Miklauzič István. A nemesi Rákóczy-család

N EMESI

RAKOCZY CSALAD

T()RTrN Fl Ml Ft FTI! raK

:

Miklauzič István

A nemesi Rákóczy-család

Család és történelem ____________________________________ Sorozatszerkesztő Miklauzič istván

2

Miklauzič István

A nemesi Rákóczy-család Történelmi életutak

Mécses sorozat IV. 3

© Dr. Miklauzič István, 2013

Mécses 4. kötet A szerző megköszöni a kutatás támogatását a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Történelemtudományi Intézetének, Dr. J. Újváry Zsuzsanna kandidátusnak (PPKE), dr. Laczlavik Györgynek (MOL), Orbán-Schwarczkopf Balázsnak (ÁBTL), a közléseket és képeket a Károlykerti családnak (Budakalász), a hagyaték feltárását a Rákóczy-család ma is élő tagjainak.

Írta, képekkel ellátta, szerkesztette: Miklauzič István A borítót tervezte és készítette: Enyvvári Máté

A címlapon: Rákóczy János és fiai, Zoltán és Aladár (1861)

Második bővített, javított kiadás

ISBN 978-963-552-449-5 Kiadja a Székely Ház Közhasznú Alapítvány Felelős kiadó: Nagy Zoltán kuratóriumi elnök 4

Előszó A fejedelmi Rákóczi-család élete, hőstetteik, példájuk közismert a magyar nemzet előtt. Van azonban egy másik, azonos ősöktől leszármazó nemzetség is, a nemesi Rákóczy-ág, amelynek névviselő tagjai és történeteik egyáltalán nem ismertek. Ez a kiadvány azért (is) született, mert – példaként kiemelve – Rákóczy Jánost méltatlanul kihagyta a Pallas, a Tolnai, a Révai, az Új Idők, az Új magyar, az Életrajzi, a Magyar nagylexikon, az Encyclopaedia Hungarica tudományos kézikönyvek mindegyike, és a tananyagok sem írnak őróla. Ideje volt ugyanakkor eleget tenni annak az elvárásnak, hogy a Rákóczy Jánosról másutt fellelhető téves, hamisított vagy hiányos közlések helyébe hiteles és valóságos ismeretek kerüljenek. Kutatómunkámat ennek jegyében folytattam. Rákóczy János Kossuth titkára, legbensőbb bizalmasa, Damjanich János harcos barátja, Petőfi Sándor lelkes támogatója, Madách Imre és Jókai Mór kitartó barátja, a magyar hazafiak eszmetársa, az 1848/49-es szabadságharcot önálló lovasszázaddal is erősítő és a hadvezetés intézkedő, tekintélyt parancsoló alakja volt. Hazafias érdemeiért az osztrák császár halálra ítélte, a Habsburgház a nemes Rákóczy felmenők évszázadok alatt reá hagyott teljes vagyonától megfosztotta, úgy halt meg vakon, mindenkitől elfeledve, mint egy bűnös. A mai napig sem emléktábla, sem utcanév nem őrzi a nagy idők kalandos életű tanújának, Kossuth titkárának az emlékét. Hasonlóképpen homályba vész neves és kevésbé közismert leszármazottjainak alakja is, akik kimagasló érdemeket szereztek a két világháborúban és keservesen szenvedtek a kommunizmus önkénye alatt.

5

Ennek a nemesi Rákóczy-ágnak tettrekészségéből mindemellett arra is futotta, hogy még a fejedelmi Rákóczi-család emlékének örökérvényű megmaradását is önzetlenül, merészen és mesteri módon elősegítse. Ez a könyv mindnyájuk cselekedeteiről szól, magában foglalva számos első közlést is. Utódjaik ma is élnek és mesélnek. Mi, akik örökös harcban állunk létünkért, nem segédkezhetünk abban, hogy nemzeti nagyjaink alakjai a feledés homályából ne tudjanak fényre derülni. Ez a tanulmány a nemesi Rákóczy nemzetségnek állít hiteles emléket. A szerző

6

A lánczi és rákóczi Rákóczy-család története Előbb Zólyom majd Hont vármegyében birtokolta Rákóc helységet, innen vette nevét a nemesi család, amelynek gyöke Jakab de Láncz a XIV. században kapta a rákóci földet (peres terram Deutsch, azaz Németi helység mellett). A Rákócziak származási táblája 1222-ig nyúlik vissza. 1324-ben kelt az a majd hétszáz éves adománylevél, amelyben I. Károly Róbert, az első Anjou-király, a Zólyom megyei Rákóc birtokot adományozza benne a macsói ostromnál1 tanúsított hősi haditette jutalmául „Comes Andreas de Láncz et Rákócz”-nak, aki nem volt más, mint II. Rákóczi Ferencnek, Erdély fejedelmének és nemes Rákóczy Jánosnak, Kossuth titkárának egyaránt az ősapja, a gyökér, amelyből kiterebélyesedett a Rákóczyak családfája. 1517-ben Zsigmond pénzért megvásárolta Felsővadászt. A fejedelmi ág így kapta a „lánczi” előnév helyett a „felsővadászi” prédikátumot. A családfán balra fejlődött tovább a nemesi ág, jobbra a fejedelmi ág. A fejedelmi ág 1756-ban II. Rákóczi Ferenc György fiában kihalt. Csak az ősi

A XIII. sz. közepére megszerveződött a magyar bánságok rendszere: Szörény, Macsó, Bosznia, majd ezekből a XV. sz. végéig a továbbiak. IV. Béla veje Rasztiszláv és utódjának uralma idején hadjáratokra is sor került. A déli bánságok életben tartását időnként csak harcokkal lehetett sikerre vinni. Egy ilyen ostromnál, Macsónál 1319-ben veszthette életét I. Péter de Láncz, kinek fia II. András, Comes Andreas de Láncz, erre fel kaphatta az „et Rakolch” [azaz Rákócz] előnév kiegészítést a birtokadomány mellett. Lehet, hogy András az apjával együtt vett részt az ostromban, ahol saját érdemeket szerzett, és erre kapta a kettős elismerést, apja halálától függetlenül. 1

7

nemesi ág hajtott még tovább, ennek utolsó hajtása volt fiágon Rákóczy Péter, aki utód nélkül hunyt el 1946-ban, de unokatestvére Rákóczy Éva leányágon továbbadta az utódlást, amely napjainkban is folytatódik. A család címere: [1. kép]. A nemesi család a nevét egykori szokás szerint, hivatalos és magániratokon így írta: . A nemesi Rákóczy-család soha semmiféle vérrokonságban nem volt a felsővadászi Rákóczi fejedelmi családdal. Előbbiek méltóan tisztelték ezt a legnagyobb magyar főúri családot, ennek volt betudható, hogy közöttük nem találni sem György, sem Ferenc keresztnevet. Egyetlenegyet sem2 [35/E061.

Valóban, az utolsó előtti György éppen Zsigmond [Felsővadász, 1517] testvére volt, akitől a nemesi Rákóczy-ág tovább hajtott. Volt azonban egyetlenegy kivétel: Rákóczy György (1785–1851), éppen Rákóczy János apja. 2

8

Rákóczy-ág Régi Rákóczyak: [35/E035] Jákó, Jacobus de Láncz 1270 ~ András, Comes Andreas de Láncz et Rakolch 1326~ Lőrincz de Rakouch 1350 ~ János de Lanch 1397 ~ Zsigmond 1430 ~ Lőrincz 1460 ~ Ulászló 1490 ~ György 1526 ~ zempléni alispán Imre 1561 ~  lukanényei Luka Katalin Mátyás 1616 ~  1. domaniki Domaniky Magdolna 2. 1631 után ns. Ághy Orsolya Mátyás 1729 ~  1. nándori Nándory Fruzsina 2. semberi és derzsenyei Sembery Magdolna Imre 1650~–1675  nemes kosztolányi Kosztolányi Erzsébet Ádám ~ 1689  szentmiklósi és óvári Pongrácz Anna János 1709–  kiscsapcsányi Sántha Katalin Sándor 1739–1786 barsi és zólyomi táblabíró  nagyvághi Vághy Anna. Rákóczy György (1785–1851) nemes, tekintetes 

Testvére: Rákóczy Endre (v. András) pesti főügyész  Tápiószele, 1789-11-30  1. Tápiószentmárton, 1821-07-06 nemes Viczián Zsuzsa (Tápiószentmárton, 1801-02-04  Tápiószentmárton, 1837-11-20)  2. Tápiószentmárton, 1840-09-27 nemes Richter Anna ( 1792  Pánd, 1851-0410)  Pest, 1842-09-06, eltemetve Tápiószele, 1842-09-08.

9



Felesége: lánczi és rákóczi Rákóczy Klára  Rákóc, 1785.  Rákóc, 1810  Rákóc, 1841-10-02. Rákóczy Pál és horváti és disznósi Horváthy Róza leánya.

Született Tápiószelén, 1785-04-11-én. Hont vm. táblabírája, rákóci és tápiószelei birtokos. Meghalt Rákócon, 1851-11-10-én. [Rákóczy Györgytől az alábbi családi rendelkezései maradtak fenn (kivonatoltan)]. 1841. december 8-án „Pest Pilis Solt törvényesen egyesült Vármegyék Egyházi Fő Rendeinek, ország Fő Zászlóssainak, Magyarinak és nemeseinek közönsége, adjuk tudtokra e’ jelen való Levelünknek rendeiben mindeneknek a’ kiknek illik: hogy aminek utána dicsőségesen országló Kegyelmes Koronás Fejedelmünknek szolgálatját a’ közjót és ezen Vármegyék egyébb dolgaikat érdeklő tárgyaknak folytatások és elintéztetések végett e’ mai alúl megíratott napon és helyen egybe gyülekezvén Közgyűlést tartottunk. Akkoron fő Szolgabíránk Nemzetes és Vitézlő Bitskey Lajos úr, Esküdt Redl Ferencz úrral együtt az 1792. évi 16-ik törvényczikkelynek erejével hivatalosan jelentették nékünk, hogy Tápió Szelei Közbirtokos Rákóczy György úr Tápió Szelén előttök személyesen megjelenvén ifiú Rákóczy János úrnak a’ dolgok és állapotok folytatásában, tapasztalt készségében, és hív gondos munkásságában bízván, őtet, Megyebeli Tapió Szele helységében levő birtokára nézve tellyes hatalmú törvényes birtokosának vallotta, tette, és rendelte; adván é, és engedvén nékije tellyes hatalmat, hogy ezen vallásának és rendelésének megmásolásáig, nem csak a’ törvényes úton, de azon kívül is akár mely atyafiságos módokon, minden időben, és az országnak akár egyházi, akár pedig világi Ítélő Törvény Székei és Bírái előtt, a’ fent érintett részt bír, birtokát illető dolgait vihesse folytathatva, és eránta egyezhessen, Prokatorokat annyiszor a’ mennyiszer szükséges lészen valhasson, és mind azokat meg tehesse, 10

a’ mik nékije javára e’ hasznára szolgálhatók lesznek, eszemül ígérvén, hogy mind azokat helyben hagyja, elfogadja, és megtartja, a’ miket a’ már említett Biztossa teend, cselekedendik, folytatand, végezend, és tökéletességre hajtand, melynek tellyes hiteléül kiadtuk e’ jelen való Vármegyénk hiteles pecsétjével megerősítetett tellyes hatalmi levelünket.” [35/E041] 1845-ben eredetiben kézzel írhatott következő rendelkezése így olvasandó másolatban: „Alólírt ezennel adom tudtára mindenkinek akit a’ dolog illet, vagy jövendőben illethet, hogy én az alább írt napon hellyen és évben Tekintetes Hont Megyében kebelezett Rákóczy ősi és Horváthi szerzeményi jószágimat gyermekeim javára rendezni, de egyszersmind ezen tekintetes Nemes Megyében jegyzői hivatalt viselő János fiamról nemzett unokáimnak jövőjét, valammi szinte kedves Menyemnek hozományi javait is igazságosan és méltánosan biztosítani kívánnám; – ezen tekintetes Nemes Pest pilis és Solt törvényesen egyesült megyékben kebelezett Tapió Szelei ingóimat nagyattyám b. eml. Dubroviczky Katalin után egyenes örökségképpen illető s a’ Tapió Szelei tagosítási telekkönyv szerint a belső telki illetőséggel egyetemben összesen 216 hóldból álló birtokomat menyem Rákóczy Jánosné született Ruttkay Terézia kedves leányomnak, e’ illetőleg általa tölle született Aladár és Zoltán kedves unokáimnak törvényes birtokába mindazon jogokkat és javadalmakkat, mellyeken én b. eml. András öcsémnek megosztozkodásom után mai napiglan birtam, általbocsátottam ezennel megismervén, hogy nevezett kedves menyemből hozományi örökségéből egyszerre 3000. az az három ezer ezüst forintot három ezüst huszatt számítva egy forintra felvettem, de nem számítva azon apróbb terheimet mellyeket kedves menyem hasonlóképp hozományi javaiból hellyettem kifizetett e’ jelenleg is kamatokban folytonosan fizeti. Azt kötöm ki egyedül, hogy a’ Fay¨er árvát követőleg engem pedig és János fiamat adóslag terhelő kötelezvényemet még fizetetlen lévő 4000. ft le tisztázza. Azon esetben, ha János fiamról 11

Aladár és Zoltán unokáim Isten rendeletéből elhalni találnának fennevezett e’ ezennel kedves menyemmet törvényes birtokába általbocsájtott jószágomat a leteendők letétele után többi élő gyermekeimnek vagy örököseimnek minden per nélkül töbször említett kedves menyem kibocsátni tartozék. Kelt. Tapió Szelén Lánczi és Rákóczy Rákóczy György m. p. több nemes vmegyék táblabírája által. P. H.” [35/E042] 1851. november 10-én megszületett az utolsó végrendelet. „A mindenható Istennek nevében! Hirtelen elgyengülvén sejteti vélem hogy végorám közelget, amiért is addig amig Isten kegyelméből ép elmével birok, végső akaratomat következőkben nyilvánítom. 1ör Kívánom, hogy kedves élettársam mellé temettessem, az Agostai Evengelica hitvallás szertartásai szerint. 2or Rákóczi és Domonyiki birtokaimat, amint az a részint kedves fiamnál meg lévő, részint a megye levéltárában is feltalálható irományokból bebizonyítható, a néhai Rákóczy Sámuel nagy bátyámtól és másoktól szereztem össze, kedves boldogult feleségemet, azokat Sándor fiamnak. Ha Sándor magtalan találna kihalni, a’ Rákóczi és Domonyiki birtokban, miután János fiam jövendő sorsáról, mijót sem remélhetek, az attol – származott Aladár és Zoltán kedves unokáim örökösödjenek, ha pedig nevezett kedves unokáim is magtalanul halnának el, azon esetre kedves két leányom és maradékaik egyformán osszák fel egymás közt. […]” „Jelen végrendelet, annak végrehajtója Thuránszky¨ Adolf úr által, a’ járásbíróságnak felnyitás és felolvasás végett elé adattván ugyan az a’ tisztelt végrehajtó és Rákóczy Sándor uraknak jelenlétükben felnyittatott s felolvastatott – további intézkedés végett a többször tisztelt, végrehajtó urnak azonnal visszaadattván. Kelt Bozókon Aug 15én 852 évben.” [35/E043] Rákóczy János ezen a napon kellett betoppanjon felvidéki bujdosása közepette az ősi birtokra (lásd élettörténetét). Itt még együtt volt a Rákóczy-vagyon, amelytől aztán Rákóczy Jánost a Habsburg martalócok megfosztották [18]. 12

Rákóczy János (1814–1878) 

 



1. testvére: Rákóczy Sarolta Karolina  1816  1839 széplaki Spech Lajos ( 1803  Buda, 1869-06-22)  Tápiószele, 1890. 2. testvére: Rákóczy Terézia  1818  Tápiószele, 1880. 3. testvére: Rákóczy Sándor 1821–1896. Hont vm. főszolgabírája (1861), Zólyom vm.-i birtokos. [21] [35/E043] Felesége: nedeczei alsó- és felsőruttkai Ruttkay Terézia  Tápiószele, 1817-03-25  Tápiószele, 1840-10-11  Tápiószele, 1876-07-06. [35/E045]

13

14

Rákóczy János élettörténete Rákóczy János a nemesi ágon leszármazó lánczi és rákóczi Rákóczy György (1785–1851), Hont vm. táblabírája, rákóczi és tápiószelei birtokos, valamint lánczi és rákóczi Rákóczy Klára (1785–1841) gyermekeként született Tápiószelén, Pest vm., 1814ben. Gyermekkoráról nem maradtak fenn emlékek, életrajzírói jellemzően ügyvédi diplomájának megszerzésével és Pest megyei aljegyzői tisztségével kezdik életének bemutatását. A tápiószelei ágostai hitvallású3 evangélikus keresztyén egyház esketési anyakönyve szerint 1840-10-11-én tekintetes Rákóczy János úr, Pest megye aljegyzője feleségül vette nedeczei ruttkai Ruttkay Terézia [35/E045] kisasszonyt. A tanúk tekintetes Dubraviczky Simon 4 úr, tekintetes Pest megye első alispánja5, tekintetes Horvát Piroska asszony, tekintetes Rákóczy András úr, tekintetes Pest megye főügyésze voltak. [35/E044] Tudjuk továbbá, hogy 1840-ben kötött házasságából már 1841ben megszületik első fiúgyermeke, Aladár, abban az időben, amikor tettrekészsége a családon felül, a hazáért is ismertté vált. Érdeklődésére és rokonszenvére jellemző, hogy Petőfi támogatóinak Ágostai hitvallás (Ágosta a németországi Augsburg régi magyar neve). A lutheránus (evangélikus) egyház legfontosabb hitvallási irata; az 1555. augsburgi vallásbéke néven ismert megegyezés államjogilag is elismerte. 4 Dubraviczky Simon (1791–1849) mint Pest-Pilis-Solt vármegye alispánja, 1833-tól másfél évtizeden át együttműködött gróf Széchenyi Istvánnal a Híd és a Nemzeti Színház ügyében. 5 A Pest–Vác közötti egyvágányú vasútvonalat 1846. július 15-én nyitották meg ünnepélyes keretek között, József nádor és családja jelenlétében, az első utazáson Petőfi Sándor is részt vett. Előtte tíz nappal tartották a műtanrendőri bejárást Dubraviczky Simon helytartósági tanácsos vezetésével. 3

15

is egyike volt. Ebben az évben jött létre Petőfi első támogatóinak köre, amely anyagi áldozatokat is vállalt a költő első verseskötetének kiadásáért. A körhöz tartozó Fáy András, Lendvay Márton, Szigligeti Ede, Vörösmarty Mihály és a többiek között az iratok megőrizték Rákóczy János megyei aljegyző nevét is. Segítségükkel 1844-ben látott napvilágot Petőfi első kötete 109 verssel. Szintén ebben az évben született meg második fia, Zoltán. [3] A házasság pillanatában nyilvánvalóvá lett, hogy Rákóczy János sógorságba került Kossuth Lajossal, akinek nővére, Kossuth Lujza, ahhoz a Ruttkay Józsefhez ment nőül, aki Rákóczy Jánosné Ruttkay Terézia első fokú unokatestvére volt, kiknek Lajos fiuk 1839-09-10én született. A keresztszülők Kossuth Lajos és Ruttkay Carolina (szintén unokatestvér) voltak. 1842. Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült (t. e.) vármegyék másodaljegyzővé választották, megerősítették 1845-ben. [18] A reformkor idején Pest vezérvármegye közgyűlésében a Tápió mentéről származó politikusok fontos szerepet játszottak. Rákóczy János mint megyei hivatalnok közelről figyelhette az események alakulását, s tanúja lehetett Kossuth 1847-es megyei követté választásának is. Mint a politika iránt érdeklődő személy, átlagon felüli tájékozottsággal, kapcsolatokkal és határozott állásfoglalással rendelkezett. Elsősorban ez, valamint felesége révén keletkezett rokoni kapcsolata lehet a magyarázata annak, hogy Kossuth, pénzügyminiszterré történt kinevezése után rá gondolt a fontos bizalmi állások betöltésénél. [3] 1848-01-07-től első aljegyző, leköszönt 10-én; minekutána 15-én pénzügyminiszteri osztálytanácsnokká emelkedik, Kossuth vitte magával. [18] A forradalom győzelme után a vármegye 1848-03-21-én tartott rendes évnegyedi közgyűlése megválasztotta a „közbátorságra figyelő állandó választmányt”, mint a megye legfontosabb forradalmi intézményét. Az elnök Nyáry Pál, alelnök Klauzál Gábor, tagok 16

többek között Petőfi Sándor, Jókai Mór, Eötvös József, Irinyi József, Vörösmarty Mihály. Hivatalos nevén ez a Pest megyei Forradalmi Bizottmány, amelynek Rákóczy János is választott tagja lett. [3] Mint vagyonos birtokos, a szabadságharc alatt saját vagyonából egy huszárszázadot állított ki, legénységének, lovainak hadfelszerelésével. [22] 1848-09-15-én Kossuthot az Országos Honvédelmi Bizottmány vezetőjének választják, Rákóczy János pedig, elnöki titkár lett. 1848 őszén e minőségében elkísérte Kossuthot alföldi toborzó útjára is, majd az Országgyűlés Debrecenbe távozásakor is követte és ott titkáraként szolgálta őt. Egy visszaemlékezés így ír erről: „Kossuthnál a kihallgatásra határozott napok voltak kitűzve, ezekre előlegesen jelentkezni kellett Rákóczy Jánosnál, ki Kossuth irodavezetői titkára volt. Előleges bejelentés nélkül senkit sem fogadott.”[3] 1848-12-09-én Rákóczy János pénzügyminiszteri titoknokot Kossuth kinevezi a Honvédelmi Bizottmány elnöki titoknokává. [13] [35/E046]

Az 1849-es tavaszi hadjárat során Kossuth követte a fősereg mozgását, vele utazó titkára a hadak működését segítő elnöki intézkedések egyik megfogalmazója. Április 5-én Kossuth kíséretében Rákóczy János Nagykátára érkezett. Amikor az elnök a Keglevich-kastélyban létrehozott hadikórház működését szervezte, helyismereténél fogva ő javasolta, hogy a szelei Geszner Mihályt orvosként hívják be a betegek ellátására. Rákóczynak baráti kapcsolata volt a vele egykorú Geszner testvérekkel. Április 5-6-án Szentmártonkátáról fogalmazza és írja Kossuth leveleit. Elkísérte az elnököt a kókai Margit-hegyre is, aki ott Görgeyvel találkozott. [3] 1849-03-05 után, Kossuth és Görgey feszült érintkezésében, a szolnoki csatát követően az ország kormányzójának a honvédsereg fővezéréhez titkos utasítással küldött futára volt, Kossuth legbelsőbb bizalmasa. [23]

