Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 17-én 15:30 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Rendeletei: 23-24 Határozatai: 387-406 Tárgysorozata Interpellációk, kérdések Tájékoztató a két ülés közötti fontosabb intézkedésekről valamint a lejárt határidejű határozatokról
1.) Tsp. Előterjesztés a 2009. január 1 - október 31-ig terjedő időszakra vonatkozó vízszolgáltatási tevékenységről szóló Kövál Zrt. beszámolójára Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester Meghívott: Takács Endre Kövál Zrt. elnök, igazgató, Kéri Sándorné főkönyvelő 2.) Tsp. Előterjesztés a vízszolgáltatási tevékenység 2010.évi díjtételekre vonatkozó javaslatokra Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester Meghívott: Takács Endre Kövál Zrt. elnök, igazgató, Kéri Sándorné főkönyvelő 3.) Tsp. Előterjesztés a 2009. január 1 - október 31-ig terjedő időszakra vonatkozó csatornaszolgáltatási tevékenységről szóló Kövál Zrt. beszámolójára Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester Meghívott: Takács Endre Kövál Zrt. elnök-igazgató, Kéri Sándorné főkönyvelő 4.) Tsp. Előterjesztés csatornaszolgáltatási tevékenység 2010.évi díjtételekre vonatkozó javaslatokra Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester Meghívott: Takács Endre Kövál Zrt. elnök, igazgató, Kéri Sándorné főkönyvelő 5.) Tsp. Előterjesztés a Monor-Monorierdő lakossági hulladékgyűjtés, szállítás, kezelésről szóló Kövál Zrt. beszámolójára Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester Meghívott: Takács Endre Kövál Zrt. elnök, igazgató, Kéri Sándorné főkönyvelő 6.) Tsp. Előterjesztés Monor-Monorierdő lakossági hulladékgyűjtés, szállítás, kezelésről a 2010.évi díjtételekre vonatkozó javaslatokra Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester Meghívott: Takács Endre Kövál Zrt. elnök, igazgató, Kéri Sándorné főkönyvelő 1
7.) Tsp. Előterjesztés a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő legmagasabb hatósági díjak megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 22/2008.(XII.15.) Kt. rendelet módosítására Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 8.) Tsp. Előterjesztés a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági szolgáltatásról szóló többször módosított 5/2006.(X.11.)Kt. rendelet módosítására Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 9.) Tsp. Előterjesztés Monor és Térsége Társult Települések Szennyvízcsatorna és Tisztítótelep Tulajdonközössége tulajdonjogi kérdéseinek tisztázására Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 10.) Tsp. Előterjesztés a Kövál Zrt. által adott Monor és Térsége Csatornamű 20092010.évi, az üzemeltetéshez, fenntartáshoz szükséges – karbantartási költségeken kívüli – fejlesztési, felújítási, pótlási tervére Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 11.) Tsp. Előterjesztés a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásra vonatkozó közszolgáltatói szerződés-tervezetre Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 12.) Tsp. Előterjesztés a helyben meghatározására Előterjesztő: Vargáné Vass Éva jegyző
szokásos,
legolcsóbb
temetés
költségének
13.) Tsp. Előterjesztés a Református Egyház kérelmére Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 14.) Tsp. Előterjesztés a ravatalozó engedélyezési tervére Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 15.) Tsp. Előterjesztés a sebességmérő rendszerhez való csatlakozásra Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 16.) Tsp. Előterjesztés a 1069, 1068, 1067 hrsz-ú ingatlanok összevonása, 10% önrész biztosítására Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 17.) Tsp. Előterjesztés az OTP bankszámlaszerződésre Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester
folyószámlahitel
keret
megállapodás
18. ) Egyebek Monorierdő, 2010. január 11. Juhász Sándor polgármester
2
és
JEGYZŐKÖNYV Készült: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 17-én 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal dísztermében megtartott soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Juhász Sándor polgármester, Dr. Páczi Antal alpolgármester, Vad Mária alpolgármester, Borbás Elvira, Dzsupin Imréné, Hornyák Balázs, Kiss Dénes László, Dr. Pácziné Félix Anna, Pádár Erika, dr. Práczki Péter, Szalai Gábor képviselő Távollévő képviselő: Tóth Attila képviselő Tanácskozási joggal megjelent: Vargáné Vass Éva jegyző Juhász Sándor: köszönti a megjelenteket. Külön köszönti a Kövál Zrt. részéről Kéri Sándornét és Artz Sándor urat. Az ülést 15:30 órakor megnyitja. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel 11 fő jelen van. A jegyzőkönyv hitelesítésre felkéri Borbás Elvira és Dzsupin Imréné képviselőket. A jegyzőkönyv vezetésére Derján Hajnalkát kéri fel. A napirendi pontok közé kéri felvenni 15.Tsp-.nek Csatlakozás a sebességmérő rendszerhez. 