Lisa Jane Smith Vámpírnaplók 4. Sötét szövetség
Első kiadás Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2010 Írta: Lisa Jane Smith A mű eredeti címe: Vampire Diaries 4. Dark Reunion Fordította: Farkas Veronika A szöveget gondozta: Dávid Anna A művet eredetileg kiadta: HarperCollins Publishers, USA Szöveg: Copyright © 1991 by Daniel Weiss Assoc. and Lisa Jane Smith Borító: Key Artwork © 2010 Warner Bros. Entertainment Inc. All rights reserved. ISSN 2060-4769 ISBN 978 963 245 354 5 © Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2010-ben Cím: 6701 Szeged, Pf. 784 Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail:
[email protected] www.konyvmolykepzo.hu Felelős kiadó: A. Katona Ildikó Műszaki szerkesztő: Balogh József Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó
írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában - akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható. John és Marianne Vrabecnek szeretettel. És ismét köszönettel Julie-nak, amiért segített a megírásban. 4 1. inden úgy lesz, mint azelőtt - mondta Caroline kedvesen, és megszorította Bonnie kezét. De ez nem volt igaz. Semmi nem lehetett úgy, mint Elena halála előtt. Semmi. És Bonnie-nak komoly fenntartásai voltak Caroline tervezett bulijával kapcsolatban is. A lelke mélyén valami azt súgta, hogy a buli nagyon-nagyon rossz ötlet. -Meredith szülinapja már elmúlt - mondta. - Múlt szombaton volt. - De nem volt bulija, mármint igazi bulija, mint ez lesz. Miénk az egész éjszaka, a szüleim vasárnap reggelig nem jönnek haza. Ne már, Bonnie... gondolj arra, hogy meglepődik majd. Hát az biztos, hogy meglepődik, gondolta Bonnie. Annyira meglepődik, hogy talán meg is öl. - Nézd, Caroline, Meredith azért nem rendezett nagy bulit, mert még mindig nincs túl sok kedve ünnepelni. Ez valahogy... illetlenségnek tűnne... - De ez ostobaság. Elena biztos azt akarná, hogy jól szórakozzunk, te is tudod. Imádta a bulikat. És utálná, hogy még fél évvel a halála után is csak ülünk és utána sírunk. - Caroline előrehajolt, tekintete őszinte és
meggyőző volt. Nem csillogott macskás zöld szemében mesterkéltség, nem próbált senkit manipulálni, mint általában. Bonnie látta, hogy komolyan beszél. - Azt szeretném, ha újra barátok lennénk, mint régen mondta Caroline. - Mindig együtt ünnepeltük a születésnapunkat, csak mi négyen, emlékszel? És emlékszel, hogy a fiúk mindig megpróbáltak beszökni? Kíváncsi vagyok, idén mit csinálnak. Bonnie érezte, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás. Rossz ötlet, nagyon rossz ötlet, gondolta. De Caroline csak folytatta, éppen olyan álmodozó tekintettel és vágyakozó hangon, mint amikor a régi szép időkről beszélt. Bonnie-nak nem volt szíve megmondani neki, hogy a régi szép időknek éppen úgy vége, mint a diszkónak. - De már nem is vagyunk négyen. Három lány nem túl nagy társaság - ellenkezett erőtlenül, amikor sikerült szóhoz jutnia. - Sue Carsont is meg akarom hívni. Meredith jól kijön vele, nem? Bonnie kénytelen volt beismerni, hogy igen; Sue-val mindenki jól kijött. De Caroline-nak akkor is meg kell értenie, hogy semmi nem lehet ugyanolyan, mint régen. Elenát nem lehet Sue Carsonnal helyettesíteni, és nem mondhatjuk, hogy „tessék, akkor ez rendben is van". Vajon hogy tudnám megértetni Caroline-nal? - tűnődött Bonnie. Aztán rájött. - Hívjuk meg Vickie Bennettet is! - javasolta. Caroline rámeredt. - Vickie Bennettet? Viccelsz? Hívjuk meg azt a bizarr kis libát, aki levetkőzött a fél iskola előtt? Azok után, ami történt?
- Azok miatt, ami történt - jelentette ki Bonnie határozottan. - Nézd, tudom, hogy nem igazán volt a mi társaságunkba való. De már nem bandázik, a régi haverjai már nem barátkoznak vele, ő pedig retteg tőlük. Barátokra van szüksége. Nekünk pedig emberekre van szükségünk. Hívjuk meg! M 5 Caroline egy pillanatra végtelenül frusztráltnak tűnt. Bonnie előredugta az állát, és csípőre tett kézzel várt. Végül Caroline felsóhajtott. - Rendben. Te győztél. Meghívom. De neked kell elintézned, hogy szombaton Meredith átjöjjön hozzám. És Bonnie... gondoskodj róla, hogy fogalma se legyen, miről van szó. Tényleg szeretném, ha meglepetés lenne. - Biztosan az lesz - felelte Bonnie komoran. Nem volt felkészülve a Caroline arcán kigyúló fényre, sem hirtelen ölelésének melegségére. - Annyira boldog vagyok, hogy egyetértesz! - mondta Caroline. - És olyan jó lesz újra együtt! Fogalma sincs az egészről, döbbent rá Bonnie kábán, miután Caroline távozott. Mit tehetnék, hogy megértse? Rázzam meg? Aztán: te jó ég, szólnom kell Meredithnek! A nap végére úgy döntött, lehet, hogy Meredithnek mégsem kell megtudnia. Caroline meg akarja lepni a barátnőjüket, Bonnie pedig gondoskodhat róla, hogy teljes legyen a meglepetés. Így legalább Meredith nem fog előre aggódni. Igen, döntötte el Bonnie, valószínűleg az a legjobb, ha nem szól.
És ki tudja - írta a naplójába péntek este -, lehet, hogy túl szigorú vagyok Caroline-nal. Lehet, hogy tényleg megbánta, amiket ellenünk tett, például hogy meg akarta alázni Elenát az egész város előtt, és lecsukatni Stefant gyilkosságért. Lehet, hogy Caroline azóta érettebb lett, és megtanult másokra is gondolni saját magán kívül. Lehet, hogy még jól is fogjuk érezni magunkat nála. És lehet, hogy elrabolnak az ufók még a buli előtt, gondolta, miközben becsukta a naplót. Csak reménykedni tudott. A napló egy olcsó füzet volt a sarki boltból, apró virágmintás borítóval. Bonnie csak akkor kezdte el vezetni, amikor Elena meghalt, de máris enyhén függővé vált tőle. Ez volt az egyetlen hely, ahol bármit elmondhatott, és senki sem döbbent le tőle, senki sem szólt rá, hogy „Bonnie McCullogh!" vagy „jaj, Bonnie!". Bonnie még mindig Elenára gondolt, amikor lekapcsolta a lámpát, és bebújt a paplan alá. Buja, szépen nyírt gyepen üldögélt, ami egészen a látóhatárig terült el körülötte minden irányban. Az ég makulátlanul kék volt, a levegő pedig meleg és illatos. Madarak daloltak. - Olyan boldog vagyok, hogy el tudtál jönni - mondta Elena. - Ó... igen - válaszolta Bonnie. - Természetesen én is az vagyok. Persze. - Ismét körbenézett, majd gyorsan visszapillantott Elenára. - Még egy kis teát?
Bonnie kezében egy csésze volt, éppen olyan vékony és törékeny, mint a tojáshéj. - Ó... persze. Kösz. Elena egy tizennyolcadik századi, áttetsző, fehér muszlinruhát viselt, ami kiemelte karcsú derekát. Gyakorlottan töltötte ki a teát, egy csepp sem ment mellé. - Kérsz egy egeret? - Egy mit? - Azt kérdeztem, kérsz-e szendvicset a teához? 6 - Ó! Egy szendvicset. Igen. Az remek lenne. — Uborkás szendvicset kapott majonézzel. A pompás, négyzet alakú szeletről le volt vágva a héja. Az egész jelenet olyan csillogó és gyönyörű volt, mint egy Seurat-festmény. Warm Springsben vagyunk. A régi piknikező helyünkön, gondolta Bonnie. És fontosabb megbeszélnivalónk is van, mint a tea. - Ki fésüli be a hajad mostanában? - kérdezte. Elena soha nem tudta egyedül megcsinálni. - Tetszik? - Elena a selymes, halványszőke aranytömeghez emelte kezét a tarkóján. - Tökéletes - felelte Bonnie teljesen olyan stílusban, mint az anyja az Amerikai Forradalom Leányainak vacsoráján. - Hát, tudod, a haj az fontos - jegyezte meg Elena. A szeme kékebben ragyogott, mint az égbolt, olyan kéken, mint a lapis lazuli. Bonnie restelkedve simogatta meg vörös, göndör fürtjeit. - Persze a vér is fontos - tette hozzá Elena. - A vér? Ja... igen, persze - felelte Bonnie zavartan. Fogalma sem volt, miről beszél Elena, és úgy érezte
magát, mintha kötélen táncolna aligátorok felett. - Igen, a vér persze nagyon fontos - helyeselt erőtlenül. - Még egy szendvicset? - Köszönöm. - Ez sajtos-paradicsomos volt. Elena magának is választott egyet, és finomkodva beleharapott. Bonnie csak nézte, és közben azt érezte, hogy egyre jobban zavarja valami, aztán... Aztán észrevette a szendvics széleinél kicsorgó sarat. - Az... az micsoda? - A rettegéstől élessé vált a hangja. Most először tűnt álomnak az álma, és azon kapta magát, hogy moccanni sem bír, csak levegő után kapkod és bámul. A barna izéből egy nagy adag Elena szendvicséről a kockás terítőre esett. Tényleg sár volt. Elena... Elena, mi... - Ó, idelent mi mind ezt esszük - mosolygott rá Elena barna foltos fogakkal. Leszámítva, hogy a hangja már nem Elenáé volt, hanem egy csúnya, torz férfihang. - Te is ezt fogod. A levegő már nem volt meleg és illatos; forró volt és betegesen édeskés, mint a rothadó szemét. A zöld fűben fekete gödrök támadtak, és maga a fű sem volt már gondozott, hanem vadul burjánzott. Ez nem Warm Springs. Bonnie az ótemetőben járt; hogy nem jött rá eddig? De ezek a sírok frissek voltak. - Még egy egeret? - kérdezte Elena, majd gonoszkodva felnevetett. Bonnie lenézett a félig elfogyasztott szendvicsre, és felsikoltott. Az egyik végéből egy kötélszerű, barna farok lógott ki. Bonnie teljes erőből egy sírkőhöz vágta, amin nedves placcsanással landolt. Aztán kavargó
gyomorral felállt, és eszelősen dörgölte a kezét a nadrágjába. - Még nem mehetsz el. A többiek még csak most jönnek. -Elena arca megváltozott; a haját már el is veszítette, a bőre pedig kezdett szürkévé és cserzetté válni. A szendvicses tálcán és a frissen ásott gödrökben mozgás támadt. Bonnie nem akarta látni; úgy érezte, megőrül, ha odanéz. - Te nem Elena vagy! - sikoltotta, majd elszaladt. 7 A szél a szemébe fújta a haját, ezért nem látott. Üldözője a sarkában maradt; érezte maga mögött. Csak érjek el a hídig, gondolta, majd beleszaladt valamibe. - Már vártalak - közölte vele az Elena ruhájába öltözött alak, a szürke, csontvázszerű valami a hosszú, görbe fogaival. - Ide figyelj, Bonnie - ragadta meg rettenetes erővel. - Te nem Elena vagy! Te nem Elena vagy! - Figyelj rám, Bonnie! Elena hangja volt, Elena igazi hangja, nem a torkaszakadtából röhögő, se nem az érdes és ronda, hanem egy sürgető hang. Valahol Bonnie mögött szólalt meg, és úgy sepert végig az álmon, mint egy friss, hűvös szellő. - Bonnie, figyelj rám, gyorsan... Minden olvadni kezdett. A csontos kezek Bonnie vállán, az izgő-mozgó temető, a bűzös, forró levegő. Elena hangja egy pillanatra tisztán csengett, azután megszakadt, mint egy távolsági telefonhívás. - ...eltorzítja a dolgokat, megváltoztatja őket. Én nem vagyok olyan erős, mint ő... - Aztán kimaradt pár szó.
- ...de ez fontos. Meg kell találnod... most rögtön. Elena hangja elhalkult. - Elena, nem hallak! Elena! - ...könnyű varázslat, csak két hozzávaló kell, amiket már mondtam... - Elena! Bonnie kiabálva ébredt. 8 2. s másra nem emlékszem – foglalta össze Bonnie, miközben Meredithszel végigsétáltak a Sunflower Streeten, a magas, viktoriánus házak között. - De biztosan Elena volt az? - Igen, és a végén próbált valamit az értésemre adni. De ez a része nem volt világos, leszámítva, hogy fontosnak tűnt, rettenetesen fontosnak. Mi a véleményed? - Egérszendvics és nyitott sírgödrök? — Meredith felhúzta egyik elegáns vonalú szemöldökét. - Szerintem kezded összeboronálni Stephen Kinget Lewis Carrollal. Bonnie úgy vélte, a barátnőjének igaza lehet. De az álom továbbra sem hagyta nyugodni, egész nap ott motoszkált benne, és emiatt elfelejtett aggódni is. Most viszont, útban Caroline-ék felé, félelmei újult erővel tértek vissza. Tényleg szólnia kellett volna Meredithnek, gondolta, miközben bűntudatos oldalpillantást vetett barátnőjére. Nem lenne szabad engednem, hogy felkészületlenül érje... Meredith sóhajtva pillantott fel az Anna királynő korabeli ház ablakaira. - Tényleg annyira kell az a fülbevaló még ma este?
- Igen, tényleg. Nem kérdés. - Most már késő. Akkor hát hozzuk ki belőle a legjobbat. - Imádni fogod, ha meglátod - tette hozzá Bonnie, és kihallotta az elkeseredett reménykedést saját hangjából. Meredith megtorpant, és vesébe látó sötét szeme kíváncsian fürkészte Bonnie arcát. Aztán bekopogott az ajtón. - Csak abban bízom, hogy Caroline nem itthon tölti az estét. Nem akarok itt ragadni. - Caroline otthon, szombat este? Ne legyél nevetséges! -Bonnie túl sokáig visszatartotta a lélegzetét, és kezdett elszédülni. Csilingelő nevetése élesen, hamisan csengett. - Micsoda ötlet - folytatta enyhén hisztérikusan, miközben Meredith azt mondta: Szerintem senki nincs itthon -, majd lenyomta a kilincset. Valami őrült szeszélyből Bonnie hozzátette: Bilim-balam-busz. A kilincset markoló Meredith kővé dermedt, majd megfordult, és Bonnie-ra pillantott. - Bonnie - kérdezte csendesen -, teljesen elment az eszed? - Nem. - Bonnie leeresztett, majd elkapta Meredith karját, és könyörögve pillantott rá. Az ajtó magától nyílni kezdett. - Jaj, istenem, Meredith, kérlek, ne ölj meg... - Meglepetés! - kiáltotta három hang. - Mosolyogj - sziszegte Bonnie, miközben belökte megmerevedett barátnőjét az ajtón, majd tovább, a világos szobába, tele kiáltozással és konfettiesővel. Maga is vadul vigyorgott, és összeszorított foggal beszélt. - Majd később megölhetsz, megérdemlem, de most kérlek, mosolyogj!
Lufik is voltak, a drágábbik, feliratos fajtából, és egy csomó ajándék a dohányzóasztalon. Még virágdísz is, bár Bonnie észrevette, hogy az orchideák pont olyan színűek, mint Caroline halványzöld, levélmintás Hermes sálja. Lefogadom, hogy a végén az egyik orchidea a hajába fog kerülni, gondolta Bonnie. É 9 A kék szemű Sue Carson kicsit ideges volt, a mosolya bizonytalan. - Remélem, nem voltak nagy terveid ma estére, Meredith - szólalt meg. - Semmi, amit egy feszítővassal le ne tudnék mondani válaszolta Meredith. Mégis félénk melegséggel mosolygott vissza, és Bonnie megnyugodott. Sue volt Elena udvartartásának Tékozló Leánya. Ő volt az egyetlen lány az iskolában Bonnie-n és Meredithen kívül, aki Elena mellé állt, amikor mindenki más ellene fordult. Elena temetésén pedig azt mondta, hogy mindig is Elena marad a Robert E. Lee igazi királynője, és Elena emléke előtt való tisztelgésként lemondott a hókirálynő-nevezéséről. Sue-t nem lehetett utálni. Túl vagyunk a nehezén, gondolta Bonnie. - Szeretném lefényképezni magunkat a kanapén mondta Caroline, miközben beállította őket a virágdísz mögött. - Vickie, te majd elkattintod, ugye? Vickie Bennett csendben, észrevétlenül állt a háttérben. „Hát persze", felelte, majd idegesen kisimította hosszú, világosbarna haját a szeméből, és megfogta a fényképezőgépet. Mintha valami cseléd lenne, gondolta Bonnie, aztán felvillant a vaku.
Miközben a polaroid képet nézegetve Sue Caroline-nal nevetgélt, Bonnie még valamire felfigyelt Meredith udvariasságán kívül. Jó kép volt: Caroline lenyűgözőbben nézett ki, mint valaha, csillogó, vörösesbarna hajával a sápadt orchideák mögött. A cseppet sem erőltetett, sötét szépség, Meredith beletörődő, ironikus pofát vágott, Bonnie pedig, aki egy fejjel alacsonyabb volt a többieknél, és szőke fürtjei ziláltan meredeztek, engedékenyen nézett a fényképezőgép lencséjébe. Ám a legkülönösebbnek a mögötte ülő alak tűnt. Sue volt az, természetesen, de egy pillanatra szőke haja és kék szeme mintha valaki másé lett volna. És sürgetően pillantott Bonnie-ra, mintha mondani szeretne valami fontosat. Bonnie összehúzott szemmel meredt a képre, sebesen pislogott. A kép elhomályosult, és jeges borzongás kúszott fel Bonnie gerincén. Nem lehet, hiszen az Sue a képen. Bonnie valószínűleg elvesztette az eszét egy pillanatra, vagy túl nagy hatással volt rá Caroline, amikor azt magyarázta, hogy „újra együtt lesznek". - A következőt majd én megcsinálom - ugrott fel. - Ülj le, Vickie, és hajolj a képbe! Ne, messzebb, még messzebb... ott maradj! - Vickie minden mozdulata gyors volt, könnyed és ideges. Amikor villant a vaku, összerezzent, mint egy eliramodni kész, riadt állat. Caroline szinte rá se pillantott a képre, inkább felállt, és a konyhába indult. - Találjátok ki, mi lesz torta helyett! mondta. - Átdolgoztam egy kicsit az Édes Csokoládéhalál receptjét. Gyertek, segítsetek
megolvasztani a bevonókrémet! - Sue követte, és némi bizonytalankodás után Vickie is. Az udvariasság minden nyoma eltűnt Meredith arcáról, amikor Bonnie-hoz fordult. - Szólnod kellett volna! - Tudom. - Bonnie egy pillanatra lehajtotta a fejét. Aztán felnézett, és elvigyorogta magát. - De akkor nem jöttél volna el, és nem ehetnénk Édes Csokoládéhalált. - És ettől megéri? - Hát, legalább segít - érvelt Bonnie. - De komolyan, nem lesz olyan rossz. Caroline tényleg nagyon igyekszik, Vickie-nek meg jót tesz, ha kiszabadul otthonról egy kicsit... - Nem úgy tűnik, mintha jót tenne neki —jegyezte meg Meredith nyersen. - Úgy néz ki, mint aki mindjárt szívrohamot kap. 10 - Hát, valószínűleg csak ideges. - Bonnie szerint Vickienek épp elég oka volt rá, hogy ideges legyen. Az előző ősz nagy részét mintegy transzban töltötte, miközben lassan őrületbe kergette egy olyan erő, amit nem értett. Senki nem számított arra, hogy olyan jól fog kijönni a dologból, ahogy végül sikerült neki. Meredith még mindig fagyosan nézett. - De legalább vigasztalta Bonnie - igazából nem most van a szülinapod. Meredith felvette a fényképezőgépet, és forgatni kezdte. Még mindig a kezét bámulva azt mondta: - De igen. - Tessék? - Bonnie rámeredt, majd hangosabban kezdett beszélni. - Mit mondtál?
- Azt mondtam, hogy most van a szülinapom. Valószínűleg Caroline anyja árulhatta el; régen jóban volt az anyámmal. - Meredith, miről beszélsz? A születésnapod múlt héten volt, május 30-án. - Nem, nem akkor. Ma van, június 6-án. Így igaz; ez van a jogosítványomban meg mindenhol. A szüleim kezdték egy héttel korábban ünnepelni, mert a június 6. túl megrázó volt számukra. Aznap támadták meg a nagyapámat, és aznap őrült meg. - Amikor Bonnie levegő után kapkodva képtelen volt megszólalni, higgadtan hozzátette: - Tudod, megpróbálta megölni a nagymamámat. És engem is. - Meredith óvatosan letette a fényképezőgépet, pontosan a dohányzóasztal közepére. - Tényleg ki kellene mennünk a konyhába mondta csendesen. - Csokoládéillatot érzek. Bonnie még mindig bénultan ült, de az agya újra kattogni kezdett. Homályosan emlékezett, hogy Meredith már említette ezt az egészet, csak nem mondta el a teljes igazságot. És azt sem, hogy mikor történt. -Megtámadták... úgy érted, ahogy Vickie-t - nyögte ki Bonnie. Nem bírta kimondani a vámpír szót, de tudta, hogy Meredith érti. - Ahogy Vickie-t - bólogatott Meredith. - Gyere - tette hozzá csendesebben. - Ránk várnak. Nem akartalak felzaklatni. Meredith nem akart felzaklatni, úgyhogy nem leszek zaklatott, gondolta Bonnie, miközben forró csokoládét öntött a süteményre és a csokis fagylaltra. Annak ellenére, hogy elsős korunk óta barátok vagyunk, még soha nem árulta el ezt a titkot.
Egy pillanatra megborzongott, és néhány szó kúszott elő az elméje egyik sötét zugából: senki nem az, aminek látszik. Tavaly Honoria Fell rajta keresztül megszólaló hangja figyelmeztette őket erre, és a jóslat rémisztően igaznak bizonyult. Mi van, ha még nincs vége? Bonnie elszántan megrázta a fejét. Nem akar ezen gondolkodni, most a buli a fontos. Hogy jól sikerüljön, és mindenki jól érezze magát, gondolta. Furcsa módon még csak nem is volt nehéz. Meredith és Vickie eleinte nem sokat beszélt, de Bonnie mindent megtett, hogy Vickie jól érezze magát, és még Meredith sem tudott ellenállni a dohányzóasztalon heverő, színes papírba csomagolt ajándékoknak. Mire az utolsót is kibontotta, mindannyian beszélgettek és nevetgéltek. A békés, toleráns hangulat akkor is megmaradt, amikor Caroline szobájába indultak, hogy megnézzék a ruháit, a CD-it és a fényképalbumait. Éjfélkor bebújtak a hálózsákjaikba, és tovább beszélgettek. - Mi van Alarickel mostanában? - kérdezte Sue Mereditht. Alaric Saltzman Meredith pasija volt - vagy valami olyasmi. 11 A Duke Egyetemen végzett parapszichológia szakon, és tavaly hívták Fell's Churchbe, amikor elkezdődtek a vámpírtámadások. Bár ellenségként kezdte, szövetségesként - és barátként - végezte. - Oroszországban van - felelte Meredith. - Tudjátok, peresztrojka van. Azért ment oda, hogy kiderítse, mire jutottak a fizika területén a hidegháború alatt.
- Mit fogsz neki mondani, ha visszajön? - kérdezte Caroline. Ez olyan kérdés volt, amit Bonnie maga is szeretett volna feltenni Meredithnek. Mivel Alaric majdnem négy évvel idősebb volt nála, Meredith azt mondta, várjanak a tervezgetéssel, amíg le nem érettségizik. Ám azóta Meredith betöltötte a tizennyolcat - épp ma, emlékeztette magát Bonnie -, két hét múlva pedig itt a ballagás. Utána mi lesz? - Még nem döntöttem el - válaszolta Meredith. - Alaric azt akarja, hogy a Duke-ra menjek, és fel is vettek, de nem vagyok benne biztos. Gondolkoznom kell. Bonnie ennek örült. Azt szerette volna, ha Meredith a Boone-ra megy vele együtt, és nem rohan férjhez, se nem jegyzi el magát. Butaság ilyen fiatalon elköteleznie magát. Maga Bonnie hírhedt volt arról, hogy virágról virágra száll, ahogy úri kedve diktálja. Könnyedén beleesett bárkibe, és éppen olyan könnyedén túl is tette magát rajta. - Én még nem találkoztam olyan pasival, akihez érdemes volna hűségesnek lenni - jegyezte meg. Hirtelen mindenki ránézett. Sue az öklére támasztotta az állát, miközben azt kérdezte: - És Stefan? Bonnie tudhatta volna. Most, hogy csak a halvány éjjeli lámpa égett, odakint pedig susogni kezdtek az új levelek a szomorúfüzeken, elkerülhetetlen volt, hogy Stefan - és Elena is - szóba jöjjön. Stefan Salvatore és Elena Gilbert már így is legendának számítottak a kisvárosban, mint Romeo és Júlia. Amikor Stefan megérkezett Fell's Churchbe, minden lány őt akarta. Elena is, a legszebb, legnépszerűbb és
legelérhetetlenebb lány az iskolában. Csak akkor jött rá, milyen veszélyes a fiú, amikor megkapta. Stefan nem az volt, akinek tűnt - sokkal sötétebb titkokat rejtegetett, mint azt bárki sejthette volna. És volt egy bátyja, Damon, aki még nála is rejtélyesebb és veszélyesebb volt. Elena a két fiú között őrlődött, egyrészt Stefanba volt szerelmes, másrészt viszont képtelen volt ellenállni Damon vadságának. Végül meghalt, hogy mindkettejüket megmentse, és hogy visszaszerezze az egymás iránti szeretetüket. - Stefan talán igen... ha az ember Elena - dünnyögte Bonnie, meghajolva az érvek előtt. A hangulat megváltozott. Elcsendesedett, egy kicsit szomorkás lett, éppen megfelelő a késő esti vallomásokhoz. - Még mindig nem tudom elhinni, hogy már nincsen mondta Sue csendesen a fejét csóválva, lehunyt szemmel. - Annyival elevenebb volt bárkinél. - Nagyobb lángon égett - jegyezte meg Meredith a mintákat bámulva, amelyeket a rózsaszín-arany lámpa vetett a plafonra. A hangja lágy volt, de erős, és Bonnie úgy érezte, ennél találóbban még senki nem jellemezte Elenát. - Volt, amikor utáltam, de közömbös sosem tudtam lenni iránta - ismerte be Caroline, és zöld szeme elkeskenyedett az emlékektől. - Nem az a fajta ember volt. - Egy dolgot megtanultam a halálából - jelentette ki Sue -, méghozzá azt, hogy bármelyikünkkel megtörténhet. Nem pazarolhatjuk el az életünket, mert nem tudhatjuk, milyen hosszú lesz. 12
- Lehet hatvan év vagy hatvan perc - értett vele egyet Vickie halkan. - Ma éjjel is meghalhat bármelyikünk. Bonnie kényelmetlenül megrázkódott. De még mielőtt bármit is mondhatott volna, Sue megismételte: - Még mindig nem tudom elhinni, hogy tényleg nincs már. Néha olyan, mintha itt lenne a közelemben. - Ó, nekem is - vágta rá Bonnie minden egyebet feledve. Warm Springs képe villant át a tudatán, és egy pillanatra élénkebbnek tűnt, mint Caroline félhomályos szobája. Tegnap éjjel róla álmodtam, és olyan érzésem volt, mintha tényleg ő lett volna az, és mintha mondani akart volna valamit. Még mindig ez az érzésem - mondta Meredithnek. A többiek némán meredtek rá. Régen mind nevettek volna, ha Bonnie bármi természetfelettit hoz szóba, de most már nem. A médiumi tehetségét senki nem vitatta, mindenki csodálta, és egy kicsit félt tőle. - Tényleg? - kérdezte súgva Vickie. - Szerinted mit próbált közölni veled? - kérdezte Sue. - Nem tudom. A végén nagyon erősen próbált kapcsolatban maradni velem, de nem tudott. Ismét csend lett. Végül Sue szólalt meg habozva, furcsa éllel a hangjában: - Gondolod... szerinted kapcsolatba tudnál lépni vele? Mindnyájan ezen gondolkoztak. Bonnie Meredithre pillantott. Meredith korábban csak legyintett az álomra, de most komolyan nézett Bonnie szemébe. - Nem tudom - válaszolta Bonnie lassan. Az álom emlékképei örvénylettek körülötte. - Nem akarok transzba esni, és megnyitni magam azelőtt, ami odaát van, az biztos.
- Csak így lehet halottakkal kommunikálni? Mi van az Ouija táblákkal? - kérdezte Sue. - A szüleimnek van egy Ouija táblájuk - mondta Caroline egy kicsit túl hangosan. Hirtelen megtört a csendes, borongós hangulat, és valami meghatározhatatlan feszültségnek adta át a helyét. Mindenki kihúzta magát, és elgondolkozva méregették egymást. Látszólag még Vickie-ben is győzött a kíváncsiság az ijedtség fölött. - És az működne? - kérdezte Meredith Bonnie-tól. - Szabad ezt nekünk? - gondolkozott Sue hangosan. - Meg merjük-e tenni? Ez az igazi kérdés - válaszolta Meredith. Bonnie ismét azon kapta magát, hogy mindenki őt nézi. Még egy pillanatig habozott, majd vállat vont. Az izgalomtól a gyomra összerándult. - Miért ne? - kérdezte. - Mi vesztenivalónk van? Caroline Vickie-hez fordult. - Vickie, van egy szekrény a lépcső alján. Az Ouija tábla biztos ott van, a felső polcon, a többi játék között. Még csak azt se mondta, hogy „kérlek, hozd ide", ráncolta a homlokát Bonnie, majd szóra nyitotta a száját, de Vickie már eltűnt. - Kicsit udvariasabb is lehetnél - mondta Bonnie Caroline-nak. - Csak nem Hamupipőke mostohájának a szerepére gyúrsz? - Jaj, ne már, Bonnie - felelte Caroline türelmetlenül. Örülhet, hogy egyáltalán meghívtuk. És ezt ő is tudja. - És én még azt hittem, hogy a csillogásunk nyűgözi ennyire le - jegyezte meg Meredith szárazon. 13
- Ráadásul... - kezdte Bonnie, de félbeszakították. A hang vékony volt, éles, és a vége erőtlenül elhalt, de nem lehetett mással összetéveszteni. Sikoltás volt. Néma csend követte, majd átható visítás. A lányok a hálószobában egy pillanatra kővé dermedtek. Aztán kirohantak az előszobába, és le a lépcsőn. - Vickie! - Meredith ért elsőként a lépcső aljára. Vickie a szekrény előtt állt, kinyújtott karral, mintha az arcát akarná védeni. Meredithbe kapaszkodott, és továbbra is sikoltozott. - Vickie, mi az? - követelt magyarázatot Caroline inkább mérgesen, mint félve. Társasjátékos dobozok, bábuk meg szerencsekártyák hevertek szanaszét a padlón. - Miért kiabálsz? - Elkapott! Épp a legfelső polcra nyúltam fel, amikor elkapta a derekamat! - Hátulról? - Nem! A szekrényből. Bonnie döbbenten meredt a szekrénybe. Télikabátok lógtak benne áthatolhatatlanul sűrűn, néhány egészen az aljáig leért. Meredith gyengéden kibontakozott Vickie szorításából, és megfogott egy esernyőt, majd bökdösni kezdte a kabátokat. - Jaj, ne... - szólalt meg Bonnie akaratlanul is, de az esernyő csak a szövetek ellenállásával találkozott. Meredith arra használta, hogy félretolja a kabátokat, így megláthatták a cédrusszekrény hátsó falát. - Látod? Senki nincs ott - mondta könnyedén. - De itt vannak ezek a kabátujjak. Ha elég mélyen behajoltál
közéjük, lefogadom, hogy olyan érzés volt, mintha átkarolnának. Vickie előrelépett, megfogott egy himbálózó kabátujjat, majd felnézett a polcra. A tenyerébe temette az arcát, hosszú, barna haja előrehullott. Egy rettenetes pillanatig Bonnie azt hitte, hogy sír, majd kuncogást hallott. - Te jó ég! Tényleg azt hittem... jaj, de hülye vagyok! Összeszedem - mondta Vickie. - Majd később — vágta rá Meredith határozottan. Most menjünk a nappaliba! Bonnie vetett még egy utolsó pillantást a szekrényre. Amikor mindnyájan összegyűltek a dohányzóasztal mellett, és több lámpát lekapcsoltak a hatás kedvéért, Bonnie könnyedén a kis műanyag lapocskára tette a kezét. Még soha nem használt Ouija táblát, de tudta, hogy kell. A lapocska a betűkhöz vándorol, amelyek üzenetté állnak össze - már ha a lelkek hajlandóak megszólalni. - Mindenkinek hozzá kell érni - mondta, és figyelte, ahogy a többiek engedelmeskednek. Meredith ujjai hosszúak voltak és vékonyak, Sue keskeny, hegyes ujjai ovális körmökben végződtek, Caroline körmei fényes rézszínűre voltak festve, Vickie körmei le voltak rágva. - Most csukjuk be a szemünket, és koncentráljunk mondta Bonnie lágyan. Izgatott szisszenések hangzottak fel, miközben a lányok engedelmeskedtek; a hangulat megtette a hatását. - Gondoljatok Elenára! Képzeljétek magatok elé! Ha odakint van, ide akarjuk hívni.
A szoba némaságba merült. A lehunyt szemhéja mögötti sötétségben Bonnie halványszőke hajat és lapis lazuli színű szemeket látott. - Gyerünk, Elena! - suttogta. - Beszélj hozzám! A lapocska megmozdult. 14 Egyikük sem irányíthatta; különböző szögekből értek hozzá. Ennek ellenére a kis, műanyag háromszög simán, magabiztosan csúszkált. Bonnie csukva tartotta a szemét, amíg mozgott, majd felnézett. A lapocska az Igen szóra mutatott. Vickie halkan felhüppögött. Bonnie a többiekre pillantott. Caroline sebesen vette a levegőt, zöld szeme összeszűkült. Sue volt az egyetlen, aki még mindig elszántan csukva tartotta a szemét. Meredith hófehér volt. Mindannyian tőle várták, hogy tudja, mit kell tenni. - Koncentráljatok - szólt rájuk Bonnie. Felkészületlennek érezte magát, és egy kicsit ostobának, hogy az üres levegőhöz beszél. De ő volt a szakember; neki kellett megtennie. - Te vagy az, Elena? - kérdezte. A lapocska tett egy kis kört, majd visszatért az Igenhez. Bonnie szíve hirtelen olyan sebesen kezdett verni, hogy attól tartott, az ujjai is belereszketnek. A műanyagnak más lett a tapintása, szinte megtelt elektromossággal, mintha valami természetfeletti energia áramlana belé. Már nem érezte magát ostobának. Könnyek gyűltek a szemébe, és látta, hogy Meredith szeme is csillogni kezd. Meredith bólintott.
- Hogy lehetünk benne biztosak? - kérdezte Caroline hangosan, gyanakvóan. Caroline nem érzi, döbbent rá Bonnie, semmit nem érzékel abból, amit én. Ami az ezotériát illeti, botfülű. A lapocska ismét elindult, ezúttal betűket érintve, olyan gyorsan, hogy Meredithnek alig volt ideje összeolvasni az üzenetet. Ami még központozás nélkül is egyértelmű volt. CAROLINE NE LEGYÉL BUNKÓ, mondta. SZERENCSÉD HOGY SZÓBA ÁLLOK VELED - Ez tényleg Elena lesz - jegyezte meg Meredith szárazon. - Úgy hangzik, de... - Jaj, fogd már be, Caroline - mondta Bonnie. - Elena, én annyira örülök... - Elszorult a torka, majd újból nekiveselkedett. BONNIE NINCS IDŐ NE HISZTIZZ MUNKÁRA! És ez is Elenás volt. Bonnie szipogott, majd folytatta: Tegnap éjjel rólad álmodtam. TEA. - Igen. - Bonnie szíve sebesebben vert, mint valaha. Beszélni akartam veled, de furcsa lett minden, utána meg folyton megszakadt a kapcsolat... BONNIE NE ESS TRANSZBA NE ESS TRANSZBA NE ESS TRANSZBA - Rendben. - Ez válasz volt Bonnie kérdésére, és ettől megkönnyebbült. ÁRTÓ SZÁNDÉKKAL ZAVARJÁK A KOMMUNIKÁCIÓNKAT ROSSZ DOLGOK VANNAK NAGYON ROSSZAK IDEÁT
- Mint például? - hajolt közelebb Bonnie a táblához. Például? NINCS IDŐ! A lapocska mintha hozzáadott volna egy felkiáltójelet. Vadul rándult az egyik betűtől a másikhoz, mintha Elena nem bírna a türelmetlenségével. MOST DOLGA VAN ÚGYHOGY BESZÉLHETEK DE NINCS IDŐ FIGYELJ HA VÉGE TŰNJETEK EL A HÁZBÓL GYORSAN VESZÉLYBEN VAGYTOK - Veszélyben? - ismételte meg Vickie olyan arccal, mint aki bármelyik pillanatban felugorhatna a székről, és elszaladhatna. 15 VÁRJATOK FIGYELJETEK AZ EGÉSZ VÁROS VESZÉLYBEN VAN - Mit kell tennünk? — kérdezte azonnal Meredith. SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGETEK Ő SOKKAL ERŐSEBB NÁLATOK FIGYELJETEK ÉS KÖVESSÉTEK AZ UTASÍTÁSAIMAT MEG KELL IDÉZNETEK AMIHEZ AZ ELSŐ HOZZÁVALÓ A H... A lapocska figyelmeztetés nélkül szállt el a betűkről, és repülte körbe a táblát vadul. A hold stilizált képére mutatott, majd a napra, majd a Parker és Fivére Rt. szavakra. - Elena! A lapocska visszapottyant a betűkre. MÉG EGY EGÉR MÉG EGY EGÉR - Mi történik? - kiáltott fel Sue tágra nyílt szemmel. Bonnie megrémült. A lapocska lüktetett az energiától, egy sötét és ronda energiától, olyantól, mint a forró,
fekete szurok, és csípte az ujját. De a reszkető ezüstszálat is érezte, ami Elena jelenlétére utalt, és ami az előbbi ellen küzdött. - Ne engedjétek el! - kiáltotta elkeseredetten. - Ne vegyétek le a kezeteket! EGÉRSÁRMEGÖL, üzente a tábla. VÉRVÉRVÉR. Majd... BONNIE TŰNJETEK EL FUSS ITT VAN FUSS FUSS FU... A lapocska erősen megrándult, kiugrott Bonnie ujjai alól, és átrepült a tábla túloldalára, mintha valaki eldobta volna. Vickie sikoltozott. Meredith talpra ugrott. És akkor kihunyt az összes lámpa, és a ház sötétségbe borult. 16 3. ickie sikoltozása fékezhetetlenné vált. Bonnie érezte, hogy pánik szorítja össze a mellkasát. - Vickie, hagyd abba! Gyere, el kell tűnnünk innen! üvöltötte Meredith, hogy meghallják. - Ez a ti házatok, Caroline. Fogjuk meg egymás kezét, te pedig vezess minket a bejárathoz! - Oké - válaszolta Caroline. Ő nem volt annyira megijedve, mint a többiek. Ez az előnye, ha valakinek nincs képzelőereje, gondolta Bonnie. Nem tudja elképzelni, mi minden történhet vele. Amikor megérezte Meredith keskeny, hideg kezét, rögtön jobban érezte magát. Tapogatózni kezdett a másik oldalon, és elkapta Caroline-ét. Semmit nem látott. Ennyi idő alatt a szeme már hozzászokhatott volna a sötétséghez, ám egy villanásnyi fényt vagy árnyékot sem látott, amikor Caroline vezetni kezdte őket. Az utca felől sem szűrődött be fény, mintha
mindenhol áramszünet lett volna. Caroline szitkozódni kezdett, amikor nekiment valaminek, Bonnie pedig beleütközött. Vickie halkan hüppögött a sor végén. - Tarts ki suttogta Sue. - Tarts ki, Vickie, túl fogjuk élni! Lassan, csoszogva haladtak a sötétben, aztán Bonnie megérezte, hogy kövön járnak. - Ez az előszoba mondta Caroline. - Várjatok egy percet, amíg megkeresem az ajtót. - Az ujjai kicsusszantak Bonnie kezéből. - Caroline! Ne engedj el... hova tűntél? Caroline, add ide a kezed! - kiabálta Bonnie, vadul markolászva a levegőt, mint a vakok. A sötétben valami nagy és nedves zárult az ujjai köré. Egy kéz volt. Nem Caroline-é. Bonnie felsikoltott. Vickie azonnal csatlakozott hozzá, és hangosan visítani kezdett. A forró, nedves kéz előrerángatta Bonnie-t. A lány rúgkapált, de hiába. Aztán Meredith két kézzel derékon ragadta, és visszarántotta. Kiszabadult. Azonnal futásnak eredt, közben halványan érzékelte, hogy Meredith közvetlenül mellette halad. Észre sem vette, hogy sikoltozik, amíg be nem csapódott egy nagy fotelba, és meg nem hallotta magát. - Csssss! Bonnie, csssss, hagyd abba! - rázta Meredith. A fotel támlája mentén lecsúsztak a padlóra. - Valami megfogott! Valami elkapott, Meredith! - Tudom. Maradj csendben! Még itt van - válaszolta Meredith. Bonnie belefúrta az arcát Meredith vállába, nehogy ismét sikoltozni kezdjen. Mi lesz, ha az a valami még itt van velük egy szobában?
Vánszorogtak a másodpercek, és egyre sűrűsödött körülöttük a csend. Bárhogy is erőltette a fülét, Bonnie semmit nem hallott a saját lihegésükön és a szíve tompa zakatolásán kívül. V 17 - Ide figyelj! Meg kell találnunk a hátsó ajtót. Most a nappaliban lehetünk. Ez azt jelenti, hogy mögöttünk van a konyha. Oda kell jutnunk - mondta Meredith halkan. Bonnie kétségbeesetten bólogatni kezdett, majd hirtelen felkapta a fejét. - Hol van Vickie? - suttogta rekedten. - Nem tudom. El kellett engednem a kezét, hogy elrángassalak téged. Menjünk! Bonnie megmakacsolta magát. - De miért nem sikoltozik? Meredith megborzongott. - Nem tudom. - Ó, istenem! Ó, istenem! Nem hagyhatjuk itt, Meredith. - Muszáj. - Nem lehet. Én beszéltem rá Caroline-t, hogy hívja meg. Ha én nem vagyok, ő sem lenne itt. Muszáj kiszabadítanunk. Szünet következett, majd Meredith azt sziszegte: Rendben! Tényleg a lehető legfurcsább pillanatokban tör ki rajtad a nemeslelkűség, Bonnie. Egy ajtó csattant, amitől mindketten talpra ugrottak. Aztán dobogás hallatszott, mintha valaki a lépcsőn menne, gondolta Bonnie. Az illető megszólalt. - Vickie, hol vagy? Ne... Vickie, ne! Ne! - Sue volt az - kapkodta a levegőt Bonnie, és felugrott. Odafentről! - Miért nincs nálunk zseblámpa? - tombolt Meredith.
Bonnie tudta, mire gondol. Túl sötét volt ahhoz, hogy vakon rohangásszanak a házban, túl ijesztő lett volna. Rettegés kalapált a koponyájában. Fényre volt szüksége, bármilyen fényre. Nem kezdhet ismét a sötétben tapogatózni, ahol bármerről meglephetik. Arra nem képes. Ennek ellenére reszketve ellépett a fotel mellől. - Gyere - súgta Meredithnek, és óvatosan nekiindultak a sötétségnek. Bonnie arra számított, hogy bármikor elkaphatja az a nedves, forró kéz. Tetőtől talpig bizsergett a félelemtől, különösen a keze, amit tapogatózva előrenyújtott. Aztán elkövette azt a hibát, hogy az álmára gondolt. Azonnal elborította az a beteges, édeskés szemétbűz. Elképzelte a földből kimászó dolgokat, és eszébe jutott Elena szürke, kopasz feje, mosolyra húzott szájából kivillanó rémes fogai. Ha az a valami kapta el... Nem bírok továbbmenni; nem bírok, nem bírok, gondolta. Sajnálom Vickie-t, de nem bírok továbbmenni. Könyörgöm, hadd álljak meg itt. Meredithbe csimpaszkodott, szinte sírva. Aztán odafentről meghallotta a világ legrémisztőbb hangját. Igazából több hang volt, de olyan sűrűn követték egymást, hogy egyetlen rettenetes hangsorrá olvadtak össze. Először Sue kiáltása, hogy „Vickie! Vickie! Ne!", majd üveg roppanása és csörömpölés, mintha ezer ablak robbanna szét. És mindezt túlszárnyalva egy hosszú, kitartott sikoly, maga a tiszta, végtelen rettegés. Aztán csend. - Mi volt az? Mi történt, Meredith?
- Valami rossz. - Meredith hangja feszült volt és fojtott. - Valami nagyon rossz. Bonnie, engedj el! Megnézem. 18 - Nem, egyedül nem mehetsz - vágta rá Bonnie harciasan. Megkeresték a lépcsőt, és elindultak felfelé. Amikor felértek az emeletre, Bonnie meghallott egy fura, visszataszító hangot, a lehulló üvegszilánkok csörömpölését. Aztán kigyúltak a fények. Túl hirtelen történt: Bonnie akaratlanul is felsikoltott Mereditht megpillantva, aztán majdnem újra felsikoltott. Barátnője sötét haja kócosan lógott, az arccsontjai mintha túlságosan kiálltak volna, az arca sápadt volt és beesett a félelemtől. Megint csörömpölést hallottak. Fényben még rosszabb lett az egész. Meredith az utolsó ajtó felé tartott, ahonnan a zaj hallatszott. Bonnie követte, aztán hirtelen beléhasított, hogy nem akarja látni, mi van odabent. Meredith kinyitotta az ajtót. Egy pillanatra kővé dermedt a küszöbön, majd gyorsan bevetette magát. Bonnie az ajtó felé indult. - Ó, te jó ég, ne gyere közelebb! Bonnie még csak meg sem torpant. Átlépett a küszöbön, majd hirtelen megállt. Első pillantásra olyan volt, mintha a ház oldala eltűnt volna. Az erkélyre nyíló üvegajtó mintha kirobbant volna, a fa széthasadt, az üveg összetört. Kecses kis szilánkok lógtak még itt-ott a fakeretből. Csilingeltek zuhanás közben.
Áttetsző, fehér függönyök lengedeztek a házon tátongó lyuknál. A függönyök előtt Bonnie meglátta Vickie sziluettjét. Oldalára szorított kézzel állt, mozdulatlanul, mint egy kőszobor. - Vickie, jól vagy? - Bonnie annyira megkönnyebbült, hogy életben találta, hogy szinte fájt. - Vickie? Vickie nem fordult meg és nem válaszolt. Bonnie óvatosan megkerülte, és az arcába nézett. A lány gombostűfejnyire szűkült pupillákkal meredt maga elé. Felszínesen, sípolva vette a levegőt, zihált. - Én leszek a következő. Azt mondta, hogy én leszek a következő - ismételgette suttogva, de mintha nem is Bonnie-hoz beszélt volna. Mintha Bonnie-t meg sem látta volna. Bonnie borzongva odébb lépett. Meredith kint volt az erkélyen. Amikor Bonnie odaért a függönyhöz, megfordult, és megpróbálta elállni az útját. - Ne nézz oda! Ne nézz le - mondta. Hova le? Bonnie hirtelen megértette. Félrelökte Mereditht, aki elkapta a karját, hogy megállítsa a szédítő meredély tetején. Az erkély korlátját éppen úgy kitépték, mint az üvegajtót, és Bonnie egyenesen lelátott a kivilágított udvarra. A földön egy kicsavarodott alak feküdt, mint egy törött baba, furán álló végtagokkal, groteszk szögben hajló nyakkal, a sötét földön legyezőként szétterülő hajjal. Sue Carson. És a Bonnie fejében tomboló zűrzavarban két gondolat igyekezett a felszínre jutni. Az egyik, hogy Carolinenak most már nem lesz meg a négyesfogata. A másik pedig, hogy nem igazság, hogy ez Meredith születésnapján történt. Egyszerűen nem igazság.
