Pünkösd 1. napja 2011. június 12. A pünkösd (pentekoszté) ötvenedik napot jelent és a húsvéthoz kapcsolódó számozás miatt mozgó ünnep. Eredete az Ószövetségben van, a Sávuót a Sinai hegyi törvényadás ünnepe, ill. az aratás kezdete. Érdemes tehát utalni arra, hogy eredendően nem keresztyén ünnep, amint az ApCsel 2,1-ben is olvassuk. A tanítványok pünkösd napján voltak együtt, amikor beteljesedett Jézus ígérete a Szentlélek eljövetelével. A keresztyén hagyományban nem mutatható ki pontosan megünneplésének kezdete. Tertullianus mindenesetre úgy hivatkozik rá, mint régi keresztyén ünnepre, ami megalapozza, hogy talán az apostoli kortól kezdve sok helyütt ünnepelték. A népegyházi gyakorlatban a többi, un. „sátoros ünnephez „képest” megkopott, ugyanakkor kevésbé rakódtak rá a fogyasztói társadalom új népszokásai is.
A Szentlélek harca a világban Krisztus uralmáért Textus: János 16,5−15 1. Amit a textusról tudni kell − exegetikai/kortörténeti megértés A perikópa Jézus búcsúbeszédeinek második felében található. A búcsúbeszédek célja, hogy a tanítványokat felkészítse arra az időre, amikor Jézus testi, fizikai értelemben már nem lesz velük. Jézus eltávozása azonban nem jelent számukra magukra hagyatottságot, mivel eljön hozzájuk a paravklhto". A búcsúbeszédekben négyszer fordul elő a szó: 14,16.26; 15,26; 16,7b. A 14,16-ban Jézus hozzáteszi a „másik” jelzőt is, amely egyrészt arra utal, hogy Ő az egyik, és most távozásával „másikra”van szükségük,1 de gondolhatunk itt az 1Jn 2,1-re is, ahol a mennyben lévő Krisztus földi gyülekezetének a „szószólója” az Atya előtt. Ebben az összefüggésben a kifejezés kettős értelmet kap: Isten előtt a mennyben a mi képviselőnk az ember Jézus Krisztus, a földön az Atyát és Fiút viszont a Szentlélek „képviseli”. Jogi értelemben az advocatust, a védő ügyvédet jelenti, így a búcsúbeszédek kapcsolatba hozhatók a görög „törvényszéki drámákkal”, ahol a kozmikus per Isten és Krisztus igazságának érvényesüléséért folyik.2 Ez természetesen nem zárja ki a másik jelentést, amely a vigasztalásra, bátorításra utal. A tanítványok érthető szomorúságára (6.v.) vigasztalásként is hangzanak Jézus ígéretei. A Pártfogó, Védő feladatát a 8. vers az ejlevgcw igével írja körül. Az igen gazdag jelentésű szót a megfeddeni, meggyőzni, feltárni, leleplezni szavakkal lehet leginkább fordítani.3 Mindegyik jelentés kapcsolódhat az említett „per” képéhez. A világ bűnének feltárása immár nem az erkölcsi, cselekedeti bűnöket jelenti, hanem azt a hitetlenséget, amely a bűnre adott egyetlen isteni válasznak, Jézusnak elutasítását jelenti. A feltárt igazság, dikaiosuvnh, iustitia, pedig Krisztus igazolása azáltal, hogy Ő az Atyához megy, tehát Őt az Atya nyilvánítja ezáltal 1
BOLYKI: „Igaz tanúvallomás”, 372. BOLYKI: János evangéliuma a görög tragédiák tükrében, 168. 3 KARNER: A testté lett Ige, 217. 2
308
János 16,5−15
igaznak. Az ítélet pedig abban áll, hogy a „kozmikus pert” a világ fejedelme elveszítette.
