BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV
e-:t,' Készült a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 2015. március 17-én a Budapest FővárósX. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (Budapest X., Szent László tér 29. I. em. 115.) megtartott ülésén. Az ülés kezdetének időpontja: 15°0 óra
A jelenléti ív szerint jelen vannak: Marksteinné Molnár Julianna bizottsági elnök, Agócs Zsolt, Mácsik András, Tubák István, Varga István, a Bizottság képviselő tagjai, Gerstenbrein György, Pluzsik Gábor, Tábi Attila a Bizottság nem képviselő tagjai. Távolmaradását előre jelezte: Somlyódy Csaba, a Bizottság képviselő tagja Tamás László, a Bizottság nem képviselő tagja
Távolmaradás oka: családi ok hivatalos elfoglaltság
Tanácskozási joggal jelen vannak: Dr. Szabó Krisztián jegyző Hegedűs Károly aljegyző alpolgármester Radványi Gábor alpolgármester Dr. Pap Sándor a Jegyzői Főosztály Jogi Osztály képviseletében Dr. Boldog Krisztina a Gazdasági és Pénzügyi Főosztály vezetője Pándiné Csemák Margit a Főépítészi Osztály képviseletében Kovács József a Jegyzői Főosztály Személyügyi Osztály vezetője Nagyné Berecz Györgyi Tóth Balázs képviselő a Kőbányai V agyonkezelő Zrt. képviseletében Szabó Ágoston a Belső Ellenőrzési Osztály képviseletében Fonyódi Ágnes
Meghívottak: Dr. Aziz-Malak Nóra Dr. Bécs-Kónya Zsuzsa V entzl József
a J egyzői Főosztály V árasüzemeltetési Osztály részéről a Jegyzői Főosztály Városüzemeltetési Osztály részéről a Gazdasági és Pénzügyi Főosztály Számviteli Osztály részéről
Dr. Magyar Adrienn Szőke Gábor
közbeszerzési tanácsadó (ÉSZ-KER Kft.) az FLSZ Alkusz Kft. részéről
Az ülést vezeti: Marksteinné Molnár Julianna bizottsági elnök
Elnök: Köszönti a megjelenteket, és megnyitja a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság ülését. Megállapítja, hogy a Bizottság 7 fővel határozatképes. Bejelenti, hogy a jegyzőkönyvet T asi Éva vezeti. Az ülésről hangfelvétel készül.
Elnök: Tervezett napirendjében a következő sorrendmódosítást javasolja: - első napirendi pontként tárgyalja a Bizottság a meghívóban 8. sorszámmal szereplő, a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési tervéről szóló 169. számú előterjesztést. - második napirendi pontként a meghívóban 8. sorszámmal szereplő, a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat által 2014. évben lefolytatott közbeszerzési eljárásokról szóló beszámolóról szóló 145. számú előterjesztést, - harmadik napirendi pontként a meghívóban 15. sorszámmal szereplő, a "Vállalkozási szerződés a Budapest X. kerület, Állomás utca 26. szám alatti, 39047 hrsz.-ú ingatlanon ügyfélszolgálati központ kialakítására" tárgyú közbeszerzési eljárás részvételi szakaszának megindítása, a részvételi felhívás elfogadásáról szóló 167. számú előterjesztést, - negyedik napirendi pontként a meghívóban 16. sorszámmal szereplő, az Exchange szerver telepítéséhez és működtetéséhez szükséges szoftverek és mentési rendszer központosított közbeszerzéshez való csatlakozással történő beszerzéséről szóló 156. számú előterjesztést, - ötödik napirendi pontként a meghívóban 17. sorszámmal szereplő, a 12 hónapra 250 darab Office 365 üzleti vállalati standardszaftvernek a központosított közbeszerzéshez való csatlakozással történő vásárlásáról szóló 157. számú előterjesztést, - hatodik napirendi pontként a meghívóban 18. sorszámmal szereplő, a "Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat és intézményei vagyon- és felelősségbiztosítása" tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapításáról szóló 176. számú előterjesztést, - hetedik napirendi pontként a meghívóban l. sorszámmal szereplő, az önkormányzati beszerzések rendjéről szóló 12/2012. (III. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 172. számú előterjesztést, - nyolcadik napirendi pontként a meghívóban ll. sorszámmal szereplő, a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. között a TÉR_KÖZ pályázat keretében "A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása" elnevezésű projektben, valamint a "KMOP-5.1.1/A-09-2f-2011-0001 azonosító számú "Kőbányai 'Kis-Pongrác' lakótelep szociális célú városrehabilitációja" elnevezésű projektben a projektmenedzsment-költség biztosítása tárgyában kötendő pénzeszköz-átadási szerződésről szóló 158. számú előterjesztést. Kéri a Bizottság tagjait, szavazzanak a sorrendmódosítás elfogadásáról. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 7 1gen, egyhangú szavazattal a következő sorrendmódosításról dönt: - első napirendi pont: A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési tervéről szóló 169. számú előterjesztés, -második napirendi pont: A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat által 2014. évben lefolytatott közbeszerzési eljárásokról szóló beszámolóról szóló 145. számú előterjesztés, -harmadik napirendi pont: A "Vállalkozási szerződés a Budapest X. kerület, Állomás utca 26. szám alatti, 39047 hrsz.-ú ingatlanon ügyfélszolgálati központ kialakítására" tárgyú közbeszerzési eljárás részvételi szakaszának megindítása, a részvételi felhívás elfogadásáról szóló 167. számú előterjesztés, - negyedik napirendi pont: Exchange szerver telepítéséhez és műk:ödtetéséhez szükséges szoftverek és mentési rendszer központosított közbeszerzéshez való csatlakozással történő beszerzéséről szóló 156. számú előterjesztés, - ötödik napirendi pont: 12 hónapra 250 darab Office 365 üzleti vállalati standardszaftvernek a központosított közbeszerzéshez való csatlakozással történő vásárlásáról szóló 157. számú előterjesztés,
