Istennő vagy Te is! Istennők a grafológia tükrében
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
Istennő vagy te is!
Ahány nő, annyi egyéniség, annyiféle gondolkodásmód, annyiféle hozzáállás az élethez, a férfiakhoz… Különbözőségeinkért a velünk született hajlamok, az eltérő neveltetés, a belső viselkedési minták a felelősek… … na és persze a bennünk élő Istennők. ☺ Önismereti könyv rég volt rám olyan hatással, mint Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő istennők című munkája. A japán származású amerikai pszichiáter a görög istennők alakjain keresztül mutatja be, és jellemzi a nők viselkedésének mélyben húzódó, önkéntelen mozgatórugókat. A görög istennők szimbolikusan az életünkben felmerülő alaphelyzetekhez és a dolgokhoz, az élethez való alapvető viszonyulásainkat tükrözik. Ha felismerjük, hogy mely istennők határozzák meg a személyiségünket, az segít abban, hogy • jobban megismerjük és elfogadjuk önmagunkat, • megértsük motivációinkat, működésünket • tudatosítsuk legfontosabb vágyainkat, értékeinket • felismerjük a férfiakhoz, nőtársainkhoz, családunkhoz, gyermekeinkhez és hivatásunkhoz fűződő kapcsolatunk lényegét. Tiszta típusok nincsenek, vagy csak nagyon ritkán. Jellemzőbb, hogy személyiségünkben egyszerre 2-3 domináns istennő tulajdonságai munkálkodnak, illetve, hogy a különböző életkori szakaszokba lépve, vagy bizonyos élethelyzetekben más és más Istennői énünk kerül előtérbe. Ebben a tanulmányban hét görög istennő legfőbb jellemzőivel ismerkedhetsz meg, és azt is megtudhatod, hogy kézírásuk milyen grafológia jellegzetességekről árulkodnak.
Minden Istennőnek jó olvasást kívánok:
Szabó Szilvia
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
Hova szól az Istennő – klubtagságid?
Jean Shinoda Bolen a könyvében három csoportba sorolta a legfőbb görög istennőket. A szűz-istennők: Artemisz, Athéné és Hesztia A szűz őstípusra a sebezhetetlenség, az önállóság, a függetlenség jellemző. Ezek az istennők erős önazonossággal, öntudatossággal rendelkeznek, soha nem rendelik alá magukat teljesen a férfiaknak. A sebezhető-istennők: Héra, Démétér, Perszephoné. A sebezhető istennők a hagyományos női szerepeket testesítik meg: Feleség, Anya, Lány. Számukra a férjükhöz, a gyermekükhöz, avagy az anyjukhoz való kötődés mindig fontosabb a, mint önállóságuk, a karrierjük megteremtése, illetve az új dolgok megismerése. Identitásuk, önértékelésük és lelki komfortérzetük is a kapcsolati kötődésük sikerességétől, illetve annak elvesztésétől függ. Ezek az istennők érzelmileg rendkívül érzékenyek, sebezhetőek. Mind a három istennő valamilyen sérelmet szenvedett el a férfi istenektől: Hérát Zeusz sorra csalta, Perszephonét Hadész, az alvilág istene rabolta el, Demetert, mint anyát alázták meg. Ezekre a fájdalmakra az istennők eltérően reagáltak: Hérában dühöt és bosszúvágyat gerjesztett, Démétér és Perszephoné pedig depresszióba esett. Az Alkimista-istennő: Aphrodité Számos szeretője lévén nem sorolható egyértelműen a szűz istennők közé, de mert csak azt teszi, ami neki tetszik, így a sebezhető istennő közé sem. Egyedül ő képes a folyamatos átváltozásra és az átváltoztatásra. Átlátja a helyzeteket, de a környezet is hat őrá.
Benned melyik istennő dominál?
