Jó napot 0kívánok! Jó reggelt az égen fényesedő Napnak, jó reggelt a korán kelő madaraknak! Legyen jó reggele minden jó embernek, kik e széles földön új napra ébrednek. A jó reggel mindig csak jó nappá váljon, mindenki egymásnak jó napot kívánjon! Ki együtt a nappal dolgát jól végezte, méltó jutalmául legyen jó estéje! Jó estét a holdnak és a csillagoknak, kívánjunk jó éjt a pihenni vágyóknak!
Világfa 5
Régtől fogva járja már a táltosok meséje: Világhegyen Világfa nőtt bele a nagy égbe. Mélyre lenyúlik gyökere, törzsén fehér kéreg, ág-bogas lombsátorában lakója temérdek. Ott nyugszik le este a nap ringó nyoszolyára, holdanyó is ott szunyókál, ha múlt éjszakája. Körötte sok fényes csillag álmodik, és éjjel a Tejúton sziporkázik Göncöl szekerében. A szél is, ha fárasztja már zűrzavaros léte, besurran lombsátorába csendes pihenőre. Tavasz, nyár, ősz a világfa örökös lakója, csak a tél úszi feneketlen tóba.
6
Hajnalban Hajnalra virradóra, az első kakasszóra, felkelt a szellő, mókás, tekergő. Kisurrant rejtekéből, fatorony szögletéből, és széjjel-szerte a mezőt szelte. Harmat hullott, reszketett, tövis szúrta, sziszegett, épp felhőt kergetett, amikor reggel lett. A nap az égre gurult, a fáradt éj búcsúzott, elszállt az álom egy holdsugáron. A hajnali szellő, mókás, nagy tekergő, elült egymagában fatorony zugában.
7
Különös menyegző Március havában a télnek vissza kellet térnie oda, ahonnan jött, a hó birodalmába. Pihenni vágyott. A nálunk töltött hónapok próbára tették minden csöpp erejét. A nap látta a tél igyekezetét, és hűséges sugarainak lelkére kötötte, hogy segítsenek a télnek eltakarítani a hófoltokat. Ha a folyókon jégtáblákat találnak, addig melengessék, amíg azok teljesen vízzé nem válnak. Amikor a télnek már híre-pora se maradt, Tavasz Tündér kihirdette, hogy kezdődhet a készülődés a fák menyegzőjére! Attól a naptól kezdve égen-földön mindenki arra igyekezett, hogy ez a rendkívüli esemény felejthetetlen ünneppé váljon! A nap beragyogta a gyümölcsfák koronáját. Az emberek levágták a fölösleges ágakat, lekefélték a fák törzsét, és permeteztek a kártevők ellen. A rügyek pedig növekedtek, míg egy áprilisi reggelen csodálatos látványra ébredt a világ: A barackfák rózsaszínű rügyecskéi millió apró virággá bontakoztak.
8
Úgy tündököltek a fák a napsütésben, mint arák az oltár előtt. Elállt a szél lélegzete is, amikor meglátta ezt a csodálatos földi tüneményt. Nemsokára a barackfákat követték a cseresznyefák. Majd szilva-, meggy-, körte- és almafák öltötték magukra hófehér palástjukat a csodáló tekintetek örömére. Esténként a csalogány is zengő hangon dicsérte az ünneplő gyümölcsfákat. Tündérlakká varázsolta a tavasz a kerteket, s e szépség bűvöletében az emberek örömmel mosolyogtak egymásra. Szívük hálával telt a csodatevő természet iránt. Májusban ért véget a mesebeli menyegző. A fák levetették fehér ruhájukat. Helyébe zöldet öltöttek. Nemsokára a zsenge falevelek között apró bogyókat láthattak a figyelő szemek, melyek békésen sütkéreztek a nyár eleji napfényben. A fák nevelték gyümölcseiket.
9
A csipkerózsa vágya Egy árva csipkerózsaág a kis nyírfát nézte, tetszett neki, epedezett, hívná vendégségbe! Eltelt az ősz, majd a tél is, s hogy a tavasz megjött, esőtől a fiatal fa háromarasznyit nőtt. Beköszöntött május hava, s egy virágos reggel csipkerózsához a szellő repült üzenettel: Neve napját ünnepeli szomszédban a nyírfa, hívja őt is hódolattal a nagy mulatságba. Boldogan a vadrózsaág kúszott, míg elérte, s föltekeredett a nyírfa hófehér törzsére, és amikor a méhecskék éltették a szép fát, sok-sok halvány csipkerózsa bontogatta szirmát. 10
A megbékélt kócsag Amikor a kócsag leszállt a mocsárba, s a tájat meglátta, elcsuklott a hangja: Meditterán földről repültem hazáig, onnan, hol napsugár kényeztetett máig, hol kék lagunákban áztattam a lábam, miközben kedvemre halat vacsoráztam. Míg tékozló múltját ekképpen siratta, látta, egy levélről rámered a béka. Odalett őkelme finnyás kevélysége, mert a hosszú úttól kínozta éhsége. Villámként lecsapott, s a védtelen pára, már csúszott is lefelé üres gyomrába. A megbékélt kócsag táncolt örömébe’, s gondolta vidáman: Házasodni kéne!
