M
O
L
I È
XII.
M O L I ÈR E V I G J Á T É K A I . X I I .
R E .
MO L I È RE
VÍ G J Á T É K A I . KIADTA
A K ISFA LU D Y -TÁ R SA SÁ G .
TIZENKETTEDIK KÖTET. Pourceaugnac úr, forditotta Szász Károly. — A rászedett féltékeny és A repülő orvos, forditotta dr. Toldy László. — Vegyes költemények, forditotta Győry Vilmos.
BUDAPEST. AZ ATHENAEUM R . TÁRS. KIADÁSA. 1 8 8 3.
P O U RCEAUGNAC ÚR, A RÁSZEDETT FÉLTÉKENY, A REPÜLŐ ORVOS ÉS
VEGYES KÖLTEMÉNYEK M OLIÈRETŐL. FORDITOTTÁK
SZÁSZ KÁROLY, Dr. TOLDY LÁSZLÓ és GYŐRY VILMOS.
KIADTA
A K IS F A L U D Y -T Á R S A S A G .
BUDAPEST. AZ A T H E N A E U M R. TÁRS. KIADÁSA. 1 8 8 3.
Budapest, 1883. Az A t h e n a e u m r. társ. könyvnyomdája.
POURCEAUGNAC ÚR . ÉNEKES ÉS TÁNCZOS VIGJÁTÉK HÁROM FELVONÁSBAN. FORDÍ TO TTA
S Z Á S Z K Á R OLY.
A VIGJÁTÉK SZEMÉLYEI. POURCEAUGNAC ur, lim o gesi nemes. ORONTE, párisi polgár. JÚLIA, Oronte leánya. ÉRASTE, Júlia kedvese. NÉRINE, cselszövő asszony, ál-picardi nő. LUCETTE, ál-gascognei nő. SBRIGANI, cselszövő, nápolyi.
Gyógyszerész. Paraszt. Parasztnő.
Őrvezető. Két poroszló.
A TÁNCZJÁTÉK SZEMÉLYEI. Zenésznő. K ét énekes zenész. Tánczosok kara. K ét tánczmester. Két tánczos apród. Négy néző, tánczosok. K ét svájczi. Két furcsa orvos. Tánczos bohóczok. Két énekes ügyvéd.
Két tánczos királyi-ügyész. Két tánczos törvényszolga. Álarczosok. Énekes czigányné. É n e k e s C z ig á n y . É nekes bohócz.
Éneklő álarczosok. Tánczoló vademberek. Tánczoló biscayaiak. A s z in : P á r is .
ELSŐ FELVONÁS. I. JELENET.
É raste, zenésznő, két énekes zenész, több zenész; tán czos kar. Éraste (a zenészekhez és tánczosokhoz). Tegyetek a mint parancsoltam. É n visszavonulok, mert nem akarom mutatni magamat. II. JELENET.
Előbbiek, É raste nélkül. Énekesnő. Szende éj, hintsd a szemekre B űv-varázsod m ákjait! Csak a hű szivek szerelme Viraszszon magába’ itt. Méla csönded, árnyaid, Százszor szebbek mint a nap, A sohajtó szerelemnek Menedéket nyújtanak. I. Zenész. Ah, mi üdv, mi égi kéj Szerelem jármán epedni! Hogyha — ámbár titka mély — Nincs mi azt gátolja semmi. 1*
Ah, de szivünk láng-szerelmi Ellen áll szülői kény! Szerelem jármán epedni: Ah mi üdv, mi égi kéj, Hogyha nem gátolja semmi! II. Zenész. Vágyainknak bármi álljon Ellenök: sikertelen! Minden kényen, akadályon Győz az igaz szerelem. Együtt hárman. H át szeressünk hűn, halálig! Bár szülők tilalma gátol, Elszakít sors, kényszer, távol: Frigyünk csak szorosbra válik. Csak szeressünk hűn, halálig! K ét szivet, mely egybe lángol, Sors se’ tép el, ég ha p ártol! A tánczkar első fellépte: K ét tánczmester tánczol. A tánczkar második fellépte: K ét apród tánczol. A tánczkar harmadik fellépte: Négy néző, kik a két apród táncza alatt össze vesztek, kardot rántva, tánczolva viaskodnak. A tánczkar negyedik fellépte: K ét svájczi szétválasztja a viaskodókat s kibé kítve őket, velök együtt tánczol.
III. JELENET.
Jú lia , É raste, Nérine. Júlia. Az istenért, Éraste, nehogy meglepjenek; reszketek, ha így együtt találnának; el volnánk veszve, hogy megszegtem a tilalmat. É raste. Akármerre nézek, senkit sem látok. Júlia (Nérine-hez). Állj lesbe, Nérine, nehogy va laki meglepjen. Nérine (a fenékszinre vonúlva). Bizzák rám, s mondják el bátran a mi mondani valójok van. Júlia. Gondolt-e már ki valami jót, ügyünkre nézve? S hiszi-e, É raste, hogy elháríthatjuk e kellet len házasságot, melyet apám a fejébe vett? Éraste. Legalább erősen rajta vagyunk, s már felállítottunk egy csapat üteget, e nevetséges terv halomra döntésére. Nérine (Juliához szalad). Biz’ isten, az édes ap ja! Júlia. Jaj, váljunk el hamar. Nérine. Nem, nem, nem, ne mozdúljanak! Csa lódtam. Júlia. Istenem, Nérine, be ostoba vagy, hogy így megijesztesz. É raste. Ú gy van, szép Júliám, egész csapat üte get állítottunk ki e végből s nem is késünk azokat mind mozgásba hozni, miután kegyes engedelmét bir juk arra. Ne kérdezze, mi és mennyi rugót hozunk mozgásba; ne féljen, lesz min múlasson; s mint a vig játékokban, fentartjuk kegyed számára a meglepetést s nem áruljuk el szándékainkat előre; elég, ha annyit
mondok, hogy egész sereg cselt tartunk készletben s a furfangos Nérine és az ügyes Sbrigani állnak a do log élén. Nérine. Az ám! Mit is gondol ura-atyja, hogy azt a limogesi ügyvédet, Pourceaugnac urat, akarja kegyedre tukmálni, a kit ő se látott soha s a ki ernyős szekeren jő, hogy kegyedet orrunk elől elragadja! É rdemes-e három vagy négy ezer tallér miatt, a nagy bátyja tanácsára, elszakítani kegyedet attól, a kit sze ret? S ilyen angyal, mint kisasszonyom, egy poczakos limoges-i számára van-e teremtve? H a kedve van házasodni, miért nem vesz valami falujabeli szüzet s miért háborgatja a jámbor keresztyén lelkeket? Puszta neve is dühbe hoz: Pourceaugnac, Disznódi! Ki nem állhatom ezt a Disznódit! H a más kifogásom nem volna is, mint a neve, nem nyugodnám, mig el nem rontottam ezt a házasságot. N em türöm, hogy kisasszonyom Pourceaugnacné legyen! Disznódiné asszony! hogy tetszik? — N em ! K i nem állhatom a disznókat s soha sem békülhetnék ki a Disznódi név vel s annyi bolondot követünk el vele és annyi csúfot teszünk rajta, mig Pourceaugnac uram vissza nem megy Limogesba. É raste. I tt jő a mi furfangos nápolyink, bizo nyosan valami ujságot hoz. IV. JELENET.
Előbbiek, Sbrigani. Sbrigani. Uram, emberünk jő. Innen három mértföldnyire hagytam, hol az éjt töltötte; s a kony
hában, a hol reggelizett, jó félóráig tanulmányoztam. Könyv nélkül tudom az egész embert. Testi formájá ról nem szólok; majd meglátják, milyenné faragta a természet, s hogy illik hozzá a mi vele jár. Szellemére nézve, előre csak annyit mondok, hogy olyan hájas, alig van párja. Olyan emberre akadtunk benne, a ki vel úgy bánhatunk, a hogy akarunk s nincs olyan durva háló, a mibe bele ne menjen, ha kivetjük neki. É raste. Igazán? Sbrigani. Igazán, a mennyire emberismeretem terjed. Nérine. Kisasszony, ez ám a derék ficzkó! Ügyét nem is adhattuk volna jobb kézbe; századunk valódi hőse, ilyesmire. Olyan ember, a ki — hogy barátai nak szolgáljon — életében húszszor kitette magát a gályáknak, a ki karjait és nyakát képes koczkáztatni a legnehezebb feladatokban, s a ki — nézze meg csak jól. — hazájából számüzetett a legbecsületesebb tet tekért, miket merő nagylelküségből követett el. Sbrigani. Zavarba hoz magasztalásaival; én több joggal viszonozhatnám azokat. Mennyit beszél hetnék élete magasztos tényeiről, kivált arról, mily becsületesen csent el tizenkét ezer tallért, játékban, attól az idegen nemestől, a kit önnek bem utattak; mily szépen csinálta meg azt a hamis szerződést, mely egy egész családot tett tönkre; mily nemes léleknyu galommal tagadta el az önre bizott letéteményt, s mily nagylelküen juttatott tanuvallomásával akasztófára két ártatlan em bert!
Nérine. Csekélységek, szót sem érdemelnek. Iga zán, megpirít magasztalásaival. Sbrigani. Kimélem szerénységét, szót se többé. Térjünk inkább ügyünkre és siessünk falusi embereink elé. Nagyságtok (Éraste felé) az alatt tartsák készen a játék többi személyeit. É raste (Juliához). Kegyed se feledkezzék meg szerepéről, kisasszony; hogy a játékot eltakarjuk, ke gyednek, a mint mondtam, úgy kell mutatnia, mintha teljesen belenyugodnék atyja-ura terveibe. Júlia. H a csak a’ k ell: akkor semmi baj. É raste. De, drága Júlia, ha minden mesterke désünk dugába dől? Júlia. Akkor bevallom atyámnak valódi érzel meimet. É raste. S ha ő, a kegyed érzelmei daczára, meg marad szándéka mellett? Júlia. Azzal fogom fenyegetni, hogy kolostorba megyek. É raste. S ha mind a mellett kényszerítni fogja önt e házasságra? Júlia. Mit mondjak erre? É raste. Mit mondjon erre? Júlia. Igen. É raste. A mit az mondhat, a ki igazán szeret. Júlia. De m it? É raste. Hogy nincs mód, önt kényszeríteni, s hogy atyja akarata ellenére is enyém lesz; igérje meg ezt.
Júlia. Istenem, É raste! érje he azzal, a mit most tehetek, s ne kutassa, mit határoz majd a jövő ben szivem; ne gyötörje kötelességérzetemet egy talán be sem következendő jövő szomorú esélyeivel; s ha mégis meg kell lenni, bizza legalább a körülmények ellenállhatatlan kényszerére. Éraste. Jó h á t! Sbrigani. Lelkemre! itt jő emberünk. Résen legyünk. Nérine. Ah, minő term et! (Sbrigani-n kívül a többi el.) V. JELENET.
Sbrigani, Pourceaugnac ur. Pourceaugnac (a mint belép, a szinfalak felé vissza fordulva, kisérőihez beszél). No hát, mi az? mi kell? Ördög vigye ezt a bolond várost, bolond lakóival! Az ember nem léphet egyet, hogy naplopókkal ne talál kozzék, a kik rábámulnak s megröhögik. Ej, semmi házi uraimék, lássatok a magatok dolga után s hagy játok békében az embert és ne kaczagjatok a szemébe. Vigyen el az ördög, ha nyakon nem ütöm, a ki még a szemembe kaczag. Sbrigani (ugyanazokhoz szólva). Mi dolog ez, uraim ? Mit jelentsen ez? K ire czéloznak? Illik-e gúnyolni az érkező idegent? Pourceaugnac. Lám, ez már okos ember! Sbrigani. Micsoda magaviselet ez? S mi nevetni valót találnak ezen az uron?
Pourceauanac. Helyes. Sbrigani. Van ezen az úron valami nevetnivaló? Pourceaugnac. Ugy van. Sbrigani. Másforma mint egyebek? Pourceaugnac. Púpos, vagy görbe vagyok? Sbrigani. Becsüljék meg az embert. Pourceaugnac. Helyesen van mondva. Sbrigani. Ez az úr igen tiszteletre méltó. Pourceaugnac. Az már igaz. Sbrigani. Előkelő állásu. Pourceaugnac. Ugy van; limogesi nemes. Sbrigani. Művelt ember. Pourceaugnac. A ki jogot végzett. Sbrigani. Megtisztelt azzal, hogy városimba jött. Poarceaugnac. Kétségkivül. Sbrigani. Egyátalában nem nevetséges ember. Pourceaugnac. De nem ám. Sbrigani. S a ki kineveti, velem gyűl meg a baja. Pourceaugnac. Uram, végtelenül lekötelez. Sbrigani. Uram, engem bosszant, bogy ily érde mes embert így látok fogadtatni s bocsánatot kérek öntől, városunk nevében. Pourceaugnac. Aláz’ szolgája. Sbrigani. Láttam önt uram, ma reggel, kocsijá val, mikor reggelizett; s az a kecs, melylyel reggelijét fogyasztotta, egyszerre megnyerte hajlamomat. S mi után tudom, hogy ön még soha sem járt e vidéken, hogy úgyszólván új ember itt, nagyon örülök, hogy ismét találkozom önnel s felajánlhatom szolgálatomat
megérkezésekor, és vezetőjeül ajánlkozhatom e csőcse lék közt, mely a tisztességes embereket nem mindig tudja kellőkép megbecsülni. Pourceaugnac. Uram, ön feletébb szives. Sbrigani. Mondom, mihelyt megláttam önt, azon nal hajlamot éreztem iránta. Pourceaugnac. Le vagyok kötelezve. Sbrigani. Arcza azonnal megtetszett nekem. Pourceaugnac. Nagy megtiszteltetés! Sbrigani. Ön oly becsületesnek látszik. Pourceaugnac. Aláz’ szolgája. Sbrigani. Oly kedvesnek. Pourceaugnac. Ah, a h ! Sbrigani. Oly kecsesnek. Pourceaugnac. Oh, o h ! Sbrigani. Oly szelidnek. Pourceaugnac. Ah, a h ! Sbrigani. Oly méltóságosnak. Pourceaugnac. Oh, o h ! Sbrigani. Oly nyiltszivűnek. Pourceaugnac. Ah, a h ! Sbrigani. S oly jószivűnek. Pourceaugnac. Oh, o h ! Sbrigani. Testestől-lelkestől az öné vagyok. Pourceaugnac. Nagyon le vagyok kötelezve. Sbrigani. Szivemből szólok. Pourceaugnac. Oh, elhiszem. Sbrigani. H a közelebbről ismerne, tudná, hogy a legőszintébb ember vagyok.
Pourceaugnac. Nem kételkedem. Sbrigani. Ellensége minden kétszinüségnek. Pourceaugnac. Arról meg vagyok győződve. Sbrigani. Szinlelni sem tudok. Pourceaugnac. Mindjárt meglátszik. Sbrigani. Ruhámat nézi, hogy nem oly szabásu, mint a többieké? Nápolyi vagyok, szolgálatára, s igyekeztem megőrizni hazámfiai divatát és őszinte ségét. Pourceaugnac. Nagyon helyesen. A mi engem illet, én az itteni divat szerint igyekeztem öltözködni. Sbrigani. S lelkemre, jobban áll önnek, mint bármelyik uracsnak. Pourceaugnac. Azt mondja a szabóm is. Csinos és drága ruha, nagy feltünést fog okozni. Sbrigani. Kétségkivül. Nem szándékozik a Louvreba menni? Pourceaugnac. Azt hiszem, illő lesz ott udva rolnom. Sbrigani. A király el lesz ragadtatva. Pourceaugnac. Magam is azt hiszem. Sbrigani. Van már lakása? Pourceaugnac. Még nincs; most akarok keresni. Sbrigani. Szerencsémnek tartom segítségére lenni; ismerős vagyok e tájon. VI. JELENET.
Előbbiek. É raste. É raste. Ho, mi ez? K it látok? Mily szerencsés találkozás! Pourceaugnac ur? Mily boldog vagyok,
hogy önt láthatom! Hogyan, úgy látom ön nem ismer rám ? Pourceaugnac. Uram, alászolgája. É raste. Lehetséges-e, hogy öt-hat év annyira kitörült volna emlékéből s ne ismerne rá az egész Pourceaugnac család legjobb barátjára? Pourceaugnac. Bocsánat. — (Halkan Sbrigani hoz.) Becsületemre, nem tudom kicsoda. É raste. Nincs Limogesban egy Pourceaugnac sem, a kit ne ismernék, a legnagyobbtól a legkisebbig. Csakis őket látogattam ottlétemkor; önt is minden nap volt szerencsém látni. Pourceaugnac. R észemről volt a szerencse, uram. É raste. Nem emlékszik már arczomra? Pourceaugnac. Dehogy nem! (Sbriganihoz.) Nem ismerem. É raste. Nem emlékszik, hogy— magam se tudom hányszor — volt szerencsém önnel poharazni? Pourceaugnac. Bocsánat! (Sbriganihoz.) Egy szót sem értek a dologból. É raste. Hogy is hijják azt a vendéglőst Limo gesban, a kinél oly jól lehet enni? Pourceaugnac. Petit-Jean. Éraste. Az, a z ! Többnyire hozzá jártunk mu latni. Hogy is hijják Limogesban azt a sétáló helyet? Pourceaugnac. Az aréna melletti temetőt? Éraste. Igen, igen. Ott töltöttem a legboldogabb órákat az ön kellemes társaságában. Nem jut eszébe?
Pourceaugnac. Bocsánat, emlékszem már. (Sbri ganihoz) Vigyen el az ördög ha emlékszem. Sbrigani (halkan Pourceaugnachoz.) Az ember száz ilyes dologról megfeledkezik. É raste. Öleljen meg, kérem, s újitsuk meg régi barátságunkat. Sbrigani. (Pourceaugnachoz.) Ez az ember nagyon ragaszkodik önhöz. É raste. Kérem mondjon valamit a rokonairól. Hogy van az ön. . . izé... tudja az a derék ember... Pourceaugnac. Bátyám, a consul? É raste. Igen, igen. Pourceaugnac. N agyon jól van. É raste. Boldog vagyok, hogy ezt hallom. H át az a nagyon jókedvü? Iz é ... az ön — Pourceaugnak. Unokaöcsém, az ülnök? É raste. Igen, igen. Pourceaugnac. Mindig vig s tréfás. É raste. Ah, mennyire örvendek! S nagybátyja ura, a — Pourceaugnac. N ekem nincs nagybátyám. É raste. De akkoriban volt. Pourceaugnac. Nem, csak nagynéném. É raste. Azt akartam mondani. S hogy van a tisztelt nagynénje? Pourceaugnac. Féléve hogy meghalt. É raste. Ah, szegény asszony! Pedig oly jó asz szony volt!
Pourceangnac. Az unokaöcsém is, a kanonok,
kicsibe mult, hogy el nem pusztult a himlőben. Éraste. Mily kár lett volna! Pourceaugnac. Ismeri őt is? Éraste. H a ismerem-e? Jól megtermett magas ember. Pourceaugnac. No, nem épen. Éraste. Nem; de mégis jó termetü. Pourceaugnac. No, meglehetős. Éraste. Az unokaöcscse? Pouceaugnac. Az. Éraste. Az ön testvérének a fia? Pourceaugnac. Igenis. Éraste. Kanonok a — hol is csak? Pourceaugnac. A Szent-István Székesegyháznál. Éraste. Igen, igen. Jól ismerem. Pourceaugnac. (Sbriganihoz.) Elszámlálja az egész atyafiságomat. S brigani. Jobban ismeri önt, mint hitte volna. Pourceaugnac. A mint látom, ön húzamosan lakott városunkban? Éraste. Teljes két esztendeig. Pourceaugnac. Ott volt ön, mikor az unoka öcsém kis fiát kormányzó urunk keresztvizre tartotta? Éraste. Hogyne? A meghivott vendégek közt voltam. Pourceaugnac. Szép dolog volt. Éraste. Nagyon szép. Pourceaugnac. Pompás lakoma volt.
É raste. Meghiszem a z t! Pourceaugnac. Tanuja volt hát annak is, mikor azzal a périgordi nemessel összevesztem? É raste. Hogyne! Pourceaugnac. Na, az ugyan emberére akadt bennem. É raste. Az ám. Pourceaugnac. Pofon ü tö tt; de én is ugyancsak oda mondtam neki. É raste. Emlékszem. Most már csak azt kivá nom, hogy senkihez ne szálljon csak hozzám. Pourceaugnac. D e csak ne — É raste. Tréfál? Nem türöm, hogy legjobb bará tom máshova szálljon. Pourceaugnac. De az önnek — É raste. Legkevésbbé sem. Kárhozzam el, ha máshova eresztem. Sbrigani (Pourceaugnachoz.) Miután annyira ra gaszkodik hozzá: tanácslom, fogadja el. É raste. Hol a podgyásza? Pourceaugnac. Ott hagytam, az inasommal, a hol leszálltam. É raste. Küldjünk érte valakit. Pourceaugnac. N em ; megtiltottam, hogy moz duljon, ha csak magam nem megyek, nehogy valami csinyt találjanak elkövetni rajtam. Sbrigani. Bölcs előrelátás! Pourceaugnac.. I tt jó vigyázni. É raste. Meglátszik az okos em ber!
Sbrigani. Elkisérem ez urat s odavezetem, hova ön kivánja. Éraste. Jó. Csak némi intézkedéseket kell ten nem; önök pedig csak ide jőjenek vissza e házba ni. Sbrigani. Mindjárt itt leszünk. Éraste.(Pourceaugnachoz.)Türelmetlenül várom önt. Pourceaugnac. (Sbriganihoz.) No, erre az isme retségre se számitottam! Sbrigani. Becsületes embernek látszik. (El Pour ceaugnac urral. )
Éraste (maga.) Lelkemre, Pourceaugnac ur, majd elbánnak önnel. Minden kész, csak kopogtatnom kell. — H é ! (Kopogtat.) V I I .JELENET.
É raste. Gyógyszerész. Éraste. Azt tartom, uram, ön az orvos, a kit kerestettem. Gyógyszerész. Nem, uram, én nem az orvos vagyok; engem e nagy tisztesség nem illet, én csak patikárus vagyok, érdemetlen patikárus, szolgálatára. Éraste. Itthon van az orvos ur? Gyógyszerész. Igenis, de nehány beteggel van elfoglalva; azonnal megjelentem neki, hogy uraságod itt van. Éraste. Nem, ne bántsa, várok mig dolgát végzi. Csak egy rokonomat akarom kezére bizni, a ki felől már izentem is, a ki elmebeteg, s a kit nagyon szeret nénk kigyógyittatni, mielőtt megházasodik. MOL I È R E . X I I . K Ö T .
