11
Dolgainkról Krónika
Recskó Szabolcs
Betyárvilág a Délvidéken
A
klasszikus betyárvilág a 18. század végén és a 19. század során virágzott igazán. Erről több ismert és népszerű zenei, irodalmi és egyéb forrás tanúskodik, mint amilyenek a betyárdalok, a balladák, a mondák, a népi hiedelmek vagy a népművészeti megközelítés. Jelen esetben a rövid általános történelmi áttekintésen túl a szűkebb pátria felé szándékozom fordulni, az itt ismert zsiványokról, a velük történtekről írni. A téma igen összetett, izgalmas, mindenképpen folytatást igényel. Az üldözött jobbágyelemek, bizonytalan megélhetési gondokkal küszködő, otthontalan 19. századi betyárok nem a semmiből tűntek elő. A korábbi századok eseményei nyomán kialakult népi megmozdulások voltak azok az előzmények, amelyek – mint pl. a Dózsa György vezette parasztfelkelés 1514-ben, vagy a mohácsi csata utáni zűrzavaros időszakban összeverődött emberek Szeged és Szabadka környékén – a betyárvilág megjelenéséhez vezettek. A Rákóczi-szabadságharc utáni súlyos idők tovább fokozták a magyar népnek az idegenekkel és a földesurakkal szembeni gyűlöletét.1 A nem sokkal korábban véget ért törökellenes nagy háborút 2 követően csak lassan tudott kibontakozni a városi, falusi élet, gazdálkodás, az is elsősorban a szilaj pásztorkodás formájában, hiszen a vizenyős, mocsaras Délvidéken (a Bánsági részen) a 18. század első felében kezdődött el a földművelésre szánt területek lecsapolása. Ennek oka, hogy igen gyér volt a lakosság száma, s majd a 18. század második felétől Mária Terézia uralkodása idején jelentkezik a változás, amikor az elindította a déli vármegyék újratelepítésének programját. A dél–alföldi parasztság hely 1 2
Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág. Gyula, 1964. 9. o. és Küllős Imola: Betyárok könyve. Budapest, 1988. 12. o. A nagy bécsi (felszabadító) háború, amely 1683 és 1699 között zajlott, érintve a Délvidéket is.
12
Recskó Szabolcs Szerző
zetét ezekben az időkben csak súlyosbította az a körülmény, hogy a mezővárosok többsége szerződéses állapotba került, vagyis a városi tanács vezetésével együttesen fizette a terheket (a tanács természetesen a vagyonos telkesekből állott). Az egyre szaporodó zsellérség pedig mind jobban kiszolgáltatott helyzetbe került, s a nagy uradalmakban vállalt munkát. 3 Emellett a közterhek is állandó jelleggel növekedtek, s ráadásul ott, ahol lehetett, az uradalmak gazdatisztjei komoly összegeket zsaroltak ki a parasztoktól a saját hasznukra.4 A közterhek, a hódító háborúk és az udvari pompa költségei, a véradó, a beszállásolások, a fuvarozások költségei is a jobbágyságot terhelték, ezért sokan váltak földönfutóvá, koldusokká, csavargókká, különösen a 19. század húszas és harmincas éveitől kezdődően.5 Az 1848–1849-es forradalom után az újra felerősödő betyárvilágot szintén a rossz gazdasági és társadalmi-politikai helyzet táplálta (Bach-korszak és centralizáció). Az olasz fronton 1859-ben elszenvedett vereségek igencsak megrendítették a Habsburg-birodalmat.6 Az 1860–1861-es években megbomlott a császári hatóságok által kiépített rendőri gépezet, s ugyanebben az időben megerősödött a nemzeti ellenállás az osztrákokkal szemben. A meggyengülő Ausztria akkoriban nem az erős, dinamikus külpolitikai tényezőt jelentette, hanem a súlyos belső válságot megélő államot. A vázolt nehéz helyzetet tovább nehezítette az 1863. évben megélt súlyos aszály, amely a szegényebb réteget érintette a legérzékenyebben.7 Munkát jobbára csak az uradalmaknál, a folyószabályozásoknál vagy a vasútépítéseknél találhattak a zsellérek.8 Így bármily kemény 3 4 5 6 7 8
Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág. Gyula, 1964. 17. o. Uo. 25. o. Penavin Olga: A betyárvilág emlékezete vidékünkön. Hungarológiai Közlemények, X. évf. (1978) 35. sz. 47. old. Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből. Válogatott tanulmányok. Szeged, 2008. 333. p. Uo. 117., 287. p. Szabó 1964, 52. p.
