Szóföldrajzi adalékok egy ételfajta megnevezéséhez Molnár Zoltán Miklós 1. A magyar dialektológiának számottevő nyelvföldrajzi eredményei vannak (vö. Juhász 2001). Törekvéseit áthatja a többdimenziójúság szemlélet- és eljárásmódja, vagyis a térbeliség szempontjának az időbeliségével és/vagy a társadalmiságéval való összekapcsolása (l. Juhász 2001: 128). Ilyen kutatások a Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvészeti Intézeti Tanszékén mintegy négy évtizede folynak, beleértve jómagam vizsgálódásait is. Közülük kívánok most egy szeletet bemutatni. Alapja ennek az az 1980-as évektől folyamatosan összeállt lexikai korpusz, mintegy ötvenezer tételes adattár, amelyet egy általános szókészleti kérdőfüzet (Szabó 1976) segítségével egyrészt én, másrészt hallgatóim gyűjtöttünk össze. Zöme a nyugat-dunántúli nyelvjárási régióból származik, de nem csekély az a része sem, amelyet a magyar nyelvterület más térségeiben élő hallgatóim szemináriumi vagy szakdolgozata nyújt. Ebből az anyagból ezúttal a ’rántotta’ (’ova adipe fricta’) fogalmának megnevezései iránt érdeklődő kérdés (Szabó 1976: 48) válaszait emelem ki. Azért is választottam ezt a fogalmat, mert ugyan korábban már érintettem egyes vonatkozásait (l. pl. Molnár 1999: 111, 127, 128), a később terjedelmessé vált anyag árnyalásukra ad lehetőséget. A szóban forgó kérdés így hangzik: „Mi a zsírban sült, habart tojás neve?” Ez A magyar nyelvjárások atlaszából került át az említett kérdőfüzetbe (MNyA. 1973: 401). Mivel van az atlasznak rántotta címszójú térképlapja, és adatai legalább harminc évvel előbb születtek, mint enyéim, így a két anyagnak mikrodiakrón jellegű összehasonlítására is alkalmam adódik (vö. Kiss J. 2006: 129 kk.; Molnár 2010). Bizonyos fokú egységesülést föltételezek a rántotta lexéma használatának irányában, ugyanakkor újszerű elemek felbukkanása is várható a korábbi ilyen típusú, de más fogalomra vonatkozó vizsgálataim (pl. Molnár 2010) tanulságai nyomán. 2. Az itt elemzendő korpusznak előbb a körvonalait nézve a MNyA. szóban forgó, rántotta címszójú térképlapján 234 kutatópontról 371 nyelvi adattal találkozunk. Saját anyagom pedig 208 településről 1582 adatot tartalmaz. Annak az oka, hogy a két részkorpusz kutatópontjainak száma nagyjából megközelíti egymást, nyelvi adataik száma ellenben lényegesen eltér egymástól, főként a két különböző idejű gyűjtés technikai körülményeiben rejlik, és ebből kifolyólag abban, hogy én a későbbi gyűjtés esetében figyelembe vehettem az egy-egy településen azonos választ adó adatközlők mindegyikét. Alapadatként azonban mindkét részanyagban a fonológiai-morfonológiai alakváltozatokból elvont lexikai egységgel igyekeztem számolni. Ebben elsősorban Imre Samu akadémiai székfoglaló előadásának okfejtésére (1987: 15−20), továbbá az atlaszhoz készült mutatóra (Balogh, Deme, Imre 1980) támaszkodtam. 251
Mindezek figyelembevételével vetettem össze a két részkorpuszt, és közöttük a következő megnevezésekben találtam egyezést: kajdena, kajdina, kirántott, rántotta, rántott-tojás, rátotta, rénye, sülttojás, tojás, tojásrántotta, zsíron vagy zsírban sült tojás, zsírostojás. Ez a szósor az előbb említettek értelmében 12 lexémából áll. Előfordulásukat tanulmányozva azt tapasztaljuk, hogy a kajdena és a kajdina hasonló mértékben és azonos régióban, főként a Dél-Dunántúlon jelentkezik mind az atlaszban, mind saját anyagomban. A zárt