Sz.01 Másodlagos állapotok a rehabilitációban Kullmann Lajos

ELŐADÁSKIVONATOK LŐ

Sz.01 Másodlagos állapotok a rehabilitációban Kullmann Lajos Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Budapest A másodlagos állapotok (talán) első felismerője Ludwig Guttmann volt, ám alig több mint egy évtizede képezik csak kutatások tárgyát. A funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása megalapozhatja a másodlagos állapotok rendszerezett leírását, de azt a személyes tényezők rögzítésével is ki kellene egészíteni. Célkitűzés: A másodlagos állapotok fogalmának áttekintése, meghatározása és a szakirodalomban található kutatási irányok bemutatása. Módszer: Szakirodalom nem szisztematikus keresése adatbázisokból, ezek feldolgozása. Eredmények: Európában kevéssé művelt kutatási terület, a közlemények java része az Amerikai Egyesült Álla-

mokból származik. A másodlagos állapotok incidenciája nem ismert, elsősorban helyi vizsgálatok történtek csak. Az egyes másodlagos állapotok kialakulásának leggyakoribb okaival, a prevenció és a terápiás beavatkozások lehetőségeinek elemzésével foglalkozik az elérhető közlemények jelentős része. Az előadás ezekből mutat be példákat. Következtetés: A másodlagos állapotok kutatása a rehabilitáció szempontjából fontos, eddig viszonylag kevéssé intenzíven művelt terület. A funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása pontos leírásuk, rendszerezésük, kutatásuk megfelelő módszertani alapja lehet.

Sz.02 10 év halálozási adatainak elemzése a szombathelyi rehabilitációs osztályon Záborszky Zita, Fülöp Ágnes, Niklai Erzsébet Vas Megyei Markusovszky Kórház, Szombathely, Önkormányzati Kórház, Rehabilitációs Osztály, Sárvár Célkitűzés: A rehabilitációs osztályon a halálozási adatok fontos indikátorként szolgálnak az osztály működésére vonatkozóan. Az elmúlt 10 évben az osztály és a kórház működésében történt változások befolyásolták a halálozási mutatókat. Az elemzés során szeretnénk feltárni azokat az okokat, amelyek az emelkedett halálozási számokhoz vezettek. 2001–2011 között az osztályon meghalt 71 beteg adatait elemezzük. Az osztályon 49 ágyon történik betegellátás. A betegek mindegyikét a kórház aktív osztályáról vettük át. A fenti időszakban összesen 6801 beteget láttunk el, így 10 évre vonatkoztatva 1% volt a halálozás. Az adatokat retrospektív módszerrel, a számítógépes adatok elemzése során nyertük. Elemeztük az egy napon, egy héten és az egy hónapon túl elhaltak adatait, a halálokokat, az átvétel közvetlen indokát.

Következtetések: Az adatok elemzése alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy nagy volt az utasításra, illetve etikai okok miatt átvett, és meghalt betegek aránya (44%) A preventív adagú antikoaguláns terápia ellenére is előfordult végzetes tüdőembolia. Pár alkalommal (3 fő) előre nem látható daganatos betegség vezetett a beteg hirtelen halálához. Az idős betegnél a cardialis státus nagyon befolyásolja a rehabilitálhatóságot. A cardiopulmonalis rezerv kapacitás felmérése a konzílium során nem egyszerű feladat, idős betegeink haláloka között 16 (23%) alkalommal igazoltunk boncolás során is szívelégtelenséget. A rehabilitációs program után 1 évvel a QUALEFFO értékben nem tapasztaltunk javulást: 38,30±11,34 vs. 38,69±13,26.

Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXXI. Vándorgyűlése

67

Sz.03 A rehabilitáció nemzetközi szervezetei, a jelenlegi kapcsolatok Fazekas Gábor,1,2 Dénes Zoltán1 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest,1 Szent János Kórház, Budapest2 Célkitűzés: Áttekintés nyújtása a rehabilitáció nemzetközi szervezeteiről, valamint a jelenlegi kapcsolataink bemutatása. Az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága (ORFMMT) és annak jogelődje több évtizede gondozza a hazai rehabilitáció nemzetközi kapcsolatait. A Társaság nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára az elnökség tagja. A nemzetközi rehabilitációs szervezetek az elmúlt évtizedben kialakították működési rendjüket, konferenciaprogramjukat, és folyóiratok is ezekhez alakultak. Az Európai Szakorvos Szövetség rehabilitációs szekciója (European Union of Medical Specialities – UEMS – Physical and Rehabilitation Medicine – PRM – Section) 1971-ben jött létre. Jelenleg 30 teljes jogú tagja van, a 27 uniós ország, valamint Norvégia, Izland és Svájc. Társult tagok: Törökország és Horvátország, megfigyelői státusban: Szerbia és Montenegró, Bosznia Hercegovina. Három munkacsoportban tevékenykedik: A Board (1991-ben alakult) fő tevékenysége a képzés, továbbképzés (CME), az európai oktatás harmonizációja, akkreditációja; a Clinical Affairs Committee a minőségügy, etikai, kutatási tevékenység, programakkreditáció területeivel foglalkozik; a Professional Practice Committee feladata az irányelvek, a terminológia, a szakmai kompetenciák kidolgozása. A szervezetben hazánkat hosszú ideig Kullmann Lajos képviselte, jelenleg Dénes Zoltán és Bender Tamás a magyar küldöttek. A rehabilitációs világszervezet az ISPRM (International Society of Physical and Rehabilitation Medicine) két nemzetközi szakmai társaság (IFPM&R – International Federation of Physical and Rehabilitation Medicine és az IRMA – International Rehabilitation Medicine Association) egyesülésével jött létre 1999-ben. Ennek a szervezetnek az ORFMMT nem tagja, mivel a hazai tagdíj jelentős emelésével járt volna, ha szervezetileg belépünk. Egyéni tagságra lehetőség van. A következő kongresszust 2013 júniusában Pekingben tartják. Hivatalos folyóirata a Journal of Rehabilitation Medicine. Az európai rehabilitációs társaságokat az ESPRM tömöríti (European Society of Physical and Rehabilitation Medicine). Ennek a hazai társaság, az ORFMMT is tagja. Mivel csoportos tagdíjat

68

fizetünk, így a magyar társaság díjfizető tagjai automatikusan az európai szövetségnek is tagjai. Minden tagszervezetnek, így az ORFMMT-nek is két képviselője van a Közgyűlésben (Vekerdy Zsuzsanna és Fazekas Gábor). Soron következő kongresszusának helyszíne 2014-ben Marseille. Hivatalos folyóirata az European Journal of Physical and Rehabilitation Medicine (korábban Europa Medicophysica). A rehabilitációs kutatásokkal foglalkozó európai szervezet (EFRR) 1983-ban alakult. 2007-ben Budapesten tartotta kongresszusát Kullmann és Marincek professzorok szervezésében. A társaság székhelye Helsinki. Jelenleg magyar elnöke van Fazekas Gábor személyében. Következő kongresszusára 2013 szeptemberében Isztambulban kerül sor. Folyóirata az International Journal of Rehabilitation Research. A World Federation for NeuroRehabilitation 1996 óta rendez konferenciákat, és az idegrendszer károsodása következtében kialakult funkciózavarokkal foglalkozó szakembereket gyűjti össze, így tagjai neurológusok, rehabilitációs szakemberek is, a hetedik konferenciáját 2012-ben Melbourne-ben tartja. Az ortetikai-protetikai érdeklődésű szakembereket összefogó szövetség az International Society of Prostetics and Ortetics. 2011ben Nyíregyházán tartotta közép-európai konferenciáját Farkas Péter szervezésében. A legrégebbi nemzetközi szervezet, a Rehabilitation International nem kifejezetten a rehabilitációval foglalkozó szakemberek szervezete, ernyőszerűen fogja össze a rehabilitációval foglalkozó szolgáltatókat, a fogyatékos személyeket, a finanszírozói oldalt. Hazánkat az Országos Fogyatékosügyi Tanács megbízásából Izsó Lajos professzor képviseli. Következtetések: A nemzetközi szakmai kapcsolatokat nélkülözhetetlennek tartjuk a hazai rehabilitációs medicina fejlesztésében. Ahhoz, hogy tájékozottak legyünk a rehabilitáció helyzetéről, fejlődési tendenciáiról, a szakmai újdonságokról, részt kell vennünk a nemzetközi szervezetek munkájában, a konferenciákon, a kutatásokban. Nem elég követni a szakmai folyóiratok közleményeit, hanem saját tapasztalatainkat is publikálnunk kell. A nemzetközi kapcsolatok építésében a társaság küldöttei segítséget tudnak adni, de a társaság minél nagyobb részének bekapcsolódására lenne szükség.


Sz.04 A rehabilitációs szakfelügyeleti rendszer helyzetéről a 2012. évben Dénes Zoltán Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest Háttér: Az egészségügyi szolgáltatók szakmai felügyeletéről szóló 15/2005. (V.2.) egészségügyi minisztériumi rendelet határozott az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ (OSzMK) és a szakfelügyeleti rendszer létrehozásáról. Az OSzMK feladata a gyógyító-megelőző ellátás hatékony, az egészségtudomány mindenkori színvonalának megfelelő működésének, az egészségügyi ágazati jogszabályok érvényesülésének elősegítése, a szakmai irányelvek, minőségi követelmények közvetítése, valamint mindezek együttes megvalósításának ellenőrzése és folyamatos nyomon követése. Az OSzMK közreműködésével – pályázati úton – 2005. szeptember 15-étől 37 országos szakfelügyelő és 182 regionális szakfelügyelő kinevezésére került sor. A rehabilitációban megyei rehabilitációs szakfelügyelők hálózata is kialakult, akiket a területileg illetékes Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) nevezett ki. A szakfelügyelők illetékessége kiterjedt a megelőzés, a kórismézés, a gyógyítás, az ápolás, a gondozás, a rehabilitáció és az orvosi szakvéleményezés szakszerűségére, eredményességére, minőségére. Ellenőrző feladatuk kiterjedt az egészségügyi jogszabályok, valamint szakmai irányelvek, protokollok és módszertani levelek előírásainak végrehajtására, a feladatok ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételekre, a betegbeutalás rendjére és annak gyakorlati megvalósulására, az ügyeleti-készenléti ellátás rendjére és összhangjára. Célkitűzés: Az előadás célja a 2010–2012 közötti, az OSzMK és az ÁNTSZ területén történt jelentős változások áttekintése, a 2011. évi Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) jelentéseinek összefoglalása, a 2012. évi új adatlap bemutatása. Az OSzMK korábbi rendszeres tevékenységei fokozatosan megszűntek, az OSzMK vezetésével 2010 novemberétől a korábbi főigazgató (Brunner Péter) helyettesét, Molnár Zsuzsannát bízták meg. A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GyEMSzI) 2011. 05. 01-jei megalakulásával az OSzMK beolvadt, és a GyEMSzI Minőségügyi Főosz-

tálya lett. A Minőségügyi Főosztály alapfeladata az egészségügyi minőségfejlesztési tevékenység ágazati szintű koordinálása, szakmai irányítása, dokumentálása, minőség-monitoring rendszerek működtetése és a levont következtetések alapján egészségpolitikai ajánlások megfogalmazása. Ezen belül a főosztály szervezi és koordinálja a kiemelt egészségügyi területek klinikai auditját, és működteti az egészségügyi szakfelügyeleti rendszert. Ennek keretében a Főosztály látja el az egészségügyi szolgáltatók tevékenységének szakmai felügyeletét, rendszerszintű minőségbiztosítását, a szakmai szabályok és jogszabályok érvényesülésének ellenőrzését, az egészségügyi szakfelügyeleti hálózat munkájának módszertani irányítását, koordinálását és felügyeletét. A Minőségügyi Főosztály kiemelt fontosságú feladata a Szakmai Kollégium és a szakfelügyeleti hálózat szakmai, módszertani működésének összehangolása. Jogszabályban foglalt feladatkörében statisztikai adatokat gyűjt és elemez, továbbá működteti az Országos Pszichiátriai Központot (OPK). A megyei szakfelügyelők területén kinevezések (Veszprém megye, Bács-kiskun megye) és szerződés-visszavonások (Budapest, Veszprém) is előfordultak. Az OSAP-jelentések adatainak feldolgozása alapján lényeges változás az elmúlt 5 év során a rehabilitáció területén nem történt. A rehabilitációs ágyak száma minimálisan nőtt, a minimumfeltételek, a teamek hiányoznak, a nevében rehabilitációs osztályok léteznek, a progresszivitás nem jelent meg, a finanszírozás sem változott lényegesen. Az OSAP adatlapok megújítása történt az elmúlt évben, a Rehabilitációs Tanács (Tagozat) együttműködésével. Korszerűsítést (kérdések törlése, egyértelműsítése) hajtottunk végre, a REP használata, beépítése is megtörtént. 2011 decemberében véglegesítettük, közzétettük, és 2013 januárjában már az új adatlapot használjuk. Következtetések: Az elmúl években és jelenleg is az egészségügyi struktúra és a szakfelügyeleti rendszer átalakulóban van. Az új jogszabályoknak megfelelően minőségügyi tevékenységünket folytatjuk, ennek része az OSAP adatlapok korrekciója is.


69

Sz.05 Nem tervezett betegáthelyezések elemzése osztályunk elmúlt 5 évében Boros Erzsébet, Kenéz Júlia, Bódi Mariann Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest Célkitűzés: A rehabilitáció minőségének vizsgálatára a világ több országában számos indikátort fejlesztettek ki, és az ebből származó adatokat rendszeresen elemzik. Bár az intézeti rehabilitáció minőségi indikátorai Magyarországon is jó pár éve ismertek, a napi gyakorlatba, elemző tevékenységbe csupán igen csekély számú indikátor (halálozás, ápolási idő) került be. Az egyik elemzésre érdemes indikátor a ”rehabilitációs program nem tervezett megszakítása bármely okból” (akut betegség, szövődmény, halál, családi ok stb), amely azon betegek arányát jelenti, akik rehabilitációs programja váratlanul szakadt meg. Munkánk célja a „nem tervezett áthelyezések” elemzésén keresztül e tevékenység jelentőségének bemutatása. Módszer: Vizsgálatunkban az elmúlt 5 évben (2007– 2011) váratlanul elbocsátott betegeink dokumentációját retrospektíven elemeztük különböző szempontok figyelembevételével (érkezési állapot, társbetegségek száma, alapbetegség, elbocsátás iránya, áthelyező orvos személye, áthelyezést indokló tünetegyüttes, ápolási napok száma az áthelyezés előtt, visszavétel az áthelyezést követően stb.). Eredmények: Osztályunkról az elmúlt 5 évben 149 beteget helyeztünk át másik betegellátó osztályra, túlnyomó többségben, (123 eset, 82,6%) nem tervezetten. A nem tervezett áthelyezések aránya csak kevéssé ingadozott, 2007-ben 6,2, 2008-ban 5, 2009-ben 5,4, 2010-ben 4,2, 2011-ben 5,6% volt. Az áthelyezések 16%-a ügyeleti

időben vált szükségessé. Az áthelyezéseket többnyire a beteg akut állapota (szívelégtelenség, tüdőembolia, nagyfokú elesettséget okozó pneumonia, gyomorvérzés, epilepsia, kritikussá vált vérkép) indokolta, csekély számban (évente 1-2 esetben) a beteg vagy családja döntött a távozásról váratlanul. Bár a betegeinknek csak közel 1/3-át vesszük fel stroke utáni rehabilitációs programra, a váratlan áthelyezések 43%-a e betegcsoportban fordul elő, az egyéb neurológiai betegségeket is figyelembe véve ez a szám 57%. Nem elhanyagolható a csípőtáji törésen és TEP-beültetésen átesett betegek áthelyezése sem (19,2%), annak ellenére, hogy ezek a betegek a létszám csekélyebb hányadát képezik (11%). Valamennyi áthelyezésre került beteg legalább három, nemritkán ennél is több társbetegségben szenvedett, és közel 80%-uknál volt észlelhető már korábban is valamilyen szövődmény. A betegek csaknem fele (46,2%) már érkezéskor igen gyenge általános állapotban volt. Az áthelyezésig eltelt ápolási napok száma igen széles határok között mozgott. Következtetés: A rehabilitációs program időben való lefolytatása, folyamatossága hatással van a rehabilitáció eredményességére, ezért a program váratlan megszakítása kerülendő. Az indikátor meghatározását követően az okok további gondos elemzése szükséges, ami a nem tervezett áthelyezéseket csökkenti, ezáltal a rehabilitáció eredményességének javulásához vezető döntéseket megalapozhatja.

Sz.06 Élet karok nélkül Vén Ildikó, Mészáros Gabriella, Tas András Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest Célkitűzés: A mindkét felső végtagot érintő csonkolás utáni rehabilitáció, bár komoly kihívás, mégis elmondhatjuk, hogy részben már a rutinfeladatok közé tartozik. Mégis vannak olyan összetevői, amelyekre a mai napig nem találtunk jó megoldást. Módszer: Áttekintettük az általunk valaha kezelt, traumás dupla felsővégtag-amputált, valamint egy veleszü-

70

letett végtaghiányos személy esetét (összesen 9 fő). A végtaghiány szint szerinti megoszlás a következő: Mindkét váll: 4 fő, váll + felkar: 1 fő, felkar + alkar: 1 fő, mindkét alkar: 3 fő. Számba vettük az ellátásukban használt segédeszközöket, választ keresve arra, hogy mely önellátási terület maradt megoldatlan.


Egy általunk összeállított kérdőívben az alábbi kérdéscsoportokra vártunk választ: t a mindennapi életvitelben időben mennyi és milyen segítséget igényel; t mihez van TB által támogatott vagy megvásárolható segédeszköze; t milyen saját „fejlesztésű” segédeszközöket használ; t leszázalékolás, munkavállalás, hobbi, szabadidős tevékenység. Következtetés: Átvizsgálva az utóbbi 10 év szakirodalmát (PubMed, MedLine, APA), az a sebészet, transzplantá-

I.03

ció és protetika, valamint a gyógytorna, ergoterápia és az ápolói munka területét fedi le, de a legkényesebb önellátási kérdésekre még mindig nem találunk választ. Ilyen pl. a toalettel kapcsolatos tevékenységek kérdése. E tekintetben a mi betegeink ellátása is hiányos. A kérdőíves utánkövetéssel nemcsak a megfelelő segédeszközök hiányának feltárása a célunk, hanem egyfajta szervezett segítségnek az elindítása. Ebbe a munkába bekapcsolnánk a leendő tervezőmérnököket és ipari formatervezőket, és nagy súlyt fektetnénk a páciensek saját tapasztalatainak egymás közötti átadásra is.

Rehabilitálható-e a nagy kockázatú kórokozót hordozó beteg? Péley Iván,1,2 Pintér Vendelné2 Pécsi Tudományegyetem, KK, Neurológiai Klinika,1 Szigetvári Kórház2

Célkitűzés: Előadásunkkal egy megoldatlan problémára hívjuk fel a figyelmet! Rehabilitálható-e egy beteg, ha nagy kockázatú kórokozó hordozója? Ha igen, hol és milyen feltételekkel? Hol biztosítottak ezek a feltételek? Osztályunkon 10 ágyon végzünk emelt szorzójú neurorehabilitációt. Az összes betegünk intenzív osztályos kezelés után érkezik. Légúti, húgyúti infekciók miatt az elmúlt másfél évben 121 betegnél történt mikrobiológi-

I.04

ai vizsgálat. 4 esetben MRSA, 22 esetben ESBL-pozitív kórokozók tenyésztek ki. A kezelés szakmai és anyagi problémáit ismertetjük az előadásban. Következtetések: Tapasztalataink szerint több szempontból nem megoldott a súlyos állapotú, neurorehabilitációra szoruló betegek ellátása. Sokszor nem a progresszivitási szintnek megfelelőek a betegutak. Sok helyen, így osztályunkon is hiányosak a tárgyi és személyi feltételek. A címben feltett kérdésre keressük a választ.

A húgyhólyagkatéter-alkalmazások vizsgálata rehabilitációs osztályon Fülezsdiné Dávid Krisztina,1 Tóth Lajosné,1 Györgyné Fazekas Tünde,1 Tálas Lászlóné,1 Vekerdy-Nagy Zsuzsanna,1 Nábrádi Tibor Zsoltné,2 Orosi Piroska2 Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék,1 Kórházhigiéne és Infekciókontroll Tanszék2

Célkitűzés: A nosocomialis fertőzések jelentős anyagi és erkölcsi kárt okoznak, késleltetik a rehabilitáció megkezdését. A rehabilitációs osztályon előforduló nosoco-

mialis fertőzések közül az egyik leggyakoribb az állandó katéterrel összefüggő húgyúti fertőzés. Célunk a jelen vizsgálattal a katéterhasználat racionalizálása, a nosoco-


71

mialis húgyúti fertőzések megelőzése/csökkentése, ezzel kapcsolatos költséghatékony megoldások kidolgozása. Módszer: A vizsgálat a DEOEC ORFMT-n zajlott a 2011. évre vonatkozóan, retrospektív módon. Az alábbi adatokat gyűjtöttük ki: az állandó hólyagkatéterrel érkezők életkora, neme, felvételi diagnózisa, a felvételkor meglévő és/ vagy a rehabilitáció alatt használt állandó hólyagkatéter-alkalmazások, vizeletminták mikrobiológiai tenyésztési eredményei, nosocomialis húgyúti fertőzések, ápolási napok száma, antibiotikumalkalmazások. Vizelettenyésztéses vizsgálat általában a felvételtől számított 5. napon, vagy azután történt, a tünetek megjelenésétől függően. Az adatgyűjtés a kijelölt team tagjainak feladata volt, a tevékenység koordinálását, feldolgozását és értékelését a Kórházhigiéne és Infekciókontroll Tanszék végezte. Eredmények: A fenti időszakban 692 beteg került fekvőbeteg-osztályunkra. Az ellátottak fele a 70 év feletti korosztályból került ki. A nemek szerinti megoszlás: férfi 45 fő (50,5%), nő 44 fő (49,5%). Felvételi diagnózisok szerint 427 esetben (61,7%) idegrendszeri probléma fordult elő. A 692 betegre vonatkozó átlagos bentfekvési idő: 29,4 nap. A leggyakrabban a DE OEC Neurológiai Klinikájáról érkeztek a betegek (48,3%-ban). A felvettek közül 89 beteg (16,6%) állandó hólyagkatéterrel érkezett (vizsgálati populáció), átlagos bentfekvési idejük 39,3 nap volt, közülük 70 fő érkezett idegrendszeri problémával (78,6%). Az állandó hólyagkatéterrel érkezett betegek többségénél néhány napon belül a katétert

I.06

el lehetett távolítani (átlagosan 5 nap után), 21 betegnél (3,9%) ismételten katéterbehelyezésre volt szükség, többnyire a vizelet elakadása miatt, 18 betegnél (3,3%) azonban állandó katétert alkalmaztunk különböző okok következtében (vizeletretenció, folyadékmonitorozás művesekezelteknél, állapotrosszabbodás, pszichés okok). Vizelettenyésztés mikrobiológiai vizsgálatára 35 beteg esetében (39,3%) került sor, összességében 61 mintavétel történt, ebből 36 (59%) pozitív eredményt adott. 8-féle kórokozó, 49 esetben volt detektálható a mintákban, Gram-pozitív 13 (26,5%), Gram-negatív 33 (67,3%) és gomba 3 (6,1%) esetben. Legnagyobbb arányban Enterococcus faecalis, Klebsiella pneumoniae és E. coli tenyészett ki. Multirezisztenciát találtunk 5 mintában, 3 multirezisztens Klebsiella pneumoniae-t, 2 multirezisztens Enterobacter sp.-t. A pozitív tenyésztési eredmények birtokában a kezelőorvosok célzott antibiotikumterápiát alkalmaztak, leggyakrabban norfloxacint, sumetrolimt és fosfomycint kaptak a betegek. A húgyhólyagkatéteres betegekre fordított költségek számított összege: összesen: 983 344 forint, állandó és intermittáló katéterezések költségei: 299 749 Ft, vizelet általános és üledékvizsgálatok: 46 956 Ft, mikrobiológiai tenyésztések: 202 000 Ft, hólyag ultrahangos vizsgálatok: 49 555 Ft, alkalmazott gyógyszerek költségei: 245 132 Ft. Következtetések: Ne várjuk meg az 5. napot vagy a tüneteket a vizelettenyésztéses vizsgálattal, hanem felvételkor legkésőbb a 2. napon történjen meg!

Surveillance-vizsgálat az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet fekvőbeteg-osztályain Farkas Péter, Csiki Gábor Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest

Célkitűzés: Az ÁNTSZ Kórházhigiénés Csoportjának elküldött éves jelentésben minden fekvőbeteg-intézménynek adatokat kell szolgáltatnia a kezeléssel és ápolással összefüggő alábbi fertőzésekről: húgyúti infekció, pneumonia, decubitus, posztoperatív sebfertőzés, bőr- és lágyrész-fertőzés. A legtöbb kórházban azonban nem rendelkeznek erre vonatkozóan pontos adatokkal, a zárójelentésen a diagnózis gyakran hiányzik, és az epikrízisben sem történik mindig utalás a kezelés során kialakult eseményre, különösen akkor nem, ha a beteg elbocsátásakor a fertőzés már nem áll fenn. Nincsen ez másképpen az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben sem. A pontos adatokhoz jutás érdekében szer-

72

veztünk kétlépcsős vizsgálatot. A vizsgálat célkitűzései az alábbiak voltak: feldolgozható és pontos adatokhoz jutás, következtetés az éves mennyiségre (minőségi indikátorok), a saját eredmények későbbi összehasonlítása (infekciókontroll, teendők pontosítása) és esetlegesen az eredményeink összevetése más kórházakéval. Módszer: Első alkalommal 2007 februárjában gyűjtöttünk adatokat. A kérdőívet minden fekvőbeteg-osztálynak ki kellett töltenie valamennyi olyan beteg esetében, akit a fenti időszakban bocsátottak el a rehabilitációs program végén. Ekkor az alábbi fertőzések előfordulására voltunk kíváncsiak: húgyúti fertőzés, pneumonia és decubitus. A vizsgálat második részét 2010 májusában


végeztük, amelynek során a posztoperatív sebfertőzés, a véráramfertőzés és az enteritis infectiosa eseteit gyűjtöttük össze, a korábbihoz hasonlóan egy rövid kérdőív kötelező kitöltésével. Az adatokat táblázatban foglaltuk össze és diagramokon ábrázoltuk. Eredmények: A vizsgálat időszakában (2007. február 1. és 28. között) minden elbocsátott betegről érkezett vissza adatlap, összesen 220 darab kérdőívet töltöttek ki a kollégák. A nosocomialis húgyúti infekciók száma 12, a behurcolt pedig 29 volt. Pneumonia jóval kisebb számban fordult elő a rehabilitációs kezelések során, nosocomialis eset 2, és behurcolt szintén 2 esetben fordult elő. A nosocomialis decubitus 2, míg behurcolt 7 esetben szerepelt az adatlapokon. Az adatok osztályos bontásban is elérhetők voltak, így következtetni lehetett arra, hogy mely fertőzések mely rehabilitációs folyamatok során a leggyakoribbak. Legnagyobb arányban húgyúti fertőzés fordult elő az intézetben (nosocomialis 5,5%, behurcolt 13,2%), a decubitusok aránya kisebb (nosocomialis 0,9%, behurcolt 3,2%), míg a pneu-

monia előfordulása ennél is kisebb volt (nosocomialis 0,9%, behurcolt szintén 0,9%). A második vizsgálatban 255 beteg adatait dolgoztuk fel: a nosocomialis posztoperatív sebfertőzések száma 0 (0%), a behurcolt 12 (4,2%) volt, a véráramfertőzés 4 nosocomialis (1,4%) és 23 behurcolt esetben (8,1%) fordult elő. Ez utóbbi nagy számnak a szeptikus rehabilitációs osztály speciális profilja a magyarázata. Az enteritis infectiosa nosocomialisan nem fordult elő a vizsgált időszakban, a behurcolt esetek száma pedig 3 volt (1%). Következtetések: Amennyiben a fenti vizsgálati periódusokat reprezentatív mintának tekintjük, akkor következtethetünk az egy év során az intézetünkben előforduló mennyiségre is. Ezáltal a valós értékeket jobban megközelítő adatokhoz juthatunk, mint a zárójelentésen diagnózisokkal feltüntetett esetekben. Így lehetővé válik a valós állapotok korrekt feltérképezése és adataink összehasonlítása más intézményekkel, illetőleg később megismételt vizsgálatok révén saját eredményeinkkel is.

