kommentar2010-2-beliv.qxd
KÖZÖSSÉG
5/11/2010
·
6:58 AM
Page 1
HAGYOMÁNY
·
SZABADSÁG
KOMMENTÁR TARTALOM 2010|2 Csete Örs: Növekedés, biztonság, egység – A külhoni magyar oktatás fejlesztésének stratégiája
3
SZÉCHENYI 150 Eőry Áron: A titkos címzettek avagy gróf Széchenyi István utolsó politikai intelmei
19
MŰHELY Hatos Pál: A nemzedék tapasztalata – A generációs feszültség történeti színeváltozásai az első világháborúig 29 Szalai Ákos: A tiszta szeműek és a korrupció 39
TOTÁLIS MÚLT Bereczki András: Népi demokrácia vagy harmadik út? Finnország sorsdöntő évei (1944–1948) Pál Zoltán: Internálások Magyarországon (1945–1953) Rehák Géza: Pap János – Egy kommunista politikus gyermek- és ifjúkora a Horthy-korszakban
49 61 75
HONI FIGYELŐ Pesti Sándor: A polgári kormányzás évei elé
88
MESSZELÁTÓ Bíró Nagy András: Európai Parlament: politikai elfekvő vagy ugródeszka? 97 Horváth Attila: Megérkezik-e a varsói gyors? Párhuzamosságok és eltérések a magyar és a lengyel pártrendszerben 108
RE:CENSOR Vígh Péter: Fórum minden időben – The Salisbury Review
118
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 2
Kommentár • 2010|2 – Tartalom
SZEMLE Kovács Orsolya Zsuzsanna: Andrzej Przewoz´nik emlékére (1963–2010) Varga-Kuna Bálint: A hungaroszlavizmustól a szlovák törzsig – A szlovák nacionalizmus iróniái (Alexander Maxwell könyvéről)
121 123
Számunkat Vedres Ágnes fotóival illusztráltuk (www.agivedres.com; www.vedresagi.blogspot.com). Köszönjük a művész nagylelkű segítségét.
Lapunk megjelenését a Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda, az E-On Hungária Zrt. és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
KOMMENTÁR kéthavonta megjelenő közéleti és kulturális folyóirat Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Ablonczy Balázs (főszerkesztő), Czibere Károly, Hatos Pál, Mike Károly, Ötvös István, L. Simon László Főmunkatárs: Pesti Sándor és Benkő Levente Csongor Olvasószerkesztő: Csillag István Kiadja a Kommentár Alapítvány (1364 Budapest, Pf.: 78.) www.kommentar.info.hu, e-mail:
[email protected] Szerkesztőségi titkár: Zsumbera Árpád Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Lapterv: Artinpress Tördelés: Syrena Bt. Nyomdai előállítás: Kapitális Nyomda, 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 14. A lap megvásárolható a Lapker Rt. elárusítóhelyein. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága VIII. kerület Budapest, Orczy tér 1. Előfizethető postán, kézbesítőnél, e-mailben:
[email protected], faxon: (06-1) 303-3440 ISSN 1787-6974
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 3
Kommentár • 2010|2
Csete Örs NÖVEKEDÉS, BIZTONSÁG, EGYSÉG A külhoni magyar oktatás fejlesztésének stratégiája* Túl a rendszerváltás 20. évfordulóján a határon túl élő magyarság ügyei kapcsán invenciótlan és zavarodott Magyarország magatartása. Az elmúlt évek történései bebizonyították, hogy a szomszédos államok jelenleg nem állnak készen a közöttünk lévő bajokra balzsamot kínáló „varratmentes Európa” üzenetére.1 Hiába nemes a szándék, ha az Kárpát-medencei szomszédjainkból teljesen másfajta viselkedést vált ki. A tanulságot történelmünk folyamán újra és újra le kell vonnunk, miszerint magyar politika nem épülhet más nemzetek, nemzeti közösségek korrektségében való bizakodásra. De a magyarság vonatkozásában a pusztító baj nem is ez az erőtlenség, hanem ennek a következménye: a magyarsághoz való tartozás eróziója. 2000-ben Temesváron a magyarországi nemzetpolitikai elképzelésekről tartottam előadást. A szünetben odalépett hozzám egy diáklány, és kevéssé cizelláltan csak ennyit kérdezett: – Maguk Magyarországon tehát azért dolgoznak, hogy menő legyen magyarnak lenni a Kárpát-medencében? – Tanulmányom mozgatórugója ez a mondat. Mert abból a mélységből, amelybe többféle értelemben a magyarság 2010 tavaszára eljutott, nos, innen megcélozni és elérni a „magyarként menőnek lenni” állapotot, hosszú vállalkozásnak tűnik, szinte reménytelen ügynek. Pontosan ezért kell nekilátni.
1. Vázlat a nemzetpolitika környezetéről A konkrét tennivalók számbavétele előtt érdemes legalább egy-egy hangsúly elhelyezése céljából áttekinteni, milyen környezetben kell a nemzetpolitika egyes aktivitásainak eredményre jutnia.
1.1. Használatlanul (az EU és a Kárpát-medencén kívüli országok) Az elmúlt néhány évben bebizonyosodott, hogy az Európai Unióban kisebbségi kérdésen, kisebbségi ügyön alapvetően mást értenek, mint mi magyarok. Az EU döntéshozói számára a kisebbségi kérdés egyrészt nehezen elválasztható az Európába jórészt bevándorolt, idegen kultúrájú népességtől, másrészt a szeparatizmus gondolatkörétől. Az eddi* A tanulmány teljes egészében hozzáférhető a www.magyariskola.hu honlapon (Oktatásfejlesztési stratégia 2010–2020), az itt olvasható verzió ennek rövidített változata. 1 A 2006–2010 közötti, a határon túli magyarsággal kapcsolatos budapesti politika egyik emblematikus kifejezése.
3
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 4
Kommentár • 2010|2
giekhez hasonlóan a jövőben is jelentős erőfeszítést kíván Európa számára annak elmagyarázása és az arról való meggyőzése, hogy a Kárpát-medencei magyar kisebbséggel – mint őshonos nemzeti kisebbséggel – teljesen más a helyzet, a magyar kisebbség ügye alapvetően más szemléletet, más megközelítési módokat kíván.2 Nyilvánvaló, hogy az ennek megértetéséhez és elfogadtatásához vezető út hosszú, amelynek még csak az elején járunk. Az EU-s lehetőségek azonban nemzetpolitikai szempontból nem minden esetben azok, aminek első pillantásra látszanak. Például érdemes az oktatás területéről a diákmobilitást mint deklarált EU-s alapelvet magyar–magyar szempontból alaposabban is szemügyre venni. Köztudott, hogy a versenyképesség növelése az EU egyik legfontosabb célja. Az átjárhatóság növelése, az ekvivalencia biztosítása és végsősoron a diákmobilitás ösztönzése mind olyan aktivitások, amelyek mögött az EU-s munkaerő mobilitásának serkentése, a munkaerő szabad áramlásának támogatása húzódik meg. Azonban a munkaerő mozgása jelenleg jószerével egyirányú, vagyis a közép-európai országok felől vándorol Nyugat-Európa országaiba. Ennek a mozgó munkaerőnek a képzési költsége a közép-európai térséget terheli, míg az általa létrehozott javak és adók értéke nyugaton jelentkezik. Kérdés tehát, hogy mennyiben érdeke az EU-s mobilitás átvétele és kritikátlan alkalmazása a Kárpát-medence magyarságának, amely még közel sem használja ki a mobilitási lehetőségeket. Természetesen az EU-n kívül is léteznek cselekvési terepek, ahol a külhoni magyarság ügyét meg kell jeleníteni és képviselni kell. Véleményem szerint ezeken a területeken (is) aktivitást kell felmutatni, így érdemes átgondolni Magyarországnak egyfajta olyan szerepét, amellyel a nemzetközi porondon a világban élő etnikai kisebbségek barátjaként és esetenként támogatójaként pozícionálja önmagát. Ez a szerep nyilvánvalóan visszahatna, és bővítené a magyar nemzetpolitika mozgásterét is. A Kárpát-medencén kívül milliós létszámban élnek sokadik generációs magyarok, akik rendkívül heterogének és tagoltak. Nagyobb részük már „kint” született, a magyarsághoz elsősorban származástudatuk kapcsolja őket, a magyar nyelvet közülük sokan alig beszélik/értik. Rajtuk kívül százezres létszámban vannak olyan külföldön megtelepedő magyarok, akik a közelmúltban, alapvetően egzisztenciális vagy karrierokokból hagyják/hagyták el Kárpát-medencei szülőföldjüket. Az elmúlt 20 évben a közbeszédben helytelenül nyugati magyaroknak nevezett csoport kapcsolati és szakmai potenciálja óriási, ennek ellenére a magyarországi politika mintha ódzkodna támaszkodni arra az intézményrendszerre és kapcsolathálóra, amely általuk elérhető és amellyel jócskán meghaladhatók lennének a nélkülük rendelkezésre álló lehetőségek. Mivel politikai érdekképviseletük értelemszerűen nincs, valószínűleg ezért ők a nemzetpolitika „mostohagyermekei”, akik a legcsekélyebb beleszólást és a legkisebb pénzügyi forrást kapják Magyarországtól.
A problémát jól érzékelteti: Az összetartozás Európája – a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség konferenciája (http:// galkinga.hu/hu/cikk/172).
2
4
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Csete
Örs:
6:58 AM
Page 5
Növekedés,
biztonság,
egység
1.2. Harc az önálló anyanyelvi oktatásért (a szomszédos országok) A szomszédos országok3 a nemzeti fejlődés eltérő fázisaiban járnak, különféle intenzitással jelentkező nacionalista valamint modernizáló politikák keverésével. Többségük számára az EU-s tagság (vagy annak reménye) egyszerre a modernizáció hajtómotorja és a nacionalista politika hangtompítója. Ez utóbbi azonban nem mindig bizonyul annyira erősnek, hogy a magyarságnak olykor egyet-egyet oda ne sújtanának. A magyar kisebbséggel összefüggő kérdéscsokorból ahol csak felmerült bármiféle autonómia ügye, ott az kivétel nélkül mindenütt kivívta a többségi nemzet vezető politikusainak elutasítását. A külhoni magyarság4 oktatásának sajátos vetülete, hogy amíg a magyarországi diákok csak magyar és magyar intézmények között választhat, az erdélyi/felvidéki/délvidéki/kárpátaljai diák előtt a választás szempontrendszere nemcsak kényelmi és minőségi, hanem etnikai kérdés is valahogy így: ha a magyar tanítási nyelvű intézmény gyengébb/szűkösebb kínálatú, rosszabban felszerelt, nehezebben elérhető, mint a közelben található nem magyar tannyelvű intézmény, akkor nagy valószínűséggel ez utóbbit választja a jelentkezők többsége. Ami a magyar nyelvű oktatásügy gyakorlati kérdéseit illeti, alapvetően jelenleg is az önálló anyanyelvi oktatás lehetőségéért folyik a küzdelem. Ezt jelzik az ukrajnai felsőoktatási felvételi nyelvvel kapcsolatos rendelkezések, a szlovák nyelvtörvény, ide kapcsolódik a romániai önálló magyar egyetemért folytatott küzdelem, a csángóoktatás körüli hercehurcák és a többi ügy. Illúzióink ne legyenek: mindezek olyan, alapvetően politikai ügyek, amelyek intenzitása alapvetően belpolitikai meghatározottságú, ebből következően az esetleges „rendezést” a későbbiekben is bármikor felválthatja az „újramelegítés”. A magyar nyelvű tanintézmények, a magyar oktatás ügye nem véletlenül van állandóan napirenden a bilaterális megbeszéléseken. Fentieken túl látni kell azt is, hogy például a szórványban élő magyarok anyanyelven való oktatása a szomszédos államoknak kifejezetten nem érdekük, így nem is tesznek semmit azért, hogy az megvalósulhasson. A diákokat nemzetiségük miatt érő atrocitások, a magyar oktatási intézmények olykori elérhetetlensége és váltakozó minősége mind olyan tényezők, amelyek a magyar nyelven való tanulás ellenében hatnak, és hosszabb távon az oktatási rendszer magyar intézményeinek elsorvadását eredményezik. Az oktatás teljesítménye tekintetében az ún. PISA-kérdőívek által mért kompetenciák összehasonlítása5 nagy általánosságban azt rajzolja ki, hogy míg Magyarország és Szlovákia Európa középmezőnyében, addig a szomszédos országok közül Szerbia és Románia a „harmadik világgal” azonos szinten helyezkedik el. Ami a felsőoktatást illeti, jelenleg egyetlen magyarországi egyetem van éppen csak benne az európai TOP 200-ban,6 Tanulmányom szempontjából alapvetően Szlovákia, Ukrajna, Románia és Szerbia érdekes, vagyis ahol számottevő magyarság él. 4 Néhány mondatot felhasználtam a köztársasági elnök úr felkérésére 2010 márciusában megjelent oktatásfejlesztési tanulmány általam írott szövegrészéből. 5 Lásd http://pisa2006.acer.edu.au/interactive.php. 6 Lásd www.topuniversities.com/university-rankings/world-university-rankings/2008/regional-rankings/ europe. 3
5
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 6
Kommentár • 2010|2
amelyben egyébként a szomszédos országokból egy intézmény sem található. A statisztikák évtizedek óta azt mutatják, hogy a szomszédos országok magyarságának számaránya a felsőoktatásban hagyományosan kisebb, mint a magyarságnak a teljes népességhez viszonyított aránya. Az egykori szovjet blokk országainak oktatási intézményrendszere általában nyitott a nyugatról keletre importált direktívák, eszmék, know-how-k előtt, háttérbe szorítva a helyi sajátosságok, a régió történeti/kulturális stb. adottságainak érvényesülését. Az intézményrendszer szereplői közül a külhoniak Magyarországra is, míg a magyarországiak szinte csak nyugatra figyelnek és tartanak, azaz a magyar intézményrendszer szereplőinek figyelmi és mozgásexportja keletről nyugatra irányul.7
1.3. Nemzetpolitika takaréklángon (Magyarország) Nemcsak a magyarországiak, hanem az egész magyarság számára vízválasztó a 2004. decemberi kettős állampolgárságról szóló népszavazás a kisebbségi kérdésről szóló gondolkodásban és diskurzusban. A közel azonos nagyságrendű igeneken és a nemeken túl a népszavazással az mutatkozott meg, hogy a magyar kisebbség ügye a magyarországiak nagy többsége számára közömbös, a távolmaradást indukáló, nem mozgósító erejű ügy. Nem csoda, hogy a nemzetpolitika ügye ma Magyarországon nem nemzeti, hanem ágazati politika, amelynek tevékenysége takaréklángon van, és leginkább a már korábban megkezdett programok menedzselésére korlátozódik. Forrásai évek óta stagnálnak, és paradox módon az általa preferált és reklámozott EU-s területi együttműködési források felett semmilyen diszpozíciót nem gyakorol. Az elmúlt évek tanulsága, hogy az EUs források magas szintű stratégia híján, célra tartó és elkötelezett nemzeti érdekérvényesítés hiányában itt sem váltak csodaszerré: jelenleg csak rendkívül szűk mezsgyén alkalmasak8 kétoldalú, magyar–magyar oktatási projektek kivitelezésére. Az EU oktatási direktíváiból az elmúlt évtizedben a magyarországi oktatásirányítás igyekezett átvenni és a gyakorlatba átültetni sok mindent. Azonban ebben a folyamatban nemigen fejeződött ki9 az az egyedülálló magyar helyzet, miszerint az EU-tagállam MaAz Apáczai Közalapítvány szakiskolai diákmobilitási programjának előkészítése során derült ki, hogy az intézményvezetők többsége még soha nem járt a szomszédos, magyarok lakta országokban szakmai úton, ott nincsenek szakmai kapcsolatai, az ottani magyar oktatásról ismeretei. Elvárható-e akkor egy ilyen igazgatótól, hogy diákjait irányítsa-motiválja a külhoni magyar szakiskolában megvalósuló gyakorlati részképzésre? 8 A pályázatok utófinanszírozásos rendszerűek (azaz jelentős szabad pénzeszközre van szüksége a pályázónak), és nem kifejezetten a magyar–magyar projekteket preferálják. Az egész EU-s támogatási rendszer úgy épül fel, hogy azon a külhoni oktatásügyet a vállán cipelő, de nem professzionális pályázó civil vagy egyházi szervezet sem pályázóként, sem projektkivitelezőként részt venni nem képes. 9 A jelenlegi időszak (2007–2013) magyarországi fejlesztéseit meghatározó 188 oldalas dokumentum, az Új Magyarország Fejlesztési Terv összes külhoni magyar vonatkozása a következő: „A Magyarország határain átnyúló fejlesztések révén elő kívánjuk segíteni a szomszédos országokban élő magyar közösségek európai keretek közötti felzárkózását és modernizációját. A térség modernizációs pályára állítását támogató – a szomszédos országokkal egyeztetett fejlesztéspolitika keretében közös térség-, infrastruktúra- és intéz7
6
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Csete
Örs:
6:58 AM
Page 7
Növekedés,
biztonság,
egység
gyarország nyelvével megegyező nyelvű oktatás állami intézményrendszerei valamennyi környező EU-s országban is jelen vannak és részei az adott ország oktatási rendszerének. Jómagam ezt egy olyan egyedülálló lehetőségnek tekintem (például a szak- és felnőttképzésben, a felsőoktatásban), amelyet eddig közelítőleg sem sikerült kihasználni. A magyarországi politikát kettősség uralja. Egyrészt arra törekszik, hogy a nemzetek feletti EU szabályainak megfeleljen és azokat a gyakorlatba átültesse, másrészt ugyanez a politika több országba forrásokat importál, magyar intézmények kiépítésében és működtetésében közreműködik, oktatási-nevelési támogatást nyújt a magyar iskolába iratkozóknak. A Kárpát-medence magyar nemzetiségű oktatási szereplői számára – régiónként illetve szereplőkként eltérő mértékben – alapvető viszonyítási pont az, hogy mi történik az oktatásban Magyarországon. És talán nem ennyire általánosan és átfogóan, de időszakosan a magyarországi oktatásirányítók felől is megfogalmazódik a kérdés: mi történik a magyar nyelvű oktatásban a határon túl? Ez utóbbi feltétlenül eredmény még akkor is, ha a konkrét cselekvések gyakran elmaradnak a várakozástól.
2. Célkitűzés Minden hetedik magyar diák nem magyarországi tanintézményben tanul. „Menő legyen magyarnak lenni” – sokan kívánhatják közülük, s e mondat gyakorlatba ültetésének számos aspektusa van. Azonban nem lehetséges ágazati vagy szakpolitikát tervezni anélkül, hogy a végső célt ne látnánk vagy legalábbis ne képzelnénk magunk elé. Melyek tehát azok a jelentősebb problémák, amelyekre a nemzetpolitika cselekvései felépülhetnek és milyen célokat kell beteljesíteniük e cselekvéseknek? A jelen és a közeljövő tennivalóit meghatározza a magyar népesség fogyása, a biztonság hiánya a külhoni10 relációkban, valamint a nemzet széttagoltsága. Ezek azok a legsúlyosabb alapadottságok,11 melyek egyúttal kijelölik azokat a célokat, amelyekre az eljövendő magyar nemzetpolitikát – és közel sem csak az oktatás területén – fel kell építenünk.
ményfejlesztési, valamint gazdaságélénkítő – programok megvalósítását tűzzük ki célul.” Elsősorban nem a terjedelemmel van gond (bár az is jelképez valamit). A probléma inkább az, hogy kifejezetten a magyar nyelvű oktatás területén – hiszen a szöveg alapján ez nincs kizárva – nemigen van olyan jelentősebb program, amely a határ túlsó oldalán valósult volna meg, EU-s forrásból. 10 Többen vannak, akik az általánosan elterjedt „határon túli” kifejezést sérelmesnek érzik, talán azért, mert a kifejezés egy akaratlan pozíciót jelöl és a Közép-Európában enyhén negatív jelentéstartalmú „határ” szóhoz kapcsolódik. Magam is árnyaltabbnak érezném helyette (talán jobb híján) a „külhoni” szó meggyökerezését a politikai és közbeszédben, különösen ha minduntalan „határok lebontásáról és átjárhatóságáról” szól a nemzetpolitika kommunikációja. Hát akkor bontsuk le kifejezéseinkben is a határokat! 11 Könyvtárnyi irodalma van országunk/nemzetünk bajainak, mondhatni azt is, hogy minél mélyebbre csúszik az ország, annál inkább reneszánsza van a „probléma-tanulmányoknak”. Tanulmányomban rendkívüli módon redukáltam a legelemibb, nemzetpolitikai szempontból is megragadható és értelmezhető bajokat. Így alakult ki a fogyatkozás – biztonság hiánya – széttagoltság hármassága.
7
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 8
Kommentár • 2010|2
2.1. Fogyás helyett növekedés Nyilvánvaló, hogy egy nemzet erejét többek között azon mérik, hányan vannak, akik tagjainak vallják magukat. A népességfogyás elsődleges okai (az alacsony szülési hajlandóság, a gyenge egészségügyi ellátórendszer és társai) mellett, az elmúlt években megtapasztalt munkaerő vándorlással folyamatosan apad mindazon országok lakossága, amelyek nem tudnak eléggé vonzó helyszínt, úgy is mondhatnám, hogy élhető szülőföldet12 biztosítani polgáraiknak. Nemzetpolitikai olvasatban a Kárpát-medencei magyar népesség Kárpát-medencén kívüli országokba történő migrációja kifejezetten káros, a magyarság egésze számára hátrányos jelenség. A magyarság fogyatkozásának további módja az asszimiláció, amely mind a nyugati magyarság körében, mind a szomszédos országok magyarsága tekintetében az egyik legjelentősebb probléma. A népességfogyás nemzetpolitikai vetületei számosak, elég csak utalni arra, hogy az elmúlt 20 évben Magyarország csökkenő lélekszámát statisztikai értelemben százezres mértékben kozmetikázták a szomszédos államokból betelepült magyarok. A népességfogyás oktatásüggyel való összefüggése elsősorban azokon a területeken nyilvánvaló, ahol a magyarság kisebbségben (diaszpórában) él. Évről évre magyar származású gyermekek ezrei kezdik meg nem anyanyelvükön az óvodát, iskolát, csak azért, mert fizikailag nem elérhető számukra a magyar nyelvű oktatás intézményrendszere. Később aztán az oktatás magasabb fokán sem magyarul folytatják, nem magyarul beszélgetnek, barátkoznak, és nem magyarul lesznek szerelmesek. Nagyon sok szórványban élő, a magyarságában elszigetelt, és pozitív, új impulzusokkal megerősített magyarságképpel nem rendelkező fiatalnak az asszimiláció a sorsa: egyfajta kitörés a vesztes-létből. A magyarországi lakosságszám növelése számos, nem e tanulmány tárgykörébe tartozó szakpolitika összhangját feltételezi. Azonban az is kiemelkedő érdekünk, hogy a világ magyarsága ne fogyjon tovább,13 sőt növekedjen azoknak a tábora, akik magyarnak vallják magukat. Miképpen nagyon fontos az is, hogy a magyarsághoz pozitívan viszonyuló nem magyar emberek száma is gyarapodjék. A célkitűzés tehát úgy fogalmazható meg, hogy Magyarországnak kötelessége segítenie azt, aki bárhol a világon magyar szeretne lenni, vagy akinél esély mutatkozik arra, hogy a magyar identitást válassza. És mindenkit támogatnia kell, aki érdeklődik a magyarság iránt. Célunk nem pusztán a – véleményem szerint defenzív és ráadásul a tények szerint sem túl sikeres – identitásőrzés, ha12 Abban a világban, amely az emberek, eszmék és javak szabad mozgásáról szól – és mellesleg ahová korábban mi is vágytunk és ahová ma tartozunk –, finoman fogalmazva is anakronizmus a „szülőföldön maradást” megjelölni nemzetpolitikai célként. A szülőföldjén nem azért marad valaki, mert az egy magasztos dolog. Akkor marad ott, ha nincs más választása, vagy akkor marad ott, ha úgy érzi, akadálytalanul kiteljesítheti érzelmi és karriercéljait, megélheti magyarságát azaz ha a szülőföldje élhető. A jövendő nemzetpolitikai célja – egyúttal szóhasználata – álláspontom szerint az „élhető szülőföld” megteremtésére kell irányuljon. A korábbival ellentétben ezzel a kifejezéssel nem egy statikus magatartásmódot preferálunk a külhoni magyarok kapcsán, hanem az életminőség emelését tűzzük ki célul, ami a mai korhoz és az emberek igényeihez sokkal közelebb áll. 13 E keretek között tehát nem szakpolitikák valóra váltására, így például a születések számának emelésére stb. gondolok, hanem olyan cselekvésekre, melyek által célzottan csökkenthető az az emberveszteség, amely a magyarságot évről évre éri.
8
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Csete
Örs:
6:58 AM
Page 9
Növekedés,
biztonság,
egység
nem kifejezett részvétel az identitásküzdelemben, valamint egyfajta kiterjedés a világnak a magyarság irányába nyitott és érdeklődő polgárai felé. A visszahúzódás és előzékenység kudarcos évei után szükséges újrapozícionálni magunkat, és elmozdulni az expanzió, a befolyásszerzés politikája irányába. A növekedő nemzet a legalapvetőbb és mindenre kiterjedő, úgynevezett horizontális célkitűzés egy olyan korszakban, amelyben felbomlanak a korábbi etnikai keretek, a népességmozgásra Magyarország befolyása elhanyagolható mértékű, az emberek vándorlása a hétköznapok döntésévé válik. Középtávon ennek az általános népmozgásnak az irányai és következményei jórészt beláthatatlanok, azonban az bizonyos, hogy erre a kihívásra válaszokat kell adnunk. És egyfajta válasz az is, ha a jövőben a magyarságot sikerül vonzó alternatívaként megjeleníteni.
2.2. Biztonsághiány helyett biztonság Közhelyszámba megy, hogy nincsenek közösségek, a család intézménye megrendült, a piacgazdaságban a munkahelye mindenkinek könnyen bizonytalanná válik, a közbiztonság siralmas, egyszóval nem vagyunk biztonságban. Nemzetpolitikai szempontból mindennek az ad jelentőséget, hogy ahol magyar emberek kisebbségi etnikumként élnek – és ez mintegy 3 millió magyart érint a világon –, ott a magyar közösség/környezet hiánya igen gyakran az etnikai biztonság14 dimenzióit is felveti. Mindez azzal a kérdéssel írható le a legfrappánsabban, hogy: biztonságos-e ma magyarnak lenni? Sőt ebből következőleg: érdemes-e ma magyarnak lenni? Egy nép önbecsüléséhez – és részben ahhoz is, hogy mások mennyire becsülik meg őt – jelentős mértékben járul hozzá az, hogyan bánik honfitársaival, ha azok bajba kerülnek. A külhoni magyar vagy a külföldre látogató magyarországi ma abban biztos lehet, hogy ha magyarsága miatt bántódás éri, Magyarország nem fog rajta segíteni. Az élhető szülőföld nem csupán attól élhető, hogy ott, azon a helyen adottak az anyagi lehetőségei a boldogulásnak, hanem attól is, hogy a szülőföld magyar intézményei – amelyek létükkel éppen a fent említett etnikai biztonságot erősítenék – jól működnek és bárki számára hozzáférhetők. Ez azonban sajnálatos módon távolról sincs így. Kisebb részben a magyarországi kormányzatok támogatásából, nagyobb részt saját erőből, adottságból létezik egy magyar intézményrendszer a szomszédos országokban, amelynek működése – hullámhegyekkel bár, de – ma is bizonytalan. Természetesen a világ más pontjain is vannak a magyarságnak olyan alapintézményei, amelyek működtetése nehézségekkel küzd. E külhoni intézményeknek a prosperitása senki másnak nem érdeke, kizárólag a magyar nemzetpolitikának. A vonatkozó célkitűzés tehát úgy foglalható össze, hogy Magyarországnak kötelessége a világon mindenütt fellépni valamennyi magyar bizAzaz amikor biztonságban vagyok abban a tekintetben is, mint egy adott etnikum tagja. Jómagam az etnikai biztonság vonatkozásában normálisnak azt tartottam volna, ha az ún. magyarverések kapcsán Magyarország a diplomácia eszköztára mellett – bizonyára „kevéssé PC”, de – többféle, pénzzel elérhető eszközt mozgósított volna. Mint például a legjobb belgrádi ügyvédet a sértettnek, tízezer eurónyi jutalom felajánlását a nyomravezetőnek, meg tolerancia-kampányt a szerbiai sajtóban, és így tovább. Némi cinizmussal azt mondhatnám, olykor azt kell a nemzetpolitikában is használni, ami működik és hozza az eredményt.
14
9
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 10
Kommentár • 2010|2
tonsága érdekében. És részt kell vállalnia a magyar oktatás és kultúra külhoni intézményeinek biztonságos működtetésében. A biztonság nem deklarációkon, hanem cselekvéseken múlik. Azt kell tetteinknek és cselekedeteinknek sugároznia minden magyar számára, hogy nincsen egyedül, Magyarország vele van és számon tartja. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mekkora jelentősége lehet a külhoni magyarság számára ennek az üzenetnek a 2004. évi decemberi népszavazás után. Ha a magyarság etnikai biztonságban van, azzal egy alapvető feltételét teremtettük meg az élhető szülőföldnek. A tanulmány három célkitűzése közül a biztonság az, amely a legkönnyebben beteljesíthető és valóra váltható.
2.3. Széttagoltság helyett egység A magyarság széttagoltsága jórészt történelmi adottság. Széttagoltak vagyunk vallási tekintetben, legendásan mélyek a politikai lövészárkaink, megosztott a magyar társadalom a birtokolt anyagi és információs javak függvényében. Sokakat az elmúlt évek magyarországi eseményei döbbentettek rá, hogy származási alapon is igencsak tagoltak vagyunk. Legendásan széthúzó nemzetnek tartjuk magunkat, és vállaljuk is büszkén, holott tudjuk, hogy szétforgácsoltan erőtlenebbek, hatékonytalanabbak vagyunk. Nemzetpolitikai nézőpontból földrajzi széttagoltságunk következményei számosak, így például a magyarság jelentékeny része – mert nincs más lehetősége – nem magyar nyelvű iskolában szerzi meg a világról szóló ismeretei egy részét, illetve egymástól igen-igen eltérő oktatási rendszerek résztvevője. A magyar–magyar kapcsolatok körében van jelentősége annak a széttagoltságnak is, amely a magyarországiaknak a külhoni magyarokkal kapcsolatos ismerethiányából eredeztethető. Arra gondolok, hogy a magyarországiak zömének bár felszínes tudása talán van arról, hogy magyarok „külföldön” is élnek, de hogy hogyan kerültek oda, miért élnek ott, és hogyan élnek, erről ismerete és ami még fontosabb: saját tapasztalása nincsen. Ez a fajta széttagoltság magatartásbeli kérdés is, hiszen ha Magyarországon ennek megfelelően alakítjuk ki intézményeinket és szabályainkat, valamint ha beszédünkben és gondolkodásunkban minduntalan falakat emelünk („mi és ők”), akkor ennek a széttagoltságnak adunk teret s aszerint viselkedünk. De hogyan is várhatnánk „egységet” olyanoktól, akik azzal sincsenek tisztában, hogy „szétszóratás” van? A széttagoltság teljességgel elviselhetetlen, mert nem az egység, hanem a sokaság irányába hat. A virtualitások és a szabad mozgások korában azonban széttagoltságaink földrajzi részét legalábbis oldani lehet, nem beszélve arról, hogy ehhez a nemzetközi konjunktúra is kedvező körülményeket teremt. Még lényegesebb, hogy a jelenlegi Magyarországon élők önmagukkal azonos módon tekintsenek mindazokra a magyarokra, akik külhonban élnek. De nemcsak Magyarországon, hanem a szomszédos országokban is meg kell változtatni a határ túlsó oldalán élő magyarokhoz való viszonyulást, mert az egyik oldalon közöny, a másik oldalon megbántottság uralkodik. A széttagoltság ellenében ható célkitűzés tehát úgy fogalmazható meg, hogy Magyarországnak feladata a külhoni és a magyarországi magyarság egységének megteremtése. Egységes nemzet hiányában esélytelenek vagyunk a globális versenyhelyzetben. Egység azonban csak a korábban megállapított cé10
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Csete
Örs:
6:58 AM
Page 11
Növekedés,
biztonság,
egység
lokkal (növekedés és biztonság) együtt létezhet, és e három cél szinergiája idézheti elő a – már emlegetett – valódi fordulatot a nemzetpolitikában.
3. Tennivalók a problémák tükrében Az oktatás fejlesztése csak távlati célokra figyelemmel tervezhető. E tanulmány keretei között15 az oktatás stratégiájának tervezésekor kiindulási pontnak azt tekintem, amin változtatni kell. A magyarság lélekszámának fogyatkozását, az etnikai jellegű intézményi és személyi biztonság hiányát, és a széttagoltságot. Mindezek magukban hordozzák a célt is: a létszámban gyarapodást, a biztonságra találást, a széttagoltságból összefogódzást. Nyolc európai országban működnek kisebb-nagyobb kiépítettséggel a magyar nyelvű állami oktatás intézményei. Közülük az Európai Unió tagállama Szlovénia, Ausztria, Szlovákia, Románia és Magyarország. A másik három országból vélhetően tíz-tizenöt éven belül tag lesz Szerbia és Horvátország, míg Ukrajna reményei a legtávolibbak. A korábban említett öt EU-tagállamban él és tanul a Kárpát-medencei magyar népesség 96,3 százaléka. A Kárpát-medence teljes magyar népességéből összesen 2,4 millió az óvodás valamint az alap- közép- és felsőfokú képzésben tanuló diák, közülük mintegy 300 ezren tanulnak nem magyarországi tanintézményekben. Álláspontom szerint a jövendő külhoni magyar oktatás fejlesztése az alábbi stratégiai célok elérésére kell törekedjen: növekvő lélekszám- valamint személyi és intézményi biztonság, illetve egyetlen magyar oktatási térben való gondolkodás.
3.1. Növekvő lélekszám A növekedés nemzetpolitikai célfeladata a bekapcsolás – olykor visszakapcsolás – a magyar nyelvű oktatáson keresztül a nemzetbe, valamint a magyarságot nem ismerő, nem magyar származású emberek illetve a magyarság „peremén” lévő személyek számára „magyarságélményt” adni. A megvalósítandó legfontosabb feladat a magyarmentés, vagyis a diaszpórában élők magyar identitását támogatni, erősíteni, annak kialakulásához impulzusokat adni, míg a szórványmagyarság fiataljait a szórványban összegyűjteni és a nyelvi tömb tanintézményei felé orientálni. A stratégiai cél, hogy növekedjen a magyarság és a hozzá pozitívan viszonyulók lélekszáma. Ezt az alábbi három programcéllal látom megvalósíthatónak. Nem kívánok monografikus látleletet adni sem a külhoni magyar oktatás részleteiről, sem a kapcsolódó magyarországi támogatásokról, hiszen ezt különböző fórumokon másokkal együtt jómagam is már többször megtettem. Mondandómat nem az oktatás klasszikus felosztása szerint (közoktatás, felsőoktatás stb.), és nem területi alapon (erdélyi, felvidéki oktatásügy stb.) szerkesztem meg, hanem a növekedés – biztonság – egység fogalmak által meghatározott teendők alapján csoportosítom. A klasszikusabb elemzések kedvelőinek ajánlom a Sólyom László köztársasági elnök úr felkérésére írott tanulmányt (CSETE Örs – PAPP Z. Attila – SETÉNYI János: Kárpát-medencei magyar oktatás az ezredfordulón), amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján elérhető (www.keh.hu/htm21sz/pdf/Htm%20konyv.pdf). 15
11
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 12
Kommentár • 2010|2
3.1.1. Elérhető intézményrendszer Szórványban valamennyi magyar gyerek számára fizikailag nem elérhető a magyar óvoda és iskola, ezért már az oktatás legalsó fokán sok szülő arra kényszerül, hogy nem magyar nyelvű intézményt válasszon. Legsürgetőbb feladat az óvodások bevonása az anyaországi támogatás rendszerébe.16 Az általános iskolások esetében teljes egészében17 támogatni kell az ingázás útiköltségét. Akik mégsem választják a magyar nyelvű intézményeket, azok számára alternatív magyar oktatást (vasárnapi iskolákat) kell biztosítani. Nincs elég magyar kollégiumi férőhely a középiskolásoknak a szórványközpontokban, illetve azok egy része zsúfolt, nem vonzó. Kevés a kollégiumi férőhely, alig léteznek szakkollégiumok a külhoni (nem magyar tannyelvű) felsőoktatás hagyományos központjaiban. Tovább kell fejleszteni a szórványközpontok kollégiumi ellátottságát, szakkollégiumi hálózatot18 kell létrehozni a szomszédos országok egyetemi városaiban. 3.1.2. Szórványmentés, a lemaradók bekapcsolása A szórványban gyakran az óvoda, az iskola az egyetlen színtere a magyar nyelv használatának, a kultúra elsajátításának. A gyerek az intézményből hazatérve idegen nyelvű, kevert nyelvű környezetben találja magát. Elengedhetetlen a napközis, bentlakásos oktatási formák, a szórványkollégiumok jelentős erősítése. A szomszédos országokban a nem magyar tanintézményekben tanuló magyar nemzetiségű diákok teljesen kiesnek a magyarországi támogatások rendszeréből. Nem mondhatunk le egyetlen magyarról sem, ezért olyan programot kell indítani számukra, amely „kapcsolatban tartja” őket a magyarsággal, például vasárnapi iskolák hálózatával, nyári anyanyelvi táborokkal. Hasonlóképpen a külhoni magyar nyelvű cigányság néhány elszánt emberen kívül nem kell senkinek, holott elsősorban szórványvidéken, számos helyen ők „tartják fent” a magyar nyelvű oktatást. Célprogramot kell indítani a szomszédos országok magyar nyelvű cigányfiatalságának felzárkóztatására, a sikeres magyarországi romaprogramok adaptálására. Általában igaz, hogy a Kárpát-medencén kívül számos helyen nem megoldott a diaszpórában élő gyermekek magyar nyelvre, kultúrára való folyamatos és szakszerű oktatása. Támogatni kell szakképzett óvodapedagógusok, tanítók részvételét a sokadik gene16 A kedvezménytörvény oktatás-nevelési támogatását jelenleg a magyar iskolába iratkozó diákok kaphatják fejkvótaszerűen, ez az összeg a külhoni magyar oktatásügyre fordított összes magyarországi állami forrás kb. 60-70 százalékát elviszi. A támogatás feltételrendszere jelentős átdolgozásra szorul: ennek kapcsán arra kell törekedni, hogy (a tömbben élőkkel szemben) elsősorban azokat a diákokat támogassa súlyozottan, akiknek többletterheik vannak pusztán csak azért, mert a szórványban élve a lakhelyüktől távolabb elérhető, gyengébben felszerelt stb. magyar intézménybe járnak. A támogatás mértékét (esetleg a jogosultságot is) differenciálni kell a támogatott helyzete (tömbben vagy szórványban él), életkora (kisiskolás, középiskolás) és más szempontok alapján. Megfontolandó olyan átalakítás, amely a közvetlen pénztámogatásról a közvetett támogatási formákra (bérlettámogatás, iskolai étkezés támogatása stb.) teszi a hangsúlyt. 17 Résztámogatást, töredékpénzeket adni semmilyen támogatáspolitika keretében nincs értelme. 18 Az egyetemi városokban (például Újvidéken, Ungváron, Nyitrán és másutt) található kollégiumoknak az a jelentősége, hogy a vidékről városba érkező, ott zömmel nem magyar nyelvű képzésen továbbtanuló fiatal ezekben a magyar kollégiumokban kerülhet magyar környezetbe, élheti meg magyarságát, találkozhat könnyen hasonló helyzetű társaival. Ugyanakkor nincs magyar egyetemi kollégium Pozsonyban, Temesváron, Brassóban, hogy csak néhány helyszínt említsek.
12
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Csete
Örs:
6:58 AM
Page 13
Növekedés,
biztonság,
egység
rációs, magyarul nem tudó gyermekek nyelvoktatásában, és elő kell segíteni a nyelvoktatás alternatív módjait, az internetes képzést, a laikusok által is használható nyelvoktató csomagok elterjesztését. 3.1.3. Nyelvi és kulturális expanzió A nem magyar származású, Közép-Európa iránt érdeklődő fiatalok közül kevesen ismerik a magyar kultúrát és nyelvet. Mondhatnám úgy is, hogy nagy a „tartalék” ezen a téren. Nehezen választható el a nyelvoktatás a kultúra átadásától, az oktatási tevékenység a kulturális aktivitástól. Nyilvánvaló, hogy a kulturális expanziónak oktatási expanziót is kellene jelentenie. A jövő egyik feladata a kulturális és oktatási expanzió összeépítése, a szinergia kihasználása. Fontos cél, hogy a magyarságról tudó, minket minél jobban megismerő emberek száma a világon növekedjen. Elsősorban az egyetemi városokban érdemes kiterjeszteni a magyar nyelv és kultúra oktatását, emellett emelni kell a külföldön tevékeny magyar lektorok valamint a magyar intézetek19 számát. Kiemelten kell kezelni a fordítói programokat. A szomszédos országok nem magyar népességének általában nincs lehetősége első kézből, anyanyelvén tájékozódnia Magyarországról, a legfontosabb történésekről, politikákról, oktatási lehetőségekről, kisebbségi ügyekről. Törekvéseinket nem értik, azokról csak másodlagos hírforrásokból tájékozódhatnak. Különösen fontos lenne azoknak a tízezreknek a szimpátiáját megnyerni, akik számon tartják magukról, hogy magyar felmenővel is rendelkeznek, de kevés a magyar kötődésük, közvetlen információjuk, pozitív élményük alig van. Programot kell indítani Magyarország megismertetésére a szomszédos országokban élő nem magyarok számára. Táborozási, kirándulási programokat, felsőoktatási ösztöndíjakat kell létesíteni. Kulturális és szakmai jellegű honlapokat kell létrehozni és működtetni a szomszédos országok nyelvén Magyarországról, a magyar kultúráról.
3.2. Személyi és intézményi biztonság A biztonság nemzetpolitikai célfeladata keretében Magyarország tekintélyének és megbízhatóságának visszaállítására kell törekedni a külhoni magyarság, valamint a szomszédos országok kormányzatai előtt. A stratégiai cél, hogy biztonságban érezzék magukat a magyarság külhoni tagjai és intézményrendszere. Ezt az alábbi három programcéllal látom megvalósíthatónak. 3.2.1. Etnikai biztonság A szomszédos országokban élő magyar fiatalok esetenként hungarofób indíttatású megjegyzésnek, jogsértő cselekedetnek, fizikai bántalmazásnak vannak kitéve, elsősorban a Szorosan vett tárgyamtól eltér – és egy külön tanulmányban foglalkozom vele –, ezért itt csak röviden említem, hogy a külhoni magyar házakat (amelyek a kultúraátadás mellett éppúgy lehetnének a nyelvátadás színhelyei is) és a külföldi magyar intézeteteket egy rendszerbe kell illeszteni mind a finanszírozás, mind a szakmai irányítás tekintetében. Meg kell vizsgálni mindebben a „nyugati magyarság” személyi és intézményi részvételének lehetőségeit is, és lehetőség szerint be kell vonni őket.
19
13
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 14
Kommentár • 2010|2
velük együtt élő nép fiataljai irányából. Összetett elemekből álló programot kell indítani a magyarellenes megnyilvánulások regisztrálására, megelőzésére illetve az attól való elriasztásra. A jövőben Magyarországnak precedens jellegű és mértékű erőforrást kell egy-egy külhoni magyarellenes ügyre összpontosítania, hogy ezzel elejét vegye a további jogsértéseknek, és világosan jelezze a cenzust mind a külhoni – és magyarországi – magyarság, mind a nem magyar népesség irányába. Cselekvési és kommunikációs tervvel, hatékony jogvédő hálózat kiépítésével, és jelentős forrással kell rendelkezni a jelenség kiszűrésére, kezelésére és a normasértők büntetésének kiharcolására. A magyar nyelv használata a szomszédos országokban bizonyos esetekben kockázatos, ezért szórványhelyzetben, nyilvános helyeken nyelvünk visszaszorulóban van. Ezzel is összefügg, hogy a szülők gyakran a nem magyar nyelvű oktatás intézményeibe íratják be magyar gyermeküket, hogy „érvényesüljön”. Kampányt kell indítani a magyar nyelvűség, a magyar nyelvhasználat mellett. Bátor és aktív nyelvhasználatra kell ösztönözni a fiatalokat, erősíteni, fokozottan támogatni és állandóan napirenden kell tartani a magyar nyelvű feliratokért és a korlátozásmentes magyar nyelvhasználatért folytatott lokális küzdelmeket az oktatás és a közélet különféle színterein. 3.2.2. A működés kiszámíthatósága A szórványoktatás intézményei (óvodák, napközik, kollégiumok stb.) versenyképes működtetése és létszámnövelő fejlesztése forráshiányos. A magyar nyelvű oktatás szakmai háttérintézményei (pedagógusszövetségek, kutatóhelyek, könyvtárak) folyamatos működésének finanszírozása megoldatlan. A szórványban lévő, magán vagy egyházi fenntartású intézmények biztonságos működtetéséhez és fejlesztéséhez a hasonló szerepű magyarországi intézményekkel azonos módon, éveken át stabil és tervezhető módon kell hozzájárulni, vagyis a normatív jellegű finanszírozást ki kell terjeszteni a külhonban kifejezetten magyarmentő tevékenységet folytató oktatási intézményekre is. A magyar nyelvű magán felsőoktatási intézmények működésének, fejlesztésének finanszírozása, olykor léte bizonytalan, kiszolgáltatott, kiszámíthatatlan. A külhoni felsőoktatási intézmények működtetését a magyarországi felsőoktatási intézményekkel azonos alapra kell helyezni. A Kárpát-medencén kívüli magyar házak, cserkészotthonok, magyar klubok, magyar könyvtárak működtetése egyre nehezebb, az ingatlanok egy része kihasználatlan, mert úgy nem kerül fenntartási költségekbe. Számba kell venni a Kárpát-medencén kívüli intézményi és humánerőforrásokat, ezt követően a fejlesztésre érdemes intézményeket a támogatandó körbe be kell vonni. 3.2.3. Minőségelvű fejlesztés A magyar tanintézmény gyakran nem jó minőségű, nem versenyképes. Mivel az oktatási intézmények minőségét legalapvetőbben az ott tevékeny pedagógusok által végzett munka minősége határozza meg, a pedagógus életpálya elismerésére, presztízsének emelésére célprogramot kell indítani. A magyar tanintézmények olyan fejlesztését kell a jövőben folytatni, amely nem elsősorban a végeérhetetlen eszközfejlesztésre fókuszál, 14
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Csete
Örs:
6:58 AM
Page 15
Növekedés,
biztonság,
egység
hanem a tanintézményen keresztül elérhető szabadidős lehetőségek és többletszolgáltatások kiterjesztésére (napközi otthon, intézményközi mobilitás, nyári külhoni táborok, idegen nyelv minőségi oktatása, gyermekétkeztetés stb.). A magyar tanintézmények felszereltségének hiányosságai visszavezethetők arra is, hogy csekély a pályázási eredményesség a nem magyarországi eredetű források irányában. Országosan kevés a minőségbiztosított tanintézmény, az innovatív, kezdeményező, sikerorientált vezető. Támogatni kell a közoktatás magyar tanintézményeit abban, hogy eséllyel vehessenek részt a belföldi forrásokért vívott helyi valamint nemzetközi pályázatokon, továbbá a minőségbiztosítás megszerzésében.
3.3. Egyetlen magyar oktatási tér Az egység nemzetpolitikai célfeladata egyrészt a 2004. decemberi népszavazás „eredményének” semlegesítése a külhoni magyarság előtt, másrészt a magyarországiak számára a külhoni magyarság megismertetése, hozzájárulás az emberek közötti kapcsolatok kialakulásához. Az egyetlen magyar oktatási tér egészen pontosan egy gondolkodásmódot, egy törekvést jelent: azt jelenti, hogy magyarországi20 ügyeink tervezésekor, eldöntésekor és végrehajtásakor az oktatásban mindig jelen kell lennie egy plusz szempontnak, a külhonban élő hárommillió magyar érdekeinek. Ezt az oktatás területén az alábbi három programcéllal látom megvalósíthatónak. 3.3.1. Külhoni élmény minden diáknak A magyarországi gyerekek, fiatalok többségének nincsen semmilyen személyes külhoni élménye, tapasztalása, kapcsolata, mert még nem járt a szomszédos országok magyarok lakta területein. Ezért a közoktatásban tanuló valamennyi fiatalt tanulmányai alatt legalább egyszer állami forrásból el kell vinni osztálykirándulásra a szomszédos országok magyarlakta területeire.21 A magyarországi közoktatásban tanuló 1,2 millió diák néhány év alatti kiutaztatásával a nemzetpolitika egyik legnagyobb sikerét könyvelhetné el: a szülőkkel, nagyszülőkkel együtt milliók gondolkodását formálva értetné meg és fogadtatná el a külhoni magyarság szerepét. Mindenesetre az Apáczai Közalapítványban már megkezdtük HATÁRTALANUL! néven egy összetett projekt pilotjának kipróbálását, amelynek keretében 6000 középiskolás diák utazik 2010-ben tanulmányi kirándulásra a magyarlakta területekre. Ehhez kapcsolódik, hogy jelenleg nem létezik hivatalos fórum a magyar közoktatás intézményeiben a külhoni magyarság történetének, személyiségeinek, jelenének bemutatására. És ami a legfőbb: nincsen a 3 milliónyi külhonban élő magyar történetét, kultúráját, neves személyeit bemutató kiállítóhely, kulturális és oktatóközpont Magyarországon. Sürgős feladat az osztálykirándulások mellett – és azokat kiegészítve – egy iskoÉs természetesen ez fordított (külhoni-magyarországi) irányban is igaz. A Magyariskola Program első változatában, 2005-ben már közreadtam ugyanezt a javaslatot (Regio 2006/1., 3–18).
20 21
15
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 16
Kommentár • 2010|2
lai oktatóprogram elindítása, és a Magyarság Házának létrehozása, amely egy 21. századi, interaktív formában megvalósuló bemutatóhely, kifejezetten fiataloknak tervezett kulturális és oktatási központ. 3.3.2. Kapcsolatépítés, hálózatépítés, átjárhatóság, mobilitás A magyarországi iskolaigazgatóknak és oktatási döntéshozóknak kevés személyes szakmai kapcsolatuk van a szomszédos országok hasonló magyar nyelvű tanintézményeivel,22 mivel kevés a szakmai jellegű utazás, találkozó lehetősége. Ennek köszönhető az is, hogy alacsony a magyar oktatási intézményeket összekötő, határokon átívelő kapcsolatok száma. Ugyanakkor a már létező intézményközi kapcsolatok jelentős részének nincs valóságos, a képzést is érintő szakmai eredménye, hozadéka, azok kimerülnek egy-egy kölcsönös kirándulásban, egymás meglátogatásában. Programot kell indítani az oktatási intézmények vezetői számára a másik ország magyar oktatásügyének megismerésére, az erre irányuló tanulmányutakra, támogatni kell a partnerkeresésre, a közös képzési projektek kidolgozására vonatkozó együttműködési terveket. A külhoni és a magyarországi magyar oktatásügy szereplői, intézményei – különösen a közoktatásban – általában nem rendeződnek közös hálózatokba. Éppen ezért rendkívüli jelentősége lenne a már működő oktatási szereplők közös hálózattá szervezésének. Ez elsősorban nem azt jelenti, hogy külhoni intézmények tagok lehetnek egy-egy magyarországi súlypontú szakmai vagy civil szerveződésben, hanem azt, hogy minél több határon átnyúló közös, magyar–magyar projekt valósul meg, minél több intézménynek nyílik külhoni filiája, vagyis csupa olyan aktivitás történik, amely végsősoron a magyarországi és külhoni oktatási szereplők minél nagyobb számának minél szorosabb összenövekedését eredményezi. Serkenteni kell a mobilitási projekteket, vagyis elsősorban a szak- és felsőoktatásban a magyar–magyar részképzések, oktatói és diákmobilitási programok előtérbe helyezését. 3.3.3. Prioritás Magyarországon a külhoni magyar oktatásnak A magyarországi oktatásirányítás és -finanszírozás különböző színterein a külhoni magyar oktatásügy képviselete nem elegendő, így információtól és lehetőségektől esik el a szakterület. Olyan ágazati struktúrákat kell kialakítani, amely biztosítja azt, hogy a külhoni magyarság oktatásügyének szempontja minden forrásnál és ágazati területen (és nem csak a szorosan vett oktatás területén) magas szintű képviselettel illetve felelőssel rendelkezzen.
22 Az Apáczai Közalapítvány vonatkozó kutatása szerint csupán minden hetedik magyarországi szakközépiskolának van külhoni magyar tannyelvű szakközépiskolával kapcsolata, és az esetek többségében az is kimerül 2-3 évenkénti néhány napos cserelátogatásokban. Diákok áttanulására (például hogy a szakképzés gyakorlati fázisában a sepsiszentgyörgyi cukrászipari tanuló Budapesten, míg a budapesti faipari tanuló Gyergyószentmiklóson végezze szakmai gyakorlatát) alig akad példa.
