Jeanine Frost. Twice Tempted

Jeanine Frost

Twice Tempted

2

Prológus Nem ez volt az első alkalom, hogy fogságban ébredtem. A korábbi tapasztalatok alapján tudtam, hogy jobb, ha nem nyitom ki a szemem, és igyekszem a levegőt is szabályosan venni. Úgy csináltam, mintha még mindig eszméletlen lennék, közben felmértem az állapotomat. A fejem fájt, de amúgy jól voltam. A kezemet hátrakötözték, és vastag gumikesztyűket húztak fel rá, és a lábamat is megkötötték. A számat betömték valamivel. Ezután a környezetemet figyeltem meg. A hullámzásból ítélve egy hajón voltam. Hallottam, hogy fölöttem járkálnak az elrablóim, de az egyikük velem volt. Nem szólt egy szót sem, de miután évek óta egy vámpírral élek, felismertem a jelenlétét. Ezért mikor kinyitottam a szemem, azonnal az elrablómra néztem. A szemében meglepetés villant. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar magadhoz térsz. – mondta csodálkozva. Mereven néztem rá, jelezve, hogy nem tudok beszélni a betömött szám miatt. Megértette a néma üzenetet. - Ugye nem kell mondanom, hogy a sikoltozás hasztalan. Forgattam a szememet. Mi ez, dilettánsok napja?

3

Mosolyogva emelkedett fel az ágyról. Azt hiszem, nem gondolkoztam. Amíg odajött hozzám, hogy eltávolítsa a számból a tömést, igyekeztem annyit megtudni róla, amennyit csak lehetett. A vámpír velem egyidősnek látszott. Hegek nélküli bőr, rövidre vágott haj, frissen borotvált arc, átlagos testalkat, úgy ítéltem meg, hogy kevesebb, mint száz éve lehet élőhalott. Az idősebb vámpírok megvetik a modern frizurákat, és hegesebb a bőrük. A legárulkodóbb azonban a tekintetük. Annak súlya van, benne van a múlt. Ha szerencsém van, a többiek sem öregebbek nála. A fiatal vámpírokat könnyebb megölni! - Vizet! Mondtam, mikor végre szabadon beszélhettem. A szám kicserepesedett, a nyelvem meg olyan száraz volt, mint a tapló. A vámpír eltűnt, és egy doboz kólával tért vissza. Jobb is volt, energiát ad. Megitatott, és mikor végeztem, az arcába böfögtem. Nem az én hibám volt, meg voltam kötözve. – Bájos, mondta szárazon. - Elvesztettem a jó modorom, amikor folyékony ezüsttel pumpáltad tele a barátomat. Apropó, látni akarom. – mondtam nyugodtan. A vámpír szája mosolyra húzódott. –Nem vagy abban a helyzetben, hogy követelőzhess, de igen, még életben van. - Nem akarsz elvinni hozzá – mondtam, miközben nagyon gyorsan járt az agyam. Gondolom, tudod, hogy médium vagyok. Érintéssel tudok benyomásokat szerezni. Vedd le a kesztyűimet, megérintelek, és tudni fogom, hogy igazat mondasz e.

4

A vámpír kuncogni kezdett. – Meg akarsz érinteni? Nem arra akarod használni a kezed, hogy kettévágj az elektrosokk ostorral, amit csinálni tudsz? Megmerevedtem. Honnan tudja? Aki tudott róla, az mind halott! - Azokat a kesztyűket is elővigyázatosságból adtam rád. – folytatta higgadtan. - Mi a neved? - kérdeztem mosolyt erőltetve az arcomra. – Nevezz Hannibálnak. –mondta mosolyogva. Én is tovább mosolyogtam. – Mit akarsz tőlem Hannibál? Mondjam meg, hogy ki az ellenséged, vagy ki akar elárulni? Esetleg meséljek egy tárgy múltjáról? Hannibál nevetett, és ettől a nevetéstől jeges hideg kúszott végig a gerincemen. - Nem akarok én tőled semmit madárkám! Én csupán a kifutófiú vagyok. Ráadásul azt sem tudom, hogy kinek kézbesítelek ki. Összesen annyit tudok, hogy élve háromszor annyit érsz, mint holtan. De ha bármivel is próbálkozol, akkor megöllek, és még így is jó fizetésnapom lesz. Rám vigyorgott, majd távozott. Nem mondtam semmit, de közben azon gondolkodtam, hogyan szabadulhatnék ebből a roppant kínos helyzetből. Nem hagyom, hogy valami rosszfiúhoz vigyenek. Meg fogom akadályozni, akár az életem árán is.

5

6

1. fejezet Négy héttel korábban Álltam a lángokban egy vízesés alatt. Olyan volt, mintha cinóber, és narancs fröccsent volna szét fölöttem. Lefolyt a hajamon a testem mentén, elvált az ujjaimnál, és a lábam előtt esett le. A lángok olyan sűrűk voltak, hogy nem láttam át rajtuk. Az egész világom egy napnyugta színű aréna volt. Ahogy körülölelt, meg kellett volna égnem, de nem történt semmi bajom. Ráadásul egyáltalán nem féltem. Furcsa késztetést éreztem, hogy megérintsem a lángokat, de soha nem sikerült. A tűz tetőtől-talpig beborított, mégsem jártam sikerrel. - Leila - hallottam egy hangot, de nem tudtam beazonosítani, hogy kitől származik. Távozz, mielőtt túl késő lenne. A logika arra ösztönzött, hogy fogadjak szót, de én nem akartam engedelmeskedni. A lángok teljesen körbevettek, de lágyan simogattak, nem bántanának soha. - Leila –szólt a hang nyomatékosabban. –Távozz! - Nem! –feleltem, és újra megpróbáltam magamhoz ölelni a lángokat. A lángok kicsúsztak a kezemből, és hirtelen sötétek lettek. Leszálltak a lábamnál, úgy festettek, mint a szalagok. Ekkor a vízesés sisteregve elpárolgott, én meg ott álltam meztelenül, és remegve a mindent betöltő sötétségben. A hangnak igaza volt, valami rossz van előkészülőben… Nem volt időm elfutni, mielőtt a sötét tűz visszatért. Ez nem elkerült, hanem belém rohant. A fájdalom elviselhetetlen volt, ahogy a pusztító lángok teljes erővel rám rohantak. Szénné égetett minden centin, ahol csak hozzám ért. - Miért? - sírtam. Az árulás pillanatában csak az agóniát éreztem. - Figyelmeztettelek! –felelt a hang a lángokon kívül. – Nem hallgattál rám. Akkor azonban már csak a sikításomat hallottam, mert a tűz lassan elemésztett. - Nem! – A fejemben ordítottam, a valóságban viszont csak suttogás volt. Ez elég is volt, hogy fölébresszen. Remegve ültem fel az ágyban. Láttam, hogy a lepedő nem égett meg, és nincs is elfeketedve. Az egyetlen tűz biztos távolban, a szoba másik sarkában volt. Vettem pár mély lélegzetet, hogy elmúljon az álom utóhatása. Egy perc múlva a szívem abbahagyta az őrült vágtát, és visszaállt a megszokott ritmusába. Nem akartam beismerni, hogy megint ugyanaz a rémálom volt. Nem szeretem, de mostanában egyre többször kellett egyedül lefeküdnöm, és mindig egyedül keltem fel. Ha babonás lennék, nyugtalanított volna az álom, de mikor figyelmeztetéseket kaptam a jövőről, nem homályos metaforaként érkeztek. Mindig borzasztó képek jöttek vissza, teljes

idegi átéléssel, de ezek mostanában elmaradtak. A legrosszabb, az első érintés, a bűn volt. Azt kívánom, bár soha ne jönnének vissza. Mivel ez a képességem most szünetel, tulajdonképpen vakáción vagyok. Leléptem az ágyról az emelvényre, amitől az ágy még impozánsabbnak hatott. A Kandalló elé térdeltem. Az éjszaka e lángok elcsitultak, már csak a fahasábok izzottak megnyugtatóan. Félrelöktem a rostélyt, és a kezemet belemerítettem a szétmálló fahasábok közé. A fájdalomtól megkönnyebbülten ziháltam, mert csak az egyik ujjamat érintette, pedig csuklóig dugtam bele a kezemet az izzó parázsba. Vártam pár pillanatot, aztán felegyenesedtem. A kezem sértetlen volt, az egyik ujjamat kivéve, amibe egy szálka fúródott. A fenébe! Még hathét után sem múlt el. A többi nő nemi betegséget kap el a pasijától. Az semmi ahhoz képest, amit én kaptam a barlangban. Tűzálló lettem, közben meg elveszett a pszichés képességem, amivel érintés útján benyomásokat szerezhetek. Persze nem kéne igazán meglepődnöm. Így jár az, aki együtt jár az Éjszaka nem hivatalos hercegével. Kihóztam a szálkát, közben arra gondoltam, milyen gáz olyan házban vérezni, ahol mindenki szereti a vér ízét. Amíg ezzel pepecseltem, egy nagy férfiinget néztem, ami hanyagul a földre volt dobva. Többe kerülhetett, mint az én egész havi fizetésem, amit vándorcirkuszosként kerestem. Soha nem láttam, hogy takarítanának itt, igaz, rendetlenség sem volt itt soha. A szolgák láthatatlanok voltak, mint a nindzsák, mindig megvárták, míg üres nem lesz a helyiség. Pisilnem kellett, de a pasim fürdőjében nem volt WC, mivel többszáz éves vámpírként nem volt rá szüksége. Felvettem az eldobott ingat, ami majdnem a térdemig ért. Igaz, nem kellett attól tartanom, hogy találkozom valakivel, mert a szobáinkat mindössze egy társalgó választotta el, amit rajtunk kívül nem használt senki. A magánélete védelme legalább megkímélt egy szégyenletes futástól. Mikor átértem a saját szobámba, a hirtelen világosságtól hunyorítanom kellett. A puha borostyán megvilágította az arany és a zöld árnyalatait. A fürdőszoba hatalmas volt, és a benne elhelyezett arany szerelvények eleinte megrémítettek. Az orrom alatt motyogva rohantam a WChez. –Nem igaz, hogy nem bír egyet betetetni a saját fürdőjébe is! Nem szeret többet költeni, mint amit muszáj, csak mert soha nem vacsorázik. Nyugtalan voltam, amiért egyre többször volt üres mellettem az ágy. Ezután lezuhanyoztam, gondosan ügyelve, hogy mindent a bal kezemmel érintsek meg. Bár a pszichés képességem szünetelt, nem volt szükségem egy elektromos kisülésre, mert rázni még ráztam. Miután végeztem, lementem a földszintre. A mennyezetet pillérek tartották, a falakon körbe pajzsok, és díszes freskók voltak. Csak a növények akadályozták meg, hogy úgy nézzen ki a helyiség, mint Bill Gates menekülési útvonala. 8

A folyosó végén pedig ott állt az én egyre sűrűbben hiányolt barátom, Vlad. Ő volt az igazi Dracula. Sötét haja ugyanolyan színű volt, mint az állán a többórás borosta. Szemöldöke olyan szemeket keretezett, ami a réz és az arany keveréke volt, a teste pedig izmos a sok csatától, amiket még emberként élt át. Fekete nadrág, és állig begombolt szürke ing volt rajta. A legtöbb pasitól eltérően Vlad nem mutogatta az izmait feszes pólókban, de a ruhái szabása miatt így is látszódott, milyen jól néz ki. Az elismerésem egészen addig tartott, míg észre nem vettem a kabátot a kezében. Ki akart surranni, amíg én alszom. Megint. Vannak olyan pillanatok, amikor tudod mit kéne mondani, vagy tenni, de nem azt teszed. El is feledkeztem a hiányzó kepeségeimről, amikor felcsattantam. – Hova mész?! Rögtön rá is jöttem, hogy rosszul kezelem a helyzetet. Vlad egészen eddig a parancsnokával, Maximussal beszélt –aki úgy nézett ki, mint egy szőke viking harcos -, de most mindketten felém fordultak. Az egyikük szeme szürke volt, és semleges, a másiké rezes, és keserűen gúnyos. Megfeszültem, miközben arra gondoltam, bárcsak visszaszívhatnám az előbbi kérdést. Mikor váltam én ilyen idegesen ragaszkodó barátnővé? –abban a pillanatban, mikor a Vlad érdeklődését felkeltő képességed megszűnt- felelte a gúnyos belső hangom. –Gondolkozz, ez egybeesik azzal az idővel, amikor már nem tudtál kémkedni az ellenségei után. Azonnal énekelni kezdte KC- t és a Sunshine Bandet a fejemben. Mert Vlad nem csak a történelem leghíresebb vámpírja volt, de hallotta az emberek gondolatait is. Elmosolyodott. –Minden nap megkérlek, hogy változtass a módszereiden, amivel kizársz a gondolataidból. Ha nem ismerném, észre se vettem volna a finom iróniát a hangjában. Nem hiszem, hogy valaha is megbocsát annak a vámpírnak, aki megtanította, hogyan zárhatom őt ki a fejemből. - Néhány ember ezt a dalt klasszikusnak találja. –mondtam, közben dicsértem magam, hogy még időben észbe kaptam. - Ebből is látszik, hogy mennyi bolond van. - Még nem feleltél a kérdésemre! – erősködtem. Vlad a szokásos mosolyával vette fel a kabátját. – Nem véletlenül. A kezem bizseregni kezdett, áram cikázott rajta keresztül. Ez egy gyerekkori baleset következménye, mikor pont mellém esett egy kidőlt villanyoszlop, és az egész testemet feltöltötte árammal. Ha nem nyugszom meg, a végeredmény igen csak szikrázó lehet! – Most már engem is ugyanúgy semmibe veszel, mint a többi embert. –a hangom, mint a smirgli. – Legalább annyit mondhatnál, hogy dolgod van, az udvariasabb lenne. A tekintete rezesről izzó smaragdzöldre váltott, jelezve ezzel is, hogy ő nem ember. - Én nem vagyok modern ember. - Persze, hogy nem. De belehalnál, ha nem lennél ennyire dühítően rejtélyes? Legalább néha? Maximus rám nézett, majd Vladhoz fordult. –Minden kész lesz, mire visszatérsz. mondta, majd meghajolt és távozott.

9

Mit értesz modern emberen? Már a nyelvem hegyén volt a kérdés, de sikerült visszatartanom. Közben azon gondolkoztam, hogy mi az oka az egyre gyakoribb távolléteinek? Ha már nem érdeklem őt, mert elvesztek a pszichés képességei, miért nem mondja meg? Abbahagytam az éneklést a fejemben, és üzentem neki, hogy amikor visszatér, beszélni akarok vele. Erre szélesen elmosolyodott. Az agyarai nem látszódtak, de ebben a mosolyban benne volt a szerető, és a ragadozó is. Aztán a hely, ahol állt üres lett, csak a bejárati ajtó csapódása jelezte, hogy azon át távozott. A vámpírok nem tudnak átmenni a tárgyakon, de olyan gyorsan mozognak, főleg az idősebbek, mintha mégis lehetséges lenne. Sóhajtottam! A vele együtt töltött idő bizonyította, hogy épp olyan szenvedélyes, és zűrös alak, mint ahogy a filmek is bemutatták. Csak reménykedhettem abban, hogy a Hollywoodiak tévedtek a nők sorsával kapcsolatban, akiknek közük volt a sötét herceghez. A gondolat nyomasztó volt, de nem állt szándékomban ücsörögni, és búslakodni. Helyette ugyanazt tettem, amit a többi nő is szokott a helyemben, már évszázadok óta. Felrohantam a lépcsőn, és elkezdtem dörömbölni az egyik ajtón. - Ébresztő Gretchen! Vásárolni megyünk!

10

2. fejezet - Ez volt az első olyan nap, ami nem volt totál szívás, mióta Romániában vagyok. – mondta a nővérem, miközben egy kazalnyi ruhát rakott a pénztáros elé. Lehunytam a szemem, és azon gondolkoztam, kitől kérjek először elnézést. A pénztárostól, a hazájára tett megjegyzés miatt, vagy Maximustól, amiért még több ruhászsákot kell cipelnie, a már meglévők mellett. Ez történik, ha a nővérem más számlájára vásárolhat. Vlad úgy rendelkezett, hogy amit a városban vásárolnak a vendégei, azt mind ő fizeti. A kísérleteim, hogy takarékosságra intsem a nővéremet, rendre csődöt mondtak, mert szerinte ezek Vlad számára semmiségek. - Fáradt vagyok, vissza kéne mennünk, mondtam taktikát változtatva. Gretchen kék szeme összeszűkült. –Az ki van zárva. A pasid kastélyába vagyok bezárva már hetek óta, pedig állítólag a ”kalandornő” ellensége halott máskülönben apa, és Marty nem ment volna el. Nem mutattam rá, hogy apa, és a legjobb barátom Marty hajlamosak a vakmerőségre. Amíg van rá esély, hogy Vlad ellensége, Szilágyi életben van, addig itt vagyunk a legnagyobb biztonságban. Volt rá némi esély, hogy Gretchen életére törhet. Kényszeredetten a pénztárosra mosolyogtam, miközben a nővéremhez hajoltam. - Nem beszélünk róla nyilvánosan – sziszegtem. - Miért? - Kérdezte. Egyszerűen nem akart leakadni a témáról. - Az emberek félnek tőle, főleg, hogy csak kajának használja őket. Csak nyugi, Maximus majd megbabonázza, és azt is elfelejti, hogy itt jártunk. Összeszűkült szemmel néztem a pénztárosra. Ő éppen Felemelt kézzel igyekezett felhívni magára Maximus figyelmét. Mikor sikerült, románul kezdett neki hadarni valamiről. A viking ugyanúgy válaszolt. - Ne aggódj! Ő hűséges Vladhoz. Mikor Maximus végzett, a viharos szürke tekintete Gratchenre terelődött. - Legyél diszkrétebb, mert a következő személy, akit megbabonázok, te leszel. - Azt nem teheted. Maximus kihúzta magát teljes hat láb, hat hüvelyk magasságában, és izmos testével igencsak impozáns látványt nyújtott. – Ennél sokkal többre is kész vagyok, hogy megvédjem a hercegemet. Még mindig le akartam ütni Gretchent amiért ilyen barátságtalan, de senki sem fenyegetheti az egyetlen testvéremet. - Legyen úgy. De inkább majd én foglalkozom vele, mondtam hűvösen. Maximus ránézett Gretchenre, alig észrevehetően megcsóválta a fejét, aztán meghajolt előttem. –Ahogy óhajtod. Elvörösödtem. Mióta Vlad barátnője lettem, állandóan hajlonganak előttem, ugyanúgy, mint előtte is, és ezzel mindig zavarba hoztak engem.

11

- Fejezd be! Ezt utálom. Kiegyenesedett, és rajtam szórakozva vigyorgott. – Igen tudom. Mikor találkozott a tekintetünk, egy pillanatra megláttam benne azt a férfit, aki lehetőséget kapott arra, hogy udvaroljon nekem az első nap, mikor vonakodó menekültként megérkeztem. De a tekintete újra az udvarias testőré lett. - Kapsz még egy órát a vásárlásra, de aztán vissza kell térned a kastélyba. - Miért? –kérdeztem Gretchent okolva. - Mert el kell készülnöd, mire Vlad vacsoravendégei megérkeznek. Onnan nem késhetsz el. Gretchen kapkodni kezdett. – Vacsorára vendégek érkeznek? Kik? Nekünk erről miért nem szólt senki? - Neked azért, mert a te megjelenésed nem kötelező. –válaszolt Maximus, majd rám mosolygott. –Neked már órák óta el akartam mondani, de úgy tűnt, a gondolataid egészen máshol jártak. A zavar és a lemondás érzése összekeveredett bennem. Akkor már mindenki tudja, hogy gondjaink vannak? A kérdést meg is válaszoltam. Az élőhalottak képességeit figyelembe véve, mindenki tudhatja, hogy már egy hete nem szexeltünk. Felsóhajtottam – Akkor mégiscsak kéne vennem valamit nekem is estére. - Nem kell. –Valami, amit nem tudtam megnevezni, pislákolt Maximus szemében. –Vlad a szobádba vitetett egy csomó ruhát. A szemeim résnyire szűkültek. Egy, nem mondja meg, hova megy. Kettő, ruhákat bányász elő nekem, ki tudja honnan. Három, nem mondja el, hogy kik lesznek a vendégeink. Mit képzel ez magáról? - Nem hagysz magunkra, de nem is figyelmeztetsz, hogy mi készül? A mosolya feszesebbre váltott. –Mint már mondtam, sokkal többre is kész vagyok a hercegemért. Egy pillantás a ruhára elég volt, hogy tudjam, ez nem egy sima baráti összejövetel lesz. A színe a pezsgő és a sör keveréke volt, a háta teljesen kivágott. Az eleje ezzel szemben teljesen zárt volt, amit apró, fekete, virág formájú ékszerekkel egészítettek ki. Hozzá fekete magas sarkút, és könyékig érő kesztyűt vettem fel, aminek a díszítése megegyezett a ruháéval a szokásos gumiborzalom helyett. Az összeállítás csábítóan extravagánsra sikerült. A ruhát rám szabták, így sikerült elérni, hogy jobban mutassanak benne kicsi melleim. Ez volt a legjobb ruha, ami valaha rajtam volt, de bármikor elcserélném Vlad többi ajándékával együtt arra, hogy bezáruljon a köztünk tátongó szakadék. A selymes szövetet simogatva arra gondoltam, bárcsak visszatérnének a képességeim, hogy méltó lehessek arra, hogy Vlad oldalán mutatkozzak. Vagy legalább arról biztosítana, hogy közöttünk minden rendben van. Bármelyiknek örültem volna. Tudtam, hogy később beszélnem kell vele, és a kimenetelben egyáltalán nem voltam biztos. Az utolsó, amire vágytam, az a vacsora volt, de tudom, hogy túl kell esnem rajta.

12

Mikor elkészültem az egyenes hajam vastag fürtökben lógott. A sminkem visszafogott volt, kivéve a karmazsinvörös rúzst. A karnevál világában megtanultam pár trükköt a sminkelésről. Abban is szakértő lettem, hogyan tüntessem el az arcomon végighúzódó sebhelyemet, ami az egész karomon is végigfut. A kesztyűt fel tudtam húzni a felkaromig, így szinte teljesen eltűnt. Így el tudtam rejteni a sebemet, ami a képességemet is adta. Mikor Vlad bevont az aurájával, hogy megmentsen, ezt a képességem elveszett. De legalább Szilágyi nem tudott magával rántani a halálba. A fejemet rázva igyekeztem megszabadulni az emléktől. Ünnepélyes érzés fogott el, mikor lefelé mentem a lépcsőn. Vlad a lépcső alján várt rám. Fekete szmoking volt rajta, amiben nem merevnek látszott, inkább úgy nézett ki, mint a halál angyala. Reszketés fogott el, mikor a tekintete végigsöpört rajtam. Vágy villant a szemében, és mikor megfogta a kezemet, a kesztyűn keresztül is éreztem, hogy milyen forró a bőre. A vámpírok szobahőmérsékletűek voltak, de Vlad – a pirokinézis miatt – ha a képességét használta, vagy felfogta a vágy, mindig forró lett. - Elragadó vagy. Hangja mély morgásából tudtam, hogy mi fűti éppen, és újból megremegtem. Bár az érzéseim vele szemben zavarosak voltak, a testemet ez teljesen hidegen hagyta. Ahogy összeért a testünk, a mellbimbóim azonnal megmerevedtek. Még jobban beindultam, mikor a nyakamat kezdte csókolgatni, közben a borostája elragadóan dörzsölte a bőrömet. Magához ölelt, félresöpörte a hajamat, szabaddá éve a nyakamat. Gyengéden csókolgatta a nyakamon lüktető eret, amitől a lélegzetem is elállt. Zihálni kezdtem, mikor megéreztem az agyarait. Sötét elragadtatással vártam a harapást, és a vele járó gyönyört. Gondolkodás nélkül, borzongó várakozással húztam közelebb a fejét. Motyogott valami érthetetlent, és elhúzódott. A szemei zölden ragyogtak. - Ne most. A vendégeink várnak. Kit érdekel? Volt az első gondolatom, aztán rögtön a következő –mi a fene bajom van? Emberek várnak ránk, nem is beszélve a mindenhol láthatatlanul jelenlévő testőröket már ne is említsem. De még ha ez nem így lenne, akkor is először beszélnem kell Vladdal. A libidómnak kéne az utolsó helyen szerepelnie a listámon. - Igazad van, mondtam, miközben a kezemet leejtve hátra léptem. Nem néztem rá, miközben a hajamat a helyére igazítottam, hogy eltakarjam a sebemet. Nem szégyelltem, de idegesítő volt, hogy aki először látta, mindig alaposan megbámulta. - Leila! Ahogy a nevemet mondta, arra felkaptam a fejem. Vlad szemei újra normális színűek voltak. – Ne rejtsd el senki elől! Közben hátraigazította a hajamat. - Csak a bolondok nézik meg, és neked nem kell soha behódolnod a bolondoknak. Aztán a kezét nyújtotta, ami szintén tele volt sebhelyekkel. –Gyere. Megfogtam a kezét, és egy kicsit még jobban belé szerettem. Énekelni kezdtem, hogy ne tudja, mire gondolok, mert ilyekkor mindig elkedvetlenedett. Azt hiszi, hogy ő nem tud szeretni, és ez az oka, amiért egyre jobban távolodunk egymástól.

13

3. fejezet Amint beléptünk, a vendégeink közül ismertem párat, de sok volt az új arc. Az asztalnál ült Maximus Sharpnellel, mellettük pedig Mencheres, Vlad tiszteletbeli nagyura, bár ezt a címet nem teljesen értettem. Aztán ott volt Mencheres karcsú, szőke felesége, Kira. Gretchen is ott volt, a lehető legtávolabb ülve tőlük. Mikor beléptünk mindenki felállt, mintha forgatókönyv szerint cselekedtek volna. Nem késtünk, ezért furcsának találtam, hogy már mindenki az asztalnál ült. Nem zavarta őket, hogy a házigazdák még nincsenek ott, mintha csak arra várnának, hogy mikor vághatják magukat vigyázba. Vámpírok! Soha nem fogom megérteni őket! Vlad a szokásos helyemre vezetett az asztalfőre, közben a szemem sarkból az ismerősökre néztem. Mikor a székemnél álltam, nem tudtam, mit tegyek. Üljek le, vagy meg kell várnom valami jelet? - Boldog vagyok, hogy elfogadtátok a meghívást! Vlad hangja betöltötte a teret. Tudom, hogy páran közületek igencsak messziről érkezett, hogy itt lehessen! Talán valamivel többre számítottam, minthogy, megköszöni a vendégeknek, hogy eljöttek, de egyszerűen leült a helyére. Vagyis nem, nem csak egyszerűen leült, mert mindig királyian és megfélemlítően csinálta. Mindenki más is helyet foglalt. Nekem bezzeg senki sem adott kézikönyvet az illemről! A mozgásuk olyan, mintha folyékony lenne, nincs benne semmi emberi. Hozzászoktam a kalandos élethez, meg a veszélyhez, de még soha nem vettem részt ilyen előkelő eseményen. - Ha elszúrok valamit, az miattad lesz, gondoltam szélesen mosolyogva. Vlad megránduló szájából tudtam, hogy meghallotta. Ezután Vlad elkezdte bemutatni a bal oldalán ülő vendégeket. –Leila, már ismered Maximust, Shrapnelt, Mencherest, és Kirát, de engedd meg, hogy bemutassuk a többi vendégünket is. Míg a neveket sorolta, tartottam a mosolyomat, közben abban reménykedtem, hogy remélem, nem várja el tőlem, hogy megjegyezzem az összes nevet, mert huszonnyolcan ültünk az asztalnál. Mikor először láttam az ebédlőt a három kandallójával, és a hatalmas csillárjával, azt hittem, Vlad ezzel akar elkápráztatni, amúgy üresen porosodik. Most jöttem rá, hogy miért van szüksége erre a hatalmas helyiségre. A szmokingos férfiakról, és a drága ruhába bújt, felékszerezett nőkről lerítt, hogy hozzá vannak szokva a luxushoz. Én nem voltam. Gretchenen látszott, hogy ugyanúgy bajban van, mint én. Apánk katona volt, és állandóan költöztünk egyik bázisról a másikra. Mindig szerény körülmények között éltünk. Mikor tizennyolc évesen munkát kerestem, nehezen ment, mert nem érinthettem meg semmi technikai dolgot, ami elkerülhetetlen lett volna ahhoz, hogy tisztességes állásom legyen. Ha nem találkozom Martyval, és csatlakozom a cirkuszhoz, valószínűleg az utcán végeztem volna.

14

Biztos, hogy nem találkoztam volna Vladdal, és nem ülnék itt ennyi mosolygós, kristálypoharat szorongató ember között, amiben túl vörös folyadék volt ahhoz, hogy az bor lehessen. Szolgák hordták az ételt az embereknek is, vagyis Gretchennek, és nekem, mint a vért a vámpíroknak. Az idegesség csökkentette az étvágyamat, de igyekeztem nem mutatni, miközben azon töprengtem, hogy mi lehet Vlad célja ezzel az összejövetellel. Nem hívott volna meg két tucat embert csak azért, hogy fölvágjon. Voltak hibái, de a magamutogatás nem volt közöttük. Épp a desszertet kezdtem el enni, mikor Vlad felállt, és minden beszélgetés félbeszakadt. - Köszönöm mindenkinek, hogy eljött! Azt akartam, hogy legyetek tanúi a most következő eseményeknek. Aztán a hátam mögé lépett, és a vállamra tette a kezét. Ellenálltam a kísértésnek, és nem fordultam meg. Mi folyik itt, Gondoltam idegesen, de figyelmen kívül hagyta a kérdést. - Mint tudjátok, Leila hónapok óta a szeretőm. Ráadásul az életét kockáztatta, hogy megmentse az embereim életét, és még kínzás alatt sem árult el, ezzel bizonyítva rendíthetetlen hűségét. Ezért sokat jelentene nekem, ha elfogadná az életre szóló köteléket. Ekkor odahajolt hozzám, és a fülembe suttogta a következő szavakat - Sokat töprengtél azon, hogy megváltoztak az érzéseim, mióta elvesztetted a képességedet. Remélem, ez választ ad a kérdésedre. Aztán megfogta a kezem és egy bársonydobozt helyezett a sebhelyes kezembe. A szívem egyre gyorsabban dobogott, és minden dobbanással egyre boldogabb lettem. Az asztal túlsó végéről hallottam, hogy a testvérem levegőért kapkod. Minden elképzelhetőre gondoltam a vacsora kapcsán, de ilyen meglepetésre nem számítottam. A dolgok tényleg változtak közöttünk, mégpedig a lehető legjobb irányba. - Vlad, én Cserbenhagytak az összefüggő szavak, és gondolatok, de a motorikus képességeim nem. Remegő kézzel nyitottam ki az ébenfekete dobozt. Gretchen felállt, és elindult felém. A könnyeimtől elhomályosult tekintettel nem tudtam kivenni, mi van a dobozban, de biztos voltam benne, hogy egy gyűrű. A boldogság lavinaként zúdult át rajtam. Most döbbentem rá, hogy mennyire szeretem Vladot, és hogy mennyire akartam, hogy viszonozza az érzéseimet. Pislogtam, hogy jobban lássam a gyűrűt, és akkor az örömöm zavarrá változott. Maximus elkapta Gretchen karját, mielőtt hozzám ért volna, de így is belelátott a dobozba. - Te zsugori alak, az nem egy gyémánt! Miféle gyűrű ez? –kérdezte a szokásos tapintatlanságával. Én is meglepődtem a választásán, mert felismertem a gyűrűt. Ez annak a családi gyűrűnek a másolata, amit Vlad az apjától kapott. Engem nem érdekelt, hogy milyen gyűrű ez. Lehet, hogy valami családi hagyomány volt ilyen gyűrűt adni. - Ez nem jegygyűrű! –mondta Vlad határozott hangon Gretchennek. Ez a gyűrű azt bizonyítja, hogy a vérvonalamba tartozik. Minden vámpír, akit én teremtettem, kapott egy ugyanilyen

15

gyűrűt. Ekkor a fejemben lévő extatikus zűrzavar kikristályosodott. Nem a kezemet kéri meg! Csak felajánlja, hogy vámpírrá változtat. Vlad elengedte a vállamat, és felegyenesedett. Meghallotta! Ahhoz, hogy ne halljon most meg, telepatikusan süketnek kéne lennie. Tudtam, hogy énekelnem kéne, hogy ne hallja a gondolataimat, de nem jutott eszembe semmi sem. A büszkeségem tiltakozott, de csak annyit tudtam tenni, hogy megfogom a dobozt. A korábbi örömöm hamuvá vált. Semmi nem változott, kivéve, hogy Vlad azt gondolta, az emberségemet meg kell szüntetni, és ezt egy csapatnyi vámpír előtt közölte velem. Felnéztem. A vendégek zavart tekintete elárulta, hogy nem csak Vlad gondolatolvasó a teremben. Remek! Úgy éreztem, mintha kitépték, és elégették volna a szívemet. Gretchen hangja törte meg a csendet. –Leila! Te vámpír akarsz lenni? Ez annyira hátborzongató. - Maximus! Mire egyet pisloghattam volna Maximus elkapta a nővéremet, és befogta a száját. Általában, ha a nővéremmel így viselkednek, kiakadok, de most keményen próbáltam összeszedni magam. - Leila! Válaszolj! - Nem! A szó az összetört reményeim erejével csattant. Felugrottam, miközben majdnem felborult a székem, de nem érdekelt. Csak minél előbb egyedül akartam lenni, hogy lecsillapodhassak. - Friss levegőre van szükségem –motyogtam. Kemény munka volt elkezdeni énekelni. Az első dal, ami az eszembe jutotta „Taps” volt, aztán amilyen gyorsan csak a tűsarkaimon tudtam, elhagytam a termet.

16

4. fejezet Egyenesen lementem a gumival szigetelt szobába, amit Vlad kifejezetten nekem csináltatott. Lerángattam a kesztyűimet, és éreztem, hogy a bennem dúló érzelmi vihar hatására, elektromos vihar is tombol bennem. Próbáltam irányítani, de nem ment. Az áram ide-oda csapkodott. Összegyűjtöttem a villámokat, egy ostort készítettem belőle, és a kőszobor felé irányította. A feje lerepült, és a padlón pattogott. Utána jött az egyik karja. Aztán a másik. Majd a derékrész fölött minden. De nem segített. A megaláztatás, és a csalódás miatti fájdalom nem enyhült. Ehelyett azt éreztem, hogy lassan nukleáris erőművé válok. Nem hagytam abba a szobor ostorozását, amíg tizenkét darabban nem volt. Mielőtt találkoztam Vladdal, azon dolgoztam, hogy elnyomjam a képességeimet. Milyen magányos voltam, mert nem érinthettem meg senkit anélkül, hogy ártanék neki. Vlad mindezt megváltoztatta. Megtanította, hogy fogadjam el a képességeimet, és olyan érzéseket ébresztett bennem, amelyekről ezelőtt nem is álmodtam. Több volt, mint az első szeretőm. Ő volt az első szerelmem, akit visszavonhatatlanul szerettem. A figyelmeztetések ellenére abban reménykedtem, hogy viszonozni fogja az érzéseimet. E z is mutatja, hogy a reményeim hova vezettek. Egy alagsorba, ahol élettelen tárgyakat török össze ugyanúgy, ahogy engem is összetörtek. Megnéztem a szobrot, és valami torz hasonlóságot véltem felfedezni. Mint én, ez is szilárd és egész volt. Most, miután a romboló érzelmeim összetörték, már soha nem lesz a régi, ahogy én sem. - A francba! Suttogtam, és nem tudtam, hogy én, vagy az ostoba vámpír, akit szerettem, váltotta ezt ki belőlem. A gyönyörű ruhám nyirkos volt az izzadságtól, de nem érdekelt. A vacsorára már úgy sem megyek vissza. Mindenki megértheti, hogy miért jöttem el, és miért nem megyek vissza. Ha meg nem, hát bekaphatják. Befejeztem az esti szórakozást. Kimentem, és elindultam a szobám felé. Örültem, hogy nem találkoztam senkivel. Szerencse, hogy Vlad a vendégeivel foglalkozik, ezért holnapig nem találkozunk. Legalább kapok egy kis időt. Ezért sóhajtottam egy nagyot, mikor a szobámhoz érve láttam, hogy az nem üres. Vlad a kanapénak dőlt, kezei a háta mögött, ezért hála istennek nem láttam azt az átkozott dobozt. A tekintete, akár a vasvilla, ahogy végignézett a ruhámon. -Jobban vagy? –kérdezte a szokásos közönyével. Nem túl kedves. Pont az után, hogy végeztem az „edzéssel”. - Szuperül vagyok. –feleltem kurtán. Tulajdonképpen, azon kívül, hogy akadozik a képességem, soha nem voltam jobban. Egy olyan érzelem suhant át az arcán, amit nem igazán tudtam értelmezni. - Sajnálom, hogy a mai este így alakult. Először veled négyszemközt kellett volna beszélnem, de soha nem hittem volna, hogy arra a következtetésre jutsz.

17

Nem tudom, hogy mit akart tőlem hallani, de bármit is, arról már lekésett. Ráadásul az önfegyelme olyan volt, mintha sóval dörzsölték volna a sebemet. Még soha nem volt ilyen összeszedett és hűvös. Iszonyú mérges lettem. - A ruha, a vacsora, a hízelgő szavaid! Szerinted mire kellett volna gondolnom? –kérdeztem az ujjaimon számolva. A horkantása hazavágott. –Bármire, csak nem erre! Együtt vagyunk már hónapok óta. Tudod, hogy mennyi idős vagyok? Szenvedélyes hangon válaszoltam – Igen. Majdnem hatszáz éves vagy, de a mai világban, ha az örök kötelékről beszélsz, az csak egyet jelenthet. - Évszázadokon keresztül, minden vámpír, akit csak teremtettem, kapott egy ilyen gyűrűt. Ez hasznos, mikor elkapnak a szövetségeseim. Vagy az ellenségeim. Hittem neki, de nem kéne savat önteni a még vérző sebre. - Nem érdekel! –mondtam élesen. Nem kértem, hogy az igényeimhez igazodj, de ahogy a házasságról beszélsz, mutatja, hogy mennyire másképp látjuk a kapcsolatunkat. Az a gond, hogy én ezt már nem tudom figyelmen kívül hagyni! A száját összepréselte, és a kandallóban lobogni kezdett a tűz, mikor az önuralmát elveszítette. Nem érdekelt! Én voltam az, akit először nyilvánosan, aztán négyszemközt is érzelmileg kizsigerelnek. - Becsülöm a kapcsolatunkat! Még soha, senkinek nem engedtem meg, hogy az hálószobámban aludjon! - Mégsem tudlak rávenni, hogy szereltess be egy WC-t. –szakítottam félbe. -A te jóléted nekem mindennél fontosabb! A tekintete zölden lángolt, a réznek nyoma sem volt benne. – Ma este felajánlottam egy másik megoldást erre a problémára. Azt, hogy vámpírrá változtatlak. Tényleg elutasítod, mert kevés a házban a WC? - És éljem le a természetellenesen hosszú életemet egy vámpírral, akit szeretek, de aki megtartja kettőnk közt az érzelmi távolságot? Vladot a könyörtelenségéről ismerték, de nem hittem volna, hogy ilyen jövőt szán nekem. Én is hibás vagyok. Tudtam, hogy patthelyzetben vagyunk, de elviseltem, mert nem akartam elveszíteni. Az a gond, hogy soha nem álltam elé, hogy ezt megbeszéljük. - Azt gondoltad, ha felajánlod nekem azt a gyűrűt, akkor nem kell magad elkötelezned magad komolyabban velem? Én ezzel egy ideig oké voltam, de most már nem. - Nem érted! – A hangja ellaposodott, a lángok egyre nagyobbak lettek. –A vámpírok között nincs válás, ezért döntenek olyan kevesen a házasság mellett. Az érzések elmúlhatnak, de a vámpírházasságot soha nem lehet felbontani. Addigra már forró kezei az arcomat simogatták. – Egy igazi, életre szóló elkötelezettséget kínálok. Még ha az érzelmek ki is hűlnek, ez a fajta kötelék örökre szól. Engedd meg, hogy átváltoztassalak, és akkor örökre együtt maradhatunk. Igent akartam mondani, már a nyelvemen volt, de kényszerítettem magam, hogy ne mondjam ki. Ez a változat semmivel sem volt jobb az én verziómnál, érzelmekről még mindig nem esett szó. A szívét még mindig nem nyitotta meg nekem. Így nem élhetek vele. Sem 18

emberként, sem vámpírként. Ha már most így kikészülök, mi lesz pár évtized múlva, mikor majd arra gondolok, hogy olyan valakivel élek, aki nem tart többre egy ágyasnál. - Egy feltétellel beleegyezem. - És mi lenne az? - Olvasni tudsz a gondolataimban, szóval tudnod kéne. Vlad, én szeretlek téged, és tudnom kell, hogy te is szeretsz engem, mielőtt az öröklétet választom. Leengedte a kezeit, és az oldala mellett ökölbe szorította. – Ezt már megbeszéltük… - Emlékszem, szakítottam félbe. Mikor belekezdtünk ebbe a kapcsolatba, őszinteséget, és hűséget ígértél nekem, de szerelmet nem, mert te arra képtelen vagy. Akkor ezt elfogadtam, de most már ez nem elég. Emlékszel, mit mondott Szilágyi a robbanás előtt? Azt mondta, hogy engem is magával visz a halálba, hogy neked minél nagyobb fájdalmat okozhasson. A legnagyobb ellenséged többnek gondolt, nem csupán a szeretődnek. De te csak ezt kínálod nekem. A szeretőd lehetek. Akaratom ellenére kicsordult a könnyem. Dühösen töröltem le őket. – Így nem bírom tovább. Túlságosan fáj, hogy közel vagy, és mégis nagyon távol. Az arckifejezése hitetlenre váltott. – Távol én?? A hangja is hitetlenkedő volt, nem fájdalmas. Még egy ökölcsapás a szívemnek. - Nincs más választásom. Tudom, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Sok dologra ráébredtem, mióta a képességeim nem működnek. Eszembe jutott, anyám hogyan áldozta fel mindenét egy férfiért, aki állandóan csak kritizálta őt. Én nem akarom így végezni. Annak ellenére, hogy minden szavam igaz volt, nem tudtam megálljt parancsolni a további gondolataimnak. –Mondd, hogy szeretsz, és maradni fogok. Mondd, hogy én vagyok a mindened, és maradni fogok. De egyiket sem mondta. Azt felelte, hogy ez nem biztonságos! – Sok halottat kiástunk a robbanás után, de Szilágyit nem. Ha életben maradt, követni fog téged. Ez a legnagyobb problémája? Nem a kapcsolatunk, hanem, hogy az ellensége ellene akarja használni a képességeimet? Egy pillanatra még levegőt sem kaptam. Azt hittem, hogy már hozzászoktam az elutasításhoz. Nagyot tévedtem! - Szilágyi halott –mondtam rekedten. De még ha él is, a képességeim nem működnek. Nem látok sem a múltba, se a jelenbe, sem pedig a jövőbe, tehát nem tudna felhasználni ellened. Ez volt az oka, hogy azt akartad, maradjak. Odalett az utolsó reményem is. Minden akaraterőmre szükség volt, hogy ezt ne mondjam ki hangosan is. Vlad csak nézett, a szeme megint zölden izzott, a kandallóban megint felcsaptak a lángok. Hatalmas volt a csönd. Az arcomra folytak a könnyeim. Aztán, az érzelmeimmel mit sem törődve, az ajtóhoz sétált. –Ne tedd ezt, akartam sikítani. Legalább próbálj meg szeretni. A tűz most már kiért a kandallóból, és a plafonig ért, de ő még mindig hallgatott. Mikor elérte a mennyezetet, ösztönösen arra indultam, de ekkor egy pillanat alatt eltűnt a tűz, csak a füst maradt. Mire megfordultam, egyedül voltam a szobában.

19

5. fejezet Az autó a repülőgéphangárhoz ért. Kipattantam a kocsiból, mert nem akartam, hogy Maximus, vagy Srapnel lássa a nyomorúságomat. Pár méterrel arrébb gyönyörű, sugárhajtású repülő állt. Mikor Vladdal iderepültem az Államokból, mennyire örültem? Az emléktől még szomorúbb lettem. Még akkor is, ha a képességeim ilyen varázslatosan eltűntek, az elektromosság megmaradt, ezért féltem repülőre szállni. Egy fiatal barna hajú férfi állt a gép ajtajában. Mikor észrevett bennünket, elindult felénk. –Hol vannak a csomagjai, hölgyem? - Nincs csomagom, feleltem. - Itt vannak, mondta ugyanakkor Maximus. Majd elkezdte kipakolnia csomagokat a kocsiból. Egyedül Gretchen jelenléte akadályozta meg, hogy teljesen ellágyuljak. - Mondtam, hogy nem kell semmi. - A főnök kifejezett utasítására hoztam el minden holmidat. Azt, hogy mihez kezdesz velük, az már a te dolgod. Vlad nem akarja, hogy bármi is emlékeztesse, hogy én valaha is a házába tettem a lábam. Egyszer azt mondta, ha egy nő szakít vele, soha többet nem ad neki második lehetőséget. Mikor elindultunk a reptérre, még csak el sem köszönt. Az ominózus éjszaka óta még csak nem is láttam. Ez nagyon rosszul esett. Gretchen kedvéért mosolyt erőltettem az arcomra. Az én gunyoros nővérem volt a mentsváram az utóbbi pár napokban. Megint ugyanolyan lett a kapcsolatunk, mint amilyen a balesetem előtt volt, és mielőtt meghalt az anyukánk. Nem akartam azt mondani Maximusnak, hogy ezek a holmik mind Vladra fognak emlékeztetni, végül is igaza van, később még eldobálhatom. - Nos, akkor, viszlát! Mondtam Maximusnak, amikor befejezték a csomagok felpakolását. - Még nem, felelte. Veled megyek, amíg biztonságban Martyhoz nem érsz. - Kézbesítesz, mint egy csomagot. Csak arra vigyázz, hogy a nővérem meg ne hallja. Gretchen felhorkant. – Velem mi lesz? Senkit sem érdekel, hogy én épségben hazaérjek? Maximus bólintott. – De igen. Srapnel, az a kopasz vámpír rád fog vigyázni. Srapnel elvigyorodott, mutatva hibátlan fogsorát. –Ara gondoltunk, Marty nem szívesen látna viszont, miután legelső találkozásunkkor megkínoztam. Nem hiszem, hogy örülne a találkozásnak. A legjobb barátom, és partnerem a fellépéseken figyelmeztetett Vladdal kapcsolatban. Úgy látszik, jövök neki egy bocsánatkéréssel. Valószínűleg az ő vállán fogom kibőgni magam. Nem sírtam az óta a bizonyos éjszaka óta. Marty előtt hiába is tennék úgy, mintha nem készített

20

volna ki a szakítás. Mindig ott volt, amikor szükségem volt rá, és még soha nem volt rá ennyire szükségem. Még utoljára körülnéztem, aztán Gretchenre mosolyogtam. Nem is tudtam, hogy ilyen jó színésznő vagyok. - Rendben van! Indulás haza! Tizennyolc órával később Maximus és én kiszálltunk Floridában. Amint kocsiba ültünk, a meleg és a pára rögtön kikészített. Mindig ez van májusban. Maximus nézte a házakat, amik szép sorban álltak a szűk kis utcákban. - Miért érzek elefántszagot? –kérdezte. - Ez Betsy. –mutattam a szürke elemekből összerakott házra. A hangom elcsuklott, mikor a parkolóra nézve megláttam, hogy Marty lakókocsija nem parkolt a helyén. - Jaj, ne! Maximus kezében rögtön ott volt az ezüstkés, és riadókészültségben nézett körül. - Mi a baj? - Semmi, amit egy késsel meg lelhetne oldani. Marty nincs itt. Mindkét szemöldökét felvonta. – Nincs itt? - Nincs. Marty ilyenkor még nem szokott idejönni, majd csak később. Személyesen akartam neki elmondani, hogy mi történt. Maximus elővette a mobilját. Hívd fel. Kérdezd meg, merre van. Agyonhajszoltan néztem rá. – Te nem ismered őt. Amikor úton van, sosem veszi fel a telefonját. Azt is elfelejti, hogy van neki. De ne aggódj! Van egy másik módszer, amivel megtudhatom, hogy épp merre van. Állj félre. Ott az egyik karneválos, akivel már dolgoztam együtt. Ő talán tudja, hogy merre lehet. Még szerencse, hogy Gretchenék tovább repülhettek. Hiába mondtam Maximusnak, hogy busszal is mehetek, azt mondta, hogy teljesíti a mestere utasításait, tehát marad, míg el nem visz Martyhoz. Órákig utaztunk, míg odaértünk a másik karneválhoz. - Ott van, mutattam Marty kocsijára, ami a lehető legközelebb parkolt az úthoz. Még korán volt, és minden csendes. A fáradtságtól majdnem összeestem, de örültem is, hogy végre visszatértem a régi életembe. Martyval beutaztuk szinte az egész országot. Hálás voltam az időért, amit Vladdal töltöttem, de már most olyan volt, mintha egy álom lett volna. Odarohantam a lakókocsihoz, és dörömbölni kezdtem az ajtón. – Marty nyisd ki, én vagyok! Az ajtó kinyílt, és én egy szoros ölelésben találtam magam. Igyekeztem lehajolni Martyhoz, aki kisember volt. Olyan szorosan öleltem, hogy felnyögött. –Bocsánat. - Az én hibám, magamon hagytam a merevítőt. –kuncogott. Vett egy mély lélegzetet, és a szeme zöldre váltott. – Mi történt veled, rettenetes a szagod? – viccelt. Tudtam, hogy a vámpírok a szagokból érzik az érzelmeket. Nekem biztos összetört szív szagom van. - Az, amire egyszer figyelmeztettél. 21

Igyekeztem nemtörődömnek látszani, de őt nem csaphattam be. Megpaskolta a hátamat, ahogy elmentem mellette. – Egy összetört szív nem halálos, úgyhogy te sem fogsz belehalni. Gyere be, és kezdhetsz összeomlani. Nekem is pont ehhez volt kedvem. Aztán a hátam mögé nézett. - Mit képzelsz! Hogy mertél ide jönni? Maximus hűvösen felelt. – Gyere, segíts kivenni a csomagokat! Épp mondani készültem, hogy nekem nem kell semmi, mikor részeg női hangot hallottam a kocsi belsejéből. – Ki van itt? Még a hold fényében is láttam Marty szégyenlős arcát. „ Nahát”, gondoltam a következő pillanatban. Egy karcsú, hossz fekete hajú lány jött ki a kocsi hátuljából. Aki nem lehetett több húsz évesnél. - Marty! Te 138 éves vagy! – kiáltottam, de rögtön rá is jöttem, hogy ez milyen képmutatás. - Ez nem az, aminek látszik. Most vele dolgozom. - Én vagyok az új Fantastic Frankie.

22

6. fejezet Maximus felajánlotta, hogy elvisz Gretchenhez, aki öt állammal messzebb élt. Marty nem engedte. Már alig vártam, hogy Maximus elmenjen. Elbúcsúztam tőle, biztosítottam, hogy velem minden rendben lesz. Ezt persze mondani könnyű. Martyval hajnalig vártunk, hogy az új Fantastic Frankie – a valódi neve továbbra is rejtély számomra – lefeküdjön. Felajánlotta a régi szobámat. – Majd azt mondom neki, hogy amint itt végzünk, befejeztük a közös munkát. Majd keresek neki egy másik helyet. Mondjuk a Bogárember segédjeként. – viccelődött Marty. - Nem teheted ezt vele, mondtam fáradtan. Egy karneválosnak nincs sok lehetősége. Itt nem számíthatunk nagy karrierre. A hajnal mindig pénztelen, és kétségekkel teli, nem igaz? Marty bólintott. – Ráadásul jótálltam érte. Tolvaj, ráadásul visszaeső, de hát az embernek ennie is kell, nem igaz? Hát ezért szeretem Martyt. Felkarolta ezt a lányt. Adott neki munkát, szállást, és egy helyet, ahol biztonságban érezheti magát. - A rendőrök is sokszor ránéznek. Rajtam is így segített, mikor fiatalabb voltam. Nem fogom elvennie egy lány utolsó lehetőségét a saját szaros kis problémáim miatt. Mosolyogtam, és reméltem, hogy ne grimasznak látszik. - Tudom, hogy nem rúghatod ki. Ne aggódj miattam. Van pár ékszerem, amit Vladtól kaptam. Ragaszkodott ahhoz, hogy magammal hozzam. Majd eladom. Abból a pénzből egy évig is kihúzhatom, és közben kitalálok egy új szólószámot. - Maradsz, amíg nem találsz ki valami jobbat! - Nem.. - Vita nincs. Nem vagy a vér szerinti lányom, mint Vera – isten nyugosztalja a lelkét – de olyan, mintha az lennél, és én ugyanúgy szeretlek. Most pedig keresünk egy helyet, ahol alhatsz. Elnevettem magam. – Én is szeretlek, és a kanapé nagyon kényelmesnek tűnik. Egy héttel később, ahogy elnéztem a próbát, rá kellett jönnöm, hogy Dawn egész jó. Marty egy kicsit változtatott a számon, és az akrobatikus gyengeségeit a kinézetével pótolta. Külsőre is hasonlítottunk. Mindketten vékonyak vagyunk, és hosszú, fekete hajunk van. Nem csoda, hogy Martyt nem zaklatták az eltűnésem miatt. Kételkedtem abban, hogy a nézők, akik korában látták már az előadásunkat, feltűnt volna a csere. Elmentem a bemutatóra, hogy lássam az előadást. Dawn rendes lány volt, és szűkölködött. Nekem több lehetőségem volt, igaz nem sokkal.

