Napharcos biológiai sejtjavító specialista
NAPHARCOS MAGAZIN 2014 december, I. évf. 4. szám Légy erős, élj hosszan! Legyen több élet a napjaidban és több nap az életedben!
Táplálék krízis
Táplálék krízis Régebbi filmeken azt látni, az idős emberek pedig emlékeznek, hogy az 1970-es évek előtt az emberek többsége karcsú volt, a mozgásuk fürge, és energikusak, szellemileg frissek voltak. Az öregek sem betegeskedtek. A nagymamák megpakolt szatyrokkal vidáman utaztak állva a járműveken. Nem igazán lehetett betegségről panaszkodó emberekkel találkozni. Az emberekben volt élet, volt virtus. Mozgó járművekre szálltak fel és mozgó járművekről ugrottak le, nem csak a fiatalok hanem középkorúak és idősebbek is. Semmi problémát nem okozott nekik egy kézzel kapaszkodva egy lábbal a jármű lépcsőjén állva utazni. Az emberek nem szenvedtek százféle betegségben. 1960-as évek, 67-es v i l l a m o s a X I V. kerületi Thököly úton
Ma népbetegségek vannak, az emberek százféle betegségben és energia hiányban szenvednek, fáradtak. Igen sok ember nehezen mozog, sűrűn le kell ülnie. Rengeteg a mozgásszervi beteg. Vannak autósok akik alig tudnak beszállni az autójukba és kiszállni belőle. Az emberek többsége túlsúlyos, sőt elhízott. Fiatal lányok szoros övvel szorítják le a kidudorodó hasukat. Az átlag életkor nem meghosszabbodott hanem rövidült. Ma már szinte nem lehet azt hallani hogy valaki végelgyengülésben hunyt el. Az emberek kórházban, betegségek következtében távoznak el. A háziállatoknak olyan betegségeik vannak mint az embereknek. A vadon élő állatok, a természeti népek nem ismerik a civilizációban élők betegségeit. Valami nagyon rossz dolognak kellett történnie az emberekkel hogy elveszítették az egészségüket. Egyetlen orvos sem mondja azt erre a sok betegségre hogy vírusok vagy baktériumok okozzák. Akkor mi okozza? Mi történt ami mindenkire hatással volt és van?
A Gödöllői Agrártudományi Egyetem vizsgálati eredményei 1966-1990 között Magyarországon A következő hivatalos adatok mutatják, hogy Magyarországon 24 év alatt mennyivel csökkent az élelmiszerek tápanyag és vitamin tartalma. Ezt a felmérést Dr. Márai Géza professzor a Gödöllői Agrártudományi egyetem docense készítette. Főbb étkezési növényeink mikroelem tartalma
ásványi anyag és nyomelem tartalom 1966
1990
Búza
100,00%
50,00%
Árpa
100,00%
37,70%
Kukorica
100,00%
18,60%
Répafélék
100,00%
75,00%
Burgonya
100,00%
86,70%
Főbb étkezési növényeink vitamin tartalma
vitamintartalom 1966
1990
Borsó
100,00%
46,70%
tej
100,00%
5,00%
káposzta
100,00%
5,00%
sárgarépa
100,00%
60,00%
paprika
100,00%
12.00%
A mikroelem tartalom csökkenése %-ban 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
1966 1990
búza
árpa
kukorica
répafélék
burgonya
Mikroelem tartalom 1990-ben az 1966-os évhez viszonyítva: búza 50%, árpa 37,7%, kukorica 18,6%, répafélék 75%, burgonya 86,7%
A vitamin tartalom csökkenése %-ban 100 90 80 70 60
1966 1990
50 40 30 20 10 0 borsó
tej
káposzta
sárgarépa
paprika
Vitamin tartalom 1990-ben az 1966-os évhez viszonyítva: borsó 46,7%, tej 5% (nem tévedés), káposzta 10%, sárgarépa 60%, paprika 12%.
A XX. század közepétől kezdtek élelmiszer gyárak működni, amiknek a termékeit fokozatosan egyre több ember fogyasztotta. 1970 előtt az emberek többnyire a piacokon a parasztoktól vásároltak akik természetes trágyázással jó állapotban tartották a földjeiket és természetes dolgokkal etették az állataikat. A b o l t o k b a n m é g a M e z ő g a z d a s á g i Te r m e l ő Szövetkezetek alacsony feldolgozottsági fokú termékei voltak. A falvakban hajnali 4 órakor fejt tej reggel 7-8 órakor már a városokban a tejboltokban volt. A "Bambi" és az "Utas" udítőkön kívül nem igazán volt más üdítő ital. A Coca Cola akkor még igen korlátozottan volt kapható. Az emberek többségét nem is érdekelték az "üdítőitalok", tiszta vizet ittak. 1970 után viszont ez egyre gyorsabban átrendeződött és az emberek mindinkább az élelmiszer boltokból vásároltak, ahol egyre magasabb feldolgozási fokú termékeket kaptak. Megjelentek a zacskós tej, a konzervek, a félkész ételek, és több tucatnyi "üdítőital".
