Kun András István* A SZŐRÉS VERSUS EMBERI TİKE VITA ÉS A FELSİOKTATÁS FINANSZÍROZÁSI KÉRDÉSEI
Az oktatás és ezen belül a felsıoktatás a társadalmak azon rendszerei közé tartoznak, amelyek – kis kihagyásokkal – azóta szorulnak reformra, amióta egyáltalán kialakultak. Ennek a permanens válságállapotnak a történeti elemzésére nem vállalkozhat sem ez a cikk, sem az alapját képezı elıadás, de ez nem is szükséges, hiszen azt többen is megtették már (lásd például BÄR [2005], LUKÁCS [1991], TÓTH [2001]). A reformtörekvéseknek meglehetısen hasonlóak voltak a központi kérdései a századok során. Általában az oktatás társadalmi szerepét, az oktatás és a végzettek minıségi jellemzıit és az oktatás költségeit, illetve azt vették célba, hogy ezeket a költségeket kik viseljék, még ha nem is mindig közvetlen módon. A három kérdésterület igencsak szorosan összefügg egymással. Az oktatás költségeit természetesen azoknak és olyan mértékben kell viselniük, akiknek és amilyen arányban hasznot hoz. Azaz a költségek megosztása a szereplık között akkor lehet hatékony (és egyben igazságos) ha igazodik az oktatás társadalmi szerepéhez. Az oktatás minısége pedig – amennyiben elfogadjuk a minıség érték alapú koncepcióját (GARVIN [1999]) – ugyancsak a társadalmi szerep függvénye: ez a szerep jelöli ki ugyanis a mércét, amelyhez képest az oktatás színvonalát jónak vagy silánynak ítélhetjük. A Magyarországi tandíj-vitához – mely a tandíj közelmúltbeli bevezetésével1 még koránt sem ért véget, és amely egyáltalán nem magyar sajátosság, sıt rendkívül sokat tanulhatunk többek közt Nagy-Britannia és Ausztrália (SEMJÉN [2006]) példáján is –, mint a felsıoktatási reform egyik leghangsúlyosabb vetületéhez kíván ez az írás valamit hozzátenni, méghozzá az oktatás társadalmi szerepének egy szők területre koncentráló vizsgálatán keresztül. Ez a kiválasztott szőkebb terület az emberi tıke és a szőrı elméletek vitája. A TANULMÁNY CÉLJA Jelen munka fı célja annak vizsgálata, hogy a felsıoktatási beruházások két összehasonlítandó modelljében – az emberi tıke és a szőrı modellekben – a tandíj milyen szerepet tölt be, és milyen javaslatok következnek a tandíjra vonatkozóan abból ha egyik vagy másik modellt elfogadjuk. A tanulmány azonban fıleg az elméletek iránt érdeklıdık és nem az azonnali gyakorlati felhasználást keresık számára lesz érdekes. A TANDÍJ-VITA ÉS AZ EMBERI TİKE VS. SZŐRÉS VITA ÖSSZEFÜGGÉSEI Közgazdasági szempontból a tandíj szükségességérıl szóló vita lényegében leegyszerősíthetı arra, hogy egyrészt származik-e arányaiban elegendı közösségi haszon (pozitív externália) az oktatásból annak közpénzbıl történı finanszírozásához, másrészt pedig ennek az esetleges finanszírozási igénynek tényleg a tandíjmentesség-e a legjobb megoldása. Nem célja jelen írásnak annak belátása, hogy még ha nagyarányú közösségi haszon származik is a nyilvánvalóan jelentıs magánhasznok mellett a felsıoktatásból (bár meg kell jegyezni, hogy a felsıoktatás esetében jóval inkább * 1
Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Menedzsment és Marketing Tanszék, egyetemi tanársegéd. Majd a jelen cikk megírását követı eltörlésével.