11
Föld napjára Fát ültetek neved napján, életünk szerelme, tiszta vízzel öntözgetem, hogy tegyek kedvedre. Erdő-mező szép virágát a pártádra tűzöm, minden lélek, kit nemzettél benned gyönyörködjön. Istentől, én számodra, most csak egy kegyet kérek: Őrizze meg tisztaságát tengerkék szemednek!
Esőhívogató Ess, eső, szitából a búza tövére, hogy legyen kenyerünk egész esztendőre! Ess, eső, rostából zsenge fű szálára, hízik majd a tehén, lesz tej a sajtárban! Ess, eső, dézsából kertek örömére, méz gyűl majd, aranyló, méhek bödönébe.
12
Bokréta Szedtem virágokat tűz színűt, fehéret, lilát, élénk sárgát, szelíd égszínkéket. Szedtem virágokat harmattól gyöngyöset, erdőn-mezőn nyílót, virulót ékeset. Bokréta, bokréta, halvány virágaid szirmaik hullatják csendben mind egy szálig. Nem szedek, nem szedek mezei virágot, nem kötök én többé színes bokrétákat! Minden vadvirágnak egyetlen a vágya, viruljon kelyhétől Földanyánk pártája!
13
A rét muzsikál Nyár derekán, nap hevében, virágtenger közepében szól a muzsika. Eláll a szél lélegzete, elhallgat a fülemüle, oly harmónia! Dongó dongja, méhraj zsongja, darázs lágyan duruzsolja, tücsök cérnahangon cirpel, a fürj pitypalattyol szépen. Virágszirmon lepke ámul, fűszálon a bogár bámul, szöcske táncot jár. Verőfényes nyári délben mindenkinek örömére a rét muzsikál.
14
Mézi virág akart lenni Az erdő szélén egy kaptárban lakott a méhkirálynő, körülötte sok-sok méhecskével, akik az ő lányai voltak. A királynő munkára nevelte lányait. Meg is látszott ennek az eredménye,
mert
kaptárukban télen-nyáron mézben fürödhetett a nagy család apraja-nagyja. A testvérek közülük legszorgalmasabb Mézi volt, a legkisebb méhecske. Ő gyűjtötte a virágokról a legtöbb nektárt és virágport. Ezért is nevezték el őt nővérei Mézinek. Attól a naptól kezdve, hogy kinyíltak az első tavaszi virágok, Mézi reggelente elsőként repült ki a közeli rétre. Nővérei szerettek volna még lustálkodni egy kicsit, de anyjuk mindig rájuk szólt, hogy kövessék Mézi példáját, és azonnal lássanak munkához. Ezért ők haragudtak testvérükre, és bosszantották is őt eleget. Egy nyári reggelen Mézi Mosolygó Margaretta aranyszínű ölében sírdogált.
Margaretta, miközben hófehér szirmai között
ringatta a bánatos méhecskét, megkérdezte tőle: – Ki bántott, kedves Mézi, hogy ilyen szomorú vagy? – A testvéreim csúfolnak engem. Azt mondják, hogy buta vagyok, mert reggeltől estig csak robotolok, semmi egyéb nem érdekel csak a munka. – De hiszen ők is ezt teszik. Egész nyáron itt látom őket a réten. – Igen, de mindig azt duruzsolják a fülembe, hogy ha néha én is együtt lustálkodnék velük, akkor anyánk nem hajszolná őket annyit. Én azt szeretném, ha nővéreimnek nem kellene többé bosszankodniuk miattam.
15
– Ó, Mézi, Mézi, ne érezd magad bűnösnek, hiszen, te nem tettél semmi rosszat – vigasztalta az elkeseredett méhecskét Margaretta. Mézi azonban megmaradt a saját elképzelésénél. – Nem akarok többé méhecske lenni! Ha virág lehetnék, mint ti, egész nyáron nektárt és virágport termelnék én is, hogy nővéreimnek segíthessek. – Mézi – szólt most már gondterhelten Mosolygó Margaretta –, te nem válhatsz virággá. Neked azt kell tenned, amihez a legjobban értesz, az pedig a gyűjtögetés.
Most
rejtőzz el a
legfelső levelem alá, és figyelj. Meglátod, holnaptól kezdve többé nem
lesz
okod
panaszra.
