Nótáskönyv az akácról. 118 nóta, népdal az akácról és a Méhészek dala

Nótáskönyv az akácról

118 nóta, népdal az akácról és a Méhészek dala

Nótáskönyv az akácról

118 nóta, népdal az akácról és a Méhészek dala

Szerkesztette: Puskás Pál

Debrecen, 2014

A könyv a MEGOSZ 20 éves jubileumának alkalmára jelenik meg.

Lektorálta: Lente Lajos A borítón Bross Péter fotója látható.

Kiadja a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, Budapest

ISBN

Felelős kiadó: Dr. Sárvári János Nyomda: Fábián Nyomdaipari Bt. Debrecen Felelős vezető: Fábián Imre Debrecen, 2014

NÓTÁSKÖNYV AZ AKÁCRÓL

5

Előszó Az akácfa a magyar Alföld uralkodó fája, a Nyírség aranya, a nótaszövegek, népdalok legkedveltebb fafaja. A róla szóló dalszövegek csokorba szedése egy volt debreceni főerdésznek, erdőtulajdonosnak – különösen ha még nótakedvelő és -gyűjtő is – hálás feladatot jelent. Ennek aktualitását azonban az akác elleni folyamatos itthoni, majd Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe is exportált támadások adták. Egyik képviselőnk, észlelve az „idegenhonos özönfajok” közé sorolt akácfa várható ellehetetlenítését – telepítési támogatás megvonása, fokozatos kiirtása –, lépéseket tett ennek megelőzésére és megszervezte az Akác-koalíciót. Alapító tagjai között egyetemek, erdészeti szervezetek, szakmai egyesületek vannak. A nemes cél az, hogy a magyar akác hungarikummá váljon a magyar akácmézzel együtt. Ez a nótáskönyv is ezért készült el. Az akácot négyszáz éve telepítették be Amerikából, főként a futóhomok megkötésére, mivel termőhelyileg igénytelen, gyorsan nő és mindenre felhasználható, tartós, kemény fája van, nyersen is kiváló tüzelő. 1920-ban a trianoni országcsonkítás következtében hazánk erdeinek 80%-a a szomszéd államokhoz került. Az elvesztett erdők pótlására indult fásítási programok révén mára az erdők területe majdnem megduplázódott – az ország mai területére nézve 12,6%-ról 20,8%-ra nőtt. Ez a gyarapodás főleg az Alföldön a gazdaságosan nem művelhető földek és a parlagterületek beerdősítésével jött létre, elsődlegesen az akácnak köszönhetően. Az akác magyar fává vált, nálunk van a legtöbb akácerdő Európában – 463 ezer hektár, ami az ország összes erdőterületének egynegyede, az alföldi erdők egyharmada. Az akác talajvédelmi, tájvédelmi, gazdasági szerepe megkérdőjelezhetetlen. Ezért kérek mindenkit, ne bántsa a magyar akácot! A magyar nóták számtalanszor visszatérő motívuma az akáclombos kicsi falum, az akácos út, az öreg akác, a lilaakácok, a bólingató akácfa, a kétszer nyíló fehérfürtös akácfa virága, bódító illata, lehulló levele, s végül az akáclombos temető, melyekben a magyar ember mindennapi élménye: szerelme, honvágya, bánata benne van. A nótákat dalolták a mezei munka közben, katonaként, lakodalmakban, a csárdában és a filmekben, rádióban egyaránt.

6


Édesapám méhész is volt, egyike a több mint húszezer méhésznek, akik évente körülbelül 25 ezer tonna mézet pergettek, ellátták az országot, és 80%-át exportálták. A megtermelt méz nagy része – egyben a legkeresettebb is – a finom akácméz volt. Magyarország akác és akácméz nagyhatalom! Jó lenne, ha ez így is maradna. A nótáskönyv kiadásért köszönetet mondok a MEGOSZ-nak, a Magyar Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének, és dr. Sárvári János főtitkár úrnak. Puskás Pál

Kertész József: Erdő Az akác bohó, kacagó népség, A szívük jóság, a lelkük szépség, Keveset kérnek és sokat adnak… Mézet a méheknek, sarjat a vadnak. Ha szegények is, boldogan élnek És a holnaptól sohase félnek.

Szerkesztői megjegyzés: A nóták címe alatt a szövegíró neve szerepel, de legnagyobb igyekezetem ellenére sem sikerült mindegyiknél azonosítani a szerzőt.


Ablak alatt sír az akác (Népdal) Ablak alatt sír az akác, az őszi szél fújja. Elköltözött a fészkéről a dalos pacsirta. Ne sírj, akác, lesz még tavasz, visszajön a nyár is, Visszajön még a fészkére a dalos madár is. Haragszanak a faluba’, hogy én hozzád járok. Hogy teérted vetettem meg az egész világot. Halvány arcod, két szép szemed minden boldogságom, Rajtad kívül nem szeretek senkit a világon. Nem vágyom már csókod után, adhatod már másnak, Nem vágyom már ölelésed, arcod mosolygását. Bár sohase’ hittem volna, nem fájna most semmi, Nem mutatna ujjal énrám a világon senki.

A hajnal már nem simogat (Bogdán István–Wass György) A hajnal már nem simogat, nem csókolgat Ibolyákat, violákat, jázminokat. Lehullott az akác szirma réges-régen, Vele szállt el reménységem, üdvösségem. Te vagy minden boldogságom, minden kincsem, Hogy elmentél, madár se szól, virág sincsen, De szíved a vágy elfogja, ha gondolsz az Orgonákra, ibolyákra, jázminokra. Ha gondolsz az ibolyákra, jázminokra, A nevemet ne említsed, csak titokban. Piros pünkösd virradatja, patyolatja A szívedet, a lelkedet megríkatja. Fehér volt a mi szerelmünk, mint egy oltár, Egyetlen egy Madonnája csak te voltál. De a bánat az oltárt is gyászba vonja, Hogyha te sírsz és ha könnyez a Madonna.

7

8

A jászsági bíró udvarában (Népdal) A jászsági bíró udvarában, Lehullott az akácfa virága, Engedd babám, hogy el ne hervadjon, A szerelmünk cserben ne maradjon. A jászsági templom tetejében Száll egy holló tiszta feketében, Látod babám, az is minket gyászol, El akarnak tiltani egymástól.

A kanyargó Tisza partján (Dóczy József) A kanyargó Tisza partján, ott születtem, Oda vágyik egyre vissza az én lelkem. Pásztorsíptól hangos ott az Árvalányhajt termő róna, Édesebb ott a madárdal, Kékebb az ég, hívebb a lány, szebb a nóta. Látlak-e még szőke Tisza füzes partja? Kondulsz-e még csendes falum kis harangja? Vár-e még rám az a kislány, Fájó szívvel, ahogy írja? Térdelek-e még előtted, Édesanyám kakukkfűvel benőtt sírja? Szülőföldem! Rád gondolok mindörökké, De úgy érzem, nem látlak már soha többé! Ha itt ér el a halálom, Ne hagyjatok idegenbe'! A kanyargó Tisza partján Temessetek akáclombos temetőbe!



Akácfa a kapunk előtt (Bernáth Bertalanné)

Akácfa a kapunk előtt, sok-sok virág rajta. Barna legény a szeretőm, olyan cudar fajta. /: Ha rám néz a két szemével, megigéz a csalfa. Ha meg csókot kapott tőlem, lánggal ég az ajka.:/

Derekam, ha átöleli, én is majd’ elégek. Igaz is, hogy párosával szép csak ez az élet. /:A csók végén vénasszonyok kacagnak csak rajtunk. Azt mondják, a forró csóktól összeforr az ajkunk.:/

Akácfa hullatja a levelét (Ifj. Bokor József)

Akácfa hullatja a levelét, Zöld rét elveszti már a színét. /:Tél felé hajlik el már a világ, Meghal és elhervad a virág.:/ Magasan száll a fecskemadár, Minden szőke leány csapodár. /:Mert igazán csak a barna szeret, Hű szerető csakis ő lehet.:/

9

10


Akáclombos falutokat visszasírja lelkem Akáclombos falutokat visszasírja lelkem, Búbánatos, bús szívemre gyógyulást ott leltem. Visszasírom falutokat akármerre járok, Fehér fürtös, lombos akác, nyílásodra várok.

Hullanak a falevelek, szárazak a gallyak, Visszajövök, vissza hozzád, ha majd újat hajtnak. Akácosnak nyíló sorát önfeledten járom, Boldogságom kis faludban újra megtalálom.

Akáclombos kicsi falum (Gyimóthi Elemér) Akáclombos kicsi falum, tehozzád száll minden imádságom. Ott éltem át ifjú fejjel az én első igaz boldogságom. Bármerre is visz az utam, gondolatom mindig ott jár nálad, Sosem tudom elfeledni, édesanyám, régi kicsi házad. Akáclombos kicsi falum, ha én hozzád egyszer visszatérek. Úgy visznek majd oda engem, hogyha elszáll testemből a lélek. Dalaimban megőrizlek tégedet, kit annyira szerettem, Akáclombos kicsi falum, akit soha, soha nem feledtem.


Akáclombos kis falumból üzenetet kaptam (Király Ernő) Akáclombos kis falumból üzenetet kaptam az anyámtól. Akáclombos kis falumból búcsúzzam el a legszebb leánytól. De ne sírjak, nem érdemli, a szívem se fájjon, Akáclombos kis falumból még a galamb is azt búgja, Esküvő volt itt ezen a tájon. Akáclombos kis falumba üzenetet küldtem az anyámnak. Akáclombos kis falumban mondja meg annak a csalfa lánynak: Nem siratom, nem búcsúzom, ő se sírjon értem, Akáclombos kiskertemben ássatok csak szép csendesen, Egy kis gödröt, de jó mélyet nékem.

Akáclombos utca Akáclombos utca, de nagy itt a bánat, Végigmegyek rajta, pedig nem is várnak, Akit úgy szerettem, elhagyott örökre. Az az akác, fehér akác azért hullt a földre. Akácsoros utca, hová lett a lelkem, Hová lett a lány, akit úgy szerettem, Hová lett a hitem, csendes imádságom, Lassan hulló fehér akác, szomorú virágom.

11

12


Akácos út… (Káty Ferenc nyomán Kalmár Tibor)

Akácos út, ha végig megyek rajtad én, Eszembe jut egy régi szép regény: Nyáreste volt, madár dalolt a fán, S itt kóborolt, csavargott egy cigány. Megszólítám: De jó hogy megtalállak itt. A legszebb lány tudod-e, hol lakik? Ott arra lenn, túl az akácsoron, Ma estelen egy ház elé osonj! (este még) Refrén: Egy ablaknál állj meg cigány, Úgy muzsikálj, hogy sírjon az a szép leány, Olyan legyen, mint egy szerelmi könnyes vallomás. Csak csendesen, ne hallja senki más. Az éjmadár átsuhan a városon, Éjfélre jár, s én az utcát rovom. A holdsugár deres hajamra süt, Hideg, sivár csend honol mindenütt. Azóta rég a más asszonya lett a lány, De ez a dal még fülébe cseng talán, (De a dal még...) Én Istenem! A múlt, hogy elszaladt, És énnekem csak e kis dal maradt: Refrén: Te csak dalolj, kacagj, nevess! Enyém a könny, számomra úgysincs más öröm. Attól se tarts, hogy e kis dal szívemen üt sebet, Te csak dalolj, nevess ki engemet.


