SUSAN ELIZABETH PHILLIPS. A nagy menekülés

SUSAN ELIZABETH PHILLIPS

A nagy menekülés

A mű eredeti címe: The great escape Copyright © 2012 by Susan Elizabeth Phillips All rights reserved. Fordította Szalai Emmi Szerkesztette Kátay Zsófia Kiadási és fordítási jogok fenntartva! © 2014 Victoria Kiadó Tilos a borító és a fordítás részének vagy egészének bármilyen módszerrel való másolása és annak felhasználása a Victoria Kiadó írásos engedélye nélkül! Minden jog fenntartva!/All rights reserved! Felelős kiadó Falb Magdi ISBN 978-963-9803-65-7 Kiadja a Victoria Kiadó Kft. Cím: 1067 Budapest, Eötvös u. 42. Tel./Fax: 269-4043, 354-0579, 354-0580 E-mail: [email protected] Könyveink megrendelhetők a kiadótól postai úton vagy a www.victoriakiado.hu honlapon Nyomdai előkészítés: Kulcs-Szintagma Kft. Nyomdai kivitelezés: Printing Solutions Bt. Felelős vezető: Szöllősi Ádám

DAWN-nak Csinosabb vagy nálam, és jobban is öltözöl, de én akkor is szeretlek, drága barátném.

1

LUCY ALIG KAPOTT LEVEGŐT. Menyasszonyi ruhájának fűzője, mely korábban oly tökéletesen passzolt rá, most úgy szorította a bordáit, mint egy óriáskígyó. Mi lesz vele, ha éppen itt, a wynettei presbiteriánus templom halljában fullad meg? Odakinn, a kordonoknál seregnyi hazai és külföldi riporter tolongott, a templom tömve volt gazdag és híres vendégekkel. Pár lépésnyire az Egyesült Államok volt elnök asszonya és férje arra vártak, hogy az oltárhoz kísérjék Lucyt, aki ma hozzá megy a világ legtökéletesebb férfijához. Mindenki ilyen férfiról álmodott. A legkedvesebb, legfigyelmesebb, legokosabb… Minden épeszű nő habozás nélkül hozzáment volna Ted Beaudine-hoz. Lucyt már a megismerkedésük pillanatában lenyűgözte. Felharsantak a menyegzői menet kezdetét jelző trombiták, és a lány kínlódva felsóhajtott. Keresve sem talált volna szebb napot az esküvőjére. Május utolsó hete volt. Texas Hill Country vadvirágai elhervadtak ugyan, ám a selyemmirtusz javában virágzott, és a templom bejáratánál rózsák illatoztak. Tökéletes nap volt. Lucy tizenhárom éves húga, az ódivatúan szűk körű esküvő négy koszorúslányának egyike most elindult. Utána következett volna a tizenöt éves Charlotte, majd Koranda, aki a főiskolás évek óta Lucy legjobb barátnője volt. A nyoszolyólány a húga, a tizennyolc éves Tracy volt, akit annyira megbabonázott Lucy vőlegénye, hogy még most is elpirult, ahányszor a férfi hozzászólt. A fehér tüllrétegekből varrt, fojtogató fátyol Lucy arca elé lebbent. Milyen hihetetlen jó szerető, milyen okos, kedves,

fantasztikus férfi ez a Ted, gondolta. Tökéletes lenne a számára. Mindenki ezt mondta. Mindenki, kivéve Meget, a legjobb barátnőjét. Előző este, a próbavacsorán Meg megölelte Lucyt és a fülébe súgta: – Csodálatos, Lucy Pont olyan, amilyennek mesélted, de eszedbe ne jusson, hogy hozzámenj. – Tudom – súgta vissza Lucy. – De akkor is megteszem. Most már túl késő visszakozni. – Nincs túl késő – rázta meg a lány a vállát. – Majd segítek. Meg könnyen beszél, hiszen az ő életéből teljes mértékben hiányzik a fegyelem, de Lucy nem olyan. Meg fel sem fogja, milyen kötelezettségei vannak. Az országot már jóval az édesanyja beiktatása előtt elkápráztatta a Jorik család élete, a három örökbe fogadott és a két saját gyermek. A szülők féltve óvták a kisebb gyerekeket a sajtótól, azonban Nealy első elnöki beiktatásakor Lucy huszonegy éves volt, így az újságírók szabad prédának tekintették. Az emberek élénk érdeklődéssel figyelték, milyen odaadóan viselkedik a családjával, gondoskodik a testvéreiről Nealy és Mat gyakori távollétei során, nyomon követték a gyermekképviseleti tevékenységét, a sűrűnek aligha nevezhető randevúit, valamint a nem éppen izgalmas öltözködési stílusát. Úgy tervezte, hogy a templomfolyosó közepén találkozik a szüleivel, annak jelképéül, hogy a házaspár megjelent a tizennégy éves, csibész kamaszlány életében. Nealy és Mat vele együtt tették volna meg az oltárig vezető utolsó métereket. Charlotte a fehér szőnyegre lépett. Ő volt a legszégyenlősebb a testvérek között, ő volt az, akinek a leginkább hiányzott a nővérkéje. – Ne félj, majd mindennap felhívlak – vigasztalta Lucy, ám Charlotte tudta, hogy már semmi sem lesz a régi. Ideje volt, hogy Meg is elinduljon. Válla fölött Lucyra pillantott, aki a tüllfátylon keresztül is észrevette a mosolyában megbújó aggodalmat. Szívesen cserélt volna a barátnőjével. Elképzelte, ahogy Meg gondtalan életét éli, ahogy egyik országból a másikba repked, nem kell folyton a testvérei körül sertepertélnie, nem

kell megóvnia a család hírnevét, nem lesik fotósok minden mozdulatát. Meg elfordult és mosolyogva a derekához tartotta a csokrát, majd felkészült az első lépésre. Lucy nem gondolkodott azon, hogy hogyan képes ilyen szörnyű, önző, elképzelhetetlen cselekedetre. Lecövekelte magát, kezéből kiesett a csokor, botladozva megkerülte a húgát s megragadta Meg karját. – Beszélnem kell Teddel. Most – mondta elhaló hangon. – Mit csinálsz, Luce? – hökkent meg mögötte Tracy. Lucy képtelen volt Tracy-re nézni. Bőre lázasan égett, kavarogtak a gondolatai. Ujjait Meg karjába vájta. – Hozd ide, Meg. Kérlek – könyörgött. Meg döbbenten eltátotta a száját. – Most? Nem gondolod, hogy ezt órákkal ezelőtt is megtehetted volna? – Igazad van! – kiáltott fel Lucy. – Mindenben igazad van. Segíts. Kérlek. Szavai idegenül csengtek. Mindig ő gondoskodott másokról, s még gyermekként sem folyamodott segítségért. Tracy felháborodva nézett Megre. – Nem értem. Mit mondtál neki? – Megragadta Lucy kezét. – Luce, csak bepánikoltál. Minden rendben lesz. Nem lesz rendben. Most nem. Később sem. – Nem… nem. Beszélnem kell Teddel. – Most? – kérdezte Tracy. – Nem beszélhetsz vele. De igen. Meg tudta, hogy ezt kellett tennie, bár Tracy még mindig nem értette, mi folyik körülötte. Meg egy aggodalmas biccentéssel újra maga elé emelte a csokrát és elindult a vőlegényért. Lucy nem ismert rá erre a hisztérikára, aki átvette felette az uralmat. Nem bírt belenézni a húga kétségbeesett szemébe. Tűsarkújával rálépett a csokrából kipotyogott cálákra, ahogy imbolyogva elindult a hall felé. A vastag bejárati ajtót két fürkésző tekintetű titkosügynök őrizte. Mögöttük a bámészkodó tömeg, egy csomó tévés kamera, egy seregnyi riporter…

A mai napon Cornelia Case Jorik elnök asszony legidősebb lánya, a harmincegy éves Lucy Jorik nőül megy Ted Beaudine-hoz, Dallas Beaudine golflegenda és Francesca Beaudine tévéhíradós egyetlen fiához. Mindenkit meglepett, hogy az ara a vőlegény szülővárosát, a texasi Wynette-et választja a menyegző helyszínéül, de… Lucy hallotta a márványpadlón kopogó határozott férfilépteket, és amikor megfordult, meglátta a feléje igyekvő Tedet. A fátylán keresztül is észre lehetett venni a barna hajában játszadozó napsugarat, míg egy másik fénysugár a jóképű arcvonásokon időzött. Úgy tűnt, bárhol is jár, mindig napfényben fürdik. Gyönyörű teremtés volt, kedves, az ideális férfi. Tökéletesebb nem is lehetett volna. A legtökéletesebb vő, férj, Lucy leendő gyermekeinek létező legjobb apja. Aggódva, cseppet sem mérgesen – ez nem vallott volna rá – sietett a menyasszonyához. A sarkában ott voltak az ijedt örömszülők, majd mögöttük megjelentek Lucy testvérei, Ted barátai, a vendégek… sok-sok ember, akiket annyira kedvelt, szeretett. A lány kétségbeesetten körülnézett, hátha megtalálja az egyetlen embert, aki a segítségére lehet. Meg a helyiség szélén ácsorgott, s olyan erősen szorongatta a menyasszonyi csokrot, mintha szét akarná morzsolni. Lucy könyörgő tekintetet vetett rá és imádkozott, hogy a barátnője felfogja végre, mi a teendő. Szerencsére sikerrel járt. Ted elkapta Lucy karját és beterelte egy kis helyiségbe, ám mielőtt még becsukódott volna mögöttük az ajtó, Meg vett egy nagy levegőt, és elindult Lucy szülei felé. Jól kezelte a botrányos helyzeteket, és Lucy bízott benne, hogy sikerül távol tartania a szüleit, amíg ő… amíg… A hosszú, keskeny helyiség falán kék kórusköpenyek sorakoztak a fogason, a polcokon zsoltároskönyvek, kották és penészes, régi kartondobozok hevertek. A poros ablakszemen utat tört magának egy napsugár, és megcsiklandozta a férfi arcát. Lucy szédült, alig kapott levegőt.

Ted aggódva, ugyanakkor nyugodt, hűvös tekintettel méregette menyasszonyát, aki gondolatban azért könyörgött, hogy oldja meg ezt a helyzetet, hozza helyre ezt az egészet, tegye őt is a helyére valahogyan. A verejték és könnyek miatt a tüllfátyol Lucy arcára tapadt. – Ted, nem tudom megtenni. Én… én nem tudom – mondta ki a szavakat, melyeket korábban teljesen elképzelhetetlennek tartott. A férfi felemelte a fátylat, pontosan úgy, ahogyan Lucy korábban elképzelte. Igaz, addig azt hitte, erre a mozdulatra a szertartáson, a csók előtt kerül majd sor. – Nem értem – mondta döbbenten. Ezzel nem volt egyedül. Lucy még sohasem érzett ehhez hasonló páni félelmet. – Tökéletesek vagyunk, Luce – folytatta a férfi. Lucy nem tudta, mit mondhatna. Levegőhöz is alig jutott. – Tudom – nyögte ki végül. – Tökéletesek vagyunk, de… nem megy… Lucy arra várt, hogy a férfi vitába szálljon vele, hogy küzdjön érte, meggyőzze, hogy téved. Arra várt, hogy Ted átölelje és elmondja, hogy ez az egész nem más, mint egy kis pánikroham, ám attól eltekintve, hogy a férfi szája sarka alig észrevehetően megfeszült, az arckifejezése mit sem változott. – A barátnőd, Meg – mondta. – Ugye miatta van ez az egész? Valóban így lenne? Akkor is elkövette volna ezt a képtelenséget, ha Meg nem jelent volna meg a szeretetével, káoszával és gyors, brutális véleményével? – Nem vagyok rá képes – motyogta Lucy. Ujjai jéghidegek voltak, a keze remegett, amikor lerángatta a gyémántköves jeggyűrűjét. Végre lejött. Kis híján elejtette, amikor gyorsan becsúsztatta a férfi zsebébe. Ted leengedte Lucy fátylát. Nem könyörgött. Nem értett az ilyesmihez. A legcsekélyebb erőfeszítést sem tette, hogy rábeszélje a lányt, gondolja meg magát. Nyugodt, összeszedett volt, maga a tökély. Ahogy becsukódott az ajtó Ted mögött, Lucy a hasára szorította a kezét. Vissza kell szereznie. Utána kellene szaladnia,

hogy szóljon neki, meggondolta magát, ám a lába nem mozdult, az agya lefagyott. Fordult a gombkilincs, nyílt az ajtó és ott álltak a szülei sápadtan, arcuk csupa aggodalom. Mindent megtettek Lucyért, és a Teddel kötendő frigy a létező legszebb köszönet lett volna a sok törődésért. Nem alázhatta meg őket ennyire. Vissza kellett hoznia Tedet. – Még nem – suttogta, bár maga sem értette, mit is akart ezzel. Mat habozva becsukta az ajtót. Lucy világa darabokra omlott. Mielőtt lemegy a nap, az egész világ tudni fogja, hogy átverte Ted Beaudine-t. Ebbe bele se akart gondolni. A tengernyi kamera… a riporterek hada… Nem, nem akart kimenni ebből az aprócska, dohos szobából. Itt fogja leélni az életét, a zsoltárok és kórusköpenyek között, hogy vezekeljen, amiért megbántotta a legjobb embert a világon, amiért megalázta a családját. A fátyla az ajkához tapadt. Lucy belekapott a fejdíszébe; a fésű és a kristályok fájdalmasan tépték a haját, de cseppet se bánta. Megőrült. Hálátlan dög vagyok, gondolta. Megérdemlem a fájdalmat, tette hozzá és letépte a fátylat, majd kapkodva lehúzta a ruhája zipzárját és lehámozta magáról a menyasszonyi ruhát. Ott áll egy szál méregdrága francia melltartóban, csipkebugyiban, kék harisnyakötőben és fehér szatén tűsarkúban. Fuss! – sikította gondolatban. Rohanj! Odakinn a tömeg hangosabb lett, majd ismét elcsendesedett, mintha valaki benyitott volna a templomba. Fuss! Lerántott az akasztóról egy sötétkék kórusköpenyt és belebújt. Érezte, ahogy a hűvös, dohos ruha befedi a testét, az aprócska fehérneműjét. Eltántorgott a kicsiny ajtóig, és a poros ablakszemen át megpillantott egy keskeny, téglafallal szegélyezett, gyomos ösvényt. A keze oly erőtlen volt, hogy alig bírta kinyitni az ajtót, de végül mégis sikerült. Az ösvény a templom mögé vezetett. Ahogy elhagyta a légkondicionált helyiséget, a tűsarkúja kis híján áldozatul esett a járólapokban keletkezett repedéseknek. Az ösvény szélén, a

kavicsos rész tele volt a tavaszi viharok utáni szeméttel: összenyomott üdítőitalos dobozokkal, újságpapírfoszlányokkal, egy elnyomorított játéklapáttal. Az ösvény végén megállt. Most mi legyen, töprengett. Mindenütt biztonsági őröket látott. Pár hónappal korábban, egy évvel az anyja elnöksége után a titkosszolgálat már nem volt Lucy sarkában, ám mivel gyakran voltak közös programjaik és Nealy-nek továbbra is járt a védelem, Lucy észre sem vette a változást. Ted megbízott egy magán biztonsági céget, hogy ezzel is csökkentse valamennyire a város kis létszámú rendőrségére nehezedő nyomást. Minden ajtóban állt egy-egy őr. Az L alakú parkoló tele volt gépkocsikkal. Óriási volt a tömeg. Washington volt Lucy otthona, nem ez a közép-texasi városka, melyet nem sikerült kellőképpen értékelnie, ám emlékezett még, hogy a templom egy régi lakónegyed szélén állt. Ha átevickél a fasoron, be a szemközti házak mögé, talán sikerül észrevétlenül bejutnia valamelyik mellékutcába. És azután? Ez távolról sem hasonlított arra az alaposan megtervezett fehér házi szökésre, melyet pár évvel korábban Nealy hajtott végre. Sőt, ez nem is volt igazán szökés, hanem csak az esküvő felfüggesztése. Keresnie kellett egy helyet, ahol összeszedheti magát. Egy üres játszóházat, egy rejtett zugot valamelyik hátsó udvarban. Egy helyet, távol a sajtó őrületétől, az elárult vőlegényétől, a felháborodott családtagoktól. Egy ideiglenes búvóhelyet, ahol felidézheti, hogy kicsoda is ő valójában, és mivel tartozik azoknak az embereknek, akik befogadták. Szent isten, mit tett? Az őrök felfigyeltek a templom másik végében kialakult csődületre. Lucy nem várta meg, hogy kiderüljön, mi történt, inkább megkerülte a téglafalat, átsietett a fasoron, majd megbújt egy rozsdás szemeteskuka mögött. Remegett a térde. A kukából szörnyű rothadásbűz áradt. Senki sem kiabált, csak a templom elé épített lelátón összezsúfolódott tömeget lehetett hallani. Aztán halk nyöszörgésre lett figyelmes. Először azt hitte, egy kiscica az, majd rájött, hogy öntudatlanul felnyögött. Erőt vett

magán és végigkúszott a régi, Viktória-stílusú házakat elválasztó alacsony sövény mentén, mely egy téglakockákkal kirakott utcához vezetett. Lucy beszaladt egy hátsó udvarba. Az aprócska telkeket öreg fák szegélyezték, a keskeny közökbe garázsok nyíltak. Lucy szorosabbra vonta a köpenyt, ahogy találomra egyik udvarból a másikba jutott. Cipősarka belesüllyedt a frissen vetett zöldséges ágyásokba. Az egyik konyhaablakból ragu illata áradt, a másikból valami mérkőzés hangja szűrődött ki. Hamarosan minden híradó tele lesz a Cornelia Case Jorik volt elnök asszony felelőtlen lányáról szóló tudósításokkal. Lucy tizenhét évig mindent elkövetett, hogy megmutassa Matnek és Nealy-nek, hogy megérte örökbe fogadniuk. Amit pedig Teddel művelt… nem, őt sem bánthatja meg még jobban. Ugatott egy kutya, egy kisbaba felsírt. Lucy majdnem elbotlott egy locsolótömlőben, majd kikerült egy hintát. A kutya hangosabban ugatott, majd a kerítésnél megjelent egy vicsorgó rozsdabarna korcs. Lucy a Szűz Mária-szobor mögött kiosont a fasorba. Szandálja megtelt apró kavicsokkal. Felbőgött egy motor. Lucy kihúzta magát. Egy viharvert, fekete-ezüst színű motorkerékpár robogott be a fasorba. Lucy behúzódott két garázs közé, hátát a falnak szorította. A motorkerékpár lassított, miközben a lány visszafojtott lélegzettel várakozott. A motor lassan közeledett, majd megállt előtte. A motoros ráérősen vizslatta Lucyt, s fél lábbal belerúgott a kavicsokba. – Mizu? – kérdezte. Még hogy „mizu”… faképnél hagyta a leendő férjét, megbotránkoztatta a családját, és ha nem tesz valamit azonnal, ő lesz ország leghírhedtebb szökött menyasszonya. A pasi fekete haja a gallérja alá göndörödött, hideg kék szeme, határozott arccsontja és szadista szája volt. Lucy oly sok évnyi titkosszolgálati védelem után kezdte természetesnek tekinteni a személyi védelmet, most azonban cseppet sem érezte magát biztonságban, és az sem nyugtatta meg, hogy a motorosban mintha felismerte volna Ted egyik fura barátját, akivel az előző

esti próbavacsorán találkozott. A férfi nagyjából ápolt volt, sötét öltönyét mintha kölcsönzőből szerezte volna, gyűrött, fehér ingét nyitva hagyta a gallérjánál. Motoros bakancsára ráfért volna egy kis fényezés. Lucyt kirázta tőle a hideg. A férfinak tompa orra volt, rosszul szabott zakójának zsebéből kikandikált egy gyűrött zsebkendő csücske. És az a hosszú, torzonborz, göndör haja, mely olybá tűnt, mintha valaki puszta kézzel, egy kanna tintával próbálta volna megfesteni Gogh sötét egét. Lucy immár tíz éve, Nealy első elnökségi kampánya óta igyekezett a helyes szavakat kimondani, megfelelően cselekedni, mindig mosolygott, udvarias volt, most azonban ő, aki mesterien értett a csevegéshez, csak állt kukán. És veled mizu, szerette volna kérdezni, de természetesen nem tette. A férfi a fejével a motorbicikli felé bökött. – Kipróbálod a mocit? – Lucy teljesen lebénult a döbbenettől. Önmagát is meglepte, hogy mindennél jobban vágyott arra, hogy felüljön arra a motorra és elmeneküljön a tettei következményei elől. A férfi mélyen a zakózsebébe gyűrte a nyakkendőjét, mire Lucy önkéntelenül is lépett egyet. Meg akart állni, ám a lába nem engedelmeskedett. Közelebb ment a férfihoz és megpillantotta a kopott texasi rendszámot meg a szakadt matricát, mely a nyúzott bőrülést fedte. A felirat elmosódott, de még így is el tudta olvasni a szavakat: BENZIN, FŰ VAGY A SEGGED. NINCS POTYAÚT. Lucy azt hitte, rosszul lát. Nem hagyhatta figyelmen kívül a feliratot, ám a teste – az ő áruló teste – másképp döntött. Felhúzta kissé a kórusköpenyt, s felpattant az ülésre. A férfi átadta neki az egyetlen sisakot, amit Lucy elfogadott, majd átölelte a férfi derekát. Végigrobogtak a fasoron; Lucy köpenye vidáman lengedezett a szélben, a férfi fürtjei a sisakját verdesték. Ahogy egymás után vették a kanyarokat, Lucy a lába alá gyűrte a köpenyt. Érezte, hogy a lovagjának izmai megfeszülnek az olcsó öltöny szövete alatt.

Kirobogtak Wynette-ből, majd végig egy mészkősziklákkal szegélyezett kétsávos autópályán. A sisak volt Lucy selyemgubója, a motorbicikli a bolygója. Elhagyták a levendulamezőket, egy olívaolaj-feldolgozó üzemet, néhány szőlőültetvényt. A szél addig cibálta a köpenyét, míg kiszabadította a térdét, majd a combját is. A nap lenyugvóban volt, s a köpeny vékony anyaga már nem védte meg az egyre csípősebb levegőtől, de Lucy nem bánta. Nem érdemelte meg, hogy melegben, kényelemben lehessen. Áthajtottak egy fahídon, majd elhaladtak egy lerobbant csűr mellett, melynek oldalára valaki ráfestette a texasi zászlót, a magányos csillaggal. Barlangtúrákat és puccos farmokat hirdető táblák mellett suhantak el. Húsz, vagy még annál is több mérföldet hagyhattak maguk mögött. Ki tudja? Amikor egy kisváros széléhez értek, a férfi egy lepusztult vegyesbolt elé kanyarodott és megállt az épület árnyékos oldalában. Fejével alkalmi utasa felé bökött, jelezve, hogy ideje leszállni. Lucy ügyetlenül lekászálódott a motorkerékpárról, de a lába beakadt a köpenyébe és majdnem leesett. – Éhes vagy? Lucynak az étel puszta gondolatától is felfordult a gyomra. Megmozgatta elgémberedett lábát és megrázta a fejét. A férfi vállat vont és elindult az ajtó felé. A poros ellenzőn keresztül is láthatta, hogy a férfi magasabb, mint amilyennek először tűnt, körülbelül százkilencven centi, nyakigláb alak. Kócos, hollófekete hajával, olajbarna bőrével és laza járásával nagyon más volt, mint a kongresszusi képviselők, szenátorok és iparmágnások, akik Lucy köreiben mozogtak. Az ablakon át belátott a boltba. A férfi a helyiség végében elhelyezett hűtőhöz lépett. Az eladónő abbahagyta a munkáját és szemügyre vette. Lucy néhány percig szem elől tévesztette megmentőjét, ám a férfi végül felbukkant egy karton sörrel a kezében. Az eladónő hátrasimította a haját… nyíltan flörtölt vele. Aztán a férfi letett még néhány árucikket a pultra. Lucy tűsarkúja fájdalmasan dörzsölte az egyik vízhólyagot, amit a kavicsoknak köszönhetően szerzett be. Áthelyezte a

testsúlyát a másik lábára, amikor megpillantotta a tükörképét az ablakban. A nagy, kék sisak olyan volt, akár egy buborék, elrejtette a koránál jóval fiatalabb arcvonásait. A köpeny miatt az sem látszott, hogy noha amúgy is vékony testalkatú volt, az esküvő előtti stressz miatt sokat fogyott. Harmincegy éves volt, százhatvanöt centi magas, de apró, ostoba, önző, felelőtlen lelencgyereknek érezte magát. Jóllehet senki sem láthatta, nem vette le a sisakot, csupán felemelte kissé, mert a csatok fájdalmasan belevájtak a fejbőrébe. A frizurát illetően az egyszerűség híve volt, s vállig érő, egyenes haját általában egy keskeny hajpánttal simította hátra. Meg sokszor tiltakozott is miatta. Úgy nézel ki, mint egy ötvenéves greenwichi társasági hölgy – szokta mondani. – És, hacsak nem húzol farmert, felejtsd el azt a buta gyöngysort. Ugyanez vonatkozik az elemi iskolás ruhatáradra is. Te nem Nealy vagy, Luce – enyhült meg kissé. Nem is várja el tőled, hogy úgy viselkedj, mint ő. Meg nem értette meg, hiszen ő Los Angelesben nőtt fel, a vér szerinti szüleivel. Olyan kihívóan öltözködhetett, ahogyan akart, magára aggathatta egzotikus ékszereit, még egy sárkányt is tetováltatott a csípőjére, amit Lucy a legvadabb álmaiban sem tehetett volna meg. Nyílt a bolt ajtaja, és megjelent a motoros, egyik kezében egy papírtasakkal, a másikban a sörrel. Lucy riadtan figyelte, ahogy a férfi szó nélkül bepakolta a holmikat az oldaltáskákba. Elképzelte, hogy megissza mind a hat üveg sört, és rájött, hogy ez nem mehet így tovább. Fel kell hívnia valakit. Igen, felhívja Meget, döntötte el. Ugyanakkor nem volt mersze bárkinek is, legfőképpen a barátnőjének a szemébe nézni. Igaz, Meg volt az egyetlen, aki megértette volna, ráadásul a családját is megnyugtatta volna, hogy jól van, nem esett baja. Majd… nemsokára. Előbb kigondolja, hogy mit is mondjon nekik. Úgy állt a motoros előtt, mint egy nagy, kékfejű földönkívüli. A pasi dermedten nézte, mire Lucy rádöbbent, hogy valójában nem is beszélgettek egymással.

– Honnan ismered Tedet? – nyögte ki félszegen. A férfi megfordult, hogy bekapcsolja a régi Yamaha oldaltáskáit, melynek fekete benzintankján egy ezüstszínű felirat állt: HARCOS. – Együtt ültünk Huntsville-ben – mondta. – Fegyveres rablás és emberölés miatt. Csak ugratta a lányt, hogy lássa, mennyire kemény. Ez nem mehet így tovább, gondolta Lucy. Tiszta őrület. Igen, valóban úgy viselkedett, mint akinek elment az esze, mint aki kibújt a bőréből és nem talál vissza. – Visszavigyelek? – villant meg a férfi tekintete. Itt volt az alkalom, hogy Lucy igent mondjon. Egyetlen egyszerű szó… de sehogy sem bírta kimondani. – Még nem – nyögte ki végül. – Biztos, hogy tudod, mit csinálsz? – ráncolta a homlokát a motoros. A válasz annyira nyilvánvaló volt, hogy még ez az észkombájn is rájöhetett, ám miután Lucy meg sem szólalt, a pasi vállat vont és felült a motorra. Kirobogtak a parkolóból és Lucy arra gondolt, hogy még ezzel a félelmetes alak is jobb, mint a szeretett családjával való találkozás. Mindegy, semmivel sem tartozik ennek az alaknak, vont vállat. A legrosszabb, ami történhet, az, hogy… nem, ebbe inkább bele sem akart gondolni. A szél ismét belekapott Lucy köpenyébe. Hideg volt, csak a kezét melegítette valamennyire a férfi vékony öltönyén keresztül átsütő testmeleg. Végül a motoros lekanyarodott az autópályáról és egy keréknyomos csapásra fordult. A fényszóró kísértetiesen megvilágította a sűrű bozótot. Lucy félősen belekapaszkodott a motorosba; úgy érezte, kiugrik az agya. Végül egy kis folyóparti tisztáshoz értek. Korábban látott egy útjelző táblát, abból tudta, hogy a Pedernalesban vannak. Tökéletes helyszín, ha valaki meg akar szabadulni egy holttesttől. A motorbőgés után fojtogatónak tűnt a csend. Lucy leszállt az ülésről és hátrált néhány lépést. A férfi előhúzott egy régi takarót

az oldaltáskából, és amikor a földre dobta, Lucy orrát megcsapta az enyhe motorolajszag. – Egész este a fejeden akarod tartani azt az izét? – kérdezte, kezében a papírzacskóval meg a sörökkel. Lucy kelletlenül levette a sisakot, bár szíve szerint sosem vált volna meg tőle. Fejbőrét szúrták a csatok, arcbőrén érezte a tincseire tapadt hajspray-t. A csendet csak a sziklán túl hömpölygő folyó zúgása törte meg némiképp. – Kár, hogy csak hat sört hoztam – emelte meg a férfi az egyik üveget Lucy irányába, aki kényszeredetten elmosolyodott. A motoros lekapta az üvegről a kupakot, leterítette a pokrócot s a szájához emelte az üveget. Végtére is Ted barátja, nem? Fenyegető külseje és faragatlan modora, a sör és a „BENZIN, FŰ VAGY A SEGGED. NINCS POTYAÚT.” matrica ellenére is biztonságban lehet mellette. – Igyál – mondta a férfi. – Ettől ellazulsz. Lucynak esze ágában sem volt ellazulni, ráadásul pisilnie is kellett, de kelletlenül elfogadott egy üveg sört. Legalább ennyivel kevesebbet iszik, gondolta. Óvatosan leheveredett a pokróc sarkára, nehogy véletlenül is hozzáérjen a férfi lábához. Ha nem szökik meg, most Mrs. Theodore Beaudine-ként pezsgőt kortyolgatna az austini Four Seasons nászutas lakosztályában. A motoros előhúzott a tasakból két celofánba csomagolt szendvicset. Az egyiket letette Lucy mellé, majd nekilátott, hogy kicsomagolja a másikat. – Várhattál volna az akcióddal az esküvő végéig. Legalább ettél volna egy jót. Rák parfé, levendulás grillezett marha-vesepecsenye, homárérmék, fehér szarvasgombás rizottó, hétrétegű esküvői torta… A férfi jókorát harapott a szendvicséből. – Pár éve ismerkedtünk meg – mondta teli szájjal. – Wynetteben dolgoztam egy építkezésen, és rögtön egy hullámhosszon voltunk. Azóta mindig összefutunk, ha erre járok. – Terry mindenkivel meg tudja kedveltetni magát.

– Sajnos nem mindenki olyan jószívű, mint ő. – A motoros a kézfejével megtörölte a száját, majd hangosan belekortyolt a sörébe. Lucy odébb tette az italát, amit meg sem kóstolt. – Szóval nem vagy idevalósi? – Nem. – A férfi gombóccá gyűrte a celofánt és behajította a bokrok közé. Lucy ki nem állhatta, ha szemetelnek, de nem tette szóvá. Alkalmi megmentője a jelek szerint nem volt túl közlékeny, és minden figyelmét a szendvicsére fordította. Lucy nem bírta tovább, muszáj volt elvonulnia a fák közé. Kivett egy szalvétát a tasakból, majd fájdalmasan bicegve elindult. Dolga végeztével visszament a takaróhoz. A pasi tovább sörözött. Lucy képtelen volt enni, ezért odébb lökte a szendvicsét. – Miért vettél fel? – kérdezte. – Le akartam feküdni valakivel. Lucy borzongva hallgatta, de reménykedett benne, hogy ez csak valami ostoba tréfa. A férfi azonban nem mosolygott. – Ugye, viccelsz? – Miért, jó esélyem van rá, nem? – Nem! A halkan böffentett. Undorító volt. – Mostanában túl sok dolgom volt, nem értem rá csajozni. Van mit bepótolni. – Úgy, hogy felcsíped a barátod menyasszonyát, aki megszökik az esküvőjéről? – Az ember sose tudhatja – vakarta meg a férfi a mellkasát. –A dilis nők sok mindenre képesek. – Kiitta a sörét, ismét böfögött, majd behajította a palackot a bokrok közé. – Szóval, most mi legyen? Visszavigyelek anyucihoz? – Kösz, nem. – Lucy még nem állt készen a visszatérésre. – Még nem árultad el a neved. – Panda. – Ez komoly? – Nem tetszik?

– Elég nehéz elhinni, hogy ez az igazi neved. – Teszek rá, hogy hiszed, vagy sem. Panda néven futok. – A férfi feltépett egy csipszes zacskót. – Értem… Jó érzés lehet. – Micsoda? – Álnéven városról városra vándorolni. – Meg egy nagy kék sisakkal, mely mögé jól el lehet rejtőzni. – Igen, azt hiszem. Lucy véget akart vetni ennek az egésznek, ezért összeszedte a bátorságát. – Nincs véletlenül egy mobilod? Fel kellene hívnom valakit. A férfi kivett a zakózsebéből egy telefont és odahajította Lucynak. – Sok szerencsét. Imádkozz, hogy legyen térerő. Lucy nem is gondolt erre, bár az elmúlt órákban nem volt jellemző rá a logikus gondolkodás. Kínzóeszköznek is beillő magas sarkújában botladozva körbejárta a tisztást, mígnem a folyóparton talált egy helyet ahol volt némi térerő. – Én vagyok – szólt bele a telefonba, amikor meghallotta Meg hangját. – Luce! Jól vagy? – Nézőpont kérdése – nevetett fel Lucy erőtlenül. – Emlékszel, egyszer a vad oldalamról beszélgettünk. Azt hiszem, rátaláltam. – Ez a megjegyzés igencsak távol állt az igazságtól, hiszen Lucy még álmában sem lett volna képes a vadulásra. Na jó, talán egyszer, de akkor sem tartott sokáig. – Jaj, drágám… – A gyenge térerő ellenére is lehetett hallani, mennyire aggódik Meg. Lucynak vissza kellett volna térnie Wynette-be. De… – Gyáva nyúl vagyok. Meg. Nem bírok a családom elé állni. Még nem. – Szeretnek téged, Luce. Megértenék. – Mondd meg nekik, hogy sajnálom – nyeldeste a könnyeit Luce. – Mondd meg, hogy szeretem őket és tudom, hogy szörnyű zűrzavart okoztam, és visszamegyek, hogy rendbe hozzam, de… nem ma este. Ma még nem vagyok rá képes. – Jól van, megmondom nekik, de…

Lucy gyorsan megszakította a beszélgetést, nehogy a barátnője további kérdésekkel bombázza, melyekre úgysem lett volna válasza. Ólomsúllyal nehezedett rá a fáradtság. Hetek óta rosszul aludt és most a nap eseményei felemésztették minden tartalék energiáját. Panda eltűnt az erdőben, és amikor kijött, Lucy úgy döntött, hagyja, hogy nyugodtan leigya magát. A kemény földre terített pokrócra nézett, és elképzelte az Air Force One elnöki lakosztályának kényelmes fekhelyeit meg a gombnyomásra sötétedő ablakokat. Óvatosan leheveredett a pokróc szélére és a csillagokat bámulta. Most neki is jól jött volna egy motoros név, ami mögé elrejtőzhetett volna. Valami kemény. Egy erős, fenyegető név. Amilyen ő maga sosem lehetett volna. Álom és ébrenlét között motoros neveken gondolkodott. Kígyó… Agyar… Méreg… Vipera.

2

A HAJNALI NEDVES, HŰVÖS LEVEGŐ ébresztette Lucyt. Amikor kinyitotta a szemét, az alacsonyan szálló felhők között néhány barackágat látott. Az egész teste sajgott; fázott, piszkosnak és ugyanolyan fáradtnak érezte magát, mint amikor álomba merült. Ez lett volna a nászútja első napja. Elképzelte Tedet, aki ébredéskor talán ugyanarra gondol, mint ő, csak éppen hatalmas gyűlölettel a szívében… Panda mellette aludt, fehér inge olyan gyűrött volt, mintha sosem látott volna vasalót. Hanyatt feküdt, fürtjei kígyókként tekergőztek a feje körül. Állán kiütközött a kékesfekete borosta, tompa orrán kis piszok sötétlett. Lucy nem szívesen maradt a közelében, így sután talpra kecmergett. A férfi zakója lecsúszott róla. Lucy arca fájdalmasan eltorzult a tűsarkúja okozta kíntól, amikor bebicegett az erdőbe. Ment közben megpillantotta a hat sörösüveget a bokrok között; ijesztő jelképei voltak mindannak, amibe belekeveredett. Ted a St. Barts-i parton bérelt ki egy nászutas villát. Ki tudja, talán egyedül is elmegy oda, bár ez elég rossz ötlet lenne. Igaz, Lucy sem panaszkodhatott, hiszen ő a semmi közepén, a folyóparton ébredt, egy mogorva, másnapos, valószínűleg veszélyes motoros oldalán. Amikor visszatért, a férfi a folyónál állt, háttal neki. Lucy nyomban elfelejtette az esti fantáziálást Viperáról, a durva beszédű, kemény motoros lányról. Nem, nem akart udvariatlannak tűnni. – Jó reggelt – köszöntötte.

A férfi mormogott valamit. Lucy elfordult, mert attól tartott, hogy a motoros képes a szeme láttára a folyóba vizelni. A fél karját is odaadta volna egy forró zuhanyért, tiszta ruháért, fogkeféért… csupa egyszerű dologért, melyeket nem kellett volna nélkülöznie, ha megteszi az oltárhoz vezető utat. Egy bögre kávé, egy rendes reggeli, Ted keze a testén, azok a csodás orgazmusok. Ehelyett üres sörösüvegek vannak körülötte meg egy pasi, aki nem csinált titkot belőle, hogy le akar feküdni valakivel. Lucy gyűlölte a zűrzavart meg a bizonytalanságot, a pánikot. A férfi továbbra is a folyónál állt, de Lucy még nem látta, hogy megigazította volna a sliccét. – Visszatérsz Wynette-be? – kockáztatta meg a kérdést, ám csak egy újabb morgás volt a válasz. Lucy sosem érezte magát elemében Wynette-ben, bár igyekezett úgy viselkedni, mintha ugyanúgy szeretné a városkát, mint Ted. Ahányszor betette oda a lábát, érezte a rászegeződő bíráló tekinteteket. Hiába volt az Egyesült Államok egykori elnökének a lánya, az emberek éreztették vele, hogy nem elég jó Tednek. Idővel természetesen megváltozott a véleményük, de az elején nehéz volt. Panda továbbra is a folyót bámulta; inge csupa ránc, haja csatakokban. Normális helyzetben szóba sem állt volna egy ilyen alakkal. Lucyt szorította a cipője, de nem akarta lehúzni… a fájdalmat jól megérdemelt büntetésként fogta fel. A férfi hirtelen sarkon fordult és visszatért Lucyhez. Csizmája talpa alatt csikorgott a talaj. – Most már felkészültél, hogy visszatérj az elcseszett életedhez? Igen. Ideje volt vállalni a felelősséget. Már tizennégy évesen is képes volt felelősségteljesen viselkedni. Az elmúlt tizenhét év során Nealy és Mat számtalanszor emlegette, hogy nem lettek volna képesek ellátni a feladataikat, ha ő nem viseli gondját a testvéreinek. A munkahelyén is keményen dolgozott. Diplomás szociális munkás volt, pályafutása elején tanácsadóként dolgozott, és problémás kamaszoknak próbált segíteni. Közben letette a

mesterfokozatot társadalompolitikából. Néhány évvel később háta mögött hagyta ezt a szívének oly kedves területet, és lobbizni kezdett, ami kevésbé volt örömteli, ám annál fontosabb munka. Részben neki is köszönhető, hogy sok, a hátrányos helyzetű gyermekek szempontjából fontos törvényt fogadtak el. Lucy az esküvő után sem akart felhagyni a lobbizással. Úgy tervezte, hogy havonta néhány napra Washingtonba repül, a többi munkát pedig a texasi otthonából látja el. Már éppen ideje volt, hogy szembenézzen a mostani tetteinek a következményeivel. A gyomra azonban más véleményen volt. Amikor rosszabbodott a csikarás, beszaladt az erdőbe, ahol kihányta azt a keveset is, ami a gyomrában volt. Végül alábbhagyott a roham. Amikor Lucy kijött az erdőből, a férfi kerülte a tekintetét. Lucy letámolygott a folyóhoz, majd letérdelt és megmosta az arcát. – Menjünk – szólalt meg Panda. Lucy a parton térdelt, arcáról csepegett a víz. – Sok holmid maradt Wynette-ben? – kérdezte vékonyka hangon. – Mire gondolsz? Ruhák, bőröndök… – Nem is a Mensa kártyádra gondoltam, tette hozzá Lucy gondolatban. – Könnyű pakkal utazom. Egy farmer, pár póló, egy doboz óvszer. Az emberek általában adtak az illemre az elnöki család környezetében. Meg és az apja hét nővérének kivételével aligha akadt földi halandó, aki el mert volna mondani egy-egy disznó viccet, vagy frivol megjegyzéseket tettek volna. Lucyt zavarta a merev udvariaskodás, de most jólesett volna, ha a férfi legalább egy kicsit adott volna az illemre. Mindenesetre úgy tett, mintha meg se hallotta volna. Akkor nem maradt ott semmi, amiért kárpótolnom kell téged? – Miről beszélsz? Lucy családja most már tudta, hogy biztonságban van. Meg elmondta nekik. – Nem mehetek vissza Wynette-be, amíg ott a

sajtó. – Lucy feje nem az újságírók miatt fájt a leginkább, de ezt nem akarta elárulni a férfinak. – Mik a terveid? – Elsősorban mielőbb meg akarok szabadulni tőled – dörgölte meg a férfi a borostás állát. – Utána jólesne egy gyors numera. – És ha tennék neked egy jó ajánlatot? – nyelt egy nagyot Lucy. A férfi tekintete Lucy keblére siklott. – Nem vagy a zsánerem. – Ne törődj vele. – Arra gondoltam, kárpótolnálak valahogyan. – Nem érdekel. – A férfi a földhöz verdeste a takarót. – Szabadságon vagyok, és nem áll szándékomban elpocsékolni még egy napot. Most szépen visszamész Wynette-be. – Fizetek – mondta gyorsan Lucy. – Nem ma, mert most nincs nálam pénzt, de hamarosan rendezem a számlát. – Később majd kitalálja, hogyan. – Állom az összes költséget, a benzint, ennivalót, mindent. Plusz… kapsz még napi száz dollárt. Megegyeztünk? A férfi összehajtotta a takarót. – Túl sok nyűggel jár. – Még nem mehetek vissza – próbálkozott Lucy harciasabban. – Ha te nem viszel el, majd találok valaki mást. A pasi elvigyorodott, mintha tudta volna, hogy blöfföl. – A hozzád hasonló tyúkok nem bírnak ki napi nyolc órát a motoron. – Talán nem, de egy napot kibírok valahogy. – Felejtsd el. – Ezer dollár, plusz a költségek. A férfi begyömöszölte a takarót az oldaltáskába. – Miért bíznék meg benned? – Esküszöm, hogy kifizetlek – tette karba a kezét Lucy. – A szavamat adom. – Tednek is ígértél ezt-azt, aztán mit ért vele? – Ha kell, írásba is adom. – Kár, hogy ez a vőlegényednek nem jutott eszébe – felelte a férfi, és beszíjazta az oldaltáskát. PANDA NEM MONDOTT igent Lucy ajánlatára, ugyanakkor sorsára sem hagyta a nőt, amit az pozitív jelként értékelt. Éhes

volt, de elsősorban kényelmes cipőre és egy váltás ruhára volt szüksége. – Visszamennél? – kiáltotta Panda fülébe, amikor elhaladtak egy Walmart mellett. – Kellene néhány holmi. A férfi úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Útközben Lucy felidézte a napot, amikor Mat Jorik felbukkant az életében abban a mocskos harrisburgi bérházban, ahol az anyjuk halálát követő hetekben, a csecsemő húgával együtt rejtőzködött. A férfi mérgesen és türelmetlenül dörömbölt az ajtón, a tizennégy éves Lucy azonban minden rémülete ellenére nem engedte be. – Nincs mondanivalóm magának – harciaskodott, amikor a férfinak végül sikerült bejutnia a lakásba. – Fogd be, kölyök… Ha nem hallgatsz meg, egy órán belül elvisznek a gyeremekvédelmisek. Hat hétig a tizennégy éves kislány megpróbálkozott minden létező kibúvóval, ami csak a rendelkezésére állt, hogy a hatóságok ne szerezhessenek tudomást arról, hogy ő az egyetlen gondviselője a Gombocska, vagyis Tracy nevű csecsemő kishúgának. Nincs szükségünk senkire! – kiáltotta ki a szobából. – Jól megvagyunk! Törődjenek a maguk bajával! Mat azonban nem adta fel, és hamarosan magával vitte a gyerekeket. Útközben találkoztak Nealy-vel, s Mabellel, az ütöttkopott Winnebagóval beutazták az egész országot. A kocsi még most is a Lucy szüleinek virginiai birtokán porosodott, mert senkinek sem volt szíve kidobni. Lucy számára Mat jelentette az apát, hiszen nem is ismert mást, de nála jobbat keresve sem talált volna. Nealy sem álmodhatott volna jobb férjről. Milyen bátor is volt Lucy akkoriban, mily rettenthetetlen. Aztán fokozatosan megváltozott. Panda bekanyarodott egy fehérre meszelt faépület elé, melynek ajtaján a STOKEY TANYASI BOLTJA felirat volt olvasható. A kirakatban lőfegyverek, keverőtálak, sőt gyermekeknek való Crocs cipők is voltak. Meglehetősen vegyes felhozatal volt. Az ajtó mellett egy kólaautomata mellett egy kerti törpét meg egy képeslapállványt helyeztek el.

– Mi a cipőméreted? – kérdezte Panda kissé mérgesen. – Hét és feles. És szeretnék egy… A férfi azonban kettesével szedve a lépcsőfokokat, már a boltban is volt. Lucy leszállt a motorról és behúzódott egy kamion mögé, ám várakozás közben sem vette le a sisakot a fejéről. Örült volna, ha maga választja ki a cipőjét, de ilyen állapotban nem mehetett be a boltba. Imádkozott, hogy a férfi ne vegyen több sört. Vagy óvszert. Az ajtóban megjelent Panda, kezében egy műanyag szatyorral. – Jössz eggyel – mondta. Hát persze… BENZIN, FŰ VAGY A SEGGED. NINCS POTYAÚT. – Mondtam, hogy megfizetlek. A férfi felmordult. Lucy belenézett a szatyorba. Egy farmernadrág, szürke pamutpóló, olcsó, sötétkék edzőcipő meg egy baseballsapka. Az épület mögé sietett, levette a sisakját, majd gyorsan átöltözött. A farmer merev és csúnya volt, csípőben túlságosan bő. A pólóra a Texasi Egyetem lógóját nyomtatták. Panda elfelejtett zoknit vásárolni, de Lucy legalább megszabadulhatott végre a tűsarkújától. A kórusköpenyt betette a szatyorba, majd kijött a fák közül. A férfi elmélázva vakargatta a mellkasát. – Odabenn láttalak a tévében. Te vagy a híradó sztárja. Azt mondják, a barátaidnál vagy, de ha meglát valaki, biztosan felismer. Lucy feltette a sisakját. Félórával később leparkoltak egy Denny’s mögött. Lucy a fél karját is odaadta volna egy igazi fürdőszobáért, így már az se érdekelte, ha meglátja valaki. A férfi zsebre tette az indítókulcsot, majd gondosan körülnézett, Lucy pedig megszabadult a sisaktól, s haját lófarokba kötötte, majd ráhúzta a baseballsapkát. – Ezzel az álcával nem jutsz messzire – jegyezte meg Panda. Igaza volt. Lucy legszívesebben azonnal visszavette volna a sisakját. Gyorsan körbenézett, hogy látja-e valaki, majd kivette a

tönkrement cipőjét a szatyorból, megigazította benne a kórusköpenyt, aztán az egész zacskót begyömöszölte a pólója alá, az alját a farmerja derékrészében ügyesen megigazította, hogy ne essen ki. Évekkel korábban Nealy is így álcázta magát, ahányszor kiszökött a Fehér Házból, és Lucy bízott benne, hogy az ő esetében is működni fog. Ha szerencsés, senki sem fogja felismerni a volt elnök asszony lányát a Denny’s-ben megjelenő, trampli, terhes lányban. Legfeljebb egy ostoba lánynak nézik, aki rosszul választotta meg a pasiját. Panda a lány pocakjára sandított. – Szépen vagyunk. Nemsokára apa leszek, és még nem is szexeltem egy jót. Lucy szeretett volna odamondani neki, de visszafogta magát. Pandának a jelek szerint kétféle arckifejezése volt: vagy üres tekintettel a semmibe meredt, vagy savanyú ábrázattal nézett a világba. Ezúttal az utóbbi volt jellemző rá. – Nem is látszol nagykorúnak – jegyezte meg. Lucy mindig fiatalabbnak tűnt a koránál, és ez az öltözéke még rá is tett egy lapáttal. Nem hinném, hogy én lennék az első kamasz az életedben, gondolta. Meg legalábbis ezt mondta volna a férfinak, ám Lucy szó nélkül elfordult, majd bedobta a cipőjét egy kukába és besomfordált az étterembe. Megkönnyebbülten nyugtázta, hogy senki sem figyel rá, bár ennek nem a külseje volt az oka, hanem az, hogy minden tekintet Pandára szegeződött. Ebből a szempontból Tedre hasonlított, hiszen mindketten intenzív kisugárzással rendelkeztek. Lucy bement a mosdóba és valamennyire megmosakodott, majd megigazította a pocakját. Amikor kijött, már-már embernek érezte magát. Panda az ajtóban várta. Ugyanaz a gyűrött ing volt rajta, de legalább szappanszaga volt. – Nem tűnik igazinak – jegyezte meg, miután megszemlélte Lucy pocakját. – Amíg mellettem vagy, szerencsére senki sem figyel rám. – Majd meglátjuk.

Lucy követte a férfit az asztalhoz. A teremben mindenki árgus szemmel figyelte, ahogy egymással szemközt beültek az egyik bokszba. Rendeltek, s várakozás közben a férfi a sarokban álló tévékészüléken a focieredményeket tanulmányozta. – Amíg a klotyón voltál, a hírekben bemondták, hogy a családod visszautazott Virginiába. Lucyt nem lepte meg a hír, hiszen elviselhetetlen lett volna számukra, ha Wynette-ben maradnak. – Holnap Barcelonába utaznak, az Egészségügyi Világszervezet konferenciájára. Pandának láthatóan sejtelme sem volt a szervezetről. – Mikor hívod fel Tedet, hogy elmondd neki, mennyire elszúrtad ezt az egészet? – Nem tudom. – A menekülés nem megoldás. Még a hozzád hasonló gazdag lányoknak sem. – Nem menekülök – vágta rá Lucy. – Én csak… szabadságon vagyok. – Ugyan… én vagyok szabadságon, nem te. – Egyébként meg felajánlottam neked, hogy fizetek ezer dollárt, plusz a költségeket a fuvarért. Ekkor megjelent a pincérnő és letett Lucy elé egy szalonnássajtos hamburgert, hagymakarikákat meg egy kertészsalátát. Miután távozott, Panda a szájába tömött egy darab sült krumplit. – Mihez kezdesz, ha nemet mondok? – Keresek valaki mást – felelte Lucy, bár jól tudta, hogy ostobaságot beszél. – Például azt a fazont – biccentett egy durva külsejű férfi irányába, aki egy jókora adag palacsintát majszolt. – Szerintem jól jönne neki a pénz. – A frizurája miatt jutottál erre a következtetésre? Fura volt, hogy éppen Panda bírálta mások frizuráját, jóllehet az étteremben tartózkodó nők cseppet sem tűntek kritikusnak vele szemben. A férfi most az ételnek szentelte a figyelmét, és éhesen beleharapott a hamburgerébe.

– Akkor is kapok egy ezrest, ha nem bírod ki a nap végéig? – kérdezte teli szájjal. Lucy biccentett, majd felvette az asztalon heverő színes ceruzát, amit a gyerekek számára hagytak ott. Fogott egy szalvétát és ráfirkantott néhány sort. – Tessék, szerződést is kapsz. A férfi elolvasta, majd félretolta a szalvétát. – Ted rendes ember, mégis átverted. Lucy pislogott. – Inkább most, mint később, nem? Mielőtt rájön, hogy rossz lóra tett. Tudta, hogy kár volt megszólalnia, de Panda válaszképpen felfordította a ketchupos üveget és jó erősen megütögette az alját. A pincérnő hozott egy kanna kávét, és közben le sem vette a szemét Pandáról. Lucy fészkelődött egy kicsit, mire megzizzent a műanyag zacskó a pólója alatt. A pincérnő egy pillanatra megdermedt, Lucy pedig behúzta a nyakát. Panda megtörölte a száját a szalvétával. – A kölök nem szereti, ha gyorsan eszik. – A mai lányok egyre korábban esnek teherbe – mondta a pincérnő. – Hány éves vagy, kicsim? – Már nagykorú – szólalt meg a férfi, mielőtt még Lucy kinyithatta volna a száját. – Éppenhogy – dünnyögte a pincérnő. – Mikorra várod a kicsit? – Öö… augusztusra… – felelte Lucy bizonytalanul. A pincérnő értetlenül bámult rá. – Vagy szeptemberre – dőlt hátra Panda. – Attól függ, ki az apuka. A nő azt tanácsolta Pandának, hogy szerezzen magának egy jó ügyvédet, majd elvonult. Panda eltolta maga elől az üres tányért. – Pár órán belül az Austin reptéren lehetünk. Szó se lehet reptérről, sem repülőről. – Nem repülhetek – mondta Lucy. – Nincs nálam az igazolványom.

– Hívd fel az anyádat, hogy intézkedjen. Ez a buli már így is túl sokba került nekem. – Ezt már megbeszéltük. Te csak jegyezd fel a költségeket, majd visszaadom. Meg az ezer dollárt. – Hol szerzel készpénzt? – Ez legyen az én bajom – vágta rá Lucy, bár fogalma sem volt, hogyan szerezze meg a pénzt. AMIKOR ELMENT A BULIBA, LUCY PONTOSAN tudta, hogy ivászat is lesz. Majdnem tizenhét éves volt, a gyerekek egyike sem fogyasztott kábítószereket. Mat és Nealy pedig úgysem szerzett volna tudomást róla. Nem nagy ügy, gondolta. Aztán Courtney Barnes összeesett a kanapé mögött, és nem tért magához. Valaki hívta a 911-et. Kijöttek a zsaruk, és mindenkit igazoltattak. Amikor kiderült, hogy kicsodák Lucy szülei, az egyikük gyorsan hazavitte, míg a többiek a rendőrségen kötöttek ki. Sosem felejtette el a rendőr szavait: „Mindenki tudja, mit tett érted Jorik szenátor asszony és a férje. Így hálálod meg nekik?” Mat és Nealy nem akarták, hogy a lányuk kedvező elbánásban részesüljön, és visszaküldték a rendőrőrsre, ahol a társaival együtt várakozott. A sajtó beszámolt az esetről, s a cikkeket a washingtoni medencék körül vadul bulizó srácokról készült fotókkal fűszerezték, ám ezt Lucy szülei sosem dörgölték az orra alá. Ehelyett elbeszélgettek vele az alkoholmérgezésről meg az ittas vezetésről, majd elmondták neki, mennyire szeretik és azt, hogy azt akarják, hogy bölcs döntéseket hozzon az élete során. Akkor Lucy megfogadta, hogy soha többé nem okoz nekik csalódást. Egészen tegnapig sikerült is tartania magát a fogadalmához. Most itt állt egy gumi- és pattogatott kukoricaillatú kisvárosi diszkontáruházban. Megigazította a pólója alá rejtett zacskót, hogy ne zörögjön, ám a többórás utazást követően olyan nyúzott volt, hogy senki sem nézte meg alaposan. Igaz, Pandát

ugyanolyan figyelem övezte, mint az étteremben. Egy fiatal anyuka bizalmatlanul a másik sorba vitte a gyerekét. Lucy rásandított a sapkája ellenzője alól. – A pénztárnál találkozunk. A férfi felemelt egy olcsó, rózsaszínű sportmelltartót. – Ez a te méreted lehet. – Komolyan mondom – mosolygott erőltetetten Lucy. – Nincs szükségem segítségre. Nyugodtan vásárolgass, én is azt teszem. Panda visszadobta a melltartót a kosárba. – Rendben, én majd gyűjtögetem a számlákat. Amikor a férfi továbbra sem mozdult, Lucy a kosarába tett egy csúnya, fehér nagyibugyit, hogy elvegye a kedvét a leskelődéstől. Panda azonban kikapta a fehérneműt és néhány neonszínű, apró fehérneműre cserélte őket. Naná, hogy ez jobban tetszik, de rajtam biztosan nem fogod látni őket. A férfi a pólója alá nyúlt és megvakarta a hasát. – Siess, éhes vagyok. Mivel Panda nélkül nem boldogult, Lucy kénytelen-kelletlen a kosarában hagyta az olcsó holmit, majd átmentek a férfiosztályra. – Szeretem, ha vásárlás közben kapok némi visszajelzést a hölgyektől – jegyezte meg a férfi, és felkapott egy lába között egy rakétakilövővel álló, hatalmas keblű nőt ábrázoló trikót. – Szó se lehet róla – vágta rá Lucy. – Nekem tetszik – vont vállat Panda, és a farmernadrágok között kezdett turkálni. – Azt hittem, érdekel a véleményem. – Miből gondolod? – értetlenkedett Panda. Lucy feladta. Pár perccel később, amikor lepakolta a szerény holmikat a kasszánál, hirtelen belehasított a gyöngysora, hajpántjai, finom nyári ruhái és szandáljai utáni sóvárgás. Ezek a dolgok az állandóságot képviselték az életében. Amikor belebújt a balerinacipőjébe és kasmírpulóverébe, fülére illesztette a telefonját, érezte, hogy ő nem pusztán az Egyesült Államok volt elnök asszonyának az örökbefogadott lánya, hanem kőkemény

lobbista, akinek köszönhetően rengeteg pénzt tudnak gyűjteni a szükséget szenvedő gyermekek javára. Fontos ügyek voltak ezek, jó érzés volt részt venni bennük. Ismét megfájdult a gyomra. Panda komor ábrázattal fizetett. Amikor kimentek, a holmikat, a szürke alsónadrágot és Lucy neonszínű bugyiját válogatás nélkül begyömöszölte egy olcsó, szürke nejlontáskába, amit a boltban vásárolt, aztán egy kötéllel a Yamahához erősítette. Lucy már rájött, hogy a férfi nem volt oda az államközi autópályákért, így keleti irányba, kihalt városokon és lepukkant farmok mellett, mindenféle poros utakon haladtak. Azt sem tudta, merre mennek, de nem is érdekelte. Alkonyatkor a férfi megállt egy elhagyatott autóspihenőben, ahol egy tizenkét szobás motel várta az arra tévedőket. – Külön szobát szeretnék – mondta, amikor meglátta, hogy a férfi egyetlen kulccsal a kezében lép ki az aprócska irodából. – Akkor fizess érte – felelte Panda, s anélkül, hogy megvárta volna, felpattant a motorra és az utolsó ajtóig meg sem állt. Lucy zsibbadtan követte. A folyamatosan rázkódó bőrülésen legalább élő embernek érezte magát. Az útitársa azonban olyan volt, akár egy barlanglakó: teli szájjal beszélt, morgásokkal kommunikált és gyakorlatilag pénzért volt mellette. Most meg a szobán is osztoznia kell vele. Egyetlen telefonhívással véget vethetett volna ennek az egész őrületnek. Lucy azonban nem állt meg, rendületlenül lépkedett tovább. Mire az ajtóhoz ért, a férfi már kioldozta a motorra kötözött csomagot, majd kinyitotta az egyik oldaltáskát. Ahogy kivette belőle az aznap esti söradagját, Lucy megpillantotta a táska belsejére ragasztott matricát. NE BÍZZ MEG SEMMIBEN, AMI HAVI ÖT NAPIG VÉRZIK, ÉS NEM HAL BELE – olvasta hitetlenkedve. – Most már felhívod végre apucit és anyucit? – kérdezte Panda, miután becsukta a táskát.

3

A KÉT ÁGYAT TULAJDONKÉPPEN egy viharvert éjjeliszekrény választotta el egymástól. Lucy az ajtóhoz közeli fekhelyet nézte ki magának, arra az esetre, ha éjszaka sikoltva menekülnie kellene. A szoba cigarettafüsttől és olcsó fenyőillatosítótól bűzlött. Panda lepakolta a hatrekeszes sört az íróasztalnak csúfolt bútordarabra. Rossz szokása szerint ezúttal is szinte levetkőztette Lucyt a tekintetével. Eddig még soha senki nem nézett így rá. A férfiak tisztelettudóan kezelték, Panda azonban mérhetetlenül primitív alak volt. Vakarózott, böfögött, morgott. Ha éhes volt, kizárólag az ételre, ha szomjas, csakis az innivalóra korlátozódott a figyelme. És ha szexre támadt kedve, akkor Lucyt méregette. A lány rásandított. A pasi fogott egy sört, amit ezúttal nem a fogával, hanem egy üvegnyitóval pattintott fel. A farmerja legalább passzolt rá. Ha nem lett volna olyan faragatlan, ostoba és ijesztő, akár jó pasi is lehetett volna. Vajon milyen lehet vele a szex, futott át a gondolat Lucy fejében. Semmi finomkodás, semmi udvariasság, odafigyelés. Lucy már azt is elfelejtette, milyen lehet egy jó szeretkezés. Három hónapja megbeszélték Teddel, hogy az esküvőig nem alszanak együtt, hogy a nászéjszakájuk különös alkalom legyen. Ted azt felelte, beleegyezik a külön alvásba, feltéve, ha az nincs hatással a szexuális életükre. Végül azonban némi panaszkodás árán mégis teljesítette Lucy óhaját, aki most azon tűnődött, hogy vajon puszta érzelgősségből, vagy a tudatalattija sugallatára cselekedetbe így.

Kiszedte a holmiját a zsákból. Panda lerúgta a csizmáját, kezében egy üveg sörrel az ágyra heveredett, s megragadta a távirányítót. – Remélem, itt van pornócsatorna. – Mesélj egy kicsit a börtönéletről – kapta fel a fejét Lucy. – Miért? – Mert… mert érdekel. Régen szociális munkás voltam. – Letöltöttem a büntetésemet, és szerintem semmi értelme az emlékezésnek. Lucy biztos volt benne, hogy a férfi hazudik. – A… priuszod miatt nem voltak gondjaid a munkahelyeden? – Nem vettem észre. – Panda a csatornákat váltogatta. Szerencsére a motel kínálatában nem szerepelt a pornócsatorna – a falra függesztett feszület is ezt sugallta –, így végül a NASCARközvetítéssel kellett beérnie. Lucy egész nap egy kiadós zuhanyra vágyott, de valahogy nem szívesen vetkőzött pucérra a fürdőszobában, melyet mindössze egy papírvékony ajtó választott el a férfitól. Végül összeszedte a holmiját, bevitte a fürdőszobába és gondosan bezárkózott. Soha életében nem örült ennyire a zuhanynak, bár kissé nyugtalanította, hogy azzal a barlanglakóval kell töltenie az éjszakát. Alaposan besamponozta a haját, majd fogat mosott, amitől egy fokkal tisztábbnak érezte magát. Elfelejtett pizsamát vásárolni, így belebújt az új pólójába és rövidnadrágjába, melyek sokkal jobban passzoltak rá, mint a férfi által kiválasztott ruhadarabok. Amikor kijött a fürdőszobából, látta, hogy Panda gyorsan zsebre tesz valamit. – Ez a tévé kész szívás – mondta, s átkapcsolt egy monster truck versenyre. Lefogadom, hogy a te hatalmas intellektusoddal elviselhetetlen a pornó nélküli élet. – Sajnálattal hallom – mondta Lucy. A férfi megvakarta a mellkasát és egyetértően bólintott. Pont olyan alak volt, amilyen Lucy biológiai anyjának is bejött. Sandy túl sokat ivott, rengeteg pasija volt, aztán meghalt, holott alig néhány évvel volt idősebb, mint most Lucy. Ugyanolyan

zöldpettyes barna szeme és finom arcvonásai voltak, mint az anyjának, és most kiderült, hogy ugyanolyan felelőtlenül is viselkedett. Eltökélte, hogy bebizonyítja magának az ellenkezőjét. – Használhatom a telefonod? A férfi a képernyőre szegezett tekintettel oldalra fordult, majd kivette a telefont a zsebéből. Ugyanabból a zsebből, amibe pár perce elrejtett valamit. – Beszéltél valakivel? – kérdezte Lucy, amikor elvette tőle a készüléket. – Közöd hozzá? – Csak érdeklődtem. – Teddel beszéltem. – Te felhívtad Tedet? – Gondoltam, szólok a nyomorultnak, hogy életben vagy. Egy szóval sem említette, hogy vissza akar kapni. Bocs. Lucy gyomra görcsbe rándult, de megvolt neki a maga baja, nem akarta Ted lelki bánatával is tetézni. Aztán belehasított egy gondolat. Mi van, ha Panda hazudik, és a bulvárlapokat hívogatta? Ezzel a sztorival annyi pénzt kereshetne, amiből egy évig, sőt évekig eléldegélhetne. Ellenállt a kísértésnek, és nem nézte meg a készülék híváslistáját; egyébként sem tehette volna meg, mivel Panda árgus szemmel figyelte minden mozdulatát. Lucy úgy okoskodott, hogy vár, míg a férfi kimegy a mosdóba. Addig is fel akarta hívni Meget, hogy közölje vele, még életben van, ám amikor ki akart oldalogni a szobából, Panda ráförmedt, hogy maradjon ott, mert a parkolóban eléggé kétes alakok mászkálnak. – Egy rendes szállodában nem lenne ilyen gondunk – vágta rá Lucy. – Én nem vennék rá mérget. Lucy bepötyögte a barátnője számát. Rövidre fogta a beszélgetést. „Jól vagyok.” „Nem tudom, mihez kezdek.” „Most inkább nem beszélek erről.” „Mondd meg a szüleimnek.” „Most mennem kell.”

Még este kilenc óra sem volt, amikor letette a telefont. Nem volt olvasnivalója, sem tennivalója. Úgy tervezte, hogy a nászutat követően nekilát megírni Nealy életét, amit az apja is lelkesen támogatott, ám most nem bírt erre összpontosítani, az pedig már fel sem merült benne, hogy ősszel ismét belevesse magát a lobbizásba. Az ágy távolabbi végébe feküdt és a párnákat felpolcolta a kopott fejtámlához. Odakinn végre elcsendesedtek a kamionosok. Rémülten összerezzent, amikor az ágy rugói fájdalmasan nyikorogtak egyet. Panda bevonult a fürdőszobába, mire Lucy felkelt, hogy megkeresse a telefonját, de nem találta. Bizonyára a férfi zsebében volt. Hallgatta a vízcsobogást. Nem látta, hogy Panda pizsamát vásárolt volna. Vipera, a motoros lány valószínűleg túltette volna magát ezen a helyzeten, ám Lucyt nyugtalanította a gondolat, hogy a meztelen Panda mellett kell töltenie az éjszakát. Az alvás némi menekülést nyújtott a kényszerű összezártság ellen. A lány megigazította a takarókat, majd az egyik párnát a fejére húzta. Már majdnem álomba merült, amikor hallotta, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja. Arra gondolt, Sandynek mennyire tetszett volna a füstös képű, nyers modorú, bárdolatlan férfi. A Pandához hasonló alakok jó példák arra, hogy Lucy anyjának hogyan is születhettek két különböző apától a lányai. Sandy emlékei igen haloványak voltak Lucy apját illetően, és ritkán beszélt róla, akkor is csak „betépett bulikirály”-ként emlegette. Tracy apja sem volt egy nagy jellembajnok; Sandyvel együtt autóbalesetben vesztette életét. Lucy egy kezet érzett a vállán, mire ijedten felült, a párna leesett a fejéről. – Mi van? A férfi ott állt mellette; bőrén ragyogtak a vízcseppek, de szerencsére felvett egy tiszta farmernadrágot, bár azzal már nem bajlódott, hogy rendesen felhúzza a cipzárját. Megdobbant a szíve. Panda mellkasa kőkeménynek tűnt… túlságosan is

keménynek. Lapos hasán egy csíknyi sötét szőrzet húzódott, és a nadrág tekintélyes férfiasságot rejtegetett. – Szóval… – simogatta meg Panda a lány vállát. – Nem vagy benne? – Nem! – húzódott hátra Lucy. – Pedig nekem úgy tűnik, mintha mégis… – Akkor rosszul látod! Panda végigsimított az egyik mellizmán, majd a tévé felé sandított. – Ahogy tetszik. Lucy összeszorította a száját. „Ahogy tetszik”… még mit nem… – Én durván szeretem, de te nem tűnsz olyannak – folytatta Panda, majd csettintett egyet az ujjával. – Biztos, hogy nem gondolod meg magad? – Biztos. – Honnan tudod, hogy nem lesz jó? Lucy szíve a torkában dobogott. A kilencévnyi titkosszolgálati védelem során természetesnek tekintette a személyes biztonságot, most azonban nem számíthatott a barátságos ügynökök segítségére. Magára maradt. – Tudom, és kész. – Elcseszted a szabadságom. Ugye tudod? – Megfizetlek. – Naná, hogy megfizetsz, de nem eléggé. Én nem vertelek át, a legelején megmondtam, hogy le akarok feküdni valakivel – erősködött a férfi és lehajolt, hogy lerántsa Lucyről a takarót. – Hagyd abba! Azonnal! – Tetszeni fog – csillant meg a férfi szeme. – Hidd el, mindent megteszek, hogy jól érezd magad. Olyan volt, mint egy ócska filmjelenet, Lucy alig hitt a fülének. Rémülten és dühösen felült. – Nem fogsz hozzám érni, és azt is megmondom, miért! Ha megteszed, rád uszítom az Egyesült Államok összes bíróságát. – A te szavad az enyémmel szemben – görbült le a férfi szája. – Pontosan. Egy volt elítélt és az elnökasszony lánya. Gondolkodj.

Ez végre áthatolt a férfi vastag koponyáján. Panda morogva visszavonult a barlangjába. Lucy a dühtől reszketve nyakig felhúzta magán a takarót, mintha az megvédte volna a veszélytől. Vége. A férfi segített meghozni a döntést. Egyetlen napot sem tölthet vele, ezek után végképp nem. Holnap az lesz az első dolga, hogy felhívja a családját, keres egy repteret és hazarepül. Vipera, a motoros lány abbahagyja a kalandozást. Hazarepül, de mi várja otthon? A családja csalódott benne. A munkáját utálja. Maga köré tekerte a takarót. Miért nem lehet ez a Panda valami ártalmatlan alak, aki békén hagyja? Zaklatottan és megbántva a párnák közé temette a fejét. Egy kis résen keresztül látta, ahogy Panda áthalad az ágyakat elválasztó keskeny résen. A falak vékonyak voltak. Lucy nem merte becsukni a szemét. Ha egyet mozdul, azonnal sikít. Még ebben a lepukkant szállodában is meghallhatja valaki. A férfi hanyatt feküdt, bokáit összekulcsolta, a távirányítót a mellkasán nyugtatta, éjfekete haja a párnára omlott. A kamionversenyről most a sügérhorgászatra váltott, és tökéletesen nyugodtnak látszott. Nem volt benne semmi fenyegető, nem úgy tűnt, mintha meg akarná erőszakolni Lucyt. Talán a tévéképernyő villanása volt az oka, de a lány esküdni mert arra, hogy a férfi keskeny ajkai halvány mosolyra húzódtak. Oldalra sandított, majd finoman megigazította a párnát. Nem, mégsem a képzelete játszott vele. Panda inkább önelégült volt, semmint vészjósló. Mint aki kieszelte a tökéletes megoldást arra, hogy megszabaduljon a kéretlen útitársától, s a tetejébe még ezer dollárt is zsebre tehessen. MÁSNAP REGGEL Lucy a fürdőszobában átöltözött, és csak akkor szóltak egymáshoz, amikor egy benzinkút meg egy kisbolt közé ékelt palacsintázóban felszolgálták nekik a reggelit. A vendégek többsége különböző sportcsapatok vagy kamiontársaságok lógóival díszített baseballsapkát viselő férfi volt, de volt néhány

nő is, akik gyanakodva méregették Pandát, Lucyre és a pocakjára azonban ügyet se vetettek. A férfi jókorát szürcsölt a kávéjából, majd habzsolni kezdte a palacsintáját. Arra se vette a fáradtságot, hogy evés közben becsukja a száját. Lucy lefogadta, hogy csak őt akarja elijeszteni, de az utóbbi napokban nem voltak túlságosan megbízhatóak az ösztönei. – Sok nőt erőszakoltál már meg? – nézett a férfi szemébe. – Attól függ, mit nevezel erőszaknak – villant meg Panda tekintete dühösen. – Általában menet közben kiderül – folytatta a játékot Lucy. – Bevallom, érdekes volt a tegnap este. – Érdekes? – húzta össze a szemöldökét Panda. – Szerinted érdekes volt? – Így, visszatekintve akár érdekesnek is nevezhették. – Ha jobb színész lennél, még el is hittem volna. – Nem tudom, miről beszélsz – felelte Panda óvatosan. – Nyilvánvalóan meg akarsz szabadulni tőlem, de tényleg csak ennyire futotta? – kérdezte Lucy, mire a férfi összeszorította a száját. – Nem megyek sehova, Panda. Eszem ágában sincs. – A férfi szájára mutatott. – Töröld le a morzsát. – Nem érdekel. – Biztos? Egy ilyen finnyás alak, mint te? – Ha nem tetszik, ne nézd. Van választásod. – Igazad van, hazarepülök és postázom az ezerdolláros csekked, plusz a költségeket. – Így igaz, a költségeket is. – Panda ösztönösen megtörölte a száját egy szalvétával. Lucy megmarkolta a kávésbögréjét. A férfi bármikor lelökhette volna a motorról és sorsára hagyhatta volna az úton, de kellett a pénz. Most azonban jól rá akart ijeszteni, de mielőbb meg szerette volna kaparintani a csekket is. Lucyben azonban emberére talált. Lucy letette a bögrét. Mindvégig azt hitte, a férfinél van a labda, de most rájött, hogy az ellenkezője történt.

– Oké, nagymenő vagy, Panda fiú. Felfogtam. És most, hogy én is tudom, nem hagynád végre abba? – Fogalmam sincs, miről beszélsz. – Arról a sok utalásról, miszerint le akarsz fektetni. A férfi eltolta magától a tányérját a félig elfogyasztott palacsintával, s undorodva méregette Lucyt. – Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Az unatkozó gazdag kislány szórakozni akar egy kicsit, és felszed egy hozzám hasonló alakot. Vagy tévedek? – Nos, a tapasztalatom alapján újra kellene gondolnom a helyes viselkedést – felelte, és olyan szigorúan nézett a férfira, ahogyan annak idején a testvéreire, ha rossz fát tettek a tűzre. – Áruld el, hova megyünk. – Én a Cado-tóhoz megyek. Te pedig, ha jót akarsz magadnak, szépen elindulsz a reptérre. – Elnézést kérek – jelent meg mellettük egy hatvan körüli, barackszínű nadrágkosztümös asszony, egy tokás, rozmárbajszú férfi kíséretében, aki tüntetőleg elfordult tőlük. – A férjem, Conrad azt mondta, törődjek a magam dolgával, de egyszerűen nem bírtam a kíváncsiságommal… – Lucyra nézett. – Mondták már magának, hogy hasonlít az elnökasszony lányára? Arra a Lucyre. – El sem tudja képzelni, milyen sokszor – felelte Panda, majd Lucyre nézett. – Ella es otra persona que piensa que te pareces a Lucy Jorik – mondta spanyolul. Folyékonyan beszélte a nyelvet. – Tudja, a hölgy nem beszél túl jól angolul. – Elképesztő – álmélkodott az asszony. – Persze, közelről sokkal fiatalabb. Reméljük, nem lesz olyan, mint ő. – Elkényeztetett liba, aki azt hiszi, körülötte forog a világ – bólogatott Panda. Lucynek cseppet sem volt ínyére a beszélgetés, ám az asszonyságot nem lehetett leállítani. – Csodáltam az elnökasszonyt, ahogy felnevelte a gyerekeit, de ezzel a Lucyvel nem stimmel valami. Hihetetlen, hogy faképnél hagyta azt a Beaudine gyereket. Mindig megnézem az anyukája

műsorait a tévében. Conrad nagy golfozó, minden bajnokságot megnéz, amiben Dallas Beaudine szerepel. – Vannak nők, akik nem tudják, mi a jó nekik – értett egyet Panda. – Őszintén szólva Conrad se tudja – mosolygott az asszony Lucyre. – További szép napot kívánok, és elnézésüket kérem a zavarásért. – Nem zavartak – felelte Panda olyan udvariasan, akár egy kisvárosi lelkész. Ám amint a házaspár odébbállt, gombóccá gyűrte az asztalkendőjét. – Tűnjünk el innen a fenébe. Elegem van a rajongóidból. – Te hívtál meg erre kirándulásra, és egyelőre nem áll szándékomban visszakozni. – Fulladj meg – csapott le a férfi néhány bankjegyet az asztalra.

4

A KIS BÉRELT HÁZ a Caddo-tóba ömlő folyó partján állt. A kopott, mustársárga deszkaburkolatból két ócska légkondicionáló berendezés kandikált ki; az első veranda tetejét műgyeppel fedték be. Lucy és Panda egy Nacogdoches melletti motelban töltötte az éjszakát, ahol a férfi alig vett tudomást a lányról. Reggel korán elindultak északkeletre, a Texas és Louisiana határán fekvő tóhoz, mely a benzinkútnál talált szórólap szerint a déli államok legnagyobb – és a barna vízből kiemelkedő mocsaras szigetekkel – minden bizonnyal a legkísértetiesebb édesvízi tava volt. A lepukkant, de takaros házban egy apró nappali, két kicsiny hálószoba meg egy régimódi konyha volt. Lucy a kétágyas szobát választotta. A narancssárga kárpit foszladozott a szélein, és érdekes kombinációt alkotott az olcsó, lila-zöld virágos steppelt ágytakaróval, Lucy azonban így is hálás volt a sorsnak, hogy az ágyát végre valódi fal választja el Pandától. Rövidnadrágot húzott és kiment a fémszekrényekkel, kopott polcokkal felszerelt, szürke linóleumpadlós konyhába. A mosogató feletti ablak a mellékfolyóra nézett, az ajtó pedig egy kis fapadlós teraszra, ahol egy műanyag asztal, fonott székek, propángázzal működtetett grillsütő és horgászfelszerelés árválkodott. Panda a mellékfolyó partján magasodó legyezőpálma mellett ácsorgott, egyik lábát a terasz korlátjára helyezte, kezében egy doboz kólát szorongatott. Legalább nem sörözik, nyugtázta Lucy.

A férfi látszólag tudomást sem vett Lucyről, aki megvizsgálta a grillsütőt, majd az egyik horgászbotot. Idegesítő volt a csend. – Meleg van idekinn – szólalt meg végül a lány. Panda szó nélkül itta a kólát. Lucy igyekezett tudomást sem venni a férfi rettenetesen ízléstelen pólójáról. Úgy tűnt, hogy az ő esetében az elegancia a zuhanyozásban és egy tiszta farmernadrágban merül ki. Ez óhatatlanul Tedet juttatta az eszébe, az édes, kedves, mindig nyugodt, cserbenhagyott vőlegényét. – Jól jönne egy árnyékoló – jegyezte meg, de Panda még mindig nem méltatta válaszra. – Ha motoros lennék, azt hiszem, a Pandánál jobb nevet választanék magamnak. A férfi összenyomta a kólás dobozt, majd elballagott a hátsó mólóra; menet közben behajította a dobozt egy műanyag kukába. Amikor eltűnt szem elől, Lucy belehuppant a székbe. Ted nagy dumás volt, sőt jól tudott hallgatni is, és képes volt elhitetni az emberekkel, hogy ők a világ legérdekesebb beszélgetőpartnerei. Sosem volt türelmetlen, nem jött ki a sodrából, egyszer sem emelte fel a hangját. Kedves, békés, előzékeny, megértő ember volt, Lucy mégis csúnyán elbánt vele. Vajon most mit gondolhat róla? A lábával csüggedten közelebb húzta a másik széket. Panda leért a mólóra. A parton egy felfordított kenu hevert, egy halászsas zsákmány után vadászott a tavon. Panda nem árulta el, mennyi időre bérelte ki a házat, csupán annyit közölt vele, hogy bármikor távozhat. Minél előbb, annál jobb, tette hozzá. De mit akarhatott valójában? Lucyt nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a férfi sokkal okosabb, mint amilyennek mutatja magát, és az is megfordult a fejében, hogy kapcsolatba lépett a bulvársajtóval. Mi van akkor, ha rájött, hogy a sztorival sokkal több pénzt is kereshet, mint az ő szánalmas ezer dollárja? Lement a lépcsőn a tóhoz és megállt a kenu mellett. Sarkával a földet rugdosta. A férfi fel sem pillantott. Bárcsak olyan útitársat választott volna magának, aki nem bünteti hallgatással és nem ragaszt tele mindent ocsmány matricákkal, gondolta Lucy. Igaz, abban a helyzetben sok mindent kívánt volna. Például azt, hogy

ne kellett volna elhagynia Tedet, hogy a vőlegénye legalább tett volna ellene valami borzasztóan elítélendő dolgot, ami igazolhatta volna a cselekedetét. Ted azonban a világ legjobb embere volt, ezért is gyűlölte magát annyira a lány. – Szeretek horgászni – szólalt meg végül. – A halakat persze visszadobom a vízbe. Na jó, egyszer megtartottam, mert… – Nem érdekel – nézett rá a férfi. Ezúttal nem vetkőztette le a tekintetével. – Hívd fel Tedet és kérj bocsánatot. A szüléidet is hívd fel. Már három napja nem tudnak rólad. Elég a kalandozásokból, ideje, hogy a gazdag kislány szépen hazatérjen. – Ne jöjj nekem ezzel a gazdag kislány dumával. – Én így látom. – Kötve hiszem, hogy akarnál látni bármit is. Panda kínosan hosszú ideig méregette a lányt, majd a kenu felé biccentett. – Segíts vízre tenni. Megfordították a kenut és a vízbe tolták. Lucy megragadta az egyik evezőt és belépett a csónakba, a férfi pedig oly kecsesen követte, hogy a kenu alig moccant. A következő egy órában csendben evezgettek a kristálytiszta vízen, s a mocsarasabb részeken megcsodálták a rengeteg nárciszt. Az egyik mellékfolyótól a másikig haladtak, a mohalepte, kísérteties ciprusok között, s a férfi alig mondott egy-egy szót. Lucy olykor hátrapillantott. Az ócska póló alatt izgatóan táncoltak az izmok. – A matricáid is elég szörnyűek – jegyezte meg –, de azokat legalább csak az látja, aki elég közel merészkedik a motorodhoz. Panda a túlsó parton a vízbe igyekvő aligátort figyelte. – Már elmagyaráztam, hogyan tettem szert rájuk. Lucy a térdére tette az evezőt, s megfordult. – Igen, az előző tulaj ragasztotta tele a motort, de akkor miért nem hagyod, hogy leszedjem őket? – Mert tetszenek. Lucy szúrós szemmel méregette a feliratot a férfi pólóján: CSAK ELSŐ ALKALOMMAL TŰNIK PERVERZNEK. – Ajándékba kaptam – magyarázkodott a férfi. – Az ördögtől?

