2013. december
Ünnepi jókívánság
Meghívó Gerendayak a múlt dokumentumainak tükrében
Áldott, szép karácsonyt és sikerekben gazdag újévet kívánok városunk minden lakójának a magam és képviselő társaim nevében! Dinnyés István polgármestert
Átadták a Forest új üzemét! Megkezdődött a termelés a FOREST-PAPÍR Kft. új, háztartás-higiéniai papírfeldolgozó üzemében. Idén júniusban, Budapest Főváros Levéltára kiállítást rendezett a Gerenday család irataiból, fényképeiből, dokumentumaiból. A kiállítás kiegészítéseként önkormányzatunk jó néhány festményt kölcsönzött a Gerenday Házból a tárlathoz. A festmények november végén visszakerültek a közösségi házba, a levéltárban kiállított anyag nagy része pedig 2014. január 24-én, 17 órakor, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó ünnepség keretében lesz kiállítva és bemutatva a lábatlani közönség számára a Gerenday Házban. A tárlatot rendezi és bemutatja dr. Horváth J. András fő levéltáros. A rendezvény vendége dr. Lukácsy András, a család örököse. Szeretettel várunk minden érdeklődőt. Szabó Ildikó
Folytatjuk az 5. oldalon
Tisztelt olvasók! Karácsonyi számunkban immáron hagyományosan, ünnepi hirdetésekkel és cikkekkel szeretnénk az ünnepi hangulathoz hozzájárulni, és egyúttal boldog karácsonyt kívánunk! A szerkesztők
Átadták a Forest új üzemét! Átadták a FOREST-PAPÍR Kft. technológiai innovációra épülő, 2,5 milliárd forintos, közel 10 ezer tonna kapacitású, új toalettpapírgyártó üzemét. A fejlesztés nagyban erősíti a vállalat pozícióját a hazai és közép-kelet-európai versenytársakkal szemben, és hozzájárul a térség foglalkoztatási szintjének megőrzéséhez és fejlesztéséhez. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
A beruházással a FOREST-PAPÍR Kft. eddigi évi 20000 tonnás tekercses kapacitása (átlagosan évi 110 millió tekercs toalettpapír és 13 millió tekercs papírtörlő) további kb. 10 ezer tonnával bővül, valamint 20-40 új munkahelyet is teremt a térségben. A teljes gyártókapacitás üzemszerű működtetése már 2013. december
második felében megkezdődik. A fejlesztéshez kapcsolódóan középtávon mintegy 10
A FOREST-PAPÍR Kft. korábbi sikeres termék- és technológiai fejlesztéseinek köszönhetően vált a hazai piac meghatározó szereplőjévé. Pozícióját most további innovatív megoldásokkal kívánja erősíteni, ezért a magyar piacon kategóriájában egyedülálló Dupla Puha Cellás RendszerűTM (DPCR), kiváló ár-érték arányú higiéniai papírtermékek gyártására koncentrál új lábatlani üzemében. A fejlesztés az új – piszkei – telephelyen valósult meg, összesen 6800 m² összterületet épített be a vállalat a projekt során, 2012. november és 2013. október között.
Az elkészült üzemcsarnok területe 2000 m², ezen felül – összesen – több mint 4300 m²-rel bővült a vállalat raktárkapacitása, emellett közel 500 m² területen helyezkednek el a szociális blokk étkezői, fürdő-öltözői, a termelésirányítás és logisztika irodái.
milliárd forint többletértékesítési forgalommal kalkulál a vállalat. Sajtóanyag
KARÁCSONYI ISTENTISZTELETEK RENDJE A REFORMÁTUS TEMPLOMBAN December 24-én, karácsony szentestéjén du. 5 órai kezdettel a hittanos gyermekek szereplésével egybekötött istentisztelet lesz. Szolgál a Halasi István Ifjúsági Kórus is. December 25-én, karácsony 1. napján de. 10 órakor úrvacsoraosztással egybekötött istentisztelet legátus szolgálatával, majd este 6 órakor a gyülekezeti teremben lesz karácsonyi istentisztelet. December 26-án, karácsony 2. napján de. 10 órakor úrvacsoraosztással egybekötött istentisztelet, majd este 6 órakor a gyülekezeti teremben lesz istentisztelet. December 29-én, de. 10-kor vasárnapi istentisztelet a templomban. December 31-én, óév napján este 6 órakor a templomban óesztendei hálaadás lesz. Január 1-jén, de. 10 órakor a templomban úrvacsorával egybekötött újévi hálaadó istentisztelet lesz. Alkalmainkra mindenkit szeretettel hívunk és várunk. Lábatlan minden lakójának kegyelemteljes, Istentől megáldott karácsonyi ünnepeket, és nagyon boldog, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok a Lábatlani Református Egyházközség nevében: Darányiné Csonka Valéria ref. lelkész
Várakozni jó
Sirály tizenhárom
Talán egyik ünnep sem olyan boldogságos, mint a karácsonyvárás. Izgatottan számolgató diákokkal, még mennyit kell aludni
a
nagy
napig? Az iskola aulája az ünnep előszobája,
a
pianínó
tetején
angyal
csücsül,
mellette
fenyő
ragyog, megannyi
kis
lámpácskával,
piros
szívvel,
szalmadísszel,
amit
a
legnagyobbak segítettek feldíszíteni. Amikor a kicsik meglátták,
mosolygó
arcuk,
boldogságuk
szívmelengető. Az ablakokon papírmetszeteik, a nagy ajtón
színes
képeik
sora
idézi
a
népszokásokat.