Cím Betyárvilág a Délvidéken
13
is volt az állam fellépése a rablások, jószágelhajtások, rablógyilkosságok és gyújtogatások kapcsán, azok egy ideig nem szűntek meg, hanem fokozódtak. Sokan azért rokonszenveztek a törvényen kívülre rekedt emberekkel, mert az orgazdaság révén kiegészítették a jövedelmüket, s nem haltak éhen. A nép körében élt a rossz betyár fogalma is, amelyre a zsivány kifejezést használták. Ezen illetők gonosztevők voltak, akik még a szegény embert is kíméletlenül kirabolták. Ellentétben ezzel, a betyár nem bántotta a jobbágyságot, azt a réteget ahonnan jómaga is származott. Maga a betyár szó perzsa–török eredetű, s dologtalan suhanc, nőtlen legény, munkakerülő a jelentése.9 A dél-magyarországi megyékben a 18. és a 19. század során a nyári munkákra elszegődött embereket illették a betyár kifejezéssel, s ezek a paraszti sorban élők valóban a béreskedés, a megélhetést biztosító munka után kóboroltak, csavarogtak. Csak egy hajszál választja el a pusztai útonálló kifejezés tartalmát az előzőekben mondottaktól, mert az ilyen nehéz helyzetben lévők sokszor kényszerültek lopásra, fosztogatásra, akár az éhség, akár más okok miatt.10 Így a valódi haramiák, zsiványok azok a személyek, akik a csárdákban vagy a helységektől távolabb fekvő helyeken is fegyveresen rabotnak, a jószágot a nyájakból és a csordákból elhajtották. A nép többféle betyárt különböztetett meg: léteztek a gyalogbetyárok, a lovasbetyárok, kocsin járó betyárok, kapcabetyárok, házásó betyárok, lókötők, futóbetyárok.11 Az Alföldön inkább a lovasbetyár, míg a dombos, hegyvidéki erdőségekben a gyalogbetyár vagy a kocsin járó betyár alakja terjedt el. Több betyárból alakult meg a betyárbanda, amelynek vezetője a betyárvezér, a legtekintélyesebb, legerősebb, legügyesebb betyár volt. Kellett is az erő, a gyorsaság mellé a furfang és az ügyesség, amely a betyárokat jellemezte. Szinte hihetetlennek bizo 9 10 11
Uo. 59. p.; Küllős, 24. p. Szabó 1964, 61. p. Uo. 62–63. p.; Küllős, 32, 34. p.
14
Recskó Szabolcs
nyult a természet-, ember-, állat- és fegyverismeretük. Állandó búvóhelyük a csárda vagy annak a környéke volt, s ezek között is akadtak igen híresek: az Orosháza melletti Lebuki csárda vagy a Szeged melletti Putri csárda. Elmésnek mondható az az elgondolás is, ahogyan a betyárok kihasználták a csárdáknál azt a vármegyei szabályrendeletet, mely szerint a pandúrok nem léphették át a megye határát, mert a csárda egyik fele az egyik megyében volt, míg a másik már a szomszédos megyében...12 A Dél-Alföldön ekkor még tekintélyes méretű volt a vizenyős, mocsaras, zsombékos terület, a Tisza mellett a széles árterület, ahol a halászok, a pákászok éltek. Velük is szoros kapcsolatban álltak a betyárok, hiszen akár hosszabb időt is élhettek együtt mélyen bent egy-egy mocsárban, nádasban. A pákászoknál elrejthették a szerzett holmit is. Nemkülönben jelentős volt a pásztorok és a betyárok viszonya. A kapcsolatok között igen fontos helyet foglalt el az orgazdával, a kupeccal, az okmányhamisítóval, a kedvessel való kötelék.13 A Délvidéken a következő földrajzi nevek köthetők a betyárokhoz: Szabadka, Ludas, Bácstopolya, Zentagunaras, Mo rav ica, Bogojevó, Bajsa, Pacsér, Feketics, Martonos, Mohol, Horgos, Telecska, Ada, Zombor, Zenta, Kanizsa, Ürményháza, Hetény, s az említett települések közelében ez idő szerint viruló tanyavilág.14 Rózsa Sándor és Bogár Imre Szabadka, Horgos, Szeged, Zenta, Kavilló, Zentagunaras, Ludas táján, Angyal Bandi Telecskán és környékén, Sobri Jóska (Zsubri pajtás), Séta Pista, Patkó Bandi, Csali Pista, Varga Laci pedig Szlavónia mocsaraiban volt ismert.15
12 13 14 15
Szabó 1964, 66–67.p. Penavin, 49. p. Uo. 50. p. Uo. 50. p.