16.Tsp-nek Óvoda önrésze és a telek összevonása, 17. Tsp. Az OTP folyószámla hitelkeret tárgyalása és a bankszámla szerződés aláírására felhatalmazás. 18.Tsp. lenne az Egyebek. A képviselő-testület 11 igen szavazattal a napirend módosítására, azok sorrendjére, valamint a hitelesítők és a jegyzőkönyvvezető személyére tett javaslatot elfogadja. Interpellációk Hornyák Balázs: korábban Monoron született egy határozat, hogy a parknak Makkos park a neve. Az átvezetés viszont nem történt meg. Juhász Sándor: ez sehol nem került átvezetésre. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról Vad Mária: kérdése, hogy a T-Mobile-lal kapcsolatos tartozások rendeződtek-e. Sahin-Tóth Jenőné: új befizetés nem történt, viszont a T-Mobile-hoz történtek befizetések. Egy problémás eset van, aki még egyezkedik a szolgáltatóval. A képviselő-testület 11 igen szavazattal a lejárt határidejű határozatokról szóló tájékoztatót elfogadja. 1.Tsp. Előterjesztés a 2009. január 1 - október 31-ig terjedő időszakra vonatkozó vízszolgáltatási tevékenységről szóló Kövál Zrt. beszámolójára
3
Juhász Sándor: az előterjesztést a Pénzügyi Bizottság tárgyalta és elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. A képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 387/2009. (XII.17.) Kt. határozata A Kövál Zrt. 2009. évi vízszolgáltatási tevékenységről szóló beszámolójáról Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a szolgáltató 2009. évi vízszolgáltatási tevékenységről szóló beszámolóját. Határidő: kiértesítésre azonnal Felelős: Vargáné Vass Éva jegyző Szűcs István előadó 2.Tsp. Előterjesztés a vízszolgáltatási tevékenység 2010.évi díjtételekre vonatkozó javaslatokra Juhász Sándor: a díjtételt a testület külön fogja tárgyalni. Az előterjesztést a Pénzügyi Bizottság tárgyalta és elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. A képviselő-testület 10 igen szavazattal, 1 tartózkodás ellenében az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 388/2009. (XII.17.) Kt. határozata A Kövál Zrt. 2010. évi vízdíjjavaslatáról Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a szolgáltató 2010.évi vízdíjjavaslatát. Határidő: kiértesítésre azonnal Felelős: Vargáné Vass Éva jegyző Szűcs István előadó 3.Tsp. Előterjesztés a 2009. január 1 - október 31-ig terjedő időszakra vonatkozó csatornaszolgáltatási tevékenységről szóló Kövál Zrt. beszámolójára Juhász Sándor: a díjjavaslat itt is külön napirendi pont lesz. Vad Mária: úgy gondolja, ha az előterjesztést megszavazzák, akkor megszavazzák az 52.450e Ft fejlesztést is. Minden évben meg szokták szavazni a felújításokat. 4
Juhász Sándor: a Pénzügyi Bizottságon született egy döntés, az volt a javaslat, hogy a Kövál Zrt. beszámolóját fogadják el, de a fejlesztésekre vonatkozóan a későbbiekben térjenek vissza. Kiegészítené a határozati javaslatot azzal, hogy a beszámolóját elfogadja, de a szennyvízhálózat fejlesztésére, bővítésére későbbiekben visszatérnek, későbbi egyeztetést kíván. A képviselő-testület 10 igen szavazattal, 1 tartózkodás ellenében az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 389/2009. (XII.17.) Kt. határozata 2009. január 1 - október 31-ig terjedő időszakra vonatkozó csatornaszolgáltatási tevékenységről szóló Kövál Zrt. beszámolójáról Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Kövál Zrt. 2009. évi csatornaszolgáltatásról szóló beszámolóját, a szennyvízhálózat fejlesztése, bővítése későbbi egyeztetést kíván. Határidő: Kiértesítésre azonnal Felelős: Vargáné Vass Éva jegyző Szűcs István előadó 4.Tsp. Előterjesztés csatornaszolgáltatási tevékenység 2010.évi díjtételekre vonatkozó javaslatokra Juhász Sándor: a Pénzügyi Bizottság tárgyalta. A Kövál Zrt. 3% emelést hajtott végre a tavalyi évhez képest. A csatornaszolgáltatás összköltsége 317,-Ft/m3 terhelési díjjal együtt. A képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 390/2009. (XII.17.) Kt. határozata A Kövál Zrt. csatornaszolgáltatási tevékenység 2010.évi díjtételekre vonatkozó javaslatokról Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a szolgáltató által 2010. évre tervezett csatornahasználat díjtételét. Határidő: Kiértesítésre azonnal Felelős: Vargáné Vass Éva jegyző Szűcs István előadó 5
5.Tsp. Előterjesztés a Monor-Monorierdő lakossági hulladékgyűjtés, szállítás, kezelésről szóló Kövál Zrt. beszámolójára Juhász Sándor: kéri a határozat-tervezet szerint elfogadni. A képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 391/2009. (XII.17.) Kt. határozata Monor-Monorierdő lakossági hulladékgyűjtés, szállítás, kezelésről szóló Kövál beszámolójáról
Zrt.