17

Kossuth kormányzóvá választása után Rákóczy János 1849-0414-től miniszteri tanácsosa lett, majd május 9-i hatállyal belügyminiszteri tanácsossá nevezték ki. [3] [29] [35/E047] Jelképes katonai pályafutása az Országos Honvédelmi Bizottmány keretében kezdődött. 1848-10-01-jével hadnagy, majd október 16-ával százados lett a 13. Hunyadi huszárezred létszámában. Május 3-án őrnaggyá nevezik ki, a rangról 10-én lemond. Ennek magyarázata csak az lehet, hogy egy nappal korábban keletkezett belügyminisztériumi beosztása. Május 9-től júniusig kecskeméti kormánybiztosként a központi hatalom szolgálatát látta el. [3] Kossuth kinevezése nyomán 1849-07-01-től kecskeméti megbízatásával párhuzamosan Pest megye, július 15-től ezt kiegészítve Csongrád megye és a Kiskunság kormánybiztosa lett. [3] Kecskemét, a Duna-Tisza köze legnagyobb városa különös helyzetbe került ebben az időben. Az 1848/49-es függetlenségi küzdelem utolsó szakaszában is tőle távol eső területeken zajlottak le a döntő csaták. Miként láttuk korábban, mégis rendkívül fontossá vált a város ebben a háborúban is mindkét fél számára. Nemcsak mint felvonulási terepet, hanem mint élelmezési bázist, a sebesültek ellátására alkalmas helyet, és főként, mint a hadműveleti terep fizikai központját a háború minden epizódjában szemmel tartotta mindkét fél. Történelme során még nem élte át, hogy két nagyhatalom katonai egységei találkozzanak itt, hogy napokon belül három hadsereg egységei váltsák egymást falai között…[3] 1849-07-10-én Rákóczy a következő tartalmú levelet intézte a városvezetéshez: „Kecskemét Város Közönségét a Kormány olly tisztult hazafiúi érzelműnek kívánja ismerni, miszerint a vész perceiben képes is, akarja is fellfogni hivatását, s közös hazánk szent szabadságáért nincs áldozat eléggé nagy előtte. […] Illy bizalommal vagyok én Kecskemét Közönségéhez…” [3]

18

A kormánybiztos 1849-07-22-én összeszedette a városban fellelhető Kossuth-bankókat, s azokat a megsemmisítéstől megóvandó, magával vitte. Megtiltotta, hogy a város árukészletét a császáriak által megszállt terület irányába szállítsák. [3] Innét küldte Szegedre jelentéseit és terveit. Felhívásokat nyomtatott és fegyverek készítésére adott ki rendeletet. [30] 1849-07-23-án – utolsó ténykedéseként, mint kecskeméti kormánybiztos – a város és az egyházak vezetőit tanácskozásra hívta össze. Felvázolta a hadi helyzetet, és kérte, hogy a népfelkelésre szóló felhívását a templomokban olvassák fel. Utasította a főbírót, hogy ez ügyben tartson népgyűlést. [3] 1849-07-24-én Perczel Mór 20 ezer fős csapatai Tápiószele felől jövet, a szegedi haderő összevonásra igyekezvén átvonultak a városon, de nyomukban már megérkeztek az első császári egységek. Ezzel Rákóczy János kormánybiztosi megbízatásának teljesítése Kecskeméten befejeződött. [3] 1849-08-11-én Kossuth kényszerűen átadta a hatalmat Görgeynek, majd a kora délutáni órákban Damjanich János tábornok lefüggönyözött hintóján elhagyta az aradi várat. Görgey augusztus 13-án letette a fegyvert. Kossuth innen Lugoson át Orsova felé folytatja menekülését [8], majd augusztus 17-én Orsovánál elhagyja az országot. [5] Rákóczy János pedig, ezekben a napokban éppen Világos felől menekült, útközben vett magának egy parasztkocsit, két lovat és paraszti ruhát. Aradon keresztülhajtva felvette kocsijára úrnak Jókai Móricot, aki céltalanul ődöngött az utcán. Egy egész orosz lovashadosztályon keresztülvitte anélkül, hogy megkérdezték volna tőlük, kicsodák és hová mennek. „Fényes nappal széles országúton szekereztünk végig az elvonuló orosz táboron. Szembe találtuk a kozák ezredeket, a tüzérséget, gyalogságot; a vezénylő tisztek kardjukkal integettek, hogy menjünk bátran” – emlékszik vissza Jókai. [11] Így mint kocsis és úr hajtottak Gyulára, ahol várta a jó öreg 19

Móricot Laborfalvi Róza, akinek kész terve volt a férje elrejtésére. A színház6 komikusa tanácsolta neki a legjobb helyet, Tardona községet a borsodi hegyek közt, ahol a felesége nővére, Csányiné lakik. Itt olyan biztonságban lesz, mintha az észak-amerikai prérikben volna. [17] Róza felült úrnőnek, és Rákóczy János – az asszony kérésére – így indult velük a Bükk hegység felé. [18] „Valóságos kis odyssea volt az odáig eljutás. Egy kis ekhós parasztszekéren utazik egy asszony, görögdinnyéket visz a vásárra, az inas, meg a kocsis elől ülnek. Az inas vagyok én, a kocsis Rákóczy János, tegnapelőtt még Kossuth titkára. A görögdinnyék ára volt darabonkint egy ezüst tízes – a mi fejünk annyit sem ért. Amilyen hosszú az út Világostól Békés-Gyuláig, olyan hosszan mentünk szembe az előrenyomuló orosz csapatokkal. Jött kozák, dzsidás, gyalogos, tüzérség, szekerészek. Senki se kérdezte: hogy ez a dinnye, hogy ez a fej? Csupán a szép két úrifajta ló a kocsink előtt gyaníttatá, hogy nem parasztutazók vagyunk. Rákóczy valóságos kék mándlis7 kocsisnak volt öltözve. Mikor aztán a nádasok világába értünk, ott egy lovas betyár vett bennünket védelmébe, s keresztülvezetett soha szekértől nem járt ösvényeken, folyvást tengelyig, szügyig gázolva a vízben, amíg kijutottunk a végtelen pusztára. Nem fogadott el egyebet egy »Isten megáldjon«-nál. A mi kedves barátunk, Rákóczy János, mint régi gazda, kitűnő kocsis volt, amíg a lovat hajtani kellett; hanem azt a részét a kocsistudománynak, ami a leszerszámozás után következik, éppen nem tanulta. Így történt aztán, hogy amint egy helységbe eljutottunk kánikulai rekkenő hőségben a szikes pusztán keresztül, első dolga volt a kifogott lovakat rögtön megitatni a kútnál s úgy kötni be az A pesti Nemzeti Színház A dolmányhoz hasonló szabású, anyagú és díszítésű férfi posztóujjas kiskabát álló nyakkal. A 19. sz. folyamán országosan a dolmány vagy a mente helyébe lépett. A mándlit gatyához is felvették. 6 7

20

istállóba, aminek az lett a következése, hogy a rudas tüdőgyulladást kapott, s egy óra alatt kimúlt. A nyerges csodára megmaradt. Ekkor aztán a kidűlt ló helyébe a lógóst8 fogtuk be, amelyet útközben vettünk száz forinton. Ez meg másfél marokkal kisebb volt a megmaradt társánál. Ezzel a készséggel aztán senki sem nézett bennünket többé »uraságnak«. Még aztán Miskolcon is keresztül kellett hatolnunk a muszka táboron. Itt lakott a nőmnek az atyja, a derék tudós Laborfalvi Benke tanár. Ő igazított bennünket a Tardonába vezető útra. Öt óráig haladtunk a sűrű erdőségek között előre; se egy emberi lak, se egy dűlőút nem látszott sehol, a kanyargó völgyet egy patak szelte át, melynek hol a jobb, hol a bal partján vonult végig az út, természetesen híd nélkül, a gyalogjárók kényelmére nagy kövek voltak lépésnyi távolban az elterülő mederbe rakva. Ott egy mélyen elrejtett, gyönyörű völgyben fekszik az a kis helység, ahol a világnak nincsen szája. […] Tardona nem vett részt a forradalomban. Itt történt az, hogy mikor a lelkész a katedrából kihirdette a kormány proklamációját, hogy »Jön a muszka! Minden ember fogjon fegyvert, törjük össze az ellenséget!«, kurátor uram felkiáltott rá az első padból – »Nem való a’, tiszteletes uram!«”[10] Végre megérkeztek ide, Tardonára, ahol Jókai aztán elbújt. „A falu felső végén állt a Csányi Benjáminné háza. Ide fordult be egy úri forma fürhéces 9 bricska10 (nagy esemény a faluban), a bakon erős Fogatolási szempontból a nyerges a kocsirúd baloldalán, a rudas a jobboldalán húz, míg a lógós harmadikként, a lőcs mellé bekötött szíjon vezetve a jobbszélen megy (széles hámos, röviden szélhámos). Ha szükséges az ő ereje is, akkor a jobb kerék agyához kötik át, így közvetlenül a keréknél fogva segít húzni a szekeret. 9 A szekér elejére szerelt keresztfa, amely a fellépővasak által csatlakozik az első tengelyhez. 10 Homokfutó; magas, nyitott, rugózatlan, könnyű négyüléses lovas kocsi. 8

21

nézésű, nagy bajuszú kocsis és egy csinos szőke inas ült, hátul pedig feltűnő szépségű, magas, sudártermetű úrhölgy. Csányiék nagy szívességgel fogadták az érdekes vendégeket. […] A parasztok nem sokat törődtek velök, más kabátos ember pedig nem lakott a faluban. Jókainé ott maradt néhány napig, de Rákóczy csak a fáradtságát pihente ki, s másnap már Csányi vitte el kocsiján, mint cselédjét, az Északi-Kárpátok felé Gömörbe, Runyára, hol ismerősei laktak.”[17] „Beállt egy nagybirtokú grófhoz (álnév alatt) parádés kocsisnak. Meg is voltak vele elégedve, józan, értelmes kocsis volt. Hanem egyszer az történt vele, hogy amint a grófot és annak sógorát kocsikáztatta, azok útközben elkezdtek beszélgetni XIV. Lajos korszakáról, s eközben egyiknek sem jutott eszébe az akkori nevezetes pénzügyminiszternek a neve. A kocsis nem állhatta meg, hogy vissza ne forduljon, s meg ne mondja: »Colbert«. A grófok rögtön kiszálltak a kocsiból s gyalog mentek haza. A tudós kocsisnak pedig azonnal fel lett mondva a szolgálat. Ilyen emberrel nem jó egy födél alatt hálni.”[17} A szabadságharc bukása után Rákóczy János a megtorló hatalom egyik célpontja lett. 1851-09-21-én a pesti törvényszék a menekülésben lévő forradalmárok közül harminchatot távollétében és jelképesen 11 halálra ítélt, akiket a legveszedelmesebbnek tartott, akiket – amennyiben bárhol elfognak – azonnal ki lehet végezni. Ebbe a körbe tartozott Rákóczy János is, aki Pesten a falragaszokon olvashatta az ítélet alatt saját nevét is. A nagyvárosi rejtőzés egyre nagyobb kockázatot jelentett számára. [3] Andrássy Gyula akasztófája mellett volt az ő képe… Felesége végignézte, amint jelképesen felakasztották és ájultan hullt egy osztrák gránátos karjaiba. [22]

Idegen szavak használatát elkerülendő, nem az eredeti in contumatiam és in effigie kifejezések szerepelnek. 11

22

1851-11-10-én édesapja Rákóczy György váratlanul elgyengült, utolsó erejéből tollba mondta végrendeletét [21] [35/E043], ebben „…miután János fiam jövendő sorsáról, mijót sem remélhetek…” kijelentését követően fia Jánosra hagyott örökségét unokáira, menyére és testvéreire is kiterjesztette. Még aznap elsiratták a harangok. Mintha megérezte volna, a bujdosó Runyáról tovább hajtott, haza, Rákócra. Éppen az édesapja temetésére érkezett, akit szívszélhűdés ért, mégpedig azért, mert egy korponai ismerős azzal állított be Rákócra, hogy Rákóczy Jánost Világosnál agyonlőtték. A temetésről feleségéhez és két fiához Tápiószelére ment, elbúcsúzni tőlük, és főleg pénzt szerezni a külföldi menekülő úthoz. [18] Tovább ott sem maradhatott, hiszen mindenki ismerte, ezért folyvást bujdosásra kényszerült a Felvidéken, ahol hosszabb időre elrejtőzött, s mint inas, kocsis, kanász és éjjeli őr, különböző úri házaknál foglalatoskodott. [18] Miként kerülhetett Pestre a „halál kandidátusa”12, nem tudjuk. Mielőtt a következő helyszínre érkeznénk, ismerkedjünk meg annak idevágó történelmi érdemeivel. A magyar szabadságharc előbb ért véget, mint a Nógrád megyei, ahol a gerillák csak 1849. szeptember 29-én tették le a fegyvert. […] Érdekes esemény színhelyévé vált az Alsósztregovához tartozó Újvilág puszta is, ahol – fél évvel későbbi tanúvallomások szerint – a fegyverletételt követően, még szeptember 29-én fegyvereket rejtettek el a gerillák. […] Talán nem véletlen, hogy éppen a főbiztos [Madách] birtokát választották helyszínnek. Valószínűleg az érintett hallgatólagos beleegyezésével kerülhetett sor az akcióra. Balogh Károly visszaemlékezése szerint „a sztregovai kastély parkjában álló kis kerti laknak a köztudat előtt titokban maradt rendeltetése is. Mikor az ötvenes évek második felében leszedték a háznak korhadozó 12

Jókai kifejezése [11]

23

zsuppfedelét, nagy halmazát találták ott a különféle szerkezetű lőfegyvereknek elrejtve. Honnan kerültek oda, senki sem tudta, vagy legalábbis nem akarata tudni.” Aligha kétséges, hogy erről az esetről Madách Imrének mindenképpen tudnia kellett. Fegyver tehát meglehetősen sok volt a Madách-birtokon, csak Újvilág pusztán 133 puskáról tudunk. [2] Nem volt Madách életében még egy esemény, amellyel kapcsolatban annyi téves, minden alapot nélkülöző információ látott volna napvilágot egészen 1993-ig, mint Rákóczy bujdosása a Madách-birtokokon. De nem is ez volt a legfőbb baj; sokkal inkább a kutatóknak az esettel kapcsolatos véleményét, értékelését kell kárhoztatnunk; szinte kivétel nélkül mindenki elítélően nyilatkozott a bujdosóról. Holott, Rákóczy János minden tőle telhetőt elkövetett, hogy bujdosása során észrevétlen maradjon, s az is maradt; hogy miért tartóztatták le akkor Madách Imrét, az egészen más kérdés. Bizonyítékként elég alapul vennünk a későbbi, 1852. szeptemberi hatósági jegyzőkönyveket, amelyek szerint a törvényszéki ülnök négy helyszínen összesen 23 tanút hallgatott ki Rákóczy János rejtegetésének ügyében. A tanúk között senki sem akadt, aki bármilyen terhelő információt mondott volna el akár Madáchról, akár Rákóczyról. [2] 1851-12-30-án Madách Imre vonattal Pestre utazott [2], és ekkor összetalálkozott az utcán a parasztruhát viselő Rákóczy Jánossal [3]. Egy hintóban és kapualjban lezajlott hosszabb beszélgetés után a költő így szólt: – Holnap légy az indóháznál, mikor a váci vonat indul. Szállj fel rá. Azzal utazom én is. Hazaviszlek a birtokomra. Kocsisom van, de kertészem nincsen. Majd leszel nálam kertész. [7] 1851-12-31-én vonattal Vácra utaztak, ott kocsit fogadtak, amellyel azonban – elővigyázatosságból – nem Csesztvéig, csupán Tereskéig mentek, s onnan visszaküldték a kocsit. Ott aztán F. L. fogatott be, s az ő kocsiján tették meg az utat Csesztvéig. [2]

24

„Itt – szakállát, bajuszát leberetválva – ráhúzták a vadász ruhát.”[18] A kutatások és irodalmi adatok szerint az erdőkerülőn – ezzel szemben – a Nógrád megyei parasztság téli öltözetéhez tartozó ruhadarabokat látták a tanúk: szürke vastag posztókabát, azonos anyagú nadrág, hosszúszárú térdig érő bagaria (marhabőr) csizma, fején sapka, fehér kalap. Rákóczy János tehát parasztruhában járt a Madách-birtokokon. [33] Csesztvén mindössze három napot töltött. Ennek oka az lehetett, hogy Madách nem számított Rákóczy János érkezésére, s így nem tudott felkészülni a fogadására sem. Megérkezésükkor kellett eldönteni, hol fogja tudni elrejteni, figyelembe véve az állandó megfigyelés veszélyét is. Mindazonáltal Rákóczy Jánost erdőkerülőként [nem vadászként] jegyezte be a tiszttartó az alkalmazotti könyvecskébe, mégpedig Reiter Ignác [nem Rakovecz 13 [33] vagy Reitner János [34]!] álnéven . 1852-01-03-án Madách Imre a falu egyik gazdáját fogadta fel, hogy az erdőkerülőt fuvarozza át Alsósztregovára, ahol szintén három napig tartózkodott. [33] 1852-01-06-án Bory István tiszttartó maga vitte át Rákóczy Jánost Parócára. Itt tartózkodása alatt szombatonként innen járt Alsósztregovára a tiszttartóhoz „parancsolatokat venni” és onnan hétfőnként tért vissza. Nyilván ilyenkor beszélte meg Bory Istvánnál a politikai körülményeket, saját sorsának várható alakulását. Rákóczy János az őt körülvevő embereknek nem beszélt múltjáról, csak annyit mondott el másoknak, amennyi majd a tanúvallomásoknál Madách Imre hasznára válhat. [33] Csesztvén bujtatni Rákóczyt túlságosan veszélyes lett volna, de még Sztregován is számolni kellett azzal, hogy az ott élőket

A Madách-irodalomban a költő életrajzíróitól igen sok téves közlés került forgalomba, ilyen a foglalkozás és az álnév használata is. A legutóbbi kutatások cáfolják ezeket. 13

25

megfigyelik. Paróca ilyen szempontból ideális választásnak látszott. Boryt már csak azért is be kellett vonni az ügybe, mivel Paróca Csesztvétől igen távol esett: gyorsan továbbítani a híreket csak Paróca és a hozzá közel fekvő Sztregova között lehetett. [2] A bujdosó egy zsellértelken álló, szoba-pitvar-kamra beosztású faházban lakott. [33]

A parócai rejtekhely kiválasztásában nem elhanyagolható tény volt az is, hogy Alsósztregován csendőrállomás működött, amelynek ellenőrzési körzetébe tartozott az erdőkerülő lakhelyének kiszemelt település is. Arra nincs adat, hogy ennek vezetője és a Madách kastély lakói között milyen volt a kapcsolat. Csak feltételezni lehet, hogy nem lehetett rossz, mert csak így eshetett a választás Parócára. Nem kellett tartani a helyi csendőrség zaklatásaitól, annak vezetője időben értesíthette Majthényi Annát14, Bory Istvánt idegen csendőrök érkezéséről. [33] Már megérkezésekor arról beszélt Rákóczy János, hogy felesége súlyos beteg, ezzel bebiztosítván előre, ha esetleg halálhírét üzenik meg Sztregováról, ne legyen feltűnő a hirtelen távozás. A hír – mint a titkos együttműködés része – ugyanis az azonnali menekülés üzenetét jelentette. [2] Január végén behívatták Sztregovára a Madách-kastélyba. Az összejövetelen Madách Imre, Bory István, Rákóczy János és a katolikus pap volt jelen. Az erdőkerülő ekkor tíz nap szabadságot kért a költőtől, hogy beteg feleségét meglátogathassa. [33] 1852-02-07 előtt egy szép napon a Parócára visszatérő Rákóczy Jánosnak Bory István levelet küldött egy ostoros gyermekkel, amelyben kéri, hogy azonnal menjen vele Sztregovára, mert a felesége meghalt. A hír futótűzként terjedt el a faluban, senki nem lepődött meg azon, hogy az erdőkerülő eltávozott. Tanúvallomások

14

Madách édesanyja.

26

szerint febr. 12-én a csendőrök már keresték a szabadságáról visszatérni vélt Rákóczy Jánost. [33] 1852-02-07-én Madáchot ismét Pesten találjuk, s nem zárható ki, hogy Rákóczy Jánossal is összefüggött az utazás. A Parócáról történt hirtelen távozás miatt ugyanis, nem volt lehetőség a további bujdosás egyeztetésére. Mivel korábban Pesten tartózkodott, feltehetően Parócáról ide tért vissza. Azt tudjuk, hogy Budán egy bizonyos Andritz vendéglő tulajdonosánál is többször meghúzhatta magát. [7] A fentebb közölt adatok ismeretében, talán felelősséggel kijelenthetjük, hogy a költőt nem azért tartóztatták le és börtönözték be, mert Rákóczy János meggondolatlanul viselkedett bujdosásának ideje alatt. [33] 1852 augusztusában Madáchot letartóztatják – úgymond – Rákóczy János rejtegetése miatt, 1853 májusában szabadult a börtönből. Itt kell megjegyezni, hogy egyes művekben – a téves álneveken túlmenően – az igazi Rákóczy János név helyett is mást írnak, pl.: „Kossuth titkárának, Rimóczy Jánosnak rejtegetése…” 15 Életrajzírók szerint azonban, a költőt őmiatta „elárulták”. [1][33/8] Nézzük meg e megállapítás helytállóságát és magát a feltételezett feljelentést, az eddig fellelt nyomozói iratok alapján. Az életrajzírók tudtak egy feljelentésről is, amely véleményük szerint további indok lehetett Madách Imre bebörtönzéséhez. Úgy tudták, hogy Hoitsy Miksa felsőbodonyi bíró, majd 1853-01-01-től nagyoroszi kerületi jegyző volt a besúgó. A felkutatott haditörvényszéki iratokban valóban gyakran szerepelt Hoitsy Miksa neve, de rajta kívül még ott találhatjuk Rákóczy Sándor alsószécsénkei bíró és az ugyancsak alsószécsénkei Sáray Rudolf szolgabíró nevét is. Felmerül a kérdés, hogy a Madách-birtoktól távol eső illetőségűek

15

www.vmig.sulinet.hu/archivum/0506/.../madach.htm, www.mult-kor.hu, http://jelesnapok.oszk.hu.