Akácvirág, akácvirág, de szomorú ez a világ (Szabó Miklós)

Akácvirág, akácvirág, de szomorú ez a világ, de árva. Hiába szép a szerelem, nincs orvosság az én szívem bajára. Volt szeretőm, de már nincsen, én meg lassan elhervadok utána. Úgy hullok az őszi sárba, ahogy a nap bús akácfa virágra.

Erdő, erdő, sötét erdő, ólmos eső, szürke felhő sirasd el. Ne törődjön senki az én boldogtalan, megcsalt szegény szívemmel. Nekem itt már úgy sem lett jobb, sirassatok, sírba hullott szerelmek. Így járnak, kik igaz szívvel, holtig tartó szerelemmel szeretnek.:/

Akácvirágzáskor jöttél az utamba (Egerszegi Géza)

Akácvirágzáskor jöttél az utamba, Szebbet ez az élet nem adhatott volna. /:Mikor a két szemed rám ragyogni láttam, Éreztem már akkor, hogy a boldogságom nálad megtaláltam.:/

Elhervadt már régen az akác virága, De a szerelmünknek nem múlt el varázsa. /:Úgy várok rád most is, úgy szeretlek téged, Mint akkor, amikor ajándékul adott nékem ez az élet.:/

13

14


A Kárpáti hegyek alatt akácfa virágzik (Katonadal)

A Kárpáti hegyek alatt akácfa virágzik, Alatta egy kerékpáros vígan masírozik. Ne masírozz, kerékpáros, mert még agyonlőnek, Messze van az édesanyád, ki megsirat téged. Nem kell engem elsiratni, nem vagyok én árva. Én vagyok a Horthy Miklós első katonája. Majd elsirat, majd elgyászol engem a nagy ágyúszó, Fejem fölött süvít a szél, robban az ágyúgolyó. Édesanya levelet ír katonafiának. Gyere haza, édes fiam, szabadságra várlak. Százados úr visszaírja, ne várja a katonafiát, A Kárpáti hegyek alatt most ássák a fia sírját.

Alacsonyan, nyugovóra jár a nap (Hazadi László) Alacsonyan, nyugovóra jár a nap. A faluban szomorún szól a harang. Temetőben egy új sírhant domborul... Egy zokogó, árva kislány (legény) ráborul. Idelátszik a kiskácsi temető. Benne nyugszik egy hűséges szerető. Sírhantjára akác lombja vet árnyat, Árván maradt párjára meg a bánat.


Amikor a fehér akác (Magyarádi Jenő) Amikor a fehér akác újra kivirágzik, Akkor az én szívem is egy új tavaszra vágyik. /:Új tavaszra, napsugárra, ezer forró csókra, Vagy talán már igaz se’ volt, mese szól csak róla.:/ Amikor a fehér akác lombja hull a földre, A szememből titkon gördül a bánatom könnye. /:Új tavaszra, napsugárra, csókra miért is vágyom, Úgysem jön már többé vissza az elszállott álom.:/

A tavasz már nem csókolgat (Népdal) A tavasz már nem csókolgat Orgonákat, ibolyákat, rezedákat, violákat. Lehullott az akác szirma, Véle elmúlt reménységem, boldogságom, minden álmom. /:Te voltál üdvösségem, minden álmom, Hogy elmentél, madár se jár, virág sincs már! De majd ha a szívedet A bánat járja, gondolj majd Az ibolyákra, violákra.:/

15

16


Az a másik! (Melha Armandné) Temiattad járok mindig talpig feketébe’, Temiattad nem nézhetek soha más szemébe! /:Temiattad fáj a szívem, fáj, megszakadtáig, Mégsem én kellek tenéked, hanem az a másik!:/ Énmiattam te még soha nem hullattál könnyet, Énmiattam nyíló akác ágát le nem törted!. /:Énmiattam nem virrasztasz hajnalhasadtáig, Mégsem én leszek rossz hozzád, hanem az a másik!:/

Azelőtt, ha összebújt a fehér akác (Dr. Fiskál István) Azelőtt, ha összebújt a fehér akác csókolózó lombja, Azt susogta félálomban, hogy egy lánynak lettem a bolondja. Azt álmodták a szendergő fehér fürtök minden május este, Itt jártam az utcátokban zöldre festett kisablakod lesve. Lehullott az akácvirág, lehulltak a csókolózó lombok. Ilyenkor én úgy érzem, hogy talán nem is voltam a bolondod. Mégis, ha az eszembe jut, hogy tevéled voltam egykor boldog, Utcátokba befordulok, visszasírni az akácfalombot.


Azt beszélik tifelétek (Gubis Sándor) Azt beszélik tifelétek, pletykások a lányok, Azt beszélik, mondogatják, hogy én hozzád járok. Nem bánom én, mit pletykálnak, hisz' oly régen várom, Hogy az enyém legyél végre, aranyos virágom. Lakodalom lesz minálunk, tudom, nemsokára, Enyém leszel kis galambom, a neved napjára. Elviszlek én a városnak a másik szélére, A csepeli akácerdő árnyas közepébe.

Az utcátok csupa illat Az utcátok csupa illat, Kinyílott a vén akácfa virága. Nekem innen el kell menni, Elbujdosom miattad a világból. Búcsúzom a kis utcától, Átölelek minden egyes akácot, Az akácok megérzik, Hogy a szívem érted vérzik, Rám hullatnak minden egyes virágot.

Ha majd egykor idők múltán Akácok közt visz el engem a bánat, Eszembe jutsz az akácról, Átkot azért nem mondok utánad. Átok helyett a szívemet tele töltöm imával.

17

18


Árnyékos kis utcátokban (Nyilassy Sándor)

Árnyékos kis utcátokban nyílnak az akácok, Estefelé alkonyatban most egyedül járok. Nem hallgatom, mit beszélnek, mit susognak rólam, Pedig egykor, nagyon régen, boldogságunk idejében, Csak arról a bólintgató akácról daloltam.

Valamikor ez az utca volt a boldogságom, Valamikor itt szövődött annyi édes álom. /:Ez az utca lett a poklom, minden bűnöm, vétkem, Csak átkozva nézek rátok, illatozó vén akácok, Ha az utam erre vezet álomtalan éjjen.:/

Bólongató akác alatt (Barát Endre) Bólongató akác alatt öleltem át válladat... Bársonyszirmú rózsafánál, szerelmesen csókra vártál. Törtem egy szép virágszálat, s megcsókoltam piros szádat. Azt az édes piros szádat!

Hulldogált a lomb a fákról, mikor búcsúztunk egymástól... Peregtek ránk a levelek, de nagyon is szerettelek! Őszirózsa nyílt a kertben, Isten hozzád, édes lelkem, Isten hozzád, édes lelkem!


Bús akácfák, rezgő nyárfák Bús akácfák, rezgő nyárfák, ha beszélni tudnátok, Az én életemről mindent elmondanátok. Elmondanátok azt az egyet, hogy mi bántja a szívemet, Az a kislányt, kit szerettem, az az enyém nem lehet.

A szegedi temetőbe van egy korhadt keresztfa. Ki van oda eltemetve, elolvasni nem lehet, Ki van oda eltemetve, tudja azt egy barna lány, Aki annak sírkeresztjét könnyeivel locsolja.

Délibábos álmok, elhagytatok régen (Lontay Rajner László) Délibábos álmok, elhagytatok régen. Fagyos szívű rózsák, miért nyíltatok nékem? Jó lenne bánatot, könnyeket feledni, Virágos tavasszal még egyszer szeretni, Csak téged szeretni.

Mikor akácillat simogat majd téged, A nyíló virággal üzenem meg néked, Még mindig várok rád, hisz egyszer szerettél, Mindened én voltam, de már elfeledtél, Régen elfeledtél.

19


20

Debrecenbe’ voltam (Farkas Imre)

Debrecenbe’ voltam, Nagyerdőbe’ jártam, A régi padunkon, Ifjú párt találtam. Feléjük repesett Örömmel a lelkem. Azt, hogy csókolóztak, Roppant helyeseltem.

De szeretnék egyszer Mindent elfeledni, Bánatok utcáján Fütyörészve járni, Szeretném még egyszer Csókolni a szádat, Aztán majd elmegyek, Nem sírok utánad.

Lábujjhegyen léptem Tova az avarban, Dehogyis zörögtem, Dehogyis zavartam. Volt nékem is tavasz, Akácvirágzás is, Söpörtem eleget, Söpörjön már más is.

De rongyos a kabátom, Cipőm orra sáros, Nem sirat meg engem Se falu se város. Kopott hegedűmmel A világot járom, Országút széle az Éjjeli szállásom.

Amott jön két zsandár, Vasat ver kezemre, Nem loptam én pedig Világéletemben. Csak az az egy bűnöm, Hogy korán lettem árva. Csavargónak élek Ebben a világban.


21

De szeretnék hazamenni… (Ifj. Székely István) De szeretnék hazamenni dombos Dunántúlra, Hol ilyenkor virágzik a fehér akác lombja. /:Megnézném a kis falunkat és a házunk táját, Megcsókolnám akácunknak minden fürt virágát.:/ Dunántúli kis falucskám, de messze vagy tőlem; Bánatommal messze sodort tőled a sors engem. /:Valahányszor rád gondolok álmodozva, sírva, Úgy érzem, mintha akácunk bánatomra nyílna.:/

Duna menti falusi ház (Egerszegi Géza)

Duna menti falusi ház udvarában öreg akác, ezer kedves emlék. Mikor néha felidézem, a szívemben én úgy érzem, Mintha gyermek lennék. /: Mintha most is illatozna tavasz táján az ibolya, otthon a kertünkben. Fülemben cseng még egy dallam, amit anyám dalolt halkan Altatgatás közben.:/ Gyermekkori szép emlékek néhány percre visszatérnek, Elringatják lelkem. S míg a múltba visszanézek, elfelejtem, hogy az évek Cserbenhagytak engem. /:Hogy az ősz a kert alatt jár, a hajam is deres lett már, Csöndesebb a vágyam. De azt mégis elmondhatom: mikor párom kezét fogom, Nincs boldogabb nálam.:/

22


Egykrajcáros levélpapír (Erőss Béla) Egykrajcáros levélpapír reszkető betűkkel teleírva, Akáclombos kis falumból, aki küldte, könnyes szemmel írta. Eljutott már mihozzánk is az új nótád, édes fiam, lelkem. Így dalolják: piros pünkösd napján fognak eltemetni engem.