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a hulladékgyűjtés, szállítás és kezelésről szóló Kövál Zrt. beszámolóját. Határidő: Kiértesítésre azonnal Felelős: Vargáné Vass Éva jegyző Szűcs István előadó 6.Tsp. Előterjesztés Monor-Monorierdő lakossági hulladékgyűjtés, szállítás, kezelésről a 2010.évi díjtételekre vonatkozó javaslatokra Juhász Sándor: 120 literes gyűjtőedény esetén az éves díj 16.560,-Ft. 80 literes gyűjtőedény esetében 11.040,-Ft, 60 literes gyűjtőedény esetén 8.280,-Ft. A zsák 300,-Ft / db + Áfa maradt. A képviselő-testület 10 igen szavazattal, 1 tartózkodás ellenében az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 392/2009. (XII.17.) Kt. határozata Monor-Monorierdő lakossági hulladékgyűjtés, szállítás, kezelésről a 2010.évi díjtételekre vonatkozó javaslatokról Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Monor-Monorierdő lakossági hulladékgyűjtés, szállítás kezeléséről a 2010. évi díjtételekre vonatkozó javaslatokat elfogadja. Határidő: kiértesítésre azonnal Felelős: Vargáné Vass Éva jegyző Szűcs István előadó 6
7.Tsp. Előterjesztés a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő legmagasabb hatósági díjak megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 22/2008.(XII.15.) Kt. rendelet módosítására Juhász Sándor: az ivóvíz szolgáltatásról van szó. A csatornahasználati díj 307,-Ft/m3 + Áfa. Az áthárított vízterhelési díj 10,-Ft/m3. A csatornahasználati díj összesen: 317,-Ft / m3 + Áfa. Vad Mária: kérdése, hogy ez közkút használati díj-e. Kéri Sándorné: a valóságban közkúthasználati díjat jelent, de Monorierdőn nincsen közkúthasználat, illetve ha adott esetben tűzcsapról kíván valaki, akinek nagyobb kertészeti tevékenysége van, akkor azt fizeti. Ritkán fordul elő a településen. A képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotja: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2009.(XII.21.) Kt. rendelete A közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő legmagasabb hatósági díjak megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 22/2008.(XII.15.) Kt. rendelet módosításáról Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az árak megállapításáról szóló – többször módosított -1990. évi LXXXVII. törvény 7.§ (1) bekezdésének felhatalmazása alapján alkotott a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő legmagasabb hatósági díjak megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 22/2008.(XII.15.) Kt rendeletét ( továbbiakban R) az alábbiak szerint módosítja: 1. § Az R. 1. számú melléklet helyébe a következő melléklet lép: IVÓVÍZ és CSATORNAHASZNÁLAT LAKOSSÁGI DÍJTÉTELEI 2010. ÉVRE Ivóvíz díja
198.-Ft/m3
+Áfa
Közkút használati díj:
239.-Ft/m3
+Áfa
Alapdíjak:
lakossági
325.-Ft/hó
+Áfa
Közületi:13mm átmérő
325.-Ft/hó
+Áfa
7
20-25 mm átmérő
700.-Ft/hó
+Áfa
25 mm felett
960.-Ft/hó
+Áfa
Csatorna használati díj
307.-Ft/m3
+Áfa
Áthárított vízterhelési díj: Csatorna használati díj összesen:
10.-Ft/m3 317.-Ft/m3
+Áfa +Áfa
2.§ ( 1) E rendelet 2009. december 21. napján lép hatályba. Kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik. ( 2) Az 1. számú melléklettel megállapított díjtételeket 2010. január 1. napjától kell alkalmazni.
8.Tsp. Előterjesztés a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági szolgáltatásról szóló többször módosított 5/2006.(X.11.)Kt. rendelet módosítására Vargáné Vass Éva: a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági szolgáltatásról szóló módosított rendelet módosításra kerül. Most nem csak a díjtételre vonatkozó javaslatot terjesztik a testület elé elfogadásra, hanem áttekintették a helyi rendeletet, megnézték a központi szabályozást. A Pénzügyi Bizottság tárgyalta az előterjesztést, az általa javasolt módosítások átvezetésre kerültek. A rendelet-tervezet előkészítésével egyidejűleg elkészítették az egységes szerkezetbe foglalt rendeletet is. Vad Mária: javasolja, hogy ne legyen a rendeletben a 8 §-ból a (7) bekezdés„ A települési szilárd hulladék elszállításánál általános díjkedvezményben részesülnek az egyszemélyes háztartásban élők, és azok a háztartások, ahol az együtt lakók mindannyian, legkésőbb a tárgyév december 31-ig betöltik a 70. évet, és díjhátralékuk nem áll fenn, feltéve , hogy a háztartásban élők 1 főre számított havi jövedelme a mindenkori öregségi nyugdíj 200%-át nem haladja meg. „ Vargáné Vass Éva: módosító javaslat érkezett, hogy a rendelet-tervezet 8 § , (ami a 14§ (7) bekezdését módosítja), a rendelet-tervezethez képest a jövedelem korlát kerüljön ki. A képviselő-testület 2 igen, 6 nem szavazattal, 3 tartózkodás ellenében az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 393/2009.(XII.17.) Kt. határozata Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági szolgáltatásról szóló többször módosított 5/2006. (X.11.) Kt. rendelet módosításáról szóló rendelet-tervezet 8 §-ára vonatkozó javaslatot nem fogadja el. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző
8
A képviselő-testület 8 igen, 2 nem szavazattal, 1 tartózkodás ellenében az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2009.(XII.21.) Kt. rendelete a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági szolgáltatásról szóló többször módosított 5/2006. (X.11.) Kt. rendelet módosításáról Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. tv. 23.§ -ában kapott felhatalmazás, -figyelemmel a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008. (III.28.) Korm. rendelet rendelkezéseire - a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági szolgáltatásról szóló többször módosított 5/2006. (X.11.) Kt. rendelet módosításáról ( továbbiakban: R.) az alábbi rendeletet alkotja: 1.§ A R. 3.§ (2) b.)pontját és (3) bekezdését az alábbiak szerint módosítja : (2) b.) Monorierdő 0241/1 hrsz( Monori út végig) , a 0239 hrsz,( Majoros dülő) a 0237 hrsz,(Középső út) a 0235 hrsz (Imre u) hrsz-ú utak mentén lévő külterületi ingatlanokhoz e rendeletben meghatározottak szerint -az általa szervezett helyi köztisztasági közszolgáltatás útján, és annak keretében biztosítja. (3) Monorierdő Község külterületének a (2) bekezdésben nem említett részén az Önkormányzat a települési szilárd hulladék elszállítását meghatározott gyűjtőpontokra kihelyezett és a szükségleteknek megfelelő időközönként összegyűjtött gyűjtőkonténerek útján, valamint a 9.§ ( 3) bekezdés a.) pontjában megjelölt lerakóhely rendelkezésre bocsátásával biztosítja. A gyűjtőkonténerek kihelyezési pontjait a Képviselő-testület állapítja meg, melyet évente felül kell vizsgálni és a közszolgáltatói szerződésben rögzíteni.
