SASKIA NOORT AZ ÍNYENCKLUB

SASKIA NOORT

AZ ÍNYENCKLUB

Első kiadás Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2011 Saskia Noort

2

Az ínyencklub

Saskia Noort

3

Az ínyencklub

Írta: Saskia Noort A mű eredeti címe: De eetclub

Fordította: Csokonai Attila

A szöveget gondozta: Pásztor Judit A művet eredetileg kiadta: De eetchub © 2004 by Saskia Noort Originally Published by Ambo/Anthos Uitgevers, Amsterdam

Felelős kiadó: A. Katona Ildikó Műszaki szerkesztő: Balogh József Készült a Generál Nyomdában, Szegeden Felelős vezető: Hunya Ágnes A borítót tervezte: Balogh József

Saskia Noort

ISSN 2060-4769 ISBN 978 963 245 455 9 4

Az ínyencklub

© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2011-ben Cím: 6701 Szeged, Pf. 784 Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail: [email protected] www.konyvmolykepzo.hu

Saskia Noort

5

Az ínyencklub

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást , nem sokszorosítható.

Saskia Noort

6

Az ínyencklub

Szeretett Marcelemnek

Saskia Noort

7

Az ínyencklub

Prológus

AMIKOR TÖLTÖTT MÉG EGY POHÁR vörösbort, pár csepp kilöttyent az asztalra. Elkáromkodta magát, majd a ruhája ujjával letörölte a foltot. Ez a mozdulat egyáltalán nem vallott rá. Mindig nagyon rendszerető volt, de most a legkevésbé sem törődött azzal, hogy pecsétes lett a szürke zakója vagy a tölgyfa asztal. Hiszen az élete, az életük tönkrement. Most akár autóba is ülhetne, és teljes gázzal nekihajthatna egy betonfalnak. Mindenkit megszabadítana az ittlététől, ami fölösleges ezen a világon. Valahogy mindig is tudta, hogy egy napon így fogja végezni. Hogy egyszer majd el fog veszíteni mindent, amiért annyi kockázatot vállalt. Megpróbálta felidézni, ki volt ő, mielőtt a lány beviharzott az életébe. De hiába, nem tudta. Egy magányos férfi, egy keményen dolgozó zombi. Szűkösen és takarékosan élt. És keresett valakit. Mígnem a szőke lány, aki lófarokban viselte haját, belibegett az üzlethelyiségbe, lerohanta csáberejével, elvakította szenvedélyességével, és egy hónapon belül odaköltözött hozzá. A lány, aki kezdetben aggódással tele és riSaskia Noort

8

Az ínyencklub

adtan mászott az ölébe, akit oltalmazni akart, akinek mindent meg akart adni, aki hozzá akart tartozni, a gyermekei anyja akart lenni, és aki most mindenét el akarja venni, amije csak van. Szemhéjai olyannyira elnehezültek, hogy nem kis fáradságába került nyitva tartania a szemét, de nem akart lefeküdni. Már ahhoz is túlságosan fáradt volt, hogy ágyba bújjon. Nem akart a poros tetőtérben ismét egyedül aludni, vagy nyitott szemmel feküdni, vágyakozva az Ő melege után. Teste átforrósodott az álmatlanságtól, de inkább lent üldögélt a konyhaasztalnál, cigarettázott, és ivott tovább. Egészen addig, amíg ki nem találta, mit kell tennie. A gyerekek nélkül nem tudna élni. Felébredni és felkelni anélkül, hogy hallaná vidám hangjukat, anélkül, hogy a reggelinél látná még álmos, de örömteli arcukat, anélkül, hogy időről időre ölében érezné habkönnyű kis testüket - ez a gondolat úgy elrémisztette, hogy alig kapott levegőt. Nem, így semmi értelme nem lenne többé az életének, így szép lassan lecsúszna és megbolondulna. Ebben biztos volt. Elbóbiskolt, majd felriadt, és megint kényszeresen látta, mi előtt áll. Lidércnyomás nehezedett rá. És most már nem hitt abban, hogy le tudja küzdeni a nehézségeket, hiába vette be a rengeteg tablettát. Bizonytalanul felállt, de a lábai majdnem összecsuklottak. Megcsúszott, és fejjel nekiesett az asztal éles sarkának. Nyilvánvalóan részeg volt. Érezte, ahogy a vér melegen végigcsurog az arcán. A halál rákacsintott. Nem félt tőle, annyira semmiképpen sem, mint attól, ami rá vár, ha életben marad. A lüktető fájdalom a fejében kellemes volt és megnyugtató, összehasonlítva azzal, amit a szívében érzett. Saskia Noort

9

Az ínyencklub

Szemhéja lecsukódott, és ő nem akart mást, csak feküdni, aludni és soha többé fel nem ébredni. Ezt könnyen el is érheti, de vele mi lesz? Ő büntetlen maradhat? Őneki nem kell megfizetnie azért, amit ellene elkövetett? Nem kellene Ő neki is szenvednie, egészen addig, amíg már a véget kívánja inkább, hozzá hasonlóan? Magányosabbnak érezte magát, mint eddig bármikor. Vesztesnek, aki a szívében érzett fájdalomtól összegörnyedve végképp önmagába fordul. Miért nem mentek el - egyszerűen el - együtt? El kellett volna tűnniük. Lelki szemei előtt megjelent egy kép: azúrkék tenger, finom, vakítóan fehér homok a parton, nyomorúságos, fából ácsolt kis hajó a vízen. Egészen sötétre barnult, csillogó bőrű gyerekei sugárzó arccal, fűrgén és ügyesen másznak fel rá, újra és újra, hogy onnan ugorjanak a vízbe. Hallja, hogy Ő szólítja. Ez Thaiföldön volt, a tengerparton, nem is olyan régen, egyáltalán nem régen. Így kellene lennie. A családja, együtt, a keserű végig. Füstszagot érzett. A fiúk szívből kacagtak. Egy bottal még egyszer megpiszkálta a fahasábokat. A tűz lángra kapott. Beszívta és élvezte az égő fa szagát. Az volt a boldogság, az igazi boldogság, így kellett volna maradnia örökre.

Saskia Noort

10

Az ínyencklub

1

AZ ÉJSZAKA KÖZEPÉN Michel óvatosan felrázott, és álomittasan mormogta, hogy szól a telefon. Nyöszörögve a párnába fúrtam a fejem, s reméltem, a csöngés mindjárt abbamarad, ám lassan felfogtam, ha éjjel megszólal a telefon, az általában azt jelenti, hogy valami baj történt. Felkapcsoltam az éjjeli lámpámat, és az ébresztőórára pillantottam. Három órát mutatott. A telefon elhallgatott. Mire Michel megjegyezte, hogy akkor alhatunk tovább. Bizonyára valaki hülyeségből csöngetett fel bennünket, esetleg téves kapcsolás volt, vagy ilyesmi. Ám ebben a pillanatban újból megszólalt a készülék. Az volt az érzésem, hogy most élesebb és áthatóbb a hangja, mint egy szirénának. Az anyósom szíve felmondta a szolgálatot!? Terhes húgom elvesztette a kisbabáját!? Kipattantam az ágyból. Magamra kaptam a pongyolámat, és rohantam le a lépcsőn. Mögöttem ott lépkedett Michel, anyaszült meztelenül. Lent a padon találtam meg a dühösen csengő telefont. A szívem vadul kalapált. Felvettem, s közben Saskia Noort

11

Az ínyencklub

Michelre néztem, aki kezeivel igyekezett eltakarni csupasz altestét. A vonal másik végén különféle zajok és kiabálás hallatszott. Egy férfi kétségbeesetten kiáltotta: „Patrícia!" Lépéseket hallottam, és lihegést. Aztán a sírásba hajló, visszafojtott nyöszörgését valakinek, aki levegő után kapkodott, majd egy mély, suttogó hangot: – Karen! Ne haragudj, hogy felébresztettelek benneteket… – Patrícia? Mi a baj? – Ez rettenetes… Ide kell jönnöd. Babette és Evert háza lángokban áll… Meg kell mentenünk, ami itt még megmenthető… Mindegyikünk idejön. Mindegyikünket felhívtam… – Istenem… Michel megragadta a karomat, és kérdőn nézett rám. – Evert és Babette… a fiúk… mi van velük? – Luknek és Beau-nak semmi baja. Babette megsérül… Evertet még keresik. Mintha minden megfagyott volna bennem, körülöttem. Az idő, a szívem, a vér az ereimben. Michel ijedten faggatni kezdett, mi történt, hová, hová kell mennünk. Tűz van Evertéknél… Szentségelni kezdett. Ekkor megláttam a kisebbik lányunkat, Sophie-t, amint hüvelykujját a szájában tartva ücsörgött a lépcsőn, és nagy szemeket meresztve nézett bennünket. – Oda kell mennünk. A többiek is ott lesznek. Megnézzük, tudunk-e még tenni valamit értük.

Saskia Noort

12

Az ínyencklub

A távolban szirénák szóltak. Rájöttem, álmomban már hallottam őket. Felrohantam a lépcsőn, hogy magamra vegyem a ruhámat, majd újra lefutottam, mivel ráébredtem, hogy jobb, ha nem visszük magunkkal a gyerekeket, viszont egyedül sem hagyhatjuk itthon őket. Felhívtam hát Inekét, a szomszédasszonyunkat, aki azt mondta, a szirénák már úgy is felébresztették, és szívesen átjön, hogy vigyázzon Sophie-ra és Anabelle-re. Még kezemben a telefonkagylóval átvágtattam a nappalin, és széthúztam a függönyöket. Éreztem a tűz szagát, és láttam, hogy a távolban a fák mögött sárgásvörösen izzik a levegő. Gyorsan elkészültünk az öltözködéssel. A lányok persze közben folyton kérdezősködtek: miért kell odamennünk a tűzhöz, és nekik mért nem szabad velünk jönniük, és elégtek-e Luuk és Beau játékai is, és mostantól hol fognak lakni, vagy meghaltak-e talán? Mindeközben végig az járt az eszemben, vajon mit találunk ott, s ezért kissé harapósan válaszoltam a lányok kérdéseire. Sophie sírva is fakadt. – Félek – zokogta – Ti is mindjárt bennégtek a tűzben! Maradjatok itthon! Egy puszit nyomtam a feje búbjára, letörölgettem a könnyeket az arcáról, és azt mondom neki, hogy segíteni akarok a barátaimon, és hogyha mind ügyesek leszünk, talán Luuknek és Beau-nak egyik másik játékát is meg tudjuk menteni. Ineke lent állt a lépcső alján a rózsaszín papucsában. Egy viharkabátot kanyarított a pizsamája fölé. Odasiettem hozzá, mögöttem két, még mindig síró kislány dübögött lefelé a Saskia Noort

13

Az ínyencklub

lépcsőn. Megpusziltam Inekét, és levettem a kabátomat a fogasról. Őszülő haja zilált volt, fakón kék szemeiben aggódást láttam. – Mindenki az utcán van - mondta. - Ez valóban rettenetesen nagy tűz. Átkarolta a két gyereket. – Most már igyekezzetek, itt én mindent elrendezek. Azután színlelt jókedvei számon kérte, miért nem fekszik ilyen kor az ágyában két ilyen kicsi lány. Michel és jómagam felvettük a kabátunkat, becsaptuk magunk mögött az ajtót, és biciklire pattantunk. Kint vékony hóréteg borította a földet. A világos égbolton sarló alakú hold pompázott, és ha nem valami szörnyűség színhelyére karikáztunk volna éppen, valószínűleg egyetértően állapítjuk meg, milyen szép ez az éjszaka. Embermagasságú lángok csaptak fel a nádfedélből. Az egykor hófehérre meszelt külső falak mostanra szurokfeketére perzselődtek. Sötétszürke füstfelhő gomolygott ki vastagon a tető alól és az ablakokon. Síró kisgyerekeket magukkal vonszoló szomszédok járkáltak összevissza kiáltozva az épület körül, mialatt mások visszatartott lélegzettel nézték a szemükben vörösen visszatükröződő tüzet, amely mohón nyelte el egy család lakhelyét. Az utcát lezárták a forgalom elől. Tűzoltók rohangáltak fel s alá, kibontották a tömlőket, és gázálarcban rontottak be a füstölgő házba. A vízsugár zúgva tört elő a csövekből, de a lángok erősebbnek látszottak, mintha folyamatosan táplálná őket valami. Egy héttel ezelőtt ebben a házban ünnepeltük Evert és Babette idősebbik fiának, Beau-nak a hetedik Saskia Noort

14

Az ínyencklub

születésnapját. Mi, felnőttek félkörben ültünk a kandalló előtt, és kellemes aromájú vörösbort ittunk, miközben a gyerekek keresztül-kasul futkároztak a házban. És most a tűz felfal mindent, amit Babette és Evert a hosszú évek alatt közösen felépített… Átfurakodtunk a bámészkodók között, ismerős arcokat keresve. Valamit tenni akartunk, habár azonnal megértettük, itt nincs már semmi tennivalónk, semmi sincs, amit megmenthetnénk. Egy rendőr lépett oda hozzánk, és figyelmeztetett bennünket, hogy lépjünk hátra, adjunk helyett a szirénázó mentőautónak, amely lépésben haladt mögötte. Mindenki hátrahőkölt. Michel megragadta árfagyott kezemet, és néztünk a villogó kék fény után, amíg csak a sarkon el nem tűn előlünk. A tűz nagyon gyorsan elharapódzott, csoda volt, hogy egyáltalán maradtak túlélők, tekintettel a késő éjszakai órára - hallottuk a sugdolózást magunk körül. Hogy pontosan mi is történt, azt senki sem tudta elmondani. Egyedül Evert tartózkodott még a házban. A rendőrök újból félretoltak bennünket kiabálva, és egy másik mentőkocsi is elszáguldott mellettünk. Mögüle Patrícia futott elő. Sötétvörös hajfürtjei ziláltan keretezték enyhén bekormozódott arcát. Amikor meglátott minket, megállt. Mindkét szájszöglete feszül volt és remegett, és pillantása hol erre, hol arra villant, mint az üldözött vadé. Amikor gyorsan megpuszilt, kénes szagot éreztem rajta. Fejével fekete Rangé Roverje irányába intett, amellyel a fák között parkírozott le semmivel sem törődve. – Megyek a kórházba, Babette és a fiúk a mentőkocsikban vannak… A többieket ott találjátok - mondta lihegve, s egy Saskia Noort

15

Az ínyencklub

rendőrségi kisbusz felé intett, ahol egy csapat férfi állt zavartan. – Itt nincs mit tennünk, gyerekek… Csupán reménykedjünk és imádkozzunk, hogy Evertet még meg tudják menteni. Amikor a nevet kiejtette, egy pillanatra megakadt. Ő is tisztában volt vele, nagyon valószínűtlen, hogy Evert élve kerüljön elő a házból. Átverekedtük magunkat az embertömegen a barátainkhoz, akik döbbenten álltak, és meredten nézték a tüzet. Amikor Angela meglátott, kitárta a karjait, és sírva fakadt. Átöleltük egymást, és éreztem forró könnyeit az arcomon. – Istenem! Karen! Annyira, de annyira szörnyű! Olyan rettenetes… Simon nem bírta tovább, ő Michel karjai között kezdett el megbicsakló hangon átkozódni: – Micsoda borzasztó igazságtalanság! Istenverte nagy szemétség! A francba! Tegnap még ott volt nálam… – Michel vállaira borult, és újaival annak kabátjába kapaszkodott. - És most… Most halott! Biztosan az! Nem létezik, hogy valaki ilyesmit túléljen. Meghalt! A barátom meghalt! Angelo válla fölött átnézve észrevettem Hannekét, aki egy fánál ült, mint aki se hall, se lát. Aprókat szívott cigarettájából. Úgy tűnt, sokkos állapotban van. Otthagyva Angelát, odasiettem Hannekéhez. Ebben a pillanatban kiáltást hallottunk. Visszafordultam, és láttam, hogy a tömeg hátrál, és egy emberként hördült fel. Az égő tető összeomlott. Ismét Hannekére néztem, aki karjaival átkulcsolta a fejét, és lassan jobbra-balra ringatózott. Tűzoltók rohantak el mellettünk, egymás után kiáltva a saját nevüket, hogy biztos legyen, nem Saskia Noort

16

Az ínyencklub

maradt egyikük sem a házban. Őket négy rendőr követte, akik egy nagy szürke zsákot cipeltek. Angela belemarkolt a karomba. Éreztem, hogy a gyomrom fölkavarodik, és kezdtem szédülni, attól tartottam,mindjárt összeesek. A zsákot óvatosan beemelték a harmadik mentőautóba, amely aztán lassan elhajtott, és ezúttal nem szólt a sziréna.

Saskia Noort

17

Az ínyencklub

2

SZINTE TELJESEN KIVILÁGOSODOTT, mire a tűzoltóság végre megbirkózott a tűzzel. Mi átfagyva és a fecskendők vizétől nedvesen Simon és Patricia konyhájában kerestünk menedéket, akik ott laktak a sarkon Everték mellett. Szomszédasszonyuk, egy idősebb, kövérkés özvegy kávét főzött. Thom, Thies és Thieu, házigazdáink három fiú gyermeke pizsamában egymáshoz bújva kucorogott a pamlagon. – Nem akartak lefeküdni – mondta suttogó hangon a szomszéd asszony. – Itt akarták megvárni a mamát és a papát. Én pedig meg engedtem nekik. Szótlanul hallgattuk a kávéfőző barátságos pöfögését és a kávéscsészék, a csészealjak meg a kiskanalak csörömpölését. Engem idegessé tett a feszült csend, amiben senki sem mert a másikra nézni, ezért felálltam, hogy segítsek. Simon ült a leglevertebben a helyén. Úgy tűnt, nem vesz tudomást a három gyerekről, akik ijedt és kérdő tekintettel bámultak rá ültükben. Michel kivett egy szál cigarettát a dobozból, amely az asztalon hevert, és rágyújtott. Mélyet szívott belőle, és erőteljesen fújta Saskia Noort

18

Az ínyencklub

ki a füstöt, mintha csak ezáltal akarna megszabadulni azoktól a képektől, amelyek valósággal belevésődtek mindannyiunk recehártyájába. Reszketett a kezem, amikor felszolgáltam a kávét. Mindegyikünk megpróbálta a maga módján feldolgozni a helyzetet. A sóhajtások, a szipogás és a kávészürcsölés zaja szinte elviselhetetlen volt. Szerencsére ekkor megszólalt Simon. – Miért nem telefonál már Patricia? Miért nem mondja meg, mi van? Nem akarja felhívni valamelyikőtök? Mégiscsak tudnunk kell, hogy van Babette… És mi van a srácokkal… Újból hallgattunk, a kávéscsészét szorongattuk, és cigarettára gyújtottunk. Pedig a legtöbbünk már évek óta egy szálat sem szívott el. Simon felállt, odament a hűtőszekrényhez, és kivett belőle egy üveg vodkát és hat bejegesedett pohárkát, amiket tompa puffanással az asztalra helyezett, majd töltött a vodkából beléjük. Michel az asztalon könyökölt, és arcát a két kezébe rejtette. Halkan megkérdezte Simontól, hogy Evert édesanyját értesítették-e a történtekről. Bólintott, és azt mondta, hogy valószínűleg már járt is a kórházban. Hallottuk, hogy nyílik a bejárati ajtó. Mindnyájan visszafogtuk a lélegzetünket, és nem mertünk egymásra nézni. Evert édesanyjának a jajveszékelése a lelkembe hasított. Kétségbeesett kiáltásai mélyről jöttek, és pontosan olyannak hangzottak, amilyennek, a zavarodottságot mindig is elképzeltem. Egy hörpintésre kiittam poharamból az italt, abban a reményben, hogy a perzselő alkohol elmulasztja a bennem mélyről feltoluló szomorúság érzését. Simon, anélkül, hogy egy pillantással vagy egy mozdulattal megkérdezett volna, újból teletöltötte a poharamat. Saskia Noort

19

Az ínyencklub

Patricia lépett be a konyhába. Már éppen szólásra nyitotta a száját, de aztán csak a fejét kezdte ingatni, kezét a levegőbe emelve, miközben az arcán végigperegtek a könnyek. Evert nem élte túl a tüzet. Babette állapota stabil, bár még nem tért magához. Luuknek és Beau-nak nincs komoly baja, ám egy éjszakára bent tartják megfigyelés céljából a kórházban. Patricia a folyosó irányába mutatott, ahonnan még mindig hallottuk Evert anyjának fájdalommal teli jajgatását. – Nem hagyhatom magára… Evert volt az egyetlen gyereke… Simon átkarolta a vállát, és gyöngéden leültette egy székre. Patricia azt dadogta, hogy nem érzi jól magát, és kisietett a konyhából. Átvettem tőle a feladatot, én gondoskodtam a kávéfőzőről a továbbiakban, hogy a kezemet elfoglaljam valamivel, nehogy a kétségbeesés, a tanácstalanság és a tehetetlenség összeroppantson. Attól tartottam, különben el fogok menekülni ebből a szomorúsággal teli házból. Tehetetlen nézőnek éreztem magamat, kívülállónak, betolakodónak, aki illetéktelenül megjelenik a drámában, amely azzal családdal történt. De a menekülés nem szerepelt a választási lehetőségek között. Ez egy baráti társaság volt. És most valaki közülünk hirtelen - egyetlen éjszaka lefolyása alatt - fedél nélkül maradt, és megözvegyült. – Az egyik percben még megvan mindened, a következőben már semmid sincs – mormogta valamelyikünk. Nem jött a szánkra más kifejezés, mint egy ilyen ócska közhely. De még nem akartunk hazamenni. Halogattuk a külvilággal való szembesülést, ameddig csak lehetett. Képtelenségnek tűnt, hogy a történtekről idegenekkel szót Saskia Noort

20

Az ínyencklub

váltsunk. Hallottuk, hogy odakint iskolába mennek a gyerekek. A mindennapi élet hangjai, amelyek nekünk most iszonyúan távolinak tűntek. Még mindig a vodka mellet üldögéltünk. És amikor Simon összes cigarettája elfogyott, szivarra gyújtottunk.

Saskia Noort

21

Az ínyencklub

3

AMIKOR HAZA ÉRKEZTÜNK, Inneke teát főzött és tojást sütött nekünk. A gyerekeket rendesen elkísérte az iskolába, még tízórait is vitetett velük. Negyed négyig aludtunk egy keveset. A tojást hagytuk kihűlni, egy falat sem ment le a torkunkon. Újra és újra láttuk magunk előtt a sötétszürke zsákot, és hallottuk Evert mamájának rémes sikoltozását. Elmentem tusolni, hogy lemossam magamról az égett szagot. Az elszenesedett fa és a kén szagát, amitől hányingerem támadt, mivel állandóan Evert agyonégett testét juttatta eszembe. Talán egy órát is álltam a zuhanyrózsából ömlő forró víz alatt, háromszor is megmostam a hajamat, szappannal alaposan kikeféltem az ujjamon a körmöket, mégis éreztem a kezemen az elmúlt éjszaka füst- és koromszagát. Aztán bebújtam Michel mellé az ágyba, hogy megpróbáljam valamelyest pótolni az elmaradt alvást. A férjem forgolódott és sóhajtozott. Odabújtam csupasz testéhez, és hideg kezeimet meleget sugárzó hasára tettem. Megborzongott. Saskia Noort

22

Az ínyencklub

Felén fordult, és szürkéskék szemeivel szomorúan rám nézett. – Állandóan ezen töprengek… Tisztában voltunk vele, hogy Evertnek mostanság nem mentek jól a dolgai. Nagy fáradságunkba kerűlt volna, hogy többet tegyünk érte? – Azt gondolod, hogy a tűznek van valami köze az üzleti nehézségeihez? – Nem tudom. Csak ramatyul érzem magam… Mintha mi, a többiek mulasztást követtünk volna el. Megkértük akár csak egyszer is, mondja el, hogy mi baja van? – Nem hiszem, hogy hibáztatnunk kell magunkat. Evert az utóbbi időben mindenkitől elfordult… Még Simontól, a legjobb barátjától is. Senki sem tudott segíteni neki, még a saját felesége sem. Fejemet Michel mellére hajtottam, és Everten gondolkodtam. Tulajdonképpen főként a többiek elbeszéléseiből ismertem őt. Az utóbbi hónapokban a barátnőimmel csaknem állandóan az ő lelki problémáiról beszélgettünk. Bár az elmúlt éjszaka ezt meg sem említettük, mintha ez a borzalmas szerencsétlenség a derült égből villámcsapásként ért volna bennünket, hirtelen megzavarva gondtalan életünket. De valójában már korábban éreztük valamennyien a fenyegető vész rothadásszagát, és tudtuk, hogy Evert és Babette között nem mennek rendben a dolgok. Talán közbe kellett volna avatkoznunk. De ehhez túl gyávának bizonyultunk.

Amikor hazahoztam a kislányokat, anyámék, akikkel szinte egyáltalán nem érintkeztünk, váratlanul meglátogattak minket. 23 Saskia Noort Az ínyencklub

Mindent tudni akartak a tűzről és Evert haláláról. A gyerekektől értesültek, hogy én és Michel is ott voltunk. A tanítónők, akik Luukot és Beau-t tanították, beszéltek az esetről az osztályban. Az összes tanuló rajzolt valamit szomorú kis osztálytársaiknak, a gyerekek szülei pedig elhatározták, hogy vesznek nekik egy-egy nagy játékmackót. Megkérdezték, vállalom-e a beszerzését, és átadom-e nekik. Elvégre én elég közel állok hozzájuk. Néhány anyuka, akik alig ismétték Evertet és Babette-et, sírva fakadt, amikor meglátott, és még a nyakamba is borult. Legszívesebben eltaszítottam volna őket magamtól, kézen fogtam volna a kislányaimat, és kereket oldottam volna, de uralkodtam magamon, és barátságosan válaszoltam minden kérdésre. A gyereksereg, rajcsúrozva és rohanva özönlött ki az iskola ajtaján, mögöttük Marijke, Annabelle és Beau tanító nénije, kézen fogva Patricia kisfiát, nyomukban pedig a lányaim. Sophie a karjaim közé vetette magát. Nem láttam őket azóta, hogy éjszaka elindultam otthonról. Az iskolában hallhatták, hogy Beau és Luuk apja meghalt, és hogy a fiúk kórházban vannak. Komoly tekintettel néztek rám, és közölték, hogy Beau, Luuk és az anyukájuk kórházban fekszik. Megkérdezték, hogy sikerült-e valamit megmentenünk a holmijaik közül, és suttogva mondták, hogy barátaik apukája meghalt. Majd megkérdezték, eljöhetnek-e velem a temetésre? Marijke kifejezte nekem részvétét, és megkérdezte, hogy magammal viszem-e Patricia gyerekeit is. Őneki most nem áll módjában, tudni illik otthon vár rá a rendőrség. A gyerekek rohantak a mászókához.

Saskia Noort

24

Az ínyencklub

– Itt az iskolában is jártak rendőrök – jegyezte meg, miközben komolyáan nézett rám. – Nagyon megdöbbentem. – Igen mi is teljesen le vagyunk sújtva – mondtam. Eltompult agyamba szavakat kerestem, amelyek hitelesen képesek leírni, mennyire üresnek és levertnek érzem magam. – Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ő… Ő igazi családapa volt. Egy jó és elkötelezett apa. Azt persze tudom, hogy az utóbbi időben voltak náluk problémák… Erről rendszeresen beszélgettem Luuk és Beau anyukájával. – Hogy ő tette volna? – Hideg borzongás futott végig a hátamon. – A rendőrség azt feltételezi, hogy gyújtogatás történt. Ezért kérdezősködtek a családi helyzetükről: hogyan viselkedett Luuk és Beau az iskolában, említettek-e valaha is valamit az otthoni dolgokról. A rosszullét kerülgetett… Micsoda gondolat! Még elképzelni is szörnyű, hogy másképp is történhetett volna… Hogy akár mind négyen…

Az iskola mögött haladó erdei ösvényen mentem a gyerekekkel együtt Simon és Patricia háza felé. Különös módon megint azok között az emberek között akartam lenni, akik átélték ugyanazt, amit én, s akik ugyanolyan kétségbeesett és feldúlt lelkiállapotban vannak, mint én. A gyerekek előrerohantak, fára másztak, és izgatottan sikítoztak, mint ahogy szoktak, vagy talán még annál is elevenebben. Ezen a módon nyilvánították ki zavarodottságukat. A nap fénye éppen előbukkant halványan a fák lombjai közül. Minden olyan volt, mintha semmi sem történt volna előtte, mintha egy normális Saskia Noort

25

Az ínyencklub

kedd este közeledne, amikor én hamarosan belépek Patriciáék házába, és ott találkozom Everttel. Amikor elértem az oldalsó kerítésüket, éppen akkor gördült oda Simon ezüstszínű BMW-je. Enyhe izgatottságot éreztem gyomor tájon, ami pár másodpercre elűzte a szomorúságomat. Simon kiszállt a kocsijából, szemei véraláfutásosak voltak. Mint egy futballista a vesztett mérkőzés után, olyan letörten ballagott oda hozzám. Egyik karjával átfogott, és könnyed csókot nyomott a halántékomra. – Percről percre rettenetesebb lesz mindenkinek – mondta halkan. Titokban magamba szívtam az illatát, amelyben cigarettaszag keveredett kókuszos aftershave-ével, és vigasztalóan megveregettem a hátát. Kart karba öltve léptünk be a házba. Hogy így egymáshoz simultunk, teljesen magától értetődőnek tűnt. Azt akartuk, hogy ne szakadjon meg se a fizikai, se a lelki érintkezés közöttünk, mintha ezáltal ki tudtuk volna űzni magunkból a lezajlott rémtörténetet. Bent a házban mindenütt nagy volt a forgalom. Emberek ültek a konyhában, a szobában, mindenfelé celofánnal borított virágok a vázákban, és egy lány járt körbe kávét kínálva. – Ez hihetetlen – mormogta Simon, és miután kissé idegesen beletúrt sötét hajába, megvakarta a fejét. – Az otthonunk egyfajta halottasházzá változott… Ez jellemző Patriciára… Megemberelte magát, arcára varázsolta jól ismert mosolyát, és mindenkinek kondoleált. Voltak itt szomszédok, Everték személyzetének tagjai, néhányan az üzletfelei közül, távolabbi családtagok, Luuk és Beau barátainak anyukái, mindenki eljött,

Saskia Noort

26

Az ínyencklub

hogy kinyilvánítsa részvétét. Patricia rendelkezésre bocsátotta a házukat, hogy fogadják őket. Kissé zavartan követtem Simont, és fogalmam se volt, hogyan viselkedjek ezekkel a zokogó idegenekkel. Követtem az irodájába, ahol Angela és Hanneke üldögélt cigarettázva. – Figyeljetek! – mondta Simon. Ujjai remegtek. – Éppen most jöttem a rendőrségről… Patricia bement meglátogatni Babette-et és a fiúkat… És igen, úgy néz ki, igaz a feltevésük. Simon lehuppant az íróasztala mögötti székre. Hanneke szemei megteltek könnyel, Angela pedig felállt, és szitkozódni kezdett. Én voltam az egyedüli, aki ostobaságnak tartottam a szóban forgó ötletet. – Láttad a levelet? – kérdezte Angela. Simon bólintott. – Megkérdezték, hogy felismerem-e a kézírását. – Mi állt benne? – Az autójában találták a búcsúlevelet. A kesztyűtartóban. Csak megerősíthettem, hogy az ő kézírása. Felül se megszólítás, se dátum, de teljesen világos, hogy az egész Babette-nek szól. Evert azzal kezdi, mindent meg fog tenni, hogy egyben tartsa a családját. Kerül, amibe kerül. Mert szereti őt… Kéri, hogy bocsásson meg neki. Nagyon kusza az írása, és egy kis darab le is van szakítva a lapból. Ráadásul Babette és a fiúk véréből nyugtató nyomait mutatták ki. És a konyhában, ahol Evert tartózkodott, találtak egy műanyag kannát. A lábaimból kiment minden erő, mintha hirtelen tériszonyom lett volna, holott nem egy szakadék szélén álltam, hanem Simon irodájában, ahol éppen egy roppantul bizarr történetet hallottam, és a történet az én baráti körömben Saskia Noort

27

Az ínyencklub

játszódott le. Itt a közelemben, sarkon. Az én életemben. Valaki közülünk lángba borította a saját házát, amelyben ott tartózkodott az egész családja. Ilyesmi egy hátrányos helyzetű környéken szokott lejátszódni, egy problémás családban, a társadalomból kitaszítottak vagy társadalmilag izoláltan élő emberek körében, de nem itt, a mi falunkban, pontosabban villanegyedünkben, egy mindenki által szeretett és becsült családban! Angela tovább sírt és jajgatott. Hanneke azt motyogta, hogy el kell mennie a WC-re. Én meg csak ültem kábultan, és magam ellé meredtem. Simon végigsimította a combomat, és megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Bólintottam. – Olykor furcsán alakulnak a dolgok – mondta rekedten. Egy dobozból elővett egy szivart, és az ujjai között hengergette. Majd hitrtelen kiabálni kezdett: – Uram Jézus! De hát miért?! Miért?! Néhányszor belerúgott az íróasztalba, majd összeszedte magát, újra leült, és halántékát az öklének támasztotta. Este ismét összegyűltünk Simonéknál a konyhaasztal körül. Hogyan mondjuk el mindezt a gyerekeinknek? Milyen hatással lesz rájuk? Egy dologban biztosak lehetünk: nem tudjuk elkerülni, hogy a sajtó írjon az esetről. A Hart van Nederland egyik rovata már jelentkezett is, és egy kis helyi újság munkatársa szintén érdeklődött a leégett házzal kapcsolatban. A rendőrségi szóvivő „párkapcsolati problémákról" beszélt. Már a másnapi lapban részletesebben szó lesz mindenről. Hogyan fogadják majd a gyerekek, hogy Beau és Luuk papája megpróbálta megölni a saját feleségét és a fiait!? A bizalom, ami a gyerekek belénk, a szüleikbe vetettek, Saskia Noort

28

Az ínyencklub

bizonyára sérül, és senki közölünk, nem tudja, hogyan orvosolhatjuk majd ezt. Hiába törtük a fejünket, hogy mi volt a mi szerepünk ebben a tragédiában, és hogy megelőzhettük volna-e. Végül is mindannyian tudtuk, Evertnek gondjai voltak, és naponta hallottuk Babette- től, milyen nehéz volt az élet vele az utolsó fél évben. És láttuk is a saját szemünkkel, a komor tekintetéből és az ingerült reakcióiból. A temetés előtti hetet együtt töltöttük Patriciáék házában, mint valami kommunában. Meg akartuk osztani egymással a megrendültségünket és a kétségbeesettségünket, és választ akartunk kapni a kérdéseinkre. Cigarettáztunk, literszámra ittuk a kávét, a sört, a borókapálinkát és a bort, közösen étkeztünk, amire mindig este került sor, a gyászról beszéltünk, emberekről, akiket elvesztettünk, a bánatunkról. Megosztottuk egymással a legmélyebb kétségeinket és félelmeinket, és olyan bensőségesség alakult ki közöttünk, amely a szerelmesek meghittségéhez hasonlított. A gyerekek játékaikhoz birtokba vették az egész házat, és mi minduntalan megsimogattuk vagy megölelgettük őket, akkor kaptak enni, amikor csak kértek, és minden este pizzát vagy sült krumplit ehettek, kedvük szerint. Luuk és Beau is ott futkostak a barátaik között, belefolytak minden beszélgetésbe, és kerültek bármiféle érintést. Megjegyezték, hogy nekik, mintha egész héten születésnapjuk lenne.

Saskia Noort

29

Az ínyencklub

Emléked ringatja apály s dagály, Nem engedi felednünk, ami fáj, Hogy már nem ölelhetünk téged, Megbocsátván gyöngeséged, S végre megértvén erődet. Ennyi maradt nékünk belőled. Barátunk, annyi kérdést hagytál reánk, Érted szól a harang, érted lobog a láng. Mély megrendüléssel veszünk Evert Hubertus Struyktől

búcsút

Született: 1957. június 12.-elhunyt; 2002. január 15. akinek kétségbeesett cselekedetét sohasem fogjuk megérteni Kedves Babette, Beau és Luuk, mindig mellettetek állunk, és segítünk nektek, Barátaitok: Karen van der Made és Michel Brouw Annabelle, Sophie Patricia és Simon Vogel Thom, Thies, Thieu Saskia Noort

30

Az ínyencklub

Angela és Kees Bijlsma Lemstra és Ivo Smit Lotte, Daan, Joep

Saskia Noort

Hanneke

Mees, Anna

31

Az ínyencklub

4

AZON A NAPON, amelyiken beköltöztünk ebbe a faluba, beteg voltam. Valóban beteg, a szorongástól. A teli dobozok cipelése közben, és mialatt kávét főztem segédkező barátainknak, lehánytam az új WC-nket, majd kétszersültet rágcsáltam idegesen, remélve, hogy a gyomrom hamarosan megnyugszik, és elmúlik a reszketés, amit egész testemben éreztem. Hogy a természeti környezetért, a nagyobb nyugalomért, a jobb parkolási lehetőségekért, a fokozottabb biztonságért otthagyjuk Amszterdamot, a várost, amelyet annyira szerettünk, ezerszer nyomasztóbb választás volt, mint bármelyik, amelyet azelőtt életemben valaha is hoztam. Mintha csak egész valómat, s vele mindazt, amit a városban szerettem, otthagytam volna magam mögött, hogy örökre Michelhez kössem az életemet. A barátnőimet ,a munkámat, a kedvenc pékemet, a sarki thaiföldi boltost, a lehetőségét, hogy egy kedd este csak úgy egyszerűen elmerüljek a városban, és kikössek egy klassz táncos buliban, ahol magától értetődően névtelen maradhatok. Amszterdamban az embernek lehetnek titkaik. Nem arról van Saskia Noort

32

Az ínyencklub

szó, hogy még most is szívesen eljárnék bulizni, ilyesmit már évek óta nem teszek, mint ahogy titkaim sincsenek többé. De attól a gondolattól, hogy ha akarom, időnként megtehetem, hogy nem úgy járkálok a városban, mint valakinek a felesége vagy valakinek az anyja, hanem mint valaki, egyszerűen mint Karen, a formatervező – s mindig az új élmény ígéretével érzelmileg kevésbé volt unalmas az életem. És hogy még miért jöttünk ebbe a faluba lakni? Michel sosem mulasztotta el, hogy emlékeztessen rá: Amszterdamban bele kellett bolondulni, hogy rendszeresen feltörték a kocsinkat, és hétköznaponként folyton stresszeltünk a kerékpárúton, amikor bölcsődébe vagy iskolába vittük a gyerekeket. Azt akartuk, hogy a lányaink nyugodtan játszhassanak az utcán, és álljon rendelkezésükre egy kert. A város egyre fenyegetőbb lett, amióta megvoltak a gyerekeink. Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy egy agresszív narkós fickó kirabolt bennünket, amikor éppen úton voltunk a fogorvoshoz. Akkor véglegesen eldöntöttük, hogy nem ez lesz az a hely, ahol a lányaink felnőnek. Elindultunk, hogy nem messze Amszterdamtól egy kellemes faluban keressünk egy önálló kertes házat, ahol én otthon is végezhetem a munkámat.

Hogy a városból faluba költöztünk, azt is jelentette, hogy elveszítjük a barátainkat. Az első évben még ki-kijöttek hozzánk, mindenekelőtt szép nyári napokon, azzal a feltétellel, hogy ott is alhatnak. Az első évtől kezdve rendszeresen tartottunk barbecue-partikat a szabadban. Minden hétvégén voltak szállóvendégeink, kutyástól, gyerekestül, új szeretőstül. Saskia Noort

33

Az ínyencklub

Miközben ők biciklizni mentek, vagy kifeküdtek a napra aludni, én egy rozéval, bagette-tel és az oldalassal telepakolt kétkerekű kocsit vonszoltam az Albert Heijnből, hogy azután otthon előkészítsem a vendégágyakat. Nagyon hangulatos esték voltak ezek, főként ha a gyerekek már bent feküdtek az ágyukban, mi, felnőttek pedig kint körülülve a tüzet, felidéztük emlékeinket a régi, a városi életünkből Ám a beszélgetések már a második nyáron kissé vontatottabbakká váltak ,és előjöttek a szemrehányások. Hogy mi már nem járunk a városba, nem mutatunk érdeklődést az ő életük és tevékenységeik iránt, hanem itt ülünk vidéken, kissé elnyárspolgáriasodva. És igazuk volt, nekünk ez tetszett. Aztán, noha nem is volt valami nagy a távolság közöttünk, szép lassan kiábrándultunk egymásból. Mi megfeledkeztünk az ő születésnapjukról, ők elmulasztották a mienket. Nekünk egyre kevésbé volt kedvünk az éjszakai autózásokhoz, neki pedig mi vendégágyainkban álmatlanul töltött éjszakákhoz. Mink új barátnőket szereztünk az utcánkban, a barátnőim egymást rendszeresen felkeresték, de rám egyre kevésbé volt szükségük. Olykor velük mentem szórakozni, hogy bebizonyítsam, persze hogy nem lett belőlem vidéki liba, de voltaképpen már nem éreztem jól magam velük. Mind többször olyan emberekről folyt közöttük a beszélgetés, akiket nem ismertem, olyan kávézókról, ahol sohasem jártam, olyan filmekről, amelyeket nem láttam, és olyan problémákról, amilyenek nekem nem voltak. Úgy éreztem, mintha az életritmusuk felgyorsult volna, mialatt az enyém csak lassult. Elmúlt a második nyár. Beköszöntött az esős évszak, aztán jöttek a viharok. És alig érkeztek hozzánk látogatók. A régi barátok elmaradtak, újakra pedig még nem tettünk szert. Saskia Noort

34

Az ínyencklub

Tényleg nem könnyű a kezdett a falun .Az őslakosok gyűlölik az újakat, mert azok elősegítik, hogy a szülőhelyük tönkremenjen, az újonnan beköltözöttek pedig mindenfelé a saját kis szigetükön ülnek, és továbbra is fenntartják anonim városi életüket. Itt az asszonyok előszeretettel közlekednek terepjáróval, és nagy, sötét napszemüveg mögé rejtőznek. Úgy tűnik el akarják kerülni az emberi kapcsolatok mindenféle formáját. A boltnál bepakolják a vásárolt holmikat és a gyerekeket a kocsijukig majd otthon kipakolják őket, azután az anyák a magas kerítések mögött eltűnnek arany kalitkájukban, hogy kifényesítsék a házat a mindig távol lévő férjük kedvéért. És én egyértelműen úton voltam a felé, hogy halálosan egyedül legyek, akárcsak ők.

Időközben elkészült a házunk, és igazán remek lett. A dolgozó szobám hatalmas ablakot kapott, amelyen át kiláttam a mezőre, a tehenek legelték a füvet. Annabelle és Sophie külön szobába költözhetett, amire régóta vágytak már. Én pedig hozzájutottam az áhított amerikai konyhához, amelyben egy kandalló is helyet kapott egy hatalmas olvasófotellel együtt. Michelnek ott volt a garázs, ahol végre bütykölhetett az autón és a bicikliken. És persze ott volt a nagy kert, amiről álmodoztunk, melyben gyümölcsfák sorakoztak, és volt benne egy mesterséges tó, egy terasz, ahol nyílt tűzön sütögettünk, és egy lugas rózsákkal. Ez utóbbit a helybeli kertész alakította ki. Amikor Michel még egy új Volvót is vett a vállalata sikereinek megkoronázásául, nevetve azt mondtuk egymásnak: „csak nehogy a városi barátaink meglássák, micsoda kispolgárokká változtunk." 35 Saskia Noort Az ínyencklub

Michel reggelente negyed nyolckor indult Amstelveenben lévő irodájába. Én fél kilenckor kerékpáron elvittem a lányokat az iskolába. Utána munkához fogtam a dolgozószobámban, és a munkám mellett ültem egész nap egyedül, negyednégyig, amikor is érkezett a nap legmagányosabb pillanata: a gyerekek hazahozatala az iskolából. Választhattam: vagy egyedül álldogálok a többi anyuka mellett várakozva, akik bizony jót trécseltek egymással, és akiket irigyeltem, vagy én is az autóban ülök várakozva, éppen úgy, mint a sötét napszemüvegük mögé rejtőzködők. Csak amikor az ajtók kinyíltak, és a lelkes aprónép kirohant az épületből, akkor érződött mindenkin a feloldódás, és néhányukon még az is látszott, hogy akár arra is készek, hogy szóba elegyedjenek velem ,mint ahogy valamivel később ez be is következett valakivel. Falun az emberek lépten-nyomon összetalálkoznak egymással. Az iskolai sportnapon, gyeplabdázáskor, a bevásárlóközpontban, úszásoktatáskor, Mikulás-ünnepségen, a péknél, a teniszpályán és a sportiskolában. Hamar megszokott és teljesen biztonságos helyek voltak ezek lányaink számára, akik aztán szempillantásnyi idő alatt egy csomó barátnőre tettek szert. Én viszont nem találtam igazán pompásnak a helyzetet. Egyes anyukák, akikbe legalább háromszor belebotlottam nap mint nap, egyszer se köszöntek nekem. Leányom, ahogy te most új barátnőkre teszel szert a gyermekeid révén, ugyanúgy jártam egykor én is - biztosított róla anyám. De azok az idők nyilvánvalóan elmúltak. Teniszeztem, hajnalok hajnalán vittem biciklivel a szeles gyeplabdapályára Sophie-t és Annabelt, ezermesterkedtem a Saskia Noort

36

Az ínyencklub

suliban, és meglehetősen rendszeresen látogattam Michellel a legnépszerűbb helybéli kávézót. Ám egy-két felületes ismeretséget leszámítva nem találtunk új barátokra. És lassacskán depressziós lettem az állandó egyedülléttől. Tenned kell valamit ez ellen a kitaszítottság érzés ellen, mielőtt belehülyülök. Az attól való félelem ellen, hogy nem leszek képes barátokat szerezni, hogy valami komoly bajom van. Erősen vágytam egy barátnőre, aki spontán megiszik velem egy kávét, akivel összefutok a szupermarketben, akinek bármit elmondhatok a gyerekeimről, a férjemről, a házamról, az anyámról, minden olyasmit, amit nem beszélhetek meg a gyerekeimmel, a férjemmel vagy az anyámmal. Nincs mit tenni, aktívan el kell kezdeni keresnem. Barátnőkereső offenzívám első célpontja Hanneke volt, egy menő cuccokban járó, velem körülbelül egyidős asszony, akit minden áldott reggel és délben láttam az iskolába bemenni, majd onnan kirohanni, egyik kezével magával vonszolva fiacskáját. Életmódjában jobban hasonlított rám, mire: a többi anya, akiknek, úgy látszott mindig jut elég idejük arra, hogy pontosak legyenek, és akiknek frizurája, sminkje és öltözéke folyton kifogástalan volt. Hannekkének jól láthatóan volt egy másik élete is, azon kívül, hogy anyaként és feleségként funkcionált, és én roppantul kíváncsi voltam erre a másik életére. Tekintettel arra, hogy Sophie lányom jóban volt Meesszel Hanneke fiacskájával, nem volt nehéz megrendezni, hogy megegyezzünk egy közös játékprogram időpontjában, és amikor jóval dél után megérkezett a fiáért, az izgalomtól a levegőt kapkodva, én már a hűtőben tartottam egy üveg Saskia Noort

37

Az ínyencklub

kibontott chablis-t, és mintegy spontán felajánlottam neki egy pohár fehérbort feszültségoldás céljából. Ő azonnal lehuppant egy székre a konyhánkban, az asztalra hajította a táskáját, megkérdezte, hogy dohányozhat-e, de még mielőtt igennel válaszoltam volna, már rá is gyújtott. Csak ezután nézett körül kissé elcsodálkozva, mint aki hirtelen ráébred, hol van, és azt mondta, hogy nagyszerűnek találja a házunkat. Mindenekelőtt a kandallót a konyhában. Micsoda remek ötlet. Ő is akar egyet. Milyen nagyszerű belekucorodni ebbe a karosszékbe egy jó könyvvel kezünkben, mire mondtam neki, hogy pontosan ez volt az én elképzelésem is. De mivel csak másfél éve lakunk itt, még egyszer sem volt alkalmam rá, hogy ezt megtegyem. – Érdekes, amit mondasz – kiáltotta hangosan nevetve. – Hahaha! Tavaly a születésnapomra kaptam egy deckchairt, tudod, egy afféle nyugágyat a kertbe, és még egyetlenegyszer sem feküdtem benne. Persze a férjem, Ivo nyugodtan beleheveredik, hogy ott szundikáljon. Az éééén születésnapomra vett ajándékba! Megittuk az üveg bort, és közben mind a ketten a férjünkre panaszkodtunk. Utána beszélt a munkájáról. Belsőépítész lévén megadatott neki a lehetőség, hogy a faluban belülről szemügyre vegye és berendezze a legszebb házakat. – Dúskálhatnak a pénzben, de ízlésük, az nincs. Azt úgy veszik. Tőlem Egész mulatságos, ahogy ez működik: ha valakinek van egy új fehér padja, a szomszédasszonya is akar egyet, csakhogy nagyobbat, és drágább szövettel legyen ám bevonva. Ez nekem mindenesetre jó bizony.

Saskia Noort

38

Az ínyencklub

Hanneke és Ivo csupán két éve telepedett le itt, miután évekig Amszterdamban éltek, és ők is végignézték, ahogy a városi barátaik egymás után elmaradoztak. Hanneke elmondta, hogy az iskolaudvaron ő is idegennek érzi magát. Mindketten rájöttünk, olyanfajta körülmények közé kerültünk, amelyektől azelőtt féltünk. Első terhességünk idején még bizakodással kiáltottuk, hogy teljes munkaidőben fogunk dolgozni szülés után, hogy a gyerekről való gondoskodást megosztjuk, mivel a férjeink megígérték, hogy hetente egy nappal kevesebbet járnak be a munkahelyükre. Tehát semmi sem fog megváltozni, mert esténként ugyanúgy szórakozni megyünk, hosszú utazásokat teszünk külföldön, és természetesen a városban lakunk. Aztán mégis egyszer csak itt találtuk magunkat ebben a faluban, az amerikai konyhás villában, a bizonytalan, egyszemélyes vállalkozásunkban, a távol levő férjeinkkel és a gyerekeinkkel, akikért mindent megteszünk. – Csak addig, amíg a férj meg nem lép egy fiatal nőszeméllyel – jegyezte meg Hanneke idegesen. – És ezzel a maga banalitásában össze is áll teljessé a kép. Na igen, csakhogy történhet másként is. Én is csípek fel szeretőt. Hahaha! És lehet megint küzdeni. Kissé becsíptünk, és melegítettünk a gyerekeknek mikrohullámú sütőben palacsintát. Kibontottam még egy üveget. Betettem egy ciabattát a sütőbe, és az asztalra raktam a hétvégére vett francia sajtokat. Siettében időnként megbotlott a nyelvünk, annyira igyekeztünk egymásnak elmondani mindent, amin az elmúlt években annyit töprengtünk. Olyan boldogok voltunk, hogy egymásban sorstársra leltünk. Hanneke a munkája révén többet tudott a faluról, mint én. Előadott Saskia Noort

39

Az ínyencklub

minden pletykát, amik a faluban keringtek férfiakról és nőkről, akiknek a gyerekei a mieink iskolájába jártak, és csüggtem az ajkain. Paradicsomlevest főztem, a gyerekeket a videó elé ültettem, és fél kilenc körül, amikorra Michel hazaérkezett, már tökrészegek voltunk. Harsányan nevetve dőltünk rá a konyhaasztalra, és elhatároztuk, hogy megalapítjuk a mi kis „ínyencklubunkat “ Hanneke ismer pár „jó fej csajt" a megrendelői között, akik ugyan csak szívesen megismerkednének másokkal. Ő fogja megszervezi az első összejövetelt otthon, náluk. Az italtól átmelegedve és szinte gyerekes örömmel bújtam azon az estén ágyba. Talán ráleltem az első falubeli barátnőmre. És a „gourmetklub" ötletét fantasztikusnak találtam.

Saskia Noort

40

Az ínyencklub

5

A PIROS GYAPJÚRUHÁT VISELŐ HANNEKE egy üveg borral a kezében nyitotta ki a nemes fából készült ajtót. Lelkes kiáltással üdvözölt, nyakamba borult, és eléggé hangosan közölte, szuper jól nézek ki, és milyen csodás, hogy itt vagyok. Kezdettben fogalmam se volt, mit vegyek fel, most, hogy először megyek látogatóba a Bloemendijk-birtokra, aztán egy egyszerű fekete ruha mellett döntöttem, amire fölvettem egy mellénykét, hozzá pedig egy szimpla fekete körömcipőt. Ebben az egyáltalán nem feltűnősködő szerelésben Michel mindig ellenállhatatlannak talált. Feltűzött hajammal és a nyakamban viselt - persze nem valódi - gyöngysorral a külsőmet úgy is lehetett értelmezni: íme egy nő, aki az ötvenes évek divatját követi, s ezzel azt a hatást reméltem kelteni, hogy sugárzik belőlem a humor, és nem vagyok kis szürke egér. De most, a szexi és modern öltözékben Hannekével szemközt állva ebben az impozáns és tágas előszobában, hirtelen szürkének és jelentéktelennek éreztem magamat. Átmentünk egy üvegajtón, amelyet két nagy terrakottaedény fogott közre s ezekből Saskia Noort

41

Az ínyencklub

csodálatos növények sarjadtak ki. Az, ahogy a cípőnk sarka kopogott az előtér kőpadlóján, csak felerősítette a lámpalázamat, és úgy tűnt, nyomatékosította félszeg hallgatásunkat. Nekem annyira imponált a helyiség minimal art stílusú formatervezése, hogy egy szó se jött ki a számon. A hosszú faasztalnál három nő foglalt helyet. Beszélgetésük azonnal abbamaradt, amikor mi ketten beléptünk az amerikai konyhába. Először nem is tudtam, merre nézzek. A szakácsművészet gigantikus, rozsdamentes birodalmát vegyem szemügyre, vagy a nőket, aki tetőtől talpig felmértek, amennyire csak feltűnésmentesen lehetett vagy pedig a nappalit, noha az úgy nézett ki, mintha nem lakna benne senki. Nagy, nagyobb, legnagyobb - nyilvánvalóan ez volt Hanneke stílusa. Még a borospoharak is lábakon álló vödrök voltak. Mindenféle színben pompázó vastag gyertyák világították meg és tették hangulatossá a konyhát és a nappalit. Odaálltam eléjük: Babette magas, karcsú, és az évszakhoz képest feltűnően barna, Angela teltkarcsú és sötét hajú volt, Patricia pedig kicsi és rémesen sovány. Padlizsánszínű tincsek táncoltak a feje körül. Hanneke konyhakötényt kötött maga elé, és berendezkedett az általa kialakított „Gasztronómszigeteken". – Keress magadnak egy kellemes helyet! – biztatott. Óvatosan Angela mellé telepedtem, aki egy spirituális könyv olvasásába mélyedt. Babette volt az első, aki felém fordult, és megkérdezte, hogy tetszik nekem ebben a porfészekben. Azt válaszoltam, hogy egész jó itt, kezdek hozzászokni. Erre azt kérdezte, mióta is lakunk itt.

Saskia Noort

42

Az ínyencklub

– Majdnem két éve - mondtam, és azt vettem észre, hogy kicsit belepirultam a válaszba. – Már olyan régóta? Sohase láttalak ezelőtt! Melyik iskolába járnak a gyerkőceid? – Angela szájából úgy hangzottak ezek a kérdései mint egy élesben folyó kihallgatás. – A Bíbicbe. – Nahát, hogy sohase vettelek észre? Ezután kellemetlen csönd támadt, és az volt az érzésem, hogy valami rosszat mondtam. Hanneke a lábasok és serpenyők mögül azt kiáltotta, hogy Patricia még csak egy hete lakik itt. Abban a gyönyörű, fehérre vakolt házban, közvetlenül az iskola mögötti erdő szélén. – És már most nagyon élvezem - jelentette ki Patricia. - A nyugalmat… Az erdőt, ami közvetlenül az ajtónk előtt kezdődik. Élvezem, hogy bárhol lehet parkolni. És a ház is szuper. Ezért köszönet és hála Hannekének! Tényleg, lányok, ha egyszer költözni vagy átépíteni akartok, bízzátok rá! Ő ebben a csúcs. Egészségedre, Han! Kezembe nyomtak egy nagy pohár fehérbort, amit a háziasszony egézségére kívántunk. Az utóbbi években először újra kedvem támadt rágyújtani egy cigire, ami mögé elbújhattam. A többiek is tulajdonképpen ezt tették. Ropogós, meleg kenyeret ettünk, mozzarellás, pármai sonkás salátát és fügét, grillezett gamba en coquille-t, frissen kevert krémet és tejszínes, csípős sajtot. A bor megtette a maga hatását, és néhány pohár elfogyasztása után beindult a társalgás. Az iskoláról, a gyerekekről, a teniszpályáról és más biztonságos témákról. Kiderült, hogy Angela és Babette ugyanabban a klubban teniszezik, és ez alapot int ahhoz, hogy Saskia Noort

43

Az ínyencklub

hosszadalmas beszélgetést folytassunk tenisztornákról és teniszoktatókról. Tudomásomra adták, hogy a leghülyébb teniszklubnak vagyok a tagja már másfél éve, ami széles e környéken létezik. Úgyhogy onnan sürgősen át kell iratkoznom a De Duinpan Teniszegyesületbe, ahol ők már tagok, és leckéket kell vennem egy bizonyos Dennistől, mert ő aztán szuper. – Teniszt csakis Dennistől! - kacagott Angela nyerítve. – Hát nem pompás szlogen?! – Mondjátok, lányok, nincs jobb témátok, mint teniszezni és teniszről fecsegni? – szólt közbe Hanneke „Gasztronómiából", miközben szája sarkában egy cigarettával egy tátin tortát rázott ki a tűzálló tálból. – És mi ebben a rossz, kérlek? – kérdezte Angela. – Én utálom a sportot, és egyáltalán a róla folytatott fecsegést. Hagyjuk ezt másokra! Hanneke egy koppanással az asztalra tette a fenségesen illatozó, gőzölgő almatortát. Angela láthatóan feszült volt, nagyot szívott a cigarettájába. – Úgy hangzott ez a „nincs más témátok", mintha valami helytelen dologról beszéltünk volna. Mondd, mi rossz van abban, hogy ezzel foglalkozunk? Mintha neked ezzel ártanánk. Újból kellemetlen csönd támadt, amit én nevetséges locsogásommal próbáltam megtörni. – Ugyan már! A sport remek dolog. Ezt mindnyájan jól tudjuk. Fantasztikusan jól néz ki ez a torta, Hanneke. Teljesen egyedül csináltad? – kerepeltem tovább, gyönge kísérletet téve annak érdekében, hogy valami más témát találjunk, mert tapasztalatból tudtam hová vezethet egy ilyen beszélgetés. Saskia Noort

44

Az ínyencklub

Hanneke vállat vont, és egy késsel belevágott a tortába. – Én mindenesetre nagyon örülök, hogy van valami, amit csinálhatok. Angela ájtatos képet vágott. – Én úgy vélem, a legtiszteletreméltóbb foglalkozás, ami csak létezik, az otthonunkkal törődni és a gyerekeinkről gondoskodni. – Nekem nem kell azon gondolkodnom, hogy visszamenjeke dolgozni – tette hozzá csípősen Babette. – Amikor az utolsó munkahelyemről eljöttem, elhatároztam, hogy egyetlen napot sem dolgozok többé a hátralévő életemben. – Hát ez egy rettenetes állás lehetett… – szaladt ki a számon, némileg meglepődve attól a határozottságtól, amivel Babette ezt kijelentette. – A férjem, Evert sportüzletében dolgoztam. Ott ismerkedtünk meg egymással. Kiállhatatlannak találtam, persze nem őt, hanem a melót. Eladó voltam. Hanneke elkapta a pillantásomat, és a szemeit forgatta. – Vannak jó melók is – folytattam. – És én nem akarok a férjemtől anyagilag függeni. Ez tényleg elviselhetetlen volna számomra. Ha egyenrangúak akarunk lenni, mind a kettőnknek bele kell vágnunk valamibe. Ez a véleményem. Ezt ki kellett mondanom. – Tehát az az asszony, aki nem jár munkába - Angela Babette-re és Patriciára mutatott -, kevesebbet ér, mint az, aki dolgozik? Habár nagyon sok hasznos és értelmes dolgot csinálunk, mint például felneveljük a gyerekeinket, vezetjük a háztartást, ezt-azt segítünk az iskolában…

Saskia Noort

45

Az ínyencklub

– Nem, mint ember vagyunk kevesebbek, hanem a kapcsolatunkon belül… Sokszor mégiscsak azoké a hatalom, akik a pénzt keresik. Babette hangosan elnevette magát. – Persze nem nálunk! Ugyan nem mi keressük a pénzt, otthon mégis mi viseljük a nadrágot.

Miután megittunk egy csésze erős presszókávét, elsőnek Angela állt fel. – Holnap reggel nyolckor hokizni viszem a gyerekeket, addigra fittnek kell lennem. Szuper volt ez az este, Hanneke. Finomakat kajáltunk. És jót dumcsiztunk. Igazán érdemes volna megismételni. Mind a négyünket megpuszilt, az én arcomba pedig még bele is csípett. – Szia kislány! Örülök, hogy megismerkedtünk. Remélem, még gyakran tudunk egymással beszélgetni. Már az után a rozé után úgy éreztem, mintha nem csupán egy napja,hanem évek óta ismernénk egymást. – Várj! – kiáltotta Patricia. – Bejelenteni valóm van: Simonnal úgy döntöttünk, hogy a jövő héten tartunk nálunk egy kis összejövetelt. Amolyan házszentelő partit. Nagyon örűlnénk, ha eljönnétek. Természetesen mindenki a férjével együtt. Már most nagyon kíváncsi vagyok rájuk. Én is felálltam, nyugtalanabbul, mint azt a kávé, az alkohol vagy az izgalom indokolta volna. Leghőbb vágyam volt ezek után odabújni Michel mellé, és elmesélni neki, mi mindent éltem át ezen az estén. Amióta kiköltöztünk Amszerdamból, voltaképpen most először éreztem magam boldognak. 46 Saskia Noort Az ínyencklub

Megtettem az első lépést, futott át az agyamon, most már menni fognak a dolgok. Végre barátságokat kötöttem, s habár ők teljesen mások, mint én, ez nem baj. Mindannyian nők vagyunk, anyák, feleségek, akik pezsgő társasági élet után sóvárogtak.

Énekelgettem, amikor felszálltam a kerékpáromra,és rájöttem, lehet pompás a városon kívűl is élni. Kuruttyoló békák, a lenyírt fű meg a tűzhely szaga, az égbolt teli csillaggal,és közöttük a hold hatalmasan és ezüstösen fénylő korongja. Már nem éreztem kicsinek és jelentéktelennek magamat, hanem e tájék részének. Itt lakom. Lekerekeztem az ösvényre, és mosolyogtam. Nem úgy kell nézni, hogy már eltelt az életem fele, hanem úgy, hogy a másik fele most kezdődik. Az út szélén egy fekete golf állt, és a kocsi ablakán dőlt ki a cigifüst.Amikor elhajtottam mellette, láttam, hogy Angela a kormány mögött ülve, szájában cigarettával, kifejezéstelen arccal mered maga elé. Megálltam, és megkérdeztem tőle, hogy nincs-e valami baj. – Egyszerűen csak elgondolkoztam a mai estén, és végigszívom a cigit. Ezt otthon nem tehetem meg, erről Kees bepöccen. – Vagy úgy? Oké – Hirtelen nem tudtam egyebet mondani. – De ne menj már haza egyedül az éjszaka közepén! Gyere, hazaviszlek! Már évek óta egyedűl bicikliztem éjszak is, és soha semmi bajom nem esett. De mert épphogy csak megismertem Agelát, attól tartottam, hogy még a szívére veszi, ha elutasítom az ajánlatát. 47 Saskia Noort Az ínyencklub

– Hagyd itt a bicajodat! Majd holnap hazaviszed. – Oké – mondtam, és visszatoltam a kerékpárt a kerítésig, ahol aztán lelakatoltam.