Betyárvilág a Délvidéken
15
A leghíresebb betyárokról A Dél-Alföldön és az ország más részein is főleg a 19. században éltek a szegénylegények vagy ismertebb nevükön a betyárok. A 18. században előfordultak olyan esetek, amikor betyártevékenységért akasztottak, de az igazi „aranykor” később jött el.16 Sok esetben az ellenük indított hajtóvadászatokon ölték meg, illetve fogták el őket. A betyárkodással megvádoltakkal nem sokat teketóriáztak a hatóságok, ha bizonyságot nyertek vétkeik, szinte azonnal keményen meg is büntették őket. Erre a jogot a vármegyék a statáriumról szóló császári rendeletben az 1794. év során megkapták.17 A későbbiekben pedig a nádortól kérték a vármegyék a rögtönítélő bíróságok felállítását.18 1852-ben a polgári statárium helyébe a katonai rögtönbíráskodás lépett.19 Ugyanebben az időben szervezték meg a városi és a megyei karhatalmi rendszert is, s jelentek meg a pandúrok-perzekutorok, a 19. század második felében a zsandárok (Bach- és Ráday- korszak), majd az 1884-től a már korszerűen felfegyverzett Magyar Királyi Csendőrség.20 Ezen szervekkel kerültek összetűzésbe a puszták szilaj fiai, akik közül többen igen elhíresült betyárokká váltak. Röviden tehát lássuk akkor a legismertebbeket, áttekintő jelleggel. ȍȍ Angyal Bandi esetében bizonyítottan elmondható, hogy nem csak ő (az eredeti betyár) viselte ezt a nevet. Az első, Ónody András a 18. század végén, 19. század elején az Alföldön kötötte el a lovakat, bár nemes ember volt Borsod vármegyében. 1806 novemberében halt meg. A másik ilyen nevűt Somogyban ismerték, elég kegyetlen és kisszerű betyár volt, áldozatait többször
16 17 18 19 20
Szabó 1964, 71–72. p. Uo. 74. p. Küllős, 16. p. Penavin, 48. p. Küllős, 17. és 24. p.
16
Recskó Szabolcs
jól megverte, megkínozta.21 A harmadik Bácskában tevékenykedett 1825 táján, azonban lehetséges a somogyi Angyal Bandival való azonossága is.22 ȍȍ Zöld Marci a napóleoni háborúk utáni időszakban vált igen ismert betyárvezérré. Csongrád vármegyében és környékén tevékenykedett, amíg 1816 végén elfogták árulás következtében.23 ȍȍ Sobri Jóska híres dunántúli betyárként volt közismert a 19. század első felében. Vas, Győr, Veszprém és Zala vármegyék erdős részein betyárkodott 1835 és 1837 esztendők között a bandájával és egy Milfait Ferenc nevű, másik igen ismert zsivánnyal. Végül a katonaság segítségével a Tolna vármegyei Lápafő község erdejében kemény tűzharcban ölték meg betyártársaival egyetemben.24 ȍȍ Geszten (Geszti) Jóska egy 40 tagú betyárbanda vezére volt. A Nyírségben és annak környékén tevékenykedett, mígnem őt magát 1846-ban, néhány társát pedig a következő esztendőben kerítették kézre a hatóságok.25 ȍȍ Szilágyi Jancsi Orosházán és környékén ténykedett mintegy 70 tagot számláló banda vezéreként 1850 elején. Az ő személyes csoportja 6 tagból állt. Főleg a nagygazdákat zargatták a jószágelhajtásaikkal. 1852 tavaszán fogták el a sógorával együtt.26
21 22 23 24 25 26
Uo. 34. és 88. p. Uo. 85. p. Szabó 1964, 75. p. Küllős, 94–100. p. Szabó 1964, 77. p. Uo. 82. és 100. p.
