hogy a körülményeknek tulajdoníthatók, vagy találhatnak rájuk valamilyen egyéb magyarázatot. De ezek mellett a fiatal gyerekekben felbuk-

428

kanhatnak igen meglepő hajlamok, nem a véletlenszerűekre gondolok, amelyek megjelennek, majd eltűnnek, hanem azokra, amelyek az életük végéig elkísérik őket. A visszatérés elmélete szerint, ezek lehet, hogy olyan tendenciák, amelyekre előző életükben, sokkal idősebb korukban tettek szert, és most nagyon hamar fel­ bukkantak. K: Vagyis, a visszatérés szempontjából, nem lehetséges, hogy a jelenleg meg­ lévő hajlamainkért az előző életünkben elkövetett néhány fontos cselekedet a fe­ lelős? V: Igen valószínű. Azonban van itt valami: ez a munka ezelőtt nem létezett. Lehet, hogy valamilyen másfajta igen - lehet, hogy sokféle létezik -, de ez nem. Ez a munka most létezik először, efelől nincs kétségem. K: Arra gondoltam, hogy olyan óriásinak tűnik az az elképzelés, mely szerint a mostani pillanat és a halál időpontja között sorsdöntő cselekedeteket viszünk vég­ hez, amelyek aztán meghatározzák a következő visszatérés alkalmával megjelenő tendenciáinkat. V: Természetesen. Eletünk minden pillanatában olyan hajlamokat alakítha­ tunk ki, amelyektől talán tíz életen át képtelenek leszünk megszabadulni. Ezért fektetnek mindig hangsúlyt erre a pontra az indiai irodalomban. Lehet, hogy mese formájában jelenik meg, az elv azonban ugyanaz. K: Azt mondja tehát, hogy ez a munka korábban nem létezett. Ez azt is jelenti, hogy nem fog még egyszer megjelenni? V: Nincs rá garancia. Az, hogy önök találkozni fognak-e vele, saját magukon múlik. Természetesen egy valamit biztosra tudhatunk -ugyanilyen módon nem fog megismétlődni. Talán legközelebb is lesznek csoportok és iskolák, csak nem ugyanilyen formában léteznek majd, és nem ugyanebben az időben. A munka az egyetlen, ami nem áll a visszatérés törvénye alatt, mert ha így lenne, akkor nem lenne munka. Ha egy kicsit is tudatos, akkor nem térhet vissza ugyanebben a for­ mában. Ha ezt az adott munkát tekintjük, lehet, hogy sok minden, amit magába foglal, teljesen másképpen fog történni. Például, ami most egy bizonyos időpont­ ban történt, lehet, hogy legközelebb húsz évvel korábban fog bekövetkezni. K: Ha az iskolák nem ismétlődnek meg ugyanolyan formában, akkor az azt jelenti, hogy az ember csak az egyik éleiében találkozhat egy iskolával? V: Nem, ez a kérdés egy másik idea bevezetését igényli. Ennél sokkal egysze­ rűbb a dolog. A visszatérés, ha létezik, gépies és a gépiességen alapszik. Iskola nem lehet gépies, így hát más törvények alá kell esnie, még akkor is, ha csak alapszintű. Ha egy iskola egyszer már létezett valamilyen formában, akkor legközelebb lehet, hogy nem ugyanazon a helyen, időben vagy formában jelenik meg. Azt lehetetlen megmondani, miben fog megváltozni, de még egyszer nem lehet ugyanaz a dolog, mert akkor gépies lenne, ha pedig gépies, akkor nem iskola. K: Akkor ez azt jelenti, hogy az, aki találkozott egy iskolával, lehet, hogy legkö­ zelebb nem fog rábukkanni? V: Lehet, hogy egy másikat fog találni, talán egy jobbat, vagy esetleg semmit. Az, hogy milyen iskolával találkozhat, vagy nem találkozhat az ember, sok, szá­ munkra ismeretlen októl függ, azonban csak az igen megkövesedett dolgok is­ métlődhetnek meg újra és újra bármilyen változás nélkül. Az élő dolgok sohasem

429

lehetnek ugyanolyanok a következő alkalommal. Arra számíthatnak, hogy olyas­ valami, mint a Trafalgar Square, megismétlődik, de arra nem, hogy az iskolák újra megjelennek. K: Tehát, miután az iskolák nem gépiesek, semmi biztosíték sincs arra, hogy ha visszatérünk, akkor még egyszer rátalálunk erre a szisztémára? V: Pontosan, nincs rá garancia, bár ennek sok oldala van. Teljesen igaz, hogy a dolgok nem térnek vissza pontosan ugyanabban a formában, ugyanakkor az ember nem veszítheti el azt, amit egyszer már megszerzett. Ez azt jelenti, hogy ha egy lehe­ tőség elveszett számára, akkor találhat egy másikat. Az ember csak a saját hibájából, nem pedig a dolgoknak köszönhetően mulaszthat el egy lehetőséget, bár meg kell érteniük, hogy a lehetőségek száma véges. Bizonyos értelemben létezik visszatérés, legalább is feltételezhetően, de, mint ahogy mondtam, a szó szoros értelmében vett „örök" visszatérés nem létezhet minden dolog, akár kicsi, akár nagy, esetében. Kü­ lönböző megnyilvánulások léteznek, és amiről mi azt gondoljuk, hogy örök, talán egyáltalán nem az. Mindenki csak korlátozott számú lehetőséggel rendelkezik. Ha az emberek hétköznapi életet élnek, és nem halmoznak fel megfelelő befolyásokat, ha nem hoznak létre egy mágneses központot, akkor némi idő elteltével még a lehe­ tőségét is elveszítik annak, hogy kialakíthassanak egyet. Lehet, hogy kihalnak, mert erős a verseny. Sok minden van a visszatéréssel kapcsolatban, amiről egyáltalán nem tudunk semmit, de az első dolog, amit meg kell értenünk, hogy nem ismétlődik meg a végtelenségig. A feltett kérdésekből látom, hogy néhányan nem ismerik fel, milyen ritkán for­ dul elő, hogy valakinek lehetősége nyílik a fejlődésre, és hogy sokan vannak olya­ nok, akiknek az esetében sohasem adódik erre alkalom. Azt sem látják be, mennyi veszély, mind külső, mind belső, fenyegeti ezt a lehetőséget. Ami az ugyanazzal az iskolával való találkozás eshetőségét illeti, úgy érzem, hogy az embereket még meg is döbbenti az a tény, hogy ez talán nem adódik többé, hogy ez a lehetőség talán nem lesz mindig adott. Valójában mindez arra utal, hogy az iskolák a hétköz­ napi törvényeken kívül állnak, így hát velük kapcsolatban semmi sem történhet pontosan ugyanúgy. Ez nem azt jelenti, hogy nem adódnak majd más lehetőségek, de az embernek fel kell rájuk készülnie. Az iskola nem futhat el az ember elől, csak ő maga futhat el az iskola elől, de az embernek fel kell készülnie a vele való találkozásra, fel kell készítenie magát, még akkor is, ha tízezer élete van. Semmi sem jön magától. Ha valami mégis, akkor az ember el fogja veszíteni. Csak annyit kaphatunk, amennyire készen állunk, és csakis a saját erőfeszítéseink révén készül­ hetünk fel. Ebben a munkában semmire sincs garancia. A munkában eltöltött idő­ ért nem osztanak diplomákat. Minden nap vizsgázniuk kell, és minden nap vagy átmennek az adott teszten, vagy megbuknak. K: Miután olyan ritkán fordul elő, hogy valaki találkozik egy iskolával, és olyan nehéz rábukkanni egyre, nagyon félek attól, hogy olyan körülmények közé szülé­ tek újra, amelyek nem teszik lehetővé, hogy találjak egyet. V: Véleményem szerint, ennek nagyon kicsi az esélye, mert ha a visszatérés ideáját vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, hogy az ember ugyanazon feltéte­ lek közé, ugyanabba az időbe, ugyanabba az időszakban születik újra. Még ha valamilyen oknál fogva a dolgok nem is pontosan ugyanúgy ismétlődnek meg,