27

neve miként került a Rákóczy János rejtegetését nyomozó iratok közé. Levéltári forrásokból tudjuk, hogy a Balassagyarmaton ügyvédeskedő Hoitsy Pálnak (Hoitsy Miksa unokatestvére) Alsószécsénkén is volt birtoka, amelyet Sáray Rudolf bérelt. 1852. október elejétől egyre több panaszos levél érkezett a balassagyarmati törvényszékre, hogy Hoitsy Pál a perekre felvett összegeket elsikkasztotta. A pórul járt ügyfelek gyakran fordulhattak az alsószécsénkei bíróhoz – e tisztet 1852-ben Rákóczy Sándor töltötte be. A bíró és Hoitsy Pál között a viszony elromolhatott. Rákóczy Sándort, a kellemetlenkedő bírót – aki a bujdosó Rákóczy Jánosnak közeli rokona [testvéröccse] volt –, úgy akarták eltávolítani hivatalából, hogy feljelentették, mint akinek tudnia kellett rokonának a Madáchbirtokon történt rejtőzködéséről. Elképzelhető, hogy erre a feladatra Hoitsy Miksa vállalkozott. A pozsonyi kerületi katonai parancsnokság a Rákóczy Sándor és Hoitsy Miksa meghallgatását kérő első leiratát 1852-12-24-én adta ki, amikor Madách Imre már az ötödik hónapját töltötte a pozsonyi börtönben. Ez a feljelentés tehát nem a költő, hanem az alsószécsénkei bíró, Rákóczy Sándor ellen irányult. Amúgy a hatóság gyanúja már 1852. február közepén biztos: a Reiter Ignác néven alkalmazott parócai erdőkerülő nem lehet más, mint a halálra ítélt Rákóczy János. Nem tudjuk, miért várnak hét, illetve nyolc hónapot a költő letartóztatásával, a tanúk kihallgatásával. A rendelkezésre álló források azt bizonyítják, hogy Reiter Ignác és Rákóczy János azonosságát soha nem sikerült a hatóságnak bebizonyítania. Madách Imrének nem egyetlen bűne volt Rákóczy János rejtegetése. Legutóbb olyan dokumentumok kerültek felszínre, amelyek a költő aktív részvételét bizonyítják a szervezkedésben. [33] 1851-től Rákóczy Jánosné és két fia akkori lakhelye – ahová elkobzott birtokukról menekültek – sok éven át Budán, a mai 28

Hunyadi János és Donáti út sarkán lévő kétemeletes ház volt, ahol a rendőri kutatások és zaklatások naponta megismétlődtek. Ez az épület Cságaházi Etel színművésznőé volt s szemben terültek el a vároldalon Baczó Frigyes kertjei (Baczó Garten). [23] Unokája, Rákóczy Béla továbbadása szerint „mindig egy subás ember hozta a leveleket”, amelyeket az anya nem dobott el, hanem a gyerekek nadrágjának a korcába varrt. Így folyt itt az élet, amíg Rákóczy János itthon és külföldön bujdosott. [35] A hőslelkű asszony a 10 és 7 esztendős fiaival innen indult és nézte végig a Neugebäude [Újépület] udvarán, 1851-09-21-én végrehajtott „kivégzést”. [23] Katonaság fedezete alatt – mondja el egy szemtanú – a szokásos módon mentek ki a vesztőhelyre, ahol 36 bitófa állt. Kiérvén, felolvastatnak az ítéletek. Ekkor előlép a bakó, utána két pribék négyszögű fekete táblákkal, amelyeken az elítéltek neve fehér betűkkel volt felírva. A hóhér ezeket a táblákat a megállapított sorrend szerint felszögezi a bitófákra. Legutolsó a Kossuth neve, ezzel is jelezvén, hogy ő a legbűnösebb, s ha a kivégzés csakugyan megtörténik, őt hagyják vala társai között a legutolsónak. [3] Rákóczy János életének 1852–1860 közötti időszakát meglehetős homály fedi. [18] 1860 áprilisában Ferenc József császár ígéretet tett a megyei önkormányzat újjáélesztésére. Rákóczy János ebben az évben tért haza. [18] Történeti szempontból meg kell jegyeznünk ehelyütt, hogy az engedékeny ígéret sem járt magyar áldozat nélkül. E hónap 8-án az osztrák császár közbenjárására lett úgymond öngyilkos a legnagyobb magyar Döblingben. A nagy gyászhírt lenyűgöző nemzeti gyász követte. Divat lett Széchenyi miatt gyászban járni. Szerte az ország városaiban csak úgy feketéllettek az utcák a sok fekete ruhától. És amiért egy évvel ezelőtt még letartóztatás járt volna, azért most nem esett senkinek semmi baja. Az önkény, úgy látszik, kiábrándult önmagából tizenegy esztendei szakadatlan erőszak után. Rákóczy János már régóta szabadon járt, rokonsága 29

kijárta neki a teljes amnesztiát, ő előbújt rejtekéből és első dolga volt hosszú, rajongó hálával telt levelet írni annak a Madách Imrének, aki egyévi fogságot szenvedett miatta. [6/299] 1860-12-10-én gr. Károlyi István főispán összehívta a [Pest-PilisSolt] vármegyei közgyűlést. Rákóczy Jánost beválasztották a megyebizottmányba. [3] 1861-01-05-én sor került a tisztújításra, Rákóczy Jánost választották főjegyzővé másodmagával. [3] Pest vármegye a császártól kikényszerített ún. ideiglenes alkotmány folytán engedélyezett újjáalakulásakor tüntetőleg tette ezt, hogy ezzel is a 48 előtti jogállapot visszahelyezését állítsa szembe az összbirodalmi törekvéssel. Madách ő hozzá szállt vendégként a megyeházára. Ott adta és dedikálta neki az Ember tragédiája később kinyomatott első példányát16 s emlékéül annak, hogy tőle indult el Arany Jánossal történt találkozására, akit 1849-05-09-én ugyanazon a napon nevezett ki Szemere Bertalan a belügyminisztériumhoz [29], amikor Rákóczy Jánost ugyanoda. [23] 1861-01-10-én itthon fénykép készült róla fiaival és feleségéről. [35/E055]

1861-05-28-án Rákóczy János részt vett azon az országgyűlésen, amelyet – Országház híján – a Nemzeti Múzeum nagytermében tartottak. Itt került sor Madách Imre országos képviselő beszédjére is, aki – midőn ura lett a hallgatóságnak – fennhangon szónokolta a következő mondatokat: „Az altáji magyar nem olvadhat össze az

Rákóczy Imre a levelében [23] erre az időpontra teszi az ajándékozást. Tudjuk azonban, hogy a Tragédia első kiadása 1862-01-12-én hagyta el a sajtót. Egy biztos, hogy Rákóczy János kapott egy dedikált tiszteletpéldányt a költőtől, talán az 1862. év folyamán, amikor Madách utolsó látogatását tette Rákóczy Jánosnál (ld. ott). Elmondás szerint ez sajnos Kolozsvárt maradt, amikor 1944 októberében az unoka dr. Rákóczy Bélának családjával együtt szekéren hirtelen menekülnie kellett Budapestre a betörő román és szovjet csapatok elől. [23] [35/E109] 16

30

indogermán népekkel soha, de kiveszni sem fog, uraim, mert világtörténeti hivatása van, melynek még csak első felvonását játszotta el. Az osztrák államférfiak egységes Ausztriájokkal a legenda hétalvójaként tűnnek fel: nagy későre felébredve oly pénzzel kínálják a világot, amelynek már régen nem volt kelete.” [6/309] „A gratulációknak nem volt se vége, se hossza. Jött Rákóczy János, aki megbukván a választásokon, szakított a politizálással. Vagyona a hosszú bujdosás alatt prédára került, most megélhetés után kellett néznie. Előkelő rokonsága révén sikerült tisztességes megélhetést kapnia a Pesti Hazai Első Takarékpénztárnál17 [6/ 313]. Helyesbítenünk kell a fenti kijelentést: „Rákóczy János nem bukott meg a választásokon, 18 hanem Schmerling jöttekor leköszönt ő is.”[18] 1861-10-07-én a m. kir. Helytartótanács elrendelte a megyei hivatalok feloszlatását, minekelőtte az országgyűlés elutasította az uralkodó által kibocsátott Októberi Diplomát és Februári Pátenst, nyíltan vállalva a 48-as „vonal” továbbvitelét. Rákóczy János eddig tartott tisztségviselése alatt adta ki egyetlen könyvét: „Pest-Pilis- és Solt t. e. [törvényesen egyesült] megyéknek az 1848-ik évi XI. t.-cz. alapján és szellemében hozott határozata. Az árvaügyekben.” [3] 1861–1867 között a Pesti Hazai Első Takarékpénztár főtitkára. [18] 1862-ben nem akármilyen vendég érkezett váratlanul a főtitkár úrhoz. A megfáradt, köszvénytől beteg Madách Imre látogatta meg Rákóczy Jánost, őt követően Nagy Ivánt, és még elbúcsúzott Arany Harsányinál ez tévesen Első Magyar Általános Biztosító Társaság néven szerepel. 18 1861. május 1-jén a birodalom összes népeinek képviselőit Schmerling által ünnepélyesen egybehívták, de a gyűlésterem csak félig telt meg képviselőkkel. A Deák Ferenc szaván induló 1861. évi magyar országgyűlés nem küldte el képviselőit. Az országgyűlés ezért feloszlatásra került, Schmerling a birodalmi kormány élén ismét visszatért az önkényes kormányzáshoz. Magyarország 1861 őszétől újólag katonai kormányzás alá került. 1862 januárjában a hazafias érzelmű képviselők és az ország összes főtisztviselője – kb. 3000 fő – emiatt lemondtak. 17

31

Jánostól is, aztán sietett haza, ahová az enyhülés vágya vonzotta. [6/327]

1866 karácsonyán… „Minden nemes, szép és jóért ifjú hévvel lelkesülő – határt nem ismerő tudásvágyát vas-szorgalommal érvényesíteni törekvő, – ha művelődési pályáján mostani példányszerű ügyekezetéhez kitartást párosítand, a legnagyobbszerű – legszebb reményekre jogosító igen szeretett és nagyra becsült kedves tanítványomnak, ifjabb Hajós Jósefnek emlékül. Pesten 1866 decemb. 24-én, Rákóczy János” – olvasható a Gyulai Pál-féle tizenkét kötetes Vörösmarty-összes III. kötetének előzéklapján. Miért éppen ide írta, mitől különleges ez a kötet? Attól, hogy benne és további ötben tintával írt névsorok találhatók az üres lapokon, hamis helynevekkel, alattuk álnevekkel. Hat titkosított jeljegyzék. Tudnivaló, hogy Klapka a jelzett évben konspirációs módon kétségbeesett kísérletet tett az ország függetlenségének kivívására, ami kudarcba fulladt. Lebukás esetén elsősorban azok kerültek volna gyanúba, akik 1849-ben külhonba távoztak. Köztük volt Rákóczy János is, akinek Vörösmarty-összesében – nem az ő keze írásával – hat köteten át ott lapultak a rejtjelezett adatok: kikre, mely kül-, illetve belföldi személyekre és hol lehet bevetés esetén számítani. Valószínű, hogy az álnevek jó része a korábbi Mack-összeesküvés külföldre bujdosott résztvevőit rejti. Pest megye főjegyzőjének minden oka megvan arra, hogy akár házkutatástól is tartson. Ésszerű, ha mielőbb megszabadul az árulkodó kötetektől, de lehetőleg a jegyzékek megsemmisítése nélkül. A köteteket egy tizenkét esztendős kisfiúnak ajándékozza, aki igencsak megérti már, miért kell arra az ajándékra féltett kincsként vigyáznia. Az ajándékozó legszebb reményei valóra váltak: ifjabb Hajós József 38 éves korában, 1892-ben szintén az Országgyűlés tagja lett – mindazokkal a hazafias érzelmekkel, amelyekre Rákóczy János vezette rá még gyermekkorában. [31]

32

A kiegyezéskor Andrássy Gyula magas közjogi állást ajánlott fel egykori, a bitófán mellé társított mártírnak, de Rákóczy nem volt hajlandó Ferencz Józsefnek letenni az előírt és megkívánt hűségesküt, annak az uralkodónak, ki őt haditörvényszéke által halálra ítéltette és „kivégeztette”. Szabad ember maradt, Kossuth híve, az országgyűlés 48-as függetlenségi pártjának tagja. 1867-ben újra főjegyző a vármegyénél. A [Bűn]fenyítő [Törvényszék] elnöke. [18] 1869-03-18-án megválasztották a dunapataji kerület országgyűlési képviselőjévé, a 48-as párt tagjaként annak baloldali programját vallotta magáénak. [3] E tisztségét 1873-ig viselte. [18] 1868-05-18-án a kormány igazságügyi miniszteréhez, Horváth Boldizsárhoz intézett sajátkezű levelében Kossuth Rákóczy Jánost hatalmazza fel arra, hogy az 1849-ben lefoglalt családi és magániratait neki szolgáltassák ki. A Turinban élő nagy száműzöttnek ennyire hűséges eszmetársa és haláláig híve volt [23], ezért e levél egyben mély barátságuk pecsétjének is tekinthető. [35/E069] Öreg korára hajolván egyre csendesebben és visszahúzódva élt ősi birtokán. Bizonyára, régi élményei élesen és fényesen vonultak fel még egyszer emlékezetében, egymás után, amint s ahogy történtek. Ezek között van egy különös történet, amelyet csak az ő emlékezete tudhatott időben a helyére sorolni, az utókor nem. Mindazonáltal idézzük meg az eseményeket úgy, ahogy azokat az ő Béla unokája még élőben hallotta, és adta tovább saját unokájának. [4] Történt egyszer – talán az 1860-as években –, hogy a korábban szekéren menekített Jókainé Laborfalvi Róza iránt vonzalom ébredt Rákóczy Jánosban. Ezt szerette volna valahogy – a polgári körökben akkor szokásos visszafogottsággal és jelképesen – a szép és híres színésznő tudomására hozni. Titokban egy karkötőből, nyakékből és fülbevalóból álló ékszergyűjteményt repített hozzá a szerelem nyilával. A dolog kitudódott, amiről a gavallér a következőképpen értesült. Rákóczy János egy kávéházban üldögélve múlatta idejét, 33

amikor odalépett hozzá két párbajsegéd, az ölébe dobták Jókai névjegykártyáját, miáltal az író párbajra hívta ki a gavallért. Ő viszont, miután nem talált magánál saját névjegyet, készített egyet. Kért a pincértől egy ceruzát, ráírta nevét az öntöttvas lábakon fekvő fehér márványlap sarkára, majd rávágott egy nagyot, s a letört névjegyet odadobta a párbajsegédeknek a következő szavakkal: – Így töröm ki a nyakát a tintanyalónak! A segédek sietve távoztak. Rákóczy Béla, a nagypapa, azért hozzátette mindig Péter unokájának: a történet nem biztos, hogy pontosan így zajlott le, de hűen tükrözi Rákóczy János kiállását, vérmérsékletét. Tőle tudjuk azt is, hogy párbajra nem került sor és Jókaival a jó emberi kapcsolat is megmaradt. A történet teljességéhez tartozik még, hogy az ékszerek visszakerültek azok küldőjéhez. Ez már csak azzal is bizonyított tény, hogy ezek az ékszerek – egy kivételével – ma is Rákóczy János leszármazottjainál őrzik titkos történetüket és becses értéküket. [35/E056, E057]

1874-ben fél szeme világát vesztette [23] és így élt Rákócon az ősi házban, ahonnan 1876-ban felesége már öröklétre szenderült. [18] Időnként a kezével végigsimított egy nehéz görbe kard pengéjén, hogy mind csak érezze a bevésett üzenetet, amelyet szemével oly sokszor meg-megnézett. Ha látni nem is, de könnyezni még tudott világtalan szemével a feliraton: „Rákóczy János barátomnak, Damjanich János”. Ezt kapta ajándékba az aradi vértanútól még annak életében. [35/E058] A halála előtti évben legtöbbet a Rákóc-Korponai úton sétálgatott, amikor a vakon lépdelő nagyapa igen sokat mesélt 12 éves Aladár unokájának. Innen őrizte meg ő és adta át utódainak a hallottakat. Meghalt Rákócon az ősi házban 1878-03-08-án, és itt is temették el 11-én. A család birtokainak és egyéb vagyonának sorsáról ekképpen ír Rákóczy Aladár 1932-ben. „Azóta ezt a Hont megyei Rákóc községet eltörölték a föld színéről, mert a Kuhn-Héderváry-féle – 34

gondolom 1910-es – községi törvény odacsatolta Rákócot Németi mezővároskához, mellyel össze van épülve. Az ősi ház ma is áll, csak zsandárok kaszárnyája. Közvetlenül a ház mellett egy 50-60 négyzetméteres temető volt, ahol a Rákócon élő Rákóczyakat temették el. 1924-ben kidobták őket, és egy kocsmát építettek, hogy legyen hol tombolniuk a cseh zsandároknak. Ide jutottak a szegény nagyapám és a felmenőim földi maradványai. Az én családom századokon át a legtisztább, leglelkesebb érzésű szélsőségesen nemzethű magyar család volt. Ő szegény idealista, és a fényes nagy magyar jövőben vakon bizakodó elszánt magyar volt, amilyenek ma már nem teremnek. Nem szájjal vagy ügyvédi ügyfélkörével 48-askodott. 1848/49ben az úgynevezett haza oltárára mai érték szerint kb. 400.000 pengőt áldozott. Tehette, mert gazdag ember volt. Csak tőle elkoboztak Tápiószelén 1000 holdat, Rákócon 1600 holdat (ebből 1000 hold őserdő), Piri pusztán 400 holdat, Horvátiban (mindkettő Hont m.) nagyanyja Disznósi Horváthy Klára után 600 holdat. Nagyanyám Ruttkay Terézia egyetlen leánya volt Szathmári Király Karolinának, aki után Gömörben Beje községben [ma Behynce] több ezer hold földet, Tápiószelén (Pest m.) 2000 holdat, egy pesti házat és temérdek ékszert, ezüstöt örökölt. Ez mind, kivévén Tápiószelén 1400 holdat, a haza oltárára vándorolt. No meg a 9 év külföldi tartózkodás. Meg is fizette ez a háládatos magyar nemzet, mert szegény nagyapám úgy halt meg vakon, mindenkitől elfeledve, mint egy bűnös. – Sic transit gloria mundi.” [18] A család síremléke az evangélikus temetőben a parkoló építése során semmisült meg, a sírkövet sem őrizték meg. Még áll Szelén a Rákóczi-lak – később egy ügyvéd tulajdona, majd szülőotthon, bölcsőde, jelenleg rendőrőrs – a Rákóczi és a Vörösmarty út sarkán. Tápiószelén sem emléktábla, sem utcanév nem őrzi a nagy idők 35

tanújának, Kossuth titkárának az emlékét – szól a tudósítás 2011ben. [3]

