Szócikk a leveg r l

.PARTI NAGY LAJOS.

.Szócikk a leveg¤r¤l. „…leírom 2000szer, hogy föld, t∫z, víz, leveg√”

Á

dventkor írom ez utolsó munkátskát, a deczembriusnak mély kútjábúl, honnét az nappal homloka kivált lapos, azonban magos az éjtszaka, s tsöndér hidegjében fennen susog az leveg√ ég mindahány tsillaga. Susog, amikép hátulsó, hideg szobában az várakozó karátsonfa, terebély koronájában fölh√k és szelek, képzellett tej-tsorgások és aranydijók, sárkánykélgyók és hóka angyalok. Ha penig a gyermek, e tátott szájú s fingnya porszem lopakodván föltekint, bizon, hogy szava szegül ama foghatatlan sokaságtúl, átölelhetetlen mindenségtül, melly egygyb√rben horzs reméntelenség és édes, sajgató várakozás. Amikép az költ√ mondgya: „vonhodt lelkében ∫r és gyanta ül / s az vaksi kéjvel vak jaj hegedül”. Mindazáltal Ádvent az nagy Urbusokban kivált otsmondáriom és potsodék, az rívó és panasonic emberiség lük√dik plazárúl plazára, haját s belit kitípdesi az nagy símogathatjában. Azután eltsigázottan házába tér, s keblit fölfúja, mondván: hejh, ha mögtehetné, még az lába hegyit se dugdozná ki többé, hanem tsak odabe, meleg bordakemenczéje mellett torkoskodna mint légi hüvelvény, szavakot toligászna, akár ha küsded tsillagotskákat, egyéb tsetsebetséket. S aggatná √köt az leveg√ karátsonfájára. Errül jut eszibe fölírni: „karátsonyfa, valami tartó (tsavarós?), OTP, Manyi néni”. Hát így.

* Mivel a leveg√ az világot alkotó négy elementom eggyike, van hely annak karátsonfáján b√vön, hiszen a leghatalmasabbik az elemek közzül, földet és vizet és tüzet egyként magába hömbölyít, kiszít, elolt és möglapdáztat, „ember azki véle él / tüle váltig fél”. Hezzá a legspiritualisb elem, hiszen láthatni nem láthatom, foghatni meg nem foghatom, méges, tüd√m iszákja néküle lapos, s én szegíny vándor meghótt lennék azon mód. S ha ezen alkalombúl computérozó kezemen belüle tsak annyi es megragad, hogysem amennyit tüd√m egy szuszra kifoghatik, attul már ezen dógozat pírral, violával b√vön megtelik, s életmagra kap; nem az én dits√ségemre, hanem mind ama salabaktrumokéra, kikb√l el√tsinálni olló s tolvajszerentse segedelmével nem átallom.

* Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és l√n világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségt√l. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és l√n este és l√n reggel, els√ nap. És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a melly elválaszsza a vizeket a vizekt√l. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizekt√l. És úgy l√n. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és l√n este, és l√n reggel, második nap.

3

Parti Nagy Lajos

A leveg√ a vegytanér és fizikus laboratóriomában f√leg légeny, azaz nitrogén és éleny, máskép oxigénium keverékib√l álló szagtalan és színtelen légnem∫ test, amelly a körléget avagy külléget alkotja, s a Föld-tekét burokként környülveszi. Élenyje miatt az él√lények számára nékülözhetlen, noha nagyobb alkotó része a legeny, mellyet Irinyi János után Bugát Pál légeny nevezetre javasolt átal írni. Az leveg√nek színe avagy creme-je az ózon, aki penig az görög szaglóbúl, illatózóbúl vagyon, s jelenti a három atomusbúl álló oxigént, melly odafenn levegdél a mennyei magosban, hol minden dolgok s idegek amúgy es mámorszer∫ izgalomban vagynak.

* Jókaink, mid√n az föld kérginek roppant könyvében lapozgat, arra felelvén, mivégre lött az ember, egyenesen oda fantasiál: az emberre azért volt legelébb szükség e világon, hogy segítsen az fákat pusztétani. Azon okbúl, hogy a képzellése szerént a fák, miel√tt az szén meglött, annyian valának, s olly szaporán, hogy a milljom küs tüdejükkel fölössen sok élenyt lehelldeztek kifele, az éleny penig tudva lév√leg az állati gyönyör és mohó pesdületi részit képzi a leveg√nek, bélehelni azt eggy folytonos kéjmámor vala, melly azután a testet és a lelket azon ringlójában föl es emésztette volna a sártekén, melly édösanyánk. Ha nem jött volna az ember a k∫-baltájával. De jött, és elrendezé a dolgot a fákkal derékül, úgy annyira, hogy mai napság kevesb, ami hajdan több vala, az ember béfogta az élenyt, s tsinos palaczkban tartsa, mit oldalán hord, s belé-belészippant, ha szomorú.

* Máskép az földet körülvev√, több s több alkat-részb∫l álló, az él√lények által belélegzett anyagot leveg√nek mondgyuk, melly mindközönségesen környülvesz bennünköt. 1651-b∫l ekép olvashatni: „Megláták kés√re osztán sok törököt. Szintén mint leveg√ben az sötét fölyh√t”. Az különöskép szabadon mozgó leveg√ a meterológia tárgya és a repülés közege. „Vasa mint zúgattyú a leveg√t szelte” (Arany). „Havaz; sár van, köd, fekete leveg√.” (Petelei I.) 1787-t∫l leveg√nek mondatik bármelly nyílt, födetlen térség, bármi olyan hely, ahun a leveg√ nints elzárva frissülésitül. „Hogy kortyolta-e, nem tudja a fáma, de az elvizesedett reczeköt√nét még halála napján es kitolták a leveg√re.” (Kemény J.) „Nos, hát leveg√zzön, Morosgoványi, ha már így megártott a lik√r” (Gárdonyi). 1834-t∫l mondgyák leveg√nek a valamelly emberi közösségben uralkodó hangulatot, atmosphaerát. „Forróné körül megfagyott a leveg√.” (Lovik K.) Lefitymáláskor es mondgyák, hogy üresség, semmi, haszontalanság vóna valamelly dolog. „Mátsik György szava nem leveg√” (Mikszáth). „Nyilas gazda leveg√nek vette a versenytársat.” (Móricz)

* A leveg√ magyar fejlemény, ki jelentéstapadásval gyött létre a leveg√ ég kifejezésb∫l. Az ájernek, ami deákosan aer, legrégebbi neve: ég, utóbb, hogy megkülönböz√djék az ég er√sségitül, meg a szilárdan állani látszó égbolttúl, azaz firmamentomtól: leveg√ égnek kezdték nevezni. Legels√bben maga Pázmány Péter használta volt. „A házban az leveg√ s∫r∫n teli apró porotskákkal: de ezeket külömben nem látjuk, hanem amelly lyukon bészolgál a ver√fény sugára.” Daczára néki, az leveg√, aki f√név, ennen magában alig es mutatható ki századokon át, tudatos felújítása s elterjedése tsak az nyelvújításval eszközölteték. Ki a leveg√b∫l él, az a legszegényebb. Azki eggy leveg√t szí valakivel, az igen közösködik. Tiszta a leveg√, mondgyák, ha nints, ki egy tselekedetben zavarna. Ki átlépi a szelet, az ravasz, s rókálkodni bizon nem rest. Ki már bírót-bárót béjárt, s föl sehová nem lebbezhetik, arra mongyák: eriggy a leveg√égbe panaszra. Ki elkotródik, az nyomja a leveg√t, azaz tolja a szelet. Kár belé a leveg√, mondgyák eggy mihasznára.

