Két árverés Magyarországon

• Dénes Gábor • KÉT ÁRVERÉS MAGYARORSZÁGON

Dénes Gábor

Két árverés Magyarországon II. rész Budapest, Hotel Hyatt, 2001. november 25. – A bálterembe tessék, ott lesz az árverés – irányít kérdés nélkül is egy londiner a szállodahall portáján. Honnét tudja, hogy én is oda akarok menni? Mit néz ki belôlem? A fotósok már készülôdnek. Valaki azt rebesgette, hogy állítólag maga Spielberg jön, de azt már nem tudta megmondani, hogy a Steven odaátról vagy az István a Pozsonyi útról. Raj Tamás elegánsan, csokornyakkendôs-mellényes öltönyben személyesen köszönti az érkezôket. Az árverést „élôben” lehet követni az interneten. A kapcsolathoz legalább öt számítógépet telepítettek ki, amelyek egymás mellett sorakoznak egy asztalon. A képet egy nagy fényerejû projektorral lövik fel a vetítôvászonra, hogy a teremben ülôk is követni tudják a hálón történteket. Mint egy kisebb ûrközpont, úgy hat a technikai elôkészítés kulisszája. Itt fontos a jó képminôség, hiszen a grafikák, mûtárgyak, kegytárgyak látványa nemzetközi. A kiváló képminôséggel talán a külföldi érdeklôdôk is jobban aktivizálhatók? A teremben lassan gyülekeznek a szereplôk. Megjelenik néhány izraeli vagy amerikai ciceszes, pajeszos, kapedlis, egyenruhás szakértô, akik nagy gyakorlattal mustrálják az árverés elôtt még akár kézbe is fogható tárgyakat. Van itt minden, ami egy vallásos család háztartásában, egy imaházban, egy jesivában használatos, sôt még a jobb zsinagógák is találnának maguknak értékes felszerelést. A zsinagógai perselytôl a színes macesztakaróig, a Talmudot magyarázó rabbik olajképétôl Albert Einsteint ábrázoló bronzplakettig nagy a választék. Az egyik tárgy talán azért értékesebb, mert szebb, jobb a kidolgozása, jobb állapotban van, nincs javítgatva és ki van pucolva. Jobban érdekelnének a tárgyakhoz fûzôdô történetek. Hogyan kísérték a történelem változásait? S miért adják el ôket? Hogyan jutottak el eddig az árverésig? Hogyan lehet a család múltját eladni? A hagyaték, az örök-

ség, a hagyományok megtagadása, az értékrend változása kétségkívül kedvez a mûkereskedelem e formájának. Ismerôs arcokat fedezek fel. Eljött ide politikus, filmforgalmazó, könyves, orvos, butikos, trafikos, irodalomtörténész, gépészmérnök, tanár, fogtechnikus, szabó, diák, jöttek fel vidékrôl, jöttek külföldrôl, és az internet segítségével a világ minden sarkából, akit érdekelnek a magyar zsidó történelem és kultúra omladékai alól most kiszabaduló emlékek. Több segítô sürgölôdik, mint az elôzô árverésen. Öltönyös fiatalemberek nyüzsögnek rádiótelefonokkal, laptopokkal. Még el se kezdôdött a licitálás, amikor az egyik ciceszes amerikai reklamál. Mondják neki nagyon finoman, tökéletes angolsággal, hogy ez most nem otthoni, hanem itteni árverés, és a szabályokat a gyengébbek kedvéért elmondják elôször angolul, aztán héberül, végül magyarul is. A ciceszesnek nem tetszenek az itteni szabályok. Hangosan méltatlankodik és kimegy a terembôl. Na nem végleg, mert zakóját tüntetôleg a széken hagyja. Csak úgy demonstratíve vonul ki, nagy lendülettel, mintha színpadon szerepelne, mielôtt összeborul a függöny. A publikum megértôen és türelemmel mosolyog. Biztos máshoz van szoktatva, szegény. Én úgy érzem, hogy így tudja felpörgetni magát, mint az élsportoló a nagy verseny elôtt. Az elsô árverésre bocsátott tárgy egy zsinagógai persely. Fémbôl készült, messzirôl olyan, mint egy kis festékesbödön. Lakatpánttal zárható a teteje, amelyen egy méretes hasíték tátong, hogy a nagyobb címleteket is elnyelhesse. Nincs rajta felirat. A katalógus szerint Kelet-Európából származik az 1900-as évekbôl. A tárgy maga az ôspraktikum. Nincs rajta semmi felesleges díszítôelem. Messzirôl, csupán a forma és funkció szoros egységébôl arra következtethetek, hogy nem lehetett nagyon felkapott hely, ahol szolgált,

• 199 •

• Dénes Gábor •

Fotók: Szelényi Károly

KÉT ÁRVERÉS MAGYARORSZÁGON

Antik ezüst, tornyos besssamimtartó (Pest, 1860-as évek, magángyûjtemény)

mert az egész persely csak 12 cm magas, mint egy reggelizô fülesbögre. Nem férhetett bele egyszerre túl sok pénz. Lehet, hogy gyakran ürítették. 19 000 forintért kínálták és viszik is minden különösebb izgalom nélkül. Sokan jöttek el, de az igazi nagy vevôk, az elôre bejelentett amerikaiak és izraeliek a szeptember 11-i tragédia miatt nem ültek repülôre. Pedig már mindent jó elôre akkurátusan leszerveztek. Aki bátrabb volt, és még az utazást is vállalta volna, azt megfékezte a bûvös jelszó: Receszszióóóó! Márpedig ha Amerikában szerdán kimondják, akkor csütörtökön már senki nem vesz semmit. Talán az internet segít, ha a recesszió fogalma a világhálóra nem vonatkozik. Néhány késôn jövô lábujjhegyen oson be a terembe, mint a moziba, amikor már elkezdôdött a vetítés, és az ember ösztönösen összehúzza magát, hogy ne takarja ki a képet más elôl, úgy araszolnak a szabad székek felé. Miután leülnek, megigazítják magukat és végigpásztázzák a termet. Diszkréten felveszik a kontaktust az isme-