Gyógyszerész. Tudom, tudom, épen nála voltam, mikor neki a dolgot jelentették. Becsületemre mon dom, nem is fordulhattak volna ügyesebb orvoshoz. Alaposan érti az orvosi tudományt, úgy tudja mint én a miatyánkot; s ha meggebbed is a beteg, egy haj szálnyira el nem tér a régiek szabályaitól. Ugy van, mindig a já rt úton halad, a já rt úton, s nem töri a fejét újitásokon; és a világ minden kincseért nem gyógyitana más szerekkel, mint a melyeket a fakultás ajánl. É raste. Nagyon helyesen. Egyetlen beteg se gyógyúljon meg a fakultás engedelme nélkül. Gyógyszerész. Nem azért beszélek igy, mert jó barátom, de igazi gyönyörüség az ő betegének lenni; részemről szivesebben halok meg az ő kezelése alatt, mint meggyógyuljak a másé alatt. Mert, történjék bármi, az ember legalább bizonyos abban, hogy min den rendiben ment s a ki az ő keze alatt halt meg, annak az örökösei mitsem vethetnek szemére. É raste. Nagy vigasztalás a meghaltnak! Gyógyszerész. Ugy v an . Az ember örülhet, hogy legalább rendszeresen halt meg. Különben nem azon orvosok közül való, a kik soká alkudoznak a betegsé gekkel; gyorskezü ember, gyorskezü, a ki szereti siettetni a beteget, s a kinek meg kell halnia, ő azon van, hogy csak menjen minél előbb. É raste. Igaz, az ilyesmin jobb minél előbb átesni.
Gyógyszerész. Az bizonyos. Minek az a sok huza vona, minek kerülgetni, mint a macska forró kását? Jobb azzal számot vetni, kurta vagy hosszu-e a betegség. Éraszte. Ugy van. Gyógyszerész. Lám nekem is már három gyer mekemet sziveskedett gyógykezelni, mind a három meg is halt két-három nap alatt, holott a más kezén holnapokig elkinlódtak volna. É raste. Igazán szerencse, ha az embernek ilyen a barátja. Gyógyszerész. Bizony. Még csak két gyerekem m arad t; ezekről is ugy gondoskodik mint a magáéí ról; egészen kedve szerint parancsol velök, én bele se szólok. S rendesen, ha a városból hazajövök, meg lepetéssel látom, hogy ismét eret vágatott rajtok vagy hashajtót adott nekik. Éraste. Ez már hálát érdemlő gondosság! Gyóyyszerész. I tt van, itt van, itt van m á r! VIII. JELENTÉS.
Előbbiek: Első orvos, Paraszt, Parasztnő. Paraszt (az orvoshoz.) Uram, nem állja tovább. Aszongya szörnyen fáj neki a feje. Első orvos. Szam ár! Annál inkább, mert abban a betegségben, Galienus szerint, nem is a fejének, hanem a lépének kell fájni. Paraszt. Meglehet, uram, de annyi szent, hogy félesztendő óta mindig hasmenése van. 2*
Első orvos. Jó. Ez annak a jele, hogy belső része föloldásban van. K ét vagy három nap múlva megláto gatom; de ha addig meg találna halni, el ne mulasz szátok hirt adni nekem, mert nem illenék, hogy az orvos halottat látogasson. Parasztnő (az orvoshoz.) Doctor ur, az apám napról-napra rosszabbúl van. Első orvos. Az nem az én hibám ; én rendeltem neki, mért nem gyógyul meg? Hányszor vágtak eret rajta? Parasztnő. Tizenötször, uram, bárom bét alatt. Első orvos. Tizenötször? Parasztnő. Igenis. Első orvos. S még sincs jobban? Parasztnő. N incs, uram. Első orvos. Ez arra mutat, hogy a baj nem a vérben van. Ugyanannyiszor meg fogjuk hajtani, hadd lássuk nem a gyomornedvekben rejlik a baj. H a az sem használ: fürdőre küldjük. Gyógyszerész. Ez aztán az orvosi tudomány! (Paraszt és Parasztnő el.) IX. JELENET.
É raste, Első orvos, Gyógyszerész. É raste. (Az orvoshoz.) Uram, én vagyok az, ki önt a minap kerestettem, egy elmebeteg rokonom ügyében, kit önnek kezére kivánok bizni, hogy magá nál annál kényelmesebben s minden feltünés nélkül gyógyithassa.
Első orvos. Tudom, uram. Már el is készitettem mindent, s fogadom, hogy nagy gondom lesz reá. Éraste. Épen itt jő. Első orvos. Rendkivül szerencsés véletlen, mert épen nálam van egy régi barátom s érdemes kartársam, a kivel nagyon szivesen consultálok a baj fölött. X. JELENET.
Előbbiek. Pourceaugnac ur jő. É raste (Pourceaugnachoz). Egy kis dolgom akadt, a miatt kénytelen vagyok önt elhagyni; de oly ember kezei közt hagyom (az orvosra m utat), a ki a lehető leg jobb gondját fogja viselni. Első orvos. Hivatásom tiszte kötelez s elég, hogy ön őt rám bizza. Pourceaugnac (félre). Bizonyosan az udvarmes tere; valami előkelő ember lehet. Első orvos. Ugy van, biztosítom önt (Erasthoz), hogy rendszeresen fogok bánni vele s hivatásunk min den szabályai szerint. Pourceaugnac. De istenem, minek ez a sok teke tória? Nem akarok én senkinek terhére lenni. Első orvos. I ly megbizást csak szerencsémnek tartok. Éraste (az orvoshoz). I tt van tiz arany, foglalóba, mig az egészet megadnám a mit igértem. Pourceaugnac. Ne, kérem, ne verje magát költ ségbe miattam, nehogy számomra valamit hozasson. Éraste. Csak bizza rám, nem arra adtam, a mire ön gondolja.
Pourceaugnac. Bánjék velem mint barátjával. É raste. Ugy bánok épen. (Halkan az orvoshoz.) Mindenek fölött arra kérem, ki ne szalaszsza kezei közül; mert szeret néha megszökni. Első orvos. Mit se aggódjék. É raste (Pourceaugnachoz). Bocsásson meg ud v a riatlanságomért. Pourceaugnac. Ön tráfál, hisz’ elhalmoz szíves ségével! (Éraste el.)
XI. JELENET
Pourceaugnac. Első és Második Orvos. Gyógyszerész. Első orvos. Nagy megtiszteltetés rám nézve, uram, hogy önt gondjaimra bizták. Pourceaugnac. Aláz’ szolgája. Első orvos. Ime, egy kitünő ember, kartársam, kivel tanácskozni fogok az ön irányában követendő eljárás felől. Pourceaugnac. Mondom, semmi teketória; én a rendessel is megelégszem. Első orvos. Székeket ide. (Szolgák jőnek s székeket adnak.)
Pourceaugnac (félre). I l y fiatal embernek ugyan csak szomoru szolgái vannak. Első orvos. Rajta, uram. Foglaljon helyet. (A két orvos maga közé ülteti Pourceaugnacot.) Pourceaugnac (leül). Aláz’ szolgájok. (A két orvos megfogja egy-egy kezét s üterét tapintja.) — Mit jelent
sen ez?
Első orvos. Milyen az étvágya? Pourceaugnac. Etvágyom jó, de még többet szomjazom. Első orvos. Annál rosszabb; a nagy étvágy és szomjuság a belső hőség és szárazság jele. Jól alszik? Pourceaugnac. Jól, ha jól vacsoráltam. Első orvos. Álmodik-e? Pourceaugnac. Olykor-olykor. Első orvos. S mily fajta álmai vannak? Pourceaugnac. Olyan álomfajták. — De micsoda kérdések ezek? Első orvos. S milyen az ürülése? Pourceaugnac. Lelkemre, egy szót sem értek e kérdésekből. Inkább innám egyet. Első orvos. Legyen kissé türelemmel. On előtt fogjuk tárgyalni baját s nem beszélünk latinul, bogy ön is megérthesse. Pourceaugnac. Ugyan mit kell azon tárgyalni, hogy valami enni s inni valót kérek? Első orvos. Miután lehetetlen jól gyógyítani oly betegséget, melyet tökéletesen nem ismerünk s nem ismerhetjük föl tökéletesen, diagnostikája és prognos tikája alapos fölállítása nélkül, meg fogja nekem en gedni, tisztelt kartársam, hogy a baj természetének s belső mivoltának vizsgálatába ereszkedjem, mielőtt a therapeutikára mennék, vagyis azon szereket és gyógymódokat jelölném meg, melyeket a baj tökéletes elhárítására alkalmatosaknak vélek. Azt mondom annál fogva, engedelmével, uram, hogy előttünk levő
betegünket, fájdalom, az elmezavar azon neme bántja, gyötri és kinozza, melyet legtalálóbban hypochondri kus melancholiának nevezünk; igen-igen makacs baj, melynek orvoslása oly Aesculápot kiván, mint ön, tisztelt kartárs, kinek a kis újjában van összes orvosi tudományunk; mondom, mint ön, a ki — úgyszólván — a tudomány fegyverzetében őszült meg s a kinek kezén annyi mindenféle eset ment keresztül. Hypo chondrikus melancholiának nevezem a bajt, megkü lönböztetés okáért a más két fajtától; mert a híres Galienus, tudományosan, a maga módszere szerint, három faját állapította meg e betegségnek, melyet mi melancholiának nevezünk, ahogy azt nevezték nemcsak a latinok, hanem a görögök is, a mit megjegyezni a jelen esetben felette fontos. Az első, mely az agy sa játlagos bántalmából származik; a második, mely a vérben gyökerezik, mikor azt az epe teljesen elönti; és a harmadik, melyet hypochondriakusnak mondunk, mely az alhas kóros állapotából ered, az alsó részek ben, de különösen a lépben fészkel, melynek gyúla dása betegünk agyára sűrű és vastag nedvek nagy mennyiségét vezetvén, azoknak fekete és rossz indu latu gőze a fő-életszerv működésére nyomasztólag hat, s azon kórállapotot eredményezi, mely őt, okosko dásunk szerint, nyilván meglepte és leverte. Hogy ez nincs különben: diagnostikám kétségbevonhatatlan biztosságáról meg fog ön győződni, ha szemügyre veszi ezt a feltünő nagy levertséget, ezt a félelem és gyanakodás kiséretében fellépő átalános búskomorsá
got, a szóban forgó betegség jellemző pathognomikus tüneteit, melyeket az isteni Hippokratesnél oly kitü nően leirva találunk; ez az arczkifejezés, e merev és vörös szemek, ez a nagy szakál, ez a testtartás, e vánnyadt, petyhüdt, bolyhos bőr, megannyi szembe szökő és kétségtelen jele, az általam jelzett s a hypo chondriából eredő kóros állapotnak; a mely kór, idő jártával, annyira vérébe ment, meghonosult, idültté vált nála, hogy igen könnyen vagy phthisist, vagy apoplexiát okozhat, sőt esetleg frenetiává, dühös őrült séggé is fajulhat. Föltéve mindezt, miután a jól föl ismert és helyesen definiált betegség félig már meg van gyógyítva — miután i g n o t i n u l l a e s t c u r a t i o m o r b i *) — nem lesz nehéz megegyeznünk a tisztelt betegünkre alkalmazandó gyógymód iránt. Először is, hogy a megdugult plethorától s az egész testben eláradt hig cacochymiától megszabadítsuk, gyakori phlebotomizálást ajánlanék, vagyis ismételt és bő véreresztéseket; és pedig először a bazilikán, azután a cephalikán; **) sőt ha a baj makacsnak mu tatkoznék, a homlokeret is meg kellene nyitni és pedig jó tágasan, hogy a sűrű vér kiömölhessék; egyidejü leg tisztítani, higítani és öblögetni is kell, alkalmas és hathatós hashajtókkal, tudniillik cholagógákkal, melanogógákkal és hasonlókkal. É s miután a baj tulajdonképeni forrása részben a sűrű és tisztátalan *) Ismeretlen bajnak nincs orvossága. **) Bazilika: a karcsont belső oldalán futó fő-ér; cefa lika: szintén kar-ér, melyről azt h itték, a fejtől jő.
nedvekben, részben az életerőt elhomályosító meg fertőző és elnyomó fekete és vastag gőzökben rejlik: czélirányos volna egyelőre tiszta langyos vizfürdőt vennie, jó erős savóval, hogy a viz által a sűrű nedvek tisztulása, a savó által a vastag gőzök elpárolgása eszközöltessék. De mindenek előtt, azt tartom, jó volna őt kellemes társalgással, dalokkal és zenével szórakoztatni, a mihez nem ártana tánczosokat is hívni, kik könnyü és kecses mozdulataikkal felizgas sák és petyhüdt érzékeit s lomha szellemét fölfrisít sék és ezzel a vér sűrűségét, melytől a baj ered, elosz lassák. Ezeket a szereket ajánlom én, melyekhez azonban még sokkal hathatósabbakat adhat tisztelt mesterem és kartársam, a maga belátásánál, gyakor latánál és tapasztalatánál fogva. Dixi. Második orvos. Isten mentsen, uram és kartár sam, hogy csak eszembe is jusson, valamit adni azok hoz, a miket ön mondott! Ön oly kimerítően érteke zett ez ur betegségének okai, jelei és symptomái felől; okoskodása és érvelése oly alapos, tudós és szép, hogy teljes lehetetlen, hogy betegünk őrült, elmebeteg és hypochondriákus ne legyen; és ha nem volna is az, azzá kellene lennie, csak az ön által felhozott szép dolgok kedveért s érvelése alapos voltának igazolá sára. Ugy van uram, ön teljes grafikai tisztasággal rajzolta — g r a p h i c e d e p i n x i s t i — a szóban forgó betegség összes jellényeit. Lehetetlen tudósa ban, bölcsebben, szellemesebben felfogni, kigondolni és rendezni mindazokat, miket ön elmondott, úgy a
baj mivoltára, mint a részletes diagnosisra, a progno sisra és a therapiára nézve; s nekem nem is maradt fönn egyéb, mint hogy szerencsét kivánjak a betegnek, hogy ily tudós férfiu kezeire jutott és azt mondjam neki, hogy boldognak érezheti magát, hogy megőrült s igy az ön által javasolt szerek és eljárások üdvös és hathatós voltát saját magán tapasztalhatja. É n mind azokat helyeslem, m a n i b u s e t p e d i b u s d e s c e n d o i n t u a m s e n t e n t i a m . *) Mindössze azt ohajtanám, hogy a hashajtók és érvágások páratlan számban alkalmaztassanak: n u m e r o D e u s i m p a r e g a u d e t ; * *) hogy a savót fürdés előtt igya; hogy homlokára kötés alkalmaztassék, lágy sóval — a só levén a bölcsesség symboluma; hogy szobája falai fehérre legyenek meszelve, lelke borujának elosz latása végett, a l b u m e s t d i s g r e g a t i v u m v i s u s ; ***) s hogy mindenek előtt s most mindjárt egy kis gyönge allövetet kapjon, mintegy bevezetőül azon üdvös és szellemes gyógyszereknek, melyek őt — ha egyátalában gyógyítható — minden bizonnyal meg fogják gyógyítani. Adja isten, hogy e gyógyszerek, az ön gyógyszerei, uram, segítsenek a betegen, leg jobb szándékunk szerint! Pourceaugnac. Egy óra óta hallgatom önöket, uraim; komédiát játszunk talán? Első orvos. Nem, uram, teljességgel nem játszunk. *) Kézzel-lábbal az ön véleményén vagyok. **) A páratlan szám kedves isten előtt. ***) A fehér szin izgatja a látást.
Pourceaugnac. Mit akarnak hát? S mire való ez a sok zagyva összevissza-beszéd? Első orvos. Helyes! Sérteget! Ime egy újabb jel, mely még hiányzott diagnosisunk megerősitésére! Ez könnyen fordulhat dühös őrültségre. Pourceaugnac (félre.) Kivel zártak itt össze engem? (Kettőt hármat köp.) Első orvos. Új diagnostikum: gyakori köp ködés. Pourceaugnac. Hagyjuk abba s jerünk innen. Első orvos. Megint m ás: nyugtalanság s vágy a helyváltoztatásra. Pourceaugnac. Mit jelent mindez? mit akar nak velem? Első orvos. Meggyógyitani önt, a mint ránk bizták. Pourceaugnac. Meggyógyitani engem? Első orvos. Ugy van. Pourceaugnac. Az ördögbe is ! én nem vagyok beteg. Első orvos. Rossz jel, mikor a beteg nem érzi a baját. Pourceaugnac. De mikor mondom, hogy tökéle tesen jól érzem magamat. Első orvos. Mi jobban tudjuk, hogy’ érzi m agát; mi orvosok vagyunk, kik tisztán belátunk az ön álla potába. Pourceaugnac. N o, ha orvosok, semmi dolgom önökkel; fittyet hányok egész tudományokra.
Első orvos. Hm, h m ! Ez az ember bolondabb mint gondoltuk. Pourceaugnac. Sem apám, sem anyám nem vett be soha orvosságot; orvosi segély nélkül haltak meg mind a ketten. Első orvos. Akkor nem is csodálom, hogy bolond fiut nemzettek. (Második orvoshoz.) Jerünk colléga uram, fogjunk a gyógyitáshoz; s vidámitó zene hang jaival zsongitsuk, csititsuk és üzzük el lelki háborát, mely — ugy látom — kitörésre készül. (Két orvos és gyógyszerész el.) XII. JELENET.
Pourceaugnac ur, egyedül. Pourceaugnac. Mi az ördög akar ez lenni? Meg bolondultak ezek a városiak? Soha sem láttam ilyen dolgot, egy szót sem értek az egészből. XIII. JELENET.
Pourceaugnac ur, a két orvos (furcsa jelmezben.) (Először mind a hárman leülnek. A két orvos több izben föláll s üdvözli Pourceaugnac urat, ki szintén föláll s viszo nozza üdvözleteiket. — Zene hangzik.)
A hét orvos (együtt.) Jó napot, jó n ap o t! Sohse hagyja, hogy a lelkét Bús agyrémek öldököljék! Félre gond, bubánatok! Hadd üzzük bu-föllegét el, Hadd viditsuk föl zenénkkel,
Félre gond, bubánatok! Hogy kigyógyitsuk, vagyunk i t t ; Győzni bú-kórt nem hagyunk i t t ; Jó napot, jó napot! Első orvos. A bolondság semmi m ás: Epe-ömlés, dugulás. Kutya baja a betegnek, A vig kedvnek Hogyha enged! A bolondság semmi más: Epe-ömlés, dugulás. Második orvos: Tánczra, dalra fel! Üzz’ a gondot e l! Hogyha érzi már a hábort: Hajtson fel egy jó pohár bort. Egy kis tubák, Egy kis cognac, Vigan, vigan, jó Pourceaugnac! XIV. JELENET.
Előbbiek. Tánczos bohóczok. A tánczkar ötödik föllépése. Bohóczok furcsálkodva tánczolják körül Pourceaugnac urat s ellejtenek. (A két orvos is el.)
XV. JELENET.
Pourceaugnac ur. Gyógyszerész, kristélylyal. Gyógyszerész. Uram, itt egy kis orvosság, jó kis orvosság, melyet be kell vennie, ha ugy tetszik. Pourceaugnac. Mi az? semmi közöm hozzá. Gyógyszerész. Rendelve van, uram, rendelve van. Pourceaugnac. Hagyjon nekem békét! Gyógyszerész. Fogadja el, uram, fogadja el, bizony isten, nem fog ártani. Pourceaugnac. E h ! Gyógyszerész. Egy kis allövet, egy iczi-piczi kis allövet, nagyon finom, nagyon jó. Fogadja el, uram, fogadja el. Ki fogja tisztitani, ki fogja tisztitani. XVI. JELENET.
Előbbiek. A két orvos és a tánczos bohóczok visszajőnek. (A bohóczok kristélyokkal.)
A két orvos. Tartsa hát, Tartsa hát, Tartsa jól magát! Mitse féljen hogy megárt! Egy kis allövet, Jobb nem is lehet! Mitse féljen, meg nem árt! (Pourceaugnac kalapjával védi magát a kristélyok ellen s fel és alá szaladgál; a két orvos, és a bohóczok a kristé lyokkal, üldözik. Kiszalad a szin mögé, de ismét visszakerül és székébe veti m ag át; ott a gyógyszerész várja a kristély lyal. A két orvos és a bohóczok körülállják.)
A két, orvos. Tartsa hát, Tartsa hát, Tartsa jól m agát! Mitse féljen, hogy megárt. Egy kis allövet. Jobb nem is lehet, Mitse féljen, meg nem á r t ! (Pourceaugnac ur székestől elszalad; a gyógyszerész rászeg zi a kristélyt s utána f u t ; a két orvos és a bohóczok kö vetik.)
(A függöny legördül.)
MÁSODIK FELVONÁS. I. JELENET.
Első orvos, Sbrigani. Első orvos. Kifogott rajtam s elfutott az orvos ság elől, mikor éppen be akartam adni. Sbrigani. Önmagának ellensége, hogy megszö kött az ön üdvös gyógyszerei elől. Első orvos. Ez is a bomlott agy jele, gonosz indulatu kór-jel, nem akarni meggyógyúlni. Sbrigani. É szre se vette volna, oly hamar meg gyógyúlt volna az ön keze alatt. Első orvos. Kétségkivül, habár tizenkét féle baja lett volna is. Sbrigani. A mellett jól megérdemelt ötven ara nyától fosztotta meg. Első orvos. Teljességgel nem engedem megfosz tatni magamat s meg fogom őt gyógyitani akarata ellenére is. Köteles bevenni gyógyszereimet, kénysze riteni fogom; ott csipem el a hol találom, mint szö kevényt az orvoslat elől, s rendelvényeim vakmerő megszegőjét. Sbrigani. Igaza van ; az ön gyógyszerei bizto sak; s ő — annyi mintha a készpénzt lopta volna ki az ön zsebéből. M O L IÈ R E . X I I . K Ö T .
