Les Vignes, 2010. augusztus 3, kedd, 105.nap Reggel kicsit tovább aludtunk. Kényelmesen megreggeliztünk, felszereltük a motort, fizettünk és valamivel dél előtt indultunk. Megálltunk Meyrueis-ben kenyeret és salátát venni és indultunk tovább azon az úton vissza, amelyen érkeztünk. Kicsit stresszes volt a dolog, mert a keskeny úton a sziklafal felöli oldalon kellett menjünk. Szerencsére a déli órán kevesen voltak az úton. Elérve a Tarn völgyét Le Rozier-nél befordultunk a völgybe. Ez a vidék a kajakozás és kenuzásról szól. Mindenhol hirdetik a bérlés lehetőségét. Tíz kilométert mentünk észak felé, amikor elértük mai célállomásunkat, Les Vignest. Közben áthajtottunk pár kisebb alagúton és nagyon kellett figyeljünk, ne, hogy a kocsi tetejét elcsapjuk. Les Vignesben simán megtaláltuk a kinézett kempinget, ahol kaptunk egy kicsit keskeny, de nagyon szép helyen lévő parcellát. Villanyt nem kértünk, ma nem tervezünk főzni. Miután letettük a kocsit, és ez elég korán volt, nem csináltunk semmi különöset. Néztük az előttünk folyó Tarn-t és a rajta lefelé kajakozók tömegét. Közvetlenül a kempingnél van egy duzzasztás, kb. 3 méter. Ezen van egy hallépcső és egy kis leereszkedési lehetőség a csónakoknak. Szemben velünk a település. Itt van egy strand a folyó partján, egy csónakbérlési hely és számos szép épület.
A nagy pihenés után megettük könnyített vacsoránkat és addigra az szél is kicsit alább hagyott, ugyan a felhők továbbra is vészt jóslóak. Gyorsan lezuhanyoztunk és kiültünk a kocsi elé. Közben a kemping betelt, vannak itt osztrákok, csehek, németek, hollandok és sok-sok francia. Este felmentem a recepcióra és megérdeklődtem az Internet lehetőségeket. Kiderült, hogy ingyenes WIFI van, de csak a recepció mellett. Megengedték, hogy vegyek hálózatot a mosdóból. Itt viszont nem volt hol leülni. Végül felköltöztem a mosdóval szembe egy kis placcra asztallal, székkel és hosszú kábellel. A tulaj kicsit derült rajtam. Ott Interneteztem, egy jó fél órát. Letöltöttem a bankot, minden rendben. Feltöltöttem 15000 forintot a mobilomra, mert azt hittem azért nem kapok hálózatot, mert nincs már pénz a 311
kártyámon, mint kiderült, volt még vagy 6000 forint rajta. A mailek-ben nem láttam semmi érdekeset. Mire végeztem még mindig nem volt késő, ha a szél engedi, ma sokáig kint ülhetünk az igazán lenyűgöző panorámát csodálva. Les Vignes, 2010. augusztus 4, szerda, 106.nap Éjjel elég hűvös volt, 12 fok alá hűlt a levegő és minden levizesedett. Ennek megfelelően későn keltünk, mire elkészült a reggeli éppen a kocsi elé sütött a nap és ott tudtunk enni. Reggeli után egy motoros kirándulásra készültünk össze. A szurdok völgyben felfelé indultunk. Első megállónk az alig egy kilométerre lévő kilátópont volt. Itt talán a legkeskenyebb a völgy, nem is lehet csónakkal lemenni rajta. Egy 20-25 méteres szikla csúcsra lépcsőt és kilátóteraszt építettek. Kértek fejenként 50 centet a belépésért, de megérte. Nagyon szépen lehetett látni a völgyet mindkét irányban, dél felé egészen a kempingig. Az az érdekes ferde sziklacsúcs, - melyet a kempingből már megcsodáltunk, - innen sokkal jobban látszott. A kis kilátó mellett ajándékboltot és bárt (a völgy fölé nyúló terasszal) építettek. Egy nagyon hangulatos megállóhely. Mi indultunk tovább. Jó párszor megálltunk és csodáltuk a völgy mélyén kanyargó folyót és a vízzel küszködő kajakosok-kenusok végeláthatatlan hadát. Ezen a részen nagyon sok cég kínál kajak-kenuzási lehetőséget. Nagyon profin meg vannak szervezve. Az úton a vendégeket és felszerelésüket, vagy utánfutókon a hajókat szállító mikrobuszok tucatjai cikáznak fel-le. Mindenkinek adnak mentőmellényt, sokan bukósisakot is hordanak. A ruháknak 30-40 literes hordókat biztosítanak, amelyeket azután műanyag hevederrel rögzítenek a hajóhoz. A hajók kemény testű műanyag alkalmatosságok, amiket a kedves vendégek ütnek-vágnak rendesen. Semmilyen tapasztalatot, vagy jártasságot nem követelnek, ennek megfelelően a jónép nagyobbik része szörnyen bénázik a vízen. Pedig van jó
312
pár nehéz szakasz. Láttunk a kempingünknél lévőn túl két gátat, csak azokon nem volt csónak leeresztő csúszda. Itt azután mindennel megpróbálkoznak az emberek. Sok helyen köves zubogókon kell lemenni, gyakran megfeneklenek és láttunk borulást is. Az út döntő részén kellemesen hajózható a víz. A Tarn partjára több helyen is levezet meredek út, ahonnan indítják a túrákat. A nagyobb településeken kívül láttunk legalább fél tucat ilyen helyet.
Minden esetre megállapítottuk, hogy nagyon nagy üzlet lehet ez. A legrövidebb útra is jó tíz €-t kérnek személyenként, de a vállalkozástól, a nyújtott szolgáltatástól és az út hosszától függően ennek több mint duplája is lehet. És így szezon közepén, egy hétköznapon több ezren vállalkoznak a túrára. La Malene volt az első nagyobb település. Itt egy híd is van a völgyben a folyó felett. Ez egy olyan útra vezet, melyre 6 méternél hosszabb kocsikat és lakókocsikat nem engednek be. Egy nagyon erős szerpentinen visz fel a völgy peremére és onnan tovább Meyrueis felé. A falu egy aranyos kis hely. Itt is a kenuztató vállalkozások uralják a terepet, láttunk vagy hatot belőlük. Innen hatszemélyes motoros ladikkal is le lehet menni egy darabon.
313
A falunak van egy kedves kis XII. századból származó temploma, egy kis kastélya, mely ma szálloda, néhány hangulatos régi épülete és egy vízimalma. Ez ma is működik, csak nem őröl, hanem áramot termel. Egyébként a gépteremben van az egyik kenuztató vállalkozásnak a központja, lapátok és hordók mindenfelé. A malom miatt alig bukik át víz a duzzasztón és ez nagyon megnehezíti a kajak-kenusok dolgát. A környéken sok a kavicsos partszakasz. Nagyon sokan napoztak ezeken a részeken, de fürdőzőt nem láttunk. Itt persze nem gondolok a kajakosokra, akik sokszor a vízbe lépve tudják csak tovább ráncigálni hajójukat
Átmentünk a hídon is először gyalog, majd később motorral. Ekkor a szerpentinen felkapaszkodtunk egy darabon. Innen csodálatos rálátás volt az egész településre és a folyóra.
314
La Malene egy kedves kis falu, amely igyekszik jól profitálni a kajakoztatási businessből. Ehhez komoly infrastruktúrát épített ki, sok a parkoló, szép a strandja és láttunk pár vendéglátóhelyet is. Ennek ellenére nem mondható, hogy turistaváros lenne.
315
La Malene-től tovább menve pár kilométer múlva a folyó túlsó partján feltűnt egy település, Hauterives. Ennek érdekessége, hogy nem vezet út hozzá, sőt kompot, vagy valamilyen vízi alkalmatosságot sem láttunk az átkeléshez, valószínűleg gyalogosan kell átgázolni. Teherszállításra az úttól a folyó felett egy kötélpálya szolgál. Ösvényt nem láttunk lemenni a vízhez, de pár autó parkolt a kötélpályával szemben az országút mellett. Ennek ellenére van vagy két tucat ház látszatra nagyon jó állapotban. Az utcákon embereket is láttunk, de lehet, hogy ezek a parton kikötött kajakokkal-kenukkal érkeztek. Nem sokkal később egy jobb kanyar után toppant elénk a Chateau de la Caze, egy szép kastély a folyó felett. Ma szálloda, étterme Michlein csillaggal is büszkélkedhet. Természetesen bemenni nem lehetett, de a kerítésre felállva egyetlen pontról nagyon jó felvételt lehetett készíteni. Sorban is álltunk jó páran a helyért.
A rövid megálló után indultunk tovább Sainte Enimie felé. Útközben egy sziklába vájt kettős alagút után, - melyeken lámpával irányított váltakozó irányú volt a forgalom, - tűnt fel a túlsó parton Saint Chely du Tarn. Már távolról is nagyon ígéretesnek látszott és nem kellett sokat tanakodjunk, hogy bemenjünk. Ismét egy kettős sziklába vájt alagút vezetett a kecses hídra, mely túlsó hídfője már a városkában van, az apró templomnál. Itt tettük le a motort és indultunk el.
Első utunk a közeli sziklafal tövében lévő kis kápolnához vezetett. A szűk utcácskán visszatértünk a hídfőhöz, majd leereszkedtünk a híd alatt lévő strandra. Innen lehetett a legjobban látni az apró vízesést, melynek vízhozama mostanság elég szegényes.
316
Visszafelé még megpróbáltunk betérni a templomba, de az zárva volt. A mai nagyon gazdag kirándulásunknak nagyon kellemes színfoltja volt ez a kitérő. Felülve motorunkra már hamar elértük mai utolsó úti célunkat Sainte Enimie-t. Ez a legnagyobb a ma meglátogatott települések közül és ez már egy jellegzetes üdülőváros. Sok ajándék- és kézműves bolttal, éttermekkel és egyebekkel. Természetesen a kajakozás itt is a fő attrakció, de azért van más is. Eddigre eléggé elfáradtunk és az idő is előrehaladt, ezért csak egy rövid sétát tettünk. Azt mondtuk, úgy is visszajövünk pár nap múlva, amikor a szurdokvölgy felső szakaszán tervezünk letáborozni és onnan egészen idáig lejönni. Most inkább csak az utcák hangulatát igyekeztünk megérteni. A tudatos városnézést hagyjuk a következő alkalomra.
317
Itt is van egy gát, talán kicsit kevesebbet duzzaszt, mint a lejjebb lévő két társa. Azért ez is próbára teszi a kajakosokat. Eddigre háromnegyed négy lett. Gyorsan felültünk a mocira és indultunk vissza a kempingbe. Háromnegyed órát tartott a jó húsz kilométeres út, pedig ahol lehetett, jöttünk rendesen. Most sokkal erősebb volt a forgalom, mint idefelé. Ez is jelzi, hogy dél felé kell jöjjünk, mert sok helyen még személykocsiknak is gondot jelent a kerülés. Van vagy fél tucat rövid alagút, melyekben csak középen szabad átkelnünk. Most a sziklafal felöli oldalon jöttünk, sokszor annyira belógtak a sziklák, hogy csak huzogattuk a fejünket.