Osztályommal az advent 4 hetébe majd egyre több örömet
csempészünk
Mikulásnak,
(és
-
origami
nem
hiába,
borítékot mert
küldtek
megkapták
válaszlevelét), készítettek együtt mókás szendvicseket, finom süti golyókat, majd óriás társasjátékot rajzoltak és hasaltak körül, mesefilmet néztek. Tán a szánkózás és hó szobrászat is élményük lehet, ha Holle anyó megrázza dunyháját? Van, ahol zenétől és nevetéstől hangos az osztályterem, mert egy közösen eltöltött délutánnal
ünnepeltek.
Andrástól
Vízkeresztig
országos pályázatra népszokásokat rajzolt az iskola apraja nagyja - mert az ágy alá tett piros alma is jósol András napon, mint a disznóólrugdosás, vagy a Luca napi búzahajtatás, a boszorkánylátó kis szék ácsolása. Regölés, kongózás, ólomöntés – és biztos mindenki tudja folytatni a sort, hogy a hagyományok ne tűnjenek el, mert ebből lesz a varázslat. Egy váratlan találkozás is lehet ünnepi. Ilyen, amikor a neves operaénekessel
A 13-as vége felé mérleget vonunk, mindannyian, mi babonásak. Ti is, akik nem vagytok azok, csak éppen a szemetekkel veritek az úton átsuhanó fekete macskát, vagy vágyakozva néztek a mobil hivatalában tüsténkedő – ma inkább csak pénzszedő – naptárkínáló kéményseprő koromcucájára. Szóval azt együtt állapíthatjuk meg, hogy már megint elszaladt egy újabb év. Hát, tartalmatlannak nem nevezném, bár a tervezett Sirály sikerek kerekét nem egy esemény kötötte. Illetve egy természeti jelenség több sarokpontot forgatott ki idén, ami más-más módon már megtörtént a Vízisport Egyesület kilenc évében, de így együtt egy kicsit sok volt, hisz 13 rekord Árvize a Dunán nemcsak a Duna Napot mosta el, hanem az egész partot. Féltettük a wc-t, hátha elsodorva a hajóútban képez majd vándorló akadályt, de szerencsére megúsztuk egy alapos takarítással. A parti iszapréteg eltávolításával csak két gond volt, hova tegyük, és mivel, majd jött a nagy kérdés, mi lesz a helyével. Egy biztos, aki azt mondta, hogy a tavaszi parttakarítás után kár a fűmagvetés, annak igaza volt, elvitte az ár. Végre a rend helyreállt, szaladt magától a nyár, és közben, mint a korábbi években ránk várt a fűnyírás, a gereblyézés, a szemétszedés, táborok, és versenyek sora. Az ősz kapuján mindent elterveztünk, előkészítettünk, és minden meghívottal együtt vártuk a Sirály Kupát, a mi gyerekeink legbecsesebb ünnepét, amikor hazai vizeken mutathatják meg, hogy szárnyal a kis-Sirály. Hát, mi történt szeptember derekán? Kiáradt a Duna. Hallottam már jeges árról, zöldárról, de Sirály szivatóról igazából csak ebben az évben. Mint amikor bármibe harapok, megszólal a telefon, vagy a kocsi mosás utáni eső, úgy engedte nyakunkra Gabcsikovó a tartogatott felvizet. Jó kis év, és már a küszöbön a túlélést nyugtázó felsóhajtás, így megköszönhetem magam nevében a Lábatlani
együtt töltöttek egy rendhagyó órát, lelkesen részt vettek a zenei játékban, énekeltek kánonban, palotást táncoltak, jelmezbe bújtak, és ráadásul azt kérték, hogy
Mozartot
énekeljen
olaszul.
Bemutatták
a
művészeti iskolások alkotásaikat a Gerenday kertben sikeresen, mert egy apró dobozban elfért a végén a „maradék”. Egy héttel később az iskolai Arany advent örömeit
élvezhették,
játékoknak,
részesei
alkothattak
lehetettek
ajándékokat,
ügyességi
és
szívesen
kortyolgatták a forró italokat és ették a zsíros – és lekváros
kenyeret.