Halvány mosoly suhant át Panda arcán. – Ha nem tetszik, ne nézd. – Nem zavar, ha gyerekek is látják? – Hol látsz te itt gyerekeket? – nézett körül a férfi. – Most eszembe juttattad a kedvenc pólómat, amit elveszítettem. – Nem akarom hallani – fordult meg Lucy. – Arra az volt írva, hogy „Támogatom a melegek házasságát, feltéve, ha két izgató ribancról van szó”. – Számodra a politikai korrektség nyilvánvalóan egy nagy vicc – mérgelődött Lucy. – Nekem nem az. Lehet, hogy régimódi vagyok, de szerintem nem szép dolog belegázolni mások méltóságába. Panda kihúzta az evezőjét a vízből. – A francba, bárcsak elhoztam volna azt, amit pár hete vettem. – Minő szívfájdalom… – Elmondjam, mi van rajta? – Nem! – Ezt hallgasd… – Panda előrehajolt, és a lány fülébe súgta: – „Ha lelőttelek volna, amikor akartalak, mostanra már kinn is lennék.” Ennyit az értelmes beszélgetésről. Amikor hazatértek, Lucy készített magának egy szendvicset a csemegeboltban vásárolt élelmiszerekből, fogott egy ottfelejtett krimit és bezárkózott a szobájába. Ólomsúllyal nehezedett rá a magány. Vajon Ted kerestette azóta? A jelek szerint nem, hiszen, ha vissza akarta volna tartani, már a templomban is megtehette volna. Vajon mi lehet a szüleivel? Panda telefonjáról kétszer is felhívta Meget, így a Titkosszolgálat könnyen a nyomára lelhetne. Mi van akkor, ha Mat és Nealy letettek róla? Nem, ez képtelenség lenne, bár meglehet, akkora csalódást okozott nekik, hogy látni sem akarják. Lucy nem hibáztatta őket. A KÖVETKEZŐ NAPOKBAN fura dolog történt. Panda modora jelentős változásokon ment keresztül. Először Lucynek fel sem

tűnt a böfögés, szürcsölés és vakarózás hiánya. Csak akkor kapott észbe, amikor látta, hogy gyakorlott mozdulatokkal levagdossa a csirkehúst a csontról, majd megrágja a falatot és csak azután kérte el a borsszórót. A lány teljesen összezavarodott. Mi történt a csámcsogó pasival, aki a kézfejével törölte meg a száját? És a sok szexuális utalás… újabban azt is alig vette észre, hogy Lucy nőből van. Bementek Marshallba, hogy feltöltsék az élelmiszerkészleteiket. Lucy vett egy napszemüveget, a sapkáját mélyen a szemébe húzta, a gyűlölt terhességi pocak a helyén volt, és Panda kíséretében senki sem figyelt fel rá. A férfi levette a pólóját, fejére egy motoroskendőt kötött, és szorgalmasan bütykölte a motorját. Beolajozta a járművet, ellenőrizte az olajszintet, kicserélte a fékpedálokat. A nyitott ablakba kitett rádióból hiphopzene szólt, bár egyszer Lucy a Varázsfuvola egyik áriáját is hallotta. Amikor szóvá tette, a férfi azzal vádolta, hogy ő csinált valamit a rádióval, és rádörrent, hogy azonnal tekerje vissza a másik adóra. Néha felhívott valakit a telefonján, de mindig gondosan eltette a készüléket, így Lucynak nem volt alkalma ellenőrizni a hívásokat. Esténként a lány bezárkózott a szobájába, míg Panda baseballmeccseket nézett, vagy kiült a mólóra és a vizet bámulta. Lucy egyre gyakrabban azon kapta magát, hogy a férfit figyeli. PANDA BELESZIPPANTOTT a pézsmaillatú levegőbe. Túl sok ideje volt a gondolkodásra, túl sok volt az emlék, a neheztelés egyre jobban nyomasztotta. Azt hitte, Lucy pár órán belül feladja, de már hét nap is eltelt azóta, hogy felpattant a motorjára. Miért borította fel a számításait? Miért nem ment vissza Winette-be, vagy szaladt haza Virginiába. Fikarcnyit sem érdekelte, hova megy, csak tűnjön már el végre. Nem értette. Az a nő keresztüllátott azon a bizonyos erőszakjeleneten, és úgy viselkedett, mintha meg se hallotta volna a fejéhez vágott sértéseket. Hihetetlenül fegyelmezett volt. A

templombéli jelenet cseppet sem volt jellemző rá. Mégis… a jó modor mögött valami más, valami bonyolultabb rejtőzött. Okos volt, észvesztően éles szemű és pokolian makacs. Nem tapadtak rá a múlt árnyai. A férfi lefogadta volna, hogy Lucy nem ébred fel sikoltozva az álmából, nem issza eszméletlenre magát, és amikor kicsi volt… Igen, gyerekként mindent megtehetett, ami neki nem adatott meg. Ötszáz dollár. Panda kisöccse ennyit ért. A mocsári madár sikolya felidézte a nyolcéves kisfiú hangját, amikor az aktuális szociális munkás nyomában végigmentek a legújabb nevelőszülők házának töredezett járdáján. Mi lesz, ha megint ágyba pisilek? – suttogta Curtis. – Tudom, hogy a másik helyről is ezért rúgtak ki. A tizenöt éves Panda látszólag magabiztos fiú volt, de ezzel csak a félelmeit próbálta palástolni. – Cseppet se félj, öcsi – csípett bele a kisfiú sovány karjába. – Éjjel majd felkelek és kiviszlek a fürdőbe. De mi van akkor, ha nem ébred fel? A múlt héten sem sikerült. Megfogadta, hogy nem alszik el, amíg ki nem viszi Curtist pisilni, de elaludt, és másnap az öreg Gilbert néni szólt a szociális munkásoknak, hogy keressenek Curtisnek egy másik helyet. Panda nem volt hajlandó elválni az öccsétől, és közölte a gondozóval, hogy megszökik, ha külön helyezik el őket. A nő minden bizonnyal hitt neki, mert sikerült új otthont találnia nekik, de megjegyezte, hogy nem talált más családot, aki hajlandó lett volna befogadni őket. – Nagyon félek – suttogta Curtis a verandán. – Te nem félsz? – Én sose félek – hazudta Panda. – Nincs mitől félni. Nagyon, de nagyon tévedett. Panda a sötét vizet nézte. Lucy tizennégy éves volt, amikor meghalt az anyja. Ha ő és Curtis a Jorik házaspárhoz került volna, az öccse még mindig élne. Lucynek sikerült életben tartania a húgát, aki hamarosan elsőéves főiskolás lesz. Tízéves korában Curtis bandázni kezdett, amit Panda megakadályozhatott volna, ha nem lett volna a fiatalkorúak

intézetében. Csak az öccse temetésére mehetett el, annyi időre engedték ki. A férfi nagyokat pislogott. Egy kis zenével talán könnyebben elűzhette volna az emlékeket, de Lucy miatt csak a drámai Borisz Godunovot, Otellót és más operákat hallgattak egész nap. Szerette volna, ha Lucy kimegy hozzá és beszélgetnek. Örült volna, ha a közelében van, ha távol van, ha elmegy, ha marad, ha levetkőzik… erről tényleg nem tehetett. Egy ilyen nő közelsége minden férfit alaposan próbára tett volna. Megdörzsölte az orrnyergét, majd kivette a zsebéből a mobilját, aztán a ház végébe ment, ahol nyugodtan beszélhetett. PANDA RÁVETTE LUCYT a reggeli futásra, s jóllehet a lány hátráltatta, nem volt hajlandó elöl haladni. – Ahogy eltűnök a szemed elől, sétára váltasz – mondta. Igaza volt. Lucy testmozgás gyanánt sokat gyalogolt és a konditerembe is váltott bérletet, de igen ritkán jutott el oda, a futásért pedig cseppet sem lelkesedett. – Mióta vagy a személyi edzőm? Válaszképpen a férfi gyorsított az iramon. Végül megszánta, és lassított valamelyest. Lucy már rég rájött, hogy nem egy barlanglakéval van összezárva, és egyre kíváncsibb lett a férfira, így boldogan rábólintott egy horgászkirándulásra. – Beszéltél a barátnőddel azóta, hogy eljöttél onnan… ahonnan eljöttél? Morgás. – Egyébként hol laksz? – Fenn, északon. – Coloradóban? Noméban? – Muszáj beszélgetni? – Nős vagy? Esetleg elváltál? – Figyelj a gödrökre. Ha eltöröd a lábad, magadra maradsz. Lucy kapkodva szuszogott. – Te mindent tudsz rólam. Úgy fair, hogy nekem is elárulsz eztazt magadról.

Panda ismét előrefutott. A lánytól eltérően neki nem voltak gondjai a levegővétellel. – Érd be annyival, hogy még nem voltam nős. – És van valakid? – Szerinted? – nézett hátra a férfi szánakozva. – Azt hiszem, a tévében az a rengeteg iszapbirkózó nőci sem bírja kielégíteni az étvágyad. A férfi olyan hangot hallatott, amiből Lucy sejthette, hogy ostobaságokat beszél. Mindenesetre az kiderült a számára, hogy Pandának nincs nője, bár erre nem vett volna mérget. – Olyan fura – mondta. – Ahogy ideértünk, máris jobb lett a modorod. A mocsaras levegő lehet az oka? A férfi az út másik oldalára kanyarodott. – Csak tudnám, hogy mire volt jó az a sok köpködés és vakarózás? Bevallom, megleptél vele, de miért kellett annyit erőlködni? – Most mit mondjak? Azt hittem, vagy annyira félnótás, hogy rád ijesztek egy kicsit. Lucyt még senki sem nevezte félnótásnak, de Pandának elnézte ezt is. – Abban bíztál, hogy ha felfigyelek a közted és Ted közötti ellentétre, rájövök, hogy mit vesztettem és visszaiszkolok Wynette-be. – Olyasmi. Ted jó fiú, és fülig szerelmes volt beléd. Csak szívességet akartam tenni neki, de aztán rájöttem, hogy azzal segítek a legtöbbet, ha távol tartalak tőle. Ez fájt, így aztán néma csendben futották le az aznapi távot. Amikor hazaértek, a férfi levette verejtéktől csatakos pólóját, és a locsolócsővel lemosta magát. A haja nedves, fekete szalagokként tapadt a nyakához, amikor felemelte a fejét, a Nap beragyogta az arcát. Végül letette a locsolótömlőt és a kezével lesöpörte mellkasáról a vízcseppeket. Olajbarna bőre, tompa orra, nedves, hatalmas keze igencsak különbözött Ted tökéletesen férfias szépségétől. Talán Panda nem olyan nyers, mint ahogyan el akarja hitetni magáról, ám így is nagyon távol állt a lány világától

Lucy rádöbbent, hogy leplezetlenül bámulja a férfit, így gyorsan elfordult. A teste nem maradt érzéketlen a látványra, de szerencsére az esze a helyén volt. TELTEK A NAPOK EGYMÁS UTÁN, és immár egy hete tartózkodtak a tónál. Lucy úszott, olvasott, kenyeret sütött, ami egyike volt azon étkeknek, amit nagyon szeretett. Csak Tedet és a családját nem hívta még fel. Reggelenként, a futás után Panda megjelent a konyhában; haja vizes volt a zuhanytól, fürtjei egy időre meg is szelídültek. Fogott egy szelet meleg, zablisztből készült kenyeret, ami akkor került ki a sütőből, gondosan kettétörte és megkente narancslekvárral. – Ted tudta, milyen isteni kenyeret tudsz sütni? – kérdezte, miután lenyelte a második falatot is. Lucynak elment az étvágya és letette a kenyerét. – Ted nem fogyaszt sok szénhidrátot – mondta. Hazudott, mert nem szívesen vallotta volna be, hogy a vőlegényének sosem kedveskedett frissen sült házikenyérrel. A főzőtudományára a Fehér Ház konyhájában tett szert; ide menekült, amikor elege lett a testvérei zsibongásából. Az ország legjobb séfjeitől tanult főzni, és most nem Ted, hanem Panda volt az, aki profitált a tudományából. A férfi visszacsavarta a lekvárosüveg tetejét. – Ted szerencsés csillagzat alatt született. Eszes, gazdag, jó iskolákba járt – mondta, és betette az üveget a hűtőbe. – Míg mások keményen megdolgoznak azért, amijük van, Ted Beaudine vígan éli világát. – Egészen a múlt hét végéig – jegyezte meg Lucy. – Már túltette magát rajta. Lucy imádkozott, hogy így legyen. A HÁZ KÖZELÉBEN LUCY NEM TUDOTT úszni a sekély, sáros vizű Cado-tóban, ám amikor beljebb ment a házhoz tartozó motorcsónakkal, megmártózott a vízben. Nyolc napja voltak a

tónál, ám a férfi egyszer sem követte a példáját. – Furcsa, hogy egy ilyen kemény fickó fél a víztől – jegyezte meg. – Nem tudok úszni – felelte a férfi, és belelógatta a lábát a vízbe. – Nem tanultam meg. Lucy nem értette, hiszen Panda nyilvánvalóan imádta a vizet. Az is fura volt, hogy mindig farmernadrágban volt. – Fogadok, hogy pipaszár lábad van, és félsz, hogy kigúnyollak miatta – erősködött. – Szeretem a farmert. Lucy a vizet paskolta. – Nem értem. Olyan meleg van, mint a szaunában. Miért nem húzol rövidnadrágot? – Van néhány sebhelyem. Ügy lezárva. Lucy hitte is, meg nem is. Ahogy a férfi nekidőlt a csónak farának, a napfény lágyan simogatta cserzett, kalózos arcbőrét és félig csukott szeme cseppet sem tűnt fenyegetőnek. Ismét azt a fura bizsergést érezte… Szerette volna azt hinni, hogy ez csupán a tudatalattija figyelmeztetése, de ennél többről volt szó. Felizgatta a látvány. És akkor mi van? Lassan négy hónapja, hogy utoljára szeretkezett Teddel, és ő is emberből van. Nem állt szándékában a férfi karjába omlani, így senkinek sem ártott azzal, ha elábrándozott egy kicsit. – Fura, hogy nincsenek tetkóid – jegyezte meg. Most kutyaúszásban tartotta fenn magát a víz felszínén. – Semmi meztelen nő a bicepszeden, se obszcén szavak az ujjperceiden. Még egy ízléses vaskereszt se. Tán attól félsz, hogy kirúgnak a motoros klubból? – Utálom a tűket. – Nem úszol, utálod a tűket, nem mutogatod a lábad… Elég gázos alak vagy. – Bagoly mondja. – Talált, süllyedt. Elnézést kérek. – Mikor hívod fel a családod? – érdeklődött a férfi. Lucy lemerült a víz alá, és csak akkor bukkant fel, amikor végképp elfogyott a levegője.

– Meg úgyis elmondta nekik, hogy semmi bajom – mondta, noha jól tudta, hogy a barátnője úgysem helyettesítheti a családját. Hiányzottak Charlotte és Holly civódásai, Tracy drámái, Andre zűrzavaros beszámolói a legújabb fantasyről. Nealy és Mat is hiányzott, de a telefon gondolatától is ledermedt. Mit mondhatott volna nekik? Panda nem túl gyengéden, de besegítette a csónakba. Lucy olcsó, fekete egyrészes fürdőruhája kissé feltekeredett, de nem érdekelte. A férfi beindította a motort, majd visszatértek a mólóra. Amikor Lucy bebújt a strandpapucsába. Panda minden bevezető nélkül közölte vele, hogy vissza kell mennie a munkába, és másnap indulnak. Lucy sejtette, hogy nem maradhatnak ott az örökkévalóságig, de akkor sem állt még készen a távozásra. Még nem tervezte el, hogy mi legyen. Lebénult, céltalan és összezavarodott nőszeméllyé vált. – Még nem készültem fel erre. – Az a te bajod – húzta ki a csónakot a partra a férfi. – Útközben kiteszlek a shreveporti reptéren. – Nem kell – nyelt nagyot Lucy. – Itt maradok. – És honnan szerzel pénzt? Ezt a problémát addig is megoldhatta volna, de nem tette. Ráadásul jólesett nap mint nap a csendesen tűnődő, titokzatos, ám végtelenül megnyugtató férfi közelében lenni. Sokkal nyugodtabb volt, mint Teddel. Panda mellett nem kellett jobb színben feltüntetnie magát. – Megmondom, mi legyen. Ha este felhívod a családodat, egy kicsivel tovább is velem tarthatsz – javasolta a férfi. – Mennyivel tovább? – kapaszkodott fel a lány a mólóra. – Amíg jól felbosszantasz – felelte a férfi, és kikötötte a csónakot. – Akkor a legközelebbi városig se jutok el. – Azért fontold meg. Lucy már-már örült, hogy a férfi cselekvésre kényszerítette, és beleegyezően biccentett. Este mindenféle ürüggyel halogatta a telefonhívást, mígnem Pandának elfogyott a türelme.

– Hívd már fel őket. – Később. Még be kell csomagolnom. – Egy nagy tyúkszart – vicsorgott a férfi. – Miért tipródsz annyit? Semmi közöd hozzá. – Már hogyne lenne? Az anyád az elnökünk volt, szóval én csak a hazafias kötelességemnek teszek eleget. Lucy fogta a készüléket, és ahogy bepötyögte a számokat, azt kívánta, bárcsak meg tudná nézni a híváslistát is. Kiment a mólóra, de a férfi folyamatosan figyelte az ablakból. A könnyeit nyeldeste és a szíve majd kiugrott a helyéről, amikor meghallotta Mat mogorva hangját. – Apa… – Lucy! Jól vagy? – Fogjuk rá – csuklott el a lány hangja. – Úgy sajnálom. Ugye, tudod, hogy nem akartalak megbántani benneteket. – Tudjuk, Lucy. Nagyon szeretünk, és ez így is marad. Mat szavaitól még mélyebb lelkifurdalást érzett. Mindent megadtak neki, teljesen önzetlenül, és most így hálálja meg a jóságukat. A sírás fojtogatta. – Én is szeretlek benneteket. – Üljünk le és beszéljük meg ezt az egészet. Majd elmondod, hogy miért nem beszélted meg velünk a kételyeidet. Gyere haza. – Igen, tudom… Hogy… hogy vannak a gyerekek? – Holly pizsamapartin van, Charlotte gitározni tanul. Andrénak lett egy barátnője, Tracy pedig rettenetesen haragszik rád. Nagyon dühös. Ami a nagyapádat illeti… Képzelheted, hogy érzi magát. Lehet, hogy harmincegy éves vagy, de attól még mindig a család része maradtál. Lucy egyre rosszabbul érezte magát. – Lucy? – szólt bele Nealy a telefonba. – Nagyon sajnálom – mondta Lucy gyorsan. – Komolyan. – Semmi baj – vágott közbe Nealy. – Nem érdekel, hogy felnőtt nő vagy, itthon a helyed. – Nem… nem tudok. Még nem dolgoztam fel. Erre Nealy sem tudott mit mondani, meg se próbálta. – Szerinted mikor leszel túl rajta? – Nem tudom.

– Beszélni akarok vele! – sikította Tracy a háttérben. – Nem is sejtettük, hogy olyan boldogtalan vagy. – Nem voltam. Egyszerűen… nem tudom elmagyarázni. – Próbáld meg. – Add ide a telefont! – kiáltotta Tracy. – Ígérd meg, hogy nem tűnsz el – kérte Nealy. – És ígérd meg, hogy felhívod a nagyapádat. Mielőtt Lucy a szavát adta volna, Tracy megragadta a telefont. – Miért nem hívtál fel? Meg tehet az egészről! Nem kellett volna hallgatnod rá. Féltékeny, mert te férjhez mehettél, ő meg nem. – Trace, tudom, hogy most nagyon csalódott vagy, de hidd el, Meg nem tehet semmiről. Lucy tizennyolc éves kishúgából vulkánként tört fel a harag. – Egyik pillanatban szerelmes vagy valakibe, aztán hirtelen kiszeretsz belőle? Ez hogyan lehetséges? – Ez nem ilyen egyszerű. – Önző vagy és buta. – Sajnálom, hogy megbántottalak – szabadkozott Lucy, majd mielőtt még odalett volna a bátorsága, megkérte a húgát, hogy adja át a telefont a többi testvérnek is. A következő tíz percben megtudta, hogy Andre még mindig telefonálgat Tednek, Holly jelentkezett egy színházi meghallgatásra, Charlotte pedig egészen ügyesen gitározik, és a „Részeg tengerész” szuperül megy neki. Fájdalmas beszélgetések voltak. Anélkül, hogy összebeszéltek volna, mind a hárman azt firtatták, hogy hol van, merre jár. Panda megjelent a mólón és elvette tőle a készüléket, mielőtt még ellenőrizhette volna a hívásnaplót. Vajon megkereste a bulvárlapokat? A férfi szó nélkül visszament a házba és leült a tévé elé baseballmeccset nézni. – Még fel kellene hívnom valakit – kérte Lucy. A férfi kíváncsian fürkészte. – Folyton vacakol ez az izé. Mondd a számot, segítek. Én is meg tudom csinálni. – Mondom, hogy rossz a telefon.

Lucynak elege lett a játszadozásból. – Látni akarom a telefonod. – Tudom. – Ha nincs rejtegetnivalód, megmutatod. – Ki mondta, hogy nincs rejtegetnivalóm? Panda élvezte a játékot, ám Lucynek cseppet sem volt ínyére ez a helyzet. – Te mindent tudsz rólam, míg én csak az elmúlt tizenegy napban lehetek biztos. Még a neved se tudom. – Simpson. Bart. – Attól félsz, hogy a hívásnaplódban megtalálom a National Enquirer számát? – Nem fogod. – Akkor valamelyik bulvárlapét? Vagy tán a színvonalasabb lapokat részesítetted előnyben? – Te tényleg kinézed belőlem, hogy képes vagyok erre? – Elég nagy a fantáziám. A férfi vállat vont, kinyújtotta a lábát és előhúzta a telefont a zsebéből. – Szolgáld ki magad. Lucy előre sejtette, hogy nem bukkan rá nagy titkokra, és igaza is volt. A hívásnaplóban egyetlen ismerős szám, a szülei telefonszáma szerepelt, így csalódottan visszaadta a készüléket. PANDÁT MÁR NEM ÉRDEKELTE a baseballmeccs, így kiment a mólóra. Ideje volt komolyan elgondolkodnia a dolgain. Mintha az elmúlt két hét során nem ezt tette volna. Csináld a legjobban azt, amihez értesz. Mindig is ez az elv vezérelte. Csináld a legjobban azt, amihez értesz, és tartsd magad távol attól, amihez nem konyítasz. Ez szerepelt a lista tetején. Érzelgős marhaság. A helyében minden férfi beleőrült volna a lány közelségébe. Azok a rövidnadrágok és pólók… tizenöt évesnek látszott bennük.

Vágyat, haragot és félelmet érzett. Belebámult az éjszakába, és eldöntötte, hogy egyik érzésnek sem fogja megadni magát. Nem állt szándékában elbukni. LUCY A HÁLÓSZOBÁJA falán kunkorodó tapétát nézegette. Másnap reggel távozniuk kellett, és Panda ugyanolyan titokzatos volt a számára, mint amikor felkapaszkodott a motorjára. Még az igazi nevét sem tudta, arról nem is beszélve, hogy még mindig nem lehetett biztos abban, hogy eladta-e a sztoriját a bulvárlapoknak. Vacsorára nem evett túl sokat, így bement a konyhába, hogy készítsen magának egy tálkányi zabpelyhet. Az ablakból látta, hogy Panda a mólón ücsörög. Kíváncsi volt, vajon min elmélkedik. Öntött egy kis Special K-t a tálba, majd átment a nappaliba. A tévében a Szerelem a Fehér Házban című film ment, de Panda a hangot levette. Ahogy leült a kanapéra, az egyik párna mellett észrevett egy kártyát. CHARITY-SZIGETI KOMP 3583. SZÁMÚ LAKOSSÁGI BÉRLET Itt kezdődik az Ön színtiszta michigani kalandja. Vajon a kártya Panda zsebéből esett ki, vagy az előző bérlők felejtették ott? Ezt csak egy módon deríthette ki. Visszatette a párna alá, ahogyan találta. Másnap reggelre eltűnt.

5

VÉGRE LUCY OLYASMIT IS MEGTUDOTT Pandáról, amit a férfi nem árult volna el magáról. Ettől jobban kellett volna éreznie magát, de továbbra sem akarta maga mögött hagyni a Caddotavat. Szomorúan és komoran indult útnak. Texarkanában rávette a férfit, hogy álljanak meg, és megkérte, hogy vásároljon neki egy eldobható mobiltelefont, az árát pedig adja hozzá a költségekhez. Miután áthaladtak Arkansason, az eső miatt be kellett húzódniuk egy híd alá. Lucy az úti céljuk iránt érdeklődött, bár nem is remélt választ. – Estére már elérjük Memphist – lepte meg Panda. A motorján texasi rendszámtábla volt, a louisianai határnál nyaralt, Tennessee irányába haladtak, továbbá lakossági kompbérlete volt valamelyik michigani szigetre. Vajon építkezéseken vállal munkát, vagy pusztán nem bír megmaradni egy helyen? Lucy szerette volna, ha ő is ugyanolyan titokzatos lenne, mint a férfi, de nehéz titkolózni, ha az ember lányának már kamaszkora óta minden lépését figyelik. Éjszaka a tennessee-i határ mellett, egy isten háta mögötti motelban húzták meg magukat. Lucy szemügyre vette a festett téglafalú szobát meg a ronda vörösesbarna ágytakarókat. – Fogadok, hogy a közelben találunk egy Hyatt-et is – jegyezte meg. A férfi az ajtó melletti ágyra hajította a csomagját. – Egészen sajátos, de nekem tetszik.

– Sajátos… Örülhetünk, ha a közelben ólálkodó drogdílerek nem törnek ránk, hogy lemészároljanak álmunkban. – Pontosan ezért ragaszkodom hozzá, hogy egy szobában aludjunk. – Azért nem kapok külön szobát, mert folyton akadékoskodsz. – Így igaz – vigyorgott a férfi. – Ráadásul meztelenül is láthatlak. – Abból nem eszel. Lucy felkapta a pizsamaként használt rövidnadrágját meg egy pólót, amit még Caddóban vásároltak, és bement a fürdőszobába. Bezárkózott és nagyot sóhajtott. Éppen elég volt az, hogy egész nap a férfi hátának tapadva motoroztak, nem akarta, hogy tovább izgassa a közelségével. A zuhanyzó nagyjából akkora volt, mint egy telefonfülke, és ahányszor csak mozdult egyet, mindig beütötte a könyökét valamibe. Elképzelte, ahogy Panda bepréselődik ebbe a kényelmetlen, szűk térbe. Elképzelte a férfi meztelen testét. Ráébredt, hogy már jó ideje szappanozza a kebleit. Ő is nőből volt, nem tehetett róla, hogy Panda megmozgatta a képzeletét. Volt benne valami állatias. Izmos, barna teste nagyon érzéki volt, az Isten is szexre teremtette. Kemény és durva lehet, nagyon más, mint a tökéletesen szeretkező, fáradhatatlan, önzetlen Teddel. Csak most kezdte felfogni, mivel járt ez az önzetlenség. Szerette volna meghálálni, ám amit kapott, annyira tökéletes volt, hogy képtelen volt ugyanolyan mértékben viszonozni. Egy idő után amiatt aggódott, hogy szeretkezés közben túl hangosan nyögdécsel, félt, hogy a mozdulatai túl suták, a simogatása túl durva. Félt, hogy talán túl mélyet lélegzik, esetleg véletlenül elszellenti magát. Pandával minden más lenne, hiszen annyira öntelt, hogy Lucy reakciója már nem is számítana. Nem kellene aggódnia a szavai, mozdulatai, nyögései miatt. Izgatta a gondolat, hogy olyan férfival lehetne, akit kizárólag az vezérel, hogy birtokba vegye a testét. A gimiben és főiskolán sokszor fantáziált arról, hogy vad férfiakkal szeretkezik, például az egyik társaságbeli, gazdag család fiával, aki kábítószer-

kereskedéssel egészítette ki a jövedelmét; a folyton vigyorgó főiskolás évfolyamtársával, aki puskázott a vizsgákon; a peckesen járkáló, dohányzó srácokkal; a fiúkkal, akik túl gyorsan vezettek és ittak, s több figyelmet szenteltek a testedzésnek, mint az elméjük pallérozásának. És most megjelent az életében Panda. Vajon mit tenne, ha meztelenül lépne be a szobába? Valószínűleg nem fordulna el. Sejtette, hogy az útjuk végéhez közelednek. A férfi nem jelezte, hogy pontosan mikor, de bármelyik nap megszabadulhatott tőle. Mikor lenne még lehetősége szabad, mocskos, következmények nélküli szexre? Ilyesmi egyszer adódik az életben. Két hete még egy másik férfi jegyese volt, egy férfié, akit a maga módján még mindig szeretett. Megbocsáthatatlan bűn lenne most bebújni Panda ágyába. Mindenesetre az ötlet nem volt teljesen elvetendő. Őrült gondolata támadt: szerette volna megosztani Teddel ezt a gondot, hiszen ő mindig is olyan ésszerűen mérlegelt, márpedig mostanában az ésszerűség cseppet sem volt jellemző Lucyre. Még törölközés közben is ezen járt az esze. Tudta, mit akar. Nem tudta, mit akar. Végül a gyáva kompromisszum mellett döntött. Magára tekerte a foszlott törülközőt, kinyitotta az ajtót és odaszólt a férfinak, hogy ne nézzen oda. Ő persze rögtön felkapta a fejét, sőt valósággal levetkőztette a tekintetével. – Biztos vagy benne? – kérdezte hosszú-hosszú másodpercekkel később. Semmi játszadozás, egyenesen a lényegre tört. Jellemző. – Nem. – Pedig határozottnak látszol. – Nem vagyok az. Panda hosszan elgondolkodott, majd felállt és levette a pólóját. – Le kell zuhanyoznom. Ha kijövök, és még mindig rajtad lesz a törülköző, felejtsük el az egészet. Lucynak nem tetszett a dolog. Nem a zuhanyzás ellen volt kifogása, hiszen a hosszú motorozás után elég koszosak lettek,

hanem a várakozás volt ellenére. Tényleg ez a legjobb módja, hogy maga mögött hagyja Tedet? A fürdőszobaajtó nagy csattanással becsukódott. A férfi a szobában hagyta a telefonját, de előtte gondoskodott róla, hogy ne maradjanak számok a hívásnaplóban. Lucy felhívta a barátnőjét. – Meg… – Luce. Jól vagy, drágám? – Igen… jól vagyok. – Miért suttogsz? – Mert… Szerinted nagyon nagy ribanc lennék, ha lefeküdnék valakivel? Mondjuk úgy tíz perc múlva? – Nem tudom, talán. Én így gondolom. – Tetszik a pasi? – Fogjuk rá. Nem egy Ted Beaudine, de… – Akkor mindenképpen feküdj le vele. – Szeretném, de… – Légy ribanc, Luce. Jót fog tenni. – Ha ki akartam volna hátrálni ebből az egészből, biztosan nem téged hívtalak volna. – Ezzel mindent elmondtál. – Igen. – A fürdőszobában abbamaradt a vízcsobogás. Ez gyors volt. – Mennem kell – mondta Lucy. – Majd hívlak. Szeretlek. Nyílt az ajtó. Mindketten ott álltak törülközőben, a férfié éppen csak fedte az ágyékát. Egyik kezében a ruháit tartotta, a haja vizes volt, és savanyú ábrázattal méregette Lucyt. Mellkasán és lábszárán, melyen nyoma sem volt sebhelyeknek, vízcseppek gyöngyöztek. Ahhoz képest, hogy folyton nadrágban volt, meglepően barna volt. A lány törülközője felé biccentett. – Még gondolkodom – magyarázkodott Lucy. – Nem igaz. Pontosan tudod, mit akarsz. – Kivette a farmerja zsebéből a tárcáját és kivett belőle egy csomag óvszert. – Nincs több, így azt ajánlom, légy jó kislány. – Talán igen, talán nem. Attól függ, milyen kedvem van.

Panda a lányhoz lépett, s mutatóujját a keblét fedő törülköző alá csúsztatta, majd egy mozdulattal megszabadította tőle. – Ideje megkóstolni a tiltott gyümölcsöt – suttogta rekedtes hangon. Ki a tiltott gyümölcs, ő vagy én, tűnődött Lucy. Nem akart gondolkodni, csak érezni. Amikor a férfi a vállára hajtotta a fejét, ő is gyorsan lekapta a törülközőjét. Így már mindketten anyaszült meztelenek voltak. A férfi ajka Lucy kulccsontjára tapadt, majd megcsókolta a nyakát. A borostája finoman, izgatóan csiklandozta Lucy bőrét. Motorozás közben több órán át a férfi testéhez tapadt, most azonban sokkal többre vágyott. Kezét Panda mellkasára tapasztotta, aki most a lány fülcimpáját kényeztette a csókjaival. Lucy még nem akart csókolózni, ezért elfordította a fejét, ám a mozdulattal mintegy felkínálta a nyakát a férfinak, aki ki is használta a lehetőséget. A következő pillanatban Panda keze a lány keblére simult, hüvelykujjával a mellbimbóját cirógatta. Lucy ereiben forrón száguldott a vér. Felgyorsult a lélegzetük. Aztán a férfi ölbe kapta és az ágyhoz vitte. Semmi csók, semmi becézgetés, semmi, ami Tedre emlékeztette volna Lucyt. Panda fél kézzel félrehajtotta a takarót. Ahogy az ágyra huppantak, Lucy véletlenül megkarmolta a férfit, de nem törődött vele. Kezével a hajába túrt, és finoman meghúzta. – Jaj. – Egy szót se. – Látom, durván szereted. Igen, pontosan így akarta. Elege volt a tapintatos, finom simogatásokból. Benyúlt a férfi lába közé és megszorította. Nem okozott vele fájdalmat, csupán éreztetni akarta, mennyire kiszolgáltatott. – Vigyázz rá – kérte a férfi. – Vigyázz te. Panda a lányra ereszkedett, szája enyhén szadista mosolyra húzódott. – Nem is lepődtél meg… – jegyezte meg, majd lefogta a kezét és az ágyra nyomta. Lucy testén átcikázott a vágy.

A férfi borostás álla a mellbimbóján időzött, és az édes fájdalomtól elakadt a szava. Ösztönösen felkínálta magát. Többet akart. – Azt hittem, több előjátékban lesz részem, de ha ezt akarod… – dünnyögte a férfi, de a fogával már fel is tépte az óvszeres tasakot. Lucy még sose látott férfit, aki ilyen gyorsan felhúzza az óvszert. Aztán Panda ismét megragadta a csuklóját, majd egy erőteljes mozdulattal beléhatolt. A lánynak elakadt a lélegzete és tehetetlenül feküdt. A férfi azonban minden finomságot mellőzve, mély, erőteljes mozdulatokkal mozgott benne, amitől Lucy minden idegszála megborzongott. Csupán alá kellett rendelnie magát a férfi akaratának, ami nem esett nehezére. Lábát összekulcsolta a férfi vádliján. Panda rámosolygott. A homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek, de nem lankadt. El akarta juttatni Lucyt a csúcsra, ám ő megmakacsolta magát: ebből a háborúból ő akart győztesen kikerülni. A férfi tekintete üvegessé vált, a teste elnehezedett. Felnyögött, és elengedte a lány kezét, aki szorosan átkarolta, s körmeit a bőrébe vájta. Semmivel sem tartozott neki, gondolta, és abban a pillanatban teljesen átadta magát a férfinak, aki elvesztette a csatát. A háta megfeszült, a válla megemelkedett, a csípője egyre gyorsabban mozgott. – KÉRSZ EGY SÖRT? – kérdezte később a férfi. – Nem, aludni akarok – felelte Lucy. – Egyedül – mutatott a másik ágyra. Udvariatlan gesztus volt, ám Pandát cseppet sem zavarta. MÁSNAP REGGEL Lucy a motelszoba ajtajának hangjára ébredt. Nagy nehezen kinyitotta a szemét. Panda ott állt mellette, kezében két csésze kávéval, amit feltehetően a motel irodájából szerzett. Új volt számára ez a helyzet, a másnap reggel azonban már nem volt annyira vicces. Legszívesebben fejére húzta volna a

takarót és elküldte volna a férfit, de végül megemberelte magát. – Starbucksot szeretnék – mondta. – Kapd össze magad és öltözz fel – tette le a kávét a férfi az éjjeliszekrényre. A tény, hogy Panda úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna kettejük között, csak fokozta a lány rosszkedvét. – A szex állítólag jót tesz az ember hangulatának – jegyezte meg. – Mi bajod? – Az élet – morogta a férfi. – Odakinn várlak. Ennyit a kedélyes csevegésről, de most már mindegy, hiszen a történtek után végérvényesen eltávolodott Tedtől. Panda türelmetlenül ácsorgott a motorja mellett, egyik kezében a bukósisakját, a másikban a kávéját tartotta. Az éjszakai vihar után párás volt a levegő, de valószínűleg más oka is lehetett annak, hogy úgy nézett ki, mint egy robbanásra kész bomba. – Nyugi, hapsikám – vetette oda Lucy foghegyről. Maga sem hitte el, hogy képes volt kiejteni a száján ezeket a szavakat. A férfi ajakbiggyesztve az amúgy is teli kukába dobta a kávéspoharát. – Már két hete, Lucy… itt az idő. – Nem nekem, kicsim. Most kezdek belejönni igazán. – Nem tudom, mit forgatsz a fejedben, de azonnal felejtsd el. – Egész nap ott akarsz ácsorogni? – kapta ki Lucy a bukósisakot a férfi kezéből. – Induljunk. Panda morgott valamit, aztán ő is feltette a sisakját, és indultak. Hamarosan áthaladtak az arkansasi határon, majd Memphis külterületére értek. Az előző napig Panda következetesen elkerülte az autópályákat, most azonban szakított ezzel a szokásával. Miután elhagytak egy gracelandi útjelző táblát, rákanyarodott egy másik autópályára, majd Lucy elhűlve látta következő táblát: MEMPHIS NEMZETKÖZI REPÜLŐTÉR – Hová megyünk? – bökte oldalba a férfit, de nem kapott választ.

Nem tudta elhinni, hogy ilyen csúnyán elárulták. Panda begurult a reptéri indulási területre és megállt két SUV között. – Végállomás – jelentette ki közönyösen. Miután Lucy nem mozdult, egy pillanat alatt lekapta az ülésről. – Ideje hazamenni – mondta, és levette a lány fejéről a bukósisakot. Istenem, Ted is pont így érezhette magát, hasított Lucyba a gondolat. – Hadd döntsem el én, hogy mit akarok – tiltakozott. A férfi válaszképpen kioldozta Lucy csomagját és letette a járdára. Aztán az oldaltáskából előhúzott egy borítékot és a kezébe nyomta. – Mindent megtalálsz benne, amire szükséged van. Lucy csak nézett. – Már két hete, Lucy. Két hete. Hallod, amit mondok? A munkámat sem hanyagolhatom el. A lány képtelen volt, fel sem akarta fogni a szavait. Panda csak állt szenvtelenül, talán kissé unottan. Számára ő is csak egy volt a sok nő közül. Egy újabb női test. Egy újabb feladat. BENZIN, FŰ VAGY A SEGGED. NINCS POTYAÚT. Aztán megváltozott valami. A sötét szemöldökök között megjelent egy ránc, a férfi egy pillanatra lehunyta a szemét, aztán felnézett és minden benne volt, amit addig megpróbált titkolni. Lucy látta benne a mérhetetlen intelligenciát, a fájdalmat, kétséget, talán még megbánást is. A lelke mélyéig hatoló vágyat, melynek semmi, de semmi köze nem volt a pólóin virító obszcén szövegekhez vagy a matricáihoz. A férfi alig észrevehetően megrázta a fejét, mintha így akarná elűzni az érzelmeit, de cserbenhagyta az akaratereje. Finoman két keze közé fogta a lány arcát, jégkék szeme mélységes szomorúságot tükrözött. Lehajolt és megcsókolta Lucyt. Először lágyan, alig érezhetően, majd mélyen, éhesen vette birtokba az ajkait. Hosszan csókolta, majd hirtelen sarkon fordult, beindította a motort és elrobogott. Lucy csak állt dermedten… szíve a torkában dobogott, hátizsákja a lábánál hevert. Bérelt kocsik és reptéri

buszok, taxik suhantak el mellette. Aztán feltépte a borítékot és szemügyre vette a tartalmát: a jogosítványát, hitelkártyáit… egy útbaigazítást az épületben található biztonsági céghez, ahol már várt rá valaki, hogy segítsen visszautazni D. C.-be. Hatalmas, fojtogató súllyal nehezedett rá a szülei szeretete. Biztos volt benne, hogy ha akarják, úgyis megtalálják, de most rájött, hogy mindvégig tudták, hol van, merre jár, mivel felvettek mellé egy testőrt. Már két hete, Lucy. Tudhatta volna… Az évek során többször is megesett, hogy elfajult a helyzet. Fenyegető leveleket kapott, egyszer pedig leütötték… semmi komoly, de a szülei nagyon megijedtek. Miután már nem volt jogosult a titkosszolgálati védelemre, Lucy tiltakozása ellenére magántestőröket alkalmaztak, akik vigyáztak rá a nagyobb eseményeken. A nagy médianyilvánosságot kapott esküvő sem lehetett kivétel. Ezek szerint Panda a szülei megbízásából vigyázott rá, és a szökését követően két héttel meghosszabbították a szerződését. Két hét… éppen elegendő idő arra, hogy lecsituljanak a kedélyek és a sajtó is veszítsen az érdeklődéséből. Fogta a holmiját, feltette a sapkáját és a napszemüvegét, és bement a terminálra. Hagyjuk békén, ha erre van szüksége, mondhatták a szülei. De azért vigyázzunk rá, nehogy baja essen. Ha jól belegondolt. Panda azonnal ott termett, amikor szüksége volt a segítségre. Sosem hagyta magára, kivéve akkor, amikor egyszer kicsónakázott. A boltban és az étteremben is a sarkában volt. Ami a moteleket illeti… azért ragaszkodott a közös szobához, hogy ne veszítse szem elől. Aztán, amikor hazaküldte… akkor is a munkáját végezte. A szülei rengeteg pénzt fizethettek neki. Lucy keserves arccal megállt az egyik padnál. Panda szép kis jutalmat kapott az ágyban. Ki tudja, talán minden női ügyfélnek kijárt ez a szolgáltatás, hogy sokáig emlékezzenek rá. Tudta, hogy ha nem jelentkezik hamarosan a biztonságiaknál, elkezdik keresni, de nem bírt mozdulni. Dühösnek kellett volna lennie, de ehelyett bizonytalanságot érzett. Miért volt annyira

feldúlt a férfi? Olyan kiszolgáltatottnak tűnt, amikor megcsókolta. Annyi gyengédség volt a tekintetében… Talán csak képzelődött… ki tudja… hiszen nem is ismerte. Akkor miért volt olyan érzése, mintha mindent tudott volna? Pandának el kellett volna mondania az igazat. Függetlenül attól, hogy miben állapodott meg a családjával, vele is meg kellett volna beszélnie a helyzetet. Ez azonban őszinteséget követelt volna tőle, amire aligha volt képes. Kivéve most, a járdán, amikor a tekintete mindent elárult. Azzal a csókkal éreztette vele, hogy az elmúlt két hét többet jelentett a számára, mint a munkájáért járó csekket. Lucy felkapta a hátizsákját és határozott léptekkel bement az épületbe. Fél órával később egy bérelt Nissan Sentrában ülve maga mögött hagyta Memphist. Az autókölcsönzőben az ügyintéző nem ismerte meg a nevét, amikor átadta neki a jogosítványát, de Lucy nem bízhatott örökké a szerencséjében. Az anyósülésre terített térképre sandított, melyen a telefonja hevert. Pár perce küldött róla egy szöveges üzenetet a családjának: „Még nem állok készen a hazatérésre”.

6

AZ ÉJSZAKÁT LUCY a közép-illinoisi Hampton fogadóban töltötte. Álnéven jelentkezett be és készpénzzel fizetett, amit a borítékban talált ATM kártyával vett fel, amiből a szülei bármikor kideríthették a hollétét. A szobájában megszabadult az inge alá gyömöszölt „terhességétől”, és előszedte a pár órával korábban vásárolt holmikat. Akkor támadt ez az ötlete, amikor a kentuckyi határ közelében megállt pihenni és meglátott két lányt kiszállni az ütött-kopott Chevy Cavalierjükből. Irigykedve méregette sötét sminkjüket és őrült frizurájukat… a gimnáziumban is volt ilyen osztálytársa. Mi lenne, ha… gondolta. Mat és Nealy sosem követelte meg, hogy megfeleljen bizonyos szabályoknak, de még az ivászatba torkolló buli előtt is világos volt a számára, hogy az orrpiercing, az avantgárd ruhák és a rosszabb hírű srácokkal való lógás hosszú évekre tiltólistán lesznek. Épp ideje, hogy kipróbáljam, gondolta. De nem most. Fogta a csomagokat és elolvasta a használati utasításokat, majd munkához látott. JÓLLEHET SOKÁIG fenn volt, másnap reggel korán kipattant az ágyból; a gyomra remegett az idegességtől. Haza kellene mennie… vagy nyugatra… esetleg a 66-os út mentén található misztikus helyek egyikén megpróbálkozhatna a megvilágosodással. Lelkileg túlságosan érzékeny volt ahhoz,

hogy a mogorva és rejtélyes testőre sorsán merengjen. Tudta, hogy sosem érthetné meg, így kikászálódott az ágyból, sebtében lezuhanyozott, majd belebújt az újonnan vásárolt ruháiba. A szűk, fekete, ujjatlan felsőt egy vérző rózsa díszítette, ehhez limezöld tütüt húzott, amit a derekánál egy sor fekete szíj meg egy nagy csat egészített ki. Sportcipőjét fekete katonai bakancsra cserélte, ami jól passzolt a fekete körömlakkjához. A legnagyobb változást azonban a feketére festett haja jelentette. Néhány tincset viasszal berasztásított és narancssárga hajfestéket szórt rá. Aztán a szemét kihúzta fekete tussal, orrcimpájába egy karikát illesztett… a végeredmény egy tizennyolc éves lázadó kislány volt. Nyoma sem maradt a harmincegy éves szökött menyasszonynak. Később, amikor áthaladt a hallon, úgy tett, mintha észre se venné a szállóvendégek sanda tekintetét. Mire kiért a parkolóba, a tütüje miatt viszketni kezdett a combja hátsó része. A bakancsa kényelmetlen volt, a sminkje feltűnő, de végre kezdett megnyugodni. Vipera, a motoros csajszi. PANDA KOCOGOTT egyet a tóparti ösvényen. A chicagói épületek látványa általában nyugtatólag hatott rá, most azonban háborgott a lelke. A két mérföldből három lett, majd négy. Átizzadt pólója ujjával letörölte a homlokán gyöngyöző verejtékcseppeket. Újra otthon volt, de a caddói csend után a város most túl hangos és nyüzsgő volt. Kikerült két botladozó görkoris idiótát. Lucy okos nő, gondolta. Tudhatta, hogy ez fog történni, de nem figyelt a jelekre, és az ő hibája volt. Azt tette, amit kellett. Sok embert megbántott már, és bántotta, hogy most a lánynak is a lelkébe taposott és átlépett egy bizonyos határt. Elhúzott mellette egy kerékpáros. Panda gyorsabb iramra váltott, de önmaga elől nem menekülhetett.

Valahol robbanás zaja hasított a levegőbe, mire a férfi a földre vetette magát. A szíve a torkában dobogott, a füle zúgott. Lassan felemelte a fejét és körülnézett. Nem volt semmilyen robbanás, mindössze egy kiszolgált teherautó motorja zakatolt. Egy férfi, aki a kutyáját sétáltatta, kíváncsian megállt. A teherautó eldöcögött és eltűnt a Lake Shore Drive-on. A francba, évek óta nem esett meg vele ilyesmi. Két hét Lucy Jorikkal, és ez az eredmény. Totál padlóra került. ÚTKÖZBEN LUCY többször is a tükörbe nézett, s próbálta megszokni a feltűnő smink, a fekete haj és a narancssárga tincsek látványát. Jókedvre derült, de nem tudta, merre tovább. Egyelőre próbálta kiélvezni a helyzetet. Nemrég elhagyta Illinoist, és már Michiganben járt. Vajon Ted képes lesz valaha megbocsátani neki? És a családja? Vannak dolgok, melyekre sosincs bocsánat. Cadillac környékén mellékutakon haladt tovább Michigan északnyugati részébe. Estére egy tucat másik gépkocsi mellett várakozott a Charity-szigetre tartó utolsó kompra. Fájtak az izmai, a szeme szúrt, a kedve sem volt túl derűs. Őrültséget csinált, de tudta, hogy ha nem megy végig ezen az úton, sosem fogja elfelejteni Pandát és a csókját, azt, hogy két hétig egy idegennel menekült, miután lelépett az esküvőjéről. Nem túl logikus lépés, de ennél többre nem volt képes. A feketére festett, sárga csíkos, kiszolgált komp penész-, kötélés fáradtolaj-szagot árasztott. Körülbelül egy tucat utas szállt fel; egyikük, egy hátizsákos főiskolás fiú megkérdezte Lucyt, hogy hol tanul. A lány azt hazudta, hogy a Memphisi Állami Egyetemre jár, majd gyorsan a komp elejére ballagott és onnan figyelte, ahogy a sziget körvonalai lassan kibontakoznak a szürkületben. Egy turistakalauz szerint a sziget tizenöt mérföldre található, a Michigan-tavon. Tíz mérföld hosszú és két mérföld széles volt, állandó lakossága háromszáz fő, de nyáron több ezer turista látogatott el oda. A kereskedelmi kamara adatai szerint a sziget

félreeső strandokkal, sűrű erdőkkel, horgászattal és vadászattal, télen síeléssel csábította oda az érdeklődőket. A komp a dokknak ütközött, mire Lucy visszatért a bérelt autójához. Az ország, sőt a világ minden részén voltak barátai, akiknél bármeddig meghúzhatta volna magát, őt azonban ide vonzotta az a bizonyos búcsúcsók. Kivette a hátizsákból az indítókulcsot, és azzal bíztatta magát, hogy úgysincs más dolga, ami nem igazán fedte a valóságot, de jobb érve nem akadt. Sok mindent kellett helyre hoznia az életében, mindent újra kellett kezdenie, de fogalma sem volt, hol kezdje, így hát idejött. A kikötő tele volt bérelt halászbárkákkal, egy kis uszály mellett egy őskori révkalauzhajót horgonyoztak le. Lucy legurult a kocsijával a kavicsos parkolóba vezető rámpán. ÖNKORMÁNYZATI RAKPART, hirdette a parkoló szélére elhelyezett tábla. A kétsávos, derűlátóan Gyöngyhalász körútnak elkeresztelt főutcán volt pár üzlet – egyesek viharvertek, néhányat rikító színűre festettek, és a kirakatok tele voltak mindenféle giccses turistacsalogató holmival –, „Jerry kereskedése”, „McKinley piaca”, éttermek, vegyesboltok, egy bank meg egy tűzoltóállomás. Az út mentén elhelyezett kétoldalú hirdetőtáblák horgásztúrákat reklámoztak. Jake búvárboltja pedig a közeli hajóroncsok felkutatására próbálta elcsábítani a látogatókat. Most, hogy megérkezett, fogalma sem volt, hogyan tovább. A kocsival beállt „A sárjáró libuc” elnevezésű bár parkolójába, majd bement. Egy kis idő múlva rájött, hogy a helyiek a bárpultnál, míg a naptól vörösre égett turisták a kis faasztaloknál foglaltak helyet. Lucy odalépett a csaposhoz, aki gyanakvóan méregette. A lány kért egy pohár Sprite-ot, majd amikor megkapta az italát, elmesélte, hogy egy helyi lakosnál szeretne megszállni, de elvesztette a címét. – Nem ismer egy Panda nevű férfit? A helyiek felkapták a fejüket. – Talán… – felelte a csapos. – Maga honnan ismeri? – Dolgozott az egyik… barátomnak. – Mit dolgozott?

Lucy ekkor figyelt fel rá, hogy Viperát nem tanították meg a jó modorra. – Ismeri őt, vagy sem? – Láttam itt egyszer-kétszer – vont vállat a csapos, majd elvonult az egyik vendéghez. Szerencsére a sarokban figyelő néhány idősebb férfi nem volt ennyire szűkszavú. – Megjelent itt pár éve, és megvette a régi Remington-házat, a Lúd-ligetben – mondta az egyikük. – Most nincs a szigeten. Repülővel nem jöhetett, sem komppal vagy csónakkal, mert akkor hallottuk volna. Végre szerencsével járt. Talán anélkül is választ kaphat a kérdéseire, hogy találkoznia kelljen a férfival, bizakodott Lucy. Az öregúr a pultra könyökölt. – Nem szokott beszélgetni. Nagyon magának való alak. Azt se tudjuk, mit dolgozik. – Ő már csak ilyen – bólogatott Vipera. – Messze van innen az a Lúd-liget? – Az egész sziget tíz mérföld hosszú – felelte egy másik férfi. – Itt semmi sincs túl messze, bár bizonyos helyekre nehezebben lehet eljutni. Hosszan és bonyolultan elmagyarázták Lucynek, hogy hogyan juthat el a házig. Negyedóra múlva, miután megpróbálta megtalálni a csónaktárolót, a kiszáradt fát, meg a békejellel díszített sziklát, teljesen eltévedt. Egy ideig összevissza bolyongott, majd végül sikerült visszatalálnia a főútra, ahol az egyik záráshoz készülő árus is útbaigazította, de vele sem volt több szerencséje. Sötétedett, mire végre megpillantotta a kopott postaládát, rajta a REMINGTON felirattal. Befordult a kátyúkkal teli kocsifelhajtóra, majd megállt a kétajtós garázs előtt. A nagy, nyaralónak szánt házat eredetileg holland gyarmati stílusban építették, ám az évek múlásával verandával és egy újabb szárnnyal bővítették. A zsindelyezés enyhén szólva viharvert volt, a háztetőre ráfért volna egy alapos felújítás. Lucy alig hitte el, hogy ez a hatalmas családi ház Panda otthona. A garázstól jobbra, a jellegtelen bejárati ajtó mellett egy kicsorbult virágcserép árválkodott, benne egy kifakult amerikai

zászlóval, amit valószínűleg egy július negyediki ünnepség után szúrtak a földbe. Az ajtó zárva volt, így Lucy megkerülte a házat, és a vízparti oldalon megpillantotta a Michigan-tóra néző hatalmas verandát. Lucy tovább keresgélt, hátha bejuthat valahogy a házba, de minden zárva volt. Útközben látott néhány fogadót és vendégházat, ahol meghúzhatta magát éjszakára, de először itt akart körülnézni. A verandaajtót szúnyoghálóval fedték le; Lucy benyúlt az egyik résen és kinyitotta a kallantyút. A padlódeszkák fájdalmasan nyikorogtak, ahogy elhaladt a fakókék, penészfoltos kanapék mellett. A sarokban egy kanalakból összeszerelt törött szélharangot meg egy hűtőtáskát látott. A ház bejárati ajtaja zárva volt, de Vipera nem zavartatta magát; egy rozsdás vakolókanállal betörte az egyik kisebb ablakszemet és kinyitotta az ajtót. Belépett a régimódi, dohos szagú konyhába, és szemügyre vette a magas, méregzöld szekrényeket, a borzalmas, túlméretezett Viktória stílusú ebédlőasztalt, az összekarcolt fehér laminált pultot, rajta egy régi mikrohullámú sütővel, egy viszonylag új kávéfőző géppel, késtartóval meg sótartóval, ami tele volt elgörbült spatulákkal és műanyag kanalakkal. A mosogató mellett egy francia szakácsnak beöltöztetett kerámiamalac őrködött. Lucy villanyt gyújtott és benézett a nappaliba, majd bekukkantott a levegőtlen dolgozószobába és a földszinti hálószobába, ahol egy sötétkék-fehér mintás takaróval leterített franciaágyat, öltözőasztalt és két, össze nem illő kárpitozású széket látott. A falat két olcsó keretezésű Andrew Wyeth-nyomat díszítette. A szekrényben egy széldzseki, farmernadrágok meg egy Detroit Lions baseballsapka volt. A méretűk alapján Panda ruhái lehettek, de ettől még Lucy nem volt meggyőződve róla, hogy a megfelelő helyre sikerült betörnie. A kék-fehér csempézésű fürdőszobában sem lett okosabb. Kinyitotta a gyógyszeres szekrénykét: fogkrém, fogselyem, egy doboz Advil, egy borotva… nem túl sok.

Visszament a konyhába és végre talált valamit, ami nem illett oda: egy első osztályú német kávéfőző gépet, pontosan olyat, amilyet egy jól kereső, profi testőr vásárolna magának. Amikor kinyitotta a hűtőszekrényt, már tudta, hogy jó helyen jár. Az egyik polcon megpillantott egy üveg narancslekvárt, ugyanazt látta a tóparti házban is. – Az igazi férfiak szőlőzselét esznek – tette szóvá akkor. – Ez komoly, Panda. – Én ezt szeretem, és kész. A hűtőben volt még egy hatos csomagolású kóla is. Semmi sör. Többször is eltöprengett azon az első tóparti reggelen, amikor megpillantotta azt a hatos csomagolású sört, amit Panda előző este vásárolt. Milyen testőr iszik szolgálat közben? Ha jobban belegondolt, rájött, hogy a férfi akkor ivott néhány kortyot, amikor ő bement, majd kijött az erdőből. Tulajdonképpen alig ivott alkoholt, a Caddo-tónál pedig kizárólag kóla csúszott le a torkán. Lucy az emeletre vezető lépcső felé sandított, de nem volt sok kedve körülnézni. Már teljesen besötétedett, neki pedig szállást is kellett találnia valahol, de elmenni sem akaródzott. Itt akart aludni, ebben a nagy, dohos, régi nyarak emlékét őrző házban. Visszament a hálószobába. A verandára nyíló tolóajtókat csúnya, függőleges csíkozású függönyök fedték, az ajtóban egy seprűnyél állt. Az egyik fiókban talált néhány olcsó boxeralsót meg egy fekete-fehér úszónadrágot. Lucy behordta a holmiját a kocsiból, elreteszelte a hálószobaajtót és bevackolta magát. Éjszaka többször is nyikorgásra riadt, reggel pedig volt egy rémálma, melyben kétségbeesve próbál kijutni egy házból, de hiába futkos egyik szobából a másikba, sehogy sem találja a kijáratot. A szoba hűvös volt, a pólója azonban csatakos volt a verejtéktől. A függönyön keresztül beszűrődött a hajnali fény; Lucy lustán nyújtózott egyet, majd a zár kattanására felpattant az ágyban. Egy fiú lépett a szobába. – Kifelé! – förmedt rá Lucy elképedve.

A fiú ugyanolyan döbbenten nézett rá, de gyorsan összeszedte magát és ellenségesen méregette a betolakodót. Lucy nagyot nyelt. Ajaj, mi van akkor, ha mégis rossz házba tört be? A tíz-tizenegy év körüli fiú piszkosszürke rövidnadrágot és egy elektromos gitárt ábrázoló kanárisárga pólót, meg kopott edzőcipőt viselt, zokni nélkül. Afroamerikai volt, a bőre néhány árnyalattal világosabb, mint Lucy öccséé. Alacsony és vézna gyerek, haja rövid és kócos, hosszú, sűrű szempillájú, aranybarna tekintete pedig olyan ellenséges, mintha az egész világgal hadban állna. – Mit keresel itt? – kérdezte. – Panda megengedte, hogy idejöjjek. – Nem szólt rólad a nagyinak. Ezek szerint mégis jó helyen járt. – Rólad sem mesélt – vágta rá Lucy. – Te ki vagy? Már tudta a választ. A fiú Panda gyereke volt, és a gyönyörű, afroamerikai felesége és az anyósa épp a konyhában szorgoskodnak és előkészítik a házat a családi nyaralásra. Lucy pedig házasságtörést követett el a fiú apjával. – Toby vagyok – mondta a gyerek. – És te? – Panda az apukád? – Igen. Nem is ismered, ugye? Egész nap drogozol, és most nem volt hol aludnod, azért törtél be ide. Nem drogozom – tiltakozott Lucy. – Egyébként… Viperának hívnak. – Felült az ágyban és kinézett az ablakon. – Miért törtél be a szobába? – Nem szokott zárva lenni – felelte a fiú. – A nagyi vigyáz a házra. Látta a kocsidat és átküldött, hogy nézzem meg, ki van itt. A nagyi a világ leglustább házvezetőnője, gondolta Lucy, de bölcsen hallgatott. A söprögetés és portörlés láthatóan nem tartozott az erősségei közé. – Jól van, Toby, most menj le a konyhába – mondta Lucy, és felállt. – Hívom a rendőrséget.

– Ahogy akarod. Én meg felhívom Pandát, és elmesélem, hogy egy tízéves kölyök betört a hálószobájába. – Már tizenkettő vagyok! – háborgott a kissrác. – Elnézést. A gyerek elviharzott, mielőtt még Lucy rákérdezhetett volna Panda igazi nevére. Mire lement a konyhába, már el is tűnt. AZ EMELETI HÁLÓSZOBÁK bútorzata enyhén szólva eklektikus volt, az ablakon csupa oda nem illő függöny lógott. A házhoz hozzátoldottak egy nagy hálót, a négy ágy lábánál összetekert vékony matracok sorakoztak. Lucy elképzelte, ahogy a Remington család nyaranta ideutazott Chicagóból vagy ki tudja, honnan. Vajon miért esett Panda választása pont erre a házra? Miért akart éppen ezen a helyen lakni? Készített egy kávét, és a hátsó ajtón kiment az udvarra. Szép tiszta volt az ég, ragyogóan sütött a nap. Eszébe jutottak a Camp David-i reggelek, amikor a húgai vidáman fogócskáztak a medence szélén, a szüleik pedig kettesben kirándulni mentek. Leült a régi tölgyfaasztalhoz, két kezébe fogta a bögrét és nagyot szippantott a csípős tóparti levegőből. A ház a partmeredélyen épült, a hosszú, meredek lépcsősor egy régi, tengerszürke színű csónakházhoz és a mólóra vezetett. A környéken láthatóan ez volt az egyetlen móló, sőt a Lúdligetben nem is volt más lakóház. A víz színe akár a festményeken: a közepe sötétkék, a szélén szürkésebb árnyalatú volt, a napsugarak ezüstösre fényezték a felszínét. A két vitorlás láttán Lucynek eszébe jutott a nagyapja, aki imádott vitorlázni. Nem halogathatta tovább… odébb tette a kávésbögrét, fogta a mobiltelefonját és felhívta az öreget. Előre tudta, mit fog mondani James Litchfield, az Egyesült Államok egykori alelnöke. – Lucille, egyáltalán nem értek egyet azzal, amit csinálsz. – Minő meglepetés. – Tudod, hogy ki nem állhatom a szarkazmust.

Lucy a füle mögé simított egy narancssárga hajtincset. – Nagyon szörnyű volt? – Nem volt kellemes, de Mat kézben tartotta a sajtót. – James hangja jegesebbé vált. – Feltételezem, most azért hívtál, hogy legyek a bűntársad. – Tudom, hogy belemennél – felelte Lucy, és a szeme megtelt könnyekkel. – Olyan vagy, mint az anyád. James nem bóknak szánta a szavait, de jólestek. – A meneküléstől Nealy jobb emberré vált – mondta a lány. – Biztos vagyok benne, hogy én is az leszek. – Csak ne légy olyan magabiztos – csattant fel az öreg. – Azt sem tudod, mi legyen a következő lépésed, ráadásul a tetteid következményeit sem vagy képes felvállalni. – Igaz – ismerte be Lucy. – Becsaptam a világ legtökéletesebb emberét, és fogalmam sincs, miért. – Bizonyára jó okod volt rá, de korábban is megtehetted volna. Akkor nem kellett volna Texasba repülnöm. Tudod, mennyire gyűlölöm azt az államot. – Csak azért, mert még mindig nem bírod lenyelni a vereséget. Azoknak a választásoknak már majdnem harminc éve, tedd túl magad rajta. – Mondd, meddig szándékozol még nyaralni? – Nem is tudom, talán egy hétig. – Gondolom, nem árulod el, merre jársz. – Ha elárulnám, hazudnod kellene, és azt nem venném a lelkemre. Öreg vagy te ahhoz. – Tiszteletlen gyermek. – Tudom – mosolygott Lucy. – Szeretlek, nagypapi. – James utálta, ha nagypapinak szólították, de a lány ezzel vágott vissza a Lucille miatt. – Egy barátom házában vagyok, a Nagy-tavaknál – árulta el. – Gondolom, úgyis tudod. – Ha mégsem, hamarosan kiderítette volna, hiszen az autókölcsönzőben hitelkártyával fizetett. – Miért hívtál fel?

– El akartam mondani, hogy… sajnálom, hogy csalódást okoztam. És meg akartalak kérni, hogy légy rendes anyuval. Nagyon nehéz lehet most neki. – Az unokám tanácsai nélkül is tudom, hogyan viselkedjek a lányommal. – Azért ez nem teljesen igaz. Erre James alaposan kioktatta Lucyt a tiszteletről, becsületről és felelősségről. Eszébe jutott egy beszélgetés, amit pár hónapja az anyjával folytatott. – Tudod, féltékeny vagyok rátok – árulta el Nealy. – Szörnyű apa lehetett. – És nagyapaként sem pályázhat babérokra, kivéve a te esetedben. Ez igaz volt. Lucy testvérei messze elkerülték Jamest, a lány azonban meghódította a cserfességével. – Szeret engem – mondta. – És téged is. – Tudom – felelte Nealy. – De akkor is kényelmetlenül érzem magam a társaságában. – Ugye nem bánod, hogy jóban vagyok vele? – Nem, dehogy – mosolygott Nealy. – Szüksége van rád annak a mogorva vén medvének, ahogy neked is rá. Lucy azóta sem tudta megfejteni, mire is gondolt az anyja pontosan. Amikor a nagyapja végre befejezte a fejmosást, megmondta neki, hogy nagyon szereti, majd hozzátette, hogy egyen rendesen és ne morogjon annyit Tracyvel. – Törődj a magad dolgával – förmedt rá James. A beszélgetés végeztével Lucy kiöntötte a kávéja maradékát a fűbe és felállt. Ám ahogy a ház felé indult, fura zajt hallott. Mintha valaki megmoccant volna a füves rész északi részén, az erdő szélén. Amikor megfordult, a fák között megpillantotta a neonsárga pólót. Toby kémkedett utána.

7

TOBY ÁTSZALADT AZ ERDŐN, balra kanyarodott, kikerült egy nagy farönköt meg egy hatalmas szikladarabot, átugrott egy vörös tölgyet, ami a tavalyi viharban dőlt ki, míg elért a házhoz vezető ösvényre. Termetre ugyan kisebb volt, mint az osztálytársai, de futásban mindenkit megelőzött. A nagymamája szerint az apja is gyorsan tudott futni. A ház előtt lassított egy kicsit. Az a nő a hátsó lépcsőn ülve cigarettázott és dermedten bámult az udvarra. Két hete ezt csinálta… nem mintha túl sok látnivaló lett volna a környéken. Az udvar végében egy vízmosás volt, és a paradicsom- és paprikapalántákon kívül, melyeket Mr. Wentzel ültetett, a nagyi kertje tele volt gyommal. A kaptárok mögött volt néhány alma- és körtefa, de azok közel sem voltak olyan jók, mint a Mr. Wentzel cseresznyéskertjében álló fák. A nő hosszan kifújta a füstöt, és észre sem vette, hogy Toby visszatért. Talán arra gondolt, hogy ha nem néz rá, eltűnik, de leginkább neki kellett volna eltűnnie. A fiú azt kívánta, bárcsak Eli és Ethan Bayner még mindig ott lenne, mert akkor átmehetett volna hozzájuk. Ők voltak a legjobb barátai, vagyis az egyetlen barátai, de a nyarat Ohióban töltötték, mert a szüleik válófélben voltak. A nő a nagyi rózsabokrai közé pöccintette a hamut. – Esni fog – mondta. – A méhek is behúzódnak a kaptárba. Toby nyugtalanul a Mr. Wentzel gyümölcsöskertje melletti udvar szélén sorakozó tizenöt kaptár felé sandított. A nagyi régen szerette a méheket, de Toby utálta, ha megcsípték, így

távol tartotta magát tőlük. Az elején, amikor a nagyi megbetegedett, Mr. Wentzel gondoskodott a méhekről, de aztán ő is megbetegedett és elhagyta a szigetet, hogy beköltözzön egy idősek otthonába. Most a fiára maradt a kert, de nem lakott a szigeten, és csak néha-néha bízott meg valakiket, hogy leszüreteljék a gyümölcsöt. Mr. Wentzel távozása óta senki sem figyelt a kasokra, és Toby bele sem akart gondolni, hogy mi történik a méhekkel, ha túlságosan elszaporodnak. Sok mindenre nem akart gondolni. A nő keresztbe tette a lábát, s nagyot szippantott a cigarettájából; olyan hosszan tartotta a füstöt a tüdejében, mintha nem tudná, milyen káros az egészségére. Hosszú, vörös haja volt, magas volt és sovány, a csontjai majdnem kibökték a bőrét. Meg sem kérdezte Tobyt, hogy merre járt. Valószínűleg azt sem vette észre, hogy elment egy kis időre. A fiú a nagyanyjára hasonlított, ő sem szerette maga körül az idegeneket. Most meg ott van az az új hölgy a Remington-házban… Azt mondta. Viperának hívják. Biztosan nem ez az igazi neve, de nem törte rajta a fejét. Egész reggel a ház körül figyelt, hátha megérkezik Panda. Toby még sosem találkozott vele, de tartott tőle, hogy nem fog több pénzt küldeni, ha kiderül, hogy amióta a nagyi januárban megbetegedett, ő vigyáz a házra. Tobynak nagy szüksége volt a pénzre, hiszen anélkül nem tudott volna megélni egyedül a szigeten. Panda két hónapja ott járt, de nem kereste a nagyit, hogy panaszkodjon a ház állapota miatt, így Toby arra gondolt, hogy elégedett a takarítással. A nő most elnyomta a cigarettáját a lépcsőre helyezett csészealjban. – Főzzek valamit? – kérdezte. – Nem kell – vágta rá a fiú. – Nem vagyok éhes. A nagyanyja nem szerette, ha udvariatlan, de a nagyi már nem élt, és Tobynak mindenképpen be kellett bizonyítania, hogy egyedül is jól boldogul, ha békén hagyja. A nő kinyújtotta a lábát és megvakarta a térdét. Nagyon fehér volt a bőre, a karján jókora szeplők vöröslöttek. A fiú nem nézte

ki belőle, hogy tud főzni, mert eddig csak a nagyi fagyasztott ételeit melegítette fel, arra pedig ő is képes volt. A nő végre Tobyra nézett, de mintha nem igazán akarta volna látni. – Csak addig szándékozom itt maradni, amíg te is akarod – mondta fáradtan. A fiú el sem tudta képzelni, mitől ilyen kimerült, hiszen nem csinált semmit egész nap. – Akkor miért nem mész el? – kérdezte. – Mert a nagyanyád rám hagyta ezt a helyet, és én lettem a gyámod. Még nem tudom, mi a teendő. – Semmit sem kell csinálnod. Elmehetsz, tudok vigyázni magamra. A nő fogta a cigarettásdobozát és unottan elindult a kaptárok felé. A fiú elrohant mellette. Miért nem megy már el? Egyedül is el tud menni iskolába, tud főzni, mosni meg mindent. Akkor is azt csinálta, amikor a nagyi megbetegedett, sőt amikor a temetés utáni hetekben Mr. Wentzelnél lakott, ott sem tétlenkedett. A nagyi nagyon magának való volt, nem is voltak barátai, kivéve Mr. Wentzelt és Nagy Mike-ot, aki orvoshoz vitte. Mindenről Toby gondoskodott. A fiú megállt a ház előtt, amit három éve vörösbegy tojáskékre és világosszürkére festettek a nagyival. A nagyi bíborvöröset akart, de Toby lebeszélte róla. Bárcsak ráhagyta volna, sajnálkozott most. Az is bántotta, hogy sokszor feleselt vele, meg bűntudatot keltett benne, amiért nem kapott meg valami új játékot. Megragadta a vén juharfa ágát, a nagyi szerint a fa még nála is öregebb volt. Ahogy felmászott a fára, a kéreg felsértette a térdét, de nem bánta. Minél magasabbra mászik, annál messzebb lesz a nőtől, a méhektől meg attól a másik hölgytől, a Remingtonházban, és annál közelebb lesz a nagyihoz meg az apukájához, aki a mennyben van. Az anyukájához is közelebb lesz, aki elhagyta, amikor megszületett, de ezen nem sokat törte a fejét. A nagyi sokszor mondogatta, hogy szereti a haszontalan lányát.

A nagyi és az anyja fehérek voltak, de az apja fekete, és most egyre jobban hiányzott neki. Toby négyéves volt, amikor meghalt az apja. Villanyszerelőként, tornyokon dolgozott, ami a világ egyik legveszélyesebb munkája. Akkor halt meg, amikor meg akarta menteni egy barátját, aki beszorult egy nagy telefontoronyba a Traverse-öbölben. Tél volt, fagypont alatti hőmérséklettel, ráadásul hóvihar tombolt. Toby mindent megadott volna – a fél karját vagy lábát is levágta volna –, ha azzal életre kelthette volna az apját. A GARÁZSBAN LUCY talált egy drága mountain bike-ot, a csónakházban meg egy menő tengeri kajakot; mind a kettő túlságosan új volt ahhoz, hogy a Remington családtól maradt volna ott. Miután rájött, hogy nem is olyan bonyolult bejutni a városba, biciklire pattant és bőségesen bevásárolt. A Charityszigeten mindenféle ember megfordult, így a narancssárga tincseivel, orrkarikájával és katonai bakancsával nem keltett feltűnést. Néhány nappal később komppal bement a szárazföldre, hogy megszabaduljon a bérelt kocsijától. Kihasználta a lehetőséget, és vásárolt néhány ruhadarabot meg egy-két hihetetlen, lemoshatatlan tetoválást. A házban töltött első hétvégén a padlótól a mennyezetig kitakarította a konyhát. Ahányszor belépett, egyre jobban utálta a csúnya, nagy asztalt. Sehogy sem illett a kis alkóvba, ráadásul a mentazöld színe is nagyon szúrta a szemét. A sok szorgoskodás közben Lucy arra is szakított időt, hogy süssön néhány kenyeret. A tizenkét éves fiú olykor megleste az erdőből, de ettől eltekintve nem volt része más szórakozásban. Tökéletes alkalom volt arra, hogy nekilásson az apja könyvének. Mivel a lobbizást csak szeptemberben akarta folytatni, úgy tervezte, hogy a mézeshetek után elkezd írni. Mat azt mondta, elege van a sok nagyokosból, akik eleve meghatározták Nealy örökségét, és úgy érezte, a jövő generációk megérdemlik, hogy személyesebb

szemszögből mutassák be nekik az ország első elnök asszonyának az életét. Lucy apja tapasztalt újságíró volt, és eredetileg ő maga szerette volna megírni a könyvet, ám néhány hónap után úgy érezte, túlságosan elfogult lenne ehhez a feladathoz. Több szempontból is meg akarta megvilágítani Nealy életét, így az egyik részt Nealy apjára, a másikat pedig Nealy régi segítőjére, Terry Ackermanra bízta. A leginkább azonban Lucy véleményére volt kíváncsi, aki első kézből megtapasztalta azt az időszakot, amikor Nealy a szenátori, majd az elnöki székért indult a választásokon, és arra is megkérte, hogy anyaként is mutassa be Nealyt. Lucy kapva kapott a lehetőségen, de eddig még egyetlen szót sem sikerült leírnia. Nem sürgette a határidő, de most úgy érezte, itt a tökéletes alkalom, hogy munkához lásson. A dolgozószobában talált egy laptopot, melynek lemezéről gondosan töröltek minden személyes információt, és reggeli után kiment a verandára. Az egyik sezlont leterítette egy strandtörölközővel, majd leült és szemügyre vette a bicepsze köré ragasztott vércseppes, tövises tetkót. Odavolt érte. A csomagoláson az állt, hogy két hét múlva garantáltan lekopik, de Lucy utánpótlásról is gondoskodott. Összeszedte a gondolatait, majd begépelte az első szavakat: Amikor az édesanyám elnök volt… Egy makogó mókus a közelben elvonta a figyelmét egy pillanatra. Amikor az édesanyám elnök volt, a munkanapja reggel hat óra előtt kezdődött. Előtte még futópadozott egy kicsit… Lucy gyűlölte a futópadot; esőben, hóban is inkább gyalogolt a friss levegőn, de messze elkerülte a gépet. Anya meg volt győződve a testgyakorlás jótékony hatásairól. Lucy is így érzett, csak éppen nem szerette. Azt szokta mondani, hogy olyan gyakorlatokat kellett végezni, amiket nem utált.

Egy személyi edző összeállította az edzéstervét, de általában apa és anya kettesben voltak a teremben. Lucy az edzőtermeket sem szerette. Könnyebb nyújtógyakorlatokkal kezdték, majd… Istenem, milyen unalmas, ráncolta a homlokát Lucy. Mat személyes emlékeket akar, ez pedig egy rakás szerencsétlenség. Törölte a fájlt és kikapcsolta a gépet. Különben is, túl szép volt a reggel az íráshoz. Felkapta a baseballsapkáját és lemászott a meredek lépcsőn a csónakházhoz. A kajakban heverő mentőmellény túl nagy volt rá, de nem törődött vele. Alig bírta elhinni, hogy ide került, a Nagy-tavak egyik szigetére. Azért utazott ide, hogy megfejtse a szülei által ráküldött testőre titkait, de a házban nem talált választ… akkor miért van még mindig itt? Mert nem akar elmenni. A nyílt vízen, amikor a hullámok közé irányította a csónakot, feltámadt a szél. Kicsit pihentette a karját, s megsimogatta a tetoválást. Már azt sem tudta, kicsoda ő valójában. Egy zűrzavaros gyerekkor következménye? Egy árva, aki felelősséget vállalt a kishúgáért? Egy celebgyerek, aki a jelképes amerikai család részévé vált? Kiváló tanuló, elkötelezett szociális munkás és fantasztikus lobbista volt. Sok pénzt gyűjtött számtalan jó ügyre, és kezdeményező szerepet vállalt abban, hogy a törvényhozás sok ember életében hozzon pozitív változást. Idővel elmúlt a lelkesedése, és mára már egy neurotikus arává vált, aki hátat fordított a férfinak, akiről azt hitte, hogy ő az élete szerelme. A munkája, a családja és az esküvőszervezés mellett nem maradt ideje az önvizsgálatra. Most azonban cseppet sem volt ínyére, ahogyan érzett ezzel kapcsolatban, így visszaevezett a házhoz. Ekkor pillantotta meg a móló végében álló magas alakot. Abból a távolságból nem lehetett látni az arcvonásait, de a széles váll, keskeny csípő, hosszú láb, a hajkorona nagyon is ismerősnek tűnt.

Lucy szíve szaporán vert. Lassan megkerült néhány sziklát, hogy időt nyerjen és összeszedje magát. A férfinak nem kellett volna megcsókolnia a memphisi repülőtéren. Nem kellett volna úgy néznie rá. Akkor szépen visszatért volna Washingtonba, folytatta volna a munkáját, ahol abbahagyta, és úgy gondolt volna az egészre, mint élete egyetlen egyéjszakás kalandjára. Ahogy közeledett a parthoz, egyre idegesebb lett; nemcsak a férfira, de önmagára is haragudott. Mi van akkor, ha a férfi azt hiszi, hogy rá akar tapadni? Nem ez volt a helyzet, de ez volt a látszat. Bekanyarodott a kikötőbe a kajakkal. A sziklás part miatt nem volt könnyű kikötni, így amíg jó idő volt, a létrához kötötte a kajakot, most viszont lazán, túlságosan lazán a móló végében található oszlophoz csomózta a kötelet. Végül nem tehetett mást, felnézett a férfira. Panda ott állt előtte. A szokásos farmernadrág-póló szerelésében volt; a pólón ezúttal egy szolid „Detroiti Rendőrség” felirat állt. Lucy szemügyre vette a széles pofacsontokat, a határozott vonalú orrot, a keskeny, kegyetlen szájat meg az átható, kék szempárt. – Mi az ördögöt csináltál a hajaddal? – förmedt rá a férfi Lucyre. – És mit keresel egyedül a tavon? Ki mentene ki, ha beesnél a vízbe? – Letelt a két hét, tehát ne fájjon miattam a fejed – vágott vissza Lucy. – Most pedig nagyon örülnék, ha kisegítenél innen. Begörcsölt a lábam. A férfi számíthatott volna erre, de ő csak Lucyt ismerte, sejtelme sem volt a benne szunnyadó Viperáról. Kiment a móló szélére, akár egy bárány a vágóhídra, majd lenyúlt a lányért, aki megragadta a csuklóját és teljes erőből berántotta a vízbe. Idióta barom. Bedőlt a trükknek. Lucy is beesett a vízbe, de nem bánta. – A férfi prüszkölve bukott a felszínre. – Azt hittem, nem tudsz úszni – kiáltotta Lucy, és hátrasimította víztől csöpögő haját.

– Megtanultam – ordította vissza Panda. Lucy távolabb úszott a kajaktól, hóna alatt felgyűrődött a mentőmellény. – Pitiáner alak vagy, tudod? Hazug, pénzhajhász, beszari alak! – Ne fogd vissza magad – úszott a férfi erőteljes karcsapásokkal a létra felé. Lucy mérgesen csapkodott a nyomában, és kereste a megfelelő szót. – Seggfej! – Még valami? – mászott fel Panda a létrán. Lucy megragadta a legalsó fokot. A víz olyan hideg volt, hogy hangosan összekoccantak a fogai. – Hazug, csaló… – kiabálta dideregve, majd észrevette, hogy a férfi bokáján kidudorodik a nadrág. – Remélem, vízálló a pisztolyod. Nem? Ó, nagyon sajnálom. Panda leült a mólóra és felhúzta a jobb lábszárán a nadrágot, így láthatóvá vált a fekete bőrből készült fegyvertok, ami magyarázattal szolgált arra, hogy miért nem akart rövidnadrágot húzni és úszni a Caddo-tónál. Kivette a fegyvert és kiürítette a tárat. – Vissza a kötelességhez? – kérdezte Lucy, és megigazította a haját. – A szüleim meghosszabbították a szerződésed? – Ha gondod van a történtekkel, beszéld meg a családoddal, de engem hagyj ki belőle. Csak a munkámat végeztem. – Megint felvettek, ezért jöttél ide. – Tévedsz. Azért jöttem, mert megtudtam, hogy valaki betört a házamba. Tudod, a betörés bűncselekménynek számít ebben az országban. – Panda belefújt az üres tárba. – És te tudtad, hogy a testőröknek igazolniuk kell magukat? – kérdezte Lucy. Teljesen beleszédült a haragba. – Ezt is beszéld meg nyugodtan a családoddal. Lucy a férfi fejét nézte. Alighogy elkezdett száradni, a haja máris begöndörödött. Azok a sűrű, rakoncátlan tincsek. Milyen férfi az, akinek ilyen haja van? Lucy ügyetlenül bíbelődött a mentőmellény csatjaival; annyira haragudott a férfira és önmagára, hogy alig bírta kikapcsolni őket. Eljött ide egy csók

miatt. Részben igaza volt, mert számára sokat jelentett az a csók. Teljesen elment az esze. Letépte magáról a mellényt. – Ennyi az összes magyarázatod? Csak a munkádat végezted, mi? – Hidd el, nem volt könnyű. – Panda végre abbahagyta a tölténytár fújdosását és alaposan megnézte magának a lány haját meg a tetkókat. – Remélem, ez nem igazi. Nagyon ijesztően nézel ki. Cseszd meg – mondta volna Vipera, de Lucy képtelen volt kimondani ezeket a szavakat. – Gondolom, jólesett az a kis ráadás a végén. Most aztán eldicsekedhetsz a kollégáidnak az öltözőben, hogy elkaptad egy fordulóra az elnök asszony lányát. – Te komolyan ezt gondolod rólam? – csattant fel a férfi. Nincs bennem semmi méltóság, hogy képes voltam idejönni, futott át Lucy agyán a gondolat. – Szerintem profi vagy, és így is kellett volna viselkedned. El kellett volna árulnod, hogy ki vagy, és jobban kellett volna vigyáznod a kezedre. – Én igyekeztem visszafogni magam – állt fel Panda. – Amikor a Caddo-tónál össze voltunk zárva abban a kis lyukban, folyton egymás sarkában voltunk, te meg egész nap egy zsebkendőnyi fürdőruhában meg átlátszó, rózsaszín felsőben mászkáltál, amin még egy vak is átlátott volna. Naná, hogy vigyáztam a kezemre. – Mindent tudtál rólam, Panda – enyhült meg a lány. – Megkaptál rólam minden információt, de hozzám egyetlen őszinte szavad sem volt. Teljesen hülyének néztél. – Nem igaz. Ami akkor este történt… annak nem volt semmi köze a munkámhoz. Kívántuk egymást, ennyi. Mi olyan bonyolult ebben? Igen, bonyolult volt, gondolta Lucy, különben nem jött volna ide. – Csak a munkámat végeztem – bizonygatta a férfi. – Nem tartozom neked több magyarázattal. Lucy mindenképpen tudni akarta az igazat. – Az a szánalmas, bűntudatos reptéri csók is a munkaköri kötelességeid közé tartozott?