36

Záró gondolatok Rákóczy János mindenképpen nagy ember volt. A sarkos megállapítás nemcsak azért állja meg a helyét, mert e mögött látjuk termetes alakját, amely leginkább Damjanich Jánoshoz hasonlítható, akinek mankója egy átlagmagasságú jóembernek majd’ a feje búbjáig ér, akihez – minő véletlen – személyes barátság is fűzte, hanem azért is igaz, mert hírneve is azok közé magasodik, akik nemzeti elkötelezettségből fakadó önzetlenségükkel, áldozatkészségükkel és bátorságukkal méltán váltak a magyarság példaképévé. Kettejük eszmei testvérisége a haza magaslatába emelte őket, miképpen azokat a vértanúkat és hősöket is, akiknek életszemlélete a Kárpát-medence közfelfogásává vált és maradt máig – legalább is a nemzeti kisebbség lelkében. E tekintetben megidézhetjük itt Madách Imre képviselőt, aki a vereség után nemcsak elrejtette a nógrádi nemzetőrség fegyvereinek egy részét, majd bujtatta mások mellett Rákóczy Jánost, hanem – fent említett beszédén túl – tételesen meg is fogalmazta, hogy „aki jogát csak erőre alapítja, feljogosít erőt használni ellene.” Párhuzamot vont a csak a jobb létért küzdő más népek és a fennmaradásért harcoló magyarság között, hiszen „mi örökös harcban állunk létünkért… egy kalitkában… a fenevaddal, mely minden percben el akar nyelni.”[28] Történelmi arcképcsarnokunk soha nem volt teljes, ma sem az, hiszen még mindig nem jöttek elő a régmúltban rejtező mindazon felmenőink, akik követendő például szolgálnak a ma és a jövőben élőknek. A közelmúlt és a jelen idő pedig, túl rövid ahhoz, hogy felmagasodjon valaki a visszaemlékezés hosszú útján menetelő nemzeti nagyjainkhoz. Ennél fogva történelmi arcképgyűjteményünk ma is egyre csak bővül múltbéli alakjaival, mint fog is a végtelen jövőben. Épp nemrég vehettük szemügyre az Aradi Ereklye37

múzeumból például az aradi börtönben raboskodó szabadsághősök arcképeinek olajfestményeit, amelyeket jó százhatvan évvel ezelőtt festett vászonra Rákóczy-Parchetich Húgó nemzetőr őrnagy. Hasonlóan régi, történelmi időszakból elevenedik fel ezúttal Rákóczy János alakja és tevékenysége, aki – a Rákóczy-család nem fejedelmi, hanem a teljes nemesi ágához hasonlóan – eddig a feledés útvesztőiben magára hagyatva várt a feltámadásra. Ez az életírás azért – is – született, mert Rákóczy Jánost méltatlanul kihagyta a Pallas, a Tolnai, a Révai, az Új magyar, az Encyclopaedia Hungarica lexikonok mindegyike, a tananyagok sem írnak róla. Ideje volt ugyanakkor eleget tenni annak az elvárásnak, hogy a Rákóczy Jánosról szóló téves, hamisított vagy hiányos közlések helyébe hiteles és valóságos ismeretek kerüljenek. Ez az életírás ugyan Rákócy Jánosról szól, de mint ahogy ő is kiemelten szerepel Madách Imre élettörténetében, úgy most viszont, legyen szó itt nála a költőről, egy még korábbi történelmi esemény megidézésével. Ki tanította Széchenyit az első O betűre és a Pista leírására? Madách Imre nagyapja, Madách Sándor, Nógrád megyei főügyész, akit Martinovicsék kivégzése után így bujtatott 1796-tól házitanítóként gr. Széchényi Ferenc, mert a szabadkőművesek és a Martinovics-féle összeesküvés ügyébe kissé belebonyolódott. Nyolc évig élt náluk Nagycenken a főügyész mint házitanító. [12] Tehát, Madách Imre nagyapját is bujtatták. Így talán érthetőbb és jóindulattal feltételezhető, hogy sorstól fogant „viszonzásként” bujtathatott ő is valakit, Rákóczy Jánost. Mindkét tett igaz magyar hazafias cselekedet volt, és – mi lényegük – szembenállás a Habsburg-házzal. Rákóczy János életéhez tapadóan számos legenda, legalábbis talányos történet kering a köztudatban, egész legendárium keletkezett vélt élethelyzeteiről és hősi tetteiről, amelyek azonban többek a mendemondánál. A róla ismert effajta történetek akár meg is 38

történhettek volna. A legendák ugyanis sokszor nem teljesen alaptalanok, a valóságtól nem teljesen elrugaszkodott képzetek, éppen ezért egy-egy létező személy esetében ráillő valós élményt jelenthetnek számunkra. Erős testi felépítésük, kiemelkedő szellemi képességeik, apadhatatlan leleményességük, lelki bátorságuk, rettenthetetlen egyéniségűk és nyílt kiállásuk, legendás történetük valóságának érzetét sugallják. A legendák így váltak méltóvá viselőikhez és viszont, egészen napjainkig. Példaként kiragadhatjuk Szent Lászlót és más szenteket, Mátyás királyt, a híres Rákóczi-huszárokat és a betyárokat, akik tudtunkon kívül akár meg is cselekedhették a róluk szóló, mesébe illő némely tetteket, de ha nem, akkor személyiségüknek köszönhetően és a nép éltető rokonszenvétől elvárt módon, a valóságban véghezvihették volna. Ilyen személyiség volt Rákóczy János is, aki a legendáit megtestesíteni is képes élő személy volt. Az ő róla szóló összefoglaló életrajzi írás azonban annak az alapelvnek mentén született, hogy csakis – a forráskritikák és elemzések alapján – a valóságban is megtörtént eseményeket hagyjuk meg az utókor számára. Emellett itt-ott említünk elhíresült legendaszerű eseményt is, megjelölve azonban emilyen jellegüket. Ennek köszönhetően a hiteles elbeszélés mellett, a lelket tápláló képzelet szülte hősi tettek még magasabbra emelhetik példaképünket emlékezetünkben. Lássunk itt két olyan legendás részletet, amelyeket szándékosan kihagytunk az életrajzi történetből. „Jókai sokat írt nagyapámról – meséli szelíden Rákóczy Imre. – Madáchot azért tartóztatták le, mert nagyapámat rejtegette. Amikor az osztrák csendőrök jöttek, nagyapám álruhában megszökött a Madách-birtokról. De elárulta magát. A koldusruhás szökevény egy aranytallér borravalót adott a cselédnek… „ [22] „… térjünk vissza Madách életének ahhoz a forduló napjához, amikor elfogták és Pozsonyba vitték, perbe fogván Rákóczy János 39

rejtegetéséért. Amikor az osztrák zsandárok váratlanul körül fogták a Madách-kúriát, a halálraítélt és bujdosó Rákóczyt, ki épp a költővel együtt az egyik szobában tartózkodott, lélekjelenléte mentette meg. A behatoló, majd tisztjük által a kijárathoz állított katonák közt, kezében egy hirtelen felkapott mosdótállal, inaskötényt kötve s vadász zekéjét magáról lerántva, ingujjban ment ki rajtuk keresztül az udvarra s a kerten át eltűnt, nyoma veszett. Eközben folyt le Madách s az oda előállított Bory faggatása.” [23] A prózai irodalom már keletkezésük óta élteti ezeket az eleven történeteket, jóllehet, a legújabb kutatások szerint egyszerűen nem történhettek meg. Mindazonáltal, legyenek e hőstettek igazi mesék a felnövekvők számára.

40

Forrás- és irodalomjegyzék 1. 2. 3.

4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.

14.

Alexander Bernát: Madách Imre munkái. Franklin Társulat, Budapest, 1904, 23. o. Andor Csaba: A siker éve 1861 – Madách élete. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2000. Basa László: Rákóczy János Kossuth Lajos titkára volt. Tápiószele, 2011-12-08. In: Tápiókultúra.hu – http://www. tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article& id=2295:rakoczy-janos-kossuth-lajos-titkaravolt&catid=36:hirek&Itemid=59. Enyvvári Péter: Történet Rákóczy Jánosról. Családi levéltár, kézirat. Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája, Második kiadás. Budapest, 1996, 412. o. Harsányi Zsolt: Madách. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, 1934, 240-250., 299., 313., 327. o. Harsányi Zsolt: Ember küzdj. Singer Wolfner Irodalmi Intézet, Negyedik kiadás, 1942, II. 190-230. o., III. 151., 180., 228. o. Hermann Róbert: Kossuth „búcsúja” prózában és versben. In: Múlt-Kor, 2012-05-30. Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét 1848/49-ben. In Basa László: i. m. Jókai Mór: A tengerszemű hölgy. Jókai Mór: Egy napon Gyulán. Kéri Edit: Széchenyi magyar nyelvtudása. Barikád, 2010-09-16. Kossuth Lajos: Rákóczy János kinevezése Honvédelmi Bizottmány elnöki titoknokká. Pest, 1848-12-09. Családi levéltár, kéziratmásolat. MOL*, P2257. Rákóczi család iratai, 1402-1974, No. 467. Kőszeghi Sándor: Nemes családok Pest vármegyében. Pest, 1899, 311. l. (Szinnyeitől). 41

15. Közlöny, Hivatalos Lap 111. szám, Debrecen, 1849-05-22, 2. o. MOL, uo. 16. Miklauzič István: A Rákóczy (lánczi és rákóczi) család története és leszármazása. In Gudenus János József (szerk.): Nobilitas 2012. Magyar Történelmi Családok Egyesülete, Budapest, 2012. 17. Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. 18. Rákóczy Aladár: 48. levél – Budapest, 1932-09- 20. Családi levéltár, másodkézirat. NmL**, XIII. 1. 19. Rákóczy György: birtokrendezési jkv. Pest, 1842-03-18. Családi levéltár, kéziratmásolat. MOL, uo. 20. Rákóczy György: végrendelkezés. Tápió Szele, 1845. Családi levéltár, kéziratmásolat. MOL, uo. 21. Rákóczy György: végrendelkezés. Rákócz, 1851-11-10. Családi levéltár, kéziratmásolat. MOL, uo. 22. Rákóczy Imre családtörténeti ismertetése. Magyarország, 193705-01, 5. o. 23. Rákóczy Imre levele Felkai Ferenc íróhoz („Madách”, 1965). Budakalász, 1965-02-25. MOL, uo. 24. Rákóczy Imre: lánczi és rákóczi Rákóczy-családfa. Családi levéltár, eredeti. 25. Rákóczy János és Ruttkay Terézia házasságlevele. Családi levéltár, másolat. 26. Rákóczy János ékszerajándéka Laborfalvi Rózának. Családi hagyaték, eredeti. 27. Rákóczy leszármazottak által ismert családi legendák. Szóbeli hagyaték. 28. Szabad György: Mi a teendő vereség esetén? In: Magyar Szemle, XXI. évf. 3-4. sz., 2012-05. 29. Szemere Bertalan: Rákóczy János kinevezése belügyminiszteri titoknokká. Debreczen, 1849-05-09. MOL, uo. 30. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIII. (Steiner– Télfy). Budapest, Hornyánszky, 1909. 42

31. Tímár György: Rákóczy János – és nemzeti ügyeink. Élet és Irodalom, 2001-07-13. 32. Urtheil 1851. Kézirat eredeti. MOL, uo. 33. Zólyomi József: Tanúvallomások a Madách-birtokon rejtőzködő Rákóczy Jánosról. [1993~] 34. Börcsök Mária: Szakadozó mítoszok. Kossuth Kiadó, Budapest, 2012, 31. o. 35. Családi hagyaték. * Magyar Országos Levéltár ** Nógrád megyei Levéltár

43

44

Rákóczy Sándor (1821–1896) Rákóczy János 3. testvére. Hont vm. főszolgabírája (1861), Zólyom vm.-i birtokos. [29/E043] Sok évtizedes közhiedelem szerint Madách Imrét az osztrák zsarnokság kifejezetten Rákóczy János rejtegetése miatt vetette börtönbe. Életrajzírói tudtak azonban egy feljelentésről is, amely véleményük szerint további indok lehetett a költő bebörtönzéséhez. Úgy tudták, hogy Hoitsy Miksa felsőbodonyi bíró volt a besúgó. A felkutatott haditörvényszéki iratokban valóban gyakran szerepelt a neve, de rajta kívül még ott találhatjuk Rákóczy Sándor alsószécsénkei bíró és az ugyancsak alsószécsénkei Sáray Rudolf szolgabíró nevét is. Felmerül a kérdés, hogy a Madách-birtoktól távol eső illetőségűek neve miként került a Rákóczy János rejtegetését nyomozó iratok közé. Levéltári forrásokból tudjuk, hogy a Balassagyarmaton ügyvédeskedő Hoitsy Pálnak (Hoitsy Miksa unokatestvére) Alsószécsénkén is volt birtoka, amelyet Sáray Rudolf bérelt. 1852. október elejétől egyre több panaszos levél érkezett a balassagyarmati törvényszékre, hogy Hoitsy Pál a perekre felvett összegeket elsikkasztotta. A pórul járt ügyfelek gyakran fordulhattak az alsószécsénkei bíróhoz, vagyis Rákóczy Sándorhoz. A bíró és Hoitsy Pál között a viszony elromolhatott. Rákóczy Sándort, a kellemetlenkedő bírót – aki a bujdosó Rákóczy Jánosnak testvéröccse volt –, úgy akarták eltávolítani hivatalából, hogy feljelentették, mint akinek tudnia kellett rokonának a Madách-birtokon történt rejtőzködéséről. Elképzelhető, hogy erre a feladatra Hoitsy Miksa vállalkozott. A pozsonyi kerületi katonai parancsnokság a Rákóczy Sándor és Hoitsy Miksa meghallgatását kérő első leiratát 1852-12-24-én adta ki, amikor Madách Imre már az ötödik hónapját töltötte a pozsonyi börtönben. Ez a feljelentés tehát nem a költő, hanem az alsószécsénkei bíró, Rákóczy Sándor ellen irányult. [33] 45

Ruttkay Terézia (1817–1876) 

Testvére: Ruttkay Josefa  1825  1847, Jeney Imre (1820–1909)  1884.

Ruttkay Dániel  Rutka (Turócz m.), 1740-03-08. TápióSzelére költözött (Pest m.).  uo. 1820-09-06. Kalmár Zsuzsannával kötött házasságából született Ruttkay János  1778 és Ruttkay József  1783-01-01. Előbbinek leánya Terézia, akit feleségül vett Rákóczy János. Utóbbinak fia ifj. József, abonyi birtokos 19, Pest megyei alapítványi ügyész, aki Abonyban 1838-11-04-én feleségül vette Kossuth Lujzát. E házasságból született Abonyban, 1839-0910-én Ruttkay Lajos, aki aztán Kossuthhoz emigrált. Ruttkay Lajos 1848–49-ben a Kossuth családdal együtt volt, 1849 őszén, 1850 és 1851-ben többször letartóztatták és fogságra vetették az Újépületben. 1851 decemberében is lefogták, Bécsbe vitték és börtönbe zárták a Criminalgebäudeban. 1852-ben nem követte családját az emigrációba, minden jel szerint azon megállapodás értelmében, hogy majd itthon gondozza vagyonukat, és jövedelméből támogatni fogja emigrációban élő családját. Ez csak kis mértékben sikerült. Itthon részt vett az abszolutizmussal szemben álló birtokosok elégedetlenségében, tevékenységében. Állandó rendőri megfigyelés alatt állt.

19

Az irodalomban elterjedt vélemény, miszerint postamester volt, téves, mert testvére, Ruttkay Mihály töltötte be ezt a hivatalt. (Rabati Magda: Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna. Novoprint Kiadó, Budapest, 2005, 16. o.)

46

Jeney Imre (1820–1909) [29/E072] 

Felesége: Ruttkay Jozefa református  1825  1847  1884. [29/E045]

„Nagykállói Jeney István nemzetsége, aki testvérével, Jakabbal és ennek fiaival Márton és János, 1659-09-05-én kapta I. Lipóttól a nemességet Pozsony várában. A nemzetség egyik utódja, nagykállói lakását otthagyván, igazi nevét elhallgatva, nyolc éves fiával, Jánossal 1726-ban, Szöllőssy néven Csongrád vm.-be Hódmezővásárhelyre költözött és a gr. Károlyi nemzetség környéki pusztáinak csendbiztosa lett, így is halt meg. Fia Szöllősi Jeney János (1718– 1794) néven lett ismeretes, nőtt fel, Debrecenben tanult, közben járt többször Kállóba is, és választatott meg Hódmezővásárhely város főbírájává. Igazi Jeney nevét 1772-ben visszaállította s nemességét igazolta és kihirdettette. Egyetlen fia János (1756–1813, nősült 1776. Ketskeméty Mária sz. 1757) gazdálkodó, a helybeli össznemesség főhadnagya, a megyei össznemesség elnöke, a református egyház főgondnoka. Gyermekei: János, József, Márton, Sára, Mária, Lídia, Zsuzsánna. János (1789–1871, nősült 1818. Lendvay Zsuzsánna sz. 1803) ügyvéd (oklevele 1813.) Hódmezővásárhely városának hosszú időn át első jegyzője, tanácsnoka és főbírája. Gyermekei: János, Imre, Róza, Cecília, Lajos, Emília, Irén. Jeney Imre ügyvéd, Csongrád vm.-nek tiszti főügyésze. 1848/49ben a helybeli nemzetőrség 3. századának kapitánya. 1861. október végén a vármegye egész tisztikara egyszerre lemond hivataláról az akkori politikai viszonyok miatt. Csongrád vm. akkori utolsó közgyűlésén, a közgyűlésnek és az összes közösségnek teljes bizalmából és közakaratából Csongrád vm. egész területére, egyedüli korlátlan intézkedésű meghatalmazottá tették meg. 1862-ben a Schmerling korszak életbe lépett és ezzel ő vármegyei működését befejezte. Semmiféle közhivatalt többé nem vállalt, mint ügyvéd működött. 47

Mikor az ügyvédi kamarák megalakultak, a Szegedi Ügyvédi Kamara – Csongrád, Csanád, Felső Torontál megyei a Nagykikindai szabadkerületi és Szeged királyi városi összes ügyvédek karából – helyettes elnökévé választotta meg. Gyermekei: Gerő  Tápiószele, 1849-01-18, Gyula  Tápiószele, 1850-08-04, Piroska  Tápiószele, 1852-04-07, Jolanta  Pest, 1856-06-13 – Rákóczy Zoltán felesége –, Lenke  Tápiószele, 1858-05-22, Geyza  Tápiószele, 1860-10-29, Debreceni Elep Álomzugi pusztai tanyámon, Dezső  Hódmezővásárhely, 1862-04-11, Zoltán  Hódmezővásárhely, 1866-02-28. Ezt kézírással nagyapám Jeney Imre írta le, valamivel bővebben. Hódmezővásárhelyen megvan.”[29/E071] Az utolsó mondatból következik, hogy ezt az írást Rákóczy Béla vagy valamelyik testvére készíthette.

48

Rákóczy Zoltán (1844–1918) [29/E076/1,2,10] 

Testvére: Rákóczy Aladár  Tápiószele, 1841-12-06  1. Tápiószele, 1844-07-31, dubraviczai Dubraviczky Piroska 2. borosjenői Jeney Piroska.  Budapest, 1930-05-27. [29/E076/9]



1. felesége: Insenhőfer Terézia róm. kath.  Ercsény, 1852-08-24  1871-11-07  Pest, 1876-07-27. 2. felesége: borosjenői Jeney Jolán református  1856-0613  Hódmezővásárhely, 1878-03-25  Budapest, 1921-0409. [29/E076/9]



A tápiószelei ágostai hitvallású evangélikus egyház születési és keresztelési anyakönyve szerint Tápiószelén született, 1844-09-25én. Keresztatyja tekintetes álgyesdi Álgyay Antal, keresztanyja tekintetes Ritter Anna volt. A Magyar Királyi Államvasutak főmérnöke Aradon. Meghalt Kolozsvárt, II. Honvéd u. 13. lakcímén 191804-09-én. A halálesetet dr. Rákóczy Béla jelentette be. [E076/12]

49

Rákóczy Béla (1890–1962) 

2. testvére: Rákóczy Klára  1873-05-13  1939-09-03. [29/E086]



3. testvére: Rákóczy Ágnes  1874-11-13  1953 után. [29/E086]



8. testvére: Rákóczy Imre 1893–1969. Lásd külön életrajzát. [29/E112]



Unokatestvére: ifj. Rákóczy Aladár. [29/E076] [29/E077]



Felesége: nagyajtai Nyiredy Ilona  Kolozsvár, 1899-0923  Kolozsvár, 1920-06-10  Budapest, 1981-10-02. [29/E150] [29/E151]

Született Aradon, 1890-03-27-én, Rákóczy Zoltán ágostai hitvallású evangélikus vasúti mérnök apa és Jeney Jolán evangélikus anya gyermekeként, a Teleky u. 12. sz. alatt. [29/E081/1] 1904-05-12-én ág. hitvall. evangélikus hitében konfirmáltatott. [29/E081/2] 1908-ban jeles eredménnyel érettségizett a Kolozsvári Unitárius Főgimnáziumban, [29/E081/3] 1913-ban a kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem Tanácsa a jogtudományok doktorává avatta. [29/E081/9] S milyen szinten gyakorolta hivatását? „…igazolom, hogy dr. Rákóczy Béla ügyvédjelölt irodámban 1912…-től 1916…ig állandóan és megszakítás nélkül a szokásos irodai hivatalos órák megtartásával joggyakorlaton volt. Ez idő alatt úgy tudásával, mint kifogástalan magaviseletével nagyrabecsülésemet érdemelte ki. Mikor irodámat katonáskodásom miatt távollétemben személyesen nem vezethettem, akkor azt ő egy évet meghaladó időn át, nehéz viszonyok közt olyan kötelességtudással és megbízhatóan vezette, mely engem nem annyira e bizonyítvány kiállítására, mint inkább köszönetre és hálára kötelez. Tábori posta 174. 1916. ápr. 27. dr. 50

Török István ügyvéd”. [29/E081/8] Bírói és ügyvédi szakvizsgáját 1917ben tette le. 1916-07-01-től 1921-08-01-ig bírósági jegyző Kolozsvárt. [29/E084/1–3] Rákóczy Béla nem volt hajlandó esküt tenni a román államra, ezért ki kellett jönnie. Családjával 1921-ben átmeneti jelleggel Hódmezővásárhelyre, vitéz Endreyékhez költözött. Ők székely származású földbirtokosok, anyai ágon unokatestvérei voltak, mert a Jeney lányok egyike [Jeney Jolánta] az ő, másika pedig, Endrey Kató néni20 édesanyja [Jeney Piroska] volt. Onnan Budapestre, a Völgy utca 5. szám alá, egy romos házba jöttek. Ekkor és ide született leányuk, Rákóczy Éva. 1928-ban költöztek a bécsi úti [Óbuda, Nagyszombat utca] – kifejezetten az elszakadt országrészről menekültek számára épült – „városi házak” egyikébe. [E119/3] Az Országos Menekültügyi Hivatal 1921-01-22-én kiállított igazolványa szerint „keletmagyarországi menekült”. [29/E082] A Magyar Királyi Belügyminisztérium 1923. évi igazolása szerint dr. Rákóczy Béla és családja „az 1921. évi XXXII. törvénycikkel becikkelyezett trianoni békeszerződés rendelkezései alapján bejelentette a magyar állampolgárság fenntartására irányuló elhatározását. […] Ezen igazolvány a magyar állampolgárság fenntartásának végleges elismerését még nem bizonyítja.” [29/E082] 1921-08-01-én lépett be az Országos Központi Hitelszövetkezetbe, ahol tisztviselő és osztályfőnök volt 1942-10-01-ig. Erdély hazatérését követően 1942-ben Rákóczy Béla visszaköltözött Kolozsvárra, ahol cégvezető-ügyész lett a Lebosz (Földbirtokrendezés Pénzügyi Lebonyolítására Alakult Szövetkezet) erdélyi kirendeltségénél. 1942-11-11-i helyhatósági igazolás szerinti állandó lakása: Kolozsvár, Szentlélek u. 6. Foglalkozása: OKH helyettes osztályvezető. [29/E082/5] Az 1942. évi ugyancsak belügyi Az ő unokatestvére lehetett vitéz dr. Endrey Antal (1922-2010) jogász, történész, író. 20