- hatodik napirendi pont: A "Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat és intézményei vagyon- és felelősségbiztosítása" tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapításáról szóló 176. számú előterjesztés,
2
- hetedik napirendi pont: Az önkormányzati beszerzések rendjéről szóló 12/2012. (III. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 172. számú előterjesztés, - nyolcadik napirendi pont: A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. között a TÉR_KÖZ pályázat keretében "A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása" elnevezésű projektben, valamint a "KMOP-5.1.1/A-09-2f-20110001 azonosító számú "Kőbányai 'Kis-Pongrác' lakótelep szociális célú városrehabilitációja" elnevezésű projektben a projektmenedzsment-költség biztosítása tárgyában kötendő pénzeszközátadási szerződésről szóló 158. számú előterjesztés. [45/2015. (III. 17.)]. Elnök: Amennyiben nincs több javaslat, kéri a Bizottság tagjait, hogy szavazzanak a napirend elfogadásáról az elfogadott sorrendmódosítás figyelembevételével. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 7 igen, egyhangú szavazattal az alábbiak szerint fogadja el napirendjét [46/2015. (III. 17.)]: l. A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési terve Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 2. A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat által 2014. évben lefolytatott közbeszerzési eljárásokról szóló beszámoló Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 3. A "Vállalkozási szerződés a Budapest X. kerület, Állomás utca 26. szám alatti, 39047 hrsz.ú ingatlanon ügyfélszolgálati központ kialakítására" tárgyú közbeszerzési eljárás részvételi szakaszának megindítása, a részvételi felhívás elfogadása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 4. Exchange szerver telepítéséhez és működtetéséhez szükséges szoftverek és mentési rendszer központosított közbeszerzéshez való csatlakozással történő beszerzése Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 5. 12 hónapra 250 darab Office 365 üzleti vállalati standardszaftvernek a központosított közbeszerzéshez való csatlakozással történő vásárlása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 6. A "Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat és intézményei vagyon- és felelősségbiztosítása" tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 7. Az önkormányzati beszerzések módosítása Előterjesztő:
rendjéről
szóló 12/2012. (III. 27.) önkormányzati rendelet
dr. Szabó Krisztiánjegyző
8. A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. között a TÉR_KÖZ pályázat keretében "A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása" elnevezésű projektben, valamint a "KMOP-5.1.1/A-09-2f-2011-0001 azonosító számú "Kőbányai 'Kis-Pongrác' lakótelep szociális célú városrehabilitációja" elnevezésű projektben a projektmenedzsment-költség biztosítása tárgyában kötendő pénzeszköz-átadási szerződés Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 9. A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat közigazgatási területén a járművel várakozás rendjéről szóló 29/2013. (VII. 2.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: dr. Szabó Krisztiánjegyző 10. A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatalban a 2015. évi igazgatási szünet elrendeléséről szóló önkormányzati rendelet megalkotása Előterjesztő: dr. Szabó Krisztiánjegyző 3
ll. A Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatottak jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló önkormányzati rendelet megalkotása Előterjesztő: dr. Szabó Krisztiánjegyző 12. Az egyedi közzétételi listáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása Előterjesztő: dr. Szabó Krisztián jegyző 13. A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2014. évi éves Közszolgáltatási Szerződésének 2015. március 6-áig történő hatályban tartása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 14. A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központtal kötendő munkamegosztási megállapodás Előterjesztő: Kovács Róbert polgármester 15. A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztály 2014. évre vonatkozó éves ellenőrzési jelentése és a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek éves ellenőrzései jelentései alapján készített 2014. évi összefoglaló éves ellenőrzésijelentés Előterjesztő: Kovács Róbert polgármester 16. A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete tagjai részére irodahelyiség biztosítása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 17. A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2015. I-IV. havi várható likviditási helyzete Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 18. Tájékoztató a lejárt határidejű végrehajtott, illetve további intézkedést igénylő képviselő testületi határozatokról Előterjesztő: dr. Szabó Krisztiánjegyző 19. A TUMBA Kft. használati jogának (Budapest X., Kozma utca 7.) átruházására vonatkozó kérelme Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 20. A Budapest X., Kozma utca 7. szám alatti 42518/24 hrsz.-ú önkormányzati tulajdonú ingatlant érintő telekalakítás elvégzése, magánút létesítése és annak hasznosítása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 21. A Budapest X. kerület, Szállás utca ll/b szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 22. A Budapest X. kerület, Salgótarjáni út 57. szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 23. A Budapest X. kerület, Kápolna utca 25. szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség egy részének albérletbe adása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 24. A Budapest X. kerület, Hős utca 15/a szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester
4
25. A Budapest X. kerület, Körösi Csoma sétány 4. szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 26. A Budapest X. kerület, Halom utca 42. szám alatti 30. épületben lévő 30. számú nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester 27. Óvodavezetők közalkalmazotti jogviszonnyal kapcsolatos kérelmének elbírálása Előterjesztő: Kovács Róbert polgármester 28. A Hungexpo Zrt. részére biztosított közterület-használati hozzájárulás módosítása iránti kérelem Előterjesztő: Kovács Róbert polgármester 29. A Pont Reklám Kft. közterület-használati ügyében benyújtott fellebbezése Előterjesztő: Kovács Róbert polgármester
1. napirendi pont: A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési terve Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Szóbeli módosító javaslat: Dr. Szabó Krisztián: Javasolja, hogy
1. a határozattervezet l. mellékletének 13-21. pontja kerüljön törlésre, és egészüljön ki egy 13. ponttal az alábbiak szerint: A A beszerzés tárgya
B Az eljárás tipusa
c A beszerzés típusa
A Budapest X. kerület l Újhegyi sétány 16. szám · alatti Közösségi ház felújítási Építési 13. munkái, valamint az Újhegyi Nemzeti értékhatárt elérő értékű, nyílt eljárás beruházás . sétány közterületi felújítása a Harmat utca és Bányató utca '------Lk_o_·z_ötti szakaszon _j________________..~-
D Előzetesen
becsült nettó érték (Ft)
474 500 OOO
2. a táblázat eredeti 22. sorában (becsült nettó értéke) szereplő "38 OOO OOO" szöveg helyébe "40 OOO OOO" szöveg lép. Indokolás: A 13-21. pontban bemutatott, a TÉR-KÖZ pályázattal kapcsolatos építési munkálatok egy közbeszerzés keretében kerülnek lebonyolításra. (169/1. módositó javaslat) Az előterjesztő támogatja a 169/1. módositó javaslatot.
5
Elnök: Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 169. számú előterjesztés támogatásáról a 169/1. módosító javaslat figyelembevételével. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 7 igen, egyhangú szavazattal a "Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési tervéről" szóló 169. számú előterjesztést a 169/1. módosító javaslat figyelembevételével támogatja [47/2015. (HI. 17.)].
2. napirendi pont: A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat által2014. évbenlefolytatott közbeszerzési eljárásokról szóló beszámoló Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 145. számú előterjesztés támogatásáról. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 7 igen, egyhangú szavazattal a "Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat által 2014. évben lefolytatott közbeszerzési eljárásokról" szóló 145. számú előterjesztést támogatja [48/2015. (IH. 17.)].
Varga István megérkezett az ülésterembe. Elnök: Megállapifj a, hogy a Bizottság 8 fővel határozatképes.
3. napirendi pont: A "Vállalkozási szerződés a Budapest X. kerület, Állomás utca 26. szám alatti, 39047 hrsz.ú. ingatlanon ü.gyfélszolgálati központ kialakítására" tárgyú. közbeszerzési eljárás részvételi szakaszának megindítása, a részvételi felhivás elfogadása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 167. számú előterjesztés elfogadásáról. 49/2015. (Ill. 17.) GPB határozat a "Vállalkozási szerződés a Budapest X. kerület, Állomás utca 26. szám alatti, 39047 hrsz.ú. ingatlanon ü.gyfélszolgálati központ kialakítására" tárgyú. közbeszerzési eljárás részvételi szakaszának meginditásáról, a részvételi felhivás elfogadásáról (8 igen, egyhangú szavazattal) l. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság a "Vállalkozási szerződés a Budapest X. kerület, Állomás utca 26. szám alatti, 39047 hrsz-ú ingatlanon ügyfélszolgálati központ kialakítására" tárgyú közbeszerzési eljárás részvételi felhívását jóváhagyja. 2. Bizottság a "Vállalkozási szerződés a Budapest X. kerület, Állomás utca 26. szám alatti, 39047 hrsz-ú ingatlanon ügyfélszolgálati központ kialakítására" tárgyú közbeszerzési eljárás részvételi szakaszának megindítását jóváhagyja. Határidő: azonnal Feladatkörében érintett: az aljegyző a Gazdasági és Pénzügyi Főosztály vezetője a Főépítészi Osztály vezetője 6
4. napirendi pont: Exchange sze:rve:r telepítéséhez és működtetéséhez szükséges szoftve:rek és mentési :rendszer központosított közbeszerzéshez való csatlakozással történő beszerzése Előte:rjesztő: d:r. Pap Sándo:r alpolgá:rmeste:r Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 156. számú előterjesztés elfogadásáról. 50/2015. (HI. 17.) GPB határozat az Exchange sze:rve:r telepítéséhez és működtetéséhez szükséges szoftve:rek és mentési :rendszer központosított közbeszerzéshez való csatlakozással történő beszerzéséről (8 igen, egyhangú szavazattal) l. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság az l db WinSvrStd LicSAPk üLV D 3Y AqYl AP 2Proc l DB típusú szerver licenc, valamint hozzá kapcsolódóan a 180 db WinSvrCAL LicSAPk OLV D 3Y AqYl AP UsrCAL típusú felhasználói licenc, továbbá az l db ExchgSvrStd LicSAPk OLV D 3Y Aq Y l AP típus ú szerver licenc, valamint hozzá kapcsolódóan a 250 db ExchgStdCAL LicSAPk OLV D 3Y AqYl AP UsrCAL típusú felhasználói licenc hároméves határozott időtartamra történő beszerzése érdekében elrendeli a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzatnak a központosított közbeszerzési rendszerhez történő önkéntes csatlakozását. 2. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert, hogy írja alá a központosított közbeszerzéshez történő önkéntes csatlakozásról szóló nyilatkozatot "az Exchange szerver telepítéséhez és működtetéséhez szükséges szoftverek beszerzése mentési rendszerrel a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat részére" tárgyban. Határidő: azonnal Feladatkörében érintett: az aljegyző a Jegyzői Főosztály Informatikai és Iratkezelési Osztályának vezetője a Gazdasági és Pénzügyi Főosztály vezetője