3
Első orvos. Kitől tudhatnám meg hollétét? Sbrigani. Valószinüleg Oronte urtól, a kinek a lányát veszi. E jó ur, mitsem tudva leendő veje bajá ról, talán még siettetni fogja az egybekelést. Első orvos. Azonnal felkeresem Oronte urat. Sbrigani. Jól teszi. Első orvos. Ugyszólván le van kötve gyógykeze lésemnek; s a beteg ne tréfáljon orvosával! Sbrigani. Helyesen van mondva; s ha rám hall gat, ne engedje, hogy megnősüljön, mig csak egészen el nem bánt vele. Első orvos. Bizza rám. Sbrigani (menőben, félre.) Most megyek, más üte get állitani fe l; úgy elbolonditom az apóst is mint a vőt. II. JELENET.
Első orvos. Oronte jő. Első orvos. Igaz-e, uram, hogy ön bizonyos Pourceaugnac urhoz akarja adni a leányát? Oronte. Igen i s ; most várom Limogesból, tán már meg is érkezett. Első orvos. Csakugyan meg, s mindjárt meg is szökött tőlem ; mivel nálam helyezték e l; de megtil tom önnek, a gyógyászat nevében, hogy a czélba vett házasságot végrehajtani ne merje, mig őt arra kel lőleg el nem készitem s oly módba nem helyezem, hogy testileg-lelkileg ép gyermekeket nemzhessen. Oronte. Hogy érti ezt?
Első orvos. Az ön jövendőbeli vejét gyógyitásom alá a d tá k ; betegsége, melyet gyógyitás végett rám biztak, olyan mint tulajdonom, egy az én holmiaim közül. S kijelentem, hogy nem egyezem házasságába, mig csak a gyógyászat igényeinek eleget nem tett, s az általam rendelt és rendelendő gyógyszereket mind be nem vette. Oronte. H át beteg? Első orvos. Persze. Oronte. Szabad kérdeznem: mi baja? Első orvos. Ne aggódjék rajta. Oronte. Talán valami — Első orvos. Az orvos titoktartásra van köte lezve. Elég, ha megparancsolom önnek és leányának, hogy engedelmem nélkül a lakodalmat meg ne üljék, ellenkező esetben a fakultás haragja fogja sujtani s kedvünk szerinti betegségeket fogunk önökre bo csátani. Oronte. H a igy áll a dolog, őrizkedni fogok a házasság megkötésétől. Első orvos. Rám bizták, kezembe ad ták ; tarto zik betegem lenni. Oronte. Ugy van. Első orvos. Hiába szökik m eg; megfogatom, s kényszeritem, hogy gyógyúljon meg. Oronte. Helyes. Első orvos. Úgy van, gebbedjen vagy gyó gyúljon. Oronte. Magam is azt akarom. 3*
Első orvos. S ha őt meg nem találom : ön áll helytt é rte ; önt gyógyitom helyette. Oronte. De nekem semmi bajom. Első orvos. Az mindegy. Nekem beteg kell, azt fogom el, a kit lehet. Orbnte. Fogjon a kit akar, de engem n e ! (K i tuszkolja.) Tessék! ez aztán szép okoskodás! III. JELENET.
Oronte, Sbrigani mint hollandi kalmár *) Sbrigani. Bhucsánat, oraság, hoty megfhogom, én hullandi kholmár vatyok, ghértezek valami. Oronte. Mit, jó ember? Sbrigani. Détye föl ghalapját, oraság, détye föl. Oronte. Csak mondja barátom, mit kiván. Sbrigani. Ety szút se nem, a metig ghalapját fő nem déte. Oronte. Legyen. Mit kiván, jó uram? Sbrigani. Dolán üsméri e váraspó ety Orrond néfü oraság. Oronte. Jól ismerem. Sbrigani. Miféle emper az, ha merem ghér teszni? Oronte. Olyan mint a többi. Sbrigani. Oszt okorom ghérteszni, hoty ghosz tog-e? Oronte. Gazdag. *) Az eredetiben használt flamand kiejtést mor va-zsi dóssal helyettesítettem .
Sbrigani. Te hoty natyon ghosztog-e? Oronte. Nagyon gazdag. Sbrigani. Natyon ürülök azon. Oronte. Ugyan miért? Sbrigani. Mer’, hajja az ór, naty tolog esz na kunknak. Oronte. De hát miért? Sbrigani. Csag, mer’ az az Orrond oraság fele ségnek aggya a leányát ety bizumos Pourcignac órnak. Oronte. Nos aztán? Sbrigani. S az a Pourcignac ór sog-sog piz adósa nakunknak nócz vaty tisz hullandi kholmá roknak? Oronte. Pourceaugnac ur hollandi kalmároknak sokkal tartozik? Sbrigani. Bizum igen; és már nócz hónap, hoty meghitélet fan, és fizeti akor, ha feleségnek elvete Orrond oraságnak a liánya. Oronte. Hohó, erre hárította a fizetést. Sbrigani. Bizum igen. É s azir, mi nócz vaty tisz kholmáruk natyon várják a házusságát. Oronte (félre). Ezt is jó tudni. (Fenn) Isten áldja, barátom. Sbrigani. Szíp khöszöni oraság jóhságát. Oronte. Isten vezérelje. Sbrigani. Alászos szolghája, oraság, jó ujságh khüszöni szípen. (Oronte el.) Na ez is jól megy. Vessük le ezt a flamand burkulatot s lássunk új csel után
(leveti állszakállát s felöltönyét, mely alatt rendes ruhája van). Annyi viszályt kell hintenem az ipa s jövőbeli
veje közé, hogy megrontsam a czélbavett házasságot. Mind a kettő épen arra való, hogy bekapja a neki dobott maszlagot s nekünk, fő-fő cselszövőknek merő játék, ha ily könnyen megejthető vadra találunk. IV. JELENET.
Pourceaugnac ur (jő). Sbrigani. Pourceaugnac (azt hiszi maga van). »Tartsa h át, tartsa hát, tartsa jól m agát!« Mi az ördögöt akartak velem? (Észreveszi Sbriganit.) Á h ! Sbrigani. Mi tetszik, uram ? Mi baja, uram? Pourceaugnac. Akárhova nézek, csupa kristélyt látok. Sbrigani. Mit lát? Pourceaugnac. H át nem tudja mi történt velem abban az átkozott házban, melynek a kapujáig ki sért volt? Sbrigani. Valóban nem; ugyan mi? Pourceaugnac. É n azt hittem, tisztességes ellá tást fogok ott találni. Sbrigani. É s? Pourceaugnac. »Ez urak gondjaira bizom önt.« — K ét feketébe öltözött orvos. — Székre ültetnek. — Üteremet tapogatják. — Í gy, meg úgy. Meg van zava rodva. — K ét pufók képü. Nagy kalapokkal. » J ó napot, jó napot!« H at bohócz. — Tara-ra-ta-ta-ra. — »Vigan, vigan, jó Pourceaugnac.« Gyógyszerész —
allövet. — »Tartsa hát, Tartsa-tartsa-tartsa h át! «— »Nagyon finom — nagyon jó. — Mit se féljen, meg nem á r t !« — »Ki fogja tisztítani — ki fogja tisztí tani.« — Soha életemben annyi bolondot nem hal lottam. S brigani. Mit jelent mindez? Pourceaugnac. Csak azt jelenti, hogy az az elő kelő képü fiatal ember a leggazabb gazember a vilá gon, a ki engem magához csalt, hogy csúfot üzzön belőlem s bolonddá tegyen. Sbrigani. Lehetséges-e? Pourceaugnac. Sőt bizonyos. Vagy tizenkét bo londot kötött a sarkamhoz s alig birtam menekülni a körmeik közül. Sbrigani. Lássa meg az ember! hogy csal a kül szin! én azt az urat az ön legőszintébb barátjának véltem. Nem tudok hova lenni bámulatomban, hogy ily kétszinü csalárd ember is lehet a világon. Pourceaugnac. Most is rajtam a kristély leve; tapintsa csak, kérem. Sbrigani. Csakugyan. Pourceaugnac. Orrom, szemem most is tele van vele. S úgy tetszik, mintha tizenkét kristélyt látnék mindenütt, a merre nézek. Sbrigani. Ez már nagy alávalóság. Oh mily go noszak és elvetemültek az emberek! Pourceaugnac. Ugyan kérem, mutassa meg ne kem, hol lakik Oronte u r ; szeretnék hozzá menni azonnal.
Sbrigani. Ah, ah, ön talán szerelmes természetü s talán hallotta, hogy ennek az Oronte urnak leá nya van. Pourceaugnac. No igen, nőül akarom venni. Sbrigani. N ő — ül —? Pourceaugnac. No, igen. Sbrigani. Törvényes — feleségül —? Pourceaugnac. H át hogy’ gondolja máskép? Sbrigani. Az már más. Bocsánatot kérek. Pourceaugnac. Mit akar ezzel mondani? Sbrigani. Oh, semmit. Pourceaugnac. De mégis. Sbrigani. Mondom, semmit. Kissé eljárt a szám. Pourceaugnac. Kérem, szóljon őszintén. Sbrigani. Szükségtelen. Pourceaugnac. De mégis kérem. Sbrigani. Nem. Kérem, engedje el. Pourceaugnac. H át nem jó akaróm? Sbrigani. Kétkedhetik-e abban? Lehetek-e más? Pourceaugnac. Akkor nem szabad előlem sem mit eltitkolnia. Sbrigani. De ez olyan dolog, a mi egy harma diknak becsületét érdekli. Pourceaugnac. Hogy megnyissam a szivét, kérem fogadja el e kis gyürűt emlékül, irántam való szere tetből. Sbrigani. Kérem, engedjen egy kis időt a meg fontolásra, ha megegyeztethetem-e a lelkiismeretem mel, a mit ön kiván. (Kissé távolodva Pourceaugnac urtól
de úgy, hogy az is hallhassa). Oronte ur a maga hasznát
keresi s a lehető legelőnyösebben akarja férjhez adni a leányát; ne ártsunk senkinek. Igaz, hogy a dolog köztudomásu, de mégis oly ember előtt fedezném föl, a ki nem tu d ja ; s felebarátainkat megbotránkoztatni tilos. Ez mind igaz, de másfelől — itt van egy idegen, a kit rá akarnak szedni — a ki teljes jóhiszemüség gel készül nőül venni oly leányt, a kit nem ismer, a kit soha sem is lá to tt; őszinte, nyiltszivü nemes, a ki iránt ellenállhatatlan vonzalmat érzek, a ki engem megtisztel barátságával, bizalommal viseltetik irán tam, s emlékül drágaköves gyűrűvel ajándékoz meg. (Pourceaugnac urhoz.) Igen uram, úgy találtam, hogy lelkiismeretem sérelme nélkül nyiltan szólhatok; mindamellett igyekszem a lehető gyöngédséggel szó lani s kimélni — a mennyire lehet — másokat. Azt mondani, hogy a szóban forgó leány becstelen, kissé sok volna; keressünk kissé szelidebb kifejezést arra, a mit mondani akarok. Tetszelgő — ez kevés; — kaczér — ez sem elég. Világ lánya, ez a legtalálóbb kifejezés, melylyel magamat megértethetném. Pourceaugnac. Mit? H át rá akartak szedni? Sbrigani. No, talán alapjában nem is oly rom lott, mint a világ hiszi; s miután vannak emberek, a kik az ilyesmin végre is túlteszik magokat, a kik nem tartják becsületbe vágó dolognak — Pourceaugnac. Köszönöm alássan! Nem kérek az olyanféle fejdíszből. A Pourceaugnac család emelt fővel szeret járni.
Sbrigani. I tt jő az apa. Paurceaugnac. Ez az öreg ur? Sbrigani. Ez az. Távozom. (El.) V. JELENET.
Pourceaugnac ur. Oronte, jő. Pourceaugnac. Jó napot, uram, jó napot. Oronte. Szolgája, uram, szolgája. Pourceaugnac. Ön Oronte ur, nemde? Oronte. Az vagyok. Pourceaugnac. En pedig Pourceaugnac ur vagyok. Oronte. N agyon örvendek. Pourcenugnac. Az hiszi, Oronte ur, hogy a limo gesiak ostobák? Oronte. Azt kiszi, Pourceaugnac ur, hogy a pá risiak szamarak? Pourceaugnac. Azt képzeli Oronte ur, h ogy ilyen ember, mint én, minden áron csak asszonyt kiván? Oronte. A zt képzeli, Pourceaugnac ur, hogy olyan leány, mint az enyém, minden áron csak férjhez akar menni? VI. JELENET.
Előbbiek, J úlia j ő. Júlia. Most hallom, atyám, hogy Pourceaugnac ur megérkezett. Ah, ő az! Szivem sugja. Mily derék em ber! mily jól megtermett s mily csinos! Oh meny nyire örülök, bogy ilyen férjem lesz! Engedje őt meg ölelnem s kifejeznem előtte —
Oronte. Lassabban, lányom, lassabban! Pourceaugnac (félre). Ejnye de nyájas! Ejnye de tü zes! Oronte. Szeretném tudni, Pourceaugnac ur, mi okon — Júlia (Pourceaugnachoz közelít, epedő szemeket vet reá, s meg akarja fogni a kezét). Mennyire örülök, hogy önt láthatom ! Mint égek a vágytól — Oronte. Eh, leányom, távozzál, ha mondom. Pourceaugnac (félre). Be virgoncz! Oronte. Mondom, szeretném tudni, Pourceaug nac ur, hogy mert ön — (Júlia mint előbb.)
Pourceaugnac (félre). Lelkemre, ez már sok. Oronte (Júliához). Mi ez már? Julia. H át nem akarja, hogy édelegjek azzal, a kit férjemül szánt? Oronte. N em. Eredj szobádba. Júlia. Hadd nézzem m ég! Oronte. Eredj be, mondom. Júlia. De én itt akarok maradni, ha megengedi. Oronte. De nem engedem m eg; s ha azonnal be nem mészsz — Júlia. Jó hát, bemegyek. Oronte. Lányom bolond, a ki nem tudja mit csinál. Pourceaugnac (félre). Megtetszettünk neki. Oronte (Júliához, ki miután nehány lépést tett, ismét megáll). H át csak nem akarsz bemenni?
Júlia. Mikor ad férjhez ehhez az urhoz? Oronte. Soha. Nem vagy hozzá való. Júlia. De én követelem, mert megigérte. Oronte. H a igértem, most visszavonom. Pourceaugnac (félre). Ugyancsak ragaszkodik hozzám. Júlia. Bármint ellenzi uramatyám, mi egymáséi leszünk, az egész világ ellenére is. Oronte. Majd teszek én arról, megmutatom. Lássa meg az ember, hogy megszédült ez a leány! (Júlia be.) VII. JELENET.
Oronte, Pourceaugnac ur. Pourceaugnac. Az istenért, reménybeli ipam uram, sose fáraszsza m agát! Egy csep kedvem sincs elragadni leányát, összes fintorai kárba vesznek. Oronte. Az önéi is nálam, mondhatom. Pourceaugnac. Ön a fejébe vette, hogy Pour ceaugnac Lénárd olyan ember, a ki zsákban macskát vásárol, s annyi sütni valója sincs, hogy kissé utána járjon a dolgok mibenlétének s ha házasodik, meg nézze, nem koczkáztatja-e becsületét? Oronte. Nem tudom, mit akar ön ezzel mondani; de ön azt vette a fejébe, hogy egy hatvanhárom éves embernek oly szük az agyveleje s oly kevésre tartja a leányát, hogy oly emberhez adja azt nőül, kinek afféle baja van s a kit orvoshoz adtak lekenés végett. Pourceaugnac. Ezzel csak megtréfáltak s nekem semmiféle bajom nincs.
Oronte. Nekem az orvos maga mondta. Pourceaugnac. Az orvos is hazudott. De nemes ember vagyok s karddal fogom őt számadásra hívni. Oronte. Tudom, mit tartsak a dolog felől. En gem e részben ép oly kevéssé fog megcsalni, mint azon adósságokat illetőleg, melyeknek kifizetését leá nyom hozományára utalta. Pourceaugnac. Miféle adósságok? Oronte. Hiába minden képmutatás. Magam be széltem a hollandi kereskedővel, a ki, a többi hitele zőivel együtt, nyolcz hónap óta zsebében hordja az önt elmarasztaló itéletet. Pourceaugnac. Micsoda hollandi kereskedő? Micsoda hitelezők? Micsoda itélet? Oronte. Jól tudja miről beszélek. VIII. JELENET.
Előbbiek, Lucette. Lucette (a languedoc-i kiejtést utánozva*). Ahá, haát ím itt vagy, mettalaállak végre, aggyít-aggyit; eetöűröd-e gaz kaópé a tekeéntetёmet? Pourceaugnac. Mit akar velem ez az asszony? Lucette. H om mit akarok, te gazkaópé? Oút t ёszeed magad, min’ ha nem ismérneé’, s nem piron kodaóʼ, te, orczaátlan, nem is szeégyelled ammin’ mel laátsz? (Orontehoz). Nen tom, maga-e a, tekeéntetes úr, a kinek a’ ljaányát, aszongyaák, eveszi, de eén *) Az eredetiben alkalm azott gascognei (langue d’oc) kiejtést palóczossal helyettesítettem.
aszondom, hogy ím eén vaok a feleseége, mer’ ím hogy heét esztendeje, a falaónkba gyött, s aggyít-aggyít settyenkedett köreőlem, am míg megestem eés fele seége lёttem. Oronte. Ej, e j ! Pourceaugnac. Mi az ördög ez? Lucette. Oszteég haárom esztendejig jaól eél tő n k ; de akkor aszonta, le kell mennyi, valami daó gába, hazaájába, azaóta híreét se hallottam, csak ecczer, mikor nem is gondaotam ím mёghallottam, hogy eő kieme maás lijaánt akar feleseégü’ vennyi, maá oda is igeérték nekie, hogy ím nem tudtaák hom má’ van másik feleseége. Ucczu eehagytam minden doógom’ s ide gyöttem, hogy memmongyam, mi em bёr eő kieme, s ne haggyam ezt a nab bűnt ekövet n y i; itt vilaág színe eleőtt lehúzzam a keépit, ahhit vaánnak. Pourceaugnac. Ez már szemtelenség! Lucette. Szentelenség? Nen szeégyellёd, engem hazudtaóni? Jobb vaóna, epirólná’, a magad lelkёs meéretétő’. Pourceaugnac. É n ennek a férje? Lucette. Gaz-kaópé, haát mered-ё eetagannyi? Ja ó ’ tudod, hom mind szent igaz ammit mondok; annaá isten ne úgy vaóna, hattaá’ vaóna engem aár tatlansáagomba! ne csataá’ vaóna ki csendes beékes seégembeő, mos’ nem vaónék ijen baodogtalan, hol laátnám az uramot akki eehagyott, maás lejány utaán futnyi, engem pegyítlen csufsaágba hannyi. (Sir).
IX. JELENET.
Előbbiek, Nérine (mint picardi nő). Nérine (pikardi kiejtést utánozva*). N ёm birom mán, oda vagyok; aha gazníp, hjábo szökté mёg, uto értelek. Ugy köll neked, eefogtalak! Nem eresztelek ee m án! (Orontehoz). Tudja mёg az úr, ez az én uram, fő’ is akasztatom a lábáná fogva, aszondom. Pourceaugnac. Még ez is! Oronte (félre). Micsoda ördöngös ember ez? Lucette. Mit akar kied avvaó az eefogaássó, meg feőakasztássó, haát a kied ura-e ez? Nérine. Biz az én uram, aszondom; hajja-e? Lucette. Mereő hazogsaág e, mer’ eén vagyok a feleseége, s ha feő kell akasztani, én akasztatom feő. Nérine. Mit beszil-ё ? Nem is értem. L ucette. Aszondom, eén vagyok a feleseége. Nérine. Az ő felesége? Lucette. Az aám. Nérine. É n mёg aszondom még ecczör, hogy én vagyok. Lucette. Eém meg, hogy eén! Nérine. Négy esztendeje, hogy eevött. Lucette. Engem meg hat. Nérine. É n meg mögmutatom, igazamot. Lucette. F alaónkba’ min’ tuggyaák. Nérine. Akkinek szeme vót, mind látto, mikor esküttünk. *) Az eredetiben használt picardi kiejtést göcsejivel helyettesítettem.
Lucette. Hunczut akki tagaggya. Nérine. Ollan igaz, min’ hoj itt vagyok. Lucette. (Pourceaugnac-hoz). N o, merd tagannyi! Nérine (Pourceaugnac-hoz). N o, nem igaz-e? Pourceaugnac. Egyik olyan igaz, mint a másik. Lucette. Jaj, te orczátlan! H aát etagannaád a Gyurkaát meg a Zsuzskaát, te gaz kaópé? Nérine. N e öttöll’ hatoll’ habatoll’, hjábo, mer’ mögvan a Magda, a kit a nyakamba hattá’. Pourceaugnac. Enyje de szemtelen két frus ka ez! Lucette. Heé, Gyurkaám, Zsuzskaám gyertek, ide csak, hat laássa az apaátok, hogy ti meég mev vattok! H al’laám e’ tagad-e? Nériue. Ide, Magda, kis szölkém, piri tsd mög az apádot! X. JELENET.
Előbbiek, három kis gyermek. Gyermekek. Apaám, apaám ! Pourceaugnac. Pokolba ezekkel a kölykökkel! Lucette. H aát tagadod meég? Gaz kaópé! I t t van a keét magzattya, meég sёm indú’ mёg ! V aárʼ csak, nem szalaccz e teőlem; meffogatlak, feő’ is akasztatlak. Nérine. H át nem pírúsz hoj igy húzódó’ ettű’ az ártatlantu’? Hem a véred? nem a csontod, te, go nosz? De megájj’ csak, nem hadlak eemönnyi, a miég mennem ölelöd a gyereködöt. Pourceaugnac. Mi lesz ebből?
Gyermekek. Apaám, apaám ! Pourceaugnac. S e g i t s é g , s e g i t s é g , m e g e z e k tő l a z ö r d ö g - s z ü lte f a t t y a k t ó l !
s z a b a d itsa to k
(Elszalad. Lu
cette, Nérine, a gyermekek mind utána.)
Oronte. Ugy kell neki! Csak a sarkába! Meg érdemli az akasztófát! (E l. ) XI. JELENET.
Sbrigani, egyedül. Sbrigiani (jő.) Egy szemhunyori tással kormány zom mindezt s mondhatom, nem rosszúl megy. Ugy kifárasztom ezt a falusi tuskót, hogy kénytelen lesz kereket oldani. XII. JELENET.
