„…bár nem mindig emlékszünk pontosan arra, miért voltunk boldogok, azt sohasem felejtjük el, hogy azok voltunk” /W. H. Auden: Isten veled Mezzogiorno/
NÉMBERKÖZTÁRSASÁG Határ Győző vidám, egyfelvonásos színpadi játékát a Kr. utáni 2012. esztendőben
A FERRUM SZÍNHÁZI TÁRSULÁS sajátos arculatához igazította: TÖRÖK GÁBOR *** SZEREPLŐ SZEMÉLYEK HERCEG…………………………………………………………………………. HERCEGNŐ, korosabb változatban……………………………………………... HERCEGNŐ, megfiatalodott változatban……………………………………....... EDMOND, a herceg unokaöccse……………………………………………….... GASTON, a főkomornyik………………………………………………………... PITOU APÓ, az udvari patikus…………………………………………………... „EGYIPTOM” – I. női alak………………………………………………………. „ASSZÍRIA” – II. női alak……………………………………………………….. „KÍNA” – III. női alak……………………………………………………………. „ATRABÁZIA” – IV. női alak…………………………………………………... *** Szín: A HERCEG PALOTÁJA
– ***
Idő: A HERCEGSÉG IDEJE
2
A szerzői utószó lerövidítésének és rendezői előszóvá való átalakításának ”bűnét” elkövette: TÖRÖK GÁBOR Határ Győző mesés izgalmakban bővelkedő színpadi játéka kétszeresen is paródia. A „férfihegemónia” életérzésének baljós, disszonáns, tragikus felhangjai közben ugyanis érzékelhetővé szeretnénk tenni a színház paródiáját is. Ezért egyes szereplők időről időre túl mohón és túl korán rontanak be a színre, amikor még a partnerük végszava sem hangzott el, és kullognak vissza leforrázva, hogy a jelenésükre várjanak. Másfajta humorforrás, az imént leírtak szöges ellentéte: bizonyos szereplők gyakori bolondériája az, hogy „cserbenhagyja” őket emlékezetük, ezért a memóriazavar legkülönbözőbb variációit játsszák: a hibákon való fölényes átsiklástól a kétségbeesett kapkodásig. Végül persze – nem egyszer a súgó aktív közreműködését sem eltitkolva – rátalálnak a helyes szövegre és viselkedésre, a jó folytatásra. (A memóriazavarok helyét a forgatókönyvben 5 rövid elválasztójellel /----/ határozom meg.) A Némberköztársaság mindössze mulattatni kíván; s ha valakiben másmilyen gondolatsorokat is elindít – például a „Nyugatról” érkező feminizmus, emancipáció, szingli életvitel egyre nyilvánvalóbb, komikusan primitív és kannibál vadságú előretöréséről és a megtört-betört férfi-psziché lassú átkristályosodásáról a rabszolgai alázat különböző stádiumaiba – nos: annak lelke rajta. *** (Amíg a függöny nem gördül fel, illetve a játéktér nem kap kiemelt megvilágítást, megszólalnak a középkori hangulatot felidéző fanfárok. A fény feljövetelével viszont halotti csend támad. Hogy miért? Mert a szín olyan bálterem, amelyre ráfagyott a mosoly. A jobb sarokban aranyozott, pazar íróasztal – akkora, hogy a HERCEGNŐ fekve is kényelmesen elfér benne, bár ezt kezdetben senki sem sejtheti. Az íróasztal mögött koronáscímeres, többméteres háttámlájú, szintén aranyozott karosszék, a kartámláin forgatható gyertyatartókkal; az ülés – ha kell ülőliftszerűen – odáig emelkedik, hogy a rajta ülő kényelmesen kiléphessen az íróasztal fedélzetére. Persze ez is csak később derülhet ki. Balról, az oldalfalon, ünnepélyes, aranycirádás, angyalfeltétes, kétszárnyú ajtó. A bravúros technikai megoldásokat igénylő eszközöket, kellékeket a forgatókönyvben következetesen csillaggal / = * / jelölöm: T. G.) *** HERCEG (gondolatokba merülten ül az íróasztalánál; aztán csengő után nyúl és csenget) Gaston… Gaston! GASTON (a kétszárnyú ajtó feltárul; rizsporos-parókás, libériás komornyik lép be) Kegyelmes uram! HERCEG Jelentsd be, hogy Edmond unokaöcsénk, Dóréminő márki, a Nagy Minórium tiarchája, a Kis Majórum prododekadékánja, Clavigord grófja, a Trapezundok zászlósura, a Képviselőház örökös tagja, világrész-felfedező körútjáról hazaérkezett nagybátyját üdvözlendő és rokoni gerincropogtató ölelésébe zárandó, no meg azért is, hogy lerakja a lábaim elé a meglepetésnek szánt ajándékait. GASTON Parancsolatára, kegyelmes Herceg. (arra hátrál ki, amerről jött)
3 HERCEG (két fiolával a kezében, tűnődve) Csak tudnám, hogy házi patikusunk, az az átkozott Pitou rossz szokása szerint nem tévesztette-e össze fiatalító elixírünket az örökálomba ringató altatóval. Vajon ezt a halovány méregzöld viola-fiolát, mint egy színvak, nem nézte-e ibolyának? Minél tovább nézem, egyik üvegcse éppen olyan, mint a másik, ördögbe is, már én is belekáprázom… Ej, hagyjuk, ráérünk vele még: a grogot előbb! Vegyük magunkhoz a reggeli grogot, de gondosan adagolva, ahogy meghagyta volt házi patikusunk, a derék Pitou, a patikusok gyöngye. (a pohárkát levélmérlegre helyezi, tölt; amikor a mérleg lebillen, abbahagyja; megfontoltan inni kezd, majd krákog) Micsoda drog! Áldott jó Pitou! Derék Pitou! EDMOND Herceg úr!
(a kétszárnyú ajtó felpattan, a vendég tárt karokkal betoppan) Nagybátyám!
HERCEG Kicsoda maga, mit akar, hogy mer betörni dolgozószobánkba, ahová előszeretettel zárkózunk be, hogy kusza gondolatainkban rendet teremtsünk?! EDMOND
(visszahervad) Bocsánat -----
HERCEG Csukja be. Mintha itt se lett volna. Csukja be maga után! EDMOND (szontyoli képpel visszahúzódik, s behúzza az ajtószárnyakat maga mögött) HERCEG (a fiolákkal a kezében ismét meditál) Mert ha kiderülne, hogy a viola-fiolában mégsem a fiatalító elixír – akarom mondani az altató van és a zöld fiolában nem az a közönséges könnyű nyugtató – helyesebben a fiatalító elixír van s hogy ami a violában kellene, hogy legyen és nem megfordítva, az a zöldben van és vice versa, és a palotában rebesgetni kezdenék, hogy a Hercegnő nem közönséges nyugtatótól szenderedett örök álomra ----- Bizony, jó lesz tisztázni, melyik az elixír, melyik a mákony. Nézzük csak, nincs-e valami a cédulákon?! Talán nem is olyan szamár ez a szamár Pitou! (felfedezi az írást a fiolákra ragasztott cédulákon) Ezen a patikus íráson képtelen vagyok eligazodni – (silabizál) – ákom-bákom, ákony-mákony: ez volna a mákony. Kriksz-kraksz, mirifix-mirifax… Ördögadta Pitouja! Lehet a szerencsére bízni egy Hercegséget?! GASTON (ismét a feltáruló kétszárnyú ajtó felöl érkezik) Kegyelmes uram. Dóréminő márki visszatért világrész-felfedező útjáról. Beengedhetem. HERCEG Edmond unokaöcsénk, az ajándékaival? Hogyne engedhetnéd be, te tökfej! Mit késlekedsz? (felpattan az íróasztala mögül és a vendége elé siet) EDMOND Herceg úr!
(ugyanúgy tárt karokkal érkezik, mint nem sokkal korábban) Nagybátyám!
HERCEG Márki úr! Képviselő úr! Édes Edmondom! Ki sem mondhatom… EDMOND (közbevág, mert így jó poén a poén) Én sem mondhatom ki… HERCEG …Mennyire örülök! EDMOND Én is: mennyire, de mennyire!
4 HERCEG (karját tárja) Jer! EDMOND Nagybátyám! Hadd öleljelek meg rokoni, ropogtató öleléssel! (ölelkeznek; ez a rítus később többször megismétlődik) HERCEG Ej, te medve, te medve! Csak te tudsz így ölelni ilyen medveöleléssel. De most már bontakozhatnánk. EDMOND Bontakozzunk hát. (kibontakoznak az ölelésből) HERCEG (szigorúan a komornyikhoz) Gaston. Erről az ölelésről egy szót sem a sajtónak. Érthetően mondtam?! GASTON
Igen is, kegyelmes uram. (igenlése ellenére sem meggyőző)
HERCEG Nesze pénz. Megértetted?! Nem szeretem, ha elbambulsz. GASTON (a kezébe nyomott bankókat mustrálgatja) Megértettem. Majd azt mondom a média munkatársainak, hogy a tervezett ölelkezés elmaradt. HERCEG Ne zsarolj! Mondj, amit akarsz! De most jobban tennéd, ha behordanád az ajándékokat. EDMOND A világért sem. Gaston nem tudja, mi törékeny, és mit nem szabad a feje tetejére állítani. Majd én magam hozom. HERCEG Mit? EDMOND Nem árulhatom el. HERCEG Mondd hamar! EDMOND Ajándékot hoztam. HERCEG (határtalan meglepetést színlelve) Nekem? EDMOND Neked, nagybátyám és Hercegem! HERCEG Micsoda meglepetés! Ki gondolta volna? Egyik ámulatból a másikba esem a te újabb meglepetéseden. Hadd öleljelek meg újfent! EDMOND Fölöttébb üdvös gondolat, de majd inkább szemtanúk nélkül. Még eljár a szájuk és azt mondanák a sajtónak, hogy míg a dolgozó tömegek dolgoznak, mi, arisztokraták és államférfiak viszont csak ölelkezünk. HERCEG Hogyan mondod? Nem, nem, Gaston nem olyan, ő nem forradalmár. (vált) Gaston, ugye te nem vagy forradalmár?