* A leveg√ alias lebeg√ ég elnevezés alapja, hogy az ember az körülte lev√ leveg√t mozgása révén észleli. „Két szép angyal jelen meg a szikla két oldala fölött lebegve.” (Péterfy Jen√) „...lebeg√ rémalak inte felém” (Költsey). Lebeg szavunk 1458-ban t∫nik föl, legelébb lewegew, utóbb lepeg√ s lebke alakban. „Mid√n a kisasszonyok fenn a palotán vatsoráltak, nagy földingás tapasztaltatott, úgy, hogy az étel es lebegett.” (Bethlen G.) Azt jelenti vala, hogy ide-oda mozog, leng, rezeg, hogy például ijedtiben lebegett a lelke, de mondották az szívdobogásra, ér verésire es, hogy lebegne, és ha vízben lassan lengve mozog valami, épúgy. S mond-

4

Szócikk a leveg√r√l

gyák, ha eggy személ vélekedésiben ingadozik. „Nagyfeje√ János nem akarván elhabahurjálkodni, soká lebege az maga és az espány vélelme között.” (Szalárdi J.) A lebeg√ avagy doboló versláb: az anapestus, azki áll két rövid s eggy hosszú lábakbúl: „Tsigagriff, lepeg√ aranyom, hova szállsz?” (Kazinczy) Amaz hangfest√ eredet∫ szótsaládunk, kibe az lebeg es tartozik, finnugor alapzattal bír: a zürjék leb, a votják lob mind azt teszi: repül. Rokona néki a lebben, a lebeget, a libeg, a libben avagy lippen, s a lobog. „Tengör ára lebegetött eggy nagy fát, / nem ittam én idösanyám, tsak jaffát” , mondgya a népdal. Innét jön a lependék, lepenty∫, lepke, lepents, kik 1590 el√tt mind pillangók valának, innét a libidó, a lebenke avagy libitóka, ki a szalonka nev∫ gázlómadár neve. Ebbül jön a lipántos, s a lipinkázik avagy hintázik: „A meghótt papkisasszon addig lipinkázott hujgatva és veresen, amég le nem szakatt és telibe nem bombászta az perváta ódalát, szegíny”. (Hajszín M.) Ebbül van azután az lebbents nev∫ eledel, s a lebeny, ki fityeg√ dísz, s kabátszárny, valamég az marha álla alatt lógó húsos b√r. A Leb√ földrajzi név tanúsága szerint a leb annyit jelentett, hogy úszó láp.

* A leb√ másképen hosszú, lebeg√fül∫ kutya. „Leb√ kutyája égbe nyüszköl, hahon Küsjézuskánk ezüstöl.” (Berzsenyi D.) Ami alig lobogott, azt úgy monták Lovászpatonán: lebedez. Hogy nem villámlás az, tsak úgy lebedez az ájer. Lebbenteni, az penig egy figura vala táncznál: „tsak egy kitsit oláhosan lebbentettek, nem mint a magyarok.” Lebbent√ Götsejben az virágokkal kivart sz∫rgallér. A lebeg√ penig a n√i testt√l b√vön elálló blujz, rékli. S leberándra a neve Koltón az köpönyegnek. Ki lebeleg vagy nyebeleg, az izeg-mozog, haszontalankodik. Lebedegnek híjják a nyelvtsapot Halmágyon. „Úgy ugrándott a lebedegje, akar a tzigánharang, s gy√szte a beszédje kiker∫ni, mikó átgyütt a torkán”. Ki nyomorultul élt, arra úgy monták, hogy: lebeg. „Lutorkáék most megtehenes∫tek, penig hát alig tuttak eddig lebegni.”

* A lebel az annyi mint pára, avagy kig√zölgés. Barczafalvi mondgya: „Hogy ember az dohától, leblét√l az befülledt búzaveremnek belé ne haljon, nagy orvosság eggy leped√vel szelet fogni azféle gödörbe.” A leble viszontag szell√, még inkább aura. „Olly leble volt az leánynak, hogy pirulhattak az angyalok.” (Csokonai) 1787-ben szell√, s 186o-ban lobogó, fátyolszer∫ség jelentésiben t∫nedez föl. Bugát Pál uram lebnek magyarítja az meteort, lebtannak az meteorológia tudományát, s lebk√nek avagy légk√nek az titokzatos meteorkövet. „Úgy állott benne a s∫r∫ bánat, mint a lebk√.” (Jókai) Az, hogy a leb eredeti jelentése h√ség, s ez finnugor örökség volna, az téves. A leb az a láng lebegése. A t∫znek leb-je penig az t∫z ereje. Némelyek az nyelv újétásakor az aethert es lebnek monták. Leb továbbá Ballaginál valamelly tárgy könnyed, leng√ mozdulatja, a lebbencz penig mindközönségesen szárny. „Lebbenczét a strucz bizon nem hordja többre, mint némelly asszonyság dufhodt keszken√jét.” (Jósika) Ugyantsak Ballagi állétja, hogy aki lebbel avagy lebdez, az vékony széles tárggyal az ájert raszgásba hozza, azaz üde léget hajt valamelly tárgyra. „Az pukkanás után, ahont magához jött, a kotrócz legénke, meglebbelte az el nyaklott viczekapitánt, ki fejér vala, mint az elefánttetem.” (Haller G.) Ellenben az, ki lebeleg, az a költ√i nyelvben más nemen való személyvel enyeleg, intseleg, szerelmesen tréfálkozik: „Kitsiny szive lebelgésre nem gondolhatott.” (Kármán) Erdélyországban a lebelg s a lebelget: bajlódik avagy apolgat: „Mit lebelgünk ezekkel a bitang emberekkel?” (Bethlen G.)

* A lég az nyelvújítási találmány, szótsonkításos öszvetétel productuma. Amiképen Pázmány az leveg√ égbül leveg√t tsinált, akép rántja öszve Kazinczy a légzést avagy a lélegzést. 1813-ban írja: „Luft, eddig leveg√ ég, most lég.” „A robbanó lég az egész házat felvetheti.” (Jókai) Ebb√l számos öszvetételek alkottattanak jeles férfiak buzgolkodása által. A Bronchiát vagy Syringest Bugát Pál magyarítá légts√nek 1828-ban, s ugyan√t√le vagyon az légutak. 1830-ban alkottaték a légkör, mi egyrészt atmosphaera, másrészt az földet környülvev√ légtömeg, mit elébb leveg√körnek es híttanak. „A gyúanyaggal saturált légkör tsak a szikrát várta” (Bajza). A légf∫tés szavunkot Novák Dániel fordítá szolgai módon 1833-ban a Luftheizungból. A léghatlant, a vízhatlan mustrájára Ballagi tsinálta 1851-ben a luftdichtb∫l. A léghajót s léghajós léggömböt 1831-ben Helmeczy alkotá, nevezék továbbá égi hajónak, leveg√-hajónak: „Látod mint rúganyos léggömböt fellöketni s esni újra”. (Tarczaly Sz.) A légüres 1833-ban születik vala. S etájban a légszivattyú, ki 1777-ben még szopó köp∫. A szelel√lyuk légkürtté leendett, a légtávlat perspektiva. A léghuzam a légvonat mintájára jövendett világra. Légzárólag

