BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Nemzetközi kommunikáció szak Nappali tagozat Távol‐keleti Interkulturális Menedzsment szakirány
JAPÁN MAGYAR SZEMMEL A 3. ÉVEZRED ELEJÉN
Készítette: Gregor Katalin Gertrúd
Budapest, 2008
Tartalomjegyzék Bevezetés ................................................................................................................................................ 4 I.
A kultúra dimenziói – Japán és Magyarország értékei, eltérései .................................................... 6 1.
2.
Kultúra és kommunikáció – alapfogalmak .................................................................................. 6 1.1.
Kulturális antropológia ........................................................................................................ 6
1.2.
A kultúra .............................................................................................................................. 6
1.3.
Kultúraközi kommunikáció .................................................................................................. 8
Kulturális dimenziók, kulturális tipológiák .................................................................................. 9 2.1. 2.1.1.
Az egyéni beprogramozás szintjei ................................................................................... 9
2.1.2.
A kultúra rétegei – a hofstedei „hagyma”‐modell......................................................... 11
2.1.3.
A kultúra szintjei ............................................................................................................ 12
2.2.
II.
Hall koncepciói .................................................................................................................. 13
2.2.1.
A kultúra fiziológiai aspektusai...................................................................................... 13
2.2.2.
A hatóképesség kiterjesztése ........................................................................................ 13
2.2.3.
Kultúra, kontextus, jelentés .......................................................................................... 15
2.3.
3.
A hofstedei kultúra‐modell.................................................................................................. 9
Kulturális dimenziók, tipológiák és egyéb koncepciók ...................................................... 17
2.3.1.
A hofstedei dimenziók................................................................................................... 18
2.3.2.
Hall kulturális tipológiái................................................................................................. 21
A japán kultúra jellemzői – Japán és Magyarország kulturális különbségei.............................. 23 3.1.
A Felkelő Nap Országa ....................................................................................................... 24
3.2.
A japán és magyar kultúra eltérései .................................................................................. 30
A japán gazdaság és társadalom alakulása a 2. világháborútól napjainkig ................................... 33 1.
A japán „gazdasági csodától” az „ingatlanlufiig”....................................................................... 33
2.
„Az elveszett évtized”................................................................................................................ 34
3.
Változások és a jövő kihívásai.................................................................................................... 36 3.1.
A társadalom és a foglalkoztatás....................................................................................... 36
3.2.
Oktatás és kutatás‐fejlesztés............................................................................................. 37
3.3.
Energiahordozók és a termelési szerkezet ........................................................................ 37
3.4.
Megtakarítások, hazai tőkebefektetések .......................................................................... 39
3.5.
Pénzügyi dereguláció......................................................................................................... 39
3.6.
Bankok ............................................................................................................................... 40 2
4. III.
3.7.
Biztosítók ........................................................................................................................... 40
3.8.
Tőzsde................................................................................................................................ 41
3.9.
Posta .................................................................................................................................. 42
3.10.
Egyéb szolgáltatások...................................................................................................... 42
3.11.
Külkereskedelem ........................................................................................................... 43
3.12.
Folyó fizetési mérleg, tőkeáramlások............................................................................ 44
3.13.
Politika ........................................................................................................................... 45
Kulturális vonatkozások a japán gazdaság és társadalmi viszonyok alakulásában ................... 47 Japán a közéleti magyar sajtóban ............................................................................................. 50
1.
Japán „kultúratöbblet” Magyarországon .................................................................................. 50
2.
A kutatás módszere ................................................................................................................... 51
3.
Japán‐kép a magyar írott médiában.......................................................................................... 53
4.
Kulturális eltérések a közéleti magyar sajtó szemszögéből ...................................................... 59
IV. 1.
Japán magyar szemmel – a kérdőívek és interjúk értékelése ................................................... 61 A kutatás módszere ................................................................................................................... 61 1.1. 1.1.1.
A megkérdezettek köre ................................................................................................. 61
1.1.2.
A kérdőív felépítése....................................................................................................... 61
1.1.3.
Módszertani vonatkozások............................................................................................ 62
1.2. 2.
Az interjúk.......................................................................................................................... 63
Kutatási eredmények................................................................................................................. 64 2.1.
A kérdőíves felmérés tapasztalatai ................................................................................... 64
2.1.1.
Csoportképző ismérvek ................................................................................................. 64
2.1.2.
Az ismeretmérő kérdések eredményei ......................................................................... 67
2.1.3.
Értékelés a tipológiák mentén....................................................................................... 71
2.1.4.
Gazdasági tényezők ....................................................................................................... 73
2.1.5.
Japán közösség és vállalatok Magyarországon.............................................................. 76
2.2. 3.
A kérdőív............................................................................................................................ 61
Az interjúk tanulságai ........................................................................................................ 79
A kutatás eredményei ............................................................................................................... 81
Összegzés............................................................................................................................................... 84
3
Bevezetés A társadalomtudományi kutatásokban, publikációkban ma szinte minden esetben találkozhatunk olyan fogalmakkal, mint a globalizáció, a szűkülő világ, a felgyorsult élet, az internet, média, környezetvédelem, vagy a civilizációs konfliktusok és az értékválság. Ezek összefüggései, kapcsolatuk bár sok vita tárgyát képezi, mégis, mintegy axiómának tekinthető. A kulturális antropológia vívmányai gyakorlati jelentőségre tettek szert, miután a különböző társadalmak tagjai a mindennapi élet olyan alapvető színterén is találkoztak és együttműködésre „kényszerültek”, mint például a munkahely. E folyamatok azonban számos probléma felmerüléséhez vezettek. A gazdasági érdekek ugyanis nem léptek a kulturálisan meghatározott értékek helyébe, a mindennapi interakciókban ezek ma is döntő jelentőséggel bírnak, akár személyes, akár hivatalos a kommunikáció jellege. Az eltérő kultúrák találkozása többféle reakciót eredményezhet, de biztosan rávilágít a különbségek meglétére. Ezeket azonban jellemzően mindannyian saját értékrendszerünk szerint ítéljük meg, ami a sztereotípiák kialakulásához vezet, illetve azokat erősíti. Azt is tapasztalhatjuk, hogy ez ugyanakkor nem feltétlenül bénítja meg a kommunikációt, hiszen az emberek megtanulják a szükséges reakciót – ami ugyanakkor más, hasonló szituációkban nem biztos, hogy alkalmazható, hiszen a megértés, vagy inkább a közös értelmezési háttér hiányzik. Vagyis a kommunikációs rendszer ingataggá válik. Ennek kiküszöbölésére hivatott a kultúrantropológia, amely tudományos igénnyel rendszerezi a társadalmak, vagy rétegeik közti eltéréseket. Ezek leírása, hátterük feltárása, és oktatása ma a nemzetközi kapcsolatokban növekvő jelentőséggel bír. E dolgozat célja, hogy kulturális antropológia szemszögéből, és eszközeivel megvizsgálja a japán és a magyar értékrendszer, társadalom eltéréseit. Először a már meglévő korábbi, a két országra vonatkozó kutatási eredmények bemutatásával, amelyek alapján már megfogalmazható néhány sejtés. Ezek igazolását‐cáfolását a dolgozat harmadik és negyedik, saját kutatáson alapuló fejezetei tartalmazzák. A kutatás során arra igyekeztem választ találni, hogy hogyan látják ma a magyarok Japánt és lakosait, a japán kultúrát. Ezt az írott közéleti média – elsősorban közéleti napi‐ és hetilapok, továbbá érintőlegesen az interneten megjelent írások – vizsgálatával kezdtem. Úgy vélem, hogy e sajtótermékek általános nemzeti kulturális tükörként szolgálnak, (többé‐ kevésbé egységesen) elfogadott értékeket képviselnek, tehát az egész társadalomra nézve reprezentatívabbak – mint a kutatás másik részét adó kérdőíves felmérés. A japán témájú cikkek számának és tartalmának vizsgálata megmutatta, hogy milyen fontossággal bír a szigetország a magyar közéletben, ami segíti a kérdőívek elemzését, alapvető érzelmi hozzáállást sugall. A kérdőíves felmérés több területet fog át: általános ismeretek, kulturális értékelések és a gazdaság témájában is tartalmaz kérdéseket. Résztvevői háromszor két csoportra 4
oszthatók: középiskolás diákokra, főiskolai hallgatókra, és már nem tanuló (foglalkoztatásban álló, munkanélküli vagy nyugdíjas) felnőttekre, illetve ezeken belül a japán kultúrával kapcsolatban állókra és nem állókra. Így egyrészt kiküszöbölhetők, ill. összehasonlíthatók a korkülönbségekből adódó eltérések, a második szempont szerint pedig azt vizsgálhatjuk, hogy az idegen kultúra megismerése – és ha fennáll, az az iránti érdeklődés – hatással van‐e az alapvető, kulturálisan meghatározott értékrendszerre, és ha igen, milyen mértékben és milyen irányban. Amennyiben a tudományterület osztályozási rendszerében (kulturális dimenziók) a megismerés nem eredményez változást, akkor miben áll a jelentősége, mire bír befolyással. Igyekeztem választ találni arra is, hogy a mindennapok gyakorlatában valóban hasznos‐e a kultúrantropológia eredményeinek tanulmányozása, illetve, hogy annak révén valóban lebonthatók‐e a sztereotípiák, vagy inkább a megértés látszatába burkolódnak. A kulturális eltérések feltérképezésén túl tehát arra is próbáltam választ találni, hogy saját értékrendszerünkbe hogyan és milyen mértékben lehetünk képesek (tudatosan) beavatkozni. Ezek mellett természetesen számos új kérdés merült fel a kutatás során, ezekkel azonban csak érintőlegesen foglalkoztam. Választ találni mindezen kérdésekre úgy próbáltam, hogy a kérdőív általános értékeléseit elemeztem, és hasonlítottam össze a kitöltők fentebb bemutatott, ill. más szempontok szerint kialakított újabb csoportjaiban. A kérdőív eredményeit két interjú (fontos) tanulságai egészítik ki. A dolgozat szerves részét képezi a fentiek mellett egy gazdasági témájú elemzés Japán helyzetéről, amelyben igyekszem rámutatni az egyes jelenségek, történések, eredmények mögötti kulturális tényezőre, másrészt a fejezet összehasonlítási alapul szolgált az újságcikkek elemzéséhez, mivel a gazdasági adatok pontosabb (több forrásból történő) megismerése révén azok kezeléséből (nem manipulációjából) is következtethetünk a távol‐ keleti ország jelentőségére, sőt néhány sztereotípiára, kulturális különbségekre is utalhatnak. A dolgozatban a japán szavak és kifejezések esetében a Hepburn‐féle átírást alkalmaztam, és az angolos átírást használtam más (pl. koreai) nyelvek esetében is – kivéve olyan, a magyar nyelvben meghonosodott szavaknál, mint pl. a szamuráj. A hivatkozásoknál a szerző‐évszám rendszert követtem, de a zárójeles, szövegen belüli megjelenítés helyett a hivatkozások nagy száma miatt a lábjegyzetben való feltüntetést választottam.
5
I.
A kultúra dimenziói – Japán és Magyarország értékei, eltérései 1. Kultúra és kommunikáció – alapfogalmak 1.1.
Kulturális antropológia
A kulturális dimenziók fogalma a kulturális antropológia vívmánya. Ezért indokolt a tudomány rövid bemutatása. Interdiszciplináris tudományterület, melynek „létrejötte összefügg a kolonializmus radikális kritikájával.”1 Kiindulását az Európán kívüli civilizációkkal, kultúrákkal való találkozás jelentette, de a gyarmatosítás korában még nem beszélhetünk kultúrantropológiáról. Az ekkor született elméletek nagy része ugyanis vallási, ill. filozófiai alapon ítélte meg e társadalmakat, a tudományos kutatásokat az etnocentrizmus,2 ill. az evolucionalista3 szemléletmód hatotta át, bár ezzel ellentétes eszmék is megjelentek néhány humánus tudós tevékenységének köszönhetően.4 A 20. század elejének radikális újítása az empirikus megközelítés volt, a kizárólag a tapasztalatokon nyugvó elméletek elfogadása. Megszületett „az antropológia azon ága, mely összehasonlítja és analizálja az emberiség különböző etnikai, faji, vagy nemzeti csoportjainak, kategóriáinak eredetét, technológiáját, disztribúciós rendszerét, vallását, nyelvét és társadalmi szerkezetét.”5 Franz Boas munkássága nyomán teret hódított a kulturális relativizmus eszméje, melynek értelmében „egyik kultúra sem állíthatja magáról, hogy magasabb szinten van a többinél, a kultúrák között nincs hierarchikus viszony, minden kultúra csak a saját rendszerében értelmezhető, és ezek a rendszerek jelentősen eltérhetnek egymástól.”6 A tudományág fejlődése során számos elmélet látott napvilágot, elsősorban a kultúra mibenlétére, pontos meghatározására vonatkozóan. 1.2.
A kultúra
1
http://mokk.bme.hu/mediatervezo/targyak/kulturantropo/tematika.html, 2007. november 29. 17:15 „A saját nyelvét, műveltségét, világnézetét természetesnek és magától értetődőnek, az ettől való eltérést természetellenesnek tartó beállítódás.” Bakos, 2005 3 A (18‐19. században) az Európán kívüli, ún. „vad kultúráknak” a fejlődés alsóbb fokán álló népek közé történő besorolása. Borsányi, 2001; 164‐189. o. 4 Borsányi, 2001; 164‐189. o. 5 http://en.wikipedia.org/wiki/Ethnology, 2007. november 28. 18:03 6 Falk‐Bánó, 2001; 18. o. 2
6
A kultúrát az 1970‐es években az amerikai antropológia két eltérő szempont szerint közelíti meg, egyrészt: mint alkalmazkodási rendszert, azaz társadalmilag átadott viselkedésminták rendszerét. A másik megközelítés absztraktabb, a kultúrát gondolati‐ fogalmi rendszernek tekinti (a szimbólumok szerepét hangsúlyozva). Edward T. Hall, amerikai antropológus szerint a „kultúra kommunikáció, és a kommunikáció kultúra”,7 illetve egy adott csoportra jellemző „cselekvési mód”,8 míg Geert Hofstede definíciója értelmében a kultúra az a „kollektív szellemi beprogramozás”, amely emberek egy csoportját vagy kategóriáját menedzsment
a
másiktól szakember
megkülönbözteti.9 a
gyakorlati
Edgar
Schein,
szempontokat
amerikai
hangsúlyozza
interkulturális a
kultúrával
kapcsolatban: „A kultúra közös alapfeltevések, ill. követelmények rendszere, amelyet egy adott csoport kialakított, ill. kifejlesztett annak során, ahogyan megbirkózik a külső alkalmazkodás és a belső integráció kihívásaival, és amelyek már elég jól működnek ahhoz, hogy érvényesnek minősüljenek, és ezért a csoport új tagjainak meg kell tanítani őket, mint a kihívások helyes felfogásának, a velük kapcsolatban kialakított helyes érzéseknek és gondolkodásnak mintáit.”10 Az antropológián kívül számos más tudományág, saját szempontrendszere szerint határozta meg a kultúrát, más‐más aspektusokat hangsúlyozva, de vannak olyan általánosan elfogadott tételek, melyekről mint a kultúra főbb vonásairól beszélhetünk: • a kultúra tanult, nem örökölt • a kultúra kollektív, az adott közösség minden tagja osztozik benne, ezért • a kultúra csoport specifikus, • a kultúra relatív.11 Továbbá • a kultúra szimbólumokon alapszik – az emberi viselkedés szimbólumok használatára épül, ennek egyik, legfontosabb aspektusa a nyelv; és • a kultúra integrált, azaz összes eleme együtt, mint egy kölcsönösen összefüggő egész működik.12 Az első ponttal összehasonlítva érdekes a fenti, Scheintől származó definíció, mely szerint a kultúrát „meg kell tanítani”. Úgy vélem, hogy az eddigiek alapján elmondható, hogy 7
Falk‐Bánó, 2001; 12. o. Hall, 1976 9 Hofstede, 1991 10 Edgar Schein in Falk‐Bánó, 2001 11 Falk‐Bánó 2001; 18. o. 12 Hollós Marida, előadás‐jegyzet SZTE‐BMI 2002.09.21. 8
7
a kultúrát nem lehet tanítani, a kultúra továbbadása a társadalmi lét velejárója. A kultúra szimbólumainak – mint a nyelvnek – az átadása sem tekinthető a hagyományos értelemben vett tanításnak. A kulturális beprogramozás nem kódolt üzenetek átadása révén történik, hanem az adott kultúra tagjainak az őket érő benyomások, és főleg a negatív visszacsatolások13 alapján, saját agyi tevékenység során végbemenő szintetizáló folyamatok eredménye. Az ötödik pont szerint a kultúra szimbólumokon alapszik – én úgy vélem, hogy a szimbólumok az emberi kommunikáció eszközei, és ezek révén sajátítjuk el a viselkedést, amely fiziológiai szinten számtalan idegrendszeri összeköttetést (inger‐válasz reakciók sorozata) jelent, ilyen értelemben tehát nem szimbolikus. Mivel a kultúra alapja a társas lét, amely az interakciók révén valósul meg, ez pedig nem telepatikusan történik, így a kultúrától függetlenül, valóban szimbólumok segítségével valósul meg a kommunikáció. A kultúrának mint programnak azonban nagyon is valóságos fiziológiai folyamatok jelentik az alapját.14 1.3.
Kultúraközi kommunikáció
A kommunikációról már említésre került a fentiekben, és azt is láthattuk, hogy nem független a kultúrától. Mit jelent tehát a kommunikáció? Az Idegen szavak és kifejezések szótárának definíciója szerint: 1. „A kommunikáció információk közlése vagy cseréje valamilyen erre szolgáló eszköz, illetve jelrendszer (nyelv, média, gesztusok) útján.” ill. 2. „összeköttetés, kapcsolat, érintkezés”.15 Úgy gondolom, hogy mindkét meghatározás szükséges a fogalom megértéséhez, és hogy a második a tágabb fogalom, amely utal arra is, hogy a kommunikáció szükségszerű és folyamatos – azaz, „nem lehet nem kommunikálni”. Falk‐Bánó szerint „lényege a hasonló, vagy azonos értelmezés, vagyis a pontos jelentésátvitel.” A kommunikáció folyamatának alkotórészei: • az üzenet kibocsátója • az üzenet befogadója (címzettje), • a csatornák, amelyeken az üzenet a befogadóhoz eljut, • az üzenet (információ). Elengedhetetlen azonban a közös kód, amelynek segítségével az információ átadásra kerül. Szintén fontos tényező a visszacsatolás, így az üzenet kibocsátója felmérheti, hogyan 13
Hall, 1976 Hall, 1976 15 Bakos, 2005 14
8
értelmezte, dekódolta az üzenetet a befogadó, valamint hogy nem lépett‐e fel valamilyen zavaró tényező, ún. zaj. Ennek következtében a kommunikáció torzul, vagy egyáltalán nem is jön létre. 16 Feltételezve a közös kód meglétét, ilyen torzulást okozhat az odafigyelés hiánya, az információ eltorzulása – ha hosszú kommunikációs láncon halad végig –, vagy az információs túlterhelés, amelynek következtében a befogadó az információ egy részét figyelmen kívül hagyja. A fenti fogalmaknál maradva, az interkulturális kommunikáció során a zaj forrása éppen e közös kód és – egy új tényező – a kontextus hiánya. A kontextus közös jelentéstartalmi háttér, amelynek létezésére jellemzően az interkulturális érintkezés hívta fel a figyelmet. Kontextusbeli különbségek egyazon kultúra különböző csoportjai között is lehetnek – nem, vagy kor alapján, például –, ezek és az adott társadalom egészére jellemző kontextus között azonban általában nagy az átfedés (pl. a közös nyelv), illetve könnyen át tudunk váltani egyikről a másikra. A fogalom a kultúraközi tanulmányok vívmánya, Hall szerint „a beprogramozás a kontextus teremtés folyamata.”17 Más megfogalmazásban a kultúra kontextus,18 amely Falk‐Bánó szerint a kommunikáció hatékonyságát fokozza. Az interkulturális kommunikáció során azonban szerintem ennél nagyobb a jelentősége, a kontextus ismerete teszi lehetővé a pontos jelentésátvitelt. Azaz a kód és a kontextus együttesen hordozza a jelentést. Ezek alapján világosan látszik, hogy a kommunikáció a kultúra által meghatározott folyamat, így a különböző társadalmak közötti érintkezés során elengedhetetlen egymás megismerése, és a kulturális relativizmus szem előtt tartása. 2. Kulturális dimenziók, kulturális tipológiák 2.1.
A hofstedei kultúra‐modell
2.1.1.
Az egyéni beprogramozás szintjei19
Geert Hofstede, holland kultúrantropológus szerint a kultúra nem más, mint kollektív szellemi beprogramozás (l. fent). Ennélfogva a társadalmi környezet alakítja – azaz tanult, és csoport specifikus. Az egyén szellemi beprogramozását azonban nem csupán ez az egy
16
Előadás‐jegyzet, Neményiné Gy. Ilona, 2002. szeptember 17. Hall, 1976 18 Buda in Falk‐Bánó, 2001; 13. o. 19 Hofstede, 1991 és Hidasi, 2004 17
9
tényező alakítja – bár talán ez a legmeghatározóbb. A két másik fontos eleme az emberi természet és a személyiség. Az emberi természet az, ami minden emberben közös – a társas lét iránti, a harag‐, félelem‐, szeretet‐, öröm‐ vagy szomorúság‐érzés, valamint a játék és a természet megfigyelése, és benyomásaink társainkkal való megosztása iránti szükségletünk és az arra való képességünk. (Némelyik képességünk nem is annyira „emberi”, hiszen számos állat is rendelkezik velük.) Az emberi természet univerzális és örökölt. Az, hogy hogyan nyilvánul meg, a kultúra által befolyásolt. A személyiség a legegyedibb program, amely egyszeri és megismételhetetlen. Örökölt és tanult elemeket is tartalmaz, és az emberi természeten, valamint a kultúrán kívül még egy tényező befolyásolja: az egyéni, személyes tapasztalatok. személy specifikus, örökölt és tanult
csoport specifikus, tanult
univerzális, örökölt
1. ábra ‐ Az egyéni beprogramozás szintjei A különböző szintek közti határvonalakat nehéz meghúzni, ma is vita folyik arról, hogy hol ér véget az egyik és kezdődik a másik.20 A beprogramozás szintjeinek történelmi vonatkozásairól érdemes megemlíteni, hogy a korábbi századok során számos kulturális tényezőt tekintettek örököltnek, mert a korabeli tudományok nem találtak más magyarázatot a különböző kultúrák eltéréseire, és ezeknek a nagyfokú stabilitására (pl. hittérítők). Ennek oka az előző generációktól való tanulás jelentőségének lekicsinylése, elhanyagolása volt. Hofstede szerint az öröklődés eltúlzott hangsúlyának eredménye a különböző fajelméletek létrejötte is, amelyek szélsőséges eseteit sajnos volt alkalma megtapasztalni az emberiségnek. Ez a gondolkodásmód még a 20. században is tartotta magát – sok emberben még ma is él –, és éppen a 2. világháború borzalmai irányították rá az antropológusok és a világ népeinek figyelmét is veszélyeire, és a kulturális relativizmus gondolatára.
20
Falk‐Bánó, 2001
10
2.1.2. A kultúra rétegei – a hofstedei „hagyma”‐modell21 A kulturális különbségek több módon jelenhetnek meg, hiszen a kultúrának is vannak közvetlenül érzékelhető, és mélyebb, rejtettebb részei. Hofstede modelljében ezek mint egy hagyma egymásra boruló rétegei jelennek meg, melyek közül a külső a legfelszínesebb, a belső a kultúra legmélyebb rétegét jelenti. Szimbólumok
Hősök Rítusok
Értékek
Gyakorlat (szokások)
2. ábra ‐ A hofstedei "hagyma"‐modell A szimbólumok jelentik a kultúra külső, felszíni rétegét – szavakat, tárgyakat, gesztusokat, ruházatot és hajviseletet –, melyek sajátos jelentéssel bírnak az adott kultúra tagjai számára. Ilyenek pl. a zászlók, státuszszimbólumok, vagy a Coca‐Cola. Gyorsan változnak, és más kultúrák által is átvehetők, ill. másolhatók. A következő réteg a hősök. Ezek lehetnek élő vagy holt, valóságos vagy kitalált személyek, akik az adott kultúrában nagyra becsült tulajdonságokkal rendelkeznek, így viselkedésmintául szolgálnak. Ilyenek pl. Batman, vagy Snoopy az USA‐ban, vagy a népmesei „igazságos Mátyás király” hazánkban, és a szamurájok a mai Japánban. A televízió térhódításával a hősök is gyakrabban változnak, számos eltérő – olykor egymásnak ellentmondó – viselkedésmintát nyújtva a felnövekvő generációknak. A rituálék olyan közös cselekvések, amelyek az adott társadalom szempontjából fontosak. Ilyenek a különböző üdvözlési és tiszteleti formulák, esküvői vagy vallási rituálék.
21
Hofstede, 1991
11
A fenti három réteg az érzékelhető, megfigyelhető kategóriába tartoznak, és a szokások (gyakorlat) gyűjtőnévvel illethetjük őket. Kulturális jelentésük azonban nem látható, így csak az adott társadalom tagjai számára értelmezhető. A belső, rejtett réteg, az értékek szolgálnak alapul a külsők értelmezéséhez, ezek jelentik a kultúra magvát, lényegét. Az általános tendenciákat jelentik arra vonatkozóan, hogy mit tartunk jónak vagy rossznak, logikusnak vagy illogikusnak, racionálisnak vagy irracionálisnak, természetesnek vagy természetellenesnek stb. Ezeket az értékeket sajátítjuk el legelőször, de nem tudatosan. Pszichológiai kutatások szerint nagyjából 10 éves korunkra szilárd értékrendszerünk alakul ki, amelyen azután már csak nagyon nehezen lehet változtatni.
Éppen
ezért
kívülről,
közvetlenül
nem
megfigyelhetők,
csupán
következtethetünk rájuk az illető személy magatartásából. Különbséget kell tennünk ideális és elfogadott értékek közt, azaz, hogy milyennek szeretnénk látni a világot, mit tartanánk ideálisnak (az abszolút norma szerint), és hogy mit kívánnánk magunknak, mi az (a még) elfogadható viselkedési norma (ez közelebb áll a gyakorlathoz, a „számomra” szempont dominál). Ennek a kettősségnek a figyelmen kívül hagyása a felmérésekben, kutatásokban ellentmondásos eredményekhez vezethet. 2.1.3. A kultúra szintjei22 Mindannyian egyszerre több csoporthoz tartozunk, így szellemi programunk is többrétegű. Ma alapvetően a következő szinteken találhatunk kulturális sajátosságokat: • Nemzeti kultúra – nemzeti hovatartozás szerint (nem nemzetiségi!); • Regionális kultúra – egy országon belüli különböző, kulturálisan egységes területek szerint, eklatáns példája a bajor nép, melynek tagjai elsősorban bajornak tekintik magukat, és csak másodsorban németnek; • Etnikai, vallási vagy nyelvi hovatartozás szerinti kultúra – szintén egy országon belül értelmezhető, manapság talán a legtöbb konfliktus forrása; • Nemi kultúra – női és férfi viselkedési modellek; • Generációs hovatartozás szerinti kultúra – lényeges eltérések lehetnek a különböző korosztályok között is (főleg gyors társadalmi változások idején); • Társadalmi osztály/réteg kultúra; • Szervezeti kultúra – a munkahelyi környezet, ahol életünk nagy részét töltjük. 22
Hofstede, 1991 és Falk‐Bánó, 2001
12
A lista természetesen növelhető, vagy éppen csökkenthető, ha pl. a szegényebb, elmaradottabb országokra gondolunk, ahol nem igazán beszélhetünk szervezeti kultúráról. A különböző szintek „programjai” nem feltétlenül vannak egymással harmóniában, olykor igen jelentős ellentmondások állhatnak fenn közöttük, ami akár súlyos belső feszültségekhez vezethet az egyes egyén, egy csoport vagy a társadalom szintjén. 2.2.
Hall koncepciói23
2.2.1. A kultúra fiziológiai aspektusai Edward T. Hall amerikai antropológus, akinek munkássága időben megelőzi Hofstedejét, illetve a kettő részben átfedi egymást. Kulturális dimenzióinak magyarázata során Hofstede gyakran utal is Hallra, illetve fűzi össze elképzeléseit a sajátjaival. Fentebb már említésre került Hall neve – a kultúra és kommunikáció, valamint a kultúra és a szimbólumok összefüggései kapcsán. Vizsgálódása, kutatásai, munkái ugyanis rendkívül átfogóak – kiindulási alapja az ember agyi tevékenysége, továbbmenve a fiziológiás szükségletek, vagyis biológiai‐orvostudományi ismeretek. Ezek értemében a kultúra beprogramozása során az inger‐válasz reakciók rögzülnek az idegrendszerben. Mivel ilyen mélyen épül be tudatunkba – tulajdonképpen létrehozva tudatunkat – igen nehéz megváltoztatni, vagy felismerni, megvizsgálni. Erre csak akkor van lehetőség, ha rendszeresen eltérő kulturális közegből jövő emberekkel lépünk interakcióba, és megszokott viselkedésünk negatív válaszreakciót eredményez a partner részéről, avagy a reakció elmarad. Interkulturális érintkezések során erre gyakran akad példa. Az egyébként „rejtett dimenziók” felismerésére, felszínre hozására azonban csak így van lehetőség. 1976‐os Beyond Culture című művében Hall számos érdekes és hasznos felfedezésről számol be, melyek a gondolkodás, memorizálás, az érzékelés és a test egyéb funkcióinak összefüggéseire világítanak rá. Mindezek a tényezők befolyásolják az egyéni szocializációt, így az interkulturális kommunikációban is szerepük van.24 2.2.2. A hatóképesség kiterjesztése A halli fogalomrendszerben központi szerephez jut az emberiség fejlődését meghatározó kiterjesztése a hatóképességnek: a környezet, mint eszköz felhasználása erre a
23 24
Hall, 1966 és Hall 1976 nyomán Hall, 1976; 168‐240. o.
13
célra. Ezáltal az emberi evolúció – legalább részben – ezek szintjére helyeződött át, és így felgyorsult: a kiterjesztések gyorsabban fejlődnek, változnak az élő szervezeteknél. A környezet megváltoztatása alapvetően két módon történhet: internalizáció, azaz belsővé tétel, és externalizáció, „kívülre helyezés” útján. Ezek egymást kiegészítő, univerzális folyamatok, az emberben mint adaptív mechanizmusok és kontroll jelennek meg. Az hogy melyiket használjuk adott esetben, hatással van mindarra, ami azután következik. A lelkiismeret a belső kontroll eklatáns példája. Akiben nincs meg, azt a nyugati világban pszichopatának hívjuk. A lelkiismeret által irányított magatartásformák azonban kultúrák között eltérőek, azaz, bizonyos tettek megítélésében, kezelésében a világ más és más részein nem a lelkiismeret, hanem külső kontroll játszik szerepet. A
kezdetben
rugalmasan
változó,
alkalmazkodó
kiterjesztések
gyakran
megmerevednek, és nehezen változtathatókká válnak. Ennek oka elsősorban a kiterjesztés átvitelében keresendő. A fogalom azt a folyamatot összegzi, melynek során a kiterjesztés összekeveredik, vagy át is veszi a kiterjesztett folyamat, jelenség helyét – azaz a szimbólumot felruházzuk a szimbolizált dolog tulajdonságaival, anélkül, hogy ennek tudatában lennénk. A jelenség azonban számos feszültség forrása lehet a mindennapi életben is (pl. a régi nyelvoktatás, amelynek értelmében az írást tekintették elsődlegesnek, és a beszélt nyelvet annak csupán egy alacsonyabb rendű változatának). A kiterjesztés átvitele számos formát ölthet, ezek közül az egyik legkorábbi példa a bálványimádás. A nyelv az ember életének egyik legfontosabb kiterjesztése. Whorf rámutatott arra, hogy a különböző kultúrák eltérő módon kapcsolják össze a beszélt nyelvet a valósággal, amely a kultúraközi kutatások egyik alapvető tételét jelenti. Számos példa illusztrálja, hogy egy nyelv fogalmainak egy másik nyelvben nincs megfelelője, sőt esetleg nem is értelmezhető. Ilyenek például a japánban a tiszteletadás kifejezésére szolgáló formulák, amelyek jelentős eltéréseket eredményeznek az egész nyelvhasználatban, attól függően, hogy kihez intézi szavait egy japán ember. Vagy, egy másik példát véve, ilyen az amerikai hopi indiánok nyelvének azon sajátossága, hogy szavaik szinte kivétel nélkül érzékleti tapasztalatokhoz köthetők, ezért az olyan absztrakt fogalmakat, mint pl. a mennyország, nem tudják értelmezni (és így nem is tudnak hinni benne). Mindez a már fentebb is említett tételt igazolja: hogy gondolkodni nem csupán szavakban lehet. A kiterjesztések, és főként a kiterjesztés kiterjesztései (ilyen a beszéd, illetve az írás kapcsolata) ezért több veszélyt is rejt magában: a valóság és az érzékelt világ elválik, ami az önmagunktól való elidegenedés, egyfajta meghasonulás forrása lehet (pl. ha az általunk 14
beszélt nyelvi dialektust az oktatásban az irodalmi nyelvvel, mint az egyetlen érvényes formával igyekeznek felülírni). A kiterjesztések másik veszélye a nem megfelelő alkalmazásból ered: ha más körülmények között (pl. egy idegen kultúrában) is ugyanazokat próbáljuk használni. Tipikus esete ennek a korábbi századokban az idegen nyelvek leírása, amelyet a misszionáriusok a saját nyelvük szabályai szerint próbáltak strukturálni. Számos egyéb sajátossága van a kiterjesztéseknek, mint az önállósulás, a redukció (egyszerűsítés), vagy éppen az, hogy az ember függővé válik a saját kiterjesztéseitől, amelyek töredezetté teszik életünket és gondolkodásunkat, elszakítanak a valóságtól. Mégis, rávilágíthatnak azokra a folyamatokra, amelyekből fakadnak, ezért meg kell ismernünk kiterjesztéseinket és a ránk gyakorolt hatásukat, tudatára kell jönnünk létezésüknek, ahhoz, hogy „felszabadíthassuk” magunkat a tőlük való függés alól. 2.2.3. Kultúra, kontextus, jelentés Hall elgondolása szerint a „kommunikáció kultúra és a kultúra kommunikáció.”25 Ugyanakkor a fentiek folytatásaként azt is mondhatjuk, hogy minden kultúra a kiterjesztések komplex rendszere, ezért jellemző rájuk a kiterjesztés átvitele – a kultúra mint ember, és az ember mint kultúra megtapasztalása (sztereotípiák). Valójában azonban a kultúra az identitás forrása, amely a kommunikáció keretét adja, szavak, tettek, gesztusok, idő‐ és térkezelés és különböző cselekvési módok formájában. Ezek a viselkedési megnyilvánulások jelentéssel bírnak, melyet azonban csak az adott kultúrában jártasak képesek értelmezni. A kultúra „átlépése” annak tudatossá tételét és megértését jelenti, ami azonban csak más kultúrájú emberekkel folytatott interakciók során lehetséges. Mások megismerése önmagunk jobb megismerésének forrása. Mindennapi életünkben és kommunikáció folyamán nagyon fontos tényező a kontroll megtartása – a tudat, hogy értjük és befolyásolni tudjuk a körülöttünk zajló folyamatokat. Az idegen környezetben azonban a kontroll gyakran elvész, helyébe az aggodalom lép, hogy elvesztünk. Ez különösen bénítóan hat, ha elfogadjuk Hallnak azt a gondolatát, hogy életünk nagy része a minket érő hatásokra való reagálás, a hatások – „inputok” – kezelése. Ebben a kultúra szűrő‐funkciója nyújt segítséget: meghatározza, mire figyelünk, és mire nem. Ez a szelekció strukturálja számunkra a világot, és megóv az információs túlterheléstől. Ennek kialakulása során – nem tudatosan – beprogramozzuk memóriánkat, hogy kevesebb információ is elég legyen a „rendszer” működéséhez. Mint fentebb már 25
Hall in Falk‐Bánó, 2001
15
említésre került: ez a beprogramozás a kontextus teremtés folyamata. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a kontextus hordozza a jelentés egy – kisebb vagy nagyobb – részét, nélküle a kódolt üzenet nem értelmezhető. Ebből is következik, hogy minden esemény sokkal komplexebb, mint a nyelv, amivel leírjuk. (Ilyen értelemben a nyelv valójában lassú és korlátozott.) Ezen kívül a nyelv jelentőségének túlhangsúlyozását elkerülendő, érdemes szem előtt tartani, hogy a nyelv nem a gondolatok, jelentések továbbításának, átadásának eszköze, hanem az információ megszervezésének, rendszerezésének, és annak a módja, hogy más szervezetekben gondolatot, válaszreakciót keltsünk. Érdekes egy pillanatig elgondolkozni azon, hogyha mindez így van, és lassanként felismerjük – ha nem is tudatosan, hanem „ráérzéssel” – akkor milyen, az események leírására alkalmasabb eszközt talál majd az emberiség, ami a nyelvek helyébe léphet. Erre (korlátozottan) alkalmas ma is a matematika, azonban szintén nagyfokú absztrakcióval dolgozik.