Az autó tele volt cigaretta füsttel. Angela egyesbe kapcsolt, és kihajtott a Bloemendijkről. – Te, hogy érezted magad? Vadul kettesből, hármasba, majd hármasból négyesbe váltott. Legalább nyolcvannal mentünk a polderen kialakított keskeny kis úton, annak mind a két oldalát elfoglalva. – Én remekül. Tényleg, nagyon örülök, hogy megismerkedtem veletek. A jövő héten pedig parti lesz. Egyszerre újból lett társasági életem. Már nagyon hiányzott. És te? Angela a kesztyűtartóban lévő marlborós dobozra mutatott. Kivettem belőle egy szálat neki. Az autó öngyújtójával rágyújtott. – Kellemes volt, bár kicsit, úgy éreztem, hogy rám támadtatok. A meló miatt, meg ilyesmi. – Részemről nem volt szándékos. Sőt, inkább a függőségtől való félelmem diktálta. Az anyatejjel szívtam magamba a függetlenség igényét. Valószínűleg amiatt, hogy apánk két gyerekkel cserbenhagyta anyánkat, és úgy ment el, hogy egy centet sem hagyott ott neki – Megértelek. Talán még jó is, hogy mindannyian különbözőek vagyunk. Angela gázt adott. Már majdnem százzal mentünk. Ha jobb ismertem volna, akkor vicces formában megkérdeztem volna tőle, hogy nem lehetne-e egy kicsit lassabban. 48 Saskia Noort Az ínyencklub

– Babette-et… Őt is már régóta ismered? – Nem, még csak egy éve. És csak felületesen. A férjeink viszont jól ismerik egymást. Tulajdonképpen ez az első alkalom, amikor férfiak jelenléte nélkül találkoztam vele. Mért kérded? – Nem tudom igazán, hova is tegyem őt. Azonnal megbántam, hogy a beszélgetést ebbe az irányba tereltem. Nem akartam olyan benyomást kelteni, mintha afféle pletyka fészek lennék. – Nekem olykor kissé túl hangosnak tűnik. De, gondolom, a belső bizonytalanságából ered. Az előző férje egy rettenetes volt, aki éveken át kínozta. Ezt ő maga mondta el egyszer. Ha őszinte akarok lenni, nekem Hannekével van több bajom. Hogy micsoda megjegyzéseket tesz állandóan! – Hanneke legalább kertelés nélkül megmondja a vélemény mindenkinek. Ez imponál nekem, bevallom… – Igen, szórakoztató lehet. Amíg nem te vagy a célpontja. De veled nem fog kötözködni, mivel te érdekled őt. Te dolgozol! És a férjed televíziós producer. Az is érdekes. Ez nem az a fajta beszélgetés volt, amire vártam. Nyomasztó érzésem támadt tőle. – Na jó, nem akarok elhamarkodottan ítélni. Ami az ínyencklubot illeti, mindenesetre csodálatos kezdeményezésnek találom. Mit gondolsz, nem volna jó, ha közösen adnánk valami ajándékot Simonnak és Patríciának? Lakott területre értünk. A jelzőtáblák 30 km-es sebességet engedélyeztek. Angela alig lassított. – De. Príma ötlet! – Láttad a házat, amelyet építettek? Saskia Noort

49

Az ínyencklub

– Egyszer elmentem mellette. Gigantikus épület. – Ez a Simon egy multi. Rajta volt a Quoteban azon a listán, amely felsorolta a szupergazdagokat. – Akkor biztosan jó kis összejövetel lesz… – Én is azt hiszem. Pompás, ugye? - ragyogott Angela.Szerintem Hanneke szervezze meg az ajándékozást. Neki mint bebőépítésznek biztosan könnyű lesz kitalálni valamit. Lehet, hogy valami vicces dolog sül ki belőle. – Annak már száz éve, hogy Michel és én partit rendeztünk. Nekem borzasztóan nagy kedvem van hozzá. Remélem, végre újra táncolhatok. Angela lassított, és az autó befordult jobbra, az utcánkba. – Íme a gyors és biztonságos fuvar - mosolygott Angela. Odahajolt hozzám, és háromszor megpusziltuk egymást. Aztán kinézett az ablakon. – Milyen aranyos kis ház! - kiáltotta elragadtatottan. – Egyszer téged is felcsörgetlek, hogy gyere el teniszezni. Viszlát a jövő hétig. Jó éjt! Kiszálltam az autóból, finoman becsuktam az ajtaját, és amikor elment, integettem utána.

Saskia Noort

50

Az ínyencklub

6

A KÓRHÁZI SZOBA be volt sötétítve. Babette az ágyon ült, és az összehúzott függönyöket nézte meredten. Mellette volt az utazótáskája. Hosszú, egyenes szálú, szőke haja fénytelenül és zsírosan omlott a vállára. Oda akartam menni hozzá, hogy egyik karommal átfogjam és vigasztaljam, de Angela visszatartott. – Hagyd őt, Karen! Gyere! Magával vitt a folyosóra, odamentünk a kávéautomatához, és dühősen nyomkodta rajta a gombokat. Egy fehér műanyag pohár jelent meg a kis ablak mögött, majd a gép elkezdett zúgni, és a pohárkába előbb tej folyt, aztán megtelt kávéval. – Kérsz te is? – Bólintottam. – Kapucsínót? – Ne, inkább rendes feketét. Vettem a cukorból egy zacskóval, fogtam egy kis műanyag kanalat, és leültem az egyik színevesztett narancssárga kagylófotelba. Angela, aki állva maradt, odanyújtotta a kávéspoharamat. Szótlaml feltéptük a cukros zsacskót, Saskia Noort

51

Az ínyencklub

tartalmát beleöntöttük a poharakba, és a gyönge fehér pálcikával kavargatni kezdtük a tejeskávét. – Hogyha cigarettázni akarsz, hát itt lehet – mormogta Angela miközben nyugtalanul járkált, és körbemutatott. – Tudod, gondolkodtam a dolgon… Arra jutottam, nem jó ötlet, hogy Babette-et én vigyem magammal haza. Megglepetten néztem rá. Ezt a dolgot alaposan megtárgyaltuk előző este és Angela elsőként jelentkezett, hogy majd ő gondoskodik Babettről. A két fiú egyelőre kis ideig Patríciánál marad, amíg anyjuk teljesen rendbe nem jön. Angela hangoztatta, hogy náluk van elég hely, és van idejük is, Keesnek sem lesz ellenvetése, ő pedig ezt szívesen megteszi a barátnőjéért. – De hát ezt már megbeszéltük. Babette is erre számít, vagy nem? Kerülte a tekintetemet. – Beszéltem erről Keesszel. Ő nem akarja. – És akkor te egyszerre visszalépsz? – Kees azt gondolja, hogy Babette jelenléte nem tesz jót a kapcsolatunknak. Hogy veszekedni fogunk miatta. Tény, hogy már napok óta rengeteget foglalkoztatott bennünket Babette és Evert. Babette gyakorlatilag nálunk lakott. Most fogadja be valaki más. – A barátnőd elvesztette a férjét és az otthonát, és a továbbiakban, azzal a tudattal kell élnie, hogy a férje meg akarta ölni őt a gyerekkel együtt. És te cserben akarod hagyni? Saskia Noort

52

Az ínyencklub

– A te barátnőd is, bizony ám, és Patríciáé és Hannekéé is. Mindenkinél van számára hely. Keesnek elege van abból, hogy amikor hazaérkezik, mindig ott találja a konyhaasztalunknál. Az a véleménye, hogy nekünk kettőnknek vissza kell térnünk a saját életünkhöz. – Neked több közöd van Babette-hez, mint Hannekének és nekem. És Babette számít rád! A férje halott. Holnap lesz a temetése. Hogy állhatsz most ilyesmivel elő, Angela? Tompa fájdalom lüktetett a szemem mögött. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy igazán felmérgesítsem magam. Babette ott ül a szobájában és ránk vár. Amilyen hamar csak lehet, el akarja hagyni a kórházat. És valóban, nálunk is van elég hely. Nincs más hátra, majd mi befogadjuk. – Oké, hozzánk is jöhet. – Nem kellene előbb megbeszélned Michellel? – Ha én úgy érzem, hogy ezt meg kell tennünk, akkor ő nem fog ellenkezni. Ez igen határozottan hangzott, de igazából nem voltam annyira biztos a dolgomban.

Hazafelé az autóban, amikor közöltük vele, hogy átmenetileg nálunk fog lakni, Babette sírva fakadt. A karomat simogatta, és azt ismételgette, hogy mennyire kedves ez tőlem, hogy attól félt, szállodába kell költöznie, vagy egy üresen álló nyaralóba, de én azt mondtam neki, hogy erre nincs szükség. Sohasem fogjuk őt cserbenhagyni, annyi ideig marad, ameddig akar, tényleg, ez nem jelent terhet számunkra. Olyan törékenynek nézett ki. Lúdbőrzött a vékony, barna karja, és vörösre sírt, Saskia Noort

53

Az ínyencklub

nagy, barna szemei be voltak dagadva. Mozdulatai szaggatottak voltak, és folyamatosan reszketett. – Tulajdonképpen azt hittem, hogy a gyerekek velem jönnek – mondta, mire Angela közölte vele, hogy a fiúk Patríciánál vannak és mindannyiunknak megnyugtatóbbnak tűnt rá bízni őket. Ott jól eljátszhatnak a barátaikkal. Babette bólintott, és az ajka reszketni kezdett. – Ugye tudod, hogy ez valóságos csoda? Hogy ők életben maradtak. Hogy tovább játszhatnak a barátaikkal, mintha semmi sem történt volna. Becsukta a szemét, és fejét nekitámasztotta az autóm hűvös ablakának. Könnyek csorogtak végig az arcán, szempillafesték fekete nyomait hagyva maguk után. – Azt hittem, hogy Luuk meghalt. Nem az ágyában feküdt, bebújt a mi ágyunkba. Nem találtam… Abban a füstben… Nyöszörgött. Kényelmetlen csöndbe burkolóztunk. Ügyetlenül megpaskoltam a combját, miközben megpróbáltam elképzelni, milyen lehetett neki akkor. – Luuk. Olyan mélyen aludt mellettünk… Nem tudtam felébreszteni. Pedig még rázogattam is… Aztán megpróbáltam kiemelni az ágyból. De olyan nehéz volt, hogy nem bírtam el. Mint egy lidérces álom, olyan volt az egész, igen. A lábaim nem engedelmeskedtek. Minden egyre szürkébb lett, és eszembe jutott: már nem tudunk lejutni a lépcsőn. Innen kell ugranunk az ablakon. Beau-t már kivittem. Ő magától felébredt, és mivel a saját ágyában feküdt, még le tudott menni a lépcsőn. Kivetettem magam az ablakon, Luukkel a karomban. Ilyenkor ugrani szokás. Minden jobb, mint a tűz, mint halálra égni, gondoltam. Saskia Noort

54

Az ínyencklub

– Nagyon okosan cselekedtél – mondta a hátsó ülésről Angela rekedtes hangon. – Igazán, mindnyájan büszkék vagyunk rád. Megmentetted a gyerekeidet. Küzdöttél az életükért. És most még ki kell tartanod egy kicsit, kedvesem. A mi segítségünkkel. Nem hagyunk egyedül, mi mind gondoskodunk róla, hogy amilyen gyorsan csak lehet, rendbe jöjjön az életed. Hogy ismét legyen egy csinos kis házad, legyenek új holmijaid… Babette hirtelen felkiáltott, amitől én úgy megijedtem, hogy kis híján az útpadkára hajtottam. Összecsapta a két kezét, és fájdalmában, úgy üvöltött, mintha csak most értette volna meg, mi mindent veszített. – Minden elveszett! Minden odavan! – kiabálta, és kezeit újra és újra összecsapta az arca előtt. Leállítottam az autót az út szélén, Babette kivágta az ajtót, kiszállt a kocsiból, és vad tekintettel nézett körül. Angela utána ment, és erősen megfogta a felkarját. – Kicsim, csak sírd ki magad alaposan, üvölts csak, ordíts ki magadból minden rosszat! Egymás karjába kapaszkodva álltak, és Babette úgy siránkozott, hogy szinte fájt hallgatni, borzalmas volt, kibírhatatlan. Angela rám nézett, a fejével Babette táskája felé intett, azután a szájára mutatott. Széthúztam a cipzárt, és addig kotorásztam benne, míg megtaláltam a kis, pirulákkal teli dobozt. Azzal és egy pohár vízzel odasiettem hozzája – Drágám, vedd ezt be, ettől megnyugszol egy kicsit. Babette lenyelte a tablettát, Angela pedig megtörölte barátnője arcát fehér blúzának a sarkával. Ott álltam mellettük, hogy mondjak valamit, kerestem a szavakat, amelyek Saskia Noort

55

Az ínyencklub

vigasztalóan hangzanak. Ismét elcsodálkoztam azon, hogy Angela nem akarja hazavinni magukhoz Babette-et. Közben pedig anyaként babusgatja. Egyszerre furcsa érzés uralkodott el rajtam: Angela meg akarja mutatni nekem, hogy egyetlen ember van, aki képes Babette-en segíteni, s az nem más, mint ő. Jóllehet Babette nálam lesz, és nem nála, ám nem gondolhatom, hogy átvehetem a szerepét. Michel nem haragudott, amiért nem beszéltük meg, egyetért-e azzal, hogy Babette nálunk lakjon. Természetesen szívesen látjuk, mondta. Kifejezetten örült, hogy mi is tehetünk végre valamit, és Babettnek a lelkére kötötte, hogy addig maradjon nálunk, ameddig csak szükségét érzi. A mi otthonunk az övé is. Amikor megölelték egymást, látszott, hogy Babette háta rázkódik. Michel előbb magához szorította, aztán kezébe vette az arcát, és adott neki egy puszit. – Ti mind, mind olyan kedvesek vagytok, annyira kedvesek… Angela közbelépett. – Gyere, Babette, egy kicsit pihenned kell. Kézen fogta, és kivezette a szobából. Michel rám nézett, és tett egy gyámoltalan mozdulatot. Hirtelen öregnek nézett ki. Sötét fürtjei oldalt bozontossá váltak, arcszíne pedig szürkévé fakult az átalvatlan éjszakáktól. Hirtelen áramütésszerűen hasított belém, mennyire szeretem, mintha már évek óta megfeledkeztem volna erről. Érzékeny férfi, és a szíve nagy. Szerencsésnek mondhatom magamat. Ezt az érzést meg kell tartani örökre, és soha sem szabad kételkednem benne. Átkaroltam, és egy csókot adtam a szájára, amely ugyancsak szomorúságot fejezett ki. Saskia Noort

56

Az ínyencklub

– Ne haragudj, hogy nélküled rendeztem így a dolgokat, de Angela hirtelen meggondolta magát. – Nincs semmi baj. Megértelek. És túl hosszan úgysem tarthat mindez. Mihelyt talpra áll, azonnal keres a maga és a gyerekek számára valami tartós megoldást. Kees és Angela igazán elég sokat aggódott már Evert és Babette miatt. Én megértem, hogy szükségük van egy kis nyugalomra a fészkükben. – Én viszont továbbra is furcsállom. Hiszen olyan jó barátnők. – Ne foglalkozz ezzel, Karen! Ez nem a megfelelő pillanat. Mindannyian megtesszük, amit tudunk. Kibontakoztunk az ölelésből. Michel előhalászott a nadrágzsebéből egy doboz cigarettát, és rágyújtott. – Miért kezded újra? Tudod, hogy nem szeretem, ha a lakásban dohányzol. Bosszúsan nézett rám, és kiment. Az érzés, ami pár perce elfogott, egy csapásra elmúlt.

Saskia Noort

57

Az ínyencklub

7

SZÉP NAP VOLT. Túl szép ehhez a temetéshez. Mintha gúnyolódni akarna a szomorúságunkon, ahogy a nap fénye átragyogott a tar fák között. A gyerekek kint játszottak a hóban, miközben a férfi a konyhában tartózkodtak, a nők pedig félkörben ültek a kandallónál. Babette tartott szóval bennünket. Újra előadta, hogyan hozta az égő házból a gyerekeket, beszélt Luuk nyugodt arcáról, és a kétségbeesésről, ami elfogta, amikor rájött, hogy Evert okozta a tüzet. Együttérzően bólogattunk, átöleltük, és a karját simogattuk. Az arcunk tüzelt a fáradtságtól és az erős vörösbortól, amit Simon töltögetett. Különös, de ezek voltunk mi. Barátok egyszer s mindenkorra nem is lehetett volna másként. A szeretet, ami kialakult közöttünk ezen a héten, enyhítette a fájdalmat, legalábbis bennünk, a barátokban. Biztosítottuk egymást arról, hogy nem hibáztunk, Evert beteg volt, és a bekövetkezett eseményeket egyikünk sem láthatta előre, Minden tragikus pillanat történéseit megosztottuk egymással, ki mondtuk, amit Saskia Noort

58

Az ínyencklub

gondolunk, és amit érzünk, és amiről soha nem szóltunk volna egy szót sem, ha nem köt össze bennünket ez a tragédia.

A konyhából óvatos, tartózkodó nevetés hallatszott. Babette elmosolyodott, és azt mondta, milyen jó, hogy ismét nevetni hallhatjuk a férfiakat. Felállt, fogta az üres borospoharát, és átment a konyhába, Valamennyien követtük a tekintetünkkel. Mikor eltűnt a szemünk elől mélyet sóhajtottunk. – Én csodálatot érzek iránta. Annyira erős – szólaltam meg elsőként. – Néha olyannak látszik, mintha még egyáltalán fel sem fogta volna, mi történt vele. Angela rám bámult, azzal a furcsa, fagyos tekintettel, ami akkor szokott kiülni az arcára, amikor valamit kíméletlenül közölni akar. Most azonban nem mondott semmit, fölényes kis nevetéssel lenyelte a mondandóját, és a tarkója kivörösödött, mintha valamitől megijedt volna. Ebben a pillanatban Hanneke belecsípett a combomba. Megőrülök ettől a nőtől – súgta a fülembe, és fejével Angela irányába intett. – Kijössz velem elszívni egy cigit? A fagyos hideg az arcomba mart, amikor kiléptünk a szabadba, kezünkben tartva a vörösboros poharat. Örültem, hogy Hanneke magával hívott, el Angela közeléből, aki mellett sohasem éreztem igazán jól magamat. Hanneke kezével lesöpörte a havat egy öntöttvas padról, éles, kötött gyapjúsálját ráterítette, és leült. A kezei reszkettek amikor előhúzott egy szálat a cigarettás dobozából.

Saskia Noort

59

Az ínyencklub

– A fenébe! – mormogta, és jókorát kortyolt a borospoharából, aztán a hüvelykujjával letörölt egy könnycseppet, amely sápadt arcán lassan gördült lefelé. – Nem sokáig bírom már itt, tudod-e? – Akkor menj haza, és aludj egy jót! Mind ki vagyunk készülve. Nehéz nap volt… – Nem úgy gondoltam… Úgy értem, természetesen fáradt vagyok, de… Vállamra hajtotta a fejét. Az én szememet is elfutották a könnyek, és vele sírtam, mert egész héten együtt sírtunk, hisz most lehet sírni. Senki nem néz ránk furcsálkodva, egyszerűen mindenféléért sírtunk, és tulajdonképpen pompás dolog szomorkodni, és a legnagyszerűbb az, hogy mindig akad valaki, aki meg akar minket vigasztalni, folyamatosan hozzánk ér, és megsimogat bennünket. Átkaroltam Hannekét, és éreztem, hogy reszket, nedves arcunk egymáshoz ragadt, és a kín lassan ismét leapadt, miután sóhajtva megrázkódtunk és kibontakoztunk az ölelésből. Hanneke rám nézett. – Mindannyian csapdában vagyunk, tudod-e? – Hogy érted ezt? – Hát ahogy Evert szorult helyzetben volt. Mi mind olyanok vagyunk, mint ő. Foglyok. – Miféle foglyok? Hanneke elfordította a fejét, és nagyot szívott a cigarettájából. Aztán a cigit a földre hajította, és elnyomta. Megragadtam a csuklóját. – Hanneke, mit akarsz ezzel mondani?

Saskia Noort

60

Az ínyencklub

Kijelentése megijesztett. Megragadta a kezeimet, és ismét rám vetette a tekintetét. – Csak jártatom a számat. De néha mégiscsak úgy érzed, nem? Foglya vagy a házasságodnak, a karrierednek, a lakóhelyednek. Egészen nyomasztó tud lenni a gondolat, hogy soha életedben többé már nem változik semmi. – Nem hiszem, hogy Evertet ez nyomasztotta volna. Evert beteg volt. Ő legfeljebb a pszichózisának a foglya volt. – Ez az, amit elhitetünk egymással. Hogy őrült volt. Nagyon könnyű megoldás. Mi aztán nem vagyunk hibásak, elvégre őrült volt. Senki sem teszi fel a kérdést hangosan, hogyan juthatott a dolog idáig. – De hiszen kezelésre járt. Babette azt mondta, hogy már évek óta hangulatingadozások gyötörték… – Evert nem tudta tovább elviselni a terheket! Bezárva érezte magát. El akart hagyni minket, el akart menni a faluból, elege volt a “klubunkból”. Számomra is fullasztó. Karen, te olyan naiv vagy, neked tényleg fogalmad sincs… Tátva maradt a szám a csodálkozástól. – Képmutató társaság vagyunk. Szinte rabjává váltunk annak, hogy nyalizunk egymásnak, és ezért nagy árat fizetünk. Evert megtagadta, hogy tovább fizesse ezt az árat, mi pedig szépen leírtuk őt. Hát így valahogy. – Honnan szeded te ezt a bölcsességet? –- kérdeztem ingerülten. – Ismertem Evertet. Veletek ellentétben én nem kerültem el, amikor rosszul ment neki. – Azt állítod ezzel, hogy a mi hibánkból történt, ami történt? – Igen. Bizonyos értelemben igen. Cserbenhagytátok. És végül is én is cserbenhagytam. Én megelőzhettem volna ezt a Saskia Noort

61

Az ínyencklub

tragédiát. De nem tettem. És most fogalmam sincs, hogyan tudok ezzel a tudattal tovább élni... – Szerintem be vagy rúgva. Alig tudom követni, amit mondasz. Bocs, de én most bemegyek. Szavai a fejemben keringtek, és teljesen elgyengültem tőlük. Hátat fordítottam neki, és bementem a házba. A nevemet kiáltotta, de nem néztem vissza.

A konyhában Patrícia a poharakat mosogatta el éppen. Két, valamelyik rendezvényszervező cégtől érkezett lány unott képpel szárazra törülgette az elmosott borospoharakat, majd a konyhaasztalra helyezte őket. – Helló, Karen! Hideg van kint, ugye? – Patrícia megfordult, és egy konyharuhával szárazra törölte a kezét. Tekintete ideoda cikázott, mintha folyamatosan szemmel kellett volna tartania mindent. Fekete, feszes, testhez simuló ruhájában, ahogy a feszültségtől mereven ott állt, még soványabbnak látszott, mint amilyen valójában volt, – Micsoda nap! Micsoda hét! Teljesen kimerült vagyok, teljesen kikészültem, ez teljesen olyan, mint… Kettőt-hármat pislantott, amitől eltűntek a könnyek a szeméből, elfordította a tekintetét, és vadul elkezdett az asztal és a szekrény között járkálni, helyükre pakolva a poharakat. – Igen, még mindig fölfoghatatlan ez az egész – feleltem. – Azt hiszem, igazán holnap fogunk összeomlani. Babette-nek holnap lesz a legnehezebb. – Tartsd jól szemmel! Hogy van egyébként? Hogy érzi magát nálatok? Saskia Noort

62

Az ínyencklub

– Sokat alszik. Vagy a szobájában üldögél, és bámul ki az ablakon. De rendesen ellátja magát, felöltözik, kisminkeli az arcát, jól eszik. Közben rengeteg elintéznivalója volt, természetesen, és a hivatalokkal nem könnyű ám… Patricia bólogatott. – Hanneke nincs itt? - dugta be a fejét Ivo a konyhaajtón. – Nincs. Kiment. – De hát miért? Hiszen jéghideg van kint. – Szerintem is az lesz a legjobb, ha behozod. Ivo arca megmerevedett. – Hogyhogy? – Meglehetősen feldúlt és szomorú, és… De hiszen ismered. Ki van borulva, és nagyon fáradt, úgy látom. – Szóval tökrészeg – mondta Ivo mérgesen, és mellettünk elhaladva kiment. Patricia felvett egy kendőt, és mint egy megszállott elkezdte a tálalót törölgetni. – Színészkedik – mormogta. – Miért kell neki állandóan magára terelni a figyelmet? És épp egy olyan napom amilyen a mai. Kínos csend támadt, mivel erre én nem tudtam semmit mondani, ő meg a bosszúságát törölgetéssel vezette le, arra várva, hogy majd pontosan elmondom neki, mi történt odakint. Idegesnek, ingerültnek és egy kicsit hibásnak éreztem magam. A konyhaajtón keresztül láttam, milyen vadul tekinget körbe Ivo, és végül égnek emeli a kezeit. Aztán elrohant, majd nemsokára visszajött a konyhába. – Nem láttam sehol, de nem járom végig a kertet, mert akkor az egész éjszakát a keresésével tölteném. Az autó mindenesetre még itt áll, tehát nem ment el. Saskia Noort

63

Az ínyencklub

– Ne izgasd fel magad! Majdcsak előkerül. Ivo lekapta a fogasról a kabátját, és azt mondta, hogy mégis elindul megkeresni a feleségét. Megkérdezte tőlem, hogy hazavinném-e a gyerekeit. Adott egy puszit Patriciának, köszönetet mondott neki a gondosságáért, aztán engem is megpuszilt. Fáradt szemei fölött ráncokat láttam, amikor rám nézett, és mosolyogni próbált. Ivóról nekem mindig egy rozmár jutott az eszembe, valószínűleg a rövidre vágott, szürke haja, a sűrű szemöldöke meg a túlsúlya miatt. - Tudod, milyen - mondta. – Minden rendben lesz. Addig is nyugi!

Saskia Noort

64

Az ínyencklub

8

NEM TALÁLTUK HANNEKÉT. Senki sem látta azóta, hogy velem együtt kilépett a házból. Hazavittem a gyerekeiket, Meest és Annát. Ott egy időközben dühöngővé és aggódóvá vált Ivót találtam, aki rögtön elszáguldott Rangé Roverjével, ott hagyva engem megszeppent kisfiával és kislányával! Tejet melegítettem nekik, mindkettőjüknek adtam egy-egy sajtos zsömlét, és azzal a hazugsággal vigasztaltam őket, hogy a mamájuk még Simonnál és Patriciánál van. – És addig te vigyázol ránk? – kérdezte Mees reszkető ajakkal. Kedvesen, és amennyire csak tudtam, lazán rájuk mosolyogtam. – Igen, de csak rövid ideig, amíg a mama és a papa haza nem ér. Lefektettem őket, és megígértem nekik, hogy a mamájuktól kapnak egy puszit, mihelyt újra itthon lesz. Magam is elhittem ezt. Ivo meg fogja találni Hannekét, valamelyik sörözőben, vagy valamelyikünknek a lakásán, vagy magától beállít, mintán kivilágosodik. Ilyesmi már többször megesett vele. Ha a Saskia Noort

65

Az ínyencklub

kelleténél többet ivott, kereste az alkalmat, hogy összeütközésbe kerüljön valakivel, például Angelával vagy Ivóval, ami aztán legtöbbször azzal végződött, hogy dühösen elrohant, maga mögött hagyva egy kétségbeesett embert. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy kissé sokat ivott, és talán túl sokat is dolgozott, és azt kérdeztük magunktól, hogyan tudnánk ezt megmondani neki, anélkül, hogy ne saját maga váljék dühének célpontjává.

Énbennem felvetődött a gondolat, hogy Hanneke boldogtalan. Talán már nem szereti Ivót. Az alatt a két év alatt, amióta ismertem, a férfi biztosan felszedett vagy húsz kilót. Nem tudtam elképzelni, hogy Hanneke szexuálisan még mindig vonzódjon hozzá, bármennyire kedves fickó is. Ilyesmiről persze nem beszéltünk. Szoktunk panaszkodni a férjünkről, de mindig csak olyasféle tényekről, hogy gyakran vannak távol a családjuktól, hogy a zoknijaikat a szennyes tartó mellé hajítják, ahelyett, hogy beledobnák, és teljesen ránk hagyják a gyerekekről való gondoskodást. Beszélgetéseink ennél nemigen hatoltak mélyebbre, mert attól tartottunk, hogy a házasságunkat boldogtalannak fogják elkönyvelni. És talán azért sem, az elégedetlenség kibeszélése annak az elismerése, hogy a házasságunk unalmassá és kiismerhetővé vált, a kapcsolataink bukásához, tehát kudarchoz vezetne. Milyen szomorúak is lennénk attól a gondolattól, hogy minket már többé nem rohanhat meg egy új szerelem érzése, nem fognak bennünket többé erősen megkívánni, és nyolcvanéves korunkig ugyanazzal a férfival kell szexelnünk, akinek egyszer örök hűséget fogadtunk. És aki persze maga is már régóta más női 66 Saskia Noort Az ínyencklub

testekről álmodik. Ez az egész roppant deprimáló volt, de még rettenetesebbnek tűnt a másik elképzelés: egy kis bérlakásban végezni egyes-egyedül, nőtartásból eredő pénzből fenntartva magunkat. Tehát hallgattunk a kétségeinkről és a vágyainkról, és inkább ránctalanító krémekről, kellemes vakációs uticélokról, mások válásáról, kevésbé csinos párokról fecserésztünk, és arról, hogy ilyesmi velünk sohasem fordulhat elő.

Droef, a barna labrador ugatására riadtam fel. Pillanatokig azt sem tudtam, hol vagyok, aztán rájöttem, hogy Hannekéék piros pamlagján nyomott el az álom. Hanneke eltűnt, és Ivo a keresésére indult. A nagy autóban, amely éppen felhajtott az úton, feltehetőleg Ivó ül, mellette pedig a berúgott és dühös Hanneke. Ideges lettem, tartottam a dühétől, ami kétségtelenül ellenem is irányulhat. Végül is én fordítottam neki hátat, és én vágtam az arcába, hogy részeg. Felültem, kinyújtóztattam elmerevedett hátamat, lábaimat beleerőltettem a szűk, fekete körömcipőbe, és kisiettem a konyhába, hogy a teáskannában vizet tegyek fel. Megszólalt a csengő, és a kutya tovább ugatott. A végtelen folyosón át az ajtóhoz siettem, a kukucskáló üvegén át kinéztem, és az udvari lámpa hideg fényében Babette-et láttam állni. – Szia. Michel mondta, hogy itt talállak. Egymáshoz dörzsölte a kezeit, hogy kissé felmelegedjenek, aztán az ujjait kezdte el lehelgetni. Kinyitottam az ajtót, és ő belépett. Saskia Noort

67

Az ínyencklub

– Nem kellene ágyba bújnod? Gyere, épp most tettem fel a tea vizet.

Babette átfogta a meleg teáscsészét, és óvatosan fújni kezdte. A pad sarkán ült, és maga elé meredt. Szipogott. Alig mertem ránézni, közben szégyelltem magam a gyávaságom és a tehetetlenségem miatt, amit ezzel a gyászoló asszonnyal szemben éreztem. Attól félten olyasvalamit mondok neki, amit nem kellene, és nem akartam tolakodó lenni. Ugyanakkor hibásnak éreztem magam, amiért jóformán semmit sem mondok neki, és távolságtartó vagyok vele szemben. Hogy tehetetlenségemet kompenzáljam, megpróbáltam mindent elvégezni helyette, amit csak lehet: mostam rá, kivasaltam a ruháit, bőségesen főztem, lefektettem a gyerekeit, teleeresztettem neki a kádat vízzel, előkészítettem az ágyát, segítettem megszervezni a temetést. A munkámmal egy teljes hónapra megbíztam valaki mást. – Jobb valamivel? – Átnyújtottam neki egy papír zsebkendőt, hogy kifújja az orrát. – Igen, minden rendben. De nagyon rossz vicc ez Hannekétől… Azok után, ami történt. Azért jöttem ide, hogy amikor hazajön, közöljem vele, mit gondolok róla. – Én sem értem. Azt hiszem, egy kicsit mindenkinek elege lett belőle. Ivott, keveset aludt… Mindannyian össze vagyunk zavarodva. Mindnyájan azon töprengünk, hogy tudtunk volna-e segíteni Evertnek. Hogy nem vagyunk-e közvetve felelősek. Babette felállt, és elképesztően ádáz pillantást vetett rám. Barna szeme alatt szétkenődött a szempillafesték. Saskia Noort

68

Az ínyencklub

– Ugyan már, Karen! Te is pontosan tudod, miért tette ezt Hanneke! Megijedtem a hangjából érződő dühtől, és attól, hogy azt feltételezi tudom, mi játszódott le Hanneke fejében. Tehát, hogy kételkedik az őszinteségem tényében. – Nem tudom, valóban nem tudom, a leghalványabb elképzelésem sincs róla. Valami feldühítette, de nem tudom, mi. Képmutatóak vagyunk mind, ezt mondta. Feltételezem, rád ez a kijelentés nem vonatkozott. Azt gondolom, úgy értette, egy kicsit elhanyagoltuk Evertet, amikor depressziós állapotba került. Hogy csak akkor mutattunk érdeklődést egymás iránt, ha a dolgaink rendben mennek. Szóval ilyesmi. – Ha valaki felelős azért, ami itt történt, hát az ő maga. Babette hangja elakadt, mintha a torkát valami összeszorította volna. – Hogy érted ezt? Megragadta a kezemet, és elkezdett az ujjaimmal babrálni. Fekete könnyek csorogtak a szeméből. – Hannekének kapcsolata volt Everttel – suttogta. – Mit mondasz? – Fél év óta biztosan. – Hogyan jöttél rá erre? – Angela árulta el nekem. Ő látta őket együtt. A dűnék között. Bensőségesen átölelve egymást. Droef búsan hajtotta súlyos fejét Babette ölébe, és felnézett rá. Babette megsimogatta a kutya csokoládébarna bundáját. – Ha egy nő és egy férfi kéz a kézben sétál, az még nem jelent azt, hogy viszonyuk van. Azonnal beismerte, amikor szembesítettem ezzel. Saskia Noort

69

Az ínyencklub

– Jézusom! – Nem tudom, mit csinált vele, de azt jól tudom, hogy minden ezzel kezdődött. Ettől a kapcsolattól csak betegebb lett, és ami vége lett, teljesen összetört. – A rendőrség tudja ezt? – Nem. Mi értelme volna, ha tudnák? Nem akarom, hogy bárki tudja. Te most már tudod, de te a legjobb barátnőm vagy. Angelának megmondtam, hogy semmi különös nem történt, hogy csak mint barátok sétáltak a homokdombok között. Ivó is tudott róla, és közösen ,úgy döntöttünk, hogy a dolgot titokban tartjuk. A megaláztatás már önmagában is elég. És a gyerekeket is meg kell védeni. – Szerintem jót tenne neked egy kis szíverősítő – mondtam, és felpattantam, miközben a szívem hevesen vert. Fogalmam se volt mit kezdjek ezzel a történettel. Bántott, hogy Hanneke sohasem avatott a bizalmába, és megrázott, hogy a nőről, akit a legjobb barátnőmnek tekintettem, bebizonyosodott, hogy viszonyt folytatott egy másik barátnőm férjével. Egy férfival, aki ma már nem él. Vajon van-e valami köze Hannekének Evert halálához? Sem Babette-nek,s em magamnak nem mertem feltenni ezt a kérdést, ami pedig a gondolataimba mélyen beleette magát.

Ivó teljesen elcsüggedve lépett be a konyhába. Az arcát kicsípte a hideg, és az orra hegyén egy csepp csillogott, amit a kabátja ujjával törölt le, ahogy a gyerekek szokták. – Sehol sem találom – lihegte. – Ne hívjuk fel a rendőrséget? Saskia Noort

70

Az ínyencklub

Chardonnay-t töltöttem három pohárba, és az egyiket neki nyújtani. Benézett a szobába, és meglátta Babette-et. – Ne, szerintem még nem szükséges. Biztosan nemsokára haza tántorog tökrészegen. Hé, Babette, nem akarsz lefeküdni a kényelmi ágyikódba? – Úgyis képtelen vagyok aludni – hangzott a válasz. Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Ivó odarohant a készülékhez. A konyhai órára néztem. Fél kettőt mutatott. – Hanneke…? A fenébe is? Hol vagy? Az isten szerelmére, hogy kerültél oda…? Érted menjek…? Nem, azt szeretném, ha hazajönnél… Jézusom, ne játszd meg magad…! Nem, nem. Azt nem lehet. A gyerekek alszanak. Van nálad pénz…? Igen, ha szükségesnek látod… Akkor menj aludni, jó? Kérlek szépem. Vegyél ki egy szobát… Én is téged. Várj…! – Miután letette a telefont, hozzánk fordult: – Amszterdam. Amszterdamban van a hülye tyúk. Holnap ismét felhív. Azt mondja, egyedül akar lenni… Babette odament hozzá, két kezébe fogta a férfi felhevült arcát, és homlokon csókolta. – Minden rendbe jön – suttogta.

Saskia Noort

71

Az ínyencklub

9

AMIKOR REGGEL HÉTKOR felébredtem az óracsörgésre, első gondolatom az volt: ma este buliba megyünk. Mit vegyek fel? Michel már elment. A gyerekek aludtak. A gyomrom morgolódott az idegességtől. Egyfelől türelmetlenül örvendeztem, mint egy gyerek, másfelől bénító vizsgadrukkot éreztem magamba Végiggondoltam, mennyire magányos lettem, és mennyire vágytam már kilépni ebből az unalmas életformából: felkelni, a gyerekeket iskolába vinni, otthon dolgozni, gyerekeket az iskolából hazahozni, rohanni teniszezni és gyeplabdaedzésre, bevásárolni, főzni, gyerekeket lefektetni, Michel fáradtan haza, tévénézés, aztán pedig lefekvés. Egész nap ott éreztem a gyomromban ezt az idegesség okozta vibrálást, ezt a kellemesén bizsergő érzést, ami először a fodrászhoz kergetett, majd a szépségszalonba, azután be a városba Hannekével, ,aki arra ösztökélt, hogy megvegyek egy cigányos, piros ruhát, egy szilikonos push-up melltartót és egy eszméletlenül magas sarkú, fekete körömcipőt. Saskia Noort

72

Az ínyencklub

– Az első fellépésedről van szó, kisanyám. Amikor elkezdődik a tánc, egyszerűen leveted a cuccot. És azután az ágyban megint visszaveszed! Még soha életemben nem vásároltam ilyen drága holmikat. Egészen beleszédültem, amikor összeszámoltam, és egy kicsit féltem is. Két óra alatt elvertem a havi jövedelmemet. Ha Michel meglátja ezeket az árakat, biztosan dühös lesz. Hanneke csak nevetett, amikor ezt elmondtam neki. – A saját pénzedről van szó, vagy nem? Mit gondolsz, mennyibe kerül egy olyan öltöny, amilyet ő visel a munkájához? Na gyerünk ,mond meg! Különben is, nem szükséges, hogy tudjon ezekről. Levette az árcédulát a ruháról meg a melltartóról, és a pénztár blokkal együtt meggyújtotta. – Így ni. Az egész cuccot beletesszük egy M&H-s szatyorba, és nem fogja firtatni a dolgot. Proseccót ittunk a kertjében, amely egy boglárkákkal és turbolyákkal teli mezőre nézett, ahol a gyerekeink nagy lármát csapva össze-vissza ugrándoztak. A lányaim itt akartak aludni, és pizzát enni a bébiszitterrel. Hanneke bemutatta az esti bulira szóló szerzeményét: egy aszimetrikus, fehér nyakba kötős ruhát, rojtos, azsúros díszítéssel, és megkérdezte, mit szólok hozzá. – Elragadó – mondtam, habár én tulajdonképpen nem szerettem az aszimetrikus ruhákat, és még kevésbé, ha úgy néztek ki, mintha kifordítva hordanák őket, de ő volt a legjobb barátnőm, az első, igazi barátnőm ebben a faluban, és az elmúlt

Saskia Noort

73

Az ínyencklub

két év alatt még egyszer sem éreztem ,olyan vidámnak magam, mint vele aznap. – Ma este teljesen meg fogjuk őrjíteni a fiúkat – mondta, miközben a csípőjét ringatta kényeskedve, majd a mellei alá nyúlt, és megemelte őket. – Feltétlenül. – Fogtam a poharamat, és egy hajtásra kiittam a tartalmát. Azt követően Hanneke mezítláb, szoknyáját felhúzva beszaladt a házba. Nem sokkal később felhangzott a teraszon Raining Men, és barátnőm dalolva meg táncolva ugrándozott. Kirángatott nádfonatú székemből, és szilaj kézmozdulatokkal jelezte, hogy táncoljak vele.

Az este különlegesen fülledt volt. Már a lombos utca elején hallottuk a zsongító Lounge-zenét, és éreztük a fáklyák petróleumszagát. Amikor megláttuk a hatalmas beduinsátort felmagasodni a fenyőfák között, Michel és én idegesen felnevettünk. Kerékpárjaink lavíroztunk a jobb és bal oldalunkon is parkírozó terepjárók között, megbámulva a marokkói lampionok által megvilágított kertet csillogó, csupa fából és üvegből épített házat, amely a fenyők közül bukkant elő. Amikor Michel megfogta a kezemet, éreztem, hogy az övé nyirkos. – Ragyogóan nézel ki, szerelmem – mondta megnyugtatóan és egy csókot adott a homlokomra. – Hát ez tiszta őrület, nem? – Belecsíptem a tenyerébe. Kiváltságosnak éreztem magam, hogy itt lehetek. Mindig úgy gondo1tam, hogy engem nem érdekel a gazdagság és a státus, ezeket a dolgokat meghagytam az ilyenfajta embereknek, Saskia Noort

74

Az ínyencklub

ámbár nem ismertem, de most itt álltam Patriciáék palotájának küszöbén, és titokban hálás voltam a meghívásért. Patricia az ajtóban állt. Amikor meglátott, ragyogó mosoly jelent meg az arcán. – Hé, Karen! Te vagy az első a klubtagok közül. – Szívélyesen átölelt, és három puszit adott. Erőteljes, édes illat lengte körül, kicsiny mellei szerényen domborodtak fekete bársony topja alatt. – Ő pedig a te… mindjárt eszembe jut… Micheled! Vagy tévedtem? Felé nyújtotta a karját, és őt is három puszival üdvözölte. Férjem kissé ügyetlenül fogadta Patricia ölelését. – Mindjárt körülvezetlek benneteket, ha van kedvetek hozzá – mondta, miután elengedte Michelt, és a következőnek érkező vendégekre vetette magát.

– Egy kis idegenvezetés. Akik ilyen körülmények között élnek, mindig szívesen teszik – suttogta Michel vigyorogva. És aztán minden egyes csempéről, ajtókilincsről és csaptelepről előadják, milyen nehéz is volt hozzájutni. Oldalba böktem. – Ne légy ennyire cinikus! Ne ítéld meg rögtön az embereket, maradj nyitott velük szemben! Kissé elveszetten kóvályogtunk át a nagy, üres szobán a kertbe, a bár irányába, ahol mindenki némileg zavartan álldogált. A pezsgő, amely egy hosszú, brokáttal fedett asztalon várt bennünket, pompás íze volt. – Egyenlőre jól elvagyok itt – mormogta Michel, és vett még egy italt, amit három kortyintással küldött le a torkán. 75 Saskia Noort Az ínyencklub

Furcsa, várakozó hangulatban álltunk, és én kétségbeesetten kerestem legalább egy ismerős arcot, valakit, akinek a látása megnyugtat: ide tartozom. Hál' istennek ebben a pillanatban belépett a kertbe Hanneke, s vele egy férfi, aki nyilván a férje, Ivó.

Az ital megtette a hatását. Egy óra elteltével már mindannyian úgy viselkedtünk, mint akik évek óta ismerik egymást. Michel vitte a szót Everttel, Kees-szel, Ivóval szemben, mi, nők pedig megjegyzéseket tettünk a többi vendégre. Néhányukat halványan ismertük, ám legtöbbjüket még sohasem láttuk ezelőtt. – Mindegyik Simon üzletfele – mondta Angela, és Babette kérdezte, hogy hát az isten szerelmére, mivel foglalkozik Simon, hogy annyi pénzt keres. – Ingatlanokkal kapcsolatos a dolog. Nem tudom pontosan, nekem ez túlságosan bonyolult. De azt jelenti, hogy sok pénzt keres, amivel aztán még több pénzt csinál – magyarázta Hanneke, miután mértéktelenül mélyet szívott a cigarettájába, és sziszegve fújta füstöt. “Speaking ofthe devil…" suttogta Angela, és szinte észrevétlenül intett valaki felé, aki nyilvánvalóan mögöttem állt, mire én megfordultam, és szemben találtam magam Simonnal. A férfi, aki gátlástalanul tetőtől talpig végigmért engem metszően kék szemével, rendkívül vonzó volt. Nem azért, mintha annyira jóképű lett volna. A szája körül túl élesek voltak a vonalak, fekete haja tettetett nemtörődömségről árulkodott, s alig volt magasabb nálam, miáltal koránál valamivel fiatalabbnak látszott, azonban leplezetlenül áradt 76 Saskia Noort Az ínyencklub

belőle az érzékiség. Tudatában volt férfiasságának, mintha valóban tizennyolc éves lenne. Az öntudatnak ezt a fajtáját veszítik el a férfiak, miután elmúlnak harmincévesek, és már nem érdekli őket, hogy az arcvonásaik lazábbak, és kezdenek pocakosodni. – Hanneke, csak elismerésemet szeretném neked kifejezni mind azért, amit itt végeztél. Hanneke csípőjére tette a kezét, és puszit adott neki. Helyette én pirultam el. Hanneke bemutatott neki bennünket, mint az ínyencklub tagjait, mire ő azt mondta, már hallott rólunk a feleségétől, Patriciától. – És az urak itt bizonyára hozzátok tartoznak? – Simon kedélyesen a férfiakhoz fordult. Nem tudtam a szemem levenni róla. Ahogy utánozhatatlan természetességgel ott ült fehér öltönyében, és hanyag mozdulattal túrt bele lebarnult kezével lazán leomló hajába. Az a hipnotizáló, mohó tekintet. Ritkán találkoztam olyasvalakivel, akin látszott, mennyire el van telve magával, és mégsem hatott idegesítően. A mosolyában irónia rejlett, gúnyt űzött saját magából, aki a milliomos szerepét játssza élvezettel, és kinevette mindazokat is, akik őt komolyan vették.

Mint a bolondok, táncoltunk, önfeledten az alkoholtól, ifjú korunk vad zenéjére. Michel és Ivó úgy csinált, mintha gitároznának, Hanneke mezítláb ugrándozott ide-oda egy piros pulóveres férfi körűl, aki időnként megfogta, és a levegőbe emelte, én a többiek között forgolódtam, egyiküktől a másikukig csapódva, mint aki túláradó boldogságában transzba esett. Évekkel azelőtt táncoltam utoljára, miközben pedig éltem-haltam a táncért. Michel és én a táncparketten jöttünk 77 Saskia Noort Az ínyencklub

össze egymással, és ott ismertem meg mindegyik barátomat is, mivel azelőtt az összes szabad estémen táncolni mentem. Sehol másutt nem éreztem magam olyan könnyűnek, szabadnak és csinosnak, mint a táncparketten, ahol a zenétől felbátorodva ,a többi testtől elvarázsolva elereszthettem magam. Mindig nehezemre esett csak úgy egyszerűen beszédbe elegyedni valakivel a bárpultnál, viszont a legcsekélyebb félelem nélkül táncoltam bárkivel, popsimat a partnerem csípője mellett mozgatva.

A zene hangjain lebegve ismét csábító lettem, és csodálatos volt, hogy újra fiatalnak, elevennek és szexinek éreztem magam. Michel úgy táncolt velem, mint a tulajdonával, de én minduntalan finoman kibújtam az öleléséből. Hanneke imbolyogva újabb pohár pezsgőt adott nekem, a másik karjával pedig átölelt. Elég súlyosnak bizonyult részegen a nyakamban lógva, és azt üvöltötte a fülembe, hogy mindenki fel van ajzva, aztán eltántorgott a beduinsátor irányába. Amikor előrehajoltam, hogy letegyem a pezsgőspoharat, hirtelen két forró kezet éreztem a csípőmön. – Jössz velem táncolni? – lihegte Simon egyenesen a fülembe a kérdést, miközben rám támaszkodott, és merev péniszét a fenekemhez nyomta. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy most tulajdonképpen az lenne a legjobb, ha nagyot csapnék az arcára az illetlen viselkedéséért. De nem tettem semmi ilyesmit, nem szóltam semmit csak megfordultam, és medencémet hozzádörzsöltem az ágyékához, melleimet pedig a mellkasához nyomtam. A pezsgő meghozta a bátorságomat. Kezeimet a csípőjére helyezve a táncparkett 78 Saskia Noort Az ínyencklub

közepére vezettem. Szótlanul egymás felé fordultunk, ösztönösen kizárva körülöttünk lévőket, és Simon egy pillanatra sem vette le rólam a kezét. Nyilvánvalóan kevéssé érdekelte, hogy a férjem és az ő felesége tőlünk alig egy méter távolságra állnak. Telt ajka néha olyan közel került az enyémhez, hogy úgy tűnt, mindjárt megcsókol, és tudtam, ha ezt megteszi, nem fogok ellenállást tanúsítani, és nem leszek tekintettel a következményekre. – Csodálatos az illatod. Orrával a fülemet cirógatta, és hallottam a szuszogását. Tekintetemet lefelé vetettem, és a fehér ingéből sötéten előgöndörödő mellszőrzetét bámultam. Cigaretta-, szappan-, és egy leheletnyi izzadság szaga volt. Egyszerre megszorította a fenekemet, és lent a hátamat simogatta a hüvelykujjaival, amitől libabőrös lettem, és szívem hevesebben kezdett dobogni. A zene ritmusa gyorsult, és ezt az alkalmat kihasználtam, hogy óvatosan eltoljam magamtól. A mozdulataink merészebbek lettek, vadul ráztuk a hajunkat, felugrottam, a levegőbe lökve a karjaimat ,nevettem magamért, őérte, azért, hogy még tudok nevetni, tudok csábítani és pusztán annak öröméért, hogy érdeklődést mutat irántam. Közben izzadságcseppek jelentek meg a homlokán – Egy kicsit meg kell állnom… Jössz velem, hogy kicsit kifújjuk magunkat? – A vállamra tette a kezét, és fejével, amelyet pirosság öntött el a beduinsátor felé intett. Követtem volna, ám ekkor Michel elkapta a könyökömet. – Gyere! Elmegyünk – mondta ridegen.

Saskia Noort

79

Az ínyencklub

Michel kínosnak nevezte a házigazdával folytatott flörtömet. Bár tudtam, hogy igaza van, sértődötten és keményen tagadtam. Simon és köztem semmi nem történt, csupán egy jót táncoltunk, te jó ég, kell ebből problémát csinálni? – Hadd legyen egyszer egy jó estém! – sivalkodtam, miközben Michel mérgesen elkarikázott, én ríva fakadtam. A zokogástól rázkódva indultam Michel után. A hideg, nedves erdei levegő némileg magamhoz térített, de a hasamban valósággal izzott a forró, beteljesületlen vágy. Valahol mélyen biztosan éreztem, hogy a beteljesülés valamikor meg fog történni, hogy nem tudjuk visszafogni magunkat, és egy napon Simon szája megtalálja az enyémet. Romlottnak és bűnösnek illett volna éreznem magam ezektől a gondolatoktól, de ehelyett csak még jobban vágytam Simon után. – Add uram, hogy ezt még egyszer megérjem! – suttogtam magam elé bódultan. És az agyamban képek bukkantak föl, amelyben Simon szájába veszi a mellbimbómat, én lassan széttárom a lábaimat, ő a combomat csókolgatja, nagy, szőrös kezeivel megfogja a fenekemet, és a nemi szervét belém csúsztatja. Mintha áramütés ért volna hirtelen tudatára ébredtem, hogy a kisebbik fiunk születése óta először éreztem magam újra szexuális lénynek, most tudatosult bennem megint, hogy van testem, mellem, és a vaginám erősen lüktetett a biciklinyeregben. Simon életre csókolt egy hosszú és mély álomból egyetlen tánccal visszaadta nekem a gyönyört, és most már tudom, hogy többé nem vagyok az a zoimbi, aki ez előtt az este előtt éveken át voltam.

Saskia Noort

80

Az ínyencklub

10

EZUTÁN ÚGY TŰNT, mintha a nyár örökké tartana, és új barátaink körében lezajló bulik, vacsorameghívások, születésnapok és a szabadban tartott hússütések sorozatából állna. A Simon és Patrícia házaspárnál rendezett parti után teljesen magától értetődőnek számított, a gyerekek születésnapját közösen ünnepeltük meg, spontán összegyűltünk egy-egy kávéra, a férjeink péntek esténként teniszeztek, ami után a téren a helybeli Verdi kávéházban találkoztunk egymással. Pár hónapon belül szoros barátság alakult ki köztünk. Közös volt bennünk, hogy kívülről érkeztünk a faluba, és a folyvást növekvő sikereinkkel voltunk elfoglalva. – Evert sportüzlete üzletlánccá nőtte ki magát, Kees az egyik után nyitotta meg a másik sörözőt, Ivó egy vagyonkezelő cégnél dolgozott könyvvizsgálóként, és golfpályát építtetett nyaralóknak a portugál tengerpart déli részén. Hanneke kénytelen volt felvenni egy bébiszittert, mert annyi elfoglaltságot adott neki a szakmája. Michel vállalkozása is kinőtte az amstelveeni házat, én pedig az új baráti köröm révén, Saskia Noort

81

Az ínyencklub

olyan sok jól fizető megrendelőhöz jutottam az üzleti életből, hogy felmondtam a lapoknál, ahol művészeti szerkesztő voltam. Élveztük az ösztönző optimizmust, tele voltunk életörömmel, amit ezek a sikerek hoztak meg nekünk, egyfajta kollektív szerelemként vett körül bennünket energiáink felszabadulása. A legnagyobb hajtóerő talán annak a felismerése volt, hogy harmincas éveink közepén járunk, megállapodott a családi életünk, már szép karriert értünk el, annak dacára, hogy még távol érezzük magunktól az öregséget. Még bulizni akarunk szilajul, vadul, mielőtt a kikerülhetetlen hanyatlás jelentkezik, táncolni akarunk – ahogy mondani szokás – a vulkán tetején, mintha már tudnánk, ez a szép élet már nem tarthat soká, mert egy napon le kell számolnunk hedonista életstílusunkkal.

Simon és köztem még mindig bizonyos feszültség vibrált, de amikor a parti utáni reggelen felébredtem, és nemcsak a másnapaposságtól szenvedtem, hanem bűntudat nehezedett rám, megesküdtem magamnak, hogy soha többé ilyen messzire nem megyünk. Többé szóval sem említette a dolgot senki, sem Michel, sem Patricia, sem Simon, és én csatlakoztam hozzájuk. Elhitettem magammal, hogy a szavak ezt az ártatlan flörtöt csak komolyabbá tehetik annál, ami valójában volt. Az időnként sokkoló fantáziálásom vele kapcsolatban mindinkább kínzóan világossá tette számomra, hogy az érzéseim iránta mélyebbek annál, mint ami még megengedhető. De ez szigorúan tiltott területnek számított. Hogyha megpróbálnék közeledni hozzá, azzal nemcsak a házasságomat kockáztatnám, hanem a barátságunkat is, és a hozzá tartozó édes életet. 82 Saskia Noort Az ínyencklub

Az egyik különösen ködös őszi éjszakán Michel későn és nagyon lelkesen érkezett haza a teniszezésből. Pongyolában ültem lent, nyugtalanul várakozva, attól félve, hogy talán ivott, és nekiment egy fának, vagy belehajtott a csatornába. Már többször próbáltam elérni a mobilján, de csak a hangpostája jelentkezett, és merő idegességemben megittam fél üveg vörösbort. Fél három tájban lépett be, szivar- és sörszaga elárulta, hogy kocsmázott. Mohón és vágyakozón szájon csókolt, ilyen szenvedélyesen már évek óta nem csinálta. – Bocsáss meg, hogy ennyit késtem, de eszméletlenül jót dumáltunk Simonnal. Ez egyszerűen valami rendkívüli volt – mentegetőzött, és elővett a hűtőszekrényből egy dobozos sört. Azután leült velem szembe az asztalhoz, és enyhén véraláfutásos, ám csillogó szemmel nézett rám. – Nagy dolgokba fogunk mi ketten, Simon meg én. Neki rengeteg lóvéja van. Egész életében nem tudná elkölteni. Hallod, Karen? Be kell fektetnem a pénzét. Tehát állandóan olyan projekteket keres, amelyek érdekesek a számára, amelyekbe befektethet. Leginkább ingatlanba érdemes. Keresek egy új házat, te tudod, hogy mindenütt néztem, és hogy az én igényeimnek nem felel meg akármi. Most Simon azt indítványozta, hogy együtt vágjunk bele egy építkezésbe. Amstelveen környékén. Ő megveszi a telket, felépíti a házat a kívánságomnak megfelelően, én pedig bérbe veszem tőle. Mosolygott, a sörös dobozt a szájához emelte, és jókorát kortyolt belőle. – Biztosan horrorisztikus bérleti díjért…

Saskia Noort

83

Az ínyencklub

– Ha terjeszkedni tudok, még több pénzt tudok keresni. És Simonnal, aki finanszírozza, te jó ég, Karen, én tényleg nagy dolgokat hajtok végre. Ő ismeri az összes fickót, aki számít… Mit gondolsz, milyen kihatással lesz ez a szponzorok szerzésére? – Természetesen ez őrületesen jó… Hogy ilyen módon tudsz együttműködni egy barátoddal… Viszont rosszul is végződhet, nem? Arra gondolok, hogy többé-kevésbé tőle fogsz függni pénzügyileg. Ezt akarod? – Mit számít az most, hogy tőle függök, vagy valaki mástól? Vele tudok beszélni. Ő okos, és annyira meggyőző. Ha te beszéltél volna vele, most te éreznéd azt, hogy minden lehetséges. Én ezt ösztönzőnek érzem. Engem tényleg rendkívül feldobott a beszélgetésünk. Ujjával végigsimított az arcomon és a nyakamon, azután hideg kezébe vette a mellemet, ami meleg volt. Megborzongtam. Áthajolt az asztalon, és megcsókolta a fülemet. – Egyszerűen érzem, hogy ez jó lesz… Hogy nagy áttörés előtt állok. Simon segítségével beteljesülhetnek az álmaink. Aztán hamarosan én is egyike leszek a nagymenőknek. Cinikusan azt gondoltam, hogy ezek nem a mi álmaink, hanem az ő álmai – egy önálló ház, egy Volvo, egy vállalat sok alkalmazottal, egy nyaraló Toscanában és tagsági a helybeli golfklubhoz – időközben átkeresztelve a mi álmainkra, holott: ezek a dolgok engem egyáltalán nem érdekelnek, tehát nem látom értelmét, hogy éjjel háromkor egy beszívott férjjel megbeszéljem őket.

Saskia Noort

84

Az ínyencklub

– Nem folytathatnánk ezt a beszélgetést holnap, amikor józan leszel? – kérdeztem. Nyelvét végighúzta az arcomon, és hegyével az enyémet kereste. Ösztönösen elfordítottam a fejemet, hogy ne érezzem a pórusából áradó füstszagot. – Gyere szépen, Karen! Olyan régvoltunk együtt. Kívánlak… Tudtam, hogy ha most vonakodok, napokon át mogorván hallgatni fogunk, amíg meg nem töröm a csendet, és utólag meg nem győzőm róla, hogy szeretem. Bár semmi kedvem nem volt hozzá hagytam, hogy a kezei végigtapogassák a testemet. Gondolataim Simon körül jártak. Felálltam, és kigomboltam a fürdőköpenyemet Michel megragadta a csípőmet, és vizsgálódva nézte a melleimet, után odahajolt hozzájuk, és csókolgatni kezdte őket. Majd a hasamat simogatta és kezei megindultak lefelé, a combjaim irányában. Engedékenyen széttártam a lábaimat, és odaengedtem az ujjait, mire ő nyöszörögni kezdett, és azt mondta, én vagyok az ő csodás felesége. Az ő tulajdon csodás felesége. Miközben durván megragadtam a hajánál fogva, és kelletlenül megcsókoltam a száját, az járt az eszembe, hogy nem vagyok az ő kis remek asszonykája, hogy minden nap kicsivel messzebbre sodródom tőle, és csak megjátszom, házasságunk boldog, mert már régóta nem érzem annak. Michel nem engem kíván, hanem a pénzt, amit Simon kilátásba helyezett neki, én pedig attól indulok be, hogy Simonra gondolok.

Saskia Noort

85

Az ínyencklub

11

MICHEL ALUDT, amikor Hannekééktől az éjszaka közepén hazaérkeztünk. Babette még nem akart lefeküdni. Én sem. Jóllehet egész testemben reszkettem a hidegtől és a fáradtságtól, az agyamban pörögtek a gondolatok, és tudtam, nem fogok tudni aludni, hogyha most lefekszem. Melegítettem hát magunknak két nagy bögre tejet, mindegyikbe kevertem egy-egy evőkanál mézet, meggyújtottam a szalon asztalán álló gyertyákat, és letelepedtem Babette mellé a pamlagra. A meleg és a tej édessége nem vigasztalt meg, furcsa módon iszonyatosan sértettnek éreztem magam attól, amit Babette egy órával azelőtt elmesélt nekem. Hanneke a legjobb barátnőm. Gyakran ércelődtünk mások rovására, akik a mi szemünkben főként tenisszel, fogyókúrával, bevásárlással és a gyerekekről folytatott véget nem érő trécseléssel voltak elfoglalva. Az az igazság, hogy bizalmat és bensőségességet kerestünk egymásban Hannekével, legalábbis én így gondoltam. És most úgy néz ki, hogy ő nem bízott bennem eléggé. – Mit gondolsz, hogyan éreztem magam, amikor rájöttem? Saskia Noort

86

Az ínyencklub

Babette belemártotta az ujjait a folyékony gyertyaviaszba, és nézte, hogy a forró anyag hogyan dermed meg az ujjhegyén. – Rettenetes. Micsoda árulás. Tényleg úgy érzem, hogy… Sohasem vártam volna tőle ilyet, soha. És Everttől sem. Hogy voltál képes újból a szemébe nézni? – Megbocsátottam neki, és Evertnek is. Volt más választásom? Azt akartam, hogy a családom együtt maradjon, és a baráti klub se bomoljon fel. Megbeszéltük tehát, hogy titokban tartjuk, és a nyilvánosság előtt teljesen úgy viselkedünk egymással, mint azelőtt. De nem egyhamar fogom újra a barátnőmnek nevezni. Őszintén szólva, azt hittem, hogy Hanneke neked biztosan elmondta a dolgot. Hiszen, barátságban vagytok. Ígérd meg nekem, hogy senkinek sem beszélsz róla! Még a férjednek sem. Lehajtotta a fejét, és egy pillanatra azt hittem, újból sírva fakad. A vállánál fogva magamhoz húztam, és megsimogattam dús, szőke haját, amelynek parfümillata volt. – Megbízhatsz bennem. Hallgatok, mint a sír. Felemelte a fejét, és megtört tekintettel nézett rám. – Evert gödörbe jutott, miután a kapcsolatuk megszakadt. Attól féltem, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban. Hanneke valamit szabadon engedett benne, valami romboló erőt. Ő maga is egy kicsit mindig destruktív volt, nem gondolod? Alapjában heves természetű… Sokat dohányzik, sokat iszik, és nem habozik, hogy bárkinek a szemébe vágja az igazságot. Olykor azt gondoltam róla, épp olyan depresszív, akárcsak Evert. És ezt ismerték föl egymásban. De én nem teszek neki szemrehányást. Az egyetlen személy, akinek szemrehányást tehetek, az én magam vagyok. Látnom kellett volna, hogy ez Saskia Noort

87

Az ínyencklub

bekövetkezik, tudtam, hogy megint nehézségei vannak. De nem akartam látni. Micsoda ostobaság… Túlságosan el voltam foglalva a saját bajaimmal, a saját dühömmel, egyszerűen kutyába sem vettem. Babette ajkai remegtek, nekem pedig összeszorult a gyomrom. A sírással küszködtem, és azzal a rossz érzéssel, hogy nem tudok megbirkózni a helyzettel. Babette mellett kell állnom, nincs visszaút számomra. Nyilvánvalóan engem választott ki, hogy megossza a titkát valakivel, és nem szabad csalatkoznia a bizalmában csak mert gyáva vagyok. Márpedig az voltam. Babette teljes testsúlyával nekem támaszkodott. – Jó érzés, Karen, hogy nálad lehetek – suttogta, és hálája kifejezéseként kezével végigsimította a karomat. – Te olyan jó vagy… Nélküled ebben a szempillantásban megőrűlnék, azt hiszem. Ha valaha bajba kerülnél, tudnod kell, hogy én készen állok segíteni. Megsimogattam a hátát, és fejemet a fejéhez döntöttem, elcsodálkozva azon, milyen könnyű bizalmasnak lenni vele, jóllehet korábban sose voltunk azok egymással. Még Hannekével sem voltam ilyen meghitt testi kontaktusban, tulajdonképpen utáltam, hogy nők, akár barátságból is, egymást tapogatják. És most itt fekszem bensőségesen összefonódva egy barátnőmmel, és nem érzem kellemetlennek a helyzetet. – Ezt jó tudni. De most rólad van szó. Mindannyian segítünk, hogy rendbe jöjj. Nem vagy egyedül. – Kedves vagy. Nagyon kedves. – Felegyenesedett, ajkait csücsörítve megpuszilt. Aztán felállt, nyújtózkodott egyet, és felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni a pamlagról. Saskia Noort

88

Az ínyencklub

– Most már menjünk aludni! Mássz oda a kedves férjed mellé. – Aludni. Az mi? Szomorú mosoly jelent meg az arcán. Egyszer majd újra jó lesz, mondom magamnak állandóan, Akár mennyire nehéz is most, az élet megy tovább. Én eltökéltem, hogy nem fogok elmerülni.