318
Azért gond nélkül, de kissé elfáradva érkeztünk meg a lakóautóhoz. A kemping ismét megtelt, ezért gyorsan elmentünk zuhanyozni. Utána megfőztünk egy adag spagettit és otthonról hozott oregánós paradicsomszósszal ettük. Most már megint van annyi maradékunk, hogy tarthatunk egy maradékevős napot. Közben készítettem pár felvételt, a lakóautóról a nagy sziklák alatt és a hallépcsőről. Vacsora után Zsóka elmosogatott és kiült olvasni. Én a naplónak szenteltem az estét. Negyed tíz körül egy kisebb eső bezavart minket a lakóautóba. Les Vignes, 2010. augusztus 5, csütörtök, 107.nap Éjjel többször is esett és még reggel, amikor felkeltünk is csöpögött egy kicsit. Azért kint reggeliztünk. Közben kisütött a nap. Mára megint motoros kirándulást terveztünk, a Tarn völgyében most déli irányban indultunk. Ez az út nem volt ismeretlen, innen érkeztünk. Megint fél 12-kor indultunk és élveztük, hogy nincs forgalom. Először a kemping mögötti oldalban motoroztunk felfelé egy kicsit a szerpentinen, hogy ráláthassunk a völgyre. Sajnos ezen az oldalon sűrű fás-bokros a terület és nagyon nehéz olyan helyet találni, ahonnan jó a kilátás.
Visszatérve a faluba indultunk Le Rozier felé. Nem álltunk meg, mert a sziklafal felöli oldalon voltunk és innen nem lehet igazán látni a folyót és kevesebb is a kiállási lehetőség. Leérve Le Rozier-be első dolgunk volt egy benzinkutat keresni, mert már talán a visszatéréshez sem volt elegendő az üzemanyag. Tankolás után bementünk a faluba azon az úton, melyet pár napja Meyrueis felé menet használtunk. Egy parkolóban letettük a motort és gyalog indultunk neki a településnek. Át mentünk a Jonte hídján és már is a szomszédos Peyreleau-ban találtuk ma-
319
gunkat. A Jonte sokkal kisebb, mint a Tarn, így kajakozásra nem használják. Szurdoka viszont, mint arról az elmúlt napokban meggyőződhettünk, legalább annyira szép. Itt, közvetlenül a torkolat előtt már szelíd folyócska. Peyreleau egy kedves kis régi település. A régi erőd utolsó maradványaként van egy őrtornya, egy temploma a hegytetőn, melynek érdekessége, hogy tornyának teteje egy erkély, melyen egy szobor áll. Nincs se kereszt, se óra. Van ezen kívül számtalan régi, de felújított és használatban lévő kőháza és kicsit távolabb az egyik domb oldalában egy kastély a XVI. századból. Az őrtorony előtti kilátó teraszról a Tarn és a Jonte völgyei szépen látszanak.
Visszatérve Le Rozier-be sétáltunk még egy kicsit, majd felültünk a motorra és elmentünk a Tarn hídjáig. Itt már korábban is feltűnt a maitól pár száz méterrel feljebb egy félig leszakadt híd. A hídról benéztünk a völgybe mindkét irányban. Sőt elsétáltunk a régi hídig. Az most a mellette lévő épület, talán
320
egy turistaszálló, vagy valamilyen lakóépület kiskertje…
Le Rozier-t elhagyva indultunk visszafelé, csak most többször megálltunk. Megint sok kajakost láthattunk a vízen. A táj hasonló a tegnap látotthoz, csak ezen a szakaszon talán nem annyira vadregényes. Azért sok felvételt készítettünk. Útközben kerülgettük egymást egy cseh biciklis csapattal. Az egyik helyen megálltak, - az egyik gépen defektet kellett szerelni, - és jól elbeszélgettünk. A csoportban láttunk kiskamaszokat és idősebbeket is. Meyrueis-ből csináltak egy kört érintve Sainte Enimie-t. Szép kis út, de csak az elején jártak és döntően a guruláson voltak túl.
321
Visszaérve Les Vignes-be felmotoroztunk vagy százméternyi szintet a kempinggel szemközti hegyoldalba, hogy onnan is megnézzük a völgyet és a kempinget. Innen jól látszott az a szoros, melyen nem lehet kajakkal átjönni, lejjebb a település és a híd, valamint a kemping oldalán lévő házak és természetesen maga a kemping. A nagy fák alatt jól látszott lakóautónk. Jó pár percet gyönyörködtünk a már ismerős tájban, örömmel fedeztük fel a magasból a már ismerős helyeket.
Visszatérve a kempingbe korán volt még, fél három körül járt az idő. Megvártuk, hogy kihűljön a motor és felszereltük. Utána megvacsoráztunk, lezuhanyoztunk és a szokásos esti tennivalókkal töltöttük az időt. Este még végeztünk egy gázpalackmérést is. Holnap lesz három hete, hogy vettük. Azóta hét kiló fogyott az elvileg 13-ból. Három napra nem vettünk villanyt L’Hospitalet-ben és kettőre itt. (Mára már vettünk, hogy feltöltsük az aksikat, mert holnap csak rövidet megyünk, és az kevés lenne.) Mindenhol rá kellett kötni a hűtőt, mert az AES-nek baja volt a hálózattal. Így nyugodtan működött a hűtő, csak azt nem tudjuk mennyit ment villanyról és mennyit gázról. Még la Farga de Moles-ban is a hét napon, amikor volt villanyunk, fogyott kb. két kiló. Azt minden esetre megállapítottuk, hogy ez a francia gáz sokkal gyengébb, ezt érzékeltük a kávé és teafőzésnél, vagy amikor főzésre
322
használtuk. Továbbra is figyeljük, hogy hogyan működik, és ha lefogy, döntünk, hogy cserélünk-e még egyszer, vagy visszatérünk a sajátra. Quezac, 2010. augusztus 6, péntek, 108.nap Éjjel megint hideg volt, egészen tíz fokig hűlt le a levegő. Nem is keltünk fel kilenc óra előtt. Ekkor kimentem a megrendelt bagetért és fizetni. A számla nagyon nehezen állt össze, csak harmadikra sikerült az igazit megcsinálni. Reggeli után a szokásoknak megfelelően készülődtünk az induláshoz. Már majdnem mindennel kész voltunk, amikor Zsóka észrevette, hogy a bal hátsó külső kerekünk nagyon lapos. Gyorsan mindent szétszedtünk és a nyomásmérővel kiderült, hogy baj van. Hamar világossá vált, hogy a szeleppel, illetve a szelepszárral van a baj. Nem volt mit tenni, kereket kellett cserélni. Ez, mint korábbról tudjuk egy óra, csak szerencsére, most kempingben, nyugodt körülmények között kellett előadni. Ez már szinte rutinszerűen ment, csak a tervezett fél 12 helyett egy órával később indultunk. Szerencsére a kemping tulajdonosa megértő volt és nem verték ránk a plusz napot. Az izgalom után a korábban motorral bejárt úton mentünk Sainte Enimie-ig. Szerencsére a forgalom még mindig nem volt túlzottan erős, így a kritikus helyeken valahogy mindig sikerült átjutnunk. Itt van egy szerviz, de mint vártuk zárva volt. Megállás nélkül mentünk tovább. Errefelé az út sokkal szélesebb, feltételezzük, hogy ez a fő ellátási iránya Sainte Enimie-nek. Csak egy-két helyen volt kritikusan keskeny az út, de ezeket a helyeket simán vettük. Hamar elértünk Ipagnac-ba. Itt az út mellett láttunk egy benzinkutat és mellette 24 órában nyitva tartó szervizt. Nem sokkal később egy lakóautó leürítőhöz és parkolóhoz vezető táblát láttunk. Betérve ide, letettük a kocsit és a kerékkel elindultam a szerviz irányába. Mint kiderült, alig száz méterre volt. Itt azt mondták, jöjjek vissza egy óra múlva. Én inkább megvártam. A koma először a három-négy megemelt kocsi között sétált ide, sétált oda, majd neki kezdett a mi kerekünknek. Potom öt perc alatt kicserélte a szelepszárat és kért tíz €-t. Örömmel kifizettem és mentem vissza a lakóautóhoz. A sikeres akció után úgy határoztunk, hogy veszünk még kenyeret a városban, különös figyelemmel arra, hogy ma estére sajtos, sonkás, vörösboros vacsorát szavaztunk meg. Betérve a városkába elég érdekes dolgokat láttunk, de ez a holnapi program. Találtunk egy helyi különlegességeket áruló üzletet, ahol kenyeret is kaptunk egy nagyon kedves ázsiai kislánytól, aki megkínált nagyon finom sonkával. Visszatérve a lakóautóhoz mentünk tovább a kinézett farmkempingünkbe. Ehhez elértük a főutat és ez remélhetően azt jelenti, hogy pár napra vége a néha igencsak rémálom számba menő, de csodálatos utaknak. A kempinget simán megtaláltuk, nagyon kedvesen fogadtak, csak egy olyan parcellát adtak, ahol nem lehetett rendesen beszintezni a kocsit. Először levettük a
323
motort, majd visszacseréltük a megjavított kereket. Utána kértünk egy másik parcellát, de nem tudtak adni. Végül megállapodtunk, hogy egy, a parcella mellett haladó, használaton kívüli úton állhatunk le. Ez itt nagyon jó, egyetlen gond, hogy a forgalom nagy része közvetlenül mellettünk megy el és elég sok port kapunk. Miután elfoglaltuk végső helyünket, lezuhanyoztunk és megvacsoráztunk. Még mindig korán van és kellemes az idő. Kint ülünk a lakóautó előtt és élvezzük a kellemes környezetet. Ma megint foglalkoznunk kell a további programmal. Még 4-5 napra tudjuk, mit csinálunk, de lassan látni kellene tovább is. Quezac, 2010. augusztus 7, szombat, 109.nap Éjjel tiszta volt az ég, ennek megfelelően hideg volt a hajnal. Kilenc körül kezdett el sütni a nap, ekkor gyorsan melegedett. Mi is elkezdtük készíteni a reggelit. Előtte lementem a vízpartra egy kicsit körülnézni. Itt a Tarn már elég keskeny és sekély, nem is kajakoztatnak rajta. Nem is olyan vadregényes, mint lejjebb, de szép sziklás a part és valószínűleg fürödni is lehet. Mi egy nagy hurokban vagyunk, a környező hegyek már nem olyan magasak és a part sem olyan meredek. Reggeli után elindultunk egy motoros kirándulásra visszafelé, egészen Sainte Enimie-ig. Megálltunk Ispagnac-ban, hogy a gyógyszertárban vegyünk multi vitamint, ami állítólag szükséges ahhoz, hogy a gyógyteám kifejtse áldásos tevékenységét. Az általunk ismertek közül nem volt nekik raktáron, de ígérték, hogy négy órára hozatnak Supradint. 30 tabletta 13.20 €, nem tudom milyenek az árak otthon, de valószínűleg kisebbek. A gyógyszertár után kicsit körbesétáltunk a városkában. Megtettük ezt már tegnap is. Kedves kis hely, de semmi különös. Ma meg holnap valamilyen fesztivál van, a főtéren asztalok, mellettük iszogató hazafiak, a pódiumon valamilyen rezesbanda nyomta, akik látszatra jobban szeretnek, mint tudnak zenélni és hiányosságaikat hangerővel pótolták. Gyorsan felszálltunk motorunkra és meg sem álltunk Sainte Enimie-ig. Mielőtt leparkoltunk volna, áthajtottunk a hídon és kicsit felkapaszkodtunk az oldalba. Sajnos nem volt jó kilátás, így visszatértünk a hídra és onnan néztünk szét mindkét irányban. Ezután ugyanott parkoltunk le, mint három napja és indultunk neki a településnek. Először a városháza melletti lépcsőn felkapaszkodtunk a régi rendházig, amely ma iskola. A használaton kívüli templomba be is mehettünk. Innen a zeg-zugos utcácskákon tértünk vissza a vízpartra. Közben számos hangulatos utcarészletet láttunk. Jártunk olyan helyeken is, ahol múltkor megfordultunk. Megnéztük volna esetleg a múzeumot is, de az éppen ebédidőt tartott.
