Capo Milazzo, 2008. május 12, hétfő, 21. nap Mára Milazzo meglátogatását terveztük azzal, hogy kiderítjük, hogyan lehet átjutni a szigetekre. Már tegnap figyelmeztettek a recepción, hogy a Giro d’Italia mai etapja itt ér véget és ezért az egész város fel lesz bolydulva, 14-18 óra között az utcák le lesznek zárva. A mezőny Calabria felől érkezik és Milazzo-n áthajtva végig járják a Capo-t és visszatérnek a kikötőbe, ahol a befutó lesz, a mezőny itt fog elmenni a kempingtől pár méterre. Nyolc után keltünk és elég nehézkesen ment a reggeli készülődés. Volt egy kisebb balesetünk is: ahogy a kenyeret kivettem, leesett egy üres nejlonzacskó, és ahogy utánakaptam feldöntöttem az éppen melegedő teavizet. Az a csoda, hogy ez a baleset eddig nem fordult még elő. Minden úszott. Volt egy jelentős takarítás a konyharészben és mindent elölről kellett kezdeni. Azért 11 körül elindultunk kis motorunkkal a város felé. Élveztük, hogy a már félig-meddig lezárt úton könnyen tudtunk motorozni. A járgányt a belváros egy erre alkalmas részén tettük le és indultunk el a városban. Milazzo-ban egy kellemes kisvárost ismertünk meg, mely már dél körül is a Giro lázában égett. Mindenhol az előkészületekbe botlottunk.
Az első érdekesség egy jócskán felcicomázott fogat volt, mellyel később is találkoztunk. A településen számos spanyol hangulatú palotát és épületet láttunk. Az egész települést uralja a vár.
55
Lesétáltunk a kikötőbe. Megtudtuk, hogy fél 10-kor indul egy hajó a szigetekre. Már lépten-nyomon láttuk a Giro relikviáit árusító kocsikat. Később mi is vettünk a kicsiknek egy-egy készletet. Reméljük legalább a pólót, a baseball sapkát és a kis hátizsákot tudják majd használni. Kár, hogy kissé vad, rózsaszín színük van.
Közben számos szép palotát láttunk. Sajnos a turistainformációs iroda a verseny miatt ma zárva tartott. Így dél után nem sokkal még aránylag kicsi volt az izgalom, csak az előkészületek folytak. Mi úgy határoztunk, hogy felkeressük a várat. El is indultunk, felkapaszkodtunk a dombra és meg is találtuk a bejáratot, csak kiderült, hogy hétfőnként zárva tart. Azért élveztük a kilátást és készítettünk is pár felvételt. Mi mit sem törődve a várható nagy eseménnyel, továbbra is turistáskodtunk. Közben vettünk joghurtot és paradicsomot, amire a minimálisan szükségünk van.
56
Két óra után leértünk a partra és végigsétáltunk a befutó környékén. A parton egy érdekes, szabadtéri templomot találtunk. Később visszatértünk a belvárosba. Eddigre kicsit kezdett gyülekezni a tömeg és lezárták az utakat. Úgy határoztunk, ha már adódott ez a lehetőség megnézzük a versenyt. Kerestünk egy alkalmas helyet, ahol emelkedő volt és feltehetően lelassul a mezőny. Ekkor három óra körül járt és tudtuk, hogy délben indultak. Még alig voltak nézők a 57
céltól mintegy tíz kilométerre, Milazzo belvárosában lévő, széles útszakaszon. Azt reméltük legkésőbb négy órakor elmegy a mezőny. A szervezés kész rémálom. Visszatért a páréve Kanári szigeteken szerzett élmény. Akkor órákat vártunk ott egy karneváli menetre. Itt is csak vártunk és vártunk. Közben befelhősödött, hűvös lett és el is kezdett csepegni. Közben az egyre sokasodó nézők mind magasabb alap-zajszintet produkáltak. Időnként megjelent egy-két hivatalos benyomást keltő autó a szponzorok emblémáival vagy rendőrségi kocsi kellő fontosságuk igazolására villogva kéken-sárgán. Már mentünk volna vissza a kempingbe, de minden útvonal le volt zárva. Aztán úgy fél öt körül sok-sok szirénázással és dudálással, rendőri felvezetéssel megjelent vagy száz autó, mely a szponzorok hirdetéseit vitte. Utánuk néma csend megint. Az emberek mászkáltak össze-vissza és vártak. Jó háromnegyed óra múlva megjelentek a Giro d’Italia cuccait árusító autók és hatalmas hangzavar kíséretében még eladtak jó sok csomagot. Fél hat lett, mire ismét felbolydult a tömeg. Újabb rendőrmotorosok (legalább ötven) és autók végre a mezőnyt vezették fel. Mindenki egy kupacban hajtott, pár másodperc alatt elsuhantak mellettünk. Utánuk vagy két tucat autó a szerelőkkel, tartalék bringákkal és alkatrészekkel, majd egy mentő és vége is volt mindennek.
Mivel egy 10 kilométeres hurkot kellett megtennie a versenyzőknek, amit mi, nézők pár perc alatt átvághattunk, mindenki el kezdett sietni a befutóhoz. Mi is úgy 250 méterre a céltól álltunk le újra. Éppen érkezett a mezőny, de itt a
58
vízszintes terepen még gyorsabban hajtottak és szinte semmit sem lehetett látni. Minden esetre, ahogy apám mondta régebben, háromszor voltunk ilyen eseményen: először, utoljára és soha többé. Nekem hasonló volt az élmény, mint annak idején a Forma 1 Magyar Nagydíjon. Ezek a versenyek a TV-ben sokkal jobban élvezhetőek. Azért egyszer meg kellett nézni, amúgy is már évek óta terveztük a Tour de France megnézését, most láttunk egy ilyet. És ne szóljunk semmit, mert láttunk egy emelkedő szakaszt, egy befutót, sőt az előkészületeket is. Lehetőségünk volt megismerni az ilyen események hangulatát. Alig, hogy befutott a mezőny, mi visszaindultunk a motorhoz. Még megnéztünk egy utunkba eső templomot, be is mentünk. Teljesen üres volt, mindenki a versennyel volt elfoglalva. Mire visszaértünk a robogóhoz, kezdett a városka élete visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Még nagy volt a tumultus, rendőrök irányítottak mindenfelé, azért lehetett haladni. Mi a felső úton indultunk el a kemping felé. Itt már, alig fél órával a mezőny elhaladása után nem sok nyoma volt az eseménynek. A korlátokat és hirdetéseket lebontották. Azért még élvezhettük az útlezárás előnyeit, forgalom alig volt. Fél hét előtt értünk a lakóautóhoz. Gyorsan lezuhanyoztunk és a reggel vett friss kenyeret sajttal, angolszalonnával és vörösborral ettük meg vacsorára. Mire mindennel elkészültünk és a napló is elkészült fél 10 lett. Holnap korábban kell keljünk, mert 9.30-kor indul a hajó a Lipari szigetre. Capo Milazzo, 2008. május 13, kedd, 22. nap Éjjel nem volt túl hideg, azért a nagy paplan bőven megfelelt. Reggelre kissé felhős időre ébredtünk a 7 órai keléskor. A sietés okán bent ettünk és valamikor fél 9 körül már ültünk is a motoron. Ma többen voltak az úton, mint tegnap az útzár idején. A Giro d’Italiara már semmi sem emlékeztetett a frissen felaszfaltozott utakon és néhány, az úttestre festett feliraton kívül. ¾ 9 körül álltunk meg a Siremar hajóstársaság jegyirodájánál, ahol senki sem várakozott. Gyorsan megvettük jegyünket és kerestünk egy megfelelő parkolóhelyet a robogónak. Aztán elsétáltunk a személyhajók mólójához, és elkezdtünk várni. Be is állt egy hajó, de nem a mi társaságunké. Megkérdeztünk egy ott lebzselő taxistól, aki megnyugtatott, hogy majd megérkezik a mi hajónk is. Szerencsére nem bíztunk meg benne és negyed órával az indulás előtt gyorsan elszaladtam a pár száz méterre lévő jegyirodába, ahol közölték, hogy a jóval odébb álló komphajó a mienk. Kellett
59
egy pár száz métert futnunk, de úgy öt perccel az indulás előtt fent voltunk a hajón. Nem voltak sokan, de azért vagy három osztályra való olasz iskolás gyerek zsibongott a szalonban. Szerencsére találtunk egy másik, szinte teljesen üres szalont, ahol kényelmesen helyet foglalhattunk. Az út Vulcano-ig egy óra volt, majd utána még egy fél Lipari-ra, mai úti célunkig. Út közben kis távcsövünkkel vizsgáltuk a hajó koszos ablakán keresztül az előttünk elhaladó tájat. Amikor megérkeztünk Lipari-ra első dolgunk volt, hogy megvegyük a jegyünket visszafelé. ¾ 4-kor indul a visszamenő hajó, így négy és fél óránk maradt a szigetre. Bár az nem túlzottan nagy, mindössze 36 km², azonnal világossá vált, hogy csak a Lipari nevű települést marad időnk megnézni. Neki indultunk az utcáknak. Találtunk egy szupermarketet, ahol megállapítottuk, hogy visszaindulás előtt be tudjuk szerezni a szükséges dolgokat. Közben Zsóka szeme megint el kezdett könnyezni. Gyorsan bementünk egy patikába és vettünk egy szemcseppet. A szemközti posta előtt be is cseppentette az előírt mennyiséget, és amíg én megírtam és feladtam egy csacsis képeslapot a kicsiknek, addig valamennyire rendbe is jött a szeme. Első utunk a két kikötő közötti hegyen lévő vár felé vezetett. Egy magasan lévő erkélyről szép kilátás nyílt arra az öbölre, ahová megérkeztünk.