23

Ma este új életet kezdek. Első lépésként megnézem Martyék előadását. Utána találkozom Edgarral. Ismert orgazda volt, de becsületes. Marty azt mondja, nem kell sietnem, de a lakókocsi túl kicsi három embernek, még akkor is, ha az egyikük törpe. Megvártam, hogy a műsor befejeződjön. Igyekeztem elkerülni a tömeget, mert a kesztyűim kopottak voltak, és ne akartam senkit megrázni. Ezért volt rajtam hosszú ujjú, bár a sátorban legalább 80 fok volt, és kalapot, hogy elrejtsem a sebhelyem a kíváncsi tekintetek elől. Rajtam kívül nem volt más, csak még fönt egy feltűnően szép, barna hajú nő. Úgy bámulta Martyékat, mintha azt várná, hogy mikor végeznek. Épp szólni akartam neki hogy ez már a finálé, mikor leugrott, olyan kecsesen, mint egy olimpikon. Rögtön tudtam, hogy nem ember. A szeme zöldre váltott, és odaszólt nekem. – Nem láttál semmit. Bólintottam. Nem vettem a fáradtságot, hogy elmondjam neki, tudom, hogy ő egy vámpír, és hogy ellenem hatástalan az elmekontroll. Ez a minden héten elfogyasztott vámpírvér miatt lehetett. Ha nem iszom, a bennem keringő elektromosság megölt volna. Elment, én pedig elhatároztam, hogy majd figyelmeztetem Martyt, egy vámpír is volt a nézők között. Odaértem a dolgozók parkolójába. Marty lakókocsijától nem messze parkolt Edgar lakókocsija is. Ott szokott üzletelni. Valószínűleg engem keresett. Marty megbabonázta, hogy ne csapjon be. Kopogtattam, és egy mogorva hang kiszólt, hogy menjek be. - Frankie, mondta, azon a néven szólítva, ahogy a legtöbb karneválos ismert. Fanyarul rámosolyogtam az ősz hajú emberre. – Ülj le, kínált hellyel az asztalnál. Odamentem, és elővettem a kis bársonyzacskót, amiben az ékszereket tartottam. Igyekeztem nem szomorkodni, ami nehéz volt, mert mindegyik darabhoz egy emlék kapcsolódott. Milyen meleg volt a keze, mikor a gyémántkarkötőt a csuklómra csatolta, vagy mikor azt suttogta a fülembe, hogy ennek a fülbevalónak olyan a színe, mint a szememé. Vagy mikor felcsatolta a nyakláncot, és közben megcsókolta a nyakamat. Mikor megláttam az ősi sárkánymintás gyűrűt, ledermedtem. Vajon miért tette ezt Vlad a többi ékszer közé? Edgar nem vette észre rajtam a változást. Elmélyülten tanulmányozta az ékszereket. - Mindegyik kő hibátlan. Szakszerűen vannak csiszolva… remek a design, ahogy a platinába foglalták őket. Megnyugtatóan nézett rám. – Bárki is volt ez a fickó, két kézzel kellett volna kapaszkodnod belé. - Néhány dolog fontosabb a pénznél, feleltem, még mindig kábán a gyűrű látványától. Vlad azt mondta, hogy akinek van egy ilyen gyűrűje, az a vérvonalához tartozik. Vagy a szolgái hibáztak, és csak véletlenül került hozzám?? Talán ez azt jelenti, hogy még mindig áll az ajánlata? Edgár észrevette, hogy valamit szorongatok. – Mi az ott? - Semmi. Inkább éheznék az utcán, mint, hogy ettől a gyűrűtől megváljak. –feleltem Vigyorgott. – Nehéz kielégíteni az étvágyamat. Ismerek minden trükköt… 24

Egy fülsiketítő hang szakította félbe. Megremegett a lakókocsi, az összes ablak kitört, és felrobbant körülöttünk a világ. Még sikítani sem volt időm, és elnyelt minket a tűzfal.

25

7. fejezet

- Van egy túlélőnk! Azt kívántam, bár ne hallottam volna azt a hangot. Alig bírtam felemelni a fejem. Azon kívül valami rám esett, nehezen kaptam levegőt. Mikor nagy nehezen mégis sikerült, rögtön megbántam, mert borzalmas égett hús szag volt. Mikor sikerült kinyitni a szemem, mellettem egy szénné égett koponyát láttam, amin valami undorító fehér köpeny volt. Megpróbáltam megmozdulni, de úgy éreztem, hogy minden csontom össze lenne törve. A fájdalomtól sikoltani akartam, de csak zihálni tudtam. - Ne mozduljon! – Szólt egy sietős hang. Igyekeztem jobbra fordulni, ahonnan a hangot hallottam. Egy tűzoltó volt az, légzőkészülékkel az arcán. Most láttam, hogy az égett testen nem köpeny, hanem égett műanyag van. - Ki fogjuk szabadítani, de kérem, addig ne mozogjon. A szememet csípte a füst, de azt azért láttam, hogy van felettem valami műanyag, ami nem olvadt meg. A zavarom csak fokozódott, mikor láttam, hogy a műanyag felettem Edgar asztala, a koponya mellettem pedig maga Edgar. A tűz annyira megolvasztotta körülötte az asztalt, hogy az ráolvadt, és úgy nézett ki, mint egy bizarr halotti lepel. Semmit sem értettem. - Mi történt?- kérdeztem. – Más is megsérült? Nem felelt, erre újra megkérdeztem. Válasz felett egy oxigénmaszkot rakott az arcomra. Ezután felgyorsultak az események. Bejött egy csomó ember, és elkezdték leszedni rólam a törmeléket. Miközben pakoltak, hitetlen pillantásokkal néztek rám. Hogy maradhatott életben? Tudtam a választ, de ez volt most a legkisebb gondom. Marty lakókocsija nem messze volt innen. Lehet, hogy azt is elérte a robbanás? Marty és Dawn vajon jól vannak? - A barátom törpe. –mondtam annak ellenére, hogy nagyon fájdalmas volt a beszéd. – Az utánfutója nincs messze. Látta őt valaki? Nem válaszoltak, csak összenéztek. Eszembe jutott, mit hallottam, mielőtt elsötétült minden. Rettegés fogott el. Marty vámpír, de nem tűzálló! Csak én! Mi van, ha nem Edgar az egyetlen személy, akit megöltek? Elfordítottam a fejem, hogy amennyire csak lehet, meg szabaduljak a maszktól, és bár rettenetesen fájt, kiabálni kezdtem. - Marty, Marty! Hol vagy? Erős kezek próbálták visszarakni a helyére a maszkot, és valami megnyugtatót próbált valaki mondani. Nem álltam le, erre orvosok jelentek meg. Martynak már hallania kellett volna. Kétségbeesésemben még hangosabban kiabáltam. - Marty! Marty! Kérlek! Marty! Mondd, hogy jól vagy! Hirtelen embertelen erővel lökdöste valaki félre az embereket. A megkönnyebbülés helyét zavar váltotta, mikor láttam, hogy ki térdel le mellém. - Leila, életben vagy. – Mondta megkönnyebbült sóhajjal.

26

Elkezdett valamit mondani, de nem értettem. Valami fura ízt éreztem a számban. A szeme zöldre változott, miközben felállt, és megfordult. Ez alaklommal, mikor magamhoz tértem, nem éreztem fájdalmat. A bűz sem volt már olyan elviselhetetlen. Köhögtem, végre rendesen tudtam lélegezni. Aztán kinyitottam a szemem. Mustársárga falak vettek körül. Ronda volt, de egy szétégett koponya után minden csak jobb lehet. Megfordultam, közben megnéztem a szobát. A másik ágyon ott volt a hatalmas, szőke vámpír. Lenyűgözően festett. Ezer kérdésem lett volna, például, hogy miért vagyok meztelen. De a legfontosabb kérdés nem változott. - Marty! Hol van…. Nem fejezhettem be a mondatot. - Eltűnt. Maximus hangja lágy volt, de én olyan fájdalmat éreztem, mint tizenhárom évesen, mikor megrázott az áram. Zokogni kezdtem, miközben éreztem, hogy szikrák csapódnak ki a kezemből. Nem csak sírni akartam, bántani akartam azért, amin mondott. Eltűnt! Eltűnt! Minden, amit tehettem, hogy igyekeztem megőrizni a józan eszemet. Maximus, bár tudta, hogy veszélyes vigasztalni próbált. Lassan meg is nyugodtam. Aztán gyanút fogtam. - Mi történt? És miért vagy még itt? Nem kellett volna már rég visszamenned Romániába? Elfintorodott. –Nem én okoztam a robbanást, ha erre céloztál. Ha én tettem volna, megöllek, amint megtudom, hogy túlélted. De mivel élsz, bizonyítva van az ártatlanságom. Még mindig cikázott bennem az erő. – De akkor ki tette? Felállt és elkezdett fel-alá járkálni. Az egész szobát három lépéssel átszelte. - Nem tudom. A ruhái szakadtak, és kormosak voltak. Még mindig azon gondolkoztam, hogy miért volt még itt? – A tűzoltó azt mondta, hogy gázrobbanás volt, de miután láttam Marty lakókocsiját, nem hiszem, hogy tényleg az lett volna. - De ki akarná megölni Martyt? Mereven nézett rám. –Nem tudom, ki tehette. A tűz nem ártott nekem, de a robbanás alaposan összetört. Maximusnak adnia kellett a véréből, másképp nem jöttem volna ilyen hamar helyre, ha egyáltalán túlélem. - Ha valaki meg akar ölni, miért nem lő egyszerűen fejbe? Azt akarták, hogy balesetnek látszódjon. Dühösen töröltem meg a szemem. A sírás nem segít rájönni, hogy ki a felelős a legjobb barátom haláláért. –Vlad mit gondol? Maximus abbahagyta a járkálást. –Nem szóltam neki, mert túlélted. - Miért nem? Nem hiszem, hogy túl boldog lenne, amiért valaki meg akar ölni. Maximus nem válaszolt, csak mereven nézett. És egyszer csak megértettem. – Nem, ő nem! Maximus felhorkant. –Nem? Úgy megaláztad, mint Szilágyi óta még senki, és az is évszázadokkal ezelőtt történt.

27

- Megaláztam? Ha nem lettem volna annyira kiakadva Marty miatt, nevetek. – Azt mondtam neki, hogy szeretem, cserébe ő felajánlott egy helyet az ágyában. Én lehettem volna a következő rovátka a szeretői sorában. - Ez igaz. De többet kínált föl neked, mint előtted bármelyik másik szeretőjének, te mégis visszautasítottad. Aztán voltál olyan vakmerő, hogy elhagytad. - Vakmerő?! - Nő még soha nem hagyta el Vladot. Chyntiana, az előző szeretője féltékennyé akarta tenni, és kikezdett Sharpnellel. - És, bejött? Nem akartam, de muszáj volt rákérdeznem. - Azt hitte, hogy majd maradhat, de tévedett. - Mennyi ideig voltak együtt? - Úgy harminc évig. Hitetlenkedve néztem rá. – Ez hosszabb idő, mint amennyit én éltem! Ha Vlad ennyi idő után simán ejtette, szerintem rám már nem is emlékszik. - Az kizárt. A kétszeres elutasításod nagyon sokáig fogja égetni az emlékezetét. - És ez elég ok arra, hogy megöljön? A gondolattól úgy éreztem magam, mint a fuldokló, akit a víz alá nyomnak. – Tegyük fel, hogy Vlad holtan akar látni. Nem hiszem, hogy egy hamis gázrobbanással ölne meg. Megtehette volna a várában is. - Igaz, de akkor Gretchent is meg kellett volna ölnie. És ezt apád nem hagyta volna csak úgy annyiban. Fáradt hangon folytatta. – A vámpírok az érzelmeket gyengeségnek értelmezik. Vlad ismeri az ellenségeit, és nem akarja, hogy gyengének lássák. Marty halála, meg a robbanás. Lehet, hogy az egész mögött az exem áll. Becsuktam a szememet. Mennyit bírok még elviselni? - Te vagy Vlad első embere. – szünetet tartottam. –Nem mondaná el neked, ha a halálomat tervezi? Maximus nagyon sokáig nem válaszolt. Kinyitottam a szemem. - Mi az? - Nem mondaná. - mondta végül. – Tudja, hogy nem bántanálak, ezért szólhatott egy másik emberének, hogy intézze el a robbanást. Visszatértem az első kérdésemre. –Miért voltál még itt? Sóhajtott, majd elindult felém. – Részben, hogy megbizonyosodjam arról, hogy Martynál maradhatsz, annak ellenére, hogy lecserélt arra a másik lányra. Szükséged van vámpírvérre az életben maradáshoz. Ha nem maradhattál volna, kitaláltam volna valami mást. De főleg az érzéseim miatt, amit irántad érzek, nem mentem vissza. Ha nem lettem volna olyan elkeseredett, meglepődtem volna, így csak enyhe csodálkozásra futotta. Maximus előredőlt, és hátrasimította a hajamat. – Már amikor először találkoztunk, elmondtam, hogy gyönyörűnek talállak, és kíváncsi voltam a képességeidre is. Láttam a bátorságodat, a hőségedet, és azt, mennyire tudsz szeretni, annak ellenére, hogy nem viszonozzák. 28

Még jobban meglepődtem, de ilyen dolgokkal most egyszerűen képtelen vagyok foglalkozni. Fel kell dolgoznom valahogy a gyászt, amit egy ártatlan fiatal lány, és a legjobb barátom halála miatt éreztem. - Maximus. Te egy hihetetlenül vonzó férfi vagy, és köszönöm a szavaidat, nagyon jól estek. De én képtelen vagyok most ilyen dolgokkal foglalkozni. Hátradőlt, kicsit elmosolyodott. – Tudom, de ezt a dolgot tisztáznunk kellett. Nem vitatkoztam. Túlságosan lefoglalt, hogy ki állhat az egész mögött. Nem igazán hittem el, hogy Vlad tette volna, de ha Maximus szerint lehetséges, nem lehetek 100%-ig biztos benne, hogy nem ő volt. Azon kívül, még ha nekem lenne is igazam, nem hiszem, hogy a halálhírem túlságosan megrázná őt. Maximus felállt, és kotorászni kezdett a bőröndjében. Kivett egy inget, és egy nadrágot. - ezek nagyok rád, de minden holmid elégett, és még nem volt időm újakat beszerezni. - Tökéletesen megfelelnek. Amint átvettem őket, képek robbantak a tudatomba. Bepakoltam a bőröndbe, és gyorsan lecsaptam a tetejét. Itt az idő, hogy hazavigyük Leilát. Senki nem hitte volna, hogy elhagyja Vladot, és hamarosan egy óceán választja el őket egymástól. Elmosolyodtam. Lehet, hogy elsőre visszautasított, és Vladot választotta, de ő nem tudta megadni neki azt, amire szüksége van. Én meg tudom, és végre lesz lehetőségem ezt be is bizonyítani neki. - Maximus. –suttogtam a ronda, sárga falú szobában. – Menj vissza Vladhoz.

29

8. fejezet Maximus elővett egy öngyújtót, és a tenyerem alá tartotta. Rögtön megéreztem a fájdalmat. - Aú! Ez fájt. Maximus elrakta az öngyújtót. - Nem azt mondtad pár hete, hogy Vlad aurája ellenállóvá tett a tűzzel szemben? - De igen. Engem is ugyanúgy kikerült, mint őt. Máskülönben mivel magyarázod, hogy túléltem azt a tüzet a lakókocsiban? Egy másik vámpír viszont meghalt. - Úgy látszik, annyira erős volta tűz, hogy elhasználódott az aura. Vlad mondta, hogy szünetel a képességed, de azt nem mondta el, hogy miért. Vajon, miért nem mondta el? Felsóhajtottam. Nem akartam Vladra gondolni. - Talán titokban akarja tartani, hogy az aurájával ideiglenesen tűzállóvá tehet másokat. –gondolkozott hangosan. Engem nem érdekel, hogy Vlad miért nem mondta el. A képességeim visszatértek. Valaki meg akar ölni, a legjobb barátom, és még sok ártatlan ember meghalt. Életcélom lesz meghalni, hogy ki tette ezt. - Rendben. Újra tudok benyomásokat szerezni a tárgyakból. Lássuk, megy e máshonnan is. Megérintettem az éjjeliszekrényt. Rögtön egy csomó képet láttam. Kiválasztottam a legerősebbet, és arra koncentráltam. Egy irodába kerültem. Egy férfi ül az íróasztalnál, és a vállához szorított telefonba beszél, közben maga elé rántott egy jegyzettömböt - Nem, nem ebben egyeztünk meg. .Nem érdekel, hogy mit mondd az ügyvéd. A baszás miatt,már így is oda a fele vagyonom. Fizetnem kell a tartásdíjat meg a gyerektartást. Bár a képek homályosak voltak, de működött. Még a KURVA szót is el tudtam olvasni a jegyzettömbön. Nem kellett volna megcsalnod a feleséged! Maximus meredten nézett. – Na? Működött? - Igen. Szilárd elhatározásra jutottam. Most már elkezdhetek az utána személy után kutatni, aki megölte Martyt, és közben remélem, azt fogom megtudni, hogy nem Vlad volt az a személy, aki felelős ezért. - Maximus. Szeretném neked megköszönni, hogy kihoztál a szétégett kocsiból, hogy vért adtál, és hogy ide hoztál. Az életemet köszönhetem neked. Mély levegőt vettem. - De most el kell menned. - Mi? - Ha Vlad van az egész mögött, akkor nem bízhatok meg benned. –mondtam nyersen. – Lehet, hogy szeretsz engem, de mindketten tudjuk, hogy nem fogsz feladni többszáz évnyi hűséget egy futó viszony miatt. 30

Sokat vártam a válaszára. A nevetése olyan volt, mint a csikorgó homok. - Nem ismersz engem, mondta, és megragadta a jobb kezemet. Rögtön a múltjába kerültem. Rengeteg seb volt rajtam, mégis boldog voltam. Holy city megint a miénk volt. A győzelmi hangokon keresztül egy hang hallatszott. – Allah ahbár. Bolondok! Ha az istenük olyan hatalmas, hogy tudtuk visszafoglalni Jeruzsálemet? A csata túlélői, főként ők és gyerekek, rémület és undor keverékével néztek ránk. Akkor meghallottam az unokatestvérem, Godfrey hangját. - Emberek! Isten nevében megtisztítjuk Jeruzsálemet ettől a mocsoktól. Senkit ne hagyjatok életben. Megdermedtem. Ekkor több száz kard éle villanta a napfényben. Amint lecsaptak, iszonyatos sikoltozás vette kezdetét. - Engedelmeskedj!.- ösztönzött egy közelben álló lovag. – Nem,- habozva köhécseltem. - Kegyetlen Isten ez. - Godfrey tovább ordítozott, majd bekapcsolódott az öldöklésbe. - Meg kell tisztítanunk a várost! Egy kisfiú kapaszkodott a lábamba. Egy alak száguldott felénk. Reflexből elkaptam a kisírt, barna szemű gyereket, aki kegyelemért könyörgött. Hirtelen előre dőlt, vér fröccsent a szájából A lovag kirántotta a hátából a véres kardját. –Parancsot kaptunk! – bömbölte.- Kegyetlen Isten ez. Elengedtem a halott fiút. –Akkor ne a szádat jártasd! A kezem ökölbe szorult, és elindultam a túlélők felé. Csattanva tört elő a kezemből az elektromosság, amint visszatértem abból a borzalomból. Miután megmutatta, hogy miféle ember ő, azonnal célba vettem. - Tudom, hogy mit láttál. Ez az emlék egész életemben kísért engem. A hűségért egyszer borzalmas dolgokat tettem. Utána a bűntudat majdnem megölt. Ezt nem csinálom még egyszer. Vlad könyörtelen, ha az emberei védelméről van szó, de nem szokott ártatlan nőket, és gyerekeket bántani. Ha ez megváltozott, akkor az iránta való hűségem megszűnt. Sokáig néztem Maximust. Azt sejtettem, hogy van valami sötét bűne, minta a legtöbb embernek, nem beszélve egy több száz éves vámpírral. De amit láttam, arra nem voltam felkészülve. - Hogy harcolhattál abban a csatában? Vlad mikor változtatott át? – kérdeztem végül. – A keresztes háború nem több száz évvel Vlad előtt volt? Kicsit elmosolyodott. – De igen. Amit láttál, az egy lovagrend volt, akik a templomosok titkos rítusait utánozták le. Volt egy, amelyik az utolsó vacsorát játszotta újra, ahol vért kellett innunk bor helyett. A vér nem emberi volt, de azt mi akkor nem tudtuk. A felfokozott erőnket, és a gyorsaságunkat istennek tulajdonítottuk. - Becsaptak, és vámpírvért itattak veled? - Így volt. - Mikor tudtad meg, hogy mi volt ez az egész? - Századokkal később, mikor találkoztam Vladdal. Az az igazság, hogy megkönnyebbültem. Addig azt hittem, hogy azért nem öregszem, mert isten így büntet, amiért ártatlan életeket oltottam ki az ő nevében. 31

A harag egy része, amit éreztem, elmúlt. Szörnyű bűne volt, és ezzel kell együtt élnie évszázadok óta. Többet nem tiltakoztam. - Umm.. rendben. Nem valami határozott válasz, de annyi minden történt az utóbbi pár órában. Megdörzsöltem az arcomat, és azonnal megéreztem Vlad lélekfonalát az ujjaim alatt. Nem hiányzott volna vele most az összekapcsolódás, úgyhogy gyorsan le is engedtem a kezem. A gondolatolvasó képessége miatt, ami csak keveseknek volt, rögtön tudja, ha a fejében vagyok. Emiatt is találkoztunk először. Kémkedtem a fejében. Nem hagyhattam, hogy megtudja, hogy élek, mert lehet, hogy ő akar megölni. A szemeim égtek erre a gondolatra, de igyekeztem a háttérbe szorítani a fájdalmat. - Vissza kell mennem a karneválba, és te nem tudsz velem jönni.

32

9. fejezet - Nevetségesen festek. Úgy megyek végig a dolgozói parkolón, hogy nem nézek senkire. Most mentünk el néhány riporter mellett, akik a többi nézelődő között álltak a tömegben. - Te ragaszkodtál ahhoz, hogy ide jöjjünk. De legalább már nem vagy olyan, mintha Erik, a viking reinkarnációja lennél. - Most gúnyolódsz velem? Ránéztem, miközben megigazgattam a hajam. Rövid idő alatt remekül el tudtam magunkat maszkírozni, hogy senki ne ismerjen föl minket. Maximus úgy festett, mint egy farkasemberszindrómás. Minden szabad bőrfelületet fekete szőr borított rajta. Az én átalakulásom kevésbé volt drámai. Rövid, szőke parókát vettem föl, ami színben passzol az álszakállamhoz. A melltartómat kitömtem, így növelve meg jócskán a mellbőségemet. A derekamnál, és a fenekemnél is ugyanazt csináltam. Így lehetetlen volt rám ismerni. A teljes álcázás érdekében felraktam egy napszemüveget is, ami így szinte teljesen elfedte az arcomon végighúzódó sebhelyet. Én lettem a szakállas nő. A fegyveres rendőr áthatóan nézett ránk. – Megmondtam, hogy menjenek hátrébb! Megigazgattam a hamis cicijeimet, amit a fűző még jobban kiemelt. - Az én lakókocsim alig rongálódott meg,- mutattam egy távolabb parkoló kocsi felé. –Miért nem mehetek be legalább a pénztárcámért, hogy kivehessek legalább egy szállodai szobát, - Észrevetted, hogy volt itt egy hatalmas robbanás? Amint végzünk, mindenki mehet vissza a helyére. Addig is maradj a barátoddal, vagy Wolfinak nincs olyan csomagja, amivel le tudna foglalni? A rendőr folytatni akarta a gúnyolódást, de ekkor Maximus torkából mély morgás tört elő. Az álruhája telitalálat lett, de komolyan! - Engedelmeskedj! –Maximus szeme zöld lett. – Engedj át minket. –mondta hipnotikus hangon. A rendőr bólogatni kezdett. – Természetesen. Vannak napok, amikor irigykedem a vámpírokra. Ez is egy ilyen volt. - Jó, hogy velem jöttél. Utálnám, ha várnunk kellene, közben pedig eltűnne a gyilkos léleklenyomata. - Én is –mormolta Maximus, miközben átbújtunk a kordon alatt. Még az álca alatt is láttam zord arckifejezését. Utasította az engedelmes rendőrt, hogy jöjjön velünk. –Ha bárki kérdezi, kihallgatsz minket. Mindenhol átengedtek minket, miután látták, hogy egy rendőrrel vagyunk. Odaértünk Marty lakókocsijához. Még több órával a robbanás után is lehetett érezni a gumi, az olvadt műanyag, és más kimondhatatlan dogok bűzét. Erős köhögési inger fogott el, alig bírtam visszatartani. Mikor megláttam, hogy mi maradt a lakókocsiból, ahol Marty és én éltünk, alig bírtam visszatartani a sírást. A hely teljesen eltűnt. 33

Ekkor fogtam fel igazán, hogy Marty meghalt. Addig abban reménykedtem, hogy csak nem hallotta, mikor utána kiáltoztam. De most már biztos, hogy nincs remény. A robbanás akkora volt, hogy nem hiszem, maradt belőle annyi, amit eltemethetnék. Elhatározásom ellenére, egy könnycsepp gördült le az arcomon. – Ne, mondta Maximus lágyan. –Ennek nem most van itt az ideje. Nem, igaza van. Ráérek később is gyászolni. Előbb meg kell tudnom, hogy ki ölte meg a legjobb barátomat. Körülnéztem. Nem tudtam, hogy hol is kéne kezdenem. - Honnan indult a robbanás? Itt a legnagyobb a kár? Mi derült ki eddig? – kérdezte Maximus. Felé fordultam, de a kérdések nem nekem szóltak. - A tűz órákon keresztül tartott, - válaszolt a rendőr monoton hangon. – Van öt halott, és hárman eltűntek. A gázszolgáltató ellenőrizte a csöveket. Találtak valamit az egyik nagy csavar közelében. - Mutasd meg. – vágott a rendőr szavába Maximus. A rendőr a sátor felé kezdett menni, ahol csak úgy hemzsegtek az ATF emberei. Elkaptam Maximus karját. –Ott túl sokan vannak! - Menj tovább, vedd magadhoz a tárgyat, aztán találkozz velünk a keleti oldalon, a barikádon kívül. Senki nem tudhatja meg, hogy mit csinálsz! Követtem Maximust a barikádon kívülre, ahova tíz perc múlva jött is a rendőr. - Itt van. Megfogtam a gumikesztyűs kezemmel. Legalább az ujjlenyomatok miatt sem kell aggódnunk. A zacskóban pát drótdarabka, és egy műanyag szilánk volt. - Ez az? –kérdeztem. A rendőr bólintott. Maximus vagy 30 méterrel arrébb vitt, ahol nem volt senki. Ezen a helyen eddig pattogatott kukoricát, és cukorkát árultak. Levettem a gumikesztyűt. Lehet, hogy így ujjlenyomatokat teszek tönkre, de nem volt más választásom. Ezután végigsimítottam a műanyag darabot. Az első benyomást attól az emberről szereztem, aki megtalálta. Megtudtam, hogy ez nem műanyag, hanem valami titánium, amit bombáknál is használnak. Utána megéreztem egy gyengébb lenyomatot, amint valaki ás a sötétben. A tűznek el kellett volna tüntetnie a bizonyítékot. - Igazad volt, balesetnek akarta beállítani. - Tudta. - Nem. Most egy drótdarabot simogattam meg, de megint csak a nyomozót láttam, aki megtalálta, ezért választottam egy másikat, és a hely megváltozott. Fütyörészve nyomtam a drótot a plasztikba, és egy sebészollóval összetekertem a detonátor körül. Miután még egyszer ellenőriztem mindent, összepakoltam, és elkészítettem az álcámat. Elkészültem. Büszkén néztem a művemre. Messze én vagyok a legjobb. Kár, hogy senkinek nem mutathatom meg, de a robbanásban meg fog semmisülni, ahogy az ügyfél kérte. Visszajöttem a jelenbe, és hidegem Maximusra mosolyogtam. – Megvan a bombagyártó. 34

10. fejezet Adrian volt a neve, és két napba telt, mire megtaláltuk. Az egyik hátránya a képességemnek, hogy nem tudtam kiolvasni, hogy hol vannak. Az emberek nem tetováltatják a karjukra a nevüket, és a címüket, így nem tudom, hogy hol élnek. Adrian nem igazán volt a segítségemre, mert főleg aludt. Másnap elsétált a helyi Starbuckhoz, és rendelt egy dupla eszpresszót, aztán az iPhonján olvasgatta a híreket. Maximus és én húsz perc múlva úton voltunk Chicago felé. Ő vezetett. Nem tudom, hogy lovagiasságból, vagy, mert irányításmániás volt, de pár óra múlva már nem is érdekelt. Előző éjjel nem aludtam, mert próbáltam megtalálni Adrian tartózkodási helyét. Nem akartam, de Atlanta, és Chicago között elbóbiskoltam. Egy fehér folyosón lebegtem. Sorban ajtók voltak, az egyik mögött számítógépek. Az egyik mögött egy göndör hajú nő ült. A többi ajtó szürke, jellegtelen volt. Az egyik ajtó kivágódott, és Vlad jött rajta keresztül nagy léptekkel. A kabátja nyitva volt, és ahogy ment, úgy csapkodott, mintha fekete szárnyai lettek volna. Zihálva próbáltam eltűnni onnan, de szerencsére nem vett észre. Ment tovább az orvos felé, aki az egyik hátsó helyiségben tartózkodott. A nő felállt. - Ki maga? - Kinyitod az ajtót, és beengedsz! – mondta Vlad vicsorogva. Előttem haladt el. A szemeit nem láttam, de kihallottam a hangjából az erőszakot. A nő engedelmeskedett. Beütött egy számsort, és az ajtó kinyílt. Vlad odaért az orvoshoz, a gallérjánál fogva fölemelte. – Mutasd meg nekem a testet. A következő vicsorgás halált ígért. Az orvos bólintott, amennyire szorult helyzetében tudott. Mikor elengedte, megigazította a ruháját, majd elsietett. Vlad követte. Tudtam, hogy el kéne tűnnöm, de nem tudtam, ezért követtem őket egy fémajtóhoz. - Most hagyj magamra. –hallottam Vlad hangját. Az orvos kirohant a szobából, és közben átment a testemen. Ezt furcsállnom kellett volna, de csak közönyt éreztem. Ha meghaltam, úgysem tudok változtatni rajta. Meg aztán, mivel az igazi testem úgysincs itt, Vlad nem tudja meg, hogy itt vagyok. Átlebegtem a nő mellett, aki mintha imádkozott volna. Bár senki nem láthatott mégsem mertem bemenni a szobába, ezért csak bekukucskáltam. A szobában voltak mosogatók, fémszekrények, és fémasztalok is. Vlad egy ilyen mellett állt, amin egy test hevert letakarva. A fejét lehajtotta. Hosszú, fekete haja eltakarta az arcát, mikor a zsákot kinyitotta. Kezei lángba borultak, mikor meglátta a tartalmát. 35

Már tudtam, hogy hol vagyok. Egy hullaházban. És bár sejtettem ki lehet a zsákban, biztosra kellett mennem. Közelebb lebegtem, és lenéztem. Az első meglepetésem az volt, hogy milyen kicsi. Egy koponya, két femurs,és a gerinc, akkora, volt, mint én. A második meglepetés az volt, mikor láttam, hogy Vlad a csontokat simogatja. Az érintése annyira gyengéd volt! Még mindig nem láttam az arcát, de a haján keresztül láttam, hogy a szemei zölden ragyognak. Felsóhajtott. –Leila. Azt hiszi, hogy az ott én vagyok? De hát ő Romániában van, nem Georgiában. - Várj! – szólt az őrnek angolul. Körülnéztem. A jelek szerint Vlad Amerikába jött, miután meghallotta, hogy meghaltam. Muszáj látnom az arcát! Tudnom kell, hogy örül a halálomnak, vagy szomorú, amiért elengedett! - Nézz fel! –ordítottam némán. Ha mosolygott, mikor a csontjaimat simogatta, az a valóra vált rémálom lenne. Hirtelen felnézett, és úgy tűnt, engem bámul. Ez még mindig nem adott választ. A szemei olyan fényesen ragyogtak, hogy nem látszódott miatta az arckifejezése. - Leila Megrázkódtam, de nem Vlad mondta a nevemet. Egy másik hang szólított, miközben rázogatott. Felébredtem, és a kocsiban voltam ismét. Maximus rosszallóan nézett. – Rosszat álmodhattál, mert elkezdtél remegni. Ebben nem kételkedtem. Még most is reszkettem, és egyfolytában jobbra-balra tekintgettem, mintha Vlad akármelyik pillanatban felbukkanhatna. Ezelőtt is voltak élénk álmaim, de soha, egyik sem tűnt ilyen valódinak. Ránéztem a kezeimre. A kesztyűk még mindig rajtam voltak. A kezeimmel tudtam belelátni másokba, de álmomban még soha nem csináltam ilyet. - Még mindig reszketsz. Jól vagy? - Igen. –feleltem. Ez semmiség. Nem emlékszem, hogy mit álmodtam. Felvonta a szemöldökét, de nem szólt, és nem is kérdezősködött. - Utánanézhetnél az emberünknek. Már csak egy órányira vagyunk Chicagótól, és ha nincs otthon, jó lenne tudni, hogy merre keressük. - Jó ötlet. Levettem a kesztyűket, és kivettem a drótot. Újra lejátszódott, ahogy Adrian a bombát készítette. Ahogy megpróbáltam ezen túl jutni, falba ütköztem. Lehetetlen. Még erősebben koncentráltam. Semmi. - Otthon van? –kérdezte Maximus.

36

Csalódottság, és rossz előérzet fogott el. – Nem tudom. Nem érem el őt. Vagy akadályoz valahogy, vagy.. Maximus szája pengevékony lett, és a gázra lépett. A villanó fények, a kordon, és a bűz túlságosan ismerősek voltak. A kordon miatt Adrian otthonától valamivel távolabb parkoltunk le. Bár nem láttam pontosan, úgy gondolom, hogy az a ház lehetett, amin a tűzoltók még most is dolgoztak. - Szemétláda! –köpött ki Maximus. - Valaki igyekszik elvarrni a szálakat, mondtam magamban szitkozódva. Nem hittem abban, hogy egy bomba, amit Adrian épp bütykölt, véletlenül felrobbant volna. Van rá mód, hogy megtudjuk, pontosan mi is történt, de igyekeznünk kell. Még akkor is, ha a gyilkos most veszteg van, nem marad így sokáig. - Maximus. Menj, és szerezz nekem egy csontot. Zavartan nézett rám, aztán elvigyorodott. A következő pillanatban már ott sem volt. Egy perc sem telt el, már jött is vissza. Rendőrök szitkozódtak, és egy lövés is eldördült. Volt nála egy szénné égett nagy… valami. - Azonnal mennünk kell. –mondta sürgető hangon. Fintorogtam az égett hús bűzétől. Ha ezt túlélem, lehet, hogy vegetáriánus leszek. Maximust nem zavarta a szag. Bedugta a csontot a kabátja alá, s elindult vissza a kocsihoz. Közben szirénázó rendőrautók száguldottak el mellettünk. A rendőrök nem látták, hogy pontosan mi történt, ezért a hangjuk elég zavart volt. Beültünk a kocsiba. Kényszerítettem magam, hogy ne húzzam le az ablakot. Maximus gyorsan elhajtott onnan. Valamivel később elővette azt az égett izét a kabátja alól, és az ölembe rakta. – Tessék. Nem tudtam visszatartani, sikoltozni kezdtem. Erre ő hirtelen lefékezett, mire az a valami a szélvédőnek csapódott. Folytattam a sikoltozást, mert cuppanva levált a szélvédőről, és visszaesett az ölembe, mindenféle foltot hagyva a ruhámon. És nem a korom volt a legrosszabb! Maximus szétnézett. Egyik keze a kormányon, a másikban a kését szorongatta. – Mi történt? - Mi történt?! Figyelmeztetés nélkül hozzám vágtál egy még füstölgő testrészt. Felvonta a szemöldökét. – Te kérted! - Tudom! Frusztrált sóhajjal törölgettem a hajamról valami nyálkát. Amint megláttam mi az, volt az utolsó csepp a pohárba. Maximushoz vágtam a testrészt, és kiugrottam a kocsiból. Ahogy rohantam elhajigáltam a kesztyűimet. Aztán a dzsekimet, de mielőtt ledobtam elkezdtem letörölgetni vele az arcomat. Azt akartam, hogy tűnjön el rólam a gyilkos nyálkája. 37

- Leila. Oda se figyeltem rá. A következő pillanatban elkapta a karomat, és maga felé fordított. - Hozzám ne érj! Te is megfogtad. A kabátja és az inge azelőtt a földön volt, mielőtt pisloghattam volna. Ilyen későn az üzletek már zárva vannak, de az utcai lámpák fényében láthattam izmos mellkasát. Ugyanolyan volt, mint Vladé, de az övén nem voltak sebhelyek. Nem volt olyan sötét a haja sem. Mikor magához ölelt, csak az izmok voltak. Nem hátrált meg, mikor hozzáértem a csupasz kezeimmel. - Jól van, mondta kedvesen. –Most már biztonságban vagy. Nem is tudtam, hogy mekkora szükségem van rá, hogy ezt halljam, amíg ki nem mondta. Az elmúlt két hét magánya, és fájdalma előjött, és vigaszt keresett. Nem tudom, hogy én hajoltam hozzá, vagy ő hozzám, de már csókolóztunk is. Csak annyit tudtam, hogy mióta ez az egész elkezdődött, most először éteztem, hogy nem vagyok egyedül, és nem utasítanak vissza. Mikor a nyelve a számba csusszant, nem ellenkeztem. Nem érdekelt, hogy mikor régebben megcsókolt, semmit sem éreztem. Az sem érdekelt, hogy nem belé vagyok szerelmes. Csak az érdekelt, hogy most itt van. Pár perc múlva elhúzódott. – Azt kívánom, bár ne törődnék veled annyira. - Mi? –kérdeztem levegőért kapkodva. Lehet, hogy a vámpíroknak nincs szükségük oxigénre, de nekem igen. A szemei zölden égtek. Ideges vagy, fáradt, és sebezhető. Nem fogom ezt kihasználni Leila. Ha akarnám, már a legközelebbi sikátorban lennénk, a lábaiddal a derekam körül. – fejezte be elmélyült hangon. Az előbb még forróság égett bennem, most meg mintha leöntöttek volna egy vödör jeges vízzel. - Mi? Én kezdtem? Akármi is történt az előbb, nem akarok Maximustól semmit. Csak meg akarom találni Marty gyilkosát, aki remélhetőleg nem Vlad, aki után valószínűleg életem végéig vágyakozni fogok. - Az exem jobbkeze értelemszerűen nincs a listámon. Maximus megérezhette rajtam a változást, mert a szeme már nem volt zöld. – Értem, mondta szárazon. Összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, és arra gondoltam, bár ne dobáltam volna annyira szanaszét a dzsekimet, és az ingemet. - Bocsáss meg! Nem akartam ennyire durva lenni… Megmentett azzal, hogy közbevágott. - Értem, mondta most sokkal kedvesebben. Szükséged volt ara, hogy érezz valami jót is azok után, amin mostanában keresztülmentél, még ha csak egy rövid időre is. Ilyenek az emberek. A vámpíroknak is szükségük van néha ilyesmire. Felvette az elhajított inget, és kabátot, majd még egyszer mereven rám nézett, mielőtt elfordult. - Vissza kell mennünk a kocsihoz, és neked meg kell találnod azt, aki elintézte a bombagyártót.

38

11. fejezet Alig vártam, hogy megtaláljam a szükséges képeket. Sok emlék között kellett keresgélnem. Minden visszafelé játszódott onnantól kezdve, mikor még Adrian élt. A halála előtt vendége érkezett. - Ki az? –kérdezte, mikor kopogtak az ajtaján. Megnézte az érkezőt a biztonsági kamerán. - Ne légy ilyen unalmas kicsikém! –hangzott a felelet. Meglepődtem, mert ezek szerint a gyilkosunk egy nő! Nem volt a beszédén semmi feltűnő, de szerintem nem volt amerikai. Mielőtt ajtót nyitott, Adrian kikapcsolta a biztonsági kamerát. A nő besétált. Napszemüveget, és sálat viselt, ezért nem igazán láttam az arcát. - Érezd magad otthon, mondta Adrian, miközben becsukta az ajtót. – Kérsz valamit inni? - Természetesen – jött a doromboló válasz. A hang egyértelműen jelezte, hogy VESZÉLY, de Adrian nem vette észre. - Most mi lesz? –kérdezte. - Mire végzünk, egy vérből valók leszünk. – válaszolta. Döbbenten fordult meg, majd megdermedt, mikor a nő levette a napszemüvegét. Az arcát még most sem láttam, de a szemeiben ott volt a jól ismert zöld ragyogás. Ha nem ölte volna meg a legjobb barátomat, talán még meg is sajnálom Adriant. Szinte láttam az akaraterejét, ahogy próbál ellenállni a bűvöletnek. - A banki tranzakció minden nyomát, a feljegyzéseket, a képeket kitörlöd. - Ne! –akartam mondani, de ez természetesen nem változtatott Adrian tettein. A számítógéphez ment, és nekiállt mindent módszeresen kitörölni. Legnagyobb bánatomra, még a biztonsági másolatokat is kitörölte. A nő levette a sálját, de a barna haján kívül, semmi mást nem láttam belőle. - Itt az ideje annak az italnak kicsikém. Aztán elkapta Adrian fejét, és elkezdte kiszívni belőle az összes vért. Ahogy az élet szállt el belőle, úgy nőtt a csalódottságom. Egyszer sem láttam rendesen az arcát. - Nem túl magas, karcsú, barna hajú. Az akcentusa alapján, angol, ír, vagy skót. Maximus mogorván nézett. – Ennyit tudtál meg? Hogy az elkövető egy nőstény vámpír, aki lehet, hogy angol? Tudtam, hogy ez az információ mennyire haszontalan. - Megpróbálok majd megint összekapcsolódni vele, hátha akkor többet is megtudok.

39

Az undor ellenére újra megérintettem azt a darabot Adrianből, de Maximus kirántotta a kezemből. –Leila, jól vagy? - Igen, csak a kocsiban néha rosszul leszek. Újra megfogtam. Fárasztó volt ugyanazt a részt megint végignézni, de tudnom kellett, hogy ki ez a nő, és ez volt az egyetlen nyom. Teljesen átlagos, kék szobában volt. Aztán mondott valamit, és én annyira koncentráltam, amennyire csak tudtam. …nem, ez nem túl kockázatos, .. erről gondoskodtam, kicsikém. - Halott lesz, és senki sem tud semmit sem ránk bizonyítani. Ekkor jöttem rá, hogy valakivel telefonon beszél. Próbáltam kivenni az arcát, de minél jobban erőltettem, annál rosszabbul láttam. - Túlreagálod. Még ha gyanúba is kerülünk, nem lesz bizonyíték ellenünk. Amíg élt veszélyt jelentett ránk nézve, de most, hogy halott, biztonságban vagyunk. Próbáltam még több információt megtudni, de a kimerültségtől szédülni kezdtem. A füleim csengtek, és éreztem, hogy valami nedves folyik ki belőle. Maximus káromkodott, aztán a kocsi cikázni kezdett a forgalomban. Még panaszkodni sem tudtam a száguldás miatt, csak fekete foltokat láttam. Ez nem lesz jó így, gondoltam, mielőtt valami kemény csapódott nekem. Az enyém volt a boldog nemlét néhány percig, aztán, ahogy magamhoz, tértem, valami meleg, és fémes ízt éreztem a számban. - Megfulladok, akartam mondani, de egy erős kéz nem hagyta, hogy elmozdítsam a fejem. - Igyál. Választási lehetőséget sem hagyott, miközben itatott a vérével. Mikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy Maximus mellettem guggol, és az ülésem le volt fektetve. Legalább a kocsit leállította! - Pfuj! –mondtam, miután leengedte a kezét. Nem látszott rajta, hogy megsértődne, inkább megkönnyebbültnek tűnt. Ekkor vettem észre, hogy mindkét kezét, és az ingem elejét is vér borítja. Ez nem származhatott abból, hogy megitatott. Az, hogy nincs pulzusuk, azt is jelentette, hogy nem igazán véreznek. Ráadásul, ha figyelembe veszem, hogy a kormányt elhajlították, egyértelmű, hogy elég sok mindenről lemaradtam. - Mi történt? - Először a szemeid, és az orrod kezdett vérezni, utána megállt a szíved! Szívmasszázst alkalmaztam, és adtam a véremből. Meg kellett volna rémülnöm, de csak fásultságot éreztem. Az egész nap szívás! Mikor nevetni kezdtem, Maximus hitetlenkedve nézett rám. Elég irracionális viselkedés, de mit tegyek. Ha sírni kezdenék, napokig abba se tudnám hagyni. Úgyhogy az egyetlen racionális válasz, ha inkább nevetek.

40

- Rövid időn belül túl sokszor használtam az erőmet. Ráadásul, szerintem Vlad aurájának a maradéka is bekavarhat, bár nem vagyok már tűzálló. Még mindig hitetlenkedve nézett rám. Nem értette azt a nemtörődömséget, ahogy majdnem halálomat kezeltem. Nem foglalkoztam vele, hanem fontosabb dolgokról kezdtem beszélni. – Mi történt a kormánnyal? - Mikor rosszul lettél, útban volt. – felelte. - Szuper! Akkor most szerezhetünk egy másik kocsit. Elvigyorodott. – Ez most a legkisebb gondunk. Vlad épp most keres harmadszor. Fel kell vennem, különben gyanút fog. - Te nem… Feltartotta a mutatóujját, és felvette a telefont. – Igen? Ledermedtem, mikor meghallottam Vlad hangját. Levegőt sem kaptam, annyira hiányzott. - Maximus. – kezdte hűvösen. – Közbe jött valami? - Nem, miért? Maximus közönyös hangjából ítélve nagy hazudozó. Majd leckéket kell tőle vennem. - Mert ez már a harmadik hívásom. - A kocsiban maradt a telefon, amíg kerestem valakit, akiből ehetek. Minden rendben? Vlad hangja csattant, mint az ostor. - Nem, semmi sincs rendben! Leilát mikor láttad utoljára? Levegő után kapkodtam. Maximus felém fordult, aztán válaszolt. –Egy hete, ikor kiraktam Atlantában, Martynál. A vonal másik végén néma csönd volt. - Vlad! Ott vagy még? – kérdezte Maximus. - Igen – válaszolt élesen. Nagyon dühös volt a hangja. Meg akartam ragadni a telefont, hogy megkérdezzem, ő akar- e megöletni, de persze nem tettem. Levegőt is alig mertem venni. - Miért kérdezel Leiláról? Pár pillanatnyi csend után Vlad válaszolt. - Mert ő meghalt. A hangjától könnyezni kezdtem. Még ha nem is ő rendelte el a halálomat, hallhatóan nem érdekelte. Rettenetesen közönyösen mondta. Maximus a szájára tette az ujját, jelezve, hogy maradjak csöndben. - Mi? Hogyan? Fantasztikus hazudozó. - Egy gázrobbanásban, ami Marty lakókocsijának közelében következett be. Azt mondták, hogy mindketten meghaltak. Ma este viszem el Leila maradványait a családjának. Basszus! Apu és Gretchen is azt hiszi, hogy meghaltam. Próbáltam elpantomimezni Maximusnak, hogy valahogy le kell állítani Vladot. Erre befogta az egyik kezével a számat, mire olyan hangot adtam ki, mintha röfögnék. - Ez rettenetes - mondta, közben a másik kezével letekerte az ablakot.

41

A forgalom zaja elnyomta a röfögésemet. Ha az elmúlt napokban nem mentette volna meg kétszer az életemet, leveszem a kesztyűimet, és megrázom. Így csak megharaptam! Megérdemelte. - Igen. Tragédia. –mondta Vlad unottan. – Arra szeretnélek kérni, hogy holnap gyere Atlantába, hogy együtt mehessünk Gretchenhez. - Lehet, hogy nem fog menni – felelte Maximus, közben rám villantotta az agyarait, mert még mindig haraptam a kezét. Mivel még így sem engedett el, egy utolsót haraptam bele, aztán elengedtem. - Miért? Vlad hangja ismét fagyos lett. - Mert azzal bíztál meg, hogy nézzek a fiatalabb vámpírjaid után. Úgy tűnik, rászokta, hogy nyilvánosan egyenek. Nekem ezzel kell foglalkoznom. - Persze! –mondta Vlad nyájasan. – Ha most nem büntetjük meg őket, ki tudja, milyen gondot okoznak majd a jövőben. - Add át Leila családjának a részvétemet. - Rendben, mondta Vlad, és letették. A vámpírok soha nem köszönnek el, ezt megtanultam, mikor még Martyval éltem. Miután ellenőrizte, hogy a hívásnak tényleg vége, Maximus elvette a számról a kezét. - Nem engedhetem, hogy a családom halottnak higgyen! –volt az első mondatom. – Az túl nagy kegyetlenség lenne. - Mi a fontosabb? A biztonságuk, vagy, hogy egy ideig szomorkodnak? – vágott vissza, miközben keményen nézett rám. - Biztonság? Hiszen ők nincsenek veszélyben! - Nincsenek. De nem tudhatják meg, hogy életben vagy. Azt hiszed, becsaphatják Vladot? Egy pillanat alatt tudni fogja, hogy hazudnak neki! A logikája kikezdhetetlen volt, de nekem egyáltalán nem tetszett. Az apám erős volt, de azt nem tudtam, Gretchen hogyan fog reagálni. Még mindig nem tette túl magát a tíz évvel ezelőtti gyilkossági kísérletemen. - Még mindig úgy gondolom, hogy Vladnak semmi köze az egészhez! Lehet, hogy nem érdekli, élek, vagy meghaltam, de szerintem jó szövetségesünk lehet, amíg megtaláljuk az igazi bűnöst. Maximus bosszúsan nézett rám. – Mi van, ha tévedsz, és ezzel teszed ki veszélynek a családodat? Ököllel püföltem az ülést. – Igen, tudom! Vlad ellenem használná őket. Még, ha nem ő az igazi gyilkos, akkor is. Úgy védhetem meg őket, ha halottnak hisznek, és csak remélhetem, hogy egy nap majd megbocsátanak. Sóhajtottam. – Utálni fognak ezért. - Lehet, hogy utálni fognak, de legalább életben lesznek. – mutatott rá Maximus. Fenyegetően néztem rá, mikor valami az eszembe jutott. - Mihez kezdesz majd, ha kiderül, nem Vlad a bűnös? Hogy fogsz elé állni ennyi hazugság után? Maximus az útra meredt. – Ezen már én is gondolkodtam. Majd valahogy meg kell őt győznöm, hogy ne öljön meg. 42

Behunytam a szemem, és ösztönösen imádkozni kezdtem. Mindketten tudtuk, hogy könnyebb mondani, mint megtenni.

12. fejezet Maximus zöldszemezéssel meggyőzött egy sofőrt, hogy vigyen el minket egy motelba Indiana határán. Megpróbáltam legyűrni a gyorskaját, amit Maximus szerzett, aztán lezuhanyoztam, és bezuhantam az ágyba. Az utóbbi napokban alig aludtam, most mégsem bírtam lehunyni a szememet. Rápillantottam az asztalon heverő műanyag zacskóra. Legalább Adrian szétégett szagát már nem lehetett érezni. Egy ideig nem merem használni a képességemet, bármennyire is szeretnék a nő nyomára bukkanni. Rendszeresen vámpírvérre van szükségem az életben maradáshoz, és nem tudom, Vlad aurája meddig fog még bezavarni. Mindig is irigyeltem a vámpírokat a gyors regenerálódó képességük miatt. Ha nem lennék ember, most nem kellene várnom, hogy a nő nyomába eredhessek. Elhessentettem a gondolatot. Nem bízhatok meg egyetlen férfivámpírban sem. Az a kötelék túl erős. Pihenek pár napot rendesen eszem, rendszeresen iszok vámpírvért, és már folytatódhat is a vadászat a nő után. Akkor már nem kell egy újabb szívrohamtól, vagy vérzéstől tartanom. A csinos, barna hajú vámpírnő képe villant az eszembe. Marty és Dawn megérdemli, hogy megbűnhődjön a gyilkosuk! A családom megérdemli, hogy biztonságban legyenek. Azt a nőt meg kell állítani. Bármi áron. Egy fényűző magánrepülőben lebegtem. Rögtön tudtam, hol vagyok. Vladdal. Alig pár centire ült tőlem. Még mindig ugyanazt a ruhát viselte, mint amiben a hullaházban volt. Most egyáltalán nem nézett ki fenyegetően. A szeme csukva volt, a haja ki volt engedve, a vállát verdeste. Ennek egy másik álomnak kellett lennie. Tudtam, hogy ez nem lehet a valóság. Közelebb lebegtem, és megpróbáltam megérinteni az arcát. Nem éreztem a borostáját, a kezem átsiklott az arcán. Ő volt minden, amire csak vágytam, mióta elhagytam. Bár Vlad a kínok kínját okozta, nem tudtam megállni, hogy végigsimítsak az állán, az arcán, és a száján. Egy részem utálta őt az érzéketlensége miatt, de a többi részemnek annyira hiányzott, hogy az már fájt. - Látom, visszatért a hatalmad Leila!