5. napirendi pont: 12 hónapra 250 darab Office 365 üzleti vállalati standardszoftvernek a központosított közbeszerzéshez való csatlakozással történő vásárlása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. A napirendi ponttal kapcsolatban felszólal:
Tábi Attila: Érdeklődik, hogy gondolkodtak-e ingyenes szoftverek beszerzésén az Office helyett? A nagy cégek is ezekre a programokra állnak át. Dr. Pap Sándor: Beszámol arról, hogy a Libre Office ingyenes programot már tesztelte az Önkormányzat. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy alapvető kompatibilitási problémák vannak a használatában. Dr. Szabó Krisztián: Valóban kifejezett célkitűzés volt folyamatosan átállni nyílt forráskódú irodai alkalmazások használatára, de gyakorlatilag ez lehetetlen. Már a saját szervezeteinken 7
belül is az eltérő verziók, valamint az eltérő nyílt forráskódú programok használata is problémát okozott. Természetesen ezt önkormányzati szinten lehetne egységesíteni, de a közigazgatás rendszerén belül használt informatikai rendszerek, pénzügyi rendszerek, különböző beszámolási felületek mind Microsoft alapú rendszerek. Elnök: Amennyiben nincs több hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 157. számú előterjesztés elfogadásáról. 51/2015. (III. 17.) GPB határozat 12 hónapra 250 darab Office 365 üzleti vállalati standardszonvernek a központosított közbeszerzéshez való csatlakozással történő vásárlásáról (7 igen szavazattal, l tartózkodással) l. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 12 hónapra 250 darab (összesen 3000 darab) Office 365 üzleti vállalati standardszaftver (0365Bsness0pen ShrdSvr ALNG SubsVL üLV NL lMth AP) egy éves határozott időtartamm történő vásárlása érdekében elrendeli a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzatnak a központosított közbeszerzési rendszerhez történő önkéntes csatlakozását. 2. A Bizottság felhatalmazza a polgármestert, hogy a központosított közbeszerzéshez történő önkéntes csatlakozásról szóló nyilatkozatot "a 3000 darab Office 365 üzleti vállalati standardszaftver (0365Bsness0pen ShrdSvr ALNG SubsVL üLV NL lMth AP) vásárlása a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat részére" tárgyban írja alá. Határidő: azonnal Feladatkörében érintett: az aljegyző a Jegyzői Főosztály Informatikai és Iratkezelési Osztályának vezetője a Gazdasági és Pénzügyi Főosztály vezetője
6. napirendi pont: A "Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat és intézményei vagyon- és felelősségbiztosítása" tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 176. számú előterjesztés támogatásáról. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal a ""Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat és intézményei vagyon- és felelősségbiztosítása" tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapításáról" szóló 176. számú előterjesztést támogatja [52/2015. (III. 17.)].
7. napirendi pont: Az önkormányzati beszerzések rendjéről szóló 12/2012. (III. 27.) önkormányzati rendeld módosítása Előterjesztő: dr. Szabó Krisztián jegyző Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze.
8
Előterjesztő
szóbeli módosító javaslata:
Dr. Szabó Krisztián: Javasolja, hogy a rendelettervezet l. § (l) bekezdésében szereplő a "2. §. l. pontja" szövegrész helyébe a "2. § 2. pontja" szöveg lépjen, valamint az "1. szakmai" szöveg helyébe a "2. szakmai" szöveg lépjen. Indokolás: gépelési hiba javítása. (172/1. módositó javaslat) Elnök: Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 172. számú előterjesztés támogatásáról a 17211. módosító javaslat figyelembevételével. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal az "Önkormányzati beszerzések rendjéről szóló 12/2012. (III. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról" szóló 172. számú előterjesztést a 172/1. módosító javaslat figyelembevételével támogatja [53/2015. (III. 17.)].
8. napirendi pont: A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. között a TÉR_KÖZ pályázat keretében "A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása" elnevezésű. projektben, valamint a "KMOP-5.1.1/A-09-2f-2011-0001 azonosító számú. "Kőbányai 'Kis-Pongrác' lakótelep szociális célú városrehabilitációja" elnevezésű projektben a projektmenedzsment-költség biztositása tárgyában kötendő pénzeszközátadási szerződés Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 158. számú előterjesztés támogatásáról. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal a "Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. között a TÉR_KÖZ pályázat keretében "A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása" elnevezésű projektben, valamint a "KMOP-5.Ll/A-09-2f-2011-0001 azonosító számú "Kőbányai 'Kis-Pongrác' lakótelep szociális célú városrehabilitációja" elnevezésű projektben a projektmenedzsment-költség biztosítása tárgyában kötendő pénzeszköz-átadási szerződésről" szóló 158. számú előterjesztést támogatja [54/2015. (III. 17.)].