Az eddigiek során megismerhettük a legfontosabb alapfogalmakat, úgy, mint kultúra, kommunikáció, kontextus, valamint a hatóképesség kiterjesztése, vagy értékek. A fentiek értelmében azt is elmondhatjuk, hogy ezek nem az idegen kultúrák megismerését segítik, hanem ezen ismeretek bemutatását, értelmezését, integrálását. Meg kell említenünk a teljesség kedvéért azt is, hogy számos más kulturális antropológus, és egyéb tudományterületek szakembereinek munkássága járul(t) hozzá az elmélet gazdagításához, és a gyakorlati eredmények bővítéséhez és értékeléséhez. Ilyen pl. Trompenaars, aki pl. a kultúra rétegeinek implicit, legbelső részét a túlélés fontosságára vezeti vissza,26 így talán közelebb áll Hallhoz. Emellett ismert a vitája honfitársával, Hofstedevel, a kulturális dimenziók kapcsán: Trompenaars szerint a kultúrák dinamikusak, és a hofstedei dimenziók mentén táncolnak a két végpont között, míg Hofstede statikusnak ábrázolja azokat. A második „vitapont” szerint Hofstede elemzésében az egyik kulturális kategória kizárja az ellentétét, míg Trompenaars véleménye az, hogy az egyik kategória menedzseli az ellentétét. A harmadik ellentét lényege, hogy míg Hofstede szerint a statisztikai módszerek kultúra semlegesek és értékmentesek, addig Trompenaars szerint ezektől függők.27 Mivel azt is láthattuk, hogy az emberek gondolkodását is meghatározza, befolyásolja a kultúra, a Kínai értékek tanulmánya hasznos információkkal szolgálhat Japán bemutatásához. 26
Falk‐Bánó, 2001 http://www.erg.bme.hu/szakkepzes/4felev/Osszehasonlito_kulturakutatasok_20050308.pdf, 2007. november 28. 27
16
2.3.
Kulturális dimenziók, tipológiák és egyéb koncepciók
A huszadik század első felében a kulturális antropológiában – az USA‐ból kiindulva – kialakult az a nézet, hogy minden társadalom ugyanazokkal az alapvető problémákkal szembesül, de a megoldások különbözőek. Így a következő lépésben a társadalomtudósok megpróbálták azonosítani ezeket a problémákat elméleti fejtegetések és konkrét tanulmányok, statisztikai felmérések segítségével. Inkeles és Levinson (amerikai szociológus, ill. pszichológus) 1954‐ben publikálta tanulmányát a nemzeti kultúrák angol nyelvű irodalmának széleskörű felmérése alapján. Ebben arra a következtetésre jutottak, hogy az alábbi négy tekinthető azon alapvető problémáknak, melyekre adott válaszuk szerint a különböző társadalmak, csoportok között különbségeket tehetünk: • A tekintélyhez, hatalomhoz való viszonyulás • Az egyén fogalma o az egyén és a társadalom, o a maszkulinitás, ill. femininitás viszonylatában • Konfliktusok, bizonytalanság és az agresszió kezelése, az érzelmek kimutatása, kifejezése Érdemes kihangsúlyozni, hogy ezek amerikai kutatók eredményei, angol nyelvű szakirodalom alapján. Ez a tényező számos releváns információ elvesztését kellett, hogy jelentse a felmérésben, hiszen a fentiek értelmében a nyelvi különbségek, maguk is a kulturális különbségekből fakadnak, és számos kifejezésnek, melyek egy adott nyelvben megtalálhatóak, nincs (pontos) megfelelője az angolban, és fordítva. Ez a tipológia mindazonáltal számos kutatás kiindulópontját, alapját jelentette, köztük Hofstede dimenzióiét is. Pontosabban: az ő eredményei szinte teljes mértékben megegyeztek a fentiekkel, így megerősítve elméletét. Hall koncepciója eltér ettől a szemlélettől, látni fogjuk, hogy ő a fiziológiai jellemzőkből kiindulva, a viselkedés megfigyelésével, saját kultúrájának és az attól eltérőknek ütköztetése során vonta le következtetéseit. Szükséges tisztázni a dimenziók és a tipológia fogalmát, különbségeit. Előbbiek a kultúra egy‐egy aspektusát fejezik ki, amelyet a különböző társadalmakat összehasonlítva mérhetünk meg (relatív értékekhez jutva). A tipológiák könnyen elképzelhető ideáltípusokat
17
mutatnak be, írnak le, a valóság azonban ritkán felel meg egy az egyben ezeknek, vagyis a besorolás önkényesen történik. A gyakorlatban a két modell kiegészíti egymást.28 2.3.1. A hofstedei dimenziók29 Hofstede kutatásait 1968‐ban, majd 1972‐ben (megismételve) végezte, egy multinacionális cég, az IBM alkalmazottainak értékeiről, a világ több mint 50 országában. Ez a minta nem tekinthető reprezentatívnak a társadalom egészére nézve, de Hofstede abból a feltételezésből indult ki, hogy az IBM‐nél dolgozó emberek nemzeti hovatartozásukat leszámítva csupán beosztásukban különböznek. Ezt sokan megkérdőjelezték azóta, és végül Hofstede is elismerte, hogy országonként eltérő lehet pl. a cég presztízse, így az ott dolgozók csoportja is. Falk‐Bánó rámutat arra is, hogy a felmérés azt feltételezi, hogy „egy nemzet területe és kultúrája egybeesik.”30 Kutatásainak jelentősége azonban így is igen nagy, mert óriási mennyiségű adatot szolgáltattak, és számos más elemzés hivatkozik rájuk a mai napig. A kérdőívek feldolgozása statisztikai analízissel történt, mely során 4 közös problémát talált, amelyek megoldásai országonként eltértek. Ezek a következők: Társadalmi egyenlőtlenségek, a hatalomhoz, tekintélyhez való viszonyulás Az egyén és a csoport viszonya A maszkulinitás, ill. femininitás koncepciója, nemi különbségek A bizonytalanság kezelésének módjai, érzelmek kimutatása, agresszió kezelése Ezek alapján állította fel kulturális dimenzióit, melyek mentén az országok relatív, egymáshoz viszonyított értékeivel (index, 0 és 100 közötti értékkel) egy négydimenziós modellhez jutunk. Hofstede négy dimenziója a következő: kis, ill. nagy hatalmi távolság individualizmus – kollektivizmus maszkulinitás – femininitás gyenge, ill. erős bizonytalanságkerülés Később ez a modell egy ötödik dimenzióval is kiegészült: a hosszú vagy rövid távú orientációval, amely a Kínai értékek tanulmányának eredménye. A dimenziók elemzése során, az eredmények alapján bemutatta azok általános jellemzőit, tipológiáját, melyek az 28
Hofstede, 1991 Hofstede, 1991 30 Falk‐Bánó, 2001; 48. o. 29
18
adott dimenzió két végletét adják meg, az országok ezek között helyezkednek el. Később megfigyelhetjük azonban, hogy a tipológiák nem minden esetben egyeznek egy adott országnak az adott dimenzión elért értékeivel. Emellett figyelembe kell vennünk a kultúra szintjeit (nemzeti, regionális, etnikai, nemi stb.), melyek mentén szintén eltérések mutatkozhatnak egy társadalmon belül. A kultúrák változásait számos egyéb tényező befolyásolhatja, úgy, mint: történelmi események, technológiai fejlődés stb. 2.3.1.1.
Hatalmi távolság index
E dimenzió értékei a hatalomhoz, tekintélyhez való viszonyulást, az egyenlőtlenségek mértékét és kezelésük mikéntjét fedi le. Az indexértékek számításának alapját olyan kérdések adták, mint hogy pl. mennyire vonakodik, fél a beosztott egyet nem értését a főnökének megmondani, vagy, hogy milyennek írná le az ideális vezetőt. A kérdésekre adott válaszok alapján Hofstede úgy összegez, hogy a dimenzió a függőségi viszonyokat fejezi ki a különböző országokban. A dimenzión elért index azt mutatja meg, hogy a különböző intézmények, szervezetek beosztottjai milyen mértékben fogadják és várják el a hatalom egyenlőtlen elosztását. A hatalmi távolsági értékek eredetéről röviden annyit érdemes megemlíteni, hogy Hofstede elemzése szerint összefüggés mutatható ki az indexértékek és az egyenlítőtől való távolság (a melegebb éghajlaton magasabb, a sarkpontok felé csökken), egy ország népessége (népesebb országokra a nagyobb hatalmi távolság jellemző), és gazdagsága (a gazdagabb országokra kisebb hatalmi távolság jellemző) között. Ez azonban nem minden országra igaz, és az ok‐okozati összefüggés sem egyértelmű. 2.3.1.2.
Individualizmus és kollektivizmus
A dimenzión elért relatív értékek azt fejezik ki, hogy az adott társadalomban az egyén vagy a csoport érdekeit tekintik előbbre valónak. A vizsgálat során különböző munka(helyi) célokhoz kapcsolt relatív fontosság alapján alakultak ki az indexértékek. Az „individualista célok” pl. az elegendő szabadidő, saját vélemény, szempont beillesztésének lehetősége a munkába, a teljesítmény elismerése. A kollektivista oldalon pedig: munkahelyi képzés, jó munkakörülmények, az egyéni képességek minél jobb kihasználásának lehetősége. Az előbbiek során a személyes érvényesülés kerül előtérbe – megjegyzendő, hogy az individualistább kultúrákban az „kollektivista célokat” valószínűleg eleve adottnak veszik –, míg az utóbbiaknál a munkahely mint védelmet biztosító, az egyénre odafigyelő közeg jelenik meg. 19
A kutatás eredményei szerint (az 1970‐es évek elején) a világ népességének túlnyomó részére a kollektivizmus (volt) jellemző, az individualizmus jelentette a kivételt. Erős negatív korreláció mutatható ki a hatalmi távolság és az individualizmus indexértékek között, azaz a kis hatalmi távolságú országok általában individualistábbak és fordítva. A dimenzión mutatott értékek függnek az adott ország gazdagságától (GNP/fő). Szintén kimutatható a kapcsolat a földrajzi szélességgel (magasabb individualizmus értékek az Egyenlítőtől távolodva), és a népességnövekedéssel (ahol ez nem bevándorlásból ered): a nagyobb családok, több gyermek születése a kollektivizmus felé történő eltolódást eredményezhet. 2.3.1.3.
Maszkulinitás és femininitás
Azt fejezi ki, hogy egy adott társadalomban melyik magatartás a kívánatosabb: az (ön)érdekérvényesítő, vagy a visszafogott, szerény. Azaz, hogy a hagyományosan férfias, vagy nőies viselkedésminta dominál. A dimenzió vizsgálatára szolgáló kérdések egyrészt az elismertség, jó kereset, karrierépítés lehetősége és a kihívások elvárt mértékére kérdeztek rá a maszkulin oldalon, míg a feminin oldalon a jó vezető‐beosztott kapcsolat, a dolgozók közötti együttműködés, kellemes otthoni környezet (természeti és közösségi), és a munkahely biztonsága értékek jelentősége szolgáltatta az eredményt. Ezen a dimenzión tértek el a nők és férfiak válaszai a legnagyobb mértékben, a kifejezetten feminin kultúrák kivételével. A maszkulin kultúrákban a nők is jellemzően a maszkulin értékeket preferálják, de a férfiaktól kisebb mértékben. Ez a dimenzió nem függ az ország gazdasági fejlettségétől, és a földrajzi szélességtől, az éghajlattól sem jelentős mértékben. A történelmi események és a hagyományok számos különböző nemi szerep‐megosztást alakítottak ki és őriztek meg a mai napig. 2.3.1.4.
Bizonytalanságkerülés
A dimenzión elért indexérték azt mutatja meg, hogy egy társadalomban az emberek mennyire érzik magukat fenyegetve bizonytalan, ismeretlen helyzetekben. Jellemzően a munkahelyi stressz mértékével, és a szabályok, valamint azok stabilitásának igényével mért dimenzió. A dimenzión elért értékek eltérései a hatalmi távolságnál már felsorolt tényezőkkel – földrajzi szélesség, éghajlat, a társadalom népessége és az adott nemzet gazdagsága – állnak kapcsolatban. Ennek oka valószínűleg az, hogy ez a dimenzió először a hatalmi távolság részeként jelent meg. A statisztikai analízis során azonban Hofstede nem tudott kimutatni a
20
bizonytalanságkerülés‐indexet általánosan, erősen befolyásoló tényezőt az adott ország történelmének kivételével. 2.3.1.5.
Az ötödik dimenzió: Hosszú és rövid távú orientáció
Ezt valójában csak kényelmi szempontból sorolhatjuk Hofstede kulturális dimenziói közé, (illetve módszertana is összeköti azzal). Michael Bond, kanadai tudós vezetésével kínai szakértők állítottak össze egy kérdőívet a kínaiak értékeinek vizsgálatára. A Kínai értékek tanulmányának esetében a megkérdezettek a résztvevő 23 ország nevesebb felsőoktatási intézményeinek hallgatói voltak, 50‐50 férfi és nő. (Azaz várhatóan csak a nemzeti kultúrák terén mutatkozhatott eltérés.) A kérdőív elemzése során az egyes értékekhez csatolt relatív fontosság alapján szintén négy dimenziót állítottak fel a kutatók. Ezek közül három nagymértékben megegyezett Hofstede első három dimenziójával. A bizonytalanságkerülés azonban nem mutatott kapcsolatot a kínai tanulmány egyikével sem. Helyette egy új dimenzió jelent meg, a „Konfuciánus dinamizmus”, amely Hofstedenél, mint hosszú, ill. rövid távú orientáció szerepel.31 Az előbbihez kapcsolható értékek az állhatatosság, kitartás, a kapcsolatok fontossági sorrendje státus szerint, takarékosság, valamint a „szégyenérzés” képessége. Az ellentétes oldalon a személyes szilárdság, rendíthetetlenség, az arc megóvása, a hagyománytisztelet és az üdvözlések, ajándékok, szívességek viszonzása értékek szerepelnek. Ennek a dimenziónak a jelentősége igen nagy, mert bizonyítja, hogy gondolkodásunk a kultúránk által meghatározott. Számos olyan érték szerepel benne, amit a nyugati ember nem is ért meg magyarázat nélkül, és talán még azzal sem teljesen – ilyen a „gyermeki jámborság/áhítat” pl., ami az ősök tiszteletét, a szülők felé tanúsított engedelmességet és tiszteletet, valamint a számukra a felnőtt korban nyújtott anyagi támogatást jelenti. Valószínű, hogy más nagy kultúrkörök tudósai által végzett kutatások hasonlóan egy‐egy új dimenzióval gazdagítanák az elméletet.
2.3.2. Hall kulturális tipológiái Edward Hall szerint az egyetlen módja, hogy valóban megismerjünk egy másik kultúrát (és a sajátunkat), a folyamatos kapcsolatteremtés más népekkel, és a megfigyelés. Számos tapasztalatának összegzése, elemzése során alakította ki tipológiáját, elméleteit,
31
Hofstede, 1991; 165‐166. o.
21
amelyek azonban nem annyira egy‐egy társadalom értékeit, mint tipikusnak tekinthető viselkedési megnyilvánulásait, szokásait veszik számba. Ebből kiindulva próbálja felmérni, kikövetkeztetni az adott magatartás mögött álló szemléletmódot, értékeket. Hall kutatásai tehát kvalitatív módszeren alapulnak. Három fő területet érdemes kiemelnünk e dolgozat témájának szempontjából: • Proxemika, azaz térszabályozás • Kontextus, magas vagy alacsony szintű • Időkezelés 2.3.2.1.
A térszabályozás szerepe a kultúrában
Kutatásainak alapja az állattan és az emberi fiziológia, ezen belül az érzékszervek. Előbbi arra hívja fel a figyelmet, hogy a térigény figyelmen kívül hagyása az agresszió egyik elsődleges forrása állatoknál és embereknél egyaránt. A térigény azonban kultúrafüggő, a személyes tér nagysága társadalmanként eltérő. Ugyanez érvényes a tér, a környezet percepciójára – a különböző érzékszervek és érzékletek jelentősége kultúránként eltérő. Az evolúció során a szaglás alakult ki először – mélyebb emlékeket hagy és idéz fel bennünk, mint a többi érzéklet –, a látás utoljára, ez a legösszetettebb érzékszervünk. A proxemikában a hallás, a tapintás és hő érzékelés is szerepet játszik (az ízlelésre nem tér ki Hall – ennek is vannak azonban kulturális sajátosságai, pl. Kínában az édes és savanyú, Koreában a csípős ízeket részesítik előnyben). A modern társadalmakban – elsősorban a nyugatiakban – a látás szerepe túlértékelt, a többi érzékszervet viszont gyakran figyelmen kívül hagyják, így például az építészetben, ahogyan azt is, hogy egy‐egy személynek, kiscsoportnak milyen a térigénye; ez agresszióhoz vezethet. A percepciók eltérése a társadalmak közt számos konfliktus forrása lehet, ezért érdemes jobban megismerni kulturális sajátosságaikat.32 2.3.2.2.
Alacsony és magas kontextus
A kontextus fogalma már bemutatásra került. Tartalma kultúránként más és más. Hall azonban szintjei szerint is különbséget tesz a társadalmak és viselkedési megnyilvánulások között. A magas kontextusú (vagy kontextus‐gazdag) kultúrákban az információ széles körben megosztott, szabadon áramlik, így a kommunikáció során a jelentésnek csak kis része van az üzenetbe kódolva, nagy részét a kontextus tartalmazza – egyszerű üzenetek, összetett jelentéstartalom. Az alacsony kontextusú (vagy kontextus‐szegény) kultúrákban ennek épp 32
Hall, 1980
22
az ellenkezője jellemző, az információ töredezettebb és kevésbé általánosan ismert. A kommunikáció során a jelentés nagyobb része a kódolt üzenetben van. További jellemzők:33 Magas kontextus
Alacsony kontextus
A múltban gyökerezik, lassabban változik, stabilabb Mély, hosszan tartó emberi kapcsolatok Nagyfokú lojalitás a hivatali hierarchián belül Gyors és gazdaságos kommunikáció A külső környezet, a szituáció, a nem‐verbális kommunikáció fontossága Inkább szóbeli, mint írásbeli megállapodások A „belső” emberek és a kívülállók éles megkülönböztetése
Gyorsabban, könnyebben változik Több, de felületesebb emberi kapcsolatok A tekintély a hatékony ügymeneten alapul Lassabb kommunikáció, részletes információk A kódolt üzenet a fontos, a környezet, a szituáció kevésbé jelentős Inkább (részletes, terjedelmes) írásbeli megállapodás Nyitottabb az idegenek felé
1. táblázat ‐ A magas és alacsony kontextusú kultúrák jellemzői
2.3.2.3.
Az időkezelés34
A harmadik fontos kulturális aspektus az időkezelés, Hall ez alapján két típust különböztet meg:35 a monokronikus és a polikronikus kultúrákat. A tipológiák azonban keveredhetnek egy társadalmon belül, mert az élet különböző területein eltérően kezeljük az időt. A monokronikus kultúrák jellemzője, hogy minden esemény szorosan időhöz (és térhez) kötött, az idő a fő rendezőelv, míg a polikronikus társadalmakra a nemlineáris időkezelés a jellemző, az egyszerre több mindenre való odafigyelés, ahol végső soron nem az idő a meghatározó szempont (mint a piaci árus esetében, aki egyszerre több vevőre is figyel). Monokronikus kultúra
Polikronikus kultúra
Egyszerre egy dologra való figyelés Időpontok, határidők szigorú betartása Jellemzően alacsony kontextusú Munka iránti elkötelezettség Tervek szigorú betartása A magánszféra tiszteletben tartása, nem szeret másokat zavarni Az azonnali, gyors cselekvés a jellemző A rövid távú kapcsolatok a jellemzőek
Egyszerre több dologra való koncentrálás Időpontok, határidők „lehetőség szerinti” betartása Jellemzően magas kontextusú Az emberi kapcsolatok iránti elkötelezettség A terveket könnyen, gyakrabban megváltoztathatják A személyes baráti, üzleti kör előnyben részesítése a magánszférához képest A cselekvés gyorsasága az emberi kapcsolatoktól függ Hosszú távú, akár egész életre szóló kapcsolatok
2. táblázat ‐ A monokronikus és polikronikus kultúrák jellemzői36
3. A japán kultúra jellemzői – Japán és Magyarország kulturális különbségei 33
Hall, 1976 és Falk‐Bánó, 2001 l. még Hidasi, 2004 35 Ez a tipológia Trompenaarsnál is megjelenik. Falk‐Bánó, 2001 36 Hall, 1976 és Falk‐Bánó, 2001 34
23
3.1.
A Felkelő Nap Országa
Japán történelme több mint 2500 éves múltra tekint vissza. A világ számos országával összehasonlítva, ez idő alatt bizonyos szempontból kevés változáson ment keresztül. A világ legrégibb császársága (ma már csak formálisan), és populációja is meglehetősen egységes. Nem
maradt
azonban
teljesen
mentes
a
külföldi
hatásoktól.
A legtöbb történész egyetért abban, hogy három alapvetően meghatározó idegen kulturális hatás érte Japánt.37 Az első a kínai, amely az írást, a buddhizmust, a teaszertartást és fontos tudományos ismereteket adott az országnak. Az ezt követő bezárkózás a 19. század közepéig tartott, amikor az amerikaiak kikényszerítették a szigetek kikötőinek megnyitását. Az ezután következő időszak, a Meiji‐restauráció során a fejlett európai országoktól igyekeztek mindent eltanulni, átvenni, ami fejlődésüket a leghatékonyabban segíthette. Ez nem véletlenszerűen, hanem alapos „kutatás” alapján történt – minden új tudományt az abban legjobb országtól. A harmadik ilyen hatás a 2. világháborút követő amerikai megszállás során érte az országot – jellemző, hogy a japánok csodálattal tekintettek legyőzőikre, és igyekeztek tőlük a lehető legtöbbet eltanulni. Japán ma a világ egyik legfejlettebb országa. Nem feledkezhetünk el a környezeti feltételekről sem. Japán szigetország, izoláltsága hosszú ideig szinte teljes védelmet biztosított számára idegen népek támadásai ellen. Ugyanakkor az „anyaföld” nem volt kegyes lakóihoz: gyakran sújtották és sújtják őket földrengések, vulkánkitörések, valamint pusztító tájfunok vagy aszályok. Japán felszínét sűrűn tarkítják hegyek, területének közel 70%‐a lakhatatlan. Ásványkincsekben viszonylag szegény, a megművelhető földterület szintén kicsi. A fentiekből következtethetünk néhány jellemzőre: a császárság több ezer éves fennmaradása stabilitásra, az egységes, forradalmi hullámok hatásaitól mentes társadalom a közös alapfeltevések gazdagságára, a kettő együtt pedig magas kontextusú kultúrára utal. Állandó a természet általi fenyegetettség, a lakható területek szűkösek, így nagyobb az egymásrautaltság, ami a kollektivista értékrend kialakulásának kedvez. A természeti fenyegetettségből eredő bizonytalanság, és a letelepedett életmódhoz szűkösnek számító erőforrások (kevés a művelhető földterület) takarékosságot követelnek. Az idegenekhez való viszonyulásuk kettős: a fejlettségben felettük állókra felnéznek, igyekeznek utolérni őket, a tőlük alacsonyabb fejlettségi szinten állókkal viszont – finoman fogalmazva – lekezelőek. (A mai napig) kevés idegen élt országukban, mivel/ezért alapvetően nehezebben fogadják el
37
Hidasi, 1998
24
őket. A császár isteni származású vezető, így döntései megkérdőjelezhetetlenek, tekintély és tisztelet övezi, ami hierarchikus rendre és nagyobb hatalmi távolságra utalhat. A hasonló következtetések levonását hosszasan lehetne folytatni, de nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy a tipologizálás meglehetősen önkényes, és nem csupán a kultúra, de az azt végző személyisége is befolyásolja. Ez a kvalitatív megközelítés, azaz Hall koncepcióinak esetében kevésbé okoz problémát – ő maga is általában mindkét tipológiai végletre hoz példákat az egyes országok bemutatásánál. Kezdjük ismét a legalapvetőbbel – a japánok érzékelési, perceptuális jellemzőivel. A látás Japánban is fontos, noha a térszervezésben már eltérő szerepet kap, mint a nyugati világban. Hall ezt úgy magyarázza, hogy a japánok magát a teret is érzékelik, és figyelembe veszik, nem csupán a különböző tárgyakat, természeti objektumokat – ez jelenik meg az ábrázoló művészetben is, ahol a nézőpont, a perspektíva változik, nem az alkotás tárgya. Könnyebben szűrik ki viszont a hallási ingereket – erre a hagyományosan papírvékony házfalak miatt szükség is van. Hall szerint a japán térszervezésre még legalább egy tényező nagy hatással van: a tapintás, a legszemélyesebb érzékelés. Talán a szorosabb egymás mellett élés, talán a természettel való harmónia miatt alakult így, de tény, hogy ismerik a felületek jelentőségét, érzékenyek különbségeire (pl. kerttervezés). Ide tartozik még az is, hogy a személyes kapcsolataikban nagyobb térbeli távolságot tartanak (talán abból ered, hogy a meghajláshoz szükség van bizonyos térre),38 míg idegenek között nem okoz számukra nehézséget a zsúfoltság elviselése (tömegközlekedés). A szaglás szerepe itt is jobban visszaszorult (eltérően az arab világtól), a hideg telek, és párás nyarak hamar megszerettették a japán néppel a fürdő(zés)t. Kontextus tekintetében Hall a skála „magas” végén helyezi el az országot, hangsúlyozva a kapcsolatok és a csoportok fontosságát. A belső kör, az uchi, és a „többiek”, a soto élesen elkülönül – ez határozza meg a kontextus szintjét is. Az egyik leggyakrabban leírt példa szerint a japánokkal folytatott üzleti tárgyalás „kész kínszenvedés” főként az amerikaiak, de más nyugati kultúrákból érkező partnerek számára. A japán üzleti életben a kontextus‐gazdag kommunikáció érvényesül alapvetően, a más országból érkezettek viszont többszörösen is kívülállónak számítanak. Ezért elengedhetetlen a „belsővé tételük”, amihez pedig alaposan meg kell ismerniük őket – megbízhatóságukat, szavahihetőségüket, hozzáállásukat. Ez általában több, az üzletet nem is érintő megbeszélés során történik, amikor a japán fél számos feljegyzést készít a partnerről, újra és újra rákérdezve ugyanazokra a (lényegtelennek tűnő) dolgokra. A nyugati tárgyalópartner szemében ez időpocsékolás, míg 38
Hidasi, 1998
25
a japánok azt nem értik, és az frusztrálja őket, hogy a másik fél azonnal logikus lépéseket akar meghatározni tágabb kontextusba helyezés nélkül.39 További problémát okoz az üzlet létrejötte esetén, hogy az így elfogadott partnerrel szembeni, immár a magas‐kontextusú kommunikáció jegyében a szerződés jelentősége számukra nem meghatározó, míg a nyugati fél igyekszik minden apró részletet beleírni. Utóbbiaknak így szem előtt kell tartani, hogy a „time is money”‐elvet hosszú távon tudják érvényesíteni – a partnerek közti kommunikáció nagymértékben leegyszerűsödik. Az alacsony kontextusra jó példa, hogy boltban, utazáskor stb. (soto‐val való érintkezés), mindig nagyon részletes és pontos információt kell adnunk Japánban, ha nem akarjuk például, hogy barna cipőnket feketére bokszolják.40 A kontextus magas szintje és az emberi kapcsolatok fontossága polikronikus kultúrára utal, aminek látszólag ellentmond a japánokra olyannyira jellemző pontosság. Aligha állíthatjuk azonban, hogy emögött a monokronikus kultúrákra jellemző „idő‐központúság” állna, amelyben az idő a fő szervező tényező. A polikronikusságra utal az is, hogy a különböző intézményekre, szervezetekre jellemző a centralizáltság, (a szervezet növekedésével) a funkciók megosztása (nem a feladatoké – ezeket nem határozzák meg pontosan) és hierarchiája, és ugyanakkor az átfogó szemléletmód.41 Úgyis fogalmazhatnánk, hogy egy jól szervezett egészet alkotnak, szemben a monokronikus kultúrákra jellemző töredezettséggel, a sok részből történő „összeállítással.” A hofstedei dimenziókon elért értékek alapján azt mondhatjuk, hogy a japán kultúra: •
közepes hatalmi távolságú (indexértéke 54, ahol 100 a legnagyobb hatalmi távolság). A nagy hatalmi távolság tipológiájából számos jellemző illik az országra, úgy mint: a gyermekek engedelmességre nevelése, szülők/tanárok/feljebbvalók tisztelete, a tanárok a kezdeményezők, és személyes bölcsességüket adják át a diákoknak, centralizáció, az ideális vezető „jó apa”, a státusszimbólumok (viszonylag) elfogadottak, a hatalom a családi/baráti kapcsolatokon és a karizmán alapul, a politikai életben jellemző a kooptáció. Én ezen a „végleten” említeném meg a japán bürokráciát, amely úgy vélem a nagy hatalmi távolság esszenciája. Igen nagy befolyással, hatalommal bír, amit igyekszik is megőrizni.42 Erre a rétegre igaz a leginkább az, hogy a tehetség, a státus és a hatalom együtt jár. Az ország más jellemzői azonban a kis hatalmi távolság tipológiájába tartoznak, így pl. a széles középosztály, az erős politikai közép, és gyenge
39
Hall, 1976 Hall, 1976 41 Hall, 1976 42 The Economist Intelligence Unit, 2006 40
26
szélsőségek (megjegyzendő, hogy a politikában megjelenő etnocentrizmus közel az egész társadalomra jellemző), egyenlő jogok. Számos esetben azonban a két véglet között helyezkedik el az ország. Ennek egyik oka lehet Japán gazdagsága (a gazdagabb országok jellemzően kisebb hatalmi távolságot mutattak a tanulmányban), de úgy gondolom, nem ez a legfontosabb szempont, hiszen számos gazdag arab ország van, ahol közel sem beszélhetünk pl. egyenlőségről. A másik, véleményem szerint döntő tényező az, amit a dimenzió definíciójában Hofstede úgy határoz meg, mint kölcsönös függést – a kis hatalmi távolságú kultúrák jellemzőjeként. A hierarchikus viszonyoktól, tekintélytől és tisztelettől függetlenül, talán a természeti adottságok miatt, erősen él a japán nemzetben az összetartás, egymásra utaltság érzése – a kölcsönös függés, ami a vezetőket a beosztottakért való felelősségvállalásra, vagy a státusszimbólumok csökkentésére, példamutatásra ösztönzi, és ami lehetővé teszi a beosztottak számára, hogy a formális kereteken belül hozzájáruljanak a fejlesztésekhez, részesévé válva így a vállalat (vagy ország) sikereinek. •
inkább kollektivista (indexértéke 46, ahol 0 a legkollektivistább). Ezt az értéket a nehéz a tipológiával összefüggésben magyarázni. A legtöbb kollektivista jellemző ugyanis igaz Japánra, pl.: „mi‐szemléletmód", a csoport érdekeinek az egyéniek elé való helyezése, a harmónia megtartásának igénye és a nyílt konfrontáció elkerülése, az alkalmazó‐ alkalmazott kapcsolat személyes, erkölcsi jellege, hogy a hibák az arc elvesztéséhez és szégyenérzethez vezetnek. Az emberi kapcsolatok fontosabbak, mint a feladatok, a magánélet csoportokban zajlik, a hatalom politikai érdekcsoportok kezében van, az egyenlőség, ill. a csoportba való belesimulás előbbre való az egyéni szabadságnál, és jellemző a konszenzusra való törekvés. Az individualizmus tipológiájából kevés illik rá Japánra, de ezek szolgálhatnak magyarázatul a közepes értékre. Az egyik ilyen a kontextus szintjének kettőssége (l. fent), jóllehet a felmérés kérdései a munkára vonatkoztak, ahol alapvetően a magas kontextusú kommunikáció, ill. közeg a jellemző. A másik ilyen tényező az egy főre jutó GNP, amely erős pozitív korrelációt mutat az individualizmus‐értékekkel. A fejlett országok közül (magas GNP/fő) Japán a legkollektivistább. Hofstede szerint a gyorsan fejlődő országok az individualizmus felé tolódnak el – így Japán is, amit a japán sajtóban megjelenő, a hagyományos családi szolidaritás felbomlásáról (mint esetekről) szóló cikkek is alátámasztanak.43 Talán segíthet az okok megismerésében, ha megvizsgáljuk a kérdéseket, célokat is, amelyeket
43
Hofstede, 1991; 77. o.
27
Hofstede az individualizmushoz rendelt (l. 2.3.1.2. rész), talán ezek értelmezésével csökken az ellentmondás. Azt a célt, mely szerint elegendő szabadsága legyen a dolgozónak személyes véleményének, meglátásainak a munkába való beillesztéséhez más megvilágításba helyezi a már fentebb említett szervezeti modell, amely szerint a funkciókon belül a feladatokat nem határozzák meg konkrétan (polikronikus kultúra). Felmerülhet a kérdés, hogy a japánok milyen mértékben tudják pontosan interpretálni azt a fogalmat, hogy „egyéni teljesítmény felett érzett elégedettség” (personal sense of accomplishment). Ha azonban elfogadjuk, hogy a kérdések érthetők, akkor valóban érdemes felül‐, ill. tovább vizsgálni a kollektivizmus mértékét az országban. •
„végletesen” maszkulin kultúra (indexértéke 95, ahol 100 a dimenzió maszkulin oldala). A tipológia azonban itt is ellentmondásos: több maszkulin érték nem, vagy nem teljes mértékben áll Japánra. Utóbbiak közé tartozik pl. az „azért élünk, hogy dolgozzunk”‐elv. A fentiek értelmében emögött sokkal inkább a csoportszemlélet, a beilleszkedés áll, mintsem az egyéni teljesítményre való törekvés. A maszkulin értékek közé tartozik a versenyszellem, a férfi előjogok, az anyagi siker és fejlődés. Ez utóbbi fontos Japánban, hogy ne maradjanak le a világtól (láthattuk a Meiji‐restauráció során, vagy a 2. világháború utáni fejlődésben), de mindez a hagyományok és a természet megőrzésével, megóvásával együtt történt, ami feminin értéknek számít. Akárcsak az emberi kapcsolatok fontossága, vagy a konszenzuskeresés, ami szintén jellemző az országra. A hofstedei tipológia számos esetben csak módosítva alkalmazható, mint pl. a relatíve nagyobb fejlesztési segélyeknél, ami feminin érték. Az alkotmány értelmében, Japán abban a sajátos helyzetben van (ami ma már változik), hogy politikai befolyását csak így tudja/tudta más országokban érvényesíteni. Hasonló a konfliktuskezelés mikéntjére vonatkozó tipológia is, hiszen a konfliktus eleve kerülendő, ezt szolgálja a konszenzusos jellegű döntéshozatal. Ha mégis ellentét merül fel, legtöbbször rejtve marad, végső esetben viszont a tekintély a döntő. Ide sorolható az átlagos diák normája a legjobb tanuló ideáljával szemben: a norma a versenyszellem és hogy ne lógjon ki a sorból senki („az átlagos legjobb tanuló”). Még egy tényezőt mindenképp meg kell említeni: az 1970‐es évek, a felmérés készítésének időpontja óta sokat változott a nők helyzete az országban, egyre nagyobb a szerepük a „munka világában”, egyre többen közülük nem a jó házasságot tekintik fő célnak, hanem az egyéni érvényesülést, boldogulást. Megjegyzendő, hogy ez is maszkulin érték.
28
•
erősen bizonytalanságkerülő (indexértéke 92, ahol 100 a legerősebb bizonytalanság‐ kerülés). Nézzük, mi jellemzi ez alapján a japánokat! Itt is számos kettősséget figyelhetünk meg a tipológia alapján. Az agresszió és az érzelmek elfojtása, elrejtése jellemző, ugyanakkor a megfelelő helyen és időben levezethetik a feszültséget (munka utáni kötelező „ivászat”). Jellemző az elfogadottól eltérő viselkedési megnyilvánulások elfojtása, de nem zárkóznak az újításoktól. Magas kontextusú kultúra, stabilitás jellemzi, így a nyugati értelemben konzervativizmus, de az extremizmus nem. Tágabb megvilágításba kell helyeznünk a szabályok iránti igény kérdését is: a precíz, részletes szerződések pl. nem szükségszerűek. A szabályok nagy része ugyanis internalizált, a kontextusban
van.
Jellemző
a
formalitás
(mint
a
szabályok
iránti
igény
megnyilvánulása). Ismert a japánok pontossága és precizitása is, de mégis inkább polikronikus a kultúra. A tipológia számos esetben helytálló: az ismert kockázatok elfogadása, de a bizonytalan, ismeretlen helyzetekben a formalitás ad biztonságot. A gyermekeknek is megtanítják, hogy mi a helyes és mi nem – pontosabban ez is implicit módon történik. A tanároknak minden kérdésre tudniuk kell a választ, strukturált tanulási helyzetek, a jó válasz értékelése jellemző. Stressz‐szintjük magas, a kemény munka belső szükséglet. A civil társadalom szerepe, jelentősége viszonylag kicsi, a tüntetések ritkák, bár elfojtásuk nem jellemző. A nacionalizmus, az idegenekkel szembeni ellenszenv viszont általános, bár csökkenő tendenciát mutat az utóbbi években (ez felülről kezdeményezett változás, az ország népességének fokozódó elöregedése miatt.) •
hosszú távú orientáció jellemzi (indexértéke 80, ahol 100 jelenti a hosszú távú orientációt). Ez a dimenzió azért bír nagy jelentőséggel e dolgozat szempontjából is, mert olyan értékekre mutat rá, amelyek nem merültek fel a nyugati tanulmányokban, vagyis más megvilágításba helyezi a kulturális jellemzők, ill. eltérések vizsgálatát. Ezek az értékek a konfuciánus tanokból eredeztethetők, nem véletlen, hogy ilyen formában nem merültek fel a nyugati társadalomtudósok felméréseiben. A dimenzión elért értékek szoros kapcsolatot mutattak az országok gazdasági növekedésével. Hofstede úgy fogalmaz, hogy a kettő közti kapcsolatot a távol‐keleti vállalkozó szellem jelenti. A dimenzióhoz kapcsolódó értékeket a fentiek alapján nem nehéz összekapcsolni Japánnal: a kitartás, takarékosság, a szégyenérzet „képessége” mind jellemzői az ország népének, akárcsak a kapcsolatokban a státus, tekintély szerepe, amire gondosan ügyelnek is. A rövid távú orientáció tipológiájában is találunk Japánra illőt, mint az arc megóvása, vagy a szívességek, ajándékok, köszöntések viszonzása. Tisztelik a 29
hagyományokat is, de már láttuk, hogy az újra, a „jobbra” nyitottak. Az új megjelenése ugyanakkor nem jelenti a régi elvetését, finoman belesimul a hagyományok rendszerébe. Itt kell megemlítenünk, hogy Japánban a forma elsőbbsége jellemző a tartalommal szemben, ami a változások közepette is biztosítja az értékek stabilitását. A személyes szilárdság együtt jár a csoport érdekeihez való alkalmazkodás képességével. A Hofstede által kidolgozott tipológiába is beleillik a japán kultúra, itt a legkevesebb az ellentmondás. 3.2.