2. A perikópa megértése – teológiai összefüggések feltárása Jézus elmenetele – amely itt még egyaránt jelenti az Ő kereszthalálát, de az Atyához való felemeltetését is – olyan szükségképpeni üdvtörténeti fordulat, amelyben beteljesedik küldetése. Ő ahhoz tér vissza, akitől érkezett (5.v.). Ezt az utat ezért nem tragédiaként kell az övéinek szemlélnie, hanem annak a fényében, hogy „jobb nektek” (7.v.). A pünkösd ezt a jobbat, vagyis a beteljesedést jelenti. A Szentlélek eljövetele nélkül hiányos maradna mindaz a jó, amit Krisztus földi küldetése hozott számunkra. A „jobb” éppen azt jelenti, hogy lehetséges Krisztusban hinni, igazságában részesedni, és úgy nézni erre a világra, mint amelyben végérvényesen megbukott mindaz a gonosz, amely „fejedelemként” uralta. Erről nem a tanítványoknak kell meggyőzniük a világot – nem is lennének rá önmagukban képesek – hanem Krisztus ügyének hathatós „ügyvédje” végzi el majd ezt. Természetesen úgy, hogy ők maguk sem maradnak passzív szemlélők, hanem ebben „tanúk” lesznek szavuk és életük bizonyságtétele által mind amellett, amelyről a Szentlélek győzi meg a világot. Itt találkozik a jánosi teológia „tanúság hermeneutikája” a pünkösdi ígérettel: „lesztek nékem tanúim…” (ApCsel 1,8). Ez ebben az összefüggésben kettős értelmet nyer. Amint a per sikeres kimeneteléhez a védőügyvédnek jó tanúkra van szüksége, úgy érezheti a tanú maga mellett szüntelen azt a hatékony pártfogót, aki garantálja Krisztus ügyének győzelmét. Sőt, kizárólag akkor lesznek hiteles tanúk, ha a Szentlélek vezeti el őket a teljes igazságra (13.v.), aki Krisztus és az Atya teljességéből merít (14−15.v.). Érdemes még arra is figyelni, hogy a meggyőzésben és a leleplezésben a Szentlélek mégsem a világ vádolója, hanem éppen annak a szeretetnek az érvényesítője, amelyről a Jn 3,16 szavai szólnak. 3. Prédikációvázlat Bevezetés Nemcsak egykori, de Jézus mai tanítványai is sok mindenért szomorkodnak. Akik a statisztikákon tájékozódnak, hajlamosak „búcsúztatni Jézust” a hajdan keresztyénnek mondott Európából és Magyarországról. Mások szomorkodnak magának az egyháznak az erőtlenségei miatt. Nem tudunk elég meggyőzőek, hitelesek lenni, sokszor még a hozzánk legközelebb állókat sem sikerül meggyőznünk az evangélium igazságáról. Ezért azután sokszor még pünkösdkor is a Szentlélek hiányát „ünnepeljük”. De megközelíthetjük a tanítványi szomorúságot szeretteink elvesztésének tapasztalata felől is. Az egyedül maradástól való félelem áll annak a hátterében is, amikor nem tudunk elengedni valakit, akinek küldetése véget ért a földön. Jézus búcsúbeszédei megerősítik, hogy nem kell szégyellnünk, hogy vigasztalásra szorulunk. A teremtmény világban egyedül mi emberek, hiszen mi tudunk végességünkről, és mi éljük át az elválás fájdalmát legtudatosabban. Hitvallásunk, a Heidelbergi Káté nem véletlenül kezdődik a legfontosabb kérdéssel: 309
Pünkösd 1. napja
„Micsoda neked életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?” Emberi tapasztalataink a pünkösdben Isten lehetőségeivel találkoznak. 3.1. Igénk első üzenete éppen arról szól, hogy bár mi nem tudjuk megváltoztatni a világot, Isten mégis meg akarja és tudja. Az egész Szentírás azt az egy üzenetet hangsúlyozza, hogy Ő szereti ezt a világot, ezért nem nyugszik bele a bűn rontásába és abba a sok hiábavalóságba, amit mi emberek ellene és egymás ellen elkövetünk. János evangéliuma elején olvassuk ennek a szeretetnek a legtökéletesebb kifejeződését: „az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen…” (3,16 ). Mi emberek, amikor belefáradunk a „való világ” tényeivel szembesülésünkbe, hajlamosak vagyunk vádolóként fellépni. Annyi gonosz halmozódik fel az életben, hogy igazán nincs mentsége ennek a világnak. Az emberi logika szerint ebben a láthatatlan kozmikus perben végképp a vesztes oldalon állunk. Amikor minden ellenünk szól, megszólal a mi védő ügyvédünk: „Hol vannak a vádolóid, …én sem ítéllek el téged.” (Jn 8,10−11). Ő nem azért jött, hogy elítélje (kárhoztassa) a világot, hanem, hogy megmentse (Jn 12,47b). Jézus földi életének vége mégis arról beszél, hogy a világ előtt Jézus pere elveszett. A hitetlenség és a gonosz (világ fejedelme) látszólag nagyobb erőnek