- Ne haragudj, Meredith! Szerintem most nincs olyan állapotban. Bonnie meghallotta az apja hangját az ajtóból, miközben szórakozottan édesítőszert kevert egy csésze kamillateába. Azonnal lerakta a kanalat. Nem volt olyan állapotban, hogy még egy pillanatig ott üljön abban a konyhában. Ki akart szabadulni. - Azonnal megyek, apa. 19 Meredith majdnem olyan rosszul nézett ki, mint előző este, az arca megnyúlt, karikás volt a szeme. A szája keskeny vonallá szűkült. - Csak elmegyünk egy kicsit autózni - mondta Bonnie az apjának. - Lehet, hogy meglátogatunk pár embert. Végül is te mondtad, hogy az nem veszélyes, nem igaz? Mit felelhetett volna erre? Mr. McCullogh lenézett törékeny kislányára, aki megfeszítette tőle örökölt, makacs állát, és egyenesen a szemébe nézett. Felemelte a kezét. - Már majdnem négy óra van. Sötétedés előtt érj haza! - Azt akarják, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon - mondta Bonnie útban Meredith kocsija felé. Beszállás után bezárták az ajtókat. Miközben Meredith sebességbe rakta az autót, komor megértéssel pillantott Bonnie-ra. - A te szüleid sem hittek neked. - Ó, mindent elhittek, amit mondtam... kivéve a fontos dolgokat. Hogy lehetnek ilyen ostobák? Meredith kurtán felnevetett. - Próbáld az ő szemükkel látni! Találnak egy halottat, akin csak zuhanás okozta sérülések látszanak. Kiderül, hogy nem volt áram a
környéken, mert a Virgina Electricnél meghibásodott valami. Amikor ránk találnak, hisztérikusan elég furcsa válaszokat adunk a kérdéseikre. Ki tette? Valami verejtékes kezű szörnyeteg. Honnan tudjuk? Onnan, hogy a halott barátnőnk, Elena üzente az Ouija táblán keresztül. Csoda, hogy kételkednek a szavunkban? - Nem lenne az, ha még nem láttak volna ilyesmit csapott Bonnie az autóra. - De láttak. Vagy azt hiszik, csak kitaláltuk, hogy kutyák támadtak ránk tavaly a hóbálon? Azt hiszik, Elenát kitalációk ölték meg? - Azt már el is felejtették - válaszolta Meredith csöndesebben. -Te magad is megjósoltad, hogy így lesz. Az élet visszatért a rendes kerékvágásba, ezért mindenki nagyobb biztonságban érzi magát Fell's Churchben. Olyan nekik, mintha egy rossz álomból ébredtek volna, amibe egyáltalán nem óhajtanak visszakerülni. Bonnie a fejét csóválta. - Úgyhogy könnyebb elhinniük, hogy pár kamaszlány fantáziája kicsit túlpörgött, miközben egy Ouija táblával játszottak, és ezért, amikor áramszünet lett, megrémültek, és ide-oda rohangáltak. Az egyikük pedig annyira összezavarodott, hogy ijedtében kirohant az ablakon. Csend lett, majd Meredith hozzátette: - Bárcsak itt lenne Alaric! Bonnie normál esetben erre oldalba bökte volna, és azt felelte volna buja hangon, hogy „nekem is hiányzik". Alaric volt az egyik legjóképűbb fickó, akit valaha látott, még ha a matuzsálemek közé is tartozott a maga huszonkét évével. Most csak együttérzően megszorította Meredith karját: - Nem tudod felhívni?
- Oroszországban? Még azt sem tudom, merre jár ebben a pillanatban. Bonnie beharapta az ajkát. Aztán felegyenesedett. Meredith a Lee Streeten hajtott éppen végig, és a középiskola parkolójában csoportosulást pillantottak meg. Meredithszel egymásra pillantottak, majd Meredith bólintott. - Akár oda is mehetünk - mondta. - Derítsük ki, okosabbak-e, mint a szüleik. Csodálkozó arcok fordultak feléjük, amikor lassan behajtottak a parkolóba. Amikor kiszálltak, az emberek hátrálni kezdtek, és egy ösvény nyílt előttük a tömeg közepe felé. 20 Ahol is Caroline állt összefont karral, és meg-megrázta vörösesbarna haját. - Nem alszunk odahaza, amíg rendbe nem hozzák a házat - mondta éppen, reszketve fehér pulóverében. Apa azt mondta, majd kiveszünk egy szobát Heronban, amíg be nem fejezik a felújítást. - És az mennyiben segítene? Szerintem Heronba is simán követ, ha akar - mutatott rá Meredith. Caroline megfordult, de zöld macskaszeme kerülte Meredith pillantását. - Kicsoda? - kérdezte zavartan. - Ó, Caroline, ne kezdd te is! - robbant ki Bonnie-ból. - Én csak el akarok tűnni innen - válaszolta Caroline. Felnézett, és Bonnie egy pillanatra meglátta a valódi rémületet a tekintetében. - Nem bírom tovább. - És mintha rögtön alá is kívánná támasztani a szavait, elindult.
- Hagyd elmenni, Bonnie - szólalt meg Meredith. Nincs értelme. - Neki nincs értelme - felelte Bonnie dühösen. - Ha már az is így viselkedik, aki tudja, mi lesz a többiekkel? Meglátta a választ - a körülötte lévő arcokon. Mindenki rémültnek tűnt, mintha Meredith meg ő valami csúnya kórságot terjesztenének. Mintha ők lennének a baj forrása. - Nem hiszem el - dünnyögte Bonnie. - Én sem hiszem el - mondta Deanna Kennedy, Sue egyik barátnője. A bámészkodók első sorában álldogált, és nem tűnt olyan riadtnak, mint a többiek. - Beszéltem Sue-val tegnap délután, és annyira vidám volt! Nem halhatott meg - kezdett hüppögni Deanna. A fiúja átkarolta, és a lányok közül többen is sírni kezdtek. A fiúk az egyik lábukról a másikra álltak, merev arccal. Bonnie-ban egy kis reménysugár kezdett éledezni. - És nem ő lesz az egyedüli áldozat - tette hozzá. - Elena azt mondta, hogy az egész város veszélyben van. Elena azt mondta... - Bonnie érezte, hogy minden eltökéltsége ellenére elcsuklik a hangja. Látta, milyen ködösek lesznek a tekintetek, amikor Elena nevét említi. Meredithnek igaza volt; mindenről elfeledkeztek, ami előző télen történt. Már nem hittek benne. - Mi a fene bajotok van nektek? - kérdezte kétségbeesetten, miközben a legszívesebben megütött volna valamit. - Tényleg azt hiszitek, hogy Sue leugrott az erkélyről? - Azt mondják... - kezdte Deanna barátja, majd védekezően vállat vont. - Nos... te mesélted a rendőrségnek, hogy Vickie Bennett is a szobában volt,
nem? És most megint meg van őrülve. És nem sokkal előtte hallottátok, hogy Sue azt kiabálja, „ne, Vickie, ne", vagy nem? Bonnie úgy érezte, mintha kihúzták volna a lába alól a talajt. - Azt hiszitek, hogy Vickie... ó, te jó ég, ti meg vagytok őrülve. Ide figyelj! Valaki megfogta a kezem a házban, és nem Vickie volt az. És Vickie egyáltalán nem dobta le Sue-t az erkélyről. - Először is, messze nem elég erős hozzá - mondta Meredith. - Körülbelül negyven kiló lehet vasággyal. Valaki a tömegben motyogott valamit az őrültek emberfeletti erejéről. - Vickie pszichológushoz jár... 21 - Elena azt mondta, egy pasas az! - Bonnie szinte már kiabált, ahogy kezdte elveszíteni az önuralmát. Csupa zárt, makacs arc vette körül. Aztán észrevett egyet, amitől engedett mellkasában a szorítás. - Matt! Mondd meg nekik, hogy hiszel nekünk. Matt Honeycutt a tömeg peremén ácsorgott, zsebre dugott kézzel, szőke fejét lehajtva. Felnézett, és amit Bonnie a kék szemében meglátott, attól elakadt a lélegzete. A tekintete nem volt kemény és zárkózott, mint a többieké, de tele volt elkeseredettséggel, ami éppen olyan rossz volt. Matt vállat vont, anélkül, hogy kihúzta volna a kezét a zsebéből. - Én hiszek nektek, ha ez számít - mondta. - De miért számítana? Így is, úgy is ugyanaz lesz a vége. Bonnie-nak, valószínűleg életében először, elakadt a szava. Matt azóta fel volt dúlva, hogy Elena meghalt, de ez...
- Viszont hisz nekünk - mondta gyorsan Meredith, kihasználva a pillanatot. - És most mit tehetünk, hogy a többieket is meggyőzzük? - Talán Elvis üzenetét kellene közvetítenetek - vágta rá azonnal egy hang, amitől Bonnie vére forrni kezdett. Tyleré. Tyler Smallwoodé. A fiú orángutánként vigyorgott drága Perry Ellis pulóverében, és kivillantotta erős, fehér fogait. - Az nem olyan jó, mint egy ezoterikus e-mail egy halott bálkirálynőtől, de megteszi - tette még hozzá. Matt mindig is azt mondta, hogy az a vigyor orrbavágásért könyörög. De Matt, az egyetlen ember a tömegben, aki fizikailag is közel állt Tylerhez, makacsul a földet bámulta. - Fogd be, Tyler! Azt sem tudod, mi történt abban a házban - mondta Bonnie. - Hát, láthatóan ti sem. Lehet, hogyha nem a nappaliban bujkáltatok volna, akkor láttátok volna, mi történik. Akkor talán hinnének nektek. Bonnie nem tudott visszavágni. Tylerre meredt, kinyitotta a száját, majd becsukta. Tyler várt. Amikor Bonnie nem válaszolt, ismét kivillantotta fogait. - Én arra fogadnék, hogy Vickie tette - jelentette ki, Dick Carterre, Vickie volt pasijára kacsintva. - Erős kiscsaj, igaz, Dick? Képes lett volna rá. - Megfordult, majd visszaszólt a válla felett: -Vagy az a Salvatore gyerek tért vissza a városba. - Seggfej! - kiabált utána Bonnie. Még Meredith is felkiáltott tehetetlenségében, mert Stefan puszta említését pokoli lárma követte persze, mint arra Tyler valószínűleg számított is. Mindenki beszélni kezdett: ki
félt, ki lelkendezett. Lelkesek persze csak a lányok között akadtak. A hangzavar berekesztette a spontán összejövetelt. Az emberek már korábban is lopva hátrálni kezdtek, most pedig két-három fős csoportokra szakadtak, és vitatkozva elsiettek. Bonnie dühösen bámult utánuk. - Tegyük fel, hogy hisznek neked. Mégis, mit vártál, mi lesz? - kérdezte Matt. Bonnie észre sem vette, hogy ott áll mellette. - Nem tudom. Talán csinálhatnának valamit azon kívül is, hogy állnak, és várják, hogy leszedjék őket. - Bonnie megpróbált Matt szemébe nézni. - Matt, jól vagy? - Nem tudom. Hát te? Bonnie elgondolkozott. - Nem. Úgy értem, egyrészt meg vagyok lepve, hogy ennyire jól vagyok, mert amikor Elena meghalt, azt egyszerűen képtelen voltam feldolgozni. Egy kicsit sem ment. De Sue-hoz persze nem álltam olyan közel, és egyébként meg... nem tudom! - Bonnie ismét szívesen megütött volna valamit. - Ez egyszerűen túl sok! 22 - Te megőrültél. - Igen, megőrültem. - Bonnie hirtelen megértette, mi tombolt benne egész nap. - Sue megölése nemcsak rossz dolog volt, hanem gonosz. Igazán gonosz. És bárki is tette, nem úszhatja meg. Az olyan lenne... ha a világban ilyesmit büntetlenül meg lehet tenni... ha ez a valóság... - Bonnie rájött, hogy képtelen befejezni. - Akkor mi van? Akkor te nem akarsz itt élni? Mi van, ha tényleg ilyen a világ?
Matt tekintete olyan elveszett, olyan keserű volt. Bonnie-t ez megrázta. De csak annyit felelt rendíthetetlenül: - Én nem hagyom, hogy ilyen legyen. És te sem. Matt úgy nézett rá, mintha Bonnie kisgyerek lenne, és azt bizonygatná, hogy igenis van Télapó. Meredith szólalt meg: - Ha azt szeretnénk, hogy komolyan vegyenek minket, vegyük komolyan magunkat mi is! Elena tényleg kommunikált velünk. Azt akarta, hogy tegyünk valamit. Ha pedig ezt tényleg elhisszük, jobb lenne, ha rájönnénk, mire gondolt. Matt arca Elena említésére megfeszült. Szegénykém, gondolta Bonnie, még mindig ugyanúgy szereted, mint régen. Vajon valaha is el fogja felejteni? - Segítesz nekünk, Matt? - kérdezte fennhangon. - Segítek - válaszolta Matt csendesen. - De még mindig nem tudom, mit akartok csinálni. - Meg akarjuk állítani azt a gyilkolászó seggfejet, mielőtt mást is megölne - felelte Bonnie. Most először döbbent rá maga is, hogy ez a szándéka. - Egyedül? Mert, tudod, ezzel egyedül vagy. - Mi vagyunk egyedül - javította ki Meredith. - De Elena is erre próbált megkérni bennünket. Azt mondta, meg kell idéznünk valakit, hogy segítsen. - Ez pedig könnyű, csak két összetevő kell hozzá emlékezett vissza Bonnie az álmára. Kezdett izgatottá válni. - És azt mondta, már elárulta az összetevőket... de nem. - Tegnap éjjel azt mondta, hogy ártó erők torzítják a kommunikációt - jegyezte meg Meredith. - Nekem ez
úgy hangzik, mint ami álmodban történt. Tényleg azt hiszed, hogy Elenával teáztál? - Igen - válaszolta Bonnie határozottan. - Úgy értem, tudom, hogy nem egy őrült teadélutánon vettem részt Warm Springsben, vagy ilyesmi, de szerintem Elena küldte azt az üzenetet az agyamba. Utána meg a közepén valami más vette át az irányítást, és őt kilökte. De küzdött ellene, és a végén egy percre felülkerekedett. - Rendben. Ez azt jelenti, hogy az álom elejére kell koncentrálnunk, amikor még Elena kommunikált veled. De mi van, ha valaki eleve eltorzította, amit mondott? Akkor esetleg furán jöhetett ki. Lehet, hogy nem is a beszéde volt más, hanem amit tett... Bonnie a fejéhez kapott. - A haja! - kiáltott fel. - Micsoda? - Megkérdeztem, hogy ki szokta megcsinálni a haját, majd elbeszélgettünk róla, és azt mondta, hogy „a haj nagyon fontos". És amikor tegnap megpróbálta elmondani a hozzávalókat, az egyik első betű a H volt! - Ez az! - villant fel Meredith sötét szeme. - Akkor csak a másikat kell kitalálnunk. - De azt is tudom! - Bonnie fékezhetetlenül kacagott. Rögtön az után mondta, hogy a hajról beszélgettünk, de azt hittem, csak furcsán viselkedik. Azt mondta: „a vér is fontos". 23 Meredith lehunyta a szemét a felismeréstől. - Tegnap éjjel pedig azt mondta az Ouija tábla, hogy „vérvérvér". Azt hittem, ezzel az a másik dolog fenyeget minket, de nem - jelentette ki. Kinyitotta a szemét. - Bonnie, szerinted lehet ez a megoldás? Lehetnek ezek a
hozzávalók, vagy kezdjünk el a sárral, a szendvicsekkel, az egerekkel és a teával foglalkozni? - Ezek a hozzávalók - jelentette ki Bonnie határozottan. - Szerintem illenek egy megidézési szertartáshoz. Biztos vagyok benne, hogy találok hozzájuk szertartást valamelyik kelta mágiakönyvemben. Csak azt kell kiderítenünk, hogy kit kell megidéznünk... - Valami szöget ütött Bonnie fejébe, és rémülten elhallgatott. - Kíváncsi voltam, mikor tűnik fel neked - mondta Matt, aki hosszú ideje ekkor szólalt meg először. - Nem tudod, ki az, ugye? 24 4. eredith gúnyos oldalpillantást vetett Mattre. - Hmm -mondta. - Szóval akkor, szerinted kihez fordulna Elena, ha baj van? Bonnie arcáról lefagyott a mosoly, és átvette helyét a bűntudat, amikor meglátta Matt arckifejezését. Ilyesmivel nem lett volna szabad csúfolódni. - Elena azt mondta, hogy a gyilkos erősebb nálunk, és ezért van szükségünk segítségre - közölte Mattel. Nekem csak egyetlen ember jut eszembe Elena ismeretségi köréből, aki képes lehet elbánni túlvilági erőkkel. Matt lassan bólintott. Bonnie nem tudta megállapítani, mit érezhet. Stefan régen a legjobb barátja volt, és még azután is az maradt, hogy Elena őt választotta Matt helyett. De ez még azelőtt volt, mielőtt megtudta, micsoda Stefan, és milyen szörnyűségekre képes. Amikor Elenát gyászolta, Stefan dühében majdnem megölte Tyler Smallwoodot és még öt srácot. El tudja
ezt Matt felejteni valaha? El tudja egyáltalán viselni, ha Stefan visszajön Fell's Churchbe? Matt szögletes arca semmit nem árult el, és közben Meredith átvette a szót. - Szóval eret kell vágnunk, és levágni egy tincset a hajunkból. Neked nem fog hiányozni egy-két tincs, igaz, Bonnie? Bonnie annyira elmerült a gondolataiban, hogy erről majdnem lemaradt. Aztán megrázta a fejét. - Nem, nem, nem. Nem a mi vérünkre és nem a mi hajunkra van szükség. Hanem azéra, akit meg akarunk idézni. - Micsoda? De hisz ez nevetséges! Ha lenne nálunk Stefan véréből és hajából, akkor nem kellene megidéznünk, igaz? - Erre nem gondoltam - ismerte be Bonnie. - A megidézéseknél általában előre beszerzik a hozzávalókat, és akkor használják, amikor vissza akarják hozni az illetőt. Mit tegyünk, Meredith? Ez így lehetetlen. Meredith összevonta a szemöldökét. - Miért kérne tőlünk Elena lehetetlent? - Elena rengeteg lehetetlen dolgot kért már tőlünk válaszolta Bonnie sötéten. - Ne nézz így, Matt, te is tudod. Elena nem volt szent. - Az lehet, de ez nem lehetetlen - felelte Matt. - Én tudok egy helyet, ahol lennie kell Stefan véréből, és ha szerencsénk van, a hajából is. A kriptában. Bonnie megrezzent, de Meredith egyszerűen bólintott. - Hát persze - mondta. - Amikor Stefan ott volt megkötözve, valószínűleg mindent összevérzett. És az összecsapásban biztos vesztett néhány hajszálat is. Ha odalent nem nyúltak a dolgokhoz...
- Szerintem senki nem járt ott, amióta Elena meghalt gondolkozott el Matt. - A rendőrség nyomozott egy sort, aztán hagyta az egészet. Viszont csak egy módon tudhatjuk meg. M 25 Tévedtem, gondolta Bonnie. Amiatt aggódtam, hogy Matt fel tudja-e dolgozni, ha Stefan visszajön, erre mindent megtesz, hogy sikerüljön megidézni. - Matt, meg tudnálak csókolni! - kiáltott fel. Egy pillanatra értelmezhetetlen kifejezés suhant át Matt arcán. Több mint csodálkozás. Bonnie hirtelen elgondolkozott, vajon mit tenne, ha tényleg megcsókolná. - Minden lány ezt mondja - válaszolta végül Matt higgadtan, eltúlzott belenyugvással megvonva a vállát. Aznap ez volt a legvidámabbnak mondható megnyilvánulása. De Meredith komoly maradt. - Menjünk! Rengeteg dolgunk van, és semmit sem szeretnék kevésbé, mint a kriptában ragadni sötétedés után. A kripta a romtemplom alatt volt, ami egy dombon állt a temetőben. Késő délután van, és rengeteg a fény, győzködte magát Bonnie, miközben felfelé kaptattak a dombon, ennek ellenére libabőrös lett a karja. Az új temető is elég rémes volt, de az ótemető még nappal is hátborzongatóan nézett ki. Rengeteg málladozó sírkő düledezett összevissza a gazban, javarészt a polgárháború hőseinek emléke előtt tisztelegve. Nem kellett médiumnak lenni, hogy az ember érezze a jelenlétüket.
- Nyughatatlan lelkek - dünnyögte Bonnie. - Hmm? - kérdezte Meredith, miközben átlépett a törmelékhalmon, ami a templom fala volt hajdanán. Nézzétek, a sírláda tetejét még mindig nem tették vissza a helyére. Ez jó hír, szerintem mi nem tudtuk volna megemelni. Bonnie tekintete vágyódva időzött el a leszedett sírfedélre faragott fehér márványszobrokon. Honoria Fell pihent rajta a férjével, a mellkasukon összefont kézzel, gyengédebb és bánatosabb arckifejezéssel, mint valaha. De Bonnie tudta, hogy tőle nem számíthat segítségre. Honoria már megtette a kötelességét az általa alapított város védelmezőjeként. Aztán Elenára bízta ezt a keresztet, gondolta Bonnie komoran, miközben lepillantott a kriptába vezető négyszögletű nyílásra. Lépővasak sora tűnt el odalent a homályban. Még Meredith elemlámpájának segítségével is nehéz volt lemászni a föld alatti helyiségbe. Odalent minden nyirkos volt és néma, a falakat csiszolt kőlapok borították. Bonnie próbálta visszafojtani a borzongását. - Nézzétek - mondta Meredith csendesen. Matt a kovácsoltvas kapura fogta az elemlámpát. Ez választotta el a kripta előterét a főkamrától. Az alatta lévő követ több helyen is vér szennyezte. Az odaszáradt vörös testnedv tócsáin és erein végigpillantva Bonnie szédülni kezdett. - Tudjuk, hogy Damon sérült meg a leginkább - mondta Meredith, miközben előreindult. Higgadtnak tűnt, de Bonnie kihallotta hangjából a magára erőltetett önuralmat. - Úgyhogy biztos ezen az oldalon lehetett,
ahol a legtöbb vér van. Stefan azt mondta, hogy Elena volt középen. Ez azt jelenti, hogy Stefan... itt állhatott hajolt le. - Majd én megcsinálom - morogta Matt. - Te tartsd a lámpát! - A Meredith autójából származó műanyag késsel kaparászni kezdte az alvadékot. Bonnie nyelt, és nagyon örült, hogy ebéd helyett csak teát ivott. A vérrel elméletben nem volt baja, de amikor az ember ennyit lát belőle... különösen, ha egy megkínzott barátét... Bonnie elkapta a tekintetét, a kőfalakra nézett, és Katherine-en kezdett gondolkozni. Stefan és a bátyja, Damon is beleszeretett a lányba a tizenötödik században, Firenzében. De 26 azt nem tudták, hogy a szerelmük nem ember. Egy vámpír a német falujában őt is vámpírrá változtatta, hogy megmentse az életét, amikor Katherine súlyosan megbetegedett. Aztán, amikor rá került a sor, Katherine mindkét fiút átváltoztatta. És utána, gondolta Bonnie, eljátszotta a saját halálát, hogy Stefan és Damon ne veszekedjen miatta. De ez nem segített. A fiúk jobban utálták egymást, mint valaha, Katherine pedig mindkettejükre megharagudott ezért. Visszament a vámpírhoz, aki őt átváltoztatta, és végül ugyanolyan gonosszá vált mellette, mint az volt. Végül már nem is maradt más vágya, mint tönkretenni a fiúkat, akiket egykor szeretett. Mindkettejüket Fell's Churchbe csalta, hogy megölje őket, és ez volt az a helyiség, ahol majdnem sikerült is neki. Elena akkor halt meg, amikor ezt megpróbálta megakadályozni.
- Tessék - mondta Matt, Bonnie pedig pislogott, és magához tért. Matt állt előtte egy papírszalvétával a kezében, amelynek a hajtásai között Stefan vérének megszáradt pikkelyei bújtak meg. - Most jön a haj. Az ujjaikkal végigseperték a padlót, eközben találtak port, levéldarabokat és olyan törmelékeket, amelyekről Bonnie nem akarta tudni, micsodák. A szemét között hosszú, halványszőke hajszálak is voltak. Elenáé vagy Katherine-é, gondolta Bonnie. Nagyon hasonlítottak egymásra. Rövidebb, sötét hajszálak is voltak, enyhén hullámosak. Stefan hajszálai. Babramunka volt az egészet átválogatni, és a megfelelő hajszálakat egy másik szalvétába helyezni. A munka legnagyobb részét Matt végezte el. Mire végeztek, mindnyájan elfáradtak, és a felülről beszűrődő fény kékessé változott. De Meredith úgy mosolygott, mint egy tigris. - Megvan - jelentette ki. - Tyler azt szeretné, ha Stefan visszajönne; hát most megkapja. Bonnie viszont, aki még mindig csak félig figyelt oda arra, amit csinált, annyira belemerült a gondolataiba, hirtelen megmerevedett. Egészen más dolgokon gondolkozott, amiknek semmi köze nem volt Tylerhez, de a neve említése beindított valamit az agyában. Valamit, amire a parkolóban döbbent rá, amiről aztán a beszélgetés hevében meg is feledkezett. Meredith szavai most az eszébe juttatták, és hirtelen az egész megint nyilvánvaló lett. Honnan tudhatta? - töprengett zakatoló szívvel. - Bonnie? Mi a gond?
- Meredith - kérdezte Bonnie visszafogottan - te azt mondtad a rendőröknek, hogy mi konkrétan a nappaliban voltunk, amíg Sue-ék odafent voltak? - Csak annyit mondtam, hogy az alsó szinten voltunk. Miért? - Mert én sem. Vickie pedig nem mondhatta el nekik, mert azóta ismét katatón állapotban van, Sue meghalt, Caroline pedig addigra már odakint volt. De Tyler mégis tudta. Emlékszel, azt mondta, hogy „ha nem a nappaliban bujkáltatok volna, akkor láttátok volna, mi történik". Ő honnan tudhatta? - Bonnie, ha arra akarsz célozni, hogy Tyler volt a gyilkos, az nem fog menni. Először is, ő messze nem elég okos ahhoz, hogy kiterveljen egy gyilkosságot jelentette ki Meredith. - De van más is, Meredith. Tavaly a harmadikosok bálján Tyler megérintette a csupasz vállamat. Soha nem fogom elfelejteni. A keze nagy volt, vaskos, forró és nyirkos. - Bonnie beleborzongott az emlékbe. - Pont olyan, mint amilyen tegnap éjjel elkapott. De Meredith a fejét rázta, és láthatólag Matt sem volt meggyőzve. 27 - Akkor Elena csak az időnket vesztegeti Stefan megidéztetésével - jegyezte meg. - Tylert pár jobbhoroggal el tudnám intézni. - Gondolj bele, Bonnie - tette hozzá Meredith. - Van Tylernek olyan képessége, amivel mozgatni tudna egy Ouija táblát, vagy meg tudna látogatni álmodban? Van? Nincsen. Ezoterikus értelemben Tyler éppen olyan tehetségtelen, mint Caroline. Bonnie ezt nem is tagadta.
De a megérzését sem. Nem volt sok értelme, de még mindig úgy érezte, hogy Tyler előző éjjel a házban volt. - Jobb, ha most indulunk - mondta Meredith. - Sötét van, és az apád nagyon dühös lesz. A hazafelé úton mindhárman hallgattak. Bonnie még mindig Tyleren gondolkozott. Amint hazaértek, felcsempészték a szalvétákat a szobájába, és lapozgatni kezdték Bonnie druidákról és a kelta mágiáról szóló könyveit. Mióta kiderült, hogy egy ősi varázslófajból származik, Bonnie nagy érdeklődést tanúsított a druidák iránt. És az egyik könyvben talált egy leírást a megidézésekről. - Gyertyákat kell vennünk - mondta. - És tiszta vizet... a legjobb, ha üvegeset szerzünk - közölte Meredithszel. És krétát, amivel kört rajzolhatunk a padlóra, és valamit, amiben tüzet gyújthatunk. Kréta meg edény itthon is van. Nem kell sietnünk, a szertartást éjfélkor kell elvégezni. Éjfélig rengeteg idejük maradt. Meredith megvette a szükséges dolgokat a vegyesboltban, és el is hozta. Bonnie családjával vacsoráztak, bár egyiküknek sem volt túl nagy étvágya. Tizenegy órára Bonnie felrajzolta a kört a szobájában a padlóra, a többi hozzávalót pedig odapakolta egy kis padra a körön belül. Amikor tizenkettőt ütött az óra, belekezdtek. Miközben Matt és Meredith figyelte, Bonnie tüzet gyújtott egy agyagedényben. Három gyertya égett az edény mögött, a középsőbe a felénél egy gombostűt szúrt. Aztán kihajtogatta az egyik szalvétát, és óvatosan belekeverte az alvadt vérdarabokat egy borospohárnyi vízbe. Az rozsdavörössé változott.
Bonnie kihajtogatta a másik szalvétát is. Három szál haj hullott a tűzbe - és parázslott el - borzalmas szagot árasztva. Majd három csepp szisszent rajta a véres vízből. Bonnie pillantása a nyitott könyvben lévő szavakra vándorolt. Térj most vissza, várunk téged, Háromszor is megidézlek, Haj a hajhoz, vér a vérhez, Gyere hozzám, megidézlek. Bonnie lassan felolvasta a szavakat, háromszor. Majd leült a sarkára. A tűz továbbra is füstölt. A gyertyalángok táncoltak. - És most? - kérdezte Matt. - Nem tudom. Azt mondja, várjuk meg, amíg a középső gyertya a tűig leég. - És akkor? - Gondolom, az majd akkor kiderül. Firenzében hajnal volt. 28 Stefan figyelte, ahogy a lány lesétál a lépcsőn, fél kezét könnyedén a korláton nyugtatva, hogy el ne veszítse az egyensúlyát. A mozgása lassú volt és enyhén álomszerű, mintha lebegne. Hirtelen megszédült, és szorosabban kezdte markolni a korlátot. Stefan gyorsan mögé ugrott, és a könyöke alatt elkapta. - Jól van? A lány ugyanolyan álmodozó tekintettel pillantott fel. Nagyon csinos volt. Drága ruhái a legújabb divatot követték, stílusosan zilált haja szőke volt. Egy turista.
Stefan már azelőtt tudta, hogy amerikai, hogy megszólalt volna. - Igen... azt hiszem... - A lány barna tekintete ködös volt. - Hazatalál? Hol szállt meg? - A Via de Contin, a Medici-kápolna mellett. A Gonzaga firenzei kurzusára jöttem. A fenébe! Akkor nem turista, hanem egy diák. És ez azt jelenti, hogy magával viszi ezt a történetet, és mesélni fog majd az osztálytársainak a jóképű olaszról, akivel ma találkozott. Az éjsötét szeműről. Arról, aki hazavitte a drága lakosztályába a Via Tornabuonin, megetette, megitatta, utána pedig a holdfényben, esetleg a szobájában vagy egy zárt udvaron odahajolt hozzá, hogy a szemébe nézzen, majd... Stefan tekintete elszakadt a lány nyakáról, amin két bepirosodott, pontszerű seb volt. Olyan gyakran látott már ilyen hegeket - hogy lehet, hogy még mindig fel tudják kavarni? Pedig így volt; rosszul lett tőlük, és lassan égni kezdett a gyomra. - Mi a neve? - Rachael. A-val. - A lány lebetűzte. - Rendben, Rachael. Nézzen rám! Visszamegy a pensionéba, és semmire nem fog emlékezni a tegnap estéből. Nem tudja, hova ment és kivel volt. És engem sem látott még soha. Ismételje el! - Nem emlékszem semmire a tegnap estéből - válaszolta a lány engedelmesen, Stefan szemébe nézve. Stefan ereje nem volt akkora, mint akkor lett volna, ha emberi vért iszik, de ehhez elégnek bizonyult. - Nem tudom, hol voltam és kivel. Magát sem láttam.
Jó. Van pénze, Hogy hazajusson? Tessék! - Stefan elővett a zsebéből egy csomó gyűrött lírát - nagyrészt 50 000-es és 100 000-es bankjegyeket -, és kikísérte a lányt. Miután biztonságba helyezte egy taxiban, visszament a házba, és egyenesen Damon szobájába indult. Damon az ablak mellett álldogált, és egy narancsot hámozott, anélkül, hogy egyáltalán felöltözött volna. Amikor Stefan belépett, bosszúsan pillantott fel. - Mások kopogni szoktak - jegyezte meg. Hol találkoztál vele? - kérdezte Stefan. Majd, miután Damon értetlenül kezdte bámulni, hozzátette: - Azzal a lánnyal. Rachaellel. - Ez a neve? Szerintem elmulasztottam megkérdezni. A Gilli bárban. Vagy talán a Marióban. Miért? Stefan próbálta megőrizni az önuralmát. - Nem ez az egyetlen, amit elmulasztottál. Arra is elmulasztottad rávenni, hogy elfeledjen téged. Azt akarod, hogy elkapjanak, Damon? Damon ajkai mosolyra húzódtak, miközben lehúzott a narancsról egy darab héjat. - Engem soha nem kapnak el, kisöcsém - válaszolta. 29 - Szóval, mit teszel majd, ha a nyomodba erednek? Amikor valaki rájön, hogy te jó ég, egy vérszívó szörnyeteg lakik a Via Tornabuonin? Megölsz mindenkit? Megvárod, hogy betörjék a bejárati ajtót, majd a sötétbe olvadsz? Damon egyenesen, kihívóan Stefan szemébe nézett, és a halvány mosoly még mindig ott kísértett az ajkain. - Miért is ne? - kérdezte.
- Menj a fenébe! - kiáltott fel Stefan. - Ide figyelj, Damon! Ezt abba kell hagynod. - Meghat, hogy ennyire aggódsz értem. - Ez nem fair, Damon. Így kihasználni egy lányt az akarata ellenére... - Ó, nagyon is akarta, testvérem. Nagyon-nagyon akarta. - Elmondtad neki, hogy mit fogsz tenni? Figyelmeztetted a következményekre, ha egy vámpírral cserél vért? A rémálmokra, a hallucinációkra? Azt is akarta? - Damonnek láthatóan nem volt kedve válaszolni, úgyhogy Stefan folytatta: - Tudod, hogy ez nem helyes. - Ami azt illeti, tényleg - mosolyodott el Damon a megszokott, hirtelen kezdődő és rögtön abbamaradó módon. - Csak nem érdekel - fejezte be Stefan letörten, és félrenézett. Damon eldobta a narancsot. A hangja selymes, meggyőző volt. - Kisöcsém, a világ tele van olyasmivel, ami szerinted „nem helyes" - mondta. - Miért nem lazítasz egy kicsit, és csatlakozol a győztes oldalhoz? Az sokkal szórakoztatóbb, erről biztosíthatlak. Stefanban felizzott a düh. - Hogy mondhatsz ilyet? vágott vissza. - Semmit nem tanultál Katherine-től? Ő is a „győztes oldalt" választotta. - Katherine túl gyorsan halt meg - válaszolta Damon. Ismét mosolygott, de a tekintete hideg volt. - És most csak a bosszúra tudsz gondolni. - A bátyjára pillantva Stefan érezte, hogy hatalmas súly nehezedik a
mellkasára. - Arra és a saját szórakozásodra — tette hozzá. - Mi másra kellene még? A szórakozás az egyetlen valódi dolog, kisöcsém... a szórakozás és a hatalom. Te pedig ugyanúgy született vadász vagy, mint én. Nem emlékszem, hogy meghívtalak volna Firenzébe. Ha rosszul érzed magad, miért nem távozol? Stefan mellkasában hirtelen felerősödött a szorítás, kibírhatatlan lett, de a tekintete meg se rezzent. - Te is tudod, miért - válaszolta csendesen. És végül meglett az az öröme, hogy Damon sütötte le a szemét. Stefan maga is hallotta Elena szavait a fejében. A lány éppen haldoklott, és gyenge volt a hangja, de Stefan tisztán hallotta. Vigyáznotok kell egymásra. Stefan, megígéred? Megígéred, hogy vigyáztok egymásra? Ő pedig megígérte, és meg is fogja tartani a szavát. Történjék bármi. - Tudod, miért maradok - ismételte meg, és Damon nem volt hajlandó felnézni. - Te tehetsz úgy, mintha nem érdekelne. Átverheted az egész világot. De engem nem. - Ezen a ponton az lett volna a legnagylelkűbb, ha magára hagyja Damont, de Stefan nem volt nagylelkű kedvében. - Tudod, az a lány, akit felcsíptél, Rachael folytatta. - A haja rendben volt, de a szeme színe nem stimmelt. Elena szeme kék volt. Azzal megfordult, hogy otthagyja Damont gondolkozni - már persze, ha Damon hajlandó ilyen konstruktív cselekedetre. De az ajtóig sem ért el. 30 - Ott van! - mondta Meredith éles hangon, tekintetét a gyertyalángon és a tűn tartva.
Bonnie beszívta a levegőt. Valami nyílni kezdett előtte, mint egy ezüstszál, a kommunikáció ezüst alagútja. Annak mentén rohant, anélkül, hogy képes lett volna megállni vagy lassítani. Ó, te jó ég, gondolta, amikor odaérek a végéhez, és becsapódom... Stefan fejében a villanás hangtalan volt, fénytelen és olyan erőteljes, mint az égzengés. Ugyanabban a pillanatban erős rántást érzett. Vágyat, hogy kövesse... kövessen valamit. De nem olyan volt, mint Katherine fondorlatos, tudat alatti üzenete, hogy menjen valahova, hanem egy ezoterikus üvöltés. Megtagadhatatlan parancs. A villanásban megérzett valakit, de nem tudta elhinni, hogy tényleg ő az. Bonnie? Stefan! Te vagy az? Működött! Bonnie, mit tettél? Elena mondta. Tényleg, Stefan, komolyan ő volt. Bajban vagyunk, és szükségünk van... És ennyi. A kommunikáció megszakadt, magába fordult, tűhegynyivé szűkült. Eltűnt, és az utórezgései ott vibráltak a szobában az Erővel. Stefan és a bátyja egymásra meredt. Bonnie kifújta a levegőt - észre sem vette, hogy visszatartotta a lélegzetét -, és kinyitotta a szemét, bár nem emlékezett, hogy lehunyta volna. A hátán feküdt. Matt és Meredith riadtan fölé hajolt. - Mi történt? Működött? - faggatózott Meredith. - Működött. - Bonnie hagyta, hogy felsegítsék. Kapcsolatba léptem Stefannal. Beszéltem vele. Most
nincs más dolgunk, mint hogy megvárjuk, visszajön-e vagy sem. - Elenát említetted? - kérdezte Matt. - Igen. - Akkor visszajön. 31 5. Június 8., hétfő, 23.15. Kedves Naplóm! Szerintem nem fogok túl jól aludni ma éjjel, úgyhogy akár neked is írhatok. Ma egész nap azt vártam, hogy történjen valami. Olyan nincs, hogy csinálunk egy ilyen szertartást, ami működik is, és nem történik semmi. Pedig nem történt. Nem mentem iskolába, mert anya úgy gondolta, hogy így jobb lesz. Idegesítette, hogy Matt és Meredith olyan későig itt volt vasárnap, és azt mondta, hogy pihenésre van szükségem. De amikor lefekszem, mindig Sue arcát látom. Sue apja mondta a búcsúbeszédet Elena temetésén. Kíváncsi vagyok, Sue-ét ki fogja mondani szerdán? Nem lenne szabad ilyesmin gondolkoznom. Lehet, hogy megint megpróbálok aludni. Talán ha fülhallgatóval fekszem le, akkor nem látom Sue-t. Bonnie visszatette a naplót az éjjeliszekrénye fiókjába, és elővette a walkmanjét. Miközben a plafont bámulta elnehezülő szemhéjakkal, végigpörgette a rádióadókat. A fehérzajon keresztül egy műsorvezető hangja szólalt meg a fülében. - És itt egy örökzöld nektek, az ötvenes évek rajongóinak. A „Goodnight, Sweetheart" Vee-Jay-től a The Spaniels előadásában...
Bonnie elszunyókált a zenére. Epres turmix volt, Bonnie kedvence. A zenegép a „Goodnight, Sweetheart"-ot játszotta, és a pult ragyogóan tiszta volt. De Elena soha nem venne fel uszkármintás szoknyát, gondolta Bonnie. - Csak semmi uszkár - mutatott a ruhadarabra. Elena felnézett a forró csokiöntetes fagylaltjából. Szőke haját lófarokba fogta. - Különben is, ki talál ki ilyesmit? kérdezte Bonnie. - Jaj, butuskám! Csak látogatóban vagyok. - Ó! - Bonnie belekortyolt a turmixba. Álmok. Az álmoktól valamiért félni kell, de nem bírt rájönni, hogy miért. - Nem maradhatok sokáig - jegyezte meg Elena. Szerintem már tudja, hogy itt vagyok. Csak azért jöttem, hogy elmondjam... - Ráncolni kezdte a szemöldökét. Bonnie együtt érzően pillantott rá. - Te sem emlékszel? - Ivott még egy kicsit a turmixból. Fura íze volt. - Túl fiatalon haltam meg, Bonnie. Sok dolgom lett volna még. Most pedig neked kell segítenem. - Köszönöm - felelte Bonnie. 32 - Tudod, ez nem könnyű. Nincs olyan sok erőm. Nehéz felvenni a kapcsolatot, és nehéz összeszedettnek maradnom. - Pedig muszáj - bólogatott Bonnie. Furcsán szédelgett. Mi van ebben a turmixban? - Nem nagyon tudom uralni a dolgokat, és minden valahogy furává változik. Gondolom, miatta. Mindig küzd ellenem. Figyel téged. És amikor megpróbálunk kommunikálni, mindig eljön.
- Értem. - A helyiség forogni kezdett. - Bonnie, figyelsz rám egyáltalán? Fel tudja használni a félelmedet ellened. Így jut be. - Rendben... - De ne engedjétek be! Mondd meg mindenkinek! És mondd meg Stefannak... - Elena elhallgatott, és a szájához emelte a kezét. Valami beleesett a fagylaltkehelybe. Egy fog. - Itt van. - Elena hangja különös, megfejthetetlen lett. Bonnie rémült döbbenettel meredt a fogra. A tejszínhab közepén hevert, a mandulaszeletek között. - Bonnie, mondd meg Stefannak... Egy másik fog pottyant ki, majd még egy és még egy. Elena hüppögni kezdett, immár mindkét kezét a szájához emelve. A tekintete rémült volt, tehetetlen. Bonnie, ne menj el... De Bonnie hátrafelé tántorgott. Minden forgott körülötte. A turmix kezdett kibugyogni a pohárból, de nem is turmix volt, hanem vér. Élénkvörös volt és habzott, mint valami olyasmi, amit haldoklás közben köhög fel az ember. Bonnie gyomra összeszorult. - Mondd meg Stefannak, hogy szeretem! - A hang egy fogatlan vénasszonyé volt, és hisztérikus zokogásba fulladt. Bonnie boldogan zuhant a sötétségbe, és elfeledett mindent. Bonnie a filctolla végét rágcsálta, a szeme az órán járt, az esze a naptáron. Még nyolc és fél napot kell túlélni az iskolából. És minden perce kínszenvedésnek ígérkezett. Egy srác ki is mondta, miközben elhátrált előle a lépcsőn. -Nem akarlak megsérteni, de a barátaid
hajlamosak meghalni. -Bonnie erre bement a mosdóba, és sírt egy sort. De most nem akart mást, mint kijutni az iskolából, el a tragikus arcok és a vádló tekintetek - vagy ami még rosszabb, a sajnálkozó tekintetek - elől. Az igazgató tartott egy beszédet erről a „legújabb szerencsétlenségről" és „rettenetes veszteségről", Bonnie pedig úgy érezte, mintha a bámész tekintetek lyukat fúrnának a hátába. Amikor megszólalt a csengő, ő volt az első, aki kivetette magát az ajtón. De ahelyett, hogy beült volna a következő órájára, visszament a mosdóba, ott várta meg a csengőt. Amikor kiürült a folyosó, az idegen nyelvi épületszárnyba sietett. Anélkül ment el az év végi rendezvényeket hirdető plakátok mellett, hogy akár rájuk pillantott volna. Mit számít az érettségi vizsga, mit számít a ballagás, mit számít most már bármi? Lehet, hogy a hónap végére mind meghalnak. Majdnem beleszaladt valakibe, aki a folyosó közepén álldogált. Felkapta a fejét, hogy végigmérje a divatosan szakadt, külföldi márkájú deszkás cipőt. Felette farmer, tapadós fajta, elég régi ahhoz, hogy puhának tűnjön a kemény izmok felett. Keskeny csípő. Kidolgozott mellkas. Egy arc, amiért megőrülnének a szobrászok: érzéki száj, jellegzetes arccsont. Sötét napszemüveg. Enyhén kócos, fekete haj. Bonnie-nak egy pillanatra leesett az álla. Ó, te jó ég, már el is felejtettem, mennyire jól néz ki, gondolta. Elena, bocsáss meg, de mindjárt rávetem magam. 33
- Stefan! - köszönt hangosan. Majd az elméje ismét visszatért a valóságba, és űzött pillantást vetett maga köré. Senki nem volt a láthatáron. Elkapta a fiú karját. - Megörültél, hogy itt mutatkozol? Teljesen elment az eszed? - Meg kellett találjalak. Azt hittem, sürgős. - Az is, de... - Stefan annyira nem illett az iskola folyosójára! Olyan egzotikusnak tűnt. Mint egy zebra egy birkanyájban. Bonnie tolni kezdte a takarítószekrény felé. Stefan nem mozdult. És erősebb volt a lánynál. Bonnie, azt mondtad, beszéltél... - El kell bújnod! Megyek, idehívom Mattet és Mereditht, és együtt megbeszéljük. De ha bárki meglát, valószínűleg meglincselnek. Volt egy újabb gyilkosság. Stefan arca megváltozott, és a fiú hagyta magát a szekrény felé tolni. Valamit mondani akart, aztán láthatóan úgy döntött, hogy mégsem. - Megvárom - jelentette ki egyszerűen. Csak pár percbe telt megtalálni Mattet a gépjárműszerelő-műhelyben, Mereditht pedig közgazdaságtanon. Együtt visszarohantak a takarítószekrényhez, és a lehető legészrevétlenebbül csempészték ki Stefant az iskolából, ami nem volt túl egyszerű. Valaki biztosan meg fog látni minket, gondolta Bonnie. Csak az a kérdés, hogy ki, és mennyire pletykás. - Biztonságos helyre kell vinnünk... nem valamelyikünkhöz -mondta Meredith. Szedték a lábukat, ahogy csak tudták, a középiskola parkolójában.