430

találni fog valami mást, különösen akkor, ha valamire emlékszik az előző életéből. Mindenesetre több esélye lesz, mintha semmit sem tudna. K: Akkor igaz az, hogy eddig még egyikőnk sem találkozott ezzel a sziszté­ mával? V: Véleményem szerint nagyon is. De valószínűleg találkoztak valami hasonló­ val. Azonban annak a ténye, hogy én így gondolom, semmit sem jelent önöknek, mindenkinek magának kell megtudnia, miért gondolom így. K: Valamennyire is biztosra vehető, hogy ha az ember az egyik életében neki­ kezd a munkának, akkor később is folytatni tudja majd? V: Újfent, elméletileg, arról a helyről fognak kezdeni, ahol az előző életükben befejezték. Minél többhöz jutnak most, annál könnyebb lesz nekifogniuk legköze­ lebb. Ez ugyanúgy működik, mint amikor valamit onnan kezdenek el, ahol előző nap abbahagyták: a kapcsolat ugyanaz. Például ma elkezdenek valamit tanulni, és holnap folytatják - nem kell az egészet újból az elejéről kezdeniük. Ha azonban csak színlelik a tanulást, ha úgy nézik a könyvet, hogy közben utat engednek a képzelődésnek, akkor legközelebb az elejéről kell kezdeniük. K: Ha most megváltozik a létezésünk, akkor ennek eredményeként legköze­ lebb növekedni fog a mágneses központunk? V: Ó nem, a mágneses központot a személyiségben kell létrehozni, így legköze­ lebb újra meg kell formálniuk. Nem kaphatják készen az előző életükből. K: Az egyik visszatérés alkalmával kialakult hajlam a következő életben szo­ kássá fog válni? V: Ez a hajlamtól függ. Ha gépies, akkor igen. Ha tudatos, akkor nem válhat szokássá, mert a két dolog nem ugyanaz. K: Ha visszagondolok az eddigi életemre, látok bizonyos válaszutakat, ame­ lyeknél megítélésem szerint rossz döntéseket hoztam. Tehetek bármit is ebben az életben azért, hogy legközelebb ne ismételjem meg ugyanazokat a hibákat? V: Bizonyos mértékig igen, minden csak egy bizonyos mértékig lehetséges. Ha visszatekintünk, lehet, hogy találunk olyan pillanatokat, amelyeket válaszutaknak nevezhetünk. Tanulmányoznunk kell ezeket, mert máskülönben lehet, hogy hibá­ kat követünk el, és valódi válaszutaknak tekintünk olyan pontokat, amelyek nem voltak azok, és ezért a valódiakat elmulasztjuk. Az ember most gondolkodhat, változtathat ezeket az adott pontokat illetően, és ha ezt elég mélyen teszi, akkor később emlékezni fog rájuk, ha felületesebben, akkor lehet, hogy emlékezni fog. Min­ denesetre van esély arra, hogy idővel az ember talán nem követi el újra ugyanazt a hibát, mert az, hogy elkerülhetetlenül egyik vagy másik irányba kell fordulnia, talán nehezebben vagy könnyebben elkerülhető. K: Ha észre tudjuk venni ezeket a válaszutakat, akkor a hasznunkra fordíthat­ juk őket? V: A hasznosításukról szó sincs. A múltban kell őket tanulmányoznunk, nem pedig a jövőben. Ahhoz nem tudunk eleget, hogy azon gondolkodjunk, mit kellene „tennünk". Csak a formális gondolkodás kezd mindig ezzel. K: Ha van valamilyen választásunk, hogyan befolyásolhatja a visszatérést? V: A visszatérést nem lehet közvetlenül befolyásolni. A visszatérés ideája sze­ rint semmi sem változik, csak önök változhatnak meg. Ha önök megváltoznak,

431

akkor sok minden megváltozhat a visszatérésben. Ily módon sok idea és dolog átkerülhet az egyik életből a másikba. Például valaki megkérdezte, mit nyerhet az ember a visszatérés ideájától? Ha intellektuálisan tudatában lenne ennek az ideá­ nak és esszenciájának a részévé válna, vagyis az élethez való általános hozzáállásá­ nak a részévé, akkor nem felejtené el, és következő életének a korai szakaszában előnyére válna ennek ismerete. K: Igaz az, hogy nem léphetünk a végtelenségig az egyik életből a másikba, vagyis a halál és az újraszületés nem tart örökké? V: Pontosan. Az egyetlen különbség az, hogy azoknak, akik egy meglehetősen gépies életet élnek, több idejük van azokkal szemben, akik tudatossá válnak. Ez nagyon igazságtalannak tűnik, ugyanakkor a gépies emberek nagyon kellemetlen körülmények közé kerülhetnek. Tegyük fel, hogy valamilyen külső véletlennek kö­ szönhetően, ami történelmi eseményekkel, például háborúkkal vagy ehhez hason­ ló dologgal kapcsolatos, valaki nagyon fiatalon hal meg, és ez minden alkalommal megismétlődik. Ekkor a körülmények igen kivételes összejátszására lenne szükség ahhoz, hogy ebben valamilyen változás következhessen be. K: Újra megismétlődhet egy olyan eset, amikor valamilyen véletlen az ember egész életét befolyásolja? V: Igen, ugyanaz a véletlen megismételheti önmagát. Nem szabad megfeled­ kezniük arról, hogy csak egy elméletről beszélgetünk, ami azonban lehet jobb vagy rosszabb, állhat közelebb a lehetséges tényekhez, vagy távolabb tőlük. A gépies életben még azok a dolgok sem eredményeznek bárminemű gyakor­ lati változást, amelyek történnek. A dolgok csak akkor válnak fontossá, amikor az ember elkezd felébredni. Ettől a pillanattól kezdve a dolgok komolyra fordulnak. Tehát a gépies visszatérésről, vagy a felébredés kezdetéről kérdezett? K: Arra gondoltam, hogy legközelebb vajon lesz-e lehetőségem találkozni egy iskolával. V: Mint mondtam, az iskolák nem olyan mértékben függnek a visszatéréstől, mint a hétköznapi életben lévő dolgok. Lehet, hogy legközelebb sok minden ponto­ san ugyanolyan lesz, mint most, néhány dolog pedig megváltozik. Ez ugyanolyan, mint amikor egy séta alkalmával különböző dolgokat látnak: embereket, fákat, buszokat, autókat, házakat, lámpaoszlopokat, néhányuk egyhelyben áll, mások mozognak. A háborúk, forradalmak és az ezekhez hasonló dolgok olyanok, mint a lámpaoszlopok, a tudatos dolgok azonban az elhaladó autók fényeihez hason­ lítanak. Ha kimennek az utcára, a lámpaoszlopokat mindig ott fogják találni, az azonban valószínűtlen, hogy ugyanazokat az autókat fogják látni. K: Vagyis egy lehetőség sohasem adódik kétszer? V: Ugyanaz nem, időpocséklás lenne. Amikor az emberek szembetalálkoznak bizonyos lehetőségekkel, felelősek lesznek azért, mennyi energiát fektetnek belé­ jük. Ha nem használják ki őket, akkor a következő életükben nem találkoznak ve­ lük. A lámpaoszlopok mozdulatlanul állnak, az autók nem maradnak egyhelyben, nem állásra, hanem mozgásra tervezték őket. Hasznos, ha úgy gondolják, hogy ugyanazok a lehetőségek talán nem térnek vissza következő alkalommal. Arra szá­ mítunk, hogy a dolgok ugyanolyanok maradnak, de talán másmilyenek lesznek. Lehet, hogy ez más emberektől függ, mások talán korábban kezdenek. Például ez