9. napirendi pont: A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat közigazgatási területén a járművel várakozás rendjéről szóló 29/2013. (VII. 2.) önkormányzati rendelet módositása Előterjesztő: dr. Szabó Krisztián jegyző Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. A napirendi ponthoz szóbeli kiegészítést tesz: Dr. Szabó Krisztián: A fizetőparkolási övezet létrehozása óta ennek a rendeletnek a módosításával kapcsolatban számos javaslat érkezett. Megjegyzi, hogy ennek a fizetőparkolási
9
övezetnek a szabályozását nagymértékben meghatározza a Fővárosi Közgyűlés rendelete, hiszen a kerületi önkormányzatnak a fővárosi rendelet keretein belül van egy szűk lehetőség szabályozás elfogadására. Az előterjesztés egy polgárőr szervezet konkrét kezdeményezése kapcsán készült el. Az Önkormányzat Képviselő-testületének lehetősége van a városrendészeti behajtási várakozási hozzájárulásnak az alkalmazását a polgárőr szervezetekre kiterjeszteni. Ez a módosítás történik meg a rendelettervezetben, végigvezetve az eljárási rendelkezéseken és az eljárásért fizetendő díj tekintetében is. Elnök: Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 175. számú előterjesztés támogatásáról. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal a "Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat közigazgatási területén a járművel várakozás rendjéről szóló 29/2013. (VII. 2.) önkormányzati rendelet módosításáról" szóló 175. számú előterjesztést támogatja [55/2015. (III. 17.)].
10. napirendi pont: A Budapest Főváros X. kerüld Kőbányai Polgármesteri Hivatalban a 2015. évi igazgatási szünet elrendeléséről szóió önkormányzati rendelet megalkotása Előterjesztő: dr. Szabó Krisztián jegyző Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 146. számú előterjesztés támogatásáról. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal a "Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatalban a 2015. évi igazgatási szünet elrendeléséről szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról" szóló 146. számú előterjesztést támogatja [56/2015. (IH. 17.)].
11. napirendi pont: A Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatottak jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló önkormányzati rendelet megalkotása Előterjesztő: dr. Szabó Krisztián jegyző Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. A napirendi ponthoz szóbeli kiegészítést tesz: Dr. Szabó Krisztián: A rendelet módosítására elsősorban okot adó körülmény a felsőfokú illetménykiegészítésnek a költségvetési rendeletben történő emelése. Az előző évben a Képviselő-testület a középfokú, az idei évben a felsőfokú végzettséggel rendelkező köztisztviselők illetménykiegészítését emelte meg a törvényben meghatározott legmagasabb mértékre. A rendeletben a közszolgálati jogviszonyt szabályozó törvénynek az elmúlt években bekövetkezett módosításait vezették át, valamint pontosításra került a szociális jóléti, és egyéb juttatások tekintetében is.
10
Elnök: Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 171. számú előterjesztés támogatásáról. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal a "Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatottak jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról" szóló 171. számú előterjesztést támogatja [57/2015. (IH. 17.)].
12. napirendi pont: Az egyedi közzétételi listáról szóló önkormányzati rendeld megalkotása Előterjesztő: dr. Szabó Krisztián jegyző Elnök: Kéri, akinek az jelezze.
előterjesztéssel
kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van,
A napirendi ponthoz szóbeli kiegészítést tesz:
Dr. Szabó Krisztián: Tóth Balázs képviselő úr két évvel ezelőtt egyedi közzétételi lista megalkotása céljával tett egy előterjesztés benyújtása iránti kezdeményezést. Akkor tájékoztatta arról, hogy ez szakszerűen nem tud megvalósulni abban a formában. Korábban a Képviselő testület már a közzétételi értékhatárt a törvény szerinti 5 OOO OOO forintról l 00 OOO forintra csökkentette. Jelen esetben pedig Képviselő úr a szerződésekről közzéteendő adatok körét javasolja módosítani. Nevezetesen az ingatlanok természetbeni címe, helyrajzi száma és az értékbecsléssel megállapított értéke tekintetében. A napirendi ponttal kapcsolatban felszólal:
Tóth Balázs: Érdeklődik, hogy jól értette-e azt, hogy azok a szerződések, amelyek nem az ingatlan adásvételhez kötődnek, azok 2013-tól lesznek ebben a formában közzétéve, az ingatlannal kapcsolatosak pedig 2010-től. A Jegyző úr részére küldött levelében jelezte azt is, hogy a gazdasági társaságokra is szeretné kiterjeszteni ezt a kötelezettséget. Dr. Szabó Krisztián: A rendelet 1. §-a az Önkormányzatra, a költségvetési szerveire, valamint a többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokra rendeli ezt a közzétételi kötelezettséget. A kettős alkalmazásnak az elhelyezésére azért volt szük:ség, mert létezik egy jelenleg is hatályos rendelet, ami 2013. január l-jétől tette kötelezővé a 100 OOO forintra leszállított értékhatár szerinti közzétételt. 2015. május l-jétől lesz hatályos a kiterjesztett közzétételre vonatkozó kötelezettség. Az ingatlan elidegenítésére vonatkozó szerződések közzététele 201 O. január ljétől történik meg, de a többi szerződésre, amely nem ingatlan adásvételről szól, arra továbbra is 2013. január l-jétől érvényes a l 00 OOO forint összegű értékhatár. Tóth Balázs: A rendeletben szerepel, hogy az adatok 5 évig vannak a honlapon kifüggesztve, tehát a 20 l O-es adatokat már nem tudjuk közzétenni. Dr. Szabó Krisztián: A honlapon való közzététel esetén a közzétételi határidő lejártával is archívumba kell helyezni az adatokat. Az Önkormányzat nem helyezi archívumba ezeket az adatokat, tehát egységes felületen található meg mindaz a közzétett adat, amelyet az Önkormányzat a jogszabályi rendelkezés hatálybalépése óta közzétett. Elnök: Amennyiben nincs több hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 174. számú előterjesztés támogatásáról. ll
A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal az "Egyedi közzétételi listáról szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról" szóló 174. számú előterjesztést támogatja [58/2015. (III. 17.)].