- Oké, de akkor hova? Várjunk egy pillanatot, mi van a vendégházzal...? - némult el Bonnie. Egy kis, fekete autó állt az előttük lévő parkolóhelyen. Egy olasz kocsi, nyúlánk, stílusos és szexi. Az összes ablaka törvénytelenül sötétre volt színezve, egyáltalán nem lehetett belátni rajtuk. Ekkor Bonnie meglátta a lovas márkajelzést a hátulján. - Ó, te jó ég! Stefan szórakozottan pillantott a Ferrarira. - Damoné. Három szempár fordult felé döbbenten. - Damoné? kérdezte Bonnie, tisztán hallva a sikkantást a saját hangjában. Abban reménykedett, hogy Stefan úgy értette, csak kölcsönkapta. De az autó ablaka elindult lefelé, és egy éppen olyan stílusos, fekete hajzuhatag tűnt elő mögüle, mint a kocsi fényezése, továbbá tükörnapszemüveg és egy nagyon fehér mosoly. - Bon giorno - mondta Damon rezzenéstelenül. - Elvihetek valakit? - Ó, te jó ég - ismételte meg Bonnie halkan. De nem szaladt el. Stefan láthatóan türelmetlen volt. - Elindulunk a vendégházba. Ti kövessetek! Parkoljatok a pajta mögött, hogy ne lássák meg a kocsitokat! Meredithnek úgy kellett elráncigálnia Bonnie-t a Ferraritől. Nem mintha Bonnie kedvelte volna Damont, vagy hagyta volna még egyszer, hogy megcsókolja, ahogy Alaric buliján tette. Tudta, hogy a férfi veszélyes; talán nem annyira, mint Katherine volt, de azért eléggé. Önkényesen gyilkolászott, merő élvezetből. Megölte Tannert, a történelemtanárt is előző Halloweenkor a
Kísértetházas akció során. Akármikor újra ölhet, bármikor. Lehet, hogy ezért érezte magát Bonnie úgy, mint egy fekete kígyót bámuló kisegér, miközben a férfira meredt. Meredith autójának rejtekében Bonnie és Meredith egymásra pillantott. - Stefannak nem lett volna szabad elhoznia - mondta Meredith. 34 - Lehet, hogy magától jött - vetette fel Bonnie. Nem gondolta, hogy Damon az a típus lenne, akit csak úgy hozni-vinni lehet. - Miért tette volna? Azért biztosan nem, hogy nekünk segítsen. Matt egy szót sem szólt. Mintha észre sem vette volna a kocsiban uralkodó feszültséget. A gondolataiba merülve bámult ki az ablakon. Az ég kezdett befelhősödni. - Matt? - Inkább hagyd, Bonnie - szólt rá Meredith. Remek, gondolta Bonnie, miközben sötét takaróként ülte meg a depresszió. Matt, Stefan és Damon együtt, és mindhárman Elenára gondolnak. A régi pajta mögött parkoltak le, az alacsony, fekete autó mellett. Amikor bementek, Stefan egyedül ácsorgott. Megfordult, és Bonnie észrevette, hogy levette a napszemüvegét. Halvány borzongás futott végig rajta, épphogy csak felállt a szőr a karján és a nyakán. Stefan teljesen más volt, mint a többi srác, akit valaha látott. A szeme nagyon zöld volt, olyan zöld,
mint a tölgyfalevelek tavasszal. De most éppen mély árkok húzódtak alatta. Egy pillanatra zavarba jöttek: ott álltak hárman, és egy szó nélkül bámulták Stefant. Mintha senki nem tudott volna mit mondani. Aztán Meredith odalépett hozzá, és megfogta a kezét. Fáradtnak tűnsz - mondta. - Jöttem, ahogy csak tudtam - ölelte meg Stefan röviden, szinte vonakodva. A régi szép időkben nem tett volna ilyet, gondolta Bonnie. Akkoriban nagyon távolságtartó volt. Ő is odalépett egy ölelésre. Stefan bőre hűvös volt a pólója alatt, és Bonnie-nak kényszerítenie kellett magát, hogy meg ne borzongjon. Amikor visszalépett, könnyes volt a szeme. Mit érzett most, hogy Stefan Salvatore visszatért Fell's Churchbe? Megkönnyebbülést? Szomorúságot a visszatérő emlékek miatt? Félelmet? Csak annyit tudott, hogy sírni támadt kedve. Stefan és Matt egymásra nézett. Na tessék, gondolta Bonnie. Szinte már vicces volt: ugyanaz tükröződött mindkettejük arcán. Fájdalom és fáradtság, amit próbáltak elrejteni. Történjék bármi, Elena mindig ott fog állni közöttük. Matt végül kinyújtotta a kezét, és Stefan megrázta. Aztán hátraléptek, örültek, hogy ezen is túl vannak. - Hol van Damon? - kérdezte Meredith. - Éppen körbenéz. Úgy gondoltam, jó volna esetleg pár perc nélküle.
- Jó volna pár évtized nélküle - mondta Bonnie, még mielőtt el tudta volna fojtani, majd Meredith hozzátette: - Nem bízhatunk benne, Stefan. - Szerintem tévedtek - válaszolta Stefan csendesen. Nagy segítség lehet, ha rá tudja venni magát. - Két éjszakai emberölés között? - kérdezte Meredith felvont szemöldökkel. - Nem lett volna szabad idehoznod, Stefan. - Nem ő hozott. - Bonnie háta mögött szólalt meg, ijesztően közel. Bonnie felugrott, és ösztönösen Matt felé vetette magát, aki elkapta a vállát. Damon kurtán elmosolyodott, csak a szája sarka húzódott fel. Levette a napszemüvegét, de a szeme nem zöld volt. Hanem fekete, mint az űr a csillagok között. Szinte még Stefannál is jóképűbb, gondolta Bonnie szórakozottan, miközben megkereste Matt kezét, és belecsimpaszkodott. 35 - Szóval ő most már a tiéd, ugye? - kérdezte Damon Mattól. - Nem - válaszolta Matt, de ugyanúgy szorította Bonnie kezét továbbra is. - Nem Stefan hozott magával? - érdeklődött Meredith a másik oldalról. Mintha legkevésbé rá gyakorolt volna hatást, ő félt a legkevésbé, ő volt a legérzéketlenebb. - Nem - felelte Damon, még mindig Bonnie-t nézve. Ő nem forgolódik, gondolta a lány. Ő azt bámulja, akit akar, függetlenül attól, hogy ki beszél. - Hanem te - tette hozzá. - Én? - húzta össze magát egy kicsit Bonnie, nem tudván, mit jelentsen ez.
- Te. Te csináltad a megidézést, nem? - A... - Ó, a pokolba! Egy kép bontakozott ki Bonnie fejében: egy fekete hajszálat látott a fehér szalvétán. A tekintete Damon Stefanénál finomabb, egyenesebb, de éppen olyan sötét hajára vándorolt. Matt minden bizonnyal elkövetett egy hibát a válogatás során. Stefan hangja türelmetlenül csengett. - Idehívtál minket, Bonnie. Eljöttünk. Miről van szó? Helyet foglaltak a rothadó szalmakupacokon, csak Damon maradt állva. Stefan előrehajolt, a térdére tette a kezét, és Bonnie-t nézte. - Azt mondtad... azt mondtad, hogy Elena beszélt hozzád. - Érezhető szünetet tartott, mielőtt kimondta volna a nevet. Az arca feszült volt az önuralomtól. - Igen. - Bonnie-nak sikerült kicsiholnia egy mosolyt. Volt egy álmom, Stefan, egy nagyon fura álmom... Elmesélte az egészet, és hogy mi történt utána. Hosszú időbe telt. Stefan figyelmesen hallgatta, zöld szeme Elena neve hallatára minden alkalommal felvillant. Amikor Bonnie elmondta, hogy végződött Caroline bulija, és hogyan találták meg Sue holttestét a hátsó udvarban, kifutott az arcából a vér, de mondani nem mondott semmit. - Kijött a rendőrség, és azt mondták, meghalt, de azt nélkülük is tudtuk - fejezte be Bonnie. - És elvitték Vickie-t... szegény Vickie tombolt. Nem engedték, hogy beszéljünk vele, és az anyja lecsapja a telefont, ha hívjuk. Néhányan azt mondják, Vickie tette, de ez hülyeség. Viszont nem hiszik el nekünk, hogy Elena beszélt hozzánk, úgyhogy nem hisznek el semmit, amit mondott.
- És azt mondta, hogy „ő" - vágott közbe Meredith. Többször is. Egy férfiről van szó, olyasvalakiről, akinek elképesztő természetfeletti képessége van. - És egy férfi fogta meg a kezem a folyosón - tette hozzá Bonnie. Elmesélte Stefannak a Tylerrel kapcsolatos gyanúját, de mint arra Meredith rávilágított, Tyler nem felelt meg a többi kritériumnak. Sem elég esze nem volt, sem elég természetfeletti képessége ahhoz, hogy tőle óvja őket Elena. - És mi van Caroline-nal? - kérdezte Stefan. - Ő láthatott bármit is? - Ő odakint volt, elöl - felelte Meredith. - Megtalálta az ajtót, és kiment, miközben mi fel-alá rohangásztunk. Hallotta a sikoltozást, de túlságosan félt ahhoz, hogy visszamenjen a házba. Én, őszintén szólva, nem hibáztatom. - Szóval Vickie-n kívül senki nem látta, hogy konkrétan mi történt. - Nem. Vickie pedig nem árulja el. - Bonnie ott folytatta a történetet, ahol abbahagyta. - Amint rájöttünk, hogy senki nem fog hinni nekünk, felidéztük Elena üzenetét a megidézésről. 36 Úgy gondoltuk, biztos téged akart megidézni, mert szerinte te tudnál segíteni. Szóval... akkor tudsz? - Megpróbálhatom - válaszolta Stefan. Felállt, és kicsit odébb sétált, miközben hátat fordított nekik. Egy darabig úgy állt ott csendben, mozdulatlanul. Végül visszafordult, és Bonnie szemébe nézett. - Bonnie mondta csendesen, de elszántan -, az álmaidban
közvetlenül Elenával beszélgettél. Szerinted, ha transzba esnél, ismét meg tudnád tenni? Bonnie-t egy kicsit megijesztette, amit a fiú tekintetében látott. Stefan szeme zölden lángolt sápadt arcában. Egyszeriben úgy tűnt, mintha Bonnie bekukucskálhatott volna az önuralom álarca mögé, amit a fiú magára öltött. Alatta annyi fájdalom volt, annyi vágyakozás annyi elszántság, hogy Bonnie szinte nézni sem bírta. - Lehet, hogy igen... de Stefan... - Akkor megpróbáljuk. Itt és most. És kiderítjük, hogy engem magaddal tudsz-e vinni. - Stefan szeme delejes hatással volt rájuk, nem valami titkolt Erő miatt, hanem az akaraterejétől. Bonnie meg akarta tenni érte - Stefan arra késztette, hogy bármit megtegyen érte. De az utolsó álom emléke túl soknak bizonyult. Nem volt képes ismét szembenézni azzal a szörnyűséggel, egyszerűen nem volt képes. - Stefan, ez túl veszélyes. Nem tudom, mi előtt nyitom meg magam - és félek. Ha az az izé megszállja az elmémet, nem tudom, mi történik. Nem vagyok rá képes, Stefan. Kérlek. Még egy Ouija táblával is olyan, mintha meghívót küldenénk az izének. Egy pillanatig Bonnie azt hitte, hogy Stefan kényszeríteni fogja. A fiú szája feszes vonallá szűkült, a szeme pedig még jobban fellángolt. De aztán lassan kialudt belőle a tűz. Bonnie úgy érezte, megszakad a szíve. - Stefan, sajnálom - suttogta. - Akkor egyedül kell megcsinálnunk - válaszolta a fiú. Az álarca visszakerült a helyére, a mosolya merevnek tűnt, mintha fájdalmat okozna neki. Majd élénkebbé vált
a hangja. - Először ki kell derítenünk, ki ez a gyilkos, és mit akar itt. Most csak azt tudjuk, hogy ismét valami gonosz jelent meg Fell's Churchben. - De miért? - kérdezte Bonnie. - Miért választja minden gonosz ezt a helyet? Hát nem sújtott már minket eléggé a sors? - Valóban furcsa véletlennek tűnik - jegyezte meg Meredith gúnyosan. - Miért pécéztek ki bennünket? - Ez nem véletlen - válaszolta Stefan. Felállt, és felemelte a kezét, mintha nem lenne biztos benne, hogyan kezdjen hozzá. - Vannak olyan helyek a földön, amik... mások - folytatta. - Amik tele vannak túlvilági energiákkal, akár pozitívakkal, akár negatívakkal, jóval vagy rosszal. Van pár hely, ami mindig is ilyen volt, például a Bermuda-háromszög vagy a Salisburyfennsík, ahol a Stonehenge-et felépítették. És van, amelyik ilyenné válik, különösen, ha sok vért ontanak ki ott - pillantott Bonnie-ra. - Nyughatatlan lelkek - suttogta Bonnie. - Igen. Itt volt valami csata, nem? - A polgárháborúban - szólalt meg Matt. - Akkor rombolták le a temetőben a templomot. Mindkét oldalon nagy volt a mészárlás. Senki nem nyert, viszont szinte mindenki meghalt, aki részt vett a csatában. Az erdő tele van a sírjaikkal. - A földet pedig vér áztatta. Egy ilyen hely magához vonzza a természetfelettit. A gonoszt. Katherine is ezért figyelt fel Fell's Churchre. És én is éreztem, amikor idejöttem. 37
- Most pedig valami más is idejött - mondta Meredith, kivételesen teljes komolysággal. - De hogyan tudnánk legyőzni? - Először azt kell megtudnunk, mi ellen harcolunk. Szerintem... - De még mielőtt Stefan be tudta volna fejezni a mondatot, valami nyikorogni kezdett, és egy sápadt, poros napsugár tűzött be a szalmára. A pajtaajtó kinyílt. Mindenki védekezően megfeszült, ugrásra, menekülésre vagy harcra készen. A hatalmas ajtót a könyökével taszigáló alak viszont a legkevésbé sem tűnt baljósnak. Mrs. Flowers, a vendégház tulajdonosa rájuk mosolygott, és kis, fekete szemei körül ráncok szaladtak szét. Egy tálca volt a kezében. - Úgy gondoltam, gyerekek, biztos szívesen innátok valamit beszélgetés közben - mondta otthonosan. Zavartan pillantottak egymásra. Honnan tudta, hogy itt vannak? És hogy fogadhatja ilyen higgadtan? - Tessék - folytatta Mrs. Flowers. - Ez szőlőlé, amit a saját Concordomból csináltam. - Egy-egy papírpoharat rakott Meredith, Matt és Bonnie mellé. - És itt van pár gyömbéres keksz is. Most sütöttem - kínálta körbe a tálcát. Bonnie-nak feltűnt, hogy Stefant és Damont nem kínálta meg. - Ti ketten átjöhettek a pincémbe, ha szeretnétek, és megkóstolhatjátok az áfonyaboromat - mondta nekik, és Bonnie megesküdött volna, hogy kacsintott is hozzá. Stefan zavartan sóhajtott. - Ööö, nézze, Mrs. Flowers... - És a volt szobád pont úgy maradt, ahogy hagytad. Senki nem járt benne, mióta elmentél. Akkor költözöl vissza, amikor akarsz; engem nem zavar.
Stefan mintha nem talált volna szavakat. — Nos... köszönöm. Nagyon köszönöm. De... - Ha amiatt aggódsz, hogy eljár a szám, akkor megnyugodhatsz. Nem szokásom pletykálkodni. Soha nem is volt, és nem is lesz. Milyen a szőlőlé? - fordult hirtelen Bonnie-hoz. Bonnie gyorsan belekortyolt. - Jó - jelentette ki az igazságnak megfelelően. - Amikor végeztek, dobjátok ki a poharakat! Szeretem a rendet. - Mrs. Flowers a fejét csóválva és sóhajtozva körülnézett a pajtában. - Milyen kár érte! Olyan szép lány volt - vetett Stefanra egy átható pillantást ónixgyöngy színű szemeivel. — Ezúttal akad majd dolgod, fiú - tette hozzá, majd továbbra is a fejét csóválva kiment. - Te jó ég! - bámult utána elképedten Bonnie. A többiek egymást nézték értetlenül. - „Olyan szép lány volt" - de melyik? - kérdezte végül Meredith. - Sue vagy Elena? - Elena konkrétan körülbelül egy hetet töltött ugyanebben a pajtában előző télen, de ezt Mrs. Flowers hivatalosan nem tudhatta. Te mondtál neki rólunk valamit? - kérdezte Meredith Damontól. - Egy szót sem szóltam - válaszolta Damon, aki láthatóan jól szórakozott. - Ő csak egy öregasszony. Kicsit lökött. - Okosabb, mint gondolnánk - jegyezte meg Matt. - Jut eszembe, amikor azt figyeltük, ahogy a pincéjében pakolászik... vajon tudta?
- Nem tudom, mit gondoljak - mondta Stefan lassan. Csak annak örülök, hogy láthatóan a mi oldalunkon áll. És biztosít nekünk egy biztonságos rejtekhelyet. 38 - Ne feledkezzünk meg a szőlőléről sem - vigyorgott Matt Stefanra. - Kérsz? - nyújtotta a poharát. - Tudod mit, fogd a szőlőlevedet, és... - de Stefan szinte maga is mosolygott. Egy pillanatra Bonnie olyannak látta őket, amilyenek azelőtt voltak, hogy Elena meghalt volna. Barátságosak, kedvesek és olyan lazák voltak egymással, amilyenek ők szoktak lenni Meredithszel. Belesajdult a szíve. De Elena nem halt meg, gondolta. Elevenebb, mint valaha. Ő irányít mindent, amit mondunk és teszünk. Stefan kijózanodott. - Amikor Mrs. Flowers bejött, azt akartam mondani, hogy jobb, ha nekilátunk. És szerintem Vickie-vel kellene kezdenünk. - Ő nem lesz hajlandó találkozni velünk - vágta rá Meredith. - A szülei mindenkitől elzárják. - Akkor meg kell kerülnünk a szüleit - jelentette ki Stefan. - Te is velünk jössz, Damon? - Látogatóba egy újabb csinos lányhoz? Ki nem hagynám. Bonnie riadtan fordult Stefan felé, de ő megnyugtatóan dünnyögött, miközben kivezette a pajtából. - Nem lesz semmi baj. Rajta tartom a szemem. Bonnie remélte, hogy így is lesz. 39 6.
ickie-ék háza a sarkon állt, és a mellékutcából közelítették meg. Az eget már betöltötték a nehéz, lila felhők. A fény mintha víz alól szűrődne ki. - Úgy tűnik, vihar lesz - jegyezte meg Matt. Bonnie Damonre pillantott. Sem ő, sem Stefan nem szerette az éles fényt. Érezte, ahogy árad a férfiból az erő, és enyhén megbizsergeti a bőre alatt. Damon elmosolyodott, anélkül, hogy ránézett volna, és megkérdezte: - Mit szólnál egy júniusi havazáshoz? Bonnie elfojtotta a borzongását. A pajtában egyszer vagy kétszer Damon felé nézett, és azon kapta, hogy érzéketlen közönnyel hallgatja a történetüket. Stefannal ellentétben az ő arckifejezése fikarcnyit sem változott Elena említésére - de akkor sem, amikor Sue haláláról volt szó. Mit érzett vajon Elena iránt valójában? Egyszer hóvihart keltett, és otthagyta benne, hogy megfagyjon. Most vajon mit érezhet? Érdekli egyáltalán a gyilkos kézre kerítése? - Az Vickie szobája - szólalt meg Meredith. - A félköríves ablak hátul. Stefan Damonre pillantott. - Hányan vannak a házban? - Ketten. Egy férfi és egy nő. A nő ivott. Szegény Mrs. Bennett, gondolta Bonnie. - Mindkettejüknek el kellene aludniuk - mondta Stefan. Minden szándéka ellenére Bonnie-t lenyűgözte a Stefanból áradó Erőfolyam. Korábban nem voltak olyan erősek a képességei, hogy megérezze az ilyesmit a maga nyers valóságában, de most már igen. Most éppen olyan tisztán érezte, ahogy a halványuló lila fényt látta, vagy a loncvirágok illatát érezte Vickie ablaka alatt. Damon vállat vont. - Alszanak.
Stefan könnyedén megkocogtatta az üveget. Semmi nem történt, legalábbis olyasmi nem, amit Bonnie láthatott volna. De Stefan és Damon egymásra pillantott. - Már így is félig transzban van - jegyezte meg Damon. - Fél. Majd én, engem ismer - felelte Stefan. Az üvegre tette az ujjait. - Vickie, Stefan Salvatore vagyok mondta. - Segíteni jöttem. Gyere, engedj be! A hangja csendes volt, nem olyan, amit meg lehetett volna hallani az üveg túloldaláról. De egy pillanat múlva meglibbentek a függönyök, és egy arc jelent meg közöttük. Bonnie levegő után kapott. Vickie hosszú, világosbarna haja kócosan lógott, a bőre krétafehér volt. Hatalmas, fekete karikák sorakoztak a szeme alatt. A pillantása is merev és üveges volt. Az ajka száraz és cserepes. - Úgy néz ki, mint aki Ofélia megőrülési jelenetéhez öltözött -motyogta Meredith. - Hálóingben, meg minden. - Olyan, mint akit megszálltak - súgta vissza Bonnie idegesen. Stefan csak annyit mondott: - Vickie, nyisd ki az ablakot! V 40 Vickie gépiesen, mint egy felhúzható baba, kitárta az egyik ablaktáblát, Stefan pedig megkérdezte: Bejöhetek? Vickie kába tekintete végigsepert az odakint álló csoporton. Bonnie egy pillanatra azt hitte, egyiküket
sem ismeri fel. De Vickie pislogni kezdett, és lassan megszólalt. - Meredith... Bonnie... Stefan? Visszajöttél. Mit kerestek itt? - Hívjál be, Vickie! - Stefan hangja hipnotikus volt. - Stefan... - Hosszú csend következett, majd: - Gyere be! Vickie hátralépett, amikor Stefan a párkányra tette a kezét, és belendült. Matt követte, majd Meredith. Bonnie, akin miniszoknya volt, odakint maradt Damonnel. Azt kívánta, bár farmert vett volna fel iskolába, de akkor még nem tudta, hogy expedícióra indulnak. - Nem lenne szabad itt lennetek - mondta Vickie Stefannak, szinte nyugodtan. - El fog jönni, hogy elkapjon. Titeket is elkap. Meredith átkarolta. Stefan csak annyit kérdezett: Kicsoda? - Ő. Álmomban mindig eljön. Ő ölte meg Sue-t. Vickie tárgyilagos hangja ijesztőbb volt, mint ha hisztéria lett volna. - Vickie, azért jöttünk, hogy segítsünk - mondta Meredith gyengéden. - Most már minden rendben lesz. Nem hagyjuk, hogy bántson, ezt megígérem. Vickie odafordult hozzá. Úgy mérte végig, mintha Meredith hirtelen átváltozott volna. Aztán elnevette magát. Rettenetes volt a rekedt, köhögésszerű kacagás. Megállíthatatlan. Bonnie már majdnem befogta a fülét. Végül Stefan annyit mondott: - Vickie, hagyd abba! A nevetés hüppögéssé szelídült, és amikor Vickie ismét felemelte a fejét, a tekintete kevésbé volt üveges, viszont jobban látszott rajta, mennyire feldúlt. - Mind
meghaltok, Stefan - jelentette ki a fejét csóválva. - Senki nem szállhat szembe vele, senki nem maradhat életben. - Mindent tudnunk kell róla, hogy egyáltalán megpróbáljuk. Szükségünk van a segítségedre - felelte Stefan. - Áruld el, hogy néz ki. - Álmomban nem szoktam látni. Csak egy arc nélküli árnyék – suttogta Vickie beesett vállakkal. - De Caroline-éknál láttad - győzködte Stefan. - Vickie, ide figyelj! - tette hozzá, amikor a lány hirtelen elfordult. - Tudom, hogy félsz, de ez fontos, fontosabb, mint hinnéd. Nem harcolhatunk vele, amíg nem tudjuk, mivel állunk szemben, és te vagy az egyetlen, ebben a pillanatban az egyetlen, aki birtokában van a szükséges információnak. Segítened kell nekünk. - Nem emlékszem... Stefan hajthatatlan volt. - Segíthetek, hogy eszedbe jusson - válaszolta. - Hagyod nekem? Eltelt pár másodperc, majd Vickie hosszan, gurgulázva felsóhajtott, és az egész teste előregörnyedt. - Tegyél, amit akarsz - mondta közömbösen. - Nem érdekel. Úgysem számít. - Bátor lány vagy. Most nézz rám, Vickie! Szeretném, ha ellazulnál. Nézz rám, és lazulj el! - Stefan hangja álmosító dünnyögéssé szelídült. Ez eltartott pár percig, majd Vickie szeme lecsukódott. - Ülj le! - vezette Stefan az ágyhoz. Mellé ült, és Vickie arcába nézett. - Vickie, most nyugodt vagy és ellazultál. Semmi nem fog bántani, amire visszaemlékezel - duruzsolta. - Most azt szeretném, ha visszamennél arra a szombat estére. 41
Odafent vagy, Caroline szüleinek a hálószobájában. Sue Carson van veled, és még valaki. Szeretném, ha megnéznéd... - Nem! - Vickie úgy vergődött, mintha el akarna menekülni valami elől. - Nem! Nem bírom... - Vickie, nyugodj meg! Nem fog bántani. Ő nem lát téged, de te látod őt. Figyelj rám! Miközben Stefan beszélt hozzá, Vickie nyögdécselése lecsillapodott. De továbbra is hányta-vetette magát. - Muszáj megnézned, Vickie! Segíts nekünk legyőzni őt! Hogy néz ki? - Úgy, mint az ördög! Ez szinte sikoltás volt. Meredith Vickie másik oldalára ült, és megfogta a kezét. Kinézett az ablakon Bonnie-ra, aki tágra nyílt szemmel nézett rá vissza, és kicsit megvonta a vállát. Fogalma nem volt, miről beszél Vickie. - Folytasd! - kérte Stefan higgadtan. Vickie szája megvonaglott. Az orrlyukai kitágultak, mintha rettenetes szagot érezne. Amikor megszólalt, minden szót egyenként nyögött ki, mintha rosszul lenne tőlük. - Egy... régi esőkabátban van. A kabát csapkodja a lábát a szélben. Ő csinálja a szelet. A haja szőke. Szinte fehér. Szétáll a feje körül. A szeme olyan kék... elektromosan kék. - Vickie megnyalta az ajkát, és nyelt egyet, mintha émelygéssel küszködne. - A kék a halál színe. Az ég mennydörgött és villámlott. Damon gyorsan felpillantott, majd összevonta a szemöldökét, és elkeskenyedett a pillantása.
- Magas. És nevet. Nevetve felém nyúl. De Sue azt sikoltozza, hogy „ne, ne", és megpróbál elhúzni engem. Úgyhogy inkább őt kapja el. Az ablak be van törve, előtte áll az erkély. Sue azt kiabálja, „kérlek, ne". Utána látom... látom, ahogy ledobja... - Vickie légzése akadozóvá vált, a hangja hisztérikusan elvékonyodott. - Vickie, semmi baj. Igazából nem vagy ott. Biztonságban vagy. - Ó, hadd ne... Sue! Sue! Sue! - Vickie, maradj velem! Figyelj! Még valamit szeretnék. Nézz a férfira! Áruld el, visel-e kék ékszert... De Vickie előre-hátra lengette a fejét zokogva, és másodpercről másodpercre hisztérikusabbá vált. - Ne! Ne! Én leszek a következő! Én leszek a következő! Hirtelen felpattant a szeme, és fulladozva, levegő után kapkodva feleszmélt. Aztán felrántotta a fejét. A falon egy kép zörgött. A bambuszkeretes tükör is rákezdett, majd az alatta lévő pipereasztalkán a parfümösüvegek és a rúzsok. A fülbevalótartóról pattogatottkukorica-hangot adva robbantak le a fülbevalók. A zörgés egyre erősödött. Egy szalmakalap leesett a kampójáról. Fényképek záporoztak a tükörről. Kazetták és CD-k hullottak ki egy tartóból, és szétterített kártyalapokként potyogtak a földre. Meredith talpra ugrott, és Matt is, ökölbe szorított kézzel. - Állítsátok meg! Állítsátok meg! - kiabálta Vickie eszelősen. De nem állt meg. Matt és Meredith körbenézett, miközben újabb tárgyak csatlakoztak a tánchoz. Minden
mozdítható dolog rázkódott, remegett, imbolygott. Olyan volt, mintha földrengés lenne a szobában. - Állj! Allj! - sikította Vickie, a fülére tett kézzel. 42 Közvetlenül a ház felett megdördült az ég. Bonnie hirtelen felugrott, amikor meglátta a villámot végigcikázni az égbolton. Ösztönösen a levegőbe kapott, hogy belekapaszkodjon valamibe. Amikor megvillant az ég, Vickie falán az egyik poszter átlósan kettészakadt, mintha egy láthatatlan kés hasított volna belé. Bonnie visszafojtotta a sikolyát, és még erősebben kapaszkodott. Majd, olyan gyorsan, mintha valaki lekapcsolta volna, minden zaj elült. Vickie szobája mozdulatlan lett. A kislámpán kicsit még himbálóztak a rojtok. A poszter két szabálytalan alakú fele, az alsó és a felső felpöndörödött. Vickie lassan leeresztette a kezét a füléről. Matt és Meredith elég reszketegen nézett körül. Bonnie lehunyta a szemét, és valami imádsághoz hasonlót dünnyögött. Csak amikor ismét kinyitotta, akkor döbbent rá, hogy mibe is kapaszkodott. Egy bőrdzseki simulékony hűvösébe. Damon karján. De a férfi nem húzódott el tőle. Most sem mozdult. Enyhén előrehajolva, résnyire húzott szemekkel figyelte a szobát intenzíven. - Nézzetek a tükörbe! - mondta. Mindenki engedelmeskedett, és Bonnie keze ismét ökölbe szorult, amikor sóhajtott. Eddig nem látta, de biztos akkor történt, amikor a szobában eluralkodott a káosz.
A bambusztükör lapjára két szót írtak Vickie korallszínű rúzsával. Goodnight, Sweetheart! „Jó éjszakát, kedvesem!" - Ó, te jó ég! - suttogta Bonnie. Stefan a tükörről Vickie-re pillantott. Valahogy megváltozott, gondolta Bonnie - lazán, de kecsesen tartja magát, mint egy katona, akit csatába szólítottak. Olyan, mint aki elfogadott valamilyen kihívást. Stefan kivett valamit a farzsebéből, és széthajtogatta: hosszú, zöld levelű és apró, lila virágú hajtásokat vett ki belőle. - Ez verbéna, friss verbéna - mondta csendesen, egyenletes és átható hangon. - Firenze mellett szedtem, ott most virágzik. -Megfogta Vickie kezét, és belenyomta a csomagot. — Azt szeretném, ha ezt mindig magadnál tartanád. Tegyél belőle minden szobába, és rejtsél a szüleid ruhájába is, ha tudsz, hogy a közelükben legyen. Amíg ez veled van, addig nem tudja megszállni az elmédet. Megijeszteni meg tud, Vickie, de kényszeríteni nem, például arra, hogy nyiss ki neki egy ajtót vagy ablakot. És figyelj, Vickie, mert ez fontos. Vickie beesett arccal reszketett. Stefan megfogta mindkét kezét, és kényszerítette a lányt, hogy ránézzen, miközben lassan, érthetően beszélt hozzá. - Ha jól gondolom, Vickie, akkor nem tud ide bejönni, csak ha te beengeded. Úgyhogy beszélj a szüleiddel! Mondd meg nekik, hogy fontos, hogy senki idegent ne hívjanak be. Sőt, most rögtön megkérhetjük Damont, hogy ültesse el a gondolatot a fejükbe. -Damonra pillantott, aki vállat vont, majd olyan arccal bólintott,
mintha másra figyelne. Bonnie zavartan levette a kezét a dzsekijéről. Vickie a verbéna fölé hajolt. - Valahogy be fog jutni - mondta halkan, rettenetes bizonyossággal. - Nem, Vickie. Figyelj! Mostantól vigyázunk a házatokra; várni fogjuk őt. - Az nem számít - felelte Vickie. - Nem tudjátok megállítani. -Egyszerre kezdett nevetni és sírni. 43 - De megpróbáljuk - válaszolta Stefan. Meredithre és Mattre pillantott, akik bólintottak. - Rendben. Ettől a pillanattól fogva soha nem leszel egyedül. Mindig lesz odakint legalább egy ember, aki vigyáz rád. Vickie csak csóválta lehajtott fejét. Meredith megszorította a karját, és felállt, miközben Stefan az ablak felé biccentett. Amikor Mattel együtt odamentek, Stefan halkan magyarázni kezdett nekik. — Nem akarom őrizet nélkül hagyni, de én most nem maradhatok. Valamit el kell intéznem, és az egyik lányra is szükségem van. Másrészt sem Bonnie-t, sem Mereditht nem akarom itt hagyni egyedül. - Matthez fordult. - Matt, megtennéd, hogy... - Majd én maradok - szólalt meg Damon. Mindenki döbbenten pillantott rá. - Hát, ez a logikus megoldás, nem? - Damon láthatóan jól szórakozott. - Végtére is ők mit tudnának tenni ellene?
- Ide tudnak hívni engem. Ekkora távolságból megérzem a gondolataikat - válaszolta Stefan rendíthetetlenül. - Nos - felelte Damon szeszélyesen -, én is ide tudlak hívni, kisöcsém, ha bajba kerülök. Amúgy is kezd untatni ez a te nyomozásod. Éppen úgy lehetek itt is, mint bárhol máshol. - Vickie-t megvédeni kell, nem molesztálni - jegyezte meg Stefan. Damon mosolya elbűvölő volt. - Rá gondolsz? biccentett az ágyon ülő lány felé, aki a verbéna felett ringatta magát. A kócos hajától a mezítelen lábáig semmi szép nem volt rajta. - Hidd el nekem, testvérem, ennél jobbat is kaphatok. - Bonnie egy pillanatra úgy érezte, mintha a fekete szempár felé villanna. - Úgyis mindig azt mondogatod, mennyire szeretnél bízni bennem - tette hozzá Damon. - Itt a lehetőség, hogy bebizonyítsd. Stefan láthatóan tényleg bízni szeretett volna, mintha megcsapta volna a kísértés. De gyanakodott is. Damon nem szólt, csak gúnyosan, titokzatosan mosolygott. Szinte könyörög azért, hogy ne bízzanak benne, gondolta Bonnie. A két testvér farkasszemet nézve állt, miközben egyre nyúlt köztük a csend és a feszültség. Bonnie csak ekkor vette észre a hasonlóságot a két arcon, melyek közül az egyik komoly volt és átható, a másik üres és halványan gúnyos, de mindkettő emberfelettien szép. Stefan lassan kiengedte a levegőt. - Rendben - mondta végül csendesen. Bonnie, Matt és Meredith rámeredt, de mintha észre sem vette volna. Úgy beszélt Damonhoz,
mintha kettesben lennének. - Te itt maradsz, a házon kívül, ahol nem láthatnak meg. Ha végeztem, visszajövök és leváltalak. Meredith szemöldöke a hajáig szaladt, de semmit nem szólt. Matt sem. Bonnie megpróbálta elnyomni a saját ellenérzéseit. Stefan biztos tudja, mit csinál, mondogatta magában. A saját érdekében. - Ne maradj sokáig - felelte Damon búcsúzóul. És ebben maradtak, Damon beolvadt a sötétségbe Vickie-ék hátsó kertjének diófái között, Vickie pedig a szobájában ringatta magát végeérhetetlenül. Az autóban megszólalt Meredith: - És most hová? - Ellenőriznem kell egy feltevést - válaszolta Stefan tömören. - Hogy a gyilkos vámpír-e? - kérdezte Matt hátulról, ahol Bonnie-val üldögéltek. 44 Stefan élesen rápillantott. - Igen. - Ezért mondtad Vickie-nek, hogy ne engedjen be senkit - tette hozzá Meredith, akinek nem lehetett túljárni az eszén. A vámpírok, idézte fel Bonnie, nem mehetnek be olyan helyre, ahol emberek élnek és alszanak, hacsak be nem hívják őket. - És ezért kérdezted, hogy viselt-e kék követ az a férfi. - Amulettet a napfény ellen - nyújtotta ki a jobb kezét Stefan. A középső ujján egy lapis lazuli köves ezüstgyűrűt viselt. - Ezek nélkül belehalnánk a közvetlen napfénybe. Ha a gyilkos tényleg vámpír, akkor valahol kell rajta lennie egy ilyen kőnek - nyúlt fel Stefan szinte öntudatlanul, hogy megérintsen valamit
a pólója alatt. Bonnie a következő másodpercben rá is jött, mi az. Elena gyűrűje. Stefantól kapta, és miután meghalt, a fiú a nyakába akasztotta egy láncon. Hogy Elena egy része mindig vele maradjon, mint mondta. Amikor Bonnie Mattre pillantott, látta, hogy csukva van a szeme. - És hogy lehet kideríteni, hogy vámpír-e? - kérdezte Meredith. - Csak egyvalami jut eszembe, és az nem túl kellemes. De muszáj megtenni. Bonnie szíve elszorult. Ha Stefan úgy véli, hogy nem túl kellemes, ő biztosan még kellemetlenebbnek fogja találni. - Mi az? - kérdezett rá minden lelkesedés nélkül. - Meg kell néznem Sue holttestét. Néma csend lett. Még Meredith is, akit nem volt könnyű megrendíteni, undorodva nézett maga elé. Matt elfordult, és az ablaküvegnek támasztotta a homlokát. - Ugye viccelsz? - kérdezte Bonnie. - Bár viccelnék! - De... Stefan, az isten szerelmére! Nem lehet. Nem fogják megengedni. Úgy értem, mit akarsz mondani? „Elnézést, meg kell néznem, vannak-e ezen a hullán lyukak?" - Bonnie, hagyd abba - szólt rá Meredith. - Nem tudom - vágott vissza Bonnie reszketve. - Ez rettenetes ötlet. És egyébként is, a rendőrök már átnézték a holttestét. Nem volt rajta seb, azokon kívül, amiket esés közben szerzett. - A rendőrök nem tudták, mit kell keresniük - szólalt meg Stefan. A hangja acélos volt, és ennek hallatán
Bonnie eszébe jutott valami, amiről hajlamos volt megfeledkezni. Stefan közéjük tartozott. A vadászok közé. Ő már látott halottakat. Lehet, hogy ölt is. Vért iszik, gondolta, majd megremegett. - Nos? - kérdezte Stefan. - Így is velem tartotok? Bonnie megpróbált kicsire összehúzódni a hátsó ülésen. Meredith erősen markolta a kormányt. Matt szólalt meg, az ablaktól visszafordulva. - Nincs más választásunk, nem? - kérdezte csüggedten. - Héttől tízig lehet megnézni a holttestet a halottasházban -tette hozzá Meredith halkan. - Akkor meg kell várnunk a végét. Utána bezárják a halottasházat, és mi egyedül lehetünk vele - mondta Stefan. - Ez a legborzasztóbb dolog, amit valaha tennem kellett - suttogta Bonnie összetörten. A halottasház sötét volt és hideg. Stefan egy hajlékony fémdarabbal kiugrasztotta a zárakat a külső ajtón. 45 A helyiség padlóját vastag szőnyeg borította, a falait komor tölgylambéria. Még fényben is nyomasztó hely lett volna. A sötétben zártnak, fojtogatónak tűnt, tele groteszk formákkal. Olyan volt, mintha bármelyik virágdísz mögött lapulhatna valaki. - Én nem akarok itt lenni - nyafogott Bonnie. - Essünk csak túl rajta, oké? - szűrte a szavakat Matt a fogán keresztül. Amikor felkapcsolta az elemlámpát, Bonnie mindenfelé nézett, csak oda nem, ahova irányította. Nem akarta meglátni a koporsót, nem akarta. A virágokra meredt, a
rózsaszín rózsákból álló szívre. Odakint úgy morgott az ég, mint egy alvó állat. - Hadd nyissam ezt ki... tessék - mondta Stefan. Bonnie minden fogadalma ellenére odanézett. A koporsó fehér volt, halvány rózsaszín szaténnal bélelve. Sue szőke haja úgy ragyogott benne, mint egy alvó hercegnő haja egy mesében. De Sue nem úgy tűnt, mint aki alszik. Túl sápadt volt, túl mozdulatlan. Mint egy viaszbábu. Bonnie közelebb óvakodott, le nem vette a szemét Sue arcáról. Ezért van itt ilyen hideg, magyarázta magának rendíthetetlenül. Hogy a viasz meg ne olvadjon. Ez segített egy kicsit. Stefan lehajolt, hogy megérintse Sue magas nyakú, rózsaszín blúzát. Kigombolta a legfelső gombját. - Az isten szerelmére - suttogta Bonnie felháborodottan. - Szerinted miért jöttünk ide? - sziszegte vissza Stefan. De az ujjai a második gombnál megtorpantak. Bonnie egy másodpercig csak nézte, majd döntött. Menj az útból — mondta, és amikor Stefan nem mozdult azonnal, odébb taszította. Meredith odaállt mellé, és sorfalat alkottak Sue és a fiúk között. A pillantásukban egyetértés tükröződött. Ha muszáj lesz levenni a blúzt, a fiúk kimennek. Bonnie végzett az apró gombokkal, közben Meredith tartotta a lámpát. Sue bőrének éppen olyan viaszos volt a tapintása is, mint a látványa, Bonnie érezte a hidegét. Esetlenül lehajtogatta a blúzt a csipkés, fehér kombinéig. Majd kényszerítette magát, hogy kisimítsa
Sue fénylő aranyhaját a nyakából. A haj merev volt a hajlakktól. - Nincs lyuk - jelentette ki Sue torkát nézve. Büszke volt arra, hogy a hangja szinte meg se rezzen. - Nincs - felelte Stefan furcsamód. - De van valami más. Ezt nézzétek - nyúlt oda gyengéden, megkerülve Bonnie-t, hogy egy sápadt, vértelen, de látható vágásra mutasson, ami halvány vonalként futott a kulcscsonttól a mellekig. A szív fölé. Stefan hosszú ujja a levegőben követte a vágást, és Bonnie feszülten várt, hogy elhessegesse a kezet, ha Sue-hoz érne. - Mi az? - kérdezte Meredith döbbenten. - Egy rejtély - válaszolta Stefan. A hangja még mindig furcsa volt. - Ha egy vámpíron látnám, az azt jelentené, hogy a vámpír vért adott egy embernek. Így kell csinálni. Az emberi fog nem üti át a bőrünket, úgyhogy megvágjuk magunkat, ha vért akarunk adni. De Sue nem volt vámpír. - Az biztos! - vágta rá Bonnie. Megpróbálta elhessegetni maga elől a képet, hogy Elena egy ilyen, Stefanon lévő vágás fölé hajol, és szívja, issza... 46 Összerázkódott, és rádöbbent, hogy csukva van a szeme. — Akarsz még látni valamit? - kérdezte, amikor újra felnézett. - Nem. Ez minden. Bonnie begombolta a gombokat. Elrendezte Sue haját. Aztán, miközben Meredith és Stefan visszaemelte a koporsó fedelét, gyorsan kiment a helyiségből a külső ajtóhoz. Ott megállt, maga köré fonva karjait. Egy kéz ért könnyedén a könyökéhez. Matté.
- Te keményebb vagy, mint amilyennek látszol mondta. - Hát, nos... - Bonnie megpróbált vállat vonni. Majd hirtelen, teljes erővel kirobbant belőle a zokogás. Matt átkarolta. - Tudom - mondta. Csak ennyit. Nem azt, hogy „ne sírj", vagy „nyugodj meg", vagy „minden rendben lesz". Csak annyit, hogy „tudom". A hangja éppen olyan élettelen volt, mint ahogy Bonnie érezte magát. - Belakkozták a haját - zokogta. - Sue soha nem lakkozta a haját. Ez rettenetes. - Valahogy abban a pillanatban ez tűnt a legrosszabbnak. Matt egyszerűen csak ölelte. Bonnie kis idő múlva visszanyerte a nyugalmát. Azon kapta magát, hogy szinte fájdalmasan szorosan öleli Mattet, és ellazította a karját. - Teljesen eláztattam az inged - mondta bocsánatkérően szipogva. - Nem számít. Volt valami Matt hangjában, amitől Bonnie hátrébb lépett, hogy a szemébe nézzen. A fiú úgy nézett, mint korábban a parkolóban. Olyan elveszetten, olyan... reménytelenül. - Matt, mi a baj? - suttogta Bonnie. - Kérlek. - Már elmondtam - válaszolta a fiú. Valami mérhetetlen messzeségbe révedt. - Sue ott fekszik holtan, pedig nem lenne szabad. Te magad mondtad, Bonnie. Micsoda világ az, ahol ilyesmi megtörténhet? Ahol egy olyan lányt, mint Sue, viccből megölhetnek, vagy az afgán gyerekek éhezhetnek, vagy fókakölyköket élve megnyúzhatnak? Ha ilyen a világ, akkor mit számít
bármi? Úgyis minden mindegy. - Matt elhallgatott, és mintha magához tért volna. - Érted, amit mondok? - Nem biztos. - Bonnie nem gondolta, hogy szeretné érteni. Ez túl ijesztő volt. Mégis ellenállhatatlan vágy ébredt benne, hogy megvigasztalja a fiút, hogy kitörölje azt az elveszett pillantást a szeméből. - Matt, én... - Végeztünk - szólalt meg mögöttük Stefan. Amikor Matt Stefan felé fordult, mintha még elveszettebbé vált volna a pillantása. - Néha azt hiszem, hogy nekünk is mindegy - mondta, miközben elsétált Bonnie mellől, de nem magyarázta meg, hogy érti. Menjünk! 47 7. tefan nehezen indult vissza Vickie házához, szinte félve attól, hogy mit fog találni. Félig-meddig arra számított, hogy Damon elhagyta az őrhelyét. Valószínűleg ostobaság volt megbízni benne. De amikor a hátsó kertbe ért, valami megmozdult a diófák között. A látása élesebb volt az emberekénél a vadászéletmód miatt, így hát meglátta a fatörzsnek támaszkodó alakot. - Hát nem siettél. - Muszáj volt biztonságba helyeznem a többieket. És ennem is kellett. - Állati vért - fűzte hozzá Damon megvetően, szemét az apró, kerek foltra szegezve Stefan pólóján. - A szagából ítélve nyúlét. Ez valahogy stílszerűnek tűnik, nem? - Damon... Bonnie-nak és Meredithnek is adtam verbénát.
- Bölcs előrelátás - válaszolta Damon, és kivillantotta fogait. Stefanban ismerős ingerültség tolult fel. Miért kell Damonnak ennyit kötözködnie? Olyan vele beszélgetni, mint aknamezőn sétálgatni. - Most megyek. - Damon a vállára vetette dzsekijét. Nekem is dolgom van. - A válla felett letaglózó mosolyt villantott Stefanra. - Nem kell ébren megvárnod. - Damon! - Dámon félig megfordult, nem nézett oda, de figyelt. - Semmire sincs kisebb szükségünk a városban, mint egy vámpírt kiáltó lányra - mondta Stefan. - Vagy egyéb rávezető nyomra. Az itteniek már átmentek ilyesmin, van tapasztalatuk. - Majd észben tartom. - A hangja ugyan gúnyos volt, de ennél ígéretszerűbb ígéretet Stefan életében nem hallott a bátyjától. - És... Damon? - Most mi van? - Köszönöm. Ez már túl sok volt. Damon megpördült, a tekintete hideg volt és távolságtartó, egy idegené. - Ne várj el tőlem semmit, kisöcsém - mondta veszélyes hangsúllyal. - Mert csalódni fogsz. És azt se hidd, hogy képes vagy manipulálni. Lehet, hogy az a három ember engedelmeskedik neked, de én nem. Megvan a magam oka, hogy itt legyek. Eltűnt, mielőtt Stefan válaszolhatott volna. De amúgy sem számított volna. Damon soha nem figyelt oda semmire, amit Stefan mondott. Damon soha nem szólította a nevén. Mindig „kisöcsémnek" hívta.
