www.csepeli.hu
Csepeli György
Mérgezett szavak A mai politikusok csak egyetérthetnek XII. Pius pápa egykori kijelentésével, miszerint „a mi fegyvereink a szavak”. A politikusoknak azonban tanácsos észbe vésni, hogy amiként a fegyverek között, a szavak között is akadnak mérgezettek, melyek a tisztes harc álcája mögé bújva halálra sebzik a tisztességgel küzdőt. Mert ne legyenek illúzióink, ahol ideológiáé, politikáé a főszerep, ott elkerülhetetlen a harc és a küzdelem. Már hónapokkal ezelőtt sokan megjósolták, hogy az 1994-es választási kampány bővelkedni fog tisztességtelen eszközökben. Sajnos a jósoknak, úgy tűnik, igazuk lesz. Még el sem dördült a startpisztoly, de a politikai aréna már visszhangos az olyan szavak gyakori használatától, mint „nemzetáruló”, „kutyaházi”, „pufajkás”, „hitszegő”, „nemzetvesztő”. Úgy tűnik, mintha e szavak jelentenének valamit, de valódi funkciójuk nem az ésszel felfogható jelentés, hanem annak hiányának elleplezése. Ha mégis van jelentésük, akkor az rejtett, közvetett, alapvetően negatív érzelmekben gyökerező. Botor, aki arra számít, hogy a választási kampány elfajulási folyamatának pusztán az intés és felvilágosítás nyomán vége fog szakadni. Politikai párbajkódex A kampány eldurvulásában érdekeltek motivációja csak részben érthető meg a magyar politikai kultúra fogyatékosságaiból. Politikusaink nem tanulták, mert nem tanulhatták meg a politikai párbajok szabályait, s régen kihalt már az a politikusnemzedék, melyet politizálásának tartalma miatt ugyan sok jogos szemrehányás illethet, de tudta, hogy úriemberhez mi illik s mi nem. Az új politikai párbajkódex kialakulása várat magára, de akarjuk nem akarjuk, modern politikai kultúra nincs egymás jogait tisztelő, egymás megszólalását elviselő politikusok nélkül. Politikai egérlyukak A sértettség lelkiállapota egyik legnagyobb szakértőjének, Dosztojevszkijnek köszönhetjük az „egérlyukba szorult ember” leírását. A sértett emberből csak úgy árad a rosszhiszeműség, öncélú gonoszság, a sikeresekkel szemben érzett tehetetlen irigység, az elviselhetetlennek tartott jobb, a szebb, a tehetségesebb lerántásának, mocskolásának vágya. E káini tünetcsoport alapja a saját teljesítmény hiánya, az önerő elégtelensége. Könnyű belátni, hogy ha valaki a versenyben veszít, de a győzni akarás és a felülkerekedés vágya továbbra is munkál benne, akkor két következmény lesz várható. Az egyik úgy nyilvánul meg, hogy az egérlyukba szorult személy meghamisítja a valóságot, átrendezi a magyarázó okokat, átszerkeszti az összefüggéseket, mígnem olyan értelmezéseket alakít ki, melyek felmentik őt a kudarc felelőssége alól, s önmagát makulátlan színben tüntetik föl. A másik következmény pedig
1
www.csepeli.hu
