NAPRA – FORGÓ 2. rész
AZ ÉVKÖR ÜNNEPEI A NAPRAFORGÓ WALDORF ISKOLÁBAN
Kedves Iskolai Közösség! A régi emberek mindennapi élete és ünnepköre a természet rendjéhez igazodott. Legfontosabb irányadók voltak ebben: az évszakok váltakozásai, valamint a téli és nyári napforduló, meg a tavaszi és őszi napéjegyenlőség időpontja.
A Waldorf iskolákban az ünnepek által elevenné, időszerűvé, táplálóvá és éltetővé lesz a Mindenség megtalált rendje. Ünnepkörről szóló kiadványunkban az esztendő nyolc sarkalatos pontját, a négy nagy és a négy kis ünnepet vesszük sorra, az Adventi időszak eseményeivel kiegészítve.
Az első rész Szent István kenyérünnepével és az őszi napéjegyenlőség időszakára eső Szent Mihály hagyományokkal foglalkozott. A Napra – Forgó 2. része Szent Márton ünnepét tekinti át.
Pünkösd
Szt. Iván Nyári napforduló
Szt. István kenyérünnep Szt. Mihály Őszi napéjegyenlőség
Húsvét Szt. György Tavaszi napéjegyenlőség
Farsang
Karácsony Téli napforduló
Szt. Márton
Márton‐időszak „Ködbe burkolózik minden, a Föld sötétbe öltözik. Mint csillagok ragyognak az égen, úgy ragyogj kicsi lámpásom, a sötétben.”
A Márton ‐ ünnep időszakában a természet elhal, álomba szenderül, megdermed. A fák levelei a zúzmarás, hideg földre hullanak, sok állat téli álomba merül. A nappalok egyre rövidebbek, már délután besötétedik, a hosszú éjszakák sötétsége veszi át az uralmat a földön. Minden befelé fordul. Odabent fénylő gyertyákat gyújt a remény.
Elzárjuk a kertben a fagycsapot, mert még a föld alatt is furcsa kristályosodás indul meg a hidegben ilyenkor. Ebben a zord, zúzmarás, dermedt, ködös időszakban manók jelennek meg mindenütt. Apró kis lények figyelmeztetnek a befelé húzódásra minket. A föld kezd megfagyni: ennek a folyamatnak a manók az őrei. Ezek a kis lények nagyon közel állnak a gyerekekhez, mivel aprók, fürgék és huncutok, ugyanakkor rendkívül bölcsek.
„A lámpásom a kezemben és szívemben nő a remény Az égen ragyog a csillag, a földön ragyogok én. A csillagfény a földre ér és lassan a szívemhez ér.”
MÁRTON NAPI TÖRTÉNET
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisfiú, úgy hívták, hogy Marci. Ez a fiúcska nagyon szeretett bújócskázni, mindig a legagyafúrtabb helyekre rejtőzött el, nem is találták meg soha egykönnyen a pajtásai. Sokszor, a játék végén, feladva a rejtekét, ő bújt elő, nevetve és győztesen. Az udvar tele volt nagyszerű búvóhelyekkel. Fákkal és bokrokkal, ott volt zeg‐zugos titkaival a csűr és a pajta. Mind‐mind fel nem fedezett kuckó, egy bújócskázó kisgyerek számára. Egyszer aztán a baromfi ólban bújt el. Arcán huncut kis mosollyal, hallgatta az őt keresgélő társait. Összekucorodott, amikor egy csapat liba tért vissza az ólba, és riadt gágogással jelezték, betolakodó van közöttük. Marci megpróbálta csitítgatni őket, a szájához emelt ujjal pisszegett, de annál hangosabban gágogtak az oktalan jószágok. Követve a hangzavart, hamarosan meg is találták őt a gyerekek. Marci mérges volt a libákra, zajos riadalmukra, mert elrontották a játékát. Oda volt a megszokott győzelem. Ősz volt már, november eleje, és korán leszállt az est. A kisfiú rosszkedvű volt a vacsoránál. Amikor lefeküdt, még akkor is a bújócska járt a fejében. Mérges volt az árulkodó libaseregre. Győzelemre számított, és lám, őt találták meg legelsőnek. Mellébújt az anyukája. Betakargatta, megpuszilgatta morcos kis arcát. Marci elmesélte neki az árulkodó libák esetét. Ezer csillag ragyogott az égen, és a sárga fényű telihold bekacsintott az ablakon. Az anyukája megsimogatta Marci buksi kis fejét és rámosolygott.
Most én is elmesélek neked egy történetet, vigasztalta az anyukája. Elmondom neked Szent Márton legendáját, hogy miként árulták el őt a libák. Jól figyelj rám, mert minden szava színigaz. Marci tágra nyílt szemekkel hallgatta a mesét. A szoba csendjébe belopódzott a tűz duruzsolása, a parázs halk pattogása, és érezte anyja ölelését. Magába szívta az éjszaka ezer meghitt hangulatát.