12
KUN A. I.: A SZŐRÉS VERSUS EMBERI TİKE VITA … domináns az egyéni haszon az alap és középfokú oktatáshoz viszonyítva), ez nem a tandíj ellen, hanem a kompenzációs és támogatási mechanizmusok mellett szóló érv. A témáról ugyanis kimerítıen található információ és elemzés számos szerzınél (FRIEDMAN – FRIEDMAN [1998], SEMJÉN [2006], POLÓNYI – TÍMÁR [2006] és még sokan mások). Ha elfogadjuk, hogy a tandíj része kell legyen a felsıoktatás finanszírozásának, még mindig nyitva marad az a kérdés, hogy mi módon kell azt a hallgatókra „kivetni”. Itt talán a legfontosabb kérdések a differenciáltság (azaz dönthet-e maga az intézmény a tandíj mértékérıl, esetleg elengedésérıl) és az, hogy mikor fizessen a hallgató (tandíjként képzés közben vagy utólagos hozzájárulásként elhelyezkedése után). A szőrı modell lényegében három területen vet fel érdekes kérdéseket a tandíjjal kapcsolatban, ahol a szőrési hipotézis elfogadása esetén más vagy részben más a tandíj jelentıssége, hatása, mintha a hagyományos emberi tıke felfogásból indulunk ki. Az egyik magának annak a kérdése, hogy ha a szőrés súlya a döntı a felsıoktatásban, akkor vajon kevésbé, vagy jobban indokolt a tandíjnak szerepet kapnia az oktatás finanszírozásában. A második terület a differenciált versus differenciálatlan tandíj szerepe. Ez egyben az a kérdés, mely legmélyebben kapcsolódik a szőréhez: magát a szignált befolyásolja. A harmadik, egyben utolsó terület a képzés közbeni tandíj és az utólagos hozzájárulás közti választás kérdése. Jelen írás csak az elsı kérdés megválaszolására vállalkozik. Mielıtt azonban a kérdés elemzésre kerülhetne, röviden be kell mutatnunk a rivális elméleteket. AZ EMBERI TİKE ÉS A SZŐRİ MODELLEK RÖVID BEMUTATÁSA Az emberi tıke (human capital) elméletek dominálják az oktatás gazdasági szerepével foglalkozó közgazdaságtani gondolkodást, melyek az oktatási ráfordítások megtérülését a végzettséget szerzı egyén termelékenységnövekedésébıl (emberi tıkéjének növekedésébıl) vezetik le. A beruházás mind egyéni, mind társadalmi szinten megtérül ebben a modellben. Az egyén szintjén az egyéni életkeresetek növekedésén (végzettségi prémium) keresztül, társadalmi szinten pedig a gazdaság egészének termelékenység-növekedésében. Az elmélet megszületését THEODOR W. SCHULTZ 1961-es cikkéhez és GARY S. BECKER 1964-es Ember tıke címmel kiadott könyvéhez szokás kötni. Leegyszerősítve azt mondhatjuk, hogy az egyén annyival keres majd többet az oktatásban való részvétel után, amennyit az hozzáadott a termelékenységéhez, és a társadalmi össztermék is ennyivel növekszik. Az egyének tehát annyi beruházási költséget (ennek része a tandíj is) hajlandóak vállalni, ami kisebb vagy egyenlı értékő az oktatásból származó hasznaikkal (a bérprémiumon kívül ide kell érteni az oktatás fogyasztási hasznait, a kapcsolati háló kiépítését és minden egyebet, ami pozitív hasznossággal bír). A szőrı (signaling, screening, sorting) elméletek MICHAEL A. SPENCE, KENNETH J. ARROW és JOSEPH E. STIGLITZ nevéhez köthetıek, elsıként SPENCE jelentetett meg a modellrıl cikket. A modellt az eredeti SPENCE-i formára (SPENCE [1973]) támaszkodva, de verbálisan és leegyszerősítve mutatjuk be. Az oktatás szőrı hipotézise, amire a modell épül, azt mondja ki, hogy az oktatás nem növeli a termelékenységet, pusztán szelektál a különbözı