SZAKDOLGOZAT
Előd Zoltán BGF-KKK 2010
Szakdolgozat
The End of Switzerland – Alkoholstratégiák Európában
BGF-KKK, 2010. Szak: Társadalomtudományi és gazdasági szakfordító-tolmács Készítette: Előd Zoltán TI3B8Z Konzulens: Csathó Andrea
2
Tartalomjegyzék
TARTALOMJEGYZÉK ............................................................................................................................ 3 ÉRTEKEZÉS .......................................................................................................................................... 4 ANGOLRÓL-MAGYARRA FORDÍTÁS ..................................................................................................... 6 MAGYARRÓL-ANGOLRA FORDÍTÁS ....................................................................................................16 IRODALOMJEGYZÉK: ..........................................................................................................................24
3
Értekezés Szakdolgozatomban több helyen is különböző fordítástechnikai műveleteket hajtottam végre, ezek nélkül a fordítás elképzelhetetlen lenne. Az angolról-magyarra fordítás esetén már rögtön a címnél is fellelhető egy jelenség, melyet az explicitáció elvének megfelelően (KLAUDY/SIMIGNÉ 2008:24) kellett interpretálnom, hiszen címek esetében érvényes leginkább az a fordítói alapelv, miszerint a fordítónak kötelessége a tartalom közvetítése. Ennek megfelelően döntöttem úgy, hogy az angol „end” szó kétértelműségét egy sajátos interpretációval oldom fel, hogy a másodlagos jelentés se szoruljon háttérbe. A harmadik mondatot „This was never quite true.” egy ún. felcserélés során „Ez azonban soha nem volt egészen így”-nek interpretáltam. ( KLAUDY/SIMIGNÉ 2008:70). A tizenegyedik mondatban az „Alpine nation” szókapcsolat esetében egy lexikai cserét éreztem indokoltnak, mert a szövegkörnyezet nem feltétlenül a svájci nemzetre vonatkozik, viszont a magyar nyelvben sokkal tágabb értelmű így az „ország” elnevezés, mint a „nemzet lenne. A magyarról-angolra fordítás során több olyan helyzettel is találkoztam, ahol a szóválasztást illetően 100 % -os ekvivalenciára bukkantam, amely nagyban „megkönnyíti” a fordítói munkát. A cikk harmadik bekezdésének első mondatában viszont egy ún. grammatikai felbontást alkalmaztam, amikor a forrásnyelvi szöveg egy mondategészét a célnyelvben több mondategésszé bontottam ki. Ez magyarrólangolra fordításokban nem ritka eset, mert a magyar nyelvre sokkal inkább jellemzőek a hosszú, több tagmondatból álló mondatok, mint az angolra ( KLAUDY/SIMIGNÉ 2008:112): ” Az alkoholfogyasztás okozta károk egyre jelentősebbek az EU tagállamaiban, ahol a probléma egyre több gyereket is veszélyeztet – tette közzé tavaly ősszel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, amelynek jelentése szerint a túlzott alkoholfogyasztás évente 195 ezer ember halálát okozza az unióban, és a tagállamok átlagát figyelembe véve a korai halál harmadik leggyakoribb oka.” –angolul: 4
” The European Economic and Social Committee (EESC) released last autumn that damages caused are becoming more and more significant and endanger more and more children as well. According to a report of the Committee, the consumption of alcohol causes a death toll of 195.000 people within the EU and - considering the average of EU-countries – this is the third main reason for early death cases.” A korábban említett felbontás a következő mondatpárnál is felfedezhető, de itt ezen kívül még egy grammatikai cserét ( KLAUDY/SIMIGNÉ 2008:154) és grammatikai betoldást
(KLAUDY/SIMIGNÉ 2008:130) egyszerre alkalmaztam, mert
a „szolgál” igét nehéz úgy angolra fordítani, hogy az alany egy fogalomnév. Így a „stimulus” szó belekerült a mondatba, amelyet egy vonatkozói mellékmondattal bontottam ki. Ez a jelenség többnyire angol forrásnyelvről magyar célnyelvre történő fordításoknál fordul inkább elő, ezért is számít különlegességnek az alábbi példa a hetedik bekezdésből: „Kelet-Európában nehezebb a kérdés, az alkoholfogyasztás itt gyakran a társadalmi, egzisztenciális frusztrációk levezetését is szolgálja.” „However it is a harder question in Eastern Europe. Alcohol consumption often functions here as a stimulus that may help people work the social or existential frustration off.’” A dolgozat során – mivel az eredeti szövegek újságcikkek – nem jellemző a jelentések generalizálása, a teljes átalakítás vagy a grammatikai cserék alkalmazása, mivel a szövegekben ritkán fordultak elő visszatérő személynevek, speciális reáliák vagy absztraktumok.