2.§ A R 6.§ helyébe a következő rendelkezés lép:
1) Az ingatlanok és közterületek tisztántartására, illetve annak kötelezettjére a 1/1986(II.21.) ÉVM/EÜM együttes rendelet 6.§-a az irányadó. (továbbiakban Ksz) (2) Az ingatlanon és a közterületeken –a Ksz. 6.§ (1) bekezdésétől eltérően- az ingatlan tulajdonosa, használója, társasházak esetében a tulajdonosi közösség által megbízott személy vagy személyek kötelesek gondoskodni: a) az ingatlan előtti járda és azon kívül az úttest középvonaláig terjedő területsáv, b) az ingatlanokon illetve tömbtelek esetén az egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terület, illetve a szomszédos épületig húzódó területsáv feléig terjedő területrész tisztán-tartásáról, akadálymentes csapadékvíz elvezetéséről, gyommentesítéséről (parlagfű, vadkender, stb.) fűkaszálásáról, gyepnyeséséről, az így keletkező hulladék összegyűjtéséről és a háztartási hulladékgyűjtő edényekbe való elhelyezéséről, 9
c) az ingatlanról közterületre (járda, úttest fölé) kinyúló fa, illetve cserjeágak megfelelő nyeséséről. (3) Az ingatlan előtti járdát a síkosság-mentesítés biztosítása érdekében naponta legalább egyszer –lehetőleg a reggeli órákban- illetőleg szükség szerint le kell takarítani, és ha szükséges –naponta többször is- a hótól, jégtől meg kell tisztítani és a síkosságtól mentesíteni kell.
3.§ A R .7.§ (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 7.§(5) A köterületen elhelyezett felszerelési tárgyakat, padokat, játszótéri eszközöket, emlékhelyeket, emlékműveket vagy szobrokat csak a rendeltetésüknek megfelelően lehet használni.
4.§ A R. 9.§ (3) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 9.§ (3) Az ÖK. által kijelölt ártalmatlanító hely: a) települési szilárd hulladék elhelyezésére a Cegléd Város Önkormányzata tulajdonában lévő, az ÖKOVÍZ Kft. által üzemeltetett Cegléd, Külső-Kátai úti hulladék-lerakó telep, (0410,0411,0412,0413,0414 hrsz) b) a települési folyékony hulladék elhelyezésére szolgáló terület a Monor, Jókai úti, Monor Térségi Szennyvíztisztító Telep területe. (monor 0386/6 hrsz) 5.§ A R 11.§(2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép: 11.§(2) A köztisztasági szolgáltatást – az önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződés alapján - a Kövál Zrt. 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 147. végzi. ( továbbiakban szolgáltató) 6.§ A R. 12.§ (2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:
12.§ (2) Az ingatlantulajdonos és a szolgáltató közötti jogviszonyt a települési szilárd hulladékra vonatkozó közszolgáltatás esetében az a tény hozza létre, hogy a Szolgáltató az ingatlantulajdonos számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás rendelkezésre áll. Szünetel a szerződés, ha a tulajdonos vagy az igénybevevő – három hónapot meghaladó – távollétének várható időtartamát előzetesen írásban a szolgáltatónak bejelenti. A szüneteltetést a szolgáltató jogosult engedélyezni. 7.§
10
A R. 13.§ (1) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezés lép: 13.§ (1) A szolgáltató a kommunális hulladék elszállítását családi házas és üdülő övezetben heti egy alkalommal ( csütörtökön ) biztosítja, a folyékony hulladék esetében igény szerint, de legalább e rendeletben meghatározott gyakorisággal.
8.§ A R. 14.§ (1) valamint a (7) bekezdései helyébe az alábbi rendelkezések lépnek és (8), (9) és (10) bekezdéssel egészül ki : 14.§ (1)A köztisztasági szolgáltatás díját az 1. számú mellékletben megállapított összegben kell a szolgáltató részére megfizetni. (7) A települési szilárd hulladék elszállításánál általános díjkedvezményben részesülnek az egyszemélyes háztartásban élők, és azok a háztartások, ahol az együtt lakók mindannyian, legkésőbb a tárgyév december 31-ig betöltik a 70. évet, és díjhátralékuk nem áll fenn, feltéve , hogy a háztartásban élők 1 főre számított havi jövedelme a mindenkori öregségi nyugdíj 200%-át nem haladja meg. (8) A kedvezmény mértéke a szemétszállítási díj 30%-a., időtartama a tárgyév vége. (9) A kedvezmény igényének bejelentése csak a szolgáltató által rendszeresített igény-bejelentési nyomtatványon történhet, a szolgáltató telephelyén. Az igény bejelentésnek határideje: a tárgyév január 31. (10) A kedvezmény évközbeni igénylés esetén az igénybejelentés napja minden páros hónap első munkanapja. A jogosultság a kedvezményre okot adó körülmény fennállásáig folyamatos. Az igénybevevő köteles a kedvezményre okot adó körülmény megszűnését a szolgáltatónak 8 napon belül bejelenteni. A kedvezményt a kérelem benyújtását követően, a szolgáltató biztosítja. A szolgáltató részére a különbözetet az Önkormányzat Képviselő-testülete téríti meg.
9.§ A R. 15.§ (2) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezés lép: 15.§ (2) A települési szilárd hulladék gyűjtése és elszállítása szabványos gyűjtőedényben történik.. Egyszemélyes háztartás esetén 60 literes vagy 80 literes, egyéb esetekben 120 literes gyűjtőedényekben, valamint – kiegészítésként – a szolgáltatónál megvásárolható feliratozott zsákokban, továbbá a - 3. § (3) bekezdésében megjelölt területen a - szolgáltató által biztosított szabványos konténerekben történhet.
