Ezen a téren található Manolisz tavernája, ahol nagyon finom sztifadó és horiatiki kapható. Ha éppen délidőben jár itt, akkor érdemes megebédelni, mert a népszerű és zsúfolt Agia Galiniben ugyanezért az étkezésért a háromszorosát fogja fizetni, (bár Szpíli sem olcsó...).
Agia Galini Miután az ebédet és a kávéját elfogyasztotta, folytassa az útját dél felé. Szpíli után az út az 1700 méteres oros Kedrosz lábainál halad tovább, majd néhány kicsi, alig száz lakosú falun vezet keresztül. A 48-as kilométert jelző táblánál lekanyarodhatna jobbra Melabesz (Melabes) felé, mert ezen a nagyon kanyargós, közepes minőségű hegyi úton is Agia Galinibe érne, de csak akkor érdemes ezt választani, ha gyönyörködni szeretne a csodálatos panorámában. Ha marad a főúton, akkor 14 km után megérkezik Kréta déli partjának egyik legszebb és legzsúfoltabb városába, Agia Galinibe. Az alig négyszáz állandó lakosú városka hajdan egy csendes, álmos kis halászkikötő volt, de a turisták a hatvanas évektől kezdték felfedezni csodás fekvése, nyugalma és kristálytiszta vizű öblei miatt. Eltelt huszonöt év, és az Agia Galini név, melynek jelentése Szent Nyugalom, ma már nem érvényes! Szállodák, éttermek,
52
kávézók sora épült, és főszezonban egyidőben háromezer turista nyüzsög itt! Ettől függetlenül a városka nagyon szép. A házak többsége dombra épült, így minden ház(!) ablakából a tengerre látni. A főutca elég meredeken lejt és kanyarog, amíg a kikötőbe ér. A kikötő önmagában is látványosság. Sok halászbárka, és jachtok a világ minden részéből. A kikötői móló végéből az egész várost látjuk, amely – különösen este – gyönyörű. A várostól keletre van egy nagyobb strand, mely kavicsos. A vízben lévő és nem mindig látható sziklák miatt kissé veszélyes itt a fürdőzés. Az igazi jó homokos öblöket csak csónakokkal érhetjük el, de ezek az öblök nincsenek messze, és mindenhol bérelhet csónakot, a motorostól az evezősig. Félórás evezés a tükörsima Líbiai-tengeren majd fürdés, napozás egy finomhomokos öbölben, igazi pihenés. A kikötőből reggelenként kis motoroshajók indulnak a nyugati partszakaszon lévő vízalatti és feletti barlangok megtekintésére. Némelyik hajó, főleg a nyolc-tíz személyesek, lehorgonyoznak egy ilyen barlangnál, és a vállalkozó kedvű utasok búvárszemüveggel, uszonynyal felszerelve vízbe szállhatnak, és beúszhatnak a barlanghoz. A látvány fantasztikus. A tiszta vízen áttetsző nap kékké színezi a barlangot és a víz alatti fövenyt. Halak úszkálnak mindenfelé, és néha polipot, murénát is láthat a szerencsés búvár. Sajnos, mivel víz alatt vadászni engedély nélkül is szabad, ezért ezeket az állatokat hamar zsákmányul ejtik. Nagy kaland, érdemes időt szánni rá. Agia Galiniből egy nemrég elkészült átkötő úton továbbmehet Matala vagy Fesztosz felé, de nem nagyon érdemes. Az út mellett végig fóliasátrak, paradicsom- és más zöldségtermesztő területek láthatóak, azon kívül Fesztoszt inkább Iraklion felől érdemes megközelíteni, mint azt már előbb bemutattam Önöknek. Térjünk inkább vissza Rethimnonba pihenni, hogy felkészüljünk a harmadik, és egyben a legérdekesebb, legelgondolkodtatóbb kirándulásra az Arkadi-kolostorhoz.