Most pedig elindult bebizonyítani, hogy milyen megbízhatatlan, gondolta Stefan. Nagyszerű. Csinál valami különösen kegyetlen dolgot, csak hogy megmutassa Stefannak, hogy képes rá. Stefan csüggedten keresett egy fát, aminek nekidőlhet, aztán lecsúszott mellette, és az éjszakai égboltot kezdte bámulni. Megpróbált az aktuális problémán gondolkozni, mindazon, S 48 amit megtudott. A Vickie-féle személyleírás: magas, szőke, kék szemű gyilkos, mintha emlékeztette volna valakire. Nem olyasvalakire, akit ismert, hanem akiről hallott... De nem sikerült. Nem tudta a gondolatait a rejtélyre terelni. Fáradt volt, magányos, és nagy szüksége lett volna egy kis vigaszra. Ám a nyers valóság az volt, hogy nem lelhetett vigaszt. Elena, gondolta, hazudtál nekem. Ez volt az egyetlen dolog, amihez a lány ragaszkodott, az egyetlen, amit mindig megígért. „Történjék bármi, Stefan, én veled maradok. Mondd, hogy hiszel nekem." Ő pedig a bűvölettől tehetetlenül ezt válaszolta: „Igen, Elena, elhiszem. Történjék bármi, mi együtt maradunk." De Elena elhagyta. Lehet, hogy nem szabad akaratából, de mit számít ez a végeredmény szempontjából? Elhagyta, elment. Volt idő, amikor legszívesebben követte volna. Gondolj valami másra, bármi másra, mondta magának, de már késő volt. Amint szabadjára engedte a gondolatait, képek kezdtek ugrálni a szeme előtt
Elenáról. Túl fájdalmasak, hogy elviselje, túl gyönyörűek, hogy elnyomja őket. Amikor először megcsókolta a lányt. Az a szédítően édes döbbenet, amikor az ajka az ajkához ért. És utána az egyik döbbenet a másik után, de egy mélyebb szinten. Mintha Elena Stefan bensőjébe nyúlt volna, olyan mélységekbe, amelyekről a fiú szinte már megfeledkezett. Stefan ijedten döbbent rá, hogy a védőfalai leomlanak. Minden titka, minden ellenállása, az összes trükkje, amivel karnyújtásnyi távolságra tartotta az embereket. Elena keresztülvágott az összesen, sebezhetővé tette Stefant. Megnyitotta a lelkét. A végén Stefan rájött, hogy ő is ezt akarta. Azt akarta, hogy Elena a védőgátjai nélkül lássa, falak nélkül. Azt akarta, hogy olyannak ismerje, amilyen. Rémisztőnek? Igen. Amikor Elena végül rájött a titkára, amikor rajtakapta azzal a madárral, a föld alá akart süllyedni szégyenében. Biztosra vette, hogy Elena rémülten fordul el a száján lecsorduló vértől. Undorodva. De amikor a szemébe nézett aznap éjjel, megértést talált. Megbocsátást. Szerelmet. Elena szerelme meggyógyította. És ekkor döbbent rá, hogy soha nem válhatnak el. További emlékek torlódtak fel, és Stefan beléjük kapaszkodott, bár a fájdalom karmai mélyen belévájtak. Érzékek. Elena tapintása, ahogy a karjaiba simul. A haja, ami éppen olyan világos volt, mint egy éjjeli lepke
szárnya, amint végigsimítja Stefan arcát. Az ajkak kanyarulata, az íze. A szeme lehetetlen kéksége. Mind elveszett számára mindörökre. De Bonnie elérte Elenát. Elena szelleme, a lelke még mindig valahol a közelben van. Ha bárkinek, akkor neki kellett volna megidéznie. Neki volt Ereje. És több joga volt bárkinél, hogy megkeresse. Tudta, hogy kell csinálni. Hunyd le a szemed. Képzeld magad elé azt, akit meg akarsz idézni. Ez könnyű. Látta Elenát, érezte a tapintását, az illatát. Hívd oda, hagyd, hogy a vágyakozásod kinyúljon a sötétbe. Nyisd meg magad, és éreztesd, hogy szükséged van rá. 49 Mi sem könnyebb. Őt nem érdekelte a veszély. Összegyűjtötte minden vágyakozását, minden fájdalmát, és szerteküldte, mint egy imádságot. És... nem érzett semmit. Csak űrt és a saját magányát. Csendet. Az ő Ereje nem olyan volt, mint Bonnie-é. Ő nem tudta elérni azt, amit a világon a legjobban szeretett, az egyetlen dolgot, ami számított neki. Még életében nem érezte magát ennyire egyedül. - Mit akarsz? - kérdezte Bonnie. - Valami feljegyzést Fell's Church történetéről. Különösen az alapítóiról - válaszolta Stefan. Mindnyájan Meredith autójában ültek, ami Vickie-ék házától biztos távolságra parkolt. Másnap alkonyat volt, akkor értek vissza Sue temetéséről - Stefant leszámítva. - Ennek van valami köze Sue-hoz, igaz? - Meredith, aki mindig olyan higgadt és intelligens volt, Stefant méregette. - Úgy gondolod, hogy megoldottad a rejtélyt.
- Lehetséges - ismerte be Stefan. Egész nap gondolkozott. Maga mögé utasította az előző este fájdalmát, és ismét ő irányította a gondolatait. Bár nem tudta elérni Elenát, azért még megszolgálhatja a bizalmát - megteheti, amit kíván. A munkában, a koncentrációban pedig vigaszra lelt. És abban is, hogy távol tartja magától az érzelmeket. - Van elképzelésem, hogy mi történhetett, de merész gondolat, és nem akarok beszélni róla, amíg biztos nem leszek benne. - Miért? - kérdezte Bonnie. Mennyire különböznek Meredith-szel, gondolta Stefan. Bonnie haja tűzvörös, és a lelke is ehhez illő. Finom vágású, szív alakú arca és világos, áttetsző bőre félrevezető. Bonnie okos és találékony - még ha erre ő maga is csak mostanában kezd rájönni. - Mert ha tévedek, egy ártatlan embernek eshet baja. Nézzétek, momentán ez csak egy ötlet. De megígérem, ha bármilyen bizonyítékot találok ma este, akkor mindent elmesélek. - Beszélhetnél Mrs. Grimesbyvel - javasolta Meredith. Ő a város könyvtárosa, és rengeteget tud Fell's Church alapításáról. - Illetve még mindig ott van Honoria - jegyezte meg Bonnie. - Úgy értem, ő a város egyik alapítója. Stefan gyors pillantást vetett rá. - Azt hittem, Honoria Fell már nem kommunikál veled - mondta óvatosan. - Nem arra gondoltam, hogy vele beszélj. Neki annyi felelte Bonnie szemrehányóan. - A naplójára gondoltam. Ott van a könyvtárban Elenáéval együtt, Mrs. Grimesby kiállította őket a pult közelében.
Stefan meglepődött. Nem tetszett neki túlságosan a gondolat, hogy Elena naplója ki van állítva. Viszont lehet, hogy épp olyasmit keres, mint Honoria feljegyzései. Honoria nemcsak bölcs asszony volt, de a természetfeletti dolgokhoz is nagyon értett. Boszorkány volt. - De a könyvtár most zárva van - jegyezte meg Meredith. - Annál jobb - vágta rá Stefan. - Így senki nem fogja tudni, milyen információk érdekelnek minket. Ketten odamehetünk és betörhetünk, a másik kettő meg itt maradhat. Meredith, ha velem jönnél... 50 - Én inkább maradnék, ha nem bánod - felelte a lány. Fáradt vagyok - tette hozzá magyarázatképpen, amikor meglátta Stefan arckifejezését. - És így hamar túleshetek az őrködésen, és korábban hazamehetek. Miért nem mentek Mattel? Stefan még mindig figyelmesen nézte. - Oké - mondta lassan. - Rendben. Ha Mattnek is megfelel. - Matt vállat vont. - Akkor erről ennyit. Lehet, hogy beletelik pár órába, vagy még többe. Zárjátok magatokra a kocsiajtót! Úgy biztonságban lesztek. - Ha igazolódik a gyanúja, akkor egy darabig nem lesznek további támadások legalábbis a következő pár napban. Bonnie és Meredith valószínűleg biztonságban lesz. Viszont Meredith szokatlan javaslata nem hagyta nyugodni. Abban biztos volt, hogy nem csak fáradtságról van szó. - Egyébként hol van Damon? - kérdezte Bonnie, amikor Stefan és Matt elindult.
Stefan érezte, hogy megfeszülnek a hasizmai. - Nem tudom. - Már várta egy ideje, hogy valaki megkérdezze. Előző este óta nem látta a bátyját, és fogalma nem volt, mit csinálhat éppen. - Előbb-utóbb fel fog bukkanni - mondta, majd rácsukta az ajtót a két lányra. - Legalábbis attól tartok. Mattel csendben sétáltak a könyvtárig, az árnyékban maradtak, kerülték a világos helyeket. Nem engedhette meg magának, hogy meglássák. Stefan ugyan segíteni tért vissza Fell's Churchbe, de biztos volt benne, hogy Fell's Church nem tart igényt a segítségére. Ismét idegen volt, egy betolakodó. Ha elkapják, bántani fogják. A könyvtár zárja nem okozott gondot, egyszerű rugós szerkezet volt. A naplókat éppen ott találták, ahol Bonnie szerint lenniük kellett. Stefan kényszerítette magát, hogy ne nyúljon Elena naplójához. Abban voltak az utolsó napjairól szóló feljegyzések, a lány kézírásával. Ha most elkezd ezen gondolkozni... A mellette lévő, bőrbe kötött könyvre koncentrált. A sárguló oldalakon nehéz volt kivenni a halvány betűket, de pár percen belül a szeme hozzászokott a sűrű, tekervényes íráshoz a kidolgozott cirádákkal. Honoria Fell és férje történetét mesélte el, akik akkor érkeztek erre a helyre Smallwoodékkal és még néhány családdal, amikor itt még szűz vadon volt. Nemcsak az elszigeteltség és az éhezés veszélyével kellett szembenézniük, hanem a vadállatokkal is. Honoria egyszerűen és tisztán, szentimentalizmus nélkül írt a túlélésért folytatott küzdelmükről. És Stefan megtalálta, amit keresett.
A tarkóján felállt a szőr, miközben gondosan újraolvasta a bejegyzést. Aztán hátradőlt, és lehunyta a szemét. Igaza volt. Szemernyi kétség sem maradt benne. És ezek szerint azt is jól gondolta, hogy mi folyik éppen Fell's Churchben. Egy pillanatra rosszullét söpört rajta végig, és olyan düh, amitől törni-zúzni lett volna kedve, és szétverni valamit. Sue. Szegény Sue, aki Elena barátnője volt... ezért halt meg. Egy vérszertartásért, egy gusztustalan beavatás során. Stefannak ölni támadt kedve. Aztán elhalványult benne a düh, és ádáz elszántság vette át a helyét, hogy megállítsa ezt az egészet, és rendbe hozza a dolgokat. Megígérem, suttogta Elenának magában. Valahogy meg fogom állítani. Mindenáron. Felnézett, és a szeme Matt figyelő tekintetével találkozott. 51 Matt Elena naplóját tartotta a kezében, és becsukta a hüvelykujja fölött. E pillanatban Matt szeme éppen olyan sötétkéknek tűnt, mint Elenáé. Túl sötétnek, telve nyugtalansággal, gyásszal és valami keserűséggel. - Megtaláltad - állapította meg Matt. - És rettenetes. - Igen. - Ez várható volt. - Matt visszatolta Elena naplóját a helyére, és felállt. A hangja szinte elégedetten csengett. Mintha sikerült volna bebizonyítania valamit. - Megspórolhattam volna neked az ideutat. - Matt a zsebében lévő aprót csörgetve végignézett a sötét könyvtáron. A felületes szemlélő nyugodtnak vélhette volna, de a hangja elárulta. Áradt belőle a feszültség. -
Ha az ember a lehető legrosszabbat képzeli el, mindig igaza lesz - jelentette ki. - Matt... - Váratlanul aggodalom nyilallt Stefanba. Mióta visszatért Fell's Churchbe, túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy rendesen megnézze magának Mattet. Most jött rá, hogy megbocsáthatatlanul ostoba volt. Valami nagyon nincs vele rendben. Matt egész teste merev volt a felszín alatt húzódó feszültségtől. És Stefan megérezte az elméjében tomboló gyötrelmet és kínt. - Matt, mi a baj? - kérdezte csendesen. Felállt, és odalépett hozzá. - Én csináltam valamit? - Jól vagyok. - Reszketsz. - Ez igaz is volt. Apró rángások futottak végig a feszes izmokon. - Azt mondtam, jól vagyok! - pördült arrébb Matt, és védekezően felhúzta a vállát. - Egyébként is, mivel tudnál te megbántani engem? Úgy értem, azon kívül, hogy lenyúlod a csajomat és megöleted? Ez a szúrás másfajta volt, Stefan szíve környékét érte, és egyenesen belehatolt. Mint a penge, ami egykor megölte. Stefan megpróbált levegőt venni, a hangjában nem bízott. - Ne haragudj! - Matt hangja ólomnehéz volt, és amikor Stefan odanézett, látta, hogy a válla előreesett. - Gáz volt ilyet mondani. - Csak az igazat mondtad. - Stefan várt egy pillanatig, majd nyugodt hangon hozzátette: - De nem csak ez a probléma, igaz?
Matt nem válaszolt. A földre meredt, és a lábfejével félretolt valami láthatatlan dolgot. Épp amikor Stefan már feladta volna, ő is előrukkolt egy kérdéssel. - Milyen a világ igazából? - Milyen a... micsoda? - A világ. Te nagyon sokat láttál belőle, Stefan. Négy vagy öt évszázad előnyöd van velünk szemben, nem igaz? Szóval, hogy van ez? Úgy értem, olyan hely a világ, amit érdemes megmenteni, vagy alapvetően egy trágyadomb? Stefan lehunyta a szemét. - Ó! - És mi van az emberekkel, Stefan, hmm? Az emberi fajjal. Mi vagyunk a betegség, vagy csak egy tünet? Úgy értem, vegyünk olyasvalakit, mint... mint Elena. Matt hangja megremegett, de folytatta. - Elena meghalt, hogy a város biztonságos legyen az olyan lányok számára, mint például Sue. És most Sue is halott. És az egész kezdődik elölről. Soha nincs vége. Nem győzhetünk. Mit árul ez el? - Matt! 52 - Igazából azt szeretném kérdezni, hogy mi az értelme? Van valami univerzális vicc, amit én nem értek? Vagy az egész dolog csak egy kicseszett nagy tévedés? Érted, mit akarok mondani? - Értem, Matt. - Stefan leült, és beletúrt a hajába. - Ha egy pillanatra befognád, megpróbálnék válaszolni. Matt odahúzott egy széket, és lovaglóülésben ráült. Remek. Mindent bele. - A tekintete kemény volt és kihívó, de Stefan meglátta az értetlen fájdalmat, ami mögötte fortyogott.
- Rengeteg gonoszságot láttam, Matt, többet, mint képzelnéd - magyarázta Stefan. - És meg is éltem. Mindig a részem marad, akárhogy is küzdök ellene. Néha úgy érzem, az egész emberi faj gonosz, nem csak az én fajtám. És néha úgy érzem, mindkét fajtából elég sokan gonoszok ahhoz, hogy mindegy legyen, mi történik a többivel. De belegondolva, én sem tudok többet, mint te. Nem tudom megmondani, van-e értelme, vagy hogy jól fog-e végződni minden. - Stefan egyenesen Matt szemébe nézett, és elszántan ejtette ki a szavakat. - De lenne nekem is egy másik kérdésem. Nem mindegy? Matt rámeredt. - Nem mindegy? - Igen. Hogy nem mindegy-e. - Nem mindegy-e, hogy gonosz-e az univerzum, és meg tudjuk-e valaha változtatni? - Matt a hitetlenkedéstől egyre hangosabban beszélt. - Igen, nem mindegy? - Stefan előrehajolt. - Mi a szándékod, Matt Honeycutt, ha minden rossz, amit elmondtál, igaz? Mit tehetsz te, személyesen? Feladod a harcot, és csatlakozol a cápákhoz? Matt megmarkolta a szék támláját. - Miről beszélsz? - Végtére, ez is egy lehetőség. Damon állandóan erről beszél. Csatlakozhatsz a gonosz oldalhoz, a nyertes oldalhoz is. És senki nem hibáztathat, mert ha tényleg ilyen az univerzum, miért ne lehetnél te is? - A pokolba! - tört ki Mattből. Kék szeme lángolt, és a fiú félig felemelkedett a székről. - Lehet, hogy Damonnek ez a megoldása! De csak azért, mert a helyzet reménytelen, még nem rendes dolog feladni a
harcot. Még ha tudnám, hogy reménytelen, akkor is meg kéne próbálnom. Meg kell próbálnom, a fenébe is! - Tudom. - Stefan hátradőlt, és halványan elmosolyodott. Fáradt mosoly volt, de érződött belőle a lelki rokonság, amit Matt iránt érzett abban a pillanatban. És egy másodperccel később meglátta Matt arcán, hogy ő is megértette. - Tudom, mert én is így érzek - folytatta Stefan. - Nem szabad feladni, csak azért, mert vesztésre állunk. Meg kell próbálnunk... mert ha nem, csak a behódolás marad. - Én nem hódolok be semminek - csikorgatta a fogát Matt. Úgy tűnt, mintha sikerült volna újraéleszteni a benne lángoló tüzet. -Soha - tette hozzá. - Tudod, a „soha" az hosszú idő - válaszolta Stefan. - De ha ez számít valamit, én sem adom fel. Nem tudom, lehetséges-e, de meg fogom próbálni. - Más sem tehet többet - válaszolta Matt. Lassan felegyenesedett. Az izmaiból kiszállt a feszültség, és a tekintete olyan tiszta, szinte szúrós kék színű lett, amilyenre Stefan emlékezett. - Oké - mondta csendesen. - Ha megtaláltad, amiért jöttél, akkor menjünk vissza a lányokhoz! 53 Stefan elgondolkozott, és az agya sebességet váltott. Matt, ha igazam van abban, hogy mi folyik itt, akkor a lányoknak egy darabig nem esik baja. De azért menj, és vedd át tőlük az őrködést! Én még szeretnék elolvasni valamit... egy Gervasius Tilberiensis nevű fickótól, aki a tizenharmadik század elején élt.
- Még nálad is korábban, mi? - kérdezte Matt, Stefan ajkán pedig egy mosoly árnyéka futott át. Egy pillanatig csak álltak, és egymást nézték. - Rendben. Akkor Vickie-éknél találkozunk. - Matt az ajtó felé fordult, majd habozni kezdett. Hirtelen visszafordult, és kinyújtotta a kezét. - Stefan... örülök, hogy megint itt vagy. Stefan megszorította. - Én meg ennek örülök. - Csak ennyit mondott, de belül olyan melegséget érzett, ami elmosta a sajgó fájdalmat. És a magányosság egy részét is. 54 8. z autóból Bonnie és Meredith épp belátott Vickie ablakán. Jobb lett volna, ha közelebb vannak, de akkor észrevehették volna őket. Meredith kiöntötte a kávé utolját a termoszból, és megitta. Aztán ásított egyet. Ettől lelkiismeret-furdalása támadt, és Bonnie-ra pillantott. - Te is rosszul alszol mostanában? - Igen. Fogalmam nincs, miért - válaszolta Meredith. - Gondolod, hogy a fiúk el is beszélgetnek? Meredith élesen pillantott a barátnőjére, láthatóan elcsodálkozott, majd elmosolyodott. Bonnie most jött rá, hogy Meredith nem számított arra, hogy kitalálja. Remélem - válaszolta Meredith. - Mattnek jót tenne. Bonnie bólintott, és hátradőlt az ülésen. Meredith autója még soha nem tűnt ennyire kényelmesnek. Amikor ismét a barátnőjére pillantott, Meredith már aludt. Ó, remek. Nagyszerű. Bonnie a kávéscsészéjébe pillantott, és elfintorodott. Nem merte elengedni magát,
ha mindketten elalszanak, abból még baj lehet. A tenyerébe vájta a körmét, és Vickie kivilágított ablakára meredt. Amikor a látása kezdett elhomályosodni és szellemképessé válni, tudta, hogy tennie kell valamit. Friss levegő. Az segítene. Nem ügyelt rá, hogy csöndesen nyissa ki az ajtót, ám Meredith továbbra is egyenletesen lélegzett. Biztosan nagyon fáradt - gondolta Bonnie, miközben kiszállt. Óvatosabban csukta be az ajtót, és bezárta Mereditht. És csak ekkor döbbent rá, hogy nincs nála kulcs. Hát, sebaj, majd felébreszti, hogy engedje vissza. Előtte meg ránéz Vickie-re. Valószínűleg még ébren van. Az ég borongós és felhős volt, a levegő viszont meleg. Vickie-ék háza mögött egy fekete diófa susogott alig észrevehetően. Tücskök ciripeltek, de monoton hangjuk csak egy nagyobb csend részének tűnt. A lonc illata betöltötte Bonnie orrát. Könnyedén megkocogtatta Vickie ablakát, miközben bekukucskált a függöny résein. Semmi válasz. Az ágyon csak egy takarókupacot látott, aminek a felső végén barna haj lógott ki. Vickie is aludt. Amint Bonnie ott állt, mintha vastagabbá vált volna körülötte a csend. A tücskök abbahagyták a ciripelést, és a fák is mozdulatlanná merevedtek. Mindeközben Bonnie mintha erőlködött volna, hogy meghalljon valamit, amiről tudta, hogy ott van. Nem vagyok egyedül, döbbent rá. Ezt nem a hagyományos érzékszervei adták a tudtára. Hanem a hatodik érzéke, ami megborzongatta a karját,
és jeges hidegként kúszott végig a gerincén. Most ébresztette fel az Erő jelenléte. Volt... valami... a közelben. Valami... ami őt figyelte. A 55 Bonnie lassan megfordult, semmilyen hangot nem mert kiadni. Ha nem zajong, talán nem kapja el az az izé. Talán nem veszi észre. A csend halálossá, baljóssá vált. A saját szíve dobogásával együtt zúgott a fülében. És Bonnie nem bírta elfojtani a rémképeket, hogy mi vetheti rá magát üvöltve bármelyik pillanatban. Valami olyasmi, aminek meleg, nedves keze van, gondolta, miközben a hátsó kert sötétjébe meredt. Fekete szürkével, fekete feketével, csak ennyit látott. Minden alak lehet bármi, és mintha minden árnyék mozogna. Valami, aminek meleg, nyirkos keze van, és olyan karja, ami egy pillanat alatt összeroppanthatja... Egy gally roppanása sortűzként hangzott fel a fülében. Bonnie sebesen megpördült, és hegyezni kezdte a fülét. De csak sötétség volt és csend. Egy kéz érintette meg a tarkóját. Bonnie ismét megpördült, és majdnem elájult. Túlságosan rettegett ahhoz, hogy felsikoltson. Amikor meglátta, ki az, a döbbenettől minden érzékszerve felmondta a szolgálatot, csakúgy, mint az izmai. Összerogyott volna, ha az illető el nem kapja. - Ijedtnek tűnsz - jegyezte meg Damon kedvesen. Bonnie megrázta a fejét. Még nem nyerte vissza a hangját. Még mindig úgy érezte, hogy mindjárt elájul. De ugyanakkor megpróbált elhúzódni. Damon nem
fogta szorosabban, de el sem engedte. A vergődésnek pont annyi haszna volt, mintha puszta kézzel akart volna áttörni egy téglafalon. Végül feladta, és megpróbált levegőhöz jutni. - Tőlem félsz? - kérdezte Damon. Mindentudóan mosolygott, mintha közös titkuk lenne. - Tőlem nem kell félned. Elena vajon hogy kezelte ezt a dolgot? Hát nem túl jól, emlékezett vissza Bonnie. Elena a végén megadta magát Damonnek. Damon győzött, és megkapta, amit akart. A férfi elengedte Bonnie egyik karját, hogy nagyon könnyedén végigsimítson a lány felső ajkán. - Azt hiszem, el kellene mennem - mondta - nem téged ijesztgetni. Ezt szeretnéd? Mint egy nyuszi a kígyó előtt, gondolta Bonnie. Így érezhetik magukat a nyulak. Csak én nem hiszem, hogy meg akarna ölni. Viszont lehet, hogy magamtól is meghalok. Úgy érezte, mintha bármelyik pillanatban elolvadhatnának a lábai, mintha össze akarna esni. Valami melegség és remegés támadt benne. Találj ki valamit... de gyorsan. Azok a feneketlen, fekete szemek kezdték betölteni a világegyetemet. Bonnie mintha csillagokat is látott volna bennük. Gondolkozz! Gyorsan. Elenának ez nem tetszene, gondolta abban a pillanatban, amikor Damon ajka az ajkához ért. Csak az volt a baj, hogy nem volt elég erős, hogy ezt ki is mondja. A melegség egyre nőtt, szétáradt benne az ujja hegyétől a talpáig. Damon ajka hűvös volt, akár a selyem, de minden más olyan meleg. Bonnie-nak nem kellett
félnie, elengedhette magát, és úszhatott az árral. Valami édes érzés öntötte el... - Mi az ördög folyik itt? A hang megtörte a csendet, megtörte a varázst. Bonnie összerezzent, és sikerült elfordítania a fejét. Matt állt a kert szélénél ökölbe szorított kézzel, a szeme akár a jégszilánkok. Olyan hideg, hogy szinte éget. - Őt hagyd békén - mondta. Bonnie meglepetésére engedett a karján a szorítás. Hátralépett, megigazgatta a blúzát, és egy kicsit még zihált. Az agya ismét zakatolni kezdett. 56 - Semmi gond - nyugtatta meg Mattet szinte normális hangon. - Én csak... - Menj vissza a kocsiba, és maradj is ott! Na ne már, gondolta Bonnie. Örült, hogy Matt megérkezett, a színre lépését nagyon jól időzítette. De ez a védelmező atyáskodás már egy kicsit sok volt. - Figyelj, Matt... - Indulj! - vágott közbe a fiú, még mindig Damont nézve. Meredith nem hagyta volna, hogy így parancsolgassanak neki. Elena pedig semmiképpen. Bonnie épp azt akarta mondani, hogy üljön be Matt a kocsiba, amikor hirtelen ráébredt valamire. Hónapok óta ez volt az első eset, amikor azt látta, hogy Mattet tényleg érdekli valami. A kék szempárba visszatért a tűz - a jogos harag hideg villogása, amitől még Tyler Smallwood is meg szokott hátrálni. Matt e
pillanatban élt, és tele volt energiával. Ismét önmaga lett. Bonnie az ajkába harapott. Egy pillanatig még küzdött az önérzetével. De legyőzte, és lesütötte a szemét. - Köszönöm, hogy megmentettél - dünnyögte, majd elindult. Matt olyan dühös volt, hogy nem mert közelebb lépni Damonhoz, mert attól tartott, hogy esetleg megüti. A jeges sötétség Damon tekintetében pedig azt súgta, hogy ez nem lenne túl jó ötlet. Ám Damon hangja köznapi volt, szinte érzéketlen. Tudod, a vérszomjam nemcsak múló szeszély, hanem olyan szükséglet, amelynek éppen az útjában állsz. Csak azt teszem, amit muszáj. Ez a közönyös érzéketlenség már túl sok volt Mattnek. Ők táplálékként gondolnak ránk, sistergett az agyában. Ők vadászok, mi zsákmány vagyunk. És Bonnie-ba mélyesztette a karmait, Bonnie-ba, aki egy kölyökmacskával sem tudna elbánni. Megvetően megszólalt: - Akkor miért nem méltó ellenfelekkel kezdesz? Damon elmosolyodott, mire a levegő érezhetően lehűlt. - Például veled? Matt rámeredt. Érezte, hogy megfeszülnek az izmok az állkapcsában. Pár pillanattal később azt felelte: Megpróbálni megpróbálhatod. - Annál azért többre telne, Matt. - Damon egyetlen lépést tett a fiú felé, akár egy vadat cserkésző párduc. Mattnek önkéntelenül is a nagymacskák jutottak eszébe, az erőteljes ugrásaik és az éles, marcangoló fogaik.
Eszébe jutott, hogy nézett ki Tyler a hombárban, miután Stefan elintézte. Mint a hentesáru. Hentesáru és vér. - Mi volt annak a történelemtanárnak a neve? - kérdezte Damon selymes hangon. Láthatóan kezdte élvezni a helyzetet. - Tanner, igaz? Vele is többre tellett. - Gyilkos vagy. Damon sértődés nélkül bólintott, mintha csak bemutatkozott volna. - Persze belém döfött egy kést. Nem akartam teljesen kiszívni, de felidegesített, úgyhogy meggondoltam magam. Te is idegesítesz, Matt. Matt megfeszítette a térdét, nehogy elszaladjon. Most már nem egyszerűen egy kecsesen osonó macskaszerűségről volt szó, nem egyszerűen a földöntúli fekete pillantásról. Volt valami Damonben odabent, ami rettegést keltett az emberi elmében. Valami rosszindulat, ami közvetlenül Matt véréhez szólt, és azt mondta neki, hogy meneküljön mindenáron. 57 De nem szaladt el. A Stefannal folytatott beszélgetés már elhalványult benne, de egy dologra azért emlékezett. Hogy akkor sem szalad el, ha itt helyben meghal. Ne legyél hülye - mondta Damon, mintha Matt minden egyes gondolatát hallotta volna. - Még soha nem vettek tőled vért erőszakkal, igaz? Az fáj, Matt. Nagyon fáj. Elena, jutott Matt eszébe. Amikor Elena először ivott a véréből, akkor meg volt rémülve, és a félelem önmagában is elég rossz volt. De akkor szabad akaratából adott neki. Milyen lehet kényszer hatására? Nem fogok elszaladni. Nem kapom el a szemem.
Hangosan csak ennyit mondott, még mindig egyenesen Damon szemébe nézve: - Ha meg akarsz ölni, akkor fogd be, és csináld! Mert lehet, hogy erre képes vagy, de mást nem tudsz elérni nálam. - Te még az öcsémnél is ostobább vagy - mondta Damon. Két lépéssel átszelte a távolságot, ami közöttük volt. Elkapta Matt pólóját, a másik kezével pedig megfogta a nyakát. - Azt hiszem, ugyanúgy kell megtörjelek. Minden megfagyott. Matt érezte a saját félelme szagát, de nem mozdult. Most már nem tudott. Nem számított. Nem adta meg magát. Ha most meghal, akkor ebben a tudatban hal meg. Damon fogai fehéren villogtak az éjszakában. Élesek, mint a csontozókés. Matt szinte érezte a pengeéles harapást, anélkül, hogy hozzáértek volna. Semmiképpen nem hódolok be, gondolta, majd lehunyta a szemét. A lökés teljesen kilendítette az egyensúlyából. Megbotlott és hátraesett, a szeme felpattant. Damon elengedte, és ellökte magától. A fekete szemek kifejezéstelenül bámulták a porban. - Próbálok úgy fogalmazni, hogy megértsd-szólalt meg Damon. - Ne akaszd össze velem a bajszod, Matt! Veszélyesebb vagyok, mint képzelnéd. Most pedig tűnj el innen! Majd én őrködöm. Matt némán feltápászkodott. Megdörgölte a pólóját, ahol Damon összegyűrte. Aztán elindult, de nem szaladt, és nem rezzent össze Damon tekintetétől.
Győztem, gondolta. Még élek, úgyhogy győztem. És volt valami komor tisztelet abban a fekete szempárban a végén. Ettől Matt elgondolkozott pár dolgon. Komolyan elgondolkozott. Bonnie és Meredith a kocsiban ült, amikor visszaért. Láthatólag aggódtak. - Sokat kellett rád várni - mondta Bonnie. - Jól vagy? Bárcsak ne kérdezné ezt mindenki, gondolta Matt. - Jól vagyok - felelte, majd hozzátette: - Tényleg. - Egy pillanattal később úgy döntött, van még valami, amit meg kell említenie. - Ne haragudj, hogy rád kiabáltam, Bonnie. - Semmi baj - válaszolta Bonnie hűvösen. Majd megenyhülve hozzátette: - Tudod, sokkal jobban nézel ki. Kezdesz hasonlítani az egykori önmagadra. - Igen? - Matt ismét dörgölni kezdte gyűrött pólóját, miközben körbenézett. - Hát, a vámpírokkal való kötekedés jó bemelegítésnek tűnik. - Mit csináltatok? Leszegtétek a fejeteket, és az udvar két végéből egymásnak rohantatok? - kérdezte Meredith. 58 - Valami ilyesmi. Azt mondja, átveszi az őrséget. - Szerintetek bízhatunk benne? - kérdezte Meredith tárgyilagosan. Matt elgondolkozott. - Ami azt illeti, én bízom. Furcsa, de nem hinném, hogy bántaná. Ha pedig a gyilkos erre téved, szerintem nagy meglepetésben lesz része. Damon harcias kedvében van. Akár vissza is mehetünk a könyvtárhoz Stefanért.
Stefant nem látták a könyvtár körül, de miután az autó egyszer-kétszer végighajtott az utcán, előtűnt a semmiből. Egy vastag könyv volt nála. - Betöréses rablás, egy könyvtári könyv eltulajdonítása jegyezte meg Meredith. - Kíváncsi vagyok, mi jár manapság ezért? - Csak kölcsönvettem - felelte Stefan sértődötten. - Erre való a könyvtár, nem? És amire szükségem volt, azt lefénymásoltam a naplóból. - Úgy érted, megtaláltad? És kitaláltad, mi van? Akkor mondj el mindent, ahogy ígérted - kérte Bonnie. Menjünk a vendégházba! Stefan kicsit meglepettnek tűnt, amikor meghallotta, hogy Damon előkerült, és őrt áll Vickie-éknél, de nem tett a dologra megjegyzést. Matt nem árulta el neki, pontosan hogyan tűnt fel Damon, és észrevette, hogy Bonnie sem. - Majdnem teljesen biztos vagyok abban, hogy mi folyik Fell's Churchben. És a rejtély felét amúgy is megfejtettem - jelentette ki Stefan, amint kényelembe helyezték magukat a vendégház padlásán. - De csak egy módon tudom bebizonyítani, és csak egy módon tudom a másik felét is megoldani. Segítségre van szükségem, de ez nem könnyű kérés - pillantott Bonnie-ra és Meredithre. A lányok egymásra néztek, majd vissza rá. - Ez a pasas megölte az egyik barátunkat - szólalt meg Meredith. És az őrületbe kergetett egy másikat. Ha segítségre van szükséged, megkapod. - Kerüljön bármibe - tette hozzá Bonnie.
- Valami veszélyes dologról van szó, igaz? - kérdezte Matt. Nem tudta visszafogni magát. Mintha Bonnie már nem ment volna keresztül épp elég dolgon... - Veszélyes, igen. De az ő harcuk is. - Az tuti - vágta rá Bonnie. Meredith láthatóan próbált elfojtani egy mosolyt. Végül kénytelen volt elfordulni, és úgy vigyorogni. - Matt visszatért - felelte, amikor Stefan megkérdezte, mi olyan vicces. - Hiányoztál - tette hozzá Bonnie. Matt nem értette, miért mosolyog rajta mindenki, és ettől melege lett, és kényelmetlenül érezte magát. Odasétált az ablakhoz. - Tényleg veszélyes, nem akarlak félrevezetni titeket mondta Stefan a lányoknak. - De ez az egyetlen esélyünk. Az egész elég bonyolult, úgyhogy jobb lesz, ha az elején kezdem. Vissza kell mennünk Fell's Church alapításáig... Késő éjszakáig mesélt. Csütörtök, június 11., reggel 7.00. Kedves Naplóm! Tegnap nem tudtam írni, mert túl későn értem haza. Anya megint haragudott rám. Ha tudta volna, mit csináltam, hisztériás rohamot kap. Hogy vámpírokkal barátkozom, és olyan terveket szövögetek, amibe bele is halhatok. Amibe mindannyian belehalhatunk. 59 Stefannak van egy terve, amivel elkaphatjuk Sue gyilkosát. Elena terveire emlékeztet — és pont ez az, ami aggaszt. Mindig csodálatosan hangoztak, de nagyon sokszor csődöt mondtak.
Megbeszéltük, ki kapja a legveszélyesebb feladatot, és úgy döntöttünk, Meredith. Amivel nekem nincs bajom — úgy értem, ő tényleg erősebb és sportosabb nálam, továbbá mindig higgadt marad vészhelyzetekben. De egy kicsit zavar, hogy rögtön őt választották, különösen, hogy Matt. Úgy értem, annyira azért nem vagyok ügyetlen. Tudom, hogy nem vagyok olyan okos, mint a többiek, és messze nem vagyok olyan sportos vagy higgadt, de azért annyira béna sem vagyok. Én is értek egyhez-máshoz. Mindegy, szóval érettségi után látunk neki. Mindannyian benne vagyunk, kivéve Damont, aki Vickie-re fog vigyázni. Furcsa, de mostanában mindannyian megbízunk benne. Még én is. Annak ellenére, amit tegnap este velem tett, szerintem nem hagyná, hogy Vickie-nek bántódása essen. Azóta nem álmodtam Elenával. Azt hiszem, ha megint fogok, abba beleőrülök. Vagy soha többé nem alszom. Egyszerűen nem bírnám elviselni. Rendben, most jobb, ha megyek. Vasárnapra remélhetőleg megoldódik a rejtély, és elkapjuk a gyilkost. Megbízom Stefanban. Csak azt remélem, eszembe jut majd, mi a dolgom. 60 9. zóval, hölgyeim és uraim, átadom a szót 1992 végzőseinek! Bonnie a többiekkel együtt a levegőbe dobta a kalapját. Sikerült, gondolta. Történjék bármi ma este, sikerült leérettségiznünk. Voltak olyan percek ebben a tanévben,
amikor komolyan kételkedett benne, hogy még életben lesznek ballagáskor. Bonnie arra számított, hogy Sue halálára való tekintettel a ballagás komor lesz és sótlan. Ehelyett lázas izgalom áradt mindenhonnan. Mintha mindenki az életet ünnepelné - amíg még megteheti. Amikor a szülők is előrejöttek, nagy kavarodás lett, és a Robert E. Lee végzős évfolyama minden irányba szétspriccelt, éljenezve és dicsekedve. Bonnie visszaszerezte a kalapját, majd felnézett, egyenesen az anyukája fényképezőgépének lencséjébe. Viselkedj normálisan, ez a fontos, mondogatta magának. A szeme sarkából meglátta a tömeg szélén Elena nagynénjét, Judith nénit és a férjét, Robert Maxwellt. Robert Elena kistestvérének, Margaretnek a kezét fogta. Amikor meglátták Bonnie-t, bátran rámosolyogtak, de amikor elindultak felé, Bonnie kezdte kényelmetlenül érezni magát. - Ó, Miss Gilbert... úgy értem, Mrs. Maxwell... nem kellett volna - mondta, amikor Judith néni átnyújtott neki egy kis, rózsaszín rózsacsokrot. Judith néni könnyes szemmel rámosolygott. - Ez nagyon különleges nap lett volna Elena számára - mondta. Szeretném, ha számodra és Meredith számára is különleges lenne. - Jaj, Judith néni! - Bonnie hirtelen felindulásból a nyakába ugrott. - Nagyon sajnálom - suttogta. - Maga is tudja, mennyire. - Mindannyiunknak hiányzik - válaszolta Judith néni. Aztán hátralépett, ismét elmosolyodott, és mindhárman távoztak. Bonnie egy ideig még nézte őket, gombóccal a
torkában, majd az eszeveszetten ünneplő tömeg felé fordult. Ott volt Ray Hernandez, akivel az évnyitó bálon megjelent, és aki most mindenkit meghívott az általa rendezett bulira aznap estére. Ott volt Tyler barátja, Dick Carter, aki jó szokása szerint éppen hülyét csinált magából. Tyler önelégülten vigyorgott, miközben az apja az egyik képet csinálta róla a másik után. Matt fapofával hallgatott egy futballösztöndíj-felelőst a James Mason Egyetemről. Meredith a közelben állt, kezében egy csokor vörös rózsával, láthatóan tépelődve. Vickie nem volt ott. A szülei otthon tartották, azt mondták, nincs olyan állapotban, hogy megjelenjen. Caroline sem volt ott. A heroni szállodában maradt. Az anyukája azt mondta Bonnie anyukájának, hogy influenzás, de Bonnie tudta az igazat. Caroline egyszerűen fél. És lehet, hogy neki van igaza, gondolta Bonnie, miközben Meredith felé indult. Lehet, hogy Caroline lesz az egyetlen, aki túléli ezt a hetet. Nézz ki úgy, ahogy szoktál, viselkedj úgy, ahogy szoktál. Bonnie odaért Meredith csoportjához. Meredith éppen a csokor köré tekerte a vörös-fekete bojtot a sapkájáról. Bonnie gyorsan körbepillantott. Remek. Jó helyen vannak. És jó időben. S 61 - Csak óvatosan, még tönkremegy - mondta hangosan. Meredith elgondolkozó, nosztalgikus arckifejezése nem változott. Továbbra is a bojtot bámulta, és hajlítgatta
felfelé. - Nem igazság - felelte -, hogy mi kaptunk ilyet, Elena meg nem. Ez nem helyes. - Tudom, hogy rettenetes - válaszolta Bonnie. De könnyed hangon beszélt. - Bárcsak tehetnénk valamit, de nem tudunk. - Ez annyira nem helyes - folytatta Meredith, mintha meg se hallotta volna. - Itt állunk a napon, a ballagáson, ő pedig ott van az alatt a... kő alatt. - Tudom, tudom - nyugtatgatta Bonnie. - Meredith, ne izgasd fel magad! Próbálj valami másra gondolni! Figyelj, miután megvacsoráztatok a szüleiddel, nem akarsz eljönni Raymond bulijára? Bár nem vagyunk meghívva, azért beugorhatunk. - Nem! - felelte Meredith meglepő vehemenciával. Nem akarok bulizni. Hogy jut eszedbe, Bonnie? Hogy lehetsz ennyire sekélyes? - Hát, valamit tennünk kell... - Megmondom neked, én mit fogok tenni. Vacsora után felmegyek a temetőbe. Ezt leteszem Elena sírjára. Ennyit megérdemel. - Meredith ökle elfehéredett, ahogy a bojtot rázta a kezében. - Meredith, ne butáskodj! Nem mehetsz fel oda, különösen nem éjszaka. Ez őrültség. Matt is ezt mondaná. - Hát, Mattet nem fogom megkérdezni. Senkit nem fogok megkérdezni. Egyedül megyek. - Azt nem teheted. Te jó ég, Meredith, én mindig azt hittem, hogy te okos lány vagy... - Én pedig mindig azt hittem, hogy szorult beléd némi érzékenység. De úgy tűnik, gondolni sem akarsz
Elenára. Netán azért, mert le akarsz csapni a volt pasijára? Bonnie pofon vágta Mereditht. Tisztességes pofon volt, lendületből. Meredith élesen beszívta a levegőt, fél keze az arcához rebbent. Körülöttük mindenki csak bámult. - Ennyit rólad, Bonnie McCullogh - szólalt meg Meredith pár pillanattal később, halálosan csendesen. Soha többé nem akarok veled beszélni. - Azzal sarkon fordult, és elmasírozott. - Nekem még a soha is túl korán lenne! - kiabálta utána Bonnie. Mindenki elkapta a tekintetét, amikor Bonnie körülnézett. De kétség sem férhetett hozzá, hogy az elmúlt pár percben ők voltak a figyelem középpontjában Meredithszel. Bonnie az ajkába harapott, hogy el ne vigyorogja magát, majd odasétált Matthez, aki végre lerázta a sportösztöndíjas pasit. - Milyen volt? - dünnyögte. - Jó. - Szerinted a pofon már túlzás volt? Az nem igazán volt benne a tervben, csak a pillanat hevében csináltam. Lehet, hogy túl átlátszó volt... - Remek volt, egyszerűen remek. - Matt gondolatai mintha máshol jártak volna. Nem keltett olyan érzéketlen, apatikus, befelé forduló benyomást, mint az utóbbi hónapokban, de szórakozottnak tűnt. - Mi az? Valami nincs rendben a tervvel? - kérdezte Bonnie. 62
- Nem, nem. Figyelj, Bonnie, gondolkoztam. Te fedezted fel Tanner holttestét a Kísértetházban tavaly Halloweenkor, igaz? Bonnie megdöbbent. Akaratlanul is megborzongott az undortól. - Hát, én voltam az első, aki rájött, hogy halott, tényleg meghalt, nem csak játssza a szerepét. De mi a csudáért hozod ezt most fel? - Mert te talán tudsz erre válaszolni. Képes lehetett Tanner kést döfni Damonbe? - Micsoda? - Nos, igen vagy nem? - Én... - Bonnie pislogott, a homlokát ráncolta. Aztán vállat vont. - Gondolom, igen. Emlékszel, egy druida áldozati szertartás életképe volt, és valódi kést használtunk. Gondolkoztunk rajta, hogy esetleg játékkés legyen, de mivel Tanner közvetlenül a kés mellett feküdt, arra jutottunk, hogy így is biztonságos lesz. Ami azt illeti... - Bonnie még jobban ráncolta a homlokát. - Azt hiszem, amikor megtaláltam a holttestet, a kés máshol volt, mint ahol hagytuk. De a kölykök is arrébb rakhatták. Matt, miért érdekel ez téged? - Csak azért, amit Damon mondott - válaszolta a fiú, ismét a semmibe meredve. - Kíváncsi voltam, igaz-e. - Ó! - Bonnie hiába várta a folytatást. - Nos - mondta végül a lány -, most, hogy ezt tisztáztuk, visszatérnél végre a földre? És nem gondolod, hogy illene átkarolnod? Csak hogy látsszon, hogy az én oldalamon állsz, és kizárt, hogy elmenj ma este Meredithszel Elena sírjához?