Nyugtalanul aludtam, és valamiféle pánikreakcióval ébredtem. Hanneke. Valami nagyon rossz volt, és tegnap ügyetlenül próbáltam helyrehozni. Az teljesen világos, hogy valami baja volt, félrevont, hogy erről beszéljen velem, és én, helytelenítve az őszinteségét, megfutamodtam. Cserbenhagytam, elítéltem kemény szavait, ahelyett, hogy megpróbáltam volna megérteni, ahogy ez egy jó baráthoz illik. Hogyha nem fordítok hátat neki, nem tűnt volna el. Lehet, hogy magától elismerte volna Everttel való kapcsolatát, elárulva, hogy miből ered a szomorúsága. Hogy voltam képes elhamarkodottan ítéletet mondani felette, anélkül, hogy a történetet az ő elmondásában is meghallgatom? Miközben ő mindig jó volt hozzám. Ő az egyetlen, akivel igazán tudtam beszélgetni. Megértettem, milyen nehéz lehetett neki, hogy hallgasson előttem az Evert iránti szerelméről, és ezt nem bizalmatlanságból tette, hanem pont tiszteletből. Nem akart megterhelni egy titokkal, ehelyett azt választotta, hogy teljesen egyedül fogja megoldani a problémáját. Az ébresztőórára pillantottam. Negyed hét volt. Még egy negyedóra és megszólal, hogy felébressze Michelt, aki minden reggel hétkor megy el hazulról. Pontos időzítés, közvetlenül a 89 Saskia Noort Az ínyencklub

csúcsforgalom előtt, ami itt teljes hevességgel kitör. Amikor panaszkodtam emiatt, mindig azt válaszolta: ő is szívesebben ülne a családjával a reggelizőasztalnál, mintsem várakozik a forgalmi dugóban, de mit tegyen, ha egyszer van egy vállalat, ahol neki mint igazgatónak illik kilenc előtt beérnie. Csupán elnevette magát arra az ajánlatomra, hogy egy napon cseréljen velem szerepet, és utána mondja azt, hogy szívesebben ül a családjával a reggelinél, mint a kényelmes autójában vesztegel egy jó kis fogalmi dugóban. Egyáltalán nem volt természetellenes, hogy mi, besavanyodásra ítélt asszonyok átadjuk magunkat otthon a romantikus fantáziálásnak, amelyben más férfiak szerepelnek, hiszen a férjünk nap mint nap faképnél hagy bennünk. És, mint hogy éhezünk az elismerésre, ezek a dolgok könnyen megbosszulhatják magukat. Kiugrottam az ágyból, belebújtattam lábaimat az elkoszolódott eredetileg rózsaszínű papucsaimba, és kiléptem a folyosóra. Le akartam zuhanyozni, mielőtt a lányok felébrednek, és energikus lármázásukkal felmelegítik a hideg lakást. A fürdőszobából tusolás zaját hallottam. Babette láthatóan ugyanolyan korán ébredt, mint én. Magasabb hőmérsékletre állítottam a termosztátot, egy vizet tettem fel a tűzhelyre, behoztam az újságot a levélszekrényből, bekapcsoltam a rádiót, a konyhaasztalon megkentem az ebédszünetre a kenyeret a gyerekeknek. Hallottam, hogy odafent Babett és Michel „Jó reggelt!"-tel köszönti egymást. Amikor felvettem az újságot jelzett a mobilom. Önnek 1 üzenete érkezett, állt a kijelzőn.

Saskia Noort

90

Az ínyencklub

Kedves K., bocs a tegnapért. Láthatlak ma? Késő délután ismét B-ben leszek. Xhan

Saskia Noort

91

Az ínyencklub

12

A ZAJOS ÉS ZSÚFOL de Beiaard kávéházban a kandallóban égő tűz szaga keveredett a szegfűszeges mézes süteményével. Az ablaknál találtam egy szabad asztalt, és egy pohár sört rendeltem, annak reményében, hogy ez jót fog tenni. Fejfájás gyötört, mintha az agyam lassanként ki akarná tolni üregéből a szememet. A mértéktelen alkoholfogyasztás, és az alváshiány következménye ez, gondoltam. És ezeket a szimptómákat ideiglenesen csak még több alkohollal lehet megszüntetni, ezt mondta a tapasztalat. Idegesen simítottam végig kezemmel a bolyhos asztalterítőt, majd a vastag gyertyát piszkálgattam, és elkezdtem szétmorzsolni a söralátétet, miközben kifelé figyeltem, várva, hogy feltűnjön Hanneke. Éreztem, elhatározta, hogy ma délután mindenről beszámol nekem én pedig azt terveztem, hogy előítélet-mentesen fogom végig hallgatni őt. Tisztában voltam vele, hogy kettőjük között állva nehéz lesz pártját fogni bármelyiküknek is, de amennyire csak lehet, elfogulatlan és megértő akartam lenni mindkettőjükkel. Mindenesetre eldöntöttem, minden erőmmel azon leszek, hogy Saskia Noort

92

Az ínyencklub

Evert halála ne vezessen baráti társaságunk széteséséhez. Odakint már szürkülni kezdett. Felhajtottam az utolsó korty hideg sört és a mobilomra néztem. Hanneke már bő negyedórás késésben volt. Megpróbáltam felhívni, de csak a hangpostáját értem el. Az otthoni telefonját sem vette fel. Hanneke mindig mindenhonnan elkésett. Engem ez általában hidegen hagyott, de most mérhetetlenül idegesített. Nem hagyhat várakozni, amikor eget-földet meg kellett mozgatnom, hogy a gyerekeket el tudjam helyezni valahol mivel Angelának és Babette-nek be kellett mennie a városba, hogy kiválasszák a követ Evert sírjára. Rendeltem még egy sört, és úgy döntöttem, addig maradok, amíg az el nem fogy. Azután megyek, és utánajárok a dolognak. Az ablakon át kibámultam a templomot körülvevő csupasz bokrokra. Nem jut eszébe, hogy a bolondját járatja velem ezzel a várakoztatással, azok után, ami történt? Még egyszer odacsörgettem, hogy legalább a hangpostájára rámondjam, mit gondolok erről a cselekedetéről. Ám ezúttal sikeres volt a hívásom. – Jó napot kívánok! – Izé... Itt Karen beszél. Ott van Hanneke a közelben? – Ön Dorien Jagerral beszél, bűnügyi rendőrség, Amszterdam-dél körzet. Ismeri Ön Lemstra asszonyt? – Igen, Hanneke Lemstra a barátnőm… Ez valami tévedés. Ez valami nagyon nagy tévedés. A kezem úgy elkezdett reszketni, hogy alig tudtam a telefont tartani. – Esetleg fel tudja venni a kapcsolatot Lemstra asszony férjével? – Miért? Mi történt? Saskia Noort

93

Az ínyencklub

– Az ön barátnője az Amszterdami Egyetemi Kórházba került. A férje úton van. Ezt a telefont abban a hotelszobában találtuk, amelyben a barátnője megszállt. – Te jó ég! – Asszonyom! Megengedi, hogy feljegyezzem a nevét? – Karen van der Made. De hát mi történt? A vonal túlsó végén pár pillanatig csönd volt. –A barátnőjét baleset érte. Kiesett a szálloda erkélyéről.

Saskia Noort

94

Az ínyencklub

13

IVO TELJESEN KÉTSÉGBEESETTEN ÜLT fekete műanyag széken, előredőlt, fejét a tenyerébe hajtotta, szemét becsukta, Vállára volt vetve sötét bézs színű velúrbőr kabátja, amelyet nemrég kapott a születésnapjára Hannekétől. Amikor kezemet a fejére helyeztem, felnézett rám, először ijedten aztán meglepetten, és rögtön elkezdett rázkódni a válla. Felállt, hosszú karjaival átölelt, és hosszan, hangosan zokogott. – Nem tudják, nem tudják, ezek itt nem tudnak semmi. Arcát a nyakamba fúrta, ami lassan nedves lett a könnyeitől. Magam felé fordítottam, és hüvelykujjammal letöröltem szemei alól a sós nedvességet. Így álltunk ott egy ideig szótlanul egymással szemben, a hideg neonfényben, s mindketten azon töprengtünk, hogyan jutottunk ebbe a pokoli helyzetbe. Először Evert, most pedig Hanneke. Úgy tűnt, mintha a családjainkat egyenként büntetés sújtotta volna. Ivo karjai leváltak rólam, és megfogta a kezemet, azután mind ketten leültünk. Saskia Noort

95

Az ínyencklub

– Senki sem mond semmit. Hogy megmenthető-e. Nem tudják megmondani. Idegesen végigsimított tüsifrizuráján. – Örülök, hogy itt vagy. – Az csak természetes, hogy itt vagyok – motyogtam, és eszembe jutott, hogy ha korábban Hanneke rendelkezésére állok, talán most nem kellene itt ülnünk. – El tudod mondani, hogy pontosan mi történt? – Ez nekem homályos, nagyon homályos. A Simonéknál történtek után Amszterdamba jött, taxival vagy villamossal. A Jan Luijkenstraaton kivett egy szobát egy szállodában. Éjszaka felhívott, tudod hisz ott voltál mellettem… Ma korán reggel újra jelentkezett ,kicsit nyugodtabb volt, és azt mondta, hogy este hazajön. Aztán ma délután, nem tudom pontosan, mikor, úgy négy óra lehetett, felhívtak azzal, hogy leugrott az erkélyről. Rettenetes állapotban van. Mindene eltőrt. Most… na, minek is mondják, igen, haematomával operálják. Ez agyi bevérzést jelent. Nem biztos, hogy túléli. És hát, ha megmentik is… – De, Ivó, én nem hiszem, hogy Hanneke minden ok nélkül csak úgy leugrik egy erkélyről. – Ez számomra is érthetetlen. Nem volt valami jól, azt elismerem, össze volt zavarodva, és szörnyen kiborította Evert halála. De ez… Megfogtam, és megsimogattam a kezét, amelyen a sűrű, sötét szörszálak alatt is jól látszott, mennyire kidagadnak az erek.

Saskia Noort

96

Az ínyencklub

– Mi mindannyian szomorúak vagyunk Evert miatt. De nekem akkor se fér a fejembe, hogy Hanneke emiatt ilyesmit csinál. Ez balesett lehetett. – Az is volt. Biztosan tudom. Hanneke túl sokat ivott. Már hónapokkal ezelőtt szóltam neki emiatt. A fenébe is, ne igyál állandóan, mondtam. De mire mentem vele? A hangja elcsuklott, és széttárta a karját. – Nem láttam, hogy problémái vannak – suttogtam. – Nem sejtettem, hogy ilyen nagy a baj. Felpattant, és elkezdett ide-oda járkálni. – Problémák. Problémák. Mindőnknek kijut belőlük. De miért történt ez? Kérlek, magyarázd meg! Összehúztam magamat. Az arcom tüzelt. El akartam tünni, szétoszlani a levegőben, összeolvadni a székkel. Ivo ökölbe szorította a kezét, és jajgatott. – Az isten verje meg! Miért? Mért pont az én feleségemmel történt? Azzal elszaladt, kissé ingatagon, mint aki részeg, végig a hideg folyosón.

Valaki sietősen nyitotta a folyosó ajtaját, s a hirtelen zajra felriadtam. Simont láttam belépni. Lélegzetelállítóan jól nézett ki. Fekete, sima jól szabott gyapjúöltöny volt rajta, alatta kikeményített fehér inget viselt, amely legfelül nem volt begombolva. Világoskék selyem nyakkendője lazán csüngött alá. A szeme alatti sötét karikák fáradságról árulkodtak. Egy pillanatig nem kaptam levegőt. Nem mertem a szemébe nézni, attól féltem, a fejem görcsösen elkezd remegni. Saskia Noort

97

Az ínyencklub

– Hello, kislány! – Meleg kezét a tarkómra helyezte. – Michel is jön mindjárt. Babette a gyerekekkel maradt. Hogy van Hanneke? – Attól tartok, rosszul. Éppen most operálják. Ivo azt mondta minden csontja eltörött. Simon megállt előttem szétvetett lábakkal, és idegesen rázni kezdte a térdeit. – Istenem… milyen bizarr helyzet. Hol van Ivó? – Elment, hogy sétáljon kicsit. Azt hiszem, teljesen kikészűltek az idegei. – Oké, kislány. Elmegyek, és megkeresem. Mindjárt visszajövök.

Hanneke kicsi és elhagyatott volt, ahogy ott feküdt a kórházi ágyon. A fejét olyan alaposan bekötözték, mint egy múmiáét. Lélegeztetőgépre kapcsolták. Nem mertem a vérrel teli csőre nézni, amely a kötésből emelkedett ki. Szinte beleszédültem, és rosszul lettem attól, hogy így kell őt látnom, de kényszerítettem magamat, hogy mellette maradjak, vértől maszatos kezét a kezembe vegyem, és a fülébe suttogjam, hogy itt vagyok vele, és mindannyian sajnáljuk, és küzdenie kell azért, hogy, visszatérhessen közénk. Ivóhoz és a gyerekeikhez. Michel levegő után kapkodva kimenekült a szobából. Simon követte. Ivó tanácstalanul ült a felesége mellett, aki most éppen úgy nézett ki, mint valami földönkívüli lény. Hanneke még nem volt túl az életveszélyen, az orvos aggasztónak nevezte, hogy még nem tért magához. – Tehát kómában van? – kérdezte Ivó, ám az orvos csak annyit volt hajlandó mondani, hogy Hanneke komatózus 98 Saskia Noort Az ínyencklub

állapotban van, amelyből bármelyik pillanatban felébredhet. Ez azonban hetekig is eltarthat. Egy rendőrnyomozó lépett be a szobába, és megkérdezte, hogy beszélhet-e velünk. – Az ön felesége, illetve az ön barátnője ma éjjen pontosan egy órakor jelentkezett a Jan Luijken Hotelba, és igen ziláltnak, zavarosnak tünt. Látogatót az éjszaka folyamán nem fogadott, és a mai napon sem, bár a szálloda tulajdonosa nem lehet száz százalékig biztos ebben. Előfordul, hogy a recepcióban éppen senki sincs. Lemstra asszony ma reggel azt közölte, hogy pontban háromkor fog kijelentkezni a szállodából. A holmiját az ágyon összepakolva találtuk. Fél négykor következett be a szerencsétlenség. Levelet nem találtunk. Arra a kérdésre, hogy öngyilkossági kísérletről vagy balesetről van-e szó, még nem tudunk egyértelműen válaszolni. A kollégám és én szeretnénk önöknek egyenként kérdéseket feltenni. Ivó arca egészen sápadt volt, és csak automatikusan bólintott. Simon egyik karjával átölelte őt, a másikkal bátorítóan megveregette a rendőr vállát. – Természetesen, fiatalember. De nekem most el kell mennem. Megbeszélésem lesz. Odaadom a névjegykrtyám, hogy bármikor fel tudnak hívni. Rendben? A rendőr kezébe nyomta a névjegykártyáját, és egy heves öleléssel elbúcsúzott a barátjától. Miközben a kijárat felé haladt, még egyszer megfordult, és intett felénk. – Kapcsolatban maradunk. Oké?

Engem Dorien Jager hallgatott ki, az a rendőrnő, akivel már beszéltem. Kissé elhízott, rövid hajú nő volt. Lekezelő 99 Saskia Noort Az ínyencklub

viselkedése kellemetlen érzést váltott ki bennem. Rögtön közöltem vele, nem hiszem, hogy öngyilkossági kísérletről lenne szó. Ezt egyáltalán nem lehet feltételezni Hannekéről. Ő olyasvalaki, aki soha nem hagyja magát. Ez egyeseknek tetszik, másoknak meg egyáltalán nem. Tud kemény és cinikus lenni, olykor maróan gúnyos. De ez éppenséggel a rugalmasságát mutatja. Dorien szó nélkül feljegyzett valamit a füzetébe. – Szeszes italt fogyaszt a barátnője? – Igen, időnként. De nem szeretném, ha ebből az jönni alkoholista. Azon az estén, amikor eltűnt, jócskán ivott. De ezt tettük mindannyian. Aznap temettük az egyik jó barátunkat. – Tehát szomorú volt, és ivott. Milyen volt a viszonya ezzel a barátjukkal? Megijedtem ettől a kérdéstől. Hogyha tisztességesen válaszolok, megszegem Hannekének tett ígéretemet. És annak beláthatatlanok lesznek következményei. Evert öngyilkossága is teljesen más megvílágításba kerülhet. – Normális. A halott az egyik barátnőnk férje volt. Mi, asszonyok Win klubot alkottunk. Főzőcskézés, ínyenckedés közben beszélgetve egymás férjeit is megismertük. És közben szoros barátság alakult ki közöttünk. – Ez a bizonyos barátjuk, Evert Struyk az, aki felgyújtotta a saját házát? – Igen. Mivel beteg volt. Természetesen úgy értem, hogy pszichésen. – Nem tartja furcsának, hogy a baráti körükben két héten belül ketten is öngyilkosságot követtek el?

Saskia Noort

100

Az ínyencklub

– Hannekét baleset érte. Ezért tűzbe teszem a kezemet. Talán azért történt így, mert ittas volt. De hogy szándékosan tette volna?! Szerintem véletlen következménye annak, ami közvetlenül Evert temetése után zajlott le. – De hát mégsem egyszerűen csak véletlenül jött ide Amszterdamba?! Az egyik dolog vezetett a másikhoz, vagy nem jól látom? Struyk úr temetése napján az önök barátnője fogja magát, és egy hotelba menekül… – Mindannyian össze voltunk zavarodva Evert halálától, de különösen attól, hogy az egész családját magával akarta rántani. Egész éjszaka együtt maradtunk. Róla beszélgettünk, megpróbáltuk megérteni és sirattuk. Az ilyen események az embert saját magával, a saját problémáival is szembesítik. Felteszi magának a kérdést, valóban ilyennek képzelte-e az életét. Rájön, hogy mennyire hibásnak és sikertelennek érzi magát, ha az egyik jó barátja ilyesmit csinál. Mi mind altatóval alszunk, efelől biztosíthatom önt. Azt gondolom, Hannekének elege lett ebből. Labilis volt, ráadásul ivott is, egy kicsit meg akart szabadulni ettől az egésztől. És Hanneke olyasvalaki, aki minden teketória nélkül véghez is viszi azt , amit a fejébe vett. – Az lehetetlen, hogy ennyire ipluzív személy képes leugrani egy hotel balkonjáról? – Lehetetlen. Sms-ezett nekem, és utána még felhívott,hogy megbeszéljünk valamit. Azt tervezte, hogy visszajön a falunkba, és a hangja teljesen normális volt. – Lehetségesnek tartja, hogy valaki lelökte őt? Pár pillanatig nem kaptam levegőt, mintha gyomorszájon vágtak volna. – Nem azt elképzelni sem tudom. Saskia Noort

101

Az ínyencklub

– Asszonyom, a tapasztalat engem arra tanított ,hogy semmi sem lehetetlen. És végezetül megtudhatom öntől, hol tartózkodott ma délután négy óra körül? – A tus alatt. Ugyanis megizzadtam a fittnesztréningtől. Fél órával később találkoznom kellett volna Hannekével. – Meg tudja ezt erősíteni valaki? – Attól tartok, nem. A gyerekek elmentek a barátaikhoz játszani, rajtam kívül más nem volt a házban. Dorien Jager összeszorította a száját, és mindent gondosan feljegyzett.

Saskia Noort

102

Az ínyencklub

14

AMIKOR FÁRADTSÁGTÓL SZÉDÜLVE bekanyarodtam az utcánkba, rögtön észrevettem, hogy ismét nálunk gyűltek össze valamennyien. Autóik nagy összevisszaságban álltak a házunk körül, és a hatalmas konyhaablakon keresztül láthattam, ahogy körbeülik az étkezőasztalomat. Kicsit bosszantott a dolog, átfutott az agyamon a kérdés, vajon ez még hányszor fog megismétlődni. Ma már nem akartam többet beszélni, inni, csak némán elnyúlni egy kád foró vízben, és végre újból rendesen aludni. Ám nekik szemmel láthatóan még nincs elegük az ilyen összejövetelekből. Rögtön elhessegettem ezeket a negatív gondolatokat. Természetes, hogy ott ülnek mind a konyhámban, hogy ezután a szörnyű szerencsétlenség után megvárnak engem Babettel együtt, és nagyszerű, hogy ehhez még mindig van erejük. Ahogy beléptem a konyhámba, azonnal tudatosult bennem, már most mennyire hiányzik nekem Hanneke. Ő volt a Saskia Noort

103

Az ínyencklub

csoportban, akibe tudtam kapaszkodni, és aki megvédett. Nélküle bizonytalannak és elveszettnek éreztem magam.

Patricia hevesen átölelt. – Neked most erre lehet a legnagyobb szükséged – mondta, és máris egy pohár vörösbort nyomott a kezembe. Babette jelentőségteljes pillantást vetett rám vörösre sírt szemével. – Na, Karen - szólalt meg Angela, és a vállamra tette a kezét. – Ennek még nincs vége. Most talán rajtunk a sor. Leültem, ittam egy kortyot a vörösborból, és éreztem, hogy megnyugszom a melegtől, ami egész testemben szétáradt. – Ivó ott maradt még? – kérdezte Patricia, mire én bólintottam. – Hogy van Hanneke? – Mindenki feszülten rám figyelt. – Rosszul. Szinte minden csontja eltört. Sürgősen megoperálták haematomával. Az egy vérömleny az agyban. A műtét sikerült, de Hanneke még mindig nem tért magához, ami meglehetősen aggasztó. Nyomasztó csend támadt, ami elviselhetetlen vot számomra, és arra kényszerített, hogy tovább beszéljek. Kerestem a szavakat, amelyek megvigasztalnak, és talán jobb kedvre derítenek, de semmi olyant nem tudtam mondani, mint hogy meglátjátok, minden sikerülni fog, minden rendben lesz újra. Nem lesz jó soha többé. Evert meghalt, és könnyen lehet, hogy Hannekét is elveszítjük. Mint barátok csődöt mondtunk. Valójában semmi értelme, hogy látszatszolidarításból még együtt üldögéljünk itt. Simon törte meg a csendet. Saskia Noort

104

Az ínyencklub

– Fel a fejjel, emberek! Azzal aztán semmire sem megyünk, kérem szépen, hogy mind depressziósok leszünk. Ez tényleg rettenetes, de nem tehetünk magunknak ezért szemrehányást. Mindenki maga felelős a saját életéért, a saját tetteiért. Azon kívül pedig még nem is tudjuk pontosan mi történt Hannekével. Valószínűleg baleset volt. A körülmények tragikus egybeesése. Angela gúnyosan felnevetett. – Valóban, csak azt tudjuk, hogy az elmúlt napokban igen furcsán viselkedett. – Hanneke egyszerűen csak ki meri mutatni az indulatait – jegyezte meg halkan Babette. – Ez is a szépségéhez tartozik. Ha valamibe belefog, azt végigcsinálja, és százszázalékosan csinálja, akár örömét leli benne, akár szomorú lesz tőle. Kérlek benneteket, most ne itélkezzünk, és ne tegyünk szemrehányásokat! Mint barátok tartsunk össze! Úgyis annyit pletykáltak már rólunk a faluban, ne legyünk, olyanok, mint ők… – Erre iszom – mondta Simon, és felemelte a poharát. Kínai kaját ettünk, és hideg sört ittunk hozzá. Patriciának és Angelának pontosan el kellett indulniuk, hogy a bébiszittereiket hazaengedhessék. Babette semmi mást nem akart már, csak aludni. Miután ők hárman eltávoztak, addigi levertségünk ki kétes jókedvnek adta át a helyét, ebben a hangulatban a laza nevetés olykor-olykor minden nehézség nélkül erőteljes sírásba fordult . Simon beszédes kedvében volt, és egymás után mesélt jó kis sztorikat kétes üzletemberekről. Michel és én csüngtünk a szavain. Pompás volt, hogy újra nevettünk, és végre másról is beszéltük, nem csak halálról és bánatról, habár némileg éreztük, hogy ez nekünk – a gyásznak Saskia Noort

105

Az ínyencklub

az időszakában tulajdonképpen – még tilos. Legalább is nem megengedett, amikor Babette feltehetőleg magányosnak és boldogtalannak érzi magát egy emelettel feljebb. Mi azonban folytattuk a dumálást és az ivást, míg végül ott ültünk részegen a Simontól kapott szivarral a szánkban, és már csak érzelmes butaságokat beszéltünk. – Tulajdonképpen hol lennénk egymás nélkül? – kérdezte akadozó nyelvel Simon, aki középütt ülve egyik karjával engem fogott át, a másikal pedig Michelt. – Hát nem erről szól minden? Mi másról szólna, mint a szerelemről, a barátságról?… – Teljes erőből magához húzott bennünket, és cuppanós puszit adott mindkettőnk fejére. A pénz, gyerekek, a pénz nem érdekel. Higgyétek el, nekem már nem számít. De a játékot, azt élvezem, a kockázatot, a gyors cselekvést, a merészséget. Az őrülten jó. Felfedezni egy tehetséget magam körül. Embereket, akik ösztönöznek, akik pozítívan gondolkodnak. Úgy, mint ti. Az egyik kezével jókedvűen pofozgatta Michel arcát a másik pedig elindult lefelé a hátgerincemen, és a farkcsontomnál belecsúszott a farmernadrágomba, majd ingerkedően a tangámat huzigálva. A szívem olyan erősen vert, hogy attól féltem, a többiek is meghallhatják. Ekkor Simon bizonytalanul felállt, és azt dadogta, hogy haza kell mennie. Michel szintén felállt, és még azt motyogta, ilyen állapotban nem vezethet autót. Majd elstartolt a wc irányába, ahol mindent kihányt, ami csak a gyomrában volt.

Simon csuklott a nevetéstől, amikor a férjem kitaccsotl, így ügyetlenkedve sikerült ráadnom a kabátját, és gyöngéden 106 Saskia Noort Az ínyencklub

tuszkoltam kifelé, mielőtt Michel visszaérkezik a mellékhelyiségből. Az ajtónál elkapta a kezemet, és húzott maga után kifelé a metsző hídegbe. – Nézd csak! – mondta, és felmutatott az égre, ahol előtt sötét felhők kergették egymást. – Csodálatos – dadogtam a hidegtől dideregve, Simon átkarolt. – Simon, amit az előbb csináltál, azt nem szabad. – Miért, mit csináltam? – nézett rám csúfolódva. – A kezedet a nadrágomba csúsztattad. Miközben Michel ott ült melletted. – Mi is a problémád tehát? Az, hogy hozzád nyúltam, vagy az, hogy ezt a férjed mellett tettem? Mind a kettő. – Olyan jól nézett ki a kis fekete tangád a nadrágod felett… Nem tudtam ellenállni. Olyan a tested, hogy muszáj megérintenem. – Remélem nem fogsz vezetni. –Mindjárt otthon leszek. Egyszerűen csak egyenesen előre. Ne csinálj ebből gondott! Olyan áhítattal nézett rám, hogy lesütöttem a szemem. – Kérlek, menj Michel kerékpárjával! Már így is annyi baj ért bennünket… – Allright. Ide azzal a bringával! Micsoda pompás éjszaka egy kis túrához. Besiettem a házba, hogy magamhoz vegyem a fészer kulcsait, és még éppen látam, tökrészeg férjem hogyan vonszolja fel magát a lépcsőn.

Saskia Noort

107

Az ínyencklub

– Le kell, hogy feküdjek, Karen… Holnap majd rendet rakok – mondta panaszosan. – Jól van drágám. Kölcsönadom Simonnak a biciklidet. Tényleg nem ülhet így a volán mögé. Michel nem válaszolt, csak nyöszörgött valamit. Fekete anorákomat a vállamra vetve a lehető leglezserebben tipegtem végig, a kavicsos úton a fészerig. Tudtam, hogy Simon jön utánam. Akartam, hogy Simon utánam jöjjön. Már amikor láttam, milyen részegen kapaszkodik Michel a korlátba a lépcsőfordulóban, tudtam, hogy most meg fog történni. Beszívtam a fagyos hideg szagát, nehogy összeessek az izgalomtól, viszont egy kicsit kijózanodjak. Igyekeztem bűntudatot érezni amiatt, ami történni fog, de nem sikerült. Remegő kézzel próbáltam bedugni a kulcsot a zárba, és amikor nem sikerült, Simon átvette tőlem. Ügyetlenkedve és dülöngélve nevetgéltünk, motyogtam valamit még Michelről, hogy mennyire elázott, miközben Simon elkezdte simogatni a hajamat, majd mutatóujjával megtámasztotta az államat, és megcsókolt. Telt, érdes ajkait óvatosan nyomta az enyémre, és amikor a nyelve az enyémet érintette, felnyögött. A térdeim elernyedtek, mintha az izmaim egyszerre csak cseppfolyóssá váltak volna, és az összes kételyem elszállt. Akarom ezt a férfit. Elérkezett az elkerülhetetlen pillanat, amelyet két év óta éreztem közeledni. Egymás szájára tapadva botorkáltunk be a fészerbe, ajkaink egy pillanatra sem váltak szét, és egész testem égett a vágytól. A dzsekim lecsúszott a vállamról, de a hideg nem zavart, képes lettem volna minden ruhadarabot levetni magamról, hogy csupasz bőröm mindenütt érezhesse a kezét. Simon lihegve bújt ki a kabátjából, a csípőmnél fogva Saskia Noort

108

Az ínyencklub

magához húzott, és hűvös kezét hátul a nadrágomba csúsztatta. Részeg ügyetlenkedése egy csapásra eltűnt éreztem az erekcióját, a legcsekélyebb habozás nélkül kicsatoltam a nadrágszíját, lehúztam a cipzárját, és kezembe vettem meleg, lüktető, kemény nemi szervét. Kiléptem a csizmámból, Simon pedig gyorsan lehúzta rólam a farmernadrágot a tangával együtt, majd térdre ereszkedett, és orrát belefúrta a szeméremszőrzetembe. Kezeivel átfogta a fenekemet, és mohón maga felé húzta a csípőmet. Meleg lehelete megbizsergette ágyékomat, megremegtem, amikor nyelve belém siklott, és lassan végigcsúszott a szeméremajkakon. Majd felegyenesedett, és a köldökömet nyalta, keze pedig elindult a melleim felé, amelyek még mindig a melltartó fogságában voltak. Türelmetlenül babrált a kapcson, eközben szájával a szám után kapdosott. – Kóstold meg, milyen finom vagy! – nyögte ,amire én megnyaltam az ajkát, és a saját sós nedvemet éreztem. Egy üveg a földre esett, és széttört. Simon felemelt, lábaimmal átkulcsoltam a derekát, ő nekinyomott Michel munkapadjának, és a lélegzetem elakadt, amikor egy erőteljes lökéssel belém hatolt. Kamatyoltunk, mint a vadállatok a sötétben, lihegve, csámcsogva, remegve és morogva. Ha Michel bejött volna a fészerbe, valószínűleg akkor is folytattuk volna, amilyen megszállottak voltunk. – És most egy vodka meg egy szivar. – Simon sebesre harapott ajkai körbejárták az arcomat. Elégedetten vigyorgott. – Fantasztikus nő vagy, Karen! A tested olyan finom. Az isten is a szexre teremtette. Ezt már azóta tudom, amikor először láttalak. Saskia Noort

109

Az ínyencklub

Kezét a melleim közé helyezte, óvatosan a bőrömbe harapott, és még egyszer felnyögött. Megcsókoltam, a nadrágom után tapogatóztam, és elkezdtem keresni a tangámat. A legszívesebben sírtam volna, s ez volt az, ami már évek óta nem fordult elő velem szeretkezés után. Simon felhúzta a nadrágját, összehúzta a sliccét, és magára vette a kabátját. Kétbalkezes módjára beleügyetlenkedtem magam a farmernadrágomba és a csizmámba. Csak most éreztem meg, hogy a hidegtől milyen merevek lettek az ujjak a kezemen és a lábamon is. – Nem akarlak itt hagyni, szépségem. Azt szeretném, ha végigszeretkeznénk az éjszakát, és aztán egymás karjaiban aludnánk el. De rendkívűl óvatosnak kel lennünk… Átölelt és puszit adott a hideg orrom hegyére. – Menj csak… Michel is valószínűleg kíváncsi már, vajon hol maradtam. – Ne nyugtalankodj, Karen! Soha senki sem fogja ezt megtudni. Te vagy az én nagy titkom. Hozzá simultam, és azokra az ígéretekre gondoltam, amiket egymásnak tettünk Michellel. Hogy idejében megmondjuk egymásnak, ha valamelyikünk valaki más iránt táplál érzelmeket. A félrelépés nem illik a mi kapcsolatunkhoz, és becsületesen be kell vallanunk, ha mégis megtörténik. Ha valamikor sor kerül ilyesmire, akkor nyugodtan megtehetjük, ám soha, de soha nem olyasvalakivel, aki a baráti körünkbe tartozik. Én nem egészen tíz percen belül valamennyi ígéretemet megszegtem, anélkül, hogy egy pillanatig is bűnösnek éreztem volna magamat. Simon kibontakozott az

Saskia Noort

110

Az ínyencklub

ölelésemből, kezére húzta bőrkesztyűjét, és előkereste a többi közül Michel kerékpárját. – Előre örülök annak, hogy visszahozom – suttogta vigyorogva. Néztem, ahogy egyenes tartással belehajtott a sötétbe, hajtincsei lazán ide-oda libbentek. Nem nézett hátra. Nem tudtam bemenni és lefeküdni Michel mellé, mintha mi sem történt volna. A szívem hevesen vert, a fejemben pánikhoz hasonló nyugtalanságot éreztem. A legszívesebben elrohantam volna, egyszerűen csak rohanni akartam, hogy mindentől megszabaduljak, és ne kelljen semmire se gondolnom.

Saskia Noort

111

Az ínyencklub

15

IVO AJÁNDÉKA VOLT a mi kis ínyencklubunk alapításának első évfordulóján: egy hét teljes ellátással valamelyik portugáliai golfparkjának az egyik villájában. A gyerekekről a férfiak fognak gondoskodni ez idő alatt. Mindent megszervezett. Egy Saab cabrio áll rendelkezésünkre a repülőtéren, három napig golfozni tanulunk, azután egy wellnessnap a Beauty-farmon, amely Portugália egyik legnevezetesebb gyógyfürdőjén található, és lezárásképpen vacsora egy Carvoeiro partjai előtt. Tiramisut fogyasztottunk éppen Angela vidékies stílusban berendezett konyhájában, amikor a férfiak egyszerre csak beállítottak, alaposan becsípve és nőnek öltözve. A repülőjegyeket lobogtatták, miközben Ivo, aki úgy nézett ki, mint valami Sugar Lee Hooper, a röhögéstől nyerítve bebotorkált golfparkjának maketjével. Mi hisztérikusan visítottunk örömünkben, mint valami középiskolás lánycsapat: egy hétig élvezhetjük a portugáliai napfényt – férj és gyerek nélkül. Ilyesmiről álmodoztunk már egy év óta. Saskia Noort

112

Az ínyencklub

Egy óra múlva mindannyian a konyhaasztal körül szvingeltünk egy-egy üveg sörrel a kezünkben, a férfiak még mindig a mi ruháinkban, arcukon szétkenődött arcfestékkel. A Gypsy Kings zenéjére dobogtunk és tapsoltunk, fellelkesülve és részegen egymás nyakába borultunk, kiabáltunk, kurjongattunk. Hanneke felkapaszkodott az asztalra, és a harisnyáját mutogatta, Patricia pedig odaállt melléje és elkezdte kigombolni ibolyakék szaténblúzát. A férfiak bíztatására Hanneke levetette a pulóverét, míg Patricia a csípőjét ringatva lehúzta a szoknyáját, s látni engedte a bugyiját. Én nem tudtam, hogy ezt az egészet most minek is tartsam, nagyon jópofán kínosnak. Azok ketten leugrottak az asztalról, amikor Hanneke majdnem elesett, és félig meztelenül táncoltak tovább. A többiek is egymás után, izzadságtól csillogó orcával és nevetgélve kibújtak a ruhájukból. Én ennek semmi értelmet nem láttam. Bizonytalan és kényelmetlen érzés fogott el. Nem akartam ehhez a közönséges társasághoz tartozni. A Gypsy Kings felajzó gitárzenéjét Marvin Gaye váltotta fel, akinek érzéki hangja teljességgel illett az Angela konyhájában uralkodó fülledt hangulathoz. Láttam, hogy Babette lejjebb vette a fényerőt, azután elkezdte Michelről szenvedélyesen leráncigálni a pólót. A férjem zavartnak látszott, és tétován nevetett, de nagy bosszúságomra engedte, hogy Babett akciója sikerüljön. Angela mellei vonzóan hullámzottak csipkés, fekete inge alatt, miközben kinyújtott karokkal és sugárzó mosollyal közeledett felém. – Gyere, Karen! Gyere csak! Egyszerűen engedd el magad! Kezét a derekamra helyezve azt akarta elérni, hogy én is mozogjak, hogy az övével együtt ringjon a csípőm, de a testem Saskia Noort

113

Az ínyencklub

ellenállt, olyan merev volt, mint egy deszka. El innen, el. Világos volt, mint a nap, hogyan fog végződni a buli, de nekem az már túl sok lett volna.

Michel gyerekesnek nevezett, és azt mondta, hogy megjátszom magam. Ő nagyon kellemesen érezte magát. Hazafelé mentünk, és fel kellett emelnünk a hangunkat, hogy megértsük egymást, olyan erősen fújt a szél. A faágak recsegtek-ropogtak, és fenyegetően hajladoztak a fejünk felett, és csak még jobban kihoztak a sodromból. Michel nagyon viccesen nézett ki az én hosszú piros szoknyámban, miközben már újra a saját cipője volt rajta. Elvigyorodott. Megkérdeztem tőle mi olyan mókás, hogy nevetni kell rajta. – Megmutatta az új melleit… – Mijét? – Igen. Tényleg megmutatta. Éppen jöttem ki a klotyóról, ő meg ott várakozott. Felhúzta a topját ,megfogta a cicijét, és azt kérdezte, mi a véleményem róla. – És? – Azt válaszoltam, hogy teljesen a hatása alatt vagyok. Akkor elmesélte, hogy Luuk születése után kapta Everttől. És hogy lány korában, szóval már fiatalon azt kívánta, hogy ilyen didije legyen. – Édes istenem! – Hát kicsit be volt rúgva. Aztán nehogy kifecsegjétek Hannekével, hallod? – Eléggé visszataszítónak tartom. – Én pedig egészen kívánatosnak. 114 Saskia Noort Az ínyencklub

– Szilikonnal van feltöltve… – A mindenit! Egyébként valódinak látszott. – Hahotára fakadt. És vele megyek Portugáliába. Egy nővel, aki megmutatta a férfjemnek a szilikonozott melleit… – Ne izgasd fel magad! Hiszen nem történt semmi. Csak valaki kissé elengedte magát. Én éppenséggel helyeslem, legalább felpezsdül tőle kicsit az élet… – Tehát legközelebbi alkalommal én is nyugodtan megmutathatom a mellemett idegen férfiaknak. – Te ijedt sohasem teszel! – Megfogta a kezem, és megcsókolta. – azért szeretlek. Neked ilyesmire nincs szükséged. Neked anélkül is klasz melleid vannak. Amióta a mi kis gasztro-klubunk létezik, előszőr tettem fel magamnak a kérdést, vajon tényleg beleillünk-e ebbe a társaságba, valójában a mi világunk nem több mérföldnyi távolságban van-e az övékétől.

A következő reggelen Hannekétől nem tudtam meg egyebet, mint,hogy későig maradtak. Táncoltak és ittak, elszívtak pár füves cigit, de ennél több nem történt. Fejfájás kínozta, és halálosan szégyellte magát, amiért harisnyában táncolt az asztalon. Visított a nevetéstől, amikor elmondtam neki, hogy Babette megmutatta Michelnek a szilikonon didijeit. – Vonjam felelősségre ezért? – A vastag tejszínhabot a kapucsínómról, és kérdőn néztem rá. – Légy már észnél! Természetesen ne! Ez előfordul, öregem. Különösen, ha valaki leissza magát. De nem kell nagy ügyet csinálni belőle. 115 Saskia Noort Az ínyencklub

Hanneke köhögni kezdett. Csúnya krákogás tört föl mélyről a mellkasából. – Talán jót tenne, ha rágyújthatnál egy cigarettára – cukkoltam. Hanneke csúfolódón összeráncolta a homlokát. – Én nem tartom normálisnak, hogy a barátnőm ilyesmit csinál… – méltatlankodtam tovább. – Hogy részegen követte el, attól meg is bocsátható? – Ugyan, Karen, ne légy túl szigorú! Hiszen ezzel nem tett neki tisztességtelen ajánlatot. Ez nem több mint egy kis szokásos bolondozás. Miért, te sohasem csinálsz ilyet? Egy kis flörtölés, hogy kipróbáld, buknak-e még rád a hapsik… – De nem a nyilvánosság előtt. Én nem kezdem el rázni a melleimet, ha egy krapek fölbukkan a közelemben. Szerintem az ilyesmi nagyon közönséges. – Nem tudom. Mindenesetre volt bátorsága hozzá! – vigyorgott, és újból köhőgött. Megveregettem a hátát, és a köhögési roham el-múlt. Hanneke megfogta a csuklómat, és komoly tekintettel nézett – Ne csinálj gondot ebből! Mire mész vele, azon kívül, hogy bosszankodsz a végén még te blamálod magad az egész brancs előtt, nem pedig ő. – Lehet, hogy igazad van. De én egyszerűen csak szeretem az őszinteséget. Mit jelent a barátság, ha nem bízhatsz meg valakiben, ha valaki a hátad mögött pucér kebleit mutogatja a férjednek? – Először is, ez nem a hátad mögött történt, másodszor pedig, ne légy képmutó, Karen. Ha Simon egész idő alatt a te melleden legelteti a szemét, ugye nem rohansz Michelhez és Patríciához, hogy azonnal beszámolj nekik erről? Saskia Noort

116

Az ínyencklub

Természetesen nem. Ha ezt tennénk, hát mindannyiunknak rengeteget kellene futkosnia! Hanneke diadalittasan vigyorgott, én pedig visszamosolyogtam rá. A pont neki jár. – Te nem akarsz mindenről tudni, és nem akarod, hogy Michel mindenről tudjon, igaz? Arról van szó, hogy jól érzed magad a férjeddel és a barátaiddal. Maradjon is így!

Hazafelé kerekezve, miközben a metszően hideg szél áthatolt fekete gyapjú kabátomon, elgondolkodtam Hanneke szavain. Nem akartam nyafogni, nem akartam az erkölcsbíró szerepében fellépni, egyszerűen csak jól akartam érezni magamat, mint bárki más. Nagyszerű volt, hogy tagja lehettem ennek a bolondozó, sikeres és kreatív emberekből álló csoportnak. Hogy közéjük tartozhattam. Az ő csillogásuk rám is átsugárzott. Már egy éve ismertük egymást, de mellettük még mindig azt éreztem, hogy nagyon kell igyekeznem. Ugyanaz a mardosó, kellemetlen érzés volt, amit kamaszkoromban, középiskolásként kellett elviselnem ragyogó, népszerű barátnőim között: bármelyik pillanatban kilökhetnek maguk közül, bármelyik szó, mozdulat vagy a kritikájuk a kizárásomat jelentheti. A csoportban elfoglalt helyem érdekében kiszolgáltattam magam. Megráztam a fejem, hogy megszabaduljak ezektől az ostoba gondolatoktól, mivel nem akartam kételkedni a barátaimban és a klubunkon belüli szerepemben. Egyszerűen örülni akartam az új, kiteljesed életemnek. Mindenki ilyen életről álmodik. És én most már benne élek. Akkor meg mi okom lenne nyafogni? Saskia Noort

117

Az ínyencklub

Ők nem tehetnek róla, ha feszültnek és bizonytalannak érzem magam, réges-rég kimutatták, hogy szimpatikus vagyok nekik. Egyszerűen meg kell szabadulnom attól az ostoba félelmemtől, hogy nem találnak elég jónak. Ismét Babette képe jelent meg előttem: ahogy hozzásimul Michelhez, és igyekszik megszabadítani őt a ruháitól. Ahogy a férjem keze végigsiklik Babette mezítelen hátán. Ez hozzátartozik. De nem jelent semmit, ártalmatlan dolog. Mi már csak így bánunk egymással, játékosan és szabadon, kísérletezve a saját biztonságos környezetünkön belül. Elhatároztam, hogy a továbbiakban egyszerűen csak részt veszek a játékban, a szabályok pedig nem érdekelnek többé!

Saskia Noort

118

Az ínyencklub

16

A HALVÁNYSÁRGÁRA VAKOLT villa egy dombon állt, és egy méregzöld, naptól csillogó golfpályára nézett, melyet itt is, ott is ciprusok és mesterséges tavak szakítottak meg, utóbbiakban vízirózsák nyíltak. A villához veranda tartozott, volt egy nagy erkélye, amelyet bougainvileák nőttek be, a hátsó oldalán pedig egy pompásan kialakított terasza. Hanneke és én vettünk a piacon aranymakrélát, cukkinit, édesköményt, fokhagymát meg paradicsomot, és mindezekből ízletes ételt varázsoltunk, amit az úszómedence szélén szolgáltunk fel. Öt órakor nyitottuk fel az első üveg fehérbort, az arcunk kipirult a naptól és az alkoholtól. Teljesen ellazultunk. Patricia felemelte a poharát, és pohárköszöntőt mondott a barátságunkra, ami – hála ennek a közösen eltöltött hétnek – most majd még erősebbé válik. Ujjongva helyeseltünk. Saskia Noort

119

Az ínyencklub

– És nagyszerű férjekre, akik lehetővé tették számunkra mind ez! – kiáltotta Angela ragyogó arccal. – Ugyanakkor feltehetjük magunknak a kérdést, hogy vajon mi okból távolítottak el bennünket otthonról – kajánkodott Hanneke.

Az egyetlen, aki még nem ült közöttünk, Babette volt. Éppen kérdezgetni kezdtük egymást, ugyan hol marad, amikor felbukkant, és komor arccal közeledett felénk. Bármennyire is gondosan festette ki magát, a sminkje nem tudja elrejteni bedagadt, vörösre sírt szemét. Patricia azonnal anyaian odafordult hozzá. – Hé, kislány, gyere ide! Mondd el, mi bánt! – Semmi. Hagyjál! Kérlek, kezdjétek el a kajálást! – Figyelj, Babette, nekünk nyugodtan elmondhatod, mi van. Hanneke a tányérokra merte az ételt. – Na, mesélj! Közben szépen eszegetünk. – Nem. Nem akarom elrontani a nyaralásotokat. Semmi bajom. Borzongott, és a meleg ellenére libabőrös volt lebarnult karja. Töltöttem egy pohár bort, és átnyújtottam neki. Remegő kézzel vette át és jókorát kortyolt belőle. – De most már mesélj! A gyerekekkel történt valami? Vagy Everttel? – Hanneke egy gőzölgő tányért tartott az orra alá. – Igen, Everttel – mondta rekedten. – Nincs jól. Tulajdonképpen már egy ideje tart ez. De nem akarom, hogy elterjedjen a híre. Tehát nehogy kikotyogjátok! Olyan megalázó. De legalább most valószínűleg minden kiderül. Saskia Noort

120

Az ínyencklub

Könnyek folydogáltak az arcán. Ez volt az első alkalom, hogy a társaságunkból valaki sírt. És hogyan! Legtöbbünket elcsúfított a sírás. De őt nem. Még soha senkit nem láttam, akit a szomorúság megszépített volna, mint Babette-et. Az ő arckifejezése valósággal könyörgött a vigasztaló szavakért és a bőre megérintéséért. Tehetetlenül hallgattunk, és vártuk, hogy mi fog történni. Hanneke rágyújtott egy szivarra, habár az étel még ott volt előtte. – Ezekben a percekben… egy orvos van nála, aki valószínűleg kórházba fogja utalni. – Kórházba utalja? – Tátott szájjal Babette-re bámultunk – Hogyhogy? Hát beteg? Babette a fejét rázta, és hárító mozdulatot tett felemelt kezével. – Nem igazán komoly, legalábbis azt hiszem, ebbe nem fog belehalni. Ez valami lelki dolog nála. – Lakkozott körmű ujjának a hegyével a fejét ütögette. – Ne mondd azt, hogy nem komoly! – Simonnal beszéltem telefonon. Szerinte Evert teljesen becsavarodott. Babette a torkát köszörülte. – Simon? Simonnak mi köze ehhez? Ő hívott fel téged? Patricia tekintete másodpercekkel ezelőtt még részvétteli volt ,most haragossá vált. Majd kezeit a szája elé kapta, és szigorúan nézett Babettre. – Minden olyan zavaros. Először Evert telefonált. Összevissza beszélt. Rögtön tudtam, hogy baj van. Azonnal haza kell mennem, mondta, mivel meg akarják ölni, mert isteni adománnyal rendelkezik, és amikor közöltem vele, hogy Saskia Noort

121

Az ínyencklub

legkorábban csak holnap lehetek otthon akkor elmondott mindennek. Hogy én vagyok a babiloni szajha… meg hogy ördögi erőkkel szövetkeztem ellene. Úgy megijedtem. A gyerekeimre gondoltam, akik ott vannak vele. Amikor megkérdeztem tőle, hol vannak a fiúk, csak annyit mormogott, hogy biztonságba fogja helyezni őket. – Felhívom Ivót. Azonnal oda kell mennie. Vagy inkább a rendőrséget értesítsük? – Hanneke készenlétben tartotta a mobiltelefonját. - Nem szükséges. Simon ott van mellette. Ő azután átvette Everttől a telefont. Kiderült, hogy Evert a golfklub kantinjában megállította és alaposan lehordta őt, majd mint az őrült elrohant. Simon utána sietett, és otthon a hálószobában talált rá: a ruhásszekrényben kuporgott, és reszketett félelmében. A gyerekek hál' istennek a barátaiknál játszottak. Simon felhívta telefonon a háziorvosunkat. Ő ki is jött és most hármasban ott várják a mentőt. Az ambuláns kocsit. Hallgattunk. Én kábultan meredtem magam elé, a fehér terítőt bámultam, nem mertem a többiekre nézni. Szinte tapintható volt a tehetetlenség, ami Babette beszámolójától elfogott bennünket. Ez lehetetlen. Ez egyáltalán nem illik a mi kis közönségünkhöz. Túl nehéz a szembesülés. Senki nem mondta ki ezt közülünk, de mindannyian így éreztünk. Babette nem alaptalanul használta az “olyan megalázó” kifejezést erre a helyzetre. – Várják a mentőkocsit? – Igen. Ami beszállítja a klinika pszichiátriai osztályára. – Te korábban semmit sem sejtettél mindebből? – Hanneke hangja élesen csengett. Saskia Noort

122

Az ínyencklub

– Nem! Nem tudom… Már hónapok óta kedvetlen, lehangolt volt, ez tény. Rosszul aludt, folytonosan aggódott. A csőd szélén állunk, miközben szerintem ez egyáltalán nem így volt. Elképesztő dolgokkal vádolt meg. Hogy elverem a pénzét, hogy flörtölök Jannal, sőt, minden férfival. A gyerekeket pedig elhanyagolom. Figyelte minden lépésemet, állmdóan rám telefonált. Ezen aztán egyszer össze is vesztünk, közvetlenül azelőtt, hogy idejöttünk. Megkértem, hogy ne telefonálgasson óránként. Ettől aztán teljesen kiborult… – De hát ilyesmitől nem borul ki ennyire az ember!? – Figyeljetek ide, lányok! – mondta Angela, miközben tenyerével idegesen elkezdte kisimítani a redőket az asztalterítőn. – Evert nem őrült. Talán túlhajtotta magát, vagy kiégett, de egy kis pihenéssel megfelelő terápiával ezen hamar túl lesz. Ilyesmi bármelyikünkkel megeshet. Ne felejtsétek el, milyen megfeszített munkát végeznek a férjeink. Babette, te most tégy félre mindent, és állj a férjed mellé. Támogasd őt! Gondoskodj róla, hogy a lehető leghamarabb, olyan legyen, mint amilyen volt. A tücskök ciripelése hangosabbá vált, ám ezúttal nemhogy a szubtrópusi hangulatot fokozta volna, inkább félelmet keltő zajjá erősödött. – És mi lesz most a gyerekekkel? Ők hová kerülnek? – Patricia sötét fürtjei idegességében, és kérdőn nézett egyikünkről a másikunkra. – Simon elmegy értük, aztán pedig hazaviszi őket magához. Angela felállt, és odament Babette-hez. Átölelték egymást. – Jaj, Babs micsoda komplikációk! Micsoda borzalom! Miért nem szóltál nekünk erről korábban? Miért nem bíztál Saskia Noort

123

Az ínyencklub

jobban bennünk…? Biztosan tudtunk volna már segíteni… De legalább most megtesszük, amit kell. Babette elkezdtt zokogni. – Mindenekelőtt tőle félek. Hát nem szörnyű ez? Félek a saját férjemtől… Amikor, mint említettem, összevesztünk, bizony megütött. – Az nem ő volt, Babette. Az a betegsége volt. Így kell felfognod. Rendbe fog jönni. Meglátod. És valószínűleg kiegyensúlyozottabb lesz, mint valaha. Egy jobb embert fogsz visszakapni. Egy burnoutból fantasztikusan sokat lehet tanulni. A legrosszabbon már túl van. Orvosi segítséget kap… – Ö,ő,ő! Itt mindenki csak ővele foglalkozik? És velem mi lesz? Megütött, és mindenfélével megvádolt. Ezen én nem tudom könnyedén túltenni magamat. Van róla fogalmatok, mennyire fáj ez? Ti nem tudjátok, milyen érzés, hogy a férjetek egyszer csak ellenetek fordul. Milyen az, hogy félni kell tőle, és állandóan megaláz. A hangja elcsuklott. A szavaiból kicsengő kétségbeesés megindított bennünket. Mindannyian a könnyeinkkel küszködtünk. – Mi természetesen megértünk téged – mondtam neki halk hangon, abban a reményben, hogy ettől talán megnyugszik, – kezelést kap, neked pedig van még pár napod itt, hogy kipihend magad. Babette megadóan bólintott, és azt mondta, hogy egyedül szeretne maradni. Egy pohár borral a kezében bement a villába, mi pedig ott maradtunk tanácstalanul.

Saskia Noort

124

Az ínyencklub

Azon az éjszakán nem tudtam aludni. Ágyamból a krémszínű függönyök résein keresztül az eget bámultam, amely olyan sűrűn volt teli csillaggal, hogy szinte világos lett tőlük, és visszagondoltam az Everttel való legutóbbi találkozásomra. Iskolába vittük a gyerekeket és mint mindig, akkor is lelkesen és vidáman üdvözölt. Megkérdeztem tőlem, hogy van-e kedvem az egyhetes portugáliai nyaraláshoz, és azon viccelődött, hogy azalatt, amíg mi, asszonyok távol leszünk, ők, a férjek mi mindent fognak művelni. Szóval nem találtam rajta semmi feltűnőt. Jóllehet fülledt volt az éjszaka, én fáztam, az orromig húztam a takarót. Ott aludt mellettem Hanneke, aki kicsit horkolt, és én hirtelen rettenetesen magányosnak éreztem magamat és féltem. Egyszerre világossá vált számomra, hogy valami nincs rendben. Kétségbeesetten igyekeztem ezt a rémképet elűzni. Nyílván túl sok fehérbort ittam, és ettől alakult ki bennem ez a paranoiaszerű állapot. Ami Everttel történt, annak egyáltalán semmi köze hozzánk. Közülünk senki sem tudta volna megakadályozni, mint ahogy a saját felesége sem volt képes erre. Lelkileg nem volt rendben, és valószínűleg ez eszkalálódott, mivel magáradt. Dühös is voltam, meg valamiképpen csalódott is. Evert, azzal, hogy becsavarodott, megzavarta a klubunkat. Evert betegsége apró repedés a lakkozáson. Folyamatosan az agyamban zümmögött egy szó, amely nem egészén illett ide. Mielőtt ebbe a faluba költöztem, és megismertem a mostani barátaimat, soha a legcsekélyebb jelentősége sem volt számomra ennek a szónak. De most egy ismeretlen hang állandóan ezt ismételte az agyamban, szinte hallhatóan: „lúzer". Nem akartam, hogy eszembe jusson, hiszen nem szabad így gondolkodni.”Evert tipikus lúzer.” Ettől a Saskia Noort

125

Az ínyencklub

hangtól féltem. Mi lett belőlem? Az isten szerelmére, milyen ember lett belőlem?

Saskia Noort

126

Az ínyencklub

17

AZ EGYETLEN DOLOG, amire a nálunk lezajlott ivászatból emlékszem, az áporodott cigarettaszag és a hasogató fejfájás volt. Duzzadt ajkaim tüzeltek, és testem minden porcikája emlékezett arra, hogy Simon kezei a lábaim között jártak, ahogy körbecsókolgatta a mellbimbóimat, s éreztem forró leheletét a szeméremszőrzetemben. Miközben vajas kenyeret kentem a gyerekeknek, éreztem, hogy a bugyim újra átnedvesedik. Megráztam a fejemet, azt remélve, hogy ezek a gondolatok ettől majd eltűnnek. Nagyon jó volt vele. Egyszerűen fantasztikus. Egyben elkerülhetetlen is. De itt meg kell állnom. Egyszer megtörténhetett, de soha többé nem szabad megismétlődnie. Először is Simonnal nagyon szoros barátság alakult ki köztünk, és nem mellékes, hogy ő az egyik barátnőm férje. Csakhogy roppantul vonzott és olyan érzéseket szabadított fel bennem, amilyenekben nem volt részem. S mindez oda vezetett, hogy egy falat nem ment le a torkomon, és állandó késztetést éreztem arra, hogy mosolyogjak. Ezt nem Saskia Noort

127

Az ínyencklub

szabad, ez tilos, ez túlmegy minden határon. Szeretem Michelt. És ha talán nem is olyan hevesen, mint korábban, ő a gyermekeim apja, akinek örök hűséget esküdtem. Attól féltem, rájön, hogy megcsaltam, a házasságunk ezt a válságot nem éli túl. Az igazság tönkretenné a házasságomat, és annyit nem ér meg egy kaland. Az elkövetkező időszakban kerülnöm kell Simont, ha egy mód van rá. – Halló? Van itthon valaki? – Babette megkocogtatta a homlokomat és kérdően nézett rám. – Bocs őrületesen másnapos vagyok… – Azt elhiszem. Nem azért, mintha olyan pocsékul néznél ki, csak éppen reggel láttam, mennyi üres vodkásüveg állt itt. Hogy lehet egy ilyen vacak italt meginni? Biztos vagyok benne, hogy ez Simon ötlete volt. Belepirultam, amikor kimondta a nevét, gyorsan el is fordítottam a fejem, abban a reményben, hogy Babette nem veszi észre. – Ma bemegyek Hannekéhez. Velem jössz? – Babette vizet töltött a kávéfőzőbe, kávét tett a szűrőbe, majd megnyomott a készüléken egy gombot, amitől fülsiketítő zaj keletkezett. Már előkészítette a tejszínhabot, a gyerekeknek friss narancslét facsart a turmixgéppel, elmosta az előző estéről ottmaradt piszkos poharakat, kiürítette a hamutartókat, és összeszedte az üres üvegeket. A gyerekek, akik vastag télikabátjukban úgy néztek ki, mint a mókás Michelin-emberkéj, az asztal körül rohangásztak, míg csak Babette emelt hangon rájuk nem szólt, véget vetve a bolondozásuknak. – Elviszem őket a suliba – mondta, és már vette is fel a fekete bundakabátját. Büszkén és csinosan mutatott benne. Saskia Noort

128

Az ínyencklub

– Biztos, hogy képes vagy rá? – kérdeztem, azután haraptam egy falatott a sajtos kétszersültemből. – Valamikor túl kell már lennem rajta. Újra kézbe akarom venni az életemet. A gyerekek miatt is… – Értelek. De nyugodtan szánj rá elég időt. A sulinál egy csomóan le fognak rohanni. Bírni fogod a kíváncsiskodásukat? – Ugyan a nők nem mernek ilyet tenni. Tisztes távolságból megfognak bámulni, és egymás közt sugdolóznak majd rólam, hogy milyen szerencsétlen egy teremtés ez a Struykné. Tudod Karen, olyan ez, mintha meg lennék fertőzve. A szerencsétlenséggel az emberek egyáltalán nem tudnak mit kezdeni. De megszoktam már. Azóta, hogy Evert először került a pszichiátriára, volt elég időm. Ha visszaértem, rögtön indulunk Hannekkéhez, rendben? Bólintottam, és elszégyelltem magam, hogy ma reggel nem Hanneke neve bukkant föl elsőként a gondolataimban.

Leszedtem az asztalt, a szemetesbe dobtam a kétszersűltett, éppen fel akartam menni az emeletre, hogy kisminkeljem magam, amikor a mobilom kétszer pittyegő hangot adott. Üzenet érkezett! Egyből nyirkosnak éreztem a tenyeremet. Sejtettem, hogy kitől jött az SMS. Ki kellene törölnöm, anélkül hogy megnézném. Reszkető kézzel előkotortam a táskámból a készüléket, és megnyitottam a bejövő üzeneteknél. Gyönyörűségem, tegnap éjjel isteni volt! Alkoholmentes ismétlést sürgősséggel!!! X+X+X mindenütt Saskia Noort

129

Az ínyencklub

A szívem röpdösött, miközben sietősen kitöröltem az üzenetet. Amint Simon ma reggel felébredt, én voltam az első gondolata. Világos volt számomra, hogy nem bánta meg, ami köztünk történt. Ez nagyon jól esett. Miért tagadnám meg magamtól, gondoltam. Másnak pedig nem ártunk ezzel. Viszont Patricia megérdemelné, hogy szolidáris legyek vele. Az iránta érzett tiszteletből nagy ívben el kellene kerülnöm Simont. Miközben az ő házasságukért tulajdonképpen Simon a felelős. Szemmel láthatóan problémák vannak kettőjük között, ami engem cseppet sem lepett meg. Patricia valósággal rendmániás, állandóan azon ügyködik, hogy otthon a házukban minden ragyogjon. Ez hosszú távon bizonyára unalmas egy olyannak, mint amilyen Simon, egészen biztosan. És most én játsszam el A házasságuk megmentőjének a szerepét? Remegő ujjaim száguldottak a billentyűzeten. Mikor? XXX “Elküldés". Az SMS-em elment. Ilyen egyszerű ez. A szívem a torkomban dobogott, le kellett ülnöm a lépcsőre, hogy összeszedjem magamat. Csak nem vagyok beteg? Meghasonlott. Egyrészt a bűntudattól és a megbánástól kell gyötrődnöm, másrészt a vágyakozástól és az ékiségtől, a lépcsőn ülve és levegő után kapkodva, miközben várom, hogy a telefonom csipogni kezdjen. Először valószínűleg hallálra rémült, olvasván az üzenetemet, és szüksége volt némi időre a válaszadáshoz.