5 GASTON A kegyelmes Herceg engedelmével és parancsolatára, nem vagyok forradalmár; én besúgónak szerződtem. Biztosabb megélhetés. Az izgágákat egytől egyig lenyakazzák, de élő besúgókra mindig szükség lesz… HERCEG Ne locsogj-fecsegj. Inkább eredj és hozd rendbe az ajándéklakosztályt. GASTON („dörzsölt” jellemének megfelelően, csak úgy mellékesen a markát nyújtja) HERCEG (bosszús, de nem tehet mást, fizet) Nesze pénz. GASTON (elégedetten zsebébe gyűri a bankókat) Meglesz, kegyelmes uram. (elsiet, maga mögött behúzva a kétszárnyú ajtót) HERCEG (részben önmagának, részben EDMONDNAK) Vigyázni kell rá, mert túlbuzgó. (egyértelműen EDMONDNAK) Nos, kedves márki, szeretett unokaöcsénk, a Nagy Minórium tiarchája, a Kis Majórum prododekadékánja, Clavigord grófja, a Trapezundok zászlósura, az alsó- és felsőház örökös tagja, világrész-felfedező körutadról hazatérve, mondssza, milyen szerencsével jártál? (T. G. megjegyzése: a titulusok hosszadalmas felsorolása a rangkórság kifejezésre juttatása miatt igen fontos; de még olyan „finomságokról” is vannak „történelmi” tapasztalataim, mint a magázódás és tegeződés egy mondaton belüli csereberéje; ezen okok miatt, a titulusok gyakori ismétlődése ellenére is csak ritkán húzok ki ilyen szövegrészeket) EDMOND Nagybátyám, kegyelmes Herceg, jó szerencsével jártam. Felfedeztem a világrészt, amely családi térképünkről még hiányzott. HERCEG No ez derék. Akarsz galambot? EDMOND Galambot, mondod, nagybátyám? HERCEG Mit is beszélek. Ládd, alig, hogy megjöttél, máris csapongok. Szivart akartam mondani. (nyújtja a dobozt) EDMOND Szivarral – azzal igen, azzal élek. A sivatagban is, inkább nélkülöztem a vizet, mint a szivart. HERCEG Akkor hát gyújts rá bátran az elsőre, ami kirepül. Galambról beszélek, mert Hollandiában kitenyésztették, s mivel nem szenvedhetem, hogy megvámolják a szivaromat, inkább vettem egy szivartojó galambot ----EDMOND Szivartojó galambot?! HERCEG Postagalambokról lévén szó, úgy szállnak a vámhatárokon át, hogy a vámosok bottal üthetik a nyomukat. Fogd meg az elsőt, amikor kirepül, el ne ereszd s csak arra vigyázz, hogy a tenyeredbe tojja – a szivart. (hatásszünetet tartva) Nyithatom? EDMOND (nekihelyezkedik) Nyithatod! HERCEG (az a poén, hogy elmarad a csoda; felnyitja a doboz fedelét, kivesz egy szivart és odanyújtja) Meggondoltam magam. Ma nem eresztem el a galambomat. Ne: fáklya. (öngyújtója fáklyaszerű, óriáslángot ereszt; témát vált) És soká kerested, amíg megtaláltad?
6 HERCEG és EDMOND (rágyújtanak és arisztokratikus nyugalommal szivarozgatnak, fújják a füstöt, ezért társalgás közben többször szünetet tartanak) EDMOND Két hete kezdtem, de évek hosszú munkájával sikerült csak rábukkannom a Sárga-óceán és a Sebes-tenger összefolyásánál… Szigonyos halászok igazítottak útba. Először bizalmatlanok voltak, de miután igazoltam, hogy a negyedévenként megjelenő Hidrográfiai Értesítő előfizetője vagyok ----HERCEG És amint mondod, sivatagos? EDMOND Az egész hatodik földrész egyetlen aszfaltsivatag. Kezdetben azt hittem, hogy a földrész leaszfaltozása után kihaltak a lakói, mert bármilyen biztos is legyen a leszállás a sima, negyvenmillió négyzetkilométeres repülőtéren, attól még mindenki az éhhalál veszélyének van kitéve… Csak jóval később, egészen pontosan néhány perc múlva fedeztem fel, hogy a hatalmas terület köldök-kráterében maradt egy horpadás, amelynek humuszában magas fokú őskultúra nyomaira bukkantam: tőlük valók ajándékaim… (odakint csörömpölés) Az ajándékok! Magasságos ég! HERCEG Mondtam, hogy Gaston túlbuzgó… Máris hordja fel… EDMOND (a kétszárnyú ajtóhoz rohan, szűk nyílásán át kifelé nézve, de befele beszélve, kétségbeesetten) Az egyiket görgeti, a másikat rugdalja, a harmadikat felfele hajigálja, vasvillával cipeli a márványlépcsőn! A faragatlan pimasz! Én nagy vigyázva hoztam el öt világrészen keresztül a hatodik világrészt! Ő pedig ----- No, majd a körmére nézek! HERCEG Az lesz a legjobb, Edmondom, mielőtt az egészet pocsékká teszi. EDMOND (teljesen kitárva, illetve felrántva az ajtót, harsányan kiszól) Gaston! Teszed le azt az üvegcsillárt. Teszed le mindjárt! (ebben a pillanatban kintről hatalmas csörömpölés) Nem megmondtam, hogy törékeny?! GASTON (hangja még kintről) Én csak letettem, ahogy parancsolták. EDMOND Te ripők, te… Várj! Ne úgy! Ne úgy! Hozzá ne nyúlj! maga mögött az ajtót)
(kirohan és bevágja
HERCEG Oda – oda az ajándékaim. A túlbuzgóság több kárt csinál a világban, mint a hét főbűn együttvéve. Mélységesen elszomorodom a jóindulat elapadása miatt. A kristálycsillárcivilizáció elsikkad a goromba tömegek kezén! Haj-baj! (íróasztala mögé ül és borong) Amikor az általános elbaromiasodás elején tartottunk és tömegeink még megbecsülték az uraságoktól levetett holmit, akkor még ----HERCEGNŐ * (a korosabb változat; meztelen karjával lent kinyúl az íróasztalból és a bokájánál lefogja a HERCEG lábát) HERCEG (uralkodói pózban marad, de leszól) Louise. Nem megmondtam, hogy viselkedj tisztességesen? HERCEGNŐ * (továbbra is az íróasztalban) Nem viselkedem.
7 HERCEG Hogy becsüld meg magad. HERCEGNŐ Nem becsülöm. HERCEG Hogy vezekelj undok bűnödért, ami a féltékenység… HERCEGNŐ * (az íróasztal csapóajtaját kilöki, kibukkan a feje; * jel = praktikus, trükkös, hatásos technikai megoldás szükséges) A kíváncsiság… HERCEG (közbevág) A féltékenység! HERCEGNŐ A kíváncsiság. HERCEG Kíváncsiságnak nevezed azt, hogy féltékenységi rohamodban a leveleim között turkálsz, megsértve a levéltitok szentségét?! HERCEGNŐ A szeretőid leveleiben hempergek és te még a levéltitok megsértéséről mersz papolni? Te gyalázatos. HERCEG Így jár az, aki féltékeny: megérdemli. HERCEGNŐ Te gyalázatos, te gyalázatos, te gyalá… HERCEG Áltemetést rendeztem neked! Nem panaszkodhatsz, hogy nem cifra, aranyrojtos, aranykoszorús, üres koporsót engedtünk a földbe ----HERCEGNŐ Te gyalázatos! HERCEG Sőt, el is hantoltuk üresen, sűrű könnyhullatások közepette ----HERCEGNŐ Te gyalázatos! HERCEG Megijednének tőled. Azt hinnék, kísértetet látnak; így hát ne is próbálj előjönni. HERCEGNŐ Te gyalázatos! HERCEG Rád csapom a fiókot, odacsíptetem a nyelved, ha még egyszer azt mered mondani, hogy… HERCEGNŐ Te gyalázatos! Te gyalázatos! Te gyalázatos! HERCEG Törődj bele sorsodba, viseld keresztényi megadással! Az óbégatás nem segít. HERCEGNŐ Nem törődök bele, nem viselem el, fellármázom a világot, te gyalázatos, te gyalázatos, te gya… HERCEG * (beváltja fenyegetését: rácsapja az ajtót) Mára elég volt belőled. HERCEGNŐ * (kilöki az ajtót) Annyi könyörület sincs ebben a gyalázatos szörnyetegben, hogy megkínálja ártatlan áldozatát. Azt hiszed, nem hallom, ahogy töltögeted és nyeldesed az
8 én grogom, datolyapálinkám, arab törkölyöm, vagy a kedvencedet, amit az a repedtsarkú szeretőd küldött, a török borókát? HERCEG El veled. * (megint rácsapja az ajtót, és kezébe veszi az egyik fiolát) Remélem, minden tudományát beletette a patikusom. Lássuk, mit tud a mákonya, ez a viola-fiola! HERCEGNŐ * (kilöki az ajtót) Szomjazom. HERCEG Vissza, te asszonyállat! * (rácsapja az ajtót) Ha a viola-fiola tartalmát beleöntöm egy pohárka datolyapálinkába, jól megkeverem és megitatom vele, hát istenuccse – (szemét kéjesen forgatja) –, ha ágyút sütögetnek el a füle mellett – (elvigyorodik) – akkor is... HERCEGNŐ Szomjan halok. HERCEG Azt mondtam, el veled. * (rácsapja az ajtót) HERCEGNŐ * (megint kilöki) szomjas már nem is lehetek?