16
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Csete
Örs:
6:58 AM
Page 17
Növekedés,
biztonság,
egység
4. A végrehajtás öt alapelve Rögzíteni illik végezetül, milyen alapelvek, feltételek teljesülését látom kívánatosnak a tanulmányban jelzett célok megvalósításhoz. Az első alapelv annak elismerése, hogy kizárólag csak Magyarországnak van akkora anyagi és politikai erőforrása, hogy a jelzett nemzetpolitikai célok hatékony megvalósítását előmozdítsa. A felsorolt problémák magyar problémák, ezért azok bármiféle megoldásában a szomszédos országok kormányai nem érdekeltek, és némi túlzással élve úgyis mindegy, hogy mit cselekszünk, azt támadni fogják. A második alapelv, hogy helyre kell állítani a magyar közigazgatásban a külhoni téma presztízsét, ennek egyik lépése egyrészt a terület állandó, a lehető legmagasabb szintű (kormányzat előtti) képviselete, másrészt annak elérése, hogy a „külhoni szempont” hassa át és hálózza be a magyar közigazgatás teljes rendszerét, tagolódjon be abba, azaz minden állami intézménynél és forrásnál legyenek a külhoni témának megfelelő szinten akkreditált, elkötelezett és szakértő referatúrái, referensei. A harmadik alapelv annak felismerése, hogy a nemzetpolitika külhoni vonatkozásait megvalósító legfontosabb szakpolitika az oktatásügyi politika. Éppen ezért ennek a területnek kell rendelkeznie a nemzetpolitikai célkitűzéseket valóra váltható eszköz- és forrásrendszer döntő részével. Az oktatási terület dominanciáját azért tartom mindenek előtt valónak, mert az oktatás a magyar identitás fenntartásának és fennmaradásának legalapvetőbb ágazata. A jelenleg rendelkezésre álló erőforrások szétaprózását és így valódi tartós eredményeket nélkülöző támogatási-fejlesztési rendszert újra kell definiálni, különös figyelemmel az oktatásügyi szakpolitika súlypontúságára. Ezen belül meggyőződésem, hogy a területre mozgósítható összes forrás 90 százalékát nagyobb, országos jelentőségű oktatási projektek megvalósítására kell mozgósítani. A negyedik alapelv, hogy a pénzforrásokhoz kapcsolódó döntés-előkészítésben és a tényleges döntésekben a mára korlátlanul eluralkodott – és részben a koncepciótlanságot leplező – szubszidiaritás elvét a jövőben a jelenleginél korlátozottabban kell alkalmazni. Ezt az elvet a nemzetpolitikában leegyszerűsítve úgy értelmezik, hogy „a külhoni ügyekben döntsenek a külhoniak”. Nem vitatva ennek számos politikai és ágazati igazságát, jelzem, hogy a magyarországi állami forrású támogatáspolitikában ennek az elvnek a mechanikus alkalmazása olyan kétes helyzeteket és visszásságokat eredményezett,23 amelyeket éppen a Így a Szülőföld Alap oktatási pályázatai kapcsán a nyertesek személyére javaslatot tévő testület az „oktatási kollégium”; ebbe a budapesti minisztériumok képviselői mellett a külhoni magyar pártok delegáltak tagokat. Például az erdélyi pályázatokról szóló döntéseknél szinte kizárólagos befolyása az egyetlen erdélyi delegáltnak van, mivel a kollégium magyarországi köztisztviselő tagjainak – hasonlóan a felvidéki, délvidéki és kárpátaljai tagokhoz – sem helyzet-, sem mélységi terepismeretük nincs Erdélyben. Megszavazzák tehát az erdélyi kollégiumi tag előterjesztését – az pedig cserébe megszavazza a más országok képviselőinek előterjesztéseit. Gyakorlatilag egyszemélyi a döntés-előkészítő javaslattétel, amelyet a papíron „döntéshozó” politikai vezető nemigen szokott felülbírálni. Mivel a MEH illetékesei is érezték, hogy a rendszer rossz, a közelmúltban előírták a külhoni kollégiumi tagoknak, hogy előzetesen egyeztessék szélesebb (szakmai) körben a javaslataikat. Ez azonban továbbra sem kötelez senkit semmire. A szakmai felelősséget elmosó, Magyarországon számonkérhetetlen, gyakorlatilag egyszemélyi javaslatok aztán számos esetben a pénz –
23
17
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 18
Kommentár • 2010|2
külhoni – politikán kívüli – közvélemény ismer és nehezményez24 a leginkább. Nem arról van szó, hogy a jövőben ne kellene megkérdezni az érintett külhoniakat, azonban kizárólagossá sem válhatnak az ő szempontjaik.25 Igenis vannak olyan nemzeti jelentőségű ügyek, ahol nemcsak az erőközpont, hanem a tényleges döntés súlya és felelőssége is Magyarországon kell legyen. Alapelv, hogy regionális érdekek nem írhatják felül az egységes nemzetpolitikai szándékot.26 Az ötödik alapelv, hogy a növekedés–biztonság–egység nemzetpolitikai céloknak az oktatástól a gazdaságfejlesztésig a fejlesztés minden szegmensét át kell hatniuk, pontosabban csak azok a projektek a jók és támogatandóak, amelyek a nemzetpolitikai célok megvalósulását szolgálják. A korábbi gyakorlatoktól eltérően a források felhasználásának hatékonysága csak akkor növelhető, ha a forrásfelhasználásra előzetes, több évre irányokat kijelölő koncepció készül. Ez alatt az idő alatt azonban olyan struktúrákat kell megalkotni, olyan folyamatokat kell beindítani, amelyek a későbbiekben minden magyar kormányzat számára kötelező és irreverzibilis jellegűek, és amelyek biztosítják a megindított projektek folyamatosságát.
5. Vízió 2010–2020 Mindenekelőtt magunkkal kell megbékülnünk. Növekednünk kell, biztonságot kell adnunk azoknak, akik hozzánk tartoznak, és egyként kell tekintenünk egymásra. Ez az első lépés, amelyre egy évtized talán elegendő. És ha már magunkkal jóban vagyunk, mert növekszünk, mert biztonságban érzik magukat a mieink, és mert tapasztaljuk mindnyájan, hogy összetartozunk, akkor jöhet a második lépés. Akkor lesz valódi esély arra, hogy megbéküljünk a történelemmel és szomszédjainkkal.
konfliktust kerülő – szétaprózásához („kapjon mindenki egy kicsit, akkor senki sem fog panaszkodni”), vagy egy-egy kiemelkedő összegű (tipikusan külhoni politikai hátszelű) támogatáshoz vezetnek. 24 Más kérdés, hogy mélyen hallgat róla, mert attól tart, ha véleményének hangot ad, bizonyosan nem részesül egy ideig az amúgy is szűkös forrásokból. 25 Kizárólag a kis összegű (1000 euró alatti) pályázatok esetében értek egyet azzal az elvvel, hogy a döntések helyszíne a külhonban legyen, külhoni döntéshozókkal. Azonban ezek a pályázatok tipikusan lokális ügyek kezelésére alkalmasak, míg ez a tanulmány éppen a magyarság számára globális ügyekre kívánja felhívni a figyelmet. Bízom benne, hogy a jövőben a források zöme ez utóbbi jellegű ügyek megoldására hasznosulhat. 26 Még akkor sem, ha a régió adott esetben Magyarország.
18
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 19
Kommentár • 2010|2 – Széchenyi 150
Eőry Áron A TITKOS CÍMZETTEK avagy gróf Széchenyi István utolsó politikai intelmei Bevezetés Az Intelmek relevanciája Jelen dolgozat gróf Széchenyi István Béla fiának írt Intelmeit mint a politikai gondolkodás termékét szeretné tüzetesebben megismerni és megismertetni. Kétségtelen, hogy Széchenyi 1850-es években született, politikai célú munkái sorában merőben atipikusnak tetszik ezen nevelő célzatú könyvecske. Kilógni látszik a sorból, amelyben egyik politikai gúnyirat követi a másikat. Ezek mind okkal kínálkoznának boncolásra, hogy felmutassák a visszavonult Széchenyi1 politikai gondolkodásának komplett tünetegyüttesét. Annál izgalmasabbnak ígérkezik egy, azoktól jellegében elütő munkáról beláttatni, hogy a többivel rokon vonásokkal bír. A továbbiakban igazolni kívánt megérzésünk szerint az Intelmek nem egyszerűen az utódnevelés eszköze. Ha még utánpótlás-nevelést mondanánk, nyomban közelebb járnánk a valósághoz. Feltevésünk szerint e munka ugyanis nem más, mint egy motivációs buzdítvány, amely a politikai öntudatra ébredést és atyjának engedelmes segítőtársául szegődést elősegítő kettős céllal született. Mi több, talán nem is pusztán a formális címzett, Béla számára. Mellette (és egyben őrajta keresztül) a gróf a nekiülés jelenében, de még inkább közeljövőjében potenciálisan harcrakész új nemesi nemzedékeket szólítaná meg. Béla apropóján kívánná cselekvőképessé tenni és összekovácsolni a nemzet – felnőttlétük ajtaján kopogtató – ifjait. Nem vitatjuk el a konkurens értelmezéseket, mindössze annyit állítunk, hogy az Intelmek egy efféle olvasat nyomait pregnánsan magán viseli.
A hipotézis, a műfaj és az analógia A döblingi bő évtized második fele Széchenyinél a politikai reaktiválódás időszaka. Újólagos szellemi pezsgését egy magángyógyintézet rejtekéből próbálta kamatoztatni – „bolondok közt, bolondok álarcában”.2 Problémakezelő stílusa végletesen letisztult: „eszA témában KOSÁRY Domokos Széchenyi Döblingben c. monográfiáját (Magvető, Budapest, 1981) tekintjük alfának és ómegának. Lévén, hogy kutatásait meghaladni abszurd vállalkozás volna, ehelyett – azokat központi szempontunk megvilágításába helyezve – sajátszerű megközelítésünkkel szeretnénk eredményeit megtámogatni. 2 FEKETE Sándor: Széchenyi István, Móra, Budapest, 1968, 253. 1
19
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 20
Kommentár • 2010|2 – Széchenyi 150
közstílus, az van előtte, hogy kinél és mit akar elérni”.3 Látogatóiban felhasználható tájékozottságú két lábon járó eszközöket is látott, függetlenül attól, hogy közéleti személyiség vagy épp családtag volt az illető. Elméjében ők egy részenként beprogramozható gépezetet alkottak, ám ez bennük aligha tudatosulhatott. A bezártság tehát új stratégiát kívánt: „Hogy megtegye, amit tennie kell – szövetségesre van szüksége. Szabadon mozgó karra, lábra, öntudatra. Fiatal erőre, akinek átadhatja keservesen megszenvedett tapasztalatait, s aki majd az ő intenciói szerint fog cselekedni a »szabad világban«, az elveszett Édenben, ahonnét ő maga kiűzetett.”4 Béla is apja egyik gyakran foglalkoztatott meghosszabbított karjának számított a kiosztott feladatok és küldetések készséges végrehajtójaként. Széchenyi mindenekelőtt egyik legfontosabb asszisztenseként tekintett a fiúra, akivel legalábbis középtávra lehet tervezni, és akiből felszíni reménye szerint idővel talán politikai életművének folytatója válhat. Ebből a szempontból a fiúnak szánt életpálya megértetése, jelentőségének átéreztetése és elfogadtatása érdekében szerkesztette papírra az Intelmeket. És nem véletlenül beszélünk szerkesztésről, mert úgy találtuk, hogy a lobbanékony Széchenyi győzködő szavait ezúttal nem valamiféle rendezetlenül kanyargó rögtönzése táplálta. Ennyiben kibővítendőnek és hangsúlyaiban felülbírálandónak gondoljuk a nagyszerű Németh László azon kijelentését, miszerint ezen felhívó elmélkedéseit csupán „szíve és tolla gyakorlatául”5 intézte volna Bélához – és ismételjük: talán a hozzá hasonlókhoz is. Ezen a ponton szükséges a választott forma kérdését röviden érintenünk. Széchenyi korára a király-, majd fejedelemtükrök, később a parainesisek műfaji vonulata mindvégig sajátos differentia specificát hordozott. Az uralkodó-várományos sarjak beavatási kiskátéjaként az exkluzivitás látszata mögött egy ünnepélyes dokumentumról volt szó, amelyet a szerzője ex offo fontossága okán – ha az érdemes írástudók szűk körében is, de – nyilvánosnak és megőrzendőnek tartottak. Ehhez járult még az illusztris megfogalmazójának azon óhaja, hogy az adott szöveg az utókornak fennmaradó érdemes hagyatéka szerves részét képezze.6 A helyzet a monarchiák hanyatlásával fog alapvetően módosulni. Pontosabban már áttérésükkel az alkotmányos és parlamentáris ellensúlyokkal való működésre. A változó körülmények demokratizálják, egyben súlytalanítják is a műfajt. Az alattvalói notabilitások is érte nyúlnak, amivel együtt azonban – a polgári nyilvánosság kibomlása ellenére is – vész majd a publicitása. A magánérintkezések paravánja mögé lépő intelmek már egy species letűnésének kezdete.7 Széchenyi prima facie úgy tűnik, bizalmas üzenetként tisztelte meg Bélát az Intelmekkel, magánlevelezésük terjedelem által indokolt, rendhagyó részeként. De annak téNÉMETH László: Széchenyi [1942] = UŐ.: Az én katedrám, Magvető–Szépirodalmi, Budapest, 1969, 453. FENYŐ Ervin: „Tegyél amit akarsz, kövesd csillagodat!” = Gróf SZÉCHENYI István Intelmei Béla fiához [1857; a továbbiakban: Intelmek], ford. Kovács Ilona és mások, Magvető, Budapest, 1985, 298. [Az Intelmek idézeteinek oldalszámait a főszövegben, zárójelezve hivatkozzuk.] 5 NÉMETH: I. m., 542. 6 Erről részletesen lásd pl. HARGITTAY Emil: Gloria, fama, literatura. Az uralkodói eszmény a régi magyarországi fejedelmi tükrökben, Universitas, Budapest, 2001. 7 A műfaj evolúciójának felfejtésében nyújtott útbaigazító közreműködéséért ezúton mondok köszönetet Szegedy-Maszák Mihálynak. 3
4
20
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Eőry
6:58 AM
Áron:
A
Page 21
titkos
címzettek
nye, hogy papírra vetette, és tette ezt állandó szanatóriumi szállásán – ahonnan a magyar közélet egyre várta a jelképes életjeleit, vagy akár a lelkesítő harsonaszót – legalábbis gyanakvásra ad okot aziránt, hogy egyedül a formálisan megnevezett egyetlen célszemély éjjeliszekrény-fiókjába vagy épp kézi dossziéjába szánta volna az írást. De a gyanú mindjárt bizonyossággá alakul, ahogy kiszűrjük a Béla példájából általánosító momentumokat a szövegből, amelyek rögtön politikai jellemformáló javaslatokra indítják Széchenyit. Ezek kapcsán eszünkbe juthat régi jó szokása, miszerint nincs az a specifikus témájú politikai vitairata vagy kiáltványa, amelyben ne találna helyet némi célzott magatartás-kritikának és átfogó szemléletformáló szándéknak. És még csak nem is a sorok közé rejtetten, hanem eszméltető célzatú kapcsolódó betoldások formájában, önálló bekezdésekként. Szemléltetésképp a Hitelt lesz érdemes leemelnünk polcunkról, szilárd viszonyítási pontunkká tennünk és szemezgetni a párhuzamokból.8 Az elkövetkezőkben a fenti állítások demonstrálására teszünk kísérletet.
Taglalat Választott módszerünk a politikai gondolkodás történetének tanulmányozójáé, amiként mindenekelőtt bizonyos járulékos perdöntő elemzési szempontokra kell figyelmeznünk. Az ezekre kapott egyértelműen beazonosítható válaszok teszik érthetővé és világossá a mű általunk vizsgált aspektusát. Kétségtelen, hogy az olvasatok zöme közvetlenül Bélára és az ő formálódó politikai pozíciójára vonatkozik. A szövegben sorjáznak a személykötött konkrétumok, melyek a politikai gondolkodó és meggyőzendő politikai ordonáncának összefüggésére szorítkoznak. Nem elhanyagolható ezek feltárása és diszciplínánk szemszögéből való értékelése – ezt is nézzük át először részletesebben a dolgozat folytatásában. Minthogy a kezdetben vázolt következtetésünkben Széchenyi címzetti köre kiterjesztésének helyességét helyeztük kilátásba, ezen tágított hatókörű mérlegvonásunkat szükséges alá is támasztanunk. Ezt a Hitel rövid magyarázó példáján keresztül kívánjuk megtenni. Mivel ezen – később bemutatott – verifikáló eljárásunkat eredményesnek érezzük, felhívjuk az olvasót addig is egy feltételes vállalkozásra. A kisvártatva tárgyalandó fejezetek Bélát érintő atyai megfigyeléseit próbaképp – kivéve a kiveendőket – transzponálja generációs jegyekké. A személyesített jellemzők ilyesfajta kivetítését gondoljuk ugyanis a szerző implicit törekvésének is. Mindez nem jelenti, hogy Széchenyi ne ragaszkodott volna a fiához kapcsolható és a megírást közvetlenül kiváltó valóságmaghoz. Lássuk, miről is volt szó.
8
Az összképünket gazdagító, találó ötletért hálás köszönet Schlett Istvánnak.
21
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 22
Kommentár • 2010|2 – Széchenyi 150
A konkrét ürügy A mű elejétől felrajzolt helyzetképben a szerzői értékelés szerint bizonyos dolgok szemet szúróan hibádzanak. Atyja szemében a huszadik életéve felé tartó fiú Bonnban töltött stúdiumai óta hátrányára változott meg. Időtöltései közt felszaporodnak a társasági mulatozások, puhul és züllik, megbízhatatlan és viselkedésében kiszámíthatatlanabb lesz. Széchenyi apránként össze is ír egy problémalajstromot. Béla izgága, türelmetlen, „szeleburdi”, olykor könnyelmű és felesleges tiszteletlenségekre ragadtatja magát – összefoglalóan: „naturalista” mentalitású. Vállalásai kedélyfüggőek, állhatatlan, elhalványul benne az elemi kötelességtudat is. Apját megtéveszti, mellébeszélésre hajlamos, introvertált. Gondolkodására „afféle Esprit des escalier” jellemző: „Neked, akárcsak nekem, lassan jár az eszed, ami sok tévedést és bajt okoz” (63). Nagyfokú tapasztalatlansága és apai ellenjavallat dacára megjelenteti egyik – legfeljebb asztalfiókba való – irományát. Továbbá „csiklandós”: a Széchenyi fiaként megelőlegezett-megörökölt hírnevében hiú szerénytelenséggel tetszeleg. Hanyag, előrelátása minimális, és mindennapjait mind többször a mihasznaság árnyékolja be. Hiányos mind a haza dolgaiban való tájékozottsága, mind önismerete („Benned minden metafizikai dolog még teljes káoszban van” [73]), emiatt érzékeny, válogatós, kényes ifjú vált belőle. Mindezek előidézéséért bizonyos általános törvényszerűségek mellett személyi felelősök is kerestetnek. A főbb okokat Széchenyi három egymást erősítő tényezőben véli megtalálni. Egyfelől a fiú fogadott nevelőinek egyike-másika (főleg Podhorszky Lajos) hipokrita és számító módon kezelte a cseperedő ifjút, sőt előfordult, hogy bántalmazta is, amire visszavezethető Béla zárkózottsága. Másik oldalról a felrótt anomáliákat-beütéseket életkori és örökölt sajátságnak is betudja, saját példájából kiindulva: „én nem feledtem el – szemben a legtöbb idős emberrel, akik éppen ezért nem tudnak igazságosak lenni a fiatalokhoz – ifjúkorom benyomásait. […] Én sem találtam a helyemet – minden komoly foglalatosságtól iszonyodtam.” (27) Harmadrészt önnön vétkességét is elismeri, amiért 1848 vége óta bentlakásos rehabilitációját családjától távol tölti és nem lehetett fia mellett fejlődését egyengető instruktorként. „A legnagyobb hiba abban van, hogy én tébolydában vagyok! Ha a helyemen lehetnék, akkor – biztosan tudom – a Te kedves, becsületes és fogékony lényedre nagyobb hatása lenne minden szavamnak, mint akár a Szentírásnak.” (108) Úgy érzi, tartós távolléte is közrejátszott abban, hogy Béla nem kapott hiteles visszajelzéseket: éles és pontos helyreigazításaival, ellenmondásaival, felvilágosító magáraébresztéseivel nem volt módja kijózanítani fiát.
A gyógyszer Ebben a helyzetben tennivalók sora szükségeltetik a kisiklott dolgok helyrezökkentésére. Feledtetendő korábbi mulasztásait, Széchenyi kötelességének érzi, hogy gondnok22
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Eőry
6:58 AM
Áron:
A
Page 23
titkos
címzettek
ként bekapcsolódjon a teendők abszolválásába. De nézzük, milyen feladatokat is mond tollba fiának. Pénzügyi jártasság szerzése; hazai közéleti és társadalmi viszonyok obszerválása és megértése; elvszerűség és önparancsolási képesség kifejlesztése; tudatos és rendezett életvitel (mert „minden emberi tehetség, akár testi, akár lelki, csak szüntelen gyakorlással, tréninggel érheti el legmagasabb fokát, legnagyobb fényességét” [70]); megházasodás („most rögtön, vagy 2, 3, 4 éven belül, amint a legjobb alkalom kínálkozik, – és több nyomós okból Angliában kellene keresned élettársat” [57]); vagyonosodás (“Törekedjél jómódra” [100]); kapcsolatgyűjtés. Ezeken kívül még egy maroknyi olyan kívánalom, amelyek mind az önellenőrzésre szoktatást és annak elmélyítését szolgálják. Ezek: egy naponta forgatandó, „erkölcsi sorvezetőül” ajánlott Pantheon nevezetű önvizsgálati papíros („Itt minden kérdésben el kell mélyedni, elmélkedni kell rajta, s különösen ott kell magunkat tökéletesen megvizsgálni, ahol gyengének érezzük magunkat” [73]); rendszeresen vezetendő „számadás” („hogy jó gazda váljék belőled” [76]); valamint az időgazdálkodás megszelídítésére-kézbentartására szolgáló diárium-típus (amelynél a rendeltetés, hogy „rendkívül tanulságos legyen, éspedig nemcsak annak, aki vezeti, hanem mások számára is” [90]). Utóbbihoz árulkodó Béla egyik naplóoldala, melyben záró tanakodása közben megemlíti: „de hiszen én az apámnak írok”.9 Futólag még hozzátehetjük, hogy mintegy peremfeltételként minden eddigihez, Széchenyi erős és egészséges szervezetet, konszolidált életmódot ír elő Bélának. A fiú aprólékos szemmel tartására példa egy feleségéhez írt levelének Béla aktuális állapotára tett megjegyzése: „Elégedetlen vagyok a kézhez vett súly- és mértékjegyzékkel. Bélát nehezebbnek hittem! Akrobatának vagy modern Herkulesnek túlságosan könnyű.”10
Mindent a cél érdekében – amitől átfogóan is politikai… Megismerkedve az Intelmek szituációs alapképletének főbb elemeivel, már csak az ezeket összekötő fogalmi kapocs hiányzik. De nem sokáig, ha észrevesszük a legtöbbször strigulázható visszatérő alkatelemet, ami a helyenként már a mögöttes politikumot is látni engedi. Az általa felírt receptet nagyjából és egészében egy fő mozzanat keretezi, aminek jegyében párosítja a hozzávaló orvosságokat: az előkészület. Tudatosítására a szerző ismétlődően hozza szóba: „Tudhatod, ha a diák nem készül fel jól – egész biztosan nyomorúságosan vizsgázik” (31); „a jövőre kell felkészülni!!! […] sokoldalúan […], s e munkánkat egy napig, egyetlenegy óráig sem szabad halogatni; mert különben lehetetlen, hogy annak idején akár csak tűrhető szerepünk is legyen, semmiféle sem lesz, vagy egészen »hitvány«” (33–34); „Mindent ki kell előbb tervelni, elő kell készíteni, megalapozni. Különösen a politikában, s hát még akkor, mikor egy 9 10
Széchenyi Béla válasza az 1857. november 6-án kelt emlékiratra = Intelmek, 268. Széchenyi István 1857. október 30-i, feleségéhez írott levele = Intelmek, 206.
23
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 24
Kommentár • 2010|2 – Széchenyi 150
haldokló, – mindenesetre nagyon beteg nép megmentéséről van szó! Ezerféle dolgot kell ott meggondolni, elrendezni, előre kidolgozni!” (56) De miről is van szó? Egy helyütt expressis verbis és részletekbe menően fogalmaz: […] készülj fel arra a boldog lehetőségre, hogy megragadhasd hazád számára az esetleg kedvező pillanatot, és hogy talán az a legnagyobb szerencse érhessen, hogy azt hosszú évekre elnyújthasd; – de addig is szenteld magad valami komoly dolognak. Vizsgáld meg hajlamaidat; vedd fontolóra kötelességeidet, teljesítsd őket lelkiismeretes pontossággal, s akkor olyan nyugalom, olyan jóleső érzés fog eltölteni, amit nem ismersz, amit soha sem ismertél, amit te csak most fogsz – ha követed az én becsületes tanácsomat – boldog meglepődéssel először megismerni. (99)
Úgy hisszük, mogyoróhéjba tömörítve bár, de ebben szinte minden fontos komponensre kitér, amiket mi korábban egyenként igyekeztünk kibontani és felmutatni. Hiszen a praxisban űzendő minden egyes megszabott tevékenységével példát mutathat. És egyetlen invariánsként az elsődleges talaja mindezeknek – a non plus ultra – a honszeretete kell legyen. „[…] mely tulajdonságodnál, a nemes hazafiságnál nem ismerek magasztosabbat; mert aki valóban hű marad nemzetéhez szerencsétlenségében is, abban bimbózik és virágzik mindama polgári erény, mely az embert félistenné magasztosítja!” (67) Ha már így áll, akkor az erről néhány ízben bátortalanul, de egyetértően szándéknyilatkozó Bélára életküldetést is bízna: „Neked kellene talán még élő, de mindenesetre mélyen megalázott és segítségre szoruló néped erős támaszává is lenned!” (79) Ne zavartassuk tehát magunkat a névmási szerkezetektől. Mintha csak Béla fián keresztül kívánna szólni a hasonlókhoz is. Beszélői szerepéről annyit mondhatunk, hogy ahogy a korábbi életszakaszaira is jellemző volt, úgy most sem valamely érdekcsoporthoz tartozóként szólal meg. Önálló, aki saját pártján áll. Ezen belül pedig hol atyai, hol meritokrata, hol élettapasztalt énjét engedi szóhoz. Mindet valahol a magyarhonra adaptált nemzeti „liberalis” pozíció tartományában. Széchenyi központi problémaként a mind apolitikusabbá váló (társadalmi státusát tekintve de facto hatóképes) ifjúságot látja. Akik révén a magyar nemzet ellensége önmagából kerülhet ki, ha a felnövő nemzedékek hagyják magukat elidegeníteni a lehangoló birodalmi közviszonyok által, és az elkanászodást választják. Ez esetben ugyanis egy jövendő kedvező politikai szélirányváltozás is tehetetlenül és felkészületlenül találná a nemzet potens részét, amely így aligha tudna élni az (újra)adódó szabadságfokkal, vagy horribile dictu: rabigában kényszerülne maradni. Nélkülük nincs liberális államot építő jövő generáció, márpedig ők a dorbézolásaikkal épp teljesen elszoknak a haza lényegi közügyeitől, és elvágyódnak szebb és jobb vidékekre. Okvetlenül felrázandók tehát felelőtlen szendergésükből, akárcsak az 1848 előtti évtizedekben osztályostársai, „a pöff és a fesz” urai.
24
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Eőry
6:58 AM
Áron:
A
Page 25
titkos
címzettek
Hitel, Intelmek: a közös nevező Ahogy ígértük korábban, érdemes visszapillantanunk Széchenyi Hitel című korszakos jelentőségű munkájához,11 mely a témafelvetések bámulatos változatosságát tartogatta olvasóinak. „A hitel hiányán s annak következményein messze túlnyúlva foglalkozik [a] gazdasági élet számos problémájával, beszél a politikáról, erkölcsről, nevelésről, ízlésről, életmódról stb., belebocsátkozik elméleti – antropológiai, történetelméleti, közgazdaságtani, jogelméleti stb. – fejtegetésekbe”.12 És mindezt teszi úgy, hogy kitűzött célja szerint „Most csak pénz, kereskedés ’s gazdaságbeli tárgyakat kivánok fejtegetni, ’s igy általányosan csak azokrul lesz szó” (xix). Gondolatai mégis elindáznak majd didaktikus tűnődések és morálfilozófiai ismeretterjesztések irányába. De ne gondoljuk ezt fegyelmezetlenségnek, se pedig l’art pour l’art betoldásoknak. A látszólag már-már nemzetkarakterológiai ítéletek voltaképpen fejcsóválásos állapotrajzok. Amik arra indítják, hogy némi erkölcsi tápoldatot is csepegtessen munkájával a haza fiainak szívébe-elméjébe. Nem önmagáért való említések ezek, hanem nagyon is tudatosak és célirányosak a nemzeti felemelkedés aspektusából. Széchenyi így konstatálja és magyarázza ezek kihagyhatatlanságát a szövegből: Ha az eddig előadottakra visszanézek, annyi külön szin ’s olly mindenféle tárgy tünik magam elibe is, hogy a’ zavarosan eltagoltbul valamennyire türhető egészt alkotni valóban mesterségnek tartom. Azonban a’ legtulabb csapongó ’s a’ fő tárgytul majd egészen eltávozni látszó eszméltetéseket is azon szándékbul ’s olly meggyőződéssel hoztam itt ott elő, hogy azok csekély munkám velejét ’s philosophiáját tán érthetőbbé tehetik, ’s reméllem szorosb vizsgálat után úgy fog találtatni: ’hogy legkisebbet se akartam hijába mondani, ’s tán csak ügyességem nem volt elegendő, minden beiktatott okoskodásimat egyetlenegy pontra intéznem ’s egyesítnem. (185)
S hogy miféle honi kilátások felhőzték lelkesedését? A morgolódó apátiáé, a kapituláns szellemiségé, a rezignált levertségé. „Hol pedig a’ nemzetiség semmivé vált, hol a’ lakosok elkorcsosodtak, vagy hol a’ nemzeti szellem és sajátság hiábavalóságokon, gyermeki bábokon alapul már, ott, ha a’ sokaság vakságában nem is gyanitja, keserü, de csalhatatlan tekintettel nézi a’ gondba merült hazafi, miképp folydogál le szemenkint a’ hátramaradt kevés fövény a’ nemzet életórája üvegszelenczéjébe.” (162–163) Hasonlóan ártalmas és helytelenítendő jelenségekről számol tehát be a társadalmi-nemzeti jövő szempontjából, mint majd egy bő emberöltővel később. Az ő korábbi gyorsleltára szerint a következő immateriális hátrányok volnának visszaszorítandók: „kevesb egoismust, ’s egy részrül a legalaptalanabb hiuságot, más részrül a’ határnélküli hajlékonyságot, alattvalók iránt dölyföt, előljáró előtt porban-csuszást, kevesebb előitéletet, balvéleményt, tudatlanságot, féktelen betyárságot ’s a’ t. – magunknak képzelni, mint a’ mily11 Gróf SZÉCHENYI István: Hitel, 1830. [Az 1984-es reprint kiadást használtuk: Közgazdasági és Jogi, Budapest. Az oldalszámokat a főszövegben, zárójelezve hivatkozzuk.] 12 SCHLETT István: A politikai gondolkodás története Magyarországon [1996], Rejtjel, Budapest, 2004, 369.
25
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 26
Kommentár • 2010|2 – Széchenyi 150
lyen ’s mennyi valósággal találtatik honunkban” (241). Ebben a közegben az „észtehetség, példa ’s a’ természet örök törvényei alig kaphatnak a’ sok szívköd, hiusági gőzölgés ’s elmesetétség közt napvilágra!” (258) Mi tehát a teendő? A kulcsszó ismerősen cseng majd az Intelmek után: „Minden idomítástul, elkészitéstül függ!” (248) Tartalma szerint: „Csinosítsuk értelminket, terjesszük tapasztalásinkat, keressük fel a’ tudóst, társalkodjunk az elmetehetőssel, nagyobbítsuk könyvtárinkat, jutalmazzuk a’ tudományokban, művészetekben fáradozót, haladót […] ’s emeljük hazánkat dicsöbb nemzetek sorába!” (263) Ebben a kontextusban is a hazafiként munkálkodás édes fáradozásaiért száll síkra: „Nem öli azt unalom, kevés lesz annak a’ 24 óra ’s nem untatja azt a’ kora nyári hajnaltámadat, ki honja ügyében fáradoz. A’ legszentebb kötelesség teljesitésének érzése tölti be az élet minden helyezetiben édes megelégedéssel a’ hív hazafit, legyen herczeg, legyen zsellér!” (135) Mert egy hatóképes magyar nemes reflexszerű kötelességként kell érezze, hogy „mennél hátrább van hazája, annál inkább tartozik annak elővitelén fáradozni” (165). Ezen látszólagos mellékszálak valójában összeabroncsozzák a munkát. „A Hitel ezekről is szól, és a »kitérők« sokszor fontosabbak – terjedelmesebbek is – mint az alaptéma.”13 Úgy véljük, szembeötlő a ténylegesen előtérbe kívánkozó üzenetek rokonsága a Hitelben és az Intelmekben. Előbbiben további érdekesség, hogy egyes tételeiből levezethető az Intelmekben – és Intelmekkel is – gyakorolt felelős magyar atyai magatartás: „kötelességünk […] olly lényrül gondoskodnunk, mellyet mi idéztünk életbe, ’s mellynek szerencséje ’s nyomorúsága nagy részint kezünkben van” (50). A mágnás főnemesség utódai iránti feladata: „kitörülhetetlen betükkel sziveikbe vésni, hogy csak erkölcsi szép és jó nemesíthet valóban ’s hogy mennél magasb a’ születés, mennél nagyobb a’ vagyon, annál jobb ’s hivebb szolgálatot vár a’ haza, vár a’ király. Illy aristokratia a’ thronus igazi támasza, illy öröködés a’ nemzet fénye!” (209) Fia(i) vezetgetésének lelkiismereti kötelme már ekkor mély meggyőződésként élt az apaságra még talán csak gondolatban készülő Széchenyiben.
„…jövőnk a jelenben fekszik” A fenti megállapítást a leckét kellőképp megtanult Béla naplójegyzetében olvashatjuk.14 Akinek példáját extrapolálva beszél Széchenyi a lébec-ifjak káros léhaságairól, ekképp egyfajta rendszerkritikáját adva az arisztokrata fiatalságnak. Az ő ostorozásukkal és az önművelésre, független életvezetésre ösztönzésükkel akárha Kemény Zsigmond nemzeti polgárosodást kampányszerűen előmozdítani célzó munkáihoz, kezdeményezéseihez csatlakozna. A különbség csak annyi, hogy Széchenyi elsőrendűen a felsőbb társadalmi rétegeket stimulálva teszi ezt. Fájó hiányát érzi az intézményesített lelki mankóknak a hazában: 13 14
Uo., 370. Széchenyi Béla magyar nyelvű naplójegyzete = Intelmek, 191.
26
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Eőry
6:58 AM
Áron:
A
Page 27
titkos
címzettek
[…] ugyan miért nem létesültek még szellem-, vagyis inkább erkölcsgyakorló intézetek, ahol – vallásra való tekintet nélkül – mindenki gyakorolhatná a kötelességteljesítést, a helyes cselekvést stb., szóval minden erényt; […] ilyenféle lélekgyógyító intézet – – – nincs sehol; holott bizonyára több szellemileg, mint testileg elferdült és sérült emberfia népesíti be a világot […]. (370)
A História is válaszol – Zárszó És hogy a családi fejleményeket nem számítva még miért épp ekkorra időzítette Széchenyi az Intelmeket – tegyük gyorsan hozzá, a többi közvetlenebbül politikai célú írásművével együtt? Erre már javarészt a történelem adhat feleletet. Ekkoriban a kiinduló status quónk egy vérbe fojtott szabadságtörekvésű és alkotmányosan megkoronázatlan trónörökös önkényuralma által alávetett és igazgatott Magyarország – a Habsburg Birodalom hol több, hol kevesebb represszióval terhelt részeként. A csaknem zsarnoki gyakorlatot az 1851-es Szilveszteri Pátens még pro forma legalizálta is. Schwarzenberg herceggel az élen pedig a hatalmi politikának egy „jellemzően agresszív, nagyra törő, kalandor változatát”15 ismerhette meg a monarchia, és benne főként Magyarország. Ehhez gondtalan viszonyokat és külpolitikai háttértámasztékot az Oroszországgal való szívélyes és kellően elrettentő kézfogó nyújtott, ami biztosan tartotta távol az esetleges betolakodó szándékokat. A török területekért vívott krími háború azonban sok mindent felborít a birodalmi idillben. A Habsburgok a csatárláncba fejlődő nyugat-európai nagyhatalmakat látva már elijednek a cárral és országával való legkisebb közösségvállalástól is, és 1853-tól kezdve cserbenhagyólag hátat fordítanak addigi partnerüknek. Így a konfliktus végére időleges pontot tevő 1856-os párizsi béke után a szaldó: egy elvesztett szövetséges és semmi egyéb. Ausztria ezzel megindul a nemzetközi elszigetelődés útján, a még netalán kiengesztelhető Oroszország pedig belügyeivel kell bajlódjon évekig – az osztrák politika ellenségeinek tehát némi mozgástér nyílik. Egy röpke előretekintéssel pedig az egy éven belül a fejét felütő és Európára is lecsapódását ígérő amerikai gazdasági válságot is érdemes még megemlítenünk. Nos, nem véletlenül datálható erre az időszakra egyes jó szimatú magyar ellenállók fokozottabb mozgolódása, feltámadó nekiveselkedése a haza ügye előmozdításának. Kiki eltérő modorban és tervekkel: a vérmesebbek a rezsimet sarkaiból forgatták volna ki, mások inkább egyfajta hathatós működéskritikára16 fókuszáltak. Az előzőekben egy ez utóbbira hozható nem éppen szokványos példát kísérhettünk figyelemmel. Széchenyi ugyanis zömében a kormányerőket diszkreditáló pamfletjeivel KOSÁRY: I. m., 11. „[…] abban a leigázott helyzetben, amelybe süllyedtünk, és egy szívtelen, sőt mondhatni démoni kormányzat alatt, amely vámpírszorításával még a kérést és panaszt is belénk fojtja – sőt ráadásul kénytelenek vagyunk mind e gaztettért, amikkel könyörtelenül és minden jog ellenére majdnem hogy kétségbeejtettek, még köszönetet is mondani és hálatüntetéseket és hasonló komédiákat rendezni és alakoskodni.” (Intelmek, 106.)
15
16
27
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 28
Kommentár • 2010|2 – Széchenyi 150
és külföldön megjelentetett újságcikkeivel17 száll újra ringbe, amikkel igyekszik magamagát és másokat is keltegetni, energizálni.
Egyéb felhasznált források BABITS Mihály: A legnagyobb magyar. Töredékek Széchenyiről [Széchenyi István, 1936] = UŐ.: Esszék, tanulmányok, II., Szépirodalmi, Budapest, 1978, 503–511. BENEDEK Elek: Széchenyi István [1907] = UŐ.: Nagy magyarok élete. Válogatás, Gondolat, Budapest, 1979, 256–429. DIÓSZEGI István: A Ferenc József-i kor, Vince, Budapest, 1999. EÖRSI István: Széchenyi és az árnyak, Magvető, Budapest, 1973. FALK Miksa: Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála [1866], Magyar Elektronikus Könyvtár (http://mek.niif.hu/04700/04704/html/falkszechenyi0001.html). FALK Miksa: Összeesküvés a döblingi tébolydában [1879], Magyar Elektronikus Könyvtár (http:// mek.niif.hu/04700/04704/html/falkszechenyi0002.html). G. FODOR Gábor: A „politikai gondolkodás vizsgálata” mint autonóm „módusz”, Századvég 25. (2002/3.), 117–137. JUHÁSZ Gyula: Döbling [1923] = JUHÁSZ Gyula Válogatott művei, Szépirodalmi, Budapest, 1981, 343–346. KECSKEMÉTHY Aurél: Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála 1849–1860 [1866], Szépirodalmi, Budapest, 1987. KOSZTOLÁNYI Dezső: Cenki napló [1933] = UŐ.: Tükörfolyosó. Magyar írókról, Osiris, Budapest, 2004, 88–91. LÁNYI András: Egy Karamazov a fogalmak világában = UŐ.: A kettészakított üstökös. Széchenyi, Arany, Jókai, Görgey – négy történelmi esszé, Liget Könyvek, 1992, 5–52. NÉMETH László: Széchenyi [1946] = UŐ.: Drámák, életrajzi írások, Szépirodalmi, Budapest, 1981, 165–220. NÉMETH László: Levél Tímár Józsefhez [1956] = UŐ.: Megmentett gondolatok, Magvető–Szépirodalmi, Budapest, 1975, 254–268. SZABAD György: Széchenyi Döblingben, Valóság 1960/3., 36–39. SZÉCHENYI István: Napló, ford. Jékely Zoltán – Győrffy Miklós, szerk. Oltványi Ambrus, Gondolat, Budapest, 1978.
„[…] a sok tényező közül, melyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy fajtánk megmentessék a teljes megsemmisüléstől, kétségtelenül a legfontosabbak egyike azon vélemény, amelyet rólunk külföldön táplálnak […].” (Uo.)
17
28
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 29
Kommentár • 2010|2 – Műhely
Hatos Pál A NEMZEDÉK TAPASZTALATA A generációs feszültség történeti színeváltozásai az első világháborúig Mint levelek születése, olyan csak az embereké is. Földre sodorja a lombot a szél, de helyébe az erdő mást sarjaszt újból, mikor eljön a szép tavasz újra: így van az emberi nemzet is, egy nő, más meg aláhull. (Homérosz: Iliász VI, 146–149)* FÜLÖP:
Túl sokat Beszélsz már, Carlos arról az időről, Mikor apád nem lesz már. CARLOS: Istenemre, Csak arról, mikor férfi lehetek már – S ki a hibás, ha ez egyet jelent? FÜLÖP: Szép tisztség, amit mellettem, fiam Betöltesz: mint pontos percmutatója halandóságomnak, engem, apádat Életedért hálából a halálra Intesz csak egyre (Schiller: Don Carlos, II/1)**
A generáció mint tudományos probléma leginkább a fejlődéspszichológia és az empirikus szociológia tárgykörébe esik.1 Utóbbiéba is csak a legutolsó fél évszázad óta, amióta az iparosodott, jóléti társadalmakban a hagyományos családmodell felbomlása tömeges társadalmi jelenség, s a fiatalság kultusza olyan hatású, mely eszmetörténeti jelentőségén túl egyaránt erős politikai, gazdasági, társadalmi relevanciával bír.2 Történeti módszerként a Devecseri Gábor fordítása. Vas István fordítása. 1 Lásd a két világháború között megjelent úttörő munkát: Eduard SPRANGER: Psychologie des Jugendalters, II/1., Heidelberg, 1924; illetve Erik ERIKSON iskolateremtő műveit: Childhood and Society, New York, 1963; Identity. Youth and Crisis, New York, 1968. Itt kell megemlíteni, hogy a kulturális antropológia szemszögéből az első alapvetés Margaret MEAD: Culture and Commitment. A Study of the Generation Gap, Garden City, 1970, amely egyben a prefiguratív kultúra melletti manifesztum: a modern társadalmat jellemző felgyorsult változások teljes kulturális paradigmaváltást eredményeznek a generációs logika mentén: immáron – ellentétben a korábbi a naiv és hagyományos társadalmakkal – a gyermekek tanítják szüleiket, ahogy a jövőről alkotott kép determinálja a jelent. 2 Az időskor mint generációs probléma az utóbbi évtizedekben kezdi elfoglalni helyét a szociológiai vizsgálatokban, lásd Sara ARBER – Claudine ATTIAS-DONFUT: The myth of the generational conflict: the family and state in ageing societies, Routledge, London – New York, 2000. *
**
29
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 30
Kommentár • 2010|2 – Műhely
nemzedékek teóriája – bár az irodalomtörténet és -kritika legnépszerűbb, leginkább elterjedt narratívája a 19. század közepe óta – mindig gyanúban állt. Elsősorban talán azért, mert a strukturalista és a marxi ihletésű osztályelméletek vetélytársaként a generáció fogalmának egyfajta reakciós vagy arisztokratikus íze van, a középosztályi lázadást szimbolizálja, amelyhez ráadásul a történelmi materializmus optimista antropológiájával szemben mindig a csalódás vagy a ressentiment egy neme társul, nem véletlenül nevezte már Nietzsche is a pozitivistákat „csalódott romantikusoknak”.3 A következőkben mégis a nemzedéki probléma csak ez utóbbi, eszmetörténeti vetülete néhány jellegzetes vonásának felvázolására szorítkozom, s nem vizsgálom, hogy vajon a generációfogalom periodizációs-módszertani szempontból mennyiben lehet releváns a történeti stúdiumok szempontjából.4
A nemzedéki konfliktus antik és bibliai hagyománya A nemzedéki szakadás modern elbeszélései a klasszikus hagyomány alapító mítoszaihoz, a nemzedékek harcát elbeszélő mitologikus ősképekhez nyúlnak vissza. Hésziodosz költeménye az Istenek harcát már történelemként írta le, s mint ilyet alapvetően nemzedéki harcként értelmezi, igaz, nála az elbukó nemzedékek – lévén halhatatlan istenek – nem feltétlenül pusztulnak el letűnő hatalmukkal.5 Mégis Zeusz és Kronosz harca – ahogy később a klasszikus athéni tragédiában Laiosz és Oidipusz küzdelme is – egyszerre jeleníti meg a lázadás, a halál és a növekedés alapvetően összetartozó tapasztalatát. A mítosz ígérete azt sugallja, hogy végül bármelyik fiú megtörheti az atyai ellenállást és annak örökébe léphet, a legyőzött apáktól elorozva az apai hatalmat. A mítosz azonban arra is figyelmeztet, hogy a fiúi szerep sohasem cél, hanem átmenet, krízis, melynek dinamikája önmaga meghaladására irányul, az apai juss birtokába való kerülés, a patria potestas megszerzése által. A nemzedéki küzdelem tehát kettős mértékben is az erőszak jegyében áll, s általa determinált: az apák ellenében és a saját fiúi státustól történő szabadulás kényszerében.6 Ilyen értelemben fogalmazta meg a történetíró Thuküdidész és a filozófus Platón is a generációs dinamika destabilizáló jellegét, s örökítette át a nyugati gondolkodás politikatörténeti hagyományára.7 Platón tanítványa, Arisztotelész pedig a A generációs narratívát mint alapvetően férficentrikus problémát (apa–fiú viszony) az elmúlt évtizedek feminista irányzatai is hevesen támadják. Vö. Generation and degeneration. Tropes of Reproduction in Literature and History from Antiquity through Early Modern Europe, szerk. Valeria Finuccci – Kevin Brownlee, Duke UP, Durham– London, 2001. 4 Vö. Andreas SCHULZ – Gundula GREBNER: Generation und Geschichte. Zur Renaissance eines umstrittenen Forschungkonzept, Generatiowechsel und historischer Wandel (Historische Zeitschrift Beiheft) 36. (München, 2003), 1–23 és az ott található részletes bibliográfiával az elmúlt évtizedek releváns szakirodalmáról. 5 Arnaldo MOMIGLIANO: On Pagans, Jews, and Christians, Wesleyan UP, Middletown, 1987, 13. 6 A generációs konfliktus szerepéről a görög-római hagyományban lásd The Conflict of Generation in Ancient Greece and Rome, szerk. Steven Barmen, Grüner, Amsterdam, 1976, különösen Meyer REINHOLD bevezetését (The Generation Gap in Antiquity, 15–55). 7 Lásd különösen Nikiasz és Alkibiadész vitáját a szicíliai expedícióról (THUKÜDIDÉSZ: A peloponnészoszi háború VI, 12–18, ford. Muraközy Gyula, Osiris, Budapest, 2006, 422–428). Platón a Törvényekben és az Államban is a demokratikus és emancipációs politika következményeként említi a fiúk halványuló tiszteletét az apai hatalommal szemben. 3
30
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Hatos
6:58 AM
Pál:
A
Page 31
nemzedék
tapasztalata
nemzedéki konfliktus első pszichológiai magyarázatát oldja fel a „közép” dicséretében: a Retorika az ifjúság naivitását, tapasztalatoktól nem korlátozott önbizalmát, az anyagiasságot büszkén megvető indulatos becsvágyát szembesíti az időseknek az évek és az átélt kudarcok hatása alatt megnövekedett szkeptikus, sőt cinikus pesszimizmusával, mindenkivel bizalmatlan gyanakvásával és anyagi szempontokat érvényesítő gondolkodásmódjával. Míg Arisztotelész a fiatalságot az esztétika primátusa, addig az öregkort a hasznosság vezérelve alá rendeli, hiszen az ifjak „inkább választják a szép tettet, mint a hasznosat”, az öregek életét viszont a hasznosság irányítja, a „hasznosság ugyanis az egyén számára jó, a szép viszont egyetemesen”.8 Az öregek már „kelleténél önzőbbek”, ami „a kicsinyhitűség egy formája”. Az így kijelölt két szélsőség között Arisztotelész mégsem dönt a fiatalság javára, sőt állapotukat betegségként szemlélteti, amikor arról beszél, hogy az ifjak megkívánása „inkább éles, mint mély, olyasformán, mint a betegek éhsége és szomjúsága”. Számára a férfikor virágjában, az élet delén lévők a példaképek, akik a „nem bíznak mindenben, de nem is bizalmatlanok mindennel szemben; inkább mindent az igazság szerint ítélnek meg”. Az érett férfiak a fiatalság túlzásaitól és az öregek fogyatkozásaitól leginkább mentesek, és „ami azoknál túlzott mértékben van meg vagy hiányzik, az náluk mértékkel és megfelelően”.9 A görög-római klasszicizmus lehanyatlását követő két és fél évezredben a nemzedék fogalma közkeletűen a genealógiához kötődött. A genealógia kezdetei viszont legalább olyan mélyen gyökereznek a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás hagyományában, mint a görög-római klasszikus kultúrában. A nemzedékek folytonossága a leszármazás közösségét s vele együtt az Isten változást nem ismerő hűségét jelzi az Ábrahámnak adott ígérethez, s a választott néppel a Sínai-hegyen megkötetett szövetséghez. S a nemzedék ótestamentumi tanítása tovább él az Újszövetségben is. A Máté és a Lukács evangéliuma elején szereplő leszármazási táblák mutatják ki, hogy a Megváltó – a választott néphez tartozóan és az ószövetségi jövendöléseknek megfelelően Ábrahámtól és azon belül Dávid házából származik. A nemzedék ezáltal mint az idő Gondviseléstől elrendelt tagoltságának emberi mértéke szolgál az idő tapasztalatának értelmezésére. A nemzedék bibliai jelentéstára azonban ennél jóval szélesebb, az Írásban sokszor említik a „gonosz, romlott nemzedékeket”, velük állítja szembe Péter apostol a megtért hívők eszkatologikus hivatását, amelyben az üdvösségre meghívottak „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép”, kiknek feladata, hogy hirdessék „Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el” (1Pét 2,9). Bár az Ótestamentum alapja, a Tízparancsolat a szülők és az öregek tiszteletét tanítja – talán hellenisztikus hatásra –, Jób könyvében már ennek megkérdőjelezése – illetve legalábbis viszonylagossá tétele – is megjelenik Elihu, Barakeél fia szájából: „Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcsességet az évek sokasága! Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehelése, ami értelmet ad néki! Nem a nagyok a bölARISZTOTELÉSZ: Rétorika 1389–1390, ford. Adamik Tamás, Telosz, Budapest, 106–109. Rétorika 1390. Vö. még Lewis S. FEUER: The Conflict of Generations, Basic Books, New York, 1969, 27–30 illetve REINHOLD: I. m., 41–45 eltérő értékeléseit a generációs konfliktus antik politikában játszott szerepéről. (Feuer strukturális tényezőként, Reinhold pedig csak a válságkorszakok jellemzőjeként ismeri el.) 8 9
31
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 32
Kommentár • 2010|2 – Műhely
csek, és nem a vének értik az ítéletet.” (Jób 32,6–9) Hasonlóan az ószövetségi előzményekhez, az evangéliumokban is megtalálható a nemzedéki meghasonlás képe: „mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt” (Mt 10,35). Mégsem kapcsolódik ez a meghasonlás a nemzedéki konfliktus antik tematikájához vagy az elmúlás fátumához, ahogy nem előlegezi meg az ifjúság modern kultuszát sem. A lelki újjászületés egyetemes parancsa nem ad felmentést és nem privilegizál korosztályokat. Az öreg Nikodémusnak, a „zsidók főemberének” szkeptikus kérdésére: „Mi módon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? (Jn 3,5) Jézus János apostoltól felidézett felelete egyszerre töri össze az idő megszokott immanens képzeteit és az ifjúság látható, testi vonzóerejét: „A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született.” (Jn 3,8) A nemzedéki harc mítoszokból kölcsönzött evangéliumi képe alapvetően különbözik a mítosz narratívájától, mert nem ad teret és nem ítél a fiúi panasz és apai elkeseredés egymás mellett elbeszélő diskurzusainak, hanem a tanítvánnyá válás apákra és fiúkra, fiatalokra és idősekre nézve egyként drámai következményeket hozó döntésére szólít fel.