Saskia Noort

130

Az ínyencklub

– Pocsékul érzed magad, mi? – nevetett Babette. Ott ültem a lépcsőn, kezemben a mobilommal, és az arcom szinte lángolt. – Kivei beszéltél? – Felakasztotta a kabátját a ruhafogasra, és felém fordult. Képtelen voltam a szemébe nézni. – Ivót akartam hívni, de aztán szerencsére eszembe jutott, hogy a kórházban ki kell kapcsolnia a mobilkészülékét. – Mindig szörnyen tehetségtelen voltam a hazudozásban. – A sulinál beszéltem Patríciával. Azt mondta, hogy Hanneke állapotában továbbra sincs változás. Ivó ma beszélt telefonon Simonnal.Később mind a ketten bemennek hozzá. Ha te ma nem akarsz autózni, majd ők magukkal visznek engem… – De. Most már jól vagyok. – Majd szétrobbant a fejem. Kint enyhébb volt az idő, mint az előző éjjel, és az eget sötét esőfelhők takarták. Egy pillantást vetettem a fészerre, és az jutott eszembe, hogy mostantól ez a fészer mindig Simonra fog emlékeztetni engem. Ezen nem lehet változtatni. Befelé mosolyogtam, és a lábaim megint elgyengültek, ahogy ő eszembe jutott. Beültünk az autómba és kihajtottam az útra. Babette elővette a táskájából az egyik CD-jét, és megkérdezte, hogy beteheti-e a lejátszóba. Ez volt Evert kedvenc zenéje, mindig megvigasztalódott, ha ezt hallgatta. Kiválasztott egy számot, a „Jesus to a Child"-ot, és halkan együtt énekelte a kenetteljes, melankolikus dalt az előadóval: Amikor rálelsz a szerelemre, Amikor biztosan tudod, hogy ez az, Akkor a szerelmesed, akit hiányolsz, Eljön majd hozzád ezen a hideg, hideg éjszakán...

Saskia Noort

131

Az ínyencklub

Néztem barátnőm kifogástalanul kisminkelt arcát, amiről egyszerűen nem lehetett leolvasni semmit, se fájdalmat, se bánatott, se kialvatlanságot. Néztem, ahogy dúdolja magában a dalt, ugyan olyan elszántan szorítva magához, mintha az volna az egyetlen kapaszkodó számára. Azt kérdeztem magamtól, vajon hogy érzi magát reggelenként, amikor felkel, letusol, megszárítja a haját, felkeni az alapozókrémet, kifesti a szempilláját, kirúzsozza az ajkait, abban a tudatban, hogy a férje halott, és azt akarta, hogy vele együtt ők hárman is meghaljanak. – Mondd, Babette, hogy bírod? – Néha én is ezt kérdezem magamtól. A legjobb, ha elfoglalod magad valamilyen tevékenységgel. És nem azon töprengsz, hogy mi van. Ha én most elengedném magam, soha többé nem tudnék felállni. Tehát küzdök ellene. Olyan sokat próbálok foglalkozni a jövőmmel, amennyit csak lehet. Mindenekelőtt egy házat kell keresnem magamnak és a fiúknak. Azt be kell rendezni. El kell intézni az üzlet átírását. Ha mindez megvan, csak akkor omolhatok össze. Az üzlet átírását? – Igen. Most minden át lesz íratva Simon nevére. Ő volt Evert üzlettársa… – Várj csak, ezt nem értem… Evert halálával nem te leszel automatikusan a tulajdonostárs az üzletben? – Sajnos nem. Ez meglehetősen bonyolult. Szóval egyelőre nem vezethetem az üzletet. Most biztosan nem. De nem szorulok szociális segélyre, ne félj! Megbízom Ivóban és Simonban. – De Ivónak pillanatnyilag más gondjai vannak. Saskia Noort

132

Az ínyencklub

– Igen… HalIgattunk. Elkezdett cseperegni az eső. Babette kibámult az ülése melletti ablakon. Én Hannekére gondoltam, aki az intenzív osztályon fekszik, rákötve mindenféle gépezetekre. – Azt tudod, hogy a rendőrség megkérdezte tőlem, lehetségesnek tartom-e, hogy Hannekét valaki lelökte az erkélyről? – Belekerültünk egy hosszú kocsisorba. Fékeztem, és hátramenetbe kapcsoltam. – Nem. Hogy jutott egyáltalán ilyesmi az eszükbe? – Puszta feltételezés. Különös véletlennek tartják, hogy közvetlenűl a férjed öngyilkossága után az egyik baráti ismerőse kiesett a balkonról. – Említetted nekik, hogy Evertnek viszonya volt Hannekével? – Nem. – Hidd el, megértettem volna, ha elmondod nekik. Az a véleményem, hogy Hanneke kétségbeesett cselekedete után nehezen hallgathatunk el bármit. – Nem mondtam nekik erről semmit, mert meg akartam kímélni az izgalomtól Ivót. És Hannekét. És téged is. Azt akartad, hogy senkivel se beszéljek erről, nem? Tehát nem is szólok erről egy szót sem. Babette aggódva nézett rám. – Tőlem is meg fogják kérdezni. Mit mondjak nekik? – Amit akarsz. – Semmit sem akarok mondani nekik. Azt akarom, hogy ennek az egésznek legyen vége. Mert attól félek, ha a rendőrség szagot kap, mint a vérebek, rávetik magukat Ivóra.

Saskia Noort

133

Az ínyencklub

18

IVO FÁZÓSAN ÖSSZEHÚZVA MAGÁN barna bőrkabátját, a kórház bejáratánál, és szivarozott. Látható volt rajta, hogy az éjszaka nem aludt. Amikor megpusziltam borostás képét, magához vont, és azt motyogta, hogy mindennek vége, minden odavan. Még jobban magához szorított. Én vigasztalóan megsimogattam kefefrizurás kobakját. Aztán elengedett, és Babette karjába vetette magát – Milyen jó, hogy itt vagy! Hogy van erőd bejönni? Én képtelen vagyok rá, hogy… Ez a nagydarabb férfi remegett a kétségbeeséstől. Babette kibújt Ivo öleléséből, majd egy pad felé kezdte terelni őt, és közben próbálta megnyugtatni. Segített neki újból meggyújtani a szivarját. – Ez mindenkinek túl sok volna, Ivó. Ki ne érezné rosszul magát ilyen helyzetben? De most szedd össze magad minél előbb. Hanneke és a gyerekek érdekében. Nektek is hozzak kávét? Saskia Noort

134

Az ínyencklub

Ivo keserves arckifejezéssel bólintott. Babette bement az épületbe. Én leültem Ivó mellé a padra, és megfogtam a kezét. – Te reszketsz – állapította meg. Ráfogtam a hidegre és a kialvatlanságra. – Az a hülye tyúk a rendőrségtől megint itt járt. Micsoda kiállhatatlan nőszemély! Már vagy hatszor megkérdezte tőlem, hol tartózkodtam tegnap délután négy óra tájban. Mondtam neki, hogy éppen egy kilométeres dugóban araszolgattam a kocsimmal hazafelé. Az isten fáját! Hanneke telefonált, hogy este újra otthon lesz. És egyáltalán nem olyan volt a hangja, mint akinek rossz a hangulata. Ellenkezőleg. Teljesen tisztán fejezte ki magát, mint aki pontosan tudja, hogy mit akar. Azt mondta, hogy beszélni szándékozik veled, mert bántja a temetés utáni viselkedése. És hogy azon a napon sok minden világossá vált számára. Majd este részletesen elmagyarázza nekem. – Elmondtad ezt a rendőrnőnek? – Igen, de csak részben. A házasságunkhoz aztán semmi köze annak a libának. Ezért aztán nem említettem neki, hogy Hanekke azt mondta: sok minden világossá vált számára. Ez a kettőnk dolga. Nekem az volt a legfontosabb, hogy vissza akart jönni. Hogy ő velem… – Elhallgatott, és nagyot szippantott a szivarjából. Szóval, hogy mi ketten együtt maradunk. Biztos vagyok benne, hogy nem ugrott ki. Úgy értem, miért tette volna? Te meg tudod indokolni? – Kérdőn nézett rám. – Természetesen kell, hogy legyen indíték… -dadogtam, de amint a szemébe néztem, és megláttam benne a könnyeket, rögtön meg is bántam, hogy ezt kimondtam. – Bocsáss meg, Ivo, de én nem tudok Evert és Hanneke viszonyáról. A valódi Saskia Noort

135

Az ínyencklub

ok természetesen nem a körül keresendő. Én is úgy gondolom, hogy Han ilyesmi miatt soha nem vetette volna ki magát egy erkélyről, csakhogy… – Baleset! Ugye szerinted is az volt? Nem ugrott le, és nem is lökték le! Az isten szerelmére, ugyan ki akarta volna kilökni Hanekkét egy erkélyről?! – Ne izgasd fel magad, Ivó! A rendőrök majd kivizsgáljak az esetet. Ez a dolguk. – Ezek csak csámcsognak az ügyön. Látom a kajánságot és a gyűlöletet a szemükben. Megint egy gazdag szarházi, akit megalázhatnak, hogy ezt gondolják rólam. „Hol tartózkodott négy óra körül?”… Minthogyha én… a saját feleségemet… Visszaérkezett hozzánk Babette, három gőzölgő kávéspohárral a kezében. Ivó pár másodpercre a térdemre helyezte a kezét, mint aki ezzel a mozdulattal akarja megpecsételni a köztünk lévő egyetértést. – Hogyha a rendőrség bevonásával egymást fogjuk vádolni, minden sokkal hamarabb tropára megy, mint gondolnánk. Nem csak mi hanem mindenki. És ők pontosan ezt akarják. Ezért hát vigyázz a szavaidra, Karen! Kérlek szépen! Semmi közük ahhoz, hogy a partnerkapcsolatomban milyen problémám adódott. Feltámadt a jeges szél. A hidegtől reszkető kézzel vettem át a poharat, amit Babette felém nyújtott, és egyetlen hajtásra kiittam a tartalmát. Néztem a mellettem ülő Ivót és Babette-et, akik egymásnak támaszkodva halk hangon vigasztaló szavakat váltottak. A házastársaik viszonyt folytattak egymással, és ennek most titokban kell maradnia, és titokban is fog maradni. De miért? Csak mert ha ez a viszony mások tudomására jut, Saskia Noort

136

Az ínyencklub

akkor megaláztatásként élik meg? Megdörzsöltem a halántékomat, hogy kiverjem a zavaros gondolatokat, amelyekkel az tele volt, és hogy csírájában elfojtsam a gyanakvást, amely feltámadt bennem. A barátainkról van szó, olyan emberekről, akiknek én magam, Michel és a gyerekeink is csak jót köszönhetünk. Szeretem őket. Ha az életben soha nem találkozom velük, talán belehülyültem volna a magányosságba. Hogyan hihetném akár egy pillanatig is, hogy valamelyiküknek a legcsekélyebb köze van Evert halálához és a Hanekével történtekhez?

Dorien Jager és egyik kollégája a hevesen gesztikuláló Simonnal együtt állt annak a szobának az ajtaja előtt, amelyben Hanekke feküdt. Amikor megláttam Simont, pár másodpercre olyan érzésem támadt, hogy ott helyben elájulok, de körmeimet a tenyerembe mélyesztettem, és mély levegőt véve sikerült tartanom magam, és látszólag fesztelenül lépkedtem Babette oldalán a felé a férfi felé. akinek az ondóját még ma reggel is a testemben éreztem. A szeme kissé be volt dagadva, és ma még nem borotválkozott, fáradtnak és másnaposnak látszott, de ettől csak még vonzóbbnak tartottam, mint előtte bármikor is. Amikor a tekintetünk találkozott, egy pillanatra összecsippentette a szemét, de aztán egyáltalán nem figyelt ránk tovább. A napnál is világosabb volt, hogy a Dorien Jagerral folytatott beszélgetés nem dobta fel igazán, és amikor elhaladtunk mellettük, teljesen el is hallgattak.

Saskia Noort

137

Az ínyencklub

Patricia, aki gondterhelt arccal ült Hanneke ágya mellett, felpattant a helyéről, amikor beléptünk a szobába. Kényszerítettem rá magamat, hogy a szemébe nézzek, és puszit adjak az arcára, ami csodálatosan sikerült is, jóllehet az zsongott a fejemben, hogy egy megvetésre méltó áruló vagyok. – A helyzet nem javult – suttogta, miközben Hanekke sérült karját simogatta. Hanneke fölé hajoltam, és elővigyázatosan nyomtam egy csókot a fejét borító kötésre. Éreztem, hogy mindjárt elered a könnyeim árja, de nem akartam sírni, mert attól féltem nemtudom majd abbahagyni, és a végén még Patricia karjaiba vetem magam, és megmondom neki, mennyire bánt, amit tettem. Babette megállt az ágy lábánál, a szája elé kapta a kezét, és úgy nézte súlyosan sérült barátnőnket. – Tudjátok, mi jár állandóan a fejemben? – motyogta elfúló hangon – Hogy ők ketten valahol odafent hamarosan együtt lesznek. Én pedig itt maradok egyedül. – Nem szabad így gondolkodnod, Babette. – Meg kellett volna halnunk, nekem és a fiúknak. Evert túl akarta élni a tüzet, hogy vele együtt élhessen tovább. Ez volt az elképzelése. Mi csak teher voltunk a számára. Patricia a pillantásomat kereste, és mások által észrevehetetlenül megrázta a fejét. Majd átkarolta Babette vállát. – Tudod, hogy ez nem igaz. Ne kínozd magad ilyen gondolatokkal! Evert össze volt zavarodva. Ezt ne felejtsd el! Emögött semmi egyébb nincs, mint hogy beteg volt, és olyan dolgokat látott és érzett, amik nem is léteztek. Az az Evert,

Saskia Noort

138

Az ínyencklub

akinek korábban ismerted, szeretett téged. És nem akart megölni benneteket. – Egyszerűen követi a halálba. Sohasem jutott eszetekbe, hogy talán ő… .az öngyújtójával? Hiszen őrült, pontosan olyan őrült, mint amilyen Evert volt! – Babette kérlek! – Patrícia az ajtó irányába intett. – Gyere! Járunk egyet. Megkeressük Angelát, lent ül Hanneke édesanyjával. Odamegyünk és köszönünk neki. – Azzal gyöngéden kituszkolta Babettet a szobából.

Átűltem az ágy melletti felcsapható székre, fejemet odahajtottam a Hannekéé mellé, és becsuktam a szemem. Az ágyból vér és jód szaga áradt. Egyszer valahol azt olvastam, hogy a kómában fekvő betegek hallják, amit mondanak nekik. Hát halkan elkezdtem hozzá beszélni: – Látod, Han, micsoda egy romhalmaz, ami itt van? Vissza kell jönnöd. Szükségem van rád. Minden félresikerül, amióta kómában vagy… Hiányoltam csípős megjegyzését, hangos nevetését, idétlen ércelődését. És hiányzott nekem az a nő, aki én magam voltam, amikor még mellettem volt. – Eltévedtem, Han. Fogalmam sincs, merre tovább. De a többiek sem tudják. Mondd meg nekem, mit tegyek. Mondjam el az igazságot a rendőrségnek? Vagy épp, hogy ne mondjam el nekik? Tanácstalan vagyok, Han. Senkinek sem akarom elárulni… „Hát akkor tartsd a szád!" Hallottam beszélni, teljesen biztos vagyok benne, hogy ő mondta ezt. Bár telt, feldagadt ajkai nem mozogtak. Megfogtam a takarón ernyedten nyugvó kezeit, és 139 Saskia Noort Az ínyencklub

megsimogattam az ujjait. A körmei le voltak törve, és a jegygyűrűje hiányzott az ujjáról. Csupán a bőrén látható keskeny, fehér csík bizonyította, hogy mindig hordta. – Miért nem bíztál meg bennem? – suttogtam, miközben megszabadultam a torkomban lévő gombóctól. Tudtam, mit válaszolt volna. Azért, mert egy rémes morálprédikátor vagy. Gyakran nevezett annak, és az is voltam, egészen a tegnapi éjszakáig. Mert miről is vitatkoztunk a mi kis konyhaklubi estéinken: politikáról, félrelépésekről, plasztikai sebészetről vagy a családon belüli szerepmegosztásról, és mindig én voltam az, aki a leginkább tudta, mi helyes, és mi helytelen. Hanneke jól ítélte meg, hogy Everttel folytatott viszonyát azonnal elítéltem volna, és barátságunknak kemény próbát kellett volna kiállnia. – Ezért mindért te vagy a hibás! Ha nem estél volna le arról a hűlye erkélyről, akkor tegnap Simon nem jött volna át hozzánk, és nem ittunk volna olyan sok vodkát, és akkor nem lennék emiatt megkompolyodva… és még mindig papolhatnék az erkölcsről! Ivó lépett be a szobába, és megállt az ágy túlsó oldalán. Megcsókolta újjainak begyét, és úgy nyomta rá őket Hanneke szájára. És szerelmesen rámosolygott. – Apád elment a gyerekekért, hogy idehozza őket, kedvesem – mondta akadozva, emelkedett hanghordozással, miközben az álla remegett. – Mees és Anna mindjárt itt lesz. Fel kell ébredned, drágám. A gyerekek miatt… Ivo hangja erőtlen nyöszörgésnek hallatszott, és úgy éreztem, nem kapok levegőt. Villámgyorsan elhagytam a Saskia Noort

140

Az ínyencklub

szobát, végigrohantam a folyosón a mellék helyiségig, ahol jéghideg vizet eresztettem a csuklómra.A tükörben néztem, és egy püffedt, öreg arcot láttam, amelyen szétkenődött vastagon felvitt arcfesték. Hidegvizet locsoltam az arcomra, és ledörzsöltem róla a festéket. – Hannekének nem szabad meghalnia – mormoltam magam elé. Összekulcsoltam és a homlokomhoz szorítottam a két kezemet. – Istenem! Add, hogy Hanneke életben maradjon!

Saskia Noort

141

Az ínyencklub

19

VALAMI ZSÍROSAT ÉS SÓSAT kellett ennem, hogy megszabaduljak kínzó fejfájásomtól, beálltam hát a műanyag tálcával a sorba a kórház büféjében, eközben szemügyre vettem, nem ülnek-e a helyiségben a barátaim. A terem tele volt emberekkel. Mindenütt gondterhelt arckifejezéssel, csoportokban foglaltak helyet a hozzátartozók, és betegek meredtek maguk elé kerekes székükben űlve, némelyiküknek cső vezetett ki az orrából, mások hordozható infúziós készülékekre voltak kötve. Gyűlölöm a kórházakat, mert sebezhetőségemre emlékeztetnek. Látni sem akarom őket, mert félek tőlük, a szenvedésnek és a halálnak a világától. Egy üveg cola light-ot és egy tálka gyümölcssalátát tettem a tálcámra, majd araszoltam tovább, és rendeltem két vagdalt rudacskát zsemlével. Újból körülnéztem, tekintetem Babetteet, Patriciát és Simont kereste, de hiába, hát furdalt a kíváncsiság, vajon mért nem találom őket a megbeszélt helyen. Valószínűleg már hazamentek. Babette-et különösen megviselhette ez a helyzet. Érthető, de legalább egy szót Saskia Noort

142

Az ínyencklub

szólhattak volna előtte nekem. Miért mindig nekem kell utolsóként értesülni a dolgokról? Fizettem. Magamhoz vettem az evőeszközöket meg hárommustáros tasakot, és elindultam egy szabad asztal iirányába, amely közvetlenűl az ajtó mellett állt. Miután helyet foglaltam, bekapcsoltam a mobiltelefonomat. Nem érkezett közben egyetlen üzenet sem. Az asztalra tettem a készüléket, és éppen nekiláttam volna az evésnek, amikor valaki megszólalt mellettem: – Megengedi, hogy ideüljek? Dorien Jager, meg sem várva a válaszomat, már le is ült velem szemben az asztalra helyezte a műanyag tálcát, amelyen egy bögre paradicsomleves és egy Azúr Spa feliratú ásványvizes üveg volt. Egy csapásra elmúlt az étvágyam. – Pompás folytatta zavartalanul. – Valamicskét muszáj ennem. Ha olyasvalamit fogyasztanék, mint ön – leveseskanalával a tányéromra mutatott a holdvilágképű nyomozó –, akkor rögtön felszednék egy újabb kílót. Elmosolyodtam, motyogtam valamit arról, hogy milyen gyorsan égeti el szervezetem a zsírokat, és azt vettem észre, hogy egy korty alkoholra vágyom, valamire, amitől kitisztul a fejem, és amitől kevésbé érezném sírós kedvemben magam. – Megkaptuk a labortól a vérvizsgálat eredményeit. Épp az előbb beszélgettem kint a barátaival, az áldozat férjével és szüleivel. Dorien a levesét fújta, és várakozóan nézett rám. Azt hittem, mindjárt rosszul leszek. – És?

Saskia Noort

143

Az ínyencklub

– A barátnőjének a vérében alkohol és benzodiazepin nyomait mutatták ki. Ez utóbbi arra utal, hogy altatót vett be. – Mert előző este ivott, és altatózott is. A rendőrnő lenyelt egy kanál levest, és a fejét ingatta. – Nem ahhoz túl magasak az értékek. Ezek a szerek csupán néhány órával azelőtt kerültek a szervezetébe, hogy kiugrott. Vagy kiesett. Egyre több jel mutat arra, hogy kiugrott. Egyébként pedig miért kellett fényes nappal altatót bevennie? – Hanneke dohányzik. Elképzelhető, hogv az erkélyen akart elszívni egy cigarettát, és elveszítette az egyensúlyát, éppen azért, mert nem sokkal azelőtt vette be a tablettákat. Altató és alkohol kombinációja minden bizonnyal okozhat ilyet. Talán azért vett be altatót, hogy kicsit megnyugodjon, hogy az idegeit rendbe hozza. – A benzodiazepintől nem nyugodtabb lesz az ember, hanem kómába kerül. – Figyeljen ide, velem megbeszélt egy találkozót. A férjének pedig megígérte, hogy hazamegy. És ott vannak a gyerekei! Egyáltalán, annyi minden van, amiért élnie érdemes… Teljesen kizárt, hogy öngyilkosságot kísérelt volna meg elkövetni. Dorien barátságosan megpaskolta a kezemet, és behtóan nézett rám. – Ezek a tények. Nem tudom megváltoztatni őket. Nem ismertem azt az asszonyt, és nem tudom, mi történt. Elég gyakran előfordul, hogy valaki érzelmi felindulásból elhatározza, hogy véget vett az életének. Különösen olyan tragikus események után, mint amilyenek az önök baráti körében megtörténtek. Egyébként azt is tudjuk, hogy a

Saskia Noort

144

Az ínyencklub

barátnője korábban már két éjszakát töltött abban a szállodában. Ugyanabban a szobában. És vele volt egy férfi. Amennyire csak tudtam, igyekeztem semleges arckifejezéssel nézni rá, és egy egérharapásnyit számba vettem a közben kihűlt hamburgeremből. De olyannak éreztem az ízét, mintha fűrészporból készítették volna, és attól tartottam, öklendezni fogok, ha megpróbálom lenyelni. – Ugyan ki tudom deríteni, ki volt az a férfi, de tálálgatások alapján nem fogok bele az ügy kiderítésébe. – Hanekke sohasem beszélt nekem egyetlen férfiról sem, kivéve persze a férjét. – Azt persze értem, hogy a többiek miért fedezik egymást előttem, de hogy ön miért teszi ezt, fel nem foghatom. Végignézve az üzeneteket Lemstra asszony mobiljában és a bejegyzéseket a naptárjában, egyértelmű számomra, hogy ön a legközelebbi barátnője. – Mire alapozza, hogy a barátaim kölcsönösen fedezik egymást? – Mivel mindannyian Simon Vogel úr rabszolgái. Tudjuk, hogy Ever Struyk milyen kutyaszorítóba került… – Hogy érti ezt? – Adosságok. Evert Struyk jókora, több százezerre rúgó összegel tartozott neki. Nem beteges képzelődés, hogy véget akart vetni az életének, mivel nem látott kiutat maga előtt. Csak az élete árán tudott megabadulni az adóssághegyektől. Mindamellett rendes biztosítása volt. Tudniillik az ön súlyosan beteg barátnőjének a férje mindent okosan elrendezett. – Mit akar ezzel állítani tulajdonképpen? Csak nem azt, hogy a barátaimnak bármi közük van Hanneke balesetéhez? Saskia Noort

145

Az ínyencklub

– Tegeződhetünk? – kérdezte Dorien Jager. Megvontam a vállamat. Ez a nő kezd az idegeimre menni. Kikanalazta az utolsó csepp levest is a bögréből. – Én nem állítok semmit. Ez a te következtetésed. Csaknem ezzel a gondolattal küszködsz? Hannekére gondoltam, aki onnan nem messze kiszolgáltatottan feküdt, és a kínra, amit éreznie kellett akkor, amikor teste a talajhoz csapódott… Hallani véltem csontjainak a roppanásait és a koponyája reccsenését. Hanneke hiú volt. Sohasem egyezett volna bele, hogy bárki ilyen véresen és ennyire megnyomorodva lássa. Ha tényleg végezni akart volna magával, biztos, hogy nem ezen a módon teszi. – Hogyha a barátnőd egy piszkos játszma áldozata, nem gondolod, hogy ezt ki kellene vizsgálni? Hogy az igazsággal elő kell rukkolni? Vagy a gyerekei azzal a tudattal nőjenek fől hogy az anyjuk szerint nem érte meg a fáradságot, hogy miattuk tovább éljen. Dühösen fölpattantam, aminek következtében a székem nagy zajt csapva feldőlt, mire mindenki felém fordította a tekintetétt. Tűrtőztetnem kellett magamat, nehogy kirohanjak. – Ha nem veszed rossz néven, én most visszamegyek a barátnőmhöz – motyogtam, mint akinek a torkát szorongatják. Közben a hátára dőlt széket felállítottam, másik kezemmel pedig a kabátomért nyúltam. Dorien megragadta a csuklómat, közelebb húzott magához, és a fülembe sziszegte: – Gondolkodj el azon, tulajdonképpen kit árulsz el most elvakult lojalitásoddal.

Saskia Noort

146

Az ínyencklub

A kinti friss levegő jót tett. Teleszívtam a tüdőmet hideg levegővel, és bámultam a jövő-menő embereket. Egy kerekes székben ülő anyát újszülött gyermekével. Egy idős, ősz hajú férfit a járókerete mögött, amelyen egy kosárban egy csokor tulipán volt. Egy srácot, aki vastag fekete sapkája alá rejtőzött, és akinek feltűnő tetoválás volt hátul a nyakán. A kicsattanó arcú taxisofőröket, akik egymással bolondoztak, amíg nem akadt utasuk. Eszembe jutott az a nap, amelyen büszkeségtől ragyogva hagytam el a kórházat, miután világra hoztam az én kis Annabelle-emet. Amikor Michel, akiből csak úgy áradt a boldogság, egy hatalmas vörösrózsacsokorral a karján jött értem, hogy hazavigyen, és az ápolónők búcsúzáskor odasúgták nekem, milyen szerencsésnek érezhetem magamat, hogy egy ilyen kedves ember a férjem, merthogy a legtöbbje bizony nem ilyen. És én boldog voltam. Meg voltam győződve róla, hogy a lányunk születése annyira elmélyíti a szerelmünket, hogy soha semmi nem állhat közénk. Mi történt velünk, és mi lett a szép fogadalmakból? Hová lett a köztünk lévő erős kapcsolat, összetartozásunk mély érzése? Hirtelen vágyódni kezdtem az után a Michel után, aki akkor volt, amikor még jókat tudtunk egymással beszélgetni, amikor még nem kellett valami miatt hirtelen támadásba lendűlnünk, vagy védekezésbe vonulnunk egymással szemben. A régi Michel képes volna segíteni nekem. Meg tudna győzni arról, hogy első sorban becsületesnek kell maradnom, mit sem törődve ennek a következményeivel – mert ha például ez azzal járna, hogy a a barátaink hátat fordítanak nekünk, akkor egész egyszerűen nem voltak érdemesek a barátságunkra. Másfelől viszont Saskia Noort

147

Az ínyencklub

megígértem, hogy hallgatni fogok. Nem állt jogomban, hogy privát információkat adjak tovább a rendőrségnek, amikkel elárulom a barátaimat, akik a maguk részéről úgy döntöttek, titokban tartják az Evert és Hanneke közti viszonyt. Ha a barátaim azt gondolják, hogy ennek semmi köze a történtekhez, ki vagyok én, hogy kételkedjek ebben?

Hanneke ágya körül nagy volt a forgalom. A kipirult arcú szülők réműlt tekintettel üldögéltek lányuk ágya mellett, egyikük jobbról, másikuk balról, és bámulták a fejrésznél álló orvosi készülékeket, miközben a gyerekek a padlón térdelve buzgón színes képeket rajzoltak az édesanyjuknak. Tulajdonképpen arra számítottam, hogy a többieket is itt találom, ám Babette-nek, Patríciának és Simonnak híre-hamva sem volt. Mentegetőzve, lábujjhegyen odamentem Ivóhoz, aki kétségbeesetten ült az anyósa mellett, és halkan megkérdeztem tudja-e, hol vannak a többiek. Különös, feszültséggel teli csend támadt a szobában, amitől kicsit megijedtem. Meg akartam érinteni Ivó vállát, ám ettől ő visszahőkölt, és a kezem félúton megállt a levegőben. Amikor rá néztem, dühösen kitért a pillantásom elől. Láttam, hogy az állkapcsa mmegfeszűl. – Azt hiszem, jobb, ha most elmész, Karen. Hagyj minket békén! – mondta fojtott hangon. – Tessék? – Jól hallottad. Kérlek, menj el! Úgy döntöttél, hogy kifecseged a titkainkat. Többé nincs itt semmi keresnivalód. – Te jó ég! De hiszen ez nem igaz, Ivó! Esküszöm neked, hogy nem mondtam semmit… 148 Saskia Noort Az ínyencklub

Először Hanneke szüleire néztem, akik lesütötték a szemüket, aztán Meesre és Annára, akik nyugodtan rajzoltak tovább. Ivó olyan mozdulatot tett felém, mintha egy kellemetlen legyet akarna elhesegetni. Úgy éreztem, hogy a talaj lassan kicsúszik a lábaim alól. Hanneke fölé hajoltam, és nagyon óvatosan megcsókoltam. – Gondolni fogok rád, kedves Han. Kérlek, nagyon hamar gyere vissza. Aztán a gyerekek mellett ügyetlenül elaraszolva kimentem a szobából.

Saskia Noort

149

Az ínyencklub

20

EVERT MINDENKIRE DÜHÖS VOLT, de mindenekelőtt a legjobb barátjára Simonra, aki akarata ellenére beszállíttatta a pszichiátriára. És Babettre, aki Portugáliából való visszatérése napján Evert pszichiáterének és valamennyiünknek a javaslatára kérelmezte az azonnali biztonsági felügyelet elrendelését. Ami azt jelentette, hogy Evert legkevesebb három hétig a pszichiátrián kellett, hogy maradjon. Az utasítás végrehajtása során Evert ordított és köpködött dühében, amikor a két ápoló betuszkolta az autóba. Kezdetben felváltva látogattuk őt. A látogatóknak kijelölt helyiségben találkoztunk, és ott ültünk szemben vele. Mogorván hallgatott csak ,és egyik cigarettáról a másikra gyújtott, búcsúzáskor viszont könyörgött, hogy vigyük magunkkal, haza a feleségéhez, a gyerekeihez és sírt, mert minden rettenetesen félresikerült. Attól rettegett, hogy meg fog halni, meg volt győződve róla, hogy az orvosok megpróbálják megmérgezni, és egyáltalában összeesküvést szőnek ellene. Borzasztó volt így látni őt. Minden alkalommal, amikor Saskia Noort

150

Az ínyencklub

elhajtottunk a klinikától, és otthagytuk kétségbeejtő helyzetében, érzelmileg nagyon fel voltunk kavarva, de még biztosabbak lettünk abban, hogy neki mégiscsak ott a legjobb. Amíg tartott Evert pszichiátriai kényszerkezelése, Angela Teréz anya módjára gondoskodott Babette-ről. Hozta és vitte a gyerekeket, kocsikázott a vidéken Babette-el, szerzett neki egy tekintélyes pszichológust, hogy ismét önállóan és könnyebben megbírkozzék a dolgokkal, minden este két családra főzött, és magával cipelte meglepetésnapi bulikra, vendégségekbe, vacsorákra, sportpályákra, tenisztornákra és jógázni. Hanekke és én csak ámultunk-bámultunk azon, ahogy Angela lelki vigaszt nyújtott barátnőjének. Hanneke már egyenesen azzal gyanúsította őket, hogy „ezek tisztára, úgy néznek ki, mint akik belezúgtak egymásba!", amikor megint kettesbe látta őket kávézni a Verdiben, vagy amikor együtt megérkeztek egy ünnepélyre. És Angela egyre inkább kezdett Babettera hasonlítani. Világos csíkokat festetett a hajába, leadott jó pár kilót, egyszer csak ugyanolyan mélyen dekoltált felsőket, ugyanolyan szűk fekete szoknyákat és nadrágokat, ugyanolyan magas csizmákat kezdett hordani, mint amilyenekben Babette járt. Elkülönültek a többiektől, Patricia nagy bosszúságára, aki Evert beszállításáig Angela legjobb barátnőjének számított. – Antennája van az ilyen szegény ördögökhöz – morgolódott az iskolában a húsvéti vásár alkalmával, amikor Angela és Babette megint csak együtt jelent meg, méghozzá összehangolt öltözékben.

Saskia Noort

151

Az ínyencklub

– Neki szüksége van a mások bajára, mert máskülönben nem tudja kitölteni a saját életét. Most egy darabig lesz mit tennie. Az új jelszó így hangzik: mentsd meg Babette-et! Feltettem magamban a kérdést, vajon nem vagyunk-e mi titokban féltékenyek arra, hogy Babette kiválasztotta magának Angelát, aki támasza és oltalmazója lett. Nem látnánk-e el őt a legszívesebben mi mind jó tanácsokkal, hogy segítsünk neki, és ezáltal jobban érezzük magunkat?

Mialatt Evertnek egyre kevesebb látogatója volt, a különféle társasági összejövetelek alkalmával Babette-et együttérző emberek raja vette körűl. Mindenki tudni akarta, mi van Everttel, de senki sem merte ezt közvetlenül tőle megkérdezni, azt hozva fel kifogásul,hogy nem tudnák elviselni Evert dühét és félelmét. Mi sem voltunk különbek. Csakhogy mi jobbnál jobb indokokat ötlöttünk ki. Például ilyesmiket: „mostantól kezdve neki magának kell cselekednie ahhoz, hogy visszakerüljön a normális életbe", és hogy „a látogatásaink csak rosszat tennének neki ebbéli igyekezetében", vagy hogy „már majdnem úgy nézett ki, mintha nem is akarna újra egészséges lenni". Hanneke ostoba fecsegésnek tartotta mindezt, és végül ő volt az egyetlen Babette-en kívül, aki rendszeresen látogatta Evertet, hogy megbeszélje vele a férfi legújabb üzletének a tervrajzait, melyeket ő készített. Végül is Evert volt a főnök, és Hanneke nem volt hajlandó leírni őt. Ezek a beszélgetések nemcsak visszavezették a valóságba, újból értelmet adtak az életének. Ezt akkor hallottuk tőle, amikor hat hét elteltével kiengedték a klinika pszichiátriai osztályáról. És hozzátette, 152 Saskia Noort Az ínyencklub

hogy ezért örökre hálás lehet Hannekének. Mindannyiunknak köszönetet mondott a feltétel nélküli támogatásért, és dicsérte a barátságunkat, ami által életének ebben a nehéz szakaszában segítettünk neki. De mi fenemód jól tudtuk, hogy tulajdonppen cserbenhagytuk őt, mivel semmit sem tudtunk kezdeni a betegségével.

Evert tehát hazakerült a klinikáról, de szinte rá se lehetett ismerni, a kellemesen csipkelődő társalkodónak nyoma sem maradt benne. A hosszú ideig szedett gyógyszerektől mindig bágyadt és hallgatag volt. Nem volt kellemes társaságban mellette helyet foglalni, mivel csak ült némán, vagy furcsa kérdéseket tett fel, amitől aztán a mi jókedvünk is elszállt. Jelenléte nyomasztóan hatott a csoportra, társagásunk nehézkessé és akadozóvá vált, de senki sem mert ellentmondani neki, mert attól tartottunk, hogy megbántjuk, vagy még inkább attól féltünk, hogy mi magunk sértődünk meg. – Nem szabad őt ennyire komolyan vennetek – mondta Babette. – Tegyetek úgy, mint én! – Természetesen fáj nekem, hogy ilyen állapotban kell látnom. A fenébe is, hiszen a legjobb barátom! – Simon a bárpultra csapott, és lehajtotta utolsó korty sörét. Mint minden szombat delután a Verdi-ben jöttünk össze egypáran. A gyerekek odakint bicigliztek a téren. A bevásárlások után kedvünk támadt beülni egy italra. Evert ekkor éppen nem volt velünk. Saskia Noort

153

Az ínyencklub

– Az az igazság – szólalt meg Kees, miközben ujjával a levegőben körözve jelezte a mixernek, hogy még egy kört rendel –, hogy nem tudunk segíteni rajta. Neki kell saját magán segíteni. Simon és én mindent megpróbáltunk. Elvittük golfozni, teniszezni, együtt megnéztünk egy Ajax-meccset, mountain bike-kal tettunk egy túrát hármasban, esténként a bárpultnál iszogattunk és beszélgettünk. Ő egész idő alatt alig szólt valamit. Ha megszólal, furcsa dolgokat mond, és csak bámul maga elé. Borzalmasan negatív az alapbeállítottsága. És egy adott pillanatban feladja. Egyszer csak vége. De az élet folytatódik. A dolgok mennek tovább. Nem lehet mindig győzni, van amit sikerül elérned, közben megvan, amit elveszítesz, – Tulajdonképpen mit akarsz ezzel mondani? Michel bosszúsan nézett Keesre. Simon elvette a teli söröspoharakat a pultról, és körbeadta őket. Mi, a többiek várakozó pillantást vetettünk Kees kivörösödött arcára. – Hát csak azt, hogy én… szóval részemről vége. Befejeztem. Nem tudok több lehetőséget kínálni neki. De talán rendbe jönnek még a dolgok közöttünk, ha összeszedi magát, és legalább valamennyire újra a régi Evert lesz. – Mitől lenne újra a régi, ha mint barátról lemondunk róla? – Hohó ki beszél itt arról, hogy magára hagyjuk?! – Simon egyik karjával átfogta Michel vállát, aztán koccintott vele a másik kezében tartott söröspohárral. – Nem mondunk le róla. Éppen ellenkezőleg. Úgy néz ki, hogy most kissé eltávolodott tőlünk. Nem tud lépést tartani velünk, amin igazán nem csodálkozhatunk, azok után, amiken keresztülment. Saskia Noort

154

Az ínyencklub

– És ha te mentél volna keresztül ilyesmiken? Akkor elfogadnád, hogy úgy bánjunk veled, mint valami hülyével? – vetette közbe Hanneke élesen, Simon irányába lendítve poharát, amiben fehérbor volt. – Van itt egy kis különbség: velem ilyesmi nem történhet! – Marhaság! Ez bárkivel előfordulhat! – Nem kedvesem, ez nem igaz. Ehhez hajlam kell. Hanneke összeráncolta a szemöldökét, úgy nézett Simonra. – Ti menekültök Evert elől, mintha fertőző betegsége volna, és képtelen lenne a világos gondolkodásra. Csakhogy egészségesnek nyílvánították, újra dolgozik, és mindent megcsinál, amit mindig is csinált. Viszont másképpen látja az életet, mint korábban, és ez nektek nem tetszik. – Ugyan mit lát másképp? – kérdezte gúnyos mosollyal Kees. – Most már tisztában van azzal, hogy a pénz és a státus szart sem ér, ha csak ezeken múlik valami az életben. Kees és Simon elnevette magát. – Te jó ég! Honnan veszed ezt a badarságot, Han? – Ne törödj ezekkel a fafejűekkel! – mondta Patricia, aki egészen idáig nekünk háttal ülve Angelával beszélgetett. Hanneke és én a sértettet adva fordultunk el a férfiaktól, és a barátnőink mellé telepedtünk. – Evert újra itt van közöttünk, és ha lassan is, de naprólnapra kicsivel javul az állapota. A férfiak egyszerűen nem tudnak mit kezdeni az ilyen dolgokkal. És még büszkék is rá. – monta Angela miközben kortyolt a borából. Aztán feltűrte bolyhos fehér pulcsijának az ujját és büszkeségtől sugárzó arccal megmutatta új karóráját. Patricia és Hanneke halkan Saskia Noort

155

Az ínyencklub

felkiáltott az elragadtatottságtól, és én is lelkesen hajoltam Angela csuklója fölé. Boldog voltam, hogy ezzel véget ért az Evertről folytatott szövevényes beszélgetés. – A házassági évfordulónkra kaptam. Egyszer csak ott találtam a párnámon. Ez egy Breitling Callistino. A kövek valódi Swarovski kristályok, és gyíkbőrből van a szíja… – Vigyázz, nehogy a gyerekek ez utóbbit meghallják! – nevettem. – Hé, uraim, látták, mit kapott Angela a házassági évfordulójukra Keestől? Ahogy illik – kiáltotta Hanneke, és odatartotta Angela karját a férfiak orra alá. Még a mixer is odajött, és azt mondta ezt meg kell ünnepelni: egy körre a cég vendégei vagyunk. – Na, öregem, te aztán feladtad a leckét nekünk, nem igaz fiúk? – Ivó belebokszolt Kees karjába, akinek már ragyogott az arca a sőrtől a és a dicsérettől. – Bizonyára jóvá kellett tenned valamit?! Ez volt a végszó, ami után egymást múltuk felül a viccelődő találgatásokban. Egyre hangosabban és élesebb hangon nevettünk, csak hogy túlharsogjuk azt a furcsa szorongásféleséget, ami közénk lopódzott, amióta Evert beteg lett. Kétségbeesett nevetés volt, tele vágyakozással a köztünk nemrég még meglévő bensőségesség és bizalom után. És én azt kérdeztem magamban, hová lett erős összetartozásunknak az érzése. Máza megkopott, és egyre többször tettem fel a kérdést, voltaképpen mi is a mi barátságunk alapja. És hogy egyaltalán tényleg létezett-e, és mindannyiunk számára egyformán értékes volt-e. Talán én többnek láttam és éreztem, mint amilyen valójában volt, csak mert annyira vágytam rá. Saskia Noort

156

Az ínyencklub

21

MICHEL BIZTOS VALAHOGY MEGTUDTA, hogy Simon és köztem történt valami. Nyilván emiatt jött korábban haza. A Volvóval nem állt be rendesen a garázsba, ahogy mindig is szokott, hanem egyszerűen ott hagyta a kocsit az útpadkán, a sövény mellett. Láthatóan zavarta, hogy a tövisek esetleg megkarcolják. Dühében nem törödött most ezzel. Ólmos léptekkel mentem be a házba, és kétségbeesetten törtem a fejem, most mit csináljak, mit mondjak, hogyan tudom ezt a dolgot valaha is megoldani. Két lehetőségem maradt: becsületesen bevallok mindent, és megígérem, hogy ez soha többé nem ismétlődik meg, vagy letagadom, és úgy teszek, mintha mélyen meg lennék sértve, amiért egyáltalán ilyesmit feltételez rólam. Pillanatnyilag a legszívesebben kiöntöttem volna a lelkemet, hogy megszabaduljak ettől a tehertől. Ki tudja, ha előállok az egész történettel, talán végül még jót is teszek vele kissé ellaposodott kapcsolatunknak. Ám amikor láttam, milyen bánatos képpel ül a konyhaasztalnál Michel, és csak idegesen cigarettázik, eldöntöttem, hogy hazudni fogok. Saskia Noort

157

Az ínyencklub

Képtelen vagyok fájdalmat okozni neki. Vagy inkább úgy gondolom, nem éri meg. Amilyen vidáman csak tudtam, odasiettem hozzá, és szájon csókoltam. – Milyen korán értél ma haza… – vetettem oda futólag, aztán feltettem egy kondér vizet a tűzhelyre. – Szörnyen másnapos vagyok, teljesen megőrjít ez a fejfájás. Még szerencse, hogy épségben haza tudtam vezetni… – Nem voltál valami jól az éjszaka. – Fogtam a teáskannát, és jól kimostam. Ha ekkor ránéztem volna Michelre, azonnal térdre vetettem volna magam, és könyörögtem volna neki, hogy bocsásson meg. Ehelyett kézbe vettem egy rongyot, tisztítószert csepegtettem rá, és elkezdtem az edényt megtisztítani a lerakódástól, Michel közben nagyot sóhajtott. – Milyen volt ma Hannekénél? – Ugyanolyan, mint tegnap. Borzalmas. Ivó teljesen kikészült… Ma ugyan ott voltak a gyerekek is, de egyszerűen csak rajzoltak a padlón. Fogalmuk sincs róla, hogy az anyjukkal mi van. Michel felállt, odajött mellém, és nekitámaszkodott a tálalóasztalnak. Vizsgálódóan nézett rám. Kényszerítenem kellett magam, hogy nyugodtan vegyem a levegőt, és rámosolyogjak. – Egy csésze teát? – kérdeztem, de Michel megrázta a fejét. – Ide figyelj! – kezdte. – Simon útközben telefonált nekem. Meglehetősen feldúlt volt. Úgy látszik, te mondtál valamit annak a rendőrnőnek. Így van? Hannekének és Evertnek tényleg viszonya volt?

Saskia Noort

158

Az ínyencklub

Levegő után kapkodtam. Tehát tudja már. És Simon is. És mindenki. – Én nem említettem annak a Dorien Jager nevű tyúknak semmit! Ő maga kezdett el Simonról beszélni… hogy Evert tartozott neki egy csomó pénzzel. Azt hiszi, hogy mi takargatunk valamit. Szerette volna ha bevallom, hogy Hannekének viszonya volt Everttel. – Ojjé! Nekem aztán nem kell mesélned a rendőrség kihallgatási trükkjeiről! Pontosan tudom, hogyan csinálják. Először megpróbálnak összezavarni, aztán nyomást gyakorolnak rád, és mielőtt észbe kapnál már csőbe is húztak. – Hidd el, Michel, nem mondtam el nekik semmit. Dühös lettem és elrohantam. Az igaz, hogy az a nő kicsit összezavat. Valóban vannak kételyeim Hanneke úgynevezett öngyilkossági kisérletét illetően. De ezt nem kötöm az orrukra. – Drágám, láthatóan mégiscsak mondtál nekik valamit, amit információként használnak fel. – De más módon is hozzájuthattak bizonyítékokhoz! – Éspedig? – Mit tudom én! Fogalmam sincs róla! Engem mindenből kiagytok. Lám, még Hannekének is voltak titkai előttem, pedig én mindenről beszámoltam neki, és száz százalékig megbíztam benne. – Úgy látszik, ő is attól félt, hogy nem tudod megőrizni a titkait. – Az isten szerelmére, ezzel meg mit akarsz mondani? – Már reszkettem a visszafogott dühtől.

Saskia Noort

159

Az ínyencklub

– Ne add az ártatlant, Karen! Te mindent kikotyogsz. Szeretlek, mert olyan nyílt és becsületes vagy, de néha… néha éppen ezzel lehet elrontani valamit. Mint például most. – És szerinted mi az, amit elrontottam? – Annak alapján, amit a nyomozónőnek mondtál, éppen most tartanak házkutatást Ivónál. És lefoglalták már Simon könyvelését is. Továbbá gyanú merűlt föl Evert halálával kapcsolatban is. Ez persze nevetséges. Ennek ellenére most mindent alaposan át fognak vizsgálni, és kétségtelen, hogy rá fognak bukkanni pár gubancos ügyre. Minden nyilvánosságra kerül. És ennek a következményei az én vállalkozásomat is érintik. Farmernadrágja zsebéből egy kissé meggyűrődött dobozt vett elő, abból előhúzott egy szál cigarettát, amire a kondér alatt égő tűz lángján gyújtott rá. Én tüntetőleg magasabb fokozatra kapcsoltam a szagelszívót, és a forró vizet a csillogó teáskannába öntöttem. Hirtelen erős belső kényszert éreztem arra, hogy faképnél hagyjam Michelt. A barátja öngyilkosságot követett el, a barátnőm kómában fekszik és ő most kizárólag a vállalatával van elfoglalva. – Mi köze ennek a vállalkozásodhoz? – Te jó ég, Karen, ne tettesd magad ennyire hülyének! Simon benne van vállalkozásomban. Ivó a könyvvizsgálóm. Soroljam tovább? – Igen légy szíves! – Jó. Hiszen ez az első alkalom, hogy érdeklődést mutatsz a munkám iránt. Akkor hát pontosan közlöm veled, kinek köszönhetjük azt a rendes kis összeget, amelyből oly Saskia Noort

160

Az ínyencklub

nagyvonalúan költekezel. Neki 51 százalékos részesedése van a Shootmediában. Azáltal, hogy a partnerem lett, terjeszkedni tudtunk, és most saját stúdióval rendelkezünk, laza műsorokat csinálunk, és felvesszük a versenyt az összes nagy gyártóval. – Hogyha jól értelek, a cég már nem a tiéd, hanem az övé. – Dehogyis. Simon csupán részvényes. A vállalat vezetésével abszolúte nem fogloglalkozik. – De azért jócskán jut neki a zsozsóból, vagy tévedek? – Igen a nyereség egy része az övé. De az ő befektetése nélkül ezt sohase tudtuk volna megcsinálni. – És miért megy tönkre a te vállalkozásod, ha vizsgálat folyik Simon üzleti ügyében? – Mert ha elzárja a csapot, teljesen mindegy, milyen okból, akkor nekünk végünk. Akkor soha többé nem csinálhatjuk azt, ami neked mindig annyira fontos volt: nem utazhatunk telente a hegyekbe vakációzni, nem járhatunk a legjobb éttermekbe, nincs többé egy hónapos nyaralás a festői Toscanában, és így tovább. – De hát ő a barátod és az üzlettársad, Michel! Miért tenné ezt? – Azt csinál velem, amit akar. Számodra Simon egy derűs társasági ember, egy rendes fickó. De üzleti ügyekben kőkemény. Annak is kell lenni, ha az ember valamire vinni akarja ebben a világban. – Ha nem tévedek, ti szerződést kötöttetek. Úgyhogy nem teheti meg, hogy egyik napról a másikra egyszerűen kiveszi a pénzét Shootmediá -ból. – Úgy van. De ha ártani akar nekem, egyszerűen kiveszi a kezemből a cég irányítását, vagy eladja az épületet, vagy Saskia Noort

161

Az ínyencklub

esetleg csak felmondja a bérletet. Vagy átveszi a teljes döntési jogkőrt, ha a megcélzott nyereséget nem érjük el. Azt pedig könnyen el tudja intézni, hogy a kitűzött nyereség ne jöjjön be. Erre most itt ez a rendőrségi vizsgálat. Az üzleti ügyeiben vájkálnak. Ki tudja, mit találnak. És ha találnak valamit, akkor minden további nélkül zár alá veszik a Shootmediát. A cégem imázsának ez aztán nem tenne jót. Kitöltöttem a teát két bögrébe, jóllehet ebben a percben alkoholra lett volna szükségem, hogy vadul kalapáló szívemet megnyugtassam. Michel elhárító mozdulatot tett, amivel jelezte, most semmi kedve a teához. – Megyek a gyerekekért – mormolta, inkább magának, mintsem nekem. – Maradj, majd én elhozom őket! Fürödj meg inkább, hozzd rendbe magad! Úgy nézel ki, mint aki két hétig a híd alatt aludt. – Én akarom hazahozni őket! – Oké, ahogy gondolod. Kíváncsi vagyok, megismernek-e. Tudtam, hogy ezzel a megjegyzésemmel a lelkébe tapostam, de egyszerűen kicsúszott a számon. Már késő, nem lehet visszaszívni. Egyetlen dühös mozdulattal lesöpörte a tálalóasztalróla teáskannát, a teli bögréket és a hamutartót. – A francba! Mégis hogy engedhetsz meg magadnak időnként ilyen kibaszott megjegyzést?! Hogy merészelsz?! Halálra dolgozom magam értetek! Érted! És a gyerekekért! Hogy mindenetek meglegyen, amit csak megkívántok! – Mutatóujjával fenyegetően az arcom írányába bökött. – Hogy mindenki elégedett legyen! És akkor ilyen rohadt megjegyzést teszel. Mit akarsz ezzel elérni, te elkényeztetett dög? Azt Saskia Noort

162

Az ínyencklub

akarod, hogy én is plömplöm legyek, mint Evert volt? Hogy leálljak a melóval? Megteszem, meg én! Majd csak alkalmanként dolgozgatok kicsit, egypár éven át lazán élek, teniszezni járok, és nőkkel flörtölök. A suskát akkor majd neked kell előteremtened. De egy napig nem bírnád ki, ha annyit kellene dolgoznod, amennyit én dolgozom! Határozott léptekkel kiment a konyhából, és olyan erővel csapta be maga mögött az ajtót, hogy az üveg megrepedt, és cserepei hangos csörömpöléssel szóródtak szerteszét a kövön. – Örülhetsz ha még egyetlen napig kibírom veled! – ordítottam utána, úgy, hogy a torkom belefájdult. Felszáguldottam a lépcsőn, és bezárkóztam a fürdőszobába. Haragomban nyüszítve megnyitottam a fürdőkád csapját. Egyetlen nap leforgása alatt sikerült elérnem, hogy szembe fordítsak magammal mindenkit, akit szeretek, és aki közel áll hozzám.

Saskia Noort

163

Az ínyencklub

22

A MOBILOM JELEZTE, hogy két új üzenetem érkezett, egyik a hangpostára, a másik egy SMS volt Simontól. Beszélnünk kell. Holnap 9.00-kor a McDonald's melletti parkolóban a rotundánál. XXX A megkönnyebbülés hulláma futott végig rajtam, és egyetlen percet se habozva válaszoltam: ott leszek.

A hangpostán meghallgattam Angéla üzenetét: „Már mindenütt kerestelek, de úgy látom, nincs kedved, hogy felvedd a telefont. Tudom, hogy otthon vagy, mert láttam Michelt a sulinál. Itt van nálam Babette és Patricia is… Bizonyára hallottad időközben, hogy mi a helyzet… Szóval, úgy gondoljuk, jó lenne, ha idejönnél kis időre.” Kitöröltem az üzenetet, és az ágyra hajítottam a készüléket. A földszintről felhallatszott Annabelle és Sophie kedves, Saskia Noort

164

Az ínyencklub

vékony hangocskája, ahogy hízelegve apjukat játszani hívták. Elővettem a szekrényből egy tiszta farmert, meg azt a vastag, kék pulóveremet, amelyiket akkor szoktam felvenni, amikor nem igazán jó a kedvem, aztán meleg zoknit húztam a lábaimra, és végül megszárítottam a hajamat. Azután lementem a lépcsőn, és megcirógattam és megpusziltam a lányaimat, akik kimelegedtek a fogócskázásban. Michel kerülte a pillantásomat, és én is az övét. A levegő tele volt feszültséggel közöttünk. Anabelle és Sophie elrohant, hogy a konyhából behozzák az iskolai munkakészletüket, közben mi ketten makacsul hallgattunk. Amikor visszajöttek, felszabadultan megsimogattak bennünket. Sophie ragyogó arccal egy saját maga által hajtogatott tulipánt tartott a kezében, Annabelle pedig egy nagy papírlapot lobogtatott, amelyen egy hóember volt látható. Mondtam nekik, hogy büszke vagyok rájuk még egyszer szorosan magamhoz öleltem őket. Aztán elviharzottak a szobájukba, hogy tovább barkácsoljanak. – Megyek Angelához – mondtam kimérten, és köszönés nélkül otthagytam Michelt. Tisztában voltam vele, hogy nekem illene véget vetnem ennek a nevetséges civakodásnak, hiszen én voltam az, aki elkezdte, de még képtelen voltam megtenni. Minden idegesített rajta. A melldöngető kijelentése arról, hogy ő mennyit dolgozik. A pimasz szemrehányása, hogy mindent megtesz, csak hogy én elégedett legyek. Az egész átlátszó mese, amivel biztosítja magának, hogy szóba se merjem hozni, miért van szinte állandóan távol az otthonától. Visszataszítóan banálissá vált a házasságunk. Akár egy ócska női hetilapba is

Saskia Noort

165

Az ínyencklub

belekerülhetnénk, mint példája annak milyennek nem szabad lennünk. – Szevasztok!! köszöntem tettetett lelkesedéssel, amikor beléptem Angela ebédlőjébe, ahol Babette és Patricia komor tekintettel ült a hosszúkás tölygyfa asztalnál, előttük egy-egy pohár fehérbor jégkockával. – Milyen kellemes meleg van itt – kezdtem el csacsogni, miközben egymás után mindhármukat megpusziltam. – Odakint szőrnyen hideg van. Jaj, nagyon várom már, hogy megint tavasz legyen, és ne kelljen minden reggel kesztyűket, sálakat és sapkákat keresgélni. Ám lelkesnek szánt locsogásomtól sem engedett fel a helységben uralkodó fagyos hangulat. Babette volt az egyetlen, aki, ha bizonytalanul is, de mosolyt küldött felém. Patricia és Angela úgy nézett rám, mint két sértődött tinédzser. Angela szótlanul bort töltött egy pohárba, és felém nyújtotta. – Jeget? – kérdezte élesen, és kerülte a tekintetemet. Én megráztam a fejemet, és gyámoltalanul vigyorogtam. Itt valami baj van. Itt valami nincs rendben, azt súgta az előérzetem. – Térjünk azonnal a tárgyra! – szólalt meg Patricia, akinek a visszafojtott feszültségtől meg-megrándult a feje. – Egész délután erről beszéltünk, mit tagadjuk, teljesen meg vagyunk rémülve. A rendőrség lefoglalta Simon könyvelését. Jártak az irodájában, és voltak nálunk otthon is. Mialatt mi itt ülünk, felforgatják az égész házamat. Ugyanez történik most Ivónál. Erre nem találok szavakat. Mintha nem szenvedett volna már éppen eleget. Ez rettenetes. Az a Dorien Jager, az a tehén, undorító módon megvádolta Simont… Az isten szerelmére, Karen, mit mondtál el annak a debellának?! Saskia Noort

166

Az ínyencklub

Kortyoltam a boromból, és nagy levegőt vettem. – Semmit. Esküszöm neked, semmit sem mondtam el neki. Azzal gyanúsított meg bennünket, hogy fedezzük egymást. Erre én bedühödtem, és otthagytam. Ez minden, ami történt. Azt hiszem, játékot űz velünk, főleg próbál minket kijátszani, egymás ellen fordítani, abban reménykedik, hogy bevádoljuk egymást. Kiagyalt egy elképzelést, és ezt – ha törik, ha szakad – igazolni is akarja. Ez a véleményem. – Szó szerint azt mondta nekünk, hogy te kételkedsz abban, hogy Hanneke magától esett le a szálloda balkonjáról. Azonkívül az orrára kötötted, hogy viszony volt Hanneke és Evert között… Hevesen ráztam a fejemet. – Ez nem igaz! Ugye, Babette, megígértem neked, hogy ezt titokban tartom? És így is tettem… – Babette elnézett mellettem a levegőbe, és szórakozottan a poharával játszott. – Figyelj ide, Karen! Mi mindannyian úgy látjuk, hogy te semmit sem bírsz magadban tartani. – Mire célzol ezzel? – Tudod te azt nagyon jól. – Nem, nem tudom. Mondj csak egyetlen példát rá! – Egy alkalommal világgá kürtölted, hogy látták Keest egy kis szőkével kézen fogva sétálni Amszterdam-délen. A csodálkozástól tátva maradt a szám. Halványan emlékeztem a történetre. Egy anyuka mondta el ezt nekem, a kávéházban, Mikuláskor. Egyik barátnője látta sétálni Keest egy fiatal nővel kéz a kézben. Később, kissé spiccesen, bizalmas hangulatomban tovább adtam a mesét Hannekének. Saskia Noort

167

Az ínyencklub

Természetesen megkértem rá, hogy maradjon köztünk a dolog. Hiszen barátnők között megesik az ilyesmi. Egy pohárral többet isznak, és mindent meggyónnak egymásnak, hogy a bensőségesség érzését erősítsék. De sohasem gondoltam volna, hogy éppen Hanneke fogja szétkürtölni ezt a rosszindulatú pletykát. – Ez csupán egy ostoba híresztelés volt, ami sokakon keresztül jutott el hozzám. Nem is vettem komolyan… De igazad van, tényleg nem kellett volna továbbadnom. Csakhogy az ilyesmi aligha tartozik a titok kategóriába. Ti sohasem beszélgettek hasonló dolgokról? Figyeltem őket, egymás után az arcukba néztem, hátha felfedezem rajtuk a helyeslés vagy az emlékezés valami apró jelét, de mindhárman rosszallóan bámultak a poharukba, amelyekben megkoccantak a jégkockák. – Egyszer már mondjuk ki őszintén, Karen, te jobbnak tartod magad nálunk – mondta Patricia ingerülten. Éreztem, az arcom elkezd égni, mintha lázam lenne. – Ez megint mit akar jelenteni? Ha nem tudnád, barátnők vagyunk! Mi ez, kihallgatás? – Torkomon akadtak a szavak. Hirtelen ráeszméltem, milyen hihetetlenül képmutató volnék, ha kimondanám, amit akartam. Igazuk van. Megbízhatatlan vagyok, hazug, csaló. Éppen én akarok Patríciának barátságról lelkendezni, én, aki tegnap éjjel az ő férjével dugtam egy jót? – Te más vagy, mint mi. Mindig azt hiszed, hogy az igazság a te oldaladon áll. Majdnem szétfeszít a büszkeség, hogy dolgozol, hogy tanult vagy, és mennyire kreatív. Időnként teljesen vilagosan kimutatod, hogy felületesnek tartasz minket.