„El veled:” könnyű mondani. Ha féltékeny vagyok,
HERCEG (pohárkát helyez a levélmérlegre; gondosan mérve töltöget) Szomjan halni szép halál. Már szinte látom az eltikkadás mártírkoszorúját a rizsporos parókád körül, drágám. Majd én móresre tanítalak. Életed fogytáig azt keserülöd. Turkálni a fiókjaimban? Olvasgatni a leveleimet? Halj szomjan! Jobb későn, mint soha. (a pohárkába beleüríti a viola-fiola tartalmát, meglötyköli: a folyadék tüze fellobban) HERCEGNŐ (öklével verve az íróasztal fenekét) Összekiabálom a világot! A legfelsőbb bíróság és a semmítőszék elé cibáltatlak. Leváltásodért lobbizok a nagybátyámnál, a Hercegérseknél! Felvonultatom az ágyasaidat! Az angyalcsinálóidat! A fattyúidat! Te hullarabló nőgyilkos, te asszonyok réme, te sátánok Hercege. Te, tee, teee ----- (dühében elakad, de aztán folytatja) Te förtelmes Herceg! Visítok! HERCEG („haláli” nyugalommal elébe tartja a poharat és rendreutasítja) galambocskám! Megkapod az italod. De ígérd meg, hogy belegebedsz.
Nyugi-nyugi
HERCEGNŐ Tartsd a számhoz. Add ide! HERCEG Ígérd meg! HERCEGNŐ Ígérem. HERCEG Hogy belegebedsz. HERCEGNŐ Hogy belegebedek. Csak itass meg. HERCEG (megitatja; inkább „csak” önmagának mondja) Féltékeny bestia. HERCEGNŐ (harákolva) Milyen erős ez az átkozott török borovicska! Persze tudom, hogy ezt is a tavaly felcsípett repedtsarkú szeretőd küldte, a májfoltos condrád!
9 HERCEG * (ezt már nem tűrheti; rácsapja az ajtót megunt hitvesére) Ne merészeld többé a lábamat tapizni, ha leülök, megértetted?! És ne merészelj velem így beszélni! (önmagát nyugtatja) Vízilónak való adagot tettem bele, ha ettől nem alszik legalább három napig, lenyakaztatom a patikusomat. Háromnapi haladék. (leül az íróasztala mögé) De mitévő legyek ezzel a lenyakazatlan asszonnyal, ha egyszer úgy beszorult a fiókjaimba, hogy még lenyakazni se tudom…?! Hadd gondolkozom. * (karosszékének gyertyái felgyulladnak, ülése vele együtt megemelkedik; kiszáll az íróasztal „fedélzetére” és karba font kézzel, gondolataiba mélyedve, fel-alá járkál; az ügyes technikai trükk és a HERCEG viselkedésmódja egyaránt hatalmi jelzésként funkcionál) Ha tán levitetném a bútorraktárba? Körülszigetelve, csukaszürkére mázolva akár szarkofágnak is megteszi… HERCEGNŐ * (már sokadszor kattantja fel a csapóajtót) Összetöröd a csigolyám! A hátgerincemen tiporsz!
Philippe, az istenért! Philippe!
HERCEG Gondolkozom; csend legyen. HERCEGNŐ Tégy velem akármit, csak ezt ne! HERCEG Éppen azon gondolkozom, hogy mit tegyek veled. Ne zavarj, amíg a sorsodat el nem döntöttem. HERCEGNŐ Megírom szenvedéseim memoárjait, megírom, hogyan tapostál rajtam! Szörnyetegnek fogsz megmaradni a világ emlékezetében ----HERCEG * (lábával berúgja az íróasztal csapóajtaját; szavaival a saját kételyeit próbálja eloszlatni) Az asztalom alatti kazamatákban senki sem fogja keresni… Az ám, de mi lesz a leltározásnál?! Annyira feledékeny vagyok, hogy majd éppen én árulom el a kazamatám titkát?!... Mégis inkább a családi kriptába kellene becsempésznem!... Haj-baj! Hadd gondolkozom. (állát simogatva töpreng) (az ajtó feltárul: EDMOND és GASTON kezdi behordani az ajándékokat) EDMOND Nagybátyám! Kegyelmes Herceg! GASTON Nem ajánlatos zavarni ilyenkor, márki úr. Rájött a gondolkozó-óra. EDMOND Hát az meg miféle újdondi bolondság? GASTON Nem annyira bolondság, mint inkább betegség. EDMOND Megszépítő betegség. Úgy látom, mintha a saját dicsőséges önszobrán munkálkodna! (vált) Engedd meg, hogy körüljárjalak, nagybátyám. (körüljárja, úgy csodálja) HERCEG Csak a pokolban foganhat ilyen ördögi gondolat. Nehéz lesz napirendre térni tulajdon elvetemültségem fölött, de az vesse rám az első követ, aki ilyen sötét gazembernek teremtett. Ördögi ötlet! Megvan! (homlokára csap) EDMOND Ne zavartasd magad, nagybátyám. Semmit sem élvezünk annyira, mint elmebeli képességeink teljes birtokát. Azt a tudatot, hogy -----
10
GASTON (kezéből kiesik egy nagy csomag; csörömpölés) Az anyád ne sirasson. EDMOND Gaston, az istenért! A muránói hattyúm! GASTON Utolsó dala volt. EDMOND Levonatom a béredből. GASTON kezdek…
Lassan sztrájkolok, de ha én egyszer megszervezem magam és sztrájkolni
HERCEG (felocsúdva) Tessék? Miii? * (visszaül karosszékébe, gyorsan leereszkedik a „liften” és GASTONHOZ közelítve) Mi ütött beléd? GASTON Csak agitálom magam. Részleges sztrájkkal kezdek, majd egy teljes álló héten át tartó ülősztrájkkal folytatom, utána ----HERCEG Nesze pénz, csak ne sztrájkolj! Akkor inkább csinálj forradalmat!
(néhány bankót csúsztat GASTON markába)
GASTON (a kapott pénzt nézegeti) Ennyiből? Még palotaforradalmat se, nem hogy csapra vert hordóra – semmire se futja. A herceg úr „bőkezűsége” átértékelendő… (dohogva el) EDMOND álltál.
Nagybátyám! Én nagy koponyának láttalak, amikor a gondolkozóasztalodon
HERCEG Csakugyan?! EDMOND Nagyon nagyeszűnek. Minden asztal elmés szerkezet; hát még egy olyan, mint ez az asztal, amely gondolkozó. Asztalod és koponyád sugárzása… HERCEG (örömittasan közbeszól) Lenyűgöztelek? EDMOND A csodálatos asztalodhoz képest szégyellem ajándékaimat. HERCEG Elbájoltalak? EDMOND Lenyűgöztél, nagybátyám. A Titkos Államtanács tagjának néztelek volna, noha tudom, hogy az is vagy. Szakasztott az a választófejedelmi trónálló voltál ott a magasban, akinek megismert a történelem. HERCEG Nem voltam kissé meggörnyedve? EDMOND Komor gondolatok terhétől igen, de csupán a történelmi hűség kedvéért. Nagynéném, a Kegyelmes Hercegasszony, az isteni Diána pedig szebben mutatott, mint a róla elnevezett sósborszesz-reklám! HERCEG A számból vetted ki a szót. Már éppen meg akartalak feddeni, hogy nem veszed észre, de lám, gondolatolvasó vagy.
11 EDMOND (szerénységet színlelve) Jobb újságolvasó, mint gondolatolvasó. (vált) Louise néném tehát szokása szerint vadászaton? Kecsesen megülve telivérjét? Mellette két solymásza és sólymai éppen elröppenőben? HERCEG (sóhajt) Ha csak sólymai volnának elröppenőben! Szomorú hírem van. Fájdalmasan friss még a seb. Uszályba temettük. EDMOND Az a csupa jóság szíve! HERCEG Kéttornyú parókáját, lábtól, melléhelyeztük. (vált) Burnótot? EDMOND Angyaltekintetének ezerráncú szeme! Nyakának ezerráncú tokája! (most fogadja el a tubákos szelencét) Köszönöm, egy csipetnyit. (nyugodt tónusú beszélgetésük közben kis szüneteket tartva MINDKETTEN tubákolnak) HERCEG Úgy kívánta, hogy vadász sólymait elevenen temessük mellé… EDMOND Micsoda boszorkányillat járt a nyomában! HERCEG Isten nyugosztalja, teljességgel kiszellőztethetetlen volt. EDMOND (tüsszent)
Magas kora és visszerei ellenére, senki sem táncolta úgy a kánkánt, mint ő.
HERCEG Visszerei? Jó, hogy említed – (meghatottan tüsszent) – a visszereit külön megsirattuk. EDMOND (tubákol) Misét mondattál érte? HERCEG (tubákol) Nincs a tengernek annyi fövenye, ahány misét érette mondattam. HERCEGNŐ (eltüsszenti magát az íróasztal mélyén) EDMOND Valaki tüsszentett. HERCEG A terem visszhangja. EDMOND Isten az atyám! Esküdni mertem volna. Nincs a függönyök mögött orgyilkos? HERCEG Keresztülszúrtuk volna a nagytakarításnál. (ravaszul vált) Az az áldott lelkülete: még akkor is a megbocsátáson járatta az eszét, amikor kilehelte páráját! EDMOND Lám, milyen tisztességtudó tud lenni a balsors, ha úgy illő, s milyen szerencse, hogy a neki szánt ajándék a tengerbe veszett. De hát úgy kerek a világ, hogy forog. Helyezd kényelembe magad, nagybátyám és úgy élvezd – ha lelki szemeddel nem is látod az odaveszett portékák diadalmenetét –, azt, ami kincsekből megmaradt. HERCEG Nagyon örülök, kedves Edmondom, hogy annyi tengeri vihar, vezető nélküli vonat- és pilóta nélküli repülőgép-katasztrófa közepette mégis idetaláltál és a házszámot se tévesztetted el.