Aranyszegett levélpapír lilatintás gyöngybetűkkel írva. Aki küldte, kadar mellett, nótaszónál, kacagás közt írta. /:Húzatjuk az új nótáját, hogy is tud ily bánatosat írni? Tudja-e, hogy piros pünkösd napján fognak esküvőre vinni.:/

Egy öreg akácfát halálra ítéltek (Bathó Sándor) Egy öreg akácfát halálra ítéltek, Pedig az a vén fa senkinek sem vétett. Talán az a bűne, fáradt minden ága, Elhervadt már mindörökre hófehér virága, illatos virága.

Ne bántsátok mégse’ az én öreg fámat, Alatta esküdtem hűséget egy lánynak. Az a kislány elment messze más világba, Akkor hullt le utoljára az akác virága, szomorú virága.


Elhervadtak házunk előtt az akácvirágok (Dr. Berti Béla)

Elhervadtak házunk előtt az akácvirágok, Azóta már tifelétek még lopva se járok. Azóta már nem bolyongok holdvilágos éjjel, Könnyeimet a nagy utcán nem hullajtom széjjel.

Ne nyíljatok soha többé, akácfavirágok, Hadd felejtem el a múltat, minden édes álmot. Hadd feledjem azt a kislányt, ne sírjak utána, Ne nyiladozz, ne illatozz akácfa virága!

Elküldöm a levelemet (Félix János) Elküldöm a levelemet messze földről egy kis fehér házba: Ne sirasson édesanyám, hazamegyek úgyis nemsokára! /:Künn áll majd a kiskapuban, érkezésem szüntelenül várja, Megcsókolom mindkét kezét, amikor majd vágyón felém tárja.:/ Álmaimban otthon járok, csalogat a Duna-Tisza tája. Szomorúan bólingat az édesanyám öreg akácfája. /:Kimegyek a temetőbe, elhagyatott sírok között járok, Édesanyám horpadt sírján megcsókolok minden szál virágot.:/

23

24

Ez a föld az enyém (Kulinyi Ernő)

Ez a föld az enyém, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át...

Az estharang, ha zeng a néma csendben, Akárhová sodort az életár, Szülőfalum emléke kél szívemben. Fölötte reng a méla holdsugár. Szülőfalum akácvirágos tája, A kis harang terólad énekel. Szülőfalum, te egyetlen, te drága, Giling-galang, te ringass egykor el.

Gyönyörű a világ, hej, de bármi szép, Többet ér a kis falumban egy szál margarét’, Csodaszép a világ, mennyi pompa, fény! Akáclombos kis falum, nem adlak érte én.

Az estharang, ha zeng a néma csendben, Akárhová sodort az életár, Szülőfalum emléke kél szívemben. Fölötte reng a méla holdsugár. Szülőfalum akácvirágos tája, A kis harang terólad énekel. Szülőfalum, te egyetlen, te drága, Giling-galang, te ringass egykor el.



Eltűntél az életemből (Farkas Imre) Eltűntél az életemből, de nagy idő telt el már azóta. Abból a szép szerelemből nem maradt meg csak egy régi nóta. Csak egy nóta, csak egy emlék, elröppenő szivárványos álom, Eltűnt tavasz futó csókja a hervadó akácfa virágon. Átmegyek a régi utcán, tavaszidőn arra járok újra. Ott van még a régi háznak két ablaka, rácsos kiskapuja. De odabenn más lakik már, csöndes búval feltekintek rátok, Tavaszidőn újra nyíló, elém hulló akácfa virágok.

Édesanyám kiskertjében (Madaras Sándor) Édesanyám kiskertjében kinyílott a rózsa. Jaj, de régen nem voltam én otthon, évek óta. Hej, de sokszor elhullatta az akác a szirmát, Édesanyám nemsokára visszajövök hozzád. Elmondok majd sorban néked mindent, amit érzek, Most tudom csak, messze tőled, mily nehéz az élet. Bármerre is járok-kelek, mindig téged látlak, Olyan szíve nincs senkinek, mint Édesanyámnak. Édesanyám kiskertjében hervadnak a rózsák, Itt hagyom a kicsiny falum nemsokára én már. Búcsúzik a fecskemadár, búcsúzik a lelkem, Mire megjössz, fecskemadár, eltemetnek engem. Tavasszal a fecskemadár párjával tér vissza, Viharverte kicsiny fészkét párjával javítja. Nincs már nékem boldogságom, nincs már nékem álmom, Kisírt szemű édesanyám, én csak őt sajnálom.

25

26


Én vagyok az őrmester úr legjobb katonája (Somogyi Zsolt) Én vagyok az őrmester úr legjobb katonája. Én vigyázok a falumtól távol a hazámra. /:Nem kell sírni értem, édesanyám, jól áll rajtam a katonaruhám. Büszke lehet, édesapám, otthon a fiára.:/ Néhány óra nem a világ, csípje meg a kánya. Látlak én még, akáclombos szép kis falum tája. /:Néked sem kell sírig várni, babám, esztendőre újra csókol a szám. Hazamegy az őrmester úr legjobb katonája.:/

Éppen ma kaptam hazulról postát (Rózsa Béla) Éppen ma kaptam hazulról postát, öreg betűkkel írva tele. Az, aki küldte, kicsi falunkból az egész szívét tette bele. Fiacskám, írja, jól vagy-e Pesten? Itthon most nyílik az akácvirág. Az apád jól van, üzeni néked, magadra mindig nagyon vigyázz.

Aludjál, anyám, leszállt az este, csillaghintóval szállok feléd. Aludjál, anyám, te szívem szentje, te drága asszony, úgy szeretlek én. /:Álmodjad anyám, hogy otthon jár most a te nótázó, rossz, nagy fiad. Az, aki téged sokszor megbántott, aludjál, anyám, nincs semmi baj.:/


Fehér akác illatától (Ifj. Rétháti Kövér Ferenc) Fehér akác illatától szomorú a lelkem, Fehér akác illatával eszembe jut minden. Ha nem nyílna minden akác mámorító szirma, Te utánad az én szívem talán nem is sírna.

Oly tiszta volt a szerelmünk, hófehér szín álom, Mint a kinyílt fürtös akác odafenn a fákon. Fehér akác miért nyílik, nyílása fáj nékem, Valamikor szirmaival porba hullt a lelkem.

Fehér akácok, veletek üzenek (Szilágyi László) Fehér akácok, veletek üzenek, Simogassátok a szegény szívemet, Boruljatok reám úgy, mint egy régi alkonyon, Mikor a forró csókja itt égett az ajkamon...

Fehér akácok, a szívem, jaj de fáj. Fehér akácok, hova tűnt az a nyár? Oly árván álldogálok egy muskátlis ház előtt, Fehér akácok, imádom őt!

27

28


Fehéret virágzik az akácfa Fehéret virágzik, fehéret virágzik az akácfa, Nem kell nékem senkinek a megunt babája, Nem kell nékem senkinek a megunt babája, Akármilyen szép is, ha szerelmet ígér is, hiába, Nem kell nékem senkinek a megunt babája, Akármilyen szép is, ha szerelmet ígér is, hiába.

Este száll a fecske, este száll a fecske fészkére, Én is este beülök a babám ölébe, Én is este beülök a babám ölébe, Megkérdezem tőle, szeret-e vagy elhagy örökre, Én is este beülök a babám ölébe, Megkérdezem tőle, szeret-e vagy elhagy örökre.

Fehérfürtös akácfának elhervadt a virága (Mellétey Magda) Fehérfürtös akácfának elhervadt virága. Nincsen aki gyönyörködve felnézne reája. Csókját, mézét mind elhordták, illata szétszórva, A kifosztott akácfáról alig szól a nóta. Öreg akác, kedves akác, de közös a sorsunk. Fiatalon, virágunkban mi is szépek voltunk. /:Egyszer aztán nem jön senki, a tájunkra sem néznek. Ajkunk hervadt virágjáról nem hordják a mézet.:/


Fehérfürtös akácok közt (Ifj. Rétháti Kövér Ferenc) Fehérfürtös akácok közt álmodozva járok, A sok nyíló virág között mindig csak rád várok. Körülvesz a sok szép emlék, keresek egy álmot, Amikor még együtt szedtük a sok szép virágot. Most is nyílik az akácfa mámorító szirma, A szép tavaszt, napsugarat hozzad nékem vissza. Tele van szívünk, lelkünk a nagy boldogsággal, Nem cserélnék a világon soha senki mással.

Fehérhajú édesanyám Fehérhajú édesanyám lelke elszállt régen. Szelíd hangja most is itt zsong a fülemben mélyen. Ha leszáll az este, fejemet lehajtom, Áldó keze rajtam pihen, enyhül az én gondom. Akkor volt szép az életem, mikor hazavártál, Akáclombos széles utcán, kis kapunkban álltál. Így van, aki árva, nincsen, aki várja, Árván maradt kedves fiad a temetőt járja.

29

30


Fergeteg dúlt, vihar tombolt (Bicskey Dániel) Fergeteg dúlt, vihar tombolt, letarolt sok tarka vadvirágot. Villám sújtott, s földre döntött százesztendős, büszke vén akácot. Lombja vesztett koronája szomorúan bámult fel az égre. Nem zöldell már új tavasszal, életének mindörökre vége. Ne szomorkodj, vén akácfa, egyszer úgy is elmúlik az élet. Nem hiába éltél eddig, vannak, akik elsiratnak téged. /:Melengető fészket adtál annak a sok reszkető madárnak. Talán könnyebb az elmúlás annak, aki csak jót adott másnak.:/

Forgószélnek, sodró szélnek elállom az útját (Hollay Bertalan) Forgószélnek, sodró szélnek Elállom az útját, Könnyes szemmel megkeresem Kicsiny falum tornyát. Búcsút int a fehér kereszt Túl az akácsoron, Isten-áldás szálljon rátok, Költöző magyarok. Vidd el szellő üzenetem Az erdélyi tájra, Vidd keletre, vidd nyugatra Az egész világban. Könnyes szemmel, megtört szívvel Hangzik harsány szavunk, Bárhol élünk, bárhol halunk, Mind magyarok vagyunk.


Gödöllői akácerdő (Németh Béláné) Gödöllői akácerdő, Elveszett a babos kendő, Szőke kislány keresgéli, Barna legény segít néki. Gödöllői akácerdő, Nem lett meg a babos kendő, Ahol volt, ott, nem keresték, Bokor alatt felejtették.

