1
Első kiadás Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2014
2
Írta: K.A. Tucker A mű eredeti címe: Ten Tiny Breaths Fordította: Szujer Orsolya A szöveget gondozta: Szakái Gertrúd A művet eredetileg kiadta: ATRIA Paperback, A Division of Simon & Schuster, Inc. Copyright © 2012 by K.A. Tucker A borítót tervezte: Németh Balázs és Magocsa-Horváth Évi A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája. © Katona Ildikó, 2014 ISSN 2060-7174 ISBN 978 963 399 054 4 © Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó> 2014-ben Cím: 6701 Szeged, Pf. 784 Tel.: {62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail:
[email protected] www. konyvmolykepzo.hu Felelős kiadó: Katona Ildikó Műszaki szerkesztők: Zsibrita László. Gerencsér Gábor Korrektorok: Korom Pál, Szécsényi Tibor Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mii bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában - akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást - nem sokszorosítható.
3
Liának és Sadic-nek Mindig vigyázzanak rútok az angyalok!
Pattinak Töretlen támogatásodért
Heather Selfnek Legyen tiéd a világ összes zöld és lila tollal
4
PROLÓGUS - Csak lélegezz! - mondta mindig anyu. - Tíz apró lélegzet... Ragadd meg őket! Érezd őket! Szeresd őket! - Valahányszor csak ordítoztam, vagy dühömben toporzékoltam, vagy a tehetetlenségtől kisírtam a két szemem, vagy rosszul lettem az idegességtől, anya csak nyugodtan elismételte ezeket a szavakat. Minden egyes alkalommal. Mindig ugyanúgy. A homloka közepére kellett volna tetováltatni az egész hülye mantrát. - Ennek nincs semmi értelme!- kiabáltam. Sosem értettem meg. Mégis mi a francra jó tíz apró lélegzet? Miért nem egyetlenegy mély? Miért tíz? Miért nem három vagy öt, vagy húsz? Én csak ordítoztam, ő meg csak olyan lágyan mosolygott, mint mindig. Akkor még nem értettem. Most már értem.
5
ELSŐ FÁZIS KELLEMES ZSIBBADTSÁG
6
ELSŐ FEJEZET Halk sziszegés... a szívem a fülemben dübörög. Semmi mást nem hallok. Biztos vagyok benne, hogy mozog a szám, hogy őket szólítom... Anya?... Apa?... de nem hallom a saját hangomat. Ami még rosszabb, az övékét sem hallom. Jobbra fordulok, hogy lássam Jennyt, de a tagjai furcsán és természetellenesen állnak, és a teste az enyémhez nyomódik. A másik oldalán lévő kocsiajtó, sokkal közelebb van, mint lennie kéne. Jenny? Biztos vagyok benne, hogy kimondom. Nem válaszol. Balra nézek, de csak feketeséget látok. Túl sötét van ahhoz, hogy lássam Billyt, de tudom, hogy ott van, mert érzem a kezét. Nagy és erős, és körbefonja az ujjaimat. De nem mozog... Próbálom megszorítani, de képtelen vagyok rávenni az izmaimat, hogy összehúzódjanak. Semmit sem tudok tenni, csak a fejemet tudom forgatni, miközben hallgatom, ahogy a szívem úgy dobog a mellkasomban, mintha egy üllőt kalapálnának, és ez mintha a végtelenségig tartana. Gyenge fények... hangok... Látom őket. Hallom őket. Teljesen körbevesznek, egyre közelebb jönnek. Kinyitom a számat, hogy sikítsak, de nincs hozzá erőm. A hangok és a fények egyre erősebbek. Halk, elakadó lélegzet hangját hallom, amitől feláll a szőröm. Mintha valaki élete utolsó csepp levegőjéért küzdene. Hangos csatt, csatt, csatt hallatszik, mint mikor felkapcsolják a színpadi lámpákat; hirtelen mindenfelől ömlik a fény, vakító erővel világítva meg a kocsit. A betört szélvédőt. A megtekeredett kasznit. A sötétfoltokat. A pocsolyákat. A vért. Mindenütt. Hirtelen minden eltűnik, és hátrafelé zuhanok, belecsapódok a hideg vízbe, egyre mélyebbre süllyedek a sötétségben, egyre gyorsabban, ahogy az óceán
7
súlya elevenen megemészt. Levegő után kapkodva kinyitom a számat. Tüdőnyi hideg víz ömlik belém, teljesen megtöltve a bensőmet. A mellkasomra nehezedő nyomás elviselhetetlen. Mindjárt felrobbanok. Nem kapok levegőt... Nem kapok levegőt. Aprókat lélegezz! hallom anya utasítását, de képtelen vagyok megtenni. Még egy sem sikerül. Egész testemben remegek... remegek... remegek... Ébredj fel, kedvesem! A szemem felpattan, és már látom is magam előtt a kifakult fejtámaszt. Eltart egy pillanatig, míg megértem, hol is vagyok, és lecsillapítom dübörgő szívemet. Csak úgy kapkodtad ám a levegőt! - mondja a hang. Megfordulok, és egy nőt látok, amint lenéz rám, mély ráncokkal barázdált arcán aggodalom, görbe, öreg ujjai a vállamon. Összehúzom magam, meg mielőtt le tudnám állítani az ösztönszerű reakciót, amit az érintése váltott ki. Lágyan mosolyogva elveszi a kezét. Sajnálom, kedvesem! Csak gondoltam, jobb, ha felébresztelek. Köszönöm! - nyögöm ki, miután nyelek egyet. A nő bólint, majd visszaül a helyére. Borzalmas rémálmod lehetett! Ja, válaszolom ismét a megszokott, nyugodt, érzelemmentes hangomon. Alig várom, hogy felébredjek! Itt vagyunk! - Finoman megrázom Livie karját. Morog, és fejét az ablakhoz dörgöli. Nem tudom, hogy tud így aludni, de valahogy összejött neki, mivel az utóbbi hat órát halkan hortyogva töltötte. Vékony, rászáradt nyálcsík fut le az állán. Marha szexi. - Livie! - szólítom újra maró idegességgel a hangomban. Ki kell jutnom ebből a konzervdobozból! Most azonnal! Csak kómásan legyint, ajkát pedig lebiggyeszti, mintha csak azt mondaná: „ne szekálj, alszom”. Olivia Cleary! - csattanok fel, amikor az utasok már a poggyásztartónál matatnak, hogy összeszedjék a holmijukat. - Gyerünk! Ki kell jutnom innen, még mielőtt teljesen rám jön a frász! - Nem akartam így rákiabálni, de nem tehetek róla. Nem érzem jól magam zárt helyeken. Miután huszonkét órát töltöttem ezen a nyamvadt buszon, elég vonzónak hangzik meghúzni a vésznyitót és kiugrani az ablakon. A szavaim végre elérik a kellő hatást. Livie szemhéja lassan felnyílik, majd álomittas, kék szemével egy pillanatra kipillant a miamii buszpályaudvarra. Ideértünk? - kérdezi ásítva, ahogy felül, hogy egyrészt kinyújtózkodjon, másrészt jobban szemügyre tudja venni a környezetét. - Ó, nézd! Egy pálmafa! Már a folyosón állok, és éppen a hátitáskáink után nyúlok. Juj, pálmafák! Gyerünk, indulás! Hacsak nem akarsz még egy napot azzal tölteni, hogy visszabuszozol Michiganbe. - Erre végre mozgásba lendül. Mire leszállunk a buszról, a sofőr már kipakolta a cuccokat a csomagtartóból. Rögtön kiszúrom az egymáshoz passzoló, rikító rózsaszín bőröndjeinket. Az életünk, minden tulajdonunk fejenként egy bőröndre csökkent. Ez minden, amit -
8
sikerült összedobálnunk, ahogy sietve elhagytuk Raymond bácsi és Darla néni házát. Nem számít, mondom magamnak, ahogy az egyik karomat átvetem a húgom vállán, féloldalasán megölelve Öt. Itt vagyunk egymásnak. Csak ez számít. Pokoli meleg van! - fakad ki Livie pont akkor, mikor megérzem, ahogy egy izzadságcsepp gördül végig a hátamon. Késő délelőtt van, és a nap máris úgy ragyog le ránk, mint valami égi tűzgolyó. Annyira különbözik a csípős, őszi hidegtől, amit Grand Rapidsben hagytunk. Livie leveszi a piros kapucnis pulcsiját, mire néhány gördeszkás srác, tetszésüket kifejezve, odaszól neki. Máris pasizol, Livie? - cukkolom. Arca rózsaszínre vált, majd beslisszan a betonoszlop mögé, félig-meddig elbújva a kíváncsi szemek elől. Azzal, ugye, tisztában vagy, hogy nem születtél kaméleonnak? ...Ó! A piros pólós pont ide tart. - Nyakamat várakozva a banda felé nyújtogatom. Livie szemében egy pillanatra félelem csillan, majd rájön, hogy csak viccelek. Fogd be, Kacey! - sziszegi, és vállon bokszol. Livie képtelen elviselni, ha bármelyik srác osztatlan figyelmét kell élveznie. Az, hogy az utóbbi évben bombázóvá nőtte ki magát, nem igazán segített leküzdenie ezt a fóbiáját. Mosolyogva figyelem, ahogy a pulcsijával matat. Fogalma sincs, mennyire gyönyörű, és ha egyszer már én leszek a gondviselője, akkor ezzel nincs is semmi problémám. Maradj csak tudatlanka, Livie! Sokkal könnyebb lesz az életem, ha a következő - mondjuk - öt évben észre sem veszed a pasikat. Livie a szemét forgatja. Rendben van, Miss Képes Sport! Ha! - Az igazat megvallva, azok közül a seggfejek közül párnak a figyelme minden bizonnyal rám irányult. A kétévnyi durva kick-box-edzéstől kőkemény testem lett. Ami pedig, megtoldva a mély gesztenyebarna hajammal és világoskék szememmel, elég sok kéretlen pillantást vonzott be. Livie az én tizenöt éves változatom. Ugyanaz a világoskék szem, ugyanaz a vékony orr, ugyanaz a sápatag, ír bőr. Mindössze egy nagy különbség van kettőnk közt, mégpedig a hajunk színe. Ha törülközőbe csavarnánk a fejünket, az emberek még azt hinnék, ikrek vagyunk. Ő a csillogó fekete színt az anyánktól örökölte. Emellett még öt centivel magasabb is nálam, bár én meg öt évet verek rá korban. Ja, elég ránk nézni, és még egy idióta is megmondhatja, hogy testvérek vagyunk. De a hasonlóságoknak itt vége is szakad. Livie egy angyal. Könnybe lábad a szeme, ha sír egy gyerek, bocsánatot kér, ha valaki meglöki, ingyen konyhákon és könyvtárakban önkénteskedik. Mentségeket keres, ha valaki hülyeségeket művel. Ha elég idős lenne ahhoz, hogy vezessen, meg egy tücsökért is tövig nyomná a féket. Én... én nem vagyok olyan, mint Livie. Előtte lehet, hogy jobban hasonlítottam rá. De már nem. Ha én gyülekező viharfelhő vagyok, akkor ő a felhőkön áttörő napsugár.
9
Kaccy! - Megfordulok, és ott látom Livie-t, keze egy taxi nyitott ajtaján, szemöldöke a magasban. Úgy hallottam, kukákban matatni kaja után nem olyan jó móka, mint mondják. Grimaszolva becsapja a taxi ajtaját. Akkor hát megint buszozunk. - Idegesen felrántja bőröndjét a járdaszegélyre. Most komolyan? Öt perce vagyunk Miamiban, és máris durcáskodsz? Nagyjából egy nagy büdös semmi maradt a tárcámban, és ebből kell megélnünk vasárnapig! - Odatolom elé a tárcám, hogy ő is lássa. Elpirul. Bocsi, Kace! Igazad van. Csak kivagyok. Felsóhajtok, és máris rosszul érzem magam a kirohanásom miatt. Livie-ből genetikailag hiányzik a rossz természet. Persze szoktunk civakodni, de azért mindig én vagyok a felelős, és ezzel tisztában is vagyok. Livie jó gyerek. Mindig is az volt. Jól nevelt, kiegyensúlyozott. Anyának és apának sosem kellett semmit sem kétszer mondania neki. Mikor meghaltak, és anya testvére befogadott minket, Livie külön igyekezett, hogy még jobb gyerek legyen. Én pont a másik irányba indultam el. Nagyon a másik irányba. Gyere, erre megyünk! - Belekarolok és megszorongatom, majd széthajtogatom a papírlapot, amire a címet írtam. Egy hosszú és fárasztó beszélgetés után, amit az üveg mögött ülő idős úrral folytattunk - ami magába foglalt egy menet Activityt és a város ceruzával rajzolt térképét, rajta bekarikázva a három hely, ahol át kell szállnunk -, végre egy helyi járatos buszon ülünk, ami remélem, nem Alaszka felé tart. Ennek örülök, mert teljesen kész vagyok. Leszámítva azt a húszperces szundit a buszon, már harminchat órája nem aludtam. Fáradt vagyok és aggódom, és legszívesebben csendben utaznék, de Livie ölében fekvő, nyughatatlan keze gyorsan kiveri ezt a fejemből. Mi az, Livie? Habozik, és összehúzza a szemöldöké:. Livie... Szerinted Darla néni szólt a zsaruknak? Megszorítom a térdét. Emiatt ne aggódj! Minden rendben lesz. Nem fognak megtalálni minket, de ha mégis, akkor majd a zsaruk megtudják, mi is történt. De Raymond bácsi nem is csinált semmit, Kace. Valószínűleg túl részeg volt ahhoz, hogy tudja, melyik is az ő szobája. Dühösen nézek rá. Nem csinált semmit? Talán elfelejtetted azt az undoríró, ráncos dákót, amit a combodnak nyomott? Livie összeszorítja az ajkát, mintha mindjárt elhányná magát. Csak azért nem csinált semmit, mert kirohantál onnan, és beszöktél az én -
10
szobámba. Ne védd azt a seggfejt! - Láttam, hogyan nézett Raymond bácsi a serdülő Livie-re az elmúlt egy évben. Az édes, ártatlan Livie-re. Én összezúztam volna a mogyoróit, ha csak be merészelte volna tenni a lábát a szobámba, és ezzel tisztában is volt. De Livie... Csak reménykedjünk, hogy nem jönnek ide értünk, hogy hazarángassanak. Megrázom a fejem. Az biztos nem fog megtörténni. Most már én vagyok a gondviselőd, és nem érdekel, hogy erről mi a jognak a véleménye. Egy lépést sem teszel mellőlem. És amúgy is, Darla néni gyűlöli Miamit, emlékszel? Az, hogy „gyűlöli”, még enyhe kifejezés. Darla néni újjászületett keresztény, aki minden szabadidejét azzal tölti, hogy imádkozik, vagy azon dolgozik, hogy mindenki más is imádkozzon, vagy azon agyai, hogy imádkozniuk kéne, hogy elkerüljék a poklot, a szifilisze és a nem kívánt terhességet. Meg van róla győződve, hogy a nagyváros a földkerekség minden gonoszságának melegágya. Az, hogy fanatikus, meg enyhe kifejezés. Legfeljebb akkor jönne Miamiba, ha Jézus maga tartana itt találkozót. Livie lehajtja a fejét, és suttogva folytatja. Szerinted Raymond bácsi rájött, mi történt? Ezért tényleg nagy bajba kerülhetünk! Megrántom a vállam. Kit érdekel, ha rájött? - Egy részem azt kívánja, bárcsak elengedtem volna a fülem mellett Livie könyörgését, és felhívtam volna a zsarukat Raymond bácsi kis éjszakai „látogatása” miatt. De Livie hallani sem akart rendőrségi bejelentésről, ügyvédekről és gyermekvédelmisekről, márpedig nem úszhattuk volna meg az egész hajcihőt. Talán még a helyi hírekbe is bekerültünk volna. Ezt egyikünk sem akarta. Ki tudja, mit tennének Livie-vel, mivel még kiskorú? Talán állami gondozásba dugnák. Nem adnák oda nekem. Túl sok szakértő mondta már rólam, hogy „labilis" vagyok ahhoz, hogy bárki életét rám bízzák. Úgyhogy Livie-vel egyezséget kötöttünk. Én nem jelentem fel Raymond bácsit, ha ő meglép velem. Az előző este tökéletes volt a szökés kivitelezésére. Darla néni valami ottalvós gyülekezeti programon volt, úgyhogy összezúztam három altatót, és beledobtam őket Raymond bácsi vacsora utáni sörébe. El sem tudom hinni, hogy az az idióta elfogadta tőlem azt a poharat, amit olyan kedvesen töltöttem tele és nyújtottam át neki. Tíz szót sem szóltam hozzá az elmúlt két évben, mióta megtudtam, hogy az egész örökségünket elkártyázta. Este hétre már kiterülve horkolt a kanapén, ami éppen elég időt adott nekünk arra, hogy megragadjuk a bőröndjeinket, kiürítsük a pénztárcáját és Darla néni mosogató alatti, titkos pénzes dobozát, és elérjük az aznap este induló buszt. Talán azzal, hogy bedrogoztuk Raymond bácsit és kizsebeltük őket, kicsit túllőttünk a célon. Ugyanakkor Raymond bácsinak sem kellett volna átmennie totál para pedofilba.