A japán és magyar kultúra eltérései44
Magyarország nem szerepelt az IBM felmérésében, és Hall sem tesz róla külön említést. Több magyar kutató is felmérte azonban Magyarország dimenzió‐értékeit (Varga Károly, Hofmeister Tóth és Bauer, valamint Falk‐Bánó). Érdemes itt megjegyezni, hogy jelentős eltérés mutatható ki a 45‐50 év alatti és fölötti korosztály jellemző értékeiben, amiben minden bizonnyal a rendszerváltás előtti időszak morálja, de az azt megelőző monarchia tekintélyelvű rendszere is szerepet játszik (az idősebb korosztályra jellemzően). A hatalmi távolság dimenzión több kutatás is meglehetősen alacsony indexértéket (19 és 31 között) adott eredményül, ami kissé megtévesztő lehet. Falk‐Bánó interjúi során ugyanis a 35, ill. 40‐es indexértéket mutató brit és amerikai vezetők is a hierarchikus szervezeti viselkedésmódot és formalitást emelték ki. Valószínűleg tehát 40‐45 közötti lehet ez az érték, ami még mindig valamivel kisebb, mint a japánok esetében. Az individualizmus magyar
indexértéke
55,
ami
a
britek
és
amerikaiak
szemében
már
feltűnő
csoportorientáltságként tűnik fel, véleményük szerint itt a személyes kapcsolatok és az érzelmek nagyon fontosak. Különbséget kell tenni a fiatalabb, városi és az idősebb, vidéki lakosság közt, előbbiek ennél individualistábbak, míg utóbbiak valamivel kollektivistábbak. Ez az érték is közel áll Japánéhoz, de valamivel fölötte van. A maszkulinitás indexértéke igen magas, 79‐es, amivel a legtöbb kutató egyet is ért, a magyar gondolkodásba szervesen beépült férfi privilégiumok még ma is élnek. Ez az indexértékünk is közel áll Japánéhoz. Ugyanez igaz a bizonytalanságkerülésre, ahol 83 Magyarország indexe. Jellemző a magas stressz‐szint, és az oktatásban is illik ránk a hofstedei tipológia (zárt végű tanulási helyzetek, a jó válasz a fontos). Falk‐Bánó eredményei arra utalnak, hogy általában véve a magyar kultúra magas kontextusú, valamint polikronikus és monokronikus vonások is jellemzik (ez is változóban – a fiatalabb korosztály számára az időtényező egyre fontosabb). 44
Magyar jellemzők Falk‐Bánó, 2001 és Hill, 1997 nyomán
30
A fentiek alapján már‐már úgy tűnhet, hogy a japán és magyar kultúra különbségei nem jelentősek, és az értékek valóban nagyobb közelséget mutatnak, nem szabad azonban elfelejteni, hogy – Hofstedenél maradva – a különböző tipológiákon jelentős eltérések lehetnek, hogy a szokásokban számos különbség mutatkozhat meg, és hogy a két ország természeti, történeti tényezői is nagymértékben eltérnek. A fent bemutatott jellemzők alapján azt mondhatjuk, hogy a japánokhoz képest a magyarok kevésbé csoport‐orientáltak, az egyéni vélemények, érdekek szerepe nagyobb, és a konfliktusokat is gyakrabban vállalják fel. Ez a japánok szemében fegyelmezetlenségnek tűnhet, míg a magyarok szemszögéből a japánok kissé gépiesnek. A munka, és a munkahelyi viselkedés normái talán valamivel jobban elválnak a magánélettől, ahol a személyes térnek, a magánszférának is nagyobb szerep jut. Ugyanakkor az emberek nyíltabban beszélnek magánéletükről a munkahelyen is, ami Japánban nem jellemző. A magyarok a részletesebb szerződéseket részesítik előnyben, és a tartalom fontosabb a formánál. A japánok konfliktuskerülése, a magyarokban a sunyiság benyomását keltheti, és ezzel függ össze a mosoly szerepe is, ami jelentősen eltér a két kultúrában (Japánban ezzel leplezik zavarukat is), szintén félreértésekre adhat okot, a magyarok számára bosszantó lehet. Mi nyíltabban kimutatjuk az érzéseinket, az őszinteség erény (l. konfliktusok felvállalása). A magyarok számára kevésbé fontos a harmónia, vagy a természet megóvása, jelentős az eltérés a környezetvédelem fejlettségében, ami Japánban belső szükséglet. Ezen kívül a magyarokra jellemző az Igazság keresése, a „hit” szerepének (nem feltétlenül vallásos, lehet ez a tudomány felsőbbrendűségébe vetett hit is) jelentősége, aminek birtoklása („a tartalom”) felülírja a kisebb‐nagyobb viselkedési devianciákat („a formát”) – ellentétben a szigetországgal –, és részben az identitás forrása is. A hiba, bűn itt is szégyent hozhat az ember közvetlen környezetére, de súlyosságától is függően elsősorban bűntudatot kelt. A kisebb hibákat itt „kimagyarázással” is el lehet intézni, elkerülve a megszégyenülést, és a bűntudatot (pl. kisebb késések). A sor hosszan folytatható, hiszen a mindennapi életünk szokások sorozata. A különbségek ugyanakkor e dolgozat esetében az előrejelzést szolgálják, hogy milyen eredményeket várhatunk az újságcikkek elemzésétől és a kérdőívek, interjúk feldolgozásától. Ehhez a fejezethez tartozik még, egyben a következő bevezetéséül is szolgál Nyíri Pál figyelemfelkeltő gondolata, a távol‐keleti térség, konkrétabban Kína fejlődésével kapcsolatban. Nyíri szerint óvatosnak kell lenni a kulturális determinizmus vizsgálatával, mert a régió robbanásszerű fejlődésének magyarázatára szolgáló, Hofstede és Bond által feltárt 31
jellemzők közel azonosak egy másik, korábbi társadalomtudós, Weber tipológiájával, aki viszont éppen ellentétesen érvelt, azt állítva, hogy ezek miatt nem lehetséges a kapitalista fejlődés
a
Távol‐keleten.
Arra
is
felhívja
a
figyelmet,
hogy
a
kulturális
és
társadalomtudományok ekkor jutottak először szerephez a gazdasági jelenségek vizsgálatában, és a kulturális relativizmus is e fejlődés, az ázsiai gazdasági modell kapcsán került „gyakorlati alkalmazásra”. Ezzel együtt nőtt a kulturális antropológia jelentősége is, tudósai nyitottabbak lévén a politikai alternatívákra. Emellett azt is hangsúlyozza, hogy más eredmények is születtek a kínai értékek, jellemzők vizsgálata kapcsán, de „azt fogadták el, amelyik jobban megfelelt a politikai elvárásoknak”. Ezzel egy időben az ázsiai vezetők is magukévá tették ezeket az elméleteket az autokratikus politikai rendszerek igazolására, és indoklást, hogy miért ne közelítsék a munkaügyi és környezetvédelmi szabályozásaikat a nemzetközi standardhoz. Végső soron, a „pozitív” ázsiai értékek felfedezése a térség gazdasági sikereinek, és a nyugati akadémikusok kulturális magyarázatainak köszönhető.45 Jóllehet az kultúraközi kutatások eredményeit ez más megvilágításba helyezi, jelentőségük mégsem vitatható, mert felhasználásuk az üzleti életben számos félreértés, konfliktus kiküszöbölését, és nehézség leküzdését tette lehetővé.
45
http://cio.ceu.hu/extreading/CIO/Nyiri_on_asian_values.html; 2007. november 27.
32
II. A japán gazdaság és társadalom alakulása a 2. világháborútól napjainkig A fejezet célja főbb gazdasági események és jellemzők bemutatása, ezek kulturális aspektusainak feltárása, az összefüggések vizsgálata; egyben az újságcikkek elemzésének alapját
képezi,
azok
tartalmának
relevanciájára,
pontosságára,
és
kulturális
meghatározottságára vonatkozóan. Az ország természeti adottságairól, és ezek kulturális implikációiról már esett szó az első fejezetben. Itt ezért csak néhány kiegészítést szeretnék tenni, amelyeknek hatással lehetnek
a
gazdasági‐társadalmi
folyamatokra.
Japán
területe
375
ezer
km2
(Magyarországénak a négyszerese), amelynek közel 70%‐a lakhatatlan. Népessége 128 millió fő, mely az ország területének mindössze 5%‐án „összezsúfolva” él.46 A katasztrófáktól való fenyegetettséggel együtt ez valóban erősíti az egymásrautaltságot, és a szűkös természeti környezet megóvásának jelentőségét. Ennek fontos gazdasági következménye az ingatlanok kiemelkedően magas ára. Az ország ásványkincsekben viszonylag szegény, ezért jelentős mértékű importra szorul (közel 100%), kőolajból, földgázból és szénből is. A földrengések, vagy a tájfunok elleni védelem pedig (mivel más, szintén nagyfokú szeizmikus aktivitást mutató országoktól eltérően, Japánban nincs lehetőség a veszélyeztetett területek kiürítésére) a technológiai fejlődés egyik motorjának számít. 1. A japán „gazdasági csodától” az „ingatlanlufiig” A második világháború befejezését követően Japán amerikai megszállás alá került, akik a militarizmus feléledése ellen a demokratizálásban látták a megoldást. A császár szerepe formálissá vált, új alkotmány született, amelyben Japán lemond a háborúról mint a konfliktusok rendezésének eszközéről, ennek megfelelően feloszlatták hadseregét. Mivel a gyarmatok nyersanyagforrásul szolgáltak számukra, így „bűnösségükre” hivatkozva felaprózták a japán vállalatóriásokat, a zaibatsukat, és eladták a földeket. A világpolitikai helyzet változásával (az USA és a Szovjetunió közti ellentét kiéleződésével, a kínai kommunizmus kialakulásával) Amerikának Japán megerősödése vált az érdekévé. Rendkívül szigorú pénzügyi intézkedéseket hoztak, melyek lényege, hogy mindenki köteles volt bankba 46
The Economist Intelligence Unit, 2006; 23. o.
33
tenni a pénzét, és abból csak meghatározott mennyiséget vehetett ki. Az újjáépítésből mindenki kivette a részét. Az 1950‐es évek közepétől, állami ellenőrzéssel kezdődött az ország fellendülése,47 a nehézipar fejlesztésével és az olcsó exportcikkek megjelenésével, amelyek lassan az egész világot „elárasztották”. Ekkor alakult ki a duális gazdasági szerkezet, amelyben a nagyvállalatok körül nagy beszállítói csoportok formálódtak. Ezek jellemzően kis‐ és középvállalatok voltak, s nagy számuk miatt meglehetősen kiszolgáltatottak is. A nagyvállalatokon belül viszont az életre szóló foglalkoztatás vált a normává, ami a japánok számára fontos stabilitást jelentette, ezért az ezt a feltételt biztosító nagyvállalatok és állami hivatalnoki tisztségek váltak a legnagyobb presztízsű munkahelyekké. A legtöbb elemző egyetért abban, hogy ez a hatékonyan, fegyelmezetten dolgozó társadalom, és ezzel együtt e magatartás forrása, az oktatás volt a gazdasági fellendülés kulcsa. Az 1960‐as érvekben folyamatosan javult a japán áruk minősége, fejlődött az autógyártás, és felfutott az elektronikai ipar. Ez a jen rögzített alacsony árfolyamával együtt biztosította a kiemelkedő exportot. A ’60‐as évek végére Japán lakossága fogyasztói társadalommá vált.48 Mivel
az
ország
nyersanyagban
szegény,
a
fejlődés
viszont
óriási
energiafelhasználással járt, a világ egyik legnagyobb kőolajimportőreként az 1970‐es évek eleji olajválság meglehetősen érzékenyen érintette. Ezt súlyosbította a fix árfolyam megszűnése is. Jellemzően az első reakció a szigorú monetáris politikai intézkedéseket követően a vállalati takarékosság bevezetése, a termelés költségeinek csökkentése volt. Egyre nagyobb szerepet kaptak a modern technológiákat gyártó vállalatok, új iparágak tűntek föl. Így a növekedés megtorpanása után a ’80‐as évekre a GDP 4% körüli értéken stabilizálódott. A jen megerősödése azonban nem kedvezett az exportra termelő vállalatoknak, melyek erre a termelés – elsősorban Délkelet‐Ázsiába történő – kitelepítésével reagáltak. Ez 1985 után ismét lassította a növekedést, így a nemzeti bank enyhített a monetáris politika szigorán. A gazdasági növekedés felgyorsult, de az ingatlanárak soha nem látott mértékű növekedését hozta magával – 1987 és 89 között hatalmas pénzeket fektettek be az ingatlanüzletbe, amihez a bankok szintén óriási hiteleket nyújtottak. Ismét a Bank of Japan (BOJ) közbelépésére volt szükség: rövid idő alatt 2,5%‐ról 6%‐ra emelték az irányadó kamatlábat a növekvő spekuláció visszaszorítására, és maximalizálták az ingatlanhiteleket. 2. „Az elveszett évtized” 47
Minden bizonnyal ez is szerepet játszott az 1955‐ben hatalomra került Liberális Demokrata Párt 38 évig töretlen kormányzásában. 48 http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1997/9749/japancsoda/japancsoda.html; 2007. november 27.
34
A drasztikus lépések hatására az „ingatlanlufi”, vagy –buborék kipukkadt, és gyorsan leeresztett – maga után húzva a Nikkei tőzsdeindexét, mely 1989 és 1992 között 40 000‐ről 15 000 pontos értékre zuhant, akárcsak az ingatlanárak – csak 1991‐ben másfél billió dollárral estek összességében. A ’90‐es évek a nagyon lassú növekedés, ill. a stagnálás időszaka lett, melyet az alábbi folyamatok jellemeztek: • Az ingatlanüzletben érdekelt vállalatoktól kiindulva, de más szektorokba is begyűrűzve bizonytalanná vált a munkaerő‐piaci helyzet, és a jövedelmek. • Ennek eredményeképp visszaesett a fogyasztási kereslet, • ami a többletkapacitásokkal együtt a beruházások értékét is visszavetette. • Ráadásul az óriási értékű rossz, azaz be nem hajtható hitelek miatt bankszektor is „megrendült”, és visszafogta a hitelezést, • ami elsősorban a gyengébb vállalatokat sújtotta, függetlenül attól, hogy milyen területen voltak érdekeltek. • A költségvetés nagy értékű kiadási csomagjai nem tudtak változtatni a helyzeten, főleg azért, mert az alacsony hozzáadott értéket termelő vállalkozásokba irányultak (híd‐ vagy gátépítés, pl.). • A már említett csökkenő kereslet és kihasználatlan kapacitások mellett az erős jen is hozzájárult ahhoz, hogy egyre erősebb deflációs nyomás érvényesült, és 1999 és 2002 között ténylegesen csökkentek a fogyasztói árak. •
Nőtt a munkanélküliség, de meglehetősen lassan, és más fejlett országokhoz képest még mindig alacsony. Ugyanakkor 1996 után nőtt a munka termelékenysége, és a jól jövedelmező IT‐
ágazatokba irányuló beruházások is. A nettó államadósság még mindig nem haladja meg a GDP 40%‐át, és az adóbevételek növelésére bőven van lehetőség (elsősorban az adóalapok kiszélesítésével). Továbbra is Japán a világ első számú hitelezője, az egy főre jutó GDP is a világon az egyik legmagasabb maradt, jelentősek arany és devizatartalékai, és külkereskedelmi mérleg többlete is nőtt. A növekedés lelassult, de csak 1998‐ban volt tényleges csökkenés. Mégis meglehetősen pesszimisztikus az időszak megítélése, amely mögött Hernádi András hármas (felszíni, átmeneti, és mélyebb, valós) okokat vél felfedezni.49 A felszíni okok közé tartoznak a különböző számítási módszerekből eredő adateltérések, vagy az ingatlan‐ és részvényárak alakulásának túlértékelése. Az átmeneti, pszichikai okok közt említhetjük a 49
Hernádi – Székács, 2003; 16‐18. o.
35
38 évig „egyeduralkodó” LDP átmeneti hatalomvesztését, és az azt felváltó reformerekbe vetett bizalom gyors elillanását, ami általános politikai kiábrándultsághoz vezetett. Ide tartozik a fogyasztók részéről tanúsított óvatosság – elsősorban alacsony hozamú papírokba, pl. hazai államkötvényekbe fektették pénzüket –, és a munkahelyi bizonytalanság által elindított kedvezőtlen társadalmi folyamatok (a karoshi, azaz a túlmunka miatti halál, öngyilkosság‐hullám). A mélyben meghúzódó valódi ok az új helyzethez való alkalmazkodás egyszerre több területen megjelenő kényszere volt. Tudomásul kellett venni a növekedésnek a gazdasági érettség miatti ütemcsökkenését, a mesterségesen keltett hitelbőség vége szakadását, a külvilág, a verseny jelentette új kihívásokat, és a tradicionális foglalkoztatási és vállalatirányítási rendszerek elavulását, az ún. shareholder kapitalizmus térnyerését a stakeholder kapitalizmus kárára. A fentiekből láthatjuk, hogy a gyors alkalmazkodás a magas‐kontextusú kultúrában nem valósulhatott meg, hogy az átalakulási folyamat társadalmi elfogadtatása sok időt kíván, mindazonáltal a korábban már látott motivációs tényező, hogy ne maradjanak le, azt implikálja, hogy ezek a változások lassan, de biztosan le fognak zajlani. A folyamat már elindult, lássuk most, hogy hogyan alakult japán gazdasága és társadalmi folyamatai az ezredforduló körüli években. 3. Változások és a jövő kihívásai50 3.1. A társadalom és a foglalkoztatás Hernádi szerint „nemzedéki konfliktus fenyeget” éppen Japánban, a lakosság gyorsuló elöregedése miatt. Az egészségügyi kiadások ugyan még alacsonyabbak, mint más fejlett országokban, de a GDP‐nél gyorsabban nőnek. A teljes társadalombiztosítási kiadások, beleértve a nyugdíjakat is, várhatóan a GDP 20%‐áról 35%‐ára nőhetnek 2025‐ig,51 ami az amúgy is nehéz helyzetben lévő államháztartásra további súlyos terheket ró. Megoldást jelenthet a külföldi munkavállalók beengedése (ami már meg is indult, lassan), ám ez népszerűtlenséggel fenyegeti a kormányt. Az életre szóló foglalkoztatás általános rendszere felbomlóban, ami a fiatalokat, és a nőket érintette elsősorban: utóbbiak a munkaerőpiacról való kivonulásukkal, otthonmaradásukkal csökkentették a túlfoglalkoztatást, a fiatalokat pedig csupán részmunkaidőben vették fel. Ez a szisztéma terjedőben van, ami számos következménnyel bírhat a társadalomra: a kormány azért aggódik, hogy szert tudnak‐e így tenni a fiatalok megfelelő tapasztalatra, míg családi élet vonatkozásában a szüleik nyakán 50 51
Hernádi – Székács, 2003 és The Economist Intelligence Unit 2007 alapján The Economist Intelligence Unit 2006; 19. o.
36
élősködő, önállósodásra nem vágyó fiatalok, ill. a magukat gyermekeikkel eltartatni kívánó szülők száma is megnőtt. Ezek a fiatalok már gyakran személyes céljaikat helyezik előtérbe. A nők helyzete is változóban, szélesedik szerepvállalásuk és közeledik a demokratikus modellhez. Mindezek viszont összhangban vannak azzal a tendenciával, miszerint a szenioritás elvét a teljesítményalapú előmenetel váltja fel. A változásokat némiképp gyorsítja a külföldi (nyugat‐európai, amerikai) tőke, vállalatok, és velük a külföldi menedzserek megjelenése, akik drasztikus eszközökkel számolták fel a veszteségeket okozó tényezőket több nagyvállalatban is (Nissan‐Renault, DaimlerChrysler‐Mitsubishi, Wal‐Mart‐Seiyu). 3.2.
Oktatás és kutatás‐fejlesztés
Japánban igen magas a továbbtanulási arány, amely egyrészt a hagyományokból fakad (a kulturális dimenziók tipológiája szerint a magasabb társadalmi státushoz vezető út), és a megélhetés szempontjából is fontos. A legtöbb felsőoktatási intézmény magánkézen van, ezért az állami egyetemeknek a legnagyobb a presztízse. Az ’50‐es, ’60‐as évek gazdasági fellendülésének egyik alapjaként emlegetett alapszintű képzés igen magas színvonalú, és a japánokra jellemző fegyelmezettség egyik forrása. Ugyanakkor a legtöbb elemző egyetért abban, hogy a – vállalati hozzájárulások magas aránya ellenére – a felsőoktatás mára elveszítette versenyképességét, az egyéniség, a kreativitás hiánya miatt. A szükséges változtatások társadalmi ellenállásba ütköznek, ugyanakkor az USA‐val szemben a kutatásbeli hátrányok okai is egyben. Hozzá kell tenni, hogy valódi lemaradásról nincs szó, Japán élen jár a robotikában, és más modern technológiákban (GPS fejlesztések, alternatív energiaforrással működő autók). Az állami szféra szerepe a K+F területén kicsi, ezért a kormány tervei között szerepel ennek a GDP 1%‐a körüli értékére növelése, és a szemléletváltás megvalósítása is: az alapkutatások eredményeinek minél gyorsabb gyakorlati alkalmazása (a Gazdaságtervezési Hivatal terve az 1996‐2000 időszakra). 3.3.
Energiahordozók és a termelési szerkezet
Ahogy már feljebb említésre került, Japán ásványkincsekben szegény, importra szorul. Az olajválság után ezért megnövekedett a takarékosság jelentősége, olyannyira, hogy a vállalati energiafelhasználás nem is nőtt, de a háztartásoké igen. A világ második legnagyobb kőolaj‐importőre az USA után, de a diverzifikáció révén az elődleges energiaforrások közti súlya a ’70‐es évekbeli 72%‐ról 50%‐ra csökkent.52 Emellett óriási, kb. 52
The Economist Intelligence Unit 2006; 27. o.
37
174 napra elegendő készleteket halmozott fel (ebben a tekintetben világelső), ellensúlyozva ezzel közel 100%‐os importfüggését. A kőolaj‐import 90%‐a a Közel‐keletről, a többi Indonéziából és Kínából érkezik. Az elmúlt években Közép‐Ázsiával is igyekeztek növelni az együttműködést (pl. Irán). Nőtt a földgázfelhasználás súlya – az elmúlt 20 évben az importált mennyiség 108,5%‐kal növekedett,53 melynek 40%‐a Indonéziából, 20%‐a Malajziából származik. Az elsődleges energiaforrások között 20% körüli a szén súlya, nem nőtt, biztonsági okokból, az olaj alternatívájaként van rá szükség. Mivel energiahordozókból 80%‐ban importra szorul, Japánban igen nagy szerepe volt és van a nukleáris energiának. 2005‐ben 53 erőmű volt az országban, mely az áramellátás 25%‐át biztosította. A biztonsági problémák, a lakosság aggodalmai miatt azonban egyre nagyobb az alternatív energiaforrások jelentősége (l. K+F). Az elektromos áram igen drága, ára két‐háromszorosa más fejlett országokénak. Ennek okai a magas ingatlanárak (föld), a magas olajárak, a szigorú környezetvédelmi előírások, és az erőművek földrengés biztossá tételének költségei. 1995‐ben liberalizálták a piacot, az árak leszorításának szándékával. A termelési szerkezet lassan, de folyamatosan alakul át – az ipari tevékenység súlyának csökkenésével, és a szolgáltatások növekedésével. A mezőgazdaság a GDP 1,3%‐át teszi ki,54 de igen erős a lobbija. A szektort ártámogatások és import‐kvóták védik, és a választási szabályok is a mezőgazdasági vidékeknek kedveznek. Jellemzőek a kisbirtokos, családi gazdálkodások, és a munkaintenzív ágazatok (pl. rizs). Ezek a tényezők is hozzájárulnak az élelmiszerek drágaságához. Az erdőgazdálkodásban is meghatározó az import, mivel a talajerózió miatt az erdőket csak korlátozott mértékben lehet kivágni. Fontos a halászat is, de strukturális problémák, területi viták, és a szennyezések súlyosbítják helyzetét. A bányászat mára gyakorlatilag megszűnt, mivel meglehetősen gazdaságtalan volt. A nyersanyag‐kitermelésben és –feldolgozásban érdekelt vállalatok tevékenységük nagy részét kihelyezték (főleg a délkelet‐ázsiai régióba). A feldolgozóipar még ma is a legnagyobb gazdasági szektor, bár részaránya a GDP‐ ben a ’90‐es években 30‐ról 20%‐ra csökkent.55 Jelentős a nehézipar (vas‐ és acélgyártás), de nőtt a nagyobb hozzáadott értéket termelő ágazatok (számítógép‐, kommunikációs eszköz‐, digitális eszköz‐gyártás) súlya. Ennek elsősorban a Kínával folytatott versenyben van jelentősége. Japán vezető a gép‐ és robotgyártásban, és a második helyen áll az autógyártásban. Több vállalat is visszatelepítette korábban kihelyezett termelését a
53
The Economist Intelligence Unit 2006; 28. o. The Economist Intelligence Unit 2006; 40. o. 55 Hernádi – Székács, 2003; 20. o. 54
38
képzettebb japán munkaerő, a készletgazdálkodási költségek csökkentése és a jobban biztosítható diszkréció miatt. Az építőipar a GDP 7%‐át, a foglalkoztatás 9%‐át teszi ki,56 és jelentős a politikai támogatottsága. Az ingatlan‐buborék kipukkadása után, a ’90‐es években a gazdaságélénkítő csomagok nagy része – kormányzati megrendelések formájában – ezt a szektort támogatta. Jellemzően árai jóval magasabbak, mint más fejlett országokban. A lakossági és vállalati (a kitelepítések miatti) megrendelések visszaesése miatt igen nehéz helyzetben van, és a kormányzati beruházások csökkenésével sorsa bizonytalanná vált. A fiatal munkaerő toborzása ezért szinte lehetetlen, és az ágazatban dolgozók 62%‐a 40 év feletti.57 3.4.
Megtakarítások, hazai tőkebefektetések
A japánok óvatosságának és takarékosságának köszönhetően a megtakarítási ráta világviszonylatban az elsők között áll (12‐13%, az USA‐beli szint háromszorosa). Ez az óriási összeg a második világháború vége óta folyamatosan a gazdaság, a fejlesztések rendelkezésére állt. Új lehetőséget jelentenek az új, high‐tech ágazatokra épülő befektetési alapok. A növekedésben fontos szerepe van az infrastrukturális beruházásoknak, súlyuk 18% körüli volt 2000 elején. Ezek az állami megrendelések azonban ma már csökkenőben vannak, ahogy az építőiparnál láthattuk. A hazai tőkebefektetések növekvő mértékben a modern technológiai ágazatokba irányulnak. 3.5.
Pénzügyi dereguláció
A gazdasági átalakulás fontos eleme a pénzpiac integrálása a nemzetközi környezetbe. A ’80‐as évek végétől kezdve felerősödött a japán tőke kiáramlása, megnőtt a külső követelésállomány. A pénzügyi rendszer liberalizálásának terve 1996‐ban született meg, de megvalósulása jóval lassabban történik. 1998‐ban eltörölték a devizaellenőrzést, a további reformok nyomán jelentősen kiszélesedett a pénzügyi befektetések eszközkészlete, felszabadultak a szolgáltatások árai, és leegyszerűsödött az új szereplők belépése a pénzpiacra. Szükséges maradt viszont pl. a működési költségek csökkentése. A japán számviteli rendszer is közeledett a nemzetközi normákhoz, így lehetővé vált a rejtegetett veszteségek felfedése, vagy a kereszttulajdonlások kusza szálainak kibogozása.58
56
The Economist Intelligence Unit 2006; 43. o. The Economist Intelligence Unit 2006; 43. o. 58 Hernádi – Székács, 2003; 33. o. 57
39
3.6.
Bankok
Betétállományukat tekintve a világ legnagyobb bankjai a japán pénzintézetek. (A megtakarítások ismeretében ez nem is meglepő.) A ’90‐es évek elejétől kezdve azonban ugrásszerűen megnőtt behajthatatlan követelésállományuk az ingatlanpiaci változások hatására. Erre fokozott óvatossággal reagáltak, ami, ahogy már korábban is említésre került, elsősorban a gyengébb, kisebb vállalatokat érintette hátrányosan. Jellemző, hogy a keiretsuk59 rendszerében tevékenykedő bankok nem váltak meg egyik üzletáguktól sem, így a rossz hitelek leírása még az új évezredben is tartott. Tovább lassították a folyamatot a kormány intézkedései, melyek célja a bankok csődjének elkerülése volt. A pénzügyi dereguláció azonban tarthatatlanná tette a helyzetet, hiszen a bankok kényszerhelyzetbe kerültek: át kellett venniük a nemzetközi pénzintézeti minősítési rendszer szabályait, ami azonnal megmutatta portfóliójuk gyengeségeit. (A behajthatatlan követelések 1995‐re elérték a betétállományok értékének 10%‐át!)60 Ezt tetézték az új kockázatok, amelyek a nemzetköziesítésből fakadtak, úgy, mint az állam‐ és árfolyamkockázat, például. Helyzetük konszolidálására a bankok csoportokká fuzionáltak, óriásbankokat hozva így létre. Ezek közül a legfontosabbak a Sumitomo és a Sakura Bankok összeolvadásával létrejött Sumitomo Mitsui Bank, a Mizuho csoport, a Dai‐Ichi Kangyo, a Fuji, és az Industrial Bank of Japan fúziójával, valamint a 2006 elején egyesült Bank of Tokyo Mitsubishi és UFJ Bank. A nagybankok rossz hiteleik jelentős részét leírva 2000‐re újra nyereségesek lettek. Mindezek ellenére még számos kritika érte őket (pl. a Japan Times részéről, 2000‐ben), mely szerint „befelé tekintenek”, és hazai riválisaikkal versenyeznek, anélkül, hogy nemzetközi versenyképességüket erősítenék.61 Ez ma a bankrendszer legnagyobb kihívása. Működésüket, ügyfélkörüket tekintve beszélhetünk ún. „városi bankokról”, melyek elsősorban a nagyvállalatokat szolgálják ki, és „regionális bankokról”, melyek ügyfelei az inkább helyi szinten tevékenykedő kis‐ és középvállalatok. Ezek mellett vannak ún. „tröszt‐ bankok”, amelyek hosszú távú hitelek nyújtására szakosodtak, ill. egyéb szolgáltatásokra, úgy, mint nyugdíj‐alapok, ingatlan hitelek. Az internet terjedésével egyre népszerűbbé válnak az online bankszolgáltatások, amelyben nemcsak bankok, hanem más nagy vállalatok (pl. Sony) is részt vesznek, külön „online‐bankok” révén. 3.7.
Biztosítók
59
Nagy vállalatcsoportok, termelő‐, beszállító, és egyéb szolgáltató vállalatok, valamint általában egy nagybank (a „főbank”) kereszttulajdonlásokkal is megerősített „szoros” hálózata. 60 Hernádi – Székács, 2003; 34. o. 61 Hernádi – Székács, 2003; 35. o.
40
A biztosítók szerepe a japán pénzügyi rendszerben igen jelentős. Betétállományuk 2005‐ben a bankok betétállományának mintegy negyedére rúgott, és a háztartások 90%‐a rendelkezik valamilyen biztosítási kötvénnyel. Eltérően a bankoktól, az állomány nagy részét likvid eszközök teszik ki (pl. államkötvények, részvények), ezért a tőzsde ingadozó teljesítménye és az államkötvények alacsony hozama érzékenyen érintette a szektort. A lakosság bizalmának megrendülését végül több biztosítótársaság csődje váltotta ki, aminek következtében az állomány csökkeni kezdett – a 2. világháború óta először, de a folyamat ma is tart. Tovább nehezítette a szektor helyzetét a pénzügyi dereguláció is, ennek eredményeként viszont sok társaság nagy összegeket fektetett az online kereskedésbe. A biztosítási piacot három nagy társaság, a Nomura Securities, a Daiwa Securities és a Nikko Cordial uralja, melyek helyzetük stabilizálása érdekében kivonultak a tengerentúli ügyletekből, szűkítették kockázati profiljukat, és – a Nomura kivételével – nagyobb pénzügyi csoportokkal
szövetkeztek
versenyképességük
növelése
érdekében.
Több
biztosítótársaságban is, köztük a Nikko Cordialban külföldi (amerikai, kanadai, francia, svájci) biztosítók szereztek érdekeltséget, ami áttörő jelentőséggel bírt a szektorban. Fő motivációjuk ebben az óriási betétállomány volt, így annak megtartása és növelése érdekében ezek a társaságok váltak a stratégiai változások úttörőivé.62 3.8.
Tőzsde
Az 1990‐es évek eleji ingatlanár‐zuhanás eredményeképp 3 év alatt 25 000 ponttal csökkent a Nikkei‐index. Helyzete csak 1994‐96‐ban stabilizálódott a javuló kilátások hatására ¥20 000 körül. Ez nem tartott sokáig az ezt követő években folyamatos ingadozás volt jellemző, a pénzügyi válság (1997‐98), majd a nagyvállalatok kereszttulajdonlásainak felszámolása (2000) miatt romlott a helyzete, a 2001‐2003 időszakban ¥9 000‐ről ¥ 11 000‐re nőtt, köszönhetően nagyrészt az USA tőzsdepiaca magára találásának és a gazdasági fellendülésnek. Nőtt a külföldi befektetők aránya, csökkent viszont a bankok (kereszttulajdonlási) részvényeinek eladása, ami 2004‐ben is fenntartotta a stabilitást. 2005‐ től újra megjelentek a privát befektetők – jelentős részük online tőzsdéző fiatal. Év végére ismét ¥16 000 fölé emelkedett az index. 2006 elején a Livedoor‐nál talált szabálytalanságok okoztak káoszt a megnövekedett forgalom bonyolítására képtelenné váló tőzsdén, amit 57
62
The Economist Intelligence Unit 2006; 44. o.
41
év után először korábban be kellett zárni. Ez rámutatott a kapacitásbővítés szükségességére, ami a ’90‐es években a gyenge mutatók, teljesítmény miatt elmaradt.63
3.9.
Posta
Japánnal kapcsolatban mindenképp ki kell térni a posta szerepére, az ott elhelyezett lakossági megtakarítások magas aránya miatt. Japán összes betétállományának egyharmada áll a posta kezelésében, ami a világ legnagyobb betétállományával rendelkező (ráadásul állami kézen lévő) intézménnyé tette. Ennek alapját a privátbankok iránti bizalomcsökkenés és az állami garanciavállalás képezte, ill. a magasabb kamatok (amelyek a más pénzintézeteknél kötelező adók és betét‐biztosítási díjak hiányából erednek), és a nagyobb rugalmasság (a számlák megszüntetésében). Nem véletlen, hogy kiváltotta a privát szektor tiltakozását, mely a belföldi hitelrendszer eltorzítására, a pénzügyi közvetítőktől való elfordulást ösztönző hatására hivatkozott. Nem kevés politikai huzavona után a kormány végül megszavazta posta felosztását, és a megtakarításokat kezelő új intézmény privatizálását. 3.10. Egyéb szolgáltatások Más szektorokhoz, pl. a mezőgazdasághoz hasonlóan, a kiskereskedelmi forgalom nagy része kisvállalatok kezében van. 2004‐ben az 1‐2 alkalmazottat foglalkoztató üzletek a teljes viszonteladói hálózat 45,9%‐át, míg a 100 főt vagy annál többet foglalkoztató üzletek csak 0,4%‐át tették ki (számukat tekintve). A forgalom tekintetében viszont a nagyáruházak, hipermarketek terjedésével nő a nyomás a kis, helyi forgalmat bonyolító boltokon. Az egyéni vállalkozások kezén lévő kis üzletek száma ezért folyamatosan csökken. A 2000‐ben hozott új törvények is ezt a folyamatot erősítik. A szórakoztatóipart a ’90‐es években a stagnálás jellemezte, visszaesett az ezen a területen az egyik legnagyobb bevételi forrást jelentő pachinko‐játék forgalma, és csökkentek a különböző sport‐ és golfklub tagsági díjak. 2004‐ ben a leggyakoribb szórakozási formákat az étterembe járás, a belföldi utazások, és a vezetés jelentették. A szabadidős tevékenységek változásai a technológiai fejlődés és a demográfiai trendek hatásait tükrözik. A külföldre irányuló turizmus 1995‐ös hirtelen megugrását (amely nagyrészt az erős jennek tudható be) lassabb növekedés követte. 2004‐ben még mindig
63
The Economist Intelligence Unit 2006; 45. o.