Matt felhorkant, de a távoli tekintet eltűnt a szeméből. Egy röpke pillanatra átkarolta Bonnie-t, és megszorította. Déjá vu, gondolta Meredith a temető kapujában. Csak azt nem tudta pontosan eldönteni, melyik temetős élményére emlékezteti ez az éjszaka. Olyan sok volt. Bizonyos értelemben az egész itt kezdődött. Itt esküdött meg Elena, hogy nem nyugszik, amíg meg nem szerzi Stefant. Őt és Bonnie-t is rávette, hogy megesküdjenek, hogy segítenek neki - vérszerződéssel. Milyen praktikus, gondolta most Meredith. És itt történt, hogy Tyler erőszakoskodni kezdett Elenával az évnyitó bál estéjén. Stefan érkezett a megmentésére, és akkor kezdődött kettejük története. Ez a temető nagyon sok mindent látott. Azt is, amikor decemberben felmentek a dombra a romtemplomhoz, Katherine rejtekhelyét keresve. Heten mentek le a kriptába: Meredith, Bonnie, Matt, Elena, Stefan, Damon és Alaric. De csak hatan jöttek ki aznap éjjel. Amikor Elenát is kihozták, csak azért tették, hogy eltemethessék. Ez a temető volt a kezdet és a vég is. És lehet, hogy ma éjjel egy újabb vég következik. Meredith elindult. Bárcsak itt volnál, Alaric, gondolta. Tudnék mit kezdeni az optimizmusoddal és a természetfelettivel kapcsolatos tudásoddal -az izmaidról nem is beszélve. Elena fejfája persze az új temetőben volt, ahol nyírták a füvet, és a sírokat koszorúk díszítették. A kő nagyon egyszerű volt, szinte unalmas, rövid felirattal. Meredith
lehajolt, és letette a rózsacsokrot. Aztán mellérakta a vörös-fekete bojtot a sapkájáról. A homályban 63 egyformának tűnt a két szín, mint az alvadt vér. Meredith letérdelt, és csendben imára kulcsolta a kezét. Várni kezdett. Körülötte mozdulatlan volt a temető. Mintha rá várt volna, visszafojtott lélegzettel. Mindenfelé fehér kősorok húzódtak, halványan derengve. Meredith feszülten fülelt. Aztán meghallott valamit. Nehéz lépteket. A fejét lehajtva csendben maradt, és úgy tett, mintha nem vett volna észre semmit. A léptek közeledtek, gazdájuk nem is próbált lopakodni. - Szia, Meredith. Meredith gyorsan körbenézett. - Ó... Tyler - szólalt meg. - Megijesztettél. Azt hittem... de mindegy. - Igen? - Tyler szája ijesztő mosolyra húzódott. - Hát, sajnálom, ha csalódást okoztam. De csak én vagyok az, senki más. - Mit keresel itt, Tyler? Nincs valami jó buli? - Én ugyanezt kérdezhetném tőled. - Tyler tekintete a sírkőre és a bojtra villant, és az arca elsötétült. - De azt hiszem, már tudom a választ. Miatta vagy itt. Elena Gilbert, Fény a Sötétségben miatt - olvasta gúnyosan. - Pontosan - válaszolta Meredith rezzenéstelenül. Tudod, az Elena fényt jelent. És az biztos, hogy sok sötétség vette körül. Majdnem legyőzte, de végül Elena nyert. - Lehet - mondta Tyler, majd elgondolkozva, hunyorogva tornáztatni kezdte az állát. - De tudod,
Meredith, a sötétség trükkös dolog. Mindig akad még belőle a mellékutcákban. - Mint ma éjjel is - pillantott fel Meredith az égre. Tiszta volt, és halvány csillagok pettyezték. - Nagyon sötét van, Tyler. De előbb vagy utóbb feljön a nap. - Igen, de előtte a hold jön fel — kacagott fel Tyler hirtelen, mintha csak ő értené a viccet. - Hé, Meredith, láttad már a Smallwood-parcellát? Gyere, megmutatom. Nincs messze. Pont úgy, ahogy Elenának, gondolta Meredith. Bizonyos értelemben élvezte a szópárbajt, de nem tévesztette szem elől, hogy miért jött ide. Hideg kezét a kabátzsebébe csúsztatta, és megkereste az apró verbénahajtást. - Kösz, nem, Tyler. Szerintem inkább itt maradok. - Biztos vagy benne? A temető veszélyes egyedül. Nyughatatlan lelkek, gondolta Meredith. Egyenesen Tyler szemébe nézett. - Tudom. A fiú ismét vigyorogni kezdett, sírkőszerű fogait villogtatva. - Egyébként innen is látszik, ha jó a szemed. Nézz arra, az ótemető felé. Látod azt a fénylő vöröset a közepén? - Nem. - Kelet felé halvány világosság derengett a fák felett. Meredith azon tartotta a szemét. - Jaj, ne már, Meredith! Legalább megpróbálhatnád. Ha feljön a hold, jobban fogod látni. - Tyler, nem pazarolhatom itt tovább az időmet. Megyek. - Nem mész - válaszolta a fiú. Majd amikor Meredith az öklébe szorította a verbénát, panaszosan hozzátette: Úgy értem, amíg el nem mondom a sírkő történetét,
ugye? Remek sztori. Tudod, vörös márványból készült, egyedüliként az egész temetőben. És az a golyó a tetején... látod? Legalább egy tonna. De mozog. Mindig megfordul, mielőtt egy Smallwood meghal. A nagyapám nem hitt benne, ezért megkarcolta alul az elejét. Nagyjából havonta kijárt, hogy megnézze. Egy szép napon a hátsó oldalra került a karcolás. A golyó teljesen 64 megfordult. A nagyapám mindent megtett, hogy visszaforgassa, de nem tudta. Túl nehéz volt. Aznap éjjel meghalt álmában. Őt is oda temették. - Valószínűleg szívrohamot kapott az erőlködéstől vágta rá Meredith csípősen, de bizsergett a tenyere. - Fura lány vagy te, nem igaz? Mindig olyan hűvös. Mindig olyan összeszedett. Mi kell ahhoz, hogy sikoltozni kezdjél? - Megyek, Tyler. Ebből elegem van. A fiú megvárta, amíg tesz pár lépést, majd megszólalt: De aznap éjjel Caroline-éknál sikoltoztál, nem? Meredith megfordult. - Ezt meg honnan tudod? Tyler az égre vetette a szemét. - Ne nézz már ennyire hülyének, jó? Sok mindent tudok, Meredith. Például azt is, hogy mi van a zsebedben. Meredith keze megmerevedett. - Ezt hogy érted? - Verbéna, Meredith. Verbena officinalis. Van egy barátom, aki ért az ilyesmihez. - Tyler most már koncentrált, és úgy figyelte egyre szélesedő mosollyal Meredith arcát, mintha a kedvenc tévéműsora lenne. Mint egy macska, akinek már nincs kedve tovább játszani az egérrel, támadásba lendült. - És azt is tudom,
mire való. - Színpadiasan körülnézett, és a szájához emelte a mutatóujját. - Csss! Vámpírok ellen - suttogta. Majd hátravetette a fejét, és hangosan felnevetett. Meredith hátrálni kezdett. - Azt hiszed, segít rajtad, igaz? De mondok egy titkot. Meredith felmérte a távolságot az ösvényig. Az arca meg se rezzent, de belül vadul remegni kezdett. Nem volt biztos benne, hogy sikerülni fog. - Nem mész te sehova, bébi - mondta Tyler, és hatalmas kéz csattant Meredith csuklóján. Forró volt és nyirkos, ahol a kabátujj alatt a lány bőréhez ért. - Itt maradsz, és megvárod a meglepetést. - Tyler lehajolt, a fejét előretolta, az ajkain pedig diadalittas mosoly játszott. - Engedj el, Tyler! Ez fáj! - Meredithen Tyler érintésétől pánik cikázott végig. De a kéz egyre erősebben szorította, a csontjaihoz dörgölte az inait. - Ez titok, bébi, senki más nem tudja - húzta oda magához Tyler, és forrón az arcába lehelt. - Mielőtt idejöttél, felvértezted magad vámpírok ellen. De én nem vámpír vagyok. Meredith szíve zakatolt. - Engedj el! - Előtte szeretném, ha odanéznél. Most már látszik a sírkő - fordította meg Tyler Mereditht, hogy ne is legyen más választása. És igaza volt: Meredith tényleg látta a követ, a vörös emlékművet és a tetején a fényes gömböt. Vagy talán... nem is gömböt. A márványgolyó úgy nézett ki, mint a... mint a... - Most nézz kelet felé! Mit látsz ott, Meredith? folytatta Tyler izgalomtól rekedtes hangon. A telehold volt az. Miközben beszélgettek, felkelt a hold, és most a dombok felett függött tökéletesen
kereken és elképesztően felfúvódva, hatalmas, duzzadt, vörös labdaként. És így nézett ki a sírkő is. Mint egy vértől csöpögő telehold. - Te vámpírok ellen készültél idejövet, Meredith szólalt meg a lány mögött Tyler még rekedtebben. - De a Smallwoodok egyáltalán nem vámpírok. Hanem valami egészen más faj. 65 És felmordult. Emberi torok képtelen lenne olyan hangot kiadni. Nem állathangutánzat volt, hanem igazi. Egy kegyetlen, gyomorból jövő morgás, ami egyre magasabbá vált, és Meredith megpördült, hogy a fiúra nézzen, hogy hitetlenkedve bámulja. Amit látott, az olyan szörnyű volt, hogy az elméje nem bírta befogadni... Meredith felsikoltott. - Mondtam, hogy meglepetés vár. Hogy tetszik? kérdezte Tyler. A hangja testes lett a nyáltól, vörös nyelve pedig hosszú kutyafogak sorai között kunkorodott. Az arca nem volt arc többé. Groteszk orrá hegyesedett elöl, a szeme pedig sárga lett, hosszúkás pupillákkal. Vörösesszőke haja lenőtt az arcára, hátul pedig a nyakára. Irhaként. - Idefent annyit sikoltozol, amennyit akarsz, úgyse hallja meg senki - tette hozzá. Meredith összes izma megfeszült, és megpróbált elhúzódni a fiútól. Ez zsigeri reakció volt, akkor sem tudta volna irányítani, ha akarja. Tyler lehelete forró volt és állatias, mint egy ragadozóé. Meredith csuklójába vájó körmei tompa, fekete karmokká változtak. A lánynak nem volt ereje tovább sikoltozni.
- Vannak vérszomjas dolgok a vámpírokon kívül is mondta Tyler új, fröcsögő hangján. - És én is szívesen megkóstolnám a véredet. De előtte játszunk egy kicsit. Bár még mindig két lábon állt, a teste púpos volt és furcsán torz. Meredith erőtlenül küzdött, miközben a fiú a földre kényszerítette. Erős lány volt, de az ellenfele még erősebb, az izmai csak úgy dudorodtak az inge alatt. - Te mindig is túl jónak tartottad magad hozzám, igaz? Hát most kiderül, mi maradt ki az életedből. Nem kapok levegőt, cikázott át Meredith agyán a gondolat. A fiú karja a torkának feszült, és elzárta a levegő útját. Szürke hullámok borították el az agyát. Ha most elájul... - Azt fogod kívánni, bár olyan gyorsan meghaltál volna, mint Sue. - Tyler arca éppen olyan vörösen lebegett felette, mint a hold. Hosszú nyelve előrekunkorodott. Az egyik kezével lefogta Meredith karjait. - Hallottad már Piroska történetét? A szürkeség kezdett elfeketedni, és kis fénypontok gyúltak benne. Mint a csillagok, gondolta Meredith. A csillagok közé zuhanok... - Tyler, vedd le róla a kezed! Engedd el, de azonnal! kiabálta Matt. Tyler nyáladzó morgása meglepett vonyítássá változott. Meredith torkán lazult a szorítása, és levegő áradt a lány tüdejébe. Léptek dübögtek körülöttük. - Már nagyon régen várok erre, Tyler - rántotta hátra Matt a vörösesszőke fejet a hajánál fogva. Majd az ökle Tyler frissen növesztett orrába csapódott. Vér fröccsent a nedves, állati pofáról.
A hangtól, amit Tyler kiadott, Meredith szíve majdnem megállt. A fiú Mattre vetette magát, és kimeresztett karmokkal megpördült a levegőben. Matt hanyatt esett a támadás erejétől, Meredith pedig szédelegve próbálta felnyomni magát a földről. De nem sikerült, minden izma fékevesztetten remegett. Viszont valaki úgy rántotta le Tylert Mattról, mintha csak egy kisbaba volna. - Akár a régi szép időkben, Tyler - mondta Stefan, miközben talpra állította a fiút magával szemben. Tyler rámeredt, majd megpróbált elszaladni. 66 Gyors volt, állati ügyességgel iramodott el a sírok között. De Stefan gyorsabb volt nála, és elévágott. - Meredith, jól vagy? Meredith? - térdelt le a lány mellé Bonnie. Meredith bólintott - megszólalni még mindig nem tudott -, és hagyta, hogy Bonnie megtámassza a fejét. - Tudtam, hogy hamarabb le kellett volna állítanunk, tudtam - hadarta Bonnie aggodalmasan. Stefan visszafelé vonszolta Tylert. - Azt mindig is tudtam, hogy mekkora bunkó vagy - lökte Tylert egy sírkőnek - de azt nem, hogy ilyen ostoba. Azt hittem volna, már megtanultad, hogy ne ugorj rá a lányokra a temetőben, de nem. És muszáj volt eldicsekedned azzal is, hogy mit tettél Sue-val. Ez nem volt okos dolog, Tyler. Meredith nézte, ahogy megállnak egymással szemben. Mennyire mások, gondolta. Bár mindketten a sötétség teremtményei. Stefan sápadt volt, zöld szemében harag és rosszindulat lángolt, de volt benne valami tartás, szinte tisztaság. Olyan volt, mint egy komor angyal,
kemény márványba vésve. Tyler csak egy csapdába esett állatnak tűnt. Zihálva guggolt, a mellkasán vér és nyál keveredett. Sárga szemeiben gyűlölet és rettegés csillant, az ujjai pedig úgy mozogtak, mintha szeretne megkarmolni valamit. A torkából mély hang tört elő. - Ne aggódj, most nem foglak összeverni - mondta Stefan. -Kivéve, ha szökni próbálsz. Most mindannyian felmegyünk a templomhoz beszélgetni. Te szeretsz mesélni, Tyler, ezúttal nekem fogsz. Tyler megpróbálta rávetni magát, a földről ellendülve egyenesen Stefan torkát vette célba. De Stefan fel volt rá készülve. Meredith azt gyanította, hogy Stefan és Matt is élvezte a következő néhány percet, melynek során kiadhatták magukból a felgyűlt agressziót, ő viszont nem, úgyhogy inkább másfelé nézett. Végül Tyler ott állt megkötözve egy műanyag kötéllel. Tudott járni, vagy legalábbis csoszogni, Stefan pedig az inge hátulját markolva vezette a templomhoz vezető úton. Odabent Stefan lenyomta Tylert a földre a nyitott kriptaajtó mellett. - És most - mondta - beszélgetni fogunk. Te pedig együttműködsz, Tyler, vagy nagyonnagyon megbánod. 67 10. eredith leült a templom térdmagasságú falára. Mondtad, hogy ez veszélyes is lehet, Stefan, de azt nem említetted, hogy hagyod, hogy majdnem megfojtson. - Ne haragudj! Abban reménykedtem, hogy kicsúszik a száján még némi információ, különösen, miután
megemlítette, hogy ott volt, amikor Sue meghalt. De nem lett volna szabad várnom. - Nem ismertem be semmit! Semmit nem tudtok bizonyítani - szólalt meg Tyler. Az állatias vonyítás visszatért a hangjába, de a felfelé vezető úton az arca és a teste visszaváltozott normálissá. Vagy legalábbis emberivé, gondolta Meredith. A véraláfutások és púpok nem normálisak. - Nem a bíróságon vagy, Tyler - mondta. - Itt nem tud rajtad segíteni az apád. - De ha ott lennénk, akkor is elég jól állna a szénánk tette hozzá Stefan. - Szerintem simán elítélnének gyilkosságban való bűnrészességért. - Mármint ha valaki nem olvasztja meg előtte a nagymamája kanalát, hogy ezüstgolyót csináljon belőle - egészítette ki Matt. Tyler egyikről a másikra nézett. - Nem mondok semmit. - Tyler, tudod, mi vagy te? - kérdezte Bonnie. - Egy seggfej. És a seggfejek mindig beszélnek. - Te gond nélkül lenyomsz egy lányt a földre, és fenyegeted -folytatta Matt -, de amikor előkerülnek a barátai, akkor halálra rémülsz. Tyler csak bámult. - Hát, ha te nem akarsz beszélni, akkor én leszek kénytelen - mondta Stefan. Hátrahajolt, és felvette a vastag könyvet, amit a könyvtárból szerzett. Fél lábával a sírkő szélén a térdére tette a könyvet, majd kinyitotta. Abban a pillanatban, gondolta Meredith, ijesztően hasonlított Damonra.
- Ezt a könyvet Gervasius Tilberiensis írta, Tyler mondta. -1210 körül. Többek között a vérfarkasokról mesél benne. - Semmit nem tudtok bebizonyítani! Nincsen semmi bizonyítékotok... - Fogd be, Tyler! - pillantott rá Stefan. - Nem kell bizonyítanom semmit. Látom, még most is. Már elfelejtetted, mi vagyok? - Csend lett, majd Stefan folytatta: - Amikor pár nappal ezelőtt ideértem, egy rejtéllyel kerültem szembe. Egy lány meghalt. De ki ölte meg? És miért? Minden nyom ellentmondásosnak tűnt. Nem szokványos gyilkosság volt, nem csak valami elmebeteg az utcáról. Erre a szavát adta valaki, akiben bízom - és független bizonyítékom is volt rá. Egy szokványos gyilkos nem tud telekinézissel működtetni egy Ouija táblát. Egy szokványos gyilkos nem tud biztosítékokat kiégetni egy több száz kilométerre lévő erőműben. Nem, ezt csak olyasvalaki tehette, akinek elképesztő fizikai és pszichikai hatalma van. Amit Vickie mondott, az mind vámpírra utalt. M 68 Leszámítva, hogy Sue Carson vérét nem szívták ki. Egy vámpír legalább beleeszik. A vámpírok nem tudnak ellenállni az ilyesminek, különösen egy gyilkos. Az benne a legfőbb élvezet, és azok az élvezetért ölnek. De az orvosszakértő nem talált kilyukasztott ereket, sem nagyobb mennyiségű vérzést. Ennek így nem volt értelme.
És még valami. Te ott voltál a házban, Tyler. Aznap éjjel elkövetted azt a hibát, hogy megfogtad Bonnie kezét, másnap pedig azt, hogy járattad a lepcses szádat, és olyan dolgokat fecsegtél ki, amiket nem tudhattál volna, ha nem vagy ott. Szóval mink volt? Egy viharedzett vámpírunk, egy kegyetlen gyilkosunk rengeteg Erővel? Vagy egy középiskolás seggfejünk, aki a vécére sem tud megszervezni egy kirándulást anélkül, hogy el ne botlana a saját lábában? Melyik? A bizonyítékok mindkét irányban megvoltak, és nem tudtam eldönteni. Aztán megnéztem Sue holttestét a saját szememmel. És ott találtam a legnagyobb rejtélyt. Egy vágást itt mutatta Stefan a kulcscsontjától lefelé. - Ez tipikus, tradicionális vágás... amit a vámpírok szoktak ejteni magukon, hogy megosszák a vérüket másokkal. De Sue nem volt vámpír, és nem maga ejtette azt a sebet. Hanem valaki más, miközben ott haldoklott a földön. Meredith lehunyta a szemét, és meghallotta, hogy Bonnie nagyot nyel mellette. Kinyújtotta a kezét, megkereste Bonnie-ét, és megszorította, de továbbra is figyelt. Stefan korábban nem ment bele ennyire a részletekbe. - A vámpíroknak nem kell megvágniuk az áldozataikat, ők a fogukat használják - folytatta Stefan. A felső ajka enyhén megemelkedett, hogy kivillantsa a fogait. - De ha egy vámpír valaki másnak akar vért fakasztani, akkor harapás helyett vághat. Ha azt akarja, hogy más kapja az első és egyetlen kortyot, akkor lehet, hogy ezt teszi. És ettől elgondolkoztam a véren. Tudod, a vér fontos. A vámpíroknak életet ad. Erőt. Nekünk csak ez kell a
túléléshez, és időnként annyira vágyunk rá, hogy majdnem beleőrülünk. De másra is jó. Például... beavatási szertartásokhoz. A Beavatás és az Erő. Erről a két dologról gondolkoztam, és összeraktam őket azzal, amit belőled láttam, Tyler, amikor korábban Fell's Churchben jártam. Apró dolgokkal, amikre akkoriban nem figyeltem fel. De eszembe jutott valami, amit Elena mesélt a családod történetéről, és úgy döntöttem, ellenőrzöm Honoria Fell naplójában. Stefan kiemelt egy papírlapot a kezében tartott könyv lapjai közül. - És itt is van, Honoria kézírásával. Lefénymásoltam az oldalt, hogy fel tudjam olvasni neked. Smallwoodék apró családi titka... ha az ember tud olvasni a sorok között. Lenézett a papírra, és olvasni kezdett: November 12. A gyertyák készen, a viasz megvan. Kevés a kukoricadara és a só, de télre elég lesz. Tegnap este riadó volt, farkasok támadtak Jacob Smallwoodra, amikor visszatért az erdőből. Vörösáfonyával és fűzfabarkateával kezeltem a sebet, de elég mély, félek. Miután hazajöttem, rúnakövet húztam. Csak Thomasnak mondtam el az eredményt. - Rúnakövekkel jósolni szoktak - tette hozzá Stefan felnézve. - Honoria olyasvalaki volt, akit ma boszorkánynak hívnánk. Sok helyen említi még a „farkasvészt" a település többi részével kapcsolatban... úgy tűnik, váratlanul emberekre kezdtek támadni, különösen fiatal lányokra. Leírja, hogy kezdtek egyre jobban aggódni a férjével. És végül ezt: 69
December 20. Ismét farkasvész tört ki Smallwoodéknál. Pár perce kiabálást hallottunk, és Thomas azt mondta, eljött az idő. Tegnap kiöntötte a golyókat. Megtöltötte a puskáját, és átsétált. Ha túléljük, holnap megint írok. December 21. Tegnap este átmentünk Smallwoodékhoz. Jacob menthetetlen volt. A farkas megölve. Jacobot a domb aljánál lévő kis temetőbe temetjük. Találjon a lelke békét a halálban. - Fell's Church hivatalos történetében - magyarázta Stefan - ezt úgy értelmezik, hogy Thomas Fell és a felesége átment Smallwoodékhoz, ahol Jacob Smallwoodot ismét egy farkas támadta meg, és meg is ölte. De nem így volt. Igazából nem az áll itt, hogy a farkas megölte Jacob Smallwoodot, hanem hogy Jacob Smallwoodot, a farkast, megölték. Stefan becsapta a könyvet. - Vérfarkas volt a te ük-ükük-akármi-nagyapád, Tyler. Úgy lett azzá, hogy megharapta egy másik vérfarkas. És továbbadta a vérfarkasvírust a fiának, aki nyolc és fél hónappal a halála után született. Éppen úgy, ahogy a te apád is neked. - Mindig is gyanús voltál nekem, Tyler - szólalt meg Bonnie, mire Meredith kinyitotta a szemét. - Soha nem tudtam megfogalmazni, miért, de a tudatalattim mindig azt súgta, hogy van veled valami nagy zűr. - Még viccelődtünk is rajta - mondta Meredith még mindig rekedtes hangon. - Az „állatias vonzerődről" meg a nagy, fehér fogaidról. És sejtelmünk sem volt, milyen közel járunk az igazsághoz. - A médiumok néha megérzik az ilyesmit - foglalta össze Stefan. - Néha az átlagemberek is. Nekem látnom
kellett volna, de mással voltam elfoglalva. Persze ez nem mentség. És nyilvánvaló, hogy valaki más, az igazi gyilkos, azonnal észrevette. Nem így volt, Tyler? Egy régi esőkabátot viselő férfi ment oda hozzád. Magas volt, szőke, kék szemű, és üzletet ajánlott. Valamiért cserébe megmutatja neked, hogyan teljesítheted ki az örökségedet. Hogyan válhatsz igazi vérfarkassá. Ugyanis Gervasius szerint - paskolta meg Stefan a térdén heverő könyvet - azoknak a vérfarkasoknak, akik nem harapás által lettek azzá, át kell esniük a beavatási szertartáson. Ez azt jelenti, hogy egész életedben benned van a vérfarkasvírus, csak nem tudod, mert nem aktív. Smallwoodok generációi éltek és haltak meg úgy, hogy szunnyadt bennük a vírus, mert nem tudták, hogyan lehet felébreszteni. De az esőkabátos férfi tudta. Tudta, hogy ölnöd kell, és friss vért kóstolnod. Azután az első teliholdnál átváltozol. — Stefan felpillantott, Meredith pedig a pillantását követve meglátta a hold fehér korongját az égen. Most tisztának és laposnak tűnt, nem duzzadt, vörös gömbnek. Tyler vaskos vonásain gyanakvás futott végig, majd újult düh. - Becsaptatok! Az egészet kiterveltétek! - Milyen okos vagy - jegyezte meg Meredith, Matt pedig hozzátette: - Mint a nap. - Bonnie megnedvesítette az ujját, és egy képzeletbeli l-est írt egy láthatatlan eredménytáblára. - Tudtam, hogy nem tudsz majd ellenállni a kísértésnek, hogy kövesd ide valamelyik lányt - folytatta Stefan. Azt fogod gondolni, hogy a temető tökéletes helyszín egy 70
gyilkossághoz: teljes lesz a magányod. És tudtam, hogy eldicsekszel majd azzal, amit tettél. Csak azt reméltem, többet elárulsz Meredithnek a másik gyilkosról, aki konkrétan kidobta Sue-t az ablakon, és megvágta, hogy friss vért ihass. A vámpírról, Tyler. Ki ő? És hol bujkál? Tyler gyűlölködése kárörvendéssé torzult. - Azt hiszed, elárulom? Ő a barátom. - Nem a barátod, Tyler. Csak használ téged. És egy gyilkos. - Ne keveredj bele még jobban, Tyler - tette hozzá Matt. - Már így is bűnsegéd vagy. Ma éjjel meg akartad ölni Mereditht. Nemsokára nem leszel képes visszacsinálni a dolgokat, még akkor sem, ha akarnád. Legyen eszed, és szállj ki most! Mondd el, mit tudsz. Tyler kivillantotta a fogait. - Semmit nem mondok. Hogy akartok kényszeríteni? A többiek egymásra pillantottak. A hangulat megváltozott, megtelt feszültséggel, amikor visszafordultak Tylerhez. - Tényleg nem érted, igaz? - kérdezte Meredith csendesen. - Tyler, te segítettél megölni Sue-t. Ő egy gusztustalan szertartás miatt halt meg, hogy te azzá az izévé változhassál. Engem is meg akartál ölni, nem beszélve Vickie-ről és Bonnie-ról, ebben biztos vagyok. Azt hiszed, megesik rajtad a szívünk? Azt hiszed, azért hoztunk ide, hogy kedveskedjünk neked? Csend lett. A vigyor kezdett lehervadni Tyler arcáról. Ide-oda pillantott. Minden arc engesztelhetetlen volt. Még Bonnie kicsi arcán sem volt megbocsátásnak nyoma se.
- Gervasius megemlít egy érdekes dolgot - jegyezte meg Stefan szinte könnyedén. - Van egy gyógymódja a vérfarkasságnak a hagyományos ezüstgolyón kívül is. Figyelj csak! - A hold fényénél felolvasott a térdén heverő könyvből. - Több feljegyzés és érdemes orvosdoktorok tanúsága szerint, ha egy vérfarkas elveszíti valamely végtagját, akkor visszakapja az eredeti testét. Gervasius auvergne-i Raimbaud történetével folytatja, egy vérfarkaséval, aki attól gyógyult ki, hogy egy ács lecsapta az egyik hátsó lábát. Persze ez borzasztó fájdalmas lehetett, de a történet úgy végződik, hogy Raimbaud megköszönte az ácsnak, hogy végleg megszabadította átoksújtotta, elviselhetetlen állapotából. - Stefan felemelte a fejét. - Hát, azt hiszem, ha Tyler nem segít minket információval, akkor legalább arról gondoskodhatnánk, nehogy még több embert megöljön. Ti mit gondoltok erről? Matt szólalt meg: - Szerintem kötelességünk, hogy kigyógyítsuk. - Nem kell mást tennünk, csak megszabadítanunk egy testrészétől - helyeselt Bonnie. - Én tudom is, melyiktől - morogta Matt. Tyler szeme kezdett kigúvadni. A kosz és a vérfoltok alatt elsápadt máskor oly pirospozsgás arca. - Blöffölsz! - Hozd a fejszét, Matt! - szólt Stefan. - Meredith, vedd le az egyik cipőjét! Tyler megpróbált Meredith arcába rúgni, amikor a lány a cipője felé nyúlt. Matt odament, és szorítófogást alkalmazott a fején. - Ne nehezítsd meg a helyzetedet, Tyler!
Tyler lába éppolyan nyirkos volt, mint a tenyere. Durva szőrszálak nőttek a talpán. Meredithen borzongás futott végig tőle. - Essünk túl rajta! - mondta. 71 - Csak vicceltek! - üvöltötte Tyler, miközben annyira hányta-vetette magát, hogy Bonnie-nak oda kellett mennie, és rátérdelni a másik lábára. - Ezt nem tehetitek! Nem tehetitek! -Tartsátok mozdulatlanul! - kérte Stefan. Együtt kinyújtóztatták Tylert, a fejét Matt, a lábait a lányok szorították le. Meggyőződve arról, hogy Tyler látja, amit csinál, Stefan egy öt centi vastag ágat tett a kripta bejáratának sarkára. Felemelte a fejszét, majd lesújtott, és egyetlen csapással kettévágta az ágat. - Elég éles - állapította meg. - Meredith, hajtsd fel a nadrágszárát, és szorítsd el azzal a madzaggal a bokáját, amennyire csak tudod. Különben elvérzik. - Ezt nem tehetitek! - visította Tyler. Neeeeeeeeeeeeeem tehetitek! - Kiabálj, ahogy csak tudsz, Tyler! Idefent senki nem fog meghallani, igaz? - kérdezte Stefan. - Te sem vagy jobb nálam! - fröcsögte Tyler. - Te is gyilkos vagy! - Én pontosan tudom, mi vagyok - felelte Stefan. Higgy nekem, Tyler! Tudom. Mindenki készen áll? Jó. Fogjátok erősen, meg fog majd rándulni. Tyler már csak artikulálatlanul üvöltözött. Matt úgy tartotta, hogy lássa, amint Stefan letérdel, és felméri a szükséges lendületet, Tyler bokája felett
emelgetve a fejszét, hogy megállapítsa, honnan és mekkora erővel sújtson le. - Most - emelte a magasba a fejszét Stefan. - Ne! Ne! Beszélek! Mindent elmondok! - visította Tyler. Stefan rápillantott. - Túl késő - mondta, majd lecsapott. A fejsze nagyot csattant és szikrázott a padlón, de a hangját elnyomta Tyler üvöltése. Láthatóan több percbe telt, amíg felfogta, hogy nem ért a lábához. Csak akkor vett levegőt, amikor fuldokolni kezdett, majd vad, kiguvadó szemeit Stefanra emelte. - Kezdj neki - szólt rá Stefan jeges, irgalmatlan hangon. Tyler torkából apró hüppögések törtek elő, az ajka habzott. - Nem tudom a nevét - zihálta. - De úgy néz ki, ahogy mondtad. És igazad van, ő vámpír, haver! Láttam, ahogy még elevenen kiszívja egy tízpontos szarvas vérét. Hazudott nekem - tért vissza Tyler hangjába a panaszos felhang. - Azt mondta, mindenkinél erősebb leszek, éppen olyan erős, mint ő. Azt mondta, minden nőt megszerezhetek majd, ahogy csak akarom. Az a torzszülött hazudott. - Azt is mondta, hogy megúszod, ha gyilkolsz - jegyezte meg Stefan. - Azt mondta, aznap éjjel megkaphatom Caroline-t. Megérdemelte volna, miután úgy ejtett. Azt akartam, hogy könyörögjön... de valahogy kijutott a házból. Azt mondta, Caroline és Vickie az enyém lehet. Neki csak Bonnie és Meredith kellett. - De most próbáltad megölni Mereditht. - Az most volt. Megváltozott a helyzet, hülye. Azt mondta, most már szabad.
- Miért? - kérdezte Meredith Stefant halkan. - Talán mert elvégezted a feladatodat - felelte Stefan. Idehoztatok. - Majd folytatta: - Rendben, Tyler, bizonyítsd be, hogy együttműködsz velünk. Áruld el, hogyan győzhetjük le az illetőt. - Legyőzni? Ti megőrültetek! - tört ki Tylerből a nevetés, mire Matt megszorította a torkát. - Hé, fojtogass csak nyugodtan, akkor is ez az igazság. Azt mondta, hogy ő az egyik Öreg, az Ősök egyike, bármit is jelentsen ez. Azt mondta, hogy már a piramisok előtt 72 vámpírokat gyártott. Azt mondta, eladta a lelkét az ördögnek. Karót szúrhattok a szívébe, az sem jelent semmit. Nem lehet megölni. - Tyler nevetése eszelőssé változott. - Hol bujkál, Tyler? - köpte ki Stefan. - Minden vámpírnak szüksége van egy alvóhelyre. Hol van? - Megölne, ha elárulnám. Megenne, ember. Te jó ég, ha tudnád, mit tett azzal a szarvassal, mielőtt meghalt... Tyler nevetése kezdett zokogásba fordulni. - Akkor jobban tennéd, ha segítenél nekünk végezni vele, mielőtt megtalál, nem? Mi a gyenge pontja? Hol sebezhető? - Istenem, az a szegény szarvas... - halandzsázta Tyler. - És Sue? Miatta sírtál? - kérdezte Stefan élesen. Megfogta a fejszét. - Azt hiszem - mondta -, hogy csak az időnket vesztegeted. A fejsze a levegőbe emelkedett. - Ne! Ne! Beszélek, tudok még valamit. Szóval, van egy mód arra, hogy megsebezzétek... nem arra, hogy
megöljétek, csak hogy megsebezzétek. Ezt bevallotta, csak azt nem, hogy mi az! Esküszöm, ez az igazság! - Ez nem elég, Tyler - válaszolta Stefan. - Az isten szerelmére... elmondom, hol lesz ma este. Ha elég gyorsan odaértek, talán meg tudjátok állítani. - Hogy érted, hogy hol lesz ma este? Mondjad gyorsan, Tyler! - Vickie-ékhez megy, oké? Azt mondta, ma este fejenként egyet elkapunk. Ez segítség, nem? Ha siettek, még odaérhettek! Stefan kővé dermedt, Meredith pedig érezte, hogy zakatolni kezd a szíve. Vickie. Arra nem is gondoltak, hogy Vickie-t megtámadhatják. - Damon vigyáz rá! - jegyezte meg Matt. - Ugye, Stefan? Ugye? - Elvben igen - felelte Stefan. - Alkonyatkor hagytam ott. Ha történt volna valami, jeleznie kellett volna... - Srácok - suttogta Bonnie. A szeme tágra nyílt, az ajka remegett. - Szerintem most azonnal oda kellene mennünk. Egy pillanatra rámeredtek, majd mindenki nekilendült. A fejsze a padlón csattant, ahogy Stefan leejtette. - Hé, nem hagyhattok itt így! Nem tudok vezetni! Vissza fog jönni értem! Gyertek vissza, és oldozzatok el! - visította Tyler. Senki nem felelt neki. Lerohantak a domb aljába, és bezsúfolódtak Meredith kocsijába. Meredith száguldani kezdett, veszélyesen gyorsan vette a kanyarokat, és átsuhant a stoptáblákon, de belül érezte, hogy nem akar odaérni Vickie-ékhez. Hogy meg akar fordulni, és a másik irányba hajtani.
Nyugodt vagyok, én vagyok az, aki mindig nyugodt, gondolta. De ez csak a külső volt. Meredith pontosan tudta, milyen higgadtnak tűnhet az ember kívülről, miközben odabent mindene darabokra szakad. Befordultak a Birch Streetre, és Meredith a fékbe taposott. - Ó, te jó ég! - sikoltotta Bonnie a hátsó ülésen. - Ne! Ne! - Gyorsan - mondta Stefan. - Lehet, hogy még van esélyünk. - Felrántotta az ajtót, és kiugrott, még mielőtt az autó teljesen megállt volna. De Bonnie zokogott a hátsó ülésen. 73 11. kocsi csikorogva állt meg az egyik ferdén parkoló rendőrautó mögött. Mindenhol lámpák villogtak kéken, vörösen és borostyánszínben, Bennettéknél az összes lámpa égett. - Maradjatok itt! - csattant fel Matt, majd Stefan után vetette magát. - Ne! - kapta fel Bonnie a fejét, vissza akarta rántani Mattet. Felülkerekedett rajta a szédelgős hányinger, amit azóta érzett, hogy Tyler megemlítette Vickie-t. Elkéstek, ezt az első pillanattól fogva tudta. Matt csak magát is megöleti. - Te maradj itt, Bonnie, és tartsd zárva az ajtót! Majd én utánuk megyek - mondta Meredith. - Nem! Elegem van abból, hogy mindig mindenki azt mondja, maradjak! - kiabálta Bonnie a biztonsági övvel küszködve, míg végre sikerült kikapcsolnia. Még mindig sírt, de ahhoz elég jól látott, hogy kiugorjon az
autóból, és Vickie-ék háza felé fusson. Hallotta, hogy Meredith a sarkában van. Úgy tűnt, a nyüzsgés központja a ház előtt van: páran kiabáltak, egy nő sírt, a rendőrök adóvevője sistergett. Bonnie és Meredith egyenesen a hátsó traktus felé indult, Vickie ablakához. Mi nincs rendben ezzel a képpel? - zakatolt Bonnie agya menet közben. Egyértelműen volt valami fura abban, amit látott, de nem tudta megállapítani, micsoda. Vickie ablaka nyitva volt - de nem lehetett nyitva: a félköríves ablakok középső része sosem nyílik, gondolta Bonnie. De akkor mitől csapkodnak így a függönyök? Nem nyitva volt, hanem betört. Üvegtörmelék borította a kavicsos ösvényt, azok csikorogtak a talpuk alatt. A csupasz ablakkeretből vigyorgó fogakként álltak ki az éles szilánkok. Vickie-hez betörtek. - Behívta - sikoltotta Bonnie fájdalmasan és dühösen. Miért tette? Miért? - Maradj itt! - szólt rá Meredith, miközben megnyalta kiszáradt ajkát. - Hagyd ezt abba. Kibírom, Meredith. Csak dühös vagyok, ennyi. Gyűlölöm. - Bonnie belekapaszkodott Meredith karjába, és előreindult. A tátongó lyuk egyre közelebb került hozzájuk. A függönyök csattogtak. De beláttak közöttük. Meredith az utolsó pillanatban félrelökte Bonnie-t, és először ő maga kukucskált be. Nem számított. Bonnie megérzései működtek, és mindent elmondtak neki a helyről. Olyan volt, mint egy meteor nyomában maradó kráter, vagy egy erdő szenes váza tűzvész után. Erő és
erőszak lüktetett még mindig a levegőben, de a nagy esemény már befejeződött. Ezt a helyet meggyalázták. Meredith sebesen elfordult az ablaktól, és öklendezve lehajolt. Bonnie annyira ökölbe szorította a kezét, hogy a körme a tenyerébe vájt, majd előrehajolt, és benézett. Először a szag csapta meg. Valami nedves, húsos, rezes szag. Szinte érezte az ízét, és olyan íze volt, mint amikor véletlenül a nyelvébe harap. A lemezjátszóból szólt valami, amit A 74 nem hallott a ház túloldalán sikoltozóktól és a saját vére dobolásától. A világossághoz hozzászokó szeme csak vöröset látott. Csak vöröset. Mert Vickie szobájának ez volt az új színe. A babakék eltűnt. Vörös tapéta, vörös párnák. Nagy, rikító vörös tócsák a padlón. Mintha egy gyerek szerzett volna egy vödör festéket, és kiélte volna magát vele. A lemezjátszó kattant egyet, és a tű visszaugrott az elejére. Bonnie rémülten döbbent rá, mit játszik, amikor újraindult. A „Goodnight, Sweetheart"-ot. - Te szörnyeteg - lehelte. Görcsbe rándult a gyomra. Megragadta az ablakkeretet, szorosan, még szorosabban. - Te szörnyeteg, gyűlöllek! Gyűlöllek! Meredith meghallotta, és felegyenesedve megfordult. Reszkető kézzel hátrasimította a haját, és vett pár mély levegőt, miközben megpróbált összeszedettnek mutatkozni. - Megvágtad a kezed -jegyezte meg. Gyere, mutasd! Bonnie tudatában sem volt, hogy az üvegszilánkokat markolássza. Hagyta, hogy Meredith megfogja a kezét,
de ahelyett, hogy megvizsgálni is hagyta volna, megfordította, és megszorította Meredithét. Meredith rettenetesen nézett ki, sötét szeme elhomályosult, az ajka kékeslilává vált és reszketett. De még mindig Bonnie-ról próbált gondoskodni, még mindig próbálta megőrizni a nyugalmát. - Gyerünk - szólalt meg Bonnie a barátnőjére meredve. Sírjál, Meredith! Sikoltozz, ha azt szeretnél. Csak add ki magadból valahogy! Most nem kell mindent elfojtanod. Ma minden okod megvan arra, hogy elveszítsd az önuralmad. Meredith pár másodpercig csak állt ott reszketve, de utána megrázta a fejét, és tett egy szánalmas kísérletet a mosolygásra. - Nem tudom. Nem úgy vagyok összerakva. Add ide a kezed, hadd nézzem meg. Bonnie ellenkezni akart, de Matt ebben a pillanatban fordult be a ház sarkánál. Amikor meglátta a lányokat, hevesen összerezzent. - Mit kerestek... ? - szólalt meg. Majd meglátta az ablakot. - Meghalt — közölte vele Meredith higgadtan. - Tudom. - Matt olyannak tűnt, mint saját sikerületlen, túlexponált fényképe. - Elöl mondták. Éppen viszik kifelé a... - Elhallgatott. - Elszúrtuk. Annak ellenére, hogy megígértük neki... Meredith is elhallgatott. Nem lehetett mit mondani. - De a rendőrség most már hinni fog nekünk - mondta ki először Mattre, majd Meredithre pillantva Bonnie az egyetlen dolgot, amiért hálásak lehettek. - Kénytelenek lesznek.
- Nem - válaszolta Matt. - Nem fognak, Bonnie. Azt mondják, öngyilkos lett. - Öngyilkos? Nem látták a szobáját? Ez szerintük öngyilkosság? - sikoltotta Bonnie egyre hangosabban. - Azt mondják, beszámíthatatlan volt. Azt mondják, szerzett egy... ollót... - Ó, te jó ég - fordult el Meredith. - Úgy gondolják, biztos lelkifurdalása volt, amiért megölte Sue-t. - Valaki betört ebbe a házba - szögezte le Bonnie harciasan. - Ezt el kell ismerniük! - Nem. - Meredith halkan beszélt, mintha nagyon fáradt lenne. - Nézd meg ezt az ablakot! Minden üveg a külső oldalán van. Belülről törték ki. - És ez nem stimmelt a képpel, gondolta Bonnie. 75 - Valószínűleg így jutott ki - mondta Matt. Némán, legyőzötten meredtek egymásra. - Hol van Stefan? - kérdezte Meredith Mattól csendesen. - Elöl, ahol bárki megláthatja? - Nem, amikor kiderült, hogy Vickie meghalt, erre indult. Őt kerestem éppen. Valahol itt kell lennie... - Csss! - sziszegte Bonnie. Elöl abbamaradt a kiáltozás. És a nő sikoltozása is. A relatív csendben meghallottak egy halk hangot az udvar hátuljában lévő diófák mögül. - ...miközben neked kellett volna vigyáznod rá! A hangszíntől Bonnie libabőrös lett. - Ez ő! - állapította meg Matt. - És Damonnel van. Gyertek! Amint bent termettek a fák között, Bonnie tisztán hallotta Stefan hangját. A két testvér egymással szemben állt a holdfényben.
- Én bíztam benned, Damon. Bíztam benned! - mondta éppen Stefan. Bonnie soha nem látta ilyen dühösnek, még Tylerrel sem a temetőben. De ez több volt dühnél. Te meg hagytad, hogy ez megtörténjen - folytatta Stefan anélkül, hogy az elősorakozó Bonnie-ra és a többiekre pillantott volna, vagy lehetőséget adott volna Damonnek, hogy válaszoljon. - Miért nem tettél valamit? Ha gyáva voltál szembeszállni vele, legalább engem idehívhattál volna. De csak itt álltál, ölbe tett kézzel! Damon arca kemény volt és zárkózott. Fekete szeme ragyogott, és a testtartásában ezúttal nem volt egy fikarcnyi lustaság vagy lazaság sem. Éppen olyan merevnek és rugalmatlannak tűnt, mint egy üveglap. Kinyitotta a száját, de Stefan beléfojtotta a szót. - Az én hibám. Tudhattam volna. Tudtam is. Ők is tudták, figyelmeztettek is, de nem hallgattam rájuk. - Ó, csak nem? - pillantott élesen Damon Bonnie-ra és a többiekre. A lány megborzongott. - Stefan, várj - szólalt meg Matt. - Szerintem... - Hallgatnom kellett volna rájuk! - dühöngött Stefan. Mintha meg se hallotta volna Mattet. - Nekem kellett volna itt maradnom. Megígértem neki, hogy biztonságban lesz... és hazudtam! Úgy halt meg, hogy azt hitte, elárultam. - Bonnie most már látta az arcán a savasan maró bűntudatot. - Ha itt maradtam volna... - Akkor te is halott lennél! - sziszegte Damon. - Ez nem egy szokványos vámpír. Úgy tört volna ketté, mint egy száraz gallyat... - És az is jobb lett volna! - kiáltotta Stefan. Elszorult a mellkasa. - Inkább haltam volna meg vele, mint hogy itt
álljak és végignézzem! Mi történt, Damon? - Most már összeszedte az önuralmát, és higgadt lett, túlságosan is; zöld szeme lázasan égett sápadt arcában, a hangjában irgalmatlanság csengett, méreg csöpögött belőle. Túlságosan lefoglalt valami lány kergetése a bokrokban? Vagy egyszerűen nem érdekelt annyira, hogy beleavatkozzál? Damon semmit nem mondott. Éppen olyan sápadt volt, mint az öccse, minden izma megfeszült és megmerevedett. Fekete hullámokban áradt belőle a düh, miközben Stefant bámulta. - Vagy még élvezted is - folytatta Stefan, miközben egy újabb lépést tett előre, közvetlenül Damon arcába nyomva a képét. - Igen, valószínűleg erről volt szó; tetszett neked, hogy egy másik gyilkossal lehetsz. Jó volt, Damon? Hagyta, hogy nézzed? Damon ökle előrelendült, és megütötte Stefant. 76 Túl gyorsan történt ahhoz, hogy Bonnie követni tudja. Stefan hátraesett a puha talajra, hosszú lába szétterült, Meredith kiáltott valamit, Matt pedig Damon elé ugrott. Ez bátor, gondolta Bonnie kábán, viszont ostoba dolog. A levegőben pattogott az elektromosság. Stefan a szájához emelte a fél kezét, és vért látott rajta, ami feketének tűnt a holdfényben. Bonnie melléugrott, és elkapta a karját. Damon ismét Stefan felé vetette magát. Matt hanyatt vágódott előtte, de nem teljesen. Térdre rogyott Stefan mellett, és fél kezét megemelve a sarkára ült. - Elég legyen, fiúk! Elég, rendben? - kiáltotta.
Stefan próbált feltápászkodni. Bonnie szorosabban kezdte markolni a karját. - Ne! Stefan, ne! Ne! könyörgött. Meredith elkapta a fiú másik karját. - Damon, hagyd már abba! Hagyd! - kiáltotta Matt élesen. Mind megőrültünk, hogy beleavatkozunk ebbe, gondolta Bonnie. Két dühös vámpírt próbálunk szétválasztani. Meg fognak minket ölni, csak hogy befogjuk. Damon úgy lecsapja Mattet, mint egy legyet. De Damon megállt Matt előtt. Egy hosszú pillanatra kimerevedett az élőkép, senki nem mozdult, mindenki megdermedt a feszültségtől. Majd Damon testtartása lassan ellazult. A kezét leeresztette és kiengedett. Nagy levegőt vett. Bonnie most jött rá, hogy ő is visszatartotta a lélegzetét, és most kiengedte. Damon arca olyan hideg volt, mint egy jégszobor. Rendben, legyen, ahogy akarjátok - mondta, és a hangja is hideg volt. - De én végeztem veletek. Elmegyek. És ezúttal, testvérem, ha követsz, megöllek. Ígéretek ide vagy oda. - Nem foglak követni - felelte Stefan onnan, ahol ült. Olyan volt a hangja, mintha üvegcserepet nyelt volna. Damon felkapta a dzsekijét, és lesimítgatta. Vetett egy üres pillantást Bonnie-ra, majd megfordult, hogy elmenjen. Aztán visszafordult, és tisztán, precízen ejtve a szavakat, melyek mindegyike nyílként fúródott Stefanba, azt mondta: - Én figyelmeztettelek. Arra, hogy mi vagyok, és melyik oldal fog győzni. Rám kellett volna hallgatnod, kisöcsém. Talán ma éjszaka tanultál valamit.
- Megtanultam, mennyire lehet megbízni benned felelte Stefan. - Tűnj el innen, Damon! Soha többé nem akarlak látni. Damon egyetlen szó nélkül megfordult, és belesétált a sötétségbe. Bonnie elengedte Stefan karját, és a tenyerébe temette az arcát. Stefan felállt, és megrázta magát, mint egy macska, akit az akarata ellenére tartottak fogva. Kicsit odébb sétált a többiektől, elfordított arccal. És ott egyszerűen csak megállt. Mintha éppen olyan gyorsan elmúlt volna a dühe, ahogy jött. Most mit mondjunk? - töprengett Bonnie felnézve. Mit mondhatnánk? Stefannak egy dologban igaza volt: figyelmeztették Damonnel kapcsolatban, de nem hallgatott rájuk. Mintha tényleg elhitte volna, hogy a bátyjában meg lehet bízni. Aztán mindannyian óvatlanná váltak, Damonre bízták magukat, csak mert így könnyebb volt, és kellett a segítsége. Senki nem tiltakozott az ellen, hogy aznap éjjel Damon vigyázzon Vickie-re. Mindannyiuk hibája volt. De Stefan lesz az, akit meg fog ölni a bűntudat emiatt. Bonnie tudta, hogy ezért volt olyan fékezhetetlenül dühös Damonre; a saját szégyene és lelkifurdalása miatt. Kíváncsi volt, Damon tudja-e ezt, érdekli-e egyáltalán. És kíváncsi volt, 77 mi történhetett valójában aznap este. Most, hogy Damon elment, valószínűleg soha nem tudják meg. Mindentől függetlenül, gondolta, jobb, ha nincs itt.
Odakint kezdtek a helyükre rázódni a hangok: autók motorja indult be az utcán, röviden felvijjogott egy sziréna, ajtócsapódás hallatszott. Pillanatnyilag biztonságban voltak a kis facsoport mögött, de nem maradhattak ott. Meredith az egyik kezét a homlokára tapasztotta, és lehunyta a szemét. Bonnie róla Stefanra pillantott, majd Vickie-ék néma házának fényeire a fák mögött. Nagy hullámban öntötte el a kimerültség. Az összes adrenalin, ami az este folyamán talpon tartotta, mintha kiszállt volna belőle. Még csak dühös sem volt már Vickie halála miatt, csak letört, émelyegni kezdett, és nagynagy fáradtságot érzett. Azt kívánta, bár bebújhatna otthon az ágyába, és a fejére húzhatná a takarót. - Tyler - szólalt meg hangosan. És amikor mindenki felé fordult, folytatta: - A romtemplomban hagytuk. Ő az utolsó reményünk. El kell érnünk, hogy segítsen nekünk. Ez mindenkit felébresztett. Stefan némán megfordult, és anélkül, hogy megszólalt, vagy bárkinek a szemébe nézett volna, követte őket az utcára. A rendőr- és mentőautók már elmentek, és eseménytelen maradt az útjuk a temetőig. De amikor odaértek a romtemplomba, Tyler nem volt ott. - A lábát szabadon hagytuk - jegyezte meg Matt nehéz sóhajjal, magára dühösen. - Valószínűleg elsétálhatott, mert a kocsija még itt van. - Vagy elvitték, gondolta Bonnie. A kőpadlón nem látszott, hogy melyik történhetett.