– Miről beszélsz? A férfi értetlensége teljesen lerombolta Lucy önbecsülését. –Az a csók tele volt bűntudattal – magyarázta. – Feloldozást akartál, amiért olyan csúnyán átvertél. – Ha így gondolod, semmi értelme meggyőzni téged az ellenkezőjéről – jelentette ki Panda egykedvűen. Lucy szerette volna, ha a pasi meggondolja magát és mond valamit, amitől jobban érzi majd magát, de nem akarta tovább feszíteni a húrt. Elindult a mólon, és Panda nem tartóztatta. Lucy ruhástól beállt a kinti zuhany alá, samponnal kimosta a hajából a tó vizét, majd törülközőt tekert magára és bement a házba. A konyhapadló tele lett vizes lábnyomokkal. A hálószobába érve bezárta az ajtót, lehámozta magáról a vizes ruhákat és felvett egy fekete blúzt, a bőröves zöld tütüjét meg a katonai bakancsot. Pár perc alatt kihúzta feketével a szemét, a száját barnára rúzsozta, és az orrkarikáról sem feledkezett meg. Minden holmiját begyömöszölte a hátizsákjába. Félóra múlva indult a komp. Ideje volt hazamenni. A kocsibehajtón egy elég új, illinoisi rendszámú SUV állt. Lucy el sem tudta képzelni a férfit egy ilyen gépkocsi volánja mögött. Felpattant a mountain bike-ra és elindult a város felé. Meleg, napos délután volt. A nyári szezon csak július negyedike után indult be, de a Gyöngyhalász körút máris tele volt standpapucsos, rövidnadrágos turistákkal. A Dogs ’N’ Malts büféjéből sült krumpli illata áradt, Jerry vegyeskereskedése előtt egy kutya szunyókált az árnyékban. Lucy rádöbbent, hogy nagyon a szívéhez nőtt ez a hely, cseppet sem akarózott elmennie innen. A kompjegyeket Jake búvárboltjában lehetett megvásárolni. A helyiségnek dohos gumi- és olajos kávészaga volt. Lucy megváltotta a jegyét – csak oda –, majd letette a kerékpárt a városi kikötőben. Panda majd megtalálja. Vagy sem… nem érdekelte. Beállt a sorba, a turisták közé. Egy kisgyerek eliramodott, mire az anyja utánaeredt. Lucy sokszor elképzelte, hogy Teddel

gyerekük lesz, de most már abban sem volt biztos, hogy lesz-e része valaha anyai örömökben. Szeretett volna feltenni még néhány kérdést Pandának, például azt, hogy milyen testőr az, aki hosszú motorostúrára viszi az ügyfelét. A mögötte álló utas túl közel állt hozzá, és Lucy nekiütközött a hátizsákjával. Kicsit előrelépett, de ismét nekiment. Amikor megfordult, meglátta azt a jeges kék tekintetet. – Igazat mondtam – nézett rá a férfi komoran. A haja és a ruhája vizes volt. – A matricák már ott voltak a motoron, amikor megvettem. Nem az én művem. – Nem érdekel – felelte Lucy. – Azokat a pólókat csak azért vettem fel, hogy bosszantsalak velük – folytatta Panda. – Úristen, úgy nézel ki, mint egy kamaszlány, aki kábszerre valóért strichel. – Majd felveszem az egyik pólód, az sokat javítana a megjelenésemen. – Nézd, Lucy, a helyzet sokkal bonyolultabb, mint hinnéd – mondta a férfi halkan. A közelben szinte minden nő kíváncsian méregette. – Az egész világ az esküvődre volt kíváncsi. Szükséged volt testőrökre. – Három szó: „A testőröd vagyok” – sziszegte Lucy. – Nem olyan bonyolult. A rámpa aljához értek. Az egykori bunkó alak racionális férfivá változott. – A szüleid megbíztak ezzel a feladattal, ők adták az utasításokat. Tudták, hogy nem akarsz testőröket látni magad körül, különösen a nászutadon nem. Titokban akarták tartani. – A nászutamon? – háborgott Lucy. – A nászutamra is elkísértek volna a testőrök? – Miért, mit gondoltál? – Lucy átadta az ellenőrnek a jegyét. Panda pedig bemutatta a bérletét. Felmentek a fedélzetre. – Ted belátta, hogy szükség lesz a biztonságiakra. – Ted is tudott róla? – méltatlankodott a lány. – Ő legalább két lábbal áll a földön, ahogy a szüleid is. Az első este felhívtam az apádat abból a boltból. Megtiltotta, hogy eláruljam, ki vagyok. Azt mondta, ha megteszem, pillanatok alatt

lerázol. Nem hittem neki, de ő alkalmazott, tehát azt kellett tennem, amit mondott. – Lucy sarkon akart fordulni, de a férfi megragadta a karját és a hajó tatjához vitte. – A nászutatok végén visszamentetek volna Wynette-be, és akkor levették volna rólatok a testőröket Csak a végén másképp alakult. Te megszöktél, a média pedig mindenütt jelen volt. Túl sok figyelem irányult feléd. – Senki sem ismert fel. – Egyedül nem lett volna sok esélyed. – Talán igen, talán nem. Megszólalt a komp kürtje. Egy férfi aggódva méregette őket, de aztán odébb sétált. Nem csoda, hiszen Lucy nagyon fiatalnak. Panda pedig kimondottan veszélyes alaknak látszott. – Azt mondtad, Ted barátja vagy. – Az esküvő előtt három nappal találkoztam vele. – Még egy hazugság. – Próbálom minél jobban tenni a dolgom. – Állítólag profi vagy. Szerinted helyénvaló, ha az ügyfeledet napokra egy motorkerékpár hátsó ülésére szögezed? – Addig nem beszélek erről, amíg le nem szállsz a kompról – makacsolta meg magát a férfi. – Hagyj békén. – Tudom, hogy haragszol, megértelek. Szálljunk le, együnk egy hamburgert és beszéljük meg ezt az egészet. – Beszélgessünk? Jól van, akkor kezdjük a neveddel. – Patrick Shade. – Patrick? Nem hiszem. – Szerinted csak úgy kitaláltam? – Naná. – Lucy a hüvelykujjával belekapaszkodott a hátizsák pántjába. – Hol laksz? Mert az biztos, hogy nem ebben a házban, a szigeten. – Van egy lakásom Chicagóban, de ha többet is meg akarsz tudni, ahhoz le kell szállnod a kompról. Lucy kíváncsi volt, ugyanakkor vissza is akart vágni a férfinak.

– Igen, érdekel, de nem szállok le. – Felharsant az indulást jelző kürtszó. – Ha beszélni akarsz, itt a remek alkalom. Most viszont ki kell mennem a mosdóba, mert felfordult a gyomrom. – Jól van, ahogy akarod – adta meg magát Panda. – Remélem, sikerül találnod egy helyet, ahol nyugodtan leülhetünk és nem bámul meg mindenki, aki arra jár. Lucy sarkon fordult és lefutott a fedélzetről. Pár perccel később a kikötőből nézte, ahogy a komp egyre távolodik a szárazföldtől. Jó érzés volt túljárni a férfi eszén, de tudta, hogy hamarosan visszatér a komp és vele együtt Panda is, neki pedig nincs hova menekülnie előle. A parkolóban megpillantotta a sötétszürke, illinoisi rendszámú SUV-t. El kellett valahogyan töltenie a délutánt, és nem állt szándékában a városban maradni. Ahogy visszabiciklizett a házhoz, elhaladt egy játszótér mellett. Az édesanyja halála után sokszor vitte játszótérre a kishúgát, akit befektetett egy babahintába, de olyankor Tracy teli torokból bömbölni kezdett. Patrick Shade… ez meg milyen név? Ha csónakot bérel, gyorsan elmehetne a szigetről, és akkor soha többé nem kellene találkoznia vele. Sokba kerülne, de megérné. Megfordult és visszament a búvárboltba. – Egyetlen csónakunk sincs – sajnálkozott a férfi a pult mögött. – A Mary J és a Dinna Ken is kinn van a vízen, de holnapra… – Semmi gond, majd megoldom – felelte Lucy. Valószínűleg nem lesz több dolga Pandával, elvégre mind a ketten elmondták, amit akartak, és a férfit nem olyan fából faragták, hogy lépten-nyomon magyarázkodjon. A házban enyhe gázszag meg hamburgerillat fogadta, az esti főzés eredménye. Hogyan lehetséges, hogy valaki szert tesz egy ilyen gyönyörű házra és az ujját sem mozdítja, hogy barátságossá varázsolja. Lucy lehúzta a katonai bakancsot és strandpapucsba bújt, majd fogott egy könyvet, amit egy nappal korábban vásárolt a városban, majd kiment a partra.

Az ablakból látta a parton heverő kajakot. Leült a móló szélére, de képtelen volt olvasni. Páni félelem fogta el a gondolattól, hogy mi lesz vele, ha elhagyja a szigetet. Hová menjen, mit csináljon? Zajt hallott, és amikor felpillantott, egy férfit látott lejönni a ház lépcsőjén. Magas, nagydarab alak volt. Óvatosan lépkedett az egyenetlen lépcsőfokokon; gondosan nyírt frizuráján megcsillant a drága hajzselé. – Helló! – kiáltotta mosolyogva. Jóképű, ugyanakkor harsány ember volt: a hangja, a márkás sportzakójára varrt hivalkodó lógó, a feltűnő főiskolai gyűrűje, amit minden normális férfi a fiók mélyére süllyesztene. – Hallottam, hogy Panda a szigeten van – mondta, és kíváncsian méricskélte a lány tetoválását és frizuráját. – Hiába kopogtam, így gondoltam, körülnézek idekinn. – Nincs itt. – Az baj – mosolygott szélesen a férfi, majd kezet nyújtott. – Mike Moody vagyok. Nagy Mike. Gondolom, már látta a reklámtábláimat. Lucy kezet fogott a férfival, és rögtön meg is bánta a barátságos gesztust, mert azonnal beivódott a bőrébe a pasi kölnivizének illata. – Nagy Mike Szigeti Ügynöksége – magyarázta a férfi. – Ha valaki ezen a szigeten vásárol valamit, legyen az ház, hajó, sőt még ló is, az óhatatlanul nálam köt ki. – Tökéletes fogsora volt, amilyent csak a legjobb fogorvos varázsolhat az embernek. – Ezt a házat is én adtam el Pandának. – Csakugyan? – Elnézést, nem értettem a nevét. – Vipera. – Ez igen… látom, szereti a hippi életmódot. – Jó kereskedő lévén kerülte a kritikus hangnemet. – Gót – javította ki Lucy öntudatosan. – Értem – biccentett a férfi. – Csak azért néztem be, mert tegnap este szereztem egy hajót, ami tetszene Pandának. Lucy szeretett jóban lenni az emberekkel, de Vipera nem osztotta a nézeteit.

– Jöjjön vissza, amikor megérkezik a hatórás komp. Biztosan örül majd magának. Ha gondolja, hozzon egy pizzát is. – Kösz a tippet – hálálkodott Mike. – Panda remek fickó. Nem ismerem túl jól, de érdekes alaknak tűnik. Várt egy pillanatig, hátha szert tesz némi információra, de Vipera nem volt beszédes kedvében. – Nagyon megváltozott a börtön óta. Mindenkinek jár egy második esély – jelentette ki ünnepélyesen. – Szent Kleofás, magácska olyan ismerősnek tűnik. Járt már a szigeten? – Nem, ez az első alkalom. A férfi zsebre tette a kezét, csuklóján megcsillant a vastag arany karkötő. – Majd beugrik… jó az arcmemóriám. Lucy imádkozott, hogy ne legyen igaza. Mike szívesen csevegett volna még egy ideig, de hiába. – Van egy kis dolgom odabenn – mondta a lány. – Kikísérem. – Szóljon, ha szüksége van valamire – fogott kezet barátságosan Mike. – Nagy Mike a legjobb a szakmában, kérdezzen meg bárkit a szigeten. – Észben tartom. A férfi végre elment. A fák között ismét mocorgott valami, s kisvártatva Lucy megpillantott egy piros pólót. – Látlak, Toby! – kiáltotta. – Ne kémkedj utánam! Nem kapott választ, de nem is számított rá. Készített egy szendvicset, de pár falat után elment az étvágya. Küldött egy semmitmondó sms-t Megnek meg a szüleinek. Tednek is küldhetne, de fogalma sem volt, mit írhatna. Rengeteg ideje volt, így bement a zárt verandára. A három hatalmas üvegfal nagyon poros és piszkos volt, a kilencvenes évek elejét idéző kanapékat és foteleket mindenféle lakberendezői megfontolás nélkül, összevissza helyezték el a helyiségben. Ez lehetett régen a családi szoba. A polcokon megsárgult krimik és lektűr kötetek, régi videokazetták, társasjátékok hevertek. Végtelenül kedves, bájos volt ez a ház, és a Lucyban lakozó Martha Stewart legszívesebben azonnal nekilátott volna a rendrakásnak. Fogott egy konyharuhát és megtörölgette vele az egyik ablak sarkát. Aztán gondolt egyet és negyedóra múlva visszatért egy gumis ablaktisztítóval, amit az emeleti fürdőszobában talált, egy

vödör tiszta vízzel, amibe öntött pár csepp mosogatószert, szappannal meg egy létrával. Az egyik üvegfal hamarosan tisztán ragyogott. Elégedetten megszemlélte a művét, amikor megpillantotta az ajtóban ácsorgó Pandát. – Fogadok, hogy a Titkosszolgálat emberei imádtak téged – dünnyögte.

8

LUCYNAK NEM KELLETT VOLNA visszatérnie a házba, és Pandának semmi szín alatt nem kellett volna rajtakapnia, hogy a piszkos ablakait mossa. Belekapaszkodott a létrába és felszegte az állát. – Megsértettem a büszkeséged? – Porrá zúztad – felelte a férfi komoran. – Remek. Nem fordul elő velem mindennap, hogy túl kell járnom egy profi testőr eszén. – Nem jártál túl az eszemen. – De igen. – Panda ruhája közben megszáradt, és az arcán sötétlett a borostája. – A komp csak hatkor érkezik – jegyezte meg a lány, és megigazította a tütüjét. – Látom, neked több szerencséd volt a csónakbérléssel, mint nekem. – Egy pisztoly néha csodákra képes. Lucy nem tudta eldönteni, hogy most komolyan beszél-e. Szinte semmit sem tudott a férfiról, aki most lazán az ajtófélfának támaszkodott. – Most már értem, miért nem akarta az apád, hogy felfedjem magam. Nagy gyakorlatod lehet a felszívódásban. – Nem fordult elő olyan sokszor. – Ha én lettem volna beosztva melléd, egyszer sem szökhettél volna meg. Ez igaz. Nem tévesztette volna szem elől. Ebből arra következtetett, hogy Lucy családja nem bízta meg a védelmével. – Ki értesített, hogy itt vagyok? – Maradjunk annyiban, hogy figyeltem.

A szülei. – Mily megható. – Elárulnád, hogy miért csinálod ezt? – mutatott Panda az ablakokra. – Mert piszkosak. Az egész ház egy koszfészek. Mázlista vagy, hogy szert tettél erre a helyre, de nem ártana, ha olykor takarítanál is. – Van egy asszony, aki hetente kétszer kitakarít. – És íme az eredmény, magad is láthatod, milyen pompásan végzi a dolgát. – Igen, lenne mit csinálni – nézett körül a férfi. – Gondolod? Majd felveszek helyette valaki mást. – Lucy azon tűnődött, hogy Panda fegyvere visszakerült-e a bokatokba. Nem zavarták a lőfegyverek, hiszen évekig fegyveres ügynökök vigyáztak rá, bár ők farmernadrág és obszcén feliratú pólók helyett inkább a drága öltönyöket részesítették előnyben. Vajon mi mindent nem tud még róla? – Miért pont rád esett a szüleim választása? – Mert profi vagyok – lepődött meg a férfi. – Hát persze, de hogyan találtak rád? Mindegy, hagyjuk… Gondolom, a börtönben jól kitanultad a mesterséget, és úgy bocsátottak szabadlábra, ha találsz magadnak valami munkát. – Neked meg mi bajod? – szegte fel a fejét a férfi döbbenten. – Esetleg valamelyik tanácsadónak feltűnt a neved a szexuális bűnözők listáján, és megtréfált egy kicsit? – lovallta bele magát Lucy a sértegetésbe. – Meg akarsz ismerni? Akkor figyelj – csapta le a férfi a kólás dobozát az asztalra. – Nem érdekel. – Harminchat éves vagyok. Detroitban születtem és ott is nőttem fel. Németországban voltam katona, a Wayne Állami Egyetemen szereztem büntetőjogi diplomát… – Te jártál főiskolára? Alig tudsz beszélni. Ez csak még jobban felbőszítette a férfit. – Az, hogy nem kérkedem a drága neveltetésemmel, még nem jelenti, hogy nem tudok beszélni.

– Nem kérkedtem! – A detroiti rendőrségen dolgoztam, majd pár éve kiléptem, és Chicagóban megalapítottam egy vállalati vezetők, celebek, sportolók és Wall Street-i nagymenők védelmére szakosodott magáncéget. A szüleid azért alkalmaztak, mert jó vagyok a szakmában. Nem voltam nős, és nem is áll szándékomban megházasodni. Szeretem a hiphopot és az operát is. Ha dolgozom, éberen alszom. Kíváncsi vagy még valamire, amihez egyébként semmi közöd? – Patrick Shade? Ez is hazugság? – Nem, de nem hazudtam olyan sokat. – Mi van a huntsville-i börtönnel? – Na ne, te is tudod, hogy az kamu volt. Nem igazán. – Építőmunkás is voltál? – Egy ideig dolgoztam építkezéseken. – Igazi szent ember. – A szüleidtől kaptam a megbízatást – folytatta a férfi rendületlenül. – Tőlük kaptam az utasításokat, és a ma történtek fényében jól tették, amikor arra kértek, hogy ne fedjem fel a kilétem. Túlzásba viszik az aggódást. – Fenyegető leveleket kaptál, és többször is zaklattak. Mindenki kíváncsi volt az esküvődre. Minden okuk megvolt az aggodalomra. – Rajtad kívül senki sem bántott! A férfi arca megrándult. Lucy nem érzett elégtételt miatta. – Igazad van – mondta a férfi. – Hozzád se kellett volna érnem. Akkor sem, ha teljesen megőrjítettél. – Kinek az ötlete volt a Caddo-tó? – Ott könnyen el lehetett tűnni szem elől. A ház távol esett a világtól, és a szüleid úgy vélték, elég időt hagynak neked, hogy elgondolkodj a történteken. Remélték, hogy a végén rájössz, hogy tévedtél. – Nem tudtatok volna másképp eljuttatni a tóhoz? Muszáj volt felpakolni annak a halálos masinának a hátsó ülésére? – Így alakult.

– Azt hittem, minden helyzetre volt forgatókönyved. – Jól van, ha legközelebb elvállalom egy menyasszony védelmét, azt is figyelembe veszem, hogy esetleg gondol egyet és megszökik. Lucynak elege lett és elindult az ajtó felé. – A mocit Austinban kaptam egy havertól. Jó álcának tűnt – szólt utána a férfi. – Pár nappal az érkezésed előtt Wynette-be mentem, és elvegyültem a helyiekkel a bárban. Barátkoztam, figyeltem, hátha meghallok valami gyanúsat. – És hallottál valamit? – Leginkább azt, hogy a helyiek szerint nincs az a nő, aki elég jó lenne Tednek, akit egyfajta helyi istenként tiszteltek. – Tudtam, hogy nem kedvelnek – ráncolta a homlokát Lucy. – Szerintem nem ellened irányult, legalábbis akkor azt hittem. Azóta változott a véleményem. Lucy eleget hallott, ezért elindult a hátsó ajtó felé, de a férfi nem hagyta magát lerázni. – Amikor megszöktél, arra gondoltam, hogy pár óra alatt lecseng az egész. Honnan tudhattam volna, hogy lelki válság lesz a vége? – Nem volt semmi válság – tiltakozott Lucy. – Másnap lecserélhettem volna a motort egy SUV-ra, de nem akartam elárulni, ki vagyok, és féltem, hogy ismét megszöksz. Valld be, hogy tetszett neked az a motoros túra. – Tetszett, de Lucy semmi szín alatt nem vallotta volna be. Kilépett az udvarra. – Sajnos várnom kell még néhány órát a kompra, ezért nagyon hálás lennék, ha most békén hagynál. Gondolom, sok dolgod van… A férfi elállta az útját. – Lucy, az az éjszaka… Sosem tettem ilyet az ügyfelemmel. Lucy nem volt kíváncsi a magyarázkodásra. – Megértem, hogy haragszol. Elcsesztem. – Teljesen bolondot csináltál belőlem, és ne hidd, hogy a szex miatt akadtam ki. Felnőtt nő vagyok, azzal fekszem le, akivel akarok. – Hogyne. – Az bánt, hogy fogalmam sem volt, kivel feküdtem le.

– Tiszta beszéd. – Örülök, hogy megértetted. Most pedig hagyj békén. – Rendben. Panda azonban nem mozdult, Lucynek meg elege lett a sok bocsánatkérésből. – A változatosság kedvéért inkább a házaddal foglalkozz – mutatott a nappali felé. – Azt akarod, hogy ablakokat mossak? Lucyt cseppet sem érdekelték az ablakok. – Felőlem be is törheted őket, de az túlzás lenne. Mégiscsak a te házad. Azzal felsietett az emeletre. Nem akart elmenni innen. Maradni akart, a verandán reggelizni, kievezni a tóra, elrejtőzni a világ elől. Panda nem érdemelte meg ezt a házat. – Meg sem érdemled ezt a házat! – kiáltotta vissza a férfinak. – Mi közöd hozzá? – Semmi. Én csak… – Támadt egy elképesztő ötlete… – Mikor mész el? – Holnap reggel – méregette a férfi gyanakodva. – És… sokáig maradsz? – Nem tudom. Van egy új munkám. Talán szeptemberig. Miért érdekel? Lucy fejében kavarogtak a gondolatok. Imádta ezt a helyet… a szigetet. Nagyot nyelt. – Ha egy ideig úgyse leszel itt… Szívesen bérbe venném. Dolgoznom kell, és ennél jobb helyet keresve sem találnék a munkához. – Milyen munkához? Nem akarta bevallani a férfinak, milyen páni félelmet érzett a washingtoni visszatérés gondolatától. – Kivennék pár nap igazi szabadságot. Főzőcskéznék. Meg kell írnom valamit az apámnak. Az első hónapban a lakbér fejében kitakarítok. – Nem tetszik nekem ez az egész – ingatta a fejét Panda. – Szóval csak ócska duma volt az egész bocsánatkérés – erősködött Lucy. – A jóvátétel, a bocsánatkérés mind kamu.

– Ezzel kvittek vagyunk? Kvittek, de a megbocsátásért még meg kell dolgoznod. – Miért ne? – Rendben – mondta végül a férfi kelletlenül. – Megkapod a házad egy hónapra. Lakbért se kell fizetned. És minden bűnöm megbocsáttatik. – Megegyeztünk. – Azért ne bízd el magad – tette hozzá gondolatban Lucy. Egy nyúl futott át az udvaron, s a móló felé kanyarodott. Lucy megkönnyebbült kissé, hiszen kapott egy újabb hónapnyi haladékot, hogy rendezze a gondolatait, amikor nem kell megfelelnie mások elvárásainak. Itt önmaga lehetett, bár újabban maga sem tudta, kicsoda is ő valójában. A nagy melegben a tütüje rettenetes viszketést okozott, ezért visszament a házba. Panda szemügyre vette a hátsó ajtón az ablakszemet, amit Lucy tört be. Végül a lány úgy döntött, hogy megkerüli a házat és a főbejáraton megy be, hogy ne kelljen beszélgetnie a férfival, de akkor megpillantott egy piros pólós alakot az erdőben. Túl sok feszültségben volt része arra a napra, és kezdett elege lenni abból, hogy a fiú folyton leselkedik utána. – Toby! – kiáltott fel és befutott utána a fák közé. – Gyere ide azonnal! A fiú csak futott, mint a nyúl. Jobban ismerte a terepet, de Lucyt nem érdekelte. Mindenáron el akarta kapni. Egyszer csak Panda elsuhant mellette, majd pár pillanattal később már el is kapta a fiút. – Nocsak, kit fogtunk? Lucy el is feledkezett arról, hogy egy testőr társaságában van. A fiú annyira megrémült, hogy kapálózni is elfelejtett. A trikója felcsúszott, és látni lehetett, milyen soványka. Lucy megsajnálta. – Elintézem – fogta meg Panda karját. – Elbírsz vele? – dörögte a férfi. – Veszélyesnek tűnik. – Én… én… n-nem vagyok veszélyes – mondta a gyerek.

– Ő Toby – mondta Lucy. – A nagyanyja szokott takarítani a házadban. – Csakugyan? – Eressz el! – visította a fiú. – Nem csináltam semmit! – Nem igaz – mondta Lucy, ahogy engedett Panda a szorításán. – Napok óta kémkedsz utánam, és kezd elegem lenni belőled. – Nem szoktam kémkedni. A nagyi átküldött, hogy nézzek körül, nehogy rendetlenséget csinálj. – Na ne! Egy tízéves kis görcs ellenőriz. – Tizenkettő! – Jobb szórakozást is kereshetnél magadnak – jegyezte meg Lucy. – De nem kémkedtem! – szegte fel a fejét a gyerek. – Hazudsz! Vipera Pandára nézett. – Jól van, vidd a szemem elől. Látni sem akarom.

9

– HOVA VIGYEM? – húzta fel a szemöldökét a férfi. Toby elviselhetetlen kis kölyök volt, de Lucynek imponált a vakmerősége. – Elegem van belőle – mondta. – Szabadulj meg tőle. Tobynak közben sikerült kiszabadulnia, de elvesztette az egyensúlyát és elesett. Mérgesen feltápászkodott és ismét el akart inalni, de Panda résen volt és a bő rövidnadrágjánál fogva elkapta. – Hová, hová, kölyök? Még nem végeztünk. – Hagyj békén, seggfej! – Hát ti mit műveltek? – harsogta valaki a közelben. Nagy Mike volt az, kezében egy óriási pizzás dobozzal. Lucy teljesen elfeledkezett róla. – Nagy Mike! – kapálózott Toby. – Mi a baj, emberek? – Az ingatlanügynök széles mosolyt villantott Pandára. – Mi szél hozott a szigetre? Remélem, tetszik a házad. Panda kurtán biccentett, mire a férfi a kisfiú felé bökött a szabad kezével. – Veled meg mi történt, Toby? Bajban vagy? Toby a barátom, talán segíthetek. A gyerek dühösen Lucy felé fordult. – Azt hazudta, hogy kémkedek utána. – Nyugodj meg, fiam, így nem lehet beszélgetni – tanácsolta Mike. Lucy kihúzta magát. Haragudott Tobyra, de a „fiam” megszólítás még az ő önérzetét is sértette. Az afroamerikaiak

kortól függetlenül igen érzékenyek voltak erre a megszólításra. Ha az öccse, Andre ott lett volna. Nagy Mike jókora leckét kapott volna a faji érzékenységből. Tobyt azonban nem zavarták az efféle dolgok. Amint Panda elengedte. Nagy Mike-hoz szaladt. – Nem csináltam semmi. Komolyan. Mike a bal kezébe fogta a pizzás dobozt, a jobbjával pedig átkarolta a gyerek vállát. – Biztos? – kérdezte. – Vipera kisasszony nagyon kiakadt rád. Panda felhorkant, Lucy pedig lesütötte a szemét. – Nem csináltam semmit – hajtogatta a gyerek. Lucy úgy érezte, szegény fiú éppen eleget szenved Mike kölnifelhőjében. – Ne leselkedj többet. Ha még egyszer előfordul, megmondalak a nagyanyádnak. A nagyi most nincs otthon – feleselt a fiú. – Na, jól van, Toby. Azt hiszem, tartozol Vipera kisasszonynak egy bocsánatkéréssel – szólalt meg Mike. Lucy nem volt híve a kierőszakolt bocsánatkéréseknek, de nem akart vitatkozni Mike-kal. – Nem akarsz mondani valamit? – veregette meg a férfi Toby vállát. – Vagy várjunk vele, amíg elmegy hozzátok? – Bocs – mormolta a kisfiú. Mike lelkesen bólogatott, mintha a gyerek a szívéből beszélt volna. – Ügyes vagy. Most hazaviszem Tobyt. Így biztosak lehetünk benne, hogy nem csinál több bajt. – Nem akartam bajt csinálni – ingatta a fejét a fiú. – Ezt egyétek meg – nyújtotta oda a pizzát Mike Pandának. – Később visszajövök és beszélünk a hajóról. – Milyen hajóról? – Egy huszonkét láb hosszú Polar Kraftól. A tulajdonosa egyetlen nyárra vitte ki, gyakorlatilag ingyen van. Vipera kisasszony azt mondta, talán érdekel. – Akkor Vipera kisasszony félreérthetett valamit. Nagy Mike dörzsölt üzletember lévén szélesen elmosolyodott.

– Eléggé határozottnak hangzott… Na, mindegy, nálad van a névjegyem. Hívj fel, ha meggondolod magad. Az a hajó nagyon jó vétel lenne. Jó étvágyat a pizzához. Gyere, Toby. Azzal elindultak az ösvényen, be az erdőbe. – Miért mondtad neki, hogy hajót akarok venni? – kérdezte Panda, amikor eltűntek szem elől. – Honnan tudhattam volna, hogy nem érdekel? Panda elindult a ház felé, s közben megszagolta a dobozt. – Mióta parfümözik a pizzákat? – csodálkozott. – Nagy Mike megjelölte a területét – felelte Lucy, s megszaporázta a lépteit, hogy még a férfi előtt beérjen a házba. BREE HALLOTTA, ahogy Toby kifelé tart az erdőből. Majdnem hét óra volt, és megint elfelejtett vacsorát készíteni neki. Máskor is előfordult, és olyankor a fiút a konyhában, egy tálka müzli mellett találta. Mielőtt megbetegedett, Myra több doboz müzlit is beszerzett Sam klubjában. Bree próbált erőt venni magán, hogy felálljon a lépcsőről és csináljon végre valamit, bármit, de csak szívta a cigarettákat, egyiket a másik után. Dermedten bámulta a méhkasokat, és azokra a régmúlt nyarakra gondolt, amikor ő meg Stan önfeledten futkároztak a ház körül. Nem sok szívderítő gondolata maradt. A házassága tönkrement, a bakszámlája lenullázódott, az önbecsülése romokban… Ez a ház, meg Myra méhkasai egykor a második otthona volt, de az utóbbi három hét alatt a börtönévé változott. Jó lett volna átszaladni a nyári lakhoz, behúzódni a verandára a walkmanjével, Backstreet Boyst hallgatni és nézni a bátyjait meg a barátaikat a mólón. Azon a nyáron David is egyike volt azoknak a jóképű fiúknak, bár napközben, amikor ők jókat szórakoztak, ő egy halászhajón dolgozott. Bree elindult a kasok felé, és éppen rá akart gyújtani egy újabb cigarettára, amikor Toby kilépett az erdőből. Egy jó kiállású férfi volt vele. Nagydarab, magas, széles vállú, széles mellkasú férfi. Egészen vonzó volt.

– Szia, Bree – mondta a férfi. – Rég láttalak. Pontosabban tizenhárom éve, rezzent össze az asszony. Most is ugyanolyan emésztő gyűlöletet érzett a férfi iránt, mint az utolsó találkozásukkor. – Menj be a házba, Toby – kérte a fiút. – Én is megyek azonnal. – Egy pillanat – túrt bele a férfi Toby hajába. – Ne feledd, mit mondtam. A turisták mind paranoiásak. Tartsd magad távol tőlük. – Nem csináltam semmi rosszat. Előbb-utóbb megtudja, mi történt a nagyanyáddal, és akkor nem válthatod be a nevére szóló csekket. Most pedig menj be, mert beszélni szeretnék Bree-vel. Bree keze ökölbe szorult. Annak idején Mike Moody az exével, Scottal lógott, és a háta közepére kívánta ezt a találkozást. Tudta, hogy a férfi még mindig itt lakik, hiszen az egész sziget tele volt a plakátjaival, de nem számított rá, hogy összefutnak. Most meg itt áll előtte… Toby becsörtetett a házba. Mike szélesen mosolyogva előrelépett és kezet nyújtott. – Fantasztikusan nézel ki, Bree. Gyönyörű vagy, mint mindig. – Mit akarsz? A férfi sután leengedte a kezét, ám továbbra is mosolygott. – Egy köszönést sem érdemlek? – Nem. Mike kövér, pattanásos bőrű, rossz fogú gyerek volt, akit a nyaraló gyerekek nem szívesen fogadtak be a társaságukba. Egyedül Starral tettek kivételt. Mike túlságosan harsány volt… minden olyan fura volt rajta, a ruhája, a horkanós röhögése, a bugyuta viccei. Egyedül David volt képes elviselni. – Megsajnáltam szegény srácot – mondta David, amikor Bree egyik bátyja kigúnyolta Mike-ot. – A szülei alkoholisták. Sok baja van. – Mindenkinek megvan a maga baja – érvelt Bree. – Csak azért lógsz vele, mert te sem találod a helyed a világban. Valóban így volt? David lenyűgöző személyiség volt. Kedves, karizmatikus, jóképű fiú. Nagy szegénységben nőtt fel az Indiana

állambeli Garyben, de teljes ösztöndíjat kapott a Michigani Egyetemre. Fekete volt, de a bőrszíne senkinek sem jelentett gondot, ráadásul mindannyian meg voltak győződve, hogy David nagy dolgokra hivatott. – Egy nap belehalsz azokba a koporsószögekbe – jegyezte meg Mike. – Le kellene szoknod. A férfi most is taszította, csak másképp. A rossz fogsor, pattanásos bőr és a felesleges kilók eltűntek ugyan, de a viselkedése most is erőltetett volt. A piszkosszürke hajat immár drága fodrász nyírta, az olcsó ruhák helyett immár fehér vászonnadrágot, márkás pólót és Prada derékszíját, vastag aranykarkötőt és főiskolai pecsétgyűrűt viselt, ami túlságosan kirítt ebben a környezetben. – Mi ez az egész? – kérdezte Bree. – Tobynak meggyűlt a baja a szomszédokkal. Bree a hüvelykujjával megtapogatta a cigarettaszűrőt, de nem mondott semmit. Mike megcsörgette a zsebében az aprópénzt. – Senki sem szólt az új tulajnak, hogy Myra meghalt, így abban a tudatban van, hogy még mindig ő takarít nála. És is csak most jöttem rá, hogy Toby állt be a helyére. Ha tudtam volna, azonnal leállítom. A cigaretta megégette Bree ujjait. Eldobta a csikket és elnyomta a szandálja sarkával. Egy tizenkét éves kisgyerek felnőtt munkát végez. Ha jobban figyel, észre kellett volna vennie, hogy folyton eltűnik. – Majd beszélek a fejével – mondta és sarkon fordult, hogy bemenjen a házba. – Bree… gyerekek voltunk – szólt utána a férfi. – Ne mondd, hogy még mindig haragszol. Az asszony szóra sem méltatta. – Próbáltam bocsánatot kérni. Nem kaptad meg a levelem? Bree mindig is ügyesen megfutamodott. Pontosan tíz év gyakorlat állt mögötte. Tíz évig nem vett tudomást Scott félrelépéseiről, kerülte a konfrontálódást, hátha úgy

megmentheti a házasságukat. Aztán mi lett az eredménye? Pontosan ez. – Még mindig kémkedsz mások után, Mike? – pördült meg. – Most is ugyanolyan alattomos kis patkány vagy? – Beléd zúgtam – magyarázkodott Mike. – Belezúgtam egy idősebb nőbe. – Csak egy évvel vagyok idősebb, te barom. Bree a tenyerébe vájta a körmét. – Ezért elmentél az anyámhoz és elmondtad neki, hogy megláttál Daviddel. Így akartál meghódítani? – Azt hittem, ha szétmentek, esélyes lehetek nálad. – Akkor se kellenél, ha te lennél az egyetlen férfi a világon. – Tizenhét éves voltam, Bree – vágta zsebre a kezét Mike. – A múltat nem változtathatom meg. Hibáztam, és nagyon sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Akkor éjjel, amikor Daviddel a dűnék között szeretkeztek, nem is sejtették, hogy Mike meglesi őket. Aztán másnap Mike beárulta az anyjának, és Bree-nek még aznap el kellett hagynia a szigetet. Battle Creekre küldték, a szörnyű Rebecca nénihez. Azóta messze elkerülte a szigetet, csak három héttel ezelőtt tért vissza, amikor megtudta, hogy Myra meghalt és rábízta az unokáját. – Engedd meg, hogy segítsek Toby ügyében – kérte Mike. – Nem kell a segítséged. Hagyj minket békében. Mike a karkötőjével babrált. – Sajnálom szegény gyereket. – Igen, biztos vagyok benne, hogy jót tenne az imidzsednek, ha felkarolsz egy ártatlan kis árvát. – Sejtettem, hogy nem vársz vörös szőnyeggel, de azt hittem, a gyerek érdekében félreteszed a sérelmeidet. – Tévedtél. A férfi alaposan megnézte a gazos udvart, a málladozó vakolatot, a javításra szoruló bádogtetőt. – Nem kapnál sokat ezért a helyért, ha eladnád. Nincs kilátás a vízre, se saját partszakasz, a házra is ráfér egy alapos felújítás. Ez nem volt újdonság Bree számára. A szerelemben és az ingatlanügyekben is peches volt. Ez az én formám, gondolta. A bank miatt nem adhatták el az ötmillió dolláros Bloomfield Hills-i

házat, amit Scottal vásároltak, és legutóbb azt hallotta, hogy egymillió háromszázezerért került piacra, de így sem akadt rá vevő. Mike a kert végéig sétált, ahol Myra paradicsompalántái próbáltak valahogyan életben maradni. – Ha elviszed Tobyt a szigetről, nem marad semmije, amibe kapaszkodhatna. – Ugye, nem képzeled, hogy itt maradok? – kérdezte Bree, mintha ezernyi más helyre is mehetne. – Hallottam, hogy nem kaptál túl sokat a váláskor – döfte bele a kést Mike mosolyogva. Semmit se kapott, a családja is magára hagyta. Bree bátyjainak is megvolt a maguk baja, de egyébként sem kérhetett tőlük pénzt azok után, hogy hiába próbálták lebeszélni Scottról. Az öröksége pedig… egy évvel az anyja halála után már egyetlen cent se maradt belőle. – Itt van ez a ház – mondta Mike. – Tobynak nincs sok barátja, de itt vannak a gyökerei, és mostanában túl sok minden történt vele. David biztosan azt akarná, hogy maradj. Mike-nak nem kellett volna Davidet emlegetnie. – Ne gyere többet ide – mondta Bree, és faképnél hagyta a férfit. Toby a konyhaasztalnál kanalazta a müzlijét. A helyiséget a ház többi részéhez hasonlóan pácolt tölgybútorokkal rendezték be. Két polcon Myra mézeskancsói és kerámia méhei sorakoztak. A mosogató feletti ablakon keresztül Bree látta, ahogy Mike bejárja az udvart, mint aki fel akarja becsülni a birtokot. Végül a férfi elunta a hiábavaló várakozást és távozott. David egyetlen levelet írt Bree-nek. Mindig szeretni foglak, Bree. De itt a vége. Nem akarom, hogy miattam konfliktusaid legyenek a családoddal… Bree összeomlott. Abból merített vigaszt, hogy olykor telefonon elbeszélgetett Starral. Myra lánya a legjobb barátnője volt, az egyetlen, aki megértette, milyen szerelmes volt Davidbe, hogy az ő szerelmük több volt puszta nyári románcnál.

Bree nagyon kétségbeesett. Az egyetlen vigaszt a Starral folytatott telefonbeszélgetések jelentették a számára. Myra lánya volt a legjobb barátnője, az egyetlen, aki megértette, mennyire szerette Davidet, hogy a fiú többet jelentett neki egy nyári románcnál. Hat héttel Bree távozása után Star teherbe esett Davidtól, aki otthagyta a főiskolát, hogy elvehesse Start. Bree soha többé nem állt szóba velük. – A nagyi azt mesélte, hogy gazdag vagy – mondta Toby, és kiitta a maradék tejet a tálkából. – Fogadok, hogy hazudtál neki. – Gazdag voltam – nézett ki Bree az ablakon. – Sajnos már nem vagyok az. – Miért nem? – Mert azt hittem, megbízhatok egy férfiban, pedig magamban kellett volna bíznom. – Tudtam, hogy csóró vagy – mondta Toby vádló hangon. – Mikor mész már el? Máskor is feltette ezt a kérdést, és Bree lett volna a legboldogabb, ha válaszolhatott volna. – Nem tudom. – Nem üldögélhetsz itt egész nap tétlenül – tolta hátra a székét a fiú. Igaza volt, és Bree alig várta, hogy előállhasson egy tervvel. Mindegy, milyennel, csak legyen, valami, gondolta. – Nem fogok – mondta. – Eladom Myra méhkasait. LUCYNEK NEM ÁLLT szándékában pizzát majszolni Pandával. Ehelyett edzőcipőt húzott és kiment a szabadba. Utált futni, de a semmittevést még annál is jobban gyűlölte, és valahogyan ki kellett adnia magából a feszültséget. A Lúdliget fasorról az autópálya irányába kanyarodott, majd elhaladt egy elhagyatott tanyasi stand előtt. Mögötte megpillantott egy kis kék házikót. Hallotta, hogy mögötte fut valaki, de meg se kellett fordulnia, úgyis tudta, ki az.

Már nem szerepelsz a családi bérlistán – mondta, amikor a férfi utolérte. – A szokás hatalma. – Nem szeretek futni, veled aztán végképp nem. – Akkor peched van, mert ez az út átkozottul keskeny. – Azért csinálom, mert egyedül akarok lenni. – Tégy úgy, mintha itt se lennék. – A férfi lassított az iramon. – Ugye nem szándékozol visszatérni Wynette-be? – Erre most jöttél rá? – Azt hittem, végül meggondolod magad. – Akkor tévedtél. – Valamikor ezt is el kell kezdeni. – Akkora lúzer vagy. Lucy átszaladt az úton és visszaindult a ház felé. A férfi nem ment utána. Amikor visszaért a házba, felpattant a biciklire és eltekert a sziget déli csücskéhez, leült egy homokdűnére és a naplementében gyönyörködött. Amikor végre hazament, Panda a konyhában, annál az utálatos, bumfordi, zöld, Viktória-kori ebédlőasztalnál ült. Alig néhány szelet hiányzott a pizzából. – A hálószobádban alszom, és mivel holnap úgyis elutazol, nem lenne értelme kiköltöznöm erre az egy éjszakára – mondta Lucy. – Az én szobám – könyökölt a férfi a szék karfájára. – Van másik hálószobád is, szívesen bevetem neked az egyik ágyat – ajánlotta fel Lucy. – És ha nem élek az ajánlatoddal? – Akkor átmegyek én, te meg alhatsz a piszkos ágyneműmben. – Még meggondolom – vigyorgott a férfi. – Csak szaporán. Hosszú napom volt, és szeretnék pihenni. – Aludj, ahol akarsz – vont vállat Panda. – Nem érdekel. Az ágyamat pedig megvetem magam. – Az ajtóhoz indult, majd megtorpant. – Még valami: ne foglalkozz a házzal, minden marad, ahogy van. – Ez legyen az én gondom.

Röviddel azután, hogy Lucy lekapcsolta a villanyt a hálószobában, kopogást hallott. – Itt felejtettem a fogkefémet – mondta a férfi. Lucy kikászálódott az ágyból, kivette a fogkefét a gyógyszeres szekrénykéből, kinyitotta az ajtót és a résen keresztül kiadta a fogkefét. – Te bezártad az ajtót? – kérdezte Panda jéghideg hangon. – Megszokásból. – Képes voltál kulcsra zárni az ajtót? Lucy úgy érezte magát, mint egy csínytevésen rajtakapott kisgyerek, így kínjában vállat vont. – Kicsim, ha be akarnék jutni a szobába, nincs az a zár, ami utamat állná – mondta Panda vészjóslóan. – Egyébként meg nem vagy olyan jó, hogy megérd a fáradtságot. Lucy dühösen becsapta az ajtót. PANDÁBAN FORRT a düh. Hányszor kell még bolondot csinálnia magából, hogy észhez térjen? Sebaj, most legalább a lányt is felbosszantotta. Megérdemelte a kis kurva. Ő tehet az egészről… azért vertem meg, mert felbosszantott. Fogta volna be a száját. Százszor is hallotta ezeket a szavakat a rendőrségen, amikor valami seggfej így próbálta megmagyarázni, miért verte ki a lelket is az asszonyból. Attól, hogy ő most az ökle helyett szavakkal ütött, nem érezte jobban magát. Abban jeleskedj, amiben a legjobb vagy, mondta magában, ám Lucy Jorik esetében folyton elrontott valamit. Ahogy felvette abban a sikátorban, azonnal vissza kellett volna vinnie a családjához. Aztán az a sok játszadozás, ahogy meg akarta félemlíteni… most már nagyon szégyellte magát miattuk. A legnagyobb hibát azonban az utolsó éjszaka követte el. Felemelte a kezét, hogy az öklével belecsapjon az ajtóba, de meggondolta magát. Mi értelme volt bocsánatot kérni? A lány most már látni sem akarja.

Lement a lépcsőn. Túl sok megoldatlan ügy nyomta a vállát, nem volt szüksége újabb problémákra. Az pedig végképp nem hiányzott, hogy az Egyesült Államok elnökének a lánya miatt fájjon a feje. Mielőbb el akart tűnni a szigetről. MÁSNAP REGGEL Lucy kisettenkedett a házból, majd biciklivel bement a városban, ahol a Festett Béka nevű kávézó teraszán kávét és muffint rendelt magának. Néhány kamaszlány megbámulta a tetkóit, de ettől eltekintve senki sem figyelt rá. Reggeli után a sziget északi csücskébe ment. Imádta ezt a helyet; ide nem a gazdagok és híresek, hanem egyszerű emberek jártak nyaralni. Egy idő után leszállt a kerékpárról és gyalogosan folytatta az útját. Megcsodálta a világítótornyot, odabiccentett az őrnek, aki a bejárat mellett szorgoskodott. A tó vize nyugodt volt, de Lucy el tudta képzelni, milyen lehet, amikor viharos hullámok nyaldossák a parti sziklákat. Keresett egy sziklát és leült. Nézte, ahogy kiköt a komp, és reménykedett, hogy mire visszamegy. Panda is eltűnik a házból. Csúnyán összevesztek, még most is fájtak a férfi kegyetlen szavai. Úgy döntött, kihasználja a szép időt, és bejárja a szigetet meg a tavat. Délutánonként majd megírja azokat a fejezeteket, melyeket az apja kért tőle. Ahogy a Lúdligethez vezető ösvényhez ért, megpillantotta a kék házat, amire korábban is felfigyelt. Olyan volt a színe, mint a vörösbegy tojásának. Ebben a házban lakhatott Toby és a nagyanyja, gondolta. Noha távol esett a várostól, erre volt a déli partra vezető út, így nyáron mindenféle portékát lehetett árusítani, ahogy azt a megfakult „Eladó méz” felirat is tanúsította. Lucy gondolkodás nélkül befordult a kocsifelhajtóra.

10

BREE visítva elugrott a kaptártól. – Jaj, Istenem! Jézusom! – jajgatott kétségbeesetten. A kaptár alja elmondhatatlanul mocskos volt és… na, ne… egy döglött, megkövesedett egér hevert a rárakódott propoliszban. Bree undorodva letépte a kesztyűjét és elrohant. Toby szerint az elmúlt hónapban Mr. Wentzel erős cukoroldatot adott a méheknek, de a kaptárakba új keret kellene a fészkeknek. Vajon mit talál legközelebb? Lehet, hogy Starnak mégis igaza volt. Mindig is utálta az anyja méheit, de Bree nem Star, és a méhek a kezdetektől fogva érdekelték. Nyaranta szívesen segített Myrának, jó érzés volt tudni, hogy olyasmivel foglalkozik, amiről a bátyjainak halvány fogalma sincs. Tetszett neki a méhek rendszeretete, a társadalmukat irányító szigorú szabályrendszer, a királynő. Jó volt a csendes, megfontolt és bölcs Myra közelében lenni, tanulni tőle. Bree egész éjjel Myra méhészeti szakkönyveit bújta, de sem a könyvek, sem a régi nyarak emléke nem készítette fel ekkora felelősségre. Pár éve még méhészeti tanfolyamra is járt, de aztán Scott nem engedte, hogy betegyen egy kaptárt az udvarukra. Most meg itt van ötven kaptárral, és azt se tudja, mihez kezdjen velük. Myra méhészfelszerelése jó volt Bree-re, de a kezeslábas már nagy volt rá, ezért húzott alája még egy nadrágot. Sajnos a szárát elfelejtette begyűrni a zokniba, aminek meg is lett az eredménye.

Azon tűnődött, megkéri Tobyt, hogy dobja ki a döglött egeret, de a gyerek az anyjára hasonlított és ki nem állhatta a méheket. A tegnapi leselkedési ügy után Bree jobban szemmel akarta tartani, de sehol se látta. Körülnézett és megpillantott egy rasztahajú kamaszlányt. Fekete felső, rövidnadrág és csúnya bakancs volt rajta. Alacsonyabb volt, mint Bree, törékeny testalkatú, szép vonású teremtés. A ronda haja és borzalmas sminkje nélkül egészen csinos lehetett volna. Valahonnan ismerősnek tűnt, de Bree biztos volt benne, hogy sosem találkoztak. Felhajtotta a kalapján a tüllhálót. Nyugtalanította a tetkós, orrkarikás lány megjelenése; eddig sikerült megúsznia a látogatókat. – Gondolom, maga nem Toby nagymamája – mondta a lány. A lány a zord külseje ellenére cseppet sem tűnt veszélyesnek. Bree letette a kesztyűjét a füstölő mellé, amivel a méheket szokta lenyugtatni. Myra csupasz kézzel dolgozott a kaptárakban, ő még nem volt elég bátor ehhez. – Toby nagymamája május elején meghalt. – Csakugyan? Érdekes. – A lány kezet nyújtott, amit Bree furcsának talált, hiszen a korabeli lányok nem így szoktak bemutatkozni. – Vipera vagyok. Vipera? Bree kezet fogott vele. – Bree West. – Örülök, hogy megismerhetem, Bree. Toby itthon van? Honnan ismeri Tobyt? Bree-t zavarta ez az információ, hiszen ő maga sem tudott semmit a gyerekről. – Toby! – kiáltotta, de nem kapott választ. – Biztosan az erdőben van – mondta a nő kedvesen, amitől Bree-nek olyan érzése támadt, hogy már rég kinőtt a kamaszkorból. – Ön az édesanyja? Tekintve Bree vörös haját és hófehér bőrét, a kérdés enyhén szólva ironikusnak tűnt. – Nem, dehogy… én vagyok a gyámja. – Értem. – Tudok segíteni valamit? – kérdezte Bree. Mielőbb le akarta rázni a hívatlan látogatót, ráadásul alig várta, hogy rágyújtson. – Szomszédok vagyunk. Én bérlem a Remington-házat.

A Remington-házat? Az az ő háza. Ez lehet az a nő, aki után Toby kémkedik? – Nahát, a Remington-házat – mondta Bree ártatlanul. – Én csak pár hete lakom itt. – Az erdő másik végében van. Az ösvény egyenesen oda vezet. Az ösvény, melyen ezerszer is végigrohantak Starral. – Ön méhész? – nézett a nő a kaptárakra. – Toby nagymamája méhészkedett, én csak igyekszem életben tartani a méheket. – Van hozzá tapasztalata? Bree rekedten felnevetett. – Aligha. Gyerekkoromban dolgoztam méhekkel, de az már nagyon régen volt. Szerencsére ezek egészséges, jól fejlett kolóniák, és a hideg tavasznak köszönhetően nem szaporodtak túl. Ha nem csinálok nagy bajt, rendben lesznek. – Ez fantasztikus! – lelkendezett a nő őszintén. – Nem bánja, ha holnap kölcsönkérem Tobyt egy kis időre? Át akarom rendezni a házat, és elkelne egy kis segítség. Meglátogatott néha, így arra gondoltam, örülne, ha kapna egy kis feladatot. Nem is látogatta, hanem megleste. – Én… remélem, nem nagyon volt láb alatt. – Az a kis angyal? – húzta fel a szemöldökét a nő. – Vigye, a magáé – nevetett Bree. Vipera az erdő felé fordult, tölcsért csinált a kezéből és elkiáltotta magát: – Toby! Holnap délután kellene egy kis segítség. Ha keresni akarsz egy kis pénzt, gyere át. Nem kaptak választ, de nem is számítottak rá. A nő most a kaptárakhoz lépett. – Mindig is érdekeltek a méhek, de semmit sem tudok róluk. Ha nem zavarja, néha szívesen megnézném, hogyan dolgozik. Bree-t meglepte a látogatója kifinomult, udvarias modora. – Hogyne – biccentett. – Remek, akkor hamarosan találkozunk – mosolygott a nő és távozott. Bree visszaindult a kaptárakhoz, ám hirtelen eszébe jutott valami.

– Szereti az egereket? – kiáltott a nő után. – Az egereket? – torpant meg a nő. – Nem a kedvenceim. Miért? Bree a kaptársor végébe mutatott. – Ha érdekli a méhészet, mutatok valami érdekeset. Tudja, mi a propolisz? Nem, mi az? – A méhek ezzel a sűrű, ragacsos anyaggal lezárják a kaptárban kialakult réseket. Antibakteriális hatása is van, sok méhész be is gyűjti. – Bree igyekezett minél profibb benyomást kelteni. – A méhek bevonják a kaptárba betolakodó állatokat, rovarokat, hogy megvédjék a kolóniát a fertőzésektől. Jöjjön, nézze meg. A nő óvatosan bekukucskált a kaptárba. – Ezt nevezem… Nem mozdult, így Bree felbátorodott és felkapott egy kis lapátot. – Ha akarja, kiszedheti onnan. A nő hátrafordult. – A propolisz gyakorlatilag mumifikálta az egeret. Ugye milyen fantasztikus? – csevegett Bree. – Most ugrat? Bree határozottsága kezdett összeomlani. – Semmi gond, én is meg tudom csinálni. Muszáj lesz. Csak… az a baj, hogy irtózom az egerektől, és maga nagyon bátornak tűnik. – Csakugyan? – csillant fel a nő szeme. Bree bólintott. – Akkor jó. – Azzal a nő fogta a lapátot, kikotorta a kaptárból a tetemet és a szemetesbe dobta. Sok éve volt már annak, hogy valaki jót cselekedett Bree-vel. Nagyon meghatotta az ismeretlen nő gesztusa. LUCY KÍVÁNCSI volt Tobyra és a nagymamájára, ezért ment el a házhoz. Vagy csupán nem akart ismét szembenézni Pandával, és reménykedett benne, hogy mire visszatér, a férfi már messze jár, különben neki kellett volna távoznia. Nagyon feszült volt, de Toby gyámja még nála is idegesebbnek tűnt.

Bree gyönyörű asszony volt, bár nagyon sovány és törékeny, a bőre már-már áttetsző. Csodásán festett volna egy magas nyakú, csipkegalléros, Viktória-kori ruhában. Lucy megérezte, hogy vékonyka testére hatalmas zsáknyi gond nehezedett. De hogyan került a képbe Toby? Semmi köze nem volt hozzájuk, és nem kellett volna engednie a késztetésnek, hogy áthívja a fiút, de amikor tudomást szerzett a nagymama haláláról, ösztönösen cselekedett. Elérkezett az utolsó kanyarhoz. Visszatartotta a lélegzetét és a kocsifelhajtóra fordult. Panda kocsija már nem volt ott. Nem kell többé találkoznia vele. A Pandával való kalandja furcsamód igazolta azt, hogy megfutamodott az esküvője elől. Ezzel végképp bebizonyosodott, hogy alkalmatlan arra, hogy egy Tedhez fogható férfi felesége legyen. Megnyugtató, egyben felkavaró volt ez a gondolat. Elhatározta, hogy örökre kitörli emlékezetéből ezt a rövid, fájdalmas élményt, s bement a házba. Toby az asztalnál ült, s egy tálkából müzlit majszolt. – Érezd otthon magad – mordult rá a fiúra. A német kávéfőzőből friss kávéillat áradt; kizárt, hogy Toby főzte. A gyerek a szokásos ellenséges tekintettel méregette. – Mennyit fizetsz? – Mennyit érsz? – Sokat – falt be a fiú egy kanál Cheeriost. – Megfizetlek a munkádért. És most add ide szépen a kulcsot. – Nekem nem kell kulcs, hogy bejöjjek. – Értem. Szóval természetfeletti erőkkel bírsz. – Lucy odalépett a gyerekhez és kinyújtotta a kezét. Toby megvakart a karján egy szúnyogcsípést, aztán kelletlenül a zsebébe nyúlt. Miután átadta a kulcsot Lucynak, folytatta az evést. – Hogyhogy nem haragszol a nagyi miatt? – Ki mondta, hogy nem haragszom? – Nem látszol mérgesnek.

– Jól álcázom az érzéseimet. A sorozatgyilkosok is ezt teszik. – Sorozatgyilkos vagy? – Még nem, de gondolkodom rajta. Talán ma elkezdem. A gyerek szája mosolyra húzódott, de aztán gyorsan elkomorodott. – Azt hiszed, vicces vagy, de tévedsz. – Nézőpont kérdése. Ahelyett, hogy a saját dolgaival törődne, tessék, ismét beleütötte az orrát mások életébe. Mintha attól jobban érezné magát. Zsebre tette a kulcsot. – Bree kedves nőnek látszik. – Csak addig marad, amíg hazajön az apukám – legyintett Toby. – Tornyokon dolgozik. Mobiltelefon-tornyokon. Ez a világ legveszélyesebb munkája. Hazudott. Lucy éppen elég árvát látott már, hogy tudja, mikor hazudnak. Vizet engedett egy pohárba és kiitta a felét, majd a maradékot a mosogatóba öntötte. Eszébe jutott, régen milyen sokat és lelkesen dolgozott a Tobyhoz hasonló srácokért. Ügyes és tehetséges volt, nem kellett volna abbahagynia. Lobbistaként azonban nem csak egy-egy bizonyos gyereken, hanem ezreken segíthetett. – Figyelj, Toby. Van egy öcsém és három húgom, szóval pontosan tudom, mikor hazudnak a gyerekek. Ha így akarsz viselkedni, ám legyen, de akkor nem tudok segíteni. – A kisfiú tiltakozni akart, de Lucy leintette. – Ez azt jelenti, hogy én sem kérhetek tőled segítséget, pedig szükségem lenne rád. Bizalom nélkül nem megy. Érted? – Kit érdekel? – Ezek szerint téged nem. A mosogatóban nem voltak piszkos edények, tehát Panda nem evett, vagy gondosan elmosogatott maga után. Kivett egy banánt a pultra helyezett edényből. – Az apukám tényleg mobiltornyokon dolgozott – szólalt meg mögötte Toby vékonyka hangon. – Négyéves voltam, amikor meghalt. Megmentett egy másik bácsit, aki beakadt a vezetékek

közé. Most igazat mondtam. – Lucy meghámozta a banánt, de szándékosan nem fordult meg. – A te anyukáddal mi történt? – Tizennégy éves voltam, amikor meghalt. Nem volt jó anya. – Lucy még mindig nem nézett a fiúra. – Szerencsére örökbe fogadtak. – Az én anyukám itt hagyott, nem sokkal azután, hogy megszülettem. – Ezek szerint ő sem volt jó anyuka. – A nagyi jó volt. – És most nagyon hiányzik neked. – Lucy letette a banánt és megfordult. A kisfiú hatalmas barna szeme csupa könny volt. – Sok dolgunk van – mondta. Tudta, hogy az önérzetes gyerek nem örülne, ha szóvá tenné a gyengeségét, így gyorsan az üvegezett falú szobába ment. – Itt kezdünk. A következő néhány órában Toby segített kicipelni a törött bútorokat, molyette párnákat és napszítta függönyöket a kocsifelhajtó végébe, ahonnan később el tudják szállíttatni valakivel. Lehet, hogy Panda nem érzett semmi tiszteletet a ház iránt, de ha nem tetszik majd neki, amit művelt, nyugodtan beperelheti, gondolta Lucy. Toby az izomerő hiányát hatalmas elszántsággal pótolta. Lucyt nagyon meghatotta az igyekezete. Sikerült már kialakítania vele egyfajta személyes kapcsolatot. Nagy nehezen kicipeltek egy ősrégi, rossz tévét. A fiú szemeteszsákokba gyömöszölte az évtizedes folyóiratokat és szakadt krimiket, melyeket Lucy leadogatott neki a polcról. Aztán szépen letörölgette a polcot és elrendezte a maradék könyveket. A bumfordi zöld konyhaasztal azonban kifogott rajtuk; hiába küzdöttek vele, sehogy sem bírták kimozdítani a helyéről. A munka végeztével Lucy kivitt egy kis pénzt a verandára, ahol Toby lelkesen sikálta a padlót. Nagyot nézett, amikor meglátta, hogy pénzt kap a munkájáért, aztán gyorsan zsebre tette a bankjegyeket. – Szívesen jövök máskor is – mondta. – A házat is kitakarítom. Tudom, hogy nem voltam túl jó, de most már megtanultam, mit kell csinálni.

Lucy együtt érzően nézte. – Pandának felnőtt házvezetőre lesz szüksége, de ne félj, neked is találok feladatokat – mondta. – Vagyok olyan ügyes, mint bármelyik felnőtt – bizonygatta Toby. – Ő nem így gondolja majd. A fiú kicsörtetett a verandáról és becsapta maga mögött az ajtót, de Lucy tudta, hogy visszajön még, és igaza volt. A következő napokban leszedték a pókhálókat és felsikálták a padlót. Lucy strandtörülközőket terített a kinti vánkosokra, és a hallból átcipelték a fémből készült kenyérpolcot a verandára. Tökéletes volt. A konyhapulton sorakozó kerámiamalac, kicsorbult fémdobozok és egyéb kacatok is fokozatosan eltűntek szem elől. Lucy fogott egy kék agyagedényt és megtöltötte eperrel, egy lekváros bögrébe pedig rózsát szedett, amit a garázs mögött talált. Távolról sem volt olyan szép, mint a Fehér Ház virágkompozíciói, de jó érzéssel töltötte el a tudat, hogy napról napra szépül a ház. A negyedik napon bementek a sivár dolgozószobába és nekiestek a szőnyegnek. – Van még kenyér? – kérdezte Toby, miután végeztek. – Felfaltad az utolsó szeletet is. – Sütsz még? – Ma nem. – Pedig kellene. – A fiú Lucy legújabb sárkányos tetoválását tanulmányozta. – Hány éves vagy? Tizennyolc, akarta mondani Lucy, de meggondolta magát. Ha őszinteségre akarja nevelni a fiút, akkor neki sem szabad hazudni. – Harmincegy – mondta. – Öreg vagy. Kimentek, és Toby fogta a kis állólétrát, amíg Lucy kitépkedte a szőlőindákat, melyek benőtték a dolgozószoba egyetlen ablakát. Sokkal kellemesebb lesz itt írni, állapította meg Lucy.

Az ablakon keresztül látni lehetett a mézszínű keményfapadlót. Lucy már az első pillanatban beleszeretett a házba, és úgy vélte, Panda nem érdemelte meg ezt a helyet. BREE LEVETKŐZÖTT A HÁZ MÖGÖTTI aprócska mosókonyhában, egyből a mosógépbe dobta a piszkos ruháit, még a melltartót és bugyit is. A füstölőtől, amit a méhek megnyugtatására használt, olyan büdös lett, mintha egész nap a tábortűz mellett ült volna. Maga köré tekert egy törülközőt és bement a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzon. Soha életében nem dolgozott még ilyen keményen, sajgott minden izma. Az utóbbi napokban hajnaltól napestig kinn volt, hogy előkészítse a kaptárakat a nyárra. A kézikönyv útmutatásait alapján áthelyezte a kereteket, megnézte, hol vannak a királynők, ellenőrizte a lépeket. A kaptárházat is padlótól a mennyezetig kitakarította, s egyenként letörölgette az elmúlt nyáron összegyűlt több száz üveg mézet. Amikor végzett, felragasztotta azokat Myra címkéjével: Körhinta méz Charity-sziget, Michigan Bree régen művészi álmokat kergetett. Tizenhat éves korában Myra születésnapjára vízfestékkel megfestett egy vidám, szalagos körhintát. Myrának annyira megtetszett a műve, hogy a mézesüvegek címkéjére is feltette. Bree óvatosan megtörölközött, vigyázva, nehogy megdörzsölje a méhcsípések helyét, melyek szörnyen viszkettek. Büszke volt rá, hogy ma egyetlen csípést sem sikerült beszereznie. Jó érzés volt végre büszkének lenni valamire. Tobyt a nappaliban találta, a kanapén heverve játszott a Nintendójával, amit még Bree-től kapott ajándékba. Az évek során megváltozott a szoba. A falak barackszínűek voltak, a padlót kék és sötétkék virágos szőnyegek fedték, a bútorokat kissé túltömték, a kandallópárkányon egy agyagból készült sziámi macskapár őrködött. Annak idején Starral Beavisnek és Butt-Headnek nevezték el őket.

Majdnem tizenegy óra volt. Tobynak már rég ágyban lett volna a helye, de ha szóvá tette, a fiú süketnek tettette magát. Bree felvett egy piszkos müzlis tálkát. – Holnap megnyitom a standot – jelentette be bizonytalanul. – Ki tart vissza? – felelte a fiú anélkül, hogy felpillantott volna a játékából. – A déli part felé vezető főúton van, így eléggé forgalmas a hely. Egy kicsit ki kell pofozni, hogy felfigyeljenek rá az emberek. – Fogalma sem volt, hogy így lesz-e. – Szükségem lesz a segítségedre, így jobban teszed, ha lefekszel. A fiú nem mozdult. Bree-nek határozottabbnak kellett volna lennie, de nem tudta, hogyan, ezért kimenekült a konyhába. Reggel óta egy falatot sem evett, és jóllehet nem volt éhes, benézett a hűtőszekrénybe. A polcokon csak tejet és vagdalthúskonzerveket látott. Becsukta az ajtót, majd az éléskamra felé sandított, ahol Myra rengeteg konzervet, müzlit, tésztát és babot halmozott fel. Semmi étvágygerjesztő. Semmi, kivéve… A mézesüveg, amit behozott, a pulton állt. Napfényben aranyés borostyán, most sötét juharszirup színű volt. Fogta az üveget és szemügyre vette a címkéjét, aztán lecsavarta a tetejét. Mutatóujjával belenyúlt a mézbe és megkóstolta. Behunyta a szemét. Érezte a virágok illatát, gyermekkora nyarainak az ízét. A fáradtsága egy pillanat alatt elmúlt, és olyan érzése volt, mintha az élet titkába kóstolt volna bele. MÁSNAP REGGEL NEM BÍRTA kiimádkozni Tobyt az ágyból, így kénytelen volt egyedül munkához látni. Sajgott a karja, mire felpakolta egy kiszolgált talicskára a fészerben talált ecseteket, hengereket, rongyokat és festékes dobozokat. Ügyetlenül kigurította a kocsifeljáróra. A stand szürkén és kopottan állt a százéves tölgyfa alatt. Egy kék Honda kisbusz suhant el az úton, nyomában egy másik gépkocsival; a nyaralásra érkező családok már kora reggel

elindultak a déli strandra. Bree újabb két fordulóval kihordta a többi szerszámot, egy megállítótáblát meg egy tucatnyi üveg mézet a tavalyi termésből. Az idén legfeljebb augusztusban lesz friss méz, állapította meg, de bízott benne, hogy addigra már messze jár, bár maga sem tudta, hova mehetne. Fel akarta ébreszteni Tobyt, ám a fiú eltűnt a szobából. Beszúrta a földbe a megállítótáblát, amikor lefékezett mellette az első gépkocsi. – Éppen ideje volt, hogy kinyisson – mondta a nő. – Pár hete a végére jártunk Myra mézének, és az ízületi gyulladás is nagyon meggyötör. Két üveggel vásároltak. Bree nem is lehetett volna boldogabb. ám miután órákig senki sem állt meg, az öröme lassan szertefoszlott. Letakarította a standról a pókhálókat meg egy régi madárfészket, majd megerősítette a polcokat. Aztán kinyitotta az egyik vajsárga festéket tartalmazó dobozt, hogy lefesse a standot. Több órányi mázolás után már alig állt a lábán a fáradtságtól. Nem hitte volna, hogy ennyire kikészül tőle. A nyaka beállt, a kezébe befúródott egy szálka, a lábát csúnyán megvágta. Kézfejével letörölte homlokáról a verejtéket, amivel jól összefestékezte magát, amikor lelassított mellette egy gépkocsi. Egy új típusú piros Cadillac volt az, ám Bree lelkesedése gyorsan odalett, amikor meglátta, ki érkezett. – A fára is jut festék, vagy mindet magadra kened? Mark harsány szavai úgy hatottak, mintha végigkarcoltak volna egy táblát, és amikor a férfi elindult feléje, Bree önkéntelenül hátrált egy lépést. – Köszönöm, boldogulok. Mike azonban nem tágított, és alaposan szemügyre vette Bree művét. – Kellene még festék. A fa nagyon beszívja. Ezt már Bree is észrevette, de nem akarta festékre pazarolni a pénzét, és egyelőre nem tudta, mihez kezdjen ezzel a problémával. Mike odalépett az egyik üres festékesdobozhoz,

majd kényeskedve megbökte drága cipőjének az orrával. – Toby miért nem segít? – Kérdezd meg tőle. – Bree bedobta a festőhengert a tálcába, így még jobban összemaszatolta az egyetlen pár rendes szandálját. – Majd megkérdezem. Egyébként hol van? – A szomszédban, az újdonsült barátnőjénél – felelte Bree. Más esetben szó nélkül hagyta volna a kérdést, de most neheztelt egy kicsit a fiúra. – Segítenie kellene – mondta Mike, majd levett egy üveg mézet a polcról, letett egy bankjegyet a pultra, majd a kocsihoz vitte a mézet és elhajtott. Bree egész testében remegett. A férfi puszta látványa is fájdalmas emlékeket idézett fel benne. Amióta megleste őket Daviddel, az egész élete rossz irányba fordult. A stand hátulját még egyetlen ecsetvonás sem érte, de máris elfogyott a festék. Bree megpróbálta kikotorni a maradék festéket a dobozból, amikor ismét megjelent a Cadillac, benne a duzzogó Tobyval. Ahogy a fiú kikászálódott a kocsiból, Mike letekerte az ablakot. – Elfelejtette, hogy segítenie kellett volna – mondta. Toby mérgesen becsapta az ajtót, amiből világosan kitűnt, hogy nem volt semmi baj a memóriájával. Mike kiszállt és kinyitotta a csomagtartót. – Gyere, fiam. Szedd ki szépen. Noha Toby még csak tizenkét éves volt, Bree-nek cseppet sem tetszett, hogy így beszélnek vele. Annak idején Davidet kirúgták a halászhajóról, amikor kikérte magának, hogy az egyik vendég „fiam”-nak szólította. Toby azonban szó nélkül engedelmeskedett a férfinak. Vajon félt tőle? Bree nézte, ahogy Toby kivesz két doboz festéket a csomagtartóból. – Ez meg mi? – Láttam, hogy alig van festéked – szedett elő még Mike egy festékes vödröt, ecseteket meg egy új hengert. – Hoztam még eztazt, nem nagy ügy.

Bree-nek megfeszültek az izmai. – Nekem nem kell festéket venned. Semmit sem kell venned. Mike vállat vont és a fiúra nézett. – Nyissuk ki. – Nem – szólt rájuk Bree. – Vidd vissza a festéket, a többi holmival együtt. Toby felháborodva méregette, aztán fogott egy csavarhúzót és felfeszítette a doboz tetejét. – Komolyan mondtam, Toby! Ne nyisd ki… A doboz teteje felpattant. Bree-nek sosem sikerült véghezvinnie az akaratát. Nem bírta engedelmességre bírni Tobyt, Mike sem hagyta békében, Scott sem volt hűséges férje. Mike ráöntött egy kis festéket a hengerre. – Toby, fogd azt az ecsetet és kend le újra a szegélyt. A fiú szó nélkül engedelmeskedett. Bree-nek két szalmaszálat sem tett volna keresztbe, ez a rasszista seggfej meg egyre-másra ugráltatta. – Én is segítenék, de… – mutatott Mike a makulátlan szürke nyári nadrágjára… – Ó, a csudába is. – Azzal felkapta a hengert, bekente festékkel és munkához látott. Bree utálta az egészet, de képtelen volt véget vetni. Mike Moody mindig beleütötte az orrát mások dolgába. Mindig is ilyen volt. – Szép szín – jegyezte meg a férfi. Bree-nek is tetszett, de nem volt kedve csevegni Mike-kal. – Menj odébb, nagyon büdös a kölnid. Ezzel a megjegyzésével végre rést ütött a férfi megjátszott kedélyességén. – Miket hordasz itt össze? Van fogalmad, mennyibe kerül ez a cucc? – Jó ízlést úgysem tudsz vásárolni, Mike. Jó modort sem. Toby ledobta az ecsetjét, arca eltorzult a haragtól. – Mondd, miért nem bírsz kedves lenni vele? – Nagyon megszomjaztam – mondta Mike higgadtan. – Nincs egy kis limonádéd odabenn, Bree? Lehűtene bennünket. Toby és Bree láthatóan a robbanás határán volt, míg a férfi továbbra is kedélyesen udvarias maradt. Aztán abbahagyta végre

a mázolást. Nem azért, hogy Bree kedvére tegyen vele, hanem mert észrevett egy közeledő kisteherautót, amit láthatóan felismert, mert kisietett az útra, hogy leintse. – Jason! Íme, az én emberem! – vigyorgott a kormány mögötti hosszú hajú srácra. – Ismered Bree Remingtont? Bree idestova tíz éve a West vezetéknevet használta. A srác biccentett. Mike a motorháztetőre támaszkodott. – Most Bree árulja Myra mézét. Fogadok, hogy az anyád nagyon örülne pár üvegnek. Köztudott, hogy Myra mézétől pillanatok alatt elmúlik a migrénje. – Az már biztos. Mike. Így ment ez egész délután. A férfi szorgalmasan mázolt, s közben leintette az összes arra haladó járművet, hogy rájuk tukmáljon néhány üveg mézet. Bree igyekezett minél távolabb tartani magát Mike-tól, hiszen tapasztalatból tudta, hogy bármit tesz, meglesz a böjtje. Estére a stand fénylett a két réteg vajsárga festéktől, és tizennyolc üveg méznek is sikerült gazdát találni, ám amikor Mike hazaindult, Bree egy halvány „köszönöm”-öt is képtelen volt kinyögni. LUCY KIHÚZOTT NÉHÁNY gyomot a veranda mellett. Hiányzott neki Toby, immár három napja, amióta Nagy Mike eljött érte, nyomát se látta. Úgy döntött, átmegy a házhoz, hogy megnézze, mi van vele. Amúgy is be kellett kerékpároznia a városba, hogy vásároljon némi ennivalót. Úgy tervezte, ha visszatér, szépen leül és nekilát az írásnak. Elindult, és a ház felé kanyarodott, amikor megpillantotta a pasztellsárga színű standot. A pulton sorakozó üvegekben aranylott a méz. Bree egy körhinta-lovat festett éppen a megállítótáblára. Toby a pulton ült és savanyú arccal figyelte az asszonyt. Amikor Lucy leszállt a bicikliről, Bree letette az ecsetet. Arcán egy rózsaszín meg egy zöld festékfolt virított, hófehér, szeplős karján égővörös duzzanat virított.

Toby leugrott a pultról és odarohant hozzá. – Szia, Vipera! Menjek dolgozni? – Ma nem. – Lucy szemügyre vette a táblát. – Bree, maga igazi művész. Csodásán néz ki. – Á, csak kontárkodom egy kicsit – szerénykedett az asszony, majd megfogta a nehéz táblát, hogy az út szélére cipelje. Óvatosan mozgott, nehogy elkenődjön a friss festék. – Nagyon keményen dolgozhatott – sietett a segítségére Lucy. – Gyönyörűen néz ki. Bree beállította a táblát. – Reggel neked kell őrizni a standot, amíg megnézem a kaptárakat – szólt oda Tobynak. – Nem akarom a standot őrizni! – kiáltotta a fiú. – Holnap úgyis más dolgom lesz – szólalt meg Lucy készségesen. Bree hátralépett, hogy megnézze a táblát, melynek egyik oldalán a Körhinta méz, a másikon A nyár emléke egy egész éven át felirat hirdette a finom árut. – Csak tízen álltak meg – tiltakozott Toby. – De hiszen még dél sincs – felelte Bree. – Tegnap ilyenkor még ennyien sem voltak. A tábla majd segít. Nem hangzott túl meggyőzően, és Toby se vette be. – Igazi állás kellene neked – jegyezte meg. Lucy arra várt, hogy Bree leteremti a fiút, ám a nő úgy tett, mintha meg se hallotta volna. Nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne szóljon közbe. – Ha visszajövök a városból, mindenképpen veszek egy-két üveggel – ígérte. – Nem szükséges – szabadkozott Bree. – Ugye, viccel? Imádom a mézet. – Nagyon finom lesz a kenyereddel – kotnyeleskedett Toby, majd vádló pillantást vetett Bree-re. – Vipera tud kenyeret sütni. Soha életemben nem ettem még olyan finomat. – Tényleg tud kenyeret sütni? – csillant fel Bree arca. – Néha. Legközelebb hozok egyet. – Jaj, az… köszönöm szépen.

Az asszony előhúzott a zsebéből egy csomag cigarettát és rágyújtott. Toby undorodva nézte. – Nem akartam visszaszokni, de muszáj volt rágyújtanom – szabadkozott Bree. Lucy nem szokott ítélkezni afelett, hogy ki hogyan próbálja levezetni a feszültséget. – Látod – szólalt meg Toby, amikor elsuhant mellettük egy sötét szedán. – Tök gáz a táblád. Itt senki sem fog megállni. – Ne piszkáld folyton Bree-t – szólt rá Lucy. Elege lett a fiú ellenséges viselkedéséből. Miután elkönyvelte, hogy az új barátja átállt az ellenséghez, a fiú dohogva elindult a ház felé. Bree hosszan kifújta a füstöt. Furcsa volt látni ezt a Viktóriákon festményhez hasonló nőt a füstöt eregetni. – Semmit sem tudok a gyerekekről – jegyezte meg. – Amúgy is jókora zűrzavar van körülöttünk. – Csak megrémült – mondta Lucy. – Csak tudnám, miért pont engem tett meg Myra a gyámjának. – Biztosan sokat gondolt önre. – Amikor kicsi voltam, nagyon közel álltunk egymáshoz, de aztán Star megszökött… ő volt Toby anyukája… és már csak néhány havonta beszéltünk telefonon. Star… a legjobb barátnőm volt. Bree elpirult, mintha szégyellné, hogy ilyen sokat elárult magáról. Egy régi Crown Victoria lelassított és megállt Bree táblája mellett. Lucy hagyta, hogy Bree kiszolgálja a vevőjét és bekarikázott a városba. Megvette az élelmiszert meg két kis cserepet, amibe fűszernövényeket akart ültetni, de a végén olyan nehéz volt a kosara, hogy alig bírta hazavinni. Megállt Bree-nél és szólt, hogy majd később jön át a mézért. – Tényleg nem szükséges – mosolyodott el az asszony. Lucy most látta először rajta az öröm jelét. – Bevált a tábla, három autó is megállt. Hat üveg mézet adtam el. Magának ajándékba adom.

Lucy tiltakozni akart, de rájött, hogy Bree így akar köszönetet mondani, amiért foglalkozik Tobyval. A hazaúton eldöntötte, hogy másnap reggel süt egy jókora adag kenyeret, hogy ő is megajándékozza őket valamivel. Ahogy a ház elé ért, hirtelen lefékezett, mert meglátta a sötétszürke, illinoisi rendszámú SUV-ot.

11

LUCY MÉRGESEN BECSAPTA maga mögött az ajtót, ledobta a hátizsákját és lerobogott a főbejárathoz. Menet közben elhaladt a polc mellett, aminek Panda utasításai értelmében nem volt semmi keresnivalója az egykor üres falnál. A férfi az üvegfalú szobában volt, háttal az ablaknak, és feszülten figyelte a lányt. Alig lehetett ráismerni. Szolid frizurát nyíratott, bár Lucy sejtette, hogy úgysem tart sokáig. Frissen borotválkozott, már amennyire csak lehetett, és a gondosan vasalt, elegáns szürke ing és nadrág fényévekre volt az esküvőn viselt olcsó öltönytől. Tiszteletre méltó üzletembernek látszott, bár Lucy jól tudta, hogy az elegáns ruha alatt egy vad motoros rejtőzik, aki visszaélt a helyzetével és a végén még volt képe kijelenteni, hogy nem is olyan jó szerető. Panda alaposan végigmérte a lány nyakán díszelgő tűzokádó sárkányt, a hamis szemöldök-piercienget, és lerítt róla, hogy cseppet sem örül, amiért még mindig a házában találja. Ezzel nem volt egyedül. Panda mellett egy nő bámult ki az ablakon. – Patrick… – szólalt meg Lucy jéghideg hangon. – Mondtam, hogy nem rendezz át semmit – szólalt meg a férfi, de Lucy fütyült rá. – Bocs, de az egészségügyi szakszolgálatnak más a véleménye. – Lekapta frissen festett, lila tincseiről a baseballsapkát. A könyvespolcon rendben sorakoztak a könyvek, a csúnya szőnyeget is már évekkel azelőtt ki kellett volna hajtani. Lucy kidobott egy csomó bútort, és mindössze egy komódot, néhány

asztalkát, egy kanapét meg székeket hagyott a helyiségben; ez utóbbiakat Toby segítségével hurcolták át a nappaliból. A szobára ráfért volna a festés, de így is otthonos és bájos volt. A nő még mindig úgy állt az ablaknál, mint a cövek. Túlméretezett fekete tunika, fekete nadrág és tűsarkú cipő volt rajta. Egyenes szálú, fekete haja a válláig ért, keze, melyen egyetlen gyűrű sem volt, túl nagynak tűnt a csuklójához képest. Panda megígérte, hogy számíthatok a diszkréciójára – szólalt meg halk, rekedtes, ám igen határozott hangon, ami azt sejtette, hogy teljes hangerővel szokott kommunikálni. – Semmi gond, elmegyek – mondta Lucy. – Azt nem teheti meg – tiltakozott a nő, de még most sem fordult meg. Lucy gyűlölködve nézett a férfira. – Ha Panda bepróbálkozik, hívja nyugodtan a rendőrséget. – Biztosan akad még nő errefele – jegyezte meg a nő a félelmetes kiképző őrmesteri hangján. – Úgy hallottam, mostanában sok mindenen ment keresztül, de ígérem, teszek róla, hogy ne bánja meg, hogy itt marad. Szóval Panda elárulta neki a kilétét. Újabb bizonyítéka annak, hogy nincs erkölcsi tartása. – Más esetben pénzt ajánlanék fel, de… az egy kicsit sértő lenne. – Egy kicsit? A nőt láthatóan nem hatotta meg, hogy az egykori elnök asszony lányával van egy helyiségben, ami arra utalt, hogy nem először lát hírességet. – Miért olyan fontos önnek, hogy maradjak? – kérdezte Lucy kíváncsian. – A nő felszegte a fejét. – Mielőtt elmagyaráznám, alá kellene íratnom önnel egy titoktartási nyilatkozatot. – Most viccel? – Lucynak sok hibája van – szólt közbe Panda de neki is érdeke, hogy ne derüljön fény a kilétére. – Értem – húzta ki magát a nő. – Akkor kénytelen leszek megbízni magában. Bevallom, ez nem az erősségem… – Lassan,

színpadiasan megfordult. Akár egy tragikus sorsú királynő a guillotine előtt. Levette az arcát takaró hatalmas fekete napszemüveget és Lucyra nézett. Vonzó jelenség volt – sötét, mandulavágású szem, erős orr –, ám telt ajkaira ráfért volna egy kis szájfény, és némi smink csodát tehetett volna a sápadt bőrével. Nem mintha Lucynak joga lett volna bárkit is kritizálni. A nő csak állt szótlanul. Lucy meg se szólalt, mivel sejtelme sem volt, ki lehet az idegen. Aztán beugrott… ejha… – Lucy, gondolom, hallottál már Temple Renshaw-ról – szólalt meg Panda tárgyilagosan. Temple Renshaw, a celeb fitnesszguruk leggonoszabb királynője, a Bazi nagy dagi sziget című borzalmas valóságshow sztárja, aki úgy szégyeníti meg a szereplőket, hogy a szigetre száműzi őket, ahol senkinek sem kell rájuk néznie. Karrierjét mások megalázására és lealacsonyítására építette; a párductestű, vékony nőt ábrázoló fotók mindenütt – a fitnesz-italain, vitaminos müzliszeletein, tornadresszein – láthatóak voltak. Ám azok a fotók alig hasonlítottak erre a feketébe burkolt, pufók arcú, enyhén tokásodó asszonyra. – Maga is láthatja, csúnyán elhíztam – mondta Temple. – Azért ez erős túlzás – nyelt egyet Lucy. Temple még így is sokkal jobban nézett ki, mint a szigetre látogató turisták többsége. Ettől eltekintve még koránt sem volt ugyanaz a karcsú nádszál, akit a széles nagyközönség ismert. – Ne udvariaskodjon. – Tavasszal Temple-nek akadt egy kis gondja, és emiatt felszedett egy kis… – szólt közbe Panda. – Nem kellenek a kifogások – förmedt rá a nő teljes hangerővel. Tényleg olyan volt, mint egy kiképző őrmester. – Dagadt disznó vagyok, és kész. – Te hogy kerülsz a képbe? – nézett rá Lucy. – Fegyver is van nálad? – Temple megbízott, hogy segítsek neki visszanyerni a régi formáját. Egyébként meg semmi közöd hozzá. – Te vagy az edzője?