432

alkalommal 1921-ben indítottam el ezeket az előadásokat Londonban, de talán leg­ közelebb 1900-ban fogom. Csak 1921-ben állnak majd készen, de talán akkor ez a lehetőség nem lesz többé adott az önök számára. Ne szó szerint értsék ezt, csak egy példa volt arra, hogyan gondolkodhatnak erről. K: Nagyon nehezen tudom elképzelni, mivel készülhetnék fel arra, hogy legkö­ zelebb korábban találkozzak a szisztémával. V: Semmivel sem tud felkészülni. Kivéve, hogy most emlékszik önmagára, és ak­ kor legközelebb is fog. A legfőbb nehézséget a negatív érzelmek okozzák, olyan na­ gyon kedvünket leljük bennük, hogy semmi más iránt nem mutatunk érdeklődést. K: Mindenki esetében ugyanaz a kiindulási pont, vagy pedig egyénenként vál­ tozik? V: Nagyon, nagyon különböző lehet, az emberek különböző szintekről indul­ nak. A korábbi életek tekintetében nem ismerjük a múltunkat. Néhány ember már végzett valamilyen munkát, bár azt lehetetlen megmondani, milyen formában. Néhányan csak most kezdtek, mások mögött azonban már sok erőfeszítés áll, te­ hát mindenki másképpen kezd a munkához. Iskolákban azonban mindenkinek keresztül kell mennie ugyanazokon a dolgokon, és néha azok számára, akik több anyaggal rendelkeznek, ez nehezebb, mint azoknak, akik kevesebbel. Ez egyénen­ ként nagymértékben változik. Néhány ember bizonyos ideig nem tartozhat felelős­ séggel, míg mások igen. Néhányan képesek új emberekkel dolgozni, másoknak hosszú ideig csak figyelniük szabad. K: Van valamilyen gyakorlati haszna, ha miközben az ember megpróbál em­ lékezni önmagára, az életében bekövetkező eseményeken gondolkodik a célból, hogy rögzítse őket az elkövetkezendő visszatérésekre? V: Nem, ez nem gyakorlati munka. Először is, mint ahogy már sokszor elmond­ tam, biztosnak kell lenniük abban, hogy vissza fognak térni a jövőben, másodszor pedig, hogy emlékeznek önmagukra. Ha az előbbi megfogalmazást használja, ak­ kor ez képzelődésbe fog átcsapni. Ha azonban először emlékezni próbál önmagára anélkül, hogy bármit is hozzátenne, majd pedig, amikor már képes rá, megpróbál emlékezni az előző életére - emlékezzenek arra, hogy a válaszutak megkereséséről beszéltem -, akkor a kettő együtt nagyon hasznos lesz. Azonban ne higgyék, hogy már most képesek erre, mert nem azok. Sokféleképpen próbálkozhatnak négy dimenzióban gondolkodni a saját életük­ ről. Ezt most még csak pszichológiailag vehetjük, a saját életünk vonatkozásában. Tegyük fel, hogy tíz évet visszamennek az időben, és azt tapasztalják, hogy bizo­ nyos dolgokra nagyon jól emlékeznek. Majd képzeljék el, hogy tudnak mindarról, ami meg fog történni önökkel, és mindent újból végig kell élniük úgy, hogy köz­ ben mindenről tudomásuk van - újra kell élniük az összes tévedésüket, képtelen­ séget és így tovább. Ekkor az egész dologra másképpen fognak tekinteni. Mindent megtalálhatnak saját magukban, ha tanulmányozzák az életüket úgy, hogy először vissza-, majd ismét előremennek az időben. A képzeletüket használva tudatosan fogják ezt megtenni. De ne próbáljanak bármit is megváltoztatni. Ha kipróbálják ezt az időutazást, akkor újra fognak élni tíz évet, és meglátják, hogy minden min­ dig ugyanúgy történik, ugyanakkor pedig tudni fogják, hogy mindennek ugyan­ úgy kell történnie.

433

K: Mit tehet az ember azért, hogy elég pontosan vissza tudjon emlékezni a dolgokra? V: Olyan pillanatokat kell keresniük, amelyekre jól emlékeznek. Néhány ember­ nek ez jobban megy, mint másoknak. Ez utóbbiak számára ez a kísérlet különösen hasznos lesz, mert teljesen tisztán kell látniuk az egész életüket. Ez egy boncterem, a különbséget pusztán az adja, hogy a szokványos boncteremben halott testekkel foglalkoznak, itt azonban addig nem vizsgálhatnak másokat, amíg meg nem tud­ nak mindent önmagukról. K: Mit tegyünk, ha olyan pillanathoz érkezünk, amire nem emlékszünk? V: Nincs olyan dolog, amiről ne lenne emlékünk, de lehet, hogy ez az emléke­ zet „fél", ahogyan talán önök mondanák. Bár, ha kitartóak, a dolgok fokozatosan elő fognak jönni, és eszükbe fognak jutni szavak, hangulatok, érzések, emberek. Ez megmutatja, hogy a pszichológiát nem tanulmányozhatjuk önmagunktól függetle­ nül. Eddigi életük tanulmányozása során egy egész múzeumot járnak be. K: Pár perccel ezelőtt azt mondta, hogy az ember onnan folytatja, ahonnan egy másik életében abbahagyta. Ez azt jelenti, hogy ha ebben az életünkben 4-es számú emberré válunk, akkor a következőben 4-es számú emberként fogunk meg­ születni? V: Ezt nem tudom. Véleményem szerint jobb, ha azt mondjuk, hogy legköze­ lebb könnyebb lesz 4-es számú emberré válnunk. Tudják, ha az ember egy olyan hatalmas változáson megy keresztül, mint amit az egyik szintről a másikba való átjutás jelent, akkor sok új törvény alá kerül. Azt, hogy ez hogyan működik, nem tudom. Csak a jelen helyzetünkről beszélhetünk, mert ezt ismerjük, továbbá elmondhatjuk, hogy viszonylag kisebb változásokra szá­ míthatunk - több tudásra, több tudatosságra, és, szerencsével, egy kicsivel több lelkiismeretre vagy egy kicsivel erősebb vágyra a változtatás után. De olyan nagy változásokról, mint amit az egyik szintről a másikra való átkerülés jelent, nem be­ szélhetünk. Ennek ellenére, még a leghalványabb változás is változás, és jobb, ha a kis változásokkal foglalkozunk, amelyek mérhetőek. Tudják, ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, nagyon hasznos, ha belátjuk, mit ismerhetünk meg. Úgy teszik fel ezeket a kérdéseket, mintha tudhatnánk rájuk a választ, de pusztán ötpercnyi gondolkodás megmutatná, hogy tévedünk, mert ha tudhatnánk a válaszokat, akkor valószínűleg már régóta rendelkeznénk velük. Ah­ hoz, hogy gyakorlati válaszokat adhassunk ezekre a kérdésekre, egy jobb eszközre lenne szükségünk, ha nagyobb hatásfokkal tudnánk alkalmazni ezt az eszközt, ak­ kor talán konkrét válaszokat kapnánk, de ehhez jelenlegi agyunk nem elegendő. K: Nem látom az ember állapotában és a körülményekben bekövetkező válto­ zás közötti összefüggést. V: A kettő különbözik egymástól. A körülmények maguktól változnak, az ember állapota pedig csak munka eredményeként, és az állapot megváltozásához vezető okok közül sok nem a körülményektől függ. Az embernek meg kell értenie, hogyan történnek a dolgok. Hasznos, ha ezen elgondolkodunk, azonban könnyen követhe­ tünk el hibákat. Az egyik tévedésünk, hogy azt hisszük, a dolgok lehetnének másmi­ lyenek. Ez csak önmagunk vonatkozásában igaz. A hatalmas külső eseményeket irá­ nyító okok mindegyike sok évvel ezelőtt teremtődött meg, és igazából nekünk nem