bizonyult. Vajon Isten belenyugodott-e ebbe a visszautasításba? Igénk szerint egy másik pártfogót, másik ügyvédet küld a világba, és folytatja a küzdelmet annak az igazságnak a leleplezéséért, meggyőzéséért, amit Krisztus földi életében kezdett el. Isten visszapereli magának a világot, amely az övé a teremtés, de a megváltás jogán is. Az a fejedelem és azok a fejedelemségek, amelyek kisajátítják és bitorolják a tulajdonjogot, kénytelenek megszégyenülten tudomásul venni, hogy Krisztusnak „adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mt 28,18). A világ ügyéért folytatott nagy isteni pernek az utolsó szakasza kezdődött el pünkösdkor. Eljött a Szentlélek, aki meggyőző módon leplezi le a világ egyetlen bűnét: nem hisz Krisztusban, az Ő váltságában és a tőle kapható bűnbocsánatban. Ezért nem tud mit kezdeni sok-sok többi bűnével sem. Ezért van bűnbánat helyett vádaskodás, kiengesztelődés helyett megtorlás, mert nem hiszünk abban, hogy a bűn kérdésére csak Krisztusban van a megoldás. Pedig a Szentlélek arról is meg tud győzni, hogy Krisztus nemcsak meghalt a bűneinkért, de fel is támasztatott a mi megigazulásunkért (Róm 4,25). Az Atya már igazolta Krisztus életét és halálát, de ezt az igazságot a Szentlélek által nekünk is be kell látnunk, és el kell fogadnunk, hogy Krisztus a mi igazságunk. De a jövő reménysége felől is a Szentlélek győz meg: a gonosz elbukott, „reá ítélet vár…”4 3.2. Honnan ismerhetjük fel a Szentléleknek ezt a munkáját? Jézus világos választ ad erre a kérdésre. „Ő engem fog dicsőíteni és az enyémből merít” (14.v.). A forrás hitelessége mutatja meg, hogy az egyházban és a világban megszólaló „lelkek” közül melyik igazán a Krisztus Lelke. Ezért mondja az apostol: 4
RÉ 390. dicséret 3. vers
310
János 16,5−15
„vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e” (1Jn 4,1 ). Ezért látjuk Péter apostol pünkösdi prédikációjából, hogy a pünkösdi igehirdetés is Krisztusról, mégpedig a megfeszítettről szóló beszéd (ApCsel 2,22−36). A názáreti Jézus evangéliuma, élete és halála az a tiszta forrás, ahonnan a Szentlélek merít, és éltető vizet ad a szomjazónak. Mindaz a tanítás, életvezetés, amely a názáreti Jézus személyétől idegen, fertőzött víz, amitől meg lehet betegedni. A pünkösd, a reformáció, az ébredés ezért megy vissza mindig a forráshoz: ad fontem. Így vagyunk a Szentírással is. Csak akkor lesz életet jelentő lelki forrás, ha a Szentlélek merít belőle. Ez azonban nem olyan zuhatag, amelyben megfulladunk, hanem lelki-szellemi teherbírásunkhoz szabott „vezetés” (erre utal a 12−13. vers). Az Ige nem mond többet annál, mint ami elhordozható, de a maga idejében kijelenti azt, ami szükséges a jelen és a jövendő életre nézve. A másik jel az Istent és Krisztust dicsőítő gyülekezet jelenléte. Valójában az az istentisztelet ez, amelyet beragyog Krisztus fénye és dicsősége. Annak a megtapasztalása, hogy jó dolog dicsérni az Urat (Zsolt 92,1). 3.3. Mi a helyünk és feladatunk ebben az isteni küzdelemben? Talán könnyebb a negatív válasszal kezdeni: nem mi győzzük meg egymást és a világot. Ez mindjárt leveszi rólunk azt a kényszert, hogy Isten ügyének sikere, vagy sikertelensége egyedül rajtunk áll. Higgyük el, hogy Jézus ezen a téren is a „jobbat akarja” (7.v.) adni nekünk. Krisztus munkájának diadalra juttatása nem ügyességünktől, módszereink kifinomultságától függ, hanem egyedül attól a Pártfogótól, aki garantálja, hogy Isten munkája ne maradjon félbe, és az evangélium valóban eljusson széles e világra. A Pártfogó azonban hozzánk jön el, mellénk áll és a Krisztus titkait nekünk jelenti ki (14b.v.). Ezzel bevon bennünket az Atya a maga világot mentő nagy tervébe és perébe. Nem mint Isten ügyvédeit és szószólóit, nem is mint a világot vádoló ügyészeket, hanem mint tanúkat (ApCsel 1,8). Ennek az az útja, hogy a Szentlélek minket tesz meggyőződéses emberré a hitből való igazságunk felől, és tesz késszé, hogy a „bűn és ördög ellen szabad lelkiismerettel harcoljunk e világban.” Vegyük komolyan Krisztus ígéretét, hogy Ő ma is küldi e „másik párfogót”! Ezért ne búcsúztassuk szomorúan Krisztust a mi világunkból, hanem a mi hathatós Szószólónk oldalán legyünk Krisztus tanúi ott, ahova éppen állíttatunk!