42
csupán a lakosság 14%‐a utazott külföldre. Az elsődleges úti célok az USA, Kína és Dél‐ Korea.64
3.11. Külkereskedelem A japán feldolgozóipar ’80‐as évek során megkezdődött kihelyezésével a külkereskedelmi forgalom is kibővült, és lassan összetétele is változott. Az 1990‐es évek közepén a jen felértékelődése az import erősödésének kedvezett, amelyet a külföldön termelő japán vállalatok termékeinek „reimportja”, a pénzügyi dereguláció és a fogyasztási szokások nyugatiasodása tovább növelt. A fő exportpartnerek az időszakban: az USA (30%), és a súlyát folyamatosan növelő Kína, valamint a délkelet‐ázsiai országok voltak. Az importban is az Amerikai Egyesült Államok dominált, jelentősen megugrott a Kínából és lassan nőtt a délkelet‐ázsiai régióból származó behozatal, míg Európa súlya csökkent. Az áruszerkezetet tekintve az exportban a gépek, szállítóeszközök, és az egyéb ipari termékek domináltak, az importban a nyersanyagok, és szintén a gépek, szállítóeszközök (részben reimportból). Az áruszerkezet megoszlásának változásai a termelés és az export rugalmasságát mutatták, az igényekhez való gyors alkalmazkodást. Az importban a nyersanyagok súlyának csökkenése egyrészt az erős jennek, másrészt az energiaforrások diverzifikációjának tudható be.65 Az új évezred egyik legjelentősebb változása Kína és Hong Kong együttes vezető importpartnerré válása (2004‐ben), kiszorítva az első helyről az USA‐t. Eközben a Kínába irányuló exportban a termelésüket kihelyezett japán vállalatokba irányuló, elsősorban gépi berendezések kivitele közel 50%‐os részarányt ért el. Hasonlóan nagy a részarányuk a Kínából származó importban, amelynek fő tételei az ún. „low‐end” (kevésbé fejlett technológiát képviselő) elektronikai cikkek és a textilek. A Kínai Népi Demokratikus Köztársaság súlyának növekedése számos súrlódás, feszültség forrása. 2001‐ben pl. a japán, hazai termelők védelmére átmeneti importvámot róttak ki bizonyos mezőgazdasági termékekre, mire Kína 100%‐os vámtarifát vezetett be a japán autókra, mobiltelefonokra és légkondicionáló berendezésekre. A helyzet 2002 elején rendeződött, de több más hasonló, az importot korlátozó, visszavető intézkedés történt azóta is. Kereskedelmi viták várhatóak a jövőben is, mivel Kína költséghatékonysága a termelésben lehetővé teszi számára, hogy 64 65
The Economist Intelligence Unit 2006; 47. o. Hernádi – Székács, 2003; 36‐42. o.
43
tovább növelje részesedését a szigetország importjában. Ennek egyik következménye, hogy megélénkültek Japán kapcsolatai a régió országaival, kereskedelmi partnereivel. A Világkereskedelmi Szervezet által koordinált multilaterális tárgyalások mellett ez elsősorban a bilaterális megegyezések keresését jelentette, szabadkereskedelmi megállapodások formájában. 2002‐ben lépett életbe a Szingapúrral, 2005‐ben a Mexikóval kötött egyezmény. További keret‐megállapodások születtek a Fülöp‐szigetekkel és Malajziával is, továbbá igyekszik szorosabbra vonni kapcsolatait Délkelet‐Ázsiai Nemzetek Szövetségével (ASEAN) is. Az USA‐val folytatott kereskedelem forgalom‐csökkenésének részben a Mexikóval kötött egyezmény, részben a termelés‐kihelyezés a legfőbb oka. A Toyota Motor pl. teljes termelésének 15%‐át az Egyesült Államokban állítja elő. Számos más japán vállalat pedig kínai vagy más délkelet‐ázsiai gyáraiból szállít az USA‐ba, így ezek a tételek is az adott országok mérlegében szerepelnek. Az import növekedése ellenére sem közelíti meg az exportot az áruforgalomban, Japán kereskedelmi mérlegének többlete stabilan tartja magát. Köszönhető ez egyrészt a megtakarítások magas arányának, melynek eredményeképp folyamatos a tőkekiáramlás az országból, másrészt pedig a még mindig fennálló, az importot korlátozó strukturális akadályoknak. Ezek közé tartozik a disztribúciós hálózat szoros ellenőrzése, amely a külföldi vállalatok belépését nehezíti, a bevásárlóközpontok létesítésére vonatkozó szigorú törvények, és a keiretsukon belüli preferenciális megállapodások.66 3.12. Folyó fizetési mérleg, tőkeáramlások A japán jövedelem‐ és szolgáltatások mérlege a 2. világháborút követő fellendüléstől kezdődően folyamatosan deficites volt. Ennek oka kezdetben a japán befektetők által birtokolt külföldi vagyoneszközök alacsony értéke volt, illetve az 1980‐as évektől a gyorsan növekvő külföldre irányuló turizmus. 2000‐től azonban az ún. láthatatlan tételek mérlege is többletet mutatott. Noha a szolgáltatások továbbra is deficitben maradtak, a külföldi vagyon‐portfóliókból és közvetlen befektetésekből származó jövedelem ellensúlyozta, sőt meg is haladta azt. A külföldi közvetlen tőkebefektetések a ’80‐as évektől indultak növekedésnek, a feldolgozóipari kapacitások kihelyezésével, ami mögött a költségcsökkentés és a piacszerzés szándéka állt. A ’90‐es évek során az ilyen projektek értéknagysága is megnőtt a „megabusinessbe” való bekapcsolódásnak köszönhetően.67 Irányukat tekintve a ’90‐es évek közepétől az ázsiai országok súlyának növekedése figyelhető meg, elsősorban 66 67
The Economist Intelligence Unit 2006; 47‐49. o. Hernádi – Székács, 2003; 43. o.
44
Kína révén. A jövedelem‐mérleg többletét növelte ugyanakkor a japán gazdaság hullámzó teljesítménye, amely visszavetette a japánba irányuló közvetlen tőkebefektetéseket. Az 1990‐es években átlagos értéke mintegy egyharmada volt a japán vállalatok külföldi beruházásainak. Változást a pénzügyi dereguláció hozott: a pénzügyi és egyéb szolgáltatások területén ugrásszerűen nőtt a külföldi részesedés aránya, és ezt erősítették a feljebb már említett felvásárlások (Nissan, Mitsubishi), ill. fúziók (Nikko Cordial biztosító) is. A 2000‐es évek közepére a folyó fizetési mérlegben a kereskedelmi, és az azt is meghaladó jövedelmi mérleg‐többlet vált meghatározóvá, ráadásul a szállítási szolgáltatások iránti növekvő kínai igény a szolgáltatások mérlegének deficitjét is csökkentette. Ezt a ellensúlyozta a tőke‐ és pénzügyi mérleg deficitje, bár 2003‐2004‐ben utóbbi is többletet mutatott a bankok külföldi kötelezettségeinek (igénybe vett hitelek) csökkenése, és a külföldi befektetések növekedése miatt. 2005‐ben, mintegy kiigazítás‐szerűen, újra deficites volt a pénzügyi mérleg. Ide tartozik még, hogy Japán 1985 óta a világ legnagyobb nettó hitelezője (ugyanakkor a bruttó államadósság igen magas, a GDP 140%‐a körüli), és abszolút értékben a világ legnagyobb devizatartalékával rendelkező ország – jóllehet ebben lassan megelőzi Kína. 3.13. Politika 3.13.1.
Intézményrendszer, belpolitika
A mai japán államigazgatás és intézményrendszer alapját a 2. világháború után kidolgozott Alkotmány jelenti. Ennek értelmében, ahogy arról már korábban esett szó, a hatalom a népszuverenitás elvén alapul, a császár szerepe formálissá vált. Fontos továbbá az emberi jogok elismerése és a háborúról, mint a konfliktusok rendezésének eszközéről való lemondás. A kétkamarás parlament tagjairól általános választás dönt, amelyen minden, a 20. életévét betöltött állampolgár vehet részt. A képviselőház (az alsóház) a nagyobb hatalommal, döntési jogkörrel bíró testület. A bírói hatalom a Legfelsőbb Bíróság, és az annak alárendelt bírói testületek kezébe került. A kulturális jellemzők szempontjából érdekesség, hogy a Legfelsőbb Bíróságot gyakran éri kritika, mely szerint a társadalmi jólét érdekét az egyéni jogok elé helyezi. Igen jelentős a bürokrácia szerepe – ez a testület dolgozza ki a törvényjavaslatokat, ill. nagyon gyakran a kezdeményezőjük is. Szoros a kapcsolat e köztisztviselői réteg és a vezető politikai párt, az LDP tagjai között. A többi fejlett országéhoz viszonyítva kis létszámú bürokrácia így a gyakorlatban igen nagy politikai befolyást élvez. Igen gyakori, hogy
45
nyugdíjba vonulásuk után a köztisztviselők magán‐, vagy állami vállalatok igazgatótanácsi tagjai lesznek – tovább erősítve ezzel az összefonódásokat. Az 1950‐es években megindult gazdasági fejlődéssel egy időben került hatalomra a közel negyven évig töretlenül kormányzó Liberális Demokrata Párt – több nagy horderejű botrányt is átvészelve. Az 1990‐es évek eleji ingatlanár‐zuhanás, és a gyors talpra állás elmaradása azonban, ha rövid időre is, de a párt hatalomvesztéséhez vezetett. Mivel az ún. reformerek sem tudtak változtatni a gazdaság helyzetén, mindez együtt a lakosság nagymértékű politikai kiábrándulását, a mindenkori vezetőikbe helyezett bizalom elvesztését eredményezte. Nem meglepő, hogy Hernádi szerint a stabilitás iránti igényük miatt68 (magas‐ kontextusú, bizonytalanságkerülő kultúra) a japánok 3 év „szünet” után ismét az LDP‐t választották meg. A politikai polarizáció megszűnésével a figyelem ismét az ország problémái felé fordulhatott, de az LDP vezetőinek be kellett látniuk, hogy a radikális reformok nem megvalósíthatók, és a lassabban haladó programok, kisebb lépésben történő változtatások jelenthetik a megoldást a gazdasági helyzet stabilizálására. 2001‐től 2006 őszéig a hosszú idő után folyamatosan hatalmon maradni képes, rendkívül népszerű, Koizumi Junichiro volt Japán miniszterelnöke, aki biztos kézzel vezette az országot ezen az úton. 3.13.2. Nemzetközi kapcsolatok69 A Japánnal kapcsolatos egyik legfőbb ellentmondás a gazdasági helyzete által elvárhatónál kisebb szerepvállalása nemzetközi politikai színtéren. Míg korábban a lakosság nem támogatta a kormány ilyen irányú törekvéseit (nem is volt túl sok), mára ez megváltozott, és a japán politikai vezetők igyekeznek – gazdasági és (a régióban) kulturális előnyeiket felhasználva – nagyobb politikai befolyásra szert tenni. Legfontosabb partnere az USA volt az elmúlt 60 évben, mind kereskedelmi, mind biztonsági szempontból, Japán helyét a hozzá fűződő viszonya határozta meg. A ’90‐es évek elején kezdődött nemzetközi politikai átalakulás és a kereskedelmi viták következtében egyfajta függetlenedés indult meg a távol‐ keleti szigetország részéről. Fontos szerepet játszott ebben a felismerés, miszerint az „ázsiai blokk” biztonsági, katonai szempontból meghatározó tényezővé válhat (vált), és hogy Japán érvényesíteni tudja befolyását – az USA (hagyományos) szövetségeseként, de önmagában is. Igen nagy jelentőséggel bír, hogy Japán bejelentette az ENSZ Biztonsági Tanácsában való taggá válási szándékát. Ezt nehezíti rendezetlen viszonya Oroszországgal (a Kuril‐szigetek fölötti területi vita, és a Japán‐tenger nukleáris szennyezése miatt) és a régi‐új orosz hatalmi 68 69
Hernádi – Székács, 2003; 55. o. The Economist Intelligence Unit 2006; 14‐19.o.
46
törekvések, valamint a 2. világháborúban részben megszállt, ma pedig legfőbb gazdasági versenytárssá vált Kínával való kapcsolata. Az utóbbi és Japán közti ellentéteket fokozza Tajvan kérdése, és az amerikai‐japán kapcsolatok, az amerikai rakétavédelmi rendszer telepítése is. Ázsiával fenntartott kapcsolataira a 2. világháborús gyarmatosítás árnyéka vetül, amiért még mindig nem vállalt teljes felelősséget. Kína mellett ez elsősorban a két Koreára vonatkozik. Az ellentéteket fokozza a Japán egyetlen jelentősebb kisebbségét adó koreaiakat máig érő hátrányos megkülönböztetés, és főleg a ’90‐es években Észak‐ és Dél‐Korea ellentéte. Előbbi esetében a nukleáris fegyverkezés is tovább súlyosbítja a helyzetet. Pozitív jelnek tekinthető viszont, hogy 2002‐ben Dél‐Korea és Japán közösen rendezte meg a labdarúgó világbajnokságot. A térség többi országával való kapcsolatában a fejlesztési segélyek szolgálták érdekét, ennek köszönheti befolyását az ASEAN‐ban is. A kereskedelmi szempontból is fontos Indonéziával (nyersanyagimport) kiemelkedően jó a kapcsolata. A ’97‐ es pénzügyi válság azonban negatívan hatott a délkelet‐ázsiai országokkal való viszonyára, amit Kína ki is használt, növelve befolyását az ASEAN‐ban. Japán újabb segélyekkel, hitelekkel, ill. a 2004‐es cunami utáni segítségnyújtással igyekezett helyreállítani a kapcsolatokat, sikeresen. Az ENSZ BT‐taggá válás szempontjából is fontos a japán hadsereg – hivatalosan Önvédelmi erők – kérdése. A fejlesztésére fordított összeg a világon az egyik legnagyobb, bár a GDP százalékában (1%) már nem olyan jelentős. Ez a régió egyik legjobban képzett alakulata, kiemelkedő a felszereltsége, ugyanakkor kevés a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos ismerete, kevés a gyakorlatozási lehetőség (a népsűrűség miatt), és alacsony a harci edzettsége. Éppen ezért igyekszik nagyobb szerepet vállalni a nemzetközi katonai beavatkozásokban, a békefenntartásban. Az országon belül a legnagyobb biztonsági fenyegetést a yakuza jelenti. Mivel ritkán keverednek összetűzésbe a lakossággal és nem jelentenek veszélyt a külföldiekre, a hatalom toleráns az alvilági csoportokkal szemben. Véleményem szerint azonban a külföldi vállalatok növekvő térnyerésével előbb‐utóbb szükséges lesz bizonyos óvintézkedések megtétele.
4. Kulturális vonatkozások a japán gazdaság és társadalmi viszonyok alakulásában Ez a fejezet egy olyan időszakot mutatott be a japán történelemből, amely – ahogy Hernádi András is fogalmaz – átmenetet, megújulást jelent az ország számára. A hidegháború lezárulásával és a globalizáció egyre több területet érintő terjedésével minden 47
országnak szembe kellett néznie, új kérdések, új válaszok merülnek fel, és hajlamosak vagyunk átmeneti időszaknak tekinteni ezt az időt, hogy 10, 20 vagy 30 év múlva egy új korszak kezdetén, majd új névvel illessük, és változásait magától értetődőnek vagy logikusnak tekintsük. Emellett a gazdasági stagnálást – különösen egy hosszú éveken át dinamikusan fejlődő országban – „lélektanilag indokolt” átmenetinek tekinteni. Láthattuk, hogy Japán esetében nagy horderejű(nek vélt) változások szükségességének felismerését és kezdetét jelentette a ’90‐es évek, de ez szinte az egész világra igaz, ezért szerintem nem árt „óvatosan fogalmazni” megítélésükkel kapcsolatban.70 A fejezet alapját képező tanulmányokban többször találtam utalást arra, hogy ez vagy az a vélemény, eset, megközelítés vagy hozzáállás „jellemző” Japánra. Ezek jól rávilágítanak a kulturális különbségekre a tanulmányok szerzői és a japánok között. Ezek elsősorban a változtatások
fokozatosságára
vonatkoztak.
Láthattuk,
hogy
az
ingatlanbuborék
kipukkadását nem követte olyan gyors talpra állás, amiben a világgazdasági változások is szerepet játszottak. A japán társadalomban ez a „kettős bizonytalanság” sok feszültséget keltett, ill. hozott felszínre. Ez alátámasztja a bizonytalanságkerülés magas értékét. Az, hogy a változtatások lassan mennek végbe, a magas kontextusú kultúrák stabilitását tükrözi. Ugyanakkor azt is láthattuk, hogy az új kockázatok elfogadása is fontos szerepet játszott a kihívásokkal való szembenézésben („ismert kockázattá” vált, a hofstedei tipológiánál maradva). Megfigyelhettük, hogy a fiatalok körében eltolódtak a fontossági szempontok, előtérbe került az egyéni érvényesülés, de ha a hofstedei individualizmus dimenzión elért értéket (46) is figyelembe vesszük, ez már nem tűnik olyan újdonságnak. Mégis eltér a hagyományos modelltől, azonban több kérdés is felmerül ezzel kapcsolatban, pl. hogy mennyire lesz tartós ez a folyamat, hogy nem csupán időbeli el‐, ill. kitolódást jelent‐e, vagy mit tekintenek ezek a fiatalok egyéni érdeknek.71 Sőt az élethosszig tartó foglalkoztatásra való esély csökkenésével az is lehet, hogy ez a munkahelyi preferenciák átrendeződését tükrözi, a nagyvállalat mint ideál megszűnését. A munkahelyi környezetben valószínű, hogy ezek a fiatalok a hagyományos viselkedési modellhez, vagy annak egy kissé megújult változatához fognak visszatérni. Változott a nők helyzete, és szerepe is, de ahogy az előző fejezetben is említésre került, ez a változás beleillik a maszkulin értékek tipológiájába (olyan pozíciókba való bekerülés, amelyeket korábban csak férfiak töltöttek be). Érdekes a Legfelsőbb Bírósággal kapcsolatban említett kritika is, a társadalmi (közös) jólét egyéni jogok 70
vö. Nyíri az ázsiai értékekről, az előző fejezet végén Ez utóbbi a kultúra szintjeivel is összefüggésben áll, hiszen bizonyos hősök példaképpé állítása még nem jelenti az értékek megváltozását, bár figyelembe kell venni azt is, hogy a mai pályakezdők már gyerekkorukban megismerték ezeket a viselkedési mintákat. 71
48
elé helyezése, ami kifejezetten kollektivista értékrendre utal. A testület tagjai valószínűleg az idősebb generációból kerülnek ki, ami magyarázatul szolgálhat erre a szemléletmódra. Egy másik bírói gyakorlat, a precedens alapján történő döntéshozatal a konfuciánus értékrendre utal: a hagyományok, a „tanítómesterek” tiszteletére, ami alátámasztja a kollektivizmus dominanciáját is. Érdekes kérdéseket vet fel a nemzetközi politikában való intenzívebb részvétel. A lakosság korábban nem támogatta ezt, ami egyfajta bezárkózásra utal, az uchi‐ soto megkülönböztetésre nemzeti szinten – ami nem japán (uchi), azzal „nem kell nagyon foglalkozni.” De ha az ország érdeke, hogy élen maradjon, azt kívánja meg, akkor részt kell venni benne – ez a globalizáció, japán megközelítésben. Nem véletlen az sem, hogy még ma is viszonylag (a kifelé irányulóhoz képest) alacsony a japánba irányuló közvetlen tőkebefektetések értéke – a soto kategóriába tartozó külföldieknek, ráadásként egy magas kontextusú kultúrában rengeteg nehézséggel kell szembenézniük (a szerkezeti, törvényi változtatások lassúsága). Igen, lassan zajlik a globalizációba való bekapcsolódás, és gazdasági szempontból vizsgálva sem nélkülözi a kulturális sajátosságokat. Láthattuk, hogy a maszkulin társadalmakra jellemző precizitást, pontosságot igénylő iparágakban jár élen Japán, pl. a robotikában, a modern, „high‐end” elektronikában. Szintén figyelmet érdemel az oktatás területe, amiben a kreativitás nagyobb szerepét véli sok elemző a versenyképesség megőrzése kulcsának. Ez azonban igen nagy ellenállásba ütközött, ami szintén a kollektivizmusra és a magas kontextusra utal. Ha a közös érdek úgy kívánja, akkor várhatóan meglesz a társadalomban a kellő rugalmasság (konfuciánus érték ez is), hogy változtasson – a tartalmon. Számos példát találhatunk tehát a kulturális sajátosságok igazolására, és azt is, hogy ezek valóban befolyásolják a gazdaság fejlődésének irányát, mikéntjét és ütemét. Nem elfeledve az utólagos értékelés veszélyeit, vagy az előretekintés spekulatív jellegét talán mégis azt mondhatjuk, hogy Japánban nem várhatunk drasztikus változásokat, gyors reformokat a jövőben sem, és a társadalmi folyamatok terén is – a kulturális jellemzőknek megfelelően – lassú adaptációra számíthatunk a forradalmi átalakulás helyett. Ezek megvalósulását, folyamatát azonban mindenképp érdekes lesz figyelemmel követni, és eredményeit összevetni az előzetes várakozásokkal.
49
III.
Japán a közéleti magyar sajtóban
1. Japán „kultúratöbblet” Magyarországon Az előző fejezetekben megismerhettük a kultúrakutatás alapvető fogalmait, módszereit, és eddigi eredményeit. Megnéztük, hogy Japánt ez alapján – a többi országhoz viszonyítva – hol helyezhetjük el a kulturális dimenziókon, s hogy milyen alapvető értékeket feltételezhetünk relevánsnak, meghatározónak a japán mindennapi élet, a gazdasági és társadalmi folyamatok, végső soron pedig történelmi szempontból. Láthattuk, hogy ezek olyan mélyen gyökereznek egy társadalom kollektív, és az azt alkotó egyének tudatában, hogy alapvetően ehhez mérik életük minden eseményét, és elkerülhetetlenül szerepet játszanak ezek megítélésében. Ebben a fejezetben azt próbálom megvizsgálni, hogy ez milyen mértékben jelenik meg a magyar közéleti sajtóban, konkrétabban, hogy a japánnal kapcsolatos írásokban mennyire érvényesülnek, játszanak szerepet a kulturális különbségek. Az első fejezet végén láthattuk, hogy a hofstedei dimenziók és a halli tipológia mentén is sok hasonlóságot fedezhetünk fel a japán és a magyar kultúra között. A második fejezetből az is kiderült, hogy történelmi szempontból is vannak hasonlóságok a két ország közt, pl. abban, hogy a ’80‐as évek végi, ’90‐es évek eleji világpolitikai változások számos kihívás elé állították mind a japán, mind a magyar társadalmat, amelyeknek hatására több elemző is elmozdulást vár mindkét kultúrában e tipológiák, dimenziók mentén. Ahogy Japánnál láthattuk, Magyarország esetében is feltételezhetjük, hogy e változások nem játszódhatnak le egyik pillanatról a másikra, és azt is, hogy e lassú folyamatok azért számos feszültség forrásai lehetnek. Megítélésük kapcsán nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy a történelem során többé‐kevésbé folyamatos volt a változás, a generációs konfliktusok például szinte a civilizációval egyidősek. Ami ma minőségileg újat jelent, az – a halli fogalmaknál maradva – a hatóképességünk kiterjesztésének felgyorsulása, és az ebből fakadó bizonytalanság, ami az egész emberiség számára kihívást jelent. Azt is észrevehetjük, hogy a kétpólusú világrend felbomlása a két ország kapcsolatában is minőségileg újat hozott, hiszen ez volt a több – gazdasági, kulturális – területre való kiterjedésének kezdete. A globalizáció eredménye is, hogy a két régió, a közép‐ kelet‐európai és a távol‐keleti minden korábbinál szorosabb kapcsolatba kerülhetett, az viszont már a japán gazdaság erejéből fakad, hogy az egész társadalom szintjén való megismerés nem a szigetországban, hanem hazánkban valósulhatott meg. Azaz, 50
Magyarország (és a régió) a relatíve olcsó munkaerő miatt a japán termelés‐kihelyezések célpontjává vált, és a piacon is megjelentek a japán termékek, míg ez visszafelé jóval szerényebb méretekben valósult meg, és a japán társadalom egészét tekintve a magyarok megismerése sem jellemző. Ez inkább a hungarikumokra, művészetekre korlátozódik, bár abban olykor meg is előznek minket – több Japánban járt ismerősöm is megjegyezte pl., hogy ott sokkal nagyobb elismerésnek örvend a Kodály‐módszer, egyiküket pedig az lepte meg, hogy az utcát takarító munkás Bartókot dúdolt! A ’90‐es években – bár ez nem képezte a kutatás tárgyát – gyakran cikkeztek az új és ismeretlen japán kultúráról a Suzuki esztergomi gyárának megnyitása kapcsán. A későbbiekben az ilyen témájú írások száma csökkent, de személyes tapasztalat, hogy a TDK rétsági gyára termelésének beindulása után az ott dolgozók sokat panaszkodtak a szigorú munka‐előírásokra. Ez jól alátámasztja Edward T. Hall korábban már idézett gondolatát, hogy a megismeréshez az idegen kultúrával folytatott személyes interakció szükséges – hiába hallhattak, olvashattak a Suzuki kapcsán a japán munkahelyi előírásokról korábban, a TDK dolgozói számára mégis egészen új kihívást jelentett a gyárban való munka. 2. A kutatás módszere A kutatás során a közéleti lapokban megjelent japánról szóló cikkeket tanulmányoztam 2000 és 2006 között. Az időszakot aktualitása miatt választottam, a dolgozat a kulturális szempontok szerint is a jelenre fókuszál. A kérdőívek és az interjúk is az ezredforduló utáni véleményeket tükrözik, amelyek alakulásában a ’90‐es évek „újdonság‐ hatásának” lecsengése is szerepet játszik. Gazdasági szempontból is változásokat hozott ez az időszak Japánban, a hazai és külföldi elemzések jó összehasonlítási alapot jelentettek arra nézve, hogy hogyan látják a magyar újságírók az ország helyzetét. A közéleti lapokra – 3 napilapra, és egy hetilapra – azért esett a választás, mert ezek befolyásolhatják leginkább a közvéleményt. A HVG a legmagasabb példányszámban eladott közéleti hetilap (jelenleg 90 000 körüli értékesített példányszámmal), és ugyanez érvényes a napilapokra is, a Népszabadságra (122 000 körüli példányszám), Magyar Nemzetre (70 000 példány), és kissé lemaradva ugyan, de a Magyar Hírlapra (30 000 körüli példányszám) is. Ezt csak a bulvárlapok haladják meg, ezek azonban nem tartalmaznak elegendő írást. A témában a vizsgált kb. 2 hónap alatt egyetlen cikk jelent meg a Blikk című napilapban, amely egy katasztrófáról tudósított – leginkább képekben.72 A közéleti lapokkal ellentétben a többi 72
2005. április 25. Vonatbaleset a nyugat‐japán Hjogo‐tartományban
51
újság általában valamilyen speciális témához kapcsolódóan ír Japánról – a gazdasági napilapokban pl. minden nap közölnek információt a jen árfolyamáról, vagy egy‐egy japán vállalatról, melyek tömörségük, tárgyilagosságuk miatt nem alkalmasak a kulturális összehasonlításra. Ugyanez igaz a kulturális lapok, pl. a Filmvilág cikkeire, melyekben az elsődleges szempont az alkotók és műveik filmesztétikai szempontú vizsgálata (eredetiség, képi ábrázolás stb.). Számos időszaki kiadványban is találhatunk írásokat Japánnal kapcsolatban, különböző tudományterületek cikkeit, melyek a kulturális tényezőket eleve figyelembe veszik (pl. Hidasi Judit írása az Ezredvég c. kiadványban).73 Ezért választottam a közéleti lapokat, melyekben a legtöbb féle témában jelennek meg cikkek, szerepet kapnak benne a gazdasági események is, de a megközelítés „általános” (közéleti).
3. ábra ‐ Különböző lapok példányszámai 74
Ebből a szempontból nem hagyhattam figyelmen kívül az internetes hírportálokat sem, hiszen olvasottságuk évről évre nő, naponta akár több tízezer, vagy százezer látogatója lehet egy‐egy híroldalnak. Itt a más médiumoktól független [origo] és Index portálokat vizsgáltam a japánnal kapcsolatos cikkek száma és tartalma szerint.75 Ugyanakkor a teljes társadalmat tekintve az elérés még mindig kevésbé általános, mint a sajtótermékek esetében, ezért ezzel a médiummal valóban csak érintőlegesen foglalkoztam, mintegy összehasonlítási alapként a nyomtatott lapokkal szemben.
73
Ezredvég, 2002. 8‐9. www.matesz.hu; 2007. december 12. 75 http://www.origo.hu/hir‐archivum/index.html; és www.index.hu, Keresés 74
52
3. Japán‐kép a magyar írott médiában A japánnal kapcsolatos cikkek kutatásához az Országos Széchenyi Könyvtár folyóirat‐ adatbázisát használtam kiindulási alapként. Ebben az 1990‐2005 időszakra közel 2500 cikket találtam, amelyben az időszaki kiadványok, kulturális, tudományos, gazdasági, vallási stb. lapok is szerepelnek. Az vizsgált időszak és újságok tekintetében mintegy 250 cikket tanulmányoztam a kulturális különbségek szempontjából. A HVG‐nél ez éves szinten mintegy 10‐12 cikket jelent, bár az OSZK adatbázisában ennél rendre kevesebb szerepelt, ezért miután ezt felfedeztem, már az újságok tartalmában kerestem a Japánnal kapcsolatos cikkeket. Ez a szám nem túl nagy, de azt jelenti, hogy közel havonta jelenik meg egy‐egy írás a lapban. A maradék 200 cikk a három napilap közt oszlik meg úgy, hogy a Magyar Hírlap és a Népszabadság nagyjából egyenlő (70‐80), a Magyar Nemzet kevesebb írást (50‐60) tartalmaz. Ez évente szintén 10‐12 írást jelent, ami napilapokról lévén szó valóban nem sok. Ebben a nemzetközi vonatkozású (pl. G8‐csúcstalálkozó, regionális találkozók stb.) nincsenek benne, ami valamelyest javítja az arányt. Mégis tükrözik ezek a számok Japán gazdasági és politikai súlya közti eltérést, de azt is, hogy a vizsgált lapokban a politikai szempont van túlsúlyban, hiszen ahogy korábban már említésre került, a gazdasági újságokban ennél valamivel több a japán vonatkozású cikk. (A Napi gazdaságban a vizsgált időszakban mintegy 130 cikk jelent meg, köztük két melléklet, több hosszabb írás, és az is gyakori, hogy egy lapon belül két cikk is szerepel.)
4. ábra ‐ Japán vonatkozású cikkek összesen és éves bontásban 53
A napilapok cikkeinek egy része (10‐20) magyarországi japán vállalatokkal kapcsolatos, és általában a magyar gazdaság vonatkozásában vizsgálja tevékenységüket. Ezek mellett alapvetően három témában jelentek meg cikkek Japánról: elsősorban politikai, aztán gazdasági, történelmi, ritkábban társadalmi (egy‐egy sajátosságot kiemelő), és olykor a természeti katasztrófákról beszámoló írásokat találhatunk a heti‐ és napilapokban. A politikai és gazdasági tartalmú cikkek általában tömörek, lényegre törőek, ritkábban bocsátkoznak fejtegetésekbe, kevés alapot nyújtva a kulturális szempontok szerinti elemzéshez. Az ilyen cikkek esetében legtöbbször egy‐egy kifejezés, szófordulat utal a szerző eltérő kulturális hátterére (pl. „…a telegén Koizumi…”)76. Ami viszont szembeszökő, bár ez inkább a magyar újságírás kritikája, hogy igen sok az ismétlés – pl. a 2005‐ös postaprivatizációs törvény kapcsán kiírt előzetes választásoknál az esélyeket latolgató cikk egy része, szinte átfogalmazás nélkül került be az egy hónappal később az eredményeket értékelő írásba a HVG‐ben.77 Tartalmi hasonlóság jellemzi a gazdasági stagnálásról megjelent cikkeket is a 2001 és 2003 közötti időszakban a különböző vizsgált lapokban. Hernádi András véleményének tükrében feltűnő, hogy 2003 végén olykor 12 éve tartó recesszióból való kilábalásról írnak a lapok, holott az előző fejezet elemzése megmutatta, hogy inkább stagnálásról van szó, nagyon gyenge növekedésről. (Ugyanakkor az is igaz, hogy 2002‐ben valóban csökkent a GDP 2001‐hez képest.) Jellemző annak hangsúlyozása is, ha a japán vállalati vagy állami vezetők egy‐egy siker értékelésében már‐már költői finomsággal élnek, ami ismerve a formalitás szerepét, nem meglepő, nem szabad félreértelmezni, „nagyításként” beállítani.78 Érdekes a Magyar Hírlap 2005. június 17‐i cikke, amely egy botrányba keveredett vasútmágnás (Tsutsumi Joshiaki) – a szerző szerint – kirakatperéről szól. A HVG szerzője szerint is a látványos őrizetbe vétel ellenére a börtönbüntetést kapcsolatai révén megúszhatja. Ugyanakkor a japán média is elítélte, a „múlt bukott alakjaként” jellemezte az illetőt. A magyar újságírók véleménye a nagy hatalmi távolság szélsőségeire utalnak, és ennek elvetését tükrözi a japán sajtó álláspontja is, ami utalhat a lassú értékváltozásra. A HVG cikkírója (Nagy Gábor) egyébként utal is arra, hogy „a homályos összefonódások és tulajdonviszonyok helyett megindult a nyitás az angolszász gyakorlatban elfogadott átláthatóbb és körülhatárolhatóbb felelősség felé.” Egy másik cikk a túlvédett japán szolgáltatásokról79 a piac megnyitásával kapcsolatban az óvatosságot, lassúságot említi, és azt, hogy „igyekeznek az USA‐tól eltanulni a hatékony 76
Magyar Hírlap, 2003. november 10. HVG, 2005. augusztus 13. és 2005. szeptember 17. 78 HVG, 2006. július 29. 79 HVG, 2005. szeptember 3. 77
54
módszereket”. Ez új megvilágításba helyezi a Wal‐Mart többségi tulajdonossá válását a Seiyu szupermarket‐láncban, amely így „példaként” szolgálhat és kihívást, versenyhelyzetet teremtett a hazai piacon. A Toyota gyárában tett látogatás során szerzett élményekről számol be egy írás80 kissé „rácsodálkozó”, álmélkodó hangnemben. Számos jellemzővel találkozhatunk itt, úgy, mint a dolgozók javaslatai alapján történt fejlesztések, de a szerző kiemeli azt is, hogy egy digitális kijelzőn követhetik a termelés hatásfokát, vagy, hogy „meglehetősen ritka” a szünet. Jól tükrözi a japán szemléletmódot az is, hogy a világ legnyereségesebb autógyártója áldozatokat is hoz, az iparági ellenkezés kivédésére „amolyan engesztelő nyilatkozatot tett,” melyben javaslatot tett a japán gyártóknak az USA‐beli áraik emelésére! Hasonló a hangneme a japán Világkiállítást bemutató cikknek is,81 és itt is láthatjuk az ország igyekezetét, hogy élen járjon – ami a szerző szerint sikerül is neki, a többi ország kiállítóit laposnak, fantáziátlannak tartja. A kiállítás koncepciója egyébként a környezettudatos fejlesztés, a technika és a természet harmóniája volt, és ezt a teljes szervezés és kivitelezés is tükrözte. A „Magára találó Japán gazdaságról” szóló írás megemlíti, hogy a 2003. év eleji gazdasági mélyrepülés aggodalommal töltötte el a vezetőket és a „gazdasági miniszter felszólította kollégáit, hogy járjanak elöl jó példával, és vásároljanak részvényt.” A szerző ehhez nem fűzött kommentárt, de az, hogy fontosnak tartja megírni ezt, önmagában is utal a konfuciánus értékrend szokatlanságára (magyar szemszögből). A 2002‐ es, valóban gazdasági visszaesést hozó évvel kapcsolatban a HVG „reformerőlködésről” ír82 (a Pénzügyi Szolgáltatások Hivatalának vezetőváltása kapcsán), ami pesszimista hangulatú, és finoman, de kritikusan az intézkedések formális jellegére is céloz. Hasonló a hangneme a Magyar Hírlap 2001. december 1‐jei cikkének, melynek címe („A lemenő nap országa?”) is ezt a hatást fokozza. A Tanaka Makiko külügyminiszter leváltásáról szóló írás83 érdekessége kulturális szempontból, hogy a cikk a politikus elleni lejárató kampány egyik vádjaként a késést is megemlíti. A japán szemléletmódbeli változásokat tükrözi a legbefolyásosabb lobbi szervezet, a Nippon Keidanren vezetőváltása.84 A Toyota Motor elnökét a Canon első embere váltotta a szövetség élén, akinek személyében először került részben külföldi tulajdonban lévő elektronikai vállalat feje az eddig tisztán japán tulajdonú nehézipari vállalatok által vezetett
80
HVG, 2005. június 18. HVG, 2005. június 4. 82 HVG, 2002. október 11. 83 Magyar Hírlap, 2002. február 2. 84 HVG, 2006. június 10. 81
55
szervezet élére. Ráadásul az új elnök a hagyományos lobbitevékenység helyett az innováció fontosságát hangsúlyozta. A külpolitikai és történelmi cikkek visszatérő témája a 2. világháborús gyarmatosítás kérdése. Koizumi Junichiro miniszterelnök rendszeres látogatása a Jasukuni‐szentélyben 2001 óta szinte minden nemzetközi kapcsolatokat érintő írásban felmerül. Visszatérő kritika ez ügyben a formalitások mögé bújás is – pl. hogy Koizumi magánemberként keresi fel az emlékhelyet és nem lép be a belső szentélybe (ezt az államot és a vallást szétválasztó törvény tiltja). Többször említésre kerül a japán megszállást szépítő történelemkönyvek kérdése is. A kormány ezekkel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy mivel magáncégek adták ki, csak tartalmi tévedéseket korrigálhattak, ill. hogy csak kevés iskolában használják. Ellentmondásos a hazai megítélés is: több civil szervezet tiltakozott, míg mások úgy vélik, „véget kell vetni az önostorozó, mazochista történelemoktatásnak, a felnövekvő nemzedéknek lehetőséget kell adni, hogy büszkék lehessenek hazájukra.” A két Korea és Kína gyakran hozza fel a megfelelő, kielégítő bocsánatkérés hiányát is, ill. a fentiekből következően, hogy nem tanúsít kellő megbánást a gyarmatosítással kapcsolatban. Ugyanakkor az 1970‐es, 1980‐as években elrabolt és Észak‐Koreába hurcolt japánokat illetően Kim Jong‐Il elismerte felelősségét, és bocsánatot kért, de a japán közvéleményt nagyon felháborította az eset, és közvetlenül a beismerés után a lakosság 91%‐a ellenezte a kapcsolatok normalizálását. A két eset – a japán gyarmatosítás és a koreai emberrablás – ellentmondásos kezelése erősebb nacionalizmusra enged következtetni. Több külföldi elemző ezt vélte felfedezni Japán nagyobb katonai szerepvállalása mögött is.85 Úgy vélik, hogy a társadalom nagy része szeretné visszaszerezni a „nemzeti büszkeséget” (amit a fenti idézet alátámaszt), amit tovább erősít(ett) a gazdaság ingadozó teljesítménye, és a nagyobb nemzetközi politikai részvétel eddigi eredménytelensége (ENSZ BT‐tagság, Világbank‐ elnökség stb.). Emellett, ahogy a szerző fogalmaz „irigykedve figyeli Kínát”, úgy gondolja, hogy fejlődése a japán működő tőke és technológia exportjának köszönhető. Úgy vélem, ez a fogalmazás azért túlzás, mert bár Japán valóban igyekszik nem lemaradni, lépést tartani Kínai Népi Demokratikus Köztársasággal, emellett a délkelet‐ázsiai egység megteremtése is céljai között szerepel (más kérdés, hogy az ebben való vezető szerep megszerzésében is Kína a fő vetélytárs). Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy szomszédjaitól is függ, hogy tagja lehet‐e végül az ENSZ Biztonsági Tanácsának, ezért igyekszik enyhíteni a botrányok okozta károkat (pl. az „egy Kína”‐elv támogatásával).