434

ezzel kell foglalkoznunk - nincs időnk arra, hogy pontról pontra megvizsgáljuk eze­ ket a dolgokat. Ezzel szemben önmagunkat részletesen kell tanulmányoznunk. K: Ha valaki többé nem születik bele a számára adott korszakba, akkor mi tör­ ténik azokkal az életekkel, amelyek összefüggnek az övével? V: Ez az egyik legnehezebb probléma. Amennyire ennek az elméletnek az alapján megérthetjük ezt, az ember nem születhet újra azonnal. Az újraszületés ugyanolyan folyamat, mint minden más: az ember fokozatosan elhalványul, és ez a folyamat nem fejt ki számottevő hatást. Néhány ember fokozatosan megszűnik, másoknak, azoknak, akik történelmi eseményekkel és ezekhez hasonló dolgokkal függnek össze, maradniuk kell. Ok nagyon kellemetlen helyzetben vannak, csak körbe-körbe forognak, és a legtöbbjük teljesen halott. K: Akkor tehát a történelmi események kiemelkedő alakjai nem szabadulhat­ nak ki a hétköznapi élet markából? V: A legtöbb esetben már elkéstek a szabadulással, már halottak, éppen hogy el nem hagyják a csontjaikat útközben, ennek ellenére tovább kell létezniük, és körbe kell forogniuk. Ez az élet egyik rejtélye - halott emberek irányítják. K: Nem értem, miért olyan fontosak a nagy történelmi alakok, hogy még akkor is újra meg újra vissza kell térniük, amikor már halottak? Nem lenne egyszerűbb másokat találni a helyükre? V: Egyszerűbb? Kinek? Nyilvánvalóan jól megfelelnek bizonyos feltételeknek, és ezért újra és újra ugyanolyan módon körbejárnak, még akkor is, ha halottak, az em­ berek pedig élőnek tekintik őket. Talán az a fő jellemvonásuk, hogy halottak, mert így nem hibázhatnak - újra meg újra pontosan ugyanazokat a dolgokat teszik. K: Visszatérő halott emberekről beszél, én azonban azt hittem, hogy az esszen­ cia nem halhat meg. V: Relatív értelemben meg tud, abban az értelemben, hogy nem tud fejlődni. Lehet, hogy gépiesen létezik, de fejlődni képtelen, csak elkorcsosodni tud idővel. Az esszencia sokféleképpen halhat meg. Lehet, hogy csak ennek az életnek a tekin­ tetében hal meg, vagy végérvényesen. Csak akkor halhat meg teljesen, ha helytelen cselekedetek, a lelkiismeret ellen elkövetett cselekedetek, követik egymást hosszú időn keresztül. Az esszencia megölése a lelkiismeret elpusztítását jelenti. Vagy az is lehet, hogy ebben az életben meghal, majd a következőben épen és egészsége­ sen újraszületik. Például lehet, hogy az ember a fejére esik, és ekkor meghalhat az esszenciája abban az értelemben, hogy nem fejlődik tovább. De a következő életben újra élni fog. Amikor tehát az esszenciáról beszélünk, tudnunk kell, milyen esetre gondolunk, véletlenszerűre vagy szándékosra. Amikor a hétköznapi életről gondolkodunk, megfeledkezünk arról, hogy sok ember halott, és az alvó emberek könnyen kerülnek halott emberek befolyása alá. K: Az emberek többsége halott? V: A szentpétervári csoportomban sokat beszélgettük erről a kérdésről. Néhá­ nyan azt gondolták, hogy a legtöbb ember halott, de én sohasem értettem ezzel egyet. Mindenki alszik, de még a hétköznapi életben is találhatunk olyan kellemes embereket, akik lehet, hogy lustaságból, a lehetőség hiányából vagy valami másból kifolyólag nem dolgoznak, de nem halottak. K: Hogyan befolyásolhatnak halottak alvó embereket?

435

V: Az alvókhoz viszonyítva nagyon erősek, mert hiányzik belőlük a lelkiisme­ ret és a szégyenérzet. Mi teszi gyengévé a hétköznapi embereket? A lelkiismeret és a szégyenérzet. Emellett, ha az emberek alszanak, bármi megtörténhet velük, még az ágyukból is kilophatják őket. A hétköznapi életben az összes ember alszik, de nem mindegyik halott - egy­ előre. Ugyanakkor, ha az ember egyáltalán nem tudja elfogadni és használni a Bbefolyást, akkor semmi sem akadályozhatja meg, hogy előbb vagy utóbb meghal­ jon. A B-befolyást azért küldték, hogy megóvja az embereket a haláltól, még akkor is, ha alszanak. Ha azonban elutasítják a B-befolyást, akkor semmi sem akadályoz­ hatja meg a halálukat. A fejlődést illetően nem egyenlőek az emberek. Néhányan fejlődhetnek, mások nem. Vagy elveszítették a lehetőségét, vagy semmit sem tettek azért, hogy kiérdemeljék. K: Van valami különbség a látnoki képesség és az előző életekre való visszaem­ lékezés között? V: A valódi látnoki képesség, eltekintve a fantasztikus leírásoktól, a magasabb érzelmi központ funkciója, ami az 5-ös számú ember egyik funkcióját jelenti. Min­ den, ami ez alatt van, vagy hazugság, vagy képzelődés. Teljesen elképzelhető, hogy valaki rövidke pillanatokra megtapasztalja a magasabb központjait, de ezek a felvil­ lanások megbízhatatlanok és senki sem tudja irányítani őket, kivéve az 5-ös számú embert - a teljesen kifejlődött 5-ös számú embert. Ha valaki úgy kristályosodik ki és válik majdnem tökéletes 5-ös számú emberré, hogy előtte nem volt 4-es számú, akkor nem lehet teljes 5-ös számú ember, és így nem tudja ezeket a képességeket tö­ kéletesen használni. Ha azonban eléri a tudatosság harmadik állapotát, akkor a tu­ datosságnak ez a fejlődése a magasabb érzelmi központ működését jelenti, amely kiterjedtebb látnoki képességekkel rendelkezik, mint mi. K: Az ember a nélkül is megértheti a visszatérés ideáját, hogy felfogná a dimen­ ziók és az eltérő idők kérdését? V: Azt hiszem igen, de először tisztáznunk kell a fogalmakat. Mint elmélet, léte­ zik egy pszichológiai, egy matematikai, és egy, amit mi fizikainak nevezhetünk, és véleményem szerint a pszichológiai oldal a nélkül is megérthető, hogy szükségsze­ rűen megértenénk a dimenziók és a tér ideáit. Elvégre nem a matematikai oldal a fontos. Ez pusztán az életről alkotott egyik elmélet, amelyik, úgymond, matemati­ kainak hangzik. Azonban nem beszélhetünk róla úgy, mint egy tényről. Másmódon is elmagyarázható ez. A visszatérés ideája összekapcsolható az em­ beriség életével. Az egyén élete véget ér, és hozzákapcsolódik egy nagyobb entitás - az emberiség - életéhez. Ez csak egy dolgot jelenthet: ha az ember gépies marad, akkor akár tízezerszer is visszatérhet anélkül, hogy előnyére válna. A visszatérés ténye önmagában sem­ mit sem változtat meg. De ha az ember dolgozni kezd, akkor hatalmas jelentőség­ gel bír, ez az egyetlen olyan elv, ami magyarázatot adhat bizonyos jelenségekre. De önmagában az, hogy tízezer életünk van, vagy csak egy, semmit sem jelent. K: A történelem során bekövetkezett összes esemény, a háborúk és forradal­ mak és így tovább, újból meg fog ismétlődni? V: Most az egyének visszatéréséről beszélünk, innen nem térhetünk át közvet­ lenül a történelmi eseményekre. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy ezek a dolgok

