ABBI GLINES TE VAGY NEKEM A LEVEGŐ

ABBI GLINES

TE VAGY NEKEM A LEVEGŐ

Írta: Abbi Glines A mű eredeti címe: Breathe Fordította: Margitta Nóra Szerkesztő: Nemcsók Adrienn, Vajna Gyöngyi Nyelvi korrektor: Várhidi Gyula Műszaki szerkesztő: Szuperák Attila © Abbi Glines 2009 © Margitta Nóra 2014 © Maxim Könyvkiadó Kft. 2014 A kiadvány a szerző engedélyével készült. A fordítás alapjául szolgáló művet kiadta: Simon Pulse, mely a Simon & Schuster, Inc. része. Borítóterv: Botos Tamás ISSN: 2063-6989 ISBN: 978 963 261 497 7 (puhatáblás), kiadói kód: MX-871

Kiadja: Maxim Könyvkiadó Kft. Cím: 6728 Szeged, Kollégiumi út 11/H Tel.: (62) 548-444, fax: (62) 548-443, e-mail: [email protected] Felelős kiadó: Puskás Norbert Nyomda: Generál Nyomda Kft., felelős vezető: Hunya Ágnes

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítást, a mű bővített, illetve rövidített változata kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható.

ÉDESANYÁMNAK ajánlom ezt a könyvet, mert 9 éves korom óta olvassa „kézirataimat”, és azóta is egyfolytában mögöttem áll.

Előszó Az élet számomra folytonos küzdelem. Persze tudom, másnak sem habos torta. Képtelen vagyok megszabadulni attól az ábrándtól, hogy egyszer majd társakra és barátokra találok, és nem leszek elzárva a normális világtól. Ez az álom segített továbblépnem azokon az éjszakákon, amikor erős vágyat éreztem arra, hogy örökre távozzak. Az lett volna a legjobb, ha meg sem születek. Tudom, hogy a mamám is így gondolja. Tudom, hogy ilyenkor mit gondolnak. De nem, ő ilyet sosem mondott, ugyanakkor megszületésemmel drámaian megváltoztattam addigi életét. A mamám szépségkirálynő volt apró arkansasi szülővárosában. Mindenki azt mondta, hogy egyszer majd sokra viszi, hogy szépsége és bája megnyithatja azokat a bizonyos kapukat, de hát összetalálkozott azzal a férfival, akinek az életemet köszönhetem. Az az igazság, hogy a mamám megszökött otthonról, mert híres akart lenni, de beleszeretett egy igencsak nős pasiba, aki engem nem ismert el sajátjának, és aki nem segített, attól félve, hogy ez foltot ejtene a jó hírén a Tennessee-beli Nashville-ben. Életem első felét a Tennessee-hegyekben, egy egyszobás kunyhóban töltöttük. Egy napon aztán a mamám úgy döntött, hogy az élet könnyebb Alabamában. Azt gondolta, hogy délebbre majd könnyebben talál munkát, és a napsütés jót fog tenni mindkettőnknek. Legalábbis ezt mondta. Tudtam, el akar menekülni, vagy legalábbis 7

találni egy olyan helyet, ahol mindent újra kezdhet. Ha léteznek olyan személyiségjegyek, amelyek vonzzák a lúzereket, akkor a mamám bőven rendelkezik ilyenekkel. Sajnos hamarosan egy újabb gyereket fog szülni erre a világra, melyet oly kevéssé tud irányítani, és ahol nagymértékben egy kamaszra – vagyis rám – kénytelen támaszkodni. Bárcsak rám bízta volna a döntést a párválasztásban, ahogy azt minden másban tette! Szóval dél felé tartottunk, Alabamába, ahol állítólag ragyogóan süt a nap, ami elmossa aggodalmainkat… Hát rajta!

8

1. FEJEZET – Ma nem mész dolgozni? – kérdeztem csodálkozva az előrehaladott terhes mamámat, aki bugyiban és melltartóban hevert az ágyában. A terhesség még nagyobb drámai hősnőt csinált Jessicából, mint azelőtt volt, hogy védekezés nélkül lefeküdt egy másik lúzerrel. A fejére húzta a párnáját és jajveszékelt. – Rémesen érzem magam, Sadie. Menj ma el helyettem! Már a tanév vége előtt tudtam, hogy ez be fog következni. Tegnap volt az utolsó tanítási nap, és ahelyett, hogy lóghatnék, mint egy normális tizenéves, Jessica elvárja, hogy pénzt keressek. Mintha végig azt tervezte volna, hogy majd beállok helyette. – Lehetetlen, hogy csakúgy odamenjek és beálljak helyetted! Miért felelne meg nekik egy 17 éves gyerek? Jessica lehúzta fejéről a párnát, és bedobta az évek során tökéletesre fejlesztett duzzogását. – Sadie, már nem bírok takarítani ezzel a strandlabda nagyságú pocakkal. Melegem van és fáradt vagyok. Muszáj segítened! Te mindent meg tudsz oldani. Az ablakhoz mentem, hogy kikapcsoljam a légkondit. – Ha nem állítanád folyamatosan 20 fokra, akkor kevesebből is kijönnénk. Tudod, mennyibe kerül egész nap járatni?! – Nem tudja, nem is érdekli, de azért megkérdeztem. 9

Grimaszt vágva felült. – El tudod képzelni, milyen melegem lehet ezzel a pluszsúllyal? Erősen kellett uralkodnom magamon, nehogy megjegyezzem: ő volt az, aki nem használta az óvszert. Én megvettem, és figyeltem is rá, hogy mindig legyen nála több is. Még figyelmeztettem is a randi előtt. Időnként nehéz észben tartani, hogy ki is a felnőtt a családban. Többnyire úgy tűnt, a szerepeink felcserélődtek. Jessica ugyan felnőtt, de ez nem jelenti azt, hogy képes lenne ésszerű döntéseket hozni. Egyszerűen hiányzik belőle a felelősségtudat. – Tudom, hogy meleged van, de nem költhetjük minden fillérünket légkondicionálásra! Ő csak sóhajtott, és visszahanyatlott az ágyba. – Mindegy – dünnyögte. Megkerestem a táskáját és kinyitottam. – Rendben, ma megcsinálom helyetted, remélem, bejutok a kapun. De ha nem megy, akkor nekem ne panaszkodj, én figyelmeztettelek. Én csak minimálbéres melót kaphatok, amiből a számlákat sem tudjuk kifizetni. Ha nem jössz, akkor felesleges az egész. Még ki sem mondtam, máris tudtam, hogy ő nyert. Jessica két hónapot dolgozott, meg tudta tartani a munkáját. – Sadie, mindketten tudjuk, hogy meg tudod csinálni. Bánatosan sóhajtottam és otthagytam. Már aludt is, mire elkészültem. Haragudni akartam rá, de hatalmas pocakját látva inkább megsajnáltam. Nem ő volt a világ legjobb mamája, de hozzám tartozott. Felöltöztem, és indulás előtt még bekukkantottam hozzá. Halkan horkolt, a légkondi megint 20 fokra volt állítva. Először ki akartam kapcsolni, de aztán meggondoltam magam. A lakásban máris meleg volt, és a hőmérséklet napközben csak emelkedni fog. 10

Kint felpattantam a biciklimre. 30 perc alatt a hídhoz értem, amelyen az alabamai Sea Breeze-hez tartozó elegáns szigetre lehet átjutni. Helyiek nem laknak arrafelé, csupa gazdag családnak van ott nyaralója, olyanoknak, akik teljes személyzetet alkalmaznak. Jessica megcsípett egy házvezetőnői állást 12 dolláros órabérrel. Imádkoztam, hogy gond nélkül átvehessem a munkáját. A címet megtaláltam a táskájából kihalászott alkalmazotti kártyáján. Kicsi volt az esélye, hogy megkapom a munkát. Minél tovább kerekeztem a szigeten, annál nagyobb és különlegesebb házakat láttam. A mamámat a harmadik házban alkalmazták. Naná, hogy neki a legfeltűnőbb helyen kell dolgoznia, persze közvetlenül a tengerparton. A hatalmas, gazdagon díszített vaskapunál átadtam Jessica személyi kártyáját a kapuőrnek, aki haragosan végigmért. A jogosítványomat is odaadtam. – Jessica lánya vagyok. Ő megbetegedett, ma én jönnék helyette. A továbbra is haragos kapuőr valakinek telefonált. Nem tűnt túl biztatónak, hogy senki sem tud rólam. Két másik óriás jött a kapu felé. Mindkettőn napszemüveg volt, mintha focisták lettek volna, akiknek fekete öltöny helyett inkább a nemzeti focicsapat mezét kellett volna viselniük. – Miss White, kérem, mutassa a táskáját! Ez inkább parancsnak hangzott mintsem kérésnek, a másik pedig már le is kapta a vállamról. Nyeltem egyet, próbáltam nyugodtnak látszani. Mindketten barátságtalanok és nagyok voltak, nem úgy festettek, mint akik megbíznának bennem. Talán veszélyesnek látszottam a 165 centimmel? Végignéztem ócska fehér sortomon és a vörös trikómon. Vajon feltűnt nekik, hogy ezekben a cuccokban sehol sem lehet fegyvert rejtegetni? Nem értettem, hogy a két óriás miért nem akar beengedni. Ha 11

fenyegetést jelentettem volna, bármelyikük bekötött szemmel és hátrakötözött kézzel is képes lett volna ártalmatlanná tenni. Na, ettől nevethetnékem támadt. Ajkamat harapdálva vártam, hogy kiderüljön, vajon veszélyes kicsiny személyemet beengedik-e a minden képzeletet felülmúlóan nagy vaskapun. – Bemehet, Miss White. Kérem, használja a kőfal baloldalán lévő személyzeti bejárót, jelentkezzen a konyhán, ahol majd eligazítják. Azon tanakodtam, hogy kik lehetnek azok az emberek, akiknek a kapuját egy ekkora Góliátnak kell őriznie? Visszamentem a bringámért, és a nyitott kapun keresztül begurultam. Megkerültem a buja pálmafákat és a trópusi kert csücskét, és megpillantottam a házat. A Híresek és gazdagok című sorozatban látni ilyeneket. El sem tudtam képzelni, hogy ilyenek egyáltalán létezhetnek Alabamában. Egyszer jártam Nashville-ben, ott láttam ekkora házakat, de azok sem voltak ilyen díszesek. Összeszedtem magam, a kanyarban igyekeztem megállás nélkül tolni a bringámat, miközben a hatalmas méreteket bámultam. Látótávolságon kívül a falnak támasztottam a biciklit. A személyzeti bejárat is pompás volt. A 4 méternél is magasabb kaput csodálatosan vésett S betű díszítette. A kapu nemcsak magas, de meglehetősen súlyos is volt, minden erőmre szükség volt, hogy ki tudjam nyitni. Bekukkantottam a hatalmas előszobába, majd beléptem egy apró helyiségbe, ahol három íves ajtó közül kellett választanom. Még sosem jártam itt, nem tudtam, hogy melyik lehet a konyha. Benéztem a jobb oldali első ajtón. Egy hatalmas társalgónak tűnt, semmi különös, de nem volt benne konyhai felszerelés. Ezután benyitottam a második ajtón, ott egy nagy kerek asztalt láttam, körülötte emberekkel. Egy nagydarab, idősebb nő egy olyan tűzhely előtt állt, amilyet még sosem láttam. Ilyeneket éttermek használhatnak. 12

Tehát ez itt a konyha. Beléptem az íves ajtón. A tűzhelynél álló nő felvonta a szemöldökét, amikor észrevett. – Segíthetek? – kérdezte élesen parancsoló hangon, ugyanakkor viszont az Andy Griffith Show Bee nénijére hasonlított. Mosolyogtam, nagyon melegem lett, úgy éreztem, mindjárt felrobban az agyam, amikor észrevettem, hogy a szobában ülők mind engem bámulnak. Mindig is utáltam a feltűnést, ezért régebben igyekeztem minél kisebbre összehúzni magam. Persze, ahogy nőttem, ez egyre kevésbé sikerült. Próbáltam elkerülni minden olyan helyzetet, amely arra biztatná az embereket, hogy beszélgetni kezdjenek velem. Nem vagyok remete, csak az a helyzet, hogy sok minden nyomja a vállamat. Már kislánykoromban tudtam, hogy a barátkozás nem nekem való. Túlságosan lefoglal a mamámról való gondoskodás. Ezért egyre magasabb fokon űzöm az érdektelenség művészetét. – Ööö, hát izé, azt mondták, hogy jelentkezzem a konyhán további utasításokért. – Hirtelen elhallgattam és vártam. Tudtam, hogy amint elhallgattok, a nő kidob, ezt utáltam, de nem tehettem mást, várnom kellett. – Azt biztosan tudom, hogy én nem vettelek fel. Ki küldött? Gyűlöltem a rám meredő szempárokat. Bárcsak ne lett volna Jessica olyan makacs! Szükségem lett volna rá, legalább az első nap. Miért csinálja ezt velem mindig?! – Sadie White vagyok, Jessica White lánya. Ő ma nem érzi jól magát, és én jöttem helyette dolgozni. Úgy volt, hogy, izé, vele fogok dolgozni ezen a nyáron. Bárcsak ne látszódott volna rajtam az idegesség, de hát mindenki engem bámult. Az asszony a homlokát ráncolta, pontosan úgy, ahogy Bee néni szokta, amikor valami nagyon felbosszantja. Kis híján elrohantam. 13

– Jessica nem kérte, hogy itt segíthess a nyáron, én meg nem alkalmazok kölyköket. Nem tetszene a családnak. Talán ősszel, amikor elutaztak, tehetünk egy próbát. A mindent betöltő idegesség hirtelen elmúlt, kétségbeestem a gondolattól, hogy elveszíthetjük a bevételt, amire akkora nagy szükségünk van. Ha Jessica megtudja, hogy nem helyettesíthetem, akkor az is lehet, hogy feladja. Elővarázsoltam legfelnőttesebb hangomat, és elhatároztam, hogy megmutatom ennek az asszonynak, hogy a munkát nálam jobban senki se tudná elvégezni. – Megértem az aggodalmát. Azonban ha adna egy lehetőséget, akkor megmutatnám, hogy mire vagyok képes. Pontos leszek, és mindent megcsinálok. Kérem, tegyen egy próbát! A nő az asztalnál ülők valamelyikére pillantott, mintha a véleményét kérné. Aztán megint rám nézett, és tudtam, hogy sikerült megváltoztatnom a döntését. – Jól van, Sadie White, a próba most kezdődik. Beosztalak Fran mellé. Mi valamikor együtt kezdtünk itt dolgozni. Ő majd kiadja a munkát, és aztán beszámol nekem. A nap végén megkapod a válaszomat. Ez a próba, és ajánlom, hogy ne hibázz! Bólintottam, és rámosolyogtam Franre, aki ekkor már felállt. – Kövess! – utasított a magas, vékony, vörös nő, aki legalább 65 éves lehetett. Sarkon fordult, és elhagyta a konyhát. Tettem, amit mondtak, és a konyhában ülők egyikének sem néztem a szemébe. Meg kell kapnom a munkát. Fran egy folyosóra vezetett, számtalan ajtó mellett haladtunk el. Aztán megálltunk, kinyitotta az egyiket, és beléptünk. A szoba a padlótól a mennyezetig tele volt könyvespolcokkal. Hatalmas, sötétbarna bőrfotelek álltak szétszórva. Nem voltak szembefordítva egymással, nem úgy nézett ki, mintha itt vendégeket vagy társaságot 14

fogadtak volna. Nyilvánvalóan ez volt a könyvtár. Ide azért jönnek, hogy keressenek egy könyvet, aztán belesüppedjenek az egyik hatalmas, kényelmes fotelbe. Fran, némi eleganciával, maga előtt széttárt karokkal mutatott a helyiségre. Ez ettől az idős hölgytől elég meglepő volt. – Ez Mrs. Stone kedvenc helyisége. Egész évben zárva van. Portalanítani kell a könyveket és a polcokat, a karosszékekhez speciális bőrtisztítót használunk, az ablakokhoz pedig itt a Windex. A drapériákat ki kell porszívózni, a parkettát felmosni és viaszolni. Mrs. Stone azt szereti, ha a szentélyében minden tökéletes. Ebédidőben érted jövök, enni a konyhában szoktunk. Fran az ajtóhoz ment, hallottam, hogy valakit üdvözöl. Egy tisztítószerekkel megrakott kocsival tért vissza. – Itt van minden, amire szükséged lehet. Nagyon vigyázz a bekeretezett képekre és műtárgyakra! Figyelmeztetlek, ebben a házban minden nagyon értékes, és mindent a legnagyobb gondossággal kell kezelni. Elvárom, hogy keményen dolgozz, ne fecséreld az idődet butaságokra! A szigorú arcú Fran ezek után távozott. Körbejártam, hogy hozzászokjak a különleges környezethez. A helyiség nem volt igazán nagy, inkább zsúfoltnak látszott. Azt gondoltam magamban, hogy ezt meg tudom csinálni, hogy nem kívánnak tőlem semmi lehetetlent. Összeszedtem a portörlőket, és a könyvespolcokhoz rögzített létrákhoz mentem. Felül kellett kezdeni, hisz a por lefelé száll. Mindent leporoltam, és az ablakokat is megpucoltam, mire Fran értem jött, hogy ebédelni menjünk. Szükségem volt az ételre és egy kis pihenésre. Merev arcának igencsak megörültem. Körbetekintett, és bólintott, mielőtt visszakísért ugyanazon az útvonalon, amelyen reggel 15

is némán végigjöttünk. Amikor az utolsó kanyar után beléptünk a hatalmas, csillogó konyhába, az orromat megcsapta a frissen sült kenyér illata. Mary asszony a tűzhely mellett egy fiatalabb nőnek magyarázott valamit. Kontyukat egyformán hajhálóval rögzítették. – Jó az illata, Henrietta. Ez menni fog neked! Ma ezt az adagot megkóstoltatjuk a személyzettel, ha mindenkinek ízlik, akkor te fogsz kenyeret sütni a családnak. – Mary asszony a kötényébe törölte a kezét és megfordult. – Á, itt a mi új alkalmazottunk. Hogy ment? – Jól – felelte Fran bólogatva. Azon tanakodtam, hogy vajon Fran nem kedvel, vagy sohasem szokott mosolyogni? – Ülj csak le! Még rengeteg dolgunk van, mielőtt a család megérkezik. Fran után én is leültem, és Mary asszony ennivalóval megrakott tálcákat tett elénk. Valamit jól csinálhattam, mert Fran egyenesen hozzám fordult. – A személyzet itt, ennél az asztalnál eszik. Különböző időben jövünk ebédelni. Azt veszel, amit akarsz. Bólintottam, az egyik tálcáról elvettem egy szendvicset, és friss gyümölcsöt is választottam. – Innivalót ott találsz a pulton. Választhatsz vagy készíthetsz valamit magadnak. A pulthoz mentem, és limonádét töltöttem magamnak. Csöndben ettem, és Mary asszonyt hallgattam, aki további utasításokat adott a Henriettának nevezett nőnek. Kenyeret készítettek az aznapi vacsorához. Fran kísérletet sem tett, hogy beszélgessen velem, aminek nagyon örültem. Étkezés után Frant követve a mosogatónál leöblítettem a tányéromat, majd betettem a mosogatógépbe. Néma csöndben tértünk vissza a könyvtárba. Ekkor már kevésbé voltam ideges, és sokkal 16

jobban érdekelt maga a hely. A folyosón fotókat láttam. Két aranyos kisfiúról készültek a képek. Ahogy haladtunk, egyre idősebbeknek látszottak. A könyvtár hatalmas bejárata mellett egy életnagyságú képről egy nagyon ismerős arc mosolygott rám. Ezt az arcot rengetegszer láttam már a tévében és a képes újságokban. Az előző este, vacsora idején is szerepelt a tévében. Jessica evés közben az Entertainment Dailyt nézte. A műsor egyik kedvenc témája az ifjú szívtipró rocker, Jax Stone. Egy lány karjai közt volt látható, akiről azt pletykálták, hogy szerepelni fog a következő videoklipjében. Fran megállt mögöttem. Felé fordultam, ő pedig a képet nézte. – Övé ez a ház. Bármelyik nap megérkezhet a szüleivel és a testvérével. Tudod ezt a helyzetet kezelni? Csak bólogattam, egy szót sem bírtam kipréselni magamból, annyira meglepett, hogy Jax Stone képét látom a falon. Fran tovább ment, én pedig követtem. – Miatta nem alkalmazunk tizenéveseket. Ez az ő magán rejtekhelye. Fiatalabb korában a szülei ragaszkodtak hozzá, hogy tartson minden évben egy nyári szünetet távol Hollywood reflektorfényeitől. Most már idősebb, de nyaranta idejár. Időnként különböző eseményekre elutazik, de a nyár nagyobbik felét itt tölti, ez az ő rejtekhelye. A család is vele jön, mivel év közben nem sokat látják egymást. Ha ezt nem tudod kezelni, azonnal menned kell. A diszkréció maximálisan kötelező. Ezért fizetnek itt ilyen magas béreket. Összeszedtem magam, és felkaptam a vödrömet. – Bármire képes vagyok. Ez a munka sokkal fontosabb számomra, mint egy ifjú rocksztár. Fran bólintott, de látszott rajta, hogy nem hisz nekem. Még nagyobb elszántsággal vetettem magam a munkába. A hosszú nap végén csöndben hallgattam Fran szigorú beszámolóját. Úgy vélte, 17

jó munkaerő lennék, és hogy kaphatnék egy lehetőséget. Köszönetet mondtam neki és Mary asszonynak. Muszáj félretennem pénzt az őszre, hisz akkor a baba miatt Jessica már nem fog tudni dolgozni, nekem pedig vissza kell mennem az iskolába. Menni fog. Igen, Jax Stone híres volt, és hihetetlen acélkék szemei megdobogtatták a szívemet. Ezt kár lenne letagadnom. Azonban ennek nem csak az volt az oka, hogy véletlenül ő volt az egyik leggyönyörűbb példánya a férfinemnek. Mindenki tudja, hogy a szépség csupán a felszín. Feltételeztem, hogy a belőle áradó felszínesség oly mértékig taszító, hogy egyáltalán nem zavar, hogy a házát kell takarítanom, sőt, hogy akár össze is futhatok vele. Ráadásul a fiúkról tulajdonképpen semmit sem tudtam. Nem fecséreltem rájuk az időmet még akkor sem, ha mindent megtettek azért, hogy szóba álljak velük. Akadt náluk nagyobb problémám is, például, hogy legyen mit ennünk, vagy hogy a mamám ne felejtse el befizetni a számlákat. Rengeteg pénzt költöttem óvszerre, amit aztán a kezébe nyomtam, a táskájába dugdostam, mielőtt a körülötte zsongó pasik valamelyikével randizni ment. Ha erre gondolok, nehezen tudom visszafogni a haragomat. Az olcsó cuccokban is csodálatosan festett. A számtalan gusztustalan férfi egyike azt mondta, hogy örököltem varázsos tekintetét. Szőke göndör haját, tiszta kék szemét és súlyos fekete szempilláit is sikerült megörökölnöm. Azonban hiányzott belőlem az az egyetlen dolog, amely megóvhatna bizonyos katasztrófáktól: meglehetősen ostobának látszottam. Időnként a mamám emlékeztetett is erre, de ettől nem keseredtem el, inkább a szegénység számlájára írtam. Jessica ezt személyiségem hiányosságának, én inkább mentőkötélnek tartottam. Nem akartam olyan lenni, mint ő. Ha az ostobaság megóv attól, hogy a lába nyomába lépjek, akkor hálás vagyok érte. 18

A lakásunk, amelyért közel havi ötszázat kellett fizetnünk, egy hatalmas, öreg ház földszintjén volt. Amikor beléptem, nem találtam Jessicát. Csupán négy helyiség volt, nem juthatott messzire. – Mama? – Semmi válasz. Éppen lement a nap, így kimentem a Jessica által patiónak nevezett udvarra. Szerintem nem volt több, mint egy apró földkupac. Kint állt az udvaron, közszemlére téve hatalmas pocakját abban a bikiniben, amelyet néhány héttel korábban egy turkálóban magamnak vásároltam. Felém fordult és mosolygott. A reggeli rosszullét nyomai eltűntek. Az arca inkább tündökölt. – Sadie, hogy ment? Mary asszony nagyon megkínzott? Remélem, hogy rendesen viselkedtél vele. Szükségünk van erre a munkára, te pedig időnként olyan durva és barátságtalan vagy! Végighallgattam a szociális készségeim hiányosságairól szóló hablatyolását, megvártam, hogy befejezze, csak akkor szóltam. – Megkapom a melót nyár végéig, ha akarom. Jessica színpadiasan felsóhajtott. – Remek, mert a következő hónapokban tényleg pihennem kell. A baba mindent kiszed belőlem! Te még nem értheted, milyen nehéz terhesnek lenni! Szerettem volna emlékeztetni, hogy én megpróbáltam megóvni őt a terhességtől, a kosztpénzből vagyonokat költöttem az ostoba óvszerekre, de ez mit sem használt. Inkább csak bólogattam, és együtt bementünk a házba. – Éhen halok, Sadie. Össze tudnál gyorsan dobni valamit? Most már kettő helyett kell ennem. Már hazafelé menet kitaláltam, hogy mi lesz a vacsora. A mamám egyáltalán nem boldogul a konyhában. Életem első nyolc évét valahogy átvészeltem mogyoróvajas és lekváros kenyéren. 19

Valamikor kilencéves korom körül rájöttem, hogy a mamám segítségre szorul, és ekkor elkezdtem felnőni, sokkal gyorsabban, mint a normális gyerekek. Minél több segítséget ajánlottam neki, annál több mindent bízott rám. Mire betöltöttem a tizenegyet, mindent én csináltam. A tészta forrt, a húsmártás gőzölgött, én meg a szobámba mentem. Ledobtam a ruháimat, és felvettem a kivágott címkéjű, olcsó farmeremet, amely – nem meglepő módon – ruhatáram alapdarabja volt, meg egy pólót. A ruhatáram nem túl változatos. A konyhában a tésztafőző hangja figyelmeztetett, hogy nézzek rá az ételre. Arra nem lehetett számítani, hogy Jessica felkel bármit is megnézni. Visszaszaladtam az apró konyhába, villával kivettem egy spagettiszálat, amit aztán a tűzhely mögötti falhoz csaptam. Odaragadt, tehát kész. – Na de Sadie, miért dobálod a tésztát a falra? Honnan szedted ezt az ostobaságot? A plafonra bámultam, majd Jessicára, aki a bikinimben hevert a lakáshoz tartozó kifakult, pasztellszín kanapén. – Egyszer a tévében láttam, amikor kicsi voltam. Jól megjegyeztem, ráadásul működik. – De ez undorító! – morogta Jessica a kanapéról. Ha akarna, se tudna vizet forralni, de elhatároztam, hogy befogom a számat, és befejezem a vacsorát. – Kész van! – Kiraktam a tányérra egy kupac spagettit, tudva, hogy arra fog kérni, vigyem be neki. – Drágám, hoznál nekem egy tányérral? Vigyorogtam. Sikerült egy lépéssel megelőznöm. Azokban a napokban ritkán kelt fel, csak ha már feltétlenül muszáj volt. 20

Egy villát és egy kanalat tettem a tányérra, és bevittem neki. Fel sem ült. Nagy pocakjára tette a tányért, és úgy evett. Egy pohár édes jeges teát is vittem neki, aztán visszamentem, hogy magamnak is szedjek. Megéheztem a munkától, ennem kellett.

21

2. FEJEZET Nem volt több motozás, kaptam egy kártyát, amit fel kellett mutatnom érkezéskor és távozáskor. A dolgok igazán simán mentek. Fran egyszer még rám is mosolygott. Ebéd után Mary asszony felküldött a 3. emeletre, ahol nagyobbrészt hálószobák voltak. Nem volt nehéz megfeledkeznem arról, hogy kinek a házát takarítom. Nem voltak barátaim, akiknek mesélhettem volna a munkámról. Nem gondolkoztam azon, hogy ott állok, ahol a nyári szünetben a világ legmenőbb ifjú rocksztárja fog aludni. Nem volt valami nagy szám. Amikor beléptem a szobájába, körbenéztem. Tipikus tinédzserfiú-szoba volt. Viszont meglepően kényelmesnek látszott. A falon baseballütők és -labdák, némelyiken autogram volt, néhány viszont meglehetősen használtnak tűnt. A falon büszkén ki voltak téve a mezek, amelyeket kisebb korában hordhatott. Simán el tudtam képzelni a kisfiút, akinek előző nap láttam a képeit, ahogy ezekben a mezekben pont úgy játszik, mint egy átlagos gyerek. Közelebb lépve mindegyik alatt láthattam egy fényképet a csapatról, amelyben játszott. A legrégibb képen alig tudtam felismerni a mai híres rocksztárrá lett kisfiút. A 10-11 éves kori képeken már könnyen felismerhető. A mezek és fényképek időrendben álltak, óvodáskortól tizenhárom éves korig. Úgy emlékszem, egy-két évvel korábban hallottam először a nevét a 22

rádióban. Úgy látszik, normális életet élt, míg a lemezkiadó fel nem fedezte. Az ágy mögötti fal viszont egészen másmilyen volt, mint egy átlagos kamaszfiú szobája. A legkülönfélébb alakú, színű és méretű gitárok lógtak ott. Egy csomón autogram volt olvasható, néhány vadonatújnak látszott. Az egyik mintha igazi aranyból készült volna, bár azt elég nehéz elhinni. Lábujjhegyre állva alaposabban megnéztem. Az volt ráírva, hogy Fender. Tovább nézegettem a drágább gitárokon lévő autogramokat. Végigsimítottam az ujjamat Jon Bon Jovi aláírásán, és elmosolyodtam. Ezek szerint a rocksztároknak is vannak bálványaik. Középen egy apró, nyúzott gitár lógott. A gyűjtemény közepére helyezték, ez lehetett az első és a legkedvesebb. Kinéztem az ajtón, nehogy valaki meglásson, aztán megint odaléptem a kis gitárhoz, amivel, úgy képzelem, az egész elkezdődött. Nem voltam megszállott rajongó, de valamiféle szentségnek tűnt ez a tárgy, amely hozzájárult a nagy álom megvalósulásához. A tisztítószeres kocsi érintetlenül állt az ajtóban, tudtam, ideje munkához látnom. Egyéb személyes dolgokra nem voltam kíváncsi. Azt akartam, hogy továbbra is sekélyesnek és érinthetetlennek lássam. Valóságosabbnak, kevésbé istenszerűnek tűnt attól, hogy láthattam, milyen helyes kisfiú volt göndör barna hajával és azzal a mosolyával, amellyel megőrjítette a rajongóit. De érdeklődésemet a minimumra kellett szorítanom. Gyorsan nekiláttam a portörlésnek, takarításnak és a drága parketta tisztításának. Úgy döntöttem, gyorsan végzek, mielőtt újra belebotlok valamibe, ami az egykori kisfiúra emlékeztetne. A jövőmre koncentráltam, és elhessegettem a Jax Stone-ra vonatkozó gondolataimat. – Sadie, kész vagy már? – kiáltott Fran az ajtóból. – Megjött a család, nekünk a személyzeti helységekbe kell mennünk. 23

Összeszedtem a tisztítószereket, és elindultam az ajtóban álló, meglehetősen ideges Fran felé. – Persze, éppen most végeztem. Fran bólintott, és elindult a hátsó, személyzeti lift felé, hogy véletlenül se találkozzunk a családdal. Fran sietve beszállt, én a nyomában, de az egyik üvegtisztító leesett a kocsiról. Egy ronggyal igyekeztem eltüntetni a foltot. – Siess már! – sürgetett Fran idegesen a lift belsejéből. A család bizonyára éppen felfelé jött. Amikor felálltam, valami bizsergető érzés futott végig a hátamon. Ijedtemben megfordultam. Ott állt Ő, és engem nézett. Nem az aranyos göndör hajú kisfiú, hanem a híres rocksztár. Megdermedtem, nem tudtam, mit tegyek, hisz Mary asszony éppen azt nem akarta, hogy jelenlétemet ilyen hamar felfedezzék. Nevetségesen szexi arcát beragyogta a mosolya, arcomat elöntötte a forróság, másfelé néztem, és belöktem a tisztítószeres kocsit a liftbe. Mintha nem is bosszantotta volna, hogy egy kamaszlány dolgozik a házában. Mosolya vidámnak tűnt. Fran a homlokát ráncolta, de egy szót sem szólt. A kocsit elraktam, és jelentkeztem a konyhában, hogy fent végeztem. Mary asszony csípőre tett kézzel várt bennünket. Frannal halk megbeszélést folytattak. Mary asszony bólintott, elvett valamit az asztalról, majd átadott nekem egy összehajtogatott fekete ruhát. – Ha a család itt van, mindnyájan egyenruhát viselünk. Mostantól nem takarítasz, hanem nekem segítesz a konyhában és Mr. Gregnek a kertben. Ma este azonban neked kell felszolgálnod. Mrs. Stone úgy kívánja, hogy a személyzet mindig csinosan jelenjen meg mind a család, mind pedig a vendégek előtt. William, a fiatal fiú, akit felvettem Marcus mellé felszolgálónak, 10 perce telefonált, hogy beteg. Rajtad 24

kívül mást nem tudok keríteni. Bebizonyítottad, hogy keményen tudsz dolgozni, úgy látom, komolyan veszed a dolgokat. Csak a korod miatt aggódom. A ház ura nagyjából egyidős veled, a legtöbb lány oda van érte. De az ösztöneim azt súgják, hogy téged ez nem nagyon érdekel. Remélem, továbbra is felnőttként fogsz viselkedni. Nem tudtam, mit kéne válaszolnom, így hát csak bólogattam. – Jól van. Minden nap ezt kell hordanod. Még kettőt csináltatunk a méretedre. A ruhát minden este itt hagyod, másnapra ki lesz mosva és vasalva. Mindig ugyanitt gyere be, és azonnal öltözz át a mosókonyhában. Most, előbb még segíteni fogsz nekem elkészíteni a vacsorát. Amikor felszolgálsz, tisztán és rendesen kell kinézned. A következő két órában mindenféle húsokat és zöldségeket szeleteltem, kavartam és töltöttem. Igencsak elfáradtam már, amikor Mary asszony elküldött átöltözni és fésülködni. Felvettem a fekete, nagyjából térdig érő szoknyát és a fehér végig gombos, kerek nyakú blúzt. Mindezekre egy fekete kötény került. Kibontottam a hajam, majd ismét összefogtam a fejem búbján. Megmostam az arcomat és a kezemet, belenéztem a hátam mögötti tükörbe. A mamám arcvonásainak köszönhettem a felszolgálói munkát, de visszafogott személyiségemmel nyertem meg Mary asszony bizalmát. Míg anyám tekintete huncutul csillogott, addig az enyém komoly és óvatos maradt. Jax Stone mosolya a valóságban éppolyan káprázatos volt, mint az újságokban és a plakátokon megjelent fényképeken. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ostoba módon engem is lenyűgözött volna. Mély levegőt vettem, kinyitottam az ajtót, és visszamentem a konyhába, ahol Mary asszony várt. – Rendben, most pedig figyelj! Ezt Jax úr elé teszed, pontosan akkor, amikor Marcus – ekkor egy magas fiúra mutatott, akit még nem ismertem – odateszi Mrs. Stone elé. Ma este csak ők ketten ülnek az 25

asztalnál. Mr. Stone és Jason holnap érkezik. Ma este csak ti ketten fogtok felszolgálni. Figyelj arra, hogy miközben Jax úrfi eszik, csöndben mögötte kell állnod. Csináld pontosan azt, amit Marcus. Fordulj hozzá, ha valamiben bizonytalan vagy! Marcus szemébe néztem. Alig lehetett nálam idősebb, talán ha 20 éves volt. Vörösesszőke haja és mosolygós zöld szeme azonnal megnyugtatott. Mosolyogva felém nyújtotta erős kezét: – Marcus Hardy. – Sadie White – mondtam, miközben Marcus jól megrázta a kezem. Bólogatott, rendületlenül mosolygott, és a tálcáért nyúlt. – Tegnap láttam, milyen bátran küzdöttél a melóért. Lenyűgözött, ahogy ideges tekinteted egyik pillanatról a másikra határozottá vált. Mosolyogtam, és én is felkaptam az előttem lévő tálcát. – Te jössz mögöttem, mivel én viszem Mrs. Stone ételét – közölte Marcus. Rám kacsintott, és elindultunk az étkező felé. A nagy étkezőhelyiséget már ismertem. Reggel én súroltam fel a padlót. Marcus megállt az ajtónak háttal ülő Mrs. Stone mögött. Amint körbementem, hogy megálljak az asztalfőn ülő Jax mögött, testem természetes feszültsége éberséggel töltött el. Marcust figyeltem, hogy követni tudjam. Ő bólintott, és a salátát egyszerre helyeztük az asztalra. Hátraléptem. Marcus biccentett, hogy álljak mellé. Úgy is tettem. – Még mindig nem értem, hogy Papa minek kényszeríti Jasont a Yale-re, ha ő ezt nem akarja. – Jax hangja valószínűtlenül lágy volt. Úgy éreztem magam, mintha moziban ülnék, és a filmvásznat bámulnám. – Az öcséd nem tudja, mi a legjobb neki. Annál több esze van, mintsem hogy egyszerűen csak Jax Stone öccse legyen. Megvan a 26

tehetsége, sokkal többre vihetné, ha összeszedné magát, és nem kizárólag a tőzsdén játszadozna. Elvesztegeti a matematikai tehetségét! Jax rám nézett, és elmosolyodott, mielőtt ismét az anyjához fordult volna. – Mindketten lökdösitek. Ő elég okos, nincs szüksége arra, hogy helyette döntsetek. Mrs. Stone hangosan felnevetett: – Te sem lennél ott, ahol vagy, ha nem lökdöstelek volna keményen. Nem akartál semmi mást, mint baseballozni a haverjaiddal, és ócska garázsbandákkal, csupa tehetségtelen fickóval zenélni. Jax sóhajtott, jeges vizet töltött, és az anyjához fordult: – Elég legyen, mama! Ne mondj rosszat a valaha volt kevés igaz barátomról! Mrs. Stone hátradőlt, Marcus pedig megérintette a kezemet, hogy ismét rá és a feladatunkra figyeljek. Előreléptünk és leszedtük a salátástálaikat. – Kérnek valami mást is inni? – kérdezte Marcus kedves délies kiejtésével. Megint azt éreztem, hogy szemek tapadnak rám. Küzdöttem a késztetés ellen, hogy visszanézzek Jaxre, hogy visszanézzek azokba a szemekbe. Mrs. Stone sóhajtott: – Talán egy pohár Merlot nem árt meg. – A fiára nézett, megigazgatta az ölében lévő szalvétát, mintha nem tudna dönteni. – Hozzon egy pohárral a pince legjobb Merlot-jából! Jax hátradőlt, láttam, hogy még mindig engem bámul. Vettem egy mély lélegzetet, és ránéztem. – Hozna egy pohárral Mary asszony édes teájából? Bólintottam, és sikerült megállnom, hogy ne mosolyogjak vissza rá. – Igen, uram – válaszolta Marcus. Hátralépett és intett, hogy induljak előtte a konyha felé. 27

Ahogy kiléptem a hatalmas étkezőből, mélyet sóhajtottam. Észre sem vettem, hogy ez milyen idegtépő. Ahogy beléptünk a konyhába, Marcus rám mosolygott. – Mi van? Elszúrtam? Marcus megrázta a fejét, egy szőke tincs a szemébe hullott. – Nem, szuper voltál. De vigyük gyorsan a ráklevest, mielőtt Mary asszony szétrobban. Mary asszony – fordult a házvezetőnőhöz –, kérünk egy Merlot-t a pincéből. Mary asszony már adta is a nyitott borosüveget egy pohárral. – Tudtam előre! Ez meg itt Jax édes teája. – Viszem a levest – szólt Marcus, én meg túlságos hálás voltam, hogy megkérdezzem: Miért? Csak bólintottam, és követtem a folyosón, az étkező felé. Mielőtt beléptünk volna, Marcus visszanézett rám: – Ne törődj azzal, hogy bámul. Vonzod a tekintetet. Nem tehetsz róla, de ha meg akarod tartani az állást, próbálj láthatatlanná válni – rám kacsintott, és kinyitotta az ajtót. A láthatatlanná válás volt az életcélom. Úgy éreztem, mindent ennek érdekében tettem. Kiderült azonban, hogy még jobban kell igyekeznem. – Egyszerűen csak sok időt akarok pihenéssel tölteni a parton. Imádom a strandunkat, hogy itt nyugodtan hűsölhetek a tengerparton anélkül, hogy bárki beszélgetni, találkozni akarna velem, vagy autogramot kérnének tőlem. Egész évben erről álmodoztam. Pihennem kell. Tudom, Gregory utálja, hogy három hónapig elérhetetlen vagyok, de szükségem van erre, mert különben bedilizek. – Jax rám nézett, amint elé tettem a rákkrémlevest. – Köszönöm – suttogta. – Én is azt akarom, hogy pihenj. De Gregory úgy gondolja, jó PR-ja lenne, ha a nyár folyamán egy kis időt áldoznál a rajongóidra. Adhatnál 28

egy koncertet a tengerparton, vagy részt vehetnél néhány filmpremieren. Jax a fejét rázta. – Kizárt. Nem vagyok hajlandó a nyilvánossággal megosztani az itteni életemet. Azért választottam Alabamát, mert ez a hely nem túl divatos. Szuper, hogy ez egy magánsziget. Néhány filmpremier szóba jöhet, de semmi egyéb. Koncert kizárva. Mrs. Stone megvonta a vállát. – Megígértem Gregorynak, hogy megpróbálom. Ennyi. Oldja meg ő. Felnőtt vagy. Többé semmire sem kényszerítelek. Jax folytatta az evést. Marcus mellett állva kinéztem az ablakon, időnként Jax tányérjára pillantottam arra várva, hogy kivihessem. Felnéztem Marcusra, ő mosolyogva visszanézett rám. Maga volt a szakszerűség, és tudtam, azt akarta, hogy nekem is minden jól menjen. Lett egy barátom. Marcus finoman megérintette a karomat és előrelépett. Azonnal követtem, hogy leszedjük a levesestányérokat. – Kér még teát, uram? Jax rám nézett, aztán Marcusra. – Igen, kérek. Mrs. Stone poharából legfeljebb egy korty hiányzott. Marcus ismét hátralépett, hagyta, hogy én menjek ki elsőnek. Az útvonalat már jól ismertem. A konyhában felkaptuk a tálcát. Még sosem láttam ennyi gazdag és egzotikus ételt. – Hú, ezek aztán rengeteget esznek! – Mrs. Stone eddig alig nyúlt az ételhez, szerintem ebből sem nagyon fog enni. – Jax eszi meg az egészet. – Ja, de ő még növésben van.

29

Jót nevettem azon, ahogy Marcus Mary asszonyt utánozta, fogtam a tálcát és követtem őt a már ismerős folyosón. Bent az ételt Jax elé helyeztem, Marcus pedig odaadta neki az édes teát. Mindketten csendben ettek. Időnként éreztem, hogy engem néz, ilyenkor Marcus finoman megérintette a kezemet arra figyelmeztetve, hogy még láthatatlanabbá kell válnom. Egyszer sem viszonoztam a kíváncsi acélkék szemek pillantását. Anya és fia néhány mellékes megjegyzést leszámítva némán ettek. Mintha sosem akart volna véget érni a vacsora. Végül, amikor megnéztem, hogy Jax befejezte-e az étkezést, a tekintetünk összetalálkozott. Megpróbáltam elfordulni, de a szeme felém nevetett. Lenéztem a cipőmre, Marcus pedig megszorította a karomat. Ez felriasztott. Felnéztem és láttam, hogy összeszedhetjük a tányérokat. Leszedtük az asztalt, majd a korábbiakhoz hasonlóan elindultam az ajtó felé. – Desszertet nem kérek – közölte Marcusszal Mrs. Stone. – Nem szívesen hagylak egyedül enni Jax, de elfáradtam. Ha szükséged van rám, a szobámban megtalálsz. Jax felállt miközben az anyja távozott. Amint kiment újra leült. – Én kérek sütit – biztosított minket, vagyis inkább engem. Marcus bólintott. – Igen, uram – válaszolta a szokásos hivatalos hangnemben, majd távoztunk. A konyhában Marcus letette a tálcáját. – Na, most elég kényes helyzetbe keveredtünk. Neked kell bevinned a tányérját, és mivel az anyja elment, nekem nincs miért visszamennem. Bemehetnék helyetted, talán ez lenne a legjobb, de attól tartok, ezzel felbosszantanám. Észrevett, ami, azt hiszem, várható volt. Reméltem, hogy mivel híres, nem fogja érdekelni egy újabb csinos pofi. – Marcus sóhajtott egyet, nekitámaszkodott az asztalnak, és keresztbe tette hosszú lábait. – Neked kell döntened. 30

– Nekem? – Mit szeretnél, Sadie? Itt most nem a te állásodról van szó, hanem az enyémről. Ha te nem mész vissza, elvesztem a munkámat, amiért a helyedbe léptem. Szerintem már azt is kiszúrta, hogy segítek neked. Akár mész, akár nem, a te munkád biztosítva van… mostantól. Sóhajtottam egyet, és felvettem a desszertes tálcát. Nem fogom mások munkáját veszélyeztetni, csak hogy magamon segítsek. – – Viszem. Szó nélkül elindultam a folyosó irányába. Amint beléptem, az acélkék szemek elkapták a tekintetem. Rám mosolygott. – Szóval hagyta, hogy egyedül gyere. Azt hittem, ő fogja hozni. Nem akartam mosolyogni a megjegyzésén, de muszáj volt. Letettem elé a desszertet, és elfoglaltam a helyem. – Megbeszéltétek? – kérdezte. – Igen. – Eddig Marcus beszélt helyettem egész este. – Általában nem szoktunk fiatal lányokat alkalmazni. Hogy sikerült meggyőznöd Mary asszonyt? – Érettebb vagyok a koromnál. Ő csak mosolygott, vett egy darabkát a csokis süteményből, melyből csak úgy csorgott a csokoládétöltelék. Miután megrágta és lenyelte, ismét rám nézett. Én az ablakon át bámultam, ahogy a hullámok nekiütődnek a partnak. – Hány éves vagy? – Tizenhét. – Reméltem, hogy a rövid válaszokkal véget vethetek a kihallgatásnak. – Honnan tudtad, hogy itt lakom? Kérdése összezavart, ismét találkozott a tekintetünk. – Takarítás, portörlés közben nehéz lett volna nem látni a fényképeket – feleltem. 31

Jax megdermedt. – Amikor jelentkeztél, nem is tudtad, hogy itt lakom? Tehát eddig azt hitte, hogy egy rajongónak sikerült átcsusszannia a biztonságiakon, és tudni akarta, hogy ez hogy sikerülhetett. – A mamám két hónapja itt dolgozik. Előrehaladott terhessége miatt engem küldött maga helyett. Bebizonyítottam, hogy tudok dolgozni, Mary asszony pedig felvett. Nem maga miatt vagyok itt, uram, hanem csakis azért, hogy ehessünk és kifizethessük a lakbért. – Ez elég durván hangzott, de nem tehettem róla, nagyon mérges lettem. Jax bólintott és felállt. – Sajnálom. Amikor megláttam, hogy ilyen fiatal és csinos vagy, azt hittem, hogy egy ilyen lány csak azért jön ide dolgozni, hogy közel kerülhessen hozzám. Elég sok dolgom akad nőkkel, de igazságtalan volt azt képzelnem, hogy csakis azért jöttél, hogy közel kerülhess hozzám. Lenyeltem a torkomat fojtogató gombócot. Úgy éreztem, a munka kicsúszik a kezem közül, de nem sírtam el magam. – Értem. – válaszoltam, és igyekeztem kijutni a helyiségből. Kisfiús mosolyra húzta a száját, és az ajtó felé bólintott. – Észre kellett volna vennem, hogy más helyett vagy itt. A kelleténél jobban megbámultalak, de hát arra számítottam, hogy autogramot fogsz kérni, vagy a kezembe nyomod a telefonszámodat egy szalvétára írva. Meglepetésemben a plafonra bámultam. Megvonta a vállát. – Ilyesmi hozzátartozik az életemhez. Erre számítottam. Visszamosolyogtam rá. Nem is volt olyan rémes, mint ahogy elképzeltem magamban. Nem akart kirúgni. – Azért vagyok itt, uram, hogy elvégezzem a munkámat. Semmi másért. – Nagyon kérlek, ne szólíts uramnak. Alig vagyok idősebb nálad. 32

Elvettem a tányérját, ügyelve, nehogy hozzáérjek a kezéhez, és hátraléptem. – Rendben – válaszoltam, remélve, hogy távozhatok. – Ő a barátod? Ez a kérdés ismét kizökkentett fegyelmezettségemből. Megtorpantam. – Kicsoda? Marcus? Gonoszul elvigyorodott. Nehéz volt nem ránézni. – Ha Marcus az a fickó, aki ma este szemmel láthatóan nagy igyekezettel segített neked, akkor igen. – Nem, ő csak egy jó barát. – Furcsa volt kiejteni ezeket a szavakat. Még soha senkit se neveztem a barátomnak. Jax elmosolyodott, és lehajolt, hogy a fülembe suttoghasson. – Remélem, valamikor a közeljövőben engem is a barátodnak fogsz tekinteni. Nem nagyon vannak barátaim. Az arcom égett, a bőröm bizsergett a közelségétől. Éreztem a forró leheletét, alig bírtam kiejteni a szavakat. Nagyokat nyeltem, igyekeztem a mondandómra koncentrálni és nem elájulni, ahogy néhány elmebeteggel ez néha megesik. – Nekem is csak egy van – mondtam, mint egy idióta. – Ezt nem nagyon tudom elhinni – szólt csodálkozva Jax. Megvontam a vállam. – Nem érek rá barátkozni. Jax előrelépett, és mosolyogva ajtót nyitott. – Nos, remélem, találunk szabad időpontot a zsúfolt naptáradban, minthogy jómagamnak is éppen nagy szüksége lenne egy barátra… Olyasvalakit keresek, aki nem ájul el attól, hogy ki vagyok… Valakit, aki a rossz vicceimen nem nevet. Ha nem tévedek, téged az sem nagyon izgat, hogy ebben a hónapban én vagyok a Rolling Stone Magazin címlapján, valamint hogy ott a fényképem az összes amerikai kamaszlány hálószobájának falán. 33

Megjegyzése némileg enyhítette józan eszem pillanatnyi elvesztését, mely közelségének volt köszönhető. Megráztam a fejem: – Nincs ott minden amerikai lány hálószobájában. Azt hiszem, igazad van, engem például ez tényleg nem izgat. Ezzel távoztam, ő pedig még egy ideig nézett utánam.

