A klasszikus modernség költészete Történelmi háttér -
Modern ipari társadalom => a termelés megszervezett formái váltak döntővé Tőke és munka világa => a figyelem az egyének más egyénekkel összekapcsolódó cselekvési rendszerére irányult Második természet = ember által alkotott világ. Szimbolikus megtestesítői: automobil, repülő, elektronikus gép Társadalompolitikai tér: polgári társadalom, modellje az Egyesült Államok Alkotmánya (=> a társadalom a társadalmat alkotók természetes szövetsége) A modern élet szimbolikus helye a dinamikusan fejlődő nagyváros (Párizs, London, Berlin, Bécs, New York)
Filozófia: -
-
-
-
Schopenhauer, Arthur (1788–1860) A világ megismerhetetlen, mert a megismerés nem függetleníthető a megismerő szubjektumtól Az akarat az örökös hiány tapasztalatából fakad, mert a kielégített vágy újabb vágyat szül. A közönséges ember az akaratok foglya => örökös szenvedés. Ettől csak az akaratoktól való megszabadulás szabadíthatja meg. Eljuthat a teljes nyugalom állapotába = Nirvána (buddhizmus) Nietzsche, Friedrich (1844–1900) Szállóigévé vált kijelentése: „Isten meghalt” Fő műve: Imigyen szóla Zarathustra (1885) – legfőbb gondolata az Übermensch (az emberfölötti ember képes felülemelkedni a jó és a rossz erkölcsi kategóriáin, önelvű értékeket teremtve valósítja meg önmagát) Bergson, Henri (1859–1941) A fejlődés kiszámíthatatlan, ugyanakkor teremtő folyamat („teremtő fejlődés”) A megélt (belső) időt elkülönítette a fizikailag mérhető, külső (objektív) időtől. Az objektív idő folyamatos, egymástól elkülöníthető állapotokból áll össze. A belső idő adott pillanata viszont piramisszerűen magában hordozza a múlttá váló pillanatokat. A „teremtő fejlődés” időbelisége = lejtőről leguruló hólabda => folyamatosan bővül + magában hordozza egész múltját Freud, Sigmund (1856–1939) mélylélektan Az ember Énje (ego) két részből áll: 1. Tudatos én: a társadalom különböző normái alakítják 2. Ösztön én: a személyiség tudattalan szférája, az örömelv alakítja Az emberi kultúra az örömelv és a társadalmi normák folytonos küzdelmében valósul meg. Elfojtás: a felettes én ösztönök feletti kontrollja
A személyiség nem egységes, hanem osztott A személyiség önmaga számára sem ismerhető meg teljesen
Irodalom és nyelvfelfogás A modernség legfontosabb áramlata az esztétizmus. Arra tesz kísérletet, hogy az egészet a műalkotásban alkossa újra. Felszámolja a hagyományos szerzőség fogalmát („a hang elveszti eredetét, a szerző halottá válik, az írás elkezdődik”) A művészek egyre kevésbé hisznek a művészet világformáló erejében. A művészet megveti a mindennapiságot, „kivonul” a közegéből (pl. szecesszió) és az esztétikum világában alkotja újra önmagát. Az értékteremtés lehetősége is az esztétikai szférába, a műalkotás saját világába helyeződik át. Az irodalmi nyelv egyre inkább önmagára hagyatkozik. Areferencialitás: a lírai alkotás szándéka, önértelmezése szerint nem vonatkoztaható semmiféle önmagán túli, konkrét világra. A művön belül létesített, illetve létesíthető jelentésösszefüggések válnak hangsúlyossá. A modern irodalom öntükröző jellege a szövegköztiségben (intertextualitásban) mutatkozik meg. Problematikus a megértés => újfajta olvasásmód => a befogadó aktív közreműködése. Idő: folyamatosság helyett töredezettség Nyelv: a kimondás lehetősége, a nyelv nem eszköz többé
A líra új kifejezésmódja -
a szöveg egészét szervező szimbólumalkotás merész képhasználat a mondatszerkezet fellazítása a költők felfüggesztik a jelentő és a jelentett egyezményes kapcsolatait megnő a szövegkörnyezet által meghatározható másodlagos (konnotatív) jelentés szerepe a jelentés rögzíthetetlensége hagyományos formák (pl. szonett) széttörése is jellemző a lírai én közvetetten / szimbolikus költői képekben / egyéni mitológiákban / felvett szerepekben nyilatkozik meg
Nem alakul ki egységes korstílus => stílusirányzatok (a művészeknél és a művekben többféle stílusirányzat elemei is megtalálhatóak.