i-ző alak, azaz a kajdina mindkét részkorpuszban konkrétabban Tolna megyéhez kötődik. A korábbi anyag azonban több településről adatolja mindegyik változatot. A kirántott megnevezést rántottként szerepelteti az említett atlaszos mutató, de részben az igekötő lexémaformáló erejére, másrészt arra gondolva, hogy a későbbi anyagban igekötősen és anélkül is fölbukkan a rántott alapszó, elkülönítve vizsgálom a kétféle alak helyzetét. A kirántott lexéma csak egyszeregyszer fordul elő mindegyik forráshelyen, egyformán a Nyugat-Dunántúlon. Ennél sokkal nagyobb a gyakorisága a rántotta kifejezésnek, különösen a későbbi részkorpuszban. Az atlaszban sem lényegtelen a jelenléte, bár nem annyira markáns, mint a sülttojásé vagy a rátottáé. A rántotta míg az atlaszban alig teszi ki a fogalomkörhöz tartozó adatoknak a hetedét, addig saját anyagomnak több mint a fele tartozik hozzá az egész nyelvterületre vonatkozóan, valamint mindegyik korosztály és nem jóvoltából. Ráadásul az atlaszban csak a középső régiókban nem számított újkeletűnek, nyugaton és keleten viszont igen. Ez manapság már nem mondható el róla, hiszen mindenhol ott van közkeletűen. A rántott-tojás az atlaszban zömmel a Dunántúl déli felén, valamint egy keleterdélyi kutatóponton található meg. Nálam kitágul az adatelőfordulás nyugaton az egész Dunántúlra, keleten pedig magyarországi településekre is. A rátotta – mint már szóba hoztam – az atlaszban sűrűn fordul elő, de a Dunától keletre. Saját anyagomban is keletre szorítkozik, de már ritkább a megjelenése. A helyzet formálódhatott ekképp a gyűjtéskörülmények miatt, de bizonyára összefügg a rántotta térhódításával is. A rénye tipikusan északnyugat-dunántúli tájszó mindkét részkorpusz szerint. Sőt – bár ez sem lehet független a gyűjtéskörülményektől – később több helyről és személytől is rögzítődött, mint korábban. Fiatalok is ismerik. Így hát, ha – az arányokat tekintve – elevennek nem is, de ma is élőnek mondhatjuk ezt a megnevezést. Az atlaszban míg keleten a rátotta, addig nyugaton a sülttojás a meghatározó lexéma. Ez utóbbi azonban ritka alakként keleten is előfordul. Hasonló képet mutat saját anyagom is. Nagyon elterjedt a sülttojás ma is nyugaton: a rántotta után erre van a legtöbb adatom. Zömmel idősek, középkorúak használják, de jócskán jelentkezik fiatalok válaszaiban is. Szórványosan megtalálható a későbbi keleti vonatkozású anyagban is.
252
Maga a tojás lexéma is szerepel ’rántotta’ jelentésben mindkét részkorpuszban, jóllehet az atlaszban csak ritka megjelöléssel és csak nyugatdunántúli kutatópontról, a későbbi anyagban viszont viszonylag többször és némileg szélesebb földrajzisággal. A tojásrántotta az atlaszban ritkán, csak két dél-dunántúli településen vehető szemügyre (de más, hasonló adatok, például a tojásrántott, tojásarántott is megjelennek ebben a körzetben, sőt effélék Erdélyben is vannak). Nálam viszont jóval több helyről, főleg a Dunántúlról számottevő adat mutatható ki a tojásrántottát illetően. Ez a lexéma köznyelvi jellegénél fogva mára eléggé elterjedt, bár – a gyűjtéskörülményektől bizonyára nem függetleníthetően – keleten ma sem tűnik gyakorinak. A zsíron sült tojás szerkezetet az atlasz egy délnyugat-dunántúli kutatópontról adatolja, a vele azonos értékű zsírban sült tojás kifejezés pedig a későbbi anyagban két délnyugati településen bukkan föl. Nem lehet véletlen ez a területi kötöttség, hiszen a