43

A másik falig rohantam. A szeme most is csukva volt, de keserű mosolyából tudtam, hogy nem képzeltem a szavait. - Ez csak egy álom. –mondtam inkább magamnak, mint neki. - A repülődön vagyunk, mert Maximusnak azt mondtad, hogy Amerikába utazol, a tudatalattim ezt a részletet használja fel Lát? Semmi ok az aggodalomra, nyugtatgattam magam. - Maximussal vagy. Nem kérdés, hanem kijelentés volt. Vállat vontam. –Ez nem a te dolgod. A lángok megjelentek, felkúsztak a kezein. - Ó, de még mennyire, hogy az enyém. Kinyitotta a szemeit, és körülnézett. Integetni kezdtem, de nem tudta pontosan, hogy hol vagyok. Ezelőtt is mindig tudta, ha kémkedek utána, bár valójában soha nem látott. - Ne a te dolgod, miután úgy elsétáltál, hogy vissza se néztél. Ez még mindig fájt. Kösz tudatalatti. - Elsétáltam?- horkantott megvetően, és elegánsan. - Az ajánlatom még mindig állt, és te elhajítottad az egészet. Kegyetlen voltál. Megragadtam a vállait, de a kezeim átsiklottak rajta. Jaaj! Pedig úgy vertem volna egy kis értelmet belé! - Én kegyetlen? Csak azt akartam, hogy szeress, de szerinted túl sokat kértem! A lángok kialudtak. Még szerencse. Nem akartam, hogy véletlenül felrobbantsa a repülőt! - Szóval! – a hangja élesebbé vált. – Megosztottam veled a házamat, az ágyamat, a véremet. Örök életet ajánlottam neked, magam mellett. Ez szerinted melyik szóhoz hasonlít, Felsóhajtottam. A haragom olyan gyorsan múlt el, mint a lángjai. - Ó, Vlad. Ha elhinnéd azt, amit most mondtál, akkor kimondtad volna, csak hogy megbékíts. Neked nem ezt jelenti a szeretet. A szemei olyanok voltak, mint a viharfelhők. - Elég ebből! Mondd meg, hol vagy! Majdnem mondtam, hogy az Indianai South Bandben, mert mi baj lehet abból, ha ezt elmondom álom Vladnak. Aztán elgondolkoztam. Már miért kéne elmondanom álom Vladnak? - Nem tartozom neked semmivel sem. Baszd meg. Az ökle nagyot csattant a karfán. –Ne szórakozz velem! Te is tudod, hogy a robbanás nem baleset volt. - És azt is tudom, hogy akár te is okozhattad, amiért ellenszegültem neked. A kezei ökölbe szorultak. Ha ez nem egy álom lett volna, megesküdnék, hogy füstszagot érzek. - Nem gondolhatod komolyan, hogy én voltam. Megint megrántottam a vállam, bár ezt sem láthatta. – Maximus azt mondta, hogy a visszautasításom, és hogy elhagytalak, sarkallhatott téged ilyen drasztikus lépésekre. Vlad vicsorogni kezdett. – Aláírta a halálos ítéletét! Kétszer is! - Fel kell ébrednem. Ez az álom tök szívás! - Te alszol? Ezért nem hallom a gondolataidat, és ezért hallak téged halkabban? 44

Megszólalt bennem a vészcsengő! A tudatalattim nem lehet ennyire kreatív. A hallgatásom felért egy beismeréssel. Vlad elmosolyodott. Nem jó jel! A dühöt elégedettség váltotta fel. - Nem lépsz velem kapcsolatba, mikor ébren vagy, de ahogy elalszol, rögtön hozzám jössz! Ez is mutatja, mit gondolsz valójában. Elkezdtem csipkedni a karomat. Álom, vagy nem, túlságosan felkavaró beszélnem vele. - Gondolkodj el, mikor felébredsz. A hangja minden kiejtett szó után lágyabb lett. – Maximus mindig is akart téged. A robbanás óta elhiteti veled, hogy ő a megmentőd, csak benne bízhatsz. Véletlen volna? Ébredj fel, ébredj fel! –kántáltam magamban. Hangosan annyit mondtam – Maximus soha nme ártana nekem. Nem sebezne meg úgy, mint te tetted a közönyöddel! Vlad hátrébb lépett és borzasztóan elkezdett vicsorogni. Soha nem láttam még ilyennek azelőtt. - Megkereslek Leila! Ha jót akarsz Maximusnak, el fogod hagyni őt, és kapcsolatba lépsz velem. Így esélye lesz elmenekülni. Ha nem, akkor a szemed láttára fogom megölni, ahogy megtalállak! - Nem tennéd. –remegtek az ajkaim, de nem mondtam ki hangosan, mert tudtam, hogy megtenné. - ne tudom, miért hittem azt, hogy valaha is szerethetsz. Te csak a haragra, és a félelemkeltésre vagy képes. Valami villant Vlad tekintetében. Ha más emberen láttam volna, azt mondanám, fájdalom volt. De ez lehetetlen. Még az álom Vladot sem érdeklem annyira, hogy meg tudnám sebezni. Ezt te is bizonyítottam, mikor közömbös arckifejezéssel integetni kezdett. - Hamarosan találkozunk! Hihetetlenül dühösen kerültem vissza az ágyamba. Hirtelen mozdulatomtól Maximus is azonnal felébredt. Még mindig nem dolgoztam fel a tényt, hogy ez nem egy álom volt, mikor Maximus előttem termett, és már tépte is fel a csuklóját. - Már megint, motyogta. - Állj le, mondtam, de a számra szorította sebes karját. - Nyelj, utasított. - Mi a fasz? –csattantam fel, mikor végre elvette a kezét. - Megint vérzett az orrod. Nem akartam megvárni, amíg leáll a szíved. - Még egy orrvérzés? De hát nem is használtam a képességemet. Lenézett. A kesztyűk még mindig a helyükön voltak. Ez még inkább megerősített abban, hogy az előbbi nem álom volt. - Hívom Vladot. Kétségbeesve próbáltam elkapni a telefont. – Ne tedd. - Miért? – kérdezte csodálkozva.

45

- Láttam őt. Megfenyegeti az életedet, aztán azt fogja mondani, add oda a telefont nekem. Tudom, hogy furcsán hangzik, de így lesz! Maximus kétkedve nézett rám. – Így lesz, mondtam. A kabátjához ment, és elővette a telefonját. – Vlad, szólt bele, majd rövid idő múlva – Bocsánat. Véletlenül újra hívtam az utolsó számot… Visszatartottam a lélegzetemet, úgy hallgatóztam, hátha meghallom a nevemet, hangos fenyegetőzésekkel együtt. De nem hallottam semmit. Maximus egy perc múlva letette a telefont. – Nyugodtnak tűnt. Hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem. Csak egy álom volt. Úgy látszik, az orrom is csak spontán vérzett, semmi köze a képességeimhez. Ha igaz lett volna, Vlad ordítozott volna Maximusszal. Ledermedtem. Vlad azt mondta, rázzam le Maximust, és lépjek vele kapcsolatba. Ha Maximus tudott volna erről, ne engedne ki a látóteréből. Vlad arra is utalt, lehet, hogy Maximus áll az egész mögött. Nem. Vlad egy szociopata. Idő előtt soha nem teregetné ki a lapjait. Természetesen az is lehet, hogy Vlad nem akarja, hogy Maximus megtudja, hogy álmomban kapcsolatba léptem vele, amíg nem tudja, hogy mi a helyzet velem. - Elárulnád, miért nem akartad, hogy felhívjam a főnökömet? –szakított ki a gondolataim közül Maximus. Bár nem hiszem, hogy Vladnak igaza van, mégsem mondtam el Maximusnak az igazat. Elültette bennem a késség magjait. - Nekem, umm…. volt egy álmom, hogy lezuhant a repülője. Igyekeztem a szemébe nézni, közben meg azt éreztem, a homlokomra van írva HAZUDOZÓ Felhorkant. – Túl kéne már lépned rajta. Bele fogsz őrülni, ha nem. Bele fogok őrülni? –gondoltam barátságtalanul. Már beleőrültem!

46

13. fejezet Az izzadság csöpögött a ruhámból, az izmaim sajogtak, miközben emelgettem a lábaimat. Százharminckilenc.. száznegyven…száznegyvenegy… Maximus karba tett kézzel állt. –Be kéne fejezned. Ez nem tesz jót. Figyelmen kívül hagytam, és folytattam a lábemelést. Hűvös kezek fonódtak a bokám köré, megakadályozva a következő mozdulatot. - Úgy gondolom, le kéne állnod Leila. Felnéztem. – Folytatni akarom. A szorítás erősödött. –Nem, amíg nem mondod el, hogy miért ne eszel az utóbbi pár napban. - Kezdjem azzal, hogy a legjobb barátomat cafatokra szaggatta egy robbanás? Vagy ezt ugorjuk át, és folytassuk azzal, hogy szerinted az exem áll az egész mögött? Ez kielégítő válasz? A rá vonatkozó gyanúmat most inkább nem említem. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, de amíg Vladdal éltem, Maximus megtudhatta, hogy tűzálló lettem. Segített megtalálni a bombakészítőt, de mi van, ha csak azért, mert tudta, hogy már halott. Mikor a vámpírnő után akartam nézni. Úgy viselkedett, mintha valami kincs lennék, akire vigyázni kell. De mi van, ha az a bizonyos szívroham meg se történt? Mi van, ha az orrvérzés az egyetlen mellékhatás? - Valami aggaszt téged. –mondta Maximus elengedve a bokámat. Felültem. – Eleget vártam. Holnap kapcsolódom a vámpírnőhöz. - Várj még pár napot. Nagyon emlékeztetsz engem Vladra. - Hogy-hogy? –kérdeztem élesen. - A bosszúval kapcsolatos rögeszméd. Legközelebb majd karóba akarod húzni, ha megtalálod az elkövetőt. - Ez igaz. Bár ez nem éppen bosszú. Biztonságban akarom tudni a családomat. A családom hátán célkereszt lesz, amint megtudják, hogy életben vagyok. Aztán taktikát választottam. – Azonkívül állandóan rémálmaim vannak arról, hogy Vlad ránk talál. Ez segít elterelni a gondolataimat. Ez mind igaz volt. Igyekszem elfelejteni a legutóbbi álmomat, mikor Vlad azt mondta, hogy követni fog. Ezután egy orrvérzéssel és rossz előérzettel gazdagabban ébredtem, aminek okait elhallgattam Maximus elől.

47

A szemei zöldre váltottak. – Nem ez az egyetlen módja, hogy kifáraszd magad éjszakára. A járdán történt csók óta ez volt az első alkalom, hogy bepróbálkozott. Kedves volt és figyelmes, azon kívül nagyon helyes is, és már három napja össze vagyunk zárva ebbe a motelszobában. Finoman szólva nem érdekelt az ajánlata. Ehelyett lekaptam a kesztyűimet, és megérintettem. Itt volt az alkalom, hogy megtudjam, bűnös-e, és ha igen, akkor a pokolra küldöm. Egy pillanatra elgondolkodtam. Ilyen kegyetlen lennék? Cápákkal teli medencében úszol, mondta a belső hangom. Vagy fogakat növesztesz, vagy téged falnak fel. Maximus tekintete fényesebb lett. Nem tudja, miért foglakozom az ajánlatával. A bűnösség versenyzett bennem a rideg gyakorlatiassággal. Maximus mindig kedves volt velem, de tulajdonképpen mi tudok róla? Azt, hogy évszázadokon keresztül védte Vlad hátát, most mégis szembefordult vele. Marty arca villant elém, majd Gretchené és az apámé. Valaki megölte a legjobb barátomat, és veszélyeztetné a családomat, csakhogy előcsalogasson engem. Nem akartam naivan hinni valakiben, amikor biztosra is mehetek. Nagyon lassan levettem a kesztyűimet. Maximus szemének ragyogása bevilágította a szobát. Lassan odasétált hozzám, és letérdelt elém. Úgy mozgott, mintha a gyorsabb mozdulatok megrémiszthetnének. Lehet, hogy igaza van. A szívem olyan gyorsan vert, hogy egy kicsit megszédültem. Az orosz rulett egy érzéki verzióját készültem játszani egy közel ezer éves, hat és fél láb magas vámpírral, aki előttem guggolt. Van egy határvonal túlélés, és vakmerőség között, és nem tudtam, hogy melyik oldalon fogom végezni. Maximus közelebb hajolt, Mikor már csak néhány centire volt az arca, összeráncolta a szemöldökét. - Mi a baj? Átkozott vámpírok, meg az ő szaglásuk, amivel kiszagolják az érzelmeket! Rápillantottam a kezeimre, aztán hátradőltem. - Nem akarlak megsebesíteni, de én, én… meg akarlak érinteni. Ez az igazság kikozmetikázása volt. A mély morgásától borzongás futott végig a gerincemen, a következő pillanatban már a karjában is voltam. Olyan intenzitással csókolt, hogy elfelejtettem, mit is akartam. Aztán az ölébe ültetett. A combjaim között kemény dudort éreztem. Megragadta a csípőmet, és magához szorított, a legérzékenyebb részemet dörzsölgette magához teljes hosszában. Jó volt, de értelmetlen. Hirtelen megértettem a szex, és a szeretkezés közti különbséget. Ugyanúgy élvezném, mint a kínai kaját, de utána ugyanúgy üres lennék belül. Átkozott Vlad! Még egy másik férfi karjaiban is rá gondolok. Az a keményszívű vámpír kínoz engem. Elszakítottam Maximustól a számat. – Állj le! A kezei megálltak, de még végignyalta a nyakamat. – Mi a baj? 48

- Először is, te nem vagy ember, és én még mindig szerelmes vagyok. Másodszor. Nem vagyok biztos abban, hogy megbízhatok benned. Lehajtottam a fejem, mikor mondtam, közben zavartan piszkáltam a vállait, mintegy bocsánatkérésként. Aztán hátradőltem, közben végigsimítottam a karján. Egy minden szinten bizalmas lélekfonál bukkant fel, megint arra késztetve, hogy magamban Vladot szidjam. Az az ember beférkőzött a bőröm alá. De itt volt Maximus. Végigsimított a combjaimon. – Ha a szex korai, csinálhatunk mást is. Megállítottam a kezeit, és megszorítottam. – Bocsáss meg, ez, ah, ez is túl korai. A csalódott sóhaja lelkiismeret furdalást keltett bennem. - Bosszantó, gúnyolódott a lelkiismeretemen. Ez arra ösztönzött, hogy aggodalmat színlelve megragadjam a kezeit, közben átkutattam bizonyítékokat keresve. - Az jó. – erőltetett mosoly. Láttam egy régebbi léleklenyomatot, de mivel sem Vladhoz, sem a nőhöz nem volt köze, engem nem érdekelt. - Kösz, hogy megértesz. - mondtam, és elengedtem a kezeit. – Én, ah, most elmegyek lezuhanyozni. Pedig nem is volt szükségem hideg vízre. Harmadszorra is elátkoztam Vladot, Csak ő volt képes felgyújtani a testemet, és a lelkemet is. Bárhol is van, nem tudtam őt kiverni sem a fejemből, sem a testemből. Maximus is felkelt. Fölém magasodott, úgy védett a berobbanó üvegtől. Hallottam, ahogy felsóhajt. Éreztem, hogy remegni kezd, a szorítása fájdalmassá vált. Aztán elengedett, mielőtt felsikoltottam volna. Késeket vett elő, nekem pedig kicsapott a szikra a jobb kezemből. Az adrenalin, és a félelem megduplázta az erőmet. Vlad megtalált minket. Arra számítottam, hogy a tűz mindjárt körülvesz minket, de nem ez történt. Helyette újabb lövéssorozat hallatszott. Maximus megint a testével védett, de most már nem ugrott fel a sorozat után. Előre rogyott, agónia szabdalta az arcát, ahogy dőlt a vér a rengeteg sebéből. - A golyók ezüstből vannak. Elborzasztott a hangja. – Fuss! A vámpírok öngyógyító képessége nem tudja gyógyítani az ezüst okozta sebeket. Nekik ez olyan, mint a sav. Belülről égeti szét. Magam mellé löktem, és maradtam. Ha valaki hozzá akar férni, először velem kell szembenéznie. Kíméletlenül kiengedtem az elektromosságot. Addig maradtam így, amíg rám nem vicsorgott. – Meg akarod ölni Vladot? Neked nem kell ezen keresztülmenned. Majd én. Gúnyolódó nevetés hangzott fel ez után a nyilatkozat után. Az ajtó nem kinyílt, hanem berepült, majd az ágyon landolva összetört. Csak az alakja látszódott a belépőnek, az arca nem, de felismertem a sötét haját. A szívem gyorsabban kezdett verni, ezért erősödtek a szikrák a kezemen is. Meg tudnám ölni az embert, akit szeretek, hogy megvédjem azt, akit nem? 49

- Ha azt akarod, hogy éljen, ne mozdulj. Belépett a fényre, és rájöttem, hogy ez nem Vlad, és még csak ne is valamelyik embere. - Ki a fasz vagy te? - Neked kérdéseid vannak, de nekem nincs időm válaszolni, csak egyre. Ő éljen, vagy meghaljon, - biccentett lekicsinylőn Maximus felé. – Ha azt akarod, hogy meghaljon, harcolsz velem. Veszíteni fogsz, mert nem jöttem egyedül, de akkor is magammal viszlek, ő viszont halott lesz. Ha készségesen velem jössz, életben marad. - Ne hallgass rá, szólt rekedten Maximus. Nem néztem rá, mert akkor el kellett volna fordulnom az idegentől. Ilyen hibát nem vétek. - Miért kéne megbíznom benned? – kérdeztem szarkasztikusan. - Mert nem akarom elveszíteni, amivel befolyásolni tudlak. Ez az egy mondat kötetekkel ért fel. Bárki is volt, hülye nem, az biztos. És az is biztos, hogy nem Vlad embere volt. Nem próbálna befolyásolni Maximus életével, mert nem lenne értelme. Már megmondta, hogy megöli. A szirénák felharsantak a távolban. Az idegen felsóhajtott. – Itt az idő madárkám. Mi legyen? A kezem fájt a felgyülemlett energiától, de lejjebb engedtem. Még nincs itt az idő. Maximus fájdalmas hangon szitkozódott, az idegen elégedetten vigyorgott. - Hallottam, hogy okos vagy, reméljük a barátod is az. Valami kemény csapódott a mellkasomnak. Lenéztem, és láttam, hogy egy dárda az. Az idegenre néztem. Éreztem, hogy homályosodik a látásom, és a lábamból kezd kimenni az erő. - Győződj meg róla, hogy a kesztyűit visszakapja, volt az utolsó, amit hallottam, mielőtt minden elsötétedett.

50

14. fejezet A korábbi tapasztalatok alapján tudtam, hogy jobb, ha nem nyitom ki a szemem, és igyekszem a levegőt is szabályosan venni. Úgy csináltam, mintha még mindig eszméletlen lennék, közben felmértem az állapotomat. A fejem fájt, de amúgy jól voltam. A kezemet hátrakötözték, és vastag gumikesztyűket húztak fel rá, és a lábamat is megkötötték. A számat betömték valamivel. Ezután a környezetemet figyeltem meg. A hullámzásból ítélve egy hajón voltam. Hallottam, hogy fölöttem járkálnak az elrablóim, de az egyikük velem volt. Nem szólt egy szót sem, de miután évek óta egy vámpírral élek, felismertem a jelenlétét. Ezért mikor kinyitottam a szemem, azonnal az elrablómra néztem. A szemében meglepetés villant. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar magadhoz térsz. – mondta csodálkozva. Mereven néztem rá, jelezve, hogy nem tudok beszélni a betömött szám miatt. Megértette a néma üzenetet. - Ugye nem kell mondanom, hogy a sikoltozás hasztalan. Forgattam a szememet. Mi ez, dilettánsok napja? Mosolyogva emelkedett fel az ágyról. - Azt hiszem, nem gondolkoztam. Amíg odajött hozzám, hogy eltávolítsa a számból a tömést, igyekeztem annyit megtudni róla, amennyit csak lehetett. A vámpír velem egyidősnek látszott. Hegek nélküli bőr, rövidre vágott haj, frissen borotvált arc, átlagos testalkat, úgy ítéltem meg, hogy kevesebb, mint száz éve lehet élőhalott. Az idősebb vámpírok megvetik a modern frizurákat, és hegesebb a bőrük. A legárulkodóbb azonban a tekintetük. Annak súlya van, benne van a múlt. Ha szerencsém van, a többiek sem öregebbek nála. A fiatal vámpírokat könnyebb megölni! - Vizet! Mondtam, mikor végre szabadon beszélhettem. A szám kicserepesedett, a nyelvem meg olyan száraz volt, mint a tapló. A vámpír eltűnt, és egy doboz kólával tért vissza. Jobb is volt, energiát ad. Megitatott, és mikor végeztem, az arcába böfögtem. Nem az én hibám volt, meg voltam kötözve. – Bájos, mondta szárazon. - Elvesztettem a jó modorom, amikor folyékony ezüsttel pumpáltad tele a barátomat. Apropó, látni akarom. – mondtam nyugodtan. 51

A vámpír szája mosolyra húzódott. –Nem vagy abban a helyzetben, hogy követelőzhess, de igen, még életben van. - Nem akarsz elvinni hozzá – mondtam, miközben nagyon gyorsan járt az agyam. Gondolom, tudod, hogy médium vagyok. Érintéssel tudok benyomásokat szerezni. Vedd le a kesztyűimet, megérintelek, és tudni fogom, hogy igazat mondasz e. A vámpír kuncogni kezdett. – Meg akarsz érinteni? Nem arra akarod használni a kezed, hogy kettévágj az elektrosokk ostorral, amit csinálni tudsz? Megmerevedtem. Honnan tudja? Aki tudott róla, az mind halott! - Azokat a kesztyűket is elővigyázatosságból adtam rád. – folytatta higgadtan. - Mi a neved? - kérdeztem mosolyt erőltetve az arcomra. – Nevezz Hannibálnak. –mondta mosolyogva. Én is tovább mosolyogtam. – Mit akarsz tőlem Hannibál? Mondjam meg, hogy ki az ellenséged, vagy ki akar elárulni? Esetleg meséljek egy tárgy múltjáról? Hannibál nevetett, és ettől a nevetéstől jeges hideg kúszott végig a gerincemen. - Nem akarok én tőled semmit madárkám! Én csupán a kifutófiú vagyok. Ráadásul azt sem tudom, hogy kinek kézbesítelek ki. Összesen annyit tudok, hogy élve háromszor annyit érsz, mint holtan. De ha bármivel is próbálkozol, akkor megöllek, és még így is jó fizetésnapom lesz. Rám vigyorgott, majd távozott. Nem mondtam semmit, de közben azon gondolkodtam, hogyan szabadulhatnék ebből a roppant kínos helyzetből. Nem hagyom, hogy valami rosszfiúhoz vigyenek. Meg fogom akadályozni, akár az életem árán is. Tízpercenként valaki benyitott, hogy rám nézzen. Hannibálon kívül még négy férfit láttam. A szoba berendezése alapján, aki felbérelte őket, annak jó mély zsebei lehettek. Ha nem kötöztek volna meg úgy, hogy mozdulni sem tudok, szívesen utazgattam volna egy ilyen hajón. Hannibál, azt hiszem nem hazudott, és éjszaka van. A motelhez legközelebbi víz a Michigan- tó volt, és az is majdnem akkora, mint egy tenger. Ezért nem is lehet tudni, hogy hova megyünk. Lehet, hogy soká érünk oda, de az is lehet, hogy pár perc. Arra koncentráltam, hogy a testemből minden feszültséget a jobb kezembe vezessek. Pár perc múlva már nem fért bele több, és a kesztyűnek nekifeszülve kiutat keresett magának. Repedés nem volt rajta, de az volt a célom, hogy legyen. Jobb úgy meghalni, hogy megöl a saját erőm, mint hagyni, hogy azt tegyenek velem, amit akarnak. Soha nem kellett volna engednem, hogy Hannibál elfogjon, de nem számítottam arra, hogy ismeri a képességeimet, és Maximus élete is veszélyben volt. Ő már valószínűleg halott, suttogta a pesszimista énem. A semmiért adtad meg magad. Hogy én mennyire utáltam ezt a részemet! Tizenhat évesen ez hajszolt az öngyilkossági kísérletbe. De most legyőzöm! Akármilyen kicsi az esély, meg fogok próbálkozni a szökéssel.

52

A jobb kezemre összpontosítottam. Ha elég erősen koncentrálok, sikerül majd kiégetnem a kesztyűt, és már szabad is leszek. - Gyerünk, buzdítottam magam halkan. Csináld, baby, csináld! Vagy a buzdításnak, vagy a koncentrálásnak köszönhetően a kesztyű egyszer csak… kiszakadt. A szívem őrülten kalapált. Nem kellett orvos, aki megmondja, ha nem állok le, az elektromosság meg is ölhet. Nem érdekelt. Még tovább növeltem a feszültséget. A szám fölött izzadság gyöngyözött, a látásom elhomályosult, egész testemben remegtem, de nem hagytam abba a koncentrálást. Fehér fény villant, és hallottam az elektromosság hangját, zzzzz. Lenéztem, és jókedvvel, egy csepp félelemmel vegyítve fedeztem fel a padlón egy kis lyukat. Jó hír, sikerült átlyukasztanom a kesztyűt. Rossz hír, vele együtt a hajótestet is. Nem hallottam közeledő lépteket, de nem indultam el szétnézni. Pár perc múlva jött az őr a szokásos tízpercenkénti ellenőrzésre. A lábammal eltakartam a lyukat. Ha a víz kispriccel belőle, halott vagyok. - Engedj ki! Én, ő…. nekem pisilni kell. Az őr, akinek a Morgan kapitány nevez adtam, undorodva csóválta a fejét. – Emberek! – motyogta, aztán eltűnt. Lélegzet visszafolyta vártam, de nem jött vissza, és a víz sem kezdett el befolyni a lyukon. Megkönnyebbültem. Könyörtelen eltökéltséggel engedtem ki az addig visszatartott levegőt. Tíz perc múlva lesz a következőellenőrzés. Addigra mindegyiket meg kell ölnöm.

.

53

15. fejezet Örültem, mert sikerült megint valamennyit lazítanom a kötélen, anélkül, hogy még több lyukat égettem volna a hajótestbe. De néhány perc múlva megunt jött egy őr. Szitkozódtam, lehet, hogy meghallotta miben mesterkedem? Lehet, hogy aláírtam a saját halálos ítéletemet! Hannibál szavai jutottak az eszembe. Neki mindegy, hogy élek, vagy meghalok. Neki így is, úgy is fizetnek. A félelem még több erőt adott. A kezemből apró szikrák pattantak ki, és enyhe ózonillatot éreztem. Az érkező őr megtorpant az ajtóban. - Mi a …? – motyogta. Ekkor csattant a csuklóm, és elszabadult az energia. Az őr még akkor is motyogott, mikor a feje elvált a testétől, és a padlón csattant. A teste még állt pár pillanatig, aztán összecsuklott. Teljesen felpörögtem. A félelem miatt adrenalin száguldott végig a testemen. Kikukucskáltam a folyósón, és azon töprengtem, hogy hívhatnék magamhoz egy másik őrt, hogy az ne fogjon gyanút. Megszületett a tervem. – Mit csinálsz? –kérdeztem éles hangon. – Állj! Vedd le rólam a mocskos mancsod. Aztán az ütés hangját utánoztam, majd, mintha sírnék. Nyöszörögtem, néha kicsit kiáltoztam is. Ne! Ne! Állj! Pár pillanat múlva meghallottam Hannibál hangját. –Ne rongáld meg az árut, Stephen. Bassz meg valaki mást a hajófenéken… A csuklóm csattant, ahogy Hannibál az ajtóba ért, de amint meglátta a földön heverő testet, be akarta csapni az ajtót az orrom előtt. Nem a nyakát, hanem a derekát találtam el, és sajnos ott sem elég mélyen. - Ribanc! Hannibálból valami kusza, vörös lógott ki. Az egyik felem rémülten sikoltozni akart, de a túlélő ösztönöm győzött, és megint lecsaptam! A lendülettől az egyik fele a falnak csapódott! A fejét csak néhány centi bőr tartotta a nyakán. És még mindig élt!! – Szuka! –mondta. Nem hittem a szememnek! Még mindig beszél? Nem voltam kíváncsi ara, hogy mi mindent tudhat még, megint odacsaptam és akkor végre nem mozdult. Nem volt időm lecsillapodni, mert megint közeledett valaki. - Engem senki sem hív meg a buliba?- kérdezte egy szórakozott hang. Nem vártam meg, hogy rájöjjön, miféle bulit is tartok! Kirohantam, és már el is kaptam Morgan kapitányt. Csodálkozva halt meg. 54

- Mi a fasz? Újabb adag adrenalin száguldott rajtam végig, mikor a negyedik őr felfedezte a maradványokat! Aztán olyan gyorsan elpucolt, ahogy egy vámpír csak tud. Mentem utána. A szívem olyan gyorsan vert, hogy azt hittem, kiszakad. A vámpír bekapcsolta a riasztót, és elhátrált. A reteszen keresztül vágtam arcon, de elhátrált. Megpróbáltam újra, mikor valami nehéz vágódott belém oldalról. Csatlakozott az ötödik őr is! Alig láttam a fájdalomtól, de nem adtam meg magam. Őrjöngve csapkodtam magam körül, míg meg nem szabadultam a terhemtől. Utána sem álltam le! Minden kapott, ami csak mozgott! Egyszer csak azt vettem észre, hogy semmi mozgás körülöttem. A korlátba kapaszkodva próbáltam felállni, mikor megcsúsztam valamiben. Káromkodva néztem szét, hogy lássam, miben, mikor meglátta, hogy néz ki a fedélzet. Mintha valaki lasagnét kent volna szét mindenhova! Kellet pár pillanat, hogy felfogjam, mit is látok pontosan! Annyira nyomtam a támadómba a feszültséget, hogy szabályosan felrobbant! A másik őr maradványai is ott hevertek, nem messze tőle. Nem tudtam eldönteni, hogy hisztérikusan nevessek, vagy a korláton áthajolva hányjak, mielőtt elájulok? Nem akartam tudni, hogy mire lehetek még képes. Szokás szerint, az élet most sem várta meg, hogy eldöntsem, mit is akarok! Lentről tompa puffanások hallatszottak. Ez Maximus? Vagy egy másik őr, aki így akar engem lecsalni? Átmentem a keskeny lépcsőházon, és lenéztem. Teljesen ki voltam merülve. Annyi erő sem maradt bennem, amivel felkapcsolhatnék egy villanykörtét. Minden lépés után körülnéztem, azt várva, mikor jön egy hatodik támadó! Az egyetlen nyitott ajtó mögött testek hevertek, de nem innen jött a hang. Elértem a folyosó végét, mikor valami zörrent a lábam alatt. Csak egy egész kicsi szikrát tudtam csiholni, mikor megláttam a reteszt a padlón, Ez lehetett a lejárat a hajófenékhez. Újra hallottam a puffanást. Megkönnyebbülten gondoltam arra, hogy biztos Maximus az. Alig bírtam elhúzni a reteszt. Mikor sikerült, csak bámulta. Egy véres lány motyogott odalent. A szemei csukva voltak, és véres testek hevertek mellette. Segíteni akartam, de nem érhettem hozzá. Eszembe jutott, mit mondott Hannibál Stephennek. - inkább bassz meg valaki mást a hajófenéken. Erre utalhatott. Elöntött a düh. – Jól vagy? - Ki vagy te? - kérdezte a lány, mikor kinyitotta a szemét. - Én vagyok az az ember, aki minden vámpírt megölt ezen a hajón –feleltem. Miután láttam, hogy miféle rakományuk volt itt a hajón, egyáltalán nem borzasztott el, amit tetem. Valójában örültem, hogy mindet elintéztem. Halványan elmosolyodott, majd becsukta a szemét. Megzörgettem az ajtót, hogy felhívjam magamra a figyelmét. – Ne, nem alhatsz el! És ha rajtad kívül más is életben van, azt is fel kell ébresztened! Kinyitotta a szemét, ami épp olyan volt, mint Gretchené. Erre még mérgesebb lettem. – Láss neki! Elkezdte rázni a mellette fekvő lányt. – Janice, ébredj! Úton van a segítség. 55

Új erőre kapva álltam fel. Kinyitogattam az összes ajtót. Az egyikben takarítóeszközök voltak, kettő fürdőszoba volt, a negyedik mögött végre megtaláltam Maximust. A kis szoba padlóján feküdt bekötözött szájjal, de az egész testét is bekötözték drótokkal. Egy csomó folyékony ezüsttel volt telepumpálva, ami még jobban szétterjedt, ahogy szabadulni próbált. Majdnem levágtam az ujjamat a dróttal, de nem sikerült leszednem. – Maximus, térj magadhoz! Semmi válasz. Ha nem tudtam volna, hogy hogy néznek ki a vámpírok, miután meghaltak, azt hittem volna, hogy túl késő. Végre nagy nehezen kinyitotta a szemét. Rémülten meredtem rá. A szeme fehérjében szürke csíkok sorakoztak. Láttam, hogy a rászáradt vér alatt a bőre is ugyanilyen volt. - Nem szedték ki belőled az ezüstöt! –suttogtam. Nem válaszolt. A szeme lecsukódott, és remegni kezdett. Egyszer Marty elmondta, hogy az ezüst nem öli meg a vámpírokat. Sokkal rosszabbat tesz velük, megőrjíti. Minél tovább marad a szervezetükben a folyékony ezüst, annál jobban elhatalmasodik az őrület, míg már nem lehet rajta segíteni. Még akkor is, ha kiszedem az ezüstöt, a folyékony ezüstöt nem tudom kiszedni belőle. Tehát Maximus magán sem tud segíteni, nemhogy a haldoklókon. Átkutattam a halott vámpírok zsebeit, mobil után kutatva, de csak Hannibálnál volt, de az is tönkrement. A hajó rádióját én tettem tönkre az akcióm során. A közelben sem láttam más hajó fényeit. Ekkor a csalódottságot felváltotta a logika. Semmilyen technikai eszköz nem segíthetett, hogy kapcsolatba lépjek a parttal. Várhatok, amíg kisodródunk a partra, de addig sem Maximus, sem a haldoklók nem bírják. Viszont van valaki, akivel bármikor felvehetem a kapcsolatot. Felmentem a fedélzetre, és kerestem egy testrészmentes helyet. Végigsimítottam magamon, és rögtön eltűnt a fedélzet. A már ismerős rendőrségi főnyik a motel parkolójában. Az egész épület úgy festett, mint a sajt. Aztán észrevettem a sötét fejet, ahogy a parkoló szélén románul ordítozik egy mobilba. Az, hogy az elrablásom helyszínén láttam őt, nem sok jót ígért. Ha nem lett volna szükség a segítségére azoknak az embereknek, meg Maximusnak, már itt sem lettem volna. - Tedd le a telefont. Beszélnünk kell. - Leila… - Jöttél, hogy megnézd az inasod munkájának gyümölcsét? Megöltem. Hannibál szétlőtte az egész helyet, agy csomó ártatlant veszélyeztetve, Maximust meg úgy telenyomta folyékony ezüsttel, hogy moccanni sem bír. A tűz kitört a kezeiből. - Nekem semmi közöm ehhez az egészhez! Azt akarom, hogy mondd meg, hol vagy! Most! Meg akarja tudni, hol vagyok, hogy befejezhesse, amit elkezdett, de nem hittem volna, hogy ilyen gyáván csinálja.

56

Rákérdeztem a nyilvánvalóra. – Hogy kerülsz ide? És rakd el a kezeidet, tele van a környék rendőrökkel. Hogy nyomatékot adjon a szavaimnak, egy rendőr jött felé. - Te! Mi baja a kezednek? - Hallgass, és távozz – utasította Vlad, de azért eltüntette a lángokat. A rendőr visszament a motelhoz, és most már senki sem zavart meg minket. - Úgy kerültem ide, hogy lenyomoztam Maximus mobilját. Nem én állok a támadás mögött. - ez felvet egy másik problémát. Az a vámpír, aki megtámadott, tudott a képességeimről, de rajtad, és pár őrödön kívül, senki nem tud róla. Vlad tekintete olyan kemény lett, mint a gyémánt. – Ó? - Kezdjük az elején. Nem csodálkoztál azon, hogy éle, amikor találkoztunk álmomban? A kezei nem lobbantak lángra, csak narancsszínűre váltottak, mintha lángra akarnának lobbanni, csak Vlad nem engedi. - De igen. Gondolom, azért nem kell semmiféle tárgy a kapcsolódáshoz, mert olyan sokszor cseréltünk vért. De az is lehet, hogy egyszerűen csak erősödik a képességed. Bárhogy is legyen, az álmod valóság volt. Felsóhajtottam. Mélyen, legbelül mindig is tudtam, hogy nem ő volt, ezért elárulom neki, hogy hol vagyok, de előbb alkudoznom kell Maximus életére. - Oké. Elmondok mindent a tartózkodási helyemről, amit csak tudok, de előbb meg kell ígérned, hogy nem ölöd meg Maximust. Vlad románul káromkodott. – Nincs időnk játszadozni! - Tudom. De itt van egy csomó ember, akiknek orvosi segítség kellene, ráadásul Maximus kezd megőrülni az ezüstmérgezés miatt. Te azt mondtad, megölöd. Hacsak meg nem esküszöl apád, és a fiad sírjára, nem fogom megmondani, hol vagyunk. Jaa! És nem is kínozhatod meg őt. Vlad szemei olyan izzó zöldbe váltottak, mint a sárkányoknak. - Az apám, és a fiam sírjára esküszöm, én Vladislav Dracul Basarab,- káromkodás -, hogy sem megölni, sem megkínozni nem fogom Rossel de Paynet, akit Maximosként ismersz. Egy pillanatnyi csend után, mikor az eskü szövege elhalt, megszólalt. – És most? Hol vagy Leila? Vlad híres volt a becsületességéről, de az elégedett mosolyát látva, volt egy olyan érzésem, hogy átsiklottam valami fontos felett. De ezen nem tudtam változtatni, mindent megtettem, amit tudtam. Azoknak az embereknek, és Maximusnak ő volt az egyetlen esélye. - Egy hajón vagyok. Nem tudom, mennyi ideig voltam eszméletlen, így nem tudom, milyen messze jutottunk, Szerintem a Michigan-tavon…. Három óra múlva lesz napkelte, de nem láttam egyetlen hajót sem. Jobb ez így. Soha nem tudnám megmagyarázni a vizimentőknek, hogy mit keres itt egy csomó sebesült, meg egy rakás hulla. És így legalább Hannibál megbízója sem tudhatja meg, hogy meghalt a kifutófiúja. A fedélzet alatt voltam, és hol Maximusnak, hol a lecsapolt embereknek próbáltam meg segíteni. Annyi tehettem csak, hogy hordtam le takarókat, megitattam azokat, akik maguknál voltak, és bekötöztem a sebeiket. 57

Arra is gondoltam, hogy adok nekik Maximus véréből, de erről az ötletemről letettem, miután csak egy gyors ugrásnak köszönhetem, hogy nem hiányzik egy nagyobb darab a lábamból. Akár a fájdalomra reagált egy önkéntelen mozdulattal, akár az őrület kezdett elhatalmasodni rajta, el kellett őt kerülnöm. Azért imádkoztam, hogy valaki minél gyorsabban találjon ránk. Épp visszafelé tartottam a hajófenékbe, az emberekhez, mikor egyik pillanatról a másikra ledermedtem. Olyan volt, mintha valaki a lábujjaimtól kezdve az egész testemen át valaki odaszögezett volna. Levegőt sem tudtam venni olyan volt, mintha belém fagyott volna. Pánikba estem, sikítottam volna, de nem tudtam. Ezután berregő hangot hallottam, ami egyre erősödött, majd egy pukkanás után megszűnt, a bénító érzéssel együtt. Hatalmas nyelésekkel kapkodtam a levegőt. Újra pislogtam, mert homályosodott a látásom, és fekete karikák pattogtak a szemem előtt. Mikor kitisztult a látásom, és felnéztem, ledermedtem, de egészen más okból, mint az előbb. Vlad közeledett felém fenyegetőn az égből. A ruhája tiszta víz volt, a haja csapzottan verte a vállát. Csodálkozva pislogtam. Nem tudtam eldönteni, hogy itt van, vagy ez megint csak egy látomás. Gyenge mosolyra húzta a száját. – Igazi vagyok. Látod Leila? Megragadta a karjaimat, és tartott. A lábaim remegtek, mikor a szakadt kesztyű fölött megérintette a csuklóimat. Az érintése forró volt, égette a bőrömet. Ugyanakkor csapódott belé az áram. Ó, igen. Határozottan itt volt. Sokkal jobban nézett ki, mint ahogy emlékeztem rá. Tudtam- abból, ahogy vigyorogni kezdett - hogy hallotta, amit gondolok, de nem érdekelt. Fontosabb dolgokkal kell foglalkoznom. - Mi történt az előbb? Nem bírtam mozogni. - Mencheres is velem van. –mondta, mintha ez mindent megmagyarázna. A szemöldököm a magasba szökött. – És? Az egyik kezem elengedte, de a másikat erősebben szorította. – Gyere! Szorosan Vlad mellett lépkedtem, mikor megláttuk Mencherest, aki éppen a halott vámpírok maradványait nézte csodálkozva, majd rám nézet, és bocsánatkérésbe kezdett. – Elnézésedet kérem, amiért az erőmet használtam rajtad, de nem tudhattuk, hogy hányan vannak még életben az elrablóid közül. - Azt hiszed, nem vettem volna észre, ha még valaki megpróbálna megölni? - Egy elbújhatott volna, hogy aztán rád ugorjon. Emlékeztetnem kellett magam, hogy nem csak Vlad gondolatolvasó. - Ezért is tettük meg az utolsó pár mérföldet a víz alatt úszva. –folytatta. - Tehát te vagy az oka, hogy úgy éreztem, mintha láthatatlan satuba szorítottak volna. Mencheres vállat vont. – Bármit irányítani tudok az akaratommal. – mintha azt mondaná” nem nagy ügy” Ha ilyen klassz képessége van, nem csoda, hogy Vlad magával hozta.

58

Egy morgás arra késztetett, hogy nézzek fel. Vlad mogorva arckifejezése arra emlékeztetett, hogy nem egy partyn vagyunk. - Mindkettőtöknek köszönöm, hogy eljöttetek. –mondtam hivatalos hangon. – A sérült emberek a hajófenéken vannak, és ott van Maximus is az egyik szobában. - Tudom, - szólt Vlad vészjósló hangon. - Érzem a szagát. - Az embereknek vérre van szükségük a gyógyuláshoz –mondtam, figyelmen kívül hagyva a megjegyzését. – És ki kell szedni Maximusból is az ezüstöt. Már kezdenek rajta megmutatkozni a szellemi hanyatlás jelei. Elindultam lefelé, természetesen magamban énekeltem, mert Vlad ittléte sokkal rosszabb volt, mint mikor álmomban láttam. Akkor is rossz volt, de így már felért egy kínzással. Minden erőmmel azon voltam, hogy elnyomjam az iránta táplált érzéseimet. A kezeim még mindig bizseregtek ott, ahol megérintette őket. A vizes testére tapadó ruhája sem könnyítette meg a helyzetemet. Az illatom biztosan árulkodó volt. Nini, egy ribanc! Nem baj hamarosan megint eltűnik, vigasztaltam magam. Akkor visszatérhetek a dolgomhoz. Meg kell találnom Marty gyilkosát. Hannibál azt mondta, nem tudja, ki bérelte fel, de a csontjaiban biztos találok valami nyomot. Bementem Maximus szobájába. Pontosan ugyanúgy feküdt, mint amikor utoljára láttam, azzal a különbséggel, hogy a szeme most már majdnem teljesen szürke lett. Vlad mögöttem állt, és könyörtelen tekintettel nézett rá, aztán, mintha csak véletlenül tenné, elővett egy kést. Maximus tekintetében lemondás, vagy közöny látszódott. Erre ösztönösen kipattant az energia a kezemből. - Ígéretet tettél! - Fenyegetsz engem? – kérdezte lágy, de halálos hangon. Elszántságot, és félelmet éreztem. Mielőtt elérném, már el is éget, de nem hátráltam meg. - Csak arra vagyok kíváncsi, hogy megszeged-e az esküdet. A csuklóimat vasmarokkal kapta el. Hiába szikrázott a kezem, neki meg se kottyant, simán elnyelte az áramot. Az egyik kezével hátrasimította a hajamat, a másikban még mindig fogta a kést. - Mondtam már, nem szeretem, ha hazugnak neveznek. A szavai lágyak voltak, a lélegzete puhán érte a nyakamat. – De ha megszegném, akkor sem tudnál megállítani. Ezután szédítő sebességgel elkezdte levagdosni a kábeleket Maximusról. Az elektromosság úgy húzódott vissza belém, mint csiga a házába. Ebben a pillanatban tudtam, hogy mi vagyok. A nő, aki útban van. Elárasztott a magány. Nem vagyok vámpír, de az emberek közül is kilógok. Elhagytam a szobát. Az ellen nem tehettem semmit, de legalább az embereknek szólhattam, hogy itt van a segítség.

59

17. fejezet Vlad és Mencheres kicsit távolabb halkan beszélgettek. Amint a fedélzetre léptem, elhallgattak. A fáradtság segített visszatartania horkantásomat. Legalább megpróbálhattak volna udvariasabbnak látszani. - Az embereim hamarosan itt lesznek, hogy elvigyenek minket. – mondta Mencheres. Megint ellenőriztem Maximust, rosszabbul festett, mint az emberek, ami azért sokat elárult az állapotáról. - Engem bárhol kirakhatsz, miután gondoskodsz róluk. – néztem sokatmondóan a halottakra. – A mobiljuknak nem veszem hasznát, de a pénzüket elviszem. Szükségem van rá, mert meg akarom találnia a vámpírnőt. - Nem kell kirabolnod őket, velem jössz. Hitetlenkedve kaptam el a fejem. Vlad önelégülten vigyorgott rám, amitől rögtön vitatkozni támadt kedvem. - Nem megyek veled. Ez az én dolgom, nem tartozik rád. – a hangomnál még a jég is melegebbnek tűnt. – Nagyon köszönöm az arrogáns meghívást, de nem élek vele. .- De rám is tartozik. –Az ő hangja is, mint a bányák hidege. – Ha nem teszek semmit, mikor az ex szeretőmet valaki elrabolja, az ellenségeim azt hiszik majd, hogy gyenge vagyok, és megtámadják az embereimet. - Nem tartozom a vérvonaladba, és nincs szükségem a segítségedre. Azt hiszem, ezt a fedélzeten heverő hullák fényesen bizonyítják. Vlad továbbra is kedvesen mosolygott. Megmerevedtem. Mindig akkor a legveszélyesebb, mikor így mosolyog! - Ahogy gondolod, - mondta, és lenézett a hajófenékre vezető ajtóra. – A szívverésük gyengül, és nem biztos, hogy élve eljutnak a kórházig. Kár. A kezeim ökölbe szorultak. – Megígérted, hogy meggyógyítod őket. - Nem, azt ígértem meg, hogy nem bántom Maximust. Elvisszük őket egy kórházba, de a véremnek ára van. Mikor egyezkedtünk, nem gondoltam arra, hogy rájuk is alkudjak. Csak a vámpírvér szavatolhatja a túlélésüket. Ránéztem Mencheresre, de ő úgy tett, mintha nagyon lekötné a hajó oldalához csapódó hullámok látványa. - Igazán? –kérdeztem felháborodva. A válasza csak egy vállrándítás volt. 60

Tudtam, hogy más se segítene. Magamban szidtam az emberségem korlátait. - Meggyógyítod őket, és mindenkit biztonságos helyre viszel, akkor veled megyek. – mondtam, olyan szorosra zárt szájjal, hogy alig tudtam beszélni. - Bölcs válasz, - mondta elégedetten. Valószínűleg nem, de ha meg akarom menteni ezeket az embereket, akkor nincs más választásom. A helikopterből néztem a távolodó hajót. Vlad elöl ült Mencheressel, míg én hátul a túlélőkkel. Igyekeztem meggyőzni őket, hogy ezek a vámpírok nem fogják bántani őket. Egy pillanatra megdermedtem, mikor a hajó felől egy kék villanás látszódott. Hirtelen nem is tudtam, hogy mi lehet az. Aztán Vlad felől fényt láttam, és rájöttem, hogy ő gyújtotta fel. Ajkán félmosollyal, ellazultan irányította a lángokat. Mikor a hajó felrobbant, a helikopterig emelkedtek a törmelékek, aztán beborították az egész tavat. - Most már mehetünk. –mondta Mencheres a pilótának, akit Gorgonnak szólított. Hangos csattanással csuktam be a számat. Azt hittem, hogy Vlad bombát tett a hajóra. Nem hittem volna, hogy ekkora ereje van. Egy negyven láb hosszú tűzoszlopot irányított, mintha csillagszóró lenne. Rá kellett jönnöm, örülhetek, hogy nem röhögött ki, mikor megfenyegettem. - Basszus! – kiáltottam fel, mikor eszembe jutott, hogy nem szereztem csontokat az elrablóimtól, ráadásul Adrianét is elhagytam, mikor Hannibál elrabolt. Az emberrablók közismerten öntörvényűek voltak. - Nem hiszem, hogy az emberrablók tudtak volna bármit is az alkalmazójukról. –mondta Vlad. Gondolhatta volna, hogy nem unalmunkban ragaszkodtunk ahhoz a csonthoz. - Azért robbantottam fel a hajót, hogy eltüntessem a munkálkodásod eredményét, és hogy üzenjek Hannibál munkaadójának, velem kell számolnia. És velem is, üzentem gondolatban. Ekkor Maximus felnyögött. - Miért nem szeded már ki belőle az ezüstöt?- kérdeztem Vladot. Vlad mosolya megkeményedett. – Az ezüstöt ki kell vágni belőle, ami felér egy kínzással. Megesküdtem, hogy nem fogom megkínozni. Amíg a helikopterben vagyunk, addig nem tehetek semmit. Majd Mencheres segít rajta. Nagyot nyeltem. Bármennyire is utáltam a gondolatát annak, hogy Maximus szenved, nem oldottam fel Vladot az esküje alól. Pár perc múlva megkérdeztem. –Amúgy hova megyünk? Kérlek, csak azt ne mondd, hogy a váradhoz - Rendben, akkor nem mondom. –mondta, miközben zölden kezdett ragyogni a szeme. Tíz perc alatt már másodszor gondoltam hülyeséget. Vlad csak kuncogott. A hang irgalmatlanul csábító volt.

61

Mencheres, és a felesége Kira, Chicago közelében éltek. Ez megmagyarázza, hogy tudott olyan gyorsan csatlakozni Vladhoz. Mikor megérkeztünk, azonnal enyhülni kezdett bennem a feszültség. Először is, Mencheres emberei azonnal kezelésbe vették Maximust. Másodszor, végre lezuhanyozhatok, és megszabadulhatok a búvárruhától, amit Hannibál adott rám. Kira megengedte, hogy kedvemre válogassak a ruhái közül, és elnézve a ruhatárát, nem fogja elvárni, hogy azonnal adjam vissza. Amint elkészültem, már indultunk is a reptérre, ahonnan Vlad Jet gépén megyünk majd tovább. Maximus… hát, Vlad nem bocsátott meg neki, bár nem is bántotta. Ráadásul el sem köszönhettem tőle, és nem is forszíroztam a dolgot, mert csak tovább rontottam volna a helyzeten. Nagyon bántott, hogy én voltam az ellentétük oka. Mikor beszálltunk a LearJetbe, elgondolkoztam a helyzetemen. Már másodszor kerülök Vlad otthonába egy ismeretlen miatt, aki megpróbál elraboltatni. És Vlad is csak azért véd meg, mert az érdekei így kívánják. Deja Vu. Mikor maga mellé ültetett, pont úgy, mint mikor először mentem Romániába, valami elpattant bennem. - Nem! Felvonta a szemöldökét. – Inkább megkockáztatod, hogy lezuhan a gép, mert rövidzárlatot okozol? Ne légy gyerekes, tudod, hogy vagy a kezemet fogod, vagy a kesztyűk, de azok most nincsenek. - Nem érdekel! Legnagyobb rémületemre kibuggyant a könnyem, de semmi erőm ne maradt,nem tudtam visszatartani. - Az elmúlt egy hónapban engem visszautasítottak, felrobbantottak, lelőttek, begyógyszereztek, és elraboltak, de inkább ezek még egyszer, minthogy itt ülünk, és fogod a kezem. Mert ez ..ez jó. Bármi, ami köztünk történik, jó. –halt el a hangom. – Tudom, hogy neked ez nem jelent semmit, de én nem tudom megjátszani még ezer év múlva sem, hogy ha megérintjük egymást, az nem jelent nekem semmit. A könnyeim megerősítették a belső hangom gúnyolódásait. Vagy Vladnak nem volt más lehetősége a feltételeid miatt. Vlad nem szólt semmit. Engem nézett, és a cinikus arckifejezését elszánt tekintet váltotta fel. – Soha nem akarlak megérinteni téged. - A szavai, mintha pofonok lettek volna. – Nem akarom érezni a bőröd tapintását, mert arra emlékeztet, amit elvesztettem. Alig bírok rád nézni, mert szebb vagy, mint amire emlékeztem, és mikor Maximusról vágtam le a drótot, jobban meg akartam ölni őt, mint bárkit egész életemben. Alig bírtam betartani a neked tett ígéretemet. A hangja megkeményedett. –Most leülsz, és megfogod a kezem. A pilóták várnak az indulási parancsra.