85
HVG, 2004. január 24.
56
A japán‐magyar kapcsolatok vonatkozásában az elmúlt évek egyik legfontosabb híre a császári pár Magyarországi látogatása volt, melynek kapcsán a magyar újságcikkek leginkább a hagyományokat hangsúlyozták, ill. olyan részletekre tértek ki, mint például a japán turisták számának megnövekedése, akik azért jöttek, hogy találkozhassanak az uralkodóval. Ez a téma egyébként a kevés címlapra került hír egyike volt, sőt a Magyar Hírlap egy egész oldalt szentelt a látogatás eseményeinek összefoglalására, és több cikk jelent meg a császári pár budapesti útjáról 2002 júliusában, a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben is. Emellett több írás szól a gazdasági kapcsolatokról is. A Magyar Hírlap 2001. november 30‐i számában egy teljes oldalon foglalkozik a kérdéssel. Kulturális szempontból is tartalmaz néhány fontos utalást ez a cikk, így a japán befektetők óvatosságát említi például. Érdekes az is, hogy a szigetországi vállalatok Magyarországgal szemben támasztott elvárásai között szerepel az igényes környezeti feltételek megteremtése a letelepedéshez. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2004‐es látogatása során gazdasági és kulturális kérdésekről tárgyalt Koizumival, és a császár kérdésére, hogy hogyan lehet ennyi magyar származású Nobel‐díjas, válaszában talán egy kissé provokatívan a „lázadni merést és tudást, az elégedetlenséget” emelte ki.86 A Népszabadság 2005. november 4‐i cikke a Sumitomo Chemicals elnökének véleményét írja le a magyar gazdasági helyzetről és Japánról. Ebben Jonekura Hiromasa többek közt azt említi, hogy hazája modellt váltott: lazult a korábbi tekintélyelvű rendszer és rugalmasabbá vált a munkaerőpiac. Kóka János japán útján pedig több nagyvállalat vezetője is hangsúlyozta, hogy Magyarországon a japánbarát környezetet is értékelik, de szeretnék, ha a kormány lazítana a szerintük túl szigorú túlóra‐szabályozáson. A japán társadalmát bemutató írásokból számos érdekességet ismerhet meg a magyar olvasó. Több foglalkozik a császári családdal és természetesen az utódlás kérdésével. Ezekben szintén a hagyományok kapnak fontos szerepet, a viták a császárság költséges intézménye fenntartásának szükségességéről és az öröklés rendjének megváltoztatásáról. Egy másik, súlyosabb téma, egy osakai gyermekmészárlás kapcsán a cikk szerzője úgy fogalmaz: „a gyerekeknek nem szabad vitatkozni, hibázni, így nem tudnak végigmenni a szükséges fejlődési fokokon”, ami miatt sok gyerek szorong, retteg az iskolától és erőszakossá válik.87 Úgy vélem, hogy ez az állítás nem állja meg a helyét, hiszen az amerikai fiatalok neveltetéséről épp a fentiek ellenkezője mondható el, és ennek ellenére ott is – talán még nagyobb mértékben – megszaporodtak a gyerekek által elkövetett erőszakos
86 87
Magyar Hírlap, 2004. október 26. Magyar Hírlap, 2001. június 13.
57
cselekmények. Súlyos problémát jelent a szigetországban az öngyilkosságok nagy száma, amihez a cikk szerint egyre többen az interneten keresnek maguknak társat.88 Sőt, egyes weblapok egyenesen biztatnak az elkövetésére, és mérgeket is lehet rendelni házhozszállítással! A szerző úgy fogalmaz például, hogy „a lelki gondjaikat szégyellő, szemérmes japánok…”, ami tükrözi a két kultúra különbségét a bizonytalanságkerülésben (elsősorban a tipológia szerint). Szintén fontos az a megállapítás is, hogy „a szigetországban az öngyilkosságot könnyebben elfogadják, mint a keresztény társadalmakban”, bár nem említi a konfuciánus értékrendet, mint ennek hátterét. Úgy gondolom, hogy a két ország közti eltérésekre világít rá az az állítás is, mely szerint „az ősi szamuráj hagyományokat követve a gyengeségeket nem mutathatják, ki, a szégyen elől inkább a halálba menekülnek.” Az előző fejezetben is szóba kerülő társadalmi változásokat mutatja be a Halasztott házasság című cikk.89 A nők megváltozott szerepvállalása a fő témája, amelyeket számadatok is alátámasztanak (pl. 1970 és 2000 között a huszonéves egyedülálló nők aránya 18‐ról 54%‐ra emelkedett, és növekedés volt tapasztalható a többi korosztályban is). Mindemellett az is kitűnik az írásból, hogy a hagyományok még mindig fontosak, e nők 90%‐a szeretne később férjhez menni (a cikk írója ezt állítja szembe a nyugati nőideállal). Egy japán szerző (Sakai J.) könyvében „vesztes kutyáknak” (makeinu) aposztrofálja őket, ami bizonyos társadalmi ellenérzéseket is tükröz. Az előző fejezetben azt is láthattuk, hogy a nők ilyen szerepvállalása nem jelent eltérést a maszkulin értékektől. A Yakuza vezetőváltásáról beszámoló cikk90 egyik érdekessége, hogy a leváltott vezérnek kártérítést kell fizetnie egy rendőr halála miatt. A cikkíró utal arra a sajátos jellemzőre, hogy a szervezet tagjainak tettéért a vezető is felel. Humoros hangnemben ír Pásztor Aurél a tokiói helyszűkéről.91 Japánban ugyanakkor a felsorolt helytakarékos megoldásoknak nagyon nagy jelentősége van, a szentélyek háztetőkre való költöztetése a hagyományok őrzését, és rugalmas adaptálásukat tükrözi. Érdekes az A. White leicesteri kutató boldogságtérképéről írt cikk92 japán vonatkozása – a szigetország a 90. helyen végzett, ami erős bizonytalanságkerülését mutatja (magas stressz‐ szint, aggódás). A kutató is e dimenzió egyik tipológiáját hozza fel magyarázatul: „talán mert ott az emberek visszafogottabbak, és nem szívesen nyilatkoznak boldogságukról.” A magyar olvasó számára humoros a labdarúgó világbajnokság előkészületeit bemutató írás.93 Az egyik
88
HVG, 2003. június 28. HVG, 2004. november 13. 90 HVG, 2005. szeptember 10. 91 HVG, 2006. július 22. 92 HVG, 2006. augusztus 12. 93 HVG, 2002. június 1. 89
58
futball‐pálya füvének foltokban való kipusztulását a japánok nagyon is komolyan vették (még rendőrségi nyomozás is indult az ügyben), ami ékes példája precizitásuknak. Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb kulturális konfliktusát a két ország között a Micuko‐ botrány jelentette. A TV2 humorosnak szánt műsora felháborította a magyarországi japánokat, és jellemző, hogy a „gazdasági szankciókkal” való fenyegetéstől sem riadtak vissza. A Magyar Hírlap szerzője élesen bírálta a japánok hozzáállását, balhédemokráciának titulálva reakciójukat.94 Talán kevesebb botrányt kavart volna ez az ügy, ha mindkét fél toleránsabb hozzáállást tanúsít. Az internetes hírportálok, az [origo] és az Index is közel 10 000 találatot adott ki a „Japán” keresőszóra. Több találati oldalt megvizsgálva, körülbelül 1000‐1000 cikkre szűkíthető le a szigetországgal valóban kapcsolatos hírek száma. Ezeknek viszont több mint felét sport‐ és autós hírek jelentik. Szintén sok cikk nemzetközi összefüggésben tesz említést Japánról, ezek közé politikai, gazdasági, és tudományos hírek is tartoznak. Itt persze számos „kis színessel” is találkozhatunk, hiszen az internet minden témát megjelenít. Hangnemüket tekintve általában megfigyelhető a fiatalosság, különösen az Indexen a humor nagy szerepe, és a nyitottság. Az is fontos tény, hogy igen sok az alig néhány mondatos, tárgyilagos rövidhír, amelyeknél nincs háttér és előzmény‐bemutatás, elemzés. Ez megnehezíti az internetes cikkek kulturális szempontok szerinti elemzését, de egyúttal utal az új médium sajátosságaira. 4. Kulturális eltérések a közéleti magyar sajtó szemszögéből A fenti leírásokból kitűnik, hogy a magyar sajtó jobbára tárgyilagosan mutatja be a Japánnal kapcsolatos történéseket, és egy‐egy japán társadalmi jelenség okait is igyekszik kulturális szempontból megvilágítani. Ezek esetében gyakori a szamuráj‐erkölcsre való hivatkozás, de a konfuciánus értékrendet ritkán említik. E távol‐keleti sajátosság szokatlansága többször is megnyilvánul (pl. annak hangsúlyozásában, hogy a gazdasági miniszter jó példával való elöljárásra szólította fel a kormány tagjait). Talán a legszembeszökőbb kritika a nacionalizmusa kapcsán éri az országot, ami jóval erősebbnek és általánosabbnak tűnik, mint hazánkban. A két ország indexértékei a hofstedei dimenziókon nagyon közel állnak egymáshoz, de láthattuk, hogy vannak a tipológiának olyan elemei, amelyek ránk nem, vagy kevésbé jellemzőek, és fordítva. Fontos eltérésnek mutatkozik az érzelmek kezelése például, a magyarok ebből a szempontból sokkal nyitottabbnak 94
Magyar Hírlap, 2003. április 22.
59
tekinthetők. A bizonytalanságkerülés más eltérései is felmerülnek olykor, például a befektetők óvatossága kapcsán. Gyakran visszatérő téma a japán precizitás, fegyelem hangsúlyozása, ami olykor a humort sem nélkülözi, azaz a magyar újságíró már‐már túlzásnak érzi, hitetlenkedik a távol‐keleti ország hozzáállásán. Szintén kiemelendő a nagy hatalmi távolságú japán kultúra azon sajátossága, hogy a tekintélyelvűség ellenére a kölcsönös függés is jellemzi (vezetők is felelősséget vállalnak a beosztottak tetteiért), ami a magyarok számára szokatlan. Ugyanígy feltűnő újságíróink számára a japánok formalitása. A társadalmi változások kapcsán a tekintélyelvűség visszaszorítása, és a kreativitás, valamint az egyéni érdekek előtérbe kerülése gyakori téma, ugyanakkor több cikk tartalma épp arra utal, hogy az alapvető értékek (még?) nem változtak (pl. a maszkulinitás, a nők szerepének változása tükrében). A fentiekből láthatjuk, hogy a hasonló hofstedei indexértékek, vagy az azonos halli csoportokba való tartozás ellenére az első fejezetben sejtésként megfogalmazott különbségek kimutathatók, megjelennek a magyar írott, közéleti médiában – elsősorban a sajtóban. A nacionalizmus mértékének eltérését ugyanakkor ilyen szempontból nehéz lenne megvizsgálni, hiszen ez azon kategóriák egyike, melyekben hajlamosak vagyunk az ellentétes véglet helyett „még egy lapáttal rátenni” a hazafiságra. Tény és való azonban, hogy amíg a politikai vezetők elítélt háborús bűnösöknek is emléket állító kegyhelyeket látogatnak, addig nem valószínű, hogy jelentősen csökkenne a nacionalizmus felemlegetéseinek száma. A többi eltérés kapcsán azt mondhatjuk, hogy a cikkekben szereplők kaptak hangsúlyt, ezek tűnnek a legjelentősebbnek – részben mert a vizsgálat az adott lapokra és időre korlátozódott, részben, mert ma ezek az értékbeli különbözőségek tűnnek fel egy‐egy magyar (újságíró) számára. A következő fejezet eredményei ezt megerősíthetik, de cáfolhatják
is.
60
IV. Japán magyar szemmel – a kérdőívek és interjúk értékelése A fejezet célja, hogy bemutassa a kérdőíves felmérés és az interjúk együttes eredményeit, és hogy ezeket összevetve a korábbi feltételezésekkel és az újságok elemzésével, teljesebb képet adjon a magyar és a japán kultúra különbségeiről. Mind a halli, mind a hofstedei tipológia szerint voltak eltérések a két ország jellemzői között, és az előző fejezet újságcikk‐elemzése kiemelte, „rangsorolta” is ezeket aszerint, hogy mi volt a leginkább feltűnő, leggyakrabban visszatérő jellemző, amelyet az írások tartalmaztak. A kérdőívek és interjúk vizsgálata ezekkel kapcsolatban kettős eredményt adhat: megerősítheti ezeket, vagy elvetheti. Mint általában, itt is a két véglet közti eredményre számíthatunk. Arra a vizsgálat nem terjed ki, hogy vajon az újságírás van‐e hatással a – nevezzük így – közvéleményre, vagy a közgondolkodás jelenik meg a cikkekben, de azt láthatjuk majd, hogy a különböző médiumokból tájékozódó embereknek eltér‐e a véleménye/ismerete is. 1. A kutatás módszere 1.1.
A kérdőív95
1.1.1. A megkérdezettek köre
Az általam végzett kérdőíves felmérés nem reprezentatív a magyar lakosságra nézve, ezért eredményei csak jelzésértékűek. A megkérdezettek körét egyrészt személyes ismeretségeim jelentették, másrészt (néhány ismerősöm, ill. tanárom segítő szándékának köszönhetően) japánul tanuló, vagy japán vállalatnál dolgozó magyarok. Alapvetően tehát két nagy csoportra oszthatók a kérdőívet kitöltők: azokra, akik közvetlenül kapcsolatban vannak a japán kultúrával, és azokra, akik nem. Ezen belül 3 korcsoport különíthető el: középiskolások (14‐18 évesek), főiskolai hallgatók (18‐23 évesek), és az ennél idősebbek (23‐ 61 évesek). A kamasz diákok kivételével a másik két csoportban felnőttek vannak, így őket inkább a szerint lehetne megkülönböztetni, hogy részt vesznek‐e valamilyen képzésben (felsőoktatásban) vagy sem. Az utóbbi csoportba tartozók nagy része aktív kereső. 1.1.2. A kérdőív felépítése
95
A kérdőív egy példányát tartalmazza a 2. sz. melléklet.
61
A kérdőívet a személyes adatok vezetik be esetleges összehasonlításra kínálva módot a következők szerint: életkor, nem, végzettség, foglalkozás (dolgozó, tanuló, munkanélküli, nyugdíjas), a munka jellege (szellemi, fizikai, vegyes), pozíció, valamint lakóhely és a lakóhely típusa (város, község, falu). A kérdések 6 részre tagolódnak, amelyek mindegyike más témát jár körül. Az első rész a japán kultúrával való kapcsolat módjára (munkahelyi, személyes, nyelvtanulás) vonatkozik. A második általános ismeretfelmérő rész, melyben több jellemző közül választhatja ki az alany, amit igaznak tart Japánról. A kérdőív harmadik egysége skálás értékelést tartalmaz néhány alapvető kulturális jellemzővel kapcsolatban. Ezekről kell eldönteni, mennyire jellemzőek a szigetországra. A negyedik rész gazdasági témájú kérdéseket tesz fel, először általánosságban, a téma iránti érdeklődésről, majd a japán gazdaság helyzetével, tényezőivel kapcsolatban. Az ötödik rész a magyarországi japán közösségre és vállalatokra vonatkozik. Végül a hatodik egység egyrészt az alany információforrásaira kérdez rá, másrészt a Japánnal kapcsolatos érdeklődésére. 1.1.3. Módszertani vonatkozások A kérdőív összeállításában egy szociológus‐piackutató ismerős volt segítségemre, így az ő tanácsára több mérési módszert is használtam. Ezek között szerepelnek egyszerű eldöntendő (igen‐nem), feleletválasztós és önállóan megválaszolandó kérdések, valamint a már említett skálák. Ez, a többféle adat begyűjtésének lehetősége mellett remélhetőleg biztosítja a változatosságot, hogy az alany ne „unja el” a kitöltést. A személyes adatok után az eldöntendő kérdések következnek, mintegy felvezetésként. Ezt egy igaz‐hamis jellegű feleletválasztós kérdéssor követi, amely az ismereteket méri. 26 állításból kell kiválasztani legalább 10‐et, amiről úgy tartja a kitöltő, hogy igaz – ezek között történelmi, földrajzi, társadalmi, politikai és kulturális jellegű, valós vagy kitalált, esetleg az alany véleményétől függő minőségű megállapítások találhatók. A tíz választás, mint alsó határ a mérhető mennyiségű adatot hivatott biztosítani. Az pedig, hogy nem a maximumot adtam meg, módot adott arra, hogy megvizsgáljuk, miben járatosabbak a válaszolók, ill. milyen témában határozottabbak. Azaz melyek azok a kulturális jellemzők, amelyekben nagyobb az eltérés a két ország közt. A minimum megadása egyébként is bátorító, hiszen arra utal, hogy tíznél több helyes válasz van. Ehhez a részhez tartozik még két, szintén feleletválasztós kérdés, ezeknél azonban az egy jó választ kell megadni. A harmadik egység konkrétan kiemel néhány sajátosságot (a tipológiákból), amelyeket egy skálán kell értékelni. Itt páratlan, ötös skálát használtam. A középső érték ezeknél a skáláknál egyfajta „menekülő utat”, semleges minősítést jelent, ami fakadhat 62
egyrészt a bizonytalanságból, vagy abból, hogy – jelen esetben – a kitöltő a saját kultúrájához viszonyítva nem találja kirívónak az adott jellemzőt a japán társadalomban. Tehát hasonlóságot feltételezhetünk a kultúrák, de legalábbis az alany személyisége, és az általa (semlegesnek) értékelt japán jellemző közt. Mivel itt nem ismeretanyag méréséről van szó, hanem szubjektív véleményről, fontosnak tartottam, hogy legyen benne ’nem tudja’ lehetőség is, amivel csökkenthető a találgatásokból adódó torzítás. A következő gazdasági témájú részben vegyes kérdések szerepelnek. Először a kitöltő a saját politikai, gazdasági téma iránti érdeklődését osztályozza, majd Japán gazdaságát és politikai jelentőségét értékeli. Az előbbihez egy szektorok szerinti bontás is tartozik (egészségügy, nagyvállalatok, pénzügyek, állami szerepvállalás stb.), ahol 1‐től 4‐ig terjedő skálán lehet értékelni ezek súlyát. Itt szándékosan páros számú lehetőségből lehet választani, hogy az alany határozottabban foglaljon állást – egy adott szektor inkább jól/jól vagy inkább rosszul/rosszul teljesít. Itt is meghagytam azonban a ’nem tudja’ lehetőséget. Feleletválasztós kérdéssel zárul ez a rész, itt ismét több lehetőségből (márkanevek) kell kiválasztani a japánokat. Az ötödik egységben feleletválasztós és skálás kérdések szerepelnek. A magyarországi japán közösség létszámára vonatkozó választási lehetőségekből szándékosan négy van, középső tartomány nélkül, a már fent említett okokból. A skála‐kérdésben munkahelyi jellemzőket kell értékelni a japán vállalatok vonatkozásában. Ebből számos fontos tényező hiányzik ugyan (előmeneteli lehetőség, fizetés, kihívás stb.), de itt előzetes vélemények és személyes tapasztalat alapján választottam ki a jellemzőket, amelyek a leggyakrabban merültek fel. Itt írhatnak a kitöltők önállóan is, általuk ismert, Magyarországon tevékenykedő japán vállalatokat. A hatodik rész két kérdést tartalmaz mindössze, egy feleletválasztósat az alany információforrásaira vonatkozóan, és egy skála‐jellegűt; személyes, a szigetország iránti érdeklődésének osztályozására. 1.2.
Az interjúk
A dolgozat kutatási része eredetileg a személyes ismeretségemből kikerülő, a japán kultúrát közvetlenül nem ismerő alanyok kérdőíves, és az arról személyes tapasztalatokkal bíró néhány fő interjús felmérésére épült volna. Időközben azonban a fent említett segítők révén diverzifikálódott a kérdőívet kitöltők csoportja, és létszáma megnőtt. Ennek ellenére természetesen megtartottam az interjúk eredményét is, az összehasonlítás végett. Jellegéből adódóan az interjú kvalitatív felmérést és elemzést tesz lehetővé, mélyebb összefüggéseket 63
deríthet fel, de szubjektivitása miatt korlátozott az adatfeldolgozás és összehasonlítás lehetősége. Ezekben is igyekeztem a kérdőívben szereplő tipológiák mentén való értékelésre „rábírni”
az
interjúalanyt,
de
emellett
szabadon
számolhatott
be
élményeiről,
tapasztalatairól, véleményéről. 2. Kutatási eredmények 2.1.
A kérdőíves felmérés tapasztalatai
A kutatásnak e formájában 111 fő vett részt, akik a fentebb már bemutatott 3 kor‐ ill. „foglalkozási” csoportból kerültek ki, illetve a Japánnal való kapcsolatuk tekintetében is két részre oszthatóak. Ugyanakkor a kérdőív részeinek fentebbi bemutatásából az is kiderült, hogy több ún. csoportképző ismérv is szerepelt a kérdések között, amelyek mentén szintén eltérések mutathatók ki a válaszokban. 2.1.1. Csoportképző ismérvek Ezek közé tartozik a kérdőív első és második része, továbbá a negyedik rész világgazdaság, világpolitika iránt való általános érdeklődésre, és az utolsó kettő, az információforrásokra, valamint a Japán iránti érdeklődés mértékére vonatkozó kérdései. Az első rész adatai alapján a legfontosabb különbséget diákok, és nem diákok, utóbbin belül érettségivel, vagy felsőfokú végzettséggel is rendelkezők közt tehetjük. Emellett szintén a már nem diák alanyok közül a szellemi foglalkozásúakat emelhetjük ki. A fizikai munkát végzők kis száma (9 fő) miatt ez a csoport nem alkalmas az összehasonlító vizsgálatra. Lakóhely szerinti bontásban (Budapest – vidék) is megvizsgáltam a sokaságot, itt azonban Pest megyét nem tudtam számításba venni, mert a lakóhelyükként ezt megjelölő 23 főből néhányan Budapestet is feltüntették (őket a fővárosiak közé is soroltam), legtöbbjük budapesti gimnáziumi tanuló, tehát feltételezhetően, de nem biztosan fővárosiak. (Ezek a – főleg – diákok ráadásul hetente legalább 5 napot Budapesten töltenek.) Ezért a lakóhely szerinti eredmények valószínűleg nem a valós képet mutatják. A második rész kérdései alapján egy általánosabb, átfogó kategóriát hoztam létre, „Kapcsolatban áll a japán kultúrával” megnevezéssel. Ebbe azok a válaszadók tartoznak, akik a négy kérdésből valamelyikre igennel válaszoltak. Külön is vizsgáltam azonban a magyarországi japán közösségre, vállalatokra vonatkozó (ötödik) résznél az ezzel/ezekkel kapcsolatban állók feleleteit (akik az első kérdésre igennel válaszoltak); valamint az esetleges kiugró értékeket, eltéréseket. 64
A következő csoportképző ismérv a negyedik rész első három kérdéséből áll össze – azok tartoznak ide, akik a világgazdaság, világpolitika, vagy ezek Magyarországra gyakorolt hatása iránt „nagyon érdeklődnek”. Az előző fejezet cikkelemzéseiben foglaltak és a kérdőív eredményeinek vizsgálata, összehasonlítása indokolja az újságolvasók (napilapok, gazdasági lapok, közéleti hetilapok) és az internetezők csoportjának létrehozását a hatodik rész hírforrásokra vonatkozó kérdése alapján. Végül külön vizsgáltam a Japán és kultúrája iránt nagyon érdeklődő válaszolók eredményeit („nagyon érdekli Japán”). Mindez
számos
csoportot,
és
rengeteg
különböző
véleményt,
feleletet
eredményezett. A célom az volt, hogy ezek összehasonlításával jobb magyarázatot találjak a teljes sokaságban mért eredményekre. A csoportokban számos kiugró értéket találhatunk (pozitív és negatív irányba egyaránt), amelyek az adott csoportot, és – ha nem is reprezentatívan – annak magyarországi helyzetét, hátterét is jellemzik. Például a Japán iránt nagyon érdeklődőknek az ötödik, ismeretmérő kérdésre adott feleleteiben felfedezhetjük a túlbecsülést, vagy a vidéki lakosság körében a vallás hangsúlyosabb szerepét, ami a témától függetlenül is megjelenik. Azaz a kiugró eredmények egy része inkább magyar társadalmi viszonyokat, általános jellemzőket tükröz, nem annyira a Japánnal kapcsolatos ismeretek mértékét és helyességét, ill. kulturális különbségeket. A különböző csoportok közt természetesen átfedések vannak, ezek mértékétől is függ, hogy milyen eredményeket mutatnak a különböző kérdésekben. A japán kultúrával való kapcsolat és az az iránti érdeklődés mértéke meghatározó jelentőségű a fentiek tükrében is, mert ezek mentén várhatunk nagyobb eltéréseket. A többi csoporttal való összehasonlítása viszont mutathatja azt is, hogy egy‐egy kiugró eltérés nem a távol‐keleti ország iránti nagyobb érdeklődésből fakad, illetve, hogy más tényezők is hatással vannak rá. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a Japán iránt nagyon érdeklődők és a diákok formálnak leghatározottabban véleményt a skálás értékeléseknél, illetve ők jelölték meg a legtöbb választ az ismereteket mérő ötödik kérdésnél is, az ezeken kívüli válaszadók általában óvatosabb (azaz az 1.1.3. Módszertani vonatkozások című alfejezetben foglaltak szerint semlegesebb) véleményt formálnak. Az alábbi táblázatban ezen csoportoknak a teljes sokasághoz és egymáshoz viszonyított részarányait tüntettem fel, amelyre az eredmények értékelésénél is hivatkozom. A táblázat minden egyes sora az annak elején feltüntetett csoportban a különböző, más csoportokhoz is tartozó alanyok arányát mutatja. Értelemszerűen, az oszlopok azt mutatják meg, hogy egy adott csoportba hányan tartoznak a
65
teljes sokaságból, illetve a többi különböző csoportból. Azaz a kiugró értékeket oszloponként kell meghatároznunk. (Például a táblázat első sorában az egyes csoportoknak a teljes sokaságon belüli arányait találhatjuk. Vagy a negyedik sor és az ötödik oszlop „metszéspontjában” lévő mezőből azt, hogy az érettségivel rendelkezők 50%‐a kapcsolatban áll Japánnal.)
Csoportok
Teljes sokaság
Diák
Felsőfokú
Érettsé‐
Kapcso‐
végzettsé‐
givel ren‐
latban áll a
gű (nem
delkező
j.
diák)
(nem diák)
kultúrával
Nagyon érdekli Japán
Vgpolitika, Újság‐
Inter‐
vggazdaság
olvasó
netező
nagyon érdekli
Szellemi
Buda
foglalko‐
pesti
zású
lakos
Vidéki lakos
Teljes sokaság
100%
56%
21,5%
21,5%
72%
35,5%
29%
65%
23,5%
28%
26%
28%
Diák
‐
100%
0%
0%
82,5%
59%
24%
69,5%
22,5%
0%
24%
19,5%
‐
0%
100%
0%
71%
12,5%
33%
71%
41,5%
79%
41,5%
29%
‐
0%
0%
100%
50%
0%
37,5%
50%
8,5%
50%
16,5%
50%
‐
63,5%
21,5%
15%
100%
49,5%
27,5%
70%
27,5%
26,5%
22,5%
30%
‐
92,5%
7,5%
0%
100%
100%
20,5%
72%
31%
5%
31%
20,5%
Újságolvasó
‐
47%
25%
28%
68,5%
25%
100%
43,5%
43,5%
37,5%
31,5%
28%
Internetező
‐
59,5%
23,5%
16,5%
78%
39,5%
19,5%
100%
23,5%
29%
28%
25%
‐
54%
38,5%
7,5%
84,5%
46%
54%
65,5%
100%
34,5%
34,5%
34,5%
‐
0%
61,5%
38,5%
67,5%
6,5%
38,5%
67,5%
29%
100%
35,5%
35,5%
Budapesti lakos
‐
51,5%
34,5%
14%
89,5%
41,5%
34,5%
69%
31%
38%
100%
0%
Vidéki lakos
‐
38,5%
22,5%
38,5%
90,5%
26,5%
29%
58%
29%
35,5%
0%
100%
Felsőfokú végzettségű (nem diák) Érettségivel rendelkező (nem diák) Kapcsolatban áll a j. kultúrával Nagyon érdekli Japán
Vgpolitika, vggazdaság nagyon érdekli Szellemi foglalkozású (nem diák)
Jelmagyarázat:
‐ minimumérték
‐ maximumérték
3. táblázat ‐ A csoportképző ismérvek közti kapcsolatok
A fenti adatokból láthatjuk, hogy szoros az összefüggés a Japánnal való kapcsolat, az ország és kultúrája iránt való fokozott érdeklődés, és a között, hogy a válaszadó diák‐e. Láthatjuk, hogy a „Nagyon érdekli Japán” csoportba tartozók mind kapcsolatban is állnak a 66
kultúrával, és nagy részük diák. Ez azt is jelenti, hogy a nem diákokat érdekli legkevésbé az ország. Az érettségivel rendelkezők közül senkit, a felsőfokú végzettségűek közül is csak 3 főt (7,5%‐ukat), akik kapcsolatban állnak magyarországi japán vállalattal – a TDK alkalmazottai. Ez összefügg a lakhellyel is: a legkevesebb diák a vidéki lakosok között van, és köztük a legmagasabb az érettségivel rendelkezők száma – tehát itt várhatjuk a legsemlegesebb skála‐ értékeléseket, és a legkevesebb választ az ismeretmérő részben. A szellemi foglalkozásúaknak szintén kis része érdeklődik csak nagyon a japán kultúra iránt, ami érthető is, hiszen ez a csoport is csak nem diákokból áll. A fentiek értelmében ezek a szellemi munkát végzők felsőfokú végzettségűek is egyben. Érdekes összefüggés mutatkozik a világgazdaság, nemzetközi politika eseményei iránt való érdeklődés, a hírforrások és a japán kultúrával való kapcsolat közt. A Japán iránt nagyon érdeklődők körében az egyik legalacsonyabb az újságolvasók, és a legmagasabb az internethasználók aránya, tehát e csoport fő hírforrásának tekinthetjük az internetet. (Emellett a televíziós hírműsorokat nézők aránya is magas, 59%.) Vagyis nem feltétlenül fognak egyezést mutatni eredményei a cikkelemzésben bemutatott képpel. Ezen kívül azt is láthatjuk, hogy a világ eseményei iránt leginkább érdeklődők olvasnak leginkább újságot, és ez fordítva is igaz: az újságolvasók körében a legjelentősebb a világgazdasági, politikai érdeklődés. E két csoport eredményeiben várhatjuk az előző fejezetben bemutatott cikkekhez való legnagyobb hasonlóságot. A diákok kevésbé érdeklődnek a világgazdaság, nemzetközi politika iránt, míg azok, akiket nagyon érdekel a japán kultúra, az átlagnál nagyobb arányban. Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy a kérdőívet kitöltők körében a Japán iránt érdeklődők nagy többsége (92,5%‐a) diák, a világgazdaság, politika iránt egyharmaduk érdeklődik jobban, fő hírforrásuk az internet, és többségük budapesti lakos (jóllehet a fent említett, a lakóhely megjelölésével kapcsolatos bizonytalanságok miatt ez az eredmény nem pontos, valószínűleg a táblázatban szereplő 31%‐nál jóval magasabb, 80% körüli). 2.1.2. Az ismeretmérő kérdések eredményei A kérdőív e majdnem 30 kérdésből álló része nem csupán tényekre (földrajzi elhelyezkedés, történelmi események, más kulturális jellemzők) kérdez rá, hanem szubjektív véleményeket tükröz egy‐egy jelenség meglétére, vagy hiányára vonatkozóan. Ez a rész nem fedi le a hofstedei dimenziók egész rendszerét, vagy Hall tipológiáját, de megmutathat bizonyos kulturális hasonlóságokat, ill. különbségeket. Utalhat a hírforrásra is (gazdaságilag
67
válságban lévőnek véli‐e az országot), de a bejelölt jellemzők száma összefügg az alany japán kultúra iránti érdeklődésével is. Átlagosan a legtöbb választ a Japán iránt nagyon érdeklődők, illetve a japánul tanuló diákok adták (13,5 válasz). Ez utóbbi csoportban a legnagyobb azoknak az aránya, akik tíznél több jellemzőt jelöltek meg (91%). A legkevesebb választ adók a japán kultúrával kapcsolatban nem állók, illetve a felsőfokú végzettségűek és érettségizettek (nem diákok), átlagosan 10,5 felelettel. Az utóbbiak mindössze 41,5%‐a jelölt meg tíznél több jellemzőt. Részben ez az oka annak, hogy a teljes sokaság átlagától leggyakrabban a távol‐keleti kultúra iránt érdeklődők pozitív, míg a nem diákok valamely csoportjának értékei negatív irányban térnek el a legnagyobb arányban. A történelmi, földrajzi és egyéb ismeretekre, tényekre vonatkozó kérdésekre adott válaszok nem annyira a kulturális különbségeket, mint a magyar oktatás helyzetét, vagy az egyéni érdeklődést tükrözik, ezért ezzel szeretném kezdeni az eredmények bemutatását. A válaszadók nagy többsége tisztában volt azzal, hogy Japán a „Felkelő Nap Országa”, valamint földrajzi helyzetével is. A klímára vonatkozó kijelentéssel nem egész 40%‐uk értett egyet, ebben már bizonytalanabbak a válaszadók. Az állítás ugyanakkor nem teljesen pontos, mert az ország északi és déli részein már szélsőségesebb, hideg, ill. szubtrópusi meleg éghajlatot találunk. A földrajzi kérdéseknél a fentiekkel megegyezően az érettségizettek, ill. a japán kultúrával kapcsolatban nem állók átlaga a legalacsonyabb – a földrajzi elhelyezkedésre vonatkozóan 71%, míg a klíma esetében mindössze 21%. A történelmi ismeretek terén már nem ilyen egyértelműek a különbségek – a sógunok szerepéről éppen az érettségizettek, ill. a budapesti lakosok tudtak a legtöbben, de az 50% körüli átlagos értéktől nem nagy az eltérés. 6 fő gondolta úgy, hogy a szamurájok a Japánt megszálló Kína katonái voltak, közülük ketten kapcsolatban állnak a kultúrával, de ez az arány nagyon alacsony – erre vonatkozó statisztikai számításokat nem végeztem, de fennáll a hiba lehetősége (elírás, félreértelmezés) is. (Ez, úgy gondolom, 1‐2 választ jelenthet a többi kérdésnél is.) Tudományos becslés nélkül ez azonban csak feltételezés, sejtés lehet. A II. világháborút követő amerikai megszállás szintén kevésbé ismert tény, szintén 40% körüli az ezt megjelölők aránya, és az ország iránt érdeklődők körében sem több 51%‐nál. A japán csoda mibenlétéről már többen tudtak (57.5%), és „papírforma szerint” a legmagasabb értéket (73%) a világ gazdasági, politikai eseményei iránt leginkább érdeklődőknél találjuk. Szintén a válaszadók közel fele (47%) van tisztában azzal, hogy a szamurájok a 19. század végén veszítették el kiváltságaikat, és itt igen kicsi az ettől való eltérés az egyes 68
csoportokban. A gésák szerepét – talán az elmúlt évek ezzel kapcsolatos könyveinek és filmjeinek hatására is – jól ismerik a kérdőívet kitöltők (84%‐uk szerint rendkívül művelt társasági hölgyek). A legnagyobb eltéréseket eredményező kérdés a japán írásjelek eredetére vonatkozott. A válaszadók fele vélte úgy, hogy a kínai írásjelekből származnak, de míg ez az arány a japán kultúrával kapcsolatban nem állóknál 19,5% volt mindössze, a japánul tanulók közt 89%! Ez a kérdés specifikusságából, általános műveltségen kívüliségéből is adódik. (Láthatjuk, hogy a japánul tanulók közül sem mindenki jelölte meg, egy válaszadó oda is írta a kérdés mellé: részben.) Több kérdés foglalkozik a vallással, melyek közül kettőre vonatkozóan biztosan találhatunk statisztikai adatokat is. Azt az állítást, mely szerint Japán katolikus ország lenne, mindössze két fő találta helyesnek, míg a válaszadók közel kétharmada vélte úgy, hogy a buddhizmus az egyik jellemző vallás. Itt a japánul tanulók, ill. a japán ismerősökkel bírók között találjuk a legmagasabb arányt (75,5%), míg az érettségizetteknek csupán 46%‐a vélte igaznak ezt az állítást. A másik két kérdés a vallás szerepére általában vonatkozott, mellyel kapcsolatban a válaszadók többsége bizonytalan. 27%‐uk szerint a japánok istenfélő nép, míg 24%‐uk szerint a vallás nem fontos, csupán a hagyományok. A kiugró értékek a két kérdésnél egybecsengenek: (ahogy korábban már említésre került) a vidékiek 38,5%‐a találta igaznak az első állítást, míg a másodiknál ebben a csoportban találjuk a legkisebb arányt, 6,5%‐ot. Úgy gondolom, hogy ez az eltérés, sőt a két kérdésre adott eredmények általában tükröznek bizonyos magyar kulturális sajátosságokat: egy részről a vallás – és talán még inkább annak formalitásai – viszonylag kisebb jelentőségét, másrészt azt, hogy a vidéki lakosság körében ezzel ellentétben nagyobb a vallás szerepe, mint a városokban (és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében – a kérdőív eredményei szerint). A formalitások fontosságát, szigorát a vidékiek inkább a vallásnak, míg a japán iránt érdeklődők a hagyományoknak tudják be. A tradíciók szerepét a művészetekben a válaszadók 84%‐a találta jelentősnek. Ez, úgy vélem, szintén a mindennapi szokások, és az ezek mögött meghúzódó értékek, valamint a formalitások jelentőségének különbségére utal. Ez az arány a fiataloknál is ugyanekkora, akik a legvalószínűbben találkozhatnak a modern japán mesékkel, filmekkel, animékkel. A japánul tanulóknál néhány százalékkal magasabb is ez az arány, tehát a különbségek a legfiatalabb generációk számára is feltűnőek. Ez a tény alátámasztja, hogy a kulturális változások nem egyik napról a másikra történnek, és hogy csak óvatos becslésekkel élhetünk ezek tekintetében. A művészet témakörébe tartozó másik kérdés a japán filmekkel kapcsolatos: a válaszadók 38,5%‐a találta úgy, hogy sok az erőszak bennük. Úgy vélem, hogy ez nem kirívó érték, bár az a tény, hogy a Japánnal kapcsolatban nem állók körében az arány 45%, talán 69
egyfajta sztereotípiára utalhat, amely azonban nem túl erős – az újságolvasóknál a legalacsonyabb egyébként ez az érték (25%). A válaszadók szerint Japán ma a világ egyik legfejlettebb országa, amely nem folytat aktív katonai tevékenységet. Utóbbi kérdésben van ellenvélemény is: a felsőfokú végzettségűek, és az újságolvasók közt 10% körüli arányban. A válaszadók kétharmada szerint Japánban nagy a tisztaság. Az ország iránt nagyon érdeklődő diákok közt az arány jóval magasabb, 86%, míg a felsőfokú végzettségűek és a szellemi foglalkozásúak körében alacsonyabb, 41‐42%‐os. A kérdőív kérdései közt nem szerepel, az interjúalanyok közül azonban ketten is jártak az országban, akik szintén jellemzőnek találták a tisztaságot, és az útikönyvek leírásából is ez derül ki. Így ezt talán nem nevezhetjük „pozitív sztereotípiának”, a japán kultúra iránt nagyon érdeklődők valószínűleg többen hallottak‐olvastak erről. A japán oktatással kapcsolatos kérdésben szintén változó a kitöltők tájékozottsága, véleménye. Mindössze harmaduk gondolja úgy, hogy az iskolákban fontos a kiemelkedő tehetségek, egyéniségek gondozása. A különböző csoportok közt nagyobb eltéréseket találunk: az újságolvasók 47%‐a, míg a világ politikai, gazdasági eseményei iránt érdeklődőknek csupán 11%‐a találta igaznak az állítást. Ez utóbbi – ahogy a 2. fejezetből kiderült – közelebb áll a valósághoz; az első, közel 50%‐os érték, kissé meglepő, annál is inkább, hogy több újságcikk is foglalkozott a témával az elmúlt években. A kérdőív kitöltőinek 82%‐a szerint a japán cégekben nagyon szigorú előírások, szabályok vannak. Úgy vélem, hogy ez ismét csak a formalitások eltérő fontosságára utal (és a magyarországi munkamorál kisebb szigorára). Ezt alátámasztja, hogy a magyarországi japán vállalatokkal kapcsolatban állók közt sem kiugróan magas, 85%‐os. A Japánnal kapcsolatban nem állók körében a legalacsonyabb ez az arány, de itt is kétharmados. A második legnagyobb arányban megjelölt állítás a japán márkák megbízhatóságára vonatkozik, a válaszadók 86,5%‐a találta igaznak. Az eltérések itt sem jelentősek a különböző csoportokban, de a legtöbben (96%) a világ gazdasági, politikai eseményei iránt érdeklődők és az érettségizettek közül jelölték meg, míg legkevesebben a diákok közül (82,5%). Ez az egyetlen olyan pozitívumot megfogalmazó állítás, melyet a diákok nem az átlagosnál nagyobb arányban jelöltek meg. A kérdőív talán legszubjektívebb véleménynyilvánításra módot adó két állítása kulturális jellemzőkre vonatkozik. A válaszadók fele szerint Japánban erős a nemzeti összetartás. A maximum értéket a japán kultúra iránt nagyon érdeklődő diákoknál találjuk (64%), de az eltérés nem jelentős. Valamivel nagyobb „lefelé”: az érettségivel rendelkezőknek csupán 37,5%‐a vélte igaznak az állítást. Véleményem szerint ez az arány 70
arra utal, hogy a kérdőívet kitöltők egységesebbnek, összetartóbbnak vélik a japán társadalmat a politika szintjén is. A válaszok így csak részben felelnek meg az újságcikk‐ elemzés tapasztalatainak, ahol, mint fentebb láthattuk, igen gyakran visszatér a nacionalizmusra való utalás. A kérdőívet kitöltők 75%‐a szerint a japánok nagyon udvariasak. Az eredmény a gyakran hangoztatott sztereotípiát támasztja alá. Amit igazán meglepőnek találtam, az volt, hogy a szigetország iránt nagyon érdeklődők körében ez az arány 95%‐os. Az állítás értelmezése természetesen szubjektív, a megítélést befolyásolja, hogy van‐e az illetőnek japán ismerőse, barátja, ill. a távol‐keleti nyelv tanulásának sajátosságai (udvariassági formulák). Ezzel együtt is a közel 100%‐os eredmény túlbecsülésnek tűnik – a japán vállalatokkal kapcsolatban állók közt például jóval alacsonyabb, 59% az arány. Az ismeretmérő rész utolsó két kérdése Japán államformájára, illetve alapításának idejére vonatkozott. Az előbbi a válaszadók 45%‐a szerint császárság, 34,5%‐a szerint alkotmányos monarchia, és 20,5%‐a szerint köztársaság. A budapesti lakosok voltak leginkább tisztában az ország államformájával: 58,5%‐uk jelölte meg az alkotmányos monarchiát, míg a császárságot 27,5%. Az érettségizettek közül ez utóbbit 61% választotta, de a legkevesebb helyes választ a vidékieknél találjuk (20%). A másik kérdés esetében is megoszlanak a válaszok: a teljes sokaság közel fele tudta, hogy Japán 2500‐3000 éves állam, de 40%‐uk 1500‐2000 évesnek gondolja. Sőt, olyanok is akadtak – igaz nem sokan (10%) –, akik szerint csupán 1000 évre nyúlik vissza története. Előbbi kettő maximum és minimum értékeit az érettségizetteknél (29% szerint 2500‐3000 éves, és 62,5% szerint 1500‐2000) és a japán kultúra iránt nagyon érdeklődő diákoknál (58,5%, ill. 32%) találjuk. Véleményem szerint az érettségivel rendelkezők esetében itt a skálás értékeléseknél is megfigyelhető bizonytalanságról, „közép felé húzásról” van szó. Emiatt ez a csoport jó fokmérője lehet a kulturális különbségeknek: ha a teljes sokasághoz közelít, azt erősíti az eredménye, akkor a mögött valóban érdemes lehet az eltérést keresni, vizsgálni. (Természetesen más, a semleges értékek felé húzó csoportok is vannak, ez az állítás rájuk is érvényes.) 2.1.3. Értékelés a tipológiák mentén A kérdőív harmadik részének skálás értékelései néhány (leegyszerűsítve, egy szóban megfogalmazott) kulturális jellemzőre, a tipológia bizonyos, már említett elemeire vonatkoznak, melyek a következők: zárkózottság, a hagyományok, a család, a közösség és az egyén szerepe, jelentősége.