szóban forgó szerkezetes megnevezés éppen azon a tájegységen jelenik meg, ahol a most következően megemlítendő zsírostojás is él. Ezt a két részkorpusznak egyező adatai között utolsóként szóba hozott lexémát az atlaszban többször is megfigyelhetjük, mégpedig a nyelvterület délnyugati részén. A későbbi részkorpusz szerint azonban már ritkának minősíthető a zsírostojás, de ez esetben is ugyanazon előfordulási helyről, délnyugatról beszélhetünk, mint amelyet az előbb is említettünk. Az atlaszban és a saját anyagban egyaránt megtalálható lexikai egységek vizsgálatát a következő részösszegzéssel zárhatjuk. Nyelvföldrajzi megoszlásuk a két metszetben hasonlónak mondható (l. pl. a kirántott, rénye, sülttojás, zsírostojás jelentkezését). Vannak azonban olyan lexémák, amelyeknek elterjedtsége mára csökkent (pl. kajdena, kajdina), de olyanok is, amelyeké nőtt (pl. rántotta, tojás). Ez a helyzet természetesen együtt jár a gyakorisági viszonyok hasonló alakulásával is. A továbbiakban a két részkorpusz közti eltéréseket tekintem át. Csak az atlaszban fordulnak elő a következő lexikai egységek: gajdina, gajgina, gajgona, kajdona, kajgona, rátott, skvarelina, tojásarántott, tojásrántott, tojásrátotta, tyúkmonyaska. Ez a jegyzék 11 tételből tevődik össze. Első öt eleme (gajdina stb.) tulajdonképpen az egyezéseknél már tárgyalt kajdena, kajdina megoldásnak magán- vagy mássalhangzó-eltérésben mutatkozó megfelelője. Az atlasznak ezeket az adatait is a nyelvterület délnyugati részén figyelhetjük meg egy tömbben. Az Új magyar tájszótár a gajgonya lexéma alakváltozatainak tekinti őket (ÚMTSz. 1988: 583−584). Efféle sokszínűségükkel a későbbi anyagban már nem találkozhatunk. A rátott, a rátotta a nélküli variánsa nemcsak hogy nincs meg a mai részkorpuszban, hanem a korábbiban sem gyakori. Érdekes viszont, hogy ritkasága ellenére mindegyik nagyrégióban, nyugaton, a középső részen és keleten is megjelenik. 253
A skvarelina csak egy helyütt, egy nyugat-szlovákiai kutatóponton bukkan föl az atlaszban. A tojásarántott és a tojásrántott, ez a két egymáshoz tartozó alaki változat, mint ahogy a tojásrántotta esetében is volt róla szó, délkelet-dunántúli atlaszpont(ok)hoz kötődik. A tojásrátotta pedig kelet-erdélyi atlasztelepüléseken alkot sajátos foltot. A tyúkmonyaskát az atlasz tikmonyaska alakúként teszi közzé a nyelvterület egy délkeleti helységéről rögzítve. A felsorolt atlaszbeli eltéréseket összefoglalóan számba véve azt állapíthatjuk meg, hogy az esetek többsége, kilenc adat olyan hangtani vagy alaktani formáció, amelynek más, rokon megoldása az azonosságok közé is besorolódott, és csupán két lexéma, a skvarelina és a tyúkmonyaska jelent teljes különbséget az ezeket tartalmazó korábbi és az őket nem tartalmazó későbbi részkorpusz között. Ha a saját anyagot nézzük meg, a csak erre jellemző kifejezésként a következőket találjuk: buggyantott-tojás, fölfújott, fölverttojás, habarttojás, keverttojás, lepedőstojás, lisztestojás, macskanadrág, omlett, parazinkó, rántott, rázotttojás, rottyantott-tojás, smarni, sült, tojás egyszerűen sütve, tojásgánica, tojásomlett, tojásosrántotta, tojásrénye, tojássült, tőlemrottyantotta, zabolt, zabolttojás, zatyolttojás. Ez az előzőkhöz képest már hosszabbra nyúlt felsorolás 25-féle megnevezést foglal magába. Idő- és helykímélés céljából e terjedelmesebb jegyzék tagjainak helyzetét nem kívánom egyenként