Gyere velem akáclombos falumba (Fényes Loránd) Gyere velem akáclombos falumba, Odaviszlek ölelő két karomba’. Édesanyám gondol majd rád, Rózsalevél lesz a párnád, Lábad nyomán kinyílik a virág is. Nézlek, nézlek, mint a nap a felleget, Hátha szíved valamikor megszeret. /:Hogyha látlak, hogyha nézlek, Sír bennem a fájó lélek, Szegény szívem úgy elfogja a bánat.:/ [A lány válasza] Nem megyek én akáclombos faludba, Ne várj engem két ölelő karodba, Van énnekem édesanyám, Aki gondot visel énrám. A lábam nyomán most is nyílik a virág.

31

32

Harmatos az öreg akác virága (Bernáth Bertalanné) Harmatos az öreg akác virága, Ablakunkra reáhajolt az ága. /:Az illata vette el az én eszemet, Barna legény csalta meg a szívemet.:/ Ha elhagyott, nem ugrom a Tiszába, Még a szívem sem hasad meg utána. /:Hulljon le az akácfa minden virága, Miért engedtem csókot adni a számra.:/

Házunk előtt bólingató akácfa (Kókay István) Házunk előtt bólingató akácfa, Bánatosan hull a fehér virága, Fáj a szívem, édesanyám, Éjjel-nappal gondolok a babámra, Messze van a nyíregyházi kaszárnya. Írtam én a galambomnak levelet, Megírtam, hogy szolgált ő már eleget. Jöjjön haza nemsokára, Ne várja meg, hogy én menjek utána, Messze van a nyíregyházi kaszárnya.



Hazamegyek Messze sodort ez az élet, Idegen föld, ahol élek. Hazamegyek nemsokára. Lesz-e, aki jöttöm várja? Áll-e még az anyám háza? Nyílik-e még piros rózsa? Szól-e még a magyar nóta? Áll-e még az anyám háza? Nyílik-e még piros rózsa? Szól-e még a magyar nóta? Ahol folyik Tiszának a vize, Ahol zöld a fának a levele, Ott születtem, Ott nevelt fel anyám. Ott voltam én Boldog csak igazán. Érzem, hogy már megy a nap lefele, Szél viszi a felhőket messzire. Szálló felhők elé az üzenet, Nemsokára hazavisz a szívem. Hazamegyek nemsokára, Édesanyám otthonába. Elmegyek majd én hozzája, Pedig tudom, már hiába. Ott lakik a faluszélen, Kicsi dombok között szépen, Akácdombos temetőben. Ott lakik a faluszélen, Kicsi dombok között szépen, Akácdombos temetőben.

33

34


Hogyha ír majd, édesanyám (Révffy Lajos) Hogyha ír majd, édesanyám, írjon a falunkról, Küldjön egy szál virágot az öreg akácunkról! Írja meg, hogy az emberek sajnálják-e, hogy el kellett mennem, Írja meg, hogy magán kívül megsiratott-e valaki engem!

Írja meg, hogy házunk előtt áll-e még a nyárfa, Írja meg, hogy arrafelé milyen nóta járja! Él-e még az öreg cigány, járnak-e a fonóba, mint régen? Mindenkiről írhat, anyám, csak egy lányról sose írjon nékem!

Írok, írok, édes fiam, írok a falunkról. Küldök egy szál virágot az öreg akácunkról. /:Nem él már az öreg cigány, nem járnak a fonóba, mint régen. S az a kislány, kit szerettél, kinn nyugszik a csendes temetőben.:/

Visszaírja a jó Anya, hogy áll még a nyárfa, És a sarki kiskocsmában magyar nóta járja. Elfeledtek az emberek, nem is kérdez soha senki Téged, Csak akiről nem írhatok, csak az az egy siratott meg Téged,

Haza megyek, s elmegyek a kisházatok mellett, Benézek a kiskapudon, elnézem a kertet, Most is mennyi virág nyílik, illatozik, színesedik benne, Mintha, mintha a kis virág hívogatna, csalogatna engem.

De ne hívjatok, ne sírjatok orgonavirágok, A kiskertbe belopózni engem már nem láttok. Nem nyílik már nékem többé kék nefelejcs, ibolya és rózsa, Mintha, mintha a kis kertben életemben sose’ jártam volna.


Hortobágy, te híres Hortobágy Visszajárok néha egy alföldi faluba, Ott születtem nem tagadom. Jó anyám, mint oly sokszor, ott áll a kapuban. Ölel, csókol, csüng nyakamon. Akácfalombos kis házam, De réges-régen nem láttam. Hortobágy, te híres Hortobágy, Visszahív hozzád egy régi vágy. Nádtetős kis fehér házakon Gólya fészkel kéményoszlopon. Hortobágy, jó öreg Hortobágy, Délibáb varázsol száz csodát. Hortobágy, te híres Hortobágy, Tarka szőnyeg ez a sok világ. Hortobágyon híre a ménes és a gulya, Pulikutya tereli a nyájat. Birkagulyás illata messziről csalogat, És a juhász játszik furulyán. Tanultam tőle egy nótát, Ma Debrecenben ezt húzzák. Hortobágy, te híres Hortobágy Visszahív hozzád egy régi vágy. Nádtetős kis fehér házakon, Gólya fészkel kéményoszlopon. Hortobágy, jó öreg Hortobágy, Délibáb varázsol száz csodát. Hortobágy, te híres Hortobágy, Tarka szőnyeg ez a sok világ.

35

36


Hortobágyi gulya, ménes… (Báder Rózsa Pál) Hortobágyi gulya, ménes delelget a délibábos rónán, Cifra szűrén heverészve gulyáslegény elmereng a sorsán. Néha-néha megkondul a gulya egy-egy kolompja, A gulyás meg arra gondol, miért is lett egy szőke kislány bolondja. Akáclombos kis faluban a gulyásnak nincsen semmi gondja, Alkonyatkor elcsendesül a karámban a gulya kolompja. Arra való a kisbojtár, vigyázzon a karámra, Míg a gulyást a faluban piros borral itatja a babája.

Hullanak a falevelek (Farkas Imre) Hullanak a falevelek, hűtlen babám Isten veled, Isten veled édesem. Nem siratlak, nem kereslek, még csak nem is emlegetlek, Soha-soha, sohasem. Lesz még akácvirág a fán, lesz még igaz szívű babám, Egy kis babám, jó kis babám, hű kis babám. Hullanak a falevelek, hűtlen babám, Isten veled, Egymást sosem látjuk már. Török selyem a keszkenőm, tegnap hozta a szeretőm, De már elment, itt hagyott. Csak úgy intek véle néki, mert ha el is hagy a régi, Újat százat kaphatok. Lesz még akácvirág a fán, lesz még igaz szívű babám, Egy kis babám, jó kis babám, hű kis babám. Török selyem a keszkenőm, tegnap hozta a szeretőm, Az se baj,ha elhagyott.


Hulló akácvirág Refrén: Hulló akácvirág és forró május esték, Régi, meghitt barát, te szép és tiszta emlék. Csodás illatod úgy bűvölte a nyári éjszakát, Az első vallomás a szívnek halk szavát. Egy kis dalos madár füttyszóval hívta párját, Egy lány szerelmet várt, elérte régi álmát. Derült, csillagfényes, holdas estén történt e kis regény. Hulló akácvirág, szívembe zárlak én. Emlékszel, ma van tíz éve annak, Akáchulláskor én megláttalak. Tudtam már akkor, ez nem múló kaland, Egy életre megtaláltalak. Refrén

Jaj, de kedves ez az utca (Murgács Kálmán) Jaj, de kedves ez az utca, de sokszor megjártam, Egy virágos kis ablaknál, de sokszor megálltam, Ott lakott a boldogságom, egy szép szőke lányka, Hej, hiszen az egész utca bolondult utána.

Búsan hajol rám az akác hervadt, sárga lombja, Hej, de ez az egész utca mintha kihalt volna. Meg-megállok, visszanézek, fáj a szívem, érzem, Csak még egyszer az az ablak nyílna ki énnékem.

37

38


Jaj, de sokszor eszembe jut… (Szávay Zoltán) Jaj, de sokszor eszembe jut az a régi emlék! Ákáclombos kis falunkba jaj, de visszamennék! Visszahív az ákácillat, visszahív egy óra, Visszahív egy régi lánynak titkon ejtett csókja, Százszor édes csókja. Mert az ember akármilyen csendben, rendben él is: Könnyes szemmel visszanéz a messze múltba mégis! És ha boldog százszor is volt, százszor is csalódott: Szíve mélyén csak megőriz egy-egy régi csókot, Százszor édes csókot!

Jaj, de régen nem daloltam (J. Sánta József) Jaj, de régen nem daloltam, veled együtt elhagyott a nóta. Sivár lett a házam tája, elhervadt és lehullott a rózsa. Egy ragyogó hullócsillag mutat utat, hová, merre járjak. Ház előtt az öreg akác azt susogja, hogy én megtalállak.

A zöldellő rózsabokron virág nyílik, madár dalol újra. Nádfedeles kis házamban felcsendül-e még a régi nóta? A lehulló csillagfényben a két szemed újra ragyog énrám. Dalolgatok úgy, mint régen, boldog vagyok, visszajöttél hozzám.


Jégvirágos hideg tél volt (Sallay Mihály) Jégvirágos hideg tél volt, mikor megismertelek! Rózsa sem volt, nóta sem szólt, mégis megszerettelek! Nem tavasszal jöttél hozzám, a lelkembe mégis májust hoztál! Melletted oly szép az élet, áldjon meg az Isten téged, Maradj az én rózsám!

Akácfavirágos nyár volt, mikor elvesztettelek! Ölelkezve, csókolózva más karjában leltelek! /:Elátkoznom kéne téged, de én inkább megbocsájtok néked... Büszkeségem sutba vágom, gyere vissza rosszaságom, Meghalok teérted.:/

Keresek valakit, valakire várok Keresek valakit, valakire várok, Szeretek valakit, valakit imádok. Keresem a boldogságom, keresem a párom, Sehol se’ találom. Sír az egyik szemem, a másik könnyezik. Sír a másik szemem, az egyik könnyezik. Sír az egyik, sír a másik, sír az mind a kettő, Mint a záporeső. Keresem az Istent odafenn az égben. Voltam én is boldog, nem is olyan régen. Elhervad az akácvirág, elhervadok én is, De szeretlek mégis.

39

40


Kerülöm az utcátokban (Ujvári Tibor) Kerülöm az utcátokban nyíló akácfákat, Amióta te lettél a szívemben a bánat. /:Valamikor bólintgatva mind azt súgta nékem, Hogyha újra kivirulnak, visszajössz majd értem.:/ Valahányszor utcátokban nyílnak az akácok, Visszatérnek velük együtt szívembe az álmok. /:Nem hiszek a bólintásnak, sem a suttogásnak, Illatozó vén akácok, jobb, ha sosem látlak.:/

Későn hullajt az akácfa levelet (Pataki Lajos) Későn hullajt az akácfa levelet, Én is későn találkoztam Teveled. Mért nem jöttél szép tavasszal, virágnyílás idején? Ősz borult rá a szívemre, nem lehetsz már az enyém! Hulljatok csak hervadt, sárgult levelek, Tőletek már én is búcsút vehetek. Hiába jössz akkor hozzám, hogyha kihajt a levél, Emlék marad az is, hogy Te valamikor szerettél!