karácsonyfa szalaggal. hatalmas
sok Xavér
széllel
Az fehér
udvaron hópehely
azonban és
hozta
hideggel
ragyog
a
nagy
dísszel
és
piros
a
csapott
formáját, le
ránk,
és de
ünnepünket nem zavarhatta meg. Egy színházban töltött délután, Mikulás látogatása, vagy a hófelhők várása több mint öröm, maga a csoda, és még nincs vége:
az
adventi
koszorún
ezen
a vasárnapon
a
második gyertyát gyújtottuk meg. Óvári Zsuzsanna
Sirályok SE tagjainak a munkát, hisz minden évben azt tapasztalom, ha a megérdemelt közös piknikekre hívom tagtársaim, sokkal kevesebb a jelentkező, mint a közös munkanapokra. Köszönöm a gyerekeknek, akik dobogókon állva hirdették Lábatlan és a Sirályok nevét. A tagok, és a gyerekek nevében pedig köszönöm minden segítőnk munkáját, a mai időkben nem a kitekert központi osztás a legmegbecsülendőbb, hanem az önzetlen, jószívű támogatás. Mit is kívánhatnék magam és tagtársaim nevében? Soha rosszabbat? Vagy éppen szebb jövőt? Azt kívánom, hogy jó egészségben, békességben teljenek az év hátralévő napjai csakúgy, mint az elkövetkező esztendő! Baráti üdvözlettel: Sujbert Levente, Lábatlani Sirályok SE elnöke
Helytörténeti kerekasztal, 2013 Lábatlanon a Gerenday Közösségi Ház nyújt lehetőséget a kistérség helytörténeti kutatói számára az alkalmankénti találkozókhoz. Ilyenkor számba vesszük eddig munkánkat, és tervezzük a továbbiakat, időnként hasznos tanácsokkal látjuk el egymást. Ezekre az együtt töltött alkalmakra, eddig közel hatvanszor került sor, évi hat-hét alkalommal találkozunk. Nézem a megyei térképünket, amelyen egyre szaporodik a pirossal bekarikázott települések neve – már közel harminc -, ahol vándorgyűlések keretében jártunk a tizenkét fős kutató- és a majd ennyi főből álló pártoló tagokkal. A már nyolc éve összetartó csapat tagjai nem is egy alkalommal mutatták be településüket, ill. a szomszédos vagy az általuk kutatott települések nevezetességeit szakértő kollégák, valamint helyi lokálpatrióták közreműködésével. Mivel idő hiányában nem mindig tudunk mindent egy alkalommal megnézni, így az újabb invitálásnak engedve boldogan visszatérünk, hogy újabb csodákra leljünk. Ha csak a - Horváth István, Padányi Lajos és Izsó Károly által szervezett – ez évi tokodi, héregi és epöli vándorgyűlésre gondolunk vissza, elmondhatjuk, ismét sok élménnyel és hasznos tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Feledhetetlen emlék marad a tokodi kultúrotthonban
felújító műhelyét, amelyben muzeális értéknek számító repülőgépek restauráló üzeme működik. A tájház és a templomok megtekintése itt sem maradhatott el, és megtudtuk, hogy két zenekara is van a településnek. A harmadik faluban már korábban is jártunk, és akkor ígéretet kaptunk egy későbbi meghívásra. Ennek köszönhetően október végén osztozhattunk az epöliek örömében, ugyanis megnyitották a nem mindennapi összefogással létrehozott, gazdag gyűjteményű tájházat. Vándorgyűlések alkalmával, tapasztalatokkal, élményekkel telve búcsúzunk, s közben arról álmodozunk, hogy a látottakból mi mindent volna jó megvalósítani saját településünkön. Elgondolkodhatunk mindnyájan arról, hogy gyakran távoli helyekre vágyunk, holott szinte kerékpárral is megközelíthető távolságra vannak tőlünk olyan falvak, kisvárosok tele apró csodákkal, ahol újabb látnivalókra és kedves ismerősökre lelhetünk. Sokszor csak átsuhanunk gépkocsinkkal egy-egy közeli településen, és nem is sejtjük, milyen kincseket rejtenek a hegyek között megbúvó kis községek. Néha álljanak meg egy kis időre! Kívánjuk, hogy Önöknek is kerüljön minél több „jel” a megyei, vagy képzeletbeli térképükre. Nádasiné Balatoni Anna
CSOPA
látható csodálatos, színes üveg-kiállítás, valamint a táj-és alkotóház tagjainak bemutató foglalkozása. Szívesen tekintettük meg a felújított iskolát, és fedeztük fel magunknak a római korból származó castrum (katonai erődítmény) maradványait. Héregen ámultunk az ezer fő körüli lélekszámú kedves kis település tisztaságán, és megcsodáltuk a 90 éves
bognármester Végh László munkáit. Láthattuk a ’90-es évek elején külföldről hazatelepült tulajdonos, hatalmas repülőgép-
A gyerekek már várták, és a felnőttek is örömmel mentek el a Darányiné Csonka Valéria lelkészasszony szervezte programra november 23-án, szombaton. A Gerecse dimbesdombos lankáin kanyarogtunk, majd megérkezve Pestre a Csodák Palotájába (most új helyen található), csuklónkra megkaptuk a karszalagot – CSOPA, volt rajta a felirat, és a zöld szalag szabad bejárást adott. Mindenki lelkesen vetette bele magát a fizikába. Rájöttek, hogy remekül lehet szögletes kerekű autóval közlekedni, a körbe forgó térben azonban képtelenség egyenesen gurítani a labdát. Figyelték a folyadék görbülését, akadtak szép számmal, akik zenét csiholtak néhány műanyag rúdból. Kiderült, hogy fakírok lehetnek szöges ágyon, és a tükörlabirintusban szembe jöhettek önmagunkkal. Aki nem csak játékként élte meg a csodákat, az elolvashatta, a tudományos magyarázatokat az egymás mellett sorakozó izgalmas feladatok tömegében. Az Öveges teremben az elektromossággal ismerkedtek. Nem volt vállalkozó kedvükkel gond, mert azonnal jelentkeztek, hogy a kísérleteket részesei legyenek. Ide máskor is szívesen eljönnének! – volt a véleményük. Aki még több élményre vágyott, az a Tropicarium megannyi termét is végig járta. Aligátorok, kedves majmocskák, szabadon repkedő trópusi madarak után, a hatalmas tengeri akvárium bűvöletébe kerültek. Ámulva nézték a cápákat, amint az íves üvegfal védelmében fejük felett elúsztak. Olyan érzés, mintha az óceán mélyén lettünk volna, és együtt úsznánk a ragadozókkal – mesélték izgatottan. Köszönjük a szép napot, a sok élményt, a hittanos gyerekek nevében a lelkész asszonynak. Januárban egy újabb busszal indul a csapat, mert olyan sokan jelentkeztek, hogy ismét irány a CSOPA! ÓZS