RR.01 Rehabilitáció egyéb kórállapotokkal szövődött reumatológiai betegségekben Ortutay Judit Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest A reumatológiai betegségek okozta funkciókárosodások kezelése a rehabilitáció speciális területét jelenti. Ezen felül a társuló egyéb betegségek, sérülések megszokott rehabilitációs módszerekkel való kezelése sokszor nehézségekbe ütközik a már meglévő ízületi deformitások és funkciócsökkenés, illetve kiesés miatt. A szerző áttekinti a mozgásfunkciókat is érintő egyéb betegségeket és azok kezelésének speciális vonatkozásait reu-

matológiai alapbetegség fennállása esetén. Külön kitér a fizioterápia abszolút, illetve relatív kontraindikációit jelentő kórképekre, valamint azokra a károsodásokra, amelyek a fizioterápia alkalmazását nehezítik vagy lehetetlenné teszik. Ismerteti azokat a bizonyítékokon alapuló adatokat, amelyek segítenek eligazodni az ezzel kapcsolatos hagyományok, hiedelmek és félelmek útvesztőjében.


73

RR.02 Mozgásszervi elváltozások okozta műtétek utáni stroke mint a rehabilitációt nehezítő szövődmény – fatális véletlen vagy kalkulálható kockázat? Simoncsics Eszter, Bódi Vilma, Fáy Veronika Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Rehabilitációs Centrum, Budapest Célkitűzés: A mozgásszervi műtétek utáni rehabilitáció szövődménymentes esetben gyors és sikeres folyamat. Ha azonban a műtét után stroke alakul ki, a mozgásában korlátozott beteg további funkcióvesztést szenved el, ezért a teljes felépüléshez több idő szükséges, és az is előfordul, hogy a műtét előttihez képest állapotromlás alakul ki. Ezért indokolt esetben fontos a műtét előtt felmérni a stroke kialakulásának kockázatát erre alkalmas skálával, hiszen csak akkor érdemes ilyen beavatkozást végezni, ha a végén a beteg életminősége számottevően javul. A mozgásszervi elváltozások miatt végzett műtétek két nagy csoportba oszthatók. Az egyik a tervezett műtétek, pl. az arthrosis miatt végzett endoprotézis-beültetés, a másik a sürgősséggel végzett műtétek, pl. törést követő stabilizáció.

A szerzők mindkét típusú műtét után stroke-on átesett két beteg esetismertetésén keresztül mutatják be, hogy az ilyen összetett funkcióvesztés esetén milyen többletteher jelentkezik a rehabilitáció során (családra háruló gondozási teher, egzisztenciális krízis megélése). Következtetések: Mivel a következményekkel járó műtéti esetek csak megelőzéssel kerülhetők el, a műtétek előtt nagy jelentősége van a kockázatok mérlegelésének. Ehhez segít hozzá a IV. Magyar Cardiovascularis Konszenzuskonferencián kiadott SCORE kockázatbecslő tábla. Összefoglalásként elmondható, hogy a perioperatíven kialakult stroke bár nem gyakori szövődmény, fellépése esetén a rehabilitáció eredményessége kétségessé válik, és a betegek életminősége a megelőző állapotnál kedvezőtlenebb lehet. Emiatt a műtétet megelőző gondos kockázatelemzés és célzott kivizsgálás elengedhetetlen.

RR.03 Társbetegségek hatása a térdízületi arthrosisban szenvedő betegek rehabilitációs programjára Pettyán Ilona, Béresné Lutter Mária Honvédkórház HÉMORI Célkitűzés: Betegforgalmi adataink szerint osteoarthrosis miatt rehabilitációban részesülők esetében a leggyakoribb diagnózis (BNO3) a térdarthrosis. A programba vont betegpopulációnál a társbetegségek előfordulása gyakori. A szerzők célkitűzése a társbetegségek miatt módosuló rehabilitációs program bemutatása. Ismertetik az alkalmazott gyógytorna általános és speciális módszereit és technikáit. Módszer: Számítógépes adatbázisunkból retrospektíve kigyűjtöttük az osteoarthrosis miatt rehabilitáltakat, majd a leválogatást a BNO 3-as fődiagnózisban szereplő M 17-re (térdarthrosis) szűkítettük. A térdarthrosisban szenvedő betegeink adatlapjának feldolgozásával áttekintettük a társbetegségek előfordulását, és részletesen elemeztük a rehabilitációs

74

programot. 2007–2011 között 2307 OA-beteget kezeltünk, ebből térdarthrosis miatt került felvételre 1231 beteg (53,36%). Kísérőbetegség 679 betegnél fordult elő (55,16%), 355 esetben halmozottan (28,84%). A leggyakoribb társbetegségek: hypertonia 541 (43,95%), ISZB 124 (10,07%), diabetes 107 (8,69%), elhízás 62 (5,04%). Eredmények: A vizsgált rehabilitációs program megfelel a Szakmai Kollégium által készített REP-nek és a nemzetközi szakirodalomnak. Gyógytornászaink az aktív, passzív bázistechnikákon, ismert erősítő, stabilizáló, mobilizációs technikákon kívül hatékony speciális technikákat is alkalmaznak. A tevékenységet teljes körűen dokumentálják. A program összeállítása a társbetegségek szerint változik.


Következtetések: Saját tapasztalataink alapján az egyénre szabott mozgásterápiás program – amely a kísérőbetegségeket is figyelembe veszi – eredményes a térdarthro-

sis kezelésében. Tevékenységünk megegyezik a nemzetközi irányelvek ajánlásával.

RR.04 Mozgásszervi okból szükséges programozható rehabilitáció szervtranszplantált páciensek körében Mándó Zsuzsanna, Horváth József, Bergmann Annamária, Gyarmati Noémi, Mózes Magdolna Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kft., Hévíz Célkitűzés: Magyarországon 1962-ben végezték az első veseátültetést. A szívtranszplantációs program 1992ben, a májtranszplantációs 1995-ben indult. Az eltelt évek során jelentős számú, sikeres szervátültetés történt hazánkban. Ezen betegek a transzplantáció után – kevés korláttal – teljes értékű életet élhetnek. A szerzők esetismertetések kapcsán mutatják be a programozott rehabilitáció alkalmazását és effektivitását ezen speciális betegcsoportban.

A kilökődést gátló immunszuppresszív terápia miatt és bizonyos esetekben az alapbetegség következtében is a transzplantált betegeknél reumatológiai kórállapotok (pl. csontnecrosis, myopathia, osteoporosis stb.) léphetnek fel. A programozott rehabilitáció keretén belül ezen mozgásszervi eltérések hatékonyan kezelhetők. Következtetések: Az elkövetkező években várható a szervátültetések számának további emelkedése, így a rehabilitációt végző intézményeknek fel kell készülniük ezen betegek fogadására és ellátására.

RR.05 A nyakra ható húzóerő a saját súllyal végzett súlyfürdőkezelésnél Végh György Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kft., Hévíz Célkitűzés: A súlyfürdő bár empirikus alapon, de évtizedek óta szolgálja a betegek egészségét. A biztonságos kezelés azonban megkívánja a fellépő erők pontos ismeretét. Az előadó bemutatja az általa kidolgozott módszert a saját súllyal végzett nyaki súlyfürdőkezelésnél a nyakra ható erő mérésére. Ismerteti a mérés hibalehetőségét, valamint ismerteti és elemzi az eredményeket. Módszer: A vizsgálandó személyt egy heveder segítségével a vízbe süllyesztjük olyan mélységig, mintha a nyaki függesztőn lenne. A heveder és a tartószerkezet közé egy mérőórát iktatunk. A mért értékből a fej súlyát levonva kapjuk meg a nyakra ható húzóerőt.

Eredmények: Összesen 38 férfi és 38 nő eredményei alapján megállapítható, hogy a férfiakat összességében nagyobb tractiós erő terheli, mint a nőket. A férfiak nyaki discusaira a légzés függvényében átlagosan 0,8–1,7 kg húzóerő, míg a nőkére átlagosan 1,2–0,5 kg tolóerő hat. Az első méréssor ellenőrzésére 11 férfi és 11 nőbetegen készült kontroll. A két méréssor eredményeinek összehasonlításakor a szerző azt a következtetést vonta le, hogy az egyéni eredményekben a maximális be- és kilégzésnél, a normális légzésnél tapasztalható néhány számottevő eltérés, de ezek átlagértékei már nem mutatnak jelentős különbségeket. Így összességében kimondható, hogy az első méréssor eredményei a


75

térfogatsúly, a húzóerő és a légzés okozta húzóerő-változás tekintetében elfogadhatók, átlagértékei általánosnak vehetők. Bemutatja a légzés okozta húzóerő-változást. Ez normális be- és kilégzésnél a férfiaknál 0,9 kg, a nőknél 0,7 kg. Ismerteti a testsúly és a testtérfogatsúly húzóerőt befolyásoló hatását, ami alapján kimondható, hogy a térfogatsúly szerepe lényegesen nagyobb, mint

a testsúlyé. Bemutatja az alacsony térfogatsúly okozta felfüggesztési hibákat, amely leginkább a nőket érinti. Következtetések: A mérések alapján egzakt eredmények születtek, amelyek bizonyítják a súlyfürdő biztonságos alkalmazhatóságát. Az eredmények segítséget adnak a kezelhetőség határeseteiben. Igazolják, hogy a pluszsúlyok használata nem káros, sőt esetenként szükséges.

RR.06 Rehabiltációs program hatékonyságának vizsgálata osteoporosisos betegeken csípőtáji csonttörés után Ferencz Viktória,1 Horváth Csaba,1 Mészáros Szilvia,1 Hegedűs Béla,2 Kinda Ildikó,2 Krunity Xénia,2 Sárosi Krisztina,2 Verebes Andrásné,2 Huszár Sándor,2 Bors Katalin2 Semmelweis Egyetem, I. Belklinika, Budapest,1 Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház, Visegrád2 Célkitűzés: Az osteoporosisos csípőtáji és csigolyatörés nagymértékben fokozza a mortalitás rizikóját és rontja az életminőséget. Az osteoporosisos, csonttörésen átesett beteg rehabilitációjának célja a lehetőség szerinti legnagyobb mértékű funkcionális függetlenség elérése, az életminőség javítása, a fájdalom csökkentése, a további csonttörések megelőzése és a csontvesztés ütemének mérséklése. Célunk volt kórházunkban, a mozgásszervi rehabilitációs osztályunkon alkalmazott rehabilitációs programban részt vevő, csípőtáji törésen átesett betegek uránkövetése egy évvel a fekvőbeteg-rehabilitáció után. Módszer: A programban ez idáig részt vevő 802 osteoporosisos, rehabilitációra érkező betegből 32 csípőtáji csonttörésen átesett beteg adatait dolgoztuk fel (6 férfi, 26 nő, átlagéletkor: 74,7±10,3 év), akikkel a felvételkor és a hazabocsátáskor a program hatékonyságának felmérésére funkcionális teszteket, életminőség-kérdőíveket töltettünk ki (QUALEFFO – Quality of Life Questionnaire of the European Foundation for Osteoporosis, FIM – functional independence measure, Beck

76

depressziós skála, TUG – timed up and go test, sec, és VAS – visual analogue scale). Továbbá a fekvőbeteg-rehabilitációt követően 1 évvel telefonos megkeresés útján QUALEFFO kérdőív asszisztált felvételére került sor. Eredmények: Az eredményeket a reahabilitációs program előtti és utáni score értékek összevetésével értékeltük: QUALEFFO 40,01±11,10 vs. 38,30±11,34; FIM 91,97±19,80 vs. 100,21±18,53; Beck 17,35±8,31 vs. 11,96±7,01; TUG 28,60±14,96 vs. 17,59±7,26; VAS 49,70±17,04 vs. 66,19±14,52, p<0,001 minden paraméterre (párosított mintás t-teszt). A rehabilitációs program után 1 évvel a QUALEFFO értékben nem tapasztaltunk javulást: 38,30±11,34 vs. 38,69±13,26. Következtetések: Eredményeink szerint csípőtáji csonttörés után osteoporosisos betegek körében az adekvát, komplex rehabilitációs program hatékonyan javítja a fizikális, pszichoszociális funkciókat és az életminőséget. A lakókörnyezeti rehabilitációval azonban a betegek funkcionális képessége, életminősége nem javult tovább.


RRe.02 Gyakorlati tapasztalatok a Spinomeddel Csákány Adalbert Batthyány Kázmér Szakkórház, Rehabilitációs Osztály, Kisbér Célkitűzés: Napjainkban már a népbetegségnek számító osteoporosis és következményes csigolya- és egyéb törések miatt egyre több beteg kerül rehabilitációra. A terápia célja az elesések és ismételt törések megakadályozása. Ennek egyik módja lehet a Spinomed használata. A Spinomed aktív gerincortézis, amely a bio-feedback mechanizmuson keresztül erősíti a hátizomzatot, növeli az aktivitást, csökkenti a háti kyphosis fokozódását, ezáltal megakadályozza a további csigolyák összeroppanását, javítja a test egyensúlyát. Osztályunkon kb. fél éve kezdtük el alkalmazni a Spinomedet, főleg csípőtáji törés utáni rehabilitációra került betegeknél. Mozgáskorlátozottságukhoz és panaszukhoz jelentősen hozzájárult a sokszor diagnosztizálatlan és kezeletlen csontritkulás és következményes osteoporosis-eredetű csigolya-összeroppanás. Cél: osztályunkon 14 beteget láttunk el Spinomed gerincortézissel, amelyeknek az adaptálását is mi

végeztük. Meg akartunk győződni az ortézis hatásosságáról, és arról is, hogy mennyire jelent kényelmetlenséget a viselése, használata a mindennapokban, valamint milyen gyakran és okból szükséges az utánállítás. Módszer: A fájdalmat a VAS skála alapján, az önellátást, mozgékonyságot és helyváltoztatást a FIM skála alapján értékeltük. Ezenkívül még a testmagasságot mértük. Eredmények: A betegek többségének fájdalma csökkent, önellátásuk és helyváltoztatásuk javult. Négy beteg viszont a bonyolult használat és a tépőzár elállítódása miatt nem használta az ortézist. Következtetések: A Spinomed gerincortézis használata csökkentette a beteg fájdalmát, javította önellátását, mozgékonyságát, testtartását és egyensúlyát. Használata viszont a vártnál bonyolultabbnak bizonyult.

RRe.03 Változott-e a fizioterápia jelentősége, a rehabilitációs team szerepe a biológiai terápia bevezetésével spondylarthritis ankylopoeticában (SPA)? Mikó Ibolya Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest Célkitűzés: Az előadás célja azon tudományos közlések eredményeinek összefoglalása, amelyek azt vizsgálják, vajon a spondylarthritis ankylopoeticában szenvedő betegek kezelésében mérdföldkőnek tekinthető anti-TNF gyógyszerek bevezetésével a hagyományos fizioterápia helye változott-e a terápiás palettán, a rehabilitációs teammunkája hogyan módosult? Áttekintve az utóbbi évek klinikai tanulmányait, az egyes adatbázisok (Cochrane, Medline) randomizált, kontrollált vizsgálatait (RCT) és metaanalíziseit, az eredmények a spondylarthritis ankylopoetica súlyosságától függően alkalmazott rehabilitációs programok hatékonyságát bizonyítják, ami megnyilvánul mind a betegek mozgás-

funkciójának, mobilitásának, testtartásának és edzettségének javulásában, továbbá az életminőségük jelentős pozitív irányú változásában. A biológiai készítmények (TNF-alfa-gátlók) hatására a betegség aktivitásában (BASDAI), az ízületi funkciókban (BASFI) bekövetkező szignifikáns javulást szintén számos RCT bizonyítja. De egyre nagyobb számban találhatók az irodalomban olyan tanulmányok is, amelyek a tradicionális fizioterápia és biológiai kezelés együttes hatását vizsgálja. Következtetések: A klinikai vizsgálatok eredményei alapján az mondható el, hogy a korai diagnózis, az időben kezdett gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelés kombinációja a betegek oktatása mellett alapvető fontosságú


77

a jobb eredmények eléréséhez. TNF-alfa-gátlókkal is kezelt SPA-s betegek fizioterápiás készsége, rehabilitá-

cióra való alkalmassága, a betegség kimenete (motiváltság, funkció, merevség) szignifikánsan jobb.

RRe.04 Komplex fizioterápia alkalmazása tumoros anamnézisű betegeken Horváth József, Mándó Zsuzsanna, Angyal Attila, Sonkoly Pál Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. Célkitűzés: A medicina minden ágát, így a fizioterápia alkalmazásának lehetőségeit is indikációs és kontraindikációs szabályok határolják be. Azonban időnként ezek a szabályozók nem kellő gyorsasággal kísérik a medicina fejlődését. Ennek alátámasztására a szerzők három tumoros anamnézisű esetükkel szerzett tapasztalataikat kívánják ismertetni. Esetismertetés: 1. Az 52 éves nőbetegünkön első intézeti kezelésünk előtt két évvel diagnosztizálták emlőtumorát, szekunder osteoporosisa volt, a kezeléseket jól tolerálta. Ismételt intézeti kezelésnél tumorrecidíva nem volt, betegségeinek megfelelően gondozták.

2. A 69 éves nőbetegünket évek óta krónikus lymphocytás leukaemia (CLL) miatt gondozták. 3. Az 57 éves férfi beteg kórelőzményében arthropathia psoriatica miatti mozgásszervi gondozás, valamint prostatatumor miatti onkológiai kezelés szerepel, onkológus nem látta kontraindikáltnak intézeti kezelésünket, amely jó hatású volt. Ismételt intézeti felvételkor is jól tolerálta a kezeléseket, a prostatatumor a komplex fizioterápia ellenére sem progrediált. Következtetések: A fentiek és az irodalmi adatok alapján a szerzők szükségesnek tartják a fizioterápia indikációjának és kontraindikációjának újragondolását.

RRe.06 Különböző törési kockázatbecslő módszerek összehasonlítása rehabilitációs programban részt vevő betegekben Mészáros Szilvia,1 Horváth Csaba,1 Ferencz Viktória,1 Szentannai Lilla,1 Marion Dalma,1, Hegedűs Béla,2 Kinda Ildikó,2 Krunity Xénia,2 Sárosi Krisztina,2 Bors Katalin2 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest,1 Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház, Visegrád2 A metabolikus csontbetegségek egyik legsúlyosabb szövődménye a csonttörés. Napjainkban az osteoporosis diagnosztikájának célja nem csak a kórkép felismerése, hanem a csonttörés szempontjából legveszélyeztetettebb csoport kiválasztása. Rendelkezésünkre áll a FRAX, a 10 éves abszolút kockázatbecslésre részletesen kidolgozott modell, amelylyel tizenegy törési rizikótényező és az adott ország-

78

ban érvényes korspecifikus összmortalitás, valamint a relatív kockázat szintjét figyelembe véve számítható ki az abszolút törési kockázat. Ismertek további kockázatbecslő módszerek is (például a Garvan törési rizikó kalkulátor vagy a QFractureScores rizikóbecslő módszer), amelyeket szintén validált, kissé eltérő rizikótényezők figyelembevételével dolgoztak ki, de használatuk kevésbé elterjedt.


Célkitűzések: Munkánkban közel 800, osteoporosisos, komplex rehabilitációban részt vevő beteg adatait átnézve 82 betegnél hasonlítjuk össze a WHO által támogatott FRAX, Garvan, QFracture és FRISC törési rizikóbecslő módszereket. Eredmények: A törésszám növekedésével (nem törött vs. egyszer vs. kétszer törött) a FRAX rendszer által adott abszolút törési kockázat mértéke a Garvan, a FRISC és QFacture értékéhez hasonlóan változott (FRAX: nem 16,4±2,5 vs. 24,5±2,4, vs.32,4±4,0; Garvan: 26,11±3,4 vs. 37,2±2,6 vs. 65,77±3,2; FRISC: 33, 5±0,4 vs. 60,7±0,2 vs. 62,7±0,3; QFracture: 5,9±1,3 vs. 7,6±0,8 vs. 9,6±0,9).

Az elesett betegek Garvan és QFracture értéke nagyobb volt, mint az el nem esetteké (38,5±3,0 vs. 54,3±3,7; 5,8±1,3 vs.10,7±0,8). A FRAX érték nem különbözött (25,4±3,2 vs. 27,9±2,4). A Garvan törési kockázatbecslő rendszer alapján nagy kockázatú csoportba sorolt betegek nem különböztek a FRAX által nagyobb kockázatú csoportba sorolt egyénektől. Következtetések: Eredményeink alapján úgy véljük, hogy a különbség a háttérpopuláció eltérő tulajdonságaiból adódik, és ezért a Garvan rendszer nem alkalmas a hazai felhasználásra. A FRAX önmagában alkalmas a nagy kockázatú egyének felismerésére.

RRe.07 Lökéshullám-terápia alkalmazása reumatológiai rehabilitációban Angyal Attila, Horváth József, Tóth Gyula, Simon-Fiala Zsolt, Mándó Zsuzsanna Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. Célkitűzés: A lökéshullám-terápia modern és hatékony, 25 éve ismert kezelési módszer. Elsőként vesekövek zúzására használták, majd az eljárás továbbfejlesztésével sportsérülések, később mozgásszervi betegségek gyógyítására is sikeresen alkalmazták. Számos országban az egészségügyi biztosítók támogatják a lökéshullámmal végzett kezeléseket. A terápiás eljárás nagy energiájú, akusztikus hullámok fizikai, biológiai hatásán alapul, amelyek beindítják a szervezet gyógyító mechanizmusait, élénkítik az anyagcserét és a vérkeringést. Non-invazív, kevés mellékhatással járó, gyógyszerek nélkül is hatékony fájdalomcsillapító hatású az irodalmi adatok szerint. Célkitűzésünk a lökéshullám-kezelés hatásosságának vizsgálata volt reumatológiai betegekben. Módszer: Intézményünk egy hónapos időtartamon belül, kísérleti jelleggel végzett lökéshullám-terápiás kezeléseket – hagyományos komplex fizio-balneoterápiás kezelések mellett – 22 beteg esetében. A betegek közül tizenhárman krónikus degeneratív vállpanaszokkal, hárman alagút-szindróma, négyen calcaneus környéki fájdalom, ketten teniszkönyök miatt kapták a kezelést. A nő-férfi arány 15:7, átlagéletkoruk 54,8 év,

a legfiatalabb beteg 38, a legidősebb 73 éves volt. Átlagosan négy alkalommal kaptak lökéshullám-kezelést, a kezelés elején és végén a fájdalomra vonatkozó, illetve az általános egészségügyi állapotra vonatkozó önértékelő vizuális analóg skálát töltöttek ki. Emellett FIM skálát is készítettünk. Eredmények: Eredményeink szerint minden marker egyértelmű javulást mutatott a lökéshullám-kezelések után. A FIM skálán 3,7 pont (0 és 5 közötti értékek), a VAS fájdalomskálán 24,7 mm (8 és 65 mm közötti értékek), illetve a VAS általános egészségügyi állapotot jellemző önértékelő skálán 18,3 mm (3 és 50 mm közötti értékek) átlagos növekményt regisztráltunk. Következtetés: Korlátozott lehetőségeink miatt nagyobb számú betegcsoport vizsgálatára nem kerülhetett sor, azonban a betegek szubjektív véleménye, életminőségüknek, a fenti skálák értékeinek javulása intézetünk számára bizonyította, hogy a lökéshullám-terápia lágyrész-reumatizmusban szenvedő betegek kezelésénél gyors, hatékony, jól alkalmazható és tolerálható eljárás. Későbbiekben újabb tapasztalatok szerzése céljából nagyobb betegpopuláció bevonásával kívánjuk folytatni kutatásunkat.


79

TR.01

Ápolók és gyógytornászok együttműködése stroke-os betegek rehabilitációjában Kiss László, Megyeri Pál, Mező Róbert Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Központi Rehabilitációs Osztály, Budapest

Célkitűzés: Bemutatni az ápolók és gyógytornászok közti teammunka fontosságát, az osztályon alkalmazott segédeszközök előnyeit stroke-os betegek rehabilitációjában, az együttműködés pozitív hatását a páciens fizikális és mentális fejlődésére. A mozgásszervi rehabilitációs osztályunk egyik legtöbb kooperációt igénylő feladata a stroke-os beteg mobilizációja és járásképességének helyreállítása. Az előadásunk első részében bemutatjuk a mobilizáció különböző fázisait (fektetés, ültetés, állítás), amelyeket mind a gyógytornászok, mind az ápolók együtt és külön-külön is

végezhetnek. Videofelvételek segítségével bemutatjuk a járást segítő testközeli segédeszközök (AFO-k) különböző típusait, feladásuk gyakorlati elsajátításának fontosságát. Következtetések: A rehabilitáció hatásfokát jelentős mértékben emeli, hogy a gyógytornász az általa alkalmazott mobilizációs technikát és segédeszközökkel kapcsolatos szakmai és gyakorlati tudást az ápolószemélyzettel megosztva végzi. A betegekben a folyamatos, azonos szintű ellátás bizalmat és együttműködést vált ki.

TR.02 A kommunikáció profiljai az orvosi rehabilitációs munkában: egy terepmegfigyelés tapasztalatai Hámornik Balázs Péter,1 Juhász Márta,1 Vén Ildikó2 BME,1 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet,2 Budapest Célkitűzés: A BME Ergonómia és Pszichológiai Tanszékének Team Interakció és Kommunikáció Kutatócsoportja és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet együttműködésében immáron három éve folyó kutatásunk célja a rehabilitáció eredményének javítása munkapszichológiai eszközökkel. A kutatás nem magát a rehabilitációs munkát, hanem annak szervezeti támogatását, a kommunikációt, a tudásmegosztást, a betegről, az állapotáról és a rehabilitációs folyamatról alkotott közös kép kialakulásának serkentését tűzte ki célul. Ahhoz, hogy a rehabilitációs munka hatékony legyen, jól működő interdiszciplináris teamekre és azok eredményes együttműködésére van szükség, amelynek előfeltétele a kommunikáció. Ennek vizsgálata és majdani támogatása a célunk, és így közvetve a teammunka feltételeinek elemzése és fejlesztése. Módszer: Korábbi tapasztalatinkra és a szakirodalomra alapozva a jelen vizsgálati fázisunkban a kommunikatív viselkedés („communicative behaviour”) – minden olyan verbális és viselkedéses információ felvételének és átadásának megfigyelését és elemzést helyzetük a középpontba, amely az orvosi rehabilitációs munka napi

80

rutinja során előfordul. Ilyen kommunikatív viselkedés a verbális közlés, a papíralapú és digitális dokumentumok használata és a fizikai környezetből származó információ felvétele (segédeszközök, a betegágy és közvetlen környezete, a beteg fizikai vizsgálata). A vizsgálati módszer Sorby és Nytro eljárása alapján követéses terepmegfigyelés volt, amely során az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Baleseti Sérültek Rehabilitációs Osztályának dolgozóit kísértük el nem beavatkozó módon napi munkájuk során, és eközben a kapott és adott (kimenő és bejövő) információt regisztráltuk, annak tartalmai kategóriájának megállapításával. A vizsgálati adatokból az osztályos team szakterületei (orvos, gyógytornász, ápoló, pszichológus) szerint kommunikációs profilokat készítettünk, amelyek az információforrások és témák együttes ábrázolását és értelmezését teszik lehetővé. Eredmények: A vizsgálatban, amely 2012 tavaszán zajlott, az Osztály 17 dolgozója vett részt a megfigyelések alanyaiként: 3 orvos, 6 gyógytornász, 6 ápoló és 2 pszichológus. Az adatsor 28 megfigyelésből áll össze, amelyek egyenként kb. 3 órás időszakokat fednek le a napi rutinból. A vizsgálat során 51 beteggel és betegről zaj-


lott regisztrált kommunikáció. A vizsgálat eredményei a szakterületenként elkészített kommunikációs profil ábrák, amelyek az információs bemenetek és kimenetek és az említett témák gyakoriságait tartalmazzák szakterületenként és betegcsoportonként. Következtetések: A kapott kommunikációs profilok segítenek megérteni az információmegosztás jellegét és mechanizmusát a rehabilitációs osztályos teamben. A forrás-téma-beteg szempontok együttes figyelembevételével feltártuk, hogy mely szakemberek kivel kapcsolatban milyen forrásokra támaszkodva, kikkel és mely témákat érintve adnak át információt aznapi munkájuk során. Ez egyfelől a team tagjainak értékes visszajelzés az információmegosztó viselkedésükről, arról, hogy milyen kapcsolódási pontok vannak az osztályos csapat tagjainak munkájában, és melyek igényelnek ebből esetleg több figyelmet, támogatást a hatékonyság növelése érdekében. Az eredmények megerősítik azokat a korábbi tapasztalatokat, hogy a team formális vezetésén túl

az informális vezetés is az orvosoké: kommunikációs tevékenységük mennyiségileg és koordinációs szempontból is kiemelkedő. Hangsúlyozandó még, hogy a kommunikatív viselkedés során legjellemzőbben az élőszó (verbális kommunikáció) jelenik meg minden szakterületen, és a digitális technika alkalmazása még háttérbe szorul. Másfelől a szakemberek kommunikatív viselkedésének feltárása bemenetül szolgál kutatásunk későbbi fázisaihoz, amelyek során a teammunka támogatása a célunk. E támogatás munkapszichológiai eszközökkel, kommunikációs képességfejlesztéssel és tanácsadással valósul meg. A teammunka támogatására ezen felül távlatokban a tudás- és információmegosztást segítő digitális technikák fejlesztése is szükségessé válhat, aminek első és legfontosabb lépése a kommunikációs profilok ismerete, az információ-használati szokások feltérképezése és a teamtagok egymással és fizikai környezetükkel kapcsolatos információigényének leírása.