A nemzedék modern képzetei Azóta viszont, hogy a 18–19. század fordulóján az eszmetörténeti érdeklődés homlokterébe került, a nemzedék problémájának olvasatai az időbeliség és történetiség tapasztalatának radikális átértékeléséről árulkodnak, amelyben a genealógia harmonikus és egynemű szekvenciái helyébe a konfliktus és a krízis civilizációja lép. A leszármazás kronológiai rendjének biztos, Gondviselés- illetve sorszerűen adott determinizmusát az új kezdetek egyszerre ígéretes és szorongással teli bizonytalansága váltja fel. A nemzedék fogalma – igaz, változó tartalommal – ennek az ambivalens időtapasztalatnak kezdettől fogva az egyik sajátos instrumentuma. „Az ifjúság kertjébe visszalépni / És újraálmodni az élet álmát” – így biztatja elfojtott érzelmei újra megismerésére Schiller drámájában a huszonhárom éves Don Carlos, a lázadó trónörökös, a kívülálló az államrezon hideg kategóriáiba zárkózó uralkodót és egyúttal a hatalom magányába dermedt apát, Fülöpöt.10 A Sturm und Drang racionalizmus-kritikája az ifjúságot a szép kategóriáján keresztül övezte fel megváltó regenerációs képzetekkel, hogy mint hatalmon kívül álló váltsa meg a romlott társadalmat.11 Mint tudjuk, a kísérlet hiábavaló illúziónak bizonyult. Életére visszatekintve Goethe – a mozgalom Schiller melletti másik vezéralakja – mégis azt jelezte Eckermann-nak Napóleon és Byron példája nyomán, hogy a művészi vagy világhódító géniusz „termékeny tetteit” – minden ragyogó kivétel ellenére – fiatalon alkotja meg, melynek betöltésével ismét „semFriedrich SCHILLER: Don Carlos, második felvonás, első jelenet, ford. Vas István = UŐ.: Három dráma, Európa, Budapest, 1996, 183. 11 Lásd Joachim WHALEY: The ideal of youth in late eighteenth-century Germany = Generations in conflict. Youth Revolt and Generation Formation in Germany 1770-1968, szerk. Mark Roseman, Cambridge UP, 1995, 47–68. 10
32
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Hatos
6:58 AM
Pál:
A
Page 33
nemzedék
tapasztalata
mivé kell válnia” (Der Mensch muß ruiniert werden).12 A fiatalság és az alkotóerő prométeuszi mítosza a modernitás felgyorsult idejében, a kosellecki értelemben vett Sattelzeit időszakában (1750–1850) lett a történelmi tapasztalat átélésének és elsajátításának kiváltságos útja és eszköze, amelynek jogi megfogalmazása sem késlekedett. Az 1793-as francia forradalmi alkotmány 28. cikkelye kinyilvánítja, hogy a törvények hatálya időhöz kötött, azt „a nép felülvizsgálhatja, megreformálhatja és megváltoztathatja”. A törvények e szándékolt időbeli viszonylagosságát a nemzedéki érv legitimálja: egyetlen nemzedéknek sincs joga a jövő nemzedékét saját törvényeinek szolgaságába kényszeríteni.13 A forradalmi progresszió hasonlóan utópiát, a tudás és a boldogság felhalmozását ígérte a múlttal való szakításért cserébe, de már a nemzedék romantikus tapasztalata is melankolikus: a jelen idő – s azóta is minden jelen – átmenetiségének állandósuló érzésére panaszkodott, mint tette az öregedő Chateaubriand az 1840-es években a Síron túli emlékiratokban.14 A nemzedék modern képzetei sokszor merítenek ebből a kisebbrendűséggel kevert nosztalgiából, de mégis inkább a generációs feszültség dichotómiáját jelenítik meg, a folytonossággal szemben a megszakítottságot, mely egyszerre tagadja a felhalmozás és az átmenetiség ellentétes, mégis folyamatba rajzolható képét. A nemzedéki konfliktus alapmetaforája a mítosz időtlenségét ölti magára, de az apa és fiú közötti ősi, nemzedékeként megújuló antagonizmus archetipikus képe a 19. század utolsó harmadában – elsősorban Nietzsche és Wagner példája nyomán – új élményt, az ösztönök szabadító hatalmát tárja fel a fin-de siècle ifjúságának: a belső világ elementaritásáról szerzett pszichológiai tapasztalat elsőbbségét a historicizmusnak, a status quo védelmében fogant retrospektív teleológiája és a pozitivista szociológia racionális utópiái felett. Az ösztönök hatalma elsősorban az idősebb generációval szembeni lázadásban eszkalálódik. A bécsi modernség s általában a historicizmus tagadásában fellépő új művészeti, tudományos és kulturális törekvések legismertebb metaforája, az Ödipusz-komplexus Freud által kidolgozott elmélete. Valójában egy személyes, bár mélyen történeti szituáció fejeződik ki benne, a századközép, a Vormärz időszaka diadalmas liberális-racionális értékrendjének diszkreditálódása miatt érzett elégedetlenség és düh. A konkrét szituáció – az emancipatorikus liberalizmus és a nagynémet-gondolat elbukott szintézise az 1870-es évektől a duális Monarchia osztrák felében is színre lépő politikai antiszemitizmus következtében – eleven és fájó tapasztalatként a tragikusan végződő fiúi lázadás örök képében artikulálódik Freud nagyhatású teóriájában.15 Igaz, Freud sohasem szakadt el az apák felvilágosodásban gyökerező liberális eszményeitől s az ECKERMANN: Beszélgetések Goethével, ford. Győrffy Miklós, Európa, Budapest, 1989, 364–372. „Un peuple a toujours le droit de revoir, de réformer et de changer sa Constitution. Une génération ne peut assujettir à ses lois les générations futures.” Constitution de l’an I: „Acte constitutionnel du peuple français”, www.conseil-constitutionnel.fr/conseil-constitutionnel/francais/la-constitution/les-constitutions-dela-france/constitution-du-24-juin-1793.5084.html. 14 „Nous ne sommes que des générations de passage, intérmédiaires, obscures, vouées à l’oubli, formant la chaîne pour atteindre les mains qui cuilleront l’avenir.” Mémoires d’outre-tombe éd. du centenaire, Flammarion, Paris, 1950, IV/785. Idézi Yves VADÉ: Formes du temps. Introduction aux chronotypes = L’invention du XIXe siècle, szerk. Alain Corbin és mások, Kliensieck, Presses de la Sorbonne nouvelle, Paris, 1999, 198. 15 Vö. Carl E. SCHORSKE: Thinking with History. Explorations in the Passage to Modernism, Princeton UP, Princeton, 1998, 153–154. 12
13
33
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 34
Kommentár • 2010|2 – Műhely
ahhoz organikusan kötődő historikus racionalizmustól. De a psziché mélyen fekvő erőinek primátusa a felvilágosodás harmonisztikus, történelmi narratívája felett tartós örökséget támasztott. S ez a lázadás később, a modern nemzedéki harcban szinte mindig értékkonfliktussá és kultúrkritikává lett, amelyben a fiatalság állapota – s ez a megkülönböztetetten modern vonás – mint átfogó erény vagy reményteli várakozás kerül szembe az idősek megállapodott moráljával. Az ifjúság állapotának erényessége azonban a morál genealógiájának Nietzsche által elvégzett dekonstrukciójára épül, s nem a kanti etika örökségére. Az idősek tekintélyének esztétikai megkérdőjelezése jellemez azóta minden modern generációs lázadást, s vele együtt az ifjúság kultuszát – anélkül, hogy a klasszikus oidipuszi elbeszélésben és freudi interpretációjában egyaránt benne rejlő tragikus paradoxonra reflektálna, vagy a generációs szakadék végzetes dualizmusát az arisztotelészi „férfikor” mediációjával enyhítené. A nemzedéki harc narratívái mindig redukciók, akkortól kezdve, hogy a 19. század hatvanas éveiben az elnevezés – Die Jungen – az osztrák egyetemi Bursenschaftok nagynémet ambícióit állította szembe a dinasztiahű régi liberalizmussal, egészen az 1920-as évekig, Goebbelsnek a weimari demokráciát mint az „őszülők köztársaságát” minősítő gyilkos megjegyzéséig,16 s később is a ’68-as diáklázadások idején is vagy akár napjainkban.
A veszélyes élet modern mítosza Ösztönök, élet és fiatalság 19. század második felétől kibontakozó kultusza a pszichológia ahistorikus erőinek felfedezésén túl további két irányból kifejlődött ellenkultúraként határozható meg. A „hosszú 19. század” fejlődése – minden lehetséges politikatörténeti ellenvetés mellett is – a polgári mindennapok világát szívósan átalakító liberális világnézet sikeres térhódítását tapasztalta, amelynek legfőbb eredménye a polgári biztonságigény garantálása lett. A nemzedéki tudatosodás egyik korai megfigyelője, a bázeli történész, Jacob Burkchardt (1818–1897) szerint. „morálunk egésze lényegében a biztonságigény szerint tájékozódik, azaz az egyén – legalábbis általában – mentesül az otthona védelmét illető legsúlyosabb döntések alól”. Az agnosztikus és pesszimista Burckhardt a liberális vívmányok mögött a „business korát” látta elhatalmasodni, s lemondóan konstatálta, hogy „az úgynevezett »legjobb koponyák« az üzleti életbe áramlanak, hacsak szüleik eleve nem erre szánták már őket”.17 Ez a kor – Burkchardt saját kora – annak minden fennen hangoztatott optimizmusa ellenére visszataszító Burckhardt számára, benne ő és szavaira figyelő fiatal bázeli hallgatósága a tisztán szerzésre berendezkedett világot s a hozzá kötődő racionális rövidlátást látta, amelynek szükségszerű célja a mind teljesebb uniformizáció. Az itáliai reneszánsz szerzője arra emlékeztetett, hogy a polgári biztonság éppen azokban a korokban hiányzott feltűnő módon, amelyek „egyébként örök dicsőséget sugároznak és az idők végezetéig őrzik előkelő helyüket az emberiség történetében. […] Periklész kora Athénban olyan állapotokat tük16 17
Joseph GOEBBELS: Die Zweite Revolution. Briefe an Zeitgenossen, Zwickau, 1926, 5–6. Jacob BURCKHARDT: Világtörténelmi elmélkedések, Atlantisz, Budapest, 2001, 206.
34
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Hatos
6:58 AM
Pál:
A
Page 35
nemzedék
tapasztalata
röz, amelyeket napjaink higgadt és megfontolt polgára kikérne magának, […] mégis az életnek olyan érzése tölthette el az akkori athéniakat, amellyel a világ semmilyen biztonságérzete nem ér fel.”18 A dicsőség veszélyes világával ellentétben az egészen nyugalmas időszakokban „a magánélet behálózza érdekeivel és kényelmével az alkotásra termett szellemet és megfosztja nagyságától”.19 Burckhardt felismerte az ipari forradalom és a liberális jogkiterjesztés szintézisének következményét, az eljövendő tömegtársadalmat, és helyesen prognosztizálta azt, hogy mindez az élet elanyagiasodásához vezet, hiszen a tömegesen megfogalmazott igények elsősorban az anyagi javak fogyasztására irányulhatnak. Felismerése melankolikus volt, hiszen ez a folyamat a nagy személyiségek eltűnését is magával vonja: „Napjaink uralkodó pátosza – a tömegek vágya egy jobb életre – aligha sűrűsödhet össze egy igazán nagy alakban.” Nem meglepő, hogy Burckhardt – mintegy Nietzschét megelőzve – azt is szükségesnek vélte – s ezzel maga is a veszélyes élet vállalására buzdított –, hogy a „világtörténelmi mozgás időnként egy-egy taszítással megszabaduljon az elhalt életformáktól és a fecsegő reflexiótól”.20 Ehhez a századforduló szellemi életében egyre inkább elhatalmasodó várakozáshoz szervesen illeszkedett a progresszió vallásának, a nemzedéki meghaladás pedagogikus és progresszív eszményének fokozatos eróziója. Pedig a nemzedékek közötti elidegenedés érzése éppen úgy, mint a meghaladás lényegében harmonisztikus filozófiája, annak kívánatosságát sugallja, hogy a jövő határozottan különbözzék a jelentől. Csakhogy a progresszió hitvallásai egyre inkább egyfajta sztoikus agnoszticizmusba süllyedtek, melynek józan önfegyelme kevésbé hathatott példaként. Nem csak Freud egyes írásai és filozófiájának kései foglalata, A rossz közérzet a kultúrában (1930) sorolható ide. A pedagogikus racionalizmus utóvédharcának kifejező erejű dokumentuma Max Webernek a tudományról mint hivatásról 1917 novemberében tartott és 1918–1919 „forradalmi telén” publikált előadása. Weber – bár Nietzsche csodálója volt – a világháború tapasztalata által radikalizált ifjúsági mozgalmak irracionalista „érzületével” szemben szögezte le, hogy a tudományos munka a haladás menetébe illeszkedik: „a tudományos munka értelme az elavulás és felülmúlás dialektikáját rejti: minden tudományos »beteljesülés« új »kérdéseket« jelent és azt akarja, hogy felülmúlják és elavuljon […] nemcsak valamennyiünk sorsa, hanem valamennyiünk célja, hogy tudományosan felülmúljanak minket”.21 Az európai történelem s benne a tudás története nem más, mint az intellektuális racionalizálódás évezredes folyamata. Weber azt vetette a világ „elvarázstalanítása” ellen tiltakozó és a tudományos kutatások öncélúsága elől az életfilozófiák „katedrapróféciáihoz” menekülő „ifjúság” szemére, hogy élmények után sóvárog, s „nem tud egyenesen a kor komoly arcába nézni”.22 Uo., 26–27. Uo., 194. 20 Uo., 243–244. 21 Max WEBER: A tudomány mint hivatás = UŐ.: Tanulmányok, Osiris, Budapest, 1998, 136–137. Húsz évvel később írt, a relativitáselmélet hatása alatt írt tudományfilozófiai alapvetésében a francia filozófus, Gaston Bachelard episztemológiailag is radikalizálja a felülmúlás és meghaladás dialektikáját, hangsúlyozva, hogy az új ismeret sprirituális értékét csak a régi „lerombolása” alapján éri el. (Gaston BACHELARD: La formation de l’esprit scientifique: contrribution à une psychanalyse de la connaissance objective [1938], 1993, 15–16.) 22 WEBER: I. m., 148. 18 19
35
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 36
Kommentár • 2010|2 – Műhely
A következő, a háború utáni nemzedék prominens szociológusa, Mannheim viszont – elszakadva a weberi szociológia historicista látószögétől – egyáltalán nem dialektikus természetűnek írja le a nemzedéki dinamikát: „Sok mindenben előnyös, hogy az öregek tapasztaltabbak a fiataloknál. De az, hogy az ifjúság messzemenően nélkülözi a tapasztalatot, egyben azt is jelenti, hogy kevesebb teher nyomja, neki könnyebb az élet továbbvitele. Elsősorban az tesz valakit öreggé, hogy egy sajátos, önmaga által kialakított és előzetesen formát adó tapasztalati összefüggésben él, amely minden lehetséges új tapasztalásnak bizonyos mértékig már eleve megszabja az alakját és a helyét.”23 Mannheim gondolata viszont annak reminiszcenciája, amit Nietzsche fél évszázaddal korábban „a történelem sorvasztó lázának” nevezett.24 Mindemellett a nemzedéki szakadás korántsem csak azért teljesedik ki a fiatalság kultuszában, mert az öregeket a történelem és a tapasztalat terhe nyomja. A fiatalokhoz a jövő tartozik, fiatalságuk a jövő látható, fizikai megtestesülése a jelenben, amely különben csak ígéret és virtualitás, mégis a politikai cselekvés és a kulturális ambíciók legfőbb referenciális tere. Mannheim összefoglalásában a nemzedék jelenségvilágának tudásszociológiai értelme abban áll, hogy bár „az új emberek újrakezdése mindig be is temet felhalmozott javakat, de tudattalanul is elvégzi a már meglévő szükséges kiválogatását és átrendezését, s arra tanít, hogy felejtsük el a már használhatatlant és arra vágyjunk, amit még senki sem ért el […] A korábbi nemzedékek kihalása a társadalmi történésben szükséges felejtést szolgálja. Társadalmunk továbbéléséhez ugyanolyan szükség van a társadalmi emlékezetre, mint a felejtésre és az új tettekre.”25 Mannheim sorai itt is a nietzschei hagyományt szólítják meg, azt a belátást, hogy a cselekvő elődeivel szemben bizonyos mértékig „mindig lelkiismeretlen és éppúgy mindig tudatlan, a legtöbb dolgot elfelejti, hogy az egyetlent megtegye, igazságtalan azzal szemben, ami mögötte van, s csupán egyetlen jogot ismer, annak jogát, aminek most kell keletkeznie”.26 Mégis, vagy talán éppen ezért egy idő múlva minden nemzedéki gondolat s benne a fiatalság imádata kikerülhetetlenül a melankólia és a nosztalgia narcisztikus narratívájában végzi pályáját. Hiába fojtja ugyanis a holnap ígéretébe a mai dilemmák kínzó esetlegességét, a progresszió illúziójában tenyésző reménykedés végül mindig elillan, a nemzedéki álmok köddé válnak, vagy az élet és az idő, illetve az újonnan érkezők türelmetlensége töri öszsze. Ezért lesz végül minden generációból „elveszett nemzedék”, mely tapasztalatait a nosztalgia közös metanyelvén örökíti utódaira. A nemzedéki elhelyezkedés kétségtelenül vitális adottság, az emberi létezés születés és halál közé való beágyazottságának és vele együtt a cselekvőképesség időbeli korlátozottságának következménye. Sőt a nemzedéki entelecheia igazi hordozóját, az alkotó, teremtő erőt hamarabb teríti le a „test elhomályosulása”, mint a cselekvőképességet. A vitális jellegből következik az is, hogy a nemzedéki közösség elementáris és élményszerű, MANNHEIM Károly: A nemzedék problémája = UŐ.: Tudásszociológiai tanulmányok, Osiris, Budapest, 2000, 224. Friedrich NIETZSCHE: A történelem hasznáról és káráról [1874], ford. Tatár György, Akadémiai, Budapest, 1990, 28. 25 MANNHEIM: I. m., 222. 26 NIETZSCHE: I. m., 33. 23
24
36
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Hatos
6:58 AM
Pál:
A
Page 37
nemzedék
tapasztalata
ugyanakkor felmondhatatlan, azaz nem szerződéses viszony. Mannheim minden kritikája ellenére szintén merít a német romantika hagyományából, s ezért hasonlítja a nemzedéki tanokat az osztálytudathoz és a fajelmélethez, egyoldalúságuk ellenére is azt értékelve bennük, hogy „nem hagyják kihunyni a történelemformáló struktúrák iránti érdeklődést”.27
A nemzedék mint imaginárius közösség Mégsem mondhatjuk, hogy a nemzedék fogalma a történelemértelmezés módszertanához járulna hozzá – Mannheim fő célja is a diltheyánus szellemtörténeti örökségébe ágyazódó törekvésnek a relativizálása volt, amely a generációs értelmezést mint a „korszellem” megragadásának adekvát eszközét mutatta be –, inkább az identitás modern problémájának egy fontos vetülete. Ellentétben viszont a marxista osztályelmélettel és a strukturalista metahistóriai magyarázatokkal, a nemzedéki közösség nem ismeret az episztemé értelmében, hanem a történelemről szerzett sajátos és eleven tapasztalat, amely talán innen van azon, amit a nemrégiben elhunyt kortárs francia filozófus, Paul Ricoeur mint coupure épistemologique-ot, azaz mint ismeretelméleti szakadást határozott meg.28 A nemzedéki szakadás csak pszichológiai értelemben elidegenedés a múlttól, valójában nem eredményezi a múlt „elmúlását” ismeretelméleti értelemben. S ugyanez a pszichológiai helyzet teszi lehetetlenné, hogy a nemzedéki egység kvantifikálható értelemben többségi állásponttá váljon (s valóban sohasem az), hanem a korélmény hangadó artikulációja, amely az elnyomott, a növekedésében fenyegetett kollektív én egyszerre arisztokratikus és kisebbségi pozíciója, éppen mert eminensen intellektuális és reflexív természetű. Ha a történeti tapasztalat percepciói egymás felé konvergálnak, ha szimbolikussá tudják avatni az események szinkronikus tömegéből a kiválasztott döntő eseményt, ez a folyamat teszi nemzedékké és elődeitől elkülönülővé a nemzedéki diskurzust. Mannheim alapkérdése is az, hogy mikor ébrednek az új generációk nemzedéki helyzetüknek mint olyannak a tudatára, s miért éppen a legutóbbi idők tudatosították a nemzedéki egységet.29 S bár elmulasztja tanulmánya e legfontosabb, par excellence történeti következtetésének explicit megválaszolását, kérdésfeltevésével mégis egyszerre utal a nemzedék problémájának modern genezisére és a generációs törésvonalak összekuszálódására és megsűrűsödésére az I. világháború után. Mert a generációs zászlóbontás nem egyszerűen az osztályokra tagolt tömegtársadalomra adott középosztályi reakció. Vagy éppen az osztálytudat forradalmi meghaladása, mint Mussolini és a fasizmus első generációja esetében.30 A magyar bolsevizmus genezisénél is ott van a generációs öszszefüggés agresszív kibomlása éppen úgy, ahogy az ébredők magyarok szélsőjobboldali MANNHEIM: I. m., 243. Paul RICOEUR: Temps et récit, I. L’intrigue et le récit historique, Seuil, Paris, 1993, 311–315. 29 MANNHEIM: I. m., 216. 30 Vö. Bruno WANROOIJ: The Rise and Fall of Italian Fascism as a Generational Revolt, Journal of Contemporary History 22/3. (1987. július), 401–418. 27
28
37
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 38
Kommentár • 2010|2 – Műhely
szervezkedésénél. Bizonyos tehát, hogy a nemzedéki teóriák 1910 és 1930 közötti virágzása többszörös összefüggésben van azzal a korábban sohasem látott mértékű történeti kataklizmával, ami 1914 és 1918 között Európát érte. Mert ez az összefüggés abban az értelemben is igaz, hogy a nemzedéki panasz, az erő és a fiatalság kultusza maguk is tevékenyen konstruálták a háborúhoz eleinte majdnem egyetemlegesen kötődő regenerációs várakozásokat. Nem véletlen, hogy a háború átélésének traumatikus tapasztalata nem egyszerűen a kolosszális szenvedés volumene által, hanem ezeknek a várakozásoknak a kudarca tükrében gyorsította fel a nemzedéki szegmentálódást. A háború ugyanis véglegesen elválasztotta azokat, akik túl idősek voltak a hadkötelezettségre (általában az 1880 előtt születtek), azoktól az évjáratoktól (1880–1900), akiket frontra szólított a behívó. De ez utóbbiak mögött is ott voltak azok, akik a háború alatt nőttek fel és ébredtek öntudatra, anélkül, hogy frontszolgálatot teljesítettek volna (1900–1905), s ez utóbbiak után rögtön jött az a nemzedék (1905–1910), akiknek felnőtt azonosságtudatát már a közvetlen háború utáni évek formálták. 1930-ban mindezen nemzedékek egymás nyomában és egymásra torlódva, különböző tapasztalatokkal és eltérő programokkal rendelkeztek a jelen és a jövő feladatairól, megegyezve azonban nemzedéki hovatartozásuk kiváltságos jelentőségében.31 Az I. világháború borzalmai – frontot és hátországot milliók halálán és tízmilliók nyomorán keresztül egyetemesen átformálva – a történetiség új aktualitását, az eleven történelmi tapasztalat egzisztenciális kategóriáját oltották bele a célelvű haladást legitimáló történetiség kiszáradt fájába, a történelem újabb terheként. A nemzedéki érzés és szakadás ennek a véres fordulatnak a gyümölcse. Általa a történet teleológiáját felváltja a történeti lét tapasztalatokon megnyert és nemzedékenként újraaktualizált értelme.32 A történeti vizsgálat sohasem tud szabadulni a prognózis kísértésétől. Ha manapság a nemzedéki panasz felerősödött hangjai jelentkeznek a nyugati kultúrában, akkor az valószínűsíti, hogy változás érlelődik. A változás mibenléte viszont nem világos, ahogy az sem, vajon mit képviselnek az apák és mit a fiúk. Miközben a konzervatívok az ifjúság forradalmi retorikáját és lendületét használják, a prudenciának manapság váratlan oldalról támadnak szószólói.33
Robert WOHL: The Generation of 1914, Weidenfeld and Nicholson, London, 1980, 80. Lásd TENGELYI László: Történelmi tapasztalat és történelemkutatás Ricoeur felfogásában, Literatura 2009/1., 11. 33 „In the political imaginary of Western culture, »left« denotes radical, destructive and innovatory. But in truth there is a close relationship between progressive institutions and a spririt of prudence. The democratic left has often been motivated by a sense of loss: sometimes of idealized pasts, sometimes of moral interests ruthfully overridden by a private advantage. […] It is the right that has inherited the ambitious modernist urge to destroy and innovate in the name of a universal project.” Tony JUDT: Ill fares the Land, Penguin Books, 2010, 223. 31
32
38
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 39
Kommentár • 2010|2 – Műhely
Szalai Ákos A TISZTA SZEMŰEK ÉS A KORRUPCIÓ „A tulajdonosaink nem értik, hogy miért akarok területi képviselőket felvenni. Miért kellenek nekem olyan emberek, akik képesek megrendeléseket ösztönözni? Nem kötöttünk szerződést a nagy áruházláncokkal arról, hogy tartják, árulják a termékeinket? – kérdezik tőlem. Nem értik, hogy az, hogy a központtal megkötöttük a szerződést, az Magyarországon nem minden áruházlánc esetén jelenti azt, hogy a helyi boltvezető valóban meg is rendeli az árut, amikor elfogy. Nem értik, hogy ha a helyi boltvezetőt nem vesszük rá, akkor nem lesz megrendelés. Sőt ha ő nem rendel, akkor az áruházlánc központja azt látja majd, hogy nincs megrendelés, és előbb-utóbb kilistáz minket.” (Egy nagy, külföldi tulajdonú élelmiszeripari cég kereskedelmi igazgatója)
Véget ért a választás. Egyetlen kérdés volt: ki a korrupt? A szocialisták? Akkor szavazzunk a Fideszre. Mindenki, aki az elmúlt húsz évben politizált? Akkor ott a Jobbik. Mindenki, aki nem támogatja az LMP pártfinanszírozási tervét? Akkor szavazzunk a liberális, balközép és közösségelvű konzervatív politikai hagyományokból is építkező, de önmagában koherens, ökológiai és radikális demokrata pártra. Ha már ez volt a kampány (és az ország) egyetlen témája, legnagyobb problémája, akkor ideje végiggondolni: mit tudunk a korrupcióról? Ha nincs kedvünk Mikszáthot vagy Jókait olvasni, esetleg felidézni, hogy már Kossuthot is korrupciós vádakkal illeték, vagy hogy a dualizmus első miniszterelnökeinek egyike (Lónyay Menyhért) is korrupciós botrányba bukott bele, vagy ha mindezek ellenére is azt gondoljuk, hogy lehet más, korrupciómentes a politika, akkor hadd javasoljak hat állítást megfontolásra a mai magyar korrupció kapcsán: 1) Magyarország Észak- és Nyugat-Európához képest korrupt ország – de csak annyira (vagy annyira sem), mint a többi közép- és dél-európai. 2) A magyar lakosság érzékenyebb a politikusok korrupciójára, mint más országok polgárai – mivel utálja a politikusokat. 3) A korrupció elleni harc sokszor többet árt, mint használ a korrupció ellen. 4) Magyarországon a korrupció nem politikusok huncutsága, áthatja mindannyiunk életét. 5) A nem politikai korrupció ellen sem teszünk szinte semmit – és ez tényleg sokat ront az ország megítélésén. 6) Néha jobb a korrupciót eltűrni, mint megszenvedni a korrupcióellenes harcban kitalált eszközöket.
39
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 40
Kommentár • 2010|2 – Műhely
1) A magyarországi korrupciós helyzet rossz, de nem Közép- és Dél-Európához képest A politikai korrupció mérésére rengeteg szervezet vállalkozik. Vannak közöttük megbízhatóak és kevésbé megbízhatóak. Éppen ezért nem ezeket citálnám, hanem a Világbank Good Governance Indicators programját. Ez összegyűjti az összes nagy nemzetközi vizsgálatot, és statisztikai módszerekkel megpróbálja kiszűrni, hogy melyik megbízható és melyik kevésbé. Majd ezen információk alapján egy egységes skálán sorolja be az egyes országok kormányzati teljesítményét. Ennek utolsó (2008-ra vonatkozó) eredményeit láthatjuk az 1. táblázatban illetve az 1. ábrán. A magasabb érték jobb kormányzatot, vagyis kisebb korrupciót mutat.1 Az eredmények alapján két tényt érdemes kiemelni. Európán belül három országcsoportot tudunk elkülöníteni. A legkevésbé korrupt országok közé a nyugat- és észak-európaiak tartoznak. A korrupció által (európai léptékben) közepesen érintett csoportot a latin országok (Franciaország, Portugália, Spanyolország) és Belgium, valamint a Magyarországgal együtt csatlakozott országok közül a legfejlettebbek (Málta, Szlovénia, Észtország és Ciprus) alkotják. A harmadik csoport, amelyet Magyarország vezet, a korrupciótól erősen fertőzött országok köre. Ebbe a csoportban található az előző országokat leszámítva Közép-Európa (Olaszországgal együtt) és a Balkán országai. A korrupció megítélése
Forrás: WGI: Wold Governance Indicator (World Bank); Hazai megítélés: Special Eurobarometer 72.2 A vízszintes szakaszok a WGI-becslés hibáit mutatják. A pontok a becsült értékek. Két ország akkor tekinthető nagy valószínűséggel eltérőnek, ha a szakaszok nem fedik át egymást. Hazai megítélés: azok aránya, akik a korrupciót nagy problémának tartják. A folyamatos vastag vonal: a nemzetközi megítélés alapján becsült hazai megítélés-érték (regresszió alapján becsült érték). 1 Egy-egy országot nem egyetlen értékkel, hanem inkább a standard hibák által kijelölt tartománnyal lehet azonosítani. Amennyiben ezek nem fedik át egymást, akkor két országról elmondhatjuk, hogy szignifikánsan különböző.
40
kommentar2010-2-beliv.qxd
Szalai
5/11/2010
Ákos:
6:58 AM
A
tiszta
Page 41
szeműek
és
a
korrupció
Másrészt azonban le kell szögezni: Magyarország értékelése nagyjából megfelel a középeurópai országokénak és Olaszországénak. Nem rosszabb azoknál, sőt némileg – ha nem is szignifikáns mértékben – jobb náluk. 2) A magyar lakosság szokásosnál jobban érzékeny a politikai korrupcióra A mellékelt táblázatban is látszik, az Európai Unióban csak Görögországban látják többen „jelentős problémának” a korrupciót. Érdemes azonban ezt az érzékenységet összevetni a A korrupciós probléma nagysága és annak észlelése nemzetközi korrupciós összehasonlítással (ezt tesszük meg az ábrán). A magyar WGI érzékenység jóval a fölött a szint fölött Becsült érték Standard hiba Érzékelés van (volt 2008-ban), amit a valós kor0,17 19 Ausztria 1,82 rupció magyarázna. Ilyen éles eltérés 0,18 38 Belgium 1,35 csak Ciprus, Málta, Írország és Szlové0,12 78 Bulgária -0,17 nia esetében figyelhető meg: ezek azok 0,20 69 Ciprus 1,04 az országok, ahol a valós korrupcióhoz 0,12 51 Csehország 0,37 képest ennyivel nagyobb a korrupciót 0,17 6 Dánia 2,32 súlyos problémának érzékelők aránya. 0,12 46 Észtország 0,94 Érdekes ugyanakkor, hogy a régiónk 0,17 17 Finnország 2,34 0,16 33 Franciaország 1,43 többi országában a polgárok lényegesen 0,16 80 Görögország 0,10 kisebbnek gondolják a korrupciós 0,17 21 Hollandia 2,19 problémát, mint amit a valós korrupci0,16 58 Írország 1,76 ós szint indokolna. 0,12 36 Lengyelország 0,38 Ennek a máshol más módszerekkel 0,14 54 Lettország 0,29 (például KELLER–SÍK 2009) is bemu0,12 56 Litvánia 0,18 tatott eltérésnek a magyarázatát nem 0,19 18 Luxemburg 2,02 0,12 78 Magyarország 0,55 ismerjük. Inkább csak hipotéziseket 0,24 66 Málta 1,01 fogalmazhatunk meg. Ezek közül a leg0,16 37 Nagy-Britannia 1,77 inkább plauzibilisnek az tűnik, hogy 0,16 39 Németország 1,77 mindez a politikusokkal szembeni igen 0,16 38 Olaszország 0,13 erős magyar ellenszenvvel van össze0,16 56 Portugália 1,08 függésben. Tudjuk, hogy a magyar tár0,12 71 Románia -0,06 sadalom roppant rossz véleménnyel 0,16 49 Spanyolország 1,18 van a politikusairól. Tegyük hozzá: 0,16 7 Svédország 2,24 0,13 42 Szlovákia 0,43 nem az aktuálisan az országot vezető 0,13 64 Szlovénia 0,95 politikusokban, a kormányban nem bízókról beszélünk, hanem en bloc a poWGI: a becsült érték -3,5 és + 3,5 között lehet. A magasabb érték kisebb korrupciót mutat. Egy ország akkor tekinthető egy málitikusokban (és a parlamentben) nem sik országnál jobbnak vagy rosszabbnak, ha a közöttük levő kübízókról (lásd Jelentés 2010). Talán nem lönbség meghaladja a két ország becslésekor jelentkező standard véletlen, hogy egy csak a korrupcióról hibák összegét. A WGI-adatok forrása: Wold Bank, World és a „politikus-bűnözőkről”, az „elGovernance Indicators, 2008 (www.govindicators.org). Érzéadott pártokról” szóló kampányban a kelés: azok aránya, akik a korrupciót nagy problémának tartják. választásokon részt vevők több mint Forrás: Special Eurobarometer 72.2 41
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 42
Kommentár • 2010|2 – Műhely
ötöde szavazott a politikusokkal szembeni ellenszenvre tudatosan rájátszó (hogy ne mondjam: ebben a tekintetben egyértelműen demagóg) pártokra. A politikusokkal szembeni ellenszenv és a korrupciós túlérzékenység kapcsolatára utal az is, hogy a magyarok mit tartanak a korrupció legfontosabb okának. Az Eurobarometer 2009-es korrupciós vizsgálata alapján úgy tűnik, egyértelműen (és szinte kizárólag) a politikusok (a mindenkori ellenzékiek szerint persze mindig csak a kormányzat) erkölcsi züllöttségét. Ha a korrupció okát firtatjuk, akkor az egész unióban a magyarok között a legalacsonyabb azok aránya, akik szerint a korrupció valamiféle fátum: Magyarországon a legkisebb azok aránya, akik azt gondolják, hogy a korrupció oly mértékben áthatja az életünket, hogy lehetetlen tőle megszabadulni. Csak akarni kellene, ugyebár, és megszüntethető lenne, ugyebár. A korrupció okát a politikusokban látjuk: ők a felelősek, ők nem akarnak eléggé küzdeni ellene. Alig egy-két országban vallják többen a korrupció legfontosabb okai között, hogy a politika és az üzleti világ között túl szoros a kapcsolat (ebből a válaszból persze jó adag üzlet- és nagyvállalat-ellenesség is kiolvasható), illetve azt, hogy a politikusok nem tesznek eleget a korrupció ellen. 3) A korrupcióellenes kampányok visszaüthetnek A korrupcióellenes harc keresztes lovagjai általában nagy korrupcióellenes programokat vizionálnak. Fő feladatuknak tekintik, hogy felhívják a közvélemény és a politika figyelmét a probléma súlyára. Csakhogy ez néha öngól. A korrupciós irodalomban ugyanis jól ismert hatás, hogy amikor egy országban (akár a politikusok, a kormányzat fellépése miatt) korrupcióellenes kampányok indulnak, amikor sokat költenek erre, amikor ez a közbeszéd fő témái közé kerül, akkor a korrupciós indexek hirtelen megugranak (STEVES–ROUSSO 2003; ANDERSON–GRAY 2006). Ezt általában azzal magyarázzák, hogy a kampányok nyilvánosságra hozzák, ami eddig rejtve volt – és mivel a korrupciós indexek alapja is általában közvélemény-kutatás, így a több nyilvánosságra kerülő ügy miatt többen szembesülnek a problémával, többen nyilatkoznak negatívan a korrupciós helyzetről. Ez a hatás önmagában még csak egy módszertani hibára hívja fel a figyelmet. De sajnos tudunk olyan hatásról is, amikor a korrupcióellenes kampány valóban növeli a korrupciót. A joggazdaságtani modellek szerint egy racionális bűnelkövető (és valószínűleg egy korrumpálót vagy egy korrumpáltat tekinthetünk annak) a cselekmény előtt az abból elérhető hasznot, a lebukás esélyét és a várható büntetést mérlegeli. Értelemszerűen ha nagyobb a haszon, ha kisebb a lebukás esélye, ha kisebb a büntetés, akkor nagyobb ösztönzést érez. A háromból kettő elég jól kiszámolható: a haszon és a büntetés. A lebukás esélye viszont csak meglehetősen bizonytalanul becsülhető. És a korrupcióellenes kampányok ezen a ponton üthetnek vissza. Vélhetően amennyiben a program következtében sokakat és nagy büntetéssel sújtanak, annak van visszatartó ereje. De ha a program csak azt a képet erősíti, hogy ebben az országban mennyire elterjedt – és a lebukás esélye nélkül folytatható – a hasonló tevékenység, akkor ez növeli, nem pedig csökkenti az ösztönözők erejét.2 2
A modell részletesebb kifejtése: SZALAI 2008.
42
kommentar2010-2-beliv.qxd
Szalai
5/11/2010
Ákos:
6:58 AM
A
tiszta
Page 43
szeműek
és
a
korrupció
4) Magyarországon nem csak a politikusi korrupció magas Mindezidáig az olvasó figyelmének fenntartása érdekében kerültem egy fontos, de unalmasnak tűnő kérdést. Most azonban nem térhetünk ki előle: definiálni kellene a korrupciót. De ígérem, nem l’art pour l’art definíciós vita következik, hanem az írás központi tézise. A korrupció, ha jól értelmezzük, nem a (szocialista, húsz éve politikát csináló vagy nem más) politikusok miatt erős. A korrupció lényegesen elterjedtebb Magyarországon – természetesnek vesszük; élünk vele, belőle; miközben mutogatunk a politikusokra, és a politikusok is egymásra. A korrupció fogalmát a különböző nemzetközi jogi dokumentumok sem egységesen értelmezik (lásd OECD 2008). Három fontosabb és egymásnak gyakran ellentmondó értelmezést találhatunk. Az egyik gyakorlatilag a vesztegetéssel (bribery) azonosítja azt: a korrumpáló, általában egy harmadik félnek kárt okozva, valamiféle előnyhöz jut, cserébe a korrumpált valamiféle ellenszolgáltatásban részesül. A legtöbb közgazdasági és szociológiai modell egyszerűen a vesztegetéssel írja le, modellezi a korrupciós folyamatot, a korrupciós cserét. Azonban ebbe a definícióba nem férnek bele azok a lépések, amikor valakinek a döntéseit egyéni érdekei motiválják, és nem ellenszolgáltatás fejében vagy reményében hozza meg azokat. Ezeket az eseteket a második definíció már be tudja fogadni. Eszerint a korrupció a hatalommal való visszaélés.3 A korrupció ennél is tágabb, legrégibb, jelentése értelmében korruptnak (romlottnak) kell tekinteni minden olyan döntést, ami nem jó. Mindegy, hogy mi okozza a rossz döntést, korrupciós csere (vesztegetés), egyéni érdek vagy egyszerűen tudatlanság, lustaság avagy a döntéshozó érdektelensége. Ennek a harmadik definíciónak fontos változataként fogható fel a két legfontosabb közgazdaságtani modell. Az egyik a járadékvadászat,4 a másik az megbízó–ügynök modell. Utóbbi szerint minden olyan eset korrupciónak tekinthető, amikor a döntéshozó nem a megbízója számára optimális döntéseket hozza meg, hanem azokat, amelyek az ő személyes, egyéni érdekeit szempontjából a legjobbak (lásd BECKER–STIGLER 1989; SZÁNTÓ 1997; SZÁNTÓ–TÓTH 2008). A fenti definíciók érdekessége, hogy – talán a járadékvadászat esetét leszámítva – a korrupció egyik szerint sem szűkíthető le a közszektorra, a politikára, a kormányzatra. A mottóban idézett történet nyilvánvalóan kielégíti bármelyik definíciót, holott egyik szereplő sem politikus vagy bürokrata. A nem politikusi korrupcióról ugyan lényegesen kevesebbet tudunk, mint a politikusiról, de mind az anekdotákból, városi legendákból, mind a vizsgálatokból úgy tűnik, hogy Magyarországon ez utóbbi is igencsak elterjedt. Az ilyen ún. vállalati korrupció vizsgálatához talán a legjobb kiindulópont az a „gazdasági bűnözés” felmérés, amit a PricewaterhouseCoopers kétévente készít. Mind a nemzetközi vizsgálat, mind a magyar ada3 Ide sorolható a társadalomtudományban legnagyobb tekintélyt kivívott korrupció-definíciók közül HEIDENHEIMER et al. 1989 és ROSE-ACKERMAN 1975, 1978 meghatározása is. De a már említett World Governmance Indicators program is, amikor a korrupciós jelenségeket kutató vizsgálatokat keresi, akkor is azt tekinti korrupciónak, ha „valaki közös erőforrásokat használ egyéni haszonszerzése érdekében”. 4 A járadékvadászat egyik legelfogadottabb meghatározása: a piactorzítás útján megszerezett, és ezután államilag garantált járadékért (gazdasági profitért) folytatott, nem termelési célú, közvetlenül nem-termelő (directly unproductive) tevékenység. (A korrupció ilyen felfogását képviseli ANDVIG et al. 2000.)
43
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 44
Kommentár • 2010|2 – Műhely
tok szerint a három legfontosabb bűncselekménytípus a lopás és hűtlen kezelés (a nemzetközi átlag szerint a vállalatok 67%-a érintett – Magyarországon 63%), a számviteli csalás (a nemzetközi átlag 38%, a magyar 31%) és a szűkebb értelemben vett korrupció. Ez utóbbi alatt ők kifejezetten a pozícióval való visszaélést értik. E téren Magyarország pozíciója igencsak rossz: míg a teljes minta átlaga (a világátlag) 27%, addig a magyar cégeknek 81%-a számolt be arról, hogy 12 hónap alatt találkozott ilyen bűncselekménnyel.5 5) A nem politikusi korrupció ellen sem teszünk sokat A közszféra és a magánszféra korrupciós gyakorlata között nincs erkölcsi különbség. Mindkét esetben igaz az, hogy valaki saját a hatalmával él vissza, vesztegetésre kerül sor, nem a megbízója érdekeit követi. Természetesen mondhatjuk, hogy a közszféra korrupciójához több közünk van, hiszen az mindannyiunk, és nem csak egy-egy vállalat vagyonát érinti. Mondhatjuk azt is, hogy a vállalati korrupció elleni fellépés legyen a vállalatok belső ügye. Mondhatjuk, de nem lesz igazunk. Ugyanis a politikai közösségnek (ha úgy tetszik: a kormányzatnak, a törvényhozásnak) e téren is van feladata. És Magyarország ezeket sem teljesíti. A legnyilvánvalóbb ezek közül a vállalatvezetők korrupciója. Az elmúlt néhány év egyik slágertémáját a vállalati botrányok sora szolgáltatja. A legtöbb esetben a történet ugyanarról szól. A vállalatvezetés vagy hamis, nem teljes jelentést ad a vállalat helyzetéről és ezzel megtéveszti a befektetőket, vagy a vállalat vagyonát használja a saját maga javára. Utóbbi tipikus példája a saját üzleti körébe tartozó egyéb vállalkozásoknak adott, a piaci ár fölött fizetett megbízás (a közgazdasági irodalomban bevett elnevezése a pénzek kiszivattyúzása [tunelling] vagy a saját magukkal kötött üzletek [self dealing] – lásd LA PORTA et al. 1997, 1998; DJANKOV et al. 2008; ENRIQUES–VOLPIN 2007). Ezeknek a visszaéléseknek a felszámolása nem csak a cégek belügye. Nem várható el ugyanis a (kis)befektetőktől, (kis)tulajdonosoktól, hogy megtalálják a hatékony módszereket ezek megakadályozására. A vállalati korrupció ezen formáinak fontossága a közgazdasági és jogi szakirodalomban régóta ismert. A Világbank Doing Business vizsgálatának egyik fontos eleme, hogy az adott jogrend milyen védelmet kínál a kisbefektetők számára. E tekintetben Magyarország nagyon nem teljesít jól: a Doing Business elemzésben vizsgált tíz szempont közül az adóadminisztráció terheivel együtt évek óta ez, vagyis a befektetővédelem kapja a legrosszabb értékelést. Ezt talán megengedhetné magának egy olyan ország, amelyben a vállalatirányítási struktúráknak, a menedzsmentnek jó a megítélése. Magyarországon azonban nem az. Nemzetközi összehasonlításban – például a Világgazdasági Fórum versenyképességi jelentése (SCHWAB 2009) szerint – a magyarországi vállalatok vezetésének értékelése folyamatosan romlik.6 A teljes jelentés sajnos több módszertani kívánnivalót hagy maga mögött. A korrupciós kérdés kapcsán például nem derül ki, hogy a cégek csak a saját alkalmazottaik korrupcióját (hatalommal való visszaélését, vesztegetését) értették ez alatt, vagy azt, hogy más cégek (vagy az állam) alkalmazottai okoztak nekik ilyen kérésekkel kárt. 6 Ennek részletesebb elemzését lásd Jelentés 2010. 5
44
kommentar2010-2-beliv.qxd
Szalai
5/11/2010
Ákos:
6:58 AM
A
tiszta
Page 45
szeműek
és
a
korrupció
6) A korrupcióellenes harcban túl nagy sebeket is kaphatunk A fentiekben amellett érveltem: nem értek egyet azzal, hogy pusztán a jobb- vagy a baloldali politikusok közötti erkölcsi különbség jelentősen növelné vagy csökkentené a korrupciót egy-egy kormányváltás után. Lépéseket kell tenni, nem bízhatunk csak a politikusok erkölcseiben. Ám a korrupció elleni keresztesháborúban az a veszély fenyeget, hogy „egy-ügyűek” leszünk, és csak a fürdővizet látjuk, azt, hogy abban gyerek is van, nem. Lássunk két példát erre az egy-ügyűségre! „A hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút mértékben korrumpál” – vallják sokan Lord Actonnal. Közöttük én is. Csakhogy ebből sokan túl gyorsan jutnak el ahhoz a következtetéshez, hogy a korrupció elleni harc legjobb megoldása, ha senkinek nem adunk akkora hatalmat, hogy a korrupció megjelenhessen. Nézzünk ezzel kapcsolatban egy jól ismert magyar példát, az építésügyét. A fent már idézett Doing Business vizsgálatot áttekintve a magyar építési engedélyezési eljárás nemzetközi összehasonlításban elég furcsa fénytörést kap. Aki egy viszonylag egyszerű épületet akar felépíteni Magyarországon, annak olyan bonyolult eljárást kell végigjárnia, mint alig egy-két országban. A bonyolultság, a döntés megosztása pontosan megfelel a hatalomkorlátozás fenti elvárásának: ha bonyolult a rendszer, akkor senki sincs olyan pozícióban, hogy érdemes legyen őt megkenni. Csakhogy emiatt nemcsak a korrupció fog csökkenni, hanem az építkezések száma, a beruházás is. Talán nem vagyok egyedül, aki hallott már olyan jó ötletről, amelynek a megálmodója, ismerve a magyar viszonyokat, hajlandó lett volna némi csúszópénzt is áldozni, ha ezzel meggyorsíthatja a folyamatot. Ám amikor rájött, hogy azt sem lehet tudni, ki a megfelelő személy, akkor inkább lemondott az egészről. Ha választani kell a korrupció miatt működő rendszer és a korrupciómentes, de nem működő rendszer között, akkor én inkább a korrupcióra szavazok: a korrupció időnként a kisebbik rossz.7 Az előző problémára persze látszólag egyszerű a megoldás: deregulálni kellene az építésügyi eljárást. Csakhogy ez nem mindig járható út. Lássuk erre a másik példát. Tegyük fel, hogy a magasabb elrettentő erő miatt emelni akarjuk valamelyik büntetés nagyságát. Az egy-ügyű korrupcióellenes kereszteslovag valószínűleg ezt a lépést sem támogatná, mert itt is hasonlóan gondolkodna: ha emeljük a büntetést, az növelni fogja a korrupciós nyomást. A magasabb büntetéstől félve inkább megpróbáljuk majd megkenni a rendőrt, az adóellenőrt. Igaza is van. Ha valamit erősebben szabályozunk, azzal a korrupciós nyomást is növeljük. Csakhogy nem árt megkérdezni: a korrupciós nyomás minden másnál fontosabb szempont? A büntetés célja nem az állami bevétel csökkentése, hanem az elrettentés. Ha tudom, hogy lebukás esetén nagyobb a költségem, akkor az – feltételezésünk szerint – kevésbé vonzóvá teszi számomra az adott lépést. Az, hogy 7 Teszem hozzá: ez az érvelés igaz a fekete- vagy szürkegazdaság elleni harcra is. A legjobb lenne persze, ha nem lenne adóelkerülés, fekete foglalkoztatás. De ha azt kell választani, hogy kiszűrjük-e a feketemunkásokat, az adócsalókat, akkor már nem biztos, hogy osztom a mind erősebb ellenőrzés híveinek véleményét. Jobb, ha valaki feketén dolgozik (még akkor is, ha eközben jogtalanul veszi fel a segélyt), mintha valóban nem dolgozna – ahogyan azt a munkanélküli segély kifizetésekor elvárják. Szerintem az, hogy nekik „feleslegesen” fizetünk ki közpénzeket, kevésbé fontos.
45
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 46
Kommentár • 2010|2 – Műhely
a nagyobb költség abból fakad, hogy az eddigieknél magasabb büntetéssel kell szembenéznem, vagy abból, hogy az eddiginél többet kell fizetnem a rendőrnek, adóellenőrnek, a visszatartó hatás szempontjából mindegy. A nagyobb korrupciós nyomás elfogadható ár lehet, ha emiatt valamilyen még nagyobb problémát sikerül csökkenteni.8
Összefoglalásul Magyarország korrupt ország. Európán belül is az. A korrupciót azonban még annál is nagyobb problémának érezzük, mint amilyen valójában – pontosabban más országok hasonló vagy nagyobb korrupciójukkal is könnyebben együtt élnek. Az számomra is elfogadható, sőt üdvözlendő is lenne, ha mindez csak azt mutatná, hogy a magyarok nem akarnak ilyen korrupcióval sem együtt élni. De a helyzet sajnos az, hogy a politikusaikat szidó magyarok maguk is bőven élnek az előttük adódó korrupciós lehetőségekkel. Kisebb léptékben (pontosabban esetenként kisebb összeget érintve) ugyan, de a magyar társadalom más szféráit is bőségesen érinti a korrupció. Az erkölcsi felmentést ismerjük: ha a hatalmon levőknek szabad nagyban, akkor nekünk is szabad kicsiben. Csakhogy az a gond, hogy a logikát meg is lehet fordítani. Ugyanolyan erővel követelhetjük-e a nagy összeget hazavivők elítélését, ha a magunk kis bizniszeit mi is megcsináljuk? Nem emlékeztet ez rajtam kívül mást is a Kádár-rendszer klasszikus kompromisszumára? Jézus klasszikus parabolája szerint a saját szemünkben levő gerendát kell kivenni, mielőtt a többiek szemében levő szálkákra hivatkozunk (Mt 7,3–5). De mi a helyzet, ha a szálkás szeműek ítélik el a gerendásokat? Vagy ilyenkor már a házasságtörő asszony és az őt megkövezni akarók példabeszéde aktuális (Jn 8,1–11)? Utóbbit nem hiszem. De az előbbi kérdés megmarad.
A szakirodalmi rövidített hivatkozások feloldása ANDERSON–GRAY 2006 = James H. ANDERSON – Cheryl W. GRAY: Anticorruption in Transition 3., World Bank, Washington, 2006. ANDVIG et al. 2000 = Jens Chr. ANDVIG – Odd-Helge FJELDSTAD – Inge AMUNDSEN – Tone SISSENER – Tina SØREIDE: Research on Corruption. A Policy Oriented Survey, Chr. Michelsen Institute – Norwegian Institute for International Affairs, 2000. BAINBRIDGE 2006 = Stephen M. BAINBRIDGE: Director Primacy and Shareholder Disempowerment, Harvard Law Review, 119. (2006) [http://ssrn.com/abstract=808584]. BECKER–STIGLER 1989 = Gary S. Becker – George J. STIGLER: A törvények végrehajtása, kötelességszegés és a végrehajtó apparátus javadalmazása = George J. STIGLER: Piac és állami szabályozás, Közgadasági és Jogi, Budapest, 1989, 376–399. 8 Érdemes megjegyezni, hogy a fent idézett vállalatirányítási érvelést, vagyis hogy a források elfolyatása miatt korlátozni kellene a menedzsment jogköreit, éppen hasonló érvek alapján kritizálja BAINBRIDGE 2006.
46
kommentar2010-2-beliv.qxd
Szalai
5/11/2010
Ákos:
6:58 AM
A
tiszta
Page 47
szeműek
és
a
korrupció
DJANKOV et al. 2008 = Simeon DJANKOV – Rafael LA PORTA – Florencio LOPEZ-DE-SILANES – Andrei SHLEIFER: The law and economics of self-dealing, Journal of Financial Economics 88. (2008/3.), 430–465. ENRIQUES–VOLPIN 2007 = Luca ENRIQUES – Paolo VOLPIN: Corporate governance reforms in continental Europe, Journal of Economic Perspectives 21. (2007), 117–140. HEIDENHEIMER et al. 1989 = Arnold J. HEIDENHEIMER – Michael JOHNSTON – Victor T. LEVINE: Political Corruption. A Handbook, Transaction Publishers, New Brunswick, 1989. [A 2009-es harmadik kiadást csak Heidenheimer és Johnston jegyzik.] Jelentés 2010 = Jelentés a magyarországi kapitalizmus állapotáról, Közjó és Kapitalizmus Intézet, Budapest, 2010. KELLER–SÍK 2009 = KELLER Tamás – SÍK Endre: A korrupció észlelése, elfogadása és gyakorlata = Tárki európai társadalmi jelentés, szerk. Tóth István György, Budapest, Tárki, 2009, 167–182. LA PORTA et al. 1997 = Rafael LA PORTA – Florencio LOPEZ-DE-SILANES – Andrei SHLEIFER – Robert VISHNY: Legal Determinants of External Finance, Journal of Finance 52. (1997), 1131–1150. LA PORTA et al. 1998 = Rafael LA PORTA – Florencio LOPEZ-DE-SILANES – Andrei SHLEIFER – Robert VISHNY: Law and Finance, Journal of Political Economy 106. (1998), 1113–1155. OECD 2008 = Corruption – A Glossary of International Criminal Standards, OECD, Paris, 2008. ROSE-ACKERMAN 1975 = Susan ROSE-ACKERMAN: The Economics of Corruption, Journal of Public Economics 1975/4., 187–203. ROSE-ACKERMAN 1978 = Susan ROSE-ACKERMAN: Corruption. A Study in Political Economy, Academic Press, London – New York, 1978. SCHWAB 2009 = Klaus SCHWAB: The Global Competitiveness Report 2009–2010, World Economic Forum, Genf,2009. STEVES–ROUSSO 2003 = Franklin STEVES – Alan ROUSSO: Anti-Corruption Programmes in PostCommunist Transition Countries and Changes in the Business Environment, 1999–2002, EBRD Working Paper 85. (2003. december) [hálózati verzió: www.ebrd.com/pubs/econo/wp0085.htm]. SZALAI 2008 = SZALAI Ákos: Korrupció és állami beszerzések. Jog és közgazdaságtani alapok, Jogelméleti Szemle 2008/2. (http://jesz.ajk.elte.hu/szalai34.mht). SZÁNTÓ 1997 = SZÁNTÓ Zoltán: Megbízók, megbízottak és kliensek. Vázlat a korrupció fogalmáról, Szociológiai Szemle 1997/4., 109–113. SZÁNTÓ–TÓTH 2008 = SZÁNTÓ Zoltán – TÓTH István János: Korrupciós kockázatok az üzleti szektorban, BCE Szociológia és Társadalompolitika Intézet, Korrupciókutató-központ – Transparency International Magyarország Alapítvány, Budapest, 2008.
47
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 48
Kommentár • 2010|2
Kutyaélet 1–2.
48
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 49
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
Bereczki András NÉPI DEMOKRÁCIA VAGY HARMADIK ÚT? Finnország sorsdöntő évei (1944–1948) A finn történelem 1944–1948 közötti szakaszát a veszély éveinek szokták nevezni. A kelet- és közép-európai gyökeres fordulat szele Finnországot is megcsapta, sorsa azonban mégis másként alakult a későbbiekben, mint például Lengyelországé vagy Magyarországé. Hogyan jött létre az ún. finn út? Milyen céljai voltak Sztálinnak Finnországgal, és milyen szerepet szánt ezekben a finn kommunistáknak? Hogyan folytathat sikeres politikát egy kis demokratikus ország egy katonai szuperhatalom, egy totalitárius diktatúra közvetlen szomszédságában? Ha választ keresünk a fenti kérdésekre, egészen 1939-ig vissza kell nyúlnunk, hogy megérthessük az előzményeket. Az adott korszak finn fejlődésének vázlatos áttekintése során sok hasonlóság, párhuzam adódik Magyarország és a többi népi demokrácia történetével. Az időközben leereszkedő vasfüggöny évtizedekre megszabta hazánk lehetőségeit, Finnországnak azonban megmaradt a viszonylagos mozgási szabadsága. A két út közötti különbség értékelése ezért érdemel különleges figyelmet.