62

Az előbb elapadt könnyeim megint folyni kezdtek, de most egészen más okból. – Téged érdekel. –suttogtam a szavakat kétségbeesve. Elgondolkodtam. Nem szegte meg az esküjét, de tévedtem a közönyével kapcsolatban. Az előző vallomása meglepett, főleg, hogy a pilóták hallótávolságon belül vannak. Vlad elhorkant. – Ne aggódj, amint leszállunk, megölöm őket. Nevettem, amit nem hittem volna, hogy fogok, még öt perccel ezelőtt is. - Nem teszed meg. - Csak ha elmondják valakinek, akár egy kis részét is. Azt hittem, hogy el kell hagynom ezt a halálos, arrogáns, és nagyon összetett embert, aki megőrjített. Megfogtam a kezét, és leültem. Tehetem volna úgy, mintha nem lenne más választásom, de ez hazugság lenne. Elküldhetné a pilótákat, hogy szerezzenek be kesztyűket. A pokolba! Már Mencheres házában elküldhetett volna valakit, hogy szerezzen be egy párat. Ami azt illeti, elhozhattam volna a búvárruhát. Tudtam, hogy repülés közben milyen bonyodalmak várhatók. De egyikünk sem foglalkozott ezekkel a dolgokkal. Mert valójában mindketten ezt akartuk. A kezem szikrázott, mikor megszorította. Nagyon hiányzott nekem. Találkozott a tekintetünk, és egy másfajta feszültség lett rajtam úrrá. Nem elektromos volt, de ugyanolyan igazi. Észre se vettem, mikor utasította a pilótákat a felszállásra. A szívverésem hangosabb volt, mint a felszálló gép motorjának a hangja, mikor kisimította a hajam az arcomból. - Soha nem szabadott volna elhagynod engem. Végigsimítottam az arcán, az ujjaimat dörzsölte a borostája. - Neked nem kellett volna soha kikészíteni engem. A szája mosolyra húzódott. – Igazán nem várhatod el tőlem, hogy szeresselek. - Ez az, amit mondogatsz magadnak? - Ez az igazság! – mondta enyhe haraggal a hangjában. - Emlékszel a visszatérő álmomra? – suttogtam. – A tűz a vízeséssel? Végül rájöttem, hogy ki figyelmeztetett, hogy távozzak. Az én hangom volt, és te voltál a láng, akit nem tudtam megtartani, bármennyire is szerettem volna. Ezért kellett elmennem. Ha maradok, és te visszautasítod a szerelmemet, az megsemmisített volna. Becsuktam a szemem, és egy ujjamat a szájához tettem, hogy ne tudjon beszélni. - Nem akarok vitatkozni. Amit tenni akarok, ugyanaz, amit álmomban is akartam napokkal ezelőtt. Aztán a vállára hajtottam a fejemet, a karomat átvetettem a mellkasán. Megmerevedett, de nem tolt el magától. – Ezt akartad csinálni, amikor eljöttél hozzám álmodban? – kérdezte durva hangon. Bólintottam, miközben azon gondolkoztam, hogy most miért dühös? Igaz ez a személyes tere megsértése volt, - és Vlad nagyon megválogatta, hogy kiket enged közel magához - de a védelmemre szól, hogy azt hittem, álmodom.

63

A szabad karjával magához ölelt. A fejem tetejét megérintette egy pillanatra. Nem tudtam megmondani, hogy a szája, vagy az álla volt az. Mélyen bent, a fájdalommal teli csomó elkezdett kibomlani. Azt kívántam, bár hosszabb lenne az út tizenkét óránál.

18. fejezet Bármilyen gyógyszert adott is be Hannibál, vagy nagyon tartós volt, vagy pedig én voltam nagyon fáradt, de az utat átaludtam. Mikor felkeltem, Vlad úgy viselkedett, ahogy máskor is szokott. Ami igazán fontos volt nekem, azt már elmondta. Tulajdonképpen semmi nem változott, csak, hogy az elhidegült, kiborult, szakítós állapotot, - a büszkeségem feladásával - felváltotta a nyugalom. Átugrottuk a feszült csönd állapotát. Amint leszálltunk, átvitt a kocsiba, és elindultunk a házához. Alig bírtam kivárni, hogy odaérjünk. Természetesen, mint általában a kívánságaimmal történni szokott, semmi nem úgy alakult, ahogy vártam. Sokszor láttam már a házát, de mikor kiszálltam, újból elállt a lélegzetem. Ragyogó szürke. És fehér kövek magasodtak fölém. Mindegyik sarkon lövésztornyok álltak. Díszes faragások díszítettek minden pillért, erkélyt. A külső ablakokon a vízköpők olyanok voltak, mintha őrködnének, és bármelyik pillanatban felszállhatnának. A limuzin átfért volna a tizenkét láb magas, tizenöt láb hosszú ajtón, amin sárkányos kopogtatók voltak. Nem mintha szükség lett volna rájuk. Amint megérkeztünk, kinyílt az ajtó, és őrök jelentek meg mellettünk. Nagyon megörültem, amikor a zöldellő fák közül egy filigrán, vállig érő, fekete hajú lány jött elő. - Gretchen! - mondtam meglepetten, és boldogan. – Mit csinálsz itt.. –akartam kérdezni, de egy hatalmas pofon belém fojtotta. Kábán bámultam rá, miközben tapogattam sajgó arcomat. - Hogy tehetted ezt? – kiabálta. – hagytad, hogy halottnak higgyünk. Apával a temetésedet szerveztük, mikor – Vlad felé mutogatott – megjelent, és elmondta, hogy élsz, és vissza kell jönnünk ide a biztonságunk érdekében. Fel sem hívtál, és senki nem mondott semmit tíz perccel ezelőttig, mikor közölték, hogy hamarosan megérkezel! - Apa is itt van? - Igen, itt vagyok. –hangzott egy acélos hang Gretchen mögül. Nagyot nyeltem, és mintha visszamentem volna az időben, olyan lettem, mintha megint gyerek lennék, aki büntetésre vár. - Megtartottad a szavad. –mondta, és nem rám, hanem Vladra nézett. - Én mindig megtartom a szavam. –felelte, miközben beléptek az ajtón. - Nincs semmi mondanivalód? –kérdezte Gretchen tőlem. 64

Kinyitottam a számat, de semmi ne jött ki. Mit mondhattam volna? Azt nem mondhattam, hogy attól féltem, ha Vlad bérelte fel a bombakészítőt, felhasználhatja őket ellenem, ha tudják, hogy élek. Ez akkor logikusnak tűnt, mégis ő volt az, aki értük ment, és biztonságba helyezte őket. A bűntudatom nagyobb volt, mint a testvérem előbbi pofonja. Hagytam, hogy a családom halottnak higgyen. Ráadásul meggyanúsítottam Vladot, és amíg mi Maximussal gyanúsítgattuk, addig ő biztonságba helyezte a családomat. A sajnálom nem elég jó, hogy kifejezze az érzéseimet. – Nem akartam nektek fájdalmat okozni, bár tudom, hogy ez kevés. –mondtam. Gretchen halványan rám mosolygott, majd sarkon fordult, és elment. Pár pillanat múlva becsapódott az ajtó. A többiek kifejezéstelen arccal várakoztak. Bárcsak Hugh Dalton (brit politikus) megtanítana erre a szótlan, merev tekintetre, gondoltam nagyot sóhajtva. - Vlad azt mondta, hogy valószínűleg minket próbálsz védeni ezzel a hazugsággal. Így volt? - Igen. Összeszorult a torkom. Vlad is tudta, miért tettem. Nem szégyellhettem volna magam ennél jobban. - Nos, - mosolygott rám apám hűvösen –lenne még mondandóm, de Gretchen pofonja helyettem is beszélt. Legközelebb próbálj ennél jobban önteni! Megértetted? Nehezen nyeltem, miközben arra gondoltam, mennyi mindenben döntöttem rosszul. - Értettem. Egy Oscar nevű vámpír kísért a régi szobámba, amit még azelőtt használtam, hogy Vlad szeretője lettem volna. Ez a másodikon volt, pontosan Vlad alatt. Övé volt az egész felső szint. A baldachinos ágy, a márványkandalló, az antik ruhásszekrény, az indigókék falak, nem kellett, volna, hogy nyomasszanak, mégis nyomasztóak voltak. Hónapokkal ezelőtt összhangban volt a kék szín – médium benyomás, amit egy síró nőtől vettem át, azóta megismertem őt, és a kapcsolata rendeződött. Én nem leszek ilyen szerencsés. Pont délelőtt 10 óra volt, de ha ezt átváltom Greenwichi –vámpír időre, akkor az éjszaka közepe. Ezért nem is próbáltam Vladdal beszélni. Végigaludtam az utat, miközben fogta a kezem. Most kesztyűm se volt, ami szigetelné azt. Azon kívül nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki. Lezuhanyoztam, és felvettem egy ruhát, amit a szekrényben találtam. Meg sem lepődtem, mikor láttam, hogy mind az én méretem. Vlad háza mindennel fel volt szerelve, amire az embernek szüksége lehet. Ezután elindultam az első emeletre, és hiába néztem be sok fantasztikus szobába, amit kerestem, nem találtam. Lementem a konyhába, ahol végre egy ismerősbe botlottam. – Szia Isha! – üdvözöltem a kerek, ősz hajú nőt, aki az egyik szakács volt a sok közül. Vlad, az őrök, és a személyzet vámpírok voltak, de emberek is éltek itt, akikből táplálkoztak. Úgy éltek itt, mint a királyok. Kérhettem volna szobaszervizt, de nem akartam nagyképűnek látszani. 65

Isha félbehagyta, amit épp csinált. – Miss. Dalton? Miben lehetek a szolgálatára? Pislogtam. Azelőtt Leila voltam. Csak képzelem, vagy tényleg udvariasan, de dühösen néz rám? - Ne törődj velem. Majd eszek sajtot, és gyümölcsöt. Isha elállta az utat a hűtő felé. –Miss. Dalton. Kérem, mondja meg, hogy hol szeretne reggelizni, és boldogan odaküldetem. Hitetlenkedve bámultam rá. Meg se tudom számolni, hogy hányszor ültem itt vele, vagy valamelyik másik szakáccsal, és beszélgettünk, mikor még itt éltem. - Nem kell, majd én elveszem. – próbálkoztam újból. Isha tekintete összeszűkült. – Lehetetlen. Örömömre fog szolgálni. Hova küldjem a reggelijét? A hálószobába, vagy a második emeleti társalgóba? A hangja nem lehetett volna hivatalosabb. Úgy éreztem, mintha megszidott volna. -A társalgó jó lesz. Hagy köszönjem meg a fáradozását, Mrs. Miss. .. Francba! Nem tudom a vezetéknevét. Mikor először találkoztunk, azt mondta nevezzem Ishának, és én az óta is így neveztem. Szó nélkül elfordult, és visszament dolgozni. Elmentem, és elhatároztam, hogy a hosszabb úton fogok visszamenni. Köszöntem minden ismerősnek, akivel csak találkoztam. Mind udvariasak voltak, de akiket azelőtt a barátomnak hittem, mind hűvösen viselkedtek velem. Ha vámpírérzékeim lettek volna, a helytelenítés illata eltömítette volna a z orrlyukaimat. Azt hiszem, nem tudják megbocsátani, hogy elhagytam a mesterüket. Biztos mind hallották az indokaimat, de szerintük hálásnak kéne lennem minden morzsáért, amit az ő imádott Vladjuk dob nekem. Személyzet ridegsége nem kellett volna, hogy felzaklasson, mégsem mentem vissza a másodikra. A gyomrom korgott, jelezve, hogy több mint egy napja nem ettem, de nem érdekelt. A lépcsőházon át, kimentem a kápolnán túlra. A tornaterem. Egy ehhez hasonlóban töltöttem a gyerekkorom legnagyobb részét. Ezek a csigák, a súlyok az ugrószőnyeg többet jelentettek nekem, mint a bárok. Ezek időgépek voltak, amik visszavittek abba az időbe mielőtt megérintettem a villanyvezetéket. Az ugróasztalhoz mentem és elkezdtem egy sorozatot. Ez meg természetesen a Martyval töltött időre emlékeztetett. Összekeveredett bennem a harc és a bánat, és csak csináltam a sorozatomat újra és újra. Azt a gyakorlatsorozatot, amit tizenhárom évesen gyakoroltam be, és amivel indultam volna az olimpián. Engem csak az edzés érdekelt. Nem érdekeltek a csinos ruhák, csak az edzés. Nem álltam le, csináltam tovább, mikor a póló és a farmer is átizzadt akkor sem álltam le. Ha elég sokáig és elég keményen csinálom, olyan, mintha hallanám az anyám hangját. “ Ki a kicsi bajnokom? Olyan büszke vagyok rád kedvesem!” Ki a kicsi bajnokom? Olyan büszke vagyok rád kedvesem!” - Leila! A női hang nem a képzeletemből szólt. Egy eper szőkétől származott a terem másik végén. - Mindenki! Leila visszajött! Aztán hozzám sietett. 66

- Miért nem mondtad el nekünk? Az öröme olyan volt, mint balzsam az égő seben. Ha nem egy villamosszék általi halállal ért volna fel, egy órán keresztül öleltem volna. - Én..ah.. Nem igazán tudtam, hogy fognak reagálni az igazságra. Ordítani fognak, vagy visszautasítanak? Nem igazán akartam hazugként végezni. Sandra nevetett. Egy órája még nem, de most már jól leszek. - Miért jöttél vissza? Te és Vlad… - Itt van! Joe ordítása szakította félbe Sandrát. Nagyon hamar régi barátokkal és új bentlakó donorokkal voltam körülvéve. - Gyere! Mindent el kell nekünk mondanod - szólt vigyorogva Sandra. Nem mondhattam el mindent, de azért szolgálhattam pár részlettel. És itt is volt konyha, amihez nem tartozott neheztelő vámpír személyzet.

67

19. fejezet Pár kellemesen eltöltött óra után felmentem, és eltöltöttem pár nem annyira kellemes órát apám és a nővérem társaságában. Megerőltető volt elmagyarázni a bombát, meg hogy ők is veszélyben voltak, kiváló csalétkek lehettek volna, ha rájönnek, hogy élek. Az apám, aki visszavonult ezredes, értette és megértette, hogy miért cselekedtem így, és hajlandónak látszott megbocsájtani. Elgondolkodtam, hogy Gretchen hajlandó lesz-e. Végre visszamehettem a szobámba és újra lezuhanyozhattam. Az ablakon kinézve töprengtem, mi lesz, ha Vlad felébred. Az embereit elnézve, ő még dühösebb lehet rám. Bocsánatot kell kérnem tőle azért, ahogy véget ért a kapcsolatunk, és mert elhittem, hogy ő lehet felelős a bombáért. Ha legközelebb látom, bepótolom ezt a mulasztást. Közben azon gondolkoztam, mi lehet Maximussal. Nem akartam megkérdezni a személyzetet és Vlad előtt sem hozhattam szóba. Mindazonáltal volt egy másik mód, hogy lássam, jól van-e. A bőröm felett futtattam a kezem, amíg meg nem találtam Maximus nyomvonalát. Addig koncentráltam rá, amíg a kék szoba eltűnt és teljes sötétség vett körül. Egy másodpercig zavarban voltam. Aztán meghallottam Vlad hangját és láttam a zöld izzást. - ……...nem válna hasznomra. Legszívesebben megölnélek Egy mély sóhaj. - Akkor miért nem teszed? –Ez Maximus hangja. Még midig nem láttam őt, de legnagyobb megkönnyebbülésemre normálisnak hangzott. Hol lehettek, hogy az egyetlen fény Vlad szemeiből látszott? - Leila A nevem a levegőben lógott. Vlad röviden felnevetett. - Megtagadta, hogy elmondja, hol van, amíg meg nem esküdtem,hogy sem megölni,sem megkínozni nem foglak. Maximus is ugyanúgy nevetett. - Kihagyott néhány dolgot. Például az örökké tartó fogságot. -Ő fiatal!- mondta Vlad. - és ez nem lehet örökké tartó. Egy- két évszázad, lehet, hogy addig bérbe adlak, amíg elmúlik a haragom.

68

Valami megcsörrent, a zöldet feketeség váltotta fel. Láttam Maximus szemén keresztül, hogy az arca előtt vastag fém rudak vannak. -Ő addigra rég halott lesz - mondta reszelős hangon. Vlad tekintete zölden fénylett. -Ő? Most jöttem rá, hogy hol vannak, és harag öntött el. Maximus visszajött Mencheres házából. Vladdal több száz méterrel a föld alatt vannak a várbörtönben. - Leila visszautasította az ajánlatodat, hogy vámpírrá változtasd őt. Maximus hangja megkeményedett. - Ráuntál, emlékszel? Vlad nevetése, mint a dörgés egy tavaszi vihar alatt. - Ha ezt elhitted volna, nem hallgattattad volna el vele, hogy él. Feltételezem, azt hitted, ha megengedem neki, hogy elhagyjon engem. De nem lehet másé. Az a kérdés, miért akadályoztad meg, hogy kapcsolatba lépjen velem, és miért hitetted el vele, hogy én vagyok a merénylő? - Megtennéd! - morogta Maximus. Vlad kezei előretörtek és bezárultak Maximus fölött. Csak a fém rudak voltak közöttük. - Higgy, amit akarsz - mondta lágyan. - Különben is, a semmiért árultál el. Az izzó tekintetek egymása meredtek, végül Maximus elmosolyodott. -Ó, nem mondanám, hogy a semmiért volt! Az állam leesett. A gyanúsítgatás célba talált Vladnál, mert addig tiszta kezét lángok lepték el. Az egyik felem a hazugság miatt átkozódott, a másik éljenzett Maximus pontszerzéséért kilátástalan helyzete ellenére. Hogy tehetnék valamit? Be volt zárva valahová egy börtönbe, ami az én olvasatomba kínzás volt, különösen, mióta hallottam, hogy évszázadokról lehet szó. Vlad magyarázott valamit, de a cella elhomályosodott, és felváltotta a kék szoba, ahogy visszatértem. Szédültem, és nem kellett tükör, hogy tudjam, vérzik az orrom. De a dühöm mellett ez lényegtelen volt. Nem akartam Vladdal beszélni az erőmön keresztül, máshogy szerettem volna. Elindultam, hogy megkeressem, hol van pontosan. Be kellett jutnom a várbörtönbe. Tudtam, hogy fölösleges lenne lerohannom, az őrökön úgysem jutnék keresztül. Miközben kettesével szedtem a lépcsőfokokat, a visszhangos folyosón azon gondolkoztam, hogy mehetnék oda. A folyosó összeszűkült és a végén két vámpír állt egy vastag vasajtó előtt. - Sajnálom Miss. Dalton, de nem tartózkodhat idelent. Aztán összeráncolta a szemöldökét. - Te vérzel. - mondta az egyikük. Küldtem felé egy ártatlan mosolyt - Tudom. Ezért kell Vladhoz mennem, hogy meggyógyítson. Az őrök váltottak egy óvatos pillantást. - Te nem vagy felhatalmazva arra, hogy itt legyél - mondta a vörös hajú őr. - Mindazonáltal felajánlom a saját vé… - Az nem bosszantaná fel őt? - kérdeztem elkerekítve a szemem. - Hogy ittam a véredből, mikor ő is itt van? Az őrök váltottak egy még óvatosabb pillantást. Helyes. A vámpírok nagyon területvédők. Csak Vlad vérét ittam, mikor itt éltem. 69

A nagyobb hatás kedvéért még egy kicsit szédelegtem is. A szőke hajú őr megtartott, de amint kiegyenesedtem, rögtön elengedett és sietve körülnézett. Sarokba szorítottam! - Megszerzem az engedélyt, hogy bemehess - mondta a vörös hajú. Őt nem volt olyan könnyű becsapni. Teljesen elernyesztetem a tetemet, és ahogy számítottam nem értem el a padlót. Hosszú karok kaptak el. Aztán felemeltek, és mint a szél száguldottak velem a folyosón a börtön felé. Becsukva tartottam a szemem, a fejemet nem emeltem fel, ahogy rohantak velem az ellenőrzési pontokon keresztül. Vlad őrei közül egyik sem akart felelősséget vállalni az esetleges halálom miatt, de vért sem mertek adni. Mikor a negyedik és egyben utolsó ajtó kinyílt, felültem és eltoltam a szőke őr karját, aki támogatni akart. - Hagyj magamra - mondtam neki. – Tudja, hogy itt vagyok. Alig álltam meg a lábamon, már hallatszott is Vlad ordítása a folyosókon keresztül. - Mi a faszt keresel itt?

70

20. fejezet

Egy narancssárga izzás előzte meg a felbukkanását. A kő monolit nem volt üres, a börtönben voltam. Két vámpír lógott ezüstláncokon a falhoz szegezve, egy harmadik pedig karóba volt húzva. Mikor Vlad odaért a fából készült rúd meggyulladt. Az őr idegesen rám mutatott. -Ő beteg! Hőt lélegeztem be. Vlad lángoló ujjával intett az őr felé. - Rászánhattál volna egy kevés időt arra, hogy gondolkozz Jamerson! - De hát vérzik! - mondta az őr és közelebb lökött Vladhoz. - Tehát ide hozod hozzám! A lángok eltűntek, mikor erőszakosan megragadta az állkapcsomat, és maga felé fordította az arcomat, hogy ne a rabokat nézzem. - Soha senkit nem engedsz be ide az engedélyem nélkül! - mondta Jamersonnak, miközben engem nézett. - Egy hét a rúdon majd emlékeztetni fog erre. - Nem akarom, hogy megbüntesd? Nem csinált semmit, csak bedőlt a trükkömnek! Becsaptam, úgy csináltam, mintha elájultam volna, azért hozott ide? - kiáltottam, miközben hiába próbáltam eltolni a kezeit. - Ha valakit büntetni akarsz, büntess engem. Megmarkolta a hajamat, és magához rántotta a fejemet. -Ó, bűnhődni fogsz. Egész végig arra fogsz gondolni, hogy ő a rúdon szenved! - suttogta a fülembe. Azután elengedett. Elmúlt a fent érzett rámenősségem. Vlad tett néhány lépést hátrafelé, és a sötét ruháiban beleolvadt a barlang sötétjébe. Ha nem láttam volna a szemei ragyogását, azt se tudtam volna, hogy hol van. - Most kérj elnézést, amiért lejöttél ide! A hangja bezengte az egész barlangot. Nem tudtam visszatartani egy horkantást. - Inkább elvéreznék. - Ha akárki más lennél, szavadon fognálak. - emlékeztetett, hogy ez a hely egy börtön, ahonnan kevesen távoznak élve. Megvizsgáltam az ő perspektívájából a helyzetet. Idejöttem, hogy számon kérjem az exemet egy ígéret miatt, amit tulajdonképpen betartott. Becsaptam az embereit. Visszabeszéltem neki nemcsak a saját emberei, hanem az ellenségei előtt is, ezzel még jobban aláásva a tekintélyét.

71

Felteszem az emberi megfelelőm a hülye kurva lenne, aki megüti a volt pasiját az esküvőjén, és mindenki azt mondaná körülötte, hogy micsoda fasz, bár annak csak rövidtávú következményei lennének. A vámpírok életét a félelemre alapozva irányították, és a következmények évszázadokig tartottak. Ráadásul a barátnő kártyámat sem játszhattam már ki. - Végre kezded felfogni - mondta Vlad nem kevés iróniával a hangjában. Már nem láttam a szőke őrt, aki lehozott ide. De még akkor is, ha nem beszél, úgyis kiderülnek az itt történtek. A négy ajtónál posztoló őrök elmondják a barátaiknak, azok az ő barátaiknak és így tovább, míg végül úgyis az ellenség fülébe jut. “Lehet, hogy a megtorlásnál jobb, ha bocsánatot kérek. De ez nem jelenteti azt, hogy átsiklom afelett, amit Maximussal tettél. Most együtt működök veled, de ha nem engeded, hogy megnézzem, akkor olyan felfordulást okozok, hogy kénytelen leszel karóba húzni . -gondoltam dacosan, majd megköszörültem a torkomat. - Kérlek, bocsáss meg, amiért lejöttem. Nekem nem szabadott volna becsapni senkit, hogy teljesüljön az akaratom. Sajnálom! A hangom őszintének tűnt, de semmit nem tudtam tenni a kezemmel, ami szikázott, mutatva a tiltakozásomat. Mosoly terült szét Vlad arcán. - Megbocsátok, de, csak mert azt mondtad, kérlek! “Seggfej” - gondoltam. Aztán felsóhajtottam a kórust hallva. - Kérlek!- hangzott mindenhonnan a rabok hangja. - Nem csoda, hogy olyan népszerű lett ez a szó. Vállat vont. - Csak irgalmas vagyok ma egy emberhez. Ahogy a mondás tartja: - A mai nap nem a te napod, és a holnap sem tűnik jobbnak-. Aztán rám nézett. - Most kérj meg, hogy meggyógyítsalak! Te IGAZI vagy miközben ezt nyomod?- gondoltam, miközben dühösen meredtem rá. - Az én börtönöm, az én szabályaim! Gondolatban elátkoztam őt románul és angolul is miközben hangosan mondtam - Adnál nekem a véredből, hogy meggyógyuljak? Megvillantak a fogai, most az agyarak is látszódtak. - Gyere ide és adok! Úgy közelítettem meg, mintha egy különösen veszélyes kobrához mennék. A közelség Vladhoz veszélyes volt, különösen, mert mindkettőnknek voltak érzései a másik iránt. A furcsa beszélgetésünk után, ami még a repülőn volt - külön kihangsúlyoznám a végét!- most a tűzzel játszottunk szó szerint is. Persze nem volt más választásom. Ja, persze! - sziszegte a belső hangom. Megálltam egy szívdobbanásnyi időre. Vlad magához rántott. Az elektromosság most már a teste közelsége miatt cikázott bennem. Lehunyt szemmel élveztem a közelségét. - Akkor most adsz a véredből vagy sem? A vigyorgása eltűnt, helyette morcosan nézett rám. Aztán a csuklójába harapott, és a szám fölé tartotta.

72

Nem néztem félre, mikor szétnyílt a szám és elkezdtem lenyelni a meleg, élesen megízesített folyadékot. Soha nem hittem volna, hogy ízleni fog a vér íze, de - nyeltem - a tiédet szeretem. A szemhéjaim az élvezettől le akartak csukódni, de nyitva tartottam. Nyitva hagyni őket árulkodó volt. A pillantása mikor összezártam az ajkaimat a csuklója fölött és szívtam, nyalogattam a vérét a legbensőbb részemig hatolt. “Ezt is elveszítetted?” - suttogta bennem egy sötét hang, ami nem a szokásos utálatos belső hangom volt. Ez a hang egy olyan helyről jött, ami csak Vlad közelében ébredt fel. A szája elnyílt és láthatóvá váltak az agyarai csúcsai. - Kérdezd meg újra és megmutatom. - Ez fenyegetés? Ígéret? Vagy mindkettő? - kérdeztem miközben benedvesítettem az ajkaimat. Mert mindkét megoldást vállalom. - Nem! - mondtam hevesen. A gyógyulásom miatt ölelt. Olyan vagyok, mint egy függő, egy kóstolás, és soha nem elég! Eltoltam magamtól. Valami veszélyes parázslott a tekintetében, de nem tett semmit, hogy megállítson. Több fáklya fellobbant, miközben megengedte, hogy botladozva, tapogatózva elhagyjam a helyet. Mikor elértem az ajtót, visszafordultam - Még mindig beszélnünk kell! - Legyél ma este 10-kor a privát társalgómban. Ha nem, lezártnak tekintem a kérdést! A magán társalgója volt az a hely, ahol minden reggel átszaladtam az ő szobájából a sajátomba, mikor az ő lakrészében éltem. Inkább néznék szembe egy kivégzőosztaggal, minthogy megint oda menjek, de nem volt választásom Maximus miatt. Nem maradhatott évszázadokig bezárva egy sötét börtönben. Vlad mosolya, ami egy pillanatra felvillant, aztán el is tűnt, már jelezte, tudja mit választottam.

73

21. fejezet

Pontosan tíz órakor léptem be a társalgóba. Vlad a kanapén ült,előtte két borospohár,az obszidián asztalon egy palack bor. Csak a tévé és a kandalló adott némi fényt. Az emlékek könyörtelenül rám törtek, pont olyan fájdalmas erővel, mint ahogy arra számítottam. Vlad és én sok estét töltöttünk azon a kanapén borozgatva, és persze mást is csinálva. Kéretlenül öntött el a meleg, aminek semmi köze nem volt a kandallóban égő tűzhöz. Megpróbáltam elnyomni az érzést. - Te félreértettél, hogy miért akarlak látni téged? - nevetett, és e miatt a félig morgásnak félig dorombolásnak hangzó nevetés miatt felállt a szőr a tarkómon. - Azt hiszed, hogy megpróbállak elcsábítani téged? - kérdezte önhitten. - Soha, egyetlen ex szeretőmnek sem engedtem, hogy visszatolasson az ágyamba. Ránéztem a borospoharakra, a hangulatvilágításra, végül Vladra. Ha Vlad nem akar elcsábítani, és gúnyolódik rajtam emiatt, akkor mit akarhat tőlem? Rajtam egy egyszerű terepmintás ruha volt, ami a térdemig ért. Vladon fekete nadrág, hófehér ing - ami ki volt félig gombolva -, éles kontrasztot alkotva fekete dzsekijével. Platina kézelőgombokat viselt, a haját hátra fésülte, így látszottak rézszínű szemei és érzéki arca. Az egyetlen dolog, ami hiányzott róla, az a mellkasán szétkent karamella volt. Akkor bármit is csinálna, a világ szemében szexuális csapdának nyilvánítanák. Elvigyorodott.”A francba! Elfelejtettem énekelni!” - Oké! Plátói okok miatt vagyunk itt, tehát maradjunk is ennyiben. - mondtam érdes hangon. - Oké! Hirtelen megmozdult, még jobb belátást engedve az inge alá. Erre én elképzeltem őt olvasztott csokival leöntve. Nyeltem. Gondolj a börtönre és az ígéretére, nem pedig az ízére, hogy milyen desszert nélkül! - El kell engedned Maximust. - mondtam valamivel erősebb hangon. - Nem. Bort? Pislogtam. A harag eltörölte a vágyamat. - Megígérted, hogy nem fogod megkínozni, de több száz évig egy börtönben kínzásnak számít. Ekkor Vlad felém intett a palackkal, de én a fejemmel hevesen nemet intettem.

74

- Ha nem, hát nem. - mondta idegesítően higgadt hangon - Nekem mindkét dologról első kézből van tapasztalatom, úgyhogy hidd el, van különbség. - Ez szőrszálhasogatás. Pontosan tudtad, hogy értettem, mikor megalkudtunk. Megrántotta a vállát. - Én tiszteletben tartom az egyezségünket. Neked kellett volna pontosabbnak lenned. - Be voltam gyógyszerezve. - Engem pedig kényszerítettek! - válaszolta összehúzott szemekkel. - Több ok kell, hogy érvénytelenítsek egy megállapodást. Maximus is tudta, hogy büntetlenül nem árulhat el engem! Miattad nem kell többel fizetnie. - Ez pont ugyanaz, mint amit Martyval tettél! - fortyantam fel. - Megígérsz valamit, aztán játszadozol a szavakkal, és megsértődsz, mikor hazugnak nevezlek. Vlad olyan erővel csapta az asztalhoz az üveget, azon csodálkoztam, hogy nem tört el. Aztán felállt, és az ajtóhoz ment. Arra gondoltam, hogy most kidob, ehelyett ő ment el! - Most meg hova mész? - kiáltottam. - Megölni Maximust. - jött a távolodó válasz. - Ha hazudozó vagyok, akkor akármit tehetek vele! - Várj! - futottam utána. Már a folyosó végén volt, de őrjöngő hangomra megfordult. - Nem járható mindkét út Leila. Vagy hazug vagyok, és akkor azt teszek vele, amit akarok, vagy nem vagyok hazug,akkor viszont nincs okod csalással vádolni. A csalódottság az elevenembe vágott. - Neki köszönhetem az életemet a robbanás után. Ez neked nem jelent semmit? Egy ragadozó járásával közeledett felém, elérte, hogy úgy érezzem összement körülöttem a folyosó. Hátrálni kezdtem, hogy távolabb kerüljek tőle. Csak későn vettem észre, hogy így irányított vissza a társalgóba. - De jelent! Ezért bocsátottam meg neki, amikor azt hazudta, hogy a népemet ellenőrzi, pedig valójában a közeledben maradt. De a robbanás utáni hazugságaival nem mentette meg az életedet! És ezeket a hazugságokat nem bocsátom meg neki. - Lehet, hogy igazad van. - motyogtam. - Te elhitted, de Maximus tudta, hogy soha nem ölnék meg egy ártatlan, fiatal nőt bosszúból. A sértett büszkeségedből gondolta, hogy talán mégis. - Nem, meg akart baszni téged! - eltűnt az egyenletes hangja, helyette olyan volt, mint a metsző üveg. - Akármekkora részét is hitette el veled a hazugságainak, csak még jobban bizonyítja, hogy elárult. A szemei zöldre változtak. - Az első pillanattól kezdve akart téged. Mikor rájöttem, hogy élsz, arra gondoltam, hogy sikerrel járt, és ketten csináltátok a robbanást, hogy eltűnhessetek együtt. - Azt gondoltad, hogy egy csomó embert megöltem, hogy eljátszhassam a halálomat, és aztán megléphessek vele? Ha a hangom még ennél is magasabb lenne, betörtek volna az üvegek.

75

- Azt hitted, hogy elrendeltem a halálodat sértett büszkeségből, mert elhagytál. Végigszántott a tekintete. - Nem színleltem, hogy megbántottál mikor rossz következtetésre jutottál másodszorra is. Felcsattantam. - Ki az kettőnk közül,aki valószínűleg megöli azokat az embereket? Gonoszul elvigyorodott. - Én, de neked tudnod kellett volna. Marty, akit megkínoztam aznap, amikor találkoztunk, a robbanás után felhívott, mert még ő is tudta, hogy nem én voltam. Míg te, én- egyszer- nagyra becsült szeretőm, akit annyira meggyőzték az ellenkezőjéről, hogy hagyta, hogy halottnak higgyem. Alig hallottam az utolsó mondatot. Az elmém leragadt ott, hogy Marty a robbanás után felhívta. - Marty felhívott a robbanás után? De akkor ő…..ő nem volt… - Nem halt meg a robbanásban! - felet Vlad jéghideg hangon. - Rettenetesen kegyetlen dolog elhihetni valakivel, hogy akivel azelőtt törődtél, már halott, ugye? Harag és öröm keveredett bennem össze. Túl sok volt ez hirtelen. Nekiestem Vladnak. Összekuszálódtak az érzelmeim. -A francba - kiabáltam, közben meg sírtam az örömtől! Vlad megfogott és felemelt, jó pár centivel a föld fölé. Mikor szemmagasságba kerültünk az arckifejezésétől hátrálnom kellett volna, de nem tudtam. - Nem! - mondta. A szó úgy hangzott, mint egy kalapácsütés. - Te vagy az egyetlen, aki büntetlenül megüthetett engem, de már nem vagy a szeretőm és én nem leszek olyan elnéző veled. Nem akartam őt megütni. Igaz, haragudtam, mert engedte, hogy a legjobb barátomat halottnak higgyem, de csak találkozzak Martyval. Szétrúgom a seggét. De a hangulatom elszállt, ahogy a szemébe néztem. A tekintete viharos volt. Félnem kellett volna, de egészen másfajta érzelem kezdett nőni bennem. Képtelen voltam ellenállni, a szájára pillantottam. A tekintete kemény volt, de ha néhány centit előre dőlök…. Hirtelen a szája rajtam volt, keményen csókolt, büntetni akart. A borostája dörzsölte a bőrömet, de nekem nem volt elég erőszakos. A csípőmet durván magához rántotta. Szükségem volt rá, mint a levegőre. - Mit csinálsz? - én irányítok. Az arckifejezése vad volt, és ha a tekintete meleget gerjeszt, én elégek. - Soha nem szexeltél dühből. Meg akarom mutatni, mit veszítettél. Ezeknél a szavaknál fájdalmasan lüktetni kezdett a lábam között. Ennek ellenére leállítottam, mikor lecsapott, hogy újra megcsókoljon. - Azt mondtad, hogy soha nem fogsz visszavenni egy ex-szeretőt. A szája a nyakamra tett pusztító hatást. - Te kivétel vagy a szabály alól De az érzelem erősebbnek bizonyult. Minden erőmre szükségem volt, hogy el tudjak húzódni. Ott, ahol az ajkai égettek, az agyarai hűvös nyomása még erotikusabb volt. Egy mélyen gyökerező seb felülírja a szenvedélyt. - De nem az összes szabályod alól. Vlad morgásszerű hangot hallatott. 76

- Nem leszel elégedett, amíg térdre nem kényszerítesz, igaz? - Miért is ne? - válaszoltam vakmerőn. - Te hoztál engem ide. Elhajított engem, úgyhogy hirtelen a kanapén találtam magam. A teste nélkül a szobában uralkodó meleg ellenére is fáztam. - Elmondtam neked, hogy nem járhatsz két úton Leila, és ez ránk is igaz. - Elmulasztottam valamit? Miről beszélsz? - Én Vlad vagyok, a karóba húzó. - mondta minden szót külön kihangsúlyozva. Több mint ötszáz évig életben maradtam, mert, ha valaki keresztezte az utamat, megöltem. Ha valaki elárult engem, bosszút álltam. Elmondtam neked, mikor találkoztunk, de te ezt még mindig nem tudod elfogadni. -Ó! Neked nem kell emlékeztetned engem arra, hogy milyen kegyetlen vagy. - mondtam keserűen. - Nyilvánvalóan kell. Végigsimított az arcomon. Tűzforróak voltak a kezei, mintha meg akarnának billogozni. - Azt állítod, hogy szeretsz engem, de az az ember nem létezik. Az az ember nem élte volna túl a verések éveit, és a nemi erőszakot, amikor kisfiú volt, mert csak a bosszú ígérete tartotta életben. Az az ember nem húzott volna karóba húszezer rabot, mert csak így tudott rettegésben tartani egy nagy hadsereget, amelyik készült megtámadni őt. Az az ember nem börtönözte volna be az egyik legjobb barátját, mert le akar fektetni egy nőt, akibe szerelmes. Én nem vagyok az az ember. A kezeit leengedte, elhátrált, az arckifejezése még mindig nagyon élénk volt. - Tudod, hogy nem akarod, hogy szeresselek téged. Te egy javított változatot akarsz. Azt akarod, hogy én legyek a lovag, de én mindig a sárkány leszek. Aztán elment. Itt volt az alkalom, hogy meggyőződésem ellenére megállítsam. De a pillanat elszállt és ő eltűnt.

77

22. fejezet Vereséget éreztem az előbbi beszélgetés miatt. Annyira ideges voltam, hogy úgy sétáltam el a családom mellett, hogy észre sem vettem őket. - Leila! - csattant Gretchen hangja, magára vonva a figyelmemet. - Mi bajod van? - kérdezte. - Mi a bajom? Alig bírtam visszatartani a hisztérikus nevetést. - Nem tudom, hol kéne kezdenem. Az apám végignézett rajtam. Megnyerően festettem. Összekócolt haj, megdagadt száj, szikrázó jobb kéz. - Gretchen. Váltanék néhány szót a nővéreddel. Vállat vont. - Itt van! Nem szólok közbe. - Arra gondolt, hogy menj ki. - mondtam fáradtan. Ez volt az utolsó dolog, amire szükségem volt,de a poklon kellett nemrég keresztülmennie miattam,és mindenki tudja,hogyan működnek a visszafizetések. Felkelt, miközben magában motyogott - szerencséd van Vladdal. A költségeimet egy évig fedezi. - Mi?? - Gretchen, menj! - utasította apám. Elment és én egyedül maradtam apámmal. Ledobtam magam a vele szemben lévő kanapéra és szétnéztem. Észrevettem a különbségeket e között, és a között a nappali között,ahonnan jövök. A színek világosabbak voltak, és nem voltak a falon barbár fegyverek és pajzsok a kandalló felett. Rögtön megutáltam a kajszibarack színt, és az ízléstelen olajfestéket a falon. Ez a szoba hiányolt minden bonyolultságot, hevességet, szenvedélyt. Ez hiányolt mindent, ami Vlad volt. - Tehát fedezi Gretchen költségeit egy évig. Természetesen nem mondta el nekem. Ritkán mondta el nekem, hogy mit gondol, vagy mit csinál. - Ez nagyon nagylelkű tőle. Az apám élesen nézett körbe. - Megengedheti magának. - Ahogy azt is, hogy megbabonázza, és elfelejteti vele,hogy valaha is találkoztak,és egy cent nélkül kihajítja a lakása előtt. - mondtam pattogó hangon. - Gyerünk apa? Egy kicsivel több hitet!

78

- Próbálom! Megígérte nekem, hogy visszahoz téged és visszahozott. Megígérte nekem, hogy visszatérhetünk az életünkbe, amint biztonságos lesz. De azt megtagadta, hogy megígérje, békén hagy téged. És ahogy most elnézlek, látszik, hogy nem tisztességesek a szándékai. Felnőtt nő vagyok és soha nem gondoltam, hogy az apámmal kéne megvitatnom a szexuális életemet. Ez magánügy és neki nem volt oka aggódni. Mondjuk. - Ez nem az, amire gondolsz! Nem vagyunk együtt. - Te még mindig szerelmes vagy belé mondta kereken. Nem Vladba - gúnyolódott a belső hangom. Ő azt hiszi, hogy egy olyan verzióját szeretet, ami nem is létezik. Ha el tudnám tüntetni ezt az utálatos belső hangomat, felküldeném a holdra. Ha így gondolkodom, hamarosan olyan leszek, mint Gollam a Gyűrűk urából. A saját belső hangjaimmal vitázok. - És a szeretet mikor szokott megoldani bármit is? - válaszoltam. Az apám cicceget. - Túl fiatal vagy ahhoz, hogy ilyen megcsömörlött légy. Rövid nevetéssel feltartottam a jobb kezemet. - Emlékszel miket látok ezzel? Annyi szörnyűséget láttam már ezzel, hogy hiába vagyok 25, öregebbnek érzem magam. Egy ideig csendben volt. Végre bólintott. - Felteszem így van. Aztán előre dőlt, és suttogva folytatta. - De drágám, neked távol kellene magad tartanod Vladtól. Sok évtizeden keresztül szolgáltam a seregben. Sokféle emberrel találkoztam már. Sok kemény emberrel néztem szembe, de egyik tekintetétől sem éreztem ekkora félelmet. Mikor az ő szemébe nézek, olyan érzésem van, mintha a sírom fölött sétálna. Ez ésszerű reakció volt apám részéről. Nem egy átlagos katona vagy zsoldos volt. Sok szempontból ő egy szelet történelem volt, de nekem csak egy válaszom létezett. És tudtam, hogy az volt az utolsó dolog, amit apám hallani akart, de az volt az igazság. - Nos, én nem ezt érzem, amikor ránézek. - azután megújult eltökéltséggel felálltam. Vlad azt hiszi, hogy az én szerelmem melléfogás, és nem tudom szeretni a valódi Draculát? Az utált belső hangom is egyet értett. - Jó éjt apa, nekem dolgom van. A legbosszantóbb dalt énekeltem magamban, amit csak tudtam,mikor Vlad visszajött. Amit tenni készültem kockázatos volt, de mi nem volt kockázatos az én életemben? Azon kívül a legutóbbi két alkalommal, mikor az erőmet használtam, vérezni kezdett az orrom. Azonban ma ittam Vladból, úgy hogy kisebb volt a kockázat. Vagyis, most vagy soha! Az első emeleten elmentem az ebédlő a könyvtár és az üvegház mellett, és bementem a fegyverszobába. Ennél csak a börtön volt tele véresebb emlékekkel. Itt páncélingek voltak, kardok, rég meggörbült kések, pajzsok, fakalapácsok, dárdák, íjpuskák és szegek.. A legtöbbet horpadások és foltok tarkították, bizonyítva, hogy használták őket! Még az is, hogy a közelükben voltam, kiváltotta a jobb kezemből a bizsergést, mintha a benne lévő emlékek felém igyekeztek volna. 79

A legutóbb, mikor itt voltam szorosan az oldalamhoz szorítva tartottam a jobb kezek, mert nem akartam tudni, hogy milyen emlékeket őriznek ezek a tárgyak. Most olyan tárgyakat kerestem, amik megmutatják, hogy milyen emberré formálódott Vlad, amiért azt gondolja, hogy nem szerethetem. Az első tárgy, amit megérintettem nagyon régi volt. “ Felemeltem a dárdámat egy csatakiáltással, amit a mögöttem lévő több ezer katona visszhangzott. Többen voltunk vagy kevesebben nem számított, inkább meghalunk, mint hagyjuk, hogy leigázzanak. Ösztönöztem a lovamat a hegynek lefelé induljon, és az embereim megindultak mögöttem.” A kép elhalványult, egy pajzsot fogtam meg, amibe sárkányminta volt kalapálva. “Felemeltem a megerősített pajzsomat, és vártam az életet vagy a halált. Aztán a pajzsom remegése abbamaradt, felemelkedtem és a kardommal lesöpörtem a nyilakat. A homlokomból ömlő vér ellenére elvigyorodtam. Nem haltam meg!” A szívem dübörgött a csatajalenetektől, amiket láttam, de elfojtattam. Egy nagyon gonosznak látszó fakalapácson simítottam végig. “Ültem a trónomon és nem mutattam a haragot, ami átsöpört rajtam. Mehmed azt hiszi, hogy megfélemlít, ha a korábbi börtönőreim közül hármat küld ide kísérőnek a követe mellé. Félreismert. - A vallásod megakadályozza, hogy levedd előttem a turbánodat? Ismételte. Aztán a gyerekkori kínzóimra mosolyogtam. - Akkor engedd meg, hadd segítsek, hogy biztosan fent maradjanak. Az őreim megragadták a hivatalnokokat, amíg én előhoztam egy fakalapácsot meg több hosszú szöget. A haragom segítette az elhatározásomat, amíg odaszegeztem a turbánjaikat a fejükhöz. Mikor a harmadik is holtan esett a padlóra az elborzadt követ felé fordultam. - Itt van a szultán kérdésére a válaszom.” Kiestem ebből az emlékből egy másikba. A látomásomban peregtek a képek nem is igazán tudtam, hogy mit látok. Egyszer csak megpillantottam egy barna hajú nőt, de mikor meg akartam nézni szemből is a kép elúszott. Ahogy eltűnt megérintettem valami mást, mert elhatároztam, hogy lássam Vlad minden gondolatát, amit nem értettem. Fantomfájdalmak és érzelmek, amiket minden egyes tárggyal éreztem olyan gyorsan és hevesen, hogy a végén már nem tudtam eldönteni, hogy mi a valóság és mi csupán az emlék. Már nem voltam nő, miközben kerestem az igazságot, hogy mit érzett az ex szeretője iránt. “ Én Vladislav Basarab Dracul voltam, elcseréltek, és egy pokoli börtönbe zártak apám helyett. Aztán fiatalember, aki háborúzik, hogy az országa szabad maradjon. Aztán mikor uralkodtam, elárultak a nemeseim, az egyház, sőt még a saját testvérem is. Akkor elhagyott a vámpírnemzőm is, meghalt a feleségem, aki került engem a tetteimért, és megint börtönbe kerültem Szilágyi Mihály - egy vámpír- miatt, aki uralkodni akart az országomon. 80

Árulás, halál és fájdalom volt az állandó társam, de nem engedem, hogy megtörjenek. Arra használom őket, hogy elintézzem az ellenségeimet.” - Leila. Mintha hosszú útról érkeztem volna, mikor meghallottam Vlad hangját. Éreztem, hogy megfog, de nem láttam őt. A látásom vörös volt. - Leila! Megint a nevemen szólított, de a hangját gyengébben hallottam. Hát nem látja, hogy aludni próbálok? Valami végigfolyt a torkomon és kezdtem magamhoz térni. Vörös homályon át láttam meg Vlad arcát. Egyik karjával magához ölelt,a másik csuklója a számnál volt. - Leila! Hallasz engem? Pislogtam, nem tudtam válaszolni. Odaadtam neki azt, amit a kezemben fogtam, homályosan láttam, hogy egy régi korona volt. - Tévedsz. –suttogtam. - Szeretem az igazi énedet. Ha Vlad válaszolt is nem hallottam. A szédülés erősödött és vakító fájdalom söpört keresztül rajtam. Aztán már semmit sem hallottam.

81

23. fejezet Voltál már úgy, hogy valamennyit érzékeltél a körülötted történő eseményekből, de túl részeg voltál ahhoz, hogy reagálj? Hát, én pont így éreztem magam az elkövetkező órákban. Hallottam Gretchent, az apámat, Vladot, sőt még Martyt is. Egy ponton hallottam, hogy óriási csetepaté van valahol mellettem, aztán megint belevesztem a sötétségbe. Mikor magamhoz tértem két dolgot érzékeltem. A vér illatát és dobok hangját. Nem is tudtam, hogy melyik volt bosszantóbb, mert nem tudtam tőlük aludni, pedig igazán nagyon fáradt voltam. Nagy nehezen kinyitottam a szemem. Halványfehérséget láttam, ami kettévált. - Állítsd le a dobolást - suttogtam rekedten. Még többet pislogtam. Aztán felismertem Vlad arcát. A borostája erősebb volt, a haja kócos az arca fal fehér. Láttam már így kinézni embereket egy áttequilázott éjszaka után, de meglepett, hogy őt is így látom, mert Vlad nem szokott italozni. Mély lélegzetet vettem, vérszagot éreztem. - Mi történt? - Apa, Leila felébredt! Gretchen izgatott üvöltését hallottam. A dobolás hangosabb lett és most már emberi hangok is csatlakoztak hozzá. Sóhajtva csuktam be a szememet. Valaki állítsa le őket! - Kifelé, mindketten! Ez túl sok neki. -Ő a lányom! - hallottam apám kiabálását. Erre kinyitottam a szememet. Hugh Dalton ritkán emelte fel a hangját. A dobolás megváltozott, mintha fémet püföltek volna. - Kifelé! - mondta Vlad zöldbe forduló tekintettel. Épp vitatkozni akartam gondolatban, hogy ők a családom, mikor három dolgot vettem észre egyszerre. Először is hogy milyen magas rúd áll mellettem, az új gumikesztyűm kiszakadt és hogy apa meg Gretchen szó nélkül elhagyta a szobát és hogy a dobolás a mellkasomból hallatszott. - Mi folyik itt? – kérdeztem, de a hangomtól is összerezzentem. - És miért nézel ki úgy, mintha egy vágóhíd padlóján hemperegtél volna? – suttogtam, de ez is hangosnak tűnt. Vlad csak nézett, az arckifejezését nem tudnám máshogy jellemezni, mint szerető haragként. - Azért vagyok véres tetőtől-talpig, mert meghaltál és nem volt időm még átöltözni. - mondta makacs elszántsággal.