Meredith odament a térdmagasságú falhoz, és leült, egyik kezével az orrnyergébe csípve. Bonnie nekidőlt a harangtoronynak. Teljes kudarcot vallottak. Az estének ez a rövid és a hosszú összefoglalása. Vesztettek, ő pedig győzött. Minden, amit tettek, kudarcba fulladt. És Stefan, ezt látta rajta, magára vállalta a teljes felelősséget. Figyelte a sötét, lehajtott fejet az első ülésen, miközben visszahajtottak a vendégházhoz. Újabb gondolat merült fel benne, egy olyan, amibe beleborzongott. Most, hogy Damon elment, csak Stefan védheti meg őket. Stefan pedig gyenge és kimerült... Bonnie az ajkába harapott, miközben Meredith befordult a pajta mellé. Egy gondolat kezdett testet ölteni benne. Ettől kényelmetlenül érezte magát, sőt megijedt, de egy újabb pillantás Stefanra megacélozta az elhatározását. A Ferrari még mindig a pajta mögött parkolt - Damon láthatóan lemondott róla. Bonnie eltöprengett, hogy fog vajon kikeveredni a vidékről, majd szárnyak jutottak eszébe. Bársonyosan puha, erős, fekete varjúszárnyak, amelyeken szivárvány játszik. Damonnek nincs szüksége autóra. Csak annyi időre mentek be a vendégházba, hogy Bonnie fel tudja hívni a szüleit, és meg tudja nekik mondani, hogy Meredithéknél alszik. Ez az ő ötlete volt. De miután Stefan felmászott a padlásszobába vezető lépcsőn, Bonnie megállította Mattet a verandán. - Matt! Kérhetnék egy szívességet?
A fiú megpördült, kék szeme nagyra nyílt. - Ez ijesztő. Ahányszor Elena ezt mondta nekem... 78 - Nem, nem, ez most semmi komoly. Csak szeretném, ha elvinnéd Mereditht, és gondoskodnál róla, hogy rendben hazaérjen, meg minden. - A barátnőjére mutatott, aki már el is indult a kocsi felé. - De te is velünk jössz. Bonnie lepillantott a lépcsőre a nyitott ajtón keresztül. Nem. Szerintem maradok még pár percig. Majd Stefan hazavisz. Szeretnék vele megbeszélni valamit. Matt értetlen arcot vágott. - De mit? - Csak valamit. Most nem tudom elmagyarázni. Megteszed, Matt? - De... hát jó. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy érdekeljen. Csinálj, amit akarsz. Holnap találkozunk. - Kicsit döbbenten, kicsit dühösen elindult. Bonnie maga is megdöbbent a reakcióján. Miért kellene, hogy érdekelje, akár fáradt, akár nem, hogy ő beszélni szeretne Stefannal? De nem volt rá idő, hogy ezen töprengjen. Odasétált a lépcsőhöz, kihúzta magát, majd felment rajta. A padlásszoba lámpájából hiányzott az égő, úgyhogy Stefan gyertyát gyújtott. Az ágyán hevert elterülve, fél lábát lelógatva, lehunyt szemmel. Talán aludt. Bonnie odatipegett, és egy sóhajtással felvértezte magát. - Stefan? A fiú szeme felpattant. - Azt hittem, elmentetek. - Ők igen. Én nem. - Istenem, mennyire sápadt, gondolta Bonnie. A közepébe vágott.
- Stefan, gondolkoztam. Most, hogy Damon elment, csak te állsz köztünk és a gyilkos között. Ez azt jelenti, hogy erősnek kell lenned, amennyire csak lehetséges. És, hát, felmerült bennem, hogy esetleg... tudod... talán szükséged lehet... - Elcsuklott a hangja. Szórakozottan babrálni kezdte a papír zsebkendőkből rögtönzött kötést a tenyerén. Még mindig vérzett egy kicsit, ahol megvágták az üvegszilánkok. Stefan pillantása is a tenyeréhez vándorolt. Majd a tekintete visszaugrott Bonnie arcára, hogy bizonyosságot nyerjen. Hosszú csend következett. Aztán megrázta a fejét. - De miért? Stefan, nem akarok személyeskedni, de őszintén szólva nem nézel ki túl jól. Nem leszel nagy segítség, ha bármelyik pillanatban összeeshetsz nekünk. És... én nem bánom, ha iszol belőlem egy keveset. Úgy értem, észre sem fogom venni, igaz? És biztos nem fáj annyira. És... - Ismét elcsuklott a hangja. Stefan csak bámulta, ami nagyon elbizonytalanító volt. - Szóval, miért? - kérdezte Bonnie enyhe csalódottsággal. - Mert - válaszolta a fiú halkan - megígértem. Lehet, hogy nem pont ezekkel a szavakkal, de akkor is ígéret volt. Nem fogok emberi vérrel táplálkozni, mert az olyan lenne, mintha használnám az illetőt, mint egy haszonállatot. És vért sem fogok cserélni senkivel, mert az szerelmi aktus, és... - Ezúttal Stefan nem bírta befejezni a mondatot. De Bonnie megértette. - Nem lesz senki más, igaz? - kérdezte. - Nem. Nekem nem. - Stefan olyan fáradt volt, hogy nem tudott már annyira uralkodni magán, és Bonnie belátott az álarca mögé. Ismét észrevette a fájdalmat és
a vágyakozást, amelyek olyan erősek voltak, hogy el kellett kapnia a tekintetét. A baljós előérzet és rettegés furcsa kis borzongása dobogtatta meg a szívét. Korábban azon aggódott, hogy Matt túlteszi-e magát valaha Elenán, és úgy tűnt, neki sikerült is. De Stefannak... 79 Stefan, döbbent rá még jobban megborzongva, más tészta. Függetlenül attól, mennyi idő telik el, függetlenül attól, mit tesz, soha nem fog teljesen kigyógyulni Elenából. Nélküle mindig csak félig lesz önmaga, csak félig fog élni. Muszáj kitalálnia valamit, tennie valamit, hogy félreseperje ezt a borzalmas rettegést. Stefannak szüksége van Elenára, nélküle nem lehet egész. Ma éjjel elkezdett szétesni, a veszélyesen szigorú önuralomból vad dühbe csapva át. Ha csak egy percre láthatná Elenát, és beszélhetne vele... Azért jött fel, hogy olyasmivel ajándékozza meg Stefant, amiből a fiú nem kért. De van valami, amit viszont kért már, döbbent rá, és csak ő tudja neki megadni. Anélkül, hogy ránézett volna, rekedtes hangon megkérdezte: - Szeretnél találkozni Elenával? Halotti csend támadt az ágyon. Bonnie csak ült, és figyelte, ahogy lengedeznek és pislákolnak az árnyékok a szobában. Végül megkockáztatott egy lopott pillantást a szeme sarkából. Stefan gyorsan vette a levegőt, a szeme le volt hunyva, a teste úgy megfeszült, mint egy íj húrja. Bonnie rájött, hogy próbál ellenállni a csábításnak.
És elvesztette a csatát. Bonnie ezt is észrevette. Elena mindig is túl erős volt számára. Amikor pillantásuk találkozott, Stefan komor volt, az ajka csupán egy keskeny vonal. A bőre már nem volt olyan sápadt, pír öntötte el. A teste még mindig megfeszült a várakozástól. - Lehet, hogy bajod esik, Bonnie. - Tudom. - Olyan erők számára nyitnád meg magad, amiket nem tudsz befolyásolni. Nem garantálhatom, hogy meg tudlak védeni tőlük. - Tudom. Hogyan szeretnéd csinálni? Stefan harciasan megfogta a kezét. - Köszönöm, Bonnie - suttogta. Bonnie érezte, hogy vér szökik az arcába. - Szívesen felelte. Te jó ég, mennyire jóképű Stefan! Azok a szemek... egy perc, és vagy ráugrik, vagy tócsává olvad az ágya mellett. A nemeslelkűség kellemes sajgásával elhúzta a kezét, és a gyertya felé fordult. - Mi lenne, ha transzba kerülnék, és megpróbálnék kapcsolatba lépni vele, és ha sikerül, akkor megpróbállak megkeresni, és téged is bevonni? Szerinted ez működne? - Lehet, ha én is kereslek téged - válaszolta Stefan, immár nem Bonnie-ra, hanem a gyertyára összpontosítva. - Meg tudom érinteni az elmédet... meg fogom érezni, ha kész vagy. - Rendben. - A gyertya fehér volt, az oldala sima és csillogó. A láng fellobbant, majd elhalványult. Bonnie addig bámulta, amíg bele nem veszett, amíg a szoba
többi része el nem tűnt körülötte. Csak a láng volt, ő és a láng. Belezuhant a lángba. Elviselhetetlen ragyogás vette körül. Majd átkelt rajta a sötétbe. A halottasház hideg volt. Bonnie viszolyogva pillantott körbe, miközben azon töprengett, hogy kerülhetett ide, és megpróbálta összeszedni a gondolatait. Egyedül volt, és ez zavarta. Nem kellene valaki másnak is itt lennie? Mintha keresett volna valakit. 80 A szomszéd helyiségben fény volt. Bonnie elindult arrafelé, és meghallotta, hogy zakatol a szíve. Látogatószobába lépett, tele magas gyertyatartókkal, benne vibráló, ugráló fényű fehér gyertyákkal. Közöttük egy fehér, nyitott tetejű koporsó hevert. Lépésről lépésre, mintha húzná valami, Bonnie közeledett a koporsóhoz. Nem akart belenézni. De muszáj volt. Valami várta abban a koporsóban. Az egész helyiséget elborította a gyertyák halvány fénye. Olyan volt, mintha egy sugárzó szigetet táplált volna. De Bonnie nem akart odanézni... Akárha lassított felvételen, odaért a koporsóhoz, és rámeredt a fehér szaténbélésre. Üres volt. Bonnie lecsukta a fedelét, és sóhajtva nekidőlt. Majd elkapott valami mozgást a szeme sarkából, és arra pördült. Elena volt az. - Ó, te jó ég, de megijesztettél - közölte vele Bonnie. - Azt hittem, mondtam, hogy ne gyere ide - felelte Elena.
Ezúttal ki volt engedve a haja, a válla körül úszott, le a hátára, mint egy láng halvány aranyfehérje. Elena vékony, fehér ruhát viselt, ami lágyan ragyogott a gyertyafényben. Maga is úgy nézett ki, mint egy gyertya, fénylett, sugárzott. Mezítláb volt. - Azért jöttem, hogy... - Bonnie elakadt, egy gondolat bujkált az elméje peremén. Ez az ő álma, az ő transza. Muszáj visszaemlékeznie. - Azért jöttem, hogy találkozhass Stefannal - jelentette ki. Elena szeme elkerekedett, az ajka szétnyílt. Bonnie felismerte a vágyakozást, a szinte ellenállhatatlan vágyat. Alig negyedórája ugyanezt látta Stefan arcán. - Ó - suttogta Elena. Nyelt egyet, és a tekintete elfelhősödött. - Ó, Bonnie... de nem tehetem. - Miért nem? Most már könnyek ragyogtak Elena szemében, és remegett az ajka. - Mi van, ha a dolgok elkezdenek megváltozni? Mi van, ha ő idejön, és... - A szája elé emelte a kezét, és Bonnie visszaemlékezett az utolsó álmukra, amiben záporesőként hullottak a fogai. Megértő rettegéssel nézett Elena szemébe. - Nem érted? Nem bírnám ki, ha ilyesmi történne suttogta Elena. - Ha úgy látna engem... És itt nem tudom irányítani a dolgokat, nem vagyok elég erős hozzá. Bonnie, kérlek, ne engedd be! Mondd meg neki, mennyire sajnálom. Mondd meg neki... - Lehunyta a szemét, és hullani kezdtek a könnyei. - Rendben. - Bonnie úgy érezte, mindjárt ő is elsírja magát, de Elenának igaza volt. Stefan elméje után nyúlt, hogy elmagyarázza neki, hogy segítsen elviselni a
csalódást. De abban a pillanatban, hogy hozzáért, tudta, hogy hibát követett el. - Stefan, ne! Elena azt mondja... - Nem ért semmit. A fiú elméje erősebb volt az övénél, és amint hozzáért, átvette felette az uralmat. Bonnie tehetetlenül hagyta, hogy uralkodni kezdjenek rajta, hogy Stefan elméje egyre közelebb érjen a gyertyák fényköréhez. Megérezte a jelenlétét, érezte, hogy valamilyen alakot kezd felvenni. Megfordult, és meglátta sötét haját, feszült arcát, vadászsólyom tekintetét. Azután pedig, tudván, hogy már semmit nem tehet, visszavonult, és magukra hagyta őket. 81 12. tefan fájdalomtól ellágyult suttogást hallott. - Jaj, ne! Egy hangot, amiről azt hitte, soha többé nem hallja, amit soha nem fog elfelejteni. Hullámokban futott végig a bőrén a borzongás, és érezte, hogy valami remegni kezd benne. A hang felé fordult, a figyelme azonnal rá összpontosult, és az elméje majdnem lebénult, mert nem bírt megbirkózni ennyi indulattal egyszerre. A látása elhomályosult, és csak egy elmosódott ragyogást fogott fel, mintha ezernyi gyertya égne egyszerre. De ez nem számított. Érezte Elena jelenlétét. Ugyanazt a lelket, amit a Fell's Churchben töltött legelső napján felfedezett, egy aranyfehér fényt, ami bevilágította a tudatát. Ami csupa hűvös szépség, lángoló szenvedély és lüktető élet volt. Követelte, hogy induljon el felé, hogy feledjen minden mást. Elena. Tényleg Elena volt az.
A közelsége áthatotta Stefant, az ujja hegyéig betöltötte. Minden éhes érzékszerve az elmosódott fehér ragyogásra koncentrált, Elenát keresve. Elenára vágyva. Elena előlépett. Lassan, habozva mozdult. Mintha alig bírná rávenni magát. Stefan ugyanazzal a bénultsággal küzdött. Elena. Stefan úgy bámulta, mintha először látná. Az arca és a válla körül glóriaként lebegő halványszőke hajat. A világos, makulátlan bőrt. A karcsú, hajlékony test ebben a pillanatban elhúzódott előle, és az egyik kezét tiltakozva megemelte. - Stefan - hangzott fel ismét a suttogás, és ez az ő hangja volt. Az ő hangja, amint a fiú nevét mondta. De annyi fájdalom csendült benne, hogy Stefan oda akart rohanni hozzá, átölelni, és megígérni, hogy minden rendben lesz. - Stefan, kérlek... Nem vagyok képes... Stefan ekkor már a szemét is látta. A lapis lazuli sötétkékjét, amiben aranypettyek táncoltak a gyertyafényben. Ami tágra nyílt a kíntól, és homályos volt az el nem sírt könnyektől. Görcsbe rándult a gyomra. - Nem akarsz látni? - Stefan hangja olyan száraz volt, hogy szinte porzott. - Azt nem akarom, hogy te láss engem. Ó, Stefan, ő szinte bármit el tud érni. És meg fog minket találni. Idejön... Megkönnyebbülés és fájdalmas öröm futott végig Stefanon. Alig bírt Elena szavaira koncentrálni, de ez nem számított. Ahogy a nevét kimondta, elég is volt. Az az „ó, Stefan" mindent elárult számára, amit tudni akart.
Csendben Elena felé lépett, előrenyújtotta a kezét. Észrevette, hogy Elena ellenkezve megrázza a fejét, hogy kinyílik a szája, és gyorsabban kezdi venni a levegőt. Közelről a lány bőre belülről ragyogott, mintha láng világítana keresztül az áttetsző gyertyaviaszon. Nedves cseppek csillogtak gyémántokként a szempilláján. S 82 Bár folyamatosan rázta a fejét, a kezét nem húzta el. Még akkor sem, amikor Stefan kinyújtott ujjai hozzáértek, Elena hűvös ujjbegyeihez nyomódtak, mintha egy üveglap két oldalán állnának. És ebből a távolságból Elena tekintete nem tudta elkerülni Stefanét. Egymást nézték, csak nézték, és nem fordultak el. Amíg végül Elena nem mondta többet, hogy „Stefan, ne", csak a nevét suttogta. Stefan nem bírt gondolkozni. A szíve azzal fenyegette, hogy átszakítja a mellkasát. Semmi nem számított, csak hogy Elena ott van, hogy együtt vannak. Stefannak fel sem tűnt a furcsa környezet, nem érdekelte, ki láthatja meg őket esetleg. Lassan, nagyon lassan Elena keze köré fonta a kezét, és összefonódtak az ujjaik, ahogy az elrendeltetett. A másik kezét Elena arcához emelte. Elena szeme az érintésére lecsukódott, az arca belesimult Stefan tenyerébe. A fiú megérezte a nedvességet az ujjain, és majdnem felnevetett. Álomkönnyek. De igaziak voltak, és ő is. Elena.
Édes érzés öntötte el. Olyan éles gyönyör, hogy szinte fájdalom volt, pusztán attól, hogy letörölhette a könnyeket Elena arcáról. Az elmúlt fél év minden tehetetlensége, minden érzelem, amit eddig a szívében elzárva tartott, most kiömlött, és maga alá temette. Mindkettőjüket beborította. Egy apró mozdulatba tellett csak, és Elena Stefan karjában termett. Egy angyal az ölelésében, hűvös, telve élettel és gyönyörűséggel. Egy lángból és levegőből álló teremtmény. Elena megremegett Stefan mellkasán, majd lehunyt szemmel felé nyújtotta az ajkát. A csókjában hűvösségnek nyoma sem volt. Szikrákat lobbantott Stefan idegszálaiban, mindent megolvasztott és felemésztett maga körül. A fiú érezte, hogy cserbenhagyja az önuralma, az az önuralom, amin oly keményen dolgozott, mióta Elenát elveszítette. Minden elszabadult benne, az összes csomó kilazult, minden gát ereszteni kezdett. Érezte a saját könnyeit, miközben magához szorította a lányt, mintha eggyé szeretne válni vele. Hogy soha többé ne kelljen elválniuk. Mindketten elsírták magukat, anélkül, hogy abbahagyták volna a csókot. Elena karcsú karja Stefan nyaka köré fonódott, és minden porcikája hozzásimult, mintha soha nem is tartozott volna máshova. Stefan érezte az ajkán a sós könnyeket, mégis édes érzés járta át. Homályosan tudatában volt, hogy van valami más is, amire gondolnia kéne. De Elena bőrének első elektromos érintése kitörölt minden értelmet. Egy tüzes forgószél közepébe kerültek, az univerzum felőle akár
fel is robbanhatott, szét is eshetett vagy szénné éghetett volna, amíg Elena biztonságban van. De Elena remegett. Nem az érzelmektől, amelyektől Stefan szédülni kezdett, amelyektől megrészegült. Hanem a félelemtől. Stefan érezte a rettegést Elena elméjében, és meg akarta védeni a lányt, elrejteni, kényeztetni, és megölni mindent, ami ijesztgetni meri. Felmordulva megemelte az arcát, és körülnézett. - Mi az? - kérdezte, kihallva a ragadozó érdességet a saját hangjából. - Ami téged bántani merészel... 83 - Engem semmi nem bánthat. - Elena még mindig Stefanba kapaszkodott, de most hátrahajolt, hogy az arcába nézhessen. - Téged féltelek, Stefan, attól tartok, amit veled tehet. És amit veled láttathat... - Elena hangja megremegett. - Ó, Stefan, menekülj, mielőtt ideér. Rajtam keresztül megtalálhat téged. Kérlek, kérlek, menj el... - Kérj bármi egyebet, és megteszem - felelte Stefan. A gyilkosnak minden ideget le kell róla nyúznia, minden izmot, minden sejtet, hogy otthagyja Elenát. - Stefan, ez csak egy álom - mondta Elena elkeseredetten, újabb könnyeket hullajtva. - Igazából nem érinthetjük meg egymást, nem lehetünk együtt. Azt nem szabad. Stefant nem érdekelte. Neki nem tűnt álomnak. Valóságosnak érezte. És még egy álomban sem lett volna hajlandó lemondani Elenáról, senkiért. Nincs olyan erő a mennyben vagy a pokolban, ami kényszeríthetné...
- Tévedsz, kölyök. Meglepetés! - szólalt meg egy hang, amit Stefan még soha nem hallott. De ösztönösen ráismert benne a gyilkosra. A vadászokra vadászóra. És amikor megfordult, eszébe jutott, hogy Vickie, szegény Vickie, mit mondott. Úgy néz ki, mint az ördög. Már ha az ördög jóképű és szőke. Egy viseltes esőkabát volt rajta, ahogy Vickie mondta. Koszos és rongyos. Úgy nézett ki, mint valami hajléktalan bármelyik nagyvárosból, leszámítva, hogy nagyon magas volt, a szeme pedig tiszta és átható. Vibráló kék, mint a ragyogó égbolt. A haja szinte fehér volt, és az égnek meredt, mintha jeges szél borzolta volna fel. Széles mosolyától Stefannak felkavarodott a gyomra. - Salvatore, gondolom - hajtott fejet. - És persze a szépséges Elena. A szépséges, halott Elena. Csatlakozni szeretnél hozzá, Stefan? Titeket egyszerűen egymásnak teremtettek. Fiatalnak tűnt, Stefannál idősebbnek, de fiatalnak. Nem volt az. - Stefan, most távozz - suttogta Elena. - Engem nem tud bántani, de te más vagy. Olyasmit is tehet, ami veled megy az álmodon kívülre. Stefan karja nem mozdult Elenáról. - Bravó! - tapsolt az esőkabátos férfi, úgy pillantva körbe, mint ha egy láthatatlan közönséget biztatna. Kicsit megingott, és ha ember lett volna, Stefan azt hitte volna, részeg. - Stefan, kérlek - suttogta Elena.
- Udvariatlanság lenne, ha elmenne, mielőtt rendesen bemutatkoztunk egymásnak - jelentette ki a szőke férfi. A kabátzsebébe dugott kézzel egy-két lépést tett a fiú felé. - Szeretnéd tudni, ki vagyok? Elena megrázta a fejét, de nem ellenkezésből, hanem a vereség miatt, aztán Stefan vállához bújt. A kezét a haja köré emelte, mintha minden részét meg akarná óvni ettől az elmebetegtől. - Szeretném tudni - válaszolta Stefan, a szőke férfit bámulva Elena feje fölött. - Nem értem, miért nem engem kérdeztél eleve - felelte a férfi, középső ujjával az állát vakargatva. - Ahelyett, hogy másokhoz rohangáltál. Én vagyok az, aki meg tudja mondani neked. Már nagyon régóta létezem. - Milyen régóta? - kérdezte Stefan cseppet sem lenyűgözve. - Hosszú ideje... - A szőke férfi szeme álmodozóvá vált, mintha végigtekintene az eltelt éveken. - Csinos, fehér nyakakat téptem fel, amikor az őseid a Colosseumot építették. 84 Nagy Sándor seregével gyilkoltam. Harcoltam a trójai háborúban. Öreg vagyok, Salvatore. Én vagyok az egyik Ős. A legkorábbi emlékeimben bronzfejszém volt. Stefan lassan bólintott. Hallott már az Ősökről. Suttogtak róluk a vámpírok között, de Stefan még soha senkit nem ismert, aki találkozott volna bármelyikkel. Minden vámpírt egy másik vámpír hoz létre, vércserével válnak azzá. De valahol, az idő hajnalán ott voltak az Ősök, akiket nem csináltak. Náluk fejeződik be a vérfolytonosság. Azt
senki nem tudja, hogy ők hogyan váltak vámpírokká. De az Erejük legendás. - Segítettem leszámolni a Római Birodalommal folytatta a szőke férfi álmodozva. - Barbároknak neveztek bennünket... egyszerűen nem értették! Háború, Salvatore! Annak nincs párja. Európa akkor még izgalmas hely volt. Úgy döntöttem, vidéken fogok élni, és jól érezni magam. Furcsamód az emberek soha nem tudták elengedni magukat a közelemben. Vagy szaladgálni kezdtek, vagy keresztet emelgettek rám csóválta meg a fejét. - De egy nő odajött, és segítséget kért tőlem. Szobalányként szolgált egy bárónál, és a kis úrnője megbetegedett. Haldoklott, mint mondta. Azt akarta, hogy tegyek valamit. Úgyhogy... - Visszatért a mosolya, és egyre szélesebbé vált, szinte már lehetetlen mértékben. - Megtettem. Csinos kis jószág volt. Stefan úgy fordult, hogy Elenát eltakarja a férfi elől, és egy pillanatra ő is elfordította a fejét. Stefan arra gondolt, tudhatta volna, kitalálhatta volna. Szóval az egész az ő fejére száll. Vickie halála és Sue-é végső soron az ő lelkét nyomja. Ő indította el az események láncolatát, amelyek ide vezettek. - Katherine - emelte fel a fejét, hogy a férfira nézzen. Maga az a vámpír, aki átváltoztatta Katherine-t. - Hogy megmentsem az életét - válaszolta a szőke férfi úgy, mintha Stefan egy lassú felfogású tanuló lenne. Amit a te kis édesed végül elvett. A neve. Stefan a nevén gondolkozott, mert emlékezett, hogy Katherine elmondta, éppen úgy, ahogy biztosan le is írta neki egyszer ezt az embert. Hallotta Katherine hangját a fejében: felriadtam az éjszaka közepén, és
megláttam a férfit, akit Gudren, a szobalányom magával hozott. Megrémültem. Klaus volt az, akiről az a hír járta a faluban, hogy nagyon gonosz... - Klaus - mondta a szőke férfi kedvesen, mintha egyetértene valamivel. - Legalábbis ő így nevezett. Visszatért hozzám, miután két olasz kisfiú hátat fordított neki. Mindent megtett értük, vámpírrá változtatta őket, örök életet ajándékozott nekik, de ők hálátlanul kidobták. Nagyon különös. - Nem így történt - csikorgatta a fogát Stefan. - És még ennél is különösebb volt, hogy soha nem tudta túltenni magát rajtatok, Salvatore. Különösen rajtad. Mindig összehasonlítgatott minket, rám nézve nem túl hízelgő eredménnyel. Próbáltam egy kis értelmet verni belé, de nem nagyon ment. Lehet, hogy egyszerűen meg kellett volna ölnöm, nem tudom. De megszoktam, hogy ott lebzsel körülöttem. Soha nem volt egy lángelme. De csinos volt, és tudta, hogy kell mulatni. Én mutattam meg neki, hogy hogyan lehet kiélvezni a gyilkolást. A végén az agya egy kicsit megzápult, na és? Nem az esze miatt tartottam. Stefan szívében már egy cseppnyi szerelem sem maradt Katherine iránt, de még mindig képes volt gyűlölni azt az embert, aki ilyenné tette. 85 - Én? Én, kölyök? - mutatott Klaus hitetlenkedve a saját mellkasára. - Te tetted Katherine-t azzá, ami most, vagy legalábbis a barátnőd. Most por és hamu. Kukaceledel. De a te drágád alig van a hatókörömön kívül. Egy magasabb szinten tündökölsz, nem így mondják a
médiumok, Elena? Miért nem tündökölsz idelent, velünk, többiekkel? - Bárcsak tudnék - suttogta Elena, és gyűlölettel pillantott Klausra. - Hát, hát. Közben megszereztem a barátaidat. Sue annyira édes lány volt, úgy hallottam. - Megnyalta az ajkát. - És Vickie is ízletesnek bizonyult. Törékeny volt, de testes, jó illatú. Inkább tizenkilenc éves, mint tizenhét. Stefan előrelépett, de Elena elkapta. - Stefan, ne! Ez az ő térfele, és az ő szellemi ereje erősebb a miénknél. Itt ő irányít. - Pontosan. Ez az én térfelem. A valótlanság. - Klaus ismét eleresztette a guvadt szemű, pszichotikus vigyorát. - Ahol a legvadabb rémálmaitok is ingyen valóra válnak. Például - pillantott Stefanra - nem szeretnéd látni, hogy néz ki most a kedvesed igazából? Smink nélkül? Elena halkan felnyögött. Stefan szorosabban kezdte ölelni. - Mennyi idő telt el, mióta meghalt? Majdnem hat hónap? Tudod, mi történik az emberi testtel, ha hat hónapot tölt a föld alatt? - Klaus ismét megnyalta a száját, mint egy kutya. Ekkor Stefan megértette. Elena lehajtott fejjel megremegett, és megpróbált elhúzódni tőle, de a fiú szorosan tartotta. - Semmi baj - mondta neki lágyan. Klausnak pedig: Megfeledkezett valamiről. Én nem ember vagyok, aki fél az árnyékoktól és a vértől. Én ismerem a halált, Klaus. Nem ijedek meg tőle.
- Azt nem, de feldob? - Klaus hangja elmélyült, zsongítóvá vált. - Hát nem izgalmas a bűz, a rothadás, a szétmálló test folyadékai? Neked tetszik az ilyesmi? - Stefan, engedj el! Kérlek. - Elena reszketett, és mindkét kezével eltolta a fiút, elfordítva a fejét, hogy Stefan ne láthassa az arcát. A hangja sírós volt. - Kérlek. - Itt nincs más Erőd, csak az illúzió ereje - mondta Stefan Klausnak. Magához szorította Elenát, az arcát a hajába nyomta. Érezte a változásokat a testben, amelyet átölelt. A haj egyre sprődebbnek tűnt az arcán, és Elena alakja mintha kezdett volna összemenni. - Bizonyos talajban a bőr szabályosan cserzetté válik magyarázta Klaus csillogó szemmel, vigyorogva. - Stefan, nem akarom, hogy rám nézz... A szemét Klauson tartva Stefan gyengéden félretolta a megkeményedett, fehér hajat, és megsimogatta Elena arcát, tudomást sem véve az érdességéről. - De persze az idő nagy részében csak rothad. Micsoda vég! Az ember mindent elveszít, a bőrét, a húsát, az izmait, a belső szerveit... mind visszatér a földbe... A Stefan karjaiban lévő test enyészni kezdett. A fiú lehunyta a szemét, és szorosabban ölelte, közben lángolt benne a Klaus iránt érzett gyűlölet. Illúzió, csak illúzió... - Stefan... - Száraz suttogás volt, éppen olyan halvány, mint a járdán végigtáncoló cetli súrlódása. Egy pillanatra a levegőben lógott, majd eltűnt, és Stefan azon kapta magát, hogy csak csontokat ölel. 86
- És végül ezzé válik, egy kétszáz darabos, könnyen összerakható készletté. Saját, praktikus kis tokjában forgalmazzuk... - A fénykör túlsó oldalán valami megnyikordult. A fehér koporsó magától kinyílt, megemelkedett a teteje. - Megtennéd, Salvatore? Menj, és tedd vissza Elenát a helyére! Stefan reszketve térdre rogyott a kezében lévő karcsú, fehér csontokra meredve. Az egész csak illúzió volt Klaus egyszerűen átvette a hatalmat Bonnie felett, és azt mutatta Stefannak, amit akart. Igazából nem bántotta Elenát, de a Stefanban lángoló forró, védelmező düh ezt nem vette tudomásul. Stefan óvatosan a földre helyezte a törékeny csontokat, és még egyszer gyengéden végigsimított rajtuk. Majd megvetésre görbült ajkakkal felnézett Klausra. - Ez nem Elena - mondta. - Dehogynem. Bárhol felismerném. - Klaus szétvetette a kezét, és énekelni kezdett. - Ismertem egy nőt, pompás minden íze..1 - Nem. - Stefan homlokán verejték gyöngyözött. Kizárta magából Klaus hangját, és ökölbe szorított kézzel, az erőfeszítéstől merev izmokkal koncentrált. Klausszal hadakozni olyan volt, mint emelkedőn feltolni egy sziklát. De a törékeny csontok reszketni kezdtek, és halvány, aranyszínű fény gyúlt körülöttük. - Csak rongy volt, csont és hajpamacs... a bolond azt hitte, asszony az... A láng vibrálni, táncolni kezdett, összekötötte a csontokat. Meleg és arany vonta be őket, abba burkolóztak, miközben a levegőbe emelkedtek. A lágy ragyogás arctalan alakja állt előttük. Verejték csorgott
Stefan szemébe, és úgy érezte, mindjárt szétrobban a tüdeje. - ...a hús más csonton fáj, mely nem mienk.. ,2 Elena hosszú, selymes aranyhaja elrendeződött a fénylő vállak felett. Elena kezdetben elmosódott vonásai határozottan kirajzolódtak, és arccá alakultak. Stefan szeretettel idézett fel minden apró részletet. Vastag szempilla, kis orr, szétváló ajkak, akár a rózsaszirmok. Fehér fény örvénylett az alak körül, és állt össze vékony ruhává. - ...s a csorba pohárból ásít a holtak földje feléd.. .3 - Nem. - Stefan elszédült, amikor megérezte, hogy az Erő utolsó hulláma is elszáll belőle. Az alak mellkasa megemelkedett, és a lapis lazuli kékségű szempár kinyílt. Elena elmosolyodott, és Stefan megérezte a szerelmük ívének simogatását. - Stefan! - Elena felszegte a fejét, büszkén, mint egy királynő. Stefan Klaushoz fordult, aki elhallgatott, és csak némán bámult. - Ez - jelentette ki Stefan jól érthetően - Elena. Nem az az üres héj, ami a földben maradt utána. Ez Elena, és semmi, amit maga tesz, nem tud soha hozzáérni. Kinyújtotta a kezét, Elena pedig elfogadta, és odalépett hozzá. Amikor egymáshoz értek, Stefan megrándult, és érezte, hogy a lány Ereje beleárad, megtölti. Ott álltak egymás mellett a szőke férfival szemben. Stefan még soha nem érzett ilyen harcias diadalt, ennyi erőt. Klaus talán olyan húsz másodpercig bámulta őket, majd tombolni kezdett.
Az arca eltorzult a gyűlölettől. Stefan megérezte rosszindulatú Erejének ellenük fordított hullámait, és minden erejével ellenállt neki. A sötét düh forgataga megpróbálta szétválasztani őket, beüvöltötte a helyiséget, mindent elpusztított az útjában. Gyertyák 1 Ferencz Győző fordítása 2 Weöres Sándor fordítása 3 Gergely Ágnes fordítása 87 hunytak ki és repültek a levegőbe, mintha tornádó kapta volna el őket. Az álom darabokra hasadt körülöttük. Stefan Elena kezét szorongatta. A szél belefújt a lány hajába, és az arcához csapkodta. - Stefan! - Elena kiabálni próbált, hogy meghallják. Aztán Stefan megérezte a hangját a fejében. - Stefan, ide figyelj! Egy módon állíthatod meg. Keress egy áldozatot, Stefan... keresd meg az egyik áldozatát! Csak egy áldozat tudhatja... A zajszint elviselhetetlenné vált, mintha a tér és az idő szövedéke szakadt volna széjjel. Stefan érezte, hogy Elena keze kiszakad az övéből. Elkeseredett kiáltással utánanyúlt, de semmit nem érzett. Kimerítette a harc, és nem tudott öntudatánál maradni. Belezuhant a sötétségbe. Bonnie mindent látott. Furcsa volt, de amint félrehúzódott, hogy Stefan odamehessen Elenához, mintha elveszítette volna a fizikai valóját az álomban. Olyan volt, mintha már nem szereplő lett volna, hanem a színpad, amin a darab lejátszódik. Látott mindent, de nem tehetett semmit.
A végén félt. Nem volt elég erős ahhoz, hogy összetartsa az álmot, és végül az egész szétrobbant, és kizökkentve a transzból, visszarepítette Stefan szobájába. A fiú a földön hevert, és halottnak tűnt. Olyan fehér volt, olyan mozdulatlan. De amikor Bonnie rángatni kezdte, hogy feltegye az ágyra, megremegett a mellkasa, és a lány hallotta, hogy levegő után kap. - Stefan! Jól vagy? Stefan eszelős tekintettel pillantott körbe, mintha keresne valamit. - Elena! - mondta, majd elhallgatott, ahogy visszatértek az emlékei. Megvonaglott az arca. Egy rettenetes pillanatig Bonnie azt hitte, sírni fog, de csak lehunyta a szemét, és a kezébe temette az arcát. - Stefan? - Elveszítettem. Nem tudtam megtartani. - Tudom. - Bonnie egy pillanatig csak nézte, majd minden bátorságát összeszedve letérdelt elé, és megfogta a vállát. - Sajnálom. Stefan feje hirtelen felemelkedett, zöld szeme száraz volt, de a pupillája annyira kitágult, hogy az egész feketének tűnt. Az orrcimpája remegett, az ajka hátrahúzódott a fogairól. - Klaus! - Úgy köpte ki a nevet, mint egy káromkodást. - Te is láttad? - Igen - válaszolta Bonnie hátrahúzódva. Nyelt egyet, és görcsbe rándult a gyomra. - Ő egy őrült, igaz, Stefan? Igen. - Stefan felkelt. - És meg kell állítanunk. - De hogyan? - Mióta találkozott Klausszal, Bonnie jobban rettegett, mint valaha, jobban rettegett, és
kevesebb önbizalma volt. - Hogy állíthatjuk meg, Stefan? Még soha nem éreztem ilyen Erőt. - De te nem... ? - fordult felé Stefan gyorsan. - Bonnie, te nem hallottad, mit mondott Elena a végén? - Nem. Mire gondolsz? Semmit nem hallottam, egy apróbb hurrikán tombolt odabent. - Bonnie... - Stefan tekintete távolivá vált a latolgatástól, és mintha magában beszélt volna. - Ez azt jelenti, hogy valószínűleg ő sem hallotta. Nem tudja, úgyhogy nem fog minket megakadályozni. - Miben? Stefan, miről beszélsz? 88 - Abban, hogy találjunk egy áldozatot. Figyelj, Bonnie, Elena azt mondta, hogy ha megtaláljuk Klaus valamelyik túlélő áldozatát, akkor kiderül, hogyan állíthatjuk meg. Bonnie teljesen összezavarodott. - De... miért? - Mert a vámpírok és a donorjaik, azaz az áldozataik, rövid ideig osztoznak egymás tudatán, miközben vért cserélnek. Néha a donor így megtud valamit a vámpírról. Nem mindig, de néha igen. Valószínűleg ez történt, és ezt Elena is tudja. - Ez mind nagyon szép és jó, egy apróságot leszámítva jelentette ki Bonnie fanyarul. - Elárulnád, kérlek, ki a fene élhette túl, hogy Klaus megtámadta? Arra számított, hogy ezzel kifogja Stefan vitorlájából a szelet, de nem. - Egy vámpír - válaszolta a fiú egyszerűen. - Egy ember, akit Klaus változtatott vámpírrá, áldozatnak számít. Ha cseréltek vért, összeért az elméjük.
- Ó! Szóval... ha találnánk egy vámpírt, akit ő csinált... de hol? - Talán Európában. - Stefan róni kezdte a köröket a szobában, a szeme elkeskenyedett. - Klausnak sok van a rovásán, és biztos van még arrafelé vámpírja. Lehet, hogy keresnem kell egyet. Bonnie-t elöntötte a rémület. - De Stefan, nem hagyhatsz itt minket. Nem teheted! Stefan megállt, ahol volt, a szoba túlsó végében, és mozdulatlanná merevedett. Végül Bonnie felé fordult. Én sem akarom - felelte csendesen. - És először megpróbálunk valami mást kieszelni... talán elkaphatjuk Tylert. Várok egy hetet, következő vasárnapig. De lehet, hogy el kell mennem, Bonnie. Ezt te is éppen olyan jól tudod, mint én. Hosszú, hosszú csend támadt. Bonnie küszködött a szemében támadt forrósággal, elszánta magát, hogy felnőtt lesz és érett. Már nem kisbaba, és ezt most egyszer s mindenkorra be is bizonyítja. Elkapta Stefan pillantását, és lassan bólintott. 89 13. Június 19., péntek, 23.45 Kedves Naplóm! Te jó ég, most mit csinálunk? Ez volt életem leghosszabb hete. Ma volt az utolsó iskolanap, és holnap Stefan elutazik. Európába megy, hogy felkutassa valamelyik vámpírt, akit Klaus változtatott át. Azt mondja, nem akar védtelenül itt hagyni minket. De muszáj mennie.
Tylert nem találjuk. A kocsija eltűnt a temetőből, de nem jött iskolába. Minden vizsgáról lemaradt a héten. Nem mintha mi sokkal jobban állnánk. Bárcsak a Robert E. Lee is olyan lenne, mint a többi suli, ahol ballagás előtt vizsgáztatnak. Mostanában azt sem tudom, angolból vagy szuahéliból írok. Gyűlölöm Klaust. Úgy láttam, éppen olyan őrült, mint Katherine - csak még kegyetlenebb. Amit Vickie-vel tett... de erről nem tudok beszélni, vagy megint sírni kezdek. Csak játszott velünk Caroline buliján, mint macska az egérrel. És hogy pont Meredith szülinapján... bár, gondolom, azt nem tudhatta. Viszont úgy tűnik, egy csomó mindent tud. Nem úgy beszél, mint egy külföldi, se nem úgy, ahogy eleinte Stefan, és mindent tud az amerikaiakról, még az ötvenes évekbeli dalaikat is. Lehet, hogy egy ideje már itt van. Bonnie abbahagyta az írást. Elszántan gondolkozott. Mind ez idáig európai áldozatokban gondolkoztak, vámpírokban. De abból, ahogy Klaus beszélt, nyilvánvaló volt, hogy régóta Amerikában él. Egyáltalán nem tűnt külföldinek. És Meredith születésnapján támadta meg a lányokat... Bonnie felállt, a telefonért nyúlt, és Meredith számát tárcsázta. Egy álmos férfihang vette fel. - Mr. Sulez, Bonnie vagyok. Beszélhetnék Meredithszel? - Bonnie! Tudod, mennyi az idő? - Igen. - Bonnie-nak sebesen kattogott az agya. - De van ez a... vizsga, ami ma volt. Kérem, muszáj beszélnem vele.
Hosszú szünet következett, majd egy sóhajtás. - Egy pillanat. Bonnie türelmetlenül dobolt az ujjával várakozás közben. Végül kattant a másik telefon, amit felvettek. - Bonnie! - hallotta Meredith hangját. - Mi a baj? - Semmi. Úgy értem... - Bonnie nagyon is tudatában volt, hogy a másik készüléket Meredith apja nem tette le. Lehet, hogy hallgatózik. - Csak az a... az a németes feladat, amit próbáltunk megoldani. Emlékszel. Amire nem tudtunk rájönni a vizsgáig. Tudod, próbáltunk keresni valakit, aki segíthet. Nos, szerintem én tudom, ki segíthetne. - Tényleg? - Bonnie érezte, hogy Meredith próbálja megtalálni a megfelelő szavakat. - És... ki az? Távolságin kell hívnunk? 90 - Nem - válaszolta Bonnie. - Sokkal közelebb van hozzánk, Meredith. Sokkal. Azt is mondhatnám, ott van a hátsó kertedben, a saját családfádon. A vonal olyan hosszú időre elnémult, hogy Bonnie kételkedni kezdett benne, hogy Meredith ott van-e még. - Meredith? - Gondolkozom. A megoldásnak van bármi köze a véletlen egybeesésekhez? - Nem. - Bonnie elengedte magát, és enyhén, komoran elmosolyodott. - Semmi köze a véletlenhez. Inkább ahhoz, hogy a történelem ismétli önmagát. Mármint szándékosan, már ha érted. - Igen - válaszolta Meredith. Olyan volt a hangja, mintha sokkból térne magához, és ez nem is csoda. -
Tudod, szerintem lehet, hogy igazad van. De meg kell győzni az illetőt, hogy segítsen. - Szerinted ez gond lehet? - Szerintem igen. Az emberek néha idegesek... a dolgozatoktól. Néha az eszüket is elveszítik. Bonnie szíve összeszorult. Ez eszébe sem jutott. Mi van, ha az öreg nem képes elárulni nekik? Mi van, ha már annyira elszállt? - Nem tehetünk mást, mint hogy megpróbáljuk - próbált a lehető legoptimistábban beszélni. - Holnap meg kell próbálnunk. - Rendben. Délben felveszlek. Jó éjt, Bonnie! - Jó éjt, Meredith - felelte Bonnie. - Ne haragudj! - Nem, szerintem így lesz a legjobb. Hogy a történelem ne ismételje meg magát többször. Szia. Bonnie megnyomta a kagylón a megszakító gombot. Pár pillanatig csak ült ott, kezében a telefonnal, és a falat bámulta. Végül a helyére tette, és ismét felvette a naplóját. Leírta a pontot az utolsó mondat végére, és hozzátett még egyet. Holnap meglátogatjuk Meredith nagyapját. - Egy idióta vagyok - mondta Stefan Meredith autójában másnap. Nyugat-Virginiába tartottak, az intézetbe, ahol Meredith nagyapját kezelték. Elég hosszú útnak ígérkezett. - Mindannyian idióták vagyunk. Bonnie-t leszámítva jegyezte meg Matt. Bonnie még a nagy izgalom közepette is valami melegséget érzett ettől. De Meredith a fejét rázta, miközben az útra figyelt. Stefan, te nem jöhettél volna rá, úgyhogy ne ostorozd magad! Nem tudhattad, hogy Klaus a nagyapám
megtámadásának az évfordulóján rontott be Caroline bulijára. Bennem és Mattben pedig azért nem merült fel, hogy Klaus ilyen régóta Amerikában lehet, mert soha nem láttuk, és nem hallottuk beszélni. Bonnie lehetett az egyetlen, aki összerakhatta, mert csak ő volt birtokában minden információnak. Bonnie kinyújtotta a nyelvét. Meredith meglátta a visszapillantóban, és felvonta a szemöldökét. - Csak nem akarom, hogy beképzelt legyél - mondta. - Nem leszek, a szerénység az egyik legvonzóbb tulajdonságom - vágott vissza Bonnie. Matt felhorkant, de aztán azt mondta: - Szerintem akkor is nagyon okos dolog volt -, és ettől ismét visszatért a melegség. Az intézet rettenetes hely volt. Bonnie teljes erőből megpróbálta elfojtani az elszörnyedését és irtózását, de tudta, hogy Meredith érzi. Meredith válla merev volt a 91 védekező büszkeségtől, miközben végigsétált előttük a folyosón. Bonnie, aki nagyon régóta ismerte, látta a szégyent a büszkeség mögött. Meredith szülei olyan kínosnak találták a nagyapja állapotát, hogy soha nem említették kívülállók előtt. Ez az egész családra árnyékot vetett. És Meredith most először másoknak is meg fogja mutatni ezt a titkot. Bonnie érezte, ahogy elönti a szeretet és a csodálat a barátnője iránt. Ez annyira Meredithre vallott, hogy minden hűhó nélkül, méltóságteljesen teszi, hogy senki se lássa, milyen nehezére esik. De az intézet akkor is rettenetes volt.
Nem volt piszkos, nem voltak benne tajtékzó őrültek, vagy ilyesmi. A páciensek tisztának tűntek, és gondozottnak. De érződött valami a steril kórházszagban és a mozdulatlan tolószékekkel telerakott folyosókban, amitől Bonnie-nak menekülni támadt kedve. Olyan volt, mint egy zombikkal telerakott épület. Bonnie meg látott egy idős nőt, akinek rózsaszín fejbőre áttűnt ritkás haján, a feje az egyik asztalra bukott, mellette egy meztelen műanyag bábu hevert. Amikor Bonnie kétségbeesetten kinyújtotta a kezét, Matt felé induló kezére talált. Így követték Mereditht, egymás kezét szorongatva, hogy szinte fájt. - Ez a szobája. Odabent egy újabb zombit találtak, ezúttal fehér hajút. Egy-két fekete szál emlékeztetett még Meredith sötét hajára. Az arca csupa árok, csupa ránc, a szeme csipás és kivörösödött. Üres tekintettel nézett. - Nagyapa - térdelt le Meredith a tolószék elé. Nagyapa, én vagyok az, Meredith. Jöttelek meglátogatni. Valami fontosat szeretnék kérdezni. Az idős szempár meg se rezzent. - Néha felismer minket - mondta Meredith csendesen, érzelemmentesen. - De mostanában a legtöbbször nem. Az öregember csak nézett maga elé. Stefan a sarkára ereszkedett. - Hadd próbáljam meg én kérte. A ráncos arcba pillantva beszélni kezdett, lágyan, megnyugtatóan, ahogy Vickie-hez. De a hályogos, sötét szemek még csak nem is pislogtak. Csak bámultak céltalanul. Az egyetlen mozgás a kezek enyhe, folyamatos remegése volt a tolószék karfáján.