34

3. FEJEZET Marcus a konyhában teát iszogatott, és Mary asszonnyal beszélgetve várt rám. Ahogy meglátott, felállt: – Na, hogy ment? – Azt hitte, hogy egy rajongója vagyok, és tudni akarta, miként csúsztam át a biztonsági hálózaton. Elmondtam neki, hogy a mamám terhes, őt helyettesítem, hogy nem vagyok a rajongója, és hogy amikor elvállaltam a munkát, nem is tudtam, hogy kié ez a ház. – Mit szólt ehhez a magyarázathoz? – kérdezte Marcus dermedten. – Már tudja, hogy nem egy őrült rajongója vagyok, aki a szalvétára írt telefonszámát akarja a kezébe nyomni. Szerintem nem lesz semmi gond. Többé észre sem fog venni. Marcus szemmel láthatóan nem hitt nekem. Mary asszony odajött hozzám, és elvette tőlem a tálcát. – Jól van. Tudtam, hogy be fogsz válni. Öltözz át, és indíts haza! Itt semmi dolgod reggel 7-ig. Gyorsan átöltöztem a mosókonyhában, és visszamentem a konyhába, ahol Mary asszony dudorászva mosogatott, Marcus pedig az ajtófélfának támaszkodva várt. – Késő van, gyalog mész vagy kocsival? – Biciklivel vagyok. Marcus kinyitotta az ajtót, és együtt indultunk neki az éjszakának. 35

– Beteszem a biciklit a furgon hátuljába, és hazaviszlek. – Szemmel láthatóan aggódott értem. – Nagyon köszönöm. *** A furgon ócska bőrülésén hátradőlve lazítottam. – Mióta dolgozol a Stone-házban? – kérdeztem Marcust. – Tavaly nyár óta. De csak nyáron. Itt lakom, de év közben az Alabamai Egyetemre járok. Ez csak nyári meló. – Én is csak nyáron dolgozom. Ősszel kezdem az utolsó évet a gimiben. Csak nemrég költöztünk ide Tennessee-ből. Néhány percig csendben haladtunk. Az ablakon át néztem, ahogy az emberek még mindig fürdőruhában sétálnak. Amíg ide nem költöztünk, sosem láttam az óceánt. Még mindig lenyűgözött a látvány, ahogy a hullámok a homokos partnak csapódtak. – Idősebbnek tűnsz, mint egy utolsó éves gimnazista. Tulajdonképpen sokkal érettebbnek látszol, mint az egyetemi évfolyamtársaim többsége. Csak mosolyogtam magamban. Ha tudná! De nem ez volt az alkalmas pillanat, hogy rázúdítsam életem történetét arra, akiből talán igaz barátom lehet. – Tudom. Idős nő vagyok gyerektestben. Az anyám ettől falra mászik. – Szerintem nem vagy idős nő, csak éppen érettebben viselkedsz, mint egy átlag 17 éves. A normális kamaszlányok az út menti járdán nevetgéltek és flörtöltek. Semmit sem tudtam a nyári szerelmekről, de errefelé 36

mindenki ezzel foglalkozott. Az itteni lányok nyári fiúknak nevezik a turistákat. Ezt nem teljesen értettem, de hát én nem vagyok normális. Marcus felém fordult. – Megbántottalak? Sajnálom. Bóknak szántam. Unom az ostoba, felszínes lányokat. Te olyan vagy, mint egy friss fuvallat. Felé fordultam, és rámosolyogtam. Marcus igazán kedves fickó. Bárcsak az ő tekintetétől is forróságot és bizsergést éreztem volna, de úgy tűnik, a testem kizárólag ifjú rocksztárokra reagál ezen a módon. Ettől a sekélyesnek tűnő gondolattól pocsékul éreztem magam. – Kösz – feleltem –, furcsa személyiségemet eddig még sosem dicsérték. Marcus megmerevedett, és a fejét csóválta. – Egy szóval sem mondtam, hogy furcsa vagy… inkább üdítően egyedi! Zavarát látva elnevettem magam. – Köszönöm. Sokkal csábítóbban hangzik, hogy üdítően egyedi. A következő lámpánál fordulj balra, aztán két házzal lejjebb a baloldalon állj meg. Az út hátralévő felében egy szót sem szóltunk. – Húzódj félre! Mi nem használhatjuk a tulaj beállóját. Csak egy kis földszinti lakást bérlünk. Marcus megállt az ajtónk előtt. – Még egyszer kösz a fuvart. Marcus kiugrott az autóból, és kivette hátulról a bringámat. Néztem, ahogy az ajtó mellett a ház falának támasztja. – Bármikor szívesen hazahozlak, ha egyszerre végzünk. – Köszönöm. Marcus továbbra is ott téblábolt. – Ti most költöztetek ide, egész nyáron együtt fogunk melózni, szívesen elvinnélek valahová egyik este munka után, vagy vasárnap, amikor mindketten szabadok vagyunk. 37

Megmutatnám, hogy hol lehet itt szórakozni, és bemutatnálak néhány arcnak. Persze, csak mint egy jó barátot. Elég jól hangzott, de kissé meglepett, amit a vasárnapról mondott. – Vasárnap? – kérdeztem. – Nem tudtad, hogy vasárnap mindenki szabadnapos, még Mary asszony is? – kérdezte csodálkozva. Megráztam a fejem. – Nem, nem tudtam. De szívesen megismerném a környéket olyannal, aki ismerős errefelé. Marcus vigyorogva szőke hajába túrt. – Remek! Kitalálok valamit a hétvégére, és majd szólok. Elbúcsúztunk, és megvártam, amíg beszáll az autóba. Integettem, majd bementem, hogy meghallgassam Jessica tucatnyi felesleges kérdését, hogy miért jöttem ilyen későn haza. A lakásban csönd volt és sötét. Belestem a szobába, ahol Jessica a letakart ágyon aludt. A légkondicionáló folyamatos működésre volt állítva. Elővettem egy pokrócot és betakartam, aztán a szobámban összeszedtem a holmimat a zuhanyzáshoz. Úgy látszik, ma korán lefeküdt. Nincsenek ostoba kérdések és nem kell vacsorát főznöm. Mosolyogva indultam zuhanyozni. Mosakodásra és alvásra vágytam. Ez volt addigi életem legküzdelmesebb napja. A következő nap könnyebbnek tűnt. Nincs több találkozás Jaxszel, egy jó barát pedig még élvezetessé is teheti a dolgokat. A következő hét ismétlődő feladatokkal telt. Ahogy megérkeztem, egyből Mary asszonyhoz mentem a konyhába. Ő sokkal beszédesebbnek bizonyult, mint Fran, a történetei pedig szórakoztatóak voltak. Sokat mesélt a két lányáról és a hét unokájáról. Az egyik lánya, öt lánygyerekkel, Michiganben lakott. A másiknak, aki Georgiában élt, volt egy kilencéves kislánya, meg egy kisfia, akit jól elkényeztetett a sok-sok nőrokon. Mary asszony saját életéről és a lányok neveléséről 38

szóló történetei ráébresztettek, hogy milyen elfuserált az életem Jessicával. Elképzeltem, hogy milyen lenne, ha olyan teljes és normális életet élhetnék, mint Mary asszony. Egy napon majd nekem is szerető családom lesz, gondoltam, olyan, amilyennek az övét képzeltem. Sokszor álmodoztam olyan életről, amilyenről Mary asszony mesélt. Mr. Greggel az első délután némi feszültséggel indult, nem volt lelkes attól, hogy egy kamaszlány lesz a segítője, de miután nem kellett egész délután reumás térdeit fájdítania, szemmel láthatóan megbékélt velem. A negyedik naptól, a munkaidő végeztével a kerti pavilonban Mr. Greggel sakkoztunk. Minden alkalommal kikaptam tőle, de így is megtetszett a játék, és megfogadtam, hogy gyakorolni fogok, és egy nap le fogom győzni. Este a konyhában találkoztam Marcusszal, ahol egy tányér leves és saláta mellett pihenhettünk. Mary asszony minden nap küldött egy tál meleg ételt Jessicának, azt hiszem, hogy miattam. Anélkül, hogy beszéltem volna róla, Mary asszony valahogy megsejtette, hogy miként zajlik a mi otthoni életünk. Munka végén Marcus mindig megvárt, hogy hazafuvarozzon a biciklimmel. Mary asszony felvett egy másik felszolgálót, akit Marcus ajánlott neki. Az új fiú bevált, a család és a személyzet zökkenőmentesen élte az életét. Észre sem vettem, máris ott volt a vasárnap reggel. Az ágyban igyekeztem eltakarni az arcomat az ablakon beáramló napfény elől. Jó volt, hogy nem kellett azonnal felpattannom. Élveztem a munkát, de szerettem sokáig aludni. Ásítottam és nyújtózkodtam. Egy baráttal fogom tölteni a napot! Nem tehettem róla, de sokkal izgatottabb voltam ettől, mint várható lett volna. Felültem, megdörzsöltem az arcomat, hogy eléggé felébredjek ahhoz, hogy megreggelizzem. Csönd volt a lakásban, de hát Jessica általában 11 körül szokott ébredni. Kimentem a konyhába, készítettem magamnak egy mogyoróvajas müzlit, és a hátsó ajtó melletti deszkára ültem. A napfény szikrát hányt 39

az óceán vizén, és átmelegített, miközben a müzlimet ettem. Ez volt az első igazi szünidei napom. Aznap végre olyasmit csinálhattam, amit az átlag tizenhét évesek szoktak. – Mit eszel? – kérdezte kifelé lépkedve vagy inkább kacsázva Jessica. – Mogyoróvajas müzlit – feleltem két falat között. Leereszkedett a mellettem lévő alacsony székre, és nagyot sóhajtott. – Szeretsz? Az égre néztem, pontosan tudtam, mi jön ezután. – Igen. – Akkor szánj meg engem ezzel a hatalmas pocakkal, és csinálj nekem is egyet, ha befejezted! Ez már egy régi játék. Kedvesnek tartotta, hogy megkérdezi: szeretem-e, mielőtt megkér, hogy hozzak neki ezt vagy azt. Bekaptam az utolsó falatot, megittam a tejet, aztán felálltam. – Hozom – mondtam, és bementem a konyhába. – Köszönöm, édesem – felelte lehunyt szemmel. Hatalmas bögrényit készítettem, hogy ne kelljen még egyszer kimennem egy második adagért. Marcus érkezése előtt beszélnem kellett róla Jessicával. Odaadtam a müzlit. Jessica feltápászkodott félig fekvő testhelyzetéből, hogy meg tudja fogni. – Ezer köszönet! – mondta mosolyogva. Én is leültem. – Összebarátkoztam a házban dolgozó egyik fiúval, ma értem jön, hogy elvigyen megmutatni egy pár dolgot. A müzlivel teli kanalat Jessica a bögrébe ejtette. – Egy fiúval? Te? – Nem járunk, csak a barátom. Idevalósi, és egy kicsit szórakozni akar. Jessica elmosolyodott, és bekapott egy kanálnyi gabonapelyhet. Alig bírta lenyelni, amikor megszólalt: – El sem tudom hinni, hogy 40

annyit beszéltél valakivel, hogy megkedvelhessen. Vagy ő is egy remete? Felálltam, nem volt sok kedvem a gúnyolódásához. Jessica nagyon szerette felhívni a figyelmemet hiányos szociális készségeimre. Elindultam befelé. – Csak vicceltem, Sadie. Ne haragudj! Örülök, hogy akadt egy barátod. Csak ne feledkezz meg rólam egész napra! Itt olyan magányos az ember! Utálom, amikor a lelkiismeretemre próbál hatni. – Van autód, menj el valahová, csinálj valamit! Egy drámai sóhaj volt a válasz. – Akkora szükségem lenne egy pedikűrre, hisz már nem is látom a lábujjaimat. – Nem! – tiltakoztam, a fejemet csóválva. – Olyan helyre menj, ami nem kerül pénzbe. Mondjuk, sétálj egyet a parton. Dühödten a szemét forgatta, én meg bementem, egyenesen a titkos tartalékaimhoz, a spórolt pénzemhez, hogy máshová rejtsem. Még csak az hiányzott volna, hogy arra érjek haza, hogy Jessica elköltötte a vésztartalékunkat. A pénzt biztonságba helyeztem, ideje volt, hogy összekészüljek a Marcusszal töltendő napra. Hajat akartam mosni, és be kellett kennem magam napozókrémmel. Itt gyilkosan süt a nap. Először azonban egy fürdőruhát kellett találnom, meg valami ruhát. Az órára néztem. Marcus érkezéséig még volt egy félórám. Sietnem kellett, nehogy Jessica nyisson ajtót, mert akkor biztos kitalál valamit, hogy zavarba hozzon. – Jó reggelt – köszönt Marcus az ajtóban. – Neked is. Egy pillanat és hozom a táskámat. Visszamentem a nappaliba, és felkaptam a táskámat a dohányzóasztalról. – Elmentem. Menj és csinálj te is valamit! – kiáltottam vissza Jessicának az ajtóból. 41

– Miért nem hívod be? A mamámon még mindig a hasán feszülő fekete hálóinge volt. – Mert így nem találkozhatsz vele! Jessica nevetve bement a szobájába. – Készen állsz, hogy körülnézz egy bennszülött szemével? – kérdezte Marcus vigyorogva. – Hát persze! – feleltem izgatottan. Kinyitotta a furgon ajtaját, beszálltam. Ő beugrott a másik oldalon, és letolta a napszemüvegét. – Megeszed a nyers osztrigát? – Ki van zárva! – Gondoltam. A Tennessee-ek már csak ilyenek. De lesz fasírt, oldalas meg kukorica. – Ezeket szeretem. – Jól van. Egy haveromhoz megyünk. Grillezni fogunk, de nyers osztriga lesz az előétel fél kagylóból. Eltorzult az arcom a gondolattól, hogy egyesek nyers, kocsonyás nyálkát vesznek a szájukba. Marcus rám nevetett: – Ezt nem találják olyan szörnyűnek azok, akik errefelé nőttek fel. Egy szót sem szóltam. Nem hiszem, hogy hozzá tudnék szokni ehhez a nyálkás izéhez. – Rock az általános iskola óta a legjobb barátom. Kedvelni fogod a bandát. Grillezünk majd a kertben, aztán vízisíelünk. Van egy kishajójuk, a kikötőből fogunk indulni. Vízisíeltél már? – Még soha, de nagyon szeretnék. – Úgy tűnt, éppen ez volt a helyes válasz, mert hatalmas vigyor jelent meg az arcán. – Én megtanítalak. Vízisíelni fogsz, mielőtt lemegy a nap. 42

Megálltunk egy tipikus földszintes faház mellett. Egyáltalán nem volt elegáns, mintha néhány hurrikánt is túlélt volna már. A burkolatot sok helyen megjavították. Amint kiszálltam, ott termett mellettem Marcus, és az orromra biggyesztett egy napszemüveget. – Erre szükséged lesz. Különben megfájdulhat a fejed. – Mindig hordasz magadnál női napszemüveget? – kérdeztem csipkelődve. – Nem – felelte nevetve –, ez a nővéremé. Semmit sem tudtam a családjáról. Szerettem volna megtudni róluk valamit. – Bekented magad napozókrémmel? Ez a nap még egy cserzővarga bőrének is megárt. – Igen, be vagyok kenve. – Erre gyere! – húzott maga után. Homokban növő magas füvön kellett átvágnunk. Egyszerű, négyszögletes, földbe ásott medence volt az udvar közepén, körülötte úszónadrágos fiúk és bikinis lányok. Kagylóból szürcsölték a nyálkát. Figyelmeztetnem kellett magamat, nehogy pofákat vágjak, ha valaki beszélgetés közben eszi ezt az izét. Marcus megszorította a karomat, és maga után húzott a társaság felé. – Végre megjöttél, Marcus! Majdnem kiürült az összes kagyló – kiáltott felénk egy hosszú, barna rasztás hajú srác. – Ígérem, nem fogom előtted enni – suttogta Marcus mosolyogva. – Nem, egyáltalán nem gond! Marcus csak nevetett, és a rasztás fiú mellett állókhoz vezetett. Mindenfelől Marcust üdvözölték, ő bólogatott és integetett. Kis híján fejre állt a gyomrom az idegességtől, amikor észrevettem, hogy az ittlévők többsége engem bámul. 43

– Helló srácok! Ez itt Sadie, Sadie, ő Rock – mutatott Marcus egy kigyúrt, borotvált fejű fickóra. – Ő Preston – ez egy hosszú szőke hajú, napégette igazi strandcsávó volt – és Dwayne – ő a rasztás fickó volt, akin számtalan tetkó és piercing virított. – Másodikos korunk óta jó barátok vagyunk. Dwayne elsöpörte szeme elől rasztás tincseit, és vigyorogva mesélni kezdett: – Rock hülyére verte Prestont, majd a jó Marcus beszállt, hogy megvédje, akinek viszont ököllel esett neki Rock, amíg aztán én közbe nem léptem. Attól kezdve rendszeresen ki voltunk tiltva a suliból. A négy srác jót nevetett a régi emlékeken, én meg elképzeltem a verekedő kisfiúkat. – A szüleink nagyon büszkék voltak ránk. Mi voltunk az iskola rémei. – Dwayne nevetett, és kiszürcsölt egy osztrigát. – Ha hagyod, Dwayne egész nap sztorizni fog neked. Ha azt hiszi, hogy élvezed a történeteit, akkor sosem fogja abbahagyni. Négyük barátsága melegséggel töltött el. Ilyesmiben nekem sosem volt részem. – Na de Sadie, hogy tudott ez a seggfej Marcus egy ilyen gyönyörű vak csajt találni? – kérdezte Rock, miközben megfordított egy fasírtot. Marcusra néztem, hogy lássam, mosolyog-e. – Együtt dolgozunk. A második napomon megmentett, a látásom pedig tökéletes. Az egyik srác halkan füttyentett, a másik pedig ostobán vihogott. – Marcus egy igazi csillogó páncélruhát viselő lovag, hidd el nekem – közölte a rasztafrizurás Dwayne. Marcus kedvesen meglökte, Dwayne pedig röhögni kezdett. – Elviszem máshová, ha nem viselkedtek rendesen! – Valami rosszat mondtam? Marcus gúnyos pillantást vetett rá, mielőtt hozzám fordult: 44

– Kérsz valamit inni? Dwayne kinyitotta a háta mögött lévő hűtőt, és kivett egy üdítőt. Megköszöntem, elvettem, és hallgattam, ahogy a négy fiú a jövő heti strandlabdameccsükről beszélgetett. Időnként tőlem is kérdeztek valamit, próbáltak bevonni a beszélgetésbe, de leginkább a meccset tervezték, és stratégiát gyártottak. Sosem gondoltam volna, hogy a strandlabda ilyen komoly sport. Egy szexi piros bikinis lány – a fürdőruha szinte semmit sem takart – Rock mögé lépett, átölelte a vállát, és belecsókolt a nyakába. – Sadie, ő Trisha, Rock menyasszonya. Trisha, egy kedves barátom, Sadie. Trisha rám mosolygott, miközben kezét végighúzta Rock fején. – Ha már meguntad a pasik dumáját, akkor gyere hozzánk napozni, a lányokkal szívesen látunk. – Oké, köszi. – Unatkozol? Van kedved úszni egyet? – fordult hozzám Marcus. Nem voltam biztos abban, hogy ezek előtt az emberek előtt le akarom-e venni a nyári ruhámat. Turkált piros bikinim egyáltalán nem volt olyan csinos, mint azok, amelyeket az itteni lányok hordtak, és nem is állt olyan jól rajtam. Hosszú pipaszárlábaim nem is hasonlítottak a napon fekvő lányok íves, izmos lábaira. Legszívesebben ruhában maradtam volna. Viszont barátkozni akartam, Marcusra sem szerettem volna szégyent hozni, tehát napoznom vagy úsznom kellett. Az úszást választottam, mivel akkor nagyobbrészt takarva vagyok. – Az úszás jól hangzik. Marcus mosolyogva lekapta a pólóját, hogy közszemlére tegye igen barna és izmos vállait. Nagyot nyeltem, legszívesebben ruhában maradtam volna, de tudtam, hogy előbb-utóbb túl kell ezen esnem. Kibújtam a nyári ruhámból, és Marcus trikója mellé tettem. Kerülve a 45

többiek tekintetét, legszívesebben egyenesen beugrottam volna a medencébe, ahelyett, hogy nyugodtan odamegyek és beleereszkedem. Egy halk füttyentéstől megtorpantam, aztán azt hallottam, hogy „fúú!”. Láttam, hogy Marcus haragosan néz Dwayne-re és Prestonra. – Bocs, Sadie, ezek ketten olyan bunkók! – mondta, és ismét megfogta a kezem. Marcus időről időre kézen fogott. Korábban ez egyáltalán nem zavart, de akkor, fürdőruhában ez kényelmetlen érzést keltett. – Gyere, ússzunk egyet! Megint rám mosolygott, és rá se nézett a testemre. Ettől megkönnyebbültem, de ugyanakkor zavarba is ejtett. Azt akartam, hogy Marcus csakis egy barátnak tekintsen, azt viszont nem akartam, hogy a bikinimben annyira fiúsnak látszódjak, hogy rám se pillantson. Úgy döntöttem, hogy nem kell annyit rágódni, inkább egyenesen követem Marcust a vízbe. Beszálltunk egy kosárlabdameccsbe, a kosár ott lebegett a medence közepén. Jócskán beleizzadtam, de Marcuson és egy Rick nevű fickón kívül senki sem játszott túl jól, úgyhogy nem volt gond. Marcusszal versenyt úsztunk, háromból egyszer nyertem, aztán kijöttünk a vízből, hogy együnk valamit. A nyári ruhámhoz mentem, de Marcus odajött hozzám, és bebugyolált egy törülközőbe. – Köszönöm! Ő visszamosolygott rám. Barátságunk szépen alakult, ettől egy kicsit vidámabban mosolyogtam. Talán mégsem vagyok olyan rémes, mint ahogy Jessica gondolja. Marcus lehajolt, és a fülembe súgta: – Fasírt, oldalas vagy mindkettő? Végiggondoltam, hogy az udvaron lévő sok ember előtt micsoda kosszal járna az oldalas. – Fasírt – suttogtam. 46

Marcus bólintott, majd a grillhez ment. Vett egy fasírtot nekem, magának pedig egy oldalast. Egy asztalhoz mentünk, mely tele volt mindenféle finomsággal. Vettem egy kis ketchupöt meg sajtot. Marcus szerzett mindkettőnknek innivalót, és elindultunk az egyik szabad, árnyékos hely felé. Leültünk, és néhány percig némán ettünk. Néztem, ahogy legalább tizenöt szalvétát elhasznált. Elnevettem magam, amikor újabbat keresett, de már egyetlen tiszta sem maradt. – Viccesnek találod ezt a malacságot? Megvontam a vállam, de aztán kitört belőlem a nevetés. Kihúztam a tányérom alól a szalvétámat, és odaadtam neki. – Kösz – mondta, és tisztára törölte magát. – Mulatságos? – kérdezte, miután letörölte az arcát. – Igen. Azt hiszem, én vagyok itt a legfiatalabb, de jól érzem magam. – Tényleg te vagy a legfiatalabb – bólintott Marcus. – Megfeledkeztem arról, hogy a régi haverok mind velem egyidősek. – De én tényleg nagyon jól érzem magam. Preston, aki egy idő óta minket bámult, a fejét csóválta. – Attól tartok, a barátomnak ott nagyon tetszel. Ne is vedd észre! Megdermedtem. – Pont én tetszem neki? Ennyi idősebb és csinosabb nő között? Marcus egy pillanatig az arcomba nézett, aztán elmosolyodott. – Te tényleg azt hiszed, mi? – Mit hiszek? – Azt hiszed, hogy a többi lány sokkal csinosabb, mint te. Megvontam a vállam, és elnevettem magam. – Nem vagyok vak.

47

– Vagy vak vagy, vagy nincs otthon tükrötök. Ha még néhányszor ilyen édesen elpirulsz, nem úszod meg, hogy Preston szerelmes balladákat énekeljen az ablakod alatt. Nevetve csóváltam a fejem. – Nagyon remélem, hogy nem fog. Marcus Prestonra nézett. – Ő odavan a jó lábakért, és olyan jó lábakat, mint a tied, igazán rég nem láttam! De azt hiszem, akkor akadt a horgodra, amikor az ártatlan kék szemeiddel mosolyogva a szemébe néztél. Megdermedtem. – Én senkinek se néztem a szemébe, a lábaim pedig hosszúak és véznák. Marcus csak mosolygott. – Remélem, mindig ilyen maradsz. Édes és ártatlan. De szeretnélek felvilágosítani, hogy a lábaid pokolian szexisek, a szempilláid pedig olyan hosszúak és kemények, hogy ha pislogsz, az olyan, mintha csapkodnál velük. Ez iszonyúan vonzó! Nem teljesen hittem, amit mond, de azért elmosolyodtam. – Kedves vagy. Köszönöm, hogy megpróbálsz felvidítani. – Ezt tettem volna? – kérdezte Marcus kétkedő mosollyal az arcán. – Azt hiszem. Marcus nevetve csóválta a fejét. – Hát, ha úgy gondolod, legyen!

48

4. FEJEZET Szerda este Marcus megkeresett a kertben. – Szia, Sadie! Stone-ék ma a barátaiknál vacsoráznak, úgyhogy korábban elmehetek. Te mikor végzel? Mr. Gregre pillantottam, akit aznap különösen kínzott a reuma. Tudtam, hogy sokáig kell maradnom. Nem zavart, hogy biciklivel kell hazamennem. – Menj csak, nekem még dolgom van. Ráadásul hazafelé még vásárolnom kell. Marcus mérgesen nézett rám, mintha valami bántotta volna. – Nem örülök, ha sötétedés után egyedül mész haza, meg teli szatyrokkal biciklizel. Vitatkozni kezdtem vele, győzködtem, hogy nem lesz semmi baj, aztán egyszer csak észrevettem, hogy valamit néz a hátam mögött. Megfordultam, és észrevettem, hogy a kerti pavilonból Jax Stone tart felénk. – Teljesen egyetértek, rossz ötlet sötétben szatyrokkal biciklizni. Én majd gondoskodom róla. Nyugodtan hazamehet. Vigyázok rá. Az aggódó Marcusra mosolyogtam, hogy megnyugtassam, nekem megfelel ez a megoldás. – Ööö, izé, igen, persze. Köszönöm, Mr. Stone. Viszlát holnap, Sadie! – hebegte Marcus a homlokát ráncolva. 49

Meg kell, hogy mondjam, nem volt túl boldog. – Viszlát holnap! Hosszan néztem utána, ahogy kelletlenül távozik. Nem azért, mintha őt akartam volna bámulni, hanem mert szükségem volt néhány pillanatra, hogy összeszedjem magam, mielőtt Jaxre nézek. Valahogy pont olyan érzelmes lettem, mint a világ bármelyik kamasza. Az elmúlt napokban időnként a kertben észrevettem Jaxet, aki ilyenkor mindig rám mosolygott. Árulkodó szívem olyankor hevesen dobogott. Mielőtt észbe kapok – gondoltam –, már ott lóg egy idióta plakátja a szobám falán. – Köszönöm – sikerült dadogás nélkül kinyögnöm. Egy szívtipró mosoly volt a válasz. – Ha tudtam volna, hogy biciklivel jársz dolgozni, már jóval korábban tettem volna valamit. Örülök, hogy ilyen figyelmes alkalmazottaim vannak. Ugye, ő a barátod? – Marcus egy helyes fiú – feleltem mosolyogva. – Na és én… én is helyes vagyok? – kérdezte Jax halkan, a fülemhez hajolva. Nem voltam biztos a helyes válaszban, ezért aztán az igazat mondtam. – Nem ismerlek, csak azt tudom, hogy te írod alá a fizetési csekkemet, úgyhogy nem tudom, mit is válaszolhatnék. Jax hátravetett fejjel nevetett. Én is elmosolyodtam. Egészen valószerűnek látszott, amikor nevetett. A karját nyújtotta, hogy belekaroljak. – Akkor, Sadie White, tisztelj meg azzal, hogy lesétálsz velem az óceánpartra, és beszélgetsz velem egy kicsit. Hogy azután el tudd dönteni, hogy helyes fiú vagyok-e, vagy sem.

50

Aggódva Mr. Gregre néztem. – Azt hiszem, nem lehet. Láthatja, Mr. Greg reumás, és akár bevallja, akár nem, szüksége van a segítségemre a gyomlálásban. A fájdalomtól alig bír letérdelni. – Tényleg? – kérdezte Jax aggódó arccal. Hátat fordított, és odament Mr. Greghez. Az öreg kertész úgy tett, mintha dolgozna, de én tudtam, hogy minket figyel. Nem hallottam, hogy miről beszéltek, de Mr. Greg szemmel láthatóan örült annak, amit hallott, bólogatott, kezet rázott Jaxszel, és kezdte összeszedni a szerszámokat. Jax visszajött hozzám. – Mr. Greg úgy döntött, kivesz egy szabad délutánt, és pihentetni fogja fájós térdeit. Mellesleg azt üzeni: a sakkparti várhat holnap délutánig. Rámosolyogtam az idős férfira, akit kezdtem nagyon megszeretni. Mr. Greg rám kacsintott, én meg a fejemet csóváltam. Jax ismét a karját nyújtotta. Egy pillanatig tétováztam, mielőtt a karomat a karjába fűztem volna. – Rendben. Nem tudtam, mit mondjak, de kíváncsi lettem volna, hogy hallja-e a szívdobogásomat. – Szóval nemcsak az idős urak fájós térdéért aggódsz, de esténként még sakkozol is velük! Megdermedtem. Bosszantott, hogy Mr. Greggel való kapcsolatomon gúnyolódik. – Nyugi, tigris! – paskolta meg a kezemet. – Nem akarlak kigúnyolni. Sőt, le vagyok nyűgözve. Sosem találkoztam még együttérző lányokkal. Ez engem nagyon érdekel! Megnyugodtam. – Nem gondoltam volna, hogy a te világodban a lányok annyival másabbak, mint a való világban. Ha egy kis időt töltenél egy mindennapi lánnyal, akkor rájönnél, hogy nincs bennem semmi különös. 51

Rám vigyorgott. – A hétköznapi lányok rajongó leveleket írnak, és a koncertjeimen csápolnak. A nevemet ordítják, és üldözőbe vesznek, mint a megvadult állatok. Te meg még a szobámba sem akarsz belopózni, hogy a párnámra hintsd kedvenc kölnidet! Elbizonytalanodtam, és tátva maradt a szám. – Ugye ilyesmi azért nem szokott előfordulni? Ezt most csak kitaláltad! Jax vállat vont, és a fejét csóválta. – De bizony, attól tartok. És ez csak néhány példa. Olyasmiről nem is beszélek, ami ifjú leányok fülének nem való. El sem tudod képzelni, hogy a lányok mit meg nem tesznek, hogy észrevegyem őket. Ez az egyik oka, amiért szükségem van erre a nyári rejtekhelyre. Ha ez nem lenne, már rég feladtam volna. A vízparthoz értünk és megálltunk. A lábunknál elterülő fehér homokra mutatott. – Mi lenne, ha leülnénk?! Egyfajta indiánpozícióba ereszkedtem, és csak bámultam, hogy Jax milyen finoman ül. De hát ez miért izgatott fel annyira? Azelőtt sosem foglalkoztam azzal, hogy miként ülök le. Felesleges módon kezdtem másként gondolni rá, mint egy átlagos fickóra. Mint arra, aki aláírja a fizetési csekkemet. – Akkor most mesélj nekem Sadie White-ról! – Jax a kezére támaszkodott, és maga elé nyújtotta hosszú lábait. Megvontam a vállam, nem tudtam, mit is kéne mondanom. – Mit meséljek? Nem vagyok túl érdekes. Jax kuncogott. – Ezzel nem értek egyet, de nem vitázom. Mesélj a családodról! A kérdés hallatán vér szökött az arcomba, de inkább kényszerítettem magam, hogy beszéljek, mintsem hogy iruljak-piruljak, mint egy idióta. – A mamámmal lakom, mindig is csak mi ketten voltunk. Most azonban terhes, szóval hamarosan hárman leszünk. Csak néhány 52

hónapja költöztünk ide Tennessee-ből. Örülök, hogy idejöttünk, mert sokkal jobban szeretem az óceánt, mint a hegyeket. Amíg beszéltem, Jax engem nézett, én pedig a kezemet bámultam. – Nem szeretnék a magánéletedben vájkálni, kérlek, szólj, ha valami olyasmit kérdezek, amihez semmi közöm. Hol van a baba apukája? Nevetséges volt ez a kérdés. Hát igen, ez aztán személyes, a válasz pedig durva, de volt valami megnyugtató Jaxben, így aztán elmeséltem neki olyasmit is, amiről senkinek sem szoktam beszélni. – A mamám gyönyörű szép, de sajnos hiányzik a józan esze. Imádja, hogy a férfiak megbámulják, de általában a legrosszabbat választja közülük. – Halványan elmosolyodtam, de a szemem komoly maradt. – Amikor azt mondom, a legrosszabbat, ez azt jelenti, hogy tényleg a legrosszabbat. Olyat, aki házas, vagy menyasszonya van, vagy aki annyira szerencsétlen, hogy sose fog senkinél kikötni. A férfi, akiről ezt a leírást adtam, nős, és bár tudom, hogy hol lakik, eszem ágában sincs megkeresni. A születendő baba apja pedig egy lúzer. Felesége nincs, de egyáltalán nem kíván segíteni, vagy részt venni a gyermek nevelésében. Túl sok szennyest pakoltam ki, ideje volt elhallgatni. Inkább az óceánt bámultam. Jax felült, karja a karomhoz ért. Melegség járta át a testemet. – Te vagy a felnőtt a családban, ugye? Meglepett a pontos helyzetkép. Csak bólogattam, mivel a lehelete a nyakamat perzselte. – Nem csoda, hogy te más vagy. Túl sok minden van a válladon ahhoz, hogy akárcsak eszedbe jusson egy felszínes ifjú rocksztár képét kiakasztani a szobád falára. Tetszett a humora. – Nem is vagy felszínes. Kezdetben tényleg ezt gondoltam, de most meg vagyok lepve. 53

Hosszú ujjak csúsztak végig a combomon, majd megfogták a kezem. – Akkor a keresetedből fizetitek a számlákat? Amikor első este azt mondtad, hogy ennivalóra kell a pénz, azt hittem, viccelsz, vagy túlzol, de most… – hirtelen elhallgatott. Folytattam. – A terhessége előrehaladott, már nem bír dolgozni. Sohasem boldogult jól az állásokkal. A tanév folyamán különféle munkahelyeken gályázott. Itt, a házban is a suli végéig. Egy szót sem szóltunk ezután. Csak ültünk kéz a kézben, és néztük a naplementét az óceán felett. Mielőtt teljesen besötétedett volna, Jax felállt. Kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. – Jobb, ha most visszamegyünk. A ház felé sem eresztette el a kezemet. Majdnem olyan volt ez, mint egy testen kívüli élmény. Fogtam Jax Stone kezét, és úgy éreztem, összetartozunk. Már nem a rocksztárt láttam. Már nem az a fickó volt, akit a plakátokról és a magazinokból ismertem. Már nem az MTV-ben látott menő csávó volt. Egyszerűen csak ő volt Jax. Eszembe jutott, ahogy Marcus fogta a kezemet, és hogy az milyen természetes érzés volt. De a Jax kezéből áradó meleg megbizsergette a karomat, és azt ordította, hogy ez egy rocksztár, én meg a cselédje vagyok. Hogy én pucolom neki a zöldséget. Megálltunk a konyha bejáratánál. – Köszönöm a mai sétát – mondta, miközben megint rám nevetett, én meg ismét elolvadtam, mint a vaj. Bajban voltam. Figyelembe véve a körülményeket, a kelleténél jobban tetszett ez az udvariasság. – Nagyon szívesen. Tudom, ez meglehetősen ostobán hangzott, de más nem jutott az eszembe. – Mikorra vitesselek haza? 54

Tiltakozva megráztam a fejemet. Majdnem megfeledkeztem arról, hogy haza akar vitetni. – Nincs rá szükségem. Már ezerszer voltam biciklivel vásárolni. Marcus egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy ez lehetséges. – Erről nem vitatkozom. Ott fog várni az autó a bejárat előtt. Indulhatsz, amikor tetszik. A sofőr bárhová elvisz. Vitatkozni akartam, de egyik csodálatos ujját az ajkamra tette. – Ne vitatkozz! Legalább annyira ellenzem ezt az ötletet, mint a barátod. Neki van igaza. Ez veszélyes. Tudtam, hogy jó lenne, de nem akartam akkor és ott beszélgetni vele arról, hogy pontosan azt teszi, amit Marcusnak ígért. – Rendben, megnézem, kell-e még segítenem Mary asszonynak, azután indulok. Jax mosolygott, szemmel láthatóan tetszett neki a belenyugvásom. Még egyszer megköszönte a sétát, és távozott. Szívesen utána néztem volna, de tudtam, hogy semmi jó nem származna belőle. Bármennyire is képtelenségnek látszott, hogy összebarátkozzam Jax Stone-nal, tudtam, hogy éppen valami ilyesmi történik. Segítettem Mary asszonynak elrakni az edényeket, majd átöltöztem a mosókonyhában. Arra vágytam, hogy otthon, az ágyban újra elképzelhessem magamban a délutánt Jaxszel a vízparton. Minden szavát és minden pillantását meg akartam őrizni az emlékezetemben. Ugyanakkor nevetséges reakcióm miatt legszívesebben pofon vágtam volna magam. Reménykednem kellett volna, hogy távolságot tart tőlem, hogy nem próbál barátkozni velem, mert attól féltem, hogy olyan leszek, mint azok az őrült csajok, akik odavannak érte. Elköszöntem Mary asszonytól, és a személyzeti bejáraton át távoztam. Megkerültem a ház homlokzatát, és megálltam a rám 55

várakozó, borzasztó drága, ezüstszínű jármű előtt. Felkészülhettem volna rá, hogy valami különleges autó fog várni, minthogy Jaxnek normális tárgyai nem is igen voltak. Elindultam a járgány felé. Egy fekete egyenruhás férfi állt mellette. Komoly arccal előrelépett, hogy ajtót nyisson. Felismertem: ő volt az egyik tagbaszakadt fickó, akivel első nap, érkezésemkor a kapuban találkoztam. – Köszönöm – mondtam, és beszálltam. Nem számítottam senkire. – Először azt gondoltam, hagyom, menj csak egyedül haza, de aztán meggondoltam magam. Remélem, nem baj, ha veled tartok. – Jax velem szemben ült, drága ásványvizet ivott és baseballmeccset nézett. Fogta a távirányítót, és kikapcsolta a fejem feletti tévékészüléket. A fekete bőrülésen hátradőlve mosolyogtam. A szívem hevesen kalapált, azt szerettem volna, hogy ne látszódjék rajtam, mennyire meglepett a jelenléte. – Ööö, izé, nem, nem bánom. Elnevette magát, és megkínált egy üveg flancos vízzel. Elfogadtam, remélve, hogy jót fog tenni kiszáradt torkomnak. – Köszönöm. – Szívesem. Melyik boltban akarsz vásárolni? Viccesnek tűnt, hogy Jax Stone arra kíváncsi, hogy hol szoktam vásárolni. – A Sea Breeze Foods jó lesz. Közel van a lakásunkhoz. Fogta a távirányítót, és egy gombnyomással eltüntette a sofőr és köztünk lévő sötét üveglapot: – A Sea Breeze Food’s-hoz megyünk! – A vezetőülésen az óriás bólintott, Jax pedig visszaállította az üveglapot. – Mi lenne, ha én is bemennék veled? Úgy szeretnék egy csokis sütit! Eszembe jutott, hogy mennyire nem szeretné, hogy itt felismerjék. – Nem bánom, de nem fogsz lebukni, ha meglátják, amint csokis sütit eszel a Sea Breeze Food’s-ban? Jax elnevette magát, és rám kacsintott. – Fel vagyok rá készülve. 56

Átnyúlt az ülésemen, és kinyitotta a jármű ajtaját. Minden akaraterőmre szükségem volt ahhoz, hogy ne hajoljak előre, és ne szívjam be az édes illatát. Ezt már korábban éreztem, de nem annyira, mint ott, abban a szűk térben. Jax visszaült, én meg kíváncsian mosolyogtam. Fejére húzott egy fekete baseballsapkát, melynek elején egy nagy A virított. Azonnal felismertem az Alabamai Egyetem logóját. – Nem rossz! – Tetszett az igyekezete, hogy megőrizze inkognitóját. Aztán felvett egy sötét szemüveget. – Nem lesz ez egy kicsit túl sötét? – kérdeztem. – Ez este kivilágosodik. Ez egy igazi szemüveg, szóval nem leszek benne túlságosan feltűnő. Egyedi farmernadrágját, izmos mellkasán és karjain feszülő fekete pólóját látva megrémültem. – Nem, ebben a pólóban mindenki észre fog venni! Jax végignézett magán. – Gondolod? Igyekeztem a meglepetés okozta sokkot leküzdeni, és értelmesen beszélni. – Tudom. Tíz kilométeres körzetben minden lány téged fog bámulni ebben a trikóban. Ez van. Hatalmas vigyor jelent meg az arcán. – Szóval akkor tetszem neked ebben a pólóban? Tényleg összetéveszthetetlen vagyok? Nagyot sóhajtottam, és egy kicsit kihúztam magam. – Jax, én érettebb vagyok a koromnál, de nem vagyok vak! Elnevette magát, és benyúlt az ülés mögé. – Amennyire kedvemre van, hogy te nem tudod levenni rólam a szemed, annyira nem szeretném magamra vonni mások figyelmét. Na, ez milyen? – kérdezte, miközben belebújt egy régi, kifakult farmeringbe, mely teljesen elfedte csinos alakját. – Sokkal jobb – biztattam. 57

Jax ismét leeresztette a vezető mögötti üveglapot. – Kane, itt most ne nyissa ki előttünk az ajtókat, menjen és parkoljon le valahol. Normálisnak szeretnék látszani, egyszerűen csak várakozzon az autónál. Kane a homlokát ráncolva bólintott. – Gyerünk vásárolni! – kiáltott Jax. Kiugrott az autóból, és megfogta a kezem. Én is kiszálltam mögötte. Csöndben mentünk az áruház bejárata felé. Hirtelen elfogott az idegesség. Elképzeltem, hogy mi történne, ha felismernék és rátámadnának. Annyira kedves akart lenni hozzám, nem akartam, hogy az őrült tinédzserrajongók ezt tönkretegyék. Beléptünk a boltba. Hátranéztem, hogy vajon Kane követ-e bennünket. A sofőr a bolt nagy üvegablaka előtt várakozott. Figyelt, hogy szükség esetén megvédhesse gazdáját az őrült rajongóktól. Rájöhettem volna, hogy az óriás mellékesen testőr is. – Hol kezdjük? – kérdezte Jax vidáman, miközben a bejáratnál szerzett egy bevásárlókocsit. – Úgy látszik, felizgat a bevásárlás – suttogtam. Nem akartam, hogy körülöttem bárki is meghallja a szavaimat. – Utoljára kisgyerekkoromban voltam vásárolni, a mamám bevásárlókocsijában ültem, és azért könyörögtem, hogy vegyen nekem nagy baseballos rágót. Magamban megsajnáltam a kisfiút, akit olyan egyszerű dolgoktól is megfosztottak, mint a bolti vásárlás. – Akkor tegyük ezt a pillanatot emlékezetessé! Ha jó leszel, veszek neked nagy baseballos rágót! – Még létezik? Megvontam a vállamat. – Persze, hisz délen vagyunk. Errefelé lassabban változnak a dolgok. Errefelé megállt az idő. Jax egyetértőn bólintott. – Többek között ezért szeretem ezt a helyet. Itt senki sem rohan. 58

Én mentem elöl, Jax pedig mögöttem a bevásárlókocsival. Kicsit zavart, hogy meglátja, milyen spórolva vásárolok. Addig eszembe sem jutott, hogy kiderülhet, mennyire aggódnom kell a kenyér ára miatt. Ez most elkerülhetetlen volt. Félre kellett tolnom a büszkeségemet, hogy összeszedjem mindazt, amire szükségünk volt. Elvettem egyet az áruház saját márkájú kenyeréből. Nem akartam ránézni, de tudtam, hogy Jax engem figyel. A húsos hűtőpulthoz mentem, és vettem egyet Jessica kedvencéből, a konyhakész aprított sült húsból. Nem szívesen pocsékoltam a pénzt ilyen drága holmira, de ha nem vettem volna, akkor egész héten át hallgathattam volna a siránkozását. Mögöttünk hangosan sugdolóztak. – Nem, Mama, én tudom, hogy Ő az! – a hátunk mögött egy kilencéves forma kislány bámult Jaxre. Ő rámosolygott, a kislány arca pedig felragyogott. Otthagyta a mamáját, az anyuka hiába kapott utána, nem tudta elkapni. – Sajnálom, de ragaszkodik ahhoz, hogy maga Jax Stone. Jax csak mosolygott és a vállát vonogatta, aztán leguggolt a kislányhoz. – Szia! – köszönt neki olyan hangon, amely a vajat is megolvasztotta volna. – Ugye, te vagy Jax Stone? Jax felnézett a mamára, aztán megint a kislányra, és az ujját a szájára tette. – Igen, én vagyok, de maradjon ez a mi titkunk! A kislány arca felragyogott, és fülig ért a szája. A mamának tátva maradt a szája. Jax kivett a farmernadrágja zsebéből egy névjegyet. – Ezen a telefonszámon és e-mail címen lehet engem elérni. Sadie, tudnál adni egy tollat? Legalább annyira meg voltam babonázva, mint a kislány. Másodpercekbe telt, hogy felfogjam, mit is akar. Levettem a hátizsákomat, kihalásztam belőle egy tollat, és odaadtam neki. Jax aláírta a névjegyet, és megkérdezte a kislány nevét. 59

– Megan Jones. Jax elővett egy másik kártyát, és ráírta ezt a nevet. – Na, Megan, kérd meg a mamádat, hogy hívja fel az ügynökömet. Várni fogja, hogy Megan Jones megkeresse. Az őszi turném egyik állomása a floridai Pensacola lesz. Ha ezt felmutatod, kapsz egy belépőt a színpad mögé, meg egy jegyet az első sorba. A kislány felkiáltott, Jax pedig megint a szájára tette az ujját. A kislány élénken bólogatott, és ő is a szájára tette a kezét. – Csak senkinek se áruld el, hogy itt vagyok, rendben?! A kislány bólintott, Jax pedig megpuszilta a homlokát, mielőtt felállt volna. Az anyuka szemében könnyek csillogtak. Éreztem, hogy engem is a sírás fojtogat. A kislány édesanyja könnyein át mosolygott. – Köszönöm, nem hiszem, nem is tudom… – vett egy mély levegőt, aztán mosolyogva folytatta: – köszönöm. Imádja magát. A fényképeivel van tele a szobája. – Letörölte az arcáról a könnycseppeket. – Elnézést, olyan bután viselkedem, de ez az év olyan nehéz volt. Az édesapját megölték Irakban, nehéz időket élünk. – Felzokogott, majd megrázta magát, és megint mosolygott. – Nagyon köszönöm. A kislány a mamájához szaladt, és odaadta neki a névjegyeket. Aztán visszafordult Jaxhez, és ujjacskáját a szájára téve nevetett. Jax bólintott, és dobott neki egy puszit. A kislány kinyújtotta a kezecskéjét, hogy elkapja a láthatatlan puszit, amit aztán a szájára nyomott. A szívem majd megolvadt, ahogy utánuk néztem. A kislány folyton visszanézett és mosolygott, míg el nem tűntek. Letöröltem az arcomról a könnyeimet. Igen, én is meghatódtam. Jax odajött hozzám, letörölt egy könnycseppet az arcomról, és a fülem mögé igazgatott egy elszabadult hajtincset. – Nem akartalak 60

megríkatni. Éppen akkor nem, amikor megkedvelem a fiatalabb rajongóimat. – Örülök, hogy ezt láthattam. Annyira édes volt. Olyan kedves voltál vele. Ez volt a kislány életének legszebb pillanata. Jax összeráncolta a homlokát. – Talán azért mégsem a legszebb! Felnéztem a plafonra, mielőtt folytattam volna. – Tévedsz. Harmincéves korában is mesélni fogja, hogy egy este, az élelmiszerboltban Jax Stone-nal találkozott. Jax ostoba önelégültséggel mosolygott. – Ha adok neked egy belépőt és dobok egy puszit, akkor neked is ez lesz életed legszebb pillanata? Sikerült kivonnom magam hihetetlenül izzó tekintetének hipnotikus varázsa alól. – Nem, ez csak a rajongóknál jön be. Jax bánatosan szívére tette a kezét. – Aú! Elnevettem magam és elindultam a müzlispolc felé. Hagytam, hogy Jax kövessen. A többi dolgot feltűnés nélkül sikerült összeszednem. Jax lesütött szemmel követett. A vásárlók azt láthatták, hogy nagy érdeklődéssel szemléli az élelmiszerbolt polcait. Én pontosan tudtam, hogy nem akart senkinek sem a szemébe nézni. Elvett egy csokis sütit, én pedig, amikor éppen nem figyelt, beszereztem a baseballos rágót. Fizettem, Jax mindent visszarámolt a bevásárlókocsiba, és elindultunk kifelé a boltból. Kane kint várt ránk, és lassan követett bennünket. Az autó sípoló hangot adott, majd kigyulladtak a lámpái, ahogy közelebb értünk. Jax elkezdte berámolni a holmit a csomagtartóba, véletlenül vagy szándékosan figyelemre sem méltatva a mögöttünk lépkedő Kane-t. – Majd én! – szólalt meg Kane mély, érdes hangon. 61

Jax hátranézett az óriásra, és mosolygott. – Megoldom. Csak vezessen. Kane bólintott, hátralépett, hagyta, hogy Jax befejezze a rámolást, de addig nem szállt be, amíg ki nem nyitotta előttünk a jármű ajtaját. Jax utánam szállt be, és ezúttal mellém ült, nem pedig szembe velem. – Nem akarja, hogy lovagiasságommal lenyűgözzelek, minden dicsőséget magának akar! Most már egyáltalán nem láttam felszínesnek és önzőnek. Főleg a bolti jelenet után. Sosem fogom elfelejteni, hogy milyen boldog volt a kislány arca, amikor Jax homlokon csókolta. – Megosztanád velem azokat a mélységes gondolatokat?! Összerezzentem. – Eszembe jutott a kislány arca. Gyönyörű volt, amit tettél. Ezt nem képzeltem volna rólad. – Mit? – kérdezte bosszúsan. – Nem gondoltam volna, hogy észreveszel egy kislányt, hogy nemcsak beszélgetsz vele, hanem az álmát is valóra váltod. Mert hát le is rázhattad volna, azt mondhattad volna, hogy te nem vagy Jax Stone. – Elhallgattam, mert észrevettem, hogy gúnyosan mosolyog. – Mi van? – kérdeztem. Ujja finoman végigsiklott fülemtől az államig. – Azt hiszem te vagy életemben az első lány, akit a gyerekekkel való kedvességemmel sikerült elkápráztatnom. Érintésétől a szívem hangosan kalapált. Egyre nehezebben kaptam levegőt. – Jobban meg kéne válogatnod, kivel töltöd az idődet. – Ezt sikerült lihegés nélkül kimondanom. Jax hátravetett fejjel nevetett, én is elmosolyodtam. – Igazad van, Sadie. Ezután így is lesz. Azt hiszem, találtam is valakit, akivel sok időt szeretnék együtt tölteni, aki sírva fakad egy ismeretlen félárva kislány miatt. 62

Nem szívesen gondoltam arra, hogy az aranyos kislánynak meghalt az apukája. Nevetséges lett volna, ha újra elsírom magam. – Hamar meg fogsz unni. Unalmas vagyok – szaladt ki a számon. Mutatóujjával felemelte az államat. – Veled kapcsolatban semmi sem unalmas. Már az is szórakoztató, ha csak nézlek, miközben gondolkodsz. Megijedtem, de ő homlokon csókolt, éppen úgy, ahogy a kislányt, és kedvesen elnevette magát. – Ne félj, szépségem. Le vagyok tőled nyűgözve. Az arcom égett, a szívem olyan hevesen dobogott, hogy attól tartottam, menten kiszakad. Micsoda igazságtalanság – gondoltam –, hogy ilyen kis erőfeszítéssel képes hatni rám! Az autó megállt, mégpedig éppen a lakásunk előtt. Döbbenten bámultam. – Sosem említettem, hogy hol lakom! Jax nevetve kinyitotta az autó ajtaját. – Sadie, te az alkalmazottam vagy. A dossziédban megnéztem a címedet, és indulás előtt odaadtam Kane-nek. – Erre nem gondoltam – dünnyögtem. Jax kiszállt az autóból, és felém nyújtotta a kezét. Én megfogtam és kiszálltam. – Bevihetem a szatyrokat? – kérdezte. – Nem! – Megrémített a gondolat, hogy összetalálkozhat Jessicával, vagy ami még rosszabb, elképzeltem, hogy milyen ruha lehet a mamámon. – Ööö, izé mostanában a mamám nem nagyon örül a vendégeknek. Kinyitotta a csomagtartót. – Akkor legalább hadd vigyem az ajtóig! – Rendben. – Az ajtónál elvettem tőle a szatyrokat, belenyúltam az egyikbe, és kivettem belőle a rágógumit. Semmi sem jutott az eszembe, úgyhogy egyszerűen csak odaadtam neki. Jax arca felragyogott. Ez a 63

mosoly pont olyan volt, mint a fényképen látott kisfiúé. Ez a mosoly egyetlen magazinban sem látható. – Kaptam rágót, mert jó voltam! Bólintottam. – Kösz még egyszer a fuvart és a társaságot. Incselkedve meghajolt. – Máskor is. Még egyszer ránéztem, aztán bementem. Becsuktam az ajtót, és aztán nekidőltem. Jax Stone összezavarta a világomat, én pedig nem tudtam, mit is kezdjek ezzel.