71
Az első kérdésben a válaszadók majdnem 60%‐a foglalt úgy állást, hogy a japánok zárkózott(abb)ak. Azt gondolom, hogy a nemzeti összetartásra vonatkozó kérdés eredményével összevetve ezt elmondhatjuk, hogy a magyarok megítélése szerint a japánok nacionalistábbak nálunk. Nehezebben fogadják el az újat és a kívülállókat, ami a magyarok számára is feltűnő, erősebb bizonytalanságkerülésre utal. A legzárkózottabbnak a felsőfokú végzettséggel rendelkezők tartják a japánokat (75%), itt a legtöbb „nagyon zárkózott” értékelés is. Ez utóbbiból a legkevesebb a vidékiek (6,5%) és az érettségizettek (12,5%) között található, mely csoportokban a semlegesebb 3‐as értékelés aránya magasabb. A japán kultúrával kapcsolatban nem állóknak kevesebb, mint a fele (45,5%) találta csak zárkózottnak a japánokat, 22,5%‐uk szerint inkább nyíltak. Úgy vélem, hogy ez a megítélés inkább az ismeretek hiányából ered – a távol‐keleti kultúra iránt nagyon érdeklődők, ill. a japán ismerőssel bírók határozottabban (67%, ill. 63,5%), és más csoportok is 50% fölötti arányban zártnak tartják a társadalmat, bár – valószínűleg személyes kötődésük miatt – az első két csoportban „nagyon zárkózottnak” az átlagnál valamivel kevesebben. A hagyományokat a válaszadók a művészetben meghatározónak tartották. A skálás értékelés értelmében 76,5%‐uk szerint a japánok számára általában véve is nagyon fontosak a tradíciók, és 19%‐uk szerint inkább fontos. Azaz közel a teljes sokaság úgy látja, hogy a szigetország lakosainak életében fontos szerep jut a hagyományoknak – megőrzésük ott fontosabb, mint Magyarországon. E mögött szintén a japán kultúrára jellemző erősebb bizonytalanságkerülés, ill. a forma elsődlegessége ismerhető fel. A család szerepét illetően a válaszadók 81%‐a annak fontosságára voksolt. A „nagyon fontos” értékelés közel 50%‐ot tesz ki, a „fontos” 33%‐ot. A két legjelentősebb szélsőséges érték a japán iránt érdeklődő diákok, és a felsőfokú végzettségűek körében mérhető: előbbiek 100%‐a szerint fontos a család (4‐es és 5‐ös skálaértékek), míg utóbbiak csupán fele szerint. Ez utóbbi csoportban 30%‐os a semleges 3‐asok aránya, és az átlag háromszorosa (16,5%) szerint nem igazán fontos. Véleményem szerint ezek az értékelések jól tükrözik a magyarországi társadalomban egymásnak feszülő ellentéteket, különbségeket. A teljes sokaság négyötöde hangsúlyozta a család szerepét, ami a hofstedei individualizmus‐indexen mért eltérést támasztja alá, de jól kitűnik az is, hogy a fiatalabb, városi értelmiségiek, szellemi foglalkozásúak individualistábbak a vidéki (származású), idősebb lakosságnál (és a kérdőív tanulsága szerint a diákoknál is, azonban köztük is sok a vidéki). A közösség, csoport szerepének kapcsán is a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknél és a szellemi foglalkozásúaknál találjuk a minimumértékeket a fontosság tekintetében. Itt valamivel kisebb az eltérés: „nagyon fontosnak”, ill. „fontosnak” találta a közösséget a 72
válaszadók 87%‐a, míg az előbb említett értelmiségiek körében ez az arány 61‐62%‐os. Ez szintén kollektivistább japán kultúrára utal – az egymáshoz rokoni szálakkal nem kötődő, de egy csoportba tartozó japánok összetartása feltűnőbb a magyarok számára, mint a családé. Az utolsó kérdés az egyéniség fontosságára vonatkozott, ahol a „nem fontos” és az „inkább nem fontos” válaszok együtt 48%‐ot tettek ki, de sokan (27,5%) jelölték meg a középutat jelentő 3‐ast is. A maximum 61‐62%, a budapesti lakosok, és a japán iránt nagyon érdeklődő tanulók körében. Ennél a kérdésnél találhatjuk a legnagyobb arányban a 3‐asokat, a vidékiek közel 40%‐a ezt jelölte meg. Az előző rész oktatással, a tehetségek gondozásával kapcsolatos állításának elfogadottságát tükrözi az érettségizettek véleménye ennél a kérdésnél is: a „fontos” (4‐es és 5‐ös) értékek 37,5%‐ot kaptak (és a 3‐as is). A fenti három kérdés azt mutatja, hogy a magyarok kevésbé kollektivisták, mint a japánok, ill. hogy a kérdőív kitöltői ennek tipológiai jellemzőivel is „tisztában vannak”. Ahogy arról a módszertani vonatkozások kapcsán már szó volt, az eredmények mutatják azt is, hogy a diákok, felsőfokú végzettségű, szellemi foglalkozású, városi lakosok és a japán kultúra iránt nagyon érdeklődők határozottabban foglalnak állást (1‐es és 5‐ös értékek gyakoribbak), míg a vidékiek, és érettségivel rendelkezők óvatosabbak. 2.1.4. Gazdasági tényezők Ebben a részben a kérdőívet kitöltőknek Japán gazdaságára vonatkozó véleményét szeretném bemutatni. Az első három kérdés alapján hoztam létre a világ politikai, gazdasági eseményei iránt érdeklődők csoportját, mely az ismeretmérő rész gazdasággal kapcsolatos állításainál egy‐két kiugró értéket mutatott. A következő négy kérdés általános értékelés a japán gazdasági helyzetről. A szigetország a kitöltők 93%‐a szerint nagyon fejlett (ebben a kérdésben csak 5 százalékpontnyi volt az ettől való maximális eltérés). Politikai súlyának megítélésében azonban már jelentősen eltérnek a vélemények. A válaszadók közel fele szerint kevésbé jelentős, de alig kevesebben (45%) gondolják úgy, hogy nagyon jelentős. A budapestiek és a felsőfokú végzettségűek vélekednek így leginkább (62, ill. 71%‐kal), a kisebb szerep mellett pedig legtöbben a Japán iránt nagyon érdeklődő tanulók tették le voksukat (61%). A távol‐keleti ország fejlődési üteméről kis többség vélte úgy, hogy gyors (54%), bár a valósághoz a közepes (esetleg lassú) fejlődést megjelölők állnak közelebb.96 Ezt 35% választotta. A világ eseményei iránt érdeklődőknél az arány megfordul, itt közel 58% szerint közepes a gazdasági növekedés. Gyorsnak a legtöbben egyébként a japán kultúra iránt
96
l. a II. fejezet vonatkozó részét
73
nagyon érdeklődők közül tartották (61,5%), ami a pontos ismeretek hiányán alapuló, a jelenlegi helyzetből következtető túlbecsülés. Az egy főre jutó GDP tekintetében a stagnálás ellenére is a világ egyik legfejlettebb, híresen tiszta, és a vezető világmárkák otthonául szolgáló ország életszínvonalát csak 22,5%‐nyian vélték kiemelkedően magasnak. A Japán iránt nagyon érdeklődő diákoknál ez az arány közel az átlag duplája ugyan, de legtöbben mégis „csak” magasnak tartják az általános életminőséget. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők harmada pedig csupán közepesnek. Meglepő eredmény, melynek érdemes lenne tovább kutatni az okait. A következő kérdés a japán gazdaság néhány tényezőjét veszi számba, abból a szempontból, hogy melyek az erősségei és gyengéi. Az szociális ellátást a válaszadók fele jónak találta, de 28%‐uk nem tudja megítélni helyzetét. A Japán iránt érdeklődők körében a legkisebb az utóbbi arány (de így is 21%‐os), és a legmagasabb az előbbi (67,5%). Az érettségizettek 43,5%‐a a „nem tudja” választ jelölte meg, és itt a legalacsonyabb a „jó” (3‐as és 4‐es) skálaértékek aránya, 30%‐os. Az egészségügyi ellátásról valamivel pozitívabban vélekednek a kitöltők: 64%‐uk találta megfelelőnek, jónak. A legnagyobb eltérések 15 százalékpont körüliek, és itt is elég magas (25‐30%) az értékelni nem tudók aránya. E két területtel kapcsolatban kevés a fellelhető anyag – a The Economist Intelligence Unit fentebb idézett elemzéséből azonban kiderül, hogy igen súlyos terhet jelentenek a japán költségvetésre a szociális terhek. Az élethosszig tartó foglalkoztatás csökkenésével a vállalati gondoskodás mértéke is kisebb lett, és az elöregedő társadalom a nehézségeket tovább súlyosbítja. Gazdasági szempontból – valószínűleg a legtöbb országhoz hasonlóan – a szociális és egészségügyi szolgáltatások inkább terhet jelentenek. Az oktatással kapcsolatos vélemények jóval határozottabbak: a teljes sokaság 91,5%‐ a találta megfelelőnek, ezen belül 56%‐uk kifejezetten jónak. A felsőfokú végzettségűek körében a 3‐as vagy 4‐es értéket megjelölők aránya 100%‐os, a japán kultúrával kapcsolatban nem állóknál a legkisebb, 82%‐os. A kutatás‐fejlesztés esetében a válaszadók 88%‐a a „nagyon jó” minősítést jelölte meg. Az arány az újságolvasóknál 100%. Erről a két területről találhatjuk talán a legtöbb érdekes, figyelemfelkeltő hírt – új és újabb autó‐ vagy robottervek, ill. a diáköngyilkosságok kapcsán, például. Az oktatással kapcsolatos nagyobb „bizonytalanság” utalhat arra is, hogy többen hallottak a terület jelenlegi kihívásairól (kreativitás, kiemelkedő egyéniségek jobb gondozása, támogatása). A feldolgozóipart a kitöltők 84,5%‐a találta nagyon jónak, és az egyes csoportokban jelentéktelenek az eltérések. Az autóipar és az elektronikai cikkek révén erről a területről is gyakran hallhatunk – az ismeretmérő rész márkákra vonatkozó kérdésében a válaszadók 74
többsége (86%‐a) találta azokat megbízhatónak. Ez alátámasztja, indokolja ezt az eredményt. Viszonylag sokan tájékozottak Japán nyersanyag‐szegénységéről is. Az értékelések ugyan megoszlanak, de a kevés és közepes értéket megjelölők aránya 50%‐os. Ötödük nem tudta értékelni a területet, és ugyanennyien adtak jó (3‐as) értékelést. A világ gazdasági, politikai eseményei iránt érdeklődőknek több mint fele jelölte meg a „kevés” (1‐es) értéket, míg az érettségizetteknél a legmagasabb a „nem tudja” válaszok aránya. Az 1‐es értékelés gyakoribb az újságolvasók és a budapesti lakosok körében is (40%). A pénzügyi szektort is inkább jónak találta a válaszadók 72%‐a. A vidékiek és az érettségizettek körében alacsonyabb, a világ eseményei iránt érdeklődőknél magasabb ez az arány. A II. fejezetből kiderült, hogy a ’90‐es évek elejére felduzzadt rossz hitelek érzékenyen érintették a bankokat, melyeknek talpra állítása, tevékenységük racionalizálása ma is tart. A nagy összeolvadások, fúziók révén ugyanakkor a bankok, biztosítók betétállományának értéke jelentősen megnőtt, amiről több hírt lehetett látni‐hallani a médiában. A nagyvállalatokat „nagyon jónak” találta a kitöltők 77%‐a, és a jó (3‐as) értékelésekkel együtt az arány közel 100%‐os – több csoportban el is éri ezt az értéket. Végül az állami szerepvállalásról: ezt a válaszadók fele pozitívan ítéli meg. Magas ugyanakkor az értékelni nem tudók aránya (30% körüli), a legmagasabb az érettségizettek körében, ahol 61%‐os! Az állam tevékenységét a diákok és a japán kultúra iránt nagyon érdeklődők háromnegyede vélte megfelelőnek, ill. nagyon jónak. Ugyanakkor Hernádinál azt olvashatjuk, hogy tanácsadók a kormányzati szerepvállalás csökkentését, és a piac (mint szabályozó) nagyobb térnyerését tartanák kívánatosnak.97 E rész végére egy márkaismereti kérdés került, ahol a felsorolt 19‐ből kell kiválasztani a japán márkákat. A legismertebbek ezek közül a Toyota (96,5%), a Yamaha (93%) és a Suzuki (92%). Ezután a Philips‐ről, Nokiáról, a Samsungról és a Kiáról tudták legtöbben, hogy nem japánok. Ismert még a Hitachi és a Mitsubishi (80%), valamint a Sony (71%) eredete is. A Shiseido és a Nissan ismertsége 50% körüli, a Mazdáé és a Sanyoé 43, ill. 41%‐os. A Casio és a Panasonic japán eredetéről a kitöltők harmada tudott, a legkevesebben pedig a Kyoceráról és a Bridgestone‐ról tudták ezt. Az átlagos jó válaszok száma 12, azaz 63,5%. Ez az arány a világ eseményei iránt érdeklődőknél a legmagasabb, 73,5%‐os (közel 14 jó válasz átlagosan). Itt több 100%‐os eredmény van egy‐egy márkára vonatkozóan, és ismertebb körükben például a Sony (91%), és a Panasonic valamint a Kyocera is (az átlagos érték 1,5‐szerese). A legkevésbé a diákok voltak tisztában a márkák eredetével (a jó válaszok aránya 63%‐os).
97
Hernádi‐ Székács, 2003 – Ezt a véleményt a magánszektorhoz tartozó szakemberek fogalmazták meg.
75
2.1.5. Japán közösség és vállalatok Magyarországon A kérdőív utolsó részének első kérdése a magyarországi japán közösség létszámára vonatkozik. A teljes sokaság körében többségben vannak azok, akik 3 és 5 ezer fő közé teszik ezt a számot (46,5%), azokkal szemben, akik a valósághoz közelebb álló „500‐1000 fő” kategóriát választották (43,5%). Tíz fő, azaz a válaszadók majdnem 10%‐a 5000 főnél is többre becsülte az itt élő japánok számát. Sejtésem szerint e mögött a jóval nagyobb kínai közösség által keltett túlbecsülés, esetleg a velük való összekeverés állhat. Több csoportban is találhatók egyébként a japán közösség létszámát ilyen nagyszámúra becsülők, de egyikük sem érdeklődik nagyon a világ politikai, gazdasági eseményei iránt (ebben a csoportban egyet sem találunk, aki ezt a választ jelölte volna meg). A Japánnal, japánokkal kapcsolatban állók és a tanulók fele, a japán kultúra iránt érdeklődők közel 70%‐a van tisztában az itt élők számával. A japán vállalatokkal kapcsolatban állók, és a nem diákok többsége (50‐70%) viszont 3 és 5 ezer fő közé teszi az itt élő japánok számát. Előbbi csoport 80%‐a tartozik a már nem tanulók közé, így ezek az eredmények összefüggenek. Ez a túlbecsülés egyébként a felsőfokú végzettségűeknél a legnagyobb, vagyis valószínűleg nem (feltétlenül) a japán vállalatokkal való kapcsolat áll a hátterében. Az itt tartózkodás okáról egybecsengenek a vélemények: a válaszadók 93%‐a szerint dolgozni jönnek Magyarországra a japánok (mint az anyaországbeli cégek leányvállalatainak alkalmazottai). Az ösztöndíj kapcsán való ittlétet csak ketten tartották a leggyakoribb oknak, de néhányan a kalandkeresést jelölték meg (Igaz, van, aki emellett a munkát is megjelölte, azaz az ideérkező japán munkavállalóról úgy vélik, hogy a kalandkeresés „motiválta”, hogy idejöjjön. Ez jóval gyengébb bizonytalanságkerülést feltételez az ezt a választ megjelölők részéről, bár csak négy főről van szó.) A következő kérdés skálás értékelést tartalmaz a magyarországi japán vállalatokról, a következő szempontok szerint: szigorúság, bizalom, tisztaság, jelszavak, megértés. Az elsőt, a szigorúságot a válaszadók több mint fele tartotta nagyon jellemzőnek, és negyedük jellemzőnek (összesen 82%), 12% nem tudta megítélni. A 4‐es és 5‐ös értékek együttes legnagyobb gyakoriságát (96%) a felsőfokú végzettségűeknél találjuk, míg a legkisebbet a Japánnal kapcsolatban nem állók közt (63,5%). Ez utóbbi csoportban 30%‐os a nem tudja válaszok aránya. A „semleges” 3‐asok, valamint a „nem jellemző” értékelések együttes aránya 5‐8% közötti (a különböző csoportokban), azaz láthatjuk, hogy ebben a kérdésben 76
sokkal határozottabban foglaltak állást a válaszolók, mint akár a gazdaságnál, akár a tipológiai elemek értékelésekor. Ebből az is következik, hogy az értékelni tudók közül majdnem mindenki jellemzőnek találta a szigorúságot. A munkahelyi fegyelem, a formai szabályok, előírások betartása tehát sokkal jellemzőbb az japán cégeknél, mint a magyaroknál – ahol a vállalatok legtöbb körülményt nem is szabályozzák, ill. gyakrabban nem tesznek eleget a törvényi előírásoknak. (Egy interjúalany elmondása szerint például előírás munkahelyén, egy japán vállalat irodáján, hogy a lámpák égjenek egész nap, függetlenül attól, hogy elégséges‐e egyébként a kintről a hatalmas ablakokon bejutó fény. Így abból lehet, hogy valaki túlságosan is nagy arányban részesül, de a nagy irodában az ablaktól távol ülő munkatársnak épp megfelelő lesz a fénymennyiség.) A bizalom értékelése már sokkal kevésbé egyértelmű – a „nem tudja” válaszok aránya ugyanakkor itt is csak 15%. Az ezt a tényezőt jellemzőnek, ill. nagyon jellemzőnek találók aránya 47%, a legtöbben a 3‐ast jelölték meg (kicsivel több, mint a válaszadók negyede). A 4‐es és 5‐ös értékek együttvéve a Japán iránt nagyon érdeklődők körében találhatók a legnagyobb arányban (67%). Ez az érték az érettségizettek között a legalacsonyabb – ahol a 3‐asoké a legmagasabb. A japán vállalattal kapcsolatban állók határozottabban vélik úgy, hogy a bizalom szintje ezekben a cégekben alacsonyabb – az 1‐es és 2‐es válaszok aránya 23,5%, a 3‐asoké 38%! Azt gondolom, hogy ez a zárkózottsággal, ill. szintén a bizonytalanságkerüléssel állhat összefüggésben – ez „indokolja” a bizalom lassabb kialakulását a magyar munkavállalók felé –, és talán szerepet játszik az értékelésben a formalitások már többször is említésre került nagyobb jelentősége. A tisztaság tekintetében ismét nagyobb az egyetértés: a válaszadók 82,5%‐a szerint jellemző (ebből az 5‐ös értékek is 58%‐ot tesznek ki). A magyarországi japán vállalatokkal kapcsolatban állók körében az arány az átlaggal megegyező, sőt a „nagyon jellemző” értékelések aránya itt a legalacsonyabb. A jelszavak (mottók) esetében a „nem tudja” válaszok aránya a legmagasabb, közel egyharmados. Az 5‐ös és 4‐es értékek együtt 50,5%‐ot tesznek ki, és ez az arány a szigetország és kultúrája iránt nagyon érdeklődők, vagy a diákok körében még alacsonyabb – a japán vállalatokkal kapcsolatban állók közt pedig a legmagasabb, 71%. A Magyarországon tevékenykedő japán cégek e sajátossága tehát viszonylag rejtett, kevésbé ismert a velük kapcsolatban nem állók körében. A „Megértés” pontnál a semleges, 3‐as értékek vannak többségben (38%), utána pedig a „nem tudja” válaszok következnek 28%‐kal. Az 5‐ösök és 4‐esek együttes aránya viszont alig több mint 15% ‐ a legmagasabb a Japán iránt nagyon érdeklődők között, míg az érettségivel rendelkezők közül senki sem jelölte meg ezeket az értékeket. Ez a magyar és japán munkamorál éles különbségeire utal, az utóbbira jellemző jóval nagyobb fegyelemre – az 77
individualizmus dimenzión való indexek eltérésére. Ennél a kérdésnél a legmarkánsabbak a negatív, ill. közepes ítéletek – az 1‐es és 2‐es értékek („nem jellemző”) aránya itt és a „Bizalom” kérdésében a legmagasabb (22%, ill. 23.5%). Véleményem szerint a kulturális dimenziókon való indexérték‐eltérések mellett ez magyarázható az etnocentrizmussal is – azaz egy kultúraközi kommunikációs tanfolyam, a kulturális relativizmus elvének elsajátítása nagymértékben oldaná ezt a feszültséget, közelebb hozná a feleket – javítaná a bizalmat és a megértést is. (Egy ilyen kurzus a japán vállalatoknál alkalmazásban álló magyar munkavállalók és japán vezetőik számára is mindenképpen ajánlatos.) A témakör utolsó kérdésére adott válaszok a magyarországi japán vállalatoknak a magyar gazdaságban képviselt súlyát becsülték meg, amely a válaszadók 80%‐a szerint jelentős. Meghatározónak az ilyen cégekkel kapcsolatban állók vélték a legnagyobb arányban (17,5%), nem túl jelentősnek az érettségizettek (17,5%). Pontos adatokat nem sikerült fellelnem ezzel kapcsolatban, az azonban mindenképp figyelemre méltó, hogy a KSH adatai szerint a külföldi érdekeltségű vállalatok (legalább 10%‐ os külföldi tulajdonrésszel) 2004‐ben a hazai bruttó hozzáadott érték 25%‐át adták.98 Egy másik (2003‐ban, az MFB által készített) elemzésben99 pedig a következőket olvashatjuk: „Magyarországon a külföldi vállalatok állítják elő a hozzáadott érték 45,1%‐át, az export 81%‐ át, és az import 78,9%‐át bonyolítják. Az exportvezérelt növekedés is ezektől függ, és döntő fontosságú a magyar kis‐ és középvállalatok ezen társaságokkal való kooperációja, az együttműködés bővítésének a lehetősége.” Szintén 2004‐es KSH adat, hogy a külföldi érdekeltségű vállalatok külföldi működő tőkéjének nagyság szerinti sorrendjében Japán a 14.100 A 2007‐es aggregált külkereskedelmi termékforgalmi adatok szerint pedig a teljes exportban 2,8%, míg az importban 0,43%‐os Japán súlya, ami a kétirányú forgalmat összegezve 1,62%‐ot jelent.101 Ha csak az EU‐27‐eken kívüli országokat vesszük figyelembe, ez az érték 6,29% (ahol az export 9,26%). Ezekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a magyarországi japán vállalatok súlya a magyar gazdaságban nem meghatározó, de jelentőségüket növelik a hazai vállalatokkal fennálló kapcsolataik.
98
http://portal.ksh.hu/pls/portal/ksh_web.tdb.view_cath?lang=HU&parent=4151, Külföldi érdekeltségű vállalatok bruttó hozzáadott értéke (1995‐2005 Éves adatok) és http://portal.ksh.hu/pls/portal/ksh_web.tdb.view_cath?lang=HU&parent=411, A kibocsátás és a bruttó hozzáadott érték (2000‐től); 2008. április 12. 99 https://www.mfb.hu/aktualis/makrogazdasagi‐elemzesek/10151‐1c59; 2008. április 5. 100 http://portal.ksh.hu/pls/portal/ksh_web.tdb.view_cath?lang=HU&parent=4151, Külföldi érdekeltségű vállalatok adatai (1998‐2005 Éves adatok) 2008. április 12. 101 http://portal.ksh.hu/pls/portal/ksh_web.tdb.view_cath?lang=HU&parent=43211, Feladó/rendeltetési országonkénti adatok SITC szerint; 2008. április 5.
78
2.2.
Az interjúk tanulságai102
A kutatás során eredetileg az interjúk képezték volna a vizsgálat alapját, majd a nagyobb csoportot átfogó, jobb összehasonlításra alapot adó kérdőíves felmérés került a középpontba a fentebb már említett okokból. Végül itt most két interjút emelnék ki – az egyik egy a japán TDK elektronikai gyár magyarországi leányvállalatánál, pontosabban az európai értékesítési irodánál dolgozó ismerősömmel készült, a másik pedig egy Japánt többször megjárt, a kultúrával a sport (karate) révén kapcsolatban álló fiatalemberrel. Az első interjú a kérdőív utolsó részével állítható párhuzamba – a magyarországi japán vállalatok sajátosságainak bemutatásával. A kulturális különbségek ebben is megmutatkoztak. A dolgozatban már említésre kerültek a japán vállalatok szervezeti felépítésének sajátosságai, amit az interjú is megerősített. Az alany szinte azonnal megemlítette, hogy „minden pontosan meg van határozva”, így a rendszer, összetettsége ellenére is átlátható. A TDK értékesítése Európában egységes, a düsseldorfi központ alá tartoznak a különböző országokban található kirendeltségek, amelyek mind egy közös szerverhez csatlakoznak, így a működés hatékony. Ezt szolgálják a havonta elkészítendő jelentések, értékelések is. A magyarországi értékesítési iroda 12 fős 8 értékesítővel, 3 kapcsolattartóval és az irodavezetővel, aki japán. Az operatív munka és a személyzeti kérdések a dolgozóktól a csoportvezető felé futnak be – aki a korábbi, japán férfi távozása után úgy került a pozíciójába, hogy ő dolgozott az irodánál legrégebben. Ő továbbítja az információkat az irodavezető felé. Vele a dolgozók évente egyszer értekeznek hivatalosan, az éves értékelő során, ahol mindenkinek a teljesítményét megbeszélik, javaslatot tesznek a szükségesnek vélt változtatásokra. Ezt továbbítják az európai központ felé is, de a válaszadó szerint minden dolgozónak valóban fontos ez az értékelés, megbeszélés. Ugyanakkor azt is elmondta – ahogy láthatjuk is a fentiekből –, hogy a „piramist betartják”. Az értékesítők az állandó partnerek kapcsolattartóival közvetlenebb viszonyban vannak, de a levelezésüket a menedzsment is nyomon követi, ezért a formalitásokat be kell tartani. Lehetőség van rá, sőt ajánlott is időnként egy‐egy tréninget elvégezni – ez szintén egységes, e‐learning
102
Az interjúkat a 3. és 4. sz. Mellékletek tartalmazzák
79
rendszerben történik (pl. kommunikációs, vagy Japán‐Kína és az európai kultúra különbségeit oktató tanfolyam is van). Az értékesítők fix bért kapnak – ami azt is jelenti, hogy a felelősséget a vezetők viselik. Az interjúalany elmondása szerint egyébként vezetőjük kiáll az irodáért és dolgozóiért – erre konkrét példát is említett. A belső előírások a magyar cégekhez viszonyítva szigorúak, és be is tartják őket (ismét a formalitások hangsúlyát láthatjuk). A dolgozóknak rendet kell tartaniuk maguk körül – erről fotókat is készítettek, és elküldték őket Japánba, az anyacéghez, ahonnan meg is érkezett a visszajelzés (ennek kapcsán kérte a japán irodavezető, hogy csak neki tegyék meg észrevételeiket, és ő továbbította az iroda felé). A pontosság is alapvető elvárás, de előírás az egyen blúz, és az is, hogy egész nap égjen a lámpa. Vannak mottók is – minden évben új, bár a megkérdezett nem tudta megmondani mi volt az adott évi. Úgy vélte, hogy a japán vezetők elkülönülnek – együtt étkeznek, és a munkaidő letelte után is bent maradnak, „hogy ne gondolhassák, hogy nem dolgoznak sokat”. A javító szándékú javaslatokat formanyomtatványon lehet benyújtani, ezeket meg is vizsgálják, és az arra érdemesnek találtakat be is vezetik, de az alany nem emlékezett rá, hogy erre lett volna példa. Végül egy érdekesség: az iroda dolgozói számára megdöbbentő módon, a japán vezető a munkahelyén, az értékesítőkkel egy légtérben található (!) íróasztalánál vágja a körmeit – a lábán is! A másik interjúalany egy 32 éves gyártásvezető volt, aki 20 éve karatézik. Ő Japánban szerzett tapasztalatairól mesélt részletesebben. Elmondta, hogy az első utazása után sok könyvet, leírást olvasott az országról, a kultúráról, és ez végig érződött is az interjú során. Néhány sajátosságot, amelyet ismert, el is fogadott, de egyfajta különcségként – úgy gondolom, hogy a kultúraközi kutatások szempontjából ez a tény is igen nagy jelentőséggel bír. Az alábbiakban néhány általa említett jellemzőt mutatnék be. Elmondása szerint elsősorban vidéken egyszerűen amerikaiaknak könyvelték el őket. A karate‐világbajnokságon való részvétel során csapatuk többször is családoknál szállt meg, ami „nagyon kivételes dolognak” számít, és egyébként tökéletes vendéglátásban volt részük. Jellemző epizódnak tűnik, hogy a repülőtéren érdeklődtek hova mennek, majd mikor elmondták, hogy Okinavára, zavart nevetgélés volt a reakció, minthogy „ott nincs is semmi” (turisták által ritkán látogatott sziget). Említette a megkérdezett a segítőkészséget is („hogy ne maradjanak szégyenben”), ami főleg vidéken jellemző, míg a zsúfolt városokban – elsősorban Tokióban – már nagyobb a bizalmatlanság, főként az orosz maffia „hathatós” 80
tevékenysége miatt. Kiemelte az „elképesztő” munkamorált, és a közösségi szellemet, valamint, hogy ott a – közösséget szolgáló – törvények ellen véteni (pl. adót csalni) szégyenletes, ami ott „súlyos dolog”. A helykihasználás magas fokát már‐már túlzásnak érezte, de az is furcsának tűnhet számunkra, hogy minden új, „mert olyan gazdagok, hogy néhány évente mindent lecserélnek”. Véleménye szerint az ország ma is zárt, tiszteletre méltónak vélte, hogy a japánok a többi országból csak a hasznos dolgokat tanulták el, és véleménye szerint az amerikai életstílus csak a külsőségekben van jelen – a fiatalok lezserebben öltözködnek, de „ugyanúgy hajlongnak [mint az idősebbek]”. Ahogy fogalmazott: „Látják, hogy lehet másképp élni, de Japánban nem.” Az interjúalany a japánokat udvariasnak tartja, de a nőkkel szemben nem, és azt is fontosnak tartotta, hogy nem mondanak nemet, inkább csak „igen, nem”‐et, így együtt. Úgy véli, hogy az emberi kapcsolatok tisztábbak, tisztességesebbek, de a külföldiekkel szemben, „érdekeik védelmében” már nem – a karatéban rendszeresen a japánoknak kedveznek, és „nem is gondolják úgy, hogy csalnak, lekezelik a többieket”. Többször hangzott el, hogy „csoportban gondolkodnak”, ezért fontos a kötelességek teljesítése is, de meglátása szerint ezért sem nagyon hoznak önálló döntést („ezt én nem tudhatom”), fontos a tiszteletkör megtartása. Úgy találta, hogy hasonlóak a gesztusaik, a mimikájuk egy‐egy helyzetben, hogy a japán érzelmes nép, „képben gondolkodnak”, és gyermeteg lelkűek – a cinizmust, iróniát nem értik meg. A közösség elsődlegessége mellett viszont fontosak számukra az idolok, példaképek, akiknél nem csak elnézik, de el is várják, hogy kilógjanak a sorból.