5

Parti Nagy Lajos

lett az, ami hermetice volt. A légvonal elébb léghuzat, azaz luftzug vala, ebb√l tsak utóbb lett a mái légi útvonal. „A léghuzat beomlott a résezeten, míg egy kis kéz légmentesen el nem zárá.” (Kármán) „Ó, az tsupán egy részvev√ légvonal lehetett, melly az ajtót betsapta.” (Jósika) Ekkor teremtették a légiszonyt, ami nagy félelem az küllégt√l, ki nehogy tsúzt okozzon. Légszesznek hítták az világító gázt, léglámpátskának a gázlámpát, s a légparányt, ki a lég legküsseb részetskéje, máskép atomus. Légnyomásmér√ lett a barométer. Legetty∫ a kemenczei légvonat szabályozókészlete. S használtaték még, egynehány légb∫l kapott példát mondva: légk√hullás, légnem∫, légtsavar, légelhárító, légtorna, légfék, légoltalom, légakna, légbuborék, léggömbzár, léggyökér, léghólyag, légkanna, légköbméter, légmell, légnyílás, légópincze, légikisasszony, légsúlymér√.

* A leveg√- és légkúrát elmúlt századok fered√ közönsége az tüd√vész ellenében igen frekventálta volt. Mid√n fölfedték, hogy példának okáért a svejczi pásztorok nem fertez√dnek meg a kórtúl, azt gondolták, hogy az marhák kipárolgásának, excrementomaik ammoniak-tartalmú b∫zinek, s a tüdejök átal tsökkentett élenytartalmú leveg√nek van tüd√vészmentesít√ hatása. Gleichenbergben még 1864-ben es valának olly szobák, hol el√írásszer∫en tsak eggy fatáblát kelletett félre tolni, és a mellbetegnek el√nyös tehénszag közvetlenül az szobába emelkedett. Hayagos Pálné asszony bészámol, hogy ∫ az ∫ urával oda volt egy karátsont tölteni a „Schweizerei”-ban, s ottan, mikép az könyvekben az betlehemi jászolnál, halk énekjök s lélekzetjök az barmokéval szépen öszvefolyott, egy szóval igen emelkedetten tölték az Szent estét, melly nékiük közösleg a végs√ estéjük vala. A légkúra egy faja még az sókamra, továbbá az feny√levélfered√. Ki penig az betegséget nem curálni, hanem megel√zni kévánta volna, annak légsátrak állíttatának az Balaton vizén, mellyek egy-személyes nyitott fülkék valának, hol az fejtüllábi fürd√ruhák módija idején kipróbáltathatott azon feredési mód, melly abban áll, hogy az illet√ mezítelen testét a nap s az égbolt sugarainak kitéve hozza izzásba.

* Az emberi test áll és vagyon a 4 elementomokból, úgy mint melegségnek, hidegségnek, szárazságnak és nedvességnek öszvetimporálódásokból. De közelebbr√l az 4 féle vérnek, úgy mint sárga, fekete, nyálas vagy taknyos és tiszta vérnek öszveelegyedésekb√l áll. Mivel penig ez külömb külömbféle módon lészen, innen az embernek es, testének es sokféle constitutioja vagyon. A leveg√: nedves és meleg, hímséges elem. Évszaka az kikelet, testrésze a szív, testnedve a vér, hezzá az ragyogó színek tartoznak s a vérmes emberi alkat. Mert az kikben tiszta vér vagyon több, mint másféle nedvesség, azok tiszta vérb√l álló természet∫ek, sangueneusok, és így meleg és száraz természet∫ek. Ez a legnemesb véralkat. Jegye néki Jupiter. Az ilyennek szép gyermekei lesznek, több fijak, mint leánykák. Az véres állapotú, sangvonus emberek jelei ezek: szemök égszín, testökben kövéretskék vagy húsosak, kerekded és piros orczájúak, fodor és lágy sárga hajúak, er√s szavúak, gyorsak, az él√mozgásra pulsus bennek er√s, hamar n√nek, hajlandók ezekre: szeretik az vendégséget, flekken-sütést, kivált nem gy∫lölik az szép személyt, az tréfa beszédet, nevetést, ugrást, magok gyönyörködtetésit. Az terhes gondot dolgot kerülik, nem nagy elméj∫ek s√t tompák, kivált az elmebeli tudományokban. De ha az jó vér bennek megelegyedik az sárga sárral avagy nedvességgel, igen jó elméj∫ek lesznek esmét, nyájasok, vidámok, mellyért másoknál kedvesek, b√kez∫ek, emberségesek, jelesek, engedelmesek, barátságosak, adakozók, keveset haragusznak, könnyen hisznek, továbbá gyakran álmodoznak repülésvel, vendégeskedésvel, nyájaskodásval, úgy kertekben és palotában való járásval s egyéb tréfás dolgokval.

* Fenn az leveg√ híg égben term√ tüzes és vizes állatok, meteoromok es az benne repes√ madarakkal eggyütt azont tselekszik, mint a vízzel spongya módjára meg rakodott és meg terhel√dött felyh√k, és egyebek, mellyeket az Proféta az Istennek dítsíretire imigyen nógat: Dítsírjed a Jehovát te t∫z, jég, ess√, hó és pára és forgó szél.

* Gyöny√r∫séges szavunk az ég, melly √si örökség az ugor korból, s 135o-ben t∫nedezik föl, égbolt jelentésiben, azután a 15. század közepire, a Jókai kódexben már leveg√t jelent, s jelent ugyanott mennyországot. 1550 körül van néki eggy lehelet jelentése es. Az égboltfény penig a közepes és alatsony földrajzi szélessé-

6

Szócikk a leveg√r√l

geken el√forduló állandó sugárzás. Vagyon eggy Égenföld nev∫ falu Zala megyében, Sármellék közeliben, ott mondgyák, ha valami sehun nints: Se égen, se f√dön, se Sármelléken. Az égisme a különféle földrészek égalját tárgyaló tudomány. Az égitengely képzelt vonal, melly körül minden égi test forgani látszik, északi végponttya az sarktsillag. Éggöncznek híjják az égsarkot, máskép pólust. Égív a szivárvány, azki a székelyeknél bába bukrétája. Ég∫r az szaporán bésüvít√ semmi, égabronts penig emennek jámbor öszvefogója. Égjel az üstökös, égvívó, aki személy az istenek ellen pártot üt. Égnéz√hal az uranoscopus, ama kitsiny tengeri hal, ki a fejin legfönn hordgya a szemeit.

* Az ég avagy firmámemtom a föld fölé ívként hajlani látszó része az mindenségnek, máskép mondva égkárpit avagy égabrosz. Ballaginál égnek vagyon mondva maga a légkör, amaz összes tér, melly a földet és a többi égi testeket körülveszi, továbbá azon hely, hol a hív√k az Úristen lakását gondolják lenni, s mi: a Mennyország. Hívesen és tárgyilag mondva, az égbolt a föld felett a magasba boltozott, s az megfigyel√nek horizontya fölé boruló látszólagos félgömb. A Magyar Nagylexikon úgy mondgya, hogy színe és alakja az légköri extinkció mértékitül függ. A Zenitr√l a Horizontig terjed√ ívet megfelezve a felezési ponthoz húzott egyenes a vízszintesvel nappal 22, holdvilág néküli éjtszakán 4o fokos szöget zár be. Az égboltozatot nem félgömbnek, hanem laposabbnak érzékeljük, ezt híjják az égi ív látszólagos lapultságának, ez okbúl az napot és az holdat a Horizont közeliben nagyobbnak láttyuk, mint a Zenit közelében.

