2014 Saintes Idén nyáron egy zeneakadémista társammal együtt alkalmam nyílt részt venni az Eurochoir nemzetközi kórustáborban – az Europa Cantat teljes körű támogatásával. Az évente megrendezésre kerülő eseményhez a European Choral Association – Europa Cantat adja a keretet és tölti ki minden évben más kórustagokkal és két vendég karvezetővel. A 2013-as pécsi találkozó után idén a franciaországi Saintes városában került megrendezésre az Eurochoir, ezzel tizenkettőre növelve az 1982 óta futó projektet befogadó országok számát. 2014. augusztus 17-25. között zajlott le az öt napos felkészülési időszak, illetve az azt követő három koncert Saintes-ben, Poitiers-ban és Párizsban.
A hagyomány szerint a kórussal minden évben két vendégkarmester foglalkozik. Idén Lone Larsen dán karnagy skandináv repertoáron, Geoffroy Jourdain francia karnagy pedig Francis Poulenc kórusműveken dolgozott a hatvan tagú együttessel az IFAC ( Institut Français d'Art Choral) felkérésére.
Rövid beszámolómban szeretnék képet adni arról, hogyan is zajlott ez a kórustábor Saintes városka Abbey aux Dames nevezetű 12. századi kolostorában. A 71 jelentkezőből 60 szerencsés kiválasztott, 18 és 30 év közötti kórusénekes élvezhette egy hétig a pezsgő nemzetközi társaságot, a kóruséneklési és egyéb zenei tapasztalatcserét, illetve az esti folyóparti l’art pour l’art énekelgetéseket. Az idei társaság nagyjából egyötöde foglalkozik hivatásszerűen a zenével. A részvétel feltétele jó kottaolvasási készség vagy a saját szólamanyag otthoni előkészítése volt. Tizennyolc különböző országból érkeztek idén a kórusénekesek. Magyarországot hárman képviseltük, illetve – legnagyobb örömünkre – akadt a kórusban egy osztrák és egy német tenor is, akik folyékonyan beszéltek magyarul (lásd jobbra). Több olyan fiatal volt a résztvevők között, főleg Nyugat-Európából, akik rendszeresen énekelnek saját országuk ifjúsági kórusában. Érdekes volt szembesülnöm ezeknek a “National Youth Choir” kórusoknak a létével és népszerűségével a kontinens tőlünk nyugatabbra eső országaiban. Sok idei résztvevő az említett kórusok projektjeiből illetve korábbi Eurochoir projektekből már ismerte egymást. Érdekes mód bármennyire is nemzetközi volt a társaság és a jelentkezés is nyitott volt - idén a legtávolabbi érintett országok Izrael és Kolumbia voltak-, mégis az az érzésem támadt, feltehetőleg a fent említett okokból, hogy egy egymást többé-kevésbé jól ismerő csoport alkotja ezt a nemzetközi félamatőr kórusénekesi közeget. A napi rutin három-négy órás, természetesen rövid szünetekkel tűzdelt próbákból, közös étkezésekből és esti közösségi programokból, nemzetközi dalcserékből állt. A két karvezető felváltva tartotta a próbákat, a hét első felében gyakran egyidőben külön a férfikarral illetve a női karral. Alább látható a teljes idei repertoár.
A kórus zenei programja a koncerten megszólalt sorrendben: Arne Mellnäss: As in water Francis Poulenc: Quatre motets pour le temps de Noël Karin Rehnqvist: I himmelen Francis Poulenc: Quatre petites prières de Saint François d'Assise (férfikar) Sommero/Mortensen: Till Ungdommen Francis Poulenc: La blanche neige, A peine défigurée, Belle et ressemblante, Luire (négy kórusmű a Sept Chanson ciklusból) Vincent Manac'h: Creation for Eurochoir - Sisiwa songs I.,II. Eric Whitacre: Alleluia A legnagyobb kihívást Vincent Manac’h francia zeneszerző, kifejezetten az Eurochoir idei projektjére komponált Creation for Eurochoir című műve jelentette, amihez sajátos hangképzési technikára volt szükség, melynek elsajátítására már a legelső próbán elkezdett edzeni minket Lone Larsen karnagy. Az IFAC felkérésére született mű két tételből áll, melyek mindegyike Salamon-szigeteki dallamokra épül. A két Sisiwa song, vagyis a tételek alapjául szolgáló dal közül az egyik, a fent említett, sajátos hangképzéssel, autentikus előadásmódban meghallgatható a mellékelt hangfelvételen. A mi előadásunk pedig “Eurochoir 2014” címen a Youtubon érhető el. Apró segítségként a felvétel jobb megértéséhez elárulom, hogy az első tételben a férfikar levegős fütty hangokat hallat, ami, előfordulhat, hogy még a vájtfülűeknek sem magától értetődő.