12 EDMOND * (az íróasztal mögül a görgős karosszéket a HERCEG feneke alá tolja) Tapsold elő ajándékaid! HERCEG Hadd lám, milyen kincsekkel örvendeztetett meg az a tökéletesen leaszfaltozott ismeretlen földség, amely – mit is mondtál, mi a neve? EDMOND Atrabázia. HERCEG Atrabázia ezer pagodája, bodegája, datolyaligete, amely immár mind családi birtokunk kezelősége alá tartozik? EDMOND Így igaz. Tapsold elő! Rajta! HERCEG (boldog mosollyal) Mostanában görcsbe merevült a… (pikáns poén, ha rövid szünetet tart) ) tapsorkánom – de máris hozzáfogok. (hármat tapsol) EDMOND * (előhozza az első ajándékot, egy kerekeken guruló vásári tákolmányt) Íme! Mától a tiéd a Nagy Szent Hungalotróniusz oltárorgonája. HERCEG Mondd! Mondd! Mi a legendája? EDMOND Herceg úr! Kegyelmes Uram! Nagybátyám! Philippe!... HERCEG Hagyd a formaságokat, Edmondom! Halljam a legendáját! EDMOND (hadar és mutogat) Inkább olvasom. Ez a gyártási szám, ez az engedélyezési címke, ez a találmányhivatali bejegyzés, ez a prospektus. Legendája szerint a Nagy Szent Hungalotróniusz nevet az égiektől kapta, noha a mennybemeneteli névjegyzékben nem szerepel. Nyitogatom-csukogatom: ez a szárny a férfiszárny, ez a szárny a női szárny. Az atrabáziai világvallás szerint szent csak házasember lehet; ez itt maga a szent, vele szemben a feleségei, ez a lelógó lábú Cingár Szent Filoméla, ez a csont- és bőr libanyakú Borzas Szent Barzulya, ha csukom, szájuk a szent szájával éppen összeér, ha nyitom, cuppantanak: körülkenve veres ragaccsal, a kétezer éves hidraulikus bőrszivornya még nem száradt be. Ez a cupi-cupi-cupp-cupp-cupp a csodák csodája! Nyitogatom a fiókot: mozdulnak a cintányérok, rezegnek a rézlemezek, cuppognak a szentek, merülnek a kancsók, röpködnek a törülközők, szaladgálnak a cselédek. (macskazene csendül fel) HERCEG (túlkiabálja) Mi az a villogója? EDMOND (fokozatosan lehalkítja a zenebonát) A lámpája. Azt lóbálja. HERCEG Mért olyan veres, tán haragszik? EDMOND (teljesen lecsavarja a macskazenét) Veres, de jókedvében. Nagy Szent Hungalotróniusz a legenda szerint mindig jókedvű volt. Veres lámpájával integet a bajba jutóknak. Egyformán ajánlatos hozzá fohászkodni aranyér, veseföveny, hétfői hangulat és születésnapi létrémület ellen.
13 HERCEG „Létrémület” – mondod?! Hát van olyan? EDMOND Csak olyan van: nézz körül. Van, aki attól fél, hogy ijedezni talál, van, aki attól rémüldözik, hogy létezni talál. HERCEG Oly emelkedett vagy, Edmondom, hogy egy szavadat sem értem. EDMOND De Nagy Szent Hungalotróniuszunk szárnyas oltára mindeme bántalmak szuverén gyógyszere. Tapsolj! HERCEG Már hiába, annyi szent, az atrabáziai őskultúra ajándék-gyárosai jobban tudják mi kell egy Hercegnek, mint a kézműves-ipar piacra dolgozó kismesterei. (tapsol) EDMOND * (begörgeti a következő ajándékot: gömbölykocka, rajta pontokkal) HERCEG Ez az óriás kockavető kocka miféle? EDMOND A csalhatatlanság kockája. Ha kockázni akarsz önmagaddal… HERCEG (elragadtatva) Ha kockázni akarok önmagammal… EDMOND (most ő diadalittas; közbeszól) Felnyitod a fedelét, és beleveted magad. HERCEG (türelmetlenül) Hadd próbálom! EDMOND Nyugi. Majd. Ezzel akkor sem csalhatsz, ha suttyomban szeretnél. HERCEG Suttyomban! Ó igen, az ember néha szeretne túljárni a tulajdon eszén. EDMOND Arravaló a gömbölykocka. HERCEG Ejha! Csak találjak akkora kockapörgető poharat hozzá! EDMOND Hoztam azt is. HERCEG Hoztál!? (örvendezve tapsikol) EDMOND * (furcsa készítményt hoz be) Itt hozom a kétfejű uhugánt, az egyetlen beszélő madarat, amely basszusban mondja ----HERCEG A kétfejű uhugán az enyém?! EDMOND A madár a tiéd, igen tisztelt nagybátyám! Láthatod, hogy két feje van és tercben bömböl. HERCEG Tercben?! EDMOND énekelni.
Tercben, ha betanítod – bár ehhez az kell, hogy magad is tudj két hangon
14 HERCEG Két hangon! Hadd próbálom! EDMOND Majd később. * (hozza az újabb ajándékot) Íme a világtojás. HERCEG A világtojás! EDMOND Kis fantáziával a mondáját is hozzáképzelheted. HERCEG Hadd képzelem máris. EDMOND Keletkezésünk legendái úgy hasonlítanak egymáshoz, mint egyik világtojás a másikhoz. Tartalékold még egy kicsit a képzeletedet! * (hozza az újabb ajándékot) E perctől tiéd az örökfüstölő. HERCEG Füstölő! EDMOND Atrabázia templomaiból már rég kivesztek az őslakók, amikor a füstölő még mindig füstölgött. Továbbá… HERCEG (közbeszól) Örökfüstölő! Edmondom. Mivel fogom viszonozni? EDMOND * (hozza az újabb ajándékot) Elhoztam neked Herceg úr a képzelt tengely körül forgó karikát. HERCEG Mire használták? EDMOND Talyigába, keréknek. De vigyáznod kell: ha elfelejted odaképzelni a mértani tengelyt, a talyiga összerogy alattad. Továbbá… HERCEG Továbbá…! EDMOND * (előáll az újabb ajándékkal) Öngyilkos lőelemképző. HERCEG Micsodázó? EDMOND Ha e tükrök közé a kereszttel megjelölt helyre beleszállsz, olyan tökéletesen megcélozhatod magad, hogy akármilyen vaktában lövöldözöl, minden golyó a szívedbe fúródik. HERCEG (vidoran) Hadd próbálom! EDMOND Csak egyszer próbálhatod. HERCEG (csalódottan) De mikor? EDMOND Majd. Ha úgy érzed, csalódtál benne, és nem múlja felül minden várakozásodat, azzal az ajándékkal, ami most következik… HERCEG (közbevág) Még más is következik?
15 EDMOND Tapsold elő! HERCEG (tapsol; * T. G. megjegyzése: a későbbi, fontos fejlemények miatt, talán a legnagyobb leleményt igénylő ajándék érkezik; az ajtó két szárnya feltárul, négykerekű „gyaloghintó” gurul elő, négy oszlopa közt négyfelől függöny) Hát ez? EDMOND alkalmas.
„Négy az Egyben.” Agglegények megvigasztalókája; de özvegyi használatra is
HERCEG S mivelhogy éppen özvegyek volnánk, elárulnád-e használati utasítását? EDMOND (mondandóját demonstrálva) Ez a csodás hintó vezénylő táblája. HERCEG Szinte semmi a kézben. EDMOND Itt a négy gombja: Asszíria, Egyiptom, Ázsia, Atrabázia. A világtörténelemmel szeretkezhetsz, négy földrész legszebb ágyasaival vidíthatod fel özvegyi magányodat, mely nem is lesz olyan nyomasztó édes kettesben…. HERCEG (dévajkodva) Édes ötösben? EDMOND Kettesben, de négy közül válogathatsz. HERCEG Ez nem lehet igaz! EDMOND Tulajdon szemeddel láthatod. HERCEG Hadd próbálom. EDMOND Próbálhatod. Keresd magad a nyomógombokat! HERCEG Csodálatos világ lehet ez a te leaszfaltozott kontinensed, amit felfedeztél, Edmondom. Csodálatos izgalmak világa ez az Atrabázia! * (gombot nyom; a „gyaloghintó” balfelőli függönyei mögül az EGYIPTOMI SZÉPSÉG hajol ki, s merev pózban marad) Nem hiszek a szememnek. (T. G. közbeszúrt, de igen fontos megjegyzése: A NÉGY NŐI ALAK mindegyike általában „csak” derékmagasságtól felfelé teszi magát láthatóvá; kivételes esetekben változik az instrukció; a legtöbbször viszont keltsenek olyan hatást, mintha derékban elvágták volna őket; mozgásuk jellemzői: felfelé mintha rugó lökné ki, lefelé mintha mágnes vonzaná őket marionettfiguraként; kiemelkedésük után – természetesen deréktól felfele – bábú-, ill. szoborszerű pózba merevednek) EDMOND Most nyomd meg a mellette lévőt! (annál jobb e megszólalás, minél nyilvánvalóbb a szöveg jelentésének egyiptomi nőre vonatkoztatható „áthallása”) HERCEG * (gombot nyom; az EGYIPTOMI SZÉPSÉG visszahúzódik, s vele azonos időben és hasonló ritmusban – a túloldalon – a függöny mögül kihajol az „ASSZÍR ÁGYAS;” a HERCEG megszólalása örömittas) Gyönyörűen működik.
16 EDMOND A mellette lévőt. HERCEG * (gombot nyom; az ASSZÍR NŐ a függöny mögé húzódik, vele szinkronban hátul kibukkan a „KÍNAI GÉSA;” a HERCEG alig bír magával) Mesésen működik! EDMOND Ez eddig három. HERCEG Most a negyediket! EDMOND
(megint „áthallásos” a szöveg) Nyomd a negyediket!