Szimbolizmus: -
szimbólum = jelszó/jelkép művészi szimbólum – általában többértelmű jelentés képzőművészeti, irodalmi (költészeti) irányzat. Kezdete jelképesen: Baudelaire: A Romlás virágai (1857) verseskötete. Lezárása: T. S. Eliot: A puszta ország (1922) Jellemzői: Megváltozott a szimbólum szövegben betöltött szerepe A szimbolista versben a jelkép a szöveg központi alkotóelemévé vált Kiaknázza a nyelvi elemek másodlagos értelmeinek lehetőségét (konnotáció) => nem rendelhető hozzá egy jelhez (szimbólumhoz) egy meghatározott jelentés A szimbolista vers nem megnevez, hanem sejtet, sugalmaz Hang és színteremtő főneveket is képes a versek középpontjába állítani Zeneiségre való törekvés, pl. alliteráció gyakorisága, asszonánc (rímfajta, melyben alapkövetelmény a magánhangzók egyezése)
Parnasszizmus: költői mozgalom a 19. sz.-ban (Parnasszus: a Múzsák és Apollón lakhelye) szembefordult a romantikával => tagadta a költő társadalmi szerepét legfőbb elvük a formai tökéletesség elsődlegességének hangsúlyozása világmegvetés, társadalmon kívüli érzés=> alkohol, ópium, hasis mámorához menekültek + a testi örömökben keresték a vigaszt => ez az életmód tovább növelte a szakadékot a művészek és a művészetet befogadó közönség között Verlaine, Rimbaud, Mallarmé kritizálta az irányzatot
A parnasszisták + a szimbolisták is átvették az 1850-es években, a francia irodalomban megfogalmazott l’art pour l’art (művészet a művészetért) irodalmi jelszavát Tagadták a művészet hasznosságának, tanító-nevelő célzatának szerepét. A szépséget asz öncélúság, az önmagába zártság, az önmagára vonatkoztatottság értelmében fogták fel Az esztétikai érték vezető szerepét hirdető poétikák és költői magatartásformák összefoglaló elnevezése az esztétizmus
Irányzatok: 1. Impresszionizmus: a festészetben jelent meg először (Monet) előzménye az ún. plain air (=szabad festés) => szakítás a műtermi megvilágítással (Manet, Degas, Renoir) a pillanatnyi benyomást akarták rögzíteni Az irodalomban: lírai hangulatképek a leírásokban erőteljes atmoszférateremtés zeneiség szinesztézia színes jelzős szerkezetek nominális stílus mondat értékű szavak halmozása Zene: Debussy
2. Posztimpresszionizmus: az impresszionizmust meghaladni szándékozó különböző művészeti törekvések összefoglaló elnevezése Vincent van Gogh, Paul Gauguin (primitív kultúrák felé fordult)
3. Szecesszió: =’kivonulás’ =német Jugendstil, francia art nouveau Prózában: zárt terek, statikus helyzetek, hangulati túlfűtöttség, erotika, finom, dekoratív motívumhasználat, indázó mondatszerkezet (a jelzők és határozók gyakran füzérszerű szerkezetben jelennek meg) Lírában: felértékeli a rímek, refrének, alakzatok szerepét, jellegzetes metaforákat (virág-szív, gyöngy-álom) és halmozott szerkezeteket használ Iparművészet => Gaudi: Sagrada Família katedrális, Gustav Klimt
Charles Baudelaire (1821–1867) -
1821-ben polgári családból született Párizsban Érettségi után a párizsi bohémek életét élte (kávéházak, mulatók) 1841. szülei Indiába küldték 1842. újra Párizs 1844. gyámság alá helyezték, de addigra az apai örökség nagy részét elverte 1857. egyetlen verseskötete: A Romlás virágai (100 vers) 1861. 2. kiadása => 135 vers 1867. halála után barátai újra kiadták 157 verssel 1860. Mesterséges paradicsomok, ópium és hasis c. esszéje a kábítószer káros hatásairól 1869. befejezetlen prózaversgyűjteménye: A fájó Párizs