TR.03 Az ápoló és a gyógytornász szerepe a dupla amputált betegek rehabilitációjában Hegedűs Hajnalka Vas Megyei Markusovszky Kórház, Általános és Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, Szombathely Célkitűzés: Osztályunkon az elmúlt egy évben jelentősen megnövekedett a dupla amputált betegek száma, ami számottevő és összetett munkát ró a rehabilitációs team minden tagjára. A rehabilitáció célja a dupla amputált betegeknél a mozgásképesség javítása, a lehető legmagasabb szintű funkcionális képesség elérése, az életminőség javítása, a beteg visszavezetése a családba, a társadalomba. A rehabilitációs program egy korai és egy késői szakaszra osztható. A korai szakasz elsősorban nővéri feladatokat foglal magában, míg a késői szakaszban a gyógytornász szerepe kap hangsúlyt. Azt, hogy a beteggel a rehabilitációs program végére milyen szintre jutunk el, több tényező befolyásolja. Ezek közül a legfontosabb a csonk állapota és az amputációk magassága. A bemutatott elvek alapján osztályunkon az elmúlt évben nyolc dupla amputált beteget rehabilitáltunk. Több tényező alapján vizsgáltuk őket. Ezek voltak az életkor, a nemek szerinti megoszlás, az amputációk magassága, az amputációk előzményeként szolgáló alapbetegség, az osztályunkon eltöltött idő, a távozásukkor elért legmagasabb funkcionális szint, amelyet a

FIM és Barthel-skála használatával tudtunk mérni. Ezek a következő átlagértékeket mutatják: Barthel-skála érkezéskor: 40 pont, távozáskor: 70 pont; FIM skála érkezéskor: 79 pont, távozáskor: 95 pont. Elmondható, hogy a betegek mindegyike ért el valamilyen szintű fejlődést. Nyolc betegből kettőnél sikerült elérni, hogy a művégtagját önállóan felvette és járókeret segítségével önállóan sétált. Három beteggel azt tudtuk elérni, hogy a protézissel felállt, és rövid távon sétált, de ehhez végig kisebb-nagyobb segítségre volt szükségük. Két betegnél a végeredmény az lett, hogy a régebbi protézissel felálltak, álltak, átültek önállóan kerekes székbe. Egy betegnél a legmagasabb elérhető szint a kerekes székbe való önálló átülés, és annak használata volt. Következtetés: Elmondható, hogy a dupla amputált betegek rehabilitációja hosszú és küzdelmes munkát ró a rehabilitációs team minden tagjára és a betegre. A folyamat végén a teljes függetlenség sajnos nagyon kevés esetben érhető el. A betegek többsége kudarcként éli meg, hogy nem tanult meg járni, ezért feladatunk az is, hogy elfogadtassuk velük, kerekes székben is élhetnek teljes értékű életet.


81

TR.04 Hogyan feleljünk meg a rehabilitációs program dokumentációs kihívásainak? Simoncsics Eszter, Fáy Veronika Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Rehabilitációs Centrum, Budapest Célkitűzés: A „rehabilitációs ellátási programok” (REP) bevezetése egyrészt a rehabilitációs munka tartalmi és szakmai kritériumait határozza meg, másrészt új kihívást jelent a dokumentáció területén. A gyógyító munka során meghatározott jogi és intézeti szabályozás alapján dokumentáljuk a különböző tevékenységeket. Ezt szakmánként (orvosi, ápolói, gyógytornász, ergo-, sportterapeuták, pszichológus, diétás nővér, szociális nővér) külön-külön, más-más szempontrendszerrel végezzük, természetesen sok átfedéssel, a beteg személyes és egészségi állapotával kapcsolatos adatok többszöri felvételével. Ennek megfelelően a gyógyító folyamat nyomon követési adatai sokszor nehezen jutnak el egyik teamtagtól a másikig. Célkitűzésünk az volt, hogy a jogszabályi követelményeknek, a REP által meghatározott elvárásoknak megfelelő és a mindennapokban is jól használható, a rehabilitációs folyamat nyomon követésére alkalmas dokumentációs gyakorlatot dolgozzunk ki és javasoljunk bevezetésre az intézetünkben. Módszereink: A létező dokumentációs gyakorlat feltérképezése, a gyógyító folyamat áttekintése, külföldi minták keresése, a gyógyító teamtagok véleményének

kikérése, próbadokumentáció készítése, majd véleményezése a teamtagok által. Eredmények: Létrejött egy új dokumentációs módszer. A beteg felvétele során a REP-nek megfelelő csoportbeosztáshoz adott FNO-kódok kerülnek feltüntetésre, az ezek alapján elvárt teszteket rögzítik. Összegezzük azon funkcionális, strukturális, részvételi és környezeti faktorokat, amelyek a beteg rehabilitációját érdemben befolyásolják. Így minden kezelő személy számára egy átfogó és könnyen áttekinthető „rehabilitációs képet” kapunk a betegről. Szintén újdonság egy közös dekurzus lap, amelynek fő eleme a gyógytornászok utánkövető lapja, kiegészítve a kezelő team többi tagjának véleményével. Így egy helyen, heti rendszerességgel látható, hogy hogyan haladunk a cél felé, segítve a teammunkát az írásbeli kommunikáció fejlesztésével. Következtetések: Annak ellenére, hogy a dokumentáció igen nagy pluszfeladat a gyógyító munka mellett, ha a fenti módon történik, akkor a beteg nyomon követése egymás számára is jól látható és értelmezhető. Ez minden teamtag – elsősorban a beteg – érdekeit szolgálja a rehabilitációs folyamatban.

TR.05 A hosszú ideig tartó kórházi rehabilitáció kihívásai Urbanics Ildikó, Frey Erika, Gacsal Csaba, Schönfeld Erika, Verseghi Anna, Dénes Zoltán Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Koponya-agysérültek Rehabilitációs Osztálya, Budapest A kórházi osztályon végzett rehabilitációs tevékenység („bennfekvő” vagy inpatient) Magyarországon átlagosan 3 hétig tart, az átlagos ápolási idő 2011-ben 22,3 nap volt. A súlyos idegrendszeri károsodás miatti rehabilitáció viszont ennél hosszabb idejű. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Koponya-agysérültek Rehabilitációs Osztályán (KARO) például közel 60 nap az átlagos ápolási idő, de szükség esetén ennél sokkal hosszabb időt is eltölt a páciens a rehabilitációs osztályon, gyakran

82

több hónapot. A hosszú rehabilitációs kezelés kihívásokat jelent a kezelő teamtagok, a beteg és családja részére. Célkitűzés: a több mint 3 hónapig folyamatosan tartó osztályos rehabilitációs kezelés során a különböző teamtagokban felmerülő problémák vizsgálata a sikeresebb együttműködés és rehabilitáció érdekében. Anyag és módszer: egy esettanulmányon keresztül a team működésének retrospektív elemzése, problémafeltáró csoporttevékenység a rehabilitációs osztályon.


Eredmények: A hosszú ideig tartó kórházi rehabilitáció speciális szakmai és interperszonális kihívásokat jelent: orvosi tekintetben például a beteg elbocsátásának ütemezése és az azonos színvonalú ellátás kérdésköre, ápolás tekintetében az osztályos ápolási rendtől való eltérések, pszichológiai nézőpontból sajátos csoportdinamikai folyamatok megjelenése (pszichoterápiás lehetőségek, illetve kezelés irányába mutatott irreális elvárások, bűnbakképzés) merült fel problémaként. Ergoterápiás szempontból pedig nehézséget jelentett, hogy a kezelés körülményei korlátozottabbak voltak a beteg saját élethelyzetének tagadása miatt.

Következtetés: A tapasztalataink azt mutatják, hogy a több hónapig tartó rehabilitációs kezelés sajátos helyzet mind a gyógyító team, mind a páciens és annak hozzátartozói számára. Ennek során fokozott figyelmet kell fordítani a teamtagok megterhelésére, a kiégés veszélyeire, amelyek egyebek között mikroteammegbeszélésekkel és adaptációs szabadságok beiktatásával kezelhetők. Lényeges következtetés, hogy a rehabilitációs idő tagolásával, az állapotváltozások folyamatos monitorozásával strukturálhatjuk a rehabilitációs folyamatot, ami a team fejlődéséhez is hozzájárulhat.

TR.06 Közeledés-Közelítés-Megközelítés Bálint Éva, Urbanics Ildikó Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Koponya-agysérült Rehabilitációs Osztálya, Budapest Problémafelvetés: Agysérült betegek rehabilitációjában meghatározó tényező a különböző terápiás beavatkozások időzítése (neuropszichológiai, illetve kognitív fejlesztési) annak tekintetében, hogy a páciens a sérülést követő kezdeti eszmélése után milyen javuláson megy keresztül, a veszteségeiről milyen élményei, tapasztalatai vannak, milyen elvárásokat támaszt a rehabilitációjával szemben. A team oldaláról nézve pedig azért fontos a vizsgálatok időzítése, mert a túl korai beavatkozások az együttműködés rovására mehetnek: nemcsak a beteg, hanem a gyógyító személyzet sérülését is okozhatják (kudarcélmény), és az újbóli próbálkozás lehetőségét veszik el mindkét féltől. Célkitűzés: Annak bemutatása, hogy a betegségtudatosulás különböző szintjein a betegek hogyan reagálnak a terápiás megközelítésre.

Módszer: A betegségtudatosulás, a betegségélmény és az érzelmi terhelhetőség különböző szintjein álló páciensekkel való terápiás beavatkozások retrospektív elemzése, esetrészletek tükrében. Eredmények: Tapasztalatunk szerint a terápia időzítéséhez a páciensek betegségtudatának függvényében (1. Tudja, hogy nem tudja; 2. Nem tudja, hogy nem tudja; 3. Nem tudja, hogy tudja) eltérő megközelítési módok szükségesek a terapeuta részéről. Ezen felül különböző terápiás kimenetekre számíthatunk a beteg érzelmi terhelhetőségének, illetve kognitív működésének eltérő szintjein. Következtetés: Ha a beteg a fent említett dimenziókon mutatott aktuális állapotaihoz illesztjük a terápiás intervenciót, akkor a páciens részéről nagyobb nyitottságot, együttműködést, jobb prognózisú fejlődést várhatunk. A szakembereket kevesebb kudarc éri, csökken a frusztráció.

TR.07 A hosszú ideig tartó kórházi rehabilitáció kihívásai II. – Végtelenség és határtalanság a rehabilitációban – Én vagy Te, vagy Te vagy Én? Verseghi Anna, Urbanics Ildikó Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Koponya-agysérültek Rehabilitációs Osztálya, Budapest Minél hosszabb ideig húzódik a rehabilitációs folyamat, annál könnyebb belevesznie a kezelőnek és a beteg-

nek az „időbe”, mert a változás nagyon lassú, sokszor alig észrevehető. A segítő és a segített kapcsolatában


83

az önállóság különböző szintjein a funkciók átadása és átvétele (testi-szomatikus működések feletti kontroll, cselekvésekkel kapcsolatos kompetenciák, érzelmi és értelmi folyamatok irányítása, felelősségvállalás) összemosódhat nemcsak térben és időben, hanem interperszonális szinten is. Célkitűzés: a hosszú idejű rehabilitációban ismétlődő kihívások közös jellemzőinek bemutatása, különös tekintettel a leválás és leválasztás, függőség, önállóság, illetve együttműködés témáira. Anyag és módszer: a betegek gyógyulási folyamatának és ezzel párhuzamosan a rehabilitációs team integrációs képességének retrospektív, folyamatelemző, interaktív és rendszerszemléletű áttekintése arra vonatkozóan, ahogy az egyes teamtagok egymás szempontjaira reagálnak. Eredmények: A betegek, a családtagjaik és a szakmai team folyamatos bizonytalanságban dolgozik a változás és a gyógyulás ütemét/idejét/időzítését tekintve. Az

K.01

idői bizonytalanság és a végtelen idő kihívása irreális elvárásokat, szorongást, frusztrációt, reménytelenséget, bűntudatot és bűnbakképzést, eredményezhet. A rehabilitációs team különböző tagjai, a betegeket és családjukat is beleértve, az aktuális, saját életszakaszukhoz köthető életfeladatokkal, kihívásokkal foglalkoznak, és ezeket különböző tudatossági szinten munkálják meg önállóan és társas (egyedül és együtt másokkal) viszonylatokban. Ennek következtében attól függően reagálunk egymásra, hogy ki éppen melyik aspektusra összpontosít (az elkülönülni vágyó én, vagy mi együtt veletek) éppen az adott életszakaszában. Ezért az egyik legnehezebb feladat a gyógyító team számára – a konkrét szakmai feladatokon túl –, hogy világosan tudjon különbséget tenni az Én és a Másik, illetve a Mi és Ők problémája között. Következtetés: A határok idői, téri, illetve interperszonális síkjain végbemenő folyamatos tanulása fejlődést eredményez a gyógyító kapcsolatban, a tudatosság különböző szintjeitől függően is.

A csoportos afáziaterápia tapasztalatai Őrley Zita, Kotra Mónika, Mészáros Éva Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Hemiplégia Rehabilitációs Osztálya, Koponya-agysérültek Rehabilitációs Osztálya, Budapest

Célkitűzés: Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Hemiplégia Rehabilitációs Osztálya és Koponya-agysérültek Rehabilitációs Osztálya az afáziás személyek számára egyéni és kiscsoportos logopédiai terápiát is biztosít. A csoportos foglalkozásokon heti két alkalommal főként súlyos afáziás személyek vesznek részt. Minden terápiás ülésről videofelvételt készítünk. Ezek segítségével és egy koterapeuta közreműködésével, valamint megfigyeléseivel nyomon követhető a változás. A terápia célja, hogy a súlyos afáziával járó szegényes verbális-szóbeli és a társtünetként gyakran megjelenő apraxiából adódó csökkent nonverbális kifejezőképességet csoportos terápiával fejlesszük. A terápia során nagy hangsúlyt kap a gesztushasználat, amely elősegítheti a szóelőhívást. A csoportterápiás

84

légkör pozitív hatása a csoporttagok szociális viselkedésén, kapcsolatteremtő képességén és kommunikációs motivációján is lemérhető. A terápiás üléseken a kommunikációhoz, beszélt nyelvhez szükséges funkciók (az artikuláció, az automatikus sorok, a ritmus, a szerialitás, a gátlás vagy a figyelem) fejlesztésére is sor kerül. Következtetések: Eredményeink megfigyelésen alapulnak. Tapasztalataink azt mutatják, hogy sok esetben az, ami az egyéni terápiában nehézséget okoz a páciensnek, a csoportos foglalkozásokon sikeresen teljesül. A folyamatosan végzett terápia megfigyelései megerősítettek minket abban, hogy az egyéni és a csoportos terápia párhuzamos gyakorlása sok esetben kedvezőbb az afáziás személyeknek.


K.02

A szavak ereje. Verbális szuggesztió mint a kóma kiegészítő terápiája Szegleti Gabriella MRE Bethesda Gyermekkórháza, Rehabilitációs Osztály, Budapest

Célkitűzés: Mondatainknak szuggesztív ereje van, így érdemes odafigyelnünk, hogy mikor mit mondunk, hiszen tudatosan felépítve a gyógyítás szolgálatába állíthatjuk a szavakat. Az osztályunkon fekvő kómás betegek gondozása során felmerült, hogy bár egy beteg többféle terápiába is részesül (gyógytorna, kognitív serkentés, taktilis, kinesztetikus ingerlések), szükséges ezeknek az összefogása, strukturálása egy ingerré. Így kezdtük el rendszeresen alkalmazni a hipnotikus szuggesztiók módszerét az osztályon fekvő kómás betegek terápiájában, hiszen bár a kóma tulajdonsága az öntudatlanság, ez nem jelenti azt, hogy a személy receptív és asszociatív funkciói teljességgel működésképtelenek. A terápia megtervezésekor azzal feltétlenül számolni kell, hogy a beteg tudata megközelíthető, képes hallásra, gondolkodásra, érzelmek átélésére. Mivel már eleve módosult tudatállapotban vannak a betegek, így hipnózisra nincs szükség. A szuggesztió olyan kommunikáció, amely önkéntelen választ vált ki, nem utasítások vagy kérdések, csak kijelentések és gondolatok. Funkciója, hogy a páciens kognitív tevékenységét stimuláljuk, a lehető legjobb fizikai és érzelmi komfortállapotot megteremtsük, a fájdalmat, diszkomfortérzést meg-

K.03

szüntessük, és nem utolsósorban a családot, hozzátartozókat bevonjuk a terápiás munkába vezetett, strukturált formában. A pszichológus a hozzátartozókkal, valamint a teamtagokkal együttműködve állítja össze a szuggesztív szöveget, amelyet a családtagok, az ápolók, valamint a terápiás szakemberek napi rendszerességgel, lehetőség szerint minél gyakrabban felolvasnak a betegnek. A vezetett szuggesztió segíti a betegek szorongásának csökkentését azáltal, hogy támaszt nyújt a téri és idői orientációban, felkészít a különféle beavatkozásokra, terápiás foglalkozásokra és a terapeutákra. A mozgás, valamint a relaxált állapot elképzelésével stimulálja a szenzomotoros mechanizmusokat. Ezenkívül a hozzátartozóknak is segítséget nyújt azzal, hogy részesei lehetnek a gyógyító folyamatnak, hiszen ne felejtsük, a család a legfőbb szövetségesünk a gyógyításban. Következtetések: Ha a szavaknak ereje van, használjuk azokat ügyesebben, kiegészítve ezzel a szomatikus megközelítésű orvoslást. A szuggesztív terápiás beavatkozások technikája bár empirikusan nem igazolt eszköz, mégis hasznos segítőtárs a kómás állapotban lévő emberek gyógyulásának elősegítésében.

A kisagy nyelvi rendszerben betöltött szerepe – esettanulmány Mészáros Éva, Szöllősi Izabella, Vannay Aladárné, Pap Ilona, Fazekas Gábor Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Hemiplégia Rehabilitációs Osztály, Budapest MTA, Nyelvtudományi Intézet, Budapest

Célkitűzés: A cerebellumnak a nyelvi rendszerben játszott szerepe napjainkban egyre inkább előtérbe kerül. Például Fabbro, Moretti, Bava (2000) a morfoszintaktikai hibákat hangsúlyozzák, amelyek morfémák (ragok, névelők, névutók) helyettesítését, elhagyását, inadekvát addícióját jelentik. Smet, Baillieux (2007) megnevezési, olvasási, hallás utáni megértési, fonológiai, illetve

szemantikus fluencia feladatokban reprezentálódó alacsony teljesítményt, illetve agrammatikus formák megjelenését említik a leggyakrabban. Számos szerző kognitív és nyelvi deficit együttes előfordulásáról számol be (Riva, 2000; Booth, Wood, 2007). Az előadás célja a cerebellum szerepét a nyelvi rendszer néhány aspektusán (utánmondás, grammatikalitás megítélés, fluencia-


85

feladat) keresztül bemutatni egy kizárólag cerebelláris sérülést mutató beteg esetének ismertetésével. Módszer: A 78 éves nőbeteggel felvettük az általánosan használt teszteket (WAB, Token). Bár végeztünk egyéb, célzott próbákat is, de a jelen prezentációban csak az előadás tárgya szempontjából releváns, általunk szerkesztett eljárásokat (és azok eredményeit) említjük: 1. Lexikalitás, döntési feladat késleltetett utánmondásba ágyazva. Ennek során egy hallott mondatot kellett a betegnek megismételnie, miután egy hangsorról eldöntötte, hogy az értelmes vagy sem. 2. Szómagyarázat. A pácienstől azt kértük, hogy adott lexikai elem (szó) jelentését határozza meg. 3. Betű- és szófluencia-feladat. A vizsgálati személynek a megadott hanggal kezdődő/adott kategóriába tartozó szavakat kellett felsorolnia egy perc alatt. A vizsgálatokat adathordozón rögzítettük, azok elemzését az átírt változaton végeztük. Eredmények: A késleltetett és késleltetés nélküli utánmondásos feladatnál és a szómagyarázatnál nagy arányban reprezentáltak a verbális perszeverációk, amelyek motoros és szemantikus típusra oszthatók. Motoros perszeverációnak neveztük, ha a páciens az egész szót, frázist (pl. szív, szív, szív; természet fölötti, természet fölötti), vagy a kezdő szótagot gátlás nélkül ismételte (pl. rororomos). Nyelvi diszfunkcióként értelmeztük a szemantikai perszeverációt, amelynek során a beteg a mondat egyik szavának szemantikai jegyét kiemelve azt több válaszon keresztül perszeverálta (pl. célszerkezetben: tenger, válaszokban: tó). Nem csupán szemantikai, de agrammatikus nyelvi formákat is találtunk, amelyeket a nyelvi rendszer deficitjeként értelmeztünk (pl.…a

K.04

sziget, amit elárasztotta a romos város). Az egyik lényegesebb eredményünk, hogy a szemantikai perszeveráció és az agrammatikus kifejezések a késleltetés nélküli ismétlés esetén kisebb arányban jelentek meg, mint késleltetéskor. A másik fontos megfigyelésünk, hogy a páciens a betűfluencia-feladatban sokkal rosszabbul teljesített, mint a szófluencia-feladatokban. Következtetések: Mivel a szemantikai perszeverációk, illetve az agrammatikus mondatszerkezetek többnyire a komplexebb, a munkamemóriát fokozottabban igénybe vevő feladatok esetén jelennek meg (késleltetett ismétlés), ebből arra következtethetünk, hogy feltehetően nem a nyelvi rendszer primer sérülése okozza a fenti zavarokat. Ez a feltételezésünk egybecseng azokkal az elméletekkel, amelyek a rövid távú memória sérülésével magyarázzák az expresszív beszéd nyelvi oldalának károsodását a cerebellum meghatározott területeinek károsodása esetén (Fabbro, 2000). A fonológiai fluencia feladatokban produkált kisebb teljesítményről más szerzők is beszámolnak. Hipotézisük szerint a fonológiai fluencia sérülése a corticalis frontalis régiók diszfunkciójára utal, amely a cerebro-cerebelláris körök érintettsége következtében jön létre (Silveri, Miscagna, 2000; Lalonde, Botez-Marquard, 2000). A fentiek figyelembevételével Fabbróhoz (Fabbro, 2000) hasonlóan feltételezhetjük, hogy a morfoszintaktikai és a lexikai folyamatokban a kisagy a reguláló funkciója révén vesz részt. Így annak sérülése különböző típusú, másodlagos nyelvi zavarokhoz vezethet. Meg kell azonban jegyezni, hogy az eredményeink egyetlen személy teljesítményén alapulnak, így igazolásukhoz további neuropszichológiai, neurolingvisztikai vizsgálatok szükségesek.

Új eljárás bevezetése a neglect rehabilitációjába. Előtanulmány Pollák Ildikó, Szabó Borbála, Mező Róbert Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Központi Rehabilitációs Osztály, Budapest

Célkitűzés: A neglect szindróma nagymértékben megnehezítheti a mozgásrehabilitációt és az önellátás fejlődését. A szakirodalomban számos vizsgálat és módszer található a neglect tüneteinek enyhítésére, de az eredmények ellentmondásosak. Kutatásunkban a bal oldali nyaki elektromos, illetve vibrációs ingerlés neglectre gyakorolt hatását vizsgáljuk. Módszer: Egyelőre 5 neglectes vizsgálati és 5 neglectes kontrollszeméllyel végeztük el a kutatást. A sérülés oka többnyire jobb ACM occlusio, a személyek átlagélet-

86

kora 59,8 év, a stroke és az első vizsgálat időpontja közt eltelt idő 1-2 hónap. A neglect diagnózisa és javulásának nyomon követése neuropszichológiai tesztekkel történt (Bells-teszt, vonalszámozás, vonalfelezés, Piéron-teszt, taktilis próba). A páciens mozgásállapotát és önellátását az ide vonatkozó érkezési és távozási FIM-pontszámok jelezték. A vizsgálatban részt vevő személyek 4 héten át heti 5 napon keresztül minden nap délelőtt 20 perces elektromos, délutánonként pedig 20 perces kézzel irányított gépi masszírozásban részesültek. A kontroll-


személyek nem részesültek ilyen kezelésben. A kezelés végeztével a teszteket újra felvettük. Eredmények: Független mintás t-próba alkalmazásával néztük meg a javulás mértékének különbségét a két csoportban. A neuropszichológiai teszteredményekre a nyaki ingerlésnek nem volt hatása. A FIM skálán mért mozgásfejlődésre a hatás már jelentősebb volt, csaknem szignifikáns (p=0,06), míg az önellátás terén a javulás szignifikánsan nagyobbnak bizonyult a kísérleti csoportban (p=0,04).

K.05

Következtetések: Mivel a vizuális tesztekben a két csoport nem különbözött, a nyaki ingerlésnek a vizuális neglectre nem volt hatása. Az önellátásra és a mozgásfejlődésre gyakorolt pozitív hatás így más mechanizmusokon keresztül érvényesülhet, ami egyéb képességek vizsgálatának szükségességét is felveti (pl. poszturális kontroll). A kapott eredményt még több vizsgálati személy bevonásával szükséges megerősíteni.

A beszédlateralizáció reorganizációjának nyomon követése fMRI-vel a neurorehabilitáció során Janszky József, Péley Iván Pécsi Tudományegyetem, KK, Neurológiai Klinika

Célkitűzés: Az előadásunkban bemutatjuk első eredményeinket a domináns féltekét ért károsodás során kialakult beszédzavarok lokalizációjának és reorganizációjának fMRI-vel történő nyomon követéséről. Az agyunk féltekéi morfológiailag és funkcionálisan is aszimmetrikusak. Ebből következik, hogy meghatározó humán funkciók, pl. beszéd, a kéz finom funkciói az ún. domináns féltekéhez kötöttek. Évtizedek óta ismert, hogy a posztstroke afáziában szenvedő felnőtteknél az afázia javulása attól is függ, milyen mértékben vesz részt a korábban nem domináns jobb félteke a beszédfunkciókban. Ez alapján feltételezhető, hogy a jobb féltekének felnőttkorban is lehet szerepe a beszédműködésben, azaz a beszédfunkciók bizonyos mértékű reorganizációja még felnőttkorban is lehetséges. Az fMRI előnye a korábbi vizsgáló módszerekkel szemben, hogy

nem invazív, ezért egészséges embereken is alkalmazható, és nemcsak a beszéd lateralizációjáról, hanem a beszédközpontok elhelyezkedéséről is informál. Korábbi tapasztalat, hogy a beszédcentrumokat érintő sérülés kontralaterális beszédátszerveződést és következményes balkezességet indukálhat. Az újabb eredmények pedig azt sugallják, hogy a jobb kezet érintő sérülés kontralaterális kezességet indukálhat, és a beszédlateralizáció jobbról balra tolódását eredményezi. Ezen megfigyelésekre alapozva a stroke miatt afáziás betegeknél megkezdjük a nem domináns felső végtag finom funkcióinak fejlesztését, amivel forszírozni próbáljuk a beszédfunkció bizonyos mértékű reorganizációját. Következtetések: Kezdeti tapasztalataink biztatók. A vizsgálatok megkezdése óta eltelt rövid idő nem teszi még lehetővé értékelhető eredmények közlését.


87

K.06

Agnosiás páciens hosszú távú, több évre kiterjedő „sikeres” rehabilitációja. Együttműködési lehetőségek a VERCS-csel Pollák Ildikó,1 Varga Gabriella,2 Mező Róbert1 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Központi Rehabilitációs Osztály,1 VERCS,2 Budapest

Célkitűzés: Egy esettanulmányon keresztül szeretnénk érzékeltetni, hogy akár 6-7 év után is jelentős eredmény érhető el fiatal agysérült beteg rehabilitációjában. Egyúttal bemutatjuk a VERCS-et (Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportja), és azt, hogy mely területeken tud bekapcsolódni az agysérült páciensek rehabilitációjába. Módszer: Egy toxikus károsodás következtében kialakult bilaterális occipito-parietalis sérülést szenvedett 27 éves fiatalember esetét mutatjuk be. A vizuális agnosia és egyéb téri problémák okozta percepciós, olvasási és írási problémák különböző fejlődési ütemét követjük neuropszichológiai vizsgálatokkal.