Pourceaugnac ur, visszajő. Sbrigani. Pourceaugnac. Phű, oda vagyok! Jaj nekem, miféle elátkozott város e z ! Mindenfelől rám ro hannak! Sbrigani. Mi baja, uram ? Mi történt megint? Pourceaugnac. M i? Ebben az átkozott ország ban csak úgy esik az asszony, mint a kristély. Sbrigani. Hogyan? Pourceaugnac. K ét fajtalan támadott meg, s azzal vádolnak, hogy nőül vettem őket, s pörrel fe nyegetnek. Sbrigani. Ez már baj, mert e tartományban a törvény nagyon szigoru az ily esetekben. Pourceaugnac. L eh e t; de még ha megidézés, kihallgatás, szembesités és vizsgálat nélkül, kierősza M O LI È R E . X I I . K Ö T . 4
kolt itélettel, makacsság czimén elmarasztalnának is, illetékesség alapján semmiséggel élhetnék. Sbrigani. Ej uram, ön csak úgy hajgálózik a jogi műszavakkal. Meglátszik, hogy jártas az ügyvédi mesterségben. Pourceaugnac. Egyáltalában nem ! É n nemes ember vagyok. Sbrigani. De arra, hogy igy beszélhessen, gya korlatának kell lenni. Pourceaugnac. Egy csöpp sincs. Csak a józan ész mondja nekem, hogy kihallgatás nélkül, egyszerü vádra el nem marasztalhatnak, a nélkül, hogy vádlóim mal ne szembesitsenek s tanukat ne hallgassanak Sbrigani. Egyre jobb-jobb. Pourceaugnac. Önkénytelen jőnek nyelvemre a szavak. Sbrigani. Nekem úgy tetszik, a józan ész meg mondhatja bármely nemes embernek, mi az igazság, s mi az igazságszolgáltatás rendje, de a perrendtartás műszavait nem lehet csupa józan észszel kitalálni. Pourceaugnac. E szavak valami regény olvasása után maradtak a fejemben. Sbrigani. A ! nagyon szép! Pourceaugnac. S hogy megmutassam, hogy mitsem értek a pörrendtartáshoz és törvényes fogá sokhoz, kérem vezessen valamely ügyvédhez, a kitől ügyemben tanácsot kérhessek. Sbrigani. Szivesen; azonnal két igen ügyes emberhez fogom önt vezetni. De előre figyelmeztetem,
ne ütközzék meg beszédök modorán; a törvényszéken bizonyos szavaló modort sajátitottak el, az ember azt hinné énekelnek s a mit mondanak, szinte dallam gyanánt hangzik. Pourceaugnac. Bánom is én, akárhogy szaval nak, csak utasitást adjanak a r r a : mit kell tennem. XIII JELENET.
Előbbiek. Két ügyvéd. Két királyi ügyész, két törvény szolga. Első ügyvéd (vontatva én e k e l:) A polygámia Főbenjáró infámia! Második ügyvéd (gyorsan hadarva én e k e l:) Világos a tett, Mit elkövetett; Es e dologban, A mennyi jog van, Egy értelemmel Mind egyet rendel. Hires jogászok Törvényhozások, Institutiók Egy solutiót Ismernek csupán. Pandekták, glossák A zt visszhangozzák Mind, valahány. Justinián, Papinián, Ulpián és Tribonián, 4*
Alcias, Cujas, Julián, Azt tanitja mind a hány: Hogy a polygámia Főbenjáró infámia. A tánczkar hatodik fellépte. A két királyi ügyész s két törvényszolga bohó kás táncza, mialatt Második ügyvéd (tovább énekel.) Minden mivelt nemzet, Bármely’ket kérdezzed, S minden jogállam Mind valahány van, Mint a franczia, Anglia, Dánia, Svéczia, Norvégia, Itália, Portugal s Hollandia, Germánia, Hispánia, R ussia, Borussia, És minden ia-fia, Mind megmarad a mellett, És nem ismer kegyelmet, Hogy a polygámia Főbenjáró infámia! Első ügyvéd (mint előbb:) A polygámia Főbenjáró infámia! (Pourceaugnac ur, dühösen, mind szétkergeti.) (A függöny legördül.)
HARMADIK FELVONÁS. I. JELENET.
Éraste, Sbrigani. Sbrigani. Mondom, minden jól megy s mivel nagyon gyönge felfogásu és kevés eszü ember, oly nagyon megijesztettem az itteni igazságszolgáltatás szigorával s hogy már készületeket is tesznek kivég zésére, hogy szökni a k a r; és hogy könnyebben kike rülhesse a törvényszolgák figyelmét, kikről — elhitet tem vele — hogy a város kapujába rendelték, hogy őt elfogják, arra szánta magát, hogy álruhában menekül, álöltözetül pedig női ruhát választott. É raste. Szeretném látni abban az öltözetben. Sbrigani. A rra legyen gondja, hogy játszsza végig a komédiát ön is, s mig én a magam szerepét végzem vele, menjen addig és — (halkan súg neki.) É rtette? É raste. É rtettem. Sbrigani. S ha oda vittem, a hová akarom — (ismét súg.) É raste. Nagyon jó. Sbrigani. S az apát is értesitettem — (ismét sug.) É raste. N agyon pompás. Sbrigani. I tt jő a kisasszony. Siessen, nehogy együtt lásson. (Éraste el.)
I I. JELENET.
Pourceaugnac ur (női ruhában.) Sbrigani. Sbrigani. Lelkemre, lehetetlen önre ismerni ez öltözetben! Megeskünném rá, hogy valami előkelő dáma. Pourceaugnac. Csak azt csodálom, hogy itt a törvénykezési formákat semmibe se veszik. Sbrigani. Hja, bizony, a mint mondtam,itt azon kezdik, hogy felakasztják az embert s azután fogják pörbe. Pourceaugnac. Ez nagyon igazságtalan igazság szolgáltatás. Sbrigani. Biz ez nagyon szigoru, különösen az ily fajta vétségekre nézve. Pourceaugnac. De ha az ember árta tla n ! Sbrigani. Az mindegy; itt azt nem kérdik. K ü lönben is e városban roppantul győlölik az ön vidékebelieket, és semmiben sem telik oly örömük, mint ha egy limoges-it fölakasztva láthatnak. Pourceaugnac. H át mit vétettek nekik a limo gesiak? Sbrigani. Vad barmok ezek; esküdt ellenségei a más városok miveltségének és féltékenyek azok ér demeire. Részemről meg kell vallanom, hogy halálos félelemben vagyok ön miatt, és h oltomig nem tudnék vigasztalódni ha önt felakasztanák. Pourceaugnac. Nem annyira a haláltól való féle lemből akarok megszökni, hanem mert nemes emberre nézve nagyon megalázó az akasztás, és az egész ne
mességre örökös szégyen folt volna, ha egy tagját fölakasztanák. Sbrigani. Már az igaz; ezzel még nemes czimét is kétségbe vonnák. Egyébiránt igyekezzék, a mint vezetem, nőiesen lépegetni s beszéljen és viselje magát mindenben az előkelő hölgyek módjára. Pourceaugnac. Csak bizza rám. Láttam én nagyvilági modort. Csak az a baj, bogy egy kis sza kállam van. Sbrigani. Szakálla annyi mint semmi; vannak nők, a kiknek még nagyobb van. De hadd lássuk, hogy’ tudja magát viselni. (Miután Pourceaugnac ur az előkelő hölgyeket utánozta.) N agyon jó. Pourceaugnac (utánozva.) Hé! álljon elé a ko csim! Hol a hintóm? Istenem, milyen nyomoruság, ha az embernek ilyen cselédsége van; h át egész nap itt várakozzam a folyosón, h ogy nem hozzák már a hintómat? Sbrigari. Nagyon jó. Pourceaugnac. Hé, holá! Kocsis! In a s ! Á te kis mihaszna, megkorbácsoltatlak. Hé, inas, in a s! Hol van ez a kis mamlasz? H át sose kerül már elő a gazkópé? Hol az inasom? Vagy már tán nincs is inasom? Sbrigani. Remekül megy! Csak egy megjegyzé sem v an : ez a fejkötő kissé keskeny, nagyon is kes keny; nem takarja el az arczot eléggé; nagyobbat hozok, a mi eltakarja, ha netalán valakivel talál koznánk.
Pourceaugnac. De mi lesz addig belőlem? Sbrigani. Csak várjon itt be; egy szempillantás alatt visszajövök, addig csak sétálgasson itt. (El. — Pourceaugnac ur néhányszor föl s alámegy a szinpadon, az előkelő hölgyek járását utánozva.) III. JELENET.
Pourceaugnac ur, két svájczi. Első svájczi *) (Pourceaugnac urat észre sem véve.) Hallod-é, komé! Siessünk ám, mennyünk a fővёvő hejre, ha meg akarjuk látni, hogy akaszszák föl azt a Burszinyák urat, a kit akasztófára itéltek Második svájczi (szintugy.) Az ám, hé, béröljünk magunknak egy ablakot, hogy jobban láthassuk. Első svájczi. Aszongyák, komé, ojan magos akasztófát állajtottak, hogy égig ér, arra húzzák föl aszt az urat. Második svájczi. Szép lösz hallod-é, ha úgy ló bájja magát odafönn. Első svájczi. Elig várom én is, hogy láthassam. Második svájczi. Nagy kopé lehet, aszongyák kécczö’ házasodék s harmadikszer ёs mёg akara. Első svájczi. Három feleség csak sok egy em börnek. Második svájczi (észreveszi Pourceaugnac urat.) Adj’ isten jó napot, küsasszon. Első svájczi. Micsinyá’ maga itt egyedű’? *) Az eredetiben használt svájczi kiejtést székelylyel helyettesítettem.
Pourceaugnac. Cselédeimet várom, uraim. Második svájczi. Szép ján, biz isten. Pourceaugnac. Lassan, uraim. Első svájczi. Tecczik-é, küsasszon, véllünk gyün ni a fővevő hejre. Ott láthat ecczör szép kis akasztást. Paurceaugnac. Köszönöm szépen. Második svájczi. Egy limózsi nömös urat akasz tanak magos fára. Pourceaugnac. N em vagyok rá kiváncsi. Első svájczi. F ura ёgy izé lösz pedéglen. Pourceaugnac. Képzelem. Első svájczi. Biz isten szivesen há’nék magával, h a jja -e ?
Pourceaugnac. Ez már sok. I ly csúnya dolgokat rangombeli hölgyeknek nem szokás mondani. Második svájczi.. N e izéj komé! Majd ehálok én vélle. Első svájczi. Jó vóna, ha engenném! Második svájczi. Biz isten, meg is teszöm. (A két svájczi ide-oda rángatja Pourceaugnac urat.)
Első svájczi. N e izéjj, komé, Második svájczi. De te ne izéjj, h é ! Pourceaugnac. Segitség! Rablók, segitség! IV. JELENET.
Előbbiek. Őrvezető, két poroszló. Őrvezető. Mi dolog ez? Micsoda erőszakosko dás? Hogy meritek bántani ezt az asszonyságot?
Hordjátok el magatokat, különben mindjárt bekisér tetlek. Els ősvájczi. Na, komé, még sё lőn a tijéd ! Második svájczi. De a t ’jéd sёm ám komé! (A két svájczi el.) V. JELENET.
Pourceaugnac ur,Ő rvezető, K ét poroszló. Pourceaugnac. Nagyon lekötelezett, uram, hogy megmentett e két szemtelen ficzkótól. Őrvezető. Mit látok? Ez az arcz nagyon hason lit ahhoz, melyet előttem leirtak. Pourceaugnac. Biztositom, uram , nem én vagyok. Őrvezető. Ej, ej, mit akar ezzel mondani? Pourceaugnac. Voltakép nem is tudom — Őrvezető. Miért mondta hát? Pourceaugnac. Csak úgy! Őrvezető. Ez nagyon gyanus; ön foglyom. Pourceaugnac. Kegyelem, u ram ! Őrvezető. Egy szót s e ! Arcza és beszéde után itélve, ön nem lehet más, mint az a Pourceaugnac, a kit keresünk s ki ime álruhába bújt. Azonnal köves sen a börtönbe. Pourceaugnac. Jaj nekem! VI. JELENET.
Előbbiek. S brigani jő. Sbrigani (Pourceaugnachoz.) Nagy ég! M i törté nik itt? Pourceaugnac. Rám ismertek.
Őrvezető. Rá bizony! s annak örvendek. Sbrigani (az őrvezetőhöz.) Vitéz uram, tegye meg a kedvemért — tudja, hogy régi jó barátok vagyunk — bocsássa szabadon! Őrvezető. (A poroszlókhoz.) Hagyjatok kissé ma gunkra. (A két poroszló el.) VII. JELENET.
Pourceaugnac ur, Sbrigani, Őrvezető. Sbrigani (Pourceaugnachoz.) Pénzt kell neki adni, hogy bocsássa önt szabadon. Csakhamar. Pourceaugnac (pénzt ad Sbriganinak) Á tkozott. Sbrigina (az őrvezetőhez). Fogja, uram! Őrvezető. Mennyi? Sbrigani. Egy, kettő, bárom, négy, öt, bat, bét, nyolcz, kilencz, tiz. Őrvezető. N em lehet. Szigoru parancsom van. Sbrigani. (A menni akaró Őrvezetőhöz). Várjon az istenért! (Pourceaugnachoz). H am ar, adjon még egyszer annyit. Pourceaugnac. De — Sbrigani. Hamar mondom, ne késlekedjék. Vagy inkább szereti, ha felakasztják? Pourceaugnac. (Ismét pénzt ad Sbriganinak.) Sbrigani (az Őrvezetőhöz). Fogja, uram. Őrvezető (Sbriganihoz). Akkor nekem is vele kell szöknöm, mert itt nincs többé maradásom. Bizza rám s maradjon itt veszteg.
Sbrigani. Csak arra kérem, jól vigyázzon rá. Őrvezető. I gérem, hogy el nem hagyom, mig bá torságba nem helyeztem. Pourceaugnac (Sbriganihoz). Ön az egyetlen be csületes ember ebben a megveszett városban! Sbrigani. Ne veszítsen id ő t! Annyira szeretem önt, hogy kivánom bár minél messzebb lenne! (Pour ceaugnac, Őrvezető el.) Isten vezéreljen! Lelkemre, nagy szam ár! De itt jő — VIII. JELENET.
Oronte, jő. Sbrigani. Sbrigani (úgy tesz, mintha nem látná Oronte-ot). A h mily különös kaland! Mily szomoru hir ez egy apá nak! Szegény Oronte, mennyire sajnállak! Mit fogsz mondani? S hogy’fogod elviselni e halálos fájdalmat? Oronte. Mi az? Minő csapásról beszélsz? Sbrigani. A h, uram ! ez a csalárd limoges-i! Ez a gaz Pourceaugnac megszöktette leányát! Oronte. Megszöktette leányomat? Sbrigani. Ugy van. A kisasszony annyira belé bolondult, hogy elhagyja önt, csakhogy őt követhesse. Azt mondják olyan természete van, hogy minden nőt magába bolondít. Oronte Gyorsan a birósághoz! Poroszlókat utánok! IX. JELENET.
Előbbiek. Éraste, Júlia. Éraste (Juliához). Csak jőjjön, kisasszony; aka rata ellenére is, visszavezetem atyja karjaiba. Uram,
ime leánya, kit erőszakkal ragadtam ki azon férfi ke zeiből, a kivel meg akart szökni; nem iránta való szerelemből, hanem egyedül az ön iránti tiszteletből. Mert azok után, a miket tett, én őt megvetem s igye kezni fogok kigyógyulni szerelmemből, melylyel iránta viseltettem. Oronte. Oh, te, gonosz leány! Elvetemedett! É raste (Juliához). H át így bánhatott velem, mi után annyi jelét adtam barátságomnak? Nem vádo lom azért, hogy atyja-ura akaratának alávetette magát, ő bölcs ember s tudja mit cselekszik; ellene nem pa naszlok, hogy más kérőt tett elébem. H a megszegte nekem adott szavát: okai lehettek rá. Elhitették vele, hogy az a másik négy vagy ötezer tallérral gazdagabb nálam ; s négy vagy ötezer tallér bizony figyelemre méltó kis összeg s megérdemli, hogy érte az ember megszegje a szavát. De elfeledni egyszerre azt a hő szerelmet, melyet én kegyed iránt éreztem s tanusí tottam; szerelemre gyúladni egyszerre egy jött-ment iránt, aztán megszökni vele atyja-ura beleegyezése nélkül, azok után a mik kisültek r á ! ez oly tett, a mit az egész világ méltán elitél s melyért szivem nem bir eléggé érzékeny szemrehányásokat tenni önnek! Júlia. Jó, úgy van. Megszerettem őt s követni akartam, mivel atyám őt férjemül választotta. A kár mit mondjanak rá, ő becsületes ember s mind az a vétek, a mit ráfognak: mind alávaló hazugság. Oronte. Hallgass. Arczátlan vagy; jobban tudom én, mi van a dologban.
Júlia. Csupa merő komédia, a mit vele üztek; s talán épen (É rastera mutat) ő gondolta ki az egészet, hogy atyámat elidegenítse tőle. É raste. É n! Képesnek tart-e arra? Júlia. Mondom, ö n ! Oronte. Hallgass, mondom. Ostoba vagy! É raste. Nem, nem! N e gondolja, hogy csak leg kisebb kedvem is volna megakadályozni e házasságot, vagy hogy a kegyed iránti szeretet ösztönzött volna, hogy utánok szaladjak. Mondtam már, hogy egyedül az ura-atyja iránti tisztelet ösztönzött arra, mert nem türhetem, hogy oly becsületes ember mint ő, kitéve legyen azoknak a mendemondáknak, miket oly tett mint a kegyedé, mulhatatlanúl fölidézne ellene. Oronte. É raste ur, végetlen hálára kötelez! É raste. Isten önnel, uram. Lelkemnek legfőbb vágya volt csaladjába léphetni s mindent elkövettem, hogy e szerencsében részesülhessek: de, fájdalom, ön nem tartott engemet e kegyre méltónak. Ez nem gá tol engem abban, hogy ön iránt továbbra is a becsülés és tisztelet amaz érzelmeit meg ne őrizzem, melyekre személyisége kötelez; s ha nem lehettem veje, azért örökre hódoló szolgája maradok. (Indul.) Oronte. Megálljon, É raste ur. Önnek eljárása meghat. Önnek adom leányomat. Júlia. É n nem megyek máshoz, csak Pour ceaugnac úrhoz. Oronte. É n pedig azt akarom, és parancsolom, hogy É raste urhoz menj. Add a kezedet!
Júlia. Nem, azt nem teszem. Oronte. Nyakon ütlek! É raste. Ne, uram, ne erőltesse, kérem. Oronte. Kötelessége szót fogadni s megmutatom, hogy tudok parancsolni. É raste. De nem látja, hogy azt a másikat sze reti? S azt akarja ön, hogy oly testet birjak, melynek más birja a szivét? Oronte. Csak megbabonázta, s meg fogja ön látni, hogy vajmi hamar megváltozik az érzése. Ide a kezedet, ha mondom. Júlia De nem — Oronte. Milyen teketória! (Érastehoz.) Adja csak a kezét, kérem. Ej, no hát! É raste (Juliához.) Ne gondolja, hogy a kegyed iránti szerelemből nyújtom kezemet; én csak ura atyját szeretem s őt veszem el. Oronte. N agyon lekötelez; s tizezer tallérral megtoldom a leányom hozományát. Hadd jőjjön a jegyző s készítse el a házassági szerződést. É raste. Mig eljő, mulassunk s élvezzük az idény örömeit. Hadd j őjjenek az álarczosok, kiket a Pour ceaugnac ur házasságának a hire idecsődített a város minden részéből! X. JELENET.
Előbbiek. Tánczoló és éneklő álarczosok csapata. Egy álarczos (czigánynő:) Félre innen, félre, mondok, Bú, komorság, földi gondok!
Vig öröm, kedv, játszi tréfa, Szerelem s gyönyör játéka, J ertek, boldogitsato k ! Boldogság a fő dolog. Énekes álarczosok kara: Jertek, boldogitsatok! Boldogság a fő dolog. Czigánynő: Vigságban követni engem, É g a vágy bár szivetekben, A h, de gondok ostromolnak: R átok vajj’ mit hoz a holnap! Szeressetek szüntelen! Boldogít a szerelem! Másik álarczos ( cz i g á n y :) Hőn szeretni, mind halálig, Ez a mi javunkra válik! Szerelem nélkül ki élne? É s ha élne is, mit érne? Hogy ha már nem szeretünk: Veszszen inkább életünk! (Zene.)
Czigány: Kincs — Czigánynő: Dicsőség — Czigány: Földi nagyság, Czigánynő: Trón, mit annyin irigyelnek, Czigány: Mind üres haszontalanság, Czigánynő: H a nem érzesz hű szerelmet!
Ketten együtt: Csak szeretni szüntelen! Boldogít a szerelem! (Zene.)
Kar: R ajta, rajta! Fitty a gondnak! J á rja dal, táncz, vig zene! Egy álarczos (bohócz:) Hol sokan, hol mind vigadnak: A ki köztök legbolondabb Annak van legtöbb esze! Mind együtt: Vig öröm, kedv, játszi tréfa, Szerelem s gyönyör játéka, J ertek, boldogitsatok! Boldogság a fő dolog! A tánczkar hetedik f öllépte: Vademberek táncza. A tánczkar nyolczadik föllépte: Biscayaiak táncza. (A függöny legördül.)
M O L I È R E X II . K Ö T .
5
A
RÁSZEDETT FÉLTÉKENY. VIGJÁTÉK EGY FELVONÁSBAN. FO R D Í TOTTA
DR. TOLDY LÁSZLÓ.
5*
SZEM ÉLY EK .
b a r b o u il l é ,
Angelika férje.
AZ ORVOS. An g e l i k a ,
Gorgibus leánya. Angelika kedvese. Ca t h a u , Angelika komornája. g o r g ib u s , Angelika atyja.
valér
,
VILLEBREQUIN. LA VALLÉE.