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
Artemisz A vadászat és a Hold istennője. Az önálló, független női lélek megtestesítője. Az Artemisz-nő öntudatos, a saját célját követi. Fontos számára, hogy kibontakoztassa a tehetségét az általa választott és kedvelt területen. Céltudatos és elkötelezett, képes egyetlen dologra koncentrálni, és megvalósítani terveit. Versenyhelyzetben különösen elemében érzi magát, a férfiak között is derekasan helytáll. Magabiztos, és férfi nélkül is egész embernek és értékesnek érzi magát. Szolidáris, gyakran áll ki másokért, a gyengébbekért. Igazságérzete fejlett, gyakran karol fel női mozgalmakat.
Artemisz kézírásának grafológiai jellemzői: • • •
• •
• •
•
•
lendületes, gyors, élénk írás - a kezdeményező és vállalkozó szellemet, az enyhén emelkedő sorok optimizmust sugározva. egyszerűsített, egyedi, de olvasható betűk - önmagát vállaló és a saját elképzeléseit követő ember fejlett stabil énkép betűk, oválok, határozott aláírás, közepes vagy nagyobb írásméret, nagy kezdőbetűk fejlett öntudat és önbizalom. álló vagy jobbra dőlt - a külvilág felé fordulás erős, magas t áthúzás, olykor lasszó formában - az önérvényesítés és mások vezetésére, irányítására való képesség bal margó lehet enyhén szélesedő, a t áthúzások bekötöttek - teljes mértékben alárendeli önmagát a számára fontos ügynek. duktusa girland szöggel, és egyéb helyeken is megjelenhetnek szögek, ami egyszerre jelzi a nyitottságot, másokért való tenni tudást, ugyanakkor a befolyásolhatatlanságot és a meg nem alkuvást is. az írásban megjelenhetnek szúrós végvonalak, t áthúzások a harcias hozzáállásának jeleként. Nem riad vissza a konfrontációtól, olykor megbánthat másokat. közép és vagy alsózóna hangsúlya vitalitást, tevékenységvágyat, élet- és természetszeretet tükröz, míg a közepesen telt vagy sovány felsőzónás hurkok a koncentrációs készséget.
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
•
az írás közepesen kötött és tagolt, ami jelzi függetlenségigényét
Az Artemisz típusú nő gyermekkorában igazi örökmozgó felfedező volt, akik a babázás helyett inkább fára mászott, a fiúkkal labdázott vagy fogócskázott. Lázadó, öntörvényű tinédzser volt, aki csak azzal foglalkozott, és azt tanulta, ami őt érdekelte. A munkája, a hivatása nagyon fontos a számára, nem is annyira a pénz, sokkal inkább az önmegvalósítás miatt. Kedveli az önálló, független munkakört, nem ritkán vezető szerepet tölt be. Nőtársaival testvéri viszonyt alakít ki, és szövetséget alkotva küzd velük a női egyenjogúságért. Számára párkapcsolat másodlagos a munka mellett. Sem a túl domináns, sem a tutyimutyi férfiak nem vonzzák. A szerelemben egyenrangúságra törekszik, és mivel a függetlenségét is meg akarja őrizni, tökéletesen elégedett az élettársi kapcsolttal is. Párja gyakran kollégái vagy ellenfelei közül kerül ki. Nem esik kétségbe, ha nem születik gyermeke. Ha mégis gyermeket vállal, akkor csemetéit önállóságra neveli, nem telepszik rájuk, de ha kell, tigrisként védelmezi őket.
A fejlődés iránya Az Artemisz nő gyakori hibája az érzelmi távolságtartás, az indulatosság és az agresszivitás. Ezért nem árt fejlesztenie az érzékenységét, az empátiás és a kapcsolatteremtő képességét. El kell fogadnia azt is, hogy egy bizonyos kor felett igenis szüksége van a biztonságra, az intimitásra.
Athéné A bölcsesség, a tudomány, a női mesterségek, valamint a hadviselés, stratégia istennője. A racionalitás, a gyakorlatiasság megtestesítője. Határozott, bölcs nő, aki mindig az eszére hallgatva hozza meg döntéseit. Rendkívül intelligens, előrelátó, gyakorlatias és megbízható. Céltudatos és gyors, ugyanakkor rendkívül fegyelmezett, módszeres. Nagyszerű problémamegoldó, kész a kompromisszumra, de tud nemet is mondani. Mindez
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
tiszteletet ébreszt másokban. másokban. Jól alkalmazkodik, és válságos helyzetben is megőrzi higgadtságát.