A TATAI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE HITTANVERSENYE MOCSÁN A Tatai Református Egyházmegye november 16-én, szombaton, immáron 6. alkalommal rendezett hittanversenyt a megye hittanosai számára, melyen a mi gyülekezetünkhöz tartozó lábatlani, nyergesújfalui és süttői gyermekek 3 korosztályban, összesen 6 csoportban versenyeztek. Megközelítőleg 250 gyermek vett részt a versenyen, az alábbi 14 református gyülekezetből: 1. Ács; 2. Bana-Bábolna; 3. Bajna; 4. Tatabánya-Bánhida; 5. Tatabánya-Óváros; 6. Neszmély; 7. Komárom; 8. Réde; 9. Kocs; 10. Esztergom; 11. Mocsa; 12. Dorogvidék; 13. Lábatlan-Nyergesújfalu; 14. Dad. Az idei hittanverseny újdonsággal szolgált abból a szempontból, hogy a tesztfeladatokon kívül ügyességi versenyfeladatokat is meg kellett oldaniuk a gyerekeknek, az osztálytermekben szervezett akadályverseny keretében. Délután 2 óra körül fejeződött be a menetlevelek értékelése, és kezdődhetett az eredményhirdetés, melyet a gyermekek már izgatottan vártak. Gyülekezetünk hittanosai nagyon szépen szerepeltek a megmérettetésen, a gyermekek teljesítménye igazán büszkeséggel tölthet el mindnyájunkat. A következő eredményeket értük el: I. korcsoport (1.-2.-3. osztály) Csapatunk, a „Nyergesi
kiscsapat” a 21 csapat közül a 2 helyezést érte el. A csapat tagjai: Bor Benjamin, Hegyi Boglárka, Mihelik Sára, Tóth Regina. II. korcsoport (4.-5. osztály) A „lábatlani fényességek” csapata a 23 csapat közül 3. helyen végzett, egy ponttal lemaradva a 2. helyezettől. A csapat tagjai: Keserű Enikő, Kocsis Evelin, Stampf Szebasztián, Mihelik Tamás. Két másik csapatunk, a „Süttő-Lábatlan egyveleg” (Csapattagok: Török Emília, Ollé Dzsennifer, Takács Leila és Vadlicsek Martin), valamint a „Nyergesi gyémántok” (Csapattagok: Wierl Marianna, Mészáros Ákos, Eckl Patrik) az erős középmezőnyben végeztek, ami szintén kiváló eredmény. III. korcsoport (6.-7.-8. osztály) Ebben a korosztályban két csapatunk indult, a „Lábatlani hatodikos banda” (csapattagok: Ángyán Laura, Fehér Nóra, Flach Nikolett, Flach Róbert), valamint a „Lábatlani hittanos kölkök” (csapattagok: Vass Virág, Sujbert Ákos, Selmeczi Soma). Rájuk is nagyon büszkék lehetünk, hiszen a „lábatlani hatodikos banda” a 19 csapat közül a 4. helyen végzett, a „lábatlani hittanos kölkök” pedig a középmezőnyben. Köszönöm a gyermekeknek a lelkesedést, a szülőknek pedig a szállításban nyújtott segítséget! Darányiné Csonka Valéria ref. lelkész
KARÁCSONY FÉNYE A Betlehemben született Krisztus fényt sugárzott az ókori világban, de Ő lehet a mi világosságunk e mostani sötétségben is. Hiába gyulladnak ki az utcák neonfényei, és hiába a házak, lakások karácsonyfáinak sziporkázó fénye, mégis egy olyan világban élünk, amelyben nagy sötétség uralkodik. Mennyi egzisztenciális félelelem aggasztja a modern ember szívét. Mennyi kétség él a lelkekben az élet nagy egzisztenciális kérdései felől: miért vagyunk, mi a célunk, hová megyünk? Mivel nincs megnyugtató felelet, ezek rátelepednek a lelkünkre, és elrontják a közérzetünket, hangulatunkat. Karácsony ma is azért van, hogy a sötétségben járó emberiség életébe belesugározzék karácsonynak az isteni fénye, világosságot teremtve ott, ahol sötétség van. Milyen ez a világosság? Olyan, amelynek fényénél megérhetjük azt, hogy a világot irányító elveknél nagyobb a szeretet. Mi nem elvekből, hanem szeretetből születtünk, és szeretetre vágyunk, mert ez az életelemünk. Az elveket a szeretet mérlegére kell tenni: ami azon megáll, csak az követhető, mert csak az szolgálja az egyén, az emberiség és a világ életét! A krisztusi világosság fényénél megértjük azt is, hogy a vallásból fakadó hit nélkül az ember elveszti a transzcendens Istennel való kapcsolatát, ami a teremtmény és Teremtő közötti viszony megszakadása. Miután a modern ember felszámolta ezt a kapcsolatot, ezért lett világa hideg, értelmetlen, célnélküli; ezért érzi magát idegennek a világban, s él félelmek között. Fél a másiktól, fél önmagától, és fél ismeretlen sorsától, amely reá várakozik, de legfőképpen fél a haláltól, mely élete egy kiszámíthatatlan pontján visszatéríti őt a porba. Ma jobban kell Krisztus karácsonyi fénye, mint valaha is. Ha a mai karácsony fénye csak a karácsonyfán marad, s nem gyullad fel lelkünkben, akkor nem is lehet igazi karácsonyunk. Karácsony azért van, hogy az isteni fény a szívünkbe hasson, ott lobogjon, s onnan vetítődjék ki a sötét világba. A fénynek az a tulajdonsága, hogy legyen az bármilyen kicsi, azt a világmindenség minden sötétsége sem tudja kioltani, s az a legsötétebb sötétséget is világossá teszi. Mi emberek egyformák vagyunk abban, hogy sötétség vesz minket körül, amely belénk is hatol. Ám a hívő ember abban különbözik másoktól, hogy annak szívében meggyújtotta Isten az Ő világosságát, s ennek a világosságnak a fényénél és fényéből él, s ezt a világosságot igyekszik kivetíteni a családba, a rokonok, az emberek közé. Legyünk a karácsonyi fény hordozói! Legyünk karácsonyi angyalok, akik a karácsony fényét belesugározzuk ebbe a világba, továbbadva azt a fényt, amit Isten gyújtott meg bennünk! Engedjük, hogy ezen a karácsonyon az isteni fény megtaláljon minket, és ott maradjon bennünk, ameddig csak dobog a szív. Darányiné Csonka Valéria
Először
Kedves Olvasók!