* Az Molotov–Ribbentrop-paktum és a hozzá tartozó titkos jegyzőkönyvek aláírása után Sztálin sem tétlenkedett. A Hitlertől kialkudott érdekszférát ütközőzóna kialakítására használta fel. Szovjet katonai bázisokat és kölcsönös segítségnyújtási szerződést erőltetett a balti országokra, ami a következő évben a bekebelezésükhöz vezetett. A finn kormány hiába nyilvánította ki semlegességét, ez nem győzte meg Sztálint. Aki nem az ő oldalán állt, azt ellenségének tekintette, főleg akkor, ha a közvetlen szomszédságában volt. Az ún. téli háború kirobbanását Sztálin és Molotov a finn népfelkelésnek nyújtott segítségnek próbálta álcázni. Finn emigráns kommunistákból álló bábkormányt kívántak hatalomra segíteni, amely stratégiai kérdésekben maradéktalanul kiszolgálja a szovjet célokat, s ennek biztosítására bevezeti a szocializmust. Finnország szovjetizálásáról (bekebelezéséről) azonban nem volt szó. Az elszánt finn ellenállás, melynek során a finn munkások fegyverrel a kézben védték országukat a „világforradalommal” szemben, továbbá a gyorsan változó világpolitikai helyzet miatt a Kreml megelégedett biztonságpolitikai igényeinek kielégítésével, egy időre lemondott ideológia céljairól. A téli háborúval Sztálin csak azt érte el, hogy Finnország, amely nagy áldozatok és területi veszteség árán őrizhette csak meg függetlenségét, semleges helyett ellenséges or49
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 50
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
szággá lett. A több mint 400 000 menekült, az elvesztett területek, valamint az újabb szovjet követelések miatti fenyegetettség Finnországot is belesodorta a Szovjetunió elleni háborúba, melyet a finn vezetés a téli háború folytatásaként értelmezett. A finnek nem álltak a nemzetközi jog szerinti kötelező jellegű szövetségben a németekkel. Katonai és politikai kérdésekben a finn vezetés önállóan döntött. Az elcsatolt területek visszaszerzését követően a finnek stratégiai okokból elfoglalták Kelet-Karjalát is, de a német követelés ellenére sem támadták meg Leningrádot és más, stratégiailag fontos északi területeket. A finn hadseregben finnországi zsidók is harcoltak, akiknek semmilyen megkülönböztetésben sem volt részük, sőt az egyik alakulatukat a németek majdnem ki is tüntették. Juho Kusti Paasikivi, a befolyásos politikus sorsdöntő hibának tekintette a hadbalépést, s 1943 elején már Moszkvában tárgyalt a békelehetőségekről. 1943 végén Teheránban Sztálin megbizonyosodott arról, hogy Roosevelt és Churchill a finn ügyben politikai megoldást sürget, és bármilyen feltételbe belemennek, ha Finnország független marad. 1944 elején a finn kormány még nem fogadhatta el Sztálin fegyverszüneti feltételeit, mert Németország túl erős volt, s egy meggondolatlan kilépési kísérlet végzetes következményekkel járhatott volna. 1944 júniusában megindult a szovjet offenzíva a karjalai földszorosnál. Moszkva ekkor már feltétel nélküli megadást követelt, Németország pedig szövetségi szerződést, a további fegyver- és élelmiszer-szállítások fejében. A finn katonák megállították a szovjet előrenyomulást, s ezzel időt nyertek a diplomaták számára. A szovjet vezetés 3 hét múltán ismét beérte korábbi feltételeivel, s így szeptember 19-én életbe léphetett a fegyverszünet. Miért nem szállta meg a Szovjetunió Finnországot, kihasználva túlerejét? A finn hadsereg még mindig erős volt, a katonai megoldás túl lassú és költséges lett volna. A téli háború katonai tanulságai is élénken éltek még Sztálinban, aki 1943 novemberében Teheránban ki is mondta, hogy az a nép, amelyik ennyire elszántan harcolt a szabadságáért, megérdemli, hogy komolyan vegyék. Sztálin tisztelte a kemény ellenfeleket. Katonai siker esetén is hosszú partizánháborúra lehetett számítani. Ugyanakkor folyt a „versenyfutás” Berlin mielőbbi eléréséért, másra kellett az idő és a hadsereg. A Kremlnek minden bizonnyal nem is állt szándékában Finnország megszállása, az összpontosított támadás inkább csak a német hadvezetés megtévesztését szolgálta. A nyugati szövetségek már korábban kifejezésre juttatták, hogy szívesebben látnának egy független Finnországot, de ugyanakkor gyakorlatilag elismerték a Szovjetunió jogát a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírása után megszerzett területekre.
A fegyverszüneti egyezmény (1944. szeptember 19.) Az 1940-es határok visszaállításán kívül a Szovjetunió magának követelte – a nikkel miatt fontos – Petsamót (Pecsengát) északon, délen pedig bérleti szerződés alapján a porkkalai flottatámaszpontot (50 évre). A Helsinkihez közel eső, idegen hatalom bir50
kommentar2010-2-beliv.qxd
Bereczki
5/11/2010
András:
6:58 AM
Népi
Page 51
demokrácia
vagy
harmadik
út?
tokában lévő támaszpont gyengítette Finnország szuverenitását. Részleges leszerelést kellett végrehajtaniuk, ugyanakkor ki kellett űzni a németeket Észak-Finnországból. A Szovjetuniónak fizetendő jóvátétel összege 300 millió dollár volt, ami az 1938-as árfolyam szerint gyakorlatilag 5-600 millió dollárt tett ki. A finn gazdaság ugyanakkor viszonylag ép maradt, nem kellett eltartania egy megszálló hadsereget is. A szerződés politikai cikkelyeket is tartalmazott: például a kommunista párt engedélyezését, a háborús bűnösök megbüntetését, a fasiszta szervezetek és propaganda betiltását. A finn kormány azonnal bizonyítani kívánta, hogy késlekedés nélkül teljesíti a feltételeket, ezért több mint 400 szervezetet tiltottak be. Finnországban egyébként jelentéktelen volt az 1930-as évek végén a szélsőjobboldal szerepe és támogatottsága, a szélsőségektől idegenkedő finn nép körében nem örvendett népszerűségnek a fasiszta (nemzetiszocialista) ideológia. A fegyverszüneti feltételek betartását a döntő többségében szovjet tisztekből álló Szövetséges Ellenőrző Bizottság kezdte felügyelni, melynek élére az az Andrej Zsdanov került, aki utolsó külföldi útján Észtországot „csatlakoztatta” a Szovjetunióhoz. Zsdanov finnországi kinevezése mutatja, hogy Finnország nem volt érdektelen a Szovjetunió számára. A fegyverszüneti egyezmény nem tartalmazott politikai rendszerváltásra irányuló követeléseket, de Finnországon kívül és belül sokan valószínűnek vélték – még maga Carl Gustaf Emil von Mannerheim elnök is –, hogy az ország bolsevizálása elkerülhetetlen. Finn javaslatra segítségnyújtási egyezményről is tárgyaltak (1945 elején), de ekkor szerződés még nem született. A háború után, 1944-ben Finnország katonailag nem omlott össze, területe – az északi Lappföld kivételével – nem vált háború martalékává. A fegyverszünet megkötése nagy könnyítést jelentett, de az újrakezdés politikailag nagyon nehéz helyzetben indult, hiszen nem számíthattak semmilyen külső erőtényező támogatására. Finnország csak szellemi tőkével rendelkezett. Igaz, gyakorlatilag ugyanazok a politikusok köthettek fegyverszünetet a Szovjetunióval, akik korábban is irányították az országot. A háború legnehezebb időszakaszaiban is megmaradt a parlamentáris demokrácia, érvényben maradt az alkotmány, és a demokratikus intézményrendszer is tovább működhetett. A társadalmi és politikai folytonosság megőrzése olyan eredmény volt, amely nem sikerült egyik „vesztes oldalon” harcolt államnak sem, de még a „győztes oldal” mindegyik országának sem. A parlament képes volt a gyökeres fordulat végrehajtására. Míg az 1944 szeptembere előtti finn külpolitikát a Szovjetunió nagyhatalmi politikája és a kommunizmus elleni külső támasz keresése határozta meg, ebben a helyzetben azt kellett megemészteni, hogy Finnország a Szovjetunió befolyási övezetébe tartozik. Minden alkalmat meg kellett ragadni a mozgástér tágítására a fegyverszüneti szerződés feltételeinek szorító béklyójában. Meg kellett győzni Sztálint, hogy Finnország érti, figyelembe veszi és kielégíti a szovjet biztonságpolitikai szempontokat. E politika megvalósításához olyan politikusokra volt szükség, akik a zavaros időkben is képesek voltak a higgadt helyzetelemzésre, ismerték a Szovjetuniót, a birodalmi gon51
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 52
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
dolkodási módot és annak logikáját. A kritikus időkben megadattak Finnországnak az ilyen politikusok Mannerheim, és még inkább Paasikivi személyében. Finnország helyzete Jaltában alig került szóba, mivel nem volt megszállt ország, s így az ottani megegyezések nem voltak döntőek Finnország jövőjét tekintve. Közvetlenül a háború utáni időszakot Finnországban ideológiai harc és belpolitikai erőpróbák jellemezték. Gyakoriak voltak a tömeggyűlések, tüntetések, amelyekkel a baloldal kívánta demonstrálni megnövekedett erejét. A háború alatt a kommunisták nem tömörültek más pártokkal együtt ellenállási mozgalmakba, mert ilyen mozgalmak nem léteztek. Így a Finn Kommunista Párt (Suomen Kommunistinen Puolue – SKP) nem állhatott egy évekig tartó szervezőmunka eredményeként létrejött mozgalom élére, hogy aztán később még az emlékét is kisajátítsa magának. 1941 és 1944 között a finnországi kommunisták nem részesültek a Szovjetunió támogatásában. A Szovjetunió célja – legalábbis a háború végéig – egy éles belső küzdelmektől mentes Finnország, amely független, de baráti politikát folytat keleti szomszédjával. A háború után Sztálin folytatta a háború végén megkezdett finnországi politikáját: támogatta Paasikivit. A finn munkásosztály pedig, amely a háború alatt nem állt a Szovjetunió mellett, azzal róhatta le internacionalista kötelességét, hogy a konzervatív beállítottságú Paasikivit és a kormányt támogatta a fegyverszüneti egyezmény betartásában. Paasikivi külpolitikáját összhangba kívánta hozni a társadalmi erőviszonyokkal, hogy így biztosítsa az ország függetlenségét. Az újra engedélyezett kommunista párt vezetése nem került a moszkvai emigránsok kezébe, hanem a nemzeti vonal maradt domináns. Olyan emberek álltak a párt élén, akiket Moszkva nem ismert, s így nem is bízott bennük. Zsdanov kezdetben nem állt közvetlen kapcsolatban a finn kommunista párttal, és anyagi támogatást sem nyújtott neki. Az SKP egyébként mindenben szeretett volna hasonlítani kelet-európai testvérpártjaihoz. Célja egy népi demokratikus ország létrehozása volt. Ezt először a baloldal egységesítésével, majd egy olyan széles népi demokratikus népfront megalakításával kívánták elérni, melybe bevonták volna a polgári pártokat is, hogy később ezen népfront „élére állva” valósítsák meg céljaikat. 1944 októberének végén a kommunisták kezdeményezésére magalakult az SKDL (Suomen Kansan Demokraattinen Liitto), a Finn Népi Demokratikus Unió, amely a kommunistákon kívül a szociáldemokrata párt (Suomen Sosialidemokraattinen Puole – SSK) belső ellenzékének egy részét és más kisebb baloldali tömörülések választási szövetségét jelentette. Az SKP tervei végrehajtásában nem támaszkodhatott egy megszálló hadseregre. Önbizalma és a demokratikus hagyományok miatt általában törvényes, demokratikus módszereket használt. A Kreml kezében az SKP olyan tartalékmegoldásnak számított, melynek akkor növekedett meg a szerepe, amikor a Szovjetunió feltétlenül érvényre kívánta juttatni akaratát. Maga a párt a belső ellentétek és a vezetés bizonytalansága miatt nem vált egységes, dinamikus párttá. Paasikivi 1944 novemberétől állt a finn kormány élén. Realitásérzékére Sztálin már korábban felfigyelt, és utalt rá, hogy hozzá hasonló embereket szeretne látni a finn vezetésben. Paasikivi bevette a kormányba a kommunistákat, hogy így ellenőrizhesse és 52
kommentar2010-2-beliv.qxd
Bereczki
5/11/2010
András:
6:58 AM
Népi
Page 53
demokrácia
vagy
harmadik
út?
mérsékelhesse tevékenységüket. A balti országok szovjetizálása volt az intő példa, hogy ha a kommunisták elzárkóznak az együttműködéstől, az a Szovjetunió fegyveres beavatkozását vonja maga után. Mind Paasikivi, mind a kommunisták olyan kényszerű, ideiglenes szövetségest láttak egymásban, akitől az átmeneti időszak után meg lehet szabadulni. Mindkét fél tudta, hogy politikája élvezi a Kreml támogatását, Paasikivi háború alatti tevékenységét azonban jobban ismerték, mint a kommunistákét. A kormány támogatásával megalakították a Finnország–Szovjetunió Társaságot, mely Paasikivit választotta elnökéül, aki így ellenőrizhette annak tevékenységét. A társaság így nem lett trójai faló, hanem az állami külpolitika eszközévé vált.
A háború utáni első választások (1945. március) A szovjet bizalmatlanság eloszlatásához személyi változásokra volt szükség az országgyűlésben. Ezért közvetlenül a választások előtt Paasikivi javaslatot tett arra, hogy a háború alatti vezető politikusok és az ismerten németbarátok ne induljanak a választásokon. Olyan összetételű parlamentre volt szükség, amelynek politikájában megbíznak a Szovjetunió és a nyugati szövetségesek, ám Finnország függetlensége és nemzeti önrendelkezése mégis csorbítatlanul megmarad. A legtöbb szavazatot a szociáldemokraták, az SKDL és az agrárpárt kapta, így ők alkottak kormánykoalíciót. A túlnyomórészt kommunistákból álló SKDL sikeresen szerepelt, de az országgyűlés többségét a hagyományos pártok alkották. A szociáldemokraták és az agrárpárt együttműködése a kommunistákkal külpolitikai indíttatású volt, ideológiailag nem sodródtak a népi demokrácia felé. Az SKP – a várakozások ellenére – nem aratott elsöprő sikert, de mivel kellő mértékben képviselve volt a parlamentben és a kormányban, a demokratikus játékszabályok betartása is sikerrel kecsegtethetett. A szovjet megszállástól félők a választások után sem nyugodtak meg, mivel a belügyminiszteri tárca, sőt az állambiztonság vezetése is kommunista kézbe került. Az elért sikerek ellenére az SKP mégsem volt képes a döntő fordulat motorjává válni. Nem tudtak széles körű tisztogatást kierőszakolni, így a hivatalok személyi állománya csak kis mértékben cserélődött ki. Mannerheim elnök lemondása után a kommunisták által is támogatott Paasikivi lett az elnök, az új miniszterelnök pedig Mauno Pekkala (SKDL). A népi demokrácia eljövetelét azonban ez sem segíthette elő. Az állandó propagandaharc ellenére a sajtó megmaradt „óvatosan szabadnak”, s nem vált a kommunisták véleményformáló eszközévé. Az SKP nem tudta kihasználni az SSK válságát sem. Nem sikerült olyan „kriptokommunistákat” beépítenie a szociáldemokrata vezetésbe, akik tevékenyen hozzájárulhattak volna a két párt egyesítéséhez. Az SKP vezetése egyre inkább elszakadt a tagságtól. Más testvérpártokhoz hasonlóan tekintélyuralmi módszer alakult ki náluk, a fordulat végrehajtásához azonban nem ren53
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 54
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
delkeztek sem belső, sem külső erőforrásokkal. Az agrárkérdésben sem győzedelmeskedett álláspontjuk, mely gyakorlatilag megszüntette volna a gazdaságilag független parasztságot. A háború után kb. 300 finn kommunista érkezett Finnországba illegális úton, hogy megerősítsék az SKP-t „megbízható” káderekkel, de a párt vezetése nem került át a kezükbe, sőt a belügyminiszter még a finn állampolgárságot sem adta meg elvtársainak. Yrjö Leino belügyminisztert állandó támadások érték pártján belül. Őt tartották a „demokratikus fejlődés” fékezőjének, aki nem értette sem a sztálinizmust, sem a Szovjetunió politikáját, sőt még a skandináv demokrácia és a jogállam támogatására is hajlandó volt. Leino azzal felelt a vádakra, hogy Finnországban be kell tartani a finn törvényeket. 1946 nyarán valódi tömegmozgalom bontakozott ki, mely többek között államosítást és a hivatalnokok lecserélését követelte, de csak szerény eredményeket ért el. Eközben a kormány részéről dinamikus lépések történtek a társadalmi és gazdasági feszültség feloldására. A Kreml számára egy esetleges finnországi államcsínynél fontosabb volt, hogy fennmaradjon a belső rend, és a finn háborús jóvátétel teljesítése maradéktalanul biztosítva legyen. A Szovjetunió tehát támogatta a finn kapitalizmust annak legnehezebb óráiban. A sztrájkokat egyébként a kommunisták is ellenezték. Az állambiztonság sokakat alaptalanul letartóztatott: igaz, ez távolról sem érte el a kelet-európai mértéket, de a törvénytisztelő finnekben ez is nagy visszatetszést keltett. A kommunisták vezette mozgalom ellen ugyanolyan parlamentáris-demokratikus „népfront” érlelődött, mint a ’30-as években a szélsőjobboldal ellen. A kommunista szándékok végrehajtását a parlamentáris demokrácia alapjának szilárdsága akadályozta meg, amit az összes polgári párt és a szociáldemokraták is egyértelműen támogattak. Az SKP kezdeti önbizalma egyre fogyott, mivel Kelet-Európa országaiban látványos átalakulások történtek, de a finn változásokból hiányzott az átütő erő. 1947 őszén az SKP is magáévá tette a „két út tanát”, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy Finnországnak a népi demokráciák oldalára kell állnia, és az imperializmus, vagyis a „nyugati tábor” ellen kell küzdenie. Ezek a célok cseppet sem nyugtatták meg Paasikivit. A szovjet vezetők többször is hangsúlyozták, hogy a Finnországgal szemben folytatott politikájuk gyakorlata megegyezik más kelet-európai országokéval. Zsdanov 1947-ben Magyarország és Románia mellett Finnországot is a megingathatatlanul a demokratikus fejlődés útjára lépett országok közé sorolta.
Köztes állapot A Szovjetunió bizalmának megnyerését szolgálta az elcsatolt területekről Finnországba menekültek végleges letelepítése, ami bizonyította, hogy a finnek belenyugodtak a háború végeredményébe. 54
kommentar2010-2-beliv.qxd
Bereczki
5/11/2010
András:
6:58 AM
Népi
Page 55
demokrácia
vagy
harmadik
út?
1945 közepén robbant a hír, hogy a finn hadsereg leszerelésekor kb. 30 000 fő számára fegyvereket rejtettek el a legfelsőbb vezetés tudta nélkül, hogy egy esetleges szovjet megszállás esetén sikeres partizánháborút vívhassanak. Mindez természetesen ellentétben állt a szovjet–finn fegyverszüneti szerződés szövegével. Ha a Szovjetunió formális okot keresett volna a fegyveres beavatkozásra, akkor azt most tálcán kínálták neki. Paasikivi azonban határozott fellépésével és bírói ítéletekkel ügyesen elsimította az ügyet. A „háborús bűnösök” elítélése presztízskérdés volt a Szovjetunió számára, hiszen az ítélet kimondásával az 1941–1944 közötti finn hivatalos politikát nyilvánították elhibázottnak. Zsdanov a finnek tudtára adta, hogy amennyiben nem születnek ítéletek, vagy azok túl enyhék lesznek, az a finn nép vesztét jelentheti. Finnország élén a háború alatt demokratikusan választott vezetők álltak, akiket politikai döntéseikért elítélni alkotmányellenes volt, a Kremlnek azonban bizonyítania kellett, hogy mások felelősek a háborúért. Végül is 8 korábbi politikai vezetőt ítéltek el Finnországban, 3-tól 10 évig terjedő börtönbüntetésre. Azzal, hogy az ügyet gyorsan és diszkréten kezelte, Paasikivi elérte Finnország helyzetének megszilárdulását. Az elítéltek 3 év után kegyelemben részesültek. Finnország kül- és belpolitikai megerősödésének egyik alappillére a végleges békeszerződés aláírása volt, melyre Párizsban került sor 1947 elején. A finn delegáció nem törődött bele megadóan az előre megszabott feltételekbe. A finn külügyminiszter, Carl Enckell valódi tárgyalásokat és engedményeket kért bátor hangvételű beszédében. Erre Molotov rendkívül élesen reagált, helyettese, Visinszkij pedig öklével az asztalt verve újabb háborúval fenyegetőzött, ha a finnek a továbbiakban is felvetik a béketárgyaláson a határok kérdését. A szovjet vezetésben nagy visszatetszést keltett, hogy a külügyminiszter kéréseit a kommunisták és a népi demokrácia hívei is támogatták. A szovjet megszállás lehetősége annyira kézzelfoghatóvá vált, hogy a londoni és a washingtoni kormány felszólította állampolgárait, hogy hagyják el Finnországot. A finnországi zsidók egy része is eladta vagyonát, és Svédországba költözött. George Marshall gazdasági segélytervezetét 1947 nyarán terjesztette elő. Finnország gazdasági helyzete feltétlenül szükségessé tette a segély felvételét, ugyanakkor a Szovjetunió az európai országok szuverenitása elleni támadásként értelmezte azt. Paasikivi utolsó pillanatban adott válaszában „fájó szívvel” visszautasította a párizsi meghívást, mivel kívül kívánt maradni a nagyhatalmak közötti konfliktuson. Válaszával sikerült mindkét felet kielégítenie: nem ment Párizsba, de továbbra is kaphatott amerikai kölcsönöket. A Szovjetunió a Marshall-segélyt kompenzálandó létrehozta a Kominformot. Az SKP bizonytalan helyzetét jól tükrözte, hogy a Kominform nem vette fel tagjai közé. Az SKP sikertelen politikájával kapcsolatban a bolgár Dimitrov is véleményt nyilvánított 1946-ban: „Finnországban lassan halad a demokrácia. Mi már 2700 (2900) embert kivégeztünk, és 10 000-en ülnek börtönben.”
55
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 56
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
A „finn út” kibontakozása Az 1947 végén megtartott önkormányzati választások már nyilvánvalóvá tették, hogy csökkent a baloldali pártok befolyása. A kudarc jeleit a kommunisták a szovjet megszállás elmaradásával, a tisztogatás sikertelenségével és azzal magyarázták, hogy a nép „tévesen” szavazott. Igaz, önkritikusan megjegyezték, hogy az SKP-nak eddig nem sikerült finn pártként szerepelnie. Az államosítás sem folytatódott nagy léptekkel, ennek fő akadálya a háborús jóvátételi kötelezettség és a Szovjetunióval folytatott kereskedelem volt. A szovjet gazdasági vezetők részvényfelvásárlással nem tudták megvetni a lábukat Finnországban. A finn ipar elutasította a beavatkozási kísérletet, sőt vegyesvállalatok alakítását is. A békeszerződés aláírása és a hidegháború elmélyülése arra késztette a Szovjetuniót, hogy a szomszédos országokhoz fűződő kapcsolatait egyezményben rögzítse. Finnországra 1948 februárjában került sor, amikor Sztálin levélben egy Magyarországgal és Romániával kötendő szerződéshez hasonlót ajánlott fel. Paasikivi tudta, hogy milyen veszélyekkel jár a szerződés elfogadása, de elutasítása is, ezért ismét időhúzó taktikát választott. A közben kitört berlini válság és a harmadik világháború közeli kirobbanásának reális lehetősége arra kényszerítették Sztálint, hogy a szerződéstervezet finn változatát fogadja el. A szerződésben lefektetett katonai kötelezettségek csak Finnország területére korlátozódtak, a segítségnyújtást konzultációnak kellett megelőznie, és a feleknek azonos véleményen kellett lenniük a támadás veszélyességét illetően. Finnország így kívül maradhatott a nagyhatalmak közötti vitákon és konfliktusokon, amivel gyakorlatilag elismerték a finn állam különleges helyzetét és semlegességi törekvéseit. Paasikivi eltökéltségében az is közrejátszott, hogy maga mögött tudhatta az USA gazdasági és Nagy-Britannia morális támogatását. Londonban valójában nem is (csak) Finnországért aggódtak, hiszen még a legfelsőbb brit katonai vezetésben is meg voltak győződve arról, hogy Finnország is előbb vagy utóbb teljesen szovjet függésbe kerül. A „felszabadított Európa” eszméje csak illúzió maradhatott. A fő kérdés Skandinávia sorsa volt. Ha engedik, hogy Finnország „elvesszen” anélkül, hogy a nyugati hatalmak bármit is tennének érte, akkor ennek következményei a skandináv államokra sorsdöntőek lehetnek. A brit vezetés emlékezetében pedig még élénken élt, hogy milyen következményekkel járt Norvégia német megszállása a II. világháborúban.
A fordulat éve A finn–szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény aláírása azt eredményezte, hogy Finnország kívül maradhatott a hidegháború közvetlen feszültségi zónáján. Az egyezmény tárgyalásának idején zajlott le Csehszlovákiában a kommunista hatalomátvétel, s Finnországban is elterjedt a hír, hogy a prágaihoz hasonló államcsínykísérlet készül az április 26-ról 27-re virradó éjszakán. Ezekre a tervekre 56
kommentar2010-2-beliv.qxd
Bereczki
5/11/2010
András:
6:58 AM
Népi
Page 57
demokrácia
vagy
harmadik
út?
mindeddig nincs kézzelfogható bizonyíték, bár az SKP levéltárából valóban eltűntek a kritikus napokra vonatkozó anyagok. Szinte hisztérikus hangulat uralkodott el az országban, sokan attól tartottak, hogy akármilyen kisebb konfliktus is a Szovjetunió beavatkozását vonhatja maga után. Az SKP-nak valószínűleg nem voltak konkrét tervei, az SSK pedig közreműködött az indulatok szításában, hogy lejárassa a kommunista pártot. Az SKP-ellenes közhangulatot Paasikivi a saját céljaira használta fel, és nemsokára a belügyminiszter is lemondásra kényszerült. A lemondás ellen tiltakozó sztrájkok ellenére kezdetét vette a kommunisták látványos háttérbe szorítása. A kialakulóban lévő finnországi tömegmozgalomban nyugati megfigyelők a prágai események megismétlődését vélték felfedezni. Finnország sorsdöntő belpolitikai fordulata akkor kezdődött, amikor a kelet–nyugati kapcsolatok a mélypontra süllyedtek. Újra nekrológok születtek Finnországról, de a kedélyek nemsokára lehiggadtak, és Paasikivi folytatta alaposan átgondolt politikájának valóra váltását. A szociáldemokraták még a júliusra kiírt országgyűlési választások előtt kiléptek a három párt szövetségéből. A szovjet nagykövet hiába jelentette be, hogy az SKDL kérésére elengedik a megmaradt jóvátétel felének visszafizetését, a választások kimenetelét ez már kevéssé befolyásolta. Az SKDL (így az SKP is) további sorsukat érzékenyen érintő vereséget szenvedett. Paasikivi az SSK-nak adott kormányalakítási lehetőséget, így mintegy rájuk bízta a „piszkos munkát”. Az SKDL kiszorult a kormányból, és nemsokára az állambiztonságot is feloszlatták. Ez a fordulat kivívta a Kreml rosszallását, de külpolitikai szinten nem mérgesítette el a szovjet–finn kapcsolatokat. A Szovjetunió a törvényes finn kormánnyal intézte ügyeit, még ha az nem is volt a legszimpatikusabb a számára.
Sztálin, Paasikivi és az SKP A téli háború idején Paasikivi azon kesergett, hogy minden sokkal egyszerűbb lenne, ha a „bolsevikok csak imperialisták lennének, de van egy ideológiai céljuk is, a kommunizmus, ami a Szovjet Birodalmat összetartó erőnek tűnik”. Mikor Sztálin újra hajlandó volt tárgyalni a hivatalos finn kormánnyal, s elvetette a rögtönzötten felállított Kuusinen-bábkormányt, mintha az sosem létezett volna, Paasikivi megértette, hogy mégiscsak a birodalmi érdek a döntő, minden más másodlagos. Erre építette teóriáját, amely kiállta a történelem próbáját. A kommunizmus, az ideológia csak kiszolgálója volt a nagyhatalmi politikának. Olyan rituálé, amellyel mindent meg lehetett magyarázni. A Kreml erőfeszítései elsősorban nem a társadalmi rendszer megváltoztatására irányultak. Sztálin jól ismerte Finnországot, itt ismerkedett meg Leninnel, többek között ő adta meg a függetlenséget Finnországnak, s ugyanő indította meg a téli háborút is. A világháború alatt Moszkva célja a Németország fölötti katonai győzelem volt és a nyugati 57
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 58
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
határok biztosítása egy széles ütközőzóna felállításával, nem pedig a forradalom exportja, tehát a nacionalizmus fontosabb volt az internacionalizmusnál. A háború után már lehetőség nyílt arra, hogy a birodalom biztonsági szempontjait a végletekig kielégítő rendszert biztos alapokra helyezzék. A generalisszimusznak még nem voltak konkrét tervei, nem rendelkezett pontos forgatókönyvvel. A Vörös Hadsereg felügyelete alatt álló, stratégiailag fontos országokban szocialista rendszert vezettek be, ami gyakorlatilag sztálinista diktatúrát jelentett. Más területek nem voltak annyira fontosak, ha nem veszélyeztették a Szovjetunió biztonságát. A Baltikumot kíméletlenül szovjetizálták, mert már 1940-ben a Szovjetunióhoz csatolták, és Leningrád védelme szempontjából is rendkívül fontos volt ez a terület. Finnország megszállására nem került sor, mert 1944 nyarán megállították a szovjet előrenyomulást, és azért sem, mert stratégiai szempontból külön állt a Nyugattól. A szovjet katonai hegemónia Európában biztosította a Szovjetuniót Finnország felől, annak ellenére, hogy a Vörös Hadsereg nem állomásozott a határ mindkét oldalán. Finnország megőrizhette függetlenségét, mert kielégítette a Szovjetunió biztonsági és védelmi elvárásait (Leningrád). Paasikivi elnök higgadt helyzetelemzése és Sztálin belé helyezett bizalma voltak Finnország eltérő fejlődésének előzményei. Ha Sztálinnak szándékában állt is a finn politikai rendszer tartós megváltoztatása, a fegyverszünet aláírása után már nem volt sürgős neki. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság finnországi tevékenysége is megmutatta, hogy Sztálin nem kívánt olyan eszközökkel beavatkozni Finnország belügyeibe, mint ahogyan például Lengyelországban tette. Nem is volt ok a beavatkozásra, hiszen kezdetben úgy tűnt, hogy minden ugyanúgy „halad” Finnországban is, mint Magyarországon vagy Bulgáriában: Finnország nem volt ideológiai probléma. Ebben nagy része volt Paasikivi ügyes politikájának is. Amikor Sztálin 1948-ban „szorosabbra akarta vonni a gyeplőt” – Finnországra is ugyanolyan szerződést akart erőltetni, mint más kelet-európai országokra –, akkor a finn kormány ellenállt. A robbanásig feszült világpolitikai helyzetben Sztálinnak meg kellett elégednie északnyugati határainak biztosításával. Zsdanov csalódottan meg is jegyezte ugyanabban az évben: „Hibát követtünk el, hogy nem foglaltuk el Finnországot. Minden rendjén ment volna, ha elfoglaljuk.” 1948-ban Dimitrov egy beszédében még kiemelte, hogy a népi demokráciák legjellemzőbb ismertetőjele a Szovjetunióhoz fűződő jó kapcsolat, nem pedig a belső társadalmi rendszer. A gyakorlat azonban mást mutatott. A Szovjetunió és a népi demokráciák között szerkezetileg ugyanolyan kapcsolat jött létre, mint Szovjet-Oroszország és köztársaságai között. Az akkori „szerződéseknek” most a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződések feleltek meg, kiegészítve még különleges gazdasági és kulturális egyezményekkel. A Moszkva-központú rendszer vonzásába Finnország is beletartozott. Sztálin finnekkel szembeni politikáját végül is totalitárius és bürokratikus szemlélete szilárdította meg. Paasikivi a fegyverszüneti szerződéstől kezdve következetesen dolgozott Finnország jogi státusának megerősítésén, úgy, hogy az ne álljon ellentétben a Szovjetunió érdekeivel. Ez a következetes vonalvezetés értette meg Sztálinnal és Molotovval az 1948-as tár58
kommentar2010-2-beliv.qxd
Bereczki
5/11/2010
András:
6:58 AM
Népi
Page 59
demokrácia
vagy
harmadik
út?
gyalásokon, hogy Finnország nem engedhet bizonyos alapvető érdekeiből. Látván, hogy a finn delegáció nem enged, a Kreml volt kénytelen engedni, s Molotov ezt így fogalmazta meg: „Nem akarunk többé semmiféle problémát Önökkel, nem akarunk harcolni Önök ellen, maradjanak velünk szemben barátságosak és ugyanakkor erősek, ne kezdjenek semmilyen zavart keltő revánspróbálkozásba, és mi megengedjük, hogy maguk intézzék a saját dolgaikat.” Finnország háromszor került végveszélybe 1939 és 1948 között, háromszor mert ellentmondani a Szovjetuniónak. 1939-ben a téli háborút megelőzően, 1944 nyarán, mikor Sztálin feltétel nélküli fegyverletételt követelt, és 1948-ban, a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási tárgyalások idején. A szuperhatalom szorítása mindhárom alkalommal megtörhette volna a finn ellenállást, de a finn katonák elszántsága, az ügyes diplomácia, a finn demokrácia ereje és a világpolitika alakulása mindanynyiszor közbeszólt. Sztálinnak mindig valamilyen más, fontosabb problémával kellett megküzdenie, nem volt ideje „megfenyíteni” a makacs finneket, akik földrajzilag egyébként is távol estek a legfontosabb eseményektől. Az angol és amerikai kormány megértette és támogatta Paasikivi politikáját. Mivel Moszkva nem ellenezte a finn–amerikai gazdasági kapcsolatokat, azok jelentősen fejlődtek. Az Egyesült Államoktól kapott hitelek, nyersanyagok és gépek nélkül – egyes vélemények szerint – a finnek képtelenek lettek volna eleget tenni jóvátételi kötelezettségeiknek. Ennek elmaradása esetére Zsdanov a gyárak megszállásával fenyegetőzött. A finn vezetés egyetlen esetben sem tartotta szükségesnek, hogy a nyugati hatalmakra támaszkodjon a háború utáni finn–szovjet kapcsolatok újjáépítésében. Amikor elkerülhetetlennek látszott, Paasikivi hajlandó volt fájdalmas áldozatok meghozatalára is: például a németek kiűzésére Lappföldről; a korábban a finn hadseregben harcolt észt és más balti önkéntesek kiszolgáltatására a Szovjetuniónak. De az elnök maga mögött tudhatta az egész finn nemzetet és a demokratikus intézményrendszert. Megértette, hogy Oroszország és a Szovjetunió teljesen más, mint a Nyugat, más politikát kell vele folytatni, és mások a játékszabályok.
* Az SKP stratégiája, taktikája és helyzetelemzései bebizonyították, hogy forradalmiságban egyetlen más kommunista párt mögött sem maradt le, de a többi finnországi párt fejlettebb és szilárdabb volt a parlamentarizmus és demokratizmus szempontjából, mint a hasonló pártok Kelet-Európában. Az SKP kevésnek érezte az erejét ahhoz, hogy egyedül kísérelje meg végrehajtani terveit. A párttagok többsége elkötelezte magát a parlamenti módszerek mellett. A kommunistáknak végül meg kellett elégedniük azzal, hogy Paasikivi távol tartotta Finnországot a trumanizmustól, de jó kapcsolatokat épített ki a Nyugattal. Az SKP legfőbb feladata a Szovjetunió politikájának támogatása maradt. A háború után az addig-addig várta az alkalmas időpontot és a külső segítséget céljai megvalósításához, míg végül minden alkalmat elszalasztott a hatalom megszerzésére. A munkásmozgalom erőssége azon59
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 60
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
ban arra kényszerítette a kormányt, hogy maga hozzon olyan szociálpolitikai intézkedéseket, amelyeket a gazdaság állapota még nem engedett volna meg. Így Finnországban nem alakult ki forradalmi helyzet, éppen ellenkezőleg: jóléti állam született. Sztálin csak akkor támogatott volna egy államcsínyt, ha az gyorsan és zökkenőmentesen megy végbe. Ehhez azonban hiányoztak a feltételek. Paasikivi politikája eloszlatta a Kreml aggodalmait, a kapitalista finn gazdaság működése pedig a Szovjetunió számára is előnyökkel járt. A semlegesség Finnországnak eredmény, Ausztria számára viszont az örök semlegesség vállalása volt az ára annak, hogy elhagyják az országot a megszálló csapatok – írta Max Jakobson. Paasikivi naplójában nagyon érdekes levélrészletet találhatunk, amely érzékletesen példázza, hogy a politikus tisztában volt azzal, mitől kell országát megóvnia: „A Szovjetunió-beli államkapitalizmus engem nem rémiszt annyira, de a szellemi szabadság hiánya és az a fojtogató szellemi atmoszféra, mely a Szovjetunióban uralkodik, számodra, számomra és a finn nép számára képtelenség lenne. Ettől félek. De az a fejlődés, amely Svédországban és a többi északi országban is végbemegy, engem egyáltalában nem rémiszt meg.”
Felhasznált irodalom Milovan ÐILAS: Találkozások Sztálinnal, ford. Radics Viktória, Magvető, Budapest, 1989. Lauri HAATAJA: Demokratian opissa. SKP, vaaran vuodet ja Neuvostoliitto, Helsinki, 1988. Max JAKOBSON: Finnország. Mítosz és valóság, Minerva, Budapest, 1990. Osmo JUSSILA: Suomen tie 1944–1948: miksi siitä ei tullut kansandemokratiaa, Porvoo, 1990. Osmo JUSSILA: Terijoen hallitus 1939–1940, Juva, 1985. Seppo MYLLYNIEMI: Baltian kriisi 1938–1941, Keuruu, 1977. J. K. PAASIKIVEN Päiväkirjat 1944–1956, I., szerk. Yrjö Blomstedt – Matti Klinge, Juva, 1985. Tuomo POLVINEN: Jaltasta Pariisin rauhaan. Suomi kansainvälisessa politiikassa III: 1945–1947, Juva, 1981. Hannu RAUTAKALLIO: Suomen suunta 1945–1948, Helsinki, 1980. Jukka TARKKA – Allan TIITTA: Suomi. Seitsemän vuosikymmentä kansakunnan elämästä, Helsinki, 1987. Seppo ZETTERBERG: Suomen historian pikkujättiläinen, Porvoo, 1987.
60
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 61
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
Pál Zoltán INTERNÁLÁSOK MAGYARORSZÁGON (1945–1953) Idén áprilisban volt félévszázada annak, hogy Magyarországon megszüntették az internálás (rendőrhatósági illetve közbiztonsági felügyelet) intézményét. 1960-ig azonban több ezer embert ragadtak ki megszokott életkörnyezetéből, szakítottak el családjától és tartottak hónapokig vagy akár évekig fogságban úgy, hogy jogilag nem is ítélték őket szabadságvesztésre. Internálni nemcsak diktatúrákban lehetett, Európa és a világ számos más demokratikus berendezkedésű államában is éltek ezzel az eszközzel a 20. század során (főleg háborúk alatt, amikor több állam is internálta a területén tartózkodó azon személyeket, akik valamelyik ellenséges ország állampolgárai voltak).1 Tanulmányomban a magyarországi internálások legsötétebb időszakát kívánom bemutatni, az 1945 és 1953 közötti években történt eseményeket. Az internálás (más néven rendőrhatósági őrizet) a hatalomnak egyfajta eljárástechnikai eszköze volt a vélt vagy valós ellenfeleivel szemben. A jogszolgáltatás hagyományos eljárásain kívül alkalmazták, mivel minden előzetes vizsgálat nélkül, politikai megítélés alapján közvetlenül végrehajthatta az erre kijelölt hatalmi szerv.2 Az internáltak konkrét, bizonyítható bűncselekményt általában nem követtek el, a hatalom birtokosai azonban fontosnak tartották rendőri ellenőrzés alatti tartásukat, vagy legalábbis bizonyos szabadságjogaik korlátozását. Magyarországon – hasonlóan Európa többi államához – az első internálásokkal kapcsolatos jogszabályok már az I. világháború előtt megszülettek. A létező törvényeket és rendeleteket egészítették ki a két világháború között meghozott 4.352/1920., 30.035/1920., és 3.000/1922. BM sz. rendeletekkel. A meghatározott korlátozási eljárásokat 1939-ben emelték törvényre (1939:II. tc.), amiket kiegészítettek a 8130/1939. ME. sz. és 760/1939. BM. sz. rendeletekkel. Ezek a jogszabályok váltak 1945-től az internálás „jogi” alapjává.3 A jogszabályok alapján megállapítható, hogy az 1945-ig közigazgatási eljárás alá vont internáltat három szigorítási fokozatú rendszerben felügyelték: I. fokozat a rendőrhatósági felügyelet (ref.). Ezt szabályozza az említett 760/1939. BM. sz. rendelet 3. §-a. Ebben az esetben a foglyot fizikailag nem izolálják, de személyi és mozgásszabadságában korlátozzák (például engedély nélkül nem hagyhatja el a száA magyar irodalomban a legismertebb példa erre Kuncz Aladár író esete, aki éppen Franciaországban nyaralt, amikor kitört az I. világháború, és a francia állam öt évre internálta mint az országgal szembenálló Osztrák–Magyar Monarchia állampolgárát. Lásd KUNCZ Aladár: Fekete kolostor. Feljegyzések a francia internáltságból, Budapest, Szépirodalmi, 1963. 2 Vö. BANK Barbara: Az internálás és kitelepítés dokumentumai = Trezor 3. Az átmenet évkönyve 2003, szerk. Gyarmati György, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2004, 107. 3 Lásd SZAKÁCS Sándor – ZINNER Tibor: A háború „megváltozott természete”. Adatok és adalékok, tények és összefüggések – 1944–1948, Genius Gold – Batthyány Társaság, Budapest, 1997, 215. 1
61
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 62
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
mára kijelölt települést, éjjel nem távozhat el lakásáról, nyilvános helyeket, gyűléseket nem látogathat, ellenőrzik a postáját stb.). II. fokozat az ún. „házi internálás”, az előbbi szigorított formája, egyfajta személyre szabott kijárási tilalom. III. fokozat a rendőrhatósági őrizet, a tulajdonképpeni internálás: jórészt a sűrűn lakott területektől, városoktól távol őrzött táborokban történő elkülönítés.4 Ez a hármas tagozódás gyakorlatilag átmentődött az 1945 utáni időszakra is, azzal a különbséggel, hogy a szigorított rendőrhatósági felügyelet („házi internálás”) helyébe a kényszerlakhely-kijelölés, kitelepítés lépett.
Internálások a koalíciós időszak alatt 1944 után a szovjetek által támogatott Ideiglenes Nemzeti Kormány újabb rendeletekkel szabályozta az internálásokat. A háború utáni időszakban elsősorban a háborús bűnösöket, fasisztákat, nyilasokat, szélsőjobboldali csoportok tagjait igyekeztek internálni, vagy bárkit, aki az ország újjáépítését akadályozta. Ezt tükrözte a 81/1945. ME. sz. rendelet, amely 1945. február 5-től május 1-jéig kihirdethető főbüntetésként alkalmazta az internálást, melyet mind az igazolóbizottságok, mind pedig a népbíróságok kiszabhattak. Az internálás időtartama legalább hat hónap, maximum 24 hónap lehetett (a félévenkénti meghosszabbítást hívták „beljebbezésnek”). 1949 után azonban egyre ritkábban hosszabbítottak, gyakorlatilag éveken át internálásban tartottak több ezer embert. A 302/1945. ME. sz. rendelet alapján valamennyi nem zsidó, Magyarországon tartózkodó német állampolgárt internálni kellett. A május elsején közzétett 1440/1945. ME. sz. rendelet módosította a népbíróságok működését: megszüntette az addig főbüntetésként alkalmazott internálást, ugyanakkor bevezette a kényszermunkát, amely életfogytig vagy határozott időre volt kiszabható. Már 1945 áprilisában kialakult az a gyakorlat, hogy a vegyes összetételű (azaz több koalíciós párt) tagjaiból álló népbíróságok által felmentett személyeket Budapesten a kommunista irányítás alatt álló Magyar Államrendőrség Budapest Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztálya internálta. A népbírósági rendelet módosításával ugyanis az internálás kikerült a népbíróságok hatásköréből, s a már konszolidálódott rendőrhatóságok hatáskörévé vált.5 Péter Gábor, a Politikai Rendészeti Osztály vezetője 1945. április 12-i beszámolója szerint hatósága összesen 1869 főt internált a fővárosban (1547 nyilast, 196 volksbundistát és 126 személyt egyéb politikai okok miatt).6 Ugyanez a jelentés Budapesten és környékén 15 internálótáborról számolt be, melyekben kb. 23 000 személyt tudtak 4 Lásd DRUCZA Attila: „Buda-Dél – Dél-Buda”. A buda-déli internálótábor története a jogtörténeti források tükrében = Variációk. Ünnepi tanulmányok M. Kiss Sándor tiszteletére, szerk. Ötvös István, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba, 2004, 266. 5 Lásd ZINNER Tibor: Háborús bűnösök perei. Internálások, kitelepítések és igazoló eljárások 1945–1949, Történelmi Szemle 1985/1., 120. 6 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [a továbbiakban: ÁBTL] 2.1. XI/4, 9–10.
62
kommentar2010-2-beliv.qxd
Pál
5/11/2010
Zoltán:
6:58 AM
Internálások
Page 63
Magyarországon
(1945–1953)
elhelyezni és foglalkoztatni 1945 áprilisáig (ez korántsem jelenti azt, hogy állandó telítettségben voltak ezek a táborok, melyek tényleges létszámáról ebben a jelentésben sincs adat).7 Internáló- és kitelepítő tábor működött ekkor a Mosonyi utcai börtönben (az egykori Toloncházban), a Gyűjtőfogházban, a Böszörményi úti csendőrlaktanyában (XII. kerület), a Gubacsi úti téglagyárban (Pestszenterzsébet), Budaörsön, Buda-Délen, Kispesten, Rákospalotán, Újpesten, Mátyásföldön, Kistarcsán és még sok egyéb helyen. 1945. április 12. és 30. között újabb 2643 főt internáltak. Az internálások szabályozásában fontos szerepe volt Erdei Ferenc belügyminiszter 1945. június 21-én kelt bizalmas rendeletének (138.000/1945. sz.), amely korlátlan lehetőséget biztosított a hatóságoknak az internálásra (a rendeletet csak az 1990-es évek második felében hozta nyilvánosságra Palasik Mária8). A rendelet felsorolta azokat a pártokat, társaságokat, egyesületeket, szövetségeket, amelyek tagjait internálni kell, ha azok bármely okból (például bizonyíték hiánya miatt) a népbíróságnak nem adhatók át. Ebből kifolyólag internálhatóvá vált az egykori kormánypárt, a Magyar Élet Pártjának jobboldala, a nyilas és a jobboldali/szélsőjobboldali pártok vagy egyesületek (Nemzeti Munkaközpont, Magyar Megújulás Pártja, Antibolsevista Ifjúsági Tábor, MOVE, Magyar Nemzeti Szocialista Párt, Magyar Tudományos Fajvédő Társaság, Hungarista Mozgalom, Országos Vitézi Szék, Turul Szövetség, Levente Egyesület, Zsidókutató Intézet stb.) tagjainak jelentős része. Emellett rendőrhatósági őrizet alá helyezhették a besúgókat és feljelentőket, a fasiszta és háborús propaganda terjesztőit, a volksbundista és németbarát elemeket. A rendelet az ipari munkásokkal, kisparasztokkal és földmunkásokkal jóval elnézőbb volt, mint más társadalmi rétegekkel.9 Párttagnak azt tekintette, aki legalább két hónapig fizetett tagdíjat. Viszont súlyosbító körülménynek vette, ha valaki korábban szociáldemokrata vagy kommunista párttag volt, majd később valamelyik fenti párthoz csatlakozott. A rendelet lehetővé tette a gazdasági visszaéléseket elkövetők internálását is. Tehát internálhatóvá váltak azok, „akik az ország demokratikus szellemben való újjáépítését” gátolni igyekeztek. Egy szintén titkos belügyminiszteri belső utasításra pedig bevezették azt a gyakorlatot, hogy a népbíróságok által felmentett személyeket preventív célzattal internálni lehetett. A háborús és népellenes bűnösök, szélsőjobboldali párttagok mellett sok kitelepítésre váró német nemzetiségű személyt is internáltak, nemegyszer családjukkal együtt. Tolna megyében több falu sváb lakosságát gyűjtötték össze a lengyeli, nagymányoki, tolnai, szekszárdi, bátaszéki, györkönyi, simontornyai táborokban. Lengyelben az Apponyikastélyban helyeztek el sok embert, rettenetes körülmények között. 1945. április 29-én (nem sokkal a tábor megnyitása után) dr. Schreck Ádám körorvos így számolt be tapasztalatairól:
Vö. BANK: Az internálás és kitelepítés dokumentumai, 108. PALASIK Mária: Bizalmas belügyminiszteri rendelet az internálások ügyében (1945), Társadalmi Szemle 1997/7., 87–94. 9 Lásd Uo., 88. 7
8
63
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 64
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
A folyosókban – szalmán – az emberek zsúfoltan fekszenek; ez a hely huzatos, hideg, az elhelyezettek pedig a közlekedést akadályozzák, sőt helyenként lehetetlenné teszik. A sötétség beálltával semmiféle világítóeszköz nem áll rendelkezésre. Ez éjjel minden közlekedést lehetetlenné tesz. […] A kastély lakói meleg ételben eddig nem részesültek, ami főleg a gyermekekre lehet végzetes. Gyógyszerek, kötszerek nem állnak rendelkezésre. Férfiak és nők, valamint a gyermekek együtt vannak. Mosakodási, tisztálkodási lehetőség alig van.10
A német rabok sorsa általában a Németországba való kitelepítés lett. A táborokat fokozatosan számolták fel, azokat a személyeket, akik igazolni tudták, hogy nem voltak a Volksbund tagjai, általában hamar elengedték (viszont elkobzott otthonaikba nem térhettek vissza). Jelentős német nemzetiségű (illetve németbarát) fogoly tartózkodott még a pécsi internálótáborban is. Emellett táborok működtek még 1945–1946 folyamán Egerben, Berettyóújfaluban, Nagykanizsán, Sopronban, Győrben, Baján, Szentesen, Székesfehérváron, Szikszón, Veszprémben, Várpalotán, Ajka-Csingervölgyön, Debrecenben, Gyulán, Balassagyarmaton, Szegeden, Gödöllőn, Miskolcon, Makón, Esztergomban, Kecskeméten, Kaposváron, Nyíregyházán, Mátészalkán, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Sátoraljaújhelyen, Mosonmagyaróváron és Komáromban is.11 Az internáltakat különböző közmunkákra vezényelték, vagy gyáraknak, üzemeknek, mezőgazdasági vállalatoknak, esetleg bányáknak adták bérbe. 1945–1947-ben általában romeltakarítási munkára küldték ki őket, a buda-déli tábor internáltjai pedig aknákat is szedtek.12 Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1945 szeptemberében fogadta el az 1945:VII. törvénycikket a népbíróságokról, amely törvényerőre emelte addigi – rendeletekben szabályozott – működésüket. Az ítéleteket első fokon a népbírákból álló tanácsok hozták (melyekben helyet kaptak a szakképzett tanácsvezetők mellett a laikus, politikai szervezetek által delegált népbírák is), másodfokon a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) szakképzett jogászai ítélkeztek. Mivel az első fokon eljáró, egyes fővárosi valamint vidéki népbírósági tanácsok sokszor túl szigorú ítéletet hoztak, a NOT általában enyhítő határozatot hozott. Emiatt azonban az MKP, majd az MDP sokszor erősen kritizálta a szervezet munkáját, és 1946 őszétől (miután létrejött a Belügyminisztérium Államvédelmi Osztálya) a felmentetteket sokszor törvénytelenül internálták. A demokratikus államrend és a köztársaság védelméről szóló 1946. évi VII. törvény kiterjesztette az internálás lehetőségét arra, aki megkísérelte a tiltott határátlépést, valamint arra, aki ellen szervezkedésben való részvétel miatt büntetőeljárás indult. Emellett azt is internálhatták, aki a Német Birodalom területéről mint katona vagy kihurcolt levente 1946. szeptember 1. után tért vissza a magyar állam területére.13 Idézi TÓTH Ágnes: Földreform, internálás, belső telepítés Magyarországon 1945 után, Barátság 2006/3., 5021. Lásd BANK: Az internálás és kitelepítés dokumentumai, 117–118. 12 DRUCZA: I. m., 280. 13 Lásd SZENDREI Géza: Magyar internálások 1704–1960, Rejtjel, Budapest, 2007, 19. 10 11
64
kommentar2010-2-beliv.qxd
Pál
5/11/2010
Zoltán:
6:58 AM
Internálások
Page 65
Magyarországon
(1945–1953)
1945. október közepén a Budapestre szállított vidéki internáltak száma meghaladta a tízezret (a növekedésben a közelgő választások is szerepet játszottak), de a szám az év végére hatezerre csökkent. A munkás és paraszt származású internáltak zöme (köztük rengeteg kisnyilas) még 1945-ben szabadlábra került gazdasági és politikai megfontolások alapján.14 1946 áprilisától ismét nőtt az internáltak száma, annak ellenére, hogy a táborok száma csökkent. Budapesten és környékén 18 000 internáltat tudtak őrizni és dolgoztatni.15 Az 1945–1949 közötti korszak internálásait két nagy részre oszthatjuk: 1946 októbere előtti és utáni szakaszra. 1946 októbere előtt ugyanis az internáltakat decentralizáltan őrizték (az illetékes helyen hozott határozatok alapján), s csak 1946 őszétől hozták létre Buda-Délen a Központi Internálótábort. 1949–1950-ig (a Kistarcsai Központi Internálótábor létrehozásáig) az egész országból ide hozták a megszüntetett lágerek foglyait. Szintén 1946 őszén alakították meg a Belügyminisztériumban az Internálási Ügyek Központi Szervét, amely felső szinten irányította a rendőrhatósági őrizet alá helyezéseket. 1946 októberében 4370 főt őriztek Buda-Délen.16 1947-ből csak szórványos adatokkal rendelkezünk: annyit tudunk, hogy a 28 területi államvédelmi osztály 595 főt helyezett rendőrhatósági őrizet alá szeptember 1-jéig. 1948 elejére ismét kevesebb lett az internáltak száma, kora ősztől azonban ismét növekedésnek indult, hogy az 1949 tavaszi munkák megkezdéséig ismét csökkenjen (az internáltak közel fele munkás illetve paraszt volt, akikre szükség volt az iparban és a mezőgazdaságban), majd a nyári időszakra tovább apadjon, s azután ismét lassan emelkedésnek induljon.17 Az internáltak száma különböző felülvizsgálatok miatt is csökkenhetett, de a német lakosok tömeges kitelepítése is apasztotta a létszámot a táborokban (1945-ben az internáltak negyede Volksbund-tag volt).18 1945 és 1950 eleje között az internáltak száma meghaladta a 40 000-et, s legalább 7000-rel meghaladta az 1945:VII. és 1946:VII. tc. alapján elmarasztaltak számát. Azaz az internáltakkal összefüggő, sokszor a már jogerős börtönbüntetést követő, ugyanazon bűnért ismételten kirótt, törvénytelen közigazgatási büntetés sokkal több személyt érintett, mint maga a népbíráskodás.19 A koalíciós kori internálások idővel elvesztették kiemelt jelentőségüket, az 1950 tavaszán–nyarán újjáéledő intézmény azonban újabb lökést adott a szabadságkorlátozás ezen formájának.
