ÖNKORMÁNYZAT
Jó tanácsok városi útirányjelző tábla rendszerek kialakításához Philadelphia utcáin járva a közlekedésmérnököknek feltűnhet a sokféle nagyméretű kék és piros közlekedési tábla és a kisebb, sokszínű gyalogosoknak szóló jelzések és térképek. A közlekedési jelzések rendszerét az Építészeti Alapítvány (egy nonprofit fejlesztési és nevelési szervezet) és a város központi kerülete fejlesztette ki Philadelphia önkormányzatának közúti részlegének felügyelete mellett. A helyi utak táblarendszerével az államok közötti és az államon belüli rendszert egészítették ki, de más színeket, táblatípusokat használnak és azok kialakítása is teljesen eltérő a megszokottól. A philadelphiai útirányjelző táblák rendszerét 1992-ben fejlesztették ki, és azóta több más amerikai város, többek között Newark, New Jersey, Washington DC, Pennsylvania és Lancaster is kialakította saját, egyedi útirányjelző tábla rendszerét. Mivel a városok versengenek a turistákért, várható, hogy a nagyvárosokban, és a több várost egyesítő történelmi régiókban tájékoztató rendszerek százait fogják kiépíteni az elkövetkezendő öt évben.
Amit egy táblarendszertől elvárnak Hogyan tudnának a közlekedésmérnökök munkájuk során együttműködni ezekkel a városi tájékoztató tábla rendszerekkel, és milyen szerepet játszhatnak a rendszerek kialakításában és kiépítésében? A Szövetségi Útfelügyelet tájékoztató táblákra vonatkozó előírásainak nagy része szerencsére rendelkezik a városi útirányjelző táblákról is. Lényeges különbséget az okoz, hogy mindegyik város más és más, és az előírásoknak inkább alkalmazkodni kell az egyes városok sajátos adottságaihoz, mintsem hogy az egész országra érvényes, merev rendszert hozzanak létre. Mindazonáltal vannak alapvetően egységes elemei a városi útirányjelző rendszereknek, hiszen vannak adottságok, melyek minden városra jellemzőek. Minden városi útirányjelző tábla:
− − − −
legyen mutatós, mutassa a kisebb irányokat, illeszkedjen a város általános képébe, egészen kis távolságokban, lassabb haladás mellett is nyújtson eligazítást, − és hívja fel magára a figyelmet a közlekedési jelzések, szabályjelzések, és utcai feliratok mellett is. A városi eligazító rendszerek fejlesztésének legfontosabb alapelve az, hogy a tervezés és kialakítás során érvényesített szabályoknak ugyanolyan nyomatékot kell adni, mint az államok közötti és államon belüli útirányjelző rendszerek előírásainak (még ha maguk a szabályok némiképp eltérőek is).
A városi eligazító rendszerek kialakításának tíz lépése Az elmúlt tíz év során több mint egy tucat útirányjelző tábla rendszert fejlesztettek ki, és a kialakításra és kezelésre vonatkozóan számos módszer és útmutató látott napvilágot. Ezek alapján tíz lépésben lehet összefoglalni a városi eligazító jelzések kiépítésének menetét. A célok megállapítása A városi eligazító jelzések szerepének meghatározásakor figyelembe kell venni, hogy azok az általános városkép részét képezik. A terveknek magukban kell foglalniuk az elérendő célokat, a felhasználandó eszközöket (térképek, sorompók, kapuk), ki kell jelölniük a fejlesztésben résztvevő szereplőket és meg kell határozni a rendszer kezelésének módját. A felelős csoport A rendszer kiépítését olyan csoportnak kell irányítania, amelyben minden megvalósításban résztvevő szereplő képviselteti magát. A nagyvárosok többsége, például Washington DC, szövetségi, állami és helyi tőke segítségével valósította meg a rendszert, bevonva a legkisebb helyi intézményt is. Az irányító csoportnak két szintből kell állnia. A kisebb munkacsoportban a kulcsfontosságú intézmények közvetlenül felügyelik a kialakítás menetét, a nagyobb testület pedig folyamatos tájékoztatást kap a munkálatokról. Kritériumok A városok kulturális látnivalói átlagosan kevesebb mint húszezer látogatót vonzanak évente. A belvárosban általában nincs elegendő parkolóhely, ezért inkább a nagyobb, központi parkolókat veszik igénybe. Az eligazító táb