11
Százhuszonnégy - olvasom fel hangosan az épület oldalára írt házszámot. - Ez lesz az. - Hát tényleg megtörténik. Itt állunk egymás mellett a járdán, az új otthonunk előtt - egy háromszintes társasház ez a Jackson Drive-on, fehér stukkós falakkal és kicsi ablakokkal. Egész takaros kis hely, ami úgy néz ki, mint valami tengerparti ház, bár vagy egy félórányira vagyunk a strandtól. Ha nagyon mély levegőt veszek, szinte érzem a naptej és a hínár illatát. Livie beletúr sötét, vad sörényébe. Mondd csak még egyszer, hol is találtad ezt a helyet? A www.nagyonkellegyalbi.convon - heccelem. Miután azon a bizonyos estén Livie könnyes szemmel beviharzott a szobámba, tudtam, hogy el kell húznunk Grand Rapidsből. Az egyik internetes keresés a másikhoz vezetett, majd már írtam is az e-mailt a házmesternek, hat hónapnyi lakbért ajánlva készpénzben. Két év keresete, amit túlárazott Starbucks kávé töltögetésével töltöttem, már oda is lett. Es minden egyes csepp kitöltött kávét megért. Felmegyünk a lépcsőn a kapuval lezárt boltíves bejáratig. Így közelről már látom a külső falat csúfító repedéseket és foltokat. A kép a hirdetés mellett egész jól nézett ki mondom, ahogy megragadom a kapu kilincsér és húzni kezdem. Zárva van. - Ügyelnek a biztonságra. Ezt nézd! - Livie megnyomja a tőlünk jobbra levő repedt, kerek kapucsengő gombját. Nem hallok semmit, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy elromlott. Elnyomok egy ásítást, miközben azt várjuk, hogy valaki beengedjen minket. Három perccel később már tölcsért formálva a szám elé tartom a kezem, és éppen kiáltanám a házmester nevét, mikor csoszogást hallok a betonon. Egy gyűrött ruhájú és nyúzott arcú, középkorú fazon jelenik meg. Kancsal, a feje tetején alig van haj, és esküszöm, az egyik füle nagyobb, mint a másik. Lajhárra emlékeztet abból a régi, nyolcvanas évekbeli filmből, a Kincsvadászokból, amit apa megnézetett velünk. Egy igazi klasszikus, mondta mindig. Lajhár megvakargatja a sörhasát, és egy szót sem szól. Fogadni mernék, hogy éppen olyan intelligens, mint a filmbeli ikertestvére. Helló, Kacey Cleary vagyok - mutatkozom be. – Harry Tannert keressük. Mi vagyunk az új bérlők. - Figyelmes tekintete egy darabig rajtam időzik, felmerve a helyzetet. Némán megdicsérem magam, amiért farmert vettem fel, ami eltakarja a méretes tetoválást a combomon arra az esetre, ha ez a fazon bírálni merné az én külsőmet. Aztán a tekintete Livie felé fordul, ahol kicsit tovább időzik annál, mint aminek örülnék. Testvérek vagytok, lányok? Elárultak minket az egymáshoz passzoló bőröndjeink? - válaszolom, mielőtt még jobban átgondolhatnám. Előbb juss be a kapun, csak utána mutasd be, milyen nagyszájú is tudsz lenni, Kace. Szerencsére Lajhár ajka felfelé görbül.
12
Hívjatok csak Tannernek! Erre gyertek! Livie és én letaglózva összenézünk. Lajhár az új házmesterünk? A kapu hangos csattanás és nyikorgás kíséretében feltárul, és ő betessékel minket. Látszólag utólag észbe kapva odafordul hozzám, és kinyújtja felém a kezét. Ledermedek, amikor megpillantom azokat a húsos ujjakat, de egy mozdulatot sem teszek, hogy megfogjam őket. Hogyhogy nem gondoltam erre? Livie gyorsan lecsap, és mosolyogva megragadja Tanner kezét, én pedig pár lépést hátrálok, hogy még csak ne is tűnjön úgy, mintha bármi közöm lenne ennek a pasasnak a kezéhez. Vagy bárki más kezéhez. Livie nagyon ért hozzá, hogyan mentsen meg. Ha Tanner észre is veszi a kis manővert, nem teszi szóvá, egyszerűen csak keresztülvezet minket a gyászos bokrokkal benőtt udvaron, ahol kiszáradt növényekkel körbevéve egy rozsdás kerti grill áll. Ez itt a közös udvar - legyint egyszerűen. - Ha grillezni, napozni, pihenni, akármit akartok, ide gyertek! Körbenézek az udvart szegélyező harminc centi magas bogáncson és elszáradt virágokon, és elgondolkodom azon, vajon hányán is járnak ide pihenni. Bár ha valaki gondozná, még egész szép is lehetne. Biztos telihold van, vagy valami - motyogja Tanner, ahogy mögötte lépkedünk egy sornyi sötét vörös ajtó felé. Mindegyik ajtó mellett ott egy kis ablak, és mind a három szint teljesen egyforma. Tényleg? Ugyan miért? A tiétek a második lakás, amit a héten e-mailen keresztül kiadtam. Ugyanaz a helyzet ott is - nagyon kell a kéró, nem akar várni, készpénzben fizet. Furcsa. Gondolom, mindenkinek van valamije, ami elől menekül. Nocsak, hogy mik vannak? Talán Tanner mégiscsak okosabb, mint filmbéli ikertestvére. Ez itt csak ma reggel érkezett - bök tömzsi ujjával az 1D lakás felé, miközben minket a szomszédos ajtóhoz vezet, amin egy arany 1C díszeleg. Hatalmas kulcscsomója csörög, ahogy a megfelelő kulcsot keresi. Na, már most el fogom nektek mondani azt, amit minden lakómnak mondani szoktam. Csak egyetlen szabályom van, de ha azt megszegitek, akkor fel is út, le is út. Csak semmi rendbontás! Ne csapassatok vad bulikat, drogokkal és orgiákkal... Bocsánat, tudná pontosítani, hogy mi is számít orgiának Florida Államban? Az édes hármas még elmegy? Mi van, ha egy guminő is részt vesz a dologban, mert hát tudja... - szúrom közbe, amiért kiérdemlők egy szemöldökráncolást Tannertől és egy vállon bokszolást Livie-től. Tanner megköszörüli a torkát, és úgy folytatja, mintha meg sem szólaltam volna. Semmi viszály, se családi, se semmilyen. Nincs türelmem az ilyen szarságokhoz, és hamarabb kidoblak titeket, minthogy bármit hazudhatnátok nekem. Világos? -
13
Bólintok, és ráharapok a nyelvemre, nehogy elkezdjem dúdolni a Családi viszály főcímdalát, miközben Tanner kinyitja az ajtót. Én magam festettem és takarítottam ki. Nem éppen új, de minden megvan benne, amit kértetek. A lakás kicsi, és alig van benne bútor. A túlvégen található a zöld és fehér csempékkel kirakott konyhácska. A fehér falak csak még jobban kiemelik a borzalmas vörösbarna és zöld virágmintás kanapét. Az olcsó, sötétzöld szőnyegnek és a molyirtó enyhe szagának együttese egész szépen hozza vissza a hetvenes évekbeli fehér gettó hangulatát. És ami még ennél is fontosabb, a hely egyáltalán nem hasonlít arra a képre, ami a hirdetés mellett volt. Micsoda meglepetés! Tanner megvakarja őszülő kobakját. Nem valami nagyszám, tudom. Arra van két hálószoba, köztük meg a fürdő. Tavaly raktam be egy új vécécsészét, szóval... - kancsal tekintete rám vándorol. - Ha nincs más... A pénzét akarja. Erőltetett mosollyal az arcomon belenyúlok a hátitáskám első zsebébe, és kihúzok belőle egy vastag borítékot. Livie beljebb merészkedik a lakásba, amíg én kifizetem a pasast. Tanner az ajkába harapva figyeli őr, mintha mondani akarna valamit. Kicsit fiatalnak tűnik ahhoz, hogy egyedül legyen. Tudják a szüleitek, hogy itt vagytok? A szüléink halottak - ez éppen olyan durván hangzik, mint ahogy szántam, és el is érem vele a várt hatást. Foglalkozz a saját nyavalyás dolgoddal, Tanner! Az arca egész szürkés színre vált. Ó, én, ohm, sajnálattal hallom. Vagy három másodpercig kínos csendben álldogálunk. A kezem a hónom alá dugom, egyértelművé téve, hogy senki kezét nem áll szándékomban megszorítani. Mikor Tanner megfordul és elindul az ajtó felé, halkan felsóhajtok. Ő is alig várja, hogy megszabaduljon tőlem. Azért még hátraszól a válla felett. A mosókonyha a pincében van. Hetente egyszer takarítom, és elvárom, hogy mindegyik lakó segítsen rendben tartani. A 3F-ben lakom. ha bármire szükségetek lenne. - Azzal eltűnik, a kulcsot a zárban hagyva. Livie-t a hobbitokra méretezett fürdőszobában találom, ahol éppen a pipereszekrényt vizslatja. Megpróbálok belépni a helyiségbe, de nincs elég hely kettőnk számára. Új vécécsésze. Öreg, undorító zuhanyzó - motyogom, ahogy végighúzom a lábam a szutykos, repedezett járólapon. Én majd alszom ebben a szobában - ajánlja fel Livie, ahogy kifurakszik mellettem, és elindul a jobb oldali háló felé. A szoba teljesen üres, leszámítva egy szekrénye és egy egyszemélyes ágyat, rajta barackszínű, horgok takaróval. Fekete rácsok keresztezik az egyetlen, utcára néző ablakot.
14
Biztos vagy benne? Olyan kicsi. - Meg sem kell néznem, hogy tudjam, a két szoba közül ez a kisebb. Livie már csak ilyen. Önzetlen. Igen, persze. Szeretem a kis helyeket - vigyorog. Tudom, hogy megpróbálja a legtöbbet kihozni a helyzetünkből. Nos, mikor majd megrendezzük azokat az egész éjszaka tartó, vad partikat, nem tudsz majd egyszerre több mint három fiút bezsúfolni ide. Ezt ugye tudod? Livie felém hajít egy párnát. Nagyon vicces. Az én hálószobám is majdnem ugyanilyen, csak kicsit nagyobb, és franciaágyam van, rajta egy irtózatosan ronda, zöld, kötött takaróval. Felsóhajtok, és összeráncolom az orrom csalódottságomban. Bocsi, Livie! Ez a hely egyáltalán nem úgy néz ki, mint amit a hirdetésben mutattak. A francba Tannerrel meg a hamis reklámjával! - Oldalra döntöm a fejem. - Kíváncsi vagyok, vajon be tudnánk-e perelni miatta? Livie felhorkant. Azért nem olyan rossz ez a hely, Kace. Most persze ezt mondod, de majd mikor svábbogarakkal kell megharcolnunk a kenyérért... Még hogy te meg a harc? Az aztán tényleg meglepne! Felnevetek. Ma már nagyon kevés dolog tud megnevettetni. De Livie próbálkozásai a szarkazmussal közéjük tartoznak. Próbál könnyed és menő lenni, de a végén mindig úgy hangzik, mint mikor egy rádiós bemondó próbál nagyon drámaian előadni valami nyálas detektív sztorit. Ez a hely borzalom, Livie, lásd be! De itt vagyunk, és jelen pillanatban csak ennyit engedhetünk meg magunknak. Miami baromi drága. Kezet az enyémbe csúsztatja, és megszorítja az ujjaimat. Egyedül az ő kezét vagyok képes megérinteni. Egyedül az ő keze az, ami nem tűnik halottnak. Néha alig vagyok képes elengedni. Ez tökéletes, Kace. Csak egy kicsit kicsi és molyszagú és zöld, de a strand itt van egész közel! Ez az, amit igazán akartunk, nem? Livie kinyújtja karját a feje fölé, és felnyög. - Szóval, mi a következő lépés? Nos, először is írassunk be téged a gimibe délután, hogy össze ne menjen az a nagy agyad! - mondom, ahogy felnyitom a bőröndöm, és elkezdem kipakolni a cuccaimat. - Végül is, mikor már milliárdokat keresel és meggyógyítod a rákos betegeket, pénzt kell majd nekem küldened. Végignézek a ruháimon. - Be kell majd iratkoznom egy edzőterembe. Aztán majd meglátjuk, mennyi löncshúst és kukoricapürét tudok venni, ha egy órára kirakom az izzadt, forró testem az utcasarokra. Livie a fejét rázza. Néha nem értékeli a humoromat. Azt hiszem, néha még azon is elgondolkodik, hogy nem mondom-e komolyan. Lehajolok, és lerántom a takarót az ágyról. Az pedig biztos, hogy ezt az egész nyamvadt lakást fertőtlenítenem kell. -
15
Az épület mosókonyhája a lakásunk alatt egyáltalán nem olyan hely, amivel eldicsekedne az ember. A fénycsövek éles fénnyel világítják meg a kifakult, világoskék betonpadlót. A virágos illatosító alig nyomja el az átható pézsmaszagot. A gépek legalább tizenöt évesek, és valószínűleg több kárt tesznek majd a ruháinkban, mint a menynyit használnak nekik. Viszont sehol egy pókháló vagy porcica. Az összes lepedőnket, huzatunkat és takarónkat begyűröm két gépbe, miközben az egész világot szidom, amiért örökölt ágyneműben kell aludnunk. Az első fizumból új ágyneműt fogok venni, határozom el. Beleöntök a gépekbe egy jó kis fehérítő-öblítő koktélt, és a legmagasabb hőfokozatra állítom őket. azt kívánva, bárcsak az lenne alá írva, hogy „minden élő organizmus kifüstölése”. Attól egy kicsit jobban erezném magam. A gépek hat huszonöt centessel működnek menetenként. Gyűlölöm a pénzbedobós mosógépeket. Nem sokkal ezelőtt Livie-vel idegeneket állítottunk meg a plázánál, arra kérve őket, hogy váltsák be az öt- és tízcenteseinket. Épphogy elég huszonöt centes van nálam, jövök rá, ahogy bedobálom őket a megfelelő nyílásba. Van szabad gép? - szólal meg egy mély férfihang közvetlenül a hátam mögül, ami annyira meglep, hogy felsikkantok, és az utolsó három pénzérmét a levegőbe hajítom. Szerencsére macskákat megszégyenítő reflexeim vannak, így kettőt még a levegőben elkapok. A tekintetem az utolsóra tapad, ahogy az előbb földet ér, majd pedig gurulni kezd a mosógép felé. Térdre vetem magam, és utánakapok. De túl lassú vagyok. A francba! - Az arcom a hideg padlónak nyomom, ahogy belesek a gép alá. ezüstös csillogás után kutatva. A kezem pont befér... Én nem tenném a helyedben! Ó, tényleg? - Na, most aztán ki vagyok akadva. Pszichopatákon és erőszaktevőkön kívül ugyan ki szokott lányok mögé settenkedni az alagsori mosókonyhákban? Talán ő is az egyik kategóriába tartozik. Talán most éppen remegnem kellene félelmemben. De mégsem félek. Nem lehet könnyen megijeszteni, és, hogy őszinte legyek, túlságosan ki vagyok akadva ahhoz, hogy bármi mást érezzek. Próbáljon csak megtámadni! Nem semmi meglepetésben lenne! - Ugyan miért? - préselem ki összeszorított fogamon keresztül, miközben próbálok nyugodt maradni. Csak semmi rendbontás!, figyelmeztetett minket Tanner. Tuti megsejtette, hogy milyen is vagyok. Azért, mert egy hűvös, nedves, alagsori mosókonyhában vagyunk, Miamiban. Az ijesztő nyolclábúak és mindenféle csúszómászók az ilyen helyeken szeretnek csak igazán elbújni. Visszahúzom a kezem, miközben a testemen végigfutó hideggel küzdők, mivel lelki szemeim előtt máris megjelenik, amint kihúzom a gép alól a kezem, a tenyeremben az érme, plusz egy bonusz kígyó. Nagyon kevés dologtól