Saskia Noort

168

Az ínyencklub

Te és Hanneke egyszerűen kinevettek bennünket. És most, ezekben a döntő pilanatokban elárultok minket. – Ezt aztán végképp nem értem. Hogyan árult el Hanneke? Az első emeletről hirtelen tompa puffanások zaja hallatszott, és a gyerekek kiabálása. Angela felállt, kiment a hallba, és felszólt, hogy hagyják abba az emeletes ágyról való ugrálást. Mi félszegen nevetgéltünk, örültünk, hogy a feszültség legalább kis időre oldódott. Angela visszajött, és kezével szinte satuba fogta a vállamat. – Úgy érted, azon kívül, hogy Everttel kefélt, és részegségével meg a hisztérikus viselkedésével bemocskolta a temetését? Én és Pat beszéltünk vele még… – Ti? Mikor? – kérdezte meglepetten Babette, mint aki csak most ébredt rá, miről is beszélünk. – Azon a reggelen, mielőtt… – Angela kimerevített kezével metsző mozdulatot tett a torka előtt, amitől nekem felfordult a gyomrom. – Kora reggel telefonált Patríciának. De nem azért ám, hogy bocsánatott kérjen, és ezzel még finoman fejeztem ki magamat. Mindennek elmodott bennünket. Szidott minket, mint a bokrot. Patricia megköszörülte a torkát, és véget vetett Angela beszámolójának. – De aztán meg tudtam nyugtatni, és megegyeztünk, hogy találkozunk egy kis kávézóban, a P. C. Hoofstraaton. Hogy mindent megbeszéljünk. Én ennek ellenére nagyon féltem, és megkértem Angelat, hogy kísérjen el. Kávézás közben, ez úgy fél tizenegy táján lehetett… – Ő akkorra már természetesen megivott egy sambuccát – vetette Angela dühös tekintettel. – …olyan iszonyatos dolgokat mondott, amiket itt nem fogok elismételni. Nincs is értelme. Saskia Noort

169

Az ínyencklub

Mindenesetre meg tudtuk győzni arról, hogy veszélyes önkontroll nélkül, az érzelmektől elragadtatva össze-vissza vádaskodni, embereket válogatás nélkül megsérteni. A vége felé már normálisan tudtunk beszélni egymással, kijelentette, hogy hajlandó terapeutához fordulni segítségért –és megígérte, hogy este ismét otthon lesz. – Szerintem Karennak és nekem jogunk van ahhoz, hogy tudjuk, pontosan mit is mondott Hanneke – jegyezte meg Babette, miközben egyetértése jeleként kezét a kezemre fektette. – Nem – felelte Patricia elszántan. – Többször megfordult a fejemben, de nem foglak ezzel terhelni benneteket. Ezek egy idegileg kimerűlt nő rémképei. És ha a rendőrség fülébe jutnak, annak komoly következményei lehetnek. Már évek óta azon vannak, hogy Simon nyakába sózzanak valamit. Ebben az országban manapság ez az ár, amit a sikerért meg kell fizetni. Ha valaki magasabbra jut, mint a többiek, mindent elkövetnek, hogy tönkretegyék. Ezért olyan lényeges a diszkréció Karen. Ha csak egy csöpp jót akarsz Hannekének és Ivónak, Simonnak és nekem, akkor többet szóba sem állsz a rendőrséggel. Itt, magunk között minden elhangozhat. Egyébbként fogd be a szád, kérlek! – Már túl késő – mormogta Angéela melodramatikusan. – Ha jól értelek, Hanneke mondott valamit Simonról. – jegyeztem meg. – Talán ti ketten – Hanneke és te – már rég részletesen megtárgyaltatok mindent. Akkor azt is tudod, hogy Evert és Simon között üzleti ellentét volt. Ők már majdnem elintézték

Saskia Noort

170

Az ínyencklub

maguk közt, ám a rendőrség most nagy hirtelen indítóokot lát ebben – mondta Patricia. Babette az asztalra csapott. – Hagyjátok már abba! Nem bírom tovább hallgatni. Karen a barátnőm, és ti is a barátnőim vagytok… – könnyes szemmel nézett ránk sorban. – Én hiszek Karennak. – Ahogy neked jólesik. De tudnod kell, hogy én mindenesetre végeztem vele. Méghozzá egyszer s mindenkorra. És nem én vagyok az egyetlen – mondta Angela. Patríciára pillantott, aki barnára lakozott körmű ujjaival keskeny orrát dörzsölgette. Letörtnek és szomorúnak látszott. – Tudja a rendőrség, hogy voltatok nála? – kérdeztem. – Nem. Ehhez semmi közük. Rendesen elbúcsúztunk Hannakétől, ő pedig visszament a hotelba, hogy összepakolja a holmiját. Nem akart velünk hazajönni az autóval. És ha azt hiszed, hogy mi löktük le az erkélyről, hát nagyot tévedsz! – De hiszen ez egy rendkívül fontos tény a vizsgalat szempontjából. – A hangom megbicsaklott. – Ha mindezt közöljük a rendőrséggel, akkor tudni akarják majd azt is, hogy miről beszélgettünk. Kinek használna ez? Evertet és Hannekét nem kapjuk vissza többé, és ezzel csak még több kárt okoznánk magunknak. Értsd meg, Karen, szó se lehet itt gyilkosságról, inkább a körülmények szerencsétlen összjátékáról! Két ember a baráti körünkből röviddel egymás után a halált választotta. Miért kellene bünhődnünk nekünk emiatt? – folytatta Patricia. – Nekem az a véleményem, Karen, hogy átmenetileg fel kellene függesztenünk a kapcsolatunkat. E percben csak az számít, hogy helyreállítsuk Simon jó hírnevét. Nekem tényleg erre kell koncentrálnom. Ezért fogok küzdeni. Saskia Noort

171

Az ínyencklub

A veled folytatott veszekedéssel most aztán semmire sem megyek. Visszatartottam a könnyeimet, nem akartam, hogy lássák, mennyire le vagyok taglózva. Patricia összeszorította a száját. Keménység, engesztelhetetlenség sugárzott belőle. – Azt hiszem Karen, te éppen úgy kételkedsz bennünk, ahogy mi benned. És szerintem mindössze ennyi a barátságunk alapja, semmi több. Téged ez nem érdekel ugyan, de tudnod kell, hogy Simon jócskán vesztett a hiteléből, a tekintélyéből. Erre biztosan azt mondod, hogy nem tehetsz róla. Hát, nem tudom. Csak azt, hogy időközben Simon jó hírnevét kikezdték. Az emberek azt fogják mondani: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Holott ő mindig csak segített nekik. Ő már csak ilyen. Valld be, Karen, ugye nektek is jobban megy, mióta beszállt Michel vállalatába!? Csak néztem magam elé, és elgondolkodtam, miközben azt éreztem, lassan. Patríciának igaza van. Kételkedem bennük, amit ez a visszatetsző beszélgetés csak megerősített.

Az agyamat borító köd felszállt, és egyszerre ijesztően világosan láttam mindent. Én ebben a csoportban, az összetartozás látszatában elveszítettem önmagam. A melegség, a meghittség, az egymás iránti szeretet mind-mind csak a képzeletem szülöttei. Csodáltuk egymást, cserébe a kapott csodálatért. A varázslat ezennel megtört, és előkerűlt a meztelen igazság. Adva van egy halott férfi és egy súlyosan sebesűlt nő, akikről nem szabad kérdezni. Saskia Noort

172

Az ínyencklub

– Ugye jól értettem? Tehát megszakítod a barátságunkat, Pat? – Így is lehet fogalmazni. Nehezen viselem el az indiszkréciót, az árulást pedig nem tűröm. Különösen nem barátok között… Igen, azt hiszem, vége. – Ez érvényes részemről is - tette hozzá Angela. Magamra kényszerítettem egy kis mosolyt, és felálltam. – Hé, micsoda idétlenkedés ez itt? Én ebből nem kérek. Pat, Angela! Ezt nem tehetitek, azok után, amin keresztűlmentünk… Nekem szükségem van rátok. Várj, Karen, maradj itt! -– Babette felpattant ültéből, és utánam szaladt. Az ajtónál sikerűlt utolérnie. – Kérlek, Karen, ezt még helyre lehet hozni. Talán, ha bocsánatott kérsz… – Olyasmit vetettek a szememre, amit nem követtem el. Most azt kérdezem magamtól, tulajdonképpen mért is nem. A férjed halott. A barátnőm kómában fekszik. Itt valami nincs rendben, Babette. A francba, itt valami nagyon, de nagyon nem stimmel. Patriciának igaza van. Többé nincs bizalom közöttünk. Pedig éppen abba kapaszkodtam bele eddig, feltétlenül el akartam hinni, hogy ami Hannekével történt, az szerencsétlenség volt, de ennek vége. Nem tudom továbbra is csukva tartani a szemem. – Várj veled megyek! – Babette visszarohant az étkezőbe, és dadogva elbúcsúzott a többiektől. Hallottam, amint azt mondja, hogy nem akar két tűz között állni, Angela pedig édeskés hangon azt válaszolja, hogy nem is szükséges, mert mindenkinek megkell hoznia a maga önálló döntését.

Saskia Noort

173

Az ínyencklub

23

– RÁ KELL GYÚJTANOM – mondtam. – A Verdibe megyünk, ott veszek magamnak cigarettát, és egy whisky mellett elszívok egy egész dobozzal. Szinte metsző hideg volt az autóban, maximumra kapcsoltam a klímát, és a jégvirágos szélvédőre irányítottam. Babette reszketve ült mellettem. – Majd segítek – mondta. Meglepetten néztem rá. Még egy harcos antinikotinistát nem ismertem a környezetemben, mint amilyen Babette. Jól emlékeztem azokra a vitákra, amelyek köztük folytak, ha Evert rá mert gyújtani egy újabb cigarettára. – Kamaszkoromban én is cigiztem ám. És egyáltalán, minden olyasmiben benne voltam, amit a Jóisten tiltott. Beindítottam a motort, és elindultunk. Az jutott eszembe ,hogy tulajdonképpen semmit sem tudunk egymás múltjáról. Miről beszéltünk mi egymással az elmúlt két évben? Olyan veszélytelen témákról, mint ételek, ruhák, nyaralások. A gyerekekről. A többiekről. Sokat beszéltünk a teniszről. Politikáról. Bármennyire szomorú is volt, Evert halála kínált Saskia Noort

174

Az ínyencklub

először alkalmat ahhoz, hogy megmutassunk valamit magunkból. Rövid ideig úgy nézett ki, hogy éppen ez a tragédia fog elvezetni minket a barátságunk elmélyüléséhez. Esetünk most éppen azt mutatja, hogy pontosan az ellenkezője következett be. Az ő öngyilkossága, illetve annak megkísérlése, hogy magával rántsa a családját, beindította az ínyencklub megszünését. Magas sötét fenyők között haladtunk, úgy látszott, mintha összehajolnának két oldalról az utca felett. Ágaik mögött élesen világított a hold. Különös volt, hogy frissnek és súlytalannak éreztem magamat. Mint aki mázsás igáktól szabadult meg. – Jól vagy? – kérdezte Babette aggódva, és végigsimította a combomat. – Igen furcsa érzés, de tulajdonképpen nagyon örülök. Kidobtak, de csepett sem zavar. Azon töprengek, mitől is féltem egész idő alatt. – Talán attól, ami most következik? – Ugyan mi következne? – Fogalmam sincs. De el tudom képzelni, hogy mostantól jó pár kínos helyzet adódik majd számodra. Állandóan össze fogunk velük futni. Hannekénél a kórházban, bevásárláskor az Albert Heijnben. A Verdiben. Az iskolánál. A gyerekek együtt játszanak. Aztán itt vannak a férfiak, őket se felejtsd el! – Ó, már értem, te most azt hiszed, hogy folyton a nyomomban lesznek. És, hogyha majd nem bírom már tovább, a végén valahol felakasztom magam. – Ezt ugye nem gondolod komolyan…

Saskia Noort

175

Az ínyencklub

– Nem tudom, mit kellene gondolnom. Csak azt tudom, hogy itt titkok lappanganak, amik összefüggnek Evert halálával és Hanneke balesetével. És ezeket mindenáron el kell tussolni. Valami miatt, ami nyílvánvalóan fontosabb a barátságnál. – A pénz. Babette közömbösen és megnyugtatóan mondta ki a szót, ami látszólag mindent megmagyaráz.

A Verdi csöndes volt. Néhány öltönyös férfi állt a bárpultnál, egy-két asztalnál pedig párok fogyasztották az ebédjüket. Január volt, a falu téli álmát aludta. Ugyan korgott a gyomrom az éhségtől, de tudtam, most egy falat sem menne le a torkomon. Babette először is kiment a mellékhelyiségbe, én pedig helyet foglaltam egy asztalnál, amilyen távol csak lehetett a szomszédos vendégektől és rendeltem egy Jack Daniel's-t jég: nélkül. A cigaretta már nem kellett, a nikotin megnyugtató hatása utáni vágyam csillapodott. Tulajdonképpen fel kellett volna hívnon Michelt, de nem tudtam rávenni magam. Babette visszaérkezett. Olyan kecsesen vonult keresztül a helyiségen, mint egy manöken. Sötétbarnára rúzsozta az ajkát, és leengedte a haját. Figyelemre se méltatta a bárnál álldogáló üzletemberekből álló társaságot, akik persze mosolyogva utána fordultak, és elismerően mérték végig. Babette hanyag mozdulattal vetette hátra leomló, szőke haját, miután leült velem szemben az asztalunkhoz, – Tudod – kezdett bele – tulajdonképpen szörnyen dühös vagyok. Az jutott eszembe, milyen kritikán aluli volt mindaz, amit azok ketten műveltek megint. De hát ilyenek, és hogy 176 Saskia Noort Az ínyencklub

őszinte legyek ezt már elég régóta tudom róluk… Kíméletlenül hagytak bennünket tönkremenni, engem és Evertet. Különösen Angela, aki egyszerre csak látni sem akart többé engem a házában. Ugye, nem is sejted miért? De én rájöttem, mitől van ez. Egyszerűen képtelenek bármilyen problémával szembesülni. Elbizonytalanodnak töltünk. Amíg nincs baj, minden nagyszerű. De jaj, ha a dolgokat már nem olyan könnyű kezelni. – Nem tudom, Babette. Ők sokat tettek érted – válaszoltam. Elképedtem a saját kijelentésemen, hiszen Babette tudott arról, hogy Angela hirtelen megváltoztatta az elhatározását, és nem fogadta be őt a házába. Vajon ki árulhatta el ezt Babette-nek, kérdeztem magamba. Én semmi esetre sem. – Rád emelem, Karen. Szerintem te egy szupernő vagy. És az egyetlen igazi barátnőm.

A whiskytől kellemes meleg járt át bennünket, és az arcunk színe is visszatért. Amikor Babette fűszeres fasírozott gombócokat rendelt, áttértünk a sörre, nekem már mindegy volt, hogy hány estét piáltam végig sorban. Nagyszerű érzés volt, hogy a testem végre ellazult, a gyötrő fejfájás megszűnt, s egyúttal a nyugtalanságom is elmúlt. Ami viszont megmaradt, az a sok kérdés, amely az agyamban pörgött, és válaszra várt. – Nem találod különösnek, hogy Angela és Patricia elhallgatta a rendőrök előtt, hogy jártak Hannekénél? – kérdeztem Babette-től. – De, sőt nagyon furcsállom – felelte ő, és megpróbált egy darab bitterbalt az apró színes nyárssal kihalászni a mustáros csészéből. – Ettől meg is ijedtem. És nevetségesnek tartom, 177 Saskia Noort Az ínyencklub

hogy nem akarták velünk közölni, mit mondott nekik Hanneke. De azt hiszem, ennek ellenére tudom. Kíváncsian hajoltam át az asztal felett Babette felé, ő pedig előredőlt: – A Sports Unlirnited anyagi nehézségekkel küszködik. Evertnek ezért volt vitája Simonnal, mert Simon szerint ő nem jól menedzselte az üzletet. Ivo közvetített az ügyben, ami egészen jól is ment addig, amíg Evert pszichotikus nem lett. Akkor ugyanis a fejébe vette, hogy azok ketten valamiféle összeesküvést terveltek ki ellene. Miközben ők csak a csődbe jutástól próbálták megmenteni. Amikor észrevette, hogy kétkedőn és ironikusan nézek rá, Babette a fejét csóválta. – Valóban így volt, ebben teljesen biztos vagyok. Az alatt az idő alatt, amíg Evert a klinikán feküdt, Simon kőkeményen azon dolgozott, hogy a Sports Unlimitedzt megmentse a fizetésképptelenségtől. Ennek persze az lett a következménye, hogy nem akarta kiadni a döntési jogkört a kezéből akkor sem, amikor pedig Evert már kezdett rendbe jönni. Ezen Evert rettenetesen berágott. Nem volt igaza, mivel ő maga fuserálta el a dolgokat. De Hanneke ezt nem tudta, mivel ő csak Evert oldaláról ismerte a történetet. Azt hiszem, valahogyan megsértette Simont. Talán még azzal is megfenyegette, hogy a rendőrséghez fordul. – Mit fuserált el Evert? – Rengeteg pénzt veszített a tőzsdén. Részvényekkel kereskedett, és hasonlók, mindezt az interneten keresztül. Mint valami szenvedélybeteg, éjjel-nappal ott ült a laptopja előtt. A legvégén aztán vállalati pénzeket is feltett. Hogyha Simon és Saskia Noort

178

Az ínyencklub

Ivo nem segített volna, most nyakig ülnék a pácban. – Erőltetettnek tünt a mosolya. – Ugy érted, anyagilag? – Igen. – Egy ideig pokol volt az életem. Mindennap végrehajtók álltak az ajtóban. A szupermarketben fizetni akarsz a kasszánál, és kiderül, hogy a kártyád le van tiltva. Istenem, milyen megalázó volt. – Ivott egy kortyot a söréből. A tekintete fátyolos lett. – Nekünk pedig sejtelmünk sem volt róla. Azt hittem, jól megy a vállalatotoknak. Miért nem szóltál nekem erről soha? Talán tudtunk volna valahogyan segíteni. – Az ilyesmit nem szokták nagydobra verni. Az ember csak szégyenkezik. Rohadtul szégyenkeztem, amikor újra az Aldiba kellett járnom. Mindig az Albert Heijnes bevásárlószatyrot vittem magammal. Egyszerre csak a szociális segélyben részesülő anyák között találtam magamat. Az a szegényszag… – Keserű vonás jelent meg a szája körűl. – De hiszen mindenki megfordul az Aldiban. Nincs abban semmi szégyelnivaló. Furcsán nézett. – Természetesen nincs. Egyszerűen egy nehéz időszak volt az. Mindössze erről van szó. – A fejét csóválta, és mosolygott. Különös, úgy látszik, hogy valahogy mindig minden Simon körül forog – jegyeztem meg. – Tudod-e, hogy én mit tartok különösnek? Azt az elszántságot, amivel Patricia kijelenti, hogy küzdeni fog a férje becsületének a helyreállításáért. Ez aztán lenyűgözően hangzik.

Saskia Noort

179

Az ínyencklub

Mintha a kisfia lenne Simon! Azt képzeli talán, hogy befolyással lehet arra, mit beszélnek az emberek Simonról? Az ujjaimmal felszedegettem a tányéromról a bitterball morzsáit. – Most el kell, hogy szívjak egy cigarettát – mormoltam. Babette intett a pincérnek, és rendelt még két sört meg egy doboz Marlboro lightot. Én közben lenyaltam az ujjamat. – Valaki lelökte Hannekét a szálloda erkélyéről, hogy elhallgattassa. Egyre inkább erre utal minden. Azon kívül úgy látszik, hogy amit ki akart deríteni, ahhoz köze van Simonnak. Hannekét Patricia látta utoljára. – Angelával közösen. – Azt gondolod, képesek lennének megölni valakit? Méghozzá a barátnőjüket? – Soha, Nem hiszem… vagy mégis? Talán felindulásból? A pincér két sört tett le elénk az asztalra, és egy felbontott cigarettásdobozt. Mind a ketten kivettünk egy-egy szálat a dobozból, mire ő gáláns mozdulattal tüzet adott nekünk. Mélyen leszívtam a füstöt, amitől mindjárt köhögnöm kellett. Babette felém nyújtotta a kezét az asztal fölött, és szomorúan nézett rám. – Ne csináljuk ezt, Karen! Úgy értem, ne gyanúsítgassuk egymást! Ez ijesztő. – Mit gondolsz rólam, számomra talán nem az? – kérdeztem halkan.

Saskia Noort

180

Az ínyencklub

24

Itt léptet már a házak között, A piros palástba öltözött Mikulás, Mikulás. És vele jönnek a Péterek, A vidám kis festett négerek, Náluk ám a virgács. Szívünk oly szilajon kalapál, Nekünk marék süti adag jár, Úgy biz ám, úgy biz’ám!

A GYEREKEK HIÁBA ERESZTETTÉK ki vékonyka hangjukat, éneküket elnyomta a férfiak kis csoportjának vidám basszusa. Körbeültük Hannekéék kandallóját, és vártuk a Mikulást, aki bármelyik pillanatban megérkezhet. Hanneke ismét fantasztikusan elrendezett és feldíszített mindent. A nagy asztalt sötétvörös bársonyterítő borította, középütt széles, aranyszínű szalagból kötött, kereszt formájú csomó díszítette. A mennyezetről és a függönyökről piros füzérek csüngtek alá, Saskia Noort

181

Az ínyencklub

amelyeken aranybetűkkel ez a felirat állt: „Szívből köszöntünk, kedves Mikulás és Fekete Péter!” A fekete kőpadlón végiggurított piros futószőnyeg egészen Szent Miklós barokkosan túldíszített székéig vezetett. Hanneke fondantos cukorkát sütött, Angela vagy tíz liter bort hozott, Patricia pedig az ő híres bouillonbaisse-ével érkezett. Én lazacmousse-szal és két finom almatortával járultam hozzá az ünnepi kínálathoz, ezek ott álltak az asztalon, amellett a tál mellett, amelyen ropogós franciakenyerek hevertek, s csípős, morzsálódó rockfortból hegyek emelkedtek, de volt ott lágy állagú, igazi falusi brie, folyamirák-saláta formatervezett csészében, külön egy csomó hot-dog a gyerekeknek, egy egész halom fűszerkiválóságggal,curryvel, majonézzel, mustárral, ketchuppal és a pommes frites-hez való tubusos amerikai szósszal. Angela büszkén állapította meg: beleillenénk a Living at Home magazinba. Kivéve a fűszerkíválóságokat, mondta Patricia, és finnyásán felhúzta az orrát. Hanneke egyszer viccelődve „stílusfetisiztának” nevezte Patriciát. Nála mindennek kifogástalannak kell lennie. Mustáros és ketchupos tubusoknak természetesen semmi keresnivalójuk az ő házában. Éppúgy a műanyag játékoknak sem. Mi ketten Hannekével titokban abban reménykedtünk, hogy amikor Patricia fiai, mondjuk, tizenöt évesek lesznek, piercinget fognak viselni az orrukban, vagy tetováltatják a popsijukat. De egyelőre Thom, Thies és Thieu derék kisfiúként hordják kordnadrágjukat, viszketést okozó, barna pamut puloveróket és súlyos hegymászó cipőjüket, mintha egy skót tartomány leszármazottai volnának.

Saskia Noort

182

Az ínyencklub

Megérkezett a Mikulás négy kísérőjével, akiknek egy-egy zsák volt a vállán tele ajándékkal. Miközben az egészen kicsi gyerekek ijedten bújtak szüleik ölébe, a nagyobbak, akik már nem hittek a Mikulás mesében, sóváran lesték az ajándékokat. – Hol marad Evert és Babette? - hajolt a fülemhez Hanneke, aztán sietősen beütött egy telefonszámot a mobiljába, és kiment a folyosóra. Angela azonnal leült mellém a szabadon maradt székre, és azt suttogta: – Az isten szerelmére, már megint mi történik? Megvontam a vállam, és megpróbáltam a kicsikre koncentrálni, halkan és bátortalanul felmondták kívánságlistájukat a Mikulásnak, és semmit sem sejtettek abból a nyugtalanságból, ami anyukáik körében kezdett terjedni. – Érted te ezeket az embereket? Mert én nem! Hogy tehetnek ilyet megint? – fordult felém Angela, és dühösen kihörpintette az utolsó korty vörösborát. Majd lelkesen megtapsolta a kicsiket, akik egy marék mézescsókot kaptak. – Bizonyára megvan az okuk rá, hogy késnek –- súgtam vissza neki, és ekkor megláttam az ajtónyílásban Hannekét, akinek arckifejezése feszültségről árulkodott. – Ez az este a gyerekeké – mondta Angela. – Kivételesen nem rólunk szól. Ránéztem. Az arca rideg volt és szigorú, a szája erősen kirúzsozva, körülötte az utóbbi időben egyre többször lehetett észrevenni kelserű vonást. Mit jelent az, hogy „nem rólunk", tettem föl a kérdést magamban. Mi a baj velünk? És ebben a pillanatban, mielőtt még megválaszoltam volna saját kérdésemet, néma integetéssel elnézést kérve és mosolyogva belopakodott a helyiségbe Babette és Evert. Mint mindig, Saskia Noort

183

Az ínyencklub

Babette most is ragyogóan nézett ki, és amikor megvillantotta fogpasztareklám-mosolyát, a Mikulás az ölébe kapta, ami a gyerekek és a férfiak körében nagy derültséget okozott, miközben Evert komor tekintettel figyelte az eseményt, és úgy fonta keresztbe a karját hasa előtt, mint akinek görcsöl a gyomra. Az ajtófélfához állt, és úgy bámult maga elé, mint aki ott sincs, és egyáltalán nem nevetett, amikor Babette hamisan elénekelte a „Nézd, amott jő gőzösön..." kezdetű Mikulás-dalt. Aztán kiment a konyhába. Hanneke követte. – Gusztustalan – szűrte a szót a fogai között Angela. Fogalmam se volt, mire értette ezt, és nem is akartam tudni. Csak azt éreztem, hogy tulajdonképpen visszataszítónak találom őt és az állandó céllozgatásait.

Elénekeltünk még néhány adventi éneket, majd természetesen minden gyerek sorban megkapta az ajándékát, és kis ideig szabad volt a Mikulással beszélgetni. Aztán amikor az szedeelőzködni kezdett, hogy megy tovább, az egyik Fekete Péter észrevett egy nagy, piros fóliába csomagolt kartondobozt a folyosón. Két ember kellett ahhoz, hogy becipeljék a szobába. Mialatt mi, a szülők meglepetésünknek adtunk hangot, gyerekeink fürgén, mint a majmok, már meg is rohamozták a csomagot. – Egy pillant! Pillanat! – emelte fel a hangját Simon az izgalomtól és a bortól kipirult arccal. – Van ám itt egy levél is! Egy levél a Mikulástól. Thies, te olvasd fel! Tessék. A fiú remegő ujjakkal vette át a levelet, és dadogva olvasni kezdte: Saskia Noort

184

Az ínyencklub

Fogadja minden fiúcska, lányka! Mikulás nekik ajándékul szánta. Mert szeret benneteket, s jó éve volt. Vajon mit rejt ez a nagy csomag? – Rajta hát, kicsikéim, bontsátok ki csak! A gyerekek ujjongtak. Mi pedig tapsoltunk. A csomagolópapírt letépték és előtűnt öt kisebb doboz. Mindegyikben egy játék computer volt. Öt Game-PC. A gyerekek boldog sikoltozását Simonnak sikerült felülmúlnia, bár közben a hangja megbicsaklott. – Ezen a testvéreitekkel közösen kell játszanotok! A többi szülő megnémult. Michel csodálkozó tekintettel nézett rám. Mi egymás közt megbeszéltük, hogy ilyesmit nem adunk a gyerekeink kezébe. – Szent ég, Simon! Ezt azért nem kellett volna! – Michel kezet nyújtott Simonnak. Kees férfiasan vállon veregette. Simon pedig a köszönetett fülig érő vigyorral fogadta. – Ugyan, gyerekek! Egyszerűen örömet okoz nekem az ajándékozás. Nézétek csak, hogy örülnek a srácok! Amúgy is volt egy rendezetlen számlám valakivel, így hát… A rengeteg ajándék, amit mi magunk vettünk a gyerekeknek, ott állt a szoba közepén, és senki sem törődött vele. Mint ahogy a hot-doggal, a kólával és a fűszertubusokkal sem. Csak a Game-PC számított.

Egy kicsit kiborított bennünket Simonnak ez a minden mást elhomályosító ajándéka. Michel morcosan reagált arra a kérdésemre, hogy most akkor mi is lesz ezzel odahaza, azt mondta, ha nekem túl nagy gondot okoz a PC, egy dobozban 185 Saskia Noort Az ínyencklub

hajlandó az irodájába vinni. Ivo és Hanneke azon vitatkozott, ki van soron a kávéfőzést illetően, amire Evert felajánlotta, hogy ő szívesen átveszi ezt a feladatot. A gyerekeket annyira lefoglalta a PC, hogy a többi ajándékot csak kötelességszerűen csomagolták ki, és unalmukban sóhajtottak, amikor kiderült, hogy el kell olvasniuk a szüleiknek az ajándékokhoz írt versikéit. – Ezt az idiótát – mormogta Hanneke. – Miért csinál ilyet? Mit akar ezzel bizonyítani? A férjeinket már megvette, most még a gyerekeinket is meg akarja venni? Igazat adtam neki, de ennek dacára megpróbáltam lecsitítani, és megakadályozni a Simonnal való összeveszését, ami könnyen bekövetkezik, ha netán egy korttyal többet iszik. Simon valószínűleg a legjobb szándékkal tette, amit tett. Meg akarta osztani velünk a sikerét, örült neki, hogy adhat, nem kell ebből olyan nagy ügyet csinálni. Hanneke fehérborral teli poharát az enyémhez koccantotta és megígérte, hogy befogja a száját, mindenekelőtt a gyerekek kedvéért. – De azt is elárulom neked, hogy nem sokáig. Jobban teszi, ha az ilyen vicceket inkább mellőzi. Ne játssza itt nekünk a cukrosbácsit! Mintha mi szegény ördögök lennénk. Ebben a pillanatban hangos pohárcsörrenésre figyeltünk fel. Arrafelé fordítottuk a fejünket, és láttuk, hogy Evert két kézzel fogja Simon zakójának a hajtókáját. A feje pulykavörös volt. Simon idegesen nevetett, és kezeit félig viccesen, a megadás jeleként felemelte, de közben segélykérően nézett ránk. – Hallgass ide, Evert! Ma Mikulás-este van. Majd egy más alkalommal beszéljünk erről, ne most…

Saskia Noort

186

Az ínyencklub

De Evert továbbra is erősen tartotta, és hevesen megrázta. Az álla remegett, csakúgy, mint a szája széle. Közben könnyek csorogtak az arcán. Babette és Patricia ugyanabban a pillanatban pattant fel, odarohantak hozzájuk, és megpróbálták a két férfit szétválasztani. Babette hisztérikusan rikácsolta a férje fülébe, hogy viselkedjen normális ember módjára, és engedje el Simont. Evert ehelyett azonban közelebb húzta magához Simont, és az arcába ordította, hogy “Seggfej!" Aztán nagyot taszított rajta. – Hagyjon engem békében! – kiáltotta Evert, és teljesen feldúltan kirohant a szobából. Hanneke utána sietett, Patricia pedig karjaiba zárta a zokogó Babette-et. – Ó, jaj! – Angela a kezeit tördelte. - Ez bizony azt mutatja, hogy Evert visszaesett. Tényleg. Egészen ki volt kelve magából. Simon megigazította magán a zakót. Egy kevés vizet locsolt az arcába és – mint aki teljesen ártatlan – széttárta a kezét: – Sajnálom, gyerekek. Evert és én egy kicsit összekaptunk… Egy üzleti problémán. Tehát nem személyes ellentétről van szó. De hát nem könnyű megkülönböztetni egymástól ezeket a dolgokat. Pfffú. Azt hiszem, most nem tenne rosszat egy üveg sör. Tegyél fel valami kellemes zenét, Ivó! Nem hagyhatjuk, hogy ez az este tönkremenjen valakinek a zűrös viselkedése miatt.

Hanneke másnap egyetlen szót sem akart vesztegetni a zavaró eseményre. Azt mondta, megígérte Babette-nek és Evertnek, hogy nem szól semmit.

Saskia Noort

187

Az ínyencklub

– De ez a dolog soha többé nem jön rendbe, tudod, Karen. A visszaszámlálás megkezdődött. Készülj fel rá, hogy a mi kis klubunknak hamarosan vége lesz!

Saskia Noort

188

Az ínyencklub

25

A SZÉL SÜVÍTVE SÖPÖRT ÁT a McDonald's melletti kihalt parkolón. Üres műanyag kólás poharakat és hamburgeres dobozokat görgetett maga előtt az aszfalton, néha pedig a levegőbe emelte őket. A McDonald's védjegye, a levegővel töltött, színes, magas henger hangosan verdesett és rángatózott azon a kötélen, amellyel a földhöz volt erősítve. Három perc múlva kilenc. Egy újabb éjszakán voltam túl, amelyen megint csak nem tudtam aludni, és ki tudja már hányadszor vizsgáltam meg az arcomat a visszapillantó tükörben. Ahogy láttam, bedagadt szemeim a túlzott adagban felvitt világos szempillafestéktől inkább még kisebbeknek látszottak, nem pedig frissebbeknek, mint ahogy szerettem volna. A bőröm, napról napra sápadtabb és petyhüdtebb lett, a rákent krémtől nem simábbnak, hanem szivacsosabbnak tűnt. Ez nem én vagyok. lehetetlen, hogy ez én vagyok, ez a csupa festék bohóc, aki ezen az elhagyatott helyen a szeretőjére vár. Legjobb volna, ha elmennék. Egyenest haza, a férjemhez, és mindent bevallanék neki. Ahelyet, hogy itt üldögélek repeső Saskia Noort

189

Az ínyencklub

szívvel, mint valami bakfis, akinek minden erő kiment a lábából, és csak arra várok, hogy Simon még egyszer megcsókoljon, és azon drukkolok, nehogy azt mondja, hogy sajnálom, de az a dolog ott nálatok a fészerben, az természetesen csupán röpke tévedés volt, aminek nincs folytatása, és felejtsük is el az egészet. Mert ezt éppenséggel én akarom mondani. Amennyiben eljön egyáltalán. Undorodtam magamtól, de az iránta érzett testi vágy mindennél erősebb volt bennem. A nap minden percében ő járt a fejemben, a visszaemlékezés a vele folytatott szexelésre minden gondolatomat elnyomta. Egyáltalán nem voltam tisztában az érzéseimmel. Tényleg beleszerettem, vagy csupán egy unatkozó családanya vagyok, akinek egyszerűen kedve támadt egy kockázatos kis kalandhoz? Ugyanúgy dúlt bennem a félelem, ahogy odakint süvítve és hevesen a szél. Mert egyidejűleg kívántam Simont, és féltem is tőle, de talán még nála is jobban féltem saját magamtól, attól az érzéstől, amely a karjaiba kergetett, és amit, úgy látszik, képtelen vagyok kontrollálni. Tiszta önpusztítás, amit művelek. Megvan mindenem, amire mások éveken át hiába vágyakoznak, és éppen azon vagyok, hogy mindezt elhajítsam. Miért? Naiv, romantikus álom az, hogy mi ketten örökre és feltétlenűl szeretni fogjuk egymást. Hogy egymásnak vagyunk teremtve. Megráztam a fejemet, hogy kiűzzem belőle ezt a nevetséges fantáziálást. Egyetlenegy alkalommal szeretkeztünk, amikor éppen minden a feje tetején állt, és ráadásul jól be is voltunk rúgva. Ebben nincs semmi különös. És én éppen attól akarok megszabadulni, hogy mindennek mindig túl nagy jelentőséget tulajdonítok. Hogy olyan okokat Saskia Noort

190

Az ínyencklub

és motívumokat kapcsolok össze, amik nem is léteznek. Sóvárgok egy férfi után, aki még csak nem is az esetem. Simon alapjában könnyed, felettébb önelégült és nagyon felületes. Az a mód pedig, ahogy az első alkalommal hozzám közeledett, példátlanul otromba volt, mint ahogyan az előző éjszakán is, amikor mohón és önelégülten kezét a nadrágomba csúsztatta. Ráadásul akkor, amikor Michel ott ült mellettünk. Ez egyszerűen visszataszító és közönséges. Ennek aztán semmi köze romantikához és szerelemhez! Ám ami a legkülönösebb, az az, hogy én, mint egy doromboló cica, hagytam, hogy mindez megtörténjék, és egész testemben élveztem hatalmának a demonstrálását, ahelyett hogy lekentem volna egy nagy pofont a vigyorgó arcára. És ami még rosszabb, most itt várakozom rá, készen arra, hogy rábízzam magam, egyre inkább sóvárogva iránta, s ezzel mindent elárulva és mindenkit becsapva. Az egyetlen jó, ami ebből kisülhet, az az igazság. Ahogy a hidegtől és a félelemtől reszketve ott ültem, ezzel ámítottam tehát magamat, mivel fel akartam tenni Simonnak néhány kellemetlen kérdést.

Már éppen feladtam a reményt, hogy eljön, és a kudarctól kétségbeesetten beindítottam a motort, hogy hazahajtok, amikor felbukkant. Egy bordóvörös Golf fordult be nagy kanyart véve a parkolóba, sebességét nem is csökkentve, és pontosan az én autóm mögött állt meg fülsértő fékcsikorgással. Pár másodpercet vártam, majd bosszankodva, hogy lehet valaki ennyire pimasz, megnyomtam a dudát. De ő mintha nem is hallott volna semmit. Ez teljesen ki hozott a sodromból, és kiszálltam, hogy alaposan lehordjam az illetőt, és 191 Saskia Noort Az ínyencklub

megpróbáljam rávenni, hogy engedjen kitolatni, amikor a Golfhoz közeledve megláttam benne a vigyorgó Simont. Hófehér, kikeményitett ing volt rajta, kobaltkék bársony nyakkendővel. Hanyagul kinyitotta az anyósülés oldali ajtót, és én félénken mosolyogva beszálltam, mint valami engedelmes jószág. Simon odahajolt hozzám, és szájon csókolt. Egyáltalán nem tolakodóan, hanem barátságosan, kedvesen, mintha már évek óta egy pár lennénk, és ezzel a csókkal csak azt akarta volna mutatni, hogy még mindig nagyon szeret. Én majd elolvadtam. Az izmaim teljesen elernyedtek, kezem-lábam úgy elnehezült, hogy ha akartam volna, se tudtam volna saját erőből kiszállni az autóból. A testemnek külön akarata volt, és mintha mágnesként vonzott volna magához Simon. Ettől rögtön újra tudtam, miért is akartam az első pillanattól kezdve, ha csak lehet, kikerülni az útjából: mert teljesen ki voltam szolgáltatva neki. Ha a közvetlen közelemben volt, elvesztettem az eszemet, és semmi és senki nem érdekelt rajta kívül. Az elmúlt évben már tényleg többször attól tartottam, hogy mások jelenlétében egyszer csak spontán csókolózni kezdünk. – Szia, szerelmem! – Picit belecsípett a combomba, majd gázt adott, és villámgyorsan sebességbe kapcsolt, aztán mint az őrült, kivágott az autópályára, tekintetét szigorúan az útra szegezve. Én szavakat kerestem, de nem találtam, mert az agyam teljesen leállt. Hattártalanul csodálkoztam magamon, hogy csak úgy, egyetlen kérdés nélkül beszálltam ebbe a kocsiba, én, az erkölcsprédikátor, a nyúlszívű teremtés, aki mániákusan próbálja mindig a kezében tartani dolgokat, a mellé a férfi mellé, aki Dorien Jager nyomozó szerint a háttérből irányítja a dolgokat, s aki végső soron felelős Evert Saskia Noort

192

Az ínyencklub

haláláért, csakúgy, mint Hanneke majdnem-haláláért. Ugyanilyen erővel most engem is elvihet egy elhagyatott helyre, és autóstul-mindenes től elsüllyeszthet egy tóban. – Ez a városi kocsim. A BMW-mmel többet nem megyek be a belvárosba, jelenleg semmi értelme. Azonkívül…– végre rám nézett, buja és incselkedő mosollyal–, megvan az az előnye, hogy ebben senki sem ismer téged. Hagosabbra állította a CD-lejátszót. A hangszórókból Herman Broodtól a Saturday Night hallatszott. – Már évek óta nem hallottam ezt a számot – jegyeztem meg. – Én mindennap meghallgatom, amikor Amszterdamba hajtok. Kiváló lemez ez, maradandó. És, nem tudom, te hogy vagy vele, engem a régi szép időkre emlékeztet. Amikor mindig le voltunk égve, de nem nehezedett ránk az állandó felelősségérzet, és totálisan szabadnak éreztük magunkat. Azok tényleg buja idők voltak, és a zenéje ennek megfelelő. Feltöltődik tőle az ember a harcra. Ökölbe szorította a kezét, és a levegőbe bokszolt. – Miféle harcra? – kérdeztem. – Mindennap újra és újra meg kell vívnod a magad kis háborúját. A munkáért. Dumálni, blöffölni, nyerni. Hidd el ez nem nagyon jó. – Én tulajdonképpen máig nem tudom pontosan, mivel is foglalkozol… – Azt kérdezd meg inkább, mi az, amit nem csinálok. A munka nekem egy kicsit a pénzzel való bűvészkedést jelenti. Ingatlanokat venni, eladni vagy bérbe adni, például a vendéglátóiparban.Vegyük csak Keest, aki újabb és újabb kávéházat nyitott az én ingatlanjaimban. Vagy egyéb Saskia Noort

193

Az ínyencklub

vállalkozásokba fektetek be pénzt, mint például a te férjedébe. Aztán át is veszek üzleteket. Vagy szanálok. Rosszul menő kócerájokból jó forgalmú boltokat varázsolok. Ez okoz nekem leginkább élvezetet. Ebben mutatkozik meg a kreativitásom. Bámultam az ingujjból szexin előbukkanó kecses, de erős csuklóját, rajta a platina férfikarórát és a hosszú, vékony ujjait, ameyekkel lazán tartotta a kormányt. Nagyot nyeltem, a szám teljesen ki volt száradva. Simon nyomta a gázt. Tulajdonképpen mindig is gyűlöltem az olyan autósokat, akik úgy vezettek, ahogy ő: egyik autóst a másik után agresszívan a bal oldali sávból a jobb oldaliba kényszerítette, lökhárítója szinte az előtte haladóét érte, és aki nem biztosított neki önként helyet, azt villogtatással idegesítette. Éreztem, hogy a hónaljamból izzadtságcseppek csorognak, és hogy a tenyerem is nedves. Néhányszor ugyan észrevétlenül beletöröltem a szoknyámba, de ez semmit sem segített. – Ennyi mindent csinálni, csak úgy – motyogtam inkább magamnak, mint neki. De ő rám mosolygott, és megnyugtatóan a tarkómra tette a kezét, amitől úgy összerándultam, mintha áramütés ért volna. – Beszélnünk kell – közölte. – És pontosan ezt fogjuk most tenni. A Verdi erre sajnos nem alkalmas. Ha oda mennénk, az egész falu rajtunk csámcsogna. Bekapcsolta az indexét, és az Akersloot felé vezető lejárót választotta. Elhaladtunk a Van der Valk motel mellett a falu irányába. Simon vigyorogva jegyezte meg, milyen jó volna a motelba menni. Ismét éreztem, hogy fellobbant bennem a vágy iránta, pusztán egy ágy közelségétől, pár pillanatig komolyan mérlegeltem, ne javasoljam-e, hogy vegyünk ki egy szobát, és Saskia Noort

194

Az ínyencklub

egyszer és mindenkorra tüntessük el a közöttünk lévő feszültséget, ami tiszta hülyeség. Egyetlen alkalom, egyetlen nap vele! Nem akartam ennél többet. Csak egy emléket, ami életem végéig melengethetek. – Na, ez egy őrülten jó hely – mondta Simon, és megállt egy elhanyagoltnak látszó vendéglő előtt, ami egy tó partján állt. – Ide biztosan nem téved be ismerős. Leállította a motort, és úgy nézett körül, mint egy elégedett kisgyerek. Kiszálltunk. Magas sarkú cipőmben ingadozó léptekkel követtem Simont a kaviccsal felszórt úton, és mohón megragadtam felém nyújtott, meleg kezét. Ijedten néztem magam mögé, mintha meztelen lennék, vagy éppen most loptam volna el valamit.

Rajtunk kívűl nem volt vendég a meglehetősen sötét és enyhén dohszagú vendéglőben. A felszolgáló olyan képet vágott, mintha megzavartuk volna a rozzant bárpult tisztára súrolásában. A hangszórókból Martin Borsato harsogott. Simonnak úgy kellett odakiáltania, hogy két kávét rendel. A felszolgáló hűvösen biccentett, de nem hagyta abba a takarítást. Elindultunk egy asztal felé, amely egy széles oszlop mögött állt az egyik sarokban, és ahonnan a tóra nyílt kilátás. Leültünk a rozoga székekre. – Tipikus Hollandia – vigyorgott Simon. – Kívül ócska, belűl ósdi. A zakójából idegesítő zenei futam hallatszott, elnézést kért, és kihalászta a mobilját az egyik belső zsebéből. Ahogy a képernyőre pillantott, láttam, hogy feszültség árnyékolja be az arcát. 195 Saskia Noort Az ínyencklub

– Na jó, akkor ezt most szépen kikapcsoljuk. – Látványos mozdulattal megnyomta a „Kikapcsol” gombot, és a készüléket maga elé fektette az asztalra. Habár megpróbált fesztelenül hátradőlni a székén, tisztában voltam vele, hogy valami kellemetlenség érte. A tekintete nyugtalanná vált, sőt, szinte aggódóvá, mintha valaki a nyomában volna. – Simon, mindenekelőtt azt szeretném mondani neked, hogy én annak a rendőrnőnek semmit sem meséltem rólad vagy Ivóról – kezdtem bele, és végre képes voltam épkézláb mondatban kifejezni magamat, miközben nem öntött el az izzadság. – Hidd el nekem, kérlek, nem tudom, miféle különleges taktikát próbál alkalmazni, és mit hazudozott nektek. Én is szörnyűségnek tartom, ami történt, éppúgy, mint ti… – Patricia és Angela könnyen felizgatja magát, és hajlamos rá, hogy rémeket lásson. Amit velem tesznek, az bárkivel megesik. A rendőrség cseszheti, nem fog találni semmit nálam, mert semmi közöm ehhez az egészhez. De ettől a Jagertől meg kell, hogy óvjalak. Veszélyes nő, igazi boszorkány, aki életcéljául tűzte ki, hogy megkeserítse mások életét, akiknek jobban megy, mint őneki. Pikkel rám. Neki én vagyok az ördög személyesen. – De miért? Szívesen rágyújtottam volna egy cigarettára, nagyon vágytam a nikotinra, de ehelyett a koszos asztali lámpa gyöngyfüzérét kezdtem el morzsolgatni. – Itt, Hollandiában az az elképzelés uralkodik, hogy akinek pénze van, az csakis piszkos úton juthatott hozzá. Holttesteken át. Jager nyomozó legalábbis mafiafőnököt lát bennem. Ő Saskia Noort

196

Az ínyencklub

ellenséges szándékú megszerzésnek tekinti az igyekezetemet, amivel próbáltam megmenteni a bukástól Evert vállalkozását. Miközben én csak segíteni akartam neki. – De hát Evert ettől nem lett valami boldog, vagy tévedek? – Te sem lennél az, ha gondnokság alá helyeztetnének. Nem ment másképp, teljesen őrült dolgokat művelt. Azt hiszem, egész egyszerűen összetévesztette az üzleti forgalmat a nyereséggel. Éspedig hónapokon át, míg aztán már nem volt tovább. Vállalkozása a csőd szélére kerűlt. Az egyszerűség kedvéért viszont elfeledkezett arról, hogy a vagyonom egy része az ő zsebében van. Sőt, arról is, hogy azért tudott egyáltalán növekedni, mert én befektettem az üzletébe. Két évvel ezelőtt még rimánkodott nekem, hogy rávegyen, szálljak be az üzletbe. Meg is tettem, de ez azt is jelenti, hogy a befektetésemet biztosítanom kellett. És természetesen be kellett avatkoznom, amikor a dolgok rosszul kezdtek menni. Ez nem bűnügy, hanem egyszerűen csak üzleti dolog. Az én világomban erre azt mondják, hogy valaki vállalkozik, és ha nem így csinálom, akkor semmire sem jutok. És persze Evert sem. – És Michel, Kees és Ivo sem. – Ők azért jobban megértették, hogyan működik ez. – Vagyis? - Kíváncsian vontam össze a szemöldököm. – A legelső szabály: a barátságot és az üzletet el kell választani egymástól. Másodszor: ők nem úgy néznek rám, mint egy teli pénzeszsákra, hanem mint üzlettársra, akinek az a célja, hogy hasznot érjen el. Hármójuk esetében sem mint barát szálltam be az üzletbe, hanem azért, mert hittem benne, hogy a pénzem hasznot hoz. Ezért vettük be a szerződésbe, amit Saskia Noort

197

Az ínyencklub

egymással kötöttünk, a forgalom és a nyereség előirányzását. Ha megadott időn belül nem értük el a kitűzött nyereséget, akkor jogomban állt beavatkozni. – Szóval mindegyikük mindvégig tőled függött? – Csak akkor, ha rosszul ment nekik az üzlet. Még mindig jobb, ha nekem tartoznak, mint ha egy banknak. – Úgy értettem, hogy egyenrangú barátok maradhattatok-e, ha az üzleti ügyeitek ennyire össze vannak fonódva? –Azt gondolom, igen. Tekintete átsiklott a vállam felett, és a szürke, zavaros vizet nézte szórakozottan. A mogorva felszolgáló végre kihozta a kávénkat. Simon elővett a belső zsebéből egy fából készült kis barna dobozt, felpattintotta a fedelét, és gondos mozdulattal kivett belőle egy szál szivart. – És változott valami azóta? – kérdeztem. – Evert öngyilkosságot követett el. Képzeld el, ha Babett-et és a gyerekeket is megölte volna. Ez talán egy végső figyelmeztetés volt. Én ki tudom zárni az érzelmeket az üzleti dolgaimból. Ha keményen harcolok, azt soha nem érzelmi okokból teszem. Jusson csak eszedbe az egyes számú szabály! Ezt a játékot így játsszák. Evertnek ez egyszerűen nem ment. Ha éjszaka ébren fekszem az ágyamban, eszembe jut a vitánk, tudom, hogy nem követtem el hibát, kivéve azt, hogy talán a kelleténél jobban bíztam benne. Sohasem lett volna szabad vele üzletet kötnöm. Hogyha időben megtudom, mennyire labilis, és hogy milyen féltékeny, akkor… Észrevettem, hogy miközben ezüst öngyújtójával megyújtotta a szivart, a keze feltűnően remegett.

Saskia Noort

198

Az ínyencklub

– Evert féltékeny volt? Ugyan mire? Hiszen volt pénze, szép csaIádja remek háza. – Evert olyan akart lenni, amilyen én vagyok. Egyébként mindenki, olyan akar lenni, mint én. De senki sem tesz nekem szemrehányást ha ez nem sikerül. Evertet kivéve. Szavainak arroganciája megijesztett és felháborított. Ugyanakkor rájöttem, hogy igaza van, még ha nem is igazán szimpatikus ilyen nyíltan nevén nevezni a dolgokat. Michel is olyan akar lenni, amilyen Simon. Figyelemmel kísértem, mennyire megváltozott attól a pillanattól, amikor összebarátkoztak. És hogy őszinte legyek, nekem is egy,o lyan férfira lett volna szükségem, amilyen Simon. Nem annyira azért, mert sok pénze van, hanem mert szexi, magabiztosság sugárzik belőle, és a siker aurája veszi körül, amit jól láthatóan élvez is. Egy kicsit visszataszító, de ellenállhatatlan is.

Azt akartam, hogy álljon meg az idő. Ott akartam lenni vele egész nap, mert ott és akkor csak az enyém volt, és beszélgetni akartam vele, ahogy csak szerelmespárok tudnak. Igen, szerelmes voltam belé. A bódult zsibbadtság, ami azóta tartott, amióta ott ültem vele kettesben a rozoga széken, a szerelmi elragadtatottság félreérthetetlen jele volt. És ez nem jó. Ki kell vonnom magam a hatása alól, mielőtt ez az érzés olyan hevessé nem válik, hogy valóban hinni kezdek egy tartós kapcsolatban, és képes leszek mindent feláldozni érte. Ismertem magamat, és tapasztalatból tudtam, hogy ha szerelmes vagyok, egyszerűen totál el tudom veszteni az eszemet.

Saskia Noort

199

Az ínyencklub

Simon rátette a kezét az enyémre, amely hidegen és nyirkosan feküdt az asztaIon, és közben a pillantásomat kereste. – Karen, te egy szikrázóan szép és érdekes nő vagy. Csodálatosan jó veled beszélgetni. – Szerintem jobb volna, ha többé nem tennénk. – Épphogy ki tudtam mondani ezeket a szavakat. – Valószínűleg nem okos dolog, amit csinálunk, de nagyszerű – mondta Simon. – Ami tegnapelőtt velünk történt, fantasztikus volt. Örökre megőrzöm az emlékét, de eddig, és ne tovább. És a kettőnk titkának kell maradnia. Nevetve fújta ki a levegőt. – Te jó isten! Épp így gondolom én is. Az ilyen dolgokat soha nem kell meggyónni. Az ember megtartja őket magában magának. Ez olyasvalami, ami csak a kettőnké, senki másra nem tartozik, kizárólag ránk. – Tulajdonképpen mi volt ez, Simon? Mi ragadott magával bennünket? – Ez már régóta készülődött. Mindent elkövettünk, hogy elkerüjük egymás közelségét, de tegnapelőtt… tegnapelőtt bekövetkezett, aminek be kellett következnie. – Igen, én is így érzem. De sohasem hittem volna magamról, hogy képes vagyok ilyesmire. Te vétkesnek érzed magad? Úgy értem, megbántad? – Ne csináld ezt, kedvesem! Bizonyos dolgokat muszáj, hogy megengedjen magának az ember. És ameddig senki másnak nincs tudomása róla, és nem forgatsz a fejedben különös gondolatokat… Egyszer élünk, és az „örök hűség" Saskia Noort

200

Az ínyencklub

nagyon szépen hangzik ugyan, de a mi korunkhoz már nem illik ez a kifejezés. – Mit értesz azon, hogy különös gondolatok? Azt, hogy szerelmes vagy belém, vagy hogy el akarod hagyni Michelt. Holtbiztos, hogy én soha nem fogom elhagyni Patriciát. Történjék bármi. A gyerekeim teljes családban fognak felnőni, ahol ott van az apa és az anya is. Lehet ez akár tiszta színjáték is részemről, de még mindig jobb, mint egy csonka család. Mert attól aztán még soha senki nem lett boldogabb. Amit mondott, úgy hatott rám, mintha gyomorszájon vágtak volna. Nem azért, mintha bármikor is az jutott volna eszembe, hogy el fogja hagyni értem a családját, vagy én hagyom elérte az enyéimet, vagy, hogy igazából belém szeretett. De ami brutális váratlansággal elhangzott, rutinszöveg volt, amiből világossá vált számomra, hogy nem szerelmes belém, és ez úgy lehűtött, hogy valósággal beleborzongtam és belepirultam, mintha hazugságon értek volna. Egy szót sem tudtam kinyögni ezek után, csak bólintottam, és erőltetetten mosolyogzam. – Örülök, hogy te is így gondolkodsz – mondta, és az órájára nézett. – Most visszaviszlek, vár a munka. Pénzt helyezett az asztalra, és újból bekapcsolta a mobilját, amely rögtön meg is szólalt.

A kavicsos úton visszamentünk az autóhoz, Simon mindig két lépéssel előttem haladt, én pedig botladozva igyekeztem utána. A fejünk felett sötétszürke felhők tornyosultak, bármelyik pillanatban elkezdhetett volna esni az eső. A szél elállt, a levegő nyirkos volt. Simon kinyitotta előttem a Golf ajtaját. Nem tudtam, mit is kezdjek magammal, vagyis azzal, hogy 201 Saskia Noort Az ínyencklub

visszautasítottak. Amikor a beszálláshoz el akartam surranni mellette, átfogta a derekamat és megállított. – Komolyan gondoltad az előbb? Hogy a tegnapelőttinek nem lesz folytatása? – Hüvelykujjával végigsimította a csípőmet. – Igen. Szerintem az ínyencklubon már így is túl sok a repedés. Azonkívűl, én nem vagyok… – Mi nem vagy? Óvatosan megfogta a kezemet, és elkezdett játszani az ujjaimmal. Az lett volna jó, ha visszataszítónak érzem, és az arcába csapok. De én inkább a vállán szerettem volna sírni. – Nem vagyok olyan nő, aki szórakozásból viszonyt kezd valakivel. – Úgy gondolod tehát, hogy amit tettünk, hiba volt? Megbántad? Az arcomat fürkészte. Én megpróbáltam közönyösnek és bátornak mutatkozni. – Nem bántam meg. Nagyon jó volt, de nem éri meg, hogy stresszeljek tőle, és hazudjak miatta. Semmi esetre sem akarok stresszben és hazugságban élni. Nagyon óvatosan lefejtettem magamról a kezét. – Drágám, az ínyencek előkelő érdekszövetsége nem létezik többé. Kész, vége, megszűnt. Ez nekem egyértelműnek látszik. Miatta tehát nem szükséges semmiről lemondanod… Ujjai gyöngéden végigsiklottak az arcomon. – Másmilyennek tartottalak. Fölém hajolt, és megnyalta a fülcimpámat. Meleg leheletétől egész testem libabőrös lett. – Milyennek?

Saskia Noort

202

Az ínyencklub

– Szabadabbnak. Azt gondoltam, hogy egy szabad nő vagy, nem ilyen aggályoskodó… Az is vagyok, szabad gondoltam. És az is akarok marad. De egy szerelmi viszony veled tiszta önpusztítás lenne. Ismét világosan akarok gondolkodni, ismét rendben akarok lenni önmagammal, kérlek, engedd, hogy elmenjek. Csakhogy nem mondtam ki mindezt. Ahelyett, hogy eltaszítottam volna magamtól, visszcsókoltam, és hagytam, hogy kezei becsússzanak a pulóverem alá. Engem még soha senki nem csókolt meg olyan csodálatosan, ahogy Simon. Még soha nem éreztem ilyen heves vágyat, hogy a melleimet valaki megérintse, mint most. – Még tehetünk egy kis kitérőt – lihegte, miközben a mobilja egyfolytában jelzett. Ettől még időben észhez tértem. – Annak nem lenne semmi értelme – mondtam rekedten, és kitéptem magam az öleléséből. Simon fogadta a hívást, eközben én doboló szívvel beszálltam az autóba. Furcsa csengetést hallottam még mindig, de tompán, mintha távolról jött volna. Ellenőriztem a saját mobilomat, bekukkantottam az elülső, majd a hátulsó ülés alá is, aztán a kesztyűtartóba, végül pedig még Simon aktatáskájába is, amely az anyósülés mögött hevert a padlón. Onnan jött a hang. Tehát két mobiltelefonja van. Belülről kopogtattam a szélvédőn, és a táskájára mutogattam, hogy a tudomására adjam, szól a másik telefon is. Miközben tovább beszélt, visszaintett, hogy adjam oda neki azt. Kiemeltem a súlyos bőrtáskát az ülés mögül, kinyitottam a zárját, és kivettem a picike, piros mobilt, amely hevesen villogott. Letekertem az ablakot, és kinyújtottam a készüléket Simonnak. Saskia Noort

203

Az ínyencklub

Mielőtt becsuktam volna a táskát, pillantásom a benne lévő papírkötegre esett. A legfelső lapon Hanneke e-mail címe volt olvasható gyorsan belelapoztam a halom papírba, miközben fél szemmel Simont figyeltem, aki szerencsémre megfordult, és éppen háttal állt nekem. Hirtelen elhatározással kiemeltem ezt az egyet a lapok közül, és begyűrtem a dzsekim zsebébe. Aztán bezártam a táskát, és gondosan visszatettem ahelyére az ülésem mögé. – Ivó volt az – mormolta Simon, amikor beült mellém a kocsiba. Úgy nézett ki, mint aki tíz évet öregedett az eltelt néhány perc alatt. Az arca sápadt volt, szája körül az éles vonalak még mélyebbnek látszottak. – Az istenfáját, Karen, valami nincs rendben velünk! Mi ez, valamiféle büntetés? Túlságosan jó dolgunk volt eddig? És most ez az ára a sikernek és szerencsének? Néha már magam is kezdem azt hinni, hogy valaki meg akar leckéztetni bennünket. Valamit belénk akarnak verni. De mit? Mit, hogy az isten rohassza meg! Kiabált, és homlokát a kormányhoz verdeste. – Ezt nem tudom elviselni! Hogy semmit sem tehetek. Egyáltalán semmit. Az az ember pénzügyileg a padlón van… A gyerekek… Kivert a hideg veríték. Ennek Hannekéhez van valami köze. Simon rám nézett. Könnyeket láttam a szemében, – Lekapcsolták a gépekről. Az álla remegett. Letekertem az ablakot, és mélyen belélegeztem a hideg, nedves levegőt, hogy legyűrjem feltoluló hányingeremet.

Saskia Noort

204

Az ínyencklub

26

Kedves, legkedvesebb Han, elviselhetetlen látnom, hogy mennyire szenvedsz, és tudnom, hogy ennek én vagyok az oka. De nem tehetek mást, távol kell magam tartanom Tőled. Muszáj. Rendkívül hálás vagyok Neked a segítségedért, a bizalmadért, és hogy hiszel bennem (ha nem hittél volna bennem, ki tudja, milyen mélyre süllyedtem volna), és a megértésedért is. Mégis, mostantól mindent el kell követnem, amit csak tudok annak érdekében, hogy megmentsem, ami még menthető. Nem akarom, hogy Babs elhagyjon. Nem akarom elveszíteni a gyerekeimet. Ezért határoztam úgy, hogy mindenbe beletörődöm, és nem veszekszem vele tovább, megpróbálom legalább megérteni őt. Saskia Noort

205

Az ínyencklub

Igen, mindennek ellenére szeretem őt. Ami közted és köztem történt, különös volt, nagyon szép, és örökre feledhetetlen marad számomra. Valószínűleg még az életemet is ez mentette meg, de (legalábbis részben) a félelmen alapult. Mi mindketten magányosak, mondhatni elveszettek voltunk, és kölcsönösen rejtözködtünk egymás elől egy darabig. Én így látom. De aztán a vihar lecsendesült, a nap újra kisütött, és nekünk lépnünk kellett. Sohasem állt szándékomban, hogy szétromboljam a házasságomat vagy a tiédet, és amennyire tudom, neked sem volt ilyen szándékod. Ezért kérlek, Han, kedvesem, előre nézz, és próbálj meg úgy emlékezni a közöttünk történtekre, mint, ami szép volt és kitörölhetetlen a múltunkból. Mindig lesz hely a szívemben számodra, de akármilyen különösen is hangozhat ez neked, a nagyobbik része Babette-é. Remélem, egy napon neked is sikerülni fog visszafogadnod a szívedbe Ivót. Ami Simont illeti, igazad van. Csakhogy nem volt más válsztásom, és most teljesen hozzá vagyok láncolva. Azon kívül, amúgy sem akarok soha többé főnök lenni, ez a funkció belülről felzabál engem. A jövő év az én terhemre írható romhalmaz eltakaritásának a jegyében fog eltelni: rendezni kell a kapcsolatomat Simonnal és Babette-tel egyaránt. Gondoskodni fogok róla, hogy a feleségem újra szeressen engem, és hogy visszaszerezzem az üzememet. Tudom, hogy képes vagyok elérni ezt! Tudom, mitgondolsz most, és szinte látom, ahogy elhúzod a szád. De nekem ezeket kell szem előtt tartanom. És hogy mindezt meg tudjam valósítani, arról is döntöttem: el fogom adni a házunkat. El akarok meni ebből a sz…fészekből, és itt akarom hagyni a többieket, az ínyenc klub

Saskia Noort

206

Az ínyencklub

tisztelt tagjait. És el, csak el Simon befolyási övezetéből! Az egészet újra akarom kezdeni. Tiszta lappal akarok indulni. Kedvesem, Han, jobb, ha megszakítjuk a kapcsolatunkat, és távol tartjuk magunkat egymástól. Tehát ez az utolsó levelem hozzád. Biztosan sokszor összefutunk még, az utcán, a barátainnál, a teniszpályán, és amikor mások beszámolóiban halljuk majd egymás nevét, az kezdetben nagyon fog fájni, de a fájdalom elmúlik végül, hidd el nekem! Remélem, egyszer még, mint jóbarátok találkozunk újra, és, hogy Ivo valamikor meg fog bocsátani nekem. Minden jót, drágám! Evert Az üzenet egy héttel a tűzeset előtt íródott. Óvatosan elkezdtem simogatni a papírlapot, mintha ezzel utólag még vigasztalni tudnám Hannekét, közben pedig könnyek potyogtak a szememből az asztalra.Többször is elolvastam Evert levelét, és mindig ugyanarra a következtetésre jutottam: nem akart meghalni. Ráfektettem a fejemet a levélre, és láttam magam előtt, hogyan kapcsolják le a klinikán Hannekét a gépekről. Hogyan húzzák ki a műszerek csöveit, a különféle vezetékeket fiatal és erős testéből, amely még egyáltalán nem volt felkészülve a halálra. Annyira elviselhetetlen volt számára az Evert halála miatt érzett fájdalom, hogy nem akart tovább élni? Nem, nem hiszem. Nem akart meghalni ő sem, mint ahogy Evert sem akart. Hirtelen világos lett minden, a napnál is világosabb. Hanneke tudta, hogy Evertet meggyilkolták, és éppen arra készült, hogy ezt ennek a levélnek a segítségével bebizonyítsa. És ezt a levelet hurcolta magával az aktatáskájában Simon. Saskia Noort

207

Az ínyencklub

Összegörnyedve felnyögtem. Betegnek éreztem magam a bánattól, az önmagamtól való mérhetetlenül mély undortól és a barátaimtól.