E.01

Eredmények: Míg az észlelés, valamint az olvasás fejlődése az első években folyamatosan emelkedő tendenciát mutat, addig a konstruálás és írás – a VERCS-ben történő foglalkozások hatására is – csak 6 év elmúltával mutatott számottevő javulást. Következtetések: A VERCS-ben történő fejlesztés észlelési problémákkal küzdő páciensek (vizuális agnosiák, neglect, diabetesből eredő látásproblémák) kórházi rehabilitációjának eredményes „folytatása” lehet – olykor még több évvel a sérülés után is.

Időseket támogató robot: terepvizsgálat a felhasználók otthonában – első tapasztalatok Fazekas Gábor,1,2 Zsiga Katalin,1,2 Péter Orsolya,1,2 Stefanik Györgyi,1 Pilissy Tamás,1 Tóth András,3 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest,1 Szent János Kórház, Budapest,2 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest3

Célkitűzés: Idősödő társadalmunkban mind nagyobb gond az otthonukban egyedül élők ellátása. Az otthonukban egyedül élő idős személyek jelentős része kognitív segítséget, felügyeletet igényel. Esetükben a fejlett technikán alapuló eszközök alkalmazása elősegítheti, hogy saját otthonukban tudjanak maradni és minél később kerüljön sor intézeti gondozásra. Az Európai Unió Ambient Assisted Living programja által támogatott, 3 ország 8 intézményében folyó DOMEO-projekt keretében kifejlesztésre került egy idős személyeknek otthonukban támogatást nyújtó robot. Ez teljes kialakításában többcélú, fizikai és szellemi segítség adására egyaránt képes rendszer lesz. A munka eddigi szakaszában a kognitív támogatást nyújtó robot készült el. Az eszközzel történő kommunikáció elsődlegesen természetes nyelvi beszédparancsok útján, pl. Magyar-

88

országon magyarul történik, de van egy egyszerűsített ikonokkal működő, érintőképernyős felhasználói felülete is. A gondozó személyzet szükség esetén internetes eszköz segítségével tudja a robotot távirányítani. Módszer: Megkezdődött a robot terepvizsgálata idős emberek otthonában. Ezen összefoglaló megírásáig négy fő használta az eszközt saját otthonában átlagosanhárom hónapig. A bevontak közül három nő és egy férfi, átlagéletkoruk 81,5 év (78–84 év). Egyfelől a robot számítógépéből kinyerhető adatokat dolgoztuk fel (melyik funkciót hány alkalommal használták), másfelől a felhasználó értékelte az egyes funkciókat egy kérdőíven. A négy főből kettő egyáltalán nem használt korábban számítógépet. Eredmények: A résztvevőknél összesen 332 napig volt kint a robot. Az egyes funkciók használatának gyakoriságát 219 napon át tudtuk mérni. A következő-


ket használták leggyakrabban: internetböngésző (924 alkalommal), robot mozgatása (551 alkalommal), naptár (505 alkalommal). A legtöbb hiba a robot mozgatásával (térbeli tájékozódásával) kapcsolatban fordult elő, de sok esetben a beszédfelismerés pontatlansága is téves parancsokhoz vezetett. Legmegbízhatóbban az internetböngésző, pontos idő, időjárás-jelentés, Skype funkció működött. Az utóbbi a családtagokkal való kapcsolattartást segítette. Rosszullét miatti riasztásra nem volt

E.02

szükség, bár előzetesen ezt értékelték a legfontosabbnak a résztvevők. Következtetések: Mind az idős személyek, mind a családtagok hasznosnak ítélték a kezdeményezést. A terepvizsgálat segítséget nyújt a robot gyenge pontjainak felderítéséhez és javításához. A robottal történő kommunikáció elsősorban beszéd útján történik, a beszédfelismerő azonban ma még a rendszer nem kellően megbízható része.

Gerincvelősérült személyek életminőség-céljainak feltárása strukturált interjú alkalmazásával Tóth Katalin1 Putz Miklós,1 Kullmann Lajos2 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet,1 Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar,2 Budapest

Célkitűzés: A sérült emberek személyes életminőségcéljainak feltérképezése segítségünkre lehet abban, hogy minél inkább személyre szabottá tudjuk tenni a rehabilitációs programot a betegek számára. A sérült személyek szempontjából nagyon fontos, hogy aktív résztvevői legyenek a rehabilitációs folyamatnak: minél inkább azt érzik, hogy őket is bevonják a programjukkal kapcsolatos döntésekbe, annál motiváltabbak lesznek az abban való részvételre. Módszer: A vizsgálat során a WHO életminőség-felmérő kérdőívét az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztályán a kliensek életminőségcéljait feltáró strukturált interjú vezérfonalaként használtuk fel a felvételüket követő időszakban. Az interjút követően felvettük a WHO által kidolgozott életminőség-kérdőív rövid generikus változatát (26 item), kiegészítve a fogyatékossági modullal (13 item), valamint egy szociodemográfiai adatokat felmérő kérdőívet. A rehabilitáció befejezésekor ismételten sor került a WHO életminőség-kérdőívének kitöltésére. Rögzítettük továbbá a vizsgálati személyeknek a rehabilitációs osztályra való felvétel, illetve az onnan való távozás idejében kapott FIM (Functional Independence Measure) skála-értékeit. MINTA: A strukturált interjút

és a fenti kérdőíveket 71 friss gerincvelő-sérülést elszenvedett személlyel vettük fel, akik az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztályán 2010. október 1. és 2012. április 30. közötti időszakban vettek részt a rehabilitációs programban. Minden – az osztályra felvételre kerülő – olyan személyt bevontunk a kutatásba, aki a vizsgálatba beleegyezett, illetve ha nem volt részvételt kizáró ok. Eredmények: A strukturált interjúból nyert adatok eredményeink szerint sokkal árnyaltabbak, mint az életminőség-kérdőívből származó kvantitatív adatok. Az interjú felvétele a vizsgálati személyek számára esetenként pszichésen megterhelő, ugyanakkor a személyes életminőségcélok átgondolása motiváltabbá teszi a résztvevőket a saját rehabilitációs programjuk végrehajtásában. A részvételt visszautasító személyek száma a vártnál kisebbnek bizonyult, a 71 fő mellett 7 személy nem kívánt részt venni a kutatásban. Következtetések: A strukturált interjús módszer alkalmasnak látszik a gerincvelősérült személyek életminőségcéljainak felmérésére. A betegek többsége szubjektíven hasznosnak ítélte az életminőségcélok – interjúhelyzetben való – átgondolását a rehabilitáció kezdetén.


89

E.03

III. csoportos rokkant személyek újraminősítése – esetismertetés Mészáros Gabriella Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest

Célkitűzés: 2012. január 1-jétől lépett életbe a 2011. évi CXCI. törvény, amelynek értelmében új eljárás szerint történik a megváltozott munkaképességű munkavállalók képességcsökkenésének megállapítása. A törvény értelmében a régi rendszer szerint III. csoportos rokkant személyek kérvényezhették (2012. március 31-ig) az újraminősítésüket, valamint lehetőséget kaptak rehabilitációs kártya igénylésére, ami a munkavállalásukhoz biztosít bizonyos előnyöket. Az előadásban három esettanulmányon keresztül mutatjuk be a komplex minősítés gyakorlati megvalósulását. A betegek kiválasztásának szempontjai az alábbiak voltak: fiatal életkor (28–45 év), a leszázalékolásuk azonossága (III. csoport), rehabilitációjuk befejeződött, rendelkeznek szakmával, munkatapasztalattal és többéves utánkövetéssel segítettük a foglalkozási rehabilitációjukat. 1. eset: 33 éves nő. Lakóhelye: Pest megyei kisváros. Baleset: 2006-ban, motorkerékpár utasaként szenvedett medencesérülést és mindkét lábon idegsérülést. Rehabilitációs osztályokon kezelik 2006-ban, 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben, 2012-ben talocruralis és talonavicularis arthrodesis az egyik lábán. Iskolai végzettsége: bolti eladó szakmunkás, balesete idején gépalkatrész-gyártó üzemben betanított munkás. Munkahelyére visszatért, magasabb beosztásban, minőségellenőrként dolgozott a cég megszűnéséig. Jelenleg munkanélküli rokkantnyugdíjas. 2. eset: 45 éves férfi. Lakóhelye: Békés megyei nagyközség. Baleset: 1989-ben vonatbaleset következtében dupla lábszáramputációt szenvedett. Rehabilitációs osztályon a protézisek kihordási idejének megfelelő gyakorisággal találkoztunk vele. Iskolai végzettsége: autószerelő szakmunkás. Balesetét követően több

90

átképzést (háztartásigép-szerelő OKJ-s tanfolyam, Mozgássérültek Állami Intézetében számítógépes alaptanfolyam, székesfehérvári bentlakásos képzőközpontban kisgépszerelő tanfolyam) elkezdett, majd abbahagyott. Családi problémák miatt több évet idősek szociális otthonában lakott. Az utóbbi 5 évben rendeződtek a dolgai, élettársi kapcsolatot létesített, saját családi házat vettek, lakóhelyén lévő célvállalatnál munkát vállalt. Munkahelye 1 éve megszűnt. Jelenleg munkanélküli rokkantsági járadékos és mobil könyvterjesztésben gondolkodik. 3. eset: 28 éves férfi. Lakóhelye: Csongrád megyei kisváros. Balesete: 2004-ben kerékpárosként szenvedett közúti balesetet. Sérülései: arc- és koponyatörések (bal oldali abducens paresis, bal hemianopia, centralis facialis paresis, parietoocipitalis károsodás). Rehabilitációja 2004–2007 között osztályon, majd ambulancián keresztül zajlott. Iskolai végzettsége: erdészeti és vadgazdálkodási szakközépiskola. 2008–2010 között vadasparkban dolgozott önkéntesként, napi 4 órában. 2011-ben munkanélküli rokkantsági járadékos, jelenleg lakóhelyén lévő szociális foglalkoztatóban dolgozik napi 4 órában, munkatársai értelmi fogyatékos emberek. Következtetések: Az absztrakt leadásakor az esetismertetésben szereplő személyek egyike sem kapott még időpontot a komplex minősítést végző bizottsághoz. Balesetük óta eltelt életútjukat végigtekintve mindhárman próbálkoztak a munkavállalással és alkalmasak teljes értékű munkavégzésre, de a helyi lehetőségek és a változó körülmények ezt nem biztosították. A bizottság az egészségi állapotot és a rehabilitálhatóságot fogja vizsgálni. A bemutatott esetekben a rehabilitáció befejeződött, de nyitva marad a kérdés „Mire is rehabilitáltunk az orvosi rehabilitáció során?”


E.04

Replantáció… ha minden a helyére kerül Dillmann József, Gruber György, Sonkodi Gábor, Pintér Sándor Erzsébet Kórház, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, Hódmezővásárhely, SZTE Traumatológiai Klinika, Szeged

Célkitűzés: Mind a baleseti sebészeti primer ellátás, mind a mozgásszervi rehabilitációs medicina örök kérdése: amputáció – protetizálás, vagy vétagmentés… A műtéttechnikailag, strukturálisan kifogástalan alkar distalis végi replantáció utáni rehabilitációs próbálkozásaink, eredményeink segítségével szeretnénk a kérdésfelvetés jogosságán elgondolkodtatni kollégáinkat. Módszer: 47 éves férfi betegünk 2011 augusztusában üzemi baleset következtében láncfűrésszel sértette domináns oldali vállövét, valamint a jobb kéz csuklóízületi szintű amputációját szenvedte el. A megfelelően előkészített, transzferált végtag sürgősségi replantációja, a vállövi, mellkasi súlyos lágyrészsérülések elsődleges ellátása az SZTE Traumatológiai Klinikáján megtörtént. A műtéti ellátás, valamint az elsőbbségi posztoperatív rehabilitáció eredményeként a korábban sportoló, így megfelelő pszichés és fizikai terhelhetőséggel rendelke-

E.05

ző páciensünk sérült végtagjának replantációja a neuromuszkuloszkeletális statika szempontjából sikerként könyvelhető el. Eredmények: Előadásunkban az ismételt, halasztható mozgásszervi rehabilitációs programok önellátási képességet fejlesztő próbálkozásairól, eredményeiről számolunk be. Bemutatjuk a rehabilitációs cél elérése érdekében alkalmazott intervenciókat, a részeredmények birtokában módosított rehabilitációs tervek során elvégzett korrekciós műtéti sikereket, a rehabilitációs módszerváltások megkövetelte dinamikus teammunka funkcionális eredményeit. Következtetések: Tekintettel arra, hogy az előadásunkban ismertetett eset inkább egyedi, mint mindennapos rehabilitációs kihívást jelentett, végkövetkeztetés levonása nem állhat módunkban, így kollégáink hozzáértő reflexióival színesítve óhajtjuk beszámolónkat értékessé tenni.

A dinamikus hiperinfláció csökkenése oxigénnel végzett intervallumtréning hatására COPD-ben Varga János, Pogány Bettina, Máthéné Köteles Éva, Somfay Attila Szegedi Tudományegyetem ÁOK, Tüdőgyógyászati Tanszék, Csongrád Megye, Mellkasi Betegségek Szakkórháza, Deszk

A szubmaximális terhelési szinten (maximális teljesítmény 80%-on) végzett terheléses tréning csökkenti a dinamikus hiperinflációt (DH) COPD-ben. Az oxigénnek dózisfüggő (maximális hatás FiO2: 0.3) DH-t csökkentő hatása van. Célkitűzés: Az oxigénnel végzett intervallumtréning dinamikus hiperinflációt csökkentő hatásának vizsgálata COPD-ben. Módszer: 10 moderált légúti obstrukciójú COPD-s beteg (FEV1: 53±12 ref%, életkor: 63±10 év, BMI: 26±4 kg/m2) egy, a maximális teljesítőképesség elérésig folyamatosan emelkedő intenzitású kerékpárterhelést és két

állandó intenzitású tesztet (CWR, a maximális teljesítmény 80%-án) végzett 2 percenként inspiratorikus kapacitás (IC) manőverekkel (IC a DH megítélésére) a rehabilitáció előtt és után. 2 tréningcsoportot alakítottunk ki, 8 hétig heti 3 alkalommal intervallumtréninget végeztek a betegek (1 perc 40%-os és 1 perc 80%-os maximális terhelési szint váltakozása), amely közben az orrszondán keresztül oxigént (5 beteg 3 l/min., O csoport) vagy sűrített levegőt (5 beteg 3 l/min., C csoport) kaptak. Eredmények: A kezdeti maximális teljesítmény jelentősen nem különbözött a két csoport között (O: 94±18 vs.


91

C: 86±19 W). A CWR teszt terhelési ideje (O: 425±110 vs. 630±122, C: 370±120 vs. 555±126 sec, p<0,05) mindkét csoportban és az oxigénfelvétel (VO2 O: 1,20±0,12 vs. 1,36±0,10 l/min., p<0,05) az O csoportban javult a tréning hatására. A dinamikus hiperinfláció az O csoportban a maximális terhelési szint előtti 2 percig csökkenő tendenciát mutatott (IC 1 O: 2,33±0,62 vs. 2,44±0,90; C: 2,06±0,33 vs. 2,08±0,47; 2 O: 2,25±0,73 vs. 2,37±0,94; C: 2,10±0,35 vs. 1,97±0,42; 3 O: 2,36±0,96 vs.

E.06

2,55±0,97 C: 2,14±0,37 vs. 2,02±0,44; 4 O: 2,24±1,00 vs. 2,36±1,01, C: 1,84±0,33 vs. 1,72±0,35, 5 O: 2,24±1,00 vs., 2,36±1,01; 6 O: 2,23±0,97 vs. 2,33±1,00, C: 1,75±0,37 vs. 1,70±0,37; 7 O: 2,36±0,73 vs. 2,00±1,02, C: 2,36±0,73 vs. 2,22±0,97). Következtetések: A dinamikus hiperinfláció csökkenő tendenciája és az oxigénfelvétel javulása az oxigénnel végzett intervallumtréning kedvezőbb fiziológiai hatására utalhat az O csoportban.

Súlyos, traumás koponya-agysérült gyermekek rehabilitációja Csohány Ágnes, Paraicz Éva MRE Bethesda Gyermekkórháza, Rehabilitációs Osztály, Budapest

A fejsérülés a gyermekkori kórházi felvételek közel 5%-át teszik ki, ez a leggyakoribb oka a szerzett fogyatékosságnak gyermekkorban (Crouchman M, et al.: A practical outcome scale for pediatric head injury. Arch Dis Child 2001; 84: 120-124.). Osztályunkon az elmúlt 5 évben (2007–2012) 28 súlyos koponya-agysérült gyermek rehabilitációja zajlott, a velük elért eredményeket ismertetjük. Módszer: Retrospektív vizsgálattal 27, 2 és 16 év közötti (átlag 9,7 év) gyermek adatait dolgoztuk fel. A feldolgozás során GCS, GOS skálákat, az önellátás, életminőség megítélésére 8 éves kor felett FIM skálát használtunk. Feldolgoztuk a rehabilitációt nehezítő társbetegségeket, szövődményeket (pl. PEG, tracheostoma, epilepsia, VP-shunt, politrauma). Eredmények: Rehabilitációs osztályunkra történt felvételkor vegetatív állapotú 14, minimáltudatú 5 gyermek volt, a többiek ennél jobb tudatállapottal rendelkeztek. A komplex rehabilitáció során a mozgásfunkciók kiala-

E.07

kítása, a kognitív funkciók fejlesztése, a kommunikáció és a pszichés zavarok kezelése került előtérbe. Távozáskor GOS besorolás szerint GOS 4-5: 22, GOS: 3: 1, GOS 2: 4, azonban ez a besorolás igen korlátozottan használható gyermekkorban. Külön kiemelnénk a rehabilitáció szempontjából lényeges életkori sajátosságokat: t A család meghatározó a kimenetel szempontjából. t A növekedés elsősorban az izomtónus-eloszlási zavarokat befolyásolja kedvezőtlenül. t A kognitív fejlődés, tanulási képesség a gyermekkorban a legintenzívebb. t A fogyatékosságnak megfelelő oktatási intézmények felkutatása fontos szerepet játszik a gyermek további fejlődésében. Összefoglalva, szeretnénk felhívni a figyelmet a koponya-agysérült gyermekek rehabilitációjának fontosságára, speciális igényére és az eredményesség objektivizálásának nehézségére.

Rehabilitáció helyett életfogytiglani segély? Sorompó Anett MRE Bethesda Gyermekkórháza, Rehabilitációs osztály, Budapest

Célkitűzés: A rehabilitáció mint a humántőke megőrzése kiemelt jelentőségű szociálpolitikai és gazdasági szempontból egyaránt. Elsődleges célja a lehető legjobb állapot elérése, ami magában foglalja a teljes felépülés lehetősé-

92

gét, de ha erre nincsen mód, akkor felkészíti az egyént a megváltozott állapot elfogadására és segítséget nyújt egy minőségi élet kialakításában. Ennek ellenére a rehabilitáció finanszírozottsága nem arányos annak hasznosságával.


A segélyezés negatív következményei lehetnek közvetettek és közvetlenek (elszegényedés, izolálódás, a család széthullása, a gyermeknek a kortársközösségből és az oktatásból való kiszorulása). A prevenció a tájékoztatással és a segítés mértékének megítélésével kezdődik. A szülők tájékoztatása nem merülhet ki a szociális ellátásokról nyújtott információk átadásával. A családot motiválni kell arra, hogy törekedjen a normális életbe és a munka világába való visszatérésre. Ennek egyik jól használható módszere a kompetenciák erősítése és a belső erőforrások átcsoportosítása. A pszichés támogatás mellett a gyermek oktatási rehabilitációja lehetővé teszi, hogy a szülő és a gyermek egy új intézmény kötelékében ellátott maradjon. A Bethesda Kórházból kikerülő klienseink 98%-a az állapotának megfelelő intézményben folytatja életét. Ennek fontosságát szeretném elsősorban kiemelni és két család összehasonlításán keresztül bemutatni. Az egyik családnál már a bekerülés pillanatában megkezdtük a szociális rehabilitációt, és annak ellenére, hogy a gyermek állapotán a betegsége miatt nem tudtunk jelentős mértékben javítani, rehabilitációja mégis sikeresnek mondható. A gyermeket az állapotának megfelelő nappali intézményben helyeztük el, a szülőt támogattuk abban, hogy vissza tudjon térni eredeti munkahelyére

és a hosszú segítői munkát lezárva önállóan szervezze újra életét. A másik család esetében a fiatal betegségének kialakulása után több évvel került intézményünk rehabilitációs osztályára, a szülő már tíz éve ápolta otthon az akkor még tanköteles gyermekét, és a segítséget csupán a pénzbeli ellátások formájában fogadta el. Nem járult hozzá, hogy gyermekét a számára megfelelő fejlesztő intézménybe irányítsuk. A fiatal azóta nagykorúvá vált. Szüleivel szemben agresszív a viselkedése, akik épp ezért azt kérték, hogy nappali intézményben helyezzük el gyermeküket. Erre azonban nincsen lehetőség, mivel a fiatal már nem képes beilleszkedni közösségbe. Következtetések: A szülőkkel végzett munka során fontos, hogy egyértelműen az öngondoskodást és ne a segélyezést preferáljuk. Az ellátások többségét csak időszakos megoldásként, az újraszerveződés idejére igénybe vett segítségként mutassuk be. Az állami gondoskodást másodlagosnak, míg az öngondoskodást elsődlegesnek kell feltüntetnünk, oly módon, hogy nem megoldásokat, hanem csak megoldási alternatívakat kínálunk fel. A szociális rehabilitáció eszköztára nem merül ki a segélyek és az állapothoz kötött ellátások megszerzésénél, hanem magában foglalja az élet minden területére kiható komplex segítségnyújtást.

E.071 Intrathecalis baclofenpumpa beültetése utáni korai rehabilitáció szerepe – esetismertetés Füvesi Judit, Hnyilicza Zsuzsanna, Farkas Detre, Jakab Katalin, Vécsei László Szegedi Tudományegyetem, ÁOK, Neurológiai Klinika, Neurorehabilitációs Osztály Célkitűzés: A spaszticitás amellett, hogy korlátozza a betegek mobilitását, fájdalmat és alvászavart is okozhat, ezáltal jelentősen rontja a betegek életminőségét. Az elmúlt években a különböző okok miatt kialakult súlyos fokú spaszticitás kezelésére – amennyiben a hagyományos tablettás kezelési mód hatástalan – lehetőség van intrathecalis baclofen (ITB) -pumpa beültetésére. I. J. 55 éves férfi betegnél 2010. májusban a thoracalis V-VI. csigolyákat érintő spondylodiscitis és myeloncompressio következtében paraplegia alakult ki, amelyhez fokozatosan súlyosbodó alsó végtagi spaszticitás társult, fájdalmas tónusbelövellésekkel. Maximális dózisú per os kombinált izomlazító kezelés ellenére a beteg spaszticitása és következményes állandó fájdalma nem csökkent. Sikeres intrathecalis baclo-

fentesztelést követően 2011. februárban ITB-pumpát ültettek be. Módszer: ITB-pumpa beültetése, mobilizálás, gyógytorna (Bobath, PNF), segédeszközzel ellátás (négykörsínes, térdzáras járógépek). Eredmények: A rehabilitáció elkezdésekor: FIM: 50, Barthel-index: 15 Asworth: mk. AVT-on 5/5. Egy évvel a műtétet követően: FIM: 78, Barthel-index: 35 Asworth: 2-3/5. Az ITB-pumpa adatai: folyamatos infúzió, 500 μg/ml baclofenkoncentráció, 120 μg/nap dózis. Intrathecalis baclofenadagolás mellett a beteg fájdalmas tónusbelövellései és spaszticitása jelentősen csökkent. Proximalisan bal alsó végtagon 2/5, jobb alsó végtagon 1/5 izomerőt észleltünk, amely gyógytornával fejleszthető volt. A kezdetben teljesen ágyban fekvő és teljes


93

ellátásra szoruló beteget fokozatosan mobilizáltuk, a nap nagy részét képes kerekes székben tölteni, transzferekben aktívan segít. A kerekes székes életmódot elsajátította. Alsó végtagi izomereje folyamatosan javult: bal alsó végtagon 3/5, jobb alsó végtagon 2/5. Bordásfal mellett önállóan feláll és megtartja magát. Párhuzamos járókorlát között, majd járókerettel is négykörsínes térdzáras járógép segítségével néhány méter megtételére képessé vált.

Következtetések: Esetismertetésünkkel arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy minél szélesebb körű indikációban használjuk ki az ITB-pumpa nyújtotta terápiás lehetőséget. A spaszticitás kikapcsolásával a szelektív izommozgások visszatérnek, erősíthetők, fejleszthetők. Lehetővé válik az intenzív rehabilitációs tréning, amely kedvezően hat vissza az idegrendszer plaszticitására. A gyógytorna hatékonysága növelhető. Ez a beteg mobilitását, önellátását és ezáltal életminőségét javítja.

E.072 Élet a kórház után – kómás beteg otthoni ellátása. Egy család küzdelme Ludézer-Vaskor Annamária Mohács Város Kórháza Célkitűzés: Egy kómás, otthon ápolt beteg ellátási nehézségeinek bemutatása. A család küzdelme ebben a helyzetben, illetve „magukra utaltságuk” kiemelése. Az előadás fő célja, hogy felhívja a figyelmet ennek a betegcsoportnak, illetve családjuknak a helyzetére, kiszolgáltatottságukra, valamint az egészségügyi ellátás ezen szegmensének hiányosságára. (Az előadáson a betegről fényképeket mutatok be.) Esetismertetés: M. Á. 25 éves fiatalember személygépkocsi-balesetben sérült (kómás állapot), az elsődleges ellátást követően rehabilitációs intézetbe került, ahol tudati állapota lassú javulásnak indult, majd egy nem megfelelően menedzselt lázas, lázgörcsös állapot után kialakult epilepsziás nagy roham miatt jelentősen viszszaesett. A beteget otthonába bocsátották. Az édesapa vállalta a gyereke körüli teendőket, amit már a kórházban is ellátott – 24 órás szolgálat. A család ekkor szembesült azzal a ténnyel, hogy az egészségügy, otthoni betegellátási rendszer mennyire nincs felkészülve az ilyen típusú beteg otthoni ellátására. Az édesapa kitartásának köszönhetően interneten keresztül nagyon

94

sok hasznos ismeretre tett szert. Nagyon sok segédeszközt sikerül beszereznie (mozgatógépet, állítógépet). Gyógytornászt biztosítottak a kimozgatás érdekében. A fiatalember a gondos ellátásnak köszönhetően igen jó fizikális állapotban van, kontraktúrája nincs, decubitusa nincs. Táplálása PEG-en keresztül történik, tracheostomás kanüljét a bőséges légúti váladékozás miatt nem tudtuk még eltávolítani. Következtetések: Ma Magyarországon, legalábbis a baranyai régióban a kómás beteg otthoni ellátása nem megoldott. Ezeknek a betegeknek az ellátása igen speciális személyi és tárgyi feltételeket igényel, már az ellátás időtartamát tekintve is, hiszen 24 órás szolgálatról beszélünk. És itt nemcsak a betegellátásról kellene gondoskodni, hanem a család megfelelő támogatásáról, mind információadás, mind például pszichés támogatás vonatkozásában, az anyagi nehézségekről nem is szólva. Tehát fontos lenne egy olyan rendszer felállítása, amely ezt a feladatot teljes körűen fel tudná vállalni. Most Baranya megyében elindult egy civil szerveződés, amely ezt a hiányt próbálja orvosolni.


