LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori lapja 2011. szeptember 25. III. évfolyam, 4. szám
„A N A G Y KI H Í V Á S ” Elkezdődött a tanév néhány hete. Az egész társadalmat érinti: kicsiket, nagyokat, tanárt, szülőt, nagyszülőt, papot egyaránt. „Azt kell lejátszani, kiénekelni, … ami a kottában nincs benne” – mondta egy karmester előadásában a zenéről. Mi a pedagógusok, nevelők, szülők küldetése?
Bábáskodni, hogy egy ember Valakivé váljon. A tanár csak hitelesen megélve, mélyen az életbe gyökerezve adhatja át tudását. És mekkora szerepe van a szülőknek! A Ti gyermekeitek boldog jövőjéről van szó! Kísérjétek őket útjukon odafigyeléssel, szeretettel! A ti feladatotok, hogy nyugodt légkört biztosítsatok nekik. Mennyire szükséges az otthoni háttér! Egy fiú teljesen elbizonytalanodott valamelyik katolikus iskolában, mert apja szülői házba hozta új kedvesét a felesége mellé, beletaposva gyermekei lelkébe. Egy másik gyerek könnyezve mondta: „Nem akarok élni. Apunál már a harmadik „anyám”, anyunál meg a második „apám” jelent meg.” Hogy mi lesz a gyerekeinkből – ez a nagy kihívás! Egyedül teljesen reménytelen a helyzetünk! Rá kell döbbennünk, nekünk, keresztény magyar szülőknek: csak Jézussal együtt tudunk valamit kezdeni! Nekünk magyaroknak még nyilvánvalóbb, hogy így van! Különösen érezzük a bőrünkön! Hogyan is tudnánk kimászni ebből a kátyúból! Egyedül? Saját erőnkből? Összeszorított fogakkal? Tudatosítsuk minél többször: Az Úrral semmi sincs elveszve! Jó ezzel kezdeni, és így folytatni. Ezt tettük a Veni Sancte-én. Hívjuk hát bátran a Szentlelket a mindennapi szükségünkben is! (Lk 11, 13) „Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal, és kísérd segítségeddel, hogy minden munkánkat veled kezdjük, és amit elkezdtünk segítségeddel be is fejezzük!” Amen
Lajos atya
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
BOLDOGSÁGOK – azok számára, akikben van egy ici-pici humor … – és akik szeretnének bölcsek lenni BOLDOGOK – akik tudnak saját magukon nevetni – mert sosem lesz vége szórakozásuknak. BOLDOGOK – akik meg tudják különböztetni a vakondtúrást a nagy hegyektől – mert sok-sok összevisszaságtól kímélik meg magukat. BOLDOGOK – akik ürügyek, mentegetőzések, kibúvók nélkül tudnak lazítani és szundikálni - mert ők bölcsek. BOLDOGOK – akik tudnak elhallgatni és másokra figyelni – mert sok új dolgot hallhatnak és tanulhatnak. BOLDOGOK – akik elég intelligensek ahhoz, hogy ne vegyék magukat túl komolyan – mert környezetük becsülni fogja őket. BOLDOGOK – akik készségesek minden meghívásra, anélkül, hogy magukat nélkülözhetetlennek tartanák – mert az Öröm Magvetői. BOLDOGOK – akik komolyan veszik a kis dolgokat, és erőszakoskodás nélkül, és békésen tárgyalják meg a komoly dolgokat – mert messzire jutnak az életben. BOLDOGOK – akik megcsodálnak egy-egy mosolyt, és elfelejtenek egy-egy grimaszt – mert útjuk napfényes lesz mindig. BOLDOGOK – akik képesek mindig jóindulattal értelmezni mások magatartását, még ha a látszat nagyon is az ellenkező – mert ámbár naivnak tartják őket – de ez a szeretet ára. BOLDOGOK – akik gondolkoznak, mielőtt cselekednének és imádkoznak, mielőtt dolgozni kezdenének – mert sok ostobaságot elkerülnek életükben. BOLDOGOK – akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha ellent mondanak nekik, és tudnak mosolyogni, ha megsértik vagy félrelökik őket – mert már kezdi átjárni szívüket az Evangélium. BOLDOGOK VAGYTOK KÜLÖNÖSKÉPPEN AKKOR – ha az Úr Krisztust felismeritek mindenkiben, akivel csak találkoztok, mert tiétek az igazi biztonság és béke. (Pongi és Jutka ajándéka: Gyökössy Endrétől) 2
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
HITÜNKRŐL Isten mint barátaihoz szól az emberekhez, meghívja, befogadja őket saját közösségébe. Erre a meghívásra méltó válasz a HIT. A hit által az ember értelmét és akaratát egészen Istennek rendeli alá. Az engedelmesség a hit első tulajdonsága. Ábrahám Isten felszólítására elköltözött a megígért földre anélkül, hogy tudta volna, hová. Később egyetlen fiát is kész volt feláldozni Istennek. Szűz Mária hitte, hogy beteljesedik, amit az angyal hírül adott neki, hisz Istennél semmi sem lehetetlen. Tudom, kinek hittem. Isten az, akiben érdemes bízni. Elfogadom mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott. Jó nekem az Úrhoz ragaszkodnom, Őbelé vetni bizalmamat. (Zsolt 73,28) Szüntelenül valljuk: Hiszek az egy Istenben, aki Atya, Fiú, Szentlélek. A hit kegyelem, Isten ajándéka. Amikor Péter megvallja: Te vagy Krisztus, az élő Isten fia, Jézus válasza: „Ezt nem a test és vér nyilatkoztatta ki neked, hanem az én Mennyei Atyám.” (Mt 16,17) Te sem magadtól találtál a hitre. A hit emberi cselekedet. Emberhez méltó, hogy valakiben megbízzam, rábízzam magam és így kölcsönös közösségbe kerüljek vele. Tudatosan döntök így, én akarom. A hit biztosabb minden emberi tudásunk bizonytalanságánál. A nehézségek sem támaszthatnak kételyt bennem, csak megoldandó feladatot jelentenek. A hit keresi a megértést. Akit szeretek, igyekszem minél jobban megismerni. A hit nyitja ki a szív szemét. „Hiszek, hogy értsek és értek, hogy jobban higgyek.” (Szt. Ágoston) A hit és a tudomány sosem ellenkezhetik, hiszen mindkettő Istenből fakad, aki minden igazság forrása. Isten saját magának nem mondhat ellent! Lehet, hogy a félreértett hit ellenkezni látszik a tudománnyal. Gyakoribb, hogy a tudomány mai állása ellenkezni látszik a hit bizonyos igazságával. Tévedni emberi dolog, Isten nem téved és nem téveszt. A hit szabad állásfoglalás. Nem kényszer. Magam döntése, hisz szabad akaratom van. Forduljunk hát a hit tanúinak példáihoz, a szentekhez, akik előttünk megjárták az utat – sikerrel. Hitvallás - Hiszekegy Aki azt mondja: „hiszek”, úgy érti, én is azt hiszem, amit MI hiszünk. Ősidők óta az Egyház a keresztelendők számára rendszerbe foglalta hitét. Az egész kinyilatkoztatásból válogatta össze a legfontosabbat a hit egységes tanításához. Ez az összefoglalás a hitvallás, vagy hiszekegy. /A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) 142-197 § alapján/ 3
2011. szeptember 25.