5
Angolról-magyarra fordítás The End of Switzerland The economic crisis and rising xenophobia are breaking down the great Swiss myths and undoing this once unique model nation. In the third man, Orson Welles famously mocks Switzerland by saying, "Five hundred years of democracy and peace, and what did that produce? The cuckoo clock." This was never quite true. While 20th-century Switzerland often displayed a clocklike efficiency, with a skilled workforce and an enviable road-rail network, it also represented something more profound. Its unique blend of nationalities, languages, and religions, of farmers, bankers, and engineers, showed how forces that tore other nations apart could be formed into a relatively harmonious whole. The World Economic Forum does not hold its big annual meeting (which convened late last month) in Davos by accident. For the evangelists of globalization, Switzerland has long been the model nation. The country appeared to combine deregulated low-tax economics with robust ruleof-law democracy. It was the first refuge for those fleeing communism after 1917 or Nazism after 1933—just as it offered safe haven to Voltaire, James Joyce, and Lenin. Openness made Geneva a world capital, with the League of Nations, the International Red Cross, and then key U.N. agencies all settling there. The Alpine nation was an island of freedom during World War II. Churchill went to Zurich to appeal for European unity after 1945. Diplomats signed peace treaties in Switzerland in the 1950s and 1960s. The country sold itself as neutral, free of Cold War alignments and the snares of the European Union. Reagan and Gorbachev met there to begin ending the Cold War. Switzerland was where the world came to find solutions. Today, however, Switzerland's cities are grubby, its trains run late, its highways are always under repair, and its politicians often seem provincial. This former haven has turned ugly, as xenophobic populists have campaigned to close doors to outsiders 6
(except the super-rich). More and more, Switzerland seems like just another small, struggling European nation. As Europe ponders its role in the new geopolitical order, Switzerland is looking less and less important to world affairs. The Swiss like to define themselves as a Willensnation—literally, a nation formed by the people's will. But the will to reinvent Switzerland now seems lacking. In the meantime, the Swiss people's self-satisfied myths are rapidly evaporating. Take banking secrecy. The tradition began in the 1930s, when the Swiss sheltered French capital fleeing left-wing governments and then Jewish money escaping the Nazis. The trick was to make it a crime to reveal any details of a Swiss bank's dealings—even to the Swiss tax man. The country quickly became famous for its noquestions-asked depositories. These are now a thing of the past. A decade ago, the Swiss were forced to disgorge unclaimed Jewish money banked in the Nazi era by depositors who had subsequently perished. Then the United States, chasing tax evaders, threatened to cut off Swiss banks from the lucrative U.S. market if they didn't reveal details on hidden American money. Washington also forced the Swiss to pay mammoth fines for allegedly breaking U.S. sanctions on Iran. Switzerland has now agreed to tax the savings of EU citizens holding Swiss accounts, and disgruntled bank employees have sold details of offshore deposits to German tax authorities. Even Italy, hardly a model of fiscal probity, has managed to use a tax amnesty to persuade its rich scofflaws to bring billions of euros back home from Switzerland. Swiss banks may still attract plenty of money, but they can no longer guarantee secrecy. Switzerland's exemplary integration and tolerance are also slipping. Today the Swiss French hardly bother learning German, and Swiss Germans have stopped learning French. The most common second language is now English, not one of the country's four official tongues. The Swiss are also losing patience with outsiders. During the 1990s, the country took in more Kosovars fleeing Slobodan Milosevic's barbarism than any other European nation. Yet last November it passed a viciously xenophobic referendum, amending the Constitution to forbid the construction of minarets. Never mind the fact that Swiss Muslims are unusually well integrated, coming mainly from secular Balkan communities.
7
This pattern—welcoming refugees and then reacting nastily against them—is actually part of a longstanding Swiss paradox. Before 1939, the country took in German Jews while Britain shut its doors. Yet it was also responsible for getting the Nazis to stamp the notorious J (for Jude, or Jew) on the front of German passports, in order to make it easier for Swiss frontier guards to see who was trying to get into their country. According to a recent book by Uri Gredig, a Swiss TV journalist, before Davos became synonymous with globalization it had a very different distinction: in the 1930s it was home to the biggest Nazi Party branch outside Germany. Still another myth, much touted at home and by Euro-skeptics elsewhere, has been Switzerland's purported freedom from EU shackles. The country's refusal to join the Union supposedly allowed it to maintain its sovereignty and remain distinct from its neighbors who had to bow to Brussels. Yet today, most Swiss laws have been brought into conformity with EU norms—a requirement for trading with the Union. A little more than a year ago, Switzerland joined the EU's Schengen zone (which allows internal travel without passports), something not even Britain can boast of. As a result, some 3,000 Germans now arrive monthly to work and live in the country. According to Christa Markwalder, a young Swiss M.P., her country is now a "passive member of the EU"—a status that affords it some benefits but no input in decision making. That fact has led Markwalder and others, including Jakob Kellenberger, the head of the Geneva-based International Committee of the Red Cross, to advocate for full EU membership. But such calls are opposed by the growing weight of the nationalist Swiss People's Party, which initiated the anti-minaret referendum. The party boasts a steady 30 percent support among voters—while none of the other 11 parties in the Swiss Parliament can muster more than 20. The nationalists are now campaigning to limit the number of German university teachers and doctors allowed into the country. With anti-foreigner and anti-immigrant identity politics becoming more powerful, Switzerland has even seen an upsurge in the popularity of Schwizerdütsch, the Swiss dialect impenetrable to other German speakers. Most TV programs other than the news are now broadcast in the dialect.