rôsökkel és Raj Tamással, aki a háttérben állva elnézô mosollyal nyugtázza, hogy ugyan késtek, aminek nem örül, de legalább eljöttek. A második tárgy egy jótékonysági kartonpersely, egy úgynevezett cedókó. Kék színû, héber és magyar felirattal, a Keren Hatora, azaz a Tóra Alap Egyesület kiadásában, annak díszes emblémájával, A szegény és árva zsidó gyerekek javára felirattal. A doboz egyik oldalán magyar nyelvû imádság a perselybe dobás elôtti pillanatokra, a másik oldalán praktikusan imádság a perselybe dobás utáni pillanatra. A 16 cm magas kis doboz, mint a korabeli bûvös kocka, bizonyára megindította az adakozók szívét és pénztárcáját. Igaz, arra most is szükség van, mert a kis kartonpersely 30 000 forint licittel indul. Azon tûnôdöm: lehet, hogy a világ semmit sem változott, a támogatások gyûjtésének technikája ma is a régi. Papírvagy fémdoboz, végtére is mindegy. A lényeg a személyes érintettség. Az adakozás örömét elismerô forma. Mert a forma törvényesít, késztet. A zsidóság számára mindig fontos volt az adományozás technikája, hiszen ennek segítségével adott erôt és lehetôséget a fennmaradáshoz, a jövô mûködtetéséhez. Ha a zsidóság nem támogatta volna önzetlenül az iskolákat, a szociális intézményeket, a kultúrát, a városok fejlôdését, mennyivel szegényebbek lennénk ma. Ismét persely következik. Szintén héber és magyar feliratú cedókó. Színezett fémpersely, amelyen a felirat a következô: Rabbi Meir, a csodatevô – héberül. A mesteri kézimunkával gravírozott képeken a Siratófal és a Nachmanides sírja fölött épült, de a jordán fennhatóság alatt lerombolt jeruzsálemi fôzsinagóga elmosódó képe. Valamikor az 1900-as években készült Budapesten. Ez a tárgy is csupán 12 cm magas. Hasonlít az elôzôekhez. Lehet, hogy a perselyek méreteit is szakrális elôírások szabályozzák? A kikiáltási ár 40 000 forint. Milyen jó volna felidézni magának a perselynek az emlékeit, a nagy adakozások pillanatait. Hogy mikor és ki dobta bele a legtöbbet? Már senki sem tudhatja, de azt sem, hogy hol használták, mennyit gyûjtöttek vele az évtizedek folyamán és mire használták az összegyûlt pénzt? Vajon aki megveszi, azt is hasonló kérdések izgatják? Egy kék bársonyzsák, az úgynevezett talith zacskó, egy szép bájtli következik. A zsákocska egyik oldalára Dávid-csillagot hímeztek aranyszálakból, a másik oldalára M. J. monogramot. A bájtli értékét növeli, hogy jó állapotban van, és ami külön erénye, hogy a zsinórja is eredeti. Az

• 200 •


1800-as évek közepén készítették, de mintha új lenne, úgy ragyognak színei. Lehet, hogy gondosan becsomagolva naftalinba aludta át a nehéz éveket? 19 000 forintért viszik el. Az M. J. monogram engem zavarna. Mintha egy hang szólna felém a távolból – ne akard felebarátod bájtliját! Én magamnak nem vettem volna meg. Túl személyes. Maradva a textíliáknál, egy tfilin zacskó a következô tárgy. A bordó bársonyzsákocskán aranyszálas hímzéssel S. S. monogram ôrzi egykori tulajdonosa emlékét. A bársonyon érezhetô, hogy mindig ugyanúgy forgatták, hajtogatták, mindig ugyanúgy tették be a szekrénybe. Tradíció vagy kényszeresség hajthatta a néhai S. S.-t? Láthatóan ezt a tárgyat sokat használták, együtt éltek vele. 14 000 forintért kínálják, de senkinek nincs hozzá bizodalma, vagy talán S. S. szelleme akarta így? Nem tart soká a csend, mert a következô textil egy egészen különleges tfilin zsák. Teve, oroszlán és madár motívumokat szôttek a zsák anyagába zöld, barna és aranyszállal. Palesztinában készült 1890 és 1900 között. Hirtelen megélénkül a terem, az internetezôk is felébrednek. Késôn, mert az egész licit néhány pillanatig tart. 65 000 forintért a leggyorsabban dönteni tudó viheti el a sivatagillatú, zsinór nélküli bájtlit. Zsinagógai karamáni, más néven egy anatóliai kelim következik sorra. Elsô látásra olyan, mint egy torontáli szônyeg. A szôttesben Dávid-csillagos motívumok keverednek a különbözô formájú, definiálhatatlan mintákkal. A 375x90 centiméteres szônyeg szélei már sérültek, kicsit hiányosak, de így is 65 000 forintért kerül kalapács alá. Mire használhatták ezt? És fôleg hol? Talán ültek rajta, vagy valamit takartak vele? Dísz volt csupán, vagy szônyegként szolgálta a mezítelen lábakat? Egy ekkora felületet ma mire lehet használni? És honnét kerülhetett elô? A következô kérdés 100 000 forintos. Ki ad többet egy selyem tóraköntösért, egy menteléért? A héber feliratú párnázott selyemanyagon középen a tízparancsolat, fölötte a korona. A két kôtáblát két finoman hímzett oroszlán tartja. A mentele alján virágváza, benne színes növény-díszítmény. Felül a Keter Tora – a tóra koronája –, aranyszállal finoman hímzett héber felirattal. A 74x43 cm széles köntös sárga rojtszegéllyel zárul. Hányan készíthették és mennyi ideig? Érezni, hogy itt nem egy hétköznapi tárgyról, de egy közvetítôrôl van szó a világi és a transzcendens erôk között. Lelke van. Ki figyel a tóra köntösére? Valószínûleg csak egy szûk kör tudhatta,