64

5. FEJEZET Három nap telt el a közös bevásárlás óta. Azon kaptam magam, hogy lesem, szerettem volna megpillantani, és ez nagyon dühített. Valahol legbelül abban reménykedtem, hogy megint keresni fog. Miután azonban eltelt három nap anélkül, hogy láthattam volna, rá kellett jönnöm, hogy az esti kalandunk nekem sokkal többet jelentett, mint neki. Persze, elvitt vásárolni, aztán meg haza, de csak azért, mert megígérte Marcusnak. Jó, párszor megfogta a kezem, de hát ki vagyok én? Jax Stone nyilván minden nap más lánynak fogja meg a kezét. Választhattam: vagy humorosan nézem ostobaságomat, mely elhitette velem, hogy ez többet jelenthetett a számára, vagy összegömbölyödve zokogok. Azt mondta, lenyűgözöm, de valójában azt is világossá tette, hogy ez a csoda egy napra szólt. Nem akartam rosszat gondolni róla csak azért, mert többé nem keresett. Nem tudtam elfelejteni, ahogy a kislánnyal beszélgetett, és tudtam, hogy ő tényleg nem egy sekélyes kamaszbálvány. Végül is Jax Stone számára én csak egy voltam a sok közül. Sosem ígért nekem örök szerelmet, és azt sem mondta, hogy megint keresni fog. Elbúcsúztunk a házunk előtt, további ígéretek nem hangzottak el. Nem ígérte, hogy a jövőben is találkozni fogunk. Elhangzott, hogy szeretne velem együtt lenni, de ez nem tűnt ígéretnek. Ezek a gondolatok megőrjítettek. Másra kellett koncentrálnom. 65

Visszautasítottam Marcus meghívását, hogy vasárnap menjek velük csónakázni. Elkerültem egy időre a barátomat, hogy Jax miatt bánkódhassak. De tovább kellett lépnem, el kellett felejtenem. A Jaxszel töltött este szép emlék lesz, én is mindig emlékezni fogok rá, mint a kislány, akivel a boltban találkoztunk. A Stone-házban Mary asszony az ajtóban várt. – Sadie, ma parti lesz. Jax úr vendégeket hívott, lesz tánc, meg büféasztal rengeteg ennivalóval. A ház összes fiatal alkalmazottja fel fog szolgálni. Különleges egyenruhát kaptok erre az alkalomra. Hamarosan itt lesz Marcus és William, az új pincérfiú, és néhány barátjukat is hozzák, hogy segítsenek. Még nem kell átöltöznöd, ne aggódj. Mary asszony megfordult, és elővett egy nagy halom undorító izét. – Tisztítottál már garnélát? Elborzadtam, arcomról nyilvánvalóan le lehetett olvasni a rémületet, mert hangosan elnevette magát. – Persze, hogy nem, hisz te egy tennessee-i lány vagy. Gyere, megmutatom, hogy kell. 10 kiló friss garnélánk van, ezt meg kell pucolni, hogy mindenféle finomság készülhessen belőle. Bólintottam, és magamban azért imádkoztam, hogy vasból legyen a gyomrom, mert ilyen rémes munkához az kell. Mary asszonnyal a mosogatóhoz mentünk, amelybe beletett egy üres vödröt. Elővett egy fémtálat, amit a mosogató másik felébe helyezett. – Tessék! – A kezembe nyomott egy garnélát, amit sütve, vajas mártásban sem szívesen láttam vagy kóstoltam volna, de nyersen még annyira se. – Először leszeded a páncélját, aztán jön ez a fogó, a hegyét becsúsztatod, és kihúzod vele ezt a fekete szálat. A páncélt és a fekete szálat a vödörbe, a megtisztított rákot pedig a tálba tesszük. Aprót bólintottam, és lenyeltem a szájamban érzett keserű ízt. – Mi az a fekete szál? 66

Mary asszony rám mosolygott. – Kislányom, az arcod színe azt súgja, jobb, ha nem árulom el. Inkább örülj a szerencsédnek, hogy Mr. Greg korán reggel itt volt, és lecsippentette a fejüket. Ha ezt durvának tartod, akkor a lefejezéstől elájultál volna! Felemelt kézzel tiltakoztam. – Jaj, elég, ne is folytassa! – A gyomrom így is felfordult! Mary asszony megveregette a hátamat. – Mire ezt megtisztítod, igazi alabamai lány leszel. Megnéztem azokat az undorító lényeket. Ha ez kell ahhoz, hogy igazi déli, alabamai lány legyek, akkor inkább maradok tennessee-i csirke. Négy órával később, hála Marcus és Mr. Greg segítségének, készen állt a tízkilónyi tisztított garnéla. Soha az életben nem fogom megkóstolni, de képes vagyok hibátlanul megtisztítani, legalábbis Mr. Greg szerint. Mary asszony egy tál citromos vizet hozott. – Ebbe áztasd a kezed! Tíz perc alatt eltünteti a szagot. Rémülten néztem a kezeimre. Ekkor jöttem rá, hogy az undorító lények szaga, amelyet megszoktam a sokórányi tisztítás alatt, beleivódott a bőrömbe. Azon nyomban beledugtam a kezem a szagtalanító keverékbe. Arcomról le lehetett olvasni a gondolataimat, mert ismét felharsant Mary asszony mélyről jövő nevetése, melyen mindig olyan jót mulatok. – Te lány, te aztán szórakoztatóvá teszed ezt a helyet! Nem is értem, hogy bírtam, amikor még nem voltál itt, hogy megnevettess! Szégyenlősen a vállamat vonogattam. Marcus érkezett a konyhába. Amikor meglátta, hogy a kezeimet áztatom, ő is leült mellém, hogy a citromos vízbe dugja a sajátját. – Kint megéreztem az ujjaimon a szagát, rájöttem, hogy csinálnom kell valamit – mondta. 67

Odébb húztam a kezeimet, hogy helyet szorítsak neki. – Nem értem, hogy az emberek hogy bírják ezt megenni! Szerintem már a látvány is undorító. Ha ez nem lenne elég, akkor a kezükbe kéne nyomni, hogy tisztítsák meg maguknak ezt a förtelmet! – Én például szeretem a garnélát – jegyezte meg vidáman Marcus. – Ti, tengerparti népek, azt hiszitek – feleltem a szemeimet forgatva –, hogy ez az istenek eledele, pedig a garnéla nem más, mint az óceánfenék ronda csúszómászója. – Lehet, de nagyon finom! Válaszként öklendező hangokat adtam ki magamból. – Jól van, most már ideje, hogy rendbe szedjétek magatokat – szólt Mary asszony csípőre tett kézzel. – Mikor érkeznek a többiek? – kérdezte Marcust. Marcus a rozsdamentes acélból készült ipari méretű hűtőn lévő órára pillantott, majd Mary asszonyra. – Kábé 20 perc múlva, asszonyom. Mary asszony a fejét csóválva visszament a sütőhöz. – Ha megjöttek, Williammal ti fogjátok irányítani őket. Sadie, azt kell tenned, amit Marcus mond. Ő már korábban is részt vett Jax úr partijain, tudja, hogy mi a dörgés. Marcus kivette a kezét a vízből, és megtörölte a mellettem lévő törülközővel. Fontolgattam, hogy vajon én is kövessem-e, de úgy gondoltam, hogy én mindenkinél több garnélát fogdostam, ezért aztán nekem tovább kell áztatnom a kezeimet. – Ez nem olyan, mint amikor a családnak szolgálunk fel. Elvárják, hogy mosolyogj, hogy elvegyülj a vendégek között a tálcákkal. Semmit nem szabad leejteni, és senkinek sem szabad nekimenni. – Marcus a háttal álló Mary asszonyra nézett, aztán megint rám, és folytatta. – Egy dologra figyelmeztetlek. Azok a fickók, akik ma itt lesznek, bizony 68

észre fognak venni. – Marcus megigazította a lófarkamból elszabadult hajtincset. – A hajadat, a szemeidet nehéz nem észrevenni. Le kellett rólad mondanom Jax javára, de ő rendes fickó, nem olyan, mint a hozzá hasonlók. A ma esti vendégek némelyikéről ugyanez nem mondható el. Bólintottam, bár nem értettem teljesen mire gondol. – Rendben – feleltem, remélve, hogy ezt bővebben is elmagyarázza. Marcus a fülemhez hajolt. – Flörtölni fognak veled, és előfordulhat, hogy valamelyikük hozzád akar érni ott, ahol semmi keresnivalója. Ha ilyesmi történik, azonnal szólj nekem. Lehet akárki, lehet bármilyen gazdag, de ilyesmihez akkor sincs joga. – Rendben. – Ha mást is mondok, reszkető hangom elárulta volna idegességemet. – Ne félj, nem leszel egyedül. Preston és Rock is jön. Már csak ezért is szólnod kell, ha bárki szemétkedne veled. Ha Prestont rajtakapom, az mindnyájunk állásába fog kerülni. – Marcus rám kacsintott és távozott. Ott ültem a konyhában, és kezeimet citromos vízbe lógatva azon gondolkodtam, mit is jelenthet a heves flörtölés, meg hogy miként úszhatnám meg az estét. – A garnéla szaga már egy órája eltűnt! Ha így folytatod, citromillatú aszaltszilvákká válnak a kezeid – ébresztett fel Mary asszony. Kivettem a kezem a vízből, és megtörölköztem a Marcus által használt törülközővel. A biztonság kedvéért megszagoltam őket, a citromillattól elmosolyodtam. – Ez sokkal jobb! Mary asszony rázkódott a nevetéstől. Felálltam, a mosogatóba öntöttem a vizet, és a tálat betettem a mosogatógépbe. Nem volt már sok időm, hogy rendbe szedjem magam a parti előtt, kényszerítenem kellett magam, hogy koncentráljak, és ne a lehetséges helyzeteken 69

törjem a fejem. Különben is kemény fából faragtak. Akárhogy is, megpucoltam tíz kiló garnélát! Képes voltam rá. Nem kell, hogy Marcus feláldozza az állását csak azért, hogy megvédjen. Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy pasi erőszakoskodni próbál velem. Lehet, hogy Preston aggasztó, de úgy gondoltam, Marcus téved, nem is én tetszem neki. Különben is meddig tarthat ez a parti? Néhány órán át mindent kézben lehet tartani… Ugye? A lányok ruhája olyan volt, mint egy francia szobalányjelmez, vagy talán egy kicsit kidolgozottabb annál. Marcuson látszott, mennyire aggódik, hogy ne érezzem kényelmetlenül magam. Senki sem láthatta rajtam, hogy valójában milyen ideges vagyok. Először is tudtam, hogy az est folyamán Jaxszel is találkozni fogok. Az fájt, hogy nem keresett többé a bolti kalandunk után, de hát tényleg, mit is várhattam? Ő híres, gazdag és szép, én meg a konyháján dolgoztam. Ha eszembe jutott, mi mindent meséltem magamról, bosszankodtam. Valami a tekintetében arra késztetett, hogy kiöntsem előtte a szívem. Úgy éreztem, hogy érettebb vagyok, hogy lealacsonyítana, ha egy ifjú rocksztárról álmodoznék. A fejem tetején kontyba tűztem a hajam, úgy gondoltam, ettől idősebbnek látszom. Akkor és ott szükségem volt a lehető legnagyobb önbizalomra. Ha a koromnak megfelelően viselkedtem volna, a stressztől be is diliztem volna. Osztrigát kellett felszolgálnom, undorító apró falatkákat, meg furcsa kupacba halmozott rákkoktélt, szóval nem sokat morfondíroztam. Marcus a konyhában Prestonnal és Rockkal beszélgetett. Kicsit odébb Trisha és az úszómedence mellett látott egyik lány vihogott. – Sziasztok! – köszöntem mosolyt erőltetve az arcomra. Mintha hangyákkal lett volna tele a gyomrom, de úgy viselkedtem, mintha minden rendben lett volna. 70

– Sadie, dolgozhatsz velem! – kacsintott rám Preston, mire Marcus a könyökével észhez térítette. – Elég legyen, vagy hazamehetsz fizetés nélkül! – Már kedveskedni sem szabad? – sóhajtott Preston a vállát vonogatva. Marcus a szemét forgatta. – Mindenki figyeljen ide! Lányok, figyelmen kívül hagyjátok, nem bátorítjátok az udvarlást. – Mindnyájan bólogattunk. Mary asszony közbevágott: – Kezdődik a buli! Álljatok sorba, hogy mindenkit megnézhessek! – Mary asszony komolysága megmosolyogtatott. Kezdetben féltem tőle, de aztán jobban megismertem. A szíve aranyból volt, csak mindenre oda akart figyelni. – A tálcátok a fogadóasztalon, mindig ugyanazon a helyen lesz. Odamész a sajátodhoz, felveszed és viszed, bármi legyen rajta. Nincs idő pihenni, ha ki kell mennetek a mosdóba, szóljatok. Remélem, senki sem dohányzik, mert nem tűröm, hogy bárki is kilógjon. – Megtörölte a kezét és bólintott. – Na, gyerünk, indulás! Tálcával a kezünkben lépkedtünk. Marcus vezette a sort a folyosón át az étkezőbe. – Itt fogunk bemenni. Amikor elindítalak, meg fogom mutatni, hogy merre menj. Ha azt csináljátok, amit mondok, ez lesz életetek legérdekesebb melója. – Marcus ránk nevetett, a másik lány vihogott. Szerettem volna jót nevetni a mókás helyzeten, hogy a lány csak azért jött, hogy találkozhasson Jaxszel, aki legalább két évvel fiatalabb nála. Legszívesebben rászóltam volna, hogy nőjön már fel, de eszembe jutottak a hangyák a gyomromban, és bármennyire utáltam bevallani, tudtam, hogy azok Jax miatt rohangásznak ott. Semmi jogom nem volt rá, hogy ítélkezzek. 71

Én következtem, ott álltam az ajtóban. Marcus mosolygott, és rám kacsintott. – Itt vagyok, nem lesz semmi baj. Indulás balra. Tegyél egy nagy kört a helyiségben. Vettem egy mély levegőt, beléptem a bálterembe és elindultam. A színpadon egy ismerős zenekar hangolt, nyilván az alkalomra jöttek. Mintha az összes vendég farmerplakátokról lépett volna le. Összeverődtek, táncoltak és beszélgettek. Túl sok volt a hang meg a látvány, inkább a tálcán félkagylókban lévő osztrigákra koncentráltam, és elindultam. Minden simán ment. Mosolyogva mentem egyik csoporttól a másikig. A csinos vendégek némelyikét már láttam az újságokban vagy a tévében. Vettek az osztrigából, mintha valami finomság lenne, felhörpintették ezt az undorító izét, hogy aztán a kagylót visszahelyezzék a tálcámra. Életem furcsa élményeinek sorában ez igen előkelő helyet foglal el. Mosolyogtam, és a szemem sarkából Marcust meg a többieket figyeltem. Biztos akartam lenni abban, hogy semmit sem felejtek el. Észrevettem, hogy Marcus az egyik vendéggel nyíltan flörtöl. Elfojtottam a mosolyomat. Forró leheletet éreztem a fülemen. Megdermedtem, de nem fordultam meg, hogy megnézzem, ki az. – Úgy látszik, a vendégeimnek tetszik a barátod – suttogta Jax. Szembefordultam vele. – Igen, ő egy érdekes figura. Jax úgy bámult, mint aki fel akarja mérni a reakciómat. Őt is megkínáltam, erre elnevette magát. – Ugye nem bántalak meg, ha nem veszek abból, amivel kínálsz? Egyszerűen képtelen vagyok megkóstolni. Sikerült megállnom nevetés nélkül, csak a fejemet ráztam. – Megértelek! – suttogtam. – Akkor van bennünk valami közös! 72

– Úgy fest – feleltem, miközben igyekeztem a lehető legvidámabban mosolyogni. Tudtam, feltűnést keltett volna, ha leállok Jaxszel beszélgetni. Nem akartam felhívni magamra a figyelmet, úgyhogy bólintottam, és továbbléptem. Egy utolsó pillantást vetettem rá, mielőtt a következő csoporthoz indultam. Minden igyekezetemre szükség volt ahhoz, hogy elfelejtsem a fülemet csiklandozó melegséget, és a munkámra koncentráljak. – Csak akkor eszem ebből, ha előbb téged is megetethetlek. Egy magas, szőke, igazi amerikai csávó mosolygott rám. Jax bűvölete szertefoszlott. Mosolyt erőltettem az arcomra, és megráztam a fejemet. – Sajnálom. – Sikerült kinyögnöm anélkül, hogy a hangom elárulta volna az idegességemet. – Szóval nem etethetlek meg egy osztrigával? Na és egy kis séta a parton? Éppen tiltakozni akartam, amikor a mellette álló fiú hozzánk lépett. Azonnal felismertem Jason Stone-t. – Tray, hagyd őt békén, különben Jax kidob! Tray homlokát ráncolva ismét hozzám fordult. – Ha szívesen sétálna velem, és aztán meglógnánk, Jax egy szót sem szólna. Különben is, mire számított, amikor egy ilyen gyönyörű déli csinibabát alkalmazott pincérnek? Felvág itt előttünk. Mégis, mire számított? Jason tekintetével Jaxet kereste, én nem mertem ugyanezt tenni. Láttam, hogy Jason kicsit ideges. – Idefigyelj, Jax senkit sem vett fel. Más foglalkozik az alkalmazottakkal. Nem ő hozatta ide a vendégek örömére, szóval hagyd békén!

73

Jason oldalba bökött, jelezve, hogy ideje továbbállnom. Remegő kézzel és hangosan zakatoló szívvel elindultam a következő csoport felé. Erős kezek markolták meg a karomat. – Hé, mi lesz az osztrigámmal! Erős késztetést éreztem, hogy kiszabadítsam a karomat és elrohanjak. Hagytam, hogy visszarántson, mert különben szerteszét röpültek volna az osztrigák. Marcust kerestem a tömegben, ugyanakkor aggódtam is, mert ha odarohan, hogy megmentsen, akkor elveszíti a munkáját. Meg kellett őriznem a nyugalmamat, nehogy észrevegye szorult helyzetemet. Egyre nehezebben tudtam eltitkolni a karomat szorító kezek okozta fájdalmat. Hirtelen egy másik meleg kéz finoman, de határozottan megfogta a másik karomat. – Engedd el, és imádkozz, hogy ne legyen rajta sérülés! – ismerős volt ez a mély, dühös hang. A megkönnyebbüléstől remegni kezdtem. Tray elengedett, és vihogva vonogatta a vállát. – Én csak egy osztrigát akartam, de ő nem adott! Már nyitottam volna a számat, hogy válaszoljak neki, ám ekkor a meleg ujjak lágyan megszorították a karomat, úgyhogy csöndben maradtam. – Jason, kérlek, kísérd ki a barátodat! Nincs több beszélnivalóm vele, kivéve, ha Sadie karja megsérült. Akkor még számíthat rám. Jax kivette a tálcát a kezemből, és Marcus kezébe nyomta. Észre sem vettem, hogy ott áll mellettünk. Marcus arcára kiült az aggodalom. Halványan rámosolyogtam, remélve, hogy ezzel segítek neki. – Gyere – szólt Jax olyan halkan, hogy csak én hallhattam. Hagytam, hogy végigvezessen a folyosón, és bementünk abba a bizonyos könyvtárszobába. Jax becsukta az ajtót, és maga felé fordított. 74

– Jól vagy? – kérdezte aggódva. Kivert a veríték. Bólintottam. – Jól vagyok, tényleg. Marcus figyelmeztetett, hogy ilyesmi megtörténhet. Fel voltam rá készülve. Jax dünnyögött valamit, mintha átkot szórt volna, és az egyik hatalmas bőrfotelhez húzott. – Nem kellett volna ma este felszolgálnod. Nem értem, hogy gondolta ezt Mary asszony. Rosszul estek a szavai. Azonnal úgy éreztem, meg kell védenem Mary asszonyt éppúgy, mint saját magamat. – Tudok keményen dolgozni, ő pedig megbízott azzal, hogy szolgáljak fel, és kövessem pontosan az utasításokat. Nem értem, miért lenne az ő hibája, hogy ez a seggfej azt hitte, hogy én is a menü része vagyok. Jax zavartan nézett rám, aztán elnevette magát. Odajött és leült mellém. – Nem úgy értettem, hogy alkalmatlan vagy. Te túl fiatal és túl csinos vagy ahhoz, hogy büszkélkedjünk veled olyan fickók előtt, akiknek elég pénzük és hatalmuk van ahhoz, hogy bármit megszerezzenek maguknak. Kiszáradt a torkom. Jax rám mosolygott és lágy hangon megkérdezte: – Tudod milyen gyönyörű vagy? Nyeltem egyet, remélve, hogy ki tudok préselni magamból néhány szót anélkül, hogy fuldokolnék. – Nem mondanám, hogy gyönyörű. Tudom, szép a hajam meg a szemem. A mamámtól örököltem. De a személyiségem kellemetlen. Ez elzár a többi embertől. – Mindez kimondva elég ostobán hangzott, ráadásul már megint elárultam magam. Jaxnek zavarba ejtő hatalma volt felettem. Elmosolyodott, és szórakozottan játszadozni kezdett az egyik elszabadult hajtincsemmel. – Szóval kellemetlen a személyiséged? – Jax felnevetett, majd megmerevedett. Végigsimította az arcomat és a 75

szemöldökömet. – Utálom, hogy én vagyok az első, akinek közölnie kell veled, hogy egyszerűen elragadó a személyiséged. Hibátlan arcán azt a jelet kerestem, amely elárulhatta volna, hogy csak viccel. – Ezt nem hiszem el – hallottam a saját szavaimat. Az ujjával megérintette az ajkamat. – Ez, azt hiszem, még a személyiségedet is megelőzi a ranglistán. Meleg, finom érzés futott át az ereimen. Beleborzongtam. – Ó, most meg reszketsz! Ez varázslatos. Közel állok hozzá, hogy megmásítsam az elhatározásomat! Elvette a kezét az arcomról, és ezzel véget ért a csoda. Jax felállt, és a könyvespolchoz lépett, nekitámaszkodott, mintha fényképezőgép előtt pózolna. – Itt jobb lesz. Biztonságosabb terület. Megdermedtem, ő pedig bűntudatosan rám mosolygott. – Elcsábítasz, Sadie White. Édes, őszinte, figyelmes és tökéletesen egyedülálló vagy, ezért jobb, ha távol tartom tőled magamat. Megdermedtem, nem értettem, hogy mindez miért jelenti azt, hogy távol kell tartania magát tőlem. – Sadie, én mindig megkapom, amire vágyom. Már kisgyerekkoromban is, amikor még nem voltam híres és gazdag, megvolt a tehetségem hozzá, hogy megszerezzem, amit csak akartam. Most híres vagyok és gazdag, megkapok mindent, amire vágyom, de most, életemben először, olyasmit szeretnék, amit nem kaphatok meg. – Szomorúan elmosolyodott. – Most, életemben először, az, amire vágyom, sokkal értékesebb annál, hogy kielégíthessem vele a kívánságomat. – Mielőtt bármit is mondhattam volna, kinyitotta az egyik fiókot, kivett egy halom magazint, és kiterítette őket elém. – Ezek az anyám gyűjteményéből valók. 76

A képeken Jax volt látható filmszínészekkel, rocklegendákkal, sőt még az elnökkel is. A neve összekapcsolódott számtalan híres nővel, magánélete ott volt meztelenül kiterítve, mindenki szeme láttára. Ilyesmit már korábban is láttam, de azután, hogy találkoztam vele, hogy megismerhettem Jax igazi személyiségét, nehéz volt úgy gondolnom rá, ahogy a média mutatja. Jax grimaszt vágott. – Nézd meg ezeket! Abnormális az életem. Nincs benne hely barátságra, vagy bármilyen kapcsolatra olyasvalakivel, mint te. Szeretnék több időt tölteni veled, és őszintén szólva, veled kapcsolatban egyáltalán nem a barátság az, amire vágyom. Rájöttem, hogy sokkal többet akarok, de mindazoknak a lányoknak, akikkel jártam, hideggé kellett válniuk, hogy elviseljék azt az életet, amire kényszerülök. – Elmosolyodott, és odajött hozzám. – Te vagy mindaz, amiről a dalaimban énekelek, és ami sosem lehetett az enyém. Megnéztem az ölemben lévő képeket. Ez sokkal könnyebb volt, mint ránézni, miközben olyasmit mond, amit egyáltalán nem akartam hallani. Még akkor sem, ha igaza volt. Ha több időt töltenék vele, akkor még többet szeretnék, viszont a fényképeken látható fickót nem ismertem. Akit a képeken láttam, teljesen idegen volt. Én csak Jaxet ismertem. Azt a kedves srácot, aki szeretett volna csokis sütit vásárolni a boltban, és időt szánt arra, hogy örömet szerezzen egy kislánynak. Soha sem lennék képes beilleszkedni az ő világába. Tiltakozni szerettem volna, de nem lehetett. Jax olyan világban élt, amelybe én sosem illettem volna bele, és ahol sosem tudtam volna megvédeni magam. Jax elém állt. – Néhány perc múlva kint fog várni az autó, hogy hazavigyen. Mary asszonyt utasítani fogom, hogy engedjen haza. Töröld le az aggodalmat a csinos pofidról. Mary asszony mostanra már tudja, hogy mi történt, és aggódik érted. 77

Megkerült, és az ajtóhoz ment. – Itt maradhatsz, ameddig csak jól esik. A szomszéd helyiség tele van vendégekkel, akik kíváncsian lesik, hogy mit csinálhatok azzal a csodálatos szőkeséggel, akit elraboltam. – Ostobán elnevette magát, de a következő pillanatban szomorúság tükröződött az arcán, és már ott sem volt.

78

6. FEJEZET A napok megszokott módon teltek. Mary asszony minden reggel mosollyal és meleg reggelivel várt. Mr. Greg II. világháborús történeteket mesélt, és ha sakkoztunk, többnyire kikaptam tőle. Esténként, hazafelé menet Marcusszal beszélgettem. Vasárnap vízisíelni és kneeboardingozni is elmentem vele, Prestonnal, Rockkal, Trishával és Swayne-vel. Voltak barátaim, olyanokkal dolgoztam, akiket kedveltem, de az életből mintha mégis hiányzott volna valami. Ráadásul tudtam is, hogy mi. Elégedetlen voltam, mert hiányzott Ő. Tudomásul kellett vennem, hogy azon az éjszakán, a boltban Jax Stone elrabolta a szívemet. A koporsómba egy újabb szöget jelentett, amikor a könyvtárban bevallotta, hogy tetszem neki. Szerelmes voltam. Éjjelnappal róla álmodoztam. Szavai a fülemben visszhangoztak. Kezdetben nem hittem, hogy Jax annyira megnézett volna, hogy tényleg engem akarjon. De emlékeztem arra, hogy milyen szomorú volt, amikor kiment a könyvtárból. Akkor elhittem, hogy komolyan gondolja. Persze, változatlanul a házában dolgoztam. Továbbra is aláírta a fizetési csekkjeimet. Ez éppen elég ok volt arra, hogy semmi se történhessen kettőnk között. Ráadásul volt egy harmadik ok is: sohasem tudtam volna beilleszkedni az ő világába. Az óceánparton ültem, vártam, hogy Marcus végezzen és hazavigyen. Mr. Greg korán elment, nem érezte jól magát. Nem volt 79

semmi dolgom. Államat a térdemre támasztva élveztem a látványt. Aznap este kicsik voltak a hullámok. Jaxre gondoltam, felidéztem a mosolyát. Szívesebben gondoltam erre, meg a jó kedvére, mint arra az arckifejezésére, mellyel otthagyott a könyvtárban. Ez az egész olyan nyomasztó volt, mint egy Shakespeare-tragédia. Volt egyszer egy lány, aki azt képzelte, hogy sohasem lesz szerelmes, de aztán beleszeret egy fickóba, aki sosem lehet az övé. Az, ahogy ott ültem, és egy Shakespeare hősnőhöz hasonlítottam az életemet, meggyőzött arról, hogy mennyire szeretem. Lépéseket hallottam, Jaxről való álmaim szertefoszlottak, tudtam, Marcus az. Nem néztem hátra. Mozdulatlanul vártam, míg megállt mögöttem. – Ugye milyen gyönyörű? – kérdezte. – Igen. Sietsz haza, vagy maradhatunk még egy kicsit? – kérdeztem. Marcus megvonta a vállát, és leült mellém. Magamban jót nevettem azon, hogy ő sem tud kecsesen leülni. Sokkal több közöm volt Marcushoz, mint Jaxhez. Ez akkor is így van, ha nem leszek tőle libabőrös, és nem önt el a közelségétől a forróság és a bizsergés. Ezekre az érzésekre rá lehet szokni, ami pedig egészségtelen. Néhány percig bámultuk a vizet, mielőtt Marcus megszólalt. A szemébe néztem és rámosolyogtam. A barátom. Ettől még jobb kedvem kerekedett. Ő sóhajtott és a fejét csóválta. – Mi van? – kérdeztem zavarodottan. Ostobán elnevette magát. – Sadie, amikor rám nevetsz, a szívem megőrül. – Marcus elpirult, és ismét az óceánt bámulta. – Tudom, három évvel idősebb vagyok, de te a korodnál idősebbnek látszol. – Marcus nagyot sóhajtott. – Ide figyelj, megpróbálom valahogy elmondani, ne légy rám mérges. 80

– Ez nem lehet igaz – gondoltam. Nem tudtam, mit válaszoljak neki. Ez most tönkre fogja tenni a barátságunkat? Ha nemet mondok, akkor is a barátom marad? Csak bámultam, és vártam azokat a szavakat, amelyek örökre meg fogják változtatni a kapcsolatunkat. Közben tiszta egy görcs volt a gyomrom. Ezt én nem akartam! Olyan igazságtalannak tűnt. Először elvesztettem Jaxet, akivel igazán nem kellett volna semmit se kezdenem, azután pedig elveszítem a barátomat, aki a legnehezebb pillanatokban is meg tudott nevettetni. – Sadie! Ezt a felcsattanó hangot az utóbbi napokban csupán álmaimban hallhattam. Megpördültem. Jax közeledett felénk. Sírni szerettem volna. Nem tudom, hogy attól lettem olyan boldog, hogy megláttam kínjaim okozóját, vagy hogy ismét tőle hallhattam a nevemet. – Jax! – kiáltottam kissé kifulladva, ahogy felálltam. Jax egyszerűen keresztülnézett Marcuson. – Hazamehet. Én majd hazavitetem Sadie-t. – Elzavarta Marcust, mintha haragudna rá. Marcus kihívóan nézett rám. Rájöttem: meg kell tagadnom magamtól azt, amire a legjobban vágytam. Úgy gondoltam, nem maradhatok Jaxszel, meg kell mentenem a barátságunkat. – Köszönöm, de inkább Marcusszal mennék. Jax dühösen Marcusra pillantott, aztán ismét hozzám fordult. – Kérlek, Sadie, tudom, hogy nem érdemlem meg, de nagyon szeretnék beszélni veled. Beszélnem kell veled! Elhatározásom szertefoszlott ezektől a szavaktól. Képtelen lettem volna még egyszer elutasítani. Marcust ilyen dühösnek még sosem láttam. Ez eszembe juttatta, hogy miért is mondtam nemet az előbb Jaxnek.

81

– Erre semmi szükség. Marcus minden este hazavisz. Különben is egy beszélgetés kellős közepén vagyunk, amit szeretnénk befejezni. Biztos jobb dolgod is van, minthogy hazafuvarozz egy konyhalányt. Nem gondoltam, hogy ennyire kemény lesz az, amit mondok. Jaxre pillantottam, és utáltam magam. Jax odébb lépett, hogy elmehessünk. – Hát persze – mondta, az óceánt bámulva. Ha egy szív összetörhet, akkor az enyémmel biztosan ez történt. Marcus megfogta a kezem, és finoman húzni kezdett Jaxtől el, a furgon felé. Tudtam, hogy másfelé kellene néznem, de képtelen voltam. Jax, mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, felém fordult. Szemei űzötten csillogtak. Megálltam, Marcus pedig ellökte a kezemet. Dühösen sóhajtott, mielőtt megszólalt volna. – Remélem, tudod, hogy mit csinálsz. Ő csak fájdalmat fog okozni neked! Bólogattam, mert tudtam, hogy igaza van. – Sajnálom! – suttogtam. Marcus bővebb magyarázatot érdemelt volna, de nem voltam rá képes. Ez Jax és az én ügyem volt. Elindultam, de visszanéztem a barátomra. – Muszáj! – Ennyire futotta. Hátat fordítottam Marcusnak, és visszamentem Jaxhez, aki már mosolygott. Majdnem elnevettem magam, amikor egy mély levegőt vett, mintha addig lélegzetvisszafojtva várta volna, hogy visszajövök-e. A lemenő nap sugaraitól hunyorgott. – Igazad van. Vele kellett volna menned. – Megpróbáltam, de nem ment. Jax megfogta a kezem. Meleg bizsergés futott át a kezemen és a lábamon. – Gyere, Sadie, járjunk egyet! Kéz a kézben sétáltunk a vízparton. Egy szót sem szóltunk. Visszamentem hozzá, nem bírtam ellenállni. Meg kellett tudnom, hogy miért változtatta meg a döntését, de semmit se kérdeztem. Csak vártam. 82

Végül megállt, és rám nézett. – Tudod, hogy miért nem akartam, hogy Marcus vigyen haza? Nem sok jót ígért a gondolat, hogy esetleg hiányoztam neki. Csak csóváltam a fejem. Kissé elnevette magát. – Féltékeny vagyok, Sadie! Csak álltam, és próbáltam ezt megemészteni. Ha azt mondja, hogy hiányoztam neki, azt el tudtam volna képzelni. A féltékenységet azonban sehogy se értettem. – Két héten át a szobámból néztem, ahogy kettesben távoztok. Nap mint nap majd belehaltam. Azon gondolkodtam, miként kezeljem azt, hogy őt szereted. De képtelen vagyok elviselni, hogy ezekkel a lélegzetelállító szemekkel őt nézed, nem pedig engem! Beletúrt hosszú fekete hajába, és nagyot sóhajtott. – Ma este nem bírtam tovább. Láttalak idekint egyedül, és alig bírtam ellenállni a vágynak, hogy iderohanjak hozzád. Akkor megjelent ő. Túl sokáig néztem, ahogy beszélgettek. Az elhatározásom, hogy távol maradok tőled, szertefoszlott, már itt is voltam, mielőtt meggondolhattam volna. Összeráncolta a homlokát, és elfordult. – Úgy nézett ki, mint aki tudja, hogy mit akar, a gond pedig az volt, hogy ő pont azt akarja, amit én. Bárkit vagy bármit elvehetett volna, nem érdekelne. – Jax rám szegezte acélkék szemeit. – De nem hagyom, hogy téged elvegyen! Ha tudná, hogy mennyire körülötte forogtak a gondolataim! – Marcus mindig is kizárólag a barátom lesz. Mást sosem éreztem iránta – feleltem. Jax megfogta az egyik elszabadult hajtincsemet, és az egyik ujjára tekergette. Visszafojtott lélegzettel figyeltem. A következő pillanatban a fülem mögé igazította a hajam. – Attól félek, sohasem leszek már képes arra, hogy a távolból figyeljelek. Hidd el, keményen próbáltam nem gondolni rád. 83

Jax a vízhez lépett és a távolba meredt. – Hosszú évek óta szörnyű életet élek. Csak ilyenkor, itt lehetek önmagam. Egyébként úton vagyok, röpködök Tokióba, Párizsba vagy Rómába. Állandóan úton vagyok. Az újságok tele vannak a nevemmel, mindenféle lányokkal fotóznak, feltételezve, hogy velük járok, de az az igazság, hogy ilyesmire nem is érek rá. Ha egy híres fiatal lány felbukkan a közelemben, azonnal egymás mellé teszik a fényképeinket. Ez történik, mert ezt várják. Azt a fickót, akiről beszélt, egyáltalán nem ismertem. Nem szívesen gondoltam rá, mint egy érinthetetlen bálványra. Jax szomorúan mosolygott, amikor felém fordult. – Ez önzés, de azt hiszem, nem bírom tovább. Azt a kis időt, ami még a normális napjaimból hátra van… – Jax végigmutatott a házon és a körülötte lévő tengerparti birtokon, rám mosolygott, de a szemei szomorúak maradtak. – Amennyire normális bír lenni az életem, azt veled szeretném tölteni. Amikor az év hátralevő részében úton leszek, amikor egyik városból a másikba utazom, szeretnék a veled töltött pillanatokra emlékezni, hogy átjárjon a melegség. Kinyújtotta a kezét, mintha csak felajánlaná saját magát. – Nem akarok könyörögni vagy olyasmit ígérni, amit nem tudok megtartani. Nem sokat adhatok magamból, de az mind a tied lehet. Neked kell döntened. Ha akarod, a tied vagyok. Ha ez nem megy, akkor odébb lépek és békén hagylak. Esküszöm. Csak álltam, és bámultam az előttem álló fiút. Tudtam, hogy ha nemet mondok, akkor tényleg elmegy. A szívem hatalmas dobbanása figyelmeztetett, hogy egész életemben bánni fogom, ha most nemet mondok. Úgy éreztem, soha mást nem fogok így szeretni. Előreléptem, ő két kézzel megfogott és szorosan átölelt. Ott álltunk némán, ő a karjaiban tartott. Világosan láttam, hogy milyen rosszul döntöttem, hisz 84

nyár végén, szeptemberben én is csupán egy nyári kaland emléke leszek. De akkor semmi sem számított. A mellkasába fúrva az arcomat suttogtam: – Bármi jó lesz, amit csak kaphatok belőled! Karjai szorosan átöleltek. Végül majdnem összetört. Szerettem. Ajkai megérintették a fejemet. Behunyt szemmel élveztem az édes pillanatot. Úgy éreztem, soha többé nem fogom ugyanezt érezni. – Annyi időt szeretnék veled tölteni, amennyit csak lehet. Egy percet sem akarok elvesztegetni. A mellkasához bújva bólogattam, majd mosolyogva felnéztem rá. – Holnap eljössz velem mélytengeri halászatra? – kérdezte. Ettől elbizonytalanodtam. Minden nap dolgoztam, csak a vasárnapom volt szabad. Ezt ő is tudta. – Még van egy állásom – figyelmeztettem. Jax a szemöldökét ráncolva csóválta a fejét. – Most már nem dolgozhatsz nekem. Megdermedtem. – Jax, nekem muszáj dolgoznom. Ha elküldesz, akkor keresnem kell egy másik helyet. Mutatóujját az ajkamra tette. – Én majd gondoskodom rólad, meg a számlákról. Hátraléptem. Görcsbe rándult a gyomrom. Én nem lehetek olyan – villant át az agyamon –, mint a mamám! Nem akarom, hogy egy férfi eltartson. Nem fogadhatok el pénzt azért, hogy vele lehessek. Mély levegőt vettem, remélve, hogy ezt érthetően el tudom neki magyarázni. – Figyelj, Jax! Nekem nagyon fontos, hogy magam keressem meg a pénzemet. Ha fizetsz azért, hogy veled legyek, az valahogy mindent elrontana. Szeretnék veled lenni, de ez nem kapcsolódhat pénzhez. Muszáj, hogy egyenlők legyünk, és – bármilyen őrülten is hangzik – ezt csak úgy érhetem el, ha megdolgozom a pénzemért. Szeretek Mary 85

asszonnyal, Mr. Greggel dolgozni, sőt Marcusszal is. Ha nem akarod, hogy neked dolgozzak, akkor keresek egy másik helyet, pedig itt nagyon jó nekem. Jax nagyot sóhajtott, és megfogta a kezem. – Sajnálom. Hozzászoktam, hogy az emberek habozás nélkül elfogadják a pénzemet. Hozzád hasonlóval még sosem találkoztam, tudnom kellett volna, hogy neked elfogadhatatlan ez az ajánlat. Addig maradsz, amíg csak akarsz. Legalább van egy okom, hogy gyakrabban látogassak a konyhába. – Rám kacsintott és elpirult. Sikerült kinyögnöm egy köszönömöt. A torkomban gombócot éreztem, a megkönnyebbüléstől és az örömtől sírás fojtogatott. – Nekem kell köszönetet mondanom. Nem érdemellek meg, de szerencsére erre te még nem jöttél rá – felelte Jax. Elnevettem magam. – Gyere velem, amíg Kane ki nem áll az autóval! – húzott maga után. A házhoz sétáltunk. Rájöttem, hogy a főbejáraton át akar menni. Megtorpantam. – Mi a baj? – kérdezte. – Nekem a személyzeti bejárót kell használnom. Jax megrázta a fejét. – Az rendben van, hogy nekem dolgozol, de kizárt, hogy csak a személyzeti bejáratot használhasd. Sadie, te velem vagy! Munkaidő után nem vagy az alkalmazottam. Te vagy számomra… a levegő! Elcsodálkoztam. – Levegő? Jax elvigyorodott. – A barátnő az túl sekélyes lenne ahhoz, amit irántad érzek. Az elmúlt két hét olyan volt, mintha tőled függne, hogy kapok-e levegőt vagy sem. Amikor Marcusszal láttalak, mintha összeszorult volna a mellkasom, majdnem megfulladtam. Amint újra 86

megláttam a mosolyodat, meghallottam a nevetésedet, ismét képes voltam mély levegőt venni. Nem csoda, hogy dalokat ír. Könnyek csiklandozták a szememet. Eléggé utáltam, hogy ilyen síróssá váltam mellette. – Hú – suttogtam, mivel más nem jutott az eszembe. Nekem nincs tehetségem ahhoz, hogy ilyen csodálatosan forgassam a szavakat. – Vagyis nyertem? Megtisztelsz azzal, hogy vendégként lépsz be a házamba, nem pedig fizetett alkalmazottként? – Amennyiben lejárt a munkaidőm – feleltem nevetve. Jax szomorúan sóhajtott: – Akkor ennyivel is beérem. Kézen fogott és bevezetett a házba. Kissé aggasztott, hogy mi lesz, ha összefutunk a szüleivel. Nem tudtam elképzelni, miként reagálnak arra, hogy a fiúk a személyzet egyik tagjával jár. De persze az is lehet, hogy észre sem vették, hogy ott dolgozom. Az első este felszolgáltam Jaxnek, de azóta nem találkoztam a szüleivel. Jax megszorította a kezemet. – Várj, megkeresem a mobilomat, és szólok Kane-nek, hogy innen elölről indulunk. Bólintottam. Jax kinyitotta az előszobaszekrényt, és kivett belőle egy fekete bőrdzsekit. Emlékeztem, hogy az egyik friss magazin fotóján is ezt viselte. A zsebéből elővett egy keskeny, lapos telefont, néhány billentyűt megnyomott, aztán zsebre vágta. Elmosolyodott, és begörbített ujjával magához hívott. A szívem elolvadt az arckifejezésétől. – Hölgyem, a kocsi előállt! Odamentem hozzá és belekaroltam. – Egy igazi gentleman! – gúnyolódtam. – Bármit megtennék, hogy a hölgyet mosolyra bírjam. Otthon, az ágyamban fekve a plafont bámultam, és azon gondolkodtam, hogy vajon hogy lehet egy egész életet belezsúfolni két 87

hónapba? Úgy éreztem, kevés vagyok ahhoz, hogy megőrizzem Jax érdeklődését. De eléggé szerettem ahhoz, hogy örüljek azoknak a rövid pillanatoknak, amelyeket együtt tölthetünk. Ha véget ért a nyár – gondoltam –, ő elmegy, nekem meg ott lesz a mama, a baba, lesz mivel foglalkoznom. Talán az is segít majd elviselni a fájdalmat, ha mindent megteszek azért, hogy ne legyen négyesnél rosszabb jegyem az iskolában. De azt is sejtettem, hogy ha elhagy, talán levegőt sem kapok többé.

88

7. FEJEZET Másnap reggel a konyhában felakasztottam a hátizsákomat, aztán Mary asszonyra néztem, aki szokás szerint a tűzhelynél a Stone-család reggelijét készítette. – Jó reggelt, Mary asszony. Azonnal jövök, csak átöltözöm. Mary asszony dühösen rám, aztán a konyhaasztal felé nézett. A konyhaszéken hátradőlve ott ült Jax. Hajnali 7-kor viccesen szexisnek tűnt. Huncut mosolyától őrjöngve kezdett zakatolni a szívem. – Hé! – köszöntöttem, mintha egyáltalán nem hatott volna meg a jelenléte. Tényleg azt mondta, hogy gyakrabban fog benézni a konyhába, de eszembe se jutott, hogy ilyen korán reggel ott lehet. – Mi van? Mit keresel itt? Jax a szemét forgatva rám nevetett. – Azt hittem, ez nyilvánvaló. Éreztem, hogy elpirulok. Mary asszonyra, majd ismét Jaxre néztem. Tudtam, hogy Mary asszony nem örül a hajnali vendégnek, világos volt, hogy ez problémát jelenthet. – Nincs semmi baj, Sadie. Nem rád haragszik, hanem rám. Te vagy az, akiért aggódik. – Át kell öltöznöm – mondtam zavaromban. – Mindjárt jövök. – Reméltem, hogy Mary asszony tényleg nem haragszik rám. A mosókonyha felé menet hevesen vert a szívem, az ellentétes érzések összezavartak. Iszonyatosan boldoggá tett, hogy Jax látni akart, 89

de nem akartam, hogy Mary asszonyt felbosszantsa. Hallottam Jax védekező suttogását. Sietnem kellett. Nem akartam hosszan magára hagyni Mary asszonnyal. Ez persze ostobaság volt, hisz Mary asszony az alkalmazottja. Az ajtóban már tisztán hallottam a szavait. – Nem fogom bántani. Tudom, hogy különleges. Megpróbáltam távol maradni tőle, de ha vele vagyok, akkor nem érzem magam olyan hidegnek és magányosnak. Az asztalnál Jax és Mary asszony egymással szemben álltak, én mozdulni se bírtam. Mary asszony fakanállal a kezében Jaxhez fordult. – Értem én. De ennek a lánynak a korához képest túl nagy teher van a vállán. Segíteni nem tud neki, viszont összetöri a szívét, ha majd elmegy! – Mary asszony elég hangosan beszélt. Aztán visszament, hogy megkeverje a főztjét. – Nem akarom, hogy fájdalmat okozzon neki! Jax hosszú hallgatás után suttogva válaszolt. – Próbálom, úgy intézni, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzak. Egyáltalán nem akarom bántani. Még vártam pár pillanatot, aztán bementem hozzájuk. – Akkor, mivel kezdjek? Mary asszony két tányért nyomott a kezembe. – Most leülsz, és megreggelizel Jax úrfival. Jax odajött hozzám. – Kérlek, ne vitatkozz! – suttogta, miközben kivette a kezemből, és az asztalra tette a tányérokat. Gyámoltalanul Mary asszonyra néztem. Ő rám mosolygott, és a kezembe nyomott két pohár narancslét. – Ülj le hozzá és egyél, mielőtt megalázkodva könyörögni kezd! – Mary asszony ezt olyan hangosan mondta, hogy a tányérokkal foglalatoskodó Jax is meghallja. – Ez a helyzet – folytatta –, te is tudod. 90

Mosolyognom kellett. Fogtam a poharakat, és az asztalhoz mentem. Jax hellyel kínált, kihúzta a székemet, majd leült mellém, és az asztal alatt megfogta a kezemet. – Köszönöm, hogy velem reggelizel. Csak mosolyogtam és bólogattam. Úgy éreztem, a „Szívesen máskor is” nem hangzana túl jól, sőt legszívesebben én mondtam volna köszönetet. Nagyon éhes voltam, és aznap a reggeli sokkal finomabb volt, mint amit be szoktam kapni, miután a család megreggelizett. Éppen egy szalonnadarabkát rágcsáltam, amikor Jax átható tekintetét megérezve zavarba jöttem. Lenyeltem, és suttogva szóltam, hogy Mary asszony ne hallja: – Nem tudok enni, ha bámulsz! Jax elvigyorodott. – Bocs, de ez olyasmi, amit még sosem láttam. Nem értettem pontosan, hogy mit akar ezzel mondani. – Sosem láttál még lányt enni? – Ha már így megkérdezted, tényleg nem sok lányt láttam evés közben. Általában nem ehetnek előttem, vagy legalábbis nem szoktak. De én arra gondoltam, hogy téged még sosem láttalak enni, és nagyon tetszik a látvány. De nem akartalak megbámulni, bocs. Megint olyan volt, mint egy kisfiú, aki szeretné megúszni a büntetést. Akaratom ellenére elmosolyodtam. – Semmi baj, de most, hogy már láttál, ne bámulj, hanem egyél, mert kihűl a reggelid. Jax nevetve a tányérját nézte. Ekkor kivágódott a konyhaajtó, és fütyörészve megjelent Marcus. – Jó reggelt, Mary asszony, van valami jó kis harapnivaló? Mary asszony a tekintetével figyelmeztette, Marcus megdermedt, és felénk fordult. Jax hátradőlt a székén, és narancslét ivott. – Á, jó reggelt, Sadie, Mr. Stone! 91

Jax bólintott Marcusnak, ő pedig elfordult, és már ment is a mosókonyhába, hogy átöltözzön. Nagyot sóhajtottam a megkönnyebbüléstől, hogy Marcus nem mondott semmi butaságot. Jax odahajolt hozzám. – Ígérem, akármit mondhat, nem fogom kirúgni, kivéve, ha téged bánt. Ne aggódj! Tudom, hogy haragszik rám, és ezért nem is hibáztatom, másrészt viszont örülök, hogy te engem választottál. – Köszönöm! – feleltem. Jax egyre nagyobb helyet foglalt el a szívemben. Ő megvonta a vállát és hátradőlt. – Nincs mit megköszönnöd, de azért szívesen. A reggeli ezután már eseménytelenül zajlott. Mielőtt nekiláttam, hogy eltüntessem a maradványokat, Jax félrehúzott. – Igyekszem távol maradni, amíg dolgozol. De amint végeztél, érted jövök. Ostobán elvigyorodtam és bólogattam. Mielőtt kiment volna, Jax megcsókolta a kezemet. Egész nap igyekeznem kellett, hogy ne rá gondoljak, hanem a munkára koncentráljak. Többször is meleg, bizsergető érzés futott át rajtam, a szívem hevesen dobogott, ilyenkor tudtam, hogy Jax valahonnan engem néz. A munkaidő borzasztóan lassan telt. Aztán miután ismét átöltöztem, és éppen kiléptem a mosókonyhából, hirtelen egy kéz ragadta meg a karomat. – Gyere! – suttogta Jax, és maga után húzott a lépcső felé, melyet sohasem használtam, aztán különféle szobákon és folyosókon vezetett át, melyek létezéséről sem tudtam. A hálószobája ajtajához értünk. Pontosan emlékeztem arra, amikor itt jártam, de vele, kéz a kézben belépni az egészen más volt. Itt aludt, és itt írta a dalait. Legbelül pontosan tudtam, hogy minél közelebb kerülök hozzá, annál nehezebb lesz majd az elválás. Beléptem, Jax becsukta az ajtót és rám nevetett. – 92

Azt akarom, hogy lásd a szobámat. Vagyis szeretném neked megmutatni a szobámat. Kézen fogott, és a falon lógó gitárokhoz vezetett. Megérintette a középen lévő öreg darabot, és levette. Mosolyra késztetett az a finomság, ahogy hozzányúlt. – Biztos ez volt az első. Látszik, hogy nagyon szereted. Jax bólintott és odaadta. Kézbe vettem a hideg, vaskos hangszert, és a rajta lévő írást betűzgettem. Először azt hittem, valakinek az autogramja, de közelről tisztán el lehetett olvasni a gyerekes írást: „Jax Stone”. Végigsimítottam a betűket arra gondolva, hogy ez milyen távoli emlék lehet. – Hétéves koromban egy gitárért nyaggattam a szüleimet. Ők nem akarták megvenni, mert az előző évben dobot akartam, aztán meg ellógtam a dobórákat. Megígértem, hogy ha kapok egyet, akkor magamtól meg fogok tanulni játszani rajta. Két évembe került, hogy meggyőzzem őket. Aztán karácsony este ott álltam a karácsonyfa előtt. Azóta se felejtettem el azt az izgalmat. Megragadtam a gitárt és felrohantam vele a szobámba. Addig próbálgattam, míg sikerült eljátszanom a Wanted Dead or Alive refrénjét. Akkor fedeztem fel, hogy tudok hallás után játszani. Olvastam erről a bizonyos első kísérletről, de azt hittem, hogy ez csak egy reklámfogás. – Gondolom, a szüleid meglepődtek. Jax nevetve bólintott. – Ja. Tényleg nem mindennapos, hogy egy kilencéves kissrác felkap egy gitárt, és mindenféle előképzettség nélkül elkezdi pengetni Bon Jovi egyik dalát. Elmosolyodtam, és visszaadtam a hangszert. – Szóval, minden ezzel kezdődött. Nem csoda, hogy ez került középre. Jax bólintott, és készült a helyére visszaakasztani a gitárt. 93

– Várj még! – kértem a karjára téve a kezem. – Játssz rajta nekem valamit! – Bevallom, azért csábítottalak ide, hogy kivethessem rád lánycsábító ajándékomat. – Huncutul elmosolyodott. – Tudom, sztár mivoltom nem nyűgöz le, ezért csalni fogok, lekapom onnan fentről az eredeti Fender Stratocastert, és eljátszom rajta a leghíresebb slágeremet, hogy kiderítsük: sikerül-e megolvasztanom a szívedet. Nevetve tiltakoztam. – Sajnos ki kell ábrándítsalak. Az eredeti Fender Stratocasteren játszott leghíresebb számodat ezerszer hallottam a rádióban, és nem hat rám. Viszont, ha meghallgathatnám azon a régi gitáron azt a bizonyos első dalt, akkor talán még a szívolvadás is bekövetkezhet. Színpadiasan nagyot sóhajtott, és leült az ágy szélére. Maga mellett hellyel kínált, úgyhogy odaültem mellé. – Ügyetlenül fogok játszani ezen a régi, ócska gitáron egy olyan dalt, amelyet évek óta nem énekeltem, de, ha neked ez kell, akkor nincs más választásom. – Jax elkezdett gitározni és énekelni. Ha az volt a célja, hogy megolvassza a szívemet, akkor ez sikerült neki. A hangja forrósággal töltött el. Becsuktam a szemem, és magam előtt láttam a kisfiút, karácsony reggel a szobájában. Ott állt előttem, még mielőtt sztár lett volna. Akkor még inkább arra vágytam, hogy ne legyen híres, csak hétköznapi. Szégyelltem, de így éreztem. Bárcsak Jax egy hétköznapi srác lenne – gondoltam magamban –, olyan, aki jól játszik a gitárján, és randira hív az óceánpartra, ahol csak nekem játszana. Néztem, ahogy mosolyogva énekel. A kisfiút láttam benne, aki a szabadban kószálva azt képzeli, hogy indián. A dal a végéhez közeledett, Jax rám nevetett. – Na, hogy tetszett? – Tökéletes. 94

– A legtöbb lány szerelmes dalt kér, te meg egy olyat, amelyik arról szól, hogy egy cowboyt életre-halálra keresnek. Jax visszaakasztotta a régi hangszert. Kopogtak az ajtón, és Jason Stone lépett be a szobába. Rám ismert, és megtorpant. – Elnézést, nem tudtam, hogy vannak nálad. Erre jártam, meghallottam ezt a régi dalt, és arra gondoltam, beugrom, hogy megtudjam, mi ez a nosztalgiázás. Jax nevetve nézett a testvérére. – Semmi gond. Bújj be! Azért hoztam ide Sadie-t, hogy eljátsszam neki a dalaim közül a kedvencét, de kiderült, hogy nincs neki. Egyáltalán nem rajong értem. Mosolyogtam Jason arckifejezését látva, mert először elámult, aztán elnevette magát, amikor rájött, hogy a testvére csak ugratni akarja. – Ez nem is igaz! Véletlenül nagyon szeretem azt a számodat, amelyik az önmagad kereséséért vívott harcról szól. Jax egy másik gitárért nyúlt, de aztán inkább felém fordult. Valami rosszat mondhattam, mert nagyon komolyan egyenesen a szemembe nézett majd egy örökkévalóságig. De aztán megjelent az arcán a gyönyörű mosolya. – Tényleg? – kérdezte. Bólintottam, mert nem értettem, hogy mi ebben olyan meglepő. – Nekem is a kedvencem – mondta végül, mielőtt levett volna a falról egy másik gitárt. Zavarban voltam, Jasonra néztem, aki visszamosolygott rám. – Az Inside War volt Jax első szerzeménye. Foggal és körömmel harcolt, hogy megjelenjen. Egészen addig kizárólag mások szerzeményeit énekelte. Keményen küzdött ezért a dalért, de sosem lett belőle igazi sláger, pedig bekerült a top 10-be. Attól kezdve nagyobb beleszólása lett abba, hogy mi kerüljön a lemezeire.