lákat úgy kell elhelyezni, hogy figyelembe vegyék a kisebb intézményeket és a város parkolási helyigényét is. Az államok megállapodása a jelzőtáblákról A szövetségi útfelügyelet előírásai meghagyják, hogy minden államban ki kell dolgozni a turistáknak szánt tájékoztató táblák rendszerét. Az államok többsége még nem hozott létre teljes, mindenre kitekintő rendszert, de a Pennsylvania államban közös megegyezéssel kidolgozott előírások kiváló mintául szolgálhatnak mindenhol. Ezek az előírások úgy rendelkeznek, hogy meg kell állapodni az állammal, ami lehetővé teszi, hogy a városokban, vagy a több városból álló régiókban a világosan elkülönülő táblarendszert a közlekedési osztályon kívül valamely más testület is szabályozza. A megállapodásra vonatkozó szabályok változók, de a legtöbb esetben tartalmazzák a közvetkezőket: − kerületek vagy régiók szintjén működnek, − létezik egy reprezentatív felelős csoport, − pontos útvonal előírások, − a táblák kialakítására és előállítására vonatkozó előírások, − a kezelésre és karbantartásra vonatkozó tervek. Kialakítás A városi útbaigazító tábla rendszerek praktikusak, mert haladó gépjárművekből is jól el lehet olvasni azokat, ugyanakkor igényes kialakításuk a gyalogosok számára sem csúfítja el a városképet. Annak érdekében, hogy ez így legyen, figyelemben kell tartani néhány alapvető szabályt: − A színek: a táblákon a kék, piros, zöld és barna színek és ezek kombinációi érvényesülnek a legjobban. A színek kontrasztja legalább 60%os legyen a felirat és a háttér között, hogy a gyengén látók és színtévesztők számára is jól olvasható legyen. Három- vagy négyféle színnél több ne legyen egy táblán, hogy az tisztán olvasható és egyszerű legyen. − A felirat: a betűk legalább 7 cm – lehetőség szerint 8–10 cm – magasak legyenek. A betűstílus legyen egyszerű, a betűk pedig keskenyek, kevés díszítéssel. A betűk közötti távolság legyen széles a betűk magasságához képest. Ezeket az előírásokat úgy alakították ki, hogy az idősebb autóvezetők számára se jelentsen problémát a feliratok elolvasása, miközben vezetnek. A betűk fényvisszaverő anyagból készüljenek, lehetőleg fóliából, hogy szükség esetén könnyen ki lehessen cserélni azokat. − Az irányokat jelölő szimbólumok és logók: a legjobb, ha nemzetközileg elfogadott jeleket használnak, mint például a P a parkolóhoz, vagy a H
a kórházhoz. Amennyiben egyedi szimbólumokat találnak ki, legfeljebb hármat ajánlatos használni, hogy az autósok kiismerjék magukat. A logók legyenek kicsik, ne uralkodjanak a táblán. A kerületeket, vagy kisebb városrészeket jelölő logókat lehet használni, de mindig legyenek harmóniában a tábla szöveges üzenetével. − Útirányjelző feliratok: az olvashatóság érdekében három-négy feliratnál több ne legyen egy táblán. A táblák szerkezete Az útirányjelző táblák az utcai berendezés részét képezik, akárcsak a szemetes kukák, és ugyanúgy befolyásolják a gyalogosok környezetét. Igaz, hogy az autósokat szolgálják, de minden irányból nézve kellemes látványt kell nyújtaniuk, és biztonságosnak kell lenniük a gyalogosok számára is. − A táblák magassága: a táblák legalább 210 cm magasan legyenek a talajtól, hogy kielégítsék az Amerikai Mozgáskorlátozottak Egyezményének előírásait. Azért is fontos, hogy a táblák megfelelő magasan legyenek, hogy ne legyenek kitéve a szándékos rongálásnak. − A táblák szélessége: a szélesség kialakításakor arra kell figyelni, hogy a tartó oszlop ne zavarja a gyalogosok haladását a járdán, valamint, hogy ne lépje túl a városban elfogadható méretet. A szélesség általában 100 cm vagy kevesebb. − Rögzítések: a rögzítő elemeket minden ponton borítással és olyan csavarokkal kell ellátni, amelyekhez illetéktelenek nem tudnak hozzáférni. A táblák felállítása Az útirányjelző táblák felállítása meglehetősen bonyolult a városi környezetben, hiszen a táblák nagyok és veszélyesek lehetnek a gyalogosokra, illetve az autósokra, ha nem megfelelő módon szerelik fel azokat. − Új vagy meglévő oszlopok: a nagy közlekedési táblákat (több okból) általában új oszlopokra helyezik. Többek között azért, hogy megfelelő helyre kerüljenek, és hogy el legyenek választva a járdaszegélytől. A kisebb jelzéseket már meglévő oszlopokon is el lehet helyezni. − A rögzítés: az autópályákon használt táblákhoz hasonlóan itt is szétszerelhető rögzítésre van szükség. Ezek rugalmassága kisebb legyen, mint az autópályákon használtaké, hiszen az elrepülő tábla veszélyesebb a gyalogosokra, mint a meggörbült oszlop az autósra. − Horizontális láthatóság: a tábla legalább 30 cm-re legyen az útpadkától, hogy a ki- és beparkoló járművek ne okozzanak benne kárt. − Ezen kívül úgy kell elhelyezni a táblát, hogy a földalatti közüzemeket (pl.: telefonkábel, metró) ne zavarja.