Lélek és Élet
HÍVOM A CSALÁDOKAT Bíró László püspök levele a családokhoz A családok fontossága
K Túljutva a Család éve felén elmondhatjuk, hogy országszerte sok szép ünnepségen, összejövetelen ünnepeltük a családot és a házasság intézményét, sok emlékezetes tanúságtételt hallottunk fiatal és idősebb házaspároktól. A különböző szakmai összejöveteleken pedig megbizonyosodhattunk arról, hogy a házasság pótolhatatlan intézmény, nélküle kihal a társadalom, összeomlik a gazdaság, elenyészik a kultúra. Sajnos napvilágra kerültek elszomorító tények is, hogy mennyien nem jutnak el, vagy csak későn, a házasságig, hogy a házasságok egy (nem jelentéktelen) része pedig felbomlik néhány év után. Egyre többen teszik fel a kérdést: mi a titka azoknak, akik évtizedekig boldogan élnek együtt, hogyan lehet a szerelemnek az esküvő napjaiban oly magasan lobogó lángját megőrizni? Hogyan tudnak házaspárok sok testi-lelki nehézség ellenére nemcsak kitartani egymás mellett, hanem derűsen, bizakodva munkálkodni családjuk boldogulásáért és szűkebb-tágabb környezetük javáért. Ne engedjük kialudni a lángot! Nagyon fontos, hogy a házaspár tudatosan őrizze a lángot, küzdjön a „mindennapos taposómalom", az állandó gondok miatti elszürkülés ellen; figyeljen rá, nehogy együttes életük egymás melletti életté vagy inkább robotolássá váljon. A házasságot ápolni kell, odaadó gonddal, éber figyelemmel, lankadatlan szeretettel.
4
A szociológusok megállapítása szerint a sikeres családi élethez három dolog szükséges: idő (hogy a házaspárnak jusson ideje minden feladat elvégzésére), pénz (hogy beszerezhessék a család szükségleteit) és infrastruktúra (hogy rendelkezésre álljanak a házon belül el nem látható szolgáltatások). Ezek külső feltételek, bármilyen bőségesen legyen is adott mindegyik, a tartós boldogságon a házaspárnak magának kell munkálkodnia. Különösen vonatkozik ez az időre, mert korunkban mindenki időhiányban szenved. Erős elhatározás és komoly szándék nélkül az időhiány a házas szeretet elmélyítésének akadályává válhat. A házasságukat ápoló párok gondoskodnak arról, hogy legyen idejük egymásra is, hogy ne csak a mindennapi folyó ügyekről tudjanak beszélgetni, hanem kapcsolatukról, érzelmeikről, vágyaikról vagy akár hobbijukról. Beszélgetéskor tudatosan figyelnek egymás szavaira, nem meggyőzni, hanem megérteni akarják egymást, vitás esetekben pedig közösen keresik a megoldást. A kommunikációs készségek elsajátítása ma különösen fontos, mert a tömegkommunikáció, a média hozzászoktatta az embereket az egyoldalú, csak felénk irányuló információ-közléshez, és lassan elfelejtjük, hogyan is tudjuk gondolatainkat, érzelmeinket úgy kifejezni, hogy a másik értse, ne bántódjék meg, érezze szavaink mögött a szeretetet. Tudjuk, hogy a család minden tagjának szüksége van a létfontosságú testi táplálékra, a lelki-szellemi szükségletekről azonban
Lélek és Élet gyakran megfeledkezünk. Pedig az éhezőszomjazó lelkű házaspárok életereje csökken, kedvetlenné válnak, nem tudnak igazán örülni, kapcsolatuk szilárdsága meginog. Az érintettek legtöbbször észre sem veszik állapotuk romlását, de ha jön egy megpróbáltatás (kísértés, betegség, anyagi nehézség), bekövetkezik a katasztrófa. A rokonok és ismerősök pedig csodálkoznak: húsz éve házasok, olyan szépen éltek, és most egyszerre ... Pedig a baj már régen elkezdődött, a lelki táplálék hiánya észrevétlenül juttatta csődbe a házasságot. A gyógymód is adott: az Eucharisztia, Isten igéje és az imádság. Családban az egység A keresztény házaspár annak tudatában él, valóságos jelenléte az Eucharisztiában a végtelen erőforrás. Úgy hallgatják az Igét, hogy tudják, a velük élő, a rájuk igent mondó Isten szól hozzájuk. Hogyne éreznék szükségesnek, hogy válaszoljanak, hogy együtt forduljanak imádsággal Istenhez, így legyenek igazán „egy test”. Ezért mondja Boldog II. János Pál pápa, hogy amelyik házaspár rendszeresen együtt imádkozik, az bizonyosan együtt marad. Az egységbe forrott házasok egymás minden rezdülésére figyelnek. Kialakul közöttük a metakommunikáció egy sajátos, egyéni formája, amit csak ők értenek, de ők így is jól értik egymást. Nem kell egyiküknek arról szólni, hogy ma különösen fárasztó napom volt", a másik ezt megérezve azonnal pihenő, kikapcsolódó társsá válik. Ha a feleség megérzi, hogy külseje már nem okoz
2011. szeptember 25. akkora örömöt férjének, mint régebben, akkor igyekszik újításaival meglepni férjét. Ha a szerelem hamvadásnak indul, visszanyúlnak az udvarlás, csábítás korábban alkalmazott módszereihez. Hűségesen meghallgatják egymás munkahelyi problémáit, hiszen sokszor úgy lehet levezetni a felgyülemlett indulatokat, ha elmondjuk, kibeszéljük őket. A figyelmes házastárs pedig megértőn szól hozzá, nem kioktató vagy fölényes modorban, mert hiszen ők ketten egyek. A házassági évforduló, névnap, születésnap jó alkalmat ad arra, hogy újra, ezredszer is elhangozzék: szeretlek! Korunkban sok szó esik a házasság válságáról, a széteső családokról. A média szívesen felkap egy-egy családi botrányt, mert ennek hír értéke van. A csendben, békében élő család nem média-téma, nem sok szó esik róla. Pedig sok ilyen család van, országszerte sok fiatal és idősebb házaspár munkálkodik a saját és környezete boldogulásán úgy, hogy ápolja házasságát, akar boldog házasságban élni. Mutassuk meg ezeket a családokat, beszéljünk róluk, ünnepeljük őket! Jó alkalom a jubiláns házaspárok köszöntése a templomban, a Szent Család ünnepi fogadalom-megújítás vagy az évente ismétlődő Házasság Hete – ilyenkor a figyelem ráirányul a házasság és a család szépségére, értékére és jövőt hordozó erejére. Bíró László
családreferens püspök 5
2011. szeptember 25.
