Könyvbemutató: Tácsi István „A görög mítoszok és a magyar mondák azonos gyökerei”.
Kultúrák harca
Az ez évben kiadásra került könyvemnek a címszerkezete szerint, a fő mondanivalója a görög és a magyar kultúra azonos eredetének bemutatásáról és annak bizonyításáról szól. De tágabb értelemben, mint a bemutató írásom címe is jelzi, az ókori világban lezajlott elképesztő méretű kultúrharc történelmi feltárását is bemutatja. A kultúrák harcával könyvtárnyi irodalom foglakozik, de e kötet újszerű hangvétele okán, annak valódi titkairól és történéseiről, tudományosan bizonyított magyarázataival ez a könyv lebbenti fel elsőként a ráborított álságos tudományosságnak a fátylát. A kultúrák harca fogalom hiába ismert a világon, jelenleg totálisan tévesek a hozzá kapcsolódó emberi tudattartamaink. Ugyanis nem a 21. század elején fog bekövetkezni az egész világra kiterjedő, úgynevezett kultúrák háborúja – a 3. világháború formájában –, miként azt példaként a Bertelsmann Alapítvány, vagy a Heidelbergi Egyetem Politikatudományi Intézetének tanulmánya próbálja beállítani. A könyvemben leírtak szerint a leghatározottabban állítom, hogy az első és egyetlen világméretű nagy kultúrák harca már az ókorban lezajlott, mégpedig a görög mítoszok keletkezésének történelmi időszakában. A mai atlanti értelmiségi körök – mivel nincs semmi más használható eszmei rendszerük – bizony az ókori kultúrák harca jelenségének fogalmát egyszerűen ellopták ősiségünktől, hogy ezzel a fogalommal próbálják indokolni a harmadik évezred elején az uraik által kirobbantott háborúik és kitörni készülő 3. világháborújuk ideológiáját. Feltehető kérdés: ha a könyvem szerint, már az ókorban lezajlott a nagy kultúrák harca, akkor az most mégegyszer ismétlődhet? Az egyszerű felelet: ha valami társadalmi folyamat egyszer már lezajlott, az bizony mégegyszer, és fogalmában ugyanúgy nem ismétlődhet meg. Ez egy abszolút filozófiai törvény, mondhatjuk természeti törvénynek is, ami nem változtatható meg semmilyen hamis értelmiségiek mesterkedésével sem. Bizony, az emberiség nagy kultúrharca már az ókorban lezajlott, melynek eredményeként jelenleg is az az új kultúra uralkodik a világon, amelyik a harcból győztesen került ki. A lényeg, hogy az ókori győztes kultúra ma egyeduralkodóként van jelen világunkban. Ezért ma semmilyen formában sem beszélhetünk kultúrák harcáról, legfeljebb csak az ókorban győztes új világkultúrán belüli irányzatok belharcairól. Talán már körvonalazódik az ismertetőmből, miért teljesen téves a kultúrák harcáról beszélni a 21. században? Azért, mert az emberiség egységes elsődleges őskultúráját, az ókor időszakában mintegy 3000 évig tartó és az egész világra kiterjedő elképesztően kegyetlen háborúskodással legyőzte a kialakuló új másodlagos kultúra progresszívebb ereje. Hatására, ma egységesen és az egész világon ez az új világrend vált az uralkodóvá, mind az öt kontinensen. Talán, ha élnek még a civilizációnktól elzárt érintetlen emberi törzsek valahol a dzsungelekben, ők lehetnek a kivételek. Az is meglehet, hogy azok az emberi törzsek, akik ha még természeti érintetlenségben élnek, a mai civilizációnk bukása esetén a jövő világkultúrájának az 1
alapnépességévé válhatnak, vagyis visszahozhatják az őskorból eredő természeti világtársadalmunk életfenntartó gyakorlatát. Az elméleti és általános megközelítések után és a könyvemben leírtak nyomán, immár nevezzük meg az ókori nagy kultúrák harcában résztvevő feleket. A magyarázataimban ne várjon senki valami eddig még ismerten tudományos tételt. Mindenki ismeri a kultúrharcban résztvevő szereplőket, csak eddig egészen más aspektusokban. Nem belemenve a részletekbe, csak a folyamat lényegét érintem, a további magyarázataim a könyvben megtalálhatóak. Az ókori egyetemes kultúrák harcának fogalmi rendszere: 1. Elsődleges őskultúra = ősközösség matriarchális világrendjével. 2. Másodlagos újkultúra = osztálytársadalmak patriarchális világrendjével. 