– Nem igazán. – Nincs szükségem edzőre – csattant fel Temple. – Kell valaki, aki megfegyelmez. – Megfegyelmezi? – hüledezett Lucy, mire Panda szája gúnyos mosolyra húzódott, mintha olvasna a gondolataiban. – Pontosan milyen fegyelmezésre gondolt? – Pandával már mindent megterveztünk – felelte Temple. – Szeptemberben, azaz három hónap múlva kezdjük forgatni a Bazi nagy dagi sziget legújabb szériáját. Mivel láthatóan kicsúszott a lábam alól a talaj, megbíztam Pandát, hogy segítsen ismét formába lendülnöm. Temple fegyelmezője a pedánsan sorakozó könyveket nézegette, majd mutatóujjával kihúzta A Michigan-tó világítótornyai című kötetet. – És itt fognak gyakorolni? – érdeklődött Lucy. – Ezzel a külsővel aligha vonulhatok be egy wellness szállóba. Teljes elszigeteltségre van szükségem. Ez lesz az én saját kis dagi szigetem – tette hozzá Temple önironikusan. Panda tovább böngészte a könyveit. Fura volt őt ebben az öltözékben látni. – Panda a testőrként is dolgozott nekem – mondta Temple. – Aztán eszembe jutott, hogy itt van neki ez a ház, és ragaszkodtam hozzá, hogy idejöjjünk. Tisztára, mint a Mission Impossible-ben. Magánrepülővel jöttem, ő pedig várt rám a reptéren és a legnagyobb titokban idehozott. – Most már értem, hogy mi hozta ide önöket, de honnan veszik, hogy én is maradok? – Alibinek kellene. – Miféle alibinek? – Speciális étrendre lesz szükségem, és Pandának senki sem fogja elhinni, hogy gyógyteákon és búzacsírán él. Lucy sem élt ilyen étrenden, de kezdte felfogni a neki szánt szerepet. – Hetekig itt leszek – folytatta Temple. – Néha elolvasnék egy női magazint, egy Vogue-ot, szükségem lesz mindenféle kenceficére, tamponra…

Panda feltetette a lábát egy bőrkárpitozású székre, amit Lucy alig bírt kituszkolni a sarokból. – Online is megrendelheti – javasolta Lucy. – Meg is teszem, de vannak dolgok, amik azonnal kelleni fognak. Arra is gondolnunk kell, hogy miképpen magyarázzuk meg a sok szemetet, ha hivatalosan csak Panda lakik itt. Továbbá szeretem kiszellőztetni az edzőcuccaimat. A női edzőcuccaimat. Fürödni is szeretnék. Ha valaki erre csónakázik és meglát a tóban, majd azt hiszi, maga az. Ha kiderülne az igazság, az a karrierem végét jelentené. Most már érti? Vajon miért nem hozta magával valamelyik barátnőjét, tűnődött Lucy. Temple-nek azonban aligha volt igazi jó barátnője. A nő a tunikája nyakába akasztotta a napszemüvege szárát. – Lucy, tudom, hogy ön nagyon fontos ember és most nehéz időszakon megy keresztül. Azzal is tisztában vagyok, hogy egyedül szeretett volna itt lenni, és most felborítottam a terveit. – Tetőtől talpig végigmérte a lányt. – Teljesen ingyen fogom edzeni. Lucy szólni sem tudott a döbbenettől. – Az ügyfeleimet hatszáz dolláros óradíjért edzem. Igen, tudom, ez szörnyen sok pénz, de így legalább komolyan veszik a munkát. – Temple most Lucy felkarját méregette, majd szemügyre vette a combját. – Magának más motivációt kell keresnünk. – Sajnos Lucy lusta, mint a lajhár – szólt közbe Panda. – Kizárt, hogy rá tudod venni bármilyen testmozgásra. – Szerintem is – értett egyet Lucy. – Sajnálom, de nem segíthetek. – Amíg Panda is a közelben van, biztosan nem. – Értem – mosolyodott el Temple kényszeredetten. – Pedig nagyon bíztam önben… Ha meglátnak… és kiderül, ki vagyok… Panda figyelmeztetett, nem valószínű, hogy itt akar maradni. Lucynek cseppet sem volt ínyére, hogy a férfi előre megjósolja a viselkedését. – Tényleg nem kellett volna ennyire beleélnem magam – folytatta Temple.

Aztán a Gonosz Királynő hirtelen összeomlott. A fejét lehorgasztotta, a válla megroskadt, egyenes dereka meggörnyedt, a szeme megtelt könnyekkel. Lucynek némi elégtételt kellett volna éreznie ettől, de inkább mélységes szánalmat érzett iránta. Láthatóan nem szokott így szétesni, és segítséget is ritkán kért. Mindenesetre valami miatt elhízott, és emiatt is nagyon szenvedett. Lucy nem akarta elhagyni a szigetet, hiszen azzal Viperától is el kellett volna búcsúznia, le kellett volna mondania a kajakozásról, nem írhatott volna kedvére a tiszta dolgozószobában, finom mézet sem kenhetett volna a frissen sült kenyérre. Le akarta vinni a reggeli kávéját a mólóra, ahonnan elnézegethette a mézes standjánál sürgölődő Bree-t. A kis Toby is hiányzott volna. Temple-lel ellentétben Pandát felvillanyozta Lucy döntése. – Lucy csak elvonná a figyelmed az edzésekről – mondta. – Jobb lesz így. Neki biztosan jobb lesz. Lucy nem szívesen lakott volna egy házban a Bazi nagy dagi sziget gonosz királynőjével, de a gonosz testőrt is szívesen kihagyta volna. Ugyanakkor jókora épület volt, és Temple annyira maga alatt volt, hogy végül megkönyörült rajta. – Jól van, egy-két napig kipróbálhatjuk, hogy működik-e, de ennél többet nem ígérhetek – mondta. Panda, aki már biztosra vette a távozását, most cseppet sem repesett az örömtől. – Szerintem át kellene gondolnod. – Tényleg marad? – húzta ki magát vidáman Temple, a szeme felcsillant az örömtől. – Hogyan köszönjem meg? Komolyan… na, majd meglátja, a teste hálás lesz nekem. Lucynek komoly kétségei támadtak ez ügyben, de okosan hallgatott; még meg kellett vívnia egy fontos csatát. – Az emeleti nagy hálószoba tökéletesen alkalmas lesz az edzésre, de előtte még ki kell takarítani. Tudom, hogy a

közelében szeretné tudni Pandát. Az első emeleten van négy hálószoba és két nagy fürdőszoba, kényelmesen elférnek. Nem állt szándékában lemondani a földszinti hálószobáról, ahonnan bármikor észrevétlenül kisurranhatott a szabadba. Ha minden a tervei szerint alakul, csak a konyhában futhatott össze velük, de feltételezte, hogy Temple úgysem fog sokat sürgölődni a tűzhely körül. Figyelmen kívül hagyta Panda helytelenítő arckifejezését, és felajánlotta Temple-nek, hogy körbevezeti a házban. – Az emeletre ráfér egy alapos takarítás – jegyezte meg. PANDA RAGASZKODOTT HOZZÁ, HOGY elkísérje őket, és menet közben egyre sötétebb arccal szemrevételezte a változtatásokat. – Hová tűnt innen a tükör? – Milyen tükör? – És a fogas? – Milyen fogas? – Ezeket Lucy a többi szeméttel együtt behajigálta a garázsba. Az emeleten Temple a szövetségesévé lépett elő. – Nem azt mondtad, hogy két éve vásároltad ezt a házat? – kérdezte, amikor benéztek a nagy hálóterembe. – Miért nem takarítottad ki? – Nekem így is tetszik – felelte a férfi komoran. Temple utálkozva méregette a rozoga ágyakat, a végükben az összetekert matracokkal. A leghosszabb falhoz sétált, megnézte a kifakult függönyöket, majd kinyitotta az egyik poros ablaktáblát. Elképesztő ez a kilátás. Igaza van, Lucy, ez a tökéletes edzőterem. – A gondnok elhunyt, így jó ideje senki sem takarított, de Panda majd talál valakit helyette – jelentette ki Lucy. – Senkit sem engedhetek ide – mondta Temple határozottan, majd visszaengedte a függönyt a helyére és összedörzsölte poros ujjait. – Pandával megcsináljuk. Legalább kipróbálom, milyen érzés, ha gondoskodnom kell magamról – tette hozzá keserűen.

A régi Lucy nyomban felajánlotta volna a segítségét, de Viperának esze ágában sem volt Temple Renshaw személyi asszisztensévé szegődni. Megmutatta nekik a nagy halom összevissza lepedővel teli ágyneműs szekrényt, és magukra hagyta őket. Odalenn kipakolta a hátizsákját és azon tűnődött, hogy talán még működhet is a dolog. Éppen elmosta a piszkos edényeket, amikor a hallban megszólalt Temple. – Komolyan, Panda, erre semmi szükség. Az esedező hang felkeltette Lucy kíváncsiságát és kikukucskált. A bejárati ajtónál álltak, s Panda az asszony súlyos ezüstfogantyús, méregdrága fekete retiküljében kutatott. Temple a tunikája nyakát babrálta. – De komolyan, Panda. Tudom, mit vállaltam, amikor idejöttem. – Akkor ez elkerülte a figyelmed – húzott elő a férfi egy tábla Toblerone csokit. Az asszony félrehajtotta a fejét és szélesen elmosolyodott. – Gratulálok, átmentél az első vizsgán. Pontosan ezért fizetek neked olyan horribilis összeget. Panda kibontotta a csokit és jó nagyot harapott belőle. – Na, ne etess, Temple. A nő le sem bírta venni a tekintetét az édességről; a mosolya egyre halványabb lett. Még akkora távolságból is lerítt róla, hogy a fél karját is odaadna egy falatka csokiért. Panda azonban kegyetlenül lassan, élvezettel elmajszolta az egész szeletet. – Ha találok még valamit, büntetésből végig kell nézned, ahogy megeszem. – Ezt nem vagyok köteles eltűrni! – mérgelődött Temple. – Ne hisztizz. – Panda lenyelte az utolsó falatot is, majd összehajtogatta a csomagolópapírt és zsebre tette. – Most nyisd ki szépen a bőröndöd. – Nincs benne semmi olyan, ami szerepel a tiltólistán. – A te érdekedben remélem, hogy igazat mondasz.

Sajnos nem mondott igazat. Panda talált egy újabb, hatalmas tábla csokit, és az utolsó morzsáig megette. – Hogy lehetsz ilyen kegyetlen? – dühöngött Temple. – Nem a kedvességemért alkalmaztál. Tudtad jól, hogy nem lesz egy fáklyásmenet. – Rendben, értettem. A nő el akart suhanni Panda mellett, ám a férfi elkapta a karját. – Téged is átkutassalak? – Egy doboz Tic-tac – mutatta meg Temple mérgesen a cukrot. – Nem ártalmas. Elegem van ebből a komédiából. – Egy perc az egész. – Ne merészelj hozzám érni! – tiltakozott az asszony, amikor Panda elkezdte motozni. – Nyugi, nem fog fájni. – Panda kihalászott egy csomag Skittlest az egyik zsebből, aztán elvette tőle a Tic-tacot is. – A részvét a lúzereknek való. Te is mindig ezt mondod a tévében. – Azért fizetek neked hetvenötezer dollárt, hogy kioktass? Hetvenötezer dollár? Lucy alig hitt a fülének. Vajon a szülei mennyit fizettek neki? Ő meg egy ezressel akarta kiszúrni a szemét… biztosan jót nevetett rajta. – Ez nem kioktatás volt, hanem megjegyzés. – Panda gyomra feltehetően tiltakozott a sok édesség ellen, mert zsebre vágta a Skittlest, majd lecsukta a bőröndöket. – Felviszem a szobádba. – Ne fáradj – szólt rá Temple, és egyenként a lépcsőhöz cipelte őket. – Eleget láttál? – kérdezte a férfi. Még mindig háttal állt Lucynek. – Ez nem semmi cirkusz volt. – Bármikor elmehetsz. Egyébként mit keresel még itt? Mert ez az ő háza. – Vezekelnem kell a rossz emberismeretem miatt – vágta rá Lucy, és bevonult a konyhába. Csak négy óra volt, de mivel reggel óta nem evett, feltette melegedni a serpenyőt, öntött bele egy kis olajat és beledobott egy szelet sertéshúst, amit a városban vásárolt. Grillen jobb lett volna, de a múlt héten kidobta a rozsdás vacakot.

A hús szépen sült, amikor Panda berontott a konyhába. Felkapott egy törülközőt, a serpenyő nyelére tekerte és elindult vele a hátsó ajtó felé. – Hé! Add vissza a húsomat! – rohant utána Lucy. A férfi meg sem állt a garázs melletti szemetesig, és behajította a húst. – Ebben a házban csak olyasmit főzhetsz, amiből Temple is ehet. – Azt akarod mondani, hogy nem főzhetek? – Az egész ház megtelt a hús illatával. A szerencsétlennek tisztítókúrát kell csinálnia, te meg halálra kínzod. – Én kínzom? Te faltál fel ezer kalóriányi csokit a szeme láttára! – Az csak a tette következménye volt, de amit te csinálsz, az más. – Nem hiszem! – Hívd fel anyucit, hogy küldje érted a haditengerészeket, hátha megvédenek – gúnyolódott Panda. Tényleg csókolózott ezzel a pasival? Hagyta, hogy… azt tegye vele? Vipera majdnem felrobbant a méregtől. – Ezért megfizetsz – szegezte rá a mutatóujját, azzal faképnél hagyta. MÁR MEG IS FIZETETT. Lucy puszta jelenléte is felért egy kínzással. Panda felidézte azt az estét, amikor először megpillantotta. A próbavacsorán Ted mellett állt; zöldeskék ruha volt rajta, és fénylő haja sok-sok árnyalattal világosabb volt, mint most. Az járt a fejében, milyen összhang van közöttük, ők voltak a tökéletes amerikai álompár. Aztán két héttel ezelőtt, amikor a Caddo-tónál végre felhívta a családját, rádöbbent, hogy Lucy soha többé nem tér vissza Tedhez. Különben sem voltál olyan jó. Mekkora hazugság, hiszen ő nem volt képes teljesíteni, sietett, ügyetlenkedett, míg Lucy odaadó és természetes volt, nem úgy, mint azok a nők, akik azt hitték, úgy kell viselkedniük az ágyban, mint valami a pornósztárnak.

Azt hitte, elmegy, ha meglátja, hogy visszatér, ehelyett birtokba vette a konyhát. Pandának immár két problémás nővel kellett megküzdenie, akik valamilyen oknál fogva nála kerestek menedéket. Egyikük egy parancsolgató liba, de őt képes volt kezelni, Lucyt azonban szíve szerint meztelenül vette volna kezelésbe. Gyorsan az agya egyik rejtett zugába száműzte dévaj gondolatait, hogy az előtte álló feladatokra összpontosíthasson. Nem szívesen volt itt, de Temple sok pénzt fizetett neki a dajkálásért, és ragaszkodott hozzá, hogy a házában legyenek. Panda már rég megbánta, hogy mesélt neki a házról, de álmában sem gondolta volna, hogy a nő oda akarna menni, ahogy azt sem, hogy felszed tizenöt kilónyi súlyfelesleget, amivel kis híján hazavágja a karrierjét. Szerette az olyan feladatokat, melyek mozgásban tartják és nem hal bele az unalomba. Ez a megbízás idegesítő volt ugyan, de legalább jó sok pénzt hoz majd a konyhára. Ráadásul Temple az első jelentős ügyfeleinek egyike volt, és sokkal tartozott neki. Nem sokkal azután ismerkedtek meg, hogy Panda megalapította a cégét, és a nő kiadója megbízta, hogy egy chicagói könyvesboltban gondoskodjon a dedikáló Temple biztonságáról. Rutinfeladatnak indult, amikor felfigyelt a tömegben egy ideges alakra. Végig szemmel tartotta, és mint kiderült, jól tette, mert a dedikálás végén el bírta kapni, mielőtt átugrott volna néhány széksort, hogy szétszabdalja Temple arcát. Attól fogva Temple mindig ragaszkodott hozzá, hogy ő gondoskodjon a személyi védelméről. Panda számos elsőrangú ügyfelet köszönhetett neki, és a cége is szépen prosperált, mígnem ki tudta bérelni a Lake Shore Drive-i lakást, ahol nagyritkán eltöltött egy-egy éjszakát, megvásárolhatta ezt a házat és az édesanyját elhelyezhette a legjobb illinoisi Alzheimerintézetben. A sok csokoládé után szörnyen csikart a hasa. Sosem volt oda az édességekért. Kár, hogy Temple nem csipszet akart becsempészni a házba, gondolta savanyúan.

A gondolatai ismét Lucy körül forogtak. A lelkére kötötte, hogy ne változtasson semmit a házban, de nem hallgatott rá. És vajon miért mondott igent Temple-nek? Nem tudta, de abban biztos volt, hogy minél gyorsabban ráveszi a távozásra, annál jobb, és ehhez csak elő kell venni a régi rossz modorát. Nem szívesen tette, de nem volt más választása. LUCY ELÉGEDETTEN NYUGTÁZTÁ, hogy az első benyomása ellenére a gonosz királynő nem is akkora primadonna. Másnap reggel Pandával vállvetve szétszerelték és kivitték a házból a hálóteremben található ágyakat. – Jó kis kardioedzés – mondta Lucynek, amikor az ajtóhoz cipelt egy ágykeretet. Temple kócos lófarokba fogta a haját, és az előző napi fekete szerelését sötétkék melegítőnadrágra és egy bő, V-nyakú, kötött felsőre cserélte; a stílusuk alapján egyik ruhadarab sem származhatott a saját kollekciójából. – Van egy olyan érzésem, hogy ti ketten tudnátok mesélni eztazt. – Tévedsz – vágta rá Lucy, és készségesen kinyitotta az ajtót. Temple nem zavartatta magát a hűvös választól. – Amíg elvégzi a munkát, amivel megbíztam, nem érdekel, mivel ütitek agyon a szabad időtöket. Lucy nem szokott hozzá, hogy így beszéljenek vele, de mielőtt még visszavágott volna, a nő levonult a lépcsőn. Amikor Temple bement reggelizni, észrevette, hogy Panda lelakatolta az éléskamrát, de üres gyomorral nem volt kedve veszekedni, így beérte egy kávéval. Most azonban alaposan megéhezett. Talált egy karton fekete cseresznyés joghurtot meg egy hideg hot dogot. Éhesen nekiesett, amikor hallotta, hogy egy teherautó érkezik a ház elé, majd szinte azonnal becsapódtak az emeleti ajtók; Temple gyorsan elrejtőzött. Aztán Panda és a sofőr lepakolta a kondigépeket.

Lucy úgy tervezte, hogy kenyeret süt Bree-nek és Tobynak, de az esti húsos cirkusz után kénytelen volt üres kézzel elindulni a mézes standhoz. Bree egy létrán állva, a körhintákon megszokott színes szalagkoszorút festett a stand halványsárga szegélyére. A színek jól illettek a pultra terített mohazöld abroszhoz, amire csinos gúlákba rendezte a mézzel teli üvegeket. Toby a stand mögül figyelte, ahogy leszáll a bicikliről. – Tegnap láttam Panda autóját. Most már tudsz adni nekem munkát? – Lucy nem gondolta végig, hogy mihez kezdjen a fiúval. – Egy ideig még nem tudok. Egy… barátnőm eljött látogatóba, és most sokat lógunk együtt. Unalmas lesz. El sem tudta képzelni, hogy Temple-lel barátkozzon, de óvatosságból elő kellett állnia egy mesével arra az esetre, ha a fiú váratlanul felbukkan a háznál. – Attól még átmehetek, hogy segítsek nektek, nem? – Toby, ne erőltesd. – Bree fáradtan Lucyre mosolygott és lejött a létráról; a festékes edénykékkel teli tálcát a tetején hagyta. A meleg ellenére a csontsovány Bree vékony, szürke szvettert húzott a pólójára. Egy kicsit megfogta a nap, amitől tele lett szeplőkkel az arca, de még így is lerítt róla a fáradtság. – Igyekszem visszafogni, hogy ne zavarja önöket. Lucy nem bízott az asszony meggyőző képességében, ezért bátorítóan átkarolta a fiú vállát. – Az a helyzet, Toby, hogy a barátnőm nem igazán tud bánni a gyerekekkel. Tudod mit, vezess körbe a szigeten. Fogadok, hogy sok szép hely van, amit még nem láttam. – Hááát… Lucy megnézte a „Körhinta méz” feliratot. – Tetszik, amit csinál. Bevált a tábla? – Ma reggel már hét üveggel adtunk el. – Bree megvakart egy méhcsípést a csuklóján. – Arra gondoltam, hogy több terméket is hozok, például szappant vagy méhviasz-gyertyát. Még ki kell találnom, hogyan készítsem el. – Akkor se lesz elég pénz belőle – kotnyeleskedett Toby. – El kellene menned.

– Önök ketten pár nap alatt újjávarázsolták a standot – szólt közbe Lucy. – Büszkék lehetnek magukra. – A nagyinak kellene büszkének lennie – mondta Toby. – Az ő méze. – Azzal eliramodott a ház felé. – Hívom Nagy Mike-ot! – kiáltotta. – Megígérte, hogy kivisz a hajójával. – Nem! – szaladt utána Bree. – Toby! Nehogy fel merd hívni Mike-ot! Megértetted? Toby! A fiú azonban már el is iramodott a szemük elől. Bree rezignáltan hátrasimított egy elszabadult hajtincset, majd kivett egy szál cigarettát a pultra helyezett dobozból. – Nem megy ez nekem – sóhajtotta. – Gyászol – mondta Lucy. – Emiatt keménykedik. – Én is gyászolok – hessegette el a füstöt Bree. – Elnézést, nem akartam panasznapot tartani. – Lucy szemébe nézett. – Olyan ismerősnek tűnik. Mintha láttam volna valahol, de biztosan nem találkoztunk. Amikor először idejött, olyan volt, mint egy kislány. – Harmincegy éves vagyok. Az asszony a Lucy nyakán kígyózó sárkánytetoválásra tévedt. – Kísérletezem… – vont vállat Lucy. – Értem. Ám láthatóan semmit sem értett, és Lucy nem érezte helyénvalónak, hogy tovább titkolózzon. Kockáztatott. – Ez egyfajta álruha… Én… Lucy Jorik vagyok. Bree szeme elkerekedett, kihúzta magát és eldobta a cigarettáját. A szomszéd lány társaságában még rágyújtott, de az elnöki család tagja már más volt. – Egy ideig el kell rejtőznöm – legyintett Lucy. – Ez éppen megfelelő helynek tűnt. Bree nem bírta levenni a szemét a lányról. – Elnézést… egy kicsit meglepődtem. Miért árulta el? Magamtól sose találtam volna ki. – Nem éreztem helyesnek, hogy folyton idejárok, és nem mondok el semmit magamról. Nekem fontos az őszinteség. – De alig ismer… elpletykálhatnám az egész szigeten.

– Bízom benne, hogy nem teszi. – Lucy gyorsan témát váltott. – Az előbb panasznapot emlegetett. Nincs kedve beavatni a részletekbe? – Unalmas történet. – Csúnyán hangzik, de néha mások problémái hallatán jobb kedvre derülök. Bree nevetett, és ettől oldódott a feszültség. – Ismerős érzés. – A kezét a rövidnadrágjába törölte. – Tényleg hallani akarja? – Ettől nem leszek rossz ember, ugye? – Ne mondja, hogy nem figyelmeztettem. – Bree szórakozottan dörzsölgetett egy festékfoltot a karján. – Tavaly novemberben hazamentem egy ebédről a countryklubból, és azt láttam, hogy a férjem bepakol a kocsijába. Állítólag elege lett a kiváltságos életünkből, válni akart és… ó… mellesleg új életet akart kezdeni a lelki társával, egy tizenkilenc éves gyakornokkal az irodából, aki kétszer olyan nőies, mint én. – Ajaj. – Rosszabb is van. Azt mondta, rájött, hogy tíz év házasság után nekem is jár valami, így rám testálta az összes tartozását, amiről addig sejtelmem sem volt. – Kedves ember. – Amikor megismerkedtünk, az volt. Aranyos, kedves, az évfolyamtársnőim mind megőrültek érte. A családjaink évek óta jóban voltak. Detroit aranykorában a GM egyik csodagyerekének számított. – Bree a fűbe hamuzott. – Scott és az új nője Seattle-be költöztek, hogy kedvükre turbékolhassanak, az adósságok pedig mindenünket felemésztették. A főiskolát egy év után abbahagytam, nem volt semmilyen munkatapasztalatom, és nem tudtam, hogyan tartsam el magam. Egy ideig az egyik bátyámnál laktam, de pár hónap után a sógornőm közölte velem, hogy már nem látnak szívesen. Bree rágyújtott egy újabb cigarettára; már nem zavarta, hogy az elnök asszony lánya áll előtte. – Akkoriban történt, hogy megkeresett Myra ügyvédje és közölte velem a halálhírét, valamint azt, hogy rám hagyta a házat, az unokájával egyetemben. Addig alig néhány alkalommal láttam

Tobyt, sok-sok évvel azelőtt, amikor még Myra eljött hozzám látogatóba. Most itt vagyok. Íme, a kis birodalmam – nevetett fel keserűen. – Szánalmas történet. Pedig az élet napos oldalán nőttem fel. Nem tudom, mi lehet most a véleménye, hiszen ön annyi mindent elért már az életében. – Például megszöktem az esküvőm napján? – Az nagyon tetszett – mondta Bree álmodozó tekintettel. – Honnan vette a bátorságot? – Nem nevezném bátorságnak. – Én igen. – Akkor megállt egy autó. – Köszönöm a bizalmat, ígérem, nem élek vissza vele. Lucy bízott benne, hogy a nő tartja a szavát. HAZAFELÉ LUCYNEK eszébe jutott, hogy elfelejtett mézet venni, de miután nem süthetett kenyeret, inkább hagyta az egészet. A kocsifelhajtón egy nagy rakás törött ágykeret, régi matrac, meg a hálóterem ablakáról lekerült csúnya függöny fogadta. A szállítóautó már elment, az emeletről hangos puffanásokat hallott. Kizárt, hogy Panda holttestét vonszolják, gondolta. A konyhán keresztül ki akart menni az udvarra, amikor feltűnt neki, hogy a régi hűtőszekrény helyére egy modern, rozsdamentes acélból készült csoda került. A szegényes reggelije után most éhesen belekukkantott. Minden eltűnt, amit vásárolt: a mogyoróvaja és a gyümölcszseléje, a csemegesonkája meg a tökéletes érlelésű svájci sajtja. Nyoma sem volt a fekete cseresznyés joghurtjának, salátaöntetének és a savanyúságnak. Semmi sem maradt, amiből megebédelhetett volna. Még Panda lekvárja is eltűnt. A fagyasztó is ugyanolyan szörnyű látványt nyújtott. A hétvégi csemegének szánt édesség meg ostya helyett diétás ételek sorakoztak. Kihúzta a zöldséges rekeszeket. Hová tűnt a sárgarépa? Az áfonya? A friss római saláta, amit egy napja vásárolt? Egy dolog a fagyasztott ostya, de miért dobták ki a salátáját? Felviharzott az emeletre.

12

MÁR AZ AJTÓBAN MELLBEVÁGTA a konditermekre jellemző gumiszag. A hálóterem nagy változásokon ment keresztül. A fekete gumiszőnyegeken fényes, új kondigépek sorakoztak, a padlót tisztára söpörték, a nyitott ablakokon beáradt a napfény. Panda az egyik kitámasztott zsaluval birkózott; felcsúszott trikója alól kivillantak a kőkemény hasizmok. Az obszcén feliratoktól szerencsére megkímélte őket. Temple egy elliptikus gépen edzett; homlokán kövér verejtékcseppek gyöngyöztek, tarkóján csatakos volt a haja az izzadtságtól. – Eltűntek az ételeim a hűtőből – szólalt meg Lucy. Temple megtörölte a homlokát a ruhaujjával. – Panda, intézd el, kérlek. – Boldogan. – A férfi elengedte a zsalut és gyorsan kisietett a szobából. – Az ajtóban megragadta a lány könyökét és végigterelte a folyosón. – Ezt beszéljük meg odalenn. Temple kiborul a hangoskodástól. Persze, ez a saját hangjára nem vonatkozik. – Hallottam! – kiáltott ki az asszony. – Tudom! – harsogta vissza Panda. Lucy lerobogott a lépcsőn. PANDÁNAK ÚGY RÉMLETT, mintha Lucy nevetséges katonai bakancsa alatt porzott volna a kifakult bézs szőnyeg, ahogy lemasírozott a lépcsőn. A lány ettől a szőnyegtől is szívesen

megszabadult volna, de a férfinek ebből nem állt szándékában engedni. Mi a csudát képzelnek a gazdagok, hogy ahova beteszik a lábukat, máris magukénak érzik a helyet és nyomban be akarnak rendezkedni? Jó, Lucy nem tartozik az elkényeztetett libák közé, de akkor is… Alig bírta levenni a szemét a lány kicsiny, formás fenekéről. Miért nem képes olyan bő ruhákat hordani, mint Temple? – Nincs jogod kidobni az ennivalómat! – kiáltotta Lucy a konyhában. – Neked meg nem volt jogod kidobni a bútoraimat, és nem kellene azt a szemetet enned. – A férfi morcosán szemügyre vette a pultot, amiről eltűnt a francia pincérnek öltöztetett kerámiamalac. – Az áfonya és a saláta nem szemét. – De nem bio. – Azért dobtad ki, mert nem bio? Lucy éktelen haragra gerjedt. Sebaj, legalább nem kell azt a másik beszélgetést folytatniuk, amiből Pandának kezdett nagyon elege lenni. A férfi a pultra támaszkodott. Nézte a lány szénfekete haját, a vicces lila fürtöket; a sminkje borzalmas volt, a szempillája olyan, mintha egy marék százlábút ragasztott volna a szemhéjára. Egyik szemöldökében meg az orrában is egy-egy karika; Panda nagyon remélte, hogy nem igaziak. És az a ronda, barna rúzs… vétek az emberiség ellen, no meg az a hosszú, kecses nyaka… miért kellett elcsúfítani a tetoválással? – Tényleg gyomirtókkal és vegyi anyagokkal akarod mérgezni magad? – kérdezte a férfi. – Igen! És azonnal add ide az éléskamra kulcsát! – Felejtsd el. Temple-nek nem lehet ellentmondani. – Kit érdekel Temple Renshaw? Majd csak túlteszem magam rajta valahogy. Ha nagyon akart. Panda képes volt világbajnok szemétségekre is, mint például most, ahogy a lány bőrvállpántos felsőrésze felett bámulta a kerámiamalac hűlt helyét.

Ted Beaudine-nel se voltál képes szembeszállni, pedig ő a világ egyik legkedvesebb fiúja, nem? Lucy nem bírta kezelni a szemétségeket. Felszegte az állát, de lerítt róla a bűntudat. – Hogy érted azt, hogy nem voltam képes szembeszállni vele? Panda pont az ehhez hasonló beszélgetéseket akarta elkerülni. – Ne mondd, hogy az esküvőtök napján esett le, hogy nem akarsz hozzámenni. Jó ideje tudtad már, csak nem volt bátorságod megmondani neki. – Nem voltam benne biztos! – De aznap reggel úgy ébredtél, hogy nem akarsz hozzámenni – vágta oda a férfi rosszindulatúan. Képtelen volt levenni a szemét a kis bőrpántokról. Egyetlen rántással letéphetné róla… – Add vissza az ételeimet. – A kukában vannak. Az éléskamrát bármikor kinyitom neked, csak ígérd meg, hogy Temple közelében nem eszed a szemeteidet. – A szemeteimet? Te magad mondtad, hogy a fagyasztott kukoricapehely antioxidáns! Lucynek igaza volt. – Nyugodtan szolgáld ki magad – biccentett a férfi a hűtőszekrény felé. – Hetente kétszer jön a szállító. A zöldség- és gyümölcsszállítmány is megérkezik ma. – Nem kell a hülye bioételed. A sajátomat akarom. Panda átérezte a fájdalmát. Az emeleten beindult a futógép. – Nincs véletlenül egy kis kenyered? – bökte ki Panda. – De igen. Friss, fahéjas, mazsolás, de abból nem eszel – vágta rá Lucy. – Sajnos nem elég bio a te ízlésednek – tette hozzá és kiviharzott a konyhából, az ajtót pedig jó hangosan becsapta maga után. LUCY HAZUDOTT A KENYÉRRŐL. Az ajtót is tizennégy évesen csapta be utoljára, de most nagyon jólesett.

Sajnos nem hozta magával a jegyzettömbjét, holott megfogadta, hogy ma tényleg nekifekszik az írásnak. Nem akart a konyhán keresztül visszamenni a házba, így inkább megkerülte az épületet és a móló felől osont be a hálószobájába. Korábban nyitva hagyta a tolóajtót, hogy szellőztessen. Panda már a szobában volt. – Kérem vissza a hálószobámat – mondta, és kilépett a gardróbból, kezében egy pár edzőcipővel. – Egész nyárra kibéreltem a házat – feleselt Lucy. – Ezek szerint te vagy a betolakodó, nekem meg eszem ágában sincs kiköltözni innen. – Ez az én szobám – mondta a férfi és a komódhoz lépett. – Aludj az emeleten. – És mondjak le a külön kijáratomról? Szó se lehet róla. Itt maradok. Panda kihúzta a fiókot, ami most tele volt a lány alsóneműjével. Kivett egy sötétkék tangát. – A te holmid az alsó fiókban van – mondta gyorsan Lucy. A férfi lassan végigsimított a selymes anyagon, és amikor Lucyra nézett, megdöbbentette a tekintetéből áradó szexualitás. – Nem értem – mondta, és a tanga eltűnt az összezárt tenyerében. – Annak fényében, ahogy irántam érzel, mi a fenét keresel még itt? – A házad iránti ragaszkodásom felülírja az irántad tanúsított közönyt – jelentette ki Lucy higgadtan. – Így igaz, az én házam, nem a tiéd. És, ha meglátom, hogy megint változtatsz valamin, azonnal kiteszem a szűrödet, Temple véleményétől függetlenül. Lucy ráhagyta, de zavarta, hogy a férfi továbbra sem adta vissza a tangáját. – Teljes kiszolgálásban részesül? – Szerinted? – Panda a lány vállát pásztázta a tekintetével. Lucy nem tudta, mit válaszolhatna, ezért a férfihez sietett és kikapta a kezéből a tangáját. – Szerintem Temple-t nem lehet olyan könnyen megvezetni. – Akkor megvan a válasz.

Lucy nem lett sokkal okosabb. Visszatette a fehérneműjét a fiókba, felkapta az íróeszközeit és kiment a szobából. Az anyám egy… Mit is írhatna róla? Vagy… Az anyám a kemény munka híve. Ki-be kattintgatta a tollat. Az Egyesült Államok kemény, szorgos munkára épült. Fészkelődött egy kicsit. Az anyám is szorgalmas asszony. Lucy gombóccá gyűrte a papírt. Sehogy sem ment az írás, de most legalább a korgó gyomrára foghatta a kudarcot. Letette a jegyzettömböt és bekarikázott a városba, ahol felfalt két csípős hot dogot meg egy nagy adag sült krumplit. Hónapok óta nem evett ennyit egyszerre, de ki tudja, mikor jut legközelebb rendes ennivalóhoz? Amikor visszatért, Temple-t a majdnem üres nappaliban találta. Az asszony tévézett, csupasz lábánál egy halom Bazi nagy dagi sziget-es DVD tornyosult. A barna- és aranyszínű fotel volt azon kevés bútorok egyike, melyek itt maradtak, miután a jobb darabokat Lucy átvitte az üvegfalú szobába. Temple megragadta a távirányítót és megállította a felvételt; a képernyőről a saját képe nézett vissza rá. – Tartok egy negyedórás szünetet – magyarázkodott az asszony, mintha Lucy rajtakapta volna. – Már három órája edzek. A csípős hot dog mocorgott Lucy pocakjában. – Nekem nem kell magyarázkodnia. – Nem is teszem, csak… Nem tudom, talán mégis… – A képernyőre mutatott. – Látja azt a testet? – kérdezte annyi önutálattal a hangjában, hogy Lucynak hányingere lett tőle. – Nem vigyáztam rá. – Megnyomta a lejátszó gombot, és láthatóvá vált, ahogy dühödten egy erősen verejtékező, a sírás határán álló középkorú asszonyra mered. – Ott az ajtó! El akarsz menni? Tessék! Ha téged nem érdekel, akkor engem sem. – Temple nyakán lüktettek az erek, tökéletesen kirúzsozott szája megvetően legörbült. – Ülj be a

csónakba, és tűnj el a szigetről. Hadd lássa mindenki, mekkora lúzer vagy. A nő most már sírt, Temple azonban nem hagyta abba a gyötrését. Fájdalmas látvány volt. Lucy el sem tudta képzelni, mekkora kétségbeesés kell ahhoz, hogy valaki alávesse magát ennek a kínzásnak. A nő könnyei csak tovább táplálták Temple haragját. – Brü-hü-hü. Egész életedben ezt csináltad. Ha baj van, pityeregsz ahelyett, hogy megoldanád a problémákat. Menj! Tűnj el a szigetről! Több ezren várják, hogy beállhassanak a helyedre. – Nem! – kiáltotta a nő. – Meg tudom csinálni. Képes vagyok rá. – Akkor csináld. A nő tiszta erőből elkezdte püfölni a bokszzsákot; Temple leállította a felvételt. Lucy nem hitt abban, hogy az önutálat a legjobb motiváció, de az asszony nyilvánvalóan más véleményen volt. – Négy hónappal azután, hogy felvettük ezt a részt, Irene lefutotta a félmaratont – jelentette ki büszkén. – A foglalkozás végére ötven kilótól szabadult meg. Vajon hány kilót szedett fel azóta, hogy Temple nem ordítozik folyton a képébe, tűnődött Lucy. – Elképesztően nézett ki – mondta Temple, majd kikapcsolta a tévét és felállt. – A kritikusok sokat támadnak a módszereim miatt. Olyan edzőkkel hasonlítanak össze, mint a szerintük csupa szív Jillian Michaels. Pedig nekem is van szívem, jó nagy. De dajkálgatással nem segíthetek az embereknek. Az eredményeim magukért beszélnek. – A lépcső felé fordult. – Most megyek és elvégzek néhány gyakorlatot a felsőtestemre. Ahogy elnézem a karjait, magának se ártana. Lucy felidézte a zokogó asszony képét. – Ez nem a megfelelő pillanat. – Magának sosincs megfelelő pillanat, ugye, Lucy? Mindig talál kifogást, hogy ne figyeljen oda magára. – Odafigyelek magamra. – Temple lesajnáló arckifejezése, vagy talán a második hot dog tehetett róla, de valahogy nem hangzott

túl meggyőzőnek. – Szoktam tornázni – tette hozzá határozottan. – Nem szeretek, de szoktam. Temple karba tette a kezét, akár egy rosszindulatú börtönőr. – Milyen gyakorlatokat végez? – Fekvő támaszokat, felüléseket. Sokat sétálok. Néha futok. – A néha nem elég. – Télen eljárok a konditerembe. – Jó esetben heti háromszor, de inkább kétszer. Temple becsmérlően legyintett. – Elégedett az eredménnyel? – Nagyjából. – Még magának is hazudik. – Nem hiszem. Igaz, hogy szeretnék izmosabb lenni, hiszen melyik nő nem szeretne, de teszek érte. Egy kicsit itt, egy kicsit ott. Nem esem túlzásba. – Ebben az országban minden nő túlzásokba esik, ha a testéről van szó. Ilyen a társadalmunk. – Nem rajongok a kemény edzésekért, e tekintetben megvan a saját filozófiám. Az „elég jó” megközelítés. – Temple úgy nézett, mintha Lucy megtelt volna svábbogarakkal. – Tudom, fontos a testedzés, de nem a triatlonra, hanem a jó közérzetem miatt edzem. – Több akaraterő, kedvesem. – Én kevesebbel is boldog vagyok. – Lucy azon tűnődött, vajon mi történhetett az asszonnyal, hogy elvesztette az irányítást a teste felett és felszedett egy pár kilót. – Van egy tizenkét éves barátom, aki időnként be szokott nézni ide. – Az nem lehet! – kerekedett el Temple szeme. – Ahhoz elektromos kerítést kellene felhúzni a ház köré. Mondtam neki, hogy meglátogatott egy barátnőm, így, ha felbukkan, nem lesz belőle gond. – Még mindig nem érti? Senki se láthat! – Nem hinném, hogy az a kisfiú a rajongótáborába tartozik. – Panda! – sikította Temple. – Panda! Azonnal gyere ide! Panda láthatóan nem sietett megjelenni a gonosz úrnő színe előtt, aki Lucyre mutatott. – Ezzel most nem érek rá foglalkozni. Intézd el. – Azzal felviharzott a lépcsőn.

Panda körülnézett a nappaliban. – Mi történt a bútorommal? – Milyen bútorral? – Amelyik itt volt. – Hogy nézett ki? Írd le, milyen volt. – Írjam le? – Igen, mondd el, hogy nézett ki a bútor, ami itt volt. – Egy kanapé, néhány szék. Hol vannak? – Milyen színű volt a kanapé? – Kanapé – szorította össze a fogát a férfi. – Olyan kanapészínű volt. Mit csináltál vele? – Ha megmondod, hogy nézett ki – felelte Lucy türelmesen –, esetleg eszembe jut. – Úgy nézett ki, mint egy kanapé! – Nem is emlékszel! – kiáltott fel Lucy diadalittasan. – Fogalmad sincs, hogy nézett ki ez a szoba. Azt se tudod, milyen volt a ház. Semmit se jelent a számodra. – Volt egy kanapém, és most eltűnt. – Panda álla megfeszült. – Nem tűnt el. Az üvegfalú szobában van, a székekkel meg néhány más holmival együtt, amikre úgysem emlékszel. Nem vigyázol a házra, meg sem érdemled. – Az enyém. És vissza akarom kapni a malacomat. – A malacodat? – A malacot, ami a konyhában volt. – Azt a félfülű, ronda malacot, pincérkötényben? Nem félfülű, csak letörött belőle egy darab. – Megáll az eszem! Emlékszel a törött fülű malacra, de nem tudod, milyen színű a kanapéd. – A kerámiák jobban érdekelnek. – Panda! – sikította Temple az emeletről. – Gyere, segíts! – Hihetetlen, milyen ügyesen alkalmazkodtál Temple Renshaw-hoz. Jó kis csicska lett belőled. – Ajánlom, hogy ha legközelebb a konyhába megyek, ott legyen a malacom, különben nem látod viszont az ennivalódat – mondta Panda és kiment a szobából. – Az a malac ronda! – kiáltotta utána Lucy.

– Aki mondja! – vágott vissza a férfi, ami feldühítette Lucyt. Nem is igazán a férfira, hanem saját magára haragudott, de kis híján elnevette magát. BREE BEZÁRTA A STANDOT éjszakára, amikor egy fehér kisteherautó lelassított, majd megállt mellette. „JENSEN FÜVES FARMJA”, hirdette a felirat az oldalán. Majdnem besötétedett, és az asszony éppen a talicskán álló kartondobozba tette be az utolsó üveg eladatlan mézet. Reggel hat óra előtt kelt, megpróbálta kigyomlálni Myra kertjét, és megint elfelejtett enni, ráadásul hullafáradt volt. Azért jó dolgok is történtek. Eladott tizennyolc üveg mézet, valamint egy kis epret meg spárgát, amit a kertben talált. Még egy majdnembarátnőre is sikerült szert tennie, bár nem hitte, hogy egy olyan híres nő, mint Lucy éppen az ő társaságára vágyna, de akkor is kedves volt hozzá. Toby szokás szerint eltűnt, de ahogy nyílt a teherautó ajtaja, végigrohant az ösvényen. – Nagy Mike! – kiáltotta, és majdnem fellökte Bree-t. Mike kiszállt a kocsiból. Hosszú, fárasztó nap volt, már csak ő hiányzott az asszonynak. Fura volt látni, hogy a kövér, pattanásos kamasz ilyen ápolt férfivé cseperedett. – Szia, kölyök – integetett Mike a fiúnak. – Hoztam neked valamit. – Mit hoztál? – kiabálta Toby, ahogy a férfi a csomagtartóhoz ment. – Na, mit gondolsz? – Mike vigyorogva kinyitotta a csomagtartót és előhúzott egy fényes, ezüstszínű mountain bikeot. Jellemző Mike Moodyra, gondolta Bree. Toby úgy bámult az ajándékra, mintha attól félne, hogy eltűnik. – Az enyém?

Bree a könnyeit nyeldeste. A fiú végre úgy kapott ajándékot, hogy nem kellett kiharcolnia magának, olyan ajándékot, amilyent ő sosem tudott volna megadni neki. Ahogy Toby megragadta a kormányt, Bree-nek eszébe jutott, hogy Mike nem szeretetből hozott ajándékot, hanem így akarta bebiztosítania magának az utat egy olyan helyre, ahol semmi keresnivalója. Gyerekkorában is ilyen volt, mindig megjelent egyegy csomag Skittles-szel vagy más édességgel, amivel belépőjegyet akart vásárolni egy olyan csapatba, ahol egyébként nem fogadták tárt karokkal. – Vadonat új – mondta Mike. – Tegnap kinn voltam a városban és arra gondoltam, te aztán igazán hasznát vehetnéd. – Én? – csodálkozott a fiú. Úgy nézett a biciklire, mintha semmi más nem létezett volna a világon. Bree dühös és csalódott volt. Sajnálta, hogy nem ő az, aki ajándékokkal halmozza el David kisfiát. Istenem, mennyire hasonlít az apjára, gondolta szomorúan. Nem volt jó érzés, hogy helyette ez a kölnitől bűzlő, márkás holmikban parádézó paprikajancsi aranyozza be a napját. Toby felpattant a bringára. – Most ne menj ki az útra, mert túl sötét van – mondta Mike. – Tegyél egy kört a kocsifelhajtón meg az erdei ösvényen. – Kösz, Mike! Nagyon köszönöm! – hálálkodott a fiú, és már el is tűnt a szemük elől. A férfi csak azután vett tudomást Bree-ről, hogy becsukta a csomagtartót. – Neked is hoztam valamit, Bree – szólt oda. – Segíthet az üzletben. – Nem kell semmi. – Bree megragadta a talicska nyelét és elindult a ház felé. Ha megjavítja a stand tárolórekeszének az ajtaját, már nem kell mindennap kicipelnie a sok szerszámot. – Azt sem tudod, mit hoztam. – Nem érdekel. – A talicska kereke beakadt egy fűcsomóba, és kis híján felborult. – Nem hiszel a második esélyben?

Gyerekként Mike folyton nyafogott, most azonban idegesítően nyugodt volt a hangja. – Abban hiszek, hogy a leopárd természete sosem változik, ahogy a foltjai sem. – Megtisztította a kereket a fűcsomótól. – Ne használd fel Tobyt ahhoz, hogy közelebb juss hozzám. A férfi átvette a talicskát és elindult vele a ház felé. – Myra mesélte, hogy az exed egy tizennyolc éves lány miatt hagyott ott. – Scott lelki társa valójában tizenkilenc éves volt, de Bree-nek nem állt szándékában felvilágosítani Mike-ot. – Így jár, aki rosszul választja meg a férjét. – Azt hiszed, David volt az igazi? – állt meg Mike. – Már megbocsáss, de erről nem akarok beszélni – öntötte el a düh Bree-t. – Sosem vett volna feleségül. Félt tőled. Mike most sem értett semmit a lényegből. David intelligens, önbizalommal teli fiú volt, akit aligha lehetett megfélemlíteni. – A fehér, angolszász, protestáns hercegnő és a kölyök a gettóból… – Mike-nak most mentolos rágógumi szaga volt. – Érdekelted, odavolt érted, de ennyi. – Ne beszélj úgy, mintha ismerted volna! – Bree szerette volna felpofozni a férfit. – Szerinted kivel beszélgetett, miután elvette Start és letelepedett a szigeten? – Nehogy azt mondd, hogy te lettél a bizalmasa azok után, amit tettél. – Nem kell mindig a múltban élni – felelte a férfi némi együttérzéssel a hangjában. – Az csak megnehezíti a dolgokat. Szívesen segítek. – Akkor hagyj békén. – Bree elindult a ház felé, már a talicska sem érdekelte. – Alig bírsz megélni – szólt utána a férfi. – Mihez kezdesz, ha elmennek a turisták? – Én is elmegyek a szigetről, ahogy mások. – Hova?

Sehova. A bátyjai szerették, de nem akarták, hogy velük lakjon, ráadásul egy tizenkét éves kisfiúval. Nem volt hova mennie, és ezt Mike is tudta. Hallotta maga mögött Mike határozott lépteit. – Elkelne neked egy barát – mondta, amikor a bejárati lépcsőhöz értek. – Myra elment. David és Star halottak, és a jelek szerint nincs túl sok barátod. – Senki, akire számíthatott volna. Miután Scott elhagyta, a barátai segítőkészsége csak addig tartott, amíg ki nem szedték belőle a szaftos részleteket. – Remélem, most élvezed a bosszút – fordult meg mérgesen. – Van pénzed, sikeres vállalkozásod. Nekem semmim sem maradt. Gondolom, most boldog vagy. – Miért lennék boldog, ha valaki, akit kedvelek, bajban van? Bree Davidre és Starra gondolt, akik csúnyán megbántották, ő pedig gyűlölte őket. Nagyon hiányoztak. – Szerintem boldog vagy. – Tetszik vagy sem, szükséged van rám, ezért azt ajánlom, légy egy kicsit barátságosabb velem – nevetett fel Mike, ami meglepte Bree-t. – Vasárnap eljövök értetek, templomba megyünk. – Templomba? – A legjobb hely, hogy megismerkedj a helyiekkel. De van egy szabály: ne legyél tiszteletlen. Se velem, se másokkal, még akkor sem, ha valaki netán elkezdene nyelveken beszélni. És ha Ned Blakely megjelenik egy kígyóval a kezében és bibliai idézeteket szaval, maradj udvarias. Az itteni templom nem olyan, amihez hozzászoktál, és az emberek teljes szívükből imádják az Urat. Nyelveken beszélnek? Kígyók? Mike szélesen mosolygott. – Most el kell vinnem ezt a kocsit Hank Jenkinsnek. Vasárnap találkozunk. Ó, és ha úgy döntesz, hogy mégsem akarsz eljönni, elmondom az embereknek, hogy azt akarod, hogy hagyjanak békében. – Azt is akarom – füstölgött Bree. – Biztos? – mosolygott Mike. – A telek hosszúak, és az itteniek csak egymásra támaszkodhatnak, ha beragadnak a hóba, vagy elfogy a fűtőolajuk. Vagy, ha a gyerekük – mint például Toby –

megbetegszik, és el kell vinni a szigetről. – Megvakarta az állát. – Vigyázz, mit kívánsz, Bree. Ez zsarolás. Miután Mike távozott, levette a taligáról a takarót, és észrevette Mike ajándékát. A férfi most magasabb fokozatra kapcsolt, és édesség helyett egy új Mac notebookkal próbálta megvesztegetni.

13

LUCY MAGA KÖRÉ TEKERT egy tininindzsa teknőcös strandtörülközőt és kilépett a ház mellett felállított zuhany alól. Úszott egyet, de a tó még elég hideg volt, így nem maradt túl sokat a vízben. Ahogy visszaakasztotta az ajtó kampóját, Panda lejött a veranda lépcsőjén. Átizzadt trikója és verejtékes haja arra utalt, hogy épp most fejezte be Temple kínzását. – Vissza akarom kapni a hálószobámat – mondta. Tekintete végigsiklott a lány vizes vállán és az olcsó, vékony anyagból készült fürdőruhájának felső részén. Lucy felhúzta a törülközőt a hóna alá. – Temple mellett a helyed, hiszen őt dajkálgatod. – Temple alszik, mint a bunda, és az étel lakat alatt. – A férfi közelebb lépett, ki a napfénybe. – Három hálószoba is van az emeleten, bármelyik a tiéd lehet, sőt, ha nagyon akarod, mind a háromban alhatsz. A férfinak igaza volt, és Lucy is a fair play híve volt. Ebben az esetben azonban más szabályok szerint játszottak. – Most ez az én szobám, és ragaszkodom hozzá. – Csakugyan? – Panda fenyegetően közel hajolt a lányhoz, aki érezte a verejtéke illatát. – Simán kidobhatlak a szobámból. Ne feledd, nagyobb és erősebb vagyok, és nincsenek elveim. Ez nem volt teljesen igaz, de közel járt az igazsághoz. Lucy nyugtalanul karba tette a kezét. – Megteheted… aztán magyarázkodhatsz Temple-nek. – Vadonatúj matrac van az ágyon.

– Végre a lényegre tértél. – A matrac mennyei volt. Nem túl puha, sem túl kemény, a fejrésznél finom tollpárnával, a külön kijáratról már nem is beszélve. – Az ágyad az egyetlen, amire gondot fordítottál. – Ha lemondok a hálószobámról, kérek valamit cserébe. Mit ajánlasz? – Néhány ingyenes lakberendezési tanácsot. – Felejtsd el. – Ragyogó, tiszta ablakokat? – Úgy nézek ki, mint akit érdekelnek az ablakok? Lucy erősen törte a fejét. – Kenyeret – mondta végül. Eltelt néhány másodperc, majd a férfi felkapta a fejét. – Hallgatlak. – Ha holnap délután legalább egy órán át az öbölben tudod tartani Temple-t, egy friss kenyér fog várni a verandán, a növények mögé rejtve. – Azonnal ki fogja szagolni. – Majd meggyújtok néhány gyertyát, és kinyitom az ablakokat, amíg sütök. Megszórom a szobákat légfrissítővel. – Meg tudod csinálni? – Ez nem kérdés. – Megbeszéltük. Megkapom a friss kenyeret, amikor csak akarom, cserébe tiéd a szoba – mondta Panda, és lement a vízhez. Lucy csak ekkor gondolkodott el a férfi ajánlatán. Tapasztalatból tudta, milyen komolyan veszi a munkáját, és nem tudta elképzelni, hogy képes legyen egész éjszakára egyedül hagyni az ügyfelét egy kényelmes matracért. Minél többet törte a fejét, annál nyilvánvalóbbá vált, hogy Panda fenyegetőzései csakis arra szolgáltak, hogy rávegye a kenyérsütésre. A jelek szerint nem csak Lucy szenvedett az éhségtől. Beszaladt a házba. Panda csúnyán rászedte. PANDA ÚJRA LEMERÜLT A VÍZ ALÁ. Sokszor eszébe jutott, hogy bocsánatot kellene kérnie Lucytől azért az éjszakáért. Nem is voltál olyan jó… Hogy volt képes kimondani ezeket a szavakat?

Előbb-utóbb meg kell követnie a lányt, de érezte, hogy ha megteszi, azzal csak javít a kapcsolatukon, márpedig ezt nem akarta. Nem akart barátkozni a lánnyal. Visszaúszott a partra. Az ördögbe… nagyon éhes volt, és elege volt abból, hogy Temple-t őrizze. Bízott benne, hogy Lucy kenyere helyreállítja az egyensúlyt, és képes lesz helytállni ebben a végenincs munkában, sőt a sárkánytetkós lányt is a helyén tudja kezelni. Éhség… ez volt az ő nagy baja. AKÁR ÁTVERTÉK, akár nem, Lucynek neki kellett látnia a sütésnek. Másnap reggel evett egy tojást meg valami homokízű kenyeret, aztán Panda beengedte az éléskamrába, hogy kihozza, amire szüksége van. – Nehogy azt hidd, hogy nem látok át a kis terveiden, Patrick – mondta, amikor kijött. – Fogalmam sincs, miről beszélsz. Míg a férfi és Temple a reggeli edzéssel volt elfoglalva, Lucy bedagasztotta a tésztát, majd amikor elég rugalmas lett, betette egy kiolajozott edénybe, leterítette egy tiszta kendővel és a szekrény tetejére rejtette, hogy megkeljen. Úgy tervezte, hogy vesz néhány cserepes növényt a verandára, de a hátizsákjában mégsem hozhatta őket haza, ezért felosont az emeletre és elcsente Panda kocsikulcsait. Éppen be akart ülni az autóba, amikor kiszaladt Temple. A felsője átizzadt, az arca kipirult az erőfeszítéstől. Nem volt rajta smink, de mandulavágású szeme és erős pofacsontja miatt nem is nagyon volt szüksége rá. – Hozna nekem néhány holmit a városból? – kérdezte. – Kellene egy körömcsipesz meg egy flakon körömlakklemosó. És, ha megjelent az új Women's Health, vegyen azt is, kérem. – Természetesen. Temple odaadott egy húszdollárost. – Gondolom, van valami kávézó vagy pékség a városban – suttogta. – Igen, a Festett Béka.

– Akkor hozzon nekem egy csokis muffint. – Temple nem köntörfalazott. – Vagy egy brownie-t, ha jól néz ki. Mindegy mit, csak édes legyen, mert egyszerűen megőrülök. – Elviselhetetlenül elszánt, ugyanakkor nagyon szomorú volt. – A nélkülözés az eredményes fogyás legnagyobb ellensége. Lucy nem akart ítélkezni felette, így szó nélkül zsebre tette a pénzt. Egyetértett Temple nélkülözésre vonatkozó megjegyzésével. Általában nem volt oda az édességért, de most másra sem tudott gondolni. Panda SUV-jének új illata volt. Ahogy elindult, mindegyre odasandított a kesztyűtartóra és nagyon kellett fegyelmeznie magát, hogy ne kukkantson bele. A Festett Béka kirakatában csinos kalapokká rendezték a süteményeket. A négyféle muffinból Lucy kiválasztott egy csokisat Temple számára, majd magának is vett egy pekándiós, karamellás brownie-t. Nem volt oda a fánkért, de most úgy érezte, muszáj ennie egy bajorkrémes finomságot, majd becsomagoltatott fél tucat jókora csokis süteményt Bree és Toby részére is. Bevásárolt, s két üzlet között befalta a brownie-t meg a fánkot, majd betért a Dogs ’N’ Maltsba egy adag sült krumpliért. Ki tudja, mikor lesz még lehetősége normális ételt enni? Toby örömujjongással fogadta a sütiket, Bree pedig zavarbaejtően meghatódott Lucy gesztusától. Lucy fogta a mézét és beült a kocsiba. Hosszan méregette a kesztyűtartót. Vajon mit tenne Ted a helyében? A tökéletes exvőlegénye nyilvánvalóan nem nyitná ki, de Lucy félretette az aggályait és kipattintotta a rekeszt. Arra is felkészült, hogy töltött fegyvert, vagy minimum egy csomag óvszert vagy egy piros tangát talál, de a gépkocsi kézikönyve, egy szerszám, egy Patrick Shade, Cook megyei lakos nevére kiállított illinoisi forgalmi engedélyen kívül nem volt benne semmi izgalmas. A papírokból még megtudta, hogy a férfinak a chicagói Lake Shore Drive-on is van egy lakcíme. Felcipelte a növényeket a verandára és a tolóajtón keresztül bement a hálószobájába, majd gondosan elrejtette Temple

muffinját a fürdőszobaszekrényében. Temple majd megtalálja a módját, hogy hogyan szerezze meg a csempészsütijét. Gyorsan leemelte a szekrény tetejéről a tésztát, megformázta és betette a tepsibe, hogy keljen még egy kicsit, aztán visszatette a szekrénytetőre. Utána lement a mólóra és kikajakozott a tóra. Amikor visszatért, Temple és Panda a hatalmas konyhaasztalnál ebédelt, már ha azt a szörnyűséges valamit ételnek lehet nevezni. Panda egykedvűen piszkált a villájával egy falat szárított lazacot, Temple komoran kortyolt a citromos vizéből. – Szerintem nem árt, ha az étel jól néz ki – jegyezte meg. – Panda méregzöld asztalán semmi sem nézhet ki jól – felelte Lucy. – Az asztal marad – mordult rá a férfi. – Te tudod – mondta a lány, és kihozta a szobájából Temple holmiját. Panda elkapta a tasakot és alaposan átkutatta, majd miután meggyőződött róla, hogy a folyóiratokon és körömcsipeszen kívül nincs benne semmi, ami veszélybe sodorná a fogyókúrát, átadta az egészet az asszonynak. – Na, de Panda – háborgott Temple. – Nem gondolod, hogy ez sértő Lucyra nézve? – Teszek rá. Lucy felhorkant. Temple odébb tolta a tasakot. – Komolyan, gyerekek, miért nem szexeltek egy jó nagyot? Panda éppen egy kis brokkolit készült befalni, de a villája megállt a levegőben. Lucy levegőért kapkodott. – El vagy tévedve – mondta Panda, aki elsőként tért magához a meglepetésből. – Csakugyan? – Temple az asztalra könyökölt, ujjaival az állán dobolt. – A karrierem sikerének egyik titka a jó emberismeretem, és a kettőtök közötti kémia olyan nyilvánvaló, hogy az már kínos. – Képzelődsz – mondta Panda. – Nem bírjuk egymást. Túlságosan is mások vagyunk; egyikünk két lábbal áll a földön, a másik nem.

Lucy nem bírta hallgatni ezt a sok sületlenséget. – Már megtörtént, Temple, de nem volt olyan jó. – Tudtam! – kiáltott fel az asszony diadalittasan. – Ugye, ő is amolyan önző szerető? Csak a saját öröme érdekli? – Nem igaz! – tiltakozott Panda. – Abszolút önző – mondta Lucy. – Egy pillanat alatt vége volt. Egyszer bőven elég volt belőle. Panda villája hangos csörömpöléssel esett a tányérra. Temple nem zavartatta magát. – Meglep. Az edzéseken elképesztő állóképessége van. Lehet, hogy… – Elég legyen – pattant fel a férfi az asztaltól. – Ami sok, az sok. Vége a beszélgetésnek. Ahogy Panda a hátsó ajtóhoz sietett, Lucy leült a helyére. – Nem hinném, hogy az edzőtermi képességekből ki lehet következtetni a hálószobái teljesítményt. – Pedig van benne valami. A férfi úgy csapta be maga mögött az ajtót, hogy még a veranda padlója is beleremegett. – Hozott nekem muffint? – suttogta Temple. – Egy tasakban van, a fürdőszobámban, a mosdó alatti szekrénykében. – Milyen? – Csokis. – Tökéletes. – Temple kinézett az ablakon és megnyugodva látta, hogy Panda elég messze jár. – Tényleg rossz szerető? – Nem. – Lucy odébb lökte a férfi tányérját. – Azt mondta, én voltam rossz, vagyis, hogy nem voltam olyan jó. – Tényleg ezt mondta? – húzta fel Temple a szemöldökét. Lucy bólintott. – Ez komoly? – csodálkozott Temple. – Panda nagyszerű férfi. Bevallom, annak idején én is leadtam egy két jelzést az irányába, de nem vette az adást. Aztán megismertem valakit… – Elfelhősödött a tekintete. – Kész katasztrófa volt. Bárcsak kitartóbban próbálkoztam volna Pandánál. – Megyek, megeszem azt a muffint – állt fel Temple. – Ha bejön, foglalja le valamivel.

– Mégis mivel? – Vetkőzzön le. – Vetkőzzön le maga. Senkinek sem kellett levetkőznie, mert Panda visszatért. – Ha abbahagytátok a csacsogást, visszamehetünk dolgozni. Vagy azt hiszed, azok a kilók maguktól leolvadnak rólad? – Hülye pöcs. – Temple sóvárgó pillantást vetett Lucy hálószobája felé, majd engedelmesen lement Panda után az öbölbe. LUCY BETETTE A KENYERET A SÜTŐBE, s közben figyelte a kajakozó párost. Tőle eltérően Temple szándékosan az örvények felé evezett. Panda olyan lendülettel forgatta az evezőket, mintha a Nagy-tavak kalózai ellen indított volna támadást. A fánk és sült krumpli után Lucy nem volt éhes, de nem bírt ellenállni a kísértésnek, és levágott egy szeletet a rozskenyér végéből, majd rácsurgatott egy kanállal Bree mézéből. A két kenyeret elrejtette a verandán, az újonnan vásárolt cserepes növények mögé. Panda majd kitalálja, hova teszi a maradékot. Sütés közben kinyitotta az ablakokat, a biztonság kedvéért fogta az egyik műanyag doboz tetejét és megolvasztotta a gázláng fölött. Amikor Temple visszatért, annyira sietett a muffinjáért, hogy fel sem tűnt neki a konyhában terjengő bűz, Panda azonban fintorogva a lányra sandított. Aztán megpillantotta a hűtőszekrény tetején őrködő kerámiamalacot, amit Lucy visszahozott a garázsból. Temple lekapta a fejéről a baseballsapkát és nagyot nyújtózott. – Felmegyek, szundítok egyet. Egy óra múlva ébresszetek fel. – Jó ötlet. – Panda alig várta, hogy a kenyeréhez jusson, és Temple is mielőbb fel akarta falni a süteményét. – Lucy, kölcsönadná azt a magazint, amiről beszéltünk? – kérdezte Temple a nyakát masszírozva. – Nincs is jobb altató a hírességekről szóló pletykáknál. – Természetesen. – Lucynek nem voltak pletykalapjai, csupán egy dugi muffinja, de nem érzett bűntudatot miatta. Temple nem

fog belehalni egy kis süteménybe, és szegény asszony legalább kap egy kis jutalmat a sok kínzás után. Ahogy Temple elindult Lucy hálószobájába. Panda is kiment a verandára. Lucy fájósan megdörzsölte a hasát; megártott neki a sok nassolás. – Rohadék! – sikította Temple. – Csillapodj. A hangok a hálóból jöttek. Lucy kikukkantott az ajtón. Panda a verandán állt. Úgy döntött, hogy gyorsan láthatatlanná válik. – Lucy! Panda ordítása arra késztette, hogy gyorsan számba vegye a lehetőségeit. Kocsival vagy kajakkal meneküljön? A kocsi mellett döntött, ám mielőtt még az ajtóig ért volna, Panda berontott a házba és elállta az útját. Hamarosan Temple is megjelent. – Szerinted ez vicc? – kiáltotta a férfi. – Szándékosan szabotáltad a fogyókúráját. Nem érted? A karrierje a tét. – Ez tényleg nem volt szép tőled, Lucy – kotnyeleskedett Temple. – Azt hittem, felfogtad, milyen nagy szükségem van a támogatásotokra. – Azzal felszegte a fejét és felsietett a lépcsőn. Lucy szóra nyitotta a száját, de Panda leintette. – Ne most. Nagyon haragszom rátok – mondta és kiment a verandára. Ebből elég, gondolta a lány és utána eredt. Panda már meg is találta a kenyeret. – Legalább egy percig használd az agyad… – Azt a… – nyögte a férfi áhítattal. – Még meleg. Kivette az egyik kenyeret a cserepek mögül és azt se bánta, hogy hiányzik a sarka. – Gondolom, nincs nálad kés. Jaj, édes istenem… – Letört egy darabot és élvezettel beleharapott. – Istenemre mondom, Lucy… – Nagyot nyelt. – Egész héten nem ettem ilyen finomat. – Egészségedre. Ígérem, nem árullak el. – Keresnem kell egy jó rejtekhelyet. – A fürdőszobámat kerüld el! – tette csípőre a kezét Lucy.

– Beteszem a dolgozószobámba, a szekrénybe. Figyeld az ajtót, nehogy kijöjjön. – Panda harapott még egyet a kenyérből. – És ne engedd magad megvezetni. – Ti ketten megérdemlitek egymást – emelte fel a kezét a lány. – Mondd, mit csináltál a muffinjával? – Megettem a szeme láttára, ahogy megígértem. Olyan gyorsan befaltam, hogy alig éreztem az ízét. – Tudod, hogy őrültség ez a diéta. – Bízom benne, hogy ő is rájön erre, de addig is tennem kell a dolgom. – Panda letört még egy darab kenyeret. – Mostantól téged is meg foglak motozni. – Megmotozol? – Hidd el, nem személyeskedésből teszem. Semmiképp.

14

– NEM ÉRTEM, MIÉRT KELL templomba mennünk – nyafogott Toby. – Csak lógunk egyet az új barátoddal, Nagy Mike-kal. Bree tudta, hogy szánalmasan hangzik, amit mond, de nem tehetett róla. Felhúzta az egyetlen tűsarkú szandálját, egy bronzszínű pántos csodát, amiben ugyanolyan magas, mint Mike. Ráadásul a sarkával simán agyoncsaphatja a mise alatt elszabadult kígyókat. Az elmúlt öt nap alatt mindent megpróbált, hogy kibúvót találjon a mise alól, de Mike sarokba szorította. Amíg felelősséggel tartozott Tobyért, nem hagyhatta, hogy Mike rossz hírét keltse a közösségben, amit nagyon is kinézett belőle, elvégre kicsinyes alak volt, nagy gyakorlattal az emberek manipulálásában. – Azért kell templomba mennünk, mert csúnyán bánsz Nagy Mike-kal – mondta Toby. – Fogadok, hogy pokolra kerülsz. Már ott vagyok. Akkor megérkezett Mike a piros Cadillacjében. Bree úgy gondolta, figyelmeztetnie kellene a Tobyt a férfi álnokságára. – Tudod, Mike nagyon kedves veled – kezdte –, de az emberek néha nem olyanok, amilyennek látszanak. A fiú úgy nézett rá, mintha a világ legnagyobb idiótájának tartaná, majd kirohant az ajtón. Ennyit a jó szándékról. Bree divatos kócos kontyba csavarta a haját, ami jól illett az ujjatlan, karamellszínű ruhájához és a fülbevalójához. Azon kevés darabok egyike volt, melyeket nem vitt el a zálogházba. A karját

csupasznak érezte, de hónapokkal azelőtt eladta minden jó ékszerét, a kétkarátos eljegyzési gyűrűjével együtt. Ami a karikagyűrűjét illeti… amikor Scott elhagyta, mérgében bedobta a tóba. Mike kipattant a kocsiból és előzékenyen kinyitotta neki az anyósülés ajtaját. Bree odaadta a laptopot. – Köszönöm szépen, de biztos vagyok benne, hogy te is hasznát veheted – mondta gyorsan. Toby közben helyet foglalt a hátsó ülésen. A kocsi belseje bőrszagú volt, alig lehetett érezni Mike kölnijét, de Bree mégis letekerte az ablakot. Mike szó nélkül betette a laptopot a hátsó ülésre. Még el sem indultak, Toby a biciklijéről kezdett csacsogni. – Nincs kedved részt venni holnap a július 4-i parádén? – kérdezte Mike, amikor a fiú elhallgatott egy pillanatra. – Lehet? – kérdezte Toby a férfit. Bree véleménye láthatóan nem érdekelte. – Hogyne. – Mike Bree-re sandított. – Tegnap fejeztük be a kocsimat. Idén a „Napsütötte sziget” lesz a téma. – Találó. – Mennyire szerette Bree ezeket a varázslatos nyarakat jelző ünnepségeket. – Mindig az enyém a legnagyobb kocsi – kérkedett a férfi. – Mondd, nincs kedved velünk tartani? – Köszönöm, de inkább nem. Mike vigyorogva csóválta a fejét. – Emlékszel, amikor Starral felkönyörögtétek magatokat a Rotary-kocsira? Felmásztatok rá, Star leesett, Nate Lorris meg kis híján elütötte a traktorjával. Bree és Star úgy nevettek az eseten, hogy majdnem bepisiltek. – Nem, nem emlékszem – hazudta Bree. – Dehogynem. Star mindig megtalálta a módját, hogy feljussatok valamelyik kocsira. Bizony, ez így volt. – A nagyi szerint anyu semmirekellő volt – szólt közbe Toby. Bree szóhoz se jutott a döbbenettől.

– A nagymamád azért mondta, mert szomorú volt – találta fel magát Mike. – Az anyukád nyughatatlan természet volt, és néha talán gyerekesen viselkedett, de nem volt semmirekellő. – Utálom – rúgott bele a fiú az ülésbe. Olykor Bree is hasonlóképpen érzett, de a gyerek viselkedése nyugtalanította. Ismét Mike mentette meg a helyzetet. – Te nem ismerted az anyukádat, Toby. Megvoltak a maga hibái, mindenkinek vannak, de nagyon sok jó tulajdonsága is volt. – Például az, hogy megszökött és elhagyott bennünket? Engem, a nagyit és a papát is? – Szülés utáni depresszióban szenvedett, de még túl kicsi vagy, hogy megértsd. Egyes nénik nagyon betegek lesznek, miután megszületik a kisbabájuk. Nem hiszem, hogy sokáig akart távol lenni tőletek. Myra sosem említette Bree-nek a szülés utáni depressziót. Csak annyit mondott, nem bírta elviselni, hogy egész nap be van zárva a gyerekkel, ezért megszökött, hogy kedvére pasizhasson. Remélte, hogy lezárták a témát, de Mike nem bírt magával. – Tudod, Toby, az anyukád és Bree nagyon jó barátnők voltak. Fogadok, hogy sok szép dolgot tudna mesélni róla. Bree megdermedt. – Nem hiszem – tiltakozott a fiú. Mondania kellett valamit. Bármit. – Az anyukád nagyon szép volt – nyögte ki végül. – Minden lány rá akart hasonlítani. – Bizony – mondta Mike, de a tekintete azt súgta, hogy jobban is igyekezhetett volna. Szerencsére Toby nem vett észre semmit. Megérkeztek a templomhoz. Az episzkopális templom a sziget legnagyobb, legfontosabb gyülekezetének adott otthont. – Kígyók és nyelveken beszélés? – nézett Bree a férfira. – Megeshet – vigyorgott Mike. Noha Bree kárára viccelődött, legalább csökkent egy kicsit a feszültség.

GYEREKKORÁBAN BREE metodista templomba járt, de ahogy felnőtt, elvesztette az érdeklődését a vallás iránt, az összes megválaszolatlan kérdésével együtt. Mike talált maguknak helyet az egyik padsor szélén. Felettük, a festett üvegablakról a tömeget megáldó Jézus képe nézett le rájuk. Az istentisztelet nyugtatóan hatott Bree-re, és lassan jobb kedvre derült. Elfelejtette a kaptárakat, a paradicsompalántákat, meg a kertet elcsúfító gazt. Nem kellett a vásárlókra figyelnie, s Tobynak sem okozott csalódást. A lehetőség, hogy egy magasabb erő csakis őrá figyel, némiképp megnyugtatta a lelkét. Mike karja néha hozzáért. Amíg nem látta a vastag aranykarkötőjét meg a nagy főiskolai gyűrűt, úgy tehetett, mintha nem is ismerné. Lehunyta a szemét és imádkozott, hallgatta a lelkipásztort, a gyülekezettel együtt énekelte a zsoltárokat. Az istentisztelet után Mike elvegyült a tömegben, kedélyesen hátba veregette a férfiakat, flörtölt a nőkkel, a diakónusnak elmondta, hogy talált egy neki való házat, egyszóval a templomban is a saját üzleti érdekeit nézte. Az emberek valósággal itták a szavait, őszintén kedvelték. Bree-t megzavarta a felnőtt Mike Moody viselkedése, és idegesítette az atyáskodó modora. Az egyik asszonyt egyenesen „ifjú hölgy”-nek nevezte, de közben észrevett egy mankós kislányt és azonnal a segítségére sietett. Mindenkinek bemutatta Bree-t. Néhányan emlékeztek a családjára, sőt egy asszonynak még ő is ismerős volt. Barátságosak voltak, kérdéseket tettek fel Tobyról, érdeklődtek, hogy mennyi ideig szándékozik a szigeten maradni. Valaki megemlítette, hogy a háznak lyukas a teteje. Mike segítségével állta a rohamot. Megtudta, hogy a férfi a sziget legnagyobb jótékonysági szervezetének az elnöke, aki jól kihasználta a pénzszerzési lehetőségeket és pályázatokat. Sok pénzzel támogatta a helyi focicsapatokat, minden korosztályban, így a gyerekek az egész szigeten az ő két lábon járó reklámemberei lettek.

– Mit szóltok egy finom ebédhez? – kérdezte Tobyt, amikor beültek a kocsiba. – Hova szeretnél menni, a Szigeti fogadóba vagy a Kakasba? – Nem mehetnénk a Dogs ’N’ Maltsba? – kérdezte a fiú. Mike tetőtől talpig végigmérte Bree-t. – Bree ma nagyon elegáns. Megérdemli, hogy szép helyre vigyük. Az asszony nem akart Mike adósa lenni. – Majd máskor – mondta, amikor a férfi beindította a kocsit. – Viaszt kell olvasztanom a gyertyákhoz. – Nem igazság! Mindent tönkreteszel! – tiltakozott Toby. – Több tiszteletet, fiam – szólt rá Mike. – Kérlek, ne szólítsd fiadnak – mondta Bree. Mike odafordult egy pillanatra. – Gyerek vagyok! – rugdosta az ülést Toby. – Mike a barátom, és úgy szólít, ahogy akar. Toby David fia volt, és ebből Bree nem engedett. – Nem szólíthat úgy. – A fiúra nézett, és megfigyelte, hogy az anyja sűrű, aranybarna szempilláját örökölte. – Az afroamerikai közösségben ennek a szónak negatív, vagyis rossz jelentése van. Mike végre megértette, de Toby egyre ellenségesebbé vált. – És akkor mi van? Nem élek afroamerikai közösségben. A Charityszigeten lakunk. Hogy jutottak el oda, hogy Bree, a fehérnél is fehérebb nő faji büszkeségre oktatja David Wheeler fiát? Mike, a vita okozója megpróbált csendben kikanyarodni a parkolóból. – Régen a fehérek fiamnak szólították a fekete férfiakat, még az öregeket is. Így akarták jelezni, milyen keveset érnek a szemükben. Nagyon nagy sértésnek számít. Toby elgondolkodott a hallottakon, majd lebiggyesztette a száját. – Mindegy, Mike a barátom és úgy szólít, ahogy akar. Nem akart megbántani vele. – Nem, Toby. Bree-nek igaza van. Elnézést kérek. Mindig megfeledkezem róla.

Miről feledkezett meg? Talán arról, hogy Toby félig afroamerikai? – És akkor mi van? – dünnyögte Toby. – Én is fehér vagyok, nem értem, miért csinálsz olyan nagy ügyet belőle. – Az a nagy ügy, hogy az apád büszke volt az örökségére, és szeretném, ha te is így éreznél. – Ha olyan büszke volt rá, akkor miért vette el az anyut? Mert Starnak mindig az kellett, ami Bree-nek. – Az apukád imádta az anyukádat – mondta Mike. – Nagyon szerették egymást. Az anyád úgy megnevettette az apádat, mint senki más, és sok könyvet olvastak. Bárcsak láthattad volna, hogy néztek egymásra. Megszűnt körülöttük a világ. – Minden szava felért egy arculcsapással, de még nem végzett. – Beletelt egy kis időbe, mire rájöttek, hogy szeretik egymást – folytatta. Keményen csengtek a szavai. – Először Bree volt az apád barátnője, de én mondom, rá sose nézett úgy, mint az anyukádra. Végre színt vallott az igazi Mike Moddy, ez a kegyetlen, számító alak. – Most szépen kitesszük Bree-t, hogy tudjon dolgozni, mi meg elmegyünk a Dogs ’N' Maltsba. Neked megfelel, Bree? Az asszony feszülten biccentett. Ahogy bejutott a házba, a kanapéra roskadt és üveges tekintettel bámulta a kandallópárkányon álló kerámiamacskákat. Az utóbbi időben többet gondolt az ifjúkori szerelmi kalandjára, mint a tíz évig tartó házasságára. Lerúgta a szandálját. A pántok között vöröses nyomok voltak a bőrén. Ennél jobban úgysem képes lebarnulni, állapította meg, legfeljebb szeplősebb lesz. A sors iróniája, hogy éppen neki kellett egy félvér kisfiú felett gyámkodnia. Hazudott, amikor azt mondta Mike-nak, hogy méhviaszt kell olvasztania. Miután átöltözött, nekilátott, hogy megrajzoljon néhány vázlatot az üdvözlőkártyákhoz, de a lelke nem volt benne, és ez a végeredményen is meglátszott. Aztán hallotta, hogy Toby beront a házba és a szobájába szalad. Fülelt, hátha meghallja a Cadillac motorját is, de semmi.

– Tudom, hogy haragszol rám, de már kezdem megszokni – szólalt meg Mike az ajtóban. – Nem akarok beszélni róla – állt fel Bree az asztaltól. Sötétkék öltönyében Mike valósággal Bree fölé tornyosult. – Amit Davidról és Starról mondtam, mind igaz. – A te igazad – szedte össze az asszony a rajzeszközeit. – Szeretnéd azt hinni, hogy ti ketten amolyan Rómeó és Júlia voltatok, de igazság szerint te csak egy gazdag, fehér Grosse Pointe-i lány voltál, ő meg egy fekete srác Garyből. Izgalmas voltál, de sosem volt szerelmes beléd. – Befejezted? – Starral más volt. Egyiküknek sem volt pénze. Mindketten törekvőek, lelkesek, karizmatikusak és talán egy kicsit könyörtelenek is voltak. Megértették egymást. – Akkor Star miért hagyta el? – Bree hangosan belökte a fiókot. – Ha olyan szenvedélyesen szerették egymást, akkor miért szökött meg? – David elvállalt egy wisconsini állást, pedig Star könyörgött neki, hogy ne tegye. Gyűlölte, ha távol vannak egymástól, és meg akarta büntetni miatta. Nem hiszem, hogy sokáig akart maradni. Arra pedig végképp nem számított, hogy lecsúszik az útról. Bree nem hitte egyetlen szavát sem. – Egy férfival volt a kocsiban. – Egy csavargóval. Mindig felvette a stopposokat, szerintem most is ez történt. Bree nem akarta elhinni a férfi sztoriját. Myra azt mesélte, hogy Star megunta Davidet, és örökre elhagyta. Elöntötte a szégyen. – Nem tudom, miért kellett ezt felhozni. Évekkel ezelőtt történt, számomra semmit sem jelent. Hazudott, és ezt Mike is tudta, de nem vitatkozott vele. – Vallásos ember vagyok – mondta. – Hiszek a bűnben és a megváltásban. Próbáltam jóvátenni, amit ellened vétettem, de nem sokat értem vele. – Nem is fogsz. – Értem. Mostantól békén hagylak.

– Rendben. Bree nem hitt a férfinak. Mike soha senkit nem hagyott békében. Régen nem nézett az emberek szemébe, de most más volt. És volt valami a tekintetében, ami kibillentette Bree-t az egyensúlyából. – Nagyon megköszönném, ha megengednéd, hogy néha beszélgessek Tobyval – mondta. – Tudom, hogy veled is meg kellett volna beszélnem, de szeretne részt venni az ünnepségen. Rossz szokásom, hogy előbb beszélek, aztán gondolkodom. Az ünnepi menet tízkor kezdődik, és kilencre az iskola parkolójában kellene lennie. Szívesen eljönnék érte, de én vagyok a bizottság elnöke, és korábban ott kell lennem. Bree a szandálját bámulta. – Megoldom. – Jól van. Ennyi volt. Semmi kufárkodás, megvesztegetés. A férfi kurtán elköszönt Tobytól, és Bree úgy érezte, hogy most tényleg békén hagyja. Nevetséges. Úgyis visszajön. Mike Moody mindig visszajön, akár akarod, akár nem.