abban lesz, hogy az átszerkesztett és ellenségesnek, tisztességtelennek látott környezettel szemben megengedhetőnek fog tartani minden eszközt az érvényesülésre, beleértve a tisztességtelen és nemtelen eszközöket is. Keresztes hadjárat Ahol fejlett a politikai nyilvánosság és szabadon kifejezésre juthatnak a legkülönfélébb vélemények, nézetek, ott egyszerű kinyilatkoztatásokkal nem lehet a kudarcot sikerré operálni. Természetes tehát, hogy a kudarc bevallásától rettegő politikusok minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy monopolizálják a nyilvános megszólalás lehetőségeit, különösképpen azokat, amelyek a legnagyobb hatásúak, a legtöbb emberhez érnek el. De bármennyire is igyekezzenek, plurális nyilvánosság esetén szorgosan neki kell látniuk ahhoz, hogy ellenfeleiket az erkölcsi világrend ellenségeinek, a nemzeti közmegegyezésen kívül helyezkedő megátalkodott internacionalista összeesküvőknek állítsák be. Csakis keresztes hadjáratok révén remélhetik, hogy a közvélemény el fogja fogadni sajátos értelmezéseiket, és osztani fogja sértettségből, irigységből, tehetetlenségből fakadó agresszív indulataikat. Látnivaló, hogy e keresztes hadjárat már megindult. Hajsza indult a legnagyobb ellenzéki párt elnöke ellen, a televízió humoros műsoroknak álcázott gyűlölet órákat sugároz, tengeri kígyó hosszúságú dokumentum-összeállításnak beállított sorozat igyekszik kiiktatni a demokratikus baloldalt a választható politikai lehetőségek világából. A legsötétebb törekvések nem rettennek vissza a politikai antiszemitizmus ezerszer kipróbált és sajnos égtájunkon egyes korszakokban jól bevált fogásainak alkalmazásától sem. Ezek a törekvések folyamatosan mérgezik a magyar társadalom széles rétegeiben eleven keresztény és nemzeti azonosulás tiszta forrásait, hiszen azt sugallják, hogy a választásokon nem ésszerűen megvitatható politikai programok között kell dönteniük a választópolgároknak, hanem a között, hogy magyarok maradhatnak-e vagy sem, hűek maradhatnak-e hitükhöz, vagy hitetlenségre lesznek kárhoztatva. Figyelemelterelés Ez a beállítás csak azok hasznát szolgálhatja, akik képtelenek politikai és ideológiai pozíciójukat a modern politikai közbeszéd terminusaival meghatározni. Nem tudnak vagy nem akarnak világosan állást foglalni abban, hogy olcsó és hatékony államot akarnak-e a bürokratikus Leviatán helyett, a szomszéd országokkal folyamatosan perben és haragban kívánnak-e élni, vagy ehelyett a közép- és kelet-európai kisállamok közös sorsproblémáit igyekszenek orvosolni, a gazdasági vállalkozókedvet és a szellemi szabadságot elapasztó szabályozás mellett vannak-e, vagy inkább a jólétre és a szolidaritásra alapozott társadalmi berendezkedést szeretnének a társadalommal együtt megvalósítani. Nem bíznak a választókban, és bizalmatlanságot szítanak mindazokkal szemben, akik a következő választási ciklusban a bizalmat, a megegyezést, a megoldások közös keresését teszik meg a politikai stílusuk alapvonásává. A negatív kampány A harci eszközökként hasznosított szavak ellen nincs racionális védekezés, hiszen elő-
2
www.csepeli.hu
