Anyák napja Kilitiben Májusfa állítás a Kiliti iskolában Búcsú Csentei doktor bácsitól Csillagász szakkör
II. Évfolyam, III. szám, 2011. Július
Kiliti Évszakok
Impresszum
Kiliti Évszakok
megjelenik évente 4 alkalommal
TARTALOM 2. Tartalom 3. A II. Balatonkiliti hagyományőrző Húsvét hétfő 4. Húsvét várás - Gróf Antal
6. Életképek a kiliti reformátusok életéből - Húsvét előtt - Bozsoki-Sólyom János
8. Anyák napja Kilitiben - Takács Attila
Design, szerkesztés, nyomtatás: Szigony Design and Computer Kft.
9. Májusfaállítás és a táncos napok- a 30-as, 40-es években - Gróf Antal
11. Májusfa állítás a Kiliti iskola udvarán - Takács Attila
12. Babakiállítás a kiliti sportcsarnokban Munkatársak: Dudás Ádám Dr. Dudás Károly Herczegné Csomai Lívia Hirdetés: Dudás Ádám Tel.: 30/990-7815
[email protected] A magazin elsősorban elektronikus formában jelenik meg, a www.kilitiek.hu weboldalon. A tartalom módosítása nélkül szabadon nyomtatható, vagy felhasználható.
- Dudás Ádám
13. Búcsú Csentei doktor bácsitól - Dudás Károly
14. Csentei doktor úr és a kis unokám - Dudás Károly
15. Kilitiek tollából 24. Kiliti tevékeny és alkotó emberek
26.
9.
A lapunkban megjelent kép- és szöveganyagok bármilyen formában és médiában csak a Szigony Design and Computer Kft., vagy a jogtulajdonos írásos engedélyével hozhatók nyilvánosságra. www.szigony-design.hu
2.
14.
A II. Balatonkiliti hagyományőrző Húsvét hétfő Eltelt egy év a Kilitiért Egyesület tavalyi nagy sikerű húsvét hétfői rendezvénye óta, amelynek a Balatonkiliti Általános Iskola Tornacsarnoka adott ismét helyet. A műsort a szervezők a korábbi tervek figyelembevételével készítették, csak néhány vonatkozásában változtattak a menetén. Egy lényeges változás: idén ragyogott a nap. A látogatók száma meghaladta az egy évvel ezelőttit, és ami nagy örömöt jelentett az Egyesület tagjai számára, hogy szinte minden generáció képviseltette magát. Teljesült a kívánság: városrészünk fiataljai mind nagyobb számban kapcsolódnak be a hagyományőrző programokba vagy vesznek részt azokon. Jó érzéssel töltötte el a szervezőket, vendégeket egyaránt, hogy a város első embere – Siófok Város Polgármestere – mondott ismét ünnepi beszédet. Újdonság volt, hogy idén Gárdonyi Máté plébános úr, megható szavait követően megáldotta az asztalra helyezett ételt. A műsorszámok felkészítői és végrehajtói mindent megtettek, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Az első műsorszámot a Kiliti Pillangó Óvoda csöppségei adták elő, ami felért egy kisebb fajta színi előadással. A jelenetet az Asztalos
utcai óvoda pedagógusai – Keller Lajosné Éva néni és Juhász Eszter - tanították be a kicsikkel, akik igazán nagyszerűen szerepeltek. A Balatonkiliti Iskolát az újjáalakult bábcsoport képviselte, Szavári Ági néni irányításával. Ági néni nevéhez fűződik az a híres bábcsoport, amely sok-sok éven át, hozott dicsőséget iskolánknak és városrészünknek. Ismét nagy siker volt a - Fátyol Ferenc által irányított - tánccsoport – erre az alkalomra – koreografált bemutatója, akik úgy táncolták végig műsorukat, hogy közben egyfolytában a közelmúltban elhunyt társukra, egyesületünk tagjára, barátunkra – Csiki Sanyira - gondoltak. Sanyi nagyon hiányzik az egyesületből, és nagyon hiányzik a tánccsoportból. Mindannyian gyászoljuk. Osztatlan sikert aratott a gyerekek körében az udvaron a fűben elrejtett tojások keresése, valamint a kézműves sarok és – Szabó Nándor segítségével létrehozott - kisállat simogató. A nagysikerű műsort a táncegyüttes által vezetett táncház zárta. Találkozunk egy év múlva Húsvét hétfőn! Kilitiért Egyesület
3.
Gróf Antal (Szávocskin):
Húsvét várás Még tizenkettőt kell aludni, és itt lesz a Húsvét napja. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy a húsvéti ünnep kétezer éve Jézus kálváriájának, keresztre feszítésének és feltámadásának emlékét tartja meg a keresztények világában. Országonként, vagy azon belül is különböző népszokások alakultak ki e nagy ünnep megtartására. Úgy tapasztaltam, hogy Magyarországon ez a sok nemzetiségből összeverbuválódott nép a Húsvét ünnepét tartja a legszebb tavaszi ünnepnek. Ennek az lehet az oka, hogy a borongós, hideg téli napok után ilyenkorra mindig kivirul az idő. A tavaszi napsugár kicsalja a kertben a téli álmukból a virágokat. A jácint ott pompázik szinte minden virágos kertben. Már le lehet vetni a nehéz téli ruhákat. A férfiak, legények szinte megkönnyebbülten mennek a templomba. Elég egy öltöny, még fejfedő sem kell. A kislányok is otthon hagyták a nehéz téli kabátot. Megmutatják, hogy az ősz óta milyen szép nagylány lett az akkor még csupa kézláb leánykából. Egyszóval: ismét itt van a tavasz. Kivirult a természet és reménnyel teli jókedvű emberek várják a Húsvét ünnepét. A Húsvét nem egy napból áll, hanem úgy kezdődik, hogy először is van a nagyhét. Ilyenkor a kis falusi házakat kívülbelül szép fehérre kimeszeli a gazdasszony. Nemcsak kitakarítja, hanem ki is meszeli. Öröm végig menni egy faluban, ahol sorjáznak egymás mellett a szép fehér házak. Az udvarok tiszták. Ez már önmagában is ünnepélyes, felemelő. Azután jön a nagypéntek, Jézus keresztre feszítésének emlékezetére. Ezen a napon egész napos szigorú böjtöt ír elő a katolikus vallás a hívei számára. A böjt abból áll, hogy ezen a napon húst nem szabad enni, és csak egyszer szabad jól lakni. Azután következik a nagyszombat. Ezt a napot is szigorú böjttel kell megtartani. Régebben, még az én ifjú koromban, a húsvéti körmenetet Húsvét vasárnapján tartották meg. A második világháború idején a nehéz időkre való tekintettel a feltámadási körmenetet már szombat este megtartották – és utána már szabad volt enni. Ezek után következett a Húsvét vasárnap. Majdnem minden évben fényes napsütés köszöntött ránk ezen a szép napon. Az első feladat az volt, hogy ünneplő ruhába felöltözve, egy sonkát elvit-
4.