* Az egyszer∫ nép pajkosobb költészetiben az ég, kiváltképp penig az ég alja igen föl-fölt∫nik. „Szeret√mnek szép kis tája / lángótt mint az ég pestája / hahungy szelek fognak rajta, / nyíttan nyínak ól és pajta.” (népdal) Az égi harmat a n√i nedvesség, mellyet, szedni, azkiben mozsdani kivált megszépít. Égalji gyerek, mongyák arra, kinek az apja esméretlen, s nevét a származási helyir√l, az édösanyja ölér∫l, ergo az ég aljárúl vette. Értettek alatta ágrúlszakadtat. Az ég gyakorta úgy van symbolisálva, hogy az a n√nek nemi szerve. Hasonlókép a tsillagos ég. Olyik úgy beczéz: tsillagos egem, másik úgy káromol: az anyád tsillagos ege! Ide vonható, amit az bánáti legény dalol: „Égalj szegf∫szál de szépen kinyílottál”.

* Szép, n√ies szavunkot, az éghajlatot a deák czlima szóbul nyelvújétották, ki eredetileg hajlást, hajlatot jelent. 1788-ban Kármán még tsendes mérséklet∫ ég-hajlást mond. Utóbb úgy es értették, hogy az ég fekvése. Az égöv szót köszönhetjük penig Szilassy Jánosnak, továbbá az éggömböt Bugát Pálnak, ki annyit tesz, mint tsillag. A régiségben égövnek s éghajlatnak az égaljat hítták, ama veresl√ helyet, mi a horizont, s hol az ég össze látszik érni az égvel.

* Ha kitisztul avagy szípen nekiborotválkozik az ég, látni az tejútat, melly az emberi nem képzeletit eleitül fogva leginkább kigyútotta az ég abroszán. E leghíresebb öszveköt√ útja égnek és f√dnek tsillagporbúl, sóhajbúl és ezeréves hadig√zb∫l vagyon kiczementezve. Mondgyák még reá, hogy az égnek az úttya, vagy ahogy Tordán illetik: égországútja. Az magyar régiség úgy tartja, akkor keletkezett, mikor Árpád apánk tsetsem√ létire igen fogas és izg√ vala, mire föl anyjának szentségös teje végig fretsent az égen, s mindétig ott maratt. Azon h√s ki égbe ballag, a Tejúton megyen végig, s tér meg az √sszüleje keblire. Ide vág, hogy ha a ménküh√ beléüt a házba, aztat tsak édes tejjel lehet eloltani. S tiszta födetlen éjtczakákon úgy foszlik az, mikép mennyei kaláts avagy réges régi édösanyák szentséges kondenz-tsíkja.

* Váczott mondották az eget még égségnek: „Vót ott minden az égség alatt tsak éppen a madártej hibádzott.” Szegeden erre azt monták: „olyan nints az égbe se, de még a patikába se”. Szép és bársonyos neve még az, hogy égszün: „álmomban fekete rigók siregtek az égszünön” (Tamási Á.). Az égker∫leti tsillag azon plánéta, melly körüljárja az eget. Tsíkben kigyúl az ég napnyugotkor, villámláskor penig megnyílik. Tsökölyön égit∫z, Mihályiban penig égigúnár a villám, amiképen égigúnár a hórihorgas ember Vasszécsényben. S égiho-

7

Parti Nagy Lajos

rogfa Kiskúnhalason. Égitaliga Debrecenben a szobafest√-tanoncz. Égbehányónak mondgyák Gyulán a lekváros núdlit. Égitsuda-fatsomó, mondgya az apró gyermek a kérdésre, hogy mi az a kezedbe, tádém? A Gallinago gallinagot, azaz motsári szalonkát Bugyiban égibáránynak hítták. Égszerelem Nyíregyházán a törökszegf∫, s égvirág a búzavirág. A sós vízet, kibe kenyeret aprét a szegény nép s eszi, úgy tisztölik: égi lé.

* Bizon, az éghöz való hasonlétkozás kiapadhatlan kútfeje az mondásoknak. Ki váratlanul jött: mintha az égb∫l pottyant volna. Ha valami semmikor lesz: akkor lesz, mikor az egek megfordulnak. Égre követ ne dobj mert fejedre fordul, mondgyák az óvatlanra, a borúlátóra penig ezt: hogyha eged beborult, elhagyatol magad es. Ki nagyot mond, az f√ditsér mindent égt∫l f√dig, s olly tüzet rak, hogy még az ég es kormos lesz t√le. Hol vótál mikor az ég zengett, kérdik meg az lapuló természetüt√l. Ha valaki mindég égbe néz, a vakondtúrásba es elesik. Derült égb√l tsap le a villám, s odának-égnek áll az ember haja megriadtában. A két dudás esetire az illik, hogy égben két nap, hüvelyben két pallos nem fér. Ha valaki megkutyálja magát, így szól: ha ég s föld összeszakad, avagy ha az égbe ugrálsz es, akkor se! S akkor se, ha czigánygyerek hullong az égbül. Aki mindenre kapható azt mongyák rá: bemeszelné az eget es, tsak meszel√nyelet adnának neki. Hejnye, azt az égen kopogó f∫zfán fütyürísz√ rézangyalodat, sötétüljön el neked az ég, mondgya Szécsényben az rabiátos ember, ki az eget húzza ráfele atyjafiára, avagy úgy rútol, úgy átkozódik, majd lehúzza az eget. Eridgyünk, nízzük meg a tsillagos eget, mondgyák férfiemberek istenes társaságban, ami azt teszi mindközönségesen: menjünk ki hudgyozni. Hogy rossz avagy részeg állapottyában az eget ki minek nézi, arra sok mondás van: eggyik b√g√heged∫nek nézi másik karimáskásának. Pofon felejtlek, hogy az eget es b√g√nek nézed, monták Berhidán. S rútoltak még eképen: úgy megkollintalak, hogy az eget sz∫rkarikának nézed, s úgy reádpallok, hogy az eget es megtaknyosodva látod.

* Álmoskönyvek úgy mondgyák, ha két nap vagyon az égboltozaton: nagy bajod leend terhesasszony mián. Kányazsírval szemed megkend, jó reá. Azonban fehér népnek, ki meg van nehézkesítvel, égbe szállani szerentsés szülést jelent. Lobogvány eget látni: haláleset. Ellenben emez lángoló ég nagy szerentse az lutri és sorsjátékban. Ha egy álomban leesik az ég boltozatja: vétkezésed leend. Hajózni tsillagos égben: veszedelemb√l menekülsz. Öregasszonynak égbe felutazni: társasút pálmafákval. Az égben sétáló bárányok nagy id√változást jeleznek. Angyallal álmodni: ha véle beszélsz, utálatos dolgok várnak reád, de ha angyalt hallsz muzsikálni, mondgya a lipcsei álmoskönyv, megszabadulsz nyavalyádtól. Karátsony éjjelén égb√l cziteraszót hallani: lánynak szeret√ van útban, öregembernek halál.