HERCEG (felfokozott izgalommal gombot nyom; mialatt a „KÍNAI NŐ” le- és behúzódik, elöl szétválik a függöny és megmutatja magát „ATRABÁZIA – A SZTRIPTÍZ-HETÉRA”) Csodálatos ajándékot hoztál, Edmondom. Mivel viszonozhatom? EDMOND Egy csipetnyi burnótod tán volna. Tubákolhatnék. HERCEG Tubákolhatnál?! Ne, burnót, szelencéstől. Ez mind a tiéd. EDMOND De nagybátyám, Herceg úr, a szelence hét falut ér, nem fogadhatom el ----HERCEG És ez? Ez a négyfogatú gyaloghintó? Atrabázia varázslata? Nem, hogy hét falut, fél országot is megér. Túlságosan lekötelezel. Majd megtalálom a módját, hogy viszonozzam. EDMOND Nem azért hoztam. Örülj ajándékaimnak s ez nekem elég. HERCEG De kedves Edmondom, örömömben azt sem tudom, hová legyek! Jer ölelj meg! (ölelkeznek; ez a rituálé többször ismétlődik; akkor igazán jó, ha a két férfi „ölelkezésének” pikantériája érzékelhető) EDMOND (miután kibontakozik az ölelésből) Nem próbálnád meg ugyanezt az új szerzeményeiddel? Én majd kezelem a vezénylő táblát, míg te hűséges és alázatos rabnőiddel foglalatoskodsz. HERCEG Még úgy sem kóstoltam végig egy egész rabszolgapiacot. (hirtelen eltöprengve) De hogy van ez? Ők csak felsőtestek? Kihajolnak, de nem jöhetnek elő, mert lábatlanok? EDMOND Lásd, erre nem emlékszem. Alkalmasint a lábuk már csupa fémrúgó meg mágneses tekercs. Próbáljuk meg. * (gombot nyom; az ATRABÁZ NŐ visszahúzódik a függönye mögé, az EGYIPTOMI NŐ ismét előtűnik, de most lelép és oldalazva ellejt a HERCEG előtt; igéző mosollyal körülcirógatja, majd ölelésbe olvad; utána kibontakozik és visszatáncol a „gyaloghintó” felhágójára; EDMOND a HERCEGHEZ) Na, milyennek találtad? HERCEG Akármi legyek, megharapta az ajkamat. Ennek ugyan nincs semmiféle masina se a mellében, se a gyomrában, de még a dereka körül sem. S oly tajtékos, mint a nyihos kanca. (vált) A másikat most próbáld ki te magad! EDMOND Neee… neem -----
17
HERCEG Edmondom! Légy az előkóstolóm! EDMOND A te ajándékod. Nekem már volt részem benne a boltban. Ott kipróbáltam. HERCEG (udvariaskodik, de gombot nyom) Megsértesz vele! * (az EGYIPTOMI NŐ visszahúzódik, s ezzel egyidejűleg a túloldalon előbukkan az ASSZÍR NŐ: lelép, ellejt, majd a HERCEGET kéjesen körülvonagolva „megszólal,” de csak a szája mozog) Valamit mondani akar, de nem értem. Némák ezek vagy kukák? Talán gyártási hiba? HERCEG (a vezénylő táblán matatva, fokozatosan „ráadja a hangot”) ASSZÍR NŐ („megjön” a hangja, de lassan és basszusban beszél) Aó-la aó-la aó-la-la-la – aó-la… EDMOND Rossz a sebesség! HERCEG Melyik a kapcsolója? EDMOND Ha tudnám… HERCEG (türelmetlenül „kapcsolja”) ASSZÍR NŐ (dupla sebességgel, visítva hadar) gyip-gyi-rip gyip-gyi-rip gyip-gyirip gyip-gyirip…
Hiberemi-haburami-hiberemi-haburami
EDMOND Rossz a sebesség! HERCEG Várj! Talán ez a másik… (kapcsolja) ASSZÍR NŐ („a jó sebességgel” – dallamosan gajdolva) Uram és parancsolóm, íme Istár szolgálólánya és a Tiéd. Leteszem minden kösöntyűs láncomat és illatos olajjal kenekedem, úgy lesem intésedet. Óhajod telisded teljesítésében nem ismer lehetetlent a Te rabnőd! Ha megérdemlem, korbácsolj! HERCEG A teremburáját! Szeretném szaván fogni s nem mondanám így előtte, ha nem tudnám, hogy fület nem gyártottak neki a hallásra ----ASSZÍR NŐ Akinek füle van a hallásra: íme rabnőd, a méltatlan, hogy magába fogadja szerelmi gerjedelmedet s ahova buzdul, oda mozdul. (feljebb emelkedik a megszokottnál, a combjait is láthatóvá teszi) De ha tetszésre lel a te színed előtt remegő rabod, kinek combja síkos elefánttetem-oszlop és perselye olyan mint egy olajjal telt korsó, míg ő maga oly égőremegő, mint szőlőlugasod levélmennyezetén a láng, fáklyaoltáskor. HERCEG Szavamra, szép hölgy, nem állok jót magamért. Hol a gombja? * (megnyomja; az ASSZÍR NŐ a saját „fülkéjében” derékig süllyed, de merev szoborpózban továbbra is látható marad a felsőteste) EDMOND Egészen felhevültél, nagybátyám.
18 HERCEG Hogy az ördögbe nem… EDMOND (közbeszól) Egészen megifjodtál. HERCEG Azt majd akkor látjuk meg, ha… Nézzük, milyen szolgálatkész a többi, például Ázsia, ha ráadom a hangot. * (gombot nyom; az ASSZÍR NŐ teljesen eltűnik, ezzel szinkronban elöl, a függöny mögül kibukkan az „ATRABÁZ SZTRIPTÍZ-HETÉRA:” mórikálja magát és lassan lelépdelve a gyaloghintóról, vetkőző számba kezd a HERCEG előtt) Ejnye, eltévesztettem… Sebaj. EDMOND Ez Atrabázia, az aszfaltkontinens szépségkirálynője. Add rá a hangot, mélyen tisztelt nagybátyám és Hercegem. HERCEG Ráadom a hangot. (csavar a gombon; sztriptíz-zene; túlkiabálja) Valami baj van vele? EDMOND (füléhez emeli a tenyerét; mutatja, hogy nem érti) HERCEG (lehalkítja a masinát) Mi ez? Baj van a kapcsolóval? (lekapcsolja) EDMOND Semmi baj: ennek ilyen a természetes hangja. Más nyelven nem beszél. HERCEG Elképesztő, hogy mennyire más világ ez a te aszfaltkontinensed. Nálunk azt szeretik, ha mi vetkőztetjük őket; ezek meg azt, ha maguk vetkőznek – nekünk… Ni! Ni! Nézd, hogy mit művel! EDMOND Hogy szeret-e és érez-e egyáltalán valamit is egy automata, nem tudom. Ezen a koncon marakodjanak az akadémikusaid. HERCEG Nézd már, hagyd a bölcseletet máskorra. A mieinknek rimánkodni kell, hogy egyszer-kétszer kivillantsanak valamit, ezek meg maguktól idemutogatják, valósággal fitogtatják idomaikat ----EDMOND Ránk tukmálják ----HERCEG Nézd, hogy mire képes a szájával. Cücsörít vele és fintorog. EDMOND Gondoltad volna? ----HERCEG Nézd ezt a körbedobálós mellét, nézd a feneke szabályos körbehimbálást! Észbolondító combok-örvénye, csupa tüzes perzselés és paráznaság! ----EDMOND Örülök, nagybátyám, hogy Atrabázia vetkőzése ennyire megnyerte tetszésed. HERCEG Elég, szenvedek… Nem látod, hogy szenvedek? Csavard le, márki úr, nem bírom szusszal, alig van jártányi erőm. EDMOND * (gombot nyom; ATRABÁZIA visszatáncol a „gyaloghintóhoz” és eltűnik a függönye mögött) Herceg úr! Megártott…?!
19 HERCEG Semmi, semmi, Edmondom. Csak túl-boldog vagyok. Belehalok, ha Atrabázia Vetkőző Királynője nem lesz az enyém – és belehalok, ha az enyém lesz. A kéj hajhásza vagyok, mint afféle arisztokrata, aki nem tud mértéket tartani. Egy forradalmár asztrológusom megjósolta, hogy paroxizmus közben fogok meghalni: merevgörcsben üt agyon a saját hímbunkóm. EDMOND Üsse kánya: nászhalál – szép halál, édes nagybátyám, kegyelmes Herceg. HERCEG Én is úgy tartom, kedves unokaöcsém, alsó- és felsőházi képviselő úr: a nászhalál valóban szép halál. Bocsásd meg túl-boldogságomat, de hátborzongató gyönyörűség, hogy én leszek az első hím államférfi a földön, aki világrészeket visz az ágyába. – Én leszek a nőzés Herkulese, aki túltesz tízezer Casanován és százezer Don Giovannin, aki százmillió szupernőstényt hajigál hanyatt az ágyára s gyorsabban intézi el őket, mint légycsapóval a legyet. (egyre jobban belelovalja magát) Az én rettentő étvágyú nőcsapóm, a hímbunkók gigásza! Elgondolni is… EDMOND (közbevág) Csillapodjál, Herceg úr. HERCEG E velőtrázó gyönyörlavina előérzete oly mámorossá tesz, hogy nem bírok magammal. Bocsásd meg túl-boldogságom szétáradását. Hadd öleljelek meg, ajándékodért. (ölelkeznek) EDMOND Ázsiát még ki sem próbáltad. HERCEG Tényleg, el is felejtettem… EDMOND * (gombot nyom) Íme Ázsia. KÍNAI NŐ (Mao-piros könyvét magasra tartva előlép, körülmasíroz, miközben agitál) A mao mao mao ti ta tuo kou hüi sau kou hüi mao mao mao ti ta tuo kou hüi sau kou hüi mao mao mao hű-ha-ho mao-mao-mao ----- ( visszatér fülkéjébe; a „gyaloghintóban” eltűnik) EDMOND forró…
Könyvecskéjéből ítélve fel sem tételeznéd, hogy analfabéta. De a szerelme oly
HERCEG Vagyis butának buta, de a szerelemnek professzora? EDMOND A szerelem univerzitása! HERCEG Totalitása! EDMOND Katlan, melynek foga van: éget és harap. HERCEG Éget és harap! Ha-ha-ha! Van-e még valakinek ilyen leírhatatlanul szeretetre méltó unokaöccse?! A keblemre, Edmondom! EDMOND (nehéz eldönteni, hogy nincs ínyére a gyakori ölelkezés, vagy éppen csak kéreti magát) Na de tisztelt Nagybátyám! Herceg úr!