képességő munkavállalók között. A szelektálást az teszi lehetıvé, hogy feltételezzük: a magasabb termelékenységő munkavállalók komparatív elınnyel bírnak a végzettség (oktatási jelzés) megszerzésében. Leegyszerősítve: a munkavállalók eltérnek abban, hogy mekkora költséget jelent számukra adott végzettségi fokozat megszerzése és ezek a költségek negatívan korrelálnak a termelékenységgel (a korreláció abszolút értéke pedig magas). Az egyén szempontjából az iskolába járás ugyanúgy beruházás, mint az emberi tıke megközelítésnél: ráfordításokat eszközöl a késıbbi magasabb hasznosság (életkereset) érdekében. Azok fognak szőrésre költeni, akik számára adott végzettség (jelzés) hasznainál (például a bérprémium) kisebbek annak a végzettségnek a megszerzési költségei (azaz a szőrési költségek). Tehát az egyre magasabb végzettségi szintekbe egyre kevesebbeknek (a legjobbaknak) éri meg beruházni. A munkaadó oldaláról is hasonló a helyzet: a magasabb végzettségő alkalmazott nagy valószínőséggel magasabb termelékenységő is. Ugyanúgy megjelenik a végzettségi prémium, mint termelékenységnövekedés esetén. A különbség nem egyéni (munkaadói vagy munkavállalói), hanem társadalmi
13
KUN A. I.: A SZŐRÉS VERSUS EMBERI TİKE VITA … szinten jelentkezik. A szőrési beruházások a társadalom összes termelékenységét nem növelik. A szőrés egyéni hasznaihoz nem társul – az allokációs hatáson kívül – társadalmi szintő megtérülés. A két modell közti különbség tehát a mechanizmusokban rejlik, de egyéni szinten rejtve marad. Társadalmi szinten azonban drasztikusan más kimenete van az olyan oktatásnak, amelyben a termelékenységnövelı szerep a hangsúlyos és abban, amelyikben a szőrı. Az oktatás minden szintjén vizsgálható a szőrési hipotézis érvényessége, azonban a felsıoktatást kiemelten érdemes vizsgálni, mert vélhetıen itt igaz egyszerre az, hogy a termelékenységnövelés nem mutatható ki egyértelmően (szemben például a mőszaki szakoktatással) és az extern hatások sem olyan jelentısek, hogy indokolnák a társadalom egészére való kiterjesztését (szemben az iskolarendszer legalsó szintjeivel). TANDÍJJAL TÖRTÉNİ FINANSZÍROZÁS SZŐRÉSI HIPOTÉZIS MELLETT Mivel a szőrés dominálta felsıoktatásról tudjuk, hogy a magánhasznok jóval fölülmúlják a társadalmi hasznokat (lásd többek közt SPENCE [1973], ARROW [1979]) – kivéve néhány kivételes esetet, jellemzıen azokat, ahol az összes oktatási ráfordítás kellıen alacsony (Stiglitz [1975]) – ezért elmondható, hogy a közpénzbıl történı finanszírozás ilyen esetben még annyira sem indokolható, mint általában. Valószínőleg a teljes és azonnali költségtérítést kellene minimális követelményként szabni az oktatási intézmények árazási politikájában. Azonban egyrészt nehezen állapítható meg valamely felsıoktatási területrıl, képzésrıl, hogy ott szőrés, avagy termelékenységnövelés történik-e (lásd KUN [2006]), másrészt pedig a valóságban a termelékenységnövelés és a szőrés mindig valamilyen kevert állapotban jelenik meg, ráadásul kiegészíti még ezeket az oktatás számos egyéb funkciója (például mindig megjelenik fogyasztási jószágként is). Ezért meglehetıs számú nehézséggel kell szembenéznie annak, aki a fenti érv alapján akar dönteni a közfinanszírozás és a magánfinanszírozás között. Helyesebb tehát azt mondani, hogy nem tettünk mást, csak egy újabb érvet sorakoztattunk