95

Bólintottam. Jax egy másik gitárral a kezében az ágy mellett állt és engem nézett. – A legtöbb lány a szerelmes dalaimat szereti. – Megvonta a vállát. – Folyton meglepsz. Fel akartam idézni valamelyik szerelmes dalát, de egy sem jutott az eszembe. Otthon Jessica mellett kénytelen voltam a 80-as évek slágereit hallgatni. Ő csak azt szereti. Tulajdonképpen elég kevés zenét ismerek. – Jól van, akkor játssz el egyet azokból a híres szerelmes dalokból. Jax mosolyogva egy finom dallamba kezdett, majd felcsendült az énekhangja. Képtelen voltam levenni róla a tekintetem. „Bármire hajlandó vagyok, hogy csillogjon a szemed! Az a legfontosabb, hogy te az enyém vagy. A fél életemet odaadnám azért, hogy veled lehessek, hogy hallhassam a nevetésedet. Elveszett és bénult voltam, amíg meg nem pillantottalak. Most már tudom, te vagy az, ami egyben tart, amikor úgy érzem, hogy az egész világ éppen összedőlni készül. Ne hagyj most el! Sosem teszem! Ne hagyj most el! Nem vagyok elég erős. Érted játszom a gitáron, csak neked szól ez a dal. Ne hagyj el, mert darabokra hullok szét. Tudom, néha nehéz velem az élet. Én a fényben élek, a tömegben. De csak miattad játszom e dalt. Nélküled, szerelmem, minden meghal. Tarts ki mellettem, kérlek, mert ha te itt hagysz, én is elmegyek. Ha kialszik szemedben a szikra, akkor többé nem dobog a szívem és elhallgat a dalom. Ne hagyj most el! Sosem teszem! Ne hagyj most el! Nem vagyok elég erős. Érted játszom a gitáron, csak neked szól ez a dal. Ne hagyj el, mert széthullok darabokra. Ne hagyj el, mert széthullok darabokra. Ha elhagysz, szerelmem, minden széthullik darabokra.” Tiszta, lágy hangja elhallgatott, a kíséret lelassult. Amikor a dal véget ért, szóhoz sem jutottam. 96

Jax félénken elmosolyodott. – Ez volt az első igazi saját slágerem. A lányok általában ezt szokták kérni. Csak mosolyogtam, és sóhajtottam egy nagyot. – Bárcsak tudnék valami szellemeset mondani, de ezután legszívesebben tapsolva ugrálni és elájulni szerettem volna egyszerre. – Ó, végre! – felelte Jax nevetve. – Bárcsak tudnék gitározni! – sóhajtott fel Jason. – Nincs az a lány, aki képes lenne ellenállni egy ilyen dalnak! Megpróbáltam védekezni. – Szívesen tiltakoznék, de képtelen vagyok ellenállni, főleg azután, hogy láttam is, ahogy játssza ezt a dalt. Ismertem ezt a számot, de sosem láttam, ahogy előadja. Soha többé nem fogom elcsavarni a rádiót, ha ez megszólal! Jax rám mosolygott, Jason elnevette magát. – Neked mindig valami megjegyzést kell tenned arról, hogy mennyire nem érdekel az, aki vagyok, ugye? – kérdezte Jax a testvérét. – Nem szeretném, hogy egy beképzelt hólyag legyél – mondta Jason, és ismét elnevette magát. – Amúgy elég nagy hólyag, mióta kiderült, hogy csodagyerek. – Csak vicceltem. – Próbáltam mentegetőzni. – Sosem zárom el, ha a számaidat adják. Az az igazság, hogy alig hallgatok rádiót. Csak egy készülékünk van, és a mamám odavan a 80-as évek slágereiért. Leginkább csak azokat ismerem. – Őszintén utálom a 80-as évek zenéjét, és nagyon sajnállak – mondta Jason. Megvontam a vállamat. – Nem olyan rossz, főleg, ha nincs más. Jason a plafont bámulta, mint aki nem tudja, mit is mondjon, majd elfintorodott. Csak annyit mormolt: „Hát persze”, aztán Jaxre nézett, köhécselt néhányat és felállt. – Hát, azt hiszem, mennem kell. Már várnak. Szia, Sadie. 97

– Jól van, szia. – Szia. Jason hirtelen távozása után Jaxhez fordultam: – Miért kergetted el? Jax ártatlan szemekkel bámult rám. – Nem értem, miről beszélsz! Te is hallottad: dolga van. – Hát persze! Jax elmosolyodott, egy magas szekrényhez lépett, és kihúzta az egyik fiókját. – Ha adnék neked valamit, elfogadnád, csak azért, mert arra kérlek? Nem tudtam, mit is válaszoljak. – Hát, attól függ, hogy mi az. A kezembe nyomott egy iPodot. – Ezt fogadd el. Az enyém, van rajta néhány igazán jó zene, de azért szeretném neked adni, mert az összes felvételem rajta van. Elvettem az iPodot, és megköszöntem. – Ha nem akarod a számaimat hallgatni, az se baj. Ha más zenét szeretnél, akkor add vissza, és én bármit felteszek rá. Megint a fiókban kotorászott. – Itt vannak a fülhallgatók. Adok majd hozzá vezeték nélkülit, de annak pontosan kell illeszkednie. Majd vasárnap elintézzük. Elnevettem magam a mohóságán. – Ezek a fülhallgatók tökéletesek. – Most ezt mondod, de ha egyszer kipróbálod a vezeték nélkülit, rá fogsz jönni, hogy ég és föld a különbség. – Rendben – sóhajtottam megadóan. Szemmel láthatóan boldoggá tette, hogy adhat valamit, nem akartam elrontani az örömét. Nagyon helyes volt, amikor ilyen kisfiúsan viselkedett. Elolvadtam attól, hogy megnyílt előttem, és megmutatta sebezhetőségét. – Téged foglak hallgatni az ágyban, mielőtt elalszom – nyugtattam meg a kisfiút, aki annyira aggódott az ajándéka miatt. 98

Jax szorosan behunyta a szemét. – Nem is tudod, milyen csodálatos érzés erre gondolnom, ugyanakkor meg iszonyú nehéz lesz elaludnom, tudva, hogy éjszaka a füledbe énekelek. Megint rám nézett, és olyasmit láttam a szemében, amit csak remélni mertem. De az is lehet, hogy csak becsapott a szívem.

99

8. FEJEZET Másnap reggel a házban egy levél fogadott, Mary asszony sóhajtozva adta át, amint beléptem. A konyhaasztalra néztem, és iszonyú csalódottságot éreztem, mert üresen állt a szék, ahol azt reméltem, hogy Jax fog várni. – Nem kell szomorkodni. Olvasd el, aztán gyorsan készülj a munkához – szólt Mary asszony. Csak a mosókonyhában bontottam fel a levelet. Nem akartam Mary asszony kíváncsi tekintete előtt elolvasni.

Sadie! Sajnálom, de ma nem tudok veled reggelizni. Térdig gázolok a bánatban, hogy nem lehetek veled, hogy nem részesülhetek ebből az ajándékból, ami olyan nekem, mint a levegő, de elfelejtettem, hogy ma részt kell vennem egy filmbemutatón. Hajnalban elrepülök Hollywoodba, amint vége, jövök, azonnal gépre szállok és megyek hozzád. Kérlek, bocsáss meg nekem! Hamarosan találkozunk! Gondolj rám! 100

Jax Lenyeltem a torkomat fojtogató gombócot, és főleg magamra voltam mérges. Jax egy híres rocksztár. Ott a zenekara, és csomó ember függ tőle. Részt kell vennie mindenféle eseményen, például ilyen filmbemutatókon. Tudtam, minél több időt töltök vele, annál nehezebbek lesznek az ilyen pillanatok, ugyanakkor azt is el kellett döntenem, hogy valóban akarok-e vele lenni annyira, hogy elviseljem az ilyen helyzeteket. Gyorsan átöltöztem, hideg vízzel megmostam az arcomat. Erőt kellett vennem magamon, hogy ne gondoljak Jaxre és az ő valódi életére, hisz azt én sosem fogom megismerni vagy megérteni. Össze kellett szednem magam. Megtöröltem az arcom, és visszamentem a konyhába. – Hol kezdjem? – kérdeztem. Mary asszony felém fordult, én rámosolyogtam, mire ő először megdermedt, aztán kényszeredetten visszamosolygott rám. – Hoztam 5 kiló krumplit, frissen szedtem a kertemben. Először megsikálod, aztán lehet hámozni. Bólintottam és munkához láttam. A krumplipucolás remekül el tudta terelni a gondolataimat. Bárcsak ne hiányzott volna annyira! Két nap alatt annyira hozzászoktam a jelenlétéhez, hogy nélküle teljesen elveszettnek éreztem magam. Hirtelen eszembe jutott az iPod, felugrottam, hogy elővegyem a hátizsákomból. Előző este a szobámban kitapasztaltam a működését. Megtaláltam Jax legutolsó lemezét, a fülhallgatókat bedugtam a fülembe. Segített, hogy Őt hallgathattam. Nem a rocksztárt láttam a színpadon, hanem az ágy szélén ülő srácot a régi gitárjával, aki rám nevet. A hangja segített, hogy gyorsabban haladjak a munkával, így könnyebben telt az idő. Teljesen 101

belefeledkeztem a gondolataimba és a zenébe, és ijedtemben egy nagyot ugrottam, amikor valaki megérintette a vállamat. Marcus állt előttem. – Látom, belefeledkeztél a zenébe – mondta mosolyogva. – Igen, azt hiszem – feleltem, miközben kivettem a fülhallgatókat a fülemből. Marcus előhúzott egy széket, és leült mellém. – Kitalálom, hogy mit hallgatsz! Csak nem azt a Jax Stone-számot, amelyik az elmúlt három hétben a slágerlistát vezette? Örültem, hogy Marcus a régi csipkelődős hangulatában volt. Vigyorogva bólogattam. – Gondolom, hiába tagadnám. – Sajnos, ez a helyzet – felelte Marcus nagyot sóhajtva. – Tudom, minden időt vele töltök. De hát csak ez a nyár van, aztán ki fog sétálni az életemből, úgyhogy meg kell tanulnom életben maradni. Marcus a falnak dőlt, és a homlokát ráncolta. – Tehát tudod, hogy nyár végén elmegy, hogy akkor vége lesz? Elmondta neked. Gondolkodtam, hogy mit is válaszoljak, hisz ez csakis Jax és az én ügyem, de Marcus a barátom, válaszolnom kellett neki. Megérdemelte. – Tudjuk, hogy lehetetlen lenne együtt járni, miközben ő rockzenészként járja a világot, én meg az utolsó évet taposom a gimiben. Tudjuk, mivel jár egy ilyen kapcsolat, és egyetértünk abban, hogy most akarunk együtt lenni. Marcus az egyik hatalmas krumplit bámulta. – Neked ez rendben van? Jó neked így? Nem fog megszakadni a szíved, amikor a nyár végén egyszerűen odébbáll? Halványan elmosolyodtam. – Nem mondtam, hogy nem fog megszakadni a szívem. Attól félek, ez elkerülhetetlen.

102

Marcus a térdére támaszkodva engem vizsgált. – Akkor miért csinálod ezt magaddal? – kérdezte olyan halkan, hogy körülöttünk senki se hallhatta. Beletettem az utolsó krumplit a vödörbe. – Már túl késő, Marcus. Szeretem őt. Nincs más választásom. Marcus úgy reagált, mintha pofon vágtam volna. Sajnálom, hogy megbántottam, de el kellett mondanom neki. – Nem érdemli meg. Bármelyik lányt megkaphatná, de neki pont te kellesz. Te sokkal többet érdemelnél, mint egy nyári kaland. – Marcus felállt, már éppen elindult, de még visszafordult hozzám. – Ha engem választottál volna, sosem hagynálak el. A nap további része lassan telt, és örültem, amikor véget ért. Átöltöztem, majd éppen indulni készültem, amikor Mary asszony visszahívott. – Elfelejtettem szólni, kint vár az autó, hogy hazavigyen. Nagyot sóhajtottam, elképzeltem, ahogy egyedül utazom az autójában, és megráztam a fejem. – Ma este biciklivel szeretnék hazamenni. Elég korán van, szükségem van egy kis friss levegőre. Mary asszony a fejét csóválta. – Jax úrfi mérges lesz. Kane biztos el fogja mondani neki, hogy biciklivel mentél haza. Mosolyogva kinyitottam az ajtót. – Mary asszony, ő a barátom, nem a börtönőröm. Igazi élvezet volt biciklizni a naplementében. Megálltam a szabad strandnál, néhány percre leültem, néztem, ahogy az emberek kiélvezik a nap utolsó sugarait. A part leégett turistákkal volt tele. Észrevettem néhány iskolatársamat, akik nyári munkásként a nyugágy-, napernyő- és szörfkölcsönzőben dolgoztak. A nap végén lassan minden bezárt. Mélyet lélegeztem, hagytam, hogy a nedves óceáni levegő megtöltse a 103

tüdőmet. Mintha gyógyító ereje lett volna. Mintha mindent rendbe tenne, csak mert tiszta, finom és gyönyörűséggel teli. – Sadie White? A nevemet hallva felkaptam a fejem. Az egyik lány volt, akivel együtt jártam biológiára. Egyrészes piros fürdőruhában állt mellettem. Csak a keresztnevére emlékeztem. – Á, szia, Amanda! Ő kedvesen rám mosolygott és elnevette magát. – Helló! A suli vége óta nem is láttalak! Te nem tudtad, hogy helyi lakosként munkát kaphatsz a strandon? A nyár elején még én is azt terveztem, hogy a strandon fogok dolgozni, de azóta másként alakultak a dolgok. – Tudok róla, de takarítónőként jóval többet keresek. Amanda elcsodálkozott. – Mi abban a szórakozás? Persze, ha vannak helyes fiúk, akkor egészen más. El kéne jönnöd, hogy letedd a vízimentő-vizsgát. A vízparti őrség szuper móka. Csinos srácok mindenhol, még együtt is dolgozhatsz valamelyikükkel! – Egy magas, szőke, nagyon barna fickó felé nézett, aki éppen lefelé mászott az őrtorony létráján piros úszónadrágjában. – Olyan, mint Todd Mitchell! Idén fog végezni, jövőre Tuscaloosába megy egyetemre. Oooolyan csinos! Tudsz úszni? Bólogattam, és igyekeztem követni a csapongó szóáradatot. – Igen, de most jól érzem magam ott, ahol vagyok – feleltem. – Ha megunom, akkor kipróbálom a vízi mentést. Amanda aranyosan összeráncolta a homlokát, olyan volt, mintha Barbie baba húga lenne. – Jól van. Figyelj, gyere el Dylan McCovey július 4-i bulijába! A parton van a házuk, és minden évben partit szervez július 4-én. Iszonyúan jó lesz! El kell jönnöd! 104

Valamiért kedvelt engem ez a lökött csaj. Engem, akinek nincs is személyisége. Nem akartam ezt elveszíteni. – Jól van. Persze. Majd kereslek. Még meg kell néznem a beosztásomat. Jaxre gondoltam, tudni szerettem volna, hogy velem akarja-e tölteni a július 4-ét. Amanda bólintott, kotorászni kezdett piros pöttyös táskájában, és elővette a mobilját. – Add meg a számod! Egy pillanatra elbizonytalanodtam, nem tudtam, mit is mondjak. Jessicának ugyan volt egy mobilja, de nem mindig volt feltöltve. Végül megadtam neki a számát, remélve, hogy Jessica majd szól, ha Amanda keres. Már ha éppen működik a telefonja. – 555 9987. Amanda bepötyögte a számot lapos rózsaszínű telefonjába, majd visszatette a táskájába. – Király! A hét vége felé rád csörgők. Bólogattam, és elbúcsúztunk egymástól. Amanda sarkon fordult és elviharzott. Boldognak és barátságosnak látszott. Olyan volt, amilyen én csak szerettem volna lenni. De folyton rohangászni mégsem annyira izgalmas. Fogtam a biciklimet és elindultam. Időben haza akartam érni, hogy vacsorát készíthessek Jessicának. Amint megérkeztem, már kiabált is a szobájából: – Sadie! Te vagy az?! – Igen – feleltem, és bementem hozzá, hogy ne kelljen ordibálnunk. A szobája ajtajában megtorpantam, amikor megláttam, hogy bugyiban és melltartóban áll a légkondicionáló előtt, és egy nagy jégdarabot szorongat a kezében. – Meghalok ettől a hőségtől! Esküszöm, már alig bírom kivárni, hogy visszakapjam a testemet!

105

Sóhajtottam, és inkább a nyelvembe haraptam, hogy ne tegyek megjegyzést arra, hogy ez az egész az ő hibája. Csak annyi szaladt ki a számon: – Azt lefogadom. – Szóval, ma korán hazajöttél. Ugye nem rúgtak, ki? – kérdezte komoly hangon, mintha nem bírna szabadulni a gondolattól, hogy elveszítettem a munkámat. Megráztam a fejem, és az ajtófélfának támaszkodtam. – Nem. A család elment valahová, hamarabb elengedtek. Jessica még nem tudott Jaxről. Nem akartam, hogy megtudja, és megpróbáljon rábeszélni, hogy valami módon pénzt szerezzek tőle. A pasiktól való pénzkérés az ő műfaja, nem az enyém. Egyáltalán nem akarom, hogy egy férfi gondoskodjon rólam. Meg akarok állni a saját lábamon. Azt akarom, hogy a serdülő lányomnak sose kelljen számlákkal és vacsorafőzéssel foglalkoznia. – Ez most jól jön nekem meg a babának. Nagyon éhesek vagyunk, de ilyen melegben képtelen lennék kimenni a konyhába. Bólintottam, és már indultam is. Minden volt otthon Jessica kedvencéhez, a tacóhoz. A mélyhűtőből elővettem a húst, és meleg vízbe tettem, hogy felolvadjon. – Holnap vizsgálatra kell mennem a kórházba. Te dolgozol? – kérdezte Jessica. Nevetni szerettem volna. Mióta véget ért az iskola, minden nap dolgoztam, kivéve persze a vasárnapokat. Ezt nem panaszként mondom, hisz ha nem melóztam volna, nem kerestem volna és nem találkoztam volna Jaxszel. – Ja – feleltem. – Úgy utálok vezetni! – sóhajtozott Jessica. Nem válaszoltam. Inkább fűszereket kerestem a konyhaszekrényben. 106

– Tudod hétfőn már a 31. hét lesz, még két hónap, és megszületik a baba. Még nevet sem választottam! A gondolattól, hogy egy igazi baba kerül hozzánk, olyan ideges lettem, hogy görcsbe rándult a gyomrom. A baba nem tűnt valóságosnak, amíg nem volt neve. A névadástól, úgy éreztem, mintha valóságossá válna. Ettől megrémültem. – Ha lány, akkor arra gondoltam, hogy legyen Sasha. Jól illenek egymáshoz az S-betűs nevek. Sadie, Sasha. Egy szót sem szóltam. – És hogy tetszik a Sam, mint fiúnév? Próbáltam nem figyelni rá. Egyáltalán nem akartam nevet adni ennek a babának. Borzasztóan éreztem magam. A babaételekre, tápszerre, pelenkára gondolva elfogott a rémület. Meg persze a babától is. Magam előtt láttam Jessicát, amint kijön a kórházból, és a kezembe nyomja a gyereket, mondván: ő nem bír vele. El se tudtam képzelni, mit kell csinálni egy csecsemővel. Azt szerettem volna, hogy Jessica felnőttként viselkedjen. Én még nem álltam erre készen. – Jól van, neked nem tetszik ez a név. – De igen. Vagyis nekem mindegy. Jessica egy pillanatra elhallgatott, talán megérezte a félelmemet. De aztán folytatta. – Tudod, szerintem lány lesz, és Sasha Jewel White lesz a neve. Lenyeltem a torkomat fojtogató gombócot, és erőt vettem magamon, hogy válaszoljak. – Persze, jól hangzik. Jessica félmeztelenül a légkondicionáló előtt állva evett, én meg egyedül a konyhában. Aztán elmosogattam és zuhanyoztam. Csábítónak látszott a gondolat, hogy a szokásosnál korábban lefekhetek aludni. – Sadie! 107

A mamám ordítására felültem az ágyamban. A lábamat a hűvös parkettára tettem, de még az ajtóig sem értem, a mamám ismét a nevemet kiáltotta. – Sadie! A szobájába rohantam. Jessica az ágy szélén ült, a hasát fogta, az arca verítékben úszott. – Valami baj van – lihegte. – Pokolian fáj! Előkaptam a köntösét és ráadtam. – Gyerünk a kórházba! Jessica nyögve felállt. Az előszoba felénél jártunk, amikor ismét vérfagyasztóan felkiáltott, és a hasára szorította a kezét. – Segíts, Sadie, annyira fáj! – suttogta a fogai között. Nehéz volt elrejtenem a rémületemet. Nagyon megijesztett a mamám fájdalmas kiabálása. Beültettem az autóba. Eszembe jutott a táskája, visszaszaladtam érte. Már majdnem az autóhoz értem, amikor ismét kiabálni kezdett. Reméltem, meghallja valaki és a segítségére siet. Alkalmatlannak éreztem magam, tényleg szükségem lett volna a segítségre. Az autóhoz szaladtam, feltéptem az ajtaját és beugrottam. Kihajtottam, és már mentünk is a közeli kórház felé. Szerencsére csak néhány kilométert kellett vezetnem. Jessicára néztem, aki a háttámlának dőlve pihent. – Jól vagy? – kérdeztem, azért imádkozva, hogy igen legyen a válasz. – Megvagyok – felelte halkan. Többet nem kérdeztem. Nem akartam fájdalmat okozni neki. Gyorsan a sürgősségi osztályra értünk, hisz hajnali 4-kor üresek az utak. A bejárat mellé álltam, és körbeszaladtam, hogy kinyissam neki az autó ajtaját. Mióta elindultunk, szerencsére nem voltak fájdalmai. Elég nehéz 108

a vezetésre figyelni, miközben az embernek hevesen ver a szíve és izzad a tenyere. – Itt várj! Szerzek segítséget. Ne mozdulj! Jessica bólintott, én meg berohantam. A kórházi fertőtlenítő szag megcsapta az orromat, amit akkor, először az életben, megnyugtatónak éreztem. A bejárati ajtó mellett pult állt, mögötte nővér. Hozzá fordultam. – A mamám terhes, a kocsiban ül, és nagy fájdalmai vannak. A nővér beszaladt az egyik helyiségbe egy kerekes székért. – Közvetlenül a bejáratnál állunk – mondtam neki. Gyorsan kimentünk. Jessicát besegítettük a kerekes székbe. A nővér azonnal kérdéseket tett fel, én a nyelvembe haraptam, nehogy rászóljak, hogy hagyja abba, attól félve, hogy esetleg ettől visszajöhetnek a mamám fájdalmai. Bent Jessicát kikérdezték, engem meg a vizsgálatok idejére a váróba küldtek. Ennek örültem. Nem akartam vele menni. Nagyon jól esett egy kicsit egyedül lenni, hogy végre megnyugodhasson hevesen dobogó szívem. Kora hajnalban rengeteg üres hely volt, fogtam magam, és leültem egy falra szerelt tévékészülék elé, melynek lecsavarták a hangját. A hang nélküli híreket bámultam. – Helló! – Egy női hang ébresztett, miközben finoman megrázták a vállamat. Kihúztam magam. – Ó, igen. Elnézést! Hogy van a mamám? – Már jól van – válaszolt a nővér mosolyogva. – Erős szabálytalan méhösszehúzódásai voltak, mert nem ivott eleget. De most már jól van, és a baba is rendben. Megkönnyebbülten sóhajtottam.

109

– Most még alszik, befektettük az egyik kórterembe. Mehet haza, amint elegendő folyadékhoz jut, és leállnak a méhösszehúzódások. Megnézheted a kórteremben. Bólintottam és felálltam. A némára állított tévé jobb sarkában megláttam a kijelzőn, hogy már fél 8 van. Rémülten tudatosult bennem, hogy már egy órája dolgoznom kellene. – Telefonálnom kell, mielőtt felmegyek. A mobillal ugye ki kell menni? A nővér rám mosolygott. – Igen. Itt leszek a pultnál, ha végeztél, felkísérlek. Megköszöntem, és elindultam az ajtó felé, arra, ahonnan néhány órával korábban Jessicát behoztuk. Belenyúltam a mamám táskájába, és elővettem a telefonját. Tudtam, valahol benne kell lennie Mary asszony számának. Addig nyomkodtam, míg meg nem találtam. – Szervusz, Sadie! – hallottam Mary asszony aggódó hangját már az első csengetés után. – Jó reggelt, Mary asszony. Elnézést! Hajnali 4-kor be kellett hoznom a mamámat a kórházba, és elaludtam a váróban. Most ébresztettek fel. Sajnálom, hogy nem telefonáltam. – Jaj, Istenem! Minden rendben? – Igen, igen, jól van. Kiszáradt, és ettől szabálytalan méhösszehúzódásai voltak. Ma bent tartják, hogy pótolják a folyadékot, és stabilizálják az állapotát. Itt kell maradnom, hogy hazavihessem, ha szólnak. Nagyon sajnálom! – Nem kell mentegetőznöd, te lány! Örülök, hogy minden rendben van. Megadom Jax úrfi telefonszámát, hívd fel! Elment hozzátok, hogy megnézze, mi történt. Ezt a fiút még sosem láttam olyan űzöttnek és 110

aggódónak, mint ma reggel, amikor nem érkeztél meg. Ne aggódj, csak hívd fel, mielőtt még a rendőrséggel kerestet! Gyorsan megköszöntem mindent, elbúcsúztam Mary asszonytól, és már nyomkodtam is Jax számát. – Halló! – Jax, itt Sadie! – Minden rendben? Hol vagy? – Én jól vagyok. Ma hajnalban, 4 körül be kellett hoznom a mamámat a kórházba. Fájdalmai voltak, de most már jól van. Kiszáradt, pótolni kell a folyadékot. Hamarosan hazaengedik. – Máris jövök! – Nem, Jax, várj! Nem jöhetsz ide! – Miért? – kérdezte némi szünet után. Elnevettem magam. – Mert széttépnek a megszállott rajongók! Jax sóhajtott. – Elintézek néhány telefont, és feltűnés nélkül odamegyek! Megint nevettem. – Erre semmi szükség. Hamarosan elengedik, és különben is, még nem tud rólad, és a mai nap nem is a legjobb pillanat a bemutatkozásra. – Igazad van. – Hát igen. – Hiányzol. Szavaitól melegséget és bizsergést éreztem. – Te is nekem! – Figyelj, hozhatok néhány plakátot a szobád falára… – Elfogadom. Véletlenül nagyon érdekel valaki, akivel nem találkozhatok, olyasvalaki, aki azokon a plakátokon látható. Jax egy pillanatig tétovázott. – Köszönöm! – mondta végül. – Viszlát! – mondtam, és letettem. 111

Mielőtt visszamentem a kórházba, hogy megnézzem Jessicát, belebámultam a reggeli napfénybe, és elmosolyodtam. Tudtam, ha rajtam múlik, többé nem fog kiszáradni. Ebédidőben hazaindulhattunk. Jessica álmos volt és nyafogott. Alig vártam, hogy otthon legyünk, és elindulhassak dolgozni. Ágyba fektettem, adtam neki egy nagy kancsónyi jeges vizet meg egy poharat, és már indultam is.

112

9. FEJEZET Amikor kinyitottam a lakásajtót, ott állt a ház előtt a Stone család ezüstszínű Hummer terepjárója. Jax szállt ki belőle, hogy elém jöjjön. Félénken mosolygott. – Elintéztem, hogy felhívjanak a kórházból, amint kiengedik a mamádat. Elmosolyodtam, és a szemét kerestem a sötét napszemüveg mögött. A New York Giants-es baseballsapkáját mélyen a homlokába húzta. – Látom, rejtőzködsz! Nevetve bólogatott. A terepjáróra néztem, és elnevettem magam. – Ha nem akarsz feltűnést kelteni, akkor talán egy kevésbé feltűnő autót kellett volna választanod. Jax megdermedt. – De hát ez volt a garázsban a legolcsóbb darab! – Akkor elviszel a munkahelyemre? – Nem. Most moziba megyünk. Szabadnapot kapsz ma délutánra. – De hát nem mehetsz be csak úgy egy moziba! Jax a szemét forgatta: – Na, akarsz fogadni? Kinyitotta a kocsi ajtaját, derekamnál megfogott, és beemelt az olcsónak nevezett hadihajóba. Beült a másik oldalra, és elindultunk a város legnagyobb mozija felé. – Jax, értsd meg, ha valaki jobban megnéz, azonnal fel fog ismerni az álcázás ellenére! Ő csak mosolygott. – Tudom, de nem lesz rá alkalmuk. 113

Ezt nem teljesen értettem. – Már évek óta ezt csinálom. Hidd el, képes vagyok elbújni a rajongók elől. Bízz bennem! Reméltem, úgy lesz. Utáltam volna, ha őrjöngő kamaszok támadnak ránk. Lehet, hogy ő már hozzászokott ehhez, de én nem szerettem volna kipróbálni. A mozi hátsó bejáratához hajtottunk. Kinyílt a mozi ajtaja, és kilépett egy idősebb, fekete öltönyös férfi. Jax elmosolyodott. – Várj, kinyitom az ajtódat! Már majdnem közöltem, hogy boldogulok nélküle is, de ő az ujját a számra tette. – Szeretném! Teljesen elolvadtam. Az ajtó kinyílt, Jax felkapott, és kitett a járdára. – Mr. Stone, kérem, erre jöjjenek – szólt az öltönyös férfi. Lezártuk a termet, ahogy kérte. Jax kézen fogott. Rájöttem, hogy a vészkijáraton megyünk be, és a vezetőnkön kívül senki sem fogja tudni, hogy ott vagyunk. Erre nem gondoltam. Beléptünk, Jax pedig körbemutatott a nézőtéren. – Válassz helyet! A terem közepére böktem, ő pedig megkönnyebbülten sóhajtott. – Tökéletes! Az a kedvenc helyem. – Az ajtónál álló férfihez fordult. – Minden ajtót bezártak? A férfi bólintott. – Igen, uram, senki sem jöhet be. Jax adott valamit a férfinak, gondolom pénzt. Aztán felém fordult, megfogta a kezem, és a helyünkre vezetett. – Mit fogunk megnézni? – kérdeztem. Egy idősödő férfi éppen egy kerekes kocsit tolt be, rajta pattogatott kukoricával, innivalóval, sajtos nachosszal meg egy nagy adag válogatott cukorkával. – Csodálkozva néztem Jaxre. – Egy egész hadsereget meghívtál? 114

Jax csak nevetett, és a teli poharainkat a pohártartókba tette. – Nem, csak a moziban mindig megéhezem, és nem tudtam, hogy te mit fogsz kérni. – Pattogatott kukorica. Az egyiket odaadta nekem, a másikat meg magának vette el. – Azt kérdezted, hogy mit fogunk megnézni. – Tele szájjal bólogattam. – Az Éjszakai ló lesz. Ezt meg szerettem volna nézni, már láttam a tévében az előzetest. Aztán zavarba jöttem. – Azt még nem is vetítik! Csak jövő pénteken fogják bemutatni a mozikban. Jax nevetve rám kacsintott. – Így van, de neked meg nekem már most levetítik. Mintegy végszóra, a lámpák kialudtak, a függönyt elhúzták, és elkezdődött a film. Amikor világossá vált, hogy nem jeggyel megyünk moziba, tiltakozni akartam. Akkor fogtam fel igazán, hogy akivel járok, az egy másik világhoz tartozik. Addig számomra Jax csak egy srác volt, egy hétköznapi srác, akivel jót lehet beszélgetni. De akkor a rocksztárral voltam a moziban. Ez zavarba hozott. Aztán az arcára néztem, és megint a kisfiút láttam, aki a Wanted Dead or Alive-ot énekli az annyira vágyott gitáron kísérve. Jax kedvesen mosolygott. Elpirultam, ő meg lehajolt, és a fülembe suttogott. – Ha így nézel, akkor még nehezebb lesz a filmre figyelnem! – Miért lesz nehezebb? – csodálkoztam. Viccesen elmosolyodott, letette a pattogatott kukoricát, és megfogta a kezem. – Mert egy gyönyörű lánnyal vagyok, aki megbabonáz, és mert egy sötét helyiségben csak mi ketten vagyunk, és csak arra vágyom, hogy bámulhassam, de tudom, hogy akkor képtelen lennék arra, hogy ne csókoljam meg azokat a tökéletes és csábító ajkakat. 115

Alig kaptam levegőt, a szívem hevesen kalapált. Hirtelen körülölelt bennünket a sötétség, és valami különös erő hatására, melynek, úgy tűnt, egyikünk sem bírt ellenállni, mindketten behunytuk a szemünket. Jax elengedte a kezem, megérintette a nyakamat és előredőlt. Egyetlen szerelmem ajka az ajkamhoz ért, és én elfelejtettem, hogy hol vagyok, megfeledkeztem mindenről. A másik kezét a fejem mögé csúsztatta, gyengéden csókolt, és közben ringatott. Ajka megérintette a felső ajkamat, tudtam, mit akar, lassan kinyitottam a szám. Amint megéreztem a számban a nyelvét, nagyot sóhajtottam, ő pedig közelebb húzta magához a fejem. Kezeim utat találtak a nyakához és beletúrtam a hajába. Olyan érzés volt, mintha zuhannék, de nem bántam. Belekapaszkodtam, és hagytam, hogy a nyelvem felfedező útra induljon. Amint nyelvem a nyelvéhez ért, Jax nyögött egyet, elengedett, és elhúzódott tőlem. Megijedtem, hogy valami rosszat csináltam, zavartan néztem, nem tudtam, mit is mondjak. Megdörzsölte az arcát, és azzal a helyes, huncut mosolyával felém fordult. – Sajnálom, de hú! Én nem… vagyis ez csodálatos volt… hú! Sadie, hihetetlen az ízed! Behunytam a szemem, mert nem teljesen értettem, hogy mi is történt. Képes lettem volna egész nap csókolózni vele! Abból, hogy „Hú!”, arra következtettem, hogy neki is legalább olyan jó volt, mint nekem, de akkor meg, miért hagyta abba? Semmit se kérdeztem. A kezeimet bámultam. Jax az ujját az állam alá csúsztatta, én hagytam, hogy felemelje a fejem. Egymás szemébe néztünk. – Min gondolkozol? Csak megráztam a fejem, nem akartam válaszolni. – Ugye tudod, miért hagytam abba? Felnőttebbnek akartam látszani, úgyhogy azt mondtam, igen, de hazudni sem akartam, ezért a fejemmel nemet intettem. 116

Jax sóhajtott, és elmosolyodott. – Már értem, mire gondolsz. Felém fordult, hogy a szemembe nézhessen. – Sadie, ez volt a leghihetetlenebb csók, amit valaha is kaptam. Eddig még sohasem feledkeztem bele így egy csókba. De vágyat ébreszt bennem olyasmi iránt, amit nem próbálhatok meg, és nem szerezhetek meg. Csodálatos volt. Csodálatos vagy! De nincs erőm, hogy hosszan csókolózzam veled, távol kell tartanom tőled magam. Megemésztettem, amit mondott, és bólogattam. A filmre koncentráltam, de hallottam, hogy sóhajtozik mellettem. Hirtelen a kezével a hajamba túrt, és maga felé fordította az arcomat. Parázsló szemek meredtek rám, ajkát ismét ajkamra szorította. Hamar kinyitottam a szám, máris éreztem a nyelvét, a szívem hevesen vágtatott, a kezem remegett. A hajába túrtam, és nyelvemmel ismét megérintettem a nyelvét. Nagyot sóhajtott, és közelebb húzott magához. Ekkor egy mély hangot hallattam. Közelebb nyomultam hozzá, amennyire a szék engedte, hogy hozzábújhassak. Még közelebb akartam hozzá férkőzni. Ismét eltolt magától, de még mielőtt szomorkodhattam volna, az ölébe kapott. Megint a számra tapadt, és közben a karomat simogatta. Jax egyre inkább lihegett, és én teljesen elolvadtam. Megsimogattam a mellkasát, és éreztem, hogy érintésemtől a teste megremeg. Sóhajtott, és egyre hevesebben csókolta a szám. Alig kaptam levegőt, a szívem őrülten zakatolt. Ismét megsimogattam, ő nyöszörgött és eltolt magától. Csak ültünk, és lihegve néztük egymást. Ekkor már nem szorult a dolog magyarázatra. Jax visszaültetett a helyemre, és nagyot sóhajtott. – Talán jobb lenne, ha ma már nem érintenélek meg. Nincs elég erőm, hogy leállítsam magam. Legalábbis nincs erőm rá a következő 24 órában. 117

– Rendben – feleltem mosolyogva. A mozivászon felé fordultam. Az a gondolat, hogy neki legalább olyan jó csókolózni velem, mint nekem vele, boldogsággal töltötte el a szívemet. Egy idő után sikerült utolérnünk a film eseményeit. Jax megevett egy adag pattogatott kukoricát, egy zacskó M&M cukorkát és néhány sajtos nachost. Nekem elég volt a kukorica fele, ráadásul Jax megetetett néhány nachosszal. Nem volt nehéz dolga. Amint egy darabkát a számba tett, megettem. Ugyanúgy távoztunk, ahogy érkeztünk. Jax ismét felvette a sapkáját és a szemüvegét. – Mit szólnál egy vízparti sétához? Tetszett az ötlet, különösen így kora este. – Jól hangzik – feleltem – , de ne a szabad strandra menjünk. A szemüvegre és a sapkára mutatott. – Ezek elrejtenek, és senki sem fog olyan közel jönni, hogy felismerjen. Eszembe jutott Amanda meg a barátai. Ha felismerik, a dolgok azon nyomban kezelhetetlenné válnak. – Ismerőseim vannak a strandon. Ne felejtsd el, én itt lakom! Ősszel velük kell majd egy iskolába járnom. Ha valaki odajön beszélgetni hozzám, azonnal felismer. Jax egy szót sem szólt, de tökéletes homlokán megjelent egy ránc. – Mi rosszat mondtam? – kérdeztem, mivel semmit sem szólt. Jax úgy nézett rám, mintha nem akarna válaszolni. – Azt hiszem, megfeledkeztem arról, hogy neked is van egy saját életed, amely független tőlem és a háztól. Kizárólag magamnak akarlak, de tudom, hogy ez önzés. Viszont ha arra gondolok, hogy vissza fogsz menni az iskolába, normál kamaszéletet fogsz élni, bulikkal, focival meg táncmulatságokkal, akkor pokolian féltékeny vagyok, A meglepetéstől elnevettem magam. – Az én életemet sokkal könnyebb elfogadni, mint a tiédet. Filmbemutatókra jársz, ott vagy a képes újságok címlapján, a kereskedelmi tévécsatornák életed minden 118

pillanatát megörökítik. Nekem is el kell fogadnom, ha visszatérsz abba a másik világba. Ha színpadra lépsz, akkor mindenkivel osztoznom kell. Azt hittem, örökké hallgatni fog. Egy elzárt strandhoz értünk. Jax leállította a motort. – Tudom, hogy nehéz velem. De azt akarom, hogy megértsd: nincs senkim, és soha nem is volt senkim rajtad kívül. Nyeltem egyet, érzelmek csatáztak bennem. Bólintottam, nem voltam biztos abban, hogy meg tudok szólalni. A fülem mögé igazított egy haj tincset. – Eddig még senkivel se találkoztam, aki képes lett volna a sztárság mögé nézni, és észrevenni a valódi énemet. És ha netán nem ismernéd a titkos énemet, akkor is a tiéd vagyok. Elvesztem, amikor először rám mosolyogtál. Boldog vagyok azzal, ami belőled az enyém lehet. Hozzá akartam bújni, de nem tettem. – Gyere, járjunk egyet, mielőtt ismét csókolózni kezdek veled, és aztán emberfeletti erőfeszítést kell tennem, hogy megfékezzem magam! Jókedvűen szálltunk ki a terepjáróból. Kéz a kézben sétáltunk a vízparton. Lágyan fújt az esti szél, és kicsik voltak a hullámok. Odakinn könnyen meg lehetett feledkezni a valóságról. – Amikor tegnap este hazaértem – szólalt meg Jax –, azonnal fel akartalak hívni, de rá kellett jönnöm, hogy nem tehetem. Nagyon nehéz volt lefeküdnöm úgy, hogy nem hallhattam a hangodat, és nem tudtam, mi van veled. – Sajnálom, hogy nem beszélhettünk, de boldoggá tesz, hogy hiányoztam neked. Jax elnevette magát. – Nem csak hiányoztál. Őrülten tudni akartam, hogy mit csinálsz, jól vagy-e, kivel beszélgetsz. Rá kellett jönnöm, hogy nagyon nehéz lesz nekem a nyár végén. Jax megállt, én meg felé fordultam. 119

– Jövő héten egy jótékonysági rendezvényre kell mennem. Néhány holmimat fogják elárverezni, ott kell lennem. Azt akarom, hogy gyere velem. Hevesen kalapált a szívem. Sohasem vártam, hogy elvigyen a saját világába. – Nem is tudom – feleltem. – Dolgoznom kell, meg ott a mamám. – Kérlek, a kedvemért! Ne kényszeríts arra, hogy megint nélküled kelljen elmennem! Elviselhetetlen volt a könyörgő tekintete. Bármit megígértem volna. – Jax, én nem illek abba a világba. Nincs is olyan ruhám, amit felvehetnék, meg el sem tudom képzelni, miről tudnék ott beszélgetni, vagy hogy miként viselkedjek. A kameráktól pedig idegbajos lennék. Mögém állt, magához húzott, és az arcát a fejemre hajtotta. – A stylistom majd felöltöztet, és senkivel sem kell beszélgetned, csak velem. A kamerák tényleg ott lesznek, de csak mosolyognod kell. Csak a fellépés idejére hagylak magadra, de akkor a színpad mögött várhatsz rám. Örömet akartam szerezni neki. Meg akartam ismerni az egész életét, de ez megrémisztett. – Nem tudom – suttogtam. Jó ideig szótlanul álltunk. Végül felém fordult. – Kérlek, szükségem van az én levegőmre! Elszántságom végleg összeomlott. Bólintottam. – Rendben, megbeszélem a mamával. Megint kisfiúsan mosolygott, és ismét megcsókolt. Aztán hátralépett. Én hozzá szerettem volna bújni. – Annyira finom vagy! – suttogta a hajamat simogatva. Aztán egy tincset az ujjára tekert. – Imádom a hajadat – mondta halkan, és tovább játszott vele. Mintha lángba borult volna az arcom. 120

– Már késő. Láttam, hogy elpirultál. Ne akard letagadni! Imádnivaló.

121

10. FEJEZET Mary asszony óriási hűhót csapott, amint beléptem az ajtón. Jax mosolygott, szemmel láthatóan élvezte, ahogy próbálom meggyőzni a szakácsnőt, hogy Jessica és én is jól vagyunk. – Hát én megmondom neked! Egyáltalán nem helyes, hogy egy ekkora lánynak kell az éjszaka közepén kórházba vinnie az anyját. Túl fiatal vagy ahhoz, hogy egy váróban egyedül töltsd az éjszakát. – Mary asszony Jaxre bökött a fakanalával: – Magának meg ott kellett volna lennie. Mi haszna, ha nem tud odamenni, ha a lánynak szüksége van magára! – De ő nem is tudott róla. Senkit sem hívtam. Igazságtalanság őt vádolni! Mary asszony csak annyit mondott, hogy „hm!”, és ismét kavargatni kezdte a sajtos puliszkát. – Hát miért nem hívtad fel! Odament volna. Túl fiatal vagy, hogy mindent magad intézz a kórházban. Mindenütt vannak rossz emberek. Jax az asztalhoz vitte a tányéromat, és intett, hogy én is menjek. Leültem mellé. – Nem jutott eszembe, hogy telefonáljak. Már hosszú ideje egyedül gondoskodom a mamámról. Nem nagy ügy. Mary asszony sarkon fordult, és felém bökött a fakanalával. 122

– Ez így nincs jól. Rólad meg ki gondoskodik!? – Egy darabig hallgatott, aztán meg bólintott. – Hát ez az! Senki. Nem tudod, mikor kell segítséget kérni, mert soha sem volt senki, akitől kérhettél volna. De most már van. Itt van ez a fiú, aki még a fürdővizedet is meginná, ha akarnád, aztán itt vagyok én, meg Mr. Greg, meg Marcus. Választhatsz. Elég legyen abból, hogy mindent egyedül akarsz megoldani! – Ezután nagyot sóhajtott, és visszafordult a tűzhelyhez. Jax megszorította a kezem. – Igaza van. De ha lehet, inkább engem hívj! Elmosolyodtam, ő pedig elnevette magát. – És ha akarod, megiszom a fürdővizedet. Hangosan felnevettem, és tiltakozva csóváltam a fejem. – Te megőrültél! – Igen, miattad. Egy pillanatra leállt a szívverésem. Mély lélegzetet vettem, hogy megnyugodjak. – Sajnálom, hogy nem hívtalak fel. Igaza van. Tényleg nem szoktam hozzá, hogy segítséget kérhetek. De nagyon jó tudni, hogy vannak körülöttem, akikre számíthatok. Ez még teljesen új nekem. Jax előrehajolt, és a fülembe suttogott. – Nem számít, hol vagyok, ha szükséged van rám, mindig számíthatsz rám. Forró leheletétől megborzongtam. Bólintottam, de nem néztem a szemébe. Először meg kellett nyugodnia a szívemnek. Éppen befejeztük a reggelit, amikor megérkezett Marcus. – Ugye, jól van a mamád? – kérdezte, amint észrevett. – Igen, azt hiszem. Kényszeredetten elmosolyodott. – Akkor jó – mondta és kiment a mosókonyhába, hogy átöltözzön. Jax éppen megitta a narancslevét. – Nekem is dolgoznom kell – mondtam. 123

Jax zavarba jött, felállt, fogta a tányérjainkat, és leöblítette a mosogatónál. Felvettem a kötényemet, de Mary asszony a fejét csóválta: – Nem, nem, Mr. Gregnek nagyobb szüksége van rád a kertben, mint nekem itt a konyhában. Kínozza a reuma. Nem szólna, de én látom az arcán. Segíts neki! Jaxre néztem, hogy elbúcsúzzam tőle, mielőtt munkához látok. – Éppen egy dalt írok, és a kerti pavilon tökéletes hely lesz az alkotáshoz. Néhány perc múlva ismét láthatlak – mondta, és ő is távozott. Jókedvűen mentem ki a kertbe. Sokkal vidámabbnak tűnt az előttem lévő nap, tudva, hogy Jax ott lesz a közelemben. Megkerestem Mr. Greget, aki éppen a fűszernövények között térdelt, és magában dünnyögött. – Reggelt, Mr. Greg! Álljon fel, majd én megcsinálom. Az öreg kertész csodálkozva rám nézett. – Beszédem van önnel, kisasszony! Egy ilyen fiatal lánynak nem való, hogy az éjszaka közepén keresztül-kasul bejárja a várost! Fel kellett volna hívnod! Melegség járta át a szívemet. Egy valódi családra tettem szert. – Tudom, Mr. Greg, és sajnálom. Csak, tudja, megszoktam, hogy nekem kell elintézni a dolgokat, és nem jutott az eszembe, hogy vannak, akik segítenének nekem. Lassan feltápászkodott, vissza kellett fognom magam, nehogy a karomat nyújtsam neki. Tudtam, azzal a hiúságába tiportam volna. – Akkor jegyezd meg, hogy van, aki segít neked a bajban. Istenemre mondom, a Stone fiú rohant volna, ha felhívod. Soha az életben nem láttam még ilyen fülig szerelmes tacskót! – Nem mondanám, hogy fülig szerelmes – feleltem pirulva. – Dehogynem! Na, de most már beszéljünk inkább a munkáról, nemde? Gyomláld ki itt ezt a részt, de vigyázz a fűszernövényekre! Ha 124

végeztél, húzz ki néhány szál rozmaringot meg kaprot Mary asszonynak. Én addig összegereblyézem a homokot, és rendet csinálok a híd körül. Letérdeltem, és nekiláttam a gyomlálásnak. A gyógynövénykertet nem könnyű gyomlálni, mert sok ültetett növény olyan, mintha gyom lenne. Ezt nem lehet szórakozottan csinálni, oda kellett figyelnem. Gitárhang zökkentett ki a munkából, felnéztem, és egyből észrevettem, hogy Jax a kerti pavilonban ülve zenél, és közben engem néz. Mosolyogva integettem neki, aztán folytattam a gyomlálást. Nem volt könnyű koncentrálni, miközben énekhangját hallottam az udvarból. Többször is megálltam, hogy hallgathassam, de nem mertem ránézni. Aztán szaggatottá vált a zene, és észrevettem, hogy a gitárja felett egy papírra szorgalmasan ír valamit. Feszülten koncentrált, muszáj volt bámulnom. Máskor észrevettem, hogy engem néz, néha rám kacsintott, amitől elpirultam. Szerencsére a melegtől kipirult az arcom, ami jól elrejtette ezt. Miután kigyomláltam, és bevittem Mary asszonynak, a rozmaringot meg a kaprot, össze kellett szednem az éjszaka lehullott ágakat. Éppen egy csomó gallyat vittem Mr. Greg talicskáján, amikor megjelent Jason. Odament Jaxhez, én pedig tovább szedegettem az ágakat. Jax felállt, aztán a testvérek bementek a házba. Igyekeztem a munkára figyelni, és nem azon töprengeni, hogy vajon hová mehettek. Aztán Marcus értem jött, hogy menjünk ebédelni. Mary asszony és Fran már vártak ránk. Mindenki csöndes volt, én sem sokat beszéltem. Fran megemlítette, hogy össze kell írnia, milyen tisztítószereket kell venni, Marcus pedig vicces történeteket mesélt az új kapuőrfiúról. Mary asszony valamiért idegesnek látszott, Fran pedig kerülte a tekintetemet. Csak Marcus viselkedett a megszokott módon. Evés után nekiláttam, 125

hogy megtisztítsam és előkészítsem a friss gyümölcsöt, amit Mary asszony hozott a termelői piacról. Igyekeztem a munkára koncentrálni. Jax még vacsoraidőben sem bukkant fel a kerti pavilonban, ezért úgy döntöttem, leülök egyet sakkozni Mr. Greggel. Az utóbbi időben ugyan sokat fejlődtem, sőt néha már nyertem is, de most minden játszmát elvesztettem, mivel folyton csak Jaxen járt az eszem. Hagytam, hogy büszkélkedjen az öregúr, mosolyogtam a csipkelődésén, aztán bementem a konyhába. Az asztalnál ott állt Marcus, kezében egy tálcányi étellel. Rám mosolygott. – Hé, te! Ki nyert? Nagyon bele voltatok merülve a játékba, amikor arra jártam. Nevetve megvontam a vállamat. – Ő nyert. Ma rossz passzban vagyok. Marcus nagyot sóhajtott. – Megértelek. Az utóbbi időben ti ketten elválaszthatatlanok voltatok. Nem csodálom, hogy zavar az érkezése. A szavai megijesztettek. – Mi van? Kiről beszélsz? Marcus gyorsan Mary asszonyra tekintett, de ő felénk se nézett, csak annyit mondott: – Hm… – Ó, sajnálom, azt hittem, tudod… – Marcus hirtelen elhallgatott, és úgy téblábolt, mintha legszívesebben azonnal kimenne a konyhából. Mary asszony felsóhajtott. – Most már folytasd, ne hagyd abba, te fiú! Ha már kiugrasztottad a nyulat a bokorból! Ne hagyd kétségek között! Marcus bólintott és folytatta. – Nem tudom, mennyit olvastál a celebek ügyeiről, de már egy ideje sokat csámcsognak azon, hogy mi lehet a neves popsztár, Star Holloway és Jax között. Erről már Jax idejövetele előtt is suttogtak. Az énekesnő magángépe ma délután érkezett, és itt tölti az éjszakát, mielőtt visszautazik a turnéja utolsó állomására. 126