15

– NEM MEGYEK! – jelentette ki Temple határozottan. Félkezes fekvőtámaszokat végzett, a háttérben dübörgött a hiphopzene. Még Panda is azon a véleményen volt, hogy az opera nem éppen a legalkalmasabb zene az edzésre. – Ki kellene mozdulnia – lengette meg Lucy a rövid, barna parókát, amit az asszony szekrényéből emelt el. – Nem egészséges így bezárkózni. Tegnap is hogy kiborult attól a pár szál lonctól, amit a házba hoztam. – Mert Jolly Ranchers illata van. – Higgadj már le – szólt oda Panda, aki hangos fújtatások közepette emelte a súlyokat. – Szeret az őrült nő szerepében tetszelegni. Ez a védjegye. Temple felállt; arca fénylett a verejtéktől, haja csatakos volt. – Fogalmatok sincs, min megyek keresztül. Maga sem tudja, milyen érzés híresnek lenni, Lucy. Lucy a szemét forgatta. Temple értett belőle és lemondóan legyintett. – Maga másféle híresség. Panda felhorkant. A trikója a testére tapadt, még a lábszára is izzadt volt. Dagadtak az izmai, ami Lucy szerint már túlzás volt. Amikor rákérdezett, hogy miért kell neki is gyötörnie magát, csak annyit válaszolt, hogy kénytelen elütni valahogyan az idejét. A kényszerű elszigeteltség az ő idegeit is kikezdte, és lassan mindenki egyre komorabbá vált. – Egy hónapja vagyok a szigeten – mondta Lucy türelmesen és nincs semmi problémám.

– A külsőd miatt van, mert félnek tőled az emberek. Lucy nem sértődött meg, sőt kedvére volt a megjegyzés. Gyorsan a tükörbe nézett, hogy megcsodálja az új vércseppes töviskoszorút a karján. Úgy tervezte, hogy másnap a sárkányt is helyrepofozza. Esetleg tesz egy új tetkót a másik karjára is. – Senki sem számít arra, hogy a Charity-szigeten, pont a július negyedikei felvonuláson botlik bele Lucy Jorikba és Temple Renshaw-ba. És, ha nem számítanak ránk, nem is vesznek észre. Amikor előző nap megállt a farmnál, Toby a kerékpárját díszítette, Bree pedig egy régi méhecskejelmezzel volt elfoglalva, amit Toby nagyanyja szokott viselni a felvonulásokon. – A kérdés az, hogy mennyire kétségbeesetten akarom bevonzani az új vásárlókat – mondta Lucynek, miközben kiegyenesítette a csápokat. Tegnap estig Lucy egyedül akart elmenni a felvonulásra, de miután Temple felborította a scrabble táblát a nappaliban, és Panda azzal fenyegetőzött, hogy vízbe fojtja Lucyt, ha még egy megjegyzést tesz a malacára, módosított a tervén. – Az a szörnyű helyzet, hogy alig egy hete vagytok itt, és modortalan, kötekedő ribancokká változtatok. Nem mintha a való életben olyan nagyon mások lennétek. Panda elhajította a törülközőjét. – Általában a világ legjámborabb embere vagyok, de Lucynak igaza van, Temple. Ha nem tartasz egy kis szünetet, valaki belehal, és az nem én leszek. – Fogta a palackot és szomjasan kortyolta a vizet. – Tényleg azt akarjátok, hogy egy hülye parókában tegyem kockára a jövőmet? Nem, szó se lehet róla – tiltakozott Temple, és átváltott az ugrókötelezésre. Lucy sóhajtott. A gonosz királynő követelőző, temperamentumos és nehéz természetű volt, ám a benne rejlő szociális munkás úgy érezte, segítenie kell neki, hogy kikeveredjen valahogyan a maga állította csapdából. – Nem találhatnánk ki valami más álcát? – kérdezte Panda. – Mire gondolsz?

– Arra, hogy… – Panda Temple-re nézett. – A barátnőd, az elnök asszony lánya igen tapasztalt az álcázás terén, és most nem csak erre a gyomorforgató külsejére gondolok. – Végigmérte a lány neonrózsaszínű fürtjeit. – Ha szépen megkérjük, biztosan megosztja velünk a titkait. Egy óra múlva mindhárman úton voltak a városba. Temple megbújt a hátsó ülésen, hosszú haját egy rövid, barna paróka alá rejtette, arcát hatalmas napszemüveg takarta, és egy jellegtelen szalmakalapot tett a fejére. Lucy egy koponyával meg rózsákkal díszített fekete felsőt viselt, farmer rövidnadrágját telerakta biztosítótűkkel, orrába és mindkét szemöldökébe karikát rakott. Panda feltette a fekete Nike baseballsapkáját, mely alól kikunkorodtak a göndör fürtjei. Lucy kérésére otthon hagyta a pilóta napszemüvegét, nehogy valaki titkos ügynöknek nézze. Temple szürke jóganadrágja már nem volt olyan szűk, mint egy héttel korábban, a lila felsője alá azonban egy kispárnát helyeztek, mintha terhes lenne. A Beachcomber körutat lezárták a felvonulás idejére, így Pandának egy mellékutcában kellett leparkolnia. – Ne feledd, Temple, maradj szorosan mellettem. Lucy, te se téveszd szem elől. Ne álljatok szóba senkivel, és ha történik valami, Temple a terhes barátnőd a keleti partról. – Az én sztorim sokkal jobb – vetette közbe Lucy. – Ő a legújabb nőd, akit felcsináltál, majd elhagyod az első adandó alkalommal. Panda meg se hallotta. – Eszedbe ne jusson lelépni, Temple. Ha vécére kell menni, megyünk veled. Temple letolta a napszemüvegét az orrán, úgy nézett a férfira. – Inkább meghalok, de nem megyek be egy mobilvécébe. – Egyetértek – mondta Lucy. Temple idegesen figyelte a járdán elhaladó embereket. – Ne legyél már olyan paranoiás, Panda. Nem azért edzettem olyan keményen, hogy most teleegyem magam mindenféle szeméttel. – A szabályok most is érvényesek.

Lucy megigazította a derékszíját. A diétás étrend ellenére visszahízta az esküvő óta leadott kilókat. – Nem akar hasizomra gyúrni? – kérdezte Temple. – Eszem ágában sincs. – Pedig nem ártana. – Istenemre mondom, soha többé nem vállalok női ügyfelet. – Van egy jó hírem, Temple – mosolygott Lucy. – Ha Panda mellett maradunk, a kutya sem figyel ránk. – Pont ezért kellene különválnunk Lucyvel – javasolta Temple. – Hogyne – felelte Panda komoran. – Amint eltűntök a szemem elől, máris felfaltok egy tonna süteményt. Igaza volt, hiszen Lucy is ezért hízott meg. Mivel a házban kizárólag diétás ételek voltak, ahányszor csak kiszabadult a városba, mindig pukkadásig teleette magát édességgel. – Betegesen paranoiás vagy – mondta Temple. – Kezeltesd magad. – Nem akarlak megsérteni, de neked se ártana. Panda most először elmosolyodott, majd leállította a motort. – Megnézzük a felvonulást, teszünk egy kört a kikötőben, majd jobb emberekként térünk haza. Lucy gúnyosan felnevetett. – Történhetnek még csodák – mondta a férfi, nem túl sok meggyőződéssel a hangjában. A BEACHCOMBER KÖRÚT végén találtak maguknak egy helyet, ahonnan jól látták a felvonulókat, ráadásul annyi turista volt körülöttük, hogy észrevétlenül elvegyülhettek közöttük. Lucynek igaza volt, az emberek inkább Pandára figyeltek fel, a két nőre ügyet sem vetettek. Temple bosszankodott is miatta. – Tudom, hogy ennek semmi értelme, de megszoktam, hogy mindig én vagyok a figyelem középpontja – súgta oda Lucynek. – Éppen ideje, hogy a lelke egészségével is elkezdjen foglalkozni – nevetett Lucy. – Ha normális lennék, nem tudnám, ki vagyok – sóhajtotta az asszony.

Ez lehetett Temple Renshaw titka, gondolta Lucy. Egyrészt kiállhatatlan dívaként viselkedett, de aztán mondott valamit, amitől elszorult az ember szíve. Túlságosan szeles idő volt a felvonuláshoz. A lámpaoszlopokra aggatott zászlók vadul lengedeztek, az ételsátrak teteje is kidagadt. A menetet egy helyi politikus vezette, mögöttük egy csapat lovas haladt. Megjelentek az első kocsik, az egyiken egy indiánokat megjelenítő csoporttal. A következő platón krepppapírból pálmafákat formáztak, a leveleket kis híján letépte a szél. A szalmakunyhó tetején egy jókora plakát Nagy Mike cégét reklámozta. Mike lelkesen integetett és cukrot szórt a tömegbe. Valamivel Mike mögött Lucy megpillantotta a méhecskejelmezbe öltözött Bree-t, aki szégyenlősen visszaintegetett neki. Megjelentek a biciklisek is; Toby annyira izgatott lett, amikor megpillantotta Lucyt, hogy kis híján elvesztette az egyensúlyát. Temple érkezése óta már kétszer is járt a háznál, de Lucy időben észrevette és gyorsan biciklire pattant, majd elmentek kirándulni. A lány csókot dobott neki, ő pedig szélesen vigyorgott. Az Amerikai Légió hat idős tagja következett. Ők, meg a sok nemzeti zászló az anyjára emlékeztette Lucyt. Hangosan éljenzett. – Semmi feltűnősködés – súgta a fülébe Panda. Lucy azonban nem félt, hogy felismeri valaki, sőt Temple is egyre felszabadultabbá vált. – Annyi itt a túlsúlyos ember, hogy kezdem azt hinni, létezik egy másik Dagi-sziget is az országban – jegyezte meg. – Akkor csukja be szépen a szemét és végezzen néhány Kegelgyakorlatot – javasolta Lucy, mielőtt még az asszony elkezdett volna kidolgozni egy komplett edzéstervet a szigetlakók számára. A felvonulás után egyikük sem akart még hazamenni, de Temple nem szívesen maradt volna a tömegben. Lucy felvetette, hogy menjenek el a világítótoronyhoz. Panda kapva kapott a javaslaton. A világítótoronynál sokkal erősebben fújt a szél. Noha az ünnepre való tekintettel nyitva volt a látogatók számára, a

turisták zöme inkább a városban maradt, és a parkolóban alig volt néhány gépkocsi. Felmásztak a kanyargó fémlépcsőkön a nyitott, korláttal ellátott kilátóhoz. A kalapjaikat a kocsiban hagyták, úgyis lefújta volna a szél a fejükről. – Gyönyörű a kilátás – szólalt meg Temple és a parókájához kapott. A gyorsan suhanó felhők felett ragyogó kék volt az ég. A délelőtti napsütéstől finom meleg volt a korlát; odalenn a szél szeszélyes hullámokat kavart a vízen, melyre csak a nagyobb sétahajók merészkedtek ki. Temple magukra hagyta őket. – Ilyenkor sajnálom azokat, akiknek sosem adatik meg a lehetőség, hogy lássák a Nagy-tavak szépségét – mondta Panda, és feltette a napszemüvegét. Lucy egyetértett vele, de nem volt kedve beszélgetni, így csak biccentett. – Jövök neked egy bocsánatkéréssel. – Csak eggyel? – Azért, amit három hete mondtam… akkor este… haragudtam rád, amiért bezártad az ajtót. Sok minden miatt felhúztam magam, de ezekről nem te tehetsz. Lucy gyanította, hogy azok a csúnya szavak nem kizárólag miatta hangzottak el, de még így sajgott a lelke miattuk. – Bocs, nem emlékszem… – Akkor este, a motelban… nagyon jó volt veled… Én voltam az, aki… – Értem – mondta Lucy hűvösen. – Nem vagyok rá kíváncsi. – Sajnálom. Nagyon sajnálom. – Erre semmi szükség – felelte Lucy kifejezéstelen arccal, bár a lelke mélyén örült a bocsánatkérésnek. Temple visszatért hozzájuk. – Lemegyek. Természetesen csak akkor, ha a felügyelő úr engedélyezi. Panda kihajolt a korláton és körülnézett. – A közelben nincsenek gyorséttermek… felőlem mehetsz.

Temple gyorsan eliszkolt. Lucy még szeretett volna maradni, de nem szívesen beszélgetett a férfival, ezért pár méterrel odébb húzódott. – Lucy, tudom… – Temple-nek ki kellene dolgoznia egy módszert, hogy kordában tartsa az étvágyát. Előbb-utóbb lazítanod kell a gyeplőn – mondta. – Tudom, talán a jövő héten. – Ugye, tetszik neked? Panda a korlátra támaszkodott. – Inkább hálás vagyok neki. Sokat lendített a karrieremen. – Attól még tetszhet neked. – Igen, talán. Őrült, de nagyon karakán. Egy kicsit olyan, mint te, de a te őrültséged nem olyan mellbevágó. – Te meg a két lábon járó józan ész vagy. A férfi kihajolt és figyelte a világítótoronyból kilépő Temple-t. – Én legalább tudom, hogy mit akarok az élettől, amit te aligha mondhatsz el magadról. – Mit akarsz az élettől? – Jól dolgozni, időben befizetni a csekkeket, megvédeni a jó fiúkat a rosszaktól. – A rendőrségen is ezt csináltad. Miért léptél ki? – A pénz miatt – felelte Panda némi habozás után. – Nem hiszem. A rossz fiúk elleni küzdelem sokkal izgalmasabb, mint Temple-t mellett rostokolni és figyelni, nehogy felszedjen egy-két plusz dekát. Mi az igazi ok? – Kiégtem. – A férfi a vízpartra mutatott. – Kőszórás. Látod azokat a szilákat? Megakadályozzák az eróziót. Lucy megértette, hogy a férfinak elege lett a faggatózásból. Sebaj, ennyi is elég volt arra a napra. – Lemegyek – mondta. Odalenn Temple gyors sétába fogott és nagyokat szippantott a friss levegőből. Megérkezett egy csapat turista; egy anyuka a fiával vitatkozott, míg a kislánya egy sirályt kergetett. – Nincs több gyümölcslé, Cabot – mondta az asszony. – A kocsiban megittad az utolsó dobozzal.

– Sophie itta meg – dobbantott a kisfiú a lábával mérgesen. – És a szőlőt is ő kapta meg, pedig tudod, mennyire szeretem. A göndör hajú, ötéves kislány széttárt karokkal, boldogan futkározott a szélben. – Elég legyen, Cabot – csattant fel az anyja. – Bírd ki egy kicsit. A kislány közelebb futott a parthoz, a szél a mellkasára tapasztotta rózsaszínű pólóját. – De szomjas vagyok – nyafogott a bátyja. Lucy megtántorodott a hirtelen széllökéstől. A szeme sarkából látta, hogy a kislány megbillen, elveszíti az egyensúlyát, majd megcsúszik a kövön és elesik. Kétségbeesetten kapaszkodott, de a vizes szikla túlságosan csúszós volt, és a következő pillanatban a kicsi belezuhant a vízbe. Panda futásnak eredt, Lucy a nyomában loholt. Az anya végre észrevette, hogy mi történt és ijedten felsikoltott, majd a parthoz rohant. Panda a csúszós sziklákon egyensúlyozva próbálta megkeresni a gyereket. Egy hatalmas hullám a lábának csapódott. Észrevehetett valamit, mert lemászott és elmerült a vízben. Lucy feszülten figyelte, ahogy végre kidugta a fejét a vízből. Egyedül volt. Az anya rémülten kiabált. Panda ismét alámerült. Lucy a tekintetével végigpásztázta a vizet, hátha észrevesz valahol egy rózsaszínű foltot. A férfi újra a felszínre bukott, de ezúttal sem járt eredménnyel. Aztán Lucy meglátott valamit. Talán csak a napsugár csillant meg a hullámokon, de imádkozott, hátha mégis… – Ott! – kiáltotta, amikor a férfi ismét felbukkant, hogy levegőt vegyen. Panda meghallotta a kiáltását és a mutatott irányba fordult. Egy örökkévalóságig tartott, mire végre megjelent a felszínen… a kislánnyal a karjában. A gyerek élettelennek látszott… mintha megállt volna az idő. Aztán köhögni kezdett. Panda próbálta a víz felett tartani a levegőért kapkodó, görcsösen köhögő gyermek fejét, hogy megóvja a hullámoktól, majd a füléhez hajolt és csitítgatta. Le kellette nyugtatnia, hogy biztonságosan kijuttathassa a partra.

A kislány a nyakába kapaszkodott, arcát a nyakába fúrta. Panda csak beszélt és beszélt. Lucy az anyához fordult. – Integessen neki – mondta. – Integessen, hogy lássa, nincs semmi baj. – Semmi baj, Sophie! – kiáltotta az asszony rekedtes hangon. – Semmi baj! – Mögötte a kisfiú elkerekedett szemmel figyelte, mi történik. A hullámok moraja valószínűleg elnyomta az anya kiáltását. Panda fáradhatatlanul igyekezett a partra vinni a pórul járt gyereket, és közben folyamatosan beszélt hozzá, hogy tartsa benne a lelket. Az anya megpróbált a meredély szélére menni, de a vékony talpú szandálja nem tűnt biztonságosnak ezen a terepen. – Menjen hátrébb – parancsolt rá Lucy. – Megfogom. Panda egyre feljebb kapaszkodott és elkapta a lány pillantását. Szinte emberfeletti erővel felemelte a gyereket és Lucy kinyújtott karjába nyomta. Sophie tiltakozott egy kicsit, ám Lucy erősen magához szorította. Akkor az anya is közelebb merészkedett, ám amikor Panda végre felhúzta magát a mólóra, a kislány azonnal hozzábújt. A férfi ölbe vette és kivitte az ösvényre. A gyerek még akkor sem akarta elengedni. – Jól van, kis bajnokom – vigasztalta a férfi, és leült vele a földre. – Vége van. Mondd, hagytál még vizet abban a tóban, vagy mind kiittad? Fogadok, hogy lenyelted az összes vizet. Ki fog száradni miattad a tó. Csak beszélt és beszélt, ismételgette, hogy kiitta a tó vizét, míg végül Sophie ránézett és elkezdett vitatkozni vele. – Nem igaz, nem is ittam ki a tavat – csicseregte. Az anyának valamivel több időbe telt, hogy magához térjen. Magához ölelte a kislányt, s közben könnyek között hálálkodott Pandának, amiért megmentette a gyermekét. Temple feléjük kocogott, láthatóan fogalma sem volt a történtekről. Panda türelmesen végighallgatta az anyát, aki elhadarta, hogy honnan jöttek, és miért nincs velük a férje, aztán elbeszélgetett Sophie-val meg a bátyjával. Amikor látta, hogy az asszony képes lesz kocsiba ülni, besegítette a gyerekeket az ülésbe.

– Magát a Jóisten küldte ide ma – ölelte meg az anya. – Egy földre szállt angyal. – Igenis, asszonyom – mondta a férfi kifejezéstelen arccal. A nő végre kikanyarodott a parkolóból. Panda csuromvíz volt. – Csak, hogy tudd… Már nem haragszom rád – mondta Lucy. – Adj egy pár órát, és megbeszéljük – mosolygott rá a férfi. Lucy szíve megtelt szeretettel. – Miért vagytok ilyen vizesek? – állt meg mellettük Temple lihegve, a futástól kipirult arccal. – Hosszú történet – felelte a férfi. A hazaúton Lucy végiggondolta, milyen türelmesen bánt a hisztérikus anyukával, de leginkább az tetszett neki, ahogy a kis Sophie-val viselkedett. Ez sehogy sem illett a korábban kialakított képbe. Amikor Sophie csibész testvére úgy érezte, hogy már nem ő áll a figyelem középpontjában, a férfi hosszan elbeszélgetett vele az életmentő technikákról, melyeket minden „férfinak” meg kell tanulnia. Igazi kaméleon volt. Egyik pillanatban mogorva motoros, a másikban a világ legidegesítőbb emberének a testőre, ma pedig szuperhős és csodás gyermekpszichológus. Lucyt nyugtalanította ez a felfedezés. Nem lehet beskatulyázni az embereket, de Pandának olyan sok arca volt, hogy alig bírta követni. LUCY A HOMLOKÁT RÁNCOLVA méregette a mikrohullámú sütőben felmelegített zöldbabból és csirkehúsból készült, cseppet sem étvágygerjesztő vacsoráját. Temple vágyakozva sandított a hűtőszekrényre, mintha abban reménykedne, hogy egy adag tejkaramellát rejteget. Panda szótlanul megvacsorázott, majd eltolta maga elől a tányérját. – Van egy meglepetésem a számotokra. – Mondd, hogy tészta is van benne – kérte Lucy. – Vagy engedd meg, hogy főzzek valami igazi ételt. A saláta volt az egyetlen, amivel hozzájárulhatott az étkezésekhez, de kizárólag zöldségek kerülhettek az asztalra,

sajt, olajbogyó, krémes öntet vagy pirított kockakenyér szigorúan tiltott volt. – Nem – tolta hátra a székét a férfi. – Kimegyünk a vízre, hogy megnézzük a tűzijátékot. – Passzolok – felelte Temple. – Három ember két kajakban… szerintem nem nyerő. – Nem kajakkal megyünk – állt fel Panda az asztaltól. – Találkozunk a mólón. Semmi kifogás. Amíg Temple befejezte a vacsoráját, Lucy felkapta a melegítőfelsőjét és kiment, hogy megnézze, miben mesterkedik Panda. A mólónál egy fekete, huszonöt láb hosszú kajütös motorcsónak állt. – Ez meg honnan került ide? – kérdezte. Panda bedobott két mentőmellényt a fedélzeti tárolóba. – Pár napja beszéltem Nagy Mike-kal. Amíg mi kinn voltunk a felvonuláson, titokban idehozta és elrejtette a csónakházban. A nyár végéig az enyém. – Mi ez? – jött le Temple a lépcsőn. Miután elmagyarázták neki, az asszony elkezdte számolni, hány kalóriát lehet elégetni a vízisíeléssel. Lucynak elege lett belőle. – Egyezzünk meg, Temple. Ha megígéri, hogy ma egyszer sem mondja ki a „kalória” szót, holnap edzek egy sort magával. Egy kicsit – tette hozzá gyorsan. – Megbeszéltük – felelte a nő. – De komolyan, Lucy, ugye, tudja, milyen sokat számít a komoly testedzés… – Továbbá hallani sem akarom az olyan szavakat, mint „edzés, cellulitisz, zsírégetés”, meg ilyenek. Kizárólag a lustálkodással kapcsolatos mondandójára vagyok kíváncsi. – Elegem van belőletek – sóhajtott fel Panda, és beindította a motort. Könnyedén bánt a motorcsónakkal, mint mindennel, kivéve az emberekkel. A szél elállt, az égbolt kitisztult és megjelentek az első csillagok is. A nyílt vízen lassított egy kicsit, majd a csónakot a városi kikötő végébe irányította, mely tele volt a tűzijátékra várakozó sétahajókkal és csónakokkal, majd leállította a motort.

A hirtelen beállt csendben a szellő feléjük sodorta a nevetés és zene hangjait. Temple fogott egy párnát és a csónak orrába ment.

16

AZ ELSŐ TŰZIJÁTÉK BOMBÁK felettük robbantak fel, vörös és lila ernyőket festve az égre. Lucy és Panda a nyugágyon fekve, csendben csodálta a látványt. – Fantasztikus volt, amit ma Sophie-val tettél – szólalt meg Lucy, amikor elhalványultak a kis csillagok. – Jól úszol, te is ki tudtad volna menteni – vont vállat a férfi. Lucynek tetszett a magabiztossága. – Abban a hullámverésben aligha tudtam volna kihúzni a partra. – Dehogynem – tiltakozott Panda. – Az emberek jobban is vigyázhatnának a gyerekeikre – tette hozzá. – A kicsik nagyon fürgén mozognak – felelte Lucy, akit meglepett a férfi éles hangneme. – Nem olyan könnyű minden pillanatban rajtuk tartani a szemünket. – A hirtelen beálló csendben hangosan csobbantak a csónaktestnek csapódó hullámok. – Értesz a gyerekek nyelvén. Megleptél. Panda keresztbe tette a lábát. Az égen bíbor pálmafák és narancsszínű bazsarózsák nyíltak. – Zsaruként sokszor foglalkoztam gyerekekkel, ez elkerülhetetlen volt. – Bandaügyek? – Bandák, gondatlanság, erőszak. Volt minden, amit csak el tudsz képzelni. A munkája során Lucy is sok bajba került kisgyerekkel találkozott, de gyanította, hogy a férfinak sokkal több csúnya ügy jutott. Fura érzés volt, hiszen addig azt hitte, nem lehetnek közös témáik. – Sophie alig akart elengedni.

– Aranyos kislány. – Nagyszerű apa lesz belőled – bökte ki Lucy váratlanul. Maga sem tudta, mi késztette erre a kijelentésre, talán az esti fények, a tűzijáték vagy az, hogy sikerült elejét venniük egy szörnyű tragédiának. – Kizárt – nevetett fel a férfi kurtán. – Ha találkozol a megfelelő nővel, biztosan megváltozik a véleményed. – Ez kissé érzelgősen hangzott, de Vipera gyorsan a segítségére sietett. – Ha meglátod, tudni fogod. – Szó se lehet róla – mosolygott Panda. – A tudomány hasznos vívmányai… – Ezt hogy érted? – Vazektómia. Az orvostudomány ajándéka a hozzám hasonló alakoknak. A levegő beleremegett a színes robbanásba. Ez nem igazság, gondolta Lucy. Látta, milyen természetesen viselkedett a gyerekekkel. – Nem vagy túl fiatal egy ilyen döntéshez? – Ha gyerekekről van szó, százévesnek érzem magam. Lucy tudta, hogy a munkájuk során milyen szörnyű esetekkel találkoznak a zsaruk. – Túl sok holttestet láttam – mondta a férfi. – Nem csak kamaszokat, de egészen kicsiket is… ötéves gyerekeket, akikkel robbanás végzett, leszakította a végtagjaikat. Láttam a szülőket életük legszörnyűbb óráiban, és megfogadtam, hogy sosem fogok megtapasztalni hasonlót. Életem legjobb döntése. Nehéz úgy dolgozni, ha éjszaka hideg verejtékben úszva ébredsz az álmodból. – A legrosszabbat láttad, de sok millió gyerek boldogan nő fel. – És azokkal mi lesz, akik nem olyan szerencsések? – Az életben semmire sincs garancia. – Tévedsz. Egy nyisszantás itt, egy meg ott… tökéletes garancia. Az égbolt kivirult a tűzijáték utolsó perceire; a hangos csattanások és robbanások elhallgattatták őket, és inkább csendben gyönyörködtek a látványban. Lucy tisztelte azokat az

embereket, akik rendelkeznek annyi önismerettel, hogy belássák, szülőként nem állnák meg a helyüket, de ösztönösen érezte, hogy Panda más. Annak ellenére, hogy faképnél hagyta Tedet, továbbra is házasságról, gyerekekről álmodozott, de mi van akkor, ha beleszeret egy Pandához hasonló férfiba, aki nem akar gyereket? Ez a lehetőség még sosem fordult meg a fejében. Nemsokára Temple is csatlakozott hozzájuk és hazamentek. Miután kikötöttek. Panda még a fedélzeten maradt, így a nők kettesben mentek fel a házhoz. – Engem elszomorít a tűzijáték – jegyezte meg Temple a lépcsőn. Lucy sem volt túl vidám hangulatban, de erről nem a tűzijáték tehetett. – Mindenki más. – Az emberek többsége szereti az ilyen mulatságot, de rám nyomasztóan hat, ahogy az a sok szín és szépség egyetlen pillanat alatt semmivé foszlik. Egyik pillanatban még ott ragyogsz a csúcson, a következő percben a nevedre sem emlékeznek. Néha arra gondolok, hogy semmi értelme ennek az egésznek. A veranda ajtaja nyikorgott, amikor kinyitották. A konyhából a kínai gyártmányú Tiffany lámpa hívogató fényt árasztott. – Az éhség miatt depressziós – mondta Lucy. – Egyébként csodásán néz ki. – Ugyan, kedves, mindketten tudjuk, hogy nem igaz. – Temple lehuppant az egyik fotelba, melyre Lucy egy vörös strandtörülközőt terített. – Dagadt disznó vagyok. – Ne mondjon ilyeneket. – Azt mondom, amit látok. Lucy kiment a verandára, hogy felállítsa az egyik fűszernövényes cserepet, amit felborított a szél. A rozmaring és levendula illata mindig a Fehér Ház keleti kertjére emlékeztette, most azonban más gondolatok jártak a fejében. – A kiszolgáltatottság vétek. Említette, hogy megismerkedett valakivel, de nem működött. Ez nem tesz jót a nők önbecsülésének. – Azt hiszi, Háagen-Dazs fagyival ápoltam az összetört szívem?

– Mással is megesett az ilyesmi. – Én voltam az, aki szakított – jegyezte meg az asszony keserűen. – Attól még fájhat – felelte Lucy, és felvette a locsolókannát. – Tapasztalatból beszélek. Temple-t túlságosan lefoglalta a maga baja ahhoz, hogy Lucy problémáira is figyeljen. – Max pipogyának nevezett. El tudja hinni? Még hogy én, pipogya! Max egy… – Ujjaival idézőjelet formált. – „Temple, ezt meg tudjuk oldani.” – Leejtette a kezét. – Tévedett. – Biztos benne? – Teljes mértékben. Vannak problémák, melyekre nincs megoldás. De Max… ő olyan ember, aki mindig félig telinek látja azt a bizonyos poharat. Mindig a fellegekben jár. Lucy azon tűnődött, hogy vajon a nagy távolság tette-e tönkre a kapcsolatukat; Max a keleti, Temple az északi parton… Az is lehetséges, hogy Max nős volt. Mindegy, úgysem akart rákérdezni, bár majdnem megfulladt a kíváncsiságtól. Letette a kannát és a kanapéhoz lépett. – Nem követtem figyelemmel a Bazi nagy dagi szigetet, de úgy emlékszem, a pszichológiai tanácsadás fontos szerepet játszott a műsorban. – Igen, volt egy vörös bikinis pszichológusnő, aki egy tiki kunyhóban beszélgetett a versenyzőkkel… természetesen szigorúan kamerák előtt. – Dr. Kristi egy cukorfalat. Évekig hánytatta magát, aminek következtében borzalmas állapotban van a nyelőcsöve. Minden agykurkász bolond. – Az élettapasztalat is sokat nyom a latban. – Nekem nem kell agykurkász, Lucy. Mindenesetre nagyra becsülöm, ahogy igyekszik elhitetni velem, hogy rászorulok. A titok nyitja: akaraterő és fegyelem, semmi több. Lucy nem akart tovább tetszelegni a jó kislány szerepében. – Tanácsadásra van szüksége. Panda nem lesz örökké maga mellett. Ha nem találja ki, hogyan… – Ha nem találom ki, mi a bajom forrása… bla-bla-bla. Istenem, pont úgy beszél, mint dr. Kristi.

– Még mindig ledugja az ujját a torkán? – Nem. – Akkor talán érdemes lenne hallgatni rá. – Rendben. – Temple olyan agresszívan tette karba a kezét, hogy kész csoda, hogy nem törte el a bordáit. – Úgy véli, tanácsadásra van szükségem? Maga valami szociális munkás, vagy mi? – Az voltam, de egy pár éve lobbistaként tevékenykedem. – Jól van, hallgatom – legyintett türelmetlenül az asszony. – Halljuk. Hogyan küzdhetem le a magas zsír-, cukor- és szénhidráttartalmú ételek utáni vágyam? Mit tegyek, hogy ne akarjak mindent lenyomni a torkomon? – Erre sajnos magának kell rájönnie. Temple felpattant és beviharzott a házba; úgy csapta be maga mögött az ajtót, mint valami hisztis kamasz. Nemsokára Panda is feljött a lépcsőn, de Lucy nyugalomra vágyott, így szó nélkül besurrant a szobájába. MÁR ELALUDT, AMIKOR MEGCSÖRRENT a telefon. Felkapcsolta az éjjeli lámpát, majd a készülékért nyúlt. – Szia, Luce. Remélem, nem ébresztettelek fel. – Meg vidám csicsergése nem hangzott túl meggyőzőnek. – Hogy vagy? Lucy kisimította a haját a szeméből és az órára pillantott. – Hajnali egy óra van. Szerinted hogy vagyok? – Tényleg? Itt csak éjfél van, de mivel fogalmam sincs, merre jársz, elég nehéz eltalálni az időt. Ezzel nem nagyon vitatkozhatott. Idegesítette Meg erőszakossága, de tudta, hogy a barátnője őszintén aggódik miatta. – Már nem tart sokáig. Amint lehet, értesítelek. Most egy kicsit… bonyolult a helyzet. – Oldalra fordult. – Baj van? Olyan fura a hangod. – Igen, van egy kis baj – felelte Meg, aztán elhallgatott, aztán kapkodva folytatta. – Mondd… mit szólnál hozzá, ha… Teddel járnék?

Lucy felült az ágyban. Éberebb már nem is lehetett, de azt hitte, rosszul hall. – Ti jártok? Mármint úgy? – Igen. – Teddel? – A volt vőlegényeddel. – Tudom, kiről beszélsz. – Lucy visszahajtotta a takarót és az ágy szélére ült. – Te és Ted… egy pár vagytok? – Nem! Dehogy vagyunk egy pár. Soha. Ez csak szex – hadarta Meg. – Felejtsd el. Most nem tudok tisztán gondolkodni. Nem is kellett volna telefonálnom. Istenem, elárultam a barátságunkat. Nem kellett volna… – Nem, nem! Örülök, hogy hívtál! – Lucy kipattant az ágyból. Zakatolt a szíve. – Ó, Meg, ez így tökéletes. Tednél tökéletesebb szeretőt keresve sem találnál. – Nem is tudom… komolyan mondod? Nem bánod? – Viccelsz? – Lucy beleszédült az örömbe, mintha isteni ajándékot kapott volna. – Tudod, milyen bűntudatom van? Ha lefekszik veled… te vagy a legjobb barátnőm. Úgy érzem magam, mint aki személyesen a pápától kapott feloldozást. Legalább tégy úgy, mintha szomorú lennél! – Mondd meg Lucynek, hogy üdvözlöm – szólalt meg a háttérben Ted. – Velem te ne üzengess – csattant fel Meg. Ott van veled? – nyelt nagyot Lucy. – Hallottad. – Én is üdvözlöm – mondta Lucy, és a lelkét ismét elöntötte a bűntudat. Felkuporodott az ágy szélére. – Mondd meg neki, hogy sajnálom. – Azt mondja, soha életében nem érezte még ilyen jól magát, lefekszik minden útjába kerülő pasival és örül, hogy otthagyott téged. Ez volt a létező legjobb húzása – mondta Meg Tednek. – Hallottam – ugrott le Lucy az ágyból. – Úgyis tudja, hogy hazudsz. – Hazug. – Kristálytisztán lehetett hallani Ted hangját. – Menj innét – förmedt rá Meg a férfira. – Teljesen kikészítesz.

– Azt mondtad Ted Beaudine-nak, hogy kikészít? – kapaszkodott bele a készülékbe Lucy. – Igen, azt hiszem. Jaj, istenem! Jaj, istenem! Lucy próbálta összeszedni magát. – Ejha… erre nem számítottam. – Mire nem számítottál? – háborgott Meg. – Miről beszélsz? – Semmiről – nyelt nagyot Lucy. – Imádlak! Érezzétek jól magatokat. – Kinyomta a telefont és a készüléket a melléhez szorította, majd boldogan körbetáncolta a szobát. Meg és Ted. Meg és Ted. Meg és Ted. Hát persze. Persze, persze, persze! Ted nem volt nagy játékos, és csak olyan nőkkel bújt ágyba, akikhez valóban vonzódott. Most meg lefeküdt Meggel, Lucy legjobb barátnőjével, aki céltalanul bolyongott a világban, és fikarcnyit sem érdekelte az emberek véleménye. Meg Koranda és Mr. Tökéletes. A karcos és a simulékony. A lobbanékony Meg és a megfontolt Ted. Mindketten okosak, hűségesek és hatalmas a szívük. Őrült párosítás, de mintha az égiek is ezt akarták volna. Lucy elképzelte, ahogy jó nagyokat veszekednek. Rádöbbent, hogy ő maga sosem bírt igazán lazán viselkedni Ted közelében, mindig a legjobb akart lenni, mintegy igazolva, hogy megérdemli a férfit. Meg azonban nem törődött az ilyesmivel. Tökéletesen összeillenek, csak nehogy elrontsák. Mindenesetre, ha ők ketten lefeküdtek egymással, azzal Lucy is feloldozást nyert. A BESZÉLGETÉS UTÁN LUCY túlságosan felpörgött ahhoz, hogy visszaaludjon. A házban alig működött a légkondicionálás, és a szobában elviselhetetlenül meleg volt. Kinyitotta az ajtót, belebújt a papucsába, nehogy a mólón szálkába lépjen, és kiment. Csúnya fekete felhők úsztak az égbolton. Lucy elhúzta verejtékes hálóingét a bőréről. A szél, a messzeségben az eget

áthasító villámok, a sötét, titokzatos tó láttán végre úgy érezte, megszabadult a bűntudattól. Moccanásra lett figyelmes… egy széles vállú, keskeny csípőjű, hosszú lábú alak közeledett a ház oldalában. Ahogy elhaladt a piknikasztal mellett, megtorpant, hátranézett, de Lucy annyira beolvadt a sötétbe, hogy nem vette észre. A lépcső tetején az alak ismét hátrapillantott, majd lement a vízhez. Talán Panda is álmatlanságban szenvedett, de akkor miért volt ennyire óvatos? Lucy elhatározta, hogy a végére jár a dolognak. Lelépett a verandáról, majd ahogy átosont az udvaron, beütötte a nagylábujját egy kőbe és felszisszent a fájdalomtól. Elbicegett a lépcsőhöz. Pandát nem látta, csak a móló végében világító fényt, ami A nagy Gatsbyt juttatta eszébe. Fura, hogy az angoltanárok mennyire ráerőltetik a tanítványaikra ezt a könyvet, holott őket teljesen más jellegű olvasmányok érdeklik. Óvatosan lépkedett, nehogy a strandpapucsa csattogása elárulja, bár a szél miatt ennek igen csekély volt az esélye. A viharvert, hal-, penész- és benzinszagú csónakházban halk operamuzsika szólt. Lucy belépett és látta, ahogy Panda a kajütös csónak fedélzetén ül, háttal neki, meztelen lábát egy hűtőládán nyugtatta. Pólóban és rövidnadrágban volt, kezét egy hatalmas csipszes tasakba süllyesztette. – Csak akkor adok belőle, ha senkinek sem árulod el – mondta anélkül, hogy megfordult volna. – Mintha olyan nagyon vágynék a beszélgetésre – vágott vissza Lucy gonoszkodva. – Komolyan, Panda, nem vagy olyan intelligens, hogy érdekes beszélgetésben lenne részem. – Ezt mondd el a PhD konzulensemnek is. – Nincs is PhD konzulensed – mászott fel a csónakra Lucy. – Már nincs. A mesterfokot magamtól is meg bírtam szerezni. – A mesterfokot? Te mekkora hazug vagy… – Lucy ledobott egy párnát a férfi mellé. Panda mosolyogva tűrte Lucy vizslató tekintetét. – Valld be, hogy nincs is meg a mesterid.

– Csak a Wayne Állami Egyetemen szereztem egyet, az Ivy már nem ment – tárta szét a kezét a férfi bocsánatkérően. Aztán bekapott egy csipszet és kikapcsolta a zenét. – Mi, melósok olykor-olykor szívesen hallgatunk egy kis zenét. A gazember… – A francba, Panda, jobban tetszettél, amikor ostobának hittelek. – Nézd a dolgok fényesebbik oldalát – nyújtotta feléje a csipszes tasakot. – Legalább nem vagyok Ted Beaudine. – Egyikünk sem az. – Lucy kivett egy maréknyi csipszet. – Most a legjobb barátnőmmel kavar. – Meggel? – Honnan ismered Meget? – Lucy felnyögött, ahogy megérezte a só ízét. – Édes istenem, ez eszméletlen jó. A próbavacsorádon érdekes beszélgetésben volt részünk. – Ez cseppet sem meglepő. Abszolút a zsánere vagy. – Lucy a szájába tömött egy maréknyi csipszet. – Nekem is bejön – felelte a férfi. A csónakház beleremegett a hangos dörgésbe. – El sem tudom képzelni, hogy Teddel jár. Lucy azonban el tudta képzelni őket, és most egyedül ez számított. Az esőcseppek dühösen koppantak a tetőn. Vett még a csipszből, s feltette a lábát a hűtőládára, Ted lába mellé. – Vannak még itt rejtett finomságok? – Talán. Panda a lány meztelen lábát nézte, és cseppet sem volt boldog a látványtól. Lebarnult, és egy halványuló zúzódástól eltekintve nem volt vele semmi baj. A nagylábujja körméről lepattant egy darabka kék lakk, amikor megbotlott. Lucy tízéves kora óta nem lakkozta kékre a körmeit. Eszébe jutott, hogy akkoriban a kétéves Tracy körmeit is befestette. A férfi tekintete most feljebb, Lucy csíkos pizsamaboxerére siklott, majd gondolatban megállapította, hogy nincs rajta melltartó, sem bugyi. – Mit ajánlasz cserébe? – kérdezte, és komoran méregette a lány combját.

– Mit ajánlok? – Lucy lejjebb húzta a rövidnadrág szárát, de így csupaszon hagyta a hasát. Gyorsan letette a lábát a földre. – Hány kenyeret is sütöttem eddig? – A kenyér a lakbéredet fedezi, nem a nasimat. – Mondod te. – Ne félj, neked is jut belőle. Ezúttal a férfi tekintete végigsiklott Lucy kulcscsontján, le a keblén, ahol a vékony kelme alig takart valamit. Már nem tűnt olyan rosszallónak, mint korábbam, és amikor egy újabb dörgés megreszkettette a csónakházat, a lány testében is végigfutott a remegés, aminek vajmi kevés köze volt a viharhoz. Találkozott a tekintetük. Aztán Panda a lábával felnyitotta a hűtőládát, ami sör és szóda helyett csipsszel, perecekkel, Doritosszal, medvecukorral, tejes csokigolyókkal, sajtgombócokkal és egy nagy üveg mogyoróvajjal volt tele. – Ez maga az eldorádó – suttogta Lucy révülten. – A tiltott gyümölcs – felelte a férfi, ám amikor Lucy ránézett, Panda nem a ládát, hanem őt bámulta. Az öreg csónakház immár homályos, kísértésekkel teli titkos barlanggá lett. A lyukas tetőn beesett az eső, egyenesen Lucy vállára. Panda kinyújtotta a kezét és az ujjbegyével besimította az esőcseppet a kulcc sontja gödrébe. – Hagyd abba – kérte Lucy erőtlenül. Egész testében beleremegett a férfi érintésébe. Panda meg sem próbált úgy tenni, mintha nem értené, miről beszél. Egy esőcsepp most a lány combján kötött ki, de Panda elkapta róla a pillantását, a hűtőládába nyúlt és kivette belőle a mogyoróvajat. – Gondolom, ez nem érdekel – mondta. – Nagyon tévedsz – tiltakozott Lucy, bár már abban sem volt biztos, hogy a mogyoróvajról vagy annál sokkal veszélyesebb dologról volt-e szó. A csónak megingott, és a csónakház nyitott végéből a szél jókora adag esőt fújt be. A tetőről becsöpögő víz immár a készleteket is fenyegette.

– Gyere. – Panda felkapta a hűtőládát és besietett a csónak kabinjába. A kapcsolatuk sokat változott aznap, így veszélyes volt követni. Lucynak tetszett a férfi rossz fiú imidzse, ám a történtek fényében kénytelen volt felülvizsgálnia a nézeteit. Másfelől a férfi vazektómiája és a hihetetlenül szép teste ellenállhatatlanná tette. Vipera a kabinba sietett. Kicsiny, V alakú helyiség volt. Panda letette a hűtőládát és lehuppant a sötétkék díszpárnára. Lustán elmosolyodott, majd kinyitotta a mogyoróvajas üveget, belemártott egy sóspálcikát és odanyújtotta Lucynek. Két felnőtt, aki ugyanazt akarja… egy vazektómia… egy exvőlegény, aki a volt menyasszonya legjobb barátnőjével szeretkezik… tökéletes csillagállás. Lucy elfogadta a mogyoróvajas pálcikát és leült a kanapéra. Pandával szemközt. – Nem is vagyok oda a mogyoróvajért. – A koplalás miatt van. Attól sokkal jobban akarjuk a tiltott dolgokat – magyarázta a férfi, és a tekintete nem is lehetett volna beszédesebb. – Csak én eszem? – kérdezte Lucy, és leharapta a pálcika felét. – Ne félts engem – bontotta ki Panda a medvecukros tasakot, majd egyenesen Lucy szemébe nézett. – Ennek nem lesz jó vége – tette hozzá rekedtes hangon. – Tudom. – Próbálok nem gondolni arra, mennyire kívánlak. – És sikerül? – Nem igazán. A kabinban meleg volt és szűk, de Lucy nem akart elmenni. Felforrósodott a teste. Akarta ezt a fátyolos tekintetű, szénfekete hajú, izmos testű férfit, de nem állt szándékában kezdeményezni. A férfi számára ez nem jelentett problémát. Lehajtotta a fejét és odalépett Lucyhoz, kivette a kezéből a sóspálcikát és letette. – Megőrjítesz. – Örömmel hallom, de most nem igazán akarok beszélgetni. A férfi elmosolyodott, leült a kanapéra és magára húzta Lucyt.

Sötét volt, csak annyi fény szűrődött be, amennyi láttatni engedte egy pillanatra a férfi hófehér fogsorának villanását, amikor egy pillanat alatt hanyatt fektette, hogy megcsókolja. Lucy nem kért többé abból a koszos memphisi szállodabeli, sem a bűntudatos reptéri csókból, ami annyi zűrzavart okozott a lelkében, de ez most maga volt a tökély. Szétváltak az ajkai, a nyelvük a támadás és védekezés érzéki táncába kezdett, az édes bűn legfinomabb előjátékaként. Panda keze becsúszott a lány felsője alá, az övé a férfi pólója alatt volt. Érezte az izmokat és csontokat. Aztán a férfi a fogaival a mellbimbóját kezdte gyötörni, majd lábával a combjai közé furakodott. Lucy szorosan átölelte. A közelben becsapódott egy villám, amitől egy pillanatra észhez tértek. – Nem csinálhatjuk óvszer nélkül – súgta bele Lucy a férfi vállába. – Azt hittem, nem akarsz beszélgetni – hagyta abba Panda a mellbimbója cirógatását. – Vazektómia vagy sem, akkor is… – Jól van, figyelek – érkezett a rekedtes válasz. Éjjel is óvszerrel a zsebében járkál, futott át a gondolat Lucy fejében, ám a szenvedélyes csók el is feledtette az aggodalmait. Felettük hangosan dörgött, a csónak fájdalmasan nyikorgott. Sietősen lehámozták egymásról a ruhákat, majd, amikor mindketten teljesen meztelenek voltak, elkezdték felfedezni egymás testét. Akkor éjjel, Memphisben Lucy csak el akart távolodni Tedtől és puszta szexként fogta fel az együttlétüket, de ez most más volt. Nem egy ismeretlen alakkal bújt ágyba. Keblei forrók voltak a férfi tenyere alatt… a keze az erős csípőbe kapaszkodott. Csókjaik egyre mélyebbek és édesebbek lettek. Panda sürgető mozdulatára széttárta a combjait, eszébe sem jutott az ellenállás. Érezte odalenn, a forró nedvességben a simogató, keresgélő, felfedező ujjakat. Felnyögött. Hagyta játszani, és amikor már nem bírta tovább, átvette az agresszor szerepét, oldalra fordult és arcával, kezével és ajkaival birtokba vette a férfi erejét.

Panda önuralma a végét járta, ezért ismét maga alá gyűrte a nőt. Egy kis ideig matatott valamivel, aztán széttárta Lucy térdeit és felemelte őket. Egymáshoz tapadt a testük, a férfi erősen, keményen megtöltötte az ölét. Rekedtes hangon, suttogva becézték egymást. Odakinn üvöltve kitört a vihar. A kabinban ugyanolyan erővel szerették egymást. A FÉRFI FIGYELTE A FÉLHOMÁLYBAN édesdeden szunyókáló Lucyt, a sápadt bőrét, fekete pillákat, fekete hajat. Ujjpercével végigsimított az arcán. A kemény szavak ellenére összezavarodott és kiszolgáltatott nő volt. Panda agyában megszólalt a vészjelző. Egy robbanás. A homok és whisky íze, az emlék szorítása. Elűzte a sötétséget. – Olyan jó volt – nézett rá Lucy. Túlságosan édes. Túl jó. – Azt mondod, jó volt? – A férfi lenyúlt a kanapé mellé és kitapintotta a cukrostasakot. Egy medvecukor pálcika kiesett belőle. Felvette, majd finoman csókolgatni kezdte a nő fülét. – Ezt még vissza fogod vonni. – Miért? – Elfelejtetted, hogy van egy gonosz oldalam? – lengette meg a medvecukrot a lány előtt Panda. – Azt hiszem, bajban vagyok – villant meg Lucy zöld szeme játékosan. – Bizony. A férfi ajkai foglyul ejtették Lucy alsó ajkát, majd játékosan ütögetni kezdte a medvecukor pálcikával. A mellbimbóit, a hasát, széttárt combjait, aztán az ölét. – Gonosz vagy – nyögte a nő, amikor abbamaradt az édes gyötrelem. – Csináld még. Panda engedelmeskedett, majd a nő kiragadta kezéből a pálcikát és viszonozta a kényeztetést, bár ahogy felfedezte magában a dominát, korántsem volt olyan óvatos, mint a férfi. Amikor Panda szólt, hogy elég volt, Lucy azt akarta, hogy

könyörögjön, erre alaposan megbüntette. Ráfektette a nőt a párnára és finoman megpaskolta a hátsóját, így elégtételt vett, amiért föléje akart kerekedni. Legalábbis megpróbált elégtételt venni, ugyanis már aligha lehetett tudni, ki az, aki büntet és ki az, akit büntetnek. Odakinn elült a vihar, a csónakházban azonban javában tombolt még.

17

– EZ TÚLSÁGOSAN PERVERZ volt – szisszent fel Lucy, akár egy rosszalló nagynéni. – Én cseppet se bánom. Panda az idejét sem tudta, mikor volt utoljára ennyire önfeledt egy nővel. A testük szorosan összeért, bőrük a kanapé műbőr párnáira tapadt, de még ennyi közelség sem volt elég. Kihúzta a karját a nő tarkója alól, a könyökére támaszkodott és felkapcsolta az egyik elemes lámpát. Lucy az oldalára feküdt, meztelen válla, dereka és csípője aranylóan fénylett; a sárkányos tetoválás cseppet sem illett hozzá. Az orrát ráncolta, melyből szerencsére kivette a karikát. – Ezt ne csináld még egyszer. – Holnap, éjfélkor? – simogatta meg a férfi a csókoktól duzzadt ajkakat. – Ha nincs jobb dolgom… – Utálom, amikor a nők keményen játszanak, hogy megkapják, amit akarnak. – Valójában a készleteidre hajtok – simogatta meg Lucy a férfi karján kidagadó eret. – Lehet, hogy csak a Cheetosodat akarom, és akkor mi van? – Pragmatista vagy. – Jaj, ne használj ilyen nagy szavakat, az olyan lehangoló. Lucy az egyik karját a feje alá tette, és láthatóvá vált a rózsaszínű keble, amit kissé feldörzsölt a férfi borostája. Panda semmi pénzért nem okozott volna neki fájdalmat, de mégis elégedetten nyugtázta, hogy megjelölte a nőt.

– Honnan szerezted az óvszereket? – kérdezte Lucy. – A zsebemben voltak – rezzent össze a férfi. – Kérsz csipszet? – Te óvszerrel a zsebedben járkálsz? – Nem mindig. Néha. Kinek hiányzik egy jó kis nemi betegség? – Azért hordasz óvszert magaddal, hogy ne érjen meglepetés, ha egyszer Temple változatosabbá szeretné tenni az edzéseket? – kérdezte Lucy és az egyik rózsaszínű hajtincsével játszadozott. – Pontosan – vigyorgott Panda. – Meg is érdemelnétek egymás. – Kösz szépen. – Nem tudhattad, hogy lejövök, mégis felkészültél az akcióra – méregette Lucy, ravaszkásan a férfit. – Ebből arra következtetek, hogy mindig nálad vannak ezek az izék. – Én is ezt mondtam, nem? – Igen, de azt nem mondtad, miért? A francba. Panda feladta. – Azért, mert teljesen elvetted az eszemet. Mert sosem tudom, legközelebb mit lépsz, vagy én hogyan reagálok. És most hallgass, ha jót akarsz. Lucy mosolyogva, szelíd arccal játszadozott a fürtjeivel. A férfi visszazökkent a hideg valóságba. Itt van ő, az exzsaru, meg az elnök asszony lánya. Az olcsó fém és a tiszta arany. A tetejébe Panda lelkének nagy része halott volt, míg a nőben csak úgy pezsgett az életkedv. – Lucy… – Jaj, ne – forgatta a szemét a nő. – Tudtam, hogy nem úszom meg a szentbeszédet. Elmélyítette a hangját és a férfit utánozva folytatta: – Mielőtt még jobban belemennénk, szeretnék tisztázni valamit, Lucy. Cowboy vagyok, vad és szabad. Nem hagyom magam megszelídíteni egy ilyen kis fruskától. – Lucy vigyorgott. – Na, nem mintha olyan nagyon akarnám. – Nem ezt akartam mondani – tiltakozott Panda, holott pontosan erre gondolt, bár ő nem fogalmazott volna ilyen gunyorosan. – Tisztázzunk valamit, Patrick – bökött Lucy a férfi bicepszére. – Lehet, hogy még nem látom kristálytisztán a jövőmet, de abban

biztos vagyok, hogy a gyerekek fontos szerepet játszanak majd az életemben. Szülni akarok, így te ki is estél a játékból. Szóval ne pazarold a korlátozott észbeli képességeidet arra, hogy mindenféle vélt vagy valós bonyodalmat akarj megelőzni. Te csak szórakozásra kellesz, Mr. Shade. Az elveszett nyaram hiányzó eleme vagy, semmi több. És jó lenne, ha felfognád, hogy amint nem lelem benned örömöm, keresek valaki mást. Világos? – Nem leled bennem örömöd? – Jól hangzik, nem? – Lucy elkomolyodott. – Ez csak szex, semmi több. Jó lesz, ha felfogod, vagy hagyjuk abba az egészet. – Méghogy én felfogom? – Panda is pontosan ezt akarta, de nem tetszett a nő hangneme. Hová lett a szökött menyasszony, akit felvett a motorjára? – A te esetedben semmi sem lehet puszta szex. – Nehogy azt hidd. Szexet akarok. Minél mocskosabb, annál jobb. – Lucy tekintete a férfi ágyékára vándorolt. – Van még medvecukrod? Akkor és ott hanyatt kellett volna döntenie, majd megadnia neki, amit kér, de a szókimondása idegesítette. – Fáradt vagyok – mondta, és maga sem hitte, hogy képes volt ezekre a szavakra. – Megértem, hiszen sokkal idősebb vagy, mint én. – Nem olyan sokkal. – Oltári nagy seggfejnek érezte magát, de mielőtt még cselekedhetett volna, a nő kipattant az ágyból; csupasz bőre alatt finoman nyikorgott a kanapé. – Harminchat vagy, és napról napra leépülsz – csicseregte Lucy. – Semmi baj, meggondoltam magam. Panda nem akarta, hogy meggondolja magát, de a nő már egy vidám kis dallamot dúdolva felkapta magára a ruhának aligha nevezhető darabokat. A fehér kis felsővel kezdte, ami egy pillanatra megakadt a mellbimbóján, aztán hosszasan matatott a rövidnadrágjával. A kabin ajtajában visszafordult. – Pihenj egy kicsit, szépfiú. Nagy terveim vannak veled. Majd meglátjuk, mennyire vagy férfi. Panda mosolyogva nézett utána… boldog volt, hacsak egy pillanatig is.

LUCY BOLDOGAN ÉS ELÉGEDETTEN lépkedett. Elállt az eső, a holdsugár átverekedte magát a felhőtakarón. Még soha életében nem beszélt így férfival. Ő fektette le a szabályokat, kimondta, mit akar, és cseppet sem érdekelte a férfi véleménye. Átvágott a gyepen, nagy ívben kikerülve a köveket, nehogy ismét beléjük botoljon. El sem tudta képzelni, hogy Teddel is ugyanúgy szeretkezett volna, ahogyan Pandával. Igaz, azt el tudta képzelni, hogy a volt vőlegénye a legjobb barátnőjével szerelmeskedik, de nem akart túlságosan belemenni a részletekbe, így gyorsan elhessegette a gondolatot. Ő és Panda… egyáltalán nem illenek össze, a tetejébe a férfinak még vazektómiája is volt. Sebaj, pontosan ez hiányzott erre a nyárra, kellett, hogy kedvére kirosszalkodhassa magát. A mólón lépkedve arra gondolt, hogy az emberek többsége készít egy úgynevezett bakancslistát, azaz felsorolják, mi mindent szeretnének megtenni a haláluk előtt. Ő most egy fordított bakancslistán megy végig. Az őrült haj, a hozzá nem illő ruhák, tetkók… Faképnél hagyta a tökéletes barátját, most meg beszerzett magának egy szeretőt, akivel jobb társaságban meg sem jelenhetne. Az elnök asszony lánya, Lucy Jorik számára addig elképzelhetetlen volt az efféle viselkedés. Mostanáig. Lehetséges, hogy éppen ez a megoldás kulcsa? Lehetséges, hogy ha megteszi ezeket a vad dolgokat, tovább tud lépni a következő életszakaszába? Bezárta maga mögött az ajtót, száraz ruhát vett és ágyba bújt, de túlságosan felpörgött ahhoz, hogy elaludjon. Egy fordított bakancslista… Kikelt az ágyból és megkereste a jegyzettömbjét. Ezúttal nem kellett keresgélnie a megfelelő szavakat, és egy pillanat alatt elkészült a tökéletes lista. Pontosan erre volt szüksége. Mosolyogva eloltotta a villanyt. Aztán eszébe jutott a medvecukor pálcika, és beleborzongott. Ismét felkelt és elfordította a kulcsot a zárban. Semmi kétség, rossz lány lett belőle. Nagyon, de nagyon jó érzés volt.

– OLVASÁS! – MONDTA BREE és kinyitotta a kis veranda ajtaját. Két hete rendszeresen ezt tette. – Nyár van – tiltakozott Toby. – Nyáron nem kell olvasnom. – Ám a tiltakozás ellenére felállt a nappali szőnyegéről és kiment Bree után. A verandára csak két régi, vesszőből font szék meg egy faasztalka fért el. Bree kihozott a hálószobából egy lámpát, hogy akkor is olvashasson, ha már Tobyt beimádkozta az ágyba, de estére általában úgy elfáradt, hogy pillanatok alatt elnyomta az álom. Leginkább akkor tudott olvasni, ha tartott egy kis szünetet a gyertyakészítés, a kártyafestés vagy a méhviasz bútorápoló kikísérletezése közben. Maga sem tudta, miért vette magára ezt az újabb terhet, mintha nem lett volna úgyis elég baja. Július közepe volt, a nyári mézet egy kis szerencsével csak augusztus elején gyűjtheti be, és örökösen aggódott a pénz miatt. Igyekezett kitalálni új termékeket, de az alapanyagok pénzbe kerültek, és nem lehetett megjósolni, hogy mennyit tud eladni belőlük. Az legalább bíztató volt, hogy Toby már nem viselkedett olyan ellenségesen, és Bree is kezdett feloldódni a fiú társaságában. – Egészen jól tudok olvasni – rakta fel a piszkos lábát a fiú a párnára. – Nem kell felolvasnod nekem, mint egy kisbabának. – Szeretek hangosan olvasni – mondta Bree. – Így én is tanulhatok. – Én már tudom ezeket a dolgokat. A sziget könyvtárosának a segítségével Bree talált néhány, a vegyes házasságból származó gyerekek neveléséről szóló kötetet, de azok leginkább arra összpontosítottak, hogy mennyire nem helyes, ha egy fehér család fekete gyereket fogad örökbe. A többi könyv is olyan dolgokkal foglalkozott, mint a hajápolás, ami Tobynak egyedül is ment, de Bree legfontosabb kérdésére, miszerint hogyan tudjon egy hozzá hasonló, hófehér bőrű asszony faji öntudatot táplálni ebbe az aranybarna gyermekbe, sehol sem talált választ. Az ösztöneire hagyatkozott.

A fiú átvetette az egyik lábát a szék karfáján és várt. Eddig Bree Frederick Douglass, Booker T. Washington és Martin Luther King életrajzaival, valamint a Fekete Baseball Liga rövid, gyermekeknek szóló történetével ismertette meg Tobyt, aki türelmesen hallgatta, de amikor az abolicionista Sojourner Truth életéről szóló kötet is előkerült, fellázadt. Bree azonban nem törődött vele, elkezdte hangosan olvasni. Néhány oldal után Toby elfeledkezett a „lányoknak való könyvekkel” szembeni előítéleteiről, és az első fejezet végén noszogatta Bree-t, hogy folytassa. Az asszony korán kelt és kimerítették a napi teendők, de majdnem egy órán át olvasott a gyereknek. Amikor becsukta a könyvet, Toby szórakozottan vakargatta a lábujját. – Hoztál valami filmet erre a hétvégére? – kérdezte. – Igen, az a címe, hogy Amikor királyok voltunk. – Bree elfintorodott. – Bokszolós film, Muhammad Ali és George Foreman híres meccséről szól. – Komoly? – ragyogott fel a fiú arca. – Igen, tudom, undorító. Sebaj, akkor nézzük meg A hercegnő naplóját. – Szó se lehet róla! Toby szélesen vigyorgott, majdnem olyan vidáman, mint Lucyre. – Ne dőljön be neki – tanácsolta Lucy. – Ugyanakkor találja meg a módját, hogy közel kerüljön a szívéhez. El fog húzódni, de ne hagyja magát. Amikor a fiú a konyhaasztalnál ült, Bree megpróbálta a vállára tenni a kezét, de erőltetett volt az egész mozdulat, és Toby lerázta, így másképp közeledett. Eldöntötte, hogy akár tetszik, akár nem, mindent megtanít a fiúnak az apai örökségéről. Toby a padlóra tette a lábát és lábujjával megvakarta a bokáját. – Nem kell megnézned velem a filmet. Nyugodtan fess, vagy csinálj, amit akarsz.

Bree arra várt, hogy kiszállítsák a megrendelt karácsonyi üvegdíszeket. A könyvtárban hozzáfért az internethez, de ahányszor csak feladott egy rendelést, mindig összeszorult a gyomra. Napról napra több ügyfele volt, de nem tudhatta, hogy bejönnek-e a számításai, hiszen ki akar nyáron karácsonyfadíszeket vásárolni? – Mindig együtt mozizunk – mondta. – Igen… Fehér vagy, meg minden… azt hiszem, sokat kell még tanulnod. – Mintha te olyan sokat tudnál, Mr. Barna Férfi – jegyezte meg Bree szarkasztikusan. Toby elvigyorodott; tetszett neki, ha férfinak szólították. Bree rámosolygott, ám amikor a fiú rájött, hogy mi történik, gúnyosan legörbítette a száját. – Holnap lovagolni megyek Nagy Mike-kal. Bree még most sem tudta elhinni, hogy Mike puszta szívjóságból barátkozott a fiúval, ugyanakkor betartotta az ígéretét, és két hete kizárólag Toby miatt beszéltek telefonon, és akkor is csak a lényegre szorítkoztak. – Ha nem lennél olyan gonosz vele, téged is meghívna – jegyezte meg Toby. – Nem akarok túl messze menni a standtól. – Ha akarnál, mehetnél. Lucy biztosan helyettesítene. Amióta egyszer meghallotta, hogy Bree a valódi nevén szólította a szomszédjukat, ő is így nevezte. A tizenkét éves gyerek szerencsére nem tudta, kicsoda is ő valójában, csak annyit jegyzett meg, hogy mindig is sejtette, hogy a Vipera nem lehet az igazi neve. Bree-nek sokat jelentett a Lucyvel kötött barátsága. A lány gyakran beállt helyette a standhoz, hogy pihenjen egy kicsit, együtt megjavították a tárolószekrény ajtaját, így éjszakára nem kellett visszavinni az árut a házba, továbbá Lucy sohasem kritizálta azt, ahogyan Tobyval bánt. – Mike mondta, hogy ha akarok, ezen a héten is elvisz a templomba, de nem akarok menni – mondta Toby. – A templom unalmas.

Bree-nek tetszett az episzkopális istentisztelet, és szívesen elment volna ismét, de nem volt kedve találkozni Mike-kal. Szórakozottan simogatta a Sojourner Truth-kötet fedőlapját. – Talán keresnünk kellene egy olyan templomot, ami nem olyan unalmas. – Minden templom unalmas. – Honnan tudod? Tényleg ki kellene próbálnunk egy új templomot. – Nem akarok új templomba menni. Majd elmegyek Mike-kal a régibe. – Ezen a héten nem lehet. Amikor Lucy felvetette az ötletet, nem érdekelte, de most meggondolta magát. – Vasárnap az Irgalmas Szívbe megyünk. – Nem! Az a feketék temploma! – háborgott a fiú. Ennyit a sok olvasmányról, gondolta Bree csalódottan. Ha Tobynak ennyire nem számít az apai öröksége, akkor ő minek igyekszik ennyire? Azért, mert neki igenis számított. LUCY ÉREZTE MAGÁN A MANDULAOLAJ illatát, amivel Bree kézkrémjét készítették. Ez legalább elfedte a kerékpár kormányáról lelógó táskában lapuló friss kenyér illatát. Naponta ellátogatott Bree-hez, hogy besegítsen az árusításban, valamint tökéletesítette a mézalapú karamelláit is. Amikor elégedett volt az eredménnyel, csokoládéba mártogatta őket és megszórta tengeri sóval. Ez idáig nem koronázta sok siker a fáradozásait, de nem adta fel a reményt. Bree konyháját kenyérsütésre is használta, mondván, hogy a házban nem működik rendesen a sütő. A saját titkait gondolkodás nélkül rábízta az asszonyra, de Temple-ről nem akart beszélni. Az írással sajnos továbbra sem haladt. Sehogy sem tudta, hogyan kezdjen neki, hiszen Nealy a világ egyik legfantasztikusabb asszonya volt, így ahányszor papírra vetett valamit, mindig a szemétkosárban végezte. Az apja személyes

írást kért tőle, nem valami Wikipédia-bejegyzést. Valami nem stimmelt, de fogalma sem volt, hogy mi. Ha nem az írással küszködött vagy a standdal foglalkozott, a fordított bakancslistáján elmélkedett. Reggel későig aludt, és mielőtt elment a bátorsága, gyorsan felhívott két ismeretlen telefonszámot. „Ez a szöveg hangszalagról megy. Tájékoztatjuk, hogy megérkezett az ötven kiló friss trágyára vonatkozó megrendelése. Ha a kocsifelhajtóján kívül máshol is szét szeretné szórni, haladéktalanul hívjon vissza bennünket. A számunk…” – Gyorsan bontotta a vonalat. Abszolút gyerekes, az eredmény közepes elégedettség, különösen így, hogy Panda mobiljáról beszélt, amit pillanatok alatt le lehetett nyomozni. A házhoz közeledve megpillantotta Temple-t az emeleti ablakban. A múlt héten Toby váratlanul megjelent náluk és észrevette, ahogy Temple ötkilós súlyokkal rohangál fel-alá a móló lépcsőjén. Érthető módon ideges lett, először is azért, mert valaki tudomást szerzett a jelenlétéről, másrészt mert Tobynak sejtelme sem volt a kilétéről. – Még csak tizenkét éves – mondta Lucy. – Mindig így kezdődik. A kölyök először nem tudja a neved, aztán arra eszmélsz, hogy megjelenik a negyvenéves, futballrajongó anyukája és keresztet vethetsz a karrieredre. – Magának elment az esze – legyintett Lucy. – Legalább hét és fél kilót adott le, és… – Még hetet sem. – És hiszi vagy sem, fantasztikusan néz ki. – Nem törődött Temple lekicsinylő horkantásával. – Véghezvitte azt, amiért jött, és büszkének kellene lennie magára. Ehelyett gonoszabb, mint valaha. Hogyan akarja leküzdeni az igazi étel iránti vágyát, ha már nem lesz maga mellett Panda? – Az más lesz, képes leszek uralkodni magamon – csattant fel Temple és kiviharzott. Lucy sok olyan nőt ismert, aki evésbe fojtotta a szakítás felett érzett bánatát, és sejtette, hogy noha az asszony nem sokat beszélt Maxről, ő lehet a baj oka.

Panda kocsija befordult a ház elé. Mostanában egy-egy rövid időre magára hagyta Temple-t, amíg ő elment futni vagy evezni. Kétszer még a városba is bement egy kis időre. Lucy leszállt a biciklijéről és a tekintetét a férfi csodásan izmos testén legeltette. Aztán magára nézett. Hihetetlen, hogy egy diétás ételekkel teli házban képes volt újabb két és fél kilót felszedni. Amint igazi ételek, például a rosszul sikerült karamellája közelébe került, teljesen elvesztette az önuralmát és csak evett és evett megállíthatatlanul. A plusz kilók nem voltak hatással az öltözködésére: rövid, piszkoskék és fekete felsője gyakorlatilag akkora volt, mint egy bikinifelső, a rövidnadrágja dereka valahol a csípőcsontjánál lehetett. Sebaj, gondolta, addig mutogatom, amíg még látszik. A férfi tetőtől talpig végigmérte, a melltartójától egészen a magas talpú papucsáig, majd a garázs irányába biccentett. – Menjünk. – Menjünk? – kérdezte Lucy, majd lekapta az orrcimpájáról a karikát és zsebre tette. – Ismered az eljárást. – Attól még nem tetszik. – Nekem meg dolgom van. – Teszek a dolgodra – felelte Lucy, és elmerülten csavargatta az egyik lila hajtincsét. – Öreg hiba. – A férfi elkapta a karját és betuszkolta a garázsba. – Nyomás, befelé. – Nem akarok bemenni. Én… – Kit érdekel, hogy mit akarsz? – Panda becsapta az ajtót maguk mögött. A pókhálós ablakokon beszűrődött némi délutáni fény és megvilágította a régi bútorokat, dobozokat, törött székeket meg egy lyukas kenut. A levegőben por és motorolaj szaga terjengett, míg Pandának áfonya- és hőségillata volt. Megfordította Lucyt, majd arccal fogva a falhoz nyomta. – Tedd szét a lábakat. – Megijesztesz. – Akkor jó.

– Esküszöm, hogy nincs nálam csempészáru. – Akkor nincs miért aggódnod – mondta a férfi gonoszul. – Nem… nincs. – Lucy a tenyerével a durva léceknek támaszkodott, de a lábát szorosan összezárta. – Ne játszd az ártatlant – förmedt rá a férfi, és egy mozdulattal széttárta a lábát. – Tudod a szabályt. – A lehelete Lucy fülét súrolta. – Nekem sem okoz örömöt. Méghogy nem okoz örömöt. Lucy lehunyta a szemét, ahogy a férfi, keze végigvándorolt az oldalán, le a combján. – Mondtam, hogy tiszta vagyok. – Vajon miért nem tudok hinni neked? – kérdezte Panda, és hátulról magához szorította, majd kezét a keblére tapasztotta. – Nehogy azt mondd, amit a múltkor. – Miért, mit mondtam? – súgta a fülébe a férfi. – Azt, hogy nincs ott semmi. Panda mosolyogva becsúsztatta a kezét Lucy melltartója alá és kitapogatta a mellbimbóit. – Én is tévedhetek. Lucy remegő térddel, felhevülten tűrte a kényeztetést. Aztán a férfi a csípőjét és combját simogatta, majd végre megtalálta amit keresett. – Azt hiszem, érzek valamit. Nem ő volt az egyetlen. – Ez jogellenes – tiltakozott Lucy a csípőjét rázva. – Ellenállsz a letartóztatásnak? – Panda lehúzta a lány cipzárját. – Akkor most büntetésből testüregmotozást hajtunk végre. – Jaj, nem csak azt ne – kérte Lucy erőtlenül. – Te tehetsz róla. – A férfi összezárta a lány térdeit, és egy mozdulattal letépte róla a rövidnadrágot, a bugyival együtt. – Én próbálok jó lenni, de nagyon nehéz. – Nem is tudod, milyen nehéz. – Panda teljesen a lányhoz tapadt. Hihetetlen, milyen sok helyet talált még a testén, melyeket felfedezhetett magának. Lucy erőtlenül tiltakozott. – Oda még egy cukorka se férne be.

Mindig van egy első alkalom – érkezett a rekedtes válasz. – Ez rendőri brutalitás – nyögte Lucy, és ügyetlenül lehúzta a férfi cipzárját. – Csak egy percig fog fájni. Egyáltalán nem fájt. És ami azt a bizonyos egy percet illeti… Pandának rendkívüli volt az állóképessége. – Támaszd ki magad – kérte, és megragadta a csípőjénél. – Várj… – Késő – mormolta a férfi, és hátulról tette a magáévá. Mély hangon felnyögött, száját a lány nyakszirtjére tapasztotta, nagy kezével átölelte a törékeny testet. A poros garázsban egymásba kapcsolódott a testük, kihasználták egymást, átadták magukat a nyers, állatias ösztöneiknek. Lucy nagyon rossz lánynak érezte magát, de pontosan erre vágyott. – NE NÉZD A HASAM! – kérte, amikor visszahúzta a bugyiját. – Mert? – simogatta meg Panda lágyan az arcát. – Mert kikerekedett. – Ó… – Azért nem kell olyan nagyon egyetértened. Lucy felkapta a rövidnadrágját, behúzta a hasát és felráncigálta a cipzárt. Ő kezdte ezt az egész motozós játékot, amikor egyszer, egy városi kirándulást követően berángatta a férfit a garázsba és megvádolta, hogy szárított húspálcikát akart becsempészni a házba. Panda tiltakozott, mondván, hogy az ő pálcikája minden, csak nem vékony, mire Lucy a falhoz szorította és kijelentette, hogy majd ő meggyőződik róla. A végén kénytelen volt igazat adni neki. – Miattad hízom – mondta Lucy. – Megőrülök ettől a sok hülye diétás ételtől. – És az a sok nasi, amivel esténként a csónakban etetlek? – Erről beszélek. Ha normális ételen élnék, nem cuppannék rá arra a szemétre.

– Igazad van, én tehetek róla, de ígérem, véget vetek a nagy zabálásoknak. Mától fogva nincs több medvecukor. – Ne merészeld. A férfi nevetve a karjába vette Lucyt, mintha meg akarná csókolni. Valójában csak az ágyban csókolóztak – a nyelvük mélyen, szenvedélyesen játszotta el mindazt, amit a testükkel műveltek. Pandával olyan volt a szex, mint valami pornófilm, csak éppen a harmadik fél hiányzott. Nyugtalanok voltak, a szigeten rájuk kényszerített bezártságnak is megvolt az ára. Lucy felhúzta a papucsát. Panda közben egy törött kagylókkal díszített tükröt vizslatott. – Ez nem a földszinti fürdőszobában volt? – kérdezte. – Nem. – Lucy imádott hazudni, ami addig teljesen idegen volt a számára. – Hazudsz. Tegnap még ott volt. – Ugyan, Panda, ahhoz képest, hogy zsaru voltál, elég rossz megfigyelő vagy. – Na, ne szívass és ne rendezd át folyton a házam. És nem szórakozz a malacommal. – Nem tetszik a szemkötője? Azt hittem… – Lucy elhallgatott, mert meglátta, hogy Panda érdeklődve felvesz egy gombóccá gyűrt sárga jegyzetlapot. Kinyújtott kézzel odalépett hozzá. – Biztosan kiesett a zsebemből, amikor letépted rólam a nadrágot. – Nem téptem le… ez meg mi az ördög? – kérdezte Panda gyanakvóan, és széthajtogatta a papírost. – Add ide! – Lucy megpróbálta kikapni a kezéből a papírt, de hiába. – „Fordított bakancslista?” – olvasta hangosan a férfi. – Ez személyes! – Nem mondom el senkinek – vigyorgott Panda. – Komolyan mondom, szégyellném elmesélni. Mire leengedte a papírt, már túl késő volt, mindent elolvasott. FORDÍTOTT BAKANCSLISTA Megszökni otthonról* Kurvásan öltözni*

Lefeküdni egy csomó pasival Káromkodni, amikor csak lehetséges* Nyilvános helyen lerészegedni Nyilvános helyen csókolózni Elszívni egy jointot Veszekedni Telefonbetyárkodni* Sminkben aludni* Meztelenül úszni Későig aludni* Vakarózni, böfögni stb.* – Sminkben aludni – füttyentett egy nagyot Panda. – Ez aztán a veszélyzóna. – El tudod képzelni, mennyire károsítja a smink a bőröd? – Neked bármit elhiszek. Mondd, mit jelentenek ezek a csillagok? A jó Lucy megpróbálta volna elterelni a szót, ám Vipera fütyült mások véleményére. – A csillagok azt jelentik, hogy ezeket a dolgokat megtettem tizennégy éves koromig, de aztán sajnos abbahagytam. Most szépen bepótolom, és ha bolondnak nézel, az a te bajod. – Bolondnak? Szerinted a telefonbetyárkodás bolondság? – Azt talán mégse tenném meg – felelte Lucy ártatlan ábrázattal. – A kurvás öltözéket már abszolváltad. – Kösz. Néhány holmit interneten kellett megrendelnem, de bejött. – Az ár biztos. – Panda a papírra bökött. – A füvezés illegális. – Köszönöm, hogy így aggódik miattam, biztos úr, de lefogadom, hogy maga is megtette. – Még sosem fürödtél meztelenül? – nézett végig a listán Panda. – Perelj be. – Ugye, szólsz, ha ki akarod próbálni? – Csak kurvára jusson eszembe.

– Ha mindenképpen csúnyán akarsz beszélni, legalább figyelj oda, hogy a helyükön használd őket, különben nevetséges leszel. Mi ez a nyilvános helyen való csókolózás? Velem biztosan nem fogsz, annyi szent. – Semmi baj, majd csak találok valakit. – Egy nagy ló… – mordult fel a férfi. – És a „lefeküdni egy csomó pasival” című részt is kipipálhatod, mert velem már úgyis csinálod. – Nem igaz. A „csomó pasi” egynél több partnert jelent. – Máris elfelejtetted Tedet? – Ő nem számít, mert megkérte a kezem. Panda szóra nyitotta a száját, de meggondolta magát és a margóra firkált figurára mutatott. – Ez mi? – Hello Kitty – vörösödött el Lucy. – Igazi rossz kislány – vigyorgott Panda. A VERANDÁN A BAZSALIKOM kezdett kókadozni. Lucy felpattant, hogy meglocsolja, majd egyúttal lecsípett róla néhány száraz levelet, aztán visszaült a kanapéra. Szórakozottan forgatta ujjai között a tollat, s végül leírt néhány mondatot. Az anyám szenvedélyesen kiállt a gyermekvédelem mellett. Ennek oka a kamaszkori éveiben keresendők, amikor kórházakban és menekülttáborokban meglátogatta a beteg gyerekeket… Ezt Lucy nagyapja már részletesen megírta, és nem örülne, ha Lucy is megismételné a történetet. Összetépte a papírt, előkapta a zsebéből a bakancslistát és hozzáírt még egy tételt: Összetépni a házi feladatot. Gondosan odarajzolt egy csillagocskát a mondat végére. BREE MÉG SOSEM ÉREZTE ennyire kívülállónak magát. Teljesen elfogadott volt, ha afroamerikaiak eljártak a fehérek templomába – a fehér gyülekezet így nagylelkűen bizonyította a nyitottságát –, de egy szál fehérként bevonulni a sziget egyetlen fekete

templomába már kezdett kínos lenni. Szeretett elvegyülni a tömegben, ám a presbiter előzékenyen bekísérte a templomba, majd a kezébe nyomott néhány szórólapot és zsoltárt, és intett, hogy foglaljon helyet a második sorban. Ennyit arról, hogy szépen meghúzódik valahol az utolsó sorokban. Miután a gyülekezet helyet foglalt, egyre nyomasztóbb érzés lett rajta úrrá. Vajon a feketék is így érzik magukat, ha egymagukban kikerülnek a fehérek világába? Talán a saját bizonytalansága miatt érzett így, és az olvasmányai folytán sokkal tudatosabban viszonyult a faji kérdésekhez. Az Irgalom Szíve Misszió volt a sziget második legrégibb temploma; a szögletes, vörös téglás épület nem éppen a stílusáról volt híres, bár a tágas belső tér olybá tűnt, mintha nemrég felújították volna. A falakat elefántcsontszínűre festették, a magas mennyezetet világosbarna deszkákkal burkolták be. Az oltárt lila terítő fedte, a szemközti falon három ezüstfeszület lógott. Kis gyülekezet volt, finom parfüm, borotválkozás utáni arcvíz és liliom illatát lehetett érezni. Bree mellett kedvesen mosolyogtak az emberek. A férfiak öltönyben, az idősebb hölgyek kalapban, a fiatalabb nők színes nyári ruhában voltak. A kezdő zsoltárt követően egy nő, akiről később kiderült, hogy diakonissza, köszöntötte a jelenlévőket és bejelentette a közelgő eseményeket. Bree elpirult, amikor a nő ránézett. – Vendégeink vannak – mondta. – Bemutatkoznátok? Bree nem készült fel erre, de mielőtt még megszólalhatott volna, Toby megelőzte. Toby Wheeler vagyok, ő pedig Bree – mondta. – Isten hozott, Toby és Bree. Áldott legyen az Úr, hogy ideküldött benneteket. – Hát persze… – dünnyögte Toby. – Ámen! – mondta a gyülekezet kórusban. Toby cinikus viselkedése ellenére Bree kezdett megnyugodni, és hamarosan az istentisztelet is kezdetét vette. Bree a hűvös, szigorú rendben zajló szertartásokhoz szokott, ez azonban hangos fohászokkal és dicsőítésekkel volt teletűzdelve. A végén

rengetegen odamentek hozzá, hogy üdvözöljék, és egyikük sem kérdezte meg, hogy fehér létére mégis mit keres a templomukban. Egy asszony a vasárnapi iskola programjáról beszélgetett Tobyval, a lelkész pedig, aki a városi ajándékboltban dolgozott, kifejezte reményét, hogy még viszontlátják őket a gyülekezetben. – Na, mit szólsz? – kérdezte Bree, amikor elindultak a használt Chevy Cobalt felé. – Nem rossz – felelte Toby és kihúzta az ingét a nadrágjából. – De a barátaim Nagy Mike templomába járnak. Az úgynevezett barátok egy ikerpár voltak, akik már nem is tartózkodtak a szigeten. Myra nem tett túl jót a gyerekkel azzal, hogy elszigetelte a korabeliektől. – Itt is szerezhetsz új barátokat – javasolta. – Nem akarok – nyitotta ki a fiú a kocsiajtót. – Felhívom Mikeot és megmondom neki, hogy a jövő héten vele megyek templomba. Ahelyett, hogy Bree megadta volna magát a fiú akaratának, elkapta az ajtót és lehajolt. – Én vagyok a főnök. Nekem tetszik ez a templom, és a jövő héten is eljövünk ide. – Ez nem igazság! Toby megpróbálta behúzni az ajtót, de Bree kitartott. – Az élet nem igazságos – mondta higgadtan, ahogy Lucytől tanulta. – Szokj hozzá. – EGÉSZ NAP CSAK AZT hallom, hogy fekete, fekete, fekete – panaszkodott Toby Lucynek és aranyszínű szeme dühösen megvillant. – Mintha csak fekete lennék. „Ez a fekete kölyök.” Az nem én vagyok. Előítéletei vannak. Rassiszta. – Rasszista – javította ki Bree a pult mögül, ahová megpróbált felszerelni néhány új polcot a karácsonyi dekorációnak. Az ötlete olyan sikeres lett, hogy újabb díszeket kellett rendelnie. – Igen, rasszista – ismételte Toby. – Olyan, mint Ames a Gyökerekben. – A szadista rabszolgahajcsár.

– Pontosan – mosolygott Lucy. A héten Bree a régi minisorozatot nézte Tobyval, és láthatóan mindkettőjüket megfogta a történet. – A gyerekeknek ismerniük kell a családi történetüket, az örökségüket. Az, hogy afroamerikai vagy, ugyanúgy hozzátartozik az életedhez, mint az én Andre öcséméhez. – És mi van a fehér résszel? – feleselt Toby. – Azzal mi van? – Mondtam már, hogy a nagyanyád családja vermonti gazdálkodók voltak – kukkantott ki Bree. – Akkor miért nem a vermonti farmereket tanulmányozzuk? Ők nem olyan fontosak? – Ez nem fontosabb, csak jelentős – felelte Bree és visszabújt a pult mögé. A civakodásuk ellenére Lucy megfigyelte, hogy sokat változott a kapcsolatuk. Egymás szemébe néztek és gyakrabban beszélgettek, bár a társalgásuk sokszor vitába torkollott. Bree is változott: kihúzta magát, kevesebbet dohányzott és az önbizalma is megnőtt. Mintha rá is hatással lett volna a méz gyógyító ereje. Aznap Lucy megkísérelte meggyőzni Temple-t, hogy csökkentsen a napi ötórás edzésidejéből és gondoljon arra, hogy az „elég jó” elv is hatásos lehet, de Temple cseppet sem meglepő módon nem vette be. A Bree konyhájában sült kenyere már jóval több sikerrel kecsegtetett. Most Lucy segített az asszonynak télizöld, világoskék, barackrózsaszín és sárga színű mintákkal lefesteni négy régi Adirondack széket, melyet a stand melletti öreg tölgy árnyékában akartak elhelyezni. Bree bízott benne, hogy a vidám színek az elhaladó autósokat is odavonzzák majd. A székek valóban varázserővel bírhattak, mert máris megállt mögötte egy autó. Megfordult és meglátta az illinoisi rendszámú szürke SUV-ot. Nagyot dobbant a szíve. Ez volt az első alkalom, hogy amióta lazított Temple felügyeletén. Panda megállt itt. A férfi kiszállt és elindult Lucy felé. – Szóval itt töltőd az időd – mondta, majd odabiccentett Tobynak. – Szia, Toby. Lucy ma sütött kenyeret? Toby egyre inkább felszabadult Panda jelenlétében, a múlt héten még kajakozni is elmentek.