Látogatás az Arkadi-kolostorban Az úti cél most egy olyan szent hely, amely a krétai hősiesség és önfeláldozás jelképe: egy olyan hely, ahol az odaérkező utazó valami megmagyarázhatatlan okból lélekben megtisztul. Amikor először jártunk ott, a feleségem úgy érezte, valami megváltozik bennünk, mikor az Arkadifennsíkra lépünk. Ő már járt ott egy évvel korábban, és észrevette, hogy egész lényét béke és nyugalom
53
érzése járja át. A kolostor területén sétálva mindenütt ezt éreztem én is. Azt hittem, hogy a tiszta, páramentes levegő az oka, de ilyen levegő máshol is volt Krétán, de azt a különös nyugalmat, amely itt szállt meg bennünket, sehol másutt nem tapasztaltuk. Megfigyeltem a többi külföldit is, és úgy láttam, mindenkire hatással van a hely. Krétai utazásaink alkalmával minden évben elmentünk Arkadiba, és minden alkalommal ugyanazt a lelki megnyugvást éreztük. Megfigyeltük a velünk utazó barátainkat is. A kirándulás után Rethimnonban, a parton ültünk egy kávézóban, és megkérdeztük őket, mi tetszett a legjobban a kolostorban. – Nem fogjátok elhinni – mondta a barátom. – Amikor odaértünk, éppen az járt a fejemben, hogy két nap múlva vége a nyaralásnak, otthon tele vagyok elmaradt munkával, és kezdődik megint a taposómalom, az idegeskedés. De a kolostor kapujában már nem érdekelt az egész gondom-bajom. Olyan nyugalom vett rajtam erőt, hogy azt mondtam az asszonynak, nem szeretnék innen hazamenni. – Feleségemmel összenéztünk: ezek szerint mégsem volt tévedés amit éreztünk, de magyarázatot nem tudtunk adni, mi az, amit érzünk, és mi váltja ki ezt az érzést. Sztavrosz apót is megkérdeztük, természetesen ő tudta is a választ: – A kolostor f elrobbanásakor meghalt 835 gyermek és asszony. Tudták, mi vár rájuk, ha a török bejut a falakon belülre. Gavril apát rettenetes szenvedésektől szabadította meg őket a lőpor felrobbantásával. Megnyugodva, lelkükben békével haltak meg, nyugalmuk átszáll minden emberre, aki ott jár és csak rajtuk múlik, hogy elveszítik-e vagy meg tudják tartani sok időre. Lelkük ott jár a falak között az idők végezetéig, őrizve a kolostor nyugalmát, békéjét és megérintik az emberek lelkét, ha akarják, ha nem – fejezte be Sztavrosz a magyarázatát, majd látva töprengésünket azt mondta: – Ez az igazság, ezt itt Krétán ezt mindenki tudja. Természetesen elhittük neki. A saját lelkünkkel tapasztaltuk... Ha Rethimnonból indul a kolostor felé, akkor a már megszokott módon, a főúton (National Road) Iraklion irányába kell haladni, és a már ismerős Sztavromenosz falunál kell jobbra fordulni. Két másik útról is elérhető Arkadi. Az első Rethimnontól 5 km-re Adéle (Adele), a másik újabb 5 km után Pigi (Pigi) felé. Bármelyik úton elindulhat, mindegyik egyforma minőségű és megközelítőleg ugyanolyan hosszú is: kb. 18 km. A kolostor előtt egy nagy tér áll a parkoló buszok, autók számára. Innen indulhat el Ön is egy különös és emlékezetes látogatásra, de mielőtt belépne a kolostor kapuján, ismerje meg annak tragikus történetét. A kolostort 1034-ben alapította egy ismeretlen bizánci szerzetes. Közel négyszáz évig kisebb-nagyobb változásokkal állt ezen a fennsíkon. Jelenlegi
54
formáját az 1520-ban elkezdett átépítésekor kapta, és ekkor épült a templom – velencei mesterek által tervezeit – gyönyörű reneszánsz homlokzata, mely 1588-ban készült el. Kréta török megszállásáig békés szerzetesek éltek itt, bár a kolostort körben erős fal vette körül és a mai formája is egy jól védhető várra emlékeztet. Az 1866-os nagy felkelés idején a törökök elől egyre több ember kért menedéket a kolostorban és a harcolók is idehozták családjukat mert itt biztonságban tudták őket. A törökök lassan felőrölték a felkelő csapatokat. Egyre több erődítményt, megerősített templomot foglaltak el és szörnyű megtorlást alkalmaztak a szigetlakók ellen. A vérengzések elől 259 fegyveres férfi és 705 asszony és gyerek menekült a kolostorba. A törökök 1866 november 4-én körülzárták Arkadit. Ecsevit Musztafa pasa vezetésével tizenötezer török katona és 30 nehézágyú (zarbuzan) készült a mindent eldöntő ostromra, mivel Arkadi volt az utolsó számottevő erődítmény Krétán. Elfoglalásával a törökök újra megerősíthették volna uralmukat a szigeten. A kolostort védő fegyveresek Konsztantinosz Yabudakisz vezetésével felkészültek a kilátástalan védekezésre. Kevesen voltak! Az asszonyokat a gyerekekkel és a magatehetetlen öregekkel együtt a templomban helyezték el. A falakon körben mindenhová puskás katonákat állított Yabudakisz, de így is csak három méterenként őrködött egy ember a falak tetején. A legveszélyesebb pontja az erődnek az a négy méter széles kapu volt, melyet már nem volt idő befalazni. Ezt a fakaput külön ötven ember védte. November 9-én reggel a török müezzin üvöltésére tizenötezer torokból hördült