Egy kocsi állt meg a bejáratunk előtt. A konyhaablakhoz mentem, hogy megnézzem, ki jött. Michel volt az. Gyorsan összehajtogattam a levelet, és zsebre vágtam. Letöröltem a könnyeimet, leültem az asztalhoz, és kinyitottam az újságot. Hiszen hivatalosan még nem tudtam Hanneke haláláról. – Helló, Karen! – mormogta Michel, amikor meglátott. Odahajolt hozzá, és ügyetlenül átölelt. – Mi történt? Valami baj van? – kérdeztem, amilyen nyugodt hangon csak tudtam. – Kérsz kávét? – Maradj ülve! És fogj meg, kérlek! Belecsókolt a hajamba, majd megköszörülte a torkát. – Karen, van valami… Rögtön hazajöttem, mivel… ezt szemtől szemben akartam közölni veled. Megfogtam a kezét, és leültettem a mellettem lévő székre. – Mi történt hát? Nagyot sóhajtott, és kicsit még habozott. Majd megragadott a vállamnál fogva, és magához húzott. – Hanneke. Ma délben abbahagyták a mesterséges lélegeztetést. Nem volt értelme tovább gépen tartani. Az agya olyan mértékben károsodott. Most már valóban halott. Erősen belém kapaszkodott, és nyöszörgött. A mellkasa felés lejárt, mint valami fújtató. – Kitől… kitől tudtad meg? – Simontól. Körülbelül fél órája telefonált. Már mindenki úton van. 208 Saskia Noort Az ínyencklub

– Mindenki? – Majdnem rosszul lettem ettől a szótól. Reszkető ujjakkal cigarettát vett elő a nadrágja zsebéből, és rágyújtott. Felpattantam, és én is kivettem egy szálat a félig összelapított dobozból. Michel tüzet adott. Úgy remegtek az ujjaim, hogy nem tudtam a cigit a láng fölé tartani. – És mi…– folytatta rekedtes hangon, és elfordította a tekintetét –, mi nem kívánatos személyek vagyunk. Vagy legalábbis te az vagy. Ez teljesen nevetséges. Abszurd. Dühös is lettem, de Ivo a férje, és ha ő úgy akarja, a döntését tiszteletben kell tartanunk. Simon nem tehetett semmit, pedig ő is helytelenítette. Váratlanul megnyugodtam. – Semmi baj. Úgysem akarok búcsút venni tőle olyan emberek között, akik talán felelősek a haláláért. – Karen… – Most már igazán mindegy, hogy ki lökte le. Ha pedig leugrott, akkor valaki mindenesetre kényszerítette rá. Meg kellett halnia, mert túl sokat tudott Evert meggyilkolásáról. – Szívem, ennek nincs semmi értelme. Megértem, hogy dühös és szomorú vagy, de használd az eszedet, kérlek! – Éppen azt teszem, végre. Michel a hüvelyk- és a mutatóujjával megdörzsölte az orrgyökét. Aztán amikor ismét kinyitotta a szemét, a tekintetéből együttérzés sugárzott. – Kérlek, Karen, gondold végig, hogy micsoda ostobaságokat hordasz össze! Hagyd abba végre ezt a meggondolatlan fecsegést, a gynúsítgatást! Ivo elveszítette a feleségét, Babette a férjét… Már önmagában ez is elég szörnyű nekik. Hagyd békén őket! Saskia Noort

209

Az ínyencklub

– Nem tudom magamnak megbocsátani, ha csupán itt ülök tehetetlenűl és beletörődve a történtekbe. Tudom, hogy Hanneke nem lett öngyilkos, még ha sokat ivott is előtte, és össze volt zavarodva. A gyerekek miatt, muszáj, hogy kétségbe vonjam ezt a verziót. Michel hallgatott, és egy újabb cigarettát dugott az ajkai közé. A könnyek lassan végiggördültek borostás arcán. Most megint hasonlított egy kicsit arra a jóságos, érzékeny férfira, akibe hosszú évekkel ezelőtt beleszerettem. Meg akartam vigasztalni, de elfordította a fejét. – Te nem értesz meg engem, Karen. Nem fogok odadobni mindent, amiért éveken át keményen megdolgoztam, csupán azért, mert te belelovaltad magad valamiféle összeesküvési teóriába. Ilyesmire nem kényszeríthetsz. Ezt nem teszem meg. Nem követlek. Teljesen egyedűl állsz a véleményeddel. Evert levele valósággal égette a zsebemet. De nem mutathattam meg Michelnek anélkül, hogy elmesélném, milyen körülmények között jutottam hozzá. – Tudom, Michel. És remélem, nem lesz túl késő, amikor talán mégis sikerül meggyőznöm téged. Úgy értem, kettőnk érdekében.

Saskia Noort

210

Az ínyencklub

27

IVO NEM AKART LÁTNI ENGEM, sem pedig beszélni velem. Kezdetben azt sem akarta megengedni, hogy részt vegyek Hanneke temetésén. Ennek oka valószínűleg pusztán a kétségbeesése volt. Tehetetlen dühében fordult ellenem. Áruló voltam a szemében, és ebbéli meggyőződésében Angela és Patricia minden erővel támogatta. Napról napra gonoszabbak lettek hozzám. Először legalább még köszöntek, ha összefutottunk a szupermarketben, egy hét elteltével azonban ez már elképzelhetetlen volt. Babette szerint Angela és Patricia szándékosan felhergelte egymást, agresszivitásuk sosem sejtett fokozatot ért el. Egyetlenegy beszédtémájuk volt, mégpedig én, és úgy tűnt, velem kapcsolatban csupa negatívumot ástak elő emlékeikből. Például, hogy miért utáltak tulajdonképpen már az inyencklubban eltöltött első közös estén. Ilyen vagy olyan alkalmakkor milyen ruhát viseltem, mit mondtam, mit csináltam, vagy mit mulasztottam el mondani vagy tenni. Mindig is teher voltam a nyakukban, csak azért viseltek el, Saskia Noort

211

Az ínyencklub

mert Hannekével jó viszonyba kerültem, és mert Simon üzleti kapcsolatban állt a férjemmel. Egész idő alatt sejtették, hogy egy napon elárulom őket, mível titokban lenéztem őket, és magamat nagyra tartottam. Ennek ellenére azt azért elképzelni sem tudták, hogy tényleg ennyire buta és szégyentelen vagyok, és a legjobb barátnőmet meg annak a férjét pellengérre állítom a nyilvánosság előtt. Kiszolgáltatom őket a rendőrségnek. Pontosan tudtam, hogyan zajlanak le ezek a beszélgetések, hisz két éven keresztül mégiscsak részt vettem ilyeneken. Részletesen kielemezték a távol levő személy jellemét, kinézetét, házasságát és családját, és nemritkán porig alázták. Mindig azzal nyugtattam meg magam, hogy én vagyok az, aki e beszélgetések sotán legalább némiképp megpróbál differenciálni, csakhogy most, amikor már a körön kívül álltam, utólag hamar világossá vált számomra, hogy én is ugyanolyan gátlástalanul benne voltam mindenben, annál az egyszerű oknál fogva, hogy jólesett, és a társalgás nagyon biztonságos módozatát jelentette. Sohasem kellett magunkról beszélni, sem a félelmeinkről, sem a bizonytalanságainkról, és a saját kapcsolatainkról se. Ez az összetartozás érzését nyújtotta, és azt a látszatott keltette, hogy a jó oldalán állunk. Mi jól neveljük a gyerekeinket, másuk rosszul. Mi mértékletesen fogyasztunk szeszes italt, másuk totál alkoholisták. A mi férjünk jó, a másé egy szar alak. Mi izlésesen rendeztük be a házunkat, mások lakása elhanyagolt zug. Mi jól tudunk teniszezni, mások el se találják a labdát. Mi gonddal választjuk ki a nekünk tetsző ruhadarabot, mások csak bennünket majmolnak. Nekünk van pénzünk, és gondtalanul élünk, másoknak ez nagyon jól jönne. Mi karcsúak vagyunk, Saskia Noort

212

Az ínyencklub

mások képtelenek vigyázni az alakjukra. A mi férjeink tisztelettel közelednek mások feleségéhez, az ővék állandóan körülöttünk lebzselnek. Eléggé különös, de a csoportból való kizárásom rendkívüli erőtt adott, és csodásan megkönnyebbültnek éreztem magamat. Nem omlottam össze, jóllehet, ha valaki, akkor én aztán mindig az után epekedtem, hogy mások kedvesnek, helyesnek tartsanak. Még olyanok is, akiket jómagam éppenséggel nem találtam szimpatikusnak. Napról napra jobb lett a közérzetem, mintha apránként újra magamra találtam volna. Az egyetlen dolog, ami még rettenetesen gyötört, az a Simon utáni szüntelen és erős vágyakozás volt, amely egyáltalán nem csitult. Ellenkezőleg, már-már a megszállottság jeleit mutatta, noha ugyan akkor egyre inkább erősödött bennem a gyanú, hogy ő komoly szerepet játszott Hanneke és Evert halálában. Rá gondoltam, mihelyst reggel kinyitottam a szememet, amikor megvajaztam a kenyérszeleteket a gyerekek iskolai ebédjéhez, amikor bevásároltam, amikor az iskolához bicikliztem, amikor a számítógépem előtt ülve dolgoztam, mindig és mindenhol ő járt az eszemben. Ő, és csakis ő tehetett róla, hogy szinte egyáltalán nem tudtam koncentrálni semmire. Minden, a rádióban leadott romantikus és szomorú dal, egy érzelgős, giccses szám, még egy Marco Borsato-féle kornyikálás is, beindította a fantáziámat. Fejben hosszú beszélgetéseket folytattam vele, amelyekben újra és újra türelmesen elmondta nekem, hogy semmi köze Hanneke és Evert halálához, utána a karjába zárt, és szenvedélyesen megcsókolt. Az egyik percben meg voltam róla győződve, hogy mindkét esetben ő mozgatta a Saskia Noort

213

Az ínyencklub

háttérből a szálakat, a következő percben pedig teljesen biztos voltam benne, hogy semmi köze nem lehetett a történtekhez. Éjszakánként az ágyamban fekve gondolatban leveleket írtam, e-maileztem, SMS-eztem neki. Ezekben megpróbáltam leírni összekuszálódott érzéseimet, vagy lelepleztem, mint a legnagyobb és legvisszataszítóbb hencegőt, manipulátort és szoknya vadászt, akit a világ valaha is látott. Nem sokat segített a dolgokon, hogy olykor telefonüzeneteket írt nekem, amiket én azonnal, habozás nélkül, megválaszolatlanul kidobtam vagy kitöröltem. Üzeneteinek tartalma hol felületesen baráti volt (Hogy vagy?A kíváncsi X). Hol kétségbeesett (KÉRLEK, adj hírt magadról!XXXXX), néha pedig kifejezetten érzéki (Az íróasztalomra fektetlek, kigombolom a blúzodat, látom a melleidet,a megkeményedett bimbókat,melyeket csókolok, simogatok, nyalogatok. Most pedig te! X)

Eső szitált és köd borította a rétet, ahol a tehenek ráérősen legeltek, Michel, a gyerekek és én is ebben a fehérségben álldogáltunk, kezünkben egy-egy szál piros rózsával, és vártuk, hogy a Bloemendijk felől bármelyik pillanatban feltűnjék Hanneke temetési menete. A barátokat és a családtagokat meghívták, hogy otthon vegyenek végső búcsút tőle, és a koporsóját onnan kísérjék a Nagytemplomig. Az ismerősöket, szomszédokat, üzletfeleket és így tovább megkérték, hogy egy szál piros rózsával a kezükben álljanak az út mentén. Nekem úgy tűnt, az egész falu kivonult. Gyerekek és felnőttek százai álltak némán és komor tekintettel az utcán. A látvány mély benyomást tett rám, és biztos voltam benne, hogy ez az egész Hanneke ízlésének is megfelelt volna. 214 Saskia Noort Az ínyencklub

Szinte mindenkinek elállt a lélegzete, amikor lépésben haladva feltűnt a fehér halottaskocsi, amelyben a fehérre festett tölgyfa koporsót teljesen elborították a pompásabbnál pompásabb virágkompozíciók. A gyászkocsi mögött lépdelt Ivo, oldalán Babettel, Meesszel, Annával és Hanneke szüleivel. A szomorúságtól kisírt szemmel, kissé megduzzadt arccal és tompa tekintettel lépdeltek. A nézők tömegén sírás hulláma csapott át. Michel átkarolta a vállamat. Hallottam, hogy szipog. Babette bátortalanul odaintett nekünk. – Mami – Annabelle csodálkozva nézett rám. – Te sírsz? Bólintottam, és a könnyeimen át rámosolyogtam, miközben magamhoz szorítottam őt és Sophie-t. – A papa is sír – suttogta Sophie a nővére fülébe. Annabelle megfordult és látta, hogy az apja egy zsebkendővel törölgeti szemeiből a könnyeket. Kezét az apja kezébe csúsztatta. – Mees azt mondta, hogy az anyukája halott, de nem igazából, mert mindig vele marad, a szívében… A gyászolók között csak ketten viseltek nagy, fekete napszemüveget. Patricia és Angela. Mindketten színpadiasan a férjükbe karoltak, és szándékosan nem vettek tudomást rólunk. Simon együttérzően felénk biccentett. – Ez arcpirító! – mormogta Michel, majd újra átfogott, miközben csatlakoztunk a lassan tovahaladó menethez.

A templomban egészen hátul, egy magas márványoszlop mellett találtunk helyet magunknak a kíváncsiskodók között. Minden pad foglalt volt. A gyerekek játékos kedvvel másztak fel a rózsákkal beborított koporsó mögött lévő kórus padjaiba. 215 Saskia Noort Az ínyencklub

E virágtenger fölött Hannekének egy olyan felnagyított feketefehér portréja függött, amelyen két oldalról éppen puszit kap a gyerekeitől. A hangszórókból kedvenc száma, a R. E. M.-től az Everybody Hurts szólt, amelyről több alkalommal is elmondta, hogy ennek kell elhangzania a temetésekor. Michel vállára hajtottam a fejemet, és körmeimet a karjába vájtam. Elől az első sorban szorosan egymás mellett foglaltak helyet a barátaink. Patricia és Angela még mindig a napszemüvege mögé rejtőzött, Simon átkarolta Ivót. – Remek előadás, nem gondolod? – suttogta a fülembe valaki a hátam mögül. Megfordultam, és egyenesen belebámultam Dorien Jager kerek képébe. Mintán a temetkezési vállalkozó helyet foglalt a szószék mögött, nyomasztó csend támadt. Aztán a férfi átadta a szót Simonnak.

Rajta sem idegesség, sem megilletődöttség nem látszott, bár az arca a körülményekhez illően szürke és éles rajzolatú volt. Jó néhányszor beletúrt a hajába, jobb kezét hanyagul a zsebébe dugta, megköszörülte a torkát, majd beszélni kezdett. Elmondta, mennyire nehezére esik neki, hogy most itt álljon, szemközt egy nagyszerű, energikus és fiatal nőnek a családtagjaival és barátaival, aki feleség és családanya, barátnő és szüleinek a szeretett gyermeke, és aki ezeken kívűl tehetséges és sikeres belsőépítész volt. Mindezt legjobb barátja Ivo kérésének eleget téve teszi, mert ő nincs abban az állapotban, hogy beszéljen. – Egyszerűen lenyűgöző a pacák! Maga a megtestesült méltóság. 216 Saskia Noort Az ínyencklub

Dorien tekintete a hátamba fúródott, és mintha az ördög bújt volna belé, addig sziszegte fülembe maró megjegyzéseit, amíg végűl hátrafordultam, és megkértem, hogy most már fogja be a száját. Ezután szerencsére elnémult. – Azt hittem, elöl fogsz ülni mint ví-áj-pí - szólított meg, miután kijöttünk a templomból. Michel mereven ment tovább, kézen fogva Annabelle-t és Sophie-t. Dorien a falnak támaszkodva állt, és idegesen sodort magának egy cigit, majd amikor kész volt vele a füle mögé dugta. – Egyszer már sikerült leszoknom a dohányzásról. Épp most kezdem újra, de igyekszem minél kevesebbet szívni. A staub megsodrása és a rágyújtás között minimum tíz percnek kell eltelnie. Ebben állapodtam meg magammal. Ez a nő teljesen megváltozott. Ellentmondást nem türő stílusát, lekezelő modorát, úgy látszik, elhagyta valahol. Ehelyet ijedten pislogott körbe, és úgy nézett ki, mint aki már hetek ót a nem aludt. – Van merszed idejönni, és az istentisztelet alatt mindenfélével telefecsegni a fejemet!? Te aztán jól elintéztél engem. Miért terjesztesz olyasmit, amit én sohasem mondtam? – kérdeztem tőle felháborodásomban. Hideg, kék szemeivel egyszerűen keresztülnézett rajtam, és megvonta a vállát: – Időnként szükség van erre. Kell valami, hogy az egész mozgásba jöjjön. Tudom, hogy vannak kételyeid, még ha nem is mondod el. Miféle barátnő vagy, ha elhallgatsz fontos dolgokat? Egyébként, ha megvigasztalódsz, súlyos büntetést kaptam a munkamódszereim miatt. A főnököm elvette tőlem ezt az ügyet… Saskia Noort

217

Az ínyencklub

Lesütötte a szemét, és otromba cipőjével a füvet rugdosta. – A derék Vogel úrnak elég volt csak füttyentenie egyet, és hoppá, nekem annyi! De szemmel láthatóan te is kiestél a tisztelt társaság kegyeiből. – A fáradózásaidnak köszönhetően. – Csak nyugodtan hibáztass! A magadfajta mind ezt csinálja. Hogyha részegen ültök a volánhoz, és elkapnak benneteket, mi vagyunk a szarháziak. Ha egy másik piás közületek üt el valakit, akkor is mi vagyunk a seggfejek. És közben szünet nélkül folyik a siránkozás, hogy az élet már egyáltalán nem biztonságos, ezért nagyobb rendőri jelenlétre volna szükség az utakon. Ugyanakkor minden lehetséges módon kibújtok az adófizetés alól. Mintha a törvények fölött állnátok. – Aó! Miért nem próbálkozol politikával, leginkább a szociknál? Talán még sokra vihetnéd… – Szarok rá. Előhúzta a cigarettát a füle mögül, és rágyújtott. – Nekem ezt az asszonyt, aki ott azon a fotón boldogan nevet a gyerekei társaságában, a barátnődet meg kellett néznem, amikor ajárdán feküdt rángatózva – mutatott szemrehányóan mögém. – És a hotelszobában megtaláltam a táskáját, a mobilját, tele a barátai és ismerősei telefonszámával, a noteszét, benne fotókat a két gyerekéről, és időpontbejegyzéseket. Rögtön világos lett zámomra: ez egy erős, jókedvű és népszerű asszony, nem az a típus, aki szerelmi bánatában leveti magát a mélybe egy erkélyről. Ezt elhiheted nekem, éppen elég öngyilkost láttam a munkám során. Ha

Saskia Noort

218

Az ínyencklub

láttad volna a barátnődet ott feküdni az utca kövén, te is minden erőddel azon lennél, hogy elkapd a gyilkosát. Michel visszafordult, és bosszúsan intett, hogy igyekezzek utánuk. Most mennem kell. De szeretnék beszélni veled. – suttogtam, mire Dorien Jager meglepődve nézett rám. – Magasságos ég! Hát ennyire nem figyeltél? Nincs mit hozzáfűznöm az esethez. Már nem foglalkozom vele. – Nagyot szívott a cigarettájából, és a szeme egyszerre felragyogott. – De azért beszélni nem árt. Hívj fel! Adtam neked a névjegykártyámból.

Esernyők alá bújva vett búcsút a tömeg Hannekkétől. A koporsót lassan leeresztették a sírba. Még az imádott nagyanyám temetésekor sem bőgtem úgy, mint most. Szememből ömlöttek a könnyek, az orromból csorgott a takony. Nemcsak Hanneke elvesztése miatt sírtam, hanem mert elvesztettem mindent. Itt állok mindenkitől elidegenedve, még a férjemtől is. Michel minden módon próbált vigasztalni, finoman végigdörzsölte a karomat, a hátamat, hogy felmelegedjek, újabb és újabb papír zsebkendőt nyújtott át, és időnként megszorította a kezemet, ami csak fokozta a fájdalmamat. Nem tudtam elszakadni annak a feketén tátongó, mély gödörnek a látványától, amelyben Hanneke örökre eltűnt előlem, még akkor sem, amikor a legtöbben már elvonultak az aula irányába, hogy egyenek pár falat lazacot, és igyanak pár korty pezsgőt. Ott álltam még akkor is, amikor a sár kezdett beszivárogni a körömcipőmbe. Michel óvatosan próbált elmozdítani a helyemről, de én minden erőmmel ellenálltam. 219 Saskia Noort Az ínyencklub

Mintha megigéztek volna, meredten néztem a rózsaszirmokat, amiket Patricia irányítása alatt a gyerekek egymás után Hanneke koporsójára szórtak, és mit sem törődtem az esővel, amely egyre jobban esett. – Han – suttogtam. – Han, én ennek a végére járok. Te olyan bátor voltál… Ezért is voltál te a legjobb barátnőm, erre csak most jöttem rá. Mert olyan bátor, belevaló és becsületes voltál. A halálod nem volt hiábavaló. Akik miatt meghaltál, nem fogják megúszni, megigérem neked. Valaki hátulról megérintette a vállamat. – Hé, kislány, mit motyorászol itt? Még megfázol… Simon hajából csepegett az esővíz, a cseppek legördültek az arcán, az orrán, le egészen az érzéki szájáig. – Mit ígértél meg neki? – Ahhoz neked semmi közöd. – Gyere, hazaviszlek. Teljesen átáztál. – Mintha te nem. Mért nem mész be, és iszol egy pohár pezsgőt, ahogy Hanneke akarná? – Ne légy cinikus. Nem én szerveztem így. – Akkor bizonyára Patricia ötlete volt. A feleségedé, aki alig egy hete veszélyes őrültnek nevezte Hannekét. Minden okotok megvan a pezsgőbontásra. Talán mégiscsak veled kellene tartanom. Hogy mutathassak a kedves feleségednek néhány mókás SMS-t. – Rendben. Michel is odabent van. Ő is roppantul érdekesnek tartaná őket.

Saskia Noort

220

Az ínyencklub

Erősen megragadta a derekamat, és magával vonszolt! Én ellenkeztem, a cipőm sarkát beleakasztottam a talajba, és a könyökömmel oldalba vágtam. – Engedj el, Simon, ne tégy nevetségessé mindenki elött! Fagyosan nézett rám, és megfeszítette az állkapcsát. – Te teszed magad teljesen nevetségessé, Karen. Gyere be velem, és viselkedj úgy, ahogy egy felnőtt nőhöz illik, vagy menj haza, és otthon siránkozz! Elég legyen ebből! Ne add a drámai hősnőt! Viselkedj normálisan, mint ahogy mi is mind normálisan viselkedünk Olyan ellentmondást nem tűrően mondta ezt, hogy félni keztem tőle. – Jó. Bemegyek veled. Bemegyek Michelért és a gyerekekért, aztán hazamegyünk. De mostantól kezdve békén hagysz engem. Ne hívj telefonon, ne küldj több SMS-t! Ígérd meg, kérlek, hogy te is normálisan viselkedsz! – Ha ezt akarod, természetesen respektálom. Mostantol nem foglak zavarni többé. – Klassz. Megfordult, és elment. A lábaim elgyöngültek, és legszívesebben jó hangosan a nevét kiáltottam volna.

Saskia Noort

221

Az ínyencklub

28

A BÉRLAKÁSBAN, amelyben Dorien Jager lakott, leírhatatlan rendetlenség uralkodott. Költözködéskor használatos kartondobozok tornyosultak a keskeny folyosón, az ajtó mellett található macskaalomból ammóniát tartalmazó, undorító bűz áradt, a padlón a legkülönfelébb lábbelik, esőcsizmák, papucsok, cipők hevertek szanaszét még egy pár rózsaszín papucs is volt – lábujjközi pánttal! –, mintha valaki mérgében hajigálta volna szét őket. És ez még csak az előszoba volt. A kicsinyke konyhában napok óta halomban állt a szennyes edény a mosogatóban, a szemetesvödörben pedig már alig fért el a hulladék. Egy kifacsart narancs penészes héja feküdt mellette. – Ne törődj a rendetlenséggel – mondta Dorien, aki még pongyolában volt, és éppen egy újsághalmon lépett át. De ezzel a disznóóllal nem lehetett nem törődni. – Most költöztél ide, vagy éppen most hurcolkodsz ki? – kérdezem, az üvegekkel teli rekeszekre és az étkezőasztalon álló edényekre pillantva Saskia Noort

222

Az ínyencklub

– Ez mind a barátomé. Ő költözik el. Holnap. – Ó… igazán sajnálom. – Gyámoltalanul álltam a szoba közepén,e zalatt Dorien egyik székről a másikra helyezett át egy halom ruhát. – Ne sajnáld! Nekem jobb lesz így. Én csak örülök annak – kissé gyámoltalanul körbemutatott, ha túl leszek rajta. A holmik elosztása nehéz… Mindegyikhez tapad valamilyen emlék. Kérsz kavét? – Igen, köszönöm.

Szombat volt. Közöltem Michellel, hogy egy napra bemegyek Amszterdamba körülnézni a boltokban. Babette először azt mondta, hogy velem jön, de leráztam, mivel egyedül akartam lenni. Rögtön meg értette ezt, és felajánlotta, hogy majd kitalál valami kellemes programot a gyerekeknek aznapra. Már indulásra készen az ajtóban álltam, amikor Michel szeretetteljesen szájon csókolt. – Ebből rád ismerek újra – mondta mosolyogva. – Menj csak nyugodtan, szívem, és vásárolgass, ne fogd vissza magad! – Azzal kezembebe nyomott egy 200 eurós bankjegyet. Megkönnyebbült volt, mert Hanneke temetése óta még véletlenül sem hoztam szóba az összeesküvés-elméletemet. – Az élet megy tovább. Nekünk is haladnunk kell előre. Együtt. Patricia és Angela magatartása meg fog változni. Nem szabad a helyzeten még tovább rontani, amikor elég vacak már úgyis. Jól emlékszem, ezekkel a szavakkal próbált megvigasztalni a temetés után. Ránéztem akkor, és azt kérdeztem magamtól, vajon milyen okból akarja mindenáron szőnyeg alá söpörni a 223 Saskia Noort Az ínyencklub

problémáinkat. Ő, aki korábban értelmes tévéműsorokat szerkesztett, aki egykor a szociális jogtalanságok ellen harcolt, időközben ostoba vetélkedők és viszolyogtató valóságshow-k producerévé vált. Szerettem volna újra szeretni őt. Egy szikrányi érzelmet kerestem magamban, találni akartam egy kellemes emléket, amely feléleszti az iránta érzett szerelmemet, de nem jött elő más, mint keserűség és idegenkedés. És kétségbeesetten kérdeztem magamtól, hogy az ég szerelmére, hogyan lehetne még rendbe hozni ezt a viszonyt. Ha be tudnám neki bizonyítani, hogy valóban valami nagyon ocsmány dolog zajlik körülöttünk, akkor az talán közelebb vinne bennünket egymáshoz ismét.

–Tejet? Cukrot? – Felriadtam komor gondolataimból. Vendéglátóm farmernadrágba gyömöszölte magát, és nagy kockás ing volt rajta, amilyet a kanadai favágók hordanak, de ezt szemmel láthatóan sietve és figyelmetlenül vette magára, mivel félre volt gombolva. Két nagy, rózsaszínű – sertésfejet formázó! – bögrét tett az asztalra, és egy felnyitott dobozban cukrot tolt elém, meg egy literes üvegben zsírszegény tejet. – Csak cukrot kérek – válaszoltam, amire ö egy evőkanálnyi cukrot lapátolt mindkét bögrébe. Átfogtam két kézzel a disznófejet, és bekortyoltam a kávéba. Olyan erős volt, hogy a szívem rögtön vadul kalapálni kezdett. – Azt hiszem, egy kicsit megcsúszott a kezem… – motyogta Dorien, és még egy kanál cukrot mert a bögréjébe. És önelégült vigyor jelent meg a képén. 224 Saskia Noort Az ínyencklub

– Mi változott, hogy meggondoltad magad? Hirtelen azt sem tudtam, hol kezdjem. Nehezemre esett, hogy eszerre a bizalmamba fogadjam. – Biztos vagyok benne, hogy Hanneke nem követett el öngyilkoságot – mondtam. – Ismertem őt, benne nem volt önpusztító hajlam. Dorien nagyot sóhajtott. – Ugye, valójában nem azért jöttél ide, hogy ezt most közöld velem? Ezt már egy héttel ezelőtt is tudtad, ámde vonakodtál, hogy előadd. Természetesen Hanneke Struyk nem lett öngyilkos. De bizonyítsd be! Mi nem találtunk semmiféle nyomot, amely gyilkosságra utalna. Azon kívül, eltévesztetted a címet, mint már említettem, ezt az ügyet nem én viszem tovább. – Azt mondtad, hogy erről Simon tehet. – Igen, a főnököm nyakára küldte az egyik jól mgfizetett ügyvédjét, azzal a mesével, hogy személyes bosszúhadjáratott folytatok ellene és hogy meg nem engedett módon gyűjtöttem bizonyító anyagot. – De hát ez így is volt! Minek az alapján foglaltattad le Simon és Ivo könyvelését? És a házkutatás mindkettőjüknél? – Na, álljunk csak meg! Azt nem én rendeltem el, hanem a FIOD az adóügyi nyomozó hatóság. Az én nyomozásomhoz annak semmi, de semmi köze nem volt. Csupán kihasználtam az adódó helyzetett, hogy utánanézzek ennek-annak. És ezt nem szabad Tátott szájjal bámultam rá. – Az adóügyesek már évek óta Vogel nyomában vannak, azok miatt a stiklijei miatt, amelyekkel a szexpiacon szerzett Saskia Noort

225

Az ínyencklub

milliókat. Hogy egész pontosan miről van szó, nem tudom, de azt igen, hogy ügyes trükkökkel évek óta kibújt az adófizetés alól. Pedig mint szexvonalakat üzemeltető elég szép összegre tehett szert, ami után nem adózott. Eddig még mindig megúszta, de most úgy néz ki sikerült fülön csípni. – Telefonszex? – Igen. Azzal kezdte üzleti pályafutását, azzal szerezte a vagyonát. Miután halálba hajszolta az apámat. – Az apádat? Dorien némi dohányt szedett elő egy csomagból, és gondosan eloszlatva a cigarettapapírra szórta. – Apámnak volt egy kis pavilonja az Albert Cuyp téri piacon. Takarót, paplant, plumeau-t, lepedőt, vánkost és hasonló cikkeket árult. Simon akkoriban még csak egy szegény ördög volt, és szerencsétlenségünkre kicsiny elárusító bódéja éppen az apáménak a közvetlen szomszédságában állt. Ő az áruját Thaiföldről importálta. Csupa márkás termék, Fiorucci, Kappa, Nike, LaCoste, csakhogy semmi sem eredeti. Minden utánzat, hamisítvány. A pólók, a trikók, a zoknik, a homlokpántok, szóval csupa vacakság, amit csak el tudsz képzelni, de amire soha sincsen szükséged. De jól ment neki az üzlet. A papámnak tetszett, hogy Simon mindent el tud intézni. Zárás után rendszerint beültek egy sörözőbe, ahol Simon teledumálta apám fejét az őrült terveivel. Egy szép napon bejelentette, hogy becsukja a boltot. Hogy pontosan mit forgatott a fejében, azt titokban tartotta, mindenesetre milliomos akart lenni. Papa meg akarta ragadni a lehetőséget, és megkérdezte tőle, nem vehetné-e ő át a bódét.

Saskia Noort

226

Az ínyencklub

Dorien arca megmerevedett. Szinte dühösen szívott bele a cigarettájába, és ugyanúgy fújta ki a füstöt. – Simonnak nem volt kifogása ellene. De hozzátette, ebben az üzletágban az embernek ki kell tudnia szagolni, éppen mi a trendi. És, hogy Thaiföldre, Törökországba és Indiába kell utazni, hogy az árut beszerezze. Ez a papámnál szóba sem jöhetett a rossz egészségi állapota miatt. Simon vállalta, hogy majd ő lebonyolítja helyette a beszerzést. El is utazott tehát Thaiföldre, ám előtte a papám ellátta egy csomó készpénzzel, feketén persze. Az összes megtakarított pénzét odaadta neki. Simon vissza is érkezett, de cucc és lóvé nélkül. Azzal védekezett, hogy átverték. De elég volt ránéznem erre az undorító alakra, hogy tudjam, hazudik. Ez volt az utolsó alkalom, amikor láttuk, jóllehet megígérte, mindent elkövet annak érdekében, hogy apámnak legalább a pénze felét visszafizesse. És az én szegény apám ezt is elhitte neki. A saját pavilonját elveszítette, Simonéban pedig valaki más farmernadrágot árusított, valószínűleg valamelyik cimborája. Apám ott állt kifosztva, és még mindig védelmébe vette Simont. Az öregem fél év múlva aztán szívinfarktust kapott, ami el is vitte. Még annyi pénzünk se maradt, amennyiből egy szép temetés kijöhetett volna. Simonról pedig semmi hír. Legalább egy virágot küldhetett volna, de még levelet sem írt. Negyvenezer guldennel károsította meg apámat. Én akkoriban tizenöt éves voltam. Anyám négy évvel azelőtt mellrákban halt meg. Amikor végre elhallgatott, majdhogynem diadalmas tekintettel nézett rám. Láthatóan élvezte az elképedésemet. – Igen, Karen, a ti Simonotok az elegáns, drága öltönyeivel és a szép házával, ami teli van felkapott művészek alkotásaival, Saskia Noort

227

Az ínyencklub

piaci árusként és striciként kezdte. És, ne felejtsük el, csalóként. Most pedig bárkit zsebre vág. Még ha nincs is meg a középiskolai végzettsége, elképesztően okos. Mindenki úgy táncol, ahogy ő füttyül . Manipulál, csal és zsarol. – Igen-igen, csak hagyd már abba! Megértettem. Mindenesetre igaza volt, amikor azt állította, hogy személyes okokból vendettát folytatsz ellene… A túl sok koffeintől, ami összeadódott az elképesztő információval, elkezdtem remegni. Dorien felállt, és behozta a kávéskannát. Élénken tiltakoztam, inkább egy pohár vizet kértem. – Mit gondolsz, mi jutott eszembe, amikor megláttam a nevét Evert gyászjelentésében? – kiabált át a konyhából. – És amikor röviddel azután feltűnt a kórházban, mint egyike az elsőknek a barátnőd látogatói között? Átvettem tőle a pohár vizet, és előszedtem egy paracetamol tablettát a táskámból, hogy megszüntessem a jelentkező fejfájást. – El tudom képzelni, hogy milyen furcsának találtad. És azonnal meg akartad ragadni az alkalmat, hogy pellengérre állítsd. De ez az egész természetesen lehet merő véletlen, a körülmények szerencsétlen egybeesése is. Ez egyáltalán nem bizonyítja, hogy Simon gyilkos. Bármennyire is rettenetes számodra mindaz, ami apáddal történt, Simont mégsem teheted felelőssé a halála miatt. Nem állhatsz bösszút rajta azáltal, hogy a nyakába varrod Hanneke és Evert halálát. – Biztosan tudom, hogy van valami köze a két halálesethez – sziszegte, miközben, mint a megszállott, rázta a kinyújtott mutatóujját. Saskia Noort

228

Az ínyencklub

– A felesége, Patricia járt bent Hannekénél. Ő és a barátnője, Angela Bijlsma. Ők beszéltek vele utoljára. Most Dorienen volt a sor, hogy tátott szájjal bámuljon rám. – Bementek hozzá a klinikára, hogy beszéljenek vele az Evert temetése után történtekről. Ezt elfelejtették közölni velem. – És itt van nálam egy levél. Evert írta Hannekének. Elövettem a papírt a hátsó nadrágzsebemből, és az asztalra tettem. – Megengeded, hogy elolvassam? Bólintottam. Az arcom tüzelt. Dorien szemei végigszáguldottak Evert sorain. – Ez hihetetlen. Ez érthetetlen – motyogta, és összeráncolta a homlokát. Rám nézett. – Aki öngyilkosságra készül, az bizonyosan nem ilyen levelet ír. De természetesen ezzel még nem bizonyíthatunk semmit. Hogyan jutottál hozzá? – Fontos ez? Dorien bosszankodva forgatta a szemeit. – Szentséges ég! Még hogy fontos-e?! Mit akarsz tulajdonképpen? – Simon táskájában találtam. – Úgy? Vizsgálódva nézett rám. – No, van még valami, amit el akarsz mondani? – Mit kellene elmondanom? Dorien megint felsóhajtott. – Azt például, hogy mit kerestél Simon Vogel táskájában. Az arcomat elöntötte a pír. – Van valami köztetek? Saskia Noort

229

Az ínyencklub

– Ez nem tartozik rád – dadogtam. – Talán mégsem volt valami jó ötlet… – Karen, nekem nyugodtan elárulhatod. Nem foglalkozom tovább ezzel az üggyel. Befogom a pofám. Becsszó. Gyerünk ki vele! – Igen, történt valami Simon és énköztem. De csak egyszer. Előtte mind a ketten sokat ittunk. Azután beszélgettünk egymással erről, és akkor találtam meg ezt több más levél közt a táskájában. Vesztére, ugyanis engem kért meg, hogy vegyem ki onnan a mobilját. – Figyelmetlen volt. Felállt, és odament az ablakhoz, ahonnan más bérházakra esett a kilátás. – Hát így állunk – sóhajtotta rövid gondolkodás után. Kipirult arccal vártam, hogy kifejezi a rosszallását. – Ezzel tudjuk elkapni őt Karen – mondta ehelyett komolyan. – Én nem hiszem, hogy Simon gyilkos. Inkább azt gondolom, hogy védelmébe vett valakit. Például Patriciát… Ő végül is ott járt Hannekénél. És elorozhatta tőle ezt a levélkét. Majd pedig lelökhette az erkélyről. – Én fordítva gondolom, inkább az asszony fedezi a férjét. Hiszen az az ő aranytojást tojó tyúkocskája. Pfúúú. Dorien kifújta a füstöt, és dühösen elnyomta a csikket egy kólás dobozban, amely az ablakkeretben állt. – Kurvák ezek. Ezek a nők talán még sokkal romlottabbak, mint a férjeik. Hogy hogyan jutnak mindenhez, nem számít, csak jussanak hozzá, és kész. Szarok rá, tényleg. Miattam aztán lehet kabriójuk, soppingolhatnak a P.C. Hoofstraaton, vagy süttethetik a seggüket Dél-Franciaországban az Saskia Noort

230

Az ínyencklub

úszómedencéjük szélén. Az csöppet sem érdekli őket, hogy ezek a fickók mit művelnek egyébként. És tudod, mi az, amit a legrosszabbnak tartok? Hogy az ilyen típusú nők, mint idolok jelennek meg a magazinok lapjain. Minden képes újság címlapjáról kizárólag ezek a felfújt, szőke pipik bámulnak rád, akik semmi mást nem csinálnak, mint hogy horogra akasztanak egy gazdag pasit. Régebben legalább valamit tenni kellett azért, hogy híres ember legyél, ma azonban már csak pénzre van szükség. Mindegy, honnan jön. – Azt hiszem, alaposan elkalandoztunk a témánktól. – Sorry. De mindig úgy feldühítenek az ilyen dolgok. – A kérdésem: mit csináljak ezzel a levéllel? A rendőrség tud vele valamit kezdeni? – Mint mondtam, én nem, mert fel vagyok függesztve. És időközben a kollégáktól értesültem róla, hogy le is akarják zárni ezt az aktát. Nincs bizonyíték rá, hogy Hannekét lelökték, és az egyetlen kapcsolat a két esett között annyi, hogy Hannekének és Evertnek viszonya volt. A rendőrség szerint ez egyszerűen csak egy szerelmi tragédia. Ez a levél ezen semmit sem változtatna. Csupán azt bizonyítja, hogy viszonyuk volt egymással, és Evert konfliktusba keveredett Simonnal. De ezt már úgyis mindenki tudta. – És ha elmondom nekik, hogy Patricia és Angela nem sokkal a kizuhanása előtt együtt volt Hannekével? – Ez már érdekelni fogja őket. Különösen azért, mert előzőleg ezzel kapcsolatban hazudtak. De ettől még nem tarthatjuk gyilkosoknak őket. Ez a hármasban lezajlott találkozás egész egyszerűen arról győzhette meg Hannekét, hogy többé semmi értelme az életének. Azok ketten pedig azt Saskia Noort

231

Az ínyencklub

állíthatják, hogy azért nem mondtak igazat, mert bűntudatot éreztek. Harapdálni kezdtem az alsó ajkamat. Dorien visszaballagott az ablaktól, és az asztal sarkára telepedett, közvetlenül a székem mellett. – Ugye, azt mondtad, hogy több levél is volt abban a táskában? Azokat mindenesetre meg kell szerezned. Te vagy az egyetlen, aki meg tudja tenni. – Dorien mindkét kezét a vállamra helyezte. – De hát szakítottam Simonnal. – Ugyan, menj már! Az ilyen fickókat könnyen az ujja köré csavarhatja az ember lánya. Kicsit hízelegsz neki, és bármit elérhetsz nála, amit csak akarsz. – Ebben nem vagyok teljesen biztos. És ha gyanút fog? – Akkor előállsz valami mesével. – Nem akarom ripityára tört csontokkal végezni a járdán, vagy elszenesedett hullaként a házamban. – Meg foglak védeni. Ha időben közlöd velem, hogy hol fogtok randizni, én egész idő alatt ott leszek a közeledben. Ha rosszul alakulnak a dolgok, egyetlen gombnyomás a mobilodon, és kihúzlak a csávából. Megráztam a fejem, és a tenyerembe temettem az arcom. Ezt meg kellene tennem Hannekéért, de hogy ilyen aljasul, eláruljam Simont, ettől a gondolattól alig jutottam levegőhöz. – Jézusom! Te szerelmes vagy ebbe a faszba! – meredt rám Dorien megrökönyödve. – Nem tudom megtenni – szipogtam. – Dehogynem tudod! Szedd össze magad! Természetesen képes vagy rá! Elvégre kinőttél már a kamaszkorból. Saskia Noort

232

Az ínyencklub

Egy összegyűrt csomag papír zsebkendőt nyújtott felém. – Gyerünk, Karen! Kapd össze magad! Erősnek kell lenned! Ez az egyetlen módja. Ha meg tudnám tenni, természetesen magam tenném meg, de attól félek, Simon rám nem indulna be… – Lehet, hogy már rég megsemmisítette azokat a leveleket. – Lehet. De ha másfelől nézem, miért nem tette meg ezt velük azonnal? Talán oka volt rá, hogy megtartsa őket. – Félek… – Hogy kiderül, viszonyotok van… – Attól is. – Megígérem, hogy ez nem fog bekövetkezni. Mert kieszeltem valamit…

Saskia Noort

233

Az ínyencklub

29

BEFORDULTAM A LEGKÖZELEBBI BENZINKÚTHOZ, ahol vettem egy doboz cigarettát meg egy kis üveg kóla light-ot, majd visszaültem a kocsimba. Michel már nem várt otthon, rég elment hazulról. Elővettem a táskámból a mobilomat, de még haboztam pár percig, letettem a készüléket az anyósülésre, cigarettára gyújtottam, és mereven bámultam a többi vevőt, akik mogorva arccal néztek rám. Figyeltem mozdulataikat, és úgy éreztem, sokmérföldnyi távolságra kerültem a normális, hétköznapi világtól. Egyedül voltam, nagyon egyedül, így érezhette magát Hanneke és Evert hónapokon keresztül, gondoltam s egyszerre megértettem: ebbe tényleg bele lehet bolondulni. Kezembe vettem a mobilt, és késlekedés nélkül bepötyögtem az üzenetet:

Állandóan Rád gondolok. Találkozhatunk még? X Saskia Noort

234

Az ínyencklub

Megnyomtam az „Elküldés" gombot, mielőtt még meggondoltam volna magamat. Azután kinyitottam a kólásüveget, és a számhoz emeltem. Sajnálom, Simon, nincs más mód, gondoltam, miközben a pezsgő üdítőitalban lévő szénsavtól könnyek szöktek a szemembe. Beindítottam az autót, csikorogtak a kerekek, ahogy ráhajtottam az autópályára, és robogtam Amszterdam felé, hogy ott nyakára hágjak a Micheltől kapott kétszáz eurónak. Bevásárlás nélkül nem mehetek haza.

Kissé kábultan, ugyanakkor feldobódva kóvályogtam régi kerületünkben, a Jordaanban. Jártam a hangulatos, keskeny kis bevásárlóutcákban, bámultam a kirakatokat, de jóformán nem érzékeltem, mit is látni bennük. Kezemben szorongattam a mobiltelefonomat, és nem kapott el újból az ostoba vásárlási láz, az a valóságos bódulat, amellyel a barátnőim ismertettek meg egykor rendkívüli türelemmel: belépni egy üzletbe, és kiválasztani azt az állványt, amelyen az a szín található, amelyet arra a szezonra magadnak a legmegfelelőbbnek gondoltál. Erre a télre kivétel nélkül a fekete színt néztük ki magunknak. Idáig még könnyű, ám azután figyelmesen meg kell tapintani az anyagot. Kényelmes, meleg és eléggé könnyűe? Ugye nem teljesen szintetikus? Éppen menő, de a szezonon túl is hordható? További szempont: van olyan ruhád, ami fölött, illetve ami alatt tudod majd viselni? Viselhetsz ilyet egyáltalán? És a legeslegfontosabb kérdés: eléggé exkluzív-e? Az árnak szinte egyáltalán nincs jelentősége, erről soha nem is beszéltünk, hacsak nem elképesztően magas, mert hogy azzal 235 Saskia Noort Az ínyencklub

el lehet dicsekedni. Patricia egyszer vett egy borjúbőr kiskabátot a Dolce & Gabbanánál, ez volt a kedvenc márkája. Előadta, ez szerelem volt az első látásra, csak éppen 5000 euróba került. Ha már ennyit kellett fizetni érte, jegyezte meg büszkén nevetve, csak tud valamit ez a ruha. Három héttel később Angela ugyanilyen kabátban jelent meg, amivel meglehetősen nagy meghökkenést okozott. Kénytelen volt magyarázkodni, miszerint teljesen elkerülte a figyelmét, hogy Patriciának már van egy ilyen ruhadarabja, és megigérte, a jövőben kétszer is meggondolja, mielőtt egy bulira ezt venné fel, a kis tréfa persze teljesen elrontotta Patricia örömét. Soha többé nem viselte a borjúbőr kabátot.

Vásároltam Annabelle-nek egy pár katicabogár-mintás gumicsizmát, Sophie-nak egy békafej formájú kis esernyőt, magamnak pedig egy hosszú, piros selyemsálat, amelyről rögtön tudtam, amint megvettem, hogy sohasem fogom hordani, továbbá egy kiárusításban egy pár magas sarkú, fekete csizmát. Ahogy ott jártam a régi lakóhelyünk környékén, és elmentem a mellett a kis kávézó mellett, ahol először találkoztam Michellel, majd átmentem azon a hídon, amelyen megcsókolt, és azt kérdezte, hogy szabad-e feljönnie hozzám, hónapok óta először éreztem újra rokonszenvet iránta. Amikor az Het Paleis kávéházban egy kapucsínót rendeltem magamnak, elkezdett rezegni a mobilom a zsebemben. Ettől akkorát ugrottam, mintha valaki váratlanul egy gombostűt szúrt volna a fenekembe. A felszolgálónő csodálkozva mért végig.

Saskia Noort

236

Az ínyencklub

– Elnézést kérek. Mobilüzenetem jött. Ha SMS-t kapok, mindig rettentően megijedek – mentegetőztem mosolyogva. A nő szánakozóan mosolygott vissza. Halló, Mamii Moziban voltunk, és most megyünk Happy Mealt enni. Csók, Anna és Sophie Több mint két órája, hogy SMS-eztem Simonnak. Ennyi idő alatt már igazán válaszolhatott volna, hacsak nem azzal akar büntetni, hogy alaposan megvárakoztat. Végül is merész elképzelés volt részemről azt hinni, hogy még hajlandó találkozni velem azok után, ami közöttünk legutóbb történt. Valószínű, hogy nem voltam neki több mint egy könnyen megszerezhető nő, akit aztán egyik éjszaka meg is kettyintett. Miután pedig egyre több gondja volt velem, egyszerűen leírt. A terv, amit Dorien Jagerrel kiagyaltunk, hirtelen tökéletesen értelmetlennek és nevetségesnek tünt. Hagytam, hogy a nyomozónő lehengereljen, és belerángasson a bosszúhadjáratába.

A felszolgálónő kihozta a kapucsínómat, én pedig rögtön fizettem. Sietve felhajtottam a gyenge és ízetlen vacakot, magamra vettem a kabátomat, és összeszedtem a csomagjaimat. Hirtelen rámtört a vágy, hogy mielőbb otthon legyek, és hosszú idő után végre újra kellemesen töltsem az estét a családommal. Elhatároztam, hogy a visszaúton a faluban megállok, és mindenkinek veszek valami finomságot. És otthon azonnal kikapcsolom a telefonomat, az estét teljesen Michelnek és a gyerekeknek szentelem. Megfürdünk, azután 237 Saskia Noort Az ínyencklub

pizsamában a televízió elé telepszünk, vagy ami még jobb, közösen játszunk valamit, mialatt gyümölcsteát kortyolgatunk és almatortát eszünk. És miután ágyba bújtunk, nem úgy fekszem majd Michel mellett, mint egy darab deszka, abban reménykedve, hogy békén hagy, hanem odabújok hozzá, és a fülébe súgom, hogy szeretem. És nincs szükségünk senkire, csak egymásra és a gyerekekre. És hogyha átkarol, és szeretkezni akar velem, én átadom magam neki, méghozzá tudatosan, mert ő az én szeretett férjem, akivel örökre együtt akarok maradni, akivel mindenképpen együtt kell maradnom, és akivel igenis boldog lehetek, ha ezért minden tőlem telhetőt megteszek. Ettől a perctől kezdve ez az, amit tenni akarok. A parkolóban a Gourmet Galéria mögött hagytam a kocsimat, ez egy fedett bevásárlóutca, amelyben egymást érik a legkülönfélébb csemegéket árusító boltok: Sajtkuckó, Gyümölcstál, Tengerek Finomságai, Hús-vétek, és természetesen a Príma Pékség. A Tengerek Finomságaiban kezdtem, kiszürcsöltem egy osztrigát, vettem öt szelet füstölt lazacot, a Sajtkuckóban bekaptam néhány olajbogyót, kértem a lágy, túlérett kecskesajtból, ezen kívül egy nagydarab háztáji brievel meg rokforttal távoztam, amit Michelnek szántam. A péknél meg kellett kóstolni a frissen sült pesto-ciabattát, ami annyira ízlett, hogy ötöt mindjárt be is csomagoltattam belőle, a nevezetes almatortájuk mellé. Odakint eközben besötétedett, és könyörtelenül esett. Kiérve a passzázsból, kezemben a teli szatyrokkal, a pocsolyákat kerülgetve igyekeztem az autómhoz, s közben szidtam az időjárást, a telet, egyáltalán az egész országot. A vásárolt

Saskia Noort

238

Az ínyencklub

holmikat betettem a hátsó ülésre, és lihegve a kormányhoz ültem. – Ne ijedj meg! - szólalt meg ekkor mögöttem egy hang, Hogyne ijedtem volna meg! – A fenébe, Simon! Majdnem halálra ijesztettél. A szívbajt hozod rám. - Levegő után kapkodtam, és azt remélve, hogy ettől majd csitul veszettül kalapáló szívem, a mellemre szorítottam mindkét kezemet. Simon pedig a hátamra helyezte az övét, amitől úgy megriadtam, hogy fejem a szélvédőnek csapódott. – Au! A picsába! – Tenyerembe rejtettem az arcomat, nehogy észrevegye szememben a könnyeket. Simon ruhája nedves volt, és érződött, hogy alkoholt ivott. – Sajnálom, Karen! – mondta. – Nem állt szándékomban, hogy megrémisszelek. De megláttam, hogy erre jössz az autóddal. Mikor kiszálltál, kiáltottam neked, de nem hallottad meg… Nem akartam, hogy az üzletben együtt lássanak bennünket, ugye megérted? Tulajdonképpen kint akartalak megvárni, de elkezdet zuhogni az eső, az autódat pedig nem zártad be, ami egyébként nagy butaság volt tőled. – Mit akarsz tőlem? – Hohó! Még hogy én mit akarok?! Nem te SMS-eztél nekem, mi? Három nappal ezelőtt még azt kérdezted, hajlandó vagyok-e rá, hogy békén hagyjalak, aztán meg egyszerre ismét látni akarsz. És most úgy nézel rám, mintha körözött gyilkos lennék… Tehát itt inkább én kérdezhetek: te mit akarsz tőlem? Hogyan tudnám elmulasztani a reszketést? – Azt hiszem, egyszerűen össze vagyok zavarodva.

Saskia Noort

239

Az ínyencklub

– Látni akartál még egyszer, hát tessék, itt vagyok! – Széttárta a két karját, és vigyorgott. – Vagy újra meggondoltad magad? – Találkozáson nem azt értettem, hogy rám törsz. Megpróbáltam magam elé képzelni: Simon, mint közönséges piaci kereskedő, mint ócska kis strici vagy hidegvérű, számító gyilkos, de hasztalan újból elfogott a vágy iránta, és ezt ő megérezte, mint ahogy a kutya kiszagolja a zsákmányát. Kinyújtotta a karját, és ujjaival óvatosan végigsimította a tarkómat. – Mi volt tehát a szándékod? Nagyot nyeltem. – Valahol beszélgetni, messzire innen… A szeme felragyogott, és fülig érő szájjal nevetett. – Úgy! Beszélgetni, valahol, ahol ágy is van? Másik kezével a combomat simogatta, egyre feljebb és feljebb. Hüvelykujja már elérte az ágyékomat. – Olyasvalami – hebegtem, és eltoltam a kezét a combjaim közül, – Simon, azt itt nem csinálhatjuk. Nem megy. – Senki sem lát bennünket. Gondoskodunk róla, hogy a szélvédő hamar bepárásodjon. – Felismerhetik az autómat. – Akkor menjünk el innen! Megfogta az államat, és kényszerített, hogy ránézzek. Félni kezdtem magamtól, ijesztő volt, hogy újból milyen készségesen bízom rá magamat. Nem számított, hogy a falu kellős közepén vagyunk egy parkolóban, ahol bárki megpillanthat bennünket, hogy Dorien Jager éppen ma délelőtt mesélte el nekem, micsoda kétes alak Simon valójában, mint Saskia Noort

240

Az ínyencklub

ahogy a Michelnek és a gyerekeknek eltervezett kellemes családi estére való előkészületeim is semmivé foszlott pillanatok alatt. Megcsókolt, olyan gyöngéden és lágyan kényeztette meg az ajkaimat, hogy úgy éreztem, mintha igazán szeretne, mintha ő is érezte volna, amit én érzek, olyan volt, mintha nem volnék egyes-egyedűl. Tenyeremmel megérintettem az arcát, mely hűvös volt, tulajdonképpen azért, hogy lefékezzem, de aztán ehelyett viszonoztam a csókját, én is olyan gyöngéden csókoltam meg, amennyire csak tudtam. A légzése felgyorsult, egyre hevesebben csókolt, és kezemet a nadrágjára szorította. – Gyere már! – nyöszörgött a fülemhez hajolva. – És mondd meg… – Mit mondjak meg? – Visszahúztam a kezem. Ez nekem túl gyors volt. – Hogy mit akarsz velem csinálni, valahol messzire innen… Kigombolta a blúzomat, orrát a melleim közé fúrta, majd tenyerét a melleimre helyezte, és elkezdte finoman simogatni őket. Egy szót sem tudtam kinyögni. Majd fejét felemelte, és még szenvedélyesebben csókolt szájon, és eközben a keze már be is furakodott a nadrágomba. – Akkor majd én megmondom, mit akarok – nyögte. – Szeretkezni akarok veled, Karen. Valahol messzire innen. Ágyban. Hosszan, mindent beleadva, hogy végül sikoltozz az élvezettől. Az ujja lassan és célirányosan becsúszott a megnedvesedett szeméremajkak közé. Megborzongtam. – Ha nem akarod, nyugodtan mondd meg, Karen…

Saskia Noort

241

Az ínyencklub

– Nem akarom – dadogtam. – Abba kell ezt hagyni. Sok ember jár itt a parkolóban a kocsi közelébe. Ismerősök fel fogják ismerni az autómat. És a hátsó ülésen ott egy gyermekülés. Meleg bizsergés terjedt szét az altestemben a combjaimon át a vaginám irányában, de épp amikor már azzal fenyegetett, hogy eláraszt, Simon visszahúzta a kezét, és így szólt: – Igazad van. Ez így nem valami okos dolog. Levegő után kapkodtam, mint a partra vetett hal. – Sajnálom, Karen. Nem lett volna szabad így elengednem magam. Nagyon örültem, hogy hallottam rólad… hogy láttalak. Nagy szükségem volt rá, hogy beszéljek veled. – Vettem észre. Beletúrt engedetlen hajzatába. Egy pillanatig őszintének tűnő zavart láttam az arcán. – Ha szorosan melletted vagyok, egyszerűen képtelenség, hogy ne nyúljak hozzád. Pár pillanatig egymás szemébe nézve hallgattunk. A tekintete komorrá vált, amikor beszélni kezdett. – Karen, az óta a lidérces éjszaka óta, amikor Evert meghalt, megválzozott az életem. Tudsz róla, hogy ma éjjel betörték az ablakokat nálunk? És hogy egész nap egyfolytában csengett a telefon, és amikor felvettem, a vonal túlsó végén letették a kagylót? Patries fél. El akar költözni a faluból. Nem egyszerűen vissza a városba, hanem egyenesen külföldre. Állandóan Marbellát emlegeti. Ha ez így folytatódik, tényleg el kell mennünk… – Miért nem fordultok segítségért a rendőrséghez?

Saskia Noort

242

Az ínyencklub

– Nem, azt hiszem, az nem volna célszerű. Az ottani emberek nem éppen a legjobb barátaim. Ami még rosszabb, ezt a Dorien Jagert mindenre képesnek tartom. De sikerült elérnem, hogy felfüggesszék. Mivel messze túllépett a hatáskörén. És erre olyan hisztérikusan viselkedett, hogy talán ő áll az egész mögött. – De miért tenne ilyet? – Mert dilis – Simon sóhajtott. – A rendőrség nem kedvel engem, én pedig nem kedvelem a rendőrséget. Az olyan embereknek, amilyen én vagyok, maguknak kell gondoskodniuk magukról. Szabadon vadásznak ránk, törvényen kívüliek vagyunk ebben az országban. Hogyha egyetlen apró hibát elkövetsz például adóbefizetéskor, akkor azonnal megkeresnek, és jaj neked. Ám amikor megfenyeget valaki, akkor hirtelen kiderül, ó, hát súlyos létszámhiánnyal küszködik a mi derék rendőrségünk. Pár pillanatig elgondolkozva nézett maga elé, aztán felém fordult és kitárta a karjait. – Gyere ide, Karenem! Csak egy ici-picit. Odahajtottam a fejem széles, erős mellkasára. A hajamat simogatta. Szép és békés perc volt ez. Olyan volt, akár a nyugalom a tornádó szívében. – Most mennem kell – mondta halkan. – De meg kell állapodnunk egy időpontban. Gondom lesz rá, hogy akkor hosszabban ráérjek. Mondd meg, neked mikor lenne jó. – Nekem csak a hétfő a megfelelő. Minél hamarabb meg kell történnie. – Oké. Hétfőre szabaddá teszem magam. Majd felhívlak.

Saskia Noort

243

Az ínyencklub

Ismét tenyerébe vette az arcomat, és fiús kedvességgel mosolygott rám. – Viszontlátásra, Karen! – mondta, és megcsókolta az orrom hegyét. Aztán elment.

Saskia Noort

244

Az ínyencklub

30

A HÁZUNKBAN MINDENÜTT ILLATOSÍTÓ gyertyák égtek. Mindig is utáltam az illatosító gyertyákat. A gyertyagyújtás csakis Babette ötlete lehetett. A konyhából vidám beszédhangok szűrődtek ki. Azonkívűl, még soha nem volt nálunk ilyen rend, mint amilyen mostanság van. A ruhafogas alatt szépen sorban állnak a cipők, a ruhák gondosan felakasztva lógnak a vállfákon, a hallban a tálalón kellemes, narancsszínű teamécsesek világítanak kedvesen elosztva a bekeretezett családi fényképek között, amelyeket általában sálak, sapkák és kesztyűk hegyei alól kell előhalászni. Szomorú és lehangoló érzés fogott el, mintha már nem ide tartoznék, mintha már csak kívűlálló lennék, aki megzavar egy boldog családi jelenetet, amikor betolakodik. Az ég szerelmére, hát mit művelek én? Mire pocsékolom az időmet? Ér annyit az igazság megszállott keresése, hogy ennek fejében lassanként elveszítsem a családomat? Ha jól meggondolom, utóbbi hetekben szinte nem is foglalkoztam a Saskia Noort

245

Az ínyencklub

gyerekeimmel, és valószínűleg ma este sem fogok már. A fejemben zsongtak a gondolatok. Leültem az asztalhoz Babette, Michel és a gyerekek közé, kaptam egy pohár bort, és néztem a lányokat, akik teljesen elmerülten játszottak. Babette újból és újból megpróbálta elkapni a pillantásomat. Láttam az arcán, hogy megint sírt. Michel jókedvűen együtt játszott a gyerekekkel, és időről időre mesterkélt mosolyt küldőtt felém. – Nézzétek, micsoda finomságokat hoztam – kiáltottam és felpattantam a székről, hogy a tálalóra tett szatyrokat kicsomagoljam. Egy deszkára tettem a különböző sajtokat, begyújtottam a sütőt, hogy megmelegítsem a lazacot, felszeleteltem a ciabattat, aztán elkezdtem kiüríteni a mosogatógépet. A nyugtalanság hajtott. Hogy lehűtsem magam, három húzásra kiittam a bort a poharamból. – Miféle kényeztetés ez, Karen?! – nézett nagyot Michel, és átfogta a derekamat, hogy az ölébe ültessen. Egyik kezével végigsimította a hátamat. – Kellemesen telt az időd? Jót tett a bevásárlás? Bólintottam. – Nagyszerű volt ismét Amszterdamban járni. – Akkor jó. De nekünk is klassz napunk volt ám. Elvittem moziba a gyerekeket. Beau, Luuk, Annabelle és Sophie azonnal elkezdett egymás szavába vágva, lelkesen karattyolni. Babette nem szólalt meg, csak furcsa tekintetet vetett rám.

Saskia Noort

246

Az ínyencklub

Játszottunk egy utolsó kör Trivial Pursuitot, megittunk egy második üveg Chablis-t, megettük a megmelegített lazacszeleteket a Babette által rögtönzött szósszal, csevegtünk az amszterdami élet örömeiről, majd a gyerekeket meleg csokoládés tejjel és almatortával ellátva a tv-készülék elé ültettük, hogy megnézzenek egy DVD-t. Amikor már a harmadik üveg bornál tartottunk, előhívtuk az Everttel kapcsolatos emlékeinket. Babette újból előadta, nem is vette volna észre, hogy tűz van, ha nem esik ki az ágyból, és hogy miképpen kellett kábultan, mert Evert altatót kevert a borába, eltapogatóznia a gyerekszobáig, ahol Beau-t az ágyában találta, ám Luuköt nem. Aztán a karján Beau-val lerohant a lépcsőn, miközben a konyhában a lángok már körülvették, és a füsttől szinte semmit sem látott, a gyereket sikerült kivinnie a fészerbe, ott lefektette, és visszarohant a házba, hogy megkeresse a másikat, akit végül a szülői ágyban talált meg. A kisfiú gyakran megtette, hogy az ágyukba mászott, ha félt, de Babette éppen azon az éjszakán a vendégszobában feküdt le, mert előtte veszekedtek Everttel. Azon emésztette magát, hogy vajon Evert akkor is lángba borította volna-e a házat, ha akkor nem vesznek össze. És ha akkor is megtette volna, vajon mind odavesznek-e, ha Babette, mint rendesen, a saját helyén alszik? Miért nem vette észre, hogy Evert ismét pszichózisban szenved? Megmenthette volna-e őt, hogyha minden tőle telhetőt megtesz érte? Ha nem lett volna olyan szörnyen dühös Evertre… Hallgattuk Babette-et megindultan és megrendülten, olykor-olykor könnyezve. Azzal vigasztaltuk, hogy azt mondtuk neki, megtette, amit tudott. Ha megpróbálkozott volna azzal, hogy a gyerekek után még Evertet is kimenekíti az égő Saskia Noort

247

Az ínyencklub

házból, valószínűleg már nem élne. Minden, amit tett, helyes volt, és bele kell nyugodnia, hogy néhány kérdésre soha az életben nem fog választ kapni. Nem mertem megkérdezni tőle, kételkedett-e valaha is abban, hogy tényleg Evert gyújtotta fel az otthonukat, és hogy valóban altatóval elkábította mindhármukat. Mélyen elszégyelltem magam, mikor átfutott az agyamon az irtóztató gondolat, hogy esetleg a baráti körünkből valaki más volt az, aki ilyen rettenetes módon akart végezni két kisgyerekkel. Egyszerre biztos lettem benne, hogy Simonnak semmi köze sem lehet ehhez a dologhoz, hiába állítja az ellenkezőjét Dorien Jager. Simon nem gyerekgyilkos. Teljességgel lehetetlen, elképzelhetetlen, hogy egy gyilkosért kockáztatom a házasságomat, a családomat, az egész megszokott életemet. – Megyek, megfürdetem a gyerekeket – mormogta Michel, egyrészt kicsit berúgott időközben, másrészt nagyon meg volt zavarodva attól, amit Babette elmesélt nekünk. Kiment a konyhából – Nagyon jó ember a férjed – mondta Babette, amikor Michel már kint volt, és kitöltötte a poharainkba a maradék bort. – Az – válaszoltam, miközben éreztem, hogyan önti el a pír az arcomat. – Mindenesetre mindent elkövet azért, hogy jó legyen. – Komolyan mondom, Karen. Becsüld meg a szerencsédet! – Babette szigorúan nézett rám. – Hogyhogy becsüljem meg? Mire célzól ezzel?