10.§ A R. 16.§-át, valamint a 17.§ (4) bekezdését hatályon kívül helyezi.
11.§
11
A R. 18.§ helyébe az alábbi rendelkezés lép: 18.§ (1) Lerakóhely üzemeltetés keretében történik a települési folyékony hulladék ellenőrzött és rendezett lerakása (befogadása), illetőleg feldolgozása, ártalmatlanítása a 9.§ (3) bekezdés b) pontja szerinti szennyvíztisztító telepen. (2) A szennyvíztisztító telep üzemeltetője az odaszállított települési folyékony hulladék ártalmatlanításáról folyamatosan – a vonatkozó egészségügyi, környezetvédelmi és egyéb jogszabályi előírások betartásával - köteles gondoskodni. (3) A szennyvíztisztító telep bejáratnál a nyitvatartási időt és az üzemeltető nevét, címét, telefonszámát, valamint e rendeletnek a lerakóhelyre vonatkozó rendelkezéseit, jól látható helyen és távolról is olvasható formában fel kell tüntetni. (4) A szennyvíztisztító telepen a települési folyékony hulladék átvétele a telep üzemeltetési szabályzatának megfelelően történik. A szolgáltató által készített üzemeltetési szabályzatot a 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése szerint a lerakóhely helye szerint illetékes jegyző hagyja jóvá.
12.§ A R 20.§ helyébe a következő rendelkezés lép. (1) Szabálysértést követ el és 30.000. Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki megszegi a rendelet alábbi rendelkezéseit: 6.§ (1), 7.§ (2), (4)-(6), 8.§ (1), 10.§, 11.§ (3), 12.§ (1), 13.§ (3), 15.§ (5), 17.§ (2) (2) A köztisztasági szabálysértés elkövetőjével szemben a közterület-felügyelő és a Polgármesteri Hivatal erre felhatalmazott ügyintézője 500.-Ft-tól 30.000. Ft-ig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki. 13.§ ( 1) E rendelet 2009. december 21. napján lép hatályba. Kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik. ( 2) Az 1. számú melléklettel megállapított díjtételeket 2010. január 1. napjától kell alkalmazni.
9.Tsp. Előterjesztés Monor és Térsége Társult Települések Szennyvízcsatorna és Tisztítótelep Tulajdonközössége tulajdonjogi kérdéseinek tisztázására Vargáné Vass Éva: a Pénzügyi Bizottság a benyújtott anyagot megtárgyalta, véleményezte, és arra a javaslatra jutott, hogy pontosítással együtt majd a januári bizottsági ülésen fogja ismételten napirendre tűzni, hiszen olyan kérdések merültek fel, amelyeket vélhetően hosszabb ideig tart tisztázni. December 4-én a Polgármesteri Hivatalban a polgármester úr kezdeményezésére történt egy egyeztető tárgyalás. Ez az anyagban a 3113-3 számon található meg. Ezek a tulajdonközösséget érintő legfontosabb kérdések, illetve a december 4-i emlékeztető a 3113-13 számot viseli, amiben a hivatal összegezte az egyeztetésen elhangzott, a településeket képviselő polgármesterek és jegyzők részvételével megrendezett megbeszélésen a települések álláspontját. Az anyagból kiderül, hogy Gomba, Péteri és Monorierdő az, aki a társulási megállapodás felülvizsgálatát kéri, illetve azt a társulási megállapodást, amit már harmadik alkalommal terjesztettek a társult települések elé. Szeretnék a kisebb települések jelentőségét és tulajdonosi érdekeit megjeleníteni ebben a 2. sz. módosításban.
12
A Kövál Zrt-nek terveznie kell a 2010-es évet, és ha a tulajdonosok kifogást emelnek a 2010. évre tervezett fejlesztési kiadások ellen, ami összefügg a tulajdonosi kérdésekkel, akkor azt a Kövál Zrt. tudomására kell hozni. A régi szennyvízmű létesítményét Monor apportként vitte be, ami egyébként apportként nincs bevéve ebbe a tulajdonközösségbe, mert ez sehol nincs bejegyeztetve. Ezért az apportként történő való bevitelért 250 m3 többletkapacitást kapott a társult települések kárára. Jelenleg a társult települések 57 m3 szabad kapacitással rendelkeznek, amiről úgy döntött a tulajdonközösség, hogy tartalékba helyezi. A taggyűlések mindig olyan időpontban zajlanak, amikor olyan döntéseket kellene meghozni, amelyek tulajdonosi döntések és ezekhez nincs képviselő-testületi felhatalmazás. Fontos, hogy a tulajdonközösségben a szennyvíztisztító telep korszerűsítésére jelenleg 2010. évben pályázatot nem nyújt be a közösség. A leválási megállapodásban úgy állapodtak meg, hogy Monorierdő helyett ezt az önerőt Monor megfizeti. Kéri a testülettől, hogy ebben az előterjesztésben a tudomására hozott tényeket, információkat szíveskedjen tudomásul venni és a Pénzügyi Bizottság januári ülését követően ismételten tűzze napirendre a kérdést. A képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 394/2009.(XII.17.) Kt. határozata Monor és Térsége Társult Települések Szennyvízcsatorna és Tisztítótelep Tulajdonközössége tulajdonjogi kérdéseinek tisztázásáról
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Monor és Térsége Társult Települések Szennyvízcsatorna és Tisztítótelep Tulajdonközössége tulajdonjogi kérdéseinek tisztázására vonatkozó előterjesztést megtárgyalta, tudomásul vette és a 2010. januári testületi ülésen újból napirendre tűzi. Határidő: 2010. január 20. Felelős: polgármester, jegyző 10. Tsp. Előterjesztés a Kövál Zrt. által adott Monor és Térsége Csatornamű 20092010.évi, az üzemeltetéshez, fenntartáshoz szükséges – karbantartási költségeken kívüli – fejlesztési, felújítási, pótlási tervére 16:35 órakor érkezik Tóth Attila képviselő (jelenlévők száma: 12 fő) Juhász Sándor: a Pénzügyi Bizottság az előterjesztést tárgyalta. Javasolja, hogy hozzanak egy olyan döntést, hogy 2006. óta felhalmozódott 17.080e Ft-ról a Kövál Zrt. tételesen számoljon be, hogy mi az a fejlesztés, ami ebből Monorierdőn megvalósult. Vad Mária: azt is szívesen látná, hogy mekkora az az összeg, amit használati díjként fizetett az önkormányzatnak. Azt is mutassák ki tételesen 2006. október 1. óta. Juhász Sándor: a beszámolóban le van írva, hogy hány m3 a kibocsátás.