Arany advent hirdette a plakát, és sok újdonságot ígért. Hogy milyen volt a délután? Aki ott volt, tudja, aki nem annak elmesélem.
Az udvarra terveztük a program egy részét a nagy karácsonyfa
köré,
amit
feldíszítettünk
fehér
hópelyhekkel, égőkkel, piros szalagokkal. De a népi jóslás igaznak bizonyult, és a fergeteges szél miatt inkább az aulát rendeztük be. Volt büfé, a pianínó körül a művészeti iskolások portékáikat pakolták ki. A tornaszobában
játékok
tornyosultak,
a
sportcsarnokban asztalokat állítottak fel az alkotni vágyóknak.
Három
órától
egyre
sűrűbben
nyílt
a
bejárati ajtó, és jöttek a gyerekek, felnőttek. Szívesen kipróbálták
a
logikai
társasoztak.
Volt,
aki
játékokat, inkább
vagy
nevetve
ragasztott,
nyírt,
színezett ötletes ajándékokat. Azért ki-kiszaladtak a büféhez egy pohár meleg puncsért, teáért, vagy finom szendvicsért
–
látogatói.
ezeket
Közben
ingyen
vidám
kapták
muzsika
a
délután
zengett.
Sok
kisgyerek izgatottan várta a Mikulást, aki meg is érkezett ötkor, és szívesen osztogatott zsebéből cukrot, csokoládét. Este hétig tartott a mulatság. Hogy ilyen jó sikerülhetett
az
első
alkalom,
az
köszönhető
kollégáknak, és a lelkes gyerekeknek. Advent második szombatja
az
Arany
Iskola
ajándéka
diákjainak.
Legyen hagyományteremtő alkalom, hogy jövőre együtt ünnepelhessünk ismét! Ó. Zs.
Köszönetnyilvánítás „A múltba visszanézve valami fáj, Valakit keresek, aki nincs már. Még visszavárlak minden este, Mikor a csillagok kigyúlnak. Hívlak sokszor százezerszer, Míg szavaim sírásba borulnak. Nélküled szomorú, üres a ház. Még most sem hiszem el, hogy búcsú nélkül végleg itt hagytál. Hiába várlak, nem jössz már, Jóságos szíved örökre pihen már, Betegségben is türelmes voltál, Fájdalmadban is csak hallgattál. Nehéz az életet élni nélküled, felejteni Téged soha nem lehet.”
Köszönetet mondunk mindazoknak akik, 2013. november 23án Reich László temetésén megjelentek, és elkísérték Őt utolsó útjára. A gyászoló család
A polgári év vége felé röviden visszatekintünk, és megköszönjük a Mennyei Atyának sok szépet, jót, de a nehézségeket is, melyekben részünk volt. Idén is havonta gyűjtöttük az imaszándékokat, melyekre a Nagy Szent Gergely imaszövetség tagjai, és reményem szerint sokan mások is imádkoznak. Ezeket a hirdetések mellett a világhálós naplóban is közzéteszem. A nyári tábort idén Héregen töltöttük. Köszönet sok szervező munkáért, illetve a munkájukat, szabadságukat ideáldozó felnőttek készségéért. Emellett öt alkalommal tartottunk – felváltva a két plébánián – nyári hittanos napokat. Szeptemberben a fakultatív, és ezáltal a gyerekektől több áldozatot kívánó hittanórák mellett megjelentek a tanrendbe épített alkalmak is. Megtisztelő, hogy sokan látnak értéket Krisztus tanításában, és annak közvetítését rábízták a plébánosra. Tudni kell, hogy a hittanórák alkalmat adnak a keresztény erkölcsi értékek megismerése mellett a hit mélyebb megismerésére is. Afféle kapu lehet ez a hitet kevésbé, vagy egyáltalán nem gyakorló családból jövő diákok számára. Az első és ötödik osztályon kívül a többi évfolyamon tanulók továbbra is a fakultatív hittanórákat látogatják, annak minden nehézségével együtt. Idén – érdeklődés hiányában nem voltunk Nagymaroson az ifjúsági találkozón, de egy busznyi zarándok indult ezúttal Zircre, ezzel zárva emeritus Szentatyánk, Benedek pápa által megnyitott 'Hit éve' programját. Nagy köszönetet mondok a munkatársakért, akik ebben az esztendőben is segítették Isten Országának terjedését, fizikai munkájukkal, a Szeretetszolgálatban való munkálkodásukkal, a közösségi alkalmak szervezésével, adományaikkal. Isten áldása legyen életükön! Országunk – és Európa jövőjét – továbbra sem mutatja szépnek a tény, hogy a városban 6 keresztelőre 27 temetés jutott. Az elhunytak közül csak heten részesültek szentségekben. Ez utóbbi azért fontos, mert a beteg ember sincs elzárva a közösségtől. Ahol jelzik, szívesen meglátogatom a beteget, ha állapota miatt nem tud eljönni a templomba. Figyeljünk oda erre is. Örök hűséget pedig 3 pár esküdött egymásnak. Nos, érdemes elgondolkodni... A két felnőtt testvérünk, akik a beavató szentségek vételére készültek, idővel elmaradtak... Mindezek mellett öröm, hogy megújulhatott a plébánia templomunk melletti feszület, amely épp leomlani készült, de ezzel együtt a városban lévő többi feszület is megújulhatott.