kiktôl származik, ki csinálta, ki finanszírozta. E csodálatos textília minden bizonnyal része a zsidó népmûvészetnek, a kézmûves hagyománynak. A százezer forint nem is tûnik soknak érte. Meg is veszik másodpercek alatt. Néhányan felszisszennek. 260 000 forintért jön az árverés egyik színfoltja, a selyembôl és bársonyból készült tórafüggöny. A tojáshéj színû alapon aranyszálas szövetberakások bizonyos megvilágításban mint kis dombormûvek önálló életre kelnek. A függöny szélei és a belsô kerete aranypaszománnyal van körbezárva. Alul széles aranyrojttal zárul a kép, mert messzirôl festményszerûen hat az emlékezés függönye. A belsô keretben héber felirat: K(eter) T(ora), alatta: A tisztelt férfi és tiszt adománya, Kalonimosz és szerény élete párja, derék asszonya, Keve Szimchele, lányuk lelke emlékéért, aki értékes asszony volt, Rivka, emléke áldott legyen, 5650. évben (1890). A lepedôméretû nehéz függöny 187x124 centiméteres, súlyos darab. Az árverést segítô hölgyek, akik bemutatják a tárgyakat, alig bírják tartani. Személyes súlya van. 260 000 forint a kikiáltási ára, elôször, másodszor, és senki többet, harmadszor. Az internetesek valamiért lelassulnak. A teremben mindenki a függönyben gyönyörködik, a vételi megbízást bonyolító hölgy pedig azonnal lecsap rá. Ilyen ritka tárgyaknak egy olyan múzeumban lenne a helyük, ahol a tárgy története kapcsán betekinthetünk egy-egy közösség, család életébe. Jelen esetben mi történt e derék családban? Milyen tiszt volt a nemes adományozó? Hol éltek 1890 körül? Mi történt a szegény Rivkával, a családdal, a kis közösséggel? De sajnos ma még ilyen múzeum nincs. És ha így elfogynak majd a tárgyak, akkor talán már nem is lesz sohasem. Kinek lenne ez a dolga? Kinek kéne felüvölteni, hogy: „Emberek! Ha nem vigyázunk a múlt emlékeire, akkor itt nem lesz jövô!” Tudom, az árverés sokkal jobb, mint a kótyavetye, a kuka, a „valamire még jó lesz” megszokott lehetôségei. Nem a mûkereskedelem ellen lázadok. A felelôsség elsôsorban azoké, akik fôállásban ma abból élnek, hogy a magyar zsidóságot képviselik. Akiknek nemcsak a nagy és pártoktól függô, változó politikával kéne foglalkozniuk, hanem az örökséggel, az ôsök szellemi és materiális hagyatékával is. Lehet, hogy ez nem akkora buli, nem hoz sokat a médiapiacon, de hosszú távon mindennél fontosabb lenne, mert félô, hogy el fog tûnni a feledésbe. Ha a zsidóságot nem érdekli a saját múltja, kulturális értékei, akkor mit várhat

• 201 •


el másoktól? Ma is mûködnek itt iskolák, óvodák, egyre többen tudnak héberül, egyre többen ismerik fel, hogy vigyázni kell a folytonosságra, amely évtizedeken keresztül szakadozva vegetált. Össze kellene kötni az elszakadt szálakat. Az érzelem egy bizonyos ponton túl kevés. Tudni kell! Ismerni a gyökereket, az alapvetô tradicionális formákat, gesztusokat, relikviákat. Nem hitre gondolok, hanem kultúrára, kulturális identitásra. Macesztakarók következnek. 90 000-tôl 150 000 forintig bôséges a választék. Valahogy még nem nagy a vásárlási kedv. Majdnem minden tárgy elkel, de többnyire a kikiáltási árért. Valamire várnak az itt egybegyûltek. Lehet, hogy nem a macesztakaró az igazi zsákmány. Pedig egy-egy ilyen színes kis takaró igazi kézmûves mûremek. Egy 36x36 centiméteres színes üveggyöngyökbôl álló kézimunka kerül árverésre. Középen egy gyümölcskosár, körülötte virágok a maceszra mondandó héber betûs áldással és J. E. hímzett monogrammal. A takaró háromrétegû. Minden rétegnél a megfelelô (Kohén, Lévi, Jiszraél) héber betûs füllel, paszományszegélyekkel. Nyugat-Magyarországon készült a XIX. században. Aki még soha életében nem látott ilyet és fogalma sincs, mit lát, az is csak ámulni tud, olyan gyönyörû. Messzirôl lehet, hogy csak egy kis kendô, de közelebbrôl egyszerûen magához vonzza a tekintetet és nem ereszti, míg körbe nem futja a széleket, aztán behúz a közepére és rabul ejt. Ki csinált ilyeneket? Szabómester, vagy mûkedvelô háziasszonyok, varrólányok, vagy a rabbinátus égisze alatt mûködô kóser varroda? Ki adta hozzá a szakrális ismereteket, a motívumokat? Honnét e tudás, és hová lett azóta? De az árverés folyik tovább. Egy pecsétgyûrû következik. Az OMZSA, az Országos Magyar Zsidó Segítô Akció, a munkaszolgálatosok és rászorult hozzátartozóik megsegítésére létrehozott szervezet gyûrûje. 1942-ben készült, csak a legbôkezûbb mecénások kaphatták. Nem arany, de a formája érdekes és egyedi. A téglalap alakú felület ketté van osztva felsô és alsó részre. A felsô rész bal oldalán a két kôtábla, mellette azonos mérettel a szöveg: CSALÁD VÉDELEM. A téglalap alsó felén a felület teljes szélességében egy másik felirat, OMZSA olvasható. Kikiáltási ára: 8000 forint, de még mielôtt a táblák a magasba lendülnének, közlik, hogy vételi megbízást adtak le rá, és ennek alapján a licit már 30 000 forintnál kezdôdik. Felmorajlik a terem. Ez igen, ez már egy jelentôs ugrás. Aztán 32, 34, és megáll a