fel az Insallah és az Allah akbar. A falak is megremegtek, a kolostor védőinek szemében pedig aggodalom látszott! Tíz órakor megdördültek az ágyúk, és Arkadi falai ropogtak az ágyúgolyók becsapódásaitól. Gavril apát a templomban imádkozott az ott lévőkkel. Isten áldását kérte magukra, majd fegyvert ragadott. A templom kapujában két tizenöt éves forma fiút bízott meg azzal, hogy belülről tegyék fel az ajtóra a keresztfát, és próbálják nyugtatni a többieket. Gavril ezután a nagykapuhoz rohant. Itt, a refektóriumban volt bezárva mintegy kétezer font puskapor. Két emberrel elkezdte kis ónedényekbe mérni a port, amit rohanva vittek a falakra a védőket kiszolgáló fiatal katonák... Yabudakisz és Gavril rövid helyzetértékelését egy szemtanú túlélő mondta el egy angol újságírónak 1870-ben. – Atyám! Biztos, hogy nem tudjuk megvédeni a kaput – mondta Yabudakisz. – A törökök nem ostobák: látják, hogy az ágyúkkal hetekig lőhetik a falakat, azok kitartanak. De látják ezt a kaput is, és tudják, hogy néhány lövés után bedől és akkor betódulhatnak rajta. Akkor pedig az Isten irgalmazzon nekünk! – Mennyi ideig tarthatjuk magunkat, fiam?– kérdezte Gavril. – Egy, talán két napig – válaszolta Yabudakisz – Hírt kaptam arról, hogy megszökött a törököktől Adam Papadakisz és 114 embere. Erre tartanak, s ha Isten megsegíti őt és embereit, ide is ér — mondta az apát.
55
A lőporkamra (Piritida pofiki)
Gavril nem tudhatta, hogy a törökök elfogták őket, és hideg kegyetlenséggel lemészárolták valamennyit. – Atyám! Ne áltassuk magunkat. Elvesztünk! – mondta Yabudakisz – Én láttam mit tesznek a törökök a legyőzőttekkel. Nem szabad, hogy asszonyaink és gyermekeink erre a sorsra jussanak! – Isten segítségével megmentem az öveik és a mi lelkeinket! Nem leszünk prédái a barbároknak – mondta csendesen az apát, és szemében különös láng égett. – Add csak ide fiam, azt a puskát. Már tudom, mit kell tennem. Most mindannyi-
unk sorsát adta Isten a kezembe! – Értem, atyám. Isten legyen velünk! – mondta a parancsnok. Látszott a tekintetében, hogy megértette és egyetértett a apát döntésével. Jobb meghalni egy pillanat alatt, mint később iszonyú kínok között, amely a törökök győzelme után várt volna mindenkire. Este imához rendelte a müezzin a török katonákat. A védők bizton tudták, hogy éjszaka nem támadnak a rossz szellemek miatt. Yabudakisz a kapu megerősítésére fordította minden erejét. Megkísérelték a lehetetlent, hogy éjszaka befalazzák a hatalmas kaput. Gavril apát a templomban imádkozott az ott lévőkkel, és titokban valamennyiüknek feladta az utolsó kenetet. Mindenki nyugodt volt. Úgy tűnt, mindannyian érezték, hogy nincs menekvés. Csendben imádkoztak, az anyák magukhoz vonták gyermekeiket, megbékéltek elkerülhetetlen sorsukkal... Délelőtt megindult a mindent elsöprő ostrom. Ahogyan azt Yabudakisz sejtette, a török ágyúk a kaput kezdték lőni iszonyú erővel. Amint az várható volt, nem sikerült éjjel befalazni a nyílást, ezért csak idő kérdése volt, hogy az ágyúzás mikor dönti be a kaput. Nem kellett sokat várni. Előbb a fakapu vált rommá, majd a kőtorlaszt kezdte felmorzsolni az ágyútűz. Tizenkét óra körül csend lett. Az ágyúk elhallgattak, majd néhány perc múlva földrengető üvöltéssel rázúdult a kapura a török sereg. A védők hősiesen harcoltak. Yabudakisz embereivel teljesen eltorlaszolta a bejáratot. A falakon lévő katonák látták, hogy a kapunál baj van. Fogták a fegyverüket és társaik segítségére rohantak! Gavril apát a lőporkamrában állt; kezében két égő fáklyával és a védőket figyelte az ajtóból. Bármilyen hősiesen is harcoltak a kapu védői, lassan elvesztek a hatalmas túlerővel szemben. Az apát látta, hogyan esik el a hős Yabudakisz, meghalt az ötven katona is, és az első néhány török már belül volt a kapun! Az odarohanó védőket azonnal lekaszabolták! Gavril tudta, hogy elérkezett az idő... Visszalépett a refektóriumba, a két fáklyát a bal kezébe vette. Jobbjával megmarkolta a nyakában lévő kis ezüstfeszületet és nem törődve az arcán végigfolyó könnyel, a hatalmas, lőporral teli cserépedényhez lépett. – Istenem! Köszönöm, hogy megmutattad nekem a helyes utat! – mondta csendesen, majd a fáklyákat lassan belenyomta a lőpor közepébe... A hatalmas robbanás romba döntötte a refektóriumot és a templomot – a homlokzata kivételével. Ledőlt a keleti fal és a kolostor belső épületei. A robbanást követő tűz elpusztította a több száz éves ikonokat, fafaragású szobrokat. A romok alatt lelte halálát asszony, gyermek, katona és Gavril apát. De meghalt 2200 török katona is, és Musztafa másnap elvonult Arkadiból. Úgy érezte, győzött! Később kiderült, hogy 138 túlélője volt a robbanásnak és a tűznek. Közülük: négy katona, negyvennégy asszony és kilencven gyermek. Gavril és a védők hősiessége nem volt hiábavaló!