E.11

EmpNURS nemzetközi mentorrendszerprojekt első tapasztalatai Bódi Mariann, Sipos Angelika Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Vegyes Profilú Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, Budapest

Célkitűzés: Poszterünkön egy nemzetközi ápolóképző projekt eddigi tapasztalatait és eredményeit mutatjuk be. Az EmpNURS (Empowering the Professionalization of Nurses through Mentorship) projekt 2010-ben indult nemzetközi projekt, amelyben Magyarországról egy oktatóintézmény (GYEMSZI-ETI) és egy oktatókórház (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet) vesz részt. A projekt fő koordinátora a finn Turkui Egyetem. A team 11 résztvevő partnerből áll, amelyek közül hét felsőoktatási intézmény, négy oktatókórház. A projektben szoros együttműködésben dolgozik együtt Finnország, Hollandia, az Egyesült Királyság, Litvánia, Csehország, Románia és Magyarország. A résztvevők közül Finnország, Hollandia és az Egyesült Királyság a mentori rendszer felkészítésére és az alapok kidolgozására, valamint az értékelésre fókuszálnak, míg a litvániai, csehországi, romániai és magyarországi partnerek az oktatásért és a gyakorlati megvalósulásáért felelősek. A program célja javítani az ápolás gyakorlati oktatását a mentorrendszer bevezetése révén; elősegíteni az ápoló oktatók, az ápolóhallgatók és a gyakorlatot vezető ápolók szakmai fejlődését. A program megvalósulásától várható hatások: az oktatási és gyakorlati helyek fokozott integrációja, a gyakorlati oktatás minőségének javulása, a gyakorlati tevékenységek tanulásának fokozása. Módszer: 2011-ben előzetes online kérdőív kitöltése által információt szereztünk az intézetünkbe érkező diplomás ápoló hallgatóktól eddigi szakmai gyakorlatuk tapasztalatairól. 2012 márciusában intézetünkből 12 magasan kvalifikált ápoló (egyetemi ápolók, diplomás ápolók, intenzív ápoló) vett részt a „Mentorok felkészítése a kompetencia alapú moduláris képzési rendszerben való együttműködésre” címmel tartott mentorkép-

ző programon. 2012 májusában mentorálási folyamat valósult meg intézetünkben 2×1 hetes gyakorlat során, amelyen a kiképzett mentorok a megszerzett ismeretek alapján vezették a diplomás ápoló hallgatók szakmai gyakorlatát. A mentorprogram kérdőíveinek összegzése kvantitatív és kvalitatív módszerekkel, statisztikai elemzéssel történik. Eredmények: A mentorrendszer alkalmazása elősegíti az ápolóhallgatók és a szakmai gyakorlatot vezető ápolók közötti hatékony kommunikáció és együttműködés kialakulását, ami megalapozza a sikeres tanulási folyamatot a klinikai gyakorlókörnyezetben. A gyakorlatot vezető ápoló a mentori rendszerben személyre szabottan segíti, tanítja az ápolóhallgatót a szükséges tevékenységek, készségek elsajátítására. A program tevékenységmodellje egy korábbi modell alapján került kidolgozásra (Saarikoski et al. 2008. Warne et al., 2010), beleépítve a magyarországi ápolói követelményeket, viszonyokat, gyakorlati elvárásokat. A részletes eredmények összeállítása, a statisztikai feldolgozás folyamatban van. A hallgatókat képző főiskola elismerését fejezte ki intézetünknek, mivel a hallgatók nagyon pozitívan számoltak be az itt töltött gyakorlatról. A hallgatók mindegyike pozitívan értékelte a saját mentorát. A legfőbb eredményünk, hogy a 11 hallgatóból 5 fő intézetünkben szeretne később dolgozni. Következtetések: Nemzetközi tapasztalatok, tanulmányok és most már a magyarországi tapasztalatok is bizonyítják, hogy egy új szemléletű, megfelelően kialakított gyakorlati környezetben való tanulásnak (mentorrendszer) milyen pozitív hatása van mind az ápolótanulóra, mind a gyakorlati helyre és nem utolsósorban a képzőintézményre.


95

E.12

Egy orvosi rehabilitációs team szociometriai vizsgálata – esettanulmány Havasi Krisztina Dóra,1 Hámornik Balázs Péter,1 Vén Ildikó2 BME, Budapest,1 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest2

Célkitűzés: A BME Ergonómia és Pszichológia Tanszékének Team Interakció és Kommunikáció Kutatócsoportja és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet együttműködésében folyó kutatásunk célja a rehabilitáció eredményének javítása munkapszichológiai eszközökkel. Ezen a kutatáson belül a Baleseti Sérültek Rehabilitációs Osztályának kapcsolatháló (szociometriai) elemzése lehetővé teszi, hogy felismerjük, hol vannak esetleges fejlesztendő pontok a csapatmunkában, az információ megosztásában, s hogy ezen azonosított pontok hogyan befolyásolják a teamtagok és betegek közérzetét. Az eredmények segítséget, támpontot adhatnak a teammunka támogatásához és egy jobban funkcionáló team létrejöttéhez, ami a dolgozók és a betegek számára egyaránt előnyös. Módszer: Az osztályos team kapcsolati hálóját több szempontú szociometria módszerével tártuk fel rokonszenvre, tudásra és a munkájukkal kapcsolatban adott, valamint kapott visszajelzésekre vonatkozó kérdések segítségével. A kapcsolati háló felrajzolása után minden csapattag visszajelző beszélgetésen vett részt. Ezen kívül a team tagjai kitöltöttek két kérdőívet: az Allen–Meyer-féle szervezeti elköteleződés skálát (OCQ), illetve a Maslach-féle kiégés-kérdőívet (MBI). Előbbi a személyek munkához való elköteleződését méri, azaz azon tényezőket, amelyekért a jelen munkahelyükön maradnak, az utóbbi pedig a kiégésre (a munkahelyi stresszre adott kimerüléses válaszra) vonatkozik – ugyanis a szociometriában elfoglalt hely mindkét tényezővel összefüggésben lehet. A team tagjai mellett a betegekkel is két kérdőívet töltettünk ki: az egyik a team kommunikációjával való elégedettséget tárta fel (Communication Assessment Tool – CAT), a másik pedig kontrolltényezőként a depresszió szintjét (Beck depresszió kérdőív, illetőleg a geriátriai depresszió kérdőív). Ezen mutatók és a szakemberek szociometriai pozíciója és kérdőíves eredményei közötti kapcsolattal vizsgáltuk a teamben betöltött hely, az elköteleződés viszonyát a betegek teamkommunikációval való elégedettségével.

96

Eredmények: A vizsgálat 2012 tavaszán zajlott két szakaszban: először a dolgozók a szervezeti elköteleződés skálát és a Maslach-féle kiégés-kérdőívet töltötték ki, majd a szociometriát. A team 20 tagja töltötte ki az első kérdőívcsomagot, beleértve az orvosokat, a gyógytornászokat, az ápolókat és a pszichológusokat. A szociometriát pedig ugyanezen osztályos team 14 tagja töltötte ki (szintén orvosok, gyógytornászok, ápolók és pszichológusok), valamint a vizsgálat során 51 beteg válaszolt a kérdőívek kérdéseire. Az átlagos elégedettségük a team kommunikációjával (a kiváló minősítések százalékos arányából számítva) 55,6% volt. A vizsgálat eredményei a rehabilitációs osztályos team rokonszenvi hálójának grafikus ábrázolása és annak számszerű jellemzői, a résztvevő dolgozók elköteleződésmutatói és kiégési pontszámai, illetőleg ezekhez kapcsoltan a bevont betegek kommunikációval való elégedettség pontszámai. A kutatás eredményeihez szorosan kapcsolódik a visszajelző beszélgetés, amelyen lehetősége volt a szakembereknek megismerni saját pozíciójukat a rokonszenvi hálóban és helyüket a tudás és visszajelzés válaszok rangsorában. Ez a visszajelző beszélgetés lehetőséget adott az egyénre szabott javaslatokra és az eredmények közös értelmezésére – növelve ezzel annak elfogadását. Következtetések: A szociometria alapján kirajzolódó kapcsolati háló segít megismerni az osztályon meglévő rokonszenvi kapcsolatokat, ezzel azonosítani a fontos központi szerepben lévő teamtagokat, valamint azt, hogy a team tagjai kiket tartanak a szakmai tudás elsődleges birtokosainak és megosztóinak. Ezen felül azonosíthatók azok, akik gyakran, illetve kölcsönösen visszajeleznek munkatársaiknak a munkájuk minőségéről (pl. az orvosok és gyógytornászok egymás között), ami a kiégés elleni védőfaktorok egyike lehet. Mindezek alapján lehetőség nyílik az osztályos team munkájának szervezeti támogatására konkrét javaslatokkal, ezzel hozzájárulva a még hatékonyabb rehabilitációs munkához.


RT.01 Vizsgálat a Parapodium járatógép alkalmazási RT.02 körének kibővítésére Sipos Zsanett, Nagy Adél, Hőgye Zsófia, Bodnár Zsuzsa, Bajusz-Leny Ágnes, Horváth Judit, Vekerdy-Nagy Zsuzsanna Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék Célok: A Parapodium járatógép gyárilag megadott indikációs körének bővítése. Résztvevők: A DEOEC ORFMT-ben kezelt személyek és a DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézményében lakó mozgásszervi fogyatékossággal élő gyermekek. Felnőttek közül a vizsgálatba az alábbi állapotokban levő betegeket vontuk be: spasztikus izomzatú SM, stroke utáni hemiparesis, felnőttkori cerebralis paresis. Gyerekek közül hypotoniás tetrapareticus izomzatú betegek kerültek bevonásra. Módszerek: Előre elkészített vizsgálati protokoll alapján a Parapodium-terápia elkezdése előtt és után felmérést végeztünk fizikális vizsgálattal és műszerek (felszíni EMG és Myoton myometer) segítségével. A résztvevők-

N.01

kel, illetve a hozzátartozókkal egyeztetve célskála felvételével is lehetővé tettük a funkcionális javulás nyomon követését. Eredmények: A terápia előtt és után felvett mérési eredmények alapján a meglevő indikációs kör szélesítése érdekében javasoljuk az SM-betegek, hypotoniás tetrapareticus, illetve spasztikus hemipareticus betegek körében a Parapodium járatógép alkalmazását. Következtetések: Parapodium járatógép az eddigi tapasztalatok alapján háromféle módon lenne rugalmasan alkalmazható a betegség aktivitásának, jellegének megfelelően: tartós otthoni használat, kölcsönzés rövidebb időszakokra otthoni használatra és időszakonként kórházi körülmények között.

Posztstroke végtagfájdalom kezelése Tanislav Erzsébet,1 Takács Ágnes,2 Gálfi Márta,3 Hegedűs Béla1 Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház,1 Visegrád, 2. V.Ö.K. Rehabilitációs Osztály, Orosháza,2 SZTE JGYPK, Környezetbiológiai és Környezetnevelési Tanszék, Szeged3

Célkitűzés: A stroke-ot elszenvedett kliensek körében az egyik leggyakoribb szövődmény az érintett oldali váll fájdalma (prevalencia≈70%), amely miatt rosszabb a funkcionális kimenetel, hosszabb az ápolási idő. Kezelése gyógyszeres, nem gyógyszeres módszerekkel és ezek kombinációjával lehetséges. Célunk volt, hogy a korábban általunk már igazolt kedvező, mikrocirkulációt fokozó és analgetikus hatással rendelkező lézerkezelést és a létrejött változások termográfiával történő objektivizálását vizsgáljuk posztstroke végtagfájdalomban. Módszer: 30 felső végtagi túlsúlyú hemitüneteket mutató, ischaemiás stroke-on átesett klienst véletlenszerűen választottunk ki (10 nő, 20 férfi, átlagéletkor: 62,66 év). 16 esetben (alapcsoport [a.cs.]) a korábbi előadásunkban bemutatott rehabilitációs programot végeztük. 14

esetben (lézercsoport [l.cs.]) az érintett oldali felső végtagon lézerkezelést is alkalmaztunk, hetente három, összesen kilenc alkalommal (λ: 810 nm, P: 50 mW, összdózis: 40 J/cm2). Mindkét csoportban kezelések előtt és után fizioterápia dokumentációs lapot töltöttünk ki, valamint termográfiás felvételeket készítettünk. Vizsgáltuk az ízületi funkciók („globális ízületi funkció” [%]), az izomerő (Medical Research Council skála), a fájdalom (vizuális analóg skála [cm]) és a hőmérséklet (°C) változását. Mértük az egyes paraméterek változását csoportonként és a két csoport között (kétmintás t-próba; p<0,05). Eredmények: Az alapcsoportban kezelések után (k.u.) a kezelés előtti (k.e.) értékhez viszonyítva szignifikáns javulást találtunk az ízületi funkció (k.e.: 60,46; k.u.:


97

88,6), az izomerő (k.e.: 2,12; k.u.: 3,68), a fájdalom (k.e.: 7,25; k.u.: 3,33), a hőmérséklet (k.e.: 32,33; k.u.: 33,21) mérésekor (p<0,05). A lézerrel kezelt csoportban kezelések után a kezelés előtti értékhez viszonyítva szignifikáns javulást találtunk az ízületi funkció (k.e.: 44,79; k.u.: 83,73), az izomerő (k.e.: 2,23; k.u.: 3,83), a fájdalom (k.e.: 8,14; k.u.: 2,43), a hőmérséklet (k.e.: 32,73; k.u.: 34,17) mérésekor (p<0,05). A két csoport összehasonlításakor a változás mértéke a lézerrel kezelt csoportban az alapcsoporthoz viszonyítva szignifikánsabb volt az ízületi funkció (a.cs.: 23,11; l.cs.: 53,44), a fájdalom

N.02

(a.cs.: 3,92; l.cs.: 5,71), a hőmérséklet (a.cs.: 0,88; l.cs.: 1,44) esetén. Az izomerő vizsgálatakor nem találtunk szignifikáns különbséget (a.cs.: 1,56; l.cs.: 1,6) (p<0,05). Következtetések: Eredményeink alapján megállapíthatjuk, hogy a lézerkezelés mikrocirkulációt fokozó és analgetikus hatása által jó effektivitású módszernek tekinthető a posztstroke végtagfájdalom kezelésében. Hatására kifejezettebben javult a sérült funkció, ami az ápolási idő rövidülését eredményezheti. A termográfia objektív módszernek bizonyult az alkalmazott terápia és a rehabilitáció hatásfokának megítélésében.

TENS-szel végzett komplex kezelésben részesült, neglect szindróma tüneteit mutató betegek neuropszichológiai teszteken nyújtott teljesítményének vizsgálata Gacsal Csaba, Rákóczi Balázs Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Koponya-agysérültek Rehabilitációs Osztálya, Budapest

Célkitűzés: Előadásunkban a korábbi nemzetközi vizsgálatokon alapuló, neglect szindróma tüneteinek enyhítésére irányuló kezelési eljárás eredményességét mutatjuk be. Módszer: Az eljárás során négy, a jobb agyféltekén sérült beteggel téri szelektálási feladatot végeztettünk, ezzel egyidejűleg pedig a bal testfélre felhelyezett, felszálló pályákat stimuláló TENS-szel végzett kezelést kaptak. A vizsgálatok megkezdése előtt a betegek állapotát neuropszichológiai tesztekkel (téri vizuális konstrukciót, valamint incidentális emlékezetet vizsgáló feladat; cancellation test; vonalfelezési feladat, figyelmi gátlást és a figyelem fenntartását vizsgáló feladat) felmérjük, az eljárást a 20 alkalmas kezelés végeztével megismételjük. A kutatás elrendezésében illesztett kontrollcsoport (4 fő) is szerepel, amelynek tagjai csak a téri elrendezési feladatot végzik, de a TENS-kezelést nem kapják meg. Eredmények: A vizsgálat és az adatgyűjtés jelenleg is folyamatban van. Eddig két beteggel fejeztük be a 20

98

alkalmas TENS- és szelektálási feladatból álló együttes kezelést, további két személy kezelése és a kontrollcsoport vizsgálata jelenleg is folyamatban van. Az előzetes eredmények alapján a TENS- és téri-szelekciós feladatot végző személyek teljesítménye a komplex ábramásolási és emlékezeti pontszámokban is javulást mutatott, valamint a Piéron figyelmi feladatban is magasabb pontszámot értek el, azonban az OTA-féle ingerkeresési feladatban az egyik személynél a második tesztfelvétel során romló teljesítményt találtunk. Következtetések: A kutatás jelen fázisában az eredmények azt mutatják, hogy a TENS- és téri-szelektálási feladat együttes végzése a neglectes tünetek enyhülését eredményezi egyes neuropszichológiai tesztek alapján. További tapasztalat, hogy a TENS felhelyezése önmagában motiváltabbá teszi a betegeket az unalmas és monoton szelekciós feladat végzésére.


N.03

Demencia-szűrési program jelentősége és eredményei a rehabilitációs ellátásban Freyler Anett Vas Megyei Markusovszky Kórház, Rehabilitációs és Pszichiátriai Osztály, Szombathely

Célkitűzés: A demencia az egyik leggyakrabban előforduló betegség időskorban. A demenciákat gyakran említik a 20. és a 21. században az „évszázad betegségeként”. Napjainkban hazánkban kb. 200 000 fő demens, a betegség gyakorisága az életkor előrehaladtával nő, a 65 év felettiek kb. 10%-át érinti. A demencia fajtái alapján Alzheimer-típusú, vascularis típusú és frontotemporalis demenciák különíthetők el, a súlyosság enyhe, közepes és súlyos fokban határozható meg. Minta: 2012 márciusától kezdve a szombathelyi Vas Megyei Markusovszky Kórház Központi Rehabilitációs Osztályán kezelt 65 éven felüli betegek, eddig összesen 68 fő vizsgálata történt meg demencia irányába. Módszer: Minden 65 év feletti beteggel Mini-Cog tesztet vettünk fel, az ebben alulteljesítő személyekkel Mini Mental State vagy Addenbrooke’s kognitív vizsgálatot

N.04

végzünk a demencia típusának és súlyosságának meghatározására. Elkülöníthetőségi probléma esetén a módosított Hachinski-skálát használjuk. Eredmények: 2012 márciusától 2012. májusig 68 beteg szűrővizsgálata történt meg, 23 beteg került MMS vagy AKV kontrollvizsgálatra a szűrésben mutatott alacsony teljesítés miatt, a kontrollvizsgálatok alapján a legtöbb betegnél (14 fő) enyhe demenciát jelzett a teszt. (A vizsgálat jelenleg is folyik, szeptemberig további adatokkal bővül.) Következtetések: Összességében elmondható, hogy a rehabilitációs osztály 65 év feletti betegei között leggyakrabban vascularis típusú és súlyosság alapján pedig az enyhe demencia volt diagnosztizálható. Statisztikai és kezelési célból is fontos a demencia korai felismerése, mivel sokszor csak későn detektálják a problémát.

Gerincvelősérültek rehabilitációjára szakosodott rehabilitációs osztályon alkalmazott thromboembolia-profilaxis Putz Miklós,1 Nagy Judit,2 Klauber András1 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya,1 Radiológia Osztály2, Budapest

Célkitűzés: A gerincvelősérültek rehabilitációjának egyik fő célja az, hogy a gerincvelő károsodásával könnyen együtt járó szövődményeket megelőzzük, illetve súlyosságukat csökkentsük. Mind az akut szakban elvégzett műtéti beavatkozás és az ezzel összefüggő immobilizálás, mind a bénult állapot következtében jelentősen fokozott a thromboemboliás szövődmények kockázata. Ezen másodlagos károsodások kivédésének módszerét, hatásosságát, anyagi vonzatait kívántuk áttekinteni. Módszer: Az érvényben lévő hazai szakmai protokollok, valamint külföldi irányelvek áttanulmányozása után az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Gerincvelősérült Rehabilitációs Osztályán 2011-ben alkalmazott thromboprofilaxis gyakorlatát tekintettük át a betegdo-

kumentáció alapján. Vizsgáltuk az irányelvek és a gyakorlat megfelelését. Kigyűjtöttük a thrombosis gyanúja esetén végzett vizsgálatokat (D-dimer, Duplex-UH) és azok eredményét a fenti betegcsoportban. Eredmények: A Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság által készített irányelv a gerincvelő-sérülést szenvedett beteget a legnagyobb kockázatú csoportba sorolja, ami alapján ajánlott „LMWH (2A) proflaktikus adagban posztoperatíve (1–5. napon) és fizikális (megfelelő kompressziós gradiensű elasztikus harisnya, intermittáló kompresszió) módszerek (1A) együtt a teljes mobilizáció, illetve rehabilitáció végéig (2B). Heparin ellenjavallata esetén csak a fizikális módszerek… (1A)” (Az Egészségügyi Minisztérium szakmai irány-


99

elve – A thromboemboliák megelőzése és kezelése). A teljes mobilizáció, illetve a rehabilitáció vége meglehetősen rosszul értelmezhető az osztályunkon olykor akár 1 évet is eltöltő gerincvelősérültek esetében. Az American College of Chest Physicians által kiadott irányelv 3 hónapot ír optimális kezelési időnek (Prevention of Venous Thromboembolism – 2008). 2011-ben az osztályunkról távozott 211 beteg közül – 77 régebben sérült beteg nem kapott LMWH-t – 18 primer rehabilitációra felvett gerincvelősérült nem kapott LMWH-t, akik túl voltak már az első 3 hónapon és állóképes állapotban kerültek osztályunkra – 5 beteg kapott acenocoumarolt (Syncumar) szívritmuszavar és/vagy thromboemboliás anamnézis miatt, mindegyikük régi sérült volt – 102-en kaptak preventív dózisú LMWH-t, eseükben a profilaxis időtartama lényegében követte az irányelvek által leírt 3 hónapot (súlyosabb immobilitás, plégia esetében egyéni mérlegelés szerint növelve azt) – 9 esetben már az átadó osztályról terápiás dózisú LMWH alkalmazása mellett kerültek osztályunkra, illetve mi kezdtük el a terápiás LMWH adását thrombosis gyanúja miatt. A vizsgált időszakban 17 esetben történt D-dimer-vizsgá-

N.05

lat, ebből az eredmény 7 esetben 1 alatti, 5 esetben 1 és 2 közötti, 5 esetben pedig 2 feletti értéket mutatott. 5 esetben történt duplex ultrahangvizsgálat, ami 1 esetben utalt akutan kialakult mélyvénás thrombosisra és 1 esetben feltehetően már szervült thrombusra. Mindkét esetben a vizsgálatok előtt preventív célzattal adtunk LMWH-t. A thromboembolia profilaxisának az ajánlásokban is szereplő mechanikus módját, kompressziós harisnya viselését minden gerincvelősérült esetében a sérülést követő első félévben forszírozzuk. Következtetések: Az osztályunkon 2011-ben 7650 tűszúrás történt a különböző LMWH-készítmények beadása kapcsán, ezzel 3637,9 ml, vagyis több mint három és fél liter gyógyszer került beadásra. Ennek anyagi ráfordítása meghaladja az osztály által egyébként szintén igen nagy mennyiségben használt nedvszívó-eszközök (pelenkák stb.) költségét. Ezzel azonban elérhető volt, hogy a 211 beteg közül csak 1 esetében tapasztaltunk akut mélyvénás thrombosist (az átvétele utáni második napon). Az osztályon a nemzetközi és hazai irányelveket követve eredményesen folyik a thromboemboliás szövődmények profilaxisa.

A K-Aktív Tape alkalmazási területei a rehabilitációban Gothárd Melinda Városi Kórház Keszthely, Rehabilitációs Osztály

Célkitűzés: A fizioterápiás eljárások során új kezelési lehetőségként osztályunkra is bevezetésre került a Kinezio Taping technika. Kiegészítő terápiaként az egyéb kezelési eljárásokkal együtt, illetve helyett 2011. június óta alkalmazzuk. A módszer hatékony volta a pontos felhelyezésből és a test mozgásaiból ered, propriocepcióra kifejtett hatása révén a kezeléseken kívüli időtartamban is, ún. 24 órás terápiaként állandó ingert jelent a szervezet számára. A felhelyezés technikájától függően hatása sokrétű: az endogén analgetikus rendszer aktiválása, az ízületi funkció segítése, az izomtónus, izomegyensúly normalizálása, korrekció, stabilizálás mellett a mikrocirkuláció, nyirokkeringés fokozása. Az anyag minősége lehetővé teszi a hosszan tartó használatot és kényelmet, megőrzi a páciens mozgásszabadságát, nem korlátozza a munkavégzésben, a mindennapi feladatainak ellátásában. Propriocepcióra kifejtett hatása révén állandó ingert biztosít a szervezet számára, a bőrben és a fasciákban lévő mechanoreceptorok ingerlésével változtatja az izmok előfeszítettségét, ezáltal normotonizál és

100

csökkenti a kóros feszülést. Kérdőívünkben szerettük volna felmérni, hogy a vizsgálatban részt vevők körében mennyire ismert a taping, mennyire érzik hatékonynak annak fájdalomcsillapító, stabilizáló hatását. Módszer: A Kinezio Tape terápia hatását, illetve alkalmazhatóságát vizsgáltuk 20 véletlenszerűen kiválasztott betegünknél. Vizsgálatunk a 2011. júniustól augusztusig terjedő intervallumban zajlott, a terápia hatékonyságát kérdőívben mértük fel. A kiválasztott betegek minimális kezelési ideje 3 hét, a maximális kezelési idő 6 hét volt. Az átlagos tartózkodási idő 32 nap. A vizsgálatban részt vevő páciensek átlagéletkora 64 év (35–79), főként neurológiai és traumatológiai problémáknál alkalmaztuk kiegészítő terápiaként a technikát. A vizsgált személyek fájdalomérzetét a Visual Analog Scala alapján mértük fel, mind a legelső felhelyezés előtt, mind a távozást megelőzően, majd a kapott eredményeket összevetettük. Eredmények: Kérdőívünkben vizsgáltuk, hogy a kezelés előtt korábban hallottak-e már a K-Aktív terápiáról, hatásosnak tartják-e a a K-Aktív tapeinget, komfortos-


nak érezik-e a tape viselését, jelentkezett-e mellékhatás a viselése alatti időtartamban, ajánlaná-e másoknak is a tape szalagokat, illetve hogy szívesen használná-e máskor is a K-Aktív tape-t? A kiválasztott páciensek mindössze 15%-a hallott korábban a tape technikáról. A páciensek 95%-a válaszolta, hogy komfortosnak érzi a tape viselését, 95%-uk szívesen használná máskor is. Osztályunkon a felhelyezett tape-k átlagosan 6 napig maradtak fent viselőjükön. Az átlagos Vas-érték 30%-os csökkenése a tape hatékonyságát támasztja alá. Mellék-

N.06

hatásként enyhe bőrpír és viszkető érzés mindössze 1 esetben jelentkezett. Következtetések: Pozitívként említendő még, hogy sok páciens jelezte igényét saját tape későbbi használatára. A megfelelően felhelyezett tape-pel könnyebb megőrizni a gyógytornával elért eredményeket, illetve gyógyszer nélkül tudunk fájdalommentesebb mozgásértékeket elérni. Összességében elmondható, hogy a tape jól beilleszthető a többi fizoterápiás kezelés közé, precíz felhelyezéssel hatékony kiegészítője lehet a gyógytornász munkájának.

Az elesés megelőzésének fontossága és lehetőségei stroke-betegek körében Major Krisztina, Sztupa Márta Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet

Célkitűzés: Több tanulmány foglalkozott azzal, hogy a stroke-betegek körében mekkora problémát jelent az elesések előfordulása és azok szövődményei (Rabadi MH, Rabadi FM, Peterson M, USA New York; Ramnemark A, Nyberg L, Lorentzon R, Englund U, Gustafson Y, Department of Geriatric Medicine, Umeå University, Sweden). Vizsgálatunkkal szerettük volna felmérni mi is, hogy a stroke-betegeink körében az elesés milyen gyakorisággal, milyen körülmények között fordult elő és milyen szövődményekkel járt. Ismertetjük a saját magunk által összeállított kérdőív eredményét, amelyből kiderül, hogy az elesés előfordulása otthoni környezetben számottevő problémát jelent.

N.07

A megkérdezett 34 betegből 19-en válaszoltak igennel arra a kérdésünkre, hogy a betegség kialakulása óta estek-e már el. Ez a 19 fő összesen 63 esetről számolt be, az elesések 62%-a az otthonukban történt. Az elesésekből adódó sérülések 24%-a csonttörés volt. Továbbá röviden összefoglaltuk, hogy mi mint gyógytornászok mit is tehetünk az elesés, illetve az ebből adódó sérülések megelőzése érdekében Következtetések: A stroke-betegek rehabilitációjának fontos részét kell hogy képezze a betegek felkészítése az elesések elkerülésére, illetve ha elkerülhetetlen, a helyes kivitelezésére, hogy a lehető legkevesebb sérüléssel járjon.

Hemipareticus betegek vállfájdalmának megelőzése CPM-kezeléssel Csabai Blanka, Szabó Borbála, Mező Róbert Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Központi Rehabilitációs Osztály

Célkitűzés: Stroke-on átesett betegeknél gyakori szövődmény az érintett oldali vállízület fájdalma és mozgásterjedelmének beszűkülése. Osztályunkon évek óta alkalmazunk felső végtagi szövődmények megelőzésére és kezelésére CPM készüléket. Előadásunkban ezen tapasztalatokat szeretnénk összefoglalni és bemutatni a készülék hatékonyságát.