tünk a templomba, ahol a pap a sonkát megáldotta. Amikor a megszentelt sonkával hazaérkeztünk, akkor reggeliztünk meg. Hogy milyen ízletes volt ez a szentelt sonka, azt sokan el sem hiszik. De aki nem hiszi el, az próbálja ki, hogy két napos szigorú böjt után tényleg finomabb-e az a sonka, mint ha minden nap ezt eszi az ember. Az ünnep persze akkor volt teljes, ha az ember elmegy a misére is. A mise után összetalálkoztak a sógorok, komák, jó barátok és meghányták-vetették a világ sorát. Azután mindenki ment haza, hogy családja körében elkölthesse a Húsvét vasárnapi ebédet. Hogy miből állt az ebéd, azt könnyen leírom, mert úgy emlékszem rá, mintha ma lett volna. Az asztalon párolgott egy nagy tál finom tyúkhúsleves. Már az illatától is jól lehetett volna lakni. Azután ott várakozott a tűzhelyen egy másik edényben a rántott csirke. De aki friss pecsenyét akart enni, az a mellette levő tálhoz nyúlt. És amikor mindenki nadrágszíjlazításig ette magát, akkor jött mákos kalács, diós kalács, mákos kifli, diós kifli, amit szegény anyánk már szombaton megsütött. És csak Húsvét hétfőn került sor a kakaós-mazsolás kuglófra. Ilyen volt az egyszerű paraszti nép és a szegényebbek húsvéti ebédje. A sok tennivaló mellett a ház népe már szombaton estig megfestette a húsz-huszonöt különböző színű tojásokat. Vidékenként divat volt a hímes tojásfestés. Nemcsak színes volt a tojás, hanem díszesen ki volt pingálva. A falusi gyerekek már hét-nyolc éves korukban kezdték díszíteni a tojásokat, mire felnőttek, már művészi szinten tudtak hímes tojást festeni. Mert jönnek a locsolók, és nem mindegy, hogy milyen szép tojás lesz a jutalmuk. A locsolók pedig Húsvét hétfőn délelőtt járták a falut és az ismerős kislányokat, nagylányokat meglocsolták. Mondták a régi közismert, vagy újonnan született locsoló vereseket, amiknek mindig az volt a vége, hogy: „szabad-e locsolni?” A locsolók pedig három éves kortól hetven évesig locsolták a kölnit, néha még parfümöt is. Aztán boldogan vitték haza a jutalmul kapott szebbnél szebb tojásokat. Voltak vidékek, ahol a legények nem kölnivel locsoltak, hanem friss kútvízzel. A legények kilesték, hogy hol vannak lánycsoportok, odamentek és kihívták a lányokat az udvarra, ott köszöntötték őket és kezdődött a vödörrel való locsolkodás. A lányok meg visongtak, sikoltoztak és menekültek a feléjük
loccsanó víztömeg elől. Hallottam olyan véleményt, hogy milyen buta szokás ilyesmit csinálni, tönkremehet a szép ruhájuk. Meg mi lesz, ha megbetegszenek, mert még hűvös az idő. De ez egy felesleges aggódás! Mert azok a legények mind tudták, hogy az a cél, hogy visongjanak és futkározzanak a lányok. Hisz ez egy játék! Ezek a legények nem is akarták úgy igazán leönteni a lányokat, csak ijesztgették őket. Mindig olyan ügyesen loccsantották a vödör vizet, hogy a lányok el tudjanak ugrani a víz elől. Nem láttam egyetlen egy esetet sem, hogy egy lány duzzogva elment volna a konyha sarkába, hogy őr ne öntözzék. Minden lány akkor volt boldog, ha sokan meglocsolták. Különösen, ha az meglocsolta, akit ő is nagyon várt. Akit senki sem locsolt meg, annak bizony szomorkás lehetett a hangulata. Ezért nagyon is szívesen fogadták a leányzók ezt a kútvízzel való locsolást. Arra meg különösen büszkék voltak, hogy olyan ügyesek voltak, hogy nem is érte őket jelentősebb víz. Hiszen csak egy-két csepp érte az arcukat, vagy ruhájukat. Tehát a kútvízzel való locsolás élménye sokszorosan nagyobb, értékesebb, mint az a képzelt veszély, hogy hátha valakink kára származik belőle. Fiúk, lányok! Ez szép és jó szokás, tartsátok meg
és folytassátok! Tanítsátok meg rá a gyermekeiteket is, mert nemcsak nyelvében él a nemzet, hanem a szokásaiban is. A hétfő délután meg a fiatal gyerekek szórakozása volt. A 10-12 éves fiúk tojásba ütéssel versenyetek. Akkor még volt fillér is. A pénz abban az időben, amikor az én korosztályom gyermek volt, nagyon értékes volt. Például négy fillér volt egy zsemle és kettő fillér volt egy tojás. A piros tojásba kétfilléressel lehetett ütni. Tehát, ha valaki harmadik ütésre tudta elütni a tojást, akkor négy fillérjébe került a tojás. Ha pedig elsőre sikerült elütni, akkor pedig nyert egy tojást. De nem ez volt a fontos, hanem a versenyzés, hogy ki az ügyesebb? És az ügyesebbnek kijáró tisztelet többet ért, mint egy piros tojás, vagy 2, 4, vagy 6 fillér nyerés. Az ügyességet fejlesztette ez a játék. Az elismerés pedig gyermekkorban is ugyanolyan fontos, mint felnőtt korban. Minden népszokásban, minden játékban meg lehet találni az okot, és fel lehet ismerni a célt, csak oda kell figyelni. Tartsuk tiszteletben elődeink emlékét és őrizzük meg szokásaikat, mert az emlékezés örömet szerez.
5.
Bozsoki-Sólyom János:
Életképek a kiliti reformátusok életéből - Húsvét előtt Húsvéti kézműveskedésre került sor virágvasárnapon - a részvevő hittanosok egy-egy szál virággal, "hozsannázva" vonultak be az istentiszteletre, majd ezt követően a Somogyi József Általános Iskola "alsó épületébe", ahol megkezdődött az évek óta mindig megrendezésre kerülő kézműves ház - a gyülekezet pedagógusainak vezetésével.
A húsvéti kézműves házban készült kézműves termékek közül nem mindent vittek haza kis készítőik; a hagyományos húsvéti kézműves-vásáron - a húsvéti istentiszteletet követően a templomkertben - értékesítették a remekműveket; a befolyt adományokkal a gyülekezetben folyó ifjúsági munkát támogatták a részvevők.
A hagyományos Passió-felolvasására idén is nagycsütörtök alkonyán került sor a református a templomban; a képen a felolvasásában közreműködők - hittanosok és szüleik - láthatók.
6.
Balogh Dávid tiszteletes, a Balatonkiliti Református Egyházközség teológushallgatója a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Gondviselés Háza Idősek Otthonának ünnepi alkalmán hirdette Isten igéjét, a húsvéti feltámadás evangéliumát, valamint az úri szent vacsora jegyeit szolgáltatta ki - Isten kegyelméből - az otthon jelenlévő lakóinak.
7.
Takács Attila:
Anyák napja Kilitiben A magyar ünnepkör számtalan szebbnél szebb ünnepet tartalmaz, ám van egy, ami mindannyiunk számára a legfontosabb: az anyák napja, hiszen édesanyánktól kaptuk az életünket, az anyanyelvünket, ö gondoskodott rólunk, óvott, féltett, tanított, virrasztott, aggódott értünk. Örült sikereinknek, bánkódott és vigasztalt, ha szomorúnak látott, ha szükség volt rá, óvott mindentől, ami szerinte veszélyeztetett. Édesanyáinkat már az ókor óta tisztelet övezi. Anyák napján, május első vasárnapján ünnepeljük őket, az év legszebb napján, melynek kialakulása az antik Görögországból indult, és hosszú, szövevényes utat megtéve 1925-ben eljutott hazánkba. Ekkor a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a keresztény májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-tól már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé. A Somogyi József Általános Iskola Kulcs elnevezésű Ifjúsági Vöröskeresztes csoportjának kezdeményezésére a Balaton-Kiliti KHC Egyesület támogató segítségével, és a hagyományteremtés szándékával 2011. május első vasárnapján szép számú szereplő gárda várta az iskola tornatermében a meghívott anyukákat, nagymamákat és déd mamákat. A népes közönség igen szépen megszervezett és megrendezett kedves és szívhez szóló műsort láthatott. Szintetizátoros köszöntő nyitotta a szeretet műsorát, majd óvodások nyújtottak át szép anyák napi verscsokrot. Utánuk következett az általános iskolások irodalmi műsora, amit furulyások dallama tett még szebbé. A vendégek láthatták a Kiliti Színkör előadásában A Tomi és az ingaóra című előadást, majd novella részletet hallhattak. Az anyák napi műsort az Abba együttes örökzöld slágerének táncos
8.
koreográfiája zárta mindenki tetszésére. A műsor készítői gondoltak arra is, hogy a településen élő Máltai Szeretetszolgálat lakói is szívesen tekintenék meg a kedves műsort, ezért nagyon örültek, hogy az otthon munkatársai lehetővé tették azt, hogy a kiliti gyermekek kedveskedhessenek az otthonban élő nagymamáknak. A szervezők ezúton köszönik minden kedves és aktív segítőnek a segítőkész munkáját, mely lehetővé tette, hogy nem szokványos, ám annál ünnepibb külsőségek közepette, méltó módon ünnepeljük meg lakóhelyünkön nagyobb közösségben az anyák napját. A szervező munkát és a gyerekek felkészítését Balogh Gáborné,Gorjanácz Lászlóné, Nagyné Balassa Ildikó, Takácsné Orosz Marianna végezte. Az iskola diákjai Bajzikné Szatóri Ágnes vezetésével ajándékokat készítettek, amit a műsor zárásaként adtak át a vendégeknek. Köszönjük Csizmazia Gábornak, hogy szakszerűen gondoskodott a műsor hangosításáról, ezzel is hozzájárulva műsorunk sikeréhez. Köszönjük a Balaton-Kiliti KHC Egyesület tagjainak, hogy a tornatermet feldíszítették, és hogy gondoskodtak arról, hogy minden anyuka, nagymama és dédmama kapjon a szeretet virágából egy szálat, amit Sikentáncz Zoltán és Nagy Mátyás szedett frissen a műsor előtt.