Minden
virág
hallotta,
amiről
beszélgettünk, és készek segíteni neked. Mézi úgy tett, ahogy Mosolygó Margaretta tanácsolta. Elbújt, és rejtekhelyén kíváncsian várta, mi fog történni. Egyszer csak halk morajlás futott végig a mezőn. A virágok összesúgtak, és
hívták a szelet meg a napsugarakat, fogjanak
össze mindnyájan a jó cél érdekében. Éppen abban az órában érkeztek meg a rétre Mézi nővérei. Nagyon megijedtek, amikor látták, hogy aznap már semmi esélyük sincs virágport és nektárt gyűjteni. A huncut virágok kuncogva hallgatták a fölöttük keringő méhek panaszos duruzsolását, akiknek munkájuk elvégzése nélkül kellett visszatérniük a kaptárba. Anyjuk azzal büntette őket, hogy megvonta tőlük virágpor vacsorájukat. Mert hát a veszteséget ki kellett spórolni… Esteledett már, amikor Mézi is visszatért a kaptárba. –Te se gyűjtöttél ma semmit? – lepődött meg az anyja, amikor látta, hogy legszorgosabb lánya is üres tarsollyal tért haza. – Nem – felelte röviden Mézi, és azon az estén ő se vacsorázott.
16
Másnap
reggel
alig
száradt
fel
harmat,
amikor
Mézi
testvéreivel együtt repült ki a teljében pompázó virágos rétre. Boldog zümmögésük betöltötte a napfényes teret.
17
A hold szomorúsága Nyári éjszakán a hold
lenézett a kútba, de annak sötét mélyén szép arcát nem látta. Sápadtan sóhajtozott: Sehol nincs egy felhő, hol bujkálhat most a szél, felhőket terelő? Esőt, esőt sürgősen – egyre hajtogatta–, kútba hullót, fényeset, hogy arcát láthassa. Álmából kelve a szél, hogy a kedvét töltse, borzos felhőket terelt a hold elé az égre. 18
S mikor ideje jött a hajnali álomnak, zuhogott a zápor, és gyűlt vize a kútnak.
Amikor hatéves lettem Amikor hatéves lettem, zsúrt rendezett anyukám, fiúk, lányok ünneplőben jöttek hozzánk délután. Körülültük a nagy asztalt, éppen úgy, mint a nagyok, kerek tortám közepében hat gyertyaláng lobogott. Szólt a zene, ettől egyből jókedvünk kerekedett: Ma egy évvel nagyobb lettem, ezt mindenki tudja meg! Csokoládés tortakrémmel fülig kentük magunkat, 19
egymás arcába bámultunk, s nevettünk jó nagyokat. Amikor tükörbe néztem, nem hittem a szememnek, az önfeledt ünneplésben egy tejfogam kiesett.
Kibékülés Veszekedik Zsóka, Panni, hogy miért, nem sejti senki. Egyik duzzog: Örök harag! soha többé ne lássalak! Rá a másik: Én se téged, befejeztük, vége, érted? Hátat fordítnak egymásnak, a sorban is mással állnak. Így telik el egy szűk óra, tovább egyikük se bírja, bánja Zsóka, szánja Panni, szeretnének kibékülni, latolgatják, nem lehetne, a békét a másik kezdje?
20
Zsóka jön már, Panni látja, izeg-mozog zavarába’, aztán elindul feléje, máris szent köztük a béke.
Megjött a vakáció Ió - ció - áció, megjött a vakáció! Erdő pengeti a lantot, mező fújja a tilinkót, ritmust csilingel a patak, szolmizálnak a madarak: trillát költ a fülemüle, benne dobog szíve, lelke, kakukk szólót énekel, fecskepáros csivitel, rigó füttyent, gyere már, e sok csoda téged vár!
Álmom Lib-láb laboda, lábam ide meg oda! 21
Fel a dombra, völgybe le, hogyha szárnyam lehetne, kéklő hegyek tetejéről, bárányfelhők közepéről belátnám a nagyvilágot, megpördíteném a Napot! Lib-láb libaláb, az álmom nem szalmaláng!
A vakáció első napján Gyuri, vigyázz a húgodra, míg teregetem a ruhát! Gyuri nézz be a kiságyba, a húgod elaludt-e már? Gyurikám, nem hallod, hogy sír, éhes a kishúgocskád, cumisüvegben a tápszer, míg jóllakik, tartanád? – Mi van veled én kisfiam, miért vagy olyan kedvetlen? – Gyűlölöm a vakációt! mami, kérlek, intézd el, kezdődjön meg az iskola, hogyha lehet, már kedden!