Módszer: A 2005-ben (amikor osztályunk még nem rendelkezett ilyen készülékkel) kezelt betegek állapotát vetettük össze a 2011-es év betegeinek állapotával. Vizsgáltuk a vállfájdalmat 0–10-es skálán, valamint az érintett vállízület mozgásterjedelmét fokokban. Betegcsoport: neurológiai osztályról stroke-ot követően átvett hemipareticus betegek, valamint inveterált hemipareti-


101

cus betegek, akik felvételkor vállfájdalomról panaszkodtak. Kezelés: napi 20 perc CPM-kezelés gyógytorna és ergoterápia mellett. Eredmények: A kontrollcsoportban 11 beteget vizsgáltunk (6 férfi és 5 nő), átlagéletkor 66,63 év, kezelési idő átlagosan 22, 63 nap. A vizsgálati csoportban 17 beteget vizsgáltunk (8 férfi, 9 nő), átlagéletkor 66,23 év, kezelési idő átlagosan 13,41 nap. A 2005-ben kezelt betegeknél (kontrollcsoport) az érkezéskor tapasztalt vállfájdalom

N.08

4,63-ról a kezelések hatására 3,63-ra csökkent. A 2011ben kezelt betegeknél (vizsgálati csoport) 6,7-ről 3,58-ra csökkent. Az aktív mozgásterjedelem növekedésében nem tapasztaltunk számottevő különbséget a vizsgálati és a kontrollcsoportban. Következtetések: Stroke-on átesett betegek esetében a CPM gép használatával kiegészített fizioterápia hatására a meglévő vállfájdalmak nagyobb mértékben csökkentek.

Gerincvelő-sérülés másodlagos károsodásai a kései rehabilitáció során Dörnyei Kinga, Balog Aliz, Pataki Zsuzsa, Besze Tibor Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja, Budapest

Célkitűzés: A vizsgálat célja a gerincvelő sérüléséhez társuló elváltozások és szövődmények feltérképezése a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának (MEREK) kliensei körében. A szakirodalom adatai szerint a leggyakoribb és legveszélyesebb szövődmény a húgyúti infekció, veseelégtelenség, illetve a decubitus kialakulása. Az ismertetésre kerülő felmérés elsősorban az ülő életmódhoz társuló elváltozásokat kívánja vizsgálni, azon belül is a nyomási fekély és a törzsaszimmetria problémáját. Módszer: Az FSA nyomásmérő párna segítségével, saját segédeszközben mértük fel a MEREK klienseinek üléspozícióját. Ez a nyomásmérő rendszer grafikus és számszerű visszajelzést ad a test nyomásterheléséről, a túlnyomás alatt lévő területekről és a testhelyzetről. Fizikális vizsgálattal az ízületek mobilitását és stabilitását mértük fel, továbbá kérdőív alapján interjú készült. Ezeknek a célja a rehabilitáció kései szakaszában előforduló szövődmények és a kerekes székes életmódból adódó gyakori problémák feltárása. A felmérésben részt vevő 25 főből 18 traumás gerincvelősérült, 6 főnek spina bifida myelomeningocele a diagnózisa, 1 főnek tumoros

102

eredetű a gerincvelő-érintettsége. A vizsgált személyek egyaránt kerekesszék-használók, és ülő életmód jellemzi őket. Eredmények: Az életvitelt segítő eszköz felhasználója számára rendkívül fontos a kerekes szék egyéni méretvételezése, és amennyiben szükséges, az egyedi megoldások kialakítása. A vizsgált egyének túlnyomó többségénél tapasztaltunk olyan strukturális deformitást, amely befolyással van az üléspozícióra. Ezek közül a törzs és csípő körüli deformitásokról segített objektív képet alkotni a nyomásmérő párna, és a ROHO antidecubitus párna optimális beállítását tekintve is hasznosnak bizonyult. Következtetések: A kései rehabilitációs ellátás alatt is nagy jelentősége van a betegoktatásnak, a megfelelő életvitelt segítő eszköz kiválasztásának és az újonnan felmerülő panaszok szakszerű és egyénre szabott kezelésének. Tapasztalataink alapján úgy véljük, hogy a nyomásmérő párna hasznos prevenciós eszköz, és a már fennálló nyomási fekély vagy a törzs deformitásának kezelésében objektív segítséget nyújthat a szakembereknek.


N.10

Stiff–Person-szindrómában szenvedő nőbeteg rehabilitációja – esetismertetés Kenéz Júlia, Vágány Péter, Kovács Magdolna, Dénes Zoltán, Boros Erzsébet Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, VEMO, Budapest

Célkitűzés: A Stiff–Person-szindróma (merev ember szindróma) ritka neurológiai tünetegyüttes (prevalencia: 1–1,25/1000000), amely elsősorban az axiális izomzat progresszív merevségével, az antagonista-agonista izmok egyidejű kontrakciójával jár, amelyhez periodikusan akaratlan izomgörcsök társulnak. Hátterében a gamma-amino-vajsav transzmissziós zavara áll, amelyet immunológiai eltérések okoznak. Nők körében gyakoribb, a végtagizmokat érintő formában sokszor malignus (emlő, kissejtes tüdő-cc.) folyamat áll a háttérben. Módszer: Egy 62 éves nőbeteg esetismertetésén keresztül mutatjuk be e ritka betegség diagnosztikai nehézségeit és az igen súlyos következmények kezelésének folyamatát. Eredmények: A 2011 januárjában parapareticussá vált nőbetegnél sürgősséggel LIII-IV hemilaminectomiát, discectomiát végeztek, a posztoperatív szakban tónusos-clonusos görcsroham, lázas állapot alakult ki nehézlégzéssel, átmeneti gépi lélegeztetésre is szorult. Stagnáló neurológiai státusban a nagyfokú spaszticitás miatt baclofenpumpa beültetése vált szükségessé. A diagnózisra csak hosszú hónapok múlva, több kórházat is megjárva, 2011 augusztusában derült fény az ekkor készült EMG és immunológiai vizsgálat alapján: anti-GAD-negativitás és a malignus tumor hátteret igazoló anti-amphysisin-pozitivitás igazolódott. Az okként szereplő jobb emlőcarcinomát eltávolították, metasztásist nem találtak. Az eltelt csaknem egyéves kórházi ápolás alatt a betegnek mindkét alsó végtagja valamennyi ízületében és a lumbális gerincben is súlyos extenziós kontraktúrái alakultak ki. Ilyen állapotban vettük át 2011 decemberében a rehabilitációs lehetőségek feltérképezésére és megoldására. A reha-

bilitációs teambe ortopédsebészt is bevonva készítettük el a rehabilitációs tervet, így a dönthető háttámlájú, emelhető lábtartójú kerekes székben való hetekig tartó ülésfejlesztést követően 2012. január 25-én intézetünk ortopédiai osztályán kétoldali achillotomiát, a lábujj-flexorok tenotomiáját, mko. Bennet-műtétet és térd-arthrolysist végeztek. Műtét után a bokaízületek pozícióját fenntartó gipszben CPM-kimozgatás, ágyban helyzetváltozatás, transzferek gyakorlása folyt. Ekkor a csípők abdukciója 30, flexiója 30 fok volt, a jobb térd passzív flexiója 5, a bal térdé 0 fok. Mindkét quadriceps izom kifejezetten hypotrophiás, 1-es izomerővel. A kitartó, intenzív egyéni gyógytorna, CPM mellett a térdek flexiója a 90 fokot elérte, a csípő- és bokamozgások is megindultak. Ülőképességének fejlődésével a kerekes szék használatát is elsajátította. Közben a gipszrögzítés eltávolítása után a bal achillotomia sebének fertőződését lokális antiszeptikus és per os antibiotikus terápiával szanáltuk. A sebgyógyulás után mindkét oldalra mozgóbokás AFO készült, amelyben bordásfal mellett állítottuk, járás-előkészítést, járókerettel járásgyakorlást kezdtünk. Jelenleg (2012. május közepén) járókerettel, boka-lábortézisben, felügyelet mellett jár kb. 30 m hosszan. A mozgások fejlődésével spaszticitása fokozatosan csökken, így a baclofenpumpában óvatos, fokozatos dóziscsökkentést végzünk. A páciens állapotában további fejlődést várunk. Következtetések: Szerzőtársaimmal az eset ismertetésével szeretnénk felhívni a figyelmet ezen ritka betegség diagnózisában, terápiájában és kiemelten a rehabilitáció során szükséges különböző szakterületek képviselőinek együttműködésére, amely a beteg funkcionális állapotának, életminőségének óriási javulását eredményezte.


103

N.11

Szívinfarktuson átesett, anoxiás beteg rehabilitációja a szombathelyi Markusovszky Kórházban Makray Róbert Vas Megyei Markusovszky Kórház, Szombathely

Célkitűzés: Egy szívinfarktus miatt reanimált, diffúz, anoxiás agykárosodást szenvedett fiatal férfi beteg esetének bemutatása. Irodalmi adatok szerint az ilyen betegekben elért rehabilitációs eredmények rosszabbak, mint a balesetes vagy vascularis eredetű agykárosodások esetében, ezért felvételkor kérdéses volt a rehabilitáció eredményessége. Célom bemutatni, hogy a kómás állapotból eredően mennyi feladat hárul mind a betegre, az őt ápoló teamtagokra és a családra ahhoz, hogy eredményt tudjunk felmutatni. Módszer: A retrospektív vizsgálat alapját a betegdokumentáció képezte a trauma és a további rehabilitáció közötti időszakra vonatkozóan. Eredmények: Feladatunk a lehető legnagyobb mértékű önállóság elérése. Az infarktus a rehabilitációs munkánk során további problémát nem okozott. A kezdeti időszakban az immobilizáció káros következményeinek, illetve a légúti és a húgyúti fertőzések megelőzésére törekedtünk. A beteg gyógyulásban való előrehaladásában problémát jelentettek a kialakuló lábdeformitások, a kommunikáció zavara, illetve a poszttraumális epilepsia. A megfelelő mennyiségű és minőségű energiabevitelt kezdetben mesterséges táplálással valósítot-

N.12

tuk meg, majd a beteg állapota lehetővé tette a szájon át való táplálását. A tudatállapot javulásával a beteg terhelhetősége tovább nőtt, alapszintű kommunikáció kialakult, mozgásképessége nőtt (az ágy szélére való kiültetéstől a segédeszközzel való járásig). Az alapvető önellátási teendők elvégzésére nem vált képessé. Az osztályunkon a mozgás, önellátás területén csak részeredményeket sikerült elérni, mivel további kezelés céljából budapesti egészségügyi intézménybe szállították. Következtetések: Eredménynek tekinthetjük, hogy anoxiás agykárosult betegnél ilyen mértékű javulást érhettünk el. Nagy kihívás volt a rehabilitációja során, hogy nem tudhattuk, mi az a maximális szint, amit elérhetünk. A szövődmények a betegek helyreállítási lehetőségét rontják, jelentős terhet rónak a rehabilitációs teamre, a családra, az egészségügyre és a társadalomra. Fontos az ápoló edukációs tevékenysége a család és a hozzátartozók tekintetében, együttműködésükkel megtervezni, megszervezni a kórházi és a későbbiek során az otthoni ellátást, mert általában a rehabilitációs osztályon szembesülnek egy esetleges maradandó funkciókárosodással, fogyatékossággal.

A diagnosztikai és műtéti eljárások fontossága a humerusluxatióval és négyrésztöréssel járó plexus brachialis sérülés rehabilitációja során – esettanulmány Balogh Andrea, Cseh Judit, Pesti Viktória Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház, Visegrád

Célkitűzés: Poszterünkön egy 68 éves férfi beteg esetét mutatjuk be. 2011. 03. 03-án Ausztriában síelés közben elesett, bal válla és karja sérült. Az innsbrucki klinikán bal oldali luxatióval járó 4 rész humerustöré-

104

sét Philos-lemezzel és cerclage-okkal rögzítették. 2011. 03. 23-án egy nappali kórház rehabilitációs osztályára vették fel, ahol megkezdték komplex fizioterápiás kezelését, eredményt azonban nem sikerült elérni,


ezért további konzílium céljából Szegedre küldték. Itt különféle diagnosztikus vizsgálatok után infraclavicularis feltárással neurolysist, a magas radialis paresis tünetei miatt ínáthelyezést végeztek az alkaron 2011. 06. 06-án. Intézetünkbe 2011. 07. 15-én vették fel, státusában a bal felső végtagját gyakorlatilag használni nem tudta, a könyök környéke, alkarja, keze duzzadt, fájdalmas volt még a kar felkötése mellett is. Általános konzervatív fizioterápiát alkalmaztunk, amelynek célja az első időszakban a duzzanat csökkentése, a fájdalom csillapítása és a mozgásterjedelem növelése volt. Ehhez krioterápiát, passzív és aktív gyógytornát, fizikoterápiát, valamint subaqualis gyógytornát alkalmaztunk. Miután a műtéti hegek és a csontosodás lehetővé tette, elkezdtük a terhelést folyamatosan növelni, amihez gumiszalagokat, súlyokat használtunk, először a víz alatti terápiában,

N.14

majd szárazon is. A beteg rehabilitációja még jelenleg is tart, aktuális mozgásszervi státuszában 40 fokos flexiós, 70 fokos abdukciós mozgásterjedelem-elmaradás van a vállövi mozgásokban, valamint a csukló aktív dorsalflexiós mozgásában van 25 fokos elmaradás. Passzív mozgathatósága csaknem teljes a felső végtag összes ízületében, izomzata 3-4-es izomerejű. Egyetemi előadóként munkájához vissza tudott térni. Következtetések: Ezzel az esettanulmánnyal a célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a fizikális vizsgálatokon kívül a műszeres vizsgálatok fontosságára is a rehabilitáció során a gyógytorna szemszögéből, valamint a méréses adatokra épülő egyénre szabott műtéti eljárás fontosságára. A műtéti beavatkozások után a rendszeres és hosszan tartó rehabilitációs munka (gyógytorna, ergoterápia, fizikoterápia, masszázs) a folyamatos fejlődéshez elengedhetetlen.

Osztályunkon kezelt hemipareticus betegek rehabilitációját befolyásoló másodlagos károsodások Sárosi Krisztina, Czeglédy Károly, Pióker Krisztina Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház, Visegrád

Célkitűzés: Hemipareticus betegek másodlagos károsodásának vizsgálata a rehabilitációt befolyásoló tényezők, a rehabilitáció időtartamának, a humán erőforrás munkájának, a rehabilitáció költségének megnövekedése szempontjából. Módszer: Osztályunk mint II. Mozgásszervi Rehabilitációs osztály 2006. 06. 01-jétől kezdte meg működését a visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórházban. Az elmúlt 5,5 év anyagát dolgoztuk fel retrospektíven, 2006. 06. 01. és 2011. 12. 31. között. Ez idő alatt 3723 beteget kezeltünk osztályunkon, 8,6%ukat, 433 beteget hemiparesis diagnózissal. Ezen betegeket különböző szempontok alapján csoportosítottuk (betegek kora, neme, betegség etiológiája, kezdete, az első ellátás és a rehabilitáció között eltelt idő, a különböző társbetegségek). Elemeztük a másodlagos káro-

sodásokat (ízületi kontraktúra, ízületi subluxatio, végtagrövidülés, izomspasmus, decubitus, légúti, húgyúti infekciók, neglect sy, posztstroke depressio, epilepsia), gyakoriságukat és ezek hatását a rehabilitáció szempontjából Eredmények: A kapott adatokat poszter formájában mutatjuk be. Következtetések: A hemipareticus betegek másodlagos károsodásai mind előfordulásuk gyakoriságában, mind súlyosságukban megnövelik a rehabilitációs időt, a humán erőforrás munkáját, a normatív ápolás költségeit, és egyéb szakemberek bevonását teszik szükségessé. A szakszerű elsődleges ellátás és a minél korábbi rehabilitáció megkezdése csökkentheti a másodlagos károsodások előfordulását és eredményesebbé teszi a rehabilitációt.


105

O.01

Hatékony stresszkezelő technikák alkalmazása a rehabilitációban Stauder Adrienne Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet, Budapest

A krónikus betegségek, a tartós korlátozottsággal járó állapotok súlyos és tartós stresszforrást jelentenek mind az érintettek, mind hozzátartozóik számára. A tartós stressz nem csak az életminőséget rontja, hanem jelentős kockázatot jelent a szorongásos és depressziós zavarok kialakulása szempontjából, illetve a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát is szignifikánsan növeli. Mindezek negatívan befolyásolják a rehabilitációs programok megvalósítását, az egészségügyi személyzet és a betegek, illetve hozzátartozóik együttműködését, az alapbetegség kezelését, lefolyását, prognózisát. Számos vizsgálat kimutatta a súlyos betegek hozzátartozóinak egészségromlását, amely a megélt stressz szintjévl szoros összefüggést mutatott, míg megfelelő stresszkezelő technikákkal ezek a negatív hatások csökkenthetők (Williams és mtsai, 2010). A rehabilitációban dolgozó egészségügyi szakemberek maguk is fokozott stresszterhelésnek vannak kitéve, nagy körükben a kiégés kockázata, illetve a krónikus stressz negatív hatással van testi és lelki egészségi állapotukra (Hegedűs K, Riskó Á, 2006). A fentiek alapján a stresszkezelő technikák elsajátítására, alkalmazására több szinten is szükség van arehabilitációs munka során.

Az oktatókurzus keretében, a szakirodalom rövid áttekintése után, bemutatásra kerül a Williams Életkészségek program kulturálisan adaptált, magyar változata (Stauder, 2008). Ez egy több országban is sikerrel alkalmazott, strukturált készségfejlesztő tréning, amelynek hatékonyságát randomizált klinikai vizsgálatok is igazolták (pl. Bishop és mtsai, 2005). Hazai vizsgálatunk a nemzetközi vizsgálatok eredményeivel egybehangzóan igazolta, hogy a program csökkenti a stresszel összefüggő testi és lelki tüneteket (Stauder és mtsai, 2010). Az összes célcsoportot tekintve 2005–2011 között több mint 2500 fő vett már részt Életkészségek tréningeken Magyarország különböző régióiban (www.eletkeszsegek.hu, www.magtud.hu). A kurzus keretében áttekintjük azokat az egyszerű, de hatékony kognitív viselkedésterápiás módszereket, amelyeket a program alkalmaz: pszichoedukáció, relaxációtanulás, negatív érzelmek és indulatok kezelése, konfliktus- és problémamegoldás, kapcsolati és kommunikációs készségfejlesztés. A résztvevők saját élményű tapasztalatokat is szereznek az egyes módszerek alkalmazásáról, többek között elsajátíthatnak bárhol alkalmazható relaxációs alaptechnikákat. A résztvevők a kurzusról emlékeztetőt kapnak.

M.01 Szövődményes metabolikus állapotok és a rehabilitációs szükségletek Tóth István BAZ - Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, II. Rákóczi Ferenc Kórház telephely, Mozgásszervi Rehabilitáció II., Szikszó A metabolizmus a táplálék felszívódását, lebontását, a szervezet számára energiává vagy más hasznos építőkővé alakítását foglalja magában. A folyamat része az ezzel járó transzport, raktározás, újraelosztás. A folyamatot számos enzim, hormon szabályozza. Ha a metabolizmus folyamata zavart szenved, akkor elsősorban az energiafolyamatok károsodnak. Gyakran következményes izomgyengeség, az intestinalis működés

106

irregularitása, neurológiai, cardiovascularis, keringési problémák léphetnek föl. Ezek, többnyire mint a metabolikus állapotok szövődményei, rehabilitációt igénylő fogyatékossághoz vezethetnek. Ilyen állapotokkal felnőttkorban leggyakrabban a cukorbetegség, az alutápláltság és az obesitas szövődményei révén találkozhatunk. A metabolikus állapotok szövődményei révén az emésztési és a táplálékhasznosítási funkciók mindig károsod-


nak. Ezekhez gyakran társulhat az izomerő, az ízületi mobilitás, az állóképesség, a testsúly megtartási funkciók károsodása is. Ha mindezek következtében a páciens pl. a napi rutinfeladatokban, a tárgyak cipelésében, a toalett használatban, a tisztálkodásban, vagy a közösségi életben való részvételben akadályozottá válik, akkor rehabilitációs kezelésre szorulhat. Ilyenkor a fennálló betegségek kezelése mellett, a kezeléssel együtt fontos lehet a szervezet kondíciójának, terhelhetőségének a javítása, az önellátást hátrálható szövődmények okozta problémák mérséklése, a szükséges diétás és életmódbeli változtatások elsajátítása. A rehabilitációs feladat igazi teammunka. A gyógytornász a csökkent terhelhetőséggel, a mindig fennálló izomgyengeséggel, az esetleg meglevő degeneratív

ízületi problémákkal, azok következményeivel foglalkozik. Az ergoterapeuta leggyakrabban az önálló öltözés, tisztálkodás elérésében, az otthoni fürdőszoba szükséges átalakításában nyújt segítséget. A dietetikus próbál a szervezet hiányállapotának, a meglevő emésztési és anyagcserezavaroknak megfelelő diétát elsajátíttatni, vagy éppen a testsúlycsökkentéshez állít össze étrendet. A pszichológus amellett, hogy a szükséges életmód változtatás elérésében nyújt segítséget, segít a páciensnek a döntések elhatározásában, a szinte mindig fennálló pszichés problémák explorálásában. Az orvos pedig a team összehangolása mellett gyakran kell, hogy a rehabilitációs kezelés során a változó anyagcsere állapotok miatt a beteg gyógyszeres kezelésén módosítson.

M.02 A rövid bél szindrómás kliensek rehabilitációja a hazai egészségügyi ellátórendszerben a jogszabályi változások tükrében Huszár Sándor, Fromhercz Adriana Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház, Visegrád Célkitűzés: Az angolszász irodalomban önálló entitásként kezelt bélelégtelenek csoportjának rehabilitációja, amelyhez a rövid bél szindrómában (SBS) szenvedők is tartoznak, a jogszabályi és finanszírozási hiátusok miatt itthon megoldatlan. A kórkép sajátosságait és a betegutakat elemezve, a módszertani ajánlások és naprakész költségszámítások mentén megkíséreljük a kliens-kör rehabilitációját beilleszteni az ellátórendszerbe, az akut ellátástól a közösségi rehabilitációig. Az emésztőrendszer funkcionális és strukturális károsodásának talaján létrejött állapot etiológiáját tekintve sokrétű. Bármely kórok is vezet a rövid bél szindróma kialakulásához, eredőjeként tevékenységükben súlyosan korlátozott, részvételükben akadályozott kliensek rehabilitációs igénye áll elő. BNO-besorolással csak az előidéző alapbetegségek rendelkeznek, így incidenciája csak becsülhető. A hazai szakmai grémiumok és a finanszírozó évi 100 felnőtt és 20 gyermek SBS-prevalenciával számol. Az SBS-s kliens rehabilitációjának folyamata 3 fázisra osztható. Az akut fázis a közvetlen posztoperatív szaktól kezdődően 3-4 hónapig tart, jellemzője a hiperszekréció és extrém mértékű folyadék, elektrolit vesztése. A második fázis az adaptáció szaka, amely 12–36 hónapig tart. A harmadik fázis a fenntartó fázis, további adaptáció nem várható, az elért energe-

tikai egyensúly élethosszig tartó kontrollja szükséges. Mindhárom fázis jellegzetes szükséglete a mesterséges táplálás változó arányú típusai. Ez a rehabilitációs teamet leginkább terhelő, magas költség és humánerőforrás-igényű része. Szakmai protokolljai kidolgozottak, az egészségügyi szaktárca által validáltak. Az első fázis ellátási szükséglete döntően aktív fekvőbeteg-ellátást, azon belül is korai szakban intenzív osztályos ellátást igényel. Ennek financiális háttere az 43/1999. (III. 3.) Korm.rend. 43.§-a alapján kiadott 15/2002 (Eb. K.5.) számú OEP-utasítás alapján biztosított. A második fázisban a 10-3 REP-t felvállaló és abban gyakorlott rehabilitációs centrumok lennének hivatottak az ellátásra, a bemutatott up to date költségszámítások alapján ez jelenleg kiemelt szorzójú napi ápolási díj mellet sem vállalható. A harmadik fázis a lakóközösségi rehabilitáció ellátási színtere lenne. Ennek feltétele az otthoni parenterális táplálás (OPT) jogszabályi környezetének megteremtése. A 26/2009.(VIII. 5.) EüM. rendelet a jogi lehetőségét, a 15/2010.(IV. 9.) EüM rendelet a képzés feltételeit, a szakmai kollégium a bélelégtelen betegek OPT-ának szakmai protokollját biztosította. Mivel a 17/2010.(XII. 20.) NEFMI-rendelet mindkét jogszabályt hatályon kívül helyezte, így jelenleg a lakóközösségi rehabilitációja ezen klienseknek ma sem szabályozott.


107

Következtetések: Mivel a zajló egészségügyi szerkezetátalakítási programban változatlanul prioritást élvez az aktív ellátó kapacitás racionalizálása és tehermentesítése, így ennek a viszonylag kis prevalenciájú klienskörnek rehabilitációs centrumokban való, értő ellátása kétség-

telenül indokolt. Ennek vállalása csak a finanszírozási struktúrák kialakításával lehetséges költséghatékonyan, de nem veszteségesen. Ezek fajtáji lehetne, az ún. csillagos HBCs, a tervezett RBCs vagy az egyéni speciális szorzó.

M.03 Újonnan felfedezett cukoranyagcsere-eltérések előfordulása korai kardiológiai rehabilitációban Simon Attila, Gelesz Éva, Szentendrei Teodóra, Körmendi Krisztina, Veress Gábor Állami Szívkórház, Balatonfüred Célkitűzés: A cukoranyagcsere rendellenességei fontos rizikófaktorai a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának. Akut koszorúér-esemény utáni rehabilitáció során a beteg állapotának tisztázásához hozzátartozik az anyagcsere-állapot jellemzése. Az újonnan felfedezett cukoranyagcsere-eltérések egyrészt hátrányosan befolyásolják a prognózist, másrészt új rehabilitációs feladatot is jelentenek. Vizsgálatunk célja az volt, hogy retrospektív módon elemezzük egy osztályunk gyakorlatát a cukoranyagcsere jellemzésére, értékeljük az elvégzett orális glukóztolerancia-teszttel (OGTT) nyert eredményeket. Módszer: Intézeti adatbázisunkban 2000. január 1. és 2010. január 1. között 6607 olyan beteg (4271 férfi, koruk 62,6±11,1 év) rekordját azonosítottuk, akik korai rehabilitációra érkeztek. Közülük 2707 (41,0%) szívizominfarktus, 2482 (37,6%) ACBG műtét után, 619 (9,4%) elektív PCI után, 565 (8,6%) billentyűműtét, 9 (0,1%) nagyérműtét, 225 (3,4%) egyéb szívműtét után érkezett rehabilitációra. E betegkörben vizsgáltuk az

OGTT használatát. 2007 januárja előtt csak a kimenő diagnózisok vizsgálatával értelmezhettük a teszt eredményeit, ezután az éhomi és 120 perces cukorértékek is rendelkezésre álltak adatbázisunkban. Külön is elemeztük az ISZB miatt rehabilitált 5808 (87,9%) beteg adatait. Eredmények: 611 betegen (9,2%) végeztek OGTT-t, nem volt eltérés az ISZB miatti rehabilitációnál (9,3%) és egyéb korai rehabilitációnál (8,6%) végzett gyakoriság között. Az OGTT alkalmazásának időbeli elemzése azt igazolja, hogy számottevően (p<0,001) nőtt a vizsgálatok aránya, elsősorban 2005 után. A teszt 18,2%-ban diabetes mellitust, 2,1%-ban IFG-t, 23,4%-ban IGT-t igazolt. Az ISZB-s csoportban hasonló arányokat láttunk (18,39% –1,8% – 23,7%). Következtetések: Az OGTT használata fokozatosan nő a korai rehabilitációs betegek körében. A teszt gyakran tár fel cukoranyagcsere-eltérést olyan betegekben, akikben ez korábban nem volt ismert.

M.04 Enni vagy nem enni Loós Ágnes Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház, Visegrád Célkitűzés: Lassan minden második ember elhízott, ami jelentős népegészségügyi problémává vált, ezért keresni kell az elhízás növekedésének okát. Elsődleges célunk az érintettek számának megbízható módszerekkel történő felmérése, a prevenció, az osteoporo-

108

sisban szenvedő idős páciensek állapotának javítása, a korszerű és egészséges táplálkozás bemutatása, megismertetése. Módszer: A programba olyan, rehabilitációra érkező pácienseket vontunk be, akiknél obesitas, diabetes mel-


litus, hypertonia, arthritis urica, osteoporosis fordult elő. Az étrendet a pontos élettani adatok meghatározása után, amely 8 pontos mérőelektródás technikán, szegmentális és multifrekvenciás analízisen alapuló diagnosztikai eszközzel történt, táplálkozási program segítségével az individuális igényeknek megfelelően állítottuk össze. Eredmények: A programban részt vevőknél (n=98) figyeltük a vércukor, a súly (beérkezési, távozási) alakulását. A páciensek átlagos testsúlya 3 hét alatt 4–6 kg-mal, vérnyomása átlag 6-7 Hgmm-el, a BMI 8%-kal,

a PBF 21%-kal, a WHR 7%-kal, a TBW 14%-kal csökkent, a fittségi mutató 70%-kal nőtt. Következtetések: Az egészséges testsúly megőrzésében tartós életmód-változtatás szükséges. A divatdiéták látványosan nagy és gyors súlyvesztést ígérnek, nem működnek hosszú távon. Ha a súlyfelesleg hónapok, évek során keletkezett, miért várnánk el, hogy eltűnjön hetek alatt. Az étrend, amely rövid távon segít a súlyfelesleg csökkentésében, ugyanaz az étrend kell hogy legyen, mint amelyik segít az egészség hosszabb távú javításában és megőrzésében.