3. A kutatás eredményei A kérdőívek és interjúk értékeléséből néhány fontos következtetést vonhatunk le a kultúraközi kutatásokkal kapcsolatban. Az egyik, hogy a vélemények és válaszok jól tükrözik a magyar kulturális sajátosságokat is – egyrészt az oktatási rendszer jellemzőit (általános műveltséget érintő témáknál). Másrészt kiemelkednek a magyar és az idegen kultúra nagyobb eltérései – pl. a vallás kérdésében, ahol megmutatkozik, hogy az alapvetően eltérő mögöttes tartalom, értelmezés valóban lehetetlenné teszi egyik rendszernek a másik szempontjai szerinti értelmezését (a vallásban Magyarországon a tartalom az elsődleges, míg Japánban a forma).
81
Erre szolgál például az is, hogy a magyar interjúalany a japánokat gyermeteg lelkűnek véli – amit azért nehéz elképzelni mondjuk a Toyota Motors elnökéről. Meghatározó az érdeklődés, az általános és kultúraközi ismeretek is, abban, hogy egy‐egy jellemzőt minek tulajdonít, mit mivel magyaráz valaki. Azaz hogy, mit tekint alapvetőnek (elsődlegesen mindenki a saját kultúrája értékrendszerét), és ahhoz képest hogyan értékel egy‐egy sajátosságot – pl. hogy a forma elsődlegességét a hagyományokkal magyarázza, vagy esetleg szigorú vallási fegyelemből eredezteti. Láthattuk, hogy a sztereotípiák is természetesen megmutatkoznak, bár úgy vélem, hogy általánosságban nem túl nagy mértékben. Érdekes lenne megvizsgálni a sztereotípiák megjelenését egy másik, közelebbi, magyarok által jobban ismert kultúrában. Egy (vagy több) ilyen kutatás eredményei megfelelő összehasonlítási alapot jelentenének a sztereotípiák meglétének mértékére vonatkozóan. Ami a japán kultúrát illeti, a legpregnánsabb példa az udvariasság kérdése volt, de megjelent a filmek erőszakossága, kis mértékben a nacionalizmus, és az ellenszenv a (válaszadók által megfogalmazni nem igen tudott) formalitások jelentőségével szemben. Kitűnt
az
értékelésekből,
hogy
valóban
kollektivistább,
és
erősebben
bizonytalanságkerülő a szigetország kultúrája. Az ezekre vonatkozó kérdéseknél ugyanakkor láthattuk, hogy – egy nem reprezentatív, kis mintában – lakóhelytől, foglalkozástól, kortól és végzettségtől függően voltak tendencia‐szerű, a magyar társadalomnak a kulturális dimenziókon történő elmozdulására utaló eltérések. Azt is figyelemre méltónak vélem, hogy az idegen kultúra megismerése valójában nem eredményezi a hofstedei indexértékek közeledését – sőt, miután a tudomány is alátámasztja az addigi sejtést (pl. a közösség, a csoport fontosságát, vagy a forma tartalommal szembeni elsődlegességét), azok még határozottabban fogalmazódnak meg. Ez azonban nem eredményez ellenszenvet, inkább – talán a bennfentesség érzését keltve – közelebb hozza az idegen kultúrát. Az az iránt jobban érdeklődők részéről jellemző volt ugyanakkor a pozitív irányba való túlbecsülés is. A gazdasági tényezők értékelésénél megfigyelhettük, hogy magas volt a „nem tudja” válaszok aránya, ami úgy gondolom, hogy alátámasztja azt a véleményt, hogy Japán politikai súlya nem túl jelentős, hiszen más, a nemzetközi politikában – és így a médiában is – aktívabban megjelenő országok esetében, várhatóan többen és talán pontosabban becsülték volna meg az egyes tényezők, ágazatok súlyát. A világszerte ismert nagyvállalatok révén például a feldolgozóipar súlyát Japán esetében is nagy többséggel meg tudták becsülni, és az oktatás és kutatás‐fejlesztés esetében is hasonló a helyzet, aminek hátterében ugyanakkor 82
az is állhat, hogy az országot fejlettnek véli a többség, és hagyományosan ezek a területek a fejlődés mozgatórugói közé sorolódnak. Végül pedig úgy vélem, hogy messzire mutató eredmény az is, hogy az egyébként a kultúrával kapcsolatban tájékozott, olvasott interjúalany a kulturális eltéréseket így érteni vélvén mégis egyfajta különcségként könyvelt el bizonyos megnyilvánulásokat. Meg kell jegyeznem, hogy ezt nem ő maga mondta, helyenként utalt rá, de összességében ezt a benyomást keltette bennem az interjú során. Hall a megismerés, a személyes interakció jelentőségét hangsúlyozza műveiben, mint a valódi megismerés és elfogadás feltételét. A fenti példa azonban ellentmond ennek. Lehet, hogy még több tapasztalat szükséges, de nem biztos, hogy elégséges. Úgy vélem, hogy ez már a személyiség, az identitás határait feszegeti – Hofstedénél láthattuk, hogy a személyiség univerzális emberi és a kultúra által meghatározott „elemekre” épül. Így pedig a kérdés az, hogy vajon mennyire vagyunk képesek és hajlandók relativizálni személyes identitásunkat?
83
Összegzés Japán a 3. évezred elején egyre szorosabb szálakkal kapcsolódik hazánkhoz. Számos vállalat tevékenykedik Magyarországon, megnövekedett súlyt képviselve elsősorban az exportban. Ugyanakkor a kapcsolat sokkal régebbre nyúlik vissza a kultúra szintjén, amelynek első „helytartói” a harcművészetek voltak. A magyarok többsége tisztában van a japán történelem legfontosabb momentumaival, személyiségeivel, és néhány hagyományával is. Az ismeretek részét képezik ugyanakkor a sztereotípiák is, amelyek nem egy esetben tévesnek bizonyultak (pl. udvariasság). Viszonyítási alapként megállhatják a helyüket a kommunikáció során (pl. ha a japánok „ravaszságával” számolunk egy üzleti tárgyalás során, valószínűleg jobban felkészülünk, ami előnyünkre szolgál), de egyúttal a mélyebb megismerés gátjává válhatnak. Mivel a sztereotípiák érzelmi töltetűek, feloldásukhoz is erre van szükség – személyes kapcsolatokra, vagy akár lelkes érdeklődésre a kultúra (egy‐egy eleme) iránt, amelyek alapvetően megváltoztatják hozzáállásunkat. Azt is láthattuk, hogy a megismerés jobb megértéshez vezet, de mindez a saját értékrendszerünkbe illesztve történik, és így nagyon fontos az a megállapítás is, hogy bizonyos fogalmak, jellemzők nem értelmezhetők saját rendszerükön kívül. A fordítás, azaz inkább adaptálás torzulást eredményez, azaz azt, hogy olyasvalamit próbálunk befogadni, értelmezni, ami nem pontosan fedi le a valóságot. Ráadásul a megszerzett tudás, csak hosszabb idő után internalizálódik, de még (talán) akkor is folyamatos éberség, figyelem szükséges ahhoz, hogy minden interakcióban megfelelőképpen reagáljunk. A kutatás eredményei szerint a magyar és japán kultúra a hofstedei dimenziókon egymáshoz nagyon is közel helyezkednek el. A mindennapok, a szokások szintjén ez azonban még nagyon nagy különbségek meglétét engedi meg – ezt tudományosan talán a Kínai Értékek Bond‐féle tanulmányából103 átemelt ötödik kulturális dimenzióval indokolhatjuk, de még ez sem tűnik elégséges magyarázatnak a kutatás során véleményem szerint legpregnánsabban megjelenő sajátosságra: a forma tartalommal szembeni elsődlegességére. Úgy vélem, hogy ennek kapcsán jól láthattuk azt is, milyen téves következtetésekhez vezethet, amikor egy értékrendszerünktől alapvetően idegen jelenséget abban próbálunk elhelyezni – a kérdőív eredményei szerint pl. a vallással, vagy a hagyományokkal magyarázva azt. Ennek a folyamatnak a mélységeire már Hall is rávilágított, biológiai (agy)kutatások 103
l. az I. fejezetben
84
eredményeinek bemutatásával. Hofstede modellje szerint pedig személyiségünk része, alapja a tanult kulturális értékrendszerünk. Azaz interkulturális kommunikáció velejárója, hogy alapvetően befolyásolja, megújítja világunkat, de ennek határai egyénileg különbözőek. Itt olyan ellentmondásokkal találkozhatunk, mint például, hogy egy nyitott, gyengébben bizonytalanságkerülő kultúra elvben könnyebben fogad el más kultúrát és annak sajátosságait, de ha az erősen bizonytalanságkerülő, akkor szembe kerül önmagával, saját értékrendszerével, amelyet az idegen kultúra nem fogad hasonló toleranciával, sőt elutasítással, „megbélyegzéssel”. Ez nem csupán elméleti feltevés, hiszen súlyos konfliktusok forrása ma az iszlám közösségek beágyazódása az európai kultúrába. Úgy vélem, hogy a magyarok alapvetően semlegesek a japán kultúrával szemben, erre utalnak az újságcikk‐elemzés tanulságai. Azt is láthattuk azonban, hogy a japán kultúrával – munkahely révén – kapcsolatban állók, de az iránt kevéssé érdeklődők körében a bizalmat, a megértést a japán vállalatokban nagyon alacsony szintűre értékelték, ami bizonyára nem teszi oldottabbá a munkahelyi légkört sem. Mindezek mellett figyelembe kell venni még egy fontos, világméretű folyamatot – a globalizáció hatására feléledt, elindult lokalizációt, a helyi kulturális értékek fokozott védelmére, megőrzésére irányuló törekvéseket. Ez azonban nem az etnocentrizmus megfelelője, nem célja a többi kultúra kirekesztése, inkább a „kultúrák rendszerének” gazdagítása. Úgy gondolom, hogy valóban megfigyelhető egyfajta „összkultúra”‐, „világkulturális” összesség‐szemlélet kialakulása (ami a jövőben lokalizációs szándékokkal ellentétesen éppen a kultúrák lassú összeolvadását eredményezheti), ma azonban még inkább az értékrendszer magasabb szint felé történő kitolódását segíti elő – azaz a regionális vagy nemzeti identitásnak egy nagyobb egészbe történő integrálását, ami új viszonyítási alapként szolgálhat az egyén számára. Az etnocentrizmus masszív jelenléte miatt ez a folyamat szinte láthatatlan, és valóban, bennem is sejtésként fogalmazódott meg – de mindenképpen erősítik, alátámasztják létezését pl. az olyan világméretű „szervezetek”, mint a Facebook internetes kapcsolatépítő portál (vagy a magyar iwiw). Ezekben minden egyén szabadon részt vehet, és nem névtelenül ismerkedik, hanem meglévő (valós) kapcsolatait ápolja, régieket frissít fel, „virtuális baráti körét” bárhol, bármikor eléri, és ő is rátalálhat bárkire, a világ bármely részéről. A gyakorlatban Hallal egyetértve, úgy gondolom, hogy a személyes interakciók – vagy egy tréningen a közös helyzetgyakorlatok – mozdíthatják elő leginkább a megértést, a közeledést, hiszen ennek során nyitott, befogadó felekként ismerhetjük meg az eltérő
85
háttérrel rendelkező partner reakcióját, és hasoníthatjuk össze a miénkkel – persze, csak saját értékrendszerünk szempontjai szerint.
Irodalomjegyzék A magyarok titkáról Japánban. (2004. október 26.). Magyar Hírlap . Az LDP nagyágyúi követelték Tanaka fejét. (2002. február 2.). Magyar Hírlap , 21. o. Bakos, F. (2005). Idegen szavak és kifejezések szótára. Budapest: Akadémiai Kiadó. BME. (dátum nélk.). Letöltés dátuma: 2007. november 28., forrás: http://www.erg.bme.hu/szakkepzes/4felev/Osszehasonlito_kulturakutatasok_20050308.pdf BME. (dátum nélk.). Letöltés dátuma: 2007. november 29, forrás: http://mokk.bme.hu/mediatervezo/targyak/kulturantropo/tematika.html Borsányi, L. (2001). Hontalanok a hazájukban ‐ Az első amerikaiak történelme az Egyesült Államok történetében, XVII‐XIX. század. Budapest: Helikon. Country Profile 2006. (2006). Japan . The Economist Intelligence Unit Limited. Falkné, K. D. (2001). Kultúraközi kommunikáció. Budapest: Püski. Hall, E. T. (1989). Beyond Culture (A kultúrán túl). New York: Doubleday. Hall, E. T. (1980). Rejtett dimenziók. Budapest: Gondolat. Hernádi, A., & Székács, A. (2003). A japán gazdaság, társadalom és kommunikáció átalakulása az évezredfordulón. Budapest: Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar. Hidasi, J. (2002). Ezredvég . Hidasi, J. (2004). Interkulturális kommunikáció. Budapest: Scolar. Hidasi, J. (1998). Japán. In J. Hidasi, Szavak, jelek, szokások (old.: 135‐150.). Budapest: Windsor. Hidasi, J. (1999). Na és, hogy tetszik Japán? Budapest: Terebess. Hidasi, J. (2003). Vissza Japánba. Budapest: Terebess. Hill, R. (1997). We Europeans (Mi, európaiak). Brussels (Brüsszel): Europublications. Hofstede, G. (1994). Cultures and Organizations ‐ Software of the Mind (Kultúrák és szervezetek ‐ a szellemi beprogramozás). London: Hammersmith. Hollós, M. (2002. szeptember 21.). A kulturális antropológia alapfogalmai. Budapest. Index. (dátum nélk.). Letöltés dátuma: 2007. december 12., forrás: Keresés: http://www.index.hu Internetes öngyilkosságok Japánban. (2003. június 28.). HVG , 37. o.
86
Japán reformerőlködés. (2002. október 11.). HVG 2002/41. szám . Készülődő Japán és Dél‐Korea. (2002. június 1.). HVG/22. szám . KSH. (dátum nélk.). Letöltés dátuma: 2008. április 12., forrás: http://portal.ksh.hu/pls/portal/ksh_web.tdb.view_cath?lang=HU&parent=4151 KSH. (dátum nélk.). Letöltés dátuma: 2008. április 12., forrás: http://portal.ksh.hu/pls/portal/ksh_web.tdb.view_cath?lang=HU&parent=411 KSH. (dátum nélk.). Letöltés dátuma: 2008. április 12., forrás: http://portal.ksh.hu/pls/portal/ksh_web.tdb.view_cath?lang=HU&parent=4151 KSH. (dátum nélk.). Letöltés dátuma: 2008. április 5., forrás: http://portal.ksh.hu/pls/portal/ksh_web.tdb.view_cath?lang=HU&parent=43211 MATESZ. (dátum nélk.). Letöltés dátuma: 2007. december 12., forrás: http://www.matesz.hu Mécs, A. (1942). Az ismeretlen Japán. Budapest: Stádium Sajtóvállalat Részvénytársaság. Medgyesi, C. (2001. június 13.). Az aranykalitkától az akasztófáig. Magyar Hírlap . MFB. (dátum nélk.). Letöltés dátuma: 2008. április 5., forrás: https://www.mfb.hu/aktualis/makrogazdasagi‐elemzesek/10151‐1c59 Nagy, G. (2006. július 29.). A felkelő Nap máza ‐ Gazdasági rendszerváltás Japánban. HVG/30. szám , 23. o. Neményiné, I. G. (2002. szeptember 17.). Kommunikáció alapjai. Budapest. Nyíri, P. (dátum nélk.). CEU. Letöltés dátuma: 2007. november 27., forrás: http://cio.ceu.hu/extreading/CIO/Nyiri_on_asian_values.html Origo. (dátum nélk.). Letöltés dátuma: 2007. december 12., forrás: Keresés: http://www.origo.hu/hir‐archivum/index.html Pásztor, A. (2005. szeptember 3.). A vihar kapujában ‐ Túlvédett japán szolgáltatások. HVG/35. szám . Pásztor, A. (2006. június 10.). El a tűztől? ‐ Üzlet és politika Japánban. HVG/23. szám , 32. o. Pásztor, A. (2004. november 13.). Halasztott házasság ‐ Japán szingli nők. HVG/46. szám , 46. o. Pásztor, A. (2004. január 24.). Katonás döntés ‐ Új nacionalizmus Japánban. HVG/4. szám . Pásztor, A. (2006. július 22.). Megfordulnak a sírjukban ‐ Helyszűke Tokióban. HVG/29. szám , 41. o. Poór, C. (2005. szeptember 10.). Bűntermelő szövetkezetek ‐ Új Jakuzafőnök Japánban. HVG/36. szám . Poór, C. (2006. augusztus 12.). Elégedettségi index ‐ A világ legboldogabb országainak toplistája. HVG/32. szám .
87
Poór, C. (2005. augusztus 13.). Gyorsposta ‐ Japán kormányválság. HVG/32. szám . Sikerült alaposan meglepni Koizumit. (2003. november 10.). Magyar Hírlap . Sulinet. (dátum nélk.). Letöltés dátuma: 2007. november 27., forrás: http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1997/9749/japancsoda/japancsoda.html Tálas, A. (2005. szeptember 17.). A posta kétszer csönget ‐ Kormánypárti győzelem Japánban. HVG/37. szám . Várkonyi, T. (2003. április 22.). Micuko ‐ Magyar Hírlap álláspont. Magyar Hírlap . Vass, P. (2005. június 4.). Robotkép ‐ Világkiállítás Japánban. HVG/22. szám . Vass, P. (2005. június 18.). Támad a Toyota ‐ Gyárvárosi álmok. HVG/24. szám . Vonatbaleset a nyugat‐japán Hjogo tartományban. (2005. április 25.). Blikk . Wikipedia. (dátum nélk.). Letöltés dátuma: 2007. november 28, forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Ethnology
88
1. MELLÉKLET A hofstedei kulturális dimenziók tipológiái 1. táblázat ‐ A hatalmi távolság tipológiája Kis hatalmi távolság
Nagy hatalmi távolság
Minimális egyenlőtlenség, kölcsönös egymásrautaltság Szülő és gyermek egyenjogú felek A tanárok kezdeményezést várnak a diákoktól, szakértők, akik személytelen igazságokat közvetítenek Az alacsonyabb iskolázottságú emberek a nagyobb hatalmi távolság felé hajlanak A szervezeti hierarchia a szerepek egyenlőtlenségét jelenti, a hatékonyság érdekében Decentralizáció Kisebb kereseti különbségek a hierarchia csúcsán és alján lévők között A beosztottak elvárják, hogy kikérjék véleményüket
Elfogadott és „óhajtott” egyenlőtlenség (illetve a függőség teljes elutasítása, mint ellenreakció) A szülők engedelmességre nevelik a gyerekeket Csak a tanár kezdeményezhet, aki személyes bölcsességét adja át diákjainak A tanult és az alacsonyabb iskolázottságú emberek is a nagyobb hatalmi távolságot fogadják el A szervezeti hierarchia a vezetők és beosztottak tényleges egyenlőtlenségét tükrözi Centralizáció Nagy kereseti különbségek a hierarchia csúcsán és alján lévők között A beosztottak elvárják, hogy a vezető mondja meg, mit tegyenek Az ideális vezető jóindulatú autokrata, vagy „jó apa” A privilégiumok és státusszimbólumok elfogadottak és népszerűek A hatalom a jog fölött áll, a hatalom birtokosa mondja meg mi a jó vagy a rossz A tehetség/képzettség, vagyon és hatalom együtt jár
Az ideális vezető tapasztalt, demokrata A privilégiumok és státusszimbólumok nemtetszést váltanak ki A hatalommal való visszaélések kerülendők A tehetség/képzettség, vagyon és hatalom nem szükségszerűen jár együtt (az a kívánatos, ha nem) Széles középosztály Jogegyenlőség A hatalom a formális pozíció, szakértelem és a jutalmazás képességének függvénye A politikai rendszerváltás módja a szabályok megváltoztatása (evolúció) Az uralkodó vallási és filozófiai irányzatok az egyenlőséget hangsúlyozzák Az itt kidolgozott menedzsment elméletek a beosztottak szerepét hangsúlyozzák
Szűk középréteg Privilégiumok a hatalom birtokosainak A hatalom családi és baráti kapcsolatokon, személyes karizmán és az erő alkalmazásának képességén alapul A politikai rendszer megváltoztatása a vezetők cseréje útján (revolúció) Az uralkodó vallások és politikai irányzatok a hierarchiát és a rétegződést hangsúlyozzák Az ilyen országokban kidolgozott menedzsment elméletek a vezető szerepére helyezik a hangsúlyt
2. táblázat: Az individualizmus‐kollektivizmus dimenzió tipológiája Kollektivista
Individualista
Az ember születésétől kezdve egy csoport tagja, amely védelmezi, óvja őt a hűségéért cserébe Az identitás szorosan kötődik a csoporthoz, amihez az ember tartozik
A gyermekeket arra nevelik, hogy gondoskodjanak magukról, ill. legszűkebb környezetükről Az identitás az egyénre alapozott
„Mi”‐kultúra A legfontosabb a harmónia megtartása, a direkt konfrontáció kerülendő Magas‐kontextusú kommunikáció (l. Hall) A bűn, vétség az arc elvesztését és szégyent jelent az egyénre és a csoportra nézve is Az oktatás célja, hogy megtanuljuk, mit hogyan kell csinálni A diploma a magasabb státusú csoportokba szóló belépő A munkaadó és munkavállaló kapcsolata erkölcsi alapokon nyugszik (családjellegű) Az alkalmazás és előléptetés a belső alkalmazotti csoportok figyelembevételével történik Csoportmenedzsment Az emberi kapcsolatok előbbre valók a feladatoknál A közösségi érdek előbbre való az egyéninél „Csoportos” magánélet A csoport véleménye határozza meg az egyénét A jogok és kötelességek csoportok szerint eltérők Alacsony egy főre jutó GNP értékek Az állam szerepe a gazdaságban domináns A politikai hatalom érdekcsoportok kezében Sajtó állami kontroll alatt Az egyenlőség fontosabb, mint az egyéni szabadság Alapvető cél a harmónia és a konszenzus
„Én”‐kultúra Az őszinte ember nyíltan kimondja véleményét Alacsony‐kontextusú kommunikáció A bűn bűntudathoz vezet és az önbecsülés elvesztéséhez Az oktatás célja, hogy megtanuljuk, hogyan kell tanulni A diploma megszerzése az egyén munkaerő‐piaci értékét és az önbecsülést növeli A munkaadó és –vállaló kapcsolata szerződésen és a kölcsönös előnyökön alapul Az alkalmazás és előléptetés a tapasztalatokon és szabályokon alapul Egyének irányítása A feladat fontosabb, mint az emberi kapcsolatok Az egyéni érdek elsőbbsége Mindenkinek joga van az egyedülléthez Magánvélemény kialakítása elvárt Elméletben egyenlő jogok és kötelességek minden egyén számára Magas GNP/fő értékek Az állam szerepe a gazdasági életben korlátozott A politikai hatalom a választók kezében Sajtószabadság Az egyéni szabadság fontosabb, mint az egyenlőség Alapvető cél az önmegvalósítás
3. táblázat ‐ A maszkulinitás‐femininitás dimenzió tipológiája Feminin
Maszkulin
A másokról való gondoskodás és a környezet védelme („megőrzés”) a domináns értékek Az emberek, emberi kapcsolatok fontosak A szerénység az elvárt viselkedési norma, a férfiak és nők is lehetnek gyengédek A fiúk és lányok is sírhatnak, és egyiküknek sem szabad verekedni Rokonszenv a gyengékkel Az oktatásban az átlagos diák a norma A sikertelenség a tanulmányokban „kis hiba” A tanárokban a kedvességet értékelik A fiúk és lányok ugyanazokat a tárgyakat tanulják „Azért dolgozunk, hogy éljünk” A menedzserek egyetértésre törekszenek és intuícióikra is hagyatkozhatnak Egyenlőség, szolidaritás, a munkahelyi élet minősége a hangsúlyos értékek a munkában
Az anyagi sikerek és a haladás a domináns értékek A pénz és az anyagi javak fontosak A férfiaktól keménységet, ambíciót, érdekérvényesítő képességet vár el, a nőktől gyengédséget A lányok sírhatnak, a fiúk nem; a fiúk, ha támadás éri őket, üssenek vissza, a lányok nem verekszenek A társadalom rokonszenve az erősek felé irányul A legjobb diák a norma A sikertelenség a tanulmányokban tragédia A tanárokban a szakmai tudást értékelik Fiúk és lányok különböző tárgyakat tanulnak „Azért élünk, hogy dolgozzunk” A döntésképes, magabiztos menedzser a norma, az ideál A munkában az igazságosság, teljesítmény és a kollégák közötti verseny a hangsúlyos értékek
Kompromisszumos, tárgyalásos konfliktuskezelés A jóléti társadalom az ideál Segítség a rászorulóknak Engedékenység A kicsi és lassú az ideál Relatíve nagy fejlesztési és kis katonai kiadások Nemzetközi konfliktusok megoldása tárgyalás és kompromisszumok útján Relatíve több nő választott politikai pozícióban Az uralkodó vallások a nemek egyenlőségét és kölcsönös függését hangsúlyozzák A női egyenjogúság a nemek egyenlő részvételét jelenti otthon és a munkában
Konfliktusok megoldása küzdelem árán A versenyképesség az ideál Támogatás az erőseknek Fegyelmezés A nagy és gyors az ideál Relatíve kis fejlesztési és nagy katonai kiadások Nemzetközi konfliktusok megoldása erődemonstrációval, vagy harcokkal Relatíve kevés nő választott politikai funkcióban Az uralkodó vallások a férfi előjogokat hangsúlyozzák A női egyenjogúság azt jelenti, hogy a nők eddig kizárólag férfiak által elfoglalt pozíciókba is bekerülhetnek
4. táblázat ‐ A bizonytalanságkerülés tipológiája Gyenge bizonytalanságkerülés
Erős bizonytalanságkerülés
A bizonytalanság az élet természetes velejárója Alacsony stressz‐szint, általános jó közérzet Agresszió és érzelmek elrejtése
A bizonytalanság folyamatos fenyegetést jelent Magas stressz‐szint, általános aggódás Agresszió és érzelmek levezetése/kimutatása a megfelelő helyen és időben Szigorú szabályok írják elő a gyerekeknek, hogy mit szabad csinálni és mit nem Ami más, az veszélyes Szabályozott, „helyes válasz‐központú” oktatás A tanároknak mindenre tudniuk kell a választ Szabályok igénylése, még ha nem is működnek Belső igény az állandó elfoglaltságra, kemény munkára („Az idő pénz”) Ellenállás a megszokottól eltérő viselkedéssel, gondolkodással, újításokkal szemben A legfontosabb motiváció a biztonság és megbecsültség, vagy a valahova való tartozás érzése Ha nem tartjuk be a szabályokat, bűnösök vagyunk Civil mozgalmak hiánya, bürokratizmus Konzervativizmus, szélsőségek, törvényes rend Kisebbségeket elnyomó „Csak egyetlen Igazság van, a miénk” Vallási, politikai, ideológiai fundamentalizmus Átfogó, nagy elméletek
A gyermekek számára lazább szabályok arra vonatkozóan, hogy mit szabad csinálni és mit nem Ami más, az érdekes Nyitott végű tanulási helyzetek, viták A tanárok mondhatják, hogy „Nem tudom” Csak a legszükségesebb mennyiségű szabály A kényelem a természetes állapot, kemény munka csak szükség esetén Tolerancia a megszokottól eltérő, újító ötletekkel és viselkedéssel szemben A legfontosabb motiváció a teljesítmény és megbecsültség, vagy a valahova való tartozás érzése A nem betartható szabályok megváltoztatása Aktív civil mozgalmak Tolerancia, visszafogottság Kisebbségek felé nyitott Az egyik csoport igazát nem lehet ráerőltetni másokra Emberi jogok, szabad véleménynyilvánítás Empirikus tudományok, relativizmus
5. táblázat: A hosszú és rövid távú orientáció tipológiája Rövid távú orientáció
Hosszú távú orientáció
Hagyományok tisztelete A társadalmi és státusból eredő kötelezettségek minden áron való betartása Társadalmi nyomás a felsőbb osztályokkal való lépéstartásra, még ha túl is költekeznek Alacsony megtakarítási ráta, kevés/kis értékű beruházások Gyors eredményeket várnak el Az arc megóvására az elsődleges szempont Az Igazság birtoklása a cél
A hagyományok modern környezetbe való adaptálása A társadalmi és státusból eredő kötelezettségek bizonyos határokon belüli megtartása Takarékoskodás az erőforrásokkal Magas megtakarítási ráta, nagy összegű beruházások Állhatatosság, kitartás a lassabb eredményességhez Hajlandóak a célnak szentelni magukat Az erkölcsi értékek, normák tiszteletben tartása a cél
2. MELLÉKLET Kedves Hölgyem/Uram! Gregor Katalin vagyok, a BGF – Külkereskedelmi Karának végzős hallgatója, távol‐keleti szakirányon. Diplomamunkámat Japánról írom. Kérem, töltse ki az alábbi rövid kérdőívet! A kérdésekre kapott válaszok a szakdolgozatom elkészítésében nyújtanának segítséget. A kérdőív anonim, kitöltése mintegy 10‐15 percet vesz csupán igénybe. A személyes adatok csupán statisztikai célt szolgálnak. Köszönöm a segítségét!
___________________________________________________________________________ Születési éve: Neme:
1 – Férfi
2 – Nő
Iskolai végzettsége: 1 – Nyolc általános
2 – Szakmunkásképző
4 – Főiskolai diploma
3 – Érettségi
5 – Egyetemi diploma
Foglalkozása: Lakóhelye – megye: – település típusa:
1 – város
2 – község
3 – falu
I. 1. Kapcsolatban áll, vagy állt‐e valaha valamely Magyarországon is jelen lévő japán céggel? 1 – Igen.
2 – Nem.
2. Kapcsolatban áll, vagy állt‐e valaha valamely Japánban, vagy más országban (nem Magyarországon) tevékenykedő japán céggel? 1 – Igen.
2 – Nem.
3. Van‐e japán ismerőse, barátja, hozzátartozója? 1 – Igen.
2 – Nem.
4. Tanul/tanult‐e valaha japánul? 1 – Igen.
2 – Nem.
II. 5. Az alább felsoroltak közül Ön szerint melyik igaz/jellemző Japánra? Kérem, karikázza be ezen az állítások betűjelét! (min. 10‐et jelöljön meg) a) Japán a „Felkelő Nap Országa”.
b) Japán India mellett található apró állam. c) Japán egy keskeny, de hosszú szigetcsoport a Csendes‐óceánban, Kínától keletre. d) Japánban négy évszak van, a nyár meleg, a tél hideg, és meglehetősen sok a csapadék.
e) f) g) h) i) j) k) l) m) n) o) p) q) r) s) t) u) v) w)
Japán történelmét évszázadokon át a sógunok határozták meg. A szamurájok a Japánt megszálló Kína katonái voltak. A japán írásjelek a kínai írásjelekből származnak. Japán katolikus ország. Japánban a buddhizmus a jellemző vallások egyike. A japán nép rendkívül vallásos és istenfélő. Japánt a 2. világháború után amerikai csapatok szállták meg. Japánban a vallásnak nincs túl nagy szerepe, csak a hagyományoknak. Az ország második világháború utáni gyors fejlődését nevezzük „japán csodának”. Japán ma nem tartozik a világ legfejlettebb országai közé. A japán filmekben általában sok az erőszak. A japán művészetekben ma is meghatározóak a több száz éves hagyományok. Japánban erős a nemzeti összetartás. A gésák rendkívül művelt japán társasági hölgyek. A japán iskolákban fontos a kiemelkedő tehetségek, egyéniségek gondozása. A szamurájok, a japán harcosok a 19. század végén elvesztették kiváltságaikat. A japán gazdaság ma válságban van. A japán cégekben nagyon szigorú előírások, szabályok vannak. Japánban nagy a tisztaság.
x)
Japán aktív katonai tevékenységet folytat, gyakran veti be hadseregét különböző hadműveletekben.
y) A japánok nagyon udvariasak. z) A japán márkák nagyon megbízhatóak és jó minőséget képviselnek. 6. Mi Japán államformája? 1 – köztársaság
2 – császárság
3 – alkotmányos monarchia
4 –diktatúra
7. Milyen régi állam Japán? 1 – 2500‐3000 éves
2 – 1500‐2000 éves
3 – Kb. 1000 éves
4 – 500 éves
III. Kérem, értékelje 1‐től 5‐ig terjedő skálán az alábbi jellemzőket! 8. Ön szerint mennyire zárkózottak a japánok, mennyire zárt a társadalom? (1 – nagyon zárkózott, 5 – nyílt) 1
2
3
4
5
x – nem tudja
9. Ön szerint mennyire fontosak a japánok számára a hagyományok, szokások? (1 – nem fontos, 5 – nagyon fontos) 1 2 3 4 5 x – nem tudja
10. Ön szerint mennyire fontos a család, a család szerepe Japánban? (1 – nem fontos, 5 – nagyon fontos) 1
2
3
4
5
x – nem tudja
11. Ön szerint mennyire fontos a közösség, a csoport Japánban? (1 – nem fontos, 5 – nagyon fontos) 1
2
3
4
5
x – nem tudja
12. Ön szerint mennyire fontos az egyéniség, egyén szerepe a japán társadalomban? (1 – nem fontos, 5 – nagyon fontos) 1
2
3
4
5
x – nem tudja
IV. 13. Ön mennyire érdeklődik a világpolitika iránt? 1 – nem érdeklődik
2 – kissé érdeklődik
ország iránt jobban érdeklődik
3 – néhány fontosabb esemény,
4 – nagyon érdeklődik
14. Ön mennyire érdeklődik a világgazdaság iránt? 1 – nem érdeklődik
2 – kissé érdeklődik
események iránt jobban érdeklődik
3 – néhány ország, a fontosabb
4 – nagyon érdeklődik
15. Ön mennyire érdeklődik a világ politikai, gazdasági történéseinek Magyarországra gyakorolt hatása iránt? 1 – nem érdeklődik
2 – kissé érdeklődik
3 – érdeklődik
4 – nagyon érdeklődik
16. Ön szerint Japán helyzete a világban gazdasági fejlettsége szerint: 1 – nagyon jelentős, fejlett
2 – közepesen fejlett, kevéssé jelentős 3 – nem jelentős
17. Ön szerint Japán szerepe a világpolitika alakulásában: 1 – nagyon jelentős 2 – kevéssé jelentős 18. Ön szerint Japán fejlődési üteme ma: 1 – gyors
2 – közepes
3 – lassú
19. Ön szerint a japán életszínvonal ma: 1 – kiemelkedően magas 2 – magas x – nem tudja
3 – nem jelentős
x – nem tudja
3 – közepes
4 – alacsony
20. Ön szerint az alábbi tényezők közül melyek hatnak/hatottak pozitívan Japán fejlődésére, életszínvonalára; melyek az erősségei? Karikázza be a megfelelő értéket! Nem jó, kevés
Szociális ellátás (munkanélküli segély, nyugdíj stb.) Egészségügyi ellátás Oktatás Kutatás és fejlesztés Feldolgozóipar (autógyártás, elektronikai cikkek gyártása stb.) Nyersanyag‐kitermelés (kőolaj stb.) Pénzügyi szektor (bankok, biztosítók) Nagyvállalatok Állami szerepvállalás, támogatás
Közepes
Jó, meg‐ felelő
Nagyon jó, sok
nem tudja
1
2
3
4
x
1
2
3
4
x
1 1
2 2
3 3
4 4
x x
1
2
3
4
x
1 1 1 1
2 2 2 2
3 3 3 3
4 4 4 4
x x x x
21. Az alábbi márkák közül Ön szerint melyek japánok? a) b) c) d) e) f) g)
Toyota Nissan Mazda Hyundai Mitsubishi Kia Sony
h) i) j) k) l) m) n)
Sanyo Hitachi Panasonic Phillips Samsung Casio Yamaha
o) p) q) r) s)
Kyocera Suzuki Bridgestone Shiseido Nokia
V. 22. Ön szerint kb. mekkora a magyarországi japán közösség? 1 – 500 főnél kevesebb
2 – 500‐1000 fő
3 – 3000‐5000 fő
4 – 5000 főnél több
23. Ön szerint elsősorban miért élnek itt ezek a japánok? Kérem, egy választ adjon meg! a) b) c) d)
Személyes ismeretség, barátság Ösztöndíj Munkahely, japán cégek alkalmazottai Kalandkeresés
24. Kérem, értékelje 1‐től 5‐ig terjedő értékekkel a magyarországi japán vállalatokra vonatkozóan az alábbi jellemzőket! (1 – nem jellemző/nem sok, 5 – nagyon jellemző/nagyon sok) Szigorúság Bizalom
1 1
2 2
3 3
4 4
5 5
x – nem tudja x – nem tudja
Tisztaság Jelszavak Megértés
1 1 1
2 2 2
3 3 3
4 4 4
5 5 5
x – nem tudja x – nem tudja x – nem tudja
25. Ön szerint mekkora a magyarországi japán cégek jelentősége a magyar gazdaságban? 1 – elenyésző, kicsi
2 – nem túl jelentős 3 – elég nagy
4 – meghatározó
x – nem tudja 26. Ismer Magyarországon tevékenykedő japán cégeket? Kérem, adja meg néhány ilyen vállalat nevét! 1.___________________________________ 2.___________________________________ 3.___________________________________ VI. 27. Elsősorban milyen hírforrásokból tájékozódik, honnan szerzi ismereteit? Kérem, max. 2‐t jelöljön meg! a) televíziós hírműsorok b) televíziós ismeretterjesztő műsorok c) közéleti napilapok d) bulvárlapok e) gazdasági lapok f) közéleti hetilapok g) internet h) egyéb: ___________________________
28. Ön általában véve mennyire érdeklődik Japán iránt? (Kultúra, gazdaság, természet stb. szempontjából együttvéve) 1 – nem érdeklődik
2 – kicsit érdeklődik 3 – szívesen utazna nyaralni az országba
4 – inkább gazdasági szempontból érdeklődik
5 – nagyon érdeklődik
Nagyon köszönöm a segítségét! Gregor Katalin
3. MELLÉKLET Szegedi Bernadett, 27 éves, értékesítési asszisztens – TDK 1. Mikor kezdtél a TDK‐nál dolgozni? 3 és fél évvel ezelőtt, mint recepciós, de akkor nem a TDK alkalmazásában. 2. Külsősként? Igen. Ezt a feladatot egy másik cég látta el, külön szerződés szerint, az ő alkalmazottjuk voltam. De csupán 5 hónapig. Azután kerültem a TDK budapesti irodájához. 3. Azaz nem a gyár alkalmazottja vagy? Nem. A gyár a TDK Magyarország, amelynek két része van: a chip‐ és a trafóüzem. Volt egy ferritüzem is, de az már bezárt. A két részleg sem tartozik teljesen egybe, van külön adminisztrációjuk is, de ők ugyanazon név alatt futnak, és felső vezetés is közös. Ide tartozik mintegy 100 fő. Én az értékesítési irodában dolgozom, ami tulajdonképpen a TDK Európához tartozik, mintegy kirendeltségként. Hozzánk hasonló iroda működik Európa több országában, a nagyvárosokban, például Milánóban, Prágában, Angliában stb. 4. Hol van a központ? Ott vannak a feletteseid is, onnan kapsz fizetést? Düsseldorf a központ, hivatalosan oda tartozunk, ők döntöttek a felvételemről is. Ott van a szerverünk is, illetve az összes irodáé, mert egy van csak, hogy a megrendeléseket pontosan nyomon lehessen követni. A közvetlen felettesem szintén értékesítő, ő a csoportvezető, és az iroda vezetője egy japán férfi. A fizetést innen kapjuk, mert így valószínűleg egyszerűbb. Tehát a gyár könyvelőihez tartozik a mi bérszámfejtésünk, és onnan is utalnak. 5. Kicsit bonyolult. Hányan tartoztok az irodához? 12‐en. 8 értékesítő, 3 kapcsolattartó, akik utazgatnak, és folyamatosan fenntartják a kapcsolatot az ügyfelekkel, a minőségi kifogások is általában hozzájuk futnak be, úgyhogy ez még összetettebb munka, mint az enyém. És van egy irodavezető. 6. Mi a feladatod? Bevinni a megrendeléseket a rendszerbe, továbbítani a gyár felé, nyomon követni a szállítást, és utánajárni a kifogásoknak. 7. Nem kevés. Kikkel vagy kapcsolatban, mit jelent mindez bővebben?