részletezni, használatuk néhány összefüggését azonban igyekszem fölvillantani. Mindenekelőtt azokat a megnevezéseket hozom szóba, amelyek valamelyik eddig már jellemzett lexémának (a rántottának, a sülttojásnak és a rényének) egyszerűen alaktanilag vagy esetleg szintaktikailag módosított változatai. Ezek a következők: rántott, sült, tojás egyszerűen sütve, tojásosrántotta, tojásrénye, tojássült. Zömük csak egyszer-kétszer, a rántott ellenben viszonylag többször is jelentkezik nagyrészt a Nyugat-Dunántúlhoz, kisebbrészt szélesebb körhöz, a Dunántúlhoz kötődően. Külön csoportba sorolandónak érzem azokat a kifejezéseket, amelyek a lapszerűségnek, valamilyen adalékkal ilyenné, lemezszerűvé tett tojásételnek a jelentésmozzanatára, névátvitelére épülnek (vö. Kiss L. 1976: 146): lepedőstojás, lisztestojás, omlett, parazinkó, smarni, tojásgánica, tojásomlett. Közülük igen gyakori az omlett mindenhol és mindegyik szociológiai rétegben annak ellenére, hogy azoknak az adatközlőknek nem kevés adatát nem is vettem számításba, akiknek omlett válaszát a gyűjtők hibásnak minősítették, mivel nem egyszerűen a ’rántottá’-t, hanem a konyhai nyelvhasználatból, szaknyelvből is ismert ’tojáslepény’-t értették rajta a megkérdezettek. A többi idevont lexéma csupán néhányszor és a magyar nyelvterület nyugati részéhez tartozóan fordul elő anyagomban. 254
Feltűnő azoknak a következő, egy más halmazba összeálló megnevezéseknek a gyakorisága, amelyekben a ’fölver, felráz’ jelentésmozzanat erősödik föl (vö. Kiss L: 146): buggyantott-tojás, fölfújott, fölverttojás, habarttojás, keverttojás, rázotttojás, rottyantott-tojás, tőlemrottyantotta, zabolt, zabolttojás, zatyolttojás. Némelyikük (pl. a fölfújott) az előző csoportba is besorolhatónak tűnik, a buggyantott-tojás, a rottyantott-tojás és a tőlemrottyantotta pedig a ’tojást üt’ jelentéselemet is tartalmazza. Meglepő, hogy nincs nyomuk mindezeknek az atlaszban, bár a rottyan igének a ’rántottá’-t jelentő származékai megtalálhatók tájszótárban (ÚMTSz. 2002: 768, 2010: 443), sőt a zabol igének is van ’tojást felver’, az zatyolnak pedig ’ételt ráz’ jelentésben nyelvjárási közlése (ÚMTSz. 2002: 303). Ezek az adatok azonban zömmel a múlt század elejéről származnak. Úgy látszik, hogy a rántottakészítésnek a szóban forgó anyagomban mellékesnek egyáltalán nem mondható szemléletmódja újszerű elemek társaságában ismét felszínre hozta őket. A ’fölver, felráz’ jelentésmozzanatú lexémaegyüttessel kapcsolatban hadd jegyezzem meg azt is, hogy a ’süt’ alapjelentéssel kapcsolatos megnevezésmódhoz képest túl sok adatközlőt nem tudok fölmutatni rá, de tény, hogy több helyről is, főként a nyelvterület nyugati pontjairól adatolható. Szembeszökő a zabolt és a zabolttojás kifejezésnek a Lendva-vidéki magyarság körében való jelentkezése. Nem lehet független ez a nyugati régióban tapasztalt magyar tájszóktól, de – ahogy korábbi vizsgálódásaimban már utaltam rá – a szlovén nyelvi környezet is erősítheti mai létét (Molnár 1999: 111, 127, 128). Még egy, csak a későbbi részkorpuszban megtalálható, az eddigi alcsoportokba be nem illeszthető lexéma maradt hátra, nevezetesen a macskanadrág. Esetében egy dunántúli középkorú nőnek valószínűleg egyedi, tréfás, metaforikusnak is mondható megnyilatkozásáról van szó. A ’rántottá’-ra utaló lexémák áttekintését statisztikai összesítéssel zárom le. A MNyA. és a saját anyag azonos és különböző szókészleti egységeinek száma együttesen 48 (100%). Megegyezett ebből 12 kifejezés (25%). Csak a MNyA.