ítéletes tudattartalmakat, zavaros indulatokat, sztereotipizált elképzeléseket céloznak meg, melyek a tiszta ész és hit álcájában csak balítéleteket és balhiteket eredményezhetnek. A negatív kampány elhomályosítja a választók tudását és érzéseit, ezért érdemes egy pillantást vetni a módszerekre. Módszerek A gúnyolódás visszaélés a másik testi, lelki esendőségéből adódó fogyatékosságokkal, amelyekről egyrészt nem tehet, másrészt a szóban forgó tulajdonságoknak semmi közük a politikai teljesítőképességhez. Hitler gúnyolódhatott Churchill kövérségén, szivarozásán, whiskyivásán, de Churchill nem e tulajdonságok miatt lett képes az angol népet helytállásra buzdítani az angliai csata idején. Az ócsárlás a másik lealacsonyítása, hitelének kétségbe vonása negatív szóhasználat révén. Azonban e szavakról plurális mezőben hamar kiderül, hogy semmit sem jelentenek, és nem a tárgyszerű megjelenítés igénye, hanem az elfogult, vak, támadó indulat mozgatja őket. A rágalmazás ügyesen elegyíti a tényeket a kitalálással. Vannak olyan rágalmazó állítások, amelyeknek minden szava külön-külön igaz lehet, de az egész együtt mégis hamis. A szavak jelentése ugyanis mindig mögöttes tudásba ágyazódik, és e mögöttes tudás — elhallgatás, átcsoportosítás révén — jelentése manipulálható. Szinte nincs hét olyan hét nélkül, ahol ne találhatnánk tananyagot egy leendő rágalmazás tanfolyam számára. A vádaskodás a rágalmazás minősített esete. Ekkor már nem az illem vagy a közmegegyezéses erkölcs határainak áthágása képezi az állítás tárgyát, hanem mozgósulnak a büntetőjoggal kapcsolatos félelmek és izgalmak. Különösen visszatetsző, ha maga az igazságszolgáltatás legfőbb őre él ezzel az eszközzel, mint azt láthattuk Hankiss, Nagy, Bányai ügyében. A gyanúsítgatás példatára is sajnálatosan bő. Az Egyenleg körüli hajsza rosszhiszemű feltevéseken alapul, s késő lesz, mire kiderül, hogy a sugallt valószínűség képtelenség volt, a rosszhiszemű bevetítés nem a támadás célpontjainak világosabb látását, hanem ellenkezőleg, a köréjük vont füst és köd szaporítását szolgálta. A fenyegetődzés, ijesztgetés még inkább elrugaszkodik a jelen realitásaitól, s egy majdani helyzet elfogult és egyoldalúan felidézett rémét igyekszik felébreszteni a közönségben, melynek tagjait, mint minden halandót e földön, a nemtudás fátyla választ el a jövőtől. A bűnbakképzés hatásossága azon a balhiten alapszik, hogy valaki puszta csoporthovatartozása során a csoportnak tulajdonított negatív sztereotípiák letéteményesének tartható. Ez az eljárás tagad mindent, ami a személy szabadságát, morális autonómiáját, egyéni létének egyediségét és megismételhetetlenségét jelenti. Aki bűnbakot állít, az az emberek egymás közti kommunikációja barlangkorszakába zuhan vissza. A negatív kampány legpusztítóbb változata a csapdaállítás, a provokáció, amikor a mit sem sejtő áldozat egy előre elrendezett forgatókönyvben neki juttatott szerep akaratlan betöltőjeként „szolgáltatja” az ellene szóló bizonyítékokat. Különösen veszélyes válfaj ez, ha a televízióban bukkan fel, mert a televízió elbűvöli a nézőt, és a látottban a valóságot képes láttatni.