M.06 A cukorbetegség karbantartása mozgásterápia segítségével Szabó Bence Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Nappali Kórház, Budapest Célkitűzés: Annak vizsgálata, hogy a 2-es típusú cukorbetegség esetében a gyógyszeres terápia mellett milyen mértékben segíti a cukorháztartás egyensúlyban tartását a mozgásterápia? Heti két alkalommal végzett, főleg aerob jellegű testmozgás (45 perces időtartam) 3 hónapon keresztül már pozitív irányba befolyásolja-e a vércukorszintet és a cukorháztartás alakulását? Módszer: Prospektív, 3 hónapos vizsgálat, 7 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő páciens részvételével, akik mind orális gyógyszereket szedtek. A feladat szobabiciklizés volt 2 alkalommal hetente, közepes intenzitással, 110–130-as pulzusszámmal és 45 perces időtartammal, 3 hónapos periódus alatt 25 alkalommal. Minden alkalommal 2 vércukormérés történt: a mozgás előtt és

után, az aktuális vércukorszint nagysága és a változás vizsgálatára. A vizsgálat a HbA1c szintjére és változására is kiterjedt, a bemeneteli és kimeneteli értékek összevetésével. Eszközök: 2 db szobakerékpár, házi önellenőrzésre alkalmas vércukormérő. Eredmények: Minden páciensnél javulás következett be mind a vércukor, mind a HbA1c szintjében. A terápia hatására bekövetkező változásokat grafikonokon mutatjuk be. Következtetések: Az eredmények azt mutatták, hogy a szakirodalomban leírt minimális mozgásnál kevesebb fizikai aktivitás is létrehoz értékelhető élettani változást. A vércukor tekintetében átlagban 20%-os javulás volt mérhető, a HbA1c esetében 3–19% közötti javulás mutatkozott a kontroll laboreredményekben.

M.07 Testsúlycsökkentés egy kardiológus szemével Nyárfás Géza, Kovács Márta Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Célkitűzés: Az elhízás korai mortalitáshoz (6–12-szeres) és idült betegségek megjelenéséhez, valamint a mindennapi tevékenység beszűküléséhez vezet. A társult mozgásszervi és cardiovascularis betegségek, inaktív életmód határozza meg döntően a súlycsökkentő tevékenységünk eredményességét. A tréning terhelé-

si szintjét befolyásoló főbb biológiai és életvitel-jellegű tényezők: inaktív életvitel (oka életkor, ülő foglalkozás, szocializáció), mozgásszervi megbetegedések (arthrosisok, gerincbántalmak), szív- és érrendszeri megbetegedések, légzőszervi okok (ISZB, hypertonia, szívelégtelenség, szívritmuszavar, OSAS).


109

Célok: t Minimumcél: megelőzni a további testsúlynövekedést: primer prevenció. t Testsúlycsökkenést elérni – rövid távú cél 3–6 hónap alatt: BMI 25–35 kg/m2: 5–10%, 5–10 kg, hetenként 0,5–1 kg BMI >35 kg/m2: 15–20%, >10 kg. t Fenntartani a elért eredményt 3-6 hónap után és hosszú távon, illetve további testsúlycsökkenést elérni. t Az egészségi állapot optimalizálása és a betegségek kockázatának csökkentése. Adataink: férfiak BMI-átlaga: 34,54 kg/m2, nők BMI-átlaga: 36,95 kg/m, haskörfogat: ffi: 119,7 cm, nő: 114,2 cm. Számított testzsír: férfiak: 37,93%, nők: 39,24% Az intervenció lehetőségei: Kalóriabevitel csökkentése (−600 kcal/nap), élelmiszerekben minőségi váltás, kalórialeadás fokozása testmozgás révén (−600 – −3000 kcal/hét; az energiaigény a testsúllyal arányos: az alapanyagcsere-igény 22 kcal/kg körüli, az energiaigény 30 év feletti csökkenése évtizedenként 100 kcal körüli), pszichológiai kezelés, oktatás, tanácsadás, kiegészítő kezelés: a mozgásszervi okok minimalizálása, kiiktatása. A szerzők a továbbiakban taglalják a tréning során alkalmazandó terhelési szint meghatározásának módját (MAC alapján)és a tréningtípus (csoportos, illetve egyéni; tréningmodalitások: gyógytorna-fajták, kerékpártréning, vízi torna) meghatározását, a leadandó energia

becslésének módját (perckalória és heti kalória), a mozgásterápiával szemben támasztott igényeket (intenzitás, tartam, gyakoriság). Támpontot adnak a terhelés relatív intenzitásának becsléséhez (max. frekvencia%-a, frekvencia rezerv%-a, Borg-skála szerint). A fogyasztás célzatával végzett fizikai tréning csak klinikailag stabilizált állapotban indítható. A szerzők kitérnek a mozgásprogram szempontjából fokozott kockázatú betegcsoportok tárgyalására: Nagy kockázatú szívbetegek, súlyos légúti társbetegségek, stroke-on átesettek, fizikailag inaktívak alacsony terhelhetőséggel (<5 MET), mozgásszervi elváltozások, fokozott szívérrendszeri kockázatúak (3 rizikófaktornál több), halmozottan kedvezőtlen pszichoszociális környezetűek, 75 év felettiek, rossz complience-üek. Eredmények: testsúlycsökkenés a csoportos programban: férfiak: 5,4%, nők: 5,63%. Egyéni program: férfiak: 4,25%, nők: 6,63%. Következtetések: 1. A megelőzés a legcélravezetőbb megközelítés az obesitas tekintetében is. 2. Ízületi betegeknek vagy gyaloglást, kerékpározást nem bíró páciensek számára úszás, víz alatti torna, fekve végzett torna ajánlott. 3. A megromlott funkcionális állapotú betegeknek egyéni programot kell terveznünk (a „nem súlyterhelő” víz alatti gyógytornát helyezzük előtérbe).

M.08 Műtéti lehetőségek a diabeteses láb kezelésére a rehabilitáció során Farkas Péter, Harrira M. Fahed, Bakos Mária Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest Célkitűzés: A diabeteses láb összefoglaló elnevezés magában foglalja az ischaemiás elváltozások okozta súlyos artériás keringési zavart (diabeteses angiopathia), valamint a neuropathia diabetica okozta szenzoros, motoros és vegetatív lábelváltozások tünetegyüttesét. A két csoport elkülönítése alapvető fontosságú, hiszen a különböző etiopatogenezisű folyamatok jelentősen eltérő kezelési stratégiát, különböző terápiás lépéseket igényelnek. A diabeteses lábelváltozások ellátása nem megszervezett, hiányoznak a rendszerből a komplex ellátást biztosító (életmódbeli felvilágosítás, sebkezelés, kisebb sebészi beavatkozások elvégzése, ortetikai és gyógycipőellátás) ambulanciák és fekvőbeteg-osztályok, valamint a jól képzett szakdolgozók,

110

podiáterek. A diabeteses neuropathiás és angiopathiás lábelváltozások klinikai és radiológiai jellegzetességei nem ismertek kellő mértékben, még a mozgásszervi betegségek kezelésével foglalkozó szakemberek körében sem. Mindezek a problémák összességében elkerülhető amputációkhoz, a combamputációk nagy arányához és gyakran eredménytelen rehabilitációhoz vezetnek. Angioapthia esetén a súlyos artériás keringési elégtelenség viszonylag egyszerű vizsgáló módszerekkel igazolható. Az elsődleges feladat a végtag keringésének bármilyen eszközzel történő javítása, a major amputáció elkerülése. Érsebészeti beavatkozások, intervenciós radiológiai kezelések, sebészi vagy kémiai sympat-


hectomia, a reológiai viszonyok javítására parenterális vagy per oralis gyógyszerek adása választható, és nem szabad elfeledkezni a gyógytorna és a fizikoterápia lehetőségeiről sem. A másik nagy csoport, a diabeteses neuropathiás lábelváltozások gyógyhajlama többnyire jó, ezért törekedni kell a kisebb sebészi beavatkozások mellett a konzervatív kezelési módok alkalmazására. Súlyos neuropathiás lábelváltozások esetén szükség lehet minor amputáció végzésére, amely a károsodás lokalizációjától és annak kiterjedésétől függően végezhető (ujjreszekció, ablatio, sugárreszekció, transmetatarsalis amputáció), de összességében elmondható, hogy általában a láb disztális felén történnek. A lábtő területén ritkán kerül sor amputációra diabeteses lábelváltozások kezelése során! A hosszanti lábboltozat lesüllyedése miatt gyakran a talp középső harmadában alakul ki malum perforans, amelynek hátterében oldalirányú röntgenfelvételen valamelyik lábtőcsont lesüllyedése látható. Ezen csontkitüremkedés levésése gyorsítja a talpi seb begyógyulását és megelőzi a későbbi recidívát. Súlyos csont-ízületi destrukció (diabeteses osteoarthropathia, Charcot-láb) esetében a végtag terhelhetőségét és a járást sokszor nehezíti, akadályozza a lábtő és a boka instabilitása, illetve deformitása.

Gipszsín vagy járógipsz, illetve ortézisek használata többnyire elegendő rögzítést ad, bizonyos esetekben azonban szükséges a boka és a lábtő jó helyzetű stabilizálását biztosító műtét elvégzése is. Ortézis használatára ilyenkor a műtétet követően, adjuváns kezelésként kerül sor. Az arthrodesis elvégzésére különböző módszerek használatosak, hosszú spongiosacsavar, lemez, tűződrót vagy fixateur externe választható. A korrekció különböző nagyságú csonték kivételével érhető el. Az előadásban a fenti módszerek kerülnek részletes bemutatásra. Következtetések: A diabeteses neuropathiás láb kezelésére számos konzervatív és sebészi kezelés ismeretes, amelynek megfelelő megválasztása és türelmes folytatása a végtag megtartását eredményezheti. Pontos indikációval felállított minor amputáció, a láb reszekciós műtétjei, csontlevésés, valamint a felső és az alsó ugróízület korrekciós vagy stabilizáló céllal elvégzett arthrodesisei jó funkcionális eredményt adnak. Ugyanakkor fel kell ismerni azt a pillanatot is, amikor a jó időben és jó technikával elvégzett maior amputáció, az egyéni képességeknek megfelelő művégtagellátás, valamint korrekt rehabilitációs program révén lehet csak elérni a páciensek jó mobilitási képességét és önellátását.

M.09 Túlsúlyos és alultáplált betegek mozgásterápiája a Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórházban Kákonyiné Adorján Veronika Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház, Visegrád Célkitűzés: bemutatni, mi a gyógytornász munkája egy gasztroenterológiai rehabilitációs osztályon, milyen eszközök állnak rendelkezésére ehhez, milyen kihívások, lehetőségek jellemzik munkáját a fenti intézményben. Az osztály jellemzése: utalás a hagyományokra, természeti környezet, helye az intézményben, személyi adottságok, betegek összetétele. A fotókon szereplő betegek eseteinek rövid bemutatása. I. A túlsúlyos beteg mozgásterápiája: Feladat: a diéta hatékonyságának növelése intenzív testmozgással; a társult mozgásszervi panaszok célzott terápiája; szükség esetén segédeszköz ajánlása; tanácsadás, motiválás. Helyszínek: betegágy, kórterem, folyosó, tornatermek, medence, lépcsők, kint a természetben, különböző minőségű, burkolatú, emelkedésű utak, sétányok.

Gyógytornakezelések formái: a.) csoportos v. kiscsoportos vízi torna; kondicionáló gerinctorna; ülő, átmozgató torna, álló, légző- és nyak-váll torna; b.) egyéni torna. Eszközök: Bobath-ágy; TM (Redcord); nagy labda; gumiszalag, bot, kis labda; bordásfal; instabil eszközök; kerékpár; passzív váll-, térdmozgató gép; nordic walking bot. A gyakorlatok alkalmazásának főbb szempontjai: megfelelő légzéstechnika fontossága; a beteg számára kényelmes kiindulási pozíciók, helyzetek keresése; a medence dőlésszögének optimalizálása; a vízben történő erősítés, átmozgatás preferálása; intenzív mozgásélmények, elvégezhető feladatok, sikerélmények adása; személyre szabottság, társult mozgásszervi panaszok komolyan véte-


111

le, otthon is elvégezhető, egyszerű mozgások megtanítása, mindennapi mozgások, ízületkímélő formáinak átadása, elfogadó, oldott légkör, humor és diszkréció. II. A leromlott fizikai állapotú, alultáplált, cachexiás betegek mozgásterápiája: Az előző csoporttal ellentétben: hirtelen kialakuló, igen súlyos, hosszú, esetenként hónapos nagyságrendű inaktivitás utáni lábadozás állapota: testi, lelki legyengülés… Más hozzáállás. Humor-empátia. Intenzitás-türelem. Feladat: a beteg mobilizálása, járásképesség, önellátás elérése; segédeszközök használatának megtanítása; a szövődmények kezelése: m. peroneus gyengeség, lerakódások a tüdőben; gerincfájdalom, végtagoedema, egyéb keringési, neurológiai zavarok; tanácsadás. Helyszínek: betegágy, ágyszéle, karosszék, kórterem, folyosó, társalgó, tornaterem, (medence), lépcső, szabad levegő. Gyógytornakezelések formái: egyéni torna; kis csoport a kórteremben vagy a folyosón, korlát mellett; csoportos ülő-átmozgató, könnyű gerinc-, vízi, álló-légző torna.

M.10

Eszközök: párnák, kitámasztók, „csikó”, törölköző; labda; korlát, bordásfal; tüskés korong, nagy labda, tornabot; TM (Redcord); kerékpár. A terápia sajátos szempontjai: innervációs, zárt láncú gyakorlatok; a tüdő átlélegeztetése: pozíciós terápia, szabad levegő; kontraktúrák aktív és passzív oldása; egyensúly, stabilitás, szenzomotorium javítása; keringési rendszer teljesítményének finom növelése; fokozatosság; túlterhelés kerülése; mielőbb csoport-élmény; önállóság, házi feladat, számonkérés; optimizmus, dicséret, dicséret…; fokozott tisztelet a beteg felé. Következtetések: A gasztroenterológiai rehabilitáció kicsi, de értékes szegmense a rehabilitáció nagy családjának. Intézményünk jó természeti, személyi és tárgyi adottságokkal rendelkezik ehhez a feladathoz. Ugyanakkor kihívás a gyógytornász számára, hiszen holisztikusabb látásmódot, több kreativitást és gyakran nagyobb türelmet, empátiát kíván, mint az egyéb rehabilitációs szakterületek.

Obes és extrém obes, osteoarthrosisban szenvedő betegek rehabilitációs kezelése Horváth Judit, Nagy Adél, Kurta Anna, Bodnár Zsuzsa, Hőgye Zsófia, Nagy Éva, Vekerdy-Nagy Zsuzsanna Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék, Központi Klinikai Osztály

Az obesitas prevalenciája világszerte növekszik a felnőttek és gyermekek körében. Az obesitas nem elsősorban önmagában, hanem szövődményei révén vezet megnövekedett mortalitáshoz és morbiditáshoz. Célunk az osztályos kezeléssel nem csak a testsúlyredukció, hanem gyökeres életmódváltás is. A betegek közül többen az előrehaladott osteoarthrosis miatt endoprotézisműtétre vártak. Betegek és módszerek: Betegek: a 2010. január és 2012. április közötti időszakban a DEOEC ORFMT Központ Klinikai Osztályára felvett obes betegek (BMI 30 felett), akik térd- vagy csípőízületi osteoarthrosisban is szenvedtek. Általában 3 hét, szükség esetén hosszabb időtartamban történt a kezelésük. Vizsgálati módszerek: Felvételkor és elbocsátáskor 6 perces járásteszt, TUG, apnoeteszt, fájdalomszint-értékelés (100 mm-es vizuális analóg skálával), testtömeg, comb-, felkar- és haskörfogatmérés, valamint a koleszterinszint meghatározása, hypertoniás betegeknél naponta vér-

112

nyomás-, diabeteseknél rendszeres vércukorszintmérés történt. A betegek állapota súlyosságának jellemzésére négy FNO-kódot emeltünk ki: ízületi mozgékonyság b.710, fájdalom b.280, járásminta funkciói b.770 és gyaloglás d.450. Kezelés: naponta 3 alkalommal gyógytorna, hetente dietetikai, életmód-, pszichológiai tanácsadás, folyamatosan csökkentett kalóriájú étrend (1000 Kcal); szükség szerint kiegészítések: mágneskezelés, ultrahang, pakolások, masszázs. Eredmények: Összesen 76 beteg (18 ffi, 58 nő) került be a terápiás programba, életkori átlag 57 év (27–78 év), átlagos BMI-érték 41,16 (30–54,7) volt. A felvételi FNO-értékek átlaga 1,75 és 2,38 között változott a négy index FNO esetében. Háromheti program alatt átlagosan 3,75±2 kg-t fogytak (≥1 kg/hét). A férfiak 4,7±2,64 kg-t, a nők 3,4±1,7 kg-t fogytak átlagosan. Haskörfogatuk átlagosan 2,5±3,54 cm-rel, combkörfogatuk 1,1±2,76 cm-rel, karkörfogatuk 0,79±2,01


cm-rel csökkent. A haskörfogat a nőknél 2±3,2 cm-rel, a férfiaknál 3±4,54 cm-rel csökkent átlagosan. A 6 perces járástesztben 72,5±71,79 m-rel nagyobb távolságot tudtak megtenni, a TUG tesztet 5,2±8,64 s-al jobban teljesítették, az apnoetesztben 5,7±9,84 s-os átlagjavulást értek el. Koleszterinszintjük, csak a fizioterápiás módszereket alkalmazva, 3 hét alatt 0,6±0,82 mmol/l-rel csökkent átlagosan. Fájdalomszintjük a VAS skálával mérve felvételkor átlagosan 6,6-es volt, távozáskor 5. A 6 perces járásteszt és az apnoeteszt esetén a csoportátlag erősen szignifikáns javulást (6 perces járásteszt: p=0,003, apnoeteszt: p=0,001) mutat. A nők esetében több mint 2-szer akkora a javulás mértéke, mint a férfiak esetében, de mind a nők, mind a férfiak változása szignifikáns. A TUG esetén a csoportátlagnál szignifikáns (p=0,005) összefüggés van, de a férfiaknál nincs jelentős változás. A nők viszont jelentős javulást mutattak.

O.03

A koleszterinszint szignifikánsan (p=0,004) csökkent a terápia hatására mind a férfiak, mind a nők esetében, a nőké jelentősebben. Betegeink szubjektíve is javultak, hangulatuk jobb lett. A kezelések csoportban történtek, a csoportos kezelések kedvező szubjektív hatásait kihasználtuk. Következtetés: 3 hét alatt minden betegnél fogyást tapasztaltunk, ami a nemzetközi heti 0,5 kg-os ajánlott értéknél nagyobb volt (1 kg/hét). Vérzsírcsökkentő gyógyszerek nélkül is sikerült kedvezően befolyásolni a koleszterinszintet. Intenzív mozgásterápiával súlyos osteoarthrosisos betegeknél is el lehetett érni a járástávolság növekedését. A betegek funkcionális állapotát közepesen súlyosnak lehet tekinteni (FNO-értékek alapján). Tervezzük a betegeink nyomon követését, hogy az életmód-változtatással hosszabb távon milyen eredményeket értek el mind a testsúly, mind a fizikai kondíció tekintetében.

A hólyagkatéterezés indikációi és szabályai Nábrádi Tiborné Debreceni Egyetem OEC, Kórházhigiéne és Infekciókontroll Tanszék

A katéter használatával összefüggő húgyúti fertőzések a nosocomialis fertőzések sorában az első helyen szerepelnek. Ezen fertőzések megelőzhetők, illetve minimalizálhatók az állandó katéterhasználat indikációjának alapos mérlegelésével, valamint a húgyhólyagkaté-

O.04

ter-behelyezés, -gondozás és csere, illetve -eltávolítás szabályainak betartásával. A helyi protokoll/eljárásrend aktualizálásához a folyamatosan megjelenő szakirodalom segítséget nyújt, a frissítéshez klinikai audit szükséges.

Diplomás ápoló szerepe nosocomialis surveillance kivitelezésében Fülezsdiné Dávid Krisztina Debreceni Egyetem OEC, Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék

A nosocomialis fertőzések jelentős anyagi és erkölcsi kárt okoznak, késleltetik a rehabilitáció megkezdését. A nosocomialis surveillance-szel a fertőzési arányok követhetők, az infekciókontrollal ezek minimalizálhatók. A diplomás ápoló széles körű elméleti tudásával,

gyakorlati és szakmai tapasztalatával a nosocomialis surveillance sikeres kivitelezéséhez egyedülállóan járul hozzá. A program eredményeképpen nő a betegelégedettség, a betegellátás minősége, a betegbiztonság és csökken az ellátás költsége.


113

O.05

Nosocomialis fertőzésekre vonatkozó statisztikai adatok rendszerezése és értékelése Györgyné Fazekas Tünde Debreceni Egyetem OEC, Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék

A tervezett és szakszerűen kivitelezett nosocomialis surveillance eredményeképpen nagy mennyiségű megbízható adat képződik. A jól felépített elektronikus adatbázis tudományos kutatásra is alkalmas, de a mindennapi gyakorlatban is nagy segítség. A nosocomialis surveillance statisztikája az előre meghatározott adatgyűjtő lapon szereplő adatokból származik, amely az adott időinter-

vallumban ellátott betegek nosocomialis fertőzések kialakulásában szerepet játszó tényezőiről ad felvilágosítást. Az adatok a nosocomialis fertőzések előfordulási gyakoriságáról, az eszközhasználati arányokról, nyújtanak információt elsősorban, de segítségükkel kiszámítható az átlagos ápolási időre valamint az ellátás költségeire gyakorolt hatásuk.

NE.01 A repetitív transcranialis mágneses stimuláció (rTMS) az afázia rehabilitációjában Málly Judit Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet, Neurorehabilitációs Osztály A stroke-on átesett betegek 20%-ánál észlelhető afázia, amely az esetek felében az életük folyamán nem változik. Az afázia nagyfokban akadályozza a társadalmi beilleszkedést. Ezért előadásom célja, hogy egy új módszert mutassak be az afázia kezelésében. Az rTMS mint módszer és az interhemispherialis gátlás: A transcranialis mágneses stimuláció (TMS) alkalmas arra, hogy fókuszáltan a koponyán keresztül, éber emberen ingerelje az agykérget és pályakapcsolatait. A stroke után elektrofiziológiai vizsgálatokkal az ép oldalon fokozott intracorticalis facilitáció észlelhető, míg a lézió oldalán fokozott gátlás. A stroke utáni rTMS-terápia alapja, hogy a megbomlott egyensúlyú interhemispherialis gátlást helyreállítsa. Ezen megfontolás alapján 1 Hz-es rTMS-ingerléssel (gátló hatású) az ép oldali Brocka homológ területet, míg a magas frekvenciás ingerléssel (facilitáló) a lézió oldalán kell ingerelni. A következő vizsgálatok mind jobbkezes egyénekre vonatkoznak, akikben bal frontotemporalis stroke zajlott le. Az alacsony és magas frekvenciás rTMS hatása afáziában: Az „open vizsgálatokban” a 10 napos, 1 Hz-es rTMS-kezelés után 2 hónappal észleltek javulást a WAB tesz több pontjában a non-fluens afáziás esetekben. Nyolc hónappal a kezelés után vált erősen szignifikánssá a változás. A betegek spontán beszédje, tárgymegneve-

114

zése is szignifikánsan javult. A globális afáziás esetekben a megértés javulását észlelték. A súlyosabb esetekben kifejezettebb volt a javulás, mint az enyhébb esetekben. A vizsgálatokba bevont betegekben több éve zajlott le a stroke, és rendszeres logopédiai kezelésen vettek részt. A placebo- (sham) kontrollált vizsgálat megerősítette az 1 Hz-es, 10 napos ingerlés kedvező hatását a motoros afáziában, ha a Brocka homológ terület felett alkalmazták. A szignifikáns hatás kialakulása itt is 2 hónapot vett igénybe a kontrollcsoporttal összehasonlítva. A magas frekvenciás rTMS-ingerléssel (intermittent theta bust stimulation – iTBS), amelyet a Brocka-terület felett alkalmaztak 10 napon át, 2 hét után észleltek javulást az afáziatesztekben, amit a PET-vizsgálaton bal fronto-temporalis aktivitásfokozódás kísért. Következtetés: A nyílt, majd placebokontrollált vizsgálatokban a stroke után évekkel is javulást lehetett elérni rTMS-kezelést követően a különböző típusú afáziás betegekben. Feltételezhető hatásmechanizmus: Az rTMS-kezelést követően a hatás lassan alakult ki, a beszéd provokálta agyi aktivitás mérésével (fMRI, PET) egy megváltozott egyensúlyi helyzet jött létre, ami felveti, hogy az rTMS-kezelés új „ language network” kialakítását segítette elő. A diffusion tensor imaging mérések a fehérállomány regenerációját igazolták rTMS-kezelés után.


NE.02 A „Parkinson közérzeti térkép” használatának első tapasztalatai neurorehabilitációs ambulanciánkon Fáy Veronika, Kontra Andrea Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Rehabilitációs Centrum, Budapest Célkitűzés: Ez év februárban mutatták be a Parkinson-betegeknek és ellátóiknak az úgynevezett „Parkinson közérzeti térképet”. A térkép feltételezéseink szerint javítja az orvos-beteg találkozások hatékonyságát. Módszer: A közérzeti térképet a beteg megkapja, a kitöltési módszerről felvilágosítást adunk. Tárgyalás: A Parkinson-betegség nem motoros tünetei – alvási, hangulati, figyelem-, emésztési, hólyagműködési zavarok, a fájdalom – legalább olyan súlyos panaszokat okoznak, mint a mozgászavarok, és sokszor évekkel megelőzik azokat. A közérzeti térkép lehetővé teszi, hogy a betegek az orvos-beteg találkozás előtt fel-

készülhessenek, jól interpretálhassák panaszaikat, azok változását a gondozási periódusaikban (romlás – stagnálás – javulás), illetve a gyógyszerelés hatásosságát. Eredmények: A használhatóságot 10-es skálán értékelték mind a betegek, mind az orvosok. Az állapotfelmérés, követés, elégedettség vonatkozásban a betegek értékeltek, az orvosok az orvos-beteg találkozó hasznosságát, idejét, a betegek felkészültségét, a gyógyszerhatékonyság ellenőrizhetőségét értékelték. Következtetések: Az eredményekből megállapítható, hogy mind az orvos, mind a beteg számára nagyon hasznos a közérzeti térkép bevezetése.

NE.03 Gerincoperáltak és degeneratív gerincbántalomban szenvedők rehabilitációjának nehézségei Hajnalka Imre, Sztupa Márta, Mód Gabriella Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet, Neurorehabilitációs Osztály Célkitűzés: Osztályunkon neurológiai tünetekkel bíró, döntően ideggyógyászati osztályokon, ambulanciákon kivizsgált betegeket is rehabilitálunk. A páciensek többsége – kétharmada – porckorongsérvesedés miatt operált, kisebb része nem esett át operáción, ám korongbántalomban, illetve kopásos gerincbántalomban szenved. A betegek döntő többségének klinikumában gyöki, pseudoradicularis, gerincvelői, illetve caudaérintettségből eredő panasz és tünetegyüttes figyelhető meg. A tünetekkel bíró nyaki és ágyéki gerincbetegek, nem munkaképes páciensek részére komplex tréninget javasolunk. Az előzmények áttekintése, a panasz, tünettan és a képalkotó vizsgálati lelet alapján javasoljuk a mozgásprogramot, illetve operáltak esetében a műtét típusa, illetve a posztoperatív gerincstátus is meghatározó. Évente a rehabilitáltak mintegy negyedében az alábbi nehézségek hátráltatják a sikeres

gyógykezelést: a műtétre kerülésig eltelt tetemes idő, a rehabilitáció halogatása, hiányos vizsgálati státus, fel nem ismert bénulások, nem megfelelő betegtájékoztatás, illetve kapcsolat a beteggel. Nem rendelkeznek a rehabilitáltak ismerettel betegségükről, az elvégzett műtétek részleteiről. Szövődménnyel járó műtéteknél nincs, illetve csekély az információ a fogadó osztály felé. A képalkotó vizsgálatok készítésének ideje, az értékelés módjai eltérők. A krónikus fájdalom tünetegyüttes gyakorta fel nem ismert, a komplex kezelés elmarad. Következtetések: A szerzők a döntően operált gerincbetegek rehabilitációja során tapasztalt nehézségeket, hátrányos tényezőket foglalják össze. A rehabilitáció sikerességét meghatározza a jól felállított műtéti vagy konzervatív kezelési javallat, a műtétre, a rehabilitációra való kerülés ideje, a megfelelő orvos-beteg kapcso-


115

lat mint bizalmi viszony, a gondos betegtájékoztatás. Jelentős sikernek tartják a rehabilitáció gyakorlatához

illesztett betegoktatás, tájékoztató előadások szervezését osztályukon.