Gróf Antal (Szávocskin):
Májusfaállítás és a táncos napok- a 30-as, 40-es években A falusi kultúra megjelenésében mindig is eltért a városi kultúrától.Anagyvárosokban már évszázadokkal ezelőtt is voltak színházak, ahol megírt játékokat mutattak be. Természetesen az apró falvakban nem lehetett színházat építeni, de nem is volt rá igény. A falusi kultúra, a falusi szórakozás inkább a néphagyományokra épült. Éppen ezért a régi népszokásokat megőrizték és évről - évre ünnepélyesebbé tették. Az ünnepek kialakulása főként a vallási ünnepek megtartása volt, de megünnepeltük a nemzet dicsőséges n a p j a i t vagy gyásznapjait, vagy eseményekhez kötődő napokat, esetleg évszakhoz kötődőket. Így született meg a májusfa állítás vagy a májusfa tánc hagyománya is. Ha a fiatalság a májusfa alatt akar táncolni, akkor előbb májusfát kell állítani. Mikor? – Májusfát április 30-a éjféltől május 1-e hajnalig kell felállítani. Hogyan? – Úgy, hogy azt senki észre ne vegye! Még a házbéliek sem, akinek az udvarán állítják. Ki állítja, és kinek?- Egy olyan legény, aki már jó ideje teszi a szépet a lánynak és most bizonyítja, hogy ő már olyan legény, aki képes májusfát is állítani és ezzel tanúsítja is e komoly szándékát. Most elárulom, hogyan csináltuk mi annak idején, mert mi is voltunk ám legények! 1946 május elseje előtti időszak volt. Valaki felvetette közülünk a májusfaállítást. Igen ám, de senki sem udvarolt senkinek. Híre jött, hogy a felső faluvégiek állítanak májusfát. - Akkor mi is! – Volt a határozott válasz. Tudni illik: mi az alsó faluvégen laktunk. A rivalizálás pedig évek óta, vagy talán időtlen idők óta folyt a falu két végén lakó legények között. Már csak egy kérdés maradt: kinek állítsunk május-
fát? Több lány neve is felmerült. Valami miatt egyiket sem fogadta el a baráti társaság feltétel nélkül. Egyszer csak valaki azt mondta, hogy állítsunk a Szincsák Mancinak. Vagy meglepődtünk, vagy nem, de percek alatt eldőlt, hogy odaállítjuk a fát. A részleteket megbeszéltük. Tatai bácsit megkerestük azzal, hogy huszonkilen cedikén szeretnénk elhozni az erdőről a fát. -Jöhettek, kaptok egy szép fát. A megbeszélt napon elment hat legény kerékpárral az erdőbe. Kaptak egy nagyon szép magas sudaras fenyőfát. Kivágták és a hat kerékpáron hazahozták az erdőből, ami legalább négy kilométer messze volt, de így kellett haza hozni, hogy senki se lássa, mert különben elveszíti a titok a varázsát. Tehát este későn, tíz - tizenegy óra tájban. A fa egy napot pihent Reziék kertjében, és másnap jött az „állítás” ideje. Igen ám, de Szincsákéknak harapós a kutyájuk. -Hogyan tudnánk bemenni az udvarba a kutyától, úgy hogy ne vegyenek észre? Na, akkor most jövök én. Megkérdeztem: -Kinek van hosszú tavaszi kabátja? A Gubicza Karcsinak, Szili Pistának és nekem volt. Nos, hát mondom: -Mi hárman kigomboljuk a felöltőnket, csendben, óvatosan bemegyünk az udvarba, és ha jön a kutya, nem csinálunk mást, csak két kézzel széttárjuk a kabátunkat, majd összehúzzuk és leguggolunk, aztán felállunk, majd megismételjük a kabátnyitást. Így is történt. A kutya vadul rohant felénk. Én egy kicsit előrébb voltam a két barátomtól, azért, hogy bizonyítsam, hogy nem kell félni a kutyától. Bemutattuk a „kabát cselt”. A kutya megtorpant és a második felvonás után úgy
9.
elfutott, hogy a hírét sem hallottuk egész nap. Ezután csendben kiástuk a gödröt. Olyant, mint a villanyoszlop állításhoz is kell, és beleállítottuk a 23 méteres fát. Persze előtte fellobogóztuk, majd egy teli sörösüveget rákötöztünk. Nem volt ám könnyű munka! Létrákat és rudazó kötelet kellett használni, hogy baj nélkül, és jól sikerüljön a májusfaállítás. Másnap reggel már messziről is lehetett látni, hogy Szincsákék udvarában áll a legmagasabb és legszebb májusfa. Igaz, a kutya hiányzott az udvarból. Két nap múlva előjött valahonnan. Biztosan az éhség előcsalta. Ezután egy hónapon keresztül vidáman táncolhattak a környéken lakó fiatalok. Hogy mi volt ebben az igazi kultúra? Sokan azt gondolják, hogy a szórakozás lehetőség a fiatalság részére. Szerintem, pedig ez csak a felszín. Az igazi kultúra az, hogy ez a hét fiatal megmutatta, hogy ők már nem csak legények, hanem érett férfiak, akik képesek egy szóra, egy ilyen feladat végrehajtására másokért, és mindeni örült a közös sikernek. Így élt tovább a falusi kultúra Kilitin, generációról - generációra.
Gondán József és felesége, Ozsváth Eszter
10.
Takács Attila:
Májusfa állítás a Kiliti iskola udvarán
Néhány, a régi hagyományokat tisztelő férfi és fiú úgy döntött, hogy városrészünkben, Kilitiben egy olyan régi és szép szokást elevenít fel, mely már a XV. századtól írásos forrásokban is megjelent, de eredete még ennél is jóval régebbi. Idén április utolsó napja a ballagás, május 1. a majális, az anyák napja mellett a hónaphoz köthető jeles népszokás a májusfaállítás, és a májuskosár eljuttatása a kiválasztott hölgy számára. A májusfa állítása fiatalság örömünnepe volt a régebbi időkben. A májusfa a természet megújulásának a szimbóluma volt, és a legények virtuskodásoktól sem mentes udvarlási szándékának az ékes bizonyítéka. Teljesen eltérő szokások alakultak ki hazánk különböző tájegységein, ám egy dolog közös maradt: a fiúk ezzel akartak örömet szerezni, kedveskedni a szívükhöz közel álló lányok számára. A sudár, legallyazott májusfát általában éjszaka vágták ki, és hajnalban vitték „rendeltetési” helyére. A májusfát színes szalagokkal, pántlikákkal, virágokkal, zsebkendőkkel, hímes tojásokkal és teli borosüveggel díszítették. A fa kivágását és szállítását nagy titok övezte. A fa elszállításához a legénybandák összehangolt munkájára volt szükség, hiszen nem volt egyszerű feladat az olykor 10 métert is meghaladó májusfa szállítása, díszítése és a megfelelő helyen való felállítása. A bandatagok bizalmas együttműködése nagyon fontos volt, hiszen a hajnali napsugár által
megvilágított, tarka díszektől pompázó májusfa elhelyezése, nagysága, díszítettsége számos helyen szokásos magyarázatra adott okot: ebből tudhatták meg a települések mindig mindenre kíváncsi öregedő asszonyai azt, hogy ki és kinek udvarol, kinek állították a legnagyobb és legszebb májusfát, és hogy kiét csúfították el reggelre a riválisok. Nos, ezen hagyományok alapján a Balaton-Kiliti KHC Egyesület legény és férfi tagjai egy megfelelő méretű és díszített májusfát állítottak május 1-jének reggelére a Kilitiben élő lányok örömére, meglepetésére és tiszteletére, az általános iskola udvarában. Egyben remélik azt is, hogy májusfájuk tetszik nem csupán a lányoknak, hanem a lányos anyáknak és minden nőnek, asszonynak, aki itt él, és tudja, hogy ősei hagyományának tisztelete jelen generációnk fontos feladata, hiszen a múlt ismerete, tisztelete nélkül nem lehet sem jelent, sem jövőt építeni. A Balaton-Kiliti KHC Egyesület vezetősége ezúton köszöni Vaskó Csák Erika igazgatónőnek, hogy engedélyezte a májusfa felállítását, valamint az egyesület férfi tagjainak azt, hogy egy régi, szép népszokást ismét sikerült feleleveníteni lakóhelyünkön.