18
Recskó Szabolcs
ȍȍ Rózsa Sándor a Délvidék leghíresebb betyárja volt. Az édesapját lólopás miatt akasztották föl még gyermekkorában, s ez valószínűleg rányomta bélyegét az egész életére. Látszik ez abból is, hogy fiatalon tehénlopás miatt ítélték el, s került a szegedi börtönbe. Itt többször botozták meg keményen. Miután hamarosan megszökött innét, évekkel később kérvényt nyújtott be a királyhoz az igazságtalanul rámért börtönbüntetés elengedése tárgyában, de sikertelenül.27 A szabadságharc idején betyárokból álló csapatot vezetett, s harcolt a délvidéki frontszakaszon.28 A forradalom bukása után visszatért a betyársághoz, s a hatóságok mindenáron kézre akarták keríteni az 1852. és 1853. évek során. Mivel a nép körében a zsandárság szerint is igen nagy volt a népszerűsége és tekintélye, szinte soha se tudták, hol is keressék. Gyakran megesett, hogy ahol keresték, ott vagy nem is járt, vagy már nem volt ott.29 Főleg Szegeden, Horgoson és Szabadkán, de Moholon, Zentán, Oromparton, Martonoson, Ludason, Adán, Bácstopolyán, Telecskán, Pacséron, Csonoplyán és környékén is ismerték őt.30 Ekkor egy időre nyoma veszett, de 1856-ban ismét felbukkant. A hatóságok újra kitűzték a fejére vérdíjat. A következő esztendőben elfogták oly módon, hogy az egyik szegedi tanyásgazdával való összetűzésekor az előfutó asszonyok leütötték egy baltával, majd át is adták a zsandároknak. A tárgyalás során nem sikerült minden ügyet rábizonyítani, de így is halálra ítélték, a császártól viszont kegyelmet kapott, s 1867-ig börtönben raboskodott. A kiegyezés után amnesztiában részesült, de nem 27 28 29 30
Küllős, 144. p. Uo. 20. és 149. p.; Szenti Tibor: Betyártörténetek. Mondák és dalok. Betyárvilág a Dél-Alföldön III. Budapest, 1999, s. n. 15. p. Szabó 1964, 108–109. p. Penavin, 51. p.
Betyárvilág a Délvidéken
19
sok idő kellett, hogy betyárkodás miatt újra elfogják. 1869 elején Ráday Gedeon szegedi kormánybiztosnak sikerült ez, s 1878 november végéig, a haláláig – ezúttal véglegesen – rácsok mögött maradt.31 ȍȍ Vidrócki Marci Heves, Gömör, Nógrád és Borsod vármegyékben betyárkodott a bandájával. A róla szóló elbeszélések, betyárdalok, visszaemlékezések szerint bátor, jószívű, a szegény embereket megsegítő, mulatós kedvű betyár volt. Több ízben is becsapta az őt üldöző zsandárokat, pandúrokat. Végül az egyik bandatag végzett vele baltával 1873 elején.32 ȍȍ Bogár Imre a betyárkodó csongrádi Bogár család tagjaként maga is betyárrá lett, mert gulyásbojtárként ökrök lopásával vádolták meg igazságtalanul, de a vallatás során megszökött. A nevéhez nem fűződött gyilkosság vagy túlzott durvaság, ezért sokan a szegénylegények ideáljának tartották. 1860 és 1862 között tevékenykedett társaival, majd miután elfogták, 1862 júliusában végezte ki a pesti statáriális bíróság.33 ȍȍ Babáj Gyurka makói születésű volt, s a katonaideje után lett betyárrá 1868-ban. Működése során több ízben bravúros módon vezette hamis nyomra az őket üldöző pandúrokat. Az alatt a néhány hónap alatt, amíg aktívan működött bandájával, újra a régi fényét hozta vissza a szegényvilágnak, a betyárvilágnak. Végül egyszerre öt vármegye pandúrjai üldözték őket, s a csorvási csárdánál esett el heves tűzharcban.34
31 32 33 34
Szabó 1964, 111–113., 125., 126.p.; Küllős, 159. p. Küllős, 124–140. p. Szabó 1964, 115. p.; Küllős, 112–116. p. Szabó 1964, 121. p.
