A
Lelki kenyér. Gör. kath. ima- és énekeskönyv Aranyszájú Sz. János liturgiájának teljes szövegével, sok imával, az ünnepi és vasárnapi szent liturgiák változó részeivel. Szerkesztette 1 : Krajnyák Gábor dr. . . . . . . . Gyűjteményes Nagy Énekeskönyv a gör. szert. kath. hívek-használatára. A nyilvános isteni szolgálatok vasárnapi és ünnepi részeivel. Üj fordítás. Fordította és szerkesztette Dr. Krajnyák Gábox Legszentebb imakönyv. Aranyszájú Sz. János liturgiájának teljes szövege a legszükségesebb ünnepi és vasárnapi részekkel s néhány imával. Szerkesztette: Kiss Andor dr. — Fűzve . Megrendelhetők a Szent István Társulat könyvkiadóhivatalánál, Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28—30.
2.50 P
12.— P
—.84 P
Szertartástani kiadványok. Görögkatholikus Szertartástan. Iskolai és magánhasználatra. Irta Melles Emil, átdolgozták Szántay-Szémán István d r ^ é s Kozma János. Nemcsak középiskolások, hanem kántortanító és papjelöltek is haszonnal forgathatják. Fűzve: . . . . A gör. kath. szertartástan elemei. Az előbbinek főleg polgári, mezőgazdasági és ipari középiskolák számára készült bő kivonata
3.80 P
2.40 P
Megrendelési cím: Szent István Társulat könyvkiadóhivatala: Budapest, VIII., Szenlkirályi-utca 28—30. Kivonatos Typikon, egyházi naptár és szertartási utasítások. Szerkesztette Kozma János Megrendelési cím: Kozma János püspöki tanácsos, Miskolc, Melinda-utca 11.
1.50 P
Gör, kath. Egyháztörténelem. Dr. Vargha Géza: Gör. szert. kath. egyháztörténet. — Átdolgozta: Dr. Kiss Andor Dr. Kiss Andor: Gör. kath. egyháztörténelem. Polgári, mezőgazdasági és ipari középiskolák számár a . . . Megrendelhető' a -Szent István Társulatnál, Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28—30.
2.80 P 2.40 P
_ PAPP GYÖRGY Dr. MÜVEI. Megrendelhetők a szerzőnél, Nyíregyháza, Bethlen-utca A magyarság és a bizánci kerszténység kapcsolatának kezdetei Szabolcsi gör. kat. parókiák . . . . . . . A munkácsi püspökség eredete . . . . . . Adalékok de Camillis József munkácsi püspök működéséhez . Az ungvári unió időpontja, (Sajtó alatt.) , Nagy Szent Bazil és a magyar humanisták. (Sajtó alatt.) Mátyás király és a görög szentatyák, (Sajtó alatt.) • . .
2.—P —.80 P
t— P
-
—.80 —.80 —.60 —.80
P P P P
OLTALMAD ALÁ S I E T Ü N K MARIAPOCSI SZŰZANYANKI
f
Kani EGYHÁZ
TUDOMÁNYOS
ÉS
EGYHÁZ POLITI KAI
FOLYÓIRAT
A „ S Z E N T M I K L Ó S M A G Y A R O R S Z Á G I U N I Ó S S Z Ö V E T S É G " (SZEMISZ) T U D O M Á N Y O S ÉS I R O D A L M I O S Z T Á L Y Á N A K HAVI F O L Y Ó I R A T A . ^ALAPÍTOTTA: S Z Á N T A Y - S Z É M Á N I S T V Á N D R . • '
Szerkesztő-bizottság: ELNÖK: SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN DR. TAGOK: BOKSAY EMIL, LIKI JÁNOS, LIPPAY LAJOS DR., PAPP GYÖRGY DR., PFEIFFER MIKLÖS DR, ROHÁLY FERENC DR.
Szerkesztő:
KOZMA JÁNOS
CHAÍsHATIS
VIII. évfolyam.
8. (80.) szám.
1941. október.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-utca 11. szám.
Annus VIII.
Nr. 8. (80.)
Keleti Egyház A
October 1941.
„SZEMISZ" tagilletmónye. Megjelenik havonta, július
és augusztus kivételével. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-utca *1. SZ. Telefon (csak hétköznap délután 14—17 órák között): 57—98. Előfizetési ára ártóló tagoknak évi 4 pengő, nem tagok részére: évi 6 pengő. Külföldön évi 8 pengő. A SZEMISZ alapító és rendes tagjai tagsági díj fejében kapják.
TARTALOM! CIKKEK. Duda« Miklós dr.: „Magyarország nemcsak a múltban volt a kereszténység védőbástyája." Szántay-Szémán István dr.: Az Egyház ú t j a a keleti szakadásig. II. közlemény. Papp György dr.: Az ungvári unió időpontja. II. közlemény. Timkó Rémig O . S. B.: Pimen Maximovics Szofronov ikonjai és a „raszkolnyik" művészete.
KRÓNIKA. A Szent Miklós Magyarországi Uniós Szövetség díszközgyűlése és első évi rendes közgyűlése. IRODALOM. Dr. Joanes Bobák: De coelibatu Ecclesiastico deque impedimento Ordinis sacri apud orientales et praesertim apud Ruthenos. Ismerteti: Angelí Ottó dr.
FnPlOCÍn
ílNOHtllliC
EulfICalll
I I I I C I I I U I I d a Sancta ünione. Redactto et Admlnlstratlo:
Periodicum Confoederationis S. Nicolai pro
Miskolc, Hungaria, Melinda-utca 11. — Redactor et moderátor: Joannes Kozma Pretium annuum extra Hnngariam: 8 Pengő aurea. , DISSERTATIONEN Dr. Ep. Nicolaus Dudás: „Hungaria non tantum in praetetitis munimentum erat Christianorum." Dr. Stephanus Szántay-Szémán: Via Ecclesiae usque ad schisme Orientale. Pars II. Dr. Georgius Papp: Quo anno Unio Unghvariensis Ruthenorum peracta esset?
P. Remigius Timlkó O. S. B.: Icones Pimenis Maximovits Sofronov et ars sacra „rascolnic"orum in Russia. CHRONICA. De festivitate Unionistica et de congressu annuo Confoderationis S. Nicolai pro S. Unione, in Hungaria. LITTERATURA. Ut supra sub titulo: Irodalom.
A Szent Miklós Magyarországi Uniós Szövetség (SZEMISZ) postatakarékpénztári csekkszáma: 7775. — Az adminisztráció egyszerűsítése érdekében minden pénzküldeményt erre kérünk beküldeni,«z értesítő lapon jelezve a küldemény rendeltetését
„MAGYARORSZÁG NEMCSAK A MÚLTBAN VOLT A KERESZTÉNYSÉG VÉDŐBÁSTYÁJA." A SZEMISZ 1941. október 7-i budapesti uniós díszközgyűlésének elnöki megnyitója. Elmondta: D U D Á S M I K L Ó S dr., hajdudorogi püspök, országos elnök.
Isteni Üdvözítőnk utolsóvacsorai, szinte végrendeletszerü imádsága: „Szent Atyám, őrizd meg őket, hogy mindnyájan eggyé legyenek," — a kath. Egyház történelmének folyamán mindig élénk uniós tevékenységet tartott ébren. Amióta az emberi gyarlóság és a sötétség hatalma megszaggatta Krisztus varratlan köntösét: szent Egyházának egységét, nemcsak földi helytartói, az egyetemes főpásztorok, a pápák tartották mindenkor szem előtt az ő isteni szavait: „Más juhaim is vannak, melyek nem ebből az akolból valók, azokat is viszsza kell vezetnem, hogy egy akol legyen és egy pásztor;" hanem az egyes országok katholikus népei is mindenkor dicséretes buzgalommal fáradoztak az Üdvözítő emez akaratának megvalósításán. Nem szükséges, hogy az uniós gondolatot és célkitűzéseket, valamint az egyes nemzetek uniós tevékenységét itt részletesen vázoljam, hiszen nagyjából, főbb vonásokban mindnyájunk előtt ismeretesek azok. Én csak a magyarországi uniós tevékenység múltjára és jövőbeni feladataira és szerepére szeretnék egy pár rövid szóval rámutatni. A magyar katholicizmus, amely első szent királyunk óta nemcsak diplomáciai és egyházkormányzati vonalon tartotta fenn Rómával a legszorosabb kapcsolatot, hanem lelki és szellemi síkon is legszervesebben belekapcsolódott Krisztus egyetemes Egyházának életébe, ebből a krisztusi, izig-vérig katholikus munkából is kivette részét a múltban. Szent István birodalmában a nyugati latin szertartású kath. magyarsággal már a sz. király óta igaz testvéri együttesben éltek keleti szertartású keresztény magyarok is, akiknek élete és sorsa egyáltalán nem volt közömbös a latin szert, katholikusság számára. Erre vall a Keleti Sz. Kongregáció bíboros titkárának gyűjteményében őrzött, még eddig ki nem adott levél, amelyben a XII. század egyik kalocsai érseke arra kéri az Apostoli Szentszéket, hogy alapítson püspökséget a Tiszától keletre élő beleknézek számára és helyezze azt Kalocsa érseki joghatósága alá, aminek — mint a levél említi — a különböző szertartás nem lenne akadálya. A szerencsétlen szakadás után még kevésbbé nézhette részvét nélkül a magyar katholicizmus a tévútra sodródott keleti keresztény testvéreket és más nemzetiségű honfitársak sorsát. Történelmi dokumentumaink, okmányaink vannak arra vonatkozóan, hogy háromszáz évvel ezelőtt nemcsak a magyar katholikus főpapok és szerzetesek, hanem más előkelő magyar állami vezetők is foglalkoztak a magyarországi keleti szakadárok ügyével, — uniójával. 177
Izidor kardinális, a görög nemzetiségű kievi metropolita 1441ben a florenci egyetemes zsinattal kapcsolatban kétszer is átutazott hazánkon s mint breviáriumában megtalált feljegyzései bizonyítják, ismételten tárgyalt az ország több akkori vezető férfiújával, mint Hédervári nádorral, Losonczy erdélyi vajdával, a temesvári bánnal és a Horvát-Szlavon-Dalmát bánnal. Nem kell külön bizonyítani, hogy az unió bíborral ékesített főpapja csakis a magyarországi keleti szakadárok egyesítéséről és megszervezéséről tárgyalt az említett magyar urakkal. Sőt igen valószínű, hogy ennek a tárgyalásnak lett eredménye az ősi munkácsi püspökség megalapítása. Az 1646-ban létrejött ungvári szent unió előkészítésében és megkötésében Taraszovits Bazil munkácsi püspök, Parthen Péter bazilita atya (később szintén munkácsi püspök) és rendtársai mellett igen tevékeny szerepet vittek Lippay esztergomi érsek, Jakusits egri püspök, valamint a magyarországi jézustársasági atyák, akiknek évkönyvében az unió tényének bejegyzése az „Exullant coeli" ünnepélyes szavakkal kezdődik. Ugyancsak a jézustársasági atyák és Kollonics érsek tevékenykedtek az első vonalban valamivel később a magyarországi román keletiek uniójának megvalósításán. A magyarországi uniós mozgalom tehát nem egészen újkeletü Gyökerei mélyen visszanyúlnak multunkba. S ha azóta hosszú időn ál nem is jelentkezett az uniós tevékenység a magyar katholicizmus éleiében és kifejezetten nem is szerepelt hivatalos célkitűzéseiben, ez távolról sem azt jelentette, hogy maradéktalanul elvégezte e téren a krisziusi végrendeletben reámaradt feladatot, de még kevésbbé jelent e j e azt, mintha a magyar katholicizmus közömbösnek, érdektelennek érezte volna magát az egyetemes Egyház eme szent törekvésével kapcsolatban. Távolról sem! — Inkább kevésbbé szerencsés külső körülmények és még égetőbbeknek látszó belső problémák idézték elő ezt a félreállást, vagy mondjuk enyhébben: munkaszünetet. Hiszen mi szívünk mélyéig, egész lélekkel katholikusok vagyunk, Krisztus misztikus testének eleven tagjai, akik fájdalmasan érezzük az egyetemes Egyház mély és századok óta mindig eleven sebeit, melyeket a keleti kereszténység elszakadása jelent Krisztus misztikus Lestén. Nekünk sem közömbös, hanem igen is fájdalmas tény, hogy Nagy Sz. Athanáz, Nagy Sz. Bazil, Aranyszájú Sz. János és a többi keleti szentatyák egykor virágzó egyházai ma a szakadás letargiájában senyvednek, s hogy a mélyen vallásos lelkületű szláv keresztények százmilliónyi hívő serege a vörös polip karjai között vergődik. Hazánk és a magyar katholicizmus évszázadokon át volt a nyugati kereszLény lcultura védőbástyája. Dicső és magasztos szerep! De nekünk a jó Isten nemcsak a kínai fal passzív védő szerepét szánta Egyházában. Krisztus akarata szerint mi is a föld sava vagyunk, nekünk is az evangéliumi kovász szerepét kell betöltenünk. Ez pedig uniós vonalon is a munkában váló tevékeny részvételt kíván meg tőlünk. 178
Szent kötelességünk ez nekünk! Elsősorban mint katholikusoknak, kik szívünkön viseljük katholikus Egyházunk integritását és annak maradéktalan helyreállítását; akiknek törvényünk a felebaráti szeretet krisztusi parancsa az eltévelyedett juhokat visszaterelni az ősi akolba, a tékozló fiakat visszavezetni az atyai házba. De szent kötelességünk ez nekünk úgyis mint katholikus magyaroknak. Minket a jó Isten gondviselése nem cél nélkül telepített Kelet és Nyugat határmesgyéjére és nem ok nélkül őrzött itt meg ezer év annyi viharában. Istennek tervei vannak velünk! Ezt éreztem én három hónappal ezelőtt, amikor dicsőségesen uralkodó Szent Atyánk magánkihallgatásom alkalmával ezt a szinte prófétai kérdést tette fel nekem: „Úgy-e, Magyarország nemcsak a múltban volt a kereszténység védőbástyája?" Nem; az a magyar katholicizmus, amely századokon át legjobb fiainak testével és vérével védte a krisztusi hitet, a keresztény kulturát, a katholikus Egyházat, amelynek fiai ma tőlünk távol, keleten véres harcot vívnak a keleti kereszténység antikrisztusi ellenségével, nyomorgató jávai, — az a magyar katholicizmus a jelenben és jövőben is szerepet kér, komoly, áldozatkész munkát vállal a katholikus hit, az Egyház egységének helyreállításában. Ebben a boldogító tudatban és biztos reményben üdvözlöm a körünkben megjelent nagyméltóságú püspök urakat és lelkes uniós munkatársainkat és uniós díszgyülésünket megnyitom.