16
készülök ki. A kis gülü szemek és a sikamlós test azonban közéjük tartozik. Vicces. Úgy hallottam, kétlábú para-lények is szívesen időznek ilyen helyeken. Szatírnak nevezik őket. Igazi istencsapásai, mondhatnánk. Miután eléggé előrehajoltam az aprócska, fekete rövidnadrágomban, biztos vagyok benne, hogy éppen nagyon jó rálátása van a seggemre. Hajrá, te perverz disznó! Élvezd csak, mert ennél többet úgysem kapsz! És ha csak megérzem, hogy valami a bőrömhöz ér, azt a térdkalácsod fogja bánni. Erre mélyről jövő nevetéssel válaszol. Ügyes! Mi lenne, ha felállnál? - A szőr égnek mered a tarkómon a szavai hallatán. Van valami kifejezetten erotikus a hangszínében. Hallom, ahogy a fém elcsúszik a fémen, majd meg hozzáteszi: - Ennek a szatírnak van egy extra érméje. Nos, akkor te vagy a kedvenc... - kezdem, ahogy a mosógép teteje fele nyúlok, hogy felállva szembe tudjak nézni ezzel a seggfejjel. Naná, hogy pont ott van a nyitott palack öblítő. Naná, hogy rögtön le is verem. Naná, hogy végigfolyik a mosógépen és a padlón. A francba! - mondom ismét térdre ereszkedve, és figyelem, ahogy a ragadós, zöld lötty mindenhová szétfolyik. - Tanner ki fog lakoltatni. A szatír Hangja elmélyül. Mennyit ér meg neked, hogy hallgassak erről? - hallom, ahogy közelebb lép. Ösztönösen változtatok a testhelyzetemen, hogy egyetlen rúgással ki tudjam akasztani az ízületét, hogy aztán hatalmas szenvedések közepette összerogyjon, pont, ahogy az edzőmérkőzéseken tanultam. A gerincem bizsereg, ahogy egy fehér lepedő ereszkedik elém és fedi le a padlót. Lélegzetemet visszatartva türelmesen várok, amíg a szatír odalép a bal oldalamra és leguggol mellém. Hirtelen minden levegő kiszalad a tüdőmből, ahogy egyszer csak nevetőgödröcskékbe és a legkékebb - kobaltszín gyűrű, belül világosabb árnyalattal - szemekbe bámulok, amit valaha is láttam. Csak nem még türkiz foltok is vannak benne? De igen! Istenem! A kék padló, a rozsdás, öreg gépek, a falak, minden eltűnik körülöttem tekintetének súlya alatt, ahogy megszabadít védelmező ribanc-páncélomtól, egyszerűen lerántva azt a restemről, pillanatok alatt meztelenné és sebezhetővé téve. Ezzel fel tudjuk itatni. Amúgy is kellett egy kis öblítő - mormolja arcán kisfiús mosollyal, miközben lepedőjével feltörli a kiömlött folyadékot. Várj, nem kell...! - A hangom elhal, a belőle áradó gyengeségtől pedig majdnem rosszul leszek. Hirtelen több szinten is helytelennek tűnik, hogy szatírnak tituláltam. Nem lehet szatír. Ahhoz túl szép és túl kedves. Én vagyok az idióta, aki összevissza dobálja a pénzét, és még ő törli fel az öblítőmet a piszkos földről a lepedőjével, hogy segítsen nekem! Képtelen vagyok megszólalni. Legalábbis úgy nem, hogy közben Nem Szatír izmos alkarját bámulom, és érzem, ahogy melegség önti el a belsőmet. Ingjében, aminek az ujját feltűrte, a felső pár gombot pedig nyitva hagyta, ízelítőt ad
17
nekem észveszejtőén szexi felsőtestéből. Látsz valamit, ami tetszik - kérdezi gúnyolódva, mire a tekintetemet rögtön visszakapom somolygó arcára, amivel egyidejűleg fellángol az arcom. A pokolba ezzel a sráccal! Minden egyes mondatával, ami csak elhagyja a száját, az irgalmas szamaritánus és a gonosz csábító között ugrál. És ami meg ennél is rosszabb: rajtakapott, ahogy a testét bámultam. Engem! Ahogy bámultam! Mindennap első osztályú testek vesznek körbe az edzőteremben, de rájuk sem bagózom. És mégis, rá valahogy nem vagyok immunis. Csak most költöztem ide. 1D. A nevem Trent - néz fel rám hihetetlenül hosszú szempillája alól, miközben bozontos, aranybarna haja tökéletes keretbe foglalja arcát. Kacey - nyögöm ki. Szóval ez a srác az új lakó; a szomszédunk. A nappalim falának túloldalán lakik. Istenem! Kacey - ismétli. Imádom, ahogy az ajka a nevemet formázza. A figyelmem ott ragad, a száját bámulom, a tökéletes, szabályos és fehér fogait, míg a harmadik hőhullám is el nem önti az arcomat. A francba! Kacey Cleary nem pirul el senki miatt! Szívesen kezet ráznék, Kacey, de... - mondja Trent incselkedő mosollyal az arcán, ahogy feltartja öblítős tenyeret. Tessék. Ez meghozza a kívánt hatást. A gondolat, hogy azok a kezek megérintenek, szinte pofon vág, megtörve mindenféle ideiglenes varázst, amivel csak ez a Trent-fazon összezavarhatott, visszarántva a valóság talajára. Megint tudok tisztán gondolkodni. Mély levegőt veszek, és nagy küzdelem árán ismét felemelem a pajzsom, hogy gátat képezzek eme istenszem teremtmény és saját magam között, hogy mindenféle reakciónak, amit kiváltott belőlem, véget vessek. Ez így sokkal egyszerűbb. És ennyi az egész, Kacey. Egy reakció. Egy furcsa, karakteridegen reakció, amit egy pasi váltott ki belőled. Egy hihetetlenül szexi pasi, de akkor is mindössze olyasvalami, amibe nem akarsz belekeveredni. Köszi az aprót! - mondom hűvösen, ahogy felállók és bedobom az érmét a résen. Elindítom a mosógépet. Ez a legkevesebb, amit tehettem, miután halálra rémisztettelek. - Már ő is áll, és éppen az ágyneműjét gyömöszöli az enyém melletti gépbe. - Ha Tanner kérdezősködni kezd, majd azt mondom, én voltam. Részben amúgy is az én hibám. Részben? Kuncogva megrázza a fejét. Közel állunk egymáshoz, olyan közel, hogy a vállunk majdnem egymáshoz ér. Túl közel. Hátrálok pár lépést, hogy egy kis helyhez jussak. Végül a hátát bámulom, és csodálom, ahogy a kockás kék ing ráfeszül a széles vállára, ahogy sötétkék farmerja tökéletesen kiadja a segge formáját. Abbahagyja, amit éppen csinál és rám pillant a válla fölött, lángoló pillantása olyan intenzitással tapad rám, amiről felébred bennem a vágy, hogy bizonyos
18
dolgokat csináljak vele, érte, kettesben. Szégyentelenül végighordozza rajtam a tekintetét. Ez a srác egy két lábon járó ellentmondás. Az egyik pillanatban édes, a következőben arcátlan. Egy észveszejtő, szexi ellentmondás. A fejemben megszólal a figyelmeztető jelzés. Megígértem Livienek, hogy felhagyok az egyéjszakás kalandokkal. És be is tartottam az ígéretemet. Már két év telt el azóta, hogy bárkinek jobbá tettem volna a napját. Most pedig itt állok, az új életünk első napján, és készen állok arra, hogy itt helyben rámásszak a srácra a mosógép tetején. Hirtelen rosszul érzem magam a saját bőrömben. Lélegezz, Kacey! Hallom anya hangját a fejemben. Számolj el tízig, Kacey! Tíz apró lélegzet. Mint mindig, a tanácsa most sem segít, mert nincs semmi értelme. Egyedül annak van értelme, hogy eltűnjek ennek a két lábon járó csapdának a közeléből. Haladéktalanul. Az ajtó felé hátrálok. Nem kellenek ezek a gondolatok. Nincs rájuk szükségem. Szóval, hol...? Felrohanok a lépcsőn a biztonságba, még mielőtt hallanám a mondat végét. Csak akkor veszek ismét levegőt, mikor már a felszínen vagyok. Nekidőlök a falnak és becsukom a szemem, köszöntve a védőréteget, ami ismét befedi a bőröm, és visszaveszi az irányítást a testem fölött.
19
MÁSODIK FEJEZET Sziszegő hang... Vakító fények... Vér... A víz ellepi a fejemet. Megfulladok. Ébredj fel, Kacey! - Livie hangja visszaránt a fullasztó sötétségből a hálószobámba. Hajnali három van, és folyik rólam az izzadság. Köszi, Livie! Szívesen! - válaszolja lágyan, ahogy lefekszik mellém. Livie hozzá van szokva a rémálmaimhoz. Ritka az olyan éjszaka, mikor ne lenne egy. Néha magamtól felébredek. Máskor rám tör a pánik, és Livie-nek rá kell borítania a fejemre egy pohár hideg vizet, hogy visszahozzon. Erre ma nem volt szükség. A mai egy jó este. Csöndben maradok, és meg sem mozdulok, amíg ismét nem hallom lassú, ritmikus légzését, majd megköszönöm Istennek, hogy őt nem vette el tőlem. Mindenkit elvett, de Livie-t meghagyta nekem. Szeretem azt hinni, azért betegítette meg aznap este, hogy távol tartsa a rögbimeccstől. A váladékos tüdő és a bedugult orr megmentette az életét. Megmentette az én egyetlen fénysugaramat. Korán kelek, hogy elköszönhessek Livie-től, mikor elindul első napjára az új iskolájába. Nálad van minden irat? - kérdezem. Mindent Livie gondviselőjeként írtam alá, és letetettem vele a nagyesküt, hogy ha bárki rákérdezne, azt fogja mondani, tényleg az vagyok. Ha megjegyezhetem... Livie, csak tartsd magad a sztorihoz, és minden rendben lesz! - Hogy őszinte legyek, kicsit aggódom. Abban bízni, hogy Livie majd meggyőzően hazudik, olyan, mintha az ember elvárná egy kártyavártól, hogy állva maradjon a szélviharban. Reménytelen. Livie akkor sem tudna hazudni, ha az élete függene tőle. Márpedig most valami hasonló a helyzet. Végignézem, ahogy megeszi a gabonapelyhét, majd megragadja a sulitáskáját, miközben vagy egy tucatszor a füle mögé tűri a haját. Az az egyik jele annak,
20
hogy pánikok Gondolj csak bele, Livie! Bárki lehetsz, aki csak lenni akarsz! - biztatom, ahogy megdörzsölöm a karját, még mielőtt kilépne az ajtón. Emlékszem, egyetlen vigaszt találtam abban, hogy Darla nénihez és Raymond bácsihoz kellett költöznünk - az új iskolát és az új embereket, akik semmit sem tudtak rólam. Elég hülye voltam ahhoz, hogy azt higgyem, sokáig megúszhatom majd a sajnálkozó tekinteteket. De a hírek gyorsan terjednek a kisvárosokban, és így hamarosan már a vécében ebédeltem, vagy egyszerűen csak kihagytam a sulit, hogy megszabaduljak a suttogástól a hátam mögött. Most már viszont fényévekre vagyunk Michigantől. Itt tényleg van esélyünk arra, hogy mindent újrakezdjünk. Livie megáll, felém fordul, és üres tekintettel néz rám. Olivia Cleary vagyok. Nem próbálok senki más lenni. Tudom. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy itt senki sem tud semmit a múltunkról. - Ez volt az egyik dolog, amiben megegyeztünk, mikor idejöttünk. Ez volt az én feltételem - senkivel sem beszélünk a múltunkról. A múltunk nem határozza meg, kik is vagyunk. Én én vagyok, te pedig te vagy, és pontosan ez az, aminek lennünk kell - emlékeztet rá Livie. Azzal elmegy, én pedig tudom, mire is gondol pontosan. Többé már nem vagyok Kaccy Cleary. Csak egy üres héj vagyok, aki illetlen vicceket mond, és nem érez semmit. Egy Kacey-imposztor vagyok. Mikor lakást kerestem, nem csak egy normális iskola volt a cél Livie számára. Szükségem volt egy edzőteremre. Nem egy olyan helyre, ahol csont és bőr lánykák parádéznak új ruhában, és a súlyok mellett álldogálva telefonálnak. Egy harcos edzőterem kellett. Így találtam meg a Töréspontot. A Töréspont éppen akkora, mint az O'Malley’s Michiganben, és rögtön otthon érzem magam, ahogy belépek. Tökéletesen illik egymáshoz a homályos megvilágítás, a ring és a gerendákról lóg tucatnyi, különböző méretű zsák és súly. A levegőt betölti az izzadság és az agresszió, ismerős bűze, ami az ötven az egyhez férfi-nő arány mellékterméke. Ahogy belépek a nagyterembe, mélyet szippantok a levegőből, és örömmel üdvözlöm a vele járó biztonságérzetet. Három évvel ezelőtt, mikor hosszú idő után végre kiengedtek a kórházból - alapos fizioterápiát követően, hogy megerősítsék a jobb oldalamat, ami összezúzódott a balesetben -, járni kezdtem egy kick-box-klubba. Mindennap órákat töltöttem ott, emelgettem a súlyokat, kardióedzést és mindenfélét csináltam, ami csak megerősítheti szilánkjaira tört testem, de semmi sem segített a sérült lelkemen. Aztán egy nap odajött hozzám egy Jeff nevű, csupa izom srác, akinek több tetkója és piercingje volt, mint egy kiégett rock sztárnak. Elég durván nyomod az edzést - mondta. Bólintottam, de teljesen hidegen hagyott minden irány, amerre a beszélgetést terelhette. Egészen addig,
21