82

Eltátottam a számat. - Meghaltam?! - ordítottam. Egy rövid mosoly villant az arcán. - Nem ordítasz. Nagyon sok vért kellett adnom, emiatt vagy hiperérzékeny. Emiatt hallod a saját szívverésedet dobnak és ezért hallottad a családod szívverését még több dobnak. Megint ránéztem a rúdra. Egy zsák lógott le róla tiszta folyadékkal, de volt ott egy másik is, amiben sűrű, vörös folyadék volt. - Még most is kapom a véredet? –ordítottam /kérdeztem. - Most tértél magadhoz a kómából. - válaszolta. Meghaltam kómába estem? Lehetett volna rosszabb ez a mai nap? - Mennyi ideig? - kérdeztem olyan halkan, ahogy csak tudtam. Hátradőlt a székében, miközben megmarkolta a karfát. A szeme fényes zöldre váltott. - Kómában? Három nap. Halott? Hat perc, negyven másodperc. Nem volt szükségem szuper érzékelésre, hogy kihalljam a hangjából a visszafojtott dühöt, de nem értettem az okát. - Vlad.. - Nem. Ez az egyetlen szó itt visszhangzott, ahol minden úgy nézett ki, mint egy piszkos kórházi szoba. Egy szénné égett defibrillátor volt a sarokban, fecskendők mindenfelé, és egy EKG gép volt az ajtó mellett. - Mikor legközelebb rávesznek, hogy használd az erőidet, emlékezz erre. - mondta acélos hangon. - Bármilyen eszközzel vissza foglak hozni téged, és ha becsülöd az emberségedet, nem teszel ilyet újra. Felemelkedett véres, gyűrött és határozottan büdös ruhájában, hozzám hajolt és megsimogatta az arcomat. - Azt, hogy miért csináltad ezt - mondta halkan és rekedten - meg fogjuk beszélni, ha jobban leszel. Szerintem a vér és egy nap ágynyugalom elég lesz. Most mennem kell, és van egy másik látogatód Marty jelent meg az ajtóban, egyszerre volt megkönnyebbült, és szégyenlős. - Hé kölyök! Vlad elengedte az arcomat, és szó nélkül távozott. Én azt akartam, hogy maradjon, de valószínűleg zuhanyozni akart és átöltözni. Nem hibáztattam érte. Azon kívül valakit meg akartam ölelni... és magyarázatot követelni. - Gyere ide Marty! - mondtam és megint kiabálásnak hallottam. Jött, és ahogy közeledett egy gombóc kezdett nőni a torkomban. Nem hittem, hogy valaha láthatom még apró termetét, sűrű, bozontos, fekete haját, így amikor Vlad székét használta, hogy közelebb legyen és megölelhessen, nem bírtam magammal és sírva fakadtam. - Hiányoztál te gyerek - mondta miközben letörölte a könnyeimet. - És, végeztél a halál közeli élmények gyűjtögetésével? - Te beszélsz? - vágtam vissza, miközben szaglásztam. - Mi történt? Láttam az utánfutót, azt senki nem élhette túl! Megpaskolta a vállamat aztán visszaült. 83

- Nem voltam ott, mikor a bomba felrobbant. Az utolsó fellépés után visszasétáltam az utánfutóhoz Dawnnal. De nem maradtam ott, hanem átmentem a parkolón, hogy megegyek egy fagyit. Még a bánat közepette - amit Dawn halála miatt éreztem- is elnevettem magam. - Tehát az édességimádatod mentette meg az életedet? Aztán a nevetésem elhalt és nem tudtam a hangomból elrejteni a fájdalmat, amikor megkérdeztem - Miért nem kerestél meg engem? Állandóan érted kiáltottam, de te nem jöttél. Csak Maximus… - Tudtam, hogy a Hummerben voltál, mert láttam, amikor bementél. Utána volt a robbanás. Ötven méteres körzetben minden eltűnt. - mondta elhaló hangon. - Ráadásul a nő, akiből ittam két helyen is megsérült. Tudtam, hogy ezt nem élhetted túl, de megpróbáltam hozzád jutni. De akkora volt a forróság, hogy rám olvadtak a ruháim. A többi lakókocsiban is voltak sérültek így megpróbáltam segíteni a legsúlyosabban sérülteknek. Mikor megjöttek a mentők, eltűntem. Képtelen voltam ott maradni és nézni, ahogy kiássák a testedet. a végére a hangja elcsuklott. Az új kesztyűimnek hála megfoghattam a kezét. - Ezután hívtad Vladot. - próbáltam összerakni az eseményeket. Marty horkantott. – Tőlem hallotta a hírt. Arra utasított, hogy tudjam meg hová szállították a testeket, aztán ugrott is a Jetbe. Elmondtam neki, hogy nem voltam ott, mikor téged kiemeltek, de érdekelte? - Kiemeltek? - ismételtem meg és csak most kezdtem megérteni. Ghoult akart csinálni belőlem. Mivel rendszeresen fogyasztottam vámpírvért és Vlad tudta, hogy tűzálló vagyok, ha kicseréli a szívemet egy másik ghouléval, feltámadhatok, hacsak nem szakadtam szét apró darabokra. Akkor azért volt a hullaházban, mikor álmomban láttam. Nem azért, hogy búsuljon, vagy, hogy vágyakozzon, ahogy gondoltam. Azért volt ott, hogy visszahozzon engem! - Hagytad volna, hogy átváltoztasson? - vállat vont. - Ugyanaz lennél, csak néha kéne enned egy kevés nyers húst. Még mindig szédelegtem ettől a felfedezéstől. Vlad tudta, miután látta a csontokat, hogy még mindig életben vagyok? Vagy csak azután tudta meg, miután hallott engem mikor álmomban beszéltem vele? És a legfontosabb kérdés? Miért repült Amerikába és száguldott el a hullaházba, hogy elvigye a holttestemet és átváltoztasson, mikor annyira közömbösen viselkedett, amikor elhagytam? “…...sápadt vagy Leila. Megengedem, hogy pihenj egy kicsit, de nem foglak elengedni.” Erre emlékszem, de bármi, amit azelőtt mondott az elveszett. Mivel átaludtam három napot, azt hinnéd, hogy nem vagyok fáradt. Voltam. Mindegy. Előtte még meg akartam tudni néhány dolgot. - Ide tudod hívni apámat és Gretchent? Vlad kiküldte őket, de most már talán nem zavarna annyira a szívverésük. És a hangjuk. Most jutott eszembe,hogy minden hang kiáltásnak tűnt. Marty megköszörülte a torkát. - Tudnod kell valamit. Mikor a szíved megállt, és vért kellett kapnod, Vlad rengeteget adott neked. Akkor tört el a defibrillátor, mikor újraindították a szívedet. Ha a szíved nem vert volna, élőhalottként kelsz fel. És ott van az a másik dolog is, amit apád tett volna, hogy megállítsa őt. 84

Behunytam a szememet. - Az volt az a csetepaté, amit hallottam, mikor félig magamhoz tértem? “Nem érdekel, hogy mibe kerül, mindig visszahozlak. - mondta Vlad.” Ez biztos jelent valamit. De mit jelentett? Azt, hogy jobban érdeklem, mint azt beismerte volna? Miért ne reménykedhetnék?

85

24. fejezet Dr. Natalia Romanov Vlad házon belül élő orvosa volt és nem a legjobb. Amikor tréfásan megkérdeztem,hogy az idén én voltam e az első páciense, - gondoltam nem lehet rá túl sokszor szükség egy vámpírokkal teli házban - azt felelte,hogy az ő dolga biztosítani,hogy az emberek elég egészségesek ahhoz, hogy táplálkozhassanak belőlük,azon túl a kínzásokban segít. Ő a neuromusculáris manipuláció szakértője volt. - Ez már valami - válaszoltam. Miután elment, meglátgatott apám és Gretchen. Elnézést kértem amiért Vlad kirakta őket a “dobszó”miatt az elméjük irányításával. Apám egyáltalán nem enyhült meg. Gretchen furcsamód inkább izgatott volt, mint dühös. - Nem akartam kimenni, de a lábaim egyszerűen kivittek. El tudja érni, hogy megtegyek bármit, amit akar? - Igen - mondtam. Akkor meghallottam, hogy apám mit motyog az orra alatt. A szuper érzékeny hallásom nélkül soha nem hallottam volna. - Nem! Nem irányítja a gondolataimat! Egyrészt, a vámpírvér, amit rendszeresen iszom, immunissá tesz ellene. Másrészt, akkor soha nem szakítottunk volna, mert elhitette volna velem, hogy elégedett voltam az akkori helyzetemmelAz apám rám bámult. Gyanú váltotta fel a hitetlenségét. - Az, hogy meghallottál bizonyítja, hogy ez az ember veszélyes rád nézve. Valami embertelenné változtat téged. Elhagyni őt, volt a legjobb döntés, amit csak tehettél. Gretchen vállat vont. - Miután láttam, hogy viselkedett, mikor majdnem meghaltál, kezdem érteni miért vagy vele. Aztán a hangja megkeményedett. - És igazán Leila! Most már másodszor. Behunytam a szemeimet, mikor elöntött a bűntudat. Igen, ez volt a második alkalom, mikor Gretchen haldokolni látott. Először tizenhat éves koromban, mikor öngyilkos próbáltam lenni és most, bár ez baleset volt. Bár ettől még ugyanúgy megsebezte érzelmileg. - Sajnálom - mondtam. Könnyedén vállat vont, mintha nem számított volna. - Többet semmit nem fogadsz el tőle, és ő már nem a barátod! - vette elő apám a főhadnagy hangját. Ez általában azonnali engedelmességet váltott ki Gretchenből, de most lepergett róla. - Tegyük fel, hogy nem a barátja. Akkor azt valaki vele is közölhetné. Láttad, hogy kiborult mikor Leila majdnem meghalt. El sem mozdult mellőle, amíg fel nem ébredt! - Vlad itt volt három napig? Le voltam döbbenve. Bólintott. - Mintha az egyik vízköpő lett volna.

86

Az apám úgy nézett Gretchenre, hogyha mástól látom, egy káromkodás kíséretben pancsoltam volna be neki. - Elég! - csikorgott rá. - Nem és nem! - mondtam élesen. - Neked nincs jogod elhallgattatni őt,mert nem tetszik az igazság. Bármi problémánk is van Vladnak és nekem, ő attól még egy hűséges barát, aki többször is megmentette mindhármunk életét. Még anya idejében sem mondtál semmi jót….- ekkor bezárt a pokol, hogy tüzesen fejezzem ki magam. Az apám szorosan összeszorított szájjal az ajtóhoz bicegett. - Én örülök, hogy jobban vagy, de nem akarom, hogy a nővéredet csapdába ejtsék ezek a sétáló hullák. És mindegy hogy, hogy mutatod, attól az még az, ami. Nem feleltem, mert mérgemben olyat találtam volna mondani, amit később úgyis megbánnék. Nem én kértem a képességeket, amik miatt élőhalott mágnes lett belőlem, akik elrabolnak, vagy meg akarnak ölni. Nem kértem, hogy a családom hátára célkeresztet rajzoljanak. Az apám is tudta ezt, mégis engem hibáztatott. - Hűha! Ez elég durva volt tőle! Végre egyszer a nővérem és én valamiben teljesen egyetértettünk.

87

25. fejezet Gretchen segítségével letusoltam. Örültem, hogy megszabadultam a rövid halálom és a három napig tartó kóma maradék nyomától is. Utána ettem egy tányér levest és szunyókáltam egy keveset. Ébredés után Dr. Romanov alaposan megvizsgált, utána látogatóim érkeztek. Sandra, Joe és a többi barátom a vérdonorok közül is beugrottak este. Martyn és Gretchen megint elment. Csak egyvalaki nem jött hozzám. Akit a legjobban vártam nem mutatkozott. Másnap reggel Dr. Romanov kijelentette, hogy elhagyhatom a betegszobát. Alig vártam, hogy kint legyek. Még várnom kellett, hogy az infúzióban lecsöpögjön a sóoldat, amit vámpírvérrel kevertek, és ez még pokolibbá tette amúgy is túlterhelt érzékeimet. Vlad miért nem jött vissza? Három napig el sem mozdult mellőlem, amikor meg jobban vagyok, felém se néz. Különösen, mivel majdhogynem elfogatóparancsot adtam ki rá? “Talán csak arra gondolt, hogy nem akarja elveszíteni az ő pszichés fegyverét!” gúnyolódott az utálatos belső hangom. “ Most, hogy jobban vagy nincs rá oka, hogy melletted legyen, amíg nem lesz rád szüksége valami miatt” Hallgass! - csattantam fel magamban. Vlad nem kérte, hogy érintsek meg bármit is mióta visszatértem. Igaz annak a legnagyobb részében nem is voltam magamnál, de ez nem jelenti azt, hogy csak a képességeim miatt akar engem. De a belső hangom megint megmérgezte a hangulatomat. Nem lettem nyugodt. Azt hittem, hogy kialakult valami újra Vlad és köztem. Ami azt illeti, szándékomban állt megtudni, hogy miért került engem az elmúlt huszonnégy órában. Felmentem a szobámba és még zuhanyozás előtt megfogtam a rudat, ami elvezeti az elektromosságot belőlem. Ezt Vlad szereltette fel nekem, és az ablakon kívül volt. Aztán a ruhásszekrényhez mentem és kinyitottam az ajtót és csak bámultam. Az egész szekrény tök üres volt. Csak egyetlen fogas himbálózott ott egymagában. Mentem a fehérneműszekrényhez, kinyitottam és egyre nagyobb hitetlenséggel néztem körül. Minden eltűnt az utolsó öltésig. Ha a zuhanyzóban nem lett volna köntös meg törülköző most tök pucér lennék. Összébb húztam a köntösöm övét, aztán megrántottam az ajtó melletti zsinórt és az ajtóra meredve vártam. És csak vártam. Pár perc elteltével az albínó vámpír - Oscar- megjelent. - Miben lehetek a segítségedre? - kérdezte egy meghajlással. - Tudod, hogy mi történt a ruhákkal ebben a szobában? - Igen. Vártam, de miután nem mondott semmi mást fogcsikorgatva folytattam. - És, miért nincsenek már itt?

88

Lassú pislogás. - Mert nem maradsz itt tovább. - Mi? - Jól értettem? – Elismétlem, amit mondott,mert lehet, hogy valamit félreértek a kóma utóhatása miatt. - Így van. - mondta egy másik meghajlással. Vlad kirúg engem? Persze dühös volt, mert megint elhasználtam az erőmet, de nem akartam elhinni, hogy ennyire drasztikus dolgot tesz. “Mondtam, hogy igazán nem érdekled őt” - rikácsolt a belső hang.” “Kapd be!”- ordítottam én. - Vlad most hol van? - kérdeztem, miközben reméltem, hogy a hangom elég kedvesnek tűnt. -A szobájában. Egy köszönöm Oscar után elindultam fel a lépcsőn. Mivel a köntösöm alját fognom kellett, sikerült senkit nem megráznom. Igyekeztem szellemileg megerősödni az elkövetkező küzdelemre. Bementem a szobájába anélkül, hogy kopogtam volna. Az ajtót soha nem zárta, mert aki ide engedély nélkül belép, az rögtön meghal. Ez engem nem tartott vissza. A héten már egyszer meghaltam, csak nem akarja az egész tortúrát megismételni! - Beszélnünk, kell - mondtam. Hálás voltam, hogy a fények égtek, tehát ébren van. Vlad nem volt Mr. Napfény mikor felébredt. Becsuktam az ajtót, közben szétnéztem. A szobája négy részre volt osztva. A mini-könyvtár, ahogy én hívtam, a fürdőszoba,a háló,és a gardrób. Onnan lépett ki éppen Vlad. Nadrág és viharszínű dzseki volt rajta, láng színű selyeming és egy hosszú sál volt a nyakába akasztva. Feltartottam a kezem. - Mielőtt bármit mondasz hallgass meg! Meg sem vártam, hogy mit reagál előrevergődtem. - Ismerlek téged. Ismerem az igazi énedet. Azért, mert nem kedvelem, hogy a középkori kínzásból egyetemi diplomát szerezhetnél, az még nem elutasítás. Nem akarod bevallani az érzéseket, amik összekötnek minket. Nem akarod az elkötelezettséget. Ez volt az első rész. - Vlad, még mindig szeretlek téged. Téged, a sárkányt, és nem a képzeletbeli lovagot. És nem engedem meg, hogy kirúgj engem, mert szerintem te is szeretsz engem. Túl keveset lélegeztem túl sok beszéd közben. Egész ékesszóló lehetett a beszédem, mert Vlad egyenesen felém indult. Fahéj, fűszer és füst illata töltötte be az orromat. Ez lehetett a természetes illata, amit soha nem éreztem csak most a feljavított orrommal. Bámultam rá, miközben azt kívántam bár nekem is lenne elmeolvasási képességem, mert az arca nem árult el semmit. Minden, amit láttam rajta az volt, hogy az arcán megint nyolcórás borosta volt,és hogy a szeme megint zölden ragyogott. - Igazad van. - mondta végre. - Pontosan miben? Az elkötelezettség kérdésben vagy a másikban? A mosolya kínzó és ijesztő volt. Mikor egy lényt felpiszkálsz és megtudod, hogy szeret fájdalmat okozni. Nem tudtam leállítani a reszketést, ami végigfutott rajtam, ahányszor erre az emberre néztem. 89

- Mindenben Megragadta az egyik keze a hajamat, miközben beszélt, a másik kezével átkarolta a hátamat. Azok melege nem ért fel a szája forróságához, amikor a torkomat kezdte csókolgatni. - Tudod, mi történt legutóbb, amikor szerettem valakit? Olyan edzett erőszakkal morgott a bőrömön, hogy a reszketésem borzongássá vált. Bólintottam. - Nem tudod. - egy újabb halálos morgás. - Csak azt tudod, hogyan halt meg. Engedd meg, hogy elmondjam neked, hogy mekkora félelemben élt. A tetteim elborzasztották őt, ahogy elborzasztanak téged. Az ellenségeim kihasználták őt, ahogy kihasználnak téged is. Egy közeledő hadsereg arra késztette őt, hogy ledobja magát egy tetőről. Ez vagyok én! Ő biztos azért beszélt úgy, hogy az agyarai a torkomon voltak, hogy érezzem milyen bizonytalan mellette az életem. Válaszként felemeltem a karom és átkaroltam a nyakát. - Én nem vagyok ő! Boldog voltam, a hangom attól remegett. Azt akartam, hogy tudja, hogy érezze. - Te vagy a legijesztőbb ember, akivel valaha is találkoztam. De én nem félek tőled. Ami az ellenségeidet illeti, engedd meg nekik, hagy jöjjenek. Én ezelőtt is túléltem őket és ezután is túl fogom. A nevetése ingerelte a nyakamat forró, nedves és selymesebb bármelyik anyagnál, ami rajta van. - Neked ijedtnek kéne lenned. Nagyon ijedtnek. Régebben elmondtam neked, ha szakítani akarnál velem, megengedném, hogy elmenj. De Leila - a hangja elmélyült hazudtam!

90

26. fejezet A szavak úgy hangzottak, mint egy fenyegetés, de képtelen voltam elrejteni a boldog vigyoromat. - Akkor ez azt jelenti, hogy már nem próbálsz meg kirúgni engem? Megfordult és rámutatott a szekrényébe vezető ajtóra. – Nézd! Odamentem és benéztem a szekrénybe. Igen,ez még mindig akkora volt,mint a lakókocsi amiben Martyval laktam, azt kivéve,hogy ebbe egy automatikus rendszer volt beépítve,ami aszerint mozgott, hogy állította be a kapcsolót. És akkor… elakadt a lélegzetem, mert a felismerés egybeesett azzal, hogy hátulról átkarolta a derekamat. - Ez választ ad a kérdésedre? Ez, én teljesen félreértettem Oscart, mikor azt mondta, hogy nem maradok itt tovább. Azt hittem Vlad házára gondolt. Az, amire utalt, az a szoba volt. Minden holmim itt volt. A melltartóim egy helyen voltak Vlad nyakkendőivel. Ráadásul, amikor a szeretője voltam, semmimet nem tartottam itt. Mindenem a szomszédos hálószobában voltak, ahol néha aludtam is. Azt tudtam, hogy Vlad vissza akar kapni, de azt gondoltam, hogy a szokásos feltételeivel. Ha meg akartuk beszélni a problémáinkat lassítani kellett. Megfordultam, miközben megpróbáltam lecsillapítani száguldó érzelmeimet. - Nem hozathatod, ide minden holmimat mielőtt velem megbeszélnéd! Mi van, ha ez nekem túl gyors? Felhorkant. - Majdnem meghaltál, hogy bebizonyítsd, szeretsz, de ez túl gyors neked? Kihúztam magam. - Ahhoz elég egy ember, hogy szeressen, de ahhoz kettő kell, hogy egy kapcsolat működjön. Ha ez a kísérlet megint olyan lesz, mint a múltkor, akkor fel is út le is út Vlad. A karjai lecsúsztak a karomon, ahogy rám nézett. A tekintetétől elragadtatott kiáltásokra, vérre és acélra gondoltam. A birtoklási vágy annyira jelentéktelen volt ezzel összehasonlítva. - Nem akarok kipróbálni semmit. Azt akarom tőled, hogy gyere hozzám feleségül! Azt gondoltam, hogy azelőtt meglepődtem. Most tudtam meg igazán, hogy mit jelent ez a szó. Több pillanatig azt gondoltam, hogy félreértettem őt. Vlad mosolya kicsit vad volt. - A szeretet egy rettenetes gyengeség. Az ellenségeidnek tökéletes célpontot ad, elsötétíti az ítéletedet, vakmerővé tesz téged, vagyis ez van egy jó napon. - A kezei folytatták útjukat a derekamon, éreztem a belőlük áradó meleget. - Egy rossz napon - folytatta, a hangja érdessé vált- ez meg tud téged semmisíteni. Soha nem akartam azt az érzést érezni újból, úgyhogy igen,

91

megtartottam a távolságot kettőnk között. Ráadásul megbántottalak, aztán engedtem, hogy elmenj, azért hogy bebizonyítsam magamnak, hogy nem jelentettél többet, mint az előző szeretőim. Aztán Marty felhívott és elmondta, hogy megöltek. A szorítása fájdalmassá vált, mielőtt elengedett és a kezeit ökölbe szorítva az oldalához engedte. - Akkor semmivel nem törődtem! Nem érdekeltek az ellenségeim, nem érdekelt a népem védelme, vagy, hogy mennyire idegesített mikor elvártad, hogy viselkedjek úgy, mint egy mai ember. Az sem érdekelt, ha a több száz év alatt szerzett vagyonomat a szeszélyeidre kell költenem. Az az utolsó megjegyzés igazságtalan volt, de későbbre felcímkéztem magamnak! -A hullaházba mentem és láttam, hogy nem te vagy az és megint hallottam a hangodat a fejemben. - Becsukta a szemeit. - és akkor már semmi más nem számított! - Elhúzta a száját, mikor kinyitotta a szemét. - Akkor, persze, rájöttem, hogy leléptél Maximussal, mert azt hitted én akartalak megölni. Nagyon felbőszültem, de eltökélt voltam, hogy megtaláljalak. Nélküled.., te ugyanannyiszor kikészítettél,mint azelőtt, de az elmúlt napokban rájöttem,hogy ez túl kevés volt. Vlad megfogta az arcomat és olyan intenzitással nézett rám, amitől a szívem őrült dobogásba kezdett. - Szeretlek téged Leila, és semmi más nem számít. Soha nem tudtam, hogy az öröm testi érzés is lehet, de azt a hullámot, ami végigsöpört rajtam elképzelni sem lehetett volna. A torkom összeszorult, a mellkasom megdagadt, az ujjaim bizseregtek. Időközben valami hosszú, ami el volt törve a lelkemben, egy csattanással helyreállt. - Én is szeretlek téged Vlad! Még folytattam volna, de lecsapott a szája és olyan perzselőn forró volt, annyira szenvedélyes, hogy alig tudtam levegőt venni. Ráadásul egyfolytában egy mantra járt az agyamban: szeretlekszükségamvanrádakarlaktéged! Felemelte a fejét és leállított, mikor kezdtem kigombolni az ingét. - Nincs elég időnk! - motyogta. Hitetlenkedtem. - Neked van ennél fontosabb dolgod? Na, ne! Ha a mellbimbóim ennél is keményebbek lennének, kihasadna a köntösöm. Lesütötte a szemét, mintha szégyellné magát és egy érdes hangú lélegzetet véve, elmenekült előlem. - Nem fontosabb, de mindkettőnknek ott kell lenni. Nagyon elfoglaltak leszünk ma este, amíg tart a szertartás. - Szertartás? Milyen szertartás? A mosoly, amit rám villantott félig szórakozott félig vad volt. - Az esküvői szertartásunk. Egy töredékmásodpercig azt hittem, hogy ez az egész egy álom. Az lesz, mert nem mondhatta azt, hogy ma este összeházasodunk. - Nem mondtam igent. A mosolya eltűnt. - Te nemet mondasz? - Nem, de, nem, nem, de.. de nem .. tudod! Tudtam, hogy amit mondtam, annak semmi értelme. Az agyam még nem tért magához. Az elmém tele volt örömmel, meglepődéssel és hitetlenséggel. Ugyanakkor az ésszerű részem felcsattant! Fogadd el Leila! 92

Egy pöccintés a varázspálcával és én hirtelen átváltoznék XIX. századi déli szépséggé? Legyezném magam, mikor melegem van? - Ez az egész annyira gyors! Gondolatban megráztam magam és még egyszer neki kezdtem. - Tudom, hogy a gyűrűdologgal a múltkor a félreértés a szakításunkhoz vezetett, de én már akkor is megmondtam, hogy az nem egy ígéret kicsikarása volt. Ez arról szólt, hogy nyitott legyél…. Nevetett, amivel leállított engem a mondat közepén. Mert ez nem érzéki kuncogás volt még csak nem is az a megvető - én kigúnyollak téged a fölényes nevetésemmel- ez valami új volt. Ha föl kéne címkéznem, akkor, a most megkapod a magadét kategóriába sorolnám. - Mit gondoltál, mit fogok csinálni, amikor eléred, hogy beismerjem, hogy beléd szerettem? Felírom, hogy foglalt? Újra fölnevetett, amitől a hideg futkosott a hátamon. Aztán a nevetése elhalt és olyan közel hajolt, hogy a szája csak pár milliméterre volt az enyémtől. - Mintha a véglegesnél kevesebbel beérném, amilyen gyors csak lehet! Annyira közel volt, hogy nem is láttam az arcát, de a szemei soha nem ragyogtak még fényesebben. Behunytam az enyémeket, de nem volt különbség. Még mindig láttam a ragyogást. -A tiéd vagyok! - és ez nem csak egy nyilatkozat, ez egy ígéret volt! Ahogy beszéltem közelebb férkőztem hozzá, mert többre vágytam nem csak a kezeire. Olyan intenzitással csókolt meg, hogy a térdeim megbicsaklottak. Mikor elkezdtem kigombolni az ingét megint elhúzódott. Az ajkai érzékien kegyetlen mosolyra húzódott. - Nem, hacsak hozzám nem jössz! Leesett az állam. - Zsarolásra használod a szexet? A mosolya még szélesebb lett. - Ki mondta, hogy tisztességesen játszom? Az ajkaim megrándultak, de ez túl komoly volt, hogy elvicceljem. - Össze akarok veled házasodni Vlad!

93

27. fejezet Most már tudtam, hogy Vlad miért nem látogatott meg engem. Az esküvői előkészületekkel volt elfoglalva, amiről én még csak nem is tudtam. Nem vette félvállról a dolgot. Ott voltak a virágok, a varrónők, meg minden, ami kell. A személyzete majdnem lökdösődött, annyira siettek elkészülni a díszítéssel. Annyi gyertyát raktak ki, hogy szerintem az egész környéken viaszhiány lesz. A konyha körül is hatalmas volt a felfordulás, valószínűleg egy hadseregre főznek. A múltkori hangulattól eltérően a személyzet most mosolyogva hajlongott és úgy néztek rám, mintha azt várnák, hogy egyszer csak egy varázslatos korona csírázik ki a fejemen. De mielőtt a ruhával, meg a többi dologgal foglalkoznék, nekem nagyon gyorsan beszélnem kell a családommal. Az egész családommal, beleértve Martyt is. Meg kell nekik mondanom, hogy férjhez megyek. Vlad mellettem ült, mögöttünk csodálatos faliszőnyeg, de apám csak engem nézett ugyanolyan rémült arckifejezéssel, mint ami a kivégzés előtt állókon volt. - Ma este összeházasodsz vele? Gretchen most az egyszer rendesebb volt. - Ez megmagyarázza, miért rohangál mindenki össze-vissza, mintha épp a seggüket lőnék. Marty gondosan ügyelt az arcvonásaira, de ahogy a tekintete ide-oda járt Vlad és köztem, aligha lehetett vidámnak nevezni. - Miért ilyen gyorsan? - kérdezte Gretchen. Aztán rám bámult. - Csak nem vagy terhes? Vagy igen? -A vámpírok nem tudnak gyereket nemzeni. - válaszoltam. Apám arcán megkönnyebbülés suhant át. Még akkor is, ha Vlad ember lenne, sem lehetne gyerekem. A magzat nem maradna életben bennem a magasfeszültség miatt. Aztán az apám arca megkeményedett. - Ne számíts az áldásomra ebben a katasztrofális ballépésben. A szavak nekem szóltak, de Vlad válaszolt. - Nem sértelek meg azzal, hogy megkérdezlek. Mi mindketten ismerjük az álláspontodat, és mindketten tudjuk, hogy engem nem érdekel. Leila véleménye az egyetlen, ami számít, és ő igent mondott. Apám számítóan nézett a tálcára, amin ezüst evőeszközök voltak. Vlad kedvesen rámosolygott. - Soha nem járnál sikerrel. Egy másodpercig nem értettem, aztán leesett. Aztán eltátottam a szám! - Apu! Csak nem akartad a vőlegényemet megszúrni egy ezüstkéssel? Marty apámhoz ugrott. - Hugh, neked le kéne menned. Gyere, sétáljunk egyet, rendben? közben óvatos pillantásokat vetett Vlad felé.

94

- Nem szükséges, nem fogom őt megölni - mondta Vlad olyan hangon, mintha csak az időjárásról beszélne. - Hát, ez váratlan fordulat. - motyogta Gretchen. Én leszek Dracula sógornője. Figyelmen kívül hagytam őt, miközben még mindig dühösen néztem apámra. - Nem számítottam rá, hogy örülni fogsz, de azt sem gondoltam, hogy ölnél. Egy vámpírral éltem éveken keresztül, emlékszel? Nem különböznek annyira tőlünk. - Azt hiszed, azért ellenzem, mert vámpír? - csattant fel apám. Ha Martyval házasodnál össze, én áldásom adnám rá, mert ő jó ember. De - az ujjaival Vlad felé mutatott- ő nem az. Sóhajtottam. - Láttad a holttesteket a pázsiton, vagy nem? - apám gúnyolódott. - Elmondom neked Leila, hogy tudok olvasni az emberekben, és Vlad a legerőszakosabb ember, akivel valaha találkoztam. - Igazad van. Vlad továbbra is lazán ült, Gretchen és Marty felé intett. - Ti mindketten beletörődtetek az esküvőbe, menjetek a szobátokba. Gretchen felkelt és a kezemre nézett. - Látom nincs gyémántgyűrű. Ez van, ha nem játszod azt, hogy nehezen kapható vagy. Összehúztam a szemem. - Ha segíteni akarsz az öltözködésben meg a többiben, gyere a könyvtárba fél óra múlva. Marty vetett rám egy hosszú pillantást. - Tudod, abban reménykedtem, hogy viccelsz. –mondta, és ő is kiment. Vladra néztem, hogy mit szól ehhez, de ő és apám egy farkasszemnéző versennyel voltak elfoglalva. - Apu, tudom, hogy neked megvan Vladról a véleményed, de ha megismered őt, én tudom.. - épp csak elkezdtem, Vlad kuncogása megállított. - Ez nem fog segíteni, mert igaza van. Én erőszakos vagyok és mindig is az voltam. Tehát, amikor még ember voltam, meghívtam a nemeseket egy ünnepségre. Miközben ettek és a szájukban volt az étel, én mindet megöltem. És egy remek esteként tartom számon. - Idióta - motyogtam. Figyelmen kívül hagyott, még mindig apámat nézte. - Itt van az, amit nem tudsz: én soha nem vagyok erőszakos ok nélkül. Azok a nemesek elárulták apámat, akit emiatt megvakítottak és élve eltemettek. Némelyek fallal vették körül magukat, így elbújva, de még mindig félelem nélkül jöttek az otthonomba, mert alábecsültek! Te nem. Elmondtad, és ezért tisztellek téged. Ahogy előre dőlt a mosolya elhalványult. A másik ok, a hűség. Láttad, hogy milyen gazdag vagyok, mekkora hatalommal rendelkezem, de te soha nem gondoltál arra, hogy a lányaid által hozzájuss ezekhez a dolgokhoz. - Az nem hűség. Ilyen egy apa. - mondta apám fogcsikorgatva. - Az én apám elcserélt engem meg az öcsémet a legrosszabb ellenségénél, politikai biztonságért cserébe. - mondta Vlad. Azóta sokkal rosszabbakat is láttam az elmúlt évszázadokban. 95

Nem az az apaság, hogy a lányaidat többre becsülöd a pénznél,a hatalomnál, vagy a lábadnál, amit mellesleg meg tudok gyógyítani. Ez hűség! És remélem, tiszteletben tartod azok után a veszteségek után, amiket elszenvedtél, mikor egyszer elárultad azt. Nem tudtam melyik rázott meg jobban, hogy meg tudja gyógyítani apám lábát vagy a célzás apám korábbi hűtlenségére anyámmal szemben. Vlad tudott róla, mert elmeséltem neki. Ez az én bűnöm volt. Elmondtam neki, hogy megtaláltam a leveleket apám táskájában és megmutattam anyámnak, mert haragudtam rá, mikor tizenhárom évesen lehetőségem lett volna bekerülni az olimpiai csapatba, de apámat áthelyezték és azt akarta, hogy menjünk vele Németországba. Tizenhárom évesen engem csak az olimpiai csapat érdekelt, nem törődtem az anyám érzéseivel. A nagynénémhez költöztünk, aztán anya meghalt mikor segíteni próbált rajtam, amikor hozzáértem ahhoz a leszakadt vezetékhez. Apám szintén kábának tűnt, de aztán magához tért. - Hogy merészeled? - a szavai remegtek a haragtól. Vlad meredten nézte. - Merészelem, mert nem akarok félreértést közöttünk. Én minden vagyok, aminek csak gondolsz, de szeretem a lányodat. És akit szeretek azt minden bennem lakó erőszakkal megvédem, ami, mint tudod jelentős. Síri csönd lett miután Vlad befejezte. Apám arca lassan kisimult. Addig én belső beszélgetést fojtattam saját magammal. “Otthagyhatta volna azokat az embereket, akiket megölt… Miért? Egy Google keresés is ugyanazt dobná ki… Jó, de miért hozta fel apa ügyét?.. Udvariatlan volt, mert kifejtette a véleményét? Ő Vlad, a karóba húzó! A nézőpontját a végén általában egy hosszú karóval fejezi ki.. Igen, de a családja miatt… Hallottad mit mesélt a családjáról? Nem mondta el, hogy mi lett az öccsével. És és ! Úgy látszik, jogosan aggódom, hogy kezdek Gollamá változni. Pár másodperc múlva azt mondtam: - Apa! Nem okollak, amiért feldúlt vagy. Ha a lányom azt mondaná,hogy hozzámegy a Sötétség Élőhalott hercegéhez, én is kiakadnék. Neked ezt nem kell szeretned és nem kell helyeselned, de nem tudsz megállítani. De remélem.. .Próbáltam nyelni, hogy eltűnjön a gombóc a torkomból. - De remélem, ott leszel az esküvőmön. Odamentem, megpusziltam az arcát és eljöttem. Bárhogy is dönt apám, Gretchen vagy Marty, nekem esküvőm lesz és ideje készülődnöm.

96

28. fejezet Persze vártam, hogy mikor fogok felébredni. Én nem az a lány voltam, akinek volt egy tündérkeresztanyja, aki az esküvőjét gyorsan elintézi. Én az a lány voltam, aki igazán meg sem ismerhette az anyját, akinek összetörtek az álmai, aki meg sem érinthetett senkit, akinek a családja nem bírt lehorgonyozni egymás közelében, aki nem fulladt bele a sötétségbe, amit látott mikor átélte mások bűneit. Az nem az a lány volt, mint aki a tükörből nézett vissza rám. A ruhám krémszínű volt, olyan felsőrésszel, ami megnagyobbította az én szerény dekoltázsomat. A rétegezett sifonszoknya csipkékkel és apró gyöngyökkel volt díszítve. A boleró a bal oldalamat szabadon hagyta. az egész csipke volt olyan, mint a pókháló az ujjaimig ért. A rajta futó hímzés elrejtette a karomon végigfutó hatalmas sebhelyet. A hajam fel volt tűzve. Egy gyémánt csipesz tartotta a fátylamat, ami most még hátra volt hajtva hátha igazítani kell a sminkemen. A tükörben a lány boldognak látszott. Itt volt az ideje, hogy elhiggyem, ez tényleg megtörténik. Gretchen jelent meg mögöttem. - Nem szabad sírni az esküvő előtt, mert tönkre megy a sminked. A nővérem megjegyzése is segített valóságosabbá tenni a helyzetet. Rajta ametiszt ruha volt, elől kivágott, ami kétszer akkora melleket sejtetett, mint ami nekem volt. Vállig érő fekete haja fel volt tűzve és olyan sötét sminket viselt, ami idősebbnek mutatta huszonkét événél. - Bámulatosan festesz. - mondtam neki. - Nem - mondta ellágyult hangon. - Te vagy bámulatos! Azután sokként hatott rám mikor magához ölelt. megéreztem a hajlakk, a testápoló, és valami citrom illatot aztán rájöttem, hogy a parfümje az. Hátrébb dőlt. - Te most megszagoltál engem? Szégyenlősen bólintottam. – Tudod, Vlad annyi vért adott, hogy most az érzékeim meg vannak őrülve. Megint felhorkant. – Tudod, egyre furcsább leszel. Körülnézett, de már csak mi voltunk. A három zseni varrónő már elment. - Nos, nekem oké az illatom? Ha nem, akkor kérj, zsarolj vagy lopj nekem egy másik parfümöt! Hiperaktív szaglószervű emberekkel egy házban? Nem kétlem, hogy olyan lehetett nekik némelyik illat, mint a buzogány. - Neked kellemes az illatod. - nyugtattam meg. Kopogás hallatszott. Gretchen kinyitotta az ajtót. Marty érkezett. Fekete szmoking volt rajta most csináltathatta- hozzá illő kesztyűvel. Az általában bokros pofaszakálla meg volt nyírva, és

97

a haját hátrafésülte. - Idő van - mondta. Aztán csak bámult. - Wow! Fantasztikusan néztek ki mind a ketten srácok! Forogni kezdtem, hogy Marty láthassa az egészet. Még mindig nem tudom elhinni, hogy Sinead, Francis és Beatrice hat óra alatt készítette. A hangom elcsuklott, ahogy Marty mögött megláttam az apámat. Ő is szmokingot viselt, a haja frissen volt nyírva. Keményen összeszorított szája némileg lágyult, ahogy megpillantott. - Mindegy, hogy én mit gondolok, de te a lányom vagy és én nem hagyom, tehát nem sétálsz le azon a lépcsőn egyedül. Nagyot nyeltem. - Smiink! - bökdösött Gretchen, de amikor ránéztem láttam, hogy ő is a sírással küzd. Ez volt hosszú idő óta az első alkalom, hogy a családunk közösen csinált valamit. - Gyerünk szépségem! - mondta Marty és megfogta Gretchen karját. Megigazította a haját aztán csókot dobott felém. Apámmal kettesben maradtunk. Ő még mindig csak nézett. Azután egy mélyet sóhajtott. - Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte. - Biztos! - feleltem határozottan. Ahogy megfogta a karom a csuklómhoz ért, azonnal megcsapta az áram. Összerezzent, de igyekezett elrejteni egy mosoly mögött. - Majd mindenkinek azt mondjuk, hogy nagyon féltem! Alig ismertem rá a helyre. A normális berendezés eltűnt és a sötét falakat fehér selyemmel fedték be. Több selyem is lógott a mennyezetről sátorhatást keltve. A virágokat kőfáklyákkal világították meg és a fényük visszatükröződött a páncélokon aranyos izzást hozva létre. A levegő illata nehezebb és édesebb volt. Marty és Gretchen belépett a bálterembe. Aztán mi következtünk apámmal. Mikor beléptünk hangosabb lett az orgonaszó, de nem ettől vált akadozóvá a lélegzetem. És nem is a bálterem átalakítása miatt, bár valóban lélegzetelállító volt. Amiatt a rengeteg arc miatt, ami mind felénk fordult. Volt ott vagy kétezer ember! Vlad meghívta az egész várost? Töprengtem hitetlenkedve. De a gondolat elszállt, amint megpillantottam Vladot. Egy fehér emelvényen állt. Rajta nem a tipikus fekete szmoking volt. Arra még vett fel egy skarlátvörös köpenyt, amiben úgy nézett ki, mint egy király. Lesétáltam a lépcsőn és rajta kívül alig láttam mást. Még apám kezének nyomása is elenyészett. A haját teljesen hátra fésülték így látszottak a szemei és úgy nézett, mintha a lelkem legmélyére látna. - Jöjj hozzám! - parancsolta. Még ha akartam volna se tudtam volna ellenállni neki. Húszlábnyira voltam tőle, mikor a tűz felkígyózott a fölötte levő vasponyvára, és ahogy elérte sorban azokat, bonyolult szőlőminták rajzolódtak ki. Az apám megállt és megszorította a karomat, hogy visszatartson. - Leila.. - Minden rendben! - mondtam. Vlad mellett soha nem félnék a tűztől. 98

Hagytam, hogy a karom kicsússzon apám kezéből és egyedül sétáltam tovább. A ponyva tovább lángolt, de egy szikra sem esett a földre. Mikor odaértem és megfogtam Vlad kezét az egész ponyva lángba borult, és úgy nézett ki fölöttünk az égő ponyva, mint az olvadt arany. Azt mondani, hogy mindig emlékezni fogok erre a pillanatra, enyhe kifejezés lenne. Egy ősz hajú férfi lépett oda hozzánk. Keresztet rajzolt, majd mondott valamit latinul. Ez elmondta nekem, hogy a vendégek többsége is vámpír. “ Nekem fogalmam sem volt, hogy neked ilyen sok barátod van.” Aztán rögtön leesett, hogy ez hogyan is hangozhatott. Vlad szája megrándult. Akkor a miniszter vagy hivatalnok? - elkezdett beszélni, de most már angolul, így én is értettem. - Legkedvesebb barátaim! - kezdte. Azért jöttünk ma itt össze…. A képességem felelevenített egy csomó esküvőt. És egy csomó válást. Tudtam, hogy ötven százalék az esély, de ez engem nem félemlített meg. Néztem már szembe kevesebb eséllyel is és most Vlad volt a küzdelem tétje. Rám mosolygott: bennfentes kihívó és óóóóó! Annyira érzéki! - Nincs küzdelem! - mormolta. - Mi vagyunk most, és mindörökké! Ez az első szertartás azért van, hogy te és mindenki más is tudja ezt. Első szertartás, töprengtem.. De ekkor a hivatalnok kérte a gyűrűket, és akkor én teljesen lefagytam. Meglepetésemre Gretchen mellett Mencheres jött fel az emelvényre. A hosszú hajú egyiptomi vámpír lehet Vlad legjobb barátja. Átadott valamit Vladnak és Gretchen is kivette a kezemből a csokrot és egy gyűrűt adott a kezembe. Megkönnyebbülten sütöttem le a szemem mikor láttam, hogy több aranyszálból van csavarva a nehéz gyűrű. Aztán kíváncsian Vlad még mindig bezárt kezére pillantottam. Milyen gyűrűt kapok én? - Húzd a gyűrűt az ujjára. - mondta a hivatalnok - és mondd utánam. - Én, Vladislav Basarab ezt a nőt, Leila Daltont feleségül veszem! A szavak helyét fehérzúgás váltotta fel, amikor megláttam a sárkánymintás gyűrűt. Rögtön tudtam, hogy ez nem a másolatok egyike. Éreztem az összes ősi herceg lényeget, akik mind Vlad ősei voltak magamban dobogni. Nem egy gyémántgyűrűt adott nekem. Rászabatta az ősei gyűrűjét az én ujjamra. Nem hallottam a hivatalnok hangját, arra figyeltem fel, amikor először románul, utána angolul azt mondja Vlad - elfogadom. A közönség azonnali ordítása megdöbbentett engem! Nem akkor kéne éljenezni, mikor mindketten elmondtuk az esküt? Mikor én következtem és elmondtam a részemet nem volt utána éljenzés. Valójában síri csend volt, mikor ahhoz a részhez értünk, ha bárki, aki tiltakozni akar, most szóljon vagy hallgasson örökre.

99

Megkönnyebbültem, hogy sem apám, sem Marty nem mondott semmit. Máskülönben ebben a vámpírtömegben valaki biztos elhallgattatta volna örökre. Akkor jöttek azok a szavak, amikről soha nem hittem, hogy nekem mondja valaki. - Mostantól férj és feleség vagytok! Csókold meg a menyasszonyt! Ekkor az éljenzések fülsiketítővé vált!

100

29. fejezet Akkor tudtam meg a vendégek kilencvenöt százalékáról, hogy kicsoda, mikor fogadtuk a gratulációkat. Mind Vlad vérvonalához tartoztak. Olyan sokan voltak, hogy a házban nem férhettek el ezért időről időre cserélődtek, mint a személyzet tagjai. Az akcentusukból levettem,hogy a világ minden tájáról valók voltak. Mindent el kellett hajítaniuk, hogy időben megérkezzenek. Nem tudtam semmiféle kifogást kiagyalni, amivel leléphettem volna, ezért ott álltam Vlad mellett három órán keresztül és fogadtam a gratulációkat és a kézcsókokat a kesztyűs kezemre. Hallgattam a neveket, amiket képtelen voltam megjegyezni. A következő órában volt a vacsora. A tósztok alatt imitálnom kellett az ivást a saját esküvőmön. Gretchennek nem voltak ilyen gondjai. Nevetgélt és táncolt. Apám végig a közelében maradt és dühösen nézett minden vámpírhímre,aki másodszor is rá mert nézni. Nem mondott tósztot, de nem is csinált galibát. Az óriási óra du.2-t ütött, mikor Vlad felállt és intett a kezével. Meglepődtem, mikor kitört az éljenzés. Ez volt a jel, mikor kiderül, hogy végre mehetünk? Annyira reménykedtem! Az energiáim fogyóban voltak - és bár minden fantasztikus volt és nagyon bőkezű - nem akartam az erőm utolsó cseppjeit itt elpazarolni. Jobb helyet is tudtam volna rá. Vlad halkan felnevetett. - Higgy nekem, tudom! Aztán felkapott és éljenzések, és kuncogások kíséretében elindult. Még köszönni sem volt időm, mert már rohant is velem a szobába. Csak egy foltot láttam, aztán már csapódott is a hálószoba ajtaja. Nem én voltam az, aki száz fölött rohant valakivel kevesebb, mint öt másodperc alatt, mégis ugyanúgy vert a szívem. Mikor Vlad megállt, kínzó lassúsággal csúsztatott végig a testén. Egész idő alatt olyan intenzitással nézett, hogy bármit is mondd, sértőn jelentéktelennek hangzott volna. A több ezer természetfelettit el is felejtettem azonnal. Nem számított,hogy egy vámpírnő meg akart ölni és hogy a gyilkosok még kint voltak valahol,csak az számított,hogy Vlad és én összeházasodtunk! A tekintete súly alatt minden más megszűnt létezni. Vlad leakasztotta az aranyláncot, ami a köpenyét tartotta, ami egy puffanással landolt a földön. Én kihúztam a csatot, ami a fátylamat tartotta. Lehullott, azután kiengedtem a hajamat. A kezei beletúrtak abba a sűrű tömegbe, mielőtt hátranyúlt és elkezdte kikapcsolni a ruhámat. Hatalmasat sóhajtottam, mikor a fűzőt felváltotta tűzforró tenyere. Megpróbáltam kigombolni a zakóját, de a kesztyűkben nem bírtam. Még azelőtt lekapta őket, mielőtt levehettem volna a gyűrűt, ami velük együtt lejött. Zöldben égett a tekintete, miközben visszahúzta az ujjamra. Akkor a keze végigsöpört a mellkasán és az inge szétnyílt. Egy pillanattal később az is eltűnt és

101

ott állt csupasz felsőtesttel. Magamba szívtam a csupasz mellkas látványát. Minden izmát, a sebhelyeit. Néztem Vladot , őt, egy nagyszerű harcost,aki ha nem ilyen jó nem tudott volna megölni annyi embert. Meztelen, de így sem csökkent a férfiassága, a veszélyessége. Helyette inkább növekedett és nekem nem volt menekvés. Felnyögtem, mikor megérintettem kemény, forró testét. A vállaimtól kezdve lecsúsztatta rólam a ruhát, olyan lágyan, mint a pihe, végül nem maradt rajtam más csak a bugyim és a selyemharisnyák. Nem voltam teljesen meztelen, de ahogy a tekintete végigsiklott rajtam, védtelenebbnek éreztem magam, mint valaha. Vlad, mintha a lelkem mélyére nézett volna, egy olyan helyre, amit még senki nem látott, és ezt a részt magának követelné. Ugyanolyan birtoklási vággyal néztem őt. Bármit is tesz majd, bármit is csinált ezelőtt, bármit tesz is most, ő az enyém! Ha a szíve körül még lennének falak, lerombolnám vagy felrobbantanám, hogy kinyíljon. - Tudnod kell, hogy mindenem a tied - mondtam neki csendesen- és én cserébe mindenedet elveszem. A mosolya érzéki és kihívó volt. - Vakmerőség volt ezt ígérned. Miután levetkőzött a karjaiba húzott, amitől forró lökéshullámok indultak a húsomba. felemelt miközben arrébb rúgta a ruhákat és a szája már a számon is volt. Pezsgőíze volt és vér, amit a nyelvemen szerzett. A fájdalom lobogott, ahogy a következő sebet ejtette, bár szinte azonnal begyógyította a vére. Az a rezes íz még erősebb lett, ahogy ösztönösen próbáltam elhúzódni, de még erősebben szorított magához. - Mindent megosztunk, beleértve a vérünket is. Már az eskümet teszteli gondoltam. De ha azt hiszi, hogy bedobom a törülközőt, téved. - Ne tarts vissza semmit! Éreztem, ahogy elmosolyodik. - Nem állt szándékomban! Felkapott, de nem az ágyba vitt, hanem a kandallóhoz. A vastag szőrmepokrócra helyezett, és miközben levette a harisnyákat és a cipőimet, a szemeit egy pillanatra sem vette le rólam. Az alsónadrágjáért nyúltam, de megfogta a kezeimet,és a fejem fölé szorította, miközben megszabadított a melltartómtól is .A légzésem felgyorsult,nem maradt rajtam más csak a bugyim. Ahogy rám nézett, attól a mellbimbóim megkeményedtek, és amikor lejjebb ment a tekintete, a vérem őrült száguldásba kezdett. A vágy felizzott bennem azt akartam, hogy mindenhol érintkezzen a testünk, míg az ágyékunk saját ütemre dobban. Olyan rég volt, mikor utoljára magamban éreztem őt, nem akartam tovább várni. Megpróbáltam magamra húzni, de megszorította a csuklómat. - Még nem! Nem értettem egyet és lehet, hogy a kezeimet lefogta, de a lábaimat nem! Az egyiket a csípője köré tettem és hozzádörzsöltem magam a vastag, kemény farkához. Ahogy összeért a testünk, még a zihálás is bennem akadt. - Imádni fogod ezt megbánni! A számról áttért a mellbimbóim izgatásához. A sebes pöccintéseitől őrülten bizseregni kezdtek. Elengedte a csuklómat, végigsimított a hátamon és miután körberajzolta a bugyimat áttért a lábamra.

102

Minden alkalommal, mikor az alsónadrágjához nyúltam kuncogott és lefogott engem. Aztán a bugyimhoz ért közben a testével leszorított engem. Csak néhány pillanatig élvezhettem a súlyát, az izmai tapintását, ahogy a haja végigsöpör a mellemen, mielőtt a szája a mellbimbómra zárult. Ahogy szívta a bizsergés dobogássá vált,és amikor éreztem, hogy az agyarai megnyúlnak, a hátamat ívbe feszítettem,hogy még jobban hozzáférjen .A pillanatnyi fájdalom után az élvezettől nyögdécseltem. A forróság szétterjedt, ahogy az agyaraiban lévő méreg szétterjedt az ereimben. Erősen szívott, sürgetőn szorítottam magamhoz. Leengedtem a lábaimat és mikor a kiálló, kőkemény még nem csupasz farka a csiklómhoz ért, szikrák lőttek ki a kezemből. Ebben a pillanatban elárasztja a mellemet a méreggel, amitől az erotikus tűzben ég. A fejemet leejtettem, miközben állatias hörgés hagyta el a torkomat. Vlad visszarántott, még mélyebb lett a harapása, ezzel dupla élvezetet okozva. Ez túl sok volt. Sírva fakadtam, ahogy a több ezer idegvégződésem egyszerre ugrott össze. A kiáltásom extatikus nyögéssé változott, ami aztán szűköléssé csitult. A pulzusom csitulni kezdett miközben úgy éreztem, hogy minden erőt kiloptak a végtagjaimból. Egy égető érzés indult meg a vállamon át a nyakam felé, miközben megcsókolt és visszaszorított a takaróra. Ezalatt szinte észre sem vettem a rezes ízt a száján. Lefoglalt a nyelve érintése, a mellkasa kemény érintése a még mindig érzékeny mellbimbóimon, és az újból berobbanó vágy, mikor levette a nadrágját. Szétnyitottam a lábamat, s nyögtem, mikor megragadta a csípőmet és magára rántott. Mikor az ujjai munkához láttak hátraíveltem, még többet követelve. A kuncogása egy másik tüzes csókban végződött. Az ujjai még mélyebbre hatoltak, megerősítve a fájdalmat, amit az ellenmozdulataimmal értem el. A lélegzetem alig hallható zihálás volt mikor egyre nagyobb hévvel csókolt fosztogatva a szám a nyelvével és az ajkaival. Akkor a keze megállt az érzéki kínzásban és a fenekem alá nyúlva fölemelt. Több voltam, mint kész hogy magamba fogadjam, de ő nagy volt. A belső falak kifeszültek, ahogy egyre mélyebbre nyomult belém, és amikor teljes hosszában bennem volt valami sírásszerű hang jött ki belőlem. - Szeress! Elengedte a csípőmet, hogy a hajamban kuszálódjon össze, miközben a hüvelykujjával az arcomat simogatta. A csókja, ami szintén megváltozott, ahogy lassan kezdett visszavonulni. A testem még nem teljesen alkalmazkodott, de a lábaimat köré fontam és egyetlen heves parancsot küldtem. - Ne állj le! Az a hang csodákat tett. Érdesebb volt egy nyögésnél, de egy morgásnál erősebb. Ahogy hirtelen belém vágta magát ugyanakkor az agyarait mélyen a torkomba temette. Mindkét helyen a hirtelen heves fájdalmat még hevesebb öröm váltotta fel. Esélyem sem volt. Egyik lökés-harapás a másik után. A körmeimmel szántottam a hátát, miközben a kezemből kontrollálatlanul vágódott belé az áram. Ez csak arra ösztönözte őt, hogy még szorosabban szorítson magához és még gyorsabbra váltsa az iramot.