8
While many Swiss long to withdraw from the world, in other ways the country's old neutrality is rapidly vanishing. In the 20th century, Switzerland rejected fascism and communism but also avoided entangling alliances, reasoning that doing so would allow it to make profits and enjoy access everywhere. In reality, Switzerland was firmly anchored in the Western free-market democratic camp. But in today's no-polar world, with the United States, the big EU countries, Russia, China, and others all jousting for influence, Switzerland's nonalignment has rendered it irrelevant. Its president and foreign minister have kowtowed to dictators in Iran, North Korea, and Libya with no reward. The fabled Swiss passport now counts for little. Libya's Muammar Kaddafi is holding two Swiss businessmen hostage in reprisal for the arrest of Kaddafi's son Hannibal in July 2008 for beating up his servants in a Geneva hotel. Switzerland's efforts to mediate with Iran and North Korea have been scorned by other powers. The country still boasts clever multilingual diplomats and foreignpolicy experts. But the Swiss are now regularly pushed around by Washington and Brussels and are of little interest to the rising world powers. Of course, the news from the Alps isn't all bad. Although it has been hit by the recession, Switzerland posted 3 percent annual growth over the five years prior to the banking crisis—higher than the rest of Europe. The country suffers from neither the public nor the private indebtedness of the Anglo-Saxon world and hasn't faced the collapse of a housing bubble, as Spain and Ireland have. Swiss unemployment may have risen, but it still stands at only 4.4 percent, less than half the EU average. The country boasts more green industry and technology actually in operation than any other nation in the world. Rule of law, a vigorous press, and a corruption-free state continue to make it attractive. But the country seems utterly bereft of the kind of leaders or thinkers who could help it out of its current morass. Most Swiss politicians seem cozily comfortable with the old myths, and can't comprehend the criticism about the rising xenophobia in their politics. Part of the problem is structural. Because of Switzerland's unique form of direct democracy, any initiative by the Parliament in Bern or the seven-member Federal Council can be easily blocked by the threat of a referendum or by individual cantons, whose local politicians control Parliament's second chamber. This system allows the Swiss people much more say in the workings of government than almost any other country's citizens (although turnout for elections and referendums is very 9
low). But it also stops the country's national leadership from making any tough decisions. In the past this might not have mattered, as Switzerland pottered along getting richer and trading off its non-EU neutrality. Now the old ways are no longer working. Switzerland today is just a small, selfinvolved European country, not fully in or fully outside the EU, with little influence anywhere. The rest of the world may still make its annual pilgrimage to Davos. But the participants at the global meeting seem to have little interest in or awareness of the nation in which they are meeting. Switzerland may have always been about more than cuckoo clocks and skiing. But just what those other attributes are is becoming harder and harder to see.
10
Svájc veszített nimbuszából
A gazdasági válság és a növekvő idegengyűlölet letöri a nagy svájci nimbuszt és ledönti az egykor egyedülálló modellnemzetet. A harmadik ember című művében, Orson Welles a következő mondatával figurázza ki Svájcot: „ Ötszáz év béke és demokrácia, és mit sikerült előállítani? A kakukkos órát.” Ez azonban soha nem volt egészen így. Míg a huszadik században Svájc egy óraműnek megfelelő hatékonysággal rendelkzett mind a kiváló munkaerő, mind az irigylésre méltó út-és vasúthálózata terén, ezeknél sokkal mélyebb értékeket is képviselt. Az egyedülálló keveredés, ami nemzetiségeit, nyelveit illetve vallásait, pásztorokat, bankárokat és mérnököket egyaránt érinti, megmutatta, hogyan képesek azok az erők, amelyek más nemzeteket szétszakítottak, más esetben egy viszonylag harmonikus nemzetet formálni. A Világgazdasági Fórum váratlanul lemondta idei éves találkozóját (amelyet a múlt hónap végére terveztek Davosban). A globalizáció hirdetői számára Svájc régóta modell nemzetként szolgál. Az ország egy szabad, alacsony adóterhekkel rendelkező gazdaságpolitika és