amíg át nem nyújtotta a névjegykártyáját. - Próbáltad már az O’Malley'st az utca végén? Hetente párszor kick-boxot oktatok ott esténként. Kiderült, hogy született tehetség vagyok. Hamar én lettem a legjobb diákja, talán azért, mert kivétel nélkül minden héten hét napot edzettem. Pontosan ez kellett, hogy meg tudjak küzdeni a problémáimmal. Minden egyes rúgással és ütéssel képes voltam minden dühömet, frusztrációmat és fájdalmamat egyetlen erőteljes támadásba sűríteni. Itt minden érzelmet, amit olyan kemény munka árán eltemetek, kiengedhetek anélkül, hogy tönkretenném magam. A Töréspont szerencsére olcsó hely, hagyják, hogy havonta fizess, és még belépési díj sincs. Éppen elég pénzt raktam félre, hogy egy hónapot ki tudjak fizetni. Tudom, hogy ezt az összeget kajára kellene kőkénem, de az egyszerűen lehetetlen, hogy ne eddzek. Jobban jár a társadalom, ha az edzőteremben töltöm az időmet. Miután beiratkozom és körbevezetnek, ledobom a cuccom egy szabad homokzsák melle. Érzem, ahogy kérdő tekintettel néznek rám. Ki ez a vöröske? Talán nem tudja, miféle edzőterem is ez? Az jár a fejükben, hogy vajon össze tudok-e hozni egy valamirevaló pofont. Talán már most kötik a fogadásokat, hogy kinek leszek meg először a zuhanyzóban. Hadd próbálkozzanak csak! Nem is figyelek rájuk, a nagyszájú megjegyzéseikre és a vihogásukra, miközben bemelegítem az izmaimat. Kicsit félek, hogy meghúzódik valamim, miután kihagytam három napot. És közben somolygok. Nagyképű seggfejek. Veszek pár mély levegőt, hogy megnyugtassam az idegeimet, majd a zsákra fordítom a figyelmemet, erre a nagyszerű dologra, ami nemsokára tiltakozás nélkül el fogja nyelni minden fájdalmamat, szenvedésemet és gyűlöletemet. Aztán mindent szabadjára engedek. Még fel sem kelt a nap, és máris a legrosszabb, ezeréves heavy metáltól dübörög a szobám fala. Az ébresztőórám szerint reggel hat van. Ja. Menetrend szerint. Ez már sorozatban a harmadik nap, hogy a szomszéd ezzel a hangzavarral ébreszt. Csak semmi rendbontás! - motyogom magam elé idézve Tanner szavait, ahogy a fejemre rántom a takarót. Gondolom, a béke megtartása magába foglalja azt is, hogy nem rúgom be a szomszéd ajtaját, és nem vágom a falhoz a hifijét. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem állhatok bosszút. Megragadom az iPodom - ami egyike annak a néhány holmimnak, ami nem ruha, mégis magammal hoztam szökésünkkor - és végigtekerek a lejátszási listákon. Meg is van. Hannah Montana. A legjobb barátnőm, Jenny rakta rá ezt a kistini baromságot viccként évekkel ezelőtt. Úgy néz ki, végre kapóra jön. Elnyomom a fájdalmat, ami együtt jár a zenéhez fűződő emlékekkel, majd megnyomom a play-gombot, és maxra tekerem a hangerőt. Az eltorzult hangok
22
összevissza ugrálnak aprócska szobám falai közt. A hangszóró nagy valószínűséggel be fogja mondani az unalmast, de ez akkor is megéri. Aztán nekiállok táncolni. Összevissza ugrálok a karomat lengetve a szobában, mint egy őrült, és remélem, hogy ez az ember éppen annyira utálja Hannah Montanát, mint én. Mi a fészkes fenét művelsz? - ront be a szobámba Livie ordítozva, gyűrött pizsiben, kócos hajjal. Ráveti magát az iPodomra, és kikapcsolja. Csak megmutatom a szomszédunknak, mi is jár azért, ha felébreszt. Elég nagy seggfej a fazon. Livie összehúzza a szemöldökét. Találkoztál már vele? Egyáltalán honnan tudod, hogy pasi? Nincs az a csaj, aki azt a szarságot nyomatja reggel hatkor, Livie. Ó! Az én szobámban nem lehet hallani - kémleli homlokát ráncolva a közös falat. - Ez borzalmas. Felvonom a szemöldököm. Nem mondod? Főleg úgy, hogy tegnap tizenegyig dolgoztam! - Tegnap álltam munkába egy közeli Starbucksban. Nagyon kellett nekik a munkaerő, nekem meg ott vannak az ódákat zengő ajánlóleveleim, amiért a régi menedzseremet, Jake-et, a huszonnégy éves, mama pici fiát illeti a köszönet, aki bele volt zúgva egy bizonyos kemény vörös csajba. Volt annyi eszem, hogy kedves legyek hozzá. Ez ki is fizetődön. Livie előbb kis szünetet tart, majd megrántja a vállát, és elkiáltja magát: Buli van! - és azzal felcsavarja a hangerőt. Addig ugrabugrálunk a szobámban kuncogva, amíg meg nem halljuk, hogy valaki a bejárati ajtónkon dörömböl. Livie arcából minden szín kiszalad. Ő pontosan ilyen - csak ugat, nem harap. Én? Én nem aggódom. Felkapom a nyúzott, lila köntösömet, és büszkén az ajtóhoz masírozok. Halljuk, mi mondandója van! A kezem már a záron, és már éppen nyitnám az ajtót, mikor Livie hirtelen odasúgja nekem: Várj! Félbehagyom a mozdulatot, megfordulok, és látom, ahogy Livie a mutatóujját rázza, pont úgy, ahogy anya szokta régen, mikor megszidott minket. Ne felejtsd el, megígérted! Ez volt a megállapodás. Mindent elölről kezdünk itt, igaz? Új élet. Új Kaccy. Ja. És? És legalább megpróbálnál nem jégkirálynő lenni? Megpróbálnál kicsit olyan lenni, mint az Előtte-Kacey? Tudod, az, aki nem emel kőfalat, valahányszor csak valaki közeledne felé. Ki tudja, talán még barátokat is szerezhetünk itt. Csak próbáld meg! Öreg fazonokkal akarsz barátkozni. Livie? Ha igen, akkor akár otthon is maradhattunk volna - mondom hűvösen. De a szavai úgy fájnak, mintha egy hatalmas tűt szúrtak volna egyenest a szívembe. Ha bárki más mondta volna, az
23
egyszerűen lecsúszik kemény teflonbevonatomon. Az a baj, hogy nem tudom, ki is az az Előtte-Kaccy. Nem emlékszem rá. Azt mondják, ragyogott a szeme, mikor nevetett, és hogy úgy játszotta a Stairway to Heaven-t a zongorán, hogy apjának könnybe lábadt tőle a szeme. Rengeteg barátja volt, és akkor fogta a kezét, ölelgette és csókolgatta a pasiját, amikor csak tudta. Előtte-Kacey négy évvel ezelőtt meghalt, és nem maradt más utána, csak káosz. Valaki, aki egy évet töltött egy rehabilitációs intézetben, ahol rendbe rakták a darabokra tört testét, csak hogy utána darabokra tört lélekkel engedjék ki. Valaki, akinek a jegyei hirtelen a legrosszabbak lettek az osztályban. Valaki, aki egy évre elveszett a drogok és az alkohol világában, mert máshogy nem bírta ki. Utána-Kacey nem sír, egyetlen könnyet sem ejt. Nem vagyok benne biztos, hogy tudja, hogyan is kell. Semmiről sem beszél. Képtelen elviselni a kezek érintését, mert a halálra emlékeztetik. Nem engedi közel magához az embereket, mert az mindig fájdalmat szül. A zongora látványától megszédül. Az egyetlen vigasza, ha a szart is kipüfölheti a hatalmas homokzsákokból, egészen addig, amíg az ökle vörös nem lesz, a talpa fél nem hólyagosodig és nem érzi úgy, hogy a teste, amit számtalan fémcsavar tart egyben - mindjárt szétesik. Utána-Kacey-t jól ismerem. Akár tetszik, akár nem, biztos vagyok benne, hogy nekem már csak ő marad. De Livie emlékszik Előtte-Kacey-re, és Livie-ért bármit hajlandó vagyok megpróbálni. Széthúzom a szám sarkait, hogy mosolyogjak, bura és idegen érzés, és a Livie arcán megjelenő grimaszból ítélve, valószínűleg kicsit fenyegetőnek tűnhet. Rendben. - Lenyomom a kilincset. Várj! Istenem, Livie! Most meg mi van? - sóhajtok fel elkeseredetten. Tessék! - átnyújtja nekem rózsaszín alapon fekete pöttyös esernyőjét. Lehet, hogy sorozatgyilkos. Ezúttal hátrahajtom a fejem, és elnevetem magam. Ritkán csinálok ilyet, de ez legalább szívből jön. És mégis mit csináljak ezzel? Bökjem meg? Livie megrántja a vállát. Az még mindig jobb, mintha meg a taknyot is kivernéd belőle. amit amúgy tennél. Rendben van, rendben van, nézzük, mivel is állunk szemben! - Áthajolok az ajtó melletti ablakhoz, félretolom a csipkefüggönyt, és kinézek. Egy őszülő férfira számítok, kifakult, két számmal kisebb pólóban és fekete zokniban. Egy aprócska részem felvillanyozódik, hogy talán az Trent arca a mosókonyhából. Azok a perzselő szemek többször is bevették magukat a gondolataim közé az engedélyem nélkül az elmúlt pár napban, és ha egyszer már befészkelték magukat, akkor nagyon nehéz megszabadulnom tőlük. Sőt, többször azon kaptam magam, hogy a lakásaink közös falát bámulom, mint valami örült, és azon elmélkedem, hogy vajon mit csinálhat.
24
Helyette egy világosszőke lófarok lengedezik előre-hátra az ajtónk előtt. Most komolyan? - horkantok fel, miközben a zárral vacakolok. Az ajtónkban Barbie áll. Egy igazi, százhetvenöt centis, tormás testű, szőke bombázó telt ajkakkal és hatalmas, kék szemekkel. A szavam is elakad, ahogy végignézek pamut picsagatyáján és spagetti pántos felsőjén, ami úgy feszül rajta, hogy az elején eltorzul a Playboy-logó. Ezek a cickák tuti nem igaziak. Akkorák, mint egy-egy léggömb. Révületemet lágy, vontatott beszéd töri meg. Helló, a nevem Nóra Matthews, itt lakom a szomszédban. Mindenki csak Ciklonnak hív. Ciklon? Ciklon a szomszédból, akinek óriási lufikat varrtak a mellkasára? Valaki megköszörüli a torkát, mire ráeszmélek, hogy még mindig a mellét bámulom. Gyorsan visszafordítom a tekintetemet az arcára. Semmi baj. A doki grátiszban rádobott még egy méretét, amíg aludtam viccelődik egy ideges kis kuncogás kíséretében, ami annyira lesokkolja Livie-t, hogy elakad a lélegzete, és elköhinti magát. Az új szomszédunk, Nóra, alias „Ciklon", a hatalmas műmelleivel. Kíváncsi vagyok, hogy Tanner vajon neki is lenyomta-e a „csak semmi orgia, semmi rendbontás”- rizsát, mikor odaadta neki a kulcsokat. Kinyújtja egyik izmos karját, mire én rögtön megfeszülök, de igyekszem elrejteni az érzéseimet. Ezért gyűlölök új emberekkel találkozni. Nem lehetne, hogy ebben a betegségekkel teli világban egyszerűen csak intsünk egyet a másiknak, és már menjünk is tovább? Egy hollófekete fej jelenik meg a látóteremben, ahogy Livie előreugrik, és megragadja Ciklon kinyújtott karját. Szia, én Livie vagyok. - Némán megköszönöm a húgomnak, hogy ismét megmentett. - Ő pedig a nővérem, Kacey. Csak most költöztünk Miamiba. Ciklon megvillantja tökéletes mosolyát Livie felé, majd visszafordul hozzám. Figyelj, bocsi a zenéért! - Tehát tudja, hogy én vagyok a felbujtó. - Nem tudtam, hogy kiadták a szomszéd lakást. Éjszaka dolgozom, az ötéves kislányom pedig már korán reggel ébreszt. Ez az egyetlen dolog, ami ébren tart. Csak ekkor veszem észre, hogy a szeme véreres. Hatalmába kerít a bűntudat, amiért egy gyerek is van a dologban. A francba! Gyűlölöm a bűntudatot, főleg, ha idegenek iránt érzem. Livie megköszörüli a torkát, majd rám fordítja „ne felejtsd el, ne legyél szemétláda”- tekintetét. Semmi gáz. De esetleg lehetne kicsit halkabban? És valami olyat, ami kevésbé nyolcvanas évek? - indítványozom. Apám miatt kaptam rá az AC/DC-re. Tudom, nem valami menő. Elvigyorodik. - Nyitott vagyok a kérésekre. Bármit, csak kérlek ne: Hannah Montanát! - kezét megadóan maga elé emeli, amitől Livie elkuncogja magát. Mami! - jelenik meg Ciklon csíkos pizsamába bújtatott, miniatürizált változata, és anyja hosszú, formás lába mögé elbújva néz fel ránk
25
hüvelykujjával a szájában. Esküszöm, ő a leggyönyörűbb gyerek, akit valaha láttam. Ők az új szomszédjaink, Kacey és Livie. Ö pedig itt Mia - mutatja be Ciklon, miközben a kislány sötétszőke loknijait simogatja. Szia! - rikkantja Livie azzal a hangsúllyal, amit csakis kisgyerekek számára tart fenn. - Örülök, hogy találkoztunk! Nem számít, hogy mekkora csődtömeg lettem, a kisgyerekek rendelkeznek azzal az erővel, ami ideiglenesen megolvasztja a szívemet védő jégréteget. Ők, és a hordóhasú kiskutyák. Szia, Mia! - mondom lágyan. Mia habozva visszabújik anyja mögé, és felpillant Ciklonra. Kicsit fél az idegenektől - mentegetőzik Ciklon, majd lenéz Miára, és hozzá intézi szavait: - Nincs semmi baj! Lehet, hogy ezek a lányok lesznek az új barátaid. Elég annyit mondania, hogy „új barátaid". Mia kilép anyja lábai mögül, és egy kifakult, sárga gyapjútakarót húzva maga után betotyog a lakásunkba. Először egyszerűen csak körbenéz, valószínűleg olyan dolgokat keresve, amik az új „barátairól árulkodnak. Mikor tekintete végül megakad Livie-n, többé nem veszi le róla a szemét. Livie, arcán hatalmas vigyorral, térdre ereszkedik, hogy egy magasságba kerüljön Miával. Livie vagyok. Mia komoly arccal felemeli a takaróját. Ő itt Mr. Magoo. Ő a barátom. - Most, hogy megszólalt, megpillantom az óriási lyukat a szájában, ahonnan kiesett a két első metszőfoga. Máris sokkal aranyosabb. Örvendek a találkozásnak. Mr. Magoo! - Livie mutató- és hüvelykujja közé szorítva az anyagot eljátssza, hogy kezet ráz vele. Ezzel Livie biztos átment a Mr. Magoo-teszten, mivel Mia megragadja a karját, és elkezdi kifelé ráncigálni. Gyere, nézd meg a többi barátomat is! - Azzal eltűnnek Ciklon lakásának ajtaja mögött, én pedig ott maradok kettesben Ciklonnal. Ti, lányok, nem a környékről származtok. - Ez kijelentés, nem kérdés. Remélem, ennyiben is hagyja. - Régóta vagytok már itt? - Ciklon vizslató tekintete, majdnem ugyanúgy, mint az előbb a lányáé, végigszalad a kopár nappalin, majd megakad a falon lógó, minket a szüléinkkel ábrázoló, bekeretezett fotón. Livie kapta le Darla néni társalgójának faláról, mikor elhúztunk tőlük. Némán szidom Livie-t, amiért kirakta oda, ahol mindenki láthatót és kérdezősködhet felőle, bár igazából ehhez nincs jogom, Livie nagyon ritkán áll a sarkára, most viszont pont ez történt. Ha rajtam múlott volna, akkor a kép Livie szobájába kerül, ahol néha-néha meglátogathatom, ha van hozzá erőm. Egyszerűen túlságosan nehéz szembenézni velük.