Athéné kézírásának ának grafológiai jellemzői: jellemzői • • •
•
• • • • • • •
az írástömb középen (arany középút) vagy jobbra és felfelé tolódik (apai dominancia, tudományok, politika iránti érdeklődés) az aláírás egyszerű, olvasható, emelkedő, a vezetéknév hangsúlyosabb hangsúly –a származással, az apával való azonosulás. rendezettség, magas fokú tagoltság - reális, tiszta gondolgondo kodás, átlátó képesség pesség, kitűnő tervező és szervezőkészség kötetlen vagy logikusan kötött - jó elemző készség és kritikai érzék, a kapcsolatokban távolságtartás kicsi vagy közepes, egyszerűsített írás - tárgyilagosság, kritikai érzék, a lényeg megragadása éles, tiszta vonalvezetés, közepes vagy kicsit erősebb nyomaték - hidegfejű, megfontolt, érzelemmentes döntések árkádos kötés, néha szöges - elvhűség, normákhoz való ragaszkodás szabályos (katonás), kissé feszes, feszes ütemes írás - folyamatos kontroll, fegyelfegye mezettség sovány, huroktalan - racionális életfelfogás kiegyenlített zónák vagy felsőzóna hangsúly felülnyitott oválok - szellemi érdeklődés, ismeretek iránt nyitott, nyitott tudásvágy álló, egyenletes nletes dőlés, egyenes törzsvonalak - az ész, az akarat dominanciádominanci ja, megfontoltság
A kis Athéné mindig apja sarkában járt, folyton kérdezett, tudni akart. Minden éré dekelte, szorgalmas, eminens tanuló volt. Serdülőkorban is inkább a könyveket bújta bulizás helyett. Célja, hogy elérjen valamit az életben. Hivatására tudatosan készül, általában olyan pályát választ, ahol szellemi képességeit, éles és gyakorlatias elméjét kiakkia názhatja. Tudása révén hamar vezetői, hatalmi pozíciót és elismerést vívhat ki mam gának. Tiszteli a férfiakat, és velük jobban megtalálja a közös hangot,, mint a nőkkel. nőkkel Hiányzik belőle a romantika és az érzelmesség, így a lelkizés fárasztja, a női viszályviszál kodás és a hiszti pedig idegesíti. A párkapcsolatban fontos számára a közös érdeklődés, és hogy fel tudjon nézni párpá jára. Rendszerint erint ő választ, és olyan férfivel köt házasságot, aki erős, tehetséges és
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
ambiciózus.. Kevésbé érzéki, de annál hűségesebb feleség, aki szellemileg is segíti és támogatja férje előmenetelét. Anyaként azt élvezi igazán,, amikor már értelmes dolgokat taníthat csemetéinek. Gyermeknevelésben konzervatív, de mindig kiáll gyermekei mellett, és támogatja őket (értelmes) céljaik elérésben.
A fejlődés iránya nőtúlzottan is fegyelmezett, kritikus és fejében él. Érdemes lenne felfefelf Az Athéné-nőtúlzottan deznie a belső gyermeki énjét, a spontán játék és a felfedezés örömét, örömét hogy ne csak mindig a szabályoknak megfelelően cselekedjen. cselekedjen Nem árt, ha jobban odafigyel a nőkkel való kapcsolatára is,, és ha kicsit nagyobb megértést mutat.
Hesztia A házi tűzhely és a templom istennője. A csendes elmélyülés, a spirituális elmélkedés elmélk megtestesítője, valamint az otthon melegének, nyugalmának a megme teremtője. Visszafogott, introvertált, befelé figyelő típus, aki gyakran elmélkedik az élet értelméről, végső céljácélj ról. Saját aját szubjektív élményeire koncentrál. koncentrál A belső hangjára hallgat, követi intuícióit. intuíció Kedveli a magányt és nyugalmat, nem zavarja az egyhangúság. Egyedül gyedül is megáll a lábán és teljes, egész embernek érzi magát.