autentikus előadásmód – Ratsi Rope Eurochoir, Abbaye aux Dames de Saintes, 2014. augusztus 22. http://www.youtube.com/watch?v=Cjwbw-WWWs0 Számomra az egyik legmaradandóbb élmény volt a férfikar Quatre motets pour le temps de Noël ciklusban megszólaló gazdag hangzását hallgatni a próbákon és a koncerteken. A tenorban és a basszusban ugyanis különlegesen szép énekhangú emberek gyűltek össze. Azon felül, hogy a Poulenc művekkel való kemény munka mégjobban megszerettette velem a zeneszerző stílusát, a részvevők közül többen is úgy éreztük, hogy egy hét nem volt elegendő arra, hogy olyan művészi szintre emeljük azokat, ahol már nem kell bizonyos helyeken aggódni a harmóniák tiszta intonálása miatt.
A nőikarból egyedül voltam jelen, puszta kíváncsiságból, amikor a ciklus 4. művéhez a szólistát kiválasztották. Három tenor jelentkezett a szerepre. Mind a három énekes zeneileg és hangilag más-más összetevőkben volt erős. Tíz perces meghallgatásaikon Geoffroy a gyengéiket próbálta erősíteni különböző módszerekkel. Ezen izgalmas műhelymunkák során az egyik legemlékezetesebb pillanat számomra az volt, amikor a második szólista jelölt mögé állt a karnagy és az érzékenyebb, környezetéhez képest magas hang előtt megtámasztotta hátul a farcsontjánál az énekest, hogy az oda helyezhesse a testsúlyát és ezáltal ellazítsa a vállait, illetve a mellkasát. Sikerrel jártak. A korábbival össze nem hasonlítható minőségű hang jött ki a szólista torkán. Szerencsére ezt az érzetet sikerült megismételnie Samuelnek a koncerten is. Végül mindhárom tenor szerephez jutott a 3 különböző helyszínű koncerten. Ez a demokratikus hozzáállás jellemző volt más szóló szerepek kiosztásakor is. A karnagyok arra törekedtek, hogy mindenki, aki szóló szerepre jelentkezett, kapjon lehetőséget a szereplésre valamelyik koncerten.
A skandináv repertoár nagyon sok apró újdonságot tartogatott legtöbbünk számára. Egy művet ugyanis norvégül (Till Ungdommen), míg az I himmelen címűt svédül adtuk elő. A megfelelő kiejtésben a norvég basszus énekesünk, illetve a svéd szoprán kórustag sietett segítségünkre. Az előbbi mű címe “A fiatalságnak”, ez – tömören összefoglalva a háborúról és az emberségről szól. A szövegét Nordhal Grieg újságíró verse alkotja. Ezt a művet gyakran szólaltatják meg norvég kórusok a 2011. július 22-i Oszló melletti nyári táborban történt terrortámadás áldozatainak emlékére. Különféle hangeffektekkel szólaltatjuk meg benne a háború hangjait. Különös, úgynevezett overtone-singing – ami Magyarországon tudtommal mongol torokhang éneklés, vagy egyszerűen torokhang éneklés néven terjedt el - énektechnikával kellett a férfikarnak megszólaltatnia az első két oldalon keresztül kitartott hangjait. Ezt a művet énekelve kivétel nélkül, minden alkalommal a hatása alá kerültem.
Egy másik érdekes és talán a legtöbb újdonságot tartalmazó része a kórusmunkának a változó ülésrend volt. Szokás szerint ugyanis a próba elején minden nap új kórusfelállást véltünk felfedezni az e célra felállított táblán. A hét folyamán a szólamok egymáshoz képesti elhelyezésének kishíján az összes lehetséges variácóját kipróbáltuk. Gyakran rövid ideig véletlenszerű rendben próbáltuk a darabokat, ami azt jelentette, hogy mindenki választhatott magának helyet a teremben. Ezt a módszert természetesen főleg akkor alkalmazták a karvezetőink, amikor már nagyjából tudta mindenki a saját szólamát. Lone Larsen, kérdésemre, hogy miért tartja fontosnak időnként a fent említett ülésrendben tartani a próbát, azt a választ adta, hogy ezáltal jobban magunkévá tehetjük a saját szólamunkat, annak éneklésében magabiztosabbvá válhatunk, illetve jobban hallhatjuk az egész művet, mert akaratlanul is jobban figyelünk a többi szólamra, azok közelsége miatt. Számomra mindig élvezetes volt a szólamok keveredése, ilyen esetben ugyanis azt figyeltem meg magamon, hogy bátrabban formálom a dallamot.