Kétszer is nyit az akácfa… (E. Kovács Gyula) Kétszer is nyit az akácfa virága, Megbánod még, galambom, de hiába! Megbánod még, visszasírsz még engemet, De a szívnek kétszer nyitni nem lehet. Egyszer borult az én szívem virágba, Csalfa leány! te voltál napvilága. Esztendőben egyszer nyit a kikelet, Én is egyszer voltam boldog teveled. Berci lelkem, zokogtasd a nótámat, Csalfa lányért bolondság is a bánat; Csalfa leány kósza levél módjára, Köti magát minden bokor aljára. Sohsem bírom az elmémből kivetni, Soha, soha! örökre eltemetni. Azt szerettem, aki megcsalt, kijátszott, Az igaz szív mindig egyszer virágzott.

Kinyílott a lilaakác (Rétháti Kövér Ferenc) Kinyílott a lilaakác illatos virága, Mámorító illatától gyúlt szerelmünk lángra. Megállt felettünk az idő, csókba forrt az ajkunk, Lilaakác a tanúja, mily boldogok voltunk. Az akác és jázminillat, amit úgy szerettem, Ifjú évek, nagy szerelmek elmúltak felettem. Tovatűnt a régi május illatos világa, Ősz fejemre hull csendben az akácfa virága.

41

42


Kis falu a Bakony alján (Gyimóthi Elemér) Kis falu a Bakony alján, ahol én születtem. Arrafelé az akácok nyílnak a legszebben. Sírva dalol egy kis madár künn a temetőben, Nótás kedvű Édesapám, ott pihen már csendes békességben.

Hazamegyek a falumba, szólnak a harangok. Elmondok a templomunkban majd egy imádságot. Egy régi pad hű gazdája oly nagyon hiányzik, Elköltözött párja mellé, megpihenni az Édesanyánk is.

Kis falunkban (Gát Ferenc) Kis falunkban, Dimbes-dombos Dunántúl, Tiszántúl, Tavasszal a fákról fehér illatos virág hull. /:Fürtös akác az udvaron, ott vártalak téged, párom, egy csókra. Apám, anyám de megszidott miatta.:/ Nemcsak legény, lány is megáll a talpán, de meg ám! Ha asszony lesz, egy-két édes kis csöppség a karján. /:Egy-két kendő, egy-két süveg, mert csak akkor szép az élet, hiába, Az embernek, hogyha van kis családja.:/


Kis utcátok csupa illat (Winkler Gyula) Kis utcátok csupa illat, kinyílott az akácfának virága. Kacagok már én is újra, hogy a világ könnyeimet ne lássa. Hogy egy lánynak, szőke lánynak minden útja tele legyen virággal. Megkérem az akácfákat, hogy amerre téged látnak, Szórják be az utat fehér virággal.

Lehullott és elhervadt már utcátokban az akácfa virága. Kacagok már én is újra, hogy a világ könnyeimet ne lássa. /:Hogy egy lánynak, szőke lánynak a csókos ajkán ne szűnjön a kacagás. Fölszedem a sok levelet, letörlöm a könnyeimet, Azt hazudom, tavasz van, nincs hervadás.:/

Ki tudja, hogy miért mentél el (Gyárfás László)

Ki tudja, hogy mért mentél el a csavargó őszi széllel. Mért hagytál itt minden álmot, eldobva a boldogságot. Csak a bánat van teveled, keserű lett a kenyered. Az akácok újra nyílnak, a kis utcák visszahívnak.

Szomorú lett az utcátok, senki nem jár tihozzátok. Édesanyád sokszor kérdi, hogy mért nem jössz, nem is érti. /:Más csillag van tefeletted, de a szíved itt feledted. Az akácok újra nyílnak, a kis utcák visszahívnak.:/

43

44


Kivirított az ákáczfa… (Dóczy József) Kivirított az ákáczfa, kivirított tavaszra! Emlékszel-é, csalfa babám, mit fogadtál alatta? Új tavaszra új virág nyílt, az ákáczfa átalussza a telet, De nem jön az én szívemre soha többé kikelet! Lehullatta az ákáczfa fürtös fehér virágát. De azért a dalos madár nem hagyta el az ágát. Hűtlen babám! Miért tépted le az én szívem virágát, a szerelmet, Néked virult, miért dobtad el? Mért hagytál el engemet?

Legszebb ház a sorban a rózsám kis háza (Dóczy József) Legszebb ház a sorban a rózsám kis háza, Udvarán tavasszal virít az akácfa. Hűtelen virága nem várja a nyarat, De szívem tehozzád, míg élek, hű marad. Fehér az akácfa virága, mint a hó. Van arra mifelénk szép leány eladó. De bizony sok legény sok földet bejárhat, Szebbet a rózsámnál sehol sem találhat.

Lehullott az akác szirma (Népdal) /:Lehullott az akác szirma, Vele szállt a reménységem, Boldogságom, üdvösségem.:/ Te voltál a reménységem, Drága kincsem, párom, Ha te elhagysz, virág sincsen, madár se szól, Jól tudom, a szívemet a vágy elfogja, Ha gondolsz majd ibolyákra, jázminokra.


Lehullott már a virága (Markó Pál) Lehullott már a virága, de tovább él az akácfa mégis. A szívemben harag nincsen, más határba megyek innen én is. /:De ha már a búcsú járja, azt üzenem utoljára néked: Aludjon ki minden csillag, ha egyszer is visszahívlak téged.:/ Tavasszal a vén akácfa a virágját visszavárja újra. Vígan táncol az esti szél, amikor a zöld rügyeket fújja. /:Összefut a két út vége, megvallom hát én is végre néked: Ha még egyszer csókot adnál, meggyújtom a csillagokat érted.:/

Letagadok minden könnyet (Peszeky Ádám) Letagadok minden könnyet, amit szemem temiattad ejtett. Ha kérdezik, azt hazudom, hogy a szívem mindent elfelejtett. Csak titokban éjjelente kerülgetem a házatok táját. Boldog vagy-e, kérdezgetem kiskertetek öreg akácfáját. Azt felelte az öreg fa, csalódtál, hisz boldogtalan lettél. Ezerszer is megbántad, hogy valamikor engem kinevettél. /:Könnyes szemmel, üres szívvel, bánatosan élsz egy régi házban. Mosolyogni próbálsz néha, de lelkedben mindörökre gyász van.:/

45

46


Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj? Lila akácok, minek a vágy, ha elszáll? Minek a nyíló virág, a kikelet? Mit ér a rongyos világ, ha nem szeret? Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj? Lila akácok, a boldogság sosem vár. Minek a kis kerti pad, minek a nyáralkonyat, Amikor egymást szeretni nem szabad. Virágos tavaszi kertek ölén Zártam először szívembe én, Később karöltve jártunk Budán, S várt ránk a csendes Tabán. Szép volt a szerelem, szép volt a nyár, Vártam a ligetben, hogy jön-e már, Lila akácok nyíltak a fán, Már csak bús emlék csupán.

Másodszor is nyit az akác (Kikli Tivadar) Másodszor is nyit az akác tavasz után nyáron, Másodszor is nyílik virág ugyanazon ágon. De nincs olyan illata már, ami megigézne, El nem bódít, meg sem szédít, nincsen édes méze. Másodszor is nyílhat szívünk, új szerelmünk ébred. Vágyaink is, álmaink talán visszatérnek. De a szívünkben nincs már vihar, csupán lenge szellő, Ez az érzés már nem oly szép, amilyen az első.


Megállok a régi háznál (Sz. Nagy Endre–Ujváry Tibor) Megállok a régi háznál, ha felétek járok, Valahányszor újra nyílnak az akácvirágok. /:Idegen lett az a kis ház, mióta elmentél; Mert valami azt súgja, hogy soha nem szerettél.:/ Megállok a régi kertnél, ahol rózsák nyíltak, Mámorító illatukkal hányszor odahívtak. /:Hazudtak a piros rózsák, könnyes lett az álmom; Mintha csak a bánatmadár ülne most a házon!:/

Messze van a kicsi falum Messze van a kicsi falum, de a tornya mégis idelátszik. Kis falumnak utcáiban az akácfa éppen most virágzik. De szeretnék haza menni, akáclomb közt megpihenni, várni, De szeretnék harangszónál, valakire szívdobogva várni. De szeretnék virágokból valamennyit egy csokorba szedni, És egy kedves nyári estén ablakidba lopva odatenni. /:Könnyeimmel megöntözném, megcsókolnék minden szál virágot. És azután úgy, mint régen, véled együtt járni a világot.:/

47

48

Méhészek dala (Niczky Géza) A méhecskék szorgalmasak, Nekünk nagyon sokat adnak. Mézet gyűjtenek, poroznak, Ezzel örömet okoznak. Ösztönüket csodálhatjuk, Kíváncsian kutathatjuk, Fantasztikus, amit tesznek, Ma még megfejthetetlenek. Refr.: Csöpög a méz a bödönbe, Van hát okunk az örömre, Ez boldoggá tesz bennünket, Édesíti életünket. A legjobb méz az akácméz, Örül a méhész, ha ránéz. Vitamindús, egészséges, Gyógyhatása nem kétséges. A méhészek kaptárgazdák, A méheket dolgoztatják, Összegyűjtik a mézüket, Innen szerzik a pénzüket. A méhészek szorgalmasak, Napjaik nem unalmasak, Nem félnek a méhecskéktől, Sem a méhek csípésétől. Refr. A méhektől propolisz és méhpempő, Sőt virágpor és viasz is nyerhető. Még a mérgüket is felhasználják, Fontos munkájukat megcsodálhatják.



Mikor idegenbe visz néha az élet (Tekeres Sándor)

Mikor idegenbe visz néha az élet, Én már alig várom azt, hogy hazatérjek. Vágyom az Alföldre, ott legszebb a hajnal, Elnézni a rónát, nyájak sokaságát szelíd, szép tavasszal! Otthon szebb a hold is, ha fenn jár az égen, Szebb az akácerdő lent a faluszélen. /:Szeretem a Tiszát, a sok vadvirágot, Én csak itthon érzem, mennyire szeretem az egész világot.:/

Nagyságos kisasszony felmászott (Népdal) Nagyságos kisasszony felmászott a fára, Belement az akácfa tövise a lába szárába. Piszkáld ki, piszkáld ki, piszkáld ki belőle! Nem piszkálom, egye meg a fene, hadd maradjon benne!