NE.04 Nordic Walking mint a test- és mozgástudat fejlesztő eszköze Keszthely város kórházának rehabilitációs osztályán Nagy Adél Városi Kórház, Keszthely Célkitűzés: Szeretnénk bemutatni a Nordic Walking (NW) technikát, amely múlt év márciusában került az Osztály eszköztárába. Immáron több mint egy éve azon dolgozunk, hogy minél színesebb arculatot alakítsunk ki, ezzel változatossá téve a mozgásprogramot a gyógyulni vágyók számára. Célunk a testtartás, valamint az egyensúly-koordiánáció-szinkinézis javítása, illetve az állóképesség fejlesztése. Módszer: A vizsgálat során 17 páciens (4 férfi, 13 nő) mozgáseredményét rögzítettük, átlagéletkoruk 67 év (48–82). Az állóképesség felmérésére a Cooper-tesz-

tet használtuk. Az egyensúly-koordinációt a dinamikus longitudinális egyensúlypróbával mértük fel. Eredmények: A kezdeti és záróeredményeket összehasonlítva 19%-os fejlődést mutattak pácienseink a Cooper-teszten, míg átlagosan 17,8%-os javulást eredményezett a NW gyaloglótechnika a dinamikus longitudinális egyensúlypróbával végzett felméréssel kontrollálva. Következtetések: Összességében elmondhatjuk, hogy pácienseink kondicionáltabbak lettek. Mozgásuk összerendezettebbé vált a 3 hetes mozgásprogram végére.

NE.06 Új ITB-pumpa-implantációk – új problémák Both Béla,1 Klauber András,1 Erőss Lóránd,2 Entz László2 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya,1 Funkcionális Idegsebészeti Osztály2, Budapest Célkitűzés: Az interathecalis baclofenkezelés eredményességét 2B+ erősségű klinikai evidencia igazolja. A jelenleg beültetésre kerülő második generációs subcutan gyógyszeradagoló pumpa (Synchro-Med II) és a továbbfejlesztett drainrendszer, valamint az implantációs eljárás tökéletesedése miatt a módszer nagy klinikai biztonsággal vált alkalmazhatóvá. Vannak azonban előre látható és előre nem látható poblémaforrások. Jelenleg két frissen implantált betegünk esete mindkettőre egy-egy példa. Módszer: Mindkét betegünk fiatal felnőtt férfi (41 és 34 év). I. esetünkben megelőző lumboischialgia miatt alkalmazott lokális szteroidinjekciót követő, ThXI-XII epiduralis tályog okozta myelonkompresszió idézte elő paraplegiáját. A II. esetben a C V-VI csigolya luxatiós törését követő myelonkárosodás okozta tetraplegia és

116

a 6 évvel a baleset előtt felfedezett, ismert és gondozott M. Bechterew volt az alapbetegség, ami a sérülés előidézésében – kerékpárral álló kamionnak hajtott – és annak típusában is szerepet játszott. Mindkét esetben műtéti ellátást végeztek. Az I. esetben stabilizálás nélküli feltárás és tályogkiürítés, míg a II. esetben repositio és elülső dekompresszív stabilizáló műtét. Primer mozgásszervi rehabilitációjuk az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztályán történt. Mindkét esetben a p. os gyógyszeralkalmazással a kívánt mértékben mellékhatások nélkül nem csillapítható spaszticitás indokolta az ITB-programba felvételt. Az I. esetben a p. os szükséges gyógyszerelés jelentős mellékhatásai a beteg munkavégzését – üzletemberként folyamatos autóvezetés – nem tette lehetővé. A II. esetben a M. Betchterew okozta csökkent nagyízületi moz-


gathatóság által eleve nehezített elláthatóságot csaknem kivihetetlenné tevő spaszticitás képezett indikációt. Az I. esetben a közvetlen perioperatív időszakot követően bekövetkezett ismételt darinkicsúszás jelentett problémát, amit a harmadik drainrepositióval együttesen végzett periostealis fixatio oldott meg. A II. esetben maga az M. Bechterew által a canalis spinalisba a drain bevezetése jelentett megoldható és előre látható idegsebészeti technikai problémát az osszifikálódott szalagrendszer miatt. Eredmények: Mindkét beteg spaszticitása az implantációt követő dózisbeállítás után jelentősen javult, így a beültetés előtt kitűzött célt sikerült elérni. Mindkét betegnél a fenti számszerű vizsgálómódok mellett

videodokumentáció készült a megfelelő dózisú beállítással elérhető funkcionális állapotváltozás bemutatására. Következtetések: II. B. erősségű evidencia támasztja alá a gerincvelői eredetű bénulás intrathecalis baclofenadagolással történő kezelésének hatékonyságát. Tapasztalataink szerint a megfelelő indikációval kiválasztott és kellő mértékben követett betegek esetében hatékonyan és biztonságosan képes a spaszticitás hatékony csökkentésére, így a beteg állapotának, önellátásának, illetve elláthatóságának jelentős javítására. Eseteinkben az előre látható problémák kellő tervezéssel, a menet közben jelentkezők szoros állapotkövetéssel uralhatók és nem feltétlenül jelentenek kontraindikációt.

NE.07 Perinatális sérülés ritka endokrin következménye – pubertas praecox 27 hónapos kisdednél Vereska Ágnes,1 Szőts Péter Tibor,1 Jakus Rita2 Erzsébet Kórház, Gyermekosztály, Rehabilitációs Részleg,1 Hódmezővásárhely, MRE Bethesda Gyermekkórháza, Neurológiai Osztály2, Budapest Célkitűzés: Esetismertetésünkben egy rehabilitációs ambulanciánkon gondozott, perinatálisan súlyosan halmozottan sérült, tetraspasztikus, tetrapareticus, epilepsiás 27 hónapos kisded szokatlan külső jegyei (mindkét oldalon megnagyobbodott emlők, mons pubis szőrösödése) hátterében felmerült pubertas praecox diagnózisához vezető útról számolunk be. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a gyermekrehabilitációban, koponya-agysérülteknél az alapbetegséggel, sérüléssel összefüggő endokrinológiai eltéréseket tapasztalunk időnként. Epilepsiás beteg kezelésének (pld. valproát) mellékhatásaként polycystás ovárium szindróma alakulhat ki. A hypophysis sérülése, keringési zavara miatt diabetes insipidus, amenorrhoea, növekedésihormon-hiány, mellékvesekéreg-elégtelenség léphet fel. Vagy mint esetünk is mutatja, igen ritkán korai pubertas is kialakulhat. Ilyenkor a rehabilitációs team még endokrinológussal is kiegészül. Betegek és módszer: A 27 hónapos kisded betegségének differenciáldiagnosztikájában az alábbiakat végeztük el: t Belgyógyászati és neurológiai fizikális vizsgálat. t A növekedési ütem retrospektív feltérképezése. t Tanner-besorolás, amely kvantitatívvá teszi a meglévő serdülési jeleket. t A csontkor meghatározása annak érdekében, hogy a serdülés beindulását alá tudjuk támasztani,

amennyiben az eredmény a tényleges kronológiai kornál több mint 1 évvel többet mutat. t Hormonszinteket (LH, FSH, ösztradiol, TSH, FT4, DEA, A-dion, 17-OHP, tesztoszteron) határoztunk meg, hogy lássuk, valóban a pubertasnak megfelelően emelkedettek-e már az értékek, illetve hogy kizárjuk a hypothyreosist (mely járhat emlőmegnagyobbodással) és a korai pubertas perifériás típusát. t LH-RH terheléssel a cél a pubertas praecox centrális vagy perifériás típusának elkülönítése. Valódi, centrális pubertas praecoxról akkor beszélünk, ha LH-RH adására az LH-kibocsátás megugrik és 4 mIU/ml fölé kerül. t A sella röntgenfelvételével a hypophysis térfoglaló folyamatára (pl. adenoma) derülhet fény. t Kismedencei, hasi ultrahang segít az ovarialis eltérések (hormontermelő adenoma, cysta) vagy a mellékvesekéreg elváltozására utaló eltérések észrevételében. t A koponya-MRI az agyi elváltozások kimutatásában játszik szerepet, amelyek a centrális altípust okozzák. t Neurológiai konzíliumot kértünk kezelőorvosától a gyógyszermellékhatás megbeszélése céljából. Eredmények: Esetünkben fizikális vizsgálattal mikrokefál küllem, súlyos, bal oldali túlsúlyú tetraspaszticitás,


117

tetraparesis, nyaki hypotonia, minimális fejkontroll, nagy ívű, jobbra konvex háti scoliosis, kötöttebb bal csípő volt észlelhető. Belszervi státuszában nem volt lényegi eltérés. Arcot, tárgyat nem fixált, nem követett a szemével, zajra szemhéjzárással, fájdalomra (vérvétel) nyöszörgéssel reagált. Tanner-féle beosztás szerinti besorolás: P2, T3. Dinamikus percentilje alapján a növekedés üteme nem gyorsult fel az elmúlt egy évben. Egy év alatta hossza 10 cm-t, súlya 2440 g-ot gyarapodott. Csontkor-meghatározása (kéztőcsontok röntgenfelvétele) alapján 5 évesnek bizonyult, szemben a 27 hónapos kronológiai korral. Az első vérvétel alkalmával emelkedett LH-, FSH-, ösztradiol- és tesztoszteronértékeket kaptunk. A TSH, FT4, DEA, DEAS, androsztendion, 17-OH-progeszteron szintje normális volt. Ezek alapján egyértelműek voltak a serdülésnek megfelelő hormonszintek, magas gonadotropinszintek, amelyek a centrális eredetet támogatták, valamint a normális pajzsmirigy- és mellékvesekéreg-működés. A második vérvétel alkalmával LH-RH terhelés történt, amellyel reprodukálható volt az LH-emelkedés. A sella röntgenvizsgálata: Bár nehezen volt vizsgálható a nyugtalan kisded, de normális nagyságúnak és ép kontúrúnak bizonyult a sella. A hasi, kismedence-ultrahang ép anatómiai viszonyokat írt le. Koponya-MRI-n mind a külső, mind a belső liquorterek tágak. Jobb oldalon parieto-temporalisan a 4,5 × 4 × 1,5 cm kiterjedésű, nagyjából planconvex, T2 jellegű scaneken kifejezetten jelintenzív, T1-súlyozott scaneken az agyállománynál hipointensebb terület figyelhető meg. A jobb agyfélteke kissé benyomott, a jobb oldalkamra az ellenoldalihoz viszonyítva néhány mm-rel keskenyebb. Vélemény: a jobb oldalon parieto-temporalisan leírt terület régebbi, valószínűleg intrapartum subduralis bevérzés következménye, illetve hygromának felel meg. Neurológiai konzílium alapján gyógyszermellékhatás elvethető volt. West-szindróma epilepszia miatt tartósan napi 500 mg vigabatrinkezelésben részesül és neurológiai gondozás alatt áll. Következtetés: Eredményeink alapján a centrális pubertas praecox diagnózisa igazolódott. Ennek etiológiájaként a perinatális sérülés, lezajlott diffúz agyi hypoxiás sérülés és a subduralis bevérzés szerepelhet. A szakirodalom alapján a centrális, komplett pubertas praecox eredete lehet organikus: a központi idegrendszer fejlődési rendellenességei, sérülései, hydrocephalus, gyulladásos betegségek, hypothalamicus hamartoma, a hypothalamus, hypophysis daganata. A leggyakoribb gonadotropint termelő tumor a chorioepithelioma, általában nagy malignitású. A teratomák gyakran benignusak.

118

Előfordulnak idiopátiás esetek is, ezek megjelenése lányokban a valódi pubertas praecox 90–95%-a, fiúkban 40–45%-a. Terápiás lehetőségek: A kezelés célja a gonadotropin-elválasztás és/vagy -hatás csökkentése. Elkezdése lányoknál akkor indokolt, ha a pubertástünetek a 8 éves kort megelőzően jelentek meg, a csontkor 13 évesnél alacsonyabb és a menstruáció már jelentkezett. Fiúknál pedig akkor, ha a pubertástünetek a 9 éves kort megelőzően jelentek meg, a csontkor 15 évesnél alacsonyabb és a szérum tesztoszteron-koncentrációja 1 ng/ml-nél magasabb. t A medroxyprogesteron-acetát (MPA) elsősorban a gonadotropin (FSH, LH/ICSH)-elválasztás gátlása révén csökkenti a gonadalis szteroidok képződését. t Az antiandrogén hatású vegyületek közül elterjedt cypropteron-acetát az androgénreceptorokon fejti ki hatását, de gátolja a gonadotropinok elválasztását is. Mindkét készítmény lassítja a pubertásjelek fejlődését, nem mérséklik azonban kellően a növekedést és a csontérést. t Gn-RH-analógok bevezetése azon a felismerésen alapul, hogy a természetes Gn-RH folyamatos adása átmeneti serkentés után – feltehetően a hypophysis deszenzibilizációja útján – gátolja a gonadotropin-elválasztást és felfüggeszti a gonádmőködést. Csökken a gonadotrop és gonádhormonok koncentrációja, a pubertásjelek progresszív fejlődése lelassul, majd leáll és számottevő visszafejlődés is bekövetkezhet. A kezelés dilemmái között szerepel, hogy kezelés nélkül a kezdetben fokozottabb hossznövekedés után korai növekedésiporc-záródás következik be, illetve elindul a menstruáció. Ugyanakkor a súlyos alapbetegség miatt az elvárhatónál alacsonyabb végleges testmagasság kevesebb jelentőséggel bír, sőt rehabilitációs szempontból még előnyt is jelenthet, hiszen ismeretes a hossznövekedéssel szinkron romló spaszticitás és a kontraktúrák fokozódása spasztikus gyermekekben. A kezelés ezen kívül költséges, hosszú időt vesz igénybe, injekciózást igényel. LH-RH-analóggal való kezelés jöhet szóba, a finanszírozáshoz OEP-hozzájárulás szükséges. Várhatóan 8 éves koráig lesz szüksége havonta egy injekcióra. Az esetünkben szereplő gyermek szülés közbeni hypoxiás agyi károsodás következtében tetraspasztikus, tetrapareticus, halmozottan sérült. Akaratlagos mozgása minimális, lényegében fekszik, illetve gyermekkocsiban, ülőkorzettben ültethető, rövid időre, jelentős támasztással felállítható. Cumisüvegből, illetve kanállal pépes étellel etethető. A végleges döntés meghozatalában sok szempontot kell mérlegelni, a szülők bevonása elengedhetetlen. Nem elhanyagolható a hozzáállásuk, anyagi helyzetük.


NE.08 Tetraparesis mozgásterápiája Balogh Edit Honvédkórház HÉMORI, Budapest Célkitűzés: Esetismertetés segítségével bemutatni a nyaki szakasz területén jelentkező myelitis következményeként alkalmazott, a CIV – CVII szegmenteket érintő fixatiót követő mozgásterápia programját. Betegünk kórelőzményében arteriosclerosis obliterans szerepel. 2003-ban bal oldali femoralis elzáródás miatt femoro-poplitealis műérbaypass, 2009-ben arteria femoralis desobliteratio történt, jobb oldalon. 2010-ben Staphylococcus aureus okozta myelitis folyamata zajlott, a CV-CVI magasságban, myelonkompresszióval. A fenyegető paraplegia miatt subtotalis corpectomia, discectomia, hegtömeg-eltávolítás és fixatio történt a CIV-VII magasságában, 2010. 09. 17-én. 2010. 11. 02-én

került intézetünkbe, ahol a gyógyszeres terápia folytatása mellett elkezdtük a mozgásterápiát. Állapota: tetraparesis. Kerekes székkel, kísérővel érkezett, önellátásban ápolói segítséget igényelt. 2011. 02. 04-én rehabilitációs programja lezárult. Önellátóvá vált, utcai környezetben könyökmankóval, biztonságosan közlekedik, emeleti lakását segédeszköz használata nélkül, korlát segítségével éri el. Következtetések: A kezdeti súlyos állapot, a három hónapos program megköveteli a változó állapothoz illeszkedő, széles kezelési skálát, a kezelő team folyamatos konzultációját, s a siker záloga a beteg, aki motiváltságával, kitartásával példaértékű.

NE.09 Szédülés és a neurorehabilitáció Péley Iván Pécsi Tudományegyetem KK, Neurológiai Klinika Célkitűzés: Az orvoshoz forduló betegek egyharmada szédülésről, szédülékenységről is panaszkodik. A neurorehabilitációra szorulók között pedig különösen gyakori a szédülés és az egyensúlyzavar. Célunk olyan diagnosztikus és terápiás módszer bevezetése, amellyel az esetek egy részében a szédülés, szédülékenység, mint a rehabilitációt nehezítő tényező, gyorsan mérsékelhető vagy megszüntethető. Az előadásban röviden ismertetjük a szédülés főbb okait: perifériás (kb. 50%) és centrális (kb. 10%) eredetű szédülés; szisztémás betegségek, állapotok okozta funkciózavar miatti szédülés; pszichogén szédülés (kb. 15%). Gyakran több tényező együttesen okozhatja a tünetek megjelenését. A kórelőzmény sokszor ad biztos kiindulási pontot: korábban már fennállt-e valamilyen szédülést okozó kórkép; a rehabilitációt igénylő akut történést követően kezdődött-e; megelőzte-e tartós, többnapos

immobilizáció stb. Az irodalmi adatok alapján a szédülések 20%-a a BPPV. A diagnózis felállítására jól használható a Dix-Hallpike teszt (szenzivitása és specifitása is 75–80%-os). Jó terápiás effektussal használható az Epley-manőver. Következtetések: A szédülés, szédülékenység sokszor lassítója, akadályozója a rehabilitációs munkának, a beteg mobilizálásának. A szisztémás okok – legyengült általános állapot; ingadozó vérnyomás; diabetes mellitus – kizárása után, ha az anamnézisben nem szerepel egyéb perifériás vagy centrális eredetű vertigo, a beteg panaszait nagy valószínűséggel a jóindulatú, rohamokban jelentkező, pozíciófüggő szédülés okozza. Előadásunk célja a kezdeti, igen jó saját tapasztalataink alapján a figyelem felhívása erre a rehabilitációt nehezítő, de viszonylag könnyen és gyorsan kezelhető szédüléstípusra.


119

NE.10 SCIOT és Tetrahand – hasznos továbbképzési forma a tetrapleg sérültek ergoterápiájáról Mészáros Edit Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Ergoterápiás Részleg, Budapest Magyarországon évente 5–800-an szenvednek gerincsérülést. Ebből 20–40% jár neurológiai károsodással. Ezeknek a sérülteknek 16%-a nyaki sérült, tetrapleg lesz. Ha nincs húgyúti fertőzés vagy decubitus, akkor a négyvégtag-bénult emberek élettartama hasonló az épekéhez. Mivel a nyaki sérültek főleg a fiatal korosztályból kerülnek ki, így különösen fontos a lehető legnagyobb önállóság elérése a rehabilitáció folyamán. 2002 óta Magyarországon is lehetőség van a tetrapleg emberek kulcs- és marokfogásának, illetve tricepsműködésének helyreállítására. Célkitűzés: Hazánkban a felső végtagi rekonstrukciós műtéteken átesett emberek rehabilitációja főleg az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Ergoterápiás Részlegén történik. A színvonalas és sikeres rehabilitációhoz szükséges a mindig naprakész ismeretek megszerzése. Mivel hazánkban szinte egyedüliként foglalkozom ilyen műtéten átesett betegekkel, így ezen ismeretek megszerzése nem egyszerű feladat. A különböző folyóiratok cikkeinek olvasása mellett szükséges, hogy időnként gyakorlati kérdéseket is meg lehessen beszélni a nagyobb tapasztalatot szerzett kollégákkal. Módszer: Mivel a legnagyobb tapasztalata a tetrapleg emberek rehabilitációjában és ergoterápiájában, valamint a fogásrekonstrukciós műtétek utáni ergoterápiában a svéd és ausztrál, illetve amerikai ergoterapeuta kollégáknak van, így ők felvállalták a segítségnyújtást. Előadásomban az ausztrál szervezésű SCIOT – Spinal Cord Injury – Occupational Therapy – levelezőlistát és a Tetrahand svéd honlapot szeretném bemutatni, ame-

lyek nagyban segítik a nyaki-gerincvelősérült emberekkel végzett munkámat. A SCIOT levelezőlistára a világ számos országának tagjai írhatnak kérdéseket, amelyek a gerincvelősérültekkel végzett ergoterápiás munkájuk során merülnek fel, majd erre a lista tagjai válaszolnak, képeket és videókat küldenek. A Tetrahand honlap a kézműtött tetrapleg emberekkel foglalkozó orvosok és terapeuták számára készült. A legújabb kézsebészeti eljárások és kutatások ismertetése mellett olvashatunk ergoterápiával kapcsolatos cikkeket, amelyek nagyban megkönnyítik és színvonalassá teszik a hazai munkát is. Eredmény: A tetrapleg emberek ergoterápiájáról és az azt mérő módszerekről, illetve a felső végtagi rekonstrukciós műtéten átesett emberek ergoterápiájáról főként külföldi kongresszusokon és tanulmányutakon lehetne információkat szerezni. Mivel ezek elég költségesek, így a bemutatott SCIOT levelezőlista és Tetrahand honlap nagyon hasznosak az ismeretek bővítésére. A Tetrahand svéd tagjai által nyújtott segítséget egy rövid esetismertetésen keresztül szeretném bemutatni. Következtetés: A tetrapleg emberekkel foglalkozó ergoterapeuták és gyógytornászok számára elérhető továbbképzések mellett hasznos a külföldről kapott információ és segítségnyújtás is. Hasznos lenne, ha a többi betegcsoporttal foglalkozó terapeuták számára is elérhető lenne egy hasonló honlap, illetve levelezőlista.

NE.11 A fej és nyak pozicionálásának eszközös lehetőségei Pataki Zsuzsa, Farsang András, Lévai Endre, Hevesi Mónika, Ilosvai Georgina Ilona, Besze Tibor Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja, Budapest Célkitűzés: Testrészeink közül a fej és nyak régiójának épsége és megfelelő helyzete kitüntetett fontosságú, ám

120

ezt a funkcionális egységet számos patológiás folyamat károsíthatja. Ezzel szemben a fej pozicionálását szol-


gáló, életvitelt segítő eszköz alig található a „piacon”. A fej és nyak pozicionálásának lehetőségeit több eseten keresztül mutatjuk be, amelyekben a budapesti Guruló segédeszközműhely munkatársai dolgoztak. Módszer: A segédeszköz-átalakításokat multidiszciplináris munkacsoport végzi, amelyet műszerészek, mozgásszervi orvos és mozgásterapeuta alkot. A mozgásterapeuta feladata az egyén állapotának felmérése és a panaszok lehetséges hátterének feltérképezése. A felhasználó mozgásállapotát, tevékenységi szintjét és a segédeszköz használatának jellemzőit összességében az egészségügyi szakemberek (orvos, gyógytornász) mérik fel, és eredményeiket A funkcióképesség fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása (FNO) kódrendszerébe írják le. Az ismertetésre kerülő esetek alanyai egy motoneuronbeteg (amyotrophiás lateral sclerosis) idős nő és egy központi idegrendszeri károsodott, éberkómás fiúgyermek. Eredmények: 3 hónapos utánkövetés eredményeként elmondható, hogy az átalakított, speciális fejtartóval ellátott kerekes székben kényelmesebbé és aktívabbá váltak az idős hölgy mindennapjai. Kevesebb időt kellett ágyban töltenie és egyszerűbbé váltak az étkezések

is. Újra tudott internetezni, lábegeret használni, látta a monitort, és jobban ki tudta használni megmaradt izomerejét. Az éberkómás kisfiú egy átalakított állítógépet kapott, amelynek köszönhetően vérnyomása jelentős, figyelme és ébersége diszkrét javulást mutatott. Az ápoló személyzetnek és a családnak nagy segítséget jelentett ez az eszköz. Mivel 0–90 fokig állítható, azaz háton fekvő helyzetben belehelyezhető a gyermek, egy személy is képessé vált a biztonságos használatára. Következtetések: Maradandó vagy progrediáló, mozgásszervrendszert érintő egészségkárosodást követően előfordulhat, hogy a felírt segédeszköz paraméterei nem megfelelőek az egyén számára. A fent ismertetett esetek közös jellemzője, hogy a rehabilitáció vagy az életminőség javítása érdekében egyéni igényeknek megfelelően adaptált eszközökre volt szükség. Az átalakítások során a team elsődleges szempontja volt, hogy biztonságosak, az egyén funkcionális szintjének megfelelőek és az ápoló személyzet számára is könnyen használhatók legyenek az életvitelt segítő eszközök. Elmondható, hogy a sikeres segédeszköz-adaptációhoz jól képzett szakemberek együttműködése és az ápoló személyzet vagy a család bevonása szükséges.

NE.12 Limbikus encephalopathia ritka rehabilitációs esete Bajusz-Leny Ágnes, Bodnár Zsuzsa, Vekerdy-Nagy Zsuzsanna, György Ilona Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Célkitűzés: Célunk egy limbikus encephalopathiás gyermek rehabilitációs eredményességének szemléltetése volt, részben a betegség ritka előfordulása, másrészt a recidíva további rehabilitálhatóságra való hatása miatt. Módszer: A DEOEC – ORFMT Központi Klinikai osztályán 2010 júniusa óta rehabilitációs kezelés alatt álló, limbikus encephalopathiás gyermek retrospektív esetismertetése. A diagnózist részletes kivizsgálás, típusos MR-kép alapján állították fel, a liquor immonológiai vizsgálata a gyermekkorban leggyakrabban előforduló formát (NMDA receptor elleni autoantitest mediálta encephalopathiát) nem igazolta. Eredmények: Első alkalommal két hónapos intenzív osztályos kezelést (steroid, IVIG, plazmaferezis) követően került felvételre klinikánkra a 11 éves, rendkívül meglassult, somnolens, fekvő állapotú leány (GCS: 8), akinél jobb oldali centrális faciális és abducens laesio mellett

enyhe jobb oldali hemiparesis volt észlelhető. Rehabilitációjának előző szakasza közel hét hónapig tartott, amelynek során fokozatos és jelentős mértékű javulást tapasztaltunk mind a mozgás-, mind a kognitív funkciókban. Segédeszközzel (alsó végtagi ortézis, hárompontos járóbot) rövid távon járóképessé vált, gyógypedagógussal az előző évi tananyag átvételénél tartott. 2011. márciusban, banális infekciót követően hirtelen fellépő súlyos tudatzavar, comatosus állapot (GCS: 3) hátterében a limbikus encephalitis akut shubja volt valószínűsíthető. Intenzív osztályos kezelése (gépi lélegeztetésre is sor került) ez alkalommal 38 napig tartott. Az első alkalomhoz képest lényegesen rosszabb fizikális és tudati állapotban (GCS: 5-6), súlyos, petyhüdt tetraparesissel vettük át ismét. Rehabilitációja ekkor már jóval alacsonyabb szintről indult, fejlődése számottevően lassúbb ütemben zajlott. A folyamatos komplex


121

mozgás- és fizioterápia, kognitív fejlesztés ellenére a beteg jelenleg is igen alacsony funkcionális aktivitással és kognitív funkciókkal bír. Következtetések: A limbikus encephalopathia viszonylag ritka megbetegedés, amely gyakran reziduális neuropszi-

122

chológiai tünetekkel gyógyul. Recidívahajlama közel 25%os. Önmagában is hosszas, komplex rehabilitációt igényel, újabb shub kialakulása pedig, ahogyan a mi esetünk is szemlélteti, nagymértékben rontja a rehabilitáció kimenetelét, lassítja az önálló életvitelhez való visszatérést.


Sz.01 Másodlagos állapotok a rehabilitációban Kullmann Lajos

Recommend Documents