20 (ismét ölelkeznek) HERCEG Az igazat megvallva, már csak attól félek… EDMOND (közbevág) Már mitől félnél? Attól, hogy elromlik a szerkezet és be találják csípni a legnemesebb, legérzékenyebb, legféltettebb előrészedet? HERCEG Ládd, erre nem is gondoltam. Szent egek: becsípheti a… EDMOND (megnyugtatóan közbevág) Sose félj! Megnyomod a farcsont táji lazítógombjukat, kezük-lábuk kilazul, darabokra esnek szét, és te sértetlenül kikászálódsz belőlük – utána újra összerakhatod a neked fontos testrészeiket.. HERCEG Nem hiszem, hogy eleget értek hozzá s különben sem akarom elrontani az én gyönyörűségemet, legalább addig nem, míg ki nem hordják és meg nem szülik fattyúimat. Mert fattyúk nemzése nélkül nincs jövő! Inkább attól tartok ----EDMOND Mitől, édes nagybátyám? Csak bátram, ki vele Herceg úr! HERCEG (sötéten pislog) Magamtól. Attól, hogy kandiságomban a telhetetlenség ördöge erőt vesz rajtam, s ládd, márki úr, máris huncutul incselkedik velem. Mert mi történne, ha mind a négyőjük gombját egyszerre nyomnám meg és négyen egyszerre ajnároznának körül, nyelvükkel, cirógató mellükkel, súroló tomporukkal és csókra csücsörített szájukkal is megmásznának, mint a házukat elhagyó csigák? Mi lesz, ha e csábító képzeteket elhessegetni nem tudom? EDMOND Ne tedd, nagybátyám, Herceg úr, ne tedd. HERCEG De hát ha érzéki mohóságomon erőt venni nem tudok? EDMOND Az ajándék-gyárosok nem mondták el ugyan, hogy mi lesz, ha nagy véletlenségből egyszerre találsz rákönyökölni négyőjük nyomógombjára, de a bolti eladó célzott arra, hogy ezzel csak elronthatod. Ezek a csodás nők nem léteznek együtt s nem is látják egymást ---HERCEG Nem látják? Hát engem? EDMOND Te más vagy. Ha együtt hívod elő őket, akkor ők összeütköznek és csörömpölve összetörnek s akkor összesöpörheted és kidobhatod a cserepeiket. HERCEG Hogyan? Alig, hogy megszerezted ezt a négyes örömöt, kedves Edmondom, máris meg akarsz fosztani attól a százszoros gyönyörűségtől, hogy egyszerre négy világrész karjaiba vessem magam s úgy fetrengjek a kéjben én, a hímbunkó-Herkules, mint előttem még senki, soha? EMOND Te tévképzetekben tetszelegsz, hőn szeretett nagybátyám! HERCEG A milliárd nőstény síkos-aranypikkelyes hasán végigsiklani, kipukkasztani kéjhólyagjukat talán tilos? Kedves unokaöcsém, te tudod a választ?
21 EDMOND Az a milliárd nőstény csupán a te túlfűtött képzeletedben él, Herceg úr. S hogy ne ringasd magad hiú ábrándokban és lásd – (elrántja a „gyaloghintó” minden függönyét, s minden oldalról látni, hogy fülkéje üres) – Délibáb-játékkal van dolgod, tehát csodát ne várj tőle. HERCEG (körüljárja a „gyaloghintót,” belekukucskál; hitetlenkedve) Üres. EDMOND Az hát. Tik-tak himbák, inga-bingák, hajszálrugók- és kerekek egyszerű turpissága ez az egész. HERCEG Nagyszerű ajándék. Ne legyünk istenkísértők, elégedjünk meg azzal, amink van, hogy nem egyszerre, csupán egymás után tesszük magunkévá minden világrész minden asszonyát, serdülő korú romlatag ártatlanságtól a kikapós nagymamákig. Keblemre fiú! Hadd öleljelek meg! Isten hozott! (sokadszor ölelkeznek) EDMOND (mintha hosszú idő után most találkozna ismét a nagybátyjával) Csakhogy viszontlátlak! (vált: kissé kényszeredetten tiltakozik és kibontakozik az ölelésből) De mit gondolnak rólunk birodalmunk lakói, az alattvalóink? HERCEG Sose törődj vele: ők maguk nem gondolnak semmit, csupán divatos eszmék gondolódnak bennük. S minthogy nem szúrhatom ki a szemed hét falut érő tubákos szelencével, minekutána életed kockáztatásával felfedezted nekünk aszfaltkontinensünket, a hogy is hívjákot ---EDMOND (kisegíti a HERCEGET) Atrabáziát. HERCEG Atrabáziát. Hadd viszonozzuk, amit értünk tettél, márki úr, édes unokaöcsénk egy csekélységgel, valami jelképes ajándékkal, melynek ha nem a fogát nézed, hanem a belbecsét, érezni fogod, mennyire kegyünkben állsz, mint legkedvesebb rokonunk. (tétován körülnéz) Akarod ezt a kandelábert? (nem biztos, hogy megvárja EDMOND reagálását) Nem. Ezt a zenélő órát? Balettet írt belőle valami spanyol. Nem. Ezt a füst-arany paravánt? Színdarabot írtak róla, de most éppen elfüstölgőben van. Nem. Akarod ezt az íróasztalt, székestől? EDMOND (arca felderül) De nagybátyám! Ez túlságosan tékozló ajándék… HERCEG Szót se többet, örülök, hogy megnyerte tetszésed az íróasztal. Amúgy se tékozolhatnám másra jobban, mint rád. EDMOND Elismerem: pazar ajándék. HERCEG Rád pazarolni ennyi ajándékod viszonzásául nem elég. De valóban impozáns, remekbe faragott ősi darab. Még családunk Braganza-ágáról maradt ránk. Már csak ezért sem közönséges íróasztal ez konzul úr, édes unokaöcsém. EDMOND Káprázatos munka! Csupa berakás ----HERCEG Hát igen, ebbe belerakták, ami egy íróasztalba belerakható. (sejtelmesen) Sőt, még többet is!
22
EDMOND Legalább 77 falut ér. HERCEG Csak hetvenhét falut érne, ha közönséges író- és gondolkozóasztal volna. Mert ennek az asztalnak ----- (elakad, de könnyen lehetséges, hogy készakarva) EDMOND De hogyan fogod nélkülözni? HERCEG Ne törődj vele, világutazó barátom. Ezentúl nem írok, nem gondolkozom: az életnek élek, annak, hogy kiéljem az életet Ázsia, Egyiptom keble-partján ringatózva, Asszíria köldökének oázisánál üdülve és Atrabázia lába között megsemmisülve, elállatiasodva, megistenülve – ahogy akarod. Ezentúl legfeljebb azon morfondírozom, hogy egymilliárd asszonyommal átélek-e majd minden átélendőt. (vált) Tiéd az íróasztal és annak lakója. EDMOND (álmélkodva) Lakója…?! HERCEG Még nem mondtam, hogy titkos fiókjában ----EDMOND Még nem mondtad, Herceg úr. Csakugyan?! HERCEG Lásd, nagybátyád milyen hebehurgya. Én meg azt hittem, egész idő alatt egyébről sem beszélek ----EDMOND Miről? HERCEG Magadat okold, kedvesem, a túlságos boldogság, amelyet ajándékaid seregével okoztál, csapongóvá tesz ----EDMOND Eddig csak égtem, de most már pörkölődöm a kíváncsiságtól. HERCEG
Hát tudd meg, hogy ennek az asztalnak tündére van.
EDMOND Tündére? Eddig is tündéri, és nem közönséges tárgy volt a szememben. De ha valóban tündére van, nem kell-e attól tartanom, hogy elszökik, ha hajléka gazdát cserél? Nem láthatnám? HERCEG Ilyenkor alszik s azt tanácsolom, ne költsd fel, csupán majd ha vele leszel a palotádban; akkor sem akárhogy, hanem ----EDMOND (kétszeresen is türelmetlen: idegesíti nagybátyja fecsegése, és persze a „tündért” is nagyon szeretné látni) A neve? HERCEG
Louise.
EDMOND (nem rejti véka alá csodálkozását) Louise? Így hívták imádott nagynénémet, bálványozott nődet, a megboldogult Hercegnét, akiért ma már annyi könnyet ontottunk. HERCEG
Béke hamvaira. Merő véletlen.
EDMOND Különös véletlen; legyen neki könnyű a föld.
23
HERCEG Ne próbáld költögetni a névrokonát, felébred magától is, ha odaülsz mellé, felébred a tollad sercegésétől; ezentúl ő diktálja leveleid. (miközben beszél, görgőkön az ajtó közelébe tolja az íróasztalt, amelynek – talán a rázkódástól – a csapóajtaja kinyílik) EDMOND Én mindig olyan íróasztalra vágytam, amelynek tollbamondó tündére van. HERCEG Viseld egészséggel. EDMOND …merthogy a fogalmazás sosem volt erős oldalam. HERCEG Leld benne örömöd. EDMOND Drága nagybátyám, kegyelmes Herceg úr! (megfeledkezve előző vonakodásáról) Hadd öleljelek meg! HERCEG Ám ölelj. (ölelkeznek) EDMOND (kibontakozva az ölelésből) Hadd veregetem meg a vállad! HERCEG Ám veregesd. EDMOND (vállveregetés közben, majd) Hadd ropogtassalak meg amúgy derekasan! HERCEG Ám ropogtass. HERCEGNŐ (megszólal és megzavarja EDMOND és a HERCEG „édes kettősét,” annál is inkább, mert rövidesen kiderül róla, hogy ő a MEGFIATALODOTT VÁLTOZAT) Éhes vagyok. EDMOND Nini! HERCEG
Haj-baj.
EDMOND Felébredt a tündér. HERCEG Mit mondasz? Máris? HERCEGNŐ Aranytálakon hordjanak fel süteményeket, legalább félóráig megállás nélkül. Philippe! Edmond! Csengessetek! Mit álltok ott?! EDMOND (segít a HERCEGNŐNEK előkászálódni az íróasztal rejtekéből) íróasztalomnak tündére van.
Az
HERCEGNŐ (a közönséget beavatva) Mintha sohasem láttak volna. Csak bámulnak rám, mint borjú az új kapura. (lábra áll) EDMOND Tündérkém! Tündérkém! Babonázó Tündérkém!