324
Sainte Enimie a kajakoztatás fontos állomása. Egyes túrák idáig jönnek le, mások innen indulnak. Ennek megfelelően a parton mindenhol a 325
hajókölcsönzők bázisai, a parkolók tele az éppen vízen lévők kocsiijaival és természetesen sok az érdeklődő. Sok strandoló is ezt a helyet választotta.
Sainte Enimie-t elhagyva indultunk visszafelé, csak ahogy azt korábbi két túránkon is tettük, sok helyen kiálltunk fényképezni és gyönyörködni a völgyben. Ez a vidék hasonló, mint a Les Vigne alatti, ezért sokszor nem is vettük elő a fényképezőgépet. Következőleg Prades-ben álltunk meg. Itt először elmentünk a kastélyhoz, de az be volt zárva. Kicsit visszamotoroztunk és leereszkedtünk a vízpartra. Itt van egy épített beton gát és mellette valamilyen áteresz, lehet, hogy egy kis erőmű is van rajta, de biztos, hogy nem működött. A kenusoknak minden esetre át kellett emelni a hajókat és ismét vízbe ereszteni. Ez általában csak úgy sikerült, hogy a hajó félig megtelt vízzel. Kiültünk egy fél órára a víz partjára, megettük a magunkkal hozott banánokat és figyeltük a sok érkező hajót, csodáltuk a szemközti parton a települést és elsősorban a várkastélyt. Tovább menve nemsokára elértünk egy kilátópontra, ahonnan visszanézve Prades szépen látszott, de a fő attrakció a túlparton megbúvó Castelbouc. 326
Ez a kis település mai kirándulásunk váratlan és kellemes meglepetése. Ahhoz, hogy ezt felismerjük ismét le kellett ereszkedni a folyó partjára és átkelni egy kis hídon. A híd mindkét oldalán kempingek és szabadidő eltöltését szolgáló területek, pick-nick-ező helyek vannak. Volt is sok látogató mindenfelé ezen a nyári szombat koradélutánon. A túlsó partról csak néhány szép ház látszik a meredek sziklák tövében egy, a víz fölé magasodó sziklaperemen. Besétálva a településre kiderült, hogy hátrébb, egy másik völgy oldalában számos régi, szépen karbantartott és használatban lévő, valószínűleg többségében üdülőházként, - épület található. A településre fizikailag nem lehet kocsival behajtani, így zeg-zugos, zergejárta sikátorokkal találkozik a látogató. A templom melletti apró főtéren valamilyen ünnepségre készültek, lámpafüzéreket helyeztek ki a közösségi kemence elé.
327
Elhagyva Castelbouc-ot Ispagnac-ig meg sem álltunk. Itt a gyógyszertárban megkaptuk az ígért Szupradint és indultunk tovább. Már csak egyszer álltunk meg, hogy készítsünk pár felvételt a völgyről. A kajakosok már Ispagnac előtt eltűntek. Nem tudjuk, hogy a kis víz, vagy a késői óra okán. Közeledett fél öt és ilyenkor már nem indulnak neki egy 2, 4, vagy akár 6 órás útnak. Strandolók még sokan kint voltak a vízparton. Fél ötre értünk a kempingbe. Itt megrendeltük a reggeli bagetet és lefixáltuk, hogy holnap mosunk. Állítólag 8 kg-os gépük van és 3 €-ért adnak egy menetet. Legalább két menetre lesz szükségünk. Agde óta nem volt nagymosás, és ez már három hete volt… Visszaérve a lakóautóhoz, gyorsan lezuhanyoztunk, ilyenkor még találni szabad helyet a finoman szólva aláméretezett vizesblokkban. Utána Zsóka megfőzött egy paprikás krumplit, én pedig megírtam a naplót. Mindjárt eszünk. Mára szép este ígérkezik, ránk is fér egy kis nyugalom. Quezac, 2010. augusztus 8, vasárnap, 110.nap Éjjel, bár tiszta volt az ég, nem hűlt le annyira a levegő, mint az előző napokon. Fél kilenckor keltünk, hogy felvegyük a megrendelt bagetünket és elkezdjük a mosást. Mint kiderült, a bagetet házhoz szállítják, viszont meg kellett várni, amíg körbejárják a kempinget és csak utána tudtuk elkezdeni a mosást. Egy nagy Bosh gépük van, tényleg tudja a 8 kilót és csak 3 €-t kérnek egy menetért. A menet az ilyen nagy gépeknél szokatlanul hosszú, több mint másfél óra. Mire a két adag kipörgött, közel jártunk az egy órához. Szerencsére a nap erősen sütött, volt is egy kevés szél, és tudtunk köteleket kihúzni a napos területen. A ruha gyorsan száradt. Zsóka még egy kis kézi mosással is megfejelte az akciót, így most szinte semmi szennyesünk sincs. Talán még egyszer kell nagyot mossunk. Közben karbantartós napot csináltunk. Vettünk villanyt, kiderült, hogy nagyon kevés áramot adnak és kevés a csatlakozó, egy aljzaton osztoznunk kellett egy másik csapattal. A rezsót nem bírta, ezért sütésre vonatkozó terveinket fel kellett adjuk. Azért gázon megcsináltuk a vörös babos krumpli salátát, jó lesz valamikor a következő napokban akár serpenyőben sült virslivel is.
328
Délelőtt szakítottam pár percet és lementem a partra megörökíteni a folyót.
Délután felszereltük a motort, én öt literes kannánként feltöltöttem a víztartályt, elrakodtunk, - ami nem is volt olyan egyszerű feladat, - Zsóka kitakarított, levágta a hajamat, ez is még egyszer lesz a programon, közvetlenül hazaindulás előtt. Mire mindennel végeztünk négy óra lett, ekkor lezuhanyoztunk, majd kimentem fizetni. Nemsokára megmelegítjük a sütés helyett beugró paprikás krumplit. Reméljük a mikrót azért elviszi az áramcsatlakozásunk. Ha nem, jön a gáz megint. Estére a fő feladat további útiterveket készíteni. Ugyan két napra megvan, mit akarunk tenni, és Rózsival is közöltük, de ez, mint tudjuk jól, édes-kevés. Legalább egy hétre, tíz napra jó, ha mindent látunk. Ekkor van elég mozgásterünk, hogy változtassunk, ha valami közbejön. Vers Pont du Grad, 2010. augusztus 9, hétfő, 111.nap Ez a nap nem igazán volt a mi napunk. Az eredeti terveknek megfelelően nyolckor keltünk és tízkor már az országúton voltunk. Hamar elhagytuk Florac-ot és ezzel a Tarn völgyét. Egy kisebb folyócska, a Mimente völgyében mentünk felfelé. A táj nagyon szép volt, de az elmúlt napokban meglátogatott vidék közelébe sem jött. Egész 800 méterig felkapaszkodtunk, néhány helyen keskeny és nagyon kanyargós, belógó sziklákkal tarkított volt az út, de többségében egy országos főúthoz méltóan széles és a burkolat is jó. Le Collet de Deze-ben bedobtuk a lapokat a kicsiknek és mentünk tovább. Errefelé 5-7 %-os lejtőn haladtunk vagy tucatnyi kilométeren. Hármasban jöttem lefelé, de így is többször rá kellett fékezzek. Éreztem, hogy ilyenkor a kocsi kicsit „ugrál”. Fél 12 körül értünk le Ales-ba, amely alig valamivel van a tengerszint felett. Itt megálltunk az Aldi-nál, vettünk pár dolgot és belátogattunk a szomszédos játékboltba is. Innen sem jöttünk ki üres kézzel. Tovább indulva a Lidl felé
329
ahol a nagybevásárlást terveztük, Zsóka felfigyelt, hogy fékezésekkor enyhe visító hangot ad a kocsi. Én nem értem rá odafigyelni, el voltam foglalva a kanyarokkal és a forgalommal. A Lidl-ben megejtettük a heti nagybevásárlást és indultunk tovább Pont du Grad felé. Ekkor már én is felfigyeltem a hangra, mely változó erősséggel jelentkezett. Úgy határoztunk, a közeli Uzes-ban keresünk egy Ford szervizt és megnézetjük. Elsőnek egy Citroen-t találtunk, ahol korrektül elirányítottak a Ford-hoz. Míg az előbbi egy komoly hely volt, ez egy kóceráj. Egy főnök féle, aki azért a kocsikkal is dolgozott, nagyon készséges volt és beült ment előre és hátra vele, ráfékezett, jelentkezett a hang, de azt mondta 60 ezer km környékén ez már természetes. Kicsit megnyugodtunk. Amikor a szerviz keskeny kapuján kihajtottunk a szintén keskeny és nagy forgalmú útra, az előtetőt odacsaptam a kapuoszlophoz. Mint későbbi vizsgálódásunk kimutatta, nem történt komoly baj, csak az eddig is hányatott sorsú szerkezet, most már kicsit görbe is. Tovább menve a hang inkább erősödött és néha már nemcsak fékezéskor, hanem kanyarokban is hallatszott. Semmi szín alatt sem szeretnénk ennyiben hagyni a dolgot, holnap Avignon-ban teszünk egy újabb kísérletet egy szervizben. Uzes-től nem messze van Vers Pont du Grad. Itt egy France Passion helyet néztünk ki magunknak mára. A település előtt a temető parkolójában kiálltunk és elmentem gyalog megkeresni a helyet. A postán kapott felvilágosítás alapján hamar megtaláltam. A település felső részén két borpincészet előtti téren lehet éjszakázni. A terület füves (volt tavasszal, mára kiszáradt), de tulajdonképpen egy köztér. Azért a tulajdonos hölgynél lejelentkeztem, hogy majd jövünk vissza. Visszatérve Zsókához beszámoltam vegyes tapasztalataimról. Úgy határoztunk megpróbáljuk a közelebbi kempinget. Ide nem tudtunk eljutni, mert Rózsi egy behajtani tilos táblával jelzett olyan keskeny útra akart bevinni, amire egyébként sem hajtottam volna be. Közben elérkeztünk a Pont du Grad bal partján lévő parkolóhoz. Gondoltuk leállunk és megnézzük a szerkezetet, utána pedig megyünk tovább. Kiderült 15 € a parkolás, ugyanazzal a lendülettel fordultunk ki. Megcéloztuk a túlsó parton lévő kempinget, dugókon keresztül el is jutottunk oda, de már nem volt helyük. Maradt utolsóként az a megoldás, hogy visszamegyünk az FP helyre, letesszük a kocsit, leszereljük a motort és azzal jövünk vissza megnézni a Pont du Grad-ot. Csaknem húsz kilométernyi és másfél órai bóklászás után, négy órakor értünk vissza. Háromnegyedórával később már indultunk tovább. Motorral ingyen bemehettünk a parkolóba. Gyorsan letettük a járgányt és nekivágtunk a nem
330
túl hosszú sétának. Először egy hatalmas visitor center-en rágtuk át magunkat, majd a tömeggel elhömpölyögtünk a Hídhoz. Ezt ie. 50-ben építették és az Uzes – Nimes vízvezeték része volt. Impozáns építmény, melynek értékéből sokat levon a körülötte kialakult hajcihő, a sok ember. A híd háromszintes, alul egy közúti híd, ma csak gyalogosok járják, és fent a magasban a vízvezeték.
A Grad partján élénk az élet, sokan fürödnek, vagy napoznak, de a kajakozás itt is nagy divat. A tömeg nagy részét nem is a műemlék látogatói adják, hanem a strandra és a strandról vonuló tömegek. A terület nemcsak a híd miatt frekventált.