egy nagy mértékben törvénytisztelő demokrácia kombinációjaként ismerszik meg. Ez volt az első menedék azok számára, akik 1917-et követően a kommunizmus illetve 1933-mat követően a nácizmus elől menekültek, mint ahogy biztonságos menedéket nyújtott olyan személyiségeknek is mint Voltaire, James Joyce vagy Lenin. Nyitottsága tette Genfet világvárossá, a Népszövetség, a Nemzetközi Vöröskereszt, majd az ENSZ legfőbb intézményeinek szolgált székhelyeként. A második világháború során az alpesi ország a szabadság szigete volt. 1945 után Churchill Zürichben vetette fel elsőként egy bizonyos európai egység létrehozását. Az 1950-es és 60-as évek során a diplomaták Svájcban kötötték meg a békeszerződéseket. Egy olyan ország, amely magát mindig is semlegesnek tüntette fel, a hidegháborúban semmilyen támogatást nem élvezett egyik oldalról sem, és nem kellett megfelelnie az Európai Unió előírásainak sem. Reagan és Gorbacsov itt találkoztak, hogy elkezdjék lezárni a hidegháborút. Svájc volt az a hely, ahol a világ megoldást talált problémáira. Ma azonban Svájcban a városok koszosak, a vonatok késnek, az autópályákat folyton felújítják, a politikusok pedig gyakran maradinak tűnnek. Ezt a korábbi menedékhelyet elcsúfítja, ahogy idegengyűlölő, populisták most azért 11
kampányolnak, hogy az ország zárja be kapuit a külföldiek elől (kivéve persze az extra gazdagokat). Svájc egyre inkább úgy fest, mint bármely más kicsi, problémákkal küzdő európai ország. Ahogy Európa éppen keresi szerepét az új geopolitikai világrendben, annál kevésbé válik fontossá Svájc befolyása a világpolitika kérdéseibe. A svájciak magukat sokszor „ Willensnation”-nak emlegetik, ami szó szerint azt jelenti: egy nemzet, mely a nép akarata szerint alakult meg. Kevésnek tűnik azonban az akarat ahhoz, hogy Svájcot visszahelyezze régi dicsőségébe. Mindeközben a svájciak egy olyan másik legendás büszkesége is elég gyorsan elillan, mint például a banki titoktartás. Ez a hagyomány az 1930-as évekre vezethető vissza, mikor a svájciak menedéket szolgáltattak a francia nagytőkének, amelyet a baloldali kormányok elől menekítettek oda, majd később, mikor a zsidóság pénzét menekítették a nácik elől. A trükk az volt, hogy bűncselekménynek nyilvánították, ha bármely svájci banki ügyletet valaki felfed, még akkor is, ha a svájci adóhatóság felé szolgáltatnak ki ilyen információt. Így az ország gyorsan ún.: kérdések nélküli letétek országává vált. Ez persze már a múlté. Tíz évvel ezelőtt a svájciakat kényszerítették, hogy szolgáltassanak ki minden olyan pénzt, amelynek nincs gazdája és a náci érában meggyilkolt zsidók helyeztek el bankjaikban. Később az Egyesült Államok adócsalók üldözése közben megfenyegette a svájci bankokat, hogy megtagadnak minden, az amerikai piacon jövedelmező ügyletet tőlük, ha nem fedik fel a részleteket a náluk elrejtett amerikai pénzek áramlásáról. Washington óriási mértékű büntetések befizetésére is kényszerítette a svájciakat, amiért ők a feltételezések szerint megszegték az Egyesült Államok Iránnal szemben bevezetett szankcióit. Mostanra Svájc beleegyezett abba, hogy azoknak az EU-állampolgároknak, akik náluk nyitnak számlát, megadóztatják a betétjét. Ezen kívül, a csalódott banki alkalmazottak is kiadták a német adóhatóságoknak az offshore betétek részleteit. Még Olaszország is, amely az adófizetési szándéknak aligha mintaképe, adóamnesztiát hirdetett, csakis azért, hogy rávegye törvényszegőit, hogy hozzák haza Svájcból euromilliárdjaikat. A svájci bankok ugyan vonzhatnak még sok pénzt, de a titoktartást már nem tudják garantálni. A példaértékű svájci integráció és tolerancia is egyre foghíjasabb. Mostanában a franciaajkú svájciak nem igazán erőltetik meg magukat, hogy németül tanuljanak, mint ahogy a német svájciak is abbahagyták a franciatanulást. A 12
legelterjedtebb második nyelv az angol, és nem a négy hivatalos nyelv valamelyike. A svájciak egyre veszítenek a külföldiekkel szemben meglévő toleranciájukból. Az 1990-es években az ország több olyan koszovói menekültet fogadott be, akik Slobodan Milosevic barbarizmusa elől menekültek, mint bármelyik más európai ország. Tavaly novemberben pedig egy szélsőségesen idegengyűlölő népszavazás során megszavazták, hogy megváltoztatják az alkotmányt aképpen, hogy betilthassák a további minaretek építését. Pedig svájci muzulmánok többnyire világi közösségekből jönnek a Balkánról, és kivételesen erős az integrációjuk. Ez a minta, miszerint befogadjuk a menekülteket, majd elutasítóan lépünk fel ellenük, igazából egy Svájcban régóta fennálló paradoxon része. 