11.
Dudás Ádám:
Babakiállítás a kiliti sportcsarnokban Idén május 27-29 között került sor a Balatonkiliti Általános Iskola sportcsarnokában a Máyerné Páhok Katalin tanítónő által szervezett nagy sikerű Baba-makett- és játékkiállításra. Helyi kiállítók mellett az ország különböző részeiből érkező mesterek mutatták be szebbnél szebb alkotásaikat. A terem, a kiállított babákkal, makettekkel, és különféle játékokkal mesélt a múltról, a jelenről és jövőről. Ízléses elhelyezésben pompáztak a mai nagyapák,
nagyanyák egyszerű – de praktikus – játékai, - és baba…baba… mindenütt. Lenyűgözőek Máyerné Páhok Katalin – a kisgyerekekre megszólalásig emlékeztető, festett babái. A bemutatónak egyetlen szomorú vonatkozása van csupán, amelyet egy gyönyörű kislány, Szabó Hanna állapított meg: kár, hogy nincs mindennap babakiállítás! Beszéljenek magukért a kiállítás képei!
És ami a kiállításról sajnos kimaradt. Ízelítő Fehér Istvánné Bakos Kati munkáiból:
12.
Dudás Károly:
Búcsú Csentei doktor bácsitól Nyugdíjba vonulása alkalmából Kint ragyog a nap, a doktor rendel, Enyhén fújdogál a „Medárdi” szél. A telefon csörren, összerezzen, És egy hang a kagylóból beszél.
Doktor bácsi, most nem kell a táska, Jöjjön, és ma ünnepeljen velünk. Hagyja a munkát egy kicsit másra, Hisz éjjel-nappal csak szolgált nekünk.
Doktor úr jöjjön, azonnal…kérem, Elesett az egyik kisgyermekünk. Megcsúszott a keze a kötélen, Segítsen most is, mint mindig nekünk.
Ezt a műsort Önnek készítettük, Kicsi szívünket helyeztük bele. Gyakoroltunk, termet díszítettünk, Hogy örömet szerezhessünk vele.
Fogja a táskát, és máris indul, Sietve megy, már szinte fut...szalad. A gyermekekért mindig nagyon izgul, Időben érni! - az idő halad.
Nézem a doktor meglepett arcát, Csillogó könnytől fátyolos szemét. Ki életen át vívta a harcát, A sok-sok hálás, drága gyermekért.
Nyitva az ajtó, megáll a doktor, Körbenéz, és kérdi: hol a beteg? Eláll a szó, ordít a csend akkor, A csarnoktól kap rá feleletet. A terem mélyén, száz, meg száz gyerek, Felállva tapsol, amikor belép. Torok elszorul, a szív megremeg, Tapsvihar a Kiliti évekért.
13.
Dudás Károly:
Csentei doktor úr és a kis unokám Fáradtan nyitja két szemét, Aprócska teste csupa láz. Szótlanul nyújtja kis kezét, Homloka égető parázs. Kicsim, rögtön itt a doktor, Kocsija épp most fékezett. Hát látod, rohant, mint akkor, Mikor apádhoz érkezett. Jött a tomboló viharban, Akkor is, ha dörgött az ég, Jött a vad hózivatarban, Akkor is, ha tépett a szél.
Gyermekorvosi rendelő
14.
Gyalog jött, ha nagy volt a sár, Lámpával, ha sötétedett. Jött, ha forrón tombolt a nyár, S, akkor is, ha deresedett. A vállát nyomják az évek, Megfáradtan visszavonul. Rendelő…Kiliti képek, A szív, s torok összeszorul. Köszönjük, hogy itt volt velünk, És őrangyalunk lehetett. Sok jót, szépet adott nekünk, Gyógyított, óvott, szeretett.
Kilitiek tollából
15.
Dudás Károly:
Krémes a katonafiúnak
A hatvanas évek valamelyik Húsvétja előtti napokban történt. Kiliti egyik üzletébe betért egy öreg néni. Hosszasan válogatott az egyik gondolán. Levett a polcról egy tasak sütőport és ugyanennyi vaníliás cukrot, majd kis tanakodás után, mindegyiket visszarakta a helyére. Köténye zsebéből kivett egy összecsomózott zsebkendőt, kibontotta, és a benne lévő néhány forintot és fillért számolgatni kezdte. Egyik remegő kezéből „megolvasva” rakta át a másikba az alumínium pénzdarabokat. Fejét csóválta, de úgy, hogy szinte azt maga sem vette észre, csak mozdult a fejkendő, az alatta lévő ősz hajjal és a ráncos, falusi arccal, hol balra, hol jobbra. Elrakta a zsebkendőt, a benne lévő vagyonkájával, körülnézett és a sütőport, amilyen gyorsan csak tudta, fájós kezével, becsúsztatta köténye zsebébe. - Lesz, ami lesz, szégyen ide, szégyen oda, a gyerek haza jön a Katonaságtól Húsvétra, mit szól szegénykém, ha nem lesz sütemény az asztalon. De hát a pénz erre a zacskóra már nem elegendő. A villanyszámlát is fel kellett adni, a papa temetése is sokba került. Van otthon egy kis porcukrom, az helyettesítheti a vaníliáscukrot, de a sütőport semmi sem pótolja. Ha már itthon lesz a gyerek, és keres, kifizetem a boltosnak azt a néhány fillért. Ha itt lenne az öreg boltos, adna hitelben is, de ezt az eladó fiút nem ismerem. Amint, ezen gondolkodott, már a pénztárnál is volt. - Tetszett valamit venni? - kérdezte a boltos segéd, aki ma, az öreg boltos távollétében, egyedül látta el a teendőket. - Nem, semmit sem vettem, mondta a néni, de riadt arca, és a szeme elárulta, hogy valami nincs rend-
16.
jén. Forgott vele a világ. Ilyet még ’52-ben, a legnagyobb nyomor idején sem tett. De a gyereknek süteményt kellene sütni. Krémest, azt nagyon szereti. Olyan jó gyerek, nem iszik, nem dohányzik, és most az apja halála miatt is nagyon el van keseredve. De hát nincs pénz, nincs, aki megkeresse. - Tegye ki a zsebéből, amit elrejtett! - förmedt rá a boltos segéd, aki most az egyszer nagyon igyekezett betölteni hivatását. Ezt a mondatot a néni nem értette, mert éppen ekkor érkezett a bolt elé egy dongó motoros bicikli, amelynek erősen ciripelő hangja elnyomta a diadalittas „kereskedő segéd” hangját. Az asszony a motor hangjára kinézett a bolt ablakán és majd hogy nem, elállt a szívverése, amint meglátta, hogy ki érkezett az üzlethez. - Édes Istenem, most segíts! – kívánkozott ki a felkiáltás az öregasszonyból, de a torkán csak suttogó hangok jöttek ki. Most segíts Istenem! - A boltba ekkorra már belépett a dongó motor utasa, tekintélyt parancsoló megjelenésével, a falu református lelkésze: dr. Nagy István tiszteletes úr, aki akaratlanul is tanúja lett ennek a szívszorító beszélgetésnek. Ha valaki, akkor ő kétszeresen is elítélte a tolvajokat. - Tolvaj ez a szegény öregasszony? Tolvaj, mert lopott. De inkább áldozat, mert kénytelen volt ezt a bűnt „megcselekedni”. Itt maradt egyedül, a férje meghalt, a fiát pedig behívták katonának. Talán ilyen gondolatai lehettek a tiszteletes úrnak, amikor odafordult a fiatal boltos jelölthöz: - Mennyibe kerül ez a zacskó sütőpor? – kérdezte. A boltos fiú megmondta az árát, ami fél kiló kenyér értékénél is kevesebb volt. - Tessék, itt van a pénz, és még egy liter tejet és
vaníliás cukrot is kérek, a krémeshez az is kell. Tudja fiatalember – folytatta a tiszteletes úr, - bizonyára olvasta Victor Hugo Nyomorultak című nagyszerű regényét. Ha eddig még nem került a kezébe, minél előbb pótolja. A pult belső oldalán álló fiatalember egyre zavartabb lett, egyre jobban megértette, hogy itt többről van szó, mint egy bolti tolvaj tetten éréséről. Itt az anyai szeretet és a szegénység hatalmas csatája zajlik. És még valami, ami egyre világosodott benne, még valami, amit mi emberek nem, vagy csak nagyon nehezen értünk meg. Azt a megfoghatatlant, ami mindig felettünk van térben és lélekben. Ezt értette a tiszteletes úr, és értette ez a hívő öregasszony, akit most nehéz körülményei megbotlásra kényszerítettek. Rozi néni nagy lelki terhével elindult haza. Vitte a sütéshez szükséges kellékeket. Hazaérve azonnal nekilátott a tészta készítésének, ami hamarosan a sütőbe került, aztán, amikor az kisült, alig várta, hogy kihűljön, már öntötte is rá
a finom krémet, amelyet mindig édesanyja régi receptje szerint főzött. A krémes illata betöltötte a konyhát, aztán a spájzot, ahová került, egészen a katona fiú hazaérkezéséig. A „gyerek” rohant édesanyjához. A következő fél nap meséléssel telt, közben az ebéd fő fogása, a krémes is az asztalra került. - Édesanyám, mindig nagyon finom krémest szokott sütni, de ez mindegyiken túltesz, ennek mennyei íze van. - Igen kisfiam, ennek tényleg mennyei íze van, – felelt az édesanya, akinek lelkében – legalábbis egy rövidke időre – elnyomta a szégyenérzetet, az öröm, amelyet a krémessel varázsolt elő katona fiának. Húsvét után a fiú visszament a katonasághoz. Számolta a napokat, várta az őszt, a leszerelését, azt a napot, amikor végleg hazatérhet falujába, édesanyjához. Ólomszárnyakon érkezett el a várvavárt pillanat: levethette a bakaruhát, végleg hazaérkezett.