És bármit is tett Stefan vagy Meredith, nem tudtak ennél több reakciót kicsiholni. Végül Bonnie próbálkozott, különleges képességeit is bevetve. Érzett valamit az öregemberben, az élet szikráját, ami még ott volt bezárva a hús börtönébe. De nem tudta elérni. - Sajnálom - mondta hátradőlve, és kisimította a haját a szeméből. - Nem segít. Semmit nem tehetek. - Majd eljövünk máskor - jegyezte meg Matt, de Bonnie tudta, hogy nem így lesz. Stefan másnap indul, nem lesz máskor. Pedig olyan jó ötletnek tűnt... A ragyogás, ami korábban felmelegítette, most hamuvá vált, és a szíve ólomnehéznek tűnt. Elfordult, és látta, hogy Stefan már el is indult kifelé. Matt megfogta Bonnie könyökét, hogy felsegítse. Pár pillanatig ácsorgott még bátortalanul, lehajtott fejjel, aztán hagyta magát kivezetni. Éppen elég nehéz volt annyi erőt összeszedni, hogy egyik lábát a másik elé tegye. Visszapillantott Meredithre... És felsikoltott. Meredith a szoba közepén állt, arccal az ajtó felé, a vonásai csalódottságot tükröztek. De mögötte a tolószékes alak végre megmozdult. Egy néma 92 mozdulatrobbanással Meredith fölé tornyosult, csipás, öreg szemeit nagyra nyitotta, a száját pedig még nagyobbra. Meredith nagyapja úgy nézett ki, mintha ugrás előtt kapták volna rajta - felemelt karral, néma üvöltést formázó szájjal. Bonnie sikoltása a gerendákról verődött vissza. Ekkor minden egyszerre történt. Stefan visszarohant. Meredith megpördült, Matt utánakapott. De az öreg alak
nem vetette el magát. Ott állt föléjük tornyosulva, és a fejük felett bámult valamire, amit ők nem láttak. Végre hangok jöttek ki a száján, olyan hangok, amelyek egyetlen jajveszékelő szóvá álltak össze. - Vámpír! Vámpííír! A gondozók a szobában termettek, kiterelték Bonnie-t és a többieket, és lefogták az öregembert. A kiáltásaik hozzájárultak a zűrzavarhoz. - Vámpír! Vámpír! - nyávogta Meredith nagyapja, mintha a várost akarná figyelmeztetni. Bonnie pánikolni kezdett - Stefant nézte vajon? Ez vád volt? - Most legyenek szívesek távozni! Sajnálom, de menniük kell - mondta az egyik nővér. Kiterelték őket. Meredith ellenkezett, amikor a folyosóra utasították. - Nagypapa...! - Vámpír! - vonyította a földöntúli hang. Majd: - Fehér kőrisfa! Vámpír! Fehér kőrisfa! Az ajtó becsapódott. Meredith a könnyeivel küszködve levegő után kapott. Bonnie körmei Matt karjába vájtak. Stefan feléjük fordult, zöld szeme tágra nyílt a döbbenettől. - Azt mondtam, hogy most menjenek - ismételgette türelmetlenül a zaklatott nővér. Egyikük sem figyelt oda rá. Mindannyian egymást nézték, és a döbbent zavar a megértésnek adta át a helyét az arcukon. - Tyler azt mondta, csak egyfajta fával lehet ártani neki... - Fehér kőrissel - egészítette ki Stefan. - Ki kell derítenünk, hol rejtőzik - mondta Stefan hazafelé. Ő vezetett, mivel Meredith leejtette a kulcsot a
kocsiajtónál. - Ez a legfontosabb. Ha elsietjük, gyanút foghat. Zöld szeme a diadal és a komor elszántság furcsa keverékével ragyogott, és kimért hangon, gyorsan beszélt. Mindannyian rettentő feszültek, gondolta Bonnie, mintha egész éjjel kávéztak volna. Olyan rojtosak az idegeik, hogy bármi megtörténhet. Baljós előérzete is volt a fenyegető kataklizmáról. Mintha minden kicsúcsosodna, mintha a Meredith születésnapja óta történt események a végkifejlet felé tartanának. Ma este, gondolta. Ma este megtörténik. Furcsán stílszerűnek tűnt, hogy pont a napforduló előestéjén. - Minek az előestéjén? - kérdezte Matt. Bonnie észre sem vette, hogy hangosan beszélt. - A napforduló előestéjén - mondta. - Az van ma. A nyári napforduló előestéje. - Ne segíts! A druidák, igaz? - Ők is megünnepelték - helyeselt Bonnie. - Ez mágikus nap, az évszakok határát jelzi. És... - habozni kezdett. Hát, olyan, mint a többi ünnep, a Halloween vagy a téli napforduló. Olyan nap, amikor a látható és a láthatatlan világ között elvékonyodik a határvonal. Amikor szellemeket lehet látni, ahogy mondani szokták. Amikor megtörténnek a dolgok. 93 - Dolgok - visszhangozta Stefan, miközben felkanyarodott a Fell's Churchbe vezető autópályára -, azok fognak történni. Egyikük sem sejtette, milyen hamar.
Mrs. Flowers a hátsó kertben volt. Egyenesen a vendégházhoz hajtottak, hogy megkeressék. A rózsabokrokat metszette éppen, és a nyár illata lengte körül. Amikor köré gyűltek, és megkérdezték, hol találnak fehér kőrist, összevonta a szemöldökét, és pislogott. - Csak lassan a testtel - pillantott rájuk a szalmakalapja pereme alól. - Mit akartok? Fehér kőrist? Ott van egy a tölgyek mögött, hátul. De várjatok csak egy pillanatra tette hozzá, amikor elrohantak. Stefan levágta a fa egyik ágát Matt rugós késével. Vajon mikor kezdte magával hordani? - gondolta Bonnie. Arra is kíváncsi lett volna, mit gondolhat róluk Mrs. Flowers, amikor visszajöttek, és a két fiú egy kétméteres, lombos ágat cipelt a vállán. De Mrs. Flowers csak nézte őket, és nem mondott semmit. Viszont amikor a ház közelébe értek, utánuk szólt: - Jött neked egy csomag, fiú. Stefan az ággal a vállán odafordította a fejét. - Nekem? - A te neved volt rajta. Egy csomag és egy levél. A tornácon találtam ma délután. Felvittem a szobádba. Bonnie Meredithre, majd Mattre és Stefanra pillantott, akik éppen olyan értetlenül és gyanakodva néztek vissza. A levegőben hirtelen elviselhetetlen lett a feszültség. - De kitől jöhetett? Ki tudja egyáltalán, hogy te itt vagy... - kezdte Bonnie felfelé a lépcsőn. Aztán megállt, és rettegés kezdett kalapálni a bordáin. Baljós előérzet zümmögött benne, mint egy idegesítő légy, de elhessegette. Ne most, gondolta, ne most.
De nem lehetett nem észrevenni a Stefan asztalán heverő csomagot. A fiúk a falnak támasztották a fehér kőris ágát, majd odamentek, hogy megnézzék a hosszúkás, lapos dobozt, amit barna papírba csomagoltak, és egy krémszínű boríték hevert a tetején. Az elején az ismerős, őrült kézírással az állt, hogy Stefan. A tükörről ismert kézírással. Ott álltak, és úgy bámulták a csomagot, mintha skorpió lenne. - Vigyázz - mondta Meredith, amikor Stefan lassan a dobozért nyúlt. Bonnie tudta, mire gondol. Ő is úgy érezte, mintha mindjárt felrobbanhatna, vagy mérgező gázt bocsáthatna ki magából, vagy átváltozhatna valami fogas, karmos dologgá. A boríték, amit Stefan kézbe vett, szögletes volt és vastag, jó minőségű papírból készült. Mint egy herceg báli meghívója, gondolta Bonnie. De több oda nem illő maszatos ujjlenyomat díszelgett rajta, és a pereme is koszos volt. Hát - az álmában Klaus nem tűnt túl tisztának. Stefan megnézte elölről, hátulról, majd feltépte a borítékot. Kihúzott belőle egy vastag levélpapírt. A többiek köré tömörültek, és a válla fölött figyelték, ahogy széthajtogatja. Matt felkiáltott: - Mi a... ez üres! Az volt. Mindkét oldala. Stefan megfordította, és úgy is megvizsgálta. Az arca feszült volt és zárkózott. De a többiek megnyugodtak, csak háborogtak egy sort. Csak egy ostoba vicc. Meredith éppen a csomagért nyúlt, ami elég lapos volt ahhoz, hogy szintén üres legyen, amikor Stefan hirtelen megmerevedett, és sziszegve szívta be a
levegőt. Bonnie odapillantott, majd összerezzent. Meredith keze megdermedt a csomagon, Matt pedig káromkodni kezdett. 94 Az üres lapon, amit Stefan kifeszített a két keze között, betűk kezdtek megjelenni. Feketék voltak és szálkásak, mintha mindegyiket egy láthatatlan kés hasította volna Bonnie szeme láttára. Ahogy elolvasta őket, egyre nőtt benne a rettegés. Stefan, miért nem intézzük ezt úriemberek módjára? Nálam van a lány. Gyere az öreg farmra az erdőbe, sötétedés után, és megbeszéljük, csak mi ketten. Ha egyedül jössz, elengedem. Ha bárkit magaddal hozol, meghal. Nem volt aláírás, de az alján az Ez csak kettőnkre tartozik szavak jelentek meg. - Milyen lány? - követelt magyarázatot Matt, Bonnie-ról Meredithre pillantva, mintha meg akarna győződni arról, hogy még mindig ott vannak. - Milyen lány? Meredith elegáns ujjai éles mozdulattal feltépték a csomagot, és kihúzták, ami benne volt. Egy halványzöld kendőt inda- és levél mintával. Bonnie tökéletesen emlékezett rá, és egy látomás borította el. Konfetti és születésnapi ajándékok, orchideák és csokoládé. - Caroline - suttogta, majd lehunyta a szemét. Ez a két utolsó hét annyira különös volt, annyira más, mint a szokásos középiskolai élet, hogy szinte meg is feledkezett Caroline létezéséről. Caroline elutazott egy szállodába egy másik városba, hogy elmeneküljön, hogy biztonságban legyen - de Meredith már az elején
megmondta neki. Szerintem Heronba is simán követ, ha akar. - Megint csak játszik velünk - dünnyögte Bonnie. Hagyta, hogy ilyen messzire eljussunk, még a nagyapádat is meglátogassuk, Meredith, utána pedig... - Biztos tudta - értett vele egyet Meredith. - Biztos az elejétől fogva tudta, hogy áldozatokat keresünk. És most mattot adott. Kivéve, ha... - Sötét szemében hirtelen remény csillant. - Bonnie, szerinted nem lehet, hogy Caroline elejtette ezt a sálat a buli estéjén? Ő meg csak begyűjtötte? - Nem. - A baljós előérzet egyre közelebb zümmögött, és Bonnie odakapott, hogy távol tartsa. Nem akarta tudni. Egy dologban azonban biztos volt: ez nem blöff. Klaus elkapta Caroline-t. - Mit fogunk csinálni? - kérdezte halkan. - Azt tudom, hogy mit nem fogunk. Rá hallgatni - felelte Matt. - „Intézzük el úriemberek módjára." Ő aljanép, nem úriember. Ez csapda. - Hát persze, hogy csapda - vágta rá Meredith türelmetlenül. - Megvárta, amíg kiderítjük, mivel árthatunk neki, és most megpróbál szétválasztani minket. De nem fog sikerülni! Bonnie egyre csüggedtebben figyelte Stefant. Mert mialatt Matt és Meredith méltatlankodva beszélgetett, a fiú csendesen összehajtogatta a levelet, és visszatette a borítékba. Most merev arccal bámult rá, nem is érzékelte, mi folyik körülötte. Zöld pillantása megrémítette Bonnie-t.
- Ellene fordíthatjuk - mondta Matt. - Ugye, Stefan? Nem gondolod? - Én azt gondolom - mondta Stefan megfontoltan, minden egyes szóra koncentrálva -, hogy sötétedés után kisétálok az erdőbe. 95 Matt bólintott, és profi csapatjátékoshoz méltó módon tervet kezdett kovácsolni. - Oké, te tereld el a figyelmét! Közben pedig mi hárman... - Ti hárman - folytatta Stefan éppen olyan megfontoltan, Matt szemébe nézve - hazamentek. Lefeküdni. Csend lett, ami Bonnie zilált idegeinek végtelennek tűnt. A többiek csak bámulták Stefant. Végül Meredith könnyedén megjegyezte: - Nos, ha lefekszünk, nehéz lesz elkapni, hacsak meg nem teszi azt a szívességet, hogy meglátogat minket. Ez feloldotta a feszültséget, és Matt hozzátette: Rendben, Stefan, én megértem, hogy érzel... - De Stefan közbevágott. - Halál komolyan beszélek, Matt. Klausnak igaza van: ez csak kettőnkre tartozik. És azt mondta, menjek egyedül, vagy megöli Caroline-t. Úgyhogy egyedül megyek. Így döntöttem. - A temetésedre - szakadt ki Bonnie-ból szinte hisztérikusan. - Stefan, te megőrültél. Ezt nem teheted. - Csak figyelj! - Nem hagyjuk, hogy... - Csak nem gondolod komolyan - pillantott rá Stefan -, hogy meg tudtok benne akadályozni? Ez a csend rendkívül kellemetlen volt. Miközben rámeredt, Bonnie úgy érezte, mintha Stefan valahogy a
szeme előtt változott volna meg. Az arca keményebbnek tűnt, a testtartása is más lett, mintha Stefan emlékeztetni akarta volna a ruganyos, kemény ragadozóizmokra a ruhája alatt. A fiú egyszeriben távolinak, idegennek tűnt. Ijesztőnek. Bonnie elkapta a tekintetét. - Közelítsük meg racionálisan a kérdést - váltott taktikát Matt. - Őrizzük meg a hidegvérünket, és beszéljük meg... - Nincs mit megbeszélnünk. Én megyek. Ti nem. - Ennél többel tartozol nekünk, Stefan - mondta Meredith, és Bonnie hálás volt a higgadtságáért. - Oké, te képes lennél széttépni minket; ezzel nem vitatkozom. Átjött az üzenet. De azok után, amiken együtt keresztülmentünk, alaposabb megbeszélést érdemelnénk, mielőtt ész nélkül elrohannál. - Te mondtad, hogy ez a lányok harca is - tette hozzá Matt. - Mikor kezdted úgy gondolni, hogy mégsem? - Amikor megtudtam, ki a gyilkos! - vágta rá Stefan. Klaus miattam van itt. - Nem, ez nem igaz! - kiáltott fel Bonnie. - Te kényszerítetted Elenát, hogy ölje meg Katherine-t? - Én kényszerítettem vissza Katherine-t Klaushoz! Az egész ezzel kezdődött. És én kevertem bele Caroline-t; ha én nem lennék, soha nem gyűlölte volna meg Elenát, soha nem kavart volna Tylerrel. Felelős vagyok érte. - Te ezt szeretnéd hinni! - Bonnie szinte kiabált. - Klaus mindannyiunkat gyűlöl! Tényleg azt hiszed, hogy hagyni fogja, hogy elsétálj onnan? Szerinted azt tervezi, hogy minket, többieket békén hagy? 96
- Nem - válaszolta Stefan, és a falnak dőlve megfogta az ágat. Kivette Matt kését a zsebéből, és elkezdte levagdosni róla a gallyakat, hogy egy egyenes, fehér karót faragjon belőle. - Ó, remek, egyszemélyes csatába indulsz! - mondta Matt dühösen. - Nem látod, mekkora ostobaság ez? Egyenesen besétálsz a csapdájába! - Tett egy lépést Stefan felé. - Lehet, hogy szerinted mi hárman nem tudnánk megállítani... - Ne, Matt! - Meredith csendes, higgadt hangja keresztülvágott a szobán. - Semmi értelme. - Stefan ránézett, a szeme körül megfeszültek az izmok, de Meredith csak visszanézett rá, összeszedetten és nyugodtan. - Szóval eltökélted, hogy megküzdesz Klausszal, mint férfi a férfival, Stefan. Rendben. De mielőtt elindulsz, legalább gondoskodj arról, hogy legyen egy kis esélyed ellene. - Ezzel hűvösen elkezdte kigombolni galléros blúzát. Bonnie elszörnyedt, noha ő ugyanezt ajánlotta fel egy héttel korábban. De ő legalább négyszemközt, az isten szerelmére, gondolta. Majd vállat vont. Nyilvánosan vagy négyszemközt, mit számít az? Mattre pillantott, akinek szintén lerítt az arcáról a megrökönyödés. Majd észrevette, hogy Matt szemöldöke összeszalad, és megjelenik az arcán az a makacs, megátalkodott arckifejezés, amitől rettegni szoktak az ellenfelek csapatainak edzői. Kék szeme Bonnie felé fordult, és a lány az állát megfeszítve bólintott. Szó nélkül kicipzározta könnyű széldzsekijét, Matt pedig lehúzta a pólóját.
Stefan az egyik komoran vetkőző alakról a másikra pillantott, és megpróbálta elrejteni döbbenetét. De megrázta a fejét, miközben fegyverként tartotta maga előtt a fehér karót. - Nem. - Ne legyél hülye, Stefan - csattant fel Matt. Még ebben a rettenetes, zavaros pillanatban is megtorpant Bonnieban valami egy pillanatra, hogy elgyönyörködjön a fiú fedetlen mellkasában. - Hárman vagyunk. Rengeteg vérhez juthatsz anélkül, hogy bármelyikünknek baja esne. - Azt mondtam, nem! Sem bosszú miatt, sem azért, hogy gonoszsággal harcoljak a gonoszság ellen! Semmiért. Azt hittem volna, hogy legalább te megérted - vetett Mattre egy keserű pillantást. - Azt értem, hogy te meg fogsz ott halni! - kiabálta Matt. - Igaza van! - Bonnie a szájához nyomta az öklét. A baljós előérzet kezdte áttörni a védőfalait. Nem akarta beengedni, de már nem volt ereje ellenállni. Megremegett, érezte, ahogy beléhasít, és meghallotta a szavakat a fejében. - Senki nem élheti túl, ha szembeszáll vele - mondta fájdalommal küszködve. - Ezt mondta Vickie, és így is van. Érzem, Stefan. Senki nem élheti túl, ha szembeszáll vele! Egy pillanatra, egyetlen pillanatra azt hitte, lehet, hogy Stefan hallgatni fog rá. Aztán a fiú arca ismét megkeményedett, és a szavai hidegen csengtek. - Ez nem a ti problémátok. Emiatt hadd aggódjak én. - De nem győzhetsz... - kezdte Matt. - Bonnie nem ezt mondta! - vágta rá Stefan tömören.
- Dehogynem! Mi a csudáról beszélsz? - kiabálta Matt. Nehéz volt elérni, hogy elveszítse az önuralmát, de ha egyszer sikerült, nem nyerte vissza egykönnyen. Stefan, ebből elegem van... 97 - Nekem is! - üvöltötte vissza Stefan olyan hangon, amit Bonnie még soha nem hallott tőle. - Elegem van belőletek, a nyafogásotokból, a gerinctelenségetekből... és a megérzéseitekből is! Ez az én problémám. - Azt hittem, egy csapatban játszunk... - kiabálta Matt. - Nem vagyunk csapat. Ti csak ostoba kis emberek vagytok! Mindazzal együtt, ami veletek történt, mélyen legbelül nem vágytok másra, mint hogy éljétek a biztonságos kis életeteket, a biztonságos kis otthonotokban, amíg el nem temetnek a biztonságos kis sírotokba! Én nem hasonlítok rátok, és nem is akarok! Mostanáig elviseltelek titeket, mert muszáj volt, de ezzel vége. - Végignézett rajtuk, és megfontoltan ejtette a szavakat. - Nincs szükségem egyikőtökre sem. Nem akarom, hogy velem jöjjetek, vagy hogy kövessetek. Csak elrontanátok a tervemet. És aki követ, azt megölöm. Ezzel egy utolsó, izzó pillantás kíséretében sarkon fordult, és távozott. 98 14. eljesen elment az esze - mondta Matt az üres ajtónyílásra meredve. - Nem ment el - felelte Meredith. A hangja szomorú volt és csendes, de csengett benne valami ellenállhatatlan nevetés is. - Nem veszed észre, mit csinál, Matt? -
kérdezte, amikor a fiú felé fordult. - Kiabál velünk, megpróbálja elérni, hogy megutáljuk, elkerget minket. Olyan szemét, amilyen csak lenni bír, hogy haragudjunk rá, és hagyjuk magára. - Az ajtóra pillantott, és megemelte a szemöldökét. - Bár azzal, hogy megöli azt, aki követi, egy kicsit elvetette a sulykot. Bonnie-ból hirtelen, minden szándéka ellenére kitört a kuncogás. - Szerintem Damontól lopta. „Jobb, ha tudjátok, nekem nincs szükségem rátok!" - „Ti ostoba emberek" - tette hozzá Matt. - Viszont én még mindig nem értem. Volt egy megérzésed, Bonnie, és Stefan azokra általában odafigyel. Ha nem lehet szembeszállni vele és győzni, akkor mi értelme odamenni? - Bonnie nem azt mondta, hogy nem lehet győzni ellene. Azt mondta, nem lehet szembeszállni vele, és túlélni. Igaz, Bonnie? - pillantott rá Meredith. A kuncogóroham elhalt. Bonnie maga is döbbenten próbálta felidézni a megérzését, de csak a szavakat tudta, amelyek az elméjében teremtek. Senki nem élheti túl, ha szembeszáll vele. - Úgy érted, Stefan azt hiszi... - Lassú, viharos harag kezdett parázslani Matt szemében. - Azt hiszi, hogy sikerül megállítania Klaust, még a saját élete árán is? Mint egy áldozati bárány? - Inkább úgy, mint Elena - felelte Meredith józanul. - És talán... azért is, hogy vele lehessen. - Nem-nem - rázta meg a fejét Bonnie. Lehet, hogy a próféciáról nem tudott többet, de erről igen. - Biztos vagyok benne, hogy nem így gondolja. Elena különleges. Azért az, ami, mert túl fiatalon halt meg;
nagyon sok mindent hagyott befejezetlenül az életében, és... nos, ő különleges eset. De Stefan ötszáz éve vámpír, és semmiképpen nem hal meg túl hamar. Nincs rá garancia, hogy Elena mellett végzi. Lehet, hogy egy másik helyre kerül... vagy csak távozik. És ezt ő is tudja. Szerintem csak be akarja tartani, amit Elenának ígért, hogy megállítja Klaust, kerüljön bármibe. - Vagy legalábbis megpróbálja - mondta Matt halkan, és ez úgy hangzott, mintha idézné valahonnan. - Még ha tudja is, hogy veszíteni fog. - Hirtelen felpillantott a lányokra. - Utánamegyek. - Hát persze - válaszolta Meredith türelmesen. Matt habozott. - Izé... ugye nem tudlak titeket meggyőzni, hogy maradjatok itt? - A csapatmunkáról szóló lelkesítő szónoklatod után? Semmi esélyed. - Ettől tartottam. Akkor hát... - Akkor hát - mondta Bonnie - induljunk! T 99 Minden fegyvert összeszedtek, amit csak találtak. Matt kését, amit Stefan elejtett, az elefántcsont nyelű tőrt Stefan asztaláról, egy nagykést a konyhából. Odakint nyoma sem volt Mrs. Flowersnek. Az égbolt halvány lilává változott, nyugat felé barackszínben játszott. Napfordulós alkonyat, gondolta Bonnie, és a karján égnek meredtek a pihék. - Klaus azt mondta, az öreg farmnál az erdőben... valószínűleg Francherékre gondolt - mondta Matt. Ahol Katherine bedobta Stefant az elhagyott kútba.
- Ez logikus lenne. Valószínűleg Katherine alagútján keresztül közlekedett oda-vissza a folyó alatt - felelte Meredith. Hacsak nincs az Ősöknek annyi erejük, hogy sértetlenül átkelhetnek a folyóvízen. Tényleg, gondolta Bonnie, a gonosz nem kelhet át a folyóvízen, és minél gonoszabb valaki, annál nehezebb neki. - De nem tudunk semmit az Ősökről - mondta hangosan. - Nem, és ez azt jelenti, hogy óvatosnak kell lennünk jegyezte meg Matt. - Én elég jól ismerem ezt az erdőt, és azt az ösvényt is, amin Stefan valószínűleg odamegy. Szerintem mi menjünk másfelé! - Nehogy Stefan meglásson és megöljön minket? - Nehogy Klaus meglásson minket, legalábbis ne mindannyiunkat. Hátha ki tudjuk szabadítani Caroline-t. Így vagy úgy, de el kell távolítanunk Caroline-t az egyenletből. Amíg Klaus azzal fenyegetőzhet, hogy megöli, addig bármire rákényszerítheti Stefant. És mindig jó előre tervezni, hogy meglephessük az ellenfelet. Klaus azt írta, hogy sötétedés után találkozzanak, szóval, mi sötétedés előtt odamegyünk, és talán sikerül meglepnünk. Bonnie-t lenyűgözte ez a stratégia. Nem csoda, hogy olyan jó játékos, gondolta. Én egyszerűen csak üvöltve odarohantam volna. Matt egy szinte láthatatlan ösvényt választott a tölgyfák között. Ebben az évszakban különösen buja volt az aljnövényzet, csupa moha, fű, virág és páfrány. Bonnie csak abban bízhatott, hogy Matt tudja, hol vannak, mert neki fogalma sem volt. Felettük a madarak álltak neki az
utolsó daluknak, mielőtt elpihennének éjszakára a fészkükben. Sötétebb lett. Éjjeli lepkék és fátyolkák rebbentek el Bonnie arca mellett. Miután végigbotorkáltak egy galócás részen, ahol éppen meztelen csigák táplálkoztak, nagyon hálás volt, amiért ezúttal farmert húzott. Végül Matt megállította őket. - Kezdünk közeledni mondta halkan. - Van egy sziklaszerűség, ahonnan lenézhetünk, és Klaus talán nem vesz minket észre. Maradjatok csendben, és legyetek óvatosak! Bonnie még soha nem rakta ilyen nagy gonddal egymás elé a lábait. Szerencsére az avar nedves volt, és nem zörgött. Pár perccel később Matt hasra vetette magát, és intett nekik, hogy kövessék. Bonnie azt magyarázta magának harciasan, hogy semmi baja a százlábúakkal és a gilisztákkal, amelyeket csúszós ujjai ásnak ki a földből, és semmilyen érzelemmel nem viseltetik az arcába csapódó pókhálók iránt. Ez életről és halálról szól, ő pedig helyt fog állni. Nem ügyetlenkedik, nem gyerekeskedik, hanem helytáll. - Ide - súgta Matt alig hallható hangon. Bonnie felkúszott mellé, és lenézett. A Francher farmra láttak - vagy legalábbis arra, ami maradt belőle. Már rég leomlott, visszakövetelte magának az erdő. Mostanra csak az alapja maradt meg, a virágzó gyomokkal borított terméskövek, galagonya és egy magányos oszlopként meredező kémény. - Ott van Caroline - lehelte Meredith Bonnie másik fülébe. 100
Caroline, homályos alakként, ültében a kéménynek támaszkodott. Halványzöld ruhája feltűnő volt a félhomályban, de vörösesbarna haja egyszerűen feketének tűnt. Valami fehér villant az arcán, és Bonnie egy pillanattal később rádöbbent, hogy be van kötve a szája. Vagy leragasztva, vagy átkötve. Furcsa testtartásából - a keze a háta mögött volt, a lába kinyújtva, egyenesen előtte - Bonnie azt is kitalálta, hogy megkötözték. Szegény Caroline, gondolta, és megbocsátotta minden gonosz, kicsinyes, önző tettét, és ez nem volt kevés, így belegondolva. De Bonnie nem tudott annál rosszabbat elképzelni, mint ha az embert elrabolja egy pszichopata vámpír, aki már két osztálytársával végzett, kirángatja az erdőbe, megkötözi, majd otthagyja, hogy várjon, miközben az élete egy másik vámpírtól függ, akinek minden oka megvan rá, hogy utálja. Végtére is Caroline is meg akarta szerezni Stefant az elején, és megpróbálta megalázni Elenát, amiért neki sikerült. Stefan Salvatore az utolsó ember a földön, aki kedves gondolatokat táplálhat Caroline Forbes iránt. - Nézzétek! - szólalt meg Matt. - Ez ő? Klaus? Bonnie is látta a kémény túloldalán megmozduló valamit. Amikor megerőltette a szemét, meglátta a férfit. Világos esőkabátja kísértetiesen csapkodta a bokáját. Lepillantott Caroline-ra, aki megrezzent, és megpróbált elhúzódni előle. Klaus nevetése olyan tisztán csengett, hogy Bonnie összerezzent. - Ez ő - suttogta, lehúzódva a páfrányok mögé. - De hol van Stefan? Már majdnem besötétedett.
- Lehet, hogy megjött az esze, és mégsem jön el - felelte Matt. - Nincs akkora szerencsénk - vágta rá Meredith. Ő dél felé bámult át a páfrányokon. Bonnie maga is arra pillantott, és összerezzent. Stefan ott állt a tisztás szélén, mintha a levegőből öltött volna testet. Még Klaus sem vette észre, hogy jön, gondolta Bonnie. Némán ácsorgott, meg sem kísérelt elrejtőzni, vagy eldugni a fehérkőris-karót. Volt valami a testtartásában és abban, ahogy az előtte játszódó jelenetet figyelte, amitől Bonnie-nak eszébe jutott, hogy a tizenötödik században Stefan arisztokrata volt, a nemesség tagja. Hallgatott, várta, hogy Klaus észrevegye, nem akart sietni. Amikor Klaus végül dél felé fordult, megdermedt, és Bonnie-nak olyan érzése támadt, mintha meglepte volna, hogy Stefan odalopakodott. Aztán elnevette magát, és széttárta a karját. - Salvatore! Micsoda meglepetés, éppen rád gondoltam. Stefan lassan végigmérte Klaust, a rongyos esőkabátjától kezdve a szélfútta feje búbjáig. És ezt felelte: - Hívattál. Itt vagyok. Engedd el a lányt! - Ezt mondtam volna? - Klaus őszinte meglepetést mímelve a mellkasára nyomta a tenyerét. Majd kuncogva megrázta a fejét. - Nem hinném. Először beszéljünk! Stefan biccentett, mintha Klaus valami keserű dolgot igazolt volna, amire számított. Lekapta a karót a válláról, és maga elé tartotta, fürgén, könnyedén kezelve a merev fát. - Hallgatlak - mondta.
- Nem is olyan ostoba, amilyennek tűnik - dünnyögte Matt a páfrányok mögül, és tisztelet csendült a hangjában. - És nem is szeretne annyira meghalni, mint gondoltam - tette hozzá. - Óvatos. 101 Klaus Caroline felé intett, és az ujja hegyével végigsimította a lány vörösesbarna haját. - Miért nem jössz ide, hogy ne kelljen kiabálnunk? - De, mint Bonnie észrevette, nem fenyegetőzött azzal, hogy bántja a foglyot. - Innen is elég jól hallak - felelte Stefan. - Remek - suttogta Matt. - Ez az, Stefan! Bonnie viszont Caroline-t figyelte. A lány vergődött, előre-hátra dobálta a fejét, mintha pánikolna vagy szenvedne. Bonnie-nak furcsa érzése támadt Caroline mozdulatai miatt, különösen ahogy a fejét rángatta, mintha az eget próbálná elérni. Az eget... Bonnie tekintete felemelkedett az égre, amely teljesen sötétbe borult, csak a fogyó hold ragyogott a fák felett. Hát ezért látta most már, hogy Caroline haja vörösesbarna; a holdfény miatt, gondolta. Majd a tekintete döbbenten a Stefan feletti fára vetődött, amelynek az ágai halkan susogtak szél nélkül is. - Matt? - súgta riadtan. Stefan Klausra koncentrált, minden érzékszerve, minden izma, az Ereje minden egyes atomja az előtte álló Őst figyelte. De azon a fán, közvetlenül felette... Minden stratégiai megfontolás, minden Matt felé irányuló kérdés kirepült Bonnie agyából. Felpattant a rejtekhelyéről, és kiabálni kezdett. - Stefan! Feletted! Az egy csapda!
Stefan oldalra ugrott, éppen olyan kecsesen, mint egy macska, és abban a pillanatban pontosan oda zuhant le valami, ahol egy pillanattal korábban állt. A hold tökéletesen megvilágította a jelenetet, eléggé ahhoz, hogy Bonnie meglássa Tyler foga fehérjét. És hogy meglássa a fehér villanást Klaus tekintetében, aki felé pördült. A lány egy bénult pillanatig a férfira meredt, majd villám hasított az éjszakába. A tiszta égboltból. Bonnie csak később döbbent rá, milyen különös milyen rémisztő - volt ez. Abban a pillanatban szinte észre sem vette, hogy az ég tiszta volt, csillagok borították, és hogy a lecikázó kék villám Klaus felemelt tenyerébe csapott. Amit ezután látott, az olyan rémisztő volt, hogy minden mást elsötétített. Klaus belemarkolt a villámba, valahogy megfogta, és Bonnie felé hajította. Stefan kiabált, azt üvöltötte, hogy menekülj, menekülj! Bonnie hallotta a hangját, miközben bénán meredt maga elé, majd valami megragadta és félrerántotta. A villám a feje fölé csapott be, mintha egy hatalmas ostor csattant volna, és ózonszagot hozott. Bonnie arccal a mohában ért földet, és odagurult, hogy elkapja Meredith kezét, és megköszönje, de mint kiderült, Matt volt az. - Maradj itt! Ne mozdulj! - kiáltott rá a fiú, majd eltűnt. Ezek az utálatos szavak. Bonnie szinte kilőtt, és Matt után vetette magát, még mielőtt ráébredt volna, mit csinál. És akkor a világ káoszba fordult. Klaus Stefanra nézett, aki Tylerrel hadakozott, őt csépelte. Tyler farkasalakjában rettenetes hangokat adott ki, amikor Stefan a földre dobta.
Meredith Caroline felé rohant, a kémény mögül közelítette meg, hogy Klaus ne szúrja ki. Bonnie látta, hogy odaér, és látta Stefan ezüst tőrének a villanását is, ahogy Meredith elvágta a kötelékeket Caroline csuklóján. Majd Meredith félig emelve, félig vonszolva besegítette Caroline-t a kémény mögé, hogy a lábának is nekilásson. 102 Bonnie agancscsapkodás-szerű hangot hallott, és hátrafordult. Klaus a saját karójával támadt Stefanra eddig valószínűleg a földön hevert. Éppen olyan hegyesnek tűnt, mint Stefané, vagyis dárdának pont megfelelő volt. De Klaus és Stefan nem csak szurkált egymás felé; lándzsaként használták az eszközt. Robin Hood, gondolta Bonnie kábán. Kicsi John és Robin. Úgy néztek ki: Klaus sokkal magasabb és nehezebb csontú volt, mint Stefan. Aztán Bonnie észrevett valami mást is, és felsikoltott. Stefan mögött Tyler ismét felállt, és ugrásra készülődött, ugyanolyan pózban, mint a temetőben, mielőtt Stefan torkára vetette volna magát. Stefan háttal állt neki. És Bonnie nem tudta időben figyelmeztetni. De Mattról megfeledkezett. A fiú a fejét leszegve, a karmokra és a fogakra ügyet sem vetve rohant Tylernek, és úgy fellökte, mint egy első osztályú amerikaifutballjátékos, még mielőtt elugorhatott volna. Tyler oldalra dőlt, Matt pedig rázuhant. Bonnie-nak ez már túl sok volt. Annyi minden történt! Meredith Caroline bokáján vágta éppen át a köteleket; Matt olyan stílusban csépelte Tylert, amiért minden bizonnyal leküldték volna a sportpályáról; Stefan úgy
pörgette a kőriskarót, mintha világéletében ezt gyakorolta volna. Klaus eszelősen nevetett, láthatóan feldobta a testmozgás, miközben halálos gyorsasággal és pontossággal osztogatták a csapásokat. De Mattnek nem állt túl jól a szénája. Tyler hörögve szorongatta, és megpróbálta elkapni a torkát. Bonnie eszelősen pillantott körbe fegyvert keresve, megfeledkezve a zsebében lapuló nagykésről. A tekintete egy lehullott tölgyfaágra esett. Felvette, és odarohant, ahol Matt és Tyler küzdött. De amikor odaért, megtorpant. Nem merte a botot használni, mert attól tartott, hogy Mattét ütné meg véletlenül. A két fiú a földön hempergett összemosódva. Majd Matt ismét felülkerekedett Tyleren, lenyomta a fejét, és harcképtelenné tette. Bonnie észrevette a kínálkozó alkalmat, és célba vette a bottal. De Tyler észrevette. Egy emberfeletti erejű rohammal felrántotta a lábát, és Matt lerepült róla hátrafelé. A feje olyan hang kíséretében csapódott egy fának, amit Bonnie soha nem fog elfelejteni. Mint amikor egy rothadt dinnye szétrobban. Matt lecsúszott a fáról, és nem mozdult többé. Bonnie kővé dermedve kapkodott levegő után. Elindult volna Matt felé, de Tyler az útjában volt, ott zihált, miközben véres nyál csorgott az állán. Sokkal állatiasabbnak tűnt, mint a temetőben. Bonnie, mint egy alvajáró, felemelte a botot, de érezte, hogy reszket a kezében. Matt olyan mozdulatlan volt - lélegzik még? Bonnie meghallotta a saját hüppögését, miközben szembenézett Tylerrel. Ez nevetséges; ez a fiú az iskolatársa. Tavaly még táncolt vele a harmadikosok
bálján. Hogy állhat az útjába, miért bántja őket egyáltalán? Hogy tehet ilyet? - Tyler, kérlek... - kezdett volna a lelkére beszélni, könyörögni... - Egyedül az erdőben, kislány? - válaszolta a fiú, és a hangja vastag, gyomorból jövő morgás volt, ami az utolsó pillanatban formálódott szavakká. Abban a pillanatban Bonnie rádöbbent, hogy ez nem az a fiú, akivel iskolába járt. Ez egy állat. Ó, istenem, de ronda, gondolta. Vörös nyálcsíkok lógnak a szájából. És azok a sárga szemek a hosszúkás pupillákkal - egy cápa kegyetlenségét látta, vagy egy krokodilét, vagy egy darázsét, ami egy élő hernyóba petézik. Az állati természet minden kegyetlenségét a két sárga szemben. - Valaki figyelmeztethetett volna - esett le Tyler álla, ahogy a kutyáké szokott. - Mert ha egyedül sétálsz az erdőben, akkor találkozhatsz a csúnya, nagy... 103 - Seggfejjel! - fejezte be egy hang helyette, és Bonnie már-már vallási áhítattal határos hálával pillantotta meg maga mellett Mereditht. Mereditht Stefan tőrével, ami folyadékként csillogott a holdfényben. - Ezüst, Tyler - jelentette ki Meredith a tőrt dörzsölgetve. Kíváncsi vagyok, mit tesz az ezüst a vérfarkas-végtagokkal? Szeretnéd megtudni? - Meredith minden eleganciája, távolságtartása, hűvös kívülállása eltűnt. Ez Meredith valódi lénye volt, a harcos Meredith, aki bár mosolyog, azért még dühös. - Igen! - kiáltotta Bonnie örvendezve, miközben megtelt erővel. Hirtelen meg tudott mozdulni. Meredithszel együtt erősek voltak. Meredith az egyik oldalról
közelített Tylerhez, Bonnie a másikról emelte rá a botját. Olyan vágy futott végig rajta, amilyet még soha nem érzett, olyan erősen akarta megütni Tylert, hogy lerepüljön a feje. A karjában bizsergett az erő. Tyler pedig az állati ösztöneivel megérezte ezt, mindkettejük felől, amint kezdték két oldalról bekeríteni. Összehúzta magát, és megfordult, hogy elmeneküljön. A lányok is forogni kezdtek. Egy pillanat alatt úgy pörögtek, mint egy mini naprendszer: Tyler középen forgolódott, Bonnie és Meredith pedig körülötte körözött, a lehetőségre várva, hogy lecsaphassanak. Egy, kettő, három. Valami ki nem mondott jel villant Meredith-től Bonnie-hoz. Abban a pillanatban, amikor Tyler Meredithre vetette magát, és megpróbálta félrecsapni a tőrt, Bonnie lesújtott. Eszébe jutott egy volt fiúja tanácsa, aki baseballozni tanította, és nem arra gondolt, hogy Tyler fejét üti meg, hanem hogy valamit a feje túloldalán. Kis teste teljes súlyát belevitte az ütésbe, és a csapás erejétől majdnem mozogni kezdett a foga. Fájdalmasan megrándult a karja, és a bot is eltört. De Tyler úgy zuhant a földre, mint egy repülés közben lelőtt madár. - Megcsináltam! Igen. Remek! Igen! - kiabálta Bonnie, miközben eldobta a botot. A diadal őserejű kiáltás formájában tört ki belőle. - Megcsináltuk! - Megragadta a nehéz testet a sörényénél fogva, és lerángatta Meredithről, akire ráesett. - Mi... Aztán elnémult, a torkára forrtak a szavak. - Meredith! kiáltott fel.
- Semmi baj - kapkodta Meredith a levegőt fájdalomtól feszült hangon. És a gyengeségtől, döbbent rá Bonnie, akit mintha jeges vízzel öntöttek volna nyakon. Tyler csontig lemarta a lábáról a húst. Hatalmas, tátongó sebek voltak Meredith combján, kilátszottak szakadt nadrágján keresztül. És Bonnie legnagyobb rémületére a bőre alá is be lehetett látni, ahol fel volt tépve a hús és az izom, és ahonnan vörös vér ömlött kifelé. - Meredith... - kiabált Bonnie eszét vesztve. Orvoshoz kell vinniük Mereditht. Mindenki álljon le; ezt mindenkinek meg kell értenie. Valaki megsebesült; mentőt kell hívni. - Meredith - zihálta szinte sírva. - Kösd be valamivel! - Meredith arca hófehér volt. Sokk. Sokkos állapotba került. És milyen sok vér; annyi vér ömlik! Ó, istenem, gondolta Bonnie, kérlek, segíts! Próbált találni valamit, amivel bekötheti, de semmi nem volt a közelében. Valami a földre esett mellette. Egy darab műanyag kötél, mint amilyennel Tylert kötözték össze. Bonnie felnézett. - Ez megfelel? - kérdezte Caroline habozva, csattogó fogakkal. A zöld ruha volt rajta, vörösesbarna haja szétállt, a vértől és az izzadságtól az arcához tapadt. Már beszéd közben imbolyogni kezdett, és Meredith mellett térdre esett. 104 - Megsebesültél? - kapkodta Bonnie a levegőt. Caroline megrázta a fejét, aztán előrehajolt, és öklendezni kezdett, és Bonnie észrevette a sebhelyeket a
torkán. De nem volt idő Caroline miatt aggódni. Meredith fontosabb volt. Bonnie megkötötte a kötelet Meredith sebei felett, közben vadul zakatolt az agyában mindaz, amit a nővérétől, Marytől tanult. Mary ápolónő volt. Mary azt mondta, hogy egy szorítókötés nem lehet túl szoros, és nem lehet túl sokáig fent hagyni, vagy megindul az üszkösödés. De el kell állítania a vérzést. Jaj, Meredith! - Bonnie... segíts Stefannak - lihegte Meredith szinte suttogva. - Szüksége lesz rá... - Ezzel hanyatt dőlt, a lélegzete szaggatottá vált, a szeme fennakadt. Nedvesség. Minden nedves volt. Bonnie keze, a ruhája, a talaj. Meredith vére áztatta. És Matt még mindig eszméletlenül hevert a fa alatt. Nem hagyhatja őket ott, különösen Tyler jelenlétében. Lehet, hogy magához tér. Kábán Caroline-hoz fordult, aki reszketett és öklendezett, az arcán verejték gyöngyözött. Használhatatlan, gondolta Bonnie. De nem volt más választása. - Caroline, ide figyelj! - mondta. Felemelte a Tyler ellen alkalmazott bot hosszabbik végét, és Caroline kezébe nyomta. - Maradj itt Mattel és Meredithszel! Lazítsd meg azt a kötést húsz percenként! És ha Tyler kezd magához térni, ha akár megrándul, üsd meg ezzel, amilyen erősen csak tudod. Megértetted? Caroline - tette hozzá -, itt a nagy lehetőség, hogy bebizonyítsd, hogy jó vagy valamire. Hogy nem vagy teljesen haszontalan. Rendben? - Elkapta a zöld szempár lopott villanását, és megismételte: - Rendben? - De te mit fogsz csinálni?
Bonnie a tisztás felé nézett. - Bonnie, ne! - Caroline belekapaszkodott, és Bonnie agyának egy része rögzítette a törött körmöket, a kötélhorzsolásokat a csuklóján. - Maradj itt, biztonságban! Ne menj oda! Semmit nem tehetsz... Bonnie lerázta Caroline kezét, és elindult a tisztás felé, mielőtt még inába szállt volna a bátorsága. Szíve mélyén tudta, hogy Caroline-nak igaza van. Semmit nem tehet. De a fülében csengett valami, amit Matt mondott még indulás előtt. Hogy legalább megpróbálja. Muszáj megpróbálnia. Ezzel együtt a következő néhány borzalmas percben csak nézni tudta őket. Stefan és Klaus eddig olyan vadul és pontosan vagdalkozott, hogy olyan volt az egész, mint egy gyönyörű, halálos tánc. De az kiegyenlített vagy majdnem kiegyenlített küzdelem volt. Stefan tartotta magát. Most Bonnie azt látta, hogy Stefan lecsap a fehérkőriskarójával, térdre kényszeríti Klaust, hátradönti, egyre hátrébb, mintha a férfi egy határait próbálgató limbótáncos lenne. És Bonnie látta Klaus arcát is: szétnyílt ajkakkal bámult fel Stefanra, és mintha döbbenet és félelem rítt volna le róla. Aztán minden megváltozott. A mélyponton, amikor Klaus már olyan meredeken hátradőlt, ahogy csak bírt, amikor úgy tűnt, hogy vagy összeesik, vagy eltörik, valami történt. Klaus elmosolyodott. És emelkedni kezdett. 105
Bonnie látta, hogy Stefan izmai megfeszülnek, a karja megmerevedik, és megpróbál ellenállni. De Klaus, még mindig azzal az őrült vigyorral a képén, haladt előre. Úgy egyenesedett fel, mint egy rettenetes keljfeljancsi, csak lassan. Lassan. Ellenállhatatlanul. A vigyora egyre szélesebbé vált, szinte kettéhasadt tőle az arca. Mint a macskáé Csodaországban. Egy macska, gondolta Bonnie. Macska az egérrel. Most Stefan kezdett nyögdécselni és erőlködni, a fogát csikorgatni, miközben megpróbálta visszatartani Klaust. De Klaus lecsapott, és hátrakényszerítette Stefant, le a földre. És mindvégig vigyorgott. Amíg Stefan hanyatt nem esett, a saját karójával a torkán, amit Klaus lándzsájának súlya nyomott. Klaus ragyogó arccal nézett le rá. - Elegem van a játékból, kisfiú - mondta, majd felegyenesedett, és eldobta a botját. - Ideje meghalnod. Olyan könnyedén vette el Stefantól a karót, mint egy gyerektől. Egyetlen csuklómozdulattal kapta ki a kezéből, majd kettétörte a térdén az erejét fitogtatva, ami végig vele volt. Megmutatta, milyen kegyetlen játékot űzött Stefannal. A fehérkőris-karó egyik felét hátradobta a válla felett a tisztás túloldalára. A másikkal Stefan felé bökött. Nem a hegyes végét használta, hanem a töröttet, ami tucatnyi vékony szilánkra hasadt. A döfése könnyednek tűnt, de Stefan felordított. Újra és újra lecsapott, újabb és újabb üvöltéseket fakasztva. Bonnie némán felsírt.