Remegni kezdett a térdem. – Na, azért nem kell túlzásokba esni, fiacskám! – szólt rá Mary asszony. – Szerintem ő csak jó barátja Jax úrfinak. Nem hiszem, hogy más lány is érdekelné, hisz úgy lohol utánad, mint egy pincsikutya. Egy szót sem bírtam kinyögni. Marcus a vállát vonogatta. Nem tudtam, mit mondjak és mit gondoljak. Magányra volt szükségem, bementem a mosókonyhába, hogy átöltözzek. Nem bírtam elhinni, hogy Jaxnek lenne egy popsztár barátnője. Erről sosem beszélt. Ugyanakkor azt sem gondoltam, hogy Marcus hazudna. Star Holloway ott volt a házban, Jax ezért nem nézett többé felém. Az fájt, hogy nem szakított időt arra, hogy szóljon. De persze mit is mondhatott volna a vendégének? Talán azt, hogy „elnézést, de szólnom kell a konyhalánynak, hogy te itt vagy és holnap nem találkozhatok vele”. Ezt elég nehéz lehet megértetni valakivel abban a világban. Vettem egy mély levegőt, figyelmeztettem magam, hogy tudtam már az elején, hogy lehetetlen vele járni. Ő egy rocksztár, én meg az alkalmazottja vagyok, aki a konyháján meg a kertjében dolgozik. Belementem egy olyan játszmába, aminek biztosan szomorú lesz a vége, ezt tudtam, de belevágtam, mert az acélkék szemek megdobogtatták a szívemet, és kisfiús mosolyától elolvadtam. Hogy ostoba voltam, igazán enyhe kifejezés. Lenyeltem a torkomat fojtogató gombócot, és kiléptem a mosókonyhából. Mary asszony a kezeit tördelte. – Tudtam, hogy fájdalmat fog okozni! – szólt aggódó hangon. Összeszorítottam a számat, nem hittem, hogy meg tudok szólalni. – Várd meg Marcust! Ő majd hazavisz. Megrémisztett a gondolat, hogy Marcusszal kell beszélgetnem, és várnom kell rá a házban, miközben Jax egy pophercegnővel vacsorázik, aki nyilvánvalóan sokkal jobban illik hozzá, mint én. Menekülni 127

akartam. Nyeltem még egyet. – Jól vagyok, Mary asszony, csak haza akarok menni. Reggel jövök. A biciklizés jót fog tenni. Mosolyogtam, de majd elsírtam magam. Mary asszony a homlokát ráncolta, és figyelmeztetett, hogy legyek óvatos. Amilyen gyorsan lehetett, hazaindultam. Minél messzebb jártam, annál elképzelhetetlenebbnek tűnt, hogy valaha is visszatérek. Annyira fájt a gondolat, hogy vissza kell még mennem oda! Nem is voltam benne biztos, hogy képes leszek rá. Bárcsak olyan erős lennék! Pattanásig feszültek az idegeim. Feltettem magamnak ezt a kérdést, amikor elfogadtam Jax közeledését. Hagytam, hogy a jó megjelenése meg a kedvessége megszédítsen. Átható tekintete és kisfiús mosolya ostobává és óvatlanná tett. Védelemre volt szükségem, saját magamtól. Mellbe vágott az a rettenetes gondolat, hogy olyan lehetek, mint a mamám. Sírhatnékom támadt. Megálltam a szabad strandon. Azt gondoltam, egy séta talán megnyugtat, mielőtt hazamegyek Jessicához. Amanda éppen akkor mászott le az őrbódéból. Amint észrevett, csilingelő hangon rám nevetett. – Sadie, pont ma reggel hívtalak, de senki sem vette fel. Hagytam üzenetet. Szóval, jössz a buliba? Ez teljesen kiment a fejemből. – Hát persze, hogy megyek! – feleltem. Amanda őszintén boldognak látszott. Fel nem foghattam, hogy ez a csinos, vidám lány miért akar mindenáron velem barátkozni. – És az életmentő munkáért mennyit fizetnek? – kérdeztem. Amanda boldogan felnevetett, szemmel láthatóan felvillanyozta a gondolat, hogy én is életmentő leszek. – 12 dollárt óránként, ráadásul egész nap a parton lehetsz. 128

Ez nem is olyan rossz – gondoltam. Nem olyan sok, mint amennyit a házban kaptam, de nagyjából elég. – Jól van, és ha érdekelne, akkor mit kell tennem? Amanda megragadta a kezem, és maga után húzott a sétányon lévő házhoz, melyben a zuhanyzók, a büfé és az irodák voltak elhelyezve. – Reggel a házba kell menned Jerryhez. Ő majd mindent elmagyaráz. Részt kell venni az edzésen és néhány órán. A képzés hossza attól függ, hogy milyen jól megy. Cherry éppen múlt héten fejezte be, de szükségünk van még emberekre, szóval ez most a legjobb pillanat. Bólogattam, és elraktároztam az infót. – Kösz, akkor találkozunk holnap este. – Király lesz! Helló. Az óceán felé fordultam. Sort volt rajtam meg egy póló, de egyáltalán nem fáztam a meleg esti szélben. Elsétáltam a szabad strand végéig, és leültem a legtávolabbi bérelhető faszékre. A székhez tartozó párnák nélkül kicsit kényelmetlen volt, de ez még mindig jobban esett, mintha a földre ültem volna, és tiszta homok lett volna mindenem. Hátradőltem és lehunytam a szemem, hagytam, hogy a hullámok hangjától ellazuljak. Én tehetek mindenről, gondoltam. Amikor elkezdtem Jaxszel járni, már akkor is tudtam, hogy túl nagy árat fogok ezért még fizetni. Sosem mondta, hogy csak mi ketten vagyunk. Sosem mondta, hogy engem szeret. Igaz, sok minden mást viszont mondott. Hogy én vagyok számára a levegő, hogy szüksége van rám, de mindez akkor és ott már egészen valószínűtlennek tűnt. Dühös voltam magamra, hisz azt tettem, amit minden amerikai lány tett volna a helyemben. Semmivel sem voltam különb. A tekintete, a mosolya elkábított, és forró borzongás futott végig tőle a hátamon. Úgy éreztem, el kell tőle szakadnom, túl kell ezen lépnem. Jax szívesen volt velem, ez 129

egy következmények nélküli kaland volt a számára. Jól érezte magát mellettem, mert nem ájultam el tőle azonnal. Csodálója bőven akadt. Jax nem kérte vagy igényelte a szerelmemet. Saját akaratomból szerettem bele. Öklömmel a szememet dörzsöltem, nehogy megint eleredjenek azok az ostoba könnyeim. A sírás nem segít, és semmin se javít. Egyedül ültem a vízparton, és úgy bőgtem, mint egy lúzer a szerelmi bánattól. – Na! – Felálltam, letöröltem az arcomat, és úgy döntöttem, egyetlen könnyet sem fogok többé hullatni Jax Stone miatt. A szívem belesajdult, hogy ott kell hagynom Mary asszonyt, Mr. Greget meg Marcust… még Fran is a szívemhez nőtt! De hogy maradhatnék, hogy láthatnám őt, hogy dolgozhatnék a házában, amikor ennyire szeretem! Nagyot sóhajtottam, nem tudtam, mit is tegyek. Abban a pillanatban nagy szükségem lett volna egy anya józan eszére és bölcs tanácsaira. – Sadie! Hátranéztem, és Marcust pillantottam meg. Megtöröltem a szemem és felálltam. Még mindig a munkaruhájához tartozó fehér ing volt rajta, de a gallérját meglazította, és kihúzta a nadrágjából. Amikor elég közel ért hozzám, hogy a szél és a hullámok ne sodorják el a hangomat, megkérdeztem: – Te meg hogy kerülsz ide? Marcus bátortalanul elmosolyodott, és a válla fölött a parti őrbódéra mutatott. – Van egy belső informátorom. Zavaromban a homlokomat ráncoltam. Arra néztem, amerre Amandával beszélgettem. Marcus az arcomat látva hatalmasat sóhajtott. – Tudod Amanda vezetéknevét? Csak a fejemet ráztam, és megpróbáltam felidézni, hogy vajon említette-e valaha. – Ő Amanda Hardy, vagyis a húgom. 130

Annyit bírtam kinyögni, hogy „Ó”. Alaposan megnéztem a csinos arcát. Hirtelen rájöttem, hogy egyforma a szemük meg a mosolyuk. – Tudja, hogy együtt dolgozunk? – kérdeztem. Amanda semmit sem mondott nekem erről, de a barátsága még sokkal fontosabbá vált, hiszen ő a barátom húga. Marcus úgy nézett rám, mint akit lelepleztek. – Igen, megemlítettelek az első este, amikor hazaértem, és ő emlékezett rád a suliból. Megrázott a felismerés. Sosem jutott az eszembe, hogy Marcusnak itt él a családja, és valamelyik rokonát esetleg ismerhetem. Aztán eszembe jutott, hogy Amanda talán Jaxről is tud. – Tudja, hogy…? Marcus megrázta a fejét. – Nem, nem meséltem neki Jaxről. Teljesen oda lenne, és megpróbálna titokban követni. Szomorúan elmosolyodtam, de közben átsuhant rajtam a megkönnyebbülés. – Nem látszik egy titokban követős fajtának. Marcus elnevette magát, és összevonta a szemöldökét. – A szobája véletlenül Jax Stone képeivel van tele. Mosolyogva ismét leültem. – Miért jöttél utánam? Marcus mellém ült. – Mert a barátom vagy, és nem szeretem, ha bántanak. Bárcsak megvártál volna, hogy hazavihesselek, de persze megértem azt is, hogy elrohantál. Nem válaszoltam, mert nem tudtam, mit is mondhatnék. Egy ideig az óceánt bámultuk. Végül Marcus törte meg a csendet. – Tudod, hogy már csak rövid ideig marad itt. Ő elmegy, te pedig itt maradsz. Egészen más világban éltek! – Elhallgatott, és a torkát köszörülte. – Te más vagy, mint a többi lány, és ez tetszik a pasiknak. Már unjuk a megszokottat. Amikor egy ilyen szépség felbukkan, aki ráadásul ilyen édes, naiv, megértő, mint te, mindnyájan megőrülünk. 131

Tiltakozni próbáltam, de Marcus belém fojtotta a szót. – Nem fejeztem ki magam pontosan. Hadd fejezzem be, megpróbálom világosan elmagyarázni, mit is akarok mondani. Amikor először megpillantottalak, azonnal megfogott a külsőd. De miután beszélgettem veled, megismertelek, és láttam, hogy dolgozol, rá kellett jönnöm, hogy akkor is csodálnálak, ha szürke és ostoba lennél. Azt hiszem, ilyen lánnyal Jax ezer éve nem találkozott, ehhez jött még ez a szőke haj, meg a bombázó alakod, és hát beléd zúgott. Nem lehet őt hibáztatni. Marcus keze ökölbe szorult. Mérgesnek látszott. – Viszont hibásnak tartom, hogy megszerzett magának, mert ahhoz volt kedve. Bevetette minden csáberejét, pedig tudta, hogy ez csak egy rövid kaland lesz. Ezért meg fog fizetni. Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, és azonnal tiltakozni kezdtem. – Marcus, nem szabad! Ezt én választottam. Igazad van, számára ez nem jelent olyan sokat, és nem tervezte hosszú távra. Hagytam, hogy túlzottan belebolonduljak, de ez az én ostobaságom volt. Ő nem tett semmi rosszat. Marcus a fejét rázta. – Jax idősebb nálad, és sokkal többet tud a világ dolgairól. Igenis ő a hibás! Nem tudom, hogyan, de sikerült elnevetnem magam. – Marcus, nekem egy barátra van szükségem, nem pedig egy gáncs nélküli lovagra! Marcus elvigyorodott. – A barátod vagyok, Sadie, ezen semmi sem változtathat. Azonban a gáncs nélküli lovagod is szívesen vagyok! Megráztam a fejem. – Igazából nem én választottam őt, hanem a szívem. Nem akartam szeretni. Tudtam, hogy a végén bele fogok halni. De nem bírtam ellenállni. Minden alkalommal még jobban megszerettem. Ő nem az a fickó, akit a tévében látnak az emberek. Nem az a gazdag, felszínes rocker. Érző szíve van, és titokban még mindig ő 132

az a kisfiú, aki arra vágyik, hogy a számára fontos emberek elismerjék. Ő elfogad mindenkit olyannak, amilyen, és nem ítélkezik senki felett. Marcus szomorú arcot vágott. – Legbelül megtaláltad a sztár szívét. Ez csak még nehezebbé teszi a dolgodat. Ha kell, a vállamon mindig kisírhatod magad. Szívesen bőgtem volna, de tudtam, hogy Marcus előtt nem tehetem. Nem akartam, hogy mérges legyen Jaxre, mert akkor aztán teljesen megőrültem volna a bánattól. Inkább felálltam. – Haza kell mennem. Zsebre vágtam a kezem. Az esti szél kezdett hűvössé válni. – Hazavihetlek? Egy pillanatra elgondolkodtam, aztán megráztam a fejem. – Egészen közel lakom, és a biciklizés jót fog tenni. – Oké, ahogy akarod. – Kösz. – Holnap jössz dolgozni, vagy beállsz életmentőnek? – Reggel jövök – feleltem. Abban a pillanatban döntöttem el, ahogy kimondtam.

133

11. FEJEZET Nem is tudom, hányszor próbáltam megmagyarázni magamnak, hogy miért kell visszamennem a Stone-házba. Folyton azt ismételgettem, hogy kell a pénz, hogy nem leszek olyan, mint Jessica, nem futamodom meg az élettől, hogy szembenézek a problémákkal és megoldom őket. Akkor is erősnek kell lennem, ha összetört a szívem. Buta módon olyannak adtam a szívemet, akinek nem kellett, aki ezt nem várta. Az én hibám, csakis az én hibám volt. Ezt azonban abba kell hagynom. A leckét megtanultam. Megtanultam, és nem fogom még egyszer elkövetni ugyanezt a hibát. Ahogy beléptem a konyhába, Mary asszony azonnal felém fordult. Arcáról leolvastam a megkönnyebbülést. Nyilván azt hitte, hogy nem jövök többé. Arckifejezése, a tény, hogy hiányoztam neki, igazolta a döntésemet. – Jó reggelt, Mary asszony. – A konyhaasztal felé néztem, gondoltam, senki sem lesz ott. Meglepetésemre Jax ült a szokásos helyén. Aggódva ráncolta a homlokát. Halkan köszöntem neki, majd kényszerítettem magam, hogy Mary asszony felé forduljak. – Ha nem bánja, ma korán reggel kint a kertben kezdenék. Jó, ha később visszajövök segíteni a konyhába? Mary asszony megköszörülte a torkát. Először tétovázott, de végül bólintott. – Mr. Greg boldog lesz, hogy már ilyen korán láthat. 134

Azonnal a mosókonyhába mentem átöltözni. Képtelen lettem volna beszélni vele. Időre volt szükségem. Különben is dolgoznom kellett, nem értem rá fecsegni. Mosott-vasalt ruháink a szekrényben lógtak. Megkerestem a sajátomat. Előző reggel, ugyanitt, a szívem hevesen dobogott a gondolattól, hogy Jax a konyhában vár. Mennyi minden történhet egy nap alatt! Még jobban sajgott a szívem, de megráztam a fejem, hogy elzavarjam ezeket a gondolatokat. Így nem folytathattam. Valahogy kontrollálnom kellett az érzéseimet. Ha már szerelmes lettem, miért pont egy kamaszbálványt kellett választanom? Miért nem inkább az egyik iskolatársamba zúgtam bele, mint általában a normális csajok? Találhattam volna valakit a munkahelyemen! Ott volt például Marcus. Miért van az, hogy a szívem kánkánt jár Jaxtől, de meg sem dobban Marcusért? Egyre jobban bosszantott az ostobaságom. Tudtam, túl kell ezen lépnem. Begomboltam a blúzomat, és vettem egy mély lélegzetet, hogy megnyugodjak arra az esetre, ha Jax még mindig a konyhában ülne. A mosókonyha ajtajában Jax állta el az utamat. Gondolhattam volna, hogy utánam jön. Jax Stone-t nem dobhatja csak úgy egy lány. Hogy is tudná azt elviselni? Sóhajtottam. Tudtam, nem jutok ki, ha ő nem akarja, úgyhogy inkább hátraléptem, hogy némi távolság legyen köztünk. – Sadie, kérlek, hallgass meg! – Mennem kell dolgozni. Meg akarta fogni a kezem, de én zsebre vágtam mindkettőt. – Sadie, kérlek! Utáltam a bizonytalan kisfiús tekintetét, és azt is, hogy ez mennyire hat rám. – Francba! Nincs miről beszélnünk, Jax. Itt dolgozom, kedveljük egymást, azt hiszem. Egy kis időt együtt töltöttünk. Most itt a barátnőd. Nem nagy ügy. Kiengednél végre? 135

Jax finoman, de határozottan megfogta a karomat, bevezetett a mosókonyhába. – Mit művelsz? – kérdeztem, amikor észrevettem, hogy kulcsra zárja az ajtót. – Néhány dolgot tisztáznunk kell, és addig nem mész sehová, amíg meg nem érted, amit mondani akarok. Utáltam a helyzetet. Nem volt nagy szükségem arra, hogy felhívják a figyelmemet a valóságra. Kihúztam magam, és kibámultam az ablakon. – Emlékszel, mondtam neked, hogy a környéken felbukkanó összes ismert hölggyel fényképezkednem kell. Ez a népszerűség átka. Úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna a szavait. Jax sóhajtott. – Tudom, hogy emlékszel. Na, mindegy. Tizenöt évesek voltunk, amikor Start meg engem összeboronáltak. Tinédzserek számára ő a női megfelelőm, az emberek pedig szívesen álmodják azt, hogy mi összetartozunk. Tizenéves korunk óta mindketten a kamerák előtt élünk, és jó barátok vagyunk. Hányinger kerülgetett. Miért kell az orrom alá dörgölni, hogy Star sokkal jobban illik hozzá? – De kizárólag barátok vagyunk. Nem akarok neked hazudni, az elején valóban megpróbáltuk együtt. Ez olyan magától értetődőnek tűnt, de súlyos tévedésnek bizonyult. Úgy döntöttünk, hogy ez egy félreértés, és barátok maradtunk. Tegnap nem számítottam rá. Star évek óta szerelmes egy szülővárosában lakó fiúba. Sokat küzdöttek, hogy Star életmódja mellett is működjön a dolog, de sosem tudtak elég időt együtt tölteni. Star most tudta meg, hogy a fiú a jövő héten megnősül. Teherbe ejtett egy lányt. Star teljesen kivan. Ezért látogatott meg. Egy barátra volt szüksége. 136

Jax elhallgatott. Tudtam, hogy rá kell nézzek, és mondanom kell valamit. Sejtelmem sem volt, hogy mit felelhetnék, hogy ne látszódjék rajtam, milyen egy szerelmi bánattól gyötört idióta lett belőlem. Beszívtam és kifújtam a levegőt, hogy megnyugodjak, aztán felé fordultam. – Nem tartozol magyarázattal. Tudtam, hogy te egy olyan világban élsz, amelyet én nem ismerek, és nem is fogok megismerni. Ha a barátnőd lenne, akkor sem követtél el más bűnt, minthogy mással is csókolóztál. Nem tartozol magyarázattal. Én csak egy lány vagyok, akivel a nyáron, néhány héten át, egy kis időt töltöttél. – Mosolyt erőltettem az arcomra, és az ajtóra néztem. – Most, hogy mindent megbeszéltünk, mennem kell. Amint elindultam az ajtó felé, Jax elkapta a karomat. Behunyt szemmel vártam, hogy mit akar még mondani. – Úgy gondolod, hogy csak úgy eltöltöttem veled egy kis időt? Lenyeltem a torkomat fojtogató gombócot. Jax hitetlenkedve bámult rám, nem tudtam, mit is válaszoljak neki. Szemébe néztem. Dühösnek és megbántottnak látszott. Utáltam, hogy fájdalmat okoztam neki. – Mert mi más történt? – hallottam a saját suttogásomat. – Mi mást gondolhatnék? Jax közel húzott magához. – Azóta, hogy először hazavittelek, sokkal több vagy annál! Tudni akarod, hogy mit jelentesz nekem? – Megfogta a kezem, és a mellkasára tette. – Te vagy az, aki ezt itt elraboltad! Peregtek a könnyeim, alig bírtam kipréselni magamból a szavakat. – Nem akarlak szeretni! – Istenem, de én azt akarom, mert én egészen a tied vagyok! – suttogta, majd lehajolt, és megcsókolt olyan hevesen, hogy 137

végiggurultak a könnycseppek az arcomon. Két kezében tartotta az arcomat, közben a térdeimből elszállt minden erő. Elestem volna, ha nem tart meg. A csók véget ért, de szerencsére Jax nem engedett el, mert nélküle nem bírtam volna megállni a lábamon. – Szólnom kellett volna neked, de ő megállás nélkül zokogott, és csak mondta és mondta, hogy min kellett keresztülmennie. Szüksége volt valakire, aki meghallgatja, és én ezt megtettem. Amikor tegnap este kerestelek, és sehol sem találtalak, tudtam, hogy elszúrtam. Ígérd meg, hogy soha többé nem mész haza egyedül! Elmentem a házatokhoz, és amikor láttam, hogy ott a biciklid, megálltam a házatok előtt, és sokáig néztem az ablakokat, azon tanakodva, hogy melyik lehet a tied. Ha tudtam volna, azonnal bementem volna hozzád, de nem akartam felébreszteni a mamádat. – Egy elszabadult hajfürtöt a fülem mögé igazgatott, érintésétől remegni kezdtem. – Tudom, hogy el kéne engedjelek, mielőtt Mary asszony keresni kezd, de ha így reszketsz, akkor képtelen vagyok. Fejemet a mellkasához húzta, én meg csak mosolyogtam. Engem szeret! Tudtam, hogy meg fog szakadni a szívem, amikor majd elmegy, de azt is tudtam, hogy szeret. Munka után a kerti pavilonban vártam Jaxre. Amandának megígértem, hogy este elmegyek vele a buliba. Marcusszal megüzente, hogy hol és mikor találkozunk. Eszembe sem jutott volna a buli, ha Marcus nem szól. Beszélnem kellett Jaxszel, mert ha ő velem akar lenni, akkor szólnom kell Amandának. Bárcsak elutasítottam volna a meghívását, de Amanda annyira izgalomba jött attól, hogy bemutathat a barátainak. Jax belépett a kerti pavilonba, és leült mellém. – Miért ráncolod a homlokod, szépségem? – Észre sem vettem. Csak elgondolkodtam. 138

– Miről? Sóhajtottam. – Egy iskolatársamhoz buliba hívtak. Marcus húga, Amanda az évfolyamtársam, úgy volt, hogy vele megyek. Igent mondtam, de az még tegnap volt, amikor elrohantam Star miatt. Jax hátradőlt és átkarolt. – És mit szólnál ahhoz, ha együtt mennénk a buliba? – Mi ketten? – Igen, ha csak nem kellemetlen nyilvánosan megjelenned velem. Nem értettem, mire gondol. Eszembe se jutott, hogy el akar jönni velem. – Mármint buliba akarsz menni? – Igen – bólogatott. – Ez a helyzet. Úgy döntöttem, elmagyarázom neki azt, ami nyilvánvaló. – Ugye tisztában vagy azzal, hogy azok ott meg fognak őrülni miattad? – Először bizonyára, de aztán majd túljutnak az első megrázkódtatáson, és békén hagynak minket. – Lemondhatom. Jax megrázta a fejét, felállt és felém fordult. – Önző okokból szeretnék elmenni. Szeretném, ha tudnák, hogy te az enyém vagy. – Jól van, de ez mire jó azon kívül, hogy a város minden csaja féltékeny lesz rám? – Például arra, hogy a férfilakosság megtudja, hogy már nem vagy szabad, és ne is próbálkozzanak veled. Elnevettem magam. – Jól van, Mr. Nagymenő Rocksztár, menjünk el a buliba, hogy 25 kilométeres körzetben minden pasira a frászt hozhasd! *** 139

Megálltunk a házunk előtt, hogy átöltözhessek. Fürdőruha volt az elvárt öltözék. A bikinimre felkaptam egy átlátszó kendőt, felvettem egy pár fekete magas sarkú szandált, kiengedtem a hajam, szabadon hagytam a vadul göndörödő fürtjeimet. Életemben először estem a hiúság bűnébe, ezt pontosan tudtam, de azt akartam, hogy méltóan nézzek ki Jax mellett. Feltettem egy kis piros rúzst, feketével kihúztam a szemem, és megcsodáltam magam. A tükörképem meglepett. A fekete szemkihúzó kiemelte az amúgy is sötét szempillámat. Bementem a nappaliba, hogy elbúcsúzzak Jessicától. Felnézett egy pillanatra a valóságshow-ból, végignézett rajtam és elmosolyodott. – Köszönetet mondhatsz azokért a jó génekért, amelyekkel ma este dicsekedni akarsz. A plafonra bámultam. – Késésben vagyok – mondtam. – Vigyázz magadra, meg ilyesmi – kiáltott utánam. Nagyot sóhajtottam, és az ajtó felé indultam. Arra sem volt kíváncsi, kinek a kedvéért csíptem így ki magam. A legtöbb korombeli lány azért imádkozik, hogy az anyja békén hagyja őket, én meg azt szerettem volna, hogy törődjön velem egy kicsit. Felkaptam a táskámat, és már mentem is Jaxhez, aki a Hummer terepjáró mellett várt rám. Nem hívtam be, mert Jessica nem volt rendesen felöltözve. Jax felém lépett, rabul ejtett a tekintetével. Még szerencse, hogy magas sarkú szandált vettem fel, ebben kevésbé látszik pipaszárnak a lábam. Jax halkan füttyentett. – Hú, hihetetlenül festesz! Elpirultam. – Köszönöm – feleltem. – De talán visszamehetnél valami kevésbé szexi szerelésért! – Mi van?! Jax sóhajtott. – Aggódtál, hogy felhívom magamra a figyelmet, te meg most beveted az összes halálos fegyvered. – Tekintete végigsiklott a lábamon. – A francba, Sadie, iszonyú kemény önfegyelemre lesz ma 140

este szükségem. De esküszöm, ha valamelyik pasi rajtad felejti a szemét, akkor azután eldicsekedhet majd azzal, hogy megismerte a Jax Stone-féle seggberúgást. Hangosan elnevettem magam, és az égre néztem. – Nem vagy egy kicsit beképzelt? – Van a lakásotokban tükör? Bólintottam. – Volt már hozzá szerencséd, vagy vakon sikerül minden pasit megbolondítanod?! – Túlreagálod a dolgokat. Gyerünk, induljunk már! Karjai körülölelték a derekamat, amint felemelt magához. Nyakamba fúrta az arcát és nyöszörgött. – Mennyei az illatod! Rámosolyogtam és nekidőltem. – Köszönöm. Megcsókolta a nyakamat, és beleharapott a fülembe. Remegni kezdett a térdem, egész testemet elöntötte a veríték. – Jax – suttogtam –, ha így folytatod, neked kell beültetned a Hummerbe. Elhagy az erőm! Jax a nyakamba kuncogott, kinyitotta a kocsi ajtaját és beültetett. Mielőtt becsukta az ajtót, rám mosolygott, amitől végigborzongott a testem. Azelőtt sosem éreztem magam szexinek, de ma este igen. Tudtam, hogy ez miatta van. Talán mert a mi együttlétünk kezdett hihetővé válni. Valójában persze nem hittem ebben. Kihajtottunk az útra, majd azonnal észrevettem Amandát, aki engem és a biciklimet leste. Figyelmeztetnem kellett Jaxet. – Amanda teljesen ki fog akadni, amikor meglátja, hogy veled szállok ki ebből az autóból. Készülj fel rá! Jax felnevetett. – Úgy csinálsz, mintha nem ismerném a celebek életét. – Megszorította a karomat. – Semmi baj. Ne aggódj! Hozzá 141

vagyok szokva. Általában nem olyan rejtőzködve élek, mint itt. Tudom kezelni. Mély levegőt vettem. – Akkor gyerünk. Jax a lábamra tette a kezét. – Segítek kiszállni, ne mozdulj! Kézen fogva lépdeltünk Amanda felé, ő pedig tátott szájjal állt, mint akinek földbe gyökerezett a lába. – Helló, izé, hoztam egy barátot. Remélem, nem gond. Ez elég ostobán hangzott, de jobb nem jutott az eszembe. Amanda reszkető kezét a szájára szorította. – Igen, szuper – nyögte ki az ujjai között. Hitetlenkedve bámult Jaxre. Magamban mosolyogtam, hisz teljesen érthető volt a reakciója. – Amanda, ő Jax, Jax, ő Amanda. Egy suliba járunk. Jax kezet nyújtott, és elővette ellenállhatatlan mosolyát. Attól féltem, Amanda mindjárt elájul. Kezet fogtak, Amanda csak bámult, egy szót sem bírt kinyögni. – Örülök, hogy megismertelek, Amanda. Amanda valamit hebegett. Végül Jax kiszabadította a kezét és hátralépett. Amanda is összeszedte magát. – Jól van, izé, szuper, erre gyertek. Dylan most fog… biztos szeretne megismerkedni veled. Jaxre néztem, ő pedig biztatóan mosolygott rám. Követtük Amandát, aki pillanatonként hátranézett, hogy megbizonyosodjék, nem tűntünk még el. A ház szép volt, de nyomába sem ért a Stone-háznak. Kétemeletes, sárga tengerparti villa volt, minden ajtóban és ablakban emberekkel. Keresztülvágtunk a házon, arrafelé mentünk, amerről a zenekar hallatszott. A hátsó udvar közepén egy színpad állt, előtte táncoltak. Távolabb egy híd vezetett a háztól a homokos, fehér óceánparthoz. 142

Amanda nyomában felmentünk néhány lépcsőn a nagy tánctérhez. Tábortűz fénylett a parton, ott is sokan voltak. Észrevettem, hogy kíváncsi szemek bámulnak minket, hogy vajon ez itt tényleg Jax Stone vagy sem. Amanda egy meleg vizes medence körül ücsörgő csoporthoz vezetett bennünket. A medencében néhány bikinis lány iszogatott. Amanda megköszörülte a torkát, mire felé fordult egy kopaszra borotvált égimeszelő. – Dylan, ő a barátnőm, Sadie, akiről már meséltem neked. A fickó rám nézett, és lustán elmosolyodott. – Amanda mondta, hogy évfolyamtársak vagytok. Hogy kerülhettük el egymást? – kérdezte pimaszul vigyorogva. Mielőtt bármit válaszolhattam volna, Amanda ismét köhintett egyet, és folytatta: – És a partnere, Jax Stone. Dylan elkapta rólam a tekintetét, és Jaxre bámult, aki éppen átölelte a derekamat. Jax olyan nyugodtan és kényelmesen viselkedett, mintha mindenkit jól ismerne, nem pedig őrült rajongók rohamára kellene felkészülnie. – Jax Stone. – Dylan csak állt, nem hitt a szemének. Jax nagyon udvariasan ismét kezet nyújtott. – Sajnálom, hogy betörtem a bulidba. Dylan tiltakozva rázta a fejét, valamelyest összeszedte magát, és kezet fogott Jaxszel. – Ugyan, dehogy. Egy francot törtél be. Te vagy Jax „Szuper” Stone. Haver, téged meghívás nélkül mindenhol szívesen látnak! Főleg itt. A meleg vizes medencében a lányok kezdtek magukhoz térni az első meglepetésből, kimásztak a vízből és odajöttek hozzánk. – Ó, Istenem! Nagy rajongód vagyok! Gabby Montess a nevem. Az autóban van a legújabb CD-d, dedikálnád nekem? – hadarta az egyik. 143

Jax udvariasan mosolygott és bólogatott. – Nagyon szívesen, Gabby. Gabby megragadta a barátnője kezét – ő még mindig képtelen volt megszólalni –, és sikítozva az autóhoz rohantak a CD-ért meg egy tollért. Másodperceken belül körülvettek bennünket azok, akik észrevették, hogy mi történik. A lányok Jax nevét sikítozták, papírt, ceruzát éppúgy lengettek a kezükben, mint inget, cipőt, táskát, sőt még egy bugyit is. Jax kénytelen volt elengedni, hogy autogramot osztogathasson. Úgy döntöttem, megszököm. Hátrább léptem, a mögöttem álló lány pedig odébb lökött. A tömeg közé szorultam, belém könyököltek, nagy nehezen tudtam csak kiverekedni magam. Ha valaki egyszer elveszti az önkontrollt, akkor kész az őrjöngés. A zenekar elhallgatott. A tömeg sikítozott, mindenhonnan azt lehetett hallani, hogy ez lehetetlen. Lányok lökdösődtek, húzták-vonták egymást, és Jax nevét ordibálták. A pasik is küzdöttek, hogy a közelébe kerülhessenek. Az egyik srác azt próbálta elmagyarázni neki, hogy írt egy dalt, és szeretné, ha Jax azonnal meghallgatná. Őrületes volt, és én tehettem róla, hogy ez történt. Sóhajtottam, és már éppen elindultam, amikor meghallottam, hogy az egyik lány azt kérdezi a barátnőjétől, hogy vajon kérhetne-e egy autogramot a hasára. Rájöttem, hogy nagyon utálom, amikor idegen lányok Jaxre vetik magukat. Csak magamnak akartam. Könnyen elhittem, hogy hétköznapi emberek vagyunk, de ő sosem lesz az. Ő sosem lesz az, akire támaszkodhatok. A vizet néztem, és elhatároztam, hogy elrejtőzöm az üressé vált vízparton. – Elnézést! Elnézést! Mindenki figyeljen rám! – Dylan McCovey hangja szólalt meg az erősítőkből. A színpadon állt, és meglehetősen önelégültnek látszott. – Különleges vendégünk van ma este, és ha itt akartok bulizni, akkor mindenkit arra kell kérnem, hogy viselkedjen 144

úgy, mintha egy haver lenne. Hagyjuk békén Jaxet! Aki erre képtelen, annak távoznia kell. A Jax körüli tömegre néztem. Néhány lány tiltakozott és panaszkodott Dylan beszéde miatt, de eleget tettek a kérésnek. A tömeg oszladozott, de még mindig nem láttam Jaxet. Nyilván még jó néhány rajongóval kellett megbirkóznia, mielőtt elengedik. A part felé indultam, és azon gondolkodtam, hogy vajon meg fog-e találni, ha lemegyek az óceánhoz. Karok ölelték át a derekam. – Csak nem gondolod, hogy otthagysz engem a tömegben, te meg idejössz egyedül? – suttogta Jax a fülembe. Nekidőltem, és élveztem az ölelését. Utáltam, hogy teljesen elveszetté válok, ha ő nem csak az enyém, ha mások is igényt tartanak rá. – Dylan nagyon jó házigazda. Csak szólnom kellett neki, hogy a mai estét nyugodtan szeretném eltölteni veled, ő pedig intézkedett. – Hát, sikerült a buliját a város valaha látott legforróbb eseményévé tenned. Jax megcsókolt. – Jól vagy? – kérdezte csöndesen. – Jól hát. Kicsit lazult a szorítása, mellém állt, de még mindig átölelve tartott. – Szeretnéd, hogy megszökjünk, csak mi ketten, vagy inkább buliznál? Akárhogy dönthetsz, nekem megfelel. Szerettem volna elszökni, és kisajátítani Jaxet. Ugyanakkor azért mentem el a buliba, mert Amanda meghívott. Szívesen lettem volna vele, és ismerkedni is volt kedvem. A tömeg lassan visszatért a bulizáshoz. Még sokan bámultak Jaxre, de nem kifogásolhattam. Én magam is bámulni szerettem volna. – Azt hiszem, meg kéne keresnem Amandát, egy kicsit körülnézek – feleltem vonakodva. 145

Jax megfogta a kezem, és közel húzott magához. – Ha ennek vége, egy kicsit még együtt lehetünk – mondta, és vidáman rám nevetett. – Veled kettesben lenni az én kedvenc szórakozásom. Elpirultam, és elindultunk a vendégek felé. Akik mellett elmentünk, azok bemutatkoztak, Jax pedig mindenkivel kedves volt és udvarias. Mindenkivel kezet fogott. A bátrabbak mindenféle holmira autogramot kértek tőle. Megtaláltuk Amandát. – Sajnálom a történteket. Remélem Dylan segített. – Persze. Fel voltunk készülve, hogy valami ilyesmi fog történni, nem okozott nagy meglepetést. Amanda elnevette magát. – Hát te vagy a legmenőbb ifjú amerikai rocksztár. Jax rámosolygott, Amanda pedig ettől majdnem elájult. Kénytelen voltam a könyökömmel Jaxet oldalba bökni. Keményen kellett dolgoznia, nehogy a lányokat túlterhelje a mosolyával. Amanda összeszedte magát. – Néhány barátomnak szeretnélek bemutatni, de attól tartok, sokkal jobban fogja érdekelni őket a partnered. – Tudom, semmi gond. Amanda ismerősnek tűnő lányokhoz vezetett. Néhányukra emlékeztem a suliból. – Csajok, bemutatom nektek Sadie-t. A tanév végén érkezett. Ő is idén fog végezni. Sadie, ő Jessie – mutatott egy alacsony, rövid, szőke hajú lányra –, ő Mary Ann – neki vörös göndör volt a haja, és nagyon le volt sülve –, és végül Peyton – az ő haja barna volt. A lányok rám mosolyogtak, de Jaxet bámulták. – Együtt jártunk spanyolra – mondta Peyton, miközben a tekintete Jaxre siklott. 146

Jax azonban mintha kizárólag engem látott volna. Megnyugtatóan mosolygott. – És hogy ismerkedtetek meg? – kérdezte Mary Ann. Mindhárom lány Jaxet bámulta, csak Amanda volt az, aki nem feledkezett meg a jelenlétemről. Jax megszorította a kezem. – Egy közös barátunknál találkoztunk. A varázslatának nem bírtam ellenállni, és azóta sem bírok betelni vele. Elpirultam, a négy lány viszont bambán vigyorgott, egyikük még sóhajtott is egy nagyot. – Hú, nem bírom elhinni, hogy Jax Stone barátnője itt lakik Sea Breeze-ben. Ki akartam javítani, hogy nem vagyok Jax barátnője, és hogy hamarosan el fog utazni. – Hát… Jax közbevágott: – Aggódik a magánéletem miatt. De most teljesen ki akar sajátítani magának, és ez nagyon tetszik nekem. Megszorította a karomat, én meg próbáltam nem elnevetni magam. – A bátyám tud Jaxről? – kérdezte Amanda. Jaxre pillantottam, ő bólintott. – Igen, tud rólam. Amanda a fejét csóválta. – Esküdni mertem volna, hogy tud valamit, de neki eszébe sem jutott, hogy ezt meg kéne osztania velem. – Ne haragudj rá. Én kértem meg, hogy senkinek se szóljon. Amandát ez egyáltalán nem nyugtatta meg, de megvonta a vállát. – Nem hiszem, hogy valaha is elfelejtem azt, ahogy felbukkantatok kéz a kézben. Esküszöm, olyan volt, mint egy álom. Elnevettem magam, Jax pedig mellettem kuncogott. – Másoknak is bemutatom őket – szólt Amanda a barátnőinek. – Amúgy is, biztosan éhesek. Majd még találkozunk! A következő órában számtalan emberrel találkoztunk, sokuknak a nevét sem tudtam megjegyezni. Ők viszont biztosan emlékezni fognak rám. Valahogy én is híressé váltam a szemükben. Sajnos azonban ez 147

engem inkább bosszantott. Féltem, képtelen leszek megszokni azt, ahogy az életem megváltozott. Leültünk a tűz mellé, és hallgattuk a fiúkat, akik a következő futballszezonról beszélgettek. Mindnyájan izgatottak voltak, és készen álltak a kezdésre. A történeteikkel annyira le akarták nyűgözni Jaxet, hogy volt, aki bele is sült a mesélésbe. Aztán Jaxet faggatták a turnéjáról meg arról, hogy tényleg hallás után játszike. Ő minden kérdésre válaszolt, mintha ezer éve ismerték volna egymást. Lenyűgözött, ahogy bármilyen helyzetben képes volt kényelmesen érezni magát. Kisebb tömeg gyűlt körénk, amikor mások is észrevették, hogy Jax válaszol a kérdésekre, és beszélgetni lehet vele. De ezek az emberek kevésbé látszottak őrülteknek, inkább kíváncsiak voltak. Ettem egy hot dogot, Jax beszélgetés közben sütötte nekem. Éppen akkor rakta össze, amikor Starról kérdezték. A pasik mindent tudni akartak a pophercegnőről. Evés után Jax kézen fogott. – Bocsássatok meg, de táncolni szeretnék Sadie-vel. Az arcokról csalódottságot lehetett leolvasni, volt, aki sóhajtott. Közelebb mentünk a zenéhez. Jax lerúgta a cipőjét, és lehajolt, hogy lehúzza a magas sarkú szandálomat. A fényből a holdfényben fürdő óceánpart felé húzott. Intett a zenekart felváltó DJ-nek, aztán felém fordult. Elindult a szám, egyből felismertem a hangszóróból áradó énekhangot. Jax szorosan magához ölelt, miközben bársonyos, lágy hangon halkan énekelte a dalt. „Hadd öleljelek, csak ma este. Ha nem vagy velem, minden szét van esve. A mosolyod látva nem vagyok félelembe zárva. Ó, bébi, táncolj velem az éjszakába.” Jax arcomhoz szorította az arcát.

148

„Az érintésed az egyetlen szenvedélyem. Lélegzetem követi a szívdobbanásod. Megszakad a szívem, hát nem látod? Esténként suttogásodra alszom el, s ha nem nevetsz, a Nap se kell. Ölelj át és mondd, hogy engem szeretsz. Ölelj át és mondd, hogy mit ér a világ, ha engem nem szeretsz. Ölelj át, és engem vezess! Nem tudok élni, ha engem nem szeretsz. Ölelj át és mondd, hogy engem szeretsz. Ölelj át és mondd, hogy mit ér a világ, ha engem nem szeretsz. Ölelj át, és engem vezess!” A dal véget ért, Jax szorosan átölelt. Képtelen voltam elszakadni a megindultságtól elsötétült acélkék tekintetétől. – Nem értettem ezeket a szavakat ma estig. Énekeltem, de nem én írtam. Nem is akartam felvenni, de kénytelen voltam. Ezután, ha ezt a dalt énekelem, mindig a te arcod fog az eszembe jutni. – Egy kis szünetet tartott. Végighúzta a kezét az arcomon. – Csak remélni tudom, hogy képes leszek kipréselni magamból ezeket a szavakat akkor is, amikor sok ezer kilométerre leszel tőlem. Arcomat a mellkasához szorítottam, ő pedig még közelebb húzott magához.

149

12. FEJEZET Miután hajnali 3-ig beszélgettünk, Jax rávett, hogy másnap ne menjek dolgozni. A nap egyre jobban besütött, a kicsi, fehér sötétítőfüggöny nem sokat használt. Nyújtóztam egyet és felálltam. Bekukkantottam Jessica szobájába, de ő már felkelt. A konyhában találtam, éppen müzlit készített magának. Rosszallóan nézett rám. – Jobb lenne, ha nem aludnál el, mert még elveszted a munkádat. Egyébként, mikor keveredtél haza? Muszáj volt beszélnem Jaxről, hisz el akartam menni vele a következő héten az árverésre. – Valamit el kell mondanom. Jessica letette a tányérját az asztalra. – Te lány, ha azt akarod mondani, hogy terhes vagy, akkor én megőrülök. Elnevettem magam. – Az ki van zárva. Nem, egyáltalán nem arról van szó. Jessica oldalra döntötte a fejét. – Arra is válaszolni fogsz, hogy mikor értél haza tegnap éjjel? Bólintottam. Intett a kanalával, hogy folytassam, majd bekapott egy nagy adag kukoricapelyhet. Mély levegőt vettem. – Nem tudom, hol is kezdjem. Jessica kezében félúton megállt a kanál. – Szóval ez a jó hír? 150

A szememet forgattam. Néha olyan jó lenne, ha az anyám normális lenne, de hát én sem vagyok az, akkor meg hogy várhatnám el tőle? – Oké. Amikor a Stone-házban dolgoztál, tudtad, hogy ki a munkaadód? Jessica bólintott. – Persze, Jax Stone, az ifjú rocksztár. A fényképe mindenhol ott van a falakon. Megkönnyebbülés volt, hogy legalább ennyit tud. – Szóval én vele járok. – Itt megálltam és vártam. A mamám lenyelte a szájában lévő falatot, majd eltátotta a száját. – Kizárt! Ennél kicsit mélyebb választ vártam tőle. De persze Jessicára a mélység nem igazán jellemző. – Néhány hete jöttünk össze, a jövő héten egy jótékonysági estre kell mennie, és azt akarja, hogy vele menjek. Ez felkeltette Jessica érdeklődését. – Azt akarja, hogy Hollywoodba menj? Bólintottam. Néhány pillanatig Jessica csöndben ette a müzlijét. Végül annyit mondott: – Nem hiszem, hogy jó lenne. Nem gondoltam, hogy érdekelni fogja, hogy megyek-e vagy sem. – Megkérdezhetem, hogy miért? Jessica hátradőlt, és nagyot sóhajtott. – Sadie, eddig még senkivel sem randiztál. Gyönyörű vagy, de fiatal és naiv. Nem állsz készen arra a világra. Itt járkálni vele az egy dolog, de egész mást jelent belépni oda. Tudom, nem én vagyok a legjobb anya, de szeretlek. Meg akarlak védeni, ezért mondom, hogy ne menj el. Nem állsz még készen erre, és a szívfájdalom, amit okozni fog, olyan, amilyet még sosem tapasztaltál. Teljesen lehetetlen, hogy vele járj, akár csak egy rövid ideig is. Bele fogsz szeretni, ő meg ott fog hagyni. Kénytelen lesz. Mit kezdjen Jax Stone itt, az alabamai Sea Breeze-ben? 151

Tiltakozni akartam, de tudtam, hogy igaza van. – Szeretem őt – suttogtam. Jessica felállt, és odajött hozzám. Kezével megszorította a vállamat. – Ó, kicsikém, akkor meg fogod tudni, hogy milyen fájdalmas dolog a szerelem. – Megcsókolt és otthagyott. Csalódást okozott, hogy nem engedett el, de legbelül tudtam, hogy igaza van. Tényleg nem illettem volna Hollywoodba. Hisz még egy olyan egyszerű dologgal sem boldogulok, mint a középiskola. Jax nem örült, de elfogadta Jessica döntését. Épphogy elbúcsúztunk, máris megfájdult a szívem. Egész nap szorongtam. Ha ekkora fájdalmat okoz, amikor egy rövid időre megy el, akkor mennyivel rosszabb lesz majd szeptemberben? Felismertem a lépteit, mielőtt megszólalt volna. Úgy nézett ki, mint aki a magazinok címlapfotóiról toppant elém. Erős késztetést éreztem, hogy megragadjam, hogy belekapaszkodjak abba a Jax Stone-ba, akit szerettem, hogy ne ez az idegen álljon előttem. Jax megfogta a kezem, és lehúzta a kerti kesztyűmet. – Máris hiányzol – mondta, miközben az ujjaimat csókolgatta. – Két nagyon hosszú nap vár rám. Mosolyt kényszerítettem az arcomra. – Észre se vesszük, és már itt is vagy. Aggódva közelebb húzott magához. – Isten óvjon, hogy szerelmes dalt kelljen énekelnem! Nem hiszem, hogy kibírnám. Elmosolyodtam, és ujjaimmal végigszántottam erős, sötét haját. – Mindenki ájultan fog heverni a lábaid előtt! Csak mosolyognod kell. – Te kis hízelgő! – mondta nevetve. – Dehogy. Saját szememmel láttam, ahogy megbabonáztál egy egész lányfalkát egyetlen mosolyoddal. 152

Jax előrehajolt, megcsókolta az arcomat és a fülemet, majd belesúgta: – Te vagy az egyetlen, akit meg akarok babonázni! – Ne aggódj – sóhajtottam –, már teljesen el vagyok bűvölve! Jax előrehajolt, hogy kivegyen valamit a zsebéből. – Szeretnék adni neked valamit, de igazából ez nekem fontos. Azt szeretném, ha magadnál tartanád, hogy néha megnyugodhassak, amíg távol vagyok. Egy keskeny, lapos mobiltelefont nyomott a kezembe. – Kérlek, fogadd el, és tartsd magadnál, hogy ha szükségem van rá, akármikor hallhassam a hangodat. Valahogy képes volt pont azt mondani, amivel rá tudott venni, hogy elfogadjak egy ilyen ajándékot. – Azt sem tudom, hogy működik. Bonyolultnak látszik. Jax elvigyorodott. – Érintőképernyős. Ha hozzáérsz, megjelenik az összes gomb, amire szükséged lehet. Úgy is tettem, és a képernyő azonnal életre kelt. – Olyan, mint az iPod! – Mert ez egy iPhone. Zsebre vágtam. Jax szomorúan mosolygott. – Épp egy telefonhívásnyira leszek. Szomorú voltam, de nem akartam megnehezíteni a dolgát, úgyhogy inkább elmosolyodtam. – Nemsokára megint itt leszel. Közelebb jött hozzám, lehajolt és megcsókolt. Nem akartam behunyni a szemem. Látni akartam, miközben megpörgette körülöttem a világot. Azonban képtelen voltam bármire figyelni azután, hogy megérintette az arcomat, csak élveztem, hogy a karjai közt tart. Aztán ajkaink elszakadtak egymástól, ő meg hátralépett. – Amint tudok, jövök – mondta érdes hangon. Jó érzés volt tudni, hogy rá is hatott a csók. – Tudom – feleltem. 153

Még rám nevetett és aztán elsietett. Már majdnem eltűnt a szemem elől, amikor hirtelen megállt, megfordult, hogy rám nézhessen. Szájához emelte az ujjait, és egy csókot dobott felém, majd eltűnt a kanyarban. A zsebemben lévő vékony mobil eszembe juttatta, hogy hamarosan megint hallhatom a hangját. Ez abban a pillanatban elégnek tűnt. *** Munka után Marcus vitt haza. Jax meghagyta, hogy az egyik autóval menjek, de képtelen voltam rávenni magam, hogy nélküle beüljek a kocsijába. – Mit tehetnék azért, hogy mosolyogj? – kérdezte Marcus, miközben a házunk elé fordult. – Semmit! – sóhajtottam, és igyekeztem vidám arcot vágni. Marcus hátradőlt, és behunyta a szemét. – Remélem, tudja, mije van! Néztem a barátomat, nem tudtam, mit is válaszoljak neki. Láttam, hogy beszélgetni akar, úgyhogy elengedtem a kocsi ajtaját. – Én vagyok az, aki egy különleges dolgot kapott. Jax nem olyan, mint amilyennek képzelik. Ő egy kedves, udvarias, aranyos srác. Megnevettet, és boldog, ha átölelhet. Karjai közt biztonságban érzem magam. Végre megtaláltam azt, akihez tartozom. Marcus élesen felnevetett. – Nem túl nehéz téged átölelni, hidd el. És honnan tudod, hogy ezeket a tulajdonságokat másban nem találhatod meg? Nem Jax az egyetlen kedves, udvarias és aranyos srác! – Biztosan igazad van. De eddig egyetlen fiúval sem találkoztam, akitől libabőrös leszek, akitől a szívem vadul kalapálni kezd, ha csak 154

belép a szobába. Valahogy ő az egyetlen, aki képes volt megérinteni a lelkemet. Marcus sóhajtott egyet, és megrázta a fejét. – Jól van, erre tényleg nem képes akárki. Csak hát szívás, hogy pont Jax Stone az, aki megbizseregtet. Elnevettem magam. – Mindig szeretni fogom. De tudom, hamarosan meg kell tanulnom nélküle élni és továbblépni. De most még nem jött el ennek az ideje. Marcus bólintott. Kinyitottam a kocsi ajtaját és kiszálltam. – Kösz a fuvart! – Szívesen, bármikor. Bementem. Marcus igazán jó fej, és ha Jaxet nem szeretném, akkor bizonyára éreznék iránta valamit. De másé lett a szívem. Nem akartam elaludni, nehogy elszalasszam Jax hívását. Inkább zuhanyozás előtt még felsepertem a konyhát, és kisikáltam a fürdőszobát. A biztonság kedvéért a mosdó szélére tettem a mobilt. Amikor elkészültem, felvettem a hálóingemet, és a szobámba mentem. Erős késztetést éreztem, hogy ágyba bújjak, de tudtam, hogy akkor azonnal elaludnék. Majd leragadt a szemem, de muszáj volt ellenállnom. Az ágy szélén azon gondolkodtam, hogy vajon mekkora a valószínűsége annak, hogy aznap este fel fog hívni. Éppen sikerült meggyőznöm magam, hogy már úgysem fog telefonálni, amikor megszólalt Jax hangján a Wanted Dead or Alive. Nem számítottam rá, hogy ez lesz a csengőhang, kacagva vettem fel a telefont. – Halló?! – Helló, szépségem! – Lehetséges, hogy véletlenül enyém az egyetlen felvétel, melyen Jax Stone énekli a Wanted Dead or Alive-ot?. – kérdeztem, miközben képtelen voltam letörölni arcomról az ostoba vigyort. 155

– így van. Próbáltam kitalálni, hogy mi legyen a csengőhang, de rájöttem, hogy nincs egyetlen olyan felvételem se, amelyet szeretnél. Bementem tehát a házi stúdióba, és felvettem azt az egyet, amelyről biztosan tudom, hogy szereted. Mosolyogva törökülésben ültem az ágyamon. – A helyzet az, hogy elszánt rajongóddá váltam. Bármelyik számodat választhattad volna, mindegyiket imádom. – Tényleg? Bárcsak tudtam volna! Akkor nyitva hagytam volna a szobám ajtaját, hogy belopózhass, és a párnámra hintsd kedvenc kölnidet. Elnevettem magam, aztán gyorsan a számra tettem a kezem, nem akartam, hogy Jessica felébredjen, és bejöjjön a szobámba. Többé nem beszéltem a mamámmal Jaxről, és reméltem, hogy nem is fogok. – Nem használok kölnit. – Azt akarod mondani, hogy csak úgy magától ilyen jó az illatod? – Azt hiszem. – Hm, és mit szólnál egy autogramhoz, valamelyik testrészedre… Én választok! – Jax hangosan nevetett a telefonba. Elpirultam és ostobán vigyorogtam. – Jól van, talán nem vagyok igazán őrült rajongó, de azért a rajongód vagyok. Minden este téged hallgatlak elalvás előtt. Jax felnyögött. – Muszáj erre emlékeztetned? Így is alig bírom este lehunyni a szemem. Még csak az kell, hogy elképzeljem, amint összegömbölyödve fekszel az ágyadban, a hajad körülötted kiterülve, és hallgatod, amint a füledbe énekelek. – Bocs, csak nem szeretném, hogy azt hidd, hogy Bon Jovi dalait jobban szeretem, mint a tieidet. – Kőszi. – Szívesen. 156

– Hiányzol. – Te is nekem. – Aludj jól. Hamarosan találkozunk. Nagyot sóhajtottam. Elszomorított, hogy nincs egy plakát róla a falamon. – Jó éjszakát, Jax. – Jó éjszakát, Sadie. Kinyomtam a telefont, bebújtam a takaróm alá, és Jax zenéjét hallgattam. *** Másnap reggel a konyhában Mary asszonyt Henriettával találtam, aki éppen kenyeret sütött. – Mrs. Stone teljes kiőrlésű lisztből akarja a kenyeret, de ugyanakkor legyen könnyű és levegős. Henrietta bólintott, és tovább dagasztotta a tésztát. A mosókonyhába indultam, hogy átöltözzek, menet közben rájuk mosolyogtam. Nehéz nap várt rám Jax nélkül, de legalább az otthonában lehettem, a cuccai közelében. Jobb, mint a semmi. Beleugrottam a munkaruhámba, és már indultam is a kertbe, de Mary asszony visszahívott. – Vegyél ott a friss kenyérből! Henrietta az ebédhez sütötte, de nagyon finom melegen, egy kis vajjal. Nem kellett kétszer mondania. Korgott a gyomrom. Vágtam egy szeletet és megkentem. A friss házikenyér szétolvadt a számban. – Hé, nehogy felfald az egészet! – Marcus oldalba bökött, elkapta a kést, és magának is vágott. Rámosolyogtam. – Neked is jó reggelt!