Internálások a sztálinista diktatúra időszakában A totális diktatúra kiépítésében döntő jelentősége volt Kádár János belügyminiszter 288.009/1948. BM. sz. rendeletének,20 mely 1948. szeptember 10-én lépett életbe. Ez létrehozta a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályából a rendőrségtől hatásköVö. ZINNER: I. m., 123. Lásd Fővárosi Közlöny 1945. szeptember 25. (60. sz.), 634–636. 16 ZINNER: I. m., 122. 17 Uo., 124. 18 Uo., 125. 19 Lásd SZAKÁCS–ZINNER: I. m., 218. 20 Rendőrségi Közlöny 1948/19. 14 15
65
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 66
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
rileg és anyagilag is független Államvédelmi Hatóságot, amely közvetlenül a belügyminiszter alárendeltségébe tartozott. Az ÁVH a 288.010/1948. BM. sz. rendelet alapján internálhatott bárkit, akit az állam érdekei szempontjából veszélyesnek talált. Az önálló Államvédelmi Hatóság 1949. december 28-án jött létre hivatalosan, a 4353/1949. MT. sz. rendelet21 elfogadásával. Ennek értelmében az ÁVH kikerült a belügyminiszter hatásköre alól, s a Minisztertanácsnak (valójában az MDP Titkárság legfelsőbb vezetésének) alárendelt szervezet jött létre. Az ÁVH-n belül előbb a VI. – a Jogi és Börtönügyi Főosztály –, majd a Vizsgálati Főosztály alá helyezték az ÁVH börtöneit és internálótáborait. A főosztály vezetője kezdetben Décsi Gyula alezredes, majd 1951-től Juhász László ezredes volt, 1953. március 4-től a főosztály élére Zsidi Gyula alezredes került.22 Emellett egyes internálótáborok (például Recsk, Kistarcsa) őrzését a IV. Főosztály (Belső Karhatalom és Határőrség Főparancsnoksága) alá tartozó karhatalmi őrzászlóaljak látták el.23 Az ÁVH internálási rendszere mellett megmaradt a rendőrség internálási joghatósága is. 1945-ben a Belügyminisztérium IV. Közrendészeti Főosztálya alá tartozó 15. (ellenőrzési) ügyosztály alá tartozó IV/15-a alosztály intézte a rendőrhatósági őrizettel és felügyelettel kapcsolatos ügyeket, nyilvántartotta és felügyelte a rendőrség kezelésében lévő internálótáborokat.24 1946-ban a IV/4-a alosztály intézte az internálásokat Radó Gyula irányítása alatt.25 1948 után a Közrendészeti Főosztály alá tartozó 9. Igazgatásrendészeti Osztályon belüli 1. számú, ún. internálási alosztály foglalkozott az internálási ügyekkel. Javaslatot tehetett rendőrhatósági őrizet alá helyezésre, felülvizsgálhatta az internálási ügyeket, az ÁVH javaslatára, illetve azzal egyetértésben beutalhatott személyeket zárt táborokba.26 A táborok jelentős részében munkára fogták az internáltakat, amit a Közérdekű Munkák Igazgatósága (KÖMI) által irányított munkahelyeken végeztek. Ezt a szervezetet 1951. december 1-jén állították fel, és 1952. március 29-én helyezték a belügyminiszter felügyelete alá.27 Vezetője Garasin Rudolf volt, a szovjet GULAG-rendszer szakértője. (Buda-Dél, az első központi internálótábor) Az első nagy társadalmi elkülönítő tábor a már említett Buda-Dél (vagy Dél-Buda) volt, amelyet az egykori Károly-laktanya épületeiben alakítottak ki a Budaörsi út 61. szám alatt (ma itt áll a Petőfi-laktanya). 1946-tól a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Központi Internálótábora (6382-es Magyar Közlöny 1949/268. Lásd BORECZKY Beatrix: Az Államvédelmi Hatóság szervezete, 1950–1953 = Trezor 1. A Történeti Hivatal évkönyve 1999, szerk. Gyarmati György, Történeti Hivatal, Budapest, 1999, 104. 23 Uo., 99–100. 24 Vö. RÁCZ Béla: A Belügyminisztérium újjászervezése, 1944. december – 1948. Július, Levéltári Közlemények 1970, 106. 25 Uo., 117. 26 Lásd BANK Barbara: A Mosonyi utcai Toloncház és kapcsolatai, különös tekintettel a recski táborra (1950) = Variációk, 278–292, különösen 281. 27 Vö. T. VARGA György: Adalékok a börtönügy és a rabmunkáltatás történetéhez, 1949–1953 = Trezor 2. A Történeti Hivatal évkönyve 2000–2001, szerk. Gyarmati György, Történeti Hivatal, Budapest, 2002, 161–162. 21
22
66
kommentar2010-2-beliv.qxd
Pál
5/11/2010
Zoltán:
6:58 AM
Internálások
Page 67
Magyarországon
(1945–1953)
intézményi számon).28 A tábor végig megmaradt a rendőrség kezelésében, az ÁVH nem vetett rá szemet, 1949-től saját táborhálózatot épített ki. 1949-ben Kistarcsa lett a központi internálótábor, Buda-Dél foglyait innen fokozatosan szállították át 1949 tavaszán és nyarán. Buda-Dél földrajzi helyzete és mérete miatt alkalmatlan volt arra, hogy hoszszabb távon gyűjtőtáborként működjön, de hivatalosan nem szüntették meg 1953-ig, fenntartották ideiglenes elosztóhelyként, egyfajta háttérintézményként. A legnagyobb zsúfoltság idején 5000 és 10 000 fő között mozgott az internáltak létszáma.29 (Kistarcsa, az ÁVH központi internálótábora) Buda-Dél elhelyezkedése és technikai adottsága nem felelt meg az ÁVH által támasztott követelményeknek, Kistarcsa viszont már kiváló létesítménynek bizonyult arra, hogy az egész ország megfélemlítését szolgáló tömeges terror egyik központi helyszíne lehessen. 1950. május 5-én, hajnali három-négy óra tájban az ÁVH szabályos katonai akció keretében, tüzérségi fegyvereket is felvonultatva szállta meg Kistarcsát.30 A két háború között is internálótáborként működött az intézmény, az illegális kommunista mozgalomban részt vevő személyeket zárták ide, a világháború alatt pedig elhurcolt zsidókat, és munkaszolgálatosokat tartottak itt embertelen körülmények között. 1945 után előbb háborús bűnösöket, kitelepítésre váró németeket, szélsőjobboldali pártok tagjait őrizték Kistarcsán, idővel pedig ide kerültek a Rákosi-rendszer vélt vagy valós ellenségei is. Kistarcsa lett 1950-ben a Mosonyi utcai Toloncház mellett az ÁVH központi gyűjtőtábora.31 Az internálási véghatározat után ide szállították a foglyokat, hogy elosztás után a kiválasztottakat más táborokba (Recsk, Tiszalök, Kazincbarcika, Oroszlány stb.) továbbítsák. Miután a tábort átvette az ÁVH, a rabok élete sokkal roszszabb lett: mindennaposak lettek a verések, kínzások, emellett minden joguktól (levélírás, csomagküldés, látogatás, mise stb.) megfosztották az internáltakat. A tábor rabja volt többek között a Horthy-kori kommunista mozgalom két jelentős alakja: Demény Pál és Weisshaus Aladár. De a két háború közötti időszak jelentős katonatisztjei, politikusai szintén a táborban raboskodtak, például Ruszkiczay-Rüdiger Imre vezérezredes, a honvédelmi miniszter egykori helyettese, Kéri Kálmán vezérkari ezredes, a moszkvai fegyverszüneti küldöttség egykori tagja, Szentpétery György vezérkari ezredes, a Horthy-rendszer hírszerző és kémelhárító szervének, a vezérkar 2. osztályának (Vkf. – 2) egykori tisztje. A szélsőjobboldali politikusok közül Kistarcsán volt fogoly Málnási Ödön, a Szálasi Ferenc vezette Hungarista Mozgalom főideológusa, Böszörményi Zoltán, a kaszáskeresztesek egykori vezetője, valamint Andréka Ödön, a Nyilaskeresztes Párt szervezési osztályának egykori első embere is. De az egykori koalíciós pártok tagjai is megfordultak a hírhedt létesítményben: itt volt internált többek között az emigrációba kényszerített egykori kisgazda miniszterelnök Nagy Ferenc titkára, Kapócs Ferenc is, vagy Pártay Tivadar, az FKGP vidéki szervezési osztályának egykori vezetője.32 Vö. BANK: Az internálás és kitelepítés dokumentumai, 118. Lásd DRUCZA: I. m., 269. 30 Uo., 271. 31 Lásd ÁBTL 4.1. A-502, a Kistarcsai gyűjtőtábor iktatókönyve 1951–1953, 4. 32 ÁBTL 4.1. A-506., 51–55. 28 29
67
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 68
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
A szélsőjobboldali és szélsőbaloldali politikusok, a régi rendszer katonatisztjei és hívei, a koalíciós pártok egykori tagjai mellett volt még egy jelentős csoport a táborban: az „egyházi reakció”. 1948 és 1953 között legalább 100 pap fordult meg Kistarcsán,33 katolikusok és protestánsok egyaránt. A legismertebb katolikus internáltak egyike Németh Alajos soproni pap és hittanár, akit ártatlanul hurcoltak előbb Buda-Délre, majd Kistarcsára. 1948 júniusától 1950 februárjáig volt internálásban, és utána sokáig rendőrhatósági felügyelet alatt állt.34 Ő még azelőtt szabadult, hogy a tábort átvette volna az ÁVH. Meszlényi Zoltán püspök már nem volt ilyen szerencsés: miután a káptalan az állam által támogatott Beresztóczy Miklós helyett őt választotta meg esztergomi érseki helynökké, az ÁVH 1950. június 29-én elhurcolta. Hónapokig raboskodott Kistarcsán, magánzárkában őrizték, a kínzások, verések és megfázás következtében (télen nyitott ablaknál kellett tartózkodnia) 1951. március 4-én meghalt.35 A tábor másik ismert vértanúja Vid József volt, a magyar jezsuita rendtartomány gondnoka, aki 1952-ben hunyt el az embertelen körülmények között. Mellettük évekig a táborban raboskodott Mócsy Imre jezsuita, a szentírástudományok doktora, Tüll Alajos, a jezsuita rend helyettes tartományfőnöke, Giegler Károly kanonok, Süle Ferenc kanonok, aki segített – sok más személy mellett – Sulyok Dezsőnek és feleségének emigrálni.36 Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnánk a reformátusok vértanújáról, Ráski András aranyosapáti lelkészről, aki 1953. január 19-én halt meg.37 Kistarcsán külön elkerített női ezred is létezett, ahol kb. 300 főt tartottak fogva. Köztük volt számos elítélt szélsőjobboldali politikus felesége is, például a kivégzett nyilas vezér, Szálasi Ferenc özvegye, Lutz Gizella, vagy a szintén halálra ítélt nyilas politikus, Hubay Kálmán özvegye, Ischl Gizella, de Kistarcsán volt internált Sándor Gizella, annak a Hain Péternek a felesége, aki 1944–1945-ben a hírhedt nyilas erőszakszervetet, az Állambiztonsági Rendészetet irányította. A baloldali mozgalmakhoz tartozó személyek nőrokonai sem kerülhették el az internálást: Demény Pál felesége (szül. Liska Teréz) és közös gyermekük, Vera is a táborban volt, ahogy Demény egyik nagy híve, Vida Lajos is (Demény Vera férje). Mivel a női ezred szigorúan el volt különítve a férfiak részlegétől, jó ideig nem is tudták, hogy ugyanazon tábor foglyai. Kistarcsa foglya volt a Rajk-per egyik elítéltjének, a szociáldemokrata Justus Pálnak a felesége, Wagner Edith is. (Recsk, a titkos kényszermunka-haláltábor) Bár Kistarcsa volt a legnagyobb tábor, a legismertebb, leghírhedtebb kétségtelenül a recski láger volt. A Mátrában fekvő Barkóczy-tanyán kialakított, titkos létesítményt számmal sem jelölték, a külvilágtól teljesen elzárva alakították ki, az ide szállított emberek rokonai semmit sem tudtak szeretteikről. 1950 júliusától működtették, az első rabokat (35 ún. „jobboldali” szociáldemokratát) 1950. július 18-ról 19-re virradó éjszakán szállították ide a Toloncházból. A sorozatos transzporLásd TOMKA Ferenc: Halálra szántak, mégis élünk! Egyházüldözés 1945–1990 és az ügynök-kérdés, Szent István Társulat, Budapest, 2005, 82. 34 Lásd önéletírását: Dr. NÉMETH Alajos: Papok a rács mögött (1948–1950). Korrajz (Sokak személyes élményeinek naplója), Szent István Társulat, Budapest, 1991. 35 TOMKA: I. m., 131. (A vértanú püspököt 2009. október 31-én boldoggá avatták.) 36 ÁBTL 4.1. A-506., 54–55. 37 ÁBTL 4.1. A-1248/1., 71. 33
68
kommentar2010-2-beliv.qxd
Pál
5/11/2010
Zoltán:
6:58 AM
Internálások
Page 69
Magyarországon
(1945–1953)
tok után kb. 1000 fős lett a láger állománya, a legnagyobb zsúfoltság idején 1300-1600 fő tartózkodhatott a táborban.38 1952-ben főleg a Szovjetunióból hazatért hadifoglyokat hozták Recskre, akiket a magyar állam vezetői nem kívántak szabadon engedni, helyette szétszórták őket különböző internálótáborokban. Recskről számos visszaemlékezés született már az egykori rabok tollából. Jelentős visszaemlékezés-gyűjteménynek számít Böszörményi Géza (aki maga is a tábor egykori foglya volt) és Gyarmathy Lívia 1989-es dokumentumfilmje (Recsk 1950–1953. Egy titkos kényszermunkatábor története), amely számos túlélő és egykori ávós őrrel készített interjúk gyűjteménye. Az interjúk szövegei több kiadásban is olvashatóak (először 1990-ben jelentek meg a dokumentumfilmmel azonos címen, majd 2006-ban napvilágot látott két újabb, bővített kiadás).39 A filmben megszólaló egykori foglyok jelentős része (Faludy György, Sztáray Zoltán, Nyeste Zoltán stb.) maga is megírta személyes visszaemlékezését a táborban töltött időszakáról. A táborban talán még a többi lágerhez képest is szörnyűbb körülmények között tartották a foglyokat (egy-egy barakkba átlagosan 160 őrizetest zsúfoltak össze), akik ki voltak téve a szadista ávós őrszemélyzet kénye-kedvének. Mindennaposak voltak a verések, fogdába zárások, gúzsbakötések. A tábor felállítása után néhány hónappal létrehozták a mindenkitől elkülönített büntetőbrigádot, amelynek tagjait rendszeresen kemény fizikai munkára vezényelték. Klébl Márton volt rab erről így nyilatkozott: A büntetőbrigádot 1950 decemberében hozták létre. Felállítása mindenkit megdöbbentett. Sokunk akkor vesztette el teljesen a reményt, akkor vált meggyőződésünkké, hogy a tábort a megsemmisítésünkre szervezték, csak amíg lehet még hasznot húznak belőlünk a halálunk előtt.40
Dr. Hoyos János így emlékezett a brigádról: […] vasárnap is kirendeltek bennünket például havat lapátolni olyan helyre, ahol nem ártott a hó senkinek, csak azért, hogy fogyasszák az energiánkat, fogyasszák az ellenálló képességünket. Meg is mondták nekünk. Volt egy őr, aki azzal szólított meg minket, hogy: „Emberek, ha rendesen viselkednek, úgy bánok magukkal, mint emberekkel” – ez lehetett a legjellemzőbb talán az egész mentalitásukra.41
Az internáltakat a tábor melletti Csákánykő nevű kőbányánál dolgoztatták, ahol napi 14-16 órában követ bányásztak, miután a kőfalat robbantással meglazították. Az embertelen hajsza és a megfelelő eszközök hiányában gyakoriak voltak a halálos balesetek. 1951 Vö. BANK: Az internálás és kitelepítés dokumentumai, 120. A legutóbbi kiadás: Recsk 1950–1953. Egy titkos kényszermunkatábor története, szerk. Böszörményi Géza – Gyarmathy Lívia – Kiczenko Judit, harmadik, bővített kiadás, Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2006. Az interjúk mellett a kötet tartalmazza az őrök és a rabok névsorát is, melyet Bank Barbara állított össze. 40 Uo., 102. 41 Uo., 139. 38 39
69
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 70
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
nyarán megépült a vasútállomás melletti alsótábor, ahol 150-en dolgoztak (ide drótkötélpályán szállították a kőtömböket). Állandó volt az élelemhiány. A rabok által a „nagy éhezés időszakának” nevezett periódus 1950 őszén vette kezdetét, és nagyjából 1952 márciusáig tartott. Nyeste Zoltán így emlékezett erről: A legszörnyűbb nem a kínzás, nem a verés, nem a végkimerülésig hajtott munka, hanem az a rettenetes éhezés volt, amikor az ember már egy éve, már két éve nem lakott jól. Amikor füveket húzgálok ki, és próbálom, hogy a gyökerét meg tudom-e enni. Amikor makkot és minden egyéb ehetetlen termést a fákról próbálok megenni. Amikor már alig tudok menni. Akkor már minden sejt éhes az emberben. Az valami olyan borzalmas, megalázó szenvedés, hogy ennél rosszabbat nem tudok kitalálni.42
1951 májusában egy kis csoportnak sikerült megszöknie a táborból. A szökevényeket elfogták, egyedül Michnay Gyula tudott megmenekülni, aki már a buda-déli táborból is megpróbált kitörni. Michnay nyugatra menekült, 1951 őszén a müncheni Szabad Európa Rádióban beszámolt a tábor létéről, és felsorolta az általa megjegyzett foglyok neveit. Sok család ekkor hallott több év után újra szerettéről. A külvilág pedig először értesült arról, hogy Magyarországon is kényszermunkatáborokat működtet a hatalom. Elképzelhető, hogy emiatt javítottak 1952 márciusában az élelmezésen, és igyekeztek demonstrálni azt, hogy Recsken pusztán szokványos börtönmunka folyik. Bárhogy is történt, az tény, hogy a táborlakók egy tizede (kb. 130 fő) 1953 nyaráig elpusztult a megfeszített munka, az éhezés, a betegségek és a kínzások következtében. (Tiszalök és Kazincbarcika – hadifoglyok és külföldiek munkatáborai) A tiszalöki tábort a helyi vízerőmű építkezése mellett építették fel 1951 tavaszán, hogy munkára fogják az odaszállított internáltakat. Ide elsősorban külföldi állampolgárokat és volt hadifoglyokat vittek.43 Különösen nagy volt a görög őrizetesek száma. Mellettük számos jugoszláv személy is tartózkodott a táborban, hiszen 1948-tól megromlott Moszkva és Belgrád között a viszony, a magyar–jugoszláv határsáv 1953-ig hidegháborús frontvonallá vált. A déli határsáv mentén élő délszláv lakosság jelentős részét kitelepítették illetve internálták (Zala megyétől Békésig terjedő sávban).44 A hatalom mindenkit gyanúsnak tartott, aki a déli szomszédtól érkezett, azokat is, akik semmit nem követtek el, sőt már le is telepedtek a szocializmust építő Magyarországon. Jó példa erre Juhász József volt „jugó” internált esete, aki az alábbiakat idézte fel: Községünket 1944 decemberében szabadította fel Titó hadserege. Akkor minden fiatalt besoroztak jugoszláv katonának. […] Én 1946 júliusában átszöktem a határon és jelentkeztem a magyar határőröknél. Ezek elvittek a határőrség parancsnokságára […], majd Szegedre küldtek, ahol a polgári hatóságoktól igazolást és engedélyt kaptam, Uo., 141. Vö. BANK: Az internálás és kitelepítés dokumentumai, 120. 44 Lásd FÖGLEIN Gizella: A nemzetiségi oktatás jogi szabályozása Magyarországon, 1945–1956, Levéltári Szemle 1990, 24. 42
43
70
kommentar2010-2-beliv.qxd
Pál
5/11/2010
Zoltán:
6:58 AM
Internálások
Page 71
Magyarországon
(1945–1953)
hogy dolgozhatok. […] 1949 decemberében este 11 óra körül zörgettek az ajtómon és négy civil fegyveres jött be. Utasítottak, hogy öltözzek fel és menjek velük. […] Bevittek Szegedre a Tisza Szállóban lévő ÁVH-s laktanyába és vallatni kezdtek egy olyan emberről, akinek a nevét tőlük hallottam először. Mivel tagadtam, hogy ismerem, jól öszszevertek. […] Kérdem én, hogy miért? Azért, mert Titó katonája voltam? Nem jószántamból és főleg nem önként mentem katonának. És pont itt csinálták ezt velem Magyarországon, ahova én menedékért jöttem. […] Egy hónapi kínzás után megbilincselve vonattal felvittek Pestre, az Andrássy útra, hol alá kellett írnom egy nyilatkozatot, hogy illegálisan jöttem át a határon és részese voltam a lengyelkápolnai kulák zendülésnek. Én akkor talán még a halálos ítéletemet is aláírtam volna, csak megszabaduljak a kínzásoktól. Ezután Pestről Kistarcsára vittek. Ottani életemről itt nem beszélek, mert azok már ismertek. Talán annyi elég, hogy amikor 1953 augusztusában Tiszalökre hoztak, nekem megváltásnak tűnt, pedig itt sem bántak kesztyűs kézzel az internáltakkal. Itt levegőn lehettem, volt szabadidő és dolgozhattam.45
Más visszaemlékezők is arról írtak, hogy Recskhez, Kazincbarcikához és Kistarcsához viszonyítva Tiszalökön elviselhetőbb volt az életük. 1953-ban, a tábor felszámolásakor fokozatosan engedték el a rabokat. Először azokat a német nemzetiségű volt hadifoglyokat bocsátották el, akik az NDK-ba akartak távozni, augusztusban sorra kerültek azok az internáltak, akik Magyarországon akartak letelepedni. Ezután kb. 1000 olyan fogoly maradt, aki az NSZK-ban kívánt letelepedni.46 Az ÁVH-s őrszemélyzet nem tájékoztatta megfelelően a rabokat, akiknek továbbra is dolgozniuk kellett. Október 4-én gyűlést hívtak össze, ahol az új táborparancsnok beszédet tartott, de semmi konkrétumot nem mondott az elkeseredett őrizeteseknek. Az éveken át halmozódó feszültségek végül kirobbantak: a gyűlésen felszólaló rabokat elkülönítették az ávósok, mire az egyik besúgó fogolyra rátámadtak rabtársai (a férfit a lincseléstől az őrség mentette meg). Ezután az internáltak kirohantak az udvarra, és követelték, hogy engedjék közéjük elkülönített társaikat. Végül az őrök belelőttek a tömegbe, melynek következtében öt német nemzetiségű internált meghalt, és legalább 30 fő megsebesült. Az ÁVH igyekezett előre megszervezett felkelésnek beállítani az esetet, és meg is találták a két „szervezkedőt”: Finn Ferenc és Huber Ferenc internáltakat, akik ártatlanok voltak, a táborlakók elégedetlensége teljesen spontán robbant ki. Mindenesetre a lefolytatott „vizsgálat” megállapította, hogy „Finn nyíltan uszított, hogy az internáltak körében hitetlenséget keltsen szabadulásuk ügyében. A táborparancsnokság utasításait az internáltak felé elferdítette és azokat arra izgatta, hogy szembehelyezkedjenek a táborparancsnoksággal és a táborrenddel.”47 1953. október 17-én a Budapesti Központi Hadbíróság Finnt hat, Hubertet öt év börtönre ítélte. GÖRBEDI Miklós: 1020 nap az őrtornyok árnyékában. A tiszalöki hadifogolytábor története, Tiszalöki Költségvetési Üzem, Tiszalök, 1990, 40–41. 46 Uo., 94. 47 ÁBTL 4.1. A-507. Kimutatás a Tiszalöki Internálótáborban levő hadifoglyokról, 1953 (Finn Ferenc és Huber Ferenc ügye), 3. 45
71
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 72
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
A kazincbarcikai internálótábort 1951 októberében állították fel és 1953. szeptemberig működtették. Kb. 1000-1100 fogoly raboskodott a lágerben. Itt is sok volt hadifogoly és volt csendőr tartózkodott, de számos külföldi állampolgár is. Velük építtették fel a Borsodi Vegyi Kombinátot, de a helyi hőerőműbe is vezényeltek internáltakat kényszermunkára. Az embertelen bánásmód miatt itt is több internált életét vesztette, a halottak egy részét valószínűleg a már bezárt nagybarcai bánya szellőzőaknájába dobták.48 (Egyéb táborok) Recsk, Kistarcsa, Buda-Dél, Tiszalök és Kazincbarcika mellett számos egyéb elkülönítő hely létezett Magyarországon 1948 és 1953 között. Ezekről egyelőre elég kevés információnk van, feltételezésem szerint egy részüket csak ideiglenes jelleggel működtetette a hatalom, a többi tábor túlzsúfoltsága miatt. Biztos, hogy létezett egy internálótábor Bernátkúton, amiről nagyon kevés forrás került eddig elő. A legtöbb itt tartózkodó internáltnak ez már a harmadik internálási helye volt. Sokan kerültek ide Kistarcsáról és Recskről is.49 Szintén rejtélyes a Kecskemét melletti Korhánköz története. Mindössze néhány hónapig létezett a láger (1951 júniusától 1951 októberéig), kb. 250-300 főt őrizhettek itt, főleg volt hadifoglyokat, akiket aztán Tiszalökre és Kazincbarcikára irányítottak. Egy részüket barakkokban helyezték el, és szovjet laktanyák építkezésére irányították, másik részükkel földalatti hangárokat építtettek, és bunkerszerű építményekben helyezték el őket.50 Hejcére a katolikus egyház számos püspökét internálták. Köztük volt Pétery József váci, Badalik Bertalan veszprémi püspök és Hász Brokát karmelita rendfőnök is. A körülmények itt emberségesebbek voltak.51 A KÖMI által irányított üzemekben, bányákban és építkezéseken is dolgoztak internáltak (egyébként a KÖMI felügyelte Recsk, Tiszalök, Kazincbarcika és Bernátkút kényszermunkásait is), köztörvényes elítéltekkel együtt. Az internált munkásokat ideiglenes jelleggel felállított táborokban helyezték el. 1953. január elején a következő bányaüzemek/építkezések mellett működtek lágerek: Kisgyón, Szuhakálló, Várpalota, Oroszlány, Ormospuszta, Csolnok, Farkaslyuk, Tóláp, Csékút, Annabánya, Síkvölgy, Inota, Oroszlány, Tatabánya, Sajóbábony, Miskolc, Ajka, Komló (itt 1953 tavaszától nemcsak a kőbányában, hanem a szénbánya két aknaüzemében is foglalkoztattak internáltakat és elítélt rabokat).52
Az amnesztia – az internálótáborok felszámolása 1953 elején több mint 40 000 fő volt letartóztatásban illetve internálásban. Sztálin 1953. március 5-i halálát követően enyhülés következett be a Szovjetunióban. Március GÖRBEDI Miklós: Az árnyékok hosszúra nyúlnak. Kiegészítés Kecskemét–Tiszalök–Kazincbarcika kényszer munkatáborainak történetéhez, „Október 4.” Baráti Társaság Tiszalöki Tagozata, Tiszalök, 1998, 213. 49 Lásd BANK: Az internálás és kitelepítés dokumentumai, 121. 50 Lásd GÖRBEDI: Az árnyékok hosszúra nyúlnak, 11. 51 TOMKA: I. m., 83. 52 Lásd T. VARGA: I. m., 170–171. 48
72
kommentar2010-2-beliv.qxd
Pál
5/11/2010
Zoltán:
6:58 AM
Internálások
Page 73
Magyarországon
(1945–1953)
27-én amnesztiarendeletet adtak ki, melynek nyomán több ezren szabadultak ki a börtönökből és a munkatáborokból. Rákosi – ellentétben korábbi magatartásával – ezúttal nem követte szolgaian a szovjet példát. Ezért május végén Moszkvába rendelték, ahol javasolták neki is az amnesztiarendelet kidolgozását, a törvénytelenségek felülvizsgálatát. Erre az MDP vezetője ígéretet tett, de semmi jelét nem adta annak, hogy komolyabb változtatásokat kívánna életbe léptetni. Ezért többedmagával ismét Moszkvába hívták, ahol keményen fejére olvasták azt a sztálini politikát, amit addig elvártak tőle. Rákosi és köre elismerte a hibákat. Gerő Ernő, a szűkebb vezetés egyik tagja így nyilatkozott: A helyes az lenne, ha bármely állami szerv felismeri az általa elkövetett hibát, őszintén elismeri és kijavítja. Nálunk nem ez történik. Az ÁVH pl. az igazságtalanul letartóztatott embereket gyakran nem engedi szabadon, ha nincs ellene semmi bizonyíték, hanem éveken át internálják őket. Tűrhetetlen állapot ez egy jogállamban. Meg kell teljesen szüntetni az internálás rendszerét. A dolgozóknak biztosaknak kell lenni abban, hogy ha tévedésből letartóztatják, kivizsgálják az ügyét, rövid idő alatt tisztázzák, kiengedik és rehabilitálják.53
A szovjet vezetés nyomására a párt vezetősége ezúttal megígérte a hibák kijavítását. 1953. június 27–28-án az MDP Központi Vezetősége határozatot hozott többek között az amnesztiáról, az internálótáborok feloszlatásáról: Az Országgyűlés küszöbön álló ülése elé törvényjavaslatot kell terjeszteni az amnesztiáról, és az amnesztiatörvény alapján szabadon kell bocsátani mindazokat, akiknek bűne nem olyan súlyos, hogy szabadon bocsátásuk az állam biztonságát, vagy a közés vagyonbiztonságot veszélyeztetheti. Meg kell szüntetni az internálások rendszerét és fel kell oszlatni az internálótáborokat.54
Minderről az ország közvéleménye Nagy Imre, az új miniszterelnök parlamenti programbeszédéből értesülhetett 1953. július 4-én. 1953. július 26-án az 1034/1953. MT sz. határozat rendelkezett a rendőrhatósági őrizet alá helyezés (internálás) intézményének megszüntetéséről, a kitiltások, kitelepítések feloldásáról, a táborok felszámolásáról.55 Július 2-ra elkészült az a munkaterv, amely az internálások felülvizsgálatával foglalkozott.56 A dokumentum szerint a rendőrhatósági őrizetesek összlétszáma 5036 fő (ebből 2692 fő az internált és 2344 fő az egykori hadifogoly). Az internálások felülvizsgálatára ún. felülvizsgáló bizottságokat állítottak fel, melyek július 1-jén kezdték meg munkájukat és a hónap végén fejezték be. Jegyzőkönyv a szovjet és a magyar párt- és állami vezetők tárgyalásairól (1953. június 13–16.), közli T. Varga György: Múltunk 1992/2–3., 234–269, az idézet: 257. 54 A Központi Vezetőség határozata a párt politikai irányvonalában és gyakorlati munkájában elkövetett hibákról, s az ezek kijavításával kapcsolatos feladatokról (1953. június 27–28.) = A Magyar Dolgozók Pártja határozatai 1948–1956, főszerk. Izsák Lajos, Napvilág, Budapest, 1998, 203. 55 BANK: Az internálás és kitelepítés dokumentumai, 126. 56 ÁBTL 4.1. A-508., 4–7. 53
73
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 74
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
Az országban 58 szabadítóbizottságot hoztak létre, amelyeknek intézniük kellett a börtönökből, kitelepítőtáborokból és az internálótáborokból való szabadulásokat. Az ÁVH által internált és kitelepített személyeket több hullámban helyezték szabadlábra augusztus 2. és október 31. között.57 Kezdetben naponta a legkevesebb személyt Recskről és Kazincbarcikáról szabadították, míg a legtöbbet Tiszalökről és Kistarcsáról, hogy a későbbiekben a kiürült helyeket a recski, kazincbarcikai és más internálótáborokból Kistarcsára átszállított internáltakkal népesítsék be, akikre ott kihallgatás és bírósági tárgyalás várt.58 Először a betegeket, öregeket és a „kisebb bűncselekményekért” elítélteket engedték el. Augusztusban naponta kb. 50 fő szabadult, míg szeptember 1-jétől naponta 100 fő szabadulhatott a négy legnagyobb táborból (Recsk, Kazincbarcika, Tiszalök, Kistarcsa) összesen. Sokakra várt még többéves börtönbüntetés, mások nem térhettek vissza lakóhelyükre. Az internáltak jelentős részét rendőrhatósági felügyelet alá helyezték, ami azt jelentette, hogy rendszeresen jelentkezniük kellett az illetékes szerveknél, éjjel nem hagyhatták el az otthonukat, a rendőrség rendszeres házkutatást tartott náluk, nem távozhattak el engedély nélkül más településre stb. Az állam tehát továbbra is erős megfigyelés alatt tartotta az egykori őrizeteseket. Bár az internálótáborokat 1953-ban felszámolták, a törvénytelenségeknek ezen kirívó formájától egyelőre még nem szabadulhatott meg a magyar társadalom. Néhány évvel később ugyanis a hatalom újabb okot talált a rendőrhatósági őrizet felújítására: az 1956-os forradalmat és szabadságharcot.
Elhagyott csizma
57 58
Lásd BANK: Az internálás és kitelepítés dokumentumai, 128. ÁBTL 4.1. A-505., 26.
74
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 75
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
Rehák Géza PAP JÁNOS Egy kommunista politikus gyermek- és ifjúkora a Horthy-korszakban 1994. február 22-én, egy keddi délutánon a lakossági bejelentésre kiérkező rendőrök holtan találták II. kerületi, rózsadombi lakásukon Pap János volt belügyminisztert, miniszterelnök-helyettest, az MSZMP Veszprém megyei bizottságának egykori első titkárát és feleségét – jelentette az MTI még ugyanezen a napon. A sajtóban megjelenő beszámolók szerint a szomszédok lövéseket hallottak, átrohantak Papékhoz, de a lakásba nem tudtak bemenni, mert az ajtót fotelekkel, ágybetétekkel torlaszolták el. A helyszínre érkező rendőrök az erkélyen keresztül jutottak be és megdöbbentő kép tárult eléjük: „a férj és a feleség egymás mellett feküdt derékig betakarózva az ágyon, fejükből vér szivárgott. Mellettük egy TT pisztoly hevert.”1 A helyszíni szemle megállapította, hogy az idegenkezűség kizárható, Pap előbb fejbe lőtte felségét, majd öngyilkos lett. A nyomozók nem találtak a lakásban búcsúlevelet. A lakókörnyezetével korábban alig érintkezett a házaspár. A szomszédok visszahúzódó, ugyanakkor készséges embernek ismerték a korábbi párttitkárt. Egészen az utolsó hetekig, amikortól mintha üldözési mánia kerítette volna hatalmába. Szokatlan, különös hangokat hallott. Erről beszélt is a szomszédoknak, akik furcsállották az előzmények nélküli, zaklatott viselkedést. Az éjszaka csendjét nemegyszer segélykiáltások törték meg. Egy ízben a rendőrök, majd pár nappal később a mentők is megjelentek a lakásnál. A társasházban mindennapos beszédtémává vált, hogy Papéknál valami nincs rendben. Pedig a házaspár ekkor már több mint két éve háborítatlanul élt a főváros legelegánsabb negyedében. Pap János 1956 és 1985 között Veszprém megyében gyakorlatilag élet és halál ura volt, korlátlan hatalmával nem egy esetben élt, több embernek idézte elő közvetve a halálát.2 Leghírhedtebb tettével Brusznyai Árpádot, az 1956-os őszi események sodrában az ő életét is megóvó, kimagasló klasszikus műveltséggel rendelkező tanárt a forradalomban való részvételéért gyakorlatilag kivégeztette. Az 1985-ben visszavonult funkcionárius a rendszerváltásig békésen élte nyugdíjas éveit Veszprémben. Rossz érzést legfeljebb a nem olyan rég még kegyeit leső elvtársak gyors elfordulása okozott számára.3 A pártállami hatalmi és erőszakszervezet széthullását követően Pap teljesen egyedül maradt. 1989-ben Veszprémben lakossági fórumot 1 Hogyan lett öngyilkos a volt megyei első titkár? Pap János halálának rejtélyes körülményei, Közép-Dunántúli Napló 1994. február 24. 2 A szomszédok „furcsa megnyilvánulásokról” beszélnek. Pap Jánosnak nem volt fegyverviselési engedélye, Magyar Nemzet 1994. február 24. 3 „Ez mind funkcionárius, és úgy néz ki, hogy mind valamerre helyezkedni akar. Azt hiszi, hogy ő most beolvas a Papnak, akkor milyen rendes gyerek” – fogalmazott 1987 őszén, a vele készült interjúban. Pap Jánosinterjú, készítette Kozák Márton 1987-ben, 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 106. sz. 271. (A továbbiakban az interjúra csak Pap János vezetékneve és az idézett oldalszám megjelölésével hivatkozunk.)
75
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 76
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
szerveztek korábbi tetteivel kapcsolatban, jogi felelősségre vonása azonban komolyan sem ekkor, sem később nem került szóba. Az őt ért zaklatások miatt4 mégis a fővárosba költözött, itt ismét zavartalanul élhetett és hódolhatott hobbijainak: a kertészkedésnek, az utazásnak, a vadászatnak.5 Tetteiért 1994 februárjában, az ő és felsége életét lezáró lövések eldördülésekor is legfeljebb lelkiismerete ítélőszéke előtt kellett elszámolnia. Utolsó útjáról a következőképpen számoltak be. „A temetések általában ünnepélyes szertatások. Gyászolók, beszédek, koszorúk, méltató emlékezések az elhunytra. Szerdán délelőtt olyan temetés volt Farkasréten, mely ugyancsak eltért a szokásostól. Nem voltak búcsúbeszédek, nem szólt a gyászzene, nem csendült meg a lélekharang, nem voltak díszes koszorúk. A két urna körül néhány szál virág, az azokat vivő gépkocsi mögött mindössze heten, a férfiakon sötét szemüveg.”6 Bár mint említettük, a családi tragédia körülményei rendőrségi szempontból egyértelműen tisztázódtak, Pap és neje halála kapcsán különböző híresztelések keltek szárnyra,7 miként a párttitkár személyét már életében is legendák sora övezte. Számos mendemonda született több évtizedig tartó zsarnoki uralkodásának kisebb-nagyobb rémtetteiről, hatalmaskodásairól.8 Pedig „csupán” a Kádár-rendszer egyik tipikus vidéki politikusa volt, aki igen eredményesen valósította meg a korszak bürokratikus irányítási stílusát.9 Mégis, amíg Kádárra és az általa képviseltekre sokan nosztalgikus felhangokkal tekintenek vissza, Pap – a kádári politika hű kiszolgálója – már életében a szocialista diktatúra esztelenségét, brutalitását megtestesítő szimbólum lett. Pályája igazi pártkarrier volt, az MKP-ba való belépésétől kezdve fokozatosan ívelt felfelé. 1947-től az Ajkai Hőerőmű párttitkára, 1948-tól ugyanitt függetlenített körzeti titkár. A megszerveződő megyei apparátusba bekerülve 1949-től rövid ideig az agitációs és propagandaosztályon oktatási felelős, majd 1956 októberéig az ipari és közlekedési osztály vezetője. A forradalom leverését követően 1957-től 1961-ig az MSZMP megyei bizottságának első titkára, 1961–1963 között belügyminiszter, 1963–1965-ig miniszterelnök-helyettes. Visszatérve a Veszprém megyei politika élére 1965–1985 között 4 1991-ben betörtek hozzá, a bútorokat összezúzták. Később rendszeresen bedobálták kővel ablakait. Lásd Hogyan lett öngyilkos a volt megyei első titkár? 5 A házaspár szerényen élt, de semmiképpen sem rosszmódban. 1993 telén például több hetet töltöttek a Kanári-szigeteken. Lásd A Kanári-szigeteken Pap Jánosékkal, Közép-Dunántúli Napló 1994. március 1. 6 Papra és az általa képviselt múltra senki sem akart emlékezni. A korábbi pályatársakat felvonultató utódpárt épp választási győzelemre készült. Vö. Nem szólt lélekharang, Közép-Dunántúli Napló 1994. március 12. 7 Egyesek egy titokzatos látogatónak tudták be pszichikuma hirtelen romlását, míg mások gyilkosságról, sőt politikai gyilkosságról beszéltek. Lásd pl.: A szomszédok „furcsa megnyilvánulásokról” beszélnek. 8 Legutóbb Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián munkájában jelent meg vele kapcsolatban, hogy „hatalmának demonstrálásaképp egy esetben a műemlékvédelmi felügyelőség szeme láttára robbantott fel egy templomot, anélkül hogy erre engedélyt kért volna”. TABAJDI Gábor – UNGVÁRY Krisztián: Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. A politikai rendőrség működése Magyarországon, 1956–1990, 1956-os Intézet – Corvina, Budapest, 2008, 102, 450. 9 Lásd A. GERGELY András: A pártállam varázstalanítása, MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 1991, 62, 119–121, 126.
76
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Rehák
Page 77
Géza:
Pap
János
ismét a pártbizottság első titkára. 1958-tól 1985-ig országgyűlési képviselő, az országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke, 1959–1985-ig az MSZMP KB-nak is tagja.10 E tisztségeket valóban egy korlátolt, hatalmaskodásra hajlamos, önkényúrként irányító pártfunkcionárius töltötte be? Csakugyan elkövette Pap mindazt a bűntettet, esztelenséget, amit a szóbeszéd a mai napig neki tulajdonít? Egyáltalán ki volt ő? Kit rejtett a megközelíthetetlen, félelmet keltő Pap János-kép? Milyen szocializációs közegből érkezett? Jelen írásban a feltett kérdések sorából mindenekelőtt az utóbbira keressük a választ. Életének első szakaszát, elsődleges szocializációjának legfontosabb állomásait és meghatározó élményeit, lényegében felnőtté válása időszakát – mely döntően a Horthy-korszakra esett – személyes kalauzolásában kíséreljük meg nyomon követni. A tanulmányban tehát alapvetően Pap visszaemlékezéseire hagyatkozunk, így közvetlenül megismerhetjük élete általa fontosnak tartott mozzanatait, az azokkal kapcsolatos szubjektív értelmezéseit.11
A gyermekkor és szociokulturális háttere A születésünk pillanatától megkezdődő szocializáció első szakaszában – mindenekelőtt a család, a mikrokörnyezet közvetítésével – elsajátítjuk a társadalmi létünkhöz szükséges alapvető ismereteket és szerepeket. Jelen esetben e komplex tanulási folyamat egyik részterületével, a politikai szocializációval kívánunk foglalkozni, melynek során az egyén ismereteket, attitűdöket és értékeket sajátít el az adott társadalom politikai kultúráját, kultúráit alkotó tudáskészletből.12 Pap János 1925. december 23-án, Kaposváron született idősebb Pap János és felesége (leánykori nevén Somogyi Horváth Éva) második gyermekeként. Mivel azonban nővére még 1918 nyarán meghalt vérhasban, a szülők egykeként nevelték. Édesapja egy kis, alapvetően agrárnépességű belső-somogyi faluból, Ötvöskónyiból származott. Édesanyja rokonsága Berzencén élt, amely szintén belső-somogyi, akkoriban vegyes, magyar–horvát lakosságú kereskedő- és iparosréteggel rendelkező agrárközség volt.13 A szülők 1915-ben keltek egybe. Az I. világháború végéig Zágrábban éltek, idősebb Pap János itt szolgált vasutasként. 1919 januárjában tértek vissza a Somogyba, Kaposvárra Veszprém megyei életrajzi lexikon, szerk. Varga Béla, Veszprém, 1998, 389. Persze az ilyesfajta elbeszélést számos, itt most részletesen nem ismertetett tényező befolyásolhatja. Figyelembe véve Pap sajátos helyzetét, korábbi közéleti szerepét, a kommunista mozgalomban eltöltött évtizedeit, bizonyosan egy többé-kevésbé megszerkesztett visszatekintésnek lehetünk részesei. Vö. LÁSZLÓ János: Társas tudás, elbeszélés, identitás. A társas tudás modern szociálpszichológiai elméletei, Scientia Humana – Kairosz, 1999, 42–47, 56–58, 60–63, 74–75, 82, 112; EHMANN Bea: A szöveg mélyén. A pszichológiai tartalomelemzés, Új Mandátum, Budapest, 2002, 87, 95–96. 12 Vö. Anne MUXEL: Az ifjúkor politikai moratóriuma = A politikai szocializáció. Válogatás a francia nyelvterület szakirodalmából, szerk. Szabó Ildikó – Csákó Mihály, Új Mandátum, Budapest, 1999, 106; DESSEWFFY Tibor: Iskola a hegyoldalban, Új Mandátum, Budapest, 1999, 85. 13 Pap mindkét felmenője tudott horvátul, anyai ágon pedig horvát származásúnak tekinthette magát. (PAP, 1–2, 4.) 10 11
77
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 78
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
egy menekültvonattal, mert „amikor a trianoni békeszerződésben a határokat kijelölték, akkor ők egyértelműen ide akartak tartozni”.14 Bár Zágrábban mindenük ott maradt, a semmiből talpra álltak, a korabeli színvonalon normális életfeltételeket teremtettek. Az apa a MÁV alkalmazásában, segédtisztként dolgozott, az édesanya, bár a kor kispolgári szokásrendje szerint háztartásbeli volt, a kert gondozásával, kézimunkával szintén hozzá tudott járulni a család megélhetéséhez.15 Pap narratívájában a szülői szorgalom hangsúlyozása mellett az ősöktől örökölt nyers természet, az önfejűség mint a paraszti származáshoz köthető elem jelenik meg.16 Mindazonáltal figyelembe véve az apa foglalkozását, a család körülményeit, Papék inkább „a kispolgárság alsó peremén” helyezkedtek el.17 Pap születésétől fogva 13 éves koráig Kaposváron nevelkedett. Ugyanakkor saját elmondása szerint Berzencét, ahol sok nyarat töltött illetve viszonylag gyakran megfordult, legalább annyira szülőföldjének tekintette, mint a somogyi megyeszékhelyt (PAP, 4). Berzence a gondtalan gyermekkor idealizált színtereként jelent meg, miközben az első kaposvári emlékeknek a gazdasági világválság adott negatív visszfényt. Ennek ellenére a visszaemlékezésben Kaposvár kapcsán is döntően pozitív momentumok kerültek felidézésre. Például egy látogatás a helyi cukorgyárban: „Első ipari élményem, apám […] végigvitt a gyárban, kristálycukrot lehetett enni marokszám, és lehetett látni, hogy a lányok bent állnak térdig a kristálycukorban és lapátolják zsákba.”18 Jóllehet Pap a gazdagabbak játékainak híján volt, izgalmas és érdekes „játszóteret” jelenthetett számára a közeli, tönkrement sör- és vasgyár, ahol társaival többek között öreg gépeket babrálhatott.19 Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy a ’30-as évek szerény körülmények között élő átlaggyerekeinek életét élte, de része lehetett olyan élményekben is, ami kevés kortársának adatott meg. Mindemellett Pap több évtizedes funkcionáriusi múlttal a háta mögött a marxista társadalomkép frazeológiáját visszavetítve klasszikusan osztályokra tagolt társadalomként jellemezte gyermekkora világát. Eszerint ők – a kaposvári és környékbeli egysze14 Az interjú elején Pap több példával is megvilágítja, milyen hazafias érzelműek voltak szülei. Amikor nővére meghalt – mivel szülei ekkor már látták, hogy Horvátország nem fog Magyarországhoz tartozni – édesanyja „nem jelentette be a halált, hanem bepólyálta, felöltöztette rendesen és éjszaka egy gyorsvonattal hazajött a halott gyerekkel Berzencére, hogy Magyarországon temesse el” (PAP, 3). Édesapját pedig „Zágrábban is majdnem agyonverték, mert akkor már megtörtént, kikiáltották az elszakadást, és valami ilyesmit mondott a kocsirendezőnek, hogy addig nem dolgoztál a másik államnak, amelyiket utáltad, most legalább a saját rohadt államodnak dolgoznál, mert ide te akartál. Ezt sokan hallották, jöttek ki a műhelyből a munkások, úgyhogy futásra kellett fognia a dolgot.” (PAP, 8.) 15 „Úgy belém is rögződött, hogy valamit mindig kell csinálni, a kertben kell valamit ültetni, termelni, mert anélkül nem lehet hagyni egy földet, parlagon hagyni” stb. (PAP, 7, 2). 16 Eszerint a felmenők apai és anyai ágon is vállalkozó kedvű birtokos parasztok, de az ősök között pásztorok is voltak, akiktől vagyont nem, csak a modoruk lehetett örökölni. „Semmi finomkodást nem örököltem” (PAP, 1–2, 4, 7). 17 A szülők fő foglalkozását nem a földművelés jelentette, Pap nem élt huzamosabb ideig falun. Lásd RAINER M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz I., 1956-os Intézet, Budapest, 1996, 18. 18 Átélhette a MAORT-próbafúrásokat robbantásokkal, láthatott „négert”, részt vehetett a már akkor létező taszári repülőnapokon. (PAP, 11, 16, 18.) 19 Egyszer egy régi Benz teherautót sikerült beindítaniuk: „Benzint loptunk, aztán nekiment a falnak az autó” (PAP, 12).
78
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Rehák
Page 79
Géza:
Pap
János
rűbb gyerekek – együtt játszottak a „proligyerekekkel”, a kereskedőgyerekek külön „kasztot” alkottak, majd végül az úri gyerekek is elkülönültek.20 „Köszönni kellett előre az ismerősöknek, tanároknak, nagyon belénk verték ezt az osztálytagozódást, és nem is lázadozott ellene, mert istentől adott, vagy ősidőktől valóan természetesnek vettük bizonyos értelemben akkor is, ha az ember érezte, hogy igazságtalan” (PAP, 18). Felmerül a kérdés, hogy Pap valójában milyen szocializációs tapasztalatokat szerezhetett a társadalom „osztálytagoltságával” összefüggésben. Kialakulhatott-e esetében valamiféle osztályalapú frusztráció?21 Minden bizonnyal érzékelte a társadalom sajátos megosztottságát, ez az idézettekből is kitűnik. Véleményünk szerint azonban e jelenségeket gyermekként – részben mert a mindennapi társadalmi érintkezés részét képezték – nem élte meg olyan fokú társadalmi méltánytalanságként, amiből aztán esetében közvetlenül levezethető lenne a baloldali affinitás kialakulása. Erre enged következtetni, hogy emlékei között nem idézett fel olyan negatív élményt, ami közvetlenül társadalmi státusával függött volna össze. Épp ellenkezőleg, arra vonatkozóan említett példát, hogy adott esetben a „szerepek” felcserélődhetnek. Így lett az iskolában a szegényebb és sok vidékről bejáró diák között a helyőrségparancsnok fia – úri gyerek volta miatt – elsőszámú céltábla, akivel mindig mindenki kitolt (PAP, 13).