AZ EGYHÁZ ÜTJA A KELETI SZAKAD.4SIG
— Folytatás és vége. —
Irta és az esztergomi nyári Egyetemen előadta: SZÁNTAY-SZÉM.ÁN ISTVÁN dr.
Ebben az időben került a konstantinápolyi patriarchai trónra Photios (857—886), aki akkor még fölszentelt pap sem volt. A szentéletü Ignácz patriarcha erőszakos eltávolítása után, III, Bardas Mihály segítségével a politikai hatalom emelte őt oda. Photios egyébként korának legkiválóbb tudósa és a bizánci kultura lelkes védelmezője volt, aki híveit valósággal egy táborba szervezte. Megválasztása után elismerte a pápai primátust és azon volt, hogy a pápa erősítse meg őt a konstantinápolyi patriarchai székben; — amikor azonban ez nem sikerült, megszakította az összeköttetést az apostoli székkel. Ignácz patriarcha pártja kitartó volt ugyan az igazság mellett, de kicsiny volt Photius megszervezett pártjával szemben. Photius 867-ben kiadta nevezetes pásztorlevelét, amelyben az ú. n. „római tévelyek" ellen fordult és elítélte az azóta sokat vitatott „Filioque"-t is. 179
Nemsokára száműzetésbe került ugyan (869), de ott is szakadatlanul harcolt és gyűjtötte párthíveit. Hergenrötter egyháztörténelméban elismeri, hogy csodálatos tehetsége volt az emberek megnyerésében és hogy egy erős egyházi párt központja volt, — épen ezért szembe mert fordulni az államhatalommal is, amiért III. Leó császár végleg kolostorba záratta. Nem volt tehát az caesaropapizmusnak vak eszköze, mert akkor az ő bukásával meg kellett volna szűnnie a Rómától való elszakadásnak is. Photius egész Róma-ellenes birodalmat teremtett, amelyet a görögök később sürün felhasználtak és bővítettek is Keleten. Photius bukása után mégis meg lehetett volna kísérelni az egyház egységének helyreállítását, mert elméletben a pápa primátusa még élt Rizáncban, — sőt a XII. században is két jeles görög kanonista: Zonaros és Ralsamos azt tanították, hogy a római pápa a konstantinápolyi patriarcha fölött áll, — de a X. századbeli római helyzet és körülmények nem lehettek kedvező hatással Kelet lelkületére. így a szakadás egyre mélyült s Keruláriosz Mihálynak nem is kellett rendkívüli erőfeszítésekhez folyamodnia, hogy 1054-ben véglegesen be is fejeződjék — a keleti egyház elszakadása. A XII. század végéig azonban még mindig elég sok jó érzésű görög akadt, akik készségesen előmozdították volna az egyház egységének ügyét. S ha ez az uniós párt kisebb is volt, Nyugattal öszszefogva, mégis sokat tehetett volna Keleten az egész világot fenyegető mohamedán-veszedelem elhárítására, különösen akkor, amikor a keleti császárok is elismerték a nyugati segítség döntő fontosságát. Sajnos, az akkori nyugati fejedelmek azonban nem voltak hivatásuk tudatában és nem érezték át, hogy a mohamedánismus visszaszorítása nemcsak görög, de egyben egyetemes keresztény érdek is. Keletet nagyon megzavarták a pápai szék betöltését kísérő szomorú tények is. E kor római pápái közül nem egy akadt, akit a Kelet sem igen tudott becsülni. Ebben az időben ugyanis különböző politikai pártok harcoltak Itáliában a Róma fölötti uralomért s ezek a pápaválasztást is erősen befolyásolták. A pápák és ellenpápák között nem egy tapasztalatlan és fiatal is akadt. A gyakran változó pápák nem is értek rá foglalkozni Kelet ügyeivel és ha megtették, akkor sem mindig voltak szerencsés kezüek. így pl. Sergius pápa követei segítséget nyújtottak VI. Leó császárnak Misztikosz Miklós patriarcha eltávolítására, akinek egyetlen bűne az volt, hogy figyelmeztette a császárt a bizánci egyház törvényeinek megtartására. A pápai követek közreműködése az igazi patriacha eltávolításában nagy izgalmat okozott az egyszerű hívő népnél is, főképen azonban a konstantinápolyi szerzetesség körében, amely az egyház egységéhez hű volt. Később 931-ben Lekapenosz császár 16 éves fiát, Theofilakíoszt akarta a patriarchai székbe emelni, terve azonban Konstantinápolyban nagy ellenkezést váltolt ki, de XV. János pápa követei bizonyos nyomásra elismerték a fiatal patriarchát, akinek életéről 180
igen kevés jót és szépet jegyzett fel a történelem. — Ilyen körülmények között nemcsak megfogyatkozott a pápai tekintély Konstantinápolyban, hanem a bizánci császárok a X. század végén a germán befolyás ellensúlyozására nem egyszer ellenpápát is állítottak. így II. Bazil császár Y. Gergely pápával III. Ottó germán császár rokonával szemben a görög Fialgotosz Jánost választotta meg, aki XVI. János néven koronáztatta magát pápává. Ezek és más hasonló jelenségek nem igen növelték Róma és Konstantinápoly között a kívánatos egyetértést. A keleti egyház javára kell azonban írnunk, hogy még ebben az egész egyház életére nézve is gyászosznak mondható X. században is, a legtöbb konstantinápolyi patriarcha hajlandó volt a Rómával való közösséget fenntartani, sőt pl. I. Bazil patriarcha (974-ben) szembe fordult a császári politikával is és nem volt hajlandó VII. Bonifác ellenpápát elismerni. Sergius patriarcháról (997—1019) tudjuk, hogy ö még a liturgiában említette a pápa nevét. Még á végleges szakadás előtt Sztudita Elek patriarcha is egyetértésben élt a római apostoli székkel. Mindezen örvendetes jelenségek mellett is a Photios-féle szakadás olyan mélyen éreztette gyökerét a bizánci lélekben s a súrlódások oly nagy elkeseredést szültek Keleten és Nyugaton egyaránt, hogy csak egy újabb alkalmas férfiúnak kellett fellépnie, hogy a hamu alatt lappandó parázs lángra lobbanjon és végleg felégesse Kelet -s Nyugat között a testvéri közösség hídját. Ez a férfiú a békeszerető Elek patriarcha utóda: Kerulatiosz Mihály volt, Miszticizmusra és aszkézisre hajló egyéniség volt. Fiatal korában (1040) ő volt a IV. Mihály császár ellen szőtt összeesküvés lelke, aki ezért száműzetésbe küldte. Fivérének tragikus halála megérlelte benne a gondolatot és szerzetessé lett, de a szerzetesi ruha sem változtatta meg alapjellemét. IV. Mihály császár halála után nemsokára m á r a IX. Monomachosz császár bizalmasa. Elek patriarcha halála után ő került a patriarchai trónra. Azzal is vádolták, hogy megvesztegette a választókat, bár a császár meleg viszonya maga is elég volt a megválasztatásához. Ebben az időben üresedett meg a pápai trón is és III. Henrik német császár II. Damazus után Bruno elzászi származású tulai püspököt ültette a pápai trónra, aki akkor mint zarándok épen Rómában tartózkodott, aki azonban csak törvényes úton, vagyis a római papság és a nép által történő megválasztás útján volt hajlandó elfogadni a pápai trónt, azután IX. Leó néven uralkodott. Halála után az egyház a szentek sorába iktatta. IX. Leó épen olyan erélyes volt Kerulariosszal szemben, mint I. Miklós Photiossal szemben. Az 1053. évben, amikor a normannok megtámadták Itáliát és a pápának igen nagy gondot okoztak, Kerulariosz is megkezdte harcát' a pápa ellen. Az ochridai püspök egy vádakat tartalmazó levelet terjesztett, amelyben zsidózással vádolta meg a római egyházat, azért, mert kovásztalan kenyeret használ az Eucharisziához és mert szombaton böjtöl. Ugyanebben az időben Konstantinápolyból is terjesztettek egy még élesebb hangú levelet, amelyet egy Nikita nevű szerzetes írt, aki később a pápai kö181
vetek előtt beismerte, hogy felsőbb parancsra írta. Az ochridai püspök hűséges vazallusa volt Kerulariosznak, — így a két levél valójában az ő személyes támadása volt a pápa ellen. A második levél a kovásztalan kenyeren és a szombati böjtön kívül a Szentlélek származásáról szóló tanítást, a „Filioque"-t, valamint a papi nőtlenséget, a coelibátust is nehézményezte. A pápát talán ez a pont érintette a legjobban, mert épen akkor egyik legfontosabb teendőjének tartotta a pápaság erkölcseinek megjavítását. Kerularisz nemcsak magáévá tette az összes vádakat, hanem az összes latin templomokat bezázatta Konstantinápolyban. Ez a rendelkezés a felizgatott tömeget a templomok, sőt az Oltáriszentség megbecstelenítésére is ragadta azon okból, hogy az nem valódi szentség, mert kovásztalan kenyérből lett. A pápát mélyen elszomorították a konstantinápolyi események. A császár is megdöbbent, mert érezte, hogy az idő nem alkalmas a civódásra, amikor a normannok az egész Dél-Itáliában a bizánci uralmat is veszélyeztették. Nem tudni, hogy a császár mivel hatott a patriarchára, aki levelet küldött Rómába, amelyben látszólagosan a béke fenntartása mellett nyilatkozott. A pápa mindamellett az ügy tisztázására Humbert kardinális vezetésével követeket küldött a császárhoz, ezek között volt a lotharingiai származású Frigyes is, a római egyház titkára, aki később X. István révén uralkodott, mint pápa. A császár előzékenyen, a patriarcha azonban hűvösen fogadta a küldöttséget s a pápa levele a császárt nagyon megnyugtatta. A patriarchához intézett pápai levél is udvarias volt ugyan, de határozottan elítélte Kerularioszt, hogy mint fiatal pap, az egyházi fokozatok bevárása nélkül foglalta el a patriarchai széket. Megrótta a nagyravágyásáért s azért, hogy joghatósága alá vette az antiochiai és alexandriai patriarchákat s hogy ő is használja az „egyetemes patriarcha" címet. Időközben IX. Leó pápa meghalt (1054. ápr. 19.) s mihelyt ezt Kerulariosz megtudta, többé figyelmére sem méltatta a pápai követeket és a pápa kívánságának teljesítését megtagadta. Humbert pápai követ a várakozás idején egy párbeszédes cáfolatot írt a Kerulariosz által terjesztett vádlevelekre, amelyben egy római és egy bizánci vitatkozik s a bizánciak magatartását elítélve, — igazolja a római szertartást. A cáfolat hangja és modora azonban inkább kihívó, mint meggyőző volt. — A legátusok hosszú várkozás után 1054. július 16-án, három hónappal a pápa halála után, (877 évvel ezelőtt) a Szent Szófia templom oltárára letették a kiközösítő bullát, amely Kerularioszt az egyházból kizárja és a következő napon elhagyták Konstantinápolyt. Ezzel a szakadás befejeződött. Keleten formálisan úgy intéződött el, hogy Kerulariosz vagy 20, az udvarhoz szító püspökkel zsinatot tartott, amelyen viszont kimondottták Rómára az anathémát. A zsinat után Kerulariosznak, aki egyébként szigorú papi életet élt, sikerült a maga oldalára állítani azt a serzetes papságot is, amely Photiosszal és addig minden szakadási kísérlettel szemben a Rómához való hűség és ragaszkodás példaképe volt. Ez a fanatizált szerzetesség aztán a nép lelkébe is mélyen be182