A vár kellemes meglepetést okozott. A zárt területen van vagy öt templom és ugyanannyi más rendeltetésű épület. Ez utóbbiak nagy része múzeum. A legnagyobb az archeológiai múzeum, amit lapoztunk. Bementünk viszont egy halászati eszközöket bemutató kiállításra. Meglátogattuk a bazilikát is, ami nagyon jó benyomást tett ránk. A templomok között volt olyan, amelyik elég lerobbant állapotban volt, egy másik ma valószínűleg konferenciateremként
60
funkcionál. Végig jártuk az összes bástyát és megcsodáltuk a panorámát mindenfelé. Kis látcsövünk nagyon jó szolgálatot tett. A várfalon belül van egy nagyobb régészeti feltárás és láttunk számos régi, szarkofág szerű valamit, amelyeket nem egyetlen tömbből faragtak ki, hanem lapokból állítottak össze.
Az erkélyekről szép panorámaképeket készíthettünk mindkét kikötő és a hegyoldal irányába.
61
A várhegyet elhagyva először a városháza épületét és az előtte lévő teret csodáltuk meg, majd elindultunk a boltokkal és éttermekkel szegélyezett via Garibaldin a másik kikötő felé. Itt egy jellegzetes olaszos hangulatú tér fogadott. Két templom is található itt. A kikötőibe be is mentünk, de sajnos nagyon lepusztult állapotban találtuk. Visszanézve készítettünk egy képet a várról. Utunkat a kikötőn túl folytattuk. Sikátorokban jártunk, melyekről szállodák és apartman házak nyíltak. Később visszafordultunk a vár irányába és az elmúlt hetekben látottakhoz képest gyökeresen más kép fogadott a szűk utcácskák rengetegében. Itt is egymásba érnek a szomszédos házak erkélyei, itt is számunkra elviselhetetlennek látszó zsúfoltságban élnek, de a sikátorok kimondottan tiszták és rendezettek, teljesen biztonságos és komfortos érzetet keltenek az arra járó idegenben. Nagyon sok robogó parkol mindenfelé, de ez érthető is. A szigeten nincsenek távolságok, a robogó tökéletesen megfelelő közlekedési eszköz. Ahol kicsit szélesebbek az utcák, üzletek, turistairodák mindenfelé. Itt a Stromboli-ra és más környező szigetekre induló kirándulások adják az ajánlatok gerincét. 62
A sikátorokat elhagyva visszatértünk a komp kikötőjébe. Még volt vagy másfél óránk az indulásig. Kicsit bóklásztunk a környéken, de eddigre eléggé elfáradtunk és leültünk egy padra kicsit pihenni. Közben készítettünk két képet a városházáról és a várról.
Még visszamentünk a szupermarketba és mire a megvásárolt holmikkal visszaértünk, hajónk már bent állt a kikötőben. Bár még volt vagy 25 perc az indulásig, beszálltunk. Alig három tucat utas és pár autó volt csak a hajón. Vulcano-n felszálltak még páran.
63
Amíg hajóztunk visszafelé volt idő összegezni a tapasztalatokat. Ennek a vidéknek a meglátogatására talán a legjobb megoldás az lenne, ha 8-10 napra kibérelnénk egy lakóhajót és kötetlenül be lehetne barangolni a szigeteket, ahol kedve van az embernek kiszállni, ahol kedve van strandolni… Csak ehhez a tizedes vesszőnek eggyel odébb kéne lennie a bankszámláinkon… Ahogy hajóztunk visszafelé Milazzo-ba az idő egyre csúnyább lett, mindent pára borított és a felhők sem ígértek túl sok jót. Fél 6-kor kötöttünk ki. Mire a motorra felcihelődtünk és elindultunk látszott, hogy rövidesen esni fog. Szerencsére itt Dél-Olaszországban az esők csak olyan csöpögősek. Fél úton el is kapott, de azért sikerült komolyabb gond nélkül megérkezni a kempingbe. Itt az előtetőt azonnal ki kellett nyitni. Azért tudtunk kint enni, csak mosogatáskor kellett esernyős akciót szervezni Zsóka kimentésére. Úgy határoztunk, ha az idő nem javul bevállalunk egy esőnapot ezen a helyen, de Vulcano-ra mindenképpen szeretnénk eljutni. Reggel minden esetre 7-kor riadó és majd meglátjuk… Capo Milazzo, 2008. május 14, szerda, 23. nap Reggel hatkor égzengésre és esőre ébredtünk. De ez nem olyan csöpögős volt. Hétkor a helyzet változatlannak bizonyult, így érvénybe lépett a B terv. Mára pihenős napot iktattunk be és majd holnap megyünk Vulcano-ra. Lassan unjuk, hogy mindenfelé párás, felhős időben kell járjunk, és nem látunk semmit sem rendesen, döntően a fantáziánkra kell hagyatkozzunk. Hol van az a híres szikrázóan kék szicíliai ég? Mire fél kilenc magasságában felkeltünk itt-ott kezdet kitisztulni, a nap is kisütött, de azért mindenfelé szigorú felhőket láthattunk. A kényelmes reggeli után, miközben láttuk elmenni a hajót, amit kinéztünk magunknak, az egyre bizalomgerjesztőbb időben Zsóka elszánta magát az összegyűlt szennyes kézi kimosására, majd utána egy nagytakarításra. Én közben a kempinget, a hozzá csatlakozó üdülőfalút és a szomszédos kempinget derítettem fel.
Megállapítottam, hogy egy szebb napokat látott üdülőterületről van szó, melyet mára eléggé lehordtak. Ugyan folyik némi felújítási munka, de ez
64
szerintem nem tudja követni még a természetes elhasználódást sem. De legalább a szándék megvan. Az étterem szépen karbantartott, hasonlóan vagy 15 kis faház. Az épített apartmanok és a parton lévő bárok, kabinsorok és egyebek viszont elég sok ráfordítást igényelnének. A másik kempinget végig járva, megállapítottam, hogy jól döntöttünk, amikor a felsőt választottuk. Itt jobb a vizesblokk és a maga rendezetlenségében is rendezettebb, mint a másik. És akkor nem beszéltem a szűk és meredek bevezető útról. Nem véletlen, hogy amíg a mi oldalunkon minden éjszaka van úgy fél tucat német, osztrák, belga, francia, szlovén, addig lent egyetlen lakókocsi mellett láttam élet jelét. A koradélutánt a ruhákat vigyázva a lakóautó mellet töltöttük. Elsőnek letisztáztuk a következő talán két hét programját, megterveztük az utakat és Rózsival tudattuk a feladatot. Utána olvasgattunk, illetve kisebb karbantartási feladatokat láttunk el. Négy órára teljesen kitisztult és úgy határoztunk elmegyünk megnézni a közeli világítótornyot és a félsziget végét. A kemping egy hátsó, használaton kívüli kapuján mentünk ki. Ennek az lett a vége, hogy egy zárt kertben kötöttünk ki és egy kerítést megmászva jutottunk ki az útra. Nagyon szépen lehetett látni Milazzo-t, talán utunkon először volt ilyen.
65
Egy nagyon szép és széles korzószerű úton jutottunk el néhány vendéglátó egységig, ahol hatalmas parkoló várta a vendégeket. Most is vagy ötven autó állt bent. Innen keskenyebb, de motorral még járható úton jutottunk el a világítótorony alá. Magához a toronyhoz vezető utat nem találtuk meg, de egy hangulatos régi olajfa ültetvényen keresztül tovább lehetett menni a természetvédelmi területre. Itt a fok legmagasabb pontján kis természetes kilátóteraszról nézhettünk vissza Milazzo-ra, jól látva a várhegyet. Innen kibetonozott, sok lépcsőt is tartalmazó ösvény vezetett le a tengerpartra. Számos madár él ezen a területen. Nem mentünk le a tengerig, de ahogy lenéztünk szép és változatos sziklás partot láttunk, ahol fürödni is lehet. Hatóra körül értünk vissza a kempingbe. Még lementünk a partra, hogy Zsóka is megnézhesse a strandot és a bungalókat. Visszatérve a lakóautóhoz megfőztük vacsoránkat, beszedtük a száraz ruhákat és készülődünk a holnapi kirándulásra. Capo Milazzo, 2008. május 15, csütörtök, 24. nap Ma nagyon érdekes napunk volt. A Vulcano-ra tervezett kirándulás okán hétkor volt ébresztő és már fél kilenc előtt kis motorunkkal száguldottunk a kikötő felé. Ahogy közelítettünk Milazzo felé az utolsó parkolóban egy lakóautót láttunk állni, és ahogy menet közben rápillantottam magyarnak véltem. Zsóka a rendszámát is részben le tudta olvasni, sőt úgy látta, hogy az a kocsi, amit hetente többször látunk otthon a Tétényi út elején egy ház kertjében. Megállapítottuk, hogy ha jól számolunk immáron ötödik szezonja tartó barangolásaink során Zelena Feriékkel tervezetten létrejött találkozón kívül ez az első eset, hogy magyar lakóautót látunk. Ma már rutinosan vettük meg jegyünket és ültünk be amint lehetett a komphajóba. A mai hajókázás már nem jelentett túl sok újdonságot a tegnapelőttiekhez képest, sajnos az idő megint párás volt, talán kicsit kevesebb volt a felhő. Fél tíz után érkeztünk meg Vulcano-ra. Ahogy kiszállás után ott bóklásztunk a kikötőben, egy fiatal nő köszönt ránk magyarul. Kiderült, hogy ők a lakóautó utasai és a kocsi tényleg a Tétényi úton látott járgány. Rokon lelkek azonnal összehaverkodtunk. Kiderült, hogy a férfi ismeri a Suvenor-osokat, kocsiját maga építette a Knaus-osok segítségével és ismeri azt a komát, akivel én a ’90-es évek közepén még a lakókocsihoz szükséges pár dolog beszerzésében tárgyaltam. Sajnos a fiú, Sós Vince ízületi fájdalmai miatt nem vállalkozhatott a kráterig vezető túrára, de barátnője, Panni mindenképpen fel akart menni. Együtt
66
indultunk neki a 3-4 órásra tartott túrának. Előtte Vincét ott hagytuk a kikötő közelében, a természetes kénes iszapos fürdő medence mellett.