M o liè re azon időben, midőn még maga is játszott vidéki színpadokon, ezek számára több színművet í r t ; ilye nek valának: L e docteur amoureux, Les trois docteurs rivaux, Le M aitre d ’école, de ezeket csak czímök szerint ismerjük. Ilyenfajta kettő azonban fennmaradt, az egyik a Le médecin vola nt, s a másik a L a jalousie du Barbouillé. Voltak, kik tagadták, h ogy e két darabnak Molière a szerzője, pedig ez ma m á r kétségbe nem vonható. 1734-ben e két darabot Rousseau ad ta á t kéziratban Chauvelin pecsétőrnek, m int Molière szer zeményeit. Más, ennél fontosabb érv az, hogy Molièrenek néhány, e két kis darabjában is használt sajátos szavát és k i fejezését m egtaláljuk a L e médecin m algré lui czímű színda rabjában is. H armadik érv, hogy a figyelmes olvasó George D andin III. felvonásában a Jalousie du Barbouillét kidol gozva felismeri. E két utóbbi érvet Nisard említi fel fran czia irodalomtörténetében. N yom tatásban e két kis darab először 1819-ben jelent meg. Vinot és La Grange kihagyták volt azokat másokkal egyetemben, Molière m unkáinak általok, két század előtt ren d ezett kiadásából, és pedig azért, m ert Molière, tudatával bírva azok csekély értékének, maga sem akarta, hogy a kö zönség olvassa ő k e t; azonban játszották ezen két darabot is. A m ai kor kiváncsiságában, vagy mondjuk Molière irán ti kultuszában m ár nem oly aggályoskodó, s m iután, m int em lítém, 1819-ben úgy is megjelent e két kis színmű, a közönség m a m ár nem fogadna el Molière műveinek teljes kiadása gya n á n t olyat, melyből ezek hiányoznak. E két darab 1819-diki kiadását Violet-Leducnek köszönhetjük; ezután az 1856-diki teljes kiadásban jelentek meg újra, s azóta ismét 1862-ben,
a P árizsb an P lon-nál m egjelent Collectio n des classiques fra n caises czím ű gyűjtem ényben, mely III. N apoleon császárnak köszöni létét, s m elyben m inden egyes d arab a legnagyobb pontossággal és az eredetinek hűségével v an közölve. A leg je lesebb k ritik u so k és aeszthetikusok rendezték e g y ű jtem én y t sajtó alá, s ahol csak szükségét lá ttá k , k o m m en tárral, elő szóval s egyéb m ag y arázato k k al bocsáták a z o k at közre. A K isfaludy-T ársaságot is azon nézet vezérelte e k ét kis szín m ű kiadásában, hogy M olièreje a lehető legteljesebb legyen, s ezen czélból fo rd ítta tá le költem ényeit is. V alószinű, hogy az it t közölt k é t d a rab M olière első m u n k ái közé ta r to z i k ; a chronologikus sorrend szerin t te h á t ezzel k e lle tt volna kezdeni az író m űveinek k iad ását, m in t a z t F élix L em aistre teszi, k i M olière m u n k áin ak P áriz sb a n nem rég m egjelent, á ltala k ib o csáto tt kiad ásán ak első k ö te tében így s z ó l: »E vígjáték M olière első kísérleteinek egyike, csak igen kevés kiadásba v o lt felvéve. B ár igen táv o l áll a szerző rem ekm űveitől, azoknak m in teg y elöh ir n ö k e ; m ár k iérzik belőle azon veleszületett term észetesség és erő, m ely később oly nagy m értékb en n y ila tk o z o tt m űveiben. E v íg já té k több jelenete m egérdem li, hogy fenm aradjon. K ülön ben is szándékunk levén M olière első k ísérleteit figyelem m el kísérni, e kis vígjáték úgy szólván k iinduló p o n t g y a n á n t szolgál, s az olvasó szívesen fogja venni, h a ezzel is m egism er te tjü k . « Ez anachronism us azonban a n n ál inkább k im en th ető sőt igazolható, m e rt az e m líte tt 1862-diki kiadás is, m in t zsenge dolgozatokat, az utolsó k ö te t végén hozza. A Jalousie du Barbouillé czímű d a ra b ra m ég n é h á n y észrevételünk van. — N ém ely k ritik u s a Barbouillé szót tu la jd o n névnek veszi, m in t pl. dr. R ötscher H. T., k i a M olière m űveinek S chröder á lta l k ia d o tt n ém et kiadáshoz í r t E lő s z ó t; e szerint a d arab czime m ag y arb an A féltékeny Barbouillé volna; m ások, így F ritsche H erm an, w ehlaui re á l iskolai ta n á r, D anzigban 1868-ban m egjelent M olière-Studien,
Ein Namenbuch zu Molière’s Werken, m it philologischen und historischen E rläuterungen czímű munkájában, a »Bar bouillé« szó alatt, ezt m o n d ja: »Barbouillé a Jalousie du Barbouillé czímű darab főszemélye, és George Dandin első váza; nejét is Angeliquenek nevezi. Valószinűleg Gros-René, azaz Duporc játszotta, felesége legalább a 6-dik jelenetben »mon gros coquin«-nek nevezi. E szó b a rb o u ille r tulajdonké pen an nyit jelent, m int bemocskolni, bemázolni, — m int a F e m m e s sa v a n te s -b a n , — rászedni, hírbe hozni, m int a M is an th r ope-ban. Ebből kiindúlva e név két m agyarázatot enged m e g ; annyit is jelenthet, m int a b e m á zo lt, a bohózatokban szereplők azon szokása szerint, hogy arczukat liszttel mázol tá k be, vagy a r á s z e d e tt, a hírbe hozott, vagy épen a meg csalt, t. i. a megcsalt, rászedett férj — le m ari confondu — m int a hogy Molière George Dandint is nevezi. — « Az olvasó be fogja látni, hogy nehéz dolog a két, egyenlően jogosúlt m agyarázat bármelyikére is rámondani, hogy ez, vagy az helyesebb a másiknál. F ritsche m agyará zatából kiindúlva azonban elfogadhatjuk azon véleményt, hogy a Barbouillé valóban nem tulajdon, hanem dologi név, erre látszik m utatni a d u szócska is, mely a legtöbb franczia kiadásban áll a Barbouillé szó előtt. A darabnak czíműl te h át ezt írtam : »A rászedett féltékeny; « a személyek között azonban, hogy a főszereplő még is meg legyen nevezve, meg tartám a B a r b o u illé t m int nevet. Budapest, april 7. 1883. D r. T O L D Y L Á S Z L Ó .
I. JE L E N E T . BARBOUILLÉ (eg y ed ü l).
Már mi tűrés tagadás, nincs nálamnál boldog talanabb ember a világon! V an ugyan feleségem, de minduntalan meghara g ít; a helyett hogy békében hagyna, és úgy tenne, mint én akarom, arra kénysze rít, hogy mindennap százszor is a pokolba kivánjam; a helyett, hogy itthon ülne, kóborol, trécselni jár, és isten tudja miféle emberekkel társalog. Ah szegény Barbouillé, mily szerencsétlen vagy t e ! De meg kell őt büntetnem. H átha megölném.... ez nem ér semmit, ezért felakasztanának. Talán bezáratom,. . . . a mi haszna megszöknék. Mi az ördögöt tegyek hát? Ah, de íme épen itt jő az orvos; tőle kérek jó tanácsot, mondja meg ő mit tegyek.
I I . JE L E N E T . AZ ORVOS, BARBOUILLÉ. BARBOUILLÉ.
Épen önt akartam felkeresni, hogy egy reám nézve igen fontos dologban tanácsot kérjek.
AZ ORVOS.
Barátom, nagyon neveletlen fajankó, becsületet nem tudó ember lehetsz, hogy engem így félvállról szólítasz meg, a nélkül hogy levennéd kalapodat, a nél kül, hogy tekintetbe vennéd rationem loci , temporis et personae.*)Hogyan? a helyett, hogy azt mondanád: vel salve,salvus sis, doctor doctorum eruditissime! **) csak emészthetetlen beszéddel állasz elém. Mondd ilyen barátom, kinek tartasz engem? BARBOUILLÉ.
Biz’ isten, bocsásson meg, nem volt helyén az eszem, nem is gondoltam arra mit teszek; de igen jól tudom, hogy ön nagyon galáns ember. AZ ORVOS.
Tudod-e honnan ered ez a szó galáns ember? BARBOUILLÉ.
Bánom is én, akár Villejuifből akár Auber villiersből. AZ ORVOS.
Tudd meg tehát, hogy e szó galáns ember, az elegáns szóból ered; ha az utolsó szótag g és a betüjét kiveszed, lesz belőle ga, ehez adod az l-et, azután az *) A h ely, idő, és személy mivoltát. **) Üdvözlégy, v agy üdvözöllek a doctorok legtudo mányosabb doctora.
a betűt, s a két utolsó betűt, lesz galáns, és ezután hozzáteszed az ember szót, és így lesz ga láns ember. De mondd csak még egyszer, kinek tartasz engem? BARBOUILLÉ.
É n? doctornak. De beszéljünk most arról, amit önnek az imént mondani akartam, tudja meg te h át... AZ ORVOS.
Tudd meg tehát mindenekelőtt, hogy én nem csak egyszeres doctor vagyok, hanem hogy egy, két, három, négy, öt, hat, hét, nyolcz, kilencz, tízszeres doctor vagyok. Először: minthogy az egység az alap, és minden számok elseje, én is valamennyi doctorok elseje vagyok, a doctorok doctora. Másodszor: minthogy minden dolog teljes ismeretéhez két tehetség szükséges, az érzés és értelem, s minthogy én egészen érzés és értelem vagyok, kétszeres doctor is vagyok. BARBOUILLÉ.
Elismerem. Azaz. . . . AZ ORVOS.
Harmadszor: minthogy Aristoteles szerint a hármas szám a tökéletességnek száma, s miután én tökéletes vagyok, és minden, a mit teszek, szintén tö kéletes, háromszoros doctor vagyok. BARBOUILLÉ.
Jól van tehát. Doctor úr.. . .
AZ ORVOS.
Negyedszer: minthogy a bölcsészetnek négy része van: a gondolkodástan, az erkölcstan, a természettan és a metaphysica, s minthogy én mind a négyet bírom, és tökéletesen jártas vagyok mindenikben, négyszeres doctor vagyok. BARBOUILLÉ.
Az ördögbe is, elhiszem. De most hallgasson reám. AZ ORVOS.
Ötödször: minthogy öt általánosság van: a nem, a faj, a különbség, a tulajdonság és az esetlegesség, melyeknek ismerete nélkül teljes lehetetlen helyesen okoskodni, s minthogy én ezeket előnyösen tudom fel használni, és ismerem hasznukat, ötszörös doctor vagyok. BARBOUILLÉ.
No, nekem ugyan nagy türelemre van szükségem. AZ ORVOS.
Hatodszor: minthogy a hatos szám a munkának száma, s én szünetlenűl dolgozom — dicsőségemért, hatszoros doctor vagyok. BARBOUILLÉ.
Ó, beszélj csak, a mennyit akarsz.
AZ ORVOS.
Hetedszer: minthogy a hetes szám a boldogság száma, és minthogy tökéletesen ismerem mindazt, a mi boldoggá tehet, és tehetségeim folytán valóban boldog nak is érzem m agam at: kénytelen vagyok önmagam ról elmondani: O ter quaterque beatum! *) Nyolczad szor: minthogy a nyolczas szám, a benne találkozó egyenlőség folytán az igazságosság száma, az igazsá gosság és okosság, melyekkel minden tettemet mérem és fontolgatom, nyolczszoros doctorrá tesznek. Kilen czedszer: minthogy kilencz múzsa van, s engem mind a kilencz egyenlően szeret. Tizedszer: minthogy a tízes számnál meg nem állapodhatunk a nélkül, hogy a többieket mind ne ismételjük, s minthogy ez az egyete mes szám, s minthogy, a ki én reám talált, az megta lálta az egyetemes doctort, valamennyi egyéb doctor is bennem foglaltatik. Igy tehát kézzelfogható, valódi, bebizonyító és meggyőző érvek alapján látható, hogy én egy, két, három, négy, öt, hat, hét, nyolcz, kilencz, tízszeres doctor vagyok. BARBOUILLÉ.
Mi az ördög ez? azt hittem, hogy tudós emberre találok, a ki jó tanácsot ád majd nekem, s íme kémény seprőre akadtam, ki a helyett, hogy velem beszélne, újjaival játszadozik. Egy, kettő, három, négy; ah, ah, ah ! N em, nem ez az; én arra kérem, hogy hallgasson *)Ó én százszorta ezerszerte boldog ember.
reám, s higyje meg, nem vagyok az az ember, a kiért hasztalan fáradoznék, és ha megteszi azt, a mit én kivánok, úgy viszont én megadom önnek, a mit ön a k a r; pénzt is, ha ezt kiván. AZ ORVOS.
Ej mit, pénzt? BARBOUILLÉ.
Igen, pénzt, és bármi mást, a mit ön kérhetne. az o r v o s
(k a b á tjá t h á tra fe lé összefogva.)
Te azt hiszed tehát, hogy én olyan ember va gyok, a ki pénzért mindent megtesz, érdekhajhászó ember, bérencz? Tudd meg tehát, hogy ha egy arany nyal telt erszényt adnál nekem, s ez erszény egy érté kes dobozban volna, e doboz egy drága tokban, e tok egy csodaszép ládában, e láda egy érdekes kamrában, e kamra egy pompás szobában, e szoba egy kellemes lakásban, e lakás egy pompás kastélyban, e kastély egy páratlan fellegvárban, e fellegvár egy híres város ban, e város egy termékeny szigeten, e sziget egy gazdag országban, ez ország egy virágzó birodalomban, e birodalom az egész világon; s hogy ha az az egész világ, melyben e virágzó birodalom, melyben e gazdag ország, melyben e termékeny sziget, melyen e híres város, melyben e páratlan fellegvár, melyben e pom pás kastély, melyben e kellemes lakás, melyben ez
érdekes kamra, melyben e csodaszép láda, melyben e drága tok, melyben ez értékes doboz, melyben ez aranynyal telt erszény volna elzárva, én még akkor is ép oly keveset törődném pénzeddel és veled, mint mindezzel. (El.) B A R B O U IL L É .
Bizʼ isten bakot lőttem : úgy levén öltözve mint az orvosok, azt hittem, hogy csak pénzt kell emlegetnem; de mivel ez nem kell neki, nincs köny nyebb dolog, mint őt kielégíteni; megyek, szaladok utána. (El.)
III. JE L E N E T . ANGELIKA, VALÉR, CATHAU. ANGELIKA.
Mondhatom, uram, igen lekötelez, ha néha meg látogat; férjem oly idomtalan, oly kicsapongó, oly részeges ember, hogy valóságos kín vele lennem, s önre bízom, itélje meg, minő mulatsága lehet az em bernek oly paraszt társaságában. VALÉR.
Asszonyom! ön igen megtisztel azzal, ha szíve sen lát. I gérem, minden erőmből azon leszek, hogy önt szórakoztathassam, s minthogy kijelenté, hogy tár
saságom nem lesz kellemetlen önre nézve, buzgalmam által fogom bebizonyítani, mily örömömre szolgál az a jó hír, melylyel fogadott. CATHAU.
A h ! b eszéljenek másról, a szerencsétlen flótás itt jön.
IV. JE L E N E T . BARBOUILLÉ, VALÉR, ANGELIKA, CATHAU. VALÉR.
A sszonyom! kétségbe vagyok esve, hogy oly rossz híreket kell önnek hoznom; de mástól is meg hallotta volna ezeket; s miután fivére igen beteg.. . . ANGELIKA.
Uram, ne beszéljen tovább, ön igen lekötelezett, és köszönöm értem való fáradozását. BARBOUILLÉ.
Istenem re! még a jegyzőhöz sem kell mennem, be van bizonyítva, hogy megcsalt férj vagyok. A h ! a h ! haszontalan asszony, tilalmam daczára mégis férfival találom együtt, s ön szarvakat akar homlo komra rakni.
ANGELIKA.
Nos, Lát ezért kell ily lármát csapni? Ez az úr azért volt szíves engem meglátogatni, hogy fivérem nagy betegségéről értesítsen; van önnek e miatt oka a kifakadásra? CATHAU.
Jaj, már megint itt van! valóban csodálkoz nám, ha sokáig békében hagyna. BAR BOUILLÉ.
Biz’ isten, ti egymást rontjátok, ti gonoszak! Te Cathau te megrontod feleségemet; mióta te szolgálod, félannyit sem ér, mint azelőtt. CATHAU.
Igazán, úgy van? no most ugyan megkefélt bennünket. ANGELIKA.
Hagyd azt a részegest ; nem látod, úgy felön tött a garatra, hogy azt sem tudja mit beszél?
V. JE L E N E T . GORGIBUS, VILLEBREQUIN, ANGELIKA, CATHAU, BARBOUILLÉ. GORGIBUS.
I tt van ni, megint az én átkozott vőm, ki leá nyommal veszekszik. VILLEBREQUIN.
Meg kell tudni, mi a baj. GORGIBUS.
E h m it! folyton veszekszik? nem lesz már nyu galom ebben a házban? BARBOUILLÉ.
Ez a haszontalan részegesnek mond. (Angeliká hoz) Várj csak, kedvem volna rokonaid jelenlétében elverni téged. GORGIBUS.
E l is viszi az ördög a hozományt, ha megpróbálja. ANGELIKA.
Hiszen mindig ő kezdi a. . . . CATHAU.
Á tkozott legyen az óra, melyben ön e ficzkót választá. M O L I È R E X I I . K ÖT. 6
VILLEBREQUIN.
Ugyan hallgasson, legyen már békeség!
VI. JE L E N E T . GORGIBUS, VILLEBREQUIN, ANGELIKA, CATHAU, BARBOUILLÉ, AZ ORVOS. AZ ORVOS.
Mi ez? minő rendetlenség! minő veszekedés! minő lárm a! minő kiabálás! minő zaj! minő egyenet lenség! minő zavar! Mi baj van? uraim ! mi baj, mi baj? Nono, lássuk csak, nincs mód rá, hogy önök meg egyezzenek? én leszek kibékítőjök, én állítom helyre az egyezséget. GORGIBUS.
Vőm és leányom pöröltek egymással. AZ ORVOS.
É s mi felett? Lássuk csak, mondja meg, mi az oka a köztök felmerült egyenetlenségnek? GORGIBUS.
Uram. . . . AZ ORVOS.
De röviden.
GORGIBUS.
Nos, de tegye le hálósipkáját. az o rv o s.
Tudja ön, honnan ered ez a szó hálósipka? GORGIBUS.
Nem én. AZ ORVOS.
E két szóból: háló és sipka. GORGIBUS.
No, ezt nem tudtam. AZ ORVOS.
Mondja csak el gyorsan, mi miatt perlekedtek? GORGIBUS.
Hallja tehát, mi történt. AZ ORVOS.
Remélem nem fog soká tartóztatni, minthogy erre különösen fel is kérem ; sürgős dolgaim vannak, melyek miatt a városba kell mennem, de hogy családjá ban a békét helyreállítsam, szívesen áldozok néhány perczet. GORGIBUS.
Egy percz alatt elvégzem. 6*
AZ ORVOS.
Beszéljen hát röviden. GORGIBUS.
Elmondom, a mi épen most történt. AZ ORVOS.
Meg kell vallanom, Gorgibus úr, igen szép tu lajdonság, ha valaki dolgát röviden el tudja mondani, s a bőbeszédű emberek, a helyett hogy meghallgatta tásra találnának, legtöbbször oly alkalmatlanokká lesznek, hogy épen nem hallgatunk reájok; virtutem p r imam esse puta compescere linguam; *) igen, a tisz tességes ember legszebb tulajdonsága, ha keveset beszél. GORGIBUS.
Tudni fogja. . . . AZ ORVOS.
Sokrates három dolgot igen behatóan ajánlott tanítványainak: hogy ne hirtelenkedjenek tetteikben, mértékletesek legyenek az evésben, és rövidek a be szédben. Kezdje el tehát, Gorgibus úr. GORGIBUS.
Épen azt akarom. *) T udd meg, hogy a legelső erény a nyelv m egzabo lázása.
AZ ORVOS.
Csak néhány szóval, körülirás, hosszas bevezetés nélkül; egy-egy jelszóval, gyorsan, gyorsan, Gorgibus ú r, siessünk, kerűlje a szószaporítást. GORGIBUS.
Hagyjon beszélni. AZ ORVOS.
Gorgibus úr hagyja abba, ön sokat beszél; látom, másnak kell elmondani a viszály okát. VILLEBREQUIN.
Orvos úr, tudni fogja, hogy. . . . az orv o s.
Ön tudatlan, tanulatlan, minden széptudomány ban járatlan ember, jó magyarán mondva: szam ár! E j mit, ön minden bevezető szó nélkül kezdi beszédét. Másnak kell elmondania miképen támadt a rendet lenség. Asszonyom, mondja csak el a veszekedés rész leteit. ANGELIKA.
Látja ön ezt a nagy kamaszt, férjemet, ezt a valóságos boros tömlőt? AZ ORVOS.
Lassan, csak lassan; beszéljen tisztelettel fér jéről, ha egy olyan doctor előtt áll, mint én vagyok.
A N G E L IK A .
Ah, igazán, doctor ú r? Adok is én valamit magára és tudományára! H a akarom én is doctor vagyok. AZ ORVOS.
Micsoda? te doctor lehetnél, ha akarnál? Haha! É n azt hiszem, nagyon furcsa doctor lenne belőled. Nagyon is szeszélyesnek látszol; a beszédrészekből csak a kötőszót szereted; a nemek közől csak a hím nemet; hajtogatásból csak a genitivust; a szókötésből mobile cum fix o ; végre a méretekből csak a dactylust , quia consistit ex una longa et duobus brevibus. Jőj te, és mondd el röviden, mi az oka, tárgya heveske désteknek? BARBOUILLÉ.
Doctor úr. . . . AZ ORVOS.
Lám, te jól kezdted. . . . doctor ú r ! E szó oly édesen hangzik a fülnek, oly felségesen; doctor úr! BARBOUILLÉ.
Az én akaratom szerint.. . . AZ ORVOS.
Lám, ez van jól. . . . Az én akaratom szerint! Az akarat feltételezi az óhajtást, az óhajtás a czélhoz
vezető eszközöket, s a czél feltételezi a tá rg y a t; ez már jól van. . . az én akaratom szerint! BARBOUILLÉ.
Jaj, már dühös leszek! AZ ORVOS.
Hagyja el e kifejezést: dühös leszek; ez aljas, népies kifejezés. BARBOUILLÉ.
Eh, doctor úr, hallgasson meg te h á t! AZ ORVOS.
Cicero így mondta volna: audi, quaeso! *) BARBOUILLÉ.