17.
Viola-Gondán Erzsébet Zsuzsanna:
Volt egyszer egy „Társulat” Kilitin Napjainkban az egyik kereskedelmi TV népszerű műsorának köszönhetően ismételten valami hasonlót jelent ez a szó – társulat – mint hajdanában. Színházhoz értő ember számára volt csak egyértelmű a jelentése. Nem is olyan rég, ha azt hallottam: „Szép kis színtársulat!” – ennek a mondatnak nem volt semmi pozitív jelentése, tartalma számomra. Mit is jelent a szó? Az Értelmező Kéziszótár szerint: társulat=társaság, szórakozás végett találkozott személyek közössége, együttlévő, összetartozó személyek csoportja. – Ha színjátszó tevékenységet végző emberek csoportja, akkor: színtársulat. Mi köze lehet egy társulatnak, vagy színjátszásnak Kilitihez? – Kilitinek a háborút követően volt egy igazi „Társulata” az ’50-es években. Olyan emberek töltötték együtt hasznosan a szabadidőt, főleg a téli időszakban, akik nem hírnévért, sok pénzért tették ezt. Jól érezték ezen tevékenység közben magukat. Mások szórakoztatására is nagyon jó volt. Akkoriban még nem a televíziózás volt a szombati, vasárnapi program. Az akkori színjátszó kör tagjai közül sajnos már kevesen élnek. Korombeliek közül kevés olyat ismerek, akik szeretik az operett műfaját. Hogy én mégis miért kedvelem? – Apai nagyapám is tagja volt ennek a fent említett társulatnak. 1-2 éves koromban, ha a térdére ültetett, sokat énekelt és verselt nekem. Így fordulhatott elő, hogy a „Szép város Kolozsvár/Kaposvár…”, vagy a Kukorica Jancsit előbb ismertem, mint a „Bújj, bújj zöldágat”. Ekkor még nem kerestem az okát, csak sokkal később, nagyapám korai halála után kezdett érdekelni ez a dolog. Ötödik osztályban tanultuk Petőfi János vitéz-ét. A régi íróasztal mélyéből ekkor kotort elő nagyanyám rongyos, megsárgult szerepkönyv-részleteket, fotókat. Így tudtam meg, hogy ezt a darabot nagyapáék is játszották régen. Hogy is alakult ez a színjátszó kör? Kik voltak a tagja, ki vezette? – erről nagyanyám segítségével szeretnék mesélni. A háborút megelőző ’30-as években a két egyház egymástól függetlenül a helyi tanítók vezetésével, főleg a farsangi időszakban szerveztek kisebb színi előadásokat. A reformátusoknál Leányegylet, illetve Legényegylet keretében, Pongó tanár úr vezetésével. Nagyanyám és nagyapám nővére is tagjai voltak az egyletnek. Az egyik legsikeresebb darabjuk a „Gyurkovics lányok” című darab volt. A katolikusoknál Szigethi
18.
József kántortanító vezette, szervezte a színi előadásokat. Az ’50-es években ezeknek a hajdani előadásoknak emlékére alapozhatott az akkori szervező. Ki is volt ő? Marik Lajosnak hívták, nyimi származású volt, tanácstitkárnak került ide Kilitire. Ő legénykorában a fővárosban tanult, emellett egy színháznál statisztált. Neki volt tapasztalata és némi „gyakorlata” a színjátszás terén. Ő karolta fel a vállalkozó szellemű – énekelni és verselni tudó egyéneket -, akiknek volt egy kis affinitásuk, kedvük a „színházasdihoz”, felnőtt fejjel folytatni fiatalkori kedvenc időtöltésüket. A ruhákat, jelmezeket az ő közreműködésével hozták Pestről egy színházi-kelléktári kölcsönzőből. A díjat midig a havi fellépési díjból, az előadások bevételéből fizette a társulat. A díszleteket maguk készítették a szereplők Marik úr vezetésével. A bútorok, kiegészítők saját valós tárgyaik voltak. A régi Mozi – ma az Asztalos úti óvoda egy része – volt az előadások helyszíne, itt volt kialakítva a nagyszínpad. A darabokhoz szükséges dramaturgiát és a rendezést mindig Marik Lajos végezte, figyelembe véve a szerepelők ötleteit is. A zenés-táncos darabokban a helyi iskola igazgatója és egy tanára is részt vett, ők zenéltek. Sára Ferenc igazgató bácsi hegedült, Bazsai Lajos magyar szakos tanár pedig harmóniumon kísérte az előadásokat. Az első színpadra állított mű Petőfi Sándor János vitézéből készült Kacsóh Pongrác által színpadra állított „János vitéz” zenés darab volt. Az előadásokra vasárnaponként került sor. Szombat délután, az úgynevezett „főpróba” – gyerek előadásként volt megtartva. A főbb szereposztás a következő volt: Kukorica Jancsi, János vitéz – Gondán József Iluska - Marikné Vinocza Ilona Mostoha - Orgonásné Takács Julianna Francia király - Kolozs István Francia királylány - Ivánné Varga Irén / Villányiné Marika néni Bagó - Hencz János Éjjeli őr - Hencz Lajos A nagy siker után a környékbeli falvakban is szerepelhettek. Ságváron, Nyimben, Kőröshegyen, Kapolyon a laktanyában is vendégszerepeltek, előzetes megbeszélés után szívesen fogadták a „Társulatot”. A gépállomás és a Tsz traktoraival és teherautóival oldották meg a vidéki fellépéseket.