22
A réten Vadvirágok közt a réten napsugaras szép napon, míg repültem lepke szárnyán, szeleburdi huncut szellő ellopta a kalapom. Állj meg, szellő, huncut szellő, add vissza a kalapom! Így kérleltem, de hiába, copfom végén kioldotta, s lengette kék szalagom. Szántam-bántam veszteségem, míg ültem egy fa alatt, s akkor láttam integetni az útszéli bokorágról kalapom s szalagomat
23
Gyí, lovam, lovacskám! Hajnalok hajnalán
Pejkóm ezt nem bánta,
vásárba mentem,
sörényét megrázta,
vettem egy pejlovat,
vidáman nyerített,
s a hátára ültem.
s mint a szél röpített. Keményen megültem, benne kedvem leltem, meg-megsarkantyúztam, szép szóval biztattam: Gyí, lovam, lovacskám, vérbeli paripám, vigyél ki a rétre, aranyló mezőre, folyóvíz partjára, fűzfa árnyékába, erdő közepébe, a világ végére! Hogyha elfáradtál, állj meg egy forrásnál, 24
annak csobogása szomjadat eloltja, zöld fűnek zamatja erőd visszaadja. Mikor az éjszaka
én lehajtom fejem
ráborul a földre,
bársonyos mohára,
betakarózunk majd
te füvet ropogtatsz,
sötét köpenyébe,
s vigyázunk egymásra.
Egy labda vallomásai Különleges az eset, amely vélem megesett. Tudom, tudom, bűnöm súlyos, hogyan történt, hát elmondom: Repültem – ó, de jó is volt –, be a fényes ablakon, csilingelő kristályok közt, - azt hittem, hogy álmodom –, egy asztal közepén landoltam, lett is nagy bonyodalom! És azóta rabságomban régi erőm egyre fogy, puhány, lusta labda lettem, a tétlenségtől nyafogok. Mondja meg már, aki tudja, 25
mert megöl az unalom, büntetésből meddig kell még, sarokban gubbasztanom?
Könyvem Kezemben a kedvenc könyvem, benne sok vers, és mese, ágbogas fa árnyékában olvasgatom kedvemre! Barangolni tanít engem égen, földön, víz alatt, varázspálcát ad kezembe, s elérem álmaimat. A szívembe fogadtam őt, mert a legjobb barátom, örömömben, bánatomban cserben nem hagy, jól tudom.
Szótörő Ő, nő, kenő zökkenő, ez itt most a bökkenő, 26
el, kel ékkel, lékkel, cifra színházi kellékkel hogy lesz a sírásból írás, a sóhajtásból óhajtás, hát a rókából karó, az ólomból Komolló, hány szót bújtat el a hajtás? Ezen törd a fejed, pajtás!
A fészek Apánk hordott egyenként nyoszolyának venyigét. Egy szál széna, egy szál szalma – így készült a fészek alja. Fészekalja melegében anyánk oltalmazó teste idegen szemektől óvott, s álmodott nekünk jó sorsot. Álmait dalába szőtte, ez volt az ő drága kincse, örökségül hagyta reánk a világ legszebb madárdalát.
Mondd, és add tovább! Mondd azt, hogy anyám,
Mondjad, hogy álom, 27
mondd azt, virág!
hajnal, ébredés,
mondjad, hogy mező,
mondd bátran felhő,
tücsök, szarkaláb!
villám, jégverés!
Mondd, mert a szó, ha szájról szájra jár, nem vész el soha. Mondd, és add tovább!
Jó szándék A mesében győz az ifjabbik királyfi, akit király apja ki akar tagadni. Támasz nélkül indul üres tarisznyával visszahozni a fényt apja országába. Jó szándék vezérli, a bajban meg nem hátrál, döntés előtt élesebb esze a kardjánál, bölcs vének tanácsait alázattal kéri, jó tündérek, varázslók jönnek segíteni. Együtt a sötét fölött győzelmet aratnak, s a király országában fénye gyúl a Napnak.
28
Évszakok Olvad a jég, vizet áraszt, rügyet fakaszt már a napsugár, a szeszélyes tavasz jötte, virágok közt, ezer gonddal jár! Búzaföldön pitypalatty szól, szénaillat bőven lengedez, napfényittas nyár az égből tikkadt földre záport permetez. Köd szállta meg, sejted csupán ég alatt a délceg hegytarajt, kútágason varjú károg, őszi égen nem delel a nap! Hó szálingóz, kopár fák közt kalandozik a dermesztő szél, áldást szór a tiprott földre, gondjai közt nem henyél a tél. 29
Madarat hangjáról Kelep-kelep, sarjad a fűszál, gólyamadár kelepelve kéményünkre száll. Csivit-csivit, virít a tavasz, ha csicsergő fecskepáros nálunk fészket rak! Pity-paty, szól az apró pitypalatty, forró délben a dús kalász hűs oltalmat ad! Csitt-csatt, hallod, ő a csalogány, bokor alján dalát zengi, napnak alkonyán. Fiú-fiú! – rikkant a rigó– ha szél játszik a lombokkal, fütyörészni jó! 30
Kakukk-kakukk, egyedül vagyok, fenyőágon várva párom, én kakukkolok.