157

Marcus jót nevetett, és nagyot harapott a kenyérből. Lehunyta a szemét, és evés közben hangosan morgott. Szegény Henrietta rémületében felugrott. Mary asszony a szemét forgatta. – Fiacskám, nem tudsz halkabban enni? – Nem – felelte Marcus, miközben vihogva a fejét csóválta. Megtöröltem a kezem egy papírtörlővel, és Mary asszonyhoz fordultam: – Ma mivel kezdjek? Ő mosolyogva a kamrára mutatott. – Azt szeretném, ha végignéznéd nekem a szavatossági időket. Ki kell dobni, és pótolni kell azt, ami lejárt. Bólintottam, és azonnal nekiláttam. Zenét hallgatva gyorsan repült az idő. Délben Marcus jött értem. – Hogy megy? – kérdezte mosolyogva, miközben leült mellém egy teli tányérral. – Jól. Es neked? – Mint mindig, tök okés. Marcus olyan meredten bámult, mintha valamit várna tőlem. Megdermedtem. – Mi van? – kérdeztem, mielőtt beleharaptam volna a húsos melegszendvicsembe. – Semmi, csak gondoltam, egy kicsit le vagy törve. Elég hallgatag voltál ma reggel, gondolom, már tudsz róla. Letettem az innivalómat és a homlokomat ráncoltam. – Miről? Mintha nem bírta volna eldönteni, hogy válaszoljon vagy se. – Nos? – Hát, izé, menjünk inkább ki, ott majd megbeszéljük. Az idegességtől görcsbe rándult a gyomrom, de kíváncsi voltam, hogy mi az, amit én nem tudok, Marcus viszont igen. 158

Felkaptam a szendvicsemet, és követtem a kerti pavilonba. – Jól van, most mondd el végre, miről van szó! Marcus állva maradt. Körbejárta a pavilont, végül pedig nekitámaszkodott a korlátnak. – Amanda mindenféle webhelyeket szokott nézegetni. Ma reggel, indulás előtt berohant a szobámba, és arra volt kíváncsi, hogy jársz-e még Jaxszel. Mondtam neki, hogy igen, mire ő megmutatta a Teen Star Follower weboldalt. Tegnapi fotók voltak Jaxről. Baily Kirk színésznővel mulatni volt a városban. A gyomrom reszketett, pedig ezt végigbeszéltük Jaxszel. Tudtam, hogy semmit sem tehet a fotósok ellen, nincs beleszólása, hogy miről firkál a sajtó. Kényszeredetten elmosolyodtam. – Nem nagy ügy. Ezekre a fotókra a reklám miatt van szükség. Nincs miért aggódnom. Marcus sóhajtott, és a hátsó zsebéből előhúzott egy halom papírt. – Ki is nyomtattam. Elvettem tőle a lapokat, leültem, hogy megnézzem a képeket. Az egyiken Jax egy gyönyörű, sötét hajú lány kezét fogja. Egy másik képen Jax előrehajol, és nevetve hallgatja a lányt. A következőn Jax mosolyogva átkarolja a lány vállát, és úgy mutat neki valamit. Nem akartam elolvasni a szöveget, de muszáj volt. Tegnap este első alkalommal együtt látták Jax Stone-t Baily Kirkkel (Az álompáros, A téli nap) kéz a kézben. Igencsak kedvelik egymást. Úgy véljük, hogy hamis a pletyka, mely szerint Jax bujkált egy szerencsés lánnyal, mivel Miss Kirk szemmel láthatóan nagyon felizgatta.

159

Visszaadtam a papírokat Marcusnak, és felálltam. – Már nem vagyok éhes – mondtam. – Vissza kell mennem dolgozni. Marcus elkapta a karomat, ahogy elmentem mellette. – Nem érdemel meg téged! – kiáltotta. Nem akartam, hogy lássa az arcomat, mert bármely pillanatban elsírhattam magam. – Én nem tartozom ahhoz a világhoz. Neki van egy másik élete azon kívül, amit itt velem tölt. – Nagyot sóhajtottam. Kiszabadítottam a karomat, és visszaindultam a ház felé. Marcus utánam futott, és megint elkapott. – Állj már meg, Sadie! Megálltam, de nem fordultam felé, mert potyogtak a könnyeim. Nem akartam szánalmasnak látszani. – Tudom, már mondtam, de te sokkal többet érdemelsz, mint amennyit ő adhat neked. Szép vagy, okos, kedves, meg vicces, és abból sem csinálsz ügyet, ha kócos a hajad vagy letörik a körmöd. Arra is képes vagy időt szakítani, hogy egy öreg úrral sakkozz, gondját viseled a mamádnak, és sosem panaszkodsz. – Marcus sóhajtott, megfogta az arcomat, és maga felé fordított. – Értsd már meg, hogy te különleges vagy! Csukva maradt a szemem. Marcus letörölte a könnyeimet. – Seggbe kéne rúgni, amiért így megríkat! Megráztam a fejem. – Ezt én választottam, ez az én ügyem. Én választottam őt, nem tehetek arról, hogy mit érez a szívem. Marcus megdörzsölte az állát és bólintott, aztán leeresztette a kezét és hátralépett, mintha megégettem volna. Nagyon sajnáltam, hogy fájdalmat okoztam neki az igazsággal, hiszen ő mindig olyan rendes hozzám. Meg akartam vigasztalni, közelebb léptem hozzá, és megsimogattam az arcát. – Te is különleges vagy – mondtam –, és egy 160

nap jön majd valaki, és elrabolja a szívedet. Nagy szerencséje lesz annak a lánynak. – Leeresztettem a karom, és sarkon fordultam, hogy elinduljak. – De mi van akkor – kérdezte egészen halkan –, ha már itt van az a valaki, de a szíve már másé? Behunytam a szemem, vettem egy mély levegőt, és ránéztem. – Akkor nem ő az igazi. Marcus egy nagy lépést tett felém. – És ha téved? – kérdezte, majd hirtelen szájon csókolt. Egy pillanatra elkábultam, aztán kétségbe estem. Ezt nem lett volna szabad. Két kézzel ellöktem magamtól, és futni kezdtem. Felpattantam a biciklimre, és amilyen gyorsan csak bírtam, hazafelé tekertem. Megszólalt a telefon, jól kifulladva éppen az utcánkba értem. Leszálltam a nyeregből, nekidőltem egy fának, és próbáltam levegőhöz jutni. Fel kellett vennem a telefont. Gondoltam, ráérünk beszélni a színésznőről majd ha hazaér, nem akartam következtetéseket levonni, amíg távol van, és nem tud védekezni. Pedig a fényképek sok mindent elárultak. – Halló! Jax hangja kemény és feszült volt. – Hol vagy? Akkor jöttem rá, hogy délután 2 óra van, és már majdnem hazaértem. Ötletem sem volt, hogy ezt mivel magyarázhatnám meg. – Hát, éppen lehúzódtam az útról, hogy veled beszélhessek. – feleltem olyan könnyedén, ahogy csak bírtam. – Miért nem vagy a házban? – A hangja kissé megenyhült, de továbbra is érződött rajta a feszültség. – Hát, ööö… – Nem akartam hazudni, de az igazat sem akartam elmondani. Legalábbis telefonon nem. – Korán hazajöttem. 161

Egy pillanatig csöndben várt. – Elmondanád, hogy miért? – kérdezte. – Muszáj? – Azt hiszem, igen. – Fáj a fejem – feleltem, ami igaz is volt. – Most beszéltem Jasonnel. Elmesélte, hogy mit látott az ablakából fél órával ezelőtt. Sóhajtottam, és a fának támasztottam a fejem. – Ez olyasmi, amit itthon akartam megbeszélni veled. – Nem várhat addig. Jason azt mondta, hogy sírtál, meg hogy Marcus megcsókolt. – Ennél azért többről van szó. – Akkor mondd el! Tudtam, hogy addig nem szabadulok, amíg el nem mondok neki mindent. – Marcus testvére, Amanda tegnap mindenféle képeket talált az interneten rólad meg Baily Kirkről. Igazán barátságosnak és kedvesnek látszol a fotókon. Nagyon vidámnak tűntél. Nehéz pillanatokat szereztek nekem ezek a képek, ráadásul Marcus olyasmiket mondott a mi kapcsolatunkról, amit nem szívesen hallottam, ettől aztán elsírtam magam. Megállított, hogy megvigasztaljon, én menni akartam, és akkor… akkor megcsókolt. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire Jax újra megszólalt. – Ki van rúgva. Már a gépen ülök, hamarosan otthon leszek. – Jax, ne! Ö, izé, azt hiszem, szerelmes belém. Jax barátságtalanul felnevetett. – Tudom. – Marcus csak aggódott értem, és megpróbált meggyőzni arról, hogy olyasvalaki, mint ő, sokkal jobban illene hozzám. 162

– Ki van rúgva – sziszegte Jax. – Megmondtam, csak akkor rúgom ki, ha téged bánt. Most ezt tette. Megpróbált meggyőzni arról, hogy nem szeretlek. Sóhajtottam. Ez már elviselhetetlen volt. Én tehettem erről az egészről. – Én nem csókoltam vissza, sőt gyorsan ellöktem magamtól. Nem történt semmi! – Tudom, mindent tudok. Jason mindent látott. Azt is látta, hogy elrohansz, mint akit üldöznek, és hogy nyaktörő sebességgel hajtottál ki a bringádon a főútra. Azonnal felhívott. Éppen fotóztak, de én rögtön kisétáltam, és hívtam a pilótámat. Nemsokára ott vagyok nálad. – Már elmagyaráztad, hogyan készülnek ezek a képek, csak nem voltam felkészülve arra, hogy így szembetalálkozzak ezekkel. És az újságíró beszámolója sem volt vicces. Jax nagyot sóhajtott. – Az összes tegnapi fotó Baily Kirk miatt készült. Nemsokára bemutatják a legújabb filmjét, és kell a felhajtás. Minden egyes képnél megmondták, hogy mit csináljunk. A megkönnyebbülés elmosta a fájdalmat, de továbbra is mardosott a bűntudat, hogy miattam kirúgják Marcust. – Köszönöm, hogy mindezt elmondtad. Jax ekkor már kuncogott. Úgy szeretem ezt a meleg hangját! – Várj meg. Hamarosan találkozunk. – Várok rád.

163

13. FEJEZET Végül Marcust nem kellett kirúgni, mert felmondott. Mary asszony azzal vigasztalt, hogy ez így volt a legjobb, mert néhány hét múlva úgyis megkezdődik az egyetem, és Marcusnak legalább lesz egy kis ideje, hogy felkészüljön, szóval kár aggódnom. Viszont William is felmondott, ami már gondot okozott, mert nem volt, aki felszolgáljon. Mary asszony előtt egy halom életrajz hevert. – Beszéltem két jelentkezővel, de csak az egyik alkalmas – mondta. – Ráadásul az első nap segíteni kell neki. – Majd én felszolgálok ma este. Tudom, mit kell csinálni. Együtt majd megoldjuk. Mary asszony rám nézett a homlokát ráncolva. – Erre nem is gondoltam. Jax úrfi nem fog örülni. Már azért is veszekedett velem, hogy kint a napon kell dolgoznod, és megígértette, hogy soha többé nem kell rákot vagy osztrigát pucolnod, mert undorodsz tőle. Elnevettem magam. – Hát majd túlteszi magát ezen. Különben sincs más rajtam kívül. Mary asszony felső ajkát harapdálva bólintott. – Azt hiszem, igazad van. Csak te húzhatsz ki ebből a csávából. Ekkor kinyílt az ajtó, és mosolyogva belépett Jax. – Á, itt van, akit kerestem! – Lehajolt, és megpuszilta az orromat, aztán Mary asszonyra villantotta legkedvesebb kisfiús mosolyát. – Van egy kis édes tea? 164

– Tudja, hogy van. Most készítettem frisset – mondta Mary asszony, és már hozta is az innivalót. – És ha már itt van, el kell mondanom, hogy mivel a személyzetet elkergette, ezért ma Sadie fogja felszolgálni a vacsorát, hogy az új felszolgáló betanulhasson. Jax megdermedt. – Azt már nem! – Jax, nem értem, miért ne? Mary asszonynak segítségre van szüksége. – Csípőre tett kézzel, harcra készen néztem a szemébe. Jax elmosolyodott, és belém karolt. – Az a helyzet, hogy a család házon kívül vacsorázik, nekem pedig programom van ma este. Szóval nincs szükségünk felszolgálóra. Mary asszony, ma korán hazamehet! Te pedig megtisztelnél azzal, hogy velem vacsorázol? Mary asszonnyal elmosolyodtunk. – O, boldogan! – feleltem. Jax kézen fogott, és a ház főbejárata felé vezetett. – Jó éjt, Mary asszony! – kiáltott vissza Jax a válla felett. Először a szobájába mentünk. – Megbíztam a stylistomat, hogy vegyen neked egy pár ruhát az útra, ahová végül nem jöttél el. Ha rajongók nélkül akarunk vacsorázni, akkor olyan helyre kell mennünk, ahol az öltözködési előírások kissé szigorúbbak az átlagnál. Jax kinyitott a gardrób ajtaját, bement, és egy hosszúkás fehér dobozzal tért vissza. – Ez a tied – mondta mosolyogva. Nem tetszett, hogy ő vesz nekem ruhát, de kíváncsi mosolyát látva inkább a nyelvembe haraptam, és átvettem. Az ágyra tett dobozt kibontottam. Egy halványkék ruha volt benne, olyan finom anyagból, hogy az ember azt gondolná, hogy darabokra szakad, ha hozzányúl. – Félek, hogy tönkre teszem! – suttogtam. Jax elnevette magát, és mögém lépett. Lehelete a fülemet cirógatta. 165

– Csak annyi fog történni, hogy magad körül mindenkit féltékennyé fogsz tenni. Jax visszament a gardróbba, ahonnan egy cipősdobozzal jött elő. – Erre is szükséged lesz. Kinyitottam a dobozt, melyben egy ezüstszínű, magas sarkú, pántos szandál volt. – Remélem, tudok majd járni benne. – A hangom meglepően idegesen szólt. Jax kivette a dobozból az egyik cipőt, és az egyik ujján himbálta. – Hát, lehet, hogy tényleg nem könnyű, de ha elképzelem rajtad, azonnal kiver a veríték. El kellene téged távolítani a közelemből. – Jax felkapta a ruhákat, és az egyik vendégszobába vezetett. – Rendelkezésedre áll ez a fürdőszoba, mindent megtalálsz, amire szükséged lehet. – Rendben – feleltem, miközben Jax az ágyra fektette a ruhát, és az ajtó felé indult. – 7-re itt vagyok érted, ha ez megfelel. Az éjjeliszekrényen lévő óra ¾ 6-ot mutatott. – Várni foglak – feleltem. Jax bólintott, és becsukta maga mögött az ajtót. Bementem a fürdőszobába. A márványpolc telis-tele volt szemfestékekkel, krémekkel, szappannal, fürdősóval, mindenféle testápolókkal, habfürdővel és púderekkel. Majdnem hangosan elnevettem magam. Képtelenség lett volna nemet mondani. Egy levél volt a törülközők, szivacsok, és mindenféle más egyéb általam sosem látott fürdőszobai kellékek tetején. Elmosolyodtam, amikor rájöttem, hogy Jax írta. Sadie! 166

Nem – tudom, mire lehet szükséged, úgyhogy megvettem mindazt, amiről azt gondoltam, hogy tetszeni fog. Nem mindegyik olyan kellemes illatú, mint te, de az eladóhölgy megnyugtatott, hogy minden nő boldog, ha kényeztetheti magát a fürdőszobában. Ezért aztán mindent megvettem. Sminkre semmi szükséged. Természetes szépséged is éppen elég, hogy hasra essem előtted, de szeretnék örömet szerezni, úgyhogy megkértem az eladóhölgyet, hogy szedjen össze mindent, ami kellhet egy csodálatos szőkének, akinek hibátlan a bőre, elképesztően kék a szeme, ráadásul a szempillái minden segítség nélkül hosszúak és hullámosak. Azt mondta, hogy szerinte semmire sincs szükséged, de összeszedett néhány dolgot, hátha örömöt szerez neked. Szeretlek, Jax Elnevettem magam, fogtam a levelet, és összehajtva a táskámba tettem. Végigszaglásztam a különféle illatokat, majd kiválasztottam egyet, és nekiláttam, hogy elég széppé varázsoljam magam a ruhához. *** 167

Jax pontosan 7-kor kopogott az ajtón. Belebújtam a szexi ezüst cipellőbe. Mintha a lábamra öntötték volna. Jax tökéletes munkát végzett. Kinyitottam az ajtót, a szívem össze-vissza kalapált. Teljesen elaléltam, amikor megláttam szmokingban. – Figyelmeztetned kéne, mielőtt így kiöltözve megbabonázod az embert! – mondtam, a csodálat a hangomon is érződött. Sosem láttam még senkit, akin ilyen tökéletesen állt volna a szmoking. Ekkor észrevettem, hogy Jax viszont engem bámul, a testemet, majd pedig a tekintete végigsiklott a lábamon. – Azt hiszem, a stylistom fizetésemelést érdemel. Jax a szemembe nézett, lassan, szexisen elmosolyodott. Ennek nem lehetett ellenállni! – Hihetetlenül nézel ki! – mondta, megfogta a kezem, és magához húzott. Jaxtől és meleg, tiszta szappan- és fogkrémillatától lüktetni kezdett a vér az ereimben. Ajka a fülemhez ért. – Szeretnélek ebben a ruhában egész éjjel itt, ebben a szobában a karomban tartani, csókolni és élvezni, de nem lehet. Megborzongtam. – Kérlek, ne borzongj, mert ez így még izgatóbb – suttogta a fülembe. – Hát akkor ne suttogj a fülembe, és ne rajzolgass az ujjaddal a meztelen nyakamra, akkor majd én is abbahagyom. – A vágy fojtogatta a torkomat, ennyit is alig bírtam mondani. Jax megragadta a kezem, és maga után húzott. – Emberek közé kell mennünk, azonnal! – A hangjában érződő sietséget teljesen meg tudtam érteni. Kane a Bentley ajtajában várt. Azt hittem, ezt az autót csak Mrs. Stone használja. 168

– Miss White, Mr. Stone! – hallottam Kane színtelen hangját. Beszálltunk. Jax átkarolta a vállamat. – Biztos forrásból tudom, hogy a tenger gyümölcseit nem kedveled. Mosolyogva bólintottam, tudtam, hogy a biztos forrás Mr. Greg volt. – Így csupán két választásom maradt. Ez a turisták által kedvelt környék. Csupa hétköznapi hely, de akad egy-két olyan étterem is, ahová nehezebb bejutni. Hallottál már a Le Cellier-ről? Naná, hogy nem! Megráztam a fejem. – Néhányszor jártam ott – folytatta Jax. – Nem rossz, de ami még fontosabb, hogy ott jól érezhetjük magunkat anélkül, hogy foglalkoznunk kéne a rajongókkal. Boldogan felsóhajtottam, hátradőltem, és keresztbe tettem a lábamat. Jax megköszörülte a torkát, én meg felnéztem rá. – Megkérhetnélek, hogy ne mutogasd a lábaidat, amikor kettesben vagyunk? Ilyenkor keményen kell fegyelmeznem magam. Egymásra nevettünk. – Bocs! – mondtam halkan, és magam alá húztam a lábam. Megálltunk. Az ajtóban álló férfiak beengedtek minket. Jax kézen fogott, és a hoszteszhez vezetett, aki ismerősként üdvözölte. – Mr. Stone, várja az asztala. Erre tessék. Jaxnek igaza volt. Bár felismerték, senki sem akart tőle autogramot. Itt-ott suttogás hallatszott, és a tekintetek követtek bennünket. A közös teremtől távolabb egy külön helyiségben volt az asztalunk, itt nem volt senki rajtunk kívül. Jax kihúzta nekem az egyik széket, leültem, és boldog voltam, hogy távol lehetünk a kíváncsiskodóktól. – Tudsz franciául, vagy rendelhetek neked? – kérdezte Jax mosolyogva. – Franciául van az étlap? – csodálkoztam. 169

– Igen, és tudom, hogy semmi garnéla vagy osztriga. És mi a helyzet a borjúval és a homárral? Egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy ezeket szeretem-e. A legszebb étteremben, amelyben valaha is jártam, angol nyelvű volt az étlap, és a legdrágább fogás sem került 15 dollárnál többe. – Rendelj akármit, amiről úgy gondolod, hogy szeretni fogom. – Oké – felelte Jax vidáman. Megjelent egy pincér, Jax pedig rendelt, természetesen franciául. Bámultam, és meg voltam babonázva a hangjától, és attól, hogy milyen könnyedséggel ejti az idegen szavakat. Hirtelen hozzám fordult. – Mit kérsz inni? Megdermedtem, és szinte elszégyelltem magam. – Kóla van? Jax elnevette magát, és tovább folytatta franciául a pincérrel. Amint ismét együtt maradtunk, hozzám hajolt, és a fülembe súgta: – Homárt rendeltem, mert azt itt nagyon jól készítik, és egyáltalán nem hasonlít az íze a garnélára vagy az osztrigára. Mielőtt válaszolhattam volna, letettek mindkettőnk elé egy-egy kólát. Jax belekóstolt, aztán megfogta a kezem és felsóhajtott. – Nehéz melletted ülni, és nem közeledni hozzád egy bizonyos ponton túl. Pontosan értettem, mire gondol. Örültem neki, de az a tény, hogy kapcsolatunk mindjárt véget ér, arra figyelmeztetett, hogy már csak kevés lehetőségünk van arra, hogy egymáshoz érhessünk. – E miatt nem kell szomorkodni. – Nem ezért vagyok szomorú, csak eszembe jutott, hogy mindjárt vége a nyárnak. Gyorsan szalad az idő. Bánatos volt a tekintete, nem értettem, miért. – Tudom – mondta és megszorította a kezem. A poharára nézett, majd szomorúan folytatta – Erre most nem bírok gondolni. Téged elhagyni a legnehezebb dolog a 170

világon. Nem is tudom, hogy képes leszek-e rá. – Elengedte a kezem, és másfelé nézett. Bárcsak ne emlegettem volna a közeljövőt. Rosszul esett látni a szemében a fájdalmat. – Majdcsak kitalálunk valamit. Kár ezen keseregni. Még van másfél hónapunk. Jax mosolyt erőltetett az arcára és bólintott. – Igazad van. – Aztán felállt, megkerülte az asztalt, és felém nyújtotta a kezét. Csodásan állt rajta a szmoking, elakadt a látványtól a lélegzetem. Elképesztően csinos volt. – Táncolnál velem? Megfogtam a kezét, és követtem a nagyterembe, ahol a zenekar játszott. Odabújtam hozzá, és legszívesebben örökre úgy maradtam volna. Jax keze a derekamon, én pedig a karomat a vállára csúsztattam. A nyaktörő magas sarkaknak köszönhetően jóval közelebb kerültem Jax 190 centijéhez. Ő lehajolt, forró lehelete a fülemet és a nyakamat csiklandozta. – Isteni, hogy a karjaimban tarthatlak! Reszkettem, és a kezemet a nyakára tettem. – De ha az a vén bakkecske, ott a baloldali asztalnál, továbbra is a lábadat bámulja, akkor sajnos ki kell dobatnom! Sikerült elfojtanom a nevetésemet, és hátrafordultam, hogy megnézzem az említett férfiút. – Meg vagy őrülve! – suttogtam. Jax bólintott. – Igen, meg vagyok őrülve azóta, hogy felmentem a hálószobámba, és megpillantottalak, amint éppen valamit a padlóról próbáltál feltörölni. Sosem fogom elfelejteni, egyből azt gondoltam: „Ha beletúrhatnék azokba a göndör fürtökbe, ha belenézhetnék azokba a mennyei kék szemekbe, nem bánnám, ha csak azért lopózott volna be ide, hogy a közelemben lehessen. Olyan közel jöhetne hozzám, amennyire csak akar!” 171

Nem gondoltam volna, hogy bármit is érzett irántam azon az első napon. – Tényleg? – kérdeztem. – Azt hittem, felbosszantott, hogy egy őrült rajongó belopózott. – Hogy gondolhattam volna, hogy belopakodott az, aki bizonyára éppen a mennyből érkezett? Elpirultam, és az arcomat a mellkasához szorítottam. Csöndben tovább táncoltunk. Emlékezetembe akartam vésni a szívdobbanását, behunytam a szemem, hogy mindent megjegyezzek. Tudtam, nemsokára szükségem lesz arra, hogy pontosan fel tudjam majd idézni ezt a pillanatot. Ha már nem lesz mellettem, nem akarom, hogy úgy érezzem, hibát követtem el. Azt akartam, hogy mindig emlékezzek rá, arra, hogy mit éreztem iránta, és hogy tudjam: megérte a fájdalom. Jax mielőtt leült volna, a székemhez vezetett. Ittam egy korty kólát és észrevettem, hogy az asztal közepére egy ezüsttálcán kenyeret tettek. Jax levágott belőle egy szeletet, aztán vaj helyett belemártotta valami olajfélébe, és odaadta nekem. – Nagyon jó a kenyerük – tette hozzá. Beleharaptam, és megállapítottam, hogy ez az olaj sokkal finomabb, mint a vaj. Jax magának is belemártott egy darabot a finom olajba, és valahogy még az is szexi volt, ahogy a kenyeret ette. Lehet, hogy a rocksztároknak ezt is tanítják? Ha igen, akkor esetleg én is részt vehetnék egy ilyen tanfolyamon? – Min mosolyogsz? – kérdezte Jax. Eszembe se jutott, hogy a gondolataim leolvashatók az arcomról. – Azon tűnődtem, hogy lehet az, hogy még egy olyan egyszerű dolgot is, mint a kenyérevés, csábítóan tudsz csinálni. Jax elvigyorodott, és odahajolt hozzám. – Talán úgy, ahogy az is szexi, ahogy te levegőt veszel. – Mi? – kérdeztem zavaromban. 172

– Hát, amikor levegőt veszel, attól engem kiráz a hideg! Nevetve a fejemet csóváltam. – Te aztán tudsz bánni a szavakkal! Jax rám kacsintott, hátradőlt, és ivott egy korty kólát. – Melletted olyan költői leszek. Az egyik pincér Jax mögé lépett, és hallottam, hogy mögöttem is áll egy. Arra vártak, hogy felszolgálhassák a salátát. – Alabamában a legjobb dolgok egyike, hogy pecandiót is tesznek a salátába – jegyezte meg Jax a pincér távozása után. Egyetértettem vele, én is nagyon szeretem a pecándiót, de addig még sosem jutott eszembe, hogy salátába is tehetném. Miután befejeztük a vacsorát, és Jax fizetett, kint Kane várt ránk a Bentleyvel a bejárat előtt. Sosem jöttem rá, hogy csinálja, de Kane mindig pontosan érkezett. Hazáig csöndben utaztunk. Jax szorosan átölelt, és a hajammal játszadozott. Abban a pillanatban nem volt szükségünk szavakra. Kane lassított, és megállt a lakásunk előtt. – Köszönöm ezt az estét. Jax mosolygott, és magához húzta az arcomat, hogy gyengéden megcsókolhasson. Lehunytam a szemem, és szorosan hozzábújtam. Jax kicsit elhúzódott tőlem, annyira, hogy a szemembe nézhessen. – Szeretlek, Sadie White – suttogta rekedtes hangon. Mosolyogva, finoman megcsókoltam az arcát. – Én is szeretlek, Jax Stone. Jax felnyögött, szorosan átölelt, és az arcát a hajamba fúrta. Bárcsak így maradhattunk volna örökké! Azt akartam, hogy sose legyen szeptember. – Benne vagy az összes dalomban – suttogta. – Nem hagyom, hogy fájdalmat okozzanak neked. Életemben először nem magamról szólnak 173

az álmaim – a tekintetünk összeért egy pillanatra, ő rám mosolygott –, hanem rólad.

174

14. FEJEZET Vasárnap reggel sokáig aludtam. Amikor felébredtem, hallottam, hogy Jessica a konyhában tesz-vesz. Nyújtóztam egyet, aztán felálltam, és a pizsamanadrágom zsebébe dugtam a telefonomat. Úgy volt, hogy délután Jaxszel elmegyünk, hogy életemben először kipróbálhassam a szörfözést. Az előszobán át a konyhába mentem, ahol Jessica a pultnak dőlve éppen egy nagy pohár tejet ivott. – Ideje felkelni, Csipkerózsika. Elfojtottam egy ásítást, és vállat vontam. – Sokáig aludtam, na és? A hét többi napján korán kelek. – Igaz, de ma megtudhatod, hogy jár az, aki rocksztárokkal randizik. – Miről beszélsz? Jessica feltápászkodott, és az asztalra dobta a vasárnapi újságot. – Még szerencse, hogy vastag a bőröm, mert ez nem túl hízelgő – mondta, majd bevonult a szobájába. Éppen csak rápillantottam a Jaxről készült fotóra, de rá kellett jönnöm, hogy a képen éppen engem ölel át. A fülembe súg valamit, vagy talán megcsókolt. Lerogytam egy székre, amint felfedeztem, hogy fürdőruhában kaptak le. A fotó a július 4-i bulin készült, amikor táncoltunk. A kép fölött az állt, hogy A rocksztár, akit elcsábított a cselédlány. Felfordult a gyomrom. 175

Jax Stone titokban Sea Breeze-ben tölti a nyarat, és egy cselédlánynak, Miss Sadie White-nak udvarol. A szerelmespárt együtt látták McCovey polgármester házában. McCovey polgármester úr fia, Dylan szülei Seagull Drive-on lévő házában tartotta szokásos július 4-i buliját, ahová Sadie White is hivatalos volt. Kérdésünkre Dylan elmondta: „Mindenki meglepődött. Sadie egy hétköznapi lány, aki idén költözött a városba. Sejtelmünk se volt róla, hogy Jax Stone-nal jár. Nagyon odavoltak egymásért.” Sadie a Stone-ház alkalmazottja, minden reggel biciklivel megy Sea Breeze elegáns szigetének egyik nyaralójába. A lány a konyhán segít és felszolgál. Munka után a rocksztár természetesen hazaviszi. Sadie a mamájával egy bérlakásban lakik Sea Breeze-ben. A hajadon édesanya hamarosan újabb gyermeknek ad életet. Sadie az egyetlen pénzkereső a családban. Meglehetősen érdekes, miként lett belőle Jax Stone nyári barátnője. Lehunytam a szemem, és az asztalra borultam. Hihetetlen, hogy a helyi sajtó kiszimatolta. Jaxről úgy írtak, mint egy szívtelen ficsúrról, aki kihasználja az alkalmazottait. – Gyere csak be, Sadie! – kiáltott Jessica a nappaliból. – A történet egyre izgalmasabb. A szobában Jessica a tévét bámulta. A lelkem mélyén tudtam, hogy nem akarok többet látni, de megráztam és kényszerítettem magam, hogy bemenjek hozzá. – A Star Follower szenzációs hírrel szolgálhat mindnyájunk kedvenc ifjú rocksztárjáról. Jax Stone, aki a múlt héten még Beverly Hillsben kavart Baily Kirkkel, most Alabamában bukkant fel. Éppen itt! 176

Ezt a nyarat az alabamai óceánparton tölti, nem is egyedül. A személyzet egyik tagjával randizik. Egy konyhalánnyal! – Ekkor a képernyőn egy fénykép jelent meg rólunk. – Belső forrásunk elmondása szerint a lány biciklivel jár, és a kertben, illetve a konyhán dolgozik. Szabadidejében Jax őt szórakoztatja. A lány, aki egy kis bérlakásban lakik hajadon anyjával, akinek hamarosan ismét gyereke fog születni, úgy látszik, felkapaszkodott az uborkafára, és megtalálta az útját, hogy kivakarózzon a szegénységből. Kíváncsian várjuk, hogy vajon sikerül-e jobb életet teremtenie a megszédített rocksztáron keresztül. Mert Jax Stone-nak hatalmas a szíve. Ezért is olyan imádnivaló. A fürdőszobába rohantam. Tényleg rosszul voltam. Miután minden kijött belőlem, megmostam az arcom, lerogytam a kőre, és a kádnak támasztottam a fejem. Erre aztán nem számítottam! Sok mindenre fel voltam készülve, de ez eszembe se jutott. A média rajtam csámcsogott. Egyesek pénzéhes kurvának mutattak, mások úgy beszéltek Jaxről, mint aki kihasználta egy ostoba déli lány naivitását. Kopogtak a fürdőszobaajtón. Képtelen lettem volna Jessicát elviselni. Magányra volt szükségem. – Semmi sem lesz jobb attól, hogy kiborulsz. Inkább gyere, és nézd meg, mit mond a többi csatorna. Némelyik nem is annyira rémes. – Nem! – kiáltottam a fürdőszobából. A kövön ültem egészen addig, amíg meg nem szólalt a csengő. Tudtam, hogy Jax lesz az. Jessica szólt be hozzám. – Édesem, vendéged jött. Nem akartam, hogy Jessica hosszasan együtt maradjon Jaxszel, úgyhogy felálltam és belenéztem a tükörbe. Vörösek voltak a szemeim, nem volt mit tenni. Kinyitottam az ajtót, és legnagyobb meglepetésemre Jessica helyett egy borzasztóan szomorú Jax állt előttem. Erősen magához szorított. – Esküszöm, megölöm, aki ezt tette! 177

Megint sírni kezdtem. Nem akartam ezt tenni vele, mert tudtam, hogy magát vádolja a történtek miatt. Jax hátrább lépett, és a szemembe nézett. – Beszélhetünk? Bólintottam. Jax határozottan átkarolt és kivezetett. – White asszony, egy kicsit elviszem Sadie-t. Nemsokára visszajön. – De legalább ennél vidámabban hozza vissza – morogta a mamám. A Hammerhez mentünk. Kane a volánnál ült, örültem, hogy nem Jax vezet, így nem kell elengednem a kezét. Egy vaku villant, Jax pedig elém ugrott. – Gyorsan be az autóba! – kiáltotta, majd ő is beszállt. Ettől kezdve a sötét üveg megvédett bennünket. – Sadie, nagyon sajnálom! – suttogta. Szipogtam, és a szememet törölgettem. – Nem a te hibád. Jax keményen felnevetett. – De igen. Óvatlan voltam. Mindenkinek el akartam veled dicsekedni, és ezzel veszélybe sodortalak. A média olyan, mint egy éhes hiénafalka. Kiszívják a véredet. És maguktól nem tűnnek el. Megrémültem a gondolattól, hogy a magánéletem további részleteit fogják kiteregetni. – Te ezt hogy bírod? – kérdeztem suttogva, miközben a sírás fojtogatta a torkomat. – Hogy kezeled azt, hogy a magánéletedben turkálnak? – Már régóta ez a legfőbb tudományom. – Ez durva! Olyan volt Jax tekintete, mint egy üldözötté. Utáltam, hogy én vagyok az oka mindennek. Miattam került bajba. – Kemény vagyok – mondtam, miközben mosolyogni próbáltam. – Ezen is túl leszek valahogy. Néhány percig hallgatott, majd maga mellé húzott és átölelt. Csöndben ültünk egymás mellett. 178

– Azt ígérem, hogy soha többé nem hagyom, hogy bántsanak – szorosan lehunyta a szemét, úgy tűnt, elviselhetetlenül fájdalmas, amit lát. – De most nemcsak neked okoztam fájdalmat, hanem a mamádnak is. Megérintettem a karját, gyűlöltem ilyen megkínzottnak látni. – Megmondtam, hogy erős vagyok. És erről nem te tehetsz. Jax elengedett, elhúzódott tőlem, és a térdére támaszkodott. – Nem, Sadie, nem! Erről csakis én tehetek. Én vagyok a világhíres rocksztár. A média az én világom. De amit hallottam… – itt elhallgatott, és a fogait csikorgatta. – Ahogy rólad beszéltek… Azt akarom, szükségem van rá, hogy valakinek fájdalmat okozzak! Kihúztam magam, hogy közelebb kerülhessek hozzá. – Ugyan már! Valami ilyesmire számítanom kellett volna. Igen, fáj, de kibírom. Mindent elviselek, amíg te mellettem vagy. Jax durván megrázta a fejét. – Te nem érted, hogy ez csak a kezdet? Soha többé nem lesz olyan az életed, mint amilyen volt. Ezt már akkor is tudtam, amikor rájöttem, hogy téged akarlak. Én alkalmatlan vagyok egy ilyen kapcsolatra. Csak a reflektorfényben élő lányok tudják ezt elviselni, de köztük sosem találtam meg, akire vágytam. Ekkor jöttél te. Édes vagy, csodálatos, önzetlen… ez számomra csupa eddig ismeretlen tulajdonság. Önző módon hagytam, hogy ez megtörténjen. Önző voltam, amikor úgy döntöttem, hogy elcsábítalak, és amikor ez bejött, önző módon meg is akartalak tartani. Jax megragadta a kezem. – Jobban szeretlek, mint bárkit vagy bármit, amit csak ismerek. Te vagy a bennem lévő dal. Nagyon szeretlek, és ezért kilépek az életedből. Hogy kiheverhess, és találhass valakit, aki nálam jobban megérdemel. Valaki olyat, aki elvihet egy moziba, meg pizzát enni, és nem kell attól félnie, hogy rátámadnak a 179

rajongók, vagy hogy lefényképeznek, és telerakják a fényképeddel a sajtót. Többet kívánok neked, mint amit én adhatok. Az autó ablakán át észrevettem, hogy megint a házunk előtt állunk. – Nincs ehhez elég erőm, Sadie. Ha szeretsz, akkor most kiszállsz és elmész. Összetört a szívem, alig kaptam levegőt. A szemeimből hullottak a könnyek. De nem bírtam megmozdulni. – Nem akarlak elhagyni. Szeretlek. Hogy kérhetsz ilyet tőlem? Jax keményen nézett rám. – Figyelj, amúgy is elmennék néhány héten belül. Elutazom, és többé nem találkozunk. Ez és még ennél is rosszabb történne, ha megpróbálnék visszajönni hozzád. – De azt mondtad, hogy szeretsz! Jax kemény nevetése mesterkéltnek hangzott. – Időnként kevés a szerelem. Most ez a helyzet. Kinyílt a mellettem lévő ajtó, ott állt Kane, hogy kisegítsen. Jax üres tekintettel nézett maga elé. – Viszlát, Sadie. Tudtam, hogy neki kell majd befejeznie. Máskülönben sosem tudtam volna elhagyni. De most azt akarta, hogy én tegyem meg. Számára akadályt jelentettem. Nem fértem bele az életébe. Gyűlöltem a gyengeségemet és az érzéseimet. De persze ez is hozzám tartozik, nincs mit tenni. Nem rám volt szüksége. Az autóból kiszállva elindultam a ház felé, ahol Jessica az ajtóban várt. Valahogy megérezte, hogy ez fog történni. Potyogtak a könnyeim. Odaszaladtam hozzá, és kislánykorom óta először a karjai közé vetettem magam és zokogtam.

180

15. FEJEZET Korábban sosem éreztem ilyen ürességet és céltalanságot. Addig a nehéz pillanatokban is képes voltam a jövőre koncentrálni. A boldogság reménye vagy álomképe nélkül úgy éreztem magam, mintha félig meghaltam volna. Nem láttam semmit a jövőben, ami okot adott volna az álmodozásra. Napokig ki sem mozdultam a szobámból, volt, hogy az ágyból sem keltem fel. Jessica minden nap az ajtóm előtt állva beszélt hozzám. Hozott ennivalót, amihez hozzá se nyúltam. Azzal fenyegetett, hogy kórházba vitet. De minek fenyegetni azt, aki azzal sem törődik, hogy kap-e még levegőt. Jessica időnként órákra elment otthonról, ezt az autó motorjának hangjából tudtam. Napnyugta után hallottam a visszatérő autó hangját. Folyton azt kérdezte, hogy minden rendben van-e, és arra biztatott, hogy egyek. De nem bírtam enni, egyáltalán nem volt étvágyam. Tudtam, hogy ha nem dolgozom, el fog fogyni a pénzünk, de ezzel sem tudtam törődni. Valami legbelül arra kényszerített, hogy a szobámban maradjak mozdulatlanul. Minden mozdulat fájt, és több fájdalmat már nem bírtam volna elviselni. Valahol a sötétben megszólalt egy telefon. A csengőhang egy ismerős dal volt, melytől összeszorult a szívem. A hívás nekem szólt, de képtelen voltam felvenni. A vonal túlsó végéről érkező hang elűzte volna a mindent beborító sötétséget. Nekem viszont szükségem volt a 181

sötétségre, hogy kívül tartsa a fájdalmat. Hagytam, hadd csengjen a telefon. Végül elhallgatott. Tudtam, soha többé nem fogom hallani ezt a dallamot. Őriznem kellett a sötétséget. Hogy kívül tartsam a fájdalmat. Így sokkal könnyebb volt. Arra riadtam, hogy valaki kopog az ablakomon. Felugrottam. Kinyílt az ablak, én pedig mozdulatlanul ültem, képtelen voltam megállítani a betolakodót. Véget ért bennem a küzdelem. Figyeltem, ahogy a betolakodó áthatol a sötétségen. Egy barát ismerős arca bontakozott ki. Hullani kezdtek a könnyeim. Marcus leült mellém, a falnak dőlt és átölelt. Mint egy gyerek, összegömbölyödtem az ölében és zokogtam. Ő egy szót sem szólt. Hallgatása és meghitt kedvessége enyhítette a fájdalmamat. Lassan kezdtem megnyugodni, felnéztem rá, és megérintettem az arcát. Tényleg Marcus volt, és tényleg ott volt velem. Miattam vesztette el a munkáját, és mégis eljött hozzám a sötétségbe. – Sadie – suttogta, mintha attól félt volna, hogy a beszéd túl megterhelő. – Kérlek, egyél a kedvemért! – folytatta, és maga mellé ültetett. Csodálkozva néztem rá. Nem értettem, miért beszél nekem evésről? – Sadie, figyelj ide! Három napja itt vagy bent étlen-szomjan. Muszáj enned valamit, vagy beviszlek a kórházba. Már megint ez a fenyegetés! Megráztam a fejem. Nem akartam enni. Marcus két kézzel megfogta az arcomat, mint valami törékeny tárgyat, mely bármikor darabokra hullhat. – Sadie, szeretnéd jobban érezni magad? Még a sötétségben is tudtam, hogy nem szeretnék ennél rosszabbul lenni. De jobban se. Valami okra vágytam, hogy mosolyoghassak.

182

– Tudom, hogy jobban akarsz lenni – folytatta Marcus. – Itt van egy kis víz meg kenyér, itt fogok ülni melletted, és azt akarom, hogy egyél néhány falatot a kedvemért. Felemelte a számhoz a poharat, én pedig engedelmesen ittam belőle. Ettől jobban éreztem magam. Tudtam, hogy a víz nem csillapítja a fájdalmat, de azért megittam. Azt akartam, hogy eltűnjön az aggódás Marcus szeméből. – Jó kislány! – mondta halkan, majd letört egy darab kenyeret, és a számba dugta. – Egy harapást, a kedvemért! Megettem, ő pedig elmosolyodott. Arra gondoltam, hogy én talán soha többé nem fogok mosolyogni. – Jól van. Most igyál még egy kicsit. Megittam, ő pedig, szemmel láthatóan boldog volt ettől. Hagytam, hogy tovább etessen és itasson. Mikor minden elfogyott, olyan boldognak látszott, mintha megnyert volna valami bajnokságot. – Ügyes vagy. Most pedig nincs kedved megmosakodni és lejönni velem a partra megnézni a hullámokat? Rájöttem, hogy ki akarok szabadulni a szobában lévő sötétségből. Találnom kellett valami más megoldást arra, hogy leküzdjem a fájdalmat. Szeretem az óceánt, mindig megnyugtat. Bólintottam, Marcus pedig felsegített. Reszketett a lábam, muszáj volt Marcusra támaszkodnom. – Ügyes kislány! Most pedig kapaszkodj belém. Jessica az előszobában állt, a szemén láttam a megkönnyebbülést. – Evett? – kérdezte Marcust. Ő bólintott. – Ó, drágám, ez csodálatos. Most hadd mossak ki mindent! Jessica megfogta a kezem, de én ettől megdermedtem. Megint megpróbált rám támadni a fájdalom. – Először bemegyek vele, aztán majd meglátjuk – szólt Marcus. 183

Jessica bólintott és hátralépett. Marcus bekísért a fürdőszobába és a tükör elé állított. A sápadt karikás szemű lány megijesztett. Megborzongtam. – Most már látod, miért kell kijönnöd. Friss levegő kell most neked, a tengeri szellő az, amire a legnagyobb szükséged van. De először ki kell hogy engedj, hogy bejöhessen a mamád segíteni. Nagyon legyengültél és teljesen kiszáradtál. Vissza akartam kapni a régi énemet. Nem szerettem a tükörben látott idegent. Bólintottam. Marcus kiment, helyette Jessica jött be az apró helyiségbe. Hagytam, hogy megmosdasson és megmossa a hajam. Amikor elkészültünk, a tükörképem már kevésbé tűnt ijesztőnek, de továbbra sem hasonlított rám. A friss, sós levegőnek csodálatos volt az illata. Álltam a vízparton és mélyeket lélegeztem, miközben a hullámok a parthoz csapódtak. Víz mosta a lábamat, de észre se vettem, csak az óceánt bámultam. – Ha tudtam volna, hamarabb eljöttem volna érted – szólalt meg Marcus a hátam mögött. – Ez nem a te problémád – feleltem. Nem akartam erről beszélgetni. Kedvesen megérintette a karomat. – Tudom, hogy most leginkább egy jó barátra van szükséged, és én a barátod szeretnék lenni. – Én is azt szeretném – feleltem, mivel tényleg arra vágytam. Finoman megszorította a karomat. – Nem kell beszélned arról, amiről nem akarsz. – Köszönöm. – Nem akartam, hogy megint vissza kelljen térnem a sötétségbe. – Mary asszony tegnap felhívott. Aggódik érted, és hiányzol neki. Azt üzeni, hogy mindig szívesen lát. Enyhítette a fájdalmat, hogy nem mindent vesztettem el. 184

– És Mr. Greg azt akarja, hogy amint jobban vagy, vigyelek át hozzá sakkozni. Szerettem volna mosolyogni, de nem ment. – A pletykák már kezdenek feledésbe merülni. De attól tartok, te leszel a legkeresettebb elhagyott lány a gimiben. Ettől megdermedtem. Azt akartam, hogy megint ismeretlen és érdektelen legyek. – Ezen kár felizgatnod magad. Végül is ez nem olyan rossz. Megráztam a fejem. – Nem akarok az iskolára gondolni. – Össze kell szedned magad Sadie, és tovább kell lépned! – Itt Marcus nagyot sóhajtott. – Ha ezekről a dolgokról nem beszélünk, akkor nem fogsz tudni visszatérni az életbe. Tudtam, hogy igaza van, de a gondolat akkora fájdalmat okozott, hogy erre képtelennek éreztem magam. – A fájdalom… Ha emlékezni kezdek, nem kapok levegőt! Ezután egymás mellett állva szótlanul néztük a hullámokat. Jax távozása óta először tudtam fájdalom nélkül lélegezni. – Remélem, egyszer én is ilyen szerelmet és vágyat tudok majd ébreszteni egy olyan csodálatos lányban, mint amilyen te vagy. Marcusra néztem. – A legcsodálatosabb az, ha együtt lehettek, de ha véget ér, az nagyon fáj. El sem tudod képzelni, hogy mennyire. A saját hangomat hallva elcsodálkoztam, hogy hangosan kimondtam azt, amire gondoltam. – Most, hogy tudod, milyen a vége, ha lehetne, másként csinálnád? Visszagondolva Jax mosolyára, ölelésére, tudtam, hogy mindent ugyanúgy csinálnék. Az utolsó tánc emléke, melynek minden pillanatát megőriztem, visszahozta a fájdalmat. Térdeim felmondták a szolgálatot, Marcus ölelő karjai mentettek meg. A megismert boldogság küzdött bennem a fájdalommal, és ez segített. Nem, ha visszaforgathatnám az 185

idő kerekét, és újra kezdhetném, akkor semmin sem változtatnék, csak igyekeznék erősebb lenni… vagy még erősebb. Igyekeznék kitartani mellette. Igyekeznék olyan lenni, hogy érdemes legyek rá. – Nem – suttogtam –, egyetlen pillanaton sem változtatnék. Azzal, hogy ezt hangosan kimondtam, és tudva, hogy ezeket az emlékeket sosem fogom elfelejteni, enyhült a fájdalom. – Ő is szeret téged – szólt Marcus a sötétben. Nem tudtam, hogy ezt azért mondta, hogy jobban érezzem magam, vagy pedig tényleg komolyan gondolta. – Nem szeretett eléggé – mondtam az esti szélnek, aztán ismét a vizet bámultam. Ez megnyugtatott. – Mi az, hogy eléggé? – kérdezte Marcus. Sóhajtottam, és lehunytam a szemem. – Hogy azt akarja: együtt küzdjük le a nehézségeket. – Ezt komolyan gondoltam, de utáltam, mert úgy hangzott, mintha Jaxet vádolnám. – Nem tudom, miért védem, de azt hiszem, tényleg azért ment el, hogy téged megvédjen. Életében először, mióta megismert téged, nem csak magára gondolt. Felnevettem, keményen és hidegen, mintha nem is az én hangom lett volna. – Elvitte az életem értelmét, mi a jó ebben? Marcus megfogta a karomat. – Jax a kezdetektől tudta, hogy nem fog tudni megtartani téged. Tudta, hogy nem passzolsz a világába. Szégyellem, hogy a szeme láttára udvaroltam neked, mert ezért adta fel az elhatározását, hogy távol tartja magát tőled. Viszont képtelen kezelni a féltékenységet. Életében először olyasmire vágyott, amit nem kaphatott meg. Harcolt érted. Megfigyeltem. De aztán összeomlott, és ezzel a dolog véget is ért. Gyűlölöm, hogy nem volt elég erős. Gyűlölöm, mert fájdalmat okozott neked, és főleg azért gyűlölöm, mert elrabolta a szívedet, és félek, az már sosem lesz olyan, mint azelőtt. 186

Nem akartam veszekedni Marcusszal. Eljött értem, hogy kivezessen a sötétségből, amikor erre más nem lett volna képes. Ő a barátom. Az első igaz barátom. De azt is tudtam, hogy sosem lesz képes megérteni, hogy a Jaxszel töltött órák egyetlen pillanatát sem bánom. A fájdalom, amelyet el kellett viselnem, nem nagy ár azért az időért, amit vele tölthettem. Megérintettem Marcus karját, és elfordultam, hogy ne lássa a szomorúságomat. – Egy dologban igazad van: tényleg elrabolta a szívemet. *** A következő néhány napban a sötétség elhalványult. Az emlékek kezdték megvilágítani a legsötétebb zugokat. Nem mentem vissza a Stone-házba dolgozni. Az ottani időm lejárt. Egy héttel később Jessica bejött a szobámba. – Ha enni akarunk, akkor pénz kell. Én mindjárt szülni fogok, így sehol sem alkalmaznak. Tudom, hogy szomorú vagy, de ha nem keresel valami munkát, akkor éhezni fogunk. Baj lesz, ha nem dolgozol. Erre már számítottam. Tudtam, hogy kevés a pénzünk, és Jessicának igaza volt, ő már tényleg nem bírt dolgozni. Csak én voltam munkaképes. A kezembe nyomott egy darab papírt. – Hívd fel Mary asszonyt. Azt mondta, segít neked munkát keresni, ha akarod. Amit ő fog ajánlani, az ezerszer jobb lesz, mint amit egyedül találnál. Ezen kívül Stone-ék otthagyták az összes alkalmazott végkielégítését, minthogy az egész család másfél hónappal korábban távozott. Mary asszony megígérte, hogy elküldi postán. Összerezzentem, mire Jessica leült az ágyam szélére. – Tudom, hogy fáj, ha rágondolsz, és azt is, hogy a büszkeséged nem engedi, hogy 187

pénzt fogadj el tőle, de most, hogy nemsokára megszületik a baba, szükségünk van a pénzre. A felhúzott térdemre fektettem az államat. – Igen, de a család miattam távozott. Miért kéne pénzt adniuk azért, hogy elüldöztem őket? Jessica nagyot sóhajtva a fejét csóválta. – Te semmi rosszat nem tettél, csupán beleszerettél egy rocksztárba. Ne hidd, hogy vádollak. Tényleg nagyon helyes srác, de olyasvalakivel járni, mint ő, az teljességgel lehetetlen. Stone-ék korábban távoztak, te pedig munka nélkül maradtál. Neked is tartoznak annyival, mint mindenki másnak. – Nekem semmivel sem tartoznak. Jessica felállt. – Azt gondolsz, amit akarsz. A pénzt azonban megtartjuk, és kifizetjük belőle a számlákat, feltöltjük a hűtőt, és veszünk belőle pelenkát. Elég legyen ebből az önzésből. Ideje felnyitnod a szemed, Sadie! Hamarosan még egy éhes szájat kell etetnünk, és az önsajnálat, a sértett nyafogás és a siránkozás nem sokat segít. Fejezd be, és nézz szembe a tényekkel! Jessica ezután hátat fordított és otthagyott. Egyetlen dologban tényleg igaza volt: pénz kellett. Így hát felkeltem és felöltöztem. Ideje volt, hogy munkát keressek.