Hesztia kézírásának ának grafológiai jellemzői: jellemzői • nagy sor és szóközökkel írt, ír úgynevezett „fehérhangsúlyos vagy levegős írás” - a belső csend és harmónia megteremtésének igénye, ideális, transzcendens dolgok iránti vonzódás, elkülönülés • alsózónából indul, hosszú kezdővonal, kezdővonal kötetlenség - intuíció áramlása • gyengébb nyomaték, könnyed mozdulatok – érzékenység, passzivitás, passzivitás hiányzó kezdeményezés,, akaratérvényesítés
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
• olvasható, kicsi, sallangmentes aláírás, kisméretű, finom, nom, egyszerűsített írás - csekély szereplési vágy, inkább i a háttérben marad • balra dőlt vagy álló,, nem ingadozó dőlés - folyamatos reflektálás, befelé és a szubjektív élményekre figyelés • lassú vagy közepes írássebesség - hosszasan érlelt döntések, mivel a biztonság fontosabb, mint a siker • formahangsúly, ívelt kötés, csökkenő szóvégek, szóvégi fonalak - értő figyelem, empátia • szabályos, egyenletes margók, sorok,, pontosan kitett vagy késő ékezetek, t áthúzások - nyugodt életvitel, életvitel pontosság, fékezettség
A Hesztia esztia kislány szófogadó, csendes, egyedül is jól eljátszik, félrevonul. Az iskolában, még ha nem is él tanuló, tanuló de megbízható és kötelességtudó. A házija mindig rendben n van, semmit nem felejt otthon. Serdülőként álmodozó, visszahúzódó. Kevés barátnője van. Leginkább a hozzá hasonló Hesztia típusú nőkkel találja meg a közös hangot. Barátnőihez ragaszkodik, és teljes mértékben feloldódik társaságuktársaságu ban Nem akar nagy karriert befutni, kerüli a hatalmaskodást. Ennek ellenére szeret dolgozni, és becsületesen, kötelességtudóan kötelességtudóan látja el feladatait. Az egyhangúságot és monotóniát jól tűri. Türelme és beleérző beleérző képessége gyakran valamilyen valamilye segítő foglalkozás felé tereli. A párkapcsolat és a házasság kevésbé fontos számára. Általában őt választják, és olyan férfiak, akik k csendes, nyugodt, megbízható nőre vágynak, aki megteremti számukra a biztos hátteret, az otthon melegét. Gondoskodó, biztonságot nyújtó anya, aki teljes egészében elfogadja gyermekeit, úgy ahogy vannak, önállóságukat nem gátolja, de nem is kényszeríti őket ő egyre nagyobb teljesítményre.
A fejlődés iránya Akiben Hesztia istennő erőteljesen van jelen, az időnként elszigeteltnek elszigeteltnek érezheti magát, ha a nagyvilág színpadára, a társasági életbe kell kilépnie, akkor elveszettelveszet nek érezheti magát. Ahhoz, hogy boldogulni tudjon, nem árt fejlesztenie aktivitáaktivit sát és az önérvényesítés képességét, és meg kell tanulnia azokat a viselkedési fogáfog sokat, amivel a „eladhatja” önmagát.
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
Héra megtestesítője A házasság istennője. a főállású feleség megtestesítője. Legfőbb célja a partiképes, sikeres, domináns férj megtalámegtal lása, majd megtartása. Társ nélkül gyengének és értéktelenértéktele nek érzi magát. Saját ambíciója nincs. Férjéhez fűződő kapcsolata betölti egész életét, életét képes teljes mértékben elkötelezni magát mellette. Hűséges, kitartó és állhatatos. Boldogsága, érzelmi kiegyensúlyozottsága attól függ, hogy párja mennyire becsüli meg őt, mennyire méltányolja odaadását, és hogy hűséges marad-e e hozzá. Héra rendkívül féltékeny természet és hajlamos bosszúállásbosszúállá ra – rendszerint a vetélytárson, vetélytárson a férje szeretőin.