Hátulsó pár, fuss előre! Egy előre, két kettőre, hátulsó pár, fuss előre! Szedd a lábad, lépj ki gyorsan, fogd a kezem jó szorosan! Átbújunk a kapu alatt, aki ügyes, le nem marad, három hatra, hat kilencre kiérünk a füves rétre, szárnyat bontunk, felrepülünk, sok kis madár szárnyal velünk, mikor delel égen a nap, s a toronyban kong a harang, lehuppanunk a zöld fűre, sóskát rágcsálunk ebédre.
Nyáron 31
Fény csorog a föld ölébe, tarka-barka kötényébe, benne fürdik erdő, mező, a havasi zöld legelő, onnan mer a rét virága, attól virít szép orcája.
Váratlan vendég Nyári este ablakomon egy tücsök kopogott, beengedtem, s vele együtt a mezőillatot. Elmerengve találgattam jöttének indokát, néztem, hogy jár-kel a házban, mint régi jó barát. Írni kezdtem, s míg figyelte a billentyűzetet, a képernyőre kétkedőn egy pillantást vetett. – Mi van, koma – szóltam hozzá – nem tetszik a nótám? –, tudom, jobban megértenéd, ha olvasni tudnál! 32
Amíg vártam válaszát, ő hangolt, és rákezdett, muzsikája betöltötte szobámban a csendet.
Nyári dél Bim-bamm! – szól a harang –, fejünk fölött delel a nap, dongó darázs döngicséli: Itt az ideje pihenni! Vadalmafa árok szélén, árnyékának hűvös mélyén kalapját szemébe húzza, s bóbiskol a vándor, s botja.
A pórul járt szarka Csön-csön gyűrű karika, ellopta a szarka, csillog-villog aranya, felkacag a Napra. 33
Szarka viszi csőrében, rejtené a fűbe, perdül-pattan a gyűrű, csirr-csörög a szarka, ám az arany karikát a napsugár felkapja!
Jégaszalók Nyárittyenben hat áron jég termett a határon, hogy maradjon frissiben, összehordták ízibe, rátették az aszalóra, nem vették ők fontolóra, jól fog majd téli estéken vacsorára terítéken.
Csujogató Aki fázik, békát nyúzzon, a bőrével takarózzon! Ki didereg, foga vacog, egyék meg egy marék vackort!
34
Akit csípnek, csípjen vissza, hogyha viszket, hát vakarja! Aki duzzog, egyék kását, válogatósnak, vadalmát! Aki vidám, csujogasson, hasát fogja, úgy kacagjon!
Zakota Elszaladt a csend házunktól, evőeszközök zajától. Zakatolnak hangoskodva, zeng-bong belé a nagy konyha. Levest követel a kanál, hús nélkül a villa ágál, vagdalózik az éles kés, nyomában rí sok repedés, sután csápol a fakanál, jaj, annak, kit fején talál, a kiskanál védtelenül aszalt szilvalébe merül. Véget vet ennek nagyanyó, elnyeli őket a kagyló, forró vizet ereszt rájuk, csillapítja szilajságuk, 35
majd egyenként kifényezi, kredencfiókba fekteti. Elnémul a csengés-bongás, eszeveszett zakatolás, rend őrzi a konyha csendjét, házunk szívében a békét.