3
www.csepeli.hu
Az áfium ellen való orvosság A választási kampány közönsége nap mint nap meggyőződhet arról, hogy a megtámadottak nem nyugszanak bele az ellenük folytatott támadásokba, és visszaütnek. Sokszor a visszaütés oly erős, hogy a támadó felszisszen, és álnok módon ő maga emleget ellene folytatott negatív kampányt. Pedig ilyenkor nincs másról szó, csak arról az evangéliumi igazságról, hogy aki fegyverhez nyúl, fegyver által vész el. Van amikor a hallgatás a legjobb válasz. Ha a támadó motivációja egyértelmű és oly ügyetlen, hogy az öncélú ártást képtelen leplezni, akkor válaszolni sem érdemes. A hallgatás ez esetben többet ér a kimondott szónál. Méltóság, emelkedettség, a választott értékekhez való ragaszkodás világlik elő, mely erkölcsileg még azt is megnemesíti, akinek önnön erkölcsiségét esetleg esze ágában sem volt kampánytémává emelni. Azt látjuk, hogy sok esetben a nemtelen támadás kifejezetten jót tesz a megtámadott politikusnak és pártnak, és a közvélemény rokonszenvpontokkal díjazza a bölcs hallgatásban megnyilvánuló fölényt. De van, amikor válaszolni kell. A pontos, adatszerű tényekre alapozó válasz is elég lehet, ha a negatív közlés anyaga teljes egészében légből kapott. Nehezebb a válaszoló dolga, ha tények is vegyülnek a közvéleményhez vagy büntetőszervekhez intézett feljelentésekbe. Ez esetben hatásos eszköz lehet a támadó megbélyegzése, de még sikeresebb elhárítási mód a forrás leértékelése, hiteltelenségének kimutatása. Történhet ez a motiváció forrásvidékének megmutatása révén, amikor kiderülhet, hogy a támadó voltaképpen azon bűnök hordozója mely bűnöket a megtámadottal szemben hangoztatja, de még sikeresebb taktika, amely az irónia és a humor eszközeit veti be a harcba. Volt alkalmunk megtapasztalhatni, hogy ha a nevetségesség a szó szoros értelmében nem is öl, de szimbolikus értelemben igenis megsemmisítő hatású. Az átértékelés A zajló negatív kampányfogások elhárításának eseteit megfigyelve azt látjuk, hogy a legsikeresebb módszer az átértékelés, az összefüggések megváltoztatása. Hankiss Elemér szolgáltatta erre a legmaradandóbb példát, amikor nem az ellene fogalmazott abszurd vádak tényszerű cáfolatára összpontosított elsősorban, hanem az ellene indított hajszát beleágyazta a demokrácia tanulásának folyamatába. A megfigyelők számára ezáltal kiderült, hogy nem vádlók és vádlottak ütköztek össze az Országgyűlés kulturális bizottságának üléstermében, hanem a demokrácia jó tanulói és rossz tanulói vívtak egyenlőtlen harcot, és bár Hankiss a harcban elbukott, az igazi vizsga még hátramaradt. A hatás A Szonda Ipsos és más közvélemény-kutató cégek által rendszeresen végzett közvéleménykutatások a választások időpontjának közeledésével egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert. Azt igazolják ugyanis vissza, hogy a választók nem díjazzák azokat a pártokat, amelyek gúnyolódnak, ócsárolnak, ijesztgetnek, vádaskodnak, bűnbakokat termelnek, ahelyett hogy a gyakorlat ésszerű terében mozgó, mindenki számára fontos problémákra és azok megoldási javaslataira koncentrálnának. Mintha a negatív kampányok folytatóira a társadalomlélektanból jól ismert bumeránghatás várna. Visszahull rájuk az aljasság, nemtelenség,
4
www.csepeli.hu
rosszhiszeműség, melynek sugallatára politikai egérlyukaikból ellenfeleikre lődözik mérgezett szavaikat. A közvélemény-kutatók nemcsak azt kérdezik meg, hogy egy esetleges választás alkalmával melyik pártra szavazna a megkérdezett, hanem az iránt is érdeklődnek, hogy kit nem választana. Ily módon jön létre az elutasított pártok listája, s az olvasóra bízzuk e lista értelmezését. Nem állítjuk, hogy egy politikus vagy egy párt tartós népszerűtlensége vagy annak fokozódása mögött pusztán az alkalmazott kampányfogások elítélésé áll, de bizonyosra vehetjük, hogy a többségében ép erkölcsi érzékű, a tisztességes közbeszéd szabályait tisztán látó választók politikai ellenszenveinek és rokonszenveinek alakulásába is belejátszik, hogy megítélésük szerint az előttük kibontakozó politikai párbajban ki harcol tisztességes és ki tisztességtelen fegyverekkel. Nem kétséges, hogy a választási eredmények ismeretében a magyar politikai kultúra fejlődésének adott állapotáról is látleletet készíthetünk. Erre a látleletre azonban még várnunk kell.
5