26
Csak pár napja. Hát nem otthonos? Humorizálási kísérletemre Ciklon szája apró mosolyra görbül, Livi-vel feltúrtuk a helyi egydolláros üzletet, és beszereztünk pár alapdolgot. Ezeket és a családi fotót leszámítva nem tettünk hozzá semmit a lakáshoz, mindössze lecseréltük a molyirtószagot fehérítőszagra. Ciklon bólint, és összefonja a karját a mellkasa előtt, mintha fázna. Nincs is hűvös. Miamiban még hajnali hatkor is meleg van. Egyelőre ennyire telik, igaz? Többet nem is kérhetnénk - mondja csendesen. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy nem csak a lakásról beszél. A szomszédból vidám visítozás hallatszik, mire Ciklon elneveti magát. A húgod jól bánik a gyerekekkel. Ja, Livie úgy vonzza őket magához, mint valami mágnes. Nincs az a gyerek, aki ellen tudna állni neki. Otthon állandóan a helyi napköziben önkénteskedett. Tuti, hogy lesz, majd vagy egy tucat gyereke. - Közelebb hajolok, és a kezem mögé bújva suttogást színlelek. - Várd csak ki, amíg rájön, mit kell tennie a fiúkkal, hogy abból gyerek legyen! Ciklon halkan felkuncog. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan rájön. Igazi szépség. Mennyi idős? Tizenöt. Lassan bólint. És te? Egyetemre jársz? Én? - Mélyet sóhajtok. Legszívesebben meg se szólalnék. Hallom Livie hangját a Fejemben. Próbálkozz... - Nem, most éppen dolgozom. A suli majd csak utána jöhet szóba. Talán úgy egy-két év múlva. - Vagy tíz. Annyi biztos, hogy előbb majd elegyengetem Livie útját. Ő az, aki előtt fényes jövő áll. Ezt hosszú szünet követi, ahogy mindketten elmerülünk a saját gondolatainkban. Egyelőre ennyire telik, igaz? - visszhangzom előbbi szavait, és látom kék szemében, hogy érti, és hogy csak egy egészen vékony Fátyol rejti a saját csontvázakkal teli, sötét szekrényét. -
27
-
MÁSODOK FÁZIS TAGADÁS
28
HARMADIK FEJEZET Félálomban becsoszogok a konyhába, ahol Livie-t és Miát a kis ebédlőasztalnál ülve, egy kártyapartiba merülve találom. Jó reggelt! - dalolja Livie. Jó reggelt! - utánozza Mia. Hajnali nyolc van motyogom, miközben kiveszem a hűtőből az olcsó, kannás narancslevet, amit a minap bontottam fel. Milyen volt a meló? - kérdezi Livie. Nagyot kortyolok egyenest a kannából. Szar. Hallom, ahogy valakinek elakad a lélegzete, majd látom, ahogy Mia tömpe kis ujjával böködi a levegőt irányomba. Kacey csúnya szót mondott! - suttogja. Összehúzom magam, ahogy meglátom Livie csalódott tekintetét. Egy azért kijár nekem, nem? - mondom, valami indokot keresve, amivel kimenthetem magam. Ha Mia sokat lesz nálunk, akkor majd meg kell válogatnom a szavaimat. Mia oldalra dönti a fejét, mintha azon gondolkodna, logikus-e, amit mondtam. Aztán, hála annak, hogy az ötévesek nem éppen arról híresek, hogy túl sokáig lennének képesek egy dologra koncentrálni, borzalmas kihágásom gyorsan elfelejtődik. Mia elmosolyodik, és kijelenti: Lányok, ma átjöttök rebédre. Ami nem reggeli, de nem is ebéd. Ezúttal én nézek feldúltan Livie-re. Tényleg? Livie tekintete elsötétedik, feláll, és odalép hozzám. Azt mondtad, megpróbálod! - emlékeztet halkan suttogva, hogy Mia meg ne hallja. Azt mondtam, kedves leszek. Arról egy szó sem esett, hogy majd muffin recepteket cserélgetek a szomszéddal! - válaszolom. Nehezemre esik nem morogni. Livie a szemét forgatja. Ne legyél már ilyen drámakirálynö! Ciklon nagyon menő. Szerintem
29
meg fogod kedvelni, amint leteszel arról, hogy kerüld, őt, és minden egyéb élőlényt. Jobb. ha tőlem tudod, hogy a héten több mint ezer csésze kávét szolgáltam fel kedvesen, mosolyogva élőlényeknek. Meg olyanoknak is, akiknél ez a státusz kérdőjeles volt. Livie keresztbe teszi a kezét és ellágyul a tekintete, de nem mond semmit. Nem kerülöm az embereket. Dehogynem. Mindenkit, Barbie-t is beleértve. Na meg Nevetőgödröcskét a szomszédban. Őt aztán pláne. Biztos vagyok benne, hogy az ő nyúlánk alakját láttam néhányszor este az ablakból kémlelni, mikor hazajöttem, de mindig lehajtottam a fejem és megszaporáztam a lépteimet, miközben összeszorult a gyomrom a gondolatra, hogy ismét szemtől szembe találkozzak vele. Tényleg? Mert Ciklon szerint kerülöd. Egyik nap idejött, hogy beszéljen veled, te meg úgy berohantál a lakásba, mint a villám, még mielőtt köszönhetett volna. Újabbat kortyolva a gyümölcsleves kanna mögé rejtőzöm. Lebuktam. Tényleg ezt csináltam. Hallottam, ahogy nyílik az ajtó, meg a ..”Szia, Kacey!” elejét, és már zártam is az ajtónkat. Tényleg olyan vagyok, mint a villám. A Villámlány meg egész jól is hangzik - mondom. Livie figyeli, ahogy átkutatom a hűtőnk szegényes tartalmát, miközben a hasam tiltakozásul, remekül időzítve, megkordul. Megegyeztünk, hogy amíg nincs a bankban egy-két fizetésem, addig olyan keveset költünk, amilyen keveset csak lehet, úgyhogy már több mint egy hete ismeretlen márkájú gabonapelyhen és bolognais szendvicsen élünk. Tekintve, hogy több kalóriára van szükségem, mint egy átlag húszévesnek, ez a diéta kicsit lelassít. Azt hiszem, azzal, hogy Ciklon meghívott minket kajálni, megérdemelt legalább öt pontot a „lehetséges barát” számlára. A nyelvemet végighúzom a felső fogsoromon. Rendben. Livie arca felragyog. Ez most akkor egy igen? Megrántom a vállam, adva a nemtörődömöt. Ám belül felüti fejét a pánik. Livie kezel túlságosan is kötődni ezekhez az emberekhez. A kötödés rossz. A kötődés fájdalomhoz vezet. Grimasz ül ki az arcomra. De csak akkor, ha nem bolognait csinál. I.ivie kuncogni kezd, és tudom, hogy ezt nem csak a vacak viccem váltotta ki. Tudja, hogy próbálkozom, és ez boldoggá teszi. Témát váltok. Amúgy milyen az új suli? - Egész héten délutáni műszakban voltam, úgyhogy pár, a konyhapulton hagyott üzenetet leszámítva, egyszer sem beszélgettünk. Ö... Rendben van. - Livie elsápad, mintha szellemei látott volna. A
30
hátitáskájáért nyúl, és közben hátrapillant Miára, akit lefoglal, hogy a saját kis kártyajátékát játssza az asztalnál ülve. - Megnéztem az e-mailem a suliban - mondja, és átnyújt nekem egy papírlapot. A testem megmerevedik. Tudtam, hogy ez lesz. Legdrágább Olivia! Gondolom, a nővéred rávett, hogy szökj meg vele. Képtelen vagyok rájönni, hogy miért is tenné ezt, de azért remélem, biztonságban vagy. Kérlek, írd meg, hogy hol talállak! Elmegyek érted, és hazahozlak, oda, ahol a szüleid szerették volna, hogy legyél. Ez majd boldoggá teszi őket. Nem haragszom rád. Csak egy bárány vagy, akit tévútra vezetett a farkas. Kérlek, engedd, hogy hazahozzalak! A bácsikádnak és nekem is nagyon hiányzol. Csókol Darla néni Mint egy kitörni készülő vulkán, úgy forr fel a vérem. Nem a farkasos megjegyzés miatt. Az nem érdekel. Rosszabbnak is nevezett már. Az viszont kiakaszt, hogy a szüleinket használja fel arra, hogy bűntudatot ébresszen bennünk, tudva, hogy ez mennyire bántja majd Livie-t. Ugye nem válaszoltál? Livie nagy komolyan megrázza a fejét. Helyes - préselem ki összeszorított fogaim közt, miközben labdává gyűröm az üzenetet. - Töröld azt az e-mail címet! Csinálj egy másikat. Soha ne válaszolj neki! Egyetlenegyszer se, Livie! Rendben van, Kaccy. Komolyan beszélek! - hallom, ahogy Mia lélegzete elakad, ezért gyorsan visszaveszek a hangomból. - Nincs rájuk semmi szükségünk. Szavaimat hosszú szünet követi. Nem rossz ember ő. Jót akar. - Livie hangja ellágyul. - Éppenséggel nem könnyítetted meg a dolgát. Elnyomom a bűntudatot, ami gombócként jelenik meg a torkomban, és ami már a dühömmel verseng. Tudom, Livie. Tényleg tudom. De amit Darla néni jónak gondol, az nekünk nem fekszik. - Megdörzsölöm a homlokom. Nem vagyok hülye. A baleset utáni egy évben minden erőmet, figyelmemet és gondolatomat annak szenteltem, hogy rendbe tegyem a testemet, és ismét tudjak mozogni. Amint kiengedtek, rögtön arra kezdtem koncentrálni, hogy minden emlékemet az egykori életemről egy feneketlen kút mélyére taszítsam. Persze voltak lehetetlen napok - ünnepek, születésnapok meg az ehhez hasonlók és így gyorsan megtanultam, hogy bár életeket tehetnek rönkre, az alkoholnak és a drogoknak varázsereje is van; olyan ereje, amivel tompítani tudják a fájdalmat. Egyre
31
többször és többször támaszkodtam ezekre a fegyverekre, amikor újra meg újra összecsaptak a fejem felett a hullámok, és azzal fenyegettek, hogy megfojtanak. Drog, pia és a szex. Jelentéktelen, átgondolatlan, „elveszem, ami kell "- szex idegenekkel, akik iránt nem éreztem semmit, és akik ugyanúgy nem éreztek irántam semmit. Semmi elvárás, legalábbis az én részemről. Pasik, akiket a bulikon ismertem meg. pasik a suliból. Ha számukra kínos is volt utána, nem érdekelt. Sosem engedtem őket elég közel magamhoz ahhoz, hogy megtudjam. Ez volt a tökéletes módja annak, hogy kezelni tudjam a történteket. Darla néni tudta, hogy mi történik. Azt viszont nem tudta, mihez kezdjen vele. Először megpróbált összehozni a lelkészével, hogy az aztán megküzdhessen velem, és kihajthassa belőlem a bennem lakó démonokat. Végül is Darla néni szerint mindez a démonok műve volt. De mikor kiderült, hogy a démonok ellenállók az egyház hatalmával szemben, azt hiszem, úgy döntött, legjobb, ha nem is törődik az egésszel. Csak múló állapot - hallottam néha Livie fülébe suttogni, ahogy megnyugtatásként megpaskolta a hátát. Egy undorító, önsajnáló állapot, amiben nem akart részt venni. Attól kezdve minden figyelmét az ép unokahúgának szentelte. És ezzel nem is volt semmi bajom, amíg egyszer arra nem ébredtem, hogy Livie a hátamat ütögeti, nehogy megfulladjak a saját hányásomtól, miközben könnyek csorogtak az arcán, és magából kikelve zokogott, ezt ismételgetve: Ígérd meg, hogy nem hagysz magamra! - A szavai késként hasítottak a szívembe. Az után az éjszaka után mindent abbahagytam. Az ivást. A drogozást. A vadidegenekkel való szexelést. Szimplán a szexet. Azóta alig néztem pasira. Nem igazán tudom, miért. Azt hiszem, a fejemben mindez összekapcsolódott. Szerencsére nem sokkal később ráakadtam a kick-boxra, ami segített. Livie sosem értett egyet vele igazán, tehát nem is támogatta legújabb függőségemet, de boldogan ezt választja a többi ellenében. Becsapom a hűtőajtót. Nem akarok többé Darla nénire és az önpusztító múltamra gondolni. Mikor van a reggeli? Rebéd! - javít ki Mia mélyet sóhajtva. A kávé és a bacon mennyei illatára megkordul a gyomrom, amikor belépünk Mia mögött a lakásukba. Némán megdicsérem magam, amiért jól választottam. Ha más nem is, hála a Ciklon által felszolgált omlettnek, legalább rengeteg energiám lesz ma edzeni. A tekintetem végigsiklik Ciklon otthonán, és kicsit elámulok. A mienk tükörképe, azzal a különbséggel, hogy takaros. A nappalit galambszürke, csillogó díszpárnákkal és kis üvegasztalokon álló, csinos kristálylámpákkal pakolta tele. A stílusos, tikra szekrény tetejéről egy plazmatévé figyel. A randa, zöld padlószőnyeg ki kukucskál a puha, krémszínű szőnyeg alól. A világosszürke falakon Mia vidám, fekete-fehér fotói lógnak. Amíg a mi
32
lakásunk úgy néz ki, mint egy olcsó albérlet, Cikloné olyan, mint egy sikkes kis butik. Be kell ismernem, ahogy ott ülök az asztalnál és némán hallgatom, ahogy Ciklon. Mia és Livie fecserésznek, akaratom ellenére is kezdem megkedvelni Ciklont. Bár ránézésre nem mondaná meg az ember, Ciklon egész okos és talpraesett, és sokkal érettebben viselkedik, mint más huszonhárom éves. Ezt sec-perc alatt le lehet szűrni. Laza csaj, aki ide-oda szellemes vicceket szúr be azon a lágy, mégis rekedtes hangján. Sokat matat a hajával és könnyen elneveti magát, de a tekintetében nem látok mást, csak őszinteséget és érdeklődést. Ahhoz képest, hogy milyen szép, egyáltalán nem hiú vagy önelégült. Bár leginkább csak hallgat. És figyel. Az az éles tekintet mindent lát. Rajtakapom, ahogy a combomon lévő tetoválást figyeli, és látom, ahogy szeme Összeszűkül, mikor minden bizonnyal észreveszi a borzalmas heget, ami alatta rejtőzik. Ez az egyetlen nagyobb heg a testemen, ami nem műtétből maradt vissza, hanem egy törött üvegdarab műve. Ám nem kérdez felőle, és ettől egy kicsit még jobban kedvelem. Ó, egek! - csúszik ki Ciklon száján egy ásítás közben. A szeme vörös, alatta sötétlila táskákkal. Előrehajolva megtámaszkodik a könyökén és vadul megdörzsöli az arcát. Alig várom, hogy Mia rájöjjön, késő délelőttig is lehet aludni. Hét közben legalább délelőttönként szunyálhatok kicsit, amikor iskolában van. Ó, akartam is kérdezni! Esetleg levihetném majd Miát az utca végén lévő parkba? - kérdezi Livie, mintha tényleg gondolkodott volna rajta, csak aztán kiment a fejéből. Rögtön tudom, mire megy ki a játék. Ez annyira Livie. - Egy pillanatra sem fogom levenni róla a szemem, ígérem! - Azzal nekiáll felsorolni lehengerlő önéletrajzának tételeit: - Indok újraéleszteni - bizonyítványom is van róla ifjúsági életmentő vagyok, és már ezer órát dolgoztam magán napköziben. Sőt, ki is nyomtattam az önéletrajzom, ott van a lakásunkban, ha szeretnél egy példányt. Megajánlásaim is vannak! - Még szép, hogy vannak, Livie. - Mondjuk úgy négy óra múlva visszahozom, ha az úgy jó neked. Igen, mami! Mondj igent! - Mia karjával összevissza hadonászva ugrál a kanapén. - Mondj igent! Igen! igen! Mami, mondj igent! Oké, oké, nyugi van! - nevet Ciklon a levegőt paskolva. - Persze hogy elviheted, Livie! Így is olyan sok időt töltesz vele, nem érdekelnek az ajánlásaid. De azért úgy illik, hogy fizessek ezért! Nem. Szó sem lehet róla! - hárítja el Livie az ajánlatot, amiért szúrós szemmel nézek rá. Megörült? Ennyire ízlik neki a bolognai? Vagy rá kell majd fanyalodnunk a löncshúsra? Livie segít felvenni Miának a cipőjét. Szia, mami! - kiáltja Mia kifelé menet. Livie kerüli a tekintetemet. Ez olyan, mintha kapcsolata lenne az agyammal, és olvasni tudna maró gondolataimban. Alighogy az ajtó becsukódik, Ciklon arccal előre az asztallapra zuhan.