fel a tandíjból történı finanszírozás mellett azon képzési formák esetén, melyeknél kimutatható, hogy szignifikánsan jelen van az oktatás szőrési funkciója. Nézzük meg mi történik, ha a szőrési hipotézis írja le az oktatási piacot és tandíj helyett közpénzbıl történik a képzés finanszírozása. Tételezzünk fel négy egyforma nagyságú munkavállalói csoportból álló munkapiacot (g1, g2, g3, g4), ahol ezen csoportok termelékenységi mutatói t1 = 6, t2 = 4,5, t3 = 3, t4 = 1,5 és adott végzettség megszerzésének költségei az egyes csoportok esetén c1 = 1, c2 = 2, c3 = 3, c4 = 4. Tegyük fel, hogy a vizsgált munkapiacon csupán egyetlen jelzés vásárolható egységes áron, mely jelzés megléte esetén a munkaadók egységesen ws = 5,25 bért, nem szőrt munkavállalók esetén pedig wns = 2,25 bért fizetnek (a bérprémium tehát 3). A munkaadók ezeket a bérajánlatokat korábbi tapasztalataik alapján úgy állapították meg, hogy megfelelı számú és termelékenységő munkavállaló rendelkezzen jelzéssel. Azok a munkavállalók fognak szőrést vásárolni, akiknél a szőréssel megszerezhetı bérbıl (ws) kivonva a végzettség megszerzésének költségét (ci, ahol az i index a munkavállalói csoportot jelzi) pozitív eredményt kapunk. Ekkor g1, g2 munkavállalói csoportoknak megéri, g3 csoportnak közömbös, g4 csoportnak pedig nem éri meg beruháznia a szőrésbe. Ekkor a jelzett munkavállalók száma Ns = Ng1 + Ng2 + 0,5 ⋅ Ng3 = 2,5 ⋅ Ng, akik egyben megfelelı végzettséggel is rendelkeznek. Ha a képzést tandíjmentessé tesszük, az nem szünteti meg az idıben és energiában történı ráfordításokat, tehát a különbözı csoportok közti költségkülönbségek megmaradnak, csak azok mértéke csökken 1-gyel (azt feltételezzük, hogy ennyi volt az elengedett tandíj). c1 = 0, c2 = 1, c3 = 2, c4 = 3. A közterhek növekedése változásokat eredményez a többi piacion is, de ezektıl most eltekintünk. A tandíj hatása ekkor az lesz, hogy a legrosszabb képességő csoport számára is közömbössé válik az oktatásban való részvétel változatlan bérek mellett, a többek számára pedig kívánatos. A munkaerı-kínálat így Ns = Ng1 + Ng2 + Ng3 + 0,5 ⋅ Ng4 = 3,5 ⋅ Ng emberbıl áll, akik közt azonban Ng fı nem rendelkezik a szükséges termelékenységgel! A munkaadók reagálása ebben az esetben a bérprémium csökkentése lehet 1-gyel. 14
KUN A. I.: A SZŐRÉS VERSUS EMBERI TİKE VITA … Meg kell továbbá vizsgálni azt az esetet, hogy ha a tandíjnövelés vagy -bevezetés ceteris paribus történik, azaz nem kíséri például azon terhek (például adók) elengedése, amelybıl eddig a 0 vagy alacsonyabb tandíjat finanszírozták. Ekkor a tandíjnövelés hatása visszafoghatja a termelést és a foglalkoztatást. A tandíj bevezetése vagy emelése ugyanis direkt módon megnöveli az egyén szőrési költségeit. Így adott jelzést (végzettséget) kevesebb munkavállaló tud elérni, mint korábban. Az adott végzettségbe korábban beruházók közül csak azoknak éri meg továbbra is megvásárolni a végzettség ugyanazon szintjét, akiknek elegendıen kicsi költséget jelent. Lássuk ezt kissé formálisabban. Tegyük fel, hogy a korábban ismertetett piacon a közpénzbıl történı finanszírozás bevezetése helyett tandíjat emelünk egységesen, ami minden munkavállalói csoportnak 1 plusz költséget jelent. A megnövekedett szőrési költségek miatt már sem a g3, sem a g4 csoportnak nem éri meg beruházni, g2-nek pedig közömbös