A jelölt útvonalak A városi utcák összetettek és zsúfoltak. Az útvonaljelöléseknek ki kell használni a városképet kialakító elemeket. Az útvonaljelölések alapját képező elemek a különböző útvonalak, csomópontok, látnivalók, kerületek és ezek határai. A jelölt útvonalak kialakításának általános módszere a „hagymahámozás módszere”, mely az elemek hierarchiáját használja az autósok irányítására, így nem használ feleslegesen sok táblát (1. ábra). − A város határán: a nagyobb városrészeket jelölik. − A városrész határán: kisebb városrészeket, nagyobb utakat, látnivalókat és parkokat jelölnek. − A kisebb városrészen belül: a nagyobb útirányokat és parkolóhelyeket, jelölik. − A gyalogosok szintjén: minden célt jelölni kell.
gyalogos szint irányok: minden irány
a város szélén
jelek: gyalogos jelzések, gyalogos térképek, útbaigazító bódék
irányok: városrészek, szomszéd települések jelek: „városkapu”, állami és államközi útjelzések
kerületen belüli irányok: főbb irányok, parkolóhelyek jelek: irányjelzők, fogadó jelzések
kerülethatár irányok:kisebb városrészek, nagyobb sugárutak, jellegzetes tereptárgyak, parkok jelek: kerület kapui, irányjelzők
1. ábra A „hagymahámozás módszere” A táblák elhelyezése A táblákat úgy kell elhelyezni, hogy elkerüljük az utcák túlzsúfoltságát, és elegendő időt biztosítsunk az autósoknak a döntésre, hogy merre menjenek. Íme néhány egyszerű szabály:
− Az autósok számára készült táblák: mivel a kereszteződések között általában rövid a távolság (1000–1500 m), az eligazító táblák is hamar követik egymást, és általában két táblánál több nem jut egy útszakaszra. Az autósok számára készült táblák legalább 250 m-re legyenek a kereszteződéstől, hogy elegendő idő legyen dönteni az útirányról, és ugyanakkor ne zavarják a többi közlekedési táblát és a sarkon lévő táblákat. A táblák közötti távolság legalább 90 m legyen. − Gyalogosok számára készült táblák: az autósok táblái soha ne zavarják a gyalogosok tábláit. A gyalogos táblák elhelyezése rugalmasabb lehet, míg az autós környezetet szigorúan behatárolják a szabályok. A gyalogosok mozgástere kevésbé kötött, ők például az egyirányú utcákat is használhatják, valamint a parkokat és ösvényeket, amelyekről a gépjárművek ki vannak tiltva. Soha nem szabad olyan helyre tenni a gyalogosoknak szánt táblákat, ahol azt az autósok félreértelmezhetik. Állagmegőrzés és kezelés Mielőtt akár egyetlen táblát is felállítanánk, ki kell dolgozni az állagmegőrzés és kezelés rendszerét, mert hosszú távon csak így érhetünk el sikert. Az állagmegőrzés és kezelés terve nem csak arról szól, hogy a már meglévő táblákra vigyázzunk, hanem tartalmazza a későbbiekben hozzáadandó és törlendő irányokat, valamint a rendszer bővítésének lehetőségeit is. − Állagmegőrzés és pótlás: a graffitik és falragaszok ad hoc jellegű eltávolításán kívül a hosszú távú tisztításról is gondoskodni kell. Évente átlagosan a táblák öt százaléka sérül vagy tönkremegy. Fontos a költségvetésből elkülöníteni egy részt a pótlásra. Ennek mértéke jól tükrözi a városokra jellemző károkozást és rongálást. − Változtatások a rendszerben: a legtöbb nagyvárosban mindig történik valami változás a táblákon jelölt célpontokat illetően, és évente átlagosan egy célponttal több jön létre (pl. egy új színház). Mindezek nyomon követésére jól működő adatbázisra és térképekre (térinformatikai rendszer) van szükség. − Kiterjesztés: a táblarendszerek általában folyamatosan fejlődnek. Ehhez megfelelő, e célra elkülönített pénzügyi forrásokra, és szabályozásra van szükség. A gyakorlatban az a legjellemzőbb, hogy minden egyes célpont, amely ki van táblázva, éves díjat fizet az azt jelelölő táblák számának függvényében.