Lélek és Élet
A plébános gondolatai a liturgiához 1. Ha belépünk a templomba - és ég az örök mécses, „a ház Gazdája” otthon van – akkor köszöntsük a kenyér színe alatt jelenvaló Urat térdet hajtva, majd vessünk keresztet keresztvízzel, keresztségünkre való emlékezésként! ***** Ebből néha csak egy keresztvetés marad. Sokszor pedig egyszerre szeretnénk a kettőt elvégezni, „mert, így tanultuk”. Aztán gyakran, az elsietett keresztvetés és a térdhajtás együtt egy kis pukedlivé torzul. Te szépen veted a keresztet, nyugodtan, megadva a módját: a homlokodtól, a melledig, egyik válladtól a másikig. Megérezted-e, miként fogja át egész lényedet? Szedd össze magad egészen, teljes személyed, lényed tudatosan belefoglalva. Megtapasztalod, hogy átölel, összefog, megszentel. Honnan van ez? A kereszt megváltásunk jele. Az Úr Krisztus a kereszten váltott meg minden embert. Gondolj rá, ha keresztet vetsz, hogy ez a legszentebb jel. Éppen ezért vesd szépen, nyugodtan, arra gondolva, amit cselekszel. Akkor aztán egész valódat átfogja: külsődet-belsődet, gondolataidat, akaratodat, érzésvilágodat, jártodat-keltedet; – és mindent megerősít Krisztus erejében, a szentháromságos Isten nevében. Szeptember 14. - A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe Részlet Krétai Szent András püspök beszédéből (ókori szerző): „Nagy dolog a kereszt birtoklása, és akié a kereszt, az nagy kincs birtokába jut. A legcsodálatosabb kincsnek nevezem, hiszen általa, vele, rajta kaptuk meg üdvösségünk egész teljességét, és egyben visszajutottunk az ősi állapotba. Hiszen ha nem lett volna kereszt, Krisztust sem feszítették volna rá. Ha nem lenne kereszt, életünk sem lenne odaszegezve ahhoz az áldott fához. Ha a mi Életünk nem lett volna rászegezve, akkor oldalából nem törtek volna elő a halhatatlanság forrásai: a vér és a víz, amelyek a világot kiengesztelik. Bűneink adóslevele sem lenne még összetépve; nem lennénk szabad emberek, az élet fájának gyümölcsét sem ízlelhetnénk meg, és nem állna nyitva számunkra a mennyország paradicsomkertje. Ha nem lenne kereszt, akkor a halál még nem volna megsemmisítve, és az alvilág sem lenne legyőzve.”
6
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
"Uram, te a legkisebb segítségért is önmagaddal ajándékozol meg. Add, hogy mindig önzetlenül tudjak segíteni keresztjüket viselő felebarátaimon!" " A kereszt fénye legyen lámpásom, s fájdalma út, melyen járva eltalálhatok Hozzád." II. János Pál pápa imájából részletek Az öltözködés „Nem a ruha teszi az embert.” Vagy mégis? E közmondás féligazságot takar. Egy részről igaz, nem attól leszek valaki, hogy milyen „menő” szerelés van rajtam. A jó megjelenés feltétele nem a drága ruha, de fontos a tisztaság, a harmónia önmagammal, környezetemmel. Az öltözködésem sok mindent elárul rólam, jelzek vele másoknak, ugyanakkor visszahat rám is: befolyásolja viselkedésemet. Mást veszek fel kiránduláskor, iskolába, munkahelyre, megint mást buliba vagy színházba – azaz alkalomhoz illőt választok. Sajátmagunk és mások iránti megbecsülésünk, tiszteletünk egyik kifejező eszköze megjelenésünk. Ha vendégségbe megyek valakihez, akit szeretek, nagyra tartok, főképp ha még vacsorára is meghívtak, nem a hétköznapi szerelésemet veszem fel. Ha templomba megyek, Istennek adok tiszteletet megjelenésemmel, viselkedésemmel. Nem veszek fel sortot, miniszoknyát, nem megyek strandpapucsban vagy fedetlen vállal. FA
Új hírportál a „http://pozitivnap.hu”
Egy új hírportált hoztak létre, melynek lényege, hogy csak a pozitív híreket közli, ellentétben a legtöbb mostani hírportállal, amelyek főleg a szenzációra alkalmas, gyilkolásról, katasztrófáról, válságról stb. szóló híreket közlik. Még új az oldal, folyamatosan dolgoznak rajta a készítői, hogy minél jobb legyen. A terv az, hogy 2 éven belül az index és más nagyobb hírportálok látogatottsági szintjét érje el az oldal. Hamarosan indul a blog része is. A honlap célja elsősorban az, hogy az emberek szemléletét elmozdítsa az optimizmus és a pozitív gondolkodás felé, hogy jó kedvre derítse mindazokat, akik meglátogatják, és hogy megkönnyítse a mindennapokat egy-egy mosollyal, amit az összegyűjtött hírek csalnak olvasói arcára. Ha tetszik az ötlet, látogasd meg az oldalt és küldd tovább a linket ismerőseidnek is, mivel most még alig ismert ez az oldal.
7
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
Napközis tábor – június 27 - július 1. Mottónk: Minden mi él, csak Téged hirdet. Minden dicsér, mert mind a műved! Ez az ének volt táborunk mottója: visszavisszatértünk szövegére, melynek segítségével felfedeztük Isten teremtményeit, és azt, hogy mennyi mindennek lehet örülni.
Megnéztük a kerületi tűzoltóságot.
Jártunk az állatkertben és lovagoltunk.
8
Sokat játszottunk és kézműveskedtünk.