A politikai szocializáció alapjai Pap János korosztálya, a későbbi kádári vezetés jelentős része esetében a politikával való első – közvetlen vagy közvetett – találkozás a Horthy-korszakra esett. A gyermek, mivel még nem képes a politika bonyolult világát átlátni, absztrahálni, nyilvánvalóan másként és mást tapasztal meg belőle, mint a felnőttek. Egy szimbolikus, a szülők és a közvetlen környezet által közvetített politikai térben él, melynek egyes előtte megjelenített jelképeit sajátítja el, és azokat kísérli meg ismereteihez illeszteni.22 Először a családban, majd az iskolában illetve társai között megtapasztalja, megtanulja, hogy a társadalmi viszonyokat különböző uralmi hierarchiák szövik át. Ebben a világban ráadásul többnyire ő az alávetett. Ennek megfelelően elsajátít bizonyos szerepeket, kialakulnak benne bizonyos attitűdök az autoritások iránt.23 A hatalom képviselőivel kapcsolatos első negatív tapasztalat Pap esetében is az iskola intézményéhez kötődött. Balkezes létére jobbal kellett írni tanulnia, ami nehezen ment neki: „elverték a kezeimet, egy idegbeteg nő volt, egy rendőrfogalmazónak a felesége volt a tanítónő elsőben, meg talán másodikban” (PAP,10). Ebben az esetben az „idegFigyelemre méltó, hogy nem tekintette magát „proligyereknek” – még ha korábban politikai kényszerből át is szerkesztette származásának narratíváját – megőrizte paraszti-kispolgári származástudatát. 21 Dessewffy Tibor munkájában a kommunista mozgalomhoz csatlakozás, a baloldali affinitás kialakulásának egyik lehetséges forrásaként foglalkozik az elsődleges szocializáció során „osztályalapú frusztrációként” megélt negatív tapasztalatokkal. DESSEWFFY: I. m., 79–98. 22 Vö. Annick PERCHERON: Az egyén politikai formálódása = A politikai szocializáció, 42–43. 23 Annick PERCHERON: Szocializáció és politikai szocializáció = A politikai szocializáció, 13. 20
79
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 80
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
beteg” tanárnő a rendőr feleségeként „kétszeresen” is a hatalom szimbolikus közvetítőjeként jelent meg.24 Természetesen a gyermekkori politikai szocializációnak csak egyik vetületét jelenti a fölé- és alárendeltség megtapasztalása. A gyermek még iskolás kora előtt megismeri közössége, országa megerősítő jelképeit, mítoszait, kialakul benne egyfajta kötődés ezek iránt.25 A Horthy-kor pedig bővelkedett régi-új nemzeti szimbólumokban, Trianon érthető reakciójaként a revíziós gondolat a mindennapok részévé vált.26 Némiképp meglepő, hogy a hithű kommunista funkcionárius Pap 1987-ben milyen élénken idézte fel ide kapcsolódó emlékeit. Abban az időben az irredentizmus erős volt nagyon – emlékezett vissza. „Rendkívül büszkék voltunk, hogy Igló Kaposvár testvérvárosa, és az első elemitől kezdve a Nem, nem, soha szellem, a Csonka Magyarország, nem ország, egész Magyarország mennyország, Hiszek egy istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában – ezt mondtuk reggel, délben, este, evés előtt, evés után, ez volt a szellem.” „A bécsi döntések nimbusza, a bevonulások nimbusza, az a mámor. Én magam is gyermekfejjel az apámmal elmentünk Kassát megnézni vonaton […] Ungvárra, Uzsokra felmentünk vonattal, az egyik vonattal mentünk, a másikkal jöttünk, ott lengyel határőröket láttunk, hiába, ez egy örömmámor volt akkor Magyarországon.” (PAP, 13, 21–22.) A Horthy-kor hivatalos politikai kultúrájának másik fontos pillérét a vallás jelentette.27 A majd mindenütt jelenlévő vallásos légkör ellenére azonban az egyház által közvetített nézetek és értékek befogadásában, az azokkal való azonosulásban jelentős különbségek lehettek.28 Pap mindkét szülője a római katolikus felekezethez tartozott, édesanyjára úgy emlékezett vissza, hogy „nagyon vallásos” volt (PAP, 8). Édesapja viszont annak ellenére, hogy rendszeresen látogatták az istentiszteleteket, „átkozta a papokat, rossz viszonyban volt velük” (PAP, 6). Az apa antiklerikális megnyilvánulásai minden bizonnyal Pap esetében is gátolták a hitbeli meggyőződés kialakulását. Így a templomba járás számára inkább a megszokott kötelezettségek közé tartozott.29 Az eddig elmondottak a politikai szocializáció hivatalos csatornákon közvetített, formális elemeit jelentették. Ezt az irányadó politikai kultúrát egészítették ki a szűkebb környezet által átadott tapasztalatok.30 Pap apját „izgő- mozgó, mindig szervező” illetve Az iskolakezdéshez kötődő traumatikus élményt minden bizonnyal nem csak Pap élt állt, ugyanakkor az interjú későbbi szakaszában éppen ő fogalmazza meg, hogy az efféle tapasztalatokat nem egyformán dolgozzuk fel. „Pofonokat mindenki másként veszi. Van, aki egyet kapott életében, és ezért mindenkire haragszik, akinek keze van és tud pofont kapni […] Az, hogy én most elkezdjem a Horthy-rendszert azon keresztül szidni, hogy énnekem a körmömet hogy verte el a tanító néni akkor, amikor én balkezes voltam és nem tudtam megtanulni írni rendesen jobb kézzel, és aki akkor a rendőrfogalmazónak a felesége volt. Ezért gyűlölöm a Horthy-rendszert, hát ne haragudjon már.” (PAP, 134.) 25 Lásd PERCHERON: Szocializáció és politikai szocializáció, 13–15. 26 Lásd pl. ZEIDLER Miklós: A revíziós gondolat, Osiris, Budapest, 2001, 50–87, 157–186, 208–209. 27 A vallásgyakorlat bizonyos csoportokban vagy kultúrákban fontosabb szerepet játszhat a politikai rendszer identifikációs jelenségeiben, mint a tisztán politikai szimbólumok elfogadása. PERCHERON: Az egyén politikai formálódása, 38; DESSEWFFY: I. m., 99. 28 Vö. DESSEWFFY: I. m., 100–104. 29 PAP, 14. Lásd DESSEWFFY: I. m., 103. 30 DESSEWFFY: I. m., 79. 24
80
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Rehák
Page 81
Géza:
Pap
János
„törekvő” embernek jellemezte, akinek azonban részben a már korábban említett „modorából” fakadóan a politikával való közvetlen találkozásai nem alakultak szerencsésen. „Ami a politikai beállítottságot illeti, egy nagyon érdekes dolog, ő egy kicsit, olyan kis mokány magyar lévén, ki-kimondta a magáét, megmondta a véleményét, ezért már egyszer Zágrábban is majdnem agyonverték.” „Aztán egyszer valami olyat mondott Kaposváron, hogy ezt még a Kommünben is jobban csinálták, aztán néhány nap múlva beidézték, és jól megverték. Ez benne egy életre megmaradt, ettől úgy volt politikával, hogy jobb nem szólni és távol lenni. Formálisan kormánypárti volt, egy vasutasnak annak kellett lennie.” (PAP, 6, 8–9.) A Horthy-korszakban nem volt ritka az effajta szegényes családi politikai hagyomány közvetítése. A politika valósága a felnőtt lakosság jelentős része számára is távoli, elhatárolt világot jelentett. Azt a vidéki szociális-kulturális miliőt tehát, amelyben Pap is felnőtt, a hivatalos kurzussal való formális azonosulás ellenére egyfajta közöny, passzív rezisztencia jellemezte. Ugyanakkor „a politikától jobb távol lenni” üzenetbe csomagolt negatív szülői tapasztalatok egyfajta burkolt ellenzékiséget is megjelenítettek. Pap szókimondó édesapja például – aki afférjait követően feltehetően nem mondott ki bizonyos dolgokat nyilvánosan – szűk családi környezetben hangot adhatott a hivatalostól eltérő álláspontjának. Így válhattak a tanácsköztársaság helyi történései szintén Pap politikai szocializációjának részévé. Néha az „öregek sutyorogtak”, hogy mi volt a kommün alatt, amikor a szegényparasztok, munkások „valamit akartak, valami jobbat akartak”, aztán milyen kegyetlenségek voltak. Ennek következtében egyébként a környéken a későbbiekben is bizonyos fenntartás élt Horthy személyével szemben. Pap környezetében azonban nemcsak a tanácsköztársasággal kapcsolatban hallottak jelentettek rejtett, a későbbiekben felértékelődő baloldali kapcsolatot, hanem unokabátya személye is. Hosszú ideig „családi szégyen volt, ő volt a rosszfiú”, mivel egy vásárban lebukott röpcédulaosztásért, és kapott másfél évet.31 Összességében tehát a Pap Jánost körülvevő politikai szubkultúrának része volt egyfajta baloldali-plebejus szellemiség. Ugyanakkor a gyermekkori politikai szocializációja során elsajátított baloldali attitűdök a kiskorú strukturálatlan politikai látásmódjából fakadóan nem kerültek feltétlenül konfliktusba a politikai kultúra családban, iskolában, templomban elsajátított hivatalos részével.32 Véleményünk szerint tehát a gyermek Pap esetében nem beszélhetünk olyan mértékű baloldali beágyazottságról, amely a kommunista mozgalomhoz történő későbbi csatlakozása meggyőző indokaként szolgálhatna. Hasonló társadalmi-politikai mikrokörnyezetben – a kurzussal való többé-kevésbé formális azonosulás mellett – egyáltalán nem lehettek ritkák a fent bemutatott alternatív politikai vélemények. Azt azonban, hogy a marcali unokabáty a kommunista párt tagja volt, életének az általunk vizsgált időszakában Pap még nem tudta. Ez számára csak később derült ki, arról azonban sajnos nem beszélt, hogy pontosan mikor. (PAP, 28.) 32 Gyermekkorban különböző, akár egymásnak ellentmondó vélemények, attitűdök élhetnek párhuzamosan, egymás mellett, lásd Annick PERCHERON: A politikai szocializáció fogalmának története = A politikai szocializáció, 71–72. 31
81
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 82
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
Serdülőkor és politikai szocializáció Tizenegy-tizenkét éves korától a gyermek képessé válik a komplexebb megismerésre. Észleli, hogy bizonyos állítások ellentmondanak korábban elsajátított tudásának.33 Miközben számtalan új tapasztalat és tanulási lehetőség adódik számára, igyekszik elszakadni korábbi közvetlen környezetétől, családjától.34 Sor kerül az első tudatosodott konfrontációra a családban és az iskolában megtanult eszményített értékek, másfelől azon értékek között, amelyeket a fiatal a társadalmi és politikai rend valóságos alapjaiként ismer meg. Mindez a vélemények újraelosztásához, az attitűdök, a politikai gondolkodásmód átalakulásához vezethet. A korábban megalapozott nemzeti és csoporttudat is absztraktabb kötődéssé válik, a kialakuló személyiség kezd beilleszkedni szűkebb csoportokba, politikai irányvonalakba.35 Pap középiskolai tanulmányait, bár személy szerint szakmunkásnak, iparosnak vagy gépésznek akart menni, a kaposvári Somssich Pál Állami Fiúgimnáziumban kezdte meg.36 Jóllehet a latint nem szerette, „rendkívüli megrázkódtatások” nem érték, élte kortárscsoportja mindennapi életét: amikor kezdett divatba jönni a Bocskai-kabát, ő is kapott, igaz csak konfekciót, levente volt, „és aztán lassan, észrevétlenül közeledtünk ahhoz az időhöz, nagyon sok mindent hallottunk Németországról, megmondom, érdekes módon sok negatívumot” (PAP, 14–20). Feltételezhetően ekkortól helyeződött kapcsolata új alapokra Horváth Vendi unokabátyjával, a család korábbi szégyenével. Ha a vonatkozó utalásokból megpróbáljuk rekonstruálni a serdülő Pap nagybátyjával kapcsolatos érzésvilágát, feltételezhetjük, hogy ő jelentette a világban helyét kereső, kamaszodó ifjúnak azt a társat, akivel egyre többet lehetett megtapasztalni a felnőttek világából.37 A kialakuló új köteléken keresztül az unokabáty minden bizonnyal hatást gyakorolt Pap formálódó személyiségére, attitűdjeire.
Keszthely és a katolikus gimnázium Pap János a gimnáziumi tanulmányait tehát Kaposváron kezdte meg, azonban 1939ben nem várt sorscsapás érte a családot. Házuk lakástűz következtében leégett, értéktárgyaik odavesztek. Gyakorlatilag szegénysorba kerültek. Apja ekkor már nyugdíjas volt, anyja idegrendszerét megviselték a történtek (PAP, 22). Keszthelyre költöztek, Pap a hePERCHERON: A politikai szocializáció fogalmának története, 70–73; UŐ.: Szocializáció és politikai szocializáció, 15–16. A serdülő olyan pszichoszociális moratóriumot él át, amelyben lehetősége van elszakadni a múltban gyökerező értékeitől, szerepeitől, kapcsolataitól és én-képétől. Lehetősége nyílik arra, hogy aktívan kísérletezzen új értékekkel, szerepekkel, kapcsolatokkal és én-képekkel. Vö. LÁSZLÓ: I. m., 96. 35 A felnőtt identitás felvételének egyfajta beavatási aktusaként szemlélhető az ideológiai elköteleződés megindulása. (Lásd Uo., 95–96.) 36 A szülők ugyanis azt akarták, hogy fiúk gimnáziumban tanuljon tovább, érettségizzen, és életpályáját valamilyen hivatalhoz kösse. (PAP, 9, 22.) 37 A közös természetjárások során például orvvadászatoknak is részese lehetett. (PAP, 37, 40.) 33
34
82
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Rehák
Page 83
Géza:
Pap
János
lyi katolikus gimnáziumban folytatta tanulmányait.38 A Balaton-parti város több vonatkozásban is jelentős változást jelenthetett a kamaszodó fiú számára. A már megszokott kaposvári mikrokörnyezetből más miliőbe került, ahol új benyomások érhették.39 Ezen kívül a család megromlott anyagi helyzete, édesanyja idegkimerülése az otthon addig megszokott légkörét is megváltoztathatta. Pap esetében nagyrészt a keszthelyi időszakra esett a serdülőkornak azon szakasza, amikor a fiatal immár érzékelve a vélemény és attitűdbeli különbségeket, mérlegeli az addigi szocializációja során tanultakat, személyes tapasztalatai alapján újraértelmez, szelektál.40 Ennek során, úgy tűnik, a hivatalos politikai kultúra formálódó politikai személyiségében fokozatosan veszített a befolyásából. A gimnázium hitbuzgó légköre például inkább gyengítette, mint erősítette vallás iránti fogékonyságát.41 A vallásos atmoszférából fakadó kellemetlenségek ellenére keszthelyi időszakát is szívesen elevenítette fel.42 Saját bevallása szerint itt nyílt ki számára a világ, a jól felszerelt iskolában filmeket vetítettek, fizikai kísérleteket végezhettek, sokoldalú lehetőség nyílt a szórakozásra, sportolásra.43 Miközben nyilvánvalóvá vált, hogy vallásosan nem „muzikális”,44 a gimnázium megerősítette természettudományos, műszaki elhivatottságát. A keszthelyi évek emlékezetes élményét jelentette a találkozás az akkori magyar arisztokrácia javával Festetics György herceg 1941-es temetésén. Pap társaival díszsorfalat állt a gyászszertartáson. „Mi úgy voltunk, gyerekek, hogy nem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk, mert a Horthy gyalog nem mutatott valami marha jól abban a tengerészruhában. Kicsit komikus figurának nézett ki, már akkor kicsit roggyant is volt, meg egy tengerész gyalog poroszkál, ez egy vicces dolognak látszott. Előtte a testőrök, aztán jött a magyar arisztokrácia, díszmagyar, öreg aggastyánok, ilyen görbe lábbal, csizmában nyáron, meleg volt, csizma, kacagány, buzogány, ez a szőrcsákó, izzadtak, gebedtek, a nagyasszonyok ebben a nagy brokátban. Ez úgy nézett ki, mint valami cirkusz, mikor vonul be egy városba, elöl mentek a bohócok, utána az elefántok, aztán a szamarak meg a kutyák. Komolyan, bennem ez maradt meg, hogy ez Magyarországnak az ősi talajgyökere, 38 Az egyházi iskola biztosíthatta talán az elszegényedő szülők számára annak lehetőségét, hogy gyermekük a kívánt színvonalon taníttassák tovább. Lásd DESSEWFFY: I. m., 100. 39 Visszaemlékezésében Pap szemléletesen festette le, mennyire más világot jelentett neki Kaposvár után Keszthely. (PAP, 23–25.) 40 PERCHERON: Az egyén politikai formálódása, 23. 41 „Ez a szigorúan katolikus nevelés egyáltalán nem smakkolt nekünk, nekem végképp nem, aki egy más légkörből, imádkozni kellett reggel, imádkozni kellett délben, mondani az imát, én nem is tudtam ezeket az imákat elmondani, mert nálunk azért nem volt ez annyira szigorú.” (PAP, 24.) Az egyén ebben az életstádiumban érzékenyebb az olyan jelzésekre, amelyek egy csoport tagjaival vagy más csoportokkal való összevetésén alapulnak, és amelyek alapján önmagát megismerheti, kialakíthatja álláspontját a világ dolgairól. Lásd Robert C. ZILLER – William F. STONE – Robert M. JACKSON – Natalie J. TERBOVIC: Én-más beállítottság és politikai viselkedés = Politikai pszichológia. Szöveggyűjtemény, szerk. LÁNYI Gusztáv, Balassi, Budapest, 1996, 176–177. 42 „Nagyon meleg szeretettel gondolok vissza azokra a tanáraimra […] a Klempa úrra, aki franciatanárom volt ötödikben, és akivel később Veszprémben, püspök korában találkoztunk, emlékezett rám, és beszélgettünk” (PAP, 22). 43 „Itt volt egy csónakkikötője a gimnáziumnak, saját csónakokkal, vitorlással, motorcsónakkal. A vitorlavezetői vizsgát letettem, tehát egész nyáron gyakorlatilag ingyen, az iskola sportterületén a vízi sportokat, a papokkal együtt, tehát így ők jó kapcsolatban voltak a diákokkal.” (PAP, 22–24.) 44 DESSEWFFY: I. m., 100.
83
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 84
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
vagy hogy nevezték, nem tudom, de a fene megette ezt az országot, ne haragudjon, hogy ilyen kifejezéseket használok, de rendkívül groteszkül hatott az egész.” (PAP, 26.) Végül keszthelyi tartózkodása alatt szerezte Pap első „meghökkentő” tapasztalatát a háborúról. Ezt a Jugoszláviát megszálló német katonai egységek átvonulása jelentette. „És megjelentek a német csapatok […] Számunkra ez megdöbbentő volt. Mi addig mit láttunk, magyar bakát gyalog láttunk. Hallottunk valamit a Botondokról, az új magyar technikáról. De akkor láttuk ezeket a nagy német terepjárókat, minden autón, minden motoron, oldalkocsis BMW motoron, gumiruhába öltözött, acélsisakos, géppisztolyos, szóval félelmetes benyomást keltettek […].” (PAP, 26.)
Szeged – a Horthy István Vegyipari Középiskola 1941 szeptemberétől Pap János Szegeden, a Horthy István Vegyipari Középiskolában tanult tovább. Ezt megelőzően már egy ideje kereste Keszthelyen az érdeklődési körének inkább megfelelő továbbtanulási lehetőségeket, főleg a latintól való végleges megszabadulás reményében (PAP, 23, 25). Úgy látszik, ekkorra győzedelmeskedett akarata, a szülők is elfogadták, hogy fiuk a nemrég induló vegyipari középiskolában, műszaki irányban folytassa tanulmányait. A kiszemelt iskola egyrészt érettségit adott, egyetemi továbbtanulási lehetőséggel, másrészt biztos állást, középvezetői karriert ígért.45 Mivel a család anyagi helyzete nem tette volna lehetővé a tanulmányok költségeinek viselését, a szülők példamutató odaadással eladták keszthelyi házukat, és fiukkal együtt átköltöztek Szegedre.46 A Tisza-parti város Keszthely után ismét új szocializációs közeget jelentett, új benyomásokkal és ismerősökkel. Bár a szegedi időszakkal kapcsolatos visszatekintésben is megjelent az idegen környezetbe való beilleszkedés nehézsége, de csupán mellékes szálként.47 A városban töltött négy év kapcsán sokkal inkább a „gondtalan” fiatalság meghatározó élményei bukkantak fel (PAP, 23, 29, 32). Sőt az ifjúkora legszebb éveit felidéző Pap szemszögéből a ’40-es évek elejének Szegedje – a korábbi Kaposvárral és Keszthelylyel szemben – nyílt, osztálykülönbségeket nem ismerő közegként jelent meg.48 Olyan jellegű emlékek tehát, melyek osztályalapú frusztrációs élményről vagy abból fakadó szociális indulatról49 tennének tanúbizonyságot, Szeged kapcsán sem kerültek szóba. A szegedi képzésnek a vegyipar kvalifikált munkaerejét kellett biztosítania. Ennek megfelelően egyrészt iparból átvezényelt mérnökök, másrészt az általános műveltség elmélyítése érdekében gimnáziumi tanárok vagy a szegedi egyetem tanársegédjei oktatták a hallgatókat. Ahogy Pap megfogalmazta, a leendő magyar vegyipar középkádereinek nevelték őket (PAP, 30). 46 Pap nyugdíjas apja elment egy közeli gazdaságba dolgozni. A kaposvári ház leégése után a szülők egyetlen reménye fiuk erőn felüli tanítatása maradhatott. (PAP, 28–29, 32.) 47 Szeged – elmondása szerint – egy egészen új, a Dunántúl után nagyvárosias világot jelentett számára, továbbá megjegyezte, hogy a Tisza-parti város társadalmában dunántúliként idegennek érezhették magukat. (PAP, 29, 32.) 48 E szerint a szegényebb és tehetősebb diákok egy közösséget alkotva, együtt jártak színházba, táncolni az Iparos Körbe, fürdeni a Tisza-partra vagy éppen Palicsra. (PAP, 32.) 49 A „szociális indulat” szókapcsolat vonatkozásában lásd PATAKI Ferenc: A Nékosz-legenda, Osiris, Budapest, 2005, 128. 45
84
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Rehák
Page 85
Géza:
Pap
János
A háború Élete következő, elbeszélése alapján említésre méltó eseményei Déshez kötődtek, ahol 1943 nyarán, szakmai gyakorlaton vett részt a helyi cementgyárban.50 Hamarosan az ország háborús részvétele Pap számára is közvetlenül érzékelhetővé vált, innentől a harci események alkotják a visszaemlékezés vezérfonalát.51 1944 kora tavaszán előbb a német megszállást, majd a rendszeressé váló bombázásokat kellett tudomásul venni.52 Időközben folyt az esetleges bevetésre felkészítő levente-kiképzés, majd hamarosan megjelentek Erdélyből a front elől menekülők. 1944. szeptember 23-án elesett Arad, ekkortól a szovjet csapatok közvetlenül fenyegették Szegedet. Megkezdődött a város kiürítése (PAP, 35). Papék végzős osztályát is behívták a kiegészítő parancsnokságra, és elindították őket gyalogmenetben nyugat felé. A következő nap estéjén már Kalocsán voltak. A Horthyproklamáció október 15-én, Pakson érte őket. „Azt hittük vége és indulunk haza […] aztán ott állt egy német gépágyú, gyorsan visszajöttünk, itt vannak a németek, ne ficánkoljunk különösebben, aztán estére kiderült, hogy oda az egész, menet tovább.” (PAP, 36.) Amikor a tovább menekülő csoport Somogyba ért, Pap elkérezkedett az őket vezető tornatanártól, azzal, hogy innen már ismeri az utat haza. Kapott egy nyílt parancsot, így szökve eljutott a kaposvári rokonaihoz. Azonban itt sem maradhatott sokáig, mert december elejére a szovjetek megközelítették a várost.53 Abból a megfontolásból kiindulva, hogy jobb elkerülni az esetleges utcai harcokat, továbbállt és felkereste unokabátyját Marcaliban. Az ifjú elgondolása helyes volt, pechjére azonban a front épp Marcali környékén állt be három-négy hónapra.54 Ezt az időszakot a helyi szőlőhegy présházaiban bujkálva, mellékösvényeken és vadhajtásokon mozogva vészelték át kommunista unokabátyjával. Több évtized távlatából Pap készségesen beszélt az ekkoriban véghezvitt akciókról, melyekkel a kritikus időszakban elkerülték a katonaszökevényként való felelősségre vonást, majd megmenekültek a szovjet hadifogság elől. „Mindig mentünk valamerre, mindig meg kellett győzni a falu végén álló őrséget, hogy most megyünk bevonulni, most küldtek bennünket ide, most küldtek bennünket oda.” „Aztán a legkülönbözőbb figurák voltak, volt, amikor a kórházban feküdtünk begipszelve a Vendi is, én is, semmi bajunk nem volt, csak az orvos ismert bennünket, agyongipszelt bennünket, kezemlábam begipszelve, hogy el ne vigyenek a németek […].” (PAP, 38.) 50 A tizenhét éves ifjú a munkahelyi közeg megízlelésével szocializációja olyan újabb színterére lépett be, amely már teljes mértékben a felnőttek világát képviselte. A több vonatkozásban is újszerű, idegen világba való beilleszkedés minden bizonnyal Pap számára is kihívásokat jelentett. Erre enged következtetni megjegyzése, miszerint a munkások románul, az értelmiség németül, ő pedig egy szál maga magyarul beszélt. (PAP, 31.) 51 Szocializációjának illetve politikai szocializációjának a Horthy-korszak szokványos hétköznapjaihoz köthető szakasza így tizennyolc éves korára lényegében lezárult. 52 Az oktatás azonban a szokatlan körülmények ellenérre tovább folyt. „Volt, hogy délután a laborasztalból a bombaszilánkokat kipiszkáltuk és dolgoztunk tovább, a berendezés fele össze volt törve, ott robbantak valami aknák a közelünkben, ez egy ilyen időszak volt.” (PAP, 32–34.) 53 1944. december 2-ra meg is szállták Kaposvárt. 54 „Belekerültünk a front teljes közepébe, de úgy belekerültünk, hogy délután elkezdték lőni a falut Nagybereg felől, tüzérség meg aknavető, kimentünk a szőlőhegybe, nagy szőlőhegy van, borospincék, vidáman telt, aknák robbantak kívül, belül itták a nova bort, sok német katona volt.” (PAP, 37.)
85
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 86
Kommentár • 2010|2 – Totális múlt
A „felszabadulás”, a harcok megszűnte, bár elvileg a háború végét jelentette, a szovjet egységek megjelenésével újabb próbatételt vont magával. „Aztán úgy belejöttünk, hogy a végén az oroszoktól is megszöktünk. Mert a végén jöttünk haza, megvolt a felszabadulás, Kiskanizsán ért bennünket,55 jövünk hazafelé, és egyik faluvégén […] ott ülnek tíz-tizenöten az árokszélén ilyen félig civil, félig katona, csak azt kellett mindig váltogatni, a német csizmát lehúzni, és valami más csizmát felhúzni […] álljunk meg, de nekünk kell sietni, nem baj, álljunk meg, pici robot, kell segíteni. Aztán a Vendi tudott velük beszélni szlávul, a bizalmukba férkőzni, nagyjából megértették egymást. Mi lesz a robot? Marhákat kell hajtani. Jó. Aztán egyszer csak mondták, hogy davaj, még egy falu, még egy falu, estére voltunk százötvenen. Akkor már betereltek bennünket egy ilyen iskolaépületbe. Azt mondja a Vendi bátyám, te, alighanem mi leszünk a marhák, akiket itt hajtani fognak. Az éjjel meg kell lépni, mert máskülönben az isten sem szabadít ki bennünket, ha tovább visznek minket. […] Még volt ott Marcaliból egy ember, kiszúrtuk, hogy az iskola a sarkon volt, és hátrafelé a tanítólakás volt, és a spájzablakból kinéztünk, ott nem volt őrség. Mondjuk az ismerősnek, jöjjön, meglépünk. Elkezd sipákolni, nem, agyonlövik, meghal […] Mi másnap reggelre otthon voltunk, az öreg három év múlva jött haza […] Éjjel aztán többet ki nem mentünk az országútra, toronyiránt, erdőn-mezőn keresztül elkerültük az országutat. Harmadnap már szedtük össze nyilasokat meg a csendőröket Marcaliban, már rendőrök voltunk. Így változott a helyzettel a pozíció.” (PAP, 38–39.) Azt, hogy Papék a szovjetek elől való megmenekülést személyes narratívájukban utólag egyfajta felszabadulássá értelmezhették át, merészségüknek és nem utolsósorban szerencséjüknek köszönhették. Pap emlékeiben tehát a háború történései döntően élményszámba menő kalandokként, unokabátyjával végrehajtott ifjúkori csínytevésekként jelentek meg. Bár tizenkilenc éves fejjel minden bizonnyal tisztában volt az események súlyával,56 reflexiói nélkülözik az erőszak – halottak, vér, brutalitás – traumatikus megtapasztalására vonatkozó tanújeleket.57
A felnőttkor küszöbén Miközben élete majd egy évig rendhagyóan zajlott, szocializációjának – a politikai identitás kialakulása szempontjából is – fontos szakaszába lépett.58 A rokonával eltöltött három-négy hónap – e meghatározó időszakban – tovább erősíthette Papban az unokabáty Nagykanizsa városrésze. Ide 1945. április 1-jén vonultak be a szovjet csapatok. Erről árulkodik többek között a hazatérése körülményeire vonatkozó megjegyzése: „Azt sem tudtam, hogy melyik lábamra álljak, örültem, hogy nem lukasztották ki a bőrömet, és élve megúsztam az egész vircsaftot.” (PAP, 43.) 57 Lehetséges, hogy azon szerencsések közé tartozott, akiket valóban elkerültek a háború igazi borzalmai, de az is elképzelhető, hogy ő is, mint sok kortársa, a mindennapi élet szabályait felrúgó eseményeket egyszerűen a „szürrealitás világába” utalta. Lásd DESSEWFFY: I. m., 112–117. 58 Ezen életperiódusban fokozottan jellemző a korábbi ismeretanyag transzformálása, újraértelmezése. Az egyén identitáskeresése közben fogékonyabbá válik környezete visszajelzéseire, útmutatására. Lásd MUXEL: I. m., 100, 115, 118; DESSEWFFY: I. m., 23–24. 55
56
86
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Rehák
Page 87
Géza:
Pap
János
iránt érzett bizalmat. Végül is jórészt az ő helyismeretének, élettapasztalatának köszönhette, hogy a háborús eseményeket sértetlenül átvészelte. Sőt végső megmenekülésük harmadnapján már az átalakuló helyi hatalom képviselői közé tartoztak.59 Ez a szituáció minden bizonnyal mélyreható élményt jelentett. Az addig elsajátított társadalmi, politikai tudás hasznavehetetlenné vált. A család által egykor lesajnált rokonból egyik pillanatról a másikra a „jó oldalon” álló autoritás lett, ez önmagában igazolhatta kommunista kötődésének és elveinek helyénvalóságát. Pap ekkor közvetlenül érzékelhette az új társadalmi-politikai helyzet elérkezését, ami elősegíthette korábbi ismeretei átértékelését, felülvizsgálatát.60 Azonban mégsem ekkor és nem is kizárólag ezen élményei okán lett párttag, majd hithű kommunista. A körülbelül egy éve tartó háborús eseménysorozat lezárultával visszatért Szegedre, hogy visszakanyarodjon életének a front elől menekülés miatt megszakadt periódusához. 1945 májusában már ismét a vegyipari középiskola óráit látogatta, majd június végén leérettségizett. Korábban elgondolt életprogramját követve haladt tehát tovább. Fő célkitűzése 1945 nyarán az volt, hogy sikeresen elhelyezkedjen kitanult szakmájában. Két lehetőség adódott számára. Technikusokat kerestek Ausztráliába, azonban mivel nem akart otthonától messzire kerülni, inkább az Egyesült Izzót választotta (PAP, 40–42). 1945-ben, közel húszéves korára élete és szocializációja első szakasza befejeződéséhez közeledett. A folytatás a munka és a felnőttek világába lépve várt rá. Időközben azonban egy korszak is véget ért. Pap János életének első, 1945 őszéig terjedő szakaszában is fel lehet fedezni tehát olyan momentumokat, impulzusokat, melyek utólag a kommunista mozgalomhoz való csatlakozása magyarázataként szolgálhatnak. Azonban véleményünk szerint nem a Horthy-korszakban átéltek jelentették későbbi elhatározásának döntő indítékait. A felidézett emlékek azt bizonyítják, hogy Pap sem úgy élte meg az időszakot, ahogy azt a későbbiekben a kommunista ideológia interpretálta. Életének a baloldali affinitás felé mutató mozzanatai inkább csak a későbbiekben értékelődtek fel, amikor visszatekintve kommunistává válása indokait kereste. Öngyilkosságba torkolló életútja döntő eseményei, fordulatai – kezdve a pártba történő belépésével – 1945-öt követően következtek be.
59 Így fokozottan azonosulhatott a rokon által képviselt mindennapi állásfoglalásokkal, politikai nézetekkel. Vö. LÁSZLÓ: I. m., 96–97. 60 Az elsődleges szocializáció lezárultát követően a másodlagos szocializáció során a korábban megtanultakat aktualizáljuk, az új kihívásokhoz illetve elvárásokhoz igazítjuk. Ennek az újraértelmezésnek az intenzitása függ attól is, hogy az új szerep és társadalmi közege milyen mértékben különbözik a korábbiaktól. DESSEWFFY: I. m., 104.
87
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 88
Kommentár • 2010|2 – Honi figyelő
Pesti Sándor A POLGÁRI KORMÁNYZÁS ÉVEI ELÉ Eljött a pillanat, amire a polgári oldal – és kitüntetetten értelmiségi hátországa – 8 éve várt: a Fidesz nagyon erős legitimációval, alkotmányozó többséggel, egyedül alakíthat kormányt, programja megvalósításában nem köti semmilyen koalíciós kényszer. Ne firtassuk most, hogy a választási sikerben mekkora része van a Fidesz politizálásának, illetve a kormányon lévők gyenge teljesítményének, a Gyurcsány-korszaknak, az egykori miniszterelnök személyiségének, a kormányzati működés szétzilálásának, a sok hazugságnak, trükközésnek, az őszödi beszédnek, az ország külföld előtti hitelvesztésének, az egymást követő megszorító csomagoknak, a koalíció felbomlásának, a rengeteg korrupciós botránynak, a világgazdasági válságnak stb. Egyébként is úgy gondolom, hogy ezeket a tényezőket lehetetlen egzakt módon szétszálazni, érdemes őket dialektikus egységben szemlélni. Mindenesetre azt tényként leszögezhetjük, hogy sikerre vezetett a kérlelhetetlen, mindent tagadó, rendkívül leegyszerűsített és kataton módon ismételt kommunikációs elemekre építő, populista elemekkel átszőtt, és a jövőről igen kevés konkrétumot eláruló orbáni politika. Ennek ellenére továbbra is úgy gondolom, hogy ez a fajta politizálás nem tett jót a magyar (és azon belül a polgári) politikai kultúrának, politikai gondolkodásnak, politikai kommunikációnak. Csak remélni tudom, hogy mindezzel Orbán Viktor és a Fidesz más vezetői is tisztában vannak, és a stratégiai cél elérése, a magyar posztkommunista baloldal térdre kényszerítése után mindent megtesznek ennek kijavítása, hosszabb távú orvoslása érdekében. A továbbiakban azt fejtem ki, hogy az egyes területeken miket tartok az új kormány előtt tornyosuló legfontosabb teendőknek.
Az ellenzékhez fűződő viszony Az nyilvánvaló, hogy a Fidesz (legalább) 4 éven keresztül az MSZP és a Jobbik kettős szorításában kénytelen kormányozni. Megkönnyíti azonban a dolgát, hogy ennek a két, egymástól nagyon távol álló politikai erőnek még egyes, ad hoc ügyekben is rendkívül nehéz lesz együttműködnie (azzal együtt is, hogy a parlamentbe bekerülve a Jobbik valamilyen szintű domesztikálódása valószínűsíthető). Úgy vélem, az ország számára jóval több pozitívummal, mint negatívummal jár az SZDSZ és az MDF kiesése a parlamentből, és várható eltűnése a magyar politikából (még akkor is, ha előbbi párt programjának egyes elemei az MSZP-ben és az LMP-ben, mentalitása pedig a Jobbikban él tovább). A Fidesznek a két nagyobb ellenzéki párthoz való viszonyulását illetően nyilván sok függ ezen pártok jövőbeli szerepfelfogásától. Az események dinamikájából következtet88
kommentar2010-2-beliv.qxd
Pesti
5/11/2010
6:58 AM
Sándor:
A
Page 89
polgári
kormányzás
évei
elé
ve az valószínűsíthető, hogy a padlóra került MSZP jó ideig el lesz foglalva belső válságával, hatalmi harcaival, sebei nyalogatásával és a kibontakozás útjának megtalálásával (a lengyel baloldal is ezt teszi már hosszú évek óta). Az erős középpártként parlamentbe kerülő Jobbik pedig vélhetően vérszemet kapva a Fidesz minden konstruktivitást mellőző, ádáz ellenzéke lesz, 4 év múlva már valóban reális célnak gondolva a választások megnyerését. Ezen várható fejlemények tükrében pedig a következő ciklusban a magyar politikát a legutóbbi időkig leginkább meghatározó politikai törésvonal, a kommunizmus–antikommunizmus törésvonal szerepe jelentősen háttérbe szorul, az igazi ellentétek egészen más problémák mentén fognak megjelenni. Ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezen viták kevésbé lesznek hevesek, és azt sem, hogy nincs semmi közük az 1990 előtti időszakhoz. Mindenesetre a Jobbik további erősödésének leghatékonyabb akadálya, ha a Fidesz jól és tisztességesen kormányoz. (Ebből a szempontból is előnyös egyébként az SZDSZ-nek mint a Jobbik-politika egyik motiváló erejének eltűnése.) Történelmi tapasztalat ugyanis, hogy a magyar népre tartósan nem jellemző a radikalizmusra, szélsőségekre való hajlam. Várható továbbá, hogy hamarosan a Jobbikon belül is megjelennek a – minden szélsőséges-radikális pártot előbb-utóbb elérő – hatalmi harcok, a „forradalom felfalja gyermekeit”. Egy esetleges újabb, még mélyebb világgazdasági válságot leszámítva a legnagyobb kockázati tényezőt e téren (is) a romaprobléma további eszkalálódása jelenti.
A közélet megtisztítása, a korrupció elleni küzdelem Ezen a területen az első lépés nyilvánvalóan az kell legyen, hogy a Fidesz beváltja ígéreteit, és – szigorúan jogállami keretek között – mindent megtesz az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek felgöngyölítése és a bűnösök igazságszolgáltatás kezére juttatása érdekében. Ennél is sokkal fontosabb azonban, hogy radikálisan szakítson elődei gyakorlatával. A kormányzati és pártvezetés éberen őrködjön a különböző pozíciókat betöltő funkcionáriusok erkölcsi tisztaságán, vaskézzel törjön le minden tudomására jutott korrupciós kísérletet és toroljon meg minden már megvalósított korrupciót. Függetlenül attól, hogy az milyen szinten történik és kiket érint. Biztató lehet ebből a szempontból a képviselőjelöltek alapos meghallgatása, remélhetően így az erkölcsileg alkalmatlan elemeket is sikerült kiszűrni (aggályos viszont, és egyben mutatja a mai politika szűk merítési bázisát, hogy a püspökladányi körzetben a botrányos parlamenti bekiabálásáról elhíresült polgármesternél nem sikerült alkalmasabb jelöltet találni). Arra pedig gondolni sem merek, hogy a Fidesz folytatja az eddigi kormányok – nyílt titokként kezelt – gyakorlatát a közpénzek pártpénzekké konvertálását illetően. Ahhoz, hogy még a gyanú árnyéka se vetülhessen a pártra, mindenképpen végre kell hajtani néhány fontos jogszabály-módosítást. Mindenekelőtt rendezni kell végre a pártfinanszírozás kérdését, sokkal átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé téve azt, különösen kampányok 89
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 90
Kommentár • 2010|2 – Honi figyelő
idején. Ehhez jó alapot ad a Transparency International és a Freedom House által elkészített koncepció, sajnálatos, hogy a Fidesz ezt nem támogatta. Mindenesetre a kétharmados többség birtokában ma már akadály nélkül beépíthetők a törvénybe a párt javaslatai: a kereskedelmi médiumokban való hirdetés és a közérdekű tájékoztatás álarcába bújtatott kormánypropaganda megtiltása. Legalább ilyen fontos az egyébként az évek során gyakran módosított közbeszerzési törvény és csődtörvény laikus számára is nyilvánvaló kiskapuinak a becsukása, melyekről nehezen képzelhető el, hogy csupán a kormányzati tisztviselők és az országgyűlési képviselők dilettantizmusának a következményei. A bérekre rakódó közterhek elkerülhetetlen csökkentése mellett folytatni, sőt fokozni kell az utóbbi évek – bizonyos részsikereket is felmutató – törekvéseit a gazdaság kifehérítése érdekében. Az eddigi eszközök mellett (az APEH és a többi illetékes hatóság megerősítése, vagyonosodási vizsgálatok, összehangolt ellenőrzési akciók, adókat, járulékokat érintő jogszabályváltozások) fontos lenne mindent megtenni az offshore cégeken keresztül – legálisan és illegálisan – a hazai adózás alól kivont jövedelmek minimalizálására. Tisztában vagyok vele, hogy az offshore-probléma generális rendezése csak átfogó nemzetközi szabályozás keretében lehetséges (ami minimum G20 szintet jelent), de a legtöbb hazai szakértő szerint a magyar kormány és parlament sem merítette még ki az összes rendelkezésére álló eszközt. Meg lehetne fontolni továbbá egy, általam a Burger Kingben látott gyakorlat törvénybe iktatását: ha bármely áru vagy szolgáltatás igénybevétele esetén a vásárló nem kap számlát, ne legyen köteles azt kifizetni. Esetleg kötelezni is lehetne arra az elárusító helyeket, vendéglátó-ipari egységeket és egyéb szolgáltató intézményeket, hogy ezt a törvényi helyet nyilvánosan függesszék ki. Természetesen illúzió Magyarországon – akár hosszú távon is – a gazdaság teljes kifehérítését várni, következetes, határozott kormányzati politikával azonban itt valóban százmilliárdos nagyságrendű bevételnövekedést lehet elérni (ezzel párhuzamosan persze nem kevés kisvállalkozás tönkremenésével is számolni kell). Részben szintén a közélet tisztaságát, részben a társadalmi igazságosságot szolgálja az állami, önkormányzati intézmények, cégek vezetői juttatásainak, menedzserszerződéseinek nyilvánossága, és az e téren tanúsított önmérséklet.
Gazdaság A magyar gazdaság legfontosabb problémái, sőt az azokra adott stratégiai válaszok jelentős részének tekintetében elég nagyfokú konszenzus van a szakértők és a meghatározó politikai erők között. Ezek közé tartozik a szigorú, következetes és hiteles költségvetési gazdálkodás, amely hosszabb távon az adósság után fizetendő kamatterhek jelentős csökkenéséhez is elvezet; a gazdaság fellendítése érdekében a bérekre rakódó közterhek további jelentős csökkentése; a foglalkoztatás radikális növelése, új munkahelyek teremtése, a segélyezéssel szemben aktív munkaerő-piaci eszközök alkalmazása, valamint 90
kommentar2010-2-beliv.qxd
Pesti
5/11/2010
6:58 AM
Sándor:
A
Page 91
polgári
kormányzás
évei
elé
az inaktívvá válás lehetőségeinek további szigorítása által; a gazdasági fejlettség területi és strukturális egyenlőtlenségeinek csökkentése, utóbbival kapcsolatban a kis- és középvállalkozások fokozott támogatása, akár a multik rovására is (itt azonban fontos az árnyalt megközelítés, az általános multiellenesség kerülése, az egyes projektek számára adott támogatásokat, kedvezményeket egyenként és igen alaposan, minden szempontot mérlegelve kell megítélni); a kutatás-fejlesztésre szánt direkt és indirekt ösztönzők jelentős emelésével annak elősegítése, hogy hazánkban nőjön a magas hozzáadott értéket előállító, kvalifikált munkaerőt igénybevevő termelés. Több jobboldali barátom e téren hangoztatott aggályaival szemben én üdvözlöm azt a tényt, hogy a magyar jobboldalnak olyan vezére van, aki – a piacgazdaság, a kapitalizmus melletti többszöri egyértelmű kiállása mellett – nem kritikátlanul piacpárti (de nem is etatista), és minden, ellenzékben hangoztatott populista frázissal együtt, őszintén szívén viseli a nehéz anyagi körülmények között élő néptömegek (ha úgy tetszik, a plebejusok) sorsát, attól sem riadván vissza, hogy olykor a tőke természetében rejlő profitmaximalizáló törekvéseit állami-kormányzati eszközökkel zabolázza meg. Egy politikus szájából – különösen az elmúlt évek világgazdasági jelenségei után – nem tartom demagógiának azt sem, hogy különbséget tesz a termelő és a spekulatív tőke között (még ha ez a distinkció kétségtelenül rosszemlékű reminiszcenciákat is ébreszthet egyesekben). Ehhez képest meglepő volt az a heves ellenállás, amit a Fidesz az értékalapú ingatlanadóval szemben tanúsított – mégpedig nem csupán annak a parlament által elfogadott változatával, hanem magával az elvvel is. Ez ugyan vélhetően nemcsak a konkrét kérdésnek szólt, hanem beleilleszkedett a párt mindent – és különösen mindenfajta adóemelést – tagadó általános stratégiájába, ezek után azonban – belátható időn belül legalábbis – komoly hitelvesztés nélkül lehetetlen bevezetni. Amiért nagy kár, hiszen ez egy olyan adónem lett volna, amely úgy szolgálja a társadalmi igazságosságot és a közteherviselés érvényesítését, hogy közben nincs teljesítmény-visszatartó hatása. Ráadásul a költségvetésnek jelenlegi állapotában az a néhány tízmilliárd is nagyon jól jött volna.
Humánszféra A magyar társadalom előtt álló legsúlyosabb probléma kétségkívül a lakosság immáron 1980 óta tartó folyamatos fogyása, a kevés születendő gyermek. Ez középtávon a népesség elöregedéséhez, az aktívak–inaktívak már jelenleg is igen kedvezőtlen arányának végzetes megbillenéséhez (esetleg többszázezer fős idegen munkaerő betelepítésének szükségességéhez) vezethet, hosszú távon pedig a nemzet fennmaradását veszélyezteti. A népesség csökkenése és elöregedése ugyan a civilizációs fejlődés elkerülhetetlen velejárójának tűnik, és fő oka épp a jóléti társadalmak kialakulása, mégsem nevezhető paradoxonnak az az állítás, hogy ezen folyamat korlátozásának legfőbb eszközei ma már éppen hogy a gyermekek megszületéséhez és felneveléséhez nyújtott különböző anyagi ösztönzők. Mégpedig elsősorban az aktív, dolgozni akaró, gyermekeit iskolába járató 91
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 92
Kommentár • 2010|2 – Honi figyelő
családok számára. Emellett nagyon fontos a probléma súlyának tudatosítása, a pozitív példák felmutatása a társadalom számára a politika, a média és a véleményformáló elitek részéről. A polgári kormányzással véget ér az elmúlt évek öncélú, aufklerista módon végrehajtott, legtöbbször mindenféle koherenciát, átgondoltságot nélkülöző, gyakran több kárt, mint hasznot hajtó, máskor pedig csupán a retorika szintjén megnyilvánuló reformjainak időszaka. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a legtöbb területen ne lenne szükség jelentős változtatásokra. Az egészségügyben talán a legfontosabb teendő az ott dolgozók vészesen csökkenő létszámának stabilizálása, az orvosok, ápolók nagyobb megbecsülése, ezáltal elvándorlásuk korlátozása és utánpótlásuk garantálása. Valószínűleg nem takarítható meg a fekvőbeteg-ellátás racionalizálása sem. Kevesebb, de jobban felszerelt kórházra van szükség, párhuzamosan a betegutak jelenlegi kaotikus rendszerének rendbetételével és a mentőszolgálat korszerűsítésével. Nagyon fontos továbbá a prevencióra, egészségmegőrzésre fordított energia és pénz növelése, akár anyagi ösztönző eszközök igénybevételével is (például a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel esetén járulékfizetési kedvezmény). Bármilyen nehéz helyzetben van az ország, az egészségügyből minden további forráskivonás a szó szoros értelmében életveszélyes. A közoktatás területén a legfontosabb teendő a Magyar Bálint minisztersége idején bevezetett, komoly károkat okozó doktriner liberális intézkedések visszavonása, amit a Fidesz oktatáspolitikusai már megígértek. Rendezni kell továbbá a jelenleg számos ellentmondással, igazságtalansággal terhelt érettségi-felvételi rendszer körüli problémákat. A felsőoktatásban – személyes tapasztalataim és meggyőződésem szerint – már évek óta túlképzés folyik. Részben a piac sem tud felszívni ennyi diplomást (persze ez nem minden szakra igaz), részben pedig egy társadalomban egész egyszerűen nincs ennyi diplomára alkalmas ember – legalábbis ha nem akarjuk teljesen devalválni a felsőoktatási diploma fogalmát és értékét. Elsősorban az arra valóban méltó, magas színvonalú oktatást és kutatást folytató egyetemeket kell támogatni, és a jelenleg is számos, nem egyszer megdöbbentő – az anyagi és a humán infrastruktúra területén egyaránt tetten érhető – hiányossággal küzdő, a jogszabályokat sorozatosan megszegő, megkerülő intézmények egy részét meg kell szüntetni. (E téren egyébként a kormány mellett igen nagy a Magyar Akkreditációs Bizottság felelőssége.) Ettől persze még üdvözlendő törekvés a minél nagyobb számú külföldi hallgató hazánkba csábítása. Komoly revízióra szorul a bolognai rendszer hazai meghonosítása is. A hallgatói önfinanszírozás valamilyen formájának általánossá tételére az elmúlt években a Fidesz által képviselt egyértelmű elutasítás miatt kevés az esély, pedig e mellett komoly elvi és gyakorlati érvek is felhozhatók. A Fidesz prominensei régóta hangoztatják, hogy mindennek az alfája és ómegája a foglalkoztatottak létszámának növelése, új munkahelyek teremtése, és a segélyezés további visszaszorításával párhuzamosan az aktivitásra ösztönző munkaerő-piaci eszközök alkalmazása. Ez a gazdaság fellendítése mellett segítené egy erős magyar középosztály meg92
kommentar2010-2-beliv.qxd
Pesti
5/11/2010
6:58 AM
Sándor:
A
Page 93
polgári
kormányzás
évei
elé
teremtését, amely ösztönzőleg hatna a szegény néprétegek felemelkedésére is („polgárok és plebejusok szövetsége”). Ehhez kapcsolódik a vidéki gazdatársadalom megerősítése, és egyáltalán a vidéki Magyarország, a falu fellendítése, vagy legalább további hanyatlásának megállítása. Ismerve a leendő miniszterelnök ez iránti mély elköteleződését, nincs kétségem afelől, hogy ennek érdekében az új kormány mindent el fog követni. Szinte minden alrendszert érint a – népességfogyás mellett – a magyar társadalom előtt tornyosuló legsúlyosabb probléma, a romaprobléma. A kérdés teljeskörű, mindenki számára megnyugtató megoldásával kapcsolatban magam meglehetősen szkeptikus vagyok, amit alátámasztanak a jelentős kulturális különbségek és a demográfiai trendek. Azonban a probléma elfogadható szinten történő kezeléséhez is a jelenleginél öszszehasonlíthatatlanul nagyobb energiára, odafigyelésre és pénzre van szükség. A fő kitörési pontokat illetően ma már konszenzus van a szakemberek és a politikai erők körében: a minél korábban elkezdett, közösségben történő nevelés-oktatás, illetve a munkaerőpiacra történő bekerülés és bentmaradás elősegítése. Ezen célok elérésének konkrét módjairól, eszközeiről, technikáiról persze komoly viták zajlanak, a problémához való közelítést, a lényeget illetően azonban itt is kirajzolódik a józan többség álláspontja (a kisebbséget e téren a doktriner liberálisok és a szélsőjobb alkotják). Újra és újra hangsúlyozni kell, hogy a többség meghatározó felelőssége mellett megkerülhetetlen ezen a területen a roma kisebbség – és különösen a ma még rendkívül vékony roma értelmiség – felelőssége. Az új kormánytól várható – és a polgári oldal el is várja – a kultúra nemzeti jellegének erősítése, a népi kultúra fokozott támogatása, a nemzeti identitás erősítése, és a keresztény értékrend – a kultúra szűken értelmezett területén túlmutató – képviselete, preferálása. Vigyázni kell azonban ezek túlzott, felülről jövő erőltetésével, a társadalom torkán való erőszakos lenyomásával. Úgy látom azonban, ilyen veszély nem áll fenn, a Fidesz tanult az 1998–2002 között e téren elkövetett hibákból és az azóta eltelt időszak tapasztalataiból. Itt térek ki arra, hogy korunkban a nemzeti identitás és a nemzeti összetartozás megerősítésében kiemelkedő szerepe van a sportnak, azon belül is a csapatsportoknak, és mindenekelőtt a legnépszerűbb labdarúgásnak. Számos európai és Európán kívüli példát lehetne hozni ennek alátámasztására (a legismertebb és legnagyobb visszhangot kiváltó talán a német). Tudomásul kell venni, hogy napjainkban a baloldali gondolkodású emberek és általában az ún. egyszerű emberek nemzeti érzéseit a sportsikerek sokkal inkább képesek előhívni, mint a nemzeti múlt bármily nagyszerű tradíciói, szimbólumai. Az egészséges életmódra nevelésen túl ezért is van nagy jelentősége a sportra áldozott pénznek és energiának, mind az állam, mind a piaci szereplők részéről.
Kül- és nemzetpolitika Az elmúlt 8 év egyik legsúlyosabb öröksége az ország rendkívüli hitelvesztése, tekintélyének jelentős csorbulása a külföld előtt. Ennek mielőbbi helyreállítása a magyar kül93
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 94
Kommentár • 2010|2 – Honi figyelő
politika legfontosabb stratégiai feladata – természetesen ennek párosulnia kell általában is a jó és hatékony kormányzással, a stabil belpolitikával, a hiteles gazdaságpolitikával. Megfelelő garancia lehet erre a leendő külügyminiszter, Martonyi János személye. Kinevezése előtt adott interjúiban már világosan felvázolta a következő kormány külpolitikájának stratégiai alapvetéseit, legfontosabb irányait: a transzatlanti kapcsolatok további erősítése; a közép-európai együttműködés elmélyítése, külön is a Gyurcsánykorszak alatt megromlott magyar–lengyel viszony stratégiai partnerséggé fejlesztése; a Nyugat-Balkán stabilizálódásának és Európai Unióba integrálásának elősegítése; elsősorban külgazdasági okokból a kelet-ázsiai térségre történő fokozott odafigyelés; az egyre javuló magyar–szerb és magyar–román viszonyban rejlő lehetőségek maximális kiaknázása, felhasználva Orbán Viktor jó személyes viszonyát ezen országok elnökeivel; a szlovák–magyar viszony normalizálása, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az ezért viselt szlovák felelősség Európa számára történő tudatosítása, és a szlovák politika elszigetelése a kisantant többi államától. Külön örvendetes, hogy a Fidesz vezetői az elmúlt években tapasztaltakhoz képest az utóbbi időben jóval pragmatikusabb, felelősebb Oroszország-politikát folytatnak. Ehhez illeszkedik a gázforrások diverzifikációja kapcsán képviselt gyakorlatiasabb álláspontjuk is. Bármilyen szomorú, tudomásul kell venni, hogy egységes uniós energiapolitika csak szavakban létezik, egyébként a legtöbb ország külön utakon jár, és egyezik meg például Oroszországgal. Ezen külpolitikai célok elérését segítheti, hogy Orbán Viktor az elmúlt évek során komoly tekintélyt vívott ki magának az Európai Néppártban, és ha a választásokat követően a nyugat-európai sajtóban jelentek is meg a Fidesszel szemben barátságtalan vagy a nagyarányú győzelem veszélyeire figyelmeztető írások, az mindenképpen biztató, hogy a pénzügyi-befektetői körök pozitívan fogadták a választások eredményeit. Az ország külső tekintélye, az országimázs szempontjából is jelentős kockázati tényezőt jelent azonban a Jobbik várható politizálása, ez komoly kihívás elé állítja a kormányt. A sikertelen népszavazást követően taktikai, szavazatmaximalizáló okokból a Fidesz sem tematizálta különösebben a magyarságpolitika, a határon túli magyarság ügyének kérdését. Ennek ellenére nincsenek kétségeim afelől, hogy a következő polgári kormány is identitása egyik fő alapjának tekinti ezt a kérdést. Ez is egyike azon területeknek, ahol szinte teljes újjáépítésre van szükség. A Gyurcsány-korszakban megszűnt az intézményesített magyar–magyar párbeszéd, a miniszterelnök és a kormánytagok a népszavazást követően gyakorlatilag beszüntették a határon túli magyarság körében tett látogatásaikat, nem álltak ki autonómiatörekvéseikért (sőt az SZDSZ az autonómia szükségességét is tagadta), évről évre csökkentették a számukra juttatott költségvetési támogatást, és a legtöbb határon túli magyar politikussal is megromlott a kormány viszonya. Ami az egyes magyar közösségeket illeti, a jövőt illetően egészen biztató a helyzet Romániában és Szerbiában, az új ukrán vezetés első megnyilvánulásai és intézkedései is pozitívak. Nagyon nehéz lesz viszont eredményeket elérni a júniusi választásokon várhatóan győztes és újra kormányt alakító Robert Ficónál. A választásokat követően már 94
kommentar2010-2-beliv.qxd
Pesti
5/11/2010
6:58 AM
Sándor:
A
Page 95
polgári
kormányzás
évei
elé
egy egypárti Smer-kormányzás is komoly előrelépés lenne, igazán kedvező fordulatot azonban az MKP kormányba való beemelése jelentene. Szintén bizakodásra ad okot, hogy a legtöbb jelenlegi határon túli magyar vezetővel a Fidesz vezérkara jó személyes kapcsolatokat ápol. A zavaros múltú UMDSZ-vezér Gajdos Istvánon kívül ebből a szempontból Erdély számít némileg kivételnek. A múltban történtek ismeretében magam is kíváncsi vagyok, miként alakul a kormány kapcsolata a Markó-féle RMDSZ-es vezetéssel. Mindenesetre sokat segítene, ha az erdélyi polgári oldal találna végre egy minden szempontból alkalmas, hiteles vezetőt.