1939 előtt az ország befogadta a Németországból menekülő zsidókat, míg Nagy-Britannia bezárta kapuit előttük. A svájciak még a zsidók megbélyegzéséért is felelősek voltak, mivel ők is együttműködtek a nácikkal abban, hogy a Németországból menekülők útlevelének első oldalára mindenkinek belepecsételték a J betűt (J mint Jude, azaz zsidó), azért, hogy megkönnyítsék a svájci határőrök munkáját abban, hogy láthassák, kik azok, akik be akarnak lépni az országukba. A svájci TV egyik híres újságírója, Uri Gredig szerint mielőtt Davos a globalizáció szinonimájává vált volna, sokféle változáson ment keresztül: az 1930-as években ez volt a legnagyobb náci párt tagozatának otthona Németországon kívül. A másik nagy erény, amelyet erősen támogatnak mind a hazai, mind a külföldi euroszkeptikusok, az Svájc folyamatosan bizonygatott függetlensége az EUbéklyóktól. Azzal, hogy az ország visszautasította a csatlakozást az Unióba, úgy tűnt lehetőséget kap arra, hogy megőrizze szuverenitását, és elkülönülhessen azon szomszédaitól, akiknek be kell hódolniuk Brüsszelnek. Ma már azonban a legtöbb svájci törvény az EU normáknak felel meg, ez a követelménye ugyanis annak, hogy valaki az Unióval kereskedhessen. Nem sokkal több, mint egy éve Svájc csatlakozott az EU schengeni övezetéhez (amely engedélyezi a zónán belüli utazást útlevél nélkül). Ezzel még Nagy-Britannia sem büszkélkedhet. Ennek eredményeképpen, havonta mintegy 3000 német érkezik ide abból a célból, hogy itt dolgozzanak és éljenek. A fiatal svájci parlamenti képviselőnő, Christa Markwalder szerint az hazája ma „az EU passzív tagállama” – ez egy olyan státusz, amely során ugyan képesek igénybe venni kedvezményeket, de a döntéshozatalokba nincs beleszólásuk. Ez a tény vette rá Markwalder asszonyt és másokat, többek között a genfi 13
központú Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának vezetőjét, Jakob Kellenberget is arra, hogy a teljes jogú EU-tagságért lobbizzanak. Az ilyen felhívások azonban szembenállnak az egyre nagyobb fajsúllyal rendelkező Svájci Néppárt nacionalizmusával, akik a minaretellenes népszavazást is kezdeményezték. Ez a párt a választók között egy állandó 30%-os támogatottsággal büszkélkedhet, míg a többi 11 svájci parlamenti párt közül egyik sem képes 20 %-nál nagyobb arányt elérni. A nacionalisták most azért kampányolnak, hogy korlátozzák az országba beengedett német egyetemi tanárok és orvosok számát. Svájc idegen-és bevándorlásellenes politikája egyre erőteljesebbé válik, és ezzel párhuzamban megnövekedett a népszerűsége a Schwizerdütsch-nek, amely egy olyan svájci dialektus, amit más németül beszélők számára lehetetlen megérteni. A hírműsorokat leszámítva, a legtöbb TV-műsort ebben a dialektusban sugározzák. Bár sok svájci a háttérbe akar vonulni a világpolitika elől, bizonyos szempontból az ország régi semlegessége egyre gyorsabb ütemben megszűnik. A huszadik században bár Svájc elutasította a fasizmust és a kommunizmust, kerülte az elkötelezett szövetségeket, és ezzel magyarázható a profit is, amelyet meg tudott termelni, illetve, hogy könnyen kapcsolatba tud lépni bárkivel. Igazából Svájc esetében megállapíthatjuk, hogy lehorgonyzott a nyugati, szabad piaci demokráciák táboránál. Ma viszont, ebben a pólus nélküli világban, ahol az Egyesült Államok, a nagy EU-országok, Oroszország, Kína és mások mind politikai befolyásért harcolnak, Svájc a függetlenségével irrelevánssá vált. Az elnök és a külügyminiszter diktátoroknak csókol kezet Iránban, Észak-Koreában és Líbiában mindenféle eredmény nélkül. A legendás svájci útlevél is keveset ér. A líbiai Moamer ElKadhafi két svájci üzletembert jelenleg is fogva tart, amiért 2008 júliusában a fiát, Hannibalt letartóztatták, miután személyzetének egy tagját egy genfi szállodában megverte. Svájc Iránnal és Észak-Koreával való egyezkedését a többi nagyhatalom kétkedve fogadja. Az ország még mindig büszke többnyelvű diplomatáira és külpolitikai szakembereire. Svájcra azonban rendszeresen nyomást gyakorol Washington és Brüsszel, és a felemelkedő világhatalmak sem szentelnek rá sok figyelmet. Természetesen, nem csak rossz hírek jönnek az Alpokból. Bár az országot elérte a recesszió, Svájc a banki válságot megelőző öt évben 3 %-os növekedést volt képes felmutatni. Ez nagyobb mint, amit Európa többi országa teljesített. Az ország nem szenvedte el sem a közszféra, sem a magán szektor azon eladósodási hullámát, 14