– Teljes kiőrlésűt, de nem rossz. – Tudom. Én a sarkát szeretem. – Én is. – Megbeszéltük. Bree beütött még egy szöget és kibújt a pult mögül. – Ó, elnézést – mondta, amikor meglátta Pandát. – Akkora zajt csaptam, hogy meg se hallottam a kocsit. Mit parancsol? Lucy előrelépett. – Bree, bemutatom Patrick Shade-et, más néven Pandát. Panda, a hölgy Bree West. – West? Panda arcáról lehervadt a mosoly és szó nélkül biccentett, majd sarkon fordult, beült a kocsiba és elhajtott.

18

A SUV ELTŰNT A SZEMÜK ELŐL. Bree gyorsan visszafordult a polcokhoz és elkezdte felaggatni a karácsonyfadíszeket az ajakbalzsamokkal, méhviaszgyertyákkal és virágformájú szappanokkal teli polcok fölé helyezett faágra. Kapkodva, szórakozottan dolgozott. – Ti ismeritek egymást? – kérdezte Lucy, amikor Toby elment vizet inni. A faág megbillent, ezért Bree levett róla két díszt és máshová helyezte. – Most találkoztam vele először. – De tudtál róla? – Nem. Lucy nem hitt neki. – Azt hittem, ismersz annyira, hogy tudd, megbízhatsz bennem. Bree pár centivel balra tolta a szappanos kosárkát, majd nagyot sóhajtott. – Régen az ő házában éltem. – A Remington-házban? – döbbent meg Lucy. Az asszony a zsebébe nyúlt a cigarettájáért. – Sabrina Remington West. Így hívnak. – Eddig miért nem említetted? Bree a régi otthona irányába nézett. Olyan sokáig hallgatott, hogy Lucy azt hitte, nem is kap választ a kérdésére. – Nem szeretek beszélni róla – mondta végül. – Sőt, gondolni sem akarok rá, ami hülyeség, mert folyton ezen töprengek. – Miért?

Bree mélyebbre süllyesztette a kezét a zsebében. – Sok emlék fűz a házhoz. Bonyolult emlékek. Lucy tapasztalatból tudta, miről beszél. – Kamaszkoromban minden nyarat itt töltöttem – folytatta Bree. – Tizennyolc éves korom után már nem jöttem el, de a családom évekig idejárt. Aztán apa meghalt, anyu pedig otthonba került. Végül már túl sokba került a fenntartása, így a bátyáim piacra dobták. – És Panda megvásárolta. Bree biccentett. – Tudtam róla, de sosem találkoztunk. Eléggé megdöbbentem, amikor megláttam. – A törött körmeit vizsgálgatta. – Fura, hogy most más lakik ott. – Bocsánatkérően nézett Lucyre. – El kellett volna mondanom, de még csak most tanulom a bizalmat. Nem megy olyan könnyen. – Nem tartoztál magyarázattal. – De igen. El sem tudod képzelni, milyen fontos a barátságod. – Bree ismét megtapogatta a zsebét. – Hol a csudában van a cigarettám? – A házban hagytad, nem emlékszel? Le akarsz szokni. – A francba. – Bree lehuppant a halványsárga Adirondack székbe. – Gyanítottam, hogy Scottnak nőügyei vannak. – A férjednek? – Már csak névleg a férjem – görbült le az asszony szája keserűen. – Elmondhatatlanul boldog voltam, amikor belém szeretett, de alig kétévnyi házasság után rájöttem, hogy megcsal. – Nagyon fájhatott. – Fájt, de próbáltam mentségeket találni neki. Egyetemi diplomája volt. Én az első év után abbahagytam a főiskolát, és azt hittem, nem vagyok elég okos, hogy érdekes legyek a számára. Egyik nő a másikat követte, és egyikük sem volt egy atomfizikus. – Mit szólt, amikor szembesítetted a tényekkel? Bree a székre könyökölt és szorosan megmarkolta a karfát. – Nem szembesítettem semmivel – mondta fájdalomtól elfúló hangon. – Úgy tettem, mintha semmi sem történt volna. A karakánság mintaképe vagyok… – Biztosan megvolt rá az okod.

– Megvolt. Ragaszkodtam a régi életemhez. Tudod, egyike vagyok azon keveseknek, akikre nem volt hatással a feminizmus. Nem vágytam nagy karrierre. Én is azt akartam, amit a környezetemben élő asszonyok: férjet, gyerekeket és kész. Scott hallani sem akart a gyerekről. – Bree felállt. – Szerettem volna egy szép házat, nem akartam a pénz miatt aggódni. Tudni akartam, hol a helyem a világban. Olyan kétségbeesetten vágytam a biztonságra, hogy az önbecsülésemről is képes voltam lemondani érte. Még a végén is… egy évvel ezelőtt… – Bree megborzongott, tekintete a semmibe révedt. – Nem én voltam az, aki kisétált az ajtón. Ő hagyott el. Én csak álltam ott… a tökéletes, hűséges feleség… egy lábtörlő. – Jaj, Bree – sajnálkozott Lucy. Az asszony lesütötte a szemét. – Milyen nő az, aki eltűri ezt a viselkedést? Hová lett a büszkeségem? – Most talán megleled. Bree-t azonban túlságosan elöntötte az önutálat ahhoz, hogy elfogadja a vigasztalást. – Undorodom magamtól, ha tükörbe nézek. – Akkor takarítsd meg azt a tükröt, és nézz bele még egyszer. Én egy fantasztikus nőt látok, aki lépésről lépésre kiépíti a vállalkozását és felelősséget vállal egy gyerekért, aki nem éppen egyszerű eset. – Szép kis vállalkozás. Egy lerobbant tanyasi stand, a semmi közepén. – Nem lerobbant. Nézz körül. A tanyasi standok Tádzs Mahalja. Itt kapható a földkerekség legfinomabb méze, egyre-másra új vásárlók állnak meg, bővíted a termékskálád és még hasznot is termelsz. – Amit új üvegekbe meg karácsonyfadíszekbe forgatok, a szappanformákról és a krémekhez szükséges kakaóvajról már nem is beszélve. Mit csinálok, ha szeptember elején elmennek a turisták, és hiába nyitok ki? Mi lesz velem télen, ha Toby megmutatja, milyen is az igazi kamaszlázadás? Erre Lucy sem tudott válaszolni. – Eddig mindent megoldottál. Fogadok, hogy erre is kitalálsz valamit.

Nem sikerült meggyőzni az asszonyt. – Mondd, mit tennél, ha egy nap betoppanna Scott, és kijelentené, hogy hibát követett el. Mit tennél, ha vissza akarná könyörögni magát és megígérné, hogy soha többé nem csalna meg? Mit tennél? – Ha Scott megjelenne… – kezdte Bree halkan. – Tegyük fel. – Ha megjelenne, elküldeném a jó büdös francba – jelentette ki Bree keményen. – Én is pontosan erre gondoltam – vigyorgott Lucy. LUCY TÜRELMESEN VÁRT, hogy Panda befejezze a délutáni edzését, majd felment hozzá az emeletre. Bree története magyarázattal szolgált a reakciójára, de arra nem, hogy a férfi miért hagyta ott őket egy szó nélkül. Panda a kicsiny, túlzsúfolt hálószobájában állt, ahová kénytelen volt beköltözni, miután Lucy kitúrta a sajátjából. Ahogy levette átizzadt trikóját, Lucy tekintete elidőzött a mellkasán, de csak egy pillanatig. – Mondd, miért voltál olyan udvariatlan Bree-vel? – vonta kérdőre a férfit. – Nem tudom, miről beszélsz – felelte Panda, és leült az ágy szélére, hogy levegye az edzőcipőjét. – Dehogynem. – Az egyik cipő nagyot koppant a padlón. – Amikor bemutattam neked, bepattantál a kocsiba és úgy elhajtottál, mint egy kamasz, akinek haza kell érnie a takarodóra. Még csak nem is köszöntél. – Tudod, hogy rossz a modorom – vágta rá Panda, és a másik cipőjét is ledobta a földre. – Ha úgy kívánja az érdeked, kiváló a modorod. – Le kell zuhanyoznom – csavarta gombóccá a zokniját a férfi. – Az várhat. A jelek szerint nem várhatott, mert Panda besietett a fürdőszobába és magára zárta az ajtót. Egész délután kerülte Lucyt, aki közben feketére lakkozta a körmét, néhány fürtjét magenta színűre festett, új sárkánytetoválást illesztett magára.

Aztán felment Temple-hez, ami hatalmas hibának bizonyult, mert a kemény edzést követően az asszony rajta vezette le minden mérgét. Lucy hiába ajánlotta fel, hogy főz valami finomat, kizárólag zöld salátát készíthetett, amihez szárított pulykahúst, barna rizst és paszternákpürét vacsoráztak. – Undorító – fintorgott Lucy. – A kövérség is az – dünnyögte Temple. Panda felhúzta a szemöldökét. Az asszony csitítóan megveregette Lucy kezét. – Valakinek meg fog jönni. – Esküszöm az élő Istenre, ha még egy szó esik a havibajról, görcsökről vagy akár pattanásokról, felrobbantok valamit – mondta Panda, és az asztalra csapott. Temple az ajtó felé mutatott, mire a férfi mogorván méregette. Lucynek sehogy sem sikerült kettesben maradni vele, és mivel Temple előtt nem akarta kitárgyalni a standnál történteket, témát váltott. – Utálom ezt az asztalt – mondta jobb híján. – Kösz szépen – felelte Panda. – Imád a mocsokban élni – horkant fel Temple. – A nyomorult gyerekkorára emlékezteti. – Mennyire volt nyomorult? Nekem semmit sem mesélt róla – kapta fel a fejét Lucy. – Az apám drogdíler volt, de amikor kétéves voltam, egy elégedetlen ügyfele agyonlőtte – felelte Panda egykedvűen. – Az anyám függő volt. A lakásunkban hemzsegtek a patkányok. Temple imádja ezt a részt. – És lopnia kellett, nehogy éhen haljanak – csillant fel Temple szeme. – Ugye milyen szomorú? Lucy eltolta a tányérját. Nem igazság, hogy Temple többet tud a férfiról, mint ő. – Még mit tanultál? – Dicsérettel diplomázott a főiskolán – mondta Temple. – Ezt meg honnan tudod? – Pandát láthatóan kínosan érintette minden olyan információ, ami nem a társadalom ellenségeként állította be.

– A Google a legjobb barátom – legyintett Temple. – Azt hiszed, nem informáltalak le, mielőtt alkalmaztalak? – A Google-on? Jó kis nyomozó lennél. – Katona is volt – folytatta Temple. – Unalmas. Sajnos a romantikus oldaláról semmit sem találtam, de fogadok, hogy egy sor összetört szív szegélyezi az útját. – Vagy névtelen sírhelyek – tett rá Lucy egy lapáttal, amitől a férfi elmosolyodott. Hogyan képes Temple nap mint nap együtt edzeni vele anélkül, hogy letépné róla a ruhát. Lucy a férfi nyakán felejtette a tekintetét, a hosszú izmon, melyet olyan nagyon szeretett harapdálni. Panda elkapta a pillantását, és úgy nézett rá, mint aki pontosan tudja, mire gondol. PANDA NEM OSONT BE hozzá éjszakára, és a csónakház is sötét maradt. A viszonyuk kezdete óta ez volt az első alkalom, hogy nem töltötték együtt az éjszakát, és Lucynak komor gondolatai támadtak. Ha Bree-nek csak a házhoz van köze, akkor Panda miért titokzatoskodott annyira? Reggelre eleredt az eső, ami tökéletesen passzolt a borús hangulatához. Vajon mit rejteget előle a férfi? Egyenes, őszinte kapcsolatra vágyott. Felkapott egy régi sárga esőkabátot, amit feltehetően a Remington család egyik tagja, vagy talán maga Bree felejtett a házban, és átvágott a vizes füvön, a telek északi részén magasodó sziklához. Kifulladva felkapaszkodott a csúszós köveken. Panda a szikla szélén üldögélt; mostanában ide vonult el, ha magányra vágyott. Divatos, sötétszürke széldzseki és farmernadrág volt rajta; kócos hajából csöpögött a víz. Nem tűnt túl boldognak, amikor meglátta Lucyt. – Az éjjel hiányoltam a szexet – mondta a lány. – Az is megfordult a fejemben, hogy kirúglak. PANDÁNAK NEM VOLT KEDVE a vitához, és próbált egy kis időt nyerni. A fenébe, gondolta, sürgősen el kell tűnnie innen, minél

távolabb Lucytől, különben megőrül. Temple-lel is beszélt, de a nő nem volt hajlandó felbontani a szerződését. Sebaj, ha ennek vége, újra azt fogja csinálni, amihez ért, megvédi az ügyfeleit a valós veszélytől. – Nem javaslom, hogy kirúgj – próbált viccelődni. – Van egy szexkazettám. Lucy nem mosolygott. A fekete szegélyű, sárga esőkabátjában, a nevetséges frizurájára húzott kapucnival meg a felgyűrt ujjakkal úgy nézett ki, mint egy ázott dongó. – Hazudsz – mondta. – Mondd el, miért viselkedtél olyan hülyén, amikor megláttad Bree-t. – Hazudnék én egy olyan komoly dologról, mint a szexkazetta? – Naná. Tudom, hogy régen Bree családjáé volt a ház. Mindent elmesélt róla. Tudnia kellett volna, hogy a Bree nevű nő, akit Lucy meglátogatott a házban meg Sabrina Remington West egy és ugyanaz a személy, de ez az ostoba munka teljesen elhomályosította az elméjét. – A videokamerák nagyon kicsik, és én igen ügyesen el tudom rejteni őket – mondta jobb híján. Lucy továbbra sem mosolygott, ami cseppet sem volt ínyére. – Bree azt állítja, sosem találkoztatok – mondta. – Akkor miért rohantál el? – Egy régi barátnőmre emlékeztetett – felelte Panda. – Milyen régi barátnődre? – Én sem faggatlak a sötét múltadról. Hagyj békén. – Azért nem faggatsz, mert tudod, hogy olyan unalmas, hogy elaludnál, mire a végére érnék. Sebaj, teszek róla, hogy érdekes legyen. – Elárultad neki, hogy ki vagy – ráncolta a homlokát a férfi. – Nem fogja kifecsegni valakinek? – Egy hónapja mondtam el, azóta nem beszélt róla senkinek. Mellesleg Temple-en kívül ő az egyetlen barátnőm a szigeten. – Minek ide barátok? Pár hét múlva úgyis elmegyünk innen. Túlságosan megbízol az emberekben. Folyton a városban lógsz, mindenkivel szóba állsz… ennek nem lesz jó vége.

– Szeretek beszélgetni, és ez a beszélgetés nem rólam szól, hanem rólad. Ha nem mondod el az igazat, kiderítem magam. Hidd el, az én eszközeim nem merülnek ki a Google-ban. – Miért érdekel ennyire? – Mert nem szeretem a titkokat. – Hagyj békén, Lucy. A szél lefújta Lucy fejéről a kapucnit. – Megmondom, mit gondolok. Szerintem valamilyen módon kapcsolatban állsz a Remington családdal. Azért vetted meg ezt a házat, és ezért nem akarsz változtatni a berendezésen. – A háznak megvannak a gyökerei, amit én nem mondhatok el magamról. Ezt szeretem benne, ezért nem akarok kidobni semmit. – Egészen hihetőnek hangzik. És most meséld el szépen a többit is. A fenéket meséli el. Inkább azt ecsetelné neki, milyen gyönyörű. Még a kócos fekete haja és hamis tetoválások sem tudták tönkretenni a szépséges vonásait, a zöld pöttyös szemének ragyogását. Igen, erről szeretett volna mesélni. Emlékeztette magát, hogy ezt a sok kedvességet, ezt a jó lelket nem neki szánta a sors. Olyasvalakinek, aki nem töltött éveket az árnyékban hadakozva, aki nem lenne képes fájdalmat okozni neki. – Nincs több – mondta, és felhúzta a kapucnit a lány fejére. – Felállítottad a kapcsolatunk szabályait. Nehogy azt mondd, hogy elgyengültél és kezdesz megkedvelni. Feszülten figyelte Lucy arcvonásait. Megkönnyebbülten és némi csalódottsággal nyugtázta, hogy semmi érzelem nem mutatkozott rajta. – A tested az, amit szeretek. Még akkor is, ha olykor úgy tűnik, mintha valami szteroidreklám lenne. Tényleg gyönyörű, de ami a két füled között van, már jottányit sem érdekel. Annyira tele volt élettel, olyan okos és szellemes volt. Évekig igyekezett megfelelni az elvárásoknak, próbált tökéletes gyermek lenni, és most kitört a korlátok közül. Ami kettejüket illeti… a fordított bakancslista ellenére sem érdemelte meg ezt a sehova

sem vezető viszonyt. Bensőséges kapcsolat kellett neki, amire Panda alkalmatlan volt, és ha Lucy nem tesz valamit az érdekében, majd ő meglépi helyette. – Dögös kis tyúk vagy, drágám – mondta gúnyosan. – Meztelenül a tüzes pokol, de ruhában csak a baj van veled. Ha igazi beszélgetést akarsz, dobd le a bugyid. Lucy pislogva hallgatta. Nem hitte, hogy a férfi ilyen kegyetlen tud lenni. Panda gyomra összeszorult, de tartotta magát az elhatározásához, és bár szíve szerint a karjába kapta volna a lányt, hogy lecsókolja arcáról az esőcseppeket, csak állt szenvtelenül. – Érdekes – tolta le a fejéről a kapucnit Lucy. – Tartsd meg a titkaidat. Panda. Már nem is érdekelnek annyira. Azzal sarkon fordult és magára hagyta a férfit, aki olyan nyomorultul érezte magát, mint még soha. AZ ÉG KITISZTULT és Toby sikeresen rábeszélte Lucyt, hogy tartson vele Nagy Mike Moody hajójára. Nem repesett az örömtől, hogy a délutánt ennek a pacsuliszagú üzletembernek a társaságában töltse, de még ez is jobb volt, mint a céltalan téblábolás a házban. Vajon Panda komolyan elhitte, hogy bedől a sértegetéseinek és a megjátszott magabiztosságnak? Így akarta emlékeztetni arra, hogy távolságot kell tartaniuk? Mintha Lucynek szüksége lett volna bármilyen emlékeztetőre. Ez a viszony nem volt több, mint egy újabb strigula a bakancslistáján, ám azzal, hogy nem volt hajlandó felfedni a titkát, Panda csak azt érte el vele, hogy Lucy a kelleténél többet törte rajta a fejét. Erőltetetten mosolygott, ahogy Tobyval a városi kikötőben álló kék-fehér motorcsónakhoz közeledtek. – Kérünk engedélyt a fedélzetre lépni – mondta a fiú izgalomtól ragyogó tekintettel. – Engedély megadva – villantotta meg Mike a tökéletes, hófehér mosolyát. Khaki rövidnadrágban, zöld logós fehér

pólóban és vitorláscipőben volt. Lebarnult nyakában egy szíjon igen drága Revo napszemüveg lógott. Lucy fekete fürdőruhát vett, mely fölé fehér strandrucit húzott, de az orrkarikájától most sem akart megválni. A férfi előzékenyen elvette a naptejet, a törülközőt, a baseballsapkát meg a Festett Békában vásárolt sütiket tartalmazó sporttáskáját, majd kinyújtotta a másik kezét, hogy felsegítse a fedélzetre. Lucy megkönnyebbülten nyugtázta, hogy alig érez rajta némi parfümillatot; a férfi az aranykarkötőjét és a főiskolás pecsétgyűrűjét is otthon hagyta. – Örülök, hogy velünk tart, Jorik kisasszony. – Szóval Bree elmondta magának, ki vagyok – felelte Lucy csalódottan. – Nem, dehogy. Mondtam már, hogy kiváló az arcmemóriám. Már hetek óta rájöttem. – Mike a sárkányos tetoválásra mutatott. – Nagyon jó álca. Toby a csónak végébe sietett, hogy ellenőrizze a horgászfelszerelést. Lucy kivette a baseballsapkáját a táskájából. – A városban még senki sem ismert fel, tehát nem terjed a hír. – Ha azt akarná, hogy tudják, kicsoda maga, akkor elmondaná – felelte Mike. Lucynek tetszett a férfi nyíltsága, és kezdte megkedvelni. Amint távolodtak a kikötőből. Mike átadta a kormányt a fiúnak. Amikor elhaladtak a sziget déli oldalánál és közelebb kerültek a parthoz, Toby fogta a botját és Mike segítségével felrakta rá a csalit. Lucy a másik oldalon beugrott a vízbe és reménykedett, hogy az úszás elűzi a borús gondolatait. A következő néhány óra kellemesen telt, de a halak nem haraptak, és később Toby is csalódottan úszkált a csónak körül. Lucy leheveredett a fedélzetre és azon tűnődött, mennyire félreismerte Mike-ot. Cseppet sem volt álságos, sőt ez a jóképű üzletember mindenben és mindenkiben a legjobbat látta, még abban a tizenhat éves kamaszban is, aki egy hete sms-ezés közben tolatott és belement a Cadillacjébe. – Minden kamasz követ el ostobaságot – mondta. – Ez alól én sem vagyok kivétel.

– Maga túl jó, hogy igaz legyen – mosolygott Lucy. – Sajnos nem. Kérdezze meg Bree-t. Lucy nem akarta megbántani azzal, hogy Bree sohasem említette, de Mike egyből rájött. – Ugye, nem mesélt rólam? – Nem igazán. A férfi kinyitotta a hűtőtáska cipzárját. – Itt nőttem fel, ezen a szigeten. A főiskolás éveim kivételével egész életemben itt éltem. A szüleim alkoholisták voltak, én meg egy nagydarab, esetlen szigetlakó voltam, aki képtelen volt barátokat szerezni. – Kivett egy tasak szendvicset, melyet a csemegeboltban vásárolt, és letette a fedélzetre erősített asztalra. – Bree egyike volt a nyári gyerekeknek. Minden évben alig vártam, hogy a bátyjaival együtt eljöjjön végre. Remek srácok voltak, én is pont olyan szerettem volna lenni. Mindig tudták, mit kell mondani, helyesen viselkedtek, de leginkább Bree volt az, akire vártam. Mike kivett egy palack sauvignon blanc-t és előkereste a dugóhúzót. – Látnia kellett volna… olyan életteli volt, mindig nevetett, nem volt olyan feszült és szomorú, mint most. Nála még az egyszerű séta is maga volt a legszebb tánc. – Mike kihúzta a dugót. – A szigeten Star, Toby édesanyja volt a legszebb lány, de ha Bree is a közelben volt, nem tudtam másra nézni, holott tudtam, hogy ő túl jó nekem. – Nem igaz – tiltakozott Toby, aki észrevétlenül visszamászott a fedélzetre. – Sok nehézségen ment keresztül, Toby – mondta Mike, majd egy műanyag poharat megtöltött borral és odaadta Lucynek. – Az ő szemszögéből is látnod kellene a dolgokat. – De ő sosem véd meg téged! – toppantott Toby, s mindent megtöltött vízcseppekkel. – Nem is értem, miért nyomulsz úgy nála. Mert ő ilyen, gondolta Lucy. Megbocsátott a srácnak, aki belement a kocsijába, az alkoholista szüleinek, és most Bree elutasító viselkedésére is talál magyarázatot.

Mike feltépett egy csipszes zacskót. – Edd meg a szendvicsedet, mielőtt felfalom előled. Toby és Mike viccelődve eszegette a csipszet, a szendvicset meg Lucy süteményét. Mike közelében teljesen megváltozott a fiú viselkedése: vicces volt és beszédes, rá se lehetett ismerni a szótlan és mogorva Tobyra. Evés után a gyerek leheveredett a csónak végébe felállított padra, és elnyomta az álom. Mike a kormányhoz ment és hazaindultak. Lucy leült melléje, szürcsölgette a harmadik pohár borát, és a hullámokon megcsillanó fényekben gyönyörködött. – Tizenhét évesen csúnya dolgot követtem el Bree ellen – mondta Mike. Elég hangosan beszélt, hogy Lucy hallhassa, de annyira nem, hogy Toby is kivehesse a szavait. – Szerelmes volt Davidbe, Toby apjába, én meg olyan féltékeny lettem, hogy mind a kettejüket gyűlöltem. – Lassított egy kicsit. – Egy este meglestem őket, majd mindent elmeséltem az anyámnak arról, amit csináltak, legalábbis azt, amit feltételeztem, hogy megtettek. Természetesen én nem néztem végig. Másnap Bree már nem volt a szigeten. Legközelebb két hónappal ezelőtt láttam újra. Most már tudja, miért utál ennyire. – Még mindig szerelmes belé? – Szerintem az igazi szerelem két emberen áll – felelte Mike némi gondolkodás után. – Bree esetében szó sincs szerelemről, de akkor is rossz látni a küszködését. Bocsánatkérően Lucyre mosolygott. – Jaj, istenem, csak magamról beszélek. Általában nem vagyok ilyen, de magával olyan könnyen lehet beszélgetni. – Én nem bánom. – Mike egyetlen délután alatt többet mesélt magáról, mint Panda. Ahogy közeledtek a kikötőhöz. Mike elégedetten felsóhajtott. – Sok helyen jártam, de nem bírok betelni ezzel a látvánnyal. El sem tudom képzelni, hogy máshol éljek. – Még télen sem? – Minden évben eltöltök pár hetet Miamiban, de alig várom, hogy hazajöjjek. Síelés, jéghorgászat, hómobilozás… másutt az

emberek hibernáló üzemmódban vannak, de idefenn, Michiganben csupa móka a tél. – Maga aztán az eszkimóra is képes lenne rátukmálni a jeget – nevetett Lucy. – Az emberek tudják, hogy megbízhatnak bennem. – Lucyre sandított, de Pandától eltérően a tekintete nem vándorolt a dekoltázsára. – Én vagyok a sziget leggazdagabb embere – folytatta tárgyilagosan. – Semmit sem tekintek magától értetődőnek, és mindenki tudja, hogy ha bajba kerül, én biztosan kisegítem. – Nem élnek vissza vele? – Olykor megesik, hogy madárnak néznek, de mondok valamit… ha ez az ára annak, hogy segítsek, ám legyen. Ez mindent elárult Mike Moodyról. Hatalmas szíve volt. Patrick Shade-től eltérően ő nem félt kimutatni az érzéseit. LUCY BEOSONT A HÁLÓSZOBÁJÁBA. A mólóról lépett be, nem a főbejáraton, mint más normális ember. Panda egész délután aggódott miatta, és most némiképp megkönnyebbülten nyugtázta, hogy jól van. Felkapta a papírkötésű krimit, és úgy tett, mintha elmélyülten olvasna. Lucy haját kócosra fújta a szél, a szeme vidáman csillogott. A fehér strandruháján egy kis folt volt, valószínűleg leette. Szó nélkül tudomásul vette az ágyában heverő Pandát. – Elhoztam a malacomat is, hogy feldobjuk egy kicsit a szobád – biccentett a férfi az éjjeliszekrény felé. – Nem kell a malacod. – Ugyan. Nagyon helyes jószág. – Ízlések és pofonok… – Lucynek naptej- és tóillata volt. Panda letette a könyvet és felült. – Sokáig voltál távol. – Szóltam Temple-nek, hogy kimegyek. – Lucy nagyot ásított és a sarokba hajította a strandköpenyt. – Le kell zuhanyoznom. A férfi követte a fürdőszobába, s vállával az ajtófélfának támaszkodott.

– Azt mondta, kimentél horgászni Mike Moddyval. Azzal a seggfejjel. – Nem igaz! – kapta fel a fejét Lucy. – Csak azért tűnik annak, mert egy kicsit nyomulós. Nagyon jó ember. – Hogyne… – Semmit se tudsz. Mike jó ember, hatalmas a szíve. És beszélget az emberrel, nem úgy, mint te. – Hát persze – horkant fel Panda. – A férfiak csak akkor beszélgetnek a nőkkel, ha be akarnak nyúlni a bugyijukba. – Kérlek, menj ki. Le szeretnék zuhanyozni – húzta ki magát Lucy. Máskor együtt zuhanyoztak, de Panda most nem volt hajlandó belemenni a parttalan vitába. – Ahogy óhajtod – mondta. Felkapta a könyvet és kiment a szobából. Hajnali egy óráig a számítógépe előtt ült, elintézett egy sor papírmunkát, de sehogy sem jött álom a szemére. Ahányszor csak lehunyta a szemét, megjelent előtte Lucy listája, a „Lefeküdni egy csomó pasival” szavakkal.

19

LUCY ÚGY ÉREZTE, gúnyt űz belőle a linóleumpadlón terpeszkedő csúnya konyhaasztal. Olyan volt, akár egy törött lábú zöld béka. A konyharuhával ingerülten rácsapott a pultra. – Egyszer az életben nem tudnál úgy kávét főzni, hogy ne töltsd meg vele a konyhát? Panda visszafordult az ablaktól, ahonnan a hátsó udvart figyelte, fegyveres rablókat, szökött fegyenceket, vagy akár egy kóbor bűzös borzot keresve, hogy végre kielégítse az akció utáni vágyát. – Egyszer az életben nem tudnád te magad megfőzni a kávéd? – vágott vissza. – Ha nem tűnt volna fel, enni szeretnék – szólt közbe Temple az asztaltól. – Nem fognátok be? – És maga… – fordult hozzá Lucy. – Belehalna, ha meglátna egy doboz Cheeriost, vagy az már túl nagy kísértés Őfelsége számára? Temple lenyalta a joghurtos kanalát. – Panda, tűntesd el innen. – Ezer örömmel. – Ne fáradj, úgyis menni készültem. – Lucy átviharzott a konyhán. – Van még olyan hely a világon, ahol szívesen látnak. – Megpróbált böffenteni egyet, de nem sok eredménnyel. – Hallottam, hogy új óvoda nyílt a városban – szólt utána Panda. – Te aztán tudod. Lucy becsapta maga mögött az ajtót. Jó érzéssel töltötte el a gyerekes viselkedése. Ék került a kapcsolatukba, és nem csak azért, mert előző este Panda nem várt rá az ágyban, amikor kijött

a zuhany alól. Neheztelt a férfira, és ennek az érzésnek nem volt helye a nyári románcnak szánt afférban. Azt sem vette jó néven, hogy Temple sokkal többet tudott róla. Szerette volna, ha a férfi a bizalmába avatja, de még azzal is beérte volna, ha lelöveti magát érte, ahogyan Temple-ért is megtette volna. Amikor pár perccel később a standhoz ért, Bree éppen kinyitott. – Ezek gyönyörűek, Bree – csodálta meg a legújabb levelezőlapokat. – Tényleg szépek? – kérdezte az asszony, és kitett a tölgyfa alá egy fémasztalkát. Újabban ott festett, a vásárlók előtt. – Szerintem szét fogják kapkodni. Remélem is. Egy hónap múlva nyakunkon a szeptember, aztán… – Bree csüggedten legyintett. Lucy felajánlotta, hogy megfinanszírozza a nyomtatást, de Bree túlságosan büszke volt, hogy elfogadja. Szerencsére Sanders atyának, az Irgalmas Szív-templom lelkészének volt egy kis ajándékboltja a szigeten, és bevette a termékeit. – Hogy sikerült a tegnapi tengeri kalandotok Mike-kal? – érdeklődött Bree. – Nagyon jól éreztem magam. – Akkor lefogadom, hogy Mike beleesett a tengerbe. – Tévedsz – felelte Lucy, és úgy tett, mintha nem vette volna észre az asszony hangjában megbújó gúnyt. – Nagy kár. – Bree fogott egy kanálkákkal teli tasakot és kiöntötte őket egy kosárba, a csokoládéba mártott mézes karamellás edény mellé. Lucynek végre sikerült tökéletesítenie a receptjét. – Nekem tetszik a pasi – kezdte Lucy óvatosan. – Csak azért, mert alig ismered. – Bree levette a kóstolásra kitett mézesbödön tetejét. – Annyi idős sem volt, mint most Toby, amikor megismertem. – Igen, mondta, hogy nem volt túl népszerű. – El sem tudod képzelni, milyen volt. – Dehogynem. Azt is elmondta, hogy mit tett veled. – Elmondta? – kérdezte Bree döbbenten.

– Érdekes ember – bólintott Lucy. – Olyan más. Nyíltan beszél a hibáiról, csakúgy, mint a sikereiről. – Gondolom, hosszan ecsetelte, mennyire fontos ember. – Nem igazán. Bree elrendezte a lépesmézet meg a kanalakat, valamint egy maréknyi perecet, amit a kakaós méz mellé helyezett, amit legutóbb kísérletezett ki. – Nem örülök, hogy Toby ilyen sok időt tölt vele. – Mike szereti a gyereket. – Tiszta szeretetparádé – legyintett Bree keserűen. – Féltékeny vagy? – kapta fel a fejét Lucy. – Persze hogy féltékeny vagyok. Nem neki kell beimádkoznia a zuhany alá vagy időben ágyba dugni. Mike a jó fiú, én meg a gonosz boszorka. Tudom, hogy helyesen ítélem meg, az emberek nem változnak meg ennyire. De… nem is tudom… minden olyan zavaros… Lucynek volt egy-két ötlete, de mélyen hallgatott. BREE BEZÁRTA A STANDOT éjszakára. A kaptárak csordultig teltek mézzel, és úgy tervezte, hogy másnap reggel elkezdi begyűjteni az idei termést. Nehéz lesz, de szembe kellett néznie a ténnyel, hogy egyelőre a szigeten marad, és a megtakarított pénzből aligha élik túl a telet. Szemügyre vette, amit addig alkotott: a kis, tündérkastélyszerű tanyasi standját, a körhinta virágszegéllyel, meg az Adirondack székeket. Döbbenetesen boldog kis világot teremtett maga köré, s elégetettséggel töltötte el, amikor a vásárlók helyet foglaltak a székeken és élvezettel kóstolgatták, szagolgatták a termékeit. Bárcsak mindig nyár lenne, ábrándozott. Akkor nem kellene folyton a pénz miatt aggódnia. Sóhajtva hazaindult. A konyhába lépve megérezte az igazi, finom étel illatát. – Toby? A fiú a kedvenc farmernadrágjában és pólójában volt, fején baseballsapka, kezén hatalmas, piros hőálló kesztyű.

Diadalittasan kihúzta a sütőből a tűzálló edényt és a tűzhelyre tette, melyen már ott lapult két ráncos krumpli. – Vacsorát főztem – jelentette be. – Egyedül? Nem hittem, hogy tudsz főzni. – A nagyi megtanított ezt-azt. – Az edényből gőz gomolygott, ahogy levette róla az alufóliát. – Azt akartam, hogy Mike is velünk egyen, de más dolga volt. – Sok dolga van – sikerült kinyögnie Bree-nek minden irónia nélkül. – Mit főztél? – Cowboyragut, tésztát és héjában sült krumplit. Lucy ma sütött kenyeret is. Nem éppen fogyókúrás étel, gondolta Bree, de bölcsen megtartotta magának a véleményét. Kezet mosott, majd kivettek két tányért a szekrényből. Odébb tette a Fekete katonák a polgárháborúban című kötetet, és megterítettek. – Finom az illata. A cowboyragu darált marhahúsból, hagymából, babból és a pulton árválkodó üres konzervdobozból ítélve paradicsomlevesből készült. Néhány darab nyers hagymától meg kissé túlsütött hústól eltekintve nagyon ízletes volt. Még repetáztak is belőle. – Nagyon finomat főztél, főszakács úr – dicsérte meg Tobyt jóllakottan. – Nem is gondoltam, hogy ilyen éhes vagyok. Ha máskor is késztetést érzel a főzésre, nem állok az utadba. Tobynak jólesett a dicséret. – Jól van. Te hogyhogy nem főzöl? – Nem rajongok a főzésért – vallotta be Bree. – Ezért vagy ilyen sovány. Bree körülnézett a régimódi konyhában, melyben sokkal jobban érezte magát, mint a fényűző házában, a szoknyavadász férjével. Ami a pénzt illeti… most sokkal jobban megbecsült minden kemény munkával megkeresett centet. – Az anyukád is szeretett főzni – mondta. – Tényleg? – Toby villája megállt a levegőben. – A nagyi nem mondta. – Pedig így volt. Mindig új receptekkel kísérletezett, sütikkel, brownie-kkal, de leveseket és mártásokat is készített. Néha

engem is megpróbált bevonni a munkába, de én inkább csak megettem, amit főzött. – Mint most. – Pontosan. A méheket sem szerette, de imádta a kutyákat és macskákat. – Akkor rá hasonlítok. Még mire emlékszel? Ellopta a férfit, akit szerettem. Vagy talán Bree csak ezt akarta hinni, nehogy szembe kelljen néznie a ténnyel, hogy David nem is volt szerelmes belé? – Szeretett kártyázni. Gin-römizni. – Star mindig csalt, de Toby már éppen elég rossz dolgot hallott az anyjáról. – Szerette Janet Jacksont és a Nirvánát. Egyszer egész nyáron a Smells Like Teen Spiritre táncoltunk. Nagyon béna softballos volt, nem szívesen választottuk be a csapatunkba, de mindig megnevettetett bennünket. Állandóan fára mászott, és amikor kicsik voltunk, mindig elrejtőzött azon a vén fán, az udvaron. – Az én fám – jelentette ki a fiú olyan csodálattal, hogy Breenek elszorult tőle a torka. – Az anyukád nem volt tökéletes – folytatta Bree. – Néha nem vette olyan komolyan az életet, ahogyan kellett volna, de tudnod kell, hogy nem akart elhagyni. Vissza akart jönni hozzád. Toby lehajtotta a fejét, hogy Bree ne lássa a könnyeit. Az asszony kinyújtotta a kezét, hogy megvigasztalja, de meggondolta magát. – Meghívlak a Dogs 'N' Maltsba egy kis finomságra. – Lehet? – nézett fel Toby. – Miért ne? – Bree úgy jóllakott, hogy alig bírt mozdulni, de most örömet akart szerezni a fiúnak. Bepattantak az autóba és bementek a városba, ahol Toby rendelt magának egy giga adag M&M-mel és mogyoróval megszórt fagylaltot, bőséges csokiöntettel. Bree csak egy kis vaníliafagyit kért. Amint leültek az egyik piknikasztalhoz, megjelent Mike is. – Szia, Toby. Sabrina… Sabrina… – Mike! Gyere, ülj le – ugrott fel Toby a pádról.

A férfi Bree-re sandított. – Foglalj helyet – mondta az asszony. Pár perc múlva Mike hozott magának egy kis csokoládés fagylaltot és leült Toby mellé, szemben Bree-vel. A fiú könyörgő tekintettel nézett az asszonyra, mintha arra kérné, hogy ne rontsa el a szép pillanatot. Mike nem is mert ránézni. Bree fagylaltja kezdett olvadozni, de elment tőle a kedve. Úgy érezte magát, mint aki rossz fát tett a tűzre, amiért nem csatlakozott Mike Moody rajongói táborába. Még Lucy is kedvelte, de Bree nem tudta elfelejteni a múltat. Igaz, a múlt képei fokozatosan halványodtak, és a felnőtt Mike egyre kevésbé hasonlított arra a fiúra, aki Bree emlékeiben élt. Egy fiatal házaspár – a férj karjában a kisbabával – megállt egy pár szóra, majd egy idősebb férfi is odajött hozzájuk. Mindenki mosolyogva köszöntötte Mike-ot, láthatóan kedvelték. Toby türelmesen várakozott, mintha már máskor is történt volna ehhez hasonló. Végül magukra maradtak. – Toby, ez a fagyi olyan finom, hogy még kérek egy adaggal – mondta Mike, és kivett a zsebéből egy ötdolláros bankjegyet. – Megkérhetlek, hogy vegyél nekem egyet? Amikor Toby elment, Bree megfigyelte, hogy a férfi szinte hozzá sem nyúlt a fagyijához. – Úgy terveztem, hogy holnap meglátogatlak benneteket. – Azt hittem, nekünk nincs több dolgunk egymással. – Toby miatt mennék. – Mike odébb tolta a fagylaltkelyhét. – A Bayner fiúk nem jönnek vissza a szigetre. Beletelt néhány pillanatba, mire Bree felfogta, hogy kikről van szó. – Az ikrek… Toby barátai? – Az egyetlen igazi barátai. A szüleik elválnak, és az anyjukkal Ohióba költöznek. Toby még nem tudja, de nagyon rosszul fogja érinteni a hír. – Szuper. Még egy ügy, amiről fogalmam sincs, hogyan oldhatnék meg. – Segítek – mondta Mike, és megtörölte a száját egy szalvétával. Igen, Mike mindenre tudta a megoldást. – Nem tett jót neki, hogy Myra úgy elszigetelte a világtól, de nem lehetett

beszélni vele. Az iskolában Toby elvolt a többiekkel, de a házba nem jöhettek el, és ő sem látogathatta meg az osztálytársait. Az ikrekkel is csak azért barátkozott össze, mert elég közel laktak, és gyalogosan is megközelíthették egymás otthonát. – Most mit csináljak? – kérdezte Bree tanácstalanul. – Van egy focicsapat, ahol edzősködöm. Ott sok új barátra tehetne szert. Méhészként már egészen jól teljesített, foci-anyukaként sem vallhat szégyent, gondolta Bree. – Rendben – egyezett bele. Mike-ot meglepte, hogy nem ütközött ellenállásba. – Gondolom, vannak kérdéseid. Több edző is dolgozik a csapattal. Ha akarod… – Nem, nem… bízom benned. – Csakugyan? – Szépen összebarátkoztatok. – Tessék, itt is van – huppant le a padra Toby a fagylalttal. Mike ügyesen eltolta magától az első fagylaltját, majd fogta a műanyag kanalat és nekilátott a második adagnak. Toby horgászbotokról kezdte kérdezgetni, és hamarosan mélyen belemerültek a beszélgetésbe. Este Bree-nek már régen aludnia kellett volna, de még mindig a hátsó lépcsőn üldögélve bámulta a csillagokat. Mike-ra és a közelgő télre gondolt. A méze olyan jól fogyott, hogy felülmúlta minden várakozását, a méhecskés karácsonyi dekorációi is meglepően nagy érdeklődésre tartottak számot. Sanders atya jutalék nélkül árusította a termékeit, s megállapodtak, hogy cserébe Bree ellátja mézzel. Takarékosan élt, de be is kellett fektetnie. Egy napi gondolkodás után rendelt egy csomag igen drága üveggömböt, melyekre a szigetre jellemző képeket akart festeni. Úgy számolta, hogy ha el tudja adni, háromszoros haszna lehet belőle, de mivel vészesen közelgett a turistaszezon vége, hatalmas kockázatot vállalt. A költözés előtt több ruháját is beadta a zálogházba, így onnan is remélt némi pénzt, így bizakodott, hogy valahogy kihúzza a

telet. Ha Toby nem növi ki a ruháit, a régi kemence nem romlik el, a tető nem lyukad ki, a kocsijába nem kell új fék, és… Hosszú a tél, és itt az emberek kénytelenek egymásra támaszkodni, ha túl akarják élni. Júniusban könnyedén legyintett Mike szavaira, de mostanra változott a helyzet. Nagy szüksége volt a férfira. Nagy luxus lett volna, ha nem fogadja el a felkínált segítségét. Változtatnia kellett a hozzáállásán. Meg kellett győznie, hogy már nem utálja. Muszáj volt. – Mit csinálsz? – szólalt meg mögötte Toby álomittas hangon. – Nem tudok aludni. – Rosszat álmodtál? – Nem, dehogy. Te miért vagy fenn? – Nem tudom, csak felébredtem. – Toby ásítva leült az asszony mellé. A válla a karját súrolta. Az álmos, kissé verejtékes kisfiú a régi nyári estékre emlékeztette Bree-t, amikor a testvéreivel beosontak egymás szobáiba és kísértettörténetekkel rémisztgették egymást. – Köszönöm a fagyit. – Nagyon szívesen – mondta Bree meghatódva. – Sok gyerek fél a sötétben, de én nem – kérkedett Toby. Bree sem félt a sötétben, túl sok valós oka volt a félelemre. Toby előrehajolt és megtapogatott egy horzsolást a bokáján. – Egyszer meghívhatjuk Mike-ot vacsorára? Bree ámulva hallgatta a fiút, aki gyakorlatilag tálcán kínálta neki a tökéletes megoldást arra, hogy helyrehozza a kapcsolatát Mike-kal. Természetesen – felelte Bree higgadtan. – Ideje ágyba bújni – tette hozzá és felállt. – Igen – állt fel a fiú is. – Szerinted ízlene neki a cowboyragu? – Abban biztos lehetsz. Bementek, és ahogy a fiú a szobája felé indult, az asszony szokás szerint jó éjszakát kívánt neki. – Jó éjt, Bree – felelte Toby, most először.

AZ AUGUSZTUS MINTHA örökké akart volna tartani; a meleg, párás napokat olykor vad viharok zavarták meg. Lucy és Panda általában a csónakon vagy a lány szobájában töltötték az éjszakát, ám a régi, játékos hangulatba nyugtalanító feszültség férkőzött. Nem volt többé motozás, sem medvecukor-vesszőzés és napközben is egyre többször veszekedtek. – Ezt a kávét a tegnapi zaccból főzted? – kérdezte Panda, és a mosogatóba öntötte a kávét. – Ha kávét főzök, az a baj, ha nem, az is – csattant fel Lucy. – Mert nem követed az utasításokat. Temple szenvelgően sóhajtott; a konyhaszéken ücsörögve majszolta a hajszálvékonyra szelt almáját. Haját lófarokba fogta, ami csodásán kiemelte mandulavágású szemét és jellegzetes pofacsontját. Több mint hat hete volt a szigeten; a tokája eltűnt, s hosszú, izmos lábán meglátszott a kemény edzés, de ahelyett, hogy az eredményei örömmel töltötték volna el, napról napra feszültebb, türelmetlenebb és szomorúbb lett. – A te utasításaidat. – Azok legalább épkézláb javaslatok. – Mondod te. – Gyerekek! – kiáltott rájuk Temple. – Mindjárt elfenekellek benneteket. – Ne most, Temple – förmedt rá Panda. Lucy a férfira nézett és gúnyosan legörbítette a száját, majd kievezett a tóra. Utálta ezt a feszültséget, vágyott a régi, jókedvű órákra. Móka nélkül semmit sem ért ez a kapcsolat. ESTE TEMPLE GONDOSAN átöltözött, bár a ruházata csak abban különbözött az edzőtermi viseletétől, hogy tiszta és száraz volt. A teste maga volt a tökély, minden izma gyönyörűen kirajzolódott. Tökéletesen illett Pandához, mindketten fittek, izmosak, nyughatatlanok és elviselhetetlenek voltak. Lucy mormogott valamit az elmebajos hormonokról, mire a nő a derekára nézett, és céltalan lúzernek nevezte. Panda rájuk

mordult, mondván, hogy szeretné nyugodtan elfogyasztani az aznapi rémséges vacsoráját. Mivel Lucy a városban teletömte magát sült édesburgonyával meg egy hatalmas adag süteménnyel, nem tette szóvá az íztelen marharagut. Temple jobb híján kifejtette, hogy a gyermekbetegségek szorosan összefüggenek a felnőttkori immunitással, és megkérdezte Pandát, hogy volt-e himlős. – Ez magánügy – szólalt meg Lucy. – Panda nem szeret beszélni a múltjáról. – Hihetetlen, mekkora örömöt okoz neked, ha beleütheted az orrod mások dolgába. Panda nem „mások” hanem a szeretője volt. – Igaza van, Lucy – tett rá egy lapáttal Temple. – Folyton mások gondolataiban turkál. Panda a villájával a főnöke felé bökött. – Neked sem ártana, ha valaki a gondolataidban turkálna. Egyre elviselhetetlenebb vagy. – Mindig is az voltam. – De nem ennyire – mondta Lucy. – Tíz kilót fogyott, mégis… – Tizenkettőt, de ebben egyikőtök sem volt segítségemre. Van fogalmatok, milyen nyomasztó a civakodásotokat hallgatni? – A civakodásunknak semmi köze a gondjaihoz – védekezett Lucy. – A torz testkép tökéletes iskolapéldája lehetne. – Nagy szavak… Lucy eltolta a tányérját. – A fejét leszámítva fantasztikus formában van. – Gondolja maga. – Temple lekicsinylőén végigsimított a testén. – Kövér disznó vagyok. – Mikor nem lesz kövér? – kiáltott fel Lucy. – Hány kilósnak kell lennie, hogy végre jól érezze magát? – Nem hiszem el, hogy Duci kisasszony a testsúlyomról tart kiselőadást. – Nem is duci – tiltakozott Panda. Lucy úgy tett, mintha nem hallotta volna. – Gyönyörű a teste, Temple. Nincs rajta egy felesleges gramm zsír sem. – A maga csípőjén bezzeg jó sok akad – vágott vissza Temple. Lucy undorodva nézte a tányérját.

– Ha végre normális ételhez jutok, az én csípőm is kifogástalan állapotba kerül. – Melyik bolygóról csöppent ide ez a nő? – nézett Temple Pandára. – Felszed tíz kilót és nem is érdekli. – Nem szedtem fel annyit, legfeljebb ötöt. – Lucynak nem a sült krumpli, hanem a meg nem írt oldalak és a családja miatt volt bűntudata, és páni félelem lett úrrá rajta, ha belegondolt, hogy hamarosan el kell hagynia a szigetet. – Engedelmetekkel én most kimegyek és fejbe lövöm magam – állt fel Panda az asztaltól. – Lehetőleg maradj a víz közelében, hogy ne kelljen vesződnünk a takarítással – szólt utána Lucy. A két nő komoran eszegette a vacsoráját. Temple kibámult az ablakon, Lucy szórakozottan piszkálta az asztallap okádékzöld festését. MÁSNAP, KÉSŐ DÉLUTÁN Lucy eltüntetett néhány gazt a veranda körül, és azon tűnődött, hogy bemegy a bárba, hátha sikerül kipipálni még néhány tételt a fordított bakancslistáján, amikor egy gépkocsi lefékezett a felhajtón. Nem a szokásos szállítóautó volt az. Lucy letette a palántakiszedő kanalat és elindult, hogy kiderítse, mi történik. Egy rövid, vörös hajú, tömzsi nő szállt ki az ezüst Subarujából. Bő, fehér felső, sportszandál és bézs capri nadrág volt rajta, ami egy hosszabb lábú nőn sokkal jobban mutatott volna. A nyakában bőrszíjon egy türkizmedál lógott, ujjai tele voltak ezüstgyűrűkkel. Lucy odabiccentett és várta, hogy bemutatkozzon, ám akkor nyílt az ajtó és kilépett Mr. Testőr. – Patrick Shade? – nézett rá a nő. – Mit parancsol? – kérdezte Panda. – Egy barátomat keresem – lépett a nő a kocsija elé. – Ha nem rólunk, kettőnkről van szó, akkor sajnos rossz helyen jár. – Tudom, hogy itt van.

Lucy arra gondolt, hogy a nő Temple valamelyik elégedetlen ügyfele lehet, vagy a Dagi sziget egyik nézője kutat utána. – Hetekig kerestem – makacskodott a nő. – Nem megyek sehova. – Ez magánterület – lépett le Panda lassan a lépcsőn. A férfi nem emelte meg a hangját, de a megjelenése fenyegető volt. – Látnom kell – hátrált meg a nő. – Kérem, távozzon. – Csak szóljanak neki, hogy itt vagyok. Kérem. Mondják meg neki, hogy Max keresi. Max? Ő lenne Max, hüledezett Lucy. Panda azonban nem hökkent meg a nő szavaitól. Lehet, hogy mindvégig tudta, hogy Temple egy nőbe szerelmes? – Temple! Temple! – kiabálta a nő. – Max vagyok! Ne csináld! Kérlek, gyere ki és beszéljünk! Lucy biztos volt benne, hogy Temple is hallotta a nő szívszorító könyörgését, de a ház csendes maradt. Végül nem bírta tovább és bement a hátsó ajtón. Temple a hálószobájában, az ablak mellett leselkedett. – Minek kellett idejönnie? – kérdezte mérgesen, egyszersmind letörten. – Gyűlölöm. – Nem igaz – felelte Lucy, aki hirtelen mindent megértett. – Szereti. – Mit tud maga erről? – Tudom, hogy egész nyáron emésztette magát miatta. – Majd elmúlik, csak idő kérdése. – Miért szakítottak? – Ne legyen naiv. Azt hiszi, világgá akarnám kürtölni, hogy egy nőbe vagyok szerelmes? – Nem maga lenne az első híresség, aki előlép a hírrel. Kötve hiszem, hogy ez hatással lenne a karrierjére. – De engem tönkretenne. – Hogyan? Nem értem. – Én nem akarok ilyen lenni. – Milyen? Leszbikus? Temple megrezzent.

Lucy széttárta a kezét. – Jézusom, Temple, isten hozta a huszonegyedik században. Nem nagy ügy. – Maga könnyen beszél, egy férfiba lett szerelmes. Egy pillanatig Lucy azt hitte, Pandáról beszél, de aztán meggyőzte magát, hogy bizonyára Tedre gondolt. – Nem választhatjuk meg, hogy kibe szeretünk bele. Sok leszbikus nő él a világon. Temple szája legörbült, a szeme azonban tele volt könnyekkel. – Én nem vagyok egy a sok közül. Én Temple Renshaw vagyok. – És ettől máris felsőbbrendűnek érzi magát? – Nem érem be a második hellyel. Az nem én lennék. – Maga szerint Max a második legjobb helyezett? – Max csodálatos nő. A legjobb, akit ismerek. – Akkor mi a baj? Temple makacsul hallgatott, de Lucy nem hagyta magát. – Halljuk, meséljen. – Nincs mit mondanom. A politikai korrektség nem változtat a valóságon. A homoszexualitás fogyaték. Ha úgy tetszik, betegség… nem normális dolog. – Értem. Szóval maga túlságosan tökéletes ahhoz, hogy meleg legyen. – Elegem van magából. Lucy szánakozva nézte az asszonyt, aki olyan magasra helyezte a lécet, hogy végül senki sem bírt megfelelni az elvárásainak. Nem csoda, hogy ilyen nyomorúságosán érezte magát. A kocsikerekek csikorogtak a kavicson. Temple lehunyta a szemét és az ablaknak dőlt. Lucy kinézett. – Gratulálok. Épp most űzte el a legjobb embert, aki valaha az élete része volt. PANDA EGY KISZÁRADT FÁT fűrészelt, amikor Lucy kiment hozzá beszélgetni. – Gondolom, Maxről is szólnom kellett volna – mondta.

– Talán, de megértem, hogy bizalmasan kellett kezelned az ügyfeledre vonatkozó információkat. Tudom, hogy… A házban hangosan csattant valami. Panda ledobta a fűrészt és berohant, Lucyval a nyomában. A zaj az emeletről jött. Felmentek a lépcsőn. Temple az edzőterem közepén tört-zúzott; a haja kócos volt, a szeme vészjósolóan villogott. Felkapott egy ötkilós súlyt és ki akarta hajítani az ablakon, amikor Panda elkapta és némi küzdelem árán sikerült letepernie. Aztán könyörgő tekintettel nézett Lucyre, aki kiiramodott a szobából. A kenyere a férfi dolgozószobájában volt elrejtve. Friss volt, aznap sütötte Bree-nél. Kivitte a konyhába, kicsomagolta, levágott egy szeletet s megkente mézzel. Temple a fal mellett kuporgott. Lucy letérdelt melléke és odanyújtotta a kenyeret. – Egye meg. – Miért szabotálja a fogyókúrámat? – kérdezte az asszony rekedtesen. – Nem szabotálom. Ez… ez maga az élet. Temple engedelmesen megette a kenyeret. Élvezettel ízlelgetett minden falatot. Panda az ajtóból nézte, Lucy pedig törökülésben ült mellette és valami okosságon törte a fejét, de végül nem mondott semmit. – Ez jólesett – szólalt meg Temple. – Kaphatnék még egy kicsit? – Nem, de főzök egy finom vacsorát – felelte Lucy némi gondolkodás után. – Nem bírom tovább – roskadt meg Temple válla. – Tudom. – Minden a fejemre omlik – temette az arcát a kezébe az asszony. – Minden tönkremegy, amiért annyit dolgoztam. – Csak akkor, ha maga is úgy akarja – vigasztalta Lucy. – Újra formába hozta a testét. Most a fején a sor. – Felállt és Pandára nézett. – Egy óra múlva visszajövök. Addig nyisd ki az éléskamrát.

20

A HÁZ CSENDES VOLT, amikor Lucy visszatért a városból. Kipakolta Panda kocsijának a csomagtartójából az élelmiszereket meg egy kis szenes grillsütőt. Amíg a szén felizzott, feltett egy régi terítőt a piknikasztalra, majd kihozott még néhány tányért, evőeszközt, aztán lehántott négy cső kukoricát. A konyhában öntött magának egy jókora pohár bort, s kicsomagolta a frissen fogott, de szerencsére alaposan megtisztított pisztrángot, amit a kikötőben vásárolt. Megtöltötte spenótlevéllel, vad metélőhagymával, amit a hátsó udvaron talált, meg néhány szelet citrommal. Finoman bedörzsölte olívaolajjal, s letette egy tányérra, hogy meggrillezzék. Nem volt benne biztos, hogy helyesen cselekszik-e, de tudta, hogy Temple nem bírja így sokáig, és ha nem tesz ellene valamit, hamarosan visszahízza az oly nehezen leadott kilókat. Megjelent Panda, és egy ideig csendben figyelte, ahogy összerakja a fenyőmagvakkal, körteszeletekkel és egy kis tiltott feta-sajttal megspékelt salátát. – Jó lesz ez így? – kérdezte végül. – Van jobb ötleted? – Lucy egy kis olívaolajból és balzsamecetből öntetet készített. – Csak tudnám, miért vállaltam el ezt a munkát. – Mert tartoztál neki. – Lucy a férfi kezébe nyomta a fűszernövényekkel töltött pisztrángot. – Tedd a sütőre. Nehogy elégesd. Panda értetlenül nézett a halra. – Úgy nézek ki, mint aki képes grillezni?

– Csak ne szurkáld össze a halat. Majd megoldod, hiszen minden férfi született szakács. A génjeitekben van a főzés. A férfi dünnyögve kivonult. Lucy megnézte a vizet, amit forrni tett, hogy megfőzze a kukoricát. Nem akarta elszabotálni Temple fogyókúráját, hanem a maga módján fel szerette volna ébreszteni az érzékeit, hogy ne csak az éhezésen járjon az esze. Temple kócosan, vörös szemmel bejött a konyhába. Lucy töltött neki fél pohár bort, és szó nélkül a kezébe nyomta. Temple megszagolta és ivott belőle egy kis kortyot, majd élvezettel lehunyta a szemét. – Ma este odakinn eszünk, és szeretnék pár virágot az asztalra – mondta Lucy, és odaadott neki egy kék cserépvázát. – Nézzen körül és keressen bele valamit. Az asszony túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy ellenkezzen, és hamarosan visszatért egy kis csokorral, ami nem volt ugyan tökéletes, de jól passzolt a fakópiros terítőhöz és az össze nem illő tányérokhoz. A tó felé fordított piknikasztalt a tölgyfa alá állították. Panda a két nővel szemben, egy padon foglalt helyet. Lucy kiosztotta a kukoricacsöveket: Pandának kettőt, egyet-egyet maguknak. – Elfelejtettem vajat venni – füllentette. – Helyette ezt készítettem – mutatott a Szezám utcás műanyagtányérban lévő lime szeletekre. Az édes kukorica, a friss lime és a csipetnyi só csodás ízkombináció volt. Lucy leginkább Temple lelkét akarta táplálni, és semmiképp nem akarta tönkretenni a diétáját. Panda is ügyesen megsütötte a zamatos, porhanyós belsejű halat. – Istenem, ez mennyei – szólalt meg Temple. – Ámen – felelte Panda, és felvette a második kukoricáját. – Hol tanult meg ilyen jól főzni? – kérdezte Temple, és megvizsgálta a csövet, hátha akad rajta még egy-két kukoricaszem. A Fehér Ház szakácsaitól, mondhatta volna Lucy. – Kísérletezgettem – felelte. Miután Temple kiszedte az utolsó fenyőmagot is a tányérjából, kíváncsian méregette Lucyt.

– Mondja, miért törődik így velem? Mindenki tudja, hogy bolond vagyok. Miért viseli szívén a sorsom? – Mert valamiért megkedveltem. És amíg mások gondjaival foglalkozik, nem kell szembenéznie a sajátjaival, tehette volna hozzá Lucy. Egy hónap múlva le kell adnia az apjának az anyagot, nem akar visszamenni a munkahelyére és alig beszélt a családjával. Ugyanakkor sütött egy csomó kenyeret, tökéletesítette a karamelláját és viszonyt kezdett egy férfival, akit szexuális tárgyként használt. – Lucy egész életében gondoskodott az emberekről – mondta Panda. – A génjeiben van. – Úgy vizslatta a lányt, hogy az már kezdett kínossá válni. – Megmentette a kishúgát, aki még csecsemő volt, mindent elkövetett, hogy a szülei együtt maradjanak. Fogadok, hogy nélküle az anyja sose nyerte volna meg az elnökválasztást. Szerintem bátran kijelenthetjük, hogy tizenöt éves korára megváltoztatta az amerikai történelmet. – Megyek, hozom a desszertet – állt fel Lucy feszengve. – Desszert is van? – Temple arca úgy ragyogott, mintha megjelent volna előtte a húsvéti nyuszi. – Élni tudni kell. Lucy kihozott egy tábla csokoládét, amit három darabra tört. – Panda többet kapott – fortyant fel Temple. – Elnézést, nem szóltam semmit. Panda csendben összehajtogatta a szalvétáját és a tányérra tette. – Felmondok. Lucy kis híján félrenyelte a csokoládéját. Temple kiborulása… a vacsora… tökéletes fegyvert adott a kezébe. – A francokat fogsz felmondani – nyalta le Temple az édességet az ujjáról. – Azért vettél fel, hogy megakadályozzam az ehhez hasonló dolgokat – mondta a férfi higgadtan. – Sajt, csoki, kukorica… nem végeztem jól a munkám. – Változtak a feltételek. – Mégis hogyan? – Majd kitalálom – tárta szét a kezét Temple.

– Felejtsd el! – Panda felpattant az asztaltól és elrohant vigasztalódni a sziklájára. Ha meg akarja szerezni ezt a fazont, gyorsan kell cselekednie – jegyezte meg Temple. – Vészesen fogy az ideje. – Miért akarnám megszerezni? – Akkor most ki menekül az igazság elől? – Temple elvette Panda tányérjáról a csokoládét, de meggondolta magát és visszatette. – A sok morgolódás ellenére Patrick Shade imádja magát. Nincs nála szexibb férfi az egész világon. Figyelmes, és volt már annyi nője, hogy érdekes legyen. Láthatóan szerelmes a pasiba. – Nem igaz! – És még nekem van szükségem agykurkászra… Lucy átvetette a lábát a padon és felkapta a tányérját. – Ez a hála a finom vacsoráért… – Kislány, ha nem akarod elveszíteni a létező legjobb férfit, ajánlom, hogy kapd össze magad. – Vedd tudomásul, hogy Ted Beaudine volt a létező legjobb férfi az életemben – váltott át Lucy is a tegeződésre. – Biztos? Lucy beviharzott a házba. – Szedd össze a tányérokat és mosogass el. Én bemegyek a városba. És mára nincs több edzés! A VIHARVERT, EGYSZINTES IRÁNYTŰ EGY SAROKNYIRA volt a Beachcomber körúttól, a homlokzatra halászhálót függesztettek, az ajtón egy jókora bronz iránytű ékeskedett. „Egész nap kedvezményes árak és élő zene”, hirdette egy plakát. Temple teljesen megbolondult. Méghogy szerelmes Pandába, dohogott Lucy. Tudta, mi a különbség az igazi szerelem és egy viszony között. A sör- és sült hús szagú bár falain halászhálók, műanyag tutajok és iránytűk, kormánykerekek és a világ számos kikötőjéből származó melltartók lógtak. Az asztalok egészen közel álltak egymáshoz, a terem végében a banda éppen hangolt. Lucy a dinnyés margaritáját szürcsölgette és még mindig Temple

szavain töprengett. Vajon honnan vette, hogy ő meg Panda… A szerelem nem azonos a szexszel, hiszen a szerelem azt jelenti, hogy két ember hasonló dolgok iránt érdeklődik, jól érzik magukat egymás társaságában, azonos az értékítéletük. Jól van, bizonyos fokig rájuk is vonatkozik mindez, de… Megkönnyebbülten nyugtázta, hogy egy tömzsi pasi leült melléje. – Hogy hívnak, szép hölgy? – Viperának. – Mint a kígyót? – érdeklődött a láthatóan részeg férfi. – A teljes nevem a „ha felhúzol, szétrúgom a segged Vipera”. Amikor a férfi elkotródott, Lucy rádöbbent, hogy az átlagos férfi számára túlságosan riasztó látvány lehet a színes fürtjeivel, tetkóival és durva beszédével, ugyanakkor imponált is neki, hogy az édi-bédi Lucy Jorik végre félelmetes lehet valaki számára. Gót lánynak öltözött, a kis fekete szoknya épphogy elfedte a hátsóját, a félvállas felsője jókora darabon szabadon hagyta a hasát, magas sarkú helyett ormótlan, vastagtalpú cipőt húzott. Látni lehetett az összes tetoválását, az orrában és szemöldökében is karika fityegett, szemét vastagon kihúzta fekete szemceruzával, egyszóval erősen kirítt a helyes kis szoknyában és strandpapucsban szórakozó főiskolás lányok közül. Határozott léptekkel egy férfitársasághoz indult. Majdnem engedélyt kért, hogy leülhessen, de aztán eszébe jutott, hogy kinek a bőrében van. – Vipera vagyok – mondta és letette a sörét az asztalra, majd leült egy szabad székre. – Minden igaz, amit rólam mesélnek. HOL A POKOLBAN LEHET EZ A NŐ? Éjfélre Panda benézett minden bárba, míg végül eszébe jutott az Iránytű. Lucy elvitte a kocsiját, így kénytelen volt csónakkal bemenni a városba, és Temple-t is magára hagyni. A nő felfalta az összes csokit, amit Lucy vásárolt, de Panda fütyült rá.

Körülnézett a helyiségben. Lucy a banda előtt egy sovány, hosszú hajú fiúval táncolt, aki úgy nézett ki, mint egy fiatalabb kiadású Eddie Van Halen. Ha egyáltalán táncnak lehetett nevezni azt a seggrázást, amit a lány lenyomott a szóló- és a basszusgitáros között, akik Bon Jovi Runaway című számát nyomták. Keménynek, veszélyesnek és elképesztően romlottnak tűnt a zsebkendőnyi szoknyájában. Az egyik combján egy új kígyós tetoválás kúszott felfelé, a fejével egyenesen a lába közé mutatott. Hihetetlen, hogy két és fél hónapja ez a kemény, férfifaló teremtés gyöngysorral a nyakában arra készült, hogy összeköti az életét Texas egyik legjobb családjának a sarjával. Panda is megkapta a neki járó figyelmet, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Amikor véget ért a dal, Lucy elkapta a kis csődör nyakát, odahajolt és hosszan, keményen megcsókolta. Panda átverekedte magát a tömegen és a vállával alaposan meglökte. – Szívódj fel – vetette oda. Lucy felnézett és szorosabbra fonta a karját a srác nyaka körül. – Ne törődj vele – mondta. – Nem olyan kemény, mint látszik. A kölyöknek azonban megvolt a magához való esze, és lefejtette magáról a lány karját. – Majd később, oké? – mondta, és elinalt. – Menj innen – kiabálta túl a zenét Lucy. – Részeg vagyok és fel akarom szedni! – Gratulálok – mondta a férfi. – Ilyen iramban pillanatok alatt kivégzed a listád. – A francba – toppantott mérgesen a lány. – Nézd meg, most elmegy, pedig lefeküdtem volna vele. Most kereshetek magamnak másikat. A holttestemen keresztül, gondolta Panda fogcsikorgatva. – Na, idefigyelj, kicsim. Én nem osztozom a nőimen. – Nem vagyok a nőd – pattogott Lucy. – És nem vagyok a kicsid sem. Panda egy csókkal belefojtotta a szót. Alkohol- és fahéjas rúzs illata volt, de cseppet sem tűnt készségesnek, sőt megharapta a férfi alsó ajkát és hátrált egy lépést.

– Szép próbálkozás volt, Patrick, de nem eléggé. Amint látod, az új barátaimmal bulizom, és te nem kaptál meghívót. – Egy pillanat. Mintha azt mondtad volna, hogy közönség előtt akarod csinálni. – Te meg nem. – Meggondoltam magam. – Panda pocsékul táncolt, de úgy gondolta, amit Lucy művel, minden, csak nem tánc, így magához rántotta. – Előbb hívjál meg egy italra – tiltakozott Lucy. – Eleget ittál. – Ital nélkül nincs tánc – makacsolta meg magát a lány. – Hozz egy kamikazét. Panda összeszorított szájjal a pulthoz lépett. – Keverj valami kamikaze ízű löttyöt – förmedt rá a fegyőr külsejű pultosnőre. – Mi vagy te, valami vallásos fanatikus? – Csak csináld meg azt a nyomorult italt. Az italnak olyan íze volt, mint egy narancsos Pepsi, de Panda bízott benne, hogy Lucy nem veszi észre. A lány most egy magas, nevetségesen sovány, hosszú orrú, hosszú nyakú alak ölében volt. Olyan volt, mint egy agár. Panda vett magának egy sört, és feléjük indult. Amikor az agár észrevette, olyan gyorsan felpattant, hogy kis híján Lucyt is fellökte. Panda odabiccentett, és a lány kezébe nyomta az italt. – Látom, nem bírsz betelni a játékoddal, kicsim. Lucy megvetően méregette. – Egy jó tanács, fiúk… – mondta Panda, és belekortyolt a sörébe. – A helyetekben vigyáznék a tárcámra. Nem bír magával. A férfiak azonnal a zsebükhöz kaptak. Ekkor Panda letette a sörét és visszavitte Lucyt a parkettre, ahol a banda valami hamiskás balladát játszott. – Ne törd magad annyira – nézett rá Lucy. – Már túl vagyok rajta. Kettővel is megvolt. – Le vagyok nyűgözve. – Panda megmarkolta a lány fenekét és magához húzta. – Milyen érzés, ha nyilvánosan letaperolnak? Az is szerepel a listádon?

– Nem, de… – Pedig nem ártana – szorította meg a férfi. Remélte, hogy sikerül megszégyenítenie, de Lucyre nem volt hatással, így nekinyomta a falnak és a lelket is kicsókolta belőle. – Menjünk innen – súgta a fülébe. – Felejtsd el, hapsikám. Én maradok – felelte Lucy. Panda úgy érezte magát, mint akire jeges vizet zúdítottak. – Márpedig kimegyünk. Most, azonnal. – És hogy akarsz kivinni? Ebben volt valami igazság, hiszen nem rángathatta ki feltűnés nélkül a bárból, az akarata ellenére. Arra is tekintettel kellett lennie, hogy mindig akad egy-két irgalmas szamaritánus, sőt a pultosnőnél is lehetett fegyver. Lucy a csípőjét ringatva átsétált egy idősebb és jóval marconább társasághoz. Pandának elege lett belőle. Nagylány már, ha ezt akarja, a pokolba vele, gondolta. Könyökével utat tört magának a kijárat felé, majd megtorpant. Néhány nő ellenségesen és féltékenyen méregette Lucyt. Panda arra gondolt, hogy valaki felismerte, és elképzelte, ahogy előkapják a telefonjaikat, hogy lefotózzák. Rendelt magának egy koktélt, a pultnak támaszkodott és szúrós tekintettel figyelte a társaságot, mígnem a férfiak feszengve abbahagyták a társalgást a lánnyal. Lucy ekkor másik asztaltársaságnál próbált szerencsét, de ők sem fogadták kitörő lelkesedéssel. Végül megelégelte, és határozott léptekkel Pandához ment. A smink ellenére olyan nő benyomását keltette, aki jól kiismerte magát a világban. – Köszönöm az italt, bármi is volt az, de józan vagyok – mondta halálosan komolyan. – Pontosan tudom, mit teszek, és nincs szükségem a védelmedre. – Felszegte az állát. – Egy egész évtizedet töltöttem testőrök között, és nem kérek többet belőlük. Ami a kettőnk dolgát illeti… vége. Menj el. Panda agyát elöntötte a méreg és lecsapta az italát. – Ahogy óhajtod, kislány.

LUCY MEGSZABADULT PANDÁTÓL, de a bulizástól is elment a kedve. Miért kellett idejönnie, hogy tönkretegye az estéjét? Temple tehet az egészről, dohogott magában. Páni félelemmel töltötte el a felismerés, hogy beleszeretett a férfiba. Nem, Temple tévedett. Ő nem olyan nő, aki elhagyja a szerelmét, majd két és fél hónap múlva másnak adja a szívét. Már azt is bánta, hogy olyan hevesen kiadta a férfi útját. Várt egy kis ideig, mert nem akart összetalálkozni vele a bár előtt. A parkoló tele volt. Mivel a férfi autójával jött, az is megfordult a fejében, hogy Panda bosszúból hazavitte a kocsit, de aztán rájött, hogy a veszekedésül ellenére továbbra is gondoskodik róla. Nem akart még hazamenni, de társaságra sem vágyott. A kocsira nézett, de nem bírta rávenni magát, hogy beüljön. Ha edzőcipőben lett volna, kocogott volna egy jót, hogy kiszellőztesse a fejét, de a vastag talpú lábbelijét nem éjszakai kocogásra tervezték. Kellemes, teliholdas éjszaka volt, ezért átvágott a parkolón, az épület fényárban úszó oldalához. Egy udvart talált ott és arra gondolt, hogy a tulajdonos helyében kialakítana itt is egy helyiséget, nem csak szemeteskukák, piknikasztal és egyéb lomok tárolására használná. Az összegyűrt cigarettásdobozokból és csikkekből ítélve ez lehetett a dolgozók dohányzósarka. Óvatosan lépkedett az egyenetlen talajon és leült a piknikpadra. A nedves fa hideg volt, a levegőben főzőolaj szaga terjengett. A közelben felbőgött néhány motor, és egy pillanatig arra gondolt, hogy egyikük Panda, az ő saját Sir Galahadje, aki a segítségére siet, nehogy belefúljon gondolatainak mocsarába. A tó irányába nézett. Azok után, hogy Panda felmondott Temple-nek, nem érné váratlanul, ha másnapra hűlt helye lenne. De ő mihez kezdjen? Meddig maradjon még? Elképzelte magát a ház mögötti sziklán, őszi falevelekkel körülvéve, majd a hóesésben. Tavasszal, aztán nyáron, ahogy egyik év múlik a másik után. A haja megőszül, az arca megráncosodik… a fura öreg hölgy, aki itt termett egy nyáron, és örökre itt maradt. Végül a

mumifikálódott holttestét megtalálják egy csomó megkeményedett házikenyér alatt. Megborzongott. – Várj, pisilnem kell – szólalt meg a közelben egy durva hang. – Cseszd meg. A kavicson léptek csikorogtak. Egy ápolatlan szakállú férfi, fején motoros kendővel jelent meg az épület mögött. Ahogy a társa megállt a kuka mellett, a szakállas észrevette a lányt. – Helló! Csizmában és mocskos farmernadrágban voltak, a hajuk is piszkos, kócos volt. Ezek a részeg, mosdatlan alakok nem ügyvédek vagy középiskolai tanácsadók voltak, akik hétvégére motorosnak öltöztek. Lucy Jorik megijedt volna tőlük, ám Vipera tudta, hogyan kezelje az efféle helyzeteket. – Helló! – Nem bánod, ha pislantunk egyet? – kérdezte a szakállas a kelleténél hangosabban. – Ha akarod, nézheted. – Ne már, ember, épp itt akarsz felszedni egy tyúkot? – kötekedett a társa. Viperának megvolt a magához való esze. A bárban túlságosan nagy volt a zaj, hogy meghallják, így rövidre zárta a beszélgetést. – Jobb dolgom is van, fiúk – állt fel a padról. – A barátom megengedi, hogy fogd a szerszámát – indult el feléje a férfi imbolyogva. Lucy megérezte rajtuk az alkohol szagát, de Vipera nem hagyta, hogy kimutassa a rémületét. – Olyan kicsi, hogy úgyse találnám meg. A férfiakból kitört a röhögés. A lánynak remegett a térde a félelemtől, de élvezte, hogy még ebben a helyzetben is képes keménykedni. Mégsem volt olyan hiábavaló ez a nyár. A bizalmaskodás sajnos nem várt irányt vett, és a férfiak elállták az útját. – Bejössz nekem – mondta a szakállas. A társának alacsony homloka és összenőtt szemöldöke volt. – Gyere be, igyál egyet velünk.

– Nagyon szívesen – nyelt egyet Lucy. Ám a férfiak nem mozdultak, és az alkohol- meg átható testszaguk miatt egyre rosszabbul érezte magát. – Van embered? – kérdezte a szakállas, és megvakarta a hasát. – Asszonyom – felelte Lucy. – Nem jönnek be a pasik. Azt hitte, ennyivel megússza, de a férfiak tekintete cseppet sem tűnt bíztatónak. – Akkor még nem találkoztál az igazival – méregette a szakállas. – Ugye, Wade? – Hát persze, mások is mondták már – próbált vigyorogni a lány. A bár távolabbi végében egy kerítés zárta el az útját, így mindenképpen ki kellett törnie kettejük között, ha el akart jutni a parkolóba. Eddig biztonságban érezte magát a szigeten, most azonban cseppet sem volt rózsás a helyzete. – Menjünk be, szomjas vagyok. – Ne olyan gyorsan, kicsikém – vakarta meg Wade az ágyékát. – Scottie, te menj brunyálni. – Á, most nem tudok. Felállt. Lucy majdnem elhányta magát a szaguktól. A szíve vadul kalapált. – Szomjas vagyok – mondta gyorsan. – Bekísértek? Ahogy el akart slisszolni mellettük, Wade megragadta a karját. – Én maradnék. – Pokolian fájt a szorítása. – Te tényleg leszbi vagy? – Hagyjál! – sikított fel Lucy. Egyszeriben megjelent egy férfi az épület sarkán. – Minden rendben odakinn? – Nem! – kiáltotta Lucy. – A csajom berúgott – kiáltotta vissza Wade. – Ne is figyelj rá, haver. – Hatalmas kezét a lány tarkójára tapasztotta és a mellkasához szorította a fejét, hogy ne kiabálhasson. – Akkor jó. A megmentőnek hitt férfi csendben eloldalgott; a jelek szerint nem akart belekeveredni a balhéba.

Nem volt ott Panda, sem a titkos szolgálat emberei, hogy megvédjék. Vigyázz, mit kívánsz, még teljesül. A tarkóján nem enyhült a nyomás, nem tudott kiáltani, alig kapott levegőt. Magára maradt. Kapálózni kezdett. Ellökte a férfit, keményen küzdött, de nem jutott vele semmire. Levegőért kapkodott, de minél inkább küszködött, a férfi annál szorosabban fogta. Aztán belerúgott a férfi lábába. – Te kis kurva! Kapd el a lábát! Amint szabaddá vált a feje, Lucy sikoltozni kezdett, de egy kéz nyomban a szájára tapadt és kis híján kitörte a nyakát. Az egyik támadó elkapta a lábát. Leesett a cipője. Lucy némán küzdött, de ezzel nem ment semmire. Hová vigyük? – A fák mögé. – Először az enyém lesz. – Lószart, én láttam meg előbb. Meg akarták erőszakolni. Az egyik férfi a lábánál, a másik a nyakánál fogva vonszolta a lányt, aki kétségbeesetten belemélyesztette a körmeit a támadója kezébe. Egyre közelebb kerültek a fák takarásába. A bokáján enyhült a szorítás, a lába földet ért, és egy éles tárgy felszakította a bokáját. Egy kéz a combján matatott. A két gazember morgott és káromkodott. Lucy levegőért kapkodva feljajdult, majd rúgott egyet. – Az istenit! Fogd meg. – Kurva. – Hallgattasd el. – Fogd be, te kurva. Lucyt az ájulás környékezte. Felrobbant körülötte a világ. – Engedjétek el! A motorosok elengedték a lányt és megpördültek, hogy szembeszálljanak a fenyegető hangú férfival. Lucy ösztönösen levegőrét kapkodott. A fájdalom ködén keresztül meglátta Pandát, aki éppen arrébb hajította az egyik férfit. Amikor a társa nekirontott, teljes erőből orrba verte, ám a nagydarab férfi gyorsan összeszedte magát és imbolyogva újra

támadásba lendült. Panda egy jól kiszámított mozdulattal ágyékon rúgta, mire az alak nekiesett egy fának és összerogyott. A verekedésben nem volt semmi sportszerűség. Panda most utcai harcos volt, pontosan tudta, mit csinál. Amikor a férfi fel akart tápászkodni, belerúgott a könyökébe. Fájdalmas üvöltés volt a válasz. A társa még mindig talpon volt, Panda pedig háttal állt neki. Lucy megpróbált felállni, hogy figyelmeztesse a veszélyre, de Panda megpördült, és olyan erővel rúgta ágyékon a fickót, hogy az abban a pillanatban összecsuklott. Panda lehajolt és a nyakánál fogva belevágta a fejét a fába. A törött könyökű feltérdelt valahogyan, de akkor Panda megragadta a sérült karjánál fogva, a parthoz cipelte és belökte a vízbe. Panda lihegve tért vissza a másik motoroshoz, és azt is a társa mellé dobta. – Meg fognak fulladni – nyöszörögte Lucy. – Az ő bajuk – mondta Panda, és a lányhoz lépett. A mellkasa zihált, szája sarkából vér szivárgott. Letérdelt, és a keze, mely korábban oly kegyetlenül elbánt a támadókkal, most végtelenül gyengéden, tetőtől talpig végigsimított Lucyn, sérüléseket keresve. – Ez fájni fog – mondta lágyan –, de azt hiszem, semmid sem tört el. Elviszlek a kocsihoz. – Ne, tudok járni. – Lucy utálta magát, amiért ilyen gyenge. Panda nem vitatkozott, szó nélkül ölbe vette és magához szorította. Hihetetlen volt, hogy pár perccel korábban olyan brutálisan elverte azt a két motorost. Feltehetően volt pótkulcsa, mert nem kérte el Lucytől. Egy pár kijött a bárból és riadtan megbámulták. Panda kinyitotta az anyósülés ajtaját és óvatosan beültette. Gondosan becsatolta a biztonsági övét. A hazaúton nem faggatózott, nem vágta a fejéhez, hogy mekkora idióta, amiért egyedül bemerészkedett a bárba meg olyan csúnyán viselkedett vele. Lucy nem tudta, miért tért vissza a férfi, de bele sem mert gondolni, mi történt volna vele, ha nem teszi. Hányingerrel küszködve, rettegve dőlt az ajtónak.