51

„Állampolgársági bizonyítvány” szerint Nyiredy Ilona férjének reá is kiterjedő opciója alapján magyar állampolgár.” [29/E082/4] 1944-ben mindenkinek ismét menekülnie kellett a betörő román és szovjet csapatok elől, vissza Magyarországra. Külön úton ment a család, és külön a köztisztviselő nagypapa, a hivatallal. Részlet Rákóczy Béla egyik igazoló jelentéséből: „1944. szeptember első napjaiban katonai erőinknek Dél-Erdélybe történt előnyomulása után Kolozsvárt az összes polgári hatóságok – számítva a város polgári kiürítésére – minden előkészületet megtettek az eltávozásra, értékeik és irataik elszállítására. […] Tapasztalható volt, hogy az összes állami hivatal, városi és vármegyei hatóságok, a posta, a vasút, nem különben az elköltöztetett hadtest, igénybe vették a rendelkezésre álló vagonokat. […] Szeptember 14-én olyan helyzet alakult ki Kolozsvárt, hogy aki csak tehette, és ahogy csak tehette, az elmenetel lehetőségei után kutatott, hiszen ekkor már Kolozsvár polgári kiürítése az illetékesek részéről elhatároztatott, és másnap 15-én reggel a kiürítési rendelet falragaszokon meg is jelent. […] Aznap reggeltől délig háromszori légiriadó és bombázás után délután ½ 2 órakor indultunk el a kérdéses német tehergépkocsival, mely Debrecenbe volt irányítva, és addig is vitt volna el, de mert 15-ről 16-ra virradó éjjel Debrecent bombázták, 16-án reggel Debrecenbe érkezve a német Ortkommando parancsnoka Balmazújvárosra, Debrecentől 24 km távolságra továbbított. […] A tiszafüredi vasúti hidat is szétbombázták, úgy hogy vonattal sem lehetett az utazást Budapest felé folytatni. Egész szeptember 27-ig Balmazújvároson kellett tartózkodnom, mert semmi lehetőség nem nyílt az innen való elutazásra semmilyen irányban. […] Mikor egy Balmazújvároson tartózkodó szász csoportnak Tiszafüredig vonaton való elszállításáról szereztem tudomást, akkor 40-50 magyar, nagyrészt kolozsvári menekülttel együtt arra határoztuk el magunkat, hogy ezzel a szállítmánnyal elmegyünk és ezzel a teljes elzártságtól megszabaduljunk. 52

Szeptember 27-én este Tiszafüredre érkeztünk.” [29/E082/2–5] Említésre kívánkozik ehelyütt, hogy leányuk, Rákóczy Éva a 10 hónapos kislányával [Veress Éva] ugyancsak 1944. szeptember közepén, katonai teherautón jött vissza Budapestre. Ezt Veress Lóránd nagybácsi intézte, aki akkor aktív katonatiszt volt. S mi történt a továbbiakban? Részlet egy közjegyzővel hitelesített okiratból: „Alulírottak ezennel tanúsítjuk, hogy Kolozsvár város kiürítése folytán Kolozsvárról 1944. szept. 15-én német tehergépkocsin menekült Dr. Rákóczy Béla cégvezető-főügyész 1944. szept. 16-tól Balmazújvároson tartózkodott egész szept. 27-ig, minthogy közlekedési eszköz hiánya miatt előbb nem volt lehetősége továbbutazásra. Szept. 27-én német menekült szállítmánnyal sikerült Tiszafüredig eljutni, azóta alulírott napig szintén kénytelen volt itt tartózkodni, mert részint a tiszai átkelő híd bombatámadás következtében való megrongálása, részint közlekedési eszköz hiánya miatt továbbmenni nem lehetett. Ezen tényeket azért tudjuk bizonyítani, mert egész idő alatt mi is vele voltunk. Tiszafüred, 1944. október 4.”[ 29/E083/1] A M. Kir. Központi Illetményhivatal Budapest, 1944-10-24-i utalványon a kolozsvári címet már áthúzták, s föléje a Budapest II., Margit krt. 48. került. [29/E082/5] Erre a címre 1939-ben költöztek, Rákóczy Béla, 1962-12-13-án bekövetkezett haláig itt lakott, ahonnan utolsó útja az Óbudai Temetőbe vezetett. Rákóczy Imre (1893–1969) nemes, tekintetes 

Felesége: ochtinai Marton Sára  Szinna, Zemplén vm., 1896-01-05  Budapest, 1921-10-18  Hollandia, 1975. Eltemetve: Óbudai Temető, 1976.

53

54

Rákóczy Imre élettörténete Született Aradon, 1893-05-13-án. Tanulmányait Kolozsvárt, a Ferencz József Tudományegyetemen végezte. A bölcsészeti és történelemtudományi, később a jogi kar hallgatója volt. [7] A bölcsészettudományok doktora, és a jogi doktor címeket viselte. [12] Első verseskötete 1913-ban Kolozsvárt, [5] a második 1917-ben Békéscsabán [6] jelent meg. 1914 őszén hadbavonult, közlegényként ment ki a harctérre. A világháborút 1918-ig az orosz, román, török és olasz harctereken arcvonalbeli szolgálattal küzdötte végig. [12] Őt is vitte a vonat, melyet talán Ady Endre is hallott zakatolni, túl a Királyhágón, Csucsán, a Boncza-kastély mellett, ahol egy szirtfok ugrik a Körös fölé. Alatta kanyarog az út s a vasút. Éjjel fölverték a katonavonatok; vitték a bakákat a Kárpátokba. Rákóczy Imrét vitézségéért többszörösen kitüntették. [12] A háborút, mint emléklapos tüzér főhadnagy fejezte be. [7] „De jött a háború. A Kárpátokra holtan szívünk virága hullt. Ó véres harcterek: Ivangorod, Varsó és Vilna sorban, lent Braila, Odessza, Krím, kelet: Damaskus. Aztán Trentino, Piáve, sok győzelem, – a vége elbukás. Ott voltam én és gyorsan este lett…” 21 Az összeomlás után hazatért Erdélybe és a megszálló román csapatok bevonulásáig a forradalmi és nemzetiségi rendbontás elfojtására, Ludmann tüzérezredes vezetésével alakult nemzetvédelFelesége, Marton Sára feljegyzése: „Írta Rákóczy Imre Moszkvában fogsága idején.”[15] 21

55

mi tiszti zászlóalj tagja volt. A román megszállás idejében az idegenuralom alatt 1918-tól tudományos munkásságot folytatott. Megírta a felvilágosult önkényuralom korának (1765–1790) társadalom- és művelődéstörténetét, amelyet a kolozsvári magyar egyetem „summa cum laude” minősítéssel tüntetett ki. Majd az elnémított erdélyi magyar irodalom életre keltésén fáradozott és az egyetlen kritikai lapnak, az Erdélyi Szemlének szerkesztője lett. Ugyanakkor élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki politikai téren a magyar nemzeti ellenállás érdekében, ami miatt 1919 telén a román hadbíróság felségsértési perbe fogta. Magyarországra menekült, itt 1920-ban a régi erdélyi közélet vezetőiből alakult Erdélyi Magyar-Székely Szövetség főtitkárává választották. Budapesten politikai lapot indított az 1848. évi erdélyi unió védelmére; s az általa szerkesztett Kelet-Magyarország (1920–1922) a számkivetett erdélyi magyarságnak és székelységnek a hivatalos lapja lett. [7] [12] 1922-ben állami szolgálatba lépett, a miniszterelnökségre került, ahol a Bethlen-kormány alatt, mint sajtóelőadó, majd 1923-tól a vidéki osztály vezetője, 1928-tól pedig, a sajtóosztály vezetőjének állandó helyetteseként működött, és ezt a beosztását, mint a sajtóosztály adminisztratív ügyeinek vezetője mind gróf Károlyi Gyula, mind pedig Gömbös Gyula, majd Darányi Kálmán kormánya alatt megtartotta. 1931-ben a kormányzó, elismerésével tüntette ki. 1932-ben „A kormányzat szempontjai és jogalkotó tevékenysége az állami élet feladatának megoldásában” címmel politikai tanulmányt írt, amelyben ismertette az akkori kormány működését. 1933-tól miniszteri tanácsos, később Gömbös Gyula 22 sajtófőnöke lett. 23, 24 Gömbös Gyula 1932-09-01–1936-08 között miniszterelnök. 1935.06.21.-153. kinevezése miniszterelnökségi miniszteri osztálytanácsos sajtóelőadóvá. [9] 24 1936.06.18.VI.-169. Minisztertanácsosi sajtóelőadói címadományozás [10] 22 23

56

1937-01-25-én Darányi Kálmán miniszterelnök25 Rákóczy Imrét megbízta a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetésével. […] „Rákóczy Imre közel tíz esztendő óta az egymást felváltó kormányok alatt a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetőinek állandó helyettese volt és az illetékes tényezők mindig nagyra értékelték az ő csendes szerénységben, szinte visszahúzódásban, súlyos felelősségérzettel végzett munkásságát. A sajtóosztályban eltöltött tizenöt esztendő tapasztalatait viszi magával felelősségteljes, vezetői állásába.”[12] Imrédy Béla 26 miniszterelnök a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács vezértitkárságának állandó (polgári) helyettesévé nevezte ki, egyben a Miniszterelnökség polgári mozgósítási osztályát is irányította 1944-ig. Pályája összekapcsolódott a bethleni konszolidációval. A szélsőjobboldallal szemben állt, védekeznie kellett a gyanúsítások ellen, amelyek szerint a baloldali sajtót előnyben részesítette. Gróf Teleki Pál miniszterelnök 1939. szeptember 1-jén kinevezte a Sajtóellenőrző Bizottság elnökévé, ezt a tisztséget 1943 novemberéig töltötte be. 1942-07-20-i feljegyzésében Rákóczy Imre a cenzúra ellen intézett támadása miatt Rajniss Ferenc büntetőjogi felelősségre vonását javasolja. „Ha a cenzúra mint hatóság a nemzet és a kormányzat helyesen értelmezett magasabb szempontjai miatt a legtöbb esetben el is tekint, nem hajlandó szó nélkül elnézni, hogy a maga törvényes rendelkezéseken alapuló hatósági működését valamely feljelentő olyannak tüntesse fel, mint amely – az ő igazi hazafiságával szemben – az ellenségnek vagy a tengelyhatalmakéval ellentétes szempontoknak kedvezne. Az ilyen beállításnak feltétlenül büntetőjogi következményeket kell maga után vonnia. – Dr. Rákóczy Imre, Miniszteri osztályfőnök, a Sajtóellenőrző Bizottság elnöke.”[13]

25 26

Darányi Kálmán 1936-10–1938-05 között miniszterelnök. Imrédy Béla 1938-05–1939-02 között miniszterelnök.

57

1944. januári hivatalos közzététel szerint „lánczi és rákóczi Rákóczy Imre miniszterelnökségi min. osztályfőnöknek a Kormányzó Úr a Magyar Érdemrend középkeresztjéhez a Csillagot adományozta.”[14] 1944-10-15-én a kormányzó fegyverszüneti nyilatkozatának elhangzása, majd a németek által történt elfogatása és lemondatása után mindentől teljesen és véglegesen visszavonult, de nem ment el nyugatra. Tanúvallomása szerint: „a jogbitorló hatalomátvétel után azonnal nyugdíjazták”. [17] 1945 februárjában Pesten orosz fogságba esett. Ez a Madách Gimnázium könyvtárszobájában történt, ahonnan továbbvitték Moszkvába [3]. Itt nyitja meg „Füzet 1945. tél” c. vonalas irkáját, amely ceruzás írással telik meg, verses kötetté változik át [15]. Jó félévet töltött a muszka fogságában. Hazatérte után igazolták, majd elvették tőle a Rákóczy-család maradék tápiószelei birtokát és egyéb vagyontárgyait. [3] Felmerül a kérdés: miként történhetett meg, hogy a szovjetek nyolc hónap után egyszer csak „szabadon engedték” a politikailag rendkívül értékes foglyot? Erre az egyetlen elfogadható ok az lehetett, hogy a Magyar Államrendőrség háborús és népellenes bűntettek vádja miatt a Népbíróság elé állíttatta az elmúlt rendszer kormánytagjait, és az eljáráshoz begyűjtötte a legfontosabb tanúkat. Rákóczy Imrét tehát kikérhették az NKVD parancsnokságától azzal, hogy itt majd a Népbíróság ítélkezik felette. Az akkori alattomos gyakorlat szerint a kiszemeltekre fondorlatosan igyekeztek valamilyen koholt vádat összehozni. Először tanúként idéztek be valakit, akitől egy már bebörtönzött politikai bűnösre nézve, terhelő vallomást akartak kicsikarni. Ez vagy bejön, vagy nem, fő a kísérlet. A másik sanda szándék szerint addig vallatják a tanút is, amíg esetleg olyasvalamit nem mond, ami rá nézve indíthat el gyanút, majd vádemelést. Ő, amikor beidézték, mindenkor megjelent a kommunista ügyészek, vérbírók és a derék népi ülnökök előtt. 58

Rákóczy Imrénél egyik próbálkozás sem járt sikerrel, ami persze nem jelentette sorsa jobbrafordulását, csupán egy külön megpróbáltatás elmaradását. Fentiekre bizonyságul idézzük Alapy Gyulát, az egyik vérbírót: „Tamáska akadályozza a szocialista igazságszolgáltatást, el kell tüntetni a színről, vagy fegyelmi eljárással, vagy pedig bele kell »keverni« valamelyik kémperbe, először mint tanút, aztán mint vádlottat.”27 Így ment ez akkor. 1945 októberétől többször beidézik a Népbíróságra az időközben már folyó Bárdossy-per tárgyalásaira, ahol a miniszterelnökre vonatkozóan kellett másokkal egyetemben nyilatkozatokat tennie. A Budapesti Népbíróság elnöke a miniszterelnöktől kérte ezen személyek felmentését hivatali titoktartási kötelezettségük alól. Rákóczy Imre mellett a névsorban Imrédy ny. miniszterelnöktől kezdve, 11 ny. miniszteren és államtitkáron át, két tábornokig, felsőházi tagig bezárólag szerepeltek mellette a beidézettek. [16] Ugyancsak 1945 októberétől folyt már többek között dr. Szögi Géza nyilaskeresztes pártvezető pere is, ahová tanúként Rákóczy Imrét is beidézték. Ekkor teszi első vallomását és előadja: nevezett igyekezett őt rábírni, hogy meneküljön a kormánnyal Kőszegre, amit ő már korábban is megtagadott. Emiatt „Szögi azonnal letiltotta illetménye pénztári kifizetését. Ha nem gondolom meg magamat, kényszeríteni fognak a velük való elmenetelre, mert ez szerinte nem csak hivatali, hanem magyar kötelesség. Én végighallgattam, de elhatározásomat nem másítottam meg, s továbbra is és mindvégig Budapesten maradtam, hangsúlyozván előtte, hogy magamat lemondásom ellenére is továbbra is jog szerinti osztályfőnöknek tekintem.”[17] 1946 márciusában ismét beidézik, de mint „érdektelen tanút”. A Szögi-per nyilvános tárgyalásán kellett vallomást tennie, ebben – Dr. Tamáska Lóránd: 500 gramm prágai sonka. Hunnia, 1994-10-25. A cikk leadása után rejtélyesen meghalt. 27

59

lényegét tekintve – az előző vallomásában foglaltakat ismételte meg. A védő kérdésére elmondta: „Emlékszem, hogy Szálasi az összehívott tisztviselők előtt a miniszterelnökségen azt mondta, aki nem dolgozik, az meghal.” A népbíró kérdésére így nyilatkozott: „A politikai államtitkár működési körében a jegyzőkönyvvezetés csak mellékágazat volt. Népbíróság indítvány hiányában tanú megesketését mellőzi.”[17] Rákóczy Imre ekképpen kiszabadult a hatalom fojtó szorításából, ez esetben a tanúból nem tudtak vádlottat faragni. Ekkor még hazamehetett a Magyar Tudományos Akadémia épületrészében, a monarchia idején, a kiegyezés előtt épült, Dunára és a Budai Várra néző nagypolgári lakásába. 1951 nyárelőjén – miután megfosztották nyugdíjától [19] – feleségével együtt kitelepítették saját tulajdonú tisztes otthonukból28 Ináncsra (Borsod m.), ahová összesen 17 családot száműztek [19/180.o.] Vagyonának elkobzása után ily módon lakásukat is elvették, helyükbe – az akkori módi szerint – valamelyik arra érdemes bolsevik hatalombitorló fészkelte be magát. A kitelepítésből 1953ban szabadultak, utána azonban már nem volt hazatérés, hiszen budapesti lakóhelyüket – számukra – egyszerűen törölték. Az emberi jogfosztás és megaláztatás teljességének jegyében a kommunista hatalom örökre kitiltotta őket Budapest területéről. Hogy mi lesz velük, azzal nem foglalkoztak, a kitelepítettekkel nem kellett elszámolni. Életük homokórája tovább pergett, de a térképen létüket ettől kezdve egy fehér folt jelezte, mert az akkori fejleményekről évekig mások nem, csak a család és néhány megbízható ismerős tudott. Ekkor derült ki, hogy Rákóczy Imre és felesége Budakalászon húzták meg magukat.

V. Arany János u. 1.- Széchenyi rakparti emeleti saroklakás a fenti kilátással, benne a család történelmi levéltárával. 28

60

» „Menedéket ez idő szerint is egy régi és hű, öreg, volt altisztem ad. Az egy adag kosztot, amivel be kell most érnünk, feleségemnek a szomszéd falu [Pomáz] úgynevezett „háziipari szövetkezetébe« bedolgozó varrónői minőségben nagy fáradtsággal és önfeláldozással teljesített munkája teremti elő. Hogy milyen fizetség mellett, arról jobb nem beszélni”. [20] 1953-tól – mint írja – …egy ismeretlen magyar befogadottjaként élek, téglapadlós falusi házában, öregen, betegen, szegényen, hű feleségemmel számkivetve és elfeledve.”[23] 2012-ben a korabeli szemtanúk az alábbiak szerint számoltak be a kitelepítésből történt szabadulás utáni száműzetés kezdetének körülményeiről. „Oda úgy kerültek annak idején, hogy a Mihály bácsi az Imre bácsinak az altisztje volt a minisztériumban. A Rákóczy Imre bácsi ismerte őt. Hogy a kitelepítésből hogy vette föl vele a kapcsolatot, azt nem tudom, de ő befogadta a házába, és amikor el kellett menniük onnan, akkor meg az apám fogadta be őket. […] ’53-ban jöttek ide a Rákóczyék, a Szamosvölgyi Mihály bácsiékhoz. […] A háborúban bombatalálat érte a házukat, az árvíz szó szerint mindenüket elvitte, de aztán fölépült az új ház a présház mellett, és úgy tudták ők befogadni Rákóczyékat [27].” Ők pedig meghatottan vállalták a »fényűzést az istálló melletti kamra téglapadlós«[23] terében. A Szamosvölgyi Mihály bácsinál 1953-tól 1956 áprilisáig laktak, aki nagyon szerette őket. […] Egyszer csak, Irma lánya 42 évesen úgy gondolta, hogy férjhez megy. Egy bigámistához ment férjhez, és kellett nekik a hely, hogy már házaspár lettek, és akkor Imre bácsiéknak el kellett menniük.”[27] „Most egyelőre egy nagyon szegény ember házába viszik át kevés holminkat, amit a világégés és a kiraboltatás, meg az utána elszenvedett évek számunkra még meghagytak. Ott, »családon belül« kell majd laknunk (e szeparálatlanság kétségbeejtő!). De ahol egy amputált asszony és 4 gyermek van, s ahol a férfi is egy nyugdíjától megfosztott, volt régi rendőr, ott nem lesz talán mégse elviselhetetlen 61

e kényelmetlenség, ha tekintetbe vesszük és jól az emlékezetbe véssük, hogy ezt a befogadást, ezt a menedékjogot nem egy magunk társadalmához tartozó egyén, sem egyházam, hanem egy merő idegen szegény ember teszi és adja. Ebben a tényben ítélet van sokak fölött és vigasztaló jel számunkra! Mi sohasem fogjuk letagadni ezt. A jövőben még büszkék leszünk rá, hogy – a Jóisten vezérlő kegyelme által – az ilyen példaadások tudták fenntartani a nemzetet. Új lakóhelyem címe – minden valószínűség szerint május első napjai után –: Budakalász, Kossuth Lajos út 64. (Károlykerti Józseféknél).”[21] Károlykertiéknek még a békéből Fonyódon is volt telkük. „Háború után, miután valamiből pénzt kellett csinálni, mese nem volt, apám ezt a telket eladta, vett egy lovat, betette az istállóba. Aztán később, az ötvenes évek elején ezt is eladta. Akkor aztán az a lakás, amelyik át lett alakítva istállónak, az már nem kellett. […] 1956-ban aztán szóba jött a Mihály bácsin keresztül, hogy a Rákóczyéknak onnan el kell menni, itt voltak a hegyoldalban fönn. […] A kérdés az volt, hogy Rákóczyék hová menjenek. Akkor azt mondta az apám, jó, akkor ő szívességi alapon majd befogadja, de előbb át kell alakítani a lakást, mert hát ő ezt másnak használta eddig. Átszaladt a Kurcz kőműveshez, az srégvizaví szemben lakott, és mondta neki, hogy azonnal csinálja, hozza rendbe a hátsó lakást rendesen, padlótól kezdve mindent. Csinálja meg, mert ez valakinek kell. A Kurcz rendbe is hozta a lakást, a szobakonyhát, és még a fél spejzt, mert ami a miénk volt, azt megfeleztük a Rákóczyékkal. Két oldalról volt bejárat külön-külön. […] Rákóczy Imre történelmi ember volt, Horthy Miklósnak volt a sajtófőnöke és miniszteri tanácsosa, én ezeket is tudom, erről beszélgettünk ővele elég sokat, és történelmi témákról is elég sokat, úgyhogy ő nagyon szeretett engem ezért, hogy ezek a dolgok engem érdekelnek. […] Nagyon jó ember volt, aranyos volt, én szerettem.”