436

meg fognak ismétlődni. Gépies erők és emberek hozták őket létre, így azok az emberek külsőleg ugyanazon körülmények között lesznek, mint előtte. Azt kell megértenünk, hogy ha most semmi sem változik, akkor legközelebb sem fog. Te­ gyük fel, hogy néhányan vissza tudnak emlékezni. Mit tehetnének? Mások min­ dent elfelejtettek, és biztosabbak a véleményeikben és kevésbé hajlandók meghall­ gatni a magyarázatokat. A múltbéli eseményekre való visszaemlékezés pedig az önemlékezéstől függ. Amennyiben most emlékeznek önmagukra, akkor, ha lesz következő életük, abban az esetben, emlékezni fognak arra, hogy most mi történt. Ha nem emlékeznek önmagukra, akkor hogyan emlékezhetnének dolgokra és ese­ ményekre? K: Ez azt jelenti, hogy mindig ugyanazokkal az eseményekkel fogok találkozni a világban? V: Meg kell érteniük, hogy mindegyik világ, a visszatérés szempontjából, egy másik világban található. A helyzet az egyik nagyobb világban változhat meg és be­ folyásolhatja a benne lévő világot. Számtalan olyan dolog van ezzel kapcsolatban, amiről az agyunk képtelen helyesen gondolkodni. Ha pontosabban és világosab­ ban tudnánk gondolkodni, akkor több mindent megértenénk. A világokkal kapcsolatban egy valamit szeretnék még az előbbiekhez hozzá­ tenni. Amíg az Abszolút létezik, minden másnak is léteznie kell, semminek sem áll jogában meghalni. Még ha valami meg is hal, újra és újra meg fog ismétlődni addig, amíg az Abszolút létezik. De mindez csak egy elmélet. A szisztémában a visszatérés ideája nem szük­ ségszerű. Lehet, hogy érdekes és hasznos, sőt akár kezdhetnek ezzel az ideával, de az önmagunkon való tényleges munkához nem szükséges. Ezért nem foglalko­ zik vele a szisztéma. Kívülről, tőlem, a szakirodalomtól származik. Illeszkedik a szisztémába, nem mond neki ellent, azonban nincs rá szükségünk, mert mindent, amit megtehetünk, csak ebben az életben tehetünk meg. Ha ebben az életben sem­ mit sem teszünk, akkor a következő éppen ilyen lesz, vagy lehet, hogy halvány eltérések lesznek benne, de nem pozitív változások. Ha a visszatérés létezik, nem tudunk változtatni rajta. Csak egy dolgon tudunk: megpróbálhatunk felébredni és remélhetjük, hogy ébren maradunk. Nem akadályozhatjuk meg, ha vissza kell tér­ nünk. Egy vonaton utazunk, ami tart valahová. Mindössze annyit tehetünk, hogy másképpen töltjük el rajta az időnket - vagy valami hasznosat teszünk, vagy telje­ sen hasztalanul töltjük.

437

TÁRGYMUTATÓ

Abszolút 24, 25, 193-4, 200, 215, 404, 408, 437 akarata 194,196,212-13 Akadályok 5, 30-1, 95, 107, 110, 119, 136,146,171,177,334,348 Akarat 112, 119, 157, 186, 194, 252-66, 289, 360 hiánya az emberben 4,16, 39, 252 függése az egységtől és tudatosság­ tól 252, 254 feladása 254-5, 258, 260-1, 288 törvénye 89-90 sok kis - 252-3, 258 mint a vágyak eredője 8, 252, 255 önfejűség 95, 258 és tov. 286, 288, 293, 345 munka az - létrehozásán, 234, 252 és tov. Akkumulátorok az emberi testben 236-40 ~ban tárolt tudás 392-3 Alkalmazkodás 289-90, 369 Alvás 13-14, 46, 51, 53, 106-33 több helyen, 153, 266, 303-4, 337-8, 348, 368, 406 és magasabb befolyások 200 fizikai 65 Analízis, elemzés 14-15,172 Anyag(ok) (/. még Hidrogének) és ener­ gia 213 négy fajtája 189 az emberi testben 217 és tov. az emberrel kapcsolatban 216 amelyek az univerzumot alkotják 208-13 Arányok, arányérzék 307 Ásítás 236, 239

Asszociációk, képzettársítások (asszo­ ciatív gondolkodás) 126, 321, 344, 378 Azonosulás, identifikáció 12, 70-1, 76, 122-32, 142, 146, 153, 170, 174, 303, 321-2, 345-6, 353, 360-2, 3645, 370

Befolyások 79-80 A- és B- 21-2, 83-9, 95-6, 103, 394395, 397-8, 402 C- 22, 87, 95-6, 394-5, 414, 416-18 kedvező és kedvezőtlen 199 magasabb 204-5 magasabb - és a felsőbb központok 201, 205 más világokból 197-201, 204, 206-7, 210 planetáris - és háborúk 197-8, 200, 207 és a létezés állapota 207-8 Belső kör(ök) (/. az Emberiség körei) Benyomások 212-13, 223-33 helytelen, hibás 225-8 és szén-12 222 - oktávja 216, 220, 222-3, 229 emésztetlen táplálékok 239 Beszéd (felesleges) 43, 58 és szabályok 287-8 „Bolondok" 298-302 „Börtön" (/. még Szökés) 13, 35-6, 101, 206, 285 Bűn, fogalma 37-8 Bűnbánat 38-9

439

Cél 28, 36-8, 55, 81, 91, 141, 143-7, 164, 169, 172, 185, 253, 256, 257, 260, 271, 297, 347-8 az iskoláké, a szisztémáé 151, 269, 271, 337 Civilizáció 398 „Csavargók" 298-302 Cselekvés, tevés 48, 76-7, 200 (bizonyos) dolgok meg nem tételé­ vel kezdődik 243, 247, 249, 250 megtenni a lehetetlent 151 elsajátítása 243, 246-51, 255-6, 2626, 284. 336-7 „nem tudunk tenni" 18-19, 76-7, 190, 201, 242-50, 266, 286 Csodák 237 Csodálatos, a 108, 271, 331 Csoportmunka (/. még A munka három vonala) 334 Definíciók 135 Diagramok, tanulmányozásuk, hasz­ nálatuk 233, 236 Döntések 38, 100, 146, 159, 164, 178, 186, 262-3, 289, 306-7 Drogok, hatásai 235

Éberség, ébrenlét (1. még önemlékezés), 4,19,105,110,122-3,132 Ébresztőórák 338-9 Egészség 72, 339 Egység (egységesség) 81,141,185, 2534,264 hiánya a lényünkben 8, 351 szükségessége az akarathoz 252-4 a munkában résztvevő embereknél 391-2 Élet, tervezés 426 kapcsolódása a munkához 282-3 tanulmányozása 394 és tov. Ellenőrzés 48, 102, 136, 269, 382 Ellentmondások 152-4,156, 159 hiánya a magasabb központokban 224 és gondolkodás 195, 196

440

Elme (/. még Intellektuális központ) 110-11, 118-19, 138, 196, 207, 270, 358, 386, 389, 392, 426 magasabb 1, 47, 50, 83, 88, 93-4, 97, 101-2, 207, 295, 392, 400, 406-7 Ember, az univerzummal analóg 208-9 mint a szerves élet sejtje 201 mint vegyi üzem 216 és tov. különböző kategóriái, szintjei 15, 18, 20, 40-1, 49, 95, 97, 99, 101, 104,140-1,150-1,195, 301 magasabb szintjei 295 mint befejezetlen lény 27-8, 46 mint gépezet (/. Gépezet) helye a világban 23, 187, 189, 195, 197 helyzete 35,145,195, 306, 308 lehetőségei 35, 215 mint önmagát fejlesztő lény 204 mint a befolyások közvetítője 210 „Én", „Én"-ek 31-3, 162, 168-9, 172-3, 176, 183-5,303 keleti hasonlat az -ről 33 és a hamis személyiség 164-85 öt szintje 162 és funkciók 163 képzeletbeli (/. Hamis személy­ iség) megfigyelése 162,164 sokasága 3, 33, 45, 107, 137, 161-3, 176, 182-4,357 állandó, valódi, egységes 16, 33, 101,162,164-70,173,181-2,184-5, 335 állandó ~ és akarat 252-3 Energia 67-9,128 akkumulátorok -'ja (/. Akkumulá­ torok) négyféle 198 szivárgása, pazarlása 69, 177, 217, 236,238, 380 több - befektetése a munkába 251, 275 (/. még Erőfeszítés és Munka) megtakarítás 236, 238, 380 az ember -forrásai 216-17, 225 és tov.