Saskia Noort

248

Az ínyencklub

– Nem vagyok annyira ostoba, mint hiszed. Mi volt ma olyan fontos, hogy feltétlenül Amszterdamba kellett menned, méghozzá egyedül? – kérdezte szemrehányóan. Nem tudtam, mit válaszoljak erre. A bor megzavarta a gondplkodásomat. Legszívesebben őszintén elmondtam volna neki az igazságot, de attól féltem, hogy ezzel mindent elrontok. Kényelmetlen volt a beállott csend. – Karen, a te házadban lakom, és én mindent elmondok neked. – Megbízhatsz bennem… Megragadta a kezemet, és elkezdte simogatni. – A te oldaladon állok. Mondd hát el, mi van veled! Hogy segíteni tudjak. Azok után, amit értem tettél, én is segíteni akarok neked. – A tekintete megenyhült. – Attól félek – suttogtam rekedten –, hogy bajba kerültem, nagy bajba. Teljességgel eltévesztettem az utat. Nem tudom, mi igaz, és mi nem. Nem tudom, helyes-e, amit csinálok, vagy éppen hogy rossz. Az egyik percben még erősnek érzem magam, és megvagyok győződve róla, hogy egy adott dolgot véghez kell vinnem, mert ez az egyetlen módja annak, hogy az életem újra a normális mederben haladjon… már csak azért is, mert adósa vagyok Hannekének. Most pedig roncsnak érzem magam, árulónak. Én egy velejéig rossz nő vagyok. A kezembe temettem az arcom, és sírtam. Babette végigsimította a hajamat, együttérzően vállon veregetett, és amikor látta, hogy ez nem segített, egy pohár vizet tartott elém. – Tessék. Ez jót tesz. Túl sok bort ittál ma, azt hiszem. Ez az egész nekem így összefüggéstelen, egy szót sem értek belőle. Mi az, amiről azt mondod, hogy meg kell tenned? Saskia Noort

249

Az ínyencklub

Megittam a vizet, majd Babette elém rakott egy doboz papír zsebkendőt, hogy letörölgethessem a könnyeimet, kifújtam az orromat, az asztalra borultam. Képtelen voltam ránézni, miközben meséltem neki. – Voltam Dorien Jagernál. Ő elmondta nekem, milyen eszközökkel gazdagodott meg Simon, és hogy senkire és semmire nincs tekintettel, ha pénzről van szó. Te tudtál arról, hogy kezdetben telefonszex-vonalakat működtetett? Hogy még korábban egyszerűen piaci kiskereskedő volt? – Igen. Hallottam erről valamit… De hát ez nem bűn! És először is, mi köze ennek hozzád? És Hannekéhez? – Te tudtál minderről?! – Persze. Na és? Mi rossz van ebben? A telefonszex ugyanúgy áru, mint bármi más. Mégse drog vagy valami ilyesmi. – Azt is tudtad, hogy a házkutatást, amit nála és Ivónál végrehajtottak, nem Dorien Jager rendelte el, hanem az adóhatóság? – Nem, ezt nem tudtam. – Nála vannak a levelek, amiket Hanneke és Evert egymásnak küldött. – Mit beszélsz? – Babette láthatóan nagyon megdöbbent. – Egy aktatáskában. Egyet elvettem közülük, és odaadtam a nyomozónőnek. – Uramatyám… Felállt, vizet töltött egy pohárba, amit aztán az arcához szorított.

Saskia Noort

250

Az ínyencklub

– Azok az én férjem levelei! Miért nem nekem mutattad meg őket? – Babette levegő után kapkodott, majd az öklébe harapnott. – Legalább mondd el, hogy mi áll abban a levélben. Hogy véget kell vetniük a kapcsolatuknak. Mert a házasságotok megmentéséért akar harcolni. Nem olyan ez a levél, mint amilyet az öngyilkosjelöltek írni szoktak. Semmi nyoma annak, hogy meg akar halni, sőt, a családjával is végezni akar. Ahogyan fogalmaz, az nem utal arra, hogy zavarodott lett volna. Babette fejét a vállai közé ejtette, és erősen belekapaszkodott egy székbe. Már attól tartottam, hogy el fog esni. Fel akartam állni, hogy megfogjam, de elutasító mozdulatot tett. – Hagyd csak, már jól vagyok. – Magához húzta a széket, és leroskadt rá. – Azt hiszem, most csórok egy cigit Micheltől. Kihúztam két szálat Michel marlborós dobozából, és az egyiket odatartottam Babette elé, a másikra pedig én gyújtottam rá. – Feltételezem – kezdte halkan és nyugodtan –, hogy alaposan végiggondoltad, amivel most Simont gyanúsítod… – Nem tudok másra gondolni. Viszont amit tegnap este újból elmondtál… Ki képes ilyen iszonyú tettet véghez vinni? Egy őrűlt akinek nincsenek emberi érzései. – Evert nagyon beteg volt, Karen. Azt hiszem, senki sem sejtette közületek, milyen rossz állapotban van. Még Hanneke sem. A tűz előtti estén meztelenül találtam rá, kezében egy körömkefével, és valami fehérítőszerrel dühösen dörzsölte magát tetőtől talpig. Abban a hitben tette mindezt, hogy meg van fertőződve. Hogy földönkívüli lények mindannyiunkat Saskia Noort

251

Az ínyencklub

megfertőztek. Mondta, hogy látta is őket. Ekkor világossá vált számomra, hogy valószínűleg már jó ideje nem szedte a gyógyszereit. Mondtam neki, hogy tusoljon le, és eközben a teájában feloldottam a bogyókat, mivel vonakodott lenyelni azokat. Utána fel akartam hívni a háziorvosunkat. Ám ő sírva könyörgött, hogy nem akar megint a pszichiátriára kerülni. Akkor inkább ott helyben öngyilkos lesz. Te mit tettél volna a helyemben? Babette ajkai remegtek. Nagyot szívott a cigarettájából. – Evert a férjem volt. Szerettem őt. Nem tehettem meg vele, hogy bevitetem. Azt gondoltam, ez alkalommal közösen oldjuk meg a problémát. Ezért hát részben felelősnek érzem magam azért, ami történt. – Nem, Babette, ezt így nem mondhatod… – Kerestem a megfelő szavakat, hogy megszabadítsam a gyötrő önvádtól. Michel visszajött, és meglepődött, amikor meglátta, milyen leverten ülünk ott. – Minden rendben, hölgyeim? Mindketten bólintottunk, és mosolyogtunk a könnyeinken át. Karmozdulattal jeleztem neki, hogy jobban tenné, ha most magunkra hagyna bennünket. – Ezt soha nem mondhatod el senkinek – súgta oda nekem Babette, és mindkét kezével átfogta a csuklómat. Egyetértően bólogatam, és homlokon csókoltam. – Nem is fogom. Hallgattunk, csupán olykor-olykor a szipogásunk hallatszott. A teáskannában vizet tettem fel forrni a tűzhelyre, majd előkészítettem két teáscsészét és két kistányért, amelyre egy-

Saskia Noort

252

Az ínyencklub

egy vastag szelet almatortát fektettem. Az egyiket odanyújtottam Babette-nek. – Hmmm, ez nagyon jól néz ki – sóhajtotta, és kikényszerített magából egy hálálkodó mosolyt. – Tudod, mit nem értek? – kérdezte aztán, rövid töprengés után. – Hogyan kerültek azok a levelek Simonhoz? És miért hazudott Simon a házkutatással kapcsolatban? Itt valami nem stimmel. Kitöltöttem a teát, és aggódva néztem Babette-re, attól félve, újra felidegesíti magát. – Ne haragudj, kérlek, hogy megint előhozakodom ezekkel – folytatta –, de azt gondolom, ha már szóba kerültek… Nem számít. Úgyis akartam kérdezni tőled még valamit. Tulajdonképpen mit kerestél Simon aktatáskájában? Nagyot nyeltem. – Ja, hát ez egy másik történet… Babette áthajolt hozzám az asztal fölött. – Szerintem nem. Miért vagy a megszállottja? – Nem vagyok a megszállottja. – De igenis az vagy. Állandóan csak róla beszélsz. Lesütöttem a szemem, és görcsösen igyekeztem valami jó kifogást találni. – Nem kell, hogy hazudj nekem, Karen. Láttalak benneteket azon az éjszakán. A szívem hatalmasat dobbant. – Miről beszélsz egyáltalán? – Arról az éjszákáról, amelyiken olyan jól bepiáltatok. Ott csókolóztatok a fészernél. Akkora lármát csaptatok, hogy

Saskia Noort

253

Az ínyencklub

fölriadtam rá. Kinéztem az ablakon, és megpillantottalak benneteket… Babette rezzenéstelen arccal nézett rám. – Nem tudom, mi ütött belém azon az éjszakán. Össze voltam zavarodva, és tényleg sokat ittunk. De ez volt az egyetlen alkalom. Utána találkoztunk, és megbeszéltük, hogy nincs folytatás. És senkinek nem szólunk róla. Ez után a beszélgetés után találtam meg azokat a leveleket a táskájában. Ugye megígéred nekem, Babette, hogy erről egy szót sem ejtesz senkinek? – Hogy lehet ilyet kérdezni? Természetesen köztünk marad. Gondterheltté vált az arckifejezése. – Simon az a férfi kerek e világon, akibe még a legvégső esetben sem szabad beleszeretni… – Tudom. – Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben. – Több nőt fektetett le, mint ahány szál haj van a fejemen, ezt szokta mondani róla Evert. Babette láthatóan szántszándékkal fogalmazott ilyen keményen, hogy nekem minél jobban fájjon. És sikerült is neki. Mintha gyomorszájon vágtak volna. – Patricia tud erről? – kérdeztem halkan. – Patricia nem akar tudni erről. Mihez kezdene, hogyha tudomást szerezne róla? Csak akkor fordul elő, hogy panaszkodik valamire, ha valami baj történik a Rangé Roverével. – Maga Simon mondta nekem, hogy sohase hagyná el Patriciát – jegyeztem meg. Babette cinikusan mosolygott. Saskia Noort

254

Az ínyencklub

– Elhiszem. Tehát te ágyba bújsz azzal a férfival, akiről azt gondolod, hogy kilökte Hannekét az ablakból? – Mindenesetre van valami takargatnivalója. És én ki akarom deríteni, mi az. – Ezért fekszel le vele? – Az csak egyszer fordult elő. – Semmit sem értek ebből az egészből. De azt az egyet határozottan ajánlom neked, hogy állj le. Én aztán tudom, micsoda felfordulást okozhat ez. Elhiheted annak, aki már végigcsinálta… Nincs az a jó szexelés, ami megérné. – Kire gondolsz, Evertre és Hannekére? Babette bólintott. – És te? Te megcsaltad Evertet valaha is? – Nem. Fogalmam sincs, hogy megy ez. El sem tudom képzelni, hogy hozzáérjek egy idegen férfihoz. Csak akkor lennék képes rá, ha nagyon szerelmes lennék belé. De én egyszerre csak egy férfit tudok szeretni.

Michel már aludt, amikor bebújtam mellé az ágyba. Előtte a sötétbe magamra vettem a flanelpizsamámat. Nyöszörögve felém fordul egyik lábát átvetette az enyémen, és benyúlt a pizsamafelsőm alá. Az elmúlt napokban mindent elkövetett, csak hogy erősítse a házasságunkat. Én voltam az, aki minden tekintetben csődöt mondott. Elhanyagoltam őt és a gyerekeket, nem avattam be a dolgaimba, ehelyett mindennap szemrehányásokat tettem neki, és rá hárítottam felelősséget mindenért, ami közöttünk elromlott, sőt, titokban még azért is, hogy Simon után vágyakoztam. Michel ezt soha semmi képpen sem tudhatja meg. Ettől teljesen tönkremenne. Én kezdtem el, 255 Saskia Noort Az ínyencklub

tehát nekem magamnak kell megbirkóznom ezzel a nyomasztó bűn tudattal. – Mi volt veletek? – mormogta álomittasan, miközben a keze egyre feljebb csúszott, és megállapodott a mellemen. – Semmi. Evertről beszélgettünk. Hiányzik. – Hm. Nehéz lehet neki, amikor minket boldognak lát… Tétován elkezdte simogatni a mellemet, nagyon óvatosan, attól félve, hogy megint el fogom utasítani. Mintha szerelemért könyörgött volna, miközben nekem újból Simon jutott eszembe. Szeretkeztünk a sötétben, hetek óta először, anélkül, hogy megcsókoltuk volna egymást, és amikor Michel elélvezett, azt suttogtam neki, hogy szeretem. Még percekig zihálva rajtam maradt. Úgy éreztem, mintha sírna. Megsimogattam csatakos hátát, és végül óvatosan megkérdeztem, jól van-e. – Persze! – nevetett. Olyan szeretetteljesen nézett rám, hogy legszívesebben a föld alá bújtam volna. – Tudod, hogy csodálatos vagy? Az isten is szerelemre teremtett. Még jó, hogy más nem tudja, hogy milyen klassz veled az ágyban… Legördült rólam, és az élvezettől felsóhajtva kinyújtózott mellettem. Fejemet ráhajtottam a mellkasára, és szorosan odabújtam hozzá. – De csak neked… – mormoltam. Michel megigazította rajtunk a takarót, azután gyöngéden ringatni kezdett. – Most pedig aludjunk! De egész éjjel maradj szorosan mellettem! – Oké – suttogtam, jóllehet minden porcikám azt kívánta, hogy távol legyek tőle. Éreztem, hogyan lazul el a teste, Saskia Noort

256

Az ínyencklub

hallottam, hogyan válik egyenletesen lassúvá és méllyé a légzése. Kis idő múlva hallottam, hogy enyhén horkol. Tudtam, hogy ezen az éjszakán sem fogom becsukni a szememet.

Az ébresztőóra vörösen világító számai hajnali fél négyet mutattak. A fejemben még mindig teljes fordulatszámon kavarogtak a gondolatok. Számba vettem a teljes baráti kört, mint lehetséges gyanúsítotakat. Nem volt kivétel a saját férjem sem, pedig vele kapcsolatban egyetlen motívum nem jutott eszembe, és biztosan tudtam, hogy ő aztán soha nem tudna fájdalmat okozni senkinek. Végül már csupán egyetlenegy kérdés gyötört: miért tagadta meg Angela olyan hirtelen hozzájuk való beköltözést Babette-nek, holott már megegyeztek abban, hogy náluk fog lakni. Egyre erősödött bennem az érzés, hogy ha erre a kérdésre meglelem a választ, új megvilágításba kerülnek az utóbbi idő más történései is. Itt van egy titok, és ez már a második, amit sem Angela nem akart megosztani velem, sem Babette, pedig ő mindent elkövetett, hogy becsületesnek és őszintének látszék. Egyetlen módja maradt, hogy e titokról fellebbentsem a fátylat. De ennek erdekében még mélyebbre kell süllyednem.

Saskia Noort

257

Az ínyencklub

31

ANGELA ZÖLDESKÉK teniszszerelésében nyitott ajtót, és abban a szempillantásban visszahőkölt, amint meglátott. – Karen! – kiáltotta. – Te meg hogy kerülsz ide? Aztán összeszorított szájjal csak állt az ajtóban, és úgy mért végig, mintha egy rühes kóborkutya lennék. Legszívesebben levegővé váltam volna. Röviden és udvariasan megkérdeztem, hogy bemehetek-e, mire apró, szürke szemei kerekre tágultak, mintha tisztességtelen ajánlatot tettem volna neki. – Téged aztán igazán nem vártalak. Széles terpeszben állt az ajtónyílásban, és mellén összefonta a karjait. Kitört belőlem a nevetés. Vagyis inkább egy ideges, csuklásszerű vihogás volt. – Az istenért, Angela, hagyjuk abba ezt a hülyéskedést! Csak beszélni szeretnék veled, és azt gondolom, ezt a kérésemet nem utasíthatod vissza. Nagyot sóhajtott, és tett egy lépést hátrafelé. – Rendben. De nincs sok időm. Fél tizenegytől teniszezni fogunk Patríciával. Saskia Noort

258

Az ínyencklub

A nappaliból porszívózás zaja hallatszott ki. Angela előresietett, és megkérte a takarítónőt, hogy másutt folytassa a munkát. Az asszony bocsánatkérés-félét motyogott, és megszeppenten elhaladt mellettem a lépcső irányában. – Először is készítek magunknak kapucsínót - mondta Angela– Kösz, az jó lesz – mondtam erre én.

Percekkel később két csésze kapucsínóval jelent meg, majd helyet foglalt a velem szemben álló fekete bőrfotelben. Idegességemben az ujjaimat morzsoltam. Jéghidegek voltak. – Angela, azért vagyok itt, mert meg akarom mondani, milyen rettenetesen sajnálom, ami történt. Ez nekem is őrjítően rossz. Nem tudok rendesen aludni, csak fekszem az ágyban nyitott szemmel, kavarognak a fejemben a gondolatok. Hiányoztok nekem… Sajnos nem lehet visszaforgatni az idő kerekét, de remélem, segít az, hogy elmondom, mennyire bánt a dolog. Diadalmas fény ragyogott fel a szemében. – Elismered tehát, hogy hibáztál? – Igen. – Pfúúú… – Nem tudom pontosan, hogy mit mondtam a rendőrségnek. De jól látható, hogy szinte terhelő adatnak tekintették. Soha nem állt szándékomban, hogy eláruljak bárkit is. Nagyon sajnálom, és szeretném jóvátenni, amit ellenetek elkövettem. Bocsánatkérőn felemeltem a kezem. – Egyáltalán nem lett volna szabad kinyitnom a számat. De borzalmasan összezavarodtam Hanneke balesete után. És nem 259 Saskia Noort Az ínyencklub

sokkal előtte Evert… Emiatt mondhattam olyan dolgokat, amiket pedig soha nem is gondoltam komolyan. Angela gyanakvó pillantást vetett rám. – Nem gondolod, hogy ezzel nem hozzám, hanem inkább Patriciához és Simonhoz kellett volna fordulnod? Halkan azt válaszoltam erre, hogy természetesen igaza van, de még nagyon szégyellem magamat. És azért jöttem először hozzá, mert ővele mindig is jobban szót tudtam érteni. Látszott, hogy kezd megenyhülni. – Tudod, Angela – folytattam –, te valahogy más vagy, mint a többiek. Nem is tudom, hogyan fejezzem ki magam. Veled mindig biztonságban éreztem magam. Te a lelki dolgokban jobban eligazodsz, mint a többiek. Te nem ítélkezel túl gyorsan, kétszer is meggondolod, mielőtt pálcát törsz valaki fölött. Ezért is gondoltam úgy, hogy te vagy az, aki segíteni tud rajtam. Szigorú arcán óvatos kis mosoly suhant át. – Tulajdonképpen csak igyekszem nyitottnak lenni, és pozitívan fordulok mindenki felé. Véleményem szerint mindenkinek kell adni még egy esélyt. Tehát neked is. Egyébként nagyon jónak tartom, amit most teszel. Valóban azt gondolom, hogy érettebb lettél. Mint ember. És hogy ez az egész ügy a hasznodra válik. Bólintottam. Ilyen egyszerűen megy ez azokban a kapcsolatokban, amelyek kölcsönösen a nárcisztikus kielégülésre épülnek.Végül is tudtam, hogy működik ez, a dicséret és hízelgés csereüzlete. Szégyenlősen felé nyújtottam a kezem, és a pillantását kerestem. A szemeim maguktól könnybe lábadtak. Megfogta a kezemet, és megbocsátóan nézett rám. Saskia Noort

260

Az ínyencklub

– Jól van. Spongyát rá! Mostantól csak előre nézünk. És szépen kérlek, hogy ne sírj! Bólogattam, és látványosan kitöröltem egy könnycseppet a szemein sarkából. – Igazad van. Előre kell néznünk. Én is ezt akarom, csak… – Elhallgattam, és lehorgasztottam a fejemet. Angela félretolta a csészéjét, és előrehajolt. – Mi ez a „csak"? – Van valami, ami nem hagy nyugton. Valami, amit nem tudok kiverni a fejemből. Habár végül is rajtam múlik. Babetteről van szó. Azt hiszem, már kezdem érteni, miért nem akartad, hogy beköltzzön hozzátok. – Ó, istenem – mondta kissé elnyújtva a szavakat. – És én még azt hittem, hogy nálad nem fog tudni mesterkedni. Hogy majd visszafogja magát. Igyekeztem úgy tenni, mintha nem lepődtem volna meg, és pontosan tudnám, hogy miről is van szó. – Talán figyelmeztetned kellett volna. – A fene egye meg! – fakadt ki, és az arca ismét elkomorult. Idegesen csavargatta ujjával a hajfürtjeit, aztán elgondolkozva nézett rám. – Eljátszottam a gondolattal. De nem tartottam illendőnek. Elvégre éppen akkor özvegyült meg… és nagy szerencsével menekűlt csak meg a haláltól. Emiatt gondoltam kezdetben arra, hogy be kell fogadnunk. Ám ahogyan közeledett a határidő, félni kezdtem. Végül is ezt én egyszer már végigcsináltam, és nagyon sok bajom volt vele. Kees esküdözött ugyan, hogy ez még egyszer nem fordulhat elő velünk. Ő egy életre megtanulta. De én nem mertem vállalni a Saskia Noort

261

Az ínyencklub

kockázatot. És akkor eszembe jutott: hiszen Karenéknél is ellakhatna, Michel állhatatos, olyan, mint egy hűséges kutya, az én Keesem ellenben a nők kedvence. Szívesen forgolódik nők társaságában, flörtöl velük, és így tovább. Én ezt nem is tartom rossznak. De vannak határok. Legalábbis számomra. Babette számára viszont nincsennek. – Mire célzól ezzel? – Arra csak emlékszel, hogyan tört ránk, amikor Evertet beszállították a pszichiátriára? És hogy nekem akkor pár napra be kellett feküdnöm a kórházba egy térdoperáció miatt. Babette főzött Keesre és a gyerekekre. Na, igen, és akkor megtörtént. Úgy szereztem tudumást róla, hogy egy üzenetet találtam tőle Kees mobiljában. Az állt benne, mennyire jó volt neki, és nem érti, Kees miért nem törődik vele továbbra is. Nyomban kérdőre vontam a férjemet, aki azonnal be is vallott mindent. Különben Babette is. Kees azt állította, hogy nem ő kezdeményezett. Csak hazavitte Babette-et, aki nagyon szerencsétlennek és magányosnak érezte magát, teljesen kiborult attól a gondolattól, hogy most egyedül menjen be a házba. Kees bekísérte, teát főzött. Vigasztalta. Na, és ahogy az lenni szokott, egyik dolog hozta magával a másikat… Ahogy mindezt felidézte, újból elkapta a düh. – Valósággal gyűlöltem. Néha még most is nagyon haragszom rá – tőrt ki belőle. Eszembe jutott, mit is mondott nekem Babette nemrég: el sem tudja képzelni, hogy lefeküdjön egy férfival a férjén kívül, akibe szerelmes. Én is rettentő haragot éreztem iránta. – Miért nem mondtad el ezt nekem korábban?

Saskia Noort

262

Az ínyencklub

– Mert az ilyen ügyeket az embernek otthon kell megoldania. Ha ez kikerül az otthonod falai közül, a házasságodnak vége. – De azért barátok maradtatok? – Fogadj el tőlem egy tanácsot, Karen! Ilyesmi miatt ne rendezz hisztérikus jelenetet, azzal ugyanis nem mész semmire. És tartsd meg a barátságot, legalábbis a külvilág előtt. Legjobban így tudod távol tartani őt a párodtól. De ha megsérted, vagy nevetségessé teszed őket, azzal menlevelet adsz mindkettőjüknek. Csak nem engedni, hogy kísértésbe essenek, ez az én mottóm.

A tenyerembe temettem az arcomat, és a fejemet csóváltam. – Most mit tegyek, Angela? Milyen nő az, aki a házamban lakik az asztalomnál eszik, és talán… – Lefekszik a férjeddel? Te is tisztában vagy vele, mennyire szeretik a férfiak a gyönge nőket, mellettük könnyen érzik erősnek magukat. Babette szomorú, vigasztalásra szorul. Ezt nagyon jól ki tudja használni. Tegyük fel, hogy a férjed, Michel buszsöfőr. El tudod képzelni Babette-ről, hogy valaha is kikezdene vele? Soha az életben. Megkönnyebbültem, amikor Angela az órára pillantott, és azt mondta, hogy sajnos most be kell fejeznünk a beszélgetést. Sűrgősen friss levegőre volt szükségem. Együtt mentünk ki az előszobába, és felvettük a kabátunkat. A nő, akit én két évig jó barátomnak tartottam, most teljesen idegen volt számomra. Tudtam, hogy ha Michel valóban egyszerű buszsofőrként dolgozna, Babette ténylej, soha szóba sem állna velem. Saskia Noort

263

Az ínyencklub

Angela még egy utolsó pillantást vetett a tükörbe, és gyorsan megigazította a sminkjét. Aztán átkarolta a vállamat, és bátorítóan megszorított. – Tarts ki, Karen! És ne aggódj, hallgatni fogok, mint a sír. – Én is – tettem hozzá rekedten. – És ne tedd kockára a családodat! Nem éri meg. Légy elnéző. Hosszú távon ez a legjobb, amit tehetsz. Erőtlenül mosolyogtam, és megfogtam a kerékpáromat. A levegőben már érződött a tavasz illata, de a madarak csícsergése, amely normális körülmények közt jelezte a jobb, melegebb és boldogabb idő közeledtét, most nem váltott ki belőlem vidám érzéseket. Az Angelával folytatott beszélgetés nagyon meglepett, mondhatnám megrendített. Babette kezdettől fogva hazudott nekem. Vajon miért, kérdeztem magamban. Alaposan beletapostam a pedálba. Lehet, hogy Michel sem tudott ellenállnia kísértésnek? Néhány hónappal ezelőtt még biztosan nem firtattam volna, milyen hatással lehet Babette bája a férjemre, nevettem volna egy ilyen kérdésen, és egyszerűen elhessegettem volna a gondolatot. Most már azonban nem voltam teljesen nyugodt. Nagyon is lehetségesnek láttam, sőt, könnyen elképzelhetőnek tartottam, hogy összejöttek. Különösen, ha Babette tényleg eljátszotta a segítségre szoruló áldozat szerepét. Michel férfi, és mint minden férfi, ő is biztosan szívesen ajánlkozik, hogy egy bajba került nő megmentője legyen. Az a cafka valószínűleg először dicséretekkel halmozta el. Hogy milyen kedves ember, és jóságos apa, és én boldog lehetek, hogy egy ilyen férfi a párom. Szinte láttam magam előtt, hogyan vitte véghez a dolgot: Saskia Noort

264

Az ínyencklub

először is gyönyörű szép, kék szemeiben könnyek csillantak meg, aztán segélykérően széttárta a karocskáit, majd fejecskéjét Michel vállára hajtotta, keskeny vállai remegni kezdtek, ezt követően a férjem orrát belefúrta Babette dús, csillogó, csodás illatú hajába. Ekkorra már teljesen elkábult ennyi szomorúságtól és szépségtől. Babette pedig végül lassan felemelte a fejét, hogy félénken és gyámolításra váróan belenézzen a férfi szemébe, aki hüvelykujjával letörölte a könnycseppeket az arcáról, és vigasztalóan megcsókolta a szemeit. Eközben Babette a száját félig már kinyitotta, és átengedte magát a férfinak, hogy az, ha akarja, használja ki ezt a nagy-nagy védtelenségét. Felnéztem a magasba. Láttam a csupasz fák mögött lassan elvonulni a felhőket, és meghökkentem. Hát teljesen elment a józan eszem? Becsavarodtam talán? Kimerültek az idegeim? Fantázia és Valóság veszélyesen közel került egymáshoz az agyamban. Talán az utolsó hetek annyira igénybe vettek idegileg, hogy a pszichózis tünetei jelentkeznek nálam? Mindenkiben potenciális gyilkost látok, mint ahogy annak idején szegény Evert?

A faluban előbb vettem egy doboz cigarettát és három újságot, azután beléptem az illatszerboltba. Nem mentem határozott céllal, csak járkáltam egy kicsit, majd megálltam a parfümökkel megrakott polcok előtt, és anélkül, hogy láttam volna valami érdemlegeset, egy ajakrúzst kipróbáltam a kézfejemen. Aztán kézbe vettem egy üvegcsét, amelyben a legújabb ránctalanító szérum volt, s miután megszagoltam, visszatettem a helyére. Majd megengedtem, hogy Shiseido265 Saskia Noort Az ínyencklub

eladónő lefújjon a legújabb Shiseido-parfümmel, és valósággal összerezzentem, amikor egy vastagon sminkelt nő megkérdezte tőlem, miben lehet a segítségemre. – Azt hiszem, semmiben – dadogtam zavaromban, és szinte kimenekültem az üzletből a szabadba. Semmi kedvem sem volt ahhoz, hogy hazamenjek, hogy találkozak Babette-tel, amint a konyhaasztalnál ülve a csészémből éppen kávét iszik, vagy az én újságjaim közül lapozgat egyet. Esetleg az én ágyamban hempereg az én férjemmel. Bekanyarodtam a templom melletti utcácskába, és a Verdihez hajtottam.

Az ablakon át benézve nem láttam ismerőst, így hát beléptem a kávézóba, és a helyiség hátsó sarkában foglaltam helyet egy asztalnál, tejeskávét kértem meg egy pohár vizet. Aztán kezembe vettem a mobiltelefonomat. Egy hangüzenet volt rajta Babettetől. Ma egész nap úton lesz, először Amszterdamba megy a pszichoterapeutájához, azután pedig az ingatlanügynökkel elmegy megnézni néhány házát. – Igen, igen – motyogtam. Aztán megnéztem az SMS-t, amelynek a küldője Simon volt. – Holnap, 14.00 lakosztály úszómedencével 342 Van der Valk, Akersloot. Be there!!! Légy ott! Sóhajtottam. Egy merő romhalmaz az életem! Hívtam Dorient. Azonnal felvette. – Halló! Minden rendben, Karen? – Igen. Vagyis tulajdonképpen nem… – Van valami új fejlemény? 266 Saskia Noort Az ínyencklub

Beszámoltam neki az Angelával folytatott beszélgetésről, megmondtam neki, hogy találkozóm lesz Simonnal. Közben úgy füstöltem, mint egy gyárkémény. Amikor végeztem, a vonal túlsó végén pár pillanatig csönd volt. – Te túlságosan érzékeny vagy. Most tedd félre az érzelmeket, különben nem fog sikerülni a dolog. –- A hangja szigorúan csengett. – Történetesen a férjemről van szó, és egy nőről, aki a házamban lakik. – Nézzük inkább, mi az, amit konkrétan tudunk. Azok ketten, mármint Patricia és Angela együtt voltak Hanneke Lemstrával nem sokkal azelőtt, hogy utóbbi kizuhant az utcára, és halálos sérüléseket szenvedett. Lehet, hogy Angela tévútra vezetett téged. – Elképzelhető, hogy Babette is járt Hannekénél… Hogy lefeküdt Keesszel, még nem jelenti azt, hogy megölte a férjét, és ráadásul Hannekét is. – Nekem azt hazudta, el sem tudja képzelni, hogy együtt legyen másik férfival. – Ettől még nem tekinthető gyilkosnak. Az isten szerelmére, ilyen ilyen esetben mindig mindenki hazudik. Ő is csak ezt tette. – Mégis küldök róla neked otthonról egy fotót e-maiIben. Talán jó lenne megmutatni a hotel tulajdonosának. – Oké. Ha akarod… – Ma délután körülnézek Hanneke házánál. Nálam van egyik kulcsa. Talán csináltatott másolatot a levelekről, vagy vannak a számítógépében. Ha megtalálom a jelszót, akkor le tudom tölteni őket. Aztán lemondhatom Simonnál a találkozót Saskia Noort

267

Az ínyencklub

– Simon és Ivo is megtalálhatta a leveleket. Ha pedig megtalálták el is tüntették őket. – Egy próbálkozást mégiscsak megér. Akadhat valami apró nyom. Felnéztem, és megláttam Babette-et, aki ragyogó mosollyal közeledett felém. Arcomba szökött a vér. Le kell tennem. Később ismét jelentkezem.

Három puszit adott. Az arca hideg volt. Levetette a kabátját, ami alatt egy ujjatlan, piros ruhát viselt. Tiszta röhej ez a csupaszság ebben az évszakban. Libabőrös is volt a karja. Körbeforgott és megkérdezte, hogy tetszik nekem ez a kis vacak. Azt válaszoltam, hogy elragadó az új ruhája. Semmi egyebet nem tudtam mondani. Zavarában kissé dadogva előadta, hogy itt beszélt meg találkát az ingatlanügynökkel. Legfőbb ideje, hogy a saját lábára álljon. Még egyszer átkarolt és érzelmesen azt suttogta: – O, ha te nem lettél volna! Hidd el, mihelyst elrendeződnek a dolgok, és újra lesz saját házam, mindent meghálálok… Sikerült mosolyt varázsolnom az arcomra. – Éppen indulni akartam – mondtam. Láttam, hogy tekintetével felméri, mi van az asztalon, egy csésze félig tele tejeskávéval, egy hamutartó, benne a parázsló cigaretta. – Ó! Oké. - Vizsgálódva nézett rám. Aztán megragadta a kezemet. – Ő volt? – Ki? – Simon. Ő telefonált? – Nem. 268 Saskia Noort Az ínyencklub

– Most jut eszembe, Karen… Kaphatnék egy másolatot arról a levélről? Megkérdezed erről a nyomozónőt? – Igen, megkérem, hogy adjon egy kópiát. Legszívesebben rohantam volna kifelé menet. De uralkodtam mágamon, és nyugodt léptekkel haladtam el a bárpult mellett a kijárat irányába, egyszer még vissza is néztem, és rámosolyogtam. Odakint látszólag nyugodtan dugtam a kulcsot a lakat zárjába, majd elfordítottam, aztán lendületesen felültem a biciklire, és amikor elindulom. barátságosan integettem be neki az ablakon át. Aztán amikor látóvolságon kívül voltam, az órámra néztem. Fél tizenkettőt múltott. A gyerekek negyednégykor jönnek ki az iskolából. Addigra mindenel készen kell lennem.

Saskia Noort

269

Az ínyencklub

32

- HALLÓ! - kiáltottam. - Halló, van itt valaki? Kinyitottam Hannekéék házának a hátsó ajtaját, azzal a kulcsukkal, amely még mindig nálam volt, és egyenesen a konyhába mentem. A székek fel voltak pakolva az asztalra, és a padlónak erős káliszappanszaga volt, bizonyára nemrég mosták fel. Tekintetemet a kandalló felé irányítottam, amelynek párkányán Hanneke nagyméretű fotóportréja állt. Gyertyák vették körül. Átvágtam a konyhán, csókot nyomtam az ujjam hegyére, és azzal megérintettem Hanneke ajkai felett a hideg üveget. – Tessék - hangzott fel mögöttem. Megfordultam, és szemközt találtam magam egy asszonnyal, akinek fejkendő volt a fején, és várakozóan nézett rám. – Jó napot! – Felé nyújtottam a kezemet. – Én Karen van der Made vagyok, Hanneke barátnője. Azért jöttem, hogy elvigyek pár holmit. Smit úr tud róla. Felvette a vödrét, és ment tovább takarítani. Saskia Noort

270

Az ínyencklub

– Jó, jó – dörmögte, miközben lassú mozdulatokkal elkezdte felsöpörni az előszobát. Hanneke szobája úgy nézett ki, mint egy szemétlerakó. Amilyen tisztaság és kifogástalan rend volt a földszinten, olyan óriási rendetlenség uralkodott ebben a helyiségben. Az íróasztalán könyvek, színminták és vázlatok hevertek szanaszét, közöttük egy színültig telt hamutartó és egy félig telt kávéscsésze, amelyben penészes volt a maradék, egy másikba pedig már bele is száradt. Annáról és Meesről készűlt fotók, illetve a gyerekek rajzai borították be a falakat. Nevetve rigatóznak egy csónakban, sugárzó mosollyal ülnek a vízparti fövényen, vigyorognak a medencében, vidáman ülnek a Mikulás ölében, alig látszanak ki egy hatalmas palacsinta mögül, még csecsemőként békésen alszanak a bölcsőjükben, elégedetten csüngnek édesanyjuk mellén, pofijuk csupa csoki és fagyi, amint apjuk nyakában lovagolnak… A látvány a lelkembe hasított. Észrevettem egy fényképet, amely nálunk, nőkről készült a portugáliai nyaralásunkon. Egymásba karolva, bikiniben, lebarnultan és boldogan nevetünk rajta, mi, az ínyencklub tagjai. Milyen boldogok voltunk egymással, és milyen elégedettek önmagunkkal. Nyeltem egy nagyot, aztán kihúzkodtam gombostűket a falból, és a fotót a táskámba süllyesztettem. Minden, ami itt nagy összevisszaságban feküdt, egy megrozsdásodott metsző olló, magazinokból kitépett oldalak egy halomban, rajtuk lakásokról készült riportok, néhány öngyújtó, egy tál tele kagylóhéjjal. Labello ajakír, egy pár ezüst körömcipő – mind-mind fájdalmas módon eszembe juttatta a tényt, hogy Hanneke már nem él. Saskia Noort

271

Az ínyencklub

Odaültem a számítógépe elé, amely halkan elkezdett zúgni, amikor bekapcsoltam, és átvizsgáltam a mellette heverő halomnyi papírt. Számlák, Mees osztálytársainak a névsora telefonszámokkal, adóhatósági értesítések, egy útikalauz, meghívó egy lakásvásárra, értesités egy gyermek születéséről. A táskámba tettem egy felbontatlan levelet, amely a KPN telefontársaságtól érkezett, aztán a komputer képernyője felé fordultam. Rákattintottam a levelezés ikonra, és megnyílt a postafiókja. 145 új üzenete érkezett, a legtöbbje szemét, amelyek Viagrát, Xanaxot, pénisznagyobbítást, kedvező kölcsönöket és vak-randit kínáltak, azonkívül tucatnyi, konyhai és fürdőszobai felszereléssel, építési vállalkozás előirányzataival kapcsolatul visszaigazolások, és végül négy, meglehetősen kétségbeesett levél egy bizonyos Mótól: Nem jelentkezel a fórumon, és állandóan offline vagy... Aggódom miattad. Kérlek, legalább röviden tudasd velünk, hogy vagy. Folyton rád gondolok. El tudom képzelni, min mész keresztűl. XMo Han, kérlek, adj hírt magadról! Láttam a gyászjelentest az újságban. Ő volt az? A szerelmed? Milyen rettenetes. Bármikor a rendelkezésedre állok. Ha akarod, oda is megyek hozzád. XXX Megpróbáltalak elérni mobilon. Hol vagy? Hogy vagy? Kérlek, ha már nincs szükséged többé rám, mondd meg! Sok mindent elmondtunk egymásnak, és így megosztoztunk a gondokon. Legalább azt áruld el nekem, miért nem válaszolsz. 272 Saskia Noort Az ínyencklub

Ez az utolsó üzenetem. Továbbra is sokat gondolok rád, és még fontos, bármikor felhívhatsz vagy emailezhetsz. Talán elfelejtetted a mobilszámomat. Ez a következő: 06-43332231. Nagyon remélem, hogy egyszer még újból hallok felőled, de megértettem, hogy a másik utat választottad, és a családod mellett döntöttél. Így nincs szükség a folytatásra. Tudnod kell, hogy én ezt elfogadom. Nagy-nagy szeretettel minden jót neked, Mo Gyorsan feljegyeztem ennek a Mónak a mobilszámát egy üres borítékra és kitöröltem az összes üzenetet. – Minden jól? – kérdezte a takarítónő. Nem hallottam, mikor jött be. Élénkpiros téli dzseki volt rajta, és a kezében tartotta a kulcsot. – Megyek. Én ajtó becsukni. Most te is elmenni.

Saskia Noort

273

Az ínyencklub

33

A TAKARÍTÓNŐ az ellenkező irányba hajtott el. Hosszan néztem utána, amíg már csak egy piros pötty volt a távolban, aztán én is elindúltam, a kavics csikorgott a biciklim kerekei alatt, amikor rákanyarodtam a polderen vezető hosszú, magányos útra, és megkönnyebbült voltam, mert nem kellett üres kézzel távoznom. Beszívtam a gát oldalon nőtt fű szagát, ez a fűszeres, falusi levegő most már örökké Hannekére fog emlékeztetni. Magamhoz szorítottam a hónom alatt tartott táskát, és beletapostam a pedálba. A felbőgő motor fenyegető zaja először fel sem tűnt, annyira igyekeztem. Mindenáron meg akartam előzni, hogy Babette hozza haza az iskolából a gyerekeket. De egyszerre világossá vált számomra, hogy a jármű, amelynek hangja leginkább egy teherautóéra hasonlított, az én nyomomban van. A vállam fölött visszapillantottam, egy hatalmas, vadonatúj, csillogóvillogó Rangé Rover követett az egyenetlen úttól himbálózva, a lámpáit villogtatva. Nem láthattam, ki űl a kormánya mögött. Saskia Noort

274

Az ínyencklub

– Baszd meg! – lihegtem. – Baszd meg! – Egyre gyorsabban tekertem a pedált, éreztem, hogy a combizmaim mindjárt begörcsölnek az erőfeszítéstől. A tüdőm égett. Furcsa módon ekkor megszólalt a mobilom, újra és újra jelzett, ami még ijesztőbbé tette a mögöttem jövő jármű hangját. Valaki nyilván megpróbált elérni, hogy figyelmeztessen halálos veszélyre. De tehetetlen voltam. Taposhattam a pedált, amennyire csak bírtam, egy bicikli az autónál nem tud sebesebben menni soha a büdös életben. Felvehetném a mobilomat, de halott lennék, még mielőtt segítségéért fordulnék ahhoz, aki hív. Az autó motorja ekkor már közvetlenül mögöttem robajlott. A vezető fenyegetően dudált, a fékek veszettül csikorogtak. Sírva motyogtam: – Kérlek! Kérlek! Ekkor félrerántottam a biciklim kormányát, és a csúszós füvön rázkódva, irányítás nélkül repült a bringám, a nád éles levelei belevágtak az arcomba, végighorzsolták kezem-lábam, rothadó levelek és kátrány szaga csapott az orromba, és a csizmám lassan tele lett jeges és bűzös vízzel, csupa víz volt a nadrágom szára és a ruhám ujja is. Előbb csattanás hallatszott, aztán bugyborékolás. Próbáltam belekapaszkodni egy nádcsomóba, és amikor levegő után kapkodva kinyitottam a számat, édeskés, homokos vízzel telt meg, amiből jutott az orromba is. Összevissza csapdostam és rugdostam magam körül, mikor a fejemet újból sikerült kiemelnem a vízből, ordítottam halálfélelmemben. Valaki káromkodott, hülye tyúknak nevezett, és a hónom alá nyúlva durván kihúzott a vízből.

Saskia Noort

275

Az ínyencklub

– Ha nem hagyod abba azonnal a hisztériázást, lekeverek neked egyet! Kinyitottam a szememet, és egyenesen belebámultam a káromkodó Ivo kivörösödött arcába.

A csatorna partján ültem Ivo rám terített bőrdzsekijében, és csak sírtamun, miközben csöpögött belőlem a víz, Ivo pedig szentségelve kihúzta a bicajomat a vízből. - Te aztán jól kibabráltál velem, most dobhatom a cipőmet a szemétbe… Meghibbantál, vagy mi van veled? Egész testemben reszkettem, az állkapcsom megmerevedett a hidegtől, a fogaim vacogtak, úgyhogy nem tudtam egy szót sem kinyögni. Ivo kutyája a farkát csóválva megnyalta az arcomat, majd halkan vinnyogva leült mellém a töltésre. – Gyere! – szólt rám Ivo, miközben szigorú tekintettel megállt előttem. – A bringádat majd később hazaviszed. Felém nyújtotta a karját, és felsegített. Aztán odament az autójához, és fóliát rakott a vezető melletti ülésre, majd rácsapott, jelezvén, hogy beszállhatok. Amint beültem, megfogta a lábamat, és elkezdte leráncigálni a csizmáimat. Amikor végre sikerült őket lehúznia, csak úgy ömlött ki belőlük a víz. Ezután nekifogott, hogy levegye a zoknimat. A csupa víz holmit előbb kicsavarta, majd összehajtotta a csizmáimmal együtt egy műanyag zacskóba rakta.Gndoskodása meghatott. Becsukta az ajtót az én oldalamon, majd hátra ment a csomagtartóhoz, és kinyitotta azt a kutya számára. Végül beűlt mellém és beindította a motort anélkül, hogy egy pillantást vetett volna rám. Hátramenetbe kapcsolt, Saskia Noort

276

Az ínyencklub

lendületesen visszatolatott, majd energikusan fordított egyet a kormányon, és elindultunk vissza a házukhoz. – Hogy volt merszed betörni a házamba, azok után, ami történt? – kérdezte haragosan, miközben az utat figyelte. – Körbeszaglásztál, aztán pedig leléptél, mint egy rajtakapott betörő. Mi bajod van, Karen? – Ezt inkább nekem kellene megkérdeznem tőled – mondtam neki válaszképpen, miközben a fogaim még mindig össze-összekoccantak, amire Ivo azonnal feljebb állította a fűtést. – Úgy jöttél mögöttem, mint egy őrült. Azt hittem, valaki halálra akar gázolni. Fogalmam se lehetett róla, hogy te vagy az. – Ezt a kocsit még azelőtt rendeltem meg, hogy Hanneke… – Amikor kimondta ezt a nevet, úgy tűnt nekem, mintha összeroskadt volna és halkabbra vette a hangját. – Teljesen kiment a fejemből, hogy megrndeltem, érted? Ki foglalkozik egy új autóval, amikor a felesége meghal? Szeretetteljesen megsimogatta a műszerfalat. – Azután tegnapelőtt váratlanul felhívtak: „Uram, átvehetik az autót.” Egyáltalán nem is akartam elhozni. Együtt választottuk ki Hannekével. Annyira tetszett neki ez a fehér üléshuzat. A kombináció, tudniillik a faanyag diófából van. Olyan délfrancia, mondta

A bőröm már kivörösödött a melegvíztől, de addig álltam a zuhany alatt, amíg az utolsó apró, fekete homokszem is el nem tűnt a lefolyóban. Egyébként az egész testem tele volt vele, a hajam, a fülem, és az orrom, sőt, jutott belőle a körmöm alá is, és a fogaim között is meg-megcsikordultak a homokszemek. 277 Saskia Noort Az ínyencklub

Aztán szárazra töröltem magam Hanneke magas, könyörtelenül őszinte fürdőszobatükre előtt. Belenéztem, és megláttam összeszabdalt testemet. Az arcomon egy mély vágás húzódott a bal szemem irányában, és mindenfelé sok apró karcolás látszódott. Végig a bal oldalamon és a hasam felett is vörös csíkok voltak. A szívem még mindig úgy kalapált, mintha üldözne valaki, hogy végezzen velem. A sebeimet óvatosan bekentem körömvirágkenőccsel. Utána végignéztem a rengeteg ruhát, amit Ivo odakészített nekem, és beléjük szagoltam, abban reménykedve, hogy érződik még rajtuk Hanneke illata, de kizárólag csak öblítőszerszaguk volt. Hanneke egyszerű, fekete Björn Borg-bugyiját vettem fel, amely kissé szűk volt, mint ahogy a farmernadrágja is, majd kiválasztottam egy feszes, fekete pólót, aztán pedig egy piros gyapjúpulóverbe bújtam, ami csiklandozta a nyakamat. Aztán még egyszer szemügyre vettem magamat a tükörben. Mintha fejbe kólintottak volna, ismét eszembe jutott, hogy többé nem láthatom viszont őt. Akármi is történt, akármit is tettem és akármi is lesz az igazság, amire fény derül, semmi sem hozza vissza őt, jóllehet tudat alatt néha az ellenkezőjében biztam. Egyre messzebb került tőlem. Most már az illata sincs meg a ruháiban, és hamarosan a ruhák is eltűnnek. A gyerekei el fogják felejteni, milyen is volt az anyjuk, hogyan nézett ki, milyen volt a hangja, hogyan cigarettázott, miket énekelt, és mit szeretett. És eljön a pillanat, amikor talán már semmi jelentősége nem lesz annak, hogy tulajdonképpen, hogyan is halt meg. Átöleltem magam a karjaimmal, és becsuktam a szemem. Teljes szívemből azt reméltem, hogy van valami ez után az élet Saskia Noort

278

Az ínyencklub

után valami, ami jó, és amiben neki most Everttel együtt része van. – Tartsd csak meg őket! – mutatott Ivo Hanneke ruháira. Megsimogattam a kasmirpulóvert, és valami köszönetfélét motyogtam. Azt akartam mondani, hogy nagyon örülök ennek az ajándéknak. A hűtőszekrényből elővett egy üveg sört, kinyitotta, és a szájához emelte. Aztán leült a tálalóra, és kutató pillantást vetet rám. – Mit csináltál itt, Karen? Mi keresnivalód van neked itt. – Tulajdonképpen csak a takarítónő miatt jöttem, de gondoltam, hogyha már itt vagyok, összeszedem és hazaviszem pár holmimat, ami még nálatok van. Könyvek, CD-k, a discmanem. Ivo megköszörülte a torkát, ivott még egy korty sőrt, majd leugrott a tálalóról, és kiment az előszobába, ahonnan kis idő múlva az én csuromvizes táskámmal tért vissza. – Én ebben nem látok egyetlen könyvet, egyetlen CD-t sem. És persze nem találom benne a disemanedet sem. Viszont itt van a feleségem telefonszámlája! Dühősen az asztalra csapta a táskát. A holmik szanaszét repültek belőle. Összehúztam magam. – Miért? – kiáltotta, és mutatóujjával fenyegetően felém bökött, miközben orrcimpái kitágultak az indulattól. – Te a vérünket szívod, tudod a vérünket! Már rég pszichiáterhez kellett volna fordulnod! – Ivo, kérlek! – mondtam halkan. – Megértem, hogy neheztelsz rám… Saskia Noort

279

Az ínyencklub

– Neheztelek?! Ugye azt akartad mondani, hogy éktelenül dühös vagyok, hogy piszokul mérges vagyok?! Tehát mit kerestél itt valójában? Mit kutakodsz a hátam mögött? Mit akarsz bebizonyítani tulajdonképpen? Miért akarod olyan eltökélten bemocskolni a házasságunkat? Nyugtalanul járkált fel és alá, közben idegesen dörzsölgette félcentisre vágott haját. – Hanneke lefeküdt Everttel, és ezt azóta már mindenki tudja, neked köszönhetően. És most miféle gyanúsítgatásokkal állsz elő, hogy ezzeket is világgá kürtöld? Embereket bevádolni azzal, hogy közük van a halálához?! Még több bajt akarsz? Keze néhány centiméterre az arcomtól csattant a konyhaszekrényen. Elfordítottam a fejemet, és hallgattam, hogy fújtat. Megpróbáltam nyugodt maradni, és nem félni. – Ezek szerint tebenned nincs szemernyi kétely sem? – kérdeztem óvatosan, felkészülve arra, hogy esetleg újabb dühkitörés lesz a következménye. – Nincs – válaszolta nyersen, inkább saját magának, mint nekem. A sörösüvegen a címkét kezdte kaparászni, és a padlót nézte meredten. – Hónapokkal azelőtt megváltozott. Mintha kicserélték volna. Az már nem is ő volt. És a tűzeset után még rosszabb lett, mintha egyre mélyebbre és mélyebbre merült volna a bánatában. Ezért kizárólag magamnak tehetek szemrehányást. Nem tudtam elviselni, hogy olyan mélyen meggyászol egy másik férfit. A gyerekeket jóformán észre se vette. Egész nap a dolgozószobájában gubbasztott, és csak pöfékelt. Én pedig haragudtam rá, ahelyett hogy többet törödtem volna vele… Sértettnek éreztem magam, ahelyett, Saskia Noort

280

Az ínyencklub

hogy mindent megtettem volna azért, hogy beszélni tudjak vele… Ivo szemében könnyek jelentek meg. Dühödt mozdulattal törölte ki őket. Amikor a karjára tettem a kezemet, ingerülten ellökte. – Amit csinálsz, annak semmi értelme. Kérlek, Karen, hagyd abba! Nézz inkább a jövőbe! Az fontosabb. Figyelj inkább a férjredre és a gyerekeidre! Szükségük van rád. Fölösleges a múlttal annyit törődni. Csak ők számítanak, és a jövő. Ha valakit keményen megtanított az élet erre, hát az én vagyok. – Hogy érted ezt? – Úgy gondolom, meg kellett volna bocsátanom neki, ahelyett, hogy folyamatosan büntettem. Akkor talán még itt lenne. De én nem akartam meghallgatni. Nagyon sajnáltam Ivot, hogy ennyire hibáztatja magát Hanneke haláláért. Legszívesebben a karjaimba zártam volna, és a fülébe súgtam volna, hogy nem hibás, hogy szerető, jó férje volt Hannekének. És teljesen érthötő, hogy nem volt képes másképpen reagálni a felesége és Evert viszonyára. De tisztában voltam azzal, hogy nem akarja megosztani a bánatát. Szótlanul felvettem a kulcsaimat, az átázott pénztárcámat és a mobiltelefonomat a tálalóról, és visszaraktam őket a táskámba. – Tudom, hogy most gyűlölsz – mondtam neki rekedten–, mégis hadd mondjam meg, mennyire együtt érzek veled. És bármi történt is, bármi történik is, mindig számíthatsz a segítségemre. Hogyha az segít, hogy rajtam töltöd ki a dühödet, ám legyen. De tudnod kell, hogy mindent, amit teszek, Hanneke iránti szeretetemből teszem. Éppen úgy, mint te. Saskia Noort

281

Az ínyencklub

Nem nézett fel, amikor a vállára tettem a kezem. – Hagyj minket békén! – mondta csöndesen. – Egyszerűen csak hagyj minket békén! Más segítség nem is kell tőled. – Oké – mondtam, és lehajoltam a nagy műanyag zacskóért, amiben a ruháim voltak. Nedves kézitáskámat a vállamra vetettem, és köszönésfélét mormogva kiléptem az ajtón. Miután már kint voltam, csak akkor vettem észre, hogy a szédüléstől alig tudok megállni a lábamon.

Saskia Noort

282

Az ínyencklub

34

MIND A NÉGYEN OTT ÜLTEK az asztal körül, a lányok előtt egyegy bögre forró csokoládé, miközben azon versengtek, hogy Babette rájuk figyeljen. Babette egyébként Annabelle mögött állt, és azzal foglalatoskodott, hogy befonja a kislányom haját. Az undor hányingerkeltő hulláma öntött el a láttára. Képtelen voltam tovább elviselni, hogy ez a nő mérgező csápjait kinyújtotta a gyerekeim felé. Babette meglepett pillantást vetett rám, amikor Hanneke ruháiban beléptem a konyhába, és belsőleg ingerülten ráparancsoltam Annabelle-re és Sophie-ra, hogy azonnal menjenek fel a szobájukba. Ám rögtön ezután sikerült kipréselnem magamból egy mosolyt és magyarázatképpen hozzátettem, hogy a lányok megígérték, hogy rendet raknak odafent, és én is felmegyek, mert még tennivalóim vannak. Babette természetesen utánam jött. Átölelt, és megkérdezte, hogy vagyok. És, hogy miért viselem Hanneke ruháit. Azután meg, hogy honnan vannak az arcomon a vágások. Megvontam a vállam és azt mondtam neki, hogy ezek a ruhadarabok még Saskia Noort

283

Az ínyencklub

ott lógtak a szekrényemben, és egyszerre csak szükségét éreztem annak, hogy felvegyem őket. A sérüléseimet pedig a kertben szereztem, nekimentem egy ágnak. Nem kérdezősködött tovább. De úgy kerűlgetett, mint egy öleb, amíg nyomatékosan meg nem kértem, hogy hagyjon magamra. Közöltem vele, hogy még pár dolgot meg akarok nézni a számítógépemen. Erre nagy nehezen kiment. Előkotortam a kézitáskámból a mobilomat. Csöpögött belőle a víz és a képernyője szürke maradt, miután bekapcsoltam. Minden elszállt. Dorien telefonszáma, Simon száma és az üzenetei is, minden, Simonnak nem tudok válaszolni, és nem tudom felhívni a rendőrnőt, ha segítségre van szükségem. Fáradtan az íróasztalra hajtottam a fejemet, és próbáltam mélyeket lélegezni, hogy némileg enyhítsem a félelemérzést, ami kezdett elhatalmasodni rajtam. A boríték, amelyre Mo telefonszámát feljegyeztem, még a táskámban lapult. Az írást víz érte, és ettől elmosódott, de még ki tudtam olvasni. Remegő ujjakkal bepötyögtem a számokat a vonalas telefonba. Mo szinte abban a pillanatban felvette. A háttérből zúgás, morajlás hallatszott, amiből arra következtettem, hogy az asszony autóban ül, és úton van. Először is megmondtam neki a nevemet, hogy Hanneke Lemstra a barátnőm volt. Először nem ugrott be neki a név, nem tudta, kiről beszélek. A hangja kellemesen csengett, bár kicsit magas volt és érdes. – Önök üzeneteket váltottak e-mailben – mondtam neki, mire a vonal néhány pillanatra elnémult. Amikor újra megszólalt, már tudta, kiről van szó. – Oké. Most már tudom. Ön Han64-ről beszél. Így nevezte magát a fórumon. Egy ideig intenzív volt a kapcsolatunk, de az Saskia Noort

284

Az ínyencklub

utóbbi időben nem jelentkezett. Világos, ez az asszony nem tudja, hogy Hanneke meghalt, és a hír, amit tőlem fog hallani mindjárt, bizonyára nagyon kellemetlen meglepetés lesz számára. – Ön most éppen vezet, ugye jól hallom? – kérdeztem tőle. – Nagyon sajnálom, hogy ilyenkor kell zavarnom. – Nem számít, headsettel telefonálok. Kérem, árulja, el mi van Hannal. – Szerintem jó volna, ha leállítaná valahol a kocsit kis időre… – Na jó. Mindjárt egy benzinkúthoz érek. Ott megállok… Hallgattam az elszáguldó autók zaját, és megpróbáltam elképzelni, hogy néz ki Mo. A hangja után ítélve nagyjából korombéli lehet. Hallottam, hogy fékezett, leállította a motort, kikapcsolta az autórádiót, és rágyújtott egy cigarettára. – Ahogy ígértem, megálltam. – Mélyet szívott a cigarettájából. – Be kell, hogy valljam önnek, megijeszt. Elmondtam neki mindent. Akadozva beszéltem. A vonal végén olykor-olykor rémült kiáltás hallatszott. – Micsoda szörnyűség! Borzasztó! És én még azt hittem, egyszerűen nincs kedve tovább levelezni velünk… Azt mondja öngyilkosság? Lehetetlen! Ezt egyszerűen nem hiszem el. – Bocsásson meg, hogy így lerohantam ezzel – folytattam –, de pár dolgot meg kell kérdeznem öntől. Tudnillik én sem hiszem el, hogy öngyilkosságot követett el. Ismét csend. Hallottam, hogy szipog. – De hiszen olyan vidám természetű volt! És mi mindannyian felnéztünk rá ezért. Tényleg. – Ki az a „mi"? Saskia Noort

285

Az ínyencklub

– A fórumosok. Az internetről ismertük egymást. A kapcsolat fórumon keresztül. Leveleztünk egymással a problémáinkról, – És milyen jellegű problémák ezek? – Nos hát, nem is tudom, elmondhatom-e ezt önnek csak igy… – Én voltam Hanneke legjobb barátnője. Amit ön most velem bizalmasan közöl, szigorúan kettőnk között marad. – Ezt bárki mondhatja! Az is lehet, hogy ön a rendőrség embere. És semmilyen feltétellel és semmi esetre sem fogok tanúskodni. – Megígérem önnek, hogy soha többet nem fogom zavarni. – Nem is tudom… Mérhetetlen düh fogott el. – Figyeljen ide, megismétlem, azt hiszem, hogy Hannekét megyilkolták! Ön az egyetlen, aki nekem segíteni tud, aki el tudja mondani, hogy mi foglalkoztatta őt, mielőtt meghalt. Nagyot sóhajtott, és hallani lehetett, hogy kifújta az orrát. – Elnézést – mondta aztán halkan, hosszú szünet után. Már attól féltem, hogy közben letette a telefont. – Kérem, asszonyom, Hanneke megérdemli, hogy a gyerekei tudják róla az igazságot. Nem nőhetnek fel abban a hitben, hogy az anyjuknak nem értek annyit, hogy életben maradjon értük. – Hannekének viszonya volt – kezdett bele Mo. – Ezt már rég tudom én is. – Úgy ismerkedtünk meg, hogy reagált a fórumon közzétett felhívásomra. Olyan nőkkel akartam kapcsolatba kerülni, akik egyidejűleg két férfit szeretnek, mint ahogy én is. Támogattuk Saskia Noort

286

Az ínyencklub

egymást. Tudja, nehéz ilyen kettős életet élni, egy titkosat a normális, mindennapi mellett. Az ember senkinek sem beszélhet az érzéseiről anélkül, hogy rögtön el ne ítélnék, vagy el ne árulnák. A neten keresztül éjjel-nappal beszélgethetünk egymással, elsírhatjuk egymásnak a bánátainkat, tanácsokat adhatunk egymásnak. – Milyen régvolt az, amikor Hanneke reagált az ön felhívására? – Körülbelül fél éve. A viszonya még annyi ideig sem tartott. Még csak egy hónap telt el, és a barátja szakított vele. Feltételezem, tudja, hogy a szeretője is halott. – Tudom – válaszoltam. – Jól ismertem őt. Miért vetett véget a kapcsolatuknak? – Rajtakapták őket. Valaki látta őket együtt, és beszámolt erről Han férjének. Közvetlenül ezután a férfi a házassága mellett döntött, jóllehet a felesége, azok szerint, amit Hanneke mesélt róla, valóságos szörnyeteg. – Mit mesélt róla Hanneke? Hátranéztem a vállam fölött. Az ajtó csukva volt. – Abból, amit elmondott nekünk, a legkülönösebb az volt, hogy a férfinak fizetnie kellett a feleségének a szexért. A nő lekezelően bánt vele, ugyanakkor elszedte az utolsó centjét is. Ezek Hanneke szavai, nem az enyémek. Őszintén szólva, némely állítása már-már a hihetőség határát súrolta… Úgy gondolom, van abban némi túlzás, hogy egy nő bántalmazza a férjét. – Mi az, hogy bántalmazza? Rossz érzés fogott el. Már nem voltam teljesen biztos benne, hogy hallani akarom mindezt, hogy tudni akarok minderről. Ha Saskia Noort

287

Az ínyencklub

az ember elég mélyre ás, előbb-utóbb mindenütt szart talál, szokta mondani Michel. Mintha már kezdeném is érezni a kellemetlen szagot. – Ezt mondta. Hogy a felesége egyszer még meg is verte. És hogy a férfi nem tett ez ellen semmit, mert attól félt, hogy a nő elveszi tőle a gyerekeit, és többé nem láthatja őket. Azon kívül ártana a tekintélyének. Én nem is tudom… Egy férfi mégiscsak erősebb ennél… Nagyon mafla alaknak kell lennie annak, aki hagyja, hogy a felesége elpüfölje. – Valószínűleg pontosan az előbb említett következményektől félt. – Hm. Meg kell, hogy mondjam, furcsa érzés fogott el, amikor értesültem róla, hogy meghalt. Hanneke csupán ennyit írt: “Nagy szerencsétlenség történt. A szerelmem meghalt." Mindannyiunkat megrázott a dolog, hiszen gyakran aggódott miatta. – Létezik még az önök fóruma a neten? – Persze. Menjen fel a www.viszony ok-online.nl- re, és ott a „Két szerelem” link alatt megtalálja. Beírtam a webcímet. – Mo, nagyon köszönöm az őszinteségét. Rögtön utána is nézek. – Ugye megérti, hogy anonim akarok maradni. Férjezett vagyok, és három gyermek anyja. Ha még többet szeretne tudni, keressen a hotmail-en keresztül. A címemet megtalálja a fórum honlapján. – Értettem. Köszönöm. És minden jót a továbbiakban. – Önnek is.