Kellemes beszélgetéssel telt el a kirándulás. Kiderült, hogy Panni is nagy tisztelője a Barakának, sőt pár túrájukon járt is. Sokfelé megfordult a világban, pedig csak egy évvel idősebb Tamásnál. Közben azért a látnivalókra is figyeltünk. Ahogy araszoltunk felfelé a négyszáz méter magas hegyre mind magasabbról nyílt rálátásunk a kikötőre, a mögötte lévő strandokra és azon túl a Lipari szigetre, távolabb pedig a szigetcsoport többi tagjára.
Felérve a kráter peremére egy különleges világ fogadott. Mindenfelé kéngázos füstöt eregető lyukak, a talaj mindenfelé sárga a kicsapódott kéntől. Az ösvény egyes részeken nem volt járható a sűrű, fojtogató füsttől. Itt teljesen szabadon megközelíthetőek ezek a kitörések. Kinek-kinek saját elhatározása, hogy mit ítél a maga számára veszélyesnek.
67
Szedtünk pár kénes követ és pár morzsányit a kőzetben talált tömör kén telérekből. Közben a talán 150 méter mély kráter peremén, egy viszonylag keskeny gerincen vezetett utunk. Nem feledkeztünk el a távolabbi látnivalókról sem, köztük arról a két meredek, tűszerű szikláról, melyeket már tegnapelőtt is észrevettünk a tengerről a Lipári szigettől elválasztó szorosban.
De azért a fő attrakció a kráter maga. Mi a perem legalacsonyabb részén értük el, és egy elég kemény szerpentinen kapaszkodtunk fel a magasabbik oldalra. Közben néztük a kráter mélyét. Arra felé nem láttunk füst kitöréseket. Legalján egy talán száz méter átmérőjű, teljesen vízszintes terület található. Le is lehet menni oda, ahogy azt többen megtették. Az ösvény így felülről elég meredeknek látszott. Mi egyhangúan megszavaztuk a kráter körbejárását, de a lemenetelt nem. A kráterhez felvezető út kellemes, jól kitaposott, széles, több helyen épített gyalogösvény. Csak egyes helyeken kellett görgeteges
68
oldalakban kapaszkodnunk, de az sem volt túlzottan megerőltető, vagy veszélyes.
A kráter a maga szürkeségében, háttérben a kék tengerrel és zöld részekkel fenséges látványt nyújtott. Bár a túra nem volt túlzottan nehéz, azért jó eséllyel kerül fel nevezetes kirándulásaink egyre hosszabb listájára. A kráter távolabbi, magasabb pereméről csalódásunkra nem látszik a tenger, egy eléggé semmitmondó, növényzettel takart széles völgyre láthat az arra járó turista. Miután jól kiélvezkedtük magunkat a hegyen, a krátert megkerülve ugyanazon az úton tértünk vissza a kikötőbe. Már majdnem célunknál voltunk, amikor Vince jött velünk szembe. Itt elbúcsúztunk új barátainktól, ők mentek az iszapfürdőbe, mi még tettünk egy sétát a sziget kultúrvidékén.
69
Átsétáltunk az északi, fekete homokos strandra. Megnéztük a kempinget is. egy nagyon szép, de kicsi és embertelenül drága hely. (Valószínűleg nem alkalmaznak szezonális árakat.) A recepció ablakán a Hegyen-völgyön Egyesület és a Baraka matricáit láttuk, az egyik állandóra letelepített lakókocsi pedig egy cseh illetőségű kis lengyel lakókocsi volt. Még volt vagy két óra a hajó indulásáig. Nagyon sajnáltuk, hogy nem hoztunk magunkkal fürdős cuccot, mert a nap szépen sütött és a környezet csodálatos volt. Azért elücsörögtünk vagy egy órát mielőtt elindultunk a hajóstársaság irodájához jegyet venni. Utána kisétáltunk a kikötőbe és még készítettem egy felvételt a mólóról a déli strandról.
Negyed órával a menetrendi indulás előtt érkezett meg a hajó, mi azonnal beszálltunk. Jóval többen voltak, mint akár reggel, akár két napja a visszaúton. A hajón ismét találkoztunk új ismerőseinkkel, akikkel beszélgetve gyorsan telt el az egy és negyed órás út. A hajóból kiszállva meghívtak, hogy nézzük meg a kikötőben álló lakóautójukat. Még beszélgettünk egy negyed órát, majd nagy barátságban, telefonszámok kicserélésével búcsút vettünk egymástól. Ők indultak tovább valamerre (később még küldtek egy SMS-t), mi pedig megkerestük motorunkat és visszajöttünk a kempingbe. Itt a holnapi tovább indulás jegyében gyorsan felszereltük a mocit, kivettük a bakokat. Utána lezuhanyoztunk, hajat mostunk, elkészítettük a vacsorát és mire a mosogatás is meglett, már ment a fél kilences híradó. Finale di Pollina, 2008. május 16, péntek, 25. nap A tegnapi kiadós nap után nyolckor keltünk verőfényes napsütésre. A reggelivel és az indulás előtti tennivalókkal tíz után nem sokkal elhagytuk a
70
kempinget. Nagyon kellemes emlékeket fogunk erről a helyről őrizni, mert szép kirándulásokat tettünk innen, láttuk a Giro d’Italiat és találkoztunk Vincéékkel. Egy SMS-t készítettem elő válaszul tegnapi üzenetükre, de térerő híján nem tudtam elküldeni. Ahogy gurultunk Milazzo felé tegnapi parkolójukban ismét láttuk őket. Meg is álltunk. Panni éppen a haját szárogatta, Vince meg készült zuhanyozni. Beszélgettünk vagy fél órát, mi is megmutattuk lakóautónkat, aztán elbúcsúztunk, mentünk tovább. Terveink szerint a Milazzo-ban lévő Carefour-ban vásároltunk volna be. Erre már elég komoly szükség volt, mert például teljes zöldség-gyümölcs készletünk pár otthonról hozott almából, pár szem hagymából és némi fokhagymából állt. A Carefour-t nem találtuk meg és Rózsi a parancsnak megfelelően az autópályát kikerülve irányított minket. Nem volt nagy élvezet a lakott területeken araszolni az erős forgalomban. Az első nagyobb településen, Barcellona-ban találtunk egy nagy szupermarketet, meg is tudtunk állni, így beszereztük a legszükségesebbeket és mentünk is tovább, de most már Rózsinak az autópályát is megengedtük. Mielőtt felhajtottunk volna az autópályára, Zsóka egy Lidl-t vett észre. Egészen új üzlet, valószínűleg ezért nincs benne az otthon előkészített adatbázisban. Egy záróvonal melletti bal kanyar árán be is tudtunk hajtani. Megvettünk néhány olyan kajafélét, ami nem volt feltétlenül szükséges és jó három hét után az első szerszámok illetve műszaki cuccok is bekerültek a hazavivős ládába. A korábban figyelmen kívül hagyott záróvonal ismételt keresztezésével elértük az autópálya kaput és már vettük is a jegyünket. Csaknem száz kilométert tettünk meg az autópályán, nagy részét alagútban. Rózsi lépten-nyomon elvesztette a műholdjait. Mindössze 5.30 € volt az autópályadíj. Lehajtva a pályáról pár kilométert tettünk még az SS 113-as főúton (errefelé alig volt forgalom, de az út keskeny és kanyargós) és el is értük kempingünket. Fél három körül járt az idő. Ez a kemping egy furcsa hely. Két része van az egyik egy teraszos terület a vasút és a part között, a másik egy vízszintes terület a vasút és az országút között. A parcellák lebetonozott területek, két-három kocsinak kell állnia egyegy területen. Az embernek olyan az érzése, mintha parkolóban állna. A vizesblokk jó, még a mosogatóban is van meleg víz. Mindezek mellett az egész valahogy hangulattalan. Helyet nehezen találtunk, mert egy nagyobb, körúton lévő német csoport foglalja el az alsó terület nagy részét. Miután letettük a kocsit, leszedtük a mocit, mert holnap megint dolga van. Utána a 6 Amper birtokában megfőztünk egy adag milanói alapot a következő napokra. Vacsorára a lassan egy hete készült székelykáposzta végét ettük. Amíg Zsóka mosogatott és én a kocsiban a naplót írtam, a lefedetten hűlni kint hagyott milánói alapba belelopott a kempingben kóborló számtalan macska egyike. Ez Zsókát teljesen kiborította. Egyből több osztályzattal romlott a kemping amúgy sem túl magas értékelése.
71
Most hét óra körül jár az idő és már csak a zuhanyozás van hátra. Ma van esélyünk, hogy kiüljünk egy kicsit játszani, olvasgatni vagy csak beszélgetni. Még küldünk egy SMS-t Csincsinek, Julcsi ma lenne 79 éves, és erről azért mindig meg szoktunk emlékezni. Finale di Pollina, 2008. május 17, szombat, 26. nap Éjjel kimondottan meleg volt, de felkerekedett egy erős szél, mely úgy rázta a felettünk lévő fenyőket, hogy a lehulló tűlevelek esőszerűen kopogtak a kocsi tetején. Reggelre tisztes mennyiség volt a beton placcunkon, melyet a szél úgy hordott, mint a havat és bármilyen kis tárgy (elektromos kábel, lábtörlő, vagy egy papucs) körül szép kis buckákat hozott össze. Azért nyolckor felkeltünk és összekészültünk egy kirándulásra a jó tíz kilométerre lévő Cefalu-ba. Motorral mentünk. A szél eléggé zavart, de a forgalom nem volt erős és az út bár elég kanyargós és keskeny is, azért jó minőségű. Kétszer ki is álltunk, hogy lefényképezzük az előttünk lévő partszakaszt. A második kép már egy Cefalu-hoz tartozó sziklaszirtet mutat.