amellyel az angolszász világnak meg kellett küzdenie, és nem is szembesült azzal az ingatlanlufival, amely Spanyolországban és Írországban ütötte fel a fejét. Svájcban a munkanélküliség aránya ugyan megemelkedett, de még mindig 4,4 %-on áll, amely kevesebb, mint az EU-átlag fele. Az ország több környezetvédelmi iparral és technológiával büszkélkedhet az üzemeltetés területén, mint bármely más a világon. A törvényi szabályozások, az erőteljes sajtó és a korrupciómentes állam imázsa továbbra is pozitív benyomást kelt. Az országból mégis hiányoznak az olyan vezetők, értelmiségiek, akik ki tudnák vezetni a jelenlegi kátyúból. A legtöbb svájci politikus úgy tűnik, a régi legendákból kényelmesen és biztosan megél, és nem vesznek tudomást a kritikákról, amelyek szerint politikájukban egyre nő az idegengyűlölet. Ennek a problémának egy része strukturális okokon alapszik. Svájcnak egyedülálló a demokráciai berendezkedése, és ezért ha bárki bármilyen kezdeményezést felvet a berni parlamentben, vagy a hét szövetségi tanács valamelyikében, könnyen megvétózhatják azzal a fenyegetéssel, hogy az ügyet egy önálló, kantonok által kiírt népszavazásra javasolják, amelyeknek a helyi politikusai a parlament alsóházának munkáját felügyelik. Ez a rendszer sokkal több beleszólást enged az állampolgároknak a kormány munkájába, mint szinte bármely más országban (bár a választásokon és a népszavazásokon nagyon alacsony a részvételi arány). Ennek ellenére ez azért meg is gátolja az ország vezetését abban, hogy súlyos döntéseket hozzanak. Régebben ez mind nem számított, hiszen akkor Svájc legfőbb gondja csupán az volt, hogy minél gazdagabb legyen, és hogy az EU-tól független semlegességet fenntartsa. Ezek a régi módszerek ma már nem működnek. Mára Svájc nem más, mint egy kicsi, önálló európai ország, amely az EU-nak nem teljesen, vagy egyáltalán nem része és kevés a befolyása világszerte. A világ nagyhatalmainak delegációi továbbra is megtartják éves zarándoklatukat Davosba, de a csúcstalálkozó résztvevői kevés érdeklődést mutatnak az ország iránt, sőt olykor tudomásuk sincs arról, melyik országban találkoznak. Svájc mindig is többről szólt, mint a kakukkos óra és a síelés, de egyre nehezebb észrevenni, hogy mik azok az egyéb pozitív jellemzők.
15
Magyarról-angolra fordítás Alkoholstratégiák Európában
Keményebb nemzeti intézkedéseket sürget új globális alkoholstratégiájában az Egészségügyi Világszervezet (WHO), Nagy-Britanniában betiltják a pubokban zajló ivóversenyeket, Vlagyimir Putyin pedig 2020-ig kilenc literre felezné az oroszok torkán évente lecsúszó szesz mennyiségét. Alkoholkörkép.
Fokozottabb szigor az alkoholt fogyasztó autóvezetőkkel szemben, a szeszes italok kiskereskedelmének alaposabb szabályozása, az alkoholos italok marketingjének korlátozása, illetve a gyerekek és fiatalok fokozottabb védelme – többek között ezekre a kérdésekre is kitér az a globális stratégiatervezet, amelyet több éves előkészítő munka után az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatói tanácsa a múlt hétvégén zárult genfi ülésén fogadott el. A végleges dokumentumról várhatóan májusban szavaz a WHO közgyűlése. „Eddig nem létezett ehhez hasonló, az egész világra kiterjedő alkoholstratégia” – vázolja a keretdokumentum jelentőségét Kökény Mihály, a WHO végrehajtó tanácsának magyar tagja, aki a tárgyalásokon az EU tagállamainak álláspontjait is koordinálta. „A stratégia nem kötelező érvényű, inkább egy étlapot kínál a nemzeti kormányoknak arról, hogy e területen milyen intézkedéseket érdemes vagy lehet foganatosítani.” Évente kétszázezren halnak meg miatta Az alkoholfogyasztás okozta károk egyre jelentősebbek az EU tagállamaiban, ahol a probléma egyre több gyereket is veszélyeztet – tette közzé tavaly ősszel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, amelynek jelentése szerint a túlzott alkoholfogyasztás évente 195 ezer ember halálát okozza az unióban, és a tagállamok
16
átlagát figyelembe véve a korai halál harmadik leggyakoribb oka. A bizottság szerint az EU-ban 5-9 millió gyerek életét befolyásolja hátrányosan az alkohol. A WHO új globális stratégiája 10 területen ajánl lehetséges intézkedéseket a nemzeti kormányoknak, amelyek között kiemelt helyet foglal el az ittas vezetés visszaszorítása. Azokban az országokban, ahol minimális mennyiségű alkohol fogyasztása után még a kormány mögé ülhetnek a vezetők (azaz nem vezették be a zéró tolerancia elvét), a javaslatok egyike szerint a törvényben maximált véralkoholszint értékét csökkenteni kell a friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalok és a hivatásos járművezetők esetében.