49

50


Mit susog a fehér akác (Zilahi Balázs István) Mit susog a fehér akác hervadozó virága? Ha a szellő hozzászegül, a szívemet átjárja. Könnyeket csal a szemembe, reám száll egy szép álom, Amely egyszer betöltötte az én egész világom. Nem szeretsz már te engemet, hiába is tagadod. Nem csal meg a suttogásod, nevetésed s mosolyod. Boldog idő, hová lettél? Édes emlék, ne hagyj el, Susogj, susogj, fehér akác, hervadj az én szívemmel. Mit susog a fehér akác hervadozó virága? Ha a szellő hozzászegül, a szívem is átjárja. Boldog idő hová lettél? Édes emlék, ne hagyj el, Susogj, susogj, fehér akác, hervadj el a szívemmel. Fehér akác, ha elveszti virulását, levelét, Fáj, ha látom, a bánattal bár én is így tehetnék! Könnyeket csal a szemembe, reám száll egy szép álom, Amely egykor betöltötte az én egész világom. Nem szeretsz te engemet már, hiába is tagadod, Nem csal meg a suttogásod, könyörgésed, bánatod. Nem téveszt meg csillogása rimánkodó szemednek, Hanem azért én még jobban, lángolóbban szeretlek. Itt borultál a szívemre, itt a lombos fák alatt, És ezért az egy csókodért mindörökre áldalak. Könny ne üljön szempilládon, felhő sem a lelkeden, Sose tudd meg, mi a fájó boldogtalan szerelem.


Most hullatja az akác (Péteri István) Most hullatja az akác a fehér fürtös virágát, Most csinálják a galambom esküvői ruháját! /:Most csinálják abból a szép, világoskék selyemből, Ha ránézek, kicsordul az árva könny a szememből!:/

Vettem kendőt, selyemkendőt, jaj, de hosszú a rojtja, Odaadtam a babámnak aranygyűrű árában! /:De az anyja lebeszélte, ne szeressen engemet, Adja vissza a jegykendőt, csalja meg a szívemet!:/

Rég megmondtam, barna kislány, ne vedd fel a ruhádat, Mert ha téged abban látlak, megöl engem a bánat! /:Mikor téged abban látlak a templomban esküdni, Engemet majd akkor fognak a mély sírba letenni!:/

Kétfelé vált a mi utunk, semmi közünk egymáshoz, Találok én hű szeretőt, de ez néked fájjon! /:Megmutatom a világnak, a szívemből kizárlak, Tévedsz, ha tán arra gondolsz, hogy én sírok utánad!:/

Zsebkendőmnek négy sarkában benne van a monogram, Míg nem tartottam szeretőt, sokkal boldogabb voltam! /:De mióta hallgatok egy barna kislány szavára, Olyan vagyok, mint egy madár kalitkába bezárva!:/

Állj meg kislány, barna kislány, mit viszel a kosárban, Mi van a te bús szívedbe’ olyan mélyen bezárva? /:Az van az én bús szívemben olyan mélyre bezárva, Zöldre festett kalitkámnak magam vagyok a rabja!:/

51

52


Ne gondold, hogy az a tavasz (Erőss Béla) Ne gondold, hogy az a tavasz, amikor a rózsa nyit az ágon, Fű, fa, virág újra zöldül, dalos madár csicsereg a fákon, Ne gondold, hogy az akácfa csak tavasszal bontogatja szirmát. Az a tavasz, amikor a szív a szívnek megtalálja titkát. Amikor egy ablak alatt elsétálgatsz, Isten tudja, hányszor, Amikor a kéz a kezet lopva, titkon megtalálja százszor, /:Amikor a rét virágát valakinek letépnéd egy szálig, Az a tavasz, amikor egy asszony neve imádsággá válik.:/

Ne hidd el, ha azt mondják (Szécsén Mihály) Ne hidd el, ha azt mondják, hogy könnyezem utánad, Ne hidd el, ha mesélik, hogy körülvesz a bánat. /:Ha a szívem forrón dobog, nem igaz, hogy rád gondolok, Mindig visszavárlak, Hazudnak, ha azt mondják, hogy meghalok utánad.:/ Ne hidd el, hogy éjszakánként ablakodhoz járok, Bódult fejjel csókolgatom az akácvirágot. /:Nem tagadom, iszogatok, boldogtalan mégsem vagyok, Várnak rám a lányok, De azért a síromra majd hozz egy szál virágot.:/


Nem bírok én a szívemmel Nem bírok én a szívemmel, ha az akác nyílik. Édes bútól a fájdalom csordultig megtelik. Akácvirág idejében voltam boldog véled, Akácvirág lehulltával fáj a szívem érted. Az akácnak illatától kérdezem, szeretsz-e. Azt is kérdem valamikor boldog még leszek-e. Ha még egyszer rám borulnál, mint kacagó gerle, Ide, az én érted fájó, dobogó szívemre. Bíborpiros az ég alja, csodaszép az alkony, Most búcsúzik a fényes nap a magas Hargitától. Úgy csókolja búcsúcsókját a Vargyas szívére, Hogy a könnytől, fájdalomtól csordul piros vére.

Nem tudják azt, csak mi ketten (Pápay Lajos) Nem tudják azt, csak mi ketten, ugyebár, Hogy a szíved örökre az enyém már. Azt se’ kötjük senkinek az orrára, A szíveink hogy találtak egymásra. De hogyha a kisbíró kidobolja, És a násznép ezt a nótát dalolja: Gyere velem akáclombos falumba, Oda viszlek két ölelő karomba. Lagzi után felülünk egy szekérre, Ráhajtod a kis fejed a keblemre. Két karomon fog kis tested pihenni, Altatódalt fog a madár dalolni. Én meg csak úgy juhászkutya módjára Vigyázok a kicsi babám álmára. Így érünk el a mi kicsi falunkba, Felébredsz a két ölelő karomban.

53

54

Nyári rajz (Nemes Nagy Ágnes)

Hogy mit láttam? Elmondhatom. De legjobb, ha lerajzolom. Megláthatod te is velem, Csak nézd, csak nézd a jobb kezem. Ez itt a ház, ez itt a tó, Ez itt az út, felénk futó, Ez itt akác, ez itt levél, Ez itt a nap, ez itt a dél. Ez borjú itt, lógó fülű, Hasát veri a nyári fű, Ez itt virág, ezer, ezer, Ez a sötét gyalogszeder, Ez itt a szél, a repülés, Az álmodás, az ébredés, Ez itt gyümölcs, ez itt madár, Ez itt az ég, ez itt a nyár. Majd télen ezt előveszem, Ha hull a hó, nézegetem. Nézegetem, ha hull a hó, Ez volt a ház, ez volt a tó.



Nyílott ezer akác (Magyarádi Jenő) Nyílott ezer akác, orgonavirág is, Ragyogott a fénylő aranynapsugár is. Tele volt a lelkem szerelemmel, dallal, Száz bimbót fakasztó mámoros tavasszal, Csodaszép tavasszal! Lehullott a virág, Isten tudja, hányszor, De szívemben nyár van mégis lombhulláskor. /:Mert a te két szemed úgy ragyog, mint régen, És a boldogságom most is te vagy nékem, most is te vagy nékem!:/

Orosházáról fúj a szél (Népdal) Orosházáról fúj a szél, Zörög az akácfalevél, „Bali Gyurka, hová lettél, Hogy Makóra el nem jöttél?” „Mentem volna, nem lehetett. A vármegye nem eresztett; Megkötözték a lábamat, Elzárták szabadságomat. Még a járásom szabad volt, Jó barátom mindenütt volt; De most már, hogy rabbá estem, Jó barátom sehol sincsen!”

55

56


Ott, ahol zúg az a négy folyó (Dr. Szakáts László) Most a rónán nyár tüzében ring a délibáb, Tüzek gyúlnak, vakít a fény, ragyog a világ. Dombok ormain érik már a bor, S valamennyi vén akácfa menyasszonycsokor. Zöld arany a pázsit, selymes, kékezüst a tó, Csendes éjjen halkan felsír a tárogató. Ott, ahol zúg a négy folyó, Ott, ahol szenvedni jó, Ott, ahol kiömlött annyi drága vér, Egy ezredévről mond mesét a szél. Búg a kürt az ősi vár fokán, Honvéd áll a Hargitán, Erdély szent bércére zúgva száll, Visszaszáll a magyar turulmadár. Magyarföldről Székelyföldre szállnak fellegek. Kigyúlnak a magyar tüzek, lobogó szemek. Még az égen is hadak útja jár, s a legendák hős vezére paripára száll. Szebb lesz a nyár, szebb az ősz is, szebben hull a hó. Kolozsváron piros, fehér, zöld a lobogó. Ott, ahol zúg a négy folyó, Ott, ahol szenvedni jó, Hol csodás tündéri tó felett kacag, S nézi benne tűzarcát a nap, Hol regék születnek, száll a dal, Búg a kürt, az ős szilaj, S merre Erdély kéklő bérce áll, Zúgva száll a magyar Turulmadár.


Öreg akác lombja alatt (Z. Horváth Gyula) Öreg akác lombja alatt nem nyílnak virágok. Azért néha egyszer-egyszer alatta megállok. Hallgatom, hogy mit mesélnek a susogó levelek a szélben. Valakit még idevárok, ugyanúgy, mint egyszer nagyon régen. Öreg akác susogása, mint egy csöndes ének. Elringatja a lelkemet, ha becézget téged. /:Ifjú korunk nyári estjén ide bújtak, hogyha vihar támad, De azóta minden elmúlt, s őszi eső verdesi a fánkat.:/

Sír, zokog az akácerdő (Gyimóthi Elemér) Sír, zokog az akácerdő, vihar tombol, Eső veri az öreg fák lombját. Egy bakonyi kis faluban barna legény Szomorúan dalol egy szép nótát. Szép kislányról szól a nóta, hej, de sokszor Eldalolta ablakánál állva, Amikor még tavasz virult, Napsugár hullt minden reggel a vén akácfákra. Viharverte vén akácok, elhullatott lombjukkal Már a múltat siratják, Abban a szép kis faluban, de régóta nem dalolnak, Nem szólnak a nóták. Az, akinek szólt a nóta, más asszonya lett azóta, Más csókja ég ajkán, Az a szegény barna legény, Kint pihen a temetőben, ott a Bakony alján.

57

58

Sej-haj, akácfa hullatja a levelét (Katonadal) Egyszer nyáron, hűs hajnalban, Szomszéd kertbe néztem át, Almát szedni láttam én ott Egy csodaszép barna lányt. Elpirultam, elsápadtam, S nagy zavarban így szóltam: Várni foglak édes téged minden hajnalban. Sej, haj, akácfa hullatja a levelét, Kislány, szerelmes lettem én most tebeléd, Sej, haj, azt mondom, légy a galambom, Mert úgy szeretlek én. Sej, haj, akácfa hullatja a levelét, Kislány, szerelmes lettem én most tebeléd, Sej, haj, azt mondom, légy a galambom. Sej, haj, légy az enyém! Egyszer egy szép nyári délután, Jóllakottan a jó ebéd után, Ejtőztem én a kertemben, Akár egy főiskolás az egyetemen, Mikor megláttam azt a gyönyörű lányt, Aki a szomszéd kertben álldogált. Szívem rögtön torkomba ugrott, S ajkamról már dalt is fakasztott.