3. Jövő kultúrája = visszatérés a matriarchális világrendbe. Nézzük, mit is jelentenek a felsorolt fogalmak ebben a rendszerben. Az első pontban az elsődleges őskultúra jelenti az emberi faj, a Homo sapiens életfenntartó tudati rendszerét, melynek a matriarchális társadalmi viszonyok és kultúra volt a fő jellemzője. Gyakorlatilag az ősközösség és a felbomlásának kora tartozik bele. Csak érintőlegesen említve. A kőkori hordaközösségekben a mennyei Ősanya, Ősmama, annak mintájára a földi matróna vagy a mátriárka volt a csoportjában a tényleges társadalmi és vallási vezetője korának. Ő testesítette meg a 20-30 fős ősi hordákban a leányaiból és unokáiból álló, ez okból a nők többségének vezetői erejét, ezért helyesen matriarchális társadalomként definiáljuk azt a korszakot. A kezdetekben hordánként még egy, majd a hordák felbomlási szakaszában a családok kialakulása korától, egyre több férfi került be a teremtés és a védelem szerepkörébe. A hordatársadalmakban mindennek úgy kellett lennie, ahogy azt a nők és a gyermekeik túlélési igénye megkívánta. Ennek rendelték alá minden közös tevékenységüket. Második pontban érkeztünk el oda, hogy az ősközösség felbomlásával a társadalmi fejlődésben a hordaközösségek nagycsaládokká egyesülnek, majd nemzetségekbe és törzsekbe tömörülnek. A legfontosabb jellemzője ennek a kornak, hogy a férfiak létszáma a családok megjelenésével kiegyenlítődik a nők létszámának megfelelően. Egyben ez azt is jelenti, hogy a társadalmi hatalomban is kiegyenlítődik a szerepük. Sőt az emberiség felszaporodásával, belépve a háborúk korába, egyre inkább a férfi katonai vezetés kezébe csúszik át a társadalmi és vallási hatalom. Kialakul egy új kultúra, a pogányság kultúrája, mely helyes felfogásként férfiuralmat jelent, a szóeleji „a-pó” ómagyar fogalomrészből érthetően. Általa létrejön egy új társadalmi rendszer, amelyet patriarchális társadalmi formának definiálhatunk, és amely megkezdi a harcot az eredendően matriarchális világrendszer meghódításáért és annak a gyökeres átalakításáért. Az első patriarchális hatalom az akkád-asszírok birodalma lett, és az általuk kirobbantott háborúk társadalmi korában, az utóbbi ötezer évben, sorra elfoglalják az ősnépek országait, mindenhol az új kultúrájuk, vagyis a férfi egyeduralmak jönnek létre a helyébe. Nyomukban kialakulnak a meghódított szegények és a gazdag hódítók arisztokratikus osztálytársadalmai. Katonai hatékonyságukkal mára az egész világon az általuk elterjesztett új pogány világkultúra vált uralkodóvá. Ami egyszerűsítve már a férfiak társadalmi és vallási egyeduralmát jelenti. Immár 180 fokban megfordítva, a nők helyett a férfiak uralkodnak az embercsoportok felett. Miként látjuk ezt a férfi országvezetők és a világvallások férfi papjainak létszámából adódó egyeduralmaként. A harmadik pont jelentené a fejlődésben a jövő lehetőségeit. Azt már tudnunk kellene, hogy eredendően a patriarchális világrend az egyedüli oka a technikai civilizációnk közelgő súlyos válságaiért. Ugyanis a legerősebb vezérhím, vagyis a világ ura státusz emberi léptékekkel el-
2
érhetetlen vágyálom. Mégis ennek érdekében a Földanya teljes erőforráskészletét feláldozzák a mai vezérhímek. Mert még nem dőlt el, hogy akkor Obama vagy Putyin, esetleg valaki más lehessen a világ ura. De az azért igaz, hogy jelenleg egységesen a patriarchális világkultúra pénzdiktatúrája uralkodik az emberiségen. Ha nem lesz képes kifejlődni egy olyan új világkultúra, mely képes lenne az emberi fajt visszavezetni az ősidőkből bizonyítottan, az egyetlen járható életfenntartó társadalmi formájába, a matriarchális természetmaterialista világrendjébe, akkor bizony megkérdőjeleződhet a fajunk megmaradása a bioszférában. Ugyanis minden földi erőforrásainkat a patriarchális világrend által a legerősebb vezérhím címének a megszerzése érdekében felélve, a közeljövőben akár bele is pusztulhatunk az Ősanyánk, a magyarok Nagyboldogasszony-anyja