Erkölcs (/. még Jó és Gonosz) 19, 14851,157-9 Erőfeszítés 38-9, 46, 95, 105, 113, 119, 122, 146, 166, 169, 179, 185-6, 251 és tov. 312-14, 318-19 és energia 388 és a Három törvénye 190 kis - szükségessége 238, 240, 253, 306,313 és fizetés 260, 280-1 rendszeres 262-3, 306, 337, 370 és eredmények 323 és munka az akaraton 253 és tov. helytelen 317-18 Erők (/. még Törvények és Három törvénye), 25-6,189-90, 326 kozmikus 200, 209 és tov. az erők áthaladása a Teremtés Sugarán 209-12 második, passzív 190,191 harmadik, semlegesítő 180, 189-90, 231 három erő az iskolai munkában 268 Értékelés, értékek 37, 50, 88, 96, 143, 165, 183, 185, 207, 272-3, 282, 294, 301-2, 323-4 347-8, 377 Érzelmek (/. még Negatív érzelmek) 10, 73-4,112, 118,123,128, 320 és lelkiismeret 151-3,157 ösztönös 74, 323, 364 érzelmesség fontossága 119, 309, 318-19, 322, 380 pozitív 70, 221, 233, 322, 375, 382 és a második tudatos sokk 219-21 és (meg)értés 318 érzelmi állapotok felhasználása 319-20 Esotericizmus, ezoterikus 267, 385-406 több helyen 409 Esszencia 79-83, 158, 164-5,180-3 és planetáris befolyások 198-200 és visszatérés 86, 421-2, 424 Evolúció 2, 20, 26, 43, 376, 395, 397-8, 436 és erőfeszítés 250-1

Fegyelem 95-6, 101, 256, 258, 284, 286, 288-9, 300 Fejlődés 105, 108-10, 164-5, 180, 184, 197, 201, 267 és magasabb anyagok 217 és tov. és befolyások 198 lehetősége 35-6, 214, 300-2, 430 Felébredés (1. még tudatosság és önemlékezés), 13, 29, 46, 51, 85, 106-33 több helyen, 153, 266,303-4, 370, 337-8, 348, 368, 406 és érzelmi központ 320 és energia 353 és magasabb központok 234 és magasabb befolyások 200 Félelem 124,178, 364 és gépiesség 305 Felelősség 205, 284, 334, 376-7, 393 Felkészülés az állandó „Én"-re 167 az önemlékezésre 111-12,118 munkára 95,137,155,161, 294, 399, 430 Felosztás „Én"-re és „Mr. X"-re (1. Szét­ választás) Figyelem 63, 68, 107, 114-15, 131, 340, 371 és energia 238 Filozófia 159,236,167 Filozófiai, elméleti és gyakorlati, nyelve­ zet, iskolák, gondolkodás 340-3 Fizetés 120, 205, 260, 280-2, 284, 290, 294, 312, 348 Fizikai erőfeszítések, munka 57, 237, 292-3 Formális v. formatórikus apparátus, központ, gondolkodás 63, 66, 299-300, 327-8, 377-9 Formuláció 65 Föld 197 és a szerves élet 196-7, 213-14 Funkciók, látnoki, az emberben (/. még Központok) 3-6, 29, 54-9, 113 magasabb 5 ösztönös 6, 29 mozgási 6 helytelen 5, 7, 43, 55

441

Gépezet, az ember mint - 9, 16, 28-9, 32, 53, 55, 57, 78, 84, 90, 94, 105, 108-9, 139,170,204-6, 350 az emberi - munkája 192-3, 212, 216-40 Gépiesség, gépies 16, 31-2, 57-8, 64-5, 119, 139, 158, 176, 335-6 és tudatosság 19, 29, 148-9, 178, 302, 306 és irányítás 248-9 és gonoszság 19-20, 147 félelem a -tői 322 és a Hold 198 felismerése, tanulmányozása 93, 105, 112, 145, 153, 160, 167, 21415, 310, 333 Gondolatok megállítása 115-17, 380 Gonosz (/. Jó és Gonosz, valamint Erkölcs)

Halál és az élet utána 383, 425-6 és visszatérés 422, 432 „Halott emberek" 435-6 Hamis személyiség (/. még Elválasztás és Statikus hármas), 164-185,3313, 335 és erőfeszítések 169 és azonosulás 174 és mechanikus törvények 208 és negatív érzelmek 173-4 Hang 332 Hármasok (/. még Három törvénye), 189-91, 349 a kozmikus oktávokban 210-12 az emberi tettekben (1. még Tettek, cselekedetek) 326-30 a megfelelő ~ használata 329 Harmónia (és diszharmónia) 155-6 Három törvénye (í. még Erők és Hármasok) 2, 16, 17, 25, 47, 18891 és a Teremtés Sugara 209-12 az iskolai munkában (/. a Munka három vonala) az öntanulmányozásban 330

Háromszintes üzem 217 és tov. Hasnamuss, 299-300 Ház (hasonlat) 33,101 Házigazda 298-302 Hazugság, hazudozás 7, 18, 30-2, 34, 43-4,171,174,196, 287 Helyettes (megbízott) intéző 33, 88, 162, 164,176, 182-3 Hét törvénye, a (/. Oktávok) Hidrogének 210-13 és a vegyi gyár 216-33 magasabb - 226 és tov. táblázata 212, 216, 225-6, 229, 232 Hit 6, 50, 72, 98,136, 269, 288, 382-3 Hold, amit a szerves élet táplál 196-9, 214 befolyása a szerves életre és az emberre 198, 264 megszabadulás a —tói 198 belső 264-5 a Teremtés Sugarában 196-7, 206 Hozzáállások 11, 45, 70-1, 74-7 82,1423, 150, 154. 178, 273, 2.86, 321, 352, 359, 361, 366, 396, 397 egyéni, személyes 276-7 pozitív és negatív 142, 410

Ideák, eltorzításuk 236, 278, 280, 287, 390 képzeletbeli 204, 304 az iskola, a szisztéma ideái 103, 136,168,170,176, 270-1, 278, 391 az - megértése és a magasabb központok 236 Idő, „meg van számlálva" 419-20, 432 és visszatérés 425, 427, 436 Igazodás (figyelembevétel), külső 12831 belső 12,13,128-31 Igazolás, indokolás 166-7,179, 353 Igazság (és igazságtalanság) 204-6, 352-3 Igazság 7, 30-31, 106, 150-3, 157, 159, 196