Tóth Bertalan, plébános
Tájékoztató a képviselő-testület 2013. december 17-i üléséről Első napirendi pont során beszámoló hangzott el a két ülés között történt eseményekről. November 27-én a polgármester a Hétforrás Kft. taggyűlésén vett részt. A Magyar Termék Nonprofit Kft. támogatásával településünk díjmentesen vehet részt a Westend City Centerben 2014 februárjában kezdődő egy éves időtartamú címerkiállításon. 28-án a Lábatlan Intézményfenntartó Társulás ülése volt a Városházán, ahol a társulás gazdálkodásáról szóló I-III. negyedévi gazdálkodásról szóló beszámoló, és a társulás 2014. évi koncepciója került elfogadásra. 11 órakor Ünnepi Megyegyűlésen jelent meg a polgármester Tatabányán, ahol átadták a megye “legjobbjainak” járó díjakat: településünkről Bárdos Zoltán érdemelte ki a Megye Polgárőre címet. 29-én tartotta ülését Polgármesterek a Falukért Egyesület Vértessomlón, melynek témája az aktualitások megtárgyalása: hulladékszállítás, 2014. évi költségvetés összeállítása. 30-án a Polgárőrség évzáró ünnepségén vett részt a polgármester, december 2-án Tatán, az Európai díj átvételének ünnepélyén jelent meg. 3-án a Hétforrás Kft. taggyűlésére került sor, ahol az átalakulással, valamint az év végi teendőkkel kapcsolatos feladatokat tárgyalták meg. 5-én a Magyar Energia és Közműszabályozási Hivatalban járt a polgármester a Hétforrás Kft. átalakulásával és a közérdekű szolgáltató kijelölésével kapcsolatban. 9-én ismételten Hétforrás Kft. taggyűlése volt, majd a villamos energia beszerzése tárgyában közbeszerzési tárgyalás volt, melyen az E-ON Energiaszolgáltató Kft. képviselője jelent meg. 10-én a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban került megrendezésre az Európai Mobilitási Hét és Európai Autómentes Nap összefoglaló rendezvénye, melyen a polgármester dr. Völner Pál államtitkártól oklevelet vett át a Duna Karva-Lábatlan Maraton szervezéséért és lebonyolításáért. A villamos energia közbeszerzési eljárásában bíráló bizottsági és közbeszerzési bizottsági ülés volt, ahol a 2014. január 1 - 2016. december 31. közötti időszakra a szolgáltató kiválasztásáról döntés született. Az új szolgáltató: az E-ON Energiaszolgáltató Kft., a megajánlott ár: 16,5 Ft/kWh. A szerződéskötés az új szolgáltatóval 2013. dec. 20. után kerül aláírásra. 12-én az ÉDV Zrt. vezetőivel folytatott egyeztető megbeszélést a polgármester a bérleti-üzemeltetési szerződés véglegesítése ügyében. 13-án zajlott a Forest-Papír Kft. ünnepélyes üzemavatója, melynek során átadásra került a cég történetének eddigi legnagyobb beruházása. A rendezvényen a cég lehetőséget biztosított arra, hogy személyesen is megtekintsék az új üzemet és bepillantást nyerjenek a szakmában egyedülállónak számító csúcstechnológiába.
A KOMTEM Kft., mint a temető üzemeltetőjének vezetőjével tárgyaltunk a szociális temetések feltételeinek megteremtéséről. 14-én kerül sor a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás elnökségi ülésére. Második napirend során a testület módosította a 2013. évi költségvetését, melynek eredményeként a főösszeg 58 m Ft-tal, 897 m Ft-ra csökkent, a felhalmozási jellegű tőkebevétel jelentős csökkenése miatt. Harmadik napirendben módosul a helyi gyermekvédelmi rendelet. 2014. január 1-től megszűnik a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, mivel a törvény helyette az önkormányzati segélyt vezetett be. Módosult a temetőkről és a temetkezésről szóló helyi rendelet is, mivel 2014. január 1-től lehetőséget kell adni szociális temetésre. A szociális temetéshez a sírhelyet, a koporsót vagy urnát és a sírjelet az állam térítésmentesen biztosítja. Ugyancsak törvényi kötelezettségnek tett eleget a képviselőtestület, amikor szabályozta Lábatlan közterületein folyó filmforgatás szabályait, területi és időbeli korlátait. Bár a filmforgatások az eddigiekben nem okoztak problémát településünkön, azonban a rendeletalkotási kötelezettség ettől függetlenül valamennyi településre vonatkozik. A hulladékról szóló 2012.évben módosított törvény kötelezte az önkormányzatokat a nem közművel gyűjtött folyékony háztartási hulladék szállítási szabályainak megalkotására. A folyékony hulladék szállítását Lábatlanon a Gazdik Bt. végzi. A csatornával nem rendelkező ingatlantulajdonosok a 30/ 637-48 61-as számon kérhetik a szennyvízszippantás elvégzését. Az önkormányzat kedvező gazdálkodása következtében 2013ban nem volt szükség folyószámlahitel igénybevételére, a jövő évre vonatkozóan a képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a likviditás megőrzése miatt a bankkal történő tárgyalás megkezdésére. Az Állami Számvevőszék 2013. I. félévében lefolytatott vizsgálata alapján a testület módosította intézkedési tervét. A módosítás a költségcsökkentési lehetőségeket részletezte. Elfogadásra került a 2014. évi munkaterv, mely szerint jövőre tíz képviselő-testületi ülés kerül megtartásra. A képviselő-testület elfogadta a Polgármesteri Hivatal munkájáról szóló beszámolót. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény alapján a jegyző évente beszámol a képviselő-testületnek a hivatal munkájáról. A részletes beszámoló a www.labatlan.hu oldalon megtekinthető. Az elmúlt években a hivatal által ellátott ügyek száma növekedett. Végül a képviselő-testület megtárgyalta a Sportegyesület kérelmét, mely szerint 30 %-os önrész biztosításával megvalósítható lenne a teljes sportpálya (épület és pálya) felújítása. A pályázatot a Magyar Labdarúgó Szövetség írta ki. A képviselő-testületi ülésről készült felvétel a www.labatlan.hu oldalon, illetve a Pr-telecom kábel televíziós hálózatán a 217,25 frekvencián (C-11) vágatlan formában megtekinthető.