Ah, istenem! Bánom is én, törjék vagy szakad jon; de hallgass már reám, vagy szétrázom doctori koponyádat; mi az ördög már ez! (Barbouillé, Angelika, Gorgibus, Cathau, Villebrequin, el akarván mondani a viszály okát, s az orvos azt hajto gatva, hogy a béke szép dolog, mind egyszerre beszélnek. E zaj közepette Barbouillé gáncsot vet az orvosnak, ki hanyatt esik, Barbouillé kötelet vet lábára, s ennél fogva huzza öt. Az orvos e közben folyton beszél, és újjain szám lálja fel érveit, mintha nem is a földön hurczolnak. — Bar bouillé s az orvos el.)
*) Hallgassd kérlek.
GORGIBUS.
Nos, leányom, eredj szobádba, és maradj bé keségben férjeddel. VILLEBREQUIN.
Isten velök, alázatos szolgájok, jó éjt. (Villebre quin, Gorgibus es Angelika el.)
V II. JE L E N E T . VALÉR, LA VALLÉE. VALÉR.
Uram, le vagyok kötelezve a gondoskodásért, melyet ügyemben kifejtett, és igérem, hogy egy óra múlva ott leszek, a hová küld. LA VALLÉE.
A dolgot nem lehet annyira halasztani, s ha csak egy negyedórát is késik, a tánczvigalomnak vége lesz, s önnek nem lesz szerencséje megláthatni azt, a kit szeret, ha csak rögtön nem megy. VALÉR.
Menjünk hát együtt. (Mindketten el.)
V III. JE L E N E T . ANGELIKA (eg y ed ül).
Míg férjem nincs itt, elmehetek a tánczviga lomra, melyet ma egyik szomszédném ád. Még előtte fogok visszajönni, mert bizonyosan valami kocsmában van, s nem is fogja észrevenni, hogy oda voltam. Ez a durva ember magamban hágy itthon, mintha kutyája volnék. (El.)
IX . JE L E N E T . BARBOUILLÉ (egyedü l).
Jól tudtam, hogy nekem lesz igazam ez ördön gös orvossal és ostoba tudományával szemben. Ördög vigye a tudatlanját! No de le is tiportam egész tudo mányával együtt. Meg kell néznem, vajjon gondosko dott-e a mi jó háziasszonyunk a vacsoráról.
X. JE L E N E T . ANGELIKA (egyedűl).
Mily szerencsétlen vagyok! Soká késtem, a mu latságnak vége: épen akkor értem oda, midőn már
mindnyájan elmenőben voltak; no de sebaj, majd máskor. Addig is azonban majd hazamegyek, mintha mi sem történt volna. Jaj, jaj! Az ajtó be van zárva. C athau! C athau!
X I. JE L E N E T . BARBOUILLÉ (a z a lb a k n á l), ANGÉLIKA. BARBOUILLÉ.
C athau! C athau! nos mit csinál Cathau? s honnan jön a haszontalan asszony ez órában, és ily rossz időben? ANGELIKA.
Honnan jövök? Csak nyisd ki elébb, azután el mondom. BARBOUILLÉ.
Ah, igen! istenemre, mehetsz aludni oda, a honnan jöttél, vagy, ha jobban tetszik, akár az utczára; én bizony nem nyitom ki olyan csavargónak, mint te. Hogyan? ördögbe is! ez órában egyedül lenni! Nem tudom, képzelődés-e, de úgy érzem, homlokom már domborodni kezd. (Szarvakat mutat.) ANGELIKA.
Ej, mit akarsz azzal mondani, hogy egyedül va gyok? H a társaságban vagyok, akkor is szidsz; mit tegyek hát?
BARBOUILLÉ.
Otthon kell lenned visszavonúlva, rendelkezned vacsoráról, gondoskodnod a háztartásról, a gyerme kekről; de mit beszélek ennyi haszontalanságot, isten veled, jó éjt, eredj pokolba, és hagyj engem békén. ANGELIKA.
Nem nyitod ki az ajtót? BARBOUILLÉ.
Nem, nem nyitom. ANGELIKA.
Ah, kedves kis férjem, kérlek nyisd ki, édes kis szivem. BARBOUILLÉ.
Ah, te krokodilus! ah, te veszedelmes kígyó! most hízelegsz, hogy megcsalj, úgy-e? ANGELIKA.
Nyisd ki, hát nyisd ki. BARBOUILLÉ.
Isten veled; vade retro satanas.*) ANGELIKA.
Hogyan? nem nyitod ki? *) Távozzál sátán !
BARBOUILLÉ.
Nem. ANGELIKA.
Nincs benned irgalom feleséged iránt, ki any nyira szeret? BARBOUILLÉ.
Nincs; hajthatatlan vagyok; megsértettél s én boszúálló vagyok, mint valamennyi ördög, azaz na gyon; kérlelhetetlen vagyok. ANGELIKA.
Tudd meg tehát, ha végletekig viszesz, és meg haragítasz, olyas valamit teszek, hogy megbánod. BARBOUILLÉ.
S ugyan mit, te jó madár? ANGELIKA.
Halljad, ha be nem bocsátasz, az ajtó előtt ölöm meg magamat; rokonaim bizonyára visszajönnek mielőtt aludni mennek, megtudni, vajjon megbékél tünk-e, s ha engem halva találnak, te az akasztófára kerűlsz. BARBOUILLÉ.
Ah, ah, ah, ah, a kis hamis! és vajjon ki fog kettőnk közől többet veszíteni vele? Eredj, eredj, nem vagy te olyan ostoba, hogy megöld magadat.
ANGELIKA.
Nem hiszed? Nézd hát, itt van e kés kezemben; ha rögtön ki nem nyitod az ajtót, szívembe mártom. BARBOUILLÉ.
Vigyázz! nagyon hegyes. ANGELIKA.
H át nem nyitod ki? BARBOUILLÉ.
Mondtam már százszor, hogy nem ; öld meg magad, fordúlj fel, eredj pokolba, nem gondolok vele. ANGELIKA, (úgy tesz, m in th a m egölné m agát.)
Isten veled te h á t. . . J a j ! végem v an ! BARBOUILLÉ.
Vajjon igazán megtette-e ez ostobaságot? mégis megnézem a gyertya világánál, mi történt. ANGELIKA.
Kell, hogy rászedjelek. H a ügyesen be tudok osonni a házba, míg te keressz, mindenikünk meg kapta a magáét. BARBOUILLÉ.
Nos, nem megmondtam, hogy nem követi el ezt az ostobaságot? M eghalt! pedig úgy szalad mint
a P acolet lova. Biz’ isten, mégis megijesztett. De jól tette, hogy elszaladt, mert ha élve találom, a rám ijesztésért bizony megrugdaltam volna, hogy becsületre tanítsam. Megyek már most aludni. Ó, ó! úgy látszik a szél becsapta az ajtót. H é ! C athau! C athau! C athau! nyisd ki. A N G E LIK A .
C athau! Cathau! nos mit tett Cathau? honnan jön az úr részegen? A h ! valóban, eredj, rokonaim, kik mindjárt itt lesznek, majd megtudják az igazat. Te boros tömlő! te gyalázatos! ki sem mozdúlsz a kocsmából, s a szegény asszonyt kis gyermekeivel egész nap várakoztatod, a nélkül, hogy törődnél vele, kell-e nekik valami? B A R B OU I L L É .
Nyisd ki te ördög, vagy betöröm a fejedet.
X II. JE L E N E T . GORGIBUS, V IL L E B R E Q U IN . A N G E L IK A , BA RBOU IL L É . G ORGIBUS.
Mi ez? mindig veszekedés, szitkozódás, egye netlenség. V IL L E B R E Q UIN .
Micsoda? H át soha sem fogtok megbékélni?
ANGELIKA.
Nézzétek csak milyen részeg, s ilyen későn jön haza, hogy lármát csapjon, és még fenyeget is. GORGIBUS.
Nem is ilyenkor kellene ám hazajönni. Mint jó családapának, korábban kellene itthon lennie, és bé kében élnie feleségével. BARBOUILLÉ.
Vigyen el az ördög, ha oda voltam; kérdezzék meg inkább az uraktól, a kik ott lenn vannak a földszinten; nem épen most jött-e vissza? Ah, hogy elnyomják az ártatlanságot! VILLEBREQUIN.
Jó l van, jól; csak békűljetek ki; kérjen tőle bocsánatot. BARBOUILLÉ.
É n kérjek bocsánatot?! jobb szeretném, ha el vitte volna az ördög. Oly dühös vagyok, hogy alig ismerek magamra. GORGIBUS.
Nos, leányom, öleld meg férjedet, legyetek jó barátok.
X III. JE L E N E T . AZ ORVOS (hálósipkáb an és háló k ö n tö sb en m eg jelen ik az ab lak n á l), BARBOUILLÉ, VILLEBREQUIN, GORGIBUS. ANGELIKA. AZ ORVOS.
E h m it! mindig zaj, rendetlenség, egyenetlen ség, veszekedés, vitatkozás, heveskedés, örökös lárma? mi az? mi baj van? Soha se lesz már nyugta az em bernek? VILLEBREQUIN.
Nincs semmi, orvos úr, mindenki békében van. AZ ORVOS.
Igaz, béke! akarják-e, hogy Aristotelesből egy fejezetet felolvassak, melyben bebizonyítja, hogy a mindenség valamennyi részei csupán a közöttök levő összhang és békeség által állhatnak fenn? VILLEBREQUIN.
N agyon hosszú lesz? AZ ORVOS.
Nem, nem hosszú, mindössze körülbelől hatvannyolczvan oldal. VILLEBREQUIN.
Isten velök, jó éjt, köszönjük.
GORGIBUS.
Nincs szükségünk r e á ! AZ ORVOS.
Nem akarják? GORGIBUS.
Nem. AZ ORVOS.
Isten velök tehát, ha már így van a dolog; jó éjt, latine: bona nox. VILLEBREQUIN.
Mi pedig menjünk, vacsoráljunk együtt.
M O L I È R E . XI I . KÖT.
7
A REPÜLŐ ORVOS. VÍGJÁTÉK EGY FELVONÁSBAN. *
F O R D ÍT O T T A
DR. TOLDY LÁSZLÓ.
* E kis vígjáték épen úgy, m int az elébbi, Molière első kísérleteinek egyike. Olasz m in tá ra , az I l m e d i c o v o l a n t e után k é sz űlt. Különben igen hiányos kísérlet.
SZEM ÉLY EK .
Lucil atyja. l u c i l , Gorgibus leánya. v a l é r , Lucil kedvese. s a b i n , Lucil unokatestvére. s g a n a r e l l , Valér inasa. g r o s - r e n é , Gorgibus inasa. g o r g ib u s ,
E G Y ÜGYVÉD.
I. JE L E N E T . VALÉR, SABIN. VALÉR.
Nos Sabin, mit tanácsolsz? s a bin .
Ujság van elég; nagybátyám szilárd akarata, hogy unokatestvérem, Villebrequin neje legyen; az ügy már előre is haladt annyira, hogy azt hiszem, az esküvő akár m a is megtörténhetnék, ha Lucil nem önt szeretné; de minthogy unokatestvérem reám bízta titkát, hogy önt szereti, s minthogy silány nagybátyám fukarsága minket a végletekig vitt, valami okosat ta láltunk ki, hogy a házasságot elhalaszthassuk. Ez pedig a következő: unokatestvérem most, hogy én önnel beszélek, betegnek tetteti magát, s a jó öreg, ki elég hiszékeny, engem orvosért küldött. Az volna jó, ha ön barátjai közől valakit ide küldene, a ki velünk egyetértve, az öregnek azt tanácsolná, hogy a beteget falura kell küldeni, hogy ott jó levegőt szívhasson. A jó ember azután unokatestvéremnek bizonyosan a kertünk végében levő nyaralóban adna szállást, és ez által ön érintkezhetnék vele az öreg tudta nélkül,
megesküdhetnének, s akkor az öregre hagyná, hogy Villebrequinnel kipörölje magát. VALÉR.
De mit tegyek, hogy helyembe oly gyorsan egy ily orvost állítsak, a ki az én érdekemben annyit merne koczkáztatni? Nyiltan megvallom, senkit sem ismerek. SABIN.
V an egy eszmém! H átha inasát öltöztetné fel orvosnak; nincs könnyebb, mint az öreget rászedni. VALÉR.
De inasom olyan tökfilkó, hogy mindent elront; azonban jobbnak híjában, ezt kell felhasználni; isten önnel, megyek, felkeresem. De hol az ördögbe találom most, ah, épen jókor, itt jön.
II. JE L E N E T . VALÉR, SGANARELL. VALÉR.
Szegény Sganarell, mint örülök, hogy láthatlak! Egy válságos dologban van szükségem reád ; de mivel nem tudtam mire vagy képes.. . .
SGANARELL.
Hogy én mire vagyok képes, uram? Csak hasz náljon fel fontos és válságos ügyeiben; küldjön el, hogy megnézzem az órán, hány az óra, vagy megtu dakoljam, mennyiért árulják a halat a piaczon, vagy hogy megitassam lovát, — s azután meg fogja látni, mire vagyok képes. VALÉR.
Nem ilyet kell tudnod; orvos szerepét kell ját szanod. SGANARELL.
É n uram, orvost? Kész vagyok mindent meg tenni, a mi önnek tetszik; de elég hűséges szolgája vagyok, hogy orvos szerepét ne játszam, s hogyan is fognék hozzá? Jó isten ! Biz’ isten uram, ön tréfát űz velem. VALÉR,
H a erre vállalkozol, adok tíz aranyat. SGANARELL.
A h, tíz aranyért nem mondom, hogy nem leszek orvos; mert lássa uram, hogy megvalljam az igazat, nem vagyok én olyan nagyon lelkiismeretes. De kihez menjek, ha majd orvosnak öltözöm? VALÉR.
Gorgibushoz, látogasd meg beteg leányát; de te oly ügyetlen vagy, hogy meglehet, a helyett, hogy jól végeznéd dolgodat. . . .
SGANARELL.
A h istenem! ne nyugtalankodjék, uram : felelek róla, ép oly jól megölöm én az embereket, mint akár melyik orvos itt a városban. Van egy közmondás, azt mondja: rendesen halál után jön az orvos; de majd meglássa, ha én avatkozom a dologba, azt fogják mondani: az orvos után jön a halál. Mindamellett azonban, ha rágondolok, mégis igen nehéz dolog lesz, orvosnak tettetni magam; és hátha nem tudok olyat tenni, a mi érne valamit? VALÉR.
Nincs annál könnyebb; Gorgibus együgyű, buta, könnyen elbolondíthatod; fő az, hogy jó sokat beszélj neki Hippokratesről és Galenusról, s légy egy kissé szemtelen. SGANARELL.
E z annyit tesz, hogy bölcsészeti és mennyiség tani dolgokról beszéljek neki. Csak bizza magát reám; ha oly könnyen lehet vele elbánni, a mint ön mondja, akkor mindenről felelek, csak jőjön és szerezzen or vosi ruhát, adjon utasítást arra nézve, mit kell ten nem, s adja ide a diplomámat, t. i. a tíz aranyat.
I II. JE L E N E T . GORGIBUS, GROS-RENÉ. GORGIBUS.
Menj, hozz gyorsan orvost, mert leányom nagyon beteg, siess. GROS-RENÉ.
Az ördögbe is ! minek akarja leányát egy vén emberhez adni? Nem gondolja, hogy az a baja, hogy olyan fiatal férjet akar, a k i megfelel neki? Ugyan lássa meg az összefüggést. GORGIBUS.
Eredj gyorsan; látom már, hogy ez a betegség elhalasztja az esküvőt. GROS-RENÉ.
Épen ez az, a mi miatt dühös vagyok; azt hit tem, hogy jól megtölthetem a bendőmet, s most hoppon maradtam. Megyek orvost keresni, csakúgy a magam, mint az ön leánya számára. Kétségbe vagyok esve. (E l.)
IV. JE L E N E T . SABIN, GORGIBUS, SGANARELL. SA BIN .
Épen jókor találkozunk, kedves nagybátyám, mert jó hírt hozok. A világ legügyesebb orvosát mu tatom be, egy oly embert, ki idegen országokból jő, ki ismeri a legérdekesebb titkokat, s a ki kétségtelenűl meg fogja gyógyítani unokatestvéremet. Szerencsére figyelmeztettek rá, s íme itt hozom. Oly tudós ember, hogy örömest lennék beteg magam is, csakhogy ő gyógyíthasson. GORGIBUS.
Hol van? SABIN.
Í me itt jő utánam; lássa csak, itt van. GORGIBUS.
Legalázatosabb szolgája orvos úrnak. Küldöttem érte, hogy látogassa meg beteg leányomat; minden reményemet önbe helyezem. SGANARELL.
Hippokrates mondja, és Galenus megdönthe tetlen érvekkel bizonyítja, hogy a ki beteg, az nem jól érzi magát. Ön helyesen cselekszik, ha reményét
belém helyezi, mert én vagyok a legnagyobb, leg ügyesebb, legtudósabb orvos, ki a vegetábilis, az érzési, és az ásványi facultásnak tagja. GORGIBUS.
Rendkívül örülök. SGANARELL.
Ne képzelje, hogy közönséges, mindennapi orvos vagyok. A többi orvosok hozzám képest valamennyien idétlen szülöttjei az orvosi tudománynak. Nekem sa játságos tehetségeim és titkaim vannak. Salamalec, salamalec. Rodrigo, van szived? Signor, si, signor no. Per omnia saecula, saeculorum. De lássuk csak egy kissé. SABIN.
Ej, nem ö beteg, hanem a leánya. SGANARELL.
Ez mit sem tesz; az atya és leánya vére egy és ugyanaz; az atya vérének beteg állapotából felismer hetem leánya betegségét. Gorgibus úr, láthatnám-e a beteg vizeletét? GORGIBUS. r
Ó igen; Sabin, eredj gyorsan, hozz leányom vizeletéből. (Sabin el.) Orvos úr, nagyon félek, hogy leányom meghal.
SG A N A R EL L.
Ó, ettől őrizkedjék! nem volna rendén, ha azt a tréfát követné el, hogy az orvos rendelete nélkül halna meg. (Sabin visszajő.) Í me, a vizellet nagy forró ságra, a belső részek nagy gyulladására m u tat; mégis nem oly nagyon rossz. GOR GIBUS.
A h ! uram! ön lenyeli? SGANARELL.
Ne ijedjen meg, uram; az orvosok rendesen megelégesznek azzal, hogy csak megnézik; de én, ki nem vagyok közönséges orvos, lenyelem, mert az ízlés szervével sokkal jobban tudom megkülönböztetni a betegség okát és következményeit; de, megvallom az igazat, nagyon kevés volt arra, hogy jól itélhessek; vizeltessék meg még egyszer. SABIN (m egy és visszajő).
Ugyancsak nehezen ment. SGANARELL.
A h ! ez nem elég! Vizeltessék meg bőségeseb ben, bőségesebben. H a minden beteg csak ennyit vi zelne, egész életemben orvos szeretnék lenni. SABIN (m egy és visszajő).
I tt van az egész a mit kaphattam; többre nem képes.
SGANARELL.
Hogyan?! Gorgibus úr, az ön leánya csak cseppenként tud vizelni? bizony szerencsétlen vizelő; látom már, hogy vizelethajtó orvosságot kell neki ren delnem.*) N em láthatnám meg a beteget? SABIN.
Fenn van; ha ön akarja, elhívatom.
V. JE L E N E T . SABIN, GOR GIBUS, SGANARELL, LUCIL. SGANARELL.
Nos, kisasszony, beteg? LUCIL.
Az vagyok, uram. SGANARELL.
Annál rosszabb! ez annak a jele, hogy nem érzi jól magát. Érez-e nagy fájdalmakat fejében, vesé jében? LUCIL.
Érzek, uram. *) E részletek nem mondhatók el, s Molière tehet sége nem is látszik meg belőlök.
SGANARELL.
N agyon jól van. Igen, az a nagy orvos, azon munkájában, melyet az állatok természetéről írt, száz meg száz szép dolgot m ond; minthogy a nedvek sok féleképen levén összekötve egymással, sokféle viszony ban is vannak; mert pl. a mint a búskomorság ellen sége az örömnek, s a testben elömlő epe sárgává teszi azt, s minthogy az egészséggel semmi sem ellenkezik inkább, mint a betegség, azon nagy emberrel elmond hatjuk, hogy az ön leánya beteg. Kell is neki valamit rendelnem. GORGIBUS.
Gyorsan asztalt, papírt, tentát. SGANARELL.
Van-e itt valaki, a ki írni tud? GORGIBUS.
Ön tehát nem tud? SGANARELL.
Ó, már nem emlékszem; nekem annyira tele van a fejem, hogy felét már elfeledtem.. . . Azt hi szem, szükséges lesz, hogy az ön leánya friss levegőt szíjjon, hogy falura menjen szórakozni. GORGIBUS.
Van egy igen szép kertünk, s nehány szoba benne; ha ön alkalmasnak találja, oda fogom szállásolni.
SGANARELL.
Menjünk, nézzük meg. (Mindnyájan el.)
VI. JE L E N E T . az ügyvéd
(egyedü l).
Hallottam, hogy Gorgibus úr leánya beteg; tu dakozódnom kell állapotáról, és mint az egész család nak barátja, felajánlanom szolgálatomat. Hollá, hollá, itt van-e Gorgibus úr?
VIT. JE L E N E T . GORGIBUS. AZ ÜGYVÉD. AZ ÜGYVÉ D.
Megtudván, hogy a kisasszony beteg, eljöttem részvétemet kifejezni, s önnek felajánlani mindazt, a mi tőlem kitelik. GORGIBUS.
Ott benn voltam a legtudósabb emberrel! AZ ÜGYVÉD.
Beszélhetnék-e vele egy perczig?
V III. JE L E N E T . GORGIBUS, AZ ÜGYVÉD, SGANARELL. GORGIBUS.
Uram, itt van egyik legderekabb barátom, ki szeretne önnel beszélni és önt szórakoztatni. SGANARELL.
Nincs időm rá, Gorgibus úr ; betegeimhez kell mennem, s nem is fogadhatom el, hogy ő engem el kísérjen. AZ ÜGYVÉD.