442

Illúzió(k), 3, 16, 18, 27, 29, 37, 53, 71, 177, 307 a cselekvés ~ja 243-5 Ima 100, 404-5, 407 Miatyánk 406-12 Ingerültség 367 Intellektus (/. még Központok és Elme) 112,345-6 Intervallumok (az oktávokban) 191-3 kozmikus oktávokban 196, 212-13 táplálék oktávokban 217-22 a munkában 277, 291 Irányítás, kontroll 72-3, 81, 90, 92, 111, 120, 129, 141, 144, 166, 168, 172, 185, 205, 247-50, 256, 258, 260, 266, 324-5, 356 a cselekedetek -a (1. Akarat) az érzelmek -a 75, 77, 320-1, 365 benyomások -a 227-8 az elme és a gondolatok 112-13, 121,255-6,344 Iskola('k) 14, 87, 92-104, 151, 164, 182, 267-96, 393 és tov. 411 építése 101,103, 269, 277-8, 291 vmint B- és C-befolyások 87-8, 95-6 létezésének feltételei 398-9 típusai 93, 396 szintjei, fokozatai 95-6,101,103, 403 -i fegyelem 95-6,101,203 (/. még Fe­ gyelem) a negyedik úton 129, 267-8, 276, 289 befolyása 103, 295-6, 401-2 tudás, tanítás 2,103,151, 315 és a véletlen törvénye 402 módszerek és cselekvés 148, 250 szükségessége 14, 92-3, 248, 253-4, 271, 313, 337, 396 szervezete 93, 270 (/. még Szer­ vezet) és visszatérés 416-22, 417-32 munka 136,184, 267 és tov., 390-1 munka és „tenni" tanulás 247-8, 312 helytelen típusú ~ 87-8, 168, 317, 396

Isten 404, 407-9

Jellemvonás(ok) 169,177,179,185, 3336,349 fő - 177-80, 333, 335, 360 Jó és gonosz (/. még Erkölcs) 19-21,14650 Jó és rossz (l. még Jó és Gonosz vmint Erkölcs) 146-50, 350 és a munka három vonala 269

Képzeletbeli párbeszédek 381-2 Képzelődés 7, 9, 35, 96, 113, 122, 129, 132, 143-4, 153, 156, 163-4, 167, 170, 174-5. 179, 185, 356-7, 364, 370-2, 405 képzelt elgondolás, kép önmagunk­ ról 163-4, 166, 169-70, 174-5, 181, 334-5 Kereszténység 149, 404 Kíváncsiság 351 Komoly munka 311-12 Komolynak lenni 145, 311, 325 Koncentráció 126 Konfliktus (/. még Súrlódás), 253-4 Korlátok, észlelésünk és gondolkodás­ unk - 187-8 Körök, az emberiségé 86,104, 206, 387, 395, 397, 399-402 Központok (/. még funkciók) 8, 54-5, 59-68, 351-2 és akkumulátorok 236-40 és az ember kategóriái 15, 97, 99 összehangolásuk 249, 254 érzelmi 60, 111-12, 119, 143,152, 230-1, 291, 323, 369, 375 és energia, hidrogének 213, 229-34 és a negyedik út 200 magasabb 102, 104, 108, 141, 144, 201, 231-6, 405, 436 és benyomások 227 és tov. ösztönös 57-8, 61, 74 intellektuális 60-1, 81, 112,152, 346 mozgási 57-8

443

Központok (folyt.) és fizikai munka 293 és önemlékezés 116-18 sebessége 10-11, 232, 317 sebessége és tudatosság szintje 233-4 további részekre osztásuk 61-6 az érzelmi - tanítása 320-1 és (meg)értés 138-9, 143, 149 helytelen munkája 60, 63-4, 66-7, 72,74, 117,230-1,293 Kristályosodás, helytelen vagy kettős 185, 186 Laboratórium, a nagy 375-6 Lélek 180,184,197-8, 213-14 Lelkiismeret 19,151-9,164,168, 311,349 „Lépcső" 22, 273-4 298 Lét, létezés és megváltoztatása 42 és tov., 96, 99,108,136,144,166,184, 267, 285, 297-9, 302-3, 307, 337 és tudás 41-50, 95, 99, 101 szintje 82,140,169, 207, 284-5 tanulmányozása, munka a ~en 164, 186, 264-5, 302 és akarat 258 Levegő 197 oktávja 216, 218-19 (7. Táplálék­ diagram) Lökhárítók 34, 153-7, 177, 335, 359-60 Lustaság 179-80, 251, 368

Magasabb erők 215, 404-5 Mágia, 234 Mágneses központ 22, 83-8, 94-5, 99100, 164-5, 181-4, 256, 294, 318, 324, 333, 335,431 Maszk 34, 331-2 Meditáció 380-1 Megbízhatóság 45-6 (Meg)értés 51, 96,104,124,131,134-44, 146, 153, 179, 186, 250, 325, 334, 349, 380 és központok 149 az első követelmény a negyedik utas iskolákban 100, 269, 272, 273, 275-6

kapcsolat a tudás és a lét között 478,134,137 viszonylagos 50,135 és az erőfeszítések eredménye 270 és az egyetemes törvények vmint a kozmológiai ideák tanulmány­ ozása 208 Megfigyelés 3, 4, 8,12,14-15, 29, 39-40, 43, 54-6, 58-9, 105, 107, 111, 127, 135-6,146, 171, 310, 315-16, 321 Meghalni (hogy ...) 406 Meglátni önmagunkat 158-9, 257-8, 310-11, 313,369 Megoldhatatlan problémák 383-4, 406 Memória 115, 136,168, 372, 434 és visszatérés 423-4 Munka 46, 185, 261, 267 és tov., 289, 390-1 aktív részvétel 260, 271, 293, 303 és energia 318 ösztönzés a ~ra 266, 306, 313 önmagunkon 164, 166, 170-1, 174, 176, 185, 283 szemben az önfejűséggel 259 gyakorlatias - 252, 271, 276, 290, 337, 346, 377 több energia befektetése a ~ba 251, 262-263 követelmények a ~ban 325, 419-20 helytelen - 168 Munka három vonala 268-92, 394 Művészet 40, 228, 388

444

Naprendszer 210 Negatív (vagy kellemetlen) érzelmek 10-12, 61, 69-77, 96, 121, 131-2, 147, 312, 322-3, 356-8 mint az önemlékezés segítői 35962, 369 és energia 230, 236-7 kifejezése 10, 43, 69-77, 322, 352, 358-9, 361 és hamis személyiség 173-4 és azonosulás 70-1, 76, 131-2, 321, 358, 360-1

három kategóriája 360-1 átalakítása 365 Negatív képzelődés 70, 132, 356-7 Negyedik út 98-101, 267-8, 276, 289, 372, 382 Nevetés 125 és a benyomások átalakítása 224-5 Nézőpontok (/. Hozzáállások) Nitrogének (az emberi testben) 231-2 Normális, normalitás 13, 21-2, 32, 49, 144, 229, 300, 360 Nyelv (speciális) 2, 78, 103, 135, 140, 196, 233 Nyugodt hely 132-3

Ok és okozat törvénye 89-92 Oktávok, levegő 218-20 emelkedő és ereszkedő 192,196 táplálék 217-20 benyomások 218-20 oldalsó 213-15, 408-9 törvénye (/. még Teremtés Sugara) 2,16, 17, 25, 47,188, 191-3 a sugárzás -ja 211-13 a munkában 268, 277

Önemlékezés (/. még Tudatosság) 4-5, 8, 13, 56-7, 98, 105-33 több helyen, 135,138-9,143, 146, 167,169, 173, 256, 308-9, 324-5, 339, 380 hiánya 55, 308-9 spontán 308 mint mindennek az alapja 308 a nagy eszmék, mint segítői 208 és kozmikus befolyások 200, 230 különbözik a gondolkodástól 35, 308 és érzelmek 321 mint az első tudatos sokk 220, 221 mint első lépés a tudatosság felé 308 és oktávok 193 mint valamennyi ezoterikus tudás része 403