oltotta a Rómától való elidegenedés csiráját. A görög szakadás után később a bolgárok, szerbek és oroszok is követték a görögöket a szakadásban. A történelem tanúsága szerint eleinte ügyet sem vetettek a konstantinápolyi szakadásra, csak később a bizánci agitáció szinte észrevétlenül vitte őket is a szakadásba. Az oroszokról, akik a legnagyobb elszakadt tömeget jelentik s akik felé ma a pápák providentiális gondoskodása is irányul, Golubinszkij jeles történetírójuk beismeri, hogy közöttük csak a görögök terjesztették és tartották fenn a római egyház iránt való ellenséges érzületet. A görög befolyás oly mélyreható volt, hogy a „latinok" ellen egy csomó ellenséges izü megnyilatkozást találunk még a szerb és a bolgár népköltészetben is. A. tárgyilagos ítélkezés kívánja azonban, hogy a görög hellén szellem védelmére is hozzunk fel egy történelmi folyamatot, amely egyben Kelet és Nyugat eltávolodására is hatással volt. A régi keleti provinciák túlsúlya a kereskedelemben, sőt az államkormányzatban is egyre jobban megerősödött és főképen Kisázsia tört előre s III. Izauri Leóban már császárt is adott a bizánci birodalomnak. Konstantinápoly népessége is erősen összekeveredett a keleti provinciák népével. Az arabokkal való érintkezés is átalakító befolyással volt a görög szellemre, Theophilosz császár pl. a bagdadi kalifa palotájának mintájára építette Rizáncban a magáét. A képrombolás korában látszott meg ez a szellemváltozás a legjobban. A keletről jött képrombolók ellen a görög nép egész lelkével védte a képek tiszteletét. — A trullai zsinat említett kánonját is majdnem kizárólag keleti főpapok írták alá. Az elkülönülésnek siralmas oka volt az is, hogy úgy a latin, mint a görög Ulyriát a szláv népek foglalták és pusztították el s ezzel a közvetítő kapcsolat is megszűnt Rizánc és Róma között, mert addig a római patriarchatushoz tartozó Illyriában bizánci kapcsolatai mellett is erős volt a nyugati tradíció. A keleti egyházszakadás kérdésének végső megítélésében legvilágosabbnak tartom dr. Dvornik felfogását, aki az Í929. évi prágai uniós kongresszuson nagy vonásokban a következőkben fejtegette a kérdés hátterét. A keletrómai birodalom sorsával ellentétesen alakult a nyugat-római birodalomé. Politikai felbomlása után az egyház a pápával együtt, mint a birodalom örököse állott szemben a pusztító barbárokkal, akiket erkölcsi erejével keresztényekké tett s a hiten kívül, a pusztulástól megmentett latin irodalmat és művészetet is átadta nekik. Ezek a népek joggal tekintették a pápát atyjuknak és pártfogójuknak, mert mindent tőle kaptak, a nyugati egyház pedig semmit sem vehetett át tőlük. A latin geniust az egyház őrizte meg. A zavaros időkben a Kelettel való összeköttetés majdnem lehetetlen volt s így a latinok meg sem tudták érteni a Keleten végbement változásokat, viszont, amikor a bizánciak azt látták, hogy a pápa nemcsak az egyházi ügyekben a legfőbb fórum, hanem a királyok és császárok ügyeibe is gyakran intézkedik, sőt bíráskodik, — R ó m a iránt érzett aversiójuk csak növekedett. 183
Sok történelmi adatot hozhattam volna még fel Kelet és Nyugat elhidegülésének magyarázatául, de egy előadás keretébe többet beleszorítani nem lehet. Végső konklúzióként dr. Dvornikkal együtt mi is elfogadhatjuk azt a megállapítást, hogy a schizma, a keleti egyházszakadás nemcsak két-három személy ügye — bármennyire hibásak is volnának azok, mert hosszú folyamat készítette azt elő. Épen ezért mennél inkább törekszünk a schizma okainak mélyére hatolni, annál inkább meg fogunk győződni arról, hogy a keleti egyház kérdéseit mindenkor a legnagyobb keresztény szeretettel kell vizsgálnunk, ha az egyház és a pápa szándékait kívánjuk szolgálni.
AZ UNGVÁRI UNIÓ IDŐPONTJA Irta: PAPP GYÖRGY dr. — Befejező közlemény. —
A probléma végleges eldöntésére alkalmasnak látszik az az okmány, melyet a vatikáni titkos levéltárban a S. C. Consistoriális 1771. márc. 20-iki ülésének iratai között találtam meg, — s amely az 1652. január 15-iki folyamodványnak másolata. Ez a másolat az eddig ismeretes másolattól néhány jelentéktelen pontban különbözik csupán, — eltekintve az unió időpontjának megjelölésétől, melyet világosan és határozottan 1646. április 24-re tesz, mégpedig betűkkel és rövidítés nélkül írva ki az évszámot: „in Anno Salutifero millesimo sexcentesimo quadragesimo sexto, Április die 24." Mivel ez a most napvilágra került másolat (eltekintve az idegen nyelvű másoló néhány tollhibájától), láthatóan nagyobb gonddal és precizitással készült, mint a Nilles, Fiedler és Hodinka által kiadott másolat s ezért a többi (lényegtelenebb) eltérésekkel kapcsolatban is annál hitelreméltóbbnak látszik — lévén ez a magyarországi ruthén görögkatholikus egyház egyik legfontosabb okmánya — szükségesnek véljük azt egész terjedelmében közölni, a pozsonyi káptalan hitelesítésével együtt. Az oklevél szövege a következő: „Nos Capitulum Ecclesiae Posoniensis memoriae commendamus tenore Praesentium significantes, quibus expedit Universis, Quod Reverendissimus Dominus Petrus Parthenius Episcopus Muncacsiensis Graeci Ritus unitus, coram Nobis personaliter constitutus exhibuit Nobis, eti praesentavit certas quasdam ternas Literas, primas quidem Sacerdotum Sacri Ritus Graeci idiomate Rutheno confectas, et emanatas sex Archidiaconorum Sigillis, et manuum subscriptionibus roboratas; Professionem verae Fidei Romanae Ecclesiae continentes, ejusdemque Pastori, ac Sanctissimo Pontifici sonantes, easdemque ex eodem Rutheno idiomate in Latinum de vérbő ad verbum translatas etc. petens nos debita cum instantia, ut nps 184
easdem Literas transcribí, et transumi facientes, in transumptoque Literarum nostrarum eidem extradere non gravaremur. Quarum primarum tenor talis est. Gratia Christi electe Sanctissime Pater, et* Universalis Patriarcha. Nos Sacerdotes S. Ritus Graeci inclyti, et Apostolici Regni Hungariae incolae per Comitatus in cathalogo nominum nostrorum specificatos sibi compertum habentes, quod Sacramentum Regium sit abscondendum, opera vero Dei esse revelanda, et sole clarius omnibus Populis manifestanda, utpote talia, per quae Clementissimi Dei nostri erga rationalem Creaturam ineffabilis solet declar a n bonitas, et misericordia; huic itaque principio, et angelicae regulae innixi Sanctitati Vestrae denunciamus, praedicamus, et devotissimis Coelum usque coram toto Mundo evehimus laudum titulis; Quid tale? Scilicet gratiam Dei, et Salvatoris nostri liberaliter in nobis effusam, qua operatrice, salutisque animarum nostrarum amantissima praenuncia, abdicate, et e cordibus nostris pulso graecanicae insaniae Schismate sumus reducti, ac redesponsati Immaculatae Virgini Sponsae Unigeniti Filii Dei, hoc est Sanctae Romanae Ecclesiae hactenus a Nobis sine ulla causa exosae, odioque haDitae. Haec vero ipsa reductio nostra peracta est in Anno Salutífero millesimo sexcentesimo quadragesimo sexto, Aprilis die 24. Imperatore Ferdinando III. Romanorum Sacratissimo Caesare in Ecclesia Arcensi Unguariensi latina, in bonis Illustrissimi Comitis Georgii de Homonna sita tali modo Dominus Episcopus Muncacsiensis Basilius Tarassovics, qui e vivis iam discessit, quum sequens partes tam schismaticas, quam haereticas Unionis Sanctae vinculum rupisset, et Ecclesiae Catholicae nuncium publice remisset, hoc animadvertens Yener. in Christo Pater Dominus Georgius Jakusich Episcopus Agriensis jam in Christo quiescens, habens penes se RR. Patres Basilianos in hunc finem adscitos, Patrem Petrum Parthenium, qui hodie noster est Eposcopus, et Patrem Gabrielem Casovicium, nos per Literas suas Unguarinum humanissime invitavit, sermoneque opportuno de unione sacra per praedictos Patres praemisso, quod intendebat, Spiritu Sancto sic disponente, facillime effecit, diemque Sancto Georgio Martyri dicatam pro Fidei professione facienda terminavit. Qua die nos Sacerdotes 63. congregati praefatum Reverendissimum Episcopum Agriensem ad Ecclesiam praecitatam sumus sequuti. Praemisso itaque incruenti Sacrificii mysterio nostro Rutheno idiomate habito, praemissaque a nonnullis Sacerdotibus peccatorum expiatione Sacramentali, Fidei professionem audibili voce secundum formam praescriptam emisimus, scilicet: Nos credimus omnia, et singula, quae S. Mater nostra Romana Ecclesia credere iubet; Sanctissimum Dominum Pattern Innocentium X. universalem esse Christi, et1 nostrum Postorem profitemur, ab eoque cum Successoribus nostris dependere in omnibus cupimus, et volumus, his tamen adjectis conditionibus: Primo ut Ritus Graecae Ecclesiae Nobis servare liceat. Secundo Episcopum a nobis electum, et ab Apostólica Sede confirmatum ha185