* Nagy okval mondgyák az embert szárnyahagyott madárnak, ki századokon átal új és új machinákval kísírlette az égi madarak nyomába lépni, s istenkísért√ útján olly halmot rekkente maga után nyakaszegett, holt tetemökb√l, hogy ha arra inkább felhágott vóna vala gyalogláb, tán magasabbra jut, mint legboingabb boingján. Az út elején Daedalus vala, kit Minos, Kréta királya az Labyrinthba bétsuka s azki onnant aképen szabadult, hogy viaszkbúl és tollakbúl szárnyakat szerkeszte, majd édös fijával, onnant fel szökkene. De az Icarus nevezet∫ legént elragatta az ifiúi hév, s olly közel merészkede a naphó, hogy szárnya viaszja az forróságtúl megolvada, s ∫ az tengerbe pottyant vala édös atyjának szeme láttára, ki viszont szerentsésen megérkezett Itáliába.

* Nyilván vagyon az, hogy az éltet√ ég rakva vagyon apró füvenyetskékkel, kiket az philosophusok atomusoknak neveznek. Ezek olly aprók és láthatatlanok, hogy senki nem lehet olly fényes és általlátó szem∫ ember az ki megláthassa √köt. De ha az napnak fénye azokat megfénesíti, legottan az apró fövenyetskék és atomusok nagy sürüvén ide s tova láttatnak röpdösni és tsillámlani.

* Semmi sem alkalmasabb az egyszer∫ ember tsodálkozását, félelmit s tiszteletét fölkelteni, mint az mennybolt, a látható lég, a felh√k s tsillagok regiója. A kereszténység tanítása szerint a mennyeknek országa az,

8

Szócikk a leveg√r√l

ahon az Úristen, az angyalok és az üdvözültek, azaz a mennyei seregek lakóhelyileg tartóczkodnak. Az menny fogalmában roppant keveredik meteorológiai, tsillagászati, tsillagjóslási, teológiai tapasztalat az világ keletkezésirül való s∫r∫ képzellésekvel. Menny szavunk √si örökség az finnugor korbúl. Mennyet Ipolyink szerint már az √svallás es ismérhetett, eggy halálon túli boldogsági lakhelyt legalább, hová az igazak, dits√ültek, h√sök, boldogok juthattak, s ahol, mint a régi mondás mondgya, öröm tartja a mennyországot. Hildegard von Bingen szerint ott a menny, hol istent látják, mennyet jelentenek, kik megjövendölték √t, és mennyország vala, amikor isten fia emberként mutatta meg magát. „A menny lakik bennem, úgy érezem” (Tolnai L.). „Nem kell a menny gyöngyvirágom, te vagy az én mennyországom”, mondgya a népdal. Azki könnyen akar nagy örömhöz jutni, arra mondják: hintó szekéren vinnék az menyországba.

* Az firmámentomon, ki a mennybolt, vagynak a tsillagok. Efellyül következik a Jelenések könyvibül ismert kristályosan tsillogó üvegtenger, máskép ózón-paizs, végezetül az úr fényességes trónja s környülte a szférák az angyalokkal. Jacobus de Voragine 1270 körüli m∫viben a Legenda Aurea-ban szép virágos mez√ van ottan nékijök, tiszta víz∫ kutak, szép fák, mellyeken gyimiltsek mosolognak, közparkok, s aranybúl padok azokban, s temérdek ragyogó hever√k aranypokróczval. S legf√képen a város, az üdvözültek városa, ami ott vagyon tsurom egy színarany, kiben a mennyei seregek emberi fülnek sohsevoltan szépeket énekelnek.

* A mennyei seregek az angyalok. Swedenborg, ki vélök bizonyítottan beszélt, úgy mondgya, hogy termetükre nézve szakasztott emberek, arczuk, szemük, fülük, mellük, karuk, kezük, lábuk vagyon. Mundérjok nintsen, az saját kedvök és belátásuk szerint öltöznek, tsupán a legbels√bb menny angyalai ruhátlanok. Egész seregletöket Dionüszüsz Areiopagitész számlálta meg és szortérozta chorus szerént 5oo körül Krisztus után. Innét tudni, hogy kilencz kórus, háromszor három angyaltsoportozat azaz három triád veszi körbe az Úr lakhelyit. Ott vagynak többek között az kerúbok és szeráfok, azután a hét arkangyal, nevök szerént Gábriel, Mihály és az √rangyal Ráfáel. S ottan pesegnek az temérdek angyalok, megannyi selempóstás, kik a voltaképpeni hírviv√k, s kikvel az f√di ember legelébb találkozhatand. ◊kelmék már a 4. századtól ditsfény és szárnyak által vannak övedzve, kezükben kürt, hírnökpálcza, liliom, mobiltelefon, pálmaág, lángpallos. Mondgyák, minden gyereknek megvan a maga angyala az égben, tán ebbül vagyon, hogy szeretnek gyermek képiben ábrázoltatni magok es, melly ábrázat az barokk puttóban nyerte volt el végleges formáját, a sütnivaló, kövér ötsikében, ki pedofilok kedvencze. Mondgyák még Heródes-puszinak.

* A kerúbok kékek vagy arany szín∫ek, s az Paraditsomot lángpallossal strázsálják. Négyszárnyú igen szigorú, s er√s jószág mindahány, leginkább az Griff madarakra s az babilóniai emberfej∫, oroszlánytest∫ fenevadakra hajaznak. Ezékiel a könyviben négy lelkes állatot lát, emberi formájok vala és mindeniknek négy orczája vala és négy szárnya mindenik√jöknek. Lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa. Emberi kezek valának szárnyaik alatt négy oldalukon. Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordulnak meg jártukban, mindenik az √ orczájának irányában megy vala, a négy orczájok valának: eggy emberi arcz, eggy oroszlán, eggy bika és eggy sas. Mindeniknél két szárny összeér, kett√ penig fedezi testöket. Mellettök a földön mind a négy orczájok fel√l van eggy-eggy kerék, s ezen kerekek rakvák szemekkel, és e kerekek mennek, s ha repülnének, akkor repülnek mellettök, és a lelkes állatok lelke megyen a kerekekben. Mikor állának, szárnyok leeresztik, s emberi kéz formájú kezök van az szárnyoknak alatta. A szeráfok hezzájok képest hat drb. szárnyval bírnak, kett√vel orczájuk fedik bé, kett√vel lábaikat, kett√vel penig natur lebegnek.