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
Ministráns tábor – július 1-2. Az idei ministráns tábor már a második alkalom volt, amikor egy egész hétvégét együtt tölthettünk az Úr szolgálatában. Most különösen nagy kegyelem ért bennünket, hiszen július első napján Jézus Szívének ünnepét, másodikán pedig Sarlós Boldogasszony, vagyis Mária Erzsébetnél tett látogatásának napját ünnepelhettük. Esztergomban ministránsként vehettünk részt a hagyományos Jézus Szíve körmeneten, ami feledhetetlenné tette kirándulásunkat. Örömteli volt továbbá, hogy a kisebb, még gyakorló ministránsok is élvezték az együtt töltött napokat, amik lelkük épülésére szolgáltak. Az Úr áldását kérjük rájuk, hogy elhivatott, megerősödött szívvel szolgálhassanak! Mariann Az idei ministráns tábor a nehézségek ellenére igen jól sikerült. 13-an voltunk és ezt a nyári szünetben nehéz volt összehangolni. A történelmi koronázó város, Esztergom Péter-Pál plébániája fogadott be bennünket. A bazilikában vettünk részt szentmisén, megismertük freskóit, képeit és szobrait, de ismerkedtünk a várossal is. Részt vettünk a helyi közösség Jézus Szent Szíve körmenetén. Este csapatvetélkedőt rendeztünk a Baziliká-val kapcsolatos ismeretekből, melynek kérdé-sei oktatóak, vidámak és szórakoztatók vol-tak. Szombat délután már lelkileg feltöltődve tértünk haza. Marinovszki Sebestyén 9
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
Szentjánosbogár tábor - Bakonybél A Szentjánosbogarak közössége idén nyáron is egy hét napos nomád táborba ment, ezúttal a Bakony hegyei közé. Egy kis zsidó törzs tagjaiként vettünk részt a "kiképzésben", mely felkészített minket a Mózes által vezetett vándorló zsidó törzshöz való csatlakozáshoz. Fölidéztük az ószövetségi időket a kivonulás eseményeibe élve bele magunkat. A kézműves programokon keresztül ismerkedtünk meg a zsidó néppel, egy egész napos kirándulással fizikailag is edzettük magunkat a vándorlásra. Az étkezések, kézműves foglalkozások, játékok, kirándulások és tábor körüli munkák még jobban összekovácsolták kis közösségünket. Sok időt szenteltünk arra, hogy jobb kapcsolatot tudjunk kialakítani a zsidók Istenével reggeli és esti imák, valamint egy lelki félnap keretében. Mindez pedig Istenhez is közelebb hozott minket. A résztvevők
10
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
Kalóz tábor – július 6 - 10. Bár táborunk kalóztábor volt, kincskereséssel a háborgó tengeren és kalóz-kapitányok parancsait követve, mégis egy különleges hajó, egy különleges tábor volt. A kalózesküben megfogalmazott hűségeskü után kezdődött igazán az utazás. Hajónk a Miracle nevet kapta - s minden nap célja egy-egy örök érték felfedezése volt. Így a hit, remény, szeretet és az aranyszabály, mint csillogó aranytallér volt az igazi kincs, melyek megismerése volt a végső úti cél. Ezt segítette egy-egy mese keretében a róla való elmélkedés. Az Úr 2011. esztendejében öt mindenre elszánt kalózkapitány felhúzta a horgonyt, s hajójuk, a Miracle egy tucat apróddal a fedélzetén elhagyta a kikötőt. A kalózokban egy kérdés motoszkált igazán, mit jelenthet a kapitányok mellvédjén a csillogó pénzérme betűje? H betű: a horgony, mint a rendíthetetlen hit volt az, ami biztonságot adott a hajósoknak. Jöhetett akármilyen szélvész, vihar, tombolhatott a vihar, a horgony megtartotta a hajót, s nem hagyta letérni a helyes útról. A kalózok bíztak benne, hiszen erős vasból volt. Ha a hit hajónk horgonya, akkor az R, a remény maga a vitorla. S ha a vitorlába belekap a szél, a hajó csak száguld és száguld. Nem elég a horgony, kell az erő is, a remény, hogy tudjuk, Isten országa felé hajózunk. S a Lélek, mint lelkiismeret vezet minket, ezért megtöltjük nap mint nap a vitorlánkat levegővel: jócselekedettel, önzetlenséggel, példamutatással. A Szeretet maga a hajó kormányosa. Ez mutatja, merre menjünk, hogy ne tévedjünk el. A szeretet kormányozza életünket! Az Aranyszabály pedig a következő volt: Azt tedd másokkal, amit szeretnéd, hogy veled tegyenek!
11
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
Családi tábor Péliföldszentkereszt, 2011. augusztus 27-28. A fő téma a jókedv volt, melynek jelen kell lennie életünkben. Ez az alapgondolat jól harmonizált a hely szellemiségével is, hiszen a derű a szalézi rend alapítójának, Don Bosconak is egyik fő eszköze volt: „A humor Isten gyógyszere.” „Tudjátok meg, az ördög fél a vidám emberektől.” A két nap beszélgetései során végiggondoltuk életünket, hogy kit, milyen hatások vezettek Istenhez. A keresés időszakában ki vagy mi segített, hogy meghalljam Isten hangját? Miben tapasztalom meg a szerető, gyógyító Isten jelenlétét? Kiktől kaptam szeretetet? Milyen szerepe van a közösségnek hitbeli, kapcsolati fejlődésemben? A derű és őszinteség légkörében hamar telt az idő. A lelki gazdagodás mellett volt részünk hasznos munkában (szénát gyűjtöttünk) és közös játékban is. Gyöngyfűzés – együtt kicsik és nagyok
o Megerősít a közösség. o Meghatott az őszinteség mindenki o o o o
o o 12
részéről. Felüdítő volt a vidámság. A szívmelengető kérdésekből jó beszélgetés lett. Két napig együtt voltunk: a szűk családom és a nagy családunk. Rá kellett jönnöm, hogy mások sokkal nehezebb helyzetből indultak, nagyságrendekkel nagyobb gondjaik voltak és mégis milyen jól helytálltak, derűsen, Istenben bízva tovább tudtak lépni. Ez erőt ad, megszilárdít bennünket is. Örültem az új arcoknak. Tudtam, hogy jó kezekben vannak a gyerekek: itt vannak a közelünkben, de még sincsenek velünk.
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
Gyöngyfűzés – együtt kicsik és nagyok /folyt./
o o o
Az áldozás után vált világossá számomra, többet kaptam betegségem után, mint amennyit elvesztettem miatta. A betegséget is szeretetből kaptam, javamra vált. Szívből meg tudtam köszönni. Visszagondolva a tavalyi táborra, egy év alatt mekkora utat jártunk be Szigetmonostor óta! Nagy munkát végzett bennünk az Úr! Köszönet Istennek és a közösségnek. Pongi és Jutka az egész életüket kitették elénk, ilyen őszinte önajándékozásban még nem volt részem. Hozzáállásuk az élethez megváltoztatott, megerősített.