-ban fordult elő 11 megnevezés (23%). Csupán a saját anyagban jelentkezett 25 lexéma (52%). Azaz a különbség a két részkorpusz között a (11 + 25 =) 36 adat alapján (23 + 52 =) 75%-os. Ez a lexémaszintű eltérés viszonylag nagynak tűnik, de a lexikai egységeknek az előfordulásait, főleg a rántotta és a sülttojás sűrű jelentkezését tekintve mérsékeltebbnek mondható a MNyA. és a későbbi anyag közti különbség. 3. Összefoglalásul szükségesnek mutatkozik a vizsgálat még néhány tanulságának leszűrése. Ami az összevethető lexémák nyelvföldrajzi helyzetét illeti, a MNyA. jelezte szóföldrajzi régiók ma is érzékelhetők különösen például a sülttojás, rénye, rátotta esetében. Több vonatkozásban azonban a későbbi anyag szélesebb körűvé válást igazol. Ezt legjobban a rántottának mind nyugaton, mind keleten való elterjedése szemlélteti, igazolva a bevezetésben fölvetett
255
hipotézisemet. Ugyanakkor egy-két esetben szűkülés is tapasztalható (l. a zsírostojásnak vagy a gajgonya változatainak ritkulását). Míg az atlasz felől nézve inkább csak részleges különbségek láthatók a két részkorpusz között, addig saját anyagom bővelkedik viszonylag nagyobb fokú eltérésekben. Alakilag is többfélék lettek a változatok (tojássült, tojásrénye stb.), jelentésbelileg is tágult a nyelvhasználati kör a MNyA. anyaggyűjtése óta. Akkor a ’süt’ alapjelentésre épülő megnevezések (sülttojás, rénye, rátotta stb.) szinte kizárólagos érvényűek voltak, mára viszont megjelentek mellettük egyéb jelentésalapú kifejezések is (omlett, zabolttojás stb.). Igazolódott ezzel a bevezetésben jelzett másik föltételezésem is. Ezekhez a következtetésekhez, amelyek a jelenlegi, a ’rántotta’ fogalma megnevezésének szociolingvisztikai utalásokat alkalmilag tartalmazó, történeti, pontosabban mikrodiakrón észrevételeket viszont inkább magába foglaló szóföldrajzi vizsgálatából származnak, végső soron még egy megállapítás fűződik: a régi és újszerű nyelvi elemeknek a vázolt ötvöződésében a nyelv élettörténetének lényege, az őrződés és változás együttese tükröződik. Irodalom Balogh L., Deme L., Imre S. (összeállításában) 1980. Mutató A magyar nyelvjárások atlasza I−VI. kötetéhez. Budapest: Akadémiai K. Imre S. 1987. Nyelvjárási szókészletünk néhány szerkezeti kérdése a magyar nyelvatlasz anyaga alapján. Budapest: Akadémiai K. Juhász D. 2001. A nyelvföldrajz magyar eredményeiből. In: Kiss J. (szerk.) Magyar dialektológia. Budapest: Osiris. 111−128. Kiss J. 2006. Egy új magyar nemzeti nyelvatlasz szükséges voltáról. Magyar Nyelv 102. évf. 2. 129−142. Kiss L. 1976. Szláv tükörszók és tükörjelenségek a magyarban. Budapest: Akadémiai K. MNyA. 1973. Deme L., Imre S. (szerk. a magyar nyelvatlasz munkaközösségének közreműködésével) A magyar nyelvjárások atlasza III. Budapest: Akadémiai K. Molnár Z. M. 1999. Nyelvföldrajzi-szociolingvisztikai vizsgálatok a magyar nyelvterület nyugati régióiban. Szombathely: BDTF. Molnár Z. M. 2010. A ’bodobács’ fogalmának megnevezéséhez. In: Németh M., Sinkovics B. (szerk.) Tanulmányok Szabó József 70. születésnapjára. Szeged: Szegedi Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tanszék. 115−120. Szabó G. 1976. Szókészleti kérdőfüzet. Kézirat. Szombathely: BDTF. ÚMTSz. 1988, 2002, 2010. B. Lőrinczy Éva (főszerk.) Új magyar tájszótár 2, 4−5. Budapest: Akadémiai K.
256