4. Példák, képek, szemelvények 4.1. A Bevezetéshez egy adalék: A Parókia Portál 2011. január 18-i száma „Kifelejtett kereszténység” címmel közölte, hogy az Európa Bizottság olyan naptárat adott ki, amelyből kihagyták a keresztény vallási ünnepeket, miközben más világvallásoké szerepel benne. 4.2. Az 1. ponthoz bibliai példák is hozhatók arra nézve, hogy Isten jobban szereti, ha mi is inkább közbenjárók, mint hogy a világ vádolói vagyunk (1Móz 18,23−33; Jón 4,9−11). 311
Pünkösd 1. napja
5. További szempontok az istentisztelet alakításához Lekció: ApCsel 2,14−36 A pünkösd is üdvtörténeti ünnep, amely éppúgy egyszeri, mint a karácsony, vagy a húsvét, ezért kerülnünk kell az események megismétlődésének protestáns kísértését. Az aktualizálás nem jelenti azt, hogy az első jeruzsálemi pünkösd eseményeinek a pontos menetét kellene átélnie a mai gyülekezetnek. Egyszerisége Krisztus ígérete beteljesedésében van. A Szentlélek eljött, ezért hívhatja a mai egyház is: Veni Sancte Spiritus. Jóllehet a Szentlélekről is csak trinitáriusan beszélhetünk, nem felejtendő el, hogy a Szentháromság vasárnapja egy hét múlva van. Érdemes figyelni arra a református hagyományra, amely az ünnep első napjának homlokterébe a Szentlelket, a másodikéba az egyházat állítja. Az énekek az ünnepkör szerint adottak, a votumokat is tanácsos az ünnep jellegéhez igazítva megválasztani. A prófétai imában szólaljon meg a hálaadás azért, hogy „hiszünk Szentlélekben”, így abban is, hogy Ő nekünk is adatott, igaz hit által Krisztusnak és minden Ő jótéteményének részesévé tesz, vigasztal és velünk marad örökké (Heidelbergi Káté 53. KF). Imádságunk ne a Lélek hiányát sugallja, hanem az örömet, hogy Isten Lelke nélkül nem hihetnénk, nem volna gyülekezet, és nem élhettük volna át eddig sem Krisztus vigasztaló, gyógyító jelenlétét. Kérjük Jézus ígérete szerint a Lélek „minden igazságra elvezető” jelenlétét. Könyörögjünk, hogy istentiszteletünk legyen Lélektől lelkesített Isten-dicsőítés. A záró imádságban köszönjük meg az Ige biztatását, hogy nem mi győzzük meg a világot Krisztus igazságáról, hanem a Szentlélek! Kérjük, hogy Ő tegye bennünk is meggyőződéssé a hitet! Imádkozzunk a „nyelveket egyező hitre” vezérlő Lélekért, aki megértést ad a nemzedékek között, a világ felelős vezetői közt, és nem utolsó sorban munkálja az egységet a szétszakadozott kereszténységben.
6. Felhasznált és ajánlott irodalom BOLYKI JÁNOS: „Igaz tanúvallomás”, Kommentár János evangéliumához, Budapest, Osiris Kiadó, 2001. BOLYKI JÁNOS: János evangéliuma a görög tragédiák tükrében, Budapest, Kálvin Kiadó, 2002. KARNER KÁROLY: A testté lett Ige, János evangéliumának magyarázata, Budapest, Magyar Luther Társaság, 1950.
Dr. Szűcs Ferenc (Budapest)
312