56
A világsajtó óriási felháborodással fogadta és adta hírül az Arkadi kolostor barbár megtámadásának hírét. A pohár végleg betelt. Az európai államok – főleg Anglia, Franciaország és Olaszország – követelésére a török kormány ígéretett tett, hogy kivonul az általa megszállva tartott görög területekről amely 1898-ban meg is történt. November 9-ike Krétán ünnep. A hősiesség és önfeláldozás ünnepe. Ez volt tehát a kolostor története. A robbanás után a templomot újra felépítették. A kolostor kerengőjét és a szerzetesek celláit magába foglaló nyugati szárnyat rendbe hozták. A többi épület, köztük a lőporkamra, (piritida pofiki) a mai napig úgy látható, ahogyan az a tragédia után megmaradt. A templom oldalánál áll egy ciprusfa. A robbanás utáni tűzben nagyon megégett, de az élniakarás jelképeként és talán a hely szellemének köszönhetően, egyik oldala újra leveleket hozott és a mai napig látható, amint küzd magas életkorával, súlyos sérüléseivel de él, példát mutatva ezzel mindenkinek... Induljon hát, és ismerje meg személyesen is ezt a különleges épületegyüttest. A kolostor előtt egy emlékmű található. Terméskőből épült falak a várfalakat jelképezik, melyeket védeniük kellett a hősöknek. A kőfalak egy kis toronyépületet fognak közre. Néhány lépcső vezet a bejáratához. Ez a Csontkamra, melyben a hősök maradványait láthatjuk. A rózsafa szekrényekben lévő koponyákon súlyos sérülések nyomai láthatók. A kamra közepén egy kis csapóajtó van a padlózatban. Rajta mindig friss virág. Az ajtó alatt lévő ciszternában pihennek a hősök maradványai örök időkre. A terméskő fal mentén az 1866 óta itt élt rendfőnökök szobrai láthatók. Köztük áll örök mementóként Gavril apát és a hős Yabudakisz mellszobra is. Az emlékmű és a kolostor között egy érdekes épület maradványait láthatjuk. Ez volt az egykori várfal nyugati bástyája. A romjaiban is lenyűgöző épületet 1998-ban kezdték látogathatóvá tenni. Az épület belsejébe beomlott köveket, földet kitermelték és a falakat megerősítették. A bástyát elhagyva a kolostor főbejáratához érünk. A kőfalak sima, szürke egyhangúságát a kapu díszesebb kivitelezése töri meg. Amint belépünk a kolostorba, pontosan szemben állunk a templom csodás reneszánsz homlokzatával, mely túlélte a robbanást. Balra áll a megégett ciprusfa, jobbra pedig egy kis múzeum, melyben a kolostor történetének tárgyi emlékeit, vallási kegytárgyakat, festményeket láthatunk. Itt őrzik annak a fakapunak egy darabját, amelyen át bejutottak a törökök a kolostorba, és külön kis teremben láthatóak a kolostor védőinek képei.