331
Elég hamar elegünk lett a tömegből, még felmásztunk oda, ahol a híd felső szintje eléri a völgy oldalát. Ugyan ígértek kilátást, de a fák teljesen betakarnak. Visszatértünk a motorhoz és párperces motorozás után a lakóautónál voltunk. Itt gyorsan megfőztük a virslinket, begyújtottunk a kazánba, felszereltük a motort, lezuhanyoztunk. Én még lekönyveltem a napot, átmásoltam és megszerkesztettem a képeket és a napló nagy részét is megírtam. Közben Zsóka elmosogatott és rendbe szedte a fürdőszobát. Amíg tettünk-vettünk érkezett egy másik lakóautó is, egy fiatal francia házaspár két kicsi gyerekkel. A férfival jól elbeszélgettünk angolul. Korán lefeküdtünk, hogy takarékoskodjunk az akkumulátorral. Amúgy is korán tervezünk kelni, hogy minél hamarabb a végére járjunk ennek a zavaró visító hangnak. A felhők is gyülekeztek és a szél is felerősödött. Chateau Maucoil, 2010. augusztus 10, kedd, 112.nap Hétkor keltünk és fél kilenckor már úton voltunk. Sem a háziak, sem a másik lakóautó lakói még nem mutattak életjeleket. A település szűk utcáin nagyon nehezen gyűrtük át a lakóautót, amúgy is kísértett a tegnapi nap. Rátérve a főútra árgus szemekkel figyeltük a szervizeket. A közeli Remoulins határában, egy körforgalomban meg is pillantottunk egy komoly kinézetű szervizt Ford logóval. Kicsit gyanús volt, hogy nemcsak mozgást nem érzékeltünk, de kihalt is volt. Odakeveredve kiderült, hogy be van zárva. A szomszédos telepen mondták, hogy csődbement. Elmentünk a körforgalom mellett lévő Pegeaut szervizbe is tanácsért, de az is be volt zárva, ezek szabadságon vannak. Ugyan így jártunk egy Renault szervizzel a közelben. Közben a visító hang erősödött, már minden jobb kanyarban is jelentkezett. Ugyanabban a furcsa kettős helyzetben voltunk, mint hat éve Norvégiában, amikor egy nagy eső után jelentkező hangot nem tudtuk azonosítani, nem tudtuk, hogy mehetünk-e a kocsival további károsodás kockázata nélkül, ugyanakkor sietni kellett a szervizbe. Úgy határoztunk bemegyünk Avignon-ba és ott próbálunk szerencsét. Beérve a városba találomra indultunk el, csak arra vigyáztunk, ne hogy bekeveredjünk a belvárosba. Mint kiderült jó volt a szimatunk, mert a város
332
körgyűrűjén haladtunk. Itt megálltunk egy benzinkútnál, ahol ugyan angolul nem tudott a hölgy, de megértve mit keresünk, a telefonkönyvben megmutatta, a Ford szerviz címét és telefonszámát. Ezt feljegyeztük és Rózsiba betápláltuk. Gyorsan felhívtuk a számot, hogy nincsenek-e bezárva szabadság miatt. Ugyan itt sem tudtak angolul, de az világos volt, hogy egy recepciós vette fel, tehát nyitva vannak. Kiderült jó irányban indultunk, a gyűrűről az N7-es útra letérve hamar megtaláltuk a szervizt. Itt egy angolul valamennyit beszélő művezetőféle közölte, hogy a Transit-tal nem foglakoznak, kb. 15 kilométernyire, Chateaurenard-ban van a szakszerviz. Most is Rózsit hívtuk segítségül. Ismét kiderült, hogy jó irányban jöttünk eddig, tovább kell menni az N7-esen és arról letérve érhetünk célhoz. Nem voltam boldog, hogy további kilométereken kell gyötörjem a jószágot, de nem volt mit tenni. Lassan, fékezést lehetőleg kerülve, mindenhol motorféket használva tettük meg a távot elég erős forgalomban. Az országút szélén könnyen megtaláltuk a szervizt, leállni is sikerült valahogy. A raktárban találtak egy úriembert, aki jól beszélt angolul. Mondta, hogy teli vannak munkával, de amikor említettem, hogy úton vagyunk, nagyon készségesen elvitt egy művezetőféléhez, aki ugyan nem beszélt angolul, de azonnal mondta, álljak rá az aknára. Egy perces vizsgálódás után kimondta, hogy az első fékbetétek koptak le. Azonnal elvitte a kocsit egy rövid próbaútra és ez megerősítette a diagnózist. Visszatérve a szervizbe ismét egy percen belül előkerült egy készlet új fékbetét a raktárból. Ezen mutatták, hogy van egy kis bronz lemez a betéten, mely arra a célra szolgál, hogy még mielőtt teljesen lekopik a tartó lemezről a fékező anyag, ez hozzáérve a tárcsához adja a figyelmeztető visító hangot. Baj tehát nem történt, úgy jártunk el, ahogy kell. Magamban megjegyeztem, hogy csak azt nem értem az Uzes-i mester miért nem tudta ezt és miért engedett szó nélkül tovább. Mellesleg örülök neki, mert abban a kócerájban nem szívesen javíttattam volna a féket. Megnyugodtunk, hogy nem hiba, csak természetes kopás történt. 57 ezer kilométer után a rendszeresen túlterhelve járó kocsinál ez természetes, és akkor nem beszéltünk a sok hegy-völgy megtételéről. Ekkor közeledett a dél. Mondták, hogy ebédidőre bezárnak, jöjjünk vissza a kocsival két órakor. Kérdeztük, nem lehetne-e itt hagyni, mondták nyugodtan, a szerelőcsarnok be lesz zárva. Pár perc alatt rutinosan átvedlettünk turistába és felszerelkezve egy jó kétórás távolléthez szükséges túlélő felszereléssel elhagytuk a szervizt. Korábban láttuk, hogy a város melletti dombon valamilyen vár, vagy várrom van. Arra felé vettük az irányt. Mielőtt nekiszaladtunk volna a hegynek láttunk egy érdekes dolgot. Magas tujákat hatalmas kilyukasztott kőtömbökön vezettek át, hogy ne dőljenek meg. A várhegy tulajdonképpen bent van a városban. Tetején a vár valaha négy tornyot összefogó falrendszer, de szinte csak zsebkendőnyi területen. Ma az egyik torony többé-kevésbé, a másik torony félig, de függőlegesen félig, a falak és a másik két torony 4-6 méter magasan vannak meg. Így inkább várrom, mint vár. Azért szépen rendben van tartva és turisztikai célpont.
333
A vár melletti kilátóteraszról szépen lehet látni a várost, sőt a talán tíz kilométerre sem lévő Avignon-t is.
Az egész várhegy szépen parkosított, mindenfelé ösvények és padok. Itt láttuk azt a 45 fokban megdőlt fát, mely valószínűleg évtizedekkel ezelőtt dőlt rá a mellette lévő kőkerítésre és azóta ilyen ferdén nő, közben körbe is építették. Most egy büfé teraszának részét képezi. A vár megtekintése után elindultunk lefelé és leültünk egy árnyas padra. Itt jól átbeszéltük a történteket, Zsókának elmagyaráztam mi is a helyzet, és hogy miért nem meghibásodás, hanem csak természetes kopás. Ez hosszabb távon megnyugtató, de a pillanatnyi stresszt és nyűgöket nem érinti. 334
A padon még olvastunk pár oldalt, majd megettük a magunkkal hozott banánokat és indulhattunk is vissza. Útba ejtettük a település románkori templomát, mely kívülről olyan, mint számos társa, belülről a háromhajós épület egyszerűségében szép. Meggyújtottunk egy mécsest az újabban mindig velünk lévők közül. A templom mellett áll a polgármesteri hivatal hatalmas, de jelentéktelen épülete. Tovább sétálva átmentünk a belváros szépen kialakított sétálóutcáin, ahol az üzletek természetesen zárva voltak és a bárok teraszain sem nyüzsögtek túl sokan. Azért összességében egy rendezett és lakható település benyomását keltette Chateaurenard. A várból láthattuk, hogy a 13 ezer lakosú település inkább ipari-kereskedelmi jellegű, turisztikailag szinte érdektelen. Pár perccel kettő után értünk vissza a szervizbe. Nagy örömünkre a kocsi kész volt. Még gondolkodtam is, hogy egy üveg tokajival díjazzam az erőfeszítéseket, de ezt azonnal elvetettem, amikor megláttam a 220 €-s számlát. Gyorsan fizettünk, mindenkinek megköszöntük a segítséget és nagy barátságban elváltunk. Úgy gondoltuk, hogy a nagy izgalom után jó lenne gyorsan letelepedni egy kempingben és holnap, egy nap kihagyással ott folytatni az utat, ahol abbahagytuk. Elindultunk a település katalógus szerint háromcsillagos kempingjét megkeresni. Az első táblát még megtaláltuk, de utána semmi. Némi kóválygás után feladtuk a hagyományos navigációt és jött Rózsi. Segítségével már sikeresek voltunk, csak, ahogy ez már errefelé szokásos, a recepció öt óráig zárva tartott. Ahhoz semmi kedvünk nem volt, hogy egy jellegtelen, a helyiek nyaralását szolgáló és elég drága kemping kedvéért két és fél órát álljunk a napon. Tovább mentünk és egy parkolóban kiállva haditervet készítettünk. Ahhoz még van elég időnk, hogy elmenjünk a ma estére tervezett France Passion helyre Chateauneuf du Pope mellé, de a napközbenre tervezett látogatást Les Baux de Provence-be törölni kell. Ezt indokolja az is, hogy az új fékbetéttel az első pár tucat kilométeren csínján kell bánni és Les Baux vidéke megint elég zergejárta. Rózsit beprogramoztuk és indultunk.
335
Többször felülbíráltuk Őnagyságát, mert megint át akart vinni Avignon belvárosán. Mi ugyanazon az úton mentünk vissza a gyűrűig, mint amin jöttünk, majd megkerülve a várost indultunk el észak felé. Közben megálltunk egy Auchan-nál kenyeret venni és akkor már vettünk négy szelet sonkát, hogy azokat megsütve pár tojással legyen mit ennünk a vörös babos krumpli salátánkhoz este. Simán eljutottunk a Chateau Maucoil-hoz, csak az utolsó kilométerek voltak izgalmasak a keskeny út miatt. Itt nagyon kedvesen fogadtak, egy vadi újonnan murvázott terület áll rendelkezésre. Használható a medence, a szállodaként is működő épületben elvileg van WC és kicsit távolabb a pincészet munkásainak zuhanyzója is használható. Letettük a kocsit, még korán volt. Bementem a boltba és hazavitelre vettem egy üveg helyi bort. Közben jól elbeszélgettem az angolul nagyon gyengén tudó úriemberrel, aki lehet, hogy a tulajdonos, vagy csak gondnok. A környék nagyon szép. A kis kastély ugyan nem egészen olyan, mint amilyennek elképzel az ember egy francia kastélyt, de nagyon hangulatos. Alapjában véve szépen rendben van tartva, de a környezeten látszik, hogy egy működő gazdaság, sokfelé elhagyott épületek, csövek látszatra értelmetlenül, egyes területek gondozatlanok. A környéken mindenfelé gondozott szőlőültetvények.