13
Kiss Dénes László: amit a 3. pontban meg akarnak vásárolni és a 12. pontban a számítógép és a programcsere, az ugyanarról a rendszerről van szó. Külön tételként kérte a Kövál Zrt. A másik a 10. pont: szennyvíztelep, fúrott kút felújítása. Nem érti, hogy 30 év után miért kell felújítani és használni. A 19-20. pont Frekvenciaváltó beépítésével kapcsolatban kérdése, hogy miért nem építette bele a beruházó a beruházásba, a másik kérdés, hogy hol fog jelentkezni a megtakarítása ennek, amit Monorierdőre építenek be. Juhász Sándor: ez az üzemeltetőnél jelentkezik. Erre vissza fognak még térni. Kiss Dénes László: másik kérdése, hogy Monorierdőnek mi köze a füstölő berendezés beszerzéséhez. Juhász Sándor: a füstölőhöz sincs a társult településeknek semmi köze, hiszen az az üzemeltető feladata. Vad Mária: kérdése, hogy a csőkamera beszerzés miért kerül 10M Ft-ba. Juhász Sándor: ezek azok a dolgok, amiket tisztázni kell. Vargáné Vass Éva: javasolja, hogy a Kövál Zrt. a bevételekről is adjon számot, hiszen a kiadásokat azt látják, de a bevételeket nem. Vad Mária: nem érti a táblázatban Monornak +50M Ft-ja van, Monorierdőnek -7M Ft. Juhász Sándor: ezt szeretnék, ha kimutatnák. Vargáné Vass Éva: Elmondja, hogy a másik két település Gomba és Péteri várhatóan mindaddig nem támogatja és nem fogadja el a tulajdonközösség szerződésmódosításának 2.sz. módosítását, amíg Monorierdő nem nyilatkozik, hogy milyen lépéseket javasol a tagtelepülések számára. Fontos, hogy a társult települések kapjanak egy tételes, mindenre kiterjedő elszámolást a Kövál Zrt. vagy a gesztor által összeállítva, amelyek tartalmazzák a beruházás átvételétől, megvalósulásától egészen 2009. december 31-ig valamennyi, a társult települések tulajdonában lévő közös osztatlan tulajdonú műre vonatkozó ráfordítást, a bevételeket, kiadásokat és az egyes települések bevételeit, kiadásait. Ugyanezt kérnék a szennyvízhálózatra is, amiről tudják, hogy 2014-ig osztatlan közös tulajdonban kell, hogy maradjon. Felül kell vizsgálni a tulajdoni hányadot is. Javasolja még az üzemeltetés szabályozását újragondolni. A képviselő-testület 12 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 395 /2009.(XII.17.) Kt. határozata Kövál Zrt. által adott Monor és Térsége Csatornamű 2009-2010.évi, az üzemeltetéshez, fenntartáshoz szükséges – karbantartási költségeken kívüli – fejlesztési, felújítási, pótlási tervéről
14
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete kéri a társult települések önkormányzatát:
-
gesztor
készítsen tételes, mindenre kiterjedő elszámolást, amely tartalmazza a beruházás átvételétől, megvalósulásától 2009. december 31-ig valamennyi, a társult települések tulajdonában lévő közös osztatlan tulajdonú műre vonatkozó ráfordítást, a bevételeket, kiadásokat és az egyes települések bevételeit, kiadásait.