Saskia Noort

288

Az ínyencklub

Szörföztem az üzenetek között, és elképedtem, milyen sok nő van, aki egyszerre két férfit szeret, és ezek az asszonyok végtelenül sok időt szánnak a chatelésre. Megtaláltam Hannekét, vagyis Han64-et az archívumban. Átlapoztam az oldalakat, amíg oda nem értem a legkorábbi üzenetéhez. Kedves Mo! Az én életemben is két férfi van pillanatnyilag. Az egyikkel Nr1-gyel hét éve vagyunk házasok, a másikat két éve ismerem. A férjem egyik barátja, akinek a felesége pedig az én barátnőm. Tehát eléggé bonyolult az ügy. Az egyszerűség kedvéért őt Nr2-nek nevezem. A viszonyunk akkor mélyült el, amikor ő súlyos idegösszeomlás miatt kórházi kezelésre szorult. Egyetemista koromban magam is feküdtem idegklinikán pár hétig, tehát nagyon jól el tudtam képzelni, min ment keresztül, és hogy milyen magányosnak és meg nem értettnek érezte magát. Szörnyű, ha az embert a barátai hirtelen kerülni kezdik, és úgy bámulnak rá, mintha valamiféle emberszabású mutáns volna. Én támogatni akartam őt, mivel annak idején nem akadt senki, aki engem támogatott volna. Hogy rövidre fogjam a mondandómat, egyfajta kötődés jött létre közöttünk. Beszélgetéseink egyre személyesebbek és bizalmasabbak lettek, és hamar kiderült, hogy mind a kettőnk házassága kátyúba került. De erről, hogy vannak a házasságunkban nehézségek, senkivel sem tudtunk beszélni. Mindegyik barátunk házzassága rendben volt, legalábbis külsőre, mert a Saskia Noort

289

Az ínyencklub

látszatra nagyon ügyeltek. Ha probléma adódik, letagadják, úgy veszem észre. Amikor Nr2 hazakerült a klinikáról, szexuális kapcsolat is kialakult köztünk. Egyre erősebben vágyódtunk egymás után, vágytunk az őszinte, szenvedélyes szerelemre. Az én érzelmeim roppant erősek és hevesek voltak. Rettenetes bűntudat gyötört e miatt a kapcsolat miatt, de nem vitt rá a lélek, hogy befejezzem. Még sohasem voltam ennyire boldog, és ugyanakkor ennyire boldogtalan. A lopott percekért éltem, amiket vele együtt tölthettem, és folyton csak rá gondoltam, olyan erősen vágyódtam utána, hogy szinte fájt. Talán kezdetben csak egy kis izgalomra volt szükségünk vagy vigaszra, nem is tudom. A probléma most már az, hogy beleszeretünk egymásba, ami tilos. Nem akarok Nrl-nek fájdalmat okozni, és ami mégfontosabb, a gyerekeimet szeretném megkímélni egy tönkrement család gyötrelmeitől. És Nr2 is régóta világossá tette, hogy nem hagyja ott a feleségét, mert nem tud a gyerekei nélkül élni. Még órák hosszat tudnék mit írni, de nem hiszem, hogy volna értelme. Csak azt akarom mondani, hogy át tudom érezni, amit írtál, és hogy nem te vagy az egyetlen, akinek ilyen problémája van.

Becsuktam a szemem, és csak sírtam, hangtalanul sírtam. A könnyek végigcsorogtak az arcomon, és benedvesítették számra tapasztott kezeimet. Olyan érzésem volt, mintha 290 Saskia Noort Az ínyencklub

Hannekét hallanám. Mintha még itt volna, bár nem testi valójában, de a hangja itt lebegne a virtuális térben. Mintha még hagyott volna nekem valamit, bár nem szándékosan. És jól elrejtette, csakhogy én mégis megtaláltam a szavait, amelyek mélyen megrendítettek. Egyike voltam azoknak az általa említett barátoknak, akiknek a kapcsolata kívülről nézve rendben van, és akik nem voltak képesek észrevenni, hogy ő problémákkal küszködik. Nyirkos tenyeremmel végigsimítottam a hajamat, és kutatni kezdtem az emlékeimben, de biztos voltam benne, hogy egyszer sem kísérelte meg, hogy beszéljen nekem a kátyúba jutott házasságukról. Arról sem volt tudomásom, hogy egyszer bent feküdt az idegklinikán.

Nos, hát megtörtént. Rajtakaptak bennünket. Valaki, aki barátunknak nevezi magát, látott minket együtt, és erről beszámolt a kedvesem feleségének. Elszabadult a pokol, mindenekelőtt náluk. Csupán tíz percet tudtunk telefonon beszélni egymással. Ő teljesen kikészült. A felesége ütötte, karmolta, rugdosta, szidalmazta, és természetesen megfenyegette, hogy gondoskodni fog arról, hogy soha többé ne láthassa a gyerekeit. Az arcába ordította, hogy „üss már vissza, így legalább lesz még egy jó kis válóokom". Nem tudom, hogy szerethet egy ilyen veszett perszónát, és miért nem engem választ helyette. Javasoltam neki, hogy forduljon a rendőrséghez, de szerinte ennek nincs semmi értelme. A legrosszabb, hogy magát hibáztatja, és egyelőre sem találkozni, sem beszélni nem akar velem. Amikor azt 291 Saskia Noort Az ínyencklub

mondta, hogy most mindent elkövet annak érdekében, hogy megmentse a házasságát, én, hülye tyúk, rettenetesen feldühödtem. Sírt, és azt mondta, abban a tudatban, hogy tönkretett két házasságot, semmi esetre sem tud boldog lenni. Természetesen igaza van, hogy a fene enné meg. Mégis pokolian fáj! Most abba kell hagynom, mert az idegességtől, állandóan WC-re kell rohannom. A mihamarabbi viszontlátásra.

Válsághelyzet. Nr1-gyel végigbeszélgettük, végigüvöltöztük, végigsírtuk az egész éjszakát. Nr2 itt volt a feleségével együtt és egészen értelmes beszélgetést folytattunk. Mások jelenlétében az asszony úgy viselkedik, mintha ö lenne a legkedvesebb, Iegmegértőbb feleség a világon… Miután elmentek, Nr1 bezárkózott az irodájába, és azóta ki sem dugta az orrát. Nagyon becsapottnak érzi magát. Szörnyű látnom, mennyire szenved. A szívem szakad meg tőle. Hónapok óta először érzek egyáltalán valamit iránta, de ő teljesen elutasító velem szemben. Nem tudom, hogy rendbe jön-e ez még valamikor. Attól félek, hamarosan teljesen egyedül fogok maradni az én Nr -em elsősorban attól fél, hogy az egész falu megtudja a dolgot. Megígértem neki, hogy senkivel sem fogok erről beszélni.

Saskia Noort

292

Az ínyencklub

Most már egy hónapja nincs kapcsolat köztünk, de én még mindig óránként megnézem a mobilomat, nem érkezett-e üzenet tőle. Mikorra múlik el ez a nyugtalanság? Beleőrülök. Kizárólag olyankor látjuk egymást, amikor együtt van az egész baráti kör és nekem olyankor az az érzésem, hogy mindenki bennünket figyel. Látom rajta, hogy nincs jól. Teljesen magába fordult, sokat iszik, és mindenkivel összeveszik. Szerintem a felesége bosszúhadjáratot folytat ellene. Minden férfit körülhízeleg. Egyszerűen hányingerkeltő, ahogy megjátssza magát. Hát senki sem veszi észre, hogy milyen valójában? Én nem mondhatom meg nekik. Attól félek, hogy ha megszólalok, azzal csak ártanék Nr2-nek. Már semmit sem értek. Hirtelen úgy döntöttek, hogy elköltöznek innen… Pontosan tudom, hogy valamit forgat a fejében. Félek. És egyedül vagyok. Szerencsémre itt vagytok nekem ti … … Bekövetkezett a katasztrófa. A szerelmem meghalt.

Ez volt az utolsó üzenete. Bezártam a mappáját, és az egérrel az msn-ikonra kattintottam. Utána beírtam, hogy [email protected], és kipróbáltam különféle jelszavakat. Az ötödik kísérletem sikerrel járt. Kiderült, hogy egyszerűen a lakcíme volt a jelszó. Ez a mappa üres. Saskia Noort

293

Az ínyencklub

Ez állt a képernyőn. Az összes kapott, illetve elküldött email ki volt törölve.Valaki megelőzött.

Saskia Noort

294

Az ínyencklub

35

FOGALMAM SINCS, hogyan sikerült túljutnom azon az estén. Ahogy ott az asztalnál ültem együtt Babette-tel, Michellel és a gyerekekkel, közben az agyamban vad gondolatok rajzottak, mint egy megbolygatott kasban a méhek. Olykor sikerült kikényszerítenem egy mosolyt, amelyet körbevillantottam, nyelőcsövem heveny ellenállásán felülkerekedve leerőltettem pár falatot a bifsztekből, és úgy tettem, mintha érdeklődéssel hallgatnám a lányok iskolai törtémteit. Amikor Michel hozzám ért, összerándultam, mintha áramütés ért volna, és amikor véletlenül ránéztem Babette-re, undor fogott el. Nem vitás, ez az asszony semmiképpen sem maradhat tovább nálunk. A jelenléte fertőző betegséget, halálos vírust hordoz közöttünk. Csakhogy már túl késő volt ahhoz, hogy még aznap dűlőre vigyem a dolgot, de még csak gyanút sem akartam kelteni. Futólag megkérdeztem tőle, hogyan sikerült a találkozója az ingatlanügynökkel, mire nagyot sóhajtott, és azt válaszolta, hogy nagyon nehéz olyan bérlakást találni, amelyik megfelel az igényeinek. Különös tekintettel arra, hogy milyen nagyszerű Saskia Noort

295

Az ínyencklub

házuk volt. Mindig úgy képzelte, hogy majd abban a házban fognak megöregedni ismét a sírással küszködött, s közben felsorolta, milyen csodás volt minden: a kandalló előtt közösen eltöltött esték, reggelenként az ébredések, amikor kinézve az ablakon első pillantása a rendezett kiserdőre esett, és a barátságos lakókonyha, amelyben oly sokszor összejöttünk bulizni, mi, klubtagok. Fogd be a pofádat, mondtam magamban. Az agyamra megy a színészkedésed. De Michel újra bedőlt neki, s miután megivott három pohár bort, ő is elkezdett siránkozni. Az én poharamban már több volt a víz, mint a bor, mert józan akartam maradni. A másnaposságra hivatkoztam, amit el akartam kerülni, és ez egyszer nem hazudtam. Vacsora után leszedtem az asztalt, a szennyes edényt beraktam a mosogatógépbe, kisikáltam a serpenyőket, és sikeresen kivontam magam a beszélgetésből, amelyet Babette és Michel folytatott, majd mondtam nekik, hogy felmegyek az emeletre a gyerekekkel. Ott teleengedtem a fürdőkádat vízzel, a négy gyereket leültettem a televízió elé, majd előkerestem Dorien Jager névjegykártyáját. Eszembe jutott, hogy annak nálam kell lennie. Michel mobilján azonnal fel is hívtam, és elmondtam neki mindent a Hanneke számítógépén talált üzenetekről. Megígérte, hogy megnézi az oldalakat, de közölte, hogy ezzel még nem tudunk bizonyítani semmit. – Nem szabad megfeledkezned arról, hogy Evert Struyköt pszichiátrián kezelték. És nem tudjuk bizonyítani, hogy a felesége valóban bántalmazta őt. Ezen az alapon bárki azt mondhatja, csupán pszichotikus agyszülemény mindaz, amit Saskia Noort

296

Az ínyencklub

állított. De küldd át nekem e-mailben a felesége fotóját, még ma elmegyek abba a hotelba, és megmutatom a tulajdonosának. Mindenesetre közlöm veled, hogy büntetlen előéletű, ennek már utánajártam. Hozzátette még, hogy legyek nagyon óvatos, különösen Simonnal szemben. – Dorien – folytattam, csak hogy tovább nyújtsam a beszélgetésünket, és pár perccel elodázzam az előttem álló, magányos és nyugtalan éjszaka beköszöntét – nem volna jobb, ha egyszerűen abbahagynám ezt az egészet? És beletörődnék a helyzetembe? Néha már tényleg nem tudom, kiért teszem mindezt. Hannekeért? Érted? – Magadért, Karen. Magadért teszed. Mert egyedül te vagy romlatlan. Befejeztük a beszélgetést, és csak ültem dermedten és didergő idegekkel a széles hitvesi ágyon, kezemben a férjem mobiljával, megnyomtam előbb a „Menü", azután az „Üzenetek" gombot. Életemben először kémkedtem a férjem után. A bejövő postafiók üres volt. Fájdalmas görcs jelentkezett a gyomrom és a rekeszizmom táján. Elhajítottam a mobiltelefont, és fejemet Michel párnájába furtam. Beszívtam hajának, bőrének, az álmainak oly ismerős szagát, és sírtam magunk miatt.

Miután némiképp összeszedtem magamat, a meleg, fürdőhabos vízbe vezényeltem a gyerekeket. Megmostam a hátukat és nyakuk vékony szálú hajukat, megvizsgáltam mozgó fogacskáikat, szemrevételeztem kinti játszadozásaik közben szerzett újabb kék foltjaikat. Azután sorban szárazra töröltem 297 Saskia Noort Az ínyencklub

sovány kis testüket, addig csiklandoztam őket, míg visítani nem kezdtek, végül mindegyiküknek belepusziltam a még nedves tarkójába. Felvették a pizsamájukat, megkapták tőlem az engedélyt, hogy együtt, egy szobában aludhassanak aznap éjjel mind a négyen. Luuk és Beau visszafogott örömmel az arcán átcipelte a maga matracát a lányok hálószobájába, közbe mi hárman félrehúztuk az ott felállított babaházat. Azután szorosan egymás mellé bebújtak a közös takaró alá, és én felolvastam nekik egy részt Annié M. G. Schmidt mesekönyvéből. Legszívesebben ott maradtam volna velük, az elpilledt ártatlanságok között, magunkra zárva az ajtót, és kivártam volna a Barbie-k és egyéb játékbabák társaságában, amíg vége lesz ennek az egész kínos históriának. Három óra volt már, de én még nem aludtam egy szemhunyásnyit sem azon az éjszakán. És időközben sikerült meggyőznöm magam arról, hogy ez az egész nem más, mint egy nagy összeesküvés. Mindenkinek része volt Evert és Hanneke halálában, eltették őket láb alól, mivel ők másként gondolkodtak. Ők ketten megpróbáltak ellen szegülni Simon mindannyiunk fölé kiterjesztett hatalmának. Simonnak érdekeltsége volt a többiek vállalkozásában, azok sikere végső soron az ő sikere volt. Ha akarta volna, csak kihúzza a dugaszt a csatlakozóból, és Michel, Ivo meg Evert cégének a motorja áram híján egyszerre leáll. A mi egész színes valóságunk úgy pukkan szét semmivé, akár a szappanbuborék. Odakint felerősödött a nyugati szél, és megérkezett az ezen a télen már ki tudja, hányadik vihar. Szapora jégeső verte az ablakainkat. Reszkettem a hidegtől, jóllehet meleg pizsama és viszonylag vastag takaró volt rajtam, és melegítette a hátamat Saskia Noort

298

Az ínyencklub

jóízűen horkoló férjem teste is. A hideg belülről jött. Ereimben mintha jeges víz keringene vér helyett. Úgy megijedtem a hirtelen rám rontó gondolatoktól, hogy alig kaptam levegőt. Ki ebből az ágyból! Egy percig sem tudok tovább Michel mellett maradni. Ha ez tényleg összeesküvés, akkor abban ő is benne van. Talán megpróbált ellenállást tanúsítani, de végűl nem tehetett másként, az önfenntartás érdekében elfogadta a tervet. Néztem az alvó, nyugodt, gyűrött arcát. És úgy éreztem, ez a férfi a férjem, Annabelle és Sophie apja, most rettentőn idegen nekem. Óvatosan kimásztam a takaró alól, jéghideg lábaimat beledugtam a papucsomba, és magamra vettem a köntösömet. Michel megfordult, és horkolt tovább. Lábujjhegyen az ajtóhoz osontam, kisurrantam a hálószobából, és elindultam lefelé a lépcsőn. Egész idő alatt úgy ziháltam, mintha üldöztek volna.

A konyhában áporodott volt a levegő, és rettenetes a hideg. A fogaim vacogtak. Kinyitottam a tűzhely ajtaját, és begyújtottam. Azután elővettem a szekrényből a tejeslábast, tejet öntöttem bele, és feltettem a gázra. Közben az agyamban kavarogtak a gondolatok, amiket nem tudtam kontrollálni, illetve egy irányba terelni. Amikor felforrt, egy nagy bögrébe töltöttem, kevéske konyakot löttyintettem bele, és dideregve odahúzódtam a sütőből kiáramló meleg útjába. Kényszerítettem magam, hogy lépésről lépésre még egyszer mindent végiggondoljak, azzal az e-maillel kezdve, amelyet Evert küldött Hannekének. Az egy teljesen normális, értelmes e-mail volt. Abban semmi, egyetlen apró jel sem utalt arra, hogy Evert a halálra készülne, vagy hogy pszichotikus volna, főleg, mivelhogy éppen a családjáért akart tenni valamit. Ezzel 299 Saskia Noort Az ínyencklub

szemben egyértelműen arról volt szó benne, hogy olyan konfliktusba került Simonnal, amelynek ő csak a vesztese lehet. Ittam egy korty tejet. Az alkohol kellemesen égette a torkomat. Babette ott volt Evert közvetlen közelében, ahhoz mindenesetre elég közel, hogy kicserélhesse a tablettáit, amivel elkábította a gyerekeket és saját magát. A kandalló párkányáról magamhoz vettem Simon cigarettásdobozát, bekapcsoltam a szagelszívót, és rágyújtottam. Mélyre szívtam a cigi füstjét, és rámeredtem Babette arany hajcsatjára, amely ott hevert előttem a tálalón. De miért, kérdeztem magamban. Mi okból vállalt volna ilyen nagy kockázatot?

Nem tudom, mennyi ideig üldögéltem ott a tűzhely mellett cigarettázva, és élvezve, hogy lassan átmelegedtem. A fejemben összekeveredtek egymással olyan elképzelések és emlékek, amelyek mind az elméletemet erősítették, úgyhogy alvásra gondolni sem lehetett. Egyedül voltam, de ez cseppet sem zavart. Tulajdonképpen élveztem az érzést, hogy újra vannak saját gondolataim, nem pedig Michel vagy az ínyencklub irányít. Egyszerre az is világossá vált előttem, miért menekült akkor Hanneke egy szállodába, mivel én ugyanerre éreztem csábítást, egyszerűen otthagyni mindent, és elrejtőzni mindaddig, amíg csak ki nem találom a megoldást, vagy kezemben nincs a bizonyíték. A legnehezebb az lesz, hogy teljesen normálisan viselkedjek a továbbiakban. Felálltam, hogy még egy korty konyakot öntsek a kihűlt tejbe, amikor meghallottam, hogy odakint jár valaki. Igyekezett halkan lépkedni, de a kavicsok csikorgása elárulta. Ránéztem a 300 Saskia Noort Az ínyencklub

tűzhely fölötti órára: hajnali háromnegyed öt volt. Nem éppen az az időpont, amikor bekukkant hozzád pár percre egy váratlan látogató. Még ahhoz is túl korai, hogy az újságkihordó lépteit halljad. Babette is, Michel is odafent alszik. A lépések közeledtek, és úgy tűnt, az illető egyenesen a konyhaajtónk felé tart. Már semmi értelme, hogy megpróbáljak elrohanni vagy elbújni. Az a valaki kintről egész biztosan észrevette, hogy ott vagyok a konyhában. A szívem hangosan dobogott, és a légzésem szaporábbá vált. Ha ez a személy azért jön, hogy elhurcoljon, én bizony megnehezítem a dolgát, védekezni fogok minden erőmmel. És akkora zajt csapok, hogy mindenki meghallja. Éreztem, tudtam, hogy képes leszek erőszakot alkalmazni. Oldalvást a késtartó felé araszoltam, és hideg, fekete műanyag nyelénél fogva megragadtam egy jókora konyhakést. Karomban megfeszültek az izmok. Szúrni fogok, ebben biztos voltam. Valaki kulcsot dugott a zárba, és halkan lenyomta a kilincset. Az ajtó lassan kinyílt, és én nem tudtam türtőztetni magamat. – Kifelé! – ordítottam. – Ki innen, vagy hívom a rendőrséget! Remegő kézzel kirántottam helyéről a kést. Az ajtónyílásban Babette állt, egy bézs esőkabát volt a vállára vetve, az alatt fehér szaténpizsamát viselt. Nedves hajtincsek tapadtak kipirult arcába. A félelemtől megdermedve és megrökönyödve meredt rám.

Alig kapott levegőt. A tüdeje sípolt. Olyan volt, mint egy sarokba szorított, riadt állat. Ekkor berontott a konyhába a felriasztott Michel, aki még egy alsónadrágot sem kapott 301 Saskia Noort Az ínyencklub

magára. Megállt közöttünk anyaszült meztelenül, égnek álló hajjal és az álmosságtól zavaros tekintettel. Egész testemben reszkettem, és egy szó nem sok annyit sem tudtam kinyögni. – Sajnálom, sajnálom – csipogta Babette, aki éppen úgy reszketett, mint én. Riadt tekintete rólam Michelre röppent. – A jó büdös francba! Ti teljesen megőrültetek? – Michel is fújtatott. Az előszobából gyerekléptek zaja és gyereksírás hallatszott. A kicsik nagyon meg lehettek ijedve. – Neked elment az eszed – suttogta a fülembe Michel, és rohant volna át a gyerekekhez, de félúton eszébe jutott, hogy pucér. Leemelte a ruhafogasról a műszőrme kabátomat, és a vállára vetette, úgy vette gondjaiba a négy kicsit, akik kövér könnycseppeket hullajtva kuporogtak a lépcső legalsó fokán. – Kérlek, bocsáss meg, Karen, nem akartalak megijeszteni. Nem vettem észre, hogy itt vagy… Felém nyújtotta remegő kezét. Én még mindig hátammal a tálalónak támaszkodva álltam, kezemben a konyhakéssel. Az éles, csillogó pengére néztem, és arra gondoltam, olyan hosszú, hogy biztosan keresztülhatolt volna Babette-en, hogyha szúrtam volna vele. És meg is tettem volna, ha a szükség úgy hozza. Amikor az ajtó kinyílt, átjárt a düh és az agresszió heves árama, és teljesen elvakított, egy pillanatig talán nem is voltam egészen magamnál. És meg akartam ölni őt, vagy azt a valakit, akiről azt hittem, hogy a családomnak ártani akar. Valóban megöltem volna. Most már az életben soha többé nem állíthatom nyugodt lelkiismerettel, hogy a légynek sem tudnék ártani. Éreztem magamban a Gonoszt, és átéltem azt a szinte orgazmikus gerjedelmet, ami a hatalmába kerített. Kiderült,

Saskia Noort

302

Az ínyencklub

hogy sokkal, de sokkal rosszabb ember vagyok, mint amilyennek valaha is képzeltem magamat. Letettem a kést a tálalóra, és ridegen néztem Babette-re. – A fenébe is, honnan jössz hajnali öt órakor? – Nem tudtam aludni. Nagyon sajnálom. Lehajtotta a fejét, és a kabátja övét kezdte babrálni. – De hát akkor sem kellene kint járkálnod ebben az ítéletidőben! Egy darabig autóval mentem. Muszáj volt egy kicsit kimozdulnom. A folytonos töprengés megőrjít… a fejem tele van ostoba gondolatokkal. És… – suttogóra fogta a hangját –, mindig arra kell gondolnom, amit Evert Hannekének küldött leveléről mondtál. Hogy azt nem olyasvalaki írta, akinek öngyilkossági szándéka volt. Tudod, ez engem borzalmasan felkavart, és egy rémisztő gondolatot ébresztett bennem, ami tulajdonképpen már jóval előtte megvolt…, de olyan rettenetes, hogy mindig elhessegettem. Ijesztő, visszataszító, de ugyanakkor teljesen logikus is. Tudod, azt hiszem, igazad van. Az összezavarodott gyerekek kisírt szemmel nyomultak be a konyhába, hogy puszit adjanak nekünk, és megnézzék, minden rendben van-e. Sophie és Annabelle karocskájával átkulcsolta a nyakamat. – Mami, azt hittük, hogy valaki meg akar ölni bennünket. Megsimogattam sovány hátacskájukat. – Hogy jutott eszetekbe ilyesmi?! Szó sincs róla, egyszerűen csak megijedtem Babette-től, ő pedig tőlem ijedt meg. Senki sem akar megölni minket. Higgyétek el! És van nektek egy nagyon erős papátok és egy nagyon erős mamátok, tehát egyáltalán nem kell, hogy féljetek. Saskia Noort

303

Az ínyencklub

Beau és Luuk holtsápadtan bújtak oda az anyjukhoz. Babette megpuszilta őket a buksijukon, és hamar rávette őket, hogy menjenek szépen vissza a helyükre. Mind a négyen megnyugodva és engedelmesen hagyták, hogy Michel visszavigye őket az emeletre. – Az előbb azt mondtad, hogy igazam van. Miben van igazam – kérdeztem tétován. Babette suttogása vészjóslóan hatott rám. – Ha Evertet meggyilkolták, és ha az a tűz merénylet volt a családunk ellen, akkor ezt egyetlen ember tehette: Hanneke. – Nem – motyogtam. – Egészen biztos, hogy nem. – Várj, hallgass meg! – óvatosan megfogta a vállamat. – Evert szakított vele. Hanneke ezután teljesen elbizonytalanodott. Te épp olyan jól tudod, mint én, hogy sokat ivott, az utolsó hónapokban biztosan. Nem volt valami jól. Könnyen be tudott jutni hozzánk. Megvolt az indítóok… És egy héttel azután öngyilkosságot követett el. Ez annyira logikus, hogy furcsállom is, a rendőrség miért nem vizsgálta ezt a lehetőséget. Szinte elviselhetetlen volt az érintése, a suttogása, egyáltalán egész jelenléte. – Inkább menjünk aludni! Nagyon fáradtak vagyunk, és a végén még olyasmiket találunk mondani, amiket nem is gondolunk komolyan. – Most miért nem akarsz végighallgatni? Tegnap bezzeg nekem egész este hallgatnom kellett téged – lihegte kitágult orrlyukakkal, és sértődötten nézett rám. – Holnap – mondtam – holnap majd folytatjuk a beszélgetést. Hátat fordítottam neki, és felbattyogtam az Saskia Noort

304

Az ínyencklub

emeletre. De ébrenfeküdtem egészen addig, amíg biztos nem lehettem benne, hogy már ő is a szobájában van.

Saskia Noort

305

Az ínyencklub

36

MINT AKINEK ELMENT AZ ESZE, én, szédült tyúk, olyan őrült iramban kanyarodtam be a szálloda parkolójába, és a tenyerem úgy izzadt, hogy alig tudtam rendesen fogni a kormányt. Olyan helyet kerestem, ahol az autóm nem tűnik rögtön szembe senkinek. Amikor végre találtam üres helyet, betolattam, de csak egy hajszálon múlott, hogy nem horzsoltam végig a mellettem álló kocsi oldalát. Amikor ijedten megálltam, előkaptam a zsebtükrömet, és egy utolsó, gyors pillantást vetettem magamra: az autó reflektorának vakító fényében olyan pocsékul néztem ki, mint egy riadt kisnyúl. Megcsipdestem sápadt arcomat, hogy valamennyire visszatérjen a színe. Szájfénnyel némi csillogást varázsoltam vértelen ajkaimra kevés parfümöt fújtam az izzadságtól némileg rám tapadt fekete selyemblúzomba, majd számba kaptam egy rágót, és vadul rágni kezdtem. A mobilom rossz volt, Dorien Jagert már nem tudtam elérni. Csak reménykedhettem benne, hogy valahol itt van a közelben. Saskia Noort

306

Az ínyencklub

A hotel barna faburkolatú előcsarnokában nagy volt a jövésmenés tele volt fontoskodó üzletemberekkel, totyogó-csoszogó nyugdíjasokkal, súlyosan megpakolt táskákat cipelő, megfáradt anyukákkal. Időnként feltűnt egy-egy riadtan körbepislogó pár, amely feltehetőleg itt bonyolította le alaposan előkészített házasságtörését. Nagy táblákkal szívélyesen üdvözöltek éppen megérkező családokat, és utazócsoportokat igazítottak el különböző termek irányába, de sehol sem állt egy olyan tábla, amely megmutatta volna a szobákhoz vezető utat. Nem volt más választásom, mint hogy a recepciónál kérdezősködjek, ami persze lidérces álomnak tűnt nekem. Megpróbáltam láthatatlanná tenni magamat, amennyire csak ebben az élesen megvilágított, nyitott teremben ez lehetséges volt, és csak remélni tudtam, hogy idegességemben nem fogok a nyílt színen összeesni. A férfi, aki előttem állt a sorban, miközben bejelentkezett, egész idő alatt mobilon beszélt valakivel, akivel közölte, hogy legkevesebb egy nappal tovább még Londonban kell maradnia. Cinkosan rám kacsintott, mint akinek egyetértő pillantásra van szüksége. Elpirultam. Amikor a recepciós hölgy barátságosan megkérdezte tőlem, hogy miben lehet a szolgálatomra, még jobban elpirultam, mint az imént, és mielőtt feltettem volna a kérdésemet, meg kellett köszörülnöm a torkomat. Élénk arckifejezéssel közölte, hogy Simon úr már megérkezett, és megmutatta, merre menjek, anélkül, hogy a nevemet megkérdezte vagy az útlevelemet elkérte volna. Tehát mentesültem attól, hogy valami bonyolult magyarázattal kelljen elő állnom, miért itt találkozom vele. A hölgy valószínűleg hallotta már az összes lehetséges ürügyet. Elhaladtam egypár egzotikus pálmákkal teli virágláda mögött, Saskia Noort

307

Az ínyencklub

és egy lehangolóan szürke, szegényes folyosóra jutottam. Miközben magamban ismételgettem, mit fogok tenni és mondani, gátlástalan képzeletemben egyre több kép tolult elő kettőnkről, amint éppen szeretkezünk.

Kopogtam. Először halkan. Aztán erősebben. Bentről ismerős zene szűrődött ki. Herman Brood. Dörömbölni kezdtem. Hallottam, hogy valaki jár a szobában, majd a zene halkabb lett. Aztán kinyílt az ajtó. Simon nyitott ingben állt előttem, s előbb lapos hasát simogatta, majd megvakarta göndör, sötét szőrrel borított mellkasát. Egy tincs fekete, félhosszú hajából a szemébe lógott, kinyújtotta a kezét és megérintette az arcomon látható vágott sebet. Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Amióta ismertem, ez volt az első alkalom, hogy magányosnak és sebezhetőnek látszott. Izzadt kezével megfogta ugyancsak nyirkos kezemet, és magához húzott. A vállamra hajtotta a fejét, és a nevemet suttogta. Sarkammal megtaszítottam az ajtót mire az becsukódott. Percekig álltunk így, szótlanul és vágyakozóan simogatva egymást. Éreztem, hogy a hátán megfeszülnek az izmok. Aztán Simon egy lépést tett hátrafelé, kezei közé fogta a fejemet, és szájon csókolt. Elérzékenyültem, úgy éreztem, mintha a búcsúcsókunk volna ez. Simon igéző, kék szemei véraláfutásosak voltak, a szemhéjai pedig duzzadtak. – Tölts belőle nekem is – mondtam, és a diófautánzat asztalon álló vodkásüvegre mutattam. Simon odament, és töltött nekem a Sztolicsnajából. A szoba tágas volt, és a közepén egy Kingsize-ágy állt, amelynek takarója rózsaszínű műszálas anyagból készült. Az úgynevezett uszoda egy 308 Saskia Noort Az ínyencklub

nagyobbacska víztócsa volt. A tikfából készűlt karosszék szolgáltatta a teljes luxus illúzióját. Bennem felvetődött a kérdés: egyáltalán használták ezeket valaha is? – Tiszta őrület, nem? – nevetett Simon, és kezében a poharával körbemutatott. Aztán töltött nekem is, és átnyújtotta a poharat. Nagyot kortyoltam az italból. – Szuper! – válaszoltam, de igazából az járt a fejemben, hogyan kerültem ebbe a hihetetlenül ízléstelen berendezésű szobába. Ha véletlenül itt szállnánk meg, azon lehetne tulajdonképpen jót nevetni, gondoltam. Simon leült a vízágyra, amely ettől besüppedt, és elkezdett hullámzani, majd intett nekem, hogy üljek oda mellé. – Ha tudnád, Karen, mennyire örülök, hogy eljöttél – szakadt ki belőle a sóhaj, miközben tekintetét a padlóra szegezte. Volt valami nyugtalanító a viselkedésében. Mintha nem az a Simon lenne, akit én ismerek, aki merész, és tele van önbizalommal. Miután leültem mellé, a térdemre tette a kezét, a szoknyám szélét húzogatta, és újból sóhajtott. Úgy ült ott, kissé előregörnyedve, mintha ólomnehéz teher nyomná a vállát. – Megbántad? – kérdeztem halkan. Megforgattam a vodkát a poharamban, majd egy hajtásra kiittam. – Nem – válaszolta ő. – Igen és nem, nem tudom. Annyi minden történt mostanában… Feszült vagyok, sajnálom… – Hogyhogy? Ránéztem, és láttam az apró ráncokat a szeme körül, a fekete szemöldökét, kissé megfeszülő állkapcsát, telt, érzéki ajkait, és éreztem, hogyan terjed szét testemben lassan a vágy

Saskia Noort

309

Az ínyencklub

meleg árama. Próbáltam ellenállni ennek az érzésnek. Nem veszíthetem el a fejem. Simon ültéből hanyatt vetette magát az ágyon, és várakozóan nézett rám, talán abban reménykedett, hogy majd kezdeményezek. – Mit csináltál Ivo házában? – kérdezte hirtelen. – Ezt ő már biztosan elmesélte neked – feleltem. – Így van. Őszintén szólva, kicsit megijedtem ettől. – Én is – mondtam. Felálltam, és mindkettőnknek töltöttem. Még egy utolsó pohárral, hogy megnyugodjak. Utána már csak vizet iszom majd. Semmi esetre sem szabad elvesztenem az önkontrollt. – Akkor, ott, Ivótól, ahogy követett. – Mit kerestél tulajdonképpen, Karen? Egyszerűen megkérdezhettél volna bennünket, akár Ivót, akár engem… Megérintette a hátamat. Forróságot éreztem. Sóvárogva bámultam feszes, szőrös hasát. Abbamarad valaha is ez az idióta epekedés? Mellé feküdtem, és a tekintetét kerestem. Szánakozás volt benne. – Na, rendben – mondtam. – Akkor hát egyszerűen megkérdezem tőled: te is elhiszed, hogy Hanneke öngyilkos lett? Összeszűkült a szeme. – Én azt hiszem el, amit az eset alapos kivizsgálása után a rendőrség kikövetkeztetett. Ez pedig nem más, mint hogy Hanneke alkohol és gyógyszer hatása alatt kiugrott vagy kiesett a szálloda erkélyéről. – Legutóbb még azt mondtad, hogy nem vagy a rendőrök barátja, és nem bízol meg bennük. Saskia Noort

310

Az ínyencklub

– Ebben az esetben viszont muszáj… Már-már elviselhetetlen volt, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz, és meg se csókoljuk egymást. – Miért nem akarjátok tudni az igazságot? Egyikőtök sem akarja. Miért hallgatta el Patricia és Angela, hogy meglátogatták Hannekét a kórházban, és beszéltek vele? Te miért sikkasztottad el Evert és Hanneke levelezését? És ami talán még ennél is lényegesebb… – a szívem ekkor elkezdett hevesen verni, míg Simon gúnyosan nevetett a képembe , hogyan jutottak ezek az e-mailek hozzád ? Hűsítő tenyerét lángoló arcomra helyezte. – Az én kis Miss Marple-om. Aztán a keze lejjebb csúszott, a nyakamon át egészen a mellemig. A szívem fölött állt meg. – Ni, hogy ver – mondta. – Simon… Egy lendülettel talpra ugrott, fogta a poharát, és lehajtotta a benne levő vodkát. Ott állt előttem, és aggódó arccal tekintett le. – Nem válaszolhatok a kérdéseidre. De bízzál bennem, akármit teszek, a te érdekedben is teszem. Kérlek, hagyd abba a kutakodást, állj le vele! Hidd el, ha azt mondom, hogy mindent kézben tartok, akkor az úgy is van! Megoldódnak a dolgok. Fölém hajolt, kókusz illata áradt belőle. – Karen, ne pocsékoljuk a drága időnket ilyesmikre… Egy pillanatig valószerűtlennek tűnt, hogy itt fekszem e mellett a csodálatos férfi mellett, aki kivett egy lakosztályt, hogy együtt legyünk, szeretkezzünk, egyáltalán, hogy engem Saskia Noort

311

Az ínyencklub

választott. Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ezt akarta volna, merthogy én ellenállhatatlanul vonzó nő vagyok!? Nem vagyok az. Számára valószínűleg nem jelentek többet, mint egy újabb hódítást a sok közül. Ettől a felismeréstől mélységesen elszégyelltem magam, és bűntudatom támadt. Libabőrös lett a karom, a lábam, a mellem. Szerettem volna eltűnni, vagy mint egy kis szürke egér, besurranni egy lyukon a szekrény háta mögött. Egyszerre olyan csúnyának és jelentéktelen éreztem magam, mint még soha. – Bízzál hát bennem! – mormolta, majd lehajolt, és megcsókolt, de az undor, amely elfogott, úgy csapott át rajtam, mint egy hatalmas hullám. Undorodtam magamtól, attól, ahogy ott feküdtem az ágyon, felgyűrt szoknyában és félig kigombolt blúzban, undoradtam Simontól, a nagyképűsködésétől, az egész nevetséges színjátéktól. Mert az volt: gyerekes módon hagytam magam kihasználni és manipulálni. De legeslegjobban undorodtam az alkalmi párostól, attól a két visszataszítóan hazug felnőttől, akik vagyunk: egy férfi, aki férj és apa, és egy nő, aki feleség és anya. Prológus .................................................................................... 8 1................................................................................................11 2................................................................................................18 3................................................................................................22 4................................................................................................32 5................................................................................................41 6................................................................................................51 7................................................................................................58 8................................................................................................65 9................................................................................................72 Saskia Noort

312

Az ínyencklub

10..............................................................................................81 11..............................................................................................86 12..............................................................................................92 13..............................................................................................95 14............................................................................................103 15............................................................................................112 16............................................................................................119 17............................................................................................127 Mikor? XXX................................................................130 18............................................................................................134 19............................................................................................142 20............................................................................................150 21............................................................................................157 22............................................................................................164 23............................................................................................174 24............................................................................................181 25............................................................................................189 26............................................................................................205 27............................................................................................211 28............................................................................................222 29............................................................................................234 Állandóan Rád gondolok. Találkozhatunk még? X ....234 30............................................................................................245 31............................................................................................258 32............................................................................................270 33............................................................................................274 34............................................................................................283 35............................................................................................295 36............................................................................................306 Saskia Noort

313

Az ínyencklub

37............................................................................................319 38............................................................................................325 – Na, rajta! Nyögd már ki, mit kockáztatsz te, mitől kellene félned! Tudni akarom, méghozzá most! – üvöltöttem rá. Elővettem a cigarettát a táskámból, és rágyújtottam. Dühtől remegve szívtam magamba a nikotint. És ekkor észrevettem, ahogy egy pillanat alatt összeomlott. A vállai rázkódni kezdtek, és valami furcsa, különösen magas, csukláshoz hasonlító hang tört elő a torkából. Sírt. A nagy Simon Vogel, akit Hanneke és én nemegyszer gúnyosan úgy neveztünk, hogy a hét számjegyű fickó, sírt. – Ne kiabálj velem! Elviselhetetlen… Karen, kérlek… Felém nyújtotta a karját. Mozdulatlanul álltam vele szemben – Én csak egy kis hal vagyok, talán nagynak látszom, de nem vagyok az. Félek… el tudod ezt képzelni? Egy Simon Vogel fél… Mindenem rámegy, amit felépítettem, amiért megküzdöttem. Mindenem… Lihegett, míg elhadarta mindezt. És mintha önmagához beszélt volna. – Nem akartam kételkedni benne, hiszen éppen csak túl voltunk a történteken. Tudtam, hogy problémák voltak közöttük, hogy el akarta hagyni, ám ő nem akart válni. A lelkem mélyén féltem tőle… tudod, féltem tőle. Még azok után is, hogy minden lezajlott, attól tartottam, üzletileg ártani fog nekem… időnként olyan szemekkel nézett rám, hogy… Alig merem kimondani, titokban meg is könnyebbültem, amikor… Elcsuklott a hangja. Én fagyos tekintettel néztem rá. – Kiről beszélsz tulajdonképpen? Volnál szíves az elejétől előadni? Saskia Noort

314

Az ínyencklub

– Babette-ről. Erről a beteg, tébolyult nőszemélyről. Minden éjszaka ott ült órákon át az autójában a házunk előtt, és csak nézett-nézett felénk… Mindennap felhívott, reggeltől estig újra és újra telefonált. Vagy SMS-eket meg e-maileket küldött. Azzal fenyegetőzött, hogy kitálal Patríciának. Nem tudtam, hogyan állíthatnám le. Ó, Karen, fogalmad sincs róla, mit éreztem akkor, amikor lángokban állt a házuk – Evert pedig bent volt. És a két gyerek is. – Még hogy teeee… hogy érezted magad?! – Szakítottam vele. Megmondtam neki, hogy Everthez tartozik, aki nem szolgált rá, hogy miattam elveszítse a feleségét. Evert tisztában volt a helyzettel. Az a hülye tyúk mindent elmondott neki. De voltaképpen jól tette, mert én már úgyis be akartam fejezni. Időközben már nem is élveztem annyira… Igen ám, de valósággal üldözni kezdett… Még aktfotókat is küldött e-mailben az irodámba… Gyámoltalanul megvonta a vállát. Az inge ujjával letörölte a könnycseppet, amely épp az orra hegyén állapodott meg. – Egyre többet akart. Miközben én… Én nem akartam elhagyni Patot. Nekem jó mellette. Szexuálisan talán már nem igazán, de melyik házasságban van ez másként? Erre mondják azt, hogy hozzá tartozik a dologhoz. Csak akkor jó valóban a szex, ha titokba csinálják. Szerettem volna ököllel teljes erőből az arcába csapni, hogy vér bugyogjon nemes vonalú orrából. Vagy térdemmel jól tökön rúgni, hogy vinnyogva fetrengjen a padlón. – A kórházban azt mondta nekem most már nem áll az utunkba senki. Halálra rémültem, isten bizony.

Saskia Noort

315

Az ínyencklub

– Tehát neked már kezdettől voltak feltételezéseid, ám ezekről egy szót sem szóltál a rendőröknek? – Ezt te nem érted, Karen. Ez nem így működik. Képzeld el, hogy megteszem, amit most számon kérsz rajtam. Mit jelentett volna ez a családomnak, a vállalkozásomnak? Miközben korántsem biztos, hogy Babette a tettes. – És amikor Hanneke kiesett a szállodai erkélyről? Még akkor is bizonytalan voltál? – Nem tudom… nem, akkor már valószínűleg nem. Egyszer csak megjelent nálam azzal az e-maillel, amelyet Evert a kettőnk viszonyáról és az adóval kapcsolatos problémáinkról írt. Evert és én ugyanis belevágtunk egy üzletbe. Táplálékkiegészítő szerek forgalmazása sportolók körében. Evert árusította a boltjaiban és a sportcentrumokon keresztül. Ezeket a pirulákat hivatalosan Svájcból szereztük be, gyakorlatilag azonban az áru Dél-Afrikából érkezett. Belátom, kissé bonyolult történet, de csupán az volt a szándékunk, hogy egy csomó pénzt a svájci bankszámlánkra smuglizzunk. A terv nagyszerű volt. De egyszer csak ott állt az ajtónkban az adórendőrség. A szerződéseket Evert írta alá, és a bankszámla is az ő nevén futott. Ő volt tehát a palimadár. Én csupán a csendestárs… Mindenesetre Hanneke a válaszlevelében alaposan felheccelte Babette ellen, és persze ellenem is. Ezzel pedig annak a Jagernak a malmára hajtotta a vizet… Ugyanis azzal fenyegetőzött, hogy a rendőrséghez fordul. – Patricia is tudja ezt… – Patricia egy szót sem hitt el abból, amit Hanneke állított. – Ugyan, menj már! Ti mind tudtátok, hogy valami nem stimmel, Ivo is… Istenem, szegénynek meggyilkolják a Saskia Noort

316

Az ínyencklub

feleségét, és ti kivétel nélkül mind befogjátok a szátokat! – kiáltottam. – Ivo intézte az összes szerződést és a könyvelést. Ezzel óriási jövedelemre tett szert. Ha most kiderülne, hogy sumákolt, egyszer és mindenkorra vége lenne a karrierjének. Ugyan mit tehetne, amikor ott vannak neki a gyerekek, akikről gondoskodnia kell… – És most nekem is meg kell halnom, Simon, miután mindent elmondtál nekem? Mert én nem fogok hallgatni. Felajánlhatsz nekem bármit, amit csak akarsz, akár milliókat is, de én nem fogok hallgatni, nem én, soha… – Senkit sem öltem meg. – De igen! Te ugyanúgy felelős vagy a halálukért, mint Babette. De olyan gyáva vagy, olyan gyenge, hogy egyszerűen kivárod, amíg beveri a fejedet. – Akár hiszed, akár nem, már gondoltam rá, hogy véget vettek az életemnek… Ekkor kopogtak az ajtón. Ijedtemben összerezzentem. – Nem kell megijedned. Azt hiszem, meghozták a bort, amit rendeltem. Simon az inge ujjával kitörölte szeméből a könnyeket. – Nyisd már ki, Karen! Kinéztem a kémlelőnyíláson, de nem láttam odakint senkit. A szobaszerviz nyilván nem jött be, hanem csak letette az üveget az ajtó felé gondoltam. Amikor kinyitottam az ajtót, először szisszenő hangott hallottam.Ösztönösen nekivetettem magam az ajtónak, hogy becsukjam, de a másik oldalon álló illető erősebbnek bizonyult, és a sziszegés folytatódott. Nem volt menekülés, a szemeimben valamitől égő érzés keletkezett, Saskia Noort

317

Az ínyencklub

és a szemgolyóim úgy kidülledtek, hogy az volt az érzésem, ki akarnak ugrani a helyükről. A torkom másodperceken belül úgy bedagadt, hogy szinte alig kaptam levegőt. Valahonnan messziről Simon kiáltását hallottam. Az ajtó tompa nesszel becsukódott, és én hirtelen elviselhetetlen fájdalmat éreztem a lábaimban, amely – mint a robbanás keltette hullámok – szétterjedt a testem többi részében is. Levegő után kapkodtam, amikor az ismeretlen megrántott, nagy csattanással a földre huppantam, elharaptam a nyelvemet, és rángatózó végtagokkal feküdtem a padlón. Éreztem a vér fémes ízét, amint a torkomba szivárgott, ahol összekeveredett a gyomromból feltörő hányadékkal, megnehezítve így a levegővételt. A tárgyakat nem láttam, csak vörös foltokat, és olyan volt, mintha lángok lövellnének ki a szemeimből. Üvegcsörömpölés zaját hallottam, és azt, hogy valaki hisztérikusan szítkozódik. Simon sírva könyörgött bocsánatért, rimánkodott, hogy hagyja életben, eközben én centiméterrőlcentiméterre kúsztam előre a rózsaszínű, sprőd, műanyag padlóburkolaton a fájdalomtól remegve. A körmeim letörtek, az újjaim véreztek, a szívem, szegény szívem, olyan őrülten kalapált, hogy attól féltem, bármelyik percbe cserbenhagy.

Saskia Noort

318

Az ínyencklub

37

VALAKI A LÁBAIMNÁL FOGVA ráncigált. Megpróbáltam ellen állni, de az izmaim nem engedelmeskedtek. Simon úgy vinnyogott, mint egy sebesült kutya. Babette pedig szítkozódott. – Kímélj meg ettől a síránkozástól, Simon Vogel! Inkább segíts nekem! – De hát nem látok… teljesen vak vagyok. Mit tettél velem,Babette? A szemeim… – panaszkodott Simon, és újból elkezdett nyöszörögni. Babette ekkor elengedte a lábaimat, amitől azok azonnal a földhöz csapódtak. – Te hülye fasz! Nem érdemelsz mást. Ha nem fogod be végre a pofádat, saját kezűleg kaparom ki a szemedet. A fájdalomtól érzéketlen tagjaimban kezdett valamiféle, bizsergő érzés, de jóformán teljesen erőtlen voltam. Hallottam, hogy Babette eltávolodik tőlem, végiglépdel a szobán, megnyitja a vízcsapot, majd kis idő múltán visszajön, és vízet zúdít Simonra, aki ettől üvőlteni kezd. Saskia Noort

319

Az ínyencklub

– Még egyszer figyelmeztetlek, hagyj fel a rikácsolással, különben úgy jársz, mint az a kurva ott. Dühös léptei ismét felém közeledtek. Mielőtt felfogtam volna, mi történik, újabb ütés ért, amitől ismét elvágódtam. Görcsben rángatóztam a földön. Az áramütés ereje egyenesen a szívem irányába száguldott, melynek dobogása erre először csak ki-ki hagyott, aztán pár pillanatra le is állt, majd úgy éreztem, mintha a szivem ki akarna ugrani a mellkasomból. Perzselő fájdalom hatolt a gerincoszlopomon át az agyamba. Simon szipogott. – Hogy éppen itt kellett randevúznod vele, Simon?! Itt? A mi szobánkban?! Ez undorító! Valamiféle égett szag érződött. Simon visszafojtott lélegzettel fel- nyögött. – Te áruló! Te piszkos, piszkos, piszkos áruló! – Babette… kérlek! Teljesen elerőtlenedve ejtette ki a szavakat. Próbáltam mondani megdagadt nyelvemet, illetve kinyitni a számat, de nem sikerült, mert annyira meg volt merevedve mindkét állkapcsom. Nagyon óvatosan elkezdtem behajlítani meg egymástól szétválasztani a lábujjaimat, megfeszítettem, aztán pedig ellazítottam a medence és a lábizmaimat, és megmozgattam a kezem ujjait. Hallottam, hogy odalép hozzám. Közvetlenül a fejem mellett állt meg, és fölém hajolt. Hallottam a légzését, és éreztem tömény parfümjének az illatát. – Te nem jelentesz neki semmit, Karen. Te egy nulla vagy neki Simon hozzám tartozik. Kezdettől fogva tisztán látható volt, hogy mi összetartozunk. Szép pár vagyunk, vagy te nem így gondolod? Saskia Noort

320

Az ínyencklub

A hajamnál fogva megragadott, a hátamba nyomta a térdét, és hátra rántotta a fejemet. A testem még mindig béna volt. Valamit a nyakam köré tekert, amiről úgy éreztem, hogy vagy selyem- vagy, szaténsál. Simon irányából olyan zaj hallatszott, mintha valaki botorkálva járni próbálna. Valószínűleg még most sem látott, mint ahogy én sem. – Ahogy megláttam, tudtam, hogy ő az enyém. Mi nem véletlenül találkoztunk. Mi egymásnak lettünk teremtve. Neki olyan nőre van szüksége, amilyen én vagyok. Nekem pedig egy olyan férfira, amilyen ő. Csak azt furcsállom, hogy ezt senki sem látja be. Fokozatosan szorosabbra húzta a sálat. Levegő után kapkodtam, és próbáltam eltaszítani magamtól. De az izmaim nem engedelmeskedtek. A fejem zúgni kezdett, és öklendeztem. – Babette, hagyd ezt abba! Kérlek! Engedd el őt! – siránkozott Simon. – Igazad van. Mi egymáshoz tartozunk. De ha megölöd Karent, akkor örökre elválasztanak bennünket… Babette éles hangon, hisztérikusan felnevetett, és kicsit lazított a sál szorításán. Mohón szívtam be a levegőt. – A kezemben vagy, Simon, azt csinálok veled, amit akarok. Ha úgy tartja kedvem, neked véged. Nem mintha ez lenne a szándékom. Egyszerűen csak azt akarom, hogy engem válassz, Simon. Mivel magad is pontosan tudod, hogy mi ketten tökéletes párt alkotunk. Hunyorogtam. Az égő érzés a szememben némileg csillapult. Elfordítottam a fejemet, és homályosan megláttam a

Saskia Noort

321

Az ínyencklub

legyőzött, csüggedt Simont, aki úgy hevert egy széken, mint egy zsák krumpli. – Kérlek Babette, ha tényleg szeretsz engem, akkor adsz még egy kis időt. Ígérem neked, hogy minden jóra fordul… – Elég időt adtam már neked, Simon Vogel. És most már szerencsére senki nem áll az utunkban. Akkor meg miért hagynál el? Miért vele kefélsz? Ismét nekifeszítette a térdét a gerincoszlopomnak, méghozzá olyan erővel, hogy a nyakcsigolyáim recsegtekropogtak. Előbb Hanneke jutott eszembe, aki egy amszterdami utcában összetört testtel vonaglott a hideg, koszos járdán. Aztán Evertre gondoltam, aki bennégett a lángokban, és láttam magam előtt a gyerekei kétségbeesett, könnyben úszó arcát. Egyszerűen nem szabad, hogy féljek. – De Patrícia még itt van, Babette, és a gyerekeim, meg a te fiaid… – Patrícia! Patrícia! Patríciát hagyd ki a játékból! Te magad mondtad, hogy ő nem tudja neked megadni azt, amit én viszont igen… És, hogyha újból kezdhetnéd, akkor csakis velem, mert mi ketten csodálatos párost alkotnánk. Azt is mondtad, egyedül én tudom, hogy valójában milyen értékeid vannak… Tehát hagyjuk ezt az unalmas szöveget! Elengedett engem, és dühösen ismét Simonra vetette magát. Üvegtörés hallatszott, összehúztam magam. Simon védekezően maga elé emelte a két kezét. Ködösen láttam, hogy Babette megint felém fordul. Teljesen erőtlenül feküdtem, és lélekben felkészültem az újabb áramütésre. De csupán egy rúgást kaptam tőle a hasamba.

Saskia Noort

322

Az ínyencklub

– Babs, én téged szeretlek. Nem őt. Ő csak rám akaszkodott… Annyira hiányoztál… Éreztem Simon hangján, hogy sikerült összeszednie magát. Világos volt, hogy időt akar nyerni. És az utána bekövetkezett csendből tudtam, hogy a szavai, jóllehet hazudott, hatottak, mert úgy tűnt, Babette elgondolkodik. – De akkor miért kerülsz engem? És miért nem vagy hajlandó beszélni velem? Ezt ne csináld, Simon, ebbe én bele fogok őrülni. Ide-oda járkált, és sírni kezdett, de ez a sírás egészen más volt, mint amit előtte bármikor is hallottam. Ez egy tébolyodott nő zokogása volt. – Féltem, Babette, ezt ugye megérted. Azt gondoltam, jobb, ha egy ideig nem találkozunk… de hiányoztál, szerelmem. Tényleg. Undorító volt, ahogy hízelgett neki. – El kell tennünk láb alól – súgta oda Babette Simonnak, aki nem válaszolt. Kíváncsi voltam, vajon a szerelmem képes lesze feláldozni engem, csak mert annyira gyáva. Összeszorítottam a számat, igyekeztem a fájdalmamat legyűrni, és jóformán észrevétlenül elkezdtem kúszni feléjük. – A medence – suttogta Babette, és felemelte az elektromos sokkolót. – Adok neki egy ütést ezzel, te pedig belelököd a vízbe. Akkor biztos leszek benne. – Miben? – kérdezte Simon aggódva. – Hogy engem szeretsz. – Ne, Babs, ezt nem tehetjük meg… Babette odalépett hozzám. Megfeszítettem az összes izmomat, amikben már újból működött az érzékelés. Tudtam, Saskia Noort

323

Az ínyencklub

csupán egyetlen másodpercem van. A düh erőt adott nekem. Előre vetettem magamat, rá Simon fekete aktatáskájára, amely ott állt a ruhafogas alatt, majd megragadtam a fogantyúját, felugrottam, és nagy lendületet véve elhajítottam. A táska teljes erővel nekivágódott Babette fejének, és éles sarka éppen halántékon találta. Valami reccsent. Aztán ütöttem is, ezúttal az arca közepébe, ököllel. Megtántorodott. Az elektromos sokkoló kirepült a kezéből, azután nyöszörögve és vérző fejjel összeesett. Simon lehajolt a pisztolyért, és azt kiáltotta: ebből aztán elég! Ám én nem akartam szemében könnycseppek csillogtak. Hamar rájöttem, nem azért sír, ami történt, hanem azért, ami rá vár.

Saskia Noort

324

Az ínyencklub

38

AMIKOR HAZAÉRTEM, egy csapásra kibontakozott előttem csalásom a maga teljes dimenziójában. Michelt igen feldúlt lelkiállapotban találtam. Habár még soha olyan biztos nem voltam benne, hogy mellette akarok maradni, mint akkor, tartottam tőle, hogy esetleg nincs többé visszaút számomra. Az igazságot kiderítettem ugyan, de lehet, hogy ezzel tönkretettem a saját életemet és a családomét. Többször elmeséltem neki a történetet, minden kérdésére olyan őszintén válaszoltam, amennyire csak tellett tőlem, habár rettentő fájdalmat okoztam vele. Újabb hazugságok csak még kínosabbak lettek volna. Micsoda megkönnyebbülés volt, hogy végre elmondhattam az igazságot. Úgy éreztem, minden szavammal egyre közelebb kerülök hozzá, és sokkal szorosabb lett a kapcsolatunk annál, amilyen valaha is volt az idők folyamán. Miközben mindent előadtam, rájöttem, mekkora hibát követtem el azzal, hogy alábecsültem őt, azt gondolva róla, hogy nem bírja elviselni az igazságot. Felváltva kiabáltunk és sírtunk, Michel a falhoz vágott egy borosüveget, Saskia Noort

325

Az ínyencklub

aztán elcsukló hangon fenyegetőzött, hogy laposra veri Simont, majd együtt elszívtunk egy csomag cigarettát, és hajnalig beszélgettünk, de végigbeszélgettük a rákövetkező éjszakákat is. A beszélgetéseink minden alkalommal veszekedéssel végződtek, és azzal, hogy ő éjszaka a gyerekek szobájában húzta meg magát egy matracon, én pedig egyedül és ébren feküdtem a széles hitvesi ágyon. Tudni akarta, miért feküdtem le Simonnal, és mi vitt rá, hogy ezt eltitkoljam előtte, és miért szorítottam ki őt, Michelt lépésről lépésre az életemből, anélkül, hogy egy szót szóltam volna erről. Minderre csak azt tudtam válaszolni: fogalmam sincs. Nem tudtam, mivel és mikor követtem el az első hibát. Mikor és miért kezdtem el érdeklődni őhelyette egy másik férfi iránt. Közöltem vele, abban azért némileg ő is hibás, hogy az életünk így alakult. Ő éppúgy elárulta a korábbi ideáit, mint ahogyan én. Ő sem tartotta be a megállapodásainkat. Együtt döntöttük el, hogy kiköltözünk Amsterdámból ebbe a faluba, együtt alakítottuk ki a családi életünket. Nemcsak én hagytam cserben őt, hanem ő is engem, ebben a tehenek és juhok által benépesített poldervilágban. Én könyörögtem neki, hogy bocsásson meg. Ő pedig óvatosan elismerte, hogy valóban ő is hibázott. Még heteknek, sőt, hónapoknak kellett eltelniük, amíg lassan képessé váltunk rá, hogy ismét jól érezzük magunkat egymás társaságában. De csak elérkezett a nap, amikor először tudtunk újra nevetni, habár csak visszafogottan, amikor magától értetődően ismét megérintettük egymást, és végül, némi tétovázás után, újra szeretkeztünk. De még sokáig nem olyanok voltunk, mint annak előtte, mintha még nem találtunk volna vissza régi Saskia Noort

326

Az ínyencklub

önmagunkhoz. Időnként elhangzottak dühödt szemrehányások, nehéz volt visszaszereznem a bizalmát, még eltartott egy ideig, amíg ismét őszintén bízni tudott bennem. Néha felvetődött bennünk a kérdés, az volt-e a helyes választás, hogy kitartottunk egymás mellett, vagy kizárólag csak a gyerekek miatt döntöttünk így. De legalább újabb esélyt adtunk magunknak.

Mind a ketten el akartunk menni a faluból. Valahol másutt újra kezdeni, erre vágytunk. Nem Amszterdamba kívánkoztunk vissza, hanem Michel irodájának a közelében igyekeztünk házat találni. Távol az itteni iskola előtti sustorgástól, távol a szupermarketbeli lapospillantásoktól, a kávézóban elhangzó kétértelmű megjegyzésektől és mindenekelőtt a korábbi barátnőimtől, akik ijedten iramodtak át az utca túlsó oldalára, amikor meglátták, hogy feléjük közeledek, vagy egyszerűen visszafordultak, amikor észrevették, hogy ott állok a sorban a pénztár előtt. Egy napon Michel dühösen lobogtatta a Quote legújabb kiadását, amikor hazaérkezett. A lapban egy Simonnal készült interjúvolt olvasható. Ebben Ivóról beszélt, akit egyszerűen bolondnak nevezett, és akit el kellett, hogy bocsásson, majd közölte, hogy „mindenben megegyezett az adóhatósággal”, végül pedig arról panaszkodott olyan gazdag, hogy bármit meg tudna venni – de „tudják, a pénz vonzza a rossz embereket". Michel tovább idézett a szövegből: „Ha az eső másoknál csepereg, nálam szakad. És ebben van bizonyos veszély. Túl naiv voltam, túlságosan elnéző. Nagyvalószínűséggel visszaéltek ezzel, most már jól látom” A felolvasott szöveg 327 Saskia Noort Az ínyencklub

mellett ott volt egy fotó, amely Simonék kertjében készült, róla és Patríciáról. Túláradó boldogság sugárzott mindkettőjük arcáról. Michel a tűzbe hajította az újságot. Neki magának is egyezségre kellene még jutnia Simonnal, de ez kemény küzdelem lesz.

Az elköltözésünk előtti reggelen még egyszer utoljára végig bicikliztem a falun. Elhaladtam a templom előtt, a virágzó gesztenyefasor mellett, majd megálltam a Főtéren, hogy vegyek egy csokor fehér rózsát, amikor megpillantottam Patríciát és Angelát. A Verdi nemrég megnyitott teraszán üldögéltek. Székeik mellett a földön bevásárlótáskák. Valamin éppen nagyot kacagtak, de nyomban elnémultak, amint megláttak. Rájuk mosolyogtam, erre elfordították a fejüket. Felpattantam a kerékpáromra, és integettem nekik. Szótlanul bámultak utánam. Csak a temető közelében tudatosult bennem, hogy fütyörésznek a madarak, hogy már érződik a nyár illata a levegőben, és hogy az erdei turbolya embermagasságúra nőtt. Erről a növényről mindig eszembe jutott Hanneke, visszaemlékeztem a hosszú nyári délutánokra, amiket a kertjükben töltöttünk, ahol táncoltunk a gyerekekkel, és felidéződött bennem érdes nevetése. Soha ennyire még nem éreztem, hogy magamban hordozom őt, hogy átvettem valamennyit a nyakaságából, a konokságából, a merészségéből. Minden ok nélkül elmosolyodtam, pehelykönnyűnek éreztem magam, és mivel ösztönösen felötlött bennem, egy régi, ostoba kis dalt kezdtem dúdolni a nyárról. Saskia Noort

328

Az ínyencklub