Hencz Ferenc és Zarándok János voltak több ízben a sofőrök. Egy-egy darabot 3-4 hétig próbáltak az esti órákban kétnaponként, mire színpadra került. Az előadásra mindig januárban került sor. A farsangi időszakban, februárban és márciusban voltak a vidéki bemutatók, szereplések. Minden télen egy darabot tanult be, játszott a „Társulat”. A második darab a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” volt. A harmadik Kálmán Imre egyik legnépszerűbb operettje, a „Marica grófnő” volt. Ez volt nagyapám egyik kedvence. Ezzel a darabbal csak itt szerepelte, legalább 8-szor játszották nagy sikerrel. A főbb szerepeket játszották: Gazdatiszt - Gondán József Marica - Marikné Vinocza Ilona Zsupán gróf - Hencz János Gazdatiszt húga - Orgonás Ibolya Továbbá: Varga Ilona, Madarász Imre, Kolozs István, Villányiné Marika néni és a mellékszereplők. A negyedik és egyben az utolsó nagysikerű darab a „Szibil” volt, Jakobi Viktor zenéjével. Ez igazán közel állt nagyapámhoz, mert a valóságban a háború alatt valóban megjárta „muszkaföldet”. Voltak szép és kevésbé szép emlékei a tájról. Az előadás talán a legmagasabb színvonalú volt mindközül. A díszletek, jelmezek eredetiek voltak. Még fényképes emlék is maradt fenn róla. Maga Marik Lajos is vállalt szerepet benne. A legtöbb szereplőt felsorakoztató darab volt, több felvonással. A díszlet nem volt mozdítható, így ezt az előadást csak itt Kilitin nézhették meg az érdeklődők; helybeliek, vagy aki ellátogatott hozzánk, Kilitibe. Szereposztás: Szibil - Marikné Vinocza Ilona Petrov, a katona - Gondán József Nagyherceg - Marik Lajos Szarah hercegnő - Birkás Ibolya Poir impresszárió - Hencz János Továbbá: Hencz Lajos, Nagy István és még sokan mások, közel 25 fő. Az 5-6 év távlatában sajnos – de örömteli is – egyre többeknek állandó munkája, munkahelye lett, egyre nehezebb volt az összegyűlés a próbákra,
felkészülésre. Így sajnos megszűnt a színjátszás. A közigazgatási átszervezések miatt a tanácstitkári állás is megszűnt, Marik úr visszakerült családjával Pestre. ’55 telén feloszlott a „Társulat”. A ’60-as évekig a különböző ifjúsági szervezetek vették át ezt a tevékenységet. A volt társulat tagjai – az ifjabbak – hozzájuk csatlakoztak. Egyik legsikeresebb előadásuk a „Néma levente volt. A színjátszás az általános iskola keretein belül folyt tovább gyerekek között, de ez csak egy-egy osztályt, évfolyamot érintett, és főleg Farsang környékére csoportosultak az előadások. A már említett két pedagógus karolta fel az új Társulatot, mely főleg a ’60as évek elején ért el sikereket. A gyerekeknek, akik közül biztos sokan látták a gyerekelőadások alkalmával szüleiket, elődeiket – nagy élmény volt ugyanazon a színpadon játszani. Ezúton szeretnék elnézést kérni azoktól, akinek neve nem hangzott el, kimaradt. De kevés a megmaradt fotó, és a rajta levőket így közel 60 év távlatából nagyon nehéz beazonosítani. Remélem, sikerült betekintést nyújtani az ’50-es évek „KILITI TÁRSULATÁNAK” munkájába, múltjába, emlékeibe.
19.
Dudás Károly:
Sírnak az angyalkák A balatonkiliti búcsút minden évben –ősidők óta – április 26-án, Szent Kilit napján, a vértanú pápára való megemlékezés jegyében tartják. Kilit /Cletus/ pápa, Szent Péter egyik közeli utóda, a keresztény üldözések során mártírhalált halt. A kiliti búcsú idején gyakran borús az ég, és sokszor esik az eső. Régebben a búcsú volt a gyerekek számára egész évben az egyedüli olyan ünnep, ahol másként játszhattak, mint egyébként a falusi házak udvarán. Felülhettek a körhintára, hajóhintára, válogathattak a mézes-kalács szívek és a játékok között. A búcsú a Karácsony és a Húsvét után a szeretet ünnepe volt falunkban. Erre a jeles napra gyerekkoromban többször is meglátogattak bennünket nagyon kedves Pesti rokonaink, kis unokahúgommal, akit ugyanúgy szerettem, mint édes húgomat. A hatvanas években az egyik „búcsú napján” lázasan készülődtünk a „Nagy utcán” rendezett kirakódó vásárra, amikor csendesen elkezdett esni az eső. Nem zuhogott, csak a szomorkás égboltból lassú ütemben hullottak le az esőcseppek. A tiszttartó közben járhattunk unokahúgommal, és a kölcsön kapott régi módi fanyelű esernyő alá bújtunk. A Község házához értünk, az eső – úgy tűnt, nem akar szűnni. Egy kislány ment előttünk édesanyjával. A Pici lány sírdogált, azt panaszolta, hogy az eső miatt nem próbálhatja ki a körhintát. Édesanyja próbálta vigasztalni, de a sírás és a kesergés folytatódott. Ekkor egy csodálatos dolog történt.Aszemközti irányból megjelent a falu öreg, mindenki által szeretett papja, Huchthausen Lajos esperes úr, aki nem törődve azzal, hogy a reverendája sáros, vagy vizes lesz, lehajolt, karjára vette a kicsi lányt és vigasztalni kezdte. -Miért törött el a mécses, kislányom? A lányka szipogva elmondta bánatát és megkérdezte a jóságos arcú „pap bácsit”: -De miért esik az eső? Mi, az akkor már nagyobbacska gyerekek kíváncsian hallgattuk az Atya ezután következő meséjét, ami már nekünk is szólt. Amikor Esperes úr észrevette kíváncsiságunkat, kissé hangosabban hogy minden szót jól halljunk - el kezdett mesélni: -Tudjátok gyerekek, ezek a cseppek az égből hullanak. Onnan egészen fentről, és lentebbről is, mindenhonnan, ahol angyalkák szállnak. Ezek a cseppek az angyalok könnyei. A kislány sírása előbb halk szipogássá,
20.
majd érdeklődő tekintetté változott. - Miért sírnak az angyalkák, tette fel a kérdést, és látszott rajta, hogy neki – de nekünk, nagyobbaknak is - nagyon fontos megtudni a választ. És Isten kiliti hű szolgája folytatta meséjét: - Nagyon, nagyon régen valahol messze élt egy szent ember, akit úgy hívtak, ahogy most a falunkat is hívják, - Kilit volt a neve. Persze ezt az ő nyelvükön másként írták, ott, azon a tájon akkor latinul beszéltek. Ez a keresztény ember pap volt, püspök, majd pápa lett. Azon a trónon ült, amelyen Szent Péter – első pápánk - is. Kilit pápát rossz emberek megölték, mert a jóságot tanította, akárcsak Jézus urunk. A mi kis falunknak ő lett a védőszentje, a tiszteletére Szent Kilit napján, amely ma április 26-án van, tartjuk a búcsú napját. - És ezt a jó bácsit siratják az angyalkák? kérdezte, tágra nyíló szemekkel a lányka. - Igen, ezt a jó bácsit siratják az angyalkák. A kiliti búcsú napján, bizonyára tapasztaltátok, hogy gyakran hullanak az angyalok könnyei.
A kislány ujjait végighúzta könnyeitől és esőcseppektől vizes arcocskáján, és a letörölt esőcseppeket megkóstolva megállapította: Az angyalkák könnye is ugyanolyan sós, mint az enyém.
Azóta sem tudom, hogy Huchthausen esperes úr arcán mi csillogott jobban, az áprilisi eső formájában, az égből lehulló angyalok könnye, vagy az a néhány könnycsepp, amit ez a kis gyerek csalt a szemébe.
21.