Éjszakai kaland Ráborult az este erdőre, mezőre, a tyúkok is elültek a kakasülőre. Alszik minden jószág, elnémult az udvar. A hold is megpihenni egy felhő mögé tart. Koromsötétségbe burkolózott minden. Egy kutya se vakkant az éjszakai csendben. Erre várt a vörös, csalafinta róka, rég volt már az ebéd, és korgott a gyomra. Elindult hát csendben erdei lakából, nesztelenül lépett ki a rókalyukból. Száraz ág se reccsent a lába nyomában, míg elért az első házhoz a faluban. Addig ólálkodott a kerítés körül, míg a fényes telihold kibújt a felhők mögül. Körútjára indult, a magasból figyelte, hogy itt lenn a földön csend van, minden rendben? Megtorpant és nyomban földhöz lapult a róka. Várta, hogy az égi őr a lámpáját eloltsa. Majd a palánkon egy rést megpillantott, rajta át nyomban be is furakodott. Most légy okos róka, szedd elő az eszed! A tyúkokhoz érned nem lesz könnyű neked! Ott a ketrec mellett a házőrző Lompos, véle ujjat húzni bizony nem tanácsos! Töprengett egy percig a szemfüles róka, míg fondorlatos tervét gyorsan kigondolta. Faltól falig osont, az ólat megkerülte, hogy az alvó kutya észre ne vehesse. 36
Aztán alattomos módon nekilátott, s a tyúkketrec alá egy mély gödröt kotort. Ott akart a hamis bejutni az ólba, rátörni az alvó, ártatlan tyúkokra. A kakas volt az első, aki megérezte, hogy veszélyben vannak, s a tyúkokat költötte. Lompos is felugrott. A zajt megneszelte, a róka kócos farkát rögtön észrevette. Éppen iparkodott bejutni az ólba, mikor a jó kutya a farkát elkapta. Odabent a tyúkok, együtt a kakassal, csőrükkel csípték, vágták a szárnyukkal. Kint a kutya húzta, dühösen rángatta, azt hitte a róka reng a föld alatta! Rohant a gazda, kezében vasvilla, felébredt a szokatlan éjszakai zajra. A ludak is szaladtak, a nyakukat nyújtva sziszegtek, gágogtak a megrémült tolvajra. Kellett neked lopni, te, ravaszdi róka, kívánni a másét, járni a tilosban? Menekült a hamis verve, megtépázva, kergette őt Lompos, a gazda a nyomában. Mire gazda s kutyája hazaérkezett, a felbolydult majorság elcsendesedett. Az udvarban az élet rendben folytatódott, míg a világ fölött új reggel pitymallott.
37
Furfangos rímek Íme, itt egy tengerész, a fejében tenger ész, a kezében hat alma, rettentő a hatalma. Csónak alatt ring a tó, kellemesen ringató, víz alá buknak a hattyúk, ott totyog a parton hat tyúk, az a gondja mind a hatnak, hogy ők miért nem úszhatnak? Ezt kotyogják szóról-szóra, ám gazdájuk magot szóra,
Játsszunk! Na na - fejed alatt párna.
38
Om om - te vagy az én párom. Duc duc - ott száguld egy párduc. S S – minden szavad kétes. A fa alatt alma hatvan, a kosárban csupán hat van. (Folytasd!)
Tarka nyár Erdő, mező, vadvirág,
Borjú a kapu előtt,
dong dana-dongó,
dong dana-dongó,
mézillatú tarka-nyár,
bújában szelíden bőg,
dong dana-dongó.
dong dana-dongó.
Göndör bárány tekereg,
Malac visít éhesen,
dong dana-dongó,
dong dana-dongó
kecskegida kesereg,
vályúba bök mérgesen,
dong dana-dongó.
dong dana-dongó.
Csikó ropja magában,
Csibe kapar, szemet vár,
dong dana-dongó,
dong dana-dongó,
csengő szóra cifrázza,
pipe vízért kiabál,
dong dana-dongó.
dong dana-dongó.
Erdő, mező, vadvirág, dong dana-dongó, kár, hogy elmúlik a nyár, dong dana-dongó!
39
Kutyám öröme Szonya kutyám a ravasz, fajtája közt már kamasz, négy lába négy irányba’ süpped száraz avarba, füle-farka alig éri, szeme az utat beméri, nyelve kilóg, lihegve fut gazdája elébe.
Utazás Száguld a vonat, belevág a légbe, csattog a kerék, szikrázik az éjbe, pattan az álom, éjmadár rikolt, éles a kanyar, a mozdony sikolt… 40
Kattan a váltó, szívem zakatol, sikong a kerék, lassít vonatom... Itthon vagyok!
Nyár végén Elszálltak a gólyák, a nyár is útra készül, kémleli az eget, a nap még magasan ül. Mégis-mégis, tudom, egy szép napon elindul, viszi emlékeit a tengereken is túl. Ó, de jó is lenne, ha addig még maradna, míg a földre lehull virágaimnak magja!
Őszi eső után Lazul a talaj, az eke mélyre szánt, barázda ringatja a kenyér magját, 41
csírája duzzad, a föld még meleg, magasban keringnek még a szelek, az ég is a napnak kedvében jár, hogy feledni bírja, elmúlt a nyár, magányában az ősz munkába merül, könnyíti a tél dolgát önzetlenül.
Levél a tolltartóban Íróasztal s a könyvespolc roskadásig tele már, könyvek, füzetek s a táska indulásra készen vár. A tolltartó kincsei közt szomorkodik egy levél, aki szép betűkkel írta, azóta választ remél, és nem sejti, hogy a címzett két hónapja arra vár, jöjjön újra el az idő, mikor iskolába jár!