Kórusénekesi múltamban legtöbbet jelenlegi kamarakórusomban, a Soharózában (ahol egy éve éneklek) találkoztam ezzel a próbamódszerrel, hagyományos kórusokban kevésbé. Tapasztalatom szerint növeli a kórustagok felelősségtudatát a próba közben beiktatott 5-10 perces ilyen módon történő éneklés. A koncerten végül a hagyományos vegyeskari felállást megkövetelő műveknél is szokatlan sorrendben álltak a szólamok. Balról jobbra: szoprán1, szoprán2, alt2, alt1, illetve basszus2, basszus1, tenor1, tenor2. Ezt a felállást azzal indokolta Lone Larsen karnagy, hogy amennyiben a basszus és a szoprán, tehát általában az akkordok, harmóniák legmélyebb és legmagasabb hangjait éneklő kórustagok jól hallják egymást, úgyanígy a középső szólamok, az intonáció biztosabb lesz a kóruson belül. A legtöbb műnek azonban saját szólam felállása volt. Eric Whitacre Alleluia-ját például véletlenszerű elrendezésben énekeltük. Mind a három koncertünk helyszínéül egy-egy templom szolgált, így akadt lehetőség kísérletezni az akusztikával a szóló szakaszokat tartalmazó művek esetében.
A koncertek Arne Mellnäss svéd zeneszerző As in waters című művével kezdődtek. Eoin Conway ír kontratenor szólója indította a művet, ami fokozatosan duetté, kvartetté, majd az egész kórus által énekelt négy szólamú kánonná bővült. A férfikari művek például egy zárt körben állva – a karnaggyal hol a kör közepén, hol pedig annak részeként – a színpad közepén, a főkupola alatt szólaltak meg. Ilyenkor a tenor szólamot (amely enyhén gyengébbnek bizonyult a basszusnál) Geoffroy a közönséggel szembeni ívre állította és fölléptette a dobogóra. Két hagyomány övezte koncertjeinket. A szokásos, országonkénti bemutatkozásra a közönség két oldalán állva megszólaltatott Creation for Eurochoir - Sisiwa songs I.,II. után került sor. Philippe Le Fèvre – az IFAC művészeti vezetője – konferálását követve országonként az azonos nemzetiségű kórustagok egyedül avagy kis csoportokban tértek vissza a színpadra. Ez egy régi hagyomány az Eurochoir történetében, amely néha – még egy hét után is – nekünk, kórustagoknak is meglepetésekkel szolgált. Koncertjeinet pedig Lone Larsen saját szokását követve, együttes meghajlással fejeztük be. Sem a karvezetők, sem a szólisták nem hajoltak meg külön-külön.
A francia szervezők készségesek, közvetlenek, szimpatikusak voltak, ők is részt vettek az egy hetes gyilkosos játékban – lásd lejjebb. Azonban a koncerthelyszínekre való busz utak során rendszerint elkéstünk a helyszínekről, ami okozott némi kellemetlenséget. Rohanásban voltunk a főpróbákra menet a Poitiers beli és párizsi koncertünk előtt, ahol a karvezetők már hosszú ideje vártak ránk.
Ami szintén enyhe csalódást okozott a helyi szervezéssel kapcsolatban, az a közösségi programok csekély száma volt. A hat “ambassador” - így nevezték a huszonéves szeniorainkat, akik bennfentes segítői voltak a szervezőknek, karvezetőknek és a kórustagoknak is egyaránt, bármilyen területen - feladata volt minél jobban összerázni a csapatot, programokat szervezni a szabadidőben. Személy szerint azonban keveselltem ezeket a kezdeményezéseket, noha voltak ismerkedős játékok az apátság parkjában és szerveztek nekünk városnéző túrát is. Becsületükre legyen mondva, hogy az egyik legnagyobb összetartóerőt jelentő faktort a hét során az általuk kezdeményezett egész héten át tartó gyilkosos játék jelentette. Ez lassan hagyománnyá válik az Eurochoir történetében. Mindenki húzott egy nevet – a szervezők és a karvezetők is résztvevői voltak a játéknak, majd a hét folyamán tetszőleges időpontban és módszerrel egy tárgy átnyújtásával lehetett meggyilkolni a nekünk jutott áldozatot, akinek jövőbeli áldozatait ezáltal megörökölte a gyilkos. A sok izgalmas cselszövés közben olyan emberekkel iserkedtem meg, akikkel egyébként valószínűleg elkerültük volna egymást.
Összességében sok új kapcsolattal, szakmailag és emberileg, egy élénk, sok lehetőséget magában rejtő közeggel gazdagodtam az Eurochoir projektben. Büszkén álltam köztük magyarként, tudva, hogy egy év múlva ismét Pécsen találkozhatok a kórustagok többségével, akik egy korábbi és idei Eurochoir tagokból alakult Revoice nevű együttessel terveznek részt venni a 2015-ben megrendezésre kerülő Europa Cantat-on. Ezúttal szeretnék még egyszer köszönetet mondani Halas Dórinak, karvezetőmnek a Soharózában, aki felajánlotta nekem ezt a lehetőséget, az Europa Cantat-nak a támogatásért és Balogh Rékának a kimerítő, pontos, türelmes és figyelmes szervezésért. A képeket Giacomo Migierina jóvoltából készültek.
Eckhardt Fanni