Kéri a szennyvízhálózatra vonatkozóan is felülvizsgálni a tulajdoni hányadot, valamint javasolja újragondolni az üzemeltetés szabályozását Határidő: 2010. február 28. Felelős: polgármester, jegyző
5 perc szünet 11.Tsp. Előterjesztés a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásra vonatkozó közszolgáltatói szerződés-tervezetre 17: 20 órakor Borbás Elvira és Dzsupin Imréné a termet elhagyja (jelenlévők száma 10 fő) Juhász Sándor: ezt a közszolgáltatói szerződést a Kövál Zrt-vel fogják megkötni Felhatalmazást kér a szerződés aláírására. Kiss Dénes László: javasolná a lomtalanítást hétvégére tervezni. Juhász Sándor: így fognak egyeztetni a Kövál Zrt-vel. A képviselő-testület 10 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 396/2009.(XII.17.) Kt. határozata A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásra vonatkozó közszolgáltatói szerződés-tervezetről
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete Közszolgáltatói Szerződést köt a Kövál Zrt-vel a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásra 2010. január 012010.december 31. időtartamra. Felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a szerződés aláírására. Határidő: 2010. január 31. Felelős: polgármester, jegyző 12.Tsp. Előterjesztés meghatározására
a
helyben
szokásos,
15
legolcsóbb
temetés
költségének
Vargáné Vass Éva: elmondja, hogy a képviselő-testület minden évben megállapítja a helyben szokásos, legolcsóbb temetés minimum költségét. A szociális rendeletben meghatározott temetési segély az itt megállapított költség 10%-a. 2009. évben ez az érték 200e Ft volt, illetve ennek megfelelően 20e Ft volt a temetési segély. A Pénzügyi Bizottság javasolta a képviselő-testületnek, hogy 200e Ft-ban állapítsa meg a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségét, ennek megfelelően a temetési segélyt 20e Ftban. A képviselő-testület 10 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 397 /2009.(XII.17.) Kt. határozata
a 2010. évre vonatkozó a helyben szokásos, legolcsóbb temetési költség meghatározásáról Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. évre vonatkozóan a helyben szokásos legolcsóbb temetési költséget 200.000,-Ft –ban határozza meg. Határidő: azonnal és folyamatos Felelős: polgármester, jegyző 13.Tsp. Előterjesztés a Református Egyház kérelmére Juhász Sándor: elmondja, hogy megkereste a Vladár István, akinek korábban volt egy cserekérelme, amit december 20-ig tartottak fenn. A Vladár úr kérte, hogy ezt az időpontot hosszabbítsák meg 2010. február 28-ig. A képviselő-testület 10 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 398/2009.(XII.17.) Kt. határozata A Református Egyház kérelméről Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 262/2009.(IX.24.) Kt. határozatában szereplő időpontot 2010. február 28-ra módosítja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző
14.Tsp. Előterjesztés a ravatalozó engedélyezési tervére
16
Juhász Sándor: az engedélyezési tervet a Tervtanács jóváhagyta. Bekért három ajánlatot a kiviteli tervre vonatkozóan. Az egyik cég a kiviteli terv elkészítéséért 875e Ft-ot kérne. Egy másik cég szóban elmondta, hogy 400-450e Ft közötti összegért megcsinálná. Felhatalmazást kér, hogy max. 450e Ft-ig megrendelheti a ravatalozó kiviteli tervét. Javasolja, hogy Balatoni Pál urat bízzák meg a kiviteli terv elkészítésével, vagy a 7. Dimenzió Kft.-t. Ők voltak azok, akik max. 450e Ft-ot mondtak. Vad Mária: javasolja, hogy a B. pont legyen úgy, hogyha meg tud egyezni a Balatoni Pál úrral, akkor mehet, ha nem, akkor a 7. Dimenzió készítse a kiviteli tervet. A képviselő-testület 10 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 399 /2009.(XII.17.) Kt. határozata Ravatalozó engedélyezési tervének megrendeléséről Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete – a szakbizottság javaslatát figyelembe véve – a ravatalozó engedélyezési tervének munkadíját bruttó 250.000,-Ft összegben állapítja meg. Felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a szerződés aláírására. Határidő: 2009. december 31. Felelős: polgármester, jegyző
Juhász Sándor: a kiviteli tervre, amennyiben meg tud állapodni Balaton Pál úrral 450.000,Ft összegben, akkor vele készíttetik el, ha nem, akkor a 7.Dimenzió Kft-t bízzák meg max. 450.000,-Ft értékben. A képviselő-testület 10 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 400 /2009.(XII.17.) Kt. határozata Ravatalozó kiviteli tervének megrendeléséről
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza Balatoni Pál (Ceglédbercel, Petőfi u. 3/a) építész tervezőt a ravatalozó kiviteli tervének elkészítésére max. 450.000,-Ft értékben a 2010. évi költségvetés terhére. Amennyiben a Balatoni Pál úrral nem egyeznek meg a 7. Dimenzió Kft-től rendeli meg a kiviteli tervet. Határidő: 2010. február 28. Felelős: polgármester, jegyző 15. Tsp. Előterjesztés a sebességmérő rendszerhez való csatlakozásra
17
Juhász Sándor: elmondja, hogy Nyáregyházi Polgárőrség parancsnoka kezdte el ezt a dolgot szervezni. Ők már rendelkeznek mindennemű ilyen engedéllyel. Ez Monorierdőnek nem kerül semmibe. Minden egyes rögzített fénykép után 5.200,-Ft –ot ad a rendőrség, amit megfelez a két önkormányzat. Ez csak belterületekre vonatkozik. Egyeztetés alatt van, hogy a 4-es főúton is legyen rá lehetőség. A képviselő-testület 10 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 401/2009.(XII.17.) Kt. határozata Sebességmérő rendszerhez való csatlakozásról Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete csatlakozni kíván Nyáregyháza településhez a belterületen való mozgó sebességmérő rendszerhez. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző
16.Tsp. Előterjesztés a 1069, 1068, 1067 hrsz-ú ingatlanok összevonása, 10% önrész biztosítására Juhász Sándor: az óvodára be lehet adni a pályázatot január 8-ig. A tervező azt mondta, hogy nem lehet bővíteni az óvodát, mert nincs 7200m2 az óvoda telkének a területe. A monori építéshatóság a bővítéshez hozzájárul és az ÁNTSZ is. De ennek értelmében össze kell vonni területet, a 1064 hrsz-en van az óvoda, és az 1067, 1068, 1069 hrsz-ú ingatlanokat. Így a pályázatnak nincs akadálya. Kérése, hogy ne hívjanak-e össze e végett egy ülést, hanem legyen birtokukba ez a határozat, hogy 10%-ban meghatározzák az óvoda önrészét a pályázathoz és az összeget a költségvetés alapján fogják tudni csak beírni. Vargáné Vass Éva: javasolja, hogy úgy szerepeljen a határozatban, hogy 10% az önrész, a tervező által elkészített költségvetés 10%-a. A képviselő-testület 10 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 402/2009.(XII.17.) Kt. határozata A 1069, 1068, 1067 hrsz-ú ingatlanok összevonásáról, 10% önrész biztosításáról Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot nyújt be az óvoda bővítéséhez. A 10% önrészt a 2010. évi költségvetésében biztosítja.