336
A borászat gazdái látszatra kedvelik és gyűjtik a tevékenységhez tartozó technikai emlékeket. A kastély udvarán, ahol a szabadtéri kóstolást szokták tartani egy régi kisteherautó áll rajta boroshordókkal, a gazdaság bejáratánál egy régi szőlőművelő traktor, kicsi odébb egy másik, a pince előtt egy régi szőlőprés van kiállítva. Amíg Zsóka a vacsorát készítette elkezdtem dolgozni a számítógépen. Mivel tegnap rendesen lefogyasztottam az akkuját, egyből inverterrel indultam. Amíg vacsoráztunk, egy sípoló hang jelentkezett. Mint kiderült az inverter jelezte, hogy kicsi a bemenő feszültség. Megvizsgálva a helyzetet kiderült, hogy a fedélzeti aksi majdnem üres. Ez lehetetlen, hiszen csak tegnap használtuk, akkor is keveset és ma töltöttük az út során. Ráindítottam a motort és kiderült nem veszi fel a töltést. Ez, mint tudjuk már nem a vég kezdete, hanem maga a vég. Panaszunk nem lehet, az aksi hetedik évében van és már három éve Korzikán egyszer megijesztett. Ugyan minden télen igyekszünk jól tartani a garázsban, rendszeresen töltögetjük, azért az élettartama már lefutott. Ami viszont kezd frusztrálni, hogy nyolc hete, mióta megérkeztünk Franciaországba alig jövünk ki az egyik gondból, jelentkezik az új. Árvíz, hűtőautomatika, durrdefekt, szelepszár, fékbetét és most az aksi… Kezd kicsit sok lenni, még ha a hűtőautomatikán kívül egyik sem igazi meghibásodás. Éjszakára mindenesetre a hűtő működőképességének megőrzése érdekében óvintézkedéseket vezettünk be. Kicsit járattam a motort, hogy töltsön, majd minden, az aksiról működő elektromos fogyasztót kikapcsoltunk, se világítás, se vízszolgáltatás, sőt lefekvés után eszembe jutott a kazán leeresztő szelepe is. LED-es kézilámpa világításánál éjjel fél tizenegykor nagy röhigcsélések közepette kinyitottuk a kazán ajtaját, - ehhez ki kellett szerelni az ajtó előtt ideiglenesen állomásozó harmadik gázpalackot, - lezártam a tavaly beépített csapot és leeresztettük a kazánban lévő vizet. Erre az aksi cseréjekor úgy is sor kell, hogy kerüljön. Éjjel azután figyelhetjük a hűtőt…
337
Murs, 2010. augusztus 11, szerda, 113.nap Éjjel, amíg a hűtő miatt alig aludtam, az aksicserére kidolgoztam egy stratégiát. A fedélzeti aksinak ugyebár elvileg más jellegűnek kell lennie, mint az alváz starter aksija. Itt nem rövid időre nagy áramot, - akár száz Ampereket, - kell szolgáltatni, hanem folyamatosan keveset, mondjuk 5-10 Ampert. Ilyen aksi nem terem minden fán, starter aksit viszont minden hypermarketban lehet kapni. Az alváz aksija ugyan kiválóan működik, de ő is már hetedik szezonját szolgálja és amilyen a lelke ezeknek a szerkezeteknek, minden előzetes bejelentés nélkül, bármikor bedobhatja a törülközőt. A mostani tapasztalat alapján jövőre semmilyen körülmények között sem szabad elindulni vele. A speciális aksira vonatkozó igényemet, amit a most rendelkezésemre álló információk alapján nehezen tudnék definiálni, az itteni tapasztalatok szerint nyelvi okokból sem tudnám tolmácsolni és nem valószínű, hogy találnék olyan szakembert, aki a nyelvi problémáktól eltekintve képes lenne megérteni a dolgot. Röviden elég reménytelen, hogy ezt meg tudjuk oldani. Túl sok időt sem szeretnénk a kérdés megoldására fordítani. Marad az egyetlen jó megoldás: most egy olyan aksit kell venni, amely alkalmas az alvázba, ezt betenni ideiglenesen a felépítménybe, és otthon van egy fél év arra, hogy konzultálva szakemberekkel a felépítmény számára szerezzünk egy spéci aksit, a most megveendő pedig tavasszal bekerül az alvázba. Nyolc óra körül keltünk, a hűtő kihúzta az éjszakát. Az aksi ellenőrző lámpája ugyan pirosat jelzett végig, de ez látszatra még nem volt ok arra, hogy az automatika leálljon. Gyorsan megreggeliztünk és, hogy az új gond ne, hogy elhomályosítsa a régieket, tartottunk egy gázpalackmérést. A csaknem négy hete vett francia palackban már csak háromkilónyi gáz van. Ez reméljük elég lesz a következő helyen, Murs-ban, ahol tervezünk villanyt venni. A katalógus szerint amúgy is csak 2 €-ba kerül, ami alatta van a 3 €-s limitnek. Kell már egy nagyobbat főzni, régen sütöttünk, a padlizsánt is meg kell csinálni, arról nem is beszélve, hogy az aksi csere utáni töltésellenőrzéshez is kell a hálózat. Murs után majd meglátjuk, hogy cserélünk-e, vagy visszaváltjuk a palackot. Éjszakai eszmefuttatásaim alapján a reggelit követően felírtuk a starter aksi minden adatát és ezzel felvértezve vágtunk neki a mai útnak. Előtte még szívélyesen elköszöntünk házigazdánktól. A közelben Orange az a település, ahol a siker reményében kezdhettünk neki a feladatnak. Rózsival elvitettük magunkat Orange határáig, majd megérzésre elindultunk. Két lehetőség kínálkozott, vagy délkelti irányban Carpentras felé indulunk, ami a további utunk is, vagy az északnyugati kijáratnál, esetleg az autópálya csomópont környékén próbálkozunk. Az első megoldást választottuk, már csak azért is, mert a másik irányban hatalmas
338
dugó látszott. Átverekedtük magunkat a belváros néhány szűk utcáján, többek között a nevezetes római színház mellett és kikeveredtünk a városból. Az egyik piros lámpánál várakozás közben módunk volt lekapni egy szép kaputornyot. Nemsokára feltűntek a Carefour-t jelző táblák. Ezeket követve elmentünk egy autószerviz mellett, akik döntően gumikkal foglalkoztak. Volt aksijuk is. Megrökönyödésemre a nekünk szükséges ára valami 95 € volt. Emlékeim szerint otthon a noname aksikat a METRO-ban olyan 15 ezer körül lehet kapni… Közelgett a dél, mire elértük a Carefour parkolóját. Itt elsőnek megtankoltunk. Ugyan még mintegy 30 literünk volt, de nem tudni, hogy a közeli napokban eljutunk-e olyan szupermarket közelébe, ahol van olcsó tankolási lehetőség. Ezzel végezve bementünk az áruházba. Máskor mindig az első, ami az ember szemébe ötlik, az az autós részleg. Itt alig találtuk meg. Az aksiknál azután csalódnom kellett. A Carefour saját márkajelzésével forgalmazott aksik száz € körül voltak, a nekünk szükségesek még kicsit feljebb. Voltak olyan noname aksik, melyek a kapacitás adat teljesítése mellett nem tudták a szükséges áramerősséget, ezek úgy 15-20 %-kal olcsóbbak. A Bosh aksijai pár €-val a Carefour felett voltak. Végül az utóbbiakból választottunk egyet, mely mechanikai méretében megfelel, kapacitása pedig 72 helyett 74 Ah és áramerősségben tudja a 680 Ampert, ami megfelel a jelenleginek. Nyeltem egy nagyot és betettük a kocsiba. Vigasznak találtunk darabját 7 €-ért téli jacky-kat az ikreknek. Vettünk még kenyeret és valami zöldséget és indultunk tovább Carpentras irányában. Utunk eleinte mondhatni unalmas volt. Carpentras után el kezdtünk kapaszkodni felfelé és Venasque után egy keskeny és kanyargós útra jutottunk. Ez nagyon érdekes, kopárnak ható völgyben kapaszkodott felfelé. Az út mindkét oldalán magas fák voltak a domboldalban, de aljnövényzet semmi. Ennek ellenére kimondottan szép volt a környezet. Egészen 650 méterig emelkedtünk, majd leereszkedtünk úgy 500-ra. Errefelé már megjelent valamennyi aljnövényzet. Szerencsére nem volt komoly forgalom. Murs-ba beérve már táblák jelezték a kempinget. Vagy másfél-két kilométert autózva értük el célunkat. Bár két óra körül járt az idő és a recepció elvileg be volt zárva, azért előkerült valaki, aki megcsinálta a regisztrációt. Villannyal, üdülőhelyi díjjal 12,44 €- fizetünk napjában. Várakozáson felül kellemes, fásbokros területen van a mintegy 50 kimondottan nagyméretű parcella. Egy részük elég vízszintes lakóautók számára. Sok tanakodás után a 3-4 lehetséges közül kiválasztottunk egyet, amely talán kevésbé árnyékos, de nincs szintezési, vagy ki- és behajtási gond. A vizesblokk is elfogadható, nem a legnagyobb, és voltunk már olyan helyen is, ahol tisztább és korszerűbb, de így is jó. Leraktuk a kocsit és az elmúlt napok megpróbáltatásai után kicsit kifújtuk magunkat. Utána neki kezdtünk a padlizsán megcsinálásának, majd rendeztünk egy sütést. Lassan két hete nem tettünk ilyet, hol a hely, hol az
339
áram hiánya, hol a készleten lévő kaja mennyisége gátolt meg benne. Nem siettük el a dolgokat. A holnapi napra halasztottuk az aksi cseréjét és a motor leszerelését, sőt a naplóban begyűjtött lemaradás behozását is. Közben az aksi töltése ment a hálózatról, de valahányszor lekapcsoltam a töltést, a feszültség azonnal visszaesett, nem idegesített a dolog, holnap rendbe szedem. Este sötétedésig kint ültünk a kellemes melegben, én a nap elkönyvelésével, a képek rendezésével, a track log-ok archiválásával és feldolgozásával foglalkoztam, Zsóka olvasott. Amint bementünk, egyből lefeküdtünk, már olvasásra sem jutott erőnk. Murs, 2010. augusztus 12, csütörtök, 114.nap A töltő egész este és éjjel teljes gőzzel ment, már tojást lehetett sütni rajta. Mégis, ha leállítottam, az aksi feszültsége leesett úgy, hogy csak egy LED világított. Éjjel négykor úgy határoztam leállítom a töltést, valószínűleg egy cella zárlatos, teljesen felesleges gyötörni a töltőt és kockáztatni, hogy az aksival valami további baj történjen. Az „öt cellás” aksi a maga 10.5 Voltos feszültségével látszatra el tudja látni a hűtőt, sőt a többi dolog, - víz, világítás, - is működik, csak gyengébben. Reggel nyolc óra körül keltem, az aksival a helyzet változatlan volt. Leültem megírni a tegnapelőtti napló végét és hozzákezdeni a tegnapihoz. Mire Zsóka felébredt már tudtam olvasni neki. Későn és a szokásosnál is kényelmesebben reggeliztünk. Mire mindent elraktunk közeledett a dél. Mára csak házkörüli dolgokat terveztünk. Én az aksival kezdtem, igen komótosan, a tartódoboz kitakarításával és mindennel együtt egy óra alatt végeztem. A kiszedett aksiról kiderült, hogy mint sejtettem, egy starter, csak két számmal nagyobb, 92 Ah-s, mint az alvázé. Rámérve nagyon kiváló ötcellás, azaz 10 Voltos aksi. Amíg az aksival babráltam, Zsóka kimosta kézzel az elmúlt napokban összeizzadt cuccokat és a kissé borult ég alatt az enyhe szélben délutánra meg is száradtak. Még egy nagytakarítás is befért. Ha már a fél garázs ki volt pakolva, éltünk az alkalommal és tartottunk egy nagy pakolást. Megszüntettük az utolsó kajás ládát, csak a zöldségesek maradtak, és az ismét felhalmozódott ajándékokból, amit lehetett elraktunk. Megint lehet mozogni a kocsiban. Csak egy gázpalack és egy lerobbant akkumulátor zavarja a megszokott rendet. Utána leszedtük a motort. Én elmentem szomszédolni két öreg angolhoz, hogy információt gyűjtsek be gáz ügyekben a jövő évi utunkhoz. Lehet, hogy azt játsszuk, amit idén kényszerből tettünk. Indulunk egy saját palackkal, és ott veszünk helyit.