62

– fejezte be elbeszélését Károlykerti Irén, Károlykerti József magyar királyi rendőr leánya. [27] Rákóczy Imre utolsó tudósításában így ír egyik budapesti jótevőjüknek hogylétükről: „Legutóbbi alkalommal, amikor ott jártam és tiszteletemet tettem, hogy személyesen megköszönhessem Ordas püspök úrnál érdekünkben tett szíves lépését, amelyért nem tudok eléggé hálás lenni, megígértem, hogy értesítem, ha annak eredménye mutatkozik. Most szívből örülök, hogy ennek eleget tehetek. E hó elején ugyanis egy meghatározott napra a Budapest Deák-téri egyházunk lelkészi hivatalához szóló meghívást kaptam s ott jelentkezvén a nevemre küldött sorokkal, engem is részesítettek a folyamatban lévő ruha-segélyosztásukból. Természetes, hogy mind az értesítést, mind pedig az átvett szeretetadományt, konkréten: 1 esőkabátot, 1 inget, feleségem részére pedig 1 szoknyát és egy kis kosztümkabátféleséget megkaptam [22].”29 E felemelő élmény után már lesben várta vissza őket a nyomasztó magány, hogy eddigi súlyával még erősebben rájuk telepedjen. Viszontagságos éveinek előrehaladtával teste már egyre fáradtabban engedelmeskedik a belső parancsoknak, de szellemének ereje nem lankad. Rákóczy Imre rádión kíséri figyelemmel a szobakonyhán kívüli élet zajlását, az akkorra már puhábbá váló diktatúra eseményeit. 1965 februárjában a Győri Kisfaludi Színházból hallgatott meg éppen egy színházi közvetítést, a színjáték címe „Madách” volt [23]. Ebben szerepel – Madách Imre és más hírességek mellett – Rákóczy János, Kossuth titkára is, akit – mint tudjuk – a Jótevőjük dr. Baranyai Pál főorvos és családja volt, a VI. Szegfű u. 5. szám alatt laktak. Az iratokból kiderül, hogy Rákóczy Ágnes a család gyakori vendége volt, aki címeres névjegyet is adott nekik. Őt is kilakoltatták, az 1950-es években a környéken lakott egy pincelakásban. 2014-ben Miklauzič István felkutatta és kapcsolatba került a főorvos fiával, aki ekkor is ott lakott, ő is emlékezett gyermekkorából a Rákóczyak látogatására. Hálás köszönet neki és testvére, B. Kováts Zsuzsikának Fehérgyarmaton. 29

63

költő a birtokain bújtatott. Ezt követően tollat ragadott, és levelet írt a színdarab írójának, amelyben a történelmi eseményekhez és Rákóczy János jelleméhez hű ábrázolással tájékoztatta őt és az egyébként kiválóan alakító színészt a teljes igazság mélyebb megismertetése céljából. Levelében többek közt ezt írta: „A kiegyezéskor Andrássy Gyula magas közjogi állást ajánlott fel egykori, a bitófán mellé társított mártírnak, de Rákóczy nem volt hajlandó Ferencz Józsefnek letenni az előírt és megkívánt hűségesküt, annak az uralkodónak, ki őt haditörvényszéke által halálra ítéltette és »kivégeztette«. Szabad ember maradt, Kossuth híve, az országgyűlés 48-as függetlenségi pártjának tagja, ki tízévi bujdosása alatt oly sokat szenvedett és végül fél szeme világát vesztette."30 A megtűrt életű, a kommunizmussal szemben vesztes történelmi család sarját a szintén vesztes Szamosvölgyi család, majd a Károlykerti család fogadta be szamaritánusi jósággal a szívükben. Az ő személyes harcukban erkölcsileg a kommunizmus bitangjai veszítettek, mégis ők, az erkölcsi győztesek húzták a rövidebbet. Rákóczy Imre volt az utolsó férfi leszármazott, az eladdig méltóságot viselt ember, akit a remény is magára hagyott. Nyomasztó magányának oszlatásában később már unokahúgának, Rákóczy Évának lányai is részt vettek a budakalászi házban. Orsolya gondozásba vette a kisöregéket, rendszeresen bevásárolt ennivalót és vitte ki neki. Kéthetente lehúzta ágyneműjét, és behozta Budára kimosni, hogy a legközelebbi kimenetel alkalmával a tisztát húzza fel. Ilyenkor udvarlója a fát vágta fel a fűtéshez. Ebből állt a kései találkozás, Imre bácsinak ekkor már nem volt ereje a történelemről beszélgetni. Viszont ő maga, egész lényében, egy emberöltő történelmi üzenete volt: Ember, ne feledd, a sehonnai bolsevik hatalombitorlók nem engednek a ’18-ból. Ha életben hagynak, csak 30

37–41. irat [3].

64

azért teszik, hogy megéld a földbedöngölő kitelepítést, s ha az véget ér, örökös számkivetettségben ízlelgesd kínzó emlékmorzsáidat. Ők ebben lelik örömüket életük végéig, a te elorzott hajdani lakásodban. „1969 februárjában halt meg Imre bácsi, és Sárika néni ’70-ben ment el Hollandiába. Addig nálunk voltak. Az ő kimenetele is elég érdekes volt, mert félt attól, hogyha maga viszi ki a családi és történelmi dokumentumokat, Rákóczy-zászló is benne meg satöbbi, lefoghatják. Azt nem tudom pontosan, hogy ez a zászló kiment-e a csomaggal. A holland barátnője elintézte, hogy a KLM légitársaságnak egy korábbi pilótája jöjjön el ezért a kofferért, a dokumentumokért, nehogy őtőle a repülőtéren elvegyék. Tehát ő előre elküldte ezt egy repülőgép pilótájával. Ő csak azokat a dolgokat vitte, amelyek nagyon kellettek. Tőlem kért német szótárakat, és adta érte az Elfújta a szél című könyvet, erre még emlékszem. KLM géppel ment ki. […] Pomázon volt neki még egy ismerőse, akivel ő és Imre bácsi jó kapcsolatban voltak, annak is adott oda dolgokat. Többek közt őrá bízta – úgy emlékszem – a Rákóczy-zászlót, hogy azzal mi lett, fogalmam sincsen. Sárika néni 1975-ben halt meg. Engem egyszer keresett Hannu, az ő féltestvére, hogy meghalt a Sárika néni, és ő a várbeli evangélikus egyházzal hazahozatja a hamvait és eltemetteti az Óbudai temetőben, ugyanoda, ahova az Imre bácsi lett eltemetve. Ez meg is történt, mert én ott voltam a temetésen az Óbudai temetőben 1976-ban. Az Imre bácsi temetésén is voltam. Sárika néni tehát nem maradt Hollandiában [27].” Rákóczy Imre nem mondta el vagy írta le még életében azt, az egész nemzet javára tett jócselekedetét, amelyre viszont 2006 októberében fény derült. Az akkori híradások szerint a Holland Nemzeti Levéltár a magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából ünnepélyes keretek között átadta az addig ott őrzött Rákóczi-iratokat a Magyar Országos Levéltárnak. Felmerül a kérdés: honnan és mi módon kerültek ki az iratok Hágába? 65

1956-ban a harcok alatt a Várban, a Bécsi kapunál komoly belövéseket kapott az Országos Levéltár, a Moszkva térről lőtték az orosz tankok, ágyúk és aknavetők. Hatalmas tűz ütött ki a levéltárban is, az épület nagy része majdnem teljesen kiégett. A magyar tűzoltók megpróbálták eloltani a lángokat, de nem tudtak odaférni a tűzhöz, mert az oroszok tovább ágyúztak, sőt, egy gyalogsági egységet is a Várba vezényeltek, a katonák gépfegyverrel zavarták el tűzoltóinkat. Egyszerűen hihetetlen, ami akkor Budapesten történt. Szörnyű pusztulás ment végbe, a polcokon kilenc kilométer hosszúságú [9.000 folyóméter!] archív iratanyag semmisült meg. A Rákóczy-családra vonatkozó anyag különösen súlyosan károsodott. Feltételezésünk szerint, a levéltárban támadt tűz során ezeket az iratokat megmentették, így kerültek aztán Rákóczy Imre és felesége birtokába Budakalászon. Ezek maradtak meg, az összes többi nagyrészt elégett. A háború előtt Rákóczy Imre úgy nyilatkozott [12], hogy a család eredeti iratai mind a levéltárban vannak. Lakásán a régi okmányok mind csak másolatban lelhetők fel, amelyeknek hitelességét a levéltár bélyegzője igazolja. A eredeti iratok tehát csakis a levéltárból kerülhettek hozzájuk, és özv. Rákóczy Imréné Marton Sára közreműködésével Hollandiába, aki feltehetően 1974-ben adta át ezeket a Holland Nemzeti Levéltárnak. Rákóczy Imre végrendeletének megfelelően kikötése az volt, hogy „az adományt mindaddig nem adhatják vissza Magyarországnak, amíg a kommunisták vannak uralmon”. [25] A 2006-os tudósítások szerint két dobozban kaptuk vissza a Rákóczy-iratokat, az egyikben a fejedelmi ágon, a másikban a nemesi ágon megmaradt archív hagyatékot. A holland nagykövet az ünnepélyes átadáskor így nyilatkozott: – „A holland kormány a Holland Nemzeti Levéltárral egyetértésben úgy döntött, hogy a nálunk letétbe helyezett Rákóczi hagyaték kerüljön vissza jogos tulajdonosához, a magyar nemzethez, hiszen a Rákóczi fejedelmi 66

család a magyar történelem fontos szereplője. És a mi ajándékozási gesztusunkat egyúttal főhajtásnak is szánjuk, tisztelgésnek az ’56-os magyar forradalom előtt. Ezért tért most vissza a Rákóczi hagyaték méltó helyére, Budapestre.” [26] [3] Itthon kiegészíthetjük a rokonszenvező nyilatkozatot azzal, hogy a nemesi Rákóczy család történelmi tettet hajtott végre nemcsak a fejedelmi család, hanem az egész nemzet javára, így méltán tartjuk őket is a magyar történelem kiemelkedő szereplőinek. Bármiképpen is zajlott le az iratok vándorútja, az égő levéltárból vigyázó kezek oltalmába kerültek, majd több évtizedes rejtőzés után visszataláltak ugyanoda, ahonnan a lángok elől megmenekültek. Ez nem a véletlen műve lehetett, mint ahogy az sem, hogy a magyar szabadságért 1703-ban fegyvert fogó fejedelmi Rákóczi-család és az 1848-ban hadba álló kisebb nemesi Rákóczy-család iratai éppen egy harmadik, az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére tértek haza. Így ölelkeznek a történelemben minden idők szabadsághősei. Rákóczy Imre útját már megismertük, most vegyük szemügyre röviden jótevő társainak útját is Budakalászig, a példa megszületésének helyéig. Szamosvölgyi Szvat Mihályt Budakalászon leljük fel először, a források szerint 1920-tól kezdődően Szentistvántelep legfőbb elöljárója, esküdtje volt, 1940-ig állt a település élén. 1931-ben lakossági összefogással többedmagával megalapította a szentistvántelepi Polgári Kört, amelynek anyagi hátterét „Téglajegy” árusításának kezdeményezésével teremtették elő [28]. A háború végéig e kör vonzásában virult fel a közösség műveltsége, jó hangulata, együttérzése, hagyománya. Ugyancsak alapító tag volt Karlubik [a későbbi Károlykerti] József is, aki szintén magában hordozta a Polgári Körben meggyökeresedett közösségvállalás érzését, amely az ötvenes években még magasabb szinten, az áldozatkész bajtársiasságban jutott kifejezésre mindkettejük esetében Rákóczy Imréék irányába. 67

Mihály bácsiék 1953-ban már nem éltek valami fényesen, mégis befogadták Rákóczyékat, akiket érkezésükkor mondhatni, betlehemi állapotok fogadtak. A különbség az volt a szent helyhez képest, hogy ők nem a barmok közt keltek és tértek nyugovóra, mert azok egy másik épületbe kerültek. Ők a kiköltöztetett tehenek helyére, rendbe tett szoba-konyhába mentek, de, legnagyobb örömükre, a jószágok mellettük az istállóban békésen tovább szénáztak. Karlubik József, a Szent Korona alattvalója,31 felvidéki ember volt, faluját magyarok és Mária Terézia óta burgenlandi németek lakták, az ő házuk a sváb utcában volt. A monarchiában k. u. k. katonaként szolgált, majd 1906–1908 között a cs. és kir. 19. tábori vadászzászlóalj altisztjeként végzett. Leszerelés után elvette első feleségét Juliannát, akit a szülei annyira nem bírtak, hogy el kellett menniük onnan. 1910-ben jött el Felvidékről Budapestre, és 1911-től 1922-ig volt magyar királyi rendőr. Utána nyugdíjaztatta magát, majd vendéglőt nyitott a Pálffy tér sarkán, a Margit rakpart 49. alatt. 1937-ben a HÉV végállomását visszavonták a Margit híd északi oldalára, ezért 1938-02-01-től a a vendéglőt az 53. számba helyezte át. Onnantól kezdve azonban az üzlet már így sem ment, mert nem ott várakoztak az emberek, akik állandó betérők voltak, mint régen. 1939-ben kitört a világháború is. Károlykerti József akkor úgy gondolta, most jött el az idő, hogy eladja az üzletet, és családjával akkor költözött ki Budakalászra. Ezáltal közelebb került az 1920-as években Felvidékről átmentett vagyonából vásárolt földingatlanaihoz is – a tisztviselőtelepként benépesült – Szentistvántelepen. Ezek az egész hegyoldalt betöltötték, szántónak és lucernásnak használta őket, a vasút túloldalán is vett egy egyholdas birtokot, abból csinált gyümölcsös kertet. A szöveg innentől a következő idézetig Károlykerti Irén szíves közléseinek [27] rövidített változata. 31

68

Ekkor vette meg a budakalászi házat, ahová majdan Rákóczy Imrééket befogadta. Utána kellett egy istálló, mert vett tehenet meg lovat. Átalakította a hátsó szobát istállóvá, és oda betette a két tehenet, a lovat, meg a szekeret, a konyha pedig, raktár lett. Közben folyt a nagy háború. Amikor fölrobbantották a Margit hidat, 32 a hídroncsoknál egymásra torlódtak a jégtáblák és visszatartották a víz folyását. A Duna vize visszafelé kezdett jönni, és mivel a telepi rész mélyebben van, mint a Duna-part, az egész víz befolyt a kertjébe. Az egyholdas kertet 3 méter magasan öntötte el a víz, és 3 hónapig a víz rajta is maradt. Egy csomó fa kipusztult, nem beszélve arról, hogy az elvermelt zöldség ott rohadt meg. Ez történt. Aztán a család sorsa még rosszabbra fordult, őket sem kerülte el a szovjet vendégjárás. Legidősebb lánya így emlékezik vissza: „Az oroszok azzal mutatkoztak be ’44. december 24-én, hogy jöttek egy zsákkal, és azt mondják: – Kurica! Kurica! Emlékszem rá, a szüleim tudtak szlovákul, mert Felvidékről jöttek, ők mondták: – A baromfit keresik. Azért volt náluk zsák. Hátul volt egy kamra, apám ott csinált egy kis padlást, és oda feltette a csirkéket, hogy az oroszok ne találják meg. Na, de megtalálták, és berakták a zsákba az összest, és elvitték. Elvitték a teheneket és a lovat is, mindenünket elvették. Ott volt a négy gyerek, és se tojás, se csirke. Utána következett, hogy az ötödik szomszédban egy sváb családnál csináltak egy vágóhidat, oda elvitték a két tehenet. Az egyik tehénnek szülés előtt már 9 hónapos borja volt, azzal együtt vitték el, és a lovat is elvitték levágni. Tehát, semmi állatunk nem maradt az ég egy világon. Utána még három udvari tűzhelyet csináltak a lakás előtt, 300 katonára főztek nálunk. A szüleimnek a szekrényét is feltörték és elvitték a ruhákat belőle, ballonkabátot, 1. robbantás: pesti oldal, 1944-11-04. 2. robbantás: budai oldal, 1945-0118, ekkor állt be a teljes jégtorlasz. 32

69

anyám ruháit, mindent. És akkor még az anyámmal varrattak zsákokat, amikbe bepakolták a ruhákat, hogy a posta majd viszi haza nekik. Mindig újabb nacsalnyikok jöttek, a végén nekünk már csak a középső szobában, ami tulajdonképpen konyha volt, ott volt még egy ágy, amiben úgy tudtunk aludni, hogy négyen keresztbe. Apám meg az anyám az ágy mellé tett széken aludt. Megint jött egy nacsalnyik, akinek hely kellett, úgyhogy nekünk innen davaj kifelé: – Menjenek az udvarba! – majd ők kerítenek nekünk szállást. Na most, én meg az Elemér elmentünk az iskolába, mert mi már iskolába jártunk, a két kicsi meg ott rohangászott. Hát ugye hideg volt, január 15-ikén 15 fokos hidegben ott elvoltak. Az anyám meg az ízületi gyulladásos lábával ácsorgott reggeltől estig abban a fagyasztó hidegben. Amputálták is aztán a lábát ’47 januárjában. Aztán este, mikor mi hazajöttünk az iskolából, még mindig nem volt szállás, de a szomszéd házban is katonák voltak a szobákban. Mivel nem kerestek addig sem szállást, azt mondták, menjünk oda, a katonák között el fogunk ott férni aludni. Hát beraktak bennünket a szomszéd házba a katonák közé. Úgyhogy minket nagyon elintéztek az oroszok. Én akkor 9 éves voltam, a legidősebb, az Elemér 16 hónappal fiatalabb, a Magdi húgom ’40-ben született, a Frici ’41ben, ők még kicsik voltak akkor. Miután teljesen kifosztottak, lóhúst meg fasírozottat, meg ilyeneket csináltak. Mondta az apám: – Legalább a gyerekeknek adjatok kis fasírozottat vagy valamit. Annak a gyereknek valamit enni kell. Emlékszem, aztán a lófasírtból kaptunk mi is a 300 katonájuk mellett. Nem tudom már, hány napig voltunk a szomszédban aludni a katonák között, aztán valamikor február elején vagy mikor elmentek végre, és akkor visszamehettünk a lakásunkba, ahol ott voltak a feltört szekrények. Mindenünk tönkre ment, állataink nem voltak.

70

A Rákosi rendszer idején valahogy felkutatták, hogy apámnak miből van nyugdíja, és 1950-ben elvették a nyugdíját. Amikor másokat kitelepítettek, neki elvették a nyugdíját, a négy gyermek után járó családi pótlékkal együtt. Nyugdíját 1957-ben kapta vissza.”[27]

71

72

Záró gondolatok Rákóczy Imre is a hősi életű emberek képtárába tartozik. Keresztényi alázattal, de a világháborút is végigküzdő harcos keménységével tartott ki elrendelt sorsában, egészen a megváltás pillanatáig, amikor ő maga is méltó példaképpé vált felmenői előtt, akik odafent a macsói ostrom óta már őt is várták. Ma már, távlatos időkbe visszarepítve képzeletünket, feltehetjük a nagy kérdést: mi is történt tulajdonképpen Budakalászon? Miként került oda három messziről indult ember egy hosszú történelmi pillanatra? Az evangélium előtti időben is hárman indultak el különböző messziségekből. Ők vették észre a vezérlő csillagot és kezdték követni, így értek el a jövendölt születéshez. Menyhért a mezopotámiai Babylonból, Gáspár a Káspi-tenger menti Kasyából és Boldizsár Kasmírból érkezve, Szippar városában találkoztak, hogy együtt induljanak tovább a Megváltó köszöntésére.33 A három királyok a Megváltó születését várták és lettek annak tanúságtevő részesei. A mi három hősünk a nemzeti összetartás példájának felmutatására érkezett, amelynek csodájában ők maguk voltak a testet öltött ige, felemelő példájuk által ők maguk lettek a Megváltó kicsinyített másai. Itt is fény született a sötétségben, emberség az embertelenségben. Mindhármuk tettében „ítélet van sokak fölött és vigasztaló jel számunkra! […] A jövőben még büszkék leszünk rá, hogy – a jó Isten vezérlő kegyelme által – az ilyen példaadások tudták fenntartani a nemzetet.”[21] Jóllehet, Rákóczy Imre ezt menedékadó nemzettársairól írta, de a hálás utókorban talán megengedhető, hogy ezt méltó megállapításnak vegyük mindhármukat illetően. Zachar József: Egy az Isten, egy a nemzet. Heraldika Kiadó, Budapest, 2009, 31. o. 33

73

Nekik mindazonáltal nem kellett ekkora távolságokat bejárniuk, ők a Kárpát-medencén belül, különböző városokból indultak el hétévtizedbe nyúló léptekkel Budakalász felé, ahová nagy sokára, együtt érkeztek meg. Rákóczy Imre 1893-ban indult el Erdélyből, Aradról, Szamosvölgyi Mihály hasonló évjárat Budakalászról és Karlubik József 1887-ben Felvidékről, Mocsonokról. Régen volt már annak, hogy elhallgattak az értük kondult harangok, nem beszél róluk ma már senki. De: „Ahol elhallgat a szó, ott a némaság beszél. Ahol elhallgat a némaság, ott a Teremtő beszél.” Róluk is, mind a hármukról.

74

Forrás- és irodalomjegyzék 1. 2.

3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.

14.

Rákóczy Imre: lánczi és rákóczi Rákóczy-családfa, 1949–50. Családi levéltár, eredeti. Miklauzič István: A Rákóczy (lánczi és rákóczi) család története és leszármazása. In Gudenus János József (szerk.): Nobilitas 2012. Magyar Történelmi Családok Egyesülete, Budapest, 2012. Magyar Országos Levéltár (MOL), P2257, Rákóczy család iratai 1402-1974, No. 467. Magyar Országos Levéltár (MOL), P1498/14., RákócziAspremont család levéltárának töredéke. Rákóczy Imre versei. „A szemle” irodalmi és művészeti lap kiadása, Kolozsvár, 1913. Rákóczy Imre: Hull a dér… (Versek). Tevan Nyomda, Békéscsaba, 1917. Madzsar József (szerk.): Magyar Társadalmi Lexikon. Népszava, Budapest, 1928. Rákóczy Aladár: 48. levél. Budapest, 1932-09- 20. Családi levéltár. Nógrád m. Levéltár, XIII. 1. www.arcanum.hu/mol/lpext.dll/MT/bec/bfa?fn=documentframe.htm&f=templates&2.0 1935. www.arcanum.hu/mol/lpext.dll/MT/c05/c15?fn=documentframe.htm&f=templates&2.0 1936. Rákóczy Imre a miniszterelnökség sajtóosztály vezetője. B. H. újságcikk: 1937-01-26. MOL, ld. 3. Rákóczy Imre családtörténeti ismertetése. Magyarország, 193705-01, 5. o. „…a háború szolgálatában”, Főszerkesztői értekezletek 1942. szeptember 22.–1943. augusztus 25. Napvilág Kiadó, Magyar Távirati Iroda. Képes Vasárnap, 1944-01-11: Rákóczy Imrének a Magyar Érdemrend középkereszthez a csillag. 75

15. Rákóczy Imre: „Rapsodie Rákóczy an meine Frau 1945. Febr. in Moskau, als Gefangene.” In: Füzet 1945. tél. Kézirat, Moszkva, 1945. februártól. MOL, ld. 3. 16. Állambiztonsági Történeti Levéltár, 3.1.9, V-128424/a, Vizsgálati dosszié, Dr. Bárdossy László. 17. Állambiztonsági Történeti Levéltár, 3.1.9, V-98848, Vizsgálati dosszié, Dr. Szögi Géza. 18. Állambiztonsági Történeti Levéltár, 4.1, A-290, Szabolcs és Borsod megye „0”, Borsod megye. 19. Hantó Zsuzsa: Kitiltott családok. Magyar Ház Kft., Budapest, 2010. 20. Rákóczy Imre levele. Szentistvántelep, 1955-02-27. 21. Rákóczy Imre levele. Szentistvántelep, 1956-04-22. 22. Rákóczy Imre levele. Szentistvántelep, 1957-02-26. 23. Rákóczy Imre levele Felkai Ferenc íróhoz [„Madách”, 1965]. Budakalász, 1965-02-25. MOL, ld. 3. 24. Rákóczi-iratok Hollandiából. Magyar Nemzet, 2006-10-03. 25. Rákóczi-iratok a Holland Nemzeti Levéltárból. Magyar Rádió Online, 2006-10-08. 26. A Rákóczi hagyaték gyarapodása Hollandiából. Magyar Rádió Online, 2006-11-05. 27. Károlykerti-család visszaemlékezései, Budakalász, 2012-10-05, hangfelvétel és leírt változata. 28. Németh László – Dr. Vámos Attila: Szentistvántelep története. Kaláz Kft., Budakalász, 2012. 29. Családi hagyaték.