Szeretem a magyar nótát Szeretem a magyar nótát, nincsen sehol a világon párja. Benne van a magyar élet minden búja, minden vidámsága. Muzsikaszó, ezer csillag, hívogató akácillat, Hű szerelem kísérj el a sírig, S minden virág, ami ott, a muskátlis kisablakodban nyílik.

Hogyha szól a magyar nóta, megtelik a lelkem vidámsággal, Benne a kis szülőfalum templomának harangszava szárnyal, Hiába is mennék messze, gazdag, fényes idegenbe, Eszembe jut a kalászos róna, Visszahúz a madárdalos, könnyharmatos drága magyar nóta.

Szeretnék az életembe’… (Gömöri Gyula Lajos) Szeretnék az életembe’ egyszer boldog lenni, Szeretnék egy régi utcán újra végigmenni, Szeretném, ha várnál a vén akácfánál, Ahol nyílt a sok szép virág, Enyém volt az egész világ, Mikor velem jártál.

Jól tudom, hogy minden nyárnak végének kell lenni, Ha valaki menni akar, hagyni kell elmenni, Lehet az akácnak másodvirágzása, De, ha újra eljön a nyár, Minket együtt már nem talál A régi utcába’.

59

60


Szülőföldem, magyar róna (Bodor Miklós)

Szülőföldem, magyar róna, Duna, Tisza tájak, A szívemből kitagadni sohasem tudnálak. Ott születtem, ott nőttem fel, tudom hazavárnak: Akáclombos kis falumban a muskátlis házak. Megölelem Édesanyám, tudom, nemsokára, Hazamegyek kis falumba a szép Tisza tájra. Amikor majd meglát engem: hull az öröm könnye, Mert a szíve olyan tiszta, mint az imakönyve.

Tavasz végén kinyílott már (Várady Aladár) Tavasz végén kinyílott már az akácfa fehérfürtös virága. Alatta egy barna ifjú most indul a nagyvilági útjára. Fel-felsóhajt, búcsúzkodik: „Isten veled falu legszebb leánya!” Visszajövök, mire lehull az akácfa fehérfürtös virága. Ötvenszer is lehullott már azóta az akácvirág fájáról. Alatta egy ősz ember ül, most jött meg a nagyvilági útjáról. Fel-felsóhajt, múltra gondol, meg arra a kökényszemű leányra, Visszajöttem, mire lehullt az akácfa fehérfürtös virága.


Távol van a kicsiny falum Távol van a kicsiny falum, De a tornya mégis idelátszik. Kisfalumnak utcáiban Az akác is éppen most virágzik. De szeretnék hazamenni, Akácok közt megpihenni, várni, És az esti harangszónál Valakivel kézfogózva állni. Lila, fehér akácokból Valamennyit egy csokorba fonnék. És egy csendes nyári estén Ablakodba lopva odatenném. Könnyeimmel megöntözném, Megcsókolnék minden szál virágot, És azután úgy, mint régen, Veled együtt járnám a világot.

Tegnap sem ragyogott több csillag az égen (Murgács Kálmán) Tegnap sem ragyogott több csillag az égen, Nem járkáltak többen lenn a faluszélen. Ma sem hull több virág a vén akácfánkról, Mégis más a világ… Hiányzik valaki ebből az utcából. Kis ablakok nyílnak egymás után sorba’, Muskátli integet át a túlsó sorba, /:Bezárult szemekkel csak egy ablak bámul, Mégis üres minden… Hiányzik valaki ebből az utcából.:/

61

62

Tele van a város akácfavirággal (Szabolcska Mihály) Tele van a város akácfavirággal, Akácfavirágok édes illatával. Bolyongok alattuk ébren álmodozva, Mintha minden egy akácfa nekem virágozna. Mintha e nagy utcák lármája elülne, S körültem a város faluvá szépülne; Mintha csak ott járnék a mi kis falunkba: Ráösmerek illatáról minden akácunkra… Akácfa – erdőség, kicsi falum képe, Gyermekkori álmom ezer szép emléke: Milyen gyönyörűség gondolni is rátok, Házunk előtt bólintgató akácfavirágok! …Ó, hol van az álmom, mit alattuk szőttem? S az a világ, ami akkor állt előttem? Hová lettél, hová, ábrándok világa? Te maradtál csak csak belőle, Széthullóba, veszendőbe, akácfa virága.



Tele van az erdő (Vargáné Veiczi Irma) Tele van az erdő sárgult levelekkel. Tele van a szívem égő szerelemmel. Őszi hervadással üzenem tenéked, Szívemben a tavasz soha nem ér véget. Tele van az erdő zengő muzsikával, Tele van a szívem érted égő vággyal. Akácvirágzáskor elviszlek majd téged, Szívem melegével rakom meg a fészked.

Templom mellett bogárhátú kis ház… (Pósa Lajos) Templom mellett bogárhátú kis ház, A tetején gólyamadár tanyáz; Zöld akácfa hajlik az ablakra, Édesanyám sírdogál alatta. Édesanyám, minek szültél engem, Ha mindig a világba kell mennem. Elég volna nekem az a kis ház, Ahol az a gólyamadár tanyáz.

63

64


Te tudod, hogy milyen nagyon szeretlek (E. Kovács Gyula) Te tudod, hogy milyen nagyon szeretlek. Miért fájdítod mégis az én szívemet? Nem tudom, hogy enyém vagy-e, azt se’ tudom, másé vagy-e. Csak azt tudom, hogy igazán szeretlek. Kétszer nyílhat az akácfa virága. Elhagyott a kis galambom hiába. /:Elszállt, mint a fecskemadár, azt se’ tudom, hol, merre jár. Fáj a szívem, mert igazán szeretlek.:/

Tisza partján mindig lesz nyár (Gát Ferenc)

Tisza partján mindig lesz nyár, nyílik akác, terem piros rózsa. Az a szép nyár, ha nóta száll, ha tele dús kalásszal a róna. Amikor a búza érik, nincs szebb, mint a mezőket bejárni, Vadvirágból csokrot kötni, valakire szerelmesen várni.

Nézd a Tiszát, mindkét partján, mennyi kincset ad nékünk a tájon, Azért, hogy sok régi bánat a szívekben már örömre találjon. Teremtsetek boldogságot, szellő, ha kél, a víz felett zúgja: Tisza partján mindig lesz nyár, beragyog a napfény otthonunkba.


Udvaromon vén akácfa Udvaromon vén akácfa, hullik már a hervadt lomb róla, A lehulló falevelet az őszi szél kergeti alóla. Hogyha minden kicsiny levél a szívemben Vesztett remény szárnyaivá válna, Velük szállna boldogságom megsiratott sok-sok színes álma.

Hervadozó hulló lombok, ha egyszer elviszitek az álmom, Vigyétek a bánatom is, hogy a szívem többé sose fájjon, Jobb lesz mindent elfeledni, Bút, örömet eltemetni a leszálló köddel, S a lehulló falevelet elsiratni egy utolsó könnyel.

Utcátokban most nyílnak az akácfavirágok (Népdal) Utcátokban most nyílnak az akácfavirágok, Estefelé alkonyatkor arrafelé járok. Elsírom a bánatimat, az akácok bólintgatnak rája, Elfeledted az esküdet, másnak vagy a párja. Hulljatok le ablakimra, akácfavirágok, Mondjátok meg, miért csaltak meg engem az álmok. Mondjátok, hogy míg ő alszik, könnyes szemmel én virrasztok ébren, Mondjátok, hogy boldogtalan lett már énbelőlem.

65

66


Úgy szeretnék tavasz táján (Magyarádi Jenő) Úgy szeretnék tavasz táján csak egy szívre várni, Akáclombos kis utcákban kéz a kézben járni. /:Elmondani száz virággal, forró szívvel néki: Csak az övé minden vágyam, ő az, akit megtaláltam, A szívem úgy érzi.:/ Úgy szeretnék őszidőben az avaron lépni, Egy-egy csókra meg-megállni, a szemedbe nézni. /:Ne temessük őszi lombbal a nyár ezer álmát, Mert hiszen mi megtaláltuk, azóta is együtt járjuk A boldogság útját.:/

Valahol egy kis faluban (Dulácska Geyzáné) Valahol egy kis faluban estét harangoznak, Harangszóra becsukódik egy muskátlis ablak. Bánatában hull a könnye egy liliomszálnak, Ilyenkor a kis falumban engem hazavárnak. Valamikor fehér akác volt az én virágom, Nem tudom, hogy mit szerettem ezen a kislányon. Nyiladozó fehér akác, miért ilyen az élet? Miért reped meg azért a szív, akit el nem érhet?


67

Valakit szeretek, valakit imádok (Nyomárkay B. Gusztáv) Valakit szeretek, valakit imádok, Valakit keresek, valakire várok. Keresem a boldogságom, keresem a párom, Sehol nem találom. Valamikor egyszer, nem is olyan régen Nékem is volt csillag odafent az égen. Elhervadt az akácvirág, elhervadok én is, De szeretlek mégis. Fáj a szívem, lelkem, elkerül az álom, Akit én kerestem, nem jött el a párom. Keresem a régi álmom széles e világon, Sehol se találom. Gyere el még egyszer egyetlenegy szóra, Szálljon rám még egyszer az a boldog óra. Mindhiába hívom, várom, keresem a párom, Sehol se találom.

Vándorol a hold az égen (Kókay István) Vándorol a hold az égen, ezüstszínű szelíd fénnyel kémleli a földet. Mint egy vidám bojtárlegény, nyájat terel falum felé, a bárányfelhőket. Itt vonulnak mind felettem, én meg nézem önfeledten, Mint egy álomképet. Ha a Tisza fölé érnek, mutassák meg majd tenéked, milyen szép az élet. Eltűnt már az égi bojtár, elvonult a szép selymes nyáj a csillagos égen. Csendesek az apró házak, mind a félhomályban állnak, Nem mozdul a szél sem. /:Az akácok elvirulnak, halkan a szívemre hullnak. Elmennék utánad. Hozzád vezet minden utca, szemedben nincs vége-hossza a tündöklő nyárnak.:/

68


Verpeléti akácos (Egerszegi Géza) Verpeléti akácos, Az én kedvem de ragyogó, virágos. Mert ott lakik a babám, kivel leszek még az idén majd páros. Boldogabb már nem lesz Heves megyében, Vígan nézünk az emberek szemébe, Verpeléti akácos, az én kedvem ezért olyan virágos. Verpeléti határon, Dalolva száll a madár is a tájon. Azt dalolja szüntelen, a páromnál nincsen szebb a határon. Amikor a csókja itt ég a számon, egyik után a másikat kívánom. Páros élet, szerelem, nincsen ennél semmi szebb a világon.