Lakcímváltozás A 2012. évi CLXVII. törvény alapján az önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalma miatt szükségessé vált néhány közterület elnevezésének megváltoztatása. A képviselő-testület a 2013. szeptember 10-i ülésén döntött Lábatlan négy közterületének (Rózsa F. u., Sallai I. u., Ságvári E. u., Zalka M. ltp.) átnevezéséről. Az Okmányiroda, a Földhivatal és a településünkön működő szolgáltatók (E.ON, GDF SUEZ, Hétforrás Kft., PR-Telecom) felé a Polgármesteri Hivatal a változást jelezte. Az érintett lakosok lakcímkártyájának cseréje 2014. év januárjától fokozatosan, utcánként történik majd, melyről mindenki írásban fog értesítést kapni, az új lakcímre szóló lakcímkártyákat a régi kártya leadása ellenében a Polgármesteri Hivatalban vehetik át, illetékmentesen. A gépjármű tulajdonosok az új lakcímkártya átvételét követően kérhetik az Okmányirodánál a forgalmi engedély cseréjét, szintén illetékmentesen. Segítő együttműködésüket köszönjük. Polgármesteri Hivatal
A Piszke Iparcikk és Gazdabolt dolgozói
Téli igazgatási szünet A közszolgálati tisztviselők munka- és pihenőidejéről, az igazgatási szünetről, a közszolgálati tisztviselőt és a munkáltatót terhelő egyes kötelezettségekről, valamint a távmunka végzésről szóló 30/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdése alapján 2013. december 23-január 5. között téli igazgatási szünet keretében Lábatlan Város Polgármesteri Hivatala zárva tart. Ügyfélfogadás: 2014. január 6. (hétfő) Schantzl Edit jegyző
nevében Boldog Karácsonyt Kíván: Gibusz Emil
Középpontban a közösség Karácsonyi riport Ollé Ferencné Éva asszonyt, a Borostyán Baráti Kör vezetőjét kerestük fel, azzal a szándékkal, hogy karácsonyi riportot készítsünk vele. A Borostyán Baráti Kör tagjai az elmúlt időben több városi rendezvények aktívan jelen voltak, azok szervezőiként, motorjaiként láthattuk őket. Az érdekel bennünket, hogy mi a titkuk, miért csinálják, és mitől váltak ilyen sikeressé? - Mikor alakult meg a Borostyán Baráti Kör, és milyen céllal? - 2010 októberében kezdődött a baráti kör élete. Az volt az elképzelésünk, hogy közös kirándulásokat, színházlátogatásokat, programokat szervezünk. Kezdetben 16 és 25 fő közötti volt a létszám jelenleg 30-35-en vagyunk, néha 40en, de ebből 30 fő számít a magnak, akikre mindig lehet számítani. Három éve működünk. Nemrégen volt a harmadik születésnapunk. - Hogy lehetne összefoglalni, mi minden csináltak ez alatt a három év alatt? - Elsőként egy kiállítást rendeztünk a könyvtárban, nagyanyáink ruháiból, aztán gyárlátogatáson voltunk a Forestben. Közös színházlátogatást szerveztünk, majd bekapcsolódtuk az Adventi vásárba. Ez a bekapcsolódás olyan jól sikerült, hogy az idén a kiállítást is mi szerveztük, és a kórusunk is fellépett a megnyitón. A zsíros kenyeret immár
negyedszer, negyedik éve kenjük a vendégek számára. A fő program azonban az évben a szüreti felvonulás, amit harmadik alkalommal szerveztünk. Ezt a rendezvényt főként a város támogatja, de más szponzorokat is kerestünk. Büszkék vagyunk a sátor díszítésére, úgy gondoljuk, hogy évről évre egyre jobban sikerül. Szervezzük a felvonuló fogatokat, Staudingerné Kecskeméti Éva pedig a gyerekeket készíti fel, akik velünk együtt kocsiznak végig a városon. - Ha már a kórust említi, mikor hozták létre, és milyen fellépéseket tudnak maguk mögött? - Egy éve, 2012 őszén alakult. Török Gézáné Magdika áldozatos kórusvezetői munkájának köszönhetően felléphettünk már a Református Templomban a Pünkösdi rendezvényen, a
kikötő avatáskor, illetve most Adventkor. Éppen most zajlanak a karácsonyi fellépésünk próbái. - Úgy tudom a környezetük alakítása és megóvása is fontos Önöknek? - Igen, így van. Több dologban is aktívan részt vettünk, például egy önként vállalt feladatunk, hogy a Szent István Parkot minden tavasszal, és augusztus 20-a előtt rendbe tesszük. Aztán részt vettünk az idei szemétgyűjtésben, a „Te szedd” akcióban, ahol ugyan kissé megáztunk, de mégis sikerült sok szemetet összeszednünk. Harmadikként említhetem, hogy a Búzás hegyi sétaút kialakításában és karbantartásában is rendszeresen részt veszünk, és szoktunk is oda kirándulni. - Említette, hogy nagyanyáik ruháiból szerveztek először kiállítást, ebből arra következtetek, hogy a hagyományok fontosan Önöknek. - Tagjai vagyunk az Életet az Éveknek nyugdíjas szervezetnek, megyei és országos kézimunka kiállításokon vettünk részt, Pesten nagyon szép dicséretet kaptunk a kézimunkáinkért. Azért, hogy valamiféle folyamatosságot teremtsünk, az első évben Nádasiné Anci régi hagyományőrző