Még soha nem hallotta Stefant üvölteni. Nem volt szüksége további magyarázatra, mekkora fájdalmat élhet át. Azt is tudta, hogy bár lehet, hogy Klausra csak a fehér kőris halálos, de Stefanra bármilyen fa. Hogy Stefan vagy haldoklik, vagy mindjárt meghal. Hogy Klaus, aki most felemelte a kezét, egy utolsó döféssel végezni fog vele. Klaus a hold felé fordította trágár gyönyörben úszó arcát, ami azt mutatta, hogy ebben leli legnagyobb élvezetét, ezért él. A gyilkolásért. Bonnie pedig képtelen volt megmozdulni, képtelen volt sírni. Megfordult körülötte a világ. Az egész tévedés volt, nem sikerült helytállnia, mégsem jobb egy kisgyereknél. Nem akarta látni a végső csapást, de nem tudta levenni róluk a szemét. Ez nem történhet meg, mégis megtörténik. Megtörténik. Klaus megvillantotta a törött botot, és nyers eksztázistól vigyorogva elindította lefelé. Ekkor egy dárda szállt át a tisztáson, és eltalálta a háta közepét, belecsapódott és remegett, mint egy óriási nyílvessző, mint egy óriási fél nyílvessző. Klaus szétvetette a karjait, és elejtette a botot; az eksztatikus mosoly azonnal eltűnt az arcáról. Úgy állt, széttárva a karját egy másodpercig, majd megfordult a hátában rezgő kőriskaróval. Bonnie látását túlságosan elhomályosították a fehér pöttyök hullámai, de a hangot tisztán hallotta, ami hidegen és arrogánsan, végtelen meggyőződéssel telve szólalt meg. Csak négy szó volt, de ettől a négy szótól minden megváltozott. - Hagyd békén az öcsémet! 106
15. laus felüvöltött, és az üvöltése Bonnie-t ősi ragadozókra emlékeztette, a kardfogú tigrisre és a gyapjas mamutra. Vér tajtékzott a szájából a kiáltással együtt, és a jóképű arc a düh eltorzult maszkjává változott tőle. A keze a hátánál kaparászott, megpróbálta elkapni a karót és kirántani. De túl mélyen volt. Jól sikerült a hajítás. - Damon - suttogta Bonnie. Damon a tisztás szélén állt, tölgyfák vették körül. Bonnie nézte, ahogy tesz egy lépést Klaus felé, majd még egyet; ruganyos vadászléptekkel haladt, halálos elszántsággal. És dühös volt. Bonnie elszaladt volna az arckifejezésétől, ha nem hagyták volna cserben az izmai. Még soha nem látott ennyi leplezetlen rosszindulatot. - Hagyd... békén... az... öcsémet - ismételte meg Damon, szinte ezt lélegezve, és le nem véve a szemét Klausról, miközben még egyet lépett felé. Klaus ismét felüvöltött, de felhagyott az eszelős kaparászással. - Te idióta! Nekünk nem kell harcolnunk! Mondtam neked a háznál! Békén hagyhattuk volna egymást! Damon nem emelte fel jobban a hangját, mint eddig. Hagyd békén az öcsémet! - Bonnie érezte belül a cunamiként áradó Erőt. Damon folytatta, olyan halkan, hogy Bonnie-nak erőlködnie kellett, hogy meghallja. Mielőtt kitépem a szívedet. Bonnie-nak végre sikerült megmozdulnia. Hátralépett.
- Mondtam neked! - üvöltötte Klaus habzó szájjal. Damon tudomást sem vett a szavairól. Mintha a teljes lénye Klaus torkára összpontosított volna, a mellkasára, a benne dobogó szívre, amit kitépni készült. Klaus felkapta a saját karóját, és Damon felé vetette magát. A sok vér ellenére úgy tűnt, az öregemberben rengeteg erő maradt. A roham váratlan volt, vad és szinte ellenállhatatlan. Bonnie látta, hogy Klaus Damon felé döfi a dárdát, mire akaratlanul is lehunyta a szemét, majd egy pillanattal később kinyitotta, amikor szárnycsapásokat hallott. Klaus egyenesen Damon hűlt helyébe döfte a botját, és egy fekete varjú szárnyalt felfelé, amelynek egyetlen tolla hullott alá. Miközben Bonnie tágra nyílt szemmel bámult, Klaust a lendület a tisztás mögötti sötétségbe vitte, aztán eltűnt. Halotti csend terült el az erdőn. Bonnie bénultsága lassan szűnt meg, és a lány először csak lépkedni, majd rohanni kezdett arrafelé, ahol Stefan feküdt. A fiú nem nyitotta ki a szemét a közeledtére; eszméletlennek tűnt. Bonnie letérdelt mellé. Majd valami rettenetes nyugalom áradt szét benne, mintha jeges vízben úszna, és kezdené megérezni a kihűlés első tagadhatatlan jeleit. Ha nem esett volna át már így is annyi egymást követő sokkon, akkor lehet, hogy sikoltozva elrohan, vagy hisztériába menekül. De így ez egyszerűen csak az utolsó lépés, az utolsó csusszanás volt a valótlanságba. Egy olyan világba, ami nem létezhetett, és mégis létezett.
Mert rosszul állt a helyzet. Nagyon rosszul. A lehető legrosszabbul. K 107 Még soha senkit nem látott, aki ilyen súlyosan megsebesült volna. Még Tanner sem volt ilyen, pedig ő belehalt a sebeibe. Semmi, amit Mary valaha mondott, nem segíthetett ezen. Még ha Stefan egy hordágyon hevert volna egy műtő előtt, az se lett volna elég. Ebben a rettenetes nyugalmi állapotban felnézett, és elmosódottan, a holdfényben villogva csapkodó szárnyakat látott. Damon mellé ereszkedett, és Bonnie meglehetősen összeszedetten és értelmesen szólt hozzá. - A vér segítene rajta? Damon mintha meg sem hallotta volna. A szeme csupa fekete volt, csupa pupilla. Az az alig elfojtott agresszivitás, az a visszatartott, állatias energia elszállt belőle. Damon letérdelt, és megérintette a földön nyugvó fejet. - Stefan? Bonnie lehunyta a szemét. Damon fél, gondolta. Damon fél - Damon! -, és ó, istenem, nem tudom, mit tehetnék. Semmit nem lehet tenni - és mindennek vége, mindannyian veszítettünk, és Damon aggódik Stefan miatt. Nem tudja helyrehozni a dolgokat, nem tudja a megoldást, pedig valakinek meg kell oldania. És ó, istenem, kérlek, segíts, mert nagyon meg vagyok ijedve, és Stefan haldoklik, Meredith és Matt megsebesült, Klaus pedig vissza fog jönni.
Kinyitotta a szemét, és Damonre nézett. A férfi hófehér volt, és az arca rémisztően fiatalnak tűnt tágra nyílt, fekete szemeivel. - Klaus vissza fog jönni - mondta Bonnie halkan. Már nem félt Damontól. Ők már nem egy több száz éves vadász és egy tizenhét éves emberlány voltak, akik itt, a világ végén üldögélnek. Csak két ember, Damon és Bonnie, akiknek minden tőlük telhetőt meg kell tenniük. - Tudom - felelte Damon. Stefan kezét szorongatta, a zavar legkisebb jele nélkül, és ez teljesen logikus és indokolt cselekedetnek tűnt. Bonnie érezte, hogy Erőt küld Stefanba, de azt is érezte, hogy ez nem elég. - A vér segítene neki? - Nem sokat. Talán egy kicsit. - Mindent meg kell próbálnunk, ami segíthet. Stefan azt suttogta, ne. Bonnie meglepődött. Azt hitte, hogy nincs magánál. De most már nyitva volt a szeme, kinyílt, éberen és zöld izzással. Csak a szeme volt eleven Stefanban. - Ne legyél hülye! - keményedett meg Damon hangja. Olyan erősen szorította Stefan kezét, hogy elfehéredett az ökle. - Komolyan megsebesültél. - Nem szegem meg az ígéretemet. - Rendíthetetlen makacsság csengett Stefan hangjában, az ült ki sápadt arcára. És amikor Damon ismét kinyitotta a száját, kétségkívül azért, hogy közölje vele, Stefan márpedig megszegi, vagy eltöri a nyakát, Stefan hozzátette: Különösen, ha úgysem segít. Csend lett, és Bonnie az elhangzottak nyers igazságával küszködött. Ahol most voltak, ezen a hétköznapi
dolgokon túli rettenetes helyen, a kegyes hazugságok helytelennek tűntek volna. Csak az igazságnak van itt helye. És Stefan igazat szólt. 108 Még mindig a bátyját nézte, aki visszanézett rá, és mindaz a harcias, dühös összpontosítás, ami korábban Klaust célozta, most Stefanra koncentrálódott. Mintha ez valahogy segítene. - Nem megsebesültem, hanem halott vagyok - jelentette ki Stefan kegyetlenül, Damon szemébe nézve. Az akaratuk utolsó és legkeményebb összecsapása, gondolta Bonnie. - Neked meg ki kell innen menekítened Bonnie-t és a többieket. - Nem hagyunk itt - szólt közbe Bonnie. Ez igaz volt; ezt kimondhatta. - Pedig muszáj'. - Stefan nem pillantott arra, nem vette le a szemét a bátyjáról. - Damon, tudod, hogy igazam van. Klaus bármelyik pillanatban itt lehet. Ne dobd el az életed! Ne dobd el az ő életüket! - Nem érdekel az ő életük - sziszegte Damon. Ez is igaz, gondolta Bonnie, aki furcsa módon cseppet sem sértődött meg. Damont csak egyetlen élet érdekelte, és nem a sajátja. - Dehogynem! - vágott vissza Stefan. Majdnem ugyanolyan erővel szorította Damon kezét, mintha ez valami verseny lenne, és ezzel kényszeríthetné Damont megadásra. - Elenának volt egy utolsó kívánsága; ez pedig az enyém. Neked van Erőd, Damon. Azt akarom, hogy rajtuk segíts vele. - Stefan... - suttogta Bonnie tehetetlenül.
- Ígérd meg - mondta Stefan Damonnek, majd fájdalom torzította el az arcát. Damon megszámlálhatatlan másodpercig csak bámult rá. Aztán azt mondta, megígérem, éppen olyan gyorsan és élesen, mint egy tőr. Elengedte Stefan kezét, és Bonnie felé fordult. -Gyere! - Nem hagyhatjuk itt... - Dehogynem. - Damon arcában már nyoma sem volt fiatalságnak. Vagy sebezhetőségnek. - Te és az emberbarátaid végleg elmentek innen. Én visszajövök. Bonnie megrázta a fejét. Valahol homályosan tudta, hogy Damon nem árulja el Stefant, hogy ez az az eset, amikor Stefan elveit az élete elébe helyezi, de az egész túl elvont és érthetetlen volt számára. - Most azonnal velem jössz - nyúlt érte Damon, és a hangjába visszatért az acélos csengés. Bonnie felvértezte magát a harcra, majd történt valami, ami minden vitát értelmetlenné tett. Olyan csattanás hallatszott, mint egy hatalmas ostorcsapás, és egy villanástól nappali fény támadt, amitől Bonnie szinte megvakult. Amikor káprázó szemei újra láttak, a tekintete lángokra talált, amelyek egy frissen elfeketedett lyukból csaptak fel egy fa tövénél. Klaus visszatért. Egy villámmal. Bonnie pillantása ezek után rá, az egyetlen mozgó alakra szegeződött. A férfi úgy lóbálta a véres kőriskarót, amit a hátából húzott ki, mint egy borzalmas trófeát. Villámhárító, merült fel Bonnie fejében az értelmetlen gondolat, majd újabb csattanás hangzott fel.
A tiszta égboltból hasított le, hatalmas, kékesfehér cikcakkban, és úgy bevilágított mindent, mint a nap délben. Bonnie figyelte, ahogy az egyik fába, majd egy másikba is belecsap, egyre közelebb hozzájuk. Lángok csaptak fel éhes, vörös törpékként a levelek között. 109 A fák Bonnie mindkét oldalán felrobbantak, olyan hangos recsegéssel, amit inkább érzett, mint hallott, a dobhártyájába hasító fájdalomtól. Damon, aki érzékenyebb látással rendelkezett, feltartotta a kezét, hogy megvédje őket. Majd azt kiáltotta, „Klaus!", és a szőke férfi felé vetette magát. Már nem lopakodott; ez volt a halálos roham. A gyilkos sprint kirobbanása a vadászó nagymacskából vagy farkasból. A villám félúton kapta el. Amikor meglátta, Bonnie felsikoltott és talpra ugrott. Túlhevült gázok villantak kéken, égett szagot érzett, és Damon a földre került, mozdulatlanul hevert arccal lefelé. Bonnie látta, hogy apró füstgomolyagok emelkednek belőle, éppen úgy, mint a fákból. A borzalomtól elnémulva Klausra meredt. A férfi keresztülkorzózott a tisztáson, úgy tartva a véres botját, mint egy golfütőt. Miközben elment Damon mellett, rámosolygott és lehajolt. Bonnie megint sikítani akart, de nem volt elég levegője. Mintha nem maradt volna belélegezhető levegő. - Veled majd később számolok - mondta Klaus az eszméletlen Damonnek. Aztán Bonnie felé fordult. - Veled pedig - mondta neki - most azonnal.
Eltelt pár másodperc, amíg Bonnie ráébredt, hogy a férfi Stefant nézi, nem pedig őt. A villogó kék szempár Stefan arcát fixírozta. Majd a tekintete Stefan véres torzójára vándorolt. - És most megeszlek, Salvatore. Bonnie egyedül maradt. Már csak ő volt talpon. És halálosan félt. De tudta, mit kell tennie. Hagyta, hogy a térde ismét megadja magát, és Stefan mellé rogyott. Szóval ez a vége, gondolta. Letérdelsz a lovagod mellé, és szembenézel az ellenséggel. Klausra pillantott, és úgy helyezkedett, hogy eltakarja Stefant. A férfi mintha csak most vette volna őt is észre, és úgy ráncolta a szemöldökét, mintha egy pókot talált volna a salátájában. A tűz fénye narancsvörösen villogott az arcán. - Menj az utamból! - Nem. És így kezdődik a végjáték. Ilyen egyszerű, egyetlen szó, és az ember meghal egy nyári éjszakán. Egy nyári éjszakán, amikor ragyog a hold és a csillagok, és úgy lángolnak a tábortüzek, mint azok a lángok, amelyekkel a druidák idézték meg a holtakat. - Bonnie, menj - kérte Stefan kínok közepette. - Tűnj innen, amíg még elmehetsz. - Nem - válaszolta Bonnie. Ne haragudj, Elena, gondolta. Nem tudom őt megmenteni. Csak ennyit tehetek. - Tűnj az utamból! - csikorogta Klaus a fogán keresztül.
- Nem. - Bonnie annyit tehetett, hogy vár, amíg Stefan így hal meg, nem pedig Klaus fogával a torkában. Lehet, hogy ez nem tűnik soknak, de csak ennyit tudott nyújtani. - Bonnie... - súgta Stefan. - Nem tudod, ki vagyok, leány? Én az ördöggel játszottam. Ha elmész onnan, hagyom, hogy gyorsan meghalj. Bonnie hangja nem engedelmeskedett, de nemet intett. Klaus hátravetette a fejét, és felnevetett. Még egy kis vér kicsordult. - Rendben - mondta. - Legyen, ahogy akarod! Együtt mentek el. 110 Nyári éjszaka, gondolta Bonnie. A nyári napforduló. Amikor olyan vékony a határvonal a világok között. - Jó éjszakát, édesem! Nincs idő transzba esni, semmire nincs idő. Csak egyetlen elkeseredett próbálkozásra. - Elena! - sikoltotta Bonnie. - Elena! Elena! Klaus hátrahőkölt. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a névnek is lenne annyi ereje, hogy megriassza. Vagy mintha arra számított volna, hogy jön valami válasz Bonnie kiáltására. Csak állt és fülelt. Bonnie összeszedte minden ezoterikus erejét, és kivetette a vágyát és a hívását a semmibe. Mire... semmi nem történt. Semmi zaj nem kelt a nyári éjszakában a lángok pattogásán kívül. Klaus visszafordult Bonnie és Stefan felé, és elvigyorodott. Aztán Bonnie észrevette a talajon kúszó ködöt.
Nem... ez nem lehet köd. Biztos a tűz füstje. De egyikre sem hasonlított. Örvényleni kezdett, és a levegőbe emelkedett, mint egy apró forgószél vagy porvihar. Egy nagyjából embermagasságú alakká állt össze. Volt egy másik is, kicsit távolabb. Majd Bonnie meglátott egy harmadikat. Ugyanaz történt mindenfelé. Pára emelkedett a talajból a fák között. Különálló, magukba záródó tócsákban. Bonnie, aki némán bámulta őket, átlátott az összes folton, látta a lángokat, a tölgyeket, a kémény tégláit. Klaus arcáról lefagyott a vigyor, mozdulatlanná merevedett, és ő is csak bámult. Bonnie Stefan felé fordult, de még a kérdést is képtelen volt megfogalmazni. - Nyughatatlan lelkek - súgta a fiú rekedtesen, és intenzíven bámult. - Napforduló. És ebből Bonnie megértette. Ők jöttek át. A folyón túlról, ahol az ótemető van. Az erdőből, ahol számtalan rögtönzött sírt ástak a halottaknak, mielőtt rothadásnak indultak volna. A nyughatatlan lelkek, a katonák, akik itt harcoltak, és a polgárháborúban haltak meg. Egy természetfeletti házigazda, aki felel a segélykiáltásra. Mindenfelé kezdtek összeállni. Több százan voltak. Bonnie most már az arcokat is ki tudta venni. A ködös körvonalak halvány árnyalatokkal teltek meg, mint a vízfestmények. Egy kék villanás, egy szürke csillanás. Szövetséges és konföderációs katonák egyaránt. Bonnie megpillantott egy-egy övbe tűzött pisztolyt, egy-egy díszes kardot. Karpaszományokat. Egy bozontos, sötét szakállat; egy hosszú, ápolt fehéret. Egy kis, gyermek
méretű alakot, a szeme helyén fekete lyukakkal, combmagasságban lógó dobbal. - Ó, istenem - suttogta. - Ó, istenem! - Nem átkozódott. Inkább mintha imádkozott volna. Nem mintha nem félt volna tőlük, mert félt. Az ótemetővel kapcsolatos összes rémálma ebben a jelenetben vált valóra. Mint az első álma Elenáról, amikor dolgok másztak ki a fekete gödrökből; csak ezek nem másztak, hanem szálltak, suhantak és lebegtek, amíg emberi alakot nem sikerült felvenniük. Minden, amit Bonnie valaha érzett az ótemetővel kapcsolatban hogy él, tele van figyelő szemekkel, és valami Erő bujkál a várakozó 111 mozdulatlansága mögött - beigazolódott. Fell's Church kiadta magából véres emlékeit. A holtak lelke ismét a földjét tapodta. És Bonnie érezte a haragjukat. Ez megijesztette, de egy másik érzés kelt életre benne, amitől elakadt a lélegzete, és szorosabban kezdett kapaszkodni Stefan kezébe. Mert a ködhadseregnek volt egy parancsnoka. Az egyik alak a többi előtt lebegett, ő volt a legközelebb Klaushoz. Egyelőre nem volt alakja vagy formája, de egy gyertya halványarany fényével ragyogott. Majd, Bonnie szeme előtt, mintha a levegőből nyert volna testet, és minden pillanattal egyre erősebben ragyogott túlvilági fénye. Fényesebb volt, mint a tüzek. Olyan fényes volt, hogy Klaus hátrahőkölt, Bonnie pedig pislogott, de amikor egy mély morgásra hátrafordult, látta, hogy Stefan egyenesen belebámul, félelem nélkül,
tágra nyílt szemekkel. És mosolyog, olyan halványan, mintha örülne, hogy ez az utolsó dolog, amit lát. Ebből Bonnie bizonyosságot nyert. Klaus elejtette a karót. Elfordult Bonnie-tól és Stefantól, hogy szembenézzen a fénylénnyel, ami bosszúálló angyalként függött a tisztás felett. A láthatatlan széltől lobogó aranyhajával Elena pillantott le rá. - Eljött - suttogta Bonnie. - Erre kérted - dünnyögte Stefan. A hangja zihálásba fúlt, de még mindig mosolygott. A tekintete békés volt. - Hagyd őket békén! - mondta Elena, és a hangja egyszerre csendült fel Bonnie fülében és az elméjében. Olyan volt, mint egy tucatnyi csengettyű csilingelése, egyszerre távoli és közeli. - Vége, Klaus. De Klaus gyorsan visszanyerte a lelki egyensúlyát. Bonnie látta, hogy a válla megemelkedik a lélegzetvételtől, és most először vette észre a lyukat az esőkabátja hátán, ahol a kőriskaró átszúrta. Vörös folt csúfította, amire friss vér ömlött, amikor Klaus az égnek emelte a kezét. - Azt hiszed, félek tőled? - kiabálta. Megpördült, és nevetni kezdett a halvány alakokon. - Azt hiszitek, félek tőletek? Halottak vagytok! Homok a szélben! Nem tudtok megérinteni! - Tévedsz - vágta rá Elena szélcsengő hangon. - Én egy Ős vagyok! Az Elsők egyike! Tudod, mit jelent ez? - Klaus ismét megfordult, és az összeshez intézte a szavait, természetellenesen kék szemeiben mintha a tüzek fénye csillant volna meg. - Én soha nem haltam meg. Ti mind meghaltatok, az egész torzszülött bagázs!
De én nem. A halál tehetetlen velem szemben. Sebezhetetlen vagyok! Az utolsó szót olyan hangosan ejtette ki, hogy végigvisszhangzott a fák között. Sebezhetetlen... sebezhetetlen... sebezhetetlen. Bonnie hallotta, ahogy beleolvad a tűz éhes pattogásába. Elena megvárta, hogy az utolsó visszhang is elhaljon. Majd annyit mondott, nagyon egyszerűen: - Nem egészen. - A körülötte álló ködalakok felé fordult. - Még több vért akar ontani itt. Egy új hang szólalt meg, egy kongó hang, amitől mintha jeges víz csorgott volna végig Bonnie gerincén. - Azt mondom, elég volt a gyilkosságokból. - Egy szövetségi katona volt az, duplasoros kabátban. 112 - Sok is - mondta egy másik hang, mint egy távoli dobolás. Egy bajonettet szorongató konföderációs. - Ideje, hogy valaki megállítsa! - vágta rá egy öregember sáfrányszín lepelben. - Nem hagyhatjuk - szólalt meg a kis dobos, az üregekkel a szeme helyén. - Ne ömöljön több vér! - mondta egyszerre több hang. Ne legyen több gyilkolás! - A kiáltás egyikről a másikra ugrott, amíg a hangzavar hangosabbá nem vált a tűz üvöltésénél. - Nem kell vér! - Nem érhettek hozzám! Nem ölhettek meg! - Kapjuk el, fiúk! Bonnie soha nem tudta meg, honnan jött az utolsó parancs. De mindenki engedelmeskedett, mind a konföderációs, mind a szövetségi katonák. Felemelkedtek, folyni kezdtek, és ismét ködbe olvadtak,
sötét ködbe száz kézzel. Ami úgy csapott le Klausra, mint egy óceán hulláma, rávetette magát és körbefolyta. Minden egyes kéz belekapaszkodott, és bár Klaus vergődött és rúgkapált, túl sokan voltak hozzá. Másodpercek alatt eltakarták, körbevették, és elnyelte a sötét köd. Ami felemelkedett, és tornádóként örvénylett, amiből csak halványan szűrődtek ki hangok. - Nem ölhettek meg! Halhatatlan vagyok! A tornádó elúszott a sötétségbe, Bonnie látóhatárán túlra. Egy csapat szellem követte, mint egy üstökös csóvája, ami az éjszakai égbolton suhan keresztül. - Hová viszik? - Bonnie nem akarta hangosan kimondani; csak kicsúszott a száján, mielőtt észrevette volna. De Elena meghallotta. - Ahol nem tehet semmi rosszat - felelte, és az arckifejezése elejét vette a további kérdezősködésnek. A tisztás túloldaláról valami visítás, nyafogás hangzott fel. Bonnie odanézett, és Tylert pillantotta meg a rettenetes, félig emberi, félig állati alakjában, állva. Caroline botjára nem is volt szükség. Tyler Elenát és a pár hátra maradt szellemalakot bámulta, és eszelősen hadart. - Ne hagyd, hogy elvigyenek! Ne hagyd, hogy engem is elvigyenek! Mielőtt Elena odanézhetett volna, sarkon fordult. Egy pillanatra végignézett a tűzön, ami magasabb volt, mint ő, majd egyenesen átugrott rajta, és az erdőbe vetette magát. A lángok közötti nyíláson keresztül Bonnie látta, hogy a földre esik, lecsapkodja magán a lángokat, majd feláll, és ismét futásnak ered. Ekkor fellángolt a tűz, és Bonnie többet nem látott.
De eszébe jutott valami: Meredith... és Matt. Meredith feltámasztva hevert, a fejét Caroline ölében nyugtatva, és figyelt. Matt még mindig a hátán feküdt. Megsebesült, de nem annyira, mint Stefan. - Elena - szólt oda Bonni, hogy felhívja magukra a fényes alak figyelmét, majd egyszerűen csak a fiúra pillantott. A ragyogás közelebb ment hozzájuk. Stefan nem pislogott. Egyenesen a fény közepébe nézett, és elmosolyodott. - Leállították. Hála neked. - Bonnie szólított minket. Ő pedig nem tudta volna jókor és jó helyen megtenni nélküled és a többiek nélkül. - Megpróbáltam megtartani az ígéretem. - Tudom, Stefan. 113 Bonnie-nak egyáltalán nem tetszett ez az egész. Túlságosan úgy csengett, mintha búcsúzkodás lenne méghozzá végleges. A saját szavai csengtek a fülében: Lehet, hogy egy másik helyre kerül... vagy csak távozik. Ő viszont nem akarta, hogy Stefan bárhová kerüljön. Aki ennyire hasonlít egy angyalra, az biztosan... - Elena - kérdezte -, nem tudnál... tenni valamit? Nem tudsz segíteni rajta? - Remegett a hangja. Elena arckifejezése gyengéd volt, de szomorú, és valahogy még nyugtalanítóbb. Bonnie-t emlékeztette valakire, eszébe is jutott, hogy kire. Honoria Felire. Honoria szeme volt ilyen, mintha a világ összes elkerülhetetlen hibáját látta volna egyszerre. Minden igazságtalanságot. Mindent, aminek nem lett volna szabad léteznie, mégis létezett.
- De tehetek valamit - jelentette ki. - Viszont nem tudom, hogy ilyesfajta segítségre vágyik-e. - Ezzel visszafordult Stefanhoz. - Stefan, meggyógyíthatom, amit Klaus tett. Ma éjjel van annyi Erőm. De azt nem, amit Katherine cselekedett. Bonnie bénult agya egy ideig elrágódott ezen. Amit Katherine tett... de hisz Stefan hónapokkal ezelőtt felgyógyult Katherine kínzásaiból. Aztán megértette. Katherine változtatta Stefant vámpírrá. - Már túl régen volt - felelte Stefan Elenának. - Ha képes lennél meggyógyítani, porkupaccá válnék. - Igen. - Elena nem mosolygott, továbbra is állhatatosan bámulta Stefant. - Szeretnéd, ha segítenék, Stefan? - Hogy tovább éljek a világ árnyékos részén... - Stefan hangja suttogássá változott, zöld tekintete távolivá. Bonnie legszívesebben megrázta volna. Élj, gondolta, de nem merte kimondani, attól tartva, hogy ettől pont ellenkezőképp döntene. Aztán eszébe jutott valami más. - Hogy a jövőben is megpróbálhasd - mondta, mire mindketten rápillantottak. Ő az állát felszegve visszanézett rájuk, és Elena ajkán meglátta egy mosoly csíráját. Elena Stefan felé fordult, és az a halvány kis mosoly a fiúra vetült. - Igen - felelte Stefan csendesen. - Szeretném, ha segítenél. Elena lehajolt és megcsókolta. Bonnie látta, ahogy Stefanba ömlik a ragyogás, szikrázó fényfolyamként borítja el. Úgy áradt rá, ahogy a sötét köd vette körbe Klaust, mint egy gyémánt vízesés, amíg az egész teste úgy nem fénylett, mint Elenáé.
Bonnie egy pillanatra úgy képzelte, mintha látná, ahogy Stefan vére megolvad benne, és eláraszt minden vénát, minden hajszáleret, mindent meggyógyítva, amihez hozzáér. Majd a ragyogás arany aurává halványult, amit Stefan bőre beivott magába. Az inge még mindig rongyos volt, de a teste sima és feszes. Bonnie észrevette, hogy tágra nyílik a szeme az ámulattól, és nem tudott ellenállni a vágynak, hogy megérintse. Stefan bőre olyan volt, mint bárki másé. A rettenetes sebek eltűntek. Bonnie fékezhetetlen örömmel nevetett fel, majd kijózanodva felpillantott. - Elena... Meredith is ott van... A ragyogó lény, vagyis Elena, már elindult a tisztás túlsó vége felé. Meredith Caroline öléből nézett fel rá. - Szia, Elena - mondta szinte köznapi modorban, csak a hangja volt túl vékony. 114 Elena lehajolt és megcsókolta. Ismét kiáramlott belőle a ragyogás, és magába ölelte Mereditht. És amikor elhalványult, Meredith felállt. Majd Elena ugyanezt végigcsinálta Mattel, aki zavartan, de éberen felkelt. Caroline-t is megcsókolta, mire Caroline abbahagyta a reszketést, és kihúzta magát. Aztán Damonhoz ment oda. A férfi még mindig ott feküdt, ahol elesett. A szellemek elhaladtak felette, észre sem vették. Elena fényes alakja fölé hajolt, egyik ragyogó keze a haja felé nyúlt. Majd leguggolt, és megcsókolta a földön nyugvó sötét fejet. Amikor elhalványult a ragyogás, Damon felült, és megrázta a fejét. Észrevette Elenát, és mozdulatlanná merevedett, majd óvatosan és visszafogottan mozogva
felállt. Nem mondott semmit, csak bámult, miközben Elena visszafordult Stefanhoz. A fiú alakja sötéten rajzolódott ki a tűz előtt. Bonnie eddig alig vette észre, mennyivel erősebb lett a vörös derengés, szinte már Elena arany ragyogását is elhalványította. De most feltűnt neki, és riadalom támadt benne. - Ez az utolsó ajándékom - mondta Elena, és zuhogni kezdett az eső. Nem mennydörgős-villámlós vihar támadt, hanem állhatatos zuhogás, ami mindent eláztatott - Bonnie-t is beleértve -, és kioltotta a tüzet. Frissítő volt és hűvös, és mintha az elmúlt órák minden borzalmát elmosta volna, és megtisztította volna a rétet mindentől, ami ott történt. Bonnie hátrahajtotta a fejét, lehunyta a szemét, és legszívesebben kitárt karral fogadta volna. Végül ritkulni kezdett az eső, és Bonnie felpillantott Elenára. Elena Stefant nézte, és már nem játszott mosoly az ajkain. Visszatért arcára a szótlan fájdalom. - Éjfél van - mondta. - Mennem kell. Bonnie rögtön tudta a hangsúlyából, hogy nem csak átmenetileg kell „mennie". Hanem örökre. Elena olyan helyre indult, ahová semmilyen transzban vagy álomban nem lehet utánamenni. És ezt Stefan is megértette. - Csak még egy percet - nyúlt Elena után. - Ne haragudj... - Elena, várj... el kell mondanom... - Nem tehetem! - Most első ízben tűnt el a fényes arcról a békés kifejezés, és nem gyengéd szomorúság, hanem szívet tépő gyász vette át a helyét. - Stefan, nem
várhatok. Ne haragudj! - Úgy tűnt, mintha húzni kezdték volna hátrafelé, és beolvadt volna egy olyan dimenzióba, amit Bonnie nem látott. Talán ugyanoda, ahova Honoria ment, miután elvégezte a feladatát. Hogy békét találjon. De Elena szeme nem olyan volt, mint aki békét talált. Stefanon függött, a kezét pedig reménytelenül nyújtotta a fiú felé. Nem tudtak egymáshoz érni. Bárhova is húzták Elenát, az túl messze volt. - Elena... kérlek! - Ez ugyanaz a hang volt, amivel Stefan a szobájában szólította meg Elenát. Olyan, mintha éppen összetörne a szíve. - Stefan - sírta Elena, most már mindkét kezét a fiú felé nyújtva. De egyre kisebb lett, egyre távolodott. Bonnie érezte, hogy gombóc nő a torkában, és egyre jobban fojtogatja. Ez 115 nem igazság! Ők csak együtt szerettek volna lenni. És most Elena jutalmul, amiért segített a városon, és beteljesítette a küldetését, örökre elszakad Stefantól. Ez egyszerűen nem igazság! - Stefan - szólalt meg ismét Elena, de a hangja nagyon távolról jött. A ragyogás szinte teljesen eltűnt. Majd, miközben Bonnie tehetetlenül bámulta a könnyein keresztül, egy pislogással kihunyt. A tisztás ismét csendbe borult. Ők mind eltűntek, a szellemek, akik egy éjszakára visszatértek, hogy ne áztassa több vér Fell's Church földjét. A fényes szellem, ami idevezette őket, nyom nélkül megsemmisült, és még a holdat és a csillagokat is felhők takarták.
Bonnie tudta, hogy a Stefan arcán csillogó nedvesség nem a felhőkből aláhulló eső. A fiú zihálva állt, és azt a helyet nézte, ahonnan Elena ragyogása eltűnt. És ahhoz képest, amit Bonnie ekkor látott az arcán, minden eddigi vágyakozása és fájdalma semmiség volt. - Ez nem igazság - suttogta a lány. Majd felkiabált az égbe, anélkül, hogy bárkihez intézte volna a szavait: Ez nem igazság! Stefan egyre gyorsabban vette a levegőt. Ö is megemelte a fejét, nem dühében, hanem elviselhetetlen fájdalmában. A szeme a felhőket kutatta, mintha abban reménykedne, hogy megláthatja az arany fény nyomát, egy villanásnyi ragyogást. De nem látta. Bonni figyelte, ahogy ugyanolyan görcs fut rajta végig, mint amikor Klaus leszúrta. És a fiú kiáltása a legborzalmasabb dolog volt, amit Bonnie életében hallott: - Elena! 116 16. onnie soha nem tudta felidézni, mi történt pontosan a következő pár másodpercben. Hallotta Stefan kiáltását, ami mintha megrengette volna alattuk a talajt. Látta, hogy Damon elindul felé. Majd észrevette a villanást. Olyan villanás volt, mint Klaus villáma, csak nem kékfehér. Hanem aranyszínű. És olyan fényes, hogy Bonnie úgy érezte, mintha a nap robbant volna fel a szemei előtt. Jó pár másodpercig csak örvénylő színeket látott. Majd észrevett valamit a tisztás közepén, a kémény közelében. Valami fehéret, ami olyan alakú volt, mint a szellemek, csak
szilárdabbnak tűnt. Kicsi, guggoló alakja bármi lehetett, kivéve azt, amit Bonnie szemei súgtak. Ugyanis úgy nézett ki, mint az erdő talaján reszkető, karcsú, meztelen lány. Egy aranyhajú lány. Úgy nézett ki, mint Elena. Nem a lelkek világának sugárzó, gyertyafényű Elenája, és nem a sápadt, emberfeletti szépségű lány, aki a vámpír Elena volt. Ennek az Elenának a tejfehér bőre rózsaszínbe hajlott, és libabőrös lett az esőben. Ez az Elena döbbentnek tűnt, és lassan felemelte a fejét, hogy körülnézzen, mintha a tisztás ismerős részei újak lennének számára. Ez csak valami káprázat lehet. Vagy az, vagy Elena kapott pár percet, hogy elbúcsúzhasson. Bonnie ezt ismételgette magában, de nem tudta elhinni. - Bonnie? - kérdezte egy bizonytalan hang. Egy hang, ami egyáltalán nem emlékeztetett szélcsengőre. Egy ijedt, fiatal lány hangja. Bonnie térde megadta magát. Valami eszelős érzés kezdett nőni benne. Bonnie próbálta elnyomni, még megvizsgálni sem merte. Csak Elenát bámulta. Elena megérintette maga előtt a füvet. Először habozva, majd egyre szilárdabban és egyre gyorsabban. Megfogott egy levelet ügyetlennek tűnő ujjaival, majd lerakta, és megpaskolta a földet. Ismét felkapta. Egy egész maréknyi nedves levelet felkapott, és megszagolta őket. Majd felnézett Bonnie-ra, a levelek pedig kihullottak a kezéből. Egy pillanatig csak bámulták egymást térdre hullva. Aztán Bonnie reszketve kinyújtotta a kezét. Nem kapott levegőt. Egyre nőtt benne az a furcsa érzés.
Elena keze is felemelkedett. Bonnie felé nyúlt. Összeértek az ujjaik. Valódi ujjak. A való világban. Mindketten ott voltak. Bonnie-ból kiszökött egy sikoltásszerűség, és Elenára vetette magát. Egy pillanattal később eszeveszetten tapogatta mindenhol, vad, hitetlenkedő örömmel. És Elena szilárdnak bizonyult. Vizes volt az esőtől, reszketett, és Bonnie keze nem hatolt át rajta. Nedves levéldarabok és földgöröngyök tapadtak a hajára. - Itt vagy - hüppögte Bonnie. - Meg tudlak érinteni, Elena! Elena is zihált. - Meg tudlak érinteni! Itt vagyok! Ismét belemarkolt a levelekbe. - A földet is meg tudom érinteni! B 117 - Látom, hogy meg tudod érinteni! - Ezt végtelen ideig bírták volna folytatni, de Meredith közbelépett. Pár lépésre állt tőlük, és bámulta őket az óriás, sötét szemével, holtsápadtan. Most fulladozni kezdett. - Meredith! - fordult felé Elena, és odanyújtott egy maréknyi levelet. Kitárta a karját. Meredith, aki akkor sem vesztette el az önuralmát, amikor megtalálták Elena holttestét a folyóban, amikor Elena vámpírként jelent meg az ablakában, amikor Elena angyalként testesült meg a tisztáson, most csak állt és remegett. Úgy tűnt, mindjárt elájul. - Meredith, Elena valóságos! Meg tudom érinteni! Látod? - csapkodta meg Elenát Bonnie ismét boldogan. Meredith nem mozdult. Csak suttogott. - Ez lehetetlen...
- De igaz! Látod? Igaz! - Bonnie kezdett hisztérikussá válni. Tudta, hogy az, de nem érdekelte. Ha bárkinek joga van a hisztériához, hát ő az. - Igaz, igaz - dalolta. Meredith, gyere, és nézd meg! Meredith, aki mindeközben Elenát bámulta, újabb fulladozó hangot adott. Majd egyetlen mozdulattal Elena karjaiba vetette magát. Megérintette, és a keze élő hús ellenállásába ütközött. Elena arcába nézett. Majd kitört belőle a zokogás. Csak sírt és sírt, a fejét Elena csupasz vállára hajtva. Bonnie boldogan ölelgette mindkettejüket. - Nem gondoljátok, hogy jobb lenne, ha felvenne valamit? - szólalt meg egy hang, és Bonnie Caroline-t pillantotta meg, aki a ruháját vette le magáról. Meglehetősen higgadtan vetkőzött, és úgy állt ott bézsszínű, műszálas kombinéjában, mintha mindig ilyeneket csinálna. Semmi képzelőereje, gondolta Bonnie ismét, ezúttal rosszindulat nélkül. Nyilvánvaló, hogy vannak alkalmak, amikor a képzelőerő hiánya előny. Meredith és Bonnie áthúzta a ruhát Elena fején. Elena kicsinek tűnt benne, nedvesnek, és valahogy természetellenesnek, mintha elszokott volna a ruháktól. De ez mindenesetre megvédte egy kicsit az elemektől. Majd Elena azt suttogta: - Stefan. Megfordult. A fiú ott állt Damonnal és Mattel, egy kicsit távolabb a lányoktól. Csak bámulta Elenát. Mintha nem csak a lélegzetét, de az életét is visszatartotta volna várakozóan. Elena tett felé egy óvatos lépést, majd még egyet és még egyet. Karcsú és törékennyé vált alakja a
kölcsönruhában imbolyogva haladt Stefan felé. Mint a kis hableány, aki most tanulja használni a lábait, gondolta Bonnie. Stefan szinte teljesen bevárta, és csak bámulta, mielőtt odabotladozott volna hozzá. Végül egymás karjaiba vetették magukat, és együtt zuhantak a földre, egymást ölelve, olyan szorosan, ahogy csak bírták. Egyikük sem szólt egy szót sem. Elena végül hátrahúzódott, hogy megnézze magának Stefant, a fiú pedig a tenyerébe fogta Elena arcát, és csak bámult vissza rá. Elena hangosan felnevetett örömében, kinyitotta és visszazárta az ujjait, és boldog pillantást vetett rájuk, mielőtt Stefan hajába fúrta volna őket. Majd megcsókolták egymást. Bonnie minden szégyellőség nélkül nézte őket, miközben az öröme könnyek formájában záporozott belőle. Fájt a torka, de ezek édes könnyek voltak, nem a fájdalom sós könnyei, és még mindig mosolygott. Mocskos volt, bőrig átázott, de még soha életében nem volt ilyen boldog. Táncolni és énekelni támadt kedve, és mindenféle őrültséget művelni. 118 Kis idővel később Elena felpillantott rájuk Stefan karjaiból, és az arca majdnem úgy ragyogott, mint amikor angyalként ereszkedett le a tisztásra. Úgy sugárzott, mint a csillagok fénye. Soha senki nem fogja többé Hókirálynőnek hívni, gondolta Bonnie. - Barátaim - mondta Elena. Csak ennyit, de ez is elég volt, és a fura kis hüppögés, amit hallatott, miközben feléjük nyújtotta a kezét. Egy pillanat alatt mellette
teremtek, körülzsongták, és egyszerre próbálták átölelni. Még Caroline is. - Elena - szólalt meg Caroline. - Ne haragudj... - Már el is felejtettem - válaszolta Elena, és éppen olyan lelkesen ölelte át, mint a többieket. Majd megragadott egy érdes, barna kezet, és egy pillanatra az arcához szorította. - Matt - mondta, és a fiú rámosolygott, miközben kék szeme könnybe lábadt. De nem a fájdalomtól, amiért Stefan karjaiban látja, gondolta Bonnie. Ebben a pillanatban Matt arcán csak boldogság tükröződött. Egy árnyék vetődött a kis csoportra, ami közéjük és a hold fénye közé állt. Elena felnézett, és ismét kinyújtotta a kezét. - Damon - mondta. Az arcán tükröződő tiszta fény és ragyogó szeretet ellenállhatatlan volt. Vagy legalábbis ellenállhatatlannak kellene lennie, gondolta Bonnie. De Damon mosolygás nélkül lépett előre, fekete szeme éppen olyan feneketlen volt, mint mindig. Az Elenából ragyogó csillagfényből semmi nem tükröződött benne. Stefan félelem nélkül pillantott fel rá, mint ahogy Elena arany ragyogásának fájdalmas fényébe nézett. Majd a szemébe nézve ő is kinyújtotta a kezét. Damon ott állt, és lenézett rájuk, a két nyílt, félelem nélküli arcra, végtelen mozdulatlansággal. - Ne már, Damon - szólalt meg Matt kedvesen. Bonnie lopva rápillantott, és látta, hogy a kék szempár intenzíven bámulja a vadász árnyékos arcát. Damon megszólalt, anélkül, hogy megmozdult volna. Én nem olyan vagyok, mint ti.
- Te nem különbözöl tőlünk annyira, mint azt hinni szeretnéd - válaszolta Matt. - Nézd - tette hozzá a hangjában furcsa kihívással -, tudom, hogy önvédelemből ölted meg Tannert, mert elmondtad. És tudom, hogy nem azért jöttél Fell's Churchbe, mert Bonnie szertartása iderángatott, mert én válogattam a hajszálakat, és nem hibáztam. Te jobban hasonlítasz ránk, mint azt elismernéd, Damon. Egyedül azt nem értem, miért nem mentél be Vickie-hez, segíteni neki. Damon szinte reflexből felcsattant. - Mert nem hívott be! Emlékek söpörtek végig Bonnie-n. Ő és Damon, amint Vickie-ék háza mellett ácsorognak. Stefan hangja: Vickie, hívj be! De Damont senki nem hívta be. - De akkor Klaus hogy került be... ? - szólalt meg a saját gondolatmenetét követve. - Az Tyler műve volt, ebben biztos vagyok - felelte Damon velősen. - Ezt tette meg Tyler Klausnak cserébe, amiért megtanította, hogyan élhet az örökségével. Biztos még akkor hívta be Klaust, mielőtt őrködni kezdtünk volna a háznál... valószínűleg azelőtt, hogy Stefannal Fell's Churchbe jöttünk volna. Klaus alaposan felkészült. Aznap éjjel a házban termett, és a lány már meg is halt, mielőtt felfogtam volna, mi történik. - Miért nem hívtad oda Stefant? - kérdezte Matt. A hangja nem volt vádló. Egyszerűen csak kíváncsi. 119 - Mert semmit nem tehetett volna! Én tudtam, mivel kerültetek szembe, amint megláttam. Egy Őssel. Stefan megölette volna magát... és a lányon már amúgy sem lehetett volna segíteni.
Bonnie kihallotta a hangjából a hideg élt. Amikor Damon visszafordult Stefanhoz és Elenához, kemény volt az arca. Mintha valamiféle döntésre jutott volna. - Látjátok, én nem olyan vagyok, mint ti - mondta. - Az nem számít. - Stefan nem húzta vissza a kezét. És Elena sem. - És néha a jófiúk igenis győznek - tette hozzá Matt csendesen, bátorítóan. - Damon... - szólalt meg Bonnie. A férfi lassan, szinte habozva felé fordult. Bonnie-nak az a pillanat járt a fejében, amikor Stefan fölé hajoltak, és Damon olyan fiatalnak tűnt. Amikor ők csak Damon és Bonnie voltak, a világ végén. Úgy látta, csak egy pillanatra, mintha csillagok lennének a sötét szempárban. Majd megérzett Damonben valamit... valamiféle érzelmi kavargást, amiben vágyakozás, zavar, félelem és düh bugyborékolt. De aztán ismét kisimult minden, Damon védőfalai visszakerültek a helyükre, és Bonnie nem érzett felőle semmit. A fekete szemek pedig egyszerűen átláthatatlanná váltak. Damon visszafordult a földön gubbasztó párhoz. Majd levette a dzsekijét, és Elena mögé lépett. A lány vállára borította anélkül, hogy megérintette volna. - Hideg az éjszaka - mondta. A tekintete egy pillanatra elkapta Stefanét, miközben eligazgatta a lányon a fekete kabátot. Majd megfordult, hogy visszasétáljon a tölgyfák mögötti sötétségbe. Bonnie egy pillanattal később szárnycsattogást hallott.
Stefan és Elena egyetlen szó nélkül megfogta egymás kezét, és Elena arany feje visszahajlott Stefan vállára. A haján keresztül Stefan tekintete azt a foltját kutatta az éjszakának, ahol a bátyja eltűnt. Bonnie megrázta a fejét, és majdnem elsírta magát. Amikor valaki megérintette a karját, és felnézve Mattét pillantotta meg, kicsit megkönnyebbült. Matt még bőrig ázva, moha- és páfránydarabokkal borítva is gyönyörű volt. Bonnie rámosolygott, és érezte, ahogy visszatér belé az öröm és a boldogság. A spicces, bolondos jókedv, amikor arra gondol, mi minden történt aznap este. Meredith és Caroline is mosolyogott, és Bonnie impulzívan megragadta Matt kezét, hogy táncba rángassa. A tisztás közepén rugdosták a leveleket, pörögtek és nevettek. Éltek, fiatalok voltak, és a nyári napfordulót ünnepelték. - Azt akartad, hogy ismét együtt legyünk! - kiabálta Bonnie Caroline-nak, majd berángatta a megbotránkozó lányt is a táncba. Meredith méltóságát feledve csatlakozott hozzájuk. És a tisztást hosszú ideig csak öröm töltötte be. Június 21., reggel 7.30. A nyári napforduló Kedves Naplóm! Jaj, túl sokáig tartana elmagyarázni, és amúgy sem hinnéd el. Most inkább lefekszem. Bonnie 120 A TÉVÉBEN IS BOMBASIKER! Lisa Jane Smith
Vámpírnaplók 4. Sötét szövetség Bonnie és Elena többi barátja, továbbá a szerelméért vetélkedő vámpírfivérek egyedül találják magukat Elena halála után. De az elhunyt kedvesük szeretett városát nagy veszély fenyegeti, olyan, ami akár a holtakat is felébreszti. Erősebbnek bizonyul-e vajon Elena akarata a halálnál, és a több évszázados harc után kibékül-e Damon Stefannal? Mindez kiderül a Vámpírnaplók negyedik részéből, ami nem kevésbé izgalmas és fordulatos az előző köteteknél. Kövesd a Vámpírnaplók titkát, ne maradj le a legdrámaibb fordulatokról! Még a Halál sem választhatta el őket egymástól. Az utolsó összecsapás... Az utolsó halálos csók... Tizenhat éves kortól ajánljuk!