Dudás Károly:
A Kiliti két Tiborcz
Amit most elmesélek, még a múlt század hatvanas éveiben játszódott, abban az időben, amikor Kilitire Katona József drámaírónk méltán irigykedhetett volna. Nekünk, ennek a kis poros falu lakóinak, egyszerre kettő Tiborczunk is volt, a Bánk bánban pedig be kellett érni eggyel. Nekünk jutott az Új sorra, - Tiborcz Dezső bácsi -, aki naphosszat mérte öreg kocsmájában a Balatoni és Kinizsi sört a szomjas vendégeknek, és a másik, doktor Tiborcz István legendás orvosunk, aki gyógyító tudománya mellett szókimondásáról volt híres. Tehát – foglalkozásukat tekintve – mindketten a falu jó közérzetén munkálkodtak. Abban az időben gyakran lehetett hasonló beszélgetéseket hallani a kiliti portákon: - Hová öltözködsz apjuk? - Be kell ugranom a Tiborczhoz, nagyon sajog a fogam, kérek rá valamit. Hát persze, hogy a Csepel, vagy a Toldi bicikli ilyenkor az Új sor felé – Dezső bácsi hangulatjavítójának – vette az irányt. Ódon épület volt, a korábbi Tollár vendéglő, sok eseményt látott. Egyike volt a falu kettő kocsmájának. Az utcáról a söntésbe lépett a vendég, ahol a pulton előre elkészített korsókban ülepedett a hab. Volt ott a tálcán néhány darab söröspohár is, de azt igazából senki sem tudta megmondani, hogy utoljára mikor ittak belőlük sört. A kiliti férfiember a féllitereshez nyúlt, ha szomjazott. A söntésből nyílott a bálterem, amelyben olyan fergeteges táncos mulatságokat rendeztek, hogy a muzsikaszó gyakran még Ságvárig is elhallatszott. A régi időkben e falak között még színdarabokat is játszottak lelkes műkedvelők. A bálterem nappal pedig a rexezők és a kártyások tanyája volt, ahol tízfilléres, vagy forintos alapon folytak a nagy csaták, és a legények, vagy a családapák idejük egy részét itt töltötték. Tehát, amikor az „apjuk” otthon azt mondta az „anyjuknak”, hogy sajog a foga, be kell menni a Tiborchoz, nem füllentett, mert valóban oda igyekezett, csak nem a doktorhoz, hanem a kocsmároshoz. Egyszer azonban az történt, hogy az egyik férfinak valóban rendetlenkedett a foga. Először csak sajgott, aztán szurkálást érzett, végül pedig elkezdett – kis szünetekkel – fájni. Elindult Tiborcz doktor rendelője felé, de amint meglátta az épület falán a vöröskeresztet, egyszeriben meggyó-
22.
gyult. - Hát én már ide be nem megyek, ha egyszer kiállt a fájás a fogamból, Isten őrizz, hogy hozzányúljon az öreg, – gondolta, - és a bicikli elejét máris hazafelé fordította. Kilitin nagyon jó helyekre építették a kocsmákat, akarva-akaratlan a szegény halandó vagy a Villányiék, vagy a Tiborczék vendéglőjébe volt „kénytelen” belebotlani. Igaz ehhez a véletlenhez, azért néha jó pár utcát el kellett térni az eredeti útiránytól. Ez történt szegény, a fogával nyüglődő emberrel is, akinek ugyan megszűnt a fogfájása, de hát valamivel azért fertőtleníteni kellene, ezért betért Tiborcz Dezső kocsmájába. Bátran ment be, mert, a vendéglő falán nem volt vöröskeresztes tábla, és ebben az intézményben az őt fogadó fehérköpenyes – Tiborcz névre hallgató – úr, nem fogóval várja, hanem egészen más dolgokkal. Emberünk, amint betért a söntésbe, máris leadta a rendelést: - Dezső bácsi, fél szilvát kérek, az erősebbikből, mert egy kicsit meg kellene ijeszteni a fogamat. Most voltam a névrokonánál, de a halál vize is kivert, amint a rendelőhöz értem, nem mertem bemenni… most meg újra kezd fájni. -A foggal nem szabad játszani, forduljon inkább a doktor úrhoz, erre a problémára csak ő tud megoldást, a pálinka csak rövid ideig segít a baján, - felelte a vendéglős, és telelöttyintette a féldecis poharat, amit a fogfájós vendég két korttyal eltüntetett a svájcisapka alá. - Borítsa meg még egyszer,- mutatott a pohárra,- és amikor teljesült kívánsága, máris engedte lefelé, a másik után. Egy jó darabig csökkentette is fájdalmát a szesz zsibbasztó hatása, de aztán az első belenyilallást követte a többi, és most jött el az idő, hogy elátkozza magát, amiért nem a másik Tiborczhoz tért be inkább. Belépett a nagyterembe, ráborult az ajtóval szembeni asztalra, arcát tenyerébe temette és néha felnyögött fájdalmában. Nem láthatta, de talán nem is hallhatta, hogy a kocsma előtt fékezett egy autó és a megálló 407-es Moszkvicsból annak vezetője, egyenesen a kocsmároshoz ment, üdvözölték egymást, kicsit elbeszélgettek, majd a jövevény kicserélte üres szódásüvegeit töltöttekre. Máskor is megesett, hogy Tiborcz doktor meglátogatta a névrokonát, ha éppen útba esett a „hivatal”. Már éppen indulni készült, amikor a nagyterembe bepillantva meglátta az asztalra boruló, fájdalomtól
nyöszörgő férfit. Odalépett hozzá és megkérdezte: - Mi történt fiatalember? – a férfi felemelte a fejét és a kíntól elcsukló hangon szakadt ki belőle a panasz: - Doktor úr, nagyon fáj a fogam,- és a fájdalomtól ömlött szeméből a könny. - Na várj csak, mindjárt megvizsgálom, csak előbb behozom a táskámat, - mondta adoki. Térült-fordult, és máris az asztalon volt a táska, - Mutasd azt a fogat! – mondta az orvos. A férfi hátrahajtotta fejét, száját nagyra nyitva hagyta, hogy megkocogtassa a fogát. - Ez fáj? – kérdezte, és a szerencsétlen ember agyán a kérdés és a válasz közötti rövid időben valami olyasmi villant át, hogy – akkor én most hol vagyok, Tiborcz István rendelőjében vagy Tiborcz Dezső vendéglőjében? – Amint ezen gondolkodott, egy nagy reccsenést hallott, és egy fogót látott a szeme előtt, egy irdatlan nagy, gyökerestől kitépett foggal. Kérdezte volna, de nem tudta, mert már az orvos nyomta is a kihúzott fog helyére a gézt, közben további útmutatást adott a gyötrődéstől megszabadított „páciensnek”: -Tíz perc múlva kiköpheted a tampont, aztán Dezső bácsinál bedobhatsz egy felest, majd hazamész és lefekszel egy-két órát, utána kutya bajod lesz, csak egy darabig még fáj a helye. Most ne vegyél be fájdalomcsillapítót, mert a sok szeszre nem szabad. Holnap pedig bejössz a rendelésemre, megnézzük a fogad helyét! Megértetted? - A beteg a szemével jelezte, hogy igen. Nagyon kifárasztotta ez az érzéstelenítő nélküli húzás, és még mindig nem tudta felfogni, hogy mi történt vele: -De, hát én nem mentem be a rendelőbe, leléptem onnan, mint egy gyáva nyúl. Akkor most mi a fene történt? Itt vagyok a Tiborcz kocsmában, ahol Tiborcz doktor éppen most húzta ki a fogamat, úgy hogy az érzéstelenítést és fertőtlenítést az öreg vendéglős intézte,- kisüstivel. Ebbe bele kell bolondulni! – szálltak a kapatos, sajgó arcú ember gondolatai. A körülötte lévő haverok pedig nyugtatni akarták, mondták a magukét, de sehogy se állt össze a kép. Otthon az asszony már kezdett izgulni, hogy férjeura hosszú ideje távol van. - Mi történhetett vele, csak nem esett valami baja
az orvoshoz menet? – morfondírozott magában, és elindult a férje után az orvosi rendelő felé. Az úton találkozott egy ismerőssel, aki – jó akaróan – felvilágosította, hogy a Tiborcz Dezső kocsmájában kell keresni az „eltévedt” férjet. A fiatalasszony korábbi aggódása indulattá, aztán haraggá változott, és ebben a felbőszült állapotban lépett be a kocsma ajtaján. - Hol van? – kérdezte a söntésben üldögélő emberektől. - Ott üldögél a nagyteremben, de már jól van,- felelte az egyik. - Miért, mi van vele? - Te nem is tudod Juliska? - most húzta ki a fogát a Tiborcz, - és egymás szavába vágva próbálták elmesélni a feleségnek, hogy ott, annál az asztalnál, amelyiknél üldögél, a Tiborcz kihúzta a fogát a férjének. - Elmentek a jó fenébe, adta meg a választ az asszonyka, ezzel azt is elárulva, hogy semmit sem értett meg az elmondottakból,- a Dezső bácsi húzta ki az emberem fogát? - Dehogy a Dezső bácsi! A doktor úr. - Na ez még nagyobb mese,- de ekkor már „ura” kinyitott szájába kémlelve megállapította, hogy valóban egy frissen kihúzott fog helye tátong az italtól bűzlő szájüregben. Jobbnak látta Dezső bácsihoz fordulni, aki tüzetesen elmondta, hogy mi történt. A beteg fogától megszabadult fiatalember feleségével hazaballagott, az egyik vendég pedig javasolta a kocsmárosnak, hogy a következő naptól az orvosi rendelő egyik sarkában mérjen szeszesitalt. Mondván, ha már Tiborcz doktor rendelhet a vendéglőben, akkor ő miért nem szolgálhatja ki az embereket a rendelőben.