340
Később bepótoltam a lemaradást a naplóban. Közben Zsóka megfőzte az utolsó székelykáposztát és mára sütött zöldségtallért. A tegnapi maradék és egy virslivel, sajttal felturbózott saláta lesz ezen kívül a vacsora. Korán ettünk, amíg Zsóka el volt mosogatni, beállítottam a műholdvevőt, elég nehezen sikerült. A boltból elhozott akkumulátort eddig nem kapcsoltam töltőre, pedig egész nap járattuk a hűtő ventillátorait és a TV is elég sokat fogyaszt. Felmerült bennem a gondolat, az sem használhatott szegény elődjének, hogy néha hét számra csak töltöttük, most megpróbálom kicsit kisütni. A hűtőnek egyébként az itteni 210 Volt körüli feszültség nem tetszik, szinte egész nap gázról ment. Miután lezuhanyoztunk kiültünk a kocsi elé. Kicsit hűvös van és a szél is fúj. Holnap Roussillon-t tervezzük meglátogatni, ha esni fog befér a programunkba egy, sőt akár két esőnap is. Ma nagy volt a kommunikációs forgalmunk is. SMS-eztünk Lacinak és Karcsinak szülinapra, Annamária is hívott. Csak a Petit nem sikerült még felhívnunk. Murs, 2010. augusztus 13, péntek, 115.nap Reggel nem siettük el a kelést, kilenc óra körül kezdtük a napot. Hamar megreggeliztünk és már nem sokkal tíz után útrakészek voltunk. Felhívtuk Petit, mert tegnap cirkuszban voltak éppen, amikor kerestük. Már szépen beszél, de a pelencit még nem hagyta el. Tamástól megtudtuk, hogy a csomagból eltűnt a fő ajándék, egy mixerkocsi. Nem értjük a dolgot, Tamásék nem vették észre, hogy sérült lenne a csomag és a kísérőlevél és a levelezőlap sem érkezett meg. Nagyon meg vagyunk döbbenve, elrontotta egész napunkat ez a hír. Nem is beszélve a kellemetlenségről, amit érzünk. Szerencsére Tamásék pótolták valamivel és most mi is kereshetünk pótlást itt. Finoman szólva is bosszankodunk. Mára Roussillion meglátogatását terveztük. Motorunkkal az alsóbb rendű utakon szépen tudtunk haladni célunk felé. Miután letettük a motort, elsőnek a helyi nevezetességet, az okker ösvényt kerestük fel. Ez a természeti érdekesség a városka központjától talán száz méterre egy völgyben található. Tulajdonképpen vasoxiddal színezett kaolin lelőhely, ahol a szennyezettség mértékétől függően sárgásfehértől barnás liláig a teljes színskála megtalálható. Mindez a kőzet keménységétől függően érdekes alakzatok formájában. Az okker bányászatát valamikor a XX. század közepén hagyták abba, de előtte századokig a környék fő tevékenysége volt. Mára a völgy jelentős részét visszavette a természet. Az ösvény mentén ma is szinte bokáig járunk a színes porban, mely mindent beszínez. A gyerekek különösen élvezik, arcuk, ruhájuk sárgállik-piroslik a finom portól.
341
342
Ez igazi turisztikai nevezetesség. Nagyon sokan látogatják. A völgyben egy kb. 3 kilométeres ösvény van kiépítve, melyet le lehet rövidíteni a felére. A rövid séta után a várost vettük célba. Itt értelemszerűen dominál a vöröses szín. Egy kedves kis település, hangulatos utcákkal, sok üzlettel, melyek döntő része színvonalas termékeket kínál. A
magas sziklafal szélén kilátóterasz, melyről látszik a Provence-i táj, másik irányban pedig a magas fák takarásában az ösvény völgye.
343
Sétánk végén betértünk egy, az 1930-as évek stílusában berendezett élelmiszerüzletbe és megvettük a kenyeret holnapi reggelinkhez. Utána leültünk egy kőpárkányra és elfogyasztottuk banánjainkat. Még korán volt visszamenni a kempingbe ezért úgy határoztunk, hogy megcsináljuk a holnapra tervezett Gordes-i kirándulást is. Az is ösztönzött erre, hogy az információs iroda ablakában látott időjárás előrejelzés holnapra esőt ígér. A délkörüli órán gyenge volt a forgalom az alsóbb rendű utakon. Csak Gordes közelében sűrűsödött be. Itt láttunk hosszú hetek óta először magyar kocsit.
344
Gordes első pillantásra egy nagyon szép fekvésű település. A szomszédos domboldalban a városkához közelítő látogatót nagyon emlékezetes látvány fogadja. A domb tetején a kastély és a templom, alattuk a völgyben és a domboldalban a házak. Számos közülük már csak romjaiban, mások elegáns teraszos kialakítású kert közepén.
Felérve a településre motorunkat a kastély mellett tettük le és indultunk el rövid sétánkra. Elsőre betértünk a kastélyban lévő információs irodába. Itt nem sok újat tudtak mondani. A templomban folytattuk a sétát. A zsebkendőnyi téren lévő épületet kívülről meg sem lehet nézni, bent viszont érdekes színvilág fogadja a látogatót. A templom mellett elvezető sikátor rámpában végződik, mely valaha a város egyik bejárata lehetett. Ma a közeli dombokra csodálatos kilátás nyílik róla.
345
Visszatérve a városba végigjártunk pár hangulatos utcácskát, láttunk számos szép régi épületet, ízlésesen berendezett üzletet. Visszakeveredtünk a kastélyhoz. Vele szemben, szépen rendben tartott kert közepén található a korábban korház, ma múzeum céljait szolgáló palota. Sétánkat befejezve felültünk motorunkra, hogy meglátogassuk Gordes fő nevezetességét a Village des Bories-t, azt a középkori falut, melyben egy- és kétszintes, lapos mészkövekből, habarcs nélkül épített házak találhatóak. Ehhez vissza kellett motorozzunk jó két kilométert, majd egy keskeny bekötőúton kellett megtegyünk ugyanennyit. Itt kicsit mellbevágott a 6 €-s belépti díj, sajnos a franciák, szemben az olaszokkal nem tisztelik a kort és semmilyen kedvezményt nem adnak az időseknek. A településen mintegy húsz épületet, „Borie”-t rekonstruáltak. Bemutatják mindegyik funkcióját. Jól érzékelhető az egyes birtokok határa, a lakó, istálló,
346
tároló épületek, kemencék és egyebek. A sűrűn elhelyezett apró épületek között vállmagasságig érő kőkerítések húzódnak, a közlekedést inkább ösvénynek ható keskeny utcácskák biztosították. Alapjában véve csalódás volt ez a látogatás. Visszaemlékezve az Alberobello-ban két éve látott trullo-kra, azok sokkal kecsesebbek, sokkal hangulatosabbak voltak. Később motorozás közben láttunk további „Borie”-kat.
Visszatérve a motorhoz felszálltunk és indultunk vissza a kempingbe. Négy óra után érkeztünk meg. Látva, hogy egy nagyobb létszámú cseh bringás társaság éppen állítja sátrait, gyorsan elmentünk lezuhanyozni, amíg nem szállják meg a létesítményt. Utána megmelegítettük vacsoránkat és nekiláttunk esti teendőinknek. Ezek végeztével a további útiterv kidolgozásával foglalkoztunk. Megtudtuk, hogy az a kemping, melyből elzavart az árvíz ismét nyitva van. Ott tervezzük utunkat egy jó kéthetes nyaralással befejezni. De addig még van két hetünk. Murs, 2010. augusztus 14, szombat, 116.nap Mára esőnapot csináltunk, bár az eső mostanig még nem esett. Hajnalban kaptunk pár cseppet és dél körül is szitált valami rövid időre, de ezeket még nem nevezném esőnek. Viszont az idő borult, hűvös és folyamatos az esőveszély. Mivel tegnap teljesítettünk két napra tervezett kirándulást, nyugodtan beiktathattunk egy pihenőnapot. Már a kelést is kilenc óra utánra tettük és a kényelmes reggeli után lefixáltuk az előttünk álló 4-5 hét programját. Először is az itt tartózkodásunkat legalább egy, de lehet, hogy két nappal meghosszabbítjuk, azaz kedden, vagy szerdán megyünk tovább.
347
Már csak egy területet tervezünk részletesebben bejárni, a Verdun szurdokot. Oda egy megszakítással és egy nagybevásárlással jutunk el. A területen vagy húsz kemping adatait adtuk be Rózsinak, majd a helyszínen látjuk meg, melyiket választjuk. Azt is ott döntjük el, hogy egy helyről, vagy kettő, esetleg három bázisról járjuk be a területet. Innen, ha szükséges, egy puffer kempingen keresztül, mely már a következő hétfőtől ad utószezoni kedvezményt, megyünk le St.Aygulfba. Ha az árvíz után nagyon rosszak a viszonyok, kinéztünk egy tartalék megoldást is az őszi strandolásra pár kilométerrel nyugatabbra. Ide elsejétől mehetünk. Foglalkoztunk már a hazamenetel programjával is. Ezt nem akarjuk elsietni, talán négy napot is szánunk rá. Kétszer megállnánk Olaszországban, azért is hogy bevásároljunk hazavitelre speciális olasz dolgokat. Egyszer a Rivierán, egyszer Velence után éjszakáznánk. Utolsó éjszakánkat Celje-ben tervezzük, ahol kinéztünk egy ígéretes stop-overt. Az, hogy mikor indulunk, és mikorra akarunk hazaérni, még kérdéses. A tengerpartig szükséges dolgokat a számítógépben is előkészítettük, csak a Verdun szurdoktól a puffer kempingig tartó szakaszt nem pontosítottuk, mert ez függ attól, hogy honnan indulunk. A hazafelé vezető út pontosítása még várhat a tengerparti nyaralásig, az nem is túlzottan nagy feladat. Ez a szép munka töltötte ki ma napunk nagy részét. Utána Zsóka még megfőzte a marhapörköltet, melyhez a húst lassan négy hónapja hurcoljuk. Hozzá készít egy nagy adag nokedlit teljes liszt készletünk felhasználásával. Ez reméljük pár alkalommal levesbetétnek is elegendő lesz. Még bőven van a napból, kicsit fázósan pihenünk a lakóautó előtt. Ebből valószínűleg korai lefekvés lesz. Holnapra a meteorológia megint jó időt ígér, és akkor ismét motorra szállunk. Murs, 2010. augusztus 15, vasárnap, 117.nap Reggel napsütésre ébredtünk és valamivel melegebb is volt, mint tegnap. Alig, hogy kilenckor felkeltünk, elkezdett befelhősödni. Mi gyorsan, - már amennyire telik tőlünk, - megreggeliztünk és dacolva az egyre csúnyább felhőkkel, összekészültünk egy motorozáshoz. Annyit azért megtettünk, hogy kicsit jobban felöltöztünk és vittünk magunkkal esőnadrágokat is. Fél 11-kor indultunk és gyenge félórás motorozással beértünk mai első állomásunkra, a 18 kilométerre lévő Apt-ba. Itt a városközpont határában, a Place de la Bouquerie-n letettük a motort és gyalog indultunk neki a városnak. Vasárnap és ünnepnap lévén nagyon barátságos, mondhatni családias volt a hangulat. A belváros utcáin zsibvásár volt, sokan kínáltak különböző, számukra már szükségtelen dolgokat. Aranyosak voltak azok a kiskamaszok, akik játékaikat hozták el.