24
HERCEGNŐ (balerina mozdulattal nyújtózik) Jaj de elgémberedtem. HERCEG Valami kalamajkát sejtek. Kicserélték a tündért. Louise! Mintha kicseréltek volna!
(Vált; a HERCEGNŐHŐZ:
HERCEGNŐ Nem tudok róla. Csak azt tudom, hogy farkaséhes vagyok. PATIKUS (végszóra kicsapódik a szárnyas ajtó, és berohan a PATIKUS) Kegyelem árva fejemnek, fenséges úr! HERCEG Kicsoda maga? Mit akar? Ezt is lehet? Beszemtelenkedni? Nézze meg az ember. Talán előbb megvárná odakint, amint Gaston bejelenti! PATIKUS (leforrázva visszakullog és behúzza maga után az ajtót) HERCEGNŐ Edmond. Unatkozom. Megjött a szeretkezhetnékem. EDMOND Tündéri Louise! Szabad a karját? HERCEGNŐ Várjon. Még előbb tapsikolva elfojtok egy ásítást. Szólítson Hercegnőnek. Most. (karját nyújtja; körbesétálnak; hangtalanul nevetgélnek; a HERCEGNŐ legyezőjével olykor hamiskásan EDMOND orrára koppint) …Ne legyen rossz fiú! GASTON (belépve és az ajtó előtt megállva) Kegyelmes Herceg úr, udvari patikusunk, Pitou apó, bebocsáttatásért esedezik. HERCEG Rosszat sejtek. Kérjen rendkívüli audenciát. GASTON Azt kér – feldúlt állapotban. HERCEG (szigorúan) Eléggé feldúlt állapotban? GASTON Feldúlt állapotáról kezeskedem, fenség. Beengedhetem? HERCEG Hozza rendbe magát, aztán jöhet. GASTON Parancsára, fenség! (vált; kiszól, de mivel a PATIKUS még nem érkezik meg, behúzza a kétszárnyú ajtót, kiegyenesedve, várakozó komornyiki pózban megáll az ajtó előtt – belül, noha egy ideig semmi dolga) EDMOND és HERCEGNŐ (eddigi folyamatos sétájukat megszakítva megállnak; a HERCEGNŐ szembefordul EDMONDDAL) Elhatároztam, hogy hadat üzenek a férfinemnek. Én leszek a kipusztítója. EDMOND (annyira el van bűvölve, hogy meg sem hallja a HERCEGNŐ szavait) Louise! HERCEGNŐ
Ha segít a pusztításban, magát meghagyom utolsónak. Esetleg -----
EDMOND (szinte „lecsapva” a még ismeretlen lehetőségre) Esetleg?
25
HERCEGNŐ Megkegyelmezek. (folytatják az enyelgést, amit a PATIKUS érkezése zavar meg) PATIKUS (szakasztott úgy, mint az imént; berohan) Kegyelem árva fejemnek, Herceg úr, fenséges urunk! (leborul a HERCEG lába elé) HERCEG Állj fel s tedd fel a föveged, Pitou. PATIKUS Hajadonfőtt jöttem, kegyelmes uram engedelmével. Kelekótyaságom miatt eltévesztettem a fiolát. Az altató fiola helyett a fiatalító fiolát nyomtam az amúgy is hebehurgya tanoncom markába. Én összekevertem, ő fordítva cédulázta. Ilyen szégyen még nem ért. HERCEG Az altató fiola helyett a fiatalító fiolát? PATIKUS Minden unciája egy esztendővel fiatalít! HERCEG A zöld helyett a viola-fiolát? PATIKUS A zöld helyett a viola-fiolát! HERCEG Tudod, hogy ezért elevenen megnyúzatlak? PATIKUS Én vagyok a kalamajka okozója… HERCEG (közbevág) És az összeesküvés értelmi szerzője! (MINDENKI ránéz) Mért néztek rám olyan jelentőségteljesen?! PATIKUS Kegyelem, árva fejemnek! EDMOND Drága nagybátyám! Író- és gondolkozóasztalomnak nincs párja, hiszen tündére is van. Tedd teljessé boldogságomat Herceg úr! Gyakorold nagylelkűségedet! HERCEGNŐ Hangos fogcsikorgatás nélkül. HERCEG Bagatell. Egy lakókkal túlzsúfolt íróasztalocska kis ár azért a káprázatos ajándékért, amellyel megörvendeztettél. EDMOND (a HERCEGHEZ kitárt karokkal közelítve) Hadd öleljelek meg! HERCEG (az eddig megszokottaktól eltérően, most elhárítja) kezdve tartogatnom kell a hozzám láncolt rabszolganőim számára.
Öleléseimet mostantól
HERCEGNŐ Edmond meghívott egy szentföldi zarándoklatra és igent mondó kedvemben talált. Útközben több vadászaton is részt veszünk. (ironikusan a HERCEGHEZ) Ne várj haza vacsorára!
26 EDMOND Mulass jól játékaiddal, édes nagybátyám, kegyelmes Herceg. Oly gazdaggá tettél, hogy kiölted szívemből az irigységet. Gaston, Pitou, hozzátok utánam íróasztalomat székestől, én meg a tündéremet viszem. HERCEGNŐ „Tündéredet”?! Lassan a testtel! EDMOND Lassan? Mindennel inkább, csak a testtel nem. Édes Louise! HERCEGNŐ Csitt! Ha máris pásztoróráról beszélsz, a kerti lakig sem jutunk el, és kikaparom a szemed. EDMOND (zavarodottan) Gaston! Nesze pénz! (a hallgatását megvásárolandó, néhány bankót csúsztat a már egyébként is percek óta hallgatag komornyik zsebébe) GASTON (kiveszi a zsebéből a bankjegyeket és akkurátusan megszámolja, majd csalódottan megszólal) A protokoll szabályai szerint ennél sokkal nagyobb összeg volt előirányozva a Nokiás-dobozok feltöltésére! EDMOND (mímelt felháborodással) Poflevest akarsz? GASTON (felbátorodva) Fájdalomdíjért: igen. Hallgatásomért és a hálapénz megduplázásáért a bal orcámra kérem a pofonokat! (EDMOND felé nyújtja a „balos” arcát, de a „jobbos” markát) EDMOND (kényszeredetten, de kifizeti a „tartozását”) Eredj, te bal orcátlan! PATIKUS (kapcsol, hogy ő is „megfejheti” EDMONDOT, de ő a „jobbos” arcával közelít feléje, miközben a „balos” markát nyújtja) EDMOND (kényszeredettsége kínosabb, mint korábban) Noo, nee! Pitou! Még te is?! (de minden hiába, a PATIKUST is bankókkal fizeti ki, illetve le) PATIKUS és GASTON (ceremóniásan hajlongva hálálkodnak; a PATIKUS folyton folyvást a „KÖSZÖNÖM, KÉPVISELŐ ÚR!” szöveget szajkózza, GASTON pedig a „HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM, MÁRKI ÚR!” szöveget ismételgeti; egy idő után azonban MINDKETTEN váltanak a „TISZTELETEM, KEGYELMES URAM!” búcsúzkodó megszólításra; több ízben egyszerre hálálkodnak, miközben nagy buzgalommal hozzálátnak az „IFJÚ PÁR” költöztetéséhez; GASTON az íróasztalt tolja, vonszolja kifelé a színről, a PATIKUS a széket) EDMOND és HERCEGNŐ (ők zárják a „menetet,” egymást bizalmasan átkarolva; végül integetve búcsúznak; a költözködés, illetve a kivonulás közben felharsannak a fanfárok) HERCEG (egyedül marad a rideg palotában) Hm-hm! Ne füstölögj, harag! Szívemnek mely s kinőminő kárörvendő démona súgja, hogy alulmaradt, aki felülmaradt. Ha-ha-ha! Kacagnom kell saját magamon! Bár nem látok tisztán a cserebere dolgában, és hogy Pitou apó a viola-fiola violaszín cseppekkel, miket altatónak véltem, miért mívelte ezt az ellenszenves csodát, hogy nem csak megfiatalította, de ki is cserélte – üdébbre, észbontóbbra, mint valaha volt? Miféle kibabrálás ez velem? Ej, hiú gondolatok! És miért éppen akkor kínoznak, amikor boldogabbnak érezném magam egyedül vele, mint a világ sokmilliárd nőstényével.