számolás. Én magamban azt számolgatom, hogy hány darab létezhet ezekbôl a gyûrûkbôl a világon? Lehet tíz vagy tizenöt, és hol lehetnek ma e mecénásoknak ajándékozott nemes relikviák? És kik voltak a bôkezû adakozók? Hová lettek? Kik emlékeznek meg róluk néhanapján? A 20. tételnél ismét felizzik a hangulat. Egy héber feliratú nyomtatott Ádár-tábla a tét. Csak 15 000 forintért kínálják a két hal rajzával és az Eszter könyve miniatûr héber feliratú szövegébôl alkotott palota grafikus képével. Kárpátaljáról származik, és valamikor az 1800-as évek végén készíthették. A mérete 36x25 cm. Miután kiderült, hogy így, keret nélkül is 20 000 forintért van egy vételi megbízás, rövid felpörgés után beindul a licitálási kedv. Az elsô sorban ülô fiatalemberek, akik a számítógépeket kezelik és az internetes kapcsolatokat tartják, egymás után lendítik magasba a karjukat. Pillanatok alatt kúszik fel az ár. Hirtelen mindenki ezt akarja megvenni. Egy másik ifjú közvetítô, akinek legalább három mobiltelefon buggyan ki a zakójából, jelzi, hogy az ô embere adna érte akár 28 000 forintot is. – Az semmi! Mi harmincat adunk! Már mindenkinek magasban a karja, de ki tudja, hogy hol tartunk? Egy másik telefonos közvetítô is akcióba lendül – Lehet harminc. – Lehet harminckettô? – teszi fel a kérdést azt árverés vezetôje. A fiatalember kapásból fordítja angolra a fejleményeket, miközben egyik kezével a mobilt szorítja füléhez, másik keze egyre magasabban ágál. Csak a mutatóujjával jelzi, hogy még egy kis türelem, mert a vevô még kicsit hezitál. Csak egy icike-picike idôt... „Na mi lesz?” Lassan lehajlik a mutatóujj és nyomában lesüllyed a kar. 30 000 forintért más viszi el. Hogy mit jelent az árverési hangulat emelkedése, azt egy-egy rövid csörte közben megérezheti még az is, aki csak nézô, néma személy e darabnál. Kiszámíthatatlan, hogy mitôl indul be a licitáló kedv. Kell egy pillanat, egy pontosan és hidegen elhelyezett mondat, ami azt sugallja, hogy most már van valaki, akinek a szándékai komolyak, akinek megéri a vétel. Ja! Az más, akkor nekem is. Sôt, akkor nekem kell! – gondolhatják sokan. Ilyen húzóerô a vételi megbízás. Azt jelenti, amikor valaki nem akar vagy nem tud személyesen eljönni az árverésre, megbízza a szervezôket, hogy egy bizonyos tárgyra bizonyos összegtôl bizonyos összeghatárig helyette licitál-

• 202 •


janak. Azaz teljes jogkörrel képviseljék, harcoljanak érte, és vegyék, vigyék a kiszemelt kincset. Így alakulhat ki az a kép, hogy míg a terem bal oldalán ülnek a telefonos, számítógépes közvetítôk, a jobb oldalon, az elsô sorban egy minden feltûnést nélkülözô hölgy ül szerényen, sok papírlappal. A külsô szemlélô azt hiheti, hogy egy önzô, harácsoló milliomoshoz van szerencséje, aki szinte minden tételnél jelzi vételi szándékát, és többnyire ô gyôz. Ez a hölgy a vételi megbízott. Minden megbízó megbízottja. Ô az abszolút bizalmi ember. És miközben mindkét oldal közvetít, kialakul egy kedves, szinte családias vetélkedés a két tábor között. Játék az élet, mondta egyszer valaki, ahol nyerni még akkor is jó, ha másé a haszon. A nyerés ôsi ösztöne fel-feltámad egy pillanatra. Az éppen nem érintett közönség is részese az egész vetélkedônek. Mint egy sporteseményen, drukkolni kezdenek egyik vagy másik oldalnak. Nincs benne logika, csak érzelem vezérli a hangulatot. Feszültségcsúcsok és lazuló völgyek váltják egymást. Mint a tenger, amikor egy nagyobb hullám után következik egy még erôsebb. Így van ez most is, amikor egy nyomtatott Ádár-tábla a következô tétel. Ez valamivel nagyobb, mint az elôzô, ezen is hagyományos, héber feliratú a szöveg. Két hal, oroszlán és az Eszter könyvébôl vett bibliai idézettel kínálják eladásra. Munkácson készült a húszas években. A katalógus szerint 12 000-nél indul az árverés, de valaki már elôre beígért érte 15 000 forintot. Raj Ráhel, aki az elôzô árverésen fôszereplô volt, most a tárgyakat mutatja be. Gyengéden húzza szét a tekercsbe tartott táblát. Ahogy felemeli, hogy a hátsó sorokban is láthassák, minden ujjával támaszt, feszít, hogy a vastag és évtizedekig összetekert kép ne törjön meg. Nagy barna szemével a tábla felsô széle fölött nézi a publikumot. Keresi a potenciális vevôt, az érdeklôdôt, akinek a tekintetébôl érezhetô, hogy egy kis biztatásra felemelné a licitálási szándékot identifikáló számozott tábláját. 15 000 forintnál tartunk. A telefonos fiúk majdnem kiesnek a padból. – Húsz, húszezer!!! – dobja be magát egy fehér horgolt kapedlis fiú. – Mi adunk, mi, miközben emeli karját, angolra fordítja az eseményeket, de közben már magyarul félig suttogva, félig az izgalom hevében kiáltja: – Huszonkettô! A vételi megbízottól megkérdezi az árverést vezetô: – Lehet 24 000? A válasz rövid és velôs: – Igen! Erre hárman is magasba emelkednek, sôt a te-