Kesergő Ősszel parolázik a nap, más tájra küldik a nyarat. Sírdogál az árva mező, 42
búsan pipál a vén erdő. Kopott hárfát hangol a szél, húrjain kesergőt zenél, a fáradt lomb színét váltva, álomba hull rőt avarba.
Ősszel a vadonban Ősszel a sűrű vadonban
Hajnal tájban ballag haza
ne keresd a csendet,
zajos sustorgással,
fák között, bokrok aljában
zimankós téli napon
eleven az élet.
már hallik horkolása.
Nyúl szaladgál ide-oda,
Mókus építi a fészkét
nem leli a helyét,
moha technikával,
hó, mi szőre színét rejtse,
lehullat egy fenyőgallyat
idén nem hullott még.
rettenetes zajjal,
Földvárából a torkos borz,
mert az esze épp azon jár,
éjszaka leplében
éléskamrájába,
beszerző útjára indul
mit elrejtett féltő gonddal
vára környékére.
vajon megtalálja? Az öreg erdő titkait tovább nem regélem, tölts el nála egy napot, s megtudsz tőle mindent.
43
Őszi képek Szürke csendben kóborol a szél, ropog az avar lépte alatt, álmos fákon kopog a harkály, reméli, kerül még pár falat. Sápadt levelek közt egy ágon néhány elfelejtett alma vár, ráncosak már a dértől, s a pír leplében romlottak is talán. Ólmos ég alatt varjú várja, jöjjenek újra vidám napok, magban a csíra fényre vágyik, mint rejtőzködő gondolatok.
Szeptemberben Pajkos szellő hancúrozik a mezők fölött, pók hálóját fonogatja faágak között. 44
Alma pottyan, szilva pattan, kopog a dió, szőlő érik, leve csordul, szüretelni jó!
A nagylelkű ősz Egy szép napon megjött az ősz gazdag örökséggel, melyet a nyár hagyott rá, mielőtt elmenne. Szállást keresett, lombsátor aljában meg is találta, de a sátor zöldjét kopottnak látta. Vette hát ecsetjét nagy festő létére, és az erdő lombját sárga, piros, barna, bíborra pingálta. Mindenki csodálta ezt a színváltozást! Boldog volt az ősz, s nagy boldogságában, kincseinek tárát a tallózók előtt szélesre tárta. Ki a mezőt járta, zsákját alma, dió, mogyoróval színültig rakta, hogy odújában elraktározza; ki a föld alá vitt jó sok harácsot, hogy jövő tavaszig ne érjen hiányosságot! Ám az idő kereke fordult egy nagyot, és az ősz élete zorddá változott. Vasfogú hideg szél csatangolt a tájon, a rokkant ősz sátrát cibálta szilajon. Ónos eső csapott sápadó arcába, nem védte őt más csak ködpalástja. Földönfutóvá lett az ősz a csupasz vadonban. Mikor megjött a
tél, s az erdőt, mezőt járta,
kifosztott ősznek hűlt helyét találta.
45
a
sokszínű pompának, s a
Télen Ablakom előtt csipkebokor, mintha fázna, didereg, vörös bogyói ráncosodnak, híre-pora sincs a hónak, hogy betakarja, míg szendereg. Cinke se jön uzsonnára, nem vágyik ajándékára, máshoz repül vendégségbe, hol rá bő lakoma vár. Csak a varjú rikácsolja: Szomorú a csipkebokor, milyen kár!
Hópelyhek Pillék szállnak keringve, betakarnak fehérbe. csiklandozzák orromat, tüsszentek is nagyokat. Pille, pille, szállj alá, 46
lenn a búza sarja vár! melengessed dunnával, patyolat hóbundával, melengessed reggelig, barkát bontó tavaszig!
Az első hó Azon a decemberi reggelen ólomszínű ég terült el a város fölött. A levegőben érezni lehetett a tél hóillatú leheletét. Dél felé a vékony, hideg szél elállt, és a fagy is megenyhült. Osztályuk ablakából a gyermekek reménnyel pillantottak az égre. Először csak tétova hópihék szállingóztak a levegőben, és ahová leértek, ott beleolvadtak a borongós szürkeségbe. Kis idő múlva, mint hasadt párnából a libatoll, ömleni kezdett a városra az első hó. Zabolátlan rendezetlenségben, mint valami akrobata égi manók, nagy, formátlan pelyhek keringtek ég és föld között, míg meg nem találták helyüket a földi világban.