13. napirendi pont: A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2014. évi éves Közszolgáltatási Szerződésének 2015. március 6-áig történő hatályban tartása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 173. számú előterjesztés támogatásáról. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal a "Kőbányai V agyonkezelő Zrt. 2014. évi éves Közszolgáltatási Szerződésének 2015. március 6-áig történő hatályban tartásáról" szóló 173. számú előterjesztést támogatja [59/2015. (III. 17.)].
14. napirendi pont: A Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kolturális Központtal kötendő munkamegosztási megállapodás Előterjesztő: Kovács Róbert polgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 151. számú előterjesztés támogatásáról. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal a "Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központtal kötendő munkamegosztási megállapodásról" szóló 151. számú előterjesztést támogatja [60/2015. (Ul. 17.)].
15. napirendi pont: A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztály 2014. évre vonatkozó éves ellenőrzési jelentése és a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek éves ellenőrzései jelentései alapján készített 2014. évi összefoglaló éves ellenőrzési jelentés Előterjesztő: Kovács Róbert polgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. A napirendi ponttal kapcsolatban felszólal: Dr. Szabó Krisztián: Tájékoztatja a Bizottságat arról, hogy március végétől ismét lesz vezetője a Belső Ellenőrzési Osztálynak. Elnök: Amennyiben nincs több hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a lll. számú előterjesztés támogatásáról.
12
A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal a "Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztály 2014. évre vonatkozó éves ellenőrzési jelentéséről és a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek éves ellenőrzései jelentései alapján készített 2014. évi összefoglaló éves ellenőrzési jelentésről" szóló lll. számú előterjesztést támogatja [61/2015. (IH. 17.)].
16. napirendi pont: A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete tagjai részére irodahelyiség biztosítása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 139. számú előterjesztés támogatásáról. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal a "Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete tagjai részére irodahelyiség biztosításáról" szóló 139. számú előterjesztést támogatja [62/2015. (III. 17.)].
17. napirendi pont: A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2015. I-IV. havi várható Hkviditási helyzete Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, a napirendi pont tárgyalását döntéshozatal nélkül lezárja. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság a "Budapest Főváros X kerület Kőbányai Önkormányzat 2015. I-IV. havi várható likviditási helyzetéről" száló 140. számú előterjesztést megtárgyalta.
18. napirendi pont: Tájékoztató a lejárt határidejű végrehajtott, illetve további intézkedést igénylő képviselő testületi határozatokról Előterjesztő: dr. Szabó Krisztián jegyző Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, a napirendi pont tárgyalását döntéshozatal nélkül lezárja. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság a "Lejárt határidejű végrehajtott, illetve további intézkedést igénylő képviselő-testületi határozatokról" szóló 130. számú előterjesztést megtárgyalta.
13
19. napirendi pont: A TUMBA Kft. használati jogának (Budapest X., Kozma utca 7.) átruházására vonatkozó kérelme Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 126. számú előterjesztés támogatásáról. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal a "TUMBA Kft. használati jogának (Budapest X., Kozma utca 7.) átruházására vonatkozó kérelméről" szóló 126. számú előterjesztést támogatja [63/2015. (IH. 17.)].
20. napirendi pont: A Budapest X., Kozma utca 7. szám alatti 425U~/24 hrsz.-ú önkormányzati tulajdonú ingatlant érintő telekalakítás elvégzése, magánút létesítése és annak hasznosítása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 138. számú előterjesztés támogatásáról. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal a "Budapest X., Kozma utca 7. szám alatti 42518/24 hrsz.-ú önkormányzati tulajdonú ingatlant érintő telekalakítás elvégzése, magánút létesítése és annak hasznosításáról" szóló 138. számú előterjesztést támogatja [64/2015. (HI. 17.)].