bere; Tertio, Immunitatibus Ecclesiasticis libere frui. Quibus Reverendissimus Praesul facillime annuit. Id ipsum totum Illustrissimus quoque Benedictus Kisdi Episcopus Agriensis cum Generáli Vicario assistente sibi Rever, in Christo Thoma Jaszberemp S. J. Religioso in anno millesimo sexcentesimo quadragesimo octavo ratum habuit. Máxime vero negotium hoc nostrum paterna sua sollicitudine roboravit tam Illustrissimus, ac Reverendissimus Princeps Hungáriáé Georgius Lippay Archiepiscopus Strigoniensis bis a Nobis per Legationem a praedictis RR. PP. Basilianis susceptam requisitus, quam etiam Reverendissimus Episcopus Vaciensis D. Matthias Tarnoces,. quibus nos obbligamus in perpetuum. His Sanctitati Yestrae significatis Benedictionem paternam Causae nostrae promitionem, et Episcopi a Nobis electi Reverendissimi Patris Petri Parthenii confirmationem unanimiter, et humiliter petimus. Unguarino anno 1652. Januarii die 15. Sanctitatis Vestrae Serví humillimi Graeci Ritus Sacerdotes Alexius etc. Sequuntur subscriptiones sex Archidiaconorum. Nos itaque justa, ac legitima petitione Reverendissimi Domini Petri Parthenii Episcopi Muncacsiensis, modo praemisso facta, coram Nobis exaudita, et admissa inclinati, praettactas térras Literas non abrasas, non cancellatas, nec in aliqua Sui parte suspectas, sed omni prorsus vitio, et suspicione carentes de verbo ad verbum sine diminutione vel augmento aliquali, tenoribus earumdem transcriptis in transumpto praesentium Litterarum nostrarum jurium ejusdem Reverendissimi Domini Episcopi Muncacsiensis futura pro cautela necessariarum sub sigillo nostsro Capitulan, et authentico extradendas duximus, et concendendas. Originalibus earumdem eidem D. exhibenti in specie restitutis. Datum feria secunda próxima post Dominicam Quinquagesima anno Domini millesimo sexcentesimo quinquagesimo quinto. L. S. Lecta in Capitulo." Ez a másolat immár nem csupán negativ irányban (az 1649. évi dátum alaptalanságát bizonyítva), hanem pozitív irányban is eldönti a vitát, kétségtelenné téve az 1646. évi dátum helyességét. #
*
*
Hátra van még annak megállapítása, hogy a tollhiba hogyan és mikor csúszott be a másolatba. A Hodinka által kiadott másolatot Kollár Ádám, Mária Terzia könyvtárigazgatója készítette, a Bradács püspök által felmutatott eredetiből. Ez a másolat került a királyné elé is, aki 1766. április 30-án Albani bíboroshoz intézett levelében szintén 1649-re tette az ungvári uniót: „Populus Ruthenorum . . . anno adhuc 1649 Sacram Unionem . . . amplexus est." 1 ) Mikor azonban a munkácsi püspökség felállíiása körül kemény vita keletkezett a királyi udvar, az egri püspökség és a ruthének kö186
zött, akkor alaposabban utánanézlek a dolognak, megkeresték az eredetit s annak az alapján helyesen datálták az eseményt. Stephanus de Angelis és Aloysius Coquelines római ügyvédek, Mária Terézia prokurátorai a XIII. Kelemen pápa elé terjesztett 34 pontból álló érvelésük 15-ik pontjában a következőket mondják: „Vita functo Basilio Tarassovicz... factum est divina disponente gratia, ut sexaginta tres Archipresbv'teri Rutheni. . . unionem renovarent anno 1646 . . . " A 24-ik pontban megismétlik: „ . . . ante renovatam anno 1646. unionem cum S. R. E., suum Ordinarium Episcopum habebant." Majd a 34-ik pontban ismét így írnak: „ . . . Rutheni Muncacsienses anno 1646. in actu renovatae cum S. R. E. u n i o n i s . . . " Aloysius Coquelines második beadványában többször is megemlékezik az unióról s azt 1646-ra teszi. (Számszerint nyolcszor, a 3., 4., 6., 7. és 40 oldalon.) Egyszer 1648-at mond, de ez nyilván elírás. Az egri püspök 1767. március 31-iki levele részletesen elmondja az unió lefolyását, de dátum nélkül: „circa médium prioris Saeculi", — mégpedig: Zelo, industria, ac laboré Episcopi quondam Georgii Jakusics; q u i . . . Sacerdotes, ejusdem ritus . . . Unguarinum . . . convocavit adeo feliciter, ut1 sexaginta tres Presbvteri Unionem cum S. Romana Ecclesia amplexi, coram eodem in Ecclesia professionem vere, et unice Salvificae Fidei emiserint palam, publice, et manifeste." — Aztán így folytatja: „Unionis huius eo tempore coeptae meminit S. Synodus Nationalis sub Primate Regni Georgio Lippai Anno 1648.. Mense Septembri Tyrnaviae celebrata, cujus Acta Propositione 23. ita sonant: In Scepusio, praesertim verő in Agriensi Dioecesi ostium non leve apertum est convertendis, et ad Unionem S. Matris Ecclesiae adducendis Ruthenis Schismaticis, quorum Sacerdotes non pauci jam ad Ecclesiae grémium confluxerunt. Synodo huic interfuit, et subscripsit etiam Benedictus Kisdi Episcopus Agriensis, et immediatus Jakusicsii Successor." A levél szövegéből kitűnik, hogy ha nem is említi az 1646. évet, jól tudta, hogy akkor történt az unió. Az egri püspök természetesen erősen kihangsúlyozza itt elődjének, Jakussics püspöknek a rut'nének egyesülése körül szerzett érdemeit. A ruthéneknek és a királynő képviseletében eljáró ügyvédeknek könnyű lett volna ezzel szemben rámutatni arra, hogy — ha valóban 1649-ben történt volna az unió — azon semmi szerepe nem volt Jakussics püspöknek (ki 1647ben meghalt) s mégsem tették. Nyilván azért, mert Munkácson is, Bécsben is jól tudták, hogy 1646-ban volt az unió. Ugyancsak 1646-ra teszi az uniót Franciscus Antonius Mazzochi, az egri püspök prokurátora. A S. Congr. Consist. hivatkozott aktái között lévő iratában u. i. a következőket mondja: „Unió . . . nonnisi Zelo Apostolico Georgii Jakusich Episcopi Agriensis Anno 1646. inchoata fűit." (p. 3.). Majd később a schizmáról mondja, hogy 1646-ig tartott' (p. 16.). Később a következőket mondja: „anno 1646. ea sub conditione ad S. Unionem 63 Presbvteri Rutheni devenerint, u t . . . " (p. 25.). Még 3 helyen ismétli az 1646-iki dátumot (p. 26-27.) 187
Ha mármost Munkácson, Egerben és Bécsben egyformán 1646ról datálták az uniót, könnyű megállapítani, hogy Kollár Ádám íródeákjának tolla tévedett csupán, amikor a Bradács által felmutatott példányból (a pozsonyi káptalan 1655. febr. 14-iki átírásából) lemásolta a szóbanforgó okmányt. Mivel 1766. április 30-án már ennek alapján írta meg Albani bíboroshoz intézett levelét Mária Terézia, ennek a másolatnak elkészítését (amit Hodinka „1770. körüli' időre helyez (Okmt. 165.), pontosabban 1764-re kell tennünk, amikor Bradács János Olsavszky Mihály püspök megbízásából Bécsben járt, hogy ott1 átadja a munkácsi egyházmegye papságának 1764. január 30.—február 1. napjain tartott egyházmegyei zsinatján készített felségfolyamodást. 1 ) *
Az unió napját a régebben kiadott s a most általam publikált másolat egyformán Sz. György napjára, április 24-re helyezi. Ugyanígy említik az összes dokumentumok. Az egyetlen kivétel Fr. A. Mazzochinak, az egri püspök római prokurátorának a Szentszékhez intézett beadványa, mely április 23-ra helyezi azt' („die 23. Április dicti anni 1646.") Kétségtelen, hogy Mazzochi volt az, aki tévedett a nap megjelölésében. Ennek a tévedésnek kézenfekvő oka pedig az, hogy amikor az unió napjaként Sz. György ünnepét s április 2k-ikét olvasta — mivel a világegyház ápr. 23-án ünnepli Sz. György vértanú ünnepét — elírásnak vélte az ápr. 24-iki dátumot s kijavította azt. Szent György ünnepének kihangsúlyozását pedig feleslegesnek tartotta. Igaz ugyan, hogy a hazai görögkatholikusság is április 23-án ünnepli Sz. Györgyöt! Mégsem szabad erre a napra gondolnunk, mert hiszen az ónaptár szerint Sz. György-nap az ú j naptárnak egészen más napjára esett. Különben is kézenfekvő, hogy Jakussics György püspök saját védőszentjének ünnepét akarta emlékezetessé tenni, amikor levelében épen Sz. György napjára hívta össze a ruthén papokat, hogy visszavezesse őket az Egyház egységébe. Ő pedig nyilvánvalóan a sajáti kalendáriuma szerint való Sz. György-napra, tehát április 24-re gondolhatott. *
Az ungvári unió pontos róan: 16A6. ápr. 24.
időpontja
tehát minden
kétséget
kizá-
*) Mária Teréziának Albani bíboroshoz intézett levelét, az egri püspök 1767. március 31-iki levelét, St. de Angelis, A. Coquelines és F. A. Mazzochi elaborátumát a vatikáni levéltárban, a S. Congr. Consist. 1771. márc. 20-iki ülésének iratai között olvastam.
188
PIMEN MAXIMOVICS SZOFRONOV IKONJAI ÉS A „RASZKOLNYIK" MŰVÉSZETE. I r t a : TIMKÓ RÉMIG O. S. B.