Hangulatképek Jó volt nézni, ahogy dolgoztatok! Jó volt a társaság, kedvesek, jófejek voltak a gyerekek. Sokat nevettünk, már nagyon hiányzott! Gondtalanok voltunk itt. Klassz volt a rex-asztal.
Don Bosco néhány híressé vált mondása: Kapaszkodj Istenbe, mint a madár: amikor énekel, remeg alatta az ág, de tudja, hogy tud repülni. A jóság nem abban áll, hogy nem hibázunk, hanem abban, hogy javulni akarunk. Az ima olyan, mint a fegyver, amikor veszélyben vagyunk, legyen mindig kéznél. Légy vidám és tedd a jót, a verebeket meg hagyd csiripelni. Tegyetek jót feltűnés nélkül. A viola rejtett virág, de az illatáról rá lehet ismerni. A szeretet leleményes: mindig tud mit dicsérni. Lépkedjetek a földön, de szívetek legyen már otthon az égben. http://sdb.try.hu/ http://www.szentkereszt.try.hu/ 13
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
A megosztásról
1. A megosztás az Istentől kapott segítő kegyelmekről való tanúságtétel, az Isten által megéltek egymásnak ajándékozása. Ezért nem egy-egy lelkiséghez, úthoz tartozik, hanem a keresztény közösség(ek) egyik éltető eleme. Tomka Ferenc atya szavai: „A közösségben azokat a kegyelmi tapasztalatokat oszthatjuk meg egymással, ami a kegyelmi közösséget, az Istenben való kapcsolatot építheti.” Jálics Ferenc jezsuita szerzetes írja, hogy az Istennel való találkozások alázatos megosztása, az arról való tanúságtétel pótolhatatlan eszköze a keresztény emberek közötti kapcsolatnak. "Tanúságot tenni alapjában véve annyit jelent, mint szavakkal állítani, hogy hiszünk Jézus Krisztusban. Sok szentnek az írása nem más, mint egy-egy nagy tanúságtétel Istennel való életéről”. A tapasztalatok elmondása természetesen nem a belső élet feltétel nélküli kiteregetését jelenti, még kevésbé a jótettekkel való dicsekvést, vagy azokban való tetszelgést, hanem Isten megtapasztalt világosságának és örömének továbbadását. (Vö. Rom 1,3). "Úgy hiszem, írja Lisieux-i Szent Teréz - ha egy apró virág beszélni tudna, elmondaná, hogy mit tett érte a jó Isten, és nem próbálná jótéteményeit eltitkolni. Boldog, hogy elmondhatja mindazt, ami benne szép, mert tudja, hogy ami jó van benne, azt Isten irgalma tette".
2. Ha az összejöveteleken, például az „Életige”, vagy egyéb találkozásokkor, megosztjuk hitéletünk tapasztalatait, ennek lehetnek hibái. Elsősorban az, ha önmagunkat toljuk előtérbe: ha érzelmeinkről, hullámzásainkról, vagy saját teljesítményünkről beszélgetünk; ha elsősorban azt hangsúlyozzuk, hogy mekkora fájdalmat, nehézséget győztünk le, s nem azt: hogy hogyan találkoztunk ebben Istennel, vagy ha mindig ismételve magunkat, életünk nagyon fontos, de már régi, ismert eseményét ismételgetjük. - Az ilyen beszélgetés rövidesen személyeskedővé, unalmassá, kellemetlenné, üressé válik. Hogyan lehet ezt kikerülni?
3. Tomka Ferenc atya: Amikor valaki lelki tapasztalatát megosztja, Istennel való találkozásáról beszél. Ezt a vallomást a szív mélységére figyelő szeretettel kell hallgatnunk. Sose szóljunk bele, ne kommentáljuk. Még a vezető is tartózkodjon ettől, különleges kivételtől eltekintve.
4. Mit mondjunk el, amikor "tapasztalatainkat megosztjuk”? a) Egyrészt elmondjuk: Isten igéje (maga a Lélek) milyen tettre indított. Mit tettem az Ige szellemében, az Ige indítására? Mit tettem a felebarát iránti szeretetben? b) Ez a beszélgetés, ha helyesen tesszük, akkor Isten-dicséretté, hálaadássá válik. Hálaadás, hogy Isten, és az Ő igéje működött bennem; pl. oly módon, hogy Isten igéje
14
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
hívott arra, hogy ne csak hallgatója legyek, hanem tettekre váltója. Azt a tapasztalatomat mondom el, hogy Isten igéje valóban élőcselekvő! És szól bennem, és irányít. c) A tapasztalatokban elmondom azt is, ha az igéből fakadó cselekedet önmagamban vagy másban valamilyen isteni gyümölcsöt termett. Ez is hálaadás Istennek, azért, mert a szeretet, amelyet (az ige indítására) én közvetítettem mások felé, gyümölcsöt hozott. S ezt különös hálaadással mondhatom el: miközben mindig tudom, "hogy az igazi cselekvő az Isten...”.
A tapasztalatcserében röviden összefoglalva tehát beszélünk: 1. Isten országának életre válthatóságáról, 2. a Vele való találkozás megtapasztalásáról, és ennek öröméről vagy 3. az igéből és hitből fakadó cselekedetek gyümölcseinek megtapasztalásáról. A megosztás, a tapasztalatcsere így egyfajta hálaadás: tanúságtétel Isten nagyságáról és az ő Igéjéről, amely működött, működik bennem. Hálaadásra indítja magát a beszélőt, és cselekvésre indíthatja a nyitott lélekkel hallgatót.
______________________________________________ Uram, bennem annál jobban növekszik a vágy, hogy bárcsak tehetnék valamit egyik-másik lélek javára. Igen sokszor úgy érzem magam, mint aki nagy kincset őriz, s szeretne abból mindenkinek juttatni. Uram, könyörgök, ejtsd
valamiképpen módját, hogy én is tehessek valamit! Legalább néhány lelket tudjak megnyerni számodra! Ha már egyéb nem is telik tőlem, legalább imádságommal legyek képes valamit elérni. (Avilai Szent Teréz)
______________________________________________ Idősek gondozását, ellátását, gyerekfelügyeletet, háztartás körüli munkákat vállalok. Jelenleg nincs munkahelyem. Érdeklődni a 06-30/4301065 telefonszámon lehet. lehet. Felajánlásokat, segítség-kérést, segítség-nyújtást a szeretet-szolgálat keretében továbbítunk. 15
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
Mária-zarándoklat Bodajkra Október hónap 22-én, szombaton autóbuszos zarándoklatot tervezünk Bodajkra, a Segítő Szűz Mária kegyhelyére. „Szent István korában a Kálvária tövében Boldogságos Szűz Mária tiszteletére kápolnát építettek. István király fiával gyakran kereste fel a zarándokhelyet, hogy buzgón imádkozhasson.”