– Volt egy féltestvérem – szólalt meg a férfi. – Curtisnek hívták. Lucy csodálkozva megfordult. – Hét évvel fiatalabb volt, mint én. Egy álmodozó, kedves kis srác… hatalmas képzelőerővel volt megáldva. Az anyánk vagy belőve ténfergett valahol, vagy az utcán strichelt. Ez akár Lucy története is lehetett volna. – Végül nevelőszülőknél kötöttünk ki. Mindent elkövettem, hogy együtt maradjunk, de aztán történt ez-az, és ahogy idősebb lettem, többször is bajba keveredtem. Verekedés, bolti lopások… Tizenhét éves koromban elkaptak, amikor el akartam adni fél gramm marihuánát. Mintha szándékosan börtönbe akartam volna kerülni. – Így lehet a legkönnyebben elkerülni a felelősséget – felelte Lucy megértően. – Neked is vállalnod kellett ezt a felelősséget – pillantott rá a férfi. – Az égiek küldtek hozzám két őrangyalt. Te nem voltál ilyen szerencsés. – Nem, nem voltak őrangyalaim. – Gyorsan haladtak a sötét úton, és Lucy lassan megnyugodott, a remegése is alábbhagyott. – A fiatalkorúak börtönében voltam, amikor Curtis meghalt. Lucy sejtette, hogy ezt fogja mondani, de attól nem volt könnyebb. – Autólopásba és lövöldözésbe keveredett. Nem voltam mellette, hogy vigyázzak rá, és gyakran kimaradt a takarodó után is. Elmehettem a temetésére. Tízéves volt. Nealy és Mat nélkül ez Lucy és Tracy története is lehetett volna. Lucy megnyalta a kiszáradt ajkát. – Még mindig próbálod feldolgozni a történteket. Gyerek voltál, de még most is magadat okolod miatta. Megértem. – Tudtam, hogy megérted. – Örülök, hogy elmesélted. – Még a felét sem hallottad. Hónapokig próbálta kiszedni a titkait, de most már nem volt benne biztos, hogy hallani akarja. A férfi lassított a kanyarban.

– Amikor Curtis apja, azaz spermadonorja megtudta, hogy az anyám terhes, adott neki ötszáz dollárt és szakított vele. Az anyám szerelmes volt abba a gazemberbe, és nem akart ügyvédhez menni miatta. Curtis majdnem kétéves volt, amikor az anyám ráébredt, hogy sosem látja viszont a szerelmét. Akkor kezdett el kábítószerezni. Lucy számolt. Panda kilencéves volt, amikor rászakadt az öccse gondozásának a terhe. – Ahogy idősebb lettem, megtudtam, ki az a rohadék, és többször is felhívtam, hogy elmondjam neki, milyen rossz dolgok történtek a fiával, de úgy tett, mintha fogalma sem lenne, miről van szó. Azt mondta, lecsukat, ha tovább zaklatom. Végül kiderítettem, hol lakik, és elmentem, hogy meglátogassam. – A fejét ingatta. – Nem könnyű egy városi srácnak tömegközlekedéssel Grosse Pointe-ba jutni. Grosse Pointe? Lucy kihúzta magát. – Nagy ház volt, valóságos kastélynak tűnt. Terméskőből épült, négy kéménnyel, medencével, a gyerekek meg vízipisztollyal kergetőztek az udvaron. Három kamasz fiú és egy lány. Még pólóban és rövidnadrágban is nagyon gazdagnak látszottak. A kirakós darabjai egyszeriben a helyükre kerültek. – A Remington család – folytatta Panda. – A tökéletes amerikai család. A fényszórók késként hasítottak az éjszakába. – Az utolsó mérföldeket gyalogosan tettem meg a buszmegállóból, majd elrejtőztem az úton. Olyan karcsú, fehér, angolszász, protestáns külsejük volt. Curtisszel sötétebb bőrűek vagyunk, az anyánkra hasonlítunk. Elhagyták Bree lezárt standját. – Ahogy néztem őket, megjelent a háznál egy csapat kertész és lepakolták a fűnyírót. Négy gyerek a családban, és képesek voltak fizetni valakinek a fűnyírásért. Hazaértek. A ház teljesen sötét volt, senki sem várta őket. – Kerestem egy másik rejtekhelyet, ahonnan beláthattam a hátsó udvarukra. Sötétedésig ott maradtam. – Panda leállította a motort, de nem szállt ki a kocsiból. – Úgy éreztem magam, mint a

tévé előtt. A felesége születésnapját ünnepelték. Mindenhol lufik és ajándékok, a nagy üveglapos asztal tele volt gyertyákkal és virágokkal. A grillsütőn szép szelet húsok. Szikrázott a szemem az éhségtől, ők meg gondtalanul nevetgéltek. A pasas egyszercsak átkarolta a felesége vállát, majd megajándékozta egy nyaklánccal. Nem láttam, milyen volt, de az asszony viselkedéséből ítélve ötszáz dollárnál többe kerülhetett. Lucy szíve megtelt szánalommal. Sőt, annál is többel, amire inkább nem akart gondolni. – Az a legbetegesebb benne, hogy folyton visszajártam. Az évek során tucatnyi alkalommal is. Miután lett egy autóm, már sokkal könnyebb volt. Néha láttam őket, néha nem. Egy vasárnap követtem őket a templomba és a hátsó padból figyeltem őket. – Gyűlölted őket, mégis az életük része akartál lenni – mondta Lucy. – A házat is ezért vetted meg. – Ostobaság volt. Nem kellett volna. Lucy számára immár értelmet nyert, hogy a férfi miért nem akart semmit sem változtatni a ház berendezésén. Tudatosan vagy sem, az életük múzeumában akart élni. Panda kiszállt a kocsiból és átment a másik oldalra, hogy segítsen a lánynak. Noha Lucy már szilárdabban állt a lábán, hálásan bebicegett a karján a szobájába. A férfi szavak nélkül is tudta, mekkora szüksége van arra, hogy lemossa magáról a támadói mocskát. Segített neki levetkőzni, majd megengedte a vizet. Aztán ő is levetkőzött és beállt Lucy mellé, a zuhany alá. Nem volt semmi érzéki abban, ahogy lemosta, megszárította, sebtapaszt tett a lábát ért sérülésekre. Egyszer sem említette a bárban elhangzott indulatos szavakat meg azt, ami utána történt. Miután ágyba segítette, megsimogatta az arcát. – Beszélnem kell a rendőrséggel. A házat bezártam, Temple az emeleten van. A mobilod az ágyon. Sietek vissza. Lucy meg akarta nyugtatni, hogy képes gondoskodni magáról, de inkább nem szólt semmit. A benne rejlő Vipera lassan feladta a harcot.

Később a férfi lépteire ébredt. Hajnali fél öt volt. Majdnem két órát volt távol. Meg akart fordulni, de felszisszent a fájdalomtól; sajogtak a bordái, szörnyen fájt a nyaka és a háta, ugyanakkor tudta, hogy ez mind semmi ahhoz képest, amit Pandának gyerekkorában el kellett szenvednie. Képtelen volt elaludni, így inkább felkelt. Panda ügyesen bekötözte a lábát, alig okozott fájdalmat, ha ránehezedett. Átment az üvegfalú szobába és felkuporodott a kanapéra. Eltöprengett azon, hogy mennyi ostobaságot követett el. A történtek után rádöbbent, hogy hasztalan ámította magát és mit sem ér az álcája. Csalónak érezte magát, és ez mélységes keserűséggel töltötte el. Megkereste a jegyzettömbjét, és néhány sikertelen próbálkozást követően megírt egy rövid levelet. Ennyivel, sőt sokkal többel is tartozott a férfinak. Betett néhány holmit a hátizsákjába, és amint felkelt a nap, elindult az erdőbe. Mire a házhoz ért, az edzőcipője nedves lett a harmattól. Bree épp kijött a kaptárházból. A haja kócos volt, a ruhája rendezetlen, ragacsos kezét eltartotta magától, de az arckifejezése elárulta, hogy Lucy sokkal rosszabbul festett. – Maradhatok egy ideig? – vette le a hátizsákját a lány. – Hát persze. Gyere be, főzök egy kávét. KÉSŐBB, AMIKOR BREE KIMENT a standhoz, Lucy bement a fürdőszobába és levagdosta a hajából a rasztafürtöket. Meztelenül állt a fehér csempén és egy körömlakklemosóból meg babaolajból készített keverékkel lesikálta magáról a tetoválásokat. Lassan az utolsó ábra is eltűnt a bőréről.

21

PANDA GOMBÓCCÁ GYŰRTE Lucy üzenetét és behajította a szemétbe, de a gondolataiból sehogy sem bírta kiverni a szavakat. Köszönöm, amit az este értem tettél. Sohasem felejtem el. Átmentem a házba, és egy ideig Bree-nél fogok lakni, hogy átgondoljam a dolgaimat. Örülök, hogy meséltél az öcsédről. Lucy Mi a fene? Semmi „Kedves Panda”, vagy „Szeretettel”? A levél egyértelmű volt: Lucy azt akarta, hogy hagyják békében, aminek részéről nem volt akadálya. Panda próbált nem gondolni arra, hogy mi történt volna, ha nem megy vissza a bárba. Mire leért a kikötőbe, lehiggadt és ismét aggódni kezdett a lány miatt. Eldöntötte, hogy kerül, amibe kerül, visszamegy és kihozza onnan. A bögréjébe öntött egy adag jó erős kávét. Finom volt, mert ő maga készítette. Sok dolga volt, így kénytelen-kelletlen bevonult a dolgozószobájába és bekapcsolta a számítógépét. Az este, miután ágyba dugta Lucyt, a helyi zsarukkal együtt megkereste a két támadót. Tudta, hogy a víz nem olyan mély, hogy belefulladjanak, és sejtette, hogy visszamennek a bárhoz a motorjaikhoz. Az sem lepte meg, hogy elfogatóparancs volt érvényben ellenük, így aztán a rendőrök hagyták magukat meggyőzni, és Lucy neve nem került bele az aktákba. Nem bírt a munkájára összpontosítani, ezért felállt az asztaltól… az öreg Templeton íróasztalától. Mostanában szerencsére nem gondolt olyan sokszor a családra. Úgy döntött,

felmegy az edzőterembe és Temple-n vezeti le a mérgét, elvégre ő vette rá, hogy idejöjjenek, miatta történt ez az egész. Meggondolta magát, és inkább kievezett a tóra. „Tedd azt, amiben jeleskedsz, és tartsd magad távol attól, amiben nem.” Úgy érezte, hogy az Egyesült Államok elnökének a lánya melletti testőrködés a negatív lista élén van. BREE-NEK ISMERŐS VOLT a zsoltár, amit az orgonán játszottak, de nem jutott eszébe a címe. Rámosolygott egy asszonyra, akivel elcsevegett a múlt heti kávészünetben. Kezdett a szívéhez nőni a gyülekezet, s noha még kissé kívülállónak érezte magát, az érzelemdús istentisztelet megnyugtatta a lelkét. Örült volna, ha Lucy is elkíséri, de miután a lány megszabadult a tetoválásaitól és Bree levágta a haját, könnyen felismerhették volna. Amikor Bree meglátta akkor reggel a kaptárház előtt, azt hitte, Panda verte össze, de aztán a lány röviden összefoglalta az Iránytűben történteket, de ennél többet nem lehetett kihúzni belőle. Toby megfordult és körülnézett. – Eljöttél! – suttogta hangosan, amikor Mike leült melléje. Hát ezért nem tiltakozott ma reggel az istentisztelet ellen, állapította meg Bree. – Természetesen – súgta vissza a férfi. A meleg ellenére zakóban és nyakkendőben volt, és egy ideje nem hordta a nagy főiskolás pecsétgyűrűt meg a hivalkodó arany csuklóláncot. Bree sosem tette szóvá ezeket, tehát magától dönthetett így. Az illata is finom, kellemes volt. Udvarisan odabiccentett Bree-nek, a tekintetében nyoma sem volt a régi, szerelmes csillogásnak. Bree hosszan figyelte és kezdte rosszul érezni magát, amiért kihasználja. Úgy vélte, csúnyán becsapja azzal, hogy barátságosan viselkedik vele és megjátssza, hogy elfelejtette a múltat, hogy cserébe igénybe vehesse a segítségét. A Dogs 'n' Malts-ban folytatott beszélgetés óta Mike rendszeresen ellátogatott hozzájuk, és Bree rájött, hogy a közös

étkezéseik nem is olyan elviselhetetlenek. A férfi leginkább Tobyval beszélgetett, Bree-vel pedig kifogástalan udvariassággal bánt, de semmi több. Nem kért többé bocsánatot, nem emlegette a múltat. Nem olyan ember volt, aki örökösen ismétli magát. Egyszer, amikor Lucy ragaszkodott hozzá, hogy kimegy a standhoz, Bree még egy csónakkirándulásra is elment Mike-kal és Tobyval. Meglepő módon ez volt a nyár legszebb napja. Hármasban beúsztak a tóba. Mike kiválóan úszott, és Toby imádott bohóckodni vele. Később, amikor lehorgonyoztak és a gyorsétteremből hozott ételt majszolták, Bree majdnem elpityeredett a meghatódottságtól, amikor Toby figyelmeztette, hogy kenje be magát naptejjel, nehogy leégjen. Miller segédlelkész felállt és köszöntötte a gyülekezetet. Bree-t és Tobyt már nem kellett bemutatni, de Mike új volt a templomban. Áldottak vagyunk, hogy üdvözölhetünk a körünkben, Mike – mondta. – Emlékszünk még, hogy segítettél nekünk új orgonát vásárolni. – Ámen! Ámen! – mondta a gyülekezet kórusban. – Ez a legkevesebb a sok finomság után – felelte Mike minden feszengés nélkül. – A legjobb étel az egész szigeten. Az emberek egyetértően bólogattak. Ilyen népszerű lenne, tűnődött Bree. Sanders lelkész úr felállt, hogy elmondja az imát. Bree termékei idestova két hete voltak az üzletében, de a krémei és a méze olyan jól fogyott, hogy rendelt még egy szállítmányt. Nem volt jelentős rendelés, de a semminél mindenképpen több. Bree pechjére az istentisztelet témája a megbocsátás volt, és erről rögtön eszébe jutott a Mike-kal kapcsolatos emlékei. – Hívő ember vagyok – mondta a férfi. – Hiszek a bűnben és a bűnbocsánatban. Igyekeztem vezekelni, de semmi sem változott. – Nem is fog – felelte akkor Bree. Azonban ott, azon a megszentelt helyen már nem érezte annyira helyénvalónak a szavait.

Az istentisztelet végén Tobyt le sem lehetett vakarni a férfiról, aki elvegyült a tömegben, ahogyan az episzkopális templomban is tette. Mindenkit ismert, és Bree-t is bemutatta néhány embernek, többek között egy ingatlanügynöknek, akivel dolgozott és néhány ügyfelének is. Végül kiléptek a szikrázó napsütésbe. – Nem bánod, ha elviszem Tobyt, hogy megnézze az új kutyámat? – kérdezte Mike. Szokás szerint most is elfelejtette, hogy az ilyesmit úgy kellene szóba hoznia, hogy a gyerek ne hallja meg. Toby szeme megcsillant. A kidobott kölyökkutya állandó téma volt náluk, és a fiú addig erősködött, amíg a férfi befogadta. – Gyere te is, Bree – szólalt meg a gyerek, mielőtt az asszony elindult volna a kocsijához. – Ugye ő is jöhet. Mike? Bree kerülte Mike tekintetét és a fülbevalójával babrált. – Nekem… vissza kellene mennem, hogy felváltsam Lucyt. – Lucy megígérte, hogy egész délelőtt kinn lesz – makacsolta meg magát Toby. Az asszonynak kezdett elege lenni abból, hogy mindig ő játssza a rossz fiút. – Igazad van – adta meg magát. – Én is nagyon szeretném látni a kiskutyát. Toby vigyorogva nekiiramodott az ösvénynek. – Én Mike-kal megyek! Mike feltette a napszemüvegét és Bree-re nézett. – Nem muszáj eljönnöd. – Tudom. Azt már nem bírta kimondani, hogy kedve volt hozzá. – Tobynak ez az óhaja, hát megyek. Mike kurtán biccentett és követte Tobyt, Bree pedig utánuk hajtott a saját kocsijával. A férfi fényűző rönkháza a tó felett volt, a sziget gyéren lakott, nyugati részén. Minden szinten volt egy-egy erkély vagy veranda. Mike hátrakísérte őket egy fedett udvarra, melynek közepén egy hosszú faasztal terpeszkedett, mely körül egy tucatnyi vendég is

kényelmesen elfért volna. Amíg Bree a kilátást csodálta. Mike kihozott egy imádnivaló, hatalmas tappancsú kiskutyát. Mosolyogva nézte Toby és a kis szőrgombóc önfeledt játszadozását. – Vajon mit szólna dr. King, ha tudná, hogy róla nevezted el a kutyust? Mike úgy tett, mintha komolyan fontolóra venné a javaslatot. – Martin kivételes kutya. Szerintem dr. King is elégedett lenne vele. – Ugye, Toby miatt tartottad meg? Mike vállat vont. Bree-nek sokkal nagyobb szüksége volt rá, mint fordítva, ezért nem hagyta annyiban. – Nagyon odavolt, amikor megtudta, hogy nem jönnek vissza a barátai. Köszönöm, hogy megvigasztaltad. Ebben Martinnak is fontos szerep jutott. A férfi a szék karfájára dobta a zakóját. Az inge makulátlan volt, egyetlen ránc sem csúfította el és a hőség ellenére nem is volt izzadtságfoltos. – Azt hiszem, megint sikerült beletenyerelnem valamibe – mondta, és meglazította a nyakkendőjét. – Szerettem volna mutatni neki valami célt, aminek örül… – mondta bűntudatosan. – Megkérdeztem, hogy vigyázna-e Martinra, amikor el kell utaznom a szigetről. – És ez miért baj? Mike levette a nyakkendőjét. – Logisztika. Bree kezdte megérteni. Mike túlságosan messze lakik ahhoz, hogy Toby odabiciklizzen, különösen télen, és Bree-nek is fárasztó lenne, ha naponta többször oda kellene mennie. – Értem. Ezek szerint a kutya nálunk lenne. – Bocsánat. Előbb engedélyt kellett volna kérnem tőled. – Semmi baj – biccentett Bree. Toby erősen küzdött, hogy kivegye a botot a kutya szájából. Kezdte kinőni az egyetlen rendes nadrágját, és hamarosan új cipőt is kell venni neki. – Mesélj a házadról – kérte.

– A szigeten ez a legdrágább és legnagyobb ingatlan… – Mike hirtelen elhallgatott. – Ne haragudj, nem akartam kérkedni, de ha az ember ingatlanokkal foglalkozik, igyekszik kiemelni a pozitívumokat. Bree-t meglepte, hogy Mike ilyen figyelmes, bár a férfi inkább fáradtnak tűnt, mint zavartnak. A férfi odanyújtott Tobynak egy pórázt. – Nincs kedved megsétáltatni Martint, amíg megmutatom Bree-nek a házat? Toby felcsatolta a pórázt a kutyára, Bree pedig követte Mikeot a házba. Beléptek egy hatalmas, rönkökből kiépített, masszív kőkandallós szobába. A magazinba illő, csokoládé-, fahéj- és farkasszőlőszínű berendezés férfias és kényelmes volt, a falakon régi topográfiai térképek és hótalpak lógtak, egy másik fal végig üvegből volt és pazar kilátást nyújtott a tóra. Középen egy kerek kávézóasztal, mellette egy fekete- és aranykockás Pendleton takaróval leterített bőrkanapé állt. A kandalló mellett vesszőkosárban kikészített hasábok várták, hogy eltüzeljék őket. – Ez gyönyörű – álmélkodott Bree. – Mindig vágytam egy északi hegységekre jellemző otthonra. Nyáron hűvös, télen meleg és kényelmes. – Tiszta Michigan – mosolygott az asszony. – Szerintem elérted a célod. – Felkértem egy lakberendezőt, hogy segítsen. Remek fickó. A partnerével együtt évente egyszer meglátogatnak és kihajigálnak mindent, amit közben behordtam. Még most sem értem, mi a baj a U2-plakátokkal meg a kitömött pontyokkal. – Mike tekintetében mosoly bujkált, ám amikor Bree viszonozta a nevetését, lesütötte a szemét. – Az az igazság, hogy bennem nincs meg az a bizonyos első osztályú jó ízlés, de gondolom, ezt magad is észrevetted. Ez igaz, ugyanakkor Mike nagyon, de nagyon kedves ember volt. – Nem túl nagy ez a ház egy agglegény számára? – kérdezte. – Amikor megépítettem, családalapításon gondolkodtam. Akkoriban volt egy menyasszonyom.

Bree-t váratlanul érte ez az információ, pedig nem kellett volna. Egy ilyen vonzó és sikeres férfi, mint Mike bármikor talál magának nőt. – Ismerem? – kérdezte. – Nem. – Mike odébb tolt egy kis kerevetet, hogy az asszonynak ne kelljen megkerülnie. – A családja Petoskeyben él. Szörnyen éreztem magam, amikor felbontottam az eljegyzést. Soha életemben nem éreztem magam olyan rosszul. – Te bontottad fel az eljegyzést? – Azt hitted, engem hagytak el? – Nem, dehogy… – füllentette Bree. – Csak nem is sejtettem, hogy menyasszonyod volt. – Más-más értékrendek szerint éltünk. Nem szerette az itteni életet, sem a barátaimat, de sok jó tulajdonsága is volt. – Olyan sok, hogy el akartad venni. Mike nem szívesen mondott rosszat a volt menyasszonyáról. – Nagyon rosszul esett neki, és nekem is fáj még. A felnőtt Mike Moody nem szívesen bántotta meg az embereket. Talán sosem akarta megbántani őket. A férfi most kigombolta a felső gombját, és az egyszerű, férfias mozdulat meglepően izgatóan hatott Bree-re. – Sok nő volt az életedben? – kérdezte váratlanul. – Sok? Nem. Szeretem a szexet, ezért kizárólag olyan nőkkel feküdtem le, akik igazán érdekeltek. Ha emiatt csodabogárnak nézel, túlélem valahogy. Nem, dehogyis volt csodabogár, sőt. Bree már bánta, hogy felhozta ezt a témát. Nem akart tudni a részletekről, abban a tudatban akart lenni, hogy Mike… Örült, amikor megcsörrent a férfi telefonja. – Egy ügyfél – nézett rá a kijelzőre. – Fel kell vennem. Amíg Mike a másik szobában beszélt, Bree szemügyre vette az asztalon heverő könyveket. John Steinbeck, Kurt Vonnegut, néhány motivációs könyv, Biblia. Volt még pár hírmagazin, a Sports Illustrated, GQ. Láthatóan olvasták őket, és akkor eszébe jutott, hogy gyerekkorukban többször is hallotta, ahogy Daviddel könyvekről beszélgetett.

Az üvegajtón keresztül figyelte, ahogy beszél. Mike volt az egyetlen férfi Toby életében, akire felnézhetett. Igazi apafigura, aki őszintén kedveli a fiút, gondoskodik róla. De vajon meddig tarthat? És hogyan reagálna Toby, ha Mike hirtelen eltűnne az életéből? Mike kijött, de láthatóan szívesebben foglalkozott Tobyval és a kiskutyával, mint Bree-vel. LUCY A SZOMSZÉDOS gyümölcsösben, egy cseresznyefa alá terített régi strandlepedőn üldögélt. Három napja megnézett minden híradót, elolvasta az újságokat, de sehol sem számoltak be vízbefúlt holttestekről, ezért azt feltételezte, hogy a támadói életben vannak. Elég baj. Aznap megtisztította a szagelszívót, üvegekbe tette a mézet, főzött, de vacsora előtt még kijött ide, hogy csendben elmélkedjen. Mellette Bree egyik méhecskéje egy virágon szorgoskodott. Ahogy Lucy zúzódásai fakultak, ő is egyre tisztább képet kapott az életéről. Évek óta olyan ember bőrébe bújt, ami sehogy sem illett rá, de ezen a nyáron sem sikerült jobban választania. Hogyan is képzelhette, hogy néhány hamis tetoválással meg modortalansággal hirtelen elmúlnak a gondjai? Az egész nyár csak a képzeletében létezett. Panda is a fantáziája eredménye volt. Az oldalára heveredett. A teste nagyon más lett a tetoválások nélkül, mintha más emberé lett volna. Felvette a jegyzettömbjét. Ezúttal nem érzett késztetést, hogy írás helyett elrohanjon kenyeret sütni vagy kajakozni. Felült, a papírt a térdére tette, bekattintotta a golyóstollat és nekiveselkedett az írásnak. A nyár történéseiről már úgyis tudnak. Az újságírók, életrajzírók, regényírók már mindent megírtak arról, hogy hogyan lépett Nealy és Mat az én és a húgom életébe, sőt még egy szörnyű tévéfilmben is dokumentálták mindezt. Ám minden történetben Nealy és Mat a főszereplő, míg én az egyik mellékszerepben tetszelgek. Mivel az apám Nealyről írta ezt a könyvet, nagyjából

ugyanarra számítanak, de csak úgy írhatok az anyámról, ha magamról is elárulok néhány dolgot… PANDA MUNKÁBA TELEMTKEZETT, hogy elüsse valahogyan a szigeten töltött időt. Amikor nem edzett vagy futott, a ház körül tett-vett. Megjavította a hátsó veranda törött szúnyoghálóját meg az elrohadt ablakpárkányt, majd telefonált néhány potenciális vásárlónak. Lucy csak pénteken ment el, de úgy érezte, mintha hetek óta távol lenne. Többször is elhajtott a stand mellett, de csak Tobyt vagy Sabrina Westet látta ott. Minden porcikája a lány után vágyott, szíve szerint visszahozta volna a házába, ahova tartozott. Kinézett az ablakon. Temple ismét lent volt a mólón. Régóta nem kötekedett vele, s Panda már kezdett aggódni miatta. Mostanában kevesebbet edzett és a szavát is alig lehetett hallani. Szűkségük volt Lucyre, hogy beszélgessen velük. Annak ellenére, hogy a lány sokszor panaszkodott a szűkszavúságára, úgy olvasott a gondolataiban, mint senki más. Mi van, ha nem vigyáz arra a vágásra a sarkán? Valószínűleg agyrázkódása is volt. Sok minden történhet vele odaát, és Pandának egyik forgatókönyv sem volt ínyére. Bree tudott Lucy kilétéről és feltehetően Mike Moody előtt sem volt titok, és bármikor értesíthették a sajtót. Az ördögbe is, maga mellett akarta tudni Lucyt, hogy rajta tartsa a szemét… és hogy az ágyába vihesse. Mindig is sorozatos monogámista volt. Megszokta, hogy hosszabb ideig éljen nő nélkül, előbb-utóbb ezt is megszokja, de nem akarta. Érezni akarta maga alatt, maga felett, hallani, ahogy elfúl a lélegzete, a halk nyögdécseléseket. A karjában akarta tartani, érezni az illatát. Megnevettetni. Beszélgetni akart vele, igazán beszélgetni. BREE HAZAINDULT A STANDTÓL. Lucy elment valahova, és most Toby állt be a helyére. A fiú keservesen panaszkodott, amiért

olyan sokat kell dolgoznia, ám Bree rövidre zárta a vitát és kijelentette, hogy szereti, ha miatta szenvednek a kisgyerekek. – Figyelj oda, nehogy becsapjanak – mondta, mire a fiú megvetően méregette. Már majdnem a kocsijánál volt, amikor megfordult. – Idefigyelj, te kis csirkefogó! – Mi van? – Az anyukád nagyon jó matekos volt. Toby hallgatott, aztán lassan elfordult. – Kit érdekel… A blazírtsága ellenére Bree tudta, hogy imádja a szüleiről szóló történeteket, így mindent elmesélt róluk, ami csak az eszébe jutott. Korábban minden alkalommal rágyújtott, ahányszor csak Davidre gondolt, de egy ideje abbahagyta a dohányzást. A férfi elvesztése feletti fájdalom fokozatosan elmúlt. A kaptáraknál járt, amikor megreccsentek az ágak. Szélcsendes nap volt, tehát valószínűleg egy mókus lehetett, de aztán újabb reccsenést hallott és megpillantott egy női alakot. Talán egy eltévedt turista, gondolta és elindult feléje. A málnabokroknál éktelen káromkodást hallott és a hirtelen szembetalálta magát egy sötét hajú, lila jóganadrágos nővel. A tüskék rendesen csapdába ejtették. Mi a csuda, gondolta Bree. Először Lucy Jorik, most meg Temple Renshaw? Odasietett, hogy segítsen neki. – Miért ültette ide ezeket a gonosz bokrokat? – A málnára céloz? Renshaw fintorogva méregette a kézfején a karcolást. Bree ismerte a Dagi sziget sorozatot, de ki nem állhatta, Tobyt azonban mulattatta, ahogy Temple sorra megalázza és halálra szekálja a versenyzőket. – Egy barátnőmet keresem – mondta Temple, miután sikerült kiszabadulnia a tüskék közül. – Barátnőjét? – kérdezte Bree gyanakodva. – Fekete haj, tetoválások, vaskos comb.

Temple nyilvánvalóan Lucyről beszélt – bár Lucynak remek lába volt –, de Bree nem volt hajlandó kiadni a barátnőjét. – Vaskos comb? Temple nem várt külön meghívásra, és elindult a ház felé. – Errefelé egy csomó nő túlsúlyos. Bree-t bosszantotta a nő lekezelő modora és kíváncsisága, ezért utána eredt. Az udvarban Temple szemrevételezte a kaptárakat és a paradicsomot. Nem volt rajta smink, ami elrejthette volna a szeme alatt sötétlő karikákat, és a haját, ami a képernyőn mindig oly fényes és hosszú, most kócos lófarokba kötötte. A szűk ruhában szinte természetellenesnek hatott az izomzata. Mindenesetre a képernyőn sokkal jobban festett, állapította meg Bree. – Hagyott egy üzenetet, melyben megírta, hogy idejön – magyarázta Temple, miközben megvizsgálta a kezén a karcolást. –Beszélnem kell vele. Lucy említett egy barátot, aki a házban lakik, de részleteket nem osztott meg vele, így Bree el is feledkezett róla. Nem nézte ki belőle, hogy Temple Renshaw-val barátkozik. – Itt van? – szegezte neki a kérdést a nő. Bree képtelen volt szembeszállni az erőszakos emberekkel, de nem tudta, mennyire lenne kellemetlen Lucynak a látogatás. – Csak én vagyok itt – felelte végül. – Jól van, akkor megvárom. – Inkább ne. Temple nem törődött Bree tiltakozásával, és leült a hátsó lépcsőre, ugyanarra, ahol Lucy is sok időt szokott tölteni. Bree ha akarta volna, sem tudta volna elrángatni Temple-t az udvarról, így vállat vont. – Felőlem – mondta. Mintha Tobyt utánozta volna. TOBY AGGÓDOTT. Az üvegdíszek, melyeket Bree olyan szépen megfestett, darabonként harmincöt dollárért keltek el, de ahelyett, hogy félretette volna a pénzt, ő inkább még több festéket vásárolt rajta. Hülyeség. Hamarosan elmennek a

turisták, és nem lesz ideje eladni a díszeket, és akkor honnan lesz pénzük? Ez volt élete legpocsékabb nyara. Soha többé nem látja viszont Elit és Ethant, és mostanában Mike is az ügyfeleivel van elfoglalva. Megállt egy szürke SUV, és megnyugodva látta, hogy Panda az. Most, hogy jobban megismerte, már nem félt tőle. Többször is kieveztek a tóra, és a fiú eldöntötte, hogy ha megnő, ő is olyan menő fazon lesz, mint Panda. Tetszett a járása, a kiállása, a magabiztossága. – Hogy vagy, kishaver? – kérdezte Panda. – Ma mennyit kerestél? – Hatvanhét dollárt, de csak délután vagyok kinn. – Az nagyon jó. – Panda körülnézett. – Azt hittem, Lucy lesz itt ma. – Nem tudom, hol van – vont vállat a fiú. Panda biccentett, mintha elgondolkodna a hallottakon. – Hogy van? – Azt hiszem, jól. – Toby megvakarta a térdét. – Tud járni? – Miért ne tudna? – Nem biceg, vagy ilyesmi? Nem tudom, nem hiszem. Panda csalódottan hátrasimította a haját. Furcsán viselkedett. – De veled beszélget, ugye? Mondd… nem mesélt… valamiről? – Sok mindenről mesél. – Például miről? Toby elgondolkodott. – Azt mondta, nem helyes, ha négereznek az emberek, még akkor sem, ha feketék, mint én. Az öccse, Andre is fekete. Tudtad? – Igen, tudtam. – Azt mondta, sok hiphopzenész nem mutat jó példát a gyerekeknek, de szerintem téved. Sok pénzt keresnek, meg minden. – Panda bíztatóan nézett a gyerekre, de hiába, nem mondott semmi olyat, amire kíváncsi volt. – Tört édesburgonyát tett a kenyerébe, de még így is nagyon finom lett.

Panda csak nézett meredten a fiúra, aki kezdte nagyon kínosan érezni magát. – Azt mondta Bree-nek, hogy szeret lovagolni – próbálkozott Toby. – Rólam nem mondott semmit? – bökte ki a férfi. – Nem tudom. Nem hiszem. Panda bólintott, még nézegette egy ideig a mézet, aztán felkapott egy üveggel. Már a kocsiban ült, amikor Toby észrevette, hogy egy húszdolláros bankjeggyel fizetett érte. – Hé! – kiáltott utána, ám a férfi már gázt adott és elsuhant. A HÁZ KÖZELÉBEN Lucy meghallotta a veszekedést. Délután még szeretett volna írni néhány oldalt, de annyira megkívánta az édességet, hogy a gyomra visszaűzte a házhoz. A kényszerű diétázás után nagyon nehezen tudott visszaszokni a normális, egészséges ételekre. A fáradtság meg a rosszkedv is tovább fokozta az étvágyát. – Kérem, távozzon! – hallotta Bree hangját. – Addig nem, amíg nem beszélek Lucyvel – csattant fel Temple. – Elment. – Nem hiszem. A holmija még a házban van, a szobájában. – Csak azért, mert nem lesz többé szüksége rájuk. – Ugyan, ne etessen ezzel a hülyeséggel. Hol van? – Honnan tudjam? Nem vagyok az őrzője. Lucynak tetszett, hogy a félénk kisegérhez hasonló Bree így szembeszáll az agresszív Temple-lel. Végül megsajnálta és előjött a fák közül. – Hát itt vagy! – kiáltott fel Temple csípőre tett kézzel. – Nagyon haragszom rád. – Hagyja békén – szólt rá a kisegér. – Az is elég nagy baj, hogy kisétáltál Panda életéből, de én nem ártottam neked, nem érdemeltem meg, hogy engem is faképnél hagyj – indult el Temple öles léptekkel Lucy felé. – Felmerült benned egyáltalán, hogy milyen rosszul esett, hogy szó nélkül elrohantál? Olyan dühös vagyok rád, hogy azt se bánom, ha soha többé nem beszélünk egymással.

– Akkor miért jött ide? – kérdezte Bree keményen. – Maga maradjon ki ebből – fordult feléje Temple. – Semmi köze hozzá. – Ez az én házam és Lucy a vendégem, szóval igenis van közöm hozzá. Lucy úgy érezte, ideje közbeavatkozni. – Legalább bemutatkoztatok egymásnak? Bree West, a hölgy Temple Renshaw. Temple, Bree… – Tudom, hogy kicsoda – felelte Bree mogorván. – Hiszed vagy sem, Temple nem olyan goromba, mint amilyennek tűnik. – Nem kell bocsánatot kérned a nevemben – csattant fel Temple, és szemügyre vette a lány frizuráját. – Még mindig haragszom rád. – Megértem és igazad van. Sajnálom. Hagyhattam volna neked egy üzenetet. – Sajnálhatod is. Mikor jössz haza? – Nem megy – jelentette ki Bree határozottan. – Itt lakik. – Azt csak hiszi. Lucy napok óta nem érezte ilyen jól magát. Temple hátat fordított Bree-nek, de némiképp visszavett az agresszivitásából. – Mit tett veled? Elmesélte, mi történt a bárban, de szerintem nem mondott el mindent. – Aztán Bree-hez fordult. – Nem hagyna minket kettesben, hogy nyugodtan beszélgessünk? – Ne piszkáld, Temple – szólt közbe Lucy. – Joga van itt lenni. Mindenképpen akartam beszélni veled, csak nem volt kedvem visszamenni a házba. – Szóval ennyit ér a barátságunk. – Nem, dehogy. – Lucy leterítette a törülközőjét az árnyékba és leült, majd részletesen beszámolt Temple-nek az Iránytűben történtekről. Amikor befejezte, átkarolta a térdét. – Sokkal keményebbnek hittem magam. – Nehogy még neked legyen bűntudatod, amiért nem tudtál lebirkózni két gengsztert. – Más nőknek sikerül. – A filmekben.

Lucyt megnyugtatta Temple felháborodása, aki most kecsesen leült melléje. – Nem értem, miért hallgatta el a részleteket. – Gondolom, az ügyfélre vonatkozó titoktartás miatt – felelte Lucy keserűen. – Alapjában véve most is annak tekint, mintha felelősséggel tartozna értem. – De hiszen megvédett – heveskedett Temple. – Akkor mi a baj? – Semmi, csak mérges vagyok magamra. – Naná, most meg az áldozat a hibás – szólt közbe Bree. – Nem erről van szó – mondta Lucy. – Egész nyáron megjátszottam a kemény csajszit. Tiszta vicc. – És mi van Pandával? – érdeklődött Temple. – Miért hagytad ott? – Mert a kapcsolatunk körülbelül annyira volt igazi, mint a tetoválásaim. – Én igazinak láttam. – Temple Bree-re nézett. – Szikrázik körülöttük a levegő. – Otthagytam a vőlegényem az oltár előtt, majd két hét múlva ágyba bújtam egy másik férfival. Szép, mi? – Általában nem, de ha Panda az a bizonyos férfi… – jelentette ki Temple. Lucy nem hagyta, hogy kifogásokat keressenek a számára. – Épp ideje, hogy rájöjjek, mi az igazi az életemben és mi nem. Az biztos, hogy Panda nem az. – Nekem egészen valóságosnak tűnik, és nyilvánvalóan szerelmes vagy belé. – Hagyd abba! – kiáltotta Lucy. – Hidd el, nem vagyok belé szerelmes. Ted iránt érzett szerelmet, őt imádta. Panda estében szóba se kerülhetett ez az érzés, hiszen hogyan lehetne imádni valakit, akiről csak az jut az eszébe, hogy minél gyorsabban letépje róla a ruhát. Panda mellett egyszerre volt jó és rossz, Lucy meg Vipera. Kinek van szüksége erre a zűrzavarra? – Lucy itt marad – hajolt le Bree Temple-hez. – Nem! – pattant fel az asszony. – Vissza akarom kapni. – Sajnálom, mert nekem is szükségem van rá.

– Nekem talán nincs? éMajd meglátogatja, és szépen elbeszélgetnek. Lucy szeme megtelt könnyekkel. – Imádom, hogy így veszekedtek miattam, de tényleg nem kellene. Bree elindult a ház felé. – Most megyek, megnézem Tobyt. Van jeges tea a hűtőben. – Lucyre nézett. – Te itt maradsz, és ne hagyd magad terrorizálni. – Tetszik nekem – mosolyodott el Temple, amikor Bree hallótávolságon kívül volt. – Mi volt a célod a meneküléssel? Azt szajkóztad, hogy nézzek szembe a problémáimmal, erre te elrohantál az első adandó alkalommal. Csak a szád járt. – Kedvesebb is lehetnél. – Rendben. Ha ezt akarod, akkor nem mesélek a telefonbeszélgetésemről. – De igen! Hallani akarom! – Nem érdemled meg. – Akkor is mondd el. Temple elmesélte, mire Lucy felugrott a törülközőről. – Biztos vagy benne? – Tudtam, hogy örülni fogsz – ragyogott fel Temple. – Nem ezt akartad? Nem igazán, de Lucy jobbnak látta, ha hallgat. AZ AJTÓCSENGŐ HALLATÁN Panda lecsapta a csavarhúzót. Az egyetlen személy, akit látni szeretett volna, az Lucy volt, de ő nem szokott csengetni. Épp a konyhaasztallal kínlódott, nem volt könnyű leszerelni a vaskos lábakat. Az ajtóhoz lépett és odasandított az olcsó, tengerparti tájképre. Kezdte megszokni, hogy időről időre eltűnnek a képek, a bútorok pedig titokzatos módon másik szobába vándorolnak. Vajon Lucy miért nem dobta ki ezt is? A legrosszabb szegény malac volt, amire a lány bohócorrot ragasztott. Kinézett az ajtón és a lélegzete is elállt a szőke bombázó láttán. Ismerősnek tűnt, de biztos volt benne, hogy sosem találkoztak. Egy ilyen testet nehéz lenne elfelejteni: nagy keblek, keskeny

derék és csípő… és azok a végtelenül hosszú lábak… Kár, hogy a hosszú, szőke haját olyan szoros kontyba fogta, és mintha ruhából is túl sok lett volna rajta. Aztán rájött, hogy ki a látogatója és összeszorult a gyomra. A nő kinyújtotta a kezét. – Ön bizonyára Mr. Shade. Kristina Chapman vagyok – mondta és úgy mosolygott, mintha viccet mesélt volna. – Dr. Kristi.

22

MINDENÜTT NŐK, és mindegyikük maga a megtestesült rémálom. A búskomor Temple; dr. Kristi, aki valószínűleg az interneten szerezte a diplomáját; Lucy, aki mind közül a legnagyobb fejfájást okozta neki, és most az erdő másik végében él Sabrina Remingtonnál, az általa oly nagyon gyűlölt ember lányánál. Kilenc napja egyetlen szót se hallott felőle. Azzal próbálta vigasztalni magát, hogy ez a kapcsolat úgyis halálra volt ítélve, de ettől sem érezte jobban magát. Temple lejött az emeletről. A szeme vörös volt és oda se köszönt neki, ami nem volt jó jel. – Menjünk, fussunk egyet – mondta a férfi. – Később – felelte Temple, majd lehuppant a fotelba és a távirányítóért nyúlt. Valamivel később Panda azon tűnődött, hogy hol keressen egy másik asztalt a konyhába, amikor meglátta a kertben olvasgató dr. Kristit. A nő nemrég jött ki a tóból, és a dögös vörös bikinije helyett most csak egy zöld-fehér egyrészes fürdőruha volt rajta. Temple a konyhában volt és épp ki akart menni. – Szólhattál volna, hogy idehívod – jegyezte meg Panda. – Elvégre ez az én házam. Tudtam, hogy nem bánod – felelte Temple. – Most átmegyek a házhoz. – Ezúttal tedd magad hasznossá, ha lehet. – Te is visszahozhatnád – csapta be maga mögött az ajtót az asszony.

Panda boldogan engedelmeskedett volna, de nem tudta, hogyan tovább. Lucy egy „boldogan éltek, míg meg nem haltak” életre vágyott, amit ő nem biztosíthatott neki. Mindenek ellenére találkozni akart vele, bár egyelőre sejtelme sem volt, hogy mit mondjon neki. Az ablakból látta, hogy Temple odalép dr. Kristihez, aki becsukta a könyvét és felállt. Nem hallotta, mit beszélnek, de nem is érdekelte. Nem sok minden érdekelte mostanság. LUCY ÉPP JEGES TEÁT hozott a standhoz, amikor megjelent Temple, a sarkában egy magas, bögyös szőkeséggel, aki csakis dr. Kristi lehetett. A pszichológusnő egy ujjatlan zöld strandruhát vett fel a színben hozzáillő fürdőruhája fölé. Hátrafésült frizurája gyönyörűen kiemelte tökéletes pofacsontját és az érzéki, dús ajkait. Temple már négy napja szólt neki, hogy idehívta dr. Kristit, hogy segítsen kilábalni a lelki válságból, így nem érte váratlanul a nő megjelenése. Igaz, többször is megkísérelte rábeszélni, hogy keressen egy rendes terapeutát a Dagi sziget agykurkásza helyett, de Temple nem hallgatott rá. Bree az árnyékban, a munkaasztalnál ült, és őrült iramban igyekezett ráfesteni egy világítótornyos tájképet az egyik méregdrága üveggömbjére. Alig két hete maradt a karácsonyfadíszek értékesítésére. Felállt, hogy megnézze a látogatókat. Temple a szokásos jóganadrágjában meg egy felsőben volt. – Kristi, bemutatom a barátnőmet, Lucyt. A hölgy Bree. Kristi odabiccentett Bree-nek. – Maga a méhész. Örülök, hogy megismerhettem. – Aztán Lucyre nézett. – Nagyon örvendek, Ms. Jorik. Temple sokat mesélt önről. – Semmi jót – ült le Temple a sárga Adirondack székbe. – Hazug – felelte Lucy, és letette a jeges teákat Bree asztalára. – Igazad van – dünnyögte Temple. – Nem könnyű beismerni, hogy egy túlsúlyos szökött menyasszony lett a példaképem.

– Nem is túlsúlyos. – Bree alig bírta levenni a tekintetét Kristi pornósztárhoz méltó szájáról. Túlsúlyosan vagy sem, Lucy nem tudta elképzelni, hogy bárkinek is a példaképe legyen, bár a nyár igen tanulságos volt a számára. Temple megígérte, hogy dr. Kristi nem fogja felfedni a kilétét. Utána mély csend telepedett a társaságra. Kristi megnézte Bree termékeit, és a többiekkel ellentétben láthatóan nem zavarta a csend. Temple a lábát bámulta, Bree az ecsetjével szöszmötölt, míg Lucy azon tűnődött, milyen témát vethetne fel, de végül meggondolta magát. Temple váratlanul felpattant a székéről és Bree-re nézett. – Meleg vagyok – jelentette be ünnepélyesen. Bree nagyokat pislogott. Temple visszaült a helyére és tovább bámulta a lábát. Lucy visszafojtotta a lélegzetét. Ő pontosan értette, mi történik. Ez volt Temple coming outja. Súlyos csend telepedett a kis csoportra. Temple felemelte a fejét, de nem nézett a szemükbe. – Szerelmes vagyok egy nőbe. – Ö… gratulálhatok? – kérdezte Bree bizonytalanul, majd kíváncsian Kristire nézett. – Önnek is gratulálhatok? Eltartott pár pillanatig, míg Temple felfogta a szavait, aztán megborzongott. – Ó, nem Kristibe vagyok szerelmes. – Ez nagyon ellenséges volt – jegyezte meg Kristi epésen. – És akkor? Neked könnyű, nem vagy meleg. Kristi leült a barackszínű székre. – Attól még nem kellene ilyen lekezelően bánnod velem. Bree Lucyre pillantott, mintha azt kérdezné, milyen őrült társaságba keveredett. – Bocs – mondta Temple. – Bocsánatkérés elfogadva – biccentett Kristi. – Beszéltél Maxszel? – érdeklődött Lucy. Temple legyintett, mintha valami éktelen ostobaságot kérdezett volna. Kristi megköszörülte a torkát.

– Próbáltam felhívni, de lecsapta a telefont – sóhajtott Temple. – Elégtételt akar. – Jogos – vélekedett Lucy. – Most mihez kezdesz? – Könyörögni fogok neki és megalázkodom – felelte Temple olyan arccal, mint akinek svábbogarat nyomtak le a torkán. – Soha ne alázkodjon meg! Soha! – pattant fel az asztaltól Bree indulatosan. – A megalázkodás elrohasztja a lelkét. Dr. Kristi kíváncsian méregette Bree-t. – Tapasztalatból beszél? – Az exférjem – szorította össze a fogát Bree. Új volt nála ez a makacs arckifejezés. – Akar beszélni róla? – Hé! Te az én agykurkászom vagy! – szólt közbe Temple. – A csoportterápia sokkal hasznosabb. A következő egy órában Lucy egy csoportterápia kellős közepén találta magát, és dr. Kristi meglepően ügyesnek bizonyult. Beszéltek arról, hogy milyen tanulságot vont le Bree a Scottal való megalázó kapcsolatából, valamint Temple tökéletesség iránti vágyából. Lucy csak annyit vallott be nekik, hogy bűntudata van amiatt, hogy utálja a lobbizást. Dr. Kristi mindenkihez szólt egykét vigasztaló szót, elejtett néhány megnyugtató megjegyzést, és az ülés végére Lucy kénytelen volt beismerni, hogy a látszat ellenére kiválóan ért a szakmájához. A pszichológus végül berekesztette az ülést, mintha igazi terápián lettek volna. – Ezt az oldalát nem látjuk a tévében – jegyezte meg Lucy tapintatosan. Kristi felvonta az egyik halványszőke, gyönyörűen ívelt szemöldökét. – Igen, a tikikunyhó meg a vörös bikini csak a szakmai tekintélyem rombolására szolgál. – Akkor miért csinálja? – érdeklődött Bree. – Kamaszkoromban bulimiás voltam – felelte Kristi tárgyilagosan. – Ez az oka, hogy étkezési zavarokra szakosodtam, és a kérdésére válaszolva azért vállaltam el a dagi szigetes munkát, hogy ki tudjam fizetni a diákhitelemet. Eredetileg csak az első évadot vállaltam, de beleszerettem a pénzbe. – Keresztbe

tett hosszú, karcsú lábait. – Tisztában vagyok vele, hogy a producereket sokkal jobban érdekli a testem, mint a szereplőkkel való beszélgetés, de azok az emberek súlyos érzelmi problémákkal küzdenek, és ha felállnék, a producerek nyomban leszerződtetnék az első, útjukba kerülő pszichológust. Nem néznék a szakmai teljesítményét, a lényeg, hogy csinos és szőke legyen, és mutasson jól a bikiniben. Ez az oka, hogy maradtam. – Kristinek meggyőződése, hogy a hosszú távú sikertörténeteink csakis neki köszönhetőek – gúnyolódott Temple. – Azért volt néhány sikeres akciónk – nézett rá Kristi. – Amikor a Dagi sziget már nagyon népszerű lett, kihasználtam a befolyásomat és ragaszkodtam hozzá, hogy a műsor állja néhány valódi viselkedési problémás eset kezelési költségét. Azok után, amit Temple művel velük, a versenyzők teljesen összeomlanak, és ezt már ő is kezdi felfogni. Gondoljanak csak bele, a dolgozó, családos emberek nem bírják idegekkel a napi két-három órás edzéseket, és a kitartó fogyókúrát sem képesek végigcsinálni folyamatos támogatás nélkül. – Újragondolom a hozzáállásomat, rendben? – Épp ideje. – Dr. Kristi Bree-re nézett. – Megváltozott a Dagi szigetről alkotott véleménye azok után, hogy megtudta Templeről, hogy leszbikus? – Túl udvarias, hogy igazat mondjon – szólalt meg Temple. – Maga szerint – szegte fel az állát Bree. – Régen is utáltam a műsort, és most is ez a véleményem róla. – Látod, Temple? Az élet nem áll meg attól, hogy végre összeszedted a bátorságod és abbahagyod a hazudozást. – Bla-bla-bla – felelte Temple. A beszélgetés kevésbé kényes témákra terelődött, és amíg dr. Kristi kóstolót kért Bree mézéből, Temple odébb hívta Lucyt. – Kristinek tetszik Panda – sziszegte, amikor hallótávolságon kívül voltak. – Le se bírja venni róla a szemét. – És Panda is vonzódik hozzá? – Láttad, hogy néz ki? Minden normális férfi vonzódik hozzá. Tegnap este leengedte a haját, amit kizárólag a kamerák kedvéért

szokott tenni. Azonnal haza kell jönnöd, különben lenyúlja a pasidat. – Nem a pasim. – Bolond vagy – legyintett Temple, de a szemében aggodalom tükröződött. – Én még azt hittem, kedves, aranyos ember lett belőled. – Majd máskor. Lucy savanyúan mosolygott. A DÉLUTÁNT BREE azzal töltötte, hogy kiszedte a mézet a súlyos keretekből, így már nem volt ideje kitakarítani vacsora előtt. Amikor Lucy felajánlotta, hogy elmosogat, az asszonynak még tiltakozni is alig volt ereje. Bement a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzon, amikor véletlenül meghallotta Mike-ot és Tobyt a verandán. – Szerintem randiznod kellene Bree-vel – mondta Toby. – Tudom, hogy az elején nem szeretett, de most már más. Láttad a vacsoránál? Minden vicceden nevetett. Bree közelebb húzódott a függönyhöz, hogy jobban hallhassa Mike válaszát. – Ebből nem vonnék le túlzott következtetéseket, Lucy is sokat nevetett. – Igen, de Bree többet kacagott – erősködött Toby. – És mindig téged nézett. El kellene vinned vacsorázni, vagy valami. Nem a Dogs ’N' Maltsba, hanem abban a szép fogadóba. Tudod. – Nem tehetem, Toby – felelte Mike. Ez a makacsság nem volt jellemző rá. – Miért nem? – Mert nem lehet. – A konyhában megcsörrentek az edények, mire Mike összerezzent. – Bree nagyon fél, hogy mi lesz veletek télen. Biztos akar lenni abban, hogy számíthat rám, ha baj van. A helyében én is ezt tenném. És még azt hittem, olyan okos vagyok, gondolta Bree. – Attól még elvihetnéd vacsorázni – erősködött Toby.

– Ő meg kénytelen lesz elfogadni a meghívást akkor is, ha semmi kedve hozzá. – De van kedve. Tudom, hogy van. – Toby, ez nagyon bonyolult – felelte Mike türelmesen. – Engem nem érdekel Bree… úgy… Tényleg nem? – Martin! – kiáltotta Mike és felugrott a székéről. – Gyere vissza, Martin! Toby, hozd vissza, mielőtt kifutna az útra. Bree mindig abban a tudatban ringatta magát, hogy Mike élete végéig vágyakozik utána. Milyen ostoba volt. A kezét a szívéhez szorította. Nem bírt volna elviselni egy újabb elutasítást. Előjött a függöny takarásából és kiment a verandára. Szerencsére Toby elkapta a kiskutyát. Mike a lépcső tetején állt, egy hajtincs a homlokába hullt. Még kopott farmernadrágban és fehér pólóban is nagyon jóképű volt; magas és tiszteletre méltó, a villanyfény előnyösen világította meg az arcélét. Megreccsentek a deszkák. Bree elindult feléje. – Gyere velem – suttogta, és a szíve majd kiugrott a helyéről. A férfi szólásra nyitotta a száját… – Ne – kérte Bree. – Ne beszélj. A karjánál fogva kivitte az udvarra, távol a háztól, kutyától és Tobytól, be a fák közé. Rettegéssel töltötte el a gondolat, hogy amit oly keservesen felépített, egyszeriben kicsúszik a kezéből. A magassága miatt megszokta, hogy mások szemébe nézzen, de Mike sokkal magasabb volt nála. Még az ágak között átszűrődő holdfényben is láthatta a férfi tekintetéből tükröződő ellenállást. – Bree… Az asszony Mike nyaka köré fonta a karját, magához húzta és megcsókolta. Ettől majd eszedbe jut, hogy mit akartál egész életedben, de sohasem kaptad meg, gondolta. Ám ahogy a férfi visszacsókolta, csak annyit érzett, hogy most olyat kapott, amit soha életében nem érzett. Hűséget, becsületességet, és olyan érzéki örömöt, amit a házassága évei alatt egyszer sem tapasztalt.

A vére felforrósodott, minden idegszála tüzet fogott. Mike úgy csókolt, mint akinek örömöt szerez boldoggá tenni az asszonyát. Önzetlen, egyben végtelenül erotikus volt a csókja. Bree érezte a keménységét, ami elégedettséggel töltötte el. Ekkor az arcán érezte Mike ajkát, mintha a délutáni mézet akarná lecsókolni a bőréről. Erősebben, követelőzően magához szorította a férfit, aki váratlanul elhúzódott tőle. Nem nagyon, de az is éppen elég volt. – Erre semmi szükség, Bree – mondta és lefejtette magáról a nő karját. – Enélkül is vigyázok rátok, nem kell lekenyerezned. A megalázott Bree-t feldühítette, hogy ezt feltételezik róla, holott a férfinak minden oka megvolt rá. – Ezt nem lekenyerezésnek szántam – védekezett sután. – Bree, ne tedd ezt magaddal – kérte a férfi fáradtan, kissé türelmetlenül. – Felesleges. – Ide figyelj, Mike Moody – fortyant fel Bree. – Évekig könyörögtem egy férfi szerelméért, és megesküdtem, hogy soha többé nem fordul elő. Megértetted? – Mike! – kiáltott ki Toby a házból. – Hol vagy, Mike? Mike Bree-re nézett, a tekintete hirtelen megöregedett és megfáradt. Aztán sarkon fordult. – Itt vagyok! – kiáltotta, ahogy kilépett a fák közül. – Mit csináltok ott? – érdeklődött a fiú. – Semmi fontosat. Bree nekitámaszkodott egy fának és alig bírta visszafojtani a könnyeit. TEMPLE MEGFOGADTA dr. Kristi tanácsát, és csak napi másfél órát edzett, így rengeteg szabadideje lett, és miután a doktornő elunta a Max folyamatos elutasítása miatti fájdalma ecsetelését, az utóbbi napokban átsétáltak Bree standjához. Amint Lucy befejezte az aznapi penzumát, ő is csatlakozott hozzájuk. Bree szorgalmasan festette az üveggömbjeit, a többiek pedig helyet foglaltak a húsvéti tojás székeken és csacsogással egybekötött csoportterápiát tartottak. Megvigasztalták a Max

elutasító viselkedése felett kesergő Temple-t, majd Lucyt is bátorították, hogy hagyjon fel a lobbizással. Nem értették, milyen sokat jelentett neki a beteg gyerekek érdekében folytatott tevékenysége. Bree nem hozta szóba Mike-ot, de nyíltan beszélt a házasságáról. – Jó érzés, hogy vannak barátnőim – mondta egyik délután. – Amikor férjnél voltam, nem volt kivel megosztanom a problémáimat, és az ismerőseim elvárták, hogy szemet hunyjak Scott nőügyei felett. – A rohadékok – jegyezte meg Temple és keresztbe tette a lábát. – Azok. – Bree elszomorodott, majd gyorsan összekapta magát és Kristire nézett. – Nem volt sok vásárlóm ma délután. Nem gondoltad meg magad… – Nem! – kiáltott fel Kristi. Temple Lucyre nézett, aki jót mulatott azon, hogy Bree arról győzködte Kristit, hogy legközelebb a vörös bikinijében jelenjen meg nála, így garantáltan megnövekedne a vásárlóik száma. – Vedd fel te! – heveskedett Kristi. – Majd meglátjuk, hogy tetszik. – Fel is venném, ha olyan alakom lenne, mint a tiéd. Nem is értem, miért vagytok ilyen kishitűek a férfiakkal kapcsolatban. Csak csettintenetek kellene, és csak úgy nyüzsögnének körülöttetek a pasik. Lucy Pandára gondolt. Kristi a feje búbjára tolta a napszemüvegét; pontosan értette, mire gondol az asszony. – Csak hiszed. Akik a zsánereim, azok más nőtípust találnak vonzónak. Ilyen egyszerű. Temple nevetett, mire a doktornő grimaszt vágott. – Gúnyolódj csak. Az okos pasik a gyengéim, akik igazi könyveket olvasnak és a sörözésen kívül más is érdekli őket. Csakhogy ilyen alakokkal aligha találkozom, de helyettük megkaphatom az összes színészt, sportolót, multimillliárdos ötvenest, akinek a feleség csak egy a sok trófea közül, és jól eldicsekedhet vele a társaságban.

Lucy egy ideig a hüvelykujján lévő tintafoltot dörzsölgette, majd kibökte: – És Pandával mi a helyzet? – Ő a nagy kivétel. Első látásra egy nagy tahó, de pillanatok alatt kiderült, hogy eszméletlenül intelligens. Az este egy órán át Pucciniről beszélgettünk. Hihetetlen politikai és gazdasági ismeretekkel rendelkezik, ráadásul szociálisan is nagyon érzékeny. Tudtátok, hogy még most is dolgozik az utcai bandákkal? Kár, hogy érzelmileg abszolút elérhetetlen. – Mert Lucybe szerelmes – bökte ki Temple. – Naná, hogy szerelmes – förmedt rá Lucy. – Ezért nem bírom levakarni magamról. – Sértette az önérzetét, amiért a férfi meg sem kísérelte felvenni vele a kapcsolatot. – Temple nem is említette, hogy együtt vagytok – felelte Kristi őszintén. – Nem szeretem lenyúlni mások pasiját. – Ha tényleg be akarsz pasizni, akkor tedd azt, amit Lucy – mondta Bree. – Öltözz álruhába. Csúfítsd el magad, hogy az átlagos férfiak ne féljenek megközelíteni. – Ahhoz egy egész hollywoodi csapat összes speciális kelléktára se lenne elég – jegyezte meg Lucy. Elhaladt mellettük egy ezüstszínű Subaru. Temple felsóhajtott és felállt. – Mi a baj? – kérdezte Kristi. – Max! Max volt az! – kapott a torkához Temple. – Biztos? – kérdezte Bree. Temple azonban már el is iramodott a ház felé. A három nő összenézett, majd végül Lucy kimondta, amit mindannyian gondoltak: – Mindent megadnék, hogy lássam, mi fog történni. – Én is – értett egyet Bree, de akkor megállt egy nőkkel és gyerekekkel teli kisbusz. Bree sajnálkozó pillantást vetett az erdőre, majd felállt, hogy kiszolgálja a vásárlókat. – Maradj itt, ahol vagy – szólt Kristi Lucyre. – Ez csak Templere és Maxre tartozik. – Tudom… de… – Azzal felpattant és beszaladt az erdőbe. – Vigyázz, nehogy meglássanak! – kiáltott utána Kristi.

Lucy tudta, hogy ostobaságot csinál, hiszen nem akart a ház közelében lenni, de a saját szemével akarta látni Temple és Max összeborulását. A garázshoz vezető keskeny ösvényen járt. Óvatosan lépkedett, és amikor kilesett a farakás mögül, meglátta a kocsijából kiszálló Maxet. – Max… – zihálta Temple. – Max… szeretlek – mondta, mintha csak imádkozna. Max nem mozdult, tekintete kifejezéstelen volt. – Eléggé ahhoz, hogy abbahagyd végre a rejtőzködést? Vagy csak szédítettél azzal a sok üzenettel? – Nem szédítettelek. Tényleg szeretlek. – Eléggé ahhoz, hogy nyilvánosan is megjelenj velem? Temple bólintott. – Annyira, hogy össze is házasodjunk? – makacskodott Max. – És jó nagy partit rendezzünk? És minden ismerősünket meghívjuk? Temple nagyot nyelt. – Igen, annyira – suttogta. Max azonban még nem végzett. Tömzsi kezével végigsimított magán. – Nem fogom megműttetni magam miattad. Ezt kapod, amit látsz. – Tetszik, amit látok. Szeretlek. Max az egyik ezüstgyűrűjét babrálta. – Erre rámehet a karriered. – Nem érdekel. – De igen – mondta Max, ám amikor meglátta Temple szemében a könnyeket, megenyhült iránta. – Te sokkal jobban érdekelsz – mondta Temple. Végül Max beadta a derekát, és a következő pillanatban már egymás karjaiban voltak. Lucy zavarban volt, amikor a két nő szenvedélyesen csókolózni kezdett, így tapintatosan visszavonult.

23

EGY KUTYÁS FÉRFI kivételével Lucy egyedül volt a sziget nyugati partján, ahová leginkább a helyiek szoktak kijárni, most azonban a borús időjárásnak köszönhetően inkább otthon maradtak. Leült egy homokdűne mellé, állát a felhúzott térdére támasztotta. Max két napja érkezett, és tegnap délután magával vitte Temple-t. Reggel Kristi is elment, és máris űrt hagytak maguk után. Érezte, hogy jön valaki. Panda volt az, biztosan Toby árulta el neki, hogy hol van. A sok felhő ellenére napszemüveget viselt. Nemrég borotválkozhatott, azonban az elmúlt tizenegy nap alatt eléggé megnőtt a haja. Hosszú hónapoknak tetszett ez az idő. A férfi laza, nyugodt léptekkel közeledett. Nem látszott rajta, hogy majd megőrül miatta. Amikor odaért, biccentett és végigmérte a lányt. Lucy haja rövidebb lett, s bár nem volt annyira sötét, még messze volt az eredeti, világosbarna színétől. Nem volt rajta smink, a körmei katasztrofálisak voltak, és napok óta nem borotválta a lábát, de esze ágában sem volt eltakarni. Egymás szemébe néztek, majd Lucy elfordította a tekintetét és úgy tett, mintha a közelben haladó három katicabogarat figyelné. – Búcsúzni jöttél? – Reggel elmegyek – tette zsebre a kezét a férfi, majd a víz felé fordult. – Egy hét múlva kezdek az új helyemen. – Ez jó hír, örülök neki. Kínos csend telepedett rájuk. A vízparton a férfi bedobott egy botot a vízbe, a kutyája pedig beúszott utána. Tetszett vagy sem,

Lucynek el kellett mondania néhány dolgot, mielőtt elköszönnek egymástól. – Remélem, megérted, hogy miért kellett kiköltöznöm a házadból. Panda leült a lány közelébe, de jókora helyet hagyott maguk között. – Temple elmagyarázta. Azt mondta, azért mentél el, mert seggfej voltam. – Nem igaz. Ha akkor nem vagy ott… bele sem merek gondolni, mi lett volna velem. A férfi felvett egy kavicsot. A magas fű szinte elrejtette őket. Lucy elfordította a fejét. – Mindent köszönök. – Nem kell megköszönnöd – hárította el a hálálkodást Panda. Lucy megvakarta a karját. – Örülök, hogy meséltél az öcsédről. – Csak el akartam terelni a figyelmed a történtekről. Lucy a homokba mélyesztette a lábát. – Mielőtt elmész, Breenek is beszélned kellene Curtistől. – Mondjam el, hogy az örege egy lelkiismeretlen senkiházi volt? Nem, szó se lehet róla. – Nagylány már, tudja, hogy az apja megcsalta az anyját, és joga van hozzá, hogy tudjon rólatok. Majd eldönti, hogy elmesélie a testvéreinek, vagy sem. Panda álla makacsul megfeszült, és Lucy sejtette, hogy hiábavaló az igyekezete. – Miért jöttél vissza akkor a bárba? – El akartam vinni a kocsimat. Nagyon felhúztam magam miattad. – Teljesen bolondot csináltam magamból. Egész nyáron megjátszottam a nagymenőt, aztán mire mentem vele? – Nem játszottad meg, az vagy. – Hazudsz, de azért köszönöm. – Lucy felmarkolt egy kis homokot, majd lassan lepergette az ujjai között. – Egy dolgot azért megtanultam: attól, hogy más ember bőrébe bújok, még nem leszek jobb ember. – Ki mondta, hogy rossz vagy? Így vagy jó, ahogy vagy.

– Köszönöm. Hosszú csend ereszkedett rájuk. – Hogy haladsz az írással? – kérdezte végül Panda. – Elég jól. – Akkor jó. Megint elhallgattak, aztán a férfi felállt. – Be kell fejeznem a csomagolást. Csak azért jöttem ki, hogy szóljak, nyugodtan visszamehetsz a házba és addig maradsz, ameddig csak jólesik. Vajon csak ezért jött ki, gondolta magában Lucy sajgó szívvel. – Jól megvagyok Bree-nél – mondta gyorsan. – Te jobban szereted, mint én, jó kezekben lesz. Adok egy kulcsot, ha mégis meggondolnád magad. Lucy nem nyúlt érte, nem bírta rávenni magát a mozdulatra, így a férfi az ölébe ejtette. – Lucy, én… – A férfi összeszorította a száját, kezét csípőre tette és lehajtotta a fejét. – Vigyázz magadra, jó? – mondta rekedtesen. Ennyi. Nem nézett többé rá. Egyetlen szót se szólt, egyszerűen elsétált. Lucy ökölbe szorította a kezét. Szorosan lehunyta a szemét, sírni sem tudott a haragtól. Szíve szerint a férfi hátára ugrott volna, hogy a földre teperje. Ütötte-verte volna. Érzéketlen disznó. Képes volt így elsétálni azok után, amiken keresztülmentek. Nagy nehezen visszament a parkolóba és dühösen elbiciklizett a házhoz. Nem csoda, hogy egyszer sem ment át hozzá, hogy megnézze, hogy van. Mielőbb ki akart lépni az életéből. Ennyit Patrick Shade-ről. Bree a standnál volt, és amikor meglátta, letette az ecsetjét. – Mi történt? Kész, vége, ennyi volt. Fogadd el. – Csak az élet. Szívás. – Gyere, mesélj. Lucy nagy önuralommal letette a biciklit, pedig legszívesebben odavágta volna. – Menjünk el valahova. Vacsorázzunk a fogadóban. Csak mi ketten. A vendégem vagy.

– Nem is tudom – nézett körül Bree. – Szombat este van. A déli parton nyílt egy sült halas bolt, és ilyenkor elég nagy a forgalom. – Nem maradunk sokáig. Pár órára Toby is beállhat helyetted, úgyis szeret fontoskodni. – Rendben, meggyőztél. Lucy körbenézett a kis hálószobájában, majd kinyitotta a gyufásdoboz méretű szekrényt és átnézte a ruháit, melyeket Temple áthozott neki. Vipera ruháit nem vehette fel, más holmija meg nem nagyon volt. A washingtoni ruhatárával sem lett volna jobban kibékülve, hiszen a rendelésre készült kosztümök és gyöngysorok ugyanúgy nem illettek rá, mint Vipera zöld tütüje és katonai bakancsa. Bree megszánta, és kölcsönadott egy farmernadrágot meg egy laza vászonblúzt. – Nem maradunk sokáig – mondta Bree Tobynak, mielőtt elindultak. – Ne felejts el szólni az embereknek, hogy óvatosan bánjanak a díszekkel. Már mondtad. Figyelj a pénzes ládikára. – Már ezerszer mondtad. – Bocs, de… – Menjünk már – intett Lucy az út felé. Egy utolsó aggodalmas pillantást követően Bree végre gázt adott. Lucy nem járt a városban, amióta megszabadult a festett fürtjeitől és a tetoválásaitól. Az étteremben Bree automatikusan az étterem felé néző széket választotta, míg Lucy a fallal szemben foglalt helyet. Idestova három hónapja lett volna az esküvő, a sztori sem érdekelt már senkit, így Lucy sem törődött azzal, hogy felismeri-e valaki. Grillezett portabella gombát és barackkal édesített árpasalátát rendeltek. Lucy mohón kiitta a borát és már a másodikat kortyolgatta. Az étel finom volt, csak éppen egyiküknek sem volt étvágya, és a hazaúton már beszélgetni sem volt kedvük. Megpillantották a standot, ahol első ránézésre minden rendben lévőnek tűnt, ám amikor odaértek, már látták a

pusztítás nyomait. Toby kétségbeesetten ácsorgott a törött mézesüvegek között; egyik kezében a mézzel összekent terítővel, a másikban a Nintendójával. Ledermedt, amikor meglátta a kocsit. Bree ijedten kipattant az autóból, még a motort sem állította le. – Mi történt? – sikította. Toby leejtette a térítőt. Az Adirondack székeket felborították és a cégér mellé hajították; a polcokról eltűnt a jövő évi terméshez szükséges több száz üveg, melyeket Bree azért hozott ki, hogy helyet csináljon a kaptárházban. Tobyt tetőtől talpig beborította a méz és sár, az egyik keze véres volt, valószínűleg megvágta magát egy üvegcseréppel. – Csak egy percre mentem el – hüppögte. – Nem tudtam, hogy… – Elmentél? – szaladt hozzá Bree. – Csak egy percre. El… el akartam hozni a Nintendómat. Úgysem állt meg senki! Bree keze ökölbe szorult. – Te elmentél egy videojáték miatt? – Nem tudtam… nem akartam… Tényleg csak egy percre! – kiáltotta a fiú. – Hazudsz! – förmedt rá Bree villámló tekintettel. – Ezt nem egy perc alatt tette az, aki itt járt! Tűnj a szemem elől. Toby elszaladt a házhoz. Lucy közben leállította a motort és kiugrott a kocsiból. A polcok törötten lógtak, minden, még az út is tele volt mézes üvegcserepekkel és méregdrága krémekkel. A pénzes ládika eltűnt, de a legrosszabb az egészben annak a rengeteg üvegnek és a drága karácsonyi díszeknek az elvesztése volt. Bree letérdelt és végigsimított az egyik finom gömb cserepein. – Vége… mindennek vége. Lucyt nagyon bántotta, hogy annyira erőltette a vacsorát. Ha nem csábítja magával Bree-t, nem lett volna semmi baj. – Menj a házba, én eltakarítom a nagyját.

Bree azonban képtelen volt mozdulni. Úgy érezte, minden álma darabokra tört. Lucy lehorgasztott fejjel fogott egy gereblyét meg egy lapátot. – Holnap kitalálunk valamit – mondta. – Nincs mit kitalálni – suttogta Bree. – Végem van. LUCY UNSZOLÁSÁRA Bree értesítette a rendőrséget, és amíg az asszony élettelen hangon megtette a feljelentést, a lány összekotorta az úttestre szóródott cserepeket. – Holnap kijönnek, hogy beszéljenek Tobyval – mondta Bree, miután letette a telefont. Megkeményedett a tekintete. – Nem hiszem el, hogy ezt tette. Megbocsáthatatlan. Lucy meg sem próbált a fiú védelmére kelni. – Miattam történt, én ragaszkodtam hozzá, hogy elmenjünk. Bree remegő kézzel legyintett. A fényszórók kísérteties fényében dolgoztak tovább. Néhányan lelassítottak, amikor meglátták őket, de senki sem állt meg. Bree odébb vonszolta a cégér darabjait, összeszedték a székeket, szemeteszsákokba gyűjtötték a tönkrement gyertyákat és üvegcserepeket, ám annyira ragacsos lett a kezük, hogy alig tudtak dolgozni. – Mára elég – vette ki a gereblyét Lucy az asszony kezéből. – Reggel kihozom a locsolócsövet és lemosom ezt az egészet. Bree túlságosan elkeseredett ahhoz, hogy tiltakozzon. Szó nélkül érkeztek meg a házhoz. A bőrük, ruhájuk, még a hajuk is csupa méz volt. Fű és sár borította a karjukat, amit a kinti csapnál próbáltak lemosni valahogy. – Most nem tudok beszélni vele – pillantott Bree a hátsó ablakra. – Megyek, megnézem, hogy van – ajánlotta fel Lucy. – Hogy a csudába lehetett ilyen felelőtlen? Mert még csak tizenkét éves, gondolta Lucy. És azért, mert Lucynak nem kellett volna felvetnie, hogy hagyja magára a standnál, amikor hétvégén a sziget tele van idegenekkel.

Hiába mosta le a cipőjét, a talpa még így is hangosan cuppant a linóleumpadlón. Toby ajtaja tárva-nyitva állt, pedig máskor mindig becsukta, hogy Bree ne piszkálja a rendetlenség miatt. Lucy benézett a szobába. A földön Toby előző napi szennyese meg egy strandtörülköző hevert, az ágy vetetlen volt… és üres. Körülnézett a házban és rájött, hogy a fiú eltűnt. Talált valahol egy zseblámpát és kiment Bree-hez, aki egykedvűen dohányzott. Egész nap csak ül a lépcsőn és dohányzik, mondta Toby, de Bree már hetek óta nem gyújtott rá. – Nincs a házban – mondta Lucy. – Hogyhogy nincs? – kapta fel a fejét Bree. – Hol van? – Nem tudom. – Megölöm! – jött le az asszony a lépcsőről. – Ezzel csak ront a helyzetén. – Biztosan összezavarodott szegény. Bree elnyomta a cigarettáját. – Miattam van. Azért, amit mondtam neki. Toby! – kiáltotta kétségbeesetten az erdő irányába. – Azonnal gyere vissza! Komolyan mondom! Nem csoda, hogy Toby nem bújt elő. Végül Bree is keresett egy elemlámpát és kettéváltak, hogy alaposan átkutassák a házat meg a környékét. – Hívom Mike-ot – mondta végül Bree. – Lehet, hogy odament. Biztos, hogy ott van. Sajnos tévedett. – Mike nem látta – mondta, miután letette a telefont. – Ő is elindul, hogy megkeresse. Most mit mondjak neki? Hogy ráüvöltöttem és elkergettem? – Nem hibáztatna miatta. – Lehet, hogy a ti házatokban van. Menj, nézd meg, én addig megvárom Mike-ot. Kérlek. Lucy nem örült, hogy ismét találkoznia kell Pandával, de Toby miatt ezt is vállalta. Az erdőben folyamatosan szólongatta a gyereket.

– Toby! Toby, Lucy vagyok. Bree már nem haragszik rád. – Ez nem volt igaz, de jól hangzott. – Beszélni akarok veled – kérlelte, de csak bagolyhuhogás volt rá a válasz. Kiért az erdőből. Éjjel egy óra volt, a tiszta égbolton ragyogtak a csillagok. A házban sötét volt, és imádkozott, hogy ilyen is maradjon, de a verandán megmozdult valaki. Túlságosan magas volt, hogy Toby legyen az. Lucy szíve a torkában dobogott és odairányította a zseblámpa fényét. – Toby eltűnt – mondta gyorsan. – Nem láttad valahol? Panda felállt. – Nem. Mikor tűnt el? – Kilenc körül – felelte Lucy és röviden elmesélte, mi történt. – Várj, cipőt húzok. – Pár perccel később Panda is szerzett egy zseblámpát és kilépett az udvarra. – Csupa kosz vagy. – Tényleg? Észre se vettem – felelte a lány gúnyosan. – Az első ajtó zárva van, nem hiszem, hogy bejuthatott a házba. – Fogalmad sincs, milyen ügyes kis betörő. Nézz körül, addig én átmegyek a garázsba. Lucynak esze ágában sem volt bemenni a házba a férfival, ám a garázsba lépve azonnal megrohanták az érzékien mocskos szeretkezésüknek az emlékei. Aggódva nézett be minden sarokba, de Tobynak nem volt semmi nyoma. Kezdett megijedni. – Odabenn tiszta a terep – jelentette Panda. – Lehet, hogy a csónakházba ment. Ám ott sem jártak sikerrel. Szétváltak és körülnéztek az udvaron meg az erdő szélén. Lucy elővette a telefonját és felhívta Bree-t, de az asszony idegességtől remegő hangon csak annyit tudott mondani, hogy fogalma sincs, hol lehet a gyerek. – Mi van akkor, ha lement a partra? – kérdezte. – Bármi megtörténhet. Azok a vandálok, akik tönkretették a standot… lehet, hogy összetalálkozott velük és most… Értesítettem a rendőrséget, de azt mondták, hogy reggelig semmit sem tehetnek. Jaj, istenem, miért kellett ezt tennie? Folyton ezt csinálja, mindent elront. – Kérdezd meg, hogy ott van-e a biciklije – mondta Panda.

– Tartsd egy kicsit – kérte Bree. – Mike van a vonalban. Mindjárt visszahívlak. Pár perc múlva megcsörrent Lucy telefonja. – Toby bringája eltűnt. Mike kinn van az autópályán, de eddig ő se látott semmit. Panda kikapta a telefont Lucy kezéből. – Bree, Patrick Shade vagyok. Megmondaná Mike mobilszámát? Lucy idegesen körülnézett, hátha talál egy darab papírt, amire leírhatnák a számot, de Pandának nem volt szüksége rá. – Értem. Hova szokott menni, amikor szomorú? Panda bólogatva hallgatta Bree-t. – Jól van. Milyen ruhában volt? – Ismét hallgatott. – Menjen a szobájába és nézzen körül. Nézze meg, elvitt-e valamit. Hátizsákot, ruhát… bármit. Hívjon vissza, ha végzett. – Nem lesz semmi baj – mondta Lucy, amikor a férfi bontotta a vonalat. – Tudom, hogy nem lesz baj. Panda már Mike-kal beszélt. – Toby biciklivel ment el. Most hol vagy? Rendben… Nézz körül a déli parton, aztán gyere ide és megbeszéljük, hogy mi legyen. Lucy azon tűnődött, hova menne Toby helyében. Igaz, hogy a szigeten nőtt fel, de nem tudta elképzelni, hogy egész éjszaka az erdőben bolyongjon. Valószínűleg behúzódott valahova, ahol békén hagyják, de biztonságban is van. Felment Panda sziklájára, de ott sem találta a fiút. Visszament a házhoz, amikor meglátta Pandát Toby biciklijével a kezében. – Megtaláltad? – rohant oda hozzá. – Csak a biciklit. Elrejtette a fák közé, az úttól tíz méterre. – Mi van akkor, ha otthagyta a bringáját és stoppal ment tovább? – Nem hiszem. Találtam néhány lábnyomot. Ebben a sötétben nem láttam, merre vezetnek, de erős a gyanúm, hogy idejött. – Mindenütt körülnéztünk. Panda az erdő irányába nézett.

– Szerintem kivárta, míg körülnéztünk, elvackolta magát. Biztonságos helyre húzódott. Lucy és Panda szó nélkül elindult.

aztán

szépen

24

LUCY LEMENT UTÁNA a mólóra, majd be a csónakházba. A csónakok nyikorgása a szeretkezésükre emlékeztette, de Pandán nem látszott, hogy fájdalmas emlékek gyötörnék. A zseblámpája fényét a kabinajtóra irányította. Lucy biztos volt benne, hogy bezárta, amikor korábban körülnézett, most azonban résnyire nyitva volt. A férfi belökte az ajtót és megvilágította a kabint. Toby felkuporodott az egyik priccsre és mélyen aludt. Lucy megkönnyebbülten felsóhajtott, míg Panda gyorsan a kezébe nyomta a telefonját. – Megtaláltuk, a csónakházban van – hadarta Lucy Bree-nek. – Alszik. – Alszik? – mérgelődött Bree. – Nehogy elengedjétek onnan! Egy perc és ott vagyok. Lucynak nem tetszett, amit hallott, de az asszony letette, mielőtt még megnyugtathatta volna. Panda kihozta az álomittas, szutykos kisfiút. A karja és az arca vérfoltos volt, a lábán végig méz és sár, a haja ragacsos fürtökben a fejbőréhez tapadt. – Nem rontottam el semmit a csónakon – mondta. – Tudom – nyugtatta meg Panda kedvesen. Ahogy elindult a házba vezető lépcsőn, megbotlott, de szerencsére Panda még időben elkapta. Ahogy az ajtóhoz értek, Mike is megérkezett a házhoz, és amikor Toby meglátta, elindult felé. – Toby! – rohant oda Mike. – Mi a csudát képzeltél? Nem kellett volna…

– Toby! – sikította Bree is, aki akkor ért ki az erdőből. Olyan gyorsan futott, hogy alig kapott levegőt. Mike ledermedt, Toby pedig ösztönösen hátrált, míg nekiment a piknikasztalnak. Koszos ruhájában és vad, kócos, vörös hajával Bree úgy nézett ki, mint akinek megbomlott az elméje. – Hogy tehettél ilyen szörnyűséget? – förmedt rá a gyerekre. – Soha többé ne merészelj elszökni! – Mielőtt még a többiek közbeléphettek volna, megragadta Tobyt a karjánál fogva és indulatosan megrázta. – Van fogalmad, mi történhetett volna veled? El tudod képzelni? A társaság végre észbe kapott, ám mielőtt kimentették volna Tobyt a szorításából, Bree magához ölelte. – Istenem, ha bajod esett volna… – mondta zokogva. – Úgy megijesztettél. Nem kellett volna elmenned. Tudom, kiabáltam veled. Nagyon sajnálom. Bocsáss meg, kérlek. Ígérd meg, hogy soha többé nem szöksz el. Kissé eltartotta magától a fiút, és gyengéden megemelte a fejét. – Ígérd meg, hogy nem szöksz el többé – kérte elfúló hangon. – Máskor megbeszéljük a problémáinkat. Jó? Ígérd meg, hogy így lesz. Toby hatalmas szemekkel nézett rá. – Hallod, amit mondok? – kérdezte Bree és az ujjával letörölt egy maszatfoltot a fiú arcáról. – Ígérem – motyogta Toby és egy kövér könnycsepp gördült le a szeméből. – Mindent elvesztettünk – suttogta. – Miattam. – De téged nem vesztettünk el, és ez a legfontosabb – puszilta meg Bree a homlokát. – Majd kitaláljuk, hogyan tovább. Toby erőtlenül az asszonyhoz simult és átölelte a derekát, Bree pedig úgy szorította magához, mintha soha többé nem akarná elengedni. Toby végre révbe ért, és az egész testét rázta a zokogás. Bree halkan vigasztalta. Mike megadóan nézte őket, ismét kívülálló volt. Bree érkezése óta Toby egyszer sem nézett rá. – Menjünk haza – súgta oda Bree a fiúnak. – Sütök palacsintát, és holnap addig alhatsz, amíg jólesik. Mit szólsz hozzá? – A palacsintád nem is olyan finom – hüppögte Toby.