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer, nagyon régen egy vitéz, Márton volt a neve. Apja kívánságára a római császár katonája lett. Francia honban sok győztes csatát megjárt, de a szíve csak egyre szomorúbb lett. Látta a harcmezőt, és látta a háborúzó embereket. Különösen hideg tél volt abban az esztendőben. Nagy pelyhekben hullott a hó, számtalan csillogó kristállyal virágzott az ablakokban a jégvirág. Mintha a szívek hidegségét sugározta volna a tél. Jeges szélvihar kapta fel a tiszta havat, és Márton vitéz arcába szórta. Ő összehúzta magán a kabátját, de a hideg így is a csontjáig hatolt.
Így érkezett Amiensbe, a város kapujába. Itt megállt, megigazgatta magán köpönyegét, de hiába, nagyon hideg volt. Megitatta megfáradt lovát, és tovább indult a zord időben. Még mindig havazott, amikor elébe került egy félmeztelen koldus. Éhes volt és fázott. Márton, a száz csatát megjárt hős vitéz szíve összeszorult ennyi nyomorúság láttán. Kardjával kettévágta kabátját, és a felét a koldusnak nyújtotta. Abban a percben melegség járta át a szívét. Az emberség és a szeretet melege. Amikor csatákban járt, a győzelem mámora soha nem volt ennyire édes. Aznap éjjel különös álmot látott. A hóviharban újra szembejött vele a félmeztelen koldus, fény lengte körül, és amikor nekiadta kettéhasított kabátját, megállt a havazás. Isten hangját hallotta, és olvadni kezdett a hó. Megszűnt a hidegség.
Az álom hatására Márton soha többé nem ment ki a csatatérre, és a jó cselekedeteknek szentelte az életét. Jótetteinek hamarosan híre ment, mindenki szerette, és püspökké akarták szentelni. De az igazi nemes tett nem vár hálát. Így Márton sem kért hírnevet és jutalmat cserébe. Elég volt neki az a mosoly, és szeretett, amit a rászoruló emberektől kapott. Egy napon a keresésére indultak páran. Márton úgy érezte, hogy nem méltó a püspöki címre. Jó szándéka és segíteni akarása, úgy hitte, mindennapos emberi cselekedet. Szerénységében elrejtőzött az őt keresgélő atyafiak elől. Éppen egy liba ólban bújt el, ahol úgy gondolta, sohasem találnak rá. De a libák hangos gágogása elárulta rejtekhelyét, és hamarosan megtalálták. Még azon a napon püspökké avatták. Emlékét megőrizte sok‐sok nemzedék. Soha nem felejtették el őt, Mártont, a megtért vitézt, aki megjárt már száz és száz csatát, ismerte a háború kegyetlenségét, és tudta jól, nem a győzelem ad igazi örömet, hanem az emberi jócselekedet.
Azóta is minden évben, Márton napján megemlékeznek róla az emberek, tiszteletére sült libát kóstolnak, jelképezve azt a napot,amikor hangos gágogásukkal elárulták az embereknek, hol rejtőzik Márton, a jó vitéz. Szárnyaló vadludakon érkezett az álom. Fények táncoltak az éjszakában, és Marci lehunyta szemeit. Már aludt, de érezte, ahogyan átöleli valami különös melegség. A szeretet melege.
Márton napi dalok MÁRTON‐NAPRA Ködbe burkolózik minden A Föld sötétbe öltözik Mint a csillagok ragyognak az égen Úgy ragyog, kicsi lámpásom, a sötétben.
SZENT MÁRTON Szent Márton, Szent Márton, Szent Márton vágtat mint a szél Paripája fényes, hófehér, Szent Márton jó meleg köntöse őt és lovát védi télire. A hóban, a hóban, a hóban egy vén koldus ült, a teste szinte már kihűlt: Ó, szánj meg engem jó lovag, mert itt lelem halálomat. Szent Márton, Szent Márton, Szent Márton szívét megnyitja a lovát máris megállítja, a köntösét a kardjával most két darabra hasítja. Az éjjel, az éjjel, az éjjel Márton álmot lát, két angyal fogja a kabátját, s a fél kabáttal Krisztus Jézus vállát most betakarják.
JÓ SZENT MÁRTON Jó Szent Márton kérünk, adj víg kedvet nekünk! Ünnepeljen téged ma hő szeretetünk. S mert húshoz hűs bor illik, Jól igyunk, együnk! Víg libalakomához, Jó étvággyal legyünk!
KIS LÁMPÁS Kis lámpás, kis lámpás Hozzál nékünk áldást! Lángod lángoljon, fényed áradjon, Minden ember szíve megtisztuljon!
Belső fényünket visszük most a külvilág sötétjébe A belső mozdulataink fényében, tisztaságában, őszinteségében rejlenek most az igazi kincsek. Mert ezeket a belső fényeket és mozdulatokat éljük meg igazán, ezt éli meg belőlünk a környezetünk és legfőképpen ezt élik meg belőlünk a gyermekeink is. Ez hat ki végső soron ránk is környezetünk által. Szent Márton napjának lámpácskás ünnepe ezt próbálja közelebb hozni a szívünkhöz, képpé formálni, megpillanthatóvá, érthetővé és átélhetővé tenni.