A városba beérve a part mellett motoroztunk, míg egyszer csak egy nagyon keskeny sikátorban találtuk magunkat. Tovább menve elértük a régi kikötőt, ahol gyorsan le is tettük motorunkat. Elsőnek a mólóra sétáltunk ki és csodáltuk meg az óvárost, felette a tekintélyes sziklával, a La Rocca-val, tetején egy régi vár romjával. Távolabb nyugat felé homokos strandok húzódnak a modern házak előtt.
72
Visszatérve a városba, nyugat felé kezdtünk el sétálni az egyik főutcán. Ez tulajdonképpen egy kicsit szélesebb sikátor, melyen autók is közlekednek és járda az nincs. Viszont mindkét oldalán üzletek egész sora. Pár keresztutcányit sétálva az egyik hegynek kapaszkodó sikátor végén megpillantottuk a dómot. Azonnal irányt változtattunk és felmentünk megnézni. A dóm egy viszonylag tágas tér felső végén található, lépcsősor vezet fel hozzá. Tőle balkézre egy papi szeminárium épülete található. Az épület maga azon túl, hogy nagyon impozáns, érdekes és szép is, jó tíz évszázad építészeinek keze munkáját őrzi. Jól megfér itt a főbejárat feletti modern színes üvegablak, a színezüst mellék oltár és a hatalmas, Krisztust ábrázoló mozaik az egyébként egyszerű oltár felett. Sajnos sok helyen kissé elhanyagolt az épület és ez igaz különösen a külső környezetére.
A dóm előtti téren egy ajándékboltban megtudtuk, hogy Szicília jelképe a Trinacria, ez a csillag alakzatú, három lábú, három farkú, de egy fejű valami. Ilyen matricát kell szerezzünk a lakóautóra. Később vettünk is két matricát, de ezek csak végső esetben lehetnek alkalmasak a célra. Tovább kísérletezünk, minden esetre már van valamink. 73
A dómot és terét elhagyva Cefalu legelegánsabbnak számító utcáján, a Corso Ruggero-n folytattuk sétánkat. Ez is tulajdonképpen csak egy szélesebb sikátor, de mindkét oldalán elegáns üzletek szegélyezik. Egyik kis beugróban hangulatos kis teret láttunk fölé magasodva egy templommal. Egy információs irodában szereztünk térképet és elérve a Piazza Garibaldi-t rákanyarodtunk a La Roccara vezető utcára. Nagyon kemény kaptatón másztunk felfelé. Az út jól ki volt kövezve, de sok és egyenetlen elosztású lépcsőt kellett leküzdeni. Ahogy haladtunk felfelé, mind jobb rálátásunk nyílt a modern városrészre és a homokos strandra.
Nem mentünk fel egészen a fellegvárig, a szikla peremén, úgy 200 méter magasan nagyon jó kilátás nyílt a város mindkét részére. A La Rocca-t több mint két évezrede használják az itt élők, elsősorban védelmi célokra. Számos erődítmény és templom, kápolna romjai látszanak minden felé. A legrégebbi az i.e. VI. században épült Diana templom. A fellegvár további mintegy százméteres szint legyőzésével érhető el, de lábunkban a két nappal ezelőtti Vulcano túrával, a hegy alakját nézve úgy ítéltük, hogy nem tud sokkal többet mutatni, mint azt, ami az alsó bástyafalról látható. A déli órán, a tűző nap ellenére meglepően sokan vállalkoztak a La Rocca megmászására.
74
Miután szusszantunk egyet a Diana templom közelében lévő bástyafal sétányán, elindultunk visszafelé a belvárosba. Leérve bóklásztunk még egy kicsit a sikátorokban, közben vettünk kenyeret. Egyetlen célunk volt még: felkeresni a középkori mosóházat, mely Cefalu egyik fő nevezetessége. Némi tévelygés után ráleltünk a Via Vittorio Emanuele-n. A mosóház megtekintése után visszamentünk a mocihoz a kikötőbe, felültünk rá és a sikátorokon keresztül, a La Roccat megkerülve indultunk vissza a kempingbe. A forgalom nem volt túlzottan erős, de vagy négy turistabusz leelőzött. A szél megint erősen fújt, - érdekes Cefalu-ban nem éreztük, - és ezért kicsit lassabban és sokkal óvatosabban kellett vezessek. Fél három körül érkeztünk vissza a kempingbe. A mai nap nagyon szép volt, biztos emlékezetes marad. Mindenképpen megérte Palermo előtt megállni.
75
A kempingben a rendelkezésünkre álló időt a motor felszerelésével, a következő adag padlizsánsaláta elkészítésével és az esti grillezés előkészületeivel töltöttük. Sajnos a kocsi elé erősen odasütött a nap, de az erős szél miatt az előtetőt nem lehetett kiengedni, mert a beton aljzatra semmilyen eszközünkkel sem lehetett lerögzíteni. A szél még most is erős és a tűlevelek változatlanul hullanak és mindenhová bejutnak. Sok munkába fog kerülni, amíg valahol egy békésebb helyen megszabadulunk tőlük. Palermo, 2008. május 18, vasárnap, 27. nap Egy meleg éjszaka után korán kelt a kemping. A német csoport 9 órakor távozott és sokan mások is útra keltek. Mi 8-kor keltünk és tíz utánra lettünk útrakészek. Eddigre sokan a felső részről elfoglalták a németektől felszabadult helyeket. Fizetéskor kicsit kellemetlen meglepetés volt, hogy nem fogadták el a bankkártyát. Újabban sok helyen találkoztunk már ezzel a dologgal és az eredmény, hogy vészesen fogy a készpénzünk. Szégyen szemre lehet, hogy ki kell váltsunk pár száz eurót a végén. Alig pár kilométert mentünk az SS 113-as főúton, majd felkapaszkodtunk az autópályához. Kellemes meglepetés volt, hogy csak a Catania-i leágazásig kellett fizetni (mindössze 1.80 €-t), utána ingyenes a pálya. Szépen haladtunk a sok alagúton keresztül, Rózsi folyton siratta a műholdjait, mi meg a szép kilátást… Azért érzékelhettük, hogy a környező 1200-1300 méter magas hegyek jellemzően magashegyi környezetet produkálnak. Olyan tájakon jártunk 1-200 méter magasan, mintha a Pireneusokban, vagy a Picos de Europa vidékén autóznánk. Vasárnap lévén a Palermo-i kerülőn sem volt vészes a forgalom. Dél körülre el is jutottunk a kinézett lakóautó parkoló környékére, de pontos adatok híján Rózsi csak küldözgetett ide-oda. Végül azért vizuális módszerekkel megtaláltuk a helyet, csak egy-két háztömböt kellett még megkerülni, mire célhoz értünk. Itt a kerítésen már belül lévőktől tudtuk meg, hogy hol lehet beregisztrálni. Az azonnal látszott, hogy a francia katalógusunkban beígért WC és zuhany az nincs, sőt vízvételi lehetőség is csak egy külső szervizponton. A 18.60 €-s ár viszont stimmelt. Ezt a fájdalmat enyhíti egy olyan kártya, melyre az összes ellenőr szalutál a buszokon. Mielőtt behajtottunk a talán 25 kocsi fogadására alkalmas területre feltöltöttük
76
víztartályunkat az esti zuhanyozásra gondolva. Mindössze három kocsi árválkodott a területen. Kicsit távolabb a többiektől beálltunk egy viszonylag árnyékos helyre. Gyorsan felkötöttünk a villanyra és a város bejárására összekészültünk. A menetrend szerint vasárnap negyedóránként jár a busz, az 5 perccel 1 óra előttit talán kellett volna lássuk még, de nem emlékszünk, hogy a 12 innen induló járat között volt-e 102-es. Az viszont biztos, hogy a 13.10-es nem indult, de 13.25-kor azért volt busz, ami talán 20 perc alatt bevitt a pályaudvarhoz. Itt elsőnek az információs irodát kerestük meg. Csak a vasúti volt nyitva, de szerencsére tudtak adni egy várostérképet. Palermo városközpontja öt negyedre oszlik. Mi a pályaudvar közelében lévő, a tengerpart felé húzódó Kalsa negyedben kezdtük bóklászásunkat. Az útikönyv szerint ide pár éve turistának még nem volt célszerű betévednie, és este még ma sem ajánlatos. Ez a terület, mint az egész város, furcsa keverékét adja a teljesen lepusztult, düledező házakkal szegélyezett sikátoroknak, a jobb napokat látott palotáknak és templomoknak, valamint a felújított, sokszor új funkciót kapott épületeknek. Hosszú percekig sokkolt a látvány és a fényképezőgép sem került elő sokáig. Elsőnek a Trinita o Maggione templom látványa oldotta a görcsöt.
Később pár palota is érdemesnek találtatott a megörökítésre. A negyedben bóklászva egészen érdekes dolgokat láttunk. Például azt a partit, amelyet egy teljesen romos téren, elegáns bőrfotelek és asztalok kirakásával rendeztek. Kisétáltunk a tengerpartig, a Foro Italico-ig. Itt a parkosított terület teljesen ellentéte volt a pár perce látott, gyakran tényleg félelmetes sikátoroknak. A Nápolyban tapasztaltaktól ezek annyiban tértek el, hogy itt minden szinte néptelen volt. Nem mentünk ki egészen a partra, reméljük ennél sokkal szebbeket láthatunk máshol.