Néhány évvel ezelőtt a római világkiállítás tervezgetéseivel kapcsolatban a Szentszék is elhatározta, hogy missziós kiállítást rendez. JVlgf. Costantini, mikor a különböző szempontok figyelembevételével összeállított anyagot XI. Pius pápának bemutatta, megemlítette, hogy alkalmas lenne a misszióknak ezen ismertetésén belül a keleti egyházra, s különösen annak művészetére is felhívni a nyugatiak figyelmét. Bár ezek a területek nem tartoznak a missziók érdekkörébe, de ha m á r azon népek és földrészek kultúrájáról szó fog esni, melyeknek kezdetleges alkotásai úgy formában, mint belső tartalomban a tökéletességnek csak kezdetleges fokán állanak, mennyivel inkább kellene figyelmünket és érdeklődésünket egy tiszteletreméltó, ősrégi, a kereszténységgel és a keleti keresztény népek kultúrájával bensőségesen összeforrt művészet felé fordítanunk, mely művészet klasszikus példája is lehetne egyszersmind annak, hogy az Egyház egy nép és kultúra latba vetésével hogyan fejleszthet, alakíthat a végső kifejlődésig és a tökéletes kibontakozásig egy művészetet, mint ahogy ezt a keleti egyházak Kelet művészetével tették. így került a kiállítás programjába az örmény és kopt, görög, orosz, melchita és ruthén rész, hogy végre megalakulhasson — első ízben — egy teljes és áttekinthető felsorakoztatása a keleti kereszténység művészetben kifejezésre juttatott lelki gazdaságának. Hívatva lett volna ez rámutatni arra a minden szakadáson felülálló egységre is, melynek legerősebb éltetője a közös eredet és az a hit, hogy ezekből a ma csak „rész-összhangokból" egyszer egy új, erőteljes és igazi, nagy harmónia fogja összekovácsolni Keletet és Nyugatot. A háború miatt a kiállítás elmaradt, egy kedvező alkalom azonban lehetővé tette, hogy legalább az orosz művészettel megismerkedhessünk. A kiállítás megszervezőjét annak idején az amay-i uniós bencések tanácsára Frolov orosz ikon-festő tanítványai között keresték. A kiválasztott művésznek az lett volna a feladata, hogy az amayiak uniós és keleti tárgyú irodalmi ismertetései mellett, képekben, ikonokban mutassa be Kelet vallásos szellemét. Ekkor fordult a figyelem Pimen Maximovics Szofronov felé, ki akkor, hosszú európai útjai során éppen Szerbiában dolgozott. P. M. S z o f r o n o v a Pejpusz-tó mellett fekvő Tichotkában, 1898ban született. Iskoláit még be sem fejezte, mikor az alig 12 éves, kiváló tehetségekkel megáldott gyermek F r o l o v mester ikonfestő-iskolájának tanítványa lett. Közel két évtizeden át dolgozik a mester oldalán, először mint tanítvány, m a j d mint legerősebb támasz, segítőtárs, az ikonok lelkének, a színek és formák titkainak örököse. Első nagyobb m u n k á j á t a raja-külaa-i „óhitű" (sztarovjerc) templom dekorálásánál végezte. A tehetséges festő egyre több megbízatást kap mesterétől. A kolki-i és más. nyugatoroszországi
189
templomok festésénél és restaurálásánál tág lehetőségek nyílnak már arra, hogy nem mindennapi tehetsége önálló alkotásokban bontakozhasson ki. — 1930-ban meghal Frolov, Sofronov ekkor elhagyja régi lakhelyét » Rigában telepedik le, iskolát alapít az „óhitűek" stílusában és szellemében. — 1931ben m á r ú j r a búcsút mond nagyszámú tanítványainak s az ottani orosz emigráns-kolónia meghívására Párásba megy. Iskolája itt talán még nagyobb h a tást ér el, mint Rigában, s ezúttal személye a külföld figyelmét sem kerülheti el. — Ekkor kezdődik életének mozgalmasabb szaikasza. Hazautaztában haszszabb időt tölt Amay-ban a keleti ritusú bencés kolostorban, ahol az i k o n tanulmányoknak középpontjába kerül. Néhány év múlva Prágában találjuk, m a j d nem sok időzés után Sándor király hívására Belgrádba utazik. Jugoszláviai tartózkodása emlékét őrzifc a rakovita-i ési lubia-i kolostorok ikonjai. Belgrádban alapított festő-iskolája annyira megnyeri Barnabás pátriarka tetszését, hogy a mestert kéri meg, készítse el neki magánkápolnája számára az ikonokat. Itt éri az elmúlt években a Szentszék meghívása.
P. M. Szofronov azon festők közül való, kik az „óhitü"-ek, a „raszkolnyikov"-ok hagyományait őrzik művészetükben, formáikban,, színeikben és áhítatukban. De kik iisi ezek az „óhitű"-ek és mit is akarunik ezzel a szóval jelölni: „raszkol"? A XVII. század közepe ú j fejezetet nyit nemcsak az orosz művészet, de az egész egyházi és állami élet történetében is. A nyugati szellem behatolásával szemben, mely a vallásos élet minden mozzanatában egyre n a gyobb tért kezdett hódítani, az erélyes N i k o n pátriarka erőteljes és gyökeres reformokkal a k a r szembeszállni. Vissza kell térni a b y z a n t i n szellemhez, a bizánci formákhoz s el ikell vetni, ¿ki kell irtani mindazt, ami Nyugatról jön: ez körülbelül Nikon programja. Hogy szavainak nagyobb súlyt adjon, egy nagy felháborodásában darabokra zúzza a „frank-mintára" készült képeket a zsinati terem padlóján. A „Nap és Hold" teoretikusa (A Nap i pátriarka, a Hold a cár) egészen mélyre szándékszik nyúlni s az egyház és az állam legszentebb hagyományait sem kímélve elrendeli a liturgikus k ö n y v e t , dallamok és ikonok bizánci minták szerint való kijavítását. De még itt sem áll meg. Hatalmas harcok árán vitathatják csak meg, hogy vájjon két újjal (orosz szokás szerint) vagy hárommal (bizánci módon) kell-e keresztet vetni; a körmenetek nyugatnak vagy keletnek tartsanak-e; a keresztség alámerítéssel vagy meghintesse! történjék-e stb. Bellső viszály és törés a reformok ¿következménye. Nikon régi hívei, akik mikor pátriárkává emelkedett, mint egy ember álltak mellette, most Neronow és Avvakum vezetésével ellenállnak a graekophilok törekvéseinek, s az előbb még kéz a kézben a n y u gati behatások ellen harcoló barátok a legádázab ellenségekké válnak. Hoszszú évekig folyik a vér. Máglya máglya után hamvad el, de az őisi könyvekhez, hagyományokhoz, képekhez és szokásokhoz hűen ragaszkodó, szakadároknak, eretnekeknek, egyház és állam ellenségeinek bélyegzett (1667. moszkvai zsinat; r a s z k o l ; = szakadás; s z t a r o v j e r = óhitű; magukat így nevezték) „óhitűek" nem térnek el útjukról. Milliók, a régi emlékekben rejlő igazi szépségek fanatikusai önként, örömmel mennek a halálba: „ad majorem Dei glóriám". Avvakum a máglyán hűségre és ikitartásra inti híveit; halálából még nagyobb lelkesedés, még több áldozat fakad. A nép a z
190
„óhitűek" pártján állott; úgy érezte, hogy ezek azok, akik az igazi forrásokból merítenek, azokból, melyek egy Sz. Olgának, Wladimirnak vagy J a r o szlávnak adták az igaz hitet. Ez az „igaz-hit" az orthodoxia kulcsa a: p r a v o s z l a v i e . — így lettek az „óhitűek" nagyszierű tanúk, a szó legszorosabb értelmében lángoló oszlopok (a máglyán) az orosz egyház és nemzet történetében. A további idők folyamán a „raszkolnyik" művészek csak titokban festegethették tovább az ősi ikonokat. A régi, Kiev—Nowgorod—Pskov—Vladimír —Moszkva emlékeit híven őrzik, másolják, hogy egy újabb kor, mely m á r többet fog érteni belőlük, melynek már lesz érzéke a nemzet emlékei iránt, régi erejükben s hamisítatlan eredetiségükben vegye át tőlük s tegye ú j r a az ortodozia kincseivé. A XIX. század irodalma előtt m á r nem ismeretlen az ősi katedrálisok festményeinek 1 lelkülete, s ú j öntudattal és lelkesedéssel ébred értékeinek tudatára. A XX. század m á r tovább megy: lé- és polgárjogot, még többet is: tiszteletet és elismerést biztosít az orosz művészet ősi emlékeinek, kezdődik a „raszkolnyik" második, nagy renaissance-a. (1904.) Nagy felszabadíó háború indul meg az ikonokat fedő, évszázados por és rárakódott szenny ellen. Kiev és Moszkva kincsei ú j fényükben s aranyos keretekben foglalnak helyet az ortodoxia fellegváraiban. Restaurálják, javítják, kiegészítik i megromlott képeiket. Lemásolják a tökéleteseket, hogy minél szélesebb körökben válhassanak közkinccsé. Az „óhitűek" m u n k á j á n a k egyik élharcosa: O s t r o u h o v műveivel az intelligencia érdeklődését is fölkelti. Ö többek között a moszkvai Tretiakov-galléria megőrzője, s nagy érdeme van a b ban, hogy 1912—13-ban megnyílhatott Moszkvában az első ikon-kiállítás. A cár tetszését is annyira megnyeri a „raszkolnyik" fáradozása, lelkes m u n kája, hogy megbízza őket a Cárszkoje—Szelo-i Sz. Theodor katedrális diszíaészével, s feltételül szabja, ki azt, hogy itt csak régi ikonok foglalhatna! helyet. Közben a forradalom vihara gyökerében rázza meg nemcsak a Sz. Theodor templom ikonjainak festő munkálatait, hanem az egész orosz nemzet és egyház életét, az orthodoxiát és az ikon-kultuszt is. A bolsevizmus uralomrajutásával csodálatosképen egy idő múlva Cárszkoje—Szeló-ban tovább folyhat az ikon-festés. Hogy az ősi festmények még a Szovjet szemében is nemzeti értéket jelentettek, m u t a t j a az a tény, hogy a forradalom 10 éves évfordulójára rendezett kommunista-nemzeti kiállításon az orthodoxia ikonjai is helyet kaptak. Hogy a tárlatot néhány nap múlva b e kellett zárni, azt nem csupán az a körülmény okozta, hogy az emberek sírni és imádkozni kezdtek a ¡képek előtt, hanem a vidékről feljött pártvezetők megbotránkozása vetett véget a dolognak. Vádként hozták ugyanis fel a moszkvai vezetőséggel szemben, hogy míg nekik a saját területeiken el kell kobozni és tűzre kell vetni az ikonokat, addig a Szovjet-Köztársaság szívében nyilvános csodálat és tisztelet tárgyát képezhetik. — Ami azonban nem sikerült Oroszországban, siker koronázta azt külföldön. A kormány beleegyezésével a kiállítás elfogadhatta a berlini „Kelet-Európa" társaság meghívását. Wulf és Volbach vezetése alatt meg is nyílik egy kiállítás, m a j d a sikerek után egy másik is. Ez utóbbi indul azán európai korúra s nem kis érdeklődést érdemel ki Nyugat népei között.
191
Ennek a vérrel, tűzzel megvédett, régi hagyományokból táplálkozó s a martiriumig való ragaszkodással fenntartott művészetnek letéteményese P. M. Szofronov lelkületében és formáiban egyaránt.