* A nép ajkán annyi a menny, mint tsillag az égen. A mennybeballagó vagy mennybelép√: kényelmetös paputs. A mennybefütyörg√s az gyermekjátékban eggy ütésfajta. A mennybemenetel penig fonóbeli játék Magyarón, miben a körben ül√ asszonyok addig tánczoltatják társaikat az térdökön, míg azok nagy lehegtükben oda nem alélnak a f√dre. Csíkban mennyei kakasnak híjják a kántort. Lovászpatonán mennyei lajtor-

9

Parti Nagy Lajos

gya a mezei katáng s a hórihorgas ember. Hadikfalván mennyég a mennyország neve, kib∫l van kálvinista, banga, czigány. Ha valamirül nagyot akarnak mondani, úgy mondgyák: ménkü nagy állat. „Vót Sínpestignének eggy ménkü potsék lánya, de mint az tevevarnyú, olyanforma” (Miskolczi). A ménkü avagy menyk√mag egyébiránt a meteork√, melly ott jön ki az f√dbül, ahová hét esztend√nek el√tte a villám betsapott, s véle kell a megrontott tehén t√gyit bédörzs√ni. Szín obszidiánbúl vagyon. Mennyk√b√l esmérünk igen sok fajtát, úgy es mint: hájder, szösz, tsatrangoló, durrogó, fejszés, katangoló, lánczos, matató, mennydörg√, bugyelláris. Vagyon mennyk√ér√ körte, kibe az emberi fog belétsorbul, legyen akar ha vasbúl es. Váltig mondgyák: a mennydörgetett ménkü sustorgasson beléd, továbbá: akkó dörrentsen agyon, mikó a legtisztább id√ van. Mongyák: hallgat, mint az menkü a gyepübe, s azután kapkod mint Bernát a mennyk√höz. A mennyk√f∫ vagy mennyk√virág a házi kövirózsa. Mennyországkultsnak híjják a rézvirágot, s mennyországkultsa a kankalin, valamég az nebántsvirág.

* A szél tsuvasos jelleg∫ ótörök jövevényszavunk, az tsuvas sil szelet, a jakut sillai vihart jelent. A leveg√ miném∫ségit a szél szemléletes ámbár szintén nem látszó képével ragadhatni meg. Ollyanformán, mint az Úristen lehellete, aki láthatatlan, és tsupán következményeibül esmérhet√ fel. A Tsízió szerént a szél nem egyéb, mint valamelly pára, ki az ver√fénynek melegsége által a földr√l fölemelkedik, és mindenik szél azon helyr√l neveztetik, a melyr√l fú. Ballagi úgy mondgya: a szél a légkör, azaz a leveg√nek mozgása zúgó hangzástól kísérve.

* Négy szél van, aki f√szél. Ezek a Subsolanus, azki napkeletr√l fú, és száraz tiszta üd√t hoz. Segédje a Vulturnus és az Eurus Orientales. A másik f√szél az Auster, avagy alszél, kinek segédje Eurotonus. Ezek délr√l fúnak, melegek és nedvesek. ◊kelmék igen ellene vagynak az mü természetünknek, meleg országokból fúnak, hol sok mérges állatok tengenek, kik által magok a szell√k es megmérgesednek. Ezen alszelek megnyitják az embernek testét, az vérit megzavarják, ezért az ember ója magát t√lök, mert sok fakadást tesznek benne. Harmadik f√szél az Favonius, melly napnyugatról fú, hideg és nedves, társa a Zephirus és a Circius, kik igen használnak, ifjúnak nagy er√t adnak, vénben hurutot indétanak. Negyedik f√szél az Aquilo avagy felszél, melly éjszakról fú, hideg és havas, inasai néki jobbfel√l Eurus, balfel√l Boreas, egészséget inkább hoz. Oktalan állat ha felszél éri, hamar megfogantatik, asszonyembernek es használ. Jó a felszél emésztésre, víg kedvet hoz s jó hallást. Van még szél következ√ fajta: bóra, borelló, f√n, misztrál, sirokkó, chamsin, gibli, harmattan, számum, tornádó, afganyecz, monszun, szárma, szutsovej, tájfun, blizzard, chinook, hurrikán, pampero, passzát. Van még boszorkányszél, táltosszél, böjti szél, rókaszél, sárkányszél és juhszél, ki az palóczoknál igen eggy tsíp√s szél. Némelly szeleket a nép amaz nevenapról keresztöl el, mellyen fúni szokott. Ebb√l jön, hogy egy északkeleti szelet Dugonitsnál Vak Tamásnak hínak.

* A szél nem ritkán ama felleg képiben látható, azkit váltig gyámbászik, s kerget nyájasan, puli kutyájaként. A felyh√ mind tsudás alakzatokkal bír, kiket az emberi képzelet, és sóvár hasonlíthatnék ép úgyan megtáplál, mint az f√di nedvek, kikb∫l fölszíjódás s lehez√dés folytán megkeletkezik. „Az bolondos képzeletnek fén-czukorát kirakád”, írja Vörösmarty. A solid osztályozás szerént felh√ van rostos vagy vonalas, van pehelyfelh√, bárányfelh√, fátyolfelh√, de esmérünk rétegfelh√t, es√tojásfelh√t, farkasfelh√t, vadlúdhátfelh√t, szépid√-gomolyfelh√t. Fodros felh√ parádé, mondgya a rozsnyói aszony, s ki égimeszel√-személy, annak Sárréten felh√koszoráló a neve.

* Igen jeles a Nemere szél, ama mérges szél a székelyeknél, melly még az embert es megöli, s Nemere hegyét√l ront alá, ki a székelyek √s atyjárúl van elnevezve, az óriásrúl, aki más nevin Nimród. „Nemerének hideg szele / fú egy kalászod rétre le / attul rózsám mégsem fázik / s√t inkább megpirosodik”, mondgya a nép ajaka. Tót szélnek hínak egy kárpátoki szelet. A szell√ a szélb∫l van kitsinyítéssel, szellet szavunk penig a huszita bibliafordítók alkotása a latin spiritus, azaz szellem, lélek megnevezésire. A szelleti e szerént: szellemi, ihletett. Tisztesség ne essék szólván, szél még, Ballagi után mondval, az belekben keletkez√ könenyféle b∫zlég,

10

Szócikk a leveg√r√l

ki bélgáz, s vagy az torkon fel böfög vagy az alfel nyíláson hangosan s halkan kitódul. Tudni kell, a köneny másik nevin hidrogén. „Bútsúznak t∫lem a szelek / köhenni se merészelek”. (Balassi B.) „Királyi széke kárpit / zsinórival beléje fojtom a / szelet.” (Katona J.) „Az íródeák ebéd után tánczba viszi a mátkáját, aki es a táncz közben örömiben egy kis szelet talál botsátani” (Mikes K.).

* Van szele az hervadásnak, van az elmúlásnak, s van szele az új id√knek. Kibe beleszoríjják a szelet, azt megfojtják. Hogy akasszanak fel eggy illet√t azt úgy mondgyák: szél verje öszve a bokáját, szél hordja el a haját, s fütyüljön a talpa alatt. Ha nagy szél támad, azt mondgyák, no, mostan valaki felakasztotta magát. Ezen hit, mint Ipolyi tudósít, azon alapul, hogy a ragadozók elindulván a dögszagra, fölemelik szárnyaikat s attól támad a szélvész-zivatar. Szeleld meg ha dohos, mondgyák, mint a vajkai asszony a lisztet, ki azt hitte, az liszttel es lehet akép bánni mint az búzával s el es fútta mind néki a szél a kenyérnekvalóját. Az er√s szél megtromfolja még a tornyot es. Aki tolja a szelet, az hejábavalóságokval foglalkozik. Szeleken avagy a leveg√égben horgászni annyit tesz, hogy hasztalan munkát végezni. A szél ellen hudgyozás hasonló hejábavalóság. Ki fel√l nem jó szél fú, az gyanús hírben áll. Szél fuvatlan nem indul, mondgyák a szó-beszédre. Ha ki el√zetes tudomást szerez, az szelét veszi valaminek. Az hajlékonyság dítséreti így hangzik: szél a tölgyet ledönti, de az náddal nem bír. Ki jön sebbel-lobbal, az nagy széllel jár. Az elbizakodottra, gangossan lép√ egyénre mondgyák, hogy igen rúg a szeléhez. S ha valaki nem tölt magának az ivóban, ellenben tsak ül, arra mondgya a kortsmáros, hogy hékám, iszen elhasíjja a szél az poharat! Ha lassú a szél, azt mondgyák rá: a söveny megett foldozgatja magát. Mondgyák a bolondságra, hogy megböködte vasvillával a szelet, mint a dercsikai ember.