csoportját teadélutánon láttuk vendégül. Így egy kicsit annak a munkának a folyatatását is felvállaltuk. - Részt vesztnek a testvérvárosi kapcsolatokban is? - Igen, bekapcsolódtunk a Rechnitz-i testvér települési kapcsolatok ápolásába, 2011-ben eleget tettünk kedves meghívásuknak, 2012-ben pedig mi láttuk vendégül őket. A kibontakozó jó kapcsolatnak sajnos nyelvi akadályai vannak, de reméljük, hogy a jövőben is folytatódnak. - Milyen egyéb rendezvényeik vannak még? - Szilveszteri és farsangi bált is szervezünk minden évben, 40-50 fő részvételével. A baráti kör születésnapi buliját is rendszeresen megtartjuk a Platánban, és hát sok kirándulást szervezünk. A kirándulásainkon egy nagy buszt mindig megtöltünk, ilyenkor sok vendég tart a körrel. Voltunk már több napos kiránduláson Tirolban, Erdélyben. Rendszeresen egynapos kirándulásokra is megyünk. Telente Nagyatádra járunk üdülni, tavaly nagyon kalandos volt a haza utunk, Balatonbogláron megállásra kényszerültünk a hóvihar miatt, ahol a tornacsarnokban lettünk elszállásolva, de nagyon szívélyesen fogadtak bennünket. Az ellátás mellett a helyiek műsorral kedveskedtek. A polgármester személyesen üdvözölt bennünket. Úgyhogy végül is ebből is élmény lett. De jártunk már Somogyban, a Krisna Völgyben, Keszthelyen a Festetics kastélyban, felkerestük Fraknó várát. A jövőben további kirándulásokat tervezünk. - Gratulálok az eddig elért eredményeikhez, további szép sikereket kívánok a baráti kör munkájához. Köszönöm a beszélgetést. Boldog Karácsonyt! - Köszönöm szépen, önnek is. Naszák István
Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánunk vásárlóinknak!
Munkatársaim és a magam nevében áldott karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok Lábatlan Város minden lakójának! Schmidt Ödön
Az UNIKER Profi Kereskedelmi KFT Lábatlani élelmiszerboltjának dolgozói. COOP Üzlet
Megköszönjük dolgozóink egész évi precíz, kitartó munkáját, kívánunk nekik és Lábatlan polgárainak békés, áldott karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog újesztendőt!
A CALMIT Hungária Kft kellemes karácsonyi ünnepeket, sikerekben gazdag és boldog újévet kíván minden dolgozójának, üzleti partnerének és Lábatlan Város lakosainak.
Nagybaracskai halászlé Hozzávalók: 3 kg ponty, 1 kg másfajta hal, 10 dkg fűszerpaprika, 3 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 zöldpaprika, 1 paradicsom, só
A PiszkeNet Kft áldott karácsonyt és boldog újévet kíván minden előfizetőjének és Lábatlan Város lakosainak!
A halat tisztítsd meg, darabold fel, és mélyen vagdosd be. Tedd félre a halfejet, a farkat és a hasa alját. A darabokat sózd be, és néhány óráig hagyd állni. Az edénybe tedd bele a félretett fejet, farkat és az alját, szórd rá az apróra vágott vöröshagymát, és öntsd fel öt liter vízzel. Add hozzá a paradicsomot, a zöldpaprikát és a cseresznyepaprikát. Ha forr a víz, szórd bele a pirospaprikát. Innentől számítva főzd 25-30 percig, majd a kis haldarabokat is tedd bele, és ízlésed szerint sózd meg a levest. Amikor már puhák a halrészek, szűrd át az egészet, és már tálalhatod is.
Jelmondatunk: „Helyiek a helyiekért!”
Karácsonyi kocsonya
A bejgli egy igazi hungarikum. Főként karácsonykor, és húsvétkor szokás készíteni. Általában diós és mákos ízesítésben készül.
Elkészítés A húsokat alaposan megtisztítjuk. Vízzel felöntjük, hogy ellepje a húsokat 4 ujjnyira. Beletesszük a borsot, az egész fej hagymát, az egész gerezd fokhagymákat, sót. Forrás után lassú tűzön 5-6 órán át főzzük. A habját leszedjük folyamatosan. Elején gyakrabban, majd később ritkábban, már a végén nem is kell. Amikor a levét 4 ujjnyira elfőtte, a húsok is addigra megfőttek, elválnak a csontról. A húsokat kivesszük a léből, a csontról leszedjük, a tányérokba kiadagoljuk. Amikor a lé egy kicsit visszahűlt, a tetejéről, ha nagyon zsíros, szalvétával, törlőkendővel óvatosan felitatjuk. A kiadagolt húsra a tányérokat felöntjük kocsonyalével.
Impresszum: Lábatlani Hírmondó, időszaki lap. Szerkesztőbizottság: Naszák István, Szabó Ildikó, Schantzl Edit. Felelős szerkesztő: Naszák István. Felelős kiadó: Schantzl Edit, jegyző. Készült: Sollers Nyomda, Tata, Komáromi u. 55.
Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok dolgozóink és a magam nevében! Teller Péter