Ikon-festő nem lehet akárki a keleti egyházban. A legrégibb időktől kezdve szerzetesek gyakorolták ezt a művészetet. (Az ikonok bölcsője a szkit'ák és laurák szerzetes közösségeiben ringott s a monasztikus—aszketikus jelleget ma is magán viseli.) Más világi ember, csak hosszú kivizsgálások alapján, egyházi imák és avatási szertartások után merészkedhet arra, hogy ecsetjével Krisztus, vagy az Istenszülő; szentek vagy angyalok képmását táblájára fesse. Nem szöveget ír (Logographos) az ilyen művész, hanem való életet, az isteni, vagy tökéletes Isten-követéstől áthatott életet elevenít meg. (Zoographos.) Ennek az élet-megelevenítésnek legfőbb tárgya Krisztus megtestesülése: az emberré lett Krisztus. — Aki ilyen magasztos hivatásra lett kiválasztva, annak szentül is kell élnie: böjtökkel és megtartóztató élettel kell magát méltóvá tennie a nagy feladat elvégzésére: Krisztus és a Mennyeiek ábrázolására. A kép, az ikon ugyanis a legszorosabb összeköttetésben van a prototípussal, melyet ábrázolni akar, úgy, olyan szoros viszonyban, mint a pecsét a pecsétnyomóval vagy a test a saját, földrevetített árnyékával. (Theodor Sztudita.) A festő ezt az isteni prototípust közvetíti festményével, hogy ez az ábrázolás minél tökéletesebb legyen, neki is mindig szorosabb kapcsolatban kell lennie avval, akit ábrázolni akar. Az ikonok alkotója is egyházi ember: szent, kultusz-cselekményt végez a Krisztus-, vagy más szentek ábrázolásával. Nem a földit, a körülöttünk alakuló és mulandó dolgokat festi meg, hanem az égiek, a másik, az igazi világ alakjait vetítik elénk, hogy áhítatot ébresszen bennünk s a jobbak, a tökéletesebbek követésére serkentsen. S itt találhatjuk meg az egész keleti fesíészet platonikus alapgondolatait: a világ a keleti kereszténység számára csak hasonlat, tükörkép. Amit mi itt tényeknek nevezünk (ábrázolás, ikon), az csak vetülete annak, ami az igazi, a valóban létező s ami „nem-e-világról-való." Mikor egy ilyen prototípust rögzít a festő (Krisztus, Ker. Sz. János), az idő megszűnik időnek lenni és a pillanat ezredrészében kristályosodik ki mindaz, ami lényeges; a szemünknek megszokott; természetes földi tájak mértéken és határon, valóságon és tapasztalaton felülálló égi szférává magasztosulnak; a mozgás pedig fenséggé és mozdulatlan nyugalommá nemesül. Itt rejlenek a „merevség," a „primitívség" és a „természetszerűtlenség" végső s egyúttal alapvető gyökerei. A festő festékébe szenteltvizet és ereklyéket is kevernek, nemcsak hogy az ikon istentiszteleti karakterét juttassák ezzel kifejezésre, hanem azért is, hogy a szentek képeit — akik rendszerint soványak s a kemény vezekléstől, böjtöktől minden anatómiai proporciót nélkülöznek testükön, akik már életükben szinte „élő-reliquiák" voltak — szinte materialiter is magából a szent megszentelt testéből konstruálhassák meg újra. Az ikon „frontalitása," a szembenézés megértése lelki embert (pneumatikos) kíván. Az ábrázolt szent tekintetével 192
gondolatot, eszményt akar közölni, „szemtől-szemben" ezt csak lelki ember képes felfogni. Ezek körülbelül azok a gondolatok, melyekkel nemcsak az „óhitűek," de minden keletiek ikonjaihoz közelednünk kéne. P. M. Szofronov, ezen tartalomnak klasszikus kifejezője, festő a legjavából, még a „raszkolnyik"-ok között is túlzó és jámbor. Mikor az ikonokról beszéltünk vele, egészen átszellemült a törékeny emberke s beszélt hosszan, de nem a maga művészetéről, a maga készítette ikonokról, hanem a „másik Élet," Krisztus képmása és a Szentek alakjainak megelevenítéséről. Beszélt lassan és vontatottan, oda se figyelve a szavakra, mintha nem is lett volna olt jelen a teremben: . . . nem tudná a festő maga erejéből megalkotni a képét, hiszen nem azt a létét festi, ami körülötte van, hanem azt a másikat, azt a megdicsőültet, annak a formáit vetíti vásznára. Hit kell ide — hogy ezt mégis meg tudja tenni — hit, erős, rendíthetetlen „igaz-hit" (pravoslavje), mely mintegy „kaput" tár a hívő lélek számára, hogy az egész világ-mindenséget egy nagy szempontból: Krisztusból s az Ő legszentebb emberségéből kiindulva lássa és szemlélje. Itt van a titka annak, hogy a gyarló ember anyagba tudja mégis önteni, fába és ércbe tudja varázsolni az isteni szikrát, mely az ájtatos és hívő szemlélőt el tudja ahhoz vezetni s tudja annak a példáján lelkesíteni, akit az imádkozva és könyörögve dolgozó festő képein ábrázol. Szentek, mártírok, próféták, angyalok s az egész mennyei hierarchia siet elénk az ikoriosztázisz-ról, sugározzák ránk az isteni szépségnek egy-egy részét, egy-egy ragyogó darabját, s mi rajtuk keresztül már most betekinthetünk a Mennyországba egy kis résen át, s élvezhetjük már ebben az életben az „örökélet" egy pillanatát. Az ikon, a valódi ikon nem más, mint az „igaz-hit" m e g f e s t v e . . . Magyarázás közben úgy éreztem, mikor ennek az embernek szakállas arcába és csillogó szemeibe tekintettem, hogy ez érzi, még több: éli azt, amit mond, éli azt, amit ábrázol. Ekkor kezdtem érteni először Florenszkij állítását: . . . az ortodoxiát nem lehet analizálni, magyarázgatni, az ortodoxiát élni k e l l . . . P. M. Szofronov ikonjai a maguk nemében tökéletesek. Ha az előbbi meggondolásokat figyelembe veszi, a nyugati formákhoz és elképzelésekhez, lelkülethez és magyarázatokhoz szokott szemlélő is megtalálhatja nemcsak az értelmet, de a müizlést gyönyörködtető szépséget is ikonjaiban. Nem lesz probléma és nem fogja kifogás vagy kritika tárgyát képezni az egyszerűség vagy primitívség, a merevség és valószínűtlenség; tudni fog belehatolni értelmükbe, mélységeikbe s szimbolikus jelentőségükbe. Ha ilyen gondolatokkal közelednek a képekhez, érezni fogják biztosan azt az erőt, melyet magukból árasztanak. Lelket nem lehet anyagi mértékkel mérni, de olyan lelki mértékkel sem, mely nem illik hozzá: helytelen és ferde nézetet alakit magának az az orosz, vagy általában a keleti művészetről, aki nyugati szemmel, a nyugati művészeti produktumok mértékével akar kritikát gyakorolni fölöttük. Erőszakkal nem lehet feszegetni annak a válaszfalnak ezt a néhány ajtaját, mely valami193
képen minket Kelet lelkületéhez elvezethet,de előitéletekkei vagy különösen alaptalan megvetéssel és lenézéssel még úgy sem lehet föltárni ezt az ajtót: megértés és tisztelet kell ide, a másik lelkülete és kifejezésmódja iránt. A formák és színek gazdagsága s az egész képsorozatnak a szelleme mégis megtette a kívánt hatást, s gondolom, ez a legerősebb bizonyítéka P. M. Szofronov ikonjai tökéletességének. Olyanok is — voltunk ott a világ minden részéből és minden nemzetéből —, akik talán soha sem hallottunk a keleti lelkületről, az ikonok tartalmáról s általában az ikon-festészetről s meghatódva és lenyűgözve álltunk a maguk egyszerűségében is nagyszerűen ható képek előtt. Az „Institution Orientale" két nagy terme heteken keresztül volt az érdeklődés középpontjában s a látogatók közül alig volt valaki, ki ne vitt volna magával egy-egy fényképmásolatot arról az ikonról, mely legjobban megnyerte tetszését. Egy teljes — kánonszerínti — ikonosztázisz került bemutatásra, részeiben egy-egy felrészen elhelyezve. Az egyik teremben fényképekből volt megkonstruálva az egész képállvány, hogy a szemlélők képzeletben az egyes ikonokat az egész sorozatba is bele tudják helyezni. A képek maguk is mindenben követik a festő-kánon előírásait, csak két ú. n. „epifánia-képbe" (az asszonyok a sírhoz jönnek s az angyal tudtukra adja, hogy Krisztus feltámadt — Tamás megbizonyosodása) visz a művész egyéni elgondolásaiból. Mindnyájan, akiknek volt alkalmunk itt Rómában ezt a kiállítást látni, azzal az erős hittel búcsúztunk P. M. Szofronovtól és ikonjaitól, hogy ez a kiállítás, mint Kelet és Nyugat új, nagyjelentőségű ismerkedése, újra egy erőteljes rést nyitott azon az ércfalon, melyet a szakadás, a különböző fejlődés és különösen a megnemértés vont közöttünk. Adja Isten, hogy ez a válaszfal a mindkét oldalon táplált áldozatos és kölcsönös szereteten, megbecsülésen alapuló munkálkodással egyszer végleg ledönthető s megsemmisíthető legyen. Minden keresztény katholikusnak Krisztus imájába kapcsolódva kell könyörögni ennek megvalósulásáért az Atyához: „ . . . ut omnes unum sint...!" _ Megjegyzés. Az ikan-festés történetéhez s lelkületének megértéséhez a legújabb irodalomból a következők nyújtanak értékes ismereteket: Maria Gibellino Krasceninnicowa: „Storia del'arte russa." I. kötet. XI—XVII. sz. — „Iszkusztvo" (A szovjet-orosz festők és szobrászok havi közlönye.) Moszkva. — Dr. Alexei Hackel: „Die Ikone als Kultmysterium." A gerlevei: „Ut omnes unum sint" összegyűjtött munkákban. — Reinhold v. Walter: „Einige Wesensmerkmale der Ikonmalerei." — P. Iwan v. Kologriwof, SJ.: „Schicksal der russischen Kirche von ihren Anfängen bis zur heutigen Zeit." (Mindkettő a gerlevei: „Ein Geist— Ein Leib" c. sorozatban.) — Erdmann Hanisch: „Geschichte Russlands" Band I. Herder. 1940. — Georg Wunderle: „Um die Seele der hl. Ikonen." Würzburg. 1937. Das östliche Christentum sorozat, 3. füzet.
194
KRÓNIKA A SZENT MIKLÓS MAGYARORSZÁGI UNIÓS SZÖVETSÉG DÍSZKÖZGYŰLÉSE ÉS ELSŐ ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSE Az 1939. évi XXVIII. országos katholikus nagygyűlés alkalmával megalakított magyar uniós szövetség a XXIX. országos katholikus nagygyűlés keretei között, 1941. október 7-én d. e. 10 órakor tartotia első uniós díszgyűlését s vele kapcsolatban évi rendes közgyűlését is Budapesten, Pestvármegye székházának dísztermében. Ezt megelőzőleg ,október 6-án délután 5 óraikor az igazgatóság ülése volt az A. C. tanácstermében. Mindkettőn Dudás Miklós dr. orsz. elnök, hajdudorogi püspök elnökölt. Sem az igazgatósági ülésnek, sem a közgyűlésnek nem volt nagyszámú közönsége. A nagygyűlési programm zsúfoltsága különösen a papságot nagyon megosztotta. Az igazgatósági üléssel épen egy időben volt a nők díszgyűlése s még két gyűlés, illetve fontos értekezlet, a díszgvűléssel és közgyűléssel egyidejűleg pedig 10 más gyűlés szerepelt a nagygyűlési programmban. Díszgyűlésünkön a püspöki kart Papp Antal c. érsek, miskolci ap. kormányzó, Virágh Ferenc pécsi püspök, Sztojka Sándor munkácsi püspök, továbbá Lengyel Zoltán szamosujvári örmény kath. ap. kormányzó képviselték. Az egyházi ,s világi előkelőségek sorában ott láttuk Ilniczkv Sándor dr. p. protonotárius, ungvári nagyprépost, kormányzói biztosi főtanácsadót, A védik Félix dr. kir. törvényszéki másodelnököt és másokat.
A díszgyűlés megnyitása. Néhány perccel 10 óra után az emelvényre vonult Dudás Miklós dr. püspök, orsz. elnök s az erkélyen a budapesti központi papnevelő intézet gör. kath. énekkara a pápai himnuszt intonálta, melyet a díszgyűlés közönsége úliva énekelt. Majd elhangzott Dudás Miklós dr. nagyhatású és tapsokkal gyakran félbeszakított megnyitó beszéde, melyet folyóiratunk mai számának vezető helyén hozunk. Megnyitó után az elnök gyújtó hatású szavakkal emlékezett meg a Szövetség megalakulása óta történt országgyarapodásról, mely hazai uniós munkaterünket jelentékenyen megnövelte. Majd a Szövetség elhunytjainak adózott kegyeletes szavakkal, méltatván Dr. Beryer Istvár püspökvédnökünk, P. Bangha Béla igazg. tagunk, s az elhunvt alapító és rendes tagok: Dr. Krammer György esztergomi és Dr. Kalmár Sándor és Dr. Wie-< derkehr József kalocsai prelátus-kanonokok, Székely Gyula p. protonotárius, volt szatmáregyházm. ap. kormányzó, Holeksy Ágoston bakonysárkányi esperes és Takács András budapesti r. tag érdemeit. Örömmel jelentette a díszgyűlésnek, hogy a SZEMISZ vezetőségének két tagja Bányay Jenő nyíregyházi nagyprépost, p. prelátus és Szántay-Szémán István dr. ügyv. elnökünk a magyar érdemrend középkeresztjével lettek kitüntetve.