348
A főutcának számító Rue Dr.Cros-on hamar elértük a főteret, a Place Gabriel Peri-t, ahol a Prefektúra és a városháza épületei mellett más, szép paloták, köztük egy bank helyi székháza található. A téren számos kávéház teraszán múlatta az időt a sok helyi és szerintünk szép számú turista.
Tovább menve értük el a háborús áldozatok emlékművét és a katolikus iskola figyelemreméltó épületét.
Nem messze tőle feltűnt a régi városfal egyik megmaradt tornya. Itt befordultunk a belváros felé és a szűk utcákban bóklászva egy óratorony toppant elénk. Mellette a Szent Anna katedrális, melyben éppen szertartás folyt, így most nem tudtuk megnézni, később visszatértünk. Ekkor délfelé járt az idő, sokan sétáltak a szűk utcákon, szinte minden üzlet nyitva volt. Éltünk az alkalommal és beszereztük a holnapi reggelihez szükséges kenyeret. El is vittük a közelben parkoló motorhoz, majd ismét bevetettük magunkat a belváros sikátoraiba.
349
Eljutottunk az egyik városkapuhoz. Mögötte a falon kívül hatalmas ingyenes parkoló. A hozzávezető utcán számos kicsi, de nagyon hangulatos üzlet. Egyikbe be is tértünk csak nézelődni. Provevce-i termékeket árusítottak, de nagyon gazdag választékban és nagyon ízlésesen tálalva. Visszatértünk a katedrálishoz, ahol a szertartásnak vége volt, csak egy keresztelő folyt az oltár mögötti részen. Ettől még a templom látogatható volt. A francia kereszténység kezdetétől egészen az 1800-as évek elejéig Apt püspöki székhely volt. A templom és múltja ehhez méltó. Számos régi, de nagyon szép részletet találtunk. Ilyen a faburkolatú orgona, vagy az egyik mellékoltár gazdag díszítése. Érdekesek voltak, az oltár terébe belógó harangkötelek.
350
Valószínűleg még ma is használják őket. A katedrális egy nagyon szűk utcára nyílik, homlokzata szinte alig látható.
Többször bejártuk keresztül-kasul a belváros nem túl nagy területét. Végül kijutottunk Apt folyójához, mely inkább csak egy patak, vagy még az sem, a Le Calavon-hoz. Ennek túlsó partján van Apt Rózsadombja, számos elegáns villát láttunk a domboldalban. Még tettünk egy sikertelen kísérletet a turista információs irodával, de pár perccel az orrunk előtt zárták be. Azért a vele szemben lévő kis pékségcukrászda hangulatos épületét lencsevégre kaptuk.
Apt nem egy nagy szám, de kellemes színfoltja Provence-i utunknak. Sok szép épülete van, de nagyon sok vár felújító kezekre és gondoljuk eurókra. Visszatértünk motorunkhoz és indultunk visszafelé, csak most Saint Saturnin les Apt-on keresztül. Alig, hogy elhagytuk a belvárost egy mesterséges tavat találtunk. Partján sétautakkal. Néhány vitorlás is horgonyzott a tavacska túlsó végében. Nem volt túl nagy élet a partján.
351
Apt-tól gyenge tíz kilométerre található St.Saturnin. Egyik útikönyvünk sem említi, valamikor az elmúlt napokban szedtünk fel egy brosúrát, amely kedvet csinált hozzá. A kis településre beérve azonnal egy régiség vásár közepében találtuk magunkat. Számos árus kínált, többségében színvonalas és szépen felújított tárgyakat. Gyerekkorom számos használati tárgyát viszontlátva megint megállapítottam, hogy ha valaki tudja 30-40 évig valahol tárolni megunt, dívatja múlt, vagy korszerűtlenné vált dolgait, azok komoly értékké, régiséggé válnak. A hajdani falusi padlások ezt a funkciót nagyon jól ellátták, de városi környezetben, gyakori költözködések és a tűzrendészeti előírások mellett ez megoldatlan. Elsétálgattunk vagy negyed órát a portékákat nézegetve, majd indultunk a legjellegzetesebb épület a templom irányába.
352
Eddigre szépen kitisztult az idő és kellemes melegben, napsütésben sétálhattunk St.Saturnin-ban. A templomon az első, ami feltűnt, hogy a bejárat feletti felirat a francia forradalom hármas jelszava. Sajnos bemenni nem lehetett. Előtte a téren viszont láttuk egyikét a település más helyein is felfedezett hangulatos szobrocskáknak. Itt van a polgármesteri hivatal is, díszes kapuja gondoljuk sok évszázada szolgál. A téren és település szerte számos régi épület látható.
Erről a térről indul az út a település másik nevezetessége, a vár felé. Ez egy keskeny ferde szikla tetőn helyezkedett el. Mára már csak néhány rom, a várfal egyes maradványai és a felújított kápolna maradt meg. Azért megéri felsétálni a meredek kaptatón.
353
Külön érdekesség az a víztározó, melyet gondoljuk az 1900-as években építettek és a várhegy várossal ellentétes oldalán található. Különlegessége, hogy nincs olyan vízfolyás, mely táplálja, és elvezetés sincs. Csak az esővizet gyűjti.
A várból szép kilátás nyílik a településre és a közeli dombokra. Jellegzetes Provence-i táj tárul a nézelődő elé. Visszatérve a várból még bóklásztunk kicsit a régi házak között, majd felültünk a motorra és indultunk vissza a kempingbe. A nagy igyekezetben elfelejtettük felkeresni a település szélmalmát. Kis motorunk szépen felkapaszkodott velünk az 500 méteres dombra. Fél háromra értünk a lakóautóhoz.
354
A kemping szinte teljesen kiürült, Vasárnap lévén nagyon sokan hazamentek, gondoljuk véget ért a szabadság. Gyorsan lezuhanyoztunk, majd előkészítettük az esti halsütéshez a dolgokat. Már hat óra előtt vacsoráztunk, utána még a híradót is megnéztük. Új aksink nagyon szépen dolgozik. Amikor három napja beszereltem, nem kapcsoltam rá a töltőt. Ma reggelig, pedig nem takarékoskodtunk a használattal, stabilan két LED jelezte a töltési szintet. Ma mintegy öt órás töltéssel teljesen feltöltődött. Ismét levettem a töltést, nem szeretném agyontölteni. Majd indulás előtt megint kap egy adagot és menetben a generátor is fogja tölteni. Az estét olvasással és a napló megírásával töltöttük. Most kilenc óra előtt nem sokkal már kezd sötétedni és hűvösödik is a levegő. Be is felhősödött, de már nagyon jól érzékelhető a napok rövidülése, az ősz közeledte. Murs, 2010. augusztus 16, hétfő, 118.nap Megint napsütéses, de hűvös reggelre ébredtünk. Ami a legrosszabb, hogy egyre lassabban melegszik fel reggelente a levegő, ez is az ősz jele. Ezért a felkelést sem lehet túlzottan siettetni, hacsak nincs valamilyen nyomós ok. Ma is 11-re készültünk össze és bár esőveszélyről nem lehetett beszélni, jól felöltöztünk, mert a szél is feltámadt.
355
A falu felé motorozva, megálltunk egy pillanatra, hogy lefényképezzük a települést. Tovább menve meg is álltunk. Felmentünk a domb tetején álló templomhoz. Ez, mint oly sok ma is használatban lévő épület a környéken, több évszázados múltra tekint vissza. Bemenni nem lehetett, csak a lapúból benézni. Egy egyszerű kialakítású belsőt láttunk. A templom mellett pár nagyon régi épület áll. Kinézve a közeli kilátóteraszról, az egész település hasonló. Az az érzésünk, hogy errefelé is sok házat külföldiek vehettek meg és lakják nyáron. A templom mellett hatalmas vaskapu kapusházzal, egy szép kialakítású, de kicsit elhanyagolt franciakertre néz. Gondoljuk, egy kastélyhoz tartozhat. Elhagyva a templom környékét a domb felé kanyarodtunk és megláttuk a jellegzetes francia, sok tornyos és meg kell mondani a településhez képest nagyon nagy kastélyt. Nem tudjuk, ma mi célt szolgál, kiké és lakják-e folyamatosan, de viszonylag rendezett a környezet, van kaputelefon és térfigyelő kamera. Ilyen szépet idén vidéki környezetben még nem láttunk.
Felülve a motorra abban az irányban indultunk, ahonnan pár napja érkeztünk. Az út nagyon keskeny és kanyargós, - idefelé is párszor gondunk volt a szembejövők kerülésével, - és az út nagy részén elég rossz minőségű. Viszont nagyon szép. Eleinte felkapaszkodtunk úgy jó 600 méterre, a Col de Murs-ig, majd hosszú ereszkedés következett. A magasabb részeken gazdag az aljnövényzet a tölgyesek alatt, később beszűkül a völgy és eltűnik az aljnövényzet. Egészen lent Venasque előtt meredek sziklafalak között vezet az út.
356
A főútról letérve értük el Venasque-t, mai kirándulásunk célpontját. A motort a falu belterületén, az országút mellett tettük le a régi vár tornyai közelében.
Mielőtt betértünk volna a falak mögé kinéztünk a tornyok melletti kilátóteraszról. Észak felé látszott a völgy és mögötte a Mont Ventaux közel kétezer méteres vonulata. A Tour d’France programjában minden évben szakasz végpontként szereplő csúcs felhőbe burkolódzott.
Ez a vár egy érdekes dolog. Valaha gondolom, egy sziklaszirt darabját zárta el a robosztus tornyok közötti vastag fal. Mögötte alig pár tucat méter széles sáv van a szirt pereméig. Ezen a területen apró házak állnak, bennük ma is laknak. Az épületek egyik fala a sziklaszirten, csodálatos panorámával, másik fala a várfal árnyékában húzódó sikátorra néz. Mindenfelé több száz éves épületek, szépen karbantartva.
357
A kis utcák között apró terek. Egyiken szép szökőkút, másik mellett a polgármesteri hivatal.
A település fő nevezetessége a templom, alatta a VI. századból származó keresztelőkápolna, mely Franciaország legrégebbi vallási épülete. Ez utóbbiba ebédidő miatt bemenni nem lehetett, de láttunk mindenfelé képeket róla. A templom megint egy, a településhez képest túlméretezett épület. Belseje, mint korabeli társaié általában, egyszerű kialakítású. Érdekes, hogy nem a falu közepén a várfallal védett területen, hanem attól kicsit távolabb kapott helyet.
Venasque nagyon kellemes benyomást tett. Bár jelentős a turistaforgalma, magunk is láttunk számos, az utcákat járó idegent, - ez nem nyomta rá a bélyegét a településre. Egyetlen ajándék boltot, vagy más jellemzően 358
turistákat megcélzó üzletet sem láttunk. Találkoztunk viszont jó pár hangulatos étteremmel. Időközben, ha átmenetileg is, de kitisztult az ég a Mont Ventoux felett és tisztán látszott a hegy, tetején a csillagvizsgálóval. A Venasque-ban kellemesen eltöltött jó egy óra után felültünk motorunkra és indultunk vissza a kempingbe. Csak most nem ugyanazon az úton, mentünk, hanem Gordes felé. Tettük ezt nemcsak azért, hogy újabb részeket fedezzünk fel, hanem, hogy meglátogassuk a közelben lévő, XII. század óta működő kolostort és elkerüljük a Col de Murs hágót. Utunk nem sokkal Venasque elhagyása után tért el. Eleinte meredek sziklafalak között haladt. Szerencsére itt a forgalom még kisebb volt, mint a másik úton és a burkolat is valamivel jobb.