A kétharmad lehetősége Azok közé tartozom, akik szerint a Fidesz Európában is párját ritkító kétharmados parlamenti többsége sokkal inkább lehetőségeket, semmint veszélyeket hordoz magában. Tegyük mindjárt hozzá, hogy a magyar jogrendszerben szereplő, jelentős számú kétharmados többséget igénylő törvény kuriózumnak számít Európában. A kontinens legtöbb országában az alkotmányozást leszámítva l fős többséggel is ugyanolyan kompetenciák járnak, mint kétharmadossal. (A helyzet abszurditására mutatott rá az első választási forduló szavazási botránya is: Magyarországon még azt is kétharmados törvény szabályozza, hogy egy szavazókörben hány jegyzőkönyvvezető lehet jelen.) Több okból is az valószínűsíthető, hogy a Fidesz nem fog visszaélni a birtokában lévő kétharmaddal. Ezt egyrészt árgus szemekkel figyeli a külföld, másrészt hatalmas belpolitikai viharoknak tenné ki magát általa, ami nemcsak az országnak, de magának a pártnak is ártana. Harmadrészt pedig semmi jel nem utal erre, a Fidesz elnöke több alkalommal is azt nyilatkozta, hogy nem célja a fennálló közjogi struktúra jelentősebb átalakítása. Néhány területen azonban nemcsak lehetséges, hanem nézetem szerint kifejezetten szükséges is élni a kétharmaddal. Ezek közé tartozik a pártfinanszírozás kérdésének már említett rendezésén túl az önkormányzati rendszer reformja és racionalizálása; a határon túli magyarok számára biztosított, áttelepülés nélkül megszerezhető magyar állampolgárság; a médiatörvény módosítása (mindenekelőtt a kereskedelmi médiumok szellemi környezetszennyező tevékenységének korlátok közé szorítása, és a közszolgálatiság fogalmának pontosabb meghatározása); az egyházalapítás szigorítása; a parlament karcsúsítása, a parlamenti működés hatékonyabbá, szakszerűbbé tétele. Ez utóbbihoz hozzáfűzném, hogy reményeim szerint a kisebb parlament nem jelent egyszersmind olcsóbb parlamentet is. Magam a klasszikus parlamentarizmus eszményének és intézményrendszerének híveként a parlament intézményének ma is meghatározó, érdemi szerepet szánok egy parlamentáris politikai rendszerben. Mégpedig nem csupán annak ellenőrző-kontrolláló, a politikai vita, az alternatívaállítás lehetőségét megteremtő, valamint szocializációs-rekrutációs funkcióját illetően, hanem a döntéshozatal, a jogalkotás területén is. Úgy vélem, egy demokratikusan legitimált (és ebből a szempontból a választójogi rendszer jellege indifferens), megfelelő szakértői appará95
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 96
Kommentár • 2010|2 – Honi figyelő
tussal ellátott, hatékonyan működő parlament a legmegfelelőbb fórum a nemzet sorsát meghatározó legfontosabb döntések meghozatalára. Ez az álláspont egyszerre jelenti a parlamenti szuverenitás megerősítését (de legalább megőrzését) a közvetlen demokrácia intézményeivel, valamint az egyéb közhatalmi aktorokkal (kormány, Alkotmánybíróság, ombudsmanok, Költségvetési Tanács stb.) szemben. Ez természetesen nem zárja ki fontos kérdésekben a frakciófegyelem szigorú és következetes érvényesítését. Tény, hogy a jelenlegi trendek nem ebbe az irányba mutatnak. Ehhez kapcsolódóan örömmel venném, ha Orbán Viktor szakítana az elmúlt években folytatott gyakorlatával, és fontos beszédeinek nagy részét ismét a parlamentben mondaná el. Fontos lenne továbbá a heti plenáris ülésezés és az évenkénti költségvetési vita fenntartása, valamint a szakbizottságok összetételénél az ellenzék irányában tanúsított nagyvonalúság (akár minden bizottságban garantálni lehetne számukra a módosító indítványokról történő szavazáshoz szükséges egyharmadot). Végezetül, hasznosnak tartanám a polgármesteri és a képviselői tisztség összeférhetetlenségének kimondását, valamint az országgyűlés által választott tisztségviselők újraválasztásának megtiltását (természetesen a miniszterelnök és a köztársasági elnök kivételével). Úgy látom azonban, ezekre a javaslatokra nincs túl nagy fogadókészség a Fideszben (sem).
Hidegkonyha
96
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 97
Kommentár • 2010|2 – Messzelátó
Bíró Nagy András EURÓPAI PARLAMENT: POLITIKAI ELFEKVŐ VAGY UGRÓDESZKA? Az Európai Parlamentet itthon övező egyik leggyakrabban hallott mítosz, hogy jellemzően azok mennek ki képviselőnek, akik már nem akarnak semmit a politikában, és inkább a nyugodt brüsszeli éveket választják, jó fizetéssel. A jó fizetés a magyar parlamenti kereseti lehetőségekhez képest tény, a könnyed, „munkamentes” évek viszont, ahogy a képviselői adatlapokból is kiderül, kevéssé fedik a valóságot. Ami a mondat harmadik részét illeti – nem kizárva annak lehetőségét, hogy lehetnek, akik már valóban „nem akarnak semmit a politikában” –, a parkolópálya, egyfajta „politikai elfekvő” képe két dolog miatt sem feltétlenül igaz. Egyrészt a brüsszeli mandátum a kezdetét jelentheti egy uniós karriernek, amely komoly szakpolitikai presztízs kivívását, az adott EP-frakción belüli pozíciószerzést, az Európai Parlament valamely vezető pozíciójának megszerzését, esetleg egy másik uniós intézmény vezető pozíciójának (például az uniós biztosénak) megszerzését teheti lehetővé. Másrészt a jó uniós parlamenti szereplés ugródeszka lehet a hazai politikába való visszatéréshez. Az pedig egyáltalán nem kizárt, hogy az uniós képviselői tapasztalat magasabb szintre segítheti az adott politikust, mint amit Budapesten hagyott, vagy amit elérhetett volna akkor, ha a hazai politikában marad.
A brüsszeli „menekülőút” mítoszának okai A „politikai elfekvő” mítoszát két tényező táplálja Magyarországon a mai napig. Az egyik, hogy az eddigi hat évben a 2010-es kormányváltásig senki nem jött vissza Brüszszelből úgy, hogy utána a magyar belpolitikai életben fontos szerepet vállalt volna. A másik pedig az, hogy több, a hazai politikában ismertnek számító és komoly pozíciókat betöltő politikusnál is sejthető volt, hogy brüsszeli életének megkezdésével hazai karrierjét nagy valószínűséggel már lezártnak tekinti. Eddig 12 magyar EP-képviselőnek ért véget – legalábbis átmenetileg – a brüsszeli pályafutása.1 Ők azok, akik 2004–2009 között képviselők voltak, de az új ciklusban ilyenolyan oknál fogva már nem folytatják ottani munkájukat. Ezen képviselőket brüsszeli munkájuk befejeződésének oka szerint három csoportba lehet sorolni. Az elsőbe azok tartoznak, akik a 2004–2009-es ciklus lejártával úgy döntöttek, nem indulnak újra. Ide lehet sorolni a szocialista Kósáné Kovács Magdát és a fideszes Barsiné Pataky Etelkát. A 12 képviselő közé nem számítom be a brüsszeli munkáját összeférhetetlenségi okok miatt érdemben el sem kezdő SZDSZ-es budapesti főpolgármestert, Demszky Gábort, illetve a tragikusan korán elhunyt fideszes Pálfi Istvánt.
1
97
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 98
Kommentár • 2010|2 – Messzelátó
A második csoportot azok a korábbi képviselők alkotják, akiket pártjuk nem jelölt újabb ciklusra. Ebben a csapatban három néppárti politikust találunk. Ide tartozik az egyik legkomolyabb szakmai teljesítményt nyújtó, de a nyilvánosság számára kevéssé ismert okoknál fogva kegyvesztetté vált fideszes Becsey Zsolt, illetve párttársa, az olasz származású pécsi politikus, De Blasio Antonio. Szintén a hazai pártján belüli pozícióharcban maradt alul az MDF-es Olajos Péter. A harmadik, legnépesebb csoportban azokat találjuk, akik szerették volna folytatni megkezdett munkájukat, a mögöttük álló politikai erő jelölte is őket, de pártjuk nem szerzett elég mandátumot ahhoz, hogy bejussanak, vagy a párt be sem jutott. A már említett Kósáné kivételével valamennyi, az előző ciklusban EP-képviselő, de most kimaradó MSZP-s politikus (Hegyi Gyula, Fazakas Szabolcs, Harangozó Gábor, Dobolyi Alexandra, Lévai Katalin) ide sorolható. Szintén pártja rossz szereplésének volt betudható, hogy az SZDSZ EP-listavezetője, SzentIványi István sem tudta Brüsszelben folytatni, a listán negyedik, eleve reménytelen helyet elfoglaló Mohácsi Viktóriáról nem is beszélve. A fent említett 12 politikus közül egyedül Harangozó Gábornak nyílik lehetősége arra, hogy 2010-től MSZP-s országgyűlési képviselőként bekapcsolódjon a hazai politikai életbe. A többi volt EP-képviselő a legváltozatosabb utakon próbál elindulni (például Fazakas az Európai Számvevőszéknél, Hegyi Andor László uniós biztos kabinetjében, Szent-Iványi a diplomácia világában), de a hazai politika egyiküknél sem került nyilvánosan szóba. A biztonságos, kényelmes menekülőút imázsát a leginkább talán a korábbi befolyásos hazai politikusok kiküldése erősítette. Ők azok a politikusok, akikről – hacsak ők maguk nem mondják – senki nem tudhatja biztosan, hogy soha nem térnek majd vissza a magyar politikába. A sajtó és a közvélemény azonban így kezelte, kezeli őket. Ilyen általános megítélés alá esett 2004-es kiküldésekor Kósáné Kovács Magda, Barsiné Pataky Etelka és az Antall-kormány népjóléti minisztere, Surján László. 2009-ben ugyanígy kezelte a közvélemény a volt házelnök Áder Jánost, a volt sportminiszter Deutsch Tamást vagy a korábbi külügy-, illetve szociális és munkaügyi miniszter Göncz Kingát.
Budapest–Brüsszel: a kétirányú mozgás lehetősége A 2010-es magyar választások utáni helyzet alighanem radikálisan változtatja meg a magyar politikusok mozgási lehetőségeinek egyirányúságáról (Budapestről Brüsszelbe) alkotott elképzeléseket. Ilyen élő cáfolat lehet az, ha az új magyar kormány vezető pozíciókban számítana az uniós parlamenti munkában erősödött politikusokra. Az ebbe az irányba mutató első jelek már az új EP-ciklus első néhány hónapjában is érzékelhetőek voltak. Különböző sajtóhírekben több Brüsszelben szolgáló képviselő neve is felmerült egy potenciális jövendőbeli Fidesz által vezetett kormány vezető tisztségviselőjeként.2 2 Az EP-képviselők lehetséges magyarországi politikai szerepvállalására vonatkozó 2009 nyári sajtótalálgatásokról lásd például a Népszabadság összeállítását: http://nol.hu/belfold/20090619-pelczne_most_alelnok__schmitt_kesobb_hazelnok_lehet.
98
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 99
Bíró Nagy András: EP – politikai elfekvő vagy ugródeszka?
A hazai pozíciófoglalásban nagy segítségre lehet a Brüsszelben kialakított szakmaipolitikai profil. Nem véletlen, hogy az EP-ben főként a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságot érintő ügyekben megszólaló Glattfelder Béla itthon mint lehetséges agrárminiszter került szóba. Gál Kinga – ha egyszer magyar kormányzati szerepet kapna – is elsősorban olyan területre lehetne esélyes, ahol a kisebbségi és emberi jogi kérdésekben felhalmozott tapasztalatát és nemzetközi tekintélyét hasznosítani tudná. Glattfelderhez és Gálhoz képest kevésbé szakpolitikai arculatot mondhat magáénak Schmitt Pál – ennek megfelelően nem is karakteresen közpolitikai szerepben merült fel a neve. Schmitt a legmagasabb intézményen belüli szerepet betöltő magyar politikusként, az Európai Parlament alelnökeként elsősorban a politikai egyeztetői, intézményvezetői képességeit tudta gyakorolni. Diplomáciai tapasztalata mellett ez lehet a magyarázata annak, hogy Magyarországon a sajtó egyes képviselői valamilyen fontos közjogi szerepben tudnák elképzelni. Az EP-képviselők fontos kormányzati szerepvállalásának lehetősége új fejlemény, a 2006-ban megalakult MSZP–SZDSZ kormány egyetlen EPképviselőt sem nevezett ki vezető magyarországi pozícióba. Az EP-vel kapcsolatos Magyarországon végzett munka is alkalmas lehet új hazai feladatok elnyerésére. Gyürk András a Fidesz 2009-es EP-kampányának vezetőjeként kampányszakemberként bizonyított saját pártja számára. A választási siker egyben azt is jelentette a Brüsszelben energiapolitikai szakértőként szereplő politikusnak, hogy már nemcsak az EP-t érintő választási hadjáratban jutott fontos feladathoz, hanem – ismét kampányfőnökként – a 2010-es országgyűlési kampányban is. Az előző ciklushoz képest további újdonság azoknak az EP-képviselőknek a feltűnése, akiket pártjuk több mint ezer kilométer távolságból is a hazai politizálás részének tekint, sőt politikai stratégiájukban fontos szerepet jelölnek ki nekik. Bokros Lajosnak 2009 tavaszán kulcsszerep jutott az MDF átpozícionálási terveinek – a korábbi és a még megmaradt MSZP- és SZDSZ-szavazók egy része megszerzésének – véghezvitelében. Az MDF választási céljához (a bejutási küszöb átugrása) mért siker után Bokros nem került messzebb a magyar belpolitikától, sőt a 2010-es választási kampányban a párt listavezetője, miniszterelnök-jelöltje lett. Ez egyben jelzi, hogy az MDF parlamentbe jutása esetén Bokros az EP-képviselőségét ugródeszkaként is használhatta volna további magyarországi politikai pozíciók megszerzéséhez. Az MDF 3 százalék alatti eredménye és kiesése okán azt már soha nem tudjuk meg, hogy Bokros élt volna-e a magyar belpolitikába való visszatérés lehetőségével vagy sem. Szintén a magyar belpolitika állandó szereplője maradt a Jobbik korábbi EP-listavezetője, Morvai Krisztina. Morvai előtt szintén állnak lehetőségek a hazai belpolitikában, ami felé az első lépés a szimbolikus politikai mezőben már meg is történt: a Jobbik az ismert jogásznőt a párt 2010-es köztársasági elnökjelöltjének kérte fel. Morvai ezzel együtt nem szerepelt pártja országgyűlési képviselőjelöltjei között, esetében a hazatérés a következő években nem tűnik reális forgatókönyvnek. Nem úgy egy másik jobbikos, Balczó Zoltán esetében, aki hazai mandátumának biztossá válása után néhány nappal világossá is tette, hogy az európai parlamenti helyét visszaadva, szűk egy év után a magyar belpolitikában folytatja.
99
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 100
Kommentár • 2010|2 – Messzelátó
Az arany középút: közpolitikai profilépítés az EP-ben Van középút ugyanakkor a „politikai parkolópálya” és a magyarországi politikai szerepvállalás érdekében ugródeszkaként használt EP-képviselőség között. Sőt uniós képviselőink között a leggyakoribb pályamodellnek eddig ez az EP működéséből adódóan is legtriviálisabb útvonal – az európai (szak)politikai karrier megkezdése és folyamatos építése – bizonyult. A szakpolitikai tekintély és befolyás megszerzése természetesen sok mindentől függ: korábbi hasonló területen megszerzett ismeretektől, tapasztalattól, kapcsolati tőkétől, az EP-ben belefektetett energiától, a személyes érdekérvényesítési képességtől stb. Az előzetes adottságok és tudás mellett tehát magán a képviselőn is múlik, hogy milyen befolyást tud kiharcolni magának. Meg kell említeni azonban, hogy mind az előélet, az „adottságok”, mind az EP-beli aktivitás tekintetében komoly különbségek adódhatnak az egyes képviselők között. Ennek fényében nem is meglepő, hogy nem minden képviselő képes saját magát nehezen megkerülhető szakmai szereplővé kinőni – annak ellenére sem, hogy mindegyikük helyet foglal valamilyen szakbizottságban, tehát elviekben a szakosodásnak, a szakmai munkának nincs akadálya. Az ügyekre szakosodásnak számos magyar példáját jegyezhettük fel az elmúlt években. Agrárügyekben fontos brüsszeli szakértővé vált a már említett Glattfelder Béla, illetve Tabajdi Csaba, a szocialisták delegációvezetője. Nőjogi és esélyegyenlőségi területen a fideszes Járóka Lívia és a szocialista Gurmai Zita is egyaránt az ismertebb politikusok közé tartozik. Az EP első siketnéma képviselője, a fideszes Kósa Ádám a fogyatékkal élők jogaiért folytatott harca révén válik egyre ismertebbé. Környezetvédelmi témákban Hegyi Gyula és Olajos Péter megnyilatkozásainak is súlya volt. Költségvetési ügyekben a szocialista Fazakas Szabolcs, a fideszes Becsey Zsolt és az EU 2010-es költségvetésének parlamenti felelőse, Surján László is komoly szereplővé vált képviselősége során. Foglalkoztatási és szociális ügyekben egyaránt több jelentés raportőre volt a szocialista Kósáné Kovács Magda és a fideszes Őry Csaba. Kisebbségi ügyekben Gál Kinga, a jogi és alkotmányügyi bizottságokban folytatott munkájával Szájer József, az uniós külpolitikai kérdésekben mutatott aktivitásával a liberális Szent-Iványi István vált ismert magyar képviselővé. A felsorolás természetesen nem teljes, mindenesetre illusztrációnak elegendő: az Európai Parlament a politikai élet sok útját kínálja képviselőinek. Akinek az a célja – és ehhez a töretlen politikai támogatása is megvan otthonról –, akár több cikluson keresztül is egy választott ügy kiemelkedő szakértőjévé fejlesztheti magát. Szintén megvan a lehetőség arra, hogy az Európai Parlament által nyújtott megszólalási kereteket az adott politikus a saját országa belpolitikájának alakítására, esetleg a nemzeti politikába való visszatérés előkészítésére használja fel. Az „elfekvés” tehát csak egy – és a magyar EPképviselői pályaívek alapján nem is gyakori – a létező szerepfelfogások közül. Több a lehetőség arra, hogy az EP igazi ugródeszka legyen, amivel élni nem muszáj, de lehet.
100
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 101
Bíró Nagy András: EP – politikai elfekvő vagy ugródeszka?
Az EP-karrier építésének eszközei A plenáris üléseken való felszólalás az ismertség növelésének és az egyéni szerepkeresésnek a legjobb formája. Különösen igaz ez azóta, hogy az üléseket már nemcsak legépelt jegyzőkönyvekből, hanem élő televíziós közvetítésben lehet követni az interneten is (europarltv.europa.eu). A plenáris üléseken elhangzott jobban vagy rosszabbul sikerült beszédek azok, amelyekkel még a nemzeti média ingerküszöbét is át lehet ütni – gondoljunk csak 2009 őszén az MDF-es Bokros Lajos szlovák nyelven történő felszólalására a szlovák nyelvtörvény strasbourgi vitájában vagy az MSZP-s Herczog Edit angolra tükörfordított, és magyar szóval is megspékelt magyar közmondására („How red is his popó”). Ezzel együtt feltétlenül igaz, hogy a többi képviselő körében – a nemzeti és nemzetközi politikai porondon korábban megszerzett hírnév mellett – ismertté és elismertté válni a legjobban kiemelkedő szakpolitikai teljesítménnyel lehet. A markáns közpolitikai profil felépítése impresszív bizottsági munkát követel meg. Az Európai Parlamentnek jelenleg 20 szakbizottsága van, amelyek élén egy elnök és három alelnök áll. A vezető posztokat, csakúgy, mint a bizottsági tagságokat, a politikai csoportok osztják el egymás között úgy, hogy a vezetők és a „sima” tagok frakciók közötti eloszlása tükrözze a parlamenti mandátumarányokat. Jelentős különbség lehet aközött, hogy az egyes képviselők hány bizottságnak a tagjai. Akadnak pozícióhalmozók, akik amellett, hogy több bizottságnak is teljes jogú tagjai (2004–2009 között hét magyar képviselő két bizottságban is teljes jogú tag volt), valamelyikben még vezető tisztséget is viselnek, sőt még másik bizottság(ok)nak is póttagjai. Ez azonban a kevésbé jellemző helyzet. Jóval gyakoribb, hogy egy képviselő egy bizottságban teljes jogú tag, amit még kiegészíthet póttagság valamely más bizottságban vagy tagság az EP egyik interparlamentáris küldöttségében. Akárcsak a nemzeti parlamentekben, az EP-ben is a bizottsági munka fő célja, hogy részletesen kidolgozza azokat az ügyeket, amelyeket aztán a plenáris üléseken megvitatnak, és amelyekről szavaznak. A bizottságok rendszerint jelentéseket dolgoznak ki, amelyekért minden esetben egy képviselő, az ún. raportőr felel. Egy jelentés raportőrének lenni megtisztelő feladat. A megbízás ugyanis nemcsak a politikai csoportok alkuját jelzi, de azt is, hogy a képviselőt szakmailag alkalmasnak látják arra, hogy az adott bizottság számára kidolgozza a tervezetet, majd a módosító javaslatok beérkezése után elkészítse azt a végleges szöveget, amely a plenáris ülés elé kerül. A bizottsági munka során konstruktív hozzászólásokkal és módosító indítványokkal is lehet bizonyítani a hozzáértést és az aktív szerepvállalásra való hajlandóságot, de a plenáris ülés és az EP történéseit figyelők felé igazán kitűnni egy jól sikerült raportőri munkával lehet. Értelemszerűen nagyobb jelentősége lehet egy olyan jelentésnek, amelynek témája az együttdöntési eljárás alá esik, azaz amelyben az EP-nek társdöntéshozói joga van. Ilyen esetekben nagyobb eséllyel lehet számítani különböző érdekcsoportok, lobbisták feltűnésére is, hiszen azokon a területeken, ahol az EP minél inkább „vétó-játékossá” válik, annál nagyobb figyelmet kap. A magyarok részvételével zajló első teljes EP-ciklus raportőri megbízatásai azt mutatják, hogy jó néhány magyar képviselő felismerte a szakmai érvényesülés ezen útját, és 101
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 102
Kommentár • 2010|2 – Messzelátó
sikerült is olyan tekintélyt megszereznie, ami lehetővé tette, hogy ezek a feladatok viszonylag gyakran találják meg. Mindenképpen kiemelendő, hogy a hazai EP-képviselők a számszerűsíthetően legjobb eredményt éppen a legnagyobb szakmai elismerésnek számító és legkomplexebb munkát igénylő területen, a jelentéstevői feladatkörben nyújtották.3 Az egy főre jutó raportőri megbízások tekintetében a magyar delegáció (3,54) nemcsak a velünk együtt csatlakozott országok képviselőit (1,75) előzte meg, de a régi tagországok átlagánál (3,33) is egy árnyalattal jobb statisztikát produkált. 2004–2009 között a Fidesz delegációvezetője, Szájer József kapta a legtöbb raportőri megbízást, öt év alatt összesen 21-et, a legváltozatosabb témákban (jogi, halászati vagy fogyasztóvédelmi kérdésekben egyaránt). Szájert a szocialista Herczog Edit követte 18 jelentéssel. Mellettük a fideszes költségvetési szakpolitikus Becsey Zsolt (7 jelentés) és a különösen környezetvédelmi témákban aktív szocialista Hegyi Gyula (6 jelentés) kapott kiemelkedő számú raportőri feladatot a 2009 nyarán lezárult ciklusban.
A magyar EP-képviselők és tipikus szerepeik Az EP-képviselőink közötti különbségeknek több dimenziója van. Ilyen a korábbi szakmai háttér, a kormányzati vagy nemzeti parlamenti tapasztalat, és ilyen az is, hogy ki milyen állomásnak tekinti saját politikai karrierjén belül az uniós képviselőséget. Az EP-t rendszeresen követők számára azonban a talán leglátványosabb különbségek a képviselők tevékenységeinek jellegéből fakadnak. Az egyik fontos választóvonal a szakpolitikai témákkal való kapcsolat, az elmélyedés szándékának megléte vagy hiánya. A fő kérdés minden képviselő számára az, hogy mennyire kíván elmerülni egy-egy szakterület részleteiben, mennyire kívánja magát egy közpolitikai terület szakértőjévé képezni, és akként szerepelni az EP-ben. A másik fontos döntés minden képviselőnek, hogy milyen mértékben kíván a saját tagállama számára fontos politikai vagy közpolitikai ügyek érdekérvényesítőjeként fellépni, illetve mennyiben emelkedik ezeken felül és vesz részt általánosabb, az egész EU politikai jövőjét és intézményi működését meghatározó vitákban. Illetve természetesen dönthet a képviselő úgy is, hogy aktivitását elsősorban nem az EP-n belüli jogszabályalkotásra, érdekérvényesítésre használja, hanem küldő országa belpolitikájának befolyásolására. A fenti szempontokból következően, az uniós politikus, a nemzeti érdekvédő politikus, az uniós szakpolitikus, a nemzeti szakpolitikus és a hazabeszélő karakterének felvázolásával az eddigi magyar EP-képviselők politikai és szakmai munkájából kirajzolódó főbb szerepeket mutatom be. Az egyes szerepeket valós témákon és megtörtént cselekedeteken keresztül illusztrálom. Az egyes szerepeket elsősorban a szerep célja, azaz a politikai motiváció alapján érdemes megkülönböztetni egymástól. Uniós politikusnak azt tekintjük, aki tevékenysége köA cikkben szereplő valamennyi adat és idézet forrása az Európai Parlament hivatalos honlapja (http:// www.europarl.europa.eu).
3
102
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 103
Bíró Nagy András: EP – politikai elfekvő vagy ugródeszka?
zéppontjába az Európai Uniót mint politikai egységet érő kihívások megoldását tekinti. Az érdekérvényesítés esetében nem nemzetállami, hanem általános világnézeti, értékrendbeli alapokon nyugszik. Politikusi profiljához a politics típusú ügyek illenek, szemben a közpolitikai (policy) témákkal. Arénaként elsősorban a plenáris üléseket használja. Ilyen típusú politikai tevékenységnek tekinthető például, ha egy képviselő az Európai Unió jövője szempontjából kulcsfontosságú Lisszaboni Szerződésről tartott írországi referendumot követően felszólal az eredmény várható hatásairól (Győri Enikő). Ugyanebbe a kategóriába sorolható az, ha egy képviselő az EU további bővítésével kapcsolatos elvi és gyakorlati elképzeléseibe enged betekintést nyerni (Schöpflin György). Szintén összeurópai szintű politikai cselekedetként kezelhetjük, ha a politikus az EPben kezdeményezi, hogy egy napot nyilvánítsanak a sztálinizmus és a nácizmus áldozatainak európai emléknapjává (Herczog Edit). A nemzeti érdekvédő politikus azon témákat helyezi prioritásai közé, amelyek a saját országa számára valamilyen oknál fogva kiemelkedő fontosságú politikai üggyé váltak. A nemzeti érdekvédelmet első számú feladatnak tekintők azokat a politics típusú témákat kezelik hangsúlyosan, amelyekben hazájuknak stratégiai politikai célja, hogy érdekei érvényesüljenek. A nemzeti ügyre való figyelemfelhívásnak megfelelő módja lehet többek között a plenáris ülésen való felszólalás, illetve a Bizottsághoz vagy a Tanácshoz intézett kérdés. Tipikusan nemzeti érdekvédő akciónak tekinthető a szlovákiai nyelvtörvényről kezdeményezett vita az EP plenáris ülésén, amelyen a magyarországi és a határon túli magyar képviselők egységben álltak ki a nemzeti kisebbségek jogainak garantálása mellett (Gál Kinga). Nemzeti érdekvédő politikai cselekedetként értékelhető az, amikor egy magyar EP-képviselő parlamenti felszólalásában kiáll amellett, hogy a Benes-dekrétumoknak nincs helye a jövő Európájában (Győri Enikő). Szintén a hazai érdekek uniós képviseletének számít az, ha egy képviselőnk felszólítja az Európai Bizottságot, hogy ne nyújtson támogatást az osztrák–magyar határ közvetlen szomszédságában épülő szemétégető-beruházáshoz (Áder János), egy másik pedig tiltakozása jeleként levelet ír az osztrák kormánynak (Hankiss Ágnes). Az uniós szakpolitikusok kategóriájába azon képviselők tartoznak, akik szakmai munkájuk fókuszába az EU intézményrendszere és közpolitikái hatékonyságának javítását helyezik. Csakúgy, mint az uniós politikusok esetében, a felkarolt ügyek kiválasztásakor nem meghatározó igazodási pont az, hogy a nemzeti érdekérvényesítésre nyílik-e lehetőség vagy sem. Az uniós szakpolitikusok közpolitikai témákban aktívabbak, a politics irányultság kevésbé jellemző. Az uniós szakpolitikusoknak a bizottsági munka legalább annyira meghatározó, mint a plenáris munka, még ha az általuk javasolt szakpolitikai kezdeményezésekről a plenáris ülésen kell is szavazni. Az unió egészére hatással lévő, nagy jelentőségű szakpolitikusi munka az EU költségvetéséről szóló parlamenti döntéshozatal vezetése (Surján László). Ide tartoznak továbbá a képviselők egyéb fontos, közös uniós ügyeket érintő jogalkotási tevékenységei – példaként lehet említeni egy jelentés kidolgozását a pénzügyi csalás elleni közösségi szintű fellépés lehetőségeiről (Deutsch Tamás) vagy a kisvállalkozásoknak a válság idején fontos segítséget nyújtó mikrohitel-programról (Göncz Kinga). 103
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 104
Kommentár • 2010|2 – Messzelátó
A nemzeti szakpolitikusok eszköztára teljes mértékben megegyezik az uniós szakpolitikusi profilt magukra öltőkével, a céljuk azonban teljesen más. Az EP-ben nemzeti szakpolitikusnak tekinthető az, aki fő céljának a küldő országnak kedvező közpolitikai változások elérését tekinti. Esetükben is a policy irányultság dominál, de a siker kritériuma az, hogy a saját ország számára sikerült-e valamilyen kézzel fogható előnnyel járó politikai eredményt elérni. Nemzeti szakpolitikusi tevékenységként értékelhető, ha egy olyan országból származó EP-képviselő lobbizik erőteljesen az eurózónához való csatlakozás kritériumainak enyhítésén, amely az eurót néhány éven belül szeretné bevezetni (Herczog Edit). Szintén elsősorban a nemzeti szakpolitikai érdekek motiválják azt a képviselőt, aki a nemzeti olajtársaságban bekövetkezett orosz tulajdonszerzést követően sürgetni kezdi az ellenséges felvásárlások elleni védelem jogi kereteinek közösségi szintű kiépítését (Gyürk András). Ugyanígy hazája közpolitikai érdekeit tartja szem előtt az a képviselő, aki azt javasolja, hogy azok az országok, amelyek teljesítették kiotói vállalásaikat (Magyarország köztük van), továbbra is értékesíthessék széndioxid-kvótájukat (Áder János). A hazabeszélő képviselők közé tartoznak azok, akik tevékenységükkel nem az uniós politikai kontextus vagy a jogi szabályozás megváltoztatását tűzik ki célul, hanem küldő országuk belpolitikájára kívánnak hatással lenni. A hazabeszélők az Európai Parlamentet a nemzeti belpolitizálás eszközeként, fórumaként használják. A plenáris üléseken való felszólalás természetesen ebben az esetben is az egyik legjobb üzenetközvetítő csatorna, de az EP-képviselőséggel járó presztízst felhasználva a hazai sajtónak adott nyilatkozatokkal is komoly hatást lehet elérni, és akár a repertoár részei lehetnek az EP-n kívül rendezett politikai akciók is. A hazai közönségnek szánt üzenetnek tekinthető az, ha a magyar közönség számára jól ismert ügy olyan témáról folytatott vitában kerül az EP elé, ahol feltűnése tartalmilag irreleváns. Ilyen az, ha a 2006. október 23-i rendőri fellépés kérdésköre az Iránról vagy a guineai helyzetről folytatott plenáris vitákban is megjelenik (Morvai Krisztina). Szintén kevésbé az uniós érdekérvényesítés, és inkább a hazai hangulatkeltés eszköze az, ha egy EP-képviselő azt nyilatkozza a sajtónak, hogy „nem jó Magyarország megítélése az unió intézményeiben” (Deutsch Tamás). Előfordulhat továbbá, hogy uniós képviselőnk hazai politikai vagy közpolitikai döntésekről mond véleményt. Ilyen az például, ha az EP-be delegált politikus a nemzeti kormány sportpolitikáját bírálja, és a speciális olimpián jól szerepeltek díjazásában a többi sportolóhoz hasonlítva diszkriminációt vél felfedezni (Kósa Ádám). Egy jól időzített politikai akcióval – például a brüsszeli szlovák nagykövetség előtti tüntetésen elmondott beszéddel – szintén jelentős hazai médiafigyelem érhető el (Szájer József).
Keveredő szerepek Egy-egy név a fentiekben több kategória leírásakor is előkerült. Ebből is látszik, nem véletlen, hogy a politikai szerepek témájának egyik állandó kérdése az egyes szerepfelfogások különválaszthatósága. Különösen fontos kérdés ez az EP-képviselők esetében: a 104
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 105
Bíró Nagy András: EP – politikai elfekvő vagy ugródeszka?
politikusok motivációjuktól függően az egyes szerepek között akár két megszólalás között is válthatnak. Vegytiszta szerepfelfogással a legritkább esetben találkozni az Európai Parlamentben. A létező párhuzamosságok mellett természetesen az is igen gyakori, hogy valamely szerep hangsúlyosabb, mint a többi. Fontos leszögezni továbbá, hogy az EPben betöltött szerepek között nem rajzolható fel „jobb–rosszabb” viszony, egymás mellett létező, legitim szerepekről beszélhetünk. A fentebb leírt öt szerepfelfogás tehát nincs alá-fölérendeltségi viszonyban és nem is zárja ki egymást: a képviselők egyszerre több szerepet is vihetnek. Éppúgy elképzelhető, hogy egy EP-képviselő egyaránt aktív a fenti kategóriák szerinti uniós politikusra és nemzeti érdekvédő politikusra jellemző témákban, mint hogy valaki egyszerre építsen ki uniós szakpolitikusi profilt és üzenjen rendszeresen a hazai politikai elitnek és a politika irányt érdeklődő közvéleménynek. A szerepekben tapasztalható párhuzamosságok semmiképpen nem tekinthetők egymást kioltó szerepkeveredésnek, jóval inkább az EPképviselői lét adta egyszerű lehetőségekről van szó. Nézzünk egy-egy példát a párhuzamosan jelen lévő szerepekre EP 2009–2014-es ciklusában helyet foglaló magyar delegációk tagjai közül. Győri Enikő a Fidesz gazdasági és pénzügyi szakpolitikusaként szűk egy év alatt is jól meghatározható szakmai profilt épített fel. Számos szakmai, az EU valamennyi tagállamát érintő kezdeményezést tett 2009 nyara óta. Ilyen uniós szakpolitikai tevékenységnek számított, amikor azt kezdeményezte, hogy a bankok számára tegyék kötelezővé minden offshore céggel kapcsolatos tranzakció bejelentését az adóhatóságoknál. Szintén jó példa a nemzetállami érdekérvényesítésen túlmutató javaslatra az a kezdeményezés, amelynek értelmében Győri a határokon átívelő adóbehajtást ösztönözné azáltal, hogy az adót egy másik országnak behajtó tagállam is részesüljön a bevételből. A képviselő asszonynak még számos pénzügyi szabályozási kezdeményezése van, tevékenységeinek túlnyomó része ehhez a területhez köthető. Ez azonban esetében nem jelenti azt, hogy kizárólag erre koncentrálna és ne nyilvánulna meg más kérdésekben. Nemzeti érdekvédő politikusként lépett fel, amikor a szlovákiai nyelvtörvény elfogadhatatlanságára hívta fel a figyelmet, és a kisebbségek jogainak valódi elismerését követelte. Nemzeti szakpolitikusi szerepben láthattuk akkor, amikor a magyar kis- és középvállalkozásokat fenyegető további piacvesztés veszélyére hívta fel a figyelmet. Uniós politikusi szerep volt az, amikor a Lisszaboni Szerződésből következő új intézményi felállást és következményeit értékelte. És olykor a magyar belpolitikának szóló, a brüsszeli és strasbourgi munka szempontjából kevéssé releváns üzeneteket is megfogalmazott. Ilyen volt, amikor a szocialista kormány nyolcéves gazdaságpolitikáját az „európai gyakorlattal ellentétesnek” ítélte meg. A párhuzamosan előforduló szerepekre jó példa a szocialisták EP-delegációjának vezetője, Tabajdi Csaba is. Tabajdi legtöbb aktivitása saját szűkebb szakterületéhez, a mezőgazdasághoz és a vidékfejlesztéshez kapcsolódik. Nemzeti szakpolitikusként láthattuk többek között akkor, amikor a magyar–szlovák névvita kapcsán fellépett a tokaji márkanév védelmében, és írásbeli kérdésben kérte az Európai Bizottságot a jogsértő állapot tisztázására. Szintén Tabajdi főprofiljához illeszkedett a magyar földvásárlási moratórium meghosszabbítása melletti kiállása. Uniós szakpolitikai aktivitásként értelmezhetjük az Eu105
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 106
Kommentár • 2010|2 – Messzelátó
rópai Bizottság tejipari politikájának bírálatát, amely a közös piacon túltermeléshez és ezáltal a tejárak összeomlásához vezetett. Több képviselőtársához hasonlóan Tabajdi is erőteljesen tiltakozott a szlovák nyelvtörvény ellen, amivel egy a küldő országának fontos politikai ügy érdekvédőjévé vált. Ezen felül az MSZP delegációvezetője néha haza is beszélt: ahogy a magyar választási kampányban fogalmazott, „aki a baloldalra szavaz, a demokráciára szavaz”. A legsokszínűbb jobbikos EP-képviselőnek az új magyar parlamentbe hazatérő Balczó Zoltán bizonyult. Balczó gyakran hallatta hangját uniós szintű politikai kérdésekben. Többek között elutasította az EU 2020 nevű tízéves stratégiát, azzal az indoklással, hogy az továbbra is neoliberális alapokon nyugszik és nem támogatja a protekcionizmust és az állami szerepvállalást. A Jobbik alelnöke szintén bírálta Európai Bizottság biztosainak kiválasztási mechanizmusát: azt, hogy személyekhez keresnek biztosi portfóliókat, nem pedig az egyes szakterületekhez keresik meg a megfelelő személyt. Balczó az ipari bizottság tagjaként, uniós szakpolitikusi szerepben is számos alkalommal felszólalt, sok esetben az európai kis- és középvállalkozások védelmében, vagy máskor éppen a Nabucco-beruházás ellenzőjeként. Balczó nemzeti érdekvédő politikusként szerepelt a szlovák nyelvtörvény vitájában, „Európa szégyenének” nevezve az anyanyelvhasználatot sújtó jogszabályt. Az itthon aktívan kampányoló politikus esetében persze nem meglepő, hogy hazabeszélő megnyilvánulásokból is találni jó párat. Egy pregnáns példa volt erre, mikor az izraeli felderítőgépek Magyarország feletti átrepülése kapcsán felszólította Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy tisztázza, Ferihegy valóban „az izraeli fegyveres erők gyakorlótere” vagy sem. A Magyar Demokrata Fórum egy szem EP-képviselője is több szerepben mutatta meg magát 2009 nyara óta. Nem meglepő, hogy Bokros Lajos a költségvetési bizottság tagjaként aktív volt uniós szintű gazdaságpolitikai kérdésekben. Az EU 2010-es – nem mellesleg Surján László által összeállított – költségvetését annak szerinte „neokeynesiánus” volta miatt támadta. Zapatero spanyol miniszterelnöknél pedig afelől érdeklődött, hogy soros elnökként milyen lépésekkel tervezi csökkenteni az Európa-szerte elszaladt munkanélküliséget. Ennél váratlanabb, hogy a tőle megszokott ideológiailag keményen elkötelezett gazdaságpolitikus profil mellett nemzeti érdekvédő politikusként is láthattuk az elmúlt hónapokban – a szlovák nyelvtörvény vitájában például a legnagyobb médiavisszhangot Bokros váltotta ki azzal, hogy szlovákul támadta a törvény tartalmát. Mivel pártja, az MDF a magyar belpolitikában is aduászként kezelte, papírformának tekinthető Bokros nagyszámú hazabeszélő megnyilatkozása már 2009 őszén is, nem is beszélve a 2010-es választást megelőző néhány hónap kampányidőszakáról (csak egy idézet: „a silány politikusi réteg a korrupció melegágya”).
* Ezen írás célja kettős volt. Egyrészt az, hogy árnyalja azt a magyar közvéleményben erősen élő képet, miszerint az Európai Parlamentben képviselőnek lenni egyet jelent a „politikai elfekvéssel”, a jól fizetett brüsszeli és strasbourgi semmittevéssel. Másrészt azt 106
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 107
Bíró Nagy András: EP – politikai elfekvő vagy ugródeszka?
kívántam bemutatni, hogy a gyakran hallott tévhitekkel ellentétben az EP-képviselőség nem törvényszerűen jelenti a küldő ország belpolitikájából való kiíratkozást. Az EP-képviselői lét lehetőséget ad arra, hogy a politikus az európai porondon való helytállásával és a nemzeti ügyek védelmével otthon is elismerést váltson ki, az EP-beli felszólalások hazaüzenésre, az otthoni politikai folyamatok befolyásolására is felhasználhatók, illetve az EP-ben felépített politikusi profil ugródeszkaként is használható a hazai politikába való (újbóli) belépéshez. Aki pedig sem elfekvésre, sem ugródeszkaként nem használja uniós politikusi szerepét, annak számos eszköze, potenciális szerepfelfogási lehetősége van az EP-n belüli építkezésre, egy karakteres politikusi/szakpolitikusi profil felépítésére, amellyel nemcsak szakmai presztízst, de újabb, a pártfrakción vagy az EP intézményi struktúráján belüli pozíciók is elérhetővé válhatnak.
Magányos benzinkút
107
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 108
Kommentár • 2010|2 – Messzelátó
Horváth Attila MEGÉRKEZIK-E A VARSÓI GYORS? Párhuzamosságok és eltérések a magyar és a lengyel pártrendszerben A varsói gyors metaforája még az 1990-es évekből származik, és azon a „törvényszerűségen” alapult, hogy az 1993-as, az 1997-es, majd a 2001-es lengyel parlamenti választások eredményei egy év múlva rendre megismétlődtek Magyarországon, így mindhárom alkalommal – némi fáziskéséssel – Budapesten is a varsóihoz hasonló színezetű kormány alakult. (A varsói gyors aztán 2006-ban „kisiklott”: dacára a lengyel jobboldal 2005-ös sikerének, Magyarországon 2006-ban a baloldal maradt hatalmon.) A gyorsvonat – mára talán már kissé elkoptatott – képzete a tavalyi európai parlamenti választásokat követően ismét megjelent a politikai közgondolkodásban, ám jelentősen módosult kontextusban.1 Ezúttal ugyanis nem egy választási eredmény megismétlődését takarja a metafora, hanem a magyar pártrendszer mélyreható átalakulását, amely részben a lengyel mintát „követné”. Mint ismert, Lengyelországban a három legutóbbi választás2 már nem egy jobb- és egy baloldali párt között dőlt el, ahogyan ez az európai államok elsöprő többségében történni szokott. Ehelyett a két legerősebb politikai erő, a Polgári Platform (PO), valamint a Jog és Igazságosság (PiS) – a köztük levő jelentős ideológiai különbségek ellenére – mindegyike a jobboldalhoz3 sorolható. A baloldal vezető pártjának, a Demokratikus Baloldali Szövetségnek (SLD) pedig immár bő fél évtizede be kell érnie a szolid középpártiságot jelentő 10-12%-kal. Amennyiben felidézzük a tavalyi – az addigi magyar pártrendszert alaposan felborító – EP-választások eredményét, és számba vesszük a jelenlegi erőviszonyokat, adott a kérdés: van-e reális esélye annak, hogy Magyarországon a következő években a lengyel mintához hasonlóan két jobboldali párt váljon a verseny meghatározó erejévé, ezzel mintegy marginalizálva a baloldalt? Ezzel együtt azt is megkísérlem körüljárni, hogy az egyes pártok mennyiben feleltethetőek meg egymásnak, azaz van-e valóságalapja „a PO a lengyel Fidesz” vagy – és ez talán még érdekesebb – „a Jobbik a magyar PiS” jellegű azonosításoknak. Előrevetítem, hogy a folyóirat megjelenésekor már ismert lesz az áprilisi erőpróba kimenetele, ám a cikk megírását még bő egy héttel a választások előtt fejeztem be. Ennek fényében könnyen elképzelhető, hogy a feltételezéseim vagy megállapításaim egy részét felülírták a fejlemények. Lásd pl. a következő publicisztikákat: TÓTH-CZIFRA András: A Varsó–Szófia–Budapest gyors, Népszabadság 2009. augusztus 10.; Ragadós-e a lengyel példa? Lengyel László és Góralczyk eszmecseréje, HVG On-line 2009. október 6. (http://hvg.hu/velemeny/20091005_varsoi_gyors_magyar_lengyel_politika). 2 A 2005-ös és a 2007-es parlamenti, valamint a 2009-es európai parlamenti választás mindegyike PO– PiS párharcot hozott. Az SLD-nek 2005-ben a negyedik, utóbbi két esetben pedig a harmadik hely jutott. 3 A továbbiakban – természetesen nem relativizálva a köztük levő különbséget – a jobboldalhoz sorolom a jobbközép pártokat és a radikálisabbakat is. 1
108
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Horváth
6:58 AM
Attila:
Page 109
Megérkezik-e
a
varsói
gyors?
Az erőviszonyok: összeomló baloldal, fragmentált jobboldal A két pártrendszer összehasonlításakor legkevesebb két szempontra ki kell térni: mekkora és milyen pártok képezik a vizsgálódás alapját. Ennek megfelelően először a pártok méretével foglalkozom, majd az egyes formációk ideológiai profilját és a szavazótáborukat igyekszem összehasonlítani. Az erőviszonyok elemzésénél elsőként azt kell leszögezni, hogy hazánkban a választások előtti hetekben óriási küzdelem folyik a második helyért: bár az MSZP a legutóbbi országos erőpróbán megelőzte a Jobbikot, jelen tanulmány véglegesítésekor egyes közvélemény-kutatóknál a Jobbik beérte vagy éppen le is hagyta a szocialistákat.4 (A méréseket természetesen helyén kell kezelni – különösen, hogy az előbbi különbségek hibahatáron belüliek –, viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy a tavalyi EPválasztásokat megelőzően sem lehetett arra számítani, hogy a radikális jobboldal hátránya mindössze néhány százalék lesz a kormánypárttal szemben.) Arra is rá kell mutatni, hogy a Jobbik és a PiS – egyelőre? – támogatottságát mérve sem feleltethető meg egymásnak. Kaczyn´skiék pártja a 2005-ös győzelem óta rendre 30% körül teljesít a választásokon, és a parlamenti mandátumok bő harmadát birtokolja. Szinte bizonyos, hogy a Jobbik a 2009-es „berobbanása” ellenére sem ér el ilyen eredményeket; a párt reális számítások szerinti 12–18%-os eredménye a mandátumok hatodára–nyolcadára lehet elég. A két baloldali párt jelenlegi tábora nagyságrendileg már közelebb esik egymáshoz, bár az MSZP még nem mondott le a „nagypártiságról”. A rendszerváltást követően mindkét baloldali erő a korábbi kommunista állampártok utódjaiként jelent meg a politikai küzdőtérben. Mint ismert, a második szabad választásokon mindkét párt visszaszerezte a hatalmat, majd az ezredfordulót követően – négy év ellenzékiség után – ismét győzedelmeskedtek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az SLD részére az utóbbi, 2001-es győzelem meglehetősen hosszú időre az utolsó volt. A kétszer négy éven át kormányzó párt korrupciós botrányai – mindenek előtt a Rywin-ügy5 – miatt a 2001–2005-ös ciklus végére látványosan összeomlott: a 2004-es európai parlamenti, majd az egy évvel később a hazai választásokon szerzett 10% körüli eredménnyel – korábbi támogatóinak mintegy háromnegyedét elveszítve! – a képzeletbeli dobogóról is leszorult. A 2005-ös lengyel választások 2001-et követően ismét gyökeresen átrendezték az addigi – stabilnak egyébként egyáltalán nem mondható – erőviszonyokat.6 Az azóta eltelt közel fél évtized fejleményei – különösen a választási eredmények és a közvélemény-kutatási adatok – azt bizonyítják, hogy a szokatlan mértékű jobboldali dominancia és az SLD látványos visszaesése nem átmeneti je4 A márciusi felmérések szerint a Nézőpont Intézetnél (www.nezopontintezet.hu/olvass_kozvelemeny. php?cid=311) és a Századvégnél (www.szazadveg.hu/kutatas/aktualis/novekvo-valasztasi-kedv-270.html) is átvette a második helyet a Jobbik az MSZP-től. 5 Lew Rywin filmproducer 2002 nyarán – állítólag a kormány megbízásából – felajánlotta a Gazeta Wyborcza kiadójának, az Agora Rt.-nek, hogy 17,5 millió dollár kenőpénz fejében elintézi a médiatörvényeknek a kiadószámára kedvező módosítását. 6 Vö. Radoslaw MARKOWSKI: The polish elections of 2005. Pure chaos or a restructuring of the party system?, West European Politics 29. (2006/4.), 814–832.
109
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 110
Kommentár • 2010|2 – Messzelátó
lenség volt. Az MSZP összeomlását nagyrészt szintén politikai botrányok sorozata okozta; a tavalyi európai parlamenti választások eredményét és az elmúlt hónapokban mért választói preferenciákat tekintve a szocialisták a listás szavazatok kb. 15–22%-ára számíthatnak, ami némileg több, mint az SLD 10 és 13% közötti eredményei. A támogatottságot tekintve a Fidesz és a PO közt figyelhető meg a legnagyobb hasonlóság: előbbi 2002 óta minden alkalommal 40% felett teljesített, utóbbi pedig a 2007-es előrehozott választáson lépte ezt a határt, és a közvélemény-kutatások szerint az utóbbi három évben e körüli a támogatottsága.7 Ugyanakkor ha a Fidesz áprilisban megismétli a 2009-es 56%-át, és megnyeri az egyéni választókerületek 85-90%-át, megközelítve vagy elérve a kétharmados parlamenti többséget, talán nem lenne alaptalan valamiféle „nagypártiságon” túlmutató kategóriáról beszélni.8 Az erőviszonyokat összegezve elmondható, hogy a lengyel „két nagy jobb és egy kisközepes bal” felállás egyelőre nem valósult meg Magyarországon, és ebben előreláthatólag az áprilisi választások sem fognak fordulatot hozni. Teljességgel valószínűtlen ugyanis, hogy akár a Jobbik, akár az MSZP Fidesztől való lemaradása 10%-on belüli legyen – különösen a mandátumok tekintetében –, mint ahogyan ez Lengyelországban történt 2005-ben és 2007-ben a PiS és a PO viszonylatában. Az sem elhanyagolható, hogy míg az SLD messze le van szakadva a két jobboldali erő mögött, addig nálunk – mint fentebb utaltam rá – meglehetősen kiélezett küzdelem zajlik a második helyért. Függetlenül attól, hogy melyik párt lesz a befutó, a köztük levő különbség jó eséllyel 5, de mindenképpen 10%-on belüli lesz.