103

Egy idő után abbahagyta az ivást, de engem nem érdekelt. ihatott volna, amíg már semmi nem maradt volna bennem, amíg ezt éreztem közben, örömmel fogadom. Vlad füst és fűszerillata sosem volt részegítőbb. A teste perzselő, a combja izmos,a farka bennem kemény, mint a szikla, és a szája mindenhol ott volt. Elveszettnek éreztem magam mellette, és amikor az élvezet görcsei ráztak engem belülről kifelé, a legfurcsább sebezhetőség töltött el. Mindent akartam és megkaptam, de én mit adok neki? Átlagos vagyok, mit adhatok neki? - Nem - suttogta szenvedélyes hangon. - Az enyém vagy, és én szeretlek téged! Akkor megcsókolt és újra gyorsabban kezdett mozogni. A valóság megint eltűnt. Mire újra felértem a csúcsra nem tudtam, hogy mi ütött belém az előbb. elveszítettem magam és cserébe megnyertem őt. Mindent megér, bármi is az ára!

104

30. fejezet

Tegnap a betegszobában ébredtem összetört szívvel, ma meg már én vagyok Mrs.Dracula. Micsoda különbség! - Ha bárkinek is Mrs. Draculaként mutatkozol be, úgy haraplak meg, amit egyáltalán nem fogsz élvezni. Továbbra is csukott szemmel elmosolyodtam. Van néhány dolog, amit nem szeretek Vladban. Az egyik az, hogy mindig morcosan ébred. - Reszketek a félelemtől! - Ahogy kell, és már fent voltam csinos menyasszonyom. Kinyitottam a szemem. Vlad legnagyobb csalódásomra már fel volt öltözve és az ipadját nézte. Felkelt és felém indult. Az arca komoly és feszült volt. - Mi a baj? - Az a helyzet, hogy elolvastam néhány emailt. És kiderült, hogy valaki a házból elárult engem. Elakadt a lélegzetem! Gunyoros mosolyra húzta a száját, ahogy tovább nézte az üzenetet. - Maximuson kívül bárki lehetett. Ezt most hagytam. Honnan tudod?- gondoltam. - Akkor vált gyanússá a személyzetem, mikor Maximus mobilját követtem ahhoz a szállodához, de Hannibál megelőzött. Azt mondtad, hogy tudott a képességeidről, amit titok volt és csak páran tudtak róla a személyzet tagjai közül. Végül Mencheres épp most küldött egy emailt, amiben több terhelő bizonyíték is van, hogy csak itt lehet az áruló. Nem felejtkeztem meg Hannibálról, de ez a hét nagyon sűrű volt. Elraboltak, elkábítottak, majdnem meghaltam, kómába estem, és hozzámentem Vladhoz. Ez az utolsó nyilvánvalóan jó élmény. - Tudod, hogy ki az? Egy kacsintás előzte meg a következő mondatát. - Nem kínoznám már, ha tudnám? Igaz! És amíg nem tudjuk, hogy ki beszélt Hannibál főnökének, addig hiába kínozna bárki mást, ha az nem tud semmit. Azután Vlad gépelése ütött szöget a fejemben.”Bárki lehet a házból” Igaz, hogy a ház tele van vámpírokkal és emberek is élnek itt, - akik biztosítják a háttérzajt- és Vlad hálószobája hangszigetelt, és ezen a szinten csak a legmegbízhatóbb emberei laknak. Akkor Vlad azt gondolja, hogy a legközelebbi emberei közül lehet valaki, különben beszélne, nem gépelne. Megborzongtam - Sajnálom!

105

“Ne tedd” gépelte villámgyorsan. “Bárki is legyen az az ember, kínhalált fog halni, amint rájövök a kilétére.” Valószínűleg akkor majd sajnálni fogom őt, de most meg kell találnunk. Felemeltem a jobb kezemet. Segítek neked. Vlad hideg, kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám. Aztán háromszor is el kellett olvasnom a válaszát, hogy felfogjam “ Amíg ember vagy, addig nem” Lementem a lépcsőn és odaértem a börtönhöz. Marty ment előttem, két borotvaéles ezüst tör volt a kezeiben. Mulatságosnak hathatott, mert a térdeit verdeste, de én tudom, hogy apró termete ellenére milyen gyors. Ezt Vlad is tudta, ezért lehetett most ő a testőröm. Nem akartam, hogy Vlad kísérjen el. Legfőbb oka a köztünk kialakult vita volt. Tudtam, hogy lesznek majd veszekedések, de könyörgöm, még egy napja sem vagyunk házasok! “ Az ellentétek vonzzák egymást, mi?”- gúnyolódott a belső hangom Figyelmen kívül hagytam és elmentem az őr mellett, aki a bejáratnál strázsált. Odabent a fáklyák nyújtottak annyi fényt, hogy lássam, merre kell mennem és hogy egyáltalán hova lépek. Most a kínzásra használt helyiség üres volt, senki sem ült a karókon. Nem akartam tudni, hogy mi lett a múltkori foglyokkal. - Erre! - szólt Marty és jobbra fordult. Még sosem voltam a börtönnek ezen a részén és soha többet nem is akarok. Mikor megláttam a következő kamrát legszívesebben sarkon fordultam volna. Modern és ősi eszközökkel volt tele a helység, ráadásul az képességemet figyelembe véve beindult a képzeletem. Ezután a kamra után a kinti helyiség a karókkal csak barátságos váróteremnek tűnt. - Furcsa, nem igaz? - vakkantotta Marty. - Mikor bekerülsz a börtönbe az olyan, mint egy nagy utazás. Először a kőfalhoz bilincselnek, hogy gondolkozhass. Aztán jön a rúd, és akkor veszi kezdetét a kínzás. Ha nem elégedettek a válaszoddal, akkor ide kerülsz, hogy tovább ösztönözzenek. Reszketve körülnéztem. Miért árulják el Vladot az emberei,ha tudják,hogy ide kerülnek,ha elkapják őket? És most itt voltam, hogy lássak valakit, aki megtette. Marty tovább vezetett. Egy sor cellához értünk, amiket a kőbe vájtak. Most Martynak volt szerencséje. Olyan alacsony volt ez a rész, hogy képtelenség volt felállni és itt sokkal hidegebb is volt. Bokáig érő szoknya és póló volt rajtam, de elfért volna egy kabát is. Ez a rész is, mint a börtön többi része, üres volt. - Tudod, hol vannak a rabok? Marty kinyitotta a száját, de Maximus kemény hangja megelőzte. - Vlad esküvője tiszteletére mindet kivégezték. Maximus hangja keményebb volt, mint körülöttünk a falak. Követtem a hangot a sor legvégére. 106

- Milyen nagylelkű! - nem szarkazmusnak szántam, komolyan gondoltam. Inkább a halált választanám, mint az itteni vendéglátást! Majdnem a sor végére értem, mikor megláttam Maximust. Új ruhákat kapott, de a haján még mindig ott volt a rászáradt vér. A vasrácsoknak támaszkodott, a szeme bezöldült. Mikor meglátta az ujjamon a gyűrűt, elhúzta a száját. - Mondanám, hogy gratulálok, de az hazugság lenne. Megfogtam a rácsokat. – Azután, hogy látom, hol vagy,ez érthető. Vagyis nem nagyon. A kezei egy pillanat alatt a kezeimen voltak, így nem tudtam elhúzódni. - A szakításotok után azt hittem, hogy Vlad befejezettnek tekinti az ügyet kettőtök között, mert te voltál az, aki szakított. Mikor a hajóra Mencheressel együtt érkezett - bár tudta, ha egy másik mestervámpír segítségét kéri a népe szemében gyengének fog látszani- már tudtam. - Mit tudtál? - Hogy szeret téged! - mondta olyan hangon, mintha halálos ítéletet hirdetne. A szám megrándult. - Igen mondta nekem is. De még akkor is, ha nem mondta volna, ez egy jó nagy nyom lenne. Maximus felhorkant, miközben elengedte a kezeimet. - Romantikusnak találod, de te most csapdában vagy. Az első feleségének nem engedte meg, hogy elhagyja őt. Mit gondolsz, miért ugrott le arról a kőfalról? - Mert azt hitte, hogy Vlad meghalt és egy ellenséges hadsereg tartott felé, akik majd fogságba viszik. Ez még a Wikipédiában is benne van. - Úgy, hogy otthagyta a fiát, hogy egyedül nézzen velük szembe? - kérdezte Maximus. Gondolhatod, hogy nem! Ő volt Clara mindene. Nem mondtam semmit, de elraktároztam két dolgot. Először is: Vlad soha nem mondta a nevét és a történelem is elfelejtette. De a második fontosabb. - Te ismerted őt! Fagyos mosoly terült szét az ajkán. - Egy éve voltam őr, akiket Clara magával vitt az új férjéhez. Vlad szavai jutottak az eszembe.”Elborzasztották a tetteim, ahogy elborzasztanának téged is!” - Több kellett ahhoz, mint egy közeledő hadsereg hogy leugorjon a tetőről. Ahhoz én kellettem! Maximus igazat mondd? Vlad első felesége megölte magát, mert ez volt az egyetlen út, hogy elmenekülhessen előle? Mély lélegzetet vettem. - Bármi is volt az oka, én nem vagyok ő! Ismerem Vlad sötét oldalát, és tudom kezelni azt. Maximus felsóhajtott. - Tudod? A sebhelyek a csuklódon azt mutatják, hogy a sötétség már egyszer utolért téged. Megmerevedtem. - Ha azt hiszed, hogy Vlad olyan szörnyű, miért maradtál mellette olyan sok évig? A nevetése üresen hangzott. - Félreértesz! Én szeretem Vladot olyannak, amilyen és akármikor meghalnék érte. De amikor szeret valakit, azt megsemmisíti. Ezen nem tud változtatni. Ilyen a természete. 107

Marty komoran rám nézett. Látszott, hogy neki is lenne hozzáfűzni valója a dologhoz, de mindössze ennyit mondott – Csináld, amiért idejöttél! Néztem Maximust mialatt beütöttem a cellaajtóba a számsort. A vasrudak eltűntek a padlóban. Maximus nem mozdult. - Mi ez? - kérdezte. -A menyasszonyáram! - mondtam hűvösen. Vlad megengedte, hogy kérhessek bármit, amit akarok. Így neveztem el a szabadságodat. Maximus még mindig nem mozdult. Kitártam a karomat. - Ha a vörös szőnyegre vársz,azt nem hoztam. Nagyon lassan lépett ki a cellából. Közben körülnézett, mintha azt várná, hogy ezüstkések repülhetnek felé bármelyik pillanatban. Miután befejeztem, amiért jöttem, megfordultam és elindultam. - Miután valószínűleg többet nem fogunk találkozni, köszi, hogy megmenteted az életemet. Sok szerencsét kívánok és jó pihenést! - Várj! - Hideg ujjak szorították meg a vállamat. Harag öntött el. Lekaptam csinos kesztyűimet. - Elengedsz, vagy használni fogom ezt! Maximus csalódottan leejtette a kezét és kedvesen nézett rám. - Leila, mielőtt tudtam volna, hogy Vlad hogyan érez irántad én nem.. - Elhitetted velem, hogy ő lehet a merénylet mögött! Azt akartad, hogy halottnak higgyen? Vagy, hogy állandóan megpróbáltál megkefélni? - Ez mind igaz! De még mindig nem vagy elég óvatos. Nem ismered őt olyan jól, mint én. “Igaza van” - szólt az utálatos belső hangom. Megint elfordultam. Az hogy dühös vagyok-e Vladra, vagy nem az nem számít. Nem tűröm a további lealázó beszédet. - Elenged, kimehetsz Maximus! Fogad téged, ha akarsz vele beszélni.

108

31. fejezet A tegnap éjszakai esküvő után a háznak tele kéne lennie emberekkel, de minden ugyanolyan, mint máskor. Nagy megkönnyebbülés volt. Nem tudtam volna több száz idegennel beszélgetni. Bár én ember voltam egy csomó vámpírral körülvéve, akik régebb óta szunyókáltak, mint amióta én éltem, nyugodt voltam. - Köszönöm Marty - mondtam, mikor elértük a főlépcső alját. - Most visszamegyek a szobámba. - Egyenesen oda? - kérdezte, remélem nem szagolta ki, hogy hazudok. - Természetesen. Még vetett rám egy gyanakvó pillantást aztán elment. Ahogy elhagytam a nagy lépcsőházat az “Ice ice baby” harsogott az elmémben. Megpróbálok segíteni Vladnak az erőmmel, bár megtiltotta. Megnyugtatom magam, nem tart sokáig. Hamarosan rá fog jönni Vlad, hogy már vagy húsz perce véget ért a búcsúlátogatásom Maximusnál. Egyenesen a negyedike mentem, de a saját szobánk helyett egy olyan előszobát választottam, amelyikben még soha nem jártam. Lehet, hogy az áruló itt hagyott valahol egy léleknyomot. Levettem a kesztyűmet és megérintettem az egyik kilincset. Oscar képei árasztották el az elmémet. Általában fáradt volt, mire feljött nem volt semmi szembetűnő. Elengedtem a kilincset, gyors leltár. Se orrvérzés, se szédülés. Oké! Mivel semmi gond, jöhet a következő! A következő egészségügyi csekk után még mindig semmi, úgyhogy jöhetett a harmadik ajtó. Ez Maximus szobája volt és az első, amit éreztem az irtózatos magány volt. Ez csökkentette a haragomat. Megfogtam egy másik kilincset. Bármi volt is Maximussal, ami volt elmúlt, és nekem nincs időm ezzel foglalkozni. Mentem a negyedik ajtóhoz. Mielőtt hozzá érhettem volna, kinyílt. Shrapnel gyűrött feje jelent meg. – Nahát! Leila! Mit csinálsz itt? Elkaptam a kezemet. - Hát én...huh… Maximus ajtaja kinyílt, amin meglepődtem, de nem ő, hanem egy szép, vörös hajú nő jött ki rajta. - Mondtam, hogy a harmadik ajtó az, Leila - egy ragyogó mosoly Shrapnel felé fordult.- Olyan hatalmas ez a hely, könnyű eltévedni! Hónapokkal ezelőtt találkoztam vele, Vlad úgy mutatta be, hogy a barátja. Nyilván ő is az esküvő miatt volt itt, de ha az életem múlna rajta, se jutna eszembe a neve. Shrapnel felé bocsánatkérőn megrántottam a vállam, közben zsebrevágtam a kezem. Egyenesen futna Vladhoz beárulni, hogy mire készültem. - Bocsi a rossz ajtó miatt! Aztán a vörös hajúnak mondtam - kész vagy? Felvillantott egy káprázatos mosolyt.

109

- Persze. A Barbi babaszerű pillantások megmozgatták a memóriámat. Megvan! A neve Cat és a férje Bones. Ő az a vámpír, aki megtanította, hogyan tudom kizárni Vladot az elmémből az énekléssel. Vagyis Cat is tud olvasni az elmékben és tudja hogy mire készültem. Az, hogy nem árult el Shrapnelnek mutatja, hogy megbízhatok benne. - Köszönöm - üzentem neki. Egyet intett. - Nem várhatok tovább! Muszáj eljutnom a kommunikációs szobába. mondta, mintha egy megkezdett beszélgetést folytatna. - Ezen a szinten van ugye? - Igen, de csak engedéllyel rendelkező személyeket engedhetek be. - ráncolta a szemöldökét Shrapnel. Cat felhorkant. - És Vlad feleségének is kell engedély? Shrapnel kinyitotta a száját...és semmi nem jött ki. Most, hogy összeházasodtam a főnökével nem tudta, hogy mi van! Nem volt benne biztos,hogy mit tehetek és mit nem. Cat fütyült rá. Megfogta a karomat és beszáguldottunk mellette a szobába. Aztán folytatta a vidám fecsegést. - Fogadni mertem volna rá, hogy Vladnak vannak a legmenőbb high-tech cuccai. Azokkal védi az embereit. Úgyhogy szerzünk neked hangvezérelt szoftvert. Alig bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg őt! Hát persze. Az áruló valószínűleg itt hagyta a legtöbb léleknyomot maga után, amivel gyanúba keveredhet. Főleg, mert valószínűleg innen nyomozták le Maximus mobilját. Catnek hallania kellett a gondolataimat ma reggel, pontosan tudta, hogy miért jöttem ide. Alig bírtam visszatartani a vigyorgásomat. A kezem miatt nem tudok használni semmilyen technikai cuccot, mert rögtön kiégnek. Srapnelhez fordultam - Hogy jutok oda? Helytelenítően elhúzta a száját, de azért megmondta. - Köszi! Amint Cat és én látótávolságon kívül kerültünk, megállítottam. - Neked nem kell velem jönnöd. - gondoltam gyorsan. - Nélküled nem tudtam volna végigcsinálni, és ha Vlad megtudja, ki fog akadni. - Emiatt csomagol Bones éppen. - mondta halkan nevetve. Akkor közelebb hajolva, halkan folytatta. - Te sem rakod a szekrénybe a legjobb fegyveredet, csak mert kockázatos használni. Egyszer ezt még Vlad mondta nekem. Az az igazság hogy ő most túl mélyen benne van a Túlságosan Védelmező Hím üzemmódban. - Ezt jól látod. - mondtam szárazon. Hunyorított. - Sok ilyen tapasztalat van a tarsolyomban. Egy esti ital mellett tapasztalatokat cserélhetünk. De legyél okosabb, mint én voltam Leila. Tudd, hol vannak a határaid, és ha elérted őket, kérj segítséget. - Hallgatni fogok rád, én sem készülök megismerkedni még a sírral közelebbről. Az a merev tekintet elgondolkodtatott a korát illetően. Úgy tudom csak pár éve vámpír, de így elnézve olyan, mintha több száz éves lenne. 110

- Néha a sír talál meg téged, függetlenül attól, hogy te keresed vagy sem. Nem szóltam semmit, csak megint rákezdtem Vanilla Ice örök slágerére. Még akkor is, ha segített egy komoly lépéssel közelebb jutni az árulóhoz, ő akkor is itt van valahol, és amíg nem kapjuk el, senki sincs biztonságban, különösen én. A kommunikációs szoba olyan volt, mint a NASA kistestvére. Egy tucat személyzettel ellátott számítógépasztal állt egy hatalmas világtérkép körül, amin jelölve volt Vlad minden emberének háza. Egy másik berendezés a légteret fürkészte egy harmadik pedig a ház 3D-s képét mutatta. Most minden jelzés zöld volt. Ha bármelyik pirosra vált az jelzi, hogy megszegték a biztonsági előírásokat. Mikor Cat és én hívatlanul beléptünk, a rendszer rögtön pirosra váltott. Ezért nagyon szeretjük Shrapnelt, mert Vlad személyzete eldöntötte, hogy nem ők lesznek azok, akik a jegygyűrű ellenére engedéllyel zaklatnának. Mikor felismertek visszaváltottak zöldre. - Ezt vizsgáld át Leila! - mutatott Cat a hozzá legközelebb álló képernyőre. - Ez a biztonsági rácsháló különböző szekciókat mutat. Innen szemmel lehet tartani a birtokra belépőket a szárazföldön, levegőben és száz méterre a föld alatt is. - Ez így van - mondta kis meglepettséggel a technikus. Szapora bólogatás. - Terveztem egy hasonlót a munkám során. Közelebb dőltem Catnek és úgy csináltam, mintha nagyon érdekelne a téma. Valójában fogtam egy tollat és zsebre tettem. Ezután átmentünk egy másik asztalhoz ahol egy papírt vágtam zsebre, és így mentünk asztaltól asztalig. Cat magyarázott én pedig szorgalmasan lopkodtam az apróbb tárgyakat. Cat igyekezett takarni a testével, mikor én pakolásztam, de ha valaki meglátott azt is hihette, hogy kleptomániás vagyok. Ideje volt sietősen távozni. Szerencsére idő közben Vlad is megtudta, hogy hol vagyok, pszichésen rendeztük a kérdést. - Nagyszerűek voltatok, köszi! - mondtam a csoportnak. A másik folyósón hálásan mosolyogtam Catre. - Tartozom neked. Most fog elszabadulni a pokol. – vigyorgott. - Elérted, hogy Bonesnak korán jöjjön a karácsony. Vlad egyszer kigúnyolta őt a túlzott védelmezése miatt, és, hogy szerinte egy olyan nőt kellett volna elvennie, aki szófogadó és nem kóborol el a konyhánál messzebb. Aztán gyorsan megölelt és -A karma egy kurva! - felkiáltással eltűnt. Vigyorogva fordultam meg, és a következő sarkon Vladba botlottam. “Ice ice baby too cold” énekeltem a legjámborabb mosolyommal nézve rá. - Szia! Cattal mászkáltam, amíg meg nem jöttél. A hátam mögé nézett aztán vissza rám. - Ezernégyszázharmincegy. Pislogtam. - Ez mi? - Az év, amikor megszülettem, vagyis nem tegnap! 111

Elfojtottam egy nyögést. Már megint. - Vlad, én… - Nem itt! - szólt közbe és megragadta a karomat. Akkor felkapott és a hálószobánkba rohant velem, persze nem olyan romantikusan, mint az este. Amint az ajtó becsukódott védekezni kezdtem. - Látod? Nincs vér, nincs gond. Vlad egész közel hajolt a lélegzete a fülemet súrolta. - Még nem fizetted meg Maximus menyasszonyáramát. Azt is kérhetted volna, hogy segíthess az erőddel az áruló keresésében, de te a szabadságát kérted. - Ez nem tisztességes. – sziszegtem. Egy könnyű csók előzte meg a válaszát. - Az élet sem. Távolabb toltam őt magamtól, ezzel adva a tudtára, hogy dühös vagyok rá. - Nem hiheted azt, hogy nem fogom megpróbálni megtalálni az árulót. A kiszivárogtatott információnak nyoma van, és a képességemmel azt meg is lehet találni. Nem csak Hannibált, hanem azt a nőt is, aki a karneválon robbantatott. Vlad már megint a karjait keresztezte a mellkasa előtt. - Amivel akármikor megölheted magad. “De jól vagyok!” - kiáltottam gondolatban. - Szintén jól voltál, mikor elindult az orrvérzés, és meghaltál a karjaimban. - mondta olyan hangon, amitől a több száz éves vámpírok is reszketve lapultak. Láttam már olyat, tényleg! Ezzel mindössze annyit ért el, hogy még idegesebb legyek. -Ó! De az rendben van, ha azért vérzek el a karjaidban, hogy vámpírrá változtass! Szégyenkezve pislogott mielőtt azt válaszolta: Igen. Büszkén húztam ki magam. “Hacsak be nem zársz ebbe a szobába, nem tudsz megállítani. Használni fogom a hatalmamat, hogy megtaláljam az árulót.” A vigyorán rögtön láttam, hogy súlyos taktikai hibát vétettem. - Ne merészeld! - mondtam ki hangosan. Elindult felém azzal a ragadozó mosolyával, ami soha nem hagyja el az arcát. Aztán magához ölelt. Ennek ellenére továbbra is merev maradtam, de a testem reagálni akart a közelségére. “ Komolyan. Ha ezt megpróbálod, annak SZÖRNYŰ következményei lesznek.” Az ajkai már megint a fülemet cirógatták. - Bebörtönözni a menyasszonyomat a hálószobánkba? Egy kétlábon járó karikatúra lennék. Nem adta fel könnyen. Nem lazítottam a testtartásomon, pedig még mindig a fülemet cirógatta. - De, ha megint használod a hatalmadat - mormolta a fülembe - bevonlak az aurámmal, és hónapokig nem fogod tudni használni. Szemétláda. Megpróbáltam ellökni magamtól, de nem moccant. - Pillanatnyilag biztonságban vagy, és én nem tudom megakadályozni, hogy azt tedd, amit érzéseid szerint tenned kell, de akkor én meg azt teszem, amit szerintem tennem kell, és nem tudsz leállítani. Azokat a szavakat használta a mit én mondtam neki. Most úgy döntött, hogy úgy fog viselkedni, mint egy mai ember. A szája végigsiklott az álkapcsomon, amíg el nem érte a számat. 112

- Legyél óvatos, hogy mit kívánsz - nem így tartja a mondás? Mielőtt válaszolhattam volna olyan nyers vággyal csókolt, hogy muszáj volt reagálnom. A harag egy keményebb élt adott, és a haját megmarkolva húztam le a fejét magamhoz. Kuncogott, aztán már repültem is a padlóra és a szoknyám egy reccsenéssel eltűnt. - Az égiek szeretnek. Végre dühöset szexelünk!

113

32. fejezet Órákkal később felkeltem és egy lepedőt tekertem magam köré, bár ez inkább egy hatalmas törülköző volt. Egy szórakozott horkantás hallatszott az ágy másik oldaláról. - Ez kissé szerénytelen volt. A hólyagom kevesebb beszédre és több sétára ösztönzött a legközelebbi fürdőszoba felé. - Olyanod neked nincs. Azért kell magam köré tekernem, mert mi van, ha a személyzet épp a társalgót takarítja, miközben átrohanok a wc-re. - Akkor nem vetted észre az új kiegészítést a fürdőben? - Új kiegészítés? Bementem a fürdőbe, amit nem használtam, mert én mindig is zuhanyoztam. Az üvegzuhany és a kád közötti részben ott volt a WC. Jellegtelen fekete volt, de az hogy itt volt olyan meglepetés volt, mint egy rózsákkal teli szoba. - Vlad, ez… - Nem várom el, hogy szonettet írj róla. Becsuktam az ajtót. Mindent ki tudott gúnyolni, amit akart, de csak a gesztus számított. Néhány perc múlva visszajöttem megfésülködve és fogat mosva. Nem a WC volt az egyetlen új dolog. A fürdő egyik felét feltöltötték mindennel, amire csak szükségem lehet. - Az embereidnek őrülten elfoglaltnak kellett lenniük tegnap, én hitvesem. - Azokat nem tegnap tették be - mondta csukott szemmel. A tűz megvilágította a testét, sápadt bőre meleg borostyánban játszott. Visszamentem az ágyba és követtem a mellkasától induló barázdát le egészen a lapos hasáig. - Te ezt akkor csináltattad, mikor én kábult voltam? A szemét még most sem nyitotta ki. - Nem. Ezt aznap csináltattam, mikor közölted, hogy elhagysz. Szótlan voltam, de az elmém nem.” Mi? Miért? Nem tartottál vissza. Napokon keresztül elkerültél engem, és mikor indultam azt sem mondtad, viszlát.” - Azt hittem, hogy meggondolod magad. - mondta keserű mosollyal. -A büszkeségem nem engedte elhinni, hogy tényleg elhagysz, úgyhogy nekiálltam a fürdőszobának, és közben vártam, hogy majd jössz bocsánatot kérni. Fojtott hangon felnyögtem. Vlad szája lebiggyedt. - Képzelheted, mit éreztem, amikor beszálltál abba a gépbe! Akkor egy vagy két hétig azon gondolkoztam, hogy hány esélyt szalasztottál el, hogy vissza gyere hozzám. Úgyhogy tovább vártam, de a hívás nem tőled, hanem Martytól érkezett a robbanás után. Aztán rájöttem, hogy nem haltál meg….És én megint vártam. Megkereslek. Azt mondta mikor először beszéltünk álmomban.

114

Azt hittem, hogy csak egy álom volt, utána pedig, hogy csak a félelmetes hírnevét akarja fenntartani. - Úgy néz ki, mi mind a ketten alábecsültük a másikat. - Soha nem kérdezted meg, hogy miért ajánlottam fel, hogy vámpírrá változtatlak. Több okból is meglepett a hirtelen témaváltás. Vlad kinyitotta a szemét, ami kezdett zöld lenni. - Igazából nem is váltok témát. Nyeltem egy nagyot. - Gondolom, azért mert aggódsz, hogy a hatalmaim megölnek engem. - Ez az egyik. De nem a fő. - Végigsimított az arcomon lévő sebhelyen. - Akkor mi az? - kérdeztem lágyan - Először is, mert a legtöbb vámpír nem ismeri el a házasságunkat. - Mi? Kicsit mosolygott a hangomtól. A vámpírok csak azt fogadják el, ha véresküt teszünk tanúk előtt. És ahhoz hogy esküt tehess követelmény, hogy vámpír legyél. Az embereim elfogadnak téged a feleségemként, mert én azt mondom az vagy, de a vámpírtársadalomban ez nem így van. Nem említettem, hogy ezt már tudom Martytól, aki évekkel ezelőtt elmesélte ezt. Ez azt is megmagyarázza, Vlad miért mondta, hogy az az első szertartás. - Azért akarsz vámpírrá változtatni, hogy tisztességes nő legyen belőlem? - ingereltem. - Általában nem érdekel mások véleménye, de neked csak bizonyos védelmeket adnának meg a társadalmamban, nem úgy, mint ahogy a törvényes feleségemként járna. Ez is érdekel, de nem ez a legfontosabb. Az előbbi szeretkezésünk alkalmával az összes áramot belé vezettem, így mostanra nem maradt, csak egy gyenge szikra. Az nem ért föl az ő szemében hirtelen felvillanó zöld ragyogással. - Megvetem az ékesszólást, mert általában bűnöket vagy árulást akarnak vele leplezni. Az élet miatt, amit éltem, képtelen vagyok olyan szép szavakat mondani neked, amilyeneket megérdemelnél. Ha vámpírrá változtatnálak, olyan tisztán látnád az érzelmeimet, mint amilyen tisztán hallom a te gondolataidat most. A kezemet a mellkasára húzta a szíve fölé. - Soha, egyik szeretőmet sem akartam átváltoztatni, mert nem akartam, hogy érezzék, mennyire nem érdekelnek. Téged szerettelek, de elhagytál, mert nem tudom elmondani az érzelmeimet. Ez valószínűleg megint meg fog történni, de ha éreznéd az érzelmeimet Leila - a hangja elmélyült - a szavak már nem is kellenének. A szíve csöndes volt a kezem alatt, már évszázadok óta az mégis élőbb volt,mint bárki, akivel valaha is találkoztam. Ő volt a legösszetettebb ember és most arra vágyik, hogy leomoljanak a falak kettőnk között. Én is mindennél jobban akartam ezt. Ismerni akartam a titkait, az érzéseit és az összes többi arcát is, amit az embereknek mutat. De bármennyire is tudni akartam, nekem az nem volt elég ahhoz, hogy átváltozzak. Megérintettem a saját mellkasomat.

115

A szívem vert, ő tartott életben, de nem csak erre volt jó. Helyette benne volt az emberség összessége. Szeretet és utálat, szenvedély és fájdalom, kétségbeesés és megbocsátás. Az igazi kérdés az volt, hogyan akarok élni? Emberként kinek kell vámpírvért innia? Vagy egy vámpírnak miért kell embervért innia? Mindkét részről jött szívfájdalom és boldogság, de amikor a jövőmön gondolkodtam csak egy út tűnt helyesnek. Végigsimítottam Vlad haját és amennyire tudtam hátradőltem, hogy tisztán lássam az arcát, amikor kimondom az egyetlen helyes választ. - Ez a szó számít. Igen Vlad. A válasz igen.

Vlad eltűnt, mire felébredtem, de nem lepődtem meg, tudtam, hogy dolga van. Mondta, hogy reggel Mencheressel van találkozója, mert kezd szorulni a hurok az áruló nyaka körül. Miután Vlad felügyelt minden emailt, üzenetet, hívást és senkit nem engedett el az esküvő óta mondván, hogy még tart a buli biztos van valami terve. Majd amikor visszajön, megkérdezem. Addig nekem is volt egy kis dolgom. El kell mondanom a döntésemet a családomnak. Nem ma lesz az átváltozásom, de nem láttam értelmét annak, hogy halogassam a hír közlését. A képességeim meg, hogy két vámpírral éltem már együtt vezetett ide. Pokoli volt, ahogy a baleset megváltoztatta az életemet, így az hogy vámpírrá válok, nem is olyan nagy átmenet. Felkeltem az ágyból és mikor a fürdő felé indultam valami puhához ért a lábam. Vlad inge. Elkezdtem fölszedegetni a szétszórt ruhákat a földről mikor a szoknyámhoz értem. Eszembe jutott, hogy a zsebekben vannak az összelopdosott holmik. Mikor Vlad letépte, azt hittem, hogy minden szétszóródott. Olyan érzés volt az anyagon keresztül a holmikat megérinteni, mint Pandorának lehetett, mikor a dobozát simogatta. Vajon az árulóról van ezek között bizonyíték? Vagy ezek oda vezetnek, hogy hamarabb veszítem el a halandóságomat, mint szeretném? Az ötlet felemésztett, de hogy állhatnék ellen, ha megtudhatom, hogy ki okozta olyan sok ember halálát a karneválon, ráadásul megvédhetném az itt élőket. Talán van még bennem annyi Vlad véréből, hogy nem lesz semmi bajom. Volt egy másik oka is a sietségemnek. Ha vámpírrá változom, lehet, hogy megszűnik a pszichés képességem. Lehet, hogy csak ez az egy lehetőségem van. Meg kell tudnom, hogy ki árulta el Vladot, mielőtt valaki megsérül, vagy valami még rosszabb történik. “ Nem tudom megakadályozni, hogy azt tedd, amit érzésed szerint tenned kell”- mondta, mikor figyelmeztetett, hogy mit fog tenni, ha rajtakap. Hatalmas sóhaja levettem a kesztyűmet. Meg kell tennem. Gyorsan átnéztem a holmikat, de csak egy ember volt gyanús. Sandra mit művel ott? 116

33. fejezet Vlad olyan gyanakodva nézett rám, hogy tudtam, itt kikérdezés lesz. - El akarsz menni, vásárolni? - ismételte meg, amit mondtam. - Igen - mondtam, és ez volt az igazság. - Ugyan már! Semmim sincs. Minden, amit hordok kölcsön kaptam. - Azok a ruhák újak, és mind a tiéd. Ez elhallgattatott. - És becsaptál az esküvőnkön, mert te választottad ki a saját gyűrűdet. Még akkor is, ha magamnak nem veszek semmit, neked szeretnék adni valamit. Kaptam egy másik mire készülsz valójában pillantást, de mivel igazat mondtam így a legártatlanabb, legangyalibb nézésemmel bámultam rá. - Gyerünk, tiéd a város ahova megyünk. Nem a Jetet akarom kölcsönkérni, hogy elugorjak Párizsba! Az arckifejezéséből ítélve épp azon a közhelyen gondolkodott, hogy a nők mennyire szeretnek vásárolni. - Őrök fognak kísérni téged. - mondta végre. - Persze, és magammal viszem Sandrát és Gretchent is. Legyintett. Az emberek nem érdekelték őt. Mosolyogtam, közben egyfolytában ruhákra, cipőkre meg szexi fehérneműkre gondoltam. A szemén, meg, ahogy az orrlyukai kitágultak, tudtam, hogy ez az utóbbi felcsigázta az érdeklődését. - A kíséreted húsz percen belül indulásra kész lesz. Hozzám hajolt, az arcát az arcomhoz dörzsölte és azt mondta - ne vesződj azzal, hogy keresel nekem valamit. Te vagy minden, amit akarok. Elmosolyodtam. - És még azt mondtad, hogy nem értesz a szavakhoz. Nem leszek sokáig, ígérem. Húsz perccel később, Gretchen, Sandra és én a limuzin hátuljában ültünk. Shrapnel, - aki felváltotta Maximus helyét - ült elől Oscarral, akinél egy nagy vadászpuska volt. Még négy testőr jött velünk a mögöttünk lévő kocsiban. - Mi van a kísérettel? - vállat vontam, mintha fogalmam se lenne. -A voivode feleségekre mindig őrök vigyáztak - mondta Sandra. - Mit jelent az a voya-voda... - próbálta Gretchen kimondani. - Alapvetően Herceget. - feleltem. Voivode volt Vlad címe, mikor még élő volt. A nővérem rám vigyorgott. - Akkor te most hercegnő vagy? - Nem. Igen. - mondtuk Sandrával egyszerre.

117

- Nem. - ismételtem meg határozottan. - Előttem már meghajolnak. De ha bárki Fenségnek mer hívni, azt felrobbantom. Sandra nevetett közben beletúrt a hajába. - Ha Hercegnő lennék, ragaszkodnék hozzá meg egy koronához. “Te?” - gondoltam hidegen, közben úgy mosolyogtam, mintha csak viccelt volna. -A románok megszokták a címeket, az amerikaiak nem annyira. A limuzin elkezdett leereszkedni a dombról. Kinéztem az ablakon, csak fákat és sziklákat lehetett látni a következő harminc percben. Ez volt az egyetlen út a városba és csak Vlad emberei használták. Gretchen egész úton arról csacsogott, hogyha én hercegnő vagyok, akkor ő is híres lesz, mint Kate Middleton nővére, Pippa. Nem vesződtem azzal, hogy elmagyarázzam neki, hogy senki sem hívja Vladot hercegnek, nem akartam kiábrándítani. Majd ráérek később. Vártam, amíg félútig nem értünk és akkor taktikázni kezdtem. Lehet, hogy Sandra csak azért volt a számítógépes teremben, mert valamelyik ott dolgozó éhes lett. Ezért nem említettem Vladnak a dolgot. Mert, ha a legkisebb gyanú is felmerülne ellene, tudjuk Vlad milyen módszert alkalmazna, hogy szóra bírja. Ha ártatlan, nem akartam kitenni a kínzásnak, mikor van jobb módszer is, hogy megtudjuk az igazat. Vlad túl messze volt, hogy a gondolataimban olvasson, ha pedig Sandra menekülne Shrapnel úgyis elkapja. Mosolyogva levettem a kesztyűmet és megfogtam Sandra kezét. Ahogy a feszültség átáramlott belé rögtön felsikoltott, az agyamat pedig képek öntötték el. Éppen elaludtam, mikor az ajtóm kinyílt. Egy sötét árnyék közeledett felém,a holdfényben rögtön felismertem. - Mit keresel itt? Ma este nem vagyok szolgálatban. Nem szólt semmit, csak jött tovább felém. Mivel az érvem nem hatott félni kezdtem. Ennek így nincs értelme. Vlad nem etetne minket és nem gyógyíttatna meg, ha betegek vagyunk és már sokszor tápláltam ezt a vámpírt. Mikor elérte az ágyat a falig hátráltam. - Nem akarom!- próbáltam sikítani, de nem tudtam. Mielőtt beszélni kezdhettem volna, éles zöld izzást megvakított engem. Az aggodalmaim azonnal eltűntek, amint elkezdte suttogni az utasításait és én bólogatva raktároztam el magamban. Persze, továbbítom az üzenetet neki, és nekem is van egy üzenetem tőle… Gretchen sikoltása rántott ki az emlékből. Kellett egy pillanat, amíg visszatérek a valóságba, ezért nem reagáltam, mikor megláttam az első ülésen a vámpír kezében lévő tárgyat, bár azonnal tudtam, hogy mi az. Mikor visszatértem a jelenbe, ki akartam lőni egy villámot, de megelőzött. Erős fehér fény villant és hatalmas detonáció rázta meg a kocsit, de nem a miénk robbant, hanem amelyik mögöttünk jött. Néhány pillanatig a lángoló járművet figyeltem. Shrapnel balra rántotta a kormányt egyenesen bele a védőkorlátba, mielőtt kirúgta az ajtót. Gretchen sikolya volt az utolsó, amit hallottam mielőtt minden fekete lett. “Vér” 118

Az ízét éreztem a számban az illatát a levegőben. Nyeltem, miközben arra számítottam, hogy megszünteti a fájdalmat. Mikor ez nem történt meg, tudtam, hogy a sajátomat nyelem. Kényszerítettem a szemeimet, hogy kinyíljanak, és amint sikerült éles fájdalom hasított a szemembe. Amit láttam az elfeledtette velem a fájdalmamat. Gretchen lógott fölöttem, a fekete haja elrejtette az arcát, de a körülöttem lévő törött üveg körülöttem tiszta vér volt, ami róla csöpögött le. Sandra is az ülésbe kötve lógott belőle is vastagon folyt a vér. Az első gondolatom az volt, hogy miért nem vagyunk halottak, a másik meg, hogy hol van Shrapnel. Felültem, miközben próbáltam visszatartani a sikolyokat. Mikor megláttam az első ülést megláttam Oscar mumifikálódó testét. Felé dőltem, hogy elérjem a késeit, miközben több íves erőt küldtem a testemen keresztül. Éreztem, hogy törött a bordám a kulcscsontom a karom, és volt egy csomó vágás is rajtam. De még így is szerencsés voltam. Nem foglalkoztam Sandrával, tudtam, hogy a biztonsági öv úgy is megtartja. A veszély elölről várható. Az agónia nyögései közepette húztam magam az első ülés felé. Ott láttam, hogy egy faág tartja a kocsit. Ez volt a jó hír. A rossz hír az volt, hogy kigyulladt a kocsi eleje. Megrántottam a kést, hogy el tudjam venni Oscartól, mikor hallottam, hogy valaki közeledik. Nem voltam olyan naiv, hogy azt higgyem ez a felmentő sereg. Olyan gyorsan nyaltam a késről a vért, hogy megvágtam a saját nyelvem, de rögtön be is gyógyult. Mire Shrapnel odaért az utas oldali ajtóhoz, addigra én már Sandra, és Gretchen előtt guggoltam késsel a kezemben. A másik kezemből elektromosság szikrázott. Célba vettem. - Miért? - köptem. Az inge és a dzsekije eltűnt és bár erős ütést kapott, nagyon hamar gyógyulni kezdett. Kicsit lelassítottam, de hamar megindul majd megint, hogy befejezze a munkát. - Mert most volt rá alkalom. - Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy miért árultad el Vladot. - Nem akartam. –a hangja kétségbeesett suttogás volt. - Semmi nem a tervek szerint alakult. Azt hiszed, hogy én meg akartam ölni a barátaimat? Téged sem akarlak, de nincs más választásom. Felemeltem a kezem, mikor megmozdult. - Ha csak megmoccansz, kettéváglak. Túl távol volt, hogy most megpróbáljam, de ha közelebb jön sima ügy lesz. Gretchenék miatt sem mertem megtámadni féltem, hogy bennük is kárt teszek. Vártam, hogy a hihetetlen gyorsaságával megindul, de nem moccant. Nem értettem tudta, hogy nem blöffölök, és azt is tudhatta, mit tesz Vlad, ha megtalál minket. Aztán füstszagot éreztem és rájöttem, hogy azt várja majd a kigyulladt kocsi intéz el minket.

119

34. fejezet - Ha most elfutsz, lehet, hogy Vlad nem fog utánad menni. - próbáltam taktikát váltani. Nem tudtam kiszabadítani Gretchenéket és közben rá is figyelni. Ezt mind a ketten tudtuk. - Ehhez most már túl késő. Nem haltál meg a balesetben, ráadásul úgy megsérültem, mikor rám támadtál, hogy nem fogok időben meggyógyulni, hogy megölhesselek téged. Nagyon fáradtnak hangzott a gazember. Ráadásul akkorát sóhajtott, mint akit jobban terheltek, mint amit el tud viselni. - Most mindenekelőtt biztosítanom kell, hogy meghalj. - Mit ártottam én neked? - csattantam fel és közben reménykedtem, hogy valaki a házból meglátja a füstöt, és már úton van a segítség. - Az a kérdés, hogy mit fogsz tenni, ha élsz? A jobb kezemre nézett. - A halálom már elkerülhetetlen. Az övé még nem. Ő. Tudtam, kire gondol, és bevittem még egy utolsó döfést. - Arra a barna vámpírra gondolsz? - kérdeztem. Végre felfogtam, hogy ugyanaz a nő lehet, akit a látomásomban láttam. - Utolsónak tudtad meg, igen. Vlad már napokkal ezelőtt kiküldte az embereit, hogy vadásszák le. Csak épp azt nem tudtuk, hogy ki a házban az áruló. - Hazudsz - sziszegte Shrapnel. Végre egy lépéselőny gondoltam lélegzetvisszafojtva. - Hogy hazudnék? Öt láb magas, sűrű barna hajú, éneklő hangsúly. Akarod, hogy folytassam? A benzin szaga növelte a kétségbeesésemet. Egy lépéssel közelebb jött. - Hogyan kerülted ki a varázserejét? Gőzöm nem volt miről beszél! -Ó, az könnyű volt. Hogy gondolod, hogy minden örökségem az egyenes fekete hajam. Én negyed részt cheeroki vagyok, és a nagymamám híres sámán volt. Sokféle varázslatra megtanította anyámat és engem. Ugye nem gondolod komolyan, hogy a kis kurvád ereje bármit is ért ellenem. A cheeroki részt kivéve minden igaz volt. - Ne beszélj így róla! - ordította Shrapnel. Még egy lépéssel közelebb jött. Végre cselekedhetek! Egy hatalmas erejű ostort lőttem ki rá, ami olyan fényesen világított, mint a villám. Az ostor a csípőjénél kapta el őt, és haladt tovább a testén. A két lába kétfelé repült. A többi részét a lendület visszarántotta rám. A nehéz testtől kiszorult belőlem a levegő. Mielőtt le tudtam volna magamról lökdösni, az agyaraival elkezdett harapdosni, miközben öklözött engem.

120

Sikítottam a támadás brutalitásától. Majdnem félbe vágtam, de ez nem csökkentette a vadságát. helyette majdhogynem démonná vált, hogy megöljön engem. Egy hatalmas ütés a mellkasomra elvágta a sikolyomat. Az intenzív fájdalom beindította a túlélőösztönömet. Amennyi áramom csak volt, azt elkezdtem belepumpálni. Minden eltűnt, és egy sikátorban találtam magam. “Az utcai lámpák ki voltak törve, de nekem nem volt rájuk szükségem, ahogy elindultam a keskeny ösvényen. - Megölted a bombakészítőt! Mikor fogsz végre leállni azzal, hogy ilyen hülye felesleges kockázatokat vállalsz? - ordítottam. Többen is felénk néztek, de nem érdekelt. A vámpírok az olyan helyeken ahol hajléktalanok éltek azt elkerülték. Túlságosan büdösek voltak. - Ez nem volt felesleges kockázat - felelte a szeretőm hidegen. Erről gondoskodtam kicsikém. Ő meghalt, így nincs semmi, ami a nyomunkra vezet. A düh arra késztetett, hogy ellazítsam a kezemet, hogy nehogy összetörjem a telefont, mielőtt befejezzük a hívást. - Ha nem arra használtad volna fel, hogy megölje Leilát, nem kellett volna megölnöd. Ha tudtam volna, hogy mire készülsz, nem mondtam volna el, hogy hol találod őt. Ha Vlad nem hiszi el a gázrobbanás mesét, akkor addig nem fog nyugodni, amíg el nem kapja a gyilkost. - Túlreagálod - mondta unottan, ami még dühösebbé tett. - Még ha gyanús is lesz, nem fog semmit sem találni. Lehet, hogy élve jelentett neki valamit, de ránk veszélyes volt. Érdesen felnevettem - Egyszer el kell mondanod az igazi okát, hogy miért nem tudhat Vlad a kapcsolatunkról. Eddig úgy látom, hogy féltékenységből akarod Leila halálát. Azt hittem, hogy a vádtól zavarba jön, de csak dühös lett. - Ne érdekeljen téged, hogy miért csinálom. Az érdekeljen, hogy te mondtad meg, hogy hol van. Vlad meg fog téged ölni kicsikém, de csak miután éveken keresztül kínzott. Hacsak nem akarod ezt magadnak, nincs más lehetőséged, hallgatsz erről az egészről. Letettem a kagylót, és kétségbeesetten gondoltam arra, hogy igaza van. Ha Vlad megtudná, hogy részem volt Leila halálában nem állna meg itt. Ugyanazt tenné vele is, és bármennyire haragudtam is rá, nem engedhetem, hogy baja essen. Szeretem őt, és ha ahhoz, hogy biztonságban legyen, hazudnom kell, akkor hazudok!” Kiestem a látomásból, de nem a valóságba kerültem vissza, hanem egy másik látomásba, most a szeretőjéről. Egy pillanatra láttam, ahogy fáradtan, hátradőlve ül a kanapén, kezében Martinis pohárral. Mielőtt alaposabban megnézhettem volna az arcát elmosódott,csupán fényes,barna haját láttam tisztán. Szédülést éreztem, aztán azt, hogy valaki püföli a fejemet egyszer kétszer. Visszatértem a valóságba, a füsttől köhögnöm kellett, zihálva lélegeztem és egyre jobban szorított a mellkasom. A számból vér csöpögött. Ez nem Shrapnel ütéseitől volt. Ezt a fájdalmat már jól ismertem. A képességem miatt volt, haldokoltam. Az egyetlen vámpír, aki a közelben volt az pedig nem megmenteni, hanem megölni akart. 121

A csalódottságtól ordítani akartam. Én csak Sandra bűnösségét vagy ártatlanságát akartam megtudni. Nem voltam kíváncsi Shrapnel legnagyobb bűnére, aki kapcsolatban volt a ribanccal, aki a robbantással ezt az egészet kezdte. Most emiatt kell meghalnom! Hallottam egy nyögést ezért kinyitottam a szemem. Shrapnelt pillantottam meg, már ami megmaradt belőle. Most már a karjai is leszakadtak, több méterrel arrébb hevertek. Hihetetlen, de még mindig élt. Megmozdult a feje, és találkozott a tekintetünk. Magánál volt. Készületlenül ért a büszkeség és a megkönnyebbülés, amit láttam az arcán. Nem gondoltam, hogy sajnálni fog, de azért mégis.. Megértettem őt végre elérte, hogy meghalok. Nem attól, amit ő tett velem, hanem a képességeim ölnek meg. Látta ő is, hogy nincs remény. - Hogy tudtad megtörni a varázslatát, és láttad meg őt? Először azt hittem arra gondol, hogy nem láthattam az arcát, de aztán rájöttem, az is a része volt, hogyha meglátom, meg is kellett volna halnom.

122

35. fejezet - Leila! A nővérem hangja hallottam, miközben össze akartam gömbölyödni magzati pózba vagy meghalni, mindegy, amelyik kevésbé fáj. Gretchen! Megijedtem, mikor magamhoz tértem. A limuzin ég. Térdre tornáztam magam, miközben felsikoltottam a fájdalomtól. Az egyre nagyobb füstben megláttam, hogy a lángok mindjárt elérik a benzintartályt. Nekiestem a limuzinnak. Ahogy lélegezni próbáltam vért köhögtem, és a mellkasom is egyre jobban fájt. Alig vettem észre a kést, amit leejtettem. Közben éreztem, hogy a lángok hamarosan elérnek. A nővérem sikolyaira figyeltem, úgy hatottak rám, mint egy nagy löket adrenalin. Ez adta az erőt, hogy megpróbáljak kijutni a kocsiból újra és újra. Az autó oldalának csapódtam arccal, ahogy sikerült. Most már szinte semmit sem láttam. Gretchen egyre halkuló hangja volt az egyetlen, ami segített megtalálnom. A bal kezemmel megpróbáltam kikapcsolni a biztonsági övét, mikor nem sikerült, a jobb kezemmel felnyúltam, és a maradék erőmet használva szétvágtam az övet. A hirtelen rám nehezedő súlytól megkönnyebbültem. - Mentsd meg Sandrát - akartam mondani, de csak bugyborékoló hang jött ki a számon. Durva lökést éreztem, amitől még nagyobb fájdalmaim lettek. “Shrapnel visszatért?” töprengtem, aztán erősen zsibbadni kezdtem. Nem szabad elájulnom! Akkor többé nem ébredek fel. Megpróbáltam ellenállni a sötétségnek, de az egyre erősödő fájdalom nem segített. Olyan volt, mintha úszni próbálnék a futóhomokban, de szép lassan elsüllyedtem. Amikor magamhoz tértem brutális fájdalmat éreztem. A bordáim olyanok voltak, mintha valaki benyúlt volna, és bennem törte volna darabokra. Levegőt, ha nehezen is, de még kaptam. A fájdalmat vészjósló letargia váltotta fel. Hatalmas csattanás hallatszott. A tűz elérte a tankot. Annyit láttam, hogy én egy fa mögött voltam, ami a robbanás legnagyobb részét felfogta. Sandra még mindig öntudatlan volt és Gretchen.. Hallucinálok! Mert ha nem, akkor a nővérem kb. húsz méterre van tőlem Shrapnel fejénél, és nála van Oscar kése. A mellkasához tartotta, és bár nagyon rémült volt, a keze nem remegett. - Eszedbe ne jusson bármivel is próbálkozni! - zihálta Shrapnel, miközben rámeredt. Időközben elkezdtek visszanőni a végtagjai.