77
Visszafordultunk a város felé a Via Vittorio Emanuele-n. Ez egy szép kapuzattal, a Porta Felice-vel indul a tengertől.
Első jelesebb állomásunk a Piazza Marina volt, mely egyrészt a város főtere volt a régi időkben, másrészt nagyon szép paloták szegélyezik, harmadrészt egy csodálatos park hatalmas fügefákkal. Az már részletkérdés, hogy vasárnap lévén bolhapiacnak ad helyet és ettől elég koszos és rendezetlen.
A Via Vittorio Emanuelle-n tovább sétálva, lekeresztezve a Via Roma-t hagytuk el a negyedet és mentünk át az Albergheria negyedbe. Itt a Piazza Pretoria-n álltunk meg elsőnek, ahol megcsodáltuk a városházát előtte egy márványszobrokkal gazdagon díszített szökőkúttal. Következő állomásunk a Négy Sarok (Quatro Canti) volt, ahol négy szinte egyforma, de azért a
78
homlokzatok szobraiban eltérő személyeket megjelenítő palota alkot egy kis nyolcszögletű teret a Via Vittorio Emanuelle és a Via Maqueda kereszteződésében.
A Via Vittorio Emanuele-n tovább haladva a dóm felé megakadt a szemünk egy kis téren. A szoborral a közepén, körben a lepusztultságukban is szép palotákkal vagy tíz éve Rómában látottakra emlékeztetett. Előtérben a fiáker egyike azoknak, melyeket hajtóik előszeretettel ajánlgatnak a turistáknak.
A keskeny utcán sétálva felfelé a jobb oldalon egyszer csak egy szép téren hatalmasnak tűnő templom, a dóm látványa tárul elénk. Nem is lehetne letagadni arab-mór gyökereit. Sajnos nem volt nyitva, így belülről nem nézhet-
79
tük meg. Azért főbejáratának gazdagon díszített faragott ajtaját és az egyik mellékutcából nyíló hatalmas bronz kapuját le tudtuk fényképezni. Tovább haladva észak felé értük el a Királyi Palotát, (Palazzo dei Normanni) mely ma a Szicíliai Nemzetgyűlés székhelye. Sajnos a vasárnap késődélutáni órán látogatni nem lehetett.
A palota együttes az előtte elterülő parkkal (Piazza della Vittoria) igazán reprezentatív megjelenésű, kicsit ki is lóg Palermo egészének lepusztult és eléggé piszkos környezetéből. A város egyik nevezetességét, a palota együttesben található Palatina kápolnát sem találtuk nyitva.
80
Eddigre négy óra körül járt az idő és mi kellően elfáradtunk. Útikönyvünk alapján még ugyan lett volna értelme meglátogatni a XIX. század nevű negyedet, de már nem volt érkezésünk rá. A Piazza Independenza meglátogatása után, (melyen láttunk pár szép palotát, de ezek nem mondtak többet, mint az eddig látottak) a Corso de Ruggero-n és a Corso Tüköry-n jutottunk el a vasútállomáshoz. Útközben vettünk egy bagetet, hogy ma este könnyű sajtos-sonkásvörösboros vacsorát ehessünk. A vasútállomásnál vártunk vagy húsz percet a buszra, bár a menetrend szerint négy óra után tízpercenként kellene járniuk. Öt órára értünk vissza a lakóautóhoz vegyes érzelmekkel. Abban minden esetre megegyeztünk, hogy Palermoból ennyi elég volt és az opcionális lehetőséget, hogy holnap reggel ismét bemegyünk, elvetettük. Első lépésként mindent előkészítettünk a zuhanyozáshoz a sajátban, majd megettük vacsoránkat. Az ilyenkor szokásos szárítgatás után Zsóka még kiült egy kicsit a betonra én pedig a naplóval foglalatoskodtam. Scopello, 2008. május 19, hétfő, 28. nap Nem aludtunk igazán jól a parkolóban. Fiatalok este sokáig bőgették a kocsi hifijüket a közvetlen közelünkben, reggel már fél hétkor mindenfelé autóbuszok, kamionok, kukásautók csapták a zajt. Végül fél nyolckor fel is keltünk és elkezdtünk készülődni. Ennek megfelelően negyed tíz előtt kijelentkeztünk és indultunk tovább. Nagyon csúnya, semmi jót sem ígérő felhők voltak mindenfelé. Ez rá is nyomta bélyegét a hangulatunkra.
81
Nagy szerencsénk, hogy a parkoló közvetlenül a kerülő út mellett volt, így gyorsan ki tudtunk jutni a városból. Volt még két fontos feladatunk: be kellett vásárolni és meg kellett tankolni a kocsit. Az autópályáról még Palermo egyik külvárosánál letértünk, mert otthoni kutakodásom eredményeként egy Lidl-t kellett itt találjunk. Rózsi nagyon kalandos utakon vezetett szűk kis utcákban és az eredmény egy széles zsákutca, benne semmi Lidl. Ahogy ott tanakodtunk, egy fiatal hölgy jött ki kis gyerekkel az egyik házból. Tőle kérdeztük meg. El kezdte magyarázni, majd azt mondta kövessük, megmutatja. Kiderült, hogy sokkal közelebb volt az autópályához, mint azt az Internetről leszedett térkép jelezte. Elintéztük bevásárlásunkat, sőt nagy beruházásra is vállalkoztunk. Vettünk egy digitális szatellit vevő egységet kis antennával 99 €-ért. Ez korábban is napirendi téma volt. A beszerzés két gondot van hivatva megoldani: egy kisméretű antenna, mellyel csökkenni fog azon helyzetek száma, ahol a környező fák takarása miatt nem látjuk a műholdat, másrészt egy 12 V-ról működő vevőegység, ami biztosítja, hogy hálózat nélkül is tudjuk a digitális csatornákat venni. Kell még egy háromlábú állványt szerkeszteni hozzá és néhány kábelt behúzni, de ez reméljük már nem lesz gond. Vettünk 25 méter gumikábelt is. Ez a Luca széke már erősen megkeményedett többéves PVC kábelét van hivatva kiváltani. Ezután a tankolás már nem volt gond, egy közeli Esso kútnál közel száz eurónyi gázolajat itattunk. Továbbra is felhős időben autóztunk, szinte semmit sem lehetett látni az egyébként nagyon ígéretes tájból. Utunk nagy részét ingyenes autópályán tettük meg és minden gond nélkül pár perccel dél előtt megérkeztünk a kempinghez. Nem vagyunk eldurranva a látottaktól. Kissé lelakott a hely, a parttól pár száz méterre. Azért találtunk egy nekünk megfelelő nagy parcellát és 6 Amperes csatlakozót hozzá. Letettük a lakóautót, gyorsan kihúztunk egy szárítókötelet és kiraktuk az ágyneműt szellőzni. Utána, ahogy az ilyen korai érkezésekkor és nagy bevásárlások után gyakran lenni szokott, pakolásztunk, karbantartottunk. Lehúztuk az ágyneműt, a nagy paplanokat eltettük, reméljük, nem fogjuk megbánni, - bekevertem egy adag müzlit és átrendeztük a kajákat. Hátul megszüntettem egy ládát és sok minden előre került az ülés alá. Vagy két és fél órát foglalatoskodtunk, amikor éppen végezve a szabadtéri dolgokkal a felhők beváltották egész napos fenyegetésüket és elkezdett esni, ekkor még csak úgy módjával. Kifőztük a spagettit a két napja készített milánói alap első részéhez és mire megettük és Zsóka elment mosogatni, esernyős mentőakciót kellett szervezzek. Végül még az előtetőt is behúztuk, sőt a már előkészített biciklimet is el kellett tegyem. Amíg beszorultunk a lakóautóba, megcsináltam a vezetőfülke italtartóját, - melyből az elmúlt napokban kiestek a csapok, - és leadminisztráltam a napot, feldolgoztam Rózsi track log-jait.
82
Most fél hét múlt, az eső elállt, de csúnya felhők azért mindenfelé rohangálnak. Azért megpróbálunk kimenni a partra kicsit körülnézni. Scopello, 2008. május 20, kedd, 29. nap A tegnapi eső után éjjel 17 fok alá süllyedt a hőmérséklet és majdnem megbántuk, hogy nagy paplanjainkat kivontuk a forgalomból. Reggelre a felhők nagy része, de a legcsúnyábbak mindenképpen, eltűntek. Kicsit később keltünk a szokásosnál és a reggeli készülődés se ment olyan flottul, mint máskor. Azért ¾ 11 körülre útrakészek voltunk biciklijeinkkel, hogy elmenjünk a Zingaro Nemzeti Parkba. A kemping előtt a parton készítettünk pár felvételt. A közeli régi őrtornyot és a csodálatosan kék vizű strandot érdemesítettük megörökítésre.
Tegnap a portán azt mondták kb. 3.5 kilométer, úgy gondoltuk, ha kell is tolni itt-ott, még mindig jó lesz ez a közlekedési eszköz. Mint kiderült nem volt jó döntés. Egyrészt az út jóval hosszabb, másrészt erősen dimbes-dombos és emelkedik vagy száz métert a Nemzeti Park bejáratáig. Ezekkel a kis bringákkal nekünk ez már kicsit sok. Így mire felértünk a túra kiindulópontjához már kellően elfáradtunk és toltunk vagy másfél kilométert. Motorral egy nagyon kellemes út lett volna.
83
Mikor nekiindultunk az ösvénynek derült ki, hogy karórám leállt, valószínűleg az eleme fogyott ki. Cseréltetni kellett volna indulás előtt. Most vagy keresünk itt egy helyet, ahol cserélnek elemet, vagy hazáig marad a mobiltelefon zsebórának. Fél 12-kor indultunk neki az ösvénynek. A Nemzeti Park északi bejáratáig 5.3 km-t jeleztek és 2óra 20 percet. Az út nagyon szép volt. Végig a tengerpart közelében vezetett és megcsodálhattuk a szebbnél szebb öblöket, a sziklaképződményeket, a kék tengert.