remben is többen beszállnak a küzdelembe. Raj Tamás oldalról figyeli a kegyes küzdelmet. Az interneten 28-at kínálnak, de a vételi megbízott mutatóujjával finoman jelzi, hogy ô is adna érte 30-at. Ez már igen! Izzanak a mobilok, feszülnek a hálózati vonalak. Valaki a teremben már 32-nél tart. Egylevegôs tômondatok repkednek a világban. A fiatalemberek teljes testüket beleadják a közvetítésbe. Van, aki elôrehajol, van, aki féloldalra dôl, hogy egyszerre lássa a teremben licitálókat és a kivetített internet képét. Az egyik fiú nem bírja a feszültséget, feláll és a terem végébe siet, miközben folyamatosan tudósít. 40 000 forintnál tart a licit. A fôállású ciceszes is beindul, ô is vehemensen telefonál. Szüksége lenne még két kézre, mert gesztikulálását nagymértékben zavarja az a két telefon, amit füléhez szorít. A nézôk zsebeiben is egymás után szólalnak meg a telefonok. Mintha itt minden második nézô valakinek az ügynöke lenne. Angol, magyar és héber szavak Bábele kavarog. De Marsó Diána, az árverés vezetô (vezénylô) uralja a helyzetet és biztosan követi a licitálók elboruló szenvedélyét, amely hasonló tüneteket mutat, mint a drog. Nincs reális határ, valami megfoghatatlan erô vezérli a licitáló lelkét és tudatát. Mágia, ami felszabadít bizonyos hormonokat, nem tudom mi, de hogy valami ilyenkor tömegesen felszabadul itt, az biztos. Raj Tamás a homlokát törölgeti, pedig ô csak menedzseli az aukciót. Mi játszódhat le a potenciális vevôk lelkében ilyenkor? New Yorkban, Tel-Avivban, Aachenben, Babelsbergben egyszerre, azonos idôben ugyanazt kezdik érezni a kliensek. Amennyiben bírják követni az eseményeket, ugyanis már 45 000 Ft-nál tartunk. Már csak néhányan maradtak a küzdôkörben. A telefonos fiúk hátrafordulva nézik a teremben versengôket. Van, aki már lerakta telefonját, vagy csak mindenre felkészülten kivár. A ciceszes olyan hangosan tudósít, mintha egy dél-amerikai focimeccset közvetítene. Még versenyben áll. De az egyik telefonos vevô már 46 000 Ft-ot kínál. Mi lesz még ebbôl? A 46 000-t ígérôt képviselô fiatalember hátrafordul a közönség felé és élôben közvetíti a terem hangulatát. Farkasszemet néz a ciceszessel, aki persze szintén más pénzén venné ki részét a kalandból. – Ki kínál 48 000 forintot? – teszi fel a kérdést Diana. Egy pillanatra mély csend következik. Az elsô sorból a vételi megbízott emeli az ujját. – Lehet 50 000?

• 203 •


Bordó bársony tórakárpit (kapóret) 1896-ból

A telefont tartó ifjú gyorsan emeli a kezét, aztán hátrafordul. Nézi a konkurenciát. Valami kis kaján mosoly húzódik végig az arcán. Csend borul a teremre. És ameddig tart a kollektív légkúra, a teremben ülô szemüveges, vékonyka hölgy, aki eddig a kisujját sem mozdította, 55 000 forintért lecsap a „vágy titokzatos” tárgyára. Hirtelen, mint amikor a gumimatracból kihúzzák a dugót, úgy ereszt le a közvetítôk hada. Mély levegôket szívnak, törölgetik a homlokukat. Néhányan a kapedlijüket igazítják. A ciceszes méltatlankodik, hogy túl gyors a tempó. Neki idôre van szüksége, mert odaát, a távolban jól meg kell fontolni a vételt, ami nem megy másodpercek alatt. Micsoda egy világ, ahol nem tisztelik a más távolságát? A következô, szinte megegyezésre hasonló tárgy 12 000 forintról indul és 40 000-ért viszik el. De nem okozott izgalmat. Oppenheim Simon, aki 1753-tól 1851-ig élt és Óbuda fôrabbija volt, az Amud Hasachar és más fontos mûvek szerzôje. Kézzel rajzolt portréját kínálják. A képen héber és magyar feliratok olvashatók. A mûvész is ismert, Schwartz Zoltán személyében. A kép 18x24 centiméternyi, keretben van. Azt hiszem, a mûvészettörténet oktatásában nem fogják tanítani, de talán nem is mûvészi értékéért veszik most meg. Feltételezem, hogy csak szûk kör ismeri a rabbi mûveit s tudhat tevékenységérôl. Talán vannak olyan leszármazottak, akiknek ôseit Oppenheim Simon adta össze a hüpe alatt vagy kísérte utolsó útjára. A rabbi emlékére kezdôdik a licit. Maga a portré inkább karikatúrajellegû. A hosszú, fehér szakállú férfiú mellképe mintha egy kártya terve lenne. Nekem nem igazán tetszik. Mit is üzen ezzel a képpel az alkotó, Schwartz Zoltán? Ha tudhatná szegény, hogy most 30 000 forintért kínálják e mûvét? Beindul-

nak a telefonálók. Pillanatok alatt 46 000 Ft-nál tartunk. Raj Ráhelnek, ahogy a rabbi képét tartja, a csodálkozástól tátva marad a szája. De szaporán pattognak felfelé az ezresek. Van, aki csak dollárban képes számolni. Persze a szervezôk mindenre gondoltak, és a kivetítôn szerepelnek az árak dollárban is. – Van-e 48 000? Igen a hölgynél látom, tovább, van-e 50 000? Elôször, másodszor? Már majdnem leüt a kalapács, amikor az egyik telefonáló 55 000 Ft-ot kínál. De nem áll meg a spirál. A terembôl valaki 60 000-et adna. Egy telefonos hölgy zavart okoz. Nem érti. – Pillanat türelmet... mennyi ez dollárban? A többiek segítenek és mondják a pillanatnyi dollárárat. A szemüveges közvetítôlányt beborítják a forint- és dollárhullámok. – Most hatvanat kéne adni forintban, az dollárban? Ez már az eddig sziklaszilárd árverésvezetônek is sok. – Talán fel kéne készülni egy kicsit alaposabban, egy kis kalkulátorral, hogy könnyebb legyen az átszámítás. Dönteni kéne. Egy kapedlis fiú, fülébôl kitüremkedô kábelfolyondárokkal lép a lányhoz, és ujjával megmutatja, hogy az internetes kivetített képen hol találja meg a dollárban számolt összeget. A jelentôs egóval bíró hölgy egy igazi aha-élménnyel gazdagodik. A telefon másik végén várakozó vevô persze nem érti, mi ez a közjáték, mi történik a Hyatt báltermében az ô pénzén, miközben éppen nyerésre áll. 65 000 magyar forintnál tartunk. Úgy látszik, minél magasabb a tét, annál érdekesebb a játék. Már 70 000 Ft-ot ér a rabbi képe. Még nincs vége. Már Raj Tamás is kihúzza kezét a zsebébôl és segíteni próbál, hogy követhetô legyen a jelentkezôk sorrendje. Szemeit dörzsöli, hogy nem álmodik-e, mert forr a levegô. 85 000 Ft az utolsó összeg, amit leüt a kis kalapács. Hová kerül a kép? Mi lesz vele? És Óbudán lesznek-e még, akik emlékezni fognak a derék Oppenheim rabbira? Egy kés következik. Egy szombati kés. Összehajtható acélpengével, gyöngyházbetéttel. Az egyik oldalán sabat kódes – azaz szent szombat – héber felirat olvasható. Sajnos a gyöngyházbetét mindkét oldalon hiányos. Valamikor az 1900-as években az egykori Karlsbad (ma Karlovy Vary) késkészítô mûhelyébôl került ki. Mintha nagyapám kését látnám. Az is ilyen volt. A feliratra már nem emlékszem, lehet, hogy csak a hiányos gyöngyházbetéttôl indult meg az emlékezés. Ed-