23.
Kiliti tevékeny és alkotó emberek
24.
Horváth Imréné verses könyvei Ötödikesek voltunk, amikor matekot tanított nekünk. Később már kémiát is. Sokszor elgondolkodtam, hogy lehet ezzel a mosolygós arccal, ezekkel a jóságos szemekkel matekot, kémiát tanítani. Lehetett! Úgy magyarázta el a száraz anyagokat, hogy már az órán megtanultuk. Van egy régi történetem vele kapcsolatban, abból az időből, amikor még első osztályos voltam. Akkor még nem ismertem.
gondolkodás után megfejtette a rejtélyt: -A Pintér Marika és a Horváth Imre lehetett. - Ők voltak. Horváth Imre - Horváth József –Kiliti első tanácselnökének a fia, akit az idősebbek csak úgy szólítottak, hogy RUNEK. A POMA, PIE és FÜLÜ testvérei. Ezek olyan becenevek, amelyek legendásak voltak foci-berkekben és elismerést vívtak ki Balatonkilitin. Apám mindig szeretettel beszélt róluk. A Pintér Marika néven említett barátságos néni, pedig nem más, mint az én későbbi matek és kémia tanárom. És azé a több száz kiliti gyereké, aki velem együtt hálával gondol rá. Arra emlékszem, hogy nem osztogatta az ötöst. Az én négyesem, azonban négyes volt. Most már tudom, hogy a négyes a jó, az ötös az csak jeles. Az csak cifraság. Marika néni már több éve nyugdíjban van. Ideje nagy részét írással tölti. Sokan most arra gondolnának, hogy a kémia tanár az atomok, molekulák és a vegyületek világában él, és talán az általa alkotott művek is hasonló dolgokról szólnak,- de nem! Horváth Imréné Marika néni gyermekverseket ír, a legkisebbeknek, és a kicsit nagyobbaknak. A közelmúltban jelent meg harmadik verseskönyve: Összecsengő címmel, amit hamarosan követett a negyedik, amely a gyerekeket a környezetvédelemre neveli. A korábbiak – a Meséld tovább, és a Mondd utánam is nagyon értékes könyvecskék. A pedagógusnap alkalmából kedves tanár néninknek jó egészséget, gondtalan nyugdíjas éveket kívánok. Még sok szép verssel örvendeztesse meg a gyerekeket és felnőtteket.
1959. karácsonya előtt lehetett. Mi, a környék gyerekei a Szabadság út lejtőjét kihasználva szánkóztunk. Kolozsék kertje vonalától a Csárda rétig is lecsúsztunk. Nekem nem volt szánkóm, néha megszánt valamelyik gyerek és akkor leszáguldhattam én is a többiek után. Ennek azonban ára volt. Felfelé olyankor mindig nekem kellett a szánkót felhúzni, sokszor még kettőt is, abban bízva, hogy a következő alkalommal felülhetek rá. Amint egyszer erőlködtem két szánkóval felfelé, elhalad mellettem egy nagyon kedves hölgy és egy férfi. - Pattanj fel az egyikre, biztosan elfáradhattál, hiszen mindig te húzod a szánkókat a „hegyre”, majd mi felhúzunk, invitáltak. Hiába szabadkoztam, az ismeretlen bácsi erős kezeivel megragadott és felültetett az egyik szánkóra és az ismeretlen nénivel közösen felhúztak az út tetejére, de még előbb útközben az egyik ház udvaráról kihoztak egy ródlit. Amint a tetőn megálltunk, maguk közé ültettek és három személlyel siklott a szánkó, messzebb, mint a gyerekeké. Néhányszor lecsúsztak velem, aztán elköszöntünk egymástól. Nem győztem hálálkodni jótevőimnek. Amint hazaér- Dudás Károly tem, azonnal elmeséltem édesanyámnak a történetemet a két jó tündérről, és elkezdtünk tanakodni, hogy kik lehettek. Érdekes módon, anyám rövid
25.
Gombai Norbert Csillagász szakköre Gyermekkorom nyári szüneteit rendszerint a Tolna megyei Iregszemcsén töltöttem anyai nagyszüleimnél. Öt éves forma lehettem, amikor a szomszédban – Szabóéknál – lakott egy 20 éves körüli fiatal lány. Hugira – ez volt a beceneve – nem nagyon emlékszem, arra azonban igen, hogy a meleg nyári estéken rengeteget mesélt a Holdról, a bolygókról és a csillagképekről. A lány nem volt csillagász, a történetek sem voltak tudományos eszmefuttatások, arra azonban pont megfelelőek voltak, hogy egy életre meghatározzák az érdeklődésemet
ismerkedünk a világegyetem csodáival. Tanultunk az éggömbön való tájékozódásról, a Napról, a Holdról, a Naprendszerünk bolygóiról. Rajzokat küldtünk be a Puli magyar holdszonda fejlesztői által kiírt pályázatra. Meteorit becsapódásokat modelleztünk a tornateremben (a takarító néni nagy örömére). A gyerekek nagyon kíváncsiak, számtalan kérdést tesznek fel. Fantáziájuk és kreativitásuk nem ismer határokat. A Csillagászat Nemzetközi Napja alkalmából a szakkörösök és a családom segítségével idén is megrendeztük a Kiliti Flasztercsillagászatot. A járdacsillagászat alkalmából a csillagászklubok és magányos amatőrök országszerte „csak úgy” felállítják a távcsöveiket lakóhelyük egy-egy forgalmasabb részén, és megmutatják a járókelőknek az égbolt csodáit. Tavaly a rossz idő miatt sajnos elmaradt a közös tavaszesti észlelés. Idén az időjárás kegyes volt hozzánk és tiszta égboltban gyönyörködhetünk. Megfigyelhetők voltak a kicsivel első negyed
és rajongásomat a csillagos égbolt iránt. Első komolyabb távcsövemet karácsonyi ajándékként 17 éves koromban kaptam. A budapesti Uránia Csillagvizsgálóban kézzel készített tükrös teleszkóp a mai napig megvan. A főiskola után, alsós tanítóként magam is megtapasztaltam, hogy milyen óriási érdeklődés él a gyerekekben az univerzum iránt. Az is világossá vált, hogy nagyapáink századokon át felhalmozott „népi csillagászati” tudásából szinte semmi nem hagyományozódott a fiatalokra. A gyerekek világképét tovább torzítja a médiából olykor teljesen ellenőrizetlenül érkező áltudományos információ özön. A tanítói pályát ugyan elhagytam, de a gyerekekkel való kapcsolatot továbbra sem szakítottam meg. A Somogyi József Általános Iskola tanulóival a nyári táborokban rendszeresen részt vettem, ahol esténként a táborozók tátott szájjal hallgatták azokat a csillagmeséket, amelyeket valaha én hallgattam Iregszemcsén. Tavaly szeptemberben Vaskóné Csák Erika a kiliti iskola igazgatónője lehetőséget adott egy csillagász szakkör elindítására. Azóta, ha időm engedi, hetente egyszer délután összeülünk egy maréknyi lelkes kis-csillagásszal, és számítógépes bemutatók segítségével, valamint közös beszélgetések útján
26.
előtt levő Hold, és a Szaturnusz bolygó, valamint a tavaszi égbolt további szépségei. Mintegy hetven, nyolcvan érdeklődő jött el és tekintett bele a távcsövekbe. Bár az idei tanév lassan véget ér, a szakkört remélhetőleg jövőre is elindítjuk. Bízom benne, hogy ezek a foglalkozások meghatározó élmények lesznek a szakkörösök életében és szívesen gondolnak majd vissza rájuk. A magyar amatőr csillagászat atyjaként tisztelt Kulin György szavait idézve: „...a távcső mellett és egyéb úton szerzett szellemi örömök olyan kincsek, amelyek csak akkor maradhatnak meg, ha szétosztjuk. És ahányszor szétosztjuk, annyiszorosára nő bennünk ennek a szellemi örömnek a nagysága!... Minden szellemi örömünk megavasodik, megsavanyodik, ha önmagunknak akarjuk megtartani!”
- számítógépek - alkatrészek - multimédiás termékek - háztartási elektronika - vicces ajándéktárgyak - CD-k, DVD-k - és még sok minden más www.e-aruhaz.eu
27.