Héra kézírásának ának grafológiai jellemzői: jellemzői • szűk szó és betűtávolság, nagyon közeli páros betűk, erősen kötött – erős kötődés és állandó kontaktusigény a kapcsolatban,, kapcsolatfüggés • kicsi sortáv, negatív, egymásba fonódó sorok, gyenge gyenge tagolás - tisztánlátás hiánya,, tapintatlan magatartás, a másik állandó ele lenőrzése • szabálytalan, hullámzó sorok, elrántások, szúrós végvonalak - érzelemvezéreltség, kontrollálatlan indulok, támadó magatartás • süllyedő sorok - a negatív hangulat elhatalmasodásaként • nagy kezdőbetűk, nagy középzóna - központi szerepre törekvés • formahangsúlyos, feltűnő megoldások, díszített, mesterkélt - sokat ad a látszatra, lá szerepjátszásra való hajlam megfelelési vággyal, • az aláírás nagyobb és díszített a szövegíráshoz képest hiúság, fontosság és elismerés utáni vágy • mázolt és erősebb nyomaték - a kiépített világ megtartásához való makacs ragaszkodás • birtokló b, s, kampók, horgok a kezdő és végvonalakban - a birtoklás, a kak paszkodás jeleként
Akiben Héra istennő erőteljesen van jelen, az már egészen kicsi korától a házasságházassá ra, a feleségszerepre készül. Nagy és fényes esküvőről álmodozik, papást-mamást papást játszik az oviban.
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
A pályaválasztás, a karrier nem igazán foglakoztatja. Korán férjhez megy, ritkán tanul tovább, ha mégis, akkor azt azért teszi, hogy még jobb házasságot kössön. Számára a munka csak másodlagos. Nőtársaival való kapcsolata rendszerint felszínes. Mihelyt párt talál vagy férjhez megy, hajlamos elhanyagolni barátnőit. Sok esetben eleve riválisként tekint minden nőre, és megveti azokat, akik foglalt férfival kezdenek. Ha párja megcsalja, akkor a vetélytárson akar bosszút állni. Az élettársi kapcsolat számára elfogadhatatlan. Az egyetlen járható út a házasság. Domináns férfit választ, aki vinni fogja valamire, hiszen fontos számára a társadalmi presztízs, a külsőségek és a környezet elismerése. A szerelemben teljesen a férfit állítja a középpontba, lesi annak minden kívánságát, meg akar felelni neki. Ha nem úgy mennek a dolgok a kapcsolatban, ahogy ő várta, akkor az egész világra haragszik. Rendkívül féltékeny, ilyenkor tör-zúz maga körül, házsártossá válik. Bár megalázónak érzi társa hűtlenségét, mégis a végsőkig kitart, és ragaszkodik a már nem működő, rossz kapcsolathoz is. Anyaként gondoskodó, de nehezen alakít ki közvetlen, meleg viszonyt gyermekeivel. Ha a gyermekei és az apjuk között konfliktus támad, rendszerint az apát, a férjét támogatja.
A fejlődés iránya Meg kell tanulnia kezelnie az indulatait, illetve elengedni a már nem működő kapcsolatot, ami rengeteg energiáját emészti fel, és egészségét is veszélyeztetheti. A kapcsolatfüggőségén lazíthat azzal, ha energiái egy részét tudatosan a munkájába, a baráti kapcsolat ápolásába, vagy valamilyen sportba, hobbiba csoportosítja át. Ezzel egyfajta érzelmi függetlenséget és „több lábon állást” teremthet meg magának.
Démétér A termékenység, az anyaság, a gabonaföldek és az aratás istennője. A főállású anya megtestesítője. Nem vonzza a csillogás, a karrier. Legfőbb vágya, hogy anya lehessen, és ha ez teljesül, elégedett életével. Nagylelkű, adakozó. A gondoskodás tölti be egész életét. Megbízható, gyakorlatias, mindent érzelemmel tesz, rendkívül empatikus. Irigység vagy féltékenység nem jellemző rá, vagy legfel-
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
jebb csak akkor, ha nem lehet gyermeke, vagy valamiért késlekedik nála a gyergye mekáldás.