A túra egyébként elég nehéz. Ugyan az ösvény végig jól kitaposott, általában 80-120 centi széles, de a sziklás részeken elég nehéz haladni. Elég sok a felle menet. Több helyen korlát vagy lépcsőszerű kialakítás könnyíti a haladást.
84
Elég sokan járják az ösvényt. Legtöbbjük, mint mi is, egyik végponttól a másikig és vissza, de a különböző öblökben meghúzódó strandok és a két végpontnál lévő pick-nick-ező helyek is népszerűek. Feltűnt, hogy olaszországi viszonyokhoz képest milyen szépen karbantartott a terület, a sok látogató ellenére szemetet nem is láttunk. A part mentén elég sok épületet láttunk. Ezek egy része omladozik, de sok szépen rendben van tartva. Vagy 5-6 ilyen múzeumnak ad otthont. Van, amelyik a földművelés, másik a halászat eszközeit mutatja be. Nekünk az a sziklapárkányon álló, talán 10 m²-es kis kőépület tetszett a legjobban, melyben a korabeliek életét mutatják be. A földszinten van a konyha és az állatok jászolja, a galérián pedig a hálóhelyek.
Az ösvény egyik kanyarulatában békésen legelésző vaddisznó kocát láttunk két malaccal. Máshol is láttunk vaddisznókat. Az ösvény mellett talán a legimpozánsabb képződmény az Uzzo barlang.
Nem mentünk el egészen az északi kapuig, pár száz méterrel előtte visszafordultunk egy kisebb, az út első szakaszán a parton haladó ösvényre. Mellette csodálatos kék vizű, fehér kavicsos öblöket láttunk.
85
Az északi kapu mellett van az öszvérek karámja és istállója. Nyomaikkal végig az ösvény mentén találkozhattunk.
Ez a terület nem vulkáni, mint Szicília nagy része. Itt lépten-nyomon mészkő képződményekkel találkozhattunk. Érdekes volt az a kis sziklamélyedés a déli bejárat közelében, mely valaha egy cseppkőbarlang része lehetett.
86
Végül négy és negyed óra alatt jártuk meg oda-vissza az utat. Mire a bringákhoz értünk kellően el is fáradtunk. Súlyosbította a helyzetet, hogy az utolsó órában megint megjelentek a sötét esőfelhők és a déli szél is felkerekedett, ami nekünk ellenszelet jelentett. Még a gyaloglás utolsó negyed órájában kaptunk egy kisebb esőt, de csak amolyan csepegőset. Hazafelé vezető utunk ismét egy jó hosszú tolással kezdődött, de utána már döntően gurulás következett. Az eső ismét megeredt, de most kicsit jobban. Úgy határoztunk, hogy a rövidebb és kevesebb emelkedővel kecsegtető, Scopello falun átvezető úton jövünk vissza. Kicsit kellemetlen volt, hogy hosszabb szakaszon nem aszfaltozott, hanem köves úton kellett jöjjünk. A kis falú kedvesnek hatott, de elfáradva és az egyre erősödő eső elől rohanva nem volt érkezésünk igazán megnézni. Fél ötre értünk vissza a kempingbe. Gyorsan lezuhanyoztunk és ezt jól tettük, mert alig, hogy végeztünk beállt egy német Rotel-busz vagy 35 utassal. Nem tudjuk, mit tegyünk a következő napokban. Kezdjük megkedvelni kempingünket, ha eltekintünk a zuhanyozótól, - és ezt ugyebár napjában csak egyszer látjuk, - egész jó. A közeli strand is ígéretes, csak az idő nem nagyon akar úgy alakulni. Scopello, 2008. május 21, szerda, 30. nap A tegnapi kirándulás után nemcsak korán feküdtünk le, hanem reggel tovább is aludtunk. Még én is csak fél kilenckor ébredtem. Az időjárás hasonló volt, mint tegnap, strandolásról szó sem lehetett. A kényelmes reggeli után várakozó álláspontra jutottunk. Hogy az idő azért ne vesszen kárba, Zsóka kimosta azokat a holmikat, melyeket nagyon összeizzadtunk az elmúlt napokban, én pedig jobb híján az új műholdvevővel kezdtem el foglalkozni. Első gond az volt, hogy ugyan adtak hozzá vagy négy féle felrögzítéshez alkatrészeket, de a nekünk szükséges állvány az nem volt közötte. Szerencsére jött egy ötlet: a kis létránk kiváló állvány lehet, rá a kapott csavaros szorítóval felszerelhető az antenna. Ezután az antennakábel fejelése jött és összekábeleztem az analóg vevővel. Az új digitálist nem tudom kipróbálni, mert csak ScartScart csatlakozót adtak, a mi TV-nken pedig RCA bemenet van. Otthon nem lenne gond, de ugyebár az kétezer kilométerre van innen. Sajnos a dolog nem működött. Nem tudtam igazán értelmezni a helyzetet, mert a kocsin lévő antenna sem vesz, de azt a fák takarása okozta. Felmerült, hogy az LNB
87
talán nem kompatibilis a beltéri egységgel, de ezt nem lehet az itteni körülmények között megállapítani. Gondoltam, ha képet nem is látok, azért hátha a digitális vevővel valamilyen életjelet ki lehet csiholni a rendszerből. Ekkor derült ki, hogy az új vevő még a tápegységre sem reagál. Nagyon mérges lettem, de eszembe jutott, hogy EU diraktíva alapján 72 órán belül a vásárlás helyén ki kell cseréljék a hibás cuccot. De az Palermo-ban van, ide 60 kilométerre és holnap reggel jár le a 72 óra. Nem volt más választás, maradt a moci. A távolság ugyan kicsit sok és autópályán kell menni. Gyors elhatározásra jutottunk. Összepakoltuk a műholdvevőt, leszedtük a motort, hogy jól fel lehessen rögzíteni a műholdvevőt, leszereltük a bukósisak tárolására használt dobozt, Rózsit előkaptuk, konzultáltunk vele és csináltunk biztonság kedvéért egy útvonaltervet, felöltöztem, magamhoz vettem minden szükséges papírt, kulcsot, mobiltelefont és gyenge egy órával az elhatározás után elindultam. Ekkor negyed kettő volt, úgy számoltunk, hogy hat óra körül érhetek vissza. Nagyon szépen tudtam haladni. Egy emberrel azért sokkal könnyebb. Az autópályán általában 60-at mentem, a forgalom az első negyven kilométeren nem volt vészes, utána sem okozott különösebb gondot. Csak három rövid (2400 méteres) alagút volt. Egyetlen gondot a szél okozta, nagyon kellett tartani a kormányt és figyelni. Egy és negyed óra alatt odaértem a Lidl-hez. Ott simán visszavették a cuccot, felvettek egy jegyzőkönyvet és visszaadták a 99 €-t. Ezután vettem egy újabb egységet. Gyorsan felszereltem a mocira és máris indultam. A visszaút hasonlóan telt, mint odafelé, csak a szél most szembe fújt és még sokkal kellemetlenebb volt. Elég sok kocsi nagyon szűken előzött, ami nem volt jellemző az oda úton. Közben a benzinem vészesen fogyott. Castelmareban akartam tankolni, de mindkét kút a város elején, a túloldalon volt. Bíztam benne, hogy később az én oldalamon is lesz, de tévedtem. Azért kitartott a kempingig és nem egész három órával az indulás után befordultam a kemping kapuján. Zsóka szívéről nagy kő esett le. A megérkezés örömére elfogyasztott dupla whisky után elkezdtem az új műholdvevőt tesztelni. A beltéri egység mutatott életjeleket, így azt bizalmi alapon jónak nyilvánítottam. Az LNB viszont ugyan úgy viselkedett, mint az előző. Már kezdtem összepakolni a cuccot, hogy egy másik helyen folytatom a tesztelést, amikor észrevettem, hogy egész nap a beállítást segítő kis műszert fordítva kötöttem be. Helyes bekötés után a dolog már gyorsan ment. Megtaláltam az Astra 1-et és utána a Hot Bird-öt is. Jellemző, hogy milyenek a vételi viszonyok, hogy a két műholdhoz különböző helyre kellett állítani a létrát az antennával. A vétel kielégítő, így elmondható, hogy némi, otthon elvégzendő kábelezési munka után ez a része a dolognak fog menni. A beltéri egységgel még meglátom, mit tehetünk. A siker láttán egész este ment a TV. Felszereltük a mocit, azzal itt már semmit sem tudunk kezdeni, valószínűleg a következő benzinkútig sem elég, ami benne van. Megvacsoráztunk és el is telt a nap. Holnapra megint nyitva hagytuk a kérdést, hogy tovább megyünk-e, és ha igen, hová?