Nincs több "egyet fizet, kettőt kap"? Az alkoholos italok kiskereskedelmét érintő lehetséges korlátozások között kitérnek a szeszt árusító üzletek számának vagy nyitvatartási idejének csökkentésére, a nyilvános helyen történő alkoholfogyasztásra és az illegálisan előállított szeszes italok terjesztésének visszaszorítására is. A gyártók marketingtevékenységét illetően a stratégia többek között a fiatalok közösségi médián keresztüli elérését tenné nehezebbé, illetve korlátozná a szeszes italokat gyártók szponzorációs tevékenységét is. Az árpolitikát tekintve a WHO stratégiája az egyes italok alkoholtartalmának megfelelő mértékű adó kivetése mellett a javaslatok között sorolja fel az árleszállító akciók, beleértve az „egyet fizet, kettőt kap” kampányok betiltását is. Az alkoholfogyasztás, illetve az ahhoz kapcsolódó káros hatások visszaszorítására vonatkozó nemzeti stratégiák kialakításánál a WHO szerint a kormányoknak érzékenyeknek kell lenniük a vallási, kulturális és társadalmi jellegzetességekre, különbségekre is. „A dél-európai országokban, ahol a nagy hagyományokkal rendelkező borfogyasztás népszerű, a tömény szeszek fogyasztása kevésbé jellemző” – mondja Kökény Mihály. „Kelet-Európában nehezebb a kérdés, az alkoholfogyasztás itt gyakran a társadalmi, egzisztenciális frusztrációk levezetését is szolgálja.”
17
A kulturális különbségek egyik példájaként Kökény Mihány Oroszországot említi, ahol Vlagyimir Putyin miniszterelnök január közepén valódi hadjáratot indított a híresen nagyivó oroszok alkoholfogyasztásának visszaszorítására. A „legfelsőbb szintről” jövő kezdeményezés szerint többek között adóemeléssel, illetve a hirdetések és a forgalmazás korlátozásával 2012-ig 15 százalékkal, 2020-ig pedig 55 százalékkal kívánják csökkenteni a szeszes italok fogyasztását. Tavaly nyáron az orosz elnök, Dimitrij Medvegyev utasítására már megtriplázták a sörre kivetett jövedéki adót, alsó korlátot vezettek be a vodka kiskereskedelmi árára és fontolgatják a sör árusításának betiltását is az utcai kioszkokban. Oroszországban, ahol a Reuters beszámolója szerint évente átlagosan 18 liter szeszt enged le a torkán minden állampolgár, évente 23 ezren veszítik életüket alkoholmérgezés miatt és további 75 ezer ember szenved túlzott alkoholfogyasztáshoz kapcsolódó betegségekben. Betiltják a kocsmai kedvezményeket Hasonlóan ambiciózus új alkoholszabályozást vezetnek be Nagy-Britanniában, ahol szigorítják az alkoholos italok árusításának szabályait. A két lépésben, április 6-án és október 1-jén életbe lépő szabályok szerint a helyi pubokban és klubokban minden esetben ellenőrizni kell a vásárlók nagykorúságát és választási lehetőséget kell biztosítani a kisebb és nagyobb mennyiségi egységek (röviditaloknál szimpla vagy dupla, sörnél pohár vagy korsó) között. A Guardian beszámolója szerint ezen kívül a vendéglátóhelyeken kísérőként csapvizet is biztosítani kell, méghozzá ingyenesen, illetve az üzemeltetőknek tartózkodniuk kell a túlzottan is vonzó akcióktól és árkedvezményektől. Betiltják a pubokban zajló gyakori ivóversenyeket, és egyéb, még több alkohol fogyasztására sarkalló kocsmai szokást, játékot is. A változásoktól a brit kormány azt várja, hogy a felelőtlen promóciók visszaszorulásával csökken a túlzott alkoholfogyasztás rovására írható bűncselekmények száma, illetve az állam ezekhez kapcsolódó kiadásai. Az AFP szerint ez az összeg Nagy-Britanniában évente 8-13 milliárd fontra rúg. 18
A brit szigorítások nem érintik a „happy hour” akciókat, amelyek során a vendéglátóhelyek olcsóbban kínálhatják italaikat, illetve nem vonatkoznak a szupermarketek nagyobb tételekre szóló kedvezményeire sem. A Guardian szerint a szabályokat megszegő üzemeltetők működési engedélyét bevonhatják és akár 20 ezer fontos büntetést is kiszabhatnak rájuk.
19
Alcohol strategies around Europe
World Health Organisation (WHO) urges more intensive national measures related to its new global alcohol strategy. In Great Britain drinking races will be banned, Vladimir Putin would halve the quantity of spirits drunk by the Russians to 9 litres by 2010. Alcohol-panorama.
More intensive strictness against drivers under alcoholic influence, a thorough regulation of the retail, a restriction in marketing of alcoholic beverages and a more intensive care of children and youth – these are the questions amid others which were accepted by the Executive Board of the World Health Organisation (WHO) after years of preparation for a global strategy-plan in Geneva last week. Final documents are discussed by the World Health Assembly prospectively later in May. ’It has not yet ever been any strategy related to alcoholic beverages like this’ – outlined the significance of the framework Mr. Mihály Kökény, Hungarian Member of the WHO Executive Board who coordinated the points of view of EU member countries as well. ‘This strategy is not an obligation, it rather proposes menus to the national leaders as to what measures are preferable concerning the issue.’