Démétér kézírásának ának grafológiai jellemzői: jellemzői • •
•
• • • •
•
lágy, hajlékony, bársonyos vonalak széles, telt betűk, középzóna hangsúlyos, kök zepes vagy nagyméretű írás -gazdag érzelemvilág,, szívélyesség, odaadás girlandos duktus, jobbra nyitott ovál, jobbra dőltség - a külvilágra nyitott, befogadó, elfogadó magatartás, magatartás gondoskodás, odafigyelés hosszú, girlandos végvonal, esetleg hullámosodás - pszichés érzékenység, empátia nagy ovállal írt „d”betű, tyúkanyó cs betű (a „c” nagyobb, és az „s” fölé hajlik), lik), balsodrásos b - gyermekszeretet formahangsúlyos sűrű,, térkitöltő, fekete hangsúlyos írás - spontaneitás, a mindennapok fonfo tossága, a dolgokkal való közvetlen törődés az érzelmi távolságtartás távolságtartás hiányáhiány val szűk sor és szótávolságok - erős kötődés, közelség- és kapcsolatigény, az ottot honhoz, a családhoz való ragaszkodás, ragaszkodás intimitás fontossága
A Démétér-nő kicsi icsi korától kezdve az anyaságról álmodozott. álmodozott Gyermekkorában yermekkorában legle szívesebben babázott, vagy papás-mamást papás játszott. Tiniként szívesen vigyázott a kisebb testvéreire, vagy pesztrálta a szomszéd vagy rokon gyerekeket ket. Hamar házasodik és válik anyává, de ha továbbtanul, rendszerint a szociális pályák felé fordul, ahol segíteni lehet a rászorultakon, a bajbajutottakon. Batátaival is igazán áldozatkész, áldozatkész gondoskodó. Nagyszerű agyszerű vendéglátó, vendéglátó az ajtaja mindig nyitva áll. Remekül emekül főz, és imád etetni másokat. Szoros barátiságokat alakít ki. Ő az a barátnő, akit éjjel kettőkor is fel lehet hívni, ha vigaszra van szükségünk. szükség Nem Férfit, hanem a megfelelő Apát keres lelendő gyermekeinek. A sikeres, domidom náns férfiakkal szemben sokszor a gyenge, gondoskodást igénylő férfiakat részesíti előnyben, akik felett anyáskodni anyáskodn lehet, és akiket babusgathat. A gyermeknevelésben azt élvezi a legjobban, amikor még picik a gyerek. Nagyon jó anya, mindig tudja, mikor jön jól egy ölelés vagy pár jó szó. Hajlamos lehet azonban az aggodalmaskodásra, és hogy burokban nevelje csemetéit. Gyakran még m a felnőtt gyermekei problémáiért is magát okolja.
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
A fejlődés iránya A Démétér nő gyakran túlzásba viszi a gondoskodást, és mindenki felett anyáskodik - ha kell, ha nem - és nem veszi észre, hogy ezzel másnak terhére lehet. Meg kell tanulnia, hogy ő sem pótolhatatlan, és, hogy ne ugorjon mindjárt az első jaj-szóra, hanem időnként várja meg, amíg kérik a segítségét. Néha úgy érzi, hogy mások kihasználják, ezért meg kell tanulnia időnként nemet mondani, és csak akkor segíteni, ha valóban van hozzá kedve és elég energiája. Érdemes lenne önmagára is gondolnia, és saját magáról gondoskodnia.
Perszephoné A kétarcú istennő; egyrészt örökre gyermek marad, másrészt érett asszonyként viselkedik. Alapvetően passzív típus, aki saját boldogulását másoktól várja. Anyjához még felnőtt korában is szoros, eltéphetetlen szálak kötik. Félénk, szégyenlős és tartózkodó. Fogékony, mindig az erősebb egyéniségekhez vagy a körülményekhez alkalmazkodik. Engedékeny, elfogadja mások irányítását, vele sokszor csak úgy megtörténnek a dolgok. Számára az a legfontosabb, hogy szeressék és elfogadják őt. A fantáziák világa érdekesebb számára a valóságnál, emiatt szórakozott, és sokszor egészen máshol járnak a gondolatai.