57
A kolostor négyzet alakú alaprajzának közepén áll a templom. Az újjáépítése után kisebb lett az eredetinél. Jól láthatóak hajdani méretének nyomai a földön lévő falmaradványokon. A ciprusfa mellett nyílik egy kis udvar, melyből a mostani refektóriumba juthatunk. Az udvar sarkában pedig egy kis ajtón át lemehetünk a kolostor kazamatájába. Régen bort, gabonát, olívaolajat tartottak itt. A fal mellett kis, kézzel hajtott búzaőrlő követ látni. Minden látogató aki arra jár, megtekeri néhányszor. A kazamata végében egy kút van, a vízellátást szolgálta 1980-ig, amikor is vezetékes vizet kapott a kolostor. A kút mellett áll egy fából kivájt halottmosdató kád. Az oldalában faragott évszám: 1866. Az egyik fából készült tárgy a néhányból, amely nem égett el a tűzvészben, mert itt volt a föld alatt. A kazamatából egy lejtős alagúton visszatérünk az udvarra. Néhány lépés után a lőporkamrához (Piritida pofiki) jutunk. A teteje hiányzik, az oldalfalakat helyreállították. A kamrában márványtábla emlékeztet a hős védőkre és Gavril apátra. A lőporkamra mellett áll a nevezetes kapu, amelyet Arkadi hősei hiába próbáltak megvédeni a török támadással szemben. Itt állunk és tudván, mi történt, azonnal érthetővé válik Gavril tette. Képtelenség, hogy néhány tucat katona az akkori fegyverzettel (kanócos puska, kard) ellenállhatott volna a hatalmas túlerőnek. A kolostor udvarán szőlőlugasok alatt folytatja az utat. Néhány szoba, raktár mellett vezet el a töredezett kőburkolatú járda a kis múzeumig. Most szemben áll a főkapuval, amelyen át bejött. Ez az épületszárny a kolostor szerzetesek által lakott része. Már csak nyolc szerzetes él itt, kis cellákban. A lépcsőn felmehetünk a cellák előtti folyosóra. Sok növény, virág található itt, és innen lehet a templom homlokzatáról a legjobb felvételeket készíteni. Visszatérve az udvarra, a főkapun át hagyjuk el a kolostort. Ha elfáradt, kedves Olvasóm, akkor megpihenhet. Az emlékműtől néhány méterre egy kávézó áll, ahol jeges italokat, kávét, süteményeket árulnak. Egy ajándékbolt is nyílt nemrégen, a szerzetesek által készített ikonokat, szőnyegeket vásárolhatnak a turisták sok egyéb, kevésbé művészi tárgy és kínában készült giccs mellett. A kávézó egy szakadék szélére épült. A dús növényzettel benőtt mélység, az idevezető út szalagja és távolabb a tenger látható a teraszról. Ha itt egy asztalnál, jeges himoszt kortyolgatva megpihen, Ön is úgy érzi majd, hogy egy nem mindennapi látogatást tett egy különleges hangulatú és lélekre ható helyen! Otthon majd a téli napok szürkeségben képeit nézegetve ismét átjárja lelkét Arkadi szelleme, az a tisztaság amely oly’ sokunkat megérintett itt...
Rethimnontól Iraklionig Rethimnon és a főváros, Iraklion közötti 80 km-es szakaszt még elkerülte a turisták inváziója. Ez alól a fővárostól nyugat felé eső, 30 km-es sáv a kivétel, ahol nagyon szép üdülőhelyek találhatók. Ezekre később vissza térek. Az út Iraklion felé nagyon jó minőségű, és mintegy 40 km hosszan a tenger mellett halad. A két oldalát pínea- és cipruserdők szegélyezik, délre a Fehér-hegység csúcsai tornyosulnak.
Panormo Rethimnon és Bali közötti, közel 40 km hosszú partszakaszt mostanában kezdte el felfedezni a turizmus. Az itt lévő kis halászfalvak előbb-utóbb zajos üdülőhelyekké válnak. Már most is nagyszerű szállodákat, szórakoztató létesítményeket találhatunk itt, de a zsúfoltság még ismeretlen errefelé. Ez a partszakasz
58
a nyugalmat kereső vendégeké (még). Rethimnontól Iraklion felé haladva Pen’yo/ía, Mísszíria, Kambosz Pigisz falvak sorában talajuk Panormóí, ezt a kedves kis halászfalut, amely 2001-től a világörökség része. A mi-noszi korban már kikötő állt itt, melyet a velenceiek megerősítettek. A Thíra-vulkán pusztítását viszont nem élte túl. Ma gyönyörű szállodák, apartmanházak állnak itt, és tavernák, kávézók sokasága segíti a kikapcsolódást. Magyarokkal is találkozhatunk itt, néhány utazási iroda ajánlatában szerepel már ez a kedves kis település. Én is jó szívvel ajánlom!
Bali Panormo és Szkepaszti után az első nagyobb üdülőhely Bali (Bali). Egy szélvédett öbölben épült festői szépségű kis falu. Néhány kis szálloda és sok apartman áll a pihenni vágyók rendelkezésére. A csendes, nyugodt pihenést kedvelők üdülőhelye. Bali különleges szépsége a fekvésének köszönhető. A falu az öböl nyugati partján épült. A tengerbe nyúló dombos, lankás földnyelven. A főút túloldalán már hatalmas hegyek tornyosulnak. Bali strandja aprókavicsos, enyhén mélyülő. Az amatőr búvárok számára érdekes lehet a part északnyugati oldalában lévő víz alatti barlang. A három méteres mélységben nyíló üreg előtt mindig sok pérhalat látni, amint ki-be úszkálnak a nyíláson. Kiváló fotózási lehetőség!