A pápa Ő Szentsége, a kormányzó és Tisserant bíboros iránt való hódolatát, illetve mély tiszteletét a díszgyűlés üdvözlő táviratokkal fedezte ki, melyeket az országos elnök úr ismertetett. Majd következtek
Az előadások. Dr. Pfeiffer Miklós p. prelátus, kassai püspöki helynök az egyházi egyesülés kérdéséről beszélt lelkesen s mindvégig élénk tetszésstől é érdeklődéstől kísérten. Az unióra való törekvés kötelességének ismertetése után azokra a
195
komoly jelenségekre mutatott rá, amelyek az uniós munkát sürgetik s eredményesnek ígérik. Magyarországnak nagy hivatása van ebben az uniós mozgalomban. Föl kell vennie azt a fonalat, melyet a magát erre hivatottnak érzett Ausztria a politikai változások folytán elejtett. Nagy tetszéssel fogadott beszéde után a papnövendékek énekkara Bubnó László vezetésével négyszólamú triszágiont énekelt görögül és latinul. Dr. Szántay-Szémán István „Az unió és Sz. István országa" címen tartott mindvégig igen érdekes és aktuálsi előadást. Mindkét előadást hozni fogjuk. Dudás Miklós püspök-elnök megköszönve az előadók fejtegetéseit, rámutatott arra, hogy a bolsevista fal lerontása után föllélekző orosz nép teljes lelki sírvárságában elsősorban lelket sóvárog. Magyarországnak, mely a bolsevizmus ellen való küzdelemben annyi életet és vért áldozott, most leiket is kell adnia.
Az első rendes évi közgyűlés. Néhány percnyi szünet után a SZEMISZ első rendes évi közgyűlését nvitotta meg az országos elnök. A határozatképesség megállapítása után Kozma János főtitkár előterjesztette az igazgatóság 1940. évi jelentését a szövetség vagyonkezeléséről, melyhez hozzáfűzte a szellemi munkáról szóló adatokat tartalmazó főtitkári jelentést is. (Szintén egész terjedelmükben közölni fogjuk.) Az 1940. évi zárszámadások és mérleg, valamint a számvizsgáló bizottságnak Melles Géza kanonok, szv. biz. elnök által előterjesztett javaslat elfogadása után a közgyűlés a jelentéseket, számadásokat és mérleget elfogadta s a felelős vagyonkezelőknek a fölmentést megadta. Majd az 1941/42. évi költségelőirányzatot vitatták meg s fogadták el, fölhatalmazást adván a megválasztandó tisztikarnak és igazgatóságnak annak végrehajtására, illetve — amennyiben a helyzet fordulása indokolttá teszi, annak keretein kívül való intézkedésekre, illetve ú j költségelőirányzat készítésére is. Ezek után az 1939-ben választott ideiglenes tisztikar és igazgatóság lemondását jelentette be az országos elnök úr.
A választás megejtetvén, a végleges tisztikar — alapszabályszerűen az 1945. évben tartandó közgyűlésig terjedő megbízással — a következőképen alokult meg: Országos elnök a nmélt püspöki kar kebeléből delegálva: Dr. Dudás Miklós hajdudorogi püspök. Társelnökök: Dr. Ilniczky Sándor p. protonotárius, nagyprépost, k á r p á t aljai korm. bizt. főtanácsadó, Ungvár és Dr. Szántav-Szémán István archipresbyter, pápai prelátus, ap. korm. ált. helynök, Miskolc. Alelnökök: Bányay Jenő p. prelátus, nagyprépost, Nyíregyháza, Dr. Beresztóczy Miklós p. kamarás, miniszteri tanácsos, osztályfőnök, Budapest. Lengyel Zoltán örmény kath. ap, kormányzó, Szamosujvár. Dr. Lindenberger János ap. protonotárius, kanonok, érd. ap. kormányzó, Nagyvárad. Főtitkár és ügyvezető elnök helyettese: Kozma János püspöki tanácsos, Miskolc. Titkárok: Dr. Gulovics Andor püsp. tanácsos, ap. korm. titkár, Miskolc és Kovács Gyula s. lelkész, Nyíregyháza. Főjegyző: Tótin Pál hittanár, Budapest. Jegyzők: Dr. Gyulay János hitoktató, Miskolc és Simon György hitoktató, Nyíregyháza. Főpénztáros: Dr. Hegedűs József pénzügyi tanácsos, Nyíregyháza. Ellenőr: Csintalan József esperes-plébános, Diósgyőr-Vasgyár. Ügyész: Dr. Domán Aladár szsz. ügyész, Miskolc. A számvizsgáló bizottság rendes tagjai (egy évre): Dr. Bubnó Andor p. t. káplán, esperes, Homrogd, Mosolygó József főesperes, Tokaj, Schirilla Sz. Andor tb. kanonok, Miskolc. — Póttagok: Demkó Sándor ab. esperes, Görömböly és Kardos István szervező lelkész, Diósgyőr-Vasgyár.
196
Az igazgatóság tagjai: Rendes t a g o k : Dr. Angeli Ottó érs. tanácsos, teológiai tanár, Kalocsa. Antalóczj' Kornél kanonok, e. m. főtanfelügyelő, Nyíregyháza. Dolhy Leontin O. S. B. M. tartományfőnök, Máriapócs. Dr. Drahos János ap. protonotárius, kanonok, Esztergom. Dr. Hamvas Endre kanonok, érseki helytartó, Budapest. Dr. Juhász István kir. kúriai bíró, Budapest. Kozma Ferenc főszerkesztő, Miskolc. Dr. Krajnyák Gábor tb. kanonok, Budapest. Dr Krywald Ottó p. prelátus, c. prépost, Budapest. Lippay Lajos plébános, Balassagyarmat. Melles Géza kanonok, Nyíregyháza. Dr. Mihalovics Zsigmond p. prelátus, A. C. orsz. igazgató, Budapest. Dr. Mihályi Ernő O. S. B. főiskolai tanár, Pannonhalma. Dr. Niszler Teodoz főmonostori perjel, Pannonhalma. Dr. Nvisztor Zoltán p. kamarás, szerkesztő, Budapest. Ortutay Jenő főesperes, orsz. gy. képviselő, Ungvár. Papp János tb. kanonok, főesperes, Ungvár. Dr. Petró József plébános-kanonok, Eger. Dr. Pfeiffer Miklós p. prelátus, püspöki helynök, Kassa. Dr. Rohály Ferenc szsz. tanácsos, Makó. Dr. Saly László kanonok, papnevelő ini rektor, Győr. Sereghy László kanonok, Nyíregyháza. Dr. báró Vécsey József Aurél prelátus-kanonok, papnev. int. rektor, Kassa. Zapotoczky Szilárd p. kamarás, c. apát, Abaujszántó. Póttagok: Dr. Avedik Félix kir. büntetőtörvényszéki másodelnök, Budapest. Géczy Béla esperes, Becske. Gergely Viktor esperes, Gyimesbükk. Dr. Kiss Andor hittanár, Budapest. Komán György esperes, Vámfalu. Kovács Géza kórházi lelkész, Székesfehérvár. Dr. Ladomérszky Béla lelkész, Szeged. Dr. Minya Lajos kanonok, papnevelő int. rektor, Ungvár. Dr. Nagy Béla lelkész, Nvirlugos. Dr. Papp György püsp. tanácsos, titkár, Nyíregyháza. Véghseő Dániel tb. kanonok, Hajdúböszörmény. Vladimír Ede tb. kanonok, főesperes, Takcsány.
— A NAPTÁREGYESÍTÉS negyedszázados jubileumáról Dudás Miklós dr. hajdudorogi püspök úr körlevélben emlékezett meg. A szeptember 14-én kelt főpásztori szózat rámutat azokra a nehézségekre, melyeket az egyházi és polgári időszámítás közötti eltérés okozott. Idézve b. e. Miklósy István püspök 1916. évi körlevelét, fölsorolja a naptáregyesítés indokait, majd 25 év távlatából figyelve a naptáregyesítés kihatásait, megállapítja, hogy a Gergely-naptár elfogadása „majdneln teljes egészében kiküszöbölte az előző időszak zavaró körülményeit, melj'ek elhomályosították, sőt szinte profanizálták" a gör. kath. ünnepek „szent méltóságát és bensőséges áhítatát." Elháríttatta a gör. kath. ünnepek megszentelésének azelőtt szinte legyőzhetetlen akadályait. Ma m á r nem oszlanak meg a vegyes szertartású családod tagjai és nem kényszerülnek kétszeri ünneplésre vagy ünnepszegésre. „A
nagytáregyesítés óta — mondja a főpásztori szózat — híveink százezrei egyesülve a világ katholikusainak millióival egy napon és szent liturgiánk szavával élve egy szájjal és egy szívvel dicsőítik és magasztalják Istent, zengik Szűzanyánk dicsőségét és tisztelik az Űr választott szentjei-t... Mindezt ősi szertartásunk legkisebb sérelme és csorbítása nélkül érhettük el." Végül a naptáregyesítés bátor eszközlőjéről, Miklósv Istvánról emlékszik meg kegyelettel a főpásztori szózat, mely ezután a következő szavakkal fejeződik be: „Imádságos lelkünk egész melegével kérjük a mindenható Istent , aki kimérte a tér és idő határait, hogy a földkerekségen szétszórt hittestvérek egyesüljenek velünk magasztos ünnepeink szent áhítatában és a szentek egyességében összeforrva, megmaradjunk Isten szent kegyelmében, gyarapodjunk hitünkben és erősödjünk szertartásunk igaz és őszinte szeretetében."
197
Fontos értesítés. Október 7-én megtartott I. évi rendes közgyűlésünk határozatai és az: ugyanakkor megejtett tisztújíás kapcsán a Szent Miklós Magyarországi Uniós Szövetség ügykezelésében egyelőre a következő változások állottak be: Szövetségünk adminisztratv székhelye ezentúl Nyíregyháza. (Alapsz. 3. §. 2. bek.) Elvi intézkedést igénylő ügyekben országos elnök urunk ő nagyméltóságához: Dudás Miklós dr. hajdudorogi püspök úrhoz, Nyíregyháza, Bethlen-utca 5. sz. kell fordúlni. A Tudományos és Irodalmi Osztályt érdeklő ügyekben Szántay-Szémán István dr. pápai plelátus úr, a Tud. és írod. osztály elnöke intézkedik és nyújt fölvilágosítást. Címe: Misikolc, Hunyadi-utca 3. Minden egyéb ügyben, a tagnyilvántartási ügyek kivételével, akár anyagi, akár szellemi természetűek, a megkereséseket, kérelmeket, indítványokat, javaslatokat, kérdéseket stb. A SZEMISZ ügyvezető Elnökségének, Nyíregyháza, Bethlen -utca 5. földszint kell címezni. Tagnyilvántartási és ezzel összefüggő ügyekben (fölvétel, kilépés, címváltozás) levelezési cím: A SZEMISZ főtitkársága, Miskolc, Melinda-utca 11. A Keleti Egyházat és egyéb kiadványokat, tagilletményeket illető ügyekben, akár szerkesztőségi, akár kiadóhivatali ügykörhöz tartoznak: Keleti Egyház, Miskolc, Melinda-utca 11. Tagsági díjak, Keleti Egyház előfizetések és pénzadományok címe postatakarékpénztári csekkbefizetési lapon: Szent Miklós Magyarországi Uniós Szövetség, A csekkszámla száma 7.775. (Üres csekkbefizetési lap 3 fillérért minden postahivatalnál kapható.) — Postautalványon való pénzküldésnél a cím: Szent Miklós Magyarországi Uniós Szövetség 7.775. sz. csekkszámlája, Budapest 54. Könyvrendeléseket és egyéb, nem a SZEMISZT érdeklő pénzküldeményeket ne küldjük a SZEMISZ-hez. Ezeket legjobb egyenesen a rendeltetési helyükre címezni. A közvetítés költséges. Ha a SZEMISZ vagy a Keleti Egyház kiadásában megjelent dolgokról van szó, a megfelelő pénzösszegek a Keleti Egyház miskolci címére küldendők. Egy pengőn aluli összegek postabélyegekben k ü l dendők. Egy pengőn felül 40 P-ig 10 fillér, azon túl 40 fillér utalványkézbesítési díj is hozzáadandó a beküldeni szánt összeghez. Az uniós könyvtár részére szánt könyveket a főtitkári hivatalhoz kérjük irányítani.