Perszephoné kézírásának grafológiai jellemzői: • • •
• •
•
jól olvasható, formahangsúlyos, gyakran rajzolt, iskolás normaírás - elvárásoknak való megfelelési vágy, ad a külsőségekre ívelt végvonalak, kerekded formák - nagyszerű alkalmazkodás, a konfliktusok kerülése lassú, maximum közepes sebesség, gyenge vagy közepes nyomaték - passzivitás, kényelmesség visszafogottság, ritmusproblémák - a látszat fontosabb, mint a valóság Az „m és n”-nél a betű második szára, a kettőzött és kétjegyű betűk második tagja domináns - gyermeki szerepben maradt, aki felnéz társára, akinek átadja az irányítást jobbra dőlő, ingadozó dőlés, hullámos sorok - befolyásolhatóság
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
• • •
girlandos gyakran fonatos vagy lapos girland - képtelen az ellenállásra, engedékeny, kerüli a konfliktust, mások elismerésére, dicséretére vágyik. t áthúzás gyenge, normál magasságú vagy alacsony - gyenge akarat és önérvényesítés óvatos, gyenge kezdővonalak, nagy felső margó - bizonytalan kezdés, tétovázás, halogatás, vezetettség igény
Akinek személyiségében Perszephoné istennő dominál, az gyermekkorában jól nevelt, engedelmes, szófogadó kislány volt. Igyekezett megfelelni szülei elvárásainak. Tanárai is szerették. Serdülőkorában sem lázadozott vagy feleselt. Inkább kicsit szórakozott és álmodozó volt. A karrier nem fontos számára, nem szívesen vesz felesleges dolgokat a nyakába. Ha nem kap segítséget, akkor hajlamos az első nehézségek, akadályok felbukkanása esetén feladni a dolgokat. Gyakran alkalmazottként dolgozik, a munkájában is a megfelelési vágy hajtja. Ha kifejleszti önállóságát, akkor jó lelki terapeuta is válhat belőle, mivel hatalmas empátiaérzékkel bír. Általában egyetlen igazi barátnője van, akivel sülve-főve együtt van. Korához képest mindig fiatalabbnak tűnik, ezért a többi nőből anyáskodva fordul felé. A férfiakkal kapcsolatban bizonytalan, tapasztalatlan. Nem ő választ, hanem őt választják. Partnerei olyan férfiakból kerül ki, akik vagy nem elég magabiztosak a határozott nőkkel szemben, vagy kemény macsók, akikben felébredt a védelmezési ösztönt. A házasságban is rendszerint a férj hozza meg a döntéseket, cserébe teljesen idomul férje elvárásaihoz. Anyaként boldogan játszik, mesél gyermekeinek. Ugyanakkor sokat aggodalmaskodik, szorong, ha nem érzi magát elég érettnek a gyermekneveléshez. Nehezen húzza meg a határokat és állít korlátokat gyermekei elé, és ha azok erős személyiséggel rendelkeznek, könnyen a fejére nőnek.
A fejlődés iránya Mivel a Perszephonékat vagy az anyjuk, vagy a férjük irányítja, így nem tanultak meg önállóan dönteni és hárítják a felelősséget. Folyton kibúvókat keresnek, halogatják a dolgokat, kerülik a konfliktust, és mástól várják a megoldást. Céljukat kerülő úton, mások manipulálásával vagy füllentéssel érik el. Az önállóságot és a felelősségteljes döntéshozást kell megtanulnia.
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
Aphrodité A szépség és a szerelem istennője. A csábítás, a vonzerő, a szenvedély, a kreatív alkotó és teremtőerő megtestesítője. Élvezi a szépet, az élet örömeit, örömeit erotikusan túlfűtött. Könnyen és hamar esik szerelembe,, és ő is vonzza a férfiakat, mint mém heket a méz. Szexuális zexuális kisugárzása erőteljes, még ha külsőre nem is kifejezetten szép. Rendkívül inspiráló, személyes varávar zsa van. Kommunikációs készsége fejlett. Imád szerepelni, élvezi, ha a figyelem középpontjába kerül. A monotóniát nehezen viseli, folyton új dolgokba kap bele, a pillanatnak pillana él. Az érzelmei irányítják, az esze helyett mindig a szívére hallgat, és gyakran nem számol a következményekkel.