Kapcsolatok Tk. 162. o. felfokozott zeneiség nyelvi tömörség Programvers: a szimbolizmus poétikai alapvetése. Szonett forma
Szerkezet: 1. strófa: a természetet szimbolikusan értelmezi 2. szakasz: egyetemes összefüggések gondolatát szinesztéziás képekkel szemlélteti Záró sor: az érzékek és a szellem elragadottságát himnikus hangon ünnepli
Újfajta személyesség: a lírai megszólalás beszédhelyzete kifejtetlen, nem határozható meg romantikus hagyomány Érzékelhető a megszólalás személyessége, de a megszólaló hang elvontabb a romantikában megszokottnál => A megszólalás személytelenebb, a beszélő helyzete is szimbolikus értelmű Nem feleltethető meg semmilyen hétköznapi tapasztalatnak. A költői kifejezés is áttételesebb => a vers nyelvi jelei, képei szimbolikus értelmet hordoznak
1. versszak a természetet az épített emberei környezet elemeivel azonosítja Templom => a tapasztalaton túli (transzcendens) világgal kapcsolatot teremtő szent hely, a hétköznapinál magasabb rendű, szent szféra lép be a vers terébe „élő oszlopai” => szimbolikus viszony => természet és ember által épített környezet elemeinek összekapcsolása Sejtelmesség érzete => „mormolnak összesúgva” => a természet beszéde nehezen érthető, titkolózó => ezt az állítást támasztja alá, hogy a bennünket körülvevő világ jelképek erdeje A tapasztalható dolgok jelek, utaló szerepű szimbólumok. Az ember (költő) feladata e szimbólumok megfejtése, megértése.
Egyetemes összefüggés, sejtelem Második 4 soros szakasz: a dolgok felszíni különbözőségük ellenére a lényeg titokzatos mélyén összefüggnek egymással, és belesimulnak valami misztikus egészbe => Egyetemes összefüggés-gondolat. Erre utal a vers eredeti címe (jelentése: egyezések, csatlakozások) A természet rejtett harmóniájának beszéde ugyanakkor nem érthető, csak megsejthető, megérezhető a különböző érzékterületük összekapcsolása által („egymásba csendül a szín és a hang s az illat”) A mindenség titkai a beszélőtől függetlenül nyilatkoznak meg => a versben a világ maga beszél A lírai személyesség csak a megsejtett összefüggések közvetítője Szinesztéziák katalógusszerű felsorolása: - végtelenség - soha meg nem ragadható teljesség „nyitogatják” ige => gyakorító képző => a titok újabb és újabb megfejtése + a maradéktalan siker lehetetlensége Jelképekben, szimbólumokban megnyilatkozó univerzum megértése csak részleges lehet + fennáll az eltévedés, a meg nem értés, félreértés vagy másképp értés lehetősége is (erdőmotívum) Ugyanakkor a megsejtett végső rend és harmónia az embert áhítattal és mámorral tölti el. Szigorú nyelvi megalkotottság: -
az összes nyelvi szint részt vesz a poétikus összhatás megteremtésében míves nyelvi megalkotottság => SZONETTFORMA => szigorú, zárt, klasszikus
-
Következménye: a költői teljesítmény más nyelven szinte megismételhetetlen => a fordítás nem mérhető össze az eredeti szöveggel
Az albatrosz a programadó versek közt, a kötet elején első 3 szakasz => életkép => a tengeri madár életét ellentétpárokkal írja le égi és földi szféra => ehhez további ellentétpárok kapcsolódnak pl. levegő – örvény, szabadság – rabság, szárnyalás – lépés, szépség – rútság, fenséges – komikus érvényességüket a madár élettere, természetes vagy természetellenes környezete határozza meg az albatroszt ugyanazon tulajdonságai teszik az égi szférában létezésre alkalmassá, mint a földiben alkalmatlanná -