A death toll of 200.000 a year
The European Economic and Social Committee (EESC) released last autumn that damages caused are becoming more and more significant and endanger more and more children as well. According to a report of the Committee, the consumption of alcohol causes a death toll of 195.000 people within the EU and - considering the average of EU-countries – this is the third main reason for early death cases. Pursuant to the Committee alcohol has harmful influence on 5-9 million children within the EU.
20
The new global strategy of WHO suggests measures in 10 possible fields to the countries. Restriction of driving under alcoholic influence is handled as first priority among the areas mentioned. Countries which allow drivers to steer after a minimal consumption of alcohol (so the principle of zero tolerance has not been established) are obliged to reduce the permitted level of blood alcohol content according to one of the suggestions. The regulation is expected to be implemented among new driving licence owners and professional drivers. No more ‘Pay one, get two’ hot deals
Possible restrictions in the retail of alcoholic beverages are established to reduce occurrence and working hours of shops selling alcoholics. Restrictions also affect the consumption of alcoholic drinks at public places or the distribution of alcoholics made illegally.
This strategy would prevent the availability of alcoholics on social networking websites concerning the producers’ marketing actions. Additionally, it would limit actions related to any financial support donated by the producers. Considering the rate policy of the WHO strategy, it would adjust the rate of alcoholic drinks in accordance to its alcohol content. Apart from the adjustment in taxes WHO is bound to ban hot deals promoted to reduce prices including ‘pay one, get two’ deals as WHO described in its suggestions.
Cultural differences on the alcohol-map
According to WHO, governments should impose strategies carefully when introducing new regulations to restrain alcoholics and their effects due to the social or religious characteristics of different countries. ‘People living in Southern Europe have a great tradition of wine, so spirits are less popular in these countries’ – said Mihály Kökény. ‘However it is a harder question in Eastern Europe. Alcohol consumption often functions here as a stimulus that may help people work the social or existential frustration off.’
21
The most significant example of cultural differences - as Mr. Kökény mentioned – is Russia where Prime Minister Vladimir Putin started a real ‘attack’ against alcohol consumption in the middle of January among Russians who are famous for drinking. As reported in an initiative by the ‘highest level’, tax increases and restrictions of advertisements and distribution might contribute to reduce consumption by 15% until 2012 and 55% by 2020.
The excise tax on beer was tripled and a minimum retail price of Vodka was implied as Russian President Dmitry Medvedev ordered last summer. They are even considering to ban the wholesale of beer at street shops. According to the reports of Reuters every citizen in Russia rolls down an average amount of 18 litres through their throats. This leads to a death toll of 23.000 and further 75.000 suffer from diseases caused by an overuse of alcoholic beverages. Ban on ‘special pub offers’
A new, similarly ambitious regulation is to be implemented in Great Britain to keep a tight control over the distribution of alcoholic beverages. According to the rules implemented in two steps – first on 06.04., the second on 01.10 – local pubs and clubs are obliged to check guests’ age and to offer the choice in units of quantity (simple or double spirits, a pint or a half-pint glass of beer).
What is more, free tap water has to be available at all pubs, clubs or restaurants, according to the report by The Guardian. In addition, pub operators shall stop attracting customers by offering exaggerated hot deals or discounts. Drinking contests, which are quite frequent at pubs, are to be banned as well as other traditional races which are inspiring guests to drink more.
The British Government expects that the amendments will result in less alcoholrelated criminal acts and less pharmaceutical and other state costs due to the restrictions on promotional activities. According to AFP, this amounts to ₤ 8-13 billion in Great Britain yearly.
22
Restrictions in Britain do not include ‘happy hour hot deals’ where pubs or restaurants may offer their beverages cheaper let alone the quantity discounts offered by supermarkets. Those who break the rules are expected to lose their operating licence and obliged to pay a fine up to ₤ 20.000.
23
Irodalomjegyzék: A S Hornby/Wehmeier/McIntosh/Turnbull/Ashby 2005. Oxford Avanced Learner’s Dictionary Oxford, University Press Klaudy, Kinga / Simigné Fenyő, Sarolta 2008. Angol-magyar fordítástechnika / Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest Országh/Futász/Kövecses/Magay 2000-2006. Akadémiai MoBiMouse plus AngolMagyar, Magyar-Angol Akadémiai Nagyszótár Akadémiai Kiadó
http://hu.wikipedia.org/wiki/Franciaorsz%C3%A1g_t%C3%B6rt%C3%A9nelme#K. C3.A9t_vil.C3.A1gh.C3.A1bor.C3.BA_k.C3.B6z.C3.B6tt
http://hvg.hu/vilag/20100125_alkohol_who_strategia/2 http://www.newsweek.com/id/233207
24