20
Recskó Szabolcs
ȍȍ Sós Pista a Hortobágy környékén volt ismert furfangos, virtusos betyár az 1860-as években. Kezdetben birkalopás miatt került börtönbe Debrecen városában. Szökése után is megmaradt betyárnak, míg végül valószínűleg lelőtték őt. 35 ȍȍ Mácsvánszky Maximról kellő adat híján csak azt tudjuk, hogy a kiegyezést követő koronázás alkalmából meghirdetett amnesztiával szabadult 1867-ben. Ezt megelőzően a gyilkosságért kiszabott 9 évét töltötte a börtönben. Szabadulása után is folytatta a rablásait Palánkán, Pakson, Dubokán, Zomborban. Végül aztán őt is Ráday Gedeon kormánybiztos emberei tették ártalmatlanná 1869-ben, amikor a Délvidéken bekerítették és lelőtték a kirobbant heves tűzharc során. 36 ȍȍ Sisa Pista a Börzsöny menti falvakban, az Ipoly mentén volt ismert betyár. Az 1860-as évek elejétől tevékenykedett, s először 1869-ben ítélték el. Szabadulása után 1872 és 1875 között zajlott a tulajdonképpeni betyárélete, amely húsz évre szóló börtönbüntetéssel ért véget.37 ȍȍ Farkas Jancsi vásárhelyi születésű, az egyik utolsó betyárként ismerték az ország déli részein. Kocsin járó betyárként tevékenykedett 1885–1891-ig, s rá is jellemző a furfangos, cseles aktivitás. Emellett más vonások is felfedezhetők nála, mert dohánycsempészettel is fog 35 36
37
Küllős, 167–174. p. Jung Károly: Egy betyár és üldözője a néphagyományban. Folklorizálódott Mácsvánszky- és Ráday-hagyományok a bácskai folklórban és a szépirodalomban. www.epa.oszk. hu/01000/01014/00054/pdf/54_083-104.pdf Küllős, 175. p. Rózsa Sándor a börtönben
22
Recskó Szabolcs
lalkozott. Több rablás kapcsán a vádakat nem tudták rábizonyítani, amikor először elfogták. Szabadon kellett engedniük, de valamivel később a kisteleki csárdában elfogták. 10 évet kapott.38 Akadtak még ismert betyárok, viszont jelen esetben a teljesség igénye nélkül csupán néhányat említünk meg: Fábián Pista, Jakab Samu, Nád István, Juhász András, Dobos Gábor, Borsos Sándor, Patkó Pista, Laca betyár (Durković Laca), Bor bás Ferenc, Kosár János, Varga Pista, Barna Péter, Dombi Pista, Szávity Milos, Egyed János, Csigla, Csapai, Kontra András, Farkas Péter, Csaruga Jovó.39 Bajsán ismerték Buszi János futóbetyárt, Feketicsen pedig Balog Miska szegénylegényt.40 Írásom végén rátérek röviden a városomban, Zentán ismert betyárok ismertetésére. Elsőként Karjú János kocsis betyárt lehet megemlíteni, aki Rózsa Sándornak adta ki magát, de rajtavesztett, mert egy idő után az igazi Rózsa Sándor megjelent a városban, elrettentés és büntetés gyanánt megásatta vele a saját sírját, majd lelőtte őt.41 A másik szülővárosombéli betyárra az egyik gyűjteményben akadtam, ahol az 1885-ben történtekről írva Dudás Andor beszámolt Matuszka Gecse János haláláról. Róla röviden annyit jegyzett meg a krónikaíró, hogy Rózsa Sándor jó barátja volt.42 A harmadikként említhető Renkó Kálmán a leghíresebb, róla több helyen is olvashattam, még ha igen röviden is. Az eddigi legtöbb adatot szolgáltató írások a következő lapokban jelentek meg: a Magyar Nemzet hasábjain 2003 novemberében Temesi Ferenc tollából,43 illetve a Pesten
38 39 40 41 42
43
Szabó 1964, 129–130. és 142. p. Küllős, 195.,201.,203.,205.,212.,217. p., valamint Penavin, 52. p. Küllős, 51. p. Penavin, 51. p. ZTL:F.381., Joca Vujić-gyűjtemény, Dudás Andor Krónikája I., 1885. év Temesi Ferenc: Alföldi zsiványok 4. Magyar Nemzet, 2003. november 29.