lesz. A szőrt munkavállalók száma ekkor Ns = Ng1 + 0,5 ⋅ Ng2 = 1,5 ⋅ Ng akik megfelelı végzettséggel rendelkeznek ugyan, de számuk kevés (munkaerı-hiány lép fel). A nemszőrtek között pedig ott rejtızik további 0,5 ⋅ Ng2 + Ng3 = 1,5 ⋅ Ng munkavállaló, akik megfelelıek lennének a munkaadók számára, de az emelés miatt nem tudják megfizetni a szőrést. Mivel a szőrés fölött a munkavállalók kontrollal nem rendelkeznek (azt a tıluk független iskolarendszer végzi), a korábbi szőréssel rendelkezı munkavállalói tömeg elıállítása csak úgy mehet végbe, ha a bérprémiumot emelik meg 1 egységgel, ami nem biztos, hogy megvalósulhat, hiszen a termelési költségek növekedése kompetitív árupiacot feltételezve volumencsökkenéshez fog vezetni. Vélhetıen tehát a tandíjnövelés ceteris paribus ahhoz vezet, hogy a bérprémium emelkedni fog az árupiaci viszonyoktól és a vállalat termelési függvényétıl függıen 1, 0,5 vagy 0 egységgel, a foglalkoztatás pedig csökkenni fog ennek megfelelıen 0, 0,5 ⋅ Ng vagy Ng létszámmal. Az elsı esetben az árupiacon csökken a fogyasztói többlet és a többi csoport jövedelme változatlan. A második esetben minden csoport jövedelme csökken. A fogyasztókét és a termelıkét nem tudjuk pontosan, a munkavállalóké viszont 1 egységgel csökken: [Ng1 ⋅ (5,25 - 1) + Ng2 ⋅ (5,25 - 2) + 0,5 ⋅ Ng3 ⋅ (5,25 - 3) + 2,25 ⋅ (0,5 ⋅ Ng3 + Ng4)] - [Ng1 ⋅ (5,75 - 2) + Ng2 ⋅ (5,75 - 3) + Ng3 ⋅ 2,25 + 2,25 ⋅ Ng4] = = [4,25 ⋅ Ng + 3,25 ⋅ Ng + 2,25 ⋅ Ng + 2,25 ⋅ Ng] – [3,75 ⋅ Ng + 2,75 ⋅ Ng + 2 ⋅ (2,25 ⋅ Ng)] = = 12 ⋅ Ng - 11 ⋅ Ng = 1 Amennyiben a bérprémium nem nı, és a foglalkoztatás Ng-vel csökken: [Ng1 ⋅ (5,25 - 1) + Ng2 ⋅ (5,25 - 2) + 0,5 ⋅ Ng3 ⋅ (5,25 - 3) + 2,25 ⋅ (0,5 ⋅ Ng3 + Ng4)] - [Ng1 ⋅ (5,25 - 2) + 0,5 ⋅ Ng2 ⋅ (5,25 - 3) + 0,5 ⋅ Ng2 ⋅ 2,25 + Ng3 ⋅ 2,25 + 2,25 ⋅ Ng4] = = [4,25 ⋅ Ng + 3,25 ⋅ Ng + 2,25 ⋅ Ng + 2,25 ⋅ Ng] – [3,25 ⋅ Ng + 3 ⋅(2,25 ⋅ Ng)] = = 12 ⋅ Ng - 10 ⋅ Ng = 2 A megállapítás egybevág a szőrési irodalom általános megállapításával (lásd a korábban idézett forrásokat), miszerint a szőrésre fordított kiadások növekedése szinte mindig csökkenti a munkavállalói csoportok hasznait. Azaz a munkapiacon a tandíj bevezetése ceteris paribus (ha az elvonások maradnak és a tandíjat sem használják fel semmire) csökkenti a jólétet. Ez azonban nem jelenti, hogy a tandíj bevezetése nem lenne szükséges, vagy társadalmilag hasznos. Csupán azt, hogy ahhoz, hogy tényleg növelje az össztársadalmi és ezzel együtt a munkavállalói csoportok jólétét is, a felszabaduló forrásokat (az eddig az oktatás közfinanszírozására fordított adó, a beszedett tandíj stb.) jól kell felhasználni. Ennek vizsgálata azonban nem e cikk feladata. Az emberi tıke modellben a tandíj növelése azt jelenti, hogy adott termelékenység megszerzése drágább lesz. Lesz tehát, akinek nem fogja megérni ebbe beruházni, mert a munkaadók azért a termelékenységért nem fizetnek annyit, amennyibe neki került. Annyiban hasonlít az eredmény a szőrési esetre, hogy itt is kevesebb lesz a végül alkalmazott emberek száma és a termelési volumen. Abban tér el, hogy itt a változás után az alkalmazásból és egyben az oktatásból is kiszoruló munkavállalóknál nincs kihasználatlan termelékenység, hiszen létre sem jött. A szőrési esetben ez a potenciális termelıképesség megvan, de kihasználatlan marad az információs aszimmetria miatt.