Vannak ügyfeleink szinte egész Európából. Magyarországon a Flex Zala, Írországban a Flex Cork, aztán Csehországban is van partner, Ausztriában a Siemens, és volt ügyfél Angliából és Skóciából is. A gyárak közül elsősorban az ittenivel vagyunk kapcsolatban, valamint Hong Konggal és a japán gyárral, ami azt hiszem, Tokióban van. Rajtuk keresztül állunk még kapcsolatban malajziai és tajvani ügyfelekkel. Én egyébként a londoni irodának is dolgozom, bérmunkában. Olcsóbb így a TDK‐nak. A többi irodában 4‐5 fő dolgozik, nálunk ugye 8 értékesítő van, és így elég sok minden rajtunk megy keresztül. Habár a Philips egyik partnerének, az Elqotechnek is mi szállítottunk, de amikor igazán beindult az üzlet, átkerült a stuttgarti irodához. 8. A TDK Budapesthez tartozol, de a rétsági gyárban dolgozol, ugye? Igen, így olcsóbb, gondolom. Eredetileg Bécsben volt az iroda, amit tulajdonképpen mi viszünk tovább, de egyszerűbb volt a már meglévő helyen berendezni az irodát. Elég nagy helyünk is van. 9. Mennyire könnyen, gyorsan tudtál beletanulni mindebbe? Elég hamar, mert minden elég pontosan meg van határozva. Persze, így elsőre nem egyszerű, de mindennek megvan a maga helye, úgyhogy át lehet látni. Az is segít, hogy egy közös szerverünk van. Ha nem így volna, nehezebb lenne, jóval. Egy Csehországi vevőnk például, maga is közvetítő, tehát továbbértékesíti a chipeket, 3 céggel is dolgozik – az IBM‐ mel, a Marconival és a Nokiával. Mindhárom cégnek más irodától rendel terméket, Londoné az IBM, miénk a Marconi, és Milánón keresztül megy a Nokia. 10. Tehát elég szorosan összekapcsolódik az irodák tevékenysége? Igen, az értékesítés Európában elég egységesen zajlik. Így hatékonyabb. 11. Értem. A gyár, ahol helyileg dolgozol, így végső soron beszállító partner? Így van. Amikor szükség van valamilyen termékre, leadom feléjük a megrendelést, amit ők leszállítanak, és én azt továbbítom a vevő felé. Előfordul olyan is, hogy a partner időközben visszalép, lemondja a megrendelését – erre elég sok idő a rendelkezésére áll –, de az üzem már legyártotta a terméket. Ilyenkor ezt át kell venni, és nyílt piacon kell megpróbálni értékesíteni. Ilyenkor megpróbálunk más partnernél érdeklődni, és ha senkinek nincs szüksége az árura, akkor más, úgymond külsős vevővel egyezünk meg. Végső megoldásként raktárba kerülnek a termékek. 12. A partnerek tehát nagyon kedvező helyzetben vannak. Gondolom, garanciát is vállal a cég. Igen, persze. Ha minőségi kifogás jelentkezik, akkor mielőbb igyekszünk kicserélni az árut, kapcsolatba lépünk a többi irodával és a raktárakkal. Ha nem sikerül így megoldani a helyzetet, akkor megtérítjük a vevő által a nyílt piaci áron megvásárolt, és a mi hibás termékünk közti árkülönbözetet, ami elég jelentős is lehet. Ha viszont a gyárban rosszul regisztráltak egy árat, és a mi rendszerünkben hibásan szerepel, akkor az így keletkezett veszteséget a gyár felé behajtjuk. Ebből van is súrlódás köztünk.
13. Hogyan értékelik a teljesítményt? Havonta van üzleti értékelés, amit el kell készítenünk. Ebben olyan adatok szerepelnek, mint például hogy mennyi az eltérés a tényleges értékesítés és az előzetesen tervezett között; hogy kit (a gyárat, vagy minket) terhel a sürgősségi szállítás költsége; hogy mekkora az állókészlet – 3 hónapnál tovább nem állhat raktáron a termék. Természetesen a vevői fizetéseket is komolyan veszik, fontos, hogy ne legyen sok függő számla; és a fix százalékos profit megvan‐e, azaz, mint az előbb említettem, van‐e veszteség a rosszul nyilvántartott árból adódóan. 14. Ez alapján jelzik, hogy mit változtass? A fizetés teljesítmény‐alapú? Nem. Fix bért kapunk. Az értékelést havonta elkészítjük, de igazából évente egyszer beszéljük meg a teendőket – az irodavezetővel. 15. Hogyan zajlik ez? Ez egy kb. negyedórás beszélgetés, amelyen elmondjuk, hogy hogyan látjuk az általunk elvégzett munkát, a főnök kommentálja, nyíltan megmondja, hogy itt egy kicsit gyengébb volt ez vagy az, vagy, hogy másban jól teljesítettem. Megbeszéljük az esetleges problémákat, hogy merre tovább, és igen, hogy esetleg milyen kurzuson lenne érdemes részt vennem. 16. Vannak továbbképzések? Igen, olyasmi. Ezek internetes tréningek, e‐learning formájában zajlanak. Ha kiválasztunk egy kurzust (általában a vezető javaslatára), akkor kapunk hozzá egy jelszót, és saját tempónk szerint tanulhatunk, egyetlen kikötéssel, miszerint 1 éven belül vizsgát kell – ajánlott – tenni. 17. Például mit tanulhattok? Én eddig egy számítógépes tanfolyamot végeztem el. Van ezen kívül kommunikációs tréning, amelynek a problémamegoldás a központi kérdése, de választható olyan kurzus is, ahol Kína és Japán kulturális különbségeiről tanulhatunk – az európaitól. A tréningek angol nyelvűek, Európában egységesek. 18. Kaptál ajánlást valamilyen kurzusra? Igen, a kommunikációsra… Egy kicsit kemény vagyok, néha. Egyszer egy vevői reklamáció alkalmával a „refuse” (visszautasítjuk) kifejezést használtam. A levél egy menedzserhez is eljutott, aki – végül is érthetően – felháborodott, hogy egy asszisztens ilyen szót le mer írni. Erre most már jobban ügyelek. 19. Megfogadtad a vezető tanácsát? Szankcionálják, ha valaki nem így tesz? Erre nem volt példa, még nem rúgtak ki azt hiszem, senkit. Az irodavezető nem is tud igazából, csak Düsseldorfban, a központban dönthetnek erről. Így az értékelő természetesen
oda is eljut. Komolyan vesszük ezt az éves beszámolót, és az ott elhangzottakat, ez mindenkinek fontos. 20. Ez az egy alkalom, hogy az irodavezetővel beszélsz? Hivatalosan igen. Kis iroda vagyunk, de a piramist itt is betartják. Mi a csoportvezetővel egyeztetünk mindent – a hibákat, a szabadságokat, betegséget –, és ő az, aki elmondja a felső vezetés – az irodavezető, és a központ – döntéseit, javaslatait stb. 21. Az éves értékelőn hogyan kommunikálsz a vezetővel? Milyen nehézségek merülnek fel? Nyelvi akadályok igazából nincsenek, az irodavezető jól beszél angolul. De másképp gondolkodik. 22. Amennyiben? Pl. ha azt mondom, „just in case” (minden eshetőségre felkészülve), rákérdez, hogy mik ezek, és megkér, hogy fejtsem ki. 23. Más hasonló helyzet, nehézség? Nem igazán volt, nem. Ezt pedig már megszoktam. Korábban japán csoportvezetőnk volt (aki most magyar), és ő például kötözködős volt, és nem volt humora. Én már nem ismertem, de ezt mesélték róla. 24. Hogyan lett a magyar férfi csoportvezető? A japán hazament, és ő volt itt legrégebben, így őt nevezték ki a helyére. 25. Ez a jellemző gyakorlat? Amennyire tudom, igen. De az elmúlt 3 évben nem volt nagy mozgás – különösképp nálunk nem. 26. Említetted a vásárlói kifogást a „visszautasításoddal” kapcsolatban. Formálisak ezek a viszonyok? Nincs állandó kapcsolattartó, akivel közvetlenebbül tudsz kommunikálni? De igen, vannak ilyenek a többi irodánál és a vevőknél is, de mivel a menedzsereknek is elküldjük a leveleket, ezért be kell tartani a hivatalos formulát. Fontos a pozíció tiszteletben tartása. Nem mindenhol egyformán, de ez az eset is mutatja, hogy van, ahol nagyon megkövetelik. 27. A munkatársaiddal, főnökeiddel mennyire formális a kapcsolattartás? A munkatársaimmal teljesen közvetlen a viszonyom, egymást közt nem udvariaskodunk. A csoportvezetőnk felé már van egy minimális tiszteletadás, de igazából ez nem egy főnök‐ beosztotti viszony. Ha egyet nem értés alakul ki, vagy egy helyzetnek tétje van, övé a döntő szó. Természetesen az irodavezetővel már van távolságtartás, meg kell adni a tiszteletet.
Vele ritkán beszélünk a köszönésen kívül, az információkat mindig a közvetlen felettesünk, a csoportvezető továbbítja. 28. Milyen a fegyelem? Szerinted másképp kell viselkedni a Te munkahelyeden, mint egy más – nem japán – cégnél? Igen, vannak különbségek. A pulóverünket nem tehetjük a szék karfájára, el kell tenni a szekrénybe. Elvárják azt is, hogy ne pakoljuk tele az asztalunkat személyes tárgyakkal, tehát, hogy ott tényleg a munkára koncentráljunk. Korábban volt olyan, hogy jött valaki a gyárból, és lefényképezte az asztalokat. Ezeket a képeket aztán elküldték Tokióba, és volt is hogy kaptunk visszajelzést, de a japán főnökünk „megvédte” az irodát – kérte, hogy neki jelezzék a felmerülő kifogásokat, hogy ő továbbíthassa nekünk. Néha tett egy‐két megjegyzést, de igazából leginkább csak annyit mondott, hogy többször szóltak neki ez és amaz miatt. Ma már ez sem igazán jellemző. 29. Mi miatt „szóltak”? Pl. az elvárják, hogy mindig égjen a lámpa – egész nap, függetlenül attól, hogy nyáron (és szinte egész évben) teljesen világos van a nélkül is. Sarokirodánk van, így elég fény éri. Ja, és korábban meg volt határozva, hogy mikor lehet ablakot nyitni – egy nap csak háromszor. Ma már ez szerencsére nincs így. 30. Közös irodahelyiségetek van? Igen, egy nagy iroda van. Az asztalok csak paravánokkal vannak elválasztva. Az irodavezetőnek sincs külön irodája, bár az asztala másképp áll, kicsivel nagyobb a területe, és elkülönül a többiekétől. 31. Mennyire követelik meg a pontosságot? A munkaidőnk rugalmasabb, mint a gyárban dolgozóké, amit ők nem is vesznek jó néven. Mivel mi gyakran túlórázunk a többi irodával, és a vevőkkel való kapcsolattartás, vagy a sürgős szállítások miatt, ezért nekünk fél 9 helyett elég 9‐re beérnünk. A munkában elvárják a pontosságot – ezt szolgálják a havi beszámolók is, szerintem. Ösztönöz, hogy tartsuk a terveket, illetve, hogy annál csak jobb teljesítményt érjünk el. 32. Van‐e más szabály, amit be kell tartani? Nálunk igazából nincs. Az irodában egyen inget, egyen blúzt viselünk, de csak ez közös. A gyári dolgozóknak előírás az egyforma nadrág is – ezzel is kicsit „kilógunk” közülük.
33. Van mottótok? Milyen közös rendezvények vannak? Igen, minden évben új mottónk van, egy rövid, kétsoros, amiben a célokat fogalmazzák meg, de nem tudom, mi az idei. Ezeknek utánanézek majd. Vannak rendezvények is, a karácsonyi a legnagyobb. Ezen mindenki ott van, a felső vezetők és a takarítók is. Vacsorát szerveznek, utána pedig táncot! Van egy nyári parti, ami
mostanában családi rendezvény, játékokkal, gyerekprogramokkal, egyszerű étellel – mint egy majális. 34. Hány japán vezető van a gyárban? Most 5: a két üzem vezetője, van egy könyvelő, egy informatikus és a nagyfőnök. Plusz a mi irodavezetőnk. Amíg működött a ferritüzem, azt hiszem 8 japán volt itt. 35. Ők hogyan viselkednek, miben mások? Mi az, ami feltűnő, van‐e valami, amiben változtak az ittlétük során? Általában együtt ebédelnek, és munka után is bent maradnak még 1‐2 órát, beszélgetnek, csak azután mennek haza. Budán laknak, a gyár bérli a házaikat és az autót, a gyerekek pedig az angol vagy amerikai iskolába járnak. A korábbi nagyfőnök ebéd után mindig szunyókált egy kicsit, az asztalánál ülve, ezt ő megtehette. Ami zavaró például, hogy nem fújnak orrot, hanem köpködnek – a mi főnökünk például ki az ablakon. Bár úgy hallottam, hogy Koreában bent az irodában, a szőnyegre köpködnek. Ja, és például az irodavezetőnk mindig bent nyírja a körmét – ha megjön egy utazásból, akkor, ahogy megérkezik, szinte azonnal nekiáll levágni a lábkörmeit (ráadásul)! Azt nem tudom, hogy miért bent teszi ezt, a munkahelyén – nem értem (és más sem az irodában)! Ő egyébként, a többi vezetőhöz viszonyítva közvetlenebb, és jól lehet vele kommunikálni. Hogy miben változtak? Ilyet nem tudok, inkább egy‐két szabályt változtattak meg, nem erőltettek tovább – pl. az ablaknyitást. 36. Volt‐e olyan japán, aki felmondott itt? Az irodában volt egy lány, aki megtanult magyarul is. Ő elment, és a többi irodában dolgozó japán ismerősei abszolút nem értették meg. Szerintem azért, mert ráadásul nem is japán céghez ment. Ezt nagyon furcsállták, sőt kicsit nehezteltek is rá ezért. 37. Mennyire nyitott a vezetőség az új ötletekre? Nos, azokat a szabályokat, amiket nem lehetett betartatni, elengedték, de azt nem vették jó néven, szerintem. Van lehetőség viszont arra, hogy valaki megossza az ötletét – van egy nyomtatvány is hozzá, amit kitöltve lead, és a felettesei elbírálják, aztán vagy bevezetik, vagy nem. Ez azonban nem igazán jellemző, nem tudok olyan magyar dolgozóról, aki ilyet adott volna be. Talán csak egy‐kettő volt. 38. Jól érzed magad a munkahelyeden? Igen.
Köszönöm az interjút!
4. MELLÉKLET Schmidt Péter, 32 éves, gyártásvezető
1. Hogyan kerültél kapcsolatba Japánnal? A karate révén – 20 éve űzöm ezt a sportágat. Ennek köszönhetően jutottam el az országba – több helyre is. 2. A japán kultúra iránt is érdeklődsz? Ez is a karatéhoz kapcsolódik? Részben igen, persze – igazából csak akkor kezdtem foglalkozni vele részletesebben, mielőtt kiutaztam – illetve a második utazás előtt. 3. Ez mit jelent? Mennyire részletesen? Nos, akkor egy barátomhoz mentem, nála laktam, Yokohamában. De ekkor megmutatta nekem Tokiót is, és más környező városokat. Ezt megelőzően, épp azért, hogy tudjam, hova megyünk, mit látok, felkészültem a városból – Kacujo – a barátom – meg is volt lepve, hogy mindent ismerek és megismerek, mielőtt megmutatta volna. Ez előtt az út előtt kezdtem más könyveket is elolvasni, amelyek a kultúráról, az emberekről szóltak. Egy párat elolvastam… 4. Hasznosak voltak? Igen. A tapasztalataim hasonlóak voltak, mint a könyvekben leírtak, persze nem teljesen ugyanazok. 5. Például? 1996‐ban utaztam ki először. Akkor mindenki amerikainak nézett, persze mondogatták, hogy Hangarii, és csodálkoztak, meg bólogattak. Volt néhány ember, aki ismerte, de főleg már Okinaván mi csak amerikaiak voltunk. 6. Hány alkalommal jártál kint, és mennyi időre? Eddig összesen ötször, és egy‐másfél hónapokra. 7. Mi volt az utazás oka? A full kontakt karate világbajnokságra, vagy világkupára mentünk ki. 8. Ezek szerint csapatban?
Igen, itthonról általában 7‐8 fő. Kint pedig persze egy nemzetközi csoporthoz tartoztunk. Voltak ausztrálok, más európai országokból is jöttek, távol‐keletiek… Elég vegyesen. 9. Mennyire volt módod arra, hogy kapcsolatba kerülj japánokkal? Családoknál volt a szállásunk, ami elég kivételes dolognak számít. Először a világszervezet – a full kontakt karate – elnökénél voltunk elszállásolva, Kenji Midorinál, akinek Fukuokában és máshol is vannak üzleti érdekeltségei, bányái, szóval egy milliomos, vagy inkább milliárdos vagyon tulajdonosa. Okinaván, az ő házában laktunk – hatalmas háza van. Ez Japánban nem jellemző. Szinte mindenki külön szobában lakott, mintha egy szállóban lettünk volna, és nagyon kényelmes volt. Tökéletes vendéglátásban volt részünk – minden nap barbecueztunk, például. 10. Milyen a japán barbecue? Más, mint itthon – japános. Mindent kis szeletekben készítettek, és külön megsütötték például a csirkebőrt is. Ezen kívül pedig gyakran ettünk szukijakit is, amit marhahúsból készítenek, és később megtudtam, hogy nagyon drága étel. Midori szannál tényleg mindent megkaptunk. 11. Milyennek találtad a vidéket? Okinava fantasztikusan szép hely. Gyönyörű. Nem is tudom, mihez lehetne hasonlítani itt Európában. Sokkal jobban szeretem, mint a városokat. Emberléptékűbb, lassabb – jobban őrzik a hagyományokat is. 12. Hogyan fogadtak ott titeket? Nagyon segítőkészek és udvariasak voltak. Persze ott mindenkinek amerikaiak voltunk. Egyébként érdekes volt, amikor odautaztunk – akkor még vízummal ‐, a repülőtéren kérdezték, hova megyünk. Mondtuk, hogy Okinavára, amire zavart nevetgélés volt a válasz – nem értették, hogy miért mennek oda turisták, hiszen ott nincs „semmi”. Hát igen, egyszerűen csak szép, de külföldiek nem oda szoktak utazni, csak a japánok nyaralnak a szigeteken. 13. Volt valamilyen más maradandó élményed ott? Említetted, hogy segítőkészek voltak. Igen‐igen. Szerettünk volna rakott krumplit készíteni az egész csoportnak, és elmentünk tejfölt keresni, de ott nincs ilyesmi, főleg vidéken. Angolul nem beszéltek, ahogyan mi sem tudtunk japánul, és így próbáltuk elmagyarázni, elmutogatni mit szeretnénk. A boltos kihordta az egész boltot, hogy a tejföl helyett vihessünk valamit. Nem sikerült… De ő mindent megtett, ha csak rajta múlik, magyar tejfölt ehettünk volna. Ez meglepő volt, és nagyon jó érzés. 14. A vidéki élettel kapcsolatban még valami?
Élőbbek a szokások és nagyobb az egymás iránti figyelem – sokkal. Szinte mindenki a mezőgazdaságban dolgozik. Nagyon sokat, de mégis nyugodtabbak, mint a városban. A munkamorál tényleg elképesztő, egyébként. A munkanap után a városban, irodában dolgozók együtt mennek sörözni, késő éjjelig, hogy senki ne hihesse, hogy nem dolgoznak eleget. Illetve, mert a csoporthoz tartozás nagyon fontos. Kint nincs szükség csapatépítő tréningre, mert mindennap van. Az edzések után általában mi is együtt maradtunk lazítani. 15. Ez általában így szokás a karate‐csapatban? Ha van időnk, itthon is együtt sörözünk, mi is egy kis csoport vagyunk, de ez persze nem olyan, mint kint. Ott nagyon erős a közösségi szellem. Az utazás során mi is többet voltunk együtt, de hát ott nem volt más dolgunk. A japánoknál ez nagyon fontos, ott nem lehet kihagyni. De ott például azt, aki nem fizet adót, nagyon elítélik, majdnem mintha gyilkos lenne. Jó, ez kicsit erős, de ott az az ember nem ügyes, hanem csaló, és amit tesz, az szégyenletes. 16. Szégyenletes? Igen. Japánban a szégyent mindenki igyekszik elkerülni, az „arcvesztés” nagyon súlyos dolog. Talán ezért is, sehol a világon nem éreztem magam olyan biztonságban, mint ott. Az okinavai út során egyszer elhagytam a kamera akkumulátorát, és két nap múlva jutott eszembe, hogy hol. Visszamentem, és ugyanott volt, a kisváros egyik „terén”, érintetlenül. Ez nagyon jó érzés, olyan, ami az utazás után is tart egy‐két hétig. Ilyenkor a legjobb otthon, szinte lebegésszerű, még benne él az emberben az utazás élménye, és ez a biztonságérzet. 17. Igen, ezt megértem. Mi a tapasztalatod a városról? Oszaka nagyon szép, tele műemlékekkel, ott még élő a múlt. Tokió már egész más – elég rideg, és borzasztó zsúfolt. Nekem ez már csak nehezen elviselhető. Először Kacujo barátom mutatta meg a fővárost – akkor érkeztünk meg. A hosszú repülőút után a társaim fáradtak voltak, de én éberen figyeltem mindent – alaposan felkészültem, és megismertem szinte mindent, amit Kacujo mutatott. Meg is volt lepve. 18. Mit láttál? Mi volt kirívó esetleg? Elképesztő a helykihasználás. A lakások itt már tényleg aprók, és mindent beépítenek. A hegyvidéken kívül nincs lakatlan terület. Az autópályák mentén is épületek állnak, és a vonat a házak között megy – 100 km/h‐s sebességgel száguld el, a lakások ablakától tényleg csak fél méterre. Hihetetlen! Oszaka reptere pedig a tengerre épült, egy mesterséges szigetre. Minden helyet kihasználnak – sok olyan kis házat láttam, ahol az egyetlen szint tetején parkolnak autók, így alakítottak ki parkolót. Lenyűgöző a modernizáció is. A belvárosban minden új, mert olyan gazdagok, hogy megtehetik, hogy mindent lecserélnek időről időre. Mégis mindez a hagyományokkal szimbiózisban van. Italautomatát például mindenhol lehet találni, még a legeldugottabb faluban is. És az üdítők mindig egységesen kb. 4ºC‐osra vannak hűtve.
Az időjárás nagyon megterhelő, de nekem még nehezebb volt elviselnem a légkondicionálót. Japánban mindenhol – legalábbis a városban – hűtik a benti levegőt, de nem csak 20‐25ºC‐ ra, hanem 13ºC‐ra. Ezt borzasztó nehéz elviselni. Legutóbb, két évvel ezelőtt, nyáron voltam kint, Tokióban. Itt azért érthetőbb a folyamatos hűtés, csak azt csodálom, hogy nem betegszenek meg. Tokiót nyáron egyszerűen csak gőzfürdőnek hívják. De mikor nem ott voltunk, akkor is mindig állt a bőrünkön a pára. Korábban csak ősszel voltunk kint, és akkor is nagyon meleg volt, de a nyarat nehéz elviselni. Ilyenkor mutatkozik meg az európaiak és a keletiek – japánok – közti fiziológiai különbség. 19. Milyennek ismerted meg a városi embereket? Ők is ridegebbek. Igaz, nem annyira feltűnőek a külföldiek, de azért kategorizálnak. Tokióban nagyon erősen jelen van az orosz maffia, és a bizalmatlanság gyakran félelemmel párosul. Mivel az edzésnek köszönhetően mi jó kondícióban is vagyunk, ráadásul többen voltunk egy csoportban, így előfordult, hogy minket is annak néztek – legalábbis úgy éreztük, és japán barátom is így vélekedett. Egyébként volt néhány vicces eset is: Okinaván a gyerekek oda‐odaszaladtak, hogy megérintsenek, mi is emberek vagyunk‐e. Máskor pedig egy főiskolán forgattunk filmet egy aikido‐edzésről, ahol 50 főből kb. 45 lány volt. Utána körbeálltak és kérdezgettek kicsit, míg végül az egyik lány zavartan, kuncogva megkérdezte, hogy megérinthetnek‐e. Mondtam, hogy igen, mire felsorakoztak, és egyesével odajöttek, hogy megtapogassanak. Ez elég furcsa, de humoros helyzet volt. 20. Igen, kissé zavarba ejtő. Mit gondolsz, mi ennek a viselkedésnek az oka? Az ország zártsága. Korábban valóban nem sok idegennel találkoztak, főleg vidéken, bár a főiskolás lányokon őszintén meglepődtem. Szerintem bennük azért volt egy kicsi, a sportra irányuló kíváncsiság. Hogy egy másik, távoli országból érkezett karatés miben különbözik tőlük. 21. Úgy véled, hogy zárt az ország? Igen, évszázadokon át nem állt kapcsolatban a külfölddel, s azóta is megőrizte a zártságot. Bár egyre több a turista, sokan tényleg nem találkoznak velük (megint csak a vidékiek). A lakosok 80%‐a nem volt külföldön, így még mindig kicsit misztikusak is az idegenek – a fehérbőrűek. Érdekes, hogy a múlt század óta folyamatosan csak a hasznos dolgokat tanulták el a fehér emberektől, és nagyon jól beépítették a saját kultúrájukba. Az amerikai életstílus is szerintem csak külsőségekben van jelen. A szórakozó fiatalok például öltözékükben vagányak, festik a hajukat, testékszert viselnek, de ugyanúgy hajlongnak, mint az idősebbek. 22. Az idősebbek mit gondolnak erről? Van tapasztalatod? Igen, ők úgy érzik, hogy a fiatalok erkölcsei már lazábbak. Az öregek csak legyintenek a mai fiatalokra. 23. Generációs különbségek?
Az is benne van, de ők úgy vélik – ami igaz is –, hogy ők építették fel az országot (a második világháború után), és sokkal keményebben dolgoztak, tisztelettudóbbak voltak. 24. Szerinted? Azért van változás, persze. Egy magyar lány ismerősöm egy japán fiú barátnője lett, és eleinte voltak is súrlódások a szülőkkel – de végül elfogadták. Egyre több a válás is, de még mindig a hagyományos, feudális értékrend az uralkodó, szerintem. Látják, hogy lehet másképp élni, de Japánban nem. 25. Mi a tapasztalatod a városi emberek segítőkészségéről – leszámítva, hogy olykor orosz maffiózónak néztek? Ellentmondásos. Pontosabban: tényleg van egy bizonyos szintű bizalmatlanság, és angolul sem beszélnek, általában. Ugyanakkor élnek a hagyományok is – előfordult, hogy mindenáron segíteni akart valaki, annak ellenére, hogy mint kiderült, nem tudta, hol van, amit keresünk. El is tévedtünk teljesen. De ez az ember azért útba igazított minket, mert nem akart szégyenben maradni. 26. Ismét a szégyen. Igen, az ilyen esetek szerintem mindig erre vezethetők vissza. Mint ahogy például az is, hogy nem mondanak nemet, leginkább csak „igen, nem”‐et, így együtt. 27. Udvarias népnek találtad a japánokat? Igen, nagyon is. A segítőkészség, a vendéglátás szinte kifogástalan volt. Bár a nőkkel szembeni udvariasság teljesen hiányzik, ez nagyon szokatlan. És a japán nők igen meglepődtek, ha én mondjuk előre engedtem őket az ajtóban. Kicsit kellemetlen volt. 27. Tokióban is családnál voltál elszállásolva? Családnál is, igen. Egy egyetemi professzornál laktunk, Tokió külvárosában. Elképesztően koszos volt – főleg a japánok hagyományos tisztaságával összehasonlítva. De a professzor háza tényleg koszos volt, ki kellett takarítanunk, hogy ott lakhassunk. Maga a prof is koszos volt – de mindent megosztott velünk, az utolsó falatot is odaadta volna, bármit. Máskor pedig a karate‐központhoz tartozó rijókanban laktunk, ez egy tradicionális japán szálló. Ikebukuroban van, ami a belvárostól, Sinzukotól mindössze 4‐6 metrómegállóra van, tehát szintén a város szívében. Itt többször jártam, jól ismerem, és jól tájékozódom a kerületben, pedig nem kicsi – kb. akkora, mint Újpest és a 13. kerület együtt. Ma már a második otthonomnak tekintem. Leginkább itt kerültem kapcsolatba japánokkal, itt tanultam a legtöbbet róluk. Ikebukuroban tapasztaltam meg, hogy Japánban mások az emberi kapcsolatok – tisztábbak, tisztességesebbek, szerintem. Ez „átmossa” az embert, része a hazatérés utáni lebegésnek. 28. Voltak negatívumok is?
Igen. Épp ennek a tisztességességnek az ellentétével találkozhatunk, ha érdekeik védelméről van szó. A karatéban például ma már sok szempontból jobbak az európaiak, gyakran technikásabbak, jobb az erőnlétük is, de a japánok uralják a sportágat. A vezetőség japán, és meglepően elfogultak a bírák, mindenképp a japánokat igyekeznek bajnoknak kihozni. Nem riadnak vissza a csalástól sem, sajnos. De a legfurcsább, hogy nem gondolják, hogy ők csalnak, amivel egyértelműen kissé lekezelik a többieket. Nem kevés erőfeszítésbe került elérni, hogy az 5 bíróból ne 3, hanem csak 1 vagy 2 legyen japán a versenyeken. Ez az elfogultság máshol is jelen van. Egy barátom félig japán, félig magyar fiú a gömbhal‐ készítést szerette volna megtanulni. A bátyja szumózott kint, de így is nagy protekcióra volt szüksége, hogy felvegyék egy ilyen Fugu‐étterembe. Ezután 2 évig nem is történt semmi, csak takaríthatott, és ahogy ő mesélte, rettenetes körülmények közt élt, dolgozott. 29. Miért ilyen magas szerinted a diáköngyilkosságok száma? Mert a gyerekek túl vannak hajtva. A szülők el is várják a kiváló eredményeket, különórákra járnak folyamatosan. Nagyon fontos a zenetanulás is, ami szép hagyomány – ismerik is a magyar népzenét, illetve a néptáncot, és nagyon szeretik. Ez azonban már sok a gyerekeknek. Ilyen az alapmentalitás is, a kötelességeket teljesíteni kell. Ezáltal ugyanis a közösségért, illetve a társadalomért tehetnek, hozzájárul a közös gyarapodáshoz. 30. A közösség szerepe szerinted tehát jelentős? Abszolút. Csoportban gondolkodnak. A közös gyarapodás az oka szerintem annak is, hogy nagyon spórolnak. Nem jellemző a fényűzés. A gazdagság maximum a technikai eszközökben mutatkozik meg, amiből egyébként alapvetően sok van, általában minden háztartásban. 31. Hogyan jelenik ez meg a viselkedésben? Nem nagyon hoznak például önálló döntést. Midori szan házában 20‐30 fő várta, hogy megmondja nekik, mit, hogyan tegyenek. Ha kérdeztünk valamit, szintén kitértek, ugyanez volt a válasz – hogy Midori szan majd megmondja. Ez nyilvánul meg a bürokráciában is. Mindenki csupán egy részfeladatot végez, amihez viszont nagyon jól ért. Ha másról van szó, eleve úgy áll hozzá, hogy „én nem tudhatom”, függetlenül attól, hogy ért‐e hozzá, vagy sem. Mindig meg kell lennie a „tiszteletkörnek”. Meglepő egyébként, hogy a rengeteg technikai eszközzel körülvett japánok nem értenek mondjuk egy DVD összerakásához, majdhogynem tanácstalanok. Még valami: nagyon egyformák a gesztusaik, mimikájuk. Ha gondolkodnak valamin, akkor azt mondják például, hogy: „ano…”, majd az állukat „vakarják”, és fölfelé néznek. Kicsit robotszerű. Ugyanakkor nagyon érzelmes nép. 32. Mi a véleményed a kultúráról? Hogyan változik szerinted? Mit gondolsz például a TV‐ műsorokról? Nagyon összetett, nagyon szép, gondosan ápolják a hagyományokat. Nem ismerem elég jól, ugyanakkor, csak a karatét, ami szintén hagyomány.
A japán rajzfilmek, és a mangák nagyon látványosak, szerintem azt mutatja, hogy mennyire képben gondolkoznak. A többi állandó showműsor viszont elég bugyuta, tükrözi a gyermeteg lelkűséget és az ártatlanságot – szerintem kicsit ilyenek a japánok. Nem igazán ismerik a viccet, a humor nem jellemző például. Néha elnevetgélnek valamin, ami tetszik nekik, de az iróniát, a cinizmust nem lehetne nekik elmagyarázni. 33. Kacujo barátoddal még itthon ismerkedtél meg. Sikerült‐e valakivel ott közelebbi kapcsolatba kerülnöd? Mennyi időbe került ez, ha igen? Az 1996‐os karate‐világbajnok, Cukamoto különleges karakter volt. 184 cm‐es magasságával eleve kitűnt a többiek közül. A sportban is a japánokra kevésbé jellemző kreativitást képviselte, ezzel lett világbajnok. Ekkor ismertem meg őt – nagyon közvetlen volt, 2 hét után teljesen felszabadultan tudtunk együtt bulizni, ő értette a viccet is. Máig jóban vagyunk, az itthoni kapcsolataimhoz hasonlóan baráti a viszonyunk. 34. Azt mondod, hogy az egyéniségével tudott kiemelkedni, s annak köszönhetően lett világbajnok? Igen. Ez valóban érdekes. Azt gondolom, hogy ha valaki valamiben jó, akkor elismerik, nem csak elnézik, ha kicsit különleges, más, mint a többiek. Mert fel lehet rá nézni – és Japánban (is) szükség van az idolokra, a példaképekre, akikért lehet rajongani. Ő testesíti meg azt, akivé válni szeretnénk, akivé talán válhatnánk is, de nem merünk.
Köszönöm az interjút!