Megjegyzés: a továbbiakban, mint forrásra, már csak a családi hagyatékra lehet hivatkozni, ld.[E-index]. 76

Rákóczy Éva élettörténete Rákóczy Éva (1921–1972) Született Budapesten, 1921-05-07-én, unitárius leányként, dr. Rákóczy Béla törvényszéki jegyző ág. hitv. ev. apától és Nyiredy Ilona unitárius anyától, lakóhelyük I. Völgy u. 5. szám. [E115] Édesapja, dr. Rákóczy Béla, bírósági jegyző volt Kolozsvárt. Miután nem volt hajlandó esküt tenni a rabló román hatalomra, menekülniük kellett, 1920-ban Hódmezővásárhelyre költöztek, s onnan 1921-ben érkeztek a Völgy utca egyik romos házába. 1922-ben költöztek tovább a bécsi úti városi házakba, ahonnan Éva az Ürömi úti elemi iskolába járt. 1931-ben felvették a Deák téri evangélikus gimnáziumba, annak köszönhetően, hogy az evangélikusok mindig biztosítottak helyet oktatási intézményeikben az unitárius vallású gyermekeknek. 1939-05-23-án a család állandó jelleggel a II. Margit körút 48. II. 18. címre költözött. [E124] A tizenhét éves gimnazista lány érett gondolatokat kezd felfedezni magában, s mint sok más társa, ő is megnyit egy naplót. A kapcsos kis kötet nemcsak leányálmokról szól, hanem a szenvedéshez szokott magyar nép sorsát is magában hordozó s ezért egy korán felnőtté érő fiatal diáklány világlátásáról is. 1938 decemberében ezt a bejegyzést olvashatjuk: „Hála Istennek elmúlt az a borzalmas, fenyegető háborúvárás, ami mindenkinek bizonyos mértékig fölőrölte az idegeit. Nagyon, nagyon boldog karácsonyunk lesz az idén. Egymillió magyar hazatért! 34 Oh, ti boldog nagy nemzetek nem tudjátok, mit jelent az, tizenegy várost visszakapni, egymillió magyar embert nyíltan testvérünknek vallani. Én nem is 34

November 2-án Bécsben a tengelyhatalmak kihirdetik az 1. bécsi döntést. November 5-én megkezdődik a bevonulás a Felvidékre és Kárpátalja déli övezetébe.

77

éltem, mikor elvették tőlünk ezeket a területeket, én már beleszoktam ebbe az állandó fájdalomba, amit azt hiszem, nagyon sok társammal együtt nem érezhetünk át úgy, mint szüleink, akik éltek még a boldog Nagy-Magyarországban és végigszenvedték a háború minden borzalmát, és mégis én is ott zokogtam a rádió mellett minden bevonuláskor és örültem és énekeltem, éljeneztem minden ünnepségen. És együtt imádkozom az egész országgal a többiekért, azokért, akik még szenvednek, de hiszik, remélik velünk együtt a feltámadást.” [E119/2] Vele is sok minden történt, de azok, mint írja, ehhez képest nem nagy dolgok, egészen apróságok, más emberek szemében nevetségesen kicsi dolgok, de azért neki fontosak. Az 1940. év is kezdődjék idézettel Rákóczy Éva naplójából [E119]. „Szeptember 9. …a világ még mindég harcol, de nálunk béke van, sőt meg is gyarapodott ez az ország, Erdély északi része, Kolozsvár és a Székelyföld újra a miénk. Augusztus 30. az új dátum, amit újra a szívünkbe vésünk. Ez a nagyvilág fontos eseménye, de az én kis életemben is voltak és vannak fontos események. Leérettségiztem, ha nem is olyan sikerrel, mint szerettem volna, de sikerült. Most élem az érett úrilány bizony elég dologtalan életét, háromszor egy héten gyors- és gépírás és semmi más, egy kis kézimunka, kicsit segíteni a konyhán, takarításnál, azután olvasás, programok, barátnőkhöz szaladgálás. […] Nagyon jó és könnyű élet ez, és tudja Isten, mégsem ízlik. A tanulás, ha lehet annak nevezni, nem tölti ki az időmet és nem bír lekötni, nem tehetek róla, de nem rajongok túlságosan a tökéletes gép- és gyorsírásért. A háztartásban nincs dolgom, mert akármihez fogok, kiveszik a kezemből, hogy most nem lehet tanulni, mert sietni kell, inkább akkor nem csinálok semmit, ha soha nincsenek megelégedve. Jobb lett volna, ha egyetemre engednek […]. De most már mindegy. Igyekszem minél előbb hivatalba menni és talán a körülményekhez és a természetemhez képest elég jó hivatalnok válik belőlem.”

78

Az érettségi vizsga után eljött a megérdemelt bálozás ideje is. Rendkívüli szépsége, lenyűgöző szerény megjelenése, örök vidámsága, nem kevésbé, hogy örömest táncra perdül, közkedveltté tette őt az unitárius bálok táncosai és közönsége előtt. A helyszín az Unitárius Egyház Koháry utcai [ma Nagy Ignác utca] püspökségének nagyterme volt, ahová édesanyja is többször elkísérte. [E120/1– 7]

A pesti bálok mellett messze híresek voltak a kolozsvári Petőfi utca 17. négyszobás lakásában rendezett Zsakó-bálok. Maga „A csendes Petőfi utca” 35 is híres volt, Kolozsvár művelődési életének, múltjának ékes darabja lett. Nevét onnan kapta, hogy a költő fiatal feleségével ebben az utcában szállt meg, majd Szendrey Júlia is ideköltözött Tordáról fiával, Petőfi Zoltánnal, miután férje a segesvári csatában eltűnt. Később az utcát hosszában kettéosztották, a Házsongárdi temetőig Petőfi utca maradt, a további rész az Avram Iancu nevet kapta. A jómóddal berendezett ház s a tehetős Zsakó család vonzotta a fiatal bírókat, ügyvédeket, tanárokat, orvosokat. Farsangkor kidíszítették a nagyebédlőt, állt a házibál, járták a keringőt, a csárdást, a francia négyest, a fiúk szmokingban, a lányok földig érő szoknyában, kivilágos-kivirradtig. Nem volt semmi duhajkodás, bort is mérsékelten fogyasztottak, csak jó hangulat, béke és biztonság volt. A vidám mulatságokon Éva is önfeledten vett részt. [E120/1] Az összefüggések szempontjából tudni kell, hogy Rákóczy Éva azért nem mehetett egyetemre, mert az édesapja gyógyíthatatlan beteg lett, a szükség miatt neki kellett pénzt keresnie a család számára. A báli életet, a szép ruhákat, mind a nagybácsi, dr. Rákóczy Imre miniszterelnöki sajtófőnöktől kapta ajándékként, aki – nem lévén gyermeke – minden szeretetét unokahúgára árasztotta.

35

Mikó Imre: A csendes Petőfi utca. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1978.

79

1941-ben letette az irodai gyors- és gépíró vizsgát, aminek igencsak hasznát vette később, amikor életének emberpróbáló szakaszába érkezett. Nyáron Arlow Berta néni birtokára, Magyarpéterlakára ment, ahol megismerte Veress Tibor gyógyszerészt. Innen járt be a közeli Nyárádszeredába egy cukrászdába, ahová mindig a 7 éves Nyiredy Zsolt kísérte el, hiszen akkoriban a kisasszonyok nem járhattak el egyedül. [E131] Veress Tibor ekkor gyógyszerészi gyakorlatot folytatott nagynénje, farkaslaki Hints Vilma „Remény” nevű gyógyszertárában, amelyik a legelső volt Nyárádszeredában. Tibortól kapta ajándékba karácsonyra A felszabadult Erdély c. gyönyörű könyvet. [E122] 1942-11-07-én volt az esküvőjük Budapesten. 1943-05-01-től 1944 végéig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tisztviselő alkalmazottja. [E123/3] 1943. decemberben megszületik első kislánya, Éva. 1944 nyarán a bombázások elől Rákóczy Éva és kislánya Kolozsvárra mentek a nagyszülők után, Veress Tibor maradt egyedül a budai lakásban.36 1944-09-23-án a katonatiszt Veress Lóránd belovagolt Kolozsvárra azzal, hogy Rákóczy Éva azonnal induljon a kislányával, mert az oroszok már ott vannak a Feleki-tetőn. 37 Ő intézte el, hogy egy 36

A szövetségesek csapásmérő légitámadásai április 3-án indultak Budapest ellen, több ütemben folytatódtak, 7-ike után több százezer ember hagyta el a fővárost. 13-án még nagyobb erőkkel jöttek, majd június 2-ig szünet volt. A bombázóhadjárat június 14-én indult meg ismét, a legnagyobb légitámadásra július 2-án került sor, majd egész nyáron át, nappal az amerikai, éjszaka a brit nehézbombázók pusztítottak. Nem tudjuk, Éva mikor indult útjára a kislányával. 37 Erdőfelek. 1944-08-23-án Románia átállt a tengelyhatalmak oldaláról a szövetségesek oldalára, emiatt Magyarország még nagyobb veszélybe került. Szeptember 22-én 1 szovjet és 2 román hadosztály tört be, a Tordaihasadék végleg elveszett. 23-án reggel megindult a német páncélos ellen-

80

katonai teherautón el tudjanak jönni. Neki köszönhető az időben történt sikeres menekülés. Késő szeptemberben tehát, Rákóczy Éva katonai teherautón visszafelé menekül Budapestre, 38 9 hónapos Éva kislányával, és áldott állapotban egy négyhónapos bentlakóval. Izgalmas egybeesés: egyazon család, egy időben, két különböző útvonalon, egymástól függetlenül menekül Kolozsvárról Budapestre. Az egyik úton Rákóczy Béla, a nagypapa, a hivatali ládákkal és kollégákkal, oldalán a nagymamával, a másikon a leánya gyermekeivel. Végül a család minden tagja szerencsésen megérkezett a Margit körút 48-ba. A szövetségesek bombázása elől Erdélybe menekült család tehát kényszerűen visszatért, mintha még meg akarta volna élni annak végét is.39 Amikor csend volt az égbolton, Éva elszaladt a közelbe vásárolni, Tibor a Krisztinába, a „Segítő Mária” patikába, Évikét pedig, a mellettük lakó Kellnerné Emmi néni zsidóasszonyra bízták, aki egy textilkereskedő özvegye volt. Amikor viszont októberben elkobozták a zsidó családoktól a rádiójukat, hogy ne hallhassák meg a figyelmeztetést a légitámadásra és a légópincébe levonulásra, akkor mindig Veress Tibor szólt be neki bombázáskor, hogy menjen le velük a pincébe. Emmi néni családtagnak számított. Így zajlott az élet december végéig. [E131] Amikor karácsony napján Rákóczy Éváék hazafelé jöttek a Margit híd felől, a katonák mindenkinek mondták, hogy igyekezzenek, mert a János Kórháznál már beásták magukat az oroszok. Útközben már háztüzeket és távolabb torkolattüzeket láttak. Tájolás szerint az ágyúzás a Virányos–Zugliget vonal felől dörgött errefelé, mintha üzenetet is küldtek volna ezzel, személy támadás, három szovjet hadosztályt visszavetve. 24-én már csak 10 km választotta el az ellenséget Kolozsvártól, 25-én további teret nyertek. Mire a Rákóczy-család hazaért, a tordai csata be is végeztetett. Jókor indultak. 38Kolozsvár elhagyására utazási engedélyt szept. 11-én kért és kapott. [E123/4] 39 Az utolsó nagyobb amerikai bevetés november 6-án volt.

81

szerint Rákóczy Bélának és családjának, hogy jó lesz felkészülni az orosz betörésre, mert itt is lehet majd úgy járni, mint ott. Történt ugyanis, hogy Endrey Jolán néni – Rákóczy Béla és Endrey Kató néni unokatestvére40 – két negyven körüli leányával a karácsonyesti vacsorához készülődtek. Ahogy a polgári családokban az lenni szokott, a szobalány a szalonban szépen felterített a hosszú asztalon, a távol maradt családtagok helyére is. A porcelán étkészletek, ezüst evőeszközök sorai között most régi ezüst gyertyatartók is álltak, fényt adva az ünnepi hangulatnak. A borleves után éppen a rántott halra vártak, de a szobalány mind csak késett. Egyszer csak egy nagy csattanást és csizmadobogást hallanak, s már bent is volt négy szovjet géppisztolyos katona a parketten. Vicsorogva ráordítottak a vacsorázókra, majd odaugrottak az asztal négy sarkához, felkapták és középre rántották a nagy damasztabrosz végeit, és a nagy batyuvá dagadt zsákmánnyal, ordítva távoztak a sötét kerten át. Ekkor értették meg, mit jelent a szovjet felszabadítás a napi valóságban. Utólag már semmiség volt ez ahhoz képest, ami másnap történt. Az egyik Endrey lány vízért araszolt a Zugligeti úton a közkúthoz, amikor a bekúszó orosz egység mesterlövésze leterítette, mint egy vadat. Ahogy az orosz harapófogó szűkült a katlan körül, a harci cselekmények a Margit körúton is egyre súlyosabbá váltak, így a ház lakói január elején végleges jelleggel leköltöztek az óvóhelyre. [E131] Nem a szenespincékben, hanem a közös óvóhelyen rendezkedtek be. A hátsólépcsőn leérve a pincébe arccal a Margit körút felé, jobbra voltak a lakások pincerekeszei, benyúlva egészen a Margit körút alá, balra nyílt egy nagy vasajtó, az volt az óvóhely bejárata a Szász Károly utca felé. Ebből baloldalt egy alagút indult, amelyik a Szász Károly utca 5. számú szomszédház óvóhelyébe vezetett. Onnan is 40

A vitéz Endrey-család fogadta be Hódmezővásárhelyen 1921-ben a Kolozsvárról menekült Rákóczy-családot (ld. Rákóczy Bélánál).

82

tovább lehetett menni a föld alatt, minden ház óvóhelye össze volt kötve a következővel, azért, hogy ha kell, bármerre menekülni lehessen. Így épült ki a földalatti második város, ahol – mint fent – állandóan jöttek-mentek az emberek, a hírek, a vírusok. Oly annyira, hogy amikor Veress Tibor hazahozott gyógyszereket, a legkülönbözőbb helyekről jöttek érte és vitték. Később valamelyik óvóhelyről útjára indult egy vérhas fertőzés, és az utolsóig meg sem állt. Amikor pedig, a Margit körút 48. alá valahonnan alma érkezett, akkor a vírusok útját követve emberek jártak át ide, és vitték az almát a többi betegnek, hogy azzal a hasmenésüket befogják. A négyemeletes bérház összes lakója immár egyetlen földalatti szintbe préselődött, pusztán a mindennapi élethez minimálisan szükséges dolgokkal együtt. Rettenetes félelmek közepette megtanulták takarékosan beosztani a fényt, a levegőt, a táplálékot és a vizet, ami még nagyobb megpróbáltatást jelentett attól kezdve, amikor kiment az áramellátás, elapadtak a vízcsapok, és a belövések veszélye miatt homokzsákokkal eltömött légaknák időnként a szellőztetést is hosszabb ideig lehetetlenné tették. A lakók egymás mellé húzódtak és szokni kezdték a fülledt sötétséget. Az alattuk lévő föld és a felettük magasodó ház rázkódásából és a robbanások hangjából következtettek a kinti harcok hevességére. Budapesten újév éjszakájára kiépült a föld alatt lapuló város. A Rákóczy család a Margit híd és a Széll Kálmán tér között, a budai nagykörút fő kereszteződésében, a Mechwart térnél, a Margit körút 48. szám alatti hatalmas bérház 2. emeletén lakott. Az épület ma is sarokház, főúti bejáratával szemben állt a híres Regent-ház, oldala pedig a Szász Károly utca elejére néz. Innen már közvetlen rálátás nyílik a Budai Várra, amelynek lábához gyalog tíz perc a távolság. Leköltözés után a család is az óvóhelyen kapott egy kis területet, itt rendezkedett be Rákóczy nagypapa, Nyiredy nagymama, lányuk Rákóczy Éva, a 9. hónapba lépő várandós édesanya, a 13 hónapos kislányával. A kicsin szörnyű vérhas tört ki, a nagymama 83

mind csak tartotta a karjában, és fel voltak készülve arra, hogy a betegségnek a gyermekhalál fog véget vetni. A hiányzó édesapa, Veress Tibor gyógyszerész, a krisztinavárosi „Segítő Mária” gyógyszertárban rekedt, 41 ahol tartóssá vált ügyeletben önkéntes sebesültmentést is folytatott. Miközben a házak pincéiben dermesztő hideg volt és az emberek rettegve próbálták elképzelni a kinti harci eseményeket, azok a maguk valóságában már kiteljesedni látszottak. Fent a szétlőtt házak üresen tátongnak, az utcán kilőtt harci eszközök és törmelék, a járókelők csetlenek-botlanak csomagjaikkal a szerteszét heverő hullák között, szeretnének élve hazaérni. Sokan nem hittek a szemüknek, amikor a sarokra érve meglátták, hogy a Bem utca felől egy mozdony pöfögve kanyarodik a Margit körútra, néhány súlyos tehervagont húzva maga után. Villamosvezetékek hevertek a földön össze-vissza tépve, de a mozdony átgázolt rajtuk. 42 Január 18-án ez volt talán az utolsó polgári élményt jelentő utcai esemény Budán. Mindenki érezte, hogy már itt lopakodik a közelben a ránk szakadó végső ostrom pokla, de nem volt mit tenni, csak megadással várakozni. A fásult várakozásban osztozott Budapest 1935-ben épült legszebb bérpalotája is Margit körút 45. házszámmal. Homlokzatát fehér műkőlapokkal borították, üveghengerben futó lift vitt fel a hetedik emeletig. Ablakai a Margit-körútra, a Keleti Károly utcára és a Statisztika-kertre nyíltak. A hatalmas épületben nyitott irodákat a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, volt egy Meinl kávészaküzlet és egy szép virágüzlet is. A többi helyiséget az előkelő közönség fogadására berendezett Regent Kávéház foglalta el. Innen kapta nevét a Regent-ház. Itt lakni társadalmi rangot jelentett. Lásd Veress Tibor életrajzánál. [E006] Szilágyi István: A Regent-ház regénye. Magyar Írás, Budapest, 1948. Kivonatos ismertetés a 43. lábjegyzetig. 41 42

84

A Széna-téri német parancsnokság is felfigyelt a ragyogó épületre, őket első lépcsőben a földszint befogadóképessége érdekelte, később a kávéház konyháját, bárját, a bankot és az üzleteket is lefoglalták. Január 10-én reggel német katonák az alábbi feliratot meszelték fel virító fehér betűkkel a bejárati falra: „BELEGTE MUNITIONSBESTÄNDE DER PANZERBRIGADE »FELDHERRNHALLE«” – A „FELDHERRNHALLE” PÁNCÉLOS HADOSZTÁLY LŐSZERRAKTÁRÁNAK LEFOGLALVA. Később a járókelők arra figyelnek fel, hogy a Regent-

ház előtt német teherautók állnak, és néhány orosz hadifogoly nagy ládákat hurcol be róluk a kávéházba. Ahogy múltak a napok, egymás után érkeztek a teherautók, egyre szaporodott a rakomány. A kávéház már tele volt a mennyezetig, ezért mostantól a bank helyiségeibe hordták az újabb szállítmányokat. Már összesen száz tonna tüzérségi lövedéket, kézigránátot, aknát és páncélöklöt tároltak itt. Innen ötven méterre, a Statisztika-kert közepén egy földbevájt bunkerben tárolták a benzint. A budai védősereg nagy része idejárt üzemanyagért s a Regent-házba lőszerért. Mindenki jött és ment, szállítmányok és német katonák egyaránt, csak a pince lakói éltek gyanakodva és füleltek a vasbeton-födém alatt. Január 14. nehéz nap volt a környék lakói számára. Egész nap hullottak az aknák és a bombák. Déltájban óriási dördülés hallatszott, s ezúttal a ház is elindult, de azután visszazökkent a helyére, lassan a rázkódás is megszűnt. Senki nem tudta, mi történt. Talán a lőszer robbant fel? De, nem az történt. A szomszédházat, a Margit-körút 43-at találta telibe egy bomba. Az ötemeletes bérháznak a körút felőli része az első emeletig beomlott. A Regent-házban és szemben a Margit körút 48-ban is a rémület után egyelőre kiengedtek az idegek. Az ágyúdörgések, a repülőzúgás és a kisebb surranó bombázások továbbra is a csendet helyettesítették, így teltek a földalatti napok.