188

16. FEJEZET Mary asszonynak remek kapcsolatai voltak. Három héten át az egyik helyi ügyvédi irodában dolgoztam adminisztrátorként. Véletlenül Mary asszony szomszédja egy ügyvédnek dolgozott, akinek a titkárnője mellé szüksége volt egy asszisztensre is. Mary asszony meleg ajánlásának hála felvettek, és pont annyit fizettek, mint amennyit korábban kerestem. Miután elkezdődik az iskola, tanítás után egyből odamegyek és este 6-ig dolgozom. A titkárnő, Mary Ellise nagyjából Jessicával volt egyidős, és könnyű volt vele a munka. Élveztem a dolgot, sőt időnként annyira belefeledkeztem, hogy már eszembe se jutottak Mr. Greg háborús történetei vagy Mary asszony nevetése. A harmadik hét végén kézhez kaptam a fizetési csekket. Erre tulajdonképpen nem is lett volna szükség, hisz ott volt a Jaxtől kapott képtelen végkielégítés, melyről Jessica nem volt hajlandó lemondani. Mary asszony megnyugtatott, hogy a többiek végkielégítése is ugyanannyira hihetetlen volt. Ez valamelyest megnyugtatott, de nem eléggé. Továbbra is úgy éreztem, hogy megvásároltak. Utáltam, hogy így érzek, de nem volt mit tenni. Éppen az ajtó mellé állítottam a biciklimet, amikor kiáltást hallottam bentről. A szívem hevesen kezdett kalapálni. Jessica a konyha közepén állva előredőlt, vér folyt végig a lábán, mely a földön már tócsába gyűlt. – Mi történt? – kérdeztem rémülten. 189

– Hívd a mentőket! Felkaptam a pultról Jessica mobilját. Ő megint kiabált. A kezem annyira remegett, hogy alig bírtam beütni a számokat. Valami borzasztó történt. – 911, miben segíthetünk? – A mamám vérzik, fájdalmai vannak, kiabál! A nyolcadik hónapban van. – Összevissza beszéltem, csak reméltem, hogy megértik. – Azonnal megy a segítség. Mondd el, mit csinál a mamád! – Nehezen lélegzik, és egy széken ül. – Kérdezd meg, hogy érzi magát! Ránéztem, és láttam, hogy falfehér. A rémüktől hatalmasra nyíltak a szemei. A mamám aggodalmát és fájdalmát látva közel álltam a kétségbeeséshez. – Hogy érzed, magad? – kérdeztem reszketve. – Most egész jól, de ez semmit sem jelent. Vissza fog térni a fájdalom. – Jessica összeszorította az ajkait és lehunyta a szemét. – Most jól van, de azt mondja, vissza fog térni a fájdalom. – Így igaz. Megkezdődött a szülés. Neked most nyugodtnak kell maradnod. Vigyél neki egy hideg vizes kendőt, és töröld meg az arcát. Ez meg fogja nyugtatni. Úgy tettem, ahogy mondták. Jessica csöndben tűrte az arcmosást. – Most hogy van? – Jobban. – Megmostam az arcát, ettől nyugodtabban lélegzik – mondtam a telefonba. – Helyes. Még jó ideig eltart, mire megszületik a baba. Most vigyél neki jégdarabokat, törj össze néhány jégkockát, hogy azt szopogassa! Ez is jót fog tenni. 190

Éppen jégkockát törtem, amikor meghallottam a mentőautó szirénáját. – Megérkezett a mentő – mondtam a telefon másik végén lévő hangnak. – Jól van. Most már minden rendben lesz. Nagyon ügyes voltál. Most hagylak, menj és beszélj velük. – Köszönöm – sóhajtottam, és letettem a telefont. Az ajtóhoz rohantam, és éppen nyitottam, amikor az egyik mentős kopogni akart. – Jó helyre jöttek. A fickó gyorsan bejött, nyomában egy mentősnővel. Jessicát kérdezgették, megmérték a pulzusát és a hőmérsékletét. Behoztak egy hordágyat, ráfektették és betették a mentőautóba. Dermedten álltam, nem tudtam, mit tegyek. Jessica nem a világ legjobb édesanyja, de én szeretem. Könnyek peregtek végig az arcomon. Féltem, hogy valami baja lesz. A mentős hozzám fordult: – Édesem, nincs semmi baj. A mamádnak szülési fájdalmai vannak. Gyere, töröld le a könnyeidet, mielőtt beszállsz mellé. Arra van most a legkisebb szüksége, hogy szomorúnak lásson! Szót fogadtam. Aztán eszembe jutott, hogy ha nem autóval megyek, akkor nem fogunk tudni hazajönni. Meg hogy szükség lesz a gyerekhordozóra, meg mindenféle egyéb holmira. – Én, ööö… nekünk szükségünk lesz az autóra, és mindenfélére a babának. A mentős megnyugtatóan rám mosolygott. – Akkor menj, szedd össze, ami kell a mamádnak meg a babának, és gyere utánunk az autóval. A kórházban az információs meg fogja mondani, hogy melyik szobában találod őket. 191

A mentőorvosnőre néztem, aki éppen beszállt Jessica mellé. – A mamád holmijáról se feledkezz meg! Hozzál neki tisztálkodószereket, hálóinget és persze ruhát, amiben majd hazamehet. Éppen bólintottam, amikor bezárták a kocsi ajtaját. Képtelen voltam elhinni, hogy már megkezdődött. Utánuk bámultam, majd besiettem, hogy mindent összeszedjek, amire csak szükségük lehet. Előtte azonban feltöröltem a vért a padlóról és a székről. A gyerekszülés rengeteg gonddal jár. Takarítás után bementem Jessica szobájába, ahol egyből megtaláltam a babahordozót, amit még kéz alatt Tennessee-ben vettünk. Az előző héten Mary asszony több zsáknyi kislány és kisfiú holmit küldött át a munkahelyemre. Ő szinte mindent megtartott, amit az unokái kinőttek. Végignéztem a babaillatú ruhácskákat, és megtaláltam a legkisebbeket. Találtam egy halványsárga, elöl patentos kezeslábast, gondoltam, ez fiúnak és lánynak is jó lesz. Gyorsan keresni kezdtem a pelenkatáskát, benne a Jessica által összevásárolt babaápolási holmikkal. Mivel nem mindenről tudtam, hogy mire való, ezért úgy döntöttem, abból nem lehet baj, ha mindent viszek. A baba holmija után összecsomagoltam Jessicának egy szép nyári ruhát fehérneművel, meg néhány hálóinget. Mivel alig volt normális hálóinge, ezért betettem néhány pólót is, amelyet rá lehetett húzni. Miután becsomagoltam, a kocsihoz mentem. Mindent berámoltam. Oda akartam érni, mielőtt megszületik a baba. Ott akartam lenni, amikor a világra jön. Kilenc hónapon át idegen volt a számomra. Eddig nem volt nekem más, csak Jessica. Mostantól lesz egy testvérem. *** Karomra akasztottam a hálóingekkel tömött csúszós nejlonzacskót, és beszálltam a liftbe. A váró tele volt különféle korú, izgatott és 192

reménykedő hozzátartozóval. Nagyapák a térdükön lovagoltatták unokáikat, és dicsekedve az ablakon át mutogattak a babákra. Vidám hely volt, ahol elkezdődik az élet. A dupla ajtós szülőszoba felé indultam. Ifjú apák – pontosabban majdnem apák – mellett mentem el, akik kávézás közben horrortörténeteket meséltek olyan asszonyokról, akik szörnyetegekké változtak. Egyesek inkább kint várakoztak, nem vágytak arra, hogy szemtanúi legyenek a szülésnek. Miközben a 321. szobát kerestem, abban reménykedtem, hogy Jessica nem fog szörnyeteggé változni. Mély levegőt vettem, aztán benyitottam. Jessicának csak én voltam. Rajtam kívül nem volt senkije, aki megfogta volna a kezét. Csak én voltam, nem menekülhettem. – Sadie, de jó, mindent elhoztál! Tudom, jó lett volna, ha előre összepakolok, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar elkezdődik. Bólogattam, és letettem a szatyrokat a székre, majd odamentem hozzá. Mindenféle drótok voltak rákötve. Meg volt izzadva, haja a fejére tapadt, és még mindig sápadt volt. Viszont nem átkozódott és kiabált teli szájjal, ahogy azt a többi asszony tette ezen a részlegen. – Jól nézel ki – jegyeztem meg. Jessica mosolyogva bólogatott. – Hát még nem ért véget, és ez még sokkal rosszabb lesz. Most lelassult a tágulás, és gyógyszert kapok. Fájni fáj, de most nem érdekel. Csak bólogattam, nem teljesen értettem, hogy mindez mit is jelent. – Kérsz valamit? – kérdeztem, hogy valami hasznom is legyen. – Még egy kis jég jól jönne – dünnyögte. Elindultam, hogy jeget szerezzek. – Várj, ne hagyd itt a poharamat! – kiáltott utánam. Visszamentem az éjjeliszekrényen lévő műanyag kórházi pohárért. – Mindjárt jövök! 193

Megkerestem a jeget, és teletöltöttem vele a poharát. Biztosan tudni akartam, hogy jól van-e, mielőtt felhívom Mary asszonyt. Mindent elrendeztem, és kimentem a kórház épületéből, hogy telefonáljak. – Halló? – amint Mary asszony vidám hangját meghallottam, egyből könnyebb lett a szívem. – Itt Sadie. Azért telefonálok, mert szül a mamám. – Ó, ez kicsit korai, de egyáltalán nem kell aggódni. Nekem mindkét lányom néhány héttel korábban érkezett, de minden rendben volt. Ott vagyok, amint végeztem. És te, hogy vagy? Átjárt a melegség, mint mindig, amikor Mary asszony értem aggódott. Jessica szeret engem, de ő sosem aggódik értem. – Én jól vagyok, és a mamával is minden rendben. Adtak neki gyógyszert, amitől jobban van. Mary asszony nevetett. – Van néhány érdekes hírem, majd elmondom. Nemsokára ott vagyok, addigra talán a baba is meglesz, hogy megölelhessem. Ha szükséged van rám, hívjál, világos? – Igen – feleltem. Muszáj volt mosolyognom. – Viszlát! – mondta, hangjában azzal a vidámsággal, melytől mindig úgy érzem, hogy a dolgok rendben lesznek. – Viszlát – mondtam és letettem. Kikapcsoltam a készüléket, és zsebre vágtam. Jessica szobájához érve megint a kiáltást hallottam, meg valami sürgölődést. Jessica felült, lábait szétvetette, szerencsére a takaró teljesen eltakarta. Egy rendkívül nyugodt és összeszedett nővér, mit sem törődve azzal, hogy a beteg szidalmazza, rám mosolygott. Bocsánatkérőn visszamosolyogtam rá, és Jessicához mentem. – Most születik a baba? – kérdeztem idegesen. A nővér bólintott. – Igen. Amint megjön a doktor, kezdheti is kinyomni. 194

Felfordult a gyomrom. Kissé megszédültem a gondolattól, hogy ki kell nyomni a babát, és hogy merről kell érkeznie. Azonban Jessica következő vérfagyasztó sikolya olyan volt, mint egy pofon, mely azonnal elkergette ezeket a gondolatokat. – Mit tehetnék? – kérdeztem idegesen a nővértől. – Bezárhatsz a szobámba, ha még egyszer randevúzni akarok valakivel – kiáltotta Jessica, miközben a soron következő fájdalmas összehúzódás miatt megragadta a karomat. Grimaszba rándult az arcom, és erős késztetést éreztem, hogy elrántsam a kezemet. Amint enyhült a fájdalom, Jessica acélos szorítása engedett, én pedig igyekeztem olyan távol kerülni tőle, hogy ez ne ismétlődhessen meg. A nővér rám mosolygott. – Jól csináltad – suttogta, miközben a sípoló műszereket ellenőrizte. Jessica megint ordított, és ekkor az ágy korlátjába kapaszkodott. A karomat dörzsölgettem, és örültem, hogy sikerült odébb araszolnom. – Á, megjött az orvos! – szólt a nővér megkönnyebbülten. Végre átadhatta a beteget, és így megszabadult a szidalmaktól. – Bent akarsz maradni? – kérdezte a doktor rosszallóan, miközben a gumikesztyűjét húzta fel. Jessica lihegve bólogatott. – Igen, itt marad! – ordította, majd sikított. Bólintottam. Az orvos megvonta a vállát, és megállt Jessica lábainál. – White asszony, készen áll? – kérdezte kedélyesen. Vajon teljesen ki kell borulni ahhoz, hogy örülni tudjon az ember annak, hogy megérkezik az orvos, és végre kiszedi az ordító asszony testéből azt a másik emberi lényt? – Szedje ki! – ordította Jessica. 195

A doktor rám mosolygott. – Nemsokára megint normális lesz – rám kacsintott, és bólintott a nővérnek. Jessica fejéhez álltam, amikor az orvos felhajtotta a térdére a fehér lepedőt. – Rendben, asszonyom. Amikor kezdődik a fájdalom, akkor nyomjon, amennyire csak bír. Jessica felnyögött, aztán egyszerre ordított és nyomott. – Remek! Csak így tovább, és akkor pár perc múlva megvagyunk! Jessica egy pillanatra visszatartotta a lélegzetét, aztán az arca tényleg egy szörnyegéhez vált hasonlóvá, pont úgy, ahogy a kint ácsorgó férfiaktól hallottam. Megint ordított és nyomta. Ez még néhányszor megismétlődött, aztán egyszer csak vékonyka sírást hallottam, ami csak egy babától származhatott. – Gyönyörű! Most pihenhet, White asszony. A kisfiú megérkezett. A doktor azt mondta, kisfiú. Többé nem érdekelt a Jessica lábainál zajló borzalom. Azonnal látni akartam azt a kis életet, amely már hozzám is tartozott. A nővér takaróba pólyálta a babát, és rám mosolygott. – Kisöcséd született. A babát odaadta Jessicának, aki ugyan kimerült volt, de mosolygott a kezében lévő csöppségre. – Szia, Sam! – suttogta. Közel hajoltam hozzá, hogy megvizsgáljam az apróságot. – Sam, bemutatom a nővéredet, Sadie-t – mondta, és felém nyújtotta a kis csomagot. Megdermedtem, az volt az érzésem, hogy a mamám megőrült. – Na, gyerünk. Ő csak egy baba, fogd már meg! Alácsúsztattam a karomat, és átvettem Jessicától. Apró öklöcskéje kibújt a takaróból, össze-vissza hadonászott a levegőben, és felsírt. Elnevettem magam. Igazi tünemény volt. 196

– Meg kell fürdetnünk, és aztán megvizsgálja a gyerekorvos. Hamar visszahozzuk, hogy megetethesse. A nővér ott állt előttem kinyújtott karral. – Rendben – feleltem, bár gombócot éreztem a torkomban. Nyugtalanul átadtam neki a babát, akit máris megszerettem. Néztem, ahogy elviszi. – Ne aggódj, te is csúnya voltál, amikor megszülettél, de néhány nappal később már te voltál a világ legszebb kisbabája. Dühösen néztem Jessicára, aki lehunyt szemmel a hátán feküdt. – Ő már most gyönyörű – ellenkeztem. Máris úgy éreztem, hogy meg kell védenem a kiskölyköt. Jessica felsóhajtott. – Inkább olyan, mint egy szilva. Minden újszülött olyan. Dühös voltam, de próbáltam azzal vigasztalni magam, hogy Jessica nem normális, így azt sem kellene elvárnom tőle, hogy normálisan kezelje a szülést. – Elnézést, de még egyet s mást tennünk kell a mamáddal, aztán majd a szobájába visszük. Menj, egyél és pihenj egy kicsit! Azt hiszem, ez elég izgalmas lehetett neked – mondta mosolyogva a nővér, aki végig velünk volt. Kimentem. Az átélt eseményektől még szédelegtem, amikor beléptem a váróba, ahol azonnal körbevettek az ismerős arcok.

197

17. FEJEZET – Jól vagy? – Marcus állt mellettem a karomat szorongatva. Mosolyogva néztem nagy, aggódó szemébe. – Hátrébb fiam, még megfullad! Nem ő, hanem az anyja szült. – Mary asszony megveregette Marcus karját, és felém bólintott. – Olyan szép, mint amilyen te vagy? Nevetve a fejemet csóváltam. – Nem, a kisöcsém sokkal szebb! Ilyen gyönyörűséget még sosem láttam – feleltem őszintén. Nekem egyáltalán nem tűnt olyannak, mint egy szilva. Szerintem tökéletes volt. Akkor egy másik ismerős hangot hallottam. – Nem hiszem, hogy létezhet olyan pasi, aki nálad szebb! – Ott téblábolt a mosolygós Preston is, Marcus mögött nem vettem észre. – Pedig elhiheted – feleltem. Mindenki jót nevetett. – El az útból, haramiák! Nem hogy beszélni nem lehet vele, de nem is látom a lányt! – dörmögte Mr. Greg, miközben odébb tolta Marcust. – Szóval fiú! Micsoda jó hír! Egészséges, minden rendben? Bólogattam, és az ablakon át megpillantottam, ahogy éppen behozták. – Itt van, meg lehet nézni! Az ablakhoz szaladtam. Szorosan bepólyálták, de szép és tiszta volt. A nővér, aki kivette a kezemből a babát, meglátott, és odahozta az ablakhoz, hogy mindenki megcsodálhassa. 198

– Gyönyörű – sóhajtott Mary asszony. – Nézzétek a kis fickót! Máris ott az öklöcskéje, hogy verekedjen! – súgta Marcus a fülembe mosolyogva. Nevetve megráztam a fejem, majd visszafordultam az öcsémhez. – Hát, ha léteznek csinos fiúk, akkor ő biztosan az lesz – jegyezte meg Mr. Greg a hátam mögött. A szívemből szólt. – Na, és hogy van a mamád? – kérdezte Mary asszony, miközben az ablak mellé állt, hogy más is odaférjen. – Nagyon jól csinálta. Egy kicsit hangos és dühös volt a végén, de most már jól van. Éppen elaludt, amikor eljöttem. Mary asszony nevetve a fejét rázta. – Ezek után, gondolom, most egy jó darabig nem vágysz arra, hogy saját gyereked legyen. – Ezt eltalálta. Marcus odajött hozzám. – Hadd vigyelek el enni valamit, amíg várni kell. Biztos megéheztél. Szívem szerint elküldtem volna, de Mary asszony megelőzött. – Menj el a fiúkkal, és egyél valamit. Legalább egy óra, mire visszaengednek a mamádhoz. Különben is, mire hazaengednek titeket, éjszaka lesz, már semmit sem fogtok nyitva találni. Tudtam, hogy Prestonnal és Marcusszal nem kell komoly beszélgetést folytatnom. Éhes voltam, és vonzónak tűnt az ötlet, hogy otthagyjam a kórházat. Szerencsére nem kellett összezsúfolódnunk Marcus furgonjában, mert Preston terepjáróval volt. Marcus hátraült, Preston pedig nagyon udvarias volt velem. Megállapodtunk, hogy a Pickle Shacknél eszünk egy hamburgert. Mióta megint dolgoztam, egy perc szabadidőm sem volt, Marcusszal alig találkoztam. Boldog voltam, hogy egy kicsit leülhettünk beszélgetni anélkül, hogy vissza kellett volna rohannom az irodába. 199

Beültünk az egyik boxba. Marcus mellém ült, amiért Preston dühösen nézett rá. Kezdtem elhinni, hogy Marcus nem túlzott, és talán tényleg tetszem Prestonnak. Nem mintha sokat számított volna. A szívemet nem dobogtatta meg, és nem éreztem tőle bizsergést. A térdeim nem remegtek, ha rám mosolygott. Egy pasi volt a sok közül. Tudtam, hogy ez sokáig így fog maradni. Egyre jobban boldogultam az emlékekkel és a fájdalommal. Amint elfogadtam, hogy soha többé senkit sem fogok úgy szeretni, mint Jaxet, attól kezdve kicsit fellélegeztem. Ő mindig ott lesz a szívemben, akár akarja, akár nem. Másnak pedig nem marad ott hely. Ő volt az én levegőm, a lelkem, övé a szívem. – Szóval készen állsz az utolsó évre? – kérdezte Preston, miközben mosolyogva előrehajolt. Kedves volt a mosolya, sőt szexi, de számomra semmit sem jelentett. Sóhajtottam, és megvontam a vállam. Az az igazság, hogy már nem nagyon érdekelt az iskola. Már nem törődtem a jövőmmel úgy, ahogy a nyár elején. – Készen állok, mint mindig – dünnyögtem. – Az utolsó év általában a legjobb. Biztos nagyon várod már. Nem vártam, de tudtam, hogy ezt úgysem értené meg, így inkább nem is próbáltam megmagyarázni, hogy ahhoz sincs kedvem, hogy levegőt vegyek. Bólintottam, mintha egyetértenék vele, és egy szót sem szóltam. – Egy hét múlva megyek Tuscaloosába. – mondta Marcus. – Lakást kell keresnem, és be kell költöznöm, mielőtt elkezdődik a tanév. Szavai megleptek. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar elmegy. – Tényleg? – kérdeztem érzékelve a hangom szomorúságát. Marcus bólintott, és kerülte a tekintetem. 200

– Hát, nehogy búcsú nélkül menj el! – figyelmeztettem. Ez a búcsú, gondoltam, legalább nem fogja elrabolni az életkedvemet. Furcsán nézett rám, mintha mondani akart volna még valamit, de még nem döntötte el, hogy lehet-e. – Ja, majd szólok – felelte végül könnyedén. – A jó hír viszont az, hogy én nem megyek sehová, bármikor felhívhatsz, és én boldogan elviszlek, mondjuk vacsorázni, moziba vagy… Aúú! Felugrottam. Preston késsel fenyegette Marcust. – Ezt meg miért csináltad? – kérdezte. Marcus a szemét forgatta. – Hogy leállítsalak, mielőtt még nagyobb hülyét csinálsz magadból! – Mindig így viselkedik a társaságodban? – kérdezte Preston dühösen. Mosolyogva megráztam a fejem. – Nem. Preston is elmosolyodott. – Nem bírod a konkurenciát, öreg haver? – cukkolta a barátját. Marcus sóhajtott egyet, elmosolyodott, aztán rám nézett. – Képtelen felfogni, hogy a konkurencia nem ennél az asztalnál ül. Preston megdermedt, és mintha kikapcsolták volna, leült, és most először elkomorodott. – Hozhatok inni valamit… Várjunk, ó istenem, te vagy az! El sem hiszem! Jax Stone barátnője! – a pincérlány előkapott a köténye zsebéből egy papírt és egy ceruzát. – Kérhetek tőled egy autogramot? Annyira meglepődtem, hogy válaszolni, sőt mozdulni se bírtam. Marcusra néztem, ő pedig észrevehette a szememben a rémületet, mert a papírt és a tollat elvette a lánytól, majd visszaadta neki. – Inkább vedd fel az italrendelésünket! 201

A mosoly eltűnt a lány arcáról, én pedig a kezemet bámultam. Nem tudtam, mit mondjak, vagy hogy mit kéne tennem. Erre tényleg nem számítottam. Marcus rendelt nekem egy kólát, és megfogta a kezem. – Ugye mostanában nem jártál a városban? – kérdezte aggódva. Megráztam a fejem anélkül, hogy ránéztem volna. Marcus nagyot sóhajtott, és odahajolt hozzám. – A dolgok kissé másként alakulnak, legalábbis egy ideig. Még mindig foglalkoznak veled az újságok, és itt, ebben a kisvárosban igazi sztár lettél. Innen még soha senki nem került ilyen közel egy hírességhez. Lehunytam a szemem. Erre igazán nem számítottam. Jax azért hagyott el, hogy ezt elkerülhessük. Ezután már mindig ez fog történni? Mikor fogják végre felfogni, hogy a rocksztár elhagyott? Már nem vagyok az övé, ettől kezdve pedig érdektelen vagyok. Csak Sadie White. – Sadie, kérlek, nézz rám! – suttogta Marcus. Lassan felnéztem, és észrevettem, hogy a pincérlány felénk mutogat. – Remek! Szétkürtölte, hogy itt vagyok! Marcus megfordult, hogy lássa a minket bámuló lányokat. Prestonhoz fordult: – Hajlandó lennél bedobni a csáberődet az érdekünkben, hogy eltávolítsd ezt az „ó, istenem” brigádot?! – Hát persze! – Preston vigyorogva odament hozzájuk, a lányok pedig nevetgélni kezdtek vele. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem. – Gondolod, hogy bejönne velem a suliba, és ott is megtenné ezt a kedvemért? – kérdeztem halkan. – Nem, ott egyedül kell boldogulnod. De ne feledd, ez is elmúlik egyszer. Ez most azért van, mert Jaxnek megjelent egy új dala, és azt 202

pletykálják, hogy rólad szól. Már az első héten a rádió slágerlistájának élére került. Most egy kicsit nagy a felhajtás. Lenyeltem a torkomat fojtogató gombócot. – És miről szól ez a dal? Nem tehettem róla, muszáj volt megkérdeznem. Még akkor is, ha ez nagyon fájt. Marcus elengedte a kezem, és kihúzta magát. – Nekem bőven elég, hogy rólad szól – felelte fakó hangon. Bólintottam, és kinéztem az ablakon. Preston visszajött hozzánk az innivalóinkkal. – Nagyon köszönöm – néztem a bejáratnál vihogó lányokra, akiket most már csakis Preston érdekelte. Ő nevetve vállat vont. – Semmi gond. Boldog vagyok, hogy a csáberőmnek hasznát vehetted. – Kacsintott egyet, és ivott egy kortyot. Megnyugodtam és én is ittam. Rengeteg dolog történt aznap. Már nem ketten vagyunk a mamámmal, hanem hárman, és nekem elő kell készítenem a lakást a baba fogadására. Ráadásul kiderült, hogy közismert lettem. Aztán eszembe jutott Jax új dala. A szívem vadul zakatolt, ha rá gondoltam. A Stone-ház kertjében láttam, ahogy ezt a dalt írja a kerti pavilonban, az együtt töltött utolsó hetekben. Akkor eszembe se jutott, hogy a dal rólam szólhat. De mit mondhat rólam? Vajon ez a dal ismét összezúzna és rám borítaná a sötétséget? Megint Marcusnak kell majd eljönnie, hogy elűzze a fájdalmamat? Meg kellett tudnom, miről szól ez a dal. Tudnom kellett, hogy vajon arról az örömről és bánatról beszél-e, amit átéltünk? Hogy vajon számára még mindig fényt jelentenek-e, vagy már el is halványultak az emlékek? Rendeltem egy hamburgert, és aztán evés közben már csak fecsegtünk. Marcus és Preston Rock barátjuk közelgő esküvőjéről és a fociról beszélgetett. Amikor elég erősnek éreztem magam a válaszra, 203

megkérdeztem Marcust: – Fájdalmat okozna? – tudtam, hogy érteni fogja, mire gondolok. Marcus szomorúan elmosolyodott, és megrázta a fejét. – Nem hiszem, de persze attól függ, hogy te mit érzel fájdalmasnak. Rólad szól, meg hogy mit érez irántad. Ha ez fájdalmas, akkor fájni fog. Nagyot nyeltem, hogy meg ne fulladjak. – Ti meg miről beszéltek? – kérdezte Preston. Marcus megszorította a kezem. – Jax legújabb slágeréről. Prestonnak kiguvadt a szeme, rám bámult, majd Marcusra. – Az Sadie-ről szól? Marcus a plafont bámulta, mint aki szóhoz sem jut. Aztán nagy nehezen kinyögte: – Ja. – A francba! Akkor nem csoda, hogy autogramot akarnak tőled! – dünnyögte Preston, és nagyot harapott a hamburgerből. Muszáj volt meghallgatnom a dalt. – Preston, ki akarok menni a terepjáródba rádiót hallgatni, ugye nem gond? – Ugyan – felelte –, benne a kulcs. Marcus felállt és kiengedett. Amikor elindultam a bejárat felé, hirtelen elkapta a karomat. Visszafordultam. – Nem akarod, hogy veled menjek? – kérdezte aggódva. – Ezt egyedül kell megtennem – feleltem, ő pedig elengedett. Beültem az autóba, és keresgéltem az állomások között, míg rá nem bukkantam arra, amelyikről azt gondoltam, hogy legvalószínűbben játszani fogja. Vártam. Nem kellett sokáig. Amint megszólalt a gitár, tudtam, ki következik. Éppen ezt az akkordot próbálgatta Jax, amikor kint a kertben dolgoztam. Ha nem is rólam szól, de akkor írta, amikor együtt voltunk. Amikor az enyém volt. Ezért volt fontos a számomra. Aztán felcsendült az énekhangja, én pedig elvesztem. 204

„A szemedben ott a lelkem kulcsa. Elmulasztod minden fájdalmamat, minden te vagy, ami ennek a fiúnak kell. A lélegzetedtől forr a vérem. Nevetésedtől megáll az eszem. Rád van szükségem ahhoz, hogy éljek. A testedtől érzem azt, hogy élek. Ne sírj. Nem vagyok olyan erős. Nem lehetek veled, mikor gyötör a kín. Bárcsak én lehetnék, aki neked kell. Helyette én vagyok mindaz, ami rossz. Nem, ne sírj. Nem vagyok olyan erős. Nem lehetek veled, mikor megszakad a szív. Bárcsak én lehetnék, aki neked kell. Helyette én vagyok mindaz, ami rossz. Az a nap, amikor megpillantottalak. Olyan könnyű volt megszeretni téged. Csak arra vágytam, hogy enyém legyen a szíved. De amint megkaptam, minden véget ért. Most hát itt állok egyedül a gitárommal és énekelek. Ne sírj. Nem vagyok olyan erős. Nem lehetek veled, mikor gyötör a kín. Bárcsak én lehetnék, aki neked kell. Helyette én vagyok mindaz, ami rossz. Nem, ne sírj. Nem vagyok olyan erős. Nem lehetek veled, mikor megszakad a szív. Bárcsak én lehetnék, aki neked kell. Helyette én vagyok mindaz, ami rossz.” – Kedves barátaim, ez volt Jax Stone legújabb slágere, a Ne sírj! – A bemondó hangja tovább duruzsolt, de én elzártam a rádiót. Fájt, de a hangja gyógyírként hatott. Most már volt valami, ami enyhíteni tudta a fájdalmamat. Ettől persze nem múlt el, de a hangja elég volt ahhoz, hogy enyhüljön a kín egy rövid időre. Nem bírtam volna elviselni a mindennapokat, ha nem hallhattam volna újra meg újra. Ha nem hallhattam volna a dalomat.

205

18. FEJEZET Sam éjszakánként nem aludt. Napközben, amikor dolgoztam, békésen szundikált, de esténként képtelenség volt lefektetni. Jessicát valamiféle depresszió kínozta, amikor megérkeztem, azonnal a kezembe nyomta a babát, bement a szobájába és sírt. Mary asszony szerint ez teljesen normális, ez a szülés utáni depresszió. Így aztán nem is nagyon aggódtam miatta, viszont egyáltalán nem tudtam kialudni magam. Jessica átaludta az egész éjszakát, ha megpróbáltam felébreszteni, akkor csak zokogott. Ha ő sírt, akkor Sam is sírva fakadt, úgyhogy inkább békén hagytam. Sam és köztem szoros kötelék szövődött ekkor. Mindazt elmondtam neki, amiről senkinek sem tudtam beszélni. Meséltem neki Jessicáról, hogy mennyire meg fogják majd szeretni egymást, de azt is elmondtam neki, hogy normális anyára ne számítson. Azzal vigasztaltam, hogy minden rendben lesz, mert én mindig ott leszek mellette. Jaxről is beszéltem. Kiöntöttem a lelkemet egy újszülöttnek, de ettől valahogy fellélegeztem. Sam gügyögött, mosolygott és rugdalózott. Tetszett neki, ha beszélek, úgyhogy folytattam. A kisfiút felvidítottam, és így könnyebben boldogultam. Különlegesek voltak ezek a kora hajnali órák, de ugyanakkor nagyon megviseltek. A munkahelyemen leginkább arra vágytam, hogy az egyik sarokban összegömbölyödve aludhassak. Néha, mellettem az ágyban, Sam két órát is aludt. Minden jobban ment, ha legalább öt órát 206

alhattam. Jessicával alig beszéltünk egymással. Amikor hazaértem, bement a szobájába, sírt, és a 80-as évek slágereit hallgatta. Reggel, indulás előtt Samet megetettem, tisztába tettem, felöltöztettem és bevittem Jessicához. Napközben, etetésidőben rendszeresen felhívtam, mert féltem, hogy megfeledkezik róla. Egyre jobban aggasztott, hogy Samet ott kell hagynom vele, de ilyenkor azzal biztattam magam, hogy Jessica a gyerek anyja, nem én. Megkezdődött az iskola. Marcus két héttel korábban elutazott, az udvarból integetve búcsúztam tőle. Először kétségbe estem, hogy mi lesz velem, ha megint körülvesz a sötétség. Aztán eszembe jutott Sam, meg Jessica furcsa viselkedése, és tudtam, hogy ez nem ismétlődhet meg. Most már volt valaki, akiről gondoskodnom kellett. Nem veszhetek bele a sötétségbe. Már mással is törődnöm kellett. Időnként úgy éreztem, hogy a Jaxszel töltött napok egy másik életben történtek. De aztán mosolyának és nevetésének az emléke eszembe juttatta, hogy milyen közel jártunk a boldogsághoz. Nagyot sóhajtottam, fogtam a tankönyveimet, és megnéztem a mélyen alvó Samet. Nyitva hagytam a szobám ajtaját, Samet pedig az ágyam mellett hagytam a mózeskosárban. Benyitottam Jessicához, aki kivörösödött szemekkel bámult rám. – Elkésem, ha nem indulok. Egy órával ezelőtt megetettem és tisztába tettem. A szobámban alszik. – Itt elhallgattam, és nagy erőfeszítések árán sikerült megállnom, hogy ne lássam el gyermekgondozási tanácsokkal. Jessica ásított és nyújtózkodott. – Jól van, köszönöm, Sadie. Később nagy szükségem lesz rád. Egyszerűen nem boldogulok. – A hangja szinte fájdalmasan csengett. Bólintottam, és már mentem is. Nem tudtam, mit mondhatnék neki. Legszívesebben azt ordítottam volna: „Nőj már fel! Gyereked 207

született!” De tudtam, hogy ennek semmi értelme, úgyhogy inkább hallgattam. Biciklivel pár perc alatt beértem az iskolába. Elég korán érkeztem, hogy megtaláljam az új szekrényemet, és az első óra tantermét. Néhányan megbámultak, meg hangosan suttogtak, de rájuk se hederítettem, csak a tennivalóimra koncentráltam. A folyosó közepén egy felső szekrényt kaptam. Úgy látszik, a végzősök kapják a legjobb helyeket. – Helló, idegen! – szólított meg egy ismerős hang. A hátam mögött Amanda állt. Ritkán találkoztunk, hisz ő nem mászkált a bátyja haverjaival. – Szia Amanda, mi újság? – Szuper, hogy végre végzősök vagyunk – mondta mosolyogva. Bárcsak én is tudtam volna ennek örülni, – Ja, utolsó évesek vagyunk – mondtam lelkesedést színlelve. – Sajnálom a történteket, meg mindent. Marcus elmondott egyet s mást, mielőtt elutazott, és azt kérte, vigyázzak rád, meg hogy hívjam azonnal, ha szükséged van rá. – A bátyád egy igazi jó barát, meg sem érdemlem. Gyorsan bepakoltam a szekrényembe, és futottam, hogy el ne késsek az első órámról. Amanda mögöttem kuncogott. – Hát igen. Marcus azt reméli, hogy egyszer őt is megszereted úgy, mint Jax Stone-t. – Itt gyorsan elhallgatott, és beharapta a száját, látva, hogy összerezzenek. – Sajnálom. Én csak… Marcus megmondta, hogy ne is említsem Jaxet. Megráztam a fejem. – Semmi baj. Beszélni fognak róla, nekem pedig ehhez hozzá kell szoknom. Amanda bólintott, de nem úgy nézett ki, mint akit sikerült meggyőznöm. 208

– Most mennem kell. Később majd találkozunk. Biztos lesz közös óránk – mondta búcsúzóul. – Az jó lenne – feleltem. Amanda mosolyogva elindult, de aztán visszafordult. – Hát, ööö, izé… figyelj, nem tudom, hogy ez még belefér-e, de a Ne sírj! az rólad szól? Összeszorult a torkom, amikor eszembe jutott a dal, amit sok százszor meghallgattam az ágyamon összegömbölyödve, hagyva, hogy beborítsanak az emlékek. Aztán már inkább nem is hallgattam, mert olyan hangulatom lett tőle, amitől alig bírtam szabadulni. Ezt nem engedhettem meg magamnak, Samnek szüksége volt rám. Szerettem volna azt hinni, hogy a dal rólam szól, de ebben nem voltam biztos. Tudtam, hogy ezen akkor dolgozott, amikor együtt voltunk. Azt viszont nem tudtam, hogy van-e hozzám bármi köze a dalnak vagy nincs. Megvontam a vállamat. – Nem tudom. Amanda szomorúan sóhajtott és elsietett. Vártam még egy percet, hogy összeszedjem magam, mielőtt bemegyek az osztályba. Vettem néhány mély levegőt, és elindultam a 223-as terem felé. A félév első órája geometria volt. Halál unalom! Túlestem az első két órán. Folyamatosan Jaxről kérdezősködtek, válaszolni pedig nem volt semmi kedvem. Ezek után egyáltalán nem akaródzott lemenni a menzára, ahol én lehettem volna a Jax Stone-nal kapcsolatos információk legfőbb forrása. A kelleténél hosszabban ácsorogtam a szekrényem előtt, majd inkább a könyvtárat választottam. Gondoltam, majd otthon eszem. Nekiláttam a házi feladatnak. Leültem az egyik asztalhoz, elővettem a tankönyvemet és hozzáláttam. Azonban alig bírtam odafigyelni, majd leragadt a szemem.

209

– Sadie! Sadie, ébredj! – amikor felnéztem, Amandát pillantottam meg magam előtt. – Minden rendben? – kérdezte, pont úgy, ahogy a bátyja szokta. Megdörzsöltem a szemem és bólogattam. – Igen, csak többet kéne aludnom. Tényleg többet kellett volna aludnom, de tudtam, hogy ki kell várnom, hogy Sam végigaludja az éjszakákat. – Gyere gyorsan, már elkezdődött az irodalomóra! Mr. Harris alig akart kiengedni, hogy megkeresselek. Azt mondtam neki, hogy tévedésből spanyolra mentél. Csak azért engedett el, hogy megkeresselek. – Köszönöm! Amanda felnyalábolta a könyveimet, és belém karolt. – Most ne hálálkodj, inkább siess, mert különben mindkettőnknek annyi. És töröld le az arcodról az „éppen most ébredtem” kifejezést, mert így biztosan lebukunk. Bólogattam, és megdörzsöltem a szemem. Először még a szekrényhez kellett mennem, hogy kicseréljem a könyveket. – Különben is, minek mentél a könyvtárba? – kérdezte Amanda, miközben a könyveimet válogattam. – Mert nem voltam éhes, és nem vágytam további kérdésekre – feleltem. – Hiányoztál. Csupán azért nem rohamoztak meg a könyvtárban, mert mire észrevették, hogy hol vagy, már becsengettek. Nagyot sóhajtottam, és bezártam a szekrényt. – Szeretnék megint láthatatlanná válni – dünnyögtem Amanda háta mögött. – Erről ne is álmodozz! Inkább készülj fel! Jövő hónapban lesz az iskolabuli, te leszel a legnagyobb szám, mindenki téged akar majd. 210

Erre gondolni sem voltam képes. Senkivel sem akartam randizni, sőt táncos bulira sem vágytam. – Akkor légyszi segíts elterjeszteni, hogy nem táncolok – suttogtam Amandának, miközben beléptünk a tanterembe. Szerencsére Mr. Harris egy szót sem szólt, csak szúrósan nézett. Leültem az egyetlen szabad helyre egy magas, sötét hajú srác mögé, akitől egyáltalán nem láttam a táblát. Éppen előrehajoltam, hogy le tudjam írni a házi feladat oldalszámát, amikor a magas srác felém fordult. – Te vagy Sadie White, ugye? Bólogattam, de legszívesebben azt mondtam volna, hogy nem. A fiú köhécselt, majd bemutatkozott: Dameon Wallace. Udvariasan rámosolyogtam, és közben a könyvet lapozgattam, hogy megtaláljam, hogy hol tartunk. – Megnémultál, vagy van valami kifogásod ellenem? Sóhajtva felnéztem. Dameon bedobta legcsábosabbnak vélt mosolyát. Nem is volt rossz. Elég jól nézett ki, bár kék szeméből hiányzott Jax acélkék tekintetének intenzitása. Mosolya viszont nem tűnt igazán őszintének. Magabiztos volt, vagy inkább beképzelt. – Elkéstem, és próbálom megtalálni, hogy hol tartunk. Erre rám vigyorgott, biztos nagyon jó fejnek tartotta magát. – Nem kell betojni, semmiről sem maradtál le. Szóval megint facér vagy. Görcsbe rándult a gyomrom. Rámosolyogtam, bólintottam, és az előttem lévő könyvet bámultam. – Mi a terved suli utánra? Ihatnánk valamit, vagy lemehetnénk a strandra. – Úgy tűnt, elutasíthatatlannak gondolja saját magát és az ajánlatát. Figyelmeztetnem kellett magam, hogy ne legyek vele durva. – Bocsi, de suli után dolgozom – feleltem, majd ismét olvasni próbáltam. 211

– És munka után? – kérdezte kissé bizonytalanabbul. – Sajnálom, de egyből haza kell mennem, hogy leckét írjak, és segítsek a mamámnak ellátni a kistestvéremet. Legszívesebben még hozzátettem volna, hogy „senkivel sem akarok randizni, szóval kopj le”, de inkább hallgattam, és olvasni próbáltam. Dameon még néhány pillanatig bámult, aztán nagyot sóhajtva előrefordult. Próbáltam megérteni, amit olvastam, de képtelen voltam koncentrálni. Úgy éreztem magam, mintha egy szabad polcra kitett árucikk lennék, amit bárki megbámulhat. Ezt nagyon utáltam. Mindenki tudni akarta, hogy mit csinálok. Amint megszólalt a csengő, felkaptam a könyveimet, és a lehető leggyorsabban az ajtóhoz siettem. El akartam menekülni, minél messzebbre. – Hé, Sadie, várj már! – kiabált utánam Amanda. Lassítottam, hogy utolérhessen. – Mit akart tőled Dameon Wallace? – kérdezte majdnem sikítva az izgalomtól. Zavarba jöttem, és igyekeztem felidézni a meglehetősen egyoldalú beszélgetésünket. – Hát találkozni akart velem a suli után, én pedig nemet mondtam. Ennyi. – Közben a folyosót bámultam, és igyekeztem nem törődni azzal, hogy mindenki engem néz. – Találkozni akart veled? – kérdezte Amanda áhítatosan. Csak bólogattam. – Te jó ég! Ő a legmenőbb srác egész Sea Breeze-ben. Tudnod kell, hogy hátvéd, ráadásul egy csomó főiskolára esélyes. Minderről semmit se tudtam, de nem is érdekelt. Megvontam a vállam, és rámolni kezdtem. – Ez remek. Jó neki – feleltem. Amanda tátott szájjal bámult. – Egyszerűen nem értem, hogy mondhattál neki nemet. Ilyet senki sem szokott. A lányok róla 212

álmodoznak. Olyan helyes. Láttad a karját? – Amanda a kezével legyezte magát. – Hú! – tette még hozzá. – Ha neked ennyire bejön, akkor randizz vele te! Engem egyszerűen nem érdekel. Amanda nagyot sóhajtott, és a szekrénynek dőlt. – Ha egyáltalán észrevenne, akkor rohannék utána. Mostanáig még egyetlen gimis lány sem keltette fel az érdeklődését. Főiskolás lányokkal szokott kavarni. A vállamra kaptam a hátizsákomat, és még megjegyeztem: – Úgy látszik, megváltozott az érdeklődése. – Annyira helyes! Nem is értem, hogy utasíthattad el – duruzsolt Amanda a fülembe. Kedveltem Amandát, de ez a beszélgetés az agyamra ment. Egyszerűen nem érdekelt a srác. – Bocs, sietnem kell dolgozni. És kösz még egyszer, hogy felébresztettél. Miután elbúcsúztam, már indultam is a bejárat felé. Ez volt az első napom az iskolában, de máris utáltam. Ha észrevétlenül eltűnhettem volna a többiek között, akkor elviselhető lett volna. Észrevettem, hogy Dameon közeledik felém, úgyhogy sietni kezdtem. Azon tanakodtam, mekkora feltűnést keltenék, ha odarohannék a biciklimhez. Sietős lépteimből Dameon nyilvánvalóan megértette, hogy nem vagyok beszélgetős hangulatban, mert nem szaladt utánam. Indulnom kellett dolgozni, de előtte haza akartam még telefonálni Sam miatt. Az egész hét pocsékul telt. Egyetlen jó, ami történt, hogy Dameon megértette az üzenetemet, és békén hagyott. A következő napon is elaludtam a könyvtárban, ezért úgy döntöttem, hogy többé nem megyek oda. Kényszerítettem magam, hogy szembenézzek a menza tömegével. Nem is volt olyan rémes, mint amire számítottam. Amanda foglalt nekem egy helyet maga mellett, és kiderült, hogy helyesek a barátai. Dylan McCovey kicsit sokszor akarta felidézni a július 4-i buli 213

eseményeit, de ezen kívül egész jó volt. A következő napokban csak ültem, és hallgattam a beszélgetésüket. Időnként valaki kérdezett valamit, vagy megpróbált bevonni a beszélgetésbe, de szociális hiányosságaim és állandó kimerültségem alkalmatlanná tett mindenfajta társalgásra. Péntekre leküzdve idegességét Dylan végre meg merte kérdezni, hogy rólam szól-e a Ne sírj, én pedig büszke voltam arra, hogy milyen jól kezelem a helyzetet. A torkomat fojtogató gombóc ellenére érthetően beszéltem. Nem fuldokoltam feltűnően. Egy külső szemlélő normálisnak és összeszedettnek láthatott. Sikerült elmondanom, hogy nem tudom, kiről szól a dal, és hogy nekem sohasem énekelte. Egyszer sem akadt el a hangom. A hétfői napot sikerült átvészelnem anélkül, hogy elaludtam volna, ami csodával volt határos, mivel Sam nappali és éjszakai ritmusa még akkor sem állt be. Egyáltalán nem. Még Mary asszonyt is felhívtam. Ő azt mondta, hogy nem kéne hagyni, hogy annyit aludjon napközben. Ez csak azért volt nehéz, mert Jessica azt akarta, hogy aludjon minél többet, hogy ne kelljen vele foglalkoznia. A mamám nem gondoskodott valami fényesen Samről. Többnyire nem törődött vele, folyton csak sírt. Képtelen voltam mindezt elmondani Mary asszonynak, nem akartam senkinek sem rosszat mondani Jessicáról. Borzasztóan törékenynek tűnt. Végül is sikerült ébren maradnom az iskolában. Miután végigküzdöttem egy rettentően unalmas órát, a mosdó felé igyekeztem, hogy hideg vízzel megmosva az arcomat kissé felébredjek. Valahogy le kellett küzdenem az álmosságot. Ha elalszom az órákon, akkor nem fogom tudni megszerezni az ösztöndíjhoz szükséges osztályzatokat. A zsúfolt folyosón kikerültem egy csapatnyi lányt, ám egyikük hirtelen 214

felém bökött. Az ilyesmihez már hozzászoktam, nem is törődtem vele, a mosdóra koncentráltam. A lány azonban hozzám fordult: – Sadie White? Megálltam, arra gondoltam, talán hazudhatnék, és azt mondhatnám, hogy Ivana vagyok, cserediák, és alig beszélek angolul. De aztán összeszedtem magam. Szembe találtam magam egy alacsony, vörös hajú lánnyal, akivel már találkoztam a július 4-i buliban. Ellenséges tekintete azonnal feltűnt. – Helló, Mary Ann Moore vagyok. Dylan nyári partiján találkoztunk, de nem hiszem, hogy emlékszel rám, miután annyi embernek bemutattak – itt szünetet tartott, mint aki azt várja, hogy válaszoljak valamit. – Hát, ööö, nézd csak, itt az új Teen Follower, és van benne egy új fotó Jax Stone-ról meg Alana Harvey-ről, az új csajáról. Együtt fognak szerepelni a videoklipjében. Tudod, aminek az a címe, hogy Ne sírj! Megértettem, hogy mit akar tőlem, csak az nem volt világos, hogy miért gyűlöl ennyire. A torkom kiszáradt és összeszorult. Úgy döntöttem, semmit se válaszolok. A lány elégedetten mosolygott, és a kezembe nyomta az újságot. – A rocksztárok már csak ilyenek. Sosem lehet tudni, kit választanak legközelebb. Ez a tied lehet, nekem már nem kell – mondta, majd tapsolt egyet, a barátnők felsorakoztak mögötte, és távoztak. Próbáltam nagyokat nyelni, de az sem segített. Nem tudtam, mit tegyek. Megint feltartóztathatatlanul visszatért a fájdalom. El akartam futni, de Amanda elém állt. – Csak Dameon miatt csinálja. Gyere a mosdóba, össze kell szedned magad! Engedelmesen követtem. – Mi köze mindennek Dameonhoz? – kérdeztem, még mindig a kezemben szorongatva a magazint. 215

Amanda berángatott a mosdóba, és kivette a kezemből a lapot. – Dameon ezen a nyáron Mary Ann-nel járt, és mivel Dameon érdeklődött irántad, ezért te lettél Mary Ann ellensége. Tudja, hogy elutasítottad, de ez nem számít. Sőt, azt hiszem, ezért még jobban utál. – De miért? Amanda bevizezett egy papírtörlőt. – Mert te odébb pöccintetted azt, akire ő olyannyira vágyik. Az a helyzet, hogy Dameon néhány hét után dobta Mary Annt, ő viszont szeretné visszakapni, mert Dameon barátnőjeként ő lett a legmenőbb csaj a gimiben. Nagyot sóhajtottam, és lehunytam a szemem. – Micsoda idióták! – dünnyögtem. Amanda odébb tolta a kezem, és a nedves, hideg papírtörlővel letörölte az arcomat. – Össze kell szedned magad! Így mindenki azt fogja hinni, hogy könnyen kiboríthatnak azzal, ha olyan fotókat mutogatnak neked, amelyeken Jax különféle csajokkal látható. Akkor pedig felfalnak. Akaratom ellenére felvettem a magazint. A nyitott lapon ott volt Jax, mint a tinédzser szavazók kedvence, karjában egy csodálatos szőke, göndör hajú lánnyal. Mélyeket lélegeztem, és lerogytam a fal mellé. – Ugyan, Sadie, minek ezt nézegetni? – Amanda megpróbálta kivenni a kezemből az újságot, de én erősen magamhoz szorítottam. – Nem, hadd olvassam el! Tudtam, hogy egyáltalán nem igaz, amit az ilyen cikkekben összeirkálnak, de valahogy szükségem volt erre a további fájdalomra. – Nem! – kiáltott rám Amanda, és kitépte a kezemből az újságot. Nem ellenkeztem. Amanda átlapozta. – A te göndörséged legalább természetes – mondta, aztán a szemétbe hajította. 216

Fájdalomtól lehunyt szemmel ültem a kövön. Úgy éreztem, a sötétség vissza akar térni. Tudtam, még keményebben kell küzdenem ellene. A sötétség mögött békesség volt, viszont akkor nem tudok gondoskodni Samről. Neki szüksége van rám. Megráztam magam, és gyorsan felálltam, mielőtt beboríthatott volna. Megnéztem az arcom a tükörbe, és összeszedtem magam. Végül az űzöttség is eltűnt a tekintetemből. Amanda odajött hozzám és belém karolt. – Ez csak a közönségnek szól – mondta nyugodt hangon. Bólogattam, hisz igaza volt. Nem az volt a legrosszabb, hogy egy lánnyal volt, hanem az, hogy boldognak tűnt. Én is boldog akartam lenni. Ha ő boldog lehet, akkor én miért nem? Mert én voltam az, aki túlságosan szeretett. Egyszerűen nekem több időre lesz szükségem, hogy megint vidáman tudjak mosolyogni. Ezen kell dolgoznom. Először is azokra kell gondolnom, akik körülöttem vannak, és akik szeretnek. Aztán meg ott van Sam, akinek szüksége van rám. Meg kell tanulnom erősnek lenni. Egykor úgy éreztem, hogy mindenre képes vagyok. Ismét meg akartam találni azt az énemet.