Uram, azok után, miket Gorgibus úr az ön ér demeiről és tudományáról elmondott, a lehető legna gyobb vágyam volt önnel megismerkedhetni, s azért voltam bátor önt üdvözölni; úgy hiszem, ezt nem fogja helytelennek találni. Meg kell vallani, hogy a kik vala mely tudományban kitűnnek, nagy dicséretre méltók, s különösen azok, kik az orvosi tudományt gyakorol ják, mind ennek hasznossága miatt, mind azért, hogy az más tudományokat is foglal magában, mi által annak teljes ismerete igen nehéz, s azért Hippokrates igen ide vágólag mondja első aphorismájában: Vita brevis, ars vero longa, occasio autem praeceps, experimentum, j udicium periculosum, difficile.*) *) Az élet rövid, a tu dom ány h osszú, az alkalom pedig gyors, a kísérlet és itéle t veszedelmes, nehéz.
SGANARELL (Gorgibushoz).
Ficile tantinapota baril combustibus. AZ ÜGYVÉD.
Ön nem tartozik azon orvosok közé, kik csupán az úgynevezett észszerű vagy dogmatikus orvosi tudo mánynyal foglalkoznak, s én azt hiszem, hogy ön azt experientia, magistra rerum ,*) mindennap sok sikerrel gyakorolja. Az elsőket, kik az orvosi tudományt gya korolták, annyira becsűlték, hogy az istenek közé sorozták azon sikeres gyógyításokért, melyeket napon ként tettek. S nem szabad az orvost megvetni azért, ha nem adja vissza betegének az egészséget, minthogy az nem függ biztosan gyógyszerétől, sem pedig tudo mányától; interdum docta plus valet arte malum.**) Uram, félek, hogy önnek alkalmatlankodom, elbucsú zom tehát azon reményben, hogy az első alkalommal lesz szerencsém több nyugalommal beszélgethetni. Az ön ideje drága, stb. (El.) GORGIBUS.
Mit tart ön ez emberről? SGANARELL.
Tud valami keveset. H a még egy kissé itt ma radt volna, egy felséges, magasztos dologról világosí )*Tapasztalással, minden dolgok mesterével. *)Néha a baj nagyobb, mint a tudomány. M O L I ÈR E . X I I . K Ö T.
8
tottam volna fel. Különben most bucsúzom öntől. (Gorgibus pénzt á d neki.) Ej, mit akar? GORGIBUS.
Jól tudom, mivel tartozom önnek. SGANARELL.
Talán tréfál? Nem fogadom el, én nem vagyok pénzhajhászó ember. (Elveszi a pénzt.) Legalázatosabb szolgája. (Sganarell el, Gorgibus bemegy házába.)
IX . JE L E N E T . VALÉR (egyedü l).
Nem tudom, mit tett Sganarell, nem hallottam felőle semmit, s nagy kínban vagyok, mert nem tudom hol találhatom. (Sganarell visszajő inasruhában.) Na ez épen jó, itt jő. Nos Sganarell, mit tettél, mióta nem láttalak.
X. JE L E N E T . VALÉR, SGANARELL. SGANARELL.
Egyik csoda a másik után jött; oly jól végeztem dolgomat, bogy Gorgibus ügyes orvosnak tart. Beha
toltam hozzá és azt tanácsoltam, hogy leánya friss levegőt szívjon, s így most a kertjök végében levő lakásba szállásolta ő t; oly messze van ott az öregtől, hogy ön kényelmesen meglátogathatja. VALÉR. Ó , m e n n y ir e
m e g ö rv e n d e z te tsz !
nem
v e szte k
i d ő t , m e g y e k , r ö g t ö n f e l k e r e s e m . (E l. )
SGANARELL.
Meg kell vallani, hogy Gorgibus uram igazán ostoba ember, hogy ily módon engedi magát rásze detni. (Észrevéve Gorgibust) A h ! biz’ isten, minden el van veszve; no most jaj az orvosnak; de rá kell őt szednem.
X I. JE L E N E T . SGANARELL, GORGIBUS. GORGIBUS.
Jó napot, u ram ! SGANARELL.
Alázatos szolgája az úrn ak ; egy szegény, két ségbeesett ifjú áll ön előtt. Nem ismer egy orvost, ki még csak rövid idő előtt érkezett e városba, s ki bá mulatra méltó gyógyításokat visz véghez? 8*
GORGIBUS.
De igen, ismerem, ép az imént ment el innen. SGANARELL.
Uram, én az ő fivére vagyok; ikrek vagyunk; s minthogy igen hasonlítunk egymáshoz, néha összeté vesztenek bennünket. GORGIBUS.
Az ördög vigyen, ha magam is nem csalódtam volna. S hogy hívják önt? SGANARELL.
Nevem Narciss, uraságodnak szolgálatjára. De tudja meg uram, hogy fivérem szobájában levén, ki döntöttem két, esszencziával telt üveget, melyek aszta lának szélén állottak, s ezért oly haragra lobbant, hogy kilökött lakásából; nem akar soha többé látni, s én most egy szegény, támasz, vagyon, és ismerősök nélküli ifjú vagyok. GORGIBUS.
No, majd helyreállítom a békét önök közt; én barátja vagyok neki, s igérem, hogy kibékítem önnel; mihelyt meglátom, rögtön beszélek vele. SGANARELL.
Igen lekötelezne Gorgibus úr. (Sganarell kimegy, s nem sokára visszajő orvosi ruhájában.)
X II. JE L E N E T . SGANARELL, GORGIBUS. SGANARELL.
Meg kell vallani, hogy ha ezek a betegek nem akarják megtenni, a mit az orvos rendel, és ha kicsa pongásokra vetemednek.. . . GORGIBUS.
Orvos úr, legalázatosabb szolgája. Egy kegyet kérek öntől. SG A N A R EL L.
Mi az, uram? tehetek önnek valami szolgálatot? GORGIBUS.
Épen most találkoztam hatatlan.. . .
fivérével, vigasztal
SGANARELL.
Gazember, — Gorgibus úr. GORGIBUS.
É n felelek róla, miszerint őt annyira bántja az, hogy önt megharagította.. . . SGANARELL.
De iszákos ember, — Gorgibus úr.
GORGIBUS.
Ej u ram ! kétségbe akarja ejteni a szegény ifjút? SGANARELL.
Ne beszéljen róla többet; és lássa minő szem telenség az attól a gazficzkótól, bogy önhöz megy, bogy békítsen ki vele! Kérem, ne beszéljen róla többet. GORGIBUS.
Isten nevében, orvos úr, tegye meg irántam való szeretetből. H a másban lekötelezhetném önt, igen szí vesen teszem. Megigértem neki, és. . . . SGANARELL.
Gorgibus úr oly nagyon kér.. . B ár megesküd tem, hogy soha sem bocsátok meg neki, nos mégis, megbocsátok. Biztosítom önt, hogy nagy erőszakot teszek magamon, s valóban nagyon engedékeny va gyok ön iránt, hogy ezt megteszem. Isten önnel, Gor gibus úr. (Gorgibus visszamegy házába, Sganarell el.)
X III. JE L E N E T . VALÉR, SGANARELL. VALÉR.
Meg kell vallanom, soha sem hittem volna, hogy Sganarell ily jól végzi dolgát. (Sganarell visszajő inas
ruhában.) Ah! Szegény fiú! mennyire leköteleztél! mennyire örülök, mennyire.. . . SGANARELL.
Istenem re! ön jól beszél. Találkoztam Gorgi busszal, s egy ügyes gondolat nélkül egész cselszövé nyünk kiderült volna. (Észrevéve Gorgibust) De mene küljön, itt van. (Valér el.)
X IV . JE L E N E T . GORGIBUS, SGANARELL. GORGIBUS.
Mindenütt kerestem önt, hogy megmondjam, miszerint beszéltem fivérével; biztosított, hogy meg bocsát önnek; d e hogy ebben még biztosabb legyek, azt akarom, hogy az én jelenlétemben ölelje meg ö n t; jőjjön lakásomba, menjünk együtt őt felkeresni. SGANARELL.
Ej, Gorgibus úr, nem hiszem, hogy most meg találja; de meg nem is maradok önnél, nagyon félek fivérem haragjától. GORGIBUS.
A h ! itt marad, mert bezárom. Most megyek felkeresni fivérét, ne féljen semmit, én felelek róla, hogy már nem haragszik. (Gorgibus el.)
SGANARELL (az ab lak n á l).
Istenemre! most meg vagyok lőve; már nincs mód, hogy kimenekűljek a hinárból. A felhő nagyon sürű, és nagyon félek, hogy ha megnyílik, ütlegek hul lanak a hátamra belőle, vagy hogy valamely rendel vény által, mely erősebb lesz az orvosok valamennyi recipéjénél, legalább is a királyi bélyeget sütik a vállaimra. Ügyem rosszúl áll, de miért essem kétségbe? Miután már ennyit tettem, vigyük a furfangot végle tekig. Igen, igen, ki kell innen jutnom, s megmutat nom, hogy Sganarell a furfangosak királya. (K iu g rik az ablakon.)
XV. JE L E N E T . GROS-RENÉ, GORGIBUS, SGANARELL. GROS-RENÉ.
A h ! biz’ isten, ez különös! hogy az ördögbe ugrálnak ki itt az emberek az ablakon! I tt kell ma radnom, hogy meglássam mi lesz mindebből. GORGIBUS.
Nem tudom megtalálni azt az orvost; nem tu dom, hova az ördögbe rejtőzhetett. (É sz re v éve S g an a r ellt, k i orvosi ru h áb an jő vissza.) De íme itt van. Uram, az még nem elég,hogy megbocsátott fivérének; kérem az én megnyugtatásomra, ölelje m eg; ő nálam van.
s mindenfelé kerestem önt, hogy megkérjem, tegye meg ezt az én jelenlétemben. S G A N A R EL L.
Tréfál Gorgibus ú r ; nem elég, hogy megbocsá tok neki? Látni nem akarom többé. GORGIBUS.
De uram, az én kedvemért. SG A N A R EL L.
Öntől nem tudok megtagadni semmit; mondja neki, hogy jöjjön elő. (Mialatt Gorgibus a kapun át be megy a házba, Sganarell az ablakon át lép be.) GORGIBUS ( a z a b l a k n á l ) .
Látja, fivére ott lenn van; ő megigérte nekem, hogy mindent megtesz, a mit ön akar. SG A N A R EL L (a z a b l a k n á l ) .
Gorgibus úr kérem, küldje ide fivéremet; esede zem, engedje meg, hogy négy szem közt kérhessek tőle bocsánatot, mert bizonyos vagyok benne, hogy külön ben mindenki előtt megszégyenít. (Gorgibus kijő házá ból az ajtón át, Sganarell pedig az ablakon.) GORGIBUS.
No jól van, megmondom neki.. . . Uram, fivére, azt mondja, hogy ő szégyenlős, és kéri önt, jőjön be
hogy négy szem közt kérhessen bocsánatot. I tt a kulcs, ön bemehet hozzá; esedezem, ne tagadja meg, és tegye meg nekem ezt az örömét. SGANARELL.
Az ön kedvéért mindent megteszek; majd meg hallja, hogyan fogok vele elbánni. (Az ablaknál.) Ah, itt vagy te gazficzkó? — Kedves bátyám, bocsásson meg, igérem, hogy ezentúl nem lesz kifogása ellenem. — Korhely ficzkó! gazkölyök! eredj, majd meg tanítlak azon vakmerőségért, hogy Gorgibus úrnak alkalmatlankodol, és ostobaságaiddal féjét megza varod! — Kedves bátyám.. . . — Hallgass, ha mondom! — N em fogom önt többé.. . . — Hallgass ficzkó! GROS-RENÉ.
Mit gondol, ki az ördög van önnél? GORGIBUS.
Az orvos, és fivére N arciss; összevesztek vala min, és most kibékűlnek. GROS-RENÉ.
Az ördög vigye, hiszen csak egyen vannak.
SGANARELL (az ab lak n á l).
Te részeges! majd megtanítlak, hogyan viseld magad! Hogy lesüti a szemét! jól látja a kötnivaló, h ogy hibázott! Ó, a képmutató, minő szent ké pet v ág ! GROS-RENÉ.
Uram, mondja csak, hogy vezesse fivérét az ab lakhoz. GORGIBUS.
H a llja ! . . . orvos úr, kérem vezesse fivérét az ablakhoz. SGANARELL (az a b lak n á l).
Nem méltó arra, hogy tisztességes emberek reá nézzenek, de meg nem is tűröm meg magam mellett. GORGIBUS.
Uram, mindazok után, a mikben már is részesí tett, ne tagadja meg tőlem e kegyet. SGANARELL (az ablak n ál).
Valóban Gorgibus úr, önnek oly hatalma van felettem, hogy nem tudok öntől semmit sem megta gadni. Mutasd magad gazficzkó! ( E g y p i lla n a tra eltü n ik , és in asru h áb an je le n ik m eg az a b la k n á l. )
— Gorgibus úr, le vagyok önnek kötelezve. (Ismét eltünik, és orvosruhában jelenik meg.)
— Nos, látta ezt a megtestesűlt dorbézolót?
GORGIBUS.
D e tegye meg nekem azt a szívességet, hogy vele együtt jelenjék meg és ölelje meg az ablaknál, hogy láthassam. SGANARELL (az ab lak n á l).
Ez oly dolog, melyet önön kívül minden más embertől megtagadnék; de hogy lássa mi mindent megteszek az ön kedvéért, erre is, bár nehezen, elha tározom m agam at; de előbb azt akarom, hogy öntől bocsánatot kérjen azon alkalmatlankodásért, melylyel önnek terhére esett. — Igen, Gorgibus úr, bocsánatot kérek, hogy annyit alkalmatlankodtam; és önnek bátyám, az itt levő Gorgibus úr jelenlétében igérem, hogy ezentúl oly jó leszek, hogy nem lesz többé oka panaszra, és kérem ne gondoljon ezentúl a történtekre. (M egöleli a sa já t könyökét, m elyre k a la p já t és k a b á tjá t h ú z ta .) GORGIBUS.
Nos, nincsenek ott mind a ketten? GROS-RENÉ.
Ah, szavamra, ez az ember boszorkány. SGANARELL (kijön a házból orvosi ruhában).
Uram, itt van az ön házának kulcsa, melyet most visszaadok; nem akartam, hogy az a gazficzkó velem jőjön, mert szégyellem magam m iatta; nem
akarom, hogy a városban, hol némi tekintélyem van, az ő társaságában lássanak; ön majd kibocsátja őt, a mikor ezt jónak látja. Isten áldja! alázatos szolgája, stb. (Úgy tesz, mintha elmenne, de levetvén felső ruháját, az ablakon át visszatér a házba.) GORGIBUS.
Ki kell szabadítanom a szegény fiú t; valóban, ha megbocsátott is neki, jól megkínozta. (Bemegy há zába, s kijön Sganarellel, ki most inasruhába van öltözve.) SGANARELL.
Uram, köszönöm fáradságát, és azon jóságot, melylyel irántam viseltetett; egész életemben hálás leszek érte. GROS-RENÉ.
Mit gondol, hol van most az orvos? GORGIBUS.
Elment. GROS-RENÉ (ki felvette Sganarell felső öltönyét).
I tt van a hónom alatt. I tt van e ficzkó is, ki az orvos szerepét játszotta, s önt megcsalta. Miközben ő önt mégcsalja, s önnel itt játékot űz, a közben Valér s az ön leánya elszöknek. GORGIBUS.
A h ! be szerencsétlen vagyok! de téged fel akasztatlak, furfangos gazficzkó.
SGANARELL.
U ram ! mit érne el azzal, ha felakasztatna? Hallgasson csak reám ; igaz, hogy az én furfangom következtében vannak együtt az én uram, s az ön leánya; de nekik tevén szolgálatot, önt sem károsítot tam meg; a kisasszonyra nézve ez jó szerencse, mind születés, mind vagyon tekintetében. Kövesse tanácso mat, ne üssön zajt, ez az ön szégyenére válnék, s ker gesse pokolba ezt a gazficzkót, Villebrequinnel együtt. D e íme, itt jönnek szerelmeseink.
X VI. JE L E N E T . VALÉR, LUCIL, GORGIBUS, SGANARELL. VALÉR.
Lábaihoz borulunk. GORGIBUS.
Megbocsátok nektek, mert Sganarell szeren csémre csalt meg az által, hogy ily derék vőt szerzett nekem. Menjünk a lakzira, s igyunk az egész társaság egészségére!
VEGYES KÖLTEMÉNYEK. FO R D ÍTO TTA .
GYŐRY VILMOS.
STANZÁK. Tűrd el, ha Amor fölriaszt ez éjjel, É s sóhajom hadd szítsa fel tüzed; Álommal vagy, csodás szép, sujtva mélylyel, Mert álom űl azon, ki nem szeret. Mitől se tarts; a szerelem honában A baj nem oly nagy, a hogy sok hiszi; S ha szeretünk s a szív sóhajt: — bajában Gyakorta kész enyhületét veszi. A baj csak az, ha titkolod szerelmed: Fogd pártomat, hogy elkerüljed ezt. Ámor kivánja, ne rejtsd gerjedelmed. De reszketsz és ez isten megijeszt! K in édesebb ennél hordozható-é? S törvény, övénél édesebb, lehet? Te minden szív fölött uralkodóné: Á mor legyen király tiéd felett. M O L I È R E X I I . KÖ T.
9
Add meg magad, oh bájos A m arante! Viseld mi Á mor által vert bilincs; Szeress, mig ifju s szép vagy egyaránt te, — F ut az idő és visszatérte nincs! 1)
V E RS S OROK. egy rézmetszet alá jegyezve, mely a Notre-Dame de la Cha rité rabszolga testvér-szövetkezetét ábrázolta.
Törd szét bús lánczait a rú t rabszolgaságnak, Melyekkel bűn utált üzérkedése sujt, S jövel, fogadjad el díszét a kódolásnak Melyet kezével az ég királynője nyujt. Amaz, győzelmet ád érzékidnek feletted; Királylyá tész emez kivánságid fölött; Amaz pokolba ránt, — dicsőség ezt ha vetted: Oh ember, igadoz’sz a választás között? 1) Ezen Stanzák a Delices de la poésie galante: Jean Ribon 1666. czimű gyüjtemény első részének 201. lapján ta lálhatók, s Molière neve van alájok jegyezve. (Aimé-Martin.)
RÍM-JÁTÉK . . . . . h e r c z e g r e n d e l e t é r e . 1)
Az elm énczség rő l.
Milyen zavarba hozʼsz békáddal engemet, Mely édes szót czipel: az űrmöst, sarkain! Előttem oly gyülölt a tarka-barka rím, Rokkánál foglalok szivesebben helyet. 1) Alkalmasint Condé herczege. E szonett először a dʼ Escarbagnes grófné- hoz csatolva jelent meg az 1682-dik kiadásban. (A kiadó jegyzete. ) A rim -játék megértésére a meg előző jegyzetet néhány szóval meg kell toldanunk. Molière nek a következő 14 szót adták fel, a szonett rímei g y a n á n t: 1 . grenouille (béka) 2. hypocras (fűszeres bor, ürmös.) 3. fa tra s (tarkabarka beszéd, sületlenség.) 4. quenouitte (rokka. ) 5. chatouille (csiklandozza.) 6. p lâtras (lim-lom, törmelék. ) 7. Coutras. (Csatatér neve.) 8 . barbouille (bemocskol, beszeny nyez. ) 9. cagot (álszent; itt valószinüleg vonatkozással a Tartuffe előadásakor felmerűlt bajokra. ) 1 0 . magot. (Pavián, m ajom. ) 11. danse (táncz.) 12. chardonneret (pinty. ) 13. manse (ma igy irva: mense a latin m ensa-tól; eredetileg asztal-pénz, borravaló; de jelenti valamely apátság vagy zárda jövedel m ét is, s a verssor értelme szerint Molière zárda-értelemben vette.) 14. guielleret, vigan, könnyen, könnyelmüen. Mondanom is felesleges, hogy e szavak a magyarban nem rímelvén, a s o r o k v é g é n rímek gyanánt nem alkalm aztathattak. F ord. 9*
Elméncz-dicsőség nem csiklandja szivemet, Nagy lim-lomod lenyom mint gyilkos szörnyü kin, S látván mi’ sok papirt rutít szonett el, — im Boldognak mondom azt, ki Coutras-nál veszett. Inkább gyűljön meg ál-szenttel megint bajom, K i százszor is gonoszb, mint bármi vén majom, Semmint ily rímelés ugrasson bé a tánczba! Kimondom, mint a pinty szép énekszóba néked: A világ végire menekszem zárda-lánczba. Herczeg, isten veled; — tartsd meg víg könnyüséged!
A KIRÁLYNAK a F r a n c h e - C o m té m e g h ó d í t á s a k o r . *)
Győzelmid, nagy király, hallatlan hősi te ttek ! S hogy egykor értse, — a jövőnek gondot adsz; Mit régi hőseink csodára keltve tettek, Nem zengik azt a mit nekünk te felmutatsz. *) Ismeretes, hogy Molière többször is részesült azon szerencsében, hogy akirályt győzelmei alkalmával üdvözölhette; azonban ezen üdvözletek egybegyűjtve mindeddig nem jelen tek meg. A fönebbi, kétségkivül, a szinpadon lett elsza valva; teljesen ismeretlen m aradt Molière minden kiadója előtt, s csupán az A m p h itr y o n azon kiadásában található, mely 1670. Jean Ribou-nál jelent meg. (Aimé Martin.)
Alig határzod el, — s már majd egy pillanatba’ Egész egy tartományt nyer ősi birtokod; Sebes folyók, szelek, s a villám villanatja Vajon gyorsabbak-é hatásra mint karod? Ne várd, az ily dicső munkából visszatérve, Hogy Múzsánk tettedet méltókép megdicsérje. Akármily érdemes reá e hősi tett. Oly gyorsan kész se lesz a dal dicsérni téged; S kevésb időbe tel a hódítás tenéked, Mint zengni méltó éneket.
SONNET L a M o th e le V a y e r u r n a k f ia h a l á l a k o r .
1664.
A könnynek, le Vayer, hadd nyitva szemedet: E gyász oly érthető, bár túl megy kelletén i s ; S ha veszteség olyan sujt milyen tégedet, Köny ülne, hidd, magán a Bölcseség szemén is. Tegyük fel százszor azt, hiába, ridegen: Szemünk száraz marad halálán kedvesünknek; Barbar erőlködés a világ szemiben, É s inkább durvaság, mint szép erény szivünknek.