15
KUN A. I.: A SZŐRÉS VERSUS EMBERI TİKE VITA … KONKLÚZIÓ A fenti rövid, leegyszerősített elemzés megmutatta, hogy amennyiben az oktatási rendszert csak szőrés jellemzi, úgy mind a tandíj növelése, mind csökkentése munkapiaci zavarokat okoz. Ha csökkentjük a tandíjat, akkor munkanélküliség alakul ki és emellett a szőrt munkaerı átlagos termelékenysége és termelékenységük szórása is csökken. Azaz romlani fog a vállalatok termelékenysége is. Ha növeljük a tandíjat, akkor pedig munkaerıhiány lép fel az adott végzettséggel (tehát adott várható termelékenységgel rendelkezı) munkaerıbıl. Emellett pedig a szükséges termelékenységgel rendelkezı munkaerı egy része, mivel nem engedheti meg magának a jelzési beruházást, elvesztegetett potenciális erıforrást jelent. Ugyanakkor a cikk rövidsége miatt nem került sor az alkalmazkodási folyamat feltárására (erre csupán néhány helyen történt említés) azaz az eredmények csak a legrövidebb távon igazak és ott is csak ceteris paribus. Adós maradt továbbá a szerzı a vizsgálat összetettebb modellekre való átültetésével is. HIVATKOZÁSOK ARROW, K. J. [1979]: Az egyetemi oktatás rostáló szerepe. Megjelent: ARROW, K. J.: Egyensúly és döntés. Válogatott tanulmányok. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. BÄR, SIEGFRIED [2005]: A Céh. Akadémiai Kiadó, Budapest. BECKER, G. S. [1964]: Human Capital. National Bureau of Economic Research, New York. FRIEDMAN, M. – FRIEDMAN, R. [1998]: Választhatsz szabadon. Akadémiai Kiadó, Budapest. GAVRIN, D. A. [1999]: Minıség a gyakorlatban. Megjelent: DEMETER KRISZTINA (szerk.): Termelés és logisztika: alapoktól a napi gyakorlatig. Aula, Budapest. KUN ANDRÁS ISTVÁN [2006]: Oktatásgazdaságtan és oktatástervezés, avagy az oktatáspolitikai stratégiák veszélyei az oktatás szőrési hipotézisének fényében. Megjelent: BGF Külkereskedelmi Kar Tudományos Tanácsa (szerk.): Szakmai Füzetek 18. szám (2007), BGF Külkereskedelmi Fıiskolai Kar, Budapest, 5-10. oldal. LUKÁCS PÉTER [1991]: Színvonal és szelekció. Educatio, Budapest. POLÓNYI ISTVÁN – TÍMÁR JÁNOS [2006]: Az oktatás költségei és finanszírozása. Competitio, 5. évf., 1. szám, 59-98. oldal. SCHULTZ, T. W. [1983]: Beruházás az emberi tıkébe. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. SEMJÉN ANDRÁS [2006]: Magánfinanszírozás és tandíj a felsıoktatásban. Konferencia-elıadás, Szirák, http://econ.core.hu/doc/felhiv/szirak06/semjen.ppt, letöltés dátuma: 2007. 10. 08. SPENCE, M. [1973]: Job Market Signaling. Quarterly Journal of Economics, 87. évf., 3. szám, 355374. oldal. STIGLITZ J. E. [1975]: The Theory of ”Screening,” Education, and the Distribution of Income. The American Economic Review, 65. évf., 3. szám, 283-300. oldal. TÓTH TAMÁS [2001]: Az európai egyetemek és a modern filozófiák Az európai egyetem funkcióváltozásai. Megjelent: TÓTH TAMÁS (szerk.): Felsıoktatástörténeti tanulmányok. Professzorok Háza, Budapest.
16