• 204 •


dig nem tudtam, hogy amit bicska gyanánt használtunk, amivel olyan szépséges vékony szeletekre vágta a kalácsot, a paradicsomot, néha a parizert is, az volt a mi szombati késünk. Másoknak is lehetnek hasonló emlékeik, mert 30 000 forintért azonnal elviszik. A következô tárgy valamikor sokkal többet ért, mint az árverési ára. Egy igazán rendkívüli darabot emelnek magasba. Egy nikkelezett varázsszerszámot. Messzirôl közönséges fogónak látszik, de aki közelebbrôl megnézi, rájön, hogy sokkal több annál. Egy kóser plombázó fogó a következô tétel. A fogón jól olvasható a szöveg: Tauszig és Strasszer, Budapest, Wesselényi utca 8. A fogón lévô plombafejek „kóser” feliratú ólomnyomatot tudtak kipréselni. 1910 körül készült nagy mûgonddal és a kóser elôírásoknak megfelelôen. Hogy annak idején milyen hatalommal bírt egy-egy ilyen plombázó, nem tudhatom pontosan, de ma akár Erecben, akár Amerikában komoly anyagi vonzata lehet, ha bizonyos helyekrôl hiányzik a minden kételyt kizáró kis pecsét. A hatalom bizonyos mértékû szimbólumát kínálják fel. Mintha a szigorú hivatal, a rabbinátus ereje koncentrálódna a kis préspofák között. 26 000 forint nem nagy összeg érte. Személyre szabott „kósersági rabbi pecsétnyomó”. Ez rézbôl van. Ovális a befoglaló formája. A felirat héber nyelvû: „kóser”, alatta egy kétbetûs H. J. rabbinikus monogram. Nyele is van. Elegánsan formatervezett, hullámosra megmunkálva. Délnyugat-Magyarország a származási helye, valamikor az 1800-as évek elsô felébôl. A megnyomott pecsét mérete 21x19 milliméter. Bizonyára óriási jelentôséggel bírt, ha a rabbi megtagadta a pecsét kibocsátását. Ha azt mondta: „Most nem! Tessék szólni legközelebb, ha minden rendben lesz...” Mi lehetett a következménye, ha egy zsidó háztartás pecsét nélkül maradt? Mit szóltak hozzá a többiek? Beszédtéma volt a közösségben? Itt és most 75 000 forintot ér. Ezek olyan tárgyak, amelyek nincsenek benne a tudatunkban. Ha feladnánk mint kérdést, sokat kéne rajta elmélkedni, mert azt gondolom, hogy a mai középgenerációtól lefelé szinte senki se találkozott velük. Pedig e tárgyak jelentôs szerepet játszottak a közép- és kelet-európai zsidó kultúrában, a tradíciók ápolásában. Elcsendesül a nézôtér. Mint amikor a publikum a fôszereplô belépésére vár, aki már ott áll a kulisszák mögött, de még egy pillanatra kivár, hogy nagyobb legyen a hatás.

Képek az árverésrôl

Marsó Diana kicsit elfogódottan szólítja Ahasvért, a bolygó zsidót. Kikiáltási ára 1 200 000 forint. Felzúg a terem. Ez már igen. Végre valami izgalom. A nézôi minôségben jelenlévôk összesúgnak: – Ennek már biztosan meg van a vevôje. Tuti tipp. Hol az a Spielberg? Nem egészen húszcentis kis faszobrocska a XVI. századból. Anyaga puszpángfa. A kézi faragású, örökké vándorló, házaló zsidót ábrázoló egész alakos szobor talapzatán egy szerény fel-

• 205 •


Tóragyûrû, a felirat szerint „a közösség Tórája”

irat olvasható: „AHAZWERSI 16” – mint üzenet nem túl bôbeszédû. A kézzel faragott figura magán viseli a kornak megfelelô divatkellékeket. Magas sarkú csizma, laza szabású térdnadrág, fölötte kétoldalt gombozott, hosszított mellényke, amely a pocak alatt kötôdik össze, fölötte a zsakettszerûen nyújtott kabát, szintén jobb és bal oldali gombokkal. A figura feje inkább karikatúra, mint hiteles portré. A bajusz nélküli körszakállas arc mosolyog. De nemcsak a szájával, hanem a szemével is. Elsô ránézésre azt mondhatja a nézô, hogy olyan jópofa, kedves, humoros. De ha valaki alaposabban megnézi a házaló arcát, arra a felismerésre jut, hogy ez a mosoly része a hivatásnak. Mert bizalmat kell keltenie, méghozzá gyorsan, lehet, hogy csak másodpercek adottak egy új kapcsolat teremtéséhez, egy új kuncsaft megnyeréséhez. A bolygó zsidó mosolyában benne élnek az évezredek tapasztalásai, az alkalmazkodókészség, a bizalom és bizalmatlanság, a folytonos improvizációra késztetett különbözô „túlélési technikák”. A mosolyban benne ül az ôsiség ereje, mint egy genetikailag beégett program, amely az egykori szobrászmûvész jóvoltából egy pillanatra láthatóvá válik. Szegény házalónak hivatalosan egy feladata volt csupán, hogy a hátán lévô puttonyban megtartsa az írásra kihegyezett lúdtollakat. De kiket szolgálhatott évszázadokon át? De jó lenne ismerni a történeteit! Sajnos bal kézfejét az idôk folyamán valahol elveszítette, ami nyilván sokakat meghatározó módon zavar, mert szegény ezen a napon nem házalt tovább. A kikiáltási árért nem kellett senkinek. Talán majd legközelebb. A kis szobrocskának minden bizonnyal nem ez volt létezése legnagyobb traumája.