21. napirendi pont: A Budapest X. kerület, Szállás utca 11/b szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester
Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 141. számú előterjesztés elfogadásáról. 65/2015. (HI. 17.) GPB határozat a Budapest X. kerület, Szállás utca 11/b szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásáról (8 igen, egyhangú szavazattal) l. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság a Budapest X. kerület, Szállás utca ll/b szám alatti, 22 2 m alapterületű helyiséget (helyrajzi szám: 38431/26/A/3) Tóth András Marcell (okmányazonosító száma: 218026PA) részére raktározás céljára, 2015. április l. napjától 2015. szeptember 30. napjáig tartó határozott időre bérbe adja. 2. A Bizottság a helyiség bérleti díját 3 565 Ft/m2/év +Áfa összegben határozza meg. Határidő: 2015. április 15. Feladatkörében érintett: a Gazdasági és Pénzügyi Főosztály vezetője a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója
14
22. napirendi pont: A Budapest X. kerület, Salgótarjáni út 57. szám alatt lévő nem lakás céljára szoigáló helyiség bérbeadása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 119. számú előterjesztés elfogadásáról. 66/2015. (HI. 17.) GPB határozat a Budapest X. kerület, SaJgótarjáni út 57. szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásáról (8 igen, egyhangú szavazattal) l. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság a Budapest X. kerület, Salgótarjáni utca 57. szám alatt 2 lévő, 8 m alapterületű helyiséget (helyrajzi szám: 38911/18/A/2) Liszkai Imre (okmányazonosító: 068462 HA ) részére tárolás céljára, 2015. április l. napjától határozatlan időtartamra, 3 hónapos felmondási idő kikötésével bérbe adja. 2. A Bizottság a helyiség bérleti díját bruttó 3 150 Ft/m2/év összegben határozza meg. Határidő: 2015. április 15. Feladatkörében érintett: a Gazdasági és Pénzügyi Főosztály vezetője
23. napirendi pont: A Budapest X. kerület, Kápolna utca 25. szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség egy részének albérletbe adása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 144. számú előterjesztés elfogadásáról. 67/2015. (IH. l 7.) GPB határozat a Budapest X. kerület, Kápolna utca 25. szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség egy részének albérletbe adásáról (8 igen, egyhangú szavazattal) l. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság hozzájárul ahhoz, hogy a Kőbányai Ipartestület (székhelye: 1105 Budapest, Kápolna utca 25., országos nyilvántartásbeli azonosítója: 2950/1990, képviseli: Varga István elnök) az általa bérelt Budapest X. kerület, Kápolna utca 25. 2 szám alatti, 152 m alapterületű irodahelyiségből 54 m2 nagyságú területet - a lakásokról és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekről szóló 32/2012. (IX. 24.) önkormányzati rendeletben foglalt feltételekkel-20 15. április l. napjától 2020. március 31. napjáig terjedő határozott időre albérletbe adjon a SZAMA-Trade Kft. (székhelye: ll 05 Budapest, Bolgár utca 2. I. emelet 6., cégjegyzékszáma: 01-09-201246, adószáma: 25125351-2-42, képviseli: Szalay Csaba ügyvezető) részére. Határidő: 2015. április 15. Feladatkörében érintett: a Gazdasági és Pénzügyi Főosztály vezetője a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója
15
24. napirendi pont: A Budapest X. kerület, Hős utca 15/a szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Arnennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 143. szárnú előterjesztés elfogadásáról. 68/2015. (HI. 17.) GPB határozat a Budapest X. kerület, Hős utca 15/a szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásáról (8 igen, egyhangú szavazattal) l. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság a Budapest X. kerület, Hős utca 15/a szám alatti, 54 rn2 alapterületű helyiséget (helyrajzi szám: 38902/A/9) Danyi Sándorné (okrnányazonosító: 058593RA) részére üzlethelyiség (élelmiszer, alkohol, háztartási és vegyi áru, rneleg étel, hidegétel árusítása) céljára 2015. április l. napjától határozatlan időtartarnra, 3 hónapos felrnondási idő kikötésével bérbe adja. A bérleti szerződés akkor köthető meg, ha Danyi Sándorné vállalja, hogy a helyiségre fennálló 268 735 Ft összeget 3 havi részletekben megfizeti az Önkormányzat részére a havi bérleti díj fizetése mellett. 2. A Bizottság a helyiség bérleti díját 12 203 Ft/m2/év +ÁFA összegben határozza meg. Határidő: 2015. április 15. Feladatkörében érintett: a Gazdasági és Pénzügyi Főosztály vezetője a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója
25. napirendi pont:
A Budapest X. kerület, Körösi Csoma sétány 4. szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása dr. Pap Sándor alpolgármester
Előterjesztő:
Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 125. számú előterjesztés elfogadásáról. 69/2015. (HI. 17.) GPB határozat a Budapest X. kerület, Körösi Csoma sétány 4. szám alatt lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásáról (8 igen, egyhangú szavazattal) 1. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság a Budapest X., Körösi Csorna sétány 4. szám alatti, 34 m2 alapterületű helyiséget (helyrajzi szám: 39027/1/A/2) Katonáné Mátyás Lívia egyéni vállalkozó (székhelye: 1171 Budapest, Ököl utca 4. A/1., nyilvántartási száma: 10810287, adószáma: 64615994-1-42, okmányazonosító száma: 181781 HA) részére szépségszalon (fodrászüzlet) céljára 2015. április l. napjától határozatlan időtartamra, 3 hónapos felmondási idő kikötésével bérbe adja. 2, A Bizottság a helyiség bérleti díját 21 140 Ft/m2/év +ÁFA összegben határozza meg. Határidő: 2015. április 15. Feladatkörében érintett: a Gazdasági és Pénzügyi Főosztály vezetője a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója
16
26. napirendi pont: A Budapest X. kerület, Halom utca 42. szám alatti 30. épületben lévő 30. számú nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgármester Elnök: Kéri, aldnek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 142. számú előterjesztés elfogadásáról. 70/2015. (III. 17.) GPB határozat a Budapest X. kerület, Halom utca 42. szám alatti 30. épületben lévő 30. számú nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásáról (8 igen, egyhangú szavazattal) l. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság a Budapest X. kerület, Halom utca 42. szám alatti 30. 2 épületben lévő, 30. számú, 45 m alapterületű helyiséget (helyrajzi szám: 41446) Orbán László (adóazonosító jele: 8375870773) részére műhely (lakatos munkák és szerelési feladatok végzése) céljára, 2015. április l. napjától határozatlan időtartamra, 3 hónapos felmondási idő kikötésével bérbe adja. 2. A Bizottság a helyiség bérleti diját 1 131 Ft/m2/hó + ÁFA összegben határozza meg. Határidő: 2015. április 15. Feladatkörében érintett: a Gazdasági és Pénzügyi Főosztály vezetője a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója
27. napirendi pont:
Óvodavezetők közalkalmazotti jogviszonnyal kapcsolatos kéreimének elbírálása Előterjesztő:
Kovács Róbert polgármester
Elnök: Kéri, akinek az előterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése, kérdése, észrevétele van, jelezze. Amennyiben nincs hozzászólás, kéri a Bizottságot, hozza meg döntését a 147. számú előterjesztés támogatásáról. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 8 igen, egyhangú szavazattal az "Óvodavezetők közalkalmazotti jogviszonnyal kapcsolatos kérelmének elbírálásáról" szóló 147. számú előterjesztést támogatja [71/2015. (HI. 17.)].