Reggel 8 órakor indulunk. Bodajkon szentmisén veszünk részt a kegytemplomban. Ebéd tarisznyából. A buszköltség 1.800 Ft. (A második gyerektől a plébánia fizeti.) Visszaérkezés: délután. Jelentkezni lehet – az összeg befizetésével a sekrestyében, vagy Csomborné Jolinál. /06-30/9970951/ *****
Mária az a nagyszerű és kiváló Csillag, amely a magasba emelkedett életünk nagy és hatalmas tengere fölött, hogy ott ragyogjon erényekkel és világoskodjék jó példával. Ó, te, aki megérted, hogy mindnyájan e világ folyamán inkább viharok között hánykolódunk, mint szilárd talajon járunk, ne fordítsd el szemeidet e csillag ragyogásától, ha nem akarod, hogy elborítson az áradat. Ha a kísértések szele ér, ha a gyötrelmek szirtjei között hajózol, nézd a Csillagot, hívd Máriát. Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát. Ha őt követed, nem fogsz eltévedni; ha őt kéred, nem fogsz kétségbeesni, ha rágondolsz, nem térsz rossz útra; ha ő fogja kezedet, nem fogsz elbukni, ha ő védelmez, nincs mitől félned; ha ő vezet, nem fogsz elfáradni; ha ő kegyes hozzád, célba érsz. Részlet Szt. Bernát apát „Amikor Isten elküldte az angyalt” kezdetű 2. homíliájából
16
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
GONDOLATOK – fiataloknak GONDOLA-tok a szerelemről Ez alkalommal a párválasztás feladat-jellegét igazoló GONDOLA-taimat osztom meg veletek. Olyan tennivalókat kezdek felsorolni ugyanis, amelyeket egy-egy párkapcsolat során el kellene végezni. Mivel szoktak foglalkozni a versenyzők egy párkapcsolatban? Megfigyeléseim A gyakorlat szerint két dologgal. Az egyik: az érdekli elsősorban a fiatalt, hogy ő mennyire érzi jól magát a kapcsolatban, mit jelent az neki, megéri-e a fáradságot, a befektetett energiát, időt, pénzt. (Persze egy csöppet azért t ú lzok.) Azon töri a fejét, miként lehetne minél kevesebb problémával szembekerülni, hogyan lehet a lehető legkönnyedebben kezelni a kapcsolatot. A másik: azzal törődik a versenyző főfoglalkozásban, hogy miként kerülje másikat és ő minket? Ehhez pedig meg el a hibákat, amelyek a kapcsolatot kell tudnunk, milyen ember a másik esetleg gyengíthetnék, elronthatnák. valójában, milyen tulajdonságai vannak. Azon töri a fejét, miként tudna a Van egy-két terület, amelyekre különösen legmegfelelőbben kinézni, viselkedni, érdemes figyelni. Ezek azért fontosak, stb., hogy szerelmének tárgya őt a mert hosszútávon döntő jelentőségük lehet megfelelő tárgynak tartsa. egy kapcsolat sorsának alakulásában. (Természetesen ez az aszimmetrikus A lényeg, hogy törekedj a másikat párkapcsolatban a szerelmesebb félre megismerni, magadat pedig szokott jellemző lenni.) „megmutatni”. Ehhez (is) rengeteg A fő feladat beszélgetés kell, és hogy később átgondold A fenti dolgokkal persze szabad törődni, az együtt töltött időt. Próbáld meg de közben folyamatosan foglalkozni tárgyilagosan felmérni, mit is jelenthetett kellene – méghozzá tudatosan – a fő egy-egy mondat, mozdulat, reagálás – és feladattal: egymás megismerésével. ezek mit árultak el a másik jelleméről. Nem felmérés-szerűen, nem azért, hogy Fontos azzal is törődni, ami idegesít a megismerjek egy újabb embert, hanem másikban. Próbáld meg kifürkészni, vajon olyan szempontból, hogy mennyire miért zavar téged ez vagy az a dolga. vagyunk egymáshoz valók? Tudunk-e Ilyenkor mindig valami lényegesről van „egy húron pendülni”, érdekeljük-e szó. Nem biztos, hogy nagy dolog, de a egymást, mennyire tudjuk megérteni a
17
Lélek és Élet
2011. szeptember 25. kapcsolat szempontjából biztosan fontos. Tudd! Ne feledd soha, hogy minden párkapcsolat (akár laza, akár együttjárás) komoly felelősséget jelent. Szigorúan tilos „szórakozni” a másik emberrel. Tudnod kell, mit indítasz el a másikban, milyen tüzet gyújtasz meg benne, amiben esetleg porrá is éghet. A
felelősség azért is nagy, mert előfordulhat, hogy a párkapcsolat a későbbi életetek meghatározójává válik. Ha felelősségünk tudatában vagyunk is, még viselkedhetünk felszabadultan, és kapcsolatunk sok örömteli, vidám, egymást gazdagító élményt adhat, sőt, kell is, hogy adjon.