Az utolsó versszak hasonlata egyértelművé teszi a központi kép jelentését. (Ha ez nem lenne, nem lenne egyértelmű a kép jelentése) => a szimbólumot allegóriává alakítja, feloldja a kép sugallta titokzatosságot Albatrosz = a költősors jelképe. A költő a szellem, a művészet, az alkotó képzelet világában szabad és korlátlan úr, de a kisszerű, szürke mindennapok világába beilleszkedésre képtelen, magányos, meg nem értettségnek kiszolgáltatott művész
Paul Verlaine (1844-1896) -
1844-ben született Metzben, jómódú polgári családból Párizsban jogot tanult, de érdeklődése az irodalom felé fordult a korabeli párizsi művészvilág bohém életét élte 1886. Szaturnuszi költemények (parnasszisták hatását mutató verseskötet) 1870. megnősül, feleségének írja A jó ének (1870) verseit 1871. megismerkedik Rimbaud-val => együtt Angliába és Belgiumba mennek 1873. Brüsszelben revolverrel megsebesítette Rimbaud-t => kétévi börtönre ítélik Verlaine-t a börtönben vallásos témájú verseket kezd írni 1881. Jóság című verseskötete (vallásos témájú versei) 1883. Párizsban, az alkohol rabjaként, nyomorban és betegen halt meg 1896-ban
Őszi chanson Verlaine saját korában népszerű költő => többek között Juhász Gyulára és Tóth Árpádra is hatott, de mára jelentősége csökkent A szimbolizmus egyik programadója, de lírája több vonatkozásban kötődik a romantikához (személyiségfelfogás, beszédhelyzet, nyelvszemlélet) Hangulatiság, zeneiség -
verlaine-i költészeteszmény a pillanatnyi hangulatokat, érzéseket és sejtelmeket a nyelvben rejlő zenei lehetőségeknek a kihasználásával szándékozik kifejezni a dalműfaj francia változata a chanson a versben az elmúlássejtelmet a szavak fogalmi jelentése helyett egyrészt a képiség hordozza, másrészt a hangzás, a verszene érzékelteti a költemény hangulatot, benyomást (impressziót) rögzít központi képe az ősz-hegedű megszemélyesítés a dal beszédhelyzete hagyományosan egynemű érzelemkifejezést tesz lehetővé => ezt az egyneműséget a hangzás összetettebbé alakítja. a befogadó egyszerre érzékelheti a chansonban a természet és az ember sorspárhuzamát („mint holt avart”) és ellentétét („hullni már / eresszél”), továbbá az ősz haláltáncot idéző elhívását, a lírai én múlt iránti sóvárgását, haláltól való félelmét, de halálvágyát, csöndes beletörődését is.
A költemény szimbolista vonásai: egy érzést, lelki tartalmat többértelmű képpel fejez ki Impresszionista vonás: a vers hangulata, a nyelvi elemek fokozott zeneisége A nyelvi megformáltság feloldja az elmúlás rettenetét és az ifjúság iránti nosztalgia érzését („s elém a sok / tűnt kéj kél”)
Poétikai hatás: a dal egyszerű ritmusa, a mély magánhangzók monotóniája, a mássalhangzók összecsengése
Költészettan programadó vers a nyelv gondolatközlő, értelemtükröző szerepével a hangzás, a zeneiség eszményét állítja szembe - az ars poeticák beszédhelyzetét követi, megszólalót és megszólítottat alkot meg (konstruál) - a megszólított az új költészeteszményt képviselő csoport, amelybe maga a beszélő is beletartozik („Zenét minékünk”, „Ha szókat írsz”, „legyen dalom”) - a vers beszélője eszerint egy poétikai irányzat képviselője, aki egyrészt elutasít egy bizonyos fajta költészeti hagyományt, másrészt felállít egy új, követendő líraeszményt - az elutasított hagyomány a nyelvi megalkotottságban a szavak fogalmi jelentését, a vers logikai-retorikai építkezését, a csattanót, a tiszta rímet helyezi előtérbe. ehhez a hagyományhoz a beszélő ironikusan viszonyul, amit a jelzők, megszemélyesítések, metaforák jeleznek („Csattanó gaz úr”, „ötletet, e