* Ipolyink írja, hogy az régi magyarok Theophylaktos szerint a leveg√t igen tisztelik. Mythosainkban a lég és a szél képzi az istenség, az emberfeletti lények elemét, kik minden valóságukbani személesítésök és testesített alakítások mellett es a végelemben szellemieknek tartattak. Lakvásuk az leveg√ég, megjelenésök az légmozgás, a szell√ révin történik. Valamely mondában az három ördögök eggyike forgószél, másik repül√ mennyk√, harmadik zúgó vihar nevezet∫. Úgy mondgyák, hogy a forgószél a boszorkányok táncza. A légben járó tündér es szelet és égiháborút gerjeszt, amiképen a dühöng√ sárkány, a táltos és a tüzes lidércz. Az óriások a németben es az szél nevein vannak nevezve: Blaser, Blaaster, Wind és Wetter. Amiképen Nemere, úgy a német istenség, Wotan es szélben s viharban, kegyetlen öldöklésvel gyön el√. Az egyiptomi Typhon halálisten es gonosz szélként van személesítve.

* Olyik mesében a szél vára valamelly magos ormon székel. Ez eggy mer√ k∫szál és üvegpánczél. Odabenn tartsa a Szélanya fogdában a küssebb forgószeleket, s ha olykor éhesen kibotsátja √köt, azok, mikép szárnyas égi pitbullok, jól kidörömböznek, s aki vélük szembe jön, azt lepotsékezik, alátaszítják a meredekön. Zólyom és Liptó között ilyen szarbúbnak monták az Ördög menyegz√je nev∫ hegyormot, ki a forgószél örökös hazája híriben állott. Ha nagy szél van, emiatt mongyák, hogy rosszul húzzák az ördög menyegz√jin. A Szélanya eggy rúzsatlan-mosatlan, hörtsökös, hordó vastagságú n√, tzilámpás hajzattal, koczkás szoknyában, melly riszáltatván folytonosan zúg. Ül a sokkapus szirtbarlangja el√tt, ahun Mahomet fiai, a szelek kibejárdoznak. Nízi videjón a világot. A szegény meseh√s száz nap után e némbert∫l tudakolódik mátkája után. Hanem pont gyön a Szélsógor, a ponyvalábú déli szél, s kivált goromba, mer vérig föltörte néki vékonyát az ördög, akinél vót fuvarba. S már messzir∫l kiált, tsak úgy d∫lnek az szálfenyvesek: Hejh anyátskám, adta kurwon putzáját, legaláb emberszagot érzek. S már húzná es rea az fene nyársára, mikó a Szélkirály, aki rég elvátt a némbertül s kedves tsaládjátúl, fölfújja magát és elragadi emez Meseh√s Matyikát. Mutatván, hogy méges ∫ a leghatalmasabb, mer négy paripa repíti leveg√ hintóját, s ostora tsattogására a felyh√k országútként terülnek el, és a mennydörgés kotsikerekeinek zörgése.

* Mednyánszky penig azt adja el√, hogy Zongor, a szomolányi vár vérn√sz√ parantsnoka egy szegény jobbágyot Posonyba külde, járná meg azt három óra alatt, mi lehetetlen vala. Iszen se vonat, se busz. Mene könyhúll-

11

Parti Nagy Lajos

va az szegény jobbágy, mikor az erd√ szélin egy utassal tanálkozik, s három bakatsin lovával. Föl es veszi szépen, s megtudván baját, mondgya: kapaszkoggy! A jobbágy azon mód eszméletit veszti, s mikor otsúd, hát Posonyban van. Na, ott közvetíti az levelet, megkapja rea a választ, derekába gy∫ri, s toporog, pillogat szétfele az megállóba. Hát bizon, hogy elébbi fuvarosa megen ott terem, s fölveszi. Megen annyit hall, kapaszkoggy, s hull mély ájulatba. Mire f√támad az üt√je, mán ott vannak a vár alatt esmét. Néz a letett paraszt, néz, mikor mondgya az utas: mit nézöl, te tsipagukker? Hát istennel jártál, no! Ládd é, mi jól tudom a lovaim hajtani, tartós ménesb√l valók, s ma még jön hezzájuk eggy turbó negyedik, akkor még gyorsabb fogok lenni. Ezzel a fekete kotsis er√st fölkaczag s elt∫nik az ∫rben. Hanem mikor a szegíny jobbágy a Zombor várúrnak megjelenti, hogy ihol a válaszlevél, a várúr, mint akit Guta talált, öszverogy, s kiszenved. A minutában minden szolga, ki a vár udvarban vala, ménk∫ nagy ostortsattanást hallott.

* Az széltül az embereség igen tartott minden id√be, √kelmét béfolyásolni igen igyekezett. Mondgyák, hogy az finnek, azaz Vinlandusok szeleket árultak a hajósoknak. Szelet bizonyos néphitek szerént úgy lehet kedvez√bbre fordétani, f√kép hajósoknak, ha az kívánt irányban kélgyót akasztanak föl vagy bárdot, fejszét t∫znek ki. Ha az gabona szórásakor széltsend van, akkor így szólanak: vedd le a kalapod, ereszd ki a szelet, vagy fordítsd ki a sz∫röd, hagy fújjon a szél. Ha gyermekágyas n√ a béavatása el√tt kimén az szabadba, akkor ahová néz, ott szelek és jéges√k fognak uralogni, merthogy az lég meg nem t∫ri a tisztátalant. A szélvészt úgy tsillapítja a néphit, hogy lisztb√l és sóból álló keveréket szórnak belé. Maga Grimm tudósít, hogy Bambergben a nagy szélvészek alkalmával eggy öreg asszony fogja lisztesszákját s az ablakon a szélbe kirázza, mondván: tsillapodjál, kedves szél s vidd ezt a fiadnak. Ha fergetegbe, ahun a boszorkány s az ördög tánczol, kést szúrnak avagy izzó szenet dobnak az megsz∫nik.

* A mennydörgés a keresztényeknél maga az Úr hangja „Halljátok meg figyelmesen az √ hangjának dörgését, és a zúgást a melly az √ szájából kijön. Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát es a földnek széléig. Utána hang zendül, az √ fennségének hangjával mennydörög s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült” (Jób 37, 2–2). A germánok szerint a mennydörgés Thor és Liló viharistennek az elhajított kalapátsa. Az észak amerikai indiánok madarak szárnytsapásának vélik a menny dörgésit. Kínában mondották az ég nevetésinek, eggy vörös hajú mennyei démon lármájának, az elhaltak lelkét az égben szállító kotsi gördülésének. A mennydörgés isteneit néha féllábúnak képzelték, például a maya Hurakant, kir√l utóbb az hurrikánt elnevezték.