18
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a monorierdői 1069, 1068, 1067 és a 1064 hrsz-ú ingatlanok összevonásához. Határidő: 2010. január 8. illetve 2010. évi költségvetés elfogadása Felelős : polgármester, jegyző 17. Tsp. Előterjesztés az OTP folyószámlahitel keret megállapodás és bankszámlaszerződésre Juhász Sándor: sikerült elérni, hogy a folyószámlához nem kell ingatlan fedezetet adni. Ez nagyon kedvező ajánlat. Azt javasolták, hogyha mód van rá, inkább vegyék fel az önrészre a hitelt, mert annak a kamata csak 4%. Ha folyószámla hitelt használnak valamire, az viszont 14%. Vargáné Vass Éva: Azt javasolta az OTP, hogy az ingatlan-fedezetet a majdani fejlesztési hitelnél használják fel. Kéri a testülettől, hogy az OTP Nyrt-nél vezetett bankszámla szerződést a benyújtott tervezet szerint, illetve a folyószámla hitelkeretre vonatkozó szerződést a benyújtott tervezet szerint szíveskedjen jóváhagyni és adjon felhatalmazást a polgármester úrnak a szerződés aláírására. A képviselő-testület 10 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 403/2009.(XII.17.) Kt. határozata OTP folyószámlahitel keret megállapodás és bankszámlaszerződésről Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az OTP folyószámla hitelkeret szerződést és a bankszámlaszerződést a benyújtott tervezet szerint elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert a szerződések aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző 18.Tsp. Egyebek Vargáné Vass Éva: elmondja, hogy a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás előterjesztése kiosztásra került, mely tartalmazza a társulás 2010. évi költségvetési koncepcióját, illetve a belső ellenőrzésre vonatkozó legfontosabb anyagot. A társulási tanács a 2010. évi költségvetési koncepcióját elfogadta, illetve elfogadta a belső ellenőrzési tervet is az előterjesztés szerint. Módosítási javaslat nem volt. Kéri a testületet, hogy vegye tudomásul a tájékoztató. A képviselő-testület 10 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat 19
Képviselő-testületének 404/2009.(XII.17.) Kt. határozata Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás 2010. évi költségvetési koncepciójáról és belső ellenőrzési tervéről Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás 2010. évi költségvetési koncepcióját és belső ellenőrzési tervét az előterjesztés szerint elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző Juhász Sándor: elmondja, hogy a Zöld Erdő Kör kérte a konyhát bérbe. Javasolja, hogy ezt ingyen bocsássák rendelkezésükre. A képviselő-testület 9 igen szavazattal, 1 tartózkodás ellenében az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 405/2009.(XII.17.) Kt. határozata Zöld Erdő Kör terembérlés kérelméről Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Zöld Erdő Kör részére bérbe adja a napközi termét térítésmentesen 2009. december 21-re. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző dr. Práczki Péter: köszöni, hogy ingyen rendelkezésre bocsátják a termet. A meghívót szeretné tolmácsolni. Prof. Dr. Kerekes Sándor a Corvinus Egyetemről fog részt venni. A környezetvédelmi fenntartható fejlődés tanácsnak az elnöke tartana egy projektoros vetítést a fenntartható fejlődésről a településre vonatkozóan. Ebben a témában az úr az ország egyik legismertebb szakértője. Mindenkit szeretettel várnak 18 órára. Vargáné Vass Éva: elmondja, hogy Sülysáp polgármestere megkereste Monorierdő község polgármesterét, hogy egy pályázathoz szíveskedjen együttműködési megállapodást aláírni a leader pályázatra vonatkozóan. A pályázó neve a Sülysápi Amatőr Csillagász Kht. A célterület pedig: Túra a naprendszerben, csillagda és túrakerékpárnak kijelölése. Az önkormányzattól azt kéri, hogy támogassák ezt a projektet és lehetőség együtt működjenek együtt velük. Kéri a testületet adjon egy felhatalmazást a polgármester úrnak arra vonatkozóan, hogy az együttműködési megállapodást aláírja. A képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: Monorierdő Község Önkormányzat 20
Képviselő-testületének 406/2009.(XII.17.) Kt. határozata Együttműködési Megállapodás aláírása Sülysáp polgármesterével Leader pályázatra vonatkozóan Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza Juhász Sándor polgármestert, hogy Együttműködési Megállapodást írjon alá Sülysáp település polgármesterével Leader pályázat keretén belül „Túra a naprendszerben, csillagda és túrakerékpárnak kijelölése”. Határidő: 2010. január 31. Felelős: polgármester Borbás Elvira és Dzsupin Imréné visszaérkezik a terembe (jelenlévők száma 12 fő) Vargáné Vass Éva: tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy Pilis város polgármestere megkereste Monorierdő község polgármesterét, hogy szíveskedjen aláírni azt a beadványt, amit a környező települések polgármesterei a Hírközlési és Energiaügyi Miniszter szakállamtitkárához eljuttattak. A válasz megérkezett, a Monor-Monorierdő-Pilis elkerülő szakasz megépítésére lehetőség egyedül a KMROP keretein belül mutatkozik. Az építés megkezdésére legkorábban 2012. évben kerülhet sor. Juhász Sándor: több tárgya nem lévén az ülést 17:54 órakor bezárja. K.m.f. Juhász Sándor polgármester
Vargáné Vass Éva jegyző
Borbás Elvira jegyzőkönyv hitelesítő
Dzsupin Imréné jegyzőkönyv hitelesítő
21