27 És miért éppen akkor, amikor elhatároztam, hogy többé nem gondolkozom, hanem azért élek, hogy éljek, és a kiélésben élem ki magam?! De már minden hiába. (a továbbiakban királyi többes számban monologizál, a darab során persze nem először) Be kell érnünk a tengernyi nősténnyel, és meg kell elégednünk azzal, hogy az az egy többé a miénk nem lehet, de a sóvár és engedelmes több milliárdnyi martalékból annyi nőstény áll-ül-fekszik a rendelkezésünkre, ahány csak él és mozog. Siránkozás helyett élvezzük hát a gyönyörű elégtételünket! * (a „gyaloghintóhoz” megy és játszani kezd a nyomógombokkal) Egyiptom! Asszíria! Ázsia! Atrabázia! NŐI ALAKOK * (nevük hallatán, mint a marionettfigurák, a felsőtestükkel óramű pontossággal kilendülnek-visszahúzódnak) HERCEG (meghökken, de folytatja monológját) Ha-ha-há! A világ nőstény felének egyetlen Férje, Ura és Férj-Császára vagyok! Ha akarom előttem, ha akarom alattam hevernek Egyiptom, Asszíria, Ázsia, Atrabázia nőci-milliói… * (A MEGSZÓLÍTOTT NŐK egyre lanyhábban engedelmeskednek és egyre kevesebbet mutatnak meg magukból; másodszorra már a fejüket sem láthatjuk, csak a karjukat nyújtják elő a függönyök mögül; ficamos kacsók, rángógörcsös mozdulatok) …Atrabáz – az ördögbe is, mi van az ajándékommal? Egek, máris elromlott volna? Még ki sem próbáltam, le sem vetkőztettem a némbereket, neki sem gyürkőztem a gyönyörűséges robotnak, hogy mint az emberiség ősatyja, milliárd utódommal tegyem mindörökké nevezetessé magam az új bibliákban! …Egyiptom! Asszíria! Ázsia! Atrabázia! …Semmi se mozdul. Mi van veletek? Mért nem jöttök elő? … Jaj nekem! (felindultan ide-oda futkározva, majd királyi pózba merevedve, részben a nézőknek címezve) Fegyverbe! Fegyverbe! Adjatok fegyvert a kezembe! (ismét zaklatottan rohangál a színpadon) Legalább baltát mellékelhettek volna az ajándékokhoz azok a bitang ajándék-gyárosok! Nem benneteket szeretnélek kiirtani, drágáim, nem Egyiptom, Asszíria, Ázsia, Atrabázia asszony-millióit, hanem a kötélrevaló ajándék-gyárosokat. Ami most van, az kész katasztrófa. ----- * (elakad, de egy kis idő elteltével kapcsol, végigfut ajándékai előtt és pofozza, rugdalja a szerkentyűt) Nagy szent Hungalótróniusz urunk oltárorgonája, nem vigasztalsz többé! A csalhatatlan kockavető kocka sem vigasztal! A világtojás, az örökfüstölő nem vigasztal! Az öngyilkos lőelemképző ----- * (ismét megtorpan; lehet, hogy csak a súgásra reagál) „Az ám, hazám:” az öngyilkos lőelemképző ragyogó találmány. Ha a tükrök közé a kereszttel megjelölt helyre beállok, akármilyen vaktában lövöldözök, minden golyó a szívembe fúródik… Ezt ravaszul kigondolták a zsivány atrabáziai ajándék-gyárosok. A keserves mindenségét ennek az egész huncut játékvásárnak ---- * (megint belerúg a szerkentyűbe, s a „lőelemképző” eldördül, a tükrök pedig összetörnek) Nem vigasztal! * (visszarohan a „gyaloghintóhoz,” lökdösi, bizgatja) Javulj meg! Agglegények és özvegy férfiak megvigasztalókája, javulj meg! Egyiptom, Asszíria, Ázsia, Atrabázia! Letöröm minden gombodat. Zúdítsd elém a világháremet, öntsed el Földemet Asszonyözönnel! Öntsd, mint az ömlesztett árut, ide az ó- és új szüzeket, tüzes anyósokat, félpénzes kancakurvákat, bimbózástól az elvirágzásig minden ringyót! Ide velük a lábam elé, a hasikám alá! * (közben vadul veri, nyomogatja a gombokat; a „gyaloghintó” aranyos pagoda-tetején vörös láng lobban, függönyei mögül zöld füst tör elő; a morgás robbanássá fokozódik; miután a moraj elül, a HERCEG támolyog, köhög, azaz jól láthatóan rosszulléttel küszködik)
28 Szent Habakuk, mit tettem?! Nagy-nagy véletlenségből egyszerre lenyomtam mind a négy gombot. Valami kénbányászati sárkány-kft. működteti, kiokádva ezt a dögletes bűzt. Üzemanyaga a mellemre ül. (erősen fuldokolva köhög) * (a „gyaloghintó” pokolmasinája recsegő-ropogó lármaindulót darál: csupa tam-tam és ütőhangszer) EGYIPTOM – ASSZÍRIA – ÁZSIA – ATRABÁZIA * (a gyaloghintó-függönyök mögül egyszerre lépnek elő: MINDEGYIKÜK nősténysárkányos, madaras, sakálos, polipos, cápás rémálarcban; MINDEGYIKÜK kezében eleven kígyókorbács, vállszíján halálsugarat okádó géppisztoly; fenyegetően közrefogják a HERCEGET, és a „gyaloghintó” felé terelik; a lármainduló elvékonyodik, kis idő elteltével már „csak” távoli jajgatások kíntornája hallható) HERCEG Tudom, hogy hibáztam. Nem kellett volna egyszerre rákönyökölnöm mind a négy gombra. Most mégsem veszíthetem el a lélekjelenlétemet. Ezek játékok csupán elromlott ajándékok. Hé! Hé! Miért csattogtatsz azzal a játékkorbáccsal?! Nem vagyok ijedős. (elugrik a korbács elöl és a „gyaloghintóig” hátrál) Kikérem magamnak. Mind az enyém vagytok. Mind, mind! Ajándékjogon! Ti csupán bálvány-ringyók vagytok! Ha megnyomom a gombotokat megint egyszerre, úgy elhordjátok magatokat a szemem elől, mintha… mintha sohasem ----- (elakadása kétszeresen is indokolt: részben a már sokat emlegetett memóriazavar miatt, másrészt azért, mert A NÉGY NŐ korbáccsal veri; amikor végre szóhoz jut, tiltakozik) …Micsoda ízetlen tréfa ez?! Legyen vége! Legyen vége! Legyen már vége! * (kétségbeesetten ráver a „gyaloghintó” összes nyomógombjára) Hova zavartok, sátánok?! Mit akartok tőlem, ti asszonyi állatok?! NÉGY NŐI ALAK * (betereli és berekeszti a „gyaloghintóba” a HERCEGET; ráhúzzák a függönyeit) HERCEG * (időnként még ki-kidugja a fejét; a négy égtáj felé fordul, de mindig alacsonyabbról szólal meg; lassacskán lesüllyed, mintha ő maga is „belerágódna” a gépezetbe) Mi ez a lázadás? Kezet emeltek a Világmindenséget Birtokló Uratokra? Fegyvert fogtok rá? Mit akartok velem?! Férjcsászár vagyok, még akkor is, ha… („kezd rádöbbenni, hogy a NÉGY NŐ „karmai” közül nincs menekvés) …Segítség! Mi ez a gépezet alattam? Ledaráljátok a lábamat?! Irgalmazzatok, némber-milliók! Fogadalmat teszek, önherélő fogadalmat! Kiherélt remetétek leszek! Elégedjetek meg ennyivel! Ne raboljátok el maradék életemet! Segítség! Asszony-milliók, irgalmazzatok! NÉGY NŐI ALAK * (négyen négyfelől megcélozzák a halálsugár-géppisztolyukkal) HERCEG Engedjetek ki! Nem akarom!... Fúriák! Ringyók! Ha még egyszer sikerül visszakapaszkodnom a férjcsászári trónomra, én azonnal felnégyeltetlek benneteket. Mindjárt felkapaszkodom és kézbe veszem a hóhér-csengettyűmet! Csak csengetek a hóhéromnak és ----NÉGY NŐI ALAK * (közel lépnek a HERCEGHEZ és elhúzzák fegyverük ravaszát: négy „halálsugár” találkozik a HERCEG fején; akinek parókája eltűnik, kopasz kobakja zölden világol) HERCEG Jaj! Ne! Ne! Nem elég, hogy hálátlanok, még bestiálisak is. Tudom, mit akartok: megdönteni a hímbirodalmat, a Férjcsászár uralmát, hogy kikiálthassátok az amazonhordák
29 némberköztársaságát! Azt akarjátok, hogy én is az asszonyuralomnak éljenezzek! Hogy éltessem a ti rühes, redves amazonforradalmatokat, a ti dögletes némberköztársaságotokat! De nem és nem! (váltás, mert a fájdalmas retorzió miatt tovább már nem lázonghat) Ne! Jaj! Ne marcangoljatok alulról! Csak ott ne, azt ne! Elég a halálsugárból, elég! Az elkövetett és az el sem követett milliárd bűnömért már meglakoltam. Könyörgöm, legyen elég! Szánom, bánom, keserülöm vétkeimet! (ismét váltás: ettől fogva már élteti is a nőjogú társadalmat) Éljen az asszonyjogú asszonytársadalom! Éljen a Nők Napja és a Nők Lapja! Éljen a Nővilág! Éljenek az amazonhordák! Éljen a némberköztársaság! (ismét váltás) Élj… Éééé… áááá… uuu… (a HERCEG haldoklik; értelmezhető úgy is, hogy kínhalálával véget ér a több évezredes patriarchátus, hisz az utolsó férfinek is befellegzett) NÉGY NŐI ALAK (szertartásos stílusban körbejárják a „gyaloghintót,” majd széthúzzák a függönyeit: a fülke üres; A NÉGY NŐ egyszerre felvihog, aztán hirtelen visszarántják a függönyöket; ekkor váratlan dolog történik…) HERCEGNŐ * (T. G.: egyelőre nem döntöttem el, hogy a FIATAL „elcsúfított,” vagy a KOROSABB HERCEGNŐ „boszorkányos” külsőben érkezik-e a színre, ami viszont tény – fanfárok, réztányérok és más ütősök hangja, tam-tam zene keveredik a „szépséges amazonboszorkány” bevonulásakor; nyakán , karján, bokáján néger spirálos ékszerekkel van feldíszítve; szeméremteste világít, elöl néger, hátul fehér; a „be- és felvonulását” követően odalép a „gyaloghintó” vezénylő táblájához, és lassú egymásutánban nyomogatja a gombjait; a függönyök mögül négy felöl, az alábbi sorrendben gépies rabszolgaszinkronban ki-be, fel-le, előre és visszadugja, ill. húzza a felsőtestét a leigázott férfinép: HERCEG = Egyiptom; EDMOND = Asszíria; PATIKUS = Kína; GASTON, a férfi-stripper = Atrabázia) * (Befejezés: a „nyilvános kéj rituáléja: a szépséges amazonboszorkánnyá átalakult – T. G.: esetleg a megfiatalodott és a korosabb változatból „összegyúrt” – HERCEGNŐ többször is végigzongorázza a nyomógombokat és a gyönyöráldozat önkívületében szerelmesen marja, csipkedi, pofozza az előbukkanó HÍMEKET; A TÁRSNŐI ezen idő alatt – egy fátyol alá bújva – elsárkányosodnak és dévaj őrjöngéssel, vad ricsajjal, groteszk sárkányzenére diadalmas sárkánytáncot járnak az első számú játékszerük, a „gyaloghintó” körül; a sárkányzene és a tánc egyre vadabb, miközben a szín elsötétül) ----- Itt a VÉGE, de ne fuss el véle! -----