217

19. FEJEZET Október első hetében jártunk, és tudtam, hogy ezt már nem fogom sokáig bírni. Egyre rosszabbak lettek a jegyeim, mert az órákon képtelen voltam ébren maradni. Sam továbbra sem hagyott aludni. Mary asszony azt mondta, hogy biztosan fáj a hasa, amit könnyedén el lehet mulasztani. Jessica mind jobban magába fordult, úgyhogy egy idő után már az iskolából is felhívtam, nehogy elfelejtse megetetni Samet. Néha egész nap nem cserélte ki a baba pelenkáját, a végén már kisebesedett a popsija. Ahányszor tisztába tettem, be is kentem a gyógyszertári kenőccsel. Próbáltam elmagyarázni Jessicának, hogy ez miért rossz, de ő meg sem hallotta, amit mondok. Samnek szüksége lett volna rá, de képtelen voltam felébreszteni, és tudatosítani benne, hogy van egy kisbabája. Sam csak rám számíthatott, nekem pedig ki kellett tartanom, nem engedhettem meg magamnak, hogy én is kidőljek. Minél többet gondoltam a főiskolára, annál világosabban láttam, hogy Samet nem hagyhatom magára Jessicával. Azt nem élné túl. Az iskolát háttérbe szorította a munka. A tápszer meg a pelenka rengeteg pénzbe kerül. Azokon az éjszakákon, amikor arra értem haza, hogy Sam éhesen bömböl, Jessica pedig a szobájából kiabál, hogy csináljak vele végre valamit, egyre többször jutott az eszembe, hogy otthagyom az iskolát, hogy nem fogom tudni letenni az érettségit. Az életem olyan volt, mint 218

egy lefelé futó spirál, és minél inkább próbáltam saját kezembe venni a sorsomat, annál rosszabb lett a helyzet. Egyik nap arra ébredtem, hogy a konyhaasztalra borulva alszom, kezemben az üres cumisüveg, Sam pedig mellettem, a mózeskosarában ordít. Megdörzsöltem a szemem, hogy tisztán lássak, és az órára néztem. Elaludtam. Felugrottam, készítettem egy újabb adag tápszert, és megetettem Samet. Kétszer is megpróbáltam felébreszteni Jessicát, hogy segítsen, de először hozzám vágott egy párnát, aztán meg azt mondta, hogy fáj a feje. Felkaptam a ruháimat, és összeszedtem a tankönyveimet, amelyeket a kávézóasztalon hagytam szanaszét, miközben éjszaka Samre vigyáztam. A kisfiút tisztába tettem és felöltöztettem, aki ezután, szokásához híven, békésen elaludt. Egyrészt örültem, hogy napközben ilyen sokat alszik, különben aggódhattam volna, hogy mit kezd vele Jessica. Tudtam, ha sír a baba, akkor Jessica a lehető legtávolabbi helyiségbe zárkózik, hogy ne hallja. Benéztem még egyszer Jessicához, aki mélyen aludt. Semmi értelme nem lett volna felébreszteni. Elindultam a biciklimért, de ekkor hirtelen az egész világ megpördült körülöttem. A háznak dőlve megvártam, hogy elmúljon a szédülés, majd továbbmentem. Felfordult a gyomrom, mintha valami rosszat ettem volna. A tennivalóim listájába nem fért bele a betegség. Erre egyáltalán nem értem rá. Be kellett érnem a suliba. Kifordultam a főútra, és elindultam a kereszteződés felé, ám ekkor a látóterem peremén hirtelen minden elhomályosult. Igyekeztem minél gyorsabban beérni a suliba. Mintha egy folyton szűkülő alagútban haladtam volna, a körülöttem lévő világ egyre jobban elhomályosult. Az előttem lévő iskolával együtt minden elsötétült. Hasogató fejfájásra ébredtem. Nem bírtam kinyitni a szemem, csak tapogatóztam. Valami meleg nedvességet éreztem a hajamon. Valami szivárgott. A karom elnehezedett, többé nem tudtam irányítani. Nem 219

bántam, hogy visszahanyatlik. A szemem továbbra sem engedelmeskedett. Lassan a sötétség felé sodródtam. Nem bántam, mert ezt már ismertem. Azt akartam, hogy elmúljon a fájdalom. Végigpörgettem az emlékeimet. Nem okozott fájdalmat. Jax mosolygós arca boldogsággal töltött el, közelségétől ismét bizsergést éreztem. Láttam, ahogy az élelmiszerboltban Jax lehajol a kislányhoz, a szívem hevesen dobogott attól, ahogy megpuszilja. Jax az első gitárja fölé hajolva énekli a Wanted Dead or Alive-t, ettől szerettem volna hangosan felnevetni, de valahogy nem sikerült. Aztán a holdfényben Jax nekem énekelt, és szorosan átölelt. Visszatértek azok az emlékek, amelyeket olyannyira el akartam felejteni. Nagyon szerettem volna nevetni, de nem ment. A nehéz takaró alatt mozdulni se bírtam. Csak feküdtem, és fájdalom nélkül élveztem az emlékezést. Pont úgy, ahogy korábban, beborított a sötétség, és én belesüppedtem. *** Felismertem a hívogató zenét és az énekhangot. Megpróbáltam ledobni a nehéz takarót, hogy láthassam. Ismertem azt a hangot. Ő játszott a gitáron. A hangja szomorú volt, de a szöveg nekem szólt. Az én dalom volt. Küzdöttem a takaróval, de nem boldogultam, beborított a sötétség. A dal elhallgatott. A fejem dübörgött, a karom bizsergett. Próbáltam megvakarni az ujjaimmal, ez sikerült. Megpróbáltam, és sikerült megmozdítani a lábamat. A sötét takaró lehullott rólam. Ki akartam nyitni a szemem, de már a gondolattól is megfájdult a zakatoló fejem. Erre még nem álltam készen. A sötétségtől valahogy borzalmasan megfájdult a fejem. Eszembe jutott a szivárgó meleg nedvesség, azt gondoltam, talán ez okozza a bajt. Felemeltem a karomat, de éppen hogy csak 220

megmozdítottam, már vissza is hanyatlott. Valaki megmozdult mellettem. – Sadie? Elakadt a lélegzetem, és szerettem volna még egyszer hallani a nevemet ezen a lágy hangon. – Sadie, hallasz engem? Meg akartam szólalni, de nem voltam biztos abban, hogy érthetően tudok-e beszélni, ezért inkább hallgattam. Egy meleg kéz megszorította a kezemet, a karom pedig ismerős módon bizseregni kezdett. A kéz csakis Jaxé lehetett. – Sadie, kérlek, jelezd, ha hallasz engem! Láttam, hogy megmozdultál. Kérlek, ismételd meg! Ez Jax ideges és aggódó hangja volt. Megmozdítottam a kezem, és megpróbáltam kinyitni a szemem. A fény azonban fájdalmat okozott, inkább nem erőltettem. – Tehát hallasz! Jól van, figyelj, édesem, most megkeresem a nővért. Nővért? Minek a nővér? Nem akartam, hogy elmenjen. Megszorítottam a kezét, egyáltalán nem akartam elengedni. Aztán meghallottam Jax kuncogását, hirtelen elmúlt a szorítás, és könnyedén lélegeztem. Sikerült elmosolyodnom, miközben forró lélegzete a fülemet csiklandozta. – Nem foglak elhagyni! Esküszöm, csak engedd, hadd keressem meg a nővért! – suttogta, nekem meg libabőrös lett a karom. Jax halkan nevetett, és elengedte a kezemet. A szobára néma csend borult, kezdett visszatérni a sötétség. Küzdeni akartam ellene. Látni akartam Jaxet. Látnom kellett az arcát. A sötétség azonban egyre sűrűbb lett, már nem tudtam ellenállni, beborított. 221

Egy lágy lélegzet melengette a fülemet, én pedig igyekeztem elkapni a hangot. Minél közelebbről hallottam, annál tisztábban értettem. Ismerős volt, de nem tudtam elég közel kerülni hozzá, hogy megértsem. Harcoltam a sötétség és a gyengeség ellen, hallani akartam a szavakat, melyek mintha megmelengetnék hideg testemet. Összeszorítottam az ujjaimat, tudni akartam, hogy tudom-e őket irányítani. Kiderült, hogy van valami a tenyeremben. A szavak elhallgattak, pedig én továbbra is hallani akartam. Megpróbáltam beszélni, de képtelen voltam megszólalni. Megint összeszorítottam az ujjaimat. A melegségből rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. – Sadie, hallasz engem? Azt akartam válaszolni, hogy igen, de csak a fejemet tudtam megmozdítani. – Többé nem hagylak el. Itt maradok veled. Kinyitnád a szemed a kedvemért? Ideges és aggódó volt a hangja, nagyon szerettem volna megnyugtatni. De a fény túl éles volt. Ezt meg kellett mondanom neki. Erősen koncentráltam a szavakra, és hirtelen eszembe jutott, hogyan kell beszélni. – A fény – hallottam a saját érdes hangomat. – Lekapcsolom, egy pillanat – elengedte a kezem, és akkor a szemhéjamon keresztül megéreztem a sötétséget. Jax újra megfogta és megszorította a kezem. – Kérlek, nyisd ki a szemed, a kedvemért! – könyörgött, én meg lassan kinyitottam. A sötétben minden összefolyt. Lassan pislogtam, és a dolgok kezdtek kitisztulni. Először Jaxet kerestem, egyből meg is találtam mellettem. Kimerültnek látszott. Sötét karikák voltak a szeme alatt, és meglehetősen borostásnak tűnt. 222

– Ó, az én gyönyörűséges kék szemeim! – suttogta. Az arcáról le lehetett olvasni a megkönnyebbülést. – Szia – ennyit bírtam kipréselni kiszáradt torkomon. Jax elmosolyodott, amitől a szívem hevesen kalapált, mint mindig. – Szia – felelte halkan. – Mit keresel itt? – kérdeztem. Szabad kezemmel a torkomhoz kaptam, rájöttem, hogy egy cső volt ott. Csodálkozva néztem Jaxre, most kezdtem megérteni, hogy minek kellett szólnia a nővérnek. Megértettem, hogy kórházban vagyok. – Azért vagyok itt, mert annak, akiért érdemes felkelnem, legalább akkora szüksége van rám, mint nekem rá. Lehunyt szemmel próbáltam megérteni a szavait. – Kérlek, nyisd ki a szemed! – könyörgött halkan. Azonnal ránéztem. Nem értettem, mitől olyan izgatott. Meg hogy mitől látszik olyan kimerültnek. – Hogy kerültem ide? – kérdeztem, annak ellenére, hogy a szám és a torkom olyan száraz volt, mint a tapló. Jax nagyot sóhajtott, és megcsókolta a kezében lévő kezemet. – Teljesen kimerültél, és biciklizés közben elájultál. Beütötted a fejed, és betört a koponyád. Jóval később találtak csak rád. – Itt megállt, mint akinek küzdenie kell a szavakkal. – Amikor behoztak a kórházba, nem voltál eszméletednél, és azt sem tudták megmondani, hogy felébredsz-e valaha. Alig bírta végigmondani az utolsó szavakat. – Felébredtem – mondtam, és amilyen erősen csak tudtam, megszorítottam a kezét. Jax elmosolyodott, és arcát egy pillanatra összefonódó kezeinkre fektette. – Tudom, de ez nem jelenti azt, hogy nem haltam meg ezerszer azóta, hogy Mary asszony múlt héten felhívott. 223

Egy hete! Egy hete eszméletlenül feküdtem. Ekkor eszembe jutott Sam. Megpróbáltam felülni. Jessica képtelen egy hétig egyedül gondoskodni róla. Lehet, hogy… Erre gondolni sem akartam. Muszáj volt felkelnem. – Hé, te meg mit művelsz?! Nem kelhetsz fel! Azonnal hívom a nővért. Megráztam a fejem, mely rögtön sajogni kezdett. – Sam. – Rémületemben csak ennyit bírtam mondani. Jax finoman visszafektetett az ágyba. – Sam rendben van Mary asszonynál. Most már az éjszakát is átalussza. Hogy került Sam Mary asszonyhoz? Csak bámultam Jaxre, feltétlenül tudni akartam, de kiszáradt torkom már nem bírta tovább. – Jessicának segítségre van szüksége, mert beteg. Szülés utáni depressziója van, méghozzá nagyon súlyos. A létező legjobb klinikán fekszik, ha majd kiengedik, jobb lesz, mint új korában, ígérem. Visszafeküdtem az ágyamba, és hirtelen borzasztóan megfájdult a fejem. – Várj, azonnal hívom a nővért. Kérlek, ne hunyd be a szemed, tartsd nyitva, kérlek! Bólintottam, Jax a folyosón hangosan kiabálni kezdett: „Felébredt! Felébredt!” Aztán azonnal visszajött hozzám. – A nővérek és az orvosok valószínűleg mindjárt elzavarnak, de nem megyek sehová. Az ajtód előtt leszek, ha hívsz, azonnal jövök. Bólogattam, és hevesen kalapált a szívem, amikor lehajolt hozzám, és a lehelete a fülemet csiklandozta. – Soha többé nem hagylak el. Nincs hozzá elég erőm! – suttogta. Kinyílt az ajtó, és bejött egy csomó ismeretlen ember. 224

– Mióta van magánál? – kérdezte egy nagydarab, sötét férfifrizurás doktornő, miközben hozzám sietett. Jax rám kacsintott. – Hát, néhány perce. A doktornő ujjával megfenyegette Jaxet. – Rendben van, szépfiú, talán használt, hogy énekelt neki, de most kifelé. A lány szíve kiugrik a helyéből. Nem tudom, mit műveltél vele. Mostanáig kómában volt! – Azt mondták, hogy ki se ejtsem ezt a szót – szólt közbe Jax meglepően kemény hangon. A doktornő sóhajtott és a fejét csóválta. – Bocs, elfelejtettem. „Eszméletlen” volt egy hétig. Semmi szüksége arra, hogy kiugorjon a szíve. Úgy tűnt, Jax nagyon aggódik. Legszívesebben kiküldtem volna ezt a nőt, mert annyira felbosszantotta. – Fájni fog neki? Ébren fog maradni? A doktornő rám mosolygott, aztán Jaxhez fordult. – Rendbe fog jönni, de most már kifelé! Jax rám nézett, de aztán muszáj volt mennie. Helyette még egy nővér jött be a szobába. – Istenem, de örülök, hogy felébredtél! Ez a szegény fiú mindjárt elájul a fáradtságtól. Be kell vallanom, azért örültünk a házi koncertnek. Kinyitottuk a szobád ajtaját, és mi is hallgattuk. Néha órákon át egyhuzamban énekelt. A Ne sírj! című dalt, ha nem énekelte el százszor, akkor egyszer sem. Boldoggá tett a gondolat, hogy Jax nekem énekelt. – Csak mosolyogj! Ha nekem énekelne egy rocksztár, és úgy vigyázna rám, mint egy tyúkanyó, akkor én is mosolyognék – mondta a nővér, és egy pohár vizet nyújtott felém. – Nem vagy szomjas?

225

Csak bólintottam, a torkom túl száraz volt ahhoz, hogy megszólaljak. Leült mellém az ágyra, és azt kérte, hogy kis kortyokban igyák. Úgy is tettem jó pár percen át. – Fáj a torkom – mondtam ivás után. A nővér bólintott. – Egy cső volt a torkodban. Miután tegnap magadhoz tértél, kivettük, nehogy éjszaka pánikba ess. Bólogattam, és megint inni kértem. – Tudod, kis kortyokban! – figyelmeztetett, és tovább tett-vett körülöttem. Megvizsgálta a fejem és bólintott. – Hamarosan rendbe jössz. Észre se veszed, és már felkelsz és járkálsz. De mostantól a dolgok egyszerűbben fognak menni. Ez a szerelmes rocksztár, úgy néz ki, mindenről gondoskodni fog. A szívem hevesebben dobogott a gondolattól, hogy Jax ott van az ajtó előtt. – Egy csomó látogatód volt, de eddig senkit sem engedett be. Ők is szeretnék tudni a jó hírt. Beszéld rá, hogy értesítse őket. Persze nem tudom, hogy mostantól hajlandó lesz-e osztozni rajtad másokkal. – Rendben – feleltem mosolyogva. A nővér összeszedte a holmiját, és kinyitotta az ajtót. Jax rám nézett, majd aggódva a doktornőre. – Rendben van. Néhány nap múlva hazamehet. Jax majdnem elájult a megkönnyebbüléstől. Visszajött a szobámba, és becsukta maga mögött az ajtót. – Jól vagy? – kérdezte. A torkom most már sokkal jobban működött. – Igen, jól vagyok – próbáltam megnyugtatni. Ő csak bólogatott. Az ágyam mellé húzott egy széket, és megfogta a kezem. – Sadie, nagyon sajnálom. Elhagytalak, mert azt hittem, ezzel teszem neked a legjobbat. Pedig tudtam, hogy nem áll mögötted egy biztos család. 226

Akartam hagyni neked egy autót meg pénzt – itt keserűen felnevetett. – Mindenfélét akartam küldeni neked, amire csak szükséged lehet. De tudtam, hogy nem fogod elfogadni, sőt haragudnál érte. Borzasztó nehéz volt elmenni úgy, hogy nem tudtam, mi lesz veled. De meggyőztem magam, hogy neked sokkal jobb lesz nélkülem. Mary asszony megígérte, hogy szerez neked jó munkát, rendes fizetéssel. Azt szerettem volna, hogy biztonságban, kényelmesen végezhesd az utolsó évedet. Eszembe sem jutott… Mutatóujjamat a szájára tettem. – Elég. Te nem tehetsz semmiről. Azt tetted, amit tenned kellett. A te világod egészen más, mint az enyém, én ezt megértettem. Jax megcsókolta az ujjam hegyét, amitől elakadt a lélegzetem. – Tudtam, hogy attól kezdve, hogy nem bírtam tovább és odamentem hozzád, feje tetejére állítottam az életedet. Hogy az én világom befolyásolni fogja a mindennapjaidat. De félretoltam ezeket a gondolatokat, és csak élveztem a pillanatot. Ám amikor megpillantottalak a tévében, és meghallottam, hogy úgy beszélnek rólad, mint akinek nincs is magánélete, összetörtem. Fájdalmat akartam okozni valakinek, és amikor rájöttem, hogy ez az én hibám, magamnak akartam fájdalmat okozni. A legborzasztóbb fájdalmat okoztam magamnak… azzal, hogy otthagytalak. – Jax elhallgatott, és a kezemet az arcához szorította. – Meg akartalak óvni magamtól, de ez nagyon rossz ötlet volt. Sajnálom. Megnedvesítettem kiszáradt ajkamat és mosolyogtam. – Köszönöm, hogy most itt vagy. Keményen harcoltam a sötétség ellen, mert folyamatosan egy hangot hallottam. Egy zenét. Emlékszem, hogy ettől a zenétől melegséget éreztem legbelül. Küzdöttem, hogy közelebb kerülhessek a hanghoz. Most már tudom, hogy téged hallottalak. Ha 227

nem lettél volna itt, talán nem is sikerült volna megvívnom ezt a küzdelmet. Jax lehunyta a szemét, egy pillanatra fájdalom cikázott át az arcán. – Rengeteg időm volt gondolkodni rólad meg rólam. Tudom, hogy nem normális, ahogyan élek, hogy nem én vagyok az a srác, aki melletted ül az osztályban, bármennyire is csábítóan hangzik ez. Ugyanakkor nem tudlak még egyszer elhagyni. Nincs hozzá elég erőm. Jax közelebb jött hozzám, és megérintette az arcomat. – Ha még mindig akarod, akkor a tied vagyok. De soha nem élhetsz majd normális életet. Mindig rád fognak irányulni a reflektorok, noha, ígérem, mindent meg fogok tenni, hogy megkíméljelek, amennyire ez lehetséges. Az a helyzet, hogy nekem nem kellett gimibe járnom. Én erről semmit se tudok, mert folyton turnéztam. De ezt nem tehetem veled. Azt szeretném, hogy használd ki a gimnázium nyújtotta összes lehetőséget, hogy érezd jól magad… a kedvemért. Minden hónapban itt leszek a nyári házban egy hetet, egyébként pedig szoros a programom. Most, hogy elindult a turné, teljes őrület az életem, de ez így működni fog. Ígérem. Az ágyban feküdtem, és próbáltam megérteni a hallottakat. Tudtam, bármire képes lennék azért, hogy ismét az életem része lehessen. Többé nem érdekelt, hogy a magánéletemet felforgatják. Ha velem van, akkor semmit se bánok. – Milyen tapasztalatok várnak rám a gimiben? Utálom az egészet – próbáltam tiltakozni. Jax mosolyogva megsimogatta az arcomat. – Hát van focimeccs, táncmulatság meg folyosói piszkálódás. Lehet pocsék kaját enni a menzán, kirándulni, meg bosszantani a tanárokat. Nem is tudom, nekem mindez kimaradt. Csak azt nem szeretném, hogy egyszer majd úgy érezd, hogy bárcsak mindezt átélhetted volna. Mert ha ez bekövetkezne, 228

annak én lennék az oka. Annyi mindenről le kell mondanod, hogy velem lehess. Nem vehetek el tőled mindent. Nagyot sóhajtottam. – Ezek nekem is mind kimaradtak. Sosem jártam focimeccsre, és táncolni se fogok. Samnek szüksége lesz rám. Jax megrázta a fejét. – Nem. Amikor Jessicát hazaengedik, Samnek lesz saját anyukája, nem a nővérének kell majd gondoskodni róla. Folyamatosan kapcsolatban állok az orvosával, aki azt mondta, hogy már sokat javult, de nagyon rossz állapotban volt. Megkönnyebbültem, csodálatosan hangzott, hogy Jessica vissza fogja nyerni normális állapotát. Majd megőrültem a gondolattól, hogy tizenhét évesen anyát kellett játszanom, Samnek rá volt szüksége, nem rám. – Nem nagyon vágyom a gimire – tiltakoztam továbbra is. Jax gonoszkodva rám vigyorgott. – Na és a kedvemért megtennéd? Sóhajtottam, és lehunytam a szemem. Bárcsak valami mást kért volna tőlem! Végül kinyitottam a szemem és bólintottam. – Jó. A kedvedért. Jax szélesen elvigyorodott, előrehajolt, és óvatosan szájon csókolt. – Köszönöm – suttogta. – Mary asszony kint ül a váróban, és alig várja, hogy láthasson. És, izé, Marcus is itt van – mondta némi nyugtalansággal. Elmosolyodtam, és megszorítottam a kezét. – A történtek ellenére Marcus a legcsodálatosabb barát. – Ja. Közölte, hogy nem élem túl, ha még egyszer bántani merlek. Ezen kívül még röviden elmesélte, hogy mi történt azután, hogy elmentem. – Jax nagyokat nyelt, és kerülte a tekintetemet. – Ő megtette, amire én képtelen voltam, úgyhogy megengedem neki, hogy meglátogasson. 229

– De ha még egyszer megpróbál megcsókolni, akkor a megállapodás ugrott – szólt vissza az ajtóból. Elnevettem magam, Jax visszamosolygott rám, aztán kiment, hogy beküldje a többieket. Mary asszony érkezett elsőként egy aggódó anya arckifejezésével. – Ó, édesem, végre látom ezeket a szemeket! Te lány, ennyire még sosem aggódtam! Istenemre, ha tudom, hogy ekkora baj van, már rég tettem volna valamit – megfogta a kezemet, és homlokon csókolt. – Én jól vagyok, de mi van Sammel? Mary asszony elmosolyodott, és leült arra a székre, amelyet Jax húzott az ágyam mellé. – Ó, ő igazán csodálatos. Elkezdtem rizskását adni neki, és azóta átalussza az éjszakát. Nagyon vidám kis fickó. – Nagyon köszönöm. Nem kell többé aggódnom miatta, ha tudom, hogy magával van. Annyira hálás vagyok, hogy hajlandó vigyázni rá – könnyek potyogtak a szememből. – Másként nem is lehetne. Most már, édesem, te is a családomhoz tartozol. Úgy szeretlek, mintha te is a sajátom lennél. Nehogy nekem itt nekiállj hálálkodni! Szavai még jobban megríkattak. Végre volt családom. Eddig mindig csak ketten voltunk, Jessica meg én a világ ellen. Most már voltak mások is, akiket szerethettem, és akik viszont szerettek. – Jóságos ég, ha Jax úrfi meglátja ezeket a könnyeket, akkor soha többé nem enged be! Azonnal hagyd abba! Kint vár Marcus. Ahogy Jaxszel egymást bámulják, attól tartok, hamarosan itt egymásnak fognak esni. Inkább megyek. – Búcsúzásként megszorította a kezemet. – Úgy örülök, édesem, hogy visszajöttél hozzánk. Nagyon szeretlek! – mondta, és már ott sem volt. – Mary asszony! – Igen, édesem? 230

– Én is nagyon szeretem magát! – mondtam mosolyogva a könnyeimen át. Mary asszony szipogott, és egy könnycseppet törölt ki a szeme sarkából. – Tudom, te lány, tudom. Jax benézett hozzám, és aggódva ráncolta a homlokát. – Minden rendben? Mary asszony sír, és neked is könnyes a szemed. – Odajött hozzám, hogy megtörölje az arcomat. – A boldogságtól sírok – feleltem –, de ne akadékoskodj már annyit, inkább engedd be Marcust! Jax bólintott, de egyáltalán nem mosolygott. – Esküszöm, Sadie, belehalok, ha még egyszer így rám ijesztesz! – közölte Marcus igen harcias képet vágva. – Nem tervezem, hogy bárkit is még egyszer így megijesszek. Marcus elmosolyodott, és leült mellém. – Nem engedtek be hozzád, amíg, izé, nem voltál itt… Jax nem mozdult mellőled, és egyszerre csak egyvalaki lehetett melletted. Egyszer mégis bejöhettem, de Jax nem volt hajlandó kimenni. Itt ült végig, gitározott és énekelt. Esküszöm, a kórházban minden nő bele van zúgva! Marcus a szemét forgatta, én meg nevettem. – Ne féltékenykedj, Marcus! Ő egy rocksztár. Ha nem énekelt volna, a nők akkor is belezúgnak. Marcus nagyot sóhajtott és hátradőlt. – Nem tudom, Sadie. Én csak egy pasi vagyok, és őszinte leszek hozzád. Tényleg megható volt, ahogy Jax a kórházi szoba sarkában egyik szerelmes dalt énekelte a másik után, és nem volt hajlandó tágítani mellőled. Az iránta érzett ellenszenvem nagy része elmúlt. Elképzeltem magamban, ahogy Jax mellettem énekelt. Bárcsak láthattam volna! – Szeretem őt – suttogtam. 231

Marcus bólintott. – Tudom. Azóta szereted, amióta csak ismerlek. Ezzel meg kell barátkoznom. Nekem esélyem sem volt. Ő egyből elrabolta a szívedet. Szomorúan mosolyogtam a barátomra, akit mindig szeretni fogok. Ő volt az én lovagom, aki fénylő páncélban sietett hozzám, amikor csak szükségem volt rá. – Téged is szeretlek – mondtam, szinte suttogva. Marcus rám mosolygott. – Tudom. Csak nem úgy, ahogy őt. – Te vagy a legeslegjobb barátom. Te voltál velem, amikor igazán segítségre szorultam. Ezt sosem fogom elfelejteni. Jaxtől azonban elállt a lélegzetem abban a pillanatban, amint megláttuk egymást. Ő az én levegőm. Marcus a padlót bámulta, én pedig időt hagytam neki. – Úgy gondoltam, hogy Jax nem érdemli meg a szerelmedet. De most inkább azt hiszem, hogy ő legalább annyira szeret téged, mint ahogy te szereted őt. Azt akarom, hogy boldog légy, és ha ő az, aki boldoggá tesz, akkor csak ez számít. – Minden érzésem az övé. Tőle függ a boldogságom. – Ja, én is így látom. – Marcus felállt, és az ajtóra nézett. – Még egy perc, és betöri az ajtót, és megint kénytelen leszek utálni őt. Szóval jobb, ha most megyek. – Jól van. Köszönet mindenért! – Nincs mit – mondta Marcus, és távozott. Tudtam, ha bajban vagyok, rá mindig számíthatok, de akkor el kellett engednem. Ismét Jax jött be hozzám mosolyogva. – Megpróbálnál enni valamit? Az étel említésétől rájöttem, hogy nagyon éhes vagyok. Bólintottam. 232

Jax boldogan elvigyorodott, és kinyitotta az ajtót. – Enni kér! – kiáltotta a nővérnek. – Mit szólna egy kis zseléhez? – kérdezte. Igazából nem zselére gondoltam, de hát valamivel ezt is el kell kezdeni. – Igen, kérek – feleltem. A nővér bólintott és távozott. Jax felkapta a sarokban lévő gitárját, leült és játszani kezdett. A gitár hangjához hamarosan csatlakozott az a lágy énekhang, amelyért mindenki úgy odavan.

233

20. FEJEZET Még egy hetet kellett a kórházban töltenem, de egyáltalán nem bántam. Jax egész nap velem volt, így gyorsan telt az idő. Amikor már többen is jöhettek, meglátogatott Mr. Greg, hogy sakkozzunk. Hagyta, hogy nyerjek, és nem sejtette, hogy én átlátok rajta. Néhányszor felhívtam Jessicát, már vidámabbnak tűnt a hangja, sokkal inkább hasonlított régi önmagára. Nagyon hiányzott neki Sam. Szörnyen érezte magát attól, amit vele tett. Jax azt mondta, hogy abban is segítenek neki, hogy leküzdje ezt a lelkiismeret-furdalást. Mary asszony hozott nekem rántott csirkét krumplipürével, meg almás pitét, ami nagy megkönnyebbülést jelentett a kórházi kaja után. Jax továbbra is énekelt nekem. A nővérek bekukucskáltak, és nagyokat sóhajtoztak, amikor meglátták. Megértettem őket. A szerelmem mellesleg a világ legnagyobb szívtiprója. Tudomásul vettem. Jax nem engedte, hogy hazamenjek, Mary asszony meg nem engedte, hogy a házába vigyen. Végül Mary asszonynál kötöttem ki. Már nagyon hiányzott Sam, akinek máris sikerült belopnia magát a szívembe. Folyton figyelmeztetnem kellett magam arra, hogy mi is az én szerepem, és hogy nem az én dolgom, hogy a jövője meg egyéb dolgok miatt agyonaggódjam magam. Amikor a kezemben tartottam, ő pedig duci ujjacskáival az egyik ujjamat szorongatta, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van. 234

Jax leült mellém a kanapéra, és a kisfiút nézte. – Helyes kölyök. Tisztára a te szemeidet örökölte! – Úgy látszik, Jessica génjei tényleg erősek – feleltem mosolyogva. Jax finoman megsimogatta az orrocskáját. – Hát, kis pajtás, te leszel a legcsinosabb srác, akit valaha is láttam! Jót nevettünk, aztán Mary asszony rám ripakodott. – Jól van, most már láttad, tessék szépen elbúcsúzni, és lefeküdni! – Aztán Jaxhez fordult: – Két hetet együtt voltak, most Sadie-nek pihennie kell! Vitatkozni akartam, de Jax bólintott. – Igaza van. Pihenned kell. Hétfőn mehetsz iskolába, addig össze kell még szedned magad. Úgy éreztem, képtelen vagyok tovább pihenni, hisz már két hete ágyban voltam, de azért visszafeküdtem. Jax elmosolyodott, és homlokon csókolt. – Két koncertet lemondtam, muszáj új időpontokat keresnem. Nem maradok sokáig, de most haza kell mennem, hogy válaszoljak valamit a sokezernyi telefonhívásra. Nem akartam, hogy elmenjen, de tudtam, hogy mindent elhalasztott az elmúlt két hétben, csak hogy mellettem lehessen. – Rendben – mondtam, és mosolyt erőltettem az arcomra. – Ugyan már, ne nézz így rám! Csak megnehezíted a dolgomat! Hétfőn te iskolába mész, én meg holnap este New Yorkba repülök. Mindezt tudtam, hisz már megbeszéltük a következő néhány hónap eseményeit. Nem akartam megnehezíteni a dolgát. Megfogadtam magamban, hogy segítek neki, amennyire csak tudok. – Igazad van, ígérem, nem duzzogok többé. Jax elnevette magát és szájon csókolt. Azonnal visszacsókoltam, mire ő nagyot sóhajtott és hátralépett. 235

– Figyelj, ezt ne csináld velem Mary asszony házában. Tudod, mit kapnék tőle, ha meglátna? – Sajnálom! – Képzelem, mennyire! – felelte, miközben a plafont bámulta. Elindult az ajtó felé, de még visszaszólt. – Amint tudok, jövök. Addig aludj, hogy aztán nyugodtan beszélgethessünk anélkül, hogy Mary asszony a nyakamba lihegne. – Jax dobott még egy csókot, aztán távozott. Az utolsó együtt töltött nap hamar elrepült. Jaxnek mennie kellett, engem meg várt az iskola. Még sötét volt, amikor felébredtem. Gyorsan lezuhanyoztam. A Jaxszel töltött napok után gondolni se volt kedvem a sulira. Miután felöltöztem, a konyhába mentem, ahol Mary asszony palacsintával és baconnal várt. – Jó korán keltél, de mi tartott ilyen sokáig? Ülj le, és egyél, mielőtt kihűl! Még soha senki sem készített nekem meleg reggelit. Elmosolyodtam, de látszott rajtam a szomorúság. – Köszönöm. Sajnálom, hogy ennyit kellett rám várni. Nem voltam jó alakoskodó. Mary asszony abbahagyta a mosogatást, és habos kezét a derekára tette. Arcán ismét megjelent az Andy Griffith Show Bee nénijének arckifejezése. – Tudom, hogy most hiányzik a fiú. Megértelek. De megígérted neki, hogy jól fogod érezni magad az iskolában, márpedig ez nem fog menni, ha lógatod az orrod! – Igaza van, tudom – feleltem. – Különben is, annyi mindennek örülhetek. Először is itt van maga. Mary asszony elpirult, és szappanos kezével legyintett felém. – Ó, miket nem mondasz! Különleges vagy, te lány, az már biztos – mondta, majd sarkon fordult, hogy befejezze a mosogatást. Ettem, 236

amennyit csak bírtam, majd a mosogatóhoz vittem a tányéromat. – Most indulás, és érezd jól magad! Bólintottam, és felkaptam a hátizsákomat. Ekkor Sam felsírt, én pedig átmentem hozzá, hogy megnézzem, és adjak egy puszit arra az édes kopasz fejére. – Jó dolgod lesz Mary asszony mellett. Suli után találkozunk. Duci karocskáival a levegőt püfölte, a lábával meg rugdalózott. Ez volt a kedvenc szórakozása. Visszamentem a konyhába, és onnan integettem neki. Kane a Hummer terepjárónak támaszkodva várt. Éppen az óráját nézte, mintha elkéstem volna. Annyira meglepett, hogy zavaromban megtorpantam. Ekkor megszólalt a telefonom. Előkotortam a hátizsákból. – Halló! – Jó reggelt, szépségem. Kérnék tőled egy szívességet! Ülj be Kane mögé az autóba, és ne vitatkozz! Véletlenül tudom, hogy az orvosok azt mondták, hogy legalább két hónapig nem ülhetsz biciklire. Csak bámultam Kane-re, aki ekkor elmosolyodott. – A doktorok mondták, mi? Véletlenül nem azért, mert lefizetted őket? – feleltem gúnyolódva. – Én? Olyat soha. De most szállj be a Hummerbe, mielőtt Kane megteszi azt, amire utasítottam. Rémülten néztem az előttem álló óriásra. – Mire utasítottad? – Hogy mindenképpen ültessen be az autóba. Elmosolyodtam, megvontam a vállamat, és az autóhoz mentem. Kane kinyitotta a kocsi ajtaját, és besegített az ülésre. – Oké, rocksztár, a Hummerben ülök. – Köszi. 237

Azt vártam, hogy kárörvendően felnevet, úgyhogy az egyszerű köszönöm megdobogtatta a szívemet. – Szívesen – feleltem. – Hiányzol. – Te is nekem. – Csütörtökön este lesz egy koncertem, meg szombaton, de aztán jövök, legkésőbb vasárnap találkozunk. – Várni foglak. – Érezd jól magad a suliban a kedvemért. Tudod, helyettem. Sóhajtottam. – Erre fogok gondolni, amikor a folyosón szívatnak a többiek, vagy amikor a pocsék menzakaját eszem. Jax elnevette magát, de aztán komoly hangon folytatta. – Aki szívatni mer, annak velem gyűlik meg a baja. Ezen már én is elnevettem magam. – Na, ez biztosan segíteni fog a beilleszkedésben! – Szeretlek, Sadie. Ezek a szavak még mindig megdobogtatták a szívemet. – Én is szeretlek. – Most hagylak, Kane már biztos a gimihez ért. Kinéztem az ablakon, és rájöttem, tényleg megérkeztünk. – Igen, most állt meg. Szia, és legyen szép napod! – Neked is! A telefont letettem, és nagyot sóhajtottam. Felkaptam a hátizsákomat, amint Kane kinyitotta a kocsi ajtaját. – Köszönöm, Kane! – szóltam mosolyogva. Ő bólintott, és meg mernék rá esküdni, hogy elmosolyodott. Elindultam a szekrényem felé. Rengeteg pótolnivaló várt rám, teljesen megtöltötte az üres hátizsákomat. 238

– Sadie, örülök, hogy látlak. – Dylan McCovey állt mellettem. Mosolyogva bámulta a távozó Kane-t. – Valamivel kényelmesebb kerekekre tettél szert. Komoly erőfeszítésembe került, hogy ne a plafont bámuljam. Csak bólogattam. – Egy ideig még nem szabad bicikliznem. Dylan elnevette magát. – Nem lepne meg, ha soha többé nem ülnél biciklire. Az egész város arról beszél, hogy Jax Stone ott ült az ágyad mellett, és addig énekelt, amíg vissza nem jöttél a kómából. Azt mondják, egy pillanatra sem hagyott magadra. Horogra akadt a srác. Mosolyogtam, de semmit se válaszoltam. Dylannel együtt mentünk be az épületbe. – Órára kell mennem. Majd még találkozunk. – Elköszöntem és otthagytam. Soha többé nem akartam a magánéletemről beszélgetni. A folyosón az emberek megálltak és bámultak. Legszívesebben elfutottam volna, de inkább kényszerítettem magam, hogy a szekrényemhez lépjek. Nem néztem senkire, de ennek nem volt jelentősége. Öt lépést sem tettem, és megindult a roham. – Úgy örülök, hogy meggyógyultál! – Igaz, hogy Jax Stone veled volt a kórházban? – Te együtt élsz vele? – Jax Stone ide fog költözni? Legszívesebben befogtam volna a fülem, és azt ordítottam volna: „Tűnjenek el!” Még többen érkeztek, és csupa olyasmit kérdeztek, amire egyáltalán nem akartam válaszolni, amihez nem volt semmi közük. – Mozgás! Mindenkinek kezdődik az órája, indulás! – Farmer igazgató kergette szét a sakálhadat. Vonakodva szétszéledtek, én meg igyekeztem elővenni a szekrényemből, amire szükségem volt. 239

– Kedves Sadie, nagyon örülünk, hogy megint itt vagy – szólított meg az iskolaigazgató a hátam mögül. – Köszönöm – feleltem mosolyogva. Az igazgató kicsit köhécselt, aztán folytatta. – Ha szükséged van valamire, vagy megint olyan problémáid adódnak, mint amiről most szereztem tudomást, akkor nyugodtan szólj nekem, segíteni fogok. Azt szeretném, ha megtapasztalnád, hogy a Sea Breeze Gimnázium milyen remek hely. Soha egy szót sem szólt még hozzám, úgyhogy elég furcsa volt, hogy most hirtelen azt szerette volna, hogy jól érezzem magam a suliban. – Köszönöm, uram – feleltem leküzdve a zavaromat. – Igen, és hát, még azt szeretném mondani, hogy ha a, izé, a barátja, bármilyen funkcióra vágyna az iskolában, akkor mi örömmel látjuk. Nagyon nagy örömmel. Minden világossá vált, a legszívesebben elnevettem volna magam. Farmer igazgató úr épp úgy rajong a sztárokért, mint mindenki más. Nem mertem megszólalni, csak bólintottam, és elindultam az osztályterem felé. Már így is késésben voltam. Valami paradicsomos tészta volt ebédre, alig bírtam lenyelni. Igyekeztem, de néhány falat után inkább csak vizet ittam. Megtaláltam Amandát és leültem mellé. Körbevettek a barátai, mindenki Jaxről kérdezősködött. Nem sokat beszéltem. Sikerült meg se hallanom a legtöbb kérdést, Amanda pedig mindent megtett, hogy békén hagyjanak. – Na, felkészültetek már a péntek esti bulira? – kérdezte Amanda, hogy elterelje rólam a figyelmet. – A múlt héten megtaláltam a leghelyesebb ruhát a neten – áradozott a lány, aki Amanda másik oldalán ült. A többiek is arról 240

fecsegtek, hogy milyen ruhájuk meg frizurájuk lesz majd a bulin. Csöndben hallgattam őket, nem volt semmi hozzáfűzni valóm, hisz nem terveztem, hogy elmegyek. – Sadie, eljössz előtte a meccsre? – kérdezte Amanda, majd beleharapott az almájába. Először nemet akartam mondani, de aztán eszembe jutott az ígértem, meg hogy Jax azt szeretné, hogy focimeccsekre járjak. – Hát nem is tudom – feleltem, miközben a vizemet kortyolgattam. – Kérlek, gyere velem! Utána Jeff Garnerrel megyek a buliba, de ő benne van a csapatban, úgyhogy egyedül lennék a meccsen. Ez jól hangzott. Gondoltam, elmegyek a meccsre, hogy Jaxet megnyugtassam egy időre. – Ez jól hangzik – feleltem Amandának. – Szuper! Suli után átjöhetnél, hogy csináljunk valamit ezekkel a hihetetlen fürtökkel, amelyeket annyira irigylek tőled. Kitalálunk valami frizurát neked, és aztán segíthetsz nekem valamit kezdeni a szögegyenes hajammal. Megdöbbentem. – De hát nem mindegy, hogy milyen frizurával megyek a focimeccsre? – Nem, mert utána éppen csak annyi idő van, hogy átöltözz a buli előtt – felelte Amanda mosolyogva. – De hát én nem megyek a buliba, úgyhogy a hajammal nem is érdemes foglalkoznunk. – De hát miért nem? – kérdezte Amanda csodálkozva. Jax nélkül semmi kedvem nem volt táncolni, de ezt nem kötöttem az orrára, csak a vállamat vonogattam. – Ha táncpartnert akarsz, csak az ujjadat kell mozdítanod, és a pasik hanyatt-homlok rohannak hozzád – suttogta Amanda. 241

Megráztam a fejem. – Nem, nem erről van szó. Egyszerűen nincs hozzá kedvem. – Szóval egyedül hagysz. Mintha azt mondtad volna, hogy Jax azt szeretné, hogy kihasználd az utolsó gimis évedet. Kénytelen voltam bólintani. – Hát akkor tudd meg, hogy a meccs utáni buli a tanév legnagyobb eseménye. Sóhajtottam, mert igaza volt. Jax azt mondta, hogy táncoljak. Majd odamegyek egy rövid időre, gondoltam. – Jól van, majd benézek. – Akarsz egy partnert? – Nem, egyedül megyek. – Hát jó. Annak is örülök, hogy eljössz – felelte nagyot sóhajtva. *** Megnyertük az öregdiákok elleni meccset, úgyhogy igazi nagy ünneplés volt a buli. A pomponlányok a meccsen hordott ruhájukban táncoltak, a fiúk pedig nem vették le a mezt, csak a védőfelszerelést. Izzadtak és mocskosak voltak, nem is értettem, hogy Amanda hogy bírt a bűzlő Jeff-fel táncolni. A gondolattól is elborzadtam. Amint a DJ zenélni kezdett, mindenki az ajtó felé tódult. Az órára néztem, hogy mikor léphetnék már le. Amanda megpróbált rávenni, hogy menjünk együtt, és vegyünk nekem egy új ruhát, de sikerült meggyőznöm, hogy van egy, ami pont jó lesz. Tátva maradt a szája, amikor meglátta a Jaxtől kapott kék ruhámat. Hagytam, hogy szórakozzon egy kicsit a hajammal, mert annyira élvezte, de végül kibontva hagytam. Ez volt a legegyszerűbb. – Sadie, táncolsz velem? 242

Mögöttem állt Dameon, természetesen az izzadságtól lucskos mezében. Nem akartam táncolni senki mással, csak Jaxszel. Akkor sem táncoltam volna vele, ha tiszta és csinos lett volna. Éppen tiltakozni próbáltam, amikor felbukkant Mary Ann, és belekarolt. – Á, szia Sadie. Megint egyedül? Rámosolyogtam, hisz csupán egy bizonytalan ostoba lány volt. – Igen – feleltem. Dameonra nézett, mint aki elnyerte a főnyereményt. – A híres pasi megint magadra hagyott – mondta, majd sarkon fordult, és maga után húzta Dameont. – Gyere, Dameon, táncoljunk! A srác rám bámult, mintha mondani akart volna még valamit. Én is sarkon fordultam, hogy megértse, mi a helyzet. Mary Ann még egyszer megcibálta, majd eltűntek a tömegben. Felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől. Amanda integetett a táncparkettről, én meg mosolyogva visszaintegettem. Az óra szerint már 20 perc eltelt. Jaxnek megígértem, hogy legalább egy fél órát maradok, szóval még 10 percet kellett várnom. Éppen innivalóért indultam, de megtorpantam, amikor felcsendült a hangfalakból az ismerős dallam. Az én dalom volt. A párokat néztem, akik lassan, egymáshoz simulva táncoltak. A dalt hallgatva kevésbé éreztem magam egyedül. – Elnézést, szabad ez a tánc? A szívem majd kiugrott a helyéről. Nagyot nyeltem, és imádkoztam, hogy ne csaljon meg a képzeletem. Amikor megfordultam, szembe találtam magam Jaxszel, aki mosolyogva a kezét nyújtotta. – Jax – ennél többet nem bírtam kinyögni, inkább a karjai közé vetettem magam. Ő halkan nevetett, és közelebb húzott magához. – Te mit keresel itt? Hogyan? Holnap este koncerted lesz Detroitban! 243

– Nem hagyhattam, hogy nélkülem gyere el a buliba – felelte mosolyogva, majd gyengéden szájon csókolt. A mellkasának támasztva a fejemet beszívtam az illatát. – Miért nem árultad el nekem? – Mert meg akartalak lepni. Mosolyogtam, mert nagyon tetszett ez a meglepetés. – És nem volt egészen biztos, hogy el fogok tudni jönni. Reggel, amikor telefonon beszéltünk, nagyon szomorúnak tűnt a hangod, ezért úgy döntöttem, hogy semmi más nem számít. Megszerveztem. Mindig te vagy a legfontosabb. Megcsókoltam, és tündöklően kék szemébe néztem. – Olyan önző lettem. Csak az érdekel, hogy itt vagy velem. Jax elmosolyodott, megfogta a kezemet és megcsókolta. – Ez így van rendjén. Legyél annyira önző velem, amennyire jólesik. A tied vagyok. Sóhajtottam, és a szívverését hallgattam. Jax a fülemhez hajolt. – Gyere velem az óceánpartra! Bólintottam, és ő kézen fogott. Csöndben kimentünk, keresztülvágtunk az iskola parkolóján, leereszkedtünk a hegyoldalon egészen a vízpartig. – Szeretnélek még egy kicsit megölelni, távol a bámészkodó közönségtől. Jax ugyanazzal a kecsességgel ült le, mint amikor először voltunk együtt az óceánparton. Kissé zavartan ültem le. Jax maga mellé mutatott. – Ide mellém – mondta csúfondárosan mosolyogva. Elnevettem magam, és egész közel bújtam hozzá. Ekkor lefeküdt, egyik kezét a feje alá tette, a másikat meg kinyújtotta maga mellett. – Feküdj mellém! 244

A karjába feküdtem. Közelebb húzott magához, és játszani kezdett a hajammal. – Ez sokkal nehezebb, mint gondoltam – dünnyögte az éjszakába. Nagyot sóhajtottam. – Nem lehet könnyű távol lenni a „levegődtől”. – Ez nem vicc. Ezen a héten pokoli sok időm volt gondolkodni. Semmi másra nem vágyom jobban, mint azt mondani, hogy hagyd ezt az egészet a csudába, és élj velem. De nem tehetem. Azt akarom, hogy ezt ne hagyd ki. Amikor csak tudok, melletted leszek. Szeretnék mindent bepótolni veled. De tudnod kell, hogy nincs olyan pillanat, amikor ne hiányoznál, amikor ne gondolnék rád, és ne vágynék arra, hogy veled legyek. Feltámaszkodtam a karomra, és ránéztem. – Mi fog történni azután, hogy leérettségiztem? – Akkor megfoglak, és soha többé nem engedlek el – felelte mosolyogva. Csöndesen nevettem. Jax arca elkomorodott. – Te mit szeretnél csinálni azután? Főiskolára gondoltam, meg arra, hogy szeretném többre vinni, mint Jessica. Arra vágytam, hogy az életemnek legyen valami értelme. – Mindig is főiskolára akartam menni. De most… Jax is felkönyökölt. – Ez remek ötlet. Csomó főiskola van Kaliforniában. Vagy közelebb szeretnél maradni a családhoz? Úgy tettem, mint akinek ezen még gondolkodnia kell. – Hát, azt hiszem, jó lenne valahol Kaliforniában, már ha felvesznek. Jax az égre nézett. – Nem vetted még észre, hogy akár a hegyeket is megmozgatom? Elnevettem magam, és a fejemet csóváltam. – Nem kell hegyeket mozgatnod ahhoz, hogy felvegyenek egy főiskolára. 245

Jax felállt, felhúzott engem is, és két keze közé fogta az arcomat. – Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a közelemben lehess. Nem fogok hazudni neked. Ez lesz életem legnehezebb éve. De azután azt akarom, hogy velem legyél. Én is azt akartam. A jövő számomra Jax. Főiskolára akartam menni, de még annál is jobban szerettem volna Jax mellett élni. Ha meg tudja oldani a kettőt együtt, akkor nem hagyom, hogy a makacsságom az utunkba álljon. – Veled akarok lenni – mondtam, és ettől hatalmas mosoly öntötte el hihetetlenül gyönyörű arcát. – Te vagy a jelenem és a jövőm, és mindent megteszek, amire csak képes vagyok, hogy boldoggá tegyelek. Lehajolt, hogy tökéletes ajkait az enyémre szorítsa. A szívem a mennyekbe szállt. Csókjaiból sohasem elég. Jax Stone az én mindenem.

246

Köszönetnyilvánítás Először is férjemnek, Keithnek, aki elviselte a rendetlenséget, a tiszta ruhák hiányát, és hangulatingadozásaimat, miközben ezt a könyvet írtam; középső gyermekemnek, Annabelle-nek, kinek kreativitása és zeneimádata inspirálta a könyv alapötletét; Austinnak és Avának, idősebb fiamnak és legkisebb lánykámnak; nővérükkel ők életem legnagyobb boldogsága; a Wild Child kiadó szerkesztőjének, Angela Brownnak; hálával tartozom neki a kitűnő szerkesztésért. Nála barátságosabb és segítőkészebb szerkesztőről álmodni sem lehet; valamint legjobb barátnőmnek és legfőbb rajongómnak, Monica Tuckernek, aki nemcsak hogy elolvas minden regényt, még a serdülőknek szólót is, de ehhez a könyvhöz még 24 órára sem volt szüksége. Ilyen hűség nem is létezik.

247