123

Próbáltam Gretchent figyelmeztetni, mikor három alak közeledett az égből. Olyan gyorsan csapódtak be, mint a meteorok. Vlad. Valaki végre meglátta a füstöt. Miközben elkezdtem inni láttam, hogy egyikük elveszi Srapneltől a kést, mielőtt végezhetett volna magával. A látásom teljesen elsötétedett. Megint nyeltem, de a gyötrő fájdalom nem csökkent. Helyette a fejembe, mintha borotvákat nyomtak volna, és a mellkasom körül is erősödött a szorító érzés. Aztán már nem nyelhette. Nem volt erőm lélegezni. A fájdalmat jeges hideg váltotta fel. Tudtam, hogy már túl késő. - Nem! - hallottam Vlad hangját, ami egy pillanatra magamhoz térített. De csak egy pillanatra. Azok a belső láncok, amikről nem is tudtam, hogy léteznek elpattantak, és én már nem voltam a földön. A látásom kitisztult, mit kitisztult. Mindent gyönyörű ragyogásban láttam. Repültem, ahogyan az álmaimban. Eső és frézia illatát éreztem. Aztán megláttam őt. Fekete hajában az ezüst csíkok ragyogtak. A mosolya olyan volt, mint ahogy emlékeztem rá. Mondtam neki, hogy sajnálom, amit ellene elkövettem. Azt felelte, nem tettem semmi rosszat. Soha nem hibáztatott a haláláért. Száguldottam felé, de egy kedves mosollyal elhessentett magától. - Még nem kicsim! - suttogta az elmémen keresztül. És akkor valami brutális erővel hirtelen visszarántott. Eltűnt az illata, ahogy a ragyogó napsütésben repültem visszafelé. Próbáltam megkapaszkodni bármiben, de nem tudtam. Valami nagyon nagy erővel és hihetetlen sebességgel húzott vissza. A föld nagyon gyorsan közeledett, de nem bírtam lassítani vagy megállni. Mikor visszaértem, a becsapódás ereje újra összetört. Vártam a halált, hogy újra eljöjjön, de nem jött.

124

36. fejezet VÉR A szám véres volt, de már nem rezesnek és fémesnek, hanem nehéznek és részegítőnek éreztem. Egyszerre nyeltem és lélegeztem, boldog voltam, mert a fájdalom elmúlt. Ebben a nagy örömben eszembe jutott a katasztrófa, ahol megsérültem. Valaki veszett állat módjára vicsorgott, aztán hideg ruha érintését éreztem az arcomon. Eközben eltűnt a vér és én felháborodottan nyitottam ki a szemem. Hirtelen minden annyira élénk és fényes volt, hogy nem tudtam összpontosítani. - Még! - mondtam. Két dologra figyeltem fel. Az a veszettállat hang én voltam, és, hogy nem lélegeztem. A számban agyarak mélyedtek az alsó ajkamba. Ekkor egy alak került a látóterembe. Vlad volt az. A ruhája füst és égettgumi szagú volt, de megéreztem a vér illatát is. Ráugrottam, és keresni kezdtem rajta az illat forrását. Nem kíméltem, az új agyaraimmal szaggattam a ruháját és szimatoltam a bőrét. Mormolt valamit, de nem értettem, csak azzal foglalkoztam, hogy megtaláljam a szag forrását. Egy részem elborzadt a vadságomtól, de a többit csak a vér érdekelte. VÉR! KELL NEKEM! MOST! Vlad hátrébb lökött, az egyik kezével lefogott, a másikkal hátra húzta a fejemet. Borzasztó fájdalom söpört rajtam végig, aztán megéreztem a vér ízét és a megkönnyebbüléstől könny szökött a szemembe. Miközben nyeltem egy másik érzelem vette át az irányítást. Harag. A legnyersebb, legzabolátlanabb, amit valaha éreztem. Végül rájöttem, hogy ezt nem én érzem, hanem a vámpír, aki még mindig satu szerű szorításban fogja a fejemet. Meg voltam döbbenve! - Érezlek téged! - suttogtam. A tekintete fényesebb lett, mint valaha. - Mert a csalásod az emberségedbe került! A durvaság a hangjában meghátrálásra késztethetett volna, de én született vesztes vagyok, ha félelemről van szó. Azonkívül, mást is éreztem a haragon kívül. Féltést, ami forró szeretetből fakadt.

125

Azt gondoltam régebben, hogy a viselkedése arroganciából fakad, de ez féltés volt. Ekkor újra mindent elsöprő fájdalmat éreztem, ami felülírt mindent, és ha Vlad nem tart szorosan, összeestem volna. Csak sikítottam, sikítottam, amíg megint meg nem éreztem a vért a számban. Amikor visszatért belém az értelem, elgondolkodtam. - Hogyhogy vámpír lettem, nem pedig ghoul? Emlékszem, hogy haldokoltam… És láttam anyámat. Nem egy álom vagy egy illúzió volt, ez olyan biztos volt, mint hogy tudtam a nevem. Ez azt jelentette, hogy a halál után van valami. Soha nem hittem benne, mert bár haldoklottam már párszor, még soha nem tapasztaltam ilyet. Vlad szorítása enyhült, helyette elkezdte simogatni a torkomat. -A vérem ez alkalommal nem volt elég, hogy meggyógyítson. De ahhoz igen, hogy elinduljon az átalakulás. - Hogyan? - Normális esetben lecsapolnálak, aztán innál a véremből. A sérüléseid miatt már elvéreztél és régebben is ittál már a véremből, ez elég is volt. Akkor a kezem leesett és iszonyatos, kétségbeesett haragot éreztem. - Természetesen erről fogalmam sem volt, azt hittem halott vagy, míg el nem kezdted kaparni a torkomat. Nem emlékeztem erre se semmi másra onnantól, hogy Srapneltől elvették a kést. - Gretchen! Jól van ugye? - Csak kisebb sérülései vannak. Az a megkönnyebbülés, amit most éreztem, felért egy bőséges vérivással. - És Sandra? Több komolyabb sérülése is van, de meg fog gyógyulni. Nem akartam megkérdezni, de tudnom kellett. - Shrapnel? A száját összeszorította. - Ott van, ahová tartozik. Vagyis a börtönben. Lehet, hogy mi is ott vagyunk? Ahogy szétnéztem láttam, hogy ez a szoba is hasonlít egy börtöncellához, de mégis volt pár különbség. A sarokban volt két matrac, rajta sok takaróval. De amúgy nem láttam kijáratot sem. És a fény hiánya…. Tökéletesen látok! Pislogtam, azt hittem elmúlik, de természetesen még mindig remekül láttam. Nem volt fény, mégis tisztán láttam a szállás falán lévő piros foltokat, amik olyan ínycsiklandozón illatoztak, hogy legszívesebben lenyaltam volna őket. Mikor megint megéreztem az ikerszúrásokat a számban, tudtam, hogy megint kiugrottak az új agyaraim. Behunytam a szememet, és úgy éreztem, hogy hirtelen elárasztanak az ingerek. Nem tudtam, hogy mennyi időn belül fogom tudni kezelni őket. Ha egyáltalán sikerül valaha is. De akár kész voltam rá, akár nem, most már vámpír voltam. A kezem a mellkasomra tettem. A szívem huszonöt éven keresztül dobogott, de most már örökre hallgatni fog. Mikor kinyitottam a szemem láttam, hogy Vlad bámult rám. Nem mondott semmit. A gondolataim az emberség és a szívtelenség egy furcsa keverékén jártak. “Zűrzavarosak az éréseid, de nem kell egyedül szembenézned velük.” 126

Hátrálva néztem őt és észrevettem egy apró sebet az orra alatt, amit azelőtt nem láttam. És nem ez volt az egyetlen változás. A bőre, ami azelőtt sápadtnak látszott, most halványan sugárzónak tűnt, bár fény nem volt bent. A haja nem csak sötétbarna, hanem a fekete egy gazdag kollázsa, borostyán és gesztenye. A levegő rezgett körülötte az energiától és mikor megint megsimogatta a torkomat, a keze úgy bizsergett, mintha átszivárogna az ereje. - Te különleges vagy - mondtam csodálkozva. A szája félig gúnyos félig szórakozott mosolyra húzódott. - Most már te is vámpír vagy. Tudod, az emberek nem látnak mindent, hatalmakat, amiket nem értenek és olyan érzelmeket, amilyeneket el sem tudnak képzelni. Megmarkolta a hajamat és közelebb húzott magához. A szája ár centire volt tőlem. - Te most már érzed! - motyogta. Durván simított végig a borostás arcával rajtam, amitől érzelmek áradata öntötte el a tudatalattimat. A vágy úgy száguldott rajtam keresztül, mint a lobogó tűz. Térdre estem. Hihetetlen éhség fogott el, ahogy égette az idegvégződéseimet, de nem fájt. Ehelyett elárasztottak a vágy hajszolásával, amíg az elragadtatott sikolyaimtól zúgni nem kezdenek a füleim, és ezt most akartam. A szám kinyílt és összekuszálódott az övével, miközben megragadtam az ingét. A kezemben szétesett úgy, mint a szétázott papír. A forró teste zihálásra késztetett, mikor magához rántott. Mindig forró volt, de most lángolt. Olyan könyörtelenül tépte le a ruhámat, a melltartómat és a bugyimat, mint én az ingét. Rúgkapálva igyekeztem eljutni a közeli matracra. Nyögtem mikor végre rajtam feküdt. Megdöbbentő volt, hogy mennyire különbözik az előzőektől. A bőre érintése olyan elsöprő volt, hogy én ívbe feszülve követeltem még többet. Minden simogatása olyan volt, mintha rejtett részekbe hatolt volna be, és én éheztem az érintésére. Amit ezelőtt éreztem elhalványult és a múltba veszett. Olyan volt, mintha most szeretkeznénk először. Mikor szétfeszítette a lábaimat és a szája belém temetkezett, sikítani kezdtem. Nem tudom, hogy mennyi ideig vonaglottam alatta, az élvezet a forró nyelve minden égető pöccintésével messzebbre sodort. Mikor felemelkedett, kinyílt az alsónadrágja, én a kielégüléstől kábán feküdtem, de mikor megláttam hosszú, vastag, előremeredő farkát, megint összeszorult a belsőm a vágytól. Lecsúsztam és magamra húztam őt. Visszaestem, mikor rám vetette magát, és erősen csókolni kezdett. Az íze sósabb, élesebb és annyira érzéki volt a teste, hogy fájdalmasan benedvesedtem. A teste volt a pokol, és én vártam, hogy mikor önti el az ösztöneimet. Megszakítottam a csókunkat és ő gondolkodás nélkül belém temetkezett. Megrázó volt, hogy ez milyen természetes. Az öröm keresztülsöpört rajtam, ahogy belemélyesztettem az agyaraimat. Az, hogy ez én voltam, vagy ő volt,nem tudtam és mikor megrántotta a csípőmet,hogy találkozzon az övével, már nem is érdekelt. Abbahagytam a harapást, hogy sikíthassak, mikor a perzselő teste még erősebben nyomult bennem. Ilyen volt ezelőtt is? Nem, nem tudtam. 127

Nem bírtam volna ki a mostani ostromot, mikor a belső izmaim ennyire összeszorultak a csiklóm pedig szinte csikorgott, ahogy egyre gyorsabban és erősebben hatolt be. Vagy az örömöt, mikor a szája bezárult a torkomon és harapott a nyakamba, ahol a pulzusom volt. Még gyorsabb lett, a torkom még mindig a fogai közt, és az értelmes énemet felváltotta egy ösztönlény, ami teljesen eluralkodott rajtam, eltörölve minden gátlásomat. Elszakítottam a száját, miközben alig vettem észre, hogy az agyaraim előtörtek. Átkaroltam őt és ugyanúgy, mint ő az előbb, megharaptam őt. Öröm áradt bennem szét, de nem csak a sajátom, hanem az övé is. Ettől végleg elment az eszem, és őrjöngeni kezdtem. Egyre gyorsabban és egyre mélyebbre hatolt a szorítása zúzódáskeltő volt. Ebben gyönyörködtem miközben továbbra is mélyen haraptam a nyakát és szívtam a vért a kemény lökések ritmusában. A körmeim szétszabdalták a hátát és örültem, hogy nem izzadhatunk. Nőtt az extázis a beteljesedés vágyával együtt még fokozva a tempót. Túl forró volt, túl nagy, de belehalnék, ha megállna. Elengedtem a nyakát, miközben ziháltam - Annyira szeretlek! És már jött is a következő orgazmus és én remegtem az intenzitásától. Vlad fejét hátrahajtva élvezett el, nyakán csíkokat hagytak a harapásom nyomai. Azután rám nézett, perzselő kezei végigsimítottak az arcomon. - Én is szeretlek, én feleségem. Válaszra sem hagyott időt. Lecsúszott, a szája szenvedélyes vadsággal nyalta a csiklómat. Nekifeszítettem magam egy olyan nyögéssel, ami félig elragadtatott félig csalódott volt. Hihetetlennek tűnhet, de már megint azt akartam, hogy bennem legyen, mikor… Minden gondolat kiröppent a fejemből, mikor a nyelvét felváltották az agyarai és átharapta a csiklómat ahelyett, hogy nyalná. Fehéren izzó öröm öntött el, miközben elektromosság lőtt ki a jobb kezemből. Füstölni kezdett miatta az ágy, de csak annyit tehettem, hogy letéptem a lepedőt. Fojtottan zokogva kiáltottam a nevét, a következő erős szívásnál újra, aztán már csak fojtattam. Megragadtam őt, a szótlan kiáltások száguldottak belőlem, és mikor egy utolsó szívás után megfordított, mozdulni sem bírtam. Megragadta a csípőmet és egy erőteljes csapással belém csapódott. A csiklóm dobogott és bizsergett és görcsösen szorított, amikor visszahúzódott. Felemelt és az ölébe vont. Újra belém hasított. Megfogtam a combjait, mikor a lökéseitől elcsúsztam, miközben megéreztem égő száját, ahogy szerelmeskedett velem. Aztán félrehúzta a hajamat, hogy megcsókoljon. A vad ritmus akkor sem szakadt meg, mikor mindketten rázkódni kezdtünk kívül és belül is.

128

37. fejezet Mikor Vlad elengedett visszaestem a matracra. Nem ziháltam, hiszen nem is lélegeztem. Én soha nem gyújtottam fel semmit, de ha ez a cella kigyullad, hát megérte a tűz! Aztán a gyomrom ökölbe szorult. A kielégültségem eltűnt, olyan élénk éhség váltotta fel, hogy remegni kezdtem. Vlad felrántott, egyik kezével a falnak szorított, míg a másikkal az ajtó melletti panelba kezdte őrült gyorsan nyomkodni a kombinációt. Addig észre sem vettem, hogy van itt egy ajtó. Egy fiók csúszott ki a falból és mikor megláttam, hogy mi van benne, abban a pillanatban kikapcsolt az agyam. A következő néhány percben a fájdalom körhintáján ültem, amit felváltott a megkönnyebbülés. Amikor az épelméjűségem visszatért, én nyugodtan álltam a falnál, és egy műanyag darabkái voltak a számban amíg Vlad vigyázott rám. Intett, hogy adjam neki oda és kényszerítenem kellett magam, hogy megtegyem, mert az oldalán volt még néhány ígéretes csík. Igyekeztem nem úgy viselkedni, mint egy állat, csak amíg feltétlenül szükséges. Felvette a földről a másik zacskót is és visszatette a rekeszbe. - Honnan tudtad? - kérdezem nyugalmat erőltetve magamra. Felvonta a vállát. - Ez minden vámpírnál ugyanúgy megy. A szex, a harag és az erőszak beindítja az éhséget. Meg kell tanulnod uralkodni rajta. Lenéztem magamra. Csurom vért voltam, ahogy szaggattam a vérrel teli zacskókat. Úgy nézett rám, mintha egy horror-pornó főszereplője lennék. Nincs rá időm ,hogy megtanuljak uralkodni az éhségem fölött. Túl sok dolgom volt. Az ágyhoz mentem és magamra tekertem a lepedőt. A mondandóm túl komoly volt ahhoz, hogy pucéran adjam elő. - Rájöhettél, hogy Shrapnel volt az áruló. - kezdtem. Felhorkant. - Gondoltam, hogy nem véletlenül vágtad őt darabokra a szirt mellett. Ránéztem. - Ő volt az egyetlen áruló a házadban, habár volt neki egy bűntársa is. - Magyarázd meg! - Sandra elküldött egy üzenetet… Nem sikerült folytatnom, mert Vlad szeme zöldre váltott és a fal egy része - ami semmiben sem különbözött a többitől - elmozdult és megjelent egy ajtó. “ Ne - kiáltottam gondolatban. - Nem tehet róla!” Nem válaszolt. Hát persze! Nem hallott engem. A látványos szex meg a vámpírrá válásom miatt. - Nem tudta - mondtam hangosan. - Shrapnel megbabonázta őt. Láttam, amikor megérintettem. Felém fordult, az arcán vészjósló arckifejezéssel. Aztán kiszólt a biztonságiaknak. - Finoman! - Mit láttál még?

129

Nem fogom elmondani neki, amíg ilyen kiszámíthatatlanul viselkedik. Ha mondok valamit, rögtön ugrik. - Először ígérd meg, hogy nem bántod Sandrát! Ahogy a karját összefonta a véres mellkasa előtt, nem is lehetett volna fenyegetőbb. De nem hátráltam meg. - Ígérd meg! - mondtam újra. - Vannak más módszereim is, hogy megtudjam - mondta bársonyos hangon. Mérgesen feleltem. - Miből gondolod, hogy melletted állok? Nagyon jól tudom, hogyan szerzed az információidat. Ezért nem említettem neked, mikor gyanús lett, mert ő a barátom, és lehet, hogy ártatlan. Miért tettem volna ki ennek, ha nem csinált semmit? Összeszorította a száját, éreztem a haragját, de nem csak azt. Emellett éreztem a sajnálkozását, amiért így veszítettem el a halandóságomat. Az én hibám volt, de Vlad is hibáztatta magát. Megnyomta a falat, és megint megjelent a rejtekajtó. - Nos, folytasd - mondta egy laza intéssel. Gyanakodva néztem az ajtó felé. - Nem azért vagyok bezárva, mert még túlságosan vérszomjas vagyok? - De igen. Viszont azt akarom, hogy a saját szemeddel lásd, hogy Sandrának nem lesz semmi baja. Hiszen nem tudatosan árult el engem! Persze az előfordulhat - mondta egy cápa vigyorával - hogy te nem bírsz majd az éhségeddel és feltéped a torkát. Nem számítottam arra, hogy ilyen hamar visszatérek a börtönbe. Kapkodva öltöztem föl miután túlestem még egy őrjöngő vériváson. Mikor beértünk az erős bűztől visszahőköltem. Olyan szag volt, mintha valaki kerozint öntött volna szét, rákent volna egy kis rohadt vért és vizeletet, aztán az egészet nyakon önti egy vödör szarral. Hogy nem éreztem ezt eddig? - Ez a hely bűzlik! - Az őrök elfelejtettek beillatosítani? - kérdezte Vlad gúnyosan. Agyonhajszoltan nézett rám. - Ez egy börtön Leila. Közismert tény, hogy büdös. Küldetés letudva! Ez a szag megölte az étvágyamat! Ha a pokol fingana, pont ilyen szaga lenne. - Leila! Sandra felé kaptam a fejem. Szerencsére nem volt a kőfalhoz kötözve,de a padlón kuporogva ült,szemében reményvesztett kifejezéssel. Amint meglátott, felém vetette magát. - Mondd meg nekik, hogy ártatlan vagyok! Az egyik őr a megmentőim közül megjelent. Marha jó, mondhatom! Még ő sem öltözött át, tiszta vér volt a ruhája igaz, hogy rá volt száradva, de akkor is. Az illata! Az agyaraim kaparták az ínyemet. - Most ettél- mondtam magamnak. - és Sandra nem lesz a desszert. - Oké! - mondtam neki. - De előbb Vladnak meg kell néznie az emlékeidet. 130

Azért itt csináltuk, hogy Shrapnel is lássa, hogy lelepleződött az árulása. A kihívás ellenére nem mentem sehova, kézben tartottam a vérszomjamat. Nem akartam Sandrát egyedül hagyni, azt akartam, hogy tudja a barátja mellette áll és hisz neki. Lehet, hogy Vlad azzal gúnyolódik, hogy feltépem Sandra torkát, de sosem hagyná, hogy megtegyem. Azonkívül a barna vámpírnőről is többet akartam hallani,aki olyan eltökélten akart megölni. - Vedd le! - mondta Vlad az őrnek Shrapnelre mutatva. Mint három nindzsa, úgy jelentek meg az őrök, akik elkezdték leszedni róla a bilincseket. Mielőtt az utolsó ezüstlánc leesett, Vlad megfogott egy hosszú, fából készült rudat és átszúrta vele Shrapnel testét. Sandra zihált. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a gyorsuló szívverésének a hangját. Lopva megnyomtam a plazmazacskót a zsebemben. Ha érezném,hogy jön az éhség,azt tépném fel,hogy adjak az őröknek időt, hogy megvédhessék Sandrát. Milyen előrelátó? Vlad áttette Shrapnelt az egyik kőlyukba. Úgy esett bele, mint vázába a virág. Nyögött párat, de ennyi. A kitartása lenyűgöző volt, de Vlad kitartása nagyobb volt, hogy kiderítse ki vette rá az árulásra. Kétszer próbált megölni engem. Szimatolva fordítottam a figyelmemet Sandra felé. Lelógatta a fejét, elrejtve arckifejezését. - Tettem valami retteneteset, ugye? –suttogta. - Nem emlékszem rá, de éreztem. amikor megérintettél. Meg akartam őt simogatni, hogy megnyugtassam, de nem bíztam magamban, mert a szívverése egyre igézőbb volt. Nem igazán bíztam magamban. - Vlad nem okol téged. - mondtam a legmegnyugtatóbb hangomon. - Valójában segíteni fogsz nekünk megtalálni azt a másik személyt, aki kényszerített, hogy eláruld őt. Aztán majd leállítjuk. Vlad felvonta a szemöldökét. -Ő? -Ő! - válaszoltam, miközben Shrapnelre néztem. - És állítólag varázsolni is tud.

131

38. fejezet Shrapnel rám nézett és a tekintete zöldre változott. - Hazudtál nekem. Nem is tudod, hogy ki ő! Inkább meglepettnek tűnt, mint dühösnek, nem mintha megengedhette volna magának, hogy felháborodjon azon, hogy valaki hazudott neki. - Még nem tudjuk, de majd fogjuk. - válaszoltam hűvösen. Vlad Sandrához fordult. - Ha nem tudtad, hogy mit teszel, mert ők megváltoztatták az emlékeidet, nem foglak hibáztatni. A megbocsátás feltételes szavai, de hatottak. Sandra térdre esett, és fejet hajtott. -Miután a szüleim kiraktak az utcára, te magadhoz vettél engem. Nekem otthont, tanulási lehetőséget, és egy jobb jövő ígéretét adtad. Tudatosan soha nem árulnálak el. Vlad gúnyosan Shrapnelre mosolygott. - Akkor lehet, hogy te hűségesebb vagy, mint a két legjobb barátom. Ezeknél a szavaknál megéreztem Vlad felől a harag és a fájdalom egy fura keverékét. Összerezzentem. Elfelejtettem, hogy nem Shrapnel az egyetlen, aki a nemzője ellen fordult. A hátbaszúrás jobban fáj, ha egy baráttól származik. Sandra felemelkedett és félresöpörte a haját. -Lasă-mă să-ți dovedesc, prinţul meu! Vlad megragadta a nyakát, és rászorította a száját. Ahogy beleharapott, valami elpattant bennem, amire nem számítottam. Nem éhség, bár az agyaraim kiugrottak. Nem az aggodalom Sandra iránt, hogy esetleg Vlad kivérezteti. Helyette egy elsöprő vágy, hogy kitépjem őt Vlad karjaiból, és az elektromos ostorral darabokra szaggassam. Féltékeny voltam! Milyen abszurd! Vlad vámpír volt, és egy olyan ember vérét szívta, akit meg akart babonázni, hogy olvashasson az elméjében. Ezt tudtam, de mégsem bírtam leállítani és egy szikra lőtt ki a kezemből a kőpadlóba. Megrepesztette azt a pontot. Rátettem a lábam, hogy eltakarjam, nem mintha senki nem vette volna észre. Vlad felemelte a fejét, először a foltra azután rám nézett. Arra számítottam, hogy felvonja a szemöldökét az irracionális féltékenykedésem miatt, de ő elgondolkodva nézett rám. Elengedte Sandrát, miután begyógyította a sebét a vérével. Próbáltam megfékezni az érzelmeimet, és a bennem keringő áramot is. Gondolatban Stingtől a “Every Breat You Take” énekeltem. Élet vagy karók általi halál Sandra lehetőségei Leila. Gondolj a prioritásokra. - Bement a szobájába, hogy megbabonázza - mondtam, hátha ez segít.

132

Vlad szemei zöldek lettek, aztán úgy nézett Sandrára, mintha ő lenne az egyetlen személy a szobában. - Shrapnel bement a szobádba. Azt akarta tőled,hogy küldj el egy üzenetet. Mi volt az? - Nem tudom - suttogta. - De tudod! A levegő szikrázott az erőtől. Felállt tőle a szőr a karomon. A bőröm alá is bekúszott. - Mit akart tőled? Látod őt a szobádban - folytatta ugyanazon a vibráló hangon. - Még most is hallod a hangját. Mit mondd? - Azt mondja - az arcán feszült figyelem, mintha egy halk hangot ismételne - mondd meg neki, hogy visszatért a hatalma. Majdnem meghalt, mikor használta őket, de Vlad visszahozta és most már nem fogja elhagyni. Megpróbálom megmérgezni az életét, mielőtt magához tér. Vádlón néztem Sharpnelre. Meg akart mérgezni, amíg kómában vagyok? Harag bombázta az elmémet, de Vlad nem mondott semmit, továbbra is Sandrára figyelt. - Nem csak ez az egy üzenet volt. Mi volt a másik? Vlad hangja továbbra is monoton volt. Sandra elmesélte, hogy mindent el kellett küldenie, a képességeimről, hol van a karnevál helyszíne, és hogy melyik szállodában vagyok Maximussal. Ráadásul, hogy Maximust semlegesíteni kell valamilyen extrém módon. Hát, a folyékony ezüstnél nem nagyon van extrémebb. Amikor Vlad megparancsolta Sandrának, hogy most a nőtől kapott üzeneteket mondja el, azok inkább kíváncsiaknak, mint rosszindulatúnak tűntek. Ez a bomba után megváltozott. Előjött az igazi szándéka. A következő üzenetei nem tartottak meglepetést. Öld meg Leilát bármi áron. Öld meg! Vlad haragja nő, emellett a csalódottsága is. - Hol szoktál vele találkozni? - Nem szoktam. Minden másnap el kell mennem a városi könyvtárba. Ott írok üzenetet, ami Homernak kell adnom Odüsseának címezve. Ha Odüsseától üzenet érkezik, azt átadja memorizálnom kell, azután megsemmisítenem. Itthon el kell ismételnem Shrapnelnek, de csak akkor, mikor kérdezi. Azon kívül soha nem beszélhetek róla, és ha továbbítottam el kell felejtenem. - felelt Sandra. Vlad folytatta. Ugyanúgy irányította Sandrát, mint előtte Shrapnel. - Menj el a könyvesboltba. Az egyik őr meghajolt, majd távozott. - Soha nem találkoztál vele, de elmondta neked a nevét? Vladből hihetetlen erő szabadult ki. Éreztem a bőröm bizsergésén. Marty egyszer azt mondta, hogy meglehet érezni egy vámpír aurájának erejét. Ez lehetett az? - Nem hiszem, hogy tudnának róla, de igen tudom a nevét. Egyszer, mikor Shrapnel telefonon beszélt vele Cynthiánának nevezte. Vlad arca kővé vált. Azonnal tudta, hogy kiről van szó. Nekem is ismerősnek tűnt, de hirtelen nem tudtam, hogy hol hallottam. Shrapnel lehunyta a szemeit, arcán fájdalmasabb kifejezéssel, mint amilyen a karóbahúzásnál volt. Shrapnel szerette őt, és a legvadabb rémálma vált most valóra. 133

Mikor Vladra néztem, beugrott. - Nem ez előző szeretődet hívták így? - De.- Mondta nyugodt hangon, majd Shrapnelre nézett. Felidéztem, amit Maximus mesélt. Nevetségesen hosszú ideig volt Vladdal a nő és amikor Vlad szakított vele, a legősibb trükkhöz folyamodott, féltékennyé akarta őt tenni. Méghozzá Shrapnellel. Csakhogy ez nem működött. - Ha Cynthiana azért akar megölni, mert azt hiszi, hogy így újra együtt lehet Vladdal, miért segítesz neki? Szereted őt! Éreztem, mikor összekapcsolódtunk. Shrapnel nem válaszolt. A hallgatása mindent elmondott. De ha nem volt féltékeny, akkor mi motiválta őt? Miért kockáztatta az életét, hogy megöljön? Bármi is az oka, megölt egy csomó ártatlan embert. Drew jutott az eszembe. Nem érdemelt halált. Ahogy a többi karneválos sem. Sem Vlad emberei, akiket Shrapnel robbantott föl a kocsiban kétségbeesett próbálkozásában. És én sem érdemeltem, meg ezt a sok szart, ami a nyakamba lett zúdítva, csak mert Cynthiana meg akart ölni. - Most elmehetsz - mondta Vlad Sandrának. A szemei visszaváltoztak. - Megbocsátok neked, nem tehetsz róla. Pislogott, aztán nagyon gyorsan hadarni kezdett románul. –Természetesen, ez még mindig az otthonod – felelte Vlad türelmetlen hangon. - Menj! Egy őr kísérte ki. Boldog voltam, hogy sértetlenül távozhatott. Vlad Shrapnelhez fordult. Elöntött a tornádó erősségű harag a csalódottság és a sajnálat érzése, ami Vladtól ért el hozzám. Aztán, mintha egy csapot zártak volna el, mind eltűnt. Vlad még az erejét is magába zárta. - Tudod, hogy most mi következik? - kérdezte semleges hangon. Én tudtam. És egy bosszúálló részem alig várta. De aztán eszembe jutott a hátsó terem a hátborzongató gépekkel. Vlad akármit bevetne, hogy megtudja, hol van Cynthiana, de talán nekem is sikerülhet összekapcsolódni a barnával. Shrapnel megérdemli a halált a tetteiért, de én gyorsabban és kevésbé fájdalmasan végeznék vele. Muszáj megpróbálnom, mert az a szívtelen szuka sok embert megölt, hogy végezhessen velem. - Először próbáljunk ki valami mást - mondtam. Vlad felém nézett. - Túlságosan elszántan védelmezi ahhoz, hogy most feladja. Shrapnel rám vicsorgott úgy, mint egyik ragadozó a másikra. Aztán románul mondott valamit a torkommal kapcsolatban. Vlad felröhögött. - Biztos vagyok benne, hogy együtt fog velem működni. Aztán rám nézett. - Menj innen. Ez nem lesz szép látvány. Nem mozdultam. - Keményem próbál majd ellenállni, és akár hetekbe is beletelhet, mire kiszedsz belőle valamit, vagy hagyod, hogy én intézzem, és percek alatt megtudjuk, amit akarunk. Vlad a kezeimre nézett. - Nem valószínű, hogy ilyen hamar az átalakulásod után már működnének a képességeid. 134

-A szikra megvan. Szerintem a többi is ott van valahol. Aztán megpróbáltam egy szikrát a föld felé lőni. Semmi. Shrapnel néhány másodperc múlva egy félig sóhaj, félig nevetésszerű hangot hallatott. Bár tudta, hogy így a kínzás vár rá, mégis boldog volt. A szám összepréseltem, és újra megpróbáltam. Aztán megint. Utána az érintéssel próbálkoztam. Ugyanúgy semmi. - Leila - szólt Vlad fáradtan. - Állj le! Nem fog menni. Nem álltam le, hanem még eltökéltebben próbálkoztam tovább. - Az egész életem arról szólt, hogy mit nem tudok. Nem tudtam bekerülni a csapatba a baleset miatt. Azt mondták, hogy az idegkárosodás miatt nem fogok tudni járni. De jártam. Sőt, mint akrobata, bekerültem a cirkuszba. Nem tudtam megérinteni senkit, de találkoztam Martyval, aki a legjobb barátom lett. Aztán azt mondtad nekem, hogy senkit nem fogsz szeretni, most mégis Mrs. Vlad Dracula vagyok! Dühösen néztem a szürke padlóra. Egy darab szikla nem fog legyőzni! Olyan erősen markolásztam a követ, hogy a kezemen apró sebek lettek. Hallottam, hogy Vlad szól, fejezzem be, meg Shrapnel nevetését is. Ott! Nem volt hangosabb, mint egy suttogás, és csak egy pillanatig tartott. A fene enné meg! Egész lényemmel a kezem alatti kőre koncentráltam, és megláttam! Egy borzalmasan kinéző vámpírt, amint a kőre esik egy borzalmas halálsikolyt hallatva. Vlad mellettem térdelt, mikor megszakítottam a látomást. - Leila… - kezdte, de mikor felém fordult, láthatott valamit az arcomon, amitől elhallgatott. Hagyta, hogy lassan felemelkedjek. Harag és határtalan büszkeség keveréke bombázta az érzékeimet. -A jó hír az, hogy megúszod a kínzást - mondtam Shrapnelnek. A rossz pedig az, hogy megtalálom a barátnődet, és nem árthat nekem a varázslatával, hiszen már halott vagyok.

135

39. fejezet Rögtön el akartam kezdeni a kapcsolódást Cynthiánához, de Vlad azt mondta, hogy majd később, mert hamarosan itt a hajnal. Szót fogadtam, mert fogalmam sem volt, hogy mennyi az idő. Azonkívül Cynthiana nem tudta, hogy fordult a kocka. Mostantól ő lesz az, akit becserkésznek, és ha eljön az este, megindul a könyörtelen vadászat. Elindultunk a lakrészünkbe. Vladnak a legmegbízhatóbb barátai is itt voltak elszállásolva. Ahogy haladtunk fölfelé, a hangok megtámadtak. A lépések zaja alattunk és felettünk. A konyhában a serpenyők és fazekak hangja, ahogy a reggelihez készülődnek. Beszélgetések, az elektronikai eszközök zaja, és az ütemes szívdobbanások hangja. A gyomrom görcsbe rándult, és az agyaraim kiugrottak. Mindjárt ott vagyunk, nyugtatgattam magam. Ki kell bírnom, nem ugorhatok neki senkinek! - Leila! Mondj hálát istennek! A nővérem hangjára hangosan felsóhajtottam. Gretchen rohant lefelé a lépcsőn. Dühösnek és megkönnyebbültnek tűnt. -A buta emberei azt mondták, hogy túl sérült vagy ahhoz, hogy láthassunk. Mekkora hazugság, te túl jól nézel ki… Egy hang hagyta el a számat, ami arra késztette, hogy félbehagyja a mondatát. - Te most morogtál rám? - kérdezte hitetlenkedve. Vlad rám nézett, és szorosan megmarkolta mindkét karomat. - Ne gyere közelebb. - mondta Vlad nagyon komoly hangon. De már túl késő volt. A teljes erővel rám törő vérszomj elfeledtette velem, hogy ő a testvérem, akit szeretek. Helyette csak egy húscsomagnak láttam, aki megoldás az agóniámra. A következő néhány pillanatból csak a dulakodásra emlékszem, majd a boldog megkönnyebbülésre, mikor éreztem, hogy a torkomon vér folyik le. Ahogy kitisztult a tudatom, kétségbeesett sikolyt hallottam, amit ugyanolyan kétségbeesett kérdés követett. -MI A BAJA? - Semmi - hallottam Vladot. A hangjától azonnal a megnyugodtam. Mögöttem állt, átkarolta a derekamat, és nem engedte, hogy megmozduljak. Máskülönben még kárt tehettem volna valakiben. Gretchen ledermedve állt a legalsó lépcsőfokon, arcán olyan megsebzett kifejezéssel, hogy azt hittem, mindjárt elájul. - Ez természetes - mondtam. Kicsit rekedt voltam, de legalább már nem morogtam. - Ez természetes? Hogy lehetne természetes, mikor az előbb meg akartál ölni? Nem tudom, mit mondhattam volna. Aztán leült a lépcsőre, és az arcát a kezébe temette. - Már értem. Át kellett változtatnia, mert már nem tudott meggyógyítani. Ezért nem láthattunk téged.

136

A hangja csupán suttogás volt. Összeszorult a szívem. Már bántam, hogy nem tudtam elmondani, hogy mindenképpen szándékomban állt átváltozni. Ráadásul úgy kellett megtudnia, hogy meg akartam őt ölni. - Értem, ha ...ha nem tudod ezt elfogadni… Felkapta a fejét, kék szeme csillogott. - Nem érted! Te megmentettél engem, de én nem tudtalak megmenteni téged. A hangja elcsuklott, könnyek folytak le az arcán. - Sajnálom! Most már én is sírtam. Az anyánk halála, a lidérces képességem, az öngyilkossági kísérletem, aztán meg leléptem otthonról, mert azt hittem, hogy a családomnak - akiket mindennél jobban szerettem - így lesz a legjobb. Nem hittem volna, hogy azt hiszi ez mind az ő hibája. - Ne! Ha nem rángatsz el az autótól, mielőtt felrobban, valóban meghaltam volna. Vlad megengedte, hogy közelebb lépjek Gretchenhez. - Te húztad el Leilát a kocsitól? - Igen, miután ő elvágta a biztonsági övet. Láttam, hogy nemsokára felrobban, de nagyon rosszul nézett ki, és bár féltem, hogy a mozgatással ártok neki, nem volt más választásom. - Fantasztikus vagy - mondtam neki, miközben arra gondoltam - Ne mozdulj! - de ezt már nem mondhattam neki, mert már nem hallotta volna meg. - Fogjátok le! - mondta Vlad felém biccentve. - Mi? - kérdeztem zihálva. Tovább nem jutottam, mert két őr, akiket eddig nem is láttam, két oldalról olyan erősen lefogtak, hogy moccanni sem tudtam, miközben bocsánatkérőn pislogtak rám. - Ez a nővéred biztonsága miatt kell. - mondta Vlad. Gretchen láthatóan nem tudta eldönteni, hogy fusson, vagy maradjon, mikor felé közeledett. - Nyújtsd ki a kezed. Gretchen tétován kinyújtotta, majd amikor Vlad megragadta, próbálta elrántani. Vlad erősen tartotta, majd megvágta a sajátját, odanyújtotta neki. - Igyál, és a népemhez tartozol! Gretchen undorodó pillantást vetett a vérre. Aztán Vladra nézett. - Nem vagyok már az a sógornődként? Vlad hidegen rámosolygott. - A vámpírok világában nem. Gretchen rám nézett. - Mi a csapda? Emlékeztem, hogy én is feltettem egy hasonló kérdést egy hasonló helyzetben. - Ha ezután elárulod őt, megöl téged - feleltem őszintén. - Ahelyett, hogy megfélemlítenének - horkant föl. - Ha ezt megteszem és valaki eszik belőlem, az Vladdal fog elszámolni? Smaragd csillant a tekintetében. - Pontosan látod a helyzetet. Ránézett a kezére aztán elkezdte lenyalni róla a vért. - Pfuj! Lehunytam a szemem. Gretchen már nem gyerek, szabadon dönthet, ha egy lépéssel közelebb akar kerülni a vámpírvilághoz, nem akadályozhatom meg. Más kérdés, hogy apa mit fog szólni. - Hűha - motyogta. Olyan, mint a folyékony tűz! - Mi a fene folyik itt? Apám hangja éles volt, mint a kés.

137

Megalázónak találtam, hogy hogy festek. Tetőtől talpig vér borított, ráadásul két tagbaszakadt testőr fog le két oldalról. A megerősödött érzelmek hatására előugrottak az agyaraim. Természetesen ezt nem kellett volna. - Nem - suttogta apám, ahogy engem nézett. Akkor lerohant a lépcsőn, és Vladhoz rohant. - Mit tettél vele? - ordította. Vlad mérgesen nézett apámra, aztán odajött hozzám és magához ölelt, miközben a két őröm meghajolva hátrált. - Ha bármit hangosan ki mersz mondani a fejedben lévő gondolatok közül, elintézem, hogy egy hétig ne tudj megszólalni. Apám álla leesett. Nem így képzeltem el a szitut, mikor közlöm velük a hírt. - Hirtelen nagyon elfáradtam. - Hajnal van - mondta Vlad. - Rendben, tehát hajnalban fáradt le… A szám abbahagyta a működést. Ahogy az egész testem is. Apám következő szívdobbanása előtt teljesen öntudatlan lettem.

138

40. fejezet Olyan hirtelen keltem föl, hogy az még engem is megdöbbentett. Az egyik pillanatban még halott voltam, a következőben pedig már talpon és az éhségtől eszelősen kerestem a vért. - Ott - mutatott Vlad a falban lévő nyílásra. Odarohantam, kikaptam az egyik zacskót és már marcangoltam is. Mikor kész voltam tiszta vér vélt a kezem, a karom és a melleim is. Óvatosan körülnéztem és elkezdtem lenyalogatni magamról a rám csurgott vért. Vlad nevetése rántott ki ebből a transzszerű állapotból. - Be kell ismernem, ezzel nagyszerű ötleteket adsz nekem! Zavarba jöttem, és abbahagytam a kezeim nyalogatását. Vlad az ágy végének támaszkodva ült az ágyon. Bár a ruhája makulátlanul tiszta volt, egy szippantás, és már tudtam is hogy merre járt az előbb. -A börtönben voltál. Grimaszolva elmosolyodott. - Talán mégiscsak kéne használni odalent valami illatosítót. Egy végső nyalás után a hajamba túrtam. - Megegyeztünk, hogy együtt keressük meg Cynthianat. - Veled aludtam, de mikor felkeltem muszáj volt ölnöm - mondta. A hangja nyugodt volt, de éreztem az ingerültségét. Sóhajtottam. - Tudom, hogy nem vagy ahhoz szokva, hogy magyarázkodnod kell, de ilyen a házasság. Én sem vagyok ahhoz szokva, hogy ébredés után úgy viselkedem, mint egy elmebeteg az éhségtől. Úgyhogy, most mindkettőnknek hozzá kell szoknia valamihez. Elmosolyodott. - Van egy kis különbség. Te egy hét alatt hozzászoksz, én viszont egész életemben gyakorolhatok. Szárazon fölnevettem. - Ha olyan feleséget akartál, aki nem kérdezősködik, nem engem kellett volna elvenned. Érzéki tűz kezdte ingerelni az érzelmeimet. Sülő fűszerek és füstös erdő illata töltötte be a szobát. - Megegyeztünk. De sokkal több miatt akartalak, mint a behódolás. Az agyaraim egy másfajta éhség miatt újra meghosszabbodtak. Nagyon lazának tűnt, ahogy ott ült, de az érzelmei egészen mást mondtak. Lehet, hogy én rohadtul vadnak néztem ki véresen és kócosan, de az igazi vadság bennem volt. Nekem nincs választásom. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim. Egy gyilkos vámpírra kell vadásznom, és a traumatizált apámat is meg kell nyugtatnom. A táncrendemben nem volt helye a szexnek, mert Vladdal nem lehetett összecsapni a dolgokat, nekem pedig nincs pár üres órám. - Zuhanyoznom kell - mondtam elfúltan, ami nem értettem, hogyan lehetséges, mikor nem is lélegzem. A mosolya veszélyesen érzéki lett. - Utána. - Vlad, igazán. Nekünk annyi dolgunk van...

139

- Emlékszem, egyszer azt mondtad, hogy nem fogod hagyni, hogy mások előbbre kerüljenek a ranglistámon. szólt közbe lágyan. - Én sem. Mellettem termett, mielőtt egyet pisloghattam volna, és kinyitotta a falba süllyesztett szekrényt. Kikapott egy vérrel teli zsákot és a mellkasához csapva szétszakította. Az egész mellkasát vér borította el. Megsemmisítő erővel söpörte el a lelkiismeretemet a vadság. Rávetettem magam. Nem törődtem azzal, hogy letépte a ruháimat, ahogy azzal sem, hogy én szaggattam cafatokra az övét, hogy lenyalogathassak róla minden csepp vért. Az sem érdekelt, hogy mikor tolatott velem a falhoz és rántotta a lábaimat a dereka köré. Nem érdekelt semmi, csak a vér íze a bőrén, a teste, a durvasága, ahogy belém merül újra meg újra. A rajtam keresztülszáguldó eksztázis elsöpörte a másik éhségemet. Negyedtizenegy volt, mire lezuhanyozva és felöltözve előkerültem a fürdőszobából. Sikerült rábeszélnem Vladot, hogy máshol fürödjön, különben még most se lennénk kész. Nem mintha őt nagyon zavarta volna. Shrapnel úgy sem megy sehova, Cynthiana pedig nem tudja, hogy szorul a hurok a nyaka körül, a nászutunk pedig elég zűrös, állította. - Mielőtt lemennénk a börtönbe, beszélni akarok apámmal. Eléggé ki volt borulva! Velem maradsz, arra az esetre, ha megint rám törne a vérszomj? Vlad bort ivott, de aztán letette a poharat. - Tudod, sok ember, aki tud a vámpírokról, nehezen fogadja el, ha az egyik szerettük átváltozik. Elfogja őket a félelem, az elidegenedés és a tehetetlenség érzése. Valaki, aki irányításhoz szokott, mint az apád, annak még nehezebben megy ezt elfogadni. Gondosan megfogalmazott szavai nyugtalanná tettek. Általában Vladot hidegen hagyták az ilyen dolgok. Valami nem stimmelt. - Ne köntörfalazz! Mi történt? - Nem akar találkozni veled. Ragaszkodik ahhoz, hogy Gretchennel együtt elmehessen - felelte őszintén. - Vannak máshol is biztonságos házaim, de megmondtam neki, hogy csak akkor mehetnek el, ha te is beleegyezel. Emberfeletti erőm volt, de most úgy ültem le, mintha kocsonyából lettek volna a térdeim. - Gretchen sem akar találkozni velem? - talán félreértettem a viselkedését. - De igen. Vehemensen tiltakozott apád ötlete ellen. Apád erre még inkább menni akart. Vlad fáradtan nézett rám. - Nem tudja, de próbálja visszaszerezni az irányítást. Még mindig szeret téged. Ha nem így lenne, nem viselné ilyen nehezen a dolgot. Nem mondtam semmit, miközben azon gondolkodtam, hogy milyen furcsa az élet. Mikor gyerek voltam, az apám munkája miatt állandóan költöznünk kellett, és őt soha nem érdekelte, hogy ez minket hogyan érint. Most az én körülményeim szakították ki őt abból az életből, amit felépített magának. “A karma egy szuka”- ezt Cat mondta, de én nem akartam apámnak visszafizetni semmit. 140

Boldognak akartam látni, és biztonságban tudni. - Reggel engedd elmenni. De csak reggel. Előtte szeretnék beszélni Gretchennel. A hangom határozott volt. Jobb is, ha elmennek, nem uralom még a vérszomjamat. Azonkívül, itt a dolgok csak egyre veszélyesebbek lesznek. Aztán Vladra mosolyogtam. - Gyerünk, próbáljuk megkeresni azt az őrült ribancot, akivel korábban randevúztál! Azt hittem,hogy lemegyünk a börtönbe,de ehelyett a fegyver szobába mentünk. Vlad egy tőrt adott a kezembe. - Az övé. - mondta. Beletelt egy másodpercbe, mire rájöttem, hogy miért volt olyan ismerős. Aztán elnevettem magam. - Hát persze! Ezt is megérintettem, amikor átnéztem a többi fegyveredet. Mikor megpillantottam a nőt, azután kezdtem el haldokolni, aztán le is állt a szívem. Cynthiana Vlad miatt akar megölni, de arra nem számított, hogy pont Vlad lesz velem, aki nem enged meghalni. Most nekem kellett megvédenem magam. “ A karma egy kurva”, aki épp jól válaszol ezekre a körülményekre. Lehúztam a kesztyűket, és megérintettem a fegyvert. Legnagyobb meglepetésemre ösztönösen el akartam hajítani. Égette a kezemet a fém. Olyan érzés volt, mint mikor gyerekkoromban beleestem a mérges szömörcébe. - Ez ezüstből van? Éreztem, hogy jól szórakozik rajtam. - Ilyen érzés, ha megfogod, mint az összes többi vámpírnak is. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a kellemetlen érzést, és a ribanc tartózkodási helyére koncentrálni. Összpontosítottam, és fekete-fehér képeket kezdtem látni. Elértük az ajtómat, és Vlad menni készült, miután jó éjt kívántam neki. Megfogtam a kezét, hogy visszatartsam. Benyúltam a kabátomba, és kivettem belőle a tőrt. -A tiéd - mormoltam. Átvette a tőrt, a szája félmosolyra húzódott. - Mi ez? Korai karácsonyi ajándék? - Nem adhatok neked ajándékot csak úgy? Billegtette a pengét. - Tökéletesen kiegyensúlyozott. Köszönöm Cynthiana. Tetszik. Aztán hozzám hajolt és megcsókolta a szám szélét. Vártam, de aztán kezdett elhúzódni. - Ne menj - suttogtam a szájába. Egy szemöldökráncolás kíséretében távolabb húzódott. - Az embereim közül az egyik eltűnt. Nem fogok reggelig várni a kutatás megkezdésével. - Annyira sajnálom kicsikém - mondtam, miközben tudtam, jobb, ha ezt mondom, minthogy küldjön valaki mást. A kabátjába tette a kést. - Jó éjszakát Cynthiana! - ó éjszakát Vlad! Néztem, ahogy megy, mosolyogtam, leplezve a csalódottságomat, hátha visszanéz. De nem. Ő soha. És a látogatásai is egyre ritkábbá váltak. Nemhiába, éltem már háromszáz éve. Nagyon jól tudtam, hogy ez mit jelent. Kezdd rám unni! 141

A mosoly eltűnt. Túl hosszú ideig voltam anélkül a védelem nélkül, amit megérdemeltem. Nem szándékozom feladni a helyem egy ilyen erős vámpír oldalán. Kockázatos, vagy nem, itt az ideje, hogy meggyőzőbb eszközökhöz folyamodjam a meggyőzéséhez Miután megszakadt a kapcsolat és visszatértem, észrevettem, hogy olyan erősen szorítottam a kést, hogy kiserkent a kezemből a vér. Aztán Vladra néztem, és egy gyanú kezdett formálódni bennem. - Nem sokkal azelőtt adta ezt neked, hogy beköltözött? Felvonta a szemöldökét. - Azt hiszem, miért? - Csak csodálkozom. Tudtad, hogy varázsereje van? Megrándította a vállát. - Tudtam, hogy belekontárkodik, de ezt nem tiltja a vámpírtörvény, ezért nem kellett aggódnia amiatt, hogy esetleg üldöznék miatta. - Vagy erősebb volt, mint mondta. Mi van, ha nem véletlen egybeesés Cynthiana beköltözése, miután úgy döntött, hogy többet akar! Szándékában állt megakadályozni, hogy kirakja őt? Ha igen, és nem egy amatőr “pamacsolós” nővel van dolgunk, hanem egy valódi boszorkánnyal, akkor olyan ellenféllel van dolgunk, aki veszélyesebb mindenkinél.