A rendszerváltást követően – Nyugaton már korábban - a háztáji gazdaságok megszüntetése után rövid idő alatt egyre több betegség jelent meg. Ha most megmérnék a fenti vagy bármilyen termény tápanyag- és vitamin tartalmát, vajon milyen számértékek jönnének ki?! Igen valószínű, hogy nulla közeli értékek. A fentiekből kiderül, hogy az igazi tápértékek néhány évtized alatt a természtes értékek töredékére csökkentek. A növényvédő szerek, mesterséges tápoldatok kémiai összetevői, a színezőanyagok és más adalékanyagok mennyisége viszont lényegesen megnövekedett. Ezzel együtt az emberek egészsége drasztikusan romlott - látjuk a betegeket, a testműködési problémákat, hallunk a betegségekről. Sajnos ezek egyre fiatalabb életkorban jelennek meg. Igazán egészséges embert, főleg egészséges idős embert csak elvétve látni. Egy jó példa a Hunza népcsoport a Himalája térségében, mely az 1960-as évekig elzártan élt egy kis közösségben és csak azt ették, amit maguk termeltek. Példátlan egészségben éltek, hírét sem hallották a ráknak és egyéb – nálunk általános betegségnek.
Mivel felfedezték őket, betört hozzájuk a civilizáció minden termékével és életvitelével együtt. A Hunzák is kezdtek „modernizálódni”, és 10 éven belül máris ugyanazokkal a problémákkal, betegségekkel küzdenek mint a „fejlett” világ lakosai.
Mennyiségi túl-, minőségi alultápláltság Hozzáértő szakemberek rájöttek, hogy bár sokat eszünk, mégis keveset, de nem mennyiségileg, hanem minőségileg, ezért úgy is mondhatjuk, hogy a mai modern ember minőségileg alultáplált, tehát minőségileg éhezik. Ez más szóval a tápanyag hiány. A tápanyagok hiányán kívül kell még két tényező hogy ennyi féle betegség és testműködési probléma alakuljon ki. Az egyik a nem megfelelő ételek fogyasztása. Ami 100 évvel ezelőtt megfelelő táplálék volt, ma már nem az. A korábbi fehérjedús étrend, és a tiszta víz helyett ma az emberek cukrozott dolgokat, rossz szénhidrátokat esznek – a csecsemőknek is ezeket adják! -, és cukros, vegyi anyagos italokat isznak. Ezeket a test nem viseli el hosszú távon károsodás nélkül. A másik tényező a nem természetes vegyi anyagok, amikkel mindenki kapcsolatba kerül.
Az évszámok felírása nem méréseken és statisztikákon alapszik, pusztán durva becslés, az emberek általános leromlását látva. A rendszerváltást követően felgyorsult a bajok megjelenése, és egyre fiatalabb életkorban tapasztalhatóak a testi problémák. Úgy tűnik, már a "negatív" szakaszban vagyunk amikor hiába eszünk bármennyit, valós, hasznos tápanyagagokhoz nem igazán jutunk. Egy saját földdel rendelkező ember hiheti hogy az ő termőtalaja olyan tiszta és tápanyagdús mint őseink idejében volt - de legalább egy tényezőre nem gondol: a levegőből érkező súlyos mérgekre.
Az emberek a tápanyagok hiánya miatt egyre gyakrabban éhesek, és egyre többet esznek. Így viszont, minél többet fogyasztanak az élelmiszerekből, annál több káros anyag halmozódik föl a testükben, amik a tápanyag hiányokkal a legkülönfélébb bajokat, betegségeket okozzák.
Mi a megoldás? Sok ezer tápanyag hiányzik az étrendünkből, amelyek fenntartanák a jó állapotot és külalakot, köztük olyanok, amelyek meg tudnák védeni a sejteket a káros anyagoktól, melyek az élelmiszereken kívül a levegőből, a vízből, az italokból, a kozmetikai-, a háztartási és tisztító szerekből kerülnek a testbe. A táplálékkiegészítők csak igen korlátozott megoldás. Sok évtizeddel ezelőtt amikor még tiszta élelmek voltak, megfeleltek. Beépültek a köztudatba mint megoldás, de a mai élelmiszer helyzetben már elégtelenek. A mai nagy mértékű tápanyag hiányt csak kis részben képesek csökkenteni. Ha sikerülne egy erre írt számítógépes programmal meghatározni hogy a több ezer hiányzó tápanyagot mely kiegészítőkkel pótolhatnánk, ezeknek az ára havonta több millió Ft lenne. Az antioxidánsokat egyoldalú információkkal terjesztik. A hiányzó infó: a testnek a káros idegen anyagok, fehérjék megsemmisítéséhez szüksége van szabad gyökökre, ezért elő is állít ilyeneket. Az antioxidánsok szedése meggátolja a test saját,
hatékony védekezését a károsító dolgokkal szemben. Olyan antioxidánsra volna szükség ami szinte "intelligens": csak akkor lép munkába amikor a szabad gyökök már a test saját, ép sejtjeit veszélyeztetik. A természet megoldotta ezt, létezik ilyen antioxidáns. Kiegészítők helyett az élelmiszerek fogyasztását kellene teljes értékű élelemre változtatni, ami kiküszöböli a káros anyagokat, és teljesen megszünteti a tápanyag- és védő anyag hiányt, köztük az intelligens antioxidánssal ami megoldja a szabad gyökök problémáját. Haladó szellemű biológusok megtalálták ezt az élelmet. Ennek elődjét ették az Ókorban a görög olimpikonok, a gladiátorok, a római katonák, ezzel etették azokat a csecsemőket, akiknek az anyja belehalt a szülésbe. Az igazi szuperélelem most a legjobb kezekben van: a teljeskörű sejttáplálékok mellett igen elkötelezett termelő cégnél a Sunwarriornál = Napharcos.
Kiadó: ©Napharcos szövetség 2014. december Minden jog fenntartva. Felelős vezető: Gelencsér György ügyvezető Napharcos Kft. 1195 Budapest, Nagysándor József utca 16. www.napharcos.org
[email protected] 📱+36307313190