Egy kis kitérő dél felé:
a Melidoni-barlang és Margaritesz Egy rövid időre hagyjuk el a tengert, és tegyünk egy rövid kitérőt a sziget belsejébe, hogy megnézzük a krétai kézművesség fellegvárát, a fazekasmestereiről híres Margariteszt. Ha Báliból indulunk, akkor a főútra Rethimnon felé kell felhajtanunk. Szinte pontosan 3 km után balra látható egy útleágazás, melynél semmilyen tábla sem jelzi, hogy az út merre vezet. Onnan tudhatjuk, hogy jó irányba kanyarodtunk, hogy az út bal oldalán magas hegyet látunk, a jobb oldalán viszont egy mély völgyet, ahová az út is tart. Természetesen a főúton dupla záróvonal van, így nem lehet rögtön balra rákanyarodni erre az útra, hanem pár száz méterrel továbbhajtva, a feloldott záróvonalnál visszafordulni, így egyébként csak a turisták cselekednek, a krétai autósok (és én is) simán balra fordulunk, át a záróvonalon, ha nem jön jármű szemből.
A Melidoni-barlang Ha végre sikerült megtalálni és ráhajtani erre az útra, elindulunk lefelé a völgybe. Néhány kilométer után egy néhány házból álló, kis faluba érkezünk melynek a neve Exantisz (Exantis). Ennek az igen szegénynek látszó falucskának a
59
közepén egy útelágazáshoz érünk. Egyetlen útjelző tábla van itt, amely Achladesz felé mutat. Persze nem ez a jó irány, nekünk balra kell fordulnunk Perama felé, ezt az utat azonban egyetlen tábla sem jelzi! A kanyargós úton 8 km-t kell autózni egy igen érdekes látnivalóig, a Melidonibarlangig. A helyi lakosok az itt található Gerontoszpilio-völgyről nevezték el ezt a nagyon szép barlangot. A főútról jobbra kell lekanyarodnunk, a Melidon cave tábla után. Alig 3 km az út a szépen kiépített bejáratig, ahol parkoló és egy kis taverna is található. A belépődíj 4 €. Miért érdemes meglátogatni ezt a barlangot? Először is a nagyszerű sztalagmit képződményei miatt. A barlangban villanyvilágítás mellett, betonjárdákon sétálva csodálhatjuk meg a gazdag cseppkővilágot. A másik érdekessége mitológiai és történelmi. A monda szerint ebben a barlangban élt Talosz, a bronztestű óriás. Hephaisztosz készítette és keltette életre, majd Minósz királynak ajándékozta, hogy védelmezze őt. Minósz király udvarában Talosz feladata a palota védelme és a sérthetetlenségének biztosítása volt. Egy napon Talosz több bort ivott a kelleténél és elaludt a palota egyik hűvös termében. Minósz király éppen a fürdőjéből tért vissza, amikor meghallotta a rettenetes hortyogást. Benézett a terembe és látta, hogy a király biztonságáért felelős óriás ahelyett, hogy őrködne, alszik mint a tej. Óvatosan odalopakodott az alvóhoz és elvette a teste mellett fekvő Labrüszt, a kétélű bárdot. Miután Minósz visszaért a trónterembe, azonnal hívatta szolgáival az óriást. - Azért hívattalak, mert szeretném tudni, hogy kellőképpen vigyázol-e rám - mondta a király. - Természetesen, nagyuram, legyél egészen nyugodt — válaszolta nagy nyugalommal Talosz. - Hát így gondolom én is. A te hatalmas erőddel és az éles bárdoddal bizonyára nem mer senki szembeszállni - folytatta nyájas hangon Minósz király. - Igaz is, hol a bárdod?- hunyorított a szemével. - Hát... a kovácsnál van, hogy jól megélesítse - hazudott zavarában az óriás. - És akkor ez mi lehet? - vonta kérdőre a király, majd elővette a hatalmas bárdot. - Érdekes. Egészen olyan, mint az enyém! - bámult Talosz. - Egészen olyan. Mellőled vettem el, amíg aludtál. Bárki megölhetett volna téged, de sokkal nagyobb baj az, hogy engem is! - üvöltötte kivörösödött arccal Minósz. - Árulásodért száműzlek a palotából. Egy barlangban élsz ezentúl és naponta háromszor körüljárod a szigetet. Nem engedhetsz egyetlen hajót sem a partok közelébe! Ez lesz a dolgod életed végéig! Indulj! Talosz elfoglalta hát a helyét a barlangban. Minden nap reggel, délben és este körüljárta Krétát. Ha idegen hajókat látott, hegynyi sziklákat dobált feléjük. Egy sem próbált meg kikötni a