Betyárvilág a Délvidéken
23
megjelent Vasárnapi Újság 1872. október 20., 42. számában. Ez utóbbi cikkből megtudhatjuk: ,,(A szegedi vár bűnügyi krónikájából.) Renkó Kálmán 144 bűnesetét most tárgyalja a törvényszék. Hires alföldi betyár volt, egy egész banda feje, a társadalom valódi ostora. A szegedi királyi biztosság most már kideritette, hogy nem volt oka elhagyni a becsületet és társadalmat, hanem most már késő. Renkó egy becsületes zentai fakereskedő fia, s mindenki elcsodálkozott, mikor 1855-ben egyszer csak befogták tehénlopásért. A fiatal Renkót becsületes és jóigyekezetü fiatal embernek ismerték. Vallatták, becsukták, Renkó pedig megszökött a fogságból! Apja házánál lappangott, de nem volt maradása, s ekkor az alföld rónáira bizta magát. Összetalálkozott futó betyárokkal, s azokkal bujdosott, lopott, rabolt, s lett belőle hires legény. Hanem ekkor már nem üldözték olyan nagyon, mint a tehénlopás gyanuja miatt, mert 40–50 frtért a zsandárok, hivatalos közegek engedték, hogy menjen a merre tud. A szegedi várban kiderült, hogy a tehénlopás gyanujában egészen ártatlan, hanem van 144 más oly bünös tette, melyekért megért az akasztófára.” 44 Az ítélet természetesen megszületett ebben az ügyben is, amely nem halálra, hanem tizenhat évi rabságra szólt. Dudás Andor tudósít erről a Krónikájában, ahol az 1885-ös év ismertetésénél számol be Renkó Kálmán szabadulásáról a márciusi hónap végén. Nem felejtette el közölni azt sem, hogy még Ráday Gedeon kormánybiztos idejében fogták és ítélték el.45 44 45
Vasárnapi Újság, XIX. évf., 42. szám 1872. okt. 20., http://epa. oszk.hu/00000/00030/00972/pdf/ 00972. pdf ZTL:F.381., Joca Vujić Gyűjtemény, Dudás Andor Krónikája I., 1885. év
24
Recskó Szabolcs
Irodalom Jung Károly: Egy betyár és üldözője a néphagyományban. Folklo rizálódott Mácsvánszky- és Ráday-hagyományok a bácskai folklórban és a szépirodalomban. http://www.epa.oszk. hu/01000/01014/00054/pdf/54_083-104.pdf Küllős Imola: Betyárok könyve. Budapest, 1988, Mezőgazdasági Kiadó Penavin Olga: A betyárvilág emlékezete vidékünkön. Hungarológiai Közlemények, X. évf. (1978) 35. sz. Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág. Gyula, 1964, Erkel Ferenc Múzeum Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből. Válogatott tanulmányok. Szeged, 2008, Békés Megyei és a Csongrád Megyei Levéltárak kiadása /Dél-alföldi évszázadok, 25./ Szenti Tibor: Betyártörténetek. Mondák és dalok. Betyárvilág a DélAlföldön III. Budapest, 1999, s. n. Temesi Ferenc: Alföldi zsiványok 1–4. Hat betyárportré. Magyar Nemzet, 2003. nov. 29. Vasárnapi Újság, XIX. évf., 42. szám, 1872. okt. 20., http://epa.oszk. hu/00000/00030/00972/pdf/00972.pdf
Források Zentai Történelmi Leváltár, F:381. Joca Vujić Gyűjtemény, Dudás Andor Krónikája I.