és állandó „Én" 167,169 és pluralitásunk 324 és visszatérés 424, 417, 433 és szabályok 286 és szenvedés 175 és akarat 4, 260 és munka a hamis személyiség el­ len 168,174 Önsajnálat 363 Öntanulmányozás 2-3, 7, 18, 29-31, 35, 53-4,105,122,135,163-4,174,177, 231-2, 236, 333-4, 406 Öröklődés 82 Ösvény 22, 298 Őszinteség 95, 159-60, 324

Planetáris befolyások és a szerves élet 214 Pszichológia 1-3, 7,18, 27, 58-9, 68, 120 szupernormális 1, 2, 5

Rabszolgaság 36-7,160 Ravasz ember 98-9, 354 Reinkarnáció, elmélete 414-15 Relativitás, elve 47,188-9, 204, 209 Rendkívüli erőfeszítés 265-6 Rezgések 191,192, 2.16

Segítség, szükségessége 13, 76, 93, 95 csak bizonyos szinten lehetséges 199 segítés az emberiségnek 39, 139, 249-50, 394 Skála (nagyságrend) elve 2, 25,47,137, 188, 201, 203-5, 208, 215 más skálára más törvények vonat­ koznak 208 Sokkok 17,191-2, 291 a táplálékgyárban 218-22 az életben 317 az iskolai munkában 268-9, 291-2 Sors 200 és esszencia 199

445

Sors (folyt.) a - törvénye 89-91, 104 Statikus hármas 180-4 Súlypont 91-2,101, 263-5, 285 Súrlódás (küzdelem) 249, 254,259,260, 315

Szabadság, szabad 29, 36-7, 172, 256, 277, 290, 307 Szabályok 259, 286-9 Szánkja filozófia 191 Személyes nehézségek 356 és tov. Személyiség (/. még Esszencia), 79-83,165 és kozmikus befolyások 199 és visszatérés 421-2 Személyiségek 34, 83, 88, 163-5, 168, 178,183-5, 324 Szenek (az emberi testben), 217-23, 229, 231 Szenvedés 38,160, 174, 372-6 a ~ feláldozása 265, 372-3 önkéntes 375-6 Szerepek 33-4, 130, 165, 179, 255, 307, 311 Szerves élet a Földön 24-5, 196-9, 2012, 204, 206-7, 210, 375-6 az oldalsó oktávban 213-15 mint az energiák közvetítője 197 Szervezet, iskolai (/. még a Munka három vonala), 93, 270-2, 275-6, 279, 286-7, 292, 391-2 Szétválasztás „En"-re és „Mr X"-re 164-85 több helyen, 331-5 helytelen szétválasztás 171, 332-3 Szimbólumok 264 Szintek 140, 199 kozmikus 194 és törvények 194 emberi (/. még az Ember felosztása) 45, 49-50,103-4,140-1, 273 az ember megjelenésének szintjei 103-4 az anyagi világ szintjei 212-13 az ember szintjei az iskolában 270 az iskolák szinteji 101 (l. még Iskolák)

az ember szubnormális szintjei 290, 317 Szisztéma 1, 2, 16, 27, 34-5, 42, 49-51, 99, 134, 136, 150-1, 176-7, 207, 242, 246, 257, 267-8, 278-9, 386-7, 389-91, 401, 405 és vallás 407-8 tanítása töredékesen 400-1 értéke 242, 279, 400 a szökés módja 248 Szokások 43, 57, 173, 314-15 Szökés, lehetősége 201-3, 206, 215, 248, 427 a „börtönből" 13,14, 26, 36,101 Születés (megszületni) 406, 434

Tanulmányozás, diagramok 208 Törvények -a 208 az egyén életének -a 433-4 az ember —a (/. még Öntanulmányozás) 2, 30, 32, 47, 120, 143, 171, 303 a világ -a 2,47,193 és tov. Táplálékdiagram 217-31 a Hold számára 196 oktávja 217-18 az ember három kategóriája 212, 216-23, 233 Telepátia 235 Tendenciák és visszatérés 421, 428-9 Gondolkodás, gondolatok (/. még Intellektuális központ és Elme), 28,35,50-1, 74, 76-7,103-4,111-16, 138, 143,195,381-4 kategóriái, szintjei 195 magasabb központoké 233, 379-80 és azonosulás 377-8 szándékos 343-4 logikus 195, 385-9 hosszas gondolat 234, 345 új, helyes 76, 166, 195, 263, 343-7, 356, 365, 378-9 gyakorlatias 300 pszichológiai módszere 385-90,399 helytelen 173

446

Teremtés Sugara 23-6,194-7, 201,208-15 mint új gondolkodási módszer 195-6 mint egyszerű rendszer 208 Természet 204, 207, 213, 215, 218 Tettek, cselekedetek (az emberé) 326-30 és oktávok 192-3 helyes és helytelen 329-30 Típus (/. még Esszencia) 200 Tisztánlátás 436 Történés (minden csak történik) 90, 118,148,166, 192, 242-50, 265 Törvények, kozmikus, univerzális 26, 187-8,191,194,196,200,202, 205-7 a különböző világokban 206,209,214 mentesülés a szükségtelen ~ alól 202-3, 205, 207, 290 emberre vonatkozó ~ 104, 202-3, 206, 214 Tudás 47, 55,93,105,118,136,139,151, 186-8, 208, 294-5, 302-3 hiánya 105,185 az akkumulátorokban (1. Akkumu­ látorok) és létezés 41-50, 93, 95, 101, 134-6, 270, 294, 302-3 különböző szintjei 134,140 eltorzított 302 ezoterikus, magasabb 47, 93, 315, 397-3 korlátai 188, 297 az ember helyzetének ismerete 206 anyagszerűsége 392-3 önismeret 176, 310 az egész ismerete 188 Tudatos, birka 120 sokkok 218-22, 291 Tudatosság (1. még Felébredés és Önemlékezés) 6, 20, 30, 39, 53, 57, 105-28 több helyen, 306-7 és lelkiismeret 151-2,158 szintjei 42,54, 106,109-11 különbözik a gondolkodástól 35, 114,117 és érzelem 380 és gonosz 19, 147-9 és szabadulás a törvények alól 205

és funkciók 5, 54, 55, 67, 307 és magasabb központok 233-5, 241 és tov. magasabb, objektív 106, 150, 159, 168, 309 hiánya bennünk 29, 56,105-6 fokozatai, állapotai 4, 5, 54,109 és visszatérés 421, 424, 427, 437 öntudatosság 141,166, 291, 309 és akarat 199, 252, 256 Tudomány 40-1

Újtestamentum 51, 99, 104, 116, 141, 179, 226, 234, 277, 280, 322, 358, 382, 402-3, 406 Univerzum (/. még Világ) 23-4, 189 rossz hely az -ban 23, 197, 205 az ember az -hoz hasonló 187 Út, utak 22, 273, 298 négy - 93, 97-101, 203 objektív - 395-6 Útkereszteződések 263, 292, 431, 433

Választás 21,148,184,207, 246, 250, 292 Vallás 399, 403-4, 407 különböző szintjei 40, 403 Vallásos hit (/. még Hit) 6, 98, 137, 288, 382-3 Változás 34, 45, 95, 97-9, 104, 171, 178, 183-4, 310, 313-15 változtatás ma 350, 419 lehetősége 244-5, 253, 282-3, 307, 310, 418-22, 431 Véletlen törvénye 85, 88-91, 94, 104, 200, 205 Vér 223 Vezetés 148-9, 158, 288 Világ(ok) különbözőek 189 az ember helye a -ban 187, 195 tanulmányozásuk 187-8 Visszatérés, elmélete 413-37 ebbe az életbe 422, 428 Vonzások és taszítások 31, 127, 161, 163, 165,168, 171-2,180, 195, 324

447