33
Azt hittem, nem élem túl ezt a napot. Ó, Kacey! Esküszöm, a húgod egy angyal, aki kis szaténszárnyakon repked köztünk, varázspálcával a kezében. Meg sosem találkoztam vele hasonlóval. Mia máris annyira szereti. A szívemet körbevevő jégréteg elolvad. Rájövök, hogy talán „megpróbálhatok" összebarátkozni Ciklon Matthews-zal, hatalmas műmellek ide vagy oda. -
Később találkozunk, Livie! - morgom grimaszba torzuló arccal, ahogy megragadom a starbucksos cuccaim. Kace... - Hosszú szünet következik. Livie nagyot nyel, ami megtöri a lakás csendjét, és ebből tudom, hogy valami baja van. Istenem, Livie! - hajtom hátra a fejem. - Köpd már ki! Nem akarok elkésni a nagyszerű munkámból. Szerintem Grand Rapidsben kellett volna maradnom. Ettől földbe gyökerezik a lábam. Düh tör fel bennem arra a gondolatra, hogy a kishúgom egyedül maradt volna ott. Nélkülem. Ne mondj ilyen hülye szarságokat, Livie! Megütögetem az orrát az ujjammal, mire megrezdül. - Meg ne halljam még egyszer! Még szép, hogy nem kellett volna ott maradnod. De mégis hogyan fogunk boldogulni? Fejenként tíz óra prostitúcióval. Maximum. Kacey! Felsóhajtok, és komolyra fordítom aszót. Majd valahogy megoldjuk. Én is dolgozhatnék. A sulira kell koncentrálnod, Livie. De... - meglóbálom az orra előtt az ujjamat. - Ha Ciklon legközelebb pénzt ajánl, fogadd el! Már rázza is a fejét. Nem. Nem fogok azért pénzt elfogadni, hogy Miával lógjak. Szeretek vele lenni. Korodbeliekkel kellene inkább töltened az idődet, Livie. Mondjuk fiúkkal. Dacosan megfeszíti az állkapcsát. Ha már nem lesznek idióták, akkor az is lesz. De addig is az ötévesekbe több értelem szorult. Majdnem felnevetek. Részben ez is a baj Livie-vel. Túl okos. Ijesztően okos. Sosem találta meg a közös hangot a vele egykorúakkal. Azt hiszem, egy huszonöt éves érettségi szintjével született. Az, hogy elvesztettük a szüleinket, csak rontott a helyzeten. Túl gyorsan nőtt fel. És mi a helyzet veled? Meg nincs túl késő a Princeton-álom megvalósításához! - mondja csendesen. Nem túl vonzón felhorkantok. Az az álom évekkel ezelőtt odalett, Livie, és ezt te is tudod. Te majd -
34
odamész szépen. Én meg majd beiratkozom valahová a közelben, amint lesz rá pénzem. - És majd valahogy meghamisítom a bizonyítványomat, hogy eltüntessek kétévnyi ijesztően rossz jegyet. Szemöldöke a maga Aggódó Livie módján összeszalad. Valahová a közelben, Kacey? Apa nagyon nem örülne neki. - Igaza van, tényleg nem örülne. Apa a Princetonra járt. Az ő apja is a Princetonra járt. Az ö szemében, ha nem a Princetonra megyek, akkor akár egy olyan egyetemre is járhatnék, aminek arany boltívek vannak a címerén, és felvehetnem a „Bevezetés a hamburgerkészítésbe" tantárgyat. De anya és apa meghalt, Raymond bácsi meg elverte az egész örökségünket a black jack asztalnál. Úgy emlékszem arra az éjszakára, mikor ez kiderült, mintha tegnap történi volna. A tizenkilencedik születésnapom volt, és megkértem Darla nénit és Raymond bácsit, adják oda a pénzünket, hogy kiköltözhessünk, én akartam lenni Livie törvényes gondviselője. Tudtam, hogy valami baj van, mikor Darla néni nem volt hajlandó a szemembe nézni. Raymond bácsi addig hebegetthabagott, amíg ki nem nyögte, hogy nem maradt semmi. Miután majdnem az összes tányért összetörtem, ami a konyhapulton volt, és olyan erővel nyakon rúgtam Raymond bácsit, hogy egészen ellilult a feje, tárcsáztam a zsarukat, hogy feljelentsem a rokonaimat lopásért. Livie kikapta a kezemből a telefont, és bontotta a vonalat, mielőtt még kapcsoltak volna minket. Nem nyertünk volna. Valószínűleg pont engem tartóztattak volna le. Bármilyen okos is volt anya és apa, arra nem számítottak, hogy meg fognak halni. Az összes pénz, ami az adósságok kifizetése után maradt, Darla nénihez és Raymond bácsihoz került, hogy abból „gondozzanak minket. Titokban talán még kicsit örülök is neki, hogy Raymond bácsi azt tette, amit tett. Adott még egy nyomós okot arra, hogy elhozzam onnan a húgomat, és életünk azon részét örökre a hátunk mögött hagyjuk. Megpaskolom Livie hátát, így próbálva enyhíteni a bűntudatán. Apa örülne neki, hogy biztonságban vagyunk. Téma lezárva. Másnap délután épp lenn vagyok a mosókonyhában, mikor Ciklon ruganyos léptekkel, az arcán mosollyal, de álomittas tekintettel, lejön a lépcsőn. Livie megint elvitte Miát a parkba suli után, és erősen gondolkozom rajta, hogy fejbe kólintom, amiért még mindig nem hajlandó ezért pénzt elfogadni. Tanner totál ki fog akadni emiatt - Ciklon végigcsúsztatja a lábát a ragadós, zöld folton, amit az öblítőm hagyott maga után. Lehajtom a fejem, és némán emlékeztetem magam, hogy majd vissza kell jönnöm felsúrolni a padlót. Csendben folytatom a ruháim szortírozását, amíg észre nem veszem, hogy Ciklon ott álldogál mellettem és engem figyel. Egyértelmű, hogy mondani akar valamit, csak valószínűleg nem tudja, hol is kezdje. Mióta élsz itt? - kérdem végül. Azt hiszem, megijedt kicsit a hangomtól, mert ugrik egyet, és gyorsan elkezdi
35
bedobálni a gépbe Mia pöttöm pólóit és bugyijait. Ő, úgy nagyjából három éve. Elég biztonságos épület, de azért még nem jönnék le ide este egyedül. Szavai felidézik bennem Trentnek és azoknak az általa keltett érzelmeknek az emlékét, amiket annyira könnyedén váltott ki belőlem. Már több hete itt lakunk, de azóta sem futottam össze vele. Ha jó melyre leások, ha hajlandó vagyok odafigyelni arra, amit próbálok elfelejteni, rájövök, hogy kicsit csalódott vagyok emiatt. De ezt az érzést gyorsan összezúzom egy kalapáccsal, és a kút mélyére hajítom, az összes többi, nem kívánt érzés mellé. Milyen a többi lakó? Ciklon megrántja a vállát. Egy csomóan csak rövid ideig laknak itt. Olcsó a lakbér, úgyhogy van egy halom egyetemista. Eddig mindegyikük nagyon aranyos volt, főleg Miával. Mrs. Potterage a másodikról szokott vigyázni Miára iskola után, meg amikor dolgozom. Ó! - Meglóbálja előttem az ujját. - Kerüld el a 2B-t, mint a pestist! Ott lakik Perverz Pete. Hátrahajtom a fejem egy nyögés kíséretében. Csodálatos! Egyetlen ház sem az igazi egy bentlakó perverz nélkül! Ja, és ott van az az új srác mellettetek. Az 1 D-ben. Nem tudok mit tenni a pírral, ami felkúszik a nyakamon. Ja, Trent - mondom lazán, ahogy beállítom a mosógépet. Még a neve is szexin hangzik. Trent. Trent. Trent. Hagyd már abba, Kacey! Nos, még nem beszéltem ezzel a Trenttel, de már láttam, és... aztapaszta! - A szemöldöke vad, szuggesztív láncot jár. Remek. Az én gyönyörű, Barbie-szerű szomszédom szerint Trent szexi. Nem kell mást tennie, mint megigazítania a felsőjét, és a srác máris a lába előtt fog térdepelni. Rajtakapom magam, hogy az állkapcsom fájdalmasan összeszorul, úgyhogy arra összpontosítok, hogy ellazítsam az izmaimat. Ciklon megkaphatja az összes nyűggel együtt, arai a sráccal jár. Ugyan miért érdekel, Kace? Ciklon lecsapja a gép tetejét, majd rávág a bekapcsoló gombra, és mélyet sóhajt, meglibbentve hosszú frufruját. Itt leszel egy darabig? - Ciklon az újságra és a jelölőfilcre sandít, amit magammal hoztam. - Megtennéd, hogy átdobnád a cucom a centribe, amikor lejár a program? Persze, csak ha még itt vagy, és nem túl nagy baj. - Ismét ránézek, és látom, mennyire nyúzott a bőre, a lilás csíkokat a szép, kék szeme alatt, na meg hogy egyáltalán mennyire kimerült. Egy ötéves kislány fiatal, egyedülálló anyukája, heti hat este dolgozik, és mindennap hajnali háromig fenn van. Persze, semmiség. - Ez valami olyasmi, amit egy normális, rendes ember tenne, mondogatom magamnak. Livie büszke lenne rám. Biztos vagy benne? Nem akarok a terhedre lenni. Észrévészem, hogy az ajkár harapdálja, a válla meg túl merev, és rájövök, hogy ideges. Rengeteg bátorság kellhetett ahhoz, hogy segítséget kérjen tőlem,
36
és biztos nagyon elkeseredett lehet, ha már ehhez folyamodott. Ettől a felismeréstől a legszívesebben a falba verném a fejem. Egyértelmű, hogy nem törekedtem eléggé arra, hogy megközelíthető legyek, ahogy azt Livie-nek ígértem. Ciklon pedig kedves. Tényleg, őszintén kedves. Ugyan, asszonyság, az enyim a megtiszteltetés, hogy kimoshatom a bugyogóját! - mormolom megjátszott déli akcentussal, és meg fel is kapom az újságot, hogy azzal legyezzem magam. Ciklon arca felragyog, és elnyomja feltörő kuncogását. Kinyitja a száját, hogy mondjon valamit, de nem jön ki hang a torkán. Attól, hogy kiderült, van humorérzékem, padlót fogott. A francba is, Livie-nek igaza van. Valódi jégkirálynő vagyok. Amúgy is jövök neked a múlt hetiért - teszem hozzá gyorsan. - Ez a legkevesebb, miután bevetettem ellened Hannah-t, minden fegyverek legmocskosabbját - mosolygok, és még csak nem is erőltetettem - Csak az álláshirdetéseken akarok átfutni, azt meg akár itt, ebben a kis paradicsomban is megtehetem. Ciklon összehúzza a szemöldökét. Nem jó a Starbucksban? - Biztos Livie mondta neki, merthogy én nem említettem, az fix. Nincs vele semmi baj, csak szar a fizu. Ha egész hátralevő életemben löncshúson akarok élni, és kék foltokat akarok kapargatni a kenyérről, akkor jó lesz. Ciklon elgondolkodva bólint egyet. Vacsorázzatok ma este nálunk! - Már nyitom a számot, hogy elutasítsam a jótét lélek adományát, mikor még hozzáteszi: - Köszönetként, amiért Livie a gondját viseli ma Miának. - Van valami a hangjában, az erőltetett bátorság, valamint egy bizonyos szintű veleszületett hatalom keveréke, amitől gyorsan befogom a szám. És... - kicsit habozva megemeli a lábát, mintha nem lenne benne biztos, hogy jó ötlet-e hangot adnia annak, ami a fejében jár. - ...tudsz koktélokat keverni? Ö... - gyorsan pislantok párat a hirtelen témaváltás hatására. - Nincs egy kicsit túl korán ahhoz? Elmosolyodik, megcsillogtatva tökéletes fogsorát. Úgy értem, mondjuk martinit meg Long Islandet? Profi vagyok tequilatöltésben - válaszolom kedvetlenül. Figyelj, beszélhetek a főnökömmel, hátha felvesz téged, ha érdekel. Egy klubban vagyok csapos. Jó a fizetés - az utolsó pár szó alatt a szeme kikerekedik. - Úgy értem, nagyon, nagyon jó. Csapos? Elvigyorodik. Szóval, mit mondasz? Elbírnék a feladattal?
37
Nem mondok semmit, miközben próbálom elképzelni magam a pult mögött. A jelenet azzal ér végét, hogy összetörök egy üveget, és fejbe rúgom a vendéget, akinek kicsit bátrabb volt a keze az illendőnél. Bár azt hiszem, jobb, ha figyelmeztetlek. - Ciklon habozik. - Ez egy felnőttklub. Érzem, ahogy mély barázda jelenik meg a homlokomon. Felnőtt, mint... Sztriptíztáncosok. Ó... - Hát persze. Végignézek magamon. - Ja, én inkább olyan lány vagyok, aki szereti magán tartani a ruháját mások előtt. Ciklon csak legyint egyet a szavaim hallatán. Ne aggódj! Nem kell vetkőznöd, ígérem. Én? Amint egy sztriptízbárban melózok? Szerinted illenék én oda, Ciklon? Kibírod, ha szex, pia és egy csomó pénz vesz körbe? Megrántom a vallani. Ez nagyon úgy hangzik, mint a tinédzserkorom, leszámítva a pénzt. Meg tudnál tanulni egy kicsit többet mosolyogni? - kérdezi idegesen kuncogva. Megvillantom neki a legszebb művigyoromat. Helyeslőén bólint. Helyes. Szerintem elleszel a pult mögött. Olyan a külsőd, amit szeretni fognak. Felhorkantok. Mégis milyen külsőről beszélsz? Az „éppen most szálltam le a michigani buszról, és bármit megteszek a pénzért, hogy ne kelljen löncshúst ennem" külsőről? A szeme sarkában apró ráncok jelennek meg, ahogy felkuncog. Csak gondolkodj el rajta, és hagyd, hogy megbeszéljem a főnökömmel! Nagyon jó a fizetés. Soha többé nem kellene löncshúst enned. Soha - mondja, majd felszökdel a lépcsőn. Elgondolkodom rajta. Ezen gondolkodom a következő félórában, miközben nézem, ahogy Ciklon és Mia ruhái körbe-körbe forognak. Gondolkodom, miközben lejár a program, átdobom a ruhákat a szárítóba, és elindítok még két adagot. Gondolkodom, miközben szétválogatom és összehajtogatom a frissen mosott ruháikat, majd csinos kis kupacokba pakolva visszarakom őket a kosárba, miközben kicsit jobban megfigyelem Ciklon aprócska cuccait, mint kellene. Például egy kicsi, fekete toppot, ami úgy néz ki, mintha átmenet lenne egy flitteres sportmelltartó és valami olyasmi között, amit szétszaggatott egy vadállat. Feltartom magam elé. Ebben most italokat vagy magát szolgálja fel? Az megmagyarázná a nevetséges melleket. Azta. Lehet, hogy egy sztriptíztáncossal barátkoztam össze. Ez aztán furcsán hangzik! Aztán leesik, hogy éppen az alsóneműi közt matatok. Ez még furább.