A mérsékelt jobboldal: a PO és a Fidesz A két nagy lengyel jobboldali erő közül a Polgári Platform a mérsékeltebb irányt képviseli. A liberális-konzervatív párt leginkább a gazdasági dimenzióban tér el fő vetélytársától: piac-, verseny- és privatizációpárti, az egykulcsos adó híve.9 Kulturális-ideológiai tekintetben ugyanakkor maga is konzervatív: elsődlegességet tulajdonít a keresztény értékeknek, ellenzi a melegházasságot és a könnyűdrogok legalizálását, valamint az abortusztörvény enyhítését.10 Bár az utóbbiak a PiS ideológiai alapállását is jellemzik, a Lásd a CBOS közvélemény-kutató cég méréseit (www.cbos.pl/SPISKOM.POL/2010/K_005_10.PDF). A politológiában jártas olvasónak erről talán Sartori „predomináns pártrendszer”-e juthat eszébe. A predominás pártrendszer egyes feltételei teljesülhetnek (a Fidesz nagy valószínűleg abszolút többséget szerez, és 10%-nál nagyobb lesz az előnye a második helyezett párttal szemben), viszont négy egymás utáni győzelemről még messze nem beszélhetünk. (Vö. Giovanni SARTORI: Parties and party systems: a framework for analysis, ECPR Press, Essex, 1976 [új kiadása: 2005], 171–178.) 9 Lásd Tim BALE – Aleks SZCZERBIAK: Why Is There No Christian Democracy in Poland – And Why Should We Care?, Party Politics 14. (2008/4.), 485; Anna GWIAZDA: The parliamentary election in Poland, October 2007, Electoral Studies 27. (2008/4.), 761. Bár a PO a 2007-es választásokat megelőzően 15%-os egykulcsos személyi jövedelemadóval kampányolt, ennek bevezetése még várat magára. 10 Vö. Jacek KUCHARCZYK – Olga WYSOCKA: Poland = Populist Politics and Liberal Democracy in Central and Eastern Europe, szerk. Grigorij Meseznikov – Ol’ga Gyárfášová – Daniel Smilov, Institute for Public Affairs, Bratislava, 2008, 83. 7
8
ˆ
110
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Horváth
6:58 AM
Attila:
Page 111
Megérkezik-e
a
varsói
gyors?
fokozatok között jelentős különbségek vannak; a PO nem hajtja túl a konzervatív világképet, módszereiben kevésbé radikális és kevésbé konfrontatív;11 összességében pedig – és talán ez a legfontosabb – mellőzi a populizmus eszköztárát.12 Rátérve a PO és a Fidesz összevetésére, a két párt összehasonlítását némileg nehezíti, hogy a Fidesz immár nyolc éve ellenzékből politizál, és a kétciklusnyi idő alatt számos szempontból eltávolodott az 1998–2002-es – de különösen az 1998-as – önmagától. Körösényi András három évvel ezelőtt e folyóirat hasábjain mindezt „A polgári politikától a populizmus felé” fordulattal írta le.13 (Az eltolódás kommunikációs szempontból pedig – tehetjük hozzá – „a polgároktól az emberek felé” fordulatban nyilvánult meg.14) Kétségtelen, hogy a Fidesz számos politikai megnyilvánulása – így például a Nemzeti Konzultáció, a „Rosszabbul élünk” kampány vagy a „szociális népszavazás” – és több retorikai újítása – különösen például a „bankárkormány”, a „luxusprofit”, a „plebejus politika” vagy az „emberek” megszólítás – markáns eltérést mutat a párt egy évtizeddel ezelőtti pragmatikus, elsősorban a polgári középosztály támogatására számító politikájától.15 Gazdasági szempontból a PO jobboldalibbnak tűnik, legalábbis a Fidesz által az ellenzékiség évei alatt képviselt – esetenként kapitalizmusellenes és a realitásokkal nem mindig számoló – vonalhoz képest.16 Ugyanakkor meglehetősen bizonytalan, hogy Orbán Viktor pártja milyen gazdaságpolitikát folytatna kormányra kerülésekor, figyelemmel a külső körülmények kényszerítő erejére is. A szavazóbázisokat összevetve is jelentős eltérésekre derül fény. A Fideszt – különösen a 2002-es és a 2006-os választási eredményei alapján – jóval erősebbnek szokás tartani vidéken, mint a fővárosban vagy a megyei jogú városokban.17 Ez éles kontrasztban áll a PO bázisával: a lengyel párt 2007-ben a falusi szavazók körében alig 31%-ot ért el, a félmilliónál népesebb városokban viszont már 57%-os volt a támogatottsága.18 A szavazók tipikus iskolai végzettségét tekintve újabb különbséget figyelhetünk meg: a PO népszerűsége egyenesen arányosan nő az iskolai végzettséggel (2007-ben az alapfokú „A PO sok szempontból »PiS-light«-nak számít”– írta e folyóirat egy korábbi számában igen találóan Lagzi Gábor (LAGZI Gábor: Jobboldali győzelem és jobboldali vereség Lengyelországban, Kommentár 2007/5., 97). 12 Kiemelendő, hogy az általam hivatkozott források egyike sem említi a Polgári Platformot a populista pártok sorában. 13 KÖRÖSÉNYI András: A jobboldal elhúzódó válsága, Kommentár 2007/4., 100. 14 Az új „hívószó” nem kis mértékben populista-demagóg ízét karikírozza ki a főleg interneten olvasható „a zemberek” kifejezés. 15 Lang – a PiS-szel együtt – a Fideszt is a nemzeti-konzervatív populisták közé sorolja, a 2006-os kampányban hangsúlyozott „Magyar Szolidaritás”, és a 2007-es „plebejus politika” kifejezéseket hozva fel példaként (Kai-Olaf LANG: Populism in „Old” and „New” Europe. Trends and Implications = Democracy and Populism in Central Europe. The Visegrad Elections and Their Aftermath, szerk. Martin Bútora – Ol’ga Gyárfášová – Grigorij Meseznikov – Thomas W. Skladony, Institute for Public Affairs, Bratislava, 2007, 131). A Magyar Szolidaritás és a Nemzeti Konzultáció egyébként nagyfokú hasonlóságot mutat a PiS „Közel az emberekhez” jelszóval irányított 2006-os helyhatósági kampányához (KUCHARCZYK–WYSOCKA: I. m., 79). 16 Egy példa: míg a Fidesz hevesen tiltakozik az egészségügyi intézmények privatizációja ellen, addig a lengyel kormány márciusban hozzálátott a magántőke bevonásához. 17 A Jobbik vidéki térnyerése viszont árnyalja ezt a megállapítást. 18 Lásd Aleks SZCZERBIAK: The birth of a bi-polar party system or a referendum on a polarising government? The October 2007 Polish parliamentary election, Sussex European Institute Working Paper 100. (2008) [www.sussex.ac.uk/sei/ documents/workingpaper100.pdf], 17. 11
ˆ
111
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 112
Kommentár • 2010|2 – Messzelátó
végzettségűek alig negyede, a diplomásoknak viszont 55%-a választotta a jelenlegi kormánypártot). A Fidesz esetében közel sem beszélhetünk ennyire látványos korrelációról; a párt támogatottságára alig van hatással az iskolai végzettség.19 Mindezek alapján elmondható, hogy míg a tipikus PO-szavazó fiatal, (nagy)városban lakik és magas iskolai végzettségű,20 addig a Fidesznél – különösen az utóbbi években – jóval halványabbak ezek a kontúrok.21
A populizmus változatai: a PiS és a Jobbik A radikális-populista pártok különböző módozatai lényegében a rendszerváltás óta jelen vannak a közép-kelet-európai politikai rendszerekben, természetesen országonként és időszakonként eltérő intenzitással.22 A populizmus definíciós nehézségeiben és tipizálásában nem elmerülve, némi egyszerűsítéssel élve leszögezhetjük: populisták azok a politikai erők, amelyek a választók (az „emberek”, a „nép”, a „magyarok”, a „lengyelek” stb.) „valódi akaratának” képviseletére hivatkoznak, és magukat tekintik az előbbi kategóriák egyetlen legitim képviselőjének. Mindez természetesen együtt jár egy határozott ellenfél- (nemritkán ellenség-) képpel: a választókat („embereket” stb.) meg kell védeni az önző, korrupt stb. hatalmi elittel szemben.23 Ebből fakadóan a populizmus „nélkülözhetetlen” eleme a polarizálás („mi” és „ők”), a (szak)politikai folyamatok leegyszerűsítésére való törekvés és egyfajta – eltérő mértékű – anti-establishment-hajlam. A lengyelországi történelmi hagyományok egyébként kiváló táptalajt jelentenek a populista erők számára, ennek fényében nem meglepő, hogy a populista pártok kitüntetett szerepet játszottak a rendszerváltás utáni lengyel politikában.24 A lengyel populizmus legfontosabb szereplőjét, a PiS-t nem könnyű elhelyezni a politikai palettán. A Szolidaritásig visszanyúló gyökerekkel rendelkező, 2001-ben alapított párt ideológiailag markánsan konzervatív: az erős államba és a kereszténység alapértékeibe vetett hitt, valamint a változó intenzitású EU-ellenesség radikális antikommunista, nemritkán nacionalista és kisebbségellenes hangvétellel egészül ki. Mindehhez – a rendszerváltás utáni Közép-Kelet-Európában nem szokatlan módon – baloldali hangsúlyokat Lásd a Forsense és a Századvég 2006-os exit poll vizsgálatának eredményét: www.szazadveg.hu/kutatas/ mandatumbecsles/a-forsense-es-a-szazadveg-kozos-exit-poll-vizslagatanak-eredmenye-90.html. Az Ipsos friss, 2010. márciusi eredménye viszont azt jelzi, hogy a Fidesz enyhén alulreprezentált a diplomások körében (www.mr1-kossuth.hu/hirek/az-mr1-kossuth-politikai-kutatasa/elen-a-fidesz-fej-fejmellett-az-mszp-es-a-jobbik-bejuthat-az-lmp.html). 20 Érdekesség, hogy ez a hármasság Magyarországon az SZDSZ-szavazókra volt jellemző – lásd a Forsense és a Századvég előző jegyzetben hivatkozott vizsgálatát. 21 Ami nem kis mértékben arra vezethető vissza, hogy a Fidesz európai viszonylatban is szokatlanul magas támogatottsága miatt szinte minden társadalmi szegmensben a legnépszerűbb párt. 22 Lásd LANG: I. m.; Kevin D. KRAUSE: Populism and the Logic of Party Rotation in Postcommunist Europe = Democracy and Populism in Central Europe, 141–159. 23 Vö. LANG: I. m., 126. 24 Lásd Sarah L. DE LANGE –Simona GUERRA: The League of Polish Families between East and West, past and present, Communist and Post-Communist Studies 42. (2009/4.), 531–532. 19
112
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Horváth
6:58 AM
Attila:
Page 113
Megérkezik-e
a
varsói
gyors?
felmutató, egalitárius vonásokkal rendelkező gazdaságpolitika társul: nagy állami szerepvállalás, szociális igazságosság, protekcionizmus. A lengyel szerzőktől származó politikaipolitológiai elemzések ugyanakkor a PiS-t – a PO-val együtt – többnyire centre-right pártként említik,25 vagyis indokolatlan lenne a „szélsőséges” megbélyegzés használata. A Jog és Igazságosság ideológiai profiljának felvázolásakor talán nem alaptalanul juthat eszünkbe a Jobbik: az állam – és az állami büntetőhatalom – megerősítésének gondolata, a „kommunista maradványokkal” és a korrupcióval szembeni elszánt küzdelem hirdetése, valamint a különböző kisebbségekkel szembeni intolerancia jól kitapintható kapcsolódási pontot jelentnek a két párt között. A „kommunista múlttal való végleges szakítás”, és ezzel párhuzamosan az állam újraépítésének eszméje mindkét párt programjában kitüntetett szerepet játszik. A PiS 2005-ös választási programjának címe – IV. Köztársaság – Igazságot mindenkinek26 – a múlt lezárásának igényét és a „valódi” rendszerváltás mellett való elkötelezettséget fejezi ki. Ennek fényében nem meglepő, hogy a program első fejezete a (poszt)kommunista maradványok felszámolását ígéri (például a titkosszolgálatok átszervezése, az állampárti funkcionáriusok nyugdíjának felülvizsgálata). A Jobbik Alapító Nyilatkozatának27 első sorai az előbbiekkel kísérteties hasonlóságot mutatnak: „Ma, 2003-ban még mindig nem történt meg a valódi rendszerváltozás. […] Az országot a kommunizmus alatt irányító hálózat megtartotta hatalmát.” A keresztény értékekre és hagyományokra való hivatkozás mintegy tucatszor kerül említésre a PiS 2005-ös célkitűzései között, különösen a közoktatás kontextusában. A Jobbik 2010-es programjában szintén hangsúlyos elemet kap a keresztény értékrend, erkölcs, sőt: a keresztény antropológia.28 Nem kevésbé látványosak a gazdaságról és az állam gazdasági szerepéről vallott felfogások közti hasonlóságok: mindkét párt a határozott állami beavatkozás pártján áll, ellensúlyt remélve ezzel a globalizáció káros hatásaival szemben. A számos hasonlóság után fel lehet tenni a kérdést: mennyiben feleltethető meg egymásnak a PiS és a Jobbik? Meggyőződésem szerint a szembetűnő kapcsolódási pontok ellenére lényeges különbségeket is fel lehet fedezni a két párt között. 1. Elsőként azt kell kiemelni, hogy a két párt relatív helyzete nem egyezik meg saját pártrendszerében, míg a Jobbiktól jobbra nem találunk releváns politikai erőt, addig Lengyelországban a PiS-nél radikálisabb formációk is találhatóak (Lengyel Családok Ligája [LPR], Önvédelem [SRP]).29 2. Ennél is fontosabb – bár jóval nehezebben „mérhető”–, hogy a szélsőségesség fokában is eltérések találhatóak. A fenti kapcsolódási pontokat nem relativizálva úgy gondolom, hogy már a pártcsaládhoz való tartozás tekintetében is különbség van a két párt Így pl. BALE–SZCZERBIAK: I. m., 485; SZCZERBIAK: I. m., 4; GWIAZDA: I. m., 763; Krzysztof JASIEWICZ: The (not always sweet) uses of opportunism. Post-communist political parties in Poland, Communist and Post-Communist Studies 41. (2008/4.), 437. 26 Lásd: www.pis.org.pl/download.php?g=mmedia&f=program_2005.pdf. 27 Lásd: http://jobbik.hu/rovatok/partunkrol/alapito_nyilatkozat. 28 Lásd: http://jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf. 29 A két populista párt 2005-ben még a szavazatok közel 20%-át szerezte meg, és előbb a PiS-kormány külső támogatóiként, majd koalíciós társként vettek részt a kormányzásban. 2007-ben azonban már nem jutottak be a parlamentbe. 25
113
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 114
Kommentár • 2010|2 – Messzelátó
között. A PiS-t nem tartom mérsékelt erőnek, viszont szélsőségesnek sem. Leginkább talán a konzervatív és a kereszténydemokrata30 (vagy inkább keresztényszociális) pártok sajátos közép-kelet-európai, populista változatának tekinthető, amennyiben kulturálisideológiai téren markánsan túlhangsúlyoz bizonyos elemeket (például nacionalizmus, keresztény értékrend), ugyanakkor gazdaságilag jóval paternalistább és nem éppen piacbarát.31 Nacionalizmusa ugyanakkor nem hajlik át idegengyűlöletbe, antiszemitizmusba vagy éppen cigányellenességbe. A párt homoszexuálisokkal szembeni intoleranciája tagadhatatlan, ám még a Kaczyn´ski fivérek sem biztatták híveiket arra, hogy akár törvénysértések árán is, és ha kell, erőszakos módon akadályozzák meg a melegek felvonulását.32 A PiS rendpártisága, kétségtelen autoriter karaktere ellenére tartózkodik a politika (para)militarizálásától és általában a két világháború közti szélsőjobbos hagyományok újraélesztésétől. A III. Köztársaság „lezárása” iránti igénye pedig nem jelentette – és ma sem jelenti – a politikai ellenfelek sommás démonizálását és kriminalizálását,33 ebből adódóan nem tekinti magát az egyetlen „igaz lengyel” erőnek a többi „hazaáruló” párttal szemben. Sőt az óvatos EU-szkepticizmusa (ha úgy tetszik: eurorealizmusa) és a Lisszaboni Szerződés elutasítása sem vonja maga után az EU-ból való kilépés permanens feszegetését vagy éppen egy képzelt gyarmati sors emlegetését. 3. Végezetül – mintegy igazolva a második pontnál állítottakat – érdemes megemlíteni, hogy a tavalyi európai parlamenti választást követően a brit konzervatívok a PiS-ben találták meg egyik fő partnerüket az új parlamenti frakció megalakításakor.34 Eltekintve annak tárgyalásától, hogy ez a szövetség mennyiben volt jó húzás David Camerontól, leszögezhetjük: a brit konzervatív párttal való ilyetén együttműködés árnyalja a PiS radikális jellegét, és a nemzetközi elfogadottság („szalonképesség”) egyfajta indikátoraként is értékelhető. (És akkor zárójelben egy költői felvetés: vajon mennyi a realitása annak, hogy Cameron és Vona Gábor – akár csak szimbolikusan – egy frakcióba kerüljön az európai színtéren?) Összességében – a nem elhanyagolható átfedések ellenére – nem hiszem, hogy a két párt megfeleltethető lenne egymásnak. A populizmus mindkét erőt jelentősen áthatja, ám míg a Jog és Igazságosságé egyfajta nemzeti-konzervatív populizmusként értékelhető, addig a Jobbik a szélsőjobbos rasszista populizmus képviselője,35 amely elsősorban 30 Vö. BALE–SZCZERBIAK: I. m. A szerzők abból indulnak ki, hogy Lengyelországban nincs kereszténydemokrata párt. 31 Vö. BALOGH László: Jog és Igazság párt Lengyelországban, Politikatudományi Szemle 2007/2., 86–87; KUCHARCZYK–WYSOCKA: I. m., 79. 32 (A tanulmányt még a lengyel köztársasági elnök tragikus halála előtt zárta le a szerző. – A Szerk.) Közismert tény, hogy Lech Kaczyn´ ski varsói főpolgármestersége alatt több melegfelvonulást betiltott. Ennél sokkal abszurdabb az, hogy Michal Grzes, a PiS poznan´i politikusa keményen kritizálta Niniót, a város állatkertjének elefántbikáját, annak vélelmezett homoszexualitása miatt. 33 Mindezt az is alátámasztja, hogy az évtized közepén a négy releváns versenytársa közül hárommal is hosszabb-rövidebb ideig együttműködött. A PO az 2005-ös választásokat megelőzően a PiS potenciális koalíciós partnere volt (a két párt helyi szinten már korábban szövetségese volt egymásnak), ám végül az LPR-t és az SRP-t emelte be a kormányba. 34 Az Európai Konzervatívok és Reformisták nevű formáció főként a néppárti frakciót elhagyó, „eurorealista” jobboldali pártok alakulata. 35 A közép-kelet európai populizmusok tipologizálásáról lásd LANG: I. m., 128.
114
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
Horváth
6:58 AM
Attila:
Page 115
Megérkezik-e
a
varsói
gyors?
az indulatokra – különösen a haragra és a bosszúra – alapozva, valamint az ellenségkép túlhangsúlyozásával igyekszik szavazói táborát növelni és megtartani.36 Meggyőződésem szerint mindezt alátámasztja a két párt szavazóbázisának részben eltérő karaktere is: a PiS támogatói a 60 év felettiek között erősen felül-, a 18–24 évesek között pedig alulreprezentáltak,37 ezzel szemben a Jobbik elsősorban a fiatalok – különösen az első alkalommal szavazók – körében népszerű.38 További jelentős különbség, hogy a PiS támogatottsága látványosan korrelál a település nagyságával, de különösen a képzettséggel (a kisebb településeken lakók és a kevésbé iskolázottak között jóval népszerűbb, de például a diplomások körében 55:23-ra „vezet” a PO); a Jobbik esetében nem ilyen egyértelműek ezek az összefüggések.
Jövőképek Az előzőekben azt igyekeztem körvonalazni, hogy a két ország négy jobboldali pártja mennyiben feleltethető meg egymásnak. Álláspontom szerint megerősítést nyert, hogy a négy erő között mind a méretet, mind pedig ideológiai karakterüket tekintve lényeges eltérések vannak. Amennyiben a négy pártot egy mérsékelt–radikális (vagy mérsékelt–populista, esetleg liberális–autoriter) skálán helyeznénk el, valószínűleg a következő sorrendet kapnánk: PO – Fidesz – PiS – Jobbik. Az egymástól való távolságot már nehezebb meghatározni, és kétségtelen, hogy a skálán szomszédos pozíciót elfoglaló pártok között jelentős kapcsolódási pontok figyelhetőek meg. Egyébként úgy vélem, hogy az előbbi sorrend nem „véletlen”: ha a mérsékeltebb, liberális-konzervatív, pragmatikus PO egy Jobbik-szerű szélsőséges párttal osztozna a jobboldalon, a két erő között túlzottan nagy űr lenne, amelynek betöltéséhez mindkét pártnak nyitnia kéne – ami viszont együtt járna az eredeti alapállásuk átalakulásával. A skáláról talán az is leolvasható, hogy a közép és – esetenként – a szél felé is nyitó nagyméretű Fidesz mellett sem egy „magyar PO”, sem egy „magyar PiS” nem lenne életképes. Mindezek alapján „varsóiságról” csak korlátozott értelemben lehet beszélni. A „két erős jobb és egy jóval gyengébb bal” képlet eddig nem valósult meg, és ebből a szempontból – még ha a Jobbik meg is előzi a szocialistákat – az áprilisi választások sem valószínű, hogy radikális változást hoznak. Az erőviszonyok mellett a pártok ideológiai térben betöltött pozíciója is különbözik: a Fidesz egyértelműen nem PO, a Jobbik pedig nem PiS. Ettől függetlenül biztosnak látszik, hogy alapos változások előtt áll a magyar pártrendszer, ami akár a varsói modellhez is közelebb vihet. Tóth András és Grajczjár A Jobbik „Azt sugallja, hogy a politika alapélménye a félelem és az irigység […]. A megoldás: a »bűnösök« néven nevezése, az indulatok szabadjára eresztése és az erőszak politikája” – olvashatjuk a Századvég kutatóinak publicisztikájában (G. FODOR Gábor – FŰRÉSZ Gábor – GIRÓ-SZÁSZ András: Kocsmapolitika. A Jobbik mint probléma, Századvég Alapítvány 2010 [www.szazadveg.hu/files/hirek/rqmcu4nyz6-2.pdf], 6). 37 A lengyel pártok szavazóbázisának jellemzőire lásd SZCZERBIAK: I. m., 17. 38 Lásd a Forsense elemzését (www.forsense.hu//?page=cikk&source=publiclife&id=159&p=1). 36
115
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 116
Kommentár • 2010|2 – Messzelátó
István tavaly év végén három forgatókönyvet vázolt fel a hazai pártrendszer átalakulására:39 1. A Fidesz sikeres kormányzással konszolidálhatja magát, mint „a nagy néppárt”, amely képes összeegyeztetni a baloldali gazdasági követeléseket a konzervatív kereszténynemzeti értékekkel. 2. Egy sikertelen Fidesz-kormányzás viszont az MSZP újbóli megerősödésével járhat, aminek következtében a szocialisták ismét reális alternatívát jelentenének a Fideszszel szemben. 3. Amennyiben a Jobbik válik a kormányban csalódott, jobbra tolódott választók gyűjtőpártjává, és ennek következtében potenciális váltópárt lesz, akkor 2014-ben a radikálisok lehetnek a Fidesz fő kihívói. Amint látható, a lengyel „mintának” a 3. variáció felelne meg, ugyanakkor véleményem szerint erre a legkevesebb az esély. Egyrészt – amint arra a szerzők egy másik munkájukban rámutatnak – „demokratikus viszonyok között elkerülhetetlennek tűnik a jobboldali radikális populista pártok sikereinek illékonysága”.40 Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Jobbik megerősödésének hatalmas lökést adott a 2008 őszén kibontakozó gazdasági válság miatti életszínvonal-csökkenés. A gazdasági helyzet remélhető konszolidálódásával reális esély nyílna a párt szavazóbázisának elbizonytalanodására. Végezetül ki kell emelni a radikális pártok esetében jelentkező „domesztikálódási effektust”: parlamenti párttá válva a szélsőséges pártok is rákényszerülnek a fennálló szabályok elfogadására, ami akaratlanul is az anti-establishment jelleg tompulásával jár.41 Ez alapján könnyen elképzelhető, hogy a parlamentben töltött ellenzéki évek és a napi politikai rutinszerűségei kifakítják az Árpád-sávokat.
TÓTH András – GRAJCZJÁR István: A Jobbik felemelkedése és a magyar pártrendszer átalakulása, Méltányosság Politikaelemző Központ, 2009 (www.meltanyossag.hu/files/meltany/imce/doc/pd-jmap-091209.pdf), 5–6. 40 TÓTH András – GRAJCZJÁR István: Miért olyan sikeresek a radikális nemzeti-populista pártok nagy társadalmi-gazdasági átalakulások, válságok idején?, Politikatudományi Szemle 2009/3., 24. 41 Vö. Jacques RUPNIK: The Populist Backlash in East-Central Europe = Democracy and Populism in Central Europe, 168. 39
116
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 117
Kommentár • 2010|2
Álomlovas
Jeladó
117
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 118
Kommentár • 2010|2 – Re:censor
Vigh Péter FÓRUM MINDEN IDŐBEN – THE SALISBURY REVIEW Egy örökség felvállalása és folytatása mindig erőt ad, ugyanakkor kétségeket is támaszt. Van annyira gazdag és értékes az európai kultúra, hogy több száz, sőt több ezer év hagyománya áll a rendelkezésünkre, amiből válogathatunk. Akár azt is mondhatnánk: szolgáink a századok. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a világért, amiben élünk, az értékekért, amik körülvesznek minket, az előttünk járók dolgoztak meg. A jólét nem az emberi jogokból ered – jegyzi meg vitriolosan a most ismertetendő folyóirat egyik cikkírója. Felmerülnek ugyanakkor kérdések: mennyire igazodik a múlt öröksége hozzánk, a mai társadalomhoz és civilizációhoz? Képesek a mai gondjainkra is releváns választ adni a múlt emberei életükkel és cselekedeteikkel? Érvényes még a mai globális világban a nemzeti lépték? 1982-ben, a falklandi háború idején Nagy-Britanniában egy maroknyi gondolkodó csattanós választ adott ezekre kérdésekre: megalapították a The Salisbury Review című folyóiratot.1 Ennek előzményeként 1976-ban jött létre a Salisbury Group, amely magának vallotta a viktoriánus miniszterelnök örökségét, és az akkori Thatcher-féle fősodorral szemben úgy vélték, hogy a konzervativizmus központi gondolatát egyáltalán nem csak a gazdaságpolitikában kell keresni, hiszen az az élet minden területét áthatja. Lord Salisbury egyik életrajzírója terjedelmes monográfiájában2 nem rejti véka alá, sőt az örökséget tárgyalva hosszasan fel is idézi, hogy milyen ellentmondásos volt a „nagy márki” ötvenéves politikai pályafutása, amelyből tizenhármat a miniszterelnöki székben töltött. Egyesek szerint annyira pragmatikus dolognak tartotta a politikát, hogy a közéleti cselekvésben minden ideológiától és elméleti okoskodástól távol tartotta magát. Egyik kedvelt és sokat használt mondata volt: „Egy gramm tapasztalat felér egy tonna elmélettel.” Számára a politika már-már csak a politics volt és nem a policy, de ez távolról sem jelenti azt, hogy ne értékek mentén képzelte volna el a kormányzást. Konszenzusos közhely, hogy a konzervatív gondolat túl összetett, ha tetszik: túl homályos ahhoz, hogy ideológiává váljon – eltekintve a kortárs amerikai neokonzervativizmus egyes vadhajtásaitól. Mivel nem uniformizált ideológia, ezért összetett és sokrétű, mint maga az élet. Ellentmondásosan, de értékek mentén képzeli el az életet, az államot, a társadalmat, a jó kormányzást, a családot, az egyházakat – akárcsak a névadó tory miniszterelnök. Ennek megfelelően számos egymásnak ellentmondó cikk jelenik meg a magazinban, bizonyítva azt is, hogy ezek jól megférnek egymás mellett. Hogy a már említett példánál maradjunk, szinte mindegyik szám kitekint az Egyesült Államok felé, ám míg egyes cikkírók barátilag és pozitívan nyilatkoznak az amerikai konzervatív törekvéHálózati verziók: www.salisburyreview.co.uk; illetve az újabb honlap, ahol az archívum is található: www. salisburyreview.com. 2 Andrew ROBERTS: Salisbury. Victorian Titan, Weidenfeld–Nicolson, London, 1999. 1
118
kommentar2010-2-beliv.qxd
Vigh
Péter:
5/11/2010
Fórum
6:58 AM
Page 119
minden
időben
–
The
Salisbury
Review
sekről, addig mások lesújtónak tartják az amerikai neokonzervativizmust, a már említett ideológia felé hajlása miatt. Egy közös pont azonban mindig akad: mind elégedetlenek az Obama-adminisztrációval, amit nem mulasztanak el csípős megjegyzések formájában megfogalmazni. A lapnak tizennyolc évig (2000-ig) az a Roger Scruton volt a főszerkesztője (ma is szerkesztőségi tag), akit talán már nem kell bemutatni a magyar olvasóközönségnek, hiszen egyre több műve hozzáférhető magyarul. A lapnak a konzervatív párttal hivatalos kapcsolata soha nem volt, állami támogatást nem kapott. Azt már csak a recenzens teszi hozzá: ugyanakkor soha nem tagadták, hogy egy gondolkodási körhöz tartoznak, de egy fordított viszonyrendszerre törekednek: nem ők akarnak a párttól vagy az esetleges konzervatív kormányzattól függeni, hanem jóval inkább meghatározó szellemi forrásvidéket akarnak nyújtani a toryknak. Nem is lennénk szívesen David Cameron helyében, akit vagy keményen kritizálnak a lap hasábjain (egész pártjával együtt), vagy enyhébb esetben csak komoly elvárásokat támasztanak irányába. Teljes biztossággal állítható, hogy a szervilizmus vagy a holdudvari sündörgés vádja nem érheti a szerkesztőséget. A magazin fenntartója a Salisbury Group, de amennyire csak tehetik, igyekeznek előfizetőikből megélni, azonban különböző felajánlásokat is elfogadnak magánszemélyektől – fenntartva a független konzervatív gondolat jogát. Mert nem a kortárs konzervatív irányzathoz viszonyulnak – mint említettük, kritizálják a jelenlegi torykat –, hanem a gazdag angolszász konzervatív hagyományból merítenek, folyamatosan hitet téve amellett, hogy a múlt bizonyított értékeihez való visszatérés segíthet nehéz helyzetünkön. Mert a helyzet nehéz, komoly, de nem reménytelen. Akár még komor is lehetne, de híven a mai konzervatív gondolathoz, ami talán az irónia iskolája is, mindezt humorral oldják. Legyen szó akár a címlapok karikatúráiról vagy a cikkekben megjelenő fanyar és szikrázó intellektuális humorról. Az Articles rovatban a legváltozatosabb témák jelennek meg, a teljesség igénye nélkül (a már említetteken kívül): az iraki és afganisztáni háborúk és az iszlám radikalizmus, az angol egészségügyi ellátórendszer problémái, Oroszország és az EU, Nagy Britannia és az EU, a hagyományos családmodell és az oktatás kulcsszerepe. Itt külön érdemes kiemelni a magunk megnyugtatása végett, hogy a baloldali politikai bunkósbotok az univerzálékhoz hasonlatosak, és nem csak Magyarországon élték-élik virágkorukat. 1984ben Ray Honeyford, a Bradford Middle School akkori igazgatója e lap hasábjain emelte fel a szavát a multikulturalizmus ellen a közoktatásban, mert véleménye szerint ez pont az integrációt akadályozza, és elgettósítja a bevándorlókat a társadalomban. Menetrendszerű pontossággal érkeztek a „rasszista”, „fasiszta” és egyéb jelzők a Salisbury Review címére, azonban a baloldali véleményformálók idővel inkább az agyonhallgatás taktikáját választották. A főszerkesztő, Merrie Cave szerint ez az egyik oka annak, hogy folyóiratuk nem olyan ismert, mint amennyire lehetne, vagy amennyire igény lenne rá. Hoszszasan sorolhatnánk még a témákat a klasszikus német filozófia értékelésétől az egykori brit–orosz kettősügynök sajtófigyeléséig – a témák igen sokrétűek és izgalmasak. A cikkek jóval inkább hasonlítanak esszékre, még ha tudományos jellegűek is, nincsenek ellátva apparátussal – ezt a hiányt az Arts & Books és az In short fejezetek pótolják. Sokkal fon119
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 120
Kommentár • 2010|2 – Re:censor
tosabb, hogy valami személyes kapcsolat legyen cikkíró és témája között, amit tapasztalat is alátámaszt (például az egyik publicista kálváriája az NHS rendszerében). Természetesen a lap célcsoportja elsősorban a brit olvasóközönség, de a magyar olvasó is érdeklődéssel lapozhat bele bármelyik cikkbe. Columns cím alatt találjuk az állandó rovatokat, ahol különböző művekkel (Conservative Classic) és emberekkel (Reputations) foglalkoznak, emellett itt kapnak helyet Roy Kerridge széljegyzetei és elmélkedései, valamint az egyházakhoz és a kereszténységhez kapcsolódó gondolatok is, melyeket Peter Mullen anglikán lelkész jegyez (Eternal Life). Az olvasói levelek (Letters) és a rájuk adott válaszok eddig mindig a korábbi számban megjelent cikkekkel foglakoztak, de a közeljövőben várható, hogy az egész rovat átkerül internetes felületre, ahol sokkal aktívabb vitafórumot alakítanának ki. Tegyük hozzá, kész csoda, hogy egy évente négyszer megjelenő periodika eddig képes volt fenntartani ezt a rovatot – ez is jelzi, hogy olvasótáboruk egy része elkötelezett és igényli a párbeszédet. A már említett Arts & Books és In short rovatok teszik ki a lap tekintélyes részét, majd negyven százalékát, kijelölve az elmélyülés további lehetséges útjait az olvasónak. Bár valóban mindig szerepel egy film-, egy zene- és egy művészeti kritika, a rovat középpontjában a Gutenberg-galaxis alkotásairól írt recenziók és ismertetések állnak. Ezek egy része olyan könyvekről készült, amiről vagy szó esik a cikkekben, vagy témájukban kapcsolódnak ahhoz. Ebből is látszik, hogy a konzervatív lózungok szájbarágása helyett inkább együttgondolkodásra és továbbgondolásra hív fel minket a folyóirat. Ismertetésünket azzal zárjuk, hogy röviden visszakanyarodunk egy, már felemlített gondolathoz. Bármennyire is sokrétű, bonyolult és olykor önellentmondó a konzervatív beállítódás, nem tehetünk le az elvek és értékek megfogalmazásáról, mert ha így cselekszünk, akkor bármilyen eszmei vitában alul fogunk maradni. Nem véletlenül idézték a folyóirat első számában Sir Kenneth Pickthorn 1943-as beszédét.3 Cambridge alsóházi képviselője itt felhívta a figyelmet arra, hogy bár a konzervatívok tudják, hogy az emberi értékeket nem lehet matematikailag rendezni és osztályozni, de ha nem törekszenek a lehetőségekhez képesti, minél tisztább és érthetőbb megfogalmazásra, akkor minden térfélen vereségre számíthatnak. Ennek a törekvésnek az egyik megnyilvánulása – most már több mint negyedszázada – a Salisbury Review. Az a fórum, ahol minden időben, bármilyen kormányzat alatt megfogalmazódhatnak azok a hagyományba ágyazott és kipróbált értékek, amelyeket egy magát konzervatívnak valló ember sajátjának tarthat. Továbbá azok a kérdések, amelyeket sokszor félünk feltenni, holott valójában ezek érdekelnek bennünket. És nem az előre megrágott, majd a szánkba adott gumicsontok, hiszen számunkra ezek nem a lényegről szólnak.
3 Sir Kenneth Pickthorn Principles and Prejudices c. beszédének részlete eredeti nyelven: www.salisburyreview. co.uk/index.php?option=com_content&view=article&id=13&Itemid=26.
120
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 121
Kommentár • 2010|2 – Szemle
Kovács Orsolya Zsuzsanna ANDRZEJ PRZEWOZ´NIK EMLÉKÉRE (1963–2010) „Megmaradnak utánunk a gombok” – mondja az egyik lengyel tiszt a katyn´i erdő közelében felállított hadifogolytáborban társának. Andrzej Wajda Katyn´ című filmjében a lengyel sast ábrázoló fémgombok szimbólummá váltak: az elföldelt testek elporladtak, de az egyenruhák megmaradt gombjai bizonyították, hogy az erdő mélyén a tömegsírok lengyel tisztek ezreit rejtik. „Megmaradt utána a jegygyűrűje.” Hetven évvel a katyn´i mészárlást követően az április 10-i szmolenszki repülőgép-szerencsétlenség kilencvenhat áldozata között volt Andrzej Przewoz´nik is. Történészként és állami hivatalnokként dolgozott, 1992-től a Lengyel Nemzeti Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács titkára volt államtitkári rangban. 1994–1998 között ő a Katyn´i Tömeggyilkosság Emlékbizottság alelnöke. Nevéhez fűződik a lemészárolt lengyel katonatisztek és rendőrök temetőinek létrehozása. A magyar történelemmel foglalkozó lengyel könyvek kiadását is támogatta. Egyik munkatársa így búcsúzik tőle: „Az, hogy léteznek pótolhatatlan emberek, közhely. De mégis, mit írhatnék egy olyan emberről, aki tizennyolc éven át ugyanazt a hivatalt vezette, aki három elnököt, hat parlamenti ciklust és tíz miniszterelnököt ugyanazon a poszton szolgált?” Két éve jártam nála varsói lakásán. Arról beszélt, hogy nagyon elfoglalt, de majd eljön az idő, és Varsó közelében családi házat épít – a telket már meg is vette. Ott fogja feldolgozni azt a rengeteg levéltári anyagot, amelyet a lengyel menekültek magyarországi befogadásáról gyűjtött össze a londoni Sikorski Intézetben. Büszkén mutatta, hogy majdnem két teljes könyvespolcnyi iratanyaga van. Olyan források ezek, amelyeket magyar történész még nem látott. 2008-ban a Kommentár külön összeállítást szentelt Katyn´nak. Andrzej Przewoz´nik számos korabeli fényképet és háttérdokumentumot bocsájtott rendelkezésünkre. Fontosnak tartotta, hogy a magyar olvasó minél pontosabb képet kapjon a történtekről. Mint ahogy a lengyel–magyar kapcsolatok kutatását is szívügyének tekintette. Már szak– dolgozatát is magyar vonatkozású témából írta a krakkói Jagelló Egyetemen Waclaw – Felczak tanítványaként. Főszerkesztője volt a Niepodleglos´c´ (Függetlenség) című folyóiratnak. Gyakran járt Magyarországon, tevékenyen részt vállalt az óbudai, katyn´i mártíroknak szentelt emlékpark kialakításában és a Terror Háza Katyn´-kiállításában. A Heti Válasznak „a hét embereként” 2008 októberében így nyilatkozott: „Hálásak vagyunk, hogy a magyarok ebben a számunkra rendkívül fontos ügyben ilyen nemes kezdeményezéssel fejezték ki szolidaritásukat. A világon ez az első olyan eset, amikor nem lengyelek, hanem egy másik nép emlékezik ily módon a katyn´i tragédiára. Ez a tény is rávilágít a két 121
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 122
Kommentár • 2010|2 – Szemle
nemzet szoros történelmi és lelki kapcsolatára. Évszázadokon keresztül olyan jelszavakat tűztünk zászlónkra, mint Isten, haza és becsület. Ma ismét közös európai ügyet építhetünk ezeknek a fogalmaknak a nevében.” Andrzej Przewoz´nik valóban pótolhatatlan. Katyn´ért halt meg. A jegygyűrűje maradt meg. Felesége, Jolanta nevével.
Belső fény
122
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 123
Kommentár • 2010|2 – Szemle
Varga-Kuna Bálint A HUNGAROSZLAVIZMUSTÓL A SZLOVÁK TÖRZSIG A szlovák nacionalizmus iróniái Alexander Maxwell: Choosing Slovakia. Slavic Hungary, the Czechoslovak Language and Accidental Nationalism. I. B. Tauris, London – New York, 2009.
Nagyszabású célt tűzött ki maga elé Alexander Maxwell, amikor a szlovák nacionalizmus születését kívánta teljesen új megvilágításba helyezni. Az amerikai születésű, de Budapesten, Bukarestben és Németországban is hosszabb időt eltöltő, így a térséget jól ismerő Maxwell eddig is a közép-európai nacionalizmusok új aspektusainak vizsgálatával hívta fel magára a figyelmet (lásd például tanulmányait a dohányzásnak vagy a szexualitásnak a nemzetépítéssel való kapcsolatáról).1 Az amerikai történész Choosing Slovakia című könyvében azt vizsgálja, hogy miképp lettek a nemzeti identitással egyáltalán nem rendelkező felső-magyarországi parasztokból szlovákok. Maxwell könyvének újszerűségét az adja, hogy ezt az egyébként konvencionális kérdést arról az oldalról világítja meg, hogy ezek a bizonyos parasztok miért nem valami mások: össz-szlávok, magyarok vagy éppen csehszlovákok lettek. A szerző elsősorban a szlovák nyelv megteremtésének folyamatára alapozza érvelését. A mű koncepcióját a szerző elmélyült szlavisztikai ismereteivel tudja alátámasztani, ami mindenképpen szükséges a nyelvészeti források történeti értelmezéséhez. Az érvelés újszerűsége, illetve a szlovák nemzetépítés folyamatainak a magyarországi olvasók előtt való relatív ismeretlensége miatt a könyv gondolatmenetét érdemes részletesen bemutatni. A magyar nemesi nemzet koncepciója a felvilágosodás, majd a francia forradalom hatására megrendült, és kb. a 18. és 19. század fordulóján átadta helyét a hungarus nemzetkoncepciónak. A hungarus nemzettudat elkezdte a nem nemesek beemelését a nemzet fogalmába, de egyelőre ennek még nem volt nyelvi vetülete, sőt az ország soknyelvűsége a 19. század első évtizedeiben még határozott büszkeséggel töltötte el az új nemzetfogalom ideológusait. Maxwell szerint a hungarus nemzetkoncepciót a magyar nyelvet erőltető politikai osztály tette tönkre, ennek ellenére a nem magyar nyelvűek között egészen az I. világháborúig fennmaradtak a nyomai. A felső-magyarországi szláv értelmiségiek ennek megfelelően az egész korszakban lojálisak voltak Magyarországhoz. A felvilágosodás, majd a romantika hatására a szláv kultúra fejlesztését, propagálását célul kitűző értelmiségiek tehát hungaroszláv koncepcióval rendelkeztek: egyszerre tartották magukat a magyar államnemzet lojális és büszke „Such a Smoking Nation as This I Never Saw…” Tobacco, Nationalism and 19th Century Hungarian Society, Journal of the Social History of Alcohol and Drugs 2006. ősz. (21/1.), 7–23; National Endogamy and Double Standards. Sexuality and Nationalism in East-Central Europe during the 19th Century, Journal of Social History 2007. december, 413–433.
1
123
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 124
Kommentár • 2010|2 – Szemle
tagjainak, illetve a szláv kulturális közösség szintén öntudatos részének. Mivel a szláv közösség tisztán kulturális alapokon nyugodott, ezért a hungaroszlavizmus ebben a szakaszban semmilyen területi-politikai vonatkozással nem rendelkezett, azaz nem léptek fel az önkormányzatiság igényével. Sőt Maxwell szerint a szlovák értelmiség egészen Magyarország 1918-as összeomlásáig Magyarország keretein belül gondolkozott. A könyv gondolatmenetének kulcsa, hogy mind a két közösséget, aminek tagjaiként magukat a szlovák értelmiségiek elképzelték, nemzetnek nevezték: tehát mind Magyarországot, mind az össz-szláv közösséget ugyanazzal a szóval illették. Kulcsfontosságú viszont, hogy a szlovákságot nem nemzetnek, hanem a nagy szláv nemzet egy törzsének képzelték el. A korai szlavisztikai irodalom a szláv néptörzseket különböző módon osztályozta, de a szlovákok szinte minden esetben a csehek részeként tűntek fel. Ennek az utóbbi koncepciónak a változása vezetett el végsősoron a szlovák nemzet kialakulásához. A szlovákok mint a szláv nemzeten belüli törzs koncepciója ugyanis csak nagyon későn tűnt fel. Egészen a 19. század elejéig a „szlovák” és a „szláv” szavakat egymás szinonimájaként használták a felső-magyarországi szláv írásokban (a „szlovák” szó használatát ebben az esetben direkt kerüljük el). A szlovák/szláv szó így egyszerre jelenthette a felső-magyarországi szláv nyelven beszélőket, illetve az összes szláv nyelven beszélő népet. Így a szlovák nyelvtant először rendszerező Anton Bernolákot sem lehet a szlovák nacionalizmus képviselőjének tekinteni, mivel magyarországi lojalitása mellett meg volt győződve arról, hogy ő nem egy nemzeti nyelvet, hanem egy nyelvjárást ír le. Munkájának indoka ráadásul nem is a szlovák nyelv kifejlesztése, hanem az akkoriban leggyakrabban használt protestáns írásmód, a Kralicei Biblia nyelve (az ún. biblictina) ellensúlyozása volt. Bernolákhoz hasonlóan Ján Kollár, a legbefolyásosabb romantikus költő is az össz-szláv nemzetben gondolkozott, mindenféle szlovák partikularizmust elvetve. Kollár evangélikusként mereven ragaszkodott a biblictina használatához, hogy fenntartsa a csehek és a (protestáns) szlovákok kulturális egységét. Bár az 1848-as prágai szláv kongresszus sikertelensége után az össz-szláv gondolat sokat veszített vonzerejéből, a szlovák értelmiség a 19. század során magát folyamatosan szláv törzsnek határozta meg önálló nemzet helyett. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy pontosan milyen relációban áll az össz-szláv nemzet és a szlovákság: azaz a többi törzzsel egyenrangú, avagy egy nagyobb törzsnek, jelesül a csehnek az altörzse-e? A 19. század első feléig szinte minden releváns gondolkodó a cseh törzs részének tartotta a szlovákságot. Kollár mellett jó példa erre a pozsonyi evangélikus líceum első, szláv nyelveket oktató professzora, Juraj Palkovic, aki felekezeti okokból ragaszkodott a biblictina íráshoz és ezzel a cseh-szlovák egységhez. A többes identitások korában így a magyarországi lojalitás és a csehszlovák nyelven (vagy dialektuson) belül elképzelt szlovák kultúra ápolása jól megfértek egymással, és az öszszesre a „nemzet” kifejezést használták: a szóban forgó értelmiségiek magukat egyszerre tartották a magyar, a szláv és a csehszlovák nemzet tagjainak. A változást Ludovít Štúr tevékenysége hozta el. A modern szlovák nemzet atyjának tekintett Štúrt Maxwell egyáltalán nem szlovák nacionalistának, hanem szlovák „tribaˆ
ˆ
124
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 125
Varga-Kuna Bálint: A hungaroszlavizmustól a szlovák törzsig
listának”, azaz a szlovákok egyenrangú, a csehektől független szláv törzsként való meghatározásáért küzdő figurának tartja. Štúr ugyanis szintén nem a szlovák nyelvnek, hanem a dialektusnak a nyelvtanát dolgozta ki (ez az ún. štúrovcina). Ugyan a štúri nyelvtan megbukott, de Štúr új alapra helyezett érvelése, azaz a nyelvtan felekezeti konfliktusoktól független kidolgozása döntő hatást gyakorolt a szlovák nyelvészekre. Az 1850-es években ugyanis kompromisszum született a katolikus és az evangélikus tábor között, és a štúri illetve a bernoláki nyelvtan összegyúrásával megszületett a ma is használt szlovák irodalmi nyelv alapja, a kidolgozója után hattalovcinának nevezett nyelvtan. Az 1860-as évektől fogva a csehtől való különbség céljával megalkotott hattalovcina szinte teljes dominanciára tett szert a szlovák nyelvterületen. Ugyanakkor megalkotó szándékai szerint ez a nyelvtan sem egy nyelvnek a grammatikáját nyújtotta, hanem a szláv nyelven belül csupán egy nyelvjárás szabályait rögzítette. Fontos leszögezni, hogy Štúr élete egy szakaszában sem hitt az önálló szlovák nemzetben: 1843 előtt a szlovákokat a cseh-szláv, 1843 után a szláv törzs tagjának tekintette, majd 1848-as csalódásai után az orosz nemzetben hitt (át akarta venni az orosz nyelvet, írást, ortodox vallást). A csehszlovák állam megalakulása paradox módon a szlovák nacionalizmus terjedéséhez járult hozzá. Bár az állam maga nyilvánvalóan a csehek és szlovákok nemzeti egységét hirdette, a szlovák területeken a szlovák nyelvű (hattalovcina) oktatás elterjesztésével éppen a szlovák partikularizmust szította fel, ami Csehszlovákia rövid története alatt kétszer is annak széteséséhez, és így egy önálló szlovák nemzet kialakulásához vezetett. Maxwell szerint tehát a szlovák nacionalizmus egy sajátos iróniákból álló, véletlenszerű sorozat eredménye, aminek szereplői éppen akaratukkal ellentétes hatást váltottak ki. Röviden: a 19. század elején a hungaroszláv értelmiség magyarországi lojalitása mellett mélységesen hitt az össz-szláv nemzetben és nyelvben. Ez inspirálta a szintén magyarországi lojalitással rendelkező Štúrt a szlovák szeparatizmusra az össz-szláv nyelven belül. A štúri nyelv ugyan sikertelennek bizonyult, de ez inspirálta a hattalai nyelvet, amely már sikeresen utasította el a cseh-szlovák egységet. A csehszlovák állam pedig a hattalai nyelvet tanította az iskolákban, ami a szlovák identitás megszilárdulásához vezetett. Az egész folyamat legironikusabb volta, hogy a szlovák partikularista-nacionalista értelmiség alig játszott benne szerepet, mivel a legfontosabb aktorok az össz-szlávok, a hungaroszlávok illetve a cseh-szlovákok voltak. Ugyan a legfrissebb szlovákiai kutatások már rámutatnak a 19. századi szlovák értelmiség magyarországi lojalitására,2 Maxwell nagyívű koncepciója a szlovák nemzeti történetírás eddigi kánonjainak teljes megkérdőjelezését jelenti. A szerző koncepciója azonban legalább két ponton is erősen támadható. Először is az érvelés kulcsát alkotó elkülönítés (a szláv nemzeté és a szlovák törzsé) igencsak problematikus. A nehézséget itt az jelenti, hogy a citált szerzők teljesen következetlenül használták a nemzet, törzs, nyelv, nyelvjárás stb. fogalmakat, és ezért az utókor történészének kell egyértelmű kategóriákat ˆ
ˆ
ˆ
ˆ
2 Lásd pl. Karol HOLLÝ: Historická ideológia a slovenské národné hnutie na prelome 19. a 20. storocia, doktori disszertáció, Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, 2008.
125
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 126
Kommentár • 2010|2 – Szemle
felállítania. Maxwell ugyan számos forrással bizonyítja interpretációját, de éppen ennyi forrást lehetne egy másféle narratíva szolgálatában is idézni. Így például a szlovák értelmiségiek is időnként nemzetként határozták meg a szlovákságot, mert ezzel a kor felfogása szerint többletjogok jártak (vö. Horvátország autonómiájával a Magyar Királyságon belül). Ráadásul a szlovákság mint törzs vagy nemzet kérdését a szerző mintha túlhangsúlyozná, hiszen a szlovák politikai elit fősodra legkésőbb 1861-től, a Memorandum benyújtásától területi autonómiában és a szlovák nyelv közigazgatási és oktatási funkciójában gondolkozott, azaz a klasszikus nemzetépítő célokat tűzte ki maga elé. Ebben a kontextusban pedig mellékesnek látszik az a körülmény, hogy a bevezetni kívánt nyelv a nagyobb szláv közösségnek milyen minőségű részét képezi. A második támadható pont a maxwelli koncepcióban a magyar politika és nemzetépítés szerepe. Maxwell szerint ugyanis a szlovák értelmiségiek töretlenül hűségesek voltak Magyarországhoz, és csak a magyar politika sovinizmusa térítette el őket időnként más irányba. Sőt magának Štúrnak is az volt az egyik legfontosabb motivációja nyelvtanának kidolgozásakor, hogy a cseh kultúrával azonosított biblictinát felváltsa egy olyan grammatikával, amit csak a Magyar Királyság határain belüli dialektusokra épít, tehát hazafias jelleget hordoz. Maxwell szerint Štúrt csak a soviniszta magyar politikusok fordították Oroszország felé, akik megtagadták a szlovákoktól anyanyelvük ápolásának jogát. Az, hogy Štúr hazafias motivációit a nyelvtan kidolgozásakor a szerző nem támasztja alá alapos forrásokkal, csak a kisebbik probléma. Maxwell ugyanis a könyv egészében nagyon felületes, leegyszerűsítő és ezért szükségszerűen számos pontos félreértett képet ad a magyar politikáról. Míg a szlovák nemzeti kánont az utolsó pontig megkérdőjelezi, addig ugyanennek a kánonnak a magyar politikára vonatkozó részeit kritikátlanul átveszi. A magyar politikusok Maxwell olvasatában válogatás nélkül, Kossuth Lajostól Bánffy Dezsőig soviniszták, akik az országot nyelvileg egyneműsíteni akarták már a reformkortól kezdve, a szlovák értelmiség hazafiságát pedig nem értették meg, sőt hazafiatlansággal vádolták őket a szláv kultúrához való ragaszkodásuk miatt. Félreértés ne essék: nem feltétlenül Maxwell jelzőivel van baj (számos ponton igaza van), hanem azzal, hogy minősítéseit nem forrásokra és a tárgy mély ismeretére alapozza, hanem csupán átveszi a szlovák és egyes nyugati szerzők állításait. Sajnos a könyv bibliográfiája szerint a szerző nem tud magyarul, ezért olyan alapműveket, mint például Gyurgyák János Ezzé lett magyar hazátok című munkáját nem használta. Így a szerző látványosan nem érti meg a magyar politikai elit premisszáit, érvelését, gondolkodását, nem tudja értelmezni félelmeit (például az orosz illetve általában a pánszláv veszélytől). A magyar politikai gondolkodás félreértelmezése mellett pedig további hibákat is elkövet a politikai kontextus bemutatásakor: például Tisza Kálmán kormánya szemére rója, hogy a magyart tette az elemi iskolai oktatás nyelvévé, miközben az 1879. évi XVIII. tc. csak a magyar tantárgyként való tanításáról rendelkezett; vagy az állami iskolák kizárólagos magyar nyelvűségét kárhoztatja, figyelembe nem véve, hogy az elemi oktatás legnagyobb része a felekezetek kezén volt a korszak egészében (28. oldal). Maxwell újraértelmező érvelését tehát erősen gyengíti, hogy a szlovák nacionalizmus közvetlen kontextusát képező magyar közeget nem tudja hasonlóan kritikusan bemutatni. ˆ
126
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 127
Varga-Kuna Bálint: A hungaroszlavizmustól a szlovák törzsig
Ennek ellenére Maxwell könyve hasznos és nagyon gondolatébresztő munka, mivel segít leszámolni azzal a képzettel, hogy a szlovák értelmiség már születésétől kezdve a szlovák nemzet ügyéért, sőt lehetőleg függetlenségéért dolgozott, élvezve a szlovák tömegek támogatását. Az ilyen, a múltba visszavetített, sematikus képek – bár nyilvánvalóan hamisak – ma is alapjában határozzák meg a szlovák történeti tudatot. A többszólamú múlt megelevenítése, a komplex felekezeti, regionális, rendi identitások egymás mellett élésének bemutatása, és így a nemzeti teleológiával való szakítás mindenképpen segíteni fogja a szlovák történelmi tudat szofisztikáltabbá válását, és talán a magyar nemzeti történeti narratívára is pozitív hatást gyakorolhat a Maxwell által sugallt sokszínű múlt. Hiszen elgondolkoznunk nekünk is bőven van min, ezért örvendetes lenne, ha hasonlóan kritikus művek a magyar nemzetépítésről is világot látnának.
Emlékező férfi
127
kommentar2010-2-beliv.qxd
5/11/2010
6:58 AM
Page 128
Kommentár • 2010|2
Számunk szerzői
BERECZKI ANDRÁS (1962, Budapest) történész, az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója BÍRÓ NAGY ANDRÁS (1982, Kaposvár) politológus, a Policy Solutions ügyvezető igazgatója CSETE ÖRS (1966, Budapest) kisebbségoktatási szakértő, az Apáczai Közalapítvány igazgatója EŐRY ÁRON (1983, Budapest) egyetemi hallgató, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar HATOS PÁL (1971, Budapest) történész HORVÁTH ATTILA (1981, Székesfehérvár) egyetemi oktató, Budapesti Corvinus Egyetem KOVÁCS ORSOLYA ZSUZSANNA (1981, Budapest) jogász PÁL ZOLTÁN (1987, Budapest) egyetemi hallgató, ELTE Bölcsészettudományi Kar PESTI SÁNDOR (1966, Mezőtúr) politológus, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának oktatója REHÁK GÉZA (1981, Veszprém) történész, politológus, a Magyar Országos Levéltár munkatársa SZALAI ÁKOS (1971, Budapest) közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója VARGA-KUNA BÁLINT (1983, Budapest) történész, az ELTE Bölcsészettudományi Karának doktorandusza VEDRES ÁGNES (1965, Budapest) fotográfus VIGH PÉTER (1985, Budapest) egyetemi hallgató, PPKE Bölcsészettudományi Kar