Végigjárom az utakat, nézegetem a házakat (Népdal) Végigjárom az utakat, nézegetem a házakat sorba’. Megállok egy ablak előtt, mintha minden a régiben volna, Pedig az az ablak setét, rózsa sincs már, lehullott a szirma. De én azért minden éjjel, álmaimban oda járok, édesanyám, sírva. Édesanyám ne sirasson, ha majd egyszer idegenben járok. Ne fájjon az árva szíve, ha felőlem gyötri gonosz álom. Nem maradok idegenben, minden éjjel hazaszáll a lelkem, Akáclombos kis falumban, piros szegfűs udvaromban, mindent úgy szerettem.


Virágzik a fehér akác, bólintgat a lombja Virágzik a fehér akác, bólingat a lombja, Langyos szellő hordja széjjel az illatot róla. Telehordja azt az utcát, hol oly sokat jártam, Ott, ahol a kiskapuban egy kislányra vártam. Nincsen ott most fehér akác, nincs ott az a kislány, Én sem járom azt az utcát, alkonyatok táján. Eltelt a szerelmes tavasz, elteltek az esték, Megmaradt az akác illat, mint egy édes emlék.

Virágzik az akácerdő (Sánta József) Virágzik az akácerdő, tavaszi szél járja. Sok-sok fészket rakó madár párját ide várja. Én is hívom nótaszóval, dalolgatva várom, Boldog ember leszek én, ha karjaimba zárom. Elhagyottan, őt keresve akácerdőt járom. Nem találom, nem jön vissza, hiába is várom. Minden dalos kicsi madár megtalálja párját, Én maradtam csak egyedül, nagyon-nagyon árván.

69

70


Virágzott a fehér akác (Szántó Ferenc) Virágzott a fehér akác, ragyogott az égbolt. Mikor egymást átöleltük, Istenem, de szép volt. Dobogott a pici szíved, remegett az ajkad, Mikor azt a boldogító, édes csókot adtad. Lehullott az akácvirág, elmúlott a nyár is. Nem tudom, hogy most merre jársz, gondolsz-e még rám is. Hogyha újra nyit az akác, és amíg elnézed, Érzed-e, hogy szerelemmel vár valaki téged?

Visszavágyom a falumba (Gyimóthi Elemér) Visszavágyom a falumba, ahol én az ifjúságom éltem. Pedig más lett ott az élet, barátom is alig maradt nékem. Mégsem tudom elfeledni, gondolatom visszaszáll a tájra. Odavágyom, ahol most is visszavár az Édesanyám háza. Régi utcák, régi házak, de jól esik emlékezni rátok. Életemet szebbé teszik, melengetik azok a szép álmok. Bólingatnak az akácok, régen elmúlt, boldog ifjúságra, Úgy őrzik az emlékeket, mintha minden most is hazavárna.


Zöldül már az erdő, nyílnak az akácok Zöldül már az erdő, nyílnak az akácok, És én köztük csendben, álmodozva járok. Szomorú a szívem, boldogságra vágyom. Szebb lesz az életem, hogyha rátalálok.

Én a boldogságot hiába kerestem, Miért büntet az Isten, pedig nem érdemlem. Szomorú lelkemben, ha felsír egy nóta, Könny szökik szemembe, s ráhull a fonóra.

Zörög az akácfalevél (Népdal) Zörög az akácfalevél, Mer’ északról fújja a szél. Ugyan babám hová lettél? Már két este el nem jöttél.

Jöttem volna, nem lehetett, Mer az eső nagyon esett, Mer az eső nagyon esett, Édesanyám nem engedett.

71


73

Tartalomjegyzék Előszó ……………………………………………………………. 5. Ablak alatt sír az akác ……………………………………………. 7. A hajnal már nem simogat ………………………………….……. 7. A jászsági bíró udvarában ………………………………….…….. 8. A kanyargó Tisza partján ………………………………………… 8. Akácfa a kapunk előtt …………………………………….……….9. Akácfa hullatja a levelét …………………………………………. 9. Akáclombos falutokat visszasírja lelkem …………………….… 10. Akáclombos kicsi falum ……………………………………..…. 10. Akáclombos kis falumból üzenetet kaptam …………………..… 11. Akáclombos utca ……………………………………………..…. 11. Akácos út ………………………………………………..…….....12. Akácvirág, akácvirág, de szomorú ez a világ ……………...…… 13. Akácvirágzáskor jöttél az utamba ……………………….……… 13. A Kárpáti hegyek alatt akácfa virágzik ……………………...….. 14. Alacsonyan, nyugovóra jár a nap ………………………………. 14. Amikor a fehér akác ……………………………………………. 15. A tavasz már nem csókolgat …………………………………… 15. Az a másik! ……………………………………………………. 16. Azelőtt, ha összebújt a fehér akác …………………………..…... 16. Azt beszélik tifelétek ……………………………………….…... 17. Az utcátok csupa illat ……………………………………...……. 17. Árnyékos kis utcátokban …………………………………..…… 18. Bólongató akác alatt …………………………………………….. 18. Bús akácfák, rezgő nyárfák ……………………………..………. 19. Délibábos álmok, elhagytatok régen ……………………………. 19. Debrecenbe’ voltam ……………………………………..……... 20. De szeretnék hazamenni …………………………………………21. Duna menti falusi ház ………………………………………….. 21. Egykrajcáros levélpapír ………………………………………….22. Egy öreg akácfát halálra ítéltek ………………………………….22. Elhervadtak házunk előtt az akácvirágok …………………..……23. Elküldöm a levelemet ………………………………………….. 23. Ez a föld az enyém ……………………………………………… 24. Eltűntél az életemből …………………………………………… 25.

74


Édesanyám kiskertjében …………………………………………25. Én vagyok az őrmester úr legjobb katonája …………………….. 26. Éppen ma kaptam hazulról postát …………………………..….. 26. Fehér akác illatától ……………………………………………... 27. Fehér akácok, veletek üzenek ………………………………..…. 27. Fehéret virágzik az akácfa …………………………………….....28. Fehérfürtös akácfának elhervadt a virága ……………………..... 28. Fehérfürtös akácok közt …………………………………...……. 29. Fehérhajú édesanyám ……………………………………..……. 29. Fergeteg dúlt, vihar tombolt …………………………………….. 30. Forgószélnek, sodró szélnek elállom az útját …………..………. 30. Gödöllői akácerdő ………………………………………………. 31. Gyere velem akáclombos falumba ……………………...………. 31. Harmatos az öreg akác virága ………………………………….. 32. Házunk előtt bólintgató akácfa ………………………………… 32. Hazamegyek ………………………………………….………… 33. Hogyha ír majd, édesanyám ………………………….…………. 34. Hortobágy, te híres Hortobágy………………………………….. 35. Hortobágyi gulya, ménes ……………………….………….…… 36. Hullanak a falevelek ……………………………………...…….. 36. Hulló akácvirág …………………………………………..…….. 37. Jaj, de kedves ez az utca …………………………………………37. Jaj, de sokszor eszembe jut… ………………………………….. 38. Jaj, de régen nem daloltam ………………………………..……. 38. Jégvirágos hideg tél volt ………………………………..………. 39. Keresek valakit, valakire várok ………………………..……….. 39. Kerülöm az utcátokban ………………………………………… 40. Későn hullajt az akácfa levelet ……………………….….………40. Kétszer is nyit az akácfa ……. ………………………….……… 41. Kinyílott a lilaakác ……………………………………...………. 41. Kis falu a Bakony alján ……………………………………...….. 42. Kis falunkban …………………………………………………… 42. Kis utcátok csupa illat …………………………………….……. 43. Ki tudja, hogy miért mentél el …………………………….…… 43. Kivirított az ákáczfa ……………………………………………. 44. Legszebb ház a sorban a rózsám kis háza ………………..…….. 44. Lehullott az akác szirma …………………………………..……. 44.


Lehullott már a virága ………………………………………….. 45. Letagadok minden könnyet ………………………………...…… 45. Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj …………………..………. 46. Másodszor is nyit az akác …………………...…………..……… 46. Megállok a régi háznál …………………………………………. 47. Messze van a kicsi falum ……………………………….……… 47. Méhészek dala ……………………………………….….……… 48. Mikor idegenbe visz néha az élet ……………………….……… 49. Nagyságos kisasszony felmászott …….………………………... 49. Mit susog a fehér akác …………………………………….…… 50. Most hullatja az akác ………………………..……………..…… 51. Ne gondold, hogy az a tavasz …………………………….……. 52. Ne hidd el, ha azt mondják …………………………………….. 52. Nem bírok én a szívemmel …………………………….……….. 53. Nem tudják azt, csak mi ketten …………………………...…….. 53. Nyári rajz ……………………………………………………...…54. Nyílott ezer akác ……………………………………………..…. 55. Orosházáról fúj a szél ……………………………………………55. Ott, ahol zúg az a négy folyó ………………………..………….. 56. Öreg akác lombja alatt ………………………....……..………… 57. Sír, zokog az akácerdő …………………………………..……… 57. Sej-haj, akácfa hullatja a levelét ……………………….………. 58. Szeretem a magyar nótát …………………………….…………. 59. Szeretnék az életembe’ ……………………………….………… 59. Szülőföldem, magyar róna …………………………….……….. 60. Tavasz végén kinyílott már ………………………………….…. 60. Távol van a kicsiny falum ………………………………..…….. 61. Tegnap sem ragyogott több csillag az égen ………………..…… 61. Tele van a város akácfavirággal …………………………..…….. 62. Tele van az erdő ………………………………………..………. 63. Templom mellett bogárhátú kis ház… ……………….………… 63. Te tudod, hogy milyen nagyon szeretlek ………………………. 64. Tisza partján mindig lesz nyár …………………………..……… 64. Udvaromon vén akácfa …………………………………………. 65. Utcátokban most nyílnak az akácfavirágok ……………..……… 65. Úgy szeretnék tavasz táján ……………………………………… 66. Valahol egy kis faluban …………………………………..…….. 66.

75

76


Valakit szeretek, valakit imádok ……………………………..…. 67. Vándorol a hold az égen …………………………………….…. 67. Verpeléti akácos …………………………………………….….. 68. Végigjárom az utakat, nézegetem a házakat ……………….…... 68. Virágzik a fehér akác, bólintgat a lombja ………...………..…… 69. Virágzik az akácerdő ………………………………………..…...69. Virágzott a fehér akác ……………………………………….…. 70. Visszavágyom a falumba …………………………………..…... 70. Zöldül már az erdő, nyílnak az akácok …………………………. 71. Zörög az akácfalevél ………………………………………….… 71. Tartalomjegyzék ………………………………………………... 73.

Nótáskönyv az akácról. 118 nóta, népdal az akácról és a Méhészek dala

Recommend Documents