eszmeiségének az elpusztításába. A fogalmaink magyarázataiból levezethető kultúrák harca tételünket a következőképpen értelmezhetjük. Az emberiség őskultúráját, mely azonos a matriarchális világrenddel, megdöntötte a belőle létrejövő új pogány világrend a fizikai és katonai fölényével, és nyomában hozzá kezdett az ő sajátos új világkultúrájának, a patriarchizmusnak az elterjesztéséhez. Mára gyakorlatilag az egész világon ez az új világkultúra vált uralkodóvá. Azért mára, mert az utolsó, vagyis az egyetlen megmaradt őskultúra leszármazottai, a MAGYAROK, mára szintén teljesen elvesztették a Nagyboldogasszony-anyánk természeti hitvilágát, és a vallásunkban kizárólagosan a pogány hímuralmi vallásformát, a római katolicizmust és származékait valljuk mi is hitünknek. A fentiekben bizonyítottuk, hogy a valódi kultúrák harca már a történelmi ókorban lezajlott. A matriarchális őskultúrát tehát, legyőzte a patriarchális újkultúra. Ezért a továbbiakban kultúrák harcáról már nem beszélhetünk, mert jelenleg szintén csak egy kultúra szerint élünk. Kiemelve, annak több alága (kereszténység, iszlám, judaizmus stb.) szabdalja szét rendszerünket. Ezért a helyes kifejezéssel élve, jelenleg a patriarchális világunkon belüli, logikailag kizárólag csak kultúránkon belüli hatalmi harcokról beszélhetünk, ha a kultúrharc fogalmáról beszélünk. Következmény, egy újabb kultúrák harca csak abban az esetben következhet el a jövőben, ha ismét létrejöhet egy a patriarchális rendszertől is teljesen eltérő új világkultúra, mely ismét megkezdi a saját harcát a világ jövőjéért. De az evolúció helyes értelmezéséből adódóan, egy ilyen új világkultúra a fejlődéstörvények alapján már nem jöhet létre. Ugyanis nincs természeti alapja újabb világkultúra megteremtésének. Hiszen mind az anyajogú, mind az apajogú rendszerek létrejöttével, kimerítődött a világkultúrák képződésének a lehetősége. Nincs több nemi változat, amire új világkultúra lenne alapozható. Megjegyzésemként, a nemiség nélküli homoszexuális társadalom lehetne még egy részbeni lehetőség, amivel a melegek fogalma alatt foglakoznak is egyesek, de ez fejlődéselméletileg utópizmus, nem életképes lehetőség. Viszont a fejlődéstörvények helyes körelméletéből adódik az egyetlen jövőbeni kultúraváltásunk lehetősége. Mégpedig a lehető leggyorsabban vissza kell térnünk a törzsfejlődésünk helyes értelmezéséből adódóan a fenntartható élet útjára, az egyetlen természetkompatibilis rendszerünkhöz, a MATRIARCHÁLIS világrend újraalkotásához. A visszatérés első lépésének kell lennie, vissza kell adni az Ősanya hitelvet – a római Anyaszentegyház megnevezéséből is adódóan – vagyis a világvallások feletti hatalmat a nők kezébe. Miként az bizony az ókorban még így volt. Egyetemlegesen a világ minden templomába női vallási vezetőket és rendeket kell kinevezni vagy választani az arra legalkalmasabbak közül, hogy így egységes irányítással képesek legyenek a hímuralmi eltévelyedések, a világ ura, vagyis a téves hímsoviniszta célkitűzések ellensúlyozására. Mégpedig a Nagyboldogasszony-anyánk szeretetvallásá-
3
nak az újra megvalósításával. Második lépésben helyre kell állítani az úrnépek társadalmi gyakorlatában már jól bevált, az ókorban testet öltött és bizonyított kettőshatalmi rendszerünket a Kende = női és a Gyula = férfi hatalommegosztás formájában. Kiterjesztve azt az egész világra. Mi férfiak ebben a rendszerben megelégedhetnénk a világi hatalom gyakorlásával, az állam tevőleges irányításával, a nők védelmével és a családjaink életfenntartásának a biztosításával, ezeknek mindenkoron igencsak nemes szerepkörével. A görög mítoszok és a magyar mondák azonos gyökerei című könyvem fő mondanivalója, a fentiekben ismertetett társadalomelméleti megfejtésemből merítkezik. Reményeim szerint benne, a történeti keretükben újra feldolgozott négy-négy görög és magyar mondával, az olvasóim legnagyobb gyönyörűségére. Vaskút, 2011-10-09. Tácsi István
4
5