szigeten. Talosz ezerkétszáz évet élt, és haláláig becsületesen végrehajtotta a király parancsát. Mindvégig sebezhetetlen volt, kivéve a bokáján lévő eret, melyet egy dugó zárt el. Az argonauták krétai partraszállásakor Médeia varázslattal elkábította az óriást, majd kivette az eret elzáró dugót. Talosz vére elfolyt. A hűség mintaképe mindörökre eltűnt a föld színéről... Ez a barlang mitológiai érdekessége. A mondai hős, Talosz a becsület és a hűség jelképe. A barlangnak azonban van egy tragikus története is. 1823-ban a törökök elől 370 ember menekült a barlangba. A bejáratot eltorlaszolták, és a hatvan-egynéhány fegyveres elég jól védhetővé tette. A törökök viszont nem próbálták meg elfoglalni a barlangot. A bejárat elé húsz szekér fát hordtak, miközben a védők rendesen tizedelték a fákat rakodó szpáhikat. Háromnapi előkészület után a török vezér, Szelim bég szurkos fáklyákkal felgyújtatta a farakást. A tűzbe vizes juhbőrőket dobáltak. A hatalmas, fojtó füst beömlött a barlangba és az ott lévő emberek szörnyű halálát okozta!
Margaritesz Ez a kis falu Kréta fazekas- és kézművesmestereinek otthona. Itt bármelyik kis műhelybe bekukkanthat, megnézheti, hogyan készülnek a nevezetes krétai cserépedények. A mesterek
60
szívesen látják a vendéget, megmutatják a korongozást, a tálak festésének tudományát. Érdemes végigsétálni a falucska minden utcáját, mert amellett, hogy nagyon hangulatosak, kedvesek és karnyújtásnyi szélesek, mindenütt fazekasműhelyeket látunk. A falu közepén áll a XIII. században épült Agiosz Georgiosz-templom. Terméskőből épült, és az oltár díszítésein kívül minden kőből és égetett cserépből készült. A falu közepén egy árnyas kis téren - amelynek ötletesen Fő tér a nevet adták - lehet parkolni és itt van az a két taverna is, ahol felüdülhet a hosszú séta után. Az odosz Milapotamosz utcában betértünk Georgisz Dalamvelasz, fiatal kézműves-iparművész műhelyébe. A háromszáz éves házban dolgozó fazekasmester a krétai kézművesség hagyományainak egyik őrzője. Az itt készült korsók, tálak, sószórók és dísztárgyak elnyerték a Görög Iparművészeti Akadémia nagydíját. Georgisz szívesen fogad bárkit a műhelyében, amely egy kis múzeum is egyben. Ottjártunkkor Georgisz mester éppen egy cseréptálat festett. Besétáltunk a műhelybe, és egy darabig csendben figyeltük munkáját. Felpillantott ránk, majd mosolyogva biztatott, hogy bátran nézzünk körül. Bármit megfoghatunk, bármit kipróbálhatunk. Másfél órát töltöttünk el nála, de észre sem vettük az idő múlását. A látogatás végén vásároltunk barátainknak egy-egy kis emléket. Kifizettük a nem túl magas árat és menni készültünk, amikor Georgisz arra kért, várjunk egy percet. Egy gyűszűnél alig nagyobb, különleges fehéragyagból égetett edénykét vett elő és egy nagyon jó illatú növénykivonattal kente be a belsejét. Miközben lassan átitatta a cserépedényt az aroma, a fehér szín lassan szürkévé vált. Az igen erős illat kellemessé szelídült. – Fogadják el emlékül ezt akis ajándékot – mondta Georgisz. – Három hónapig érzik majd otthon ezt az illatot és emlékezni fognak Margariteszre. Nagyon jó és kellemes utat kívánok - búcsúzott el tőlünk a mester.
61
Megköszöntük a kedves ajándékot, készítettünk néhány képet a műhelyről és Georgisz-ról. Ígéretet tettünk, hogy legközelebb, ha Krétán járunk, újra felkeressük őt. Ezt az ígéretünket többszörösen betartottuk. A falu kicsiny főteréről nyíló Minasz utcán juthat el a Margaritesztől alig egy kilométerre lévő Prinesz faluba. Itt láthatók az ókori város, Eleftherna (jelentése: a szabadság szelleme) maradványai. A romterület nem túl nagy, az egyetlen viszonylag épen maradt őrtornyon kívül csak némi falmaradványok őrzik a múlt emlékét. A kilátás viszont csodálatos. A mély völgy túloldalán Margariteszt, távolabb Peramát látni, kelet felé pedig a tengert. Érdemes ezt a kis kitérőt megtenni. Megéri...