Aztán
rendeződött a látványos légi torna, és az ég csendes nyugalommal ontotta tovább téli áldását. Ahogy világosodott az ég, úgy vált egyre tisztábbá a földi világ. A friss hó puhasága tompította az élet zaját, csitulni látszottak a gondok, s az emberek szemében a mosoly adventi várakozás örömét sugározta. Vadonatúj
hótakarójuk
alatt
a
nyújtóztatták, és cinkos pártfogással kiözönlő
gyerekek
dúlják
fel
a
fák
zsibbadt
ágaikat
tűrték, hogy iskolából
sétányokat
beborító
friss
fehérséget. Hógolyók röpködtek, s a környező házak falai önfeledt örömkiáltásokat visszhangoztak. Hóemberek emelkedtek ki a 47
hótakaróból, és békésen pipázgatva szemlélték a körülöttük zajló nyüzsgést. Egy hangszóró karácsonyi dalokat sugárzott, a korai estében, és a csillagos ég megkönnyebbülten mosolygott.
A cinege gondja A kék sapkás cinegének igen nagy a gondja, nehezen kerül ebédje téli zimankóban. Ide-oda röppen bátran, bízik reménykedve, hogy rátalál a mezőknek rejtett kincseire. Keres, kutat földön, fákon, hát egyszer csak látja, út szélén egy csipkebokor hívja uzsonnára.
Tél terefere Szél jár-kel, köd száll fel, hó tere szikrázik, 48
nap heve ráfázik, fagy foga vicsorog, tél tava jeget fog, fényed, ha melenget, hókedved felenged!
Álmos világ Lenge lépte lankadó, álmos világba lopta a telet, bohókás jó kedvében puha lepellel betakart mindent, pelyhek közt látta, könnyű fátyla libegve táncolt a széllel, pihe palástja, fényes stólája csillagot szórt az éjben.
Vidám tél Hócsizmában jár a tél, hóbundája földig ér, a kucsmája hófehér, hóban fekszik, hóban kél.
49
Reggelije hófalat, vacsorája hó, ha kap! Havat nassol, ha delel, ha szomjas, hóbort vedel.
Az esztendő Január jégen fut, februárnak szele zúg, márciusban csermely csobban, április szeszélye lobban, május fényben tündöklő, illatával bűvöl ő, júniusban erő duzzad, július már kalászt ringat, augusztus megérett arra, hogy a nyár legjavát adja, szeptember, mint őszelő, bölcs termés-mérlegelő, október, hogy még kibírja, édes szőlő levét issza, november sápadt arcába esőt csap a szél futtába’, december fáradt kezével békét hint az alvó földre.
50
Tündöklő tél Csendes éjnek sötét leple, csillagokkal ki hímezte, ki varrta a zsinórt rája ezüstből font selyemszállal? Ablakomra fehér csipke jégvirágát ki lehelte, délceg fenyők hókucsmáját, pőre mezők hóbundáját ki hozta el csengős szánon messzi Hetedhét országból? Tél tündére, ki lett volna, szánját égi szarvas vonta, gyémánt szeme s az agancsa hét országnak színaranya. Hófelhők közt utat vágtak, hópelyheket bőven szórtak hegyre, völgyre, a mezőre, elmerült a világ benne. 51
Majd az éjnek sötét leplét csillagokkal díszítették, szép ezüstös paszománya lett a csorgó hold sugára, és e bűvös égi fényben tündökölt a tél az éjben.
Tartalomjegyzék Jó napot kívánok! .5
Váratlan vendég . 32
Világfa . 6
Nyári dél . 33
Hajnalban . 7
A pórul jártszarka . 33
Különös menyegző . 8
Jégaszalók . 34
A csipkebokor vágya . 10
Csujogató . 34
A megbékélt kócsag . 11
Zakota . 35
Föld napjára . 12
Éjszakai kaland . 36
Eső hívogató . 12
Furfangos rímek . 38
Bokréta . 12
Játsszunk . 38
A rét muzsikál . 14
Tarka nyár . 39
Mézi virág akart lenni . 15
Kutyám öröme . 40
A hold szomorúsága .
Utazás . 40
Amikor hatéves lettem . 19
Nyár végén . 41
Kibékülés . 20
Őszi eső után . 41
Megjött a vakáció . 21
Levél a tolltartóban . 42
Álmom .21
Kesergő . 42
A vakáció első napja .
Ősszel a vadonban . 43
A réten . 23
Őszi képek . 44
Gyí, lovam, lovacskám! . 24
Szeptemberben . 44
Egy labda vallomásai . 25
A nagylelkű ősz . 45
Könyvem. 26
Télen . 46
Szótörő . 26
Hópelyhek . 46 52
A fészek. 27
Az első hó . 47
Mondd, és add tovább! .27
A cinege gondja . 48
Jó szándék. 28
Tél terefere. 48
Évszakok . 29
Álmos világ . 49
Madarat hangjáról .
Vidám tél . 49
Hátulsó pár, fuss előre! . 31
Az esztendő . 50
Nyáron . 31
Tündöklő tél . 51
53