Aphrodité kézírásának grafológiai jellemzői: • • • • • • •
• •
elegáns, egyedien megformált, díszített betűk, esetleg kissé mesterkélt írás - a minőség, a szépség szeretete, sokoldalú érdeklődés közép és alsózóna hangsúlyos írás, telt alsó hurkokkal – élménykészség a gyagy korlati és ösztönéletben egyaránt, érzékiség íves, girlandos kötésmód (hurkos girland),, pluszhurkok gyakori megjelenése – közvetlen, zvetlen, nyitott, befogadó magatartás közepes vagy nagy térbő írás – nagy személyes térfoglalás, szereplési vágy ívelt, girlandos kezdővonal, végvonal – hívogató, csábító mozdulat bársonyos, mázolt vonalak, vona erős, de minimum közepes nyomaték - érzékiség ritmusos, élénk, laza, szabálytalan írás – változékonyság, a kötöttségek kerüker lése
emelkedő sorok - pozitív életérzés, rajongás, lelkesedés a p és az f alsó szára hurkos – nőiességét pozitívan éli meg,, élvezi élvez nőiességében rejlő hatalmát; számára az érzelmek megélése és kifejezése szorosan összefügg a testiséggel, az az érzékiséggel, szexuális együttlétekkel. Így nem meglepő, hogy fontos számára, hogy partnere jó legyen az ágyban.
Már kisgyermekként is szeretett szerepelni. Odavolt a szép ruhákért, ért, cipőkért. Gyakran parádézott édesanyja ruháiban és próbálta ki sminkszereit. Az A iskolai buli-
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret
kat jobban élvezte, mint a tanulást. Szerette a társaságot, és ha pezseg körülötte az élet. Serdülőként folyton szerelmes volt, énekesekért, színészekért rajongott. A mnkában nem igazán kitartó, kivéve, ha valamilyen kreatív, alkotó tevékenységről van szó, mert azzal képes azonosulni. Színpadi pályák való neki, vagy ha nincs művészi tehetsége, a kommunikáció, média világában érvényesül. Nem ellenséges, féltékeny vagy irigy, nőtársai mégis gyakran bizalmatlanok vele, mivel konkurenciát látnak benne. Tartós barátságot csak azokkal köt, akik önmagáért szeretik, és nemcsak a tehetsége, illetve a szexuális kisugárzása miatt. A párválasztás sosem okoz számára nehézséget. Könnyen lesz szerelmes, mindenkiben az igazit látja. A kreatív, sokoldalú, szórakoztató és szenvedélyes férfiak vonzzák a leginkább, a bohém művészlelkek, az örök kamaszok. Az élettársi kapcsolat tökéletesen megfelel neki, hiszen soha sem lehet tudni, meddig tart a szerelem. Az sem ritka, hogy többször köt házasságot élete folyamán. Gyermekeit is rajongással szereti. Elfogadó, elismerő figyelme, játékos lénye pozitívan hat a gyermekei fejlődésére. Tudatosan kell figyelnie azonban arra, hogy új szerelem felbukkanása esetén se hanyagolja el csemetéit.
A fejlődés iránya Könnyen tesz meggondolatlan ígéreteket, amit akkor aztán hamar el is felejt, ezért sokan megbízhatatlannak tartják. Futó kapcsolatai és csapongó életmódja miatt elítélik. Érzelmei rabja. Amíg szerelmes, addig nem tud lemondani az imádott férfiról, még akkor sem, ha az megalázza, kihasználja, vagy világosan értésére adja, hogy nem akar tőle semmit. Sok csalódástól és fájdalomtól kímélheti meg önmagát és másokat is, ha tudatosabban válogatja meg, hogy kire szán időt és energiát, valamint ha számol a cselekedetei, viselkedése következményeivel.
Szeretnél további érdekes cikkek olvasni a grafológiával és az önismerettel kapcsolatban? Akkor látogass el a www.azirastukreben.hu oldalra.
www.azirastukreben.hu Grafológia és Önismeret