38
Mondd már el, hová veszed fel ezeket, hogy én is élvezhessem a látványt! - mély hangja ismét rám hozza a frászt. A lélegzetem elakad, miközben hirtelen hátrafordulok, és látom, ahogy Trent, vállán a szennyeszsákkal, felém lépked. A látványnak, no meg azoknak a mély nevetőgödröcskéknek köszönhetően, amiket szégyentelenül mutogat, a szívem kihagy egy ütemet. Már több mint két hete, hogy itt összefutottunk, és mégis rögtön teleled bennem a tűz, amint meglátom. Már megint a mosókonyhában? Ugyan mekkora ennek az esélye'’ Mély levegőt veszek, és nyugalmat erőltetek magamra. Ezúttal jobban fel vagyok készülve. Nem fogok úgy viselkedni, mint egy hülyegyerek. Nem fogom hagyni, hogy azzal a gyönyörű arcával lefegyverezzen. Nem... Lám csak, lám! A Mosókonyhai Manus ismét lecsap. Trent elmosolyodik, tekintete végigaraszol a testemen, majd egy pillanatra elidőzik a combomon lévő tetováláson, mielőtt visszaugrana az arcomra. Mire idáig elérünk, a pulzusom már az egekben van, és azt hiszem, alsóneműt kell cserélnem. A francba. Már megint itt tartunk. Második menet - csúszik ki a számon, még mielőtt észbe kapnék. Éppen a nyitott mosógép felé lép, de szemöldöke azért fölszalad meglepetésében. Próbálom nem nagyon bámulni a passzos, fehér pólóba bújtatott testét, miközben beleborít egy adagnyi fehér ágyneműt a gépbe. Elég gyakran mosod az ágyneműdet - jegyzem meg hűvösen, miután ez elég ártatlan kommentárnak tűnik. Trent keze megdermed egy pillanatra, majd folytatja a mozdulatot, közben pedig kuncog és a fejét ingatja, de nem mond semmit. Nincs is rá szükség. Ennyiből már sikerült rájönnöm, mi másra utalhat még a megjegyzésem, mire fel is nyögök, és legszívesebben homlokon csapnám magam, miközben még több vér szalad az arcomba. Minden előny, amit a magaménak hittem, amikor besétált, hirtelen romokban hever a lábaim előtt. Biztos vagyok benne, hogy az ágyneműje nem kevés akciót lát. Biztosan van barátnője. Ha valaki ilyen jó pasi, mint ő, kell, hogy legyen barátnője. Vagy legalább egy sor matractöltelék. így vagy úgy, jelen pillanatban nem akarok mást, mint bemászni egy lyukba, és ott maradni, amíg el nem megy. Mit mondhatnék? Miami elég meleg, ha nincs légkondija az embernek szól pár pillanat múlva, mintha csak véget akarna vetni a kettőnk közti verbális ügyetlenkedésnek. Legalábbis vagyok olyan hülye, hogy ezt beszéljem be magamnak, egészen addig, amíg be nem dobja, hogy: - Ébredéskor még akkor is folyik rólam a víz, ha meztelen vagyok - és ezzel ügyesen meg is koronázza a megaláztatásomat. Trent meztelenül alszik. A szám kiszárad, miközben a tekintetem, nagyon is észrevehetően, ismét ráfókuszál a restére. A nappalim falának túloldalán ott van ez az istenség, ágyban fekve, meztelenül. Bár eddig azt hittem, hogy ez már fizikai képtelenség, a pulzusom még jobban felgyorsul. -
39
Kinyitom a számat, hogy témát váltsak, de egyszerűen képtelen vagyok bármi értelmeset kinyögni. Zagyvasággá összeálló szavak tömkelegé úszkál a fejemben. Egyetlenegy erős jóindulattal értelmesnek titulálható válasszal sem tudok előhozakodni. Egyetleneggyel sem. Sikerült padlóra küldenie engem, aki olyan orgiás vicceket nyomat, amivel kiüti az arrogáns faszfejeket. Könnyűszerrel összetörte a védőpajzsomat, mindössze pár ágyneművel, mega meztelen testére tett utalással felfegyverkezve. No, meg azokkal a francos nevetőgödröcskékkel! Figyelem, ahogy a vállizmai megfeszülnek, miközben öblítőt önt a gépbe. Ki gondolta volna, hogy a mosás lehet szexi is? Mikor felem fordul és rám kacsint, majd' kiugrók a bőrömből. Jól vagy? - kérdezi. Bólintok, és megpróbálok mellé valami igenlő hangot szolgáltatni, de ami kijön, az úgy hangzik, mintha éppen egy macskái fojtogatnának, emellett pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy mostanra már az egész fejem lángol. Lecsapja a mosógép tetejét, majd bedobálja az érméket, hogy elinduljon a program, aztán előrehajolva felém fordul. Hogy őszinte legyek, amint megláttalak elvonulni szennyessel a kezedben, megragadtam az első dolgot, amire úgy gondoltam, ráférne a mosás. Várjunk csak... Mit is akar ezzel mondani? Megrázom a fejem, hogy megszabaduljak a gondolataimra telepedett ködtől. Azt hiszem, valami fontos dologról beszél. Vigyorogva hátrasimítja kócos haját. Ezt én is akarom csinálni! Gondolom, miközben az ujjaim az engedélyem nélkül megfeszülnek. Légyszí, hadd csináljam én! Pontosabban rengetegféle dolgot akarok vele művelni. Pont itt, ebben a vacak pincében. A mosógépen. A padlón. Akárhol. Alig bírok a vággyal, hogy úgy vessem rá magam, mintha valami veszett állat lennék. A francba is, máris úgy lihegek, mint valami veszeti állat. Szóval, mivel ütik el errefelé az idejüket az emberek? - kérdezi kicsit hátradőlve, teret adva nekem, mintha csak belelátna az elmémbe, és tudná, hogy a közelségétől mindjárt elájulok. Ő... - Eltart egy pillanatig, mire megtalálom a hangom. Meg az eszemet. - Mosókonyhákban lógnak? - A szavaim eléggé bizonytalanra sikerednek. A francba is! Mi van velem? Elneveti magát, miközben a szeme megállapodik az ajkamon. A tekintetének súlya alatt olyan szavakat kezdek köpködni, amire az agyam még nem nyomott okét. Nem tudom. Még csak most költöztem ide. Még nem nagyon volt elütnivaló időm. - Ó, istenkém, Kacey! Fogd be! Szimplán csak fogd be! Most sikerül elérned, hogy egy üresfejű vesztesnek tűnj! Arcán féloldalas mosollyal nekidől a mosógépnek, és összefonja vastag karját a mellkasa előtt. Aztán meg csak bámul engem. Ez a fázis egy végtelenségig tart, egészen addig, amíg izzadság nem kezd el csorogni a hátamon.
40
Nos, ezen illene változtatnunk, nemde? He? - nyögöm ki. miközben tűz gyűlik az alhasamban. Ismét sikeresen megszabadított a titánium védőburkomtól. Áthajította egy másik bolygóra, ahol soha a büdös életben nem fogom megtalálni. Meztelen és sebezhető vagyok, ő pedig belelát a bensőmbe. Végigcsusszan a mosógép mentén, egészen addig, amíg a teste az enyémhez nem simul, a csípője a csípőmhöz ér, kezével pedig a velem szemközti gép túlsó sarkának támaszkodik, erőteljesen belépve a magánszférámba. Azon, hogy nem tudod, mivel üsd el az idődet... hogy nem szórakozol mormolja. A lélegzetem elakad. Olyan érzés, mintha benyúlt volna a testembe, és megragadta volna a dübörgő szívemet. Van róla egyáltalán fogalma, hogy mit is művel velem? Ennyire átlátszó lennék? Kinyújtja a mutatóujját, megérinti vele a halántékomat, majd lecsúsztatja, végig az arcomon, míg a tenyerében nem tartja az államat. Hüvelykujjának begyével megdörgöli kiálló alsó ajkam, miközben én csak bambán nézek fel rá. Képtelen vagyok megmozdulni. Egy izmom sem rezdül, mintha az érintésével képes lenne megbénítani. Egyszerűen gyönyörű vagy. Az idegeim képtelenek megegyezni egymással. Olyan baromi jó érzés, ahogy az ujja az ajkamon pihen, és mégis, az a bizonyos hang egyre csak azt ordítja, hogy Ne! Állj! Veszélyes! Ahogy te is - hallom magamat suttogni, és már átkozom is a bennem lakó árulót. NE HAGYD, HOGY EZ MEGTÖRTÉNJEN! Egyre közelebb és közelebb hajol, egészen addig, amíg a lélegzete már az ajkamat simogatja. Lefagytam. Esküszöm, ez mindjárt megcsókol. Esküszöm, nem fogok ellenkezni. Ám ekkor felegyenesedik, mintha hirtelen eszébe jutott volna valami. Megköszörüli a torkát, majd kacsintva odaveti nekem: Majd még találkozunk, Kaccy! - Azzal megfordul, és megy is fel a lépcsőn, hosszú lábával kettesével véve a fokokat. A-ha... Pe-persze... - dadogom a mosógépnek dőlve, miután a lábam átment zselébe. Nagyjából két másodpercre vagyok attól, hogy pocsolyává olvadva szétterüljek a betonpadlón. Alig bírok magammal, hogy ne menjek utána. Egy... Kettő... Három... Kész küzdelem lerázni magamról azt a kényelmetlen érzést, ami hatalmába kerítette a testemet. Előrehajolva nekinyomom az arcom a mosógépnek. Felhevült bőrömnek jólesik a hideg fém érintése. A srác nem semmi szoknyapecér. Általában simán lerázom az ilyeneket magamról. Nőként egy pasi uralta edzőteremben nap mint nap kerültem szembe ilyen felturbózott egománokkal az O’Malley’sben. Tarsd meg a zsákom... Uralkodj felettem... Sosem fogytak ki a minden változatosságot nélkülöző kommentekből. Aztán, abból kiindulva, hogy senki kedvéért nem dobtam a padlóra a rövidnacim, egy csomóan arra a közmegegyezésre jutottak, hogy -
41
biztos leszbi vagyok, mire a hülye beszólások megtízszereződtek. Mindig is ellent tudtam állni még a legszexibbeknek is. Egyikük sem volt képes áttörni a mesterien felépített önvédelmi falat, amit magam köré emeltem. Szerettem ölre menni velük. Imádtam térdre kényszeríteni őket. De sosem ébredt bennem érdeklődés irántuk, se testi, se másmilyen. De Trent... Ő valahogy más, és nem is kell nagyon filóznom rajta, hogy ezt észrevegyem. Van valami abban, ahogy uralja a terepet, ahogy rám néz, mintha máris beazonosította volna, és képes is lenne könnyűszerrel kiiktatni minden védelmi mechanizmusomat, mintha keresztüllátna rajtuk, egészen le, a mögöttük megbúvó szerencsétlenségig. És akarja mindezt. - Nyomorult spíler motyogom, ahogy megnyitom a csapot. Egy kis víz ideiglenesen eloltja a mellkasomban lángoló tüzet. A pasi sármos. Ó, de még milyen sármos! Sokkal kifinomultabb, mint azok a seggfejek, akikkel általában megáld a sors. - Egyszerűen gyönyörű vagy - ismétlem, majd gyorsan, magamat gúnyolva folytatom: - Ahogy te is. - Tuti, mindenkinek ezt mondja. Le merném fogadni, hogy mikor összefut Ciklonnal, neki is ugyanezt a dumát fogja nyomni. Ó, istenem! A gyomrom összerándul, és olyan erővel szorítom ökölbe a kezem, hogy a bütykeim kifehérednek. Mi lesz, ha találkozik Ciklonnal? Bele fog szeretni, az lesz. Pasi. Melyik pasi ne szeretne bele az Édes Sztriptíz Barbie-ba? És akkor nem leszek több, mint az az agyament nőszemély az lCböl, és majd nézhetem, ahogy összebújnak a kanapén, és hallgathatom, ahogy vad sztriptíz-szexet nyomnak a hálószobám falának túloldalán, és akkor majd le akarom tépni Ciklon karját. A francba. Jobban megnyitom a hideg vizet, és újra megmosom az arcom. Ez a srác pillanatok alatt maradandó repedéseket kreált a józanságomat védő, óvatosan felépített páncélban, és nem tudom, hogyan küzdjek ellene, hogyan védjem meg magam, hogyan tartsam öt távol. Hogyan tartsam mindannyiukat távol. Kilencvenkilenc százalékom tisztában van vele, hogy tartanom kell Trenttel a három lépés távolságot. Semmi értelme elmerengeni azon, mi lehetne. Amint megtudja, milyen szarkupac is az életem, rögtön menekülőre lógja majd, és csak még nagyobb zűrzavart hagy maga után. És mégis, ahogy nézem a mosógépet, ami előtt az imént állt, amiben az ágyneműje körbe-körbe forog, komolyan megfontolom, hogy ellopom a cuccát, és hagyok a helyén egy üzenetet, miszerint „gyere, és vedd vissza!” Nem. Kezemmel dühösen beletúrok dús sörényembe, és megragadom a tarkómat, mintha ezzel akarnám megakadályozni, hogy felrobbanjon a fejem. Távol kell tartanom magam ettől a sráctól. Mindent rönkre fog tenni, amit olyan kemény munkával raktam rendbe. Hirtelen nincs más vágyam, csak hogy minél hamarabb kijussak a mosókonyhából. Mia és Livie törökülésben ülnek a nappali padlóján, kettejük közt a Kígyók és létrák társasjáték. Miután frissen lezuhanyozott, Ciklon egy zacskónyi spagettit
42
csúsztat a lábasnyi forró vízbe. Remélem, nem baj, ha borjúhús van a szószban - mondja, amikor kopogtatás nélkül belépek. Azt hiszem, túl vagyunk azon a fázison, amikor még kopogni kell. Végül is éppen az előbb fogdostam meg a tangáit. Dehogy, az úgy tök jó. Itt vannak a ruháid. Áttekint a válla fölött a szennyeskosárra, és döbbenet ül ki az arcára. Összehajtogattad nekem a fehérneműmet? Ohm... Nem. Kicsit jobban megfordul, hogy lássa az arcom, ami még mindig csuromvíz, mire összeszalad a szemöldöke. Veled meg mi történt? Mégis, hogy a francba magyarázzam el neki, hogy vennem kellett egy minihidegzuhanyt, miután az a francos, sármos szomszédunk sarokba szorított? Inkább nem is próbálkozom. Teljesen olyan volt, mint Stephen King Maximális túlhajtasz. A mosógép életre kelt és megtámadott. A szennyes és én mostantól hivatalosan nem vagyunk beszélő viszonyban. Nem olvastam azt a könyvet - mondja Ciklon pontosan akkor, amikor egy ijedt kis sikkantást hallok. Nem vagyok meglepve - motyogom, miközben a konyhába lépek, és elkapom Livie dühös tekintetét, amiért megijesztettem Miát. Az apánk végignézette velünk fiatalkorának összes nagy filmjét, hogy így tartsa életben a klasszikusokat. A kortársaimnak legtöbbször fogalma sincs, miről is beszélek. Ciklon - rajta egy kötény, amin a Milyen a szósz? Látta valaki a sebtapaszom? felirat virít - vigyorogva felém fordul. Hé, beszéltem a főnökömmel. A tiéd az állás, ha akarod. Ciklon! - A szemem majdnem kiesik a helyéről. Hosszú, szőke loknijai meglibbennek, ahogy fejét hátradöntve elneveti magát - úgy tűnik, meglepettségem kifejezetten szórakoztatja. Látom, hogy örül, amiért közölheti velem ezt a hírt. Van egy olyan érzésem, hogy tényleg segíteni nekünk, mégpedig szimplán azért, mert ilyen rendes. Még nem döntöttem. - Hazug disznó. Már döntöttél. A jó fizu az jó fizu, és amíg nem kell vetkőznöm, addig el tudom viselni, hogy belecsöppenek a vagina-cirkusz közepébe. Miféle munkáról van szó? - néz fel Livie érdeklődve. Egy állásról az én munkahelyemen - magyarázza Ciklon. Anyu azért kap pénzt, hogy inni adjon bácsiknak egy étteremben. Pont így! - Mia feltápászkodik, és a konyhapulthoz siet, ahonnan leemel egy üres poharat. - Kér egy pohár limonádét, hölgyem? A poharat hihetetlen óvatossággal odaviszi Livie-nek, majd meghajol előtte. O, nagyon szépen köszönöm, kedves pincérnő! - ömleng Livie drámaian, majd úgy felhajtja a képzeletbeli italt, mintha most szelte volna át a Szaharát, és amikor befejezte, rákacsint Miára. Ám mikor odafordul felém, arca
43
nyugtalanságot tükröz. - Gondolom, nem csak limonádét szolgálnál fel? Bólintok, majd nekiállok eligazgatni az evőeszközöket, mielőtt ismét aggódó szemébe néznék. Beharapja az ajkát. Nagyon próbálkozik, hogy ne remegjen, és tudom, hogy mi jár a fejében. Attól fél, hogy visszazuhanok arra a sötét helyre, ahol folyik a tequila, és gyakoriak az egyéjszakás kalandok. Bár már ezerszer megesküdtem neki, hogy az életem azon szakaszát lezártam, még mindig retteg, hogy ismét el fog veszíteni miatta. És ezért nem is hibáztatom. Ezért is lep meg, amit ezután mond. Szerintem fogadd el, Kacey! Oldalra döntött fejjel nézek rá. Megrántja a vállát. Ha te szolgálod ki őket, akkor azt is te mondod meg, mikor elég, igaz? Igaz - bólintok lassan, átgondolva a logikáját. Livie mindig meglátja a dolgok jó oldalát. Ciklonra pillantok, akit teljesen lefoglal, hogy a paradicsomszószát kevergesse. Biztos vagyok benne, hogy mindent hallott. Biztos az jár a fejében, hogy vajon micsoda sötét csontvázakat rejtegethet két szomszédja a szekrényükben. Mint mindig, most is van benne annyi tartás, hogy ne kérdezősködjön. És úgy hallottam, egész szép kis summát össze lehet szedni a borravalókból - teszi hozzá Livie. - Talán szerezhetnék egy hamis személyit, és dolgozhatnék én is veletek! Nem! - kiáltjuk egyszerre Ciklonnal, majd némán összenézünk. Mindkettőnk tekintetéből ugyanaz olvasható ki: ez a meló nekünk elmegy, de Livie-nek nem. Ö jobb, mint amit ez a világ megérdemel. Anyu, ma este dolgozol? - csiviteli Mia, elébe vágva Livie további kérdéseinek. Ciklon szomorkásán rámosolyog kislányára. Igen, tündérmackó. - Biztos nehéz lehet hat egymást követő este magára hagynia. Aludhatok Livie-nél? Kérlek, anyu! - Mia két kicsi kezét összekulcsolva tartja maga előtt, mintha imádkozna. Nem is tudom, Mia. Azt hiszem, ma már éppen eléggé kisajátítottad Livie-t, nem gondolod? De, neeeeem... Anyu! - nyafog Mia, majd körbetrappol a szobában, ezzel emlékeztetve mindenkit, hogy ő tényleg mindössze ötéves. Puffogva megáll, összefonja a karját, és összehúzott szemöldökkel kijelenti: - Nem szeretem Mrs. Potterage-et! Pedig nagyon kedves néni, Mia - sóhajtja Ciklon, mintha már ezredjére mondaná. Aztán odahajol hozzám, és a fülembe súgja: - Megértem szegény gyereket. Potterage úgy füstöl, mint egy gyárkémény, de számíthatok rá hetente legalább négy este. Én egyáltalán nem bánom - kapcsolódik be Livie, megpaskolva Mia hátát.