Tudjuk hogy a könyű nem hozza vissza már Fiad’ kit elragadt a váratlan h alál; De csak nem lesz kisebb a veszteség gyötrelme. Mindenki tisztelé sok szép erényiér’ ; A szíve nagy vala, szép benne lélek, elm e; S mind oly tulajdon ez mely örök könnyet ér.
A fönebbi Sonnethez e következő levél volt csatolva: Bizonyára látni fogja, uram, mily nagyon eltérek azon úttól, melyen az ilyen alkalm akkor rendesen járn i szoktak, s a sonnet, melyet átküldök, bárm i egyéb m int vigasztalás. Azonban úgy véltem, önnel szemben azt a módot kell meg ragadnom, s h ogy a phlosoph nak az a vigasztalása, h a könnyeit igazoljuk, s szabad folyást engedünk fájdalmának. H a nem tudtam elég erős okokat találni, hogy fölmentsem önnek gyen gédségét a philosophia szigorú elvei alól, s felbátorítsam a korlátlan könnyezésre, érje azért a vád az ékesszólás hiányát azon emberben, aki nagyon kevéssé ért a rábeszéléshez abban, a m it maga igenis tud cselekedni. M olière.
A VAL-DE-GRACE DOMJÁNAK GLOR I Á J A . 1) 1669.
Méltó gyümölcse te, husz év nagy müvinek, Magasztos épület, dicső templom-remek, Melyen a büszke dom, felhőkbe felható, Nagy Páris nagyszerű képének díszt adó, S a számos tárgy között mik elszórvák körül A vándorok szemét leköti messzirül. Ragyogtasd végtelen, hol olyan dús a fény itt, A nagy királyi nő szent fogadalma fényit. 2) Jövő idők előtt te állj tanújelül, S te szólj nagyságiról és kegyességirül. Utódainknak óvd meg híven ezeket Az ő buzgalmiból nyert nagy szépségeket; Idők sérelmitől kiváltkép óva védd 1) A Gloria szó, mely Molière e költeményének czíme festészeti nyelven azt jelenti: a nyitott mennynek ábrázolása, az istenség személyeivel, az angyalokkal és az üdvözültekkel. S csakugyan ez a tárgy az, melyet Mignard, a Molière dicsőí tette remekében feldolgozott. (Auger.) 2) A Val-de-Grace-t az anyakirályné alapította, azon fogadalmának beváltására, melyben azt igérte, hogy nagy szerű templomot építtet, ha Isten véget vet meddőségének melylyel su jtv a volt, s mely huszonkét esztendő m ultán csa ugyan véget is ért XIV-dik Lajos születésével. (Auger.)
Dús ajándékinak nagyhírű remekét, Tudós-festészetünk ezen szinét-javát, A melylyel föltevé reád a koronát: Nagy gondjainak ez legfényesb sükere, S márványod s aranyod se’ mérkőzik vele. Te, e kehelybe, mely hatalmas lángeszed Számára tág szinűl oly jól készíttetett, Mind azt a legbecsesb kincset rakád belé Mit Tiber partjain gyüjtöttél együvé, Oh mondd, dicső Mignard, ki tölte téged el Nemes eszméid e csodás szépségivel, S honnét meríthető az a sok változat Mely lelket meglep és szemlélőt elragad? Virasztásid között mely égi tűz adott Képed csodáinak életet, alakot; Mi’ bájt nyujt ecseted minden vonásiban, S a bájjal mily erő mely egyesítve van. S ujjad hegye ilyen hatalmat hol kapott, Hogy tőle élni kezd előttünk a halott. S vegyítve egy kevés világosat s homályt, A színnek életet, s a kőnek testet ád. Hallgatsz, s mind olyanúl nézed e tárgyakat, Hogy el kell rejtened remek világukat, S hogy mind e szép titok, munkádnak adva el, Kissé nagy áru volt s így nem tárhatni fe l; De ecseted beszél s kijátszsza hallgatásod’,
S művészetedrül az, — tiltsd bár, — tesz tanuságot. S művében a melyet szemünk előtt kitár, Mind ez a mély titok ki van jelentve már. I tt teljes fény derűl elénk fel általa, S e pompás díszű dom, egész nyilt iskola, Hol a mű, mely a szó tisztét itt átveszi Te nagy művészeted törvényit hirdeti. A három legnemesb tulajdont mondja el 1) A melylyel a remek festménynek birni kell, S melyek, ha kitünő lelkekben egybeválnak, Festészt tökéletest, ők adnak a világnak. De mit hármuk közül királynőnek m u tat 2) E mű, s mit buzgalom se munka meg nem ad, Mit ajándékul oszt kegyelmiből a menny, 8 mit hívnak mindenütt az isteni neven Az, melynek röpte a dörgés fölé ragad, S a mely nélkül a mű földön csuszó marad, Mely mindent mozgat és szabályoz, rendbe szed, 8 a más kettőnek is kiszabja tisztöket. Az oktat érdemes tárgyat választani, Hol tág tért nyernek a festésznek lángjai S mely tárgy megbirja mind a díszt, s méltó ahoz Mit vajudásiban a lángész létre hoz, 8 mit a költészet és festészet. — két rokon, — 1) Az inventio, a rajz és a szinezés. (Molière jegyzete. ) 2) Az inventio, a festészet első főrésze. (Molière jegyzete.)
Felhasználnak diszűl tanult csalásukon, S művészileg fűzik a báj-vonásokat, S tanítni így lelik szivünkhez az u ta t; S a mikkel mindig el fognak büvölni minket, Az egyik a szemet s a másik a fülünket. De int kerűlni is mi nyilván helytelen A felvett tárgyhoz úgy mint az adott helyen; Ne tűntessünk elé a sírban ünnepet, Fejünk fölött pokolt, lábunk alatt eget. Egyszersmind szabadon rendezni megtanít Az ellentételek nemes csoportjait, S a kép terén helyes megosztozás szabályát S megőrzeni a mű kissé kényes h a tá rá t. 1) É s semmi zűrzavar sehol ne törje meg A nyugalmat, mit ugy szeretnek a szemek. Tolongás nélkül a csoport ugy egyesűljön, Hogy teljes egy egész szép összhanggá vegyűljön. Szemtől kikoldúlt vagy ismételt semmi nincsen,2) Szellem tág tériből látszik kinőve minden, A régi grácziák savától fűszeres, S nem az izléstelen góth-díszekkel vegyes, 1) A kifejezések szabálytalansága elhomályosítja értel möket elannyira, hogy nehezen felfoghatók. (Guerin festész jegyzete. )
2) Nem értem e szót k ik o ld ú lt (mendié) (Gu erin. ) Meg nem állhatom, hogy a franczia festész e megjegyzéséhez a magamét is hozzá ne csatoljam. É n az eredetit úgy fogom fel, Molière azt akarta mondani: legyen a kép oly v ilá g o s, hogy a szemlélő ugyanazt lássa benne, első tekintetre, a mit
Tudatlan századok ez útált rémivel Miket barbar idők folyási hoztak el, Hogy árjuk majd egész világon átcsapott S a jó izlésre vad halál-tusát hozott, S nagy Roma estivel, — mely ostromán veszett, — Mind megfojtá együtt a szép művészetet. . . . . . M utatja: hogy nemes bájjal ki mint tegye A legfőbb alakot a legszebb helyre le, Mely dús abban, mi vonz; nagysága ragyogó, S a nézőnek szemét először megkapó; Nagy gondja van reá, hogy teljes műviben A szem legtetszetősb alakja ez legyen; S hozzon még bármi más szereplőt színre fel, A képnek hősit az ne enyésztesse el. Kerűlni int híven törékeny ékeket, A hasztalan, hideg mellék történetet, A tárgy igaz színét megadni teljesen, Megóvni hűségét mindütt, egész hiven, 8 szabadságot csupán csak annyit megragadni, A mennyi arra kell: a szépnek éltet adni. A rajz szabályait bőven tanítja szint’ Görög meg római modor s izlés szerint; Nagy választásodat igaz szép, s szép természet, a festész lá to tt és láttatni akart. Fejezze ki ezt ismétlések nélkül, a mi untat, de egyszersmind oly erővel és határozot tan, hogy a szem mintegy k é n y te le n legyen látni a festész szándékát, s ennek felismerése ne legyen tőle kik o ld u lv a . Fordító.
Mit romban is mutat az ős szobrász-művészet, Mely a tárgy ragyogó szépségét megragadta S rajt a gyengébb valót megszebbítetten adta, É s alkotott a több szépségbül egy egészet S művészetétül így nemesbűlt a természet. ............Hű oktatásiban alapból fejti meg Hogy a báj s részarány mint egyesüljenek; Mindütt az alakok bölcsen lejebb fokozva S nagy gonddal a tagok kellő arányba hozva. Bölcs ellentétben a csoportosúlt tagok, Kiválók, tágasak, nemesek és nagyok, Mind központjuk felé lendűl szép mozdulatban Mind egy a másikért nagy gonddal alkotottan, Sehol se látható az a kevert zavar Midőn másé a fej s másé a láb s a kar; Jól egybefüggenek keletkeztök helyével Izom mind úgy feszűl a mily mértékben ép’ kell. A körrajz mindenütt gonddal megtartva szépen, Távolról vett vonás, tág s durva, — nincs e képen, Hullámzó, változó s olyan hogy lángja van, Cselekvényt s életet megőrző gondosan. 1) Dúsan különböző nemes képű fejek A jellemmel híven mind egybe illenek; A nagy festész a dús eszmének kincseit Egészen bőkezűn kitárja dúsan itt, A különféleség ragyog mindenfelé 1) Mind e verssorok alig érthetők. Még az is a mi belőlük érthető, kétes izlésre vall. (Guerin.)
S ismételésbe nem esik sehol belé; De gyarlóbb képiró mily roppant kínt talál Mig önszerelmiből vonásiban kiváll: Ismétlés számtalan untatja itt szemed, 8 önteltet képivel, mindütt magát leled. . . . . . A szép redőzetet tanítja szinte meg, Nagy, jól vetett redők, elég bőségesek; A szemtűl óvja e dísz azt mi meztelen, De, hogy jelezze azt, kissé fukar legyen; Ne tapadjon reá, de bájait követve Szorítás nélkül is simuljon rá, ölelve. 1) ......... Mutatja, mily vonást, mily cselekvésinél Állít szemünk elé megannyi szenvedély; A szív mozgalmai, remek módon lefestve A szenvedély saját mozdúlatán kilesve, Szilárd vonás s erő segíti szó helyében, Némák mozdulatát utánozván erőben, K ik ezzel pótlanák a tőlök megtagadt S a festészettűl is megvont szót, hangokat. Végűl a szép haza titkát kitárja még, Hol egykor Zeuxis diadalmaskodék . 2) Mely ezt nem hervadó dicsőséggel körözte, É s néki társul a nagy Apellest szerezte: 1) E h a t verssor jó tanításokat foglal magában a fes tészetre n éz v e; kivitelök megbirálása az irodalmi férfiak teendője. (Guérin.) 2) A szinezést, a festészet harmadik fő tulajdona. (Molière jegyzete.)
A színek tónusát, összhangját, egyezését, Ellenkezőt s rokont, hatását s megtörését, Miből a nagy hatás s erős varázs fakad, S mi bevégzett tökélyt, alaknak lelket ad. . . . . Világosan tanít, legszebben mint lehet Ketté választani a napsugárt s te re t; Miképen osztható az árnyék és a fény E l minden tárgy felett s az összes tömegén. Fokonként mint enyész a messze lég ürében Világosság s homály különböző színében; S minő erőt kíván a tárgy, hová k erű l; — K itűntet a közel, s a távol eltörül. A bájos nyugalom, mit a köz gond nyomán Sötétnek ád a fény s a fénynek ád az árny, Mily észrevétlenűl, minő lágy átmenetbe’ K ell ez ellenkező kettőt olvasztni egybe, Mi’ lágy omlásba kell ott egybeesniök S szem elől mily szelíd központban veszniök. 1) E szolgálatra kész kiválasztott alap, Mi’ jól fogadja bé mit rája biztanak, S ez az ecset-vonás, mely gömbölyítni tud, A festész, lapnak is ád szobrász-domborút. 1) Nem értem e négy verset. (Guerin.) A franczia fes tész e megjegyzése fölött lehetetlen ki nem fejeznem csodál kozásomat. Nézetem szerint Molière igen szépen, híven és érthetőn fejezte ki a fénynek és árnynak azon egybeolvadá sát, melynek oly gyengéden kell egy pontban összevegyülnie, hogy az átmenet egyikből a másikba úgy szólván teljesen észrevehetetlen. A fordító.
A fénynek színeit minő enyhítve fűzi Mi az elétörőt enyészti s hátra űzi, S a mint győz a mezőn, átfutva, könnyedén A büszke árny, homály, a fény szelíd színén: Akként győz vászonán s erővel elragadja Alakjait, habár az, ellenáll s nem adja; Hiú erőlködés, — vissza nem verheti, Feloldja őket ez, s elejbénk vezeti. Ezt mondja el nekünk, mindezt csodás műved, D e ez, dicső Mignard, ne bántson tégedet; Művészeted, ne félj, mit így feltárt kezed, Nyomodba kelni mást hogy nyílt úton vezet, S nagy és szép jóslati az ő leczkéinek Csodádhoz másokat is fölemeljenek: Tehetség kell ahoz, olyan mint a tied, S az oly titok mit el-tanulni nem lehet. Akármi gonddal is meg nem szerezhető Mi benned, nagy Mignard, együtt szemlélhető: A szenvedély, a báj s a színvegyűletek Mik dús festményiden együtt tündöklen ek ; Ég adja ezt csupán, de ritkán összesen 8 a századok alig látják együttesen. Ezért nem lel szemünk más szellem oly művére A mely nemes műved szépségeit elérje; 8 keljen bár hány ecset dicsőséged nyomába, Csak a tiéd marad korunk remek csodája, S a föld határiról e szép helyekre itt Az vonja a tudós kiváncsik lépteit.
Oh méltó tárgyai a nemes érzelemnek, Mely mélyén ragyogott a fenséges kebelnek, Ki ezzel a nagy és igaz s megszületett Istennek szentelé nagy buzgón e helyet: 1) Ti tiszta szellemek, telvék a menny kegyével, Erény szép templomi, a melyek annyi hévvel — Csodás elzárt helyek! — magányotokban itt Ugy egyesítitek a szív rejtelm eit! Kegyes választással a világból kivéve Ne is fordítsatok egy pillantást feléje; Mily édes az, hogy a szív leghőbb vágyakép’ I tt áll előttetek szünetlenül e k ép ! A drága lángokat szem által véle szítni Mik szép lelketeket oly hűn tudják hevítni; Ettől a vágy hevét kettőzve érzeni, Feléje sóhajok tömjénét küldeni S szivvel ölelni át — szépségiben e képnek — Örök dicsőségű szépségeit az égnek, Mik szabadságtokat úgy tartják rabbilincsen, Hogy rátok már egyéb szépnek varázsa nincsen. S te, hajdan a világ hatalmas asszonya, Remekművekbe’ dús, hires, nagy iskola, A hol a száműzött művészet helyre hozta Mit Északnak barbar hada feldult s kifoszta; Dicső idők nemes romjai, kútfeje, 1) A Val-de-Grâce temploma a megszületett Jézusnak és a szüz M áriának volt szentelve, s főbejárata fölött e felirat olvasható: Jesu nascenti Virginique m atri.
Oh Róma, mily nagy a te gondod érdeme Hogy visszaadtad e nagy embert, kit kezed Egészen római nagysággá képezett, Kinek festészete, dicső s hires nagyon, A francziák honát diszíti gazdagon, S elénk állítja azt a festést fényesen Mely ismeretlen volt még eddig e helyen, A frescot, melyben a báj, a mit felmutat, Amannál 1) fényesebb s örökre fennmarad, De gyorsaság s merész erő vonása itt, Nagy lángelmét kiván kifejtni bájait. Tudjuk, kezelhetőbb a másik mint emez S könnyebben símul a festész gyengéihez, Mivel lassan halad, az olaj lomhasága A késedelmezőbb szellem sulyát bevárja; Segíti az idő által a melyet ad Az oly ecset hibás léptét, mely tapogat; Az így festett műhöz, hogy javítást tegyünk, Ujabb szemmel, ha kell, még visszatérhetünk; S e kényelem, hogy át-festhetjük a müvet Nagyban segíti itt az ingatag kezet, S mit el nem érhetett husz új átdolgozás Harmincz eléri tán, vagy el száz új vonás. A fresco sürgetős, s akarja, a kegyetlen: A kéz oly gyors legyen a mint ő tűrhetetlen, Tulajdon mód szerint kezelje, s megragadja 1) Az olaj-festésnél. F. M O L IÈ R E . X I I . K Ö T.
10
A perczet hirtelen mihelyt kezére adja. E tűnő pillanat kegyetlen szigora Ecset hibáinak nem kegyelmez soha, Az új hozzá-fogást e percz nem tűri el, S első vonásra már mindent végezni kell. Oly szellemet kiván, a melyben egy legyen Az összes ismeret s a lángész teljesen, Alkalmas kéz a mely szolgálni tud neki, S művészetét, ha kell meg is fékezheti, Gyors kéz, követni kész vezérlő szép hevét, S a mely villámszerűn sebes bár még se vét, S alapján nagy s merész vonással festi itt Kifejezésinek bájos szépségeit. Az oly dicső hirű fresco ezen okon Nyer győződelmet a kitünő másikon, S a műértő előtt, ki gondosan birál, Az elsőbbség az ő szépségi részin áll. A pálmát száz dicső kéz nála nyerte el, Giulio, Annibal, Michel-Ange, R afael, Koruk Mignardjai, vetélytársúl hiressek, Nemesb művészetet a frescoban kerestek. Mi feltaláljuk itt, diszítve ékesen Minden nagy bájival, miken megáll a szem. Hozzája fogható még nem tünék fel itten. S mindenkit elbűvült e bájos ismeretlen A nagy Párisban e gazdag szépségivel Ő nem csupán a mű-értőt ragadta el,
S az udvarnak tudós előkelő körét: Messzebb is elvivék csodái nagy hirét. A legfelűletesb uracskák nyugtalan Elméje, nála egy időre kötve v an ; Elfogta lelköket, — bilincsre vert szemet, S beléjök egy kevés műízlést űltetett. De a mi érdemét mind e fölé emelte, Az, — a dicső király nagyhírű megjelente, K it annyi nagy s nemes tulajdon ékesít, Melyekkel műtudó szépízlést egyesít; K i jót és látszatot különválasztva mér, Hibátlanúl itél és józanúl dicsér. LAJOS, a nagy LA JO S, ki fenkölt szellemével Vaktába mit se mond s mindent lát ép szemével, E műremeknek itt, — ajkának két szava — É des hízelkedést áraszta bájira, S mi tudjuk: benn van e bölcs bíró két szavábaʼ A legszebb műremek legfőbb magasztalása.
S ki szinte követi urát izlésiben, Colbert is oly gyönyört talált e remeken. Ez a munkátbiró fáradhatlan nagy elme Kinek mindenhová kiterjed bölcs figyelme, K it érdemért emelt fel úgy uralkodója S ip a r s művészetek legfőbb kormányozója, Nagy eszme szándokát itt létre ő hozá Midőn ezt oly művész kezére bizta rá, Hogy e dús kincseket ez által tűzze rája 10*
Ez őt is érdeklő templomnak szent falára. 1) Es íme itt a kéz, a mely tüzet fogott, Mely ecsetet ragad, — rajz, festés terjed ott: Aláfest, finomít, fest, perczre sem pihen, S im már bevégezé, — s kész művet lát a szem. S mi rajt felleljük azt, nagy műértők szemével, Három képen külön három csodát hogy művel. D e a száz tárgy között, mely oly szép s megható, Imádást kelt az Úr, s benn minden bájoló; A szelídség, a kegy, s élő, valódi fenség, Mind azt mutatja, hogy mit a szem lá t : istenség; Nemesen ragyogó vonásiban egész, Nagyság, a mit mutat, igazság, bölcs nagy ész, Jóság és hatalom; szóval mind egyesülve A mit felfogni is alig bir ember-elme. Folytasd dicső, Colbert, hogy frank egünk alatt Viruljon fel a szép, vezetve általad, S az oly szép, mint nemes czélnak szolgálni, — tedd Örök mozgásba e művészi ecsetet. Nagy ritkán tünik ily kiváló elme fel, S ha még is ád az ég ilyent, — használni kell. E kéznek, milyet az idő nem pazarol, Munkáival te a világnak tartozol. A te kormányod az, melynek meg kell ragadni, Mi tőled függ, neki illő helyet m utatni; 1) Szent-Eustach. (Molière jegyzete.) Colbert a SzentEustach parochiához tartozott, s annak templomában lett is eltemetve.
S öndicsőségedért, bevárnod nem szabad Hogy ő ajánlja fel mit választásod ad. N egy emberek, Colbert, nagyon rossz hódolók, S udvariaskodó tisztekre nem valók; Egészen a saját eszméikbe merülnek, S csak igy lehet hogy ők folyton tökélyesűlnek; Tanulmány s társaság más s más uton halad, K i emezt keresi, amattul elszakad; Megoszlott értelem nagyot ritkán müvel, S a láng-foglalkozás egész lényt követel. Ne várd hogy ez magát dolgátul elszakítsa, Hogy majd kapúsodat naponta háborítsa; Vagy nálad, bárhol is, kitartó hódolással Esengje a kegyúr jutalm át koldulással. E munka-szeretet vezérli egyaránt, S lomhává tészi őt minden más gond irá n t; S meg kell bocsátanod e mulasztást neki, Hisz’ lelke szép díszét neked ez neveli. S holott művészete folyton tőkélyesűl, Türd el ha művivel udvarol egyedül. 1) Becsét ezekben is tisztán felismered. 1) Molière jobban érte tt az emberek erkölcsének festé séhez, m int azon művészet részeinek és eljárásának vázolásá hoz, melynek tárgya ezek külalakjának kifejezése. Eme versek, melyek a lángeszű emberek kissé vad függetlenségét festik, erélyesek és büszkék. A tárgy saját szinével festvék; s egyaránt dicsőségére válnak mind annak a ki irta, mind annak a ki sugalmazta. (Auger.)
S mely ehhez bölcsen ért, kérdezd izlésedet, Mindig megmondja az választásod diszére, A nagy feladatok kinek bizzad kezére. Igy a müvészetek megújuló hire Dicscsel ragyog le nagy gondod emlékire, S neved, mit száz remek magasztos mű em el: A legkésőbb korig diadallal jut el.