88
Scopello, 2008. május 22, csütörtök, 31. nap Éjjel tiszta volt az ég és ennek megfelelően kissé hidegebb volt, mint az elmúlt napokban. Reggel szikrázó napsütésre ébredtünk és úgy döntöttünk, maradunk. A hűvös miatt csak fél kilenckor keltünk. A reggeli kicsit tovább tartott, mert a bundás kenyér elkészítése valamivel bonyodalmasabb. Kényelmesen 11 órára jutottunk oda, hogy indulhattunk az alig 200 méterre lévő strandra. Itt apró-közepes kavicsos a part. Sokkal keskenyebb és rövidebb, mint Praia a Mare-ban volt. Egy országút megy el mellette, mely ugyan csak a falu és a Nemzeti Park forgalmát viszi, azért meglepően sok jármű járt rajta. Viszonylag sokan voltak kint, ami azt jelenti, hogy 20-30 méterenként feküdt egy-egy társaság. Kellemesen telt az idő, a napot elvétve takarták csak el rövid percekre apró bárányfelhők. Fél négyig voltunk kint, olvasgattunk, de többnyire csak feküdtünk a napon. Közben be-bementünk a vízbe, de csak térdig. Azért a nap végén én rászántam magam és teljesen bementem, úsztam pár tempót, de ez még nem az igazi. Talán egy-két ilyen nap után jobban emészthető lesz. A víz egyébként kristály tiszta és a parton sincs elviselhetetlenül sok szemét. Amikor bejöttünk, első dolgunk volt lezuhanyozni, majd előkészülni az esti grillezéshez. Egy adag tarját dobtunk fel és hozzá egy üveg, Laciéktól kapott Villányi Rose-t. Nagyon jó kis vacsora volt. Vacsora közben Zsóka érdekes jelenséget vett észre. A megcsavarodott formát mutató vékony felhőzetben egy rövid, de erős szivárvány látszott. Addig csodáltuk, míg mire előkerült a fényképezőgép, a jelenség eltűnt. Fél nyolc utánra végeztünk mindennel és az időjárást nézve ma talán van esélyünk, hogy kicsit kiüljünk. A továbbmenés ügye jelenleg eltolódni látszik, ha marad a jó idő, még egy-két napot rádobunk a pihenésre. Scopello, 2008. május 23, péntek, 32. nap Reggel megint szép volt az idő, így maradtunk. Tízkor már baktattunk a partra és háromig ott is maradtunk. Ma néha kisebb felhők zavarták meg a napsütést, de ez kimondottan jól jött. Ma kétszer is bementem és nemcsak megmártózni, hanem úszkálni is egy kicsit. Miután bejöttünk és lezuhanyoztunk, kiültünk olvasni, majd öt óra körül elkészítettük vacsoránkat. Kicsit a múltat idézve ma konzerv volt. Korán végeztünk mindennel és ma hosszan kint maradhatunk. Úgy határoztunk, hogy ha jó marad az idő, maradunk holnapra is.
89
Scopello, 2008. május 24, szombat, 33. nap Ma hasonló napunk volt, mint tegnap. Fél 11-től fél háromig voltunk a strandon. Visszatérve a kempingbe leellenőriztem a keréknyomásokat és a holnapi tovább indulás jegyében kiszedtem a bakokat. Kihasználva, hogy ráérünk, lerövidítettem a bakokat azzal a kb. 3 cm-rel, amit emelt rajtuk az általam felszerelt falap és a csavaranya alatti textilbakelit alátét. Közben Zsóka kitakarított. Fél ötkor kezdtünk el zuhanyozni és elkészíteni a tejberizst és még egy lebbencsleves is lehet, hogy elkészül gondolva a közeli napokra. San Leone, 2008. május 25, vasárnap, 34. nap Ez a nap hosszabbra sikeredett, mint terveztük. Hét után keltünk, de már akkor is meleg volt, nyolcra pedig elérte a 24 fokot. Az induláskor szokásos tennivalók elvégzése után már ¾ 10-kor úton voltunk. Rózsival ma több összetűzésünk volt, azonnal az út elején, amikor nem azon az úton akart kivinni minket a kempingtől, ahol bejöttünk. Itt kiderült neki lett volna igaza, de nem volt jelentős az eltérés. Az első 30 kilométert nagyon kellemes vidéken tettük meg, átszelve a San Vito fokot. Erice közelébe érve úgy döntöttünk, hogy eredeti elképzelésünket, - mely szerint Trapani-ból a kabinos felvonóval megyünk fel Erice-be, feladjuk és lakóautóval kapaszkodunk fel a kb. 700 méteres hegyre az elég kanyargós szerpentinen. Nagyon jó döntés volt, mert alig, hogy felértünk a hegyre megtaláltuk a buszok és lakóautók számára fenntartott parkolót, ahol még árnyékos helyet is sikerült találnunk, ugyanakkor, - mint később tapasztaltuk, - a függővasút alsó megállójánál nehéz lett volna leparkolnunk. Arról nem is beszélve, hogy mind a felfelé, mind a lefelé vezető út különleges élmény volt. ¾ 11-kor vágtunk neki a történelmi városmag megtekintésének. Erice egy különleges élmény. A szinte egyedül álló hegy tetején egy nem túlzottan nagy (talán 700 méter átmérőjű) történelmi város van, mely több száz év és számos kultúra emlékeit őrzi. Ugyanakkor a város ma is él, sikátoraiban, palotáiban laknak, üzletek vannak mindenfelé. Kissé talán a mi várnegyedünkhöz lehetne hasonlítani, csak ez még jobban őrzi a régi idők hagyományait, még jobban elkülönült környezetétől azzal, hogy magasabb hegy tetején fekszik. Itt sokkal kevesebb utcán lehet kocsival közlekedni, sokkal több a műemlék jellegű épület, a régi templom (útikönyvünk szerint 60 darab van belőlük), a macskaköves utca.
90
Sétánk első jelentős állomása a kicsi, de nagyon hangulatos főtér volt, majd a környező sikátorokban folytattuk. Így értük el a ma is működő parókiához tartozó templomot és mellette egy kissé romos harangtornyot. Szinte nem is lehetett követni a sok látnivalót. Minden felé patinás épületek, szép kőfaragások, hangulatos utcaképek fogadják a szépszámú turistát.
91
A szűk utcácskákon sétálva jutottunk el a kastélyhoz. Itt tulajdonképpen két kastély áll a sziklaszirten és egy további kisebb egy alacsonyabban lévő kiszögelésen. Az előbbiek közül az egyik ma négy csillagos szálloda, a másik le volt zárva. A kis kastélyt elég romos állapotban találtuk, látszatra az enyészetnek van adva. A kastélyok környékén szépen gondozott, szobrokkal díszített parkok találhatóak. A különböző irányokban kilátást nyújtó erkélyekről csodálatos panoráma tárul a látogató szeme elé. Innen a környék minden irányban belátható. Észak-keleti irányban a Monte Cofano közel 700 méteres hegye az előtte elterülő síksággal és a csodálatosan kék tengeröböllel, Nyugatra Trapani városa a só lepárlókkal, ipartelepekkel, kikötővel és természetesen a tenger.
92
Dél felé, amerre készültünk, jól látszott, hogy ameddig a szem ellát érdektelen, sík vidék terül el. Nyugat felé az Égad-i szigetek emelkedtek ki a tengerből. Sokáig gyönyörködtünk a változatos és szép tájban. A szálloda elől éppen akkor indult egy kb. negyven veteránautóból álló konvoj, valamilyen körtúra résztvevői. Számos, szépen karbantartott mintegy negyven éves kocsit láthattunk.
93
Sétánkat a város nyugati végében folytattuk. Itt elsőnek egy városkapu szerű építmény hívta fel magára a figyelmet, de sokkal érdekesebb volt a tőle nem messze található dóm és a mellette álló harangtorony. A dóm története közel ezer évre nyúlik vissza. Különösen a kapu feletti kőből faragott rózsa ablaka híres. Nem mentünk be, mert még hosszú út állt előttünk.
Sétánkat Erice-ben a függővasút felső állomásának megnézésével fejeztük be. Ismét megcsodáltuk a vakok számára készített tájékoztató rendszert és a teljesen automatikus üzemet.
A függővasút végállomásától az egyre növekvő tömegben gyorsan átmentünk a közeli parkolóban álló lakóautónkhoz és elindultunk kinézett kempingünk felé. Egy másik, a hegy nyugati oldalán haladó szerpentinen mentünk lefelé Trapani-ba. Közben egy helyen meg tudtunk állni és készíteni egy képet.
94
Mint azt a hegyről előre láthattuk, unalmas, sík vidéken vezetett utunk Marsala – Mazara del Vallo irányában. Közben egy Lidl-t is szerettünk volna becserkészni, de az Internetről letöltött térkép alapján beadott helyen nem találtuk. Rózsi szegény elég keskeny utakra küldött, de szerencsére alig volt forgalom. Az Ss115-ös főúton jól tudtunk haladni, a délutáni szieszta idején szinte egyedül voltunk. A 33-35 fokos melegben csak a lépten-nyomon megállító piros lámpáknál történő felesleges ácsorgás borzolta az idegeinket. Fél háromra odaértünk Mazara del Vallo-ban a kempinghez. Egy rémálom volt. Már a bevezető úton járva a környék sem tetszett, sőt ahogy távolról láthattuk a tengerpart sem igazán felelt meg a mi ízlésünknek. A kemping maga viszont végképp elvitte a kedvünket. A recepció csak négykor nyitott. Bejárva a létesítményt egy építési területen találtuk magunkat. Új faházakat állítanak fel a régi kemping területen. Ehhez mindent felástak, kábelek, csövek mindenfelé és láthatóan hasig érő sár, ha esik az eső. Csak az állandóaknak tartottak meg egy területet, de arról is jobb nem beszélni, minden WC és zuhany bezárva, átépítés alatt. A túrázóknak viszont megnyitottak egy másik területet, mely korábban mezőgazdasági művelés alatt állhatott. Árnyékot adó fa sehol, néhány csenevész valami talán öt vagy tíz év múlva nyújt valamit. Ehhez a területhez sem tartozik WC és zuhany, vagy kétszáz méterre, a medencéhez tartozó vizesblokkot lehet használni. Az elektromos elosztó táblákban mindenhol 3 Amperes automata. És ez a kemping kapott a különböző katalógusokban egy csomó csillagot… Mi minden esetre úgy határoztunk, nem maradunk. Inkább vállaljuk a további jó 120 kilométeres autózást és elmegyünk a Templomok völgye mellett kinézett kempingbe, ahol ugyan kedvezmény nincs, de itt mindenképpen terveztünk két napot a környék meglátogatásával eltölteni. Nagyon jó ütemben tudtunk haladni. Az első kb. húsz kilométer autópálya volt, de utána is elkerülte a lakottak nagy részét az út. Kicsi volt a forgalom. Úgy fél öt körül kezdtek el szemben szállingózni a tengerparton hétvégézők. Kihagytuk az eredetileg Ribera-ba tervezett kitérőt, mert úgy tapasztaltuk, hogy az üzletek nincsenek nyitva a környéken. Ez az út ismét változatos és szép helyeken vezetett, sajnos a tengertől kicsit beljebb. Csak az utolsó 4-5 kilométer volt szörnyű. A tengerparton még mindig hatalmas volt a zsúfoltság és a naptól elkábult emberek össze-vissza kóvályogtak, a kocsik mindkét irányban csak araszoltak. Azért pár perccel öt óra után megérkeztünk. 95
A hely nem egy csoda. Közvetlenül a széles, több kilométer hosszú homokos part mögött van, közvetlen kijárattal a strandra. Kevesen vannak és villannyal 22.50 €-t kérnek éjszakánként. Ebben állítólag 4 € kedvezmény is van a nemzetközi kártyánk miatt. Miután leállítottuk a kocsit, kiszaladtam megmártózni a tengerben. A víz nem annyira tiszta, mint a köves partok mellett, és elég sokat kellett gyalogolni, mert a part közelében sekély. A parton a kosz nem volt elviselhetetlen, de a homokot a szél azért viszi. Utána gyorsan leszedtük a mocit, - reggel kapott inni, így ismét hadra fogható, - mert holnap feladata lesz. Utána lezuhanyoztunk és sajtos-vörösboros hideg vacsorát ettünk. Mosogatás nem volt, azonnal nekiláttunk tervet kidolgozni a következő napokra, a programot pontosítani és Rózsival tudatni. Utána a naplót írtam és mivel ma sok minden történt, most, amikor befejezem, lassan éjfél felé jár az idő. San Leone, 2008. május 26, hétfő, 35. nap Ma volt talán eddigi utunk legmelegebb éjszakája, végig húsz fok felett maradt a kinti hőmérséklet és bár több ablakot tartottunk nyitva, bent 22 fok körül járt egész éjjel. Reggel szikrázó napsütésre ébredtünk és 8 óra körül kezdtük el a reggeli teendőket. Ma a Templomok völgyét, Szicília legfontosabb nevezetességét, a világörökség részét terveztük meglátogatni, utána pedig a közeli Agrigento-t felkeresni. Tíz óra körül már ültünk kis motorunkon és azon az úton, melyen tegnap bejöttünk, gurultunk célunk felé. Mint azt reméltük, a tegnapi tömegnek nyoma sem volt. Azt nem mondhatjuk, hogy heted-hét határban egyedül voltunk, de jól lehetett haladni. Mivel térképünk az nem volt, nem a középen lévő főbejáratnál értük el a területet, hanem a keleti kapunál. Mint kiderült ez nem is volt baj, mert a legérdekesebb romok erre a területre esnek, és mi ugyebár nem vagyunk fanatikusai a romoknak, csak mértékkel tudjuk befogadni az ilyen élményeket. Miután hozzáláncoltuk kis motorunkat egy közlekedési táblához megvettük jegyeinket (8 € fejenként) és bementünk a területre. A Templomok völgye a görög időkben fontos városállam volt. A tengerparttal párhuzamos hegyvonulat tetején épült. Ma a romtemplomokon kívül a déli városfal egy része látható és kiterjedt területen különböző más épületek maradványai. Mi kizárólag a templomokra
96
korlátoztuk érdeklődésünket, és abból is a legjobb állapotban megmaradt, a keleti zónában lévő háromra. A bejárathoz legközelebb a Júnó templom romjai találhatóak. Ezek már messziről felhívják magukra a figyelmet. Ugyan csak pár tucat oszlop és néhány áthidaló van meg, jól érzékelhető, hogy milyen is lehetett valaha. A második templom, a Concordia valamivel kisebb, de messze a legjobb állapotban maradt fent. Ennek oka, hogy keresztény templomot építettek köré és az megvédte az évszázadok során. Valamikor 250 éve bontották el körüle ezt a templomot.
A két templom között a hegygerincen sétálva láthatjuk a régi várfal maradványait. Ebben minden felé érdekes, odúszerű lyukak vannak, melyek rendeltetésére vonatkozóan nem találtunk útikönyvünkben információt. A várfalról kinézve szép kilátás nyílik a tengerre és a hegy alatt elterülő vidékre.
A Concordia templomtól tovább sétálva először egy modern villa mellett haladunk el. Szépen gondozott kertjében egy mellszobor áll. Valószínűleg a 97
terület feltárásában és megőrzésében kiemelkedő szerepet vállalt úriembernek állít emléket. Tovább sétálva értük el Héraklész templomát, melynek hajdani 38 oszlopából ma már csak nyolc áll. Ez az egyetlen templom, melynek területére a látogatókat beengedik. Minden felé a ledőlt oszlopok darabjai fekszenek más hatalmas kövek társaságában.
A nyugati területen további négy templom romjai találhatóak, de ezek sokkal kevésbé épen maradtak meg. Egy-két oszlop jelzi csak a hajdani építményt. Mi nem is mentünk el erre a részre. Mielőtt visszafordultunk volna még készítettem egy felvételt a hegyoldalban található Agrigento-ról.
Visszatérve a keleti kapuhoz felültünk robogónkra és felkerestük Agrigento-t. Ez a település akkor keletkezett, amikor a régi várost lakói nem érezték elég biztonságosnak és még jobban védhető helyre költözött a lakosság. Agrigento ma is jelentős település, Szicília egyik megyéjének a székhelye. A hegyoldalban található régi belváros mellett számos új lakótelep épült. Túl sok nevezetessége nincs, a Templomok völgye mellett nem rúg labdába. Sok turistabusz, mely, mint kötelező célpontot felkeresi a Völgyet, meg sem áll a városban. Mi a talán főtérnek számító parkban tettük le mocinkat egy külön motorparkolóban. Itt található a provincia közigazgatásának székháza, és földszintjén egy Információs iroda. Beszereztük az obligát térképet és
98
nekivágyunk a városnak. Előtte még a közeli pékségben beszereztük a következő 2-3 reggelihez szükséges kenyeret. Agrigento nem túl sokat mutatott. Az igen csak keskeny főutcán, a Via Atenea-n indultunk nyugat felé, ahol a történelmi mag található. A főutcán van néhány elegáns üzlet, de a koradélutáni órán minden be volt zárva. Azért pusztán rutinból lencsevégre kaptunk néhány érdekes utcaképet.
Talán legérdekesebb az a régi templom, a Chiesa del Purgatorio volt melyet szépen helyreállítottak, de nem egyházi, hanem kulturális célra nyitottak meg. A Via Atenea végén, a város neves szülöttéről, Pirandello-ról elnevezett téren áll a San Domenico templom és szomszédságában a helyi önkormányzat épülete.
Innen elég meggondolatlanul nekivágtunk a hegyoldalnak, hogy megnézzük a dómot. Sok-sok lépcsőzés és félelmetes, lepusztult és koszos sikátorban történő kaptatás után értünk fel a Via Doumo-ra. Itt számos szebb napokat látott és jobb jövőre váró palota mellett mentünk el, amíg kijutottunk a dómhoz. Ez be volt zárva, nemcsak a déli óra okán, hanem a benne folyó építési munkák miatt is. Kicsit körbejártuk, de sok érdekességet nem találtunk sem a lepusztult környéken, sem az épületen. Egyetlen érdekességnek az a KRESZ tábla kombináció bizonyult, mely egy egyirányú zsákutcát jelzett. (Az már csak hab a tortán, hogy 1.60 méteres szélességkorlátozás is érvényes.)
99
Ekkorra elegünk lett Agrigento nevezetességeiből és lebaktattunk a hegyről. Sajnos egy tűzeset sűrű füstfelhője miatt a kilátóteraszokról egész nap semmit sem lehetett látni a város alatt elterülő völgyből és mögötte a tengerből. Mikor visszaértünk a parkba, ahol motorunk várt ránk, megittuk limonádénk és vizünk utolsó cseppjeit és felültünk a járgányra. Viszonylag könnyen le tudtunk jutni a városból a kemping felé vezető útra. Eddigre sajnos a szél megerősödött és ez motorozás közben komolyan zavart. Fél háromra értünk vissza eléggé eltikkadva, nem is annyira a jó 9 kilométer gyaloglástól, mint inkább a melegtől. Gyorsan kimentem a tengerhez, hogy megmártózzak, de a szél annyira felkorbácsolta a hullámokat, hogy a sekély vízben nem akartam, hogy felborítsanak. Végül pár percet álltam a bokáig érő vízben és dolga végezetlenül visszajöttem. Felszereltük a motort, mert itt nincs több dolgunk és holnap megyünk tovább. Utána lezuhanyoztunk. Közben Zsóka készített egy nagy adag nokedlit, mely nemcsak a mai és a közeli napokra készült zöldbabgulyást van hivatva kiszolgálni, hanem egy jövendőbeli lencselevest is. A sok főzőcskézés eredménye, hogy két menetben hatalmas mennyiségű mosatlannal kellett megküzdenie amíg én a naplót írtam. Holnapra a tegnapi tapasztalatok alapján alternatív programmal készülünk. Elmegyünk egy innen gyenge ötven kilométerre lévő, és a katalógusok szerint jobb kempingbe. Ha ez nem felel meg további gyenge 80 kilométerre van egy másik is. Ez már esetleg Raguzza becserkészésére is alkalmas. Minden esetre kellene egy mosós napot tartanunk és megint szívesen kifeküdnénk pár napra egy kellemes tengerpartra. Utána már besűrűsödik a dolog: jön Raguzza, Siracusa, az Etna, Taormina, hogy csak a fontosabbakat említsem.
100