Térjünk vissza ismét az északi partra Bali után egy darabig még a parton megy az út, de egyre magasabban. Néhány kiállót építettek az út oldalára, innen lélegzet elállító panoráma tárul elénk. Ezután elhagyjuk a tengert és a hegyek között kanyarog tovább az út. Egy újabb lejtős szakasz után elérjük Fodele beachet. Ez a kitűnő, homokos öböl néhány szállodájával a német turisták birodalma. Az itt épült szállodák többsége német utazási irodák tulajdona, bár az ötcsillagos Fodele Beach hotelkomplexumban magyar utasok is nyaralnak. Az öböl viszont szabad (mint mindenhol Krétán), bárki fürödhet kedvére. Ebben az öbölben fürödtünk a feleségemmel 1994 augusztusában és alig hittünk a szemünknek, amikor a szörf- és jetsky-kölcsönző sátrának oldalán ezt láttuk: levegő 38,4 °C, víz 29,7 °C. A levegő hőmérsékletét még csak elfogadtam, mert a sötétkék Fiat Pandánkban lévő hőmérő ötven fokot mutatott. De a víz hőfoka eltúlzottnak tűnt. Lepakoltunk a napernyő alá, és befutottunk a tengerbe. Nem langyos volt, hanem meleg. Másfél órás úszkálás után még mindig nem fáztunk. A kölcsönző tulajdonosától (akit csak Omarnak neveztünk döbbenetes hasonlósága miatt Omar Shariffel) tudtuk meg az okát. Az öböl teljesen szélvédett és a víz átlagos mélysége kb. 2,5 méter, ezért a tűző nap nagyon felmelegíti. – Itt még november végén is fürödhetnek – mondta Omar. - Sokan fürdenek novemberben? - kérdeztem – Senki. Addigra minden turista hazamegy – hunyorított – én pedig megyek Európába. Jártam már Magyarországon is. Budapesten nagyon szép helyen laktam. Voltam a Várban és nem láttam soha olyan hatalmas folyót, mint az a Duna. Nagyon barátságos volt mindenki velem, nagyon jól éreztem magam! Omarnak megadtuk a címünket, ha újra nálunk jár, keressen meg. – Pár év múlva jövök! – ígérte. – Várjuk szeretettel! – mondtuk. Vártuk, de még nem jött... Fodele falu a főúttól négy kilométerre, egy folyócska völgyében található. A falu felé vezető út nagyon szépen gondozott, narancs- és citromültetvények mellett halad. Az első házak már
62
sejtetik, hogy hamisítatlan krétai faluba érkeztünk. Hófehér házak, másfél méter széles utcák és a szép főtér, festő ecsetjére kívánkozó látvány. A kis Pantomantris-folyó a falu közepén folydogál és egy kis „vízesés” is látható a híd mellett. Fodele Kréta legzöldebb faluja. Hatalmas, százéves platánok, zömök datolyapálmák és rengeteg virág mindenütt. Amire a lakók a legbüszkébbek, az, hogy itt született 1541-ben a világhírű festőművész, Domenikosz Theotokopulosz, akit a világ El Greco néven ismert meg. Huszonnégy éves korában Nikolidisz ikonfestő tanácsára Velencébe utazott. Nikolidisz tíz éven át tanította a mesterség rejtelmeire, és tudta, hogy ilyen istenáldotta tehetség nem maradhat falusi ikonfestő. Domenikosz tehát elment Velencébe, és Tiziano mesternél kapott munkát. Olyan festőkkel dolgozhatott együtt, mint Veronese és Tintoretto. Két festménye egy spanyol főúr birtokába jutott, és olyan hatással volt a műértő grandra, hogy levélben igen csábító ajánlatot küldött Velencébe. Theotokopulosz némi gondolkodás után úgy döntött, elfogadja az ajánlatot. 1578-ban érkezett Toledóba. A nevének kiejtésével nem tudtak megbirkózni a spanyolok, ezért a mestert egyszerűen El Greco-nak, „A Görög”-nek nevezték. Később képeit már ezzel a névvel szignálta. A festő 1614-ben, hetvenhárom éves korában halt meg Toledóban. Fodele főterén látható El Greco mellszobra, a tér sarkán pedig egy százötven éves platánfa mellett egy bronz emléktábla áll, melyet a Spanyol Valladolid Egyetem állított a nagy festő emlékére. Az emléktábla mellett egy kis forrás csörgedez, mellette egy márványlap amire az alábbi sorokat vésték: Az élet véges, az emlékezet örök. Hérodotosz
63