Sok sikert, szeretettel: Samu bácsi
Az Élet Himnusza A Élet egyetlen esély – vedd komolyan, Az Élet szépség – csodáld meg, Az Élet boldogság – ízleld meg, Az Élet álom – tedd valósággá, Az Élet kihívás - fogadd el, Az Élet kötelesség – teljesítsd, Az Élet játék – játszd, Az Élet érték – vigyázz rá,
Keresztelések Június Vasas Kitti Korsós Dániel Ádám Július Jámbor Jázmin Alíz Marschalkó Lili Anita Augusztus Molnár Péter Zerind
Az Élet vagyon – használd fel, Az Élet szeretet – add át magad, Az Élet titok – fejtsd meg, Az Élet dal – énekeld, Az Élet küzdelem – harcold meg, Az Élet kaland – vállald, Az Élet jutalom – érdemeld ki, Az Élet élet – éljed! Teréz anya
Házasságot kötöttek templomunkban Augusztus Szepesy Gábor Singely Andrea Dudás Krisztián Sándor Szalay Kornélia Tosev Krisztián Bitter Regina
Isten áldását kérjük rájuk és családjukra. Az Úr teljesítse be a jót, melyet megkezdett bennük! 18
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
A ministránsok egyik vezetőjének, Szalay Kornéliának (Nellinek) esküvőjén sokan részt vettünk, együtt imádkoztunk Velük, Értük. Urunk Jézus! Add, hogy Te légy a közös céljuk, életük középpontja! Segítsd Őket, hogy úgy szeressék egymást, mint Te szeretsz minket. Ne veszítsék el egymás iránt érzett tiszteletüket! Adj Nekik kitartást, türelmet, vidámságot a nehézségek leküzdéséhez és erőt a megbocsátáshoz! Amen Gyarapodtak egyházközségünk családjai. Megszületett: Debreczeni Máté
Kuti Zsófia
Feodor Dominik
Tóth Luca Zsófia
Urunk! Őrködj felettük, segítsd és oltalmazd Őket, adj testi-leki egészséget Nekik! Áldd meg Őket és családjukat! Amen 19
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
AJÁNLATOK - KÉRÉSEK A Magyar Püspöki Konferencia felhívása 2011. október 1. és 31. között népszámlálást végez Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal. Mivel az állampolgároknak nem kötelező vallási hovatartozásukról nyilatkozniuk, a Magyar Püspöki Konferencia ezért különösen is fontosnak tartja annak tudatosítását a katolikusokban, hogy hitüket ilyen módon is bátran vallják meg. Kéri a Híveket, hogy a népszámlálás során a felekezeti hovatartozásukra vonatkozó kérdést semmiképpen ne hagyják megválaszolatlanul, hanem vallják meg ezzel is katolikus mivoltukat, és ennek fontosságára hívják fel rokonaik, ismerőseik körében is mindazok figyelmét, akikről tudják, hogy katolikusok. Magyar Püspöki Konferencia Kedves Plébános Úr, kedves Testvérek!
Figyelmükbe szeretnénk ajánlani a www.katolikustarskereso.hu oldalt, melyet katolikus fiatalok (és kevésbé fiatalok) egymásra találásának elősegítéséhez hoztunk létre. Az oldal ingyenes, és az is marad (önkéntesek hozták létre és üzemeltetik, anyagi ellenszolgáltatás nélkül). Csupán három alapfeltétele van a regisztrálásnak: - legalább 16 éves életkor - legyen egyedülálló - keresztény vagy keresztyén hitét aktívan gyakorolja. Üdvözlettel: Kovács-F. László Házas hétvége plébániánk házaspárjai részére
Tahi, október 14-16 A Házas Hétvége a katolikus egyház keretében mind szélesebben kibontakozó lelkiség, mely lehetőséget ad végig gondolni, elsősorban a házas kapcsolatotokat, gyerekeitekhez, de tágabb értelemben egy nagyobb családhoz, az egyházhoz fűződő kapcsolatotokat is. A Házas Hétvége abban segít, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, házas kapcsolatunk felfrissüljön és elmélyüljön. A házasság szentségét a hétköznapokban is tudatosan tudjuk élni ugyanolyan szeretettel, mint a házasságunk kezdetén tettük. A Házas Hétvége péntek délutántól vasárnap 5 óráig tart. A hétvégén részt vehet bármely egyházilag érvényes házasságban élő házaspár. Jelentkezni Lajos atyánál, vagy a templomi faliújságon kitett lapon lehet. Bízunk benne, hogy életetek meghatározó élménye lesz a Házas Hétvége.
20
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
MEGHÍVÓK, PROGRAMOK MEGHÍVÓ A Katekumenátusba
Ha már gyerekkorodban megkereszteltek, de nem volt alkalmad a hitről mélyebb ismereteket szerezni… Ha nem vagy megkeresztelve, de keresi a szíved Istent, ha nem vagy benne biztos, hogyan indulj felé… Ha nem tartozol semmilyen vallási felekezethez, de érdekel Egyházunk szeretet-közössége és tanítása… Szeretettel meghívunk a katekumenátus csoportba, ahol (jobban) megismerheted Istent és a keresztény élet teljességét, a Római Katolikus Egyház szeretetközösségében.
. Gyakran előfordul, hogy felnőttek, fiatalok fedezik fel Isten létezését. Ráéreznek Krisztus tanításának vagy a Katolikus Egyháznak, a közösséghez tartozásnak szépségére, erejére, s szeretnének maguk is Jézus követőjévé válni. Sokan közülük eljutnak odáig, hogy szeretnének megkeresztelkedni, elsőáldozni. Hasonlóan gyakori, hogy olyan szülők, akiket korábban nem vonzott a kereszténység vagy eltávolodtak attól, találkoznak Jézussal, s szeretnék gyermekeiket is vallásosan nevelni. Felismerik, hogy ehhez először maguknak kell közelebb kerülniük Istenhez. Ismét máskor házasságra készülő fiatalok szeretnének megkeresztelkedni, elsőáldozáshoz járulni, hogy közös életüket szilárd alapokra építhessék. A katekumenátus egy út, a keresztény élet megismerésének és az abba való beavatásnak a folyamata. Mindenkit szeretettel várunk, azt is, aki egyszerűen csak kíváncsi a kereszténységre, és azt is, aki már néhány lépést megtett az Isten felé vezető úton, és vágya, hogy megkeresztelkedjen, elsőáldozó legyen, bérmálkozzon.
Felnőttek részére találkozóinkat október 6-i kezdettel, CSÜTÖRTÖK esténként tartjuk 19:30-tól 21:00-ig a Plébánián. Érdeklődni és jelentkezni lehet előzetesen vagy a helyszínen. _______________________________________________ *****
„Elváltak miséje” 2011. okt. 4-től minden hónap első keddjén este 18 órai kezdettel „elváltak miséjét” tartják a Budapest Belvárosi templomban / Március 15. tér, Erzsébet-híd pesti hídfője/. (Kivétel nov. hónap, első kedd Mindenszentek ünnepe, akkor nov. 8-án lesz a szentmise.) 21
Lélek és Élet
2011. szeptember 25. „Egy plébánia – egy család”
Mindenkit szeretettel hívunk október 8-án, szombaton a plébániára, az épülő közösségi házba. 10 órától - a délelőtt folyamán vidám együttlét, 12 órától - szentmisében kérjük a Magyarok Nagyasszonya segítségét plébániai családunk és családjaink életéhez. 13 órától - ebédelünk és beszélgetünk a közösségi házban, jó idő esetén az udvaron. Jelentkezni szeptember 25-én és október 2-án, vasárnap a szentmisék után lehet, az ebédjegyek megvásárlásával: a családoknak 600, aki nem családdal jön, 300 forintért. Ez azért szükséges, hogy nagyjából tudjuk, mennyi gulyáslevest főzzünk. Aki teheti, kérjük, házi készítésű édes vagy sós süteménnyel is járuljon hozzá az ebédhez. Hétköznapokon Lippainé Évánál lehet jelentkezni. Tel: 06-30-492-0509 A papírt kérjük továbbra is otthon gyűjteni – nagy szükségünk van minden fillérre. Október második felétől lehet hozni a plébániára.