A közlekedési mérnökök szerepe a városi útirányjelző tábla rendszerek kialakításában A közlekedési mérnökök szerepe alapvető fontosságú a városi útirányjelző tábla rendszerek kifejlesztésében. Általában külső szakértőként vesznek
részt a tervezésben, gyakran valamely tervező cég keretein belül. A forgalomszámlálási és parkolási felmérések, valamint útvonal-tanulmánytervek fontos szerepet játszanak a célpontok kiválasztásában, a táblák szövegének kialakításában és az útvonaltervek kifejlesztésében. Ha a forgalommal kapcsolatos adatokat nem veszik figyelembe a tervezésnél és kialakításánál, akkor az útirányjelző tábla rendszerek könnyen használhatatlan és funkció nélküli dísztárgyakká válhatnak. (Zarándy Beáta) Berger, C. M.; Eiss, A.: Principles of urban wayfinding systems. = ITE Journal, 72. k. 4. sz. 2002. p. 30–34. Downtown Memphis WayFinding Program. = http://www.downtownmemphis.com/domain/ documents/Wayfinding.pdf
VÁLOGATÁS A MAGYAR SZAKIRODALOMBÓL Ortutai T.: A város ahol élünk. = Utóirat, az Új Magyar Építőművészet melléklete, 5. sz. 2002. okt. p. 33–37. Bányászné Pomsár A.: Az önkormányzatok ingatlanjainak értéke, 2002. = Gazdaság és Statisztika, 14. (53.) k. 5. sz. 2002. okt. p. 46–61. Brenner J.: A zsugorodó városok problémája, avagy: a városfejlesztés paradigmaváltása Németország új tartományaiban. = Építésügyi Szemle, 44. k. 5. sz. 2002. okt. p. 125–127. Aba B.: A kormányzat és az önkormányzatok szerepvállalása a közösségi közlekedés finanszírozásában. = Városi Közlekedés, 42. k. 5. sz. 2002. okt. p. 266–269. A Geoview településirányítási térinformatikai rendszere Egerben. = Térinformatika, 14. k. 6. sz. 2002. okt. p. 22–23. Tompai G.: Terület- és településrendezés, 1998–2002. = Falu Város Régió, 2002. 7. sz. p. 3–7. Juhászné Hantos É.: A magyar kisvárosok. = Gazdaság és Statisztika, 14. (53.) k. 3. sz. 2002. jún. p. 38–54. Miklóssy E.: A város a szituácionizmus korában. = Országépítő, 13. k. 2. sz, 2002. nyár p. 19–22. Tombi L.: Zalaegerszeg fürdőváros lesz – Zalaegerszegi termálprojekt és aquapark. = Magyar Építőipar, 52. k. 1–2. sz. 2002. p. 17–25. Zsilinszky Gy.: Az épületek akadálymentesítésének helyzete napjainkban. = Építésügyi Szemle, 44. k. 4. sz. 2002. p. 106–108. Egedy Z.: A lakótelepek társadalmi környezetének átalakulása a rendszerváltozás után. = Földrajzi Értesítő, 1. k. 1-4. sz. 2001. p. 271-283.
Berényi I.: Adalékok a városi élettér szociálgeográfiai feldolgozásához. = Földrajzi Értesítő, 1. k. 1-4. sz. 2001. p. 143-159. Marián B.: A nagyvárosi önkormányzatok "szolgáltatásainak" megítélése. = Marketing & Menedzsment, 35. k. 1. sz. 2001. p. 62–65.