Elnök: Bejelenti, hogy a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság a Mötv. 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülésen tárgyalja a 28-29. számú napirendi pontokat.
28. napirendi pont: A Hungexpo Zrt. részére biztosított közterület-használati hozzájárulás módositása iránti kérelem Előterjesztő: Kovács Róbert polgármester A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság a Mötv. 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján a "Hungexpo Zrt. részére biztosított közterület-használati hozzájárulás módosítása iránti kérelméről" szóló napirendi pontot zárt ülésen tárgyalja. ZÁRTÜLÉS 17
29. napirendi pont: A Pont Reklám Kft. közterület-használati ügyében benyújtott feHebbezése Előterjesztő: Kovács Róbert polgármester
A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság a Mőtv. 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján a "Pont Reklám Kft. közterület-használati ügyében benyújtott fellebbezéséről" szóló napirendi pontot zárt ülésen tárgyalja. ZÁRTÜLÉS Elnök: Megköszöni a jelenlévők munkáját, megállapítja, hogy a Bizottság az elfogadott napirendjét megtárgyalta. Tájékoztatásul elmondja, hogy a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság rendkívüli ülését 2015. március 19-én (csütörtökön) 830 órára hívja össze. A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság ülését 1555 órakor bezárja.
18
A jegyzőkönyv meHékletei
./
meghívó, előterjesztések (elektronikus adathordozón)
./
jelenléti ív
./
ülésről készült hangfelvétel (elektronikus adathordozón)
o
határozatok mellékletei
o
írásban benyújtott módosító javaslat
o
a név szerinti szavazás eredményét tartalmazó szavazási névsor
o
jegyző
o
interpelláció
o
titkos és név szerinti szavazásról készült jegyzőkönyv
o
felszólalási jegy
törvényességi észrevétele
19
BUDAPEST FÖVÁROS X. KERÜLET KÖBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÖ-TESTÜLET GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG
Jelenléti iv 2015. március 17. 15.00 órakor megtartott Gazdasági és Pénzügyi Bizottság ülésérőL
Bizottsági tagok:
Aláirás:
/---;
Marksteinné Molnár Julianna
···~~·tJi?:-··'-·7?..... ....
, 4 «)~~;c--r?<·-~./
~:f~~:~~··?················ ·'tzJ!zt /;7:
Agócs Zsolt Mácsik András Somlyódy Csaba
:Je ················
Tubák István
=1~;~~·~~······················
Varga István Gerstenbrein György Pluzsik Gábor
________ .___ ::_~_:f?--------------------~-~~-----------------
Tamás László Tábi Attila
Tanácskozási joggal: (aláírás)
· ---~r-_-o:!__ tL _____ 3_t\(~_n_>r _ _ ~;_________________ _ ___\r.~~-: _____';~~~~~--~'-------~~---~l-~~~-----{: ___________________________ _ ~11-\ ~ [, }_t·~~ s ít:'k1
-------·····Q·---------------------------------------------------------· ' l
• L~-------~U::hi~ -~/!,_l':-... N.~:Ll-------------------·· · Uii-0'-r"-:E~ ~tlA':C'L~ (:>,é~~ 1 1
Meghívottak: (aláírás): -.-.- . .-'7
-------------~--------------\.------------------"'"-:.-~-\-----------------\) Y' \'--\ l\- GV V\-v L 1"1-\'~-~, , -r: ''-'' .,J ~0'0'·\b\J\ i(;~.~':,. ---------------------------------------------------------------,,--------
- · .,
, ·
--/ ~ '-fl, j-1 L... i( U
· ·w
- . .:
r"
\Ci(\ . '07.!~ \{_é ~Cr
-·
/
. -/
.::::.__
L~::;;f~~···················· L'
----------------~c __________________________ . _____________________ _
--------~!"1~~-----r-~------------------------------------