Kedves Barátaim! 2011-2012 évben is megszervezi a Városmajori Jézus Szíve Plébánia (1122 Bp. Csaba u. 5.) a családoknak szóló, első pénteki konferencia beszédeket az esti szentmisék (18.00 óra) keretében. A szentmisékre minden alkalommal más misézőt hívunk, arra kérve, hogy 20-25 perces szentbeszéd keretében mondja el a megjelölt, családokat érintő témáról gondolatait, valamint a téma gyakorlati vonatkozásait: mi a mai valóság. Szeretnénk, ha minél többen vennének részt ezeken a szentmiséken, hogy együtt imádkozzunk. Az első pénteki szentmiséinktől, a homíliáktól, és a közös imától azt reméljük, hogy a családok, keresztény hívek hozzáállásában és tettrekészségében megfelelő változást eredményezzen. Az esti 18.00 órai szentmise után a Kistemplomban lehetőség van, a szentbeszédben hallott gondolatok megbeszélésére az atyákkal. Minden családot, fiatalt sok szeretettel hívunk és várunk. Az idei év konferencia beszédeinek témái: Okt. 7. Kiss Ulrich SJ Ökológiai és erkölcsi válság Nov. 4. P.Benvin Sebastian „A Szent Gyermekség műve” bemutatása. A Madassery SVD szülők, a felnőttek felelőssége Dec. 2. Dr. Rózsa Huba A világ és az emberiség kezdete a Bibliában pápai prelátus, egyetemi tanár Dr. Boldvai József Városmajori Jézus Szíve Plébánia
22
Lélek és Élet
2011. szeptember 25.
HITTANREND 2011 -2012 PLÉBÁNIA: Óvodás Elsőáldozás-előkészítő Elsőáldozók 4.oszt. (volt elsőáld.) 5-6.oszt. Bérmálkozók (8.oszt. és gimnazisták)
katekumenátus (felnőtt) ISKOLAI HITTAN: Zrínyi Általános Iskola 1-2. a., b. oszt. /könyvtárban/ 1- 2. c. osztály /könyvtárban/ Kossuth L. Általános Iskola 1-2. oszt. Sugárúti Általános Iskola 1-2.osztály (Anna u.) ÓVODAI HITTAN Óvónő utcai Óvoda Piroska Óvoda Százszorszép Óvoda 4. csoport
hétfő kedd kedd csütörtök kedd csütörtök
du. 5 óra du. 5 óra du. 6 óra du. ¼ 7 du. 4 óra du. 5 óra
csütörtök este ½ 8
péntek péntek
du. 1 óra du.2 óra
csütörtök
du. 1 óra
kedd
12 óra
hétfő péntek csütörtök
du. 4 óra du. 4 óra de. 9 óra
BABA – MAMA KLUB Újra indult! Összejöveteleinket kéthetente csütörtökönként tartjuk, 9 és 11 óra között a plébánián. Legközelebb szeptember 29-én találkozunk. Minden kisgyermekes anyukát sok szeretettel várunk – akár gyerek nélkül is! Debreczeniné Liebe Hajnalka
FILMKLUB Folytatódnak a filmvetítések és az azt követő megbeszélések, havonta egy alkalommal a plébánián, 19.15-től. Pontos dátum a templomban plakátokon ill. e-mailen olvasható. A következő alkalommal, okt. 7-én egyedi Ildikó „Simon mágus” c. filmjét nézhetjük meg. Vetítés után beszélgetünk a film üzenetéről Mohi Sándor filmrendező segítségével. 23
Lélek és Élet
2011. szeptember 25. ELŐRETEKINTŐ SZEPTEMBER-OKTÓBERI PROGRAMJAINK:
A hittan órák elkezdődtek az előző oldalon ismertetett hittanrend szerint. Szept. 29. Baba-mama klub 9-11-ig Okt. 1. Cursillo-s találkozó 9.30-kor a plébánián és Özvegyek találkozója ½ 5-kor a plébánián Okt. 3. Életige összejövetel 19.15-kor a plébánián Okt. 6. Katekumenátus 19.15-kor a plébánián Okt. 7. Filmklub 19.15-kor a plébánián Okt. 8. „Egy plébánia – egy család” 10-15 óráig a plébánia kertjében. Ez a Nyugdíjas találkozó októberi alkalma is. Okt. 14-16. Házas Hétvége Tahiban Nov. 18. Templomunk szentségimádási napja Nov.19-20. Szent Erzsébet búcsú Okt. 22. Mária-zarándoklat Bodajkra
Általános szeptemberi imaszándék: Valamennyi tanárért, hogy az igazságban gyökerező szeretetet közvetítsék, és hiteles erkölcsiséget és szellemi értékeket tanítsanak. Általános októberi imaszándék: Az életük végső szakaszában levő betegekért, hogy szenvedéseikben támogassa őket az Istenbe vetett hit és a testvérek szeretete.
MISEREND: VASÁRNAP: ½ 9, 10 és 18-órakor HÉTKÖZNAP: 18.30-kor Szentségimádás a szentmisék előtt fél óra, csütörtökön egy óra Szombaton: reggel 8 órakor, Szentségimádás a szentmise után fél óra. Október 1.-étől a Szűzanya hónapjában az esti szentmisék előtt fél órával r ó z s a f ü z é r t imádkozunk. A hétköznapi szentségimádások 1 órával a szentmise előtt kezdődnek.
Kiadja: Rákoscsaba-Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia Cím: 1171 Budapest, Szabadság sugárút 39. Tel:258-4074 Fogadó órák: hétfő 16-17, szerda 10-11, péntek 10-11. www.szenterzsebet.plebania.hu (Lélek és Élet lelkipásztori lapunk itt is olvasható) F. kiadó: Szőke Lajos plébános Szerk. biz.: Blanár Mariann, Csombor Jolán, Szőke Lajos, Tatár Enikő, Trombitásné Fehér Ágnes Készült 180 példányban.
Szerkesztőség:
[email protected] Az újság önköltségi ára 100 Ft. Nyomdai kivitelezés: Onlineprint Kft.
24
www.onlineprint.hu