De jöjjenek az ezüstök! Etrogtartók, bessamimtartók 40 000-tôl 600 000 forintig. Szinte minden darab pillanatokon belül elkel. Aztán megint felcsap egy erôs hullám, amely végig mossa a tompuló partot. Szinte mindenki feléled, amikor egy sienai amulett kerül kalapács alá. Az egész nagyon pici és hihetetlenül míves. A 14 cm magas és 12 széles, kétoldalas, összeillesztett, kézi ötvösmunka messzirôl olyan, mint egy diadalív. Pajzsszerû középsô részén eltérôen kopott héber felirat olvasható: ...Baruch bar Mordechaj ben Rafael, ôrizze meg az ô Szirtje, és mentse meg, illetve ...bar... Firenzébôl, ôrizze meg az ô Szirtje és mentse meg. Az amulett két szélén szalaggal díszített oszlopok állnak. A tetejükön valamikor talán oroszlánok vigyázták a kompozíció egyensúlyát. De persze csak elméletben, mert hiányosak az oszlopfôk. Az amulett csúcsán egy karika lifeg. A bele való láncolat már régen elveszett. Talán a XVIII. században készítették Olaszországban. Egyedi darab, a világon nem túl sok található belôle. 340 000 forint a katalógus ár, de vételi megbízást adtak le rá 460 000 forintra. Ez volt a hívó jel, mert egy pillanat alatt mindenki meg akarja venni. A teremben már 480-at kínálnak, a mobiltelefonok terjedésének köszönhetôen szalad felfelé az ár. Rengeteg hívás érkezik, amelyek egy-egy jelentôs vételi ajánlattal lepik meg a publikumot. 550, 600, 700. A komputeresek nem gyôzik változtatni az árat, olyan gyorsan pereg a licit. Mintha egy levegôvel akarnának minél magasabb számértéket kimondani. Már egymilliónál tartunk. A vételi megbízás tovább él, de a teremben ülôk közül is többen versenyben vannak még. Valaki a leghátsó sorban 1,1 milliót kínál. A telefonos fiúk lassan leeresztik a kezüket. Ennyit nem adnak a vonal túlsó felén. Valaki középrôl felemeli a táblácskáját. 1,2 millió forintot vállal. Nincs több ajánlat, övé az amulett. Mától kezdve a tárgynak ez az ára. Miért tudott a kikiáltási ár négyszereséért elmenni, azt senki sem tudhatja. Ebben az esetben sincs reális magyarázat. Csak a pillanat van, amely olyan sokszor meghatározó. Egy pillanatnyi döntés, egy mozdulat, egy félig megérlelt elhatározás. Talán nem számít egymillió, talán nagyon is jelentôs invesztíció. Mi játszódhat le a vevôben egy ilyen nagyságrendû vásárlás során, mi játszódik le abban, aki bekerül ebbe a hipnotikus, egyre gyorsabban örvénylô spirálba, amelybôl nem lehet kilépni? A szerzés öröme, a küzdelem taktikája, stratégiája mindmind fokozzák a szenvedélyt, a mágiát. Mit érezhet az, aki hazaviszi? Nézi? Simogatja? Lefény-

• 206 •


képezi? Mutogatja másnak, vagy mint titkos szeretôt eldugja a világ elôl, hogy csak neki ragyoghasson? Hogyan lesz közöttük igazi kapcsolat? Hogyan közelít az ôsök szelleméhez, az egykori itáliai családhoz, ahol e kis lógó, talpas amulett a hétköznapok megszokott ôrzôje, családtagja volt? Ki tudhatja? Én nem. Barna fajanszon aprólékos kézimunkával gravírozott, Jeruzsálem szent helyeinek hiteles ábrázolásával készült a 13 centiméter magas kiddus pohár. Héber nyelvû szövegén, amely egyedileg, személyre szabottan, gravírozással készült, ez olvasható: Elküldött ajándék tôlem, Dávid Hakonen Hönig, a szent városból, épüljön fel és váljék láthatóvá mielôbb, barátomnak, a tisztelt férfiúnak és szerény élete párjának, Fradl úrnônek, aki sokáig éljen. A poháron további Jeruzsálem-képek alatt héber magyarázószövegek pontosítják a mûvészi befogadást: A Machpéla barlangja, Ráhel sírja, A (Fal) ôrzôinek tanháza, A nyugati fal, A Szentély helye. Mindezt egy kis poháron kínálják 120 000 forintért. A licit elegánsan indul, majd néhányan feladják. Megint a „ki bírja jobban idegekkel” címû társasjáték kezdôdik. Idegekkel és pénzzel, mert az is fontos kelléke a játéknak. Átszámítás dollárba, euróba, angol fontba, míg a végén 650 000 forintnál merül ki a licitálók ereje. A kiddus pohár 1910 körül készült. Gyártási technológiája említésre méltó. Az alapokat egy speciális gépsoron szériázták, majd az egyedi igényeknek megfelelôen, kézi munkával fejezték be a mûveletet. Valószínûleg, amolyan századelôs szuvenírként, anno több száz darabot készíthettek belôle. Az érték relatív, az öröm leírhatatlan. Dávid-csillagos szódásüveg 18 000 forintért. Igazi kóser spriccelô a félliteres, bordázott üveg. Csapja, mint egy madárcsôre. A Dávid-csillag köré domborított szöveg szerint az üveget Jacob Goldstein Hateg fémjelzi. Az üveg fejrészén a Citron N Cluj jelzés szerepel. A szódásüveg 1920 körül készült Erdélyben. Használati tárgy, amely megôrizte funkciós készségét, mûködôképességét és báját is. Elképzelem, amint Kolozsvárott Bródy Sándor vagy Hunyadi Sándor ebbôl nyomta a fröccsöt, miközben a gravírozott Dávid-csillagra pillantott. „Azért ebbôl mégis más. Szebbek a buborékok is, jobban hozza ki a bor aromáját, jobb ízek szabadulnak ki belôle...” Hány ebédet segített lecsúszni, hány fröccsöt oldhat az emlékezés? És hány ehhez hasonló tárgy lehet még a világban, amely sajátos megkülönböztetéssel, emblematikus jelképével hirdette egy létezés jelenlétét. Ma 28 000 forint lett az új ára.