durva hagymát”, „a Rím silány kolomp”) - a vállalt költői program a nyelvileg kifejezhetetlen tartalmakat, a pillanatról pillanatra változó érzékleteket, hangulatokat, sejtelmeket állítja előtérbe - nyomatékosítja az ezt kifejezni képes szinesztéziáknak, illetve a hangzásnak a poetikáját - a változékonyság követelménye a versben a zenéhez, illetve a térbeliség képzetéhez kapcsolódik, amit különféle mozgásképletek hangsúlyoznak („cikázik szerteszét” vagy meg nem álló /lélek, mindig új vágyba szálló”) - a zeneiség kapcsolódik a romantikus hagyományokhoz, miközben a végső következtetéseket levonva tovább is gondolja azt a vers nyelvi megformálásában a legmesszebbmenőkig ki kell aknázni a hangalak, a hangzás, a hangszimbolika lehetőségeit, hogy a költő szimbolikus jelentéseket hozhasson létre. - Verlaine szerint ez a kifejezésmód természetes, míg a gondolatközlő, retorikus felépítésű lírai beszédmód természetellenes, művi. versben irodalom és dal szembeállítása, DE: a Költészettan nem az irodalom ellen lázad, hanem egy irodalmi hagyománnyal szemben fogalmazza meg egy újfajta irodalmiság eszményét -
Jean-Nicolas-Arthur Rimbaud (1854–1891) 1854-ben született az észak-franciaországi Charleville-ben, anyja egyedül nevelte 15 évesen már virtuóz latin verselő 1870. majd 1871. Párizsba költözött, megkezdődött 20 évig tartó legendás csavargásának korszaka 1871. megismerkedett Verlaine-nel 1872-től fokozatosan eltávolodott a kötött formában írt versektől és prózakölteményeket kezdett el írni Egy évad a pokolban (1873) c. kötete Bekalandozta Európát, kereskedelemmel foglalkozott 1891. térddaganat miatt hazatért, lábát amputálták, novemberben meghalt verseinek egy része halála évében jelent meg Ereklyetartó címmel
Költészete: -
-
alaptémái: szabadság, természethez való viszony, a művészi alkotás problémája, a boldogság és a szerelem 1871. fordulat pályájában: Látnok-versek => költői szemléletváltás: a költői látomás teljes felszabadítása, a különböző érzéki benyomások összekeverésével a világ mélyebb összefüggéseinek a feltárása a kötött formájú vers lehetőségeit kimerítette => formaváltással kísérletezik => prózaversek (Egy évad a pokolban, Villanások) az alkotások szövege elvontabbá válik, a konkrét vonatkozások megszűnnek, fokozódik a látomások töredezettsége, az egymásnak ellentmondó kijelentések pedig viszonylagossá teszik a jelentéslehetőségeket
A magánhangzók szonettje -
-
a szabad képzettársítás poétikájának egyik legismertebb megvalósulása a versben különböző érzékterületek kapcsolódnak össze a magánhangzókhoz (hangzás) egy-egy önkényesen társított szín (látás) kapcsolódik, melyek további szabad asszociációkat, különböző képeket hívnak elő a két négysoros szakaszban a képek ellenpontozzák egymást => rút, visszataszító képzetek a tisztaság és a szépség képzetét felkeltőkkel váltakoznak az ellentétek a háromsoros strófákban is jellemzőek (nyugodt – gyűrűző, ránc – bélés homlok, harsonák – csönd)=> a tercinák szinesztéziás képei a tenger nyugalmától az apokalipszist követő kozmikus csöndig ívelnek a képzettársítások szabadok, nem közelíthetőek meg semmilyen logikával az asszociatív képek halmazát ugyanakkor a versforma rendje ellenpontozza: zárt szonettforma, ábécérend, alfa-omega => kezdet –vég, bibliai jelkép
-
a vers egyszerre kelti az ötletszerűség, a megfejthetetlenség, a harmónia és a jól elrendezettség érzetét
Különféle értelmezések: 1. 2. 3. 4.