142

41. fejezet Nagyobb óvatossággal néztem a kést, mint eddig. Mivel vámpír lettem az eddigi hatásai már nem lehetnek végzetesek, bár biztos fájnának. Megnyugodtam. Ha Cynthiana erős boszorkány lenne, ellátta volna a kést olyan igézettel, ami a vámpírokra is halálos. - Tartsd rajta a fél szemed a késen, amíg dolgozom vele, oké? Mikor felnéztem Vlad összeszűkült szemekkel nézett rám. Mély lélegzetet vett és azzal a kedves mosolyával nézett rám, ami felért egy figyelmeztetéssel. - Miért? - Ha az exed olyan, mint a gonosz Nyugati boszorkány lehet, hogy majd megpróbálom őőőőőőőőő...huh, hát megpróbálom szíven szúrni magam. Apró nevetéssel jeleztem, hogy szerintem ennek milyen kicsi a valószínűsége. Az egész arca kezdett elsötétülni, bár a mosolya nem változott. - Lehet, hogy te vagy a legkegyetlenebb személy, akivel valaha találkoztam - mondta társasági hangnemben. - Mi? - ziháltam. - Az első feleségem megölte magát. Századokba tellett, hogy ezek után újra merjek szeretni valakit. És te csak úgy odaveted, hogy tartsam a fél szemem a késen, mert lehet,hogy a szemem láttára szúrod magad szíven! Az alkalmi hangja eltűnt és vegytiszta harag váltotta fel. De ez semmi nem volt ahhoz a pusztító dühhöz képest, ami belőle áradt. Olyan intenzív volt, hogy hátra kellett lépnem előle. - Vlad, én… - Ne! Beszélj! Kitört a tűz a kezeiből, felkúszott a karjain, és az egész testét narancsos izzás borította be. Azt hihettem volna, hogy meg akar félemlíteni, ha nem éreztem volna az érzelmi köteléken keresztül, hogy nem direkt csinálja. - Megpróbáltam rád hagyni, hogy tedd, amit szerinted tenned kell, mert Tisztelem a bátorságodat, de túl messzire mész. Még több tűz. - Ha még egyszer szándékosan veszélyezteted az életedet, én megesküszöm, hogy be foglak börtönözni téged! Mielőtt kifejthettem volna felháborodott véleményemet ezzel az ultimátummal kapcsolatban, eltűnt. Nem maradt más utána, csak füstszag. - Hé kölyök! Marty állt a kőcella ajtajában. Ráadásul észre se vettem, hogy kinyílik. Ide vettem be magam duzzogni, mert itt volt vér is, ha elfog a vérszomj. Vérbe folytatni a csalódottságomat

143

undorítónak hangzik, elméletben. Gyakorlatban olyan volt, mintha ittam és fagyiztam volna egyszerre. Maximusnak igaza volt, mikor Vladdal kapcsolatban figyelmeztetett. –mondtam rosszkedvűn. Hallottad, mikor bebörtönzéssel fenyegetett engem? Sajnálkozó arckifejezés volt a válasza. - Nem tudom, mit fogok tenni - folytattam, miközben megpaskoltam a mellettem lévő helyet. Szeretem Vladot, de ő néha annyira archaikus. El tudod képzelni, hogy reagálna, ha azt mondanám neki, hogy mostantól nem kockáztathatja az életét a népéért? - Nem hallgatna rád - mondta, miközben leült velem szemben az ágyra. - Rendben. Tehát az miben más, hogy el akarom kapni azt a szukát, aki háromszor is az életemre tőrt, negyedik alkalommal pedig sikerrel is járt? Egy kis kockázat belefér. - Hogy soviniszta? - kérdezte Marty. - Pontosan. - ekkor jöttem rá, hogy rátapintottam a lényegre. - Mi? - Te vagy az egyetlen, aki meglepődik ezen, kölyök! Te hozzámentél egy birtoklás mániáshoz, aki brutális körülmények nőtt fel, még brutálisabb volt, mikor átváltoztatták vámpírrá. Ráadásul évszázadok óta küzdd az élőhalott hatalomban, és te elérted, hogy ez az őrülten kegyetlen fattyú téged szeressen. Kedveskedve megpaskolta a térdemet. - Te tényleg azt hiszed, hogy megengedi a feleségének, hogy ő harcoljon az ellenségeivel helyette? Úgy nevezik őt, hogy Vlad, a karóba húzó, nem pedig, hogy Vlad, a töketlen! - Nem próbálok meg helyette harcolni - gúnyolódom. - De az ő szemében igen, és ami rosszabb, készen állsz közben meghalni is. Újabb paskolás. - Már szeret téged, bébi vámpír. Nekidőltem, a fejem a fején pihentettem. - Szerinted most mit csináljak? Engedjem meg neki, hogy minden lépésemet dirigálja, mert ő olyan ódivatú? Én nem erre szerződtem. Kuncogni kezdett. - Nem, te valami keményebbre szerződtél. Úgy hívják, házasság. - Okoska - mondtam, de minden rosszindulat nélkül. Mélyen, legbelül tudtam, hogy igaza van. Hozzámentem egy sárkányhoz és várható volt, hogy néha tüzet okád. De nem adom fel. Ideje abbahagynia duzzogást, azon rágódni, hogy milyen nehéz ez az út. Adtam egy puszit az arcára. - Köszi. - Mi? Azt mondtam neked, hogy ne vitatkozz vele, és nem gondoltam meg magam, mert az rossz ötlet. - Azt kösz, hogy ilyen jó barátom vagy. Aztán megújult eltökéltséggel álltam fel. Vlad lehet, hogy őrült, kegyetlen fattyú, de az én őrült, kegyetlen, fattyúm, és ezt most lerendezzük. - Mikor hallgatóztál láttad, hogy hová ment? Oh, várj, annyi baj legyen. Már tudom! Leereszkedtem a keskeny lépcsőn, miközben a csípős szagtól ráncoltam az orromat.

144

Egy modern fickó valószínűleg a helyi bárba megy, ahol majd összepisálhatja magát. Egy vámpír, pisilés helyett - ahol házon belüli börtön is van - hova mehet? Hát karóba húzni valakit. - Szia! - mondtam az őrnek, aki óvatosan nézett rám, ahogy közeledtem felé. - Mondd meg Vladnak, hogy beszélni szeretnék vele. Az őr meghajolt, majd a gallérjához nyúlt, és beszélni kezdett bele románul. Hja kérem, a modern technika! Ha én akarnék így üzenni, búvárruhát kéne húznom. A válasz is románul érkezett, úgyhogy nem értettem. - Várj itt - mondta végül angolul. Nem szóltam semmit, miközben azon töprengtem, hogy akkor most Vlad jön ki, vagy jön valaki, aki bevisz engem. Tíz perc múlva megjelent Vlad. Fekete korom volt a haja, az arca, a ruhája. Még veszélyesebben nézett ki, mint szokott. Ez nem volt jó előjel. - Mit akarsz? Ezzel a kurta kérdéssel valószínűleg azt akarta elérni, hogy megsértődjek, és elmenjek. Az érzéseit is teljesen elzárta előlem. Kihúztam magam. Ha ő tényleg ne akart volna látni, nem jött volna ki. - Nekem van egy olyan megoldásom, ami mindkettőnknek megfelel. - És itt akarod csinálni az őr előtt? Vlad eliramodott mellettem a lépcső felé. Követtem őt az alagsorban egy kis előszobába. Ott megállt, és szembefordult velem. - Mit akarsz? Már nem volt annyira vészjósló a hangsúlya. Odasétáltam hozzá, és elkezdtem lesöpörni a hamut a ruhájáról. Megfeszítette magát, hogy leállítson. -A hangulatodból ítélve Shrapnel még nem árulta el Cynthiana tartózkodási helyét. Szereti őt, és lehet, hogy megbabonázta és így akkor sem tudja megmondani, ha akarja. A tekintete követte a lépéseimet, de továbbra is nyugodtan ácsorgott. - Ez nekem is az eszembe jutott. - Természetesen. Beletúrtam a hajába, hogy megszabadítsam a maradék koromtól. - Sokáig növeszthetted, hosszabb, mint az enyém. A mosolya olyan hideg volt, hogy a gőzt szárazjéggé változtathatta volna. - Hízelgéssel nálam nem mész semmire. A tőrt amúgy sem használhatod, már megszabadultam tőle. Továbbra is porolgattam őt. - Rendben. A tekintete összeszűkült a könnyű győzelme miatt. - És Shrapnelhez sem mehetsz, hogy rajta keresztül találd meg. - Nem akarok, - legyintettem könnyedén. - Szívesen hanyagolom a kikérdezési technikád emlékeit. Ekkor megragadta a kezeimet, és közelebb húzott magához. - Hagyd abba a ködösítést Leila. Nem adtad fel, és ezt mind a ketten tudjuk. Az arca csak pár centire volt az enyémtől, a borostája sötétebb volt a rárakódott koromtól, és a száját konokul összeszorította. Felnéztem rá.

145

- Shrapnel tudja, hogy csak pár napot kell nyernie, és Chyntiana rá fog jönni, hogy lelepleződött. Ezt mi is tudjuk, és akkor el fog menekülni. De olyan sokáig élt ebben a házban. Lehet, hogy maradt olyan tárgy utána, ami őrzi a lenyomatát, és engem sem öl meg. Engedd meg, hogy segítsek, és hogy ne lehessen semmi bajom, láncolj meg, mielőtt elkezdeném az összekapcsolódást. Erre rögtön felszaladt a szemöldöke. - Láncoljalak meg? Huncutul rá mosolyogtam - Ugyan már, ne mondd nekem, hogy ezt még sosem képzelted el? - Minden nap, egyre többször - mondta vészjósló hangon, de éreztem, hogy kezd megrepedni az eltökéltsége, és az érzelmeit is éreztem újra. Még mindig dühös és frusztrált volt, de éreztem emögött az elismerést is. Ha valaki, hát Vlad tudja, milyen az, amikor valaki bosszút akar. Végül felsóhajtott - Ez már nekem is eszembe jutott, de lehet, hogy olyat látnál a szobájában, amit nem akarom, hogy láss. Vak harag száguldott keresztül rajtam arra a gondolatra, hogy Vladot egy másik nővel lássam, ahogy szeretkeznek. Soha nem gondoltam magamról, hogy féltékeny típus lennék, de ezek szerint mégis. Kényszerítettem magam, hogy leküzdjem ezt az érzést és helyette előjött a leghidegebb, legkegyetlenebb részem. - Ha nekem ezt kell látnom ahhoz, hogy megtaláljuk, akkor megengeded nekem, hogy nézzem, ahogy megkínzod, aztán megölöd! Áthatón nézett rám, mintha nem hinné, hogy komolyan gondoltam. Álltam a tekintetét. Ha ezt hiszi, rosszul hiszi. Végül bólintott, majd teli szájjal vigyorogni kezdett. - Akkor hát, nekem van egy kevés láncom.

146

42. fejezet Kíváncsian néztem szét Chyntiana régi szobájában. Tehát itt lakott a boszorkány. Ugyanúgy, ahogy a többi szoba, ez is dúsgazdagon volt berendezve. A kandallópárkányt száradó virágok borították, ami kellemes illatot adott a szobának. - Mikor szakítottatok? - a hangom nyugodt volt, de bennem csata dúlt. Rosszindulatú Leila örült, hogy Chyntiana szobája két szinttel lejjebb volt, mint Vladé. Ugyanott, ahol a vendégeit is elszállásolta. Praktikus Leila viszont azt nézte, hogy mit használhatna a kapcsolódáshoz. - Néhány éve. - Miért teszel úgy, mintha nem érdekelne? Ha nem szívesen emlékszel rá, miért hagytad volna úgy a szobáját, mintha még mindig itt élne? Vállat vont, mire a karján lévő ezüstláncok megcsörrentek. - Ha érdekelne, nem nősültem volna meg. Te voltál utána a következő szeretőm, és veled rögtön lefeküdtem, ezért erre a szobára nem volt szükség. A tekintetem az ágyra tévedt. Mit látnék, ha megérinteném? Chytiananak több mint háromszáz évnyi tapasztalata volt. Talán azt látnám, hogy Vlad boldogabb volt vele, mint velem? - Leila! Félrekaptam a tekintetemet. Észre se vettem, hogy kijöttek az agyaraim, és úgy csikorgatom a fogaimat, hogy felhasadt a szám. - Elnézést. Nem tudom, hogy mi ütött belém. - motyogtam, miközben szívtam az ajkamat, hogy ne csöppenjen vér a hófehér szőnyegre. - Ne kérj elnézést. A hangja nem rosszallóan csengett, hanem gyengéden. Minden vámpír nagyon birtokló, különösen az átalakulás után. Okolhatom a vámpírizmust ezért az emésztő féltékenységért? Kezdjük! Vlad többszörösen a csuklóm köré tekerte a láncot. Nem hiszem, hogy ez szükséges, mert Vlad pokoli erős és szerintem le tudna állítani, ha vámpír hara-kirit készülnék elkövetni, de ha ettől ő jobban érzi magát?! - Egy részét meghagyod későbbre? - viccelődtem. A pillantása, ahogy rám nézett még azt is elfeledtette velem, hogy mennyire éget az ezüst a kezemen. - Amikor majd megkötözlek, selymet fogok használni, hogy kiszabadíthasd a kezeidet. Szeretem, mikor megérintesz. Nem ha. Mikor.

147

Mivel az exe hálószobájában voltunk, ki kellett volna hűlnie a vágyamnak. Ehelyett teljesen beindultam, mert Vlad mindig elérte, hogy minden porcikámmal őt akarjam. Túlságosan birtokló vagyok? Egyértelmű! - Ha hagyod, hogy kiszabadítsam a kezeimet - kérdeztem rekedten, mi értelme összekötözni? A gonosz mosolyától ezerszeresére nőtt a vágyam. Közel hajolt, a borostája dörzsölte az arcomat, amikor végigsimított rajta. - Miért mondanám el, mikor meg is mutathatom? Lehunytam a szemem, úgy lélegeztem be fűszeres illatát. Már tudtam, mivel akarom tölteni a hajnali órákat. Megráztam magam. De előtte más dolgunk van. Visszahúzódott, és folytatta a láncok feltekerését egészen a könyökömig. Ha lett volna még vérkeringésem, biztos, hogy elzsibbadtak volna. Mikor végzett a testemet is körbe tekerte, nehogy ugorjak, vagy ilyesmi. A végén már csak az ujjaimat tudtam mozgatni, meg haraphattam. Miután végre elégedett volt az eredménnyel, ledobta a maradék láncokat, és az ágyhoz ment. Megfeszültem, de csak az éjjeliszekrényről hozta el a lámpát. - Finoman, figyelmeztetett. Azt hiszi soha nem fogtam még semmi értékeset? Megfogtam a kristály alapzatot. ... és darabokra tört a kezemben. - Mi a fasz!? Bánatosan mosolygott, miközben az üvegszilánkokat szedegette ki a kezemből. - Még nem szoktál hozzá az új erődhöz. Amíg meg nem szokod, mindent kezelj úgy, mintha tojáshéjból lenne, az emberekhez pedig ne érj hozzá. Összerezzenve néztem a szilánkokra. Még egy ok, hogy ne ölelhessem meg a testvéremet. Szétnéztem, keresve valamit, amit nem baj, ha véletlenül eltörök. A kandallón lévő szárított virágokat választottam. - Azok az övéi voltak? - Igen, ő szedte őket - mondta Vlad, miközben kikapott egyet a szépen elrendezett halomból. Nem mondom, hogy nem esett jól, hogy széttúrjuk Chyntiana holmiját! Végül is megölt engem. Simogattam a virágokat, amiket Vlad tartott. Azt mondta lehet, hogy nem fog sikerülni, mert még nem stabil az erőm. Valami apró mozzanatot éreztem, majd sötét elégedettség fogott el,amikor létrejött a kapcsolat. “Sétáltam a réten, és szedegettem a virágokat a kosaramba. Már szépen növekedett a halom. Vlad személyzete boldogan bővítette volna a kertet, de nem hagytam. Nem akartam, hogy a varázsláshoz szükséges növények egy helyen legyenek. Még valaki rájöhetett volna, hogy mire kellenek. A szép, tavaszi nap sem javított borús hangulatomon. Csak hat hónap telt el a legutóbbi varázslat óta, és Vlad már megint távolodik tőlem. Csalódottságomban darabokra téptem a kezemben tartott orgonát. Bármelyik másik férfi őrülten, halálosan, visszavonhatatlanul belém szeretett volna, de hét varázslat után is alig

148

tudtam megakadályozni, hogy elhagyjon. A gondot persze ugyanaz okozta, ami miatt annyira meg akartam tartani. Az ereje. Ezért fáradoztam olyan keményen, hogy én legyek neki a legfontosabb, és persze emiatt volt szinte immunis a varázslataimra. Nem mertem erősebb varázslatot használni. A virágokat megmagyarázhattam, de a sötétebb varázslatok hozzávalóit már nem tudtam volna. A törvényőrök reakciója semmi sem lenne az ő haragjához képest, ha megtudná, hogy varázslatot alkalmaztam rajta. Szedtem egy másik adag orgonát, közben elhessegettem ezeket a gondolatokat. Ha óvatos vagyok, nem jön rá, különben sincs más választásom. A legtöbb vámpírnak ott van a mestere, aki megvédi. Másoknak van elég erejük, hogy megvédjék magukat. Miután meghalt a mesterem, a szeretőim védtek meg, ha épp nem volt, akkor varázslattal segítettem magamon. A nap, mikor vámpírrá alakultam… - káromkodtam. Nincs az az ár, amit meg ne fizetnék, hogy ne legyek olyan gyámoltalan. Skót parasztnak születtem, aki az angolok szabályai szerint él. Alaposan átnéztem a kosár tartalmát. Talán kellene még egy kis mályva, akkor hatásosabb lesz…” Mikor visszatértem, a kezemben szétmállott virágokat néztem,és borzasztó harag öntött el. - Tudod mik ezek? Vállat vont. - Orgonák, pipacsok, amaránt.. - Egy varázslat hozzávalói - szakítom félbe. Az orgona a gyors szeretetért, piros pipacs az igaz szerelemért, a mályva a szeretett lény rajongásáért,az amaránt a halhatatlan szerelemért. Láttad, mikor ezeket használta? - Soha nem szerettem őt! A hangja vibrált a visszafojtott dühtől. - Igen, ezt ő is tudta. Mégis hatott rád, hiszen három évtizeden keresztül vele maradtál. Kinyitotta a száját ..és semmi. Még soha nem láttam, hogy elakadt volna a szava. De bárkié elakadt volna, ha megtudja, hogy harminc éven keresztül befolyásolták szabad akaratát. Az arroganciáján esett csorba, a büszkeségét tiporta a sárba. - Lássuk, hogy meg tudom-e találni őt. A világ minden kincséért sem lennék most Chyniana helyében. Megint megérintettem a szirmokat, és miközben szedte őket nem érintettem az emlékeit. Arra koncentráltam, hogy most hol lehet, de akárhányszor próbálkoztam, nem jártam sikerrel. Eltelt tíz perc. Húsz. Harminc. Negyven. - Leila, elég! Vlad kiverte a virágokat a kezemből. Néztem, ahogy a földre szóródott. Csalódott voltam. - Nem értem, hogy miért nem látom őt. Ahányszor a közelébe kerültem, rosszul lettem, de most még csak az sem zavart közbe. - Pontosan egy napja vagy vámpír. A tested minden sejtje drasztikus változáson esett át. Figyelemre méltó, és a rátermettségedet bizonyítja, hogy szinte azonnal tudod használni a képességeidet. 149

- Figyelemreméltó! Na persze. Volt okom a rosszkedvre. Vladnak meg kell kínoznia Shrapnelt. Ő nem beszél, Chyntiana pedig rájön, hogy lebukott, és lesz ideje elrejtőzni. Ez akár éveket is jelenthet. Persze Shrapnel előbb-utóbb megtörik, hacsak Chyntiana el nem varázsolta őt is. Mert akkor nagyon sok időbe fog kerülni, hogy megtaláljuk. Addig a családom sem térhet vissza a megszokott életébe. Ez az út nem járható. Az is lehet, hogy Shrapnelnek már jelentkeznie kellett volna. - Tudom már, hogy kaphatnánk el! - kiáltottam ihletet kapva. Küldjük Sandrát a városba egy üzenettel, hogy Shrapnel nagyon sürgősen találkozni akar vele. Vlad letekerte rólam a láncot. - Az a nő nem olyan bolond, hogy bedőljön egy ilyen trükknek. - Bolond? Talán nem. Arrogáns? Fogadni mernék rá. Ez a nő a saját otthonodban befolyásolt téged éveken keresztül, még úgy is, hogy tudta, azonnal megölnéd, ha rájönnél. Az ajkai elvékonyodtak, mikor erre emlékeztettem. Úgy csináltam, mintha észre se vettem volna, folytattam. - Nem csoda, hogy utálja a képemet. A vámpírok nagyon birtoklóak. Nekem többet ajánlottál fel néhány hét után, mint neki harminc év alatt, ráadásul mindezt varázslat nélkül. És még ezek után el is hagytalak, mert nekem ez sem volt elég. Hát ezért fogadta fel Adriant, mikor Shrapnel elmondta neki, hogy hol vagyok. Vlad végig feszülten figyelt rám, aztán elmosolyodott. - Tudom, mit akarsz elérni. A sértett büszkeségemre próbálsz hatni, de nem fogok elhamarkodottan cselekedni. - Te nem - mondtam, miközben álltam a pillantását. - De ő? Mit gondolsz, mit fog tenni, mikor meghallja a házasságunk hírét? Fogadom, hogy mostanra a sértett nők esztelen dühével tombol! - Talán - értett végre egyet. Nem tudtam megállni, és újra az ágyra néztem. Igazság szerint, nem kéne Chyntianat hibáztatnom a féltékenysége miatt. Mikor arra gondolok, hogy órákat, napokat.., a pokolba, éveket töltöttek abban az ágyban összefonódva…, olyan féltékenység fogott el, ami túlmutatott a vámpírok birtoklási ösztönén. Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne bocsássak ki elektromos ostort, és szabdaljam darabokra azt az átkozott ágyat. Ennek ellenére a kezem mégis szikrázni kezdett. Vlad előbb a kezemre, majd az arcomra nézett. A következő pillanatban az ágy lángba borult. Szólni akartam, hogy ne tegye, de addigra az egész ágyból csak egy kupac hamu maradt. A hevesen lágy érzelmek, amik elértek, elmondták, hogy miért csinálta. Ennek semmi köze nem volt a haraghoz. Azért tette, mert engem megsebzett az ágy látványa. Nem mondtam semmit. Ő sem.

150

43. fejezet Ugyanolyan hirtelen ébredtem, mint az utóbbi öt napon is. Ahogy felültem - Jó estét! kiáltással kezdtem a napot. Annyi a különbség, hogy most nem éreztem az éhséget olyan elviselhetetlennek. - Bevette? - kérdeztem rögtön. Vlad válasz helyett elővett egy vérrel teli zacskót és felém lóbálta. Figyelmen kívül hagytam, bár a szemfogaim kiugrottak, és a gyomrom öklömnyire zsugorodott. Négy napja Sandra elment a könyvesboltba, és hagyott egy rejtélyes üzenetet, miszerint Shrapnel találkozni akar vele .A szintén megbabonázott könyvesbolt tulajdonos hetven mérföldet autózott - így kikerülve a mobiltorony hatósugarából, - hogy továbbítsa az üzenetet Chytiananak. Ma, amíg én aludtam Sandra visszament, hogy érkezett-e válasz az üzenetre. - Na? - kérdeztem kíváncsian. - Igen és nem - mondta, miközben elgondolkodva simogatta az állát. A helyszínt megváltoztatta a bukaresti metróra. Soha nem utaztam metrón, nyilvánvaló okokból, de értettem Vlad problémáját. - Csúcsforgalom egy nyilvános helyen. Mi egy raktárt választottunk, ahol kicsi a forgalom,és kevés ember lakik. Azt könnyebb lenne bekeríteni. Chyntiana ugyanolyan arrogáns, mint Vlad, de nem hülye. Tudja, hogy egy ilyen helyen csapdába kerülhet, és nincs semmilyen védelme. - Hát, ez felvet némi problémát. Vlad gúnyosan mosolygott rám. –Igaz, hogy a román kormányból sokan tartoznak a vérvonalamhoz, mégsem tudom lezáratni az egész metrót. Még Mencheres sem tud egyszerre tízezer embert lefagyasztani. - És ha a metró hirtelen vámpírokkal telik meg, akkor gyanút fog és elmenekül. Felsóhajtottam. - Megtudtad, hogy a könyvesboltos mikor hívja újra? Vlad továbbra is az állát simogatta. - Már megtörtént. A hívás nem vezetett nyomra, valahol a metrón. - Tudjuk, melyik állomáson? Felhorkant. - Nem is kérdés. - Vlad, ha te mész oda, ekkor azonnal eltűnik. És ez igaz az embereidre is. Harminc évig élt együtt veled, ezalatt megismerte a legtöbb emberedet, és bármelyiküket maga mellé állíthatja. Nem vitatta egyik érvemet sem.

151

- Holnapután rá fog jönni, hogy Shrapnel lebukott. Nagy jutalmat ajánlok fel az elfogásáért, de még így is sok időbe telhet, hogy elkapjuk. A metró a legjobb esélyem. - Igen - mondtam, de elfelejtesz valami fontosat! - Mit? - Engem. - Már megint kezdi! - motyogta. - Pedig én vagyok a nyilvánvaló választás. Nem tudja, hogy nézek ki, nem ismeri a szagomat. Simán állhatok mellette, teljes biztonságban érezné magát. - Már miért ne érezné? Háromszáz évvel öregebb nálad! A hangja csöpögött a gúnytól, de nem hagytam magam másik vágányra terelni. - Mikor találkoztunk, ragaszkodtál ahhoz, hogy megtanuljam használni az elektromos képességemet, hogyha harcba keverednék, ne legyek védtelen. És igazad volt. Így tudtam megölni azokat a vámpírokat a hajón, akik mellesleg szintén öregebbek voltak párszáz évvel. Amúgy ez az egész nem csak rólad szól. Az én barátaimat ölette meg a karneválon, és én voltam az, akit elraboltak. A varázslata miatt haltam meg és változtam át, még mielőtt felkészülhettem volna rá. Ha én az a fajta személy lennék, aki hagyja, hogy ezt csak úgy megússza, pokolian biztos, hogy nem szeretnél ennyire. Merev tekintete, mint a lézer. - Azt akarod, hogy mondjak le a bosszúról a javadra? Rávigyorogtam. - Nem. Te Vlad a karóba húzó vagy, nem pedig Vlad a töketlen. Azt akarom, hogy én is ott lehessek a metrón, mikor keresitek. Bármi is lesz, ott helyben megölöd, vagy csak elfogod, én is ott akarok lenni. Azt akarom, hogy tudja, én is segítettem abban, hogy elkaptuk. Hosszú ideig nem szólt semmit. Végül azt mondta - Soha nem láttad őt. Nem, a pokolba is, nem! Végül a várakozás izgalma öntött el, és mosolyogni kezdtem. - Ne aggódj. Ahhoz épp eleget láttam, hogy felismerjem. Nem tudtam visszaemlékezni, hogy mikor nolt utoljára körül ennyi ember. Talán a nagyobb karneválon vannak annyian, mint most itt a bukaresti metrón. Mindegy, a lényeg hogy elfogott a klausztrofóbia. De legalább attól nem kellett tartanom, hogy megrázok valakit, mint egy eleven villamosszék. Az alkalmi nadrág és a blézer alatt, egy vastag búvárruha volt rajtam, olyan, amilyet a jeges vizekben használnak. Ebben a ruhában már bárkit megölelhetek. El is határoztam, hogy új ruhatáram nélkülözhetetlen darabja lesz. A nyakrészt egy selyemsállal takartam el, a sebhelyemet pedig színházi sminkkel. Volt valami más, ami aggodalomra adhatott volna okot. Az éhségem. Körülöttem több száz szív dobogott, keringtetve a vért. Normális esetben szép fokozatosan lennék hozzászoktatva az emberekhez, de most be lettem dobva a mély vízbe. Szerencsére Vlad adott kelléknek egy csésze kávét, így el tudtam rejteni az agyaraimat.

152

Az engem körülvevő kellemetlen szag is segített megfékezni az éhségemet. A rengeteg ember kipárolgása, meg ami némelyik alagútból felém áramlott, felvehette a versenyt Vlad börtönének zamatával. Az első látogatásom egy nyilvános wc-n majdnem hányással végződött. Csikorgó zaj jelezte, hogy az M1-en metró közeledik. Kortyolgattam a kávémat, miközben a fel-leszálló utasokat figyeltem, különösen a nőket. Egyiknek sem volt vastag, dió színű haja, és a vámpírokra-annyira jellemző aurát sem érzékeltem. Ránéztem az órámra. hat óra ötvenkilenc perc. Mindjárt befut a következő szerelvény, az M4-es a Basarab állomásra. Igen, Vladnak saját megállója van, amit róla neveztek el. Ezért tudta, hogy Chyntiana hol akar majd találkozni Shrapnellel. Az M1-es fehérre volt festve, ami már kezdett beszürkülni, de az M4-es élénk narancssárga volt, fekete gránitlapokkal. Ez ugyanolyan élénk volt, mint Vlad, így sejtettem, hogy erre kell keresnem Chytianat is. Mikor befutott a kocsi, az egyik oszlopnak dőlve tanulmányoztam az utasokat. Talán az a nő lesz a baseball sapkában. De nem, mégsem, ide hallom az egyre gyorsuló szívverését, ahogy elsiet. Átkozódni kezdtem magamban, mert megint előugrottak az agyaraim. Most már tudom, mit éreznek a tizenéves fiúk az állandó merevedések miatt. Úgy tettem, mintha egy jó nagyot kortyoltam volna a kávémból, mikor megéreztem az auráját. Láthatatlan volt, de hatalmas, olyan, mintha egy parfüm illatát éreztem volna, ami egyenesen felém közeledett. Az arcom előtt tartva a csészémet próbáltam rájönni a forrására. Nem ott. Nem, nem ő az. Ott. Ó, igen. Felismertem a dús barna hajat. Úgy siklott az emberek között, mint a balerina a bikák között. A kesztyűs kezemmel megfogtam a sálam alá rejtett mikrofont, és két szót suttogtam bele. - Itt van. Aztán addig néztem, amíg végre megláthattam az arcát annak a nőnek, aki olyan nagy pusztítást végzett az életemben. Tizenkettő egy tucat, az arca tele volt hibákkal. A szája túl széles volt, az orra hosszú, és a pofacsontja olyan magasan volt, hogy már mesterségesnek tűnt. Mindent összevetve nem volt az a tipikus szépség, inkább merész, feltűnő, épp ezért nehezen felejthető. Ezért volt, hogy azonnal felismertem, pedig az előző találkozásunk csak pár másodpercig tartott. Chyntiana nem csak arra használta a varázslatát, hogy ne tudjam megmondani, hogy hol tartózkodik, hanem arra is, hogy ne ismerhessem fel az arcát. Ezért nem ismertem fel hamarabb. A robbanás éjszakáján láttam, Marty és Dawn előadása után, mikor megpróbált megbűvölni.

153

44. fejezet Hirtelen ötlettől vezérelve úgy csináltam, mintha csak egy másik vámpír lennék, aki pont véletlenül volt ott. Messzebbre mosolyogtam, mintha pont most érkezett volna meg a barátom. Észrevett, és miközben elmentem mellette, abban reménykedtem, hogy hatott az illatsemlegesítő kúra, ami eltüntette rólam Vlad illatát. ahogy mentem tovább odakiáltottam egy embernek - Hello, mintha a román jó barátom lett volna. Ekkor két erős ütést éreztem a hátamon, mire olyan gyorsan pördültem meg, hogy a körülöttem lévő embereket végigfröcsköltem kávéval. Míg a körülöttem lévők átkozódtak, én megint két ütést éreztem, ezúttal a mellkasomon. Lenéztem, és láttam, hogy ezüstszínű folyadék szivárog a blézeremen lévő két lyukból. Még mielőtt tudatosodott volna bennem, hogy meglőttek, az ösztön átvette az irányítást. Felugrottam a plafonig, mikor egy beton robbant fel a fejem mellett. Igyekeztem eltávolodni, amikor a gravitáció visszahúzott. Ahogy zuhantam lefelé, több embert is megütöttem. Mikor a padlóba csapódtam, akkor kezdődött a sikoltozás. A rengeteg lábtól nem láttam, hogy ki lőtt rám. Az ezüstgolyókba bele is hallhattam volna, de Vlad ragaszkodott ahhoz, hogy golyóálló mellényt viseljek. Körülöttem az embereknek nem volt ilyen. Elkezdtem kúszni a lábak között, miközben elhajítottam a kávéscsészémet. Csak most vettem észre, hogy egész idő alatt nálam volt. Nem kellett médiumnak lenni ahhoz, hogy tudjam, ki lövöldözik. Kúszás közben megragadtam a mikrofont. - Itt nagy buli van. Csak úgy röpködnek itt a folyadékkal töltött ezüstgolyók. Ahogy elértem a tömeg szélét, felálltam. Láttam Chyntianat, hogy mint aki jól végezte dolgát, a dzsekijébe rakta a fegyverét. Valószínűleg azt hiszi, hogy meghaltam. A fülesből Vlad hangja hangzott fel - Ne foglalkozz vele! Menj a Cangrasi állomásra. Ott találkozunk hamarosan. Chyntiana megpördült. Nem tudom, hogy a jelenlétemet érezte meg, vagy Vlad ordítását hallotta-e meg. Rám nézett, ami egy másodperc volt, de nekem egy egész örökkévalóságnak tűnt. Nem tudom, hogy mi vett rá, de a kávéfoltos kesztyűs kezemmel az arcomhoz nyúltam, és letöröltem a sebhelyemről a festéket. Amikor felismert, a szeme zöldre váltott, és vicsorogni kezdett. - Te!

154

Azt hittem, hogy megint előveszi a fegyverét, vagy - amilyen dühös volt- ordítozni, vagy vádaskodni kezd, de egyiket se tette. Helyette, egy számomra ismeretlen nyelven kántálni kezdett. Erre az utasok, akik eddig menekülni igyekeztek, mintha dróton rángatnák őket, egyszerre álltak meg. Ezután mind egyszerre megindultak felém. Arcukon gyilkos kifejezés, az ujjaik karmokká görbítve. A tömeg fölött láttam, ahogy Chyntiana elégedetten mosolyogni kezd, majd eltűnik az egyik alagútban. Szitkozódtam egy sort, majd megpróbáltam utána menni. Igyekeztem nem bántani az embereket, ahogy félre lökdöstem őket, de persze ők nem voltak ilyen figyelmesek velem. A hajamat rángatták, a ruháimat szaggatták, voltak, akik ököllel ütöttek, sőt egy nő még a lábamba is beleharapott. Olyan volt, mint egy pitbull, nem futni, de lépni is alig bírtam tőle, úgy kapaszkodott a lábamra. Próbálkoztam a vámpírirányítással, de vagy Chyntiana varázslata volt túl erős, vagy én voltam nagyon béna, de nem sikerült szabadulnom tőlük. Mire sikerült leráznom őket magamról, elveszett a blézerem és a sálam, és a nőnek hála a nadrágom legnagyobb része is. Gyorsan elrohantam, mielőtt még többen csatlakoztak volna a lincseléshez. Ahogy a Crangasi állomás felé futottam, megpróbáltam elérni Vladot a mikrofonon keresztül. Mikor leértem az M1 alagútba, akkor vettem észre, hogy elszakadt a zsinórja. Mivel így nem tudtam szólni Vladnak, Chyntiana után rohantam az alagútba. Nem akartam, hogy újra eltűnjön. Egy szerelvény száguldott pont felém. Alig volt időm felugrani a kis betonpárkányra, ami a fal mellett húzódott. Pár centin múlt csak, majdnem magával sodort. Olyan huzatot csinált, hogy csak az új, erős izmaim tartottak meg. Amint elment, leugrottam és rohantam tovább. A szemem zöld fénnyel pásztázta előttem lévő sötétséget. Egy elágazáshoz értem, ahol pocsolya volt a bejáratnál, és a falról valami nedves szivárgott. Ez az egyik használaton kívüli alagút lehetett. Megálltam egy pillanatra, és gondolkoztam. Ha Chyntiana lennék, melyiken mennék? Egy lábnyomot pillantottam meg az egyik alagút bejáratánál, ez eldöntötte a kérdést. Itt embertelen volt a bűz, úgyhogy nem is próbáltam követni az illatát. De még a bűzön keresztül is megéreztem valami fura földszagot. Ez Chyntiana lenne? Megváltozott az illata? Gyorsabban folytattam, mikor az elágazáson túl dühös hangokat hallottam. Lehet, hogy Vlad emberei elkapták őt? Mikor az elágazáshoz értem, lehajoltam - hátha megint le akar lőni -, és kikukucskáltam. Több száz izzó szem nézett felém. Szürke bundájukban, cincogva közeledtek. Megbabonázta a patkányokat! - Te ribanc! - kiáltottam, és a patkányok ellenére rohanni kezdtem felé. A vámpírok nem kaphatják el a veszteséget, kántáltam, mikor a patkányok rám ugrottak, és minden szabad bőrfelületet befedtek rajtam. A karmaikkal és a fogaikkal szabdalták a bőrömet és a ruhámat, és bár megcsapta őket a bennem keringő áram, az elhullottak helyére mindig többen jöttek. 155

Legszívesebben körbe-körbe rohangáltam, és ugráltam volna,hogy lerázzam őket magamról, de akkor Chyntiana kihasználta volna a figyelmetlenségemet, és lelő. Ezt az örömöt nem akartam megadni neki. Aztán a következő sarkon újabb meglepetés várt. Magas alakok, mocsok borította őket. Ők is felém közeledtek. Belőlük áradt az a furcsa földillat. Több tucatnyian voltak. Embernek néztek ki, de a szemeik ragyogtak. Nem a vámpírok zöld izzásával, de világított a tekintetük, agyaraik sem voltak, jelezve, hogy nem vámpírok. A mozgásuk természetellenesen gyors volt. Ghoulok. És amikor kitátották a szájukat, belül megfagytam, mert a ghoulok embert és vámpírt is esznek.

156

45. fejezet Levettem a kesztyűimet, a kicsapódó fehér villámok a földbe csapódtak. Nem látszódott rajtuk semmilyen érzelem, üres tekintettel meredtek rám. Ha őket is úgy megigézte, mint a patkányokat, akkor addig fognak támadni, amíg az utolsó is meg nem hal. Egyszerre hárman rohantak felém, olyan gyorsan, mint a gepárdok. Meglendítettem az ostort, és küldtem beléjük az áramot. Láttam, hogy hullanak a patkányok is, de a helyükre rögtön jöttek másikak. Két ghoult vágtam ketté, a harmadik továbbra is felém kúszott, a lábait sikerült levágnom. A többiek egy ordítással nekem rontottak. Az ostor helyett lasszót használtam és vágtam mindent, amihez csak hozzáértem. Az elektromos erőm még sosem volt ilyen hatalmas. A lábamnál halomban álltak a döglött patkányok, és pár ghoult is sikerült elvágnom. A többiek most már óvatosabban köröztek körülöttem. Csodáltam volna Chyntiana hatalmát, ha nem épp élet-halál harcot vívtam volna. Még hogy csak belekóstolt a varázslatba. Meg a nagy francokat! További két ghoult megöltem. Már csak négy jött, és a vámpírerőmnek hála egyáltalán nem fáradtam. Az egész testem elektromos volt, a rengeteg döglött patkány ropogott a talpam alatt, mégsem akartak elfogyni. Egy ghoul volt még életben, de mikor megcéloztam, az ostor mintha kikerülte volna. Igen. Sértetlen volt, és kitátotta a száját. Olyan volt, mint egy kígyóé. Megpróbáltam még egyszer, de semmi. Megráztam a kezem, de csak szikrák jöttek. Mint mikor az elemlámpából kezd kifogyni az elem. Ó, basszus! El akartam rohanni, de hallottam, hogy még több ghoul közeledik az alagútban. Nem volt hova futni. Mikor a ghoul megindult felém, ijedtemben elkezdtem hozzávagdosni a patkányokat. Elkapta az egyiket, leharapta a fejét és felém köpte. Az egyik ghoul, akit derékban kettévágtam, kúszott felém, egy másik meg egy lábon ugrálva közeledett. Egy ghoul ellen még lehetne esélyem. Most, hogy már nem volt bennem áram, a patkányon fürtökben lógtak rajtam. Immunissá váltam a fájdalomra, amit a harapásukkal okoztak. Élve akartak felfalni. Még most, hogy vámpír lettem, sem tudom megvédeni magam. Megvontam a vállam, és elkezdtem rugdosni a patkányokat. Ha meg akarnak enni, dolgozzanak meg érte. Ahogy elkezdtem, az alagút narancssárga fénnyel belobbant. A legcsodálatosabb dolog volt, amit valaha láttam. Aztán Vlad kiáltását hallottam. - Leila, feküdj! Hasra vágtam magam a patkányok között. Rengeteg volt a döglött, de jó néhány szimatolva rohangált rajtam, és rágcsáltak tovább. Aztán nem sokkal a fejem fölött minden égni kezdett. A kezemmel védtem a fejemet, az arcomat az undorító földhöz szorítottam, miközben tűzcsóvák száguldoztak fölöttem. Néhány pillanat múlva egy kéz ragadta meg a karomat.

157

Védekezni kezdtem, amíg meg nem éreztem a forróságát. Ahogy elhúzta a kezemet a fejemtől, nem álltam ellen, azonnal felálltam. Egy kétméteres sugarú körön kívül minden lángolt körülöttünk, egészen a plafonig. A lángok ropogásán kívül semmi mást nem hallottam. Felvett, és elindult kifelé. Ahogy ment, a tűz utat engedett neki, mintha egy láthatatlan kéz húzta volna szét előtte. A még rajtam lévő patkányokat elkezdtem belehajigálni. Egy idő után elértük az alagút végét, ahol egy csukott ajtó volt. Vlad kinyitotta, és egy keskenyebb alagúton vitt tovább, amíg egy másik csukott ajtóhoz nem értünk. Ez valami szolgálati hely lehetett, ami nem tűzzel, hanem Vlad embereivel volt tele. Plusz egy fő, mert Chyntiana is itt volt. Négy vámpír vette körül. Aggódtam,hogy megint varázsolni kezd, de aztán láttam, hogy Vlad ezt a problémát is megoldotta. A szája annyira tele volt ezüsttel, hogy még ki is folyt belőle. - Hogy csináltad? - kérdeztem. Vlad lerakott, és segített megszabadulni a patkányokkal. A lábával taposta szét őket, miközben válaszolt. - Megolvasztottam pár ezüstkést, miután a szájába szúrtam őket. Néha imádom a sötét oldalát! Aztán megragadta a vállam. - Miért nem vártál Crangasi állomáson? - Rám uszította az utasokat, akik eltépték a drótot. Nem tudtam megmondani neked, hogy merre menekült. - Miért? - kérdezte újra. Pislogtam. - Mert elmenekült. Ahogy még erősebben szorított, éreztem a csalódottságát, és egy másik, sokkal erősebb érzést is. - Mikor meghallottam a ghoulokat, ahogy rád támadnak, nem érdekelt semmi. Hányszor kell még elmondanom, hogy te sokkal fontosabb vagy nekem a bosszúnál? A bosszúm nélkül tudok élni, de nélküled nem! Mielőtt bármit is válaszolhattam volna, erősen magához ölelt, és hevesen megcsókolt. Nem érdekelt, hogy szakadt a ruhám, hogy beborít a vér és a patkányszőr. Nem számított a szobányi ember sem. Megkönnyebbülten viszonoztam a csókot, mert igaza van. Meg is halhattam volna, és akkor mindent elveszítek. Rajtunk kívül minden más pótolható. Aztán lassan elhúzódott. Könnyek csorogtak le az arcomon. –Szeretlek - suttogtam. Ahogy elkezdte letörölgetni a könnyeimet, gúnyosan elmosolyodott. - Ahogy én is szeretlek téged. Remélem most már megérted, hogy miért akarlak bezárni a házba, abban a pillanatban, amint hazaérünk? Kuncogni kezdtem. - És milyen elégedett leszel majd. Boldogan fogok neked engedelmeskedni. Megtapogattam magamon a kevlármellényt, az egyetlen dolgot, amit nem rágtak, vagy szaggattak meg rajtam. - Ez nagyon jó ötlet volt. Gáz lett volna, ha nincs rajtam Chyntiana abban a pillanatban lövöldözni kezdett, ahogy meglátott.

158

A mosoly, amit felvillantott, emlékeztetett rá, hogy a sok oldala közül az milyen halálos is tud lenni. - Az elszántság, amivel meg akart ölni, lett a végzete. Mikor a ghoulokat megbabonázta, elvágta a saját menekülési lehetőségét is. Egyenesen a karjainkba futott. Olyan hideg tekintettel fordultam Chyntiana felé, amire nem is tudtam, hogy képes vagyok. - Ideje hazavinni az új otthonába. Remélem, van egy karód az ő nevével ellátva!

46. fejezet Vlad emberei közül páran hátramaradtak, hogy elkapják a ghoulokat, nehogy az utasokat egyék meg. Szerencsére helikopterrel mentünk haza, így legalább volt egy kis időm regenerálódni. Mikor megérkeztünk a házhoz, követtem a többieket a börtönbe. Úgy beborítottak a patkánydarabkák, hogy tuti rémálmaim lesznek tőle, és jobban vágytam egy forró zuhanyra, mint Midas összes aranyára, de látnom kellett, hogy mi lesz vele. Vlad a kőfalhoz köttette, nem messze Sharpneltől, akinek sokkal rosszabb volt a helyzete. Elszomorodtam egy kicsit, sajnáltam, annak ellenére, hogy megpróbált megölni. Nagyon bánatos lett, amikor meglátta Chyntianat. Bezzeg Chytiananak nem voltak ilyen gondjai. Az ő arcán, ha egyáltalán ránézett Shrapnelre, bosszúság volt, nem szánalom. - Ő számodra nem jelentett semmit, igaz? - kérdeztem undorodva. Persze válaszolni nem tudott, mert még mindig fuldoklott az ezüsttől, de ez Chyntianat nem félemlítette meg. Olyan felsőbbrendű pillantást vetett rám, amivel nyílván porba akarta tiporni az önbecsülésemet. Válaszként olyan szélesen mosolyogtam rá, hogy látszódtak a vadiúj agyaraim. Egy párszáz éves vámpírribanc lekicsinylő pillantása semmi ahhoz, mint amikor sebhelyes arccal, bicegve kellett középiskolába járnom. Nem is beszélve arról, hogy mindenkit megráztam, akihez csak hozzáértem. - Említettem már, mennyire örülök, hogy ismét találkozunk? - kérdeztem a kedvességtől csöpögő hangon. - Bár úgy látom, hogy te már elfelejtetted. Vlad majdnem ugyanolyan meglepettnek látszódott, mint ő. Aztán odament Chyntianahoz, és olyan erővel tépte ki az ezüstöt a szájából, hogy szétvagdosta a száját. - Ha csak egyetlen egy varázsszót kiejtesz, úgy megtöltelek ezüsttel, hogy beleőrülsz. Pár pillanatig szótlanul nézte Vladot, aztán elutasítóan felém fordult. - Nem tudom, hogy miről beszélsz kicsikém. Most láttalak életemben először. - Nem hibáztatlak, amiért nem emlékszel rám. Éppen egy fiatal lányt figyeltél, akit Dawnnak hívtak, és az én művésznevemen szerepelt. Azt hitted, hogy ő én, és miután követted a lakókocsihoz, felrobbantottad. Most fokozott érdeklődéssel nézett rám. Egy kalappal és a hajaddal fedted el a sebhelyedet. - mondta végül. - Megszokás. És most lássuk, mi a legnagyobb bűnöd.

159

Egy kis szerencsével kiderülhet, hogy kivel szövetkezett ellenünk. Ahogy közeledtem felé, rémültebben hátrált, mint azt vártam. - Ne érj hozzám! Nem válaszoltam, csak egyszerűen megragadtam a jobb kezemmel a karját. Egy kis áramot vezettem bele, megköszönve a ghoulok támadását. A börtön eltűnt, és egy másik hely tűnt fel, ami hasonlított ehhez, kőfalak voltak körben. Elmerengtem ezen, de amit láttam, azonnal elfeledtette velem. Amint véget ért a látomás, azonnal elengedtem a karját. - Leszúrtad te ribanc! - leheltem. - Kit?- kérdezte azonnal Vlad. Utálkozva néztem Chyntianara. - Szüksége volt egy varázslatra, ami tűzállóvá teszi őt, de ehhez nem volt elég ereje, ezért a legsötétebb varázslathoz folyamodott. Egy élet volt az ára, egy újszülött élete. A képességemmel sok szörnyűséget láttam már, de ilyet még soha. - Egy tűzbiztossá tévő varázslat? - kérdezte Vlad. Azt hitted, hogy csak erre lesz szükséged, ha ellenem fordulsz? Nem válaszolt. - Ismerlek téged Chyntiana. Soha nem fordulnám szembe velem védelmező nélkül. Mondd el nekem ki az. Ha elutasítod ezt a lehetőséget, megtanítom neked, hogy mi az az agónia. Olyan fájdalomban lesz részed, amit el sem tudsz képzelni. Pár pillanatig a távolba merengett, majd válaszolt. - Nincs védelmezőm. Nevetett, de humortalanul. - Igaz, hiszen elárultad őt, mert ő élve akarta Leilát. Vlad miből gondolja ezt? Minden üzenetben, amit Shrapnelnek küldött azt akarta, hogy meghaljak. Aztán eszembe jutott Hannibál. “ Élve háromszor annyit érsz” Milyen igaza van Vladnak. Chyntiana volt az, aki holtan akart látni. Valaki más is mozgatta a szálakat eleinte. Rám nézett. Utálatra számítottam, nem pedig félelemre. Miért fél tőlem jobban, mint Vladtól? Már megtettem mindent, amit tudtam. A legnagyobb bűne felháborító volt, de számunkra nem hasznos. - Vlad, várj! - mondtam, közben arról a kőszobáról eszembe jutott valami. -Shrapnel mindent elmondott neked a képességeimről, amit csak tudott. De te ennél többet tudsz, igaz? Tudod azt is, hogy egy emberen keresztül megtalálom egy másik ember lényegét. A szeme elkerekedett, és a szobát édeskés illat töltötte meg. A börtönben sokszor éreztem ezt az illatot. Ez a félelem szaga. Vlad is rögtön megérezte. Az arckifejezése jóakaratúból kősziklává vált. - Ki ő? Két szó, ami ezer veszélyt ígért. Néztem Chyntianat, mekkora benne a gyűlölet, és mekkora a félelem, ahogy felé közeledtem.

160

- Tudod, mit láttam először, amikor kerestelek, és rád kapcsolódtam? Shrapnellel beszéltél, és azt mondtad neki, hogy bármit is érek élve, akkor is jobb, ha halott vagyok, mert kevésbé vagyok veszélyes rátok nézve. Shrapnel akkor azt hitte, hogy Vladra gondolsz, de te a védelmeződről beszéltél. Shrapnelhez fordultam. - Chyntiana akkor tért vissza az életedbe, amikor én bekerültem Vladéba, nem igaz? Az arcára volt írva a fájdalom, de nem szólt semmit. Talán még mindig őt próbálta védeni. De az a valószínűbb, hogy varázslat alatt állt. Talán elárulta Vladot, és engem is meg akart ölni. Egy forró kéz simított végig a karomon, és Vlad maga mellé húzott. Nem rám, hanem Chyntianara nézett. -A védelmeződ biztos, hogy nagyon erős, különben nem foglalkoznál vele. Ő az egyik ellenségem lehet, mert nem hiszem, hogy más lenne olyan vakmerő, hogy azzal kockáztatja a haragomat, hogy az exemmel raboltatja el az új szeretőmet. Ez leszűkíti a kört. Az meg mégjobban, ha azt vesszük, hogy többet tudtál Leila képességeiről, mint amit Shrapnel elmondott neked. Nagyon leszűkíti. Valójában csak egy ilyen név van. Bár nehéz elhinni, mégis, a tények magukért beszélnek. Hannibál fogjon el, vagy öljön meg parancsa. Nem ez volt az első alkalom, hogy egy vámpír ilyen utasításokat adott velem kapcsolatban. Bár Chytiananak a halálom volt a fontosabb, a védelmezője inkább élve akart. Vicces, hogy Maximust és Vladot kivéve mindenki azt hitte, hogy a pszichés képességeim nem működtek, mikor Hannibál elrabolt. Chyntiana védelmezője vagy hazardírozott...vagy azt hitte, hogy értékes túsz lehetek. Csak egy vámpír volt, aki sejtette, Vlad hogy érez irántam még mielőtt akár magának is bevallotta. Ugyanaz a vámpír, aki már egyszer elrabolt, még mielőtt megismertem volna Vladot. Miatta találkoztunk először, de Szilágyi Mihály meghalt egy pokoli tűzben hónapokkal ezelőtt. Vagy nem? Közelebb mentem hozzá egy lépéssel. A szeme zöldre változott, és pokoli gonosz szóáradatot zúdított rám. - Fogd le és tartsd őt nyugodtan. - mondtam csendesen. Még be sem fejeztem, Vlad ott termett, befogta a száját, a másik kezével pedig olyan kíméletlenül fogta át a derekát, hogy hallottam a bordái reccsenését. Eltérően attól, mikor Shrapnel verte szét az én mellkasomat, az ő fájdalma csak pár másodpercig tartott, aztán meggyógyult. Hacsak nem küzdött egyfolytában. Becsuktam a szemem, mikor megérintettem. Örültem, hogy csak egyszer kellett végignéznem mindenki legnagyobb bűnét. Elkezdtem a jobb kezemmel hozzáérni. Fent visszafojtott haragot éreztem, és azonnal felismertem Vlad lenyomatát. Tovább kutakodtam, és egy ismeretlen lenyomatot találtam, ezt rögtön el is vetettem. A nyakánál folytattam, és felismertem Shrapnelt.

161

Tovább folytattam a keresést, nem foglalkozva a visszafojtott hangokkal, amik a torkából törtek elő. És a bal csuklóján végre megtaláltam! Egy nagyon ismerős lélekfonál, aki van annyira fenyegető, hogy állandó nyomot hagyjon. Leejtettem a kezem, és kinyitottam a szemem. - Ez ő. - mondtam egyszerűen, mikor találkozott a tekintetem Vladéval. A szeme zöldbe robbant, és a harag, mint a láva öntötte el az érzékeimet. - Mit kell még tennem, hogy megöljem azt az embert? - kérdezte, majd elengedte Chyntianat. Mire elsétált onnan, a viharos arckifejezést bájos mosoly, a haragot eltökéltség váltotta fel. - Kezdj el mesélni arról, hogy hogyan játszottál össze Szilágyival, és megtudod milyen érzés túlélni egy robbanást. - Azt hiszem, én tudom. - mondtam, miközben szánalom nélkül néztem Chyntianara. - Gyújts fel rajta valamit. A lábai abban a pillanatban lángba borultak. Sikoltozott. Shrapnel is ordítani kezdett, hogy megállítsa Vladot. Ő nem állt le, amíg mindkét lába szénné nem égett. Néztem Chyntianat, ahogy gyógyul, és semmiben sem különbözött a többi vámpír gyógyulásától. Kezdett összeállni a kép. - Azt a tűzvédő varázslatot nem magadnak csináltad. Hanem az egyetlen vámpírnak, aki olyan erős, mint Vlad, és akit ugyanúgy megsértett, mint ahogyan ő téged. Vladra néztem. - Ezért nem habozott, amikor felrobbantotta a hegyet. Tudta, hogy nem eshet baja. Ugyanúgy halottnak hitted volna, mint előtte évszázadokon át. - Az a legnagyobb trükk, hogy az Ördög elhiteti, hogy igazából nem is létezik - mormolta. Olyan volt, mintha emlékezetből idézte volna. Aztán Chyntianahoz fordult a legbarátságosabb mosolyával. - Most pedig kicsikém, el fogod mondani, hogy hol találom őt!

162

163