Mint ahogy a következô üvegtárgyról sem a hivatalos betéti díj a mértékadó. Egy Dávid-csillagos sörösüveg. A barna üvegen domborított felirat olvasható: S. J. monogram, valamint Schätz József Budapest, sörös palack elidegeníthetetlen. Az 1910 körül készült üveget ma 16 000 forintért kínálják. Nem tudom, mi lett a sorsa, mert a licitálás közben már egy mini dráma kibontakozására figyelek. Elôttem ül egy ismert közéleti (politikai) személyiség mint potenciális vásárló. Eddig mozdulatlanul ülte végig az árverést. Nem titok, hogy egy kézzel írott pergamen Eszter-te-

• 207 •

Dávid-csillag egy kolozsvári szódásüvegen (1920-as évek)


kercset szeretne megvenni. Nem magának, hanem annak a zsidó iskola-múzeumának, amit egy kis Somogy megyei faluban szeretne létrehozni. Megvette és kitatarozta a házat, amit dédapja épített, zsidó elemi iskola céljából. Gyûjti az autentikus relikviákat, hirdetéseket ad fel, árverésre jár, bolhapiacokat turkál végig, és minden lehetôséget megragad, hogy vizuális és szellemi tartalommal tudja megtölteni a kis termecskét, Közép-Európa egyetlen zsidó iskola-múzeumát. A 31 centiméternyi, kézzel írt Eszter-tekercset (megillát) az 1800-as évekbôl származtatják. Azt is tudják, hogy Nyugat-Magyarországon készült. Bár sajnos az elsô kolumna már lekopott, de maga a tekercs teljességében jelentôs eszmei, kultúrtörténeti értéket képvisel. 75 000 Ft-ról indul a licit. Emberünk egyre idegesebben nézi a konkurenseket. Az eddig nyugodt, szinte rezdületlen arcon megjelennek a ráncok, a figyelô, elbizonytalanodó, tépelôdô, ajakrágó, levegôt visszatartó, felfokozott izgalmi állapotot tükrözô jelek. Drukkolok neki. Legalább jó helyre kerülne a tekercs, legalább mások is láthatnák. Emelkedik a tét. Már 100 000 Ft fölött járunk. Lehet, hogy másnak is kell? Más is épp erre a szerény darabra utazik? Többen felismerik a potenciális vevôt. Sokan nem értik, miért harcol annyira, miért fontos számára, hogy ô vihesse el a kis pergamentekercset. Már 160 000 Ft-nál tartunk. Felesége, aki eddig drukkolt, most elbizonytalanodik. Lehet, hogy meg kell állni? Lehet, hogy nem bírják tovább, ki tudja még, hol lesz ennek vége? Emberünk homlokát kiveri a veríték. Nem adja fel. Neki küldetése van. 180 000 forint a leütés pillanatában. A múzeum és a látogatók gazdagodnak vele. A feleség felsóhajt. A derék férfiú megtörli a homlokát, és elégedetten néz élete párjára. „Gyôztünk.” A nézôk többsége elismerôen bólint az ismert politikus felé: – Ez szép volt. Gratulálunk. Már-már oldódik a feszültség, amikor az ezüstök, az antik ezüst tóravértek, olajjal mûködô chanukiák, barokk ezüstmenórák kerülnek kalapácsvégre 480 000-tôl 600 000 forintig. Persze számos ezüst fûszertartó is megvásárolható, de csak erôs idegzetûeknek és mélyzsebûeknek ajánlott. Többen pályáznak egy 18 cm magas filigrán, ezüst bessamimtartóra, amely a balkáni kapcsolatok révén kerülhetett hazánkba az 1800-as években. Messzirôl olyan, mint egy ugrásra készülô manó. Nyolcszögletes középsô teste mintha horgolt csipke lenne, olyan finom, át-

tetszô, ezüst textúra. A nyolcszögletû test felett egy hagymakupolás tornyocska, alul három, páros, vékony, behajlított láb rögzíti az egész kompozíciót, amely egy nyolcszögletû, finoman munkált, lapos talpazatban végzôdik. A kikiáltási ár 380 000 forint. A hagyományos tartókkal ellentétben a darab bája a guggoló lábakban lehet. Mint egy roggyant lábú manó, egy rugózó országalma. Az apró tárgy felhívta magára a figyelmet, mert 1 300 000 forintért talált gazdára. Az árverés folyik tovább. A nézôk egy része azonban feláll és kimegy, mert nehezen viselik a fokozódó idegi megpróbáltatásokat. A fotósok csomagolnak. Nem jött a nagy ember? Vagy nem is az árverésre jöttek? A gyôztesek is lassan hazafelé mennek. Van, aki egyszerûen beteszi a táskájába, van, aki többszörös védelemmel, még fagy ellen is, becsomagolja új szerzeményét. A teremben az ezüst Tóra-mutatókat kínálják. Még hátravannak az üveg tárgyak, a festmények, a plakettek, Herzl Tivadar bronzból készült mellszobra. Biztosan vannak, akik csak érte ülnek itt órák óta, abban bízva, hogy már nem lesz ellenfél, hogy addigra mindenki hazamegy. Az utolsó tárgy, egy bronzplakett, Dr. Hevesi Simon fôrabbit ábrázolja. 1925-ben öntötték, a rabbi mûködésének 20. évfordulójára. Mindenki feltöltôdött és eltelt. A plakett nem kell senkinek. Pedig nem rosszabb, mint az elôzôek. Mindenki szedelôdzködik. Én is összerakom a jegyzeteimet. Minden tárgynak története van. A történetekhez emberi sorsok kapcsolódnak. Mennyi minden derülhetne ki még a magyarországi zsidóság történelmérôl, ha e tárgyak mesélhetnének? Talán egyszer nálunk is lesz egy olyan intézet, mint Tel-Avivban a Diaszpóra Múzeum, ahol nem az a fontos, hogy a kiállított tárgy eredeti legyen, hanem az, hogy mit üzen a saját koráról, a környezetrôl, szokásokról, túlélési technikákról, mesterségekrôl, vándorlásokról, menekülésekrôl, újrakezdésekrôl, családokról, az életrôl. A két árverés anyaga – csak amin én részt vettem – bôven elegendô lehetne egy hasonló szellemiségû múzeum létrehozásához. És hány árverés lehetne még? Milyen jó lenne, ha az árverésre felkínált tárgyak legalább másolatok, reprodukciók formájában közkinccsé válnának, hogy a felnövekvô nemzedékeknek hiteles szemtanúként felidézhessék a múltat, hogy monetáris javak nélkül is válogathassanak a múlt elfelejtett emlékeibôl.

• 208 •

Két árverés Magyarországon

Recommend Documents