Baudelaire Kapcsolatok című versében kifejtett összefüggések továbbgondolása Gyermekeknek szóló ábécéskönyv illusztrációi nyomán született meg a költemény Az ember és a világ átfogó, szimbolikus értelmezése Lator László a mű megalkotottságára irányítja a figyelmet
A részeg hajó -
Az önazonosság problémája a személyes én meghatározottságának elbizonytalanodása a modern költészet egyik alapkérdése az ember osztottnak tapasztalta a személyiséget a személyiség változó, önmaga számára is megismerhetetlen=> Rimbaud: „Én – az mindig valaki más” Ugyanakkor a költői felfogásban a személyiség is csak eszköz arra, hogy a világ lényegi jelenségei feltáruljanak a szimbolista líra egyik meghatározó témája a személyiség ismeretlen tartalmainak, a lélek titokzatos tereinek és mélységeinek feltárása. Ennek az önmegértésnek azonban többé nem a logika szabályai szerint működő nyelv a poétikai eszköze, hanem az asszociatív, látomásos képalkotás => látnokköltő => nem azonos a romantikus vátesszel, nem rendelkezik küldetéstudattal, és megszólalása sem közösségi érdekeltségű. Beszédmódja a magánbeszéd, monológ
Utazás mint megismerés -
-
az utazás a beavatódás, az ismeretlen megtapasztalásának allegóriája Korábban: tengeren hánykolódó hajó toposza hagyományos sorsjelkép a versben az elszabadult hajó megszemélyesítése és beszéde a lírai én utazásának allegóriája. Kiterjed megismerési aktusaira, tapasztalatszerzéseire, önismeretére, megértésére, önmegértésére a versbeli utazás ugyanakkor egyszerre zajlik külső (életút, kalandok) és belső (látomás, megismerés, megértés), fizikai és lelki-tudati tereken Számos kulturális és mitológiai utalás (mintha antik tragédia dalolna, Pokol, szörnykígyókat) költői alkotásmódra vagy költőszerepre vonatkozó ironikus és önreflexív alakzatok (pl. „zsákmányul téptem onnan, finom poéta-étkül / ízes nap-cafatot s nyálkás, nyulós
azúrt!”) Az irónia annak is szólhat, hogy az ismeretlennek a felfedezése vagy a megnevezhetetlennek a megragadása sem teszi lehetővé a költőnek a hagyománytól való teljes elszakadást és egy teljesen új költői nyelv megalkotását.
Szerkezet: 25 versszak => 3 nagyobb egység I. 1 – 5. versszak: a megszemélyesített kereskedőhajó a vontatóktól és a vontatókötelektől való megszabadulását, valamint a folyótól a tengerig tartó útját beszéli el. A kötöttségektől és a hétköznapi szereptől való megszabadulás együtt jár a korlátlan szabadság részegítő élményének megtapasztalásával. Szinesztéziás képek a szabadság és a megtisztulás képzete II. 6 – 17. versszak: a megtisztulást a „roppant tengerek költészetébe” való beavatódás motívumaival építi tovább. A vers alanya az ismeretlenbe, a hétköznapi tapasztalatokhoz nem mérhető gyönyörökbe és szenvedésekbe merül alá. Látomásos, szinesztéziákat halmozó képek az álom és a képzelet működési elvei szerint építkeznek. Laza képzettársítások + a megismerésre vonatkozó igék kapcsolják őket össze fokozódik az igék dinamizmusa, megjelennek a hajó pusztulását előrevetítő első motívumok „Mutatnék” ige feltételes módja => elbizonytalanodás <= a kalandokból való kiábrándulás +a vers alanyának újabb önértelmezései („tört testemen”, „részeg roncsom”) III. 18 – 25. versszak: összegzi az utazás tapasztalatait, hangneme elégikus, mérlege kettős (az utazás alanya egyaránt megtapasztalta a Pokol és a menny közelségét => a szenvedések és csodák tapasztalata szükségszerűen vezet az én kiábrándulásának, pusztulásának irányába felkelti a beszélőben a biztos rév iránti nosztalgiáját+ halálvágyát. Ez utóbbit megerősíti, hogy sem a gyermekkor idilljébe, sem a hétköznapi életbe nincs többé visszatérés. -