– Tudom. – Nem baj, nekem ízlik. Bree megpuszilta a feje búbját, majd összeölelkezve hazaindultak. Mielőtt beléptek a fák közé, Bree megfordult és Mike-ra nézett. Lucy látta, hogy felemeli, majd sután leengedi a kezét. Eltelt egy hosszú pillanat, aztán elnyelte őket a sötétség. Mike magányosan, letörten ácsorgott. – Örökbe akartam fogadni – nézett maga elé. – Akkor Bree eladhatta volna a házat és újrakezdhette volna az életet egy másik helyen. Azt hittem, örülne neki. Lucy megértette, és azok után, amit ma megtapasztaltak, Mike láthatta, hogy Bree is nagyon szereti Tobyt és sosem válna meg tőle. – Ugye, önnek nagyon fontos a boldogsága? – kérdezte. Mintha dr. Kristit hallotta volna. – Mindig fontos volt – bólintott a férfi. – Az első pillanattól fogva, de ő csak a régi baromságaimra emlékszik. Elfelejtette, hogy amikor a többiek nem voltak ott, rajzolt nekem valamit, meg könyvekről beszélgettünk. – Én tudom, hogy fontos neki. – Csak megjátssza magát, mert szüksége van rám. – Nem hiszem. Ő is sokat változott. Mike nem hagyta magát meggyőzni. – Későre jár – mondta, és előhúzta a zsebéből a kulcsait. Ez nem jó így, gondolta magában Lucy, de egyelőre semmit sem tehetett ellene. Panda némán szemlélte őket. – Lehet, hogy tévedek, Moody, de nekem úgy tűnik, hogy most is ugyanolyan idióta vagy, mint régen – szólt a férfi után. Lucy elkerekedett szemmel nézett rá. Mike megtorpant és Pandára nézett, aki vállat vont. Mike az ösvényre pillantott, aztán elindult. BREE-ÉK A HÁTSÓ lépcsőnél jártak, amikor zajt hallottak az erdő felől. Toby kedvesen Bree-nek dőlt, megnyugtatta a feléje áradó

szeretet. Mike kilépett a fák közül, és Bree-nek nagyot dobbant a szíve a látványtól. – Majdnem mindenemet elvesztettem – mondta, és szorosan magához ölelte Tobyt. – Nyugodtan gondold azt, hogy étkezési jegyként tekintek rád, de egyszer végre elhiheted az igazságot is. Mi a véleményed? Toby olyan feszülten hallgatta őket, hogy még levegőt venni is elfelejtett. Mike zsebre tette a kezét, az önbizalma egyszeriben cserbenhagyta. – Tudom, hogy mit akarok elhinni. – Akkor döntsd el – kérte Bree. – Része akarsz lenni ennek a családnak, vagy sem? Mike még mindig nem mozdult. Aztán Tobyra nézett és lassan elindult feléjük, majd félúton megállt. – Toby, én szeretem Bree-t – mondta és nagyot nyelt. – Megengeded, hogy feleségül vegyem? – Állj, állj, állj! Örülök, hogy szeretsz, de ne olyan gyorsan… – pattant fel Bree. – Ez komoly? – kiáltott fel Toby. – Komoly? Naná, hogy elveheted! Bree alig hitte, hogy Mike képes volt rászánni magát erre a lépésre és felajánlotta a szívét neki, akiben nem volt semmi oka, hogy megbízzon. Hajnali három óra volt, mindannyian kimerültek, és komolyan át kellett beszélniük a dolgaikat, gondolta Bree… feltéve, ha Mike egyszer abbahagyná a vigyorgást. Cuppanós puszit nyomott Toby fejére. – Én is szeretlek, Mike – mondta. – Tiszta szívemből. De pillanatnyilag csak a palacsinta érdekel. Mike megköszörülte a torkát. – Én szívesen megsütöm. Nagyon jól csinálom. Bree a fiúra nézett. – Én igent mondok – súgta Toby. – Akkor én is – nézett Bree mélyen a férfi szemébe és kinyújtotta a kezét.

Mind a hárman bementek a házba. LUCY NEM TÉRHETETT VISSZA A HÁZBA éjszakára; érezte, hogy most semmi keresnivalója ott. – Azt hiszem, meghúzom magam a csónakban erre a pár órára – mondta halkan. Panda a piknikasztalnál állt, fél lábát a padra tette. – A házban is alhatsz. – Köszönöm, jól megleszek a csónakon. Ám mielőtt aludni tért volna, mindenképpen le akart zuhanyozni. Nem csak a sarat meg a mézet, de a parányi üvegcserepeket is, melyek felsebezték a bőrét. Bár a kinti zuhanyban csak hideg víz volt és váltóruhát sem hozott magával, nem akart bemenni a házba. Majd beburkolózik egy fürdőlepedőbe és reggel átmegy tiszta ruháért. Gyűlölte a férfit, ahogy ott állt sértetten, utálta, amiért ezt tette vele, és önmagára is haragudott, amiért ennyire bántja az egész. – Nem jó a zuhany – mondta a férfi. – A múlt héten eltörött a cső. Nyugodtan használd a régi fürdőszobád. Én még nem költöztem vissza a földszintre. Ez furcsa, gondolta Lucy, hiszen idestova két hete nem lakott a házban, de nem kérdezett semmit, nem akart a kelleténél többet beszélni vele. Rettegett a háztól, de ilyen állapotban nem bújhatott ágyba, tehát szó nélkül bement. A konyhaajtó ugyanúgy nyikorgott, mint régen, és a régi házban terjengő illat sem változott: doh, kávé és a régi gáztűzhely szaga volt. Panda felkapcsolta a villanyt. Lucy megfogadta, hogy nem néz rá, de most mégis megtette; a szeme kivörösödött, az arcára sötét árnyékot vetett a borostája. Ám ami mögötte volt, vagyis annak a hiánya még annál is jobban meglepte. Mi történt az asztaloddal? – Öö… igen… tűzifa lett belőle. – Kidobtad a drága asztalodat? – Állandóan tele lett az ujjam szálkákkal – védekezett Panda.

Lucy alaposan körülnézett és észrevette, hogy más is hiányzik. – Mi lett a malacoddal? – Milyen malaccal? – Panda úgy tett, mintha semmit se értene. – Tudod, egy kövér kis fickó. Még franciául is tud. – Kidobtam egy-két holmit – vont vállat a férfi. – Miért érdekel? Utáltad azt a malacot. – Tudom, de értelmet adott az életemnek és most eltűnt. A férfi mosolyogva végigmérte. – Istenem, milyen koszos vagy. Lucy szíve összeszorult a szavaitól, de nem akart elgyengülni. – A szép szavakat tartogasd annak, akit érdekel – mondta, és elindult a hall felé. – Szeretném, ha tudnád, hogy… – indult el utána Panda. – Engem érdekelsz és fontos vagy nekem. Nagyon rossz lesz nélküled. A beszélgetések… A férfi kelletlen, mogorva beismerése feltépte Lucy sebeit. – A sok dugás… – pördült meg mérgesen. – Ne mondd ezt. – Mit? – biggyesztette le a száját a lány. – Mit ne mondjak? – Nézd, tudom, hogy felhúztalak a parton, de… mit mondhattam volna? Ha más ember lennék… – Hagyd abba. Már vége. Semmi szükség erre. – Kiszolgáltatott helyzetben voltál, és én visszaéltem vele. – Azt hiszed? – kérdezte Lucy, és tett egy lépést a férfi felé. – Hidd el, Patrick, mindvégig nyitva tartottam a szemem az ízléstelen kis afférunk alatt. Ám Panda nem hagyta magát. – Én csak egy detroiti tahó vagyok, Lucy, te meg az amerikai felső tízezer tagja. Nem vagyok méltó hozzád. – Értem. Gyerekként és zsaruként is megjártad a poklot, és most rajtam állsz bosszút miatta. – Nem igaz. – Dehogynem. Az élet oly nehéz, ugye, Panda? Akkor tartsd magad minél távolabb tőle… gyáva ember vagy, tudod? – Semmit sem értesz! Nem vagyok… érzelmileg nem vagyok stabil. – Mesélj, hallgatlak.

Pandának elege lett ebből a beszélgetésből, és elindult a lépcső felé. Lucy érezte, hogy nem kellene elengednie, de fáradt és dühös volt. – Fuss csak, menekülj! – kiáltotta. Fel se tűnt neki, hogy ő is ugyanazt tette. – Menekülj a valóság elől, ebben jó vagy! – Az istenit, Lucy… – fordult meg a férfi. – Bárcsak sosem találkoztam volna veled! A férfi válla megroskadt. Megkapaszkodott a korlátban, aztán elengedte. – Ne mondd ezt. Számomra az a találkozás… Csakhogy történtek dolgok az életemben. – Milyen dolgok? Vagy elárulod a drága kis titkaidat, vagy menj a pokolba! – Már megjártam a poklot. Afganisztán… Irak… két háború. Elég volt. – Azt mondtad, Németországban szolgáltál. A férfi eljött a lépcsőtől, s lassan bement a nappaliba. – Könnyebb volt azt mondani, elvégre ki kíváncsi a hőségről meg homokról, rakétatámadásokról, gránátokról, aknákról szóló történetekre? Az agyamba beleégtek azok a képek, sosem fogom tudni kitörölni őket. A megcsonkított testek, halott kisgyerekek… mindig azok a szegény, halott kisgyerekek… – mondta elcsukló hangon. Lucy a tenyerébe vájta a körmeit. Sejthette volna. Panda megállt a kandalló előtt. – Amikor kiszálltam, beléptem a rendőrség kötelékébe, mert azt hittem, nem lehet rosszabb annál, amit már megtapasztaltam. De még több vért láttam, tucatnyi kis Curtist… Súlyosbodtak a migrénjeim, rémálmok gyötörtek, túl sokat ittam, verekedtem, bántottam az embereket, bántottam magamat. Egy éjjel annyira berúgtam, hogy szabályosan könyörögtem egy alaknak, hogy lőjön agyon. Helyükre kerültek a kirakós darabjai. Lucy az ajtófélfának támaszkodott. – Poszttraumatikus stressz szindróma. – Akár a tankönyvben. Szóval ezért rejtőzködött… sok leszerelt katona tette ezt.

– Voltál terapeutánál? – Természetesen, de nem tudott segíteni. – Talán keresned kellene valaki mást. – Lucy igyekezett higgadtnak mutatkozni. – Keress egy olyan terapeutát, aki látta, amit én, megtette mindazt, amit én, és máris ott vagyok – kacagott fel a férfi keserűen. – A pszichológusok nem mindig tapasztalják meg azt, amivel foglalkoznak. – Sajnos ez nem vigasztalja a hozzám hasonló fickókat. Lucy sokat olvasott a poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedő veteránok kezelésének nehézségeiről. Folyamatos készenlétre képezték ki őket, és még azok sem voltak képesek igazán megnyílni, akik tudatában voltak annak, hogy segítségre szorulnak. Különösen egy civil előtt nem bírtak megnyílni. Harcosok voltak, ezért volt olyan problémás a kezelésük. – Az egyik srác, akivel szolgáltam… kifolytak a belei a harctéren, alig lehetett megmenteni. Amikor elmesélte a pszichiáterének, a pasi elzöldült és kirohant hányni. – Panda az ablakhoz fordult. – Az én orvosom más volt. A poszttraumatikus stressz specialistájaként annyi sztorit hallott már, hogy megtanult távolságot tartani. A végén olyan jól ment neki, hogy úgy éreztem, nincs is jelen. – Kezdett lecsillapodni. – Bogyókkal nem lehet kikúrálni ezt az őrületet. Lucy meg akarta vigasztalni, hogy ez már a múlt, de tudta, hogy nem igaz. – Nézd meg ezt a házat. A mániákus időszakomban vásároltam. Felnőttként így akartam bosszút állni Curtisért. Szép kis bosszú, mondhatom. Remington már évek óta halott volt, rajtam kívül senki sem tudja, miért jöttem ide. Lucy megértette. A sok utazás Grosse Pointe-ba, hogy kémkedjen a család után, melyet annyira gyűlölt… és amelynek annyira a részese akart lenni. – Ez a srác… a bajtársam… Egyszer a felesége hozzáért az éjszaka közepén, mire majdnem megfojtotta. Egy nő meg, akivel szolgáltam… egy nap a fejébe vette, hogy a kisbabáját halálos

veszély fenyegeti és berontott a bölcsődébe és ötszáz mérföldet utazott vele anélkül, hogy szólt volna valakinek, beleértve a férjét is. Majdnem lecsukták emberrablás miatt. Egy másik pasi meg… összeveszett a barátnőjével… semmi fontos, aztán egyik pillanatról a másikra nekivágta a falnak. Eltörte a kulcscsontját. Te is ezt akarod? – kérdezte keserűen. – Szerencsére az idő sok sebet begyógyított. Most már jobban vagyok, és szeretném, ha ez így is maradna. Most már érted? Lucy maga köré fonta a karjait. – Mit kellene megértenem? – Azt, hogy miért nem nyújthatok neked többet annál, amit kaptál – keményedett meg a férfi arca. – Azt, hogy miért nem biztosíthatok neked egy rendes jövőt. Honnan veszi, hogy ezt akarja, amikor Lucy sem tudta, mit akar? – Csak nézel rám azzal a nagy szemekkel, és azt hiszed, mindent meg tudok adni neked, de nem vagyok alkalmas nagy érzelmekre. Képtelen vagyok rá. Érted? Lucy szótlanul hallgatta. – Nem szeretlek, Lucy. Hallod? Nem vagyok szerelmes beléd. Lucy be akarta fogni a fülét, a gyomrára szorítani a kezét, a fejét a falba verni. Gyűlölte ezt a brutális őszinteséget, de nem büntethette miatta a férfit, a hallottak fényében semmiképp. Összeszedte minden maradék erejét. – Legyünk reálisak, Panda. Otthagytam Ted Beaudine-t. Attól félsz, hogy téged is csak egy laza nyári románcnak tekintelek? A férfi rezzenéstelen arccal hallgatta. Nem szólt semmit, csak nézett rá azzal az átható tekintetével. Lucy nem bírta elviselni. Elfordult, átment a hallba, majd kilépett az ajtón… vakon bele az éjszakába, azzal a szörnyű tudattal, hogy túlságosan is erőltette ezt a vallomást. Beleszeretett a férfiba, hiába volt minden józan ellenérv, fülig beleszeretett egy emberbe, aki képtelen viszonozni az érzelmeit. Dühösen, mocskosan, összetört szívvel felmászott a csónakra és leült a fedélzetre.

25

MÁSNAP REGGELRE ELTŰNT Panda, és vele együtt a kocsija is. Lucy bebotorkált a házba, bedobta a ruháit a szennyestartóba, majd lezuhanyozott, de olyan hasogató fejfájás tört rá, hogy utána sem érezte túl fényesen magát. Talált egy fekete fürdőruhát meg egy pólót, így jobb híján ezt vette fel, majd mezítláb elindult, hogy körülnézzen a házban. A férfi magával vitte a munkadossziéit meg a ruhái nagy részét is, sőt a kávésbögréjét is, ami általában ki sem esett a kezéből. Lucyt elöntötték a fájdalmasabbnál fájdalmasabb emlékek, sajnálta a férfit, amiért oly sok szörnyűségen kellett keresztülmennie; haragudott a világra és legfőképpen önmagára, amiért ész nélkül beleszeretett ebbe a lelkibeteg emberbe. Pandára is dühös volt. A szép szavai ellenére félrevezette őt; a lágy érintései, a cinkos pillantások, a bensőséges mosolyok mind-mind szerelemről árulkodtak. Sok férfi esett át traumatikus élményeken, de attól nem menekültek hanyatt-homlok a valóság elől. A harag jót tett Lucynek, nem engedhette meg magának, hogy beletemetkezzen az önsajnálatba. Jól van, fuss csak, te gyáva alak. Nincs is szükségem rád. Úgy döntött, még aznap visszaköltözik a férfi házába. Nyomorultul érezte magát, de megígérte Bree-nek, hogy segít összetakarítani az esti rongálás nyomait, ám mielőtt még átmehetett volna. Mike telefonált és szólt, hogy Tobyval kimennek a standhoz és mindent elintéznek. A lányok szabadnapot kaptak. Lucy türelmesen várt délutánig, majd átment a barátnőjéhez, aki álmodozó arccal, kezében egy

jegyzettömbbel üldögélt az asztalnál. Mike szerelmes ábrázattal nézett rá. Lerítt róluk, hogy nem alvással töltötték az éjszakát. – Ne menj el – mondta Bree, amikor Lucy bejelentette, hogy elköltözik tőlük. – Van egy tervem, amivel kimászhatok a gödörből, de ahhoz nagy szükségem lesz a segítségedre. Mike megveregette a Bree akkurátus kézírásával teleírt jegyzetfüzetet. – Nem örülnénk neki, ha egyedül lennél abban a nagy házban – mondta. – Aggódnánk miattad. Ám a két szerelmes még annyi időre sem bírta levenni egymásról a szemét, amíg Lucyvel beszélt. – Mike és Bree összeházasodik! – jelentette be Toby, amikor bejött a konyhába. – Nyugodj meg, Toby – mosolygott Bree. – Egyelőre senki sem házasodik meg. Ám Mike és Toby arcáról lerítt, hogy ők másképp gondolják ezt a kérdést. Lucy nem akarta elrontani a boldogságukat a bajaival. Megígérte, hogy másnap délután visszamegy, és elbúcsúzott tőlük. Továbbra sem csillapodott a haragja, és aznap a végkimerülésig biciklizett, hogy el tudjon aludni, de este mégsem jött álom a szemére. Kinyitotta a laptopot, amit Panda hagyott a házban és munkához látott. Először nem bírt összpontosítani, de fokozatosan belelendült az írásba. A szakítás felett érzett fájdalma feltépte a régi, kamaszkori sebeket, amikor az anyja egyik buliból a másikba sietett. – Lucy, este elmegyek. Bezárom az ajtót. – Félek. Maradj itthon. – Ne viselkedj úgy, mint egy kisbaba. Már nagy kislány vagy. Nem volt nagylány, mindössze nyolcéves volt, de ő volt az egyetlen, aki felelősséget vállalt a széthullóban lévő családjáért. – A fenébe, Lucy! Hova lett a pénz, amit a fiókomba rejtettem. – Kifizettem belőle a nyavalyás lakbért! Azt akarod, hogy megint kilakoltassanak? Addig azt hitte, hogy ez a felelősségtudat Sandy halála után alakult ki nála, amikor egyedül kellett gondoskodnia Tracyről, de most rájött, hogy jóval azelőtt kezdődött.

Addig írt, amíg már begörcsöltek az izmai, de amint leállt, elöntötte a fájdalom. A valóság hatalmas súlyként nehezedett rá. PANDA EGY NAGYKÖLTSÉGVETÉSŰ FILM chicagói forgatásán kapott biztonsági igazgatói állást, aminek nagyon örült, de két nap múlva influenzás lett. Ahelyett, hogy ágyba bújt volna, hogy kikúrálja magát, szó szerint lázasan dolgozott, mígnem tüdőgyulladást kapott. Ezt is lábon hordta ki, mert az ágy puszta látványa is Lucy Jorikra emlékeztette. Tedd, amihez a legjobban értesz… pont azt tette, még a találkozásuk napján is. – Seggfej vagy – vágta a fejéhez Temple az egyik telefonbeszélgetésük során. – Megvolt az esélyed a boldogságra, de elmenekültél előle. Most meg az önpusztításba menekülsz. – Attól, hogy neked jól alakult az életed, még nem biztos, hogy mindenki erre vágyik – morgolódott Panda, és örült, hogy Temple nem látja, mennyire szétesett. Annyi megbízást kapott, hogy már nem győzte egyedül, ezért felvett két volt nyomozót. Az egyiket elküldte Dallasba, a másik egy Los Angeles-i tiniszínész mellett bébiszitterkedett. Temple megint telefonált. Gyorsan kifújta az orrát, majd amikor meghallotta a nő hangját, az új évad munkálatairól kérdezte, nehogy véletlenül Lucyre terelje a szót. – A producerek állandóan ordítoznak Kristivel és velem, de ettől eltekintve minden a legnagyobb rendben. – Örülhettek, hogy nem rúgtak ki benneteket. – Á, úgyse tették volna meg. A nézők már kezdték unni a régi sorozatot, de az új megközelítést imádni fogják. Benne van a szívünk. Kristi most is a piros bikinijében lesz, de sokkal többet lesz képernyőn, amit nagyon ügyesen kihasznál. – Temple beleharapott valamibe. Almába, vagy talán zellerbe, esetleg egy szelet süteménybe, amiből naponta egyet engedélyez magának? – Sokkal szórakoztatóbbak lettek az edzések, sőt képzeld, ma még el is sírtam magam! Potyogtak a könnyeim. Meglásd, aranyat érnek majd azok a könnycseppek.

– Már nekem is gombóc van a torkomban – jegyezte meg Panda gúnyosan, de aztán köhögni kezdett. – De komolyan… ez a versenyző, Abby… gyerekként nagyon elbántak vele. Megérintett a története. Mindegyiknek megvan a maga története. Nem is értem, korábban miért nem szenteltem nekik több figyelmet. Panda tudta. Azért nem figyelt mások félelmeire és bizonytalanságára, mert akkor szembe kellett volna néznie a saját bajaival, és arra még nem állt készen. – Máskor pár hét után teljesen berekedtem a sok ordibálástól, de figyelj… – folytatta Temple tele szájjal. – Próbálok nem figyelni. – Panda majdnem megfulladt a visszafojtott köhögéstől. – Amikor Lucy az „elég jó” módszeréről beszélt, azt hittem, elment az esze, de van benne valami. Most dolgozom egy hosszú távú edzésprogramon, ami sokkal jobb, mint a régi. És… ezt hallgasd meg: van egy rejtett kamerás részünk, megtanítjuk a nézőket arra, hogy figyelmesen elolvassák az élelmiszerek összetevőit. Megrendezett jeleneteket veszünk fel a szupermarketben. – A végén még Emmy-díjas leszel. – Jaj, Panda, olyan savanyú vagy. Gúnyolódj csak, de hosszú távon segíthetünk az embereknek. Jut eszembe, légy szíves hívd fel Maxet. Három hangüzenetet is hagyott, de nem reagáltál. – Mert én sem akarok beszélni vele. – Tegnap felhívtam Lucyt. Még mindig a házban van. Amikor meghallotta az újabb hívást. Panda megörült, hogy végre lerázhatja Temple-t, de sajnos Kristi volt az. – Most nem tudok beszélni – mondta. Kristi meg se hallotta. – Temple elképesztően jól szerepelt az interjúnkon – hadarta. – Nyers és őszinte volt. Kellett egy kis idő, míg Panda rájött, hogy a pszichológus azokról a hosszú ülésekről beszél, melyeket nemrég vettek fel. A producerek ezzel akarták beindítani az új évadot, hiszen Temple, aki mostantól nyíltan vállalta a másságát, hatalmas reklámot jelentett a műsornak.

– A végén behozzuk Maxet, és higgye el, ahogy ott állnak egymás mellett, a legkeményebb emberek is meghatódnak a látványtól. A nézők imádni fogják az új Temple-t. Én pedig ruhában leszek. – Testhez simulóban, fogadok. – Nem kaphatunk meg mindent. – Én csak egyvalamit akarok – mordult fel Panda. – Azt, hogy maga, meg az a nőstényördög barátnője szálljon már le rólam. Kristi elhallgatott. – Sokkal könnyebb lenne az élete, ha végre megfogadná a tanácsomat és nem vetítené ki másokra a haragját – mondta végül. – Most leteszem és keresek egy ablakot, ami remélhetőleg jó magasan van ahhoz, hogy kivessem magam rajta. Ám a sok morgolódás ellenére ezek a telefonhívások jelentették a biztos pontot az életében. Ezek a nők törődtek vele, és olykor tőlük kapott némi hírt Lucyről is. KORÁN BEKÖSZÖNTÖTT AZ ŐSZ a Charity-szigeten. A turisták eltűntek, a levegő csípősebb lett és a juharfák levele is rozsdásabb színre váltott. Az írás, mely régen maga volt a gyötrelem, most Lucy mentsvára lett, és sikerült elküldenie a kéziratot az apjának. A következő napokban körbebiciklizett a szigeten, vagy nagyokat sétált a parton. Egyszer csak a sok fájdalom és harag ködén keresztül kezdett alakot ölteni a jövője. Elég volt a lobbizásból, amit annyira utált. A szívére hallgatott, és ismét gyerekekkel akart dolgozni, ugyanakkor a lelkiismerete azt diktálta, hogy a cél érdekében használja ki a hírnevét. Úgy döntött, hogy írni fog. Amikor az ő brutálisan őszinte újságíró apja elolvasta a kéziratát és felhívta, csak megerősítette benne, amit már úgyis tudott. „Luce, te igazi író vagy” – mondta. Meg akarta írni a saját könyvét, nem magáról vagy a családjáról, hanem a veszélyeztetett gyerekekről. Izgalmas, fordulatos, a gyerekek sorsát bemutató könyvet akart, és biztos

volt benne, hogy a neve elegendő publicitást biztosít majd, hogy az olvasók ezrei, esetleg százezrei szívéhez eljussanak a szavai. A lelke azonban továbbra sem nyugodott meg. Miért kellett beleszeretnie Pandába? Sokszor annyira elkeseredett, hogy azt hitte, felrobban a szíve. Elküldte a kéziratot, és szeptember végén felhívta az anyja sajtófőnökét, aki összekötötte a Washington Post egyik riporterével. Szeptember utolsó előtti napján Lucy a fülére szorított telefonnal a napfényes szobában ült, és megtette, amitől annyira rettegett: interjút adott. Megalázó volt… pánikba estem… Ted az egyik legjobb ember, akit valaha ismertem… az elmúlt hónapokban az apám könyvén dolgoztam és igyekeztem összeszedni magam… könyvet fogok írni… szószólója leszek azoknak a gyermekeknek, akik nem tudják hallatni a hangjukat… Pandáról nem tett említést. Az interjú után felhívta Tedet és vele is elbeszélgetett, majd összecsomagolt. Bree többször is meglátogatta, és az interjút követő napon átjött, hogy segítsen lezárni a házat. Pár hónap alatt ő, Toby és Mike az élete részévé váltak, és már most hiányoztak neki, de Bree-vel nem tudta megosztani a Mike-kal kapcsolatos gondolatait, ehhez Megre volt szüksége. Bree a pultra könyökölve nézte, ahogy Lucy kitörli a nagy, rozsdamentes acélból készült hűtőszekrényt. – Érdekes – mondta. – Azt hittem, összeomlok, ha beteszem a lábam ebbe a házba, de csak nosztalgiát érzek. Az anyám annyi ehetetlen vacsorát főzött ebben a konyhában és apa grillezése se volt jobb. Mindent odaégetett. Bree apja sokkal rosszabb dolgokat is tett, mint néhány elégett hamburger, de Lucy úgy érezte, ezt a történetet nem neki kell elmesélnie. Felemelt egy mustáros üveget, melyből alig fogyott valami. – Kéred? Bree biccentett, és Lucy betette a mustárt egy kartondobozba, a többi élelmiszer mellé, melyeket oda akart adni neki.

– Kész úrinőnek érzem magam most, hogy már nem kell egész nap a standnál állnom – jegyezte meg Bree, és felgyűrte a szvettere ujját. – Szép kis úrinő, úgy dolgozol, mint egy bolond. A garázda bandát végül elkapták, amikor felhajtottak a kompra, de miattuk Bree elvesztette a következő évi mézének a harmadát. Szerencsére a száraz nyárnak és a sok napsütésnek köszönhetően még így is legalább ötszáz kiló mézet sikerült begyűjtenie. – Életem végéig hálás leszek Sanders atyának – mondta Bree. Az Irgalmas Szív lelkipásztora összehozott egy találkozót egy nagykereskedővel, aki a középnyugati ajándékboltokat látta el áruval. Az asszony megtekintette a termékmintákat, és beleszeretett az ízesített mézekbe, krémekbe, gyertyákba, üdvözlő-kártyákba, méhviasz bútorápoló szerekbe, meg a pusztítás után megmaradt egyetlen karácsonyfadíszbe. – Az új körhintás címkék tették fel a pontot az i-re. Imádja őket. Azt mondta, olyan finom eleganciát kölcsönöznek a termékeimnek, de ekkora megrendelésre nem számítottam. – Jó ízlése van. – Nem tudom, mihez kezdtem volna a megrendelése nélkül. Jó, tudom, de örülök, hogy nem kellett megtennem. – Bree ismét bólintott, amikor Lucy felemelt egy csomag répát. – Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy anyagilag Mike-tól függök. Egyszer már jártam ebben a cipőben, és köszönöm szépen, egy életre elég volt. – Szegény Mike, ő csak gondoskodni akar rólad, de te mindenáron a magad ura akarsz lenni. Ideje mielőbb összeházasodni. – Tudom, de Mike Moody… – Bree álmodozva mosolygott. – Ő biztosan nem megy sehova. – Nem, csak minden éjjel ki-be ugrál a hálószobaablakodon. – Ez bizalmas… – pirult el Bree. – Ahogy az is, hogy milyen kéjvágyó szerető. Azt hiszem, ezt a sztorit ki kell hagyjam a következő könyvemből. Bree nem vette a szívére Lucy viselkedését.

– Annak idején én tényleg elhittem Scottnak, hogy én vagyok a problémás fél, most azonban csak mélységes szánalmat érzek azzal a szegény tizenkilenc éves kislánnyal szemben. – Bree ismét elmosolyodott. – Ki hitte volna, hogy egy olyan vaskalapos, vallásos alak, mint Mike, ilyen… – Életerős – szakította félbe Lucy. – Ha Toby rajtakap – felhősödött el az asszony arca. – Előbb-utóbb megtörténhet. – Lucy a dobozba tett egy darab parmezánt és visszafogta magát, nehogy a falhoz vágja Panda kedvenc narancslekvárját. – Mike-ot idegesíti, hogy folyton be kell lopóznia hozzám. Képzeld, megfenyegetett, hogy nem ér hozzám, amíg ki nem tűzzük az esküvő napját. El tudod képzelni? – Mi tart vissza, Bree? – csukta be a hűtőszekrény ajtaját Lucy. – De komolyan. – Olyan boldog vagyok. Tudom, hogy túl kell lépnem a félelmeimen, és meg is teszem, de még nem készültem fel rá. Ugye meglátogatsz majd bennünket a szigeten? Lucy soha többé nem akart visszatérni a szigetre. – Hogyne – felelte. – Most vigyük át ezeket a házba. És nem akarok könnyes búcsúzkodást, megértetted? – Megértettem. Mondani könnyű, ezt mindketten tudták. PANDA KÖHÖGÉSE VÉGRE megszűnt, és kezdett visszatérni az ereje, de úgy érezte, mintha leszakadt volna az egyik végtagja. A reflexei sem voltak a régiek… egy kívülálló semmit sem vett volna észre belőle, de ő érezte, hogy baj van. A lőtéren nem bírt pontosan célozni és futás közben is gyakran kiesett a ritmusból. Többször is megesett, hogy felborította a kávésbögréjét, elejtette a kulcsait. Olvasta a Lucyvel készült interjút a Washington Postban. Őt egyszer sem említette, de miért is tette volna? Az azonban sehogy sem volt ínyére, hogy a média rászállt Lucyre.

Észrevett néhány ősz szálat a hajában. A munkája sem ment túl fényesen. Egy színésznő, a film egyik mellékszereplője elkezdte csapni neki a szelet, és nem fogadott el nemleges választ. Gyönyörű, álomszép teremtés volt, a teste akár egy bombázóé, de Panda képtelen lett volna lefeküdni vele, holott egy új nő mellett talán elfelejthette volna Lucyt. Végül azt mondta a nőnek, hogy szerelmes valakibe. Akkor este, öt éve most először, csúnyán berúgott. Pánikba esett, amikor felébredt. Annyi éven át távol tartotta magától a démonjait, de most visszatértek. Felhívta az egyetlen embert, akitől segítséget remélt. – Kristi, én vagyok… LUCY TALÁLT EGY LAKÁST és egy állást Bostonban, s közben Nealy sajtófőnöke próbált megbirkózni a hatalmas médiaérdeklődéssel. Jorik kisasszonynak hamarosan egy új munkahelyen kell helytállnia, és az elfoglaltsága miatt nem áll módjában interjút adni. Az utolsó Virginiában töltött estén kiült a szüleivel a belső udvarra. Nealyn Lucy egyik főiskolás melegítőfelsője volt, de így is fejedelmi jelenség volt, ahogy egy csésze forró teát kortyolgatott. Az anyja világos bőre és Mayflower pedigréje éles ellentétet képezett a jóképű Mat sötétebb arcbőrével és acélkemény természetével. Mat óvatosan megrakta a tüzet. – Jó, hogy vagy nekünk – jegyezte meg. – Olyan észrevétlenül történt. Mindig olyan boldog voltál, ha részt vehettél a feladatokban, hogy fel sem tűnt, mi zajlik legbelül. Amikor elolvastuk… tisztán, világosan fogalmaztál, elszorult tőle a szívem. – Örülök, hogy írásra adod a fejed – mondta Mat. – Számíthatsz a segítségemre. – Köszönöm – felelte Lucy. – Még szavadon foglak.

– Nem akarsz mesélni arról a férfiról? – kérdezte Nealy váratlanul. Politikusként is jellemző volt rá, hogy egyenesen az embereknek szegezte a kérdéseit. – Kiről? – szorította meg Lucy a borospoharát. – Arról, aki miatt eltűnt a szemedből a csillogás. – Nem… nem olyan rossz a helyzet – hazudta a lány. – Mondok én neked valamit – mordult rá Mat. – Ha egyszer a szemem elé kerül az a csirkefogó, szétrúgom a seggét. Nealy felhúzta a szemöldökét. – Íme, egy újabb bizonyítéka annak, hogy szorult annyi bölcsesség ebbe az országba, hogy engem válasszon meg elnöknek helyetted. PANDA KÉTSZER IS MEGKERÜLTE a háromemeletes téglaépületet, mielőtt rászánta magát, hogy belépjen. Pilsen egykor a chicagói lengyel emigránsok központjának számított, most azonban a város mexikói közösségének adott otthont. A keskeny folyosó falait színes graffitik borították. A folyosó végén megtalálta az ajtót, rajta egy kézírásos üzenet: FEGYVEREM VAN ÉS DÜHÖS VAGYOK, DE NYUGODTAN GYERE BE. Hová a csudába küldte Kristi? Benyitott. A repedezett bőrkanapé, a szedett-vedett székek, a világos színű dohányzóasztal láttán arra gondolt, hogy véletlenül az Üdvhadsereg irodájába tévedt. A falon egy fából készített sas alatt egy plakát lógott. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK TENGERÉSZGYALOGSÁGA 1775 óta segítjük halálba a rossz fiúkat. A szomszédos helyiségből előlépő férfi nagyjából egyidős lehetett Pandával; kócos haja kopaszodott, nagy orra és Fu Manchu-féle bajsza volt. – Shade? Panda bólintott.

– Jerry Evers vagyok. – A férfi bicegve előrelépett és kezet nyújtott. Amikor Panda önkéntelenül a lábára nézett, megrázta a fejét és felhúzta a farmernadrágja szárát és a protézisére mutatott. – Sangin. A Harmincötösökkel voltam ott. Panda már tudott róla, hogy Evers megjárta Afganisztánt, így némán biccentett. Az Ötödik regiment tengerészgyalogosainak kemény életük volt Sanginban. Evers az egyik szék felé mutatott a kezében lévő dossziéval, és felnevetett. – Te Kandaharban és Fallidzsában is jártál? Ezt a mázlit… – Rosszabb is lehetett volna. Evers lehuppant a kanapéra. – Csesszék meg. Mindegy, nem azért jöttél, hogy a háborúról fecsegjünk. Pandát egyszeriben elöntötte a nyugalom. NOVEMBER ELSEJÉRE LUCY kezdte megszokni a bostoni életet és lassan berendezkedett a Jamaica Plainben bérelt lakásában. Ha nem írt, a munkahelyén dolgozott, és jóllehet állandóan fáradt volt, mérhetetlen hálát érzett az új helyéért. – Miért érdekel ennyire? – kérdezte a tizenhét éves lány, és leült vele szemben a kanapéra. – Semmit se tudsz rólam. A Roxbury központ tanácsadói helyiségében is érezni lehetett a konyhából kiáradó csípős taco illatot; a központban vacsorát is felszolgáltak a hozzájuk betérő ötven-hatvan hajléktalan kamasznak. A srácok lezuhanyozhattak, volt egy kis mosoda, hetente egyszer kijött hozzájuk az orvos, és hat tanácsadó segített az utcagyerekeknek szállást találni, iskolába járni, társadalombiztosítási kártyát és munkalehetőséget szerezni. A gyerekek jelentős része az őket ért bántalmazás miatt menekült az utcára, ahogy ez a gyönyörű, szomorú tekintetű lány is. A tanácsadók számára mindennaposak voltak a mentális vagy más betegséggel küzdő gyerekek, de gyakran kellett foglalkozniuk terhes lányokkal vagy prostituáltakkal is.

– És ki tehet róla, hogy semmit se tudok rólad? – kérdezte Lucy. – Senki. – Shauna durcásan fészkelődött a kanapén, és alaposan megnézte magának Lucy kurta, fekete szoknyáját, rózsaszínű harisnyáját és divatos csizmáját. – Kérem vissza a régi szociális munkásomat. Ő sokkal kedvesebb, mint te. – Csak azért, mert ő nem szeret annyira, mint én. – Most gúnyolódsz? – Nem, dehogy. – Lucy gyengéden megsimogatta a lány karját. – Shauna, te vagy a világ egyik legcsodálatosabb teremtése – mondta komolyan. – Bátor, mint az oroszlán, ravasz, mint a róka. Okos vagy, egy igazi kis túlélő. Csupa szeretetre méltó tulajdonság. – Bolond vagy – rántotta el a karját a lány. – Tudom, de akkor is egy igazi bajnok vagy. Mindenki ezen a véleményen van. Ha egyszer komolyan rászánod magad az álláskeresésre, tudom, hogy azt is megoldod majd. Most pedig eredj. – Mi az, hogy „eredj”? – kapta fel a fejét Shauna. – Az a dolgod, hogy segíts visszakapni a munkám. – Mégis hogyan? – Úgy, hogy megmondod, mit csináljak. – Fogalmam sincs. – Hogyhogy nincs? Feljelentelek az igazgatónál, és úgy kirúg, mint a sicc. Semmit se tudsz. – Mivel alig egy hónapja vagyok itt, tényleg nem tudhatok mindent. Kérlek, segíts egy kicsit, hogyan tudnám jobban tenni a dolgom? – Mondd el, mit kell tennem, hogy megtartsam az állásom. Például azt, hogy menjek be időben, tiszteljem a főnökeimet… – A következő percekben Shauna ügyesen kioktatta Lucyt, s közben észre sem vette, hogy az előző tanácsadói szavait ismételte. Lucy csodálattal hallgatta és nagyokat bólogatott. – Ejha. Neked kellene a székemben ülnöd. Nagyon jól csinálod. – Tényleg? – kérdezte Shauna megnyugodva.

Ezt a problémát sikerült megoldani. Apróságnak tűnhet, de egy hajléktalan kamasz életében ez igenis fontos volt. Körülnézett a kopott, kényelmes kanapéval és karosszékkel berendezett, grafitti-ihletésű falfestménnyel díszített helyiségben. Tudta, hogy erre a munkára született. Este a szokásosnál később távozott. Ahogy kilépett az ajtón, látta, hogy eleredt az eső, így gyorsan kinyitotta az esernyőjét. Elindult a kocsija felé és közben azon törte a fejét, hogy még mi mindent tudna megírni, mielőtt kimerülten ágyba zuhan. Nem lesz több kongresszusi látogatás, találkozók a nagyvállalatok igazgatóival, akik csak azért fogadták, hogy utána eldicsekedhessenek a barátaiknak az elnök asszony lányával való ismeretségükkel. Majdnem teljesen elkészült a könyve vázlatával, és máris fél tucat kiadó érdeklődött iránta, hiszen tudták, hogy az ő nevével kedvező sajtóvisszhangra és tekintélyes bevételre számíthatnak. Lucy a hajléktalan kamaszok szemszögéből akarta bemutatni az életüket: miért szöktek el otthonról, hogyan élnek, a reményeiket és álmaikat. A Shaunához hasonló bántalmazott gyerekek mellett a külvárosi, gyakran nomád körülmények között tengődő gyerekekről is írt. Amíg csak a munkájára összpontosított, tele volt energiával, ám ahogy abbahagyta, fájdalom járta át, ami sehogy sem akart szűnni. Holtfáradt volt, alig maradt meg az étel a gyomrában, sokszor minden ok nélkül elsírta magát. Már majdnem elérte az autóját, amikor futó lépteket hallott. Megpördült, és szinte a semmiből előtte termett egy beesett szemű, koszos, szakadt farmernadrágos, ázott, kapucnis pólós fiú. Elkapta Lucy táskáját és olyan erősen meglökte, hogy elesett. Az esernyője elrepült, a testét átjárta a fájdalom, ám a benne tomboló harag végre célt talált magának. Felkiáltott, aztán felpattant a vizes asztfaltról, majd a támadója után eredt. A fiú kiért a járdára és néha hátrapillantott. Nem számított rá, hogy üldözőbe veszik, de nagyon gyors volt. – Dobd el! – ordított rá Lucy, ám a fiú meg se hallotta.

Alacsony és gyors volt, de Lucyt nem érdekelte. Hajtotta a bosszúvágy. A fiú bekanyarodott a központ és egy irodaház közötti utcába, de Lucyt nem tudta lerázni. Zsákutca volt, de a fakerítés meg a szemetestartály sem állhatta a fiú útját. – Add vissza! – kiáltotta. A fiú felpattant a tartályra, de a táska füle beakadt a sarkába. Elengedte és átugrott a kerítésen. Lucy olyan mérges volt, hogy ő is megpróbált utána mászni, de a csizmája talpa megcsúszott a nedves fémen és megkarcolta a lábát. Lassan lecsillapodott. Végre kiadta magából a dühöt. Ostoba. Ostoba. Ostoba. Fogta a táskáját és visszasántikált a járdához. A bőrszoknyája némiképp megvédte az eséskor, de a divatos harisnyája elszakadt, s a térdét és tenyerét is felhorzsolta. Csengett a füle, de ettől eltekintve nem esett nagyobb baja. Ha Panda látta volna, hogy berohan abba a sötét kis utcába, azonnal utána eredt volna. Igaz, ha Panda védelme alatt állna, az a fiú meg sem próbálkozik. Mert Panda megvédte az embereket. Elszédült. Panda megvédte az embereket. Ahogy a kanyarba ért, elcsúszott és elesett. „…és akkor nekivágta a falnak. Eltörte a kulcscsontját. Azt akarod, hogy veled is ez történjen?” A fejéhez kapta a kezét. „Nem szeretlek, Lucy… nem vagyok beléd szerelmes.” Hazugság. Éppen, hogy túlságosan is szerette. Egy hatalmas dörgés kíséretében leszakadt az ég; kövér cseppekkel zúdult alá az eső. A katona, aki megpróbálta megfojtani a feleségét… a férfi, aki megverte a barátnőjét… Panda potenciális veszélyforrásként tekintett Lucyre, ellenségre, akitől meg kellett védenie őt, és pontosan eszerint cselekedett.

Végre tisztán látott. Korábban is rájött volna, ha nem táplálta volna a lelkét mardosó haragot. Egy fehér kisteherautó lassított, majd megállt mellette. A vezető, egy középkorú, ősz hajú férfi leengedte az ablakot és kihajolt. – Jól van, hölgyem? – Igen, jól vagyok. Köszönöm – mondta Lucy és feltápászkodott. A kisteherautó elhajtott. Villám hasított a sötét égboltba. Végre megértette, hogy Panda nem bízott magában, félt, hogy éppen ő lesz az, aki ártani fog neki. Lucy felnézett az égre. A férfi a saját boldogsága árán is megvédi őt. Hogyan lehet szembeszállni egy ilyen vasakaratú emberrel? A válasz egyszerű, gondolta: a saját vasakaratával. Meg egy tervvel…

26

A FORGATÁST KÖVETŐEN PANDA visszatért a szigetre, mintha azzal közelebb hozhatná magához a lányt. A ház ázottan és magányosan állt a komor novemberi délutánban. Az ereszeket eltömték a falevelek, a földön a viharban letört ágak hevertek. Bekapcsolta a kazánt, és megroskadt vállal, zsebre tett kézzel bejárta a szobákat. Nem volt érkezése másik gondnokot keresni, így a bútorokat vékony porréteg borította, ugyanakkor mindenütt érezni lehetett Lucy keze nyomát: a kavicsokkal teli edényke a dohányzóasztalon, a kényelmesen elhelyezett bútorok, a limlomoktól mentes polcok és asztalok. A ház már nem úgy nézett ki, mintha még mindig a Remington család visszatérésére várna, de a sajátjának sem érezte még. Lucy otthona volt, az első pillanattól fogva egyedül az övé. Elállt az eső. Panda kihozott a garázsból egy régi létrát és kitisztította az ereszt. Egyszer megcsúszott az egyik fokon, és kis híján lezuhant. Kivett a mélyhűtőből egy doboz Temple-féle undorító készételt és a mikroba tette, felnyitott egy doboz kólát, s kínkeservesen bement Lucy régi hálószobájába, ami egykor az övé volt. Másnap evett valamit reggelire, megivott két bögre kávét és átment Bree-hez. A házat frissen meszelték és a tetőt is kicserélték. Panda kopogott a hátsó ajtón, de senki sem felelt. Bekukucskált az ablakon. A konyhaasztalon egy friss virágokkal teli vázát meg iskolafüzeteket látott, amiből arra következtetett, hogy Bree és

Toby még ott lakik. Jobb híján leült a verandára, hogy megvárja őket. Egy óra múlva megpillantotta az asszony régi Cobaltját. Felállt a nedves, vesszőből font székből és lement a lépcsőn. Bree kiszállt az autóból és csodálkozva nézett rá. Nagyon megváltozott, nyugodtabb lett és már nem is tűnt olyan soványnak. Farmernadrág és rozsdabarna gyapjúdzseki volt rajta, a haját laza kontyba fogta, a léptei önbizalomról árulkodtak. – Jól néz ki a ház – mondta Panda. – Jövő nyáron bérbe adjuk. – És mi lesz a méheivel? – Lucy is biztosan ezt kérdezte volna. – Megállapodtam a szomszéd családdal, és átviszik magukhoz a kaptárakat. Panda bólintott. Bree türelmesen várt. – Hogy van Toby? – kérdezte a férfi sután. – Ő a legboldogabb kisfiú az egész szigeten. Most iskolában van. Panda nem tudta, mit kérdezzen, aztán végre kibökte: – Beszélt mostanában Lucyvel? Bree ugyanolyan volt, mint Temple. Biccentett egyet, de nem nyújtott további információkat. Panda kivette a kezét a zsebéből. – El kell mondanom önnek valamit. Abban a pillanatban megjelent Mike Cadillacje, és a férfi úgy ugrott ki a kocsiból, mintha Panda a nap fénypontja lenne. – Jó napot, idegen! Örülök, hogy visszajöttél. Mike haja rövidebb volt, már nem tűnt olyan pedánsan fésültnek, és az ékszereitől is megszabadult. Laza és boldog volt, mint aki megszabadult a démonaitól. Panda már-már haragudott rá, de rájött, hogy Mike Moody nem tehet arról, hogy neki nem sikerült megoldania az életét. Mike átkarolta Bree-t. – Mondta, hogy végre kitűztük a napot? Szilveszterkor összeházasodunk. Életem legjobb üzlete. – Tobynak köszönheted – húzta fel a szemöldökét Bree.

– Rám hasonlít a kölyök – vigyorgott Mike, mire Bree mosolyogva megpuszilta. – Gratulálok mindkettőtöknek – mondta Panda. Kellemesen sütött a nap, ezért Mike javaslatára a verandán foglaltak helyet. Panda visszaült a helyére, Bree vele szemben helyezkedett el, Mike pedig nekitámaszkodott a korlátnak. Elmesélték, hogyan haladt Bree a vállalkozásával, majd beszámoltak Toby legújabb teljesítményéről. – A tanárával egy, a feketék történetét bemutató munkán dolgoznak. – Toby máris sokkal többet tud a témában, mint a tanárnője – jelentette ki Bree büszkén. – Jaj, de figyelmetlen vagyok, hiszen mondani akartál valamit. Panda zavarban volt Mike jelenlétében, hiszen bizalmas dolgokról szeretett volna beszélni. – Semmi gond, majd visszajövök. – Lucyről van szó? – aggodalmaskodott Bree. Minden Lucyről szólt. – Nem, ez személyes ügy. – Elmegyek, úgyis el kell intéznem valamit – szólt közbe Mike tapintatosan. – Ne menj – kérte Bree, majd Pandához fordult. – A látszat ellenére ő a legdiszkrétebb ember a szigeten. Nyugodtan beszélhet a jelenlétében. – Biztos benne? – kérdezte Panda. – Az ön… családjáról van szó. Pontosabban az édesapjáról. – Hallgatom. Panda előrehajolt és a térdére könyökölt, majd mindent elmesélt az asszonynak az apja viszonyáról és végül Curtisről. – Annyira sajnálom – mondta Bree könnyes szemmel, amikor befejezte. Panda vállat vont. Mike Bree mellé lépett, aki előkotort egy zsebkendőt a zsebéből. – Apa halála után az anyám gondoskodott róla, hogy megtudjuk, milyen rohadék egy férj volt, szóval nem okozott

meglepetést. Azt azonban álmomban sem képzeltem volna, hogy volt egy féltestvérem is – mondta Bree és kifújta az orrát. Mike úgy állt az asszonya mellett, mintha attól félne, hogy Panda története kárt okoz benne. – Miért vetted meg a házat? Pandának tetszett ez a védelmező hozzáállás, ezért őszintén válaszolt. – Talán bosszúból. Gyűlöltem az apját, Bree. Azt hajtogattam magamban, hogy utálom az egész családját is, de csupán féltékeny voltam. Nem voltam egészen magamnál, amikor megvettem azt a házat. Miután leszereltem a seregből, poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedtem. Úgy mondta, mintha múló fejfájásról számolna be. A pár aggódva és együtt érzően nézett rá, és Panda hálás volt ezért. Gondolatban köszönetet mondott Jerry Eversnek. Kristi megtalálta számára a tökéletes embert, akivel kibeszélhette a gondjait. – Vannak fényképei az öccséről? – érdeklődött Bree. A férfinak eszébe se jutott, hogy megmutassa Curtis fényképét, de tetszett neki Bree hozzáállása és elővette a tárcáját. – Ha visszamegyek Chicagóba, ígérem, küldök önnek néhányat, de most csak ez az egy van nálam. Megmutatta a gyűrött, kissé homályos felvételt a szélesen mosolygó iskolás Curtisről. – Pont úgy néz ki, mint Doug bátyám – mondta Bree könnyes szemmel. – A testvéreimnek is joguk van tudni Curtisről, ahogy önről is. Ha felkészült rá, szívesen összehozok egy találkozót. – Rendben – felelte Panda. Ő is meglepődött azon, hogy milyen könnyedén sikerült elhatároznia magát erre a hatalmas lépésre. Bree visszaadta a fotót, és közben a hüvelykujjával gyengéden megsimogatta Curtis arcát. – Tartsa meg – mondta Panda. Így érezte helyénvalónak.

MÁSNAP REGGEL PANDA KIMENT futni, amikor megcsörrent a telefonja. Általában nem vitt magával telefont, de most, hogy többen is dolgoztak neki, állandó készenlétben kellett lennie, ami cseppet sem volt ínyére. A vállalkozása virágzott, de ő akkor is egyedül szeretett dolgozni. A kijelző egy keleti parti számot mutatott, de a körzetszám ismerős volt. – Patrick Shade – szólt bele a készülékbe. Nagyon tiszta, hangos és mérhetetlenül dühös volt a hang, amire oly régen várt. – Terhes vagyok, te idióta. Aztán elnémult a vonal. A férfi kitámolygott az út szélére, kis híján elejtette a telefont, majd megnyomta az újrahívó gombot, de úgy reszketett a keze, hogy kétszer is elrontotta. – Mit akarsz? – förmedt rá Lucy. Jaj, istenem. Neki kellett felnőttként viselkednie. Szólni akart, de Lucy olyan hangosan kiabált, hogy esélye sem volt félbeszakítani. – Most nagyon mérges vagyok rád, nem tudok beszélni! Te meg a hülye vazektómiád! – füstölgött Lucy. – Hol vagy? – Mi közöd hozzá? Végeztem veled, emlékszel? – azzal ismét letette a telefont. Jézus… Lucy terhes. Az ő gyerekével. Olyan érzés volt, mintha vízbe dobták volna a viharos óceán közepén. Megpróbálta visszahívni, de csak a hangposta válaszolt. Mivel már tudta, hol tartózkodik, összecsomagolt és felszállt a kompra, majd hat óra múlva Bostonban volt. Sötét este volt, amikor a bérelt kocsijával leparkolt a ház előtt. Feltételezte, hogy ott van Lucy lakása, de amikor megnyomta a kapucsengőt, senki sem válaszolt. Több helyen is próbálkozott, míg végre egy idős férfi, akinek valószínűleg az volt az egyetlen szórakozása, hogy a szomszédok után kémkedett, beleszólt a telefonba.

– Ma reggel elment. Bőrönd is volt nála. Ugye tudja, kicsoda ő? Jorik elnök asszony lánya. Mindenkivel nagyon kedves. A járdáról ismét felhívta, és ezúttal Lucy felvette. – Bostonban vagyok – mondta gyorsan a férfi. – A házatokban szart se ér a zár, egy perc alatt bejutnék, ha akarnék. – Te is annyit érsz. – Hova mentél? – Haza, apucihoz és anyucihoz. Szerinted hova mentem? Még nem állok készen arra, hogy beszéljek veled. – Kár. – Ezúttal Panda tette le a telefont. A FIZIKAI BÁTORSÁG NEM OKOZOTT gondot Panda számára, de ez most más volt. Tudta, hogy tisztáznia kell a helyzetet Bree-vel, mielőtt megtenné a következő lépést Lucy visszaszerzéséhez, de úgy tervezte, ad még egy hetet magának, hogy elbeszélgessen Jerry Evansszal. Tőle akarta hallani, hogy nem tér vissza a sötétség a lelkébe. Aztán alaposan végig akarta gondolni a következő napok teendőit, nehogy megint elrontson valamit. És most itt volt, egy kései washingtoni járaton, teljesen felkészületlenül, ráadásul az egész jövője veszélyben forgott. Jóval sötétedés után ér Dullesba. Noha túlságosan felpörgött ahhoz, hogy aludni térjen, ilyen állapotban mégsem jelenhetett meg a Jorik-házban, így bejelentkezett egy szállodába, ahol végigvirrasztotta az éjszakát. Hajnalban lezuhanyozott és megborotválkozott, aztán egy kávéval a gyomrában elindult Middleburgba, Virginia egyik leggazdagabb környékére. Ahogy elhaladt a borászatok és a jómódú farmok előtt, egyre nyomorultabbul érezte magát. Mi van akkor, ha elkésett? Ha Lucy rájön, hogy sokkal jobban boldogul nélküle? Mire a Jorik-birtokra ért, csupa veríték volt. Az útról nem lehetett látni a házat, és csak a magas vaskerítés és a gondosan megmunkált kapu jelezte, hogy elérte az úti célját. Leparkolt, majd beállt a videokamera elé. A mobiljáért nyúlt. Egy dologban nagyon biztos volt: ha ezt elrontja, mindennek vége.

Nem számít, mi történt, Lucy nem láthatja rajta, milyen pocsék állapotban van. A lány az ötödik csengetésre vette fel a telefont. – Hajnali fél hét van – mondta álomittas hangon. – Még alszom. – Nem gond. – Mondtam, hogy még nem állok készen a beszélgetésre. – Ez bizony baj. Egy perced van, hogy kinyittasd a kaput, különben betöröm. – Küldj egy képeslapot Gitmóból. Lucy letette a telefont. Pandának szerencsére nem kellett beváltania a fenyegetését, mert fél perc múlva kitárult a kapu. A titkosszolgálat emberével folytatott rövid párbeszédet követően végighajtott egy kanyargós fasoron és megérkezett a nagy, téglából épült György-kori ház elé. Leparkolta az autót és kiszállt. A hűvös levegőben érezni lehetett az őszi falevelek illatát; a kora reggeli napsütés jó időt jósolt, amit a férfi kedvező előjelként értelmezett. Nehéz feladat várt rá, ráadásul hányingere volt az izgatottságtól. Nyílt az ajtó és ott állt Lucy. Panda szíve a torkában dobogott. Végre minden a helyére került, de valószínűleg Lucy nem így látja… Ahelyett, hogy behívta volna a házba, felkapott egy fekete széldzsekit a zöld békákkal telefestett vörös pizsamájára és kijött hozzá. Panda a háta közepére sem kívánta, hogy találkozzon a lány szüleivel, ezért most hálás volt a sorsnak a váratlan fejleményért. A lábán edzőcipő volt, világosbarna haja gyönyörűen fénylett. nem volt rajta smink, arcán még ott volt a párna gyűrődésének a nyoma. Csinos volt, sőt elképesztően szép. Megállt két oszlop között, a széles lépcsősor tetején. – Ki halt meg? – kérdezte, és barátságtalanul méregette a férfi öltönyét. Tudhatta volna, hogy nem jelenhet meg farmernadrágban és pólóban az Egyesült Államok elnökének az otthonában. – Nem volt időm átöltözni.

Lucy lejött a lépcsőn. Aprócska alakja és a békás pizsamája ellenére felnőtt, sőt csábító, bonyolult és rettentően dühös nőnek látszott. Panda halálra volt rémülve tőle. Dacosan felszegte a fejét és a férfira nézett. – Van némi különbség aközött, hogy az ember fia elkötteti, vagy csak tervezi, hogy elkötteti az ondóvezetékét. – Nem értem, miről beszélsz, én sosem állítottam, hogy volt ilyen műtétem. – Erről nem vitatkozom. – Lucy elindult a nedves, avarral fedett füvön egy fa irányába, mely olyan öregnek tűnt, mintha annak idején Thomas Jefferson alatta szerkesztette volna a Függetlenségi nyilatkozatot. – Tény, hogy az egyik kis spermádnak sikerült a hazafutás, és most apa leszel. Mit szólsz hozzá? – Nem volt időm gondolkodni rajta. – Nekem volt, és szívesen elárulom, mi lesz. Nem fogom azt állítani, hogy spermabankba mentem, és nem szabadulok meg a babától. – Naná, hogy nem szabadulsz meg tőle – képedt el a férfi. – Akkor mit fogsz tenni? – folytatta Lucy. – Begolyózol? Panda szemében még kedvesebb lett a lány attól, hogy úgy viselkedett, mintha a lelki problémái nem is lennének olyan komolyak. – Nos? – toppantott a lábával Lucy. – Mit mondasz? – Szerzek egy jó állást… – nyelt nagyot Panda. – A szüleim nem fognak repesni az örömtől. A férfi igyekezett óvatosan fogalmazni, nehogy ismét elrontson valamit. Tudta, hogy aknamezőre téved. – Mondd, mit szeretnél, mit tegyek? – Látod, erről van szó! Végeztem veled! Lucy öles léptekkel a ház felé indult. Panda utánaeredt. – Szeretlek. – Szóval mégsem vagyok közömbös számodra. Nagy ügy. – Tényleg szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. – Panda torka elszorult. – Már akkor szerettelek, amikor megláttalak abban a texasi utcában.

– Hazudsz! – kerekedett el Lucy szeme. – Nem hazudok. Nem állítom, hogy beléd szerettem, de az elejétől fogva éreztem, hogy fontos vagy nekem. – A férfi meg akarta érinteni Lucyt, de félt, hogy azzal csak ront a helyzetén. – Amíg együtt voltunk, mindvégig arra törekedtem, hogy helyesen cselekedjek. El sem tudom mondani, mennyire belefáradtam. És azt hiszem, te is szeretsz. Vagy tévedek? Ez a kérdés zakatolt folyton az agyában. Mi van akkor, ha tévedett? Ha a lány tényleg csak egy nyári kalandnak tekintette azt, ami kettejük között történt? Az ösztönei ugyan mást súgtak, de már nem bízott bennük. – És akkor mi van? – mosolygott Lucy gúnyosan. Mesterfokra fejlesztette ezt a mosolyt. – Ted Beaudine-t is szerettem, legalábbis azt hittem, és láttuk, mi lett belőle. – Igen, de ő túl jó volt neked. Én nem vagyok az. – Ez igaz. Ölbe akarta venni, betenni a kocsiba és elhajtani vele, de ahhoz Lucy anyjának és a titkosszolgálatnak is lett volna néhány szava. – Kristi talált nekem egy tanácsadót, egy veteránt. Ő is megjárta a háborút. Jól haladunk. Nem mondom, hogy minden tökéletes, de meggyőzött, hogy a lelkem jobb állapotban van, mint hittem. – Akkor téved – jelentette ki Miss Tapintat, bár a tekintete kissé ellágyult. – Mondd, hogyan akarsz kimászni ebből a helyzetből? – kérdezte Panda. – Tudod, hogy ha akarod, feleségül veszlek. Mindent megteszek érted. Csak mondd meg, mit akarsz. – Reménytelen eset vagy – felelte a lány, majd sarkon fordult és felment a lépcsőn. Mivel nem csapta be az ajtót maga után, a férfi arra a következtetésre jutott, hogy nyugodtan bemehet egy újabb adag kioktatásért. Az impozáns hallban a széles lépcsősor, a lenyűgöző olajfestmények és az antik bútorok vagyonos családról árulkodtak, de a szanaszét heverő hátizsákok, biciklis sisakok meg a sarokban árválkodó térdvédők azt sugallták, hogy fiatalok

is lakják a házat. Lucy egy székre hajította a széldzsekijét, ami úgy nézett ki, mintha legalábbis a Smithsoniából kölcsönözték volna, majd a férfira nézett. – És ha hazudtam? Panda éppen a cipőjére tapadt faleveleket próbálta leszedegetni, nehogy ráhordja őket a perzsaszőnyegre. – Hazudtál? – Mi van akkor, ha nem is vagyok terhes, és csak kitaláltam ezt az egészet. Mi van akkor, ha tényleg szerelmes vagyok beléd, és így akarlak visszaszerezni? Akkor mit csinálnál? – Hazudtál? – Válaszolj. Panda meg akarta fojtani. – Ha hazudsz, el sem tudod képzelni, milyen mérges leszek rád, mert mindenek ellenére én komolyan szeretnék tőled gyereket. Halljam, mi az igazság? – Komolyan mondod? Szeretnél tőlem gyereket? – lágyult el Lucy tekintete. – Ez komoly dolog, Lucy. A helyedben nem viccelődnék vele. Lucy megfordult. – Apa! Anya! – Itt vagyunk – kiáltott ki egy férfi a ház végéből. Meg fogom ölni, gondolta Panda, de előtte még engedelmesen követte a tágas, világos kávé- és süteményillatú konyhába, melynek ablaka a kertre nyílt. Az asztal egyik végében Jorik elnök asszony ült, előtte a Wall Street Journal meg egy irattartó. Fehér köntösben és szürke papucsban volt. Még smink nélkül is gyönyörű, ráadásul tekintélyt parancsoló asszony volt. A vele szemben helyet foglaló férje farmerban és melegítőfelsőben volt, és láthatóan még nem volt túl a reggeli borotválkozáson. Panda reménykedett benne, hogy már megitták az első kávéjukat, különben semmi jóra nem számíthatott. – Anyu, apu, ugye emlékeztek Patrick Shade-re? – Lucy úgy mondta ki a férfi nevét, mintha valami romlott ételről beszélne. – Az őrkutyám. Panda bólintott, Jorik elnök asszony odébb tolta a Wall Street Journalt, a férje pedig összecsukta az iPadjét és levette az olvasószemüvegét. Panda azon tűnődött, hogy vajon tudnak-e a

babáról… ha egyáltalán volt baba. Lucy szépen bedobta az oroszlánverembe, de legalább a testvérei nem voltak jelen. Szombat reggel lévén valószínűleg még mélyen aludtak. Bárcsak a szülők is lustálkodtak volna még egy kicsit, tette hozzá gondolatban. – Asszonyom – mondta. – Mr. Jorik. Lucy kiélvezte a helyzetet. Leült egy üres székbe és hagyta, hogy a férfi ácsorogjon, akár egy szolga az uraság színe előtt. – Nem fogjátok elhinni, mit mondott – nézett az anyjára. – Azt mondta, feleségül vesz, ha ezt akarom. Jorik elnök asszony a szemét forgatta, a férje a fejét csóválta. – Ostobább, mint gondoltam. – Igaz, meg kell hagyni… ostoba alak, de én is az vagyok, igaz, legalább jószívű. – Panda eleget hallott. Fenyegető pillantást vetett Lucyre, majd a szülőkre nézett. – Szeretnék engedélyt kérni, hogy feleségül vehessem a lányukat. – Minek ez a kapkodás? – húzta össze a szemét Lucy. – Előbb sorold fel szépen a rossz tulajdonságaidat. Ekkor értette csak meg, hogy Lucy mielőbb túl akart lenni a nehezén. – Megkínálhatom egy kávéval, Patrick? – intett az elnök asszony a konyhapult felé. – Köszönöm, nem kérek, asszonyom. – Mivel Jorik elnök asszony a főparancsnoka volt, mindvégig vigyázzban állt: lábak összezárva, mellkas ki, tekintet előreszögezve. – Detroitban nőttem fel, kemény gyerekkorom volt. Az apám drogdíler volt, az anyám függő, aki minden létező módon igyekezett megszerezni az anyagra való pénzt. Én magam is drogoztam. Priuszom is volt, eltöltöttem pár évet a fiatalkorúak börtönében, egy ideig nevelőszülőknél laktam. Az öcsém bandázott, és tízéves korában megölték. Alig bírtam kijárni a gimnáziumot, majd beléptem a seregbe. Szolgáltam Irakban és Afganisztánban, majd beléptem a detroiti rendőrség kötelékébe. – Panda úgy döntött, ha belehal, akkor is elmond mindent. – A Wayne főiskolán szereztem diplomát, és…

– Főiskolai diplomákat! – javította ki Lucy. – A mesterfokozata is megvan. Ez egy kicsit zavart, de már túltettem magam rajta. Lucy szándékosan gyötörte, mintha gyönyörűségét lelné a szenvedésében. Panda pihenj állásba helyezkedett, kezét hátul összekulcsolta, a tekintetét az elnök asszony feje fölé emelte. Mint már említettem, a Wayne-en tanultam. Az egyetlen alkalom, amikor az Ivy közelébe kerültem, egy megbízásom során volt, amikor a Harvard-Yale focimeccsen egy hollywoodi színésznőre kellett vigyáznom. – Az asztalnál sem vall szégyent, tud viselkedni – mondta Lucy. – És valljuk be, nagyon dögös. – Látom – értett egyet az anyja. Döbbenetesen szuggesztív volt a hangja. Panda nem hagyta magát. – Volt egy időszak, amikor túlzásba vittem az ivást, és emiatt sokszor verekedésbe keveredtem. De ami a legfontosabb… – Ekkor az elnök asszony szemébe nézett és nagyot nyelt. – Most úgy tűnik, túl vagyok rajta, de nem merek kockáztatni, így ismét eljárok tanácsadásra. Sokáig féltem bárkihez is ragaszkodni, nehogy fájdalmat okozzak neki, de most már más a helyzet. Sajnos gyakran káromkodom és lobbanékony a természetem. Jorik elnök asszony a férjére sandított. – Nem csoda, hogy beleszeretett – mondta. – Pont olyan, mint te. – Sokkal rosszabb – jegyezte meg Lucy. Az apja hátratolta a székét. – Ezt még megemlegeted. Panda hagyta, hogy a Jorik család átvegye a szót. – A múltamra való tekintettel nem biztos, hogy ilyen férjet szánnak a lányuknak. – Mr. Shade, a múltjának egyetlen kis részlete sem titok a számunkra – felelte az elnök asszony. – Azt hiszi, alkalmaztuk volna anélkül, hogy ellenőrizzük? Panda meglepődött, pedig nem kellett volna. – Kitüntetést kapott a harctéri tevékenységéért – mondta az elnök asszony. – Bátran szolgálta a hazáját és a Detroiti Rendőrkapitányságon is kiválóan helytállt.

– De… néha komplett idióta tud lenni – vetette közbe Lucy. – Te is – vágta rá az apja. – Nagyon szeretem a lányukat – folytatta Panda. – Azt hiszem, ezt már önök is észrevették. Mert, ha nem így lenne, akkor bizony isten… elnézést kérek, asszonyom, szóval nem csináltam volna végig mindezt. És most tisztelettel… szeretnék négyszemközt beszélni Lucyvel. – Előbb a muffint – felelte Talán-terhes-vagyok-talán-nem kisasszony. – Tudom, hogy imádod a muffint. – Most, Lucy – mutatott a férfi az ajtó irányába. Lucy még nem végzett a férfi megleckéztetésével, de kelletlenül feltápászkodott a székéből. Olyan volt, mint egy duzzogó kamasz, még a szülei is megmosolyogták. – Pedig régen olyan édes kislány volt – jegyezte meg az anyja. – Te rontottad el – vágott vissza az apja. Mat Jorik még nem végzett. – Nem akarjátok a Mabeiben megbeszélni? – Ez kérdés, egyben utasítás is volt. Az elnök asszony a férjére mosolygott. Panda semmit sem értett ebből az egészből, de Lucy képben volt. – Rendben – mondta, és kelletlenül elindult a hátsó ajtó felé. A férfi engedelmesen követte, udvariasan kinyitotta előtte az ajtót, majd együtt léptek ki a kőteraszra és az öreg fákkal teli hátsó udvarra. Ott végigmentek egy téglákkal kirakott, fűszernövényekkel teli ágyásokkal szegélyezett ösvényen, amíg egy nagy garázshoz nem értek. Egy másik ösvényen megkerülték az épületet és ott álltak az ősrégi sárga Winnebago előtt. Pandának most már eszébe jutott, hogy ez a lakókocsi Mabei, mely sok évvel ezelőtt Lucy és Mat Jorik otthonaként szolgált, amikor Nealyért kellett menniük, hogy hazahozzák egy pennsylvaniai kamionparkolóból. A rozsdás zsanérok hangosan nyikorogtak, amikor Lucy kinyitotta az ajtót, majd beléptek a homályos lakókocsiba. Az aprócska konyhában volt egy kiszolgált, beépített kanapé; a helyiség végében egy ajtó feltehetően a hálóba nyílt. A kicsiny

asztalon egy baseballsapka, egy jegyzettömb, egy üvegcse zöld színű körömlakk meg egy üres kólásdoboz volt. Úgy tűnt, hogy Lucy testvérei sok időt töltenek itt. Panda nem merte megkérdezni, hogy miért küldte ide az anyja, nehogy ismét csúnyán nézzen rá. – Működik még ez a járgány? – Már nem. Lucy lehuppant a kanapéra, kézbe vette A gyűrűk ura papírkötésű példányát és elkezdett olvasni. Panda az inggallérjával babrált. Jorikék számára kedves lehet ez a lakókocsi, de ő majdnem megfulladt a parányi térben. Tényleg terhes vagy? Valóban szeretsz? Mégis, mi az ördögöt mondtam, ami olyan rossz volt? Szerette volna feltenni a kérdéseit, de még nem érkezett el az ideje. Kigombolta az ingét. A lakókocsi mennyezete alig pár centivel volt a feje felett, a falak szinte összeszorították. Leült a lánnyal szemben, a padra. Még onnan is érezni lehetett a piros pizsamából áradó textilöblítő illatát; nem kimondottan erotikus illat, ő mégis annak érezte. – Meséltem Bree-nek az apjáról – mondta. – Tudom, felhívott – felelte Lucy, de fel se nézett a könyvéből. Panda kinyújtotta a lábát. Lucy lapozott. A férfi majdnem felrobbant az idegességtől. – Remélem, kiszórakoztad magad. Most már beszélhetünk komolyan? – Nem igazán. Ha másvalaki viselkedett volna így, sarkon fordult volna, vagy behúzott volna neki egyet, de azok után, amit Lucyvel tett, kijárt neki a büntetés, és a lány igen találékonynak bizonyult ebben a tekintetben. Lassan megbékélt a gondolattal, hogy talán nincs is semmilyen baba. Lucy hazudott. Fájt, de elfogadta. Nem haragudhatott rá, hiszen ezzel a hazugsággal hozta őket össze. Biztos volt benne, hogy a következő szavaival gyakorlatilag tálcán kínálja fel neki a fejét, de nem érdekelte.

– Ennek nem fogsz örülni, de amikor szakítottam veled, azt hittem, helyesen cselekszem. Lucy indulatosan összecsukta a könyvet. – Ebben biztos vagyok – csattant fel. – Lucyt nem kell megkérdezni, hogy mi a véleménye a helyzetről. Nem kell neki lehetőséget adni, hogy hallassa a hangját. Te majd eldöntöd, mi legyen a nőddel. – Akkor nem így láttam, de értem, hogy mire gondolsz. – Ezek szerint így fog működni a kapcsolatunk? Társak leszünk mi valaha? Egymagad fogsz dönteni helyettem is? – Nem, és ígérem, jó társad leszek – felelte Panda. Mérhetetlen nyugalmat érzett; nyoma sem volt a félelemnek, kétségeknek. Rosszul esett, hogy hazudtak neki, de megfogadta, hogy az első alkalommal mindent megtesz, hogy teherbe ejtse. – Megfosztottál az ütőkártyáimtól. Panda. Azzal, hogy felsoroltad volna a melletted és ellened szóló érveket, teljesen kizártál a beszélgetésből. Úgy bántál velem, mint egy gyerekkel. Lucy még az állig begombolt pizsamájában sem tűnt gyereknek, de Panda nem akart belegondolni, hogy mi lehet a vörös flanel alatt. – Azóta okosabb lettem. – Csakugyan? – Lucy szeme megtelt könnyel. – Akkor miért nem kerestél meg? Miért nekem kellett felhívnom téged? A férfi meg akarta ölelni, de még nem érkezett el az ideje. Előtte tiszta vizet kellett önteniük a pohárba. Lassan térdre ereszkedett. – Azt hittem, beleőrülök, annyira hiányoztál. Életem legnagyobb hazugsága volt, amikor azt állítottam, hogy nem szeretlek, de féltem, hogy fájdalmat okozok neked. Azóta sok minden megváltozott. Már nem félek attól, hogy szeresselek. Tessék, nyugodtan kiabálj velem. – Nem szoktam kiabálni – védekezett Lucy. Panda bölcsen szó nélkül hagyta a megjegyzést. – Örülök neki, mert ez a rész sem fog tetszeni. – Megpróbált kényelmesebben elhelyezkedni, de nem sok sikerrel. – Pokoli érzés volt elhagyni téged, de utóbb kiderült, hogy a hasznomra

vált, mert így sokkal több forgott kockán. Már nem azért kellett aggódnom, hogy visszatérnek-e a tüneteim. Rájöttem, hogy megérdemlem az életet. Én életben vagyok, míg sok bajtársam halott. Most már nem a végzetben, hanem a lehetőségekben hiszek. – Én nem tettelek volna ki mindennek. Egy napja mást se tett, de Panda hónapokig gyötörte őt, tehát nem volt joga panaszkodni. – Tudom, édesem. – Megfogta a lány jéghideg kezét. – El sem tudod képzelni, milyen nyomorúságosán éreztem magam nélküled. Lucy láthatóan örült ennek. – Valóban? – Szükségem van rád, Lucy – simogatta meg a lány tenyerét a férfi. – Szeretlek, és szükségem van rád. Lucy elgondolkodott ezen. – Feltűnt neked, hogy térdelsz? – Igen – mosolygott a férfi. – És, ha már így vagyok… – Majd megfulladt, annyira szorította a gallérja. – Lucy, kérlek, légy a feleségem. Ígérem, hogy szeretni foglak, vigyázok rád és tisztelni foglak. Veled együtt nevetek, és szerelmeskedem veled, és minden egyes lélegzetemmel téged foglak dicsérni. Tudom, hogy lesznek vitáink, de a végén úgysem számít majd, mert az életemet is odaadom érted. Az ördögbe… ilyet még sosem csináltam… – Mitől kellene megvédened? Azért fogadtad meg, mert ehhez értesz a legjobban? – incselkedett vele Lucy. Panda nem bírta tovább és letépte a nyakkendőjét. – Nem tudom, hogyan fogalmazzam meg pontosan. Lucy szelíden és türelmesen nézett rá. – Te vagy az én nyugodt és biztonságos menedékem. Kettőnk közül inkább én szorulok védelemre. Elvállalod a védelmem? Lucy megsimogatta a férfi haját; az ujjai pehelykönnyűek voltak, a tekintete végtelen boldogságot ígért. – Megteszek minden tőlem telhetőt. – És mi lesz a többivel? Elég kemény vagy ahhoz, hogy hozzám jöjj?

– Keményebb, mint gondolnád – simított végig Lucy a férfi arcán, majd alig hallhatóan azt suttogta, hogy ő is nagyon szereti. Aztán Lucy felállt, bezárta az ajtót és kigombolta a pizsamáját. A férfi is felállt, s a következő pillanatban a kanapéra hullott a zakója. A lány a nyaka köré fonta a karjait és édesen, szenvedélyesen megcsókolta. Panda egész életében erre a csókra várt, ezt a szerelmet kereste. Ám amikor az ajkaik végre szétváltak, Lucy ismét gondterheltté vált. – Van még valami. – Remélem is – simogatta meg a férfi a derekát. – Nem, nem arról van szó. Amikor végre lenyugodtam annyi időre, hogy felfogjam, hogy valóban szeretsz, ki kellett találnom valamit, hogy felhívjam magamra a figyelmed. – Semmi baj, szívem. Tudom, hogy nem vagy terhes. Lucy azonban nem érte be ennyivel. – Kidolgoztam egy tervet. Megbeszéltem Temple-lel és Maxszel, hogy segítsenek elrabolni téged. – El akartatok rabolni? Képesek lettünk volna rá. Majd, ha fagy. – Ha te mondod… – Az a helyzet… a terhesség… – Gondoskodom róla, hogy mielőbb tényleg az legyél, csak kérlek, ne hazudj többé. Lucy lassan kigombolta a férfi ingét. – Az a helyzet, hogy… nem voltam túl jól, így elkezdtem számolni, aztán elmentem az orvoshoz, és… Panda csak nézett nagy szemekkel. Lucy szája mosolyra húzódott, majd két keze közé fogta a férfi arcát. – Gyereket várok.

Epilógus

LUCY TED BEAUDINE SZÉLES vállára hajtotta a fejét, és elégedetten felsóhajtott. – Ki hitte volna, hogy ez lesz belőle? – Az élet néha furcsa dolgokat produkál. Május vége volt, a majdnem-esküvőjük harmadik évfordulója, de nem ennek apropóján gyűltek össze a hófehérre festett, ragyogó, kék zsalus tóparti házban. A Háborús hősök emléknapját és egy újabb nyár kezdetét ünnepelték. Toby és két kamasz barátja frizbizett. Martin vidáman loholt a sarkukban. Bree egyik unokahúga szégyenlősen beszélgetett Lucy legkisebb húgával, míg Tracy és Andre mosolyogva figyelte a társaságot. – Ne vedd sértésnek, de nagyon örülök, hogy nem mentem hozzád – mondta Lucy Tednek. – Nem sértődöm meg – mosolygott Ted. A távolban valaki szorgalmasan kopácsolt. Egy hónap múlva elkészülnek az új rönkházak Lucyék táborában. – Nehéz dolga lehet Megnek egy ilyen tökéletes emberrel. – Az már biztos, hogy nagy teher – bólogatott Ted komolyan. Lucy mosolyogva a grillsütő irányába nézett, ahol a szülei a megilletődött Temple-lel és Maxszel beszélgettek. – Panda feleségének lenni sokkal könnyebb. – Engem megijeszt – felelte Ted. – Ugyan, cseppet sem félelmetes, de ha hallaná, örülne a bóknak.

Ted megszorította Lucy vállát. – Jó, hogy a jegyességünk alatt nem éreztük magunkat ennyire felszabadultnak egymás társaságában, különben összeházasodtunk volna. Ettől mindketten megborzongtak. Meg és Panda közeledett feléjük. Ki hitte volna, hogy az egykor oly mogorva testőr ilyen példás férjként fog helytállni? Ted nyomott egy puszit Lucy feje búbjára. – A férjed kikezdett velem – mondta Lucy a barátnőjének. – Egyébként milyen érzés a második választottjának lenni? Meg a fejét csóválta. – Ha akkor nem tűnsz el, simán megszereztem volna Pandát. Alig bírtam levakarni magamról az úgynevezett próbavacsorádon. – Ami azt illeti, nagyon dögös voltál – jegyezte meg Lucy, mire Ted jelentőségteljes pillantást váltott Pandával. – Ijesztő belegondolni, hogy kis híján rosszul választottunk férjet magunknak. Ezúttal mind a négyen megborzongtak. – Megmondom, mi az ijesztő – szólalt meg Bree, aki Mike-kal az oldalán csatlakozott a társasághoz. Mike büszkén hordozta magán a kengurut, benne az alvó kisbabájukkal. – Ti négyen vagytok azok. Életemben nem láttam ilyen fura kapcsolatot. Ugye, Mike? – Ugyan, Bree… rólunk is elmondhatnák ugyanezt. – Túl jó vagy, hogy igaz legyél – mosolygott rá boldogan a felesége. Toby otthagyta a barátait egy percre. – Nem is olyan jó – kotnyeleskedett. – Az este megdézsmálta az M&M’s-es készletemet. Mike vigyorogva elkapta a fiú vállát, és barackot nyomott a fejére. Vigyázott, nehogy felébressze Toby kisöccsét. – Keress magadnak jobb rejtekhelyei, fiam. Az elmúlt három évben Toby legalább tíz centit nőtt, és már a lányok is kezdtek feltűnni a házuk táján, ami Bree-t az őrületbe kergette. A tizenöt éves Toby azonban meglepően értelmes volt, így Lucy cseppet sem aggódott miatta.

A gyerekek és a szakmai sikereik mellett csodás változásokat tapasztaltak meg az életükben. Ugyanakkor voltak nehéz időszakok is. Lucy még mindig gyászolta a nagyapját, Litchfieldet, Bree pedig elvesztette az első babáját. Alig egy év múlva szerencsére megszületett a kis Jonathan David Moody, aki elfeledtette velük a fájdalmat. Az egyik legnagyobb változás, ami Lucyn kívül mindenkit megdöbbentett, az volt, hogy Panda több embert is alkalmazott, hogy visszaülhessen az iskolapadba és megszerezze a tanácsadói diplomáját. Most már csak olyan biztonsági és testőri munkákat vállalt el, melyek közel estek az otthonához, és az ideje maradék részében segített más sérült katonának, hogy hozzá hasonlóan ők is visszakaphassák az életüket. Tehetségesnek érezte magát ehhez a feladathoz. Lucy anyaként és íróként is sikeresen helytállt. Született mesélő volt, csodásan visszaadta a gyerekek történeteit, akiken segített. Nemrég fogott hozzá a harmadik kötetéhez, melyben tizennyolc-tizenkilenc éves srácokkal foglalkozott, akik kinőtték a nevelőotthonokat és most nem volt hova menniük. Mostanra annyira számított a véleménye, hogy rendszeres és népszerű vendége volt különböző talk shaw-knak és más tévéműsoroknak, de a chicagói központba is bejárt dolgozni, mert nem akart elszakadni attól a munkától, amit oly nagyon szeretett. A családi ügyek mellett Pandával belevágtak egy tábor kiépítéséhez a szigeten. Panda egykori menedéke környékén. A táborba különböző nevelőszülőknél élő testvéreket szándékoztak elhozni, hogy nyaranta eltölthessenek egymással néhány kincset érő hetet. Ide várták a démonaikkal küzdő veteránokat és családjaikat is, hogy segítsenek nekik visszatalálni a normális életbe. Panda és Lucy pontosan tudta, milyen nehézségekkel jár a krízishelyzetben élő gyerekek és felnőttek közötti élet, de felvettek néhány fantasztikus szakértőt, akik a segítségükre lehettek, így nem féltek a kihívástól. A tábort a Litchfield-Jorik alapítvány hozta lére, melynek tőkéje jelentősen megnövekedett, miután Lucy beletette a nagyapjától örökölt pénze nagy részét.

– Ennyit a jachtunkról – jegyezte meg Panda, amikor aláírták a papírokat. Nem voltak anyagi gondjaik, és egyikük sem vágyott fényűző életre, ahogy a kislányuk sem, aki boldogan felpróbált minden cipőt, amit a szülei kinn felejtettek. – Megyek, idehozom a fiút – pattant fel Panda ösztönösen. Lucy bólintott, és elindult a kétéves kislányához, aki éppen Ted Beaudine hangosan ordító, miniatűr hasonmásától próbálta elragadni a dinóját. Panda közben felment a verandára, ahol a kisfia felébredt álmából és sírva fakadt. Ahogy az apja ölbe vette, máris megnyugodott. Panda elégedetten körülnézett; boldog volt, hogy a számára oly sok fontos embert mind ott látja az udvarán. Lucynek sikerült magához csalogatnia a borsónyi, oroszlánszelídítő kislányt, aki az apja sötét fürtjeit és az anyja kalandortermészetét örökölte. A délutáni komp lassan beúszott a kikötőbe. Egy sirálypár lecsapott a vízre, ahol élelmet remélt. Lucy a verandára nézett és lágyan, elégedetten elmosolyodott. A szíve csordultig tele volt boldogsággal. Abban jeleskedj, amihez a legjobban értesz. Senki sem jósolhatta volna meg, hogy a férje megtalálja a számára egyetlen, igaz utat.

Vége