* Tényigaz, hogy kit az Fennvaló avagy a Gonosz ki akar kuglizni az emberi világbúl, azt megüti széllel. Az szélütés orvosi szó, Bugát Páltól. Alapja ama néphit, miszerint a szélben gonosz szellemek járnak. Eredeti neve az volt: szélh∫dés, mi az b∫nh√dés kapta-fájára creáltatott. Ipolyink ennek kaptsán örökbets∫ Mythológiájában igen belégabalyodik az Guta, esetleg Gutta nev∫ hajdani f√lény vagy istenség taglalásába. Ha minálunk, így a derék tudós, a szél halálos és gonosz ütésit az Guta névvel illették, valamint ha a székelyeknél az ártó mérges szél neve Nemere, ki nékik nemzeti √satyjok vala, akkor a Guta sem lehetett egyéb mint valamelly √satya, szellem avagy f√bb lény, legaláb olly hatalmas, ha róla es szelet neveztek el, quod erat demonstrandum. Mindazáltal e Gutára semmi adat, hatsak nem eggy Guta Jakab nev∫ 14dik századi haramia neve, ki 1493-ban oldalbordájánál fogva felakasztatott. Úgy lehet, hogy az egyszer∫ nép félelmiben amaz f√lényi és igen sújthózatos Gutáról nevezte el emez martalóczot, ki legf√kép parittyával dolgozott, mikép Dávid, s igen gyakran szokott volt az átala leölöttek b√ribe béöltözni, s pompázni abban. Egyéb iránt a gutta deákul tseppet jelent, mivel a nevezetes bénaságot a hiedelem szerint az agy köpenyir∫l leváló tseppek okoznák vala.

* Szél és madár igen együtt jár. Maga Grimm figyelmeztet, hogy mythosainkban a szél gyakorta madár képiben van személyesítve. A hinduknál Garuda sasmadár szárnyai keltik a szelet. Az Edda szerént akkor támad szél, ha az ég éjszaki végszélin ülve a sasalakú órjás szárnyait repülésre emeli, s bizony teszi ezt akkor, mi-

12

Szócikk a leveg√r√l

kor hullaszagot érez. Islandban az viharos felh√ neve klösigi, melly annyit tesz, hogy a sas körmei leereszkedése. Az égberagadás az halálhoz hasonlétó, révülésnek, elragadtatottságnak nevezhet√ állapot, a bizonyos kiválasztottak így égi er√kvel léphetnek érintkezésbe. A legf√bb lény ragadozó madár alakjában viszi égbe kedvenczeit. Ganümédészt a nagy Zeusz sas képiben ragadá a magasba, hol az istenek pohárnokja lett. Dante az Divina Commediában álomba merül s ekkor ragadgya magával a tüzes égig egy arany tollú sasmadár. Ki más helyütt griff kepiben húzza az egyház diadalszekerét. A griff madár a sas és az oroszlán merész öszvecombinálása, a leghatalmasabb égi és földi állaté. Eképen a földi hatalom és az égi energia, az emberi és az isteni természet egyesülésének symbóluma.

* A turul penig az magyarság legels√ madara. Paizs Dezs√ szerint héjafajta, közelebbr√l tán az galambászhéja vala, ki igen elesmerésre méltó harczi madár. A turul Ahmed Vefik oszmánli török szótárában „nagyobb fajta sólyom vagy sas”, kétfelé nyitott szárnyakkal. Ipolyinkál penig jósmadár, ki a németben harkály vagy szarka. Schenk Jakab 1935-ben kimutatta, hogy a turul azonos a manapság havasi sólyomnak nevezett fajjal. Chernel István írja, hogy aligha hibázunk, ha a turulban az nemes ragadozómadárat eszményít√ typusalakot látunk, melly a ránk maradt rajzolatok alapján héja, karvaly, kesely∫, de legelébb méges sas lehetett. Antul inkább sas, hisz eleink bizonyára ilyes delicat jószágot választottak jelvökül. „Turul madár szállj, sehol meg ne állj, Vidd el a mi üzenetünk lesz még magyar nyár.” (Tatabányai Néwtelen)

* A taoizmus a halhatatlanokat, a kereszténység az angyalokat ruházza fel madárformával. A madárfészek az égi paraditsom keresztény symbóluma, ahova a lélek tsak földi testinek nehézkedését levetve juthat el. A madár a Krisztus kereszthalála által megváltott lélek el√képe. Mint szárnyas, röpül√ lény az éghöz tartozik, égi üzenetek hordozója, ez a madárjóslás alapja. Nagy Károly aacheni palotájának tetején ércz-sas tsikorgott, s ha az bizonyos irányokba állott, azt jelenté, hogy az amaz irányba lakó népek bizon villámgyorsan háborúval rohantatnak le. „Szent Gallennek ostroma vót / mikoron egy kakas rikót, / hát az hadnép nem eggy sastól, / de mögrém∫t egy kakastól.” (Trombitás G.) A Gy√r ostromárul szóló regében a templomi érczszélkakas ha szárnyát emelgette és kukorékolt, akkor az gy√zelem-jelentés vala. S ha a madár e küsebb részben hadi jelvény, akkor legels√bben és legf√ként a testt√l különvált lélek symboluma. A németországi lengyeleknél a lélek koporsókivitelkor ott gubbaszt a koporsón, s akkor száll el, ha amazt rendben elföldelték. De nem minden madár fog jól az halálos ágyban, úgy tartják a tótok, hogy tyúktollon nehéz meghalni. Ha tán nem es tyúkot, de az fejfára kivált ildomos madarat faragtatni, hisz a lélek az meghótt száján e formában hussan ki. Az borsodi matyók erre föl kinyitják az ablakot, hogy könnyen járjék. Ilyenkor tsillag fut le az égr∫l, azt izenve, hogy emberek, lélek szabadult...

* Az idén péntekre esik karátsonnak innepe. Errül Háromszékben úgy tuggyák, z∫rzavaros tél s heves nyár jövend, a juh és más állatok nagyon pusztulnak, s uralkodik majd a szemfájás. Nem tudom, az már igaz, szemem fáj. Er√st hiszik továbbá, hogy aki karátson böjtit megtartja, aranyos madarat lát az mestergerendán sétafikálni. Lehet majd figyelni amaz húsos, vaniliás lámpafényben. De addig még két horpadány nap vissza vagyon. Azon éjtszakán mikoron iparkodásaim bevégezem, s az elemekt∫l az leveg√ ég által bútsút veszek, azon éjtszakán, alias máma vagyon az esztend√ legsötétebbike. Szemben véle ma van ennek az évszázadnak a legfényesebb holdja, azon okbúl, hogy ugyaneggy minutában van kitölve orczája buczókig, s van a pályáján hezzánk legközelébb. Ehhöz foghatót az 1866-os esztend√ óta ember nem láthatott. A sikánt jószág 16 óra 39 perczkor jön föl keleten, s 23-a reggelén nyócz óra el√tt öt perczvel mén le nyugoton. Ámbár aligha fog látszódni fölbéllelt rongyaink alól. Tsak mondom ezt bútsúképen, s a hosszas lamenthálás helyett, épen elég, mit a föld, a víz, a t∫z, s végül az leveg√ szóczikke alatt öszvehordottam.

* Méges látszott a hold azon éjjel. Keményen fénylett, mint valamelly békés, magányos protézis a század lerágott fogazatában.

13