Nemsokára felértünk egy nyeregbe, ahol letérhettünk a kolostor felé. Elég meredeken kellett ereszkedjünk, míg megpillantottuk a völgy mélyén a kolostor szürke épületcsoportját. A bekötőúton és később a parkolóban meglepően sok kocsival találkoztunk. Letettük a motort és elindultunk a megadott irányban a recepció felé. Ez a főépületre merőleges, kicsit alacsonyabb épület emeletén van. Itt ultramodern technikájú visitor center fogadja a látogatót. Mint kiderült, csak vezetett túrán lehet részt venni, és a vezetés nyelve mindig francia. Szerencsére a recepciónál ülő ifjú mindezt jó angolsággal tudta elmondani nekünk. Ekkor kicsit elment a kedvünk a kolostor meglátogatásától. Ezen csak rontott, amikor kiderült, hogy a következő vezetés jó egy óra múlva indul. Még nem mondtunk le a látogatásról. Elhatároztuk, hogy addig a környéken nézünk körül. Elsőnek bementünk a kolostor üzletébe. A viszonylag nagy eladótérben elsősorban saját termékeiket árusítják. Ez döntően a levendulából és más fűszernövényekből készült dolgokat jelent, csak a más üzletekben látottakhoz képest 2-3-4-szeres áron. Természetesen vannak
359
vallási jellegű tárgyak is és nagy számban ismeretterjesztő és útikönyvek, térképek. Láttunk például gyalogtúrákat komoly szintvonalas térképeken bemutató és, - sajnos csak francia nyelven, - leíró kiadványokat. Ha tovább maradnánk, érdemes lett volna megvenni. Innen kimentünk a kolostor környékére. Mindenfelé szépen gondozott levendulaültetvények. Sajnos már elvirágzott és begyűjtötték a virágokat, így minden kopár volt, de láttunk csodálatos képeket, ahol a kolostor együttes virágzó levendulamezők közepén áll. Megkerültük a területet és hátulról bepillantást nyertünk a konyhakertre és mögötte a lakó és más kisegítő funkciókat ellátó épületekre. Bejutottunk a főtemplomba is. Ez talán a legegyszerűbb kialakítású, amivel valaha is találkoztunk.
360
A kolostor mögött az erdőszélén láttunk egy érdekes fát. Nagyon öreg lehet, a közepe teljesen hiányzik már, de még mindig áll. Ekkor még mindig kellett volna várjunk, és nem nagyon hiányzott egy egyórás francia nyelvű látogatás, amiből semmit sem értettünk volna. Eddig is sok mindent láttunk a kolostorból, ezért úgy határoztunk visszamegyünk a kempingbe. Felpattantunk járgányunkra és szegényt eléggé meghajtva felkapaszkodtunk a nyeregbe. Innen már könnyű volt az út célunkig. Ma egész nap hiába kerestünk benzinkutat, annyi még van a mociban, hogy lemenjünk valahová, de a visszaút már kérdéses lehet. Ezt a holnapi programnál figyelembe kell venni. Három óra körül értünk vissza. Eddigre a szél nagyon felerősödött, az utolsó kilométereken kimondottan zavaró volt. Zsóka gyorsan kimosott kézzel egy tucatnyi cuccot, melyek a nem túl meleg időben köszönhetően a szélnek hamar megszáradtak. Korán vacsoráztunk, ma maradékokból állítottuk össze a menüt. Holnapra még van székelykáposztánk és lehet, hogy főzünk valamit a következő napokra. Már nagyon összpontosítunk arra, hogy minél kevesebb kaját vigyünk haza. Még elég bőven van a magunkkal hozottból. Estére sem akart komolyan csitulni a szél, most nyolc órakor plédekbe burkolódzva ülünk ki a kocsi elé. Murs, 2010. augusztus 17, kedd, 119.nap Az elmúlt napok gyakorlatának megfelelően kilenckor keltünk, csak ma valahogy lassabban mentek a dolgok. Szép napsütéses, de kisé szeles és hűvös idő volt. Mára a motor megtankolásán kívül egy kicsit hosszabb túrát néztünk ki. Elmegyünk Bonnieux-ba és visszaúton betérünk Lacoste-ba és Menerbes-be. ez így egy jó ötvenes. Fél 11-kor indultunk és a már korábban megjárt úton terveztük eljutni Roussillion-ba, ahol heted hét határon belül a legközelebbi benzinkút van. Bár megint a Roussillion táblákat követtük, mint pár napja, valahogy mégis másik irányból sikeredett odajutnunk. Helyismeretünk és a GPS térkép alapján azonnal a benzinkúthoz hajtottunk, ami egy autójavító műhellyel közösen működik. Itt egyszerűen közölték, hogy a benzinkút „kaput” és nincs benzin, a legközelebbi kút Apt-ban, 12 kilométernyire van. Eddigre közelített készletünk
361
a nullához. Könyörögtünk, hogy adjanak egyetlen liternyit, de hajthatatlanok voltak. Nem volt más választásunk, neki indultunk. Igyekeztem nagyon takarékosan vezetni, és sikerült is bejutnunk az első benzinkúthoz, mely egy ismeretlen szupermarket hálózathoz tartozik. Megtankoltunk és sokkal nyugodtabban indultunk visszafelé. Azért benéztünk az Aldi-hoz és a Lidl-hez, hogy holnap hogyan lesznek nyitva. Az Aldi fél egytől bezár, de a Lidl az folyamatosan nyitva lesz. Most már a túraprogramra tudtunk összpontosítani. Elindultunk Bonnieux felé. Nagyon kellemes, lankás dombok között vezető úton motoroztunk. Beérve a faluba egyből a település egyik nevezetességét, a cédruserdőt jelző táblákat követtük. Meglepetésünkre vagy öt kilométert kellett motorozzunk és elég sokat felfelé, hogy eljussunk célunkig. Közben párszor kiálltunk gyönyörködni a tájban. Ezt a cédrus erdőt Afrikából, az Atlasz hegységből hozott magokból ültették sok-sok éve. A mára kiterjedt erdő több völgyet is elfoglal, természetesen természetvédelmi terület. Egyedi példányok a településen is találhatóak. A cédrus a fenyőhöz hasonlít, csak toboza nem lefelé, hanem felfelé nő és nem egészben esik le a fáról, hanem magjai már az ágakról szóródnak szét. A cédruserdő kirándulási lehetőséget is kínál. Bár elsősorban cipő tekintetében nem voltunk megfelelően öltözve, azért bevállaltunk egy három kilométeres kört. Hosszú hetek óta először jól esett a mintegy egyórás gyaloglás az erdőben. A kör legtávolabbi pontjáról szép kilátás nyílt a Durance völgyére. Látszottak a duzzasztások és a csatlakozó csatornák. Sajnos a párás időben a fényképek nem tudták kihozni ezeket a részleteket.
Visszatérve a faluba kicsit körülnéztünk. Motorunkat a várbástya alatt tettük le. Felkapaszkodtunk a bástyára, majd elindultunk lefelé a településen. Megnéztük a XII. századból származó templomot. Úgy látszik errefelé minden a XII. századból való. Gondoljuk legalább is az első megjelenések. Minden esetre az épületekről és az egész település hangulatáról lerí, hogy nagyon régi. Ha bele gondolok otthon a legrégebbi épített emlékeink, és alig van pár darab belőlük, kelteződnek erre az időszakra. Itt pedig szinte minden második
362
ház büszkélkedhet ezzel a korral. Valahogy itt látszik, hogy mit jelentett a török uralom…
A Bonnieux-ban tett séta kellemes színfolt volt, de a település nem igazán ragadott meg minket. Amit a legjobban hiányoltunk, az az a báj, amely tegnap annyira megfogott Venasque-ban. Itt is vannak szép, mondhatni nagyon szép dolgok, de nagyon sok ilyet láttunk az elmúlt napokban-hetekben sok helyen. Itt hiányzik a gondoskodó kéz nyoma, az a többlet, amitől egy régi épületegyüttes, egy történelmi városmag igazán hangulatos lehet. Itt is nagyon szép a panoráma mindenfelé, de nincs igazán kedve az embernek sétálni az utcákon, meg-megállni és csak úgy nézelődni.
363
Azért pár dologra felfigyeltünk. Ilyen a régi városháza, ma már használaton kívüli épülete, vagy vele szemben egy ház régi kapuja, esetleg a völgy fölé emelkedő egyszerű alaprajzú kastély, mely ma valamilyen közösségi célt szolgálhat. Eddigre eléggé elmúlt az idő, - sokat vesztegettünk a cédruserdőben, de megérte, - ezért gyorsan felültünk motorunkra. Úgy határoztunk Lacoste meglátogatását kihagyjuk és egyenesen Menerbes felé vettük az irányt. Ismét kellemes lankás dombok között motoroztunk. A motort a belvároson átvágva, annak szélén tettük le. Menerbes kimondottan turista célpont. Nagyon sokan jártak ott. Sok az étterem, ajándékbolt. Mi is vettünk pár zacskó levendulát. A település történelmi része egy szikla szirtre épült, alatta szőlőültetvények, a szemközti domboldalakban sziklás meredélyek. Ennek a településnek is van egy XII. századból származó temploma, egészen a sziklaszirt végében, egy kisebb vára, mely ma magántulajdonban van, pár kastélya és sok-sok régi háza. Itt is hangulatos a főtér, rajta a polgármesteri hivatal épülete és egy óratorony.
364
Érdekes volt az a főtéren lévő, magántulajdonban lévő régi épület, a „Szarvasgomba háza”, melyet szépen felújítottak és a szarvasgomba és a helyi borok bemutatására használnak. Pincéjében elfogadható áron válogathat a betérő a borokból, a földszinten kisebb kiállítás mutatja be a szarvasgombát. Természetesen lehet vásárolni különböző helyi termékeket és idegenforgalmi kiadványokat. Az épületben étterem is van, a kertje, egy szép jellegzetes francia kert is látogatható.
365
Elsétáltunk egészen a szirtfok végébe, a templomig. Az sajnos be volt zárva, így számos társunkkal együtt nem tehettünk mást, mint körbesétáltuk a régi falakat, lefényképeztük az épületet és indultunk visszafelé. A régi házak között sétálva feltünt pár rézlemezből készült dombormű. Ezeket házak oldalán helyezték el. Egyikmásik nagyon élethű.
Menerbes sokkal jobb benyomást tett ránk, mint Bonnieux, de itt is hiányoltuk a tegnap megismert bájt. Eddigre nagyon eljárt az idő és ránk még jó húsz kilométer motorozás várt. Gyorsan egy közeli boulangerie-ben megvettük a holnapi reggelihez szükséges bagetet és indultunk. Legurulva a dombról még vetettünk egy pillantást a településre. Gordes-t érintve jó ütemben tudtunk haladni és alig fél óra alatt megérkeztünk a kempingbe. Ekkor már közel hat óra volt. Gyorsan felszereltük a motort, meg sem vártuk, hogy teljesen kihűljön. Lementem fizetni, megmelegítettük és megettük a székelykáposztánkat, lezuhanyoztunk, amit lehetett elpakoltunk és este lett. Zsóka nem tudta megcsinálni a tervezett mosást, én is csak elkönyveltem a napot és a képeket töltöttem át és szerkesztettem meg. A napló megírása marad holnapra.
366