44
Látod, anyu? Livie igent mondott! Ciklon arca megrándul. Biztos vagy benne? Persze! Sőt szívesen elvállalom minden este, ha szeretned - ajánlja fel Livie teljesen komolyan. Ó, Livie! Az heti hat este. Ilyet mégsem kérhetek egy tizenöt évestől. Megérdemled, hogy te is eljárkálhass, bulizhass, vagy azt csináld, amit manapság a tizenöt évesek. Livie már előre rázza a fejét. Igenis kérhetsz, és tényleg nem bánom - mondja, és megcsípi Mia pofiját. Éppen annyira odavan a kislányért, mint az érte. - Szívesen megteszem. Ezt hosszú szünet követi, miközben Ciklon nyel egy nagyot, megfontolva az ügyet. De akkor hagynod kell, hogy megfizessem a munkádat. Nincs több vita! Livie elutasítón legyint egyet. Oké, rendben. Tök mindegy. Az idő nagy részében úgyis aludni fog, Kacey meg addig veled fog dolgozni, igaz? Így legalább nem leszek egyedül. Mind a hárman reménykedve felém fordulnak. Nagyot sóhajtok. Csak italokról van szó, igaz? Senkinek sem kell felszolgálnom... semmi mást. Ciklon szeme megcsillan. Csak akkor, ha szeretnéd. És nem kell semmi olyat viselnem, amiből kispórolták az anyagot? Nos... Hátradöntöm a fejem, és egyik oldalról a másikra forgatom. Na, tessék. Csak azt akartam mondani, hogy több pénzt keresel, ha mutatsz egy kis cickót, mint akkor, ha úgy öltözöl fel, mint egy mormon. Sokkal több pénzt. Ha a helyedben lennék, azért villantanék egy kicsit. Ismét felsóhajtok. És felmondhatok, ha nem tetszik? Nem lesz harag? Még szép, Kacey. Nem lesz harag - jelenti ki Ciklon a fakanállal az arca előtt, mintha csak esküt tenne. Hosszú szünet után, ami éppen elég ahhoz, hogy Ciklon elkezdjen egy kicsit idegeskedni, kinyögöm: Rendben van. Remek!- ölel át Ciklon izmos karjával. Fogalma sincs róla, hogy az érintéstől összerándul a belsőm, a hang a fejemben pedig sikoltozni kezd. Olyan gyorsan el is enged, amennyire megragadott, majd visszalép a szószos lábashoz, esélyt adva nekem arra, hogy kifújjam a bennragadt levegőt. - Amúgy már ma este kezdesz. Ma este. Pazar - képtelen vagyok száműzni a szarkazmust a hangomból, -
45
miközben a pillangók a gyomromban vad táncba kezdenek, amitől elmegy az étvágyam. Szorosan körbefonom a karom a mellkasomon, miközben próbálok megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy egy egész klubnyi új ember kézfogásokat és egy halom nyavalyás személyes kérdést jelent, márpedig az én életemhez senkinek semmi köze. Nem állok készen erre. Még nem készültem fel... Egy... Kettő... Három... Négy... Mire elérek tízig, teljesen kikészülök.
46
HARMADIK FÁZIS ELLENÁLLÁS
47
NEGYEDIK FEJEZET A nap éppen lebukik a láthatár mögé, amikor Ciklon dzsipjével leparkolunk a Penny Palotája előtt. Ciklon meg üresbe sem rakta a kocsit, én már ki is szálltam. Mikor odalép hozzám, a tekintetében azt látom, amihez már hozzászoktam - a megdöbbenés és aggódás elegyét. Ám végül nem szól semmit. Ahhoz viszont van hozzáfűznivalója, ahogy a rövidke fekete szoknyát ráncigálom, amit tőle kaptam kölcsön. Ne mocorogj már! - Arrébb löki a kezem. - Nem hittem volna. hogy ilyen ideges típus vagy. Te könnyen beszélsz. A te segged, nincs közszemlére téve. Nem hiszem el, hogy belementem abba, hogy felvegyem ezt a cuccot - ez még övnek is rövid. Mikor lehajolok, mindenki látni fogja a puncim. Ciklon felkacag. Igenis jó, hogy ezt az övét vetted fel. Jól mutatnak benne azok a bombázó lábaid. De nem csak a lábaimat mutatja - motyogom, még egyszer megrántva az anyagot, hogy az eltakarja a tetoválásom alját. Nem szégyellem. Csak nem akarok feltűnőbb lenni, mint amennyire muszáj. Szent egek! Ahhoz képest, hogy mennyire adod a kemény csajt, legbelül csak egy pici lányka vagy, nemde? Igaza van. Azt hiszem, egyszerűen csak nem vagyok itt elememben, és emiatt mindent megkérdőjelezek. Ha az edzőteremben lennénk, nem zavarna, ha egy kis, seggre feszülő picsagatya lenne rajtam. De ez nem az edzőterem, és itt nem rúghatom ki a szart semmiből. A fejemet oldalra billentve nézek Ciklonra. Te most komolyan pici lánykának neveztél? Ciklon rögtön visszavág. Te meg komolyan azt mondtad az előbb, hogy „punci”? Ez itt egy nightclub, nem a bölcsőde. Ezt majd észben tartom - kuncogok, ahogy odalépünk a masszív fémajtóhoz, rajta egy apró kémlelőnyílással. Remekül nézel ki, Kacey. Komolyan mondom. - Próbálok nem
48
összerázkódni, amikor megpaskolja a vállamat. Valójában be kell vallanom, igaza van. A miniszoknya mellett szemszürke, pánt nélküli csíkos top van rajtam, meg számos ezüstszínű ékszer, mind Ciklon gyűjteményéből. A hajamat és a sminkemet is segített megcsinálni. Több mint elfogadhatóan nézek ki. Persze nem vagyok lehengerlő a türkiz ruhás, barna bőrű, Barbie baba alakú Ciklon mellett, de azért nem vagyok semmi. Éppen annyira nézek ki jól, hogy kifelé menet azon kaptam magam, hogy extra lassan vonaglok el a Dl előtt, remélve, hogy megpillantom Trentet az ablakban. Aztán leesett, hogy mit is művelek, és utána már futva tettem meg az utat Ciklon dzsipjéig, miközben a fejemben a hang végig szidott, mint szódás a lovát. Ciklon négyszer rákoppint a súlyos ajtóra. Az kinyílik, a bensőmben meg minden begörcsöl. Nagyon kevés olyan ember van, akitől még megijedek. A hatalmas, sötét bőrű férfi, dagadó izmokkal, aki egy az egyben betölti az ajtót, és aki van olyan széles, mint magas izomban... Nem érdekel, hogy ijedten összehúzom magam. Ahogy elnézem, nem lennék meglepve, ha ez a tag még soha életében nem mosolygott volna. Az meg fix, hogy sosem volt édes kisbaba. Egész biztos vagyok benne, hogy egyszerűen csak megjelent a semmiből, rögtön ebben a szörnyeteg-méretben, ahogy itt áll előttem. Ő itt Nate, a kidobók főnöke és Cain jobbkeze. Hali, Nate! Ő itt a barátom, Kaccy. - Ciklon nem várja meg, hogy a férfi válaszoljon. Egyszerűen csak elsétál mellette, út közben lazán belebokszolva annak kemény hasfalába. Szia! - mondja Nate. A rövidke szóba beleremegek. A hangja olyan, akár a mennydörgés, én meg egy pillanatra megnémulva szimplán bólintok. Tesz egy lépést hátra, hogy helyet adjon nekem. Kérlek, fáradj beljebb! Megjátszott bátorsággal, amit egyáltalán nem érzek, felemelem az állam, és belépek. Ciklon végigvezet egy keskeny folyosón, amit piásrekeszek és ezüstszínű söröshordók szegélyeznek, amikből enyhe sörélesztőszag árad. Megérezem az ismerős illatot, sötét emlékek törnek fel bennem. Emlékek klubokról, feles tequilákról, amiket pasik hasáról hörpintettem fel, és csíkba rendezett, fehér porokról, sötét sarkokban megbúvó asztalokon. Gyorsan visszagyömöszölöm ezeket a gondolatokat oda. ahová valók. A múltba. Itt vannak a táncosok öltözői - Ciklon mutatóujjával két csukott ajtóra mutat. - A helyedben nem mennék be, hacsak nem akarsz egy csomó „puncit” látni - folytatja csúfondáros nevetéssel. Elmegyünk egy passzos fekete pólóba és nadrágba bújtatott, magas, széles vállú, szőke pasas mellett. Az öltözete alapján ö is kidobónak tűnik, bár legalább nem olyan fenyegető külsejű, mint Nate. Egészen cuki a maga „Wisconsinból jöttem és futballozok" módján. Kicsit Billyre emlékeztet... Kaccy, ö itt Ben mutat be minket egymásnak Ciklon. Helló, Kacey! - vigyorodik el Ben, majd félrebiccenti a fejét, mintha hirtelen felismerne. - Hé, nem láthattalak téged egyik nap a Töréspontban?
49
Jól megnézem magamnak. Nem rémlik, hogy láttam volna, viszont nem is szoktam figyelni az ott edző pasikra. Lehet. Csak most léptem be. Lassan bólint egyet. Ja, most már biztos, hogy te voltál az. - Szemével szemérmetlenül végigpásztázza a restem. - Valami elképesztő vagy. Versenyzel? Fel sem veszem a bókot. A, csak hobbiból csinálom. - Az az igazság, hogy nagyon szívesen indulnék versenyeken, de az a sérüléseim miatt túl veszélyes lenne. Egy rossz helyre bevitt ütés hatalmas kárt tenne az orvosok munkájában, akik annyi energiát feccöltek belém évekkel ezelőtt, hogy újra összerakjanak. Mondjuk ezt nem áll szándékomban megosztani Bennel. Ez az első estéd a Pennyben? - kérdezi, egyik kezével az ajtó - félfának támaszkodva. Ja. Ismét úgy néz végig rajtam, mintha fel akarna falni. Csak csaposkodom - teszem hozzá karba tett kézzel, jól megnyomva a csakot. Ismét a szemembe néz, és hamiskásan elmosolyodik. Ja, ezt már hallottam párszor. És még fogod is, valahányszor csak megkérdezed - vágok vissza hűvösen. Micsoda beképzelt seggfej! Elkelne neki egy jó kis fejbe rúgás, hogy lehervadjon az arcáról az a pimasz mosoly. Talán legközelebb, ha összefutunk az edzőteremben, kihívom majd egy körre. Ciklon noszogat, hogy induljak tovább, és közben még hátraszól a válla felett: Majd később találkozunk. Ben! - azután bekopogtat egy ajtón, amin a Bossman felirat virít, alatta egy széttárt lábakkal ülő, meztelen nő karikatúrája, mellette meg felszögezve egy csipkés, fekete tanga. Milyen találó! Ez pedig itt Cain irodája. Ne aggódj! Jól fogod itt érezni magad suttogja, ahogy kinyitja az ajtót. Bár nem látja, azért megemelem a szemöldököm. Azt hiszi, hogy ismer. Azt hiszi, jól fogom magam érezni a szilikon és a pia és a vaginák - vagy minek is kéne neveznem őket-között. Kezdem megkérdőjelezni Ciklon értelmi képességeit. Szabad! - szól ki egy recés hang, amitől megdermedek. Az ajtó egy kis irodába nyílik, aminek mind a négy falár a padlótól a plafonig terpeszkedő polcok uralják, rajtuk még több piásrekesszel. Rengeteg, rengeteg piával. A hátsó falon valami furcsa szerkezet kap helyet, ami leginkább egy kémiai kísérletre hajaz - egy csomó fejjel lefelé fordított piásüveg, a szájukból kiinduló csövekkel. amik eltűnnek a padlóban. A levegőben enyhe szivarfüst, cédrus és whisky illatát érzem. Az a bárkút - magyarázza Ciklon suttogva. Benne van minden alappia. Szabályozza, hogy mennyit tudsz tölteni. Megnyomsz egy gombot a bár mögött, és kapsz egy unciát. Két nyomás, két uncia. Nem túl bonyolult.
50
Akkor nem játszhattam el a kedvenc jeleneteimet a Koktélból - kérdezem, és elképzelem, amint úgy pörgetem a palackokat, mint a mazsorettpálcát. Ciklon elkuncogja magát. Megteheted, de csak a