85

Január 21-én vasárnap különösen hideg nap volt, mínusz nyolc fok, a hó vastagon belepte az utcákat, a szanaszét heverő lótetemeket. A nap harci események nélkül telt, így érkezett el az este, amely lassan az éjszakába fordult. Ekkor azonban történt csendben egy s más, ami önmagában nem bírt nagy jelentőséggel. A Regent-ház kapubejárójából az esténként ott álló három Feldherrnhalle német személyautó egyszerűen elhajtott. Német katonákat nem engedtek ide beszállásolni, de két őr éjszakánként a kapunál volt szolgálatban. Éjfél után ők is kereket oldottak. A száz tonna robbanóanyagot egyszerűen sorsára hagyták. Lent a szűk fekvőhelyeken nyugtalanul hánykolódók mit sem tudtak a kint történtekről, a fáradtságtól lassan meddő álomba szenderültek. „Negyedháromkor soha nem hallott, iszonyú robbanás vágta ketté az éjszaka csendjét. A környék házai megremegtek, a lakásokban a közfalak leomlottak, az ablakkeretek a maradék üveggel az utcára zuhantak. A Regent-ház halálos szorítással magához rántva a szomszédház épen maradt részét, kiszakad a földből s láng, tűz és füst közepette a levegőbe emelkedik, hogy e csodálatos mennybemenetel után üres földi porhüvelyével visszaomoljon a földre, amelyből vétetett. A ház összeomlott, a hatalmas tömeg rázuhant a pincére és mindenkit maga alá temetett. [E130] A környék egész lakossága kirohant az utcára, de semmit sem tehettek. A két ház helyén égig ágaskodó máglya lobogott, sistergett, percenként újabb robbanások táplálták a tüzet. Nem csak a bútorok, ruhaneműk, szőnyegek, parkettakockák, a felvonó és a könyvtárak és a sok mázsa szén a pincében, hanem a fém, a csillogó króm, az erkélyek és lépcsőházkorlátok, a konyhaedények és a csillárok, a fürdőkádak és téglák is égtek, s köröskörül a vasbetonoszlopok. Minden anyag elérte a gyulladási pontját, ezer fokon felüli hőségben izzott a máglya. Közelébe se lehetett menni, a szemközti házak falait is perzselte, égette, sugározta a hőséget. A végzetes robbanást senki nem élte túl. 86

A kiérkezett maradék tűzoltóegység előbb széttörte a befagyott utcai tűzcsapot, hogy vízhez jusson, majd szegényes fecskendőkkel permetezte a vízsugarakat a szomszédházra, nehogy a tűz továbbterjedjen. A tűztenger alatt zúgva áradt szét a víztenger, egészen addig, míg rá nem fagyott a havas felszínre. Pirkadatkor még mindig izzott a máglya, s a zsarátnok még napokig szította a tűzhalál üszkös maradványait.”43 A család is átélte a rémséget a rázkódó Margit körút 48. pincéjében. 44 Nagypapa és nagymama maguk közé fogták a mindenórás várandós mamát, sikító kislányát, és felettük boltívként összehajolva, testükkel védték őket, mintha ez valamit is számított volna, ha betör oda is a légnyomás és a lángtenger. Istennek hála, ez nem következett be, s ijedtében idejekorán sem jött a világra senki. Aztán a képzelet megszülte a valóságos élményt. A felrobbant bérpalota szomszédos égő házaiból kombinében és hálóruhában rohantak át az emberek, menekültek a környékről, mert izzó hőség hullámzott körülöttük, féltek, hogy ők maguk is lángra kapnak. A Margit körút 48. óvóhelyének vasajtaján is dörömböltek néhányan és rögtön bebocsátást kaptak. Elbeszélés szerint ez a ház is a robbanás után még majd’ két napig ingott, mire visszanyerte álló biztonságát. Január 25-én45 a budai frontvonal hossza a család szempontjából immár megrövidült. Egyik végpontját a „Segítő Mária” patikában aznap szörnyethalt gyógyszerész férj jelölte ki a Krisztinában [E006/3], a másikat az erről még mit sem tudó feleség áldott állapotban a pince mélyén, a Margit körút 48-ban. Katonailag a frontvonal hosszabb Idézett műből történt kivonatos ismertetés vége. Az események tényszerű megjelenítése Rákóczy Éva lányai, Veress Éva [E131] és Veress Orsolya elmondásából származik. 45 A helyre és időpontra hadtörténeti adatolás nem történt. A család visszaemlékezése mellett eddig három felkutatott írott forrás szól az e napi bombázásról. [E020] . 43 44

87

volt, a Tabántól a Margit hídig húzódott. A szovjet rohamcsapatok egyre hevesebben törnek előre, közelednek a Vérmező felől a Széna tér felé. Megkezdődött a harc a Várhegyért, szovjet nehézbombázók mélyrepülésben támadják a Vár minden pontját. Mindenki tudta, hogy a vég már csak napok kérdése, a várakozást eljegyezte a kiújuló félelem. Az egész ház a föld alatt élt a legnagyobb rettegésben, kivéve egy zsidó kisfiút, akit nem vittek le az óvóhelyre. Őt szülei magára hagyták első emeleti lakásukban, rázárták az ajtót. Azért nem vitték le, nehogy a nyilasok valamelyik razzia alkalmával elvigyék. Az ő rémülete túltett mindenkién. Amikor hullottak a bombák, lent is hallani lehetett a gyermek kétségbeesett sikoltozását. A szülés előtt álló édesanyának ezt is át kellett élnie. Február 4-ére, vasárnapra a szovjetek a Széll Kálmán térre vezető villamos-aluljárón át nehézlövegeiket már a Széna tér felé irányították,46 ezen keresztül a Margit körutat is tűz alá vették, ahol megindult a pokoltánc, a becsapódó lövedékek adták a talpalávalót. A 48-as számú ház kapuját berobbantotta egy ágyúlöveg. A fülsüketítő robaj tompult hangfoszlányai a pince mélyében álltak meg, ahol pedig, burokszakadás történt és visszatarthatatlanul megindult a magzatvíz. Rákóczy Éva szíve alatt megijedhetett és méltatlankodni kezdett és elindult a kis várományos, mire a kívül lévők rögvest rendeződni kezdtek körülötte beugró szerepük szerint. Átlátva a helyzetet, az a gyors döntés született, hogy akármilyen odafönt a harci helyzet, a vajúdó édesanyát nem lehet az óvóhelyen tartani a vérhas járvány miatt, mert ha az újszülöttet elkapja, azonnal elnémítaná. Így hát, az óvóhelyről kihozták a legközelebb eső íróasztalt a szenespincék egyik rekeszébe, amelyik a ház Szász Károly utca sarkánál lévő, bedeszkázott szellőző akna alatt volt. Először is fényt kellett teremteni a sötétségben. Ezt Olga, egy fiatal hölgy vállalta. Odatolt egy biciklit az egyik pincéből, azt bakra 46

Ungváry Krisztián: Budapest ostroma.

88

állította, és kézzel hajtotta a kerekét, amiről a forgó dinamó termelte az áramot a biciklilámpába. Ez volt a világítás. Megérkezett Kovács Miklós doktorúr [E139] egy másik óvóhelyről, ő volt az egyetlen orvos a közelben, nagyon készséges volt. Mivel azonban tüdőgyógyász volt, a nagymama segített neki a szülési műveletben, úgy, hogy egy szülészeti tankönyvből olvasta fel, mit kell csinálni. Amikor a világra bújt csecsemő már nagy sokára sem tudta kinyitni a szemét, szemcsepp nem lévén akkor, Erna zöldkeresztes nővér egyszerűen hólével kimosta a szemét. Víz helyett ugyanis, hólé volt használatban minden célra, amelyet az udvarról belapátolt hóból olvasztottak. Ő volt az egyetlen szakavatott személy a szülészcsapatban, annak testvérhúga, aki a bicikli kerekét hajtotta. Amúgy mindketten a nyilas párt tagjai voltak, de soha nem ártottak senkinek. A háború után magas kort értek meg. Amikor a gyermekszületésnek híre ment, egy német tiszt egy vödör bablevest hozott a mamának és a kisbabának. A bablevesből aztán mindenki szépen jóllakott, kivéve kettejüket, akik nem ehettek belőle. Nem sokkal ezután egy másik német tiszt érkezett. Ő viszont egy géppuskát hozott magával, és elmondta, hogy ebben a pincerészben egy géppuskaállást fognak kiépíteni. A család és a többiek könyörgőre fogták a dolgot, hogy ne tegye, mert ott van az újszülött. A tiszt erre magas hangon azt válaszolta, hogy nem érdekli, mert az ő családját kiirtották Hamburgban, senki nem érdekli. Aztán ez a helyzet megoldódott, sem a géppuska, sem a német tiszt nem tért vissza. Ennek okát röviddel a közbejött eset után értették meg, amikor ismét katonák érkeztek. Megjött az első orosz csapat, olyan ferdeszemű, ázsiai kinézetű, semmi bizalmat nem gerjesztő katonák. A nagymama éppen kis Évit az ölében tartva került a szemük elé, amikor az egyik vad kinézetű meglátta az ujján az arany karikagyűrűt. Nem sokat szólt, csak simán el akarta venni, és a nagyobb nyomaték kedvéért a kicsi leány mellkasának szorította 89

géppisztolyát. Persze, hogy a nagymama azonnal lehúzta és odaadta a gyűrűt. Aztán elmentek. Utána jött ezekből még egy eresztés, de több már nem. Őket a Vörös Hadsereg második gyalogos hulláma érte be, már hivatásos, kiképzett katonák voltak. Belépett közülük az első orosz tiszt és hangosan fasisztákat keresve, elemlámpával körbevilágított a pincében. A nagymama annyira megijedt, hogy ösztönösen kirúgta kezéből a lámpát. Az édesanya idegesen odaszólt neki németül: – Na, anyám, ezt nem kellett volna! Erre megszólalt az orosz tiszt is németül és elmondta, hogy ő tanító Ukrajnában, őt besorozták. Amikor észrevette, hogy egy kisbaba fekszik az íróasztal alatt, fel is ment mindjárt. Röviddel ezután egy kiskatona lépett be a vasajtón, egy vödör tejbegrízt hozott. A tiszt küldte a tisztiszolgájával. Ismét mindenki jót merített a vödörből. Még aznap érkezett egy nagy meglepetés is. Ezt a tizennégy éves unokatestvér, Benczédi Laci jelentette, aki a szomszédos óvóhelyen át érkezett a Rákóczy-családhoz, egyenesen a Várból. Elmondta, hogy a Margit körút 5/a. számú házból német katonák vitték el az óvóhelyről, akik férfiakat és fiatalokat szedtek össze és vittek fel munkára a Várba. Ő is ásott egy darabig, majd eszébe jutott, hogy bekéredzkedik a Magyar Nemzeti Bank épületébe, az Úri utca 72. szám alatt. Gondolta, biztosan beengedik, hiszen az apja a bank egyik igazgatója volt. Erre nem került sor, ezért szerzett valahol egy vödröt, és hol futva, hol kúszva leindult a hegyről a Csalogány utcai házakhoz. A vödör azért kellett, mert amikor többször is megállították őt a járőrök, és megint munkára akarták hurcolni, mindig jelentette, hogy éppen most küldték el vízért. Sikeresen eljutott és bemenekült az első óvóhelyre, ahol beengedték, majd megkezdte földalatti vándorlását, egészen a Margit körút 48. számú házig.

90

Eljött február 11-ike. Odafent Wáczek Frigyes vezette az áttörést a Mechwart téren keresztül.47 Lent, a lapuló városban, ez a nap sem különbözött a többitől, hacsak abban nem, hogy estére sűrűsödött a kézi lőfegyverek zaja, amelybe emberi kiabálások is vegyültek, és mindez egészen közelről. Az egyik oldalon, a Szász Károly utcából német katonák rohantak és lőttek, a másik oldalon, a Mechwart téren túlról az oroszok tüzeltek errefelé. Egyszer csak kintről egy erős puffanás hallatszott, egy katona teste zuhant a beugró légaknát lefedő deszkára. Kis idő elteltével németül kezdett el jajgatni, haslövést kapott. A helyzete reménytelen volt, mindenki elrohant mellette, futott a saját életéért. Jajgatása egyre halkult, és lentről is jól hallhatóan imádkozott: Vater unser… im Himmel… Mutti, bitte…, Mutti….. Egyre halkult a hangja, egyre vontatottabban hívta édesanyját, aztán sehogy sem hívta többé. A frissen szült édesanya kis híján sokkos állapotba került a pincében. Az újszülöttet az édesanya szívhangjai helyett már egy hete csak a lövések zajai kezdték észlelésre bírni, ekkor mindig felsírt. Mindenki várta már a csatazaj elmúlását. Ennek az ideje február 13án jött el. Különleges kis helyi lélekvándorlás történt itt a katlanban. Az egyik felment, a német katona, a másik lejött, az újszülött. Február 13-án Budapesten elnémultak a fegyverek, beállt a csend, élők és holtak megnyugodtak, sírások immár csak fáradt örömből fakadtak. A németek elmentek, nyomukban a szovjetek beözönlöttek, és mostantól itt is maradnak. A csatazaj helyett egyre több gyermeksírást is hallani. Mint mások, a Rákóczy-család is szedelőzködött a pincében és kezdett felköltözni a kiszakadt ablakok és ajtók díszítette lakásba, bokáig járva porban és törmelékben.

47

I. m. 182. o.

91

Aznap, az első néma téli estén, különleges látvány tárult az utcán bóklászó emberek elé. A Regent-ház helyén púposodó, alulról még meleget lövellő törmelékdomb tetején, fehér lepedőt, téli álcát viselő, teljesen lefáradt orosz és kozák katonák, deszkákon görnyedve, tangóharmonika kíséretében halkan énekelték: Poljuško-polje, poljuško, široko polje… 48 Újságból, rongyokból készített olajos csóvákat égettek, ezek fénye emelte a kísérteties látványt. A városon koromsötét ült, de ők a kis fáklyák mellett, a halomsír tetején csendben énekeltek a halottak felett és kölnit ittak. Felszabadultunk. Február 24-én délután ½ 4-kor hosszú hallgatás után megkondult a Mátyás templom harangja. Gyönyörű búgó hangja – melyet azelőtt oly sokszor hallottunk – új reményeket ébresztett bennünk.49 Ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban hiányzott a férj és édesapa, Veress Tibor, folyvást hazavárta őt frissen szült asszonykája. A többiek már nem várták, mert tudták, mi történt. Tanácstalanul cipelték a gyász és az egyre húzódó titokban tartás iszonyú terhét. Nem tudták, mikor mondják el a szeretett férj tragédiáját, ami az idő múlásával egyre elviselhetetlenebbé vált. Végül, Kerekes Bandi, az elhunyt legjobb barátja rábeszélte a nagymamát, mondja el végre, mi történt Tiborral. Erre 1945. május 7-én, éppen Rákóczy Éva születésnapján került sor. [E131] Tapintatból itt most hagyjuk magukra a történet szereplőit. Nekünk csak a végső és sajnálatos következtetés maradt hátra: a család lélekszáma nem változott, mert Veress Orsolya születésével ugyan nőtt a család létszáma, de édesapja néhány nappal korábban szörnyethalt. Rákóczy Éva 1945 szeptemberében – két kislányát a nagyszülőkre hagyva – a Magyar Nemzeti Banknál helyezkedett el, évekig az Adóügyi Csoportnál alkalmazták, később a Jogi Osztály 48

Az oroszországi polgárháború (1918–1921) idején született dal, a Vörös Hadseregben énekelték. 49 Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen – Vári ostromnaplók, 1944– 1945, Várbarátok Köre, Budapest, 2003, 109. o.

92

vezetőjének levelezője lett, ahol 1972-ben bekövetkezett haláláig dolgozott. A bálok, az erdélyi élmények emlékeit egyre csak fojtogatta a kommunista hatalom szürkesége. A nagyságos és nemes lánczi és rákóczi Rákóczy Éva örülhetett, hogy egyáltalán meg tudta húzni magát a bolsevik rendszerben. 1950-ben így jellemezte őt a bank titkos személyzeti nyilvántartója: „Polgári beállítottságú, ideológiailag gyenge. […] A Párthoz való viszonya laza. Nem öntudatos, önkritikája nagyon gyenge.” [E135] Ezzel a megbélyegzéssel kellett naponta szembesülnie és ennek ellenében élete végéig fenntartania magát és családját. A magunkfajta családoknak akkoriban ez volt az „osztályrésze”. 1948-12-06-án a kétgyermekes szép özvegyasszonyt feleségül veszi a háborút is megjárt dr. Enyvvári Herbert jogász, [E133] aki szintén a Magyar Nemzeti Bankban dolgozik. Míg az ostrom után mindketten – még egymástól függetlenül – a Manci hídon jártak át Budáról Pestre, ezt követően együtt már a Kossuth hídon gyalogoltak kézen fogva reggelente át és este vissza. Ettől kezdve közös életüket a szereteten túl a Margit körúti család és a bank kötötte össze. 1952ben megszületett ő kettejük fia Péter. Herbert Papa mindhárom gyermeknek egyformán szerető jóságos apja volt. Rákóczy Évát 1972-ben 51 évesen a rákbetegség ragadta el férjétől és családjától.

93

Záró gondolatok A Rákóczy-család – tehetségének és szorgalmának köszönhetően – hatalmas vagyonra tett szert évszázadokat átívelő története folyamán. S mit nemzedékeken át saját erőből, jogszerűen felépítettek maguknak és az utódoknak, attól – kevesebb, mint száz év alatt − a Habsburg, a román és a magyar kommunista karvalyhatalom megfosztotta őket. Rákóczy Évának már csak két papírlap maradt. Az egyiken a kolozsvári lakásban ott maradt ingóságok leltára, a másikon a Tápiószelén maradt ágyneműk és edények jegyzéke. [E128] Ez maradt a Rákóczy vagyonból. Őreá, a család utolsó női leszármazottjára tehát nem maradt semmi, amit a váltóhatalom elvehetett volna tőle. A rossz sors talán ezért, szerető férjét ragadta el mellőle. Visszatekintve a Rákóczy család bejárt útjára a macsói csatától a kommunizmussal bajvívó hadakozásig, eszünkbe jutnak Rákóczy Imre sokatmondó verssorai,50 amelyek egy csapásra felmutatják az egész magyarság kifordult sorsát is: „Lássák, magukból belém is rekedt Valami, ami nincs meg annyi másban: – Viselem híven örökségül, – Hogy mindentől felkopik az állam. …Amiért pedig betűkből élek én, Ítéletük bűnös fejemre várom: »Elkorcsosult idők!... Kölyök, felelj, Miért nem lakol a kúriákon?!«”

Líra. Rákóczy Imre versei: Rákóczon. A „Szemle” irodalmi és művészeti lap kiadása, Kolozsvár, 1913, 68. o. 50

94

Képek

95

96

1. A lánczi és rákóczi Rákóczy-család címere

97

2. Rákóczy János kinevezése Kossuth Lajostól (1848)

98

3. Rákóczy János kinevezése Szemere Bertalantól (1849)

99

4. Rákóczy János ékszerajándéka Laborfalvi Rózának

100

5. Rákóczy János bujdosóhelyei Madách birtokain

101

6. Urtheil: Rákóczy János halálos ítélete 1. oldal (1851)

102

7. Urtheil: Rákóczy János halálos ítélete 2. oldal (1851)

103

8. Rákóczy János (1861)

9. Ruttkay Teréz (1861)

10. Rákóczy János, jobbján Zoltán, balján Aladár (1861-01-10)

104

11. Kossuth Lajos felhatalmazása Rákóczy Jánosnak

105

12. Rákóczy János 1861-től az Első Pesti Hazai Takarékpénztárnál

106

13. Rákóczy Zoltán keresztlevele (1844)

107

14. Állók: Rákóczy Imre, Rákóczy Klára, Rákóczy Ágnes Ülők: Rákóczy Béla, Jeney Jolánta, Rákóczy Zoltán

108

15. dr. Rákóczy Béla (1923)

109

16. dr. Rákóczy Béla visszahonosítása (1942)

110

17. Rákóczy Béla, Rákóczy Éva, Nyiredy Ilona (1925)

18. Mikó Klára, majd a Nyiredyek udvarháza, Kolozsvár, Házsongárd

111

19. Rákóczy Imre az I. világháborúban (1917)

112

20. Rákóczy Imre első verseskötete, Kolozsvár (1913)

113

21. Rákóczy Imre második verseskötete, Békéscsaba (1917)

114

22. Rákóczy Imre Gömbös Gyula miniszterelnök sajtófőnöke (1934)

23. Rákóczy Imre a Magyar Érdemrend középkeresztje Csillaggal kitüntetést kapta Horthy Miklós kormányzótól (1944)

115

24a. Rákóczy Imre tanú a Bárdossy-perben (1945)

116

24b. Rákóczy Imre tanútársai a Bárdossy-perben (1945)

117

25a. Rákóczy Imre a Szögi-perben (1945)

118

25b. Rákóczy Imre tanúvallomása a Szögi-perben (1945)

119

26. Rákóczy Imre és felesége kitelepítése Ináncsra (1951)

120

27. Rákóczy Imre menedékadói még 1935-ben

121

28. Rákóczy Imre lakrésze e ház után jobbra volt Budakalászon

122

29. Karlubik József és Szamosvölgyi Mihály, R. I. menedékadói

123

30. Rákóczy Éva névjegye

31. Rákóczy Éva útlevélképe (1937)

124

32. Rákóczy Éva első férjével, Veress Tiborral (1941) 125

33. Rákóczy Éva Zsakóék bálján (1939) 126

34. Rákóczy Éva az unitárius bálon (1941)

127

35. Rákóczy Éva ottmaradt és elveszett kolozsvári ingóságai (1944)

128

36. A Rákóczy-család megmaradt és odaveszett tápiószelei ingóságai

129

37. Rákóczy Éva káderlapja a Magyar Nemzeti Bankban (1950)

38. Rákóczy Éva banki belépője

130

39. Rákóczy Éva leányának, Orsolyának, születési helye (1945) A nyíl mutatja a pince helyét (Fortepan kép)

131

40. Rákóczy Éva gyermekei: Veress Orsolya, Veress Éva és Enyvvári Péter (1965)

132

41. Veress Orsolya az ostrom újszülöttje a Rákóczy-családfával (2012)

133

134

Tartalomjegyzék

Előszó

5

A lánczi és rákóczi Rákóczy-család története

7

Régi Rákóczyak

9

Rákóczy György

9

Rákóczy János

13

Rákóczy János élettörténete

15

Rákóczy Sándor

45

Ruttkay Terézia

46

Jeney Imre

47

Rákóczy Zoltán

49

Rákóczy Béla

50

Rákóczy Imre

53

Rákóczy Imre élettörténete

55

Rákóczy Éva élettörténete

77

Képek

95

135

N t N1t:5t

R'{KOCZY (5r\l^tr