IRODALOM * Dr. Joannes Bobák: De coelibatu ecclesiastico deque impedimento or-i dinis sacri apud orientales et praesertim apud Ruthenos. Urbanina. Series II. num. 3. Romae. 168. old. A keleti egyház fegyelmének egyik jellegzetes és a gyakorlatban sokat vitatott kérdésére vet világot e mű. Három részire oszlik. Az I. rész a papi celibátus történetét a d j a általában az Egyház kezdetétől a trullosi zsinatig (692). Krisztus életének példájával és tanításával a szűzi életet
198
állította oda eszményül a tökéletességre törekvő lelkek elé, apostolai és papjai számára azonban mégsem írta elő azt kötelezően. Ami az apostolokat illeti, közülök csak Sz. Péterről t u d j u k biztosan a Szentírásból, hogy nős volt, míg Sz. Pálról az ellenkező látszik legalább is valószínűnek. A
többi apostolokról ez irányban nem szól a Szentírás. A szentatyák egyöntetű magyarázata szerint az összes apostolok meghivatásuk után önmegtartóztató életet éltek. Az apostolok sem írták elő utódaiknak a celibátust. Sz. Pál, amikor a püspök kellékeiről szól, az I. Tim. "3, 2-ben csak a successiva polygamiát zárja ki. Alex, Kelemen tanúsága szerint a felszentelés előtt kötött házasságot a papok fenntartották a szentelés után is. Voltak azonban már az első századok óta, akik a celibátusnak Krisztus által ajánlott eszményét megértették és felkarolták. Ezek voltak az aszkéták, akik többnyire laikusok voltak. Az ő példájuk hatott a klérusra is. Origenes m á r beszél a nőtlen papokról. Tertullianus szavaiból is az tűnik ki, hogy korában (200 körül) már sokan voltak nőtlen papok. A pápák e korbeli rendeletei is ezt tételezik fel. Altalános törvényt azonban a IV. századig bizonyíthatólag nem találunk. Sozomenos és Gelasius közlése szerint a niceai zsinat általános törvénnyé akarta tenni a celibátust a papságra nézve az egész Egyházban éspedig a subdiaconátustól kezdődően, de Paphnutius thebaisi püspök, aki maga is celebs volt, nem elvi, hanem tisztán gyakorlati okokból ellenezte ezt, mire a zsinat elállt ettől. A IV. sz. görög atyái általában nagyon is magasztalják a celibátust, egyesek a papságra nézve illőnek mondják, mások feltételezni látszanak azt, de általános kötelező törvényt szavaikból kiolvasni nem lehet. Az aneyrai zsinat (214) úgy rendelkezik, hogy a diakonátus előtt választhat a szentelendő és ha a házas állapotot választotta, úgy a szentelés után is megnősülhet. Az apostoli konstitúciók és kánonok előírásai szerint a püspökök és papok megtarthatják a szentelés előtt elvett nejüket, feltéve, hogy az szűz volt a házasságkötés idején. Az V. századtól kezdve a bizánci császárok törvényhozásában is kezd szerepelni ez a kérdés. így Theodosius
(420) megengedi az ordináció előtt kötött házasság folytatását, I. Justinianus (535) viszont a püspököknek előírja a kötelező nőtlenséget. Egyházi részről a keleti egyház jelenlegi fegyelme a trullosi zsinaton nyert rendezést oly értelemben, hogy a diakónusok, i presbiterek fenntarthatják az ordináció előtt kötött házasságot, püspökké azonban csak nőtlen, vagy- özvegy ember szentelhető. A II. rész a celibátus történetéi vizsgálja a ruténeknél. Ami a galíciai ruténeket illeti, itt a bresti unió (1596) előtt az: egyház állapota mind erkölcsi, mind anyagi szempontból igen szomorú képet mutatott, úgy. hogy a celibátus kérdése szóba .se jöhetett. Az unió után V. Rutskij metropolita kezdte meg az egyházi állapotok megreformálását. E reformok biztosítására szemináriumot alapított, melyben celebs papságot szándékozott nevelni. Halála azonban ebben megakadályozta. Ezután a celibátus kérdése a ruténeknél hosszú időre lekerült a napirendről, bár teljesen nem ment feledésbe, mígnem az 1891-i lembergi tartományi zsinat felszínre hozta a kérdést. E zsinatolt a püspökök előterjesztettek egy tervezetet, melynek értelmében a szemináriumi elöljárók a papnövendékeket neveljék rá a celibátus nagyrabecsülésére s őket szelíden, de határozottan (suaviter et fortiter) arra disponálják. Ez a tervezet nagy hullámokat vert fel a zsinat tagjai közt, miután közülük sokan sérelmesnek találták ezt és főleg az abba felvett szentpáli idézetet ¡I. Kor. 7, 3 2 - 33), mely utóbbinak felvételéhez viszont a zsinaton elnöklő apostoli delegátus, P. Ciasca feltétlenül ragaszkodott. — Hossszas viták és újabb tervezetek készítése után a zsivit végiii is egy ú j szöveget szavazott meg, mely teljes szabadságot ad a papnövendékeknek e téren s csak annyit enged meg az elöljáróknak, hogy azokat a növendékeket. akik nőtlen életre határozták el magukat, ebben az elhatároz tsnk-
199
ban megerősítsék, figyelmeztetvén azonban őket Sz. Pál szavaira „raelius est nubere, quam uri" (I. Kor. 7, 9.). E szöveghez a zsinat után a püspökök még hozzáadták az előbb kifogásolt szentpáli idézetet, így nyert a zsinati határozat szövege végleges jóváhagyást Rómából 1896-ban. 1919ben a három galiciai rutén püspök közös akarattal elhatározta, hogy ezentúl csak olyanokat vesznek fel a szemináriumba, akik a celibátusra vállalkoznak. E határozatot a lembergi metropolita közbejött körülmények miatt nem hajtotta végre azonnal, csak annyit tett, hogy a nős papnövendékek ordinációját egy bizonyos időre elhalasztotta, hogy meglássa, vajjion milyen családi életet élnek. A istanislaui püspök 1920-ban szentelte az utolsó nős papot és ettől kezdve a celibátust kötelezővé tette. A presmysli-i püspök viszont 1925ben írta elő általánosan a kötcző celibátust és amikor ezért többen megtámadták, az Apostoli Szentszék megvédte őt. — A kárpátaljai ruténeknél hivatalosan nem foglalkozta' a celibátus kérdésével, újabban azonban határozottan érezhető egy áramlat ez irányban, főleg az egyetemeken végzett papság körében. Sajátos fordulatot vett a celibátus kérdése az Amerikába vándorolt rutének papjainál. Miután az amerikai latin szert, püspökök nem akarták megengedni a működést a nős rutén papoknak, az ebből keletkezett vitát a Szentszék úgy oldotta meg, hogy 1890-ben kimondotta, hogy csak nőtlen papok mehetnek ki Amerikába, akik mindenben alá vannak vetve a terület szerint illetékes latin szert, püspöknek. A világháború után pedig 2 önálló püspökséget szervezett a Szentszék a galiciai, ill. kárpátaljai rutének számára. Ezekben gyászos viszályok törtek ki, melyeknek egyik tárgya épen a celibátus volt. A .történeti
távlat hiánya miatt a szerző nem mond ítéletet a viszályokról. A kanadai rutének 1922-ben kaptak külön püspökséget, melyben a celibátus kötelezően íratott elő. E történeti áttekintés után a szerző a celibáus elvi méltatásával foglalkozik, szembeállítva annak kétségtelen előnyeit a házasélet hátrányaival, hangsúlyozván azt, hogy ezzel k o rántsem akar személyekről bírálatot mondani, csak a két állapotot hasonlítja ösisze. Megállapítja, hogy gyakorlatilag nehézségei vannak annak hogy kötelező a celibátus az egész keleti egyházban általánosan bevezettessék, főleg a keletiek érzékenysége miatt. Legmegfelelőbbnek azt tartaná, hogy a szemináriumi elöljárók okosan, de állandóan hangoztassák a növendékek előtt a celibátus előnyeit, magasztosságát, fontosságát és így készítsék őket elő annak vállalására. Végül a mű III. részében azt a kérdést tárgyalja, vájjon a nagyobb rendek bontó, vagy csak tiltó akadályt képeznek-e a kel. egyházban? Azaz, vájjon a felszentelés után kötött házasság érvénytelennek, vagy csak tilosnak mondható-e? E kérdésre határozott feleletet nem találunk. A különféle vélemények felsorolása után a szerző ahhoz a véleményhez» csatlakozik, mely szerint az az ordo a kel. egyházban csak tiltó akadály. Ezekben ismertettük a mű tartalmát. E nehéz és kényes témát a szerző nagy körültekintéssel és széleskörű tudományos, főleg történelmi felkészültséggel dolgozta fel. Az öt oldalra terjedő bibliografía, melyet könyve elején hoz, egyrészt a szerző nagy. felkészültségéről tanúskodik, másrészt viszont jó .segítséget nyújt azoknak, akik a kérdéssel még mélyebben és alaposabban óhajtanak foglalkozni. Dr. Angelí Ottó.
Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-u. 11. Telefon: 57-98. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. sz.. És ÍK
1.200
r
Uniós kiadványok Marinov Iván: Hogy mindnyájan egyek legyünk. Uniós vezérkönyv imádságos résszel. Fordította és átdolgozta Dr. Szántay-Szém á n István
2.— P
Megrendelési cím: A Szent István Társulat könyvkiadóhivatala. Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28—30. Szántay-Szémán István dr.: A pápaság az orosz orthodoxia tükrében S"Szántay-Szémán István dr.: Kelet és -íz Eucharisztia . . . Szántay-Szémán István dr.: XI. Pius pápa és az unió
.
Szántay-Szémán István dr.: Katholicizmus és az unió Megrendelési
cím: Szántay-Szémán
István
. .
dr. p.
2.—P 2.20 P —.40 P
.
—.40 P
prelátus,
Miskolc, Hunyadi-utca 3. Kozma János: Szent Miklós püspök élete. A szent tiszteletére szóló akalhisztnak Melles Emiltől eredő fordításával . . . flohály Ferenc dr.: A liturgia az unió szolgálatában . . .
—.50 P —.40 P
Szent Jozafát, az unió vértanujának görög, szert, officiuma. Fordították a máriapócsi bizilita atyák
—.40 P
Megrendelési cím: Keleti Egyház kiadóhivatala. Miskolc, Melinda-u. 11. Mosolygó József: A keleti tanulmány Megrendelési
egyház
Magyarországon. Nemzetiségi
cím: 'Mosolygó József
3.— P főesperes, Tokaj.
Görögkatholikus liturgikus kiadványok. Dicsérjétek az Ür nevét! Görögkatholikus egyházi zsolozsmikönyv. Tartalmazza a Horologion teljes anyagát az év minden napjára eső szentek rövid életrajzával, tropárjával és kontákjával, Aranyszájú Sz. János liturgiáját, az egyházi zsolozsma öszszes vasárnapi és ünnepi változó részeit s a hétköznapi egyházi zsolozsmák legszükségesebb énekeit és imáit. — Ára bőrkötésben^ vörös metszéssel . . . . . .
25.— P
Énekeljetek a mi Istenünknek! Görögkatholikus ima- és énekeskönyv Aranyszájú Sz. János liturgiájának teljes szövegével, •a nyilvános isteni szolgálatok összes állandó részeivel s a vasárnapi és ünnepi változó részekkel. Sok imával és liturgikus oktatással. — Vászonkötésben . . . . . .
7.— P
Megrendelhetők a „Keleti Egyház kiadóhivatalánál, Melindia-utca 11. sz.
Tömeges rendelésnél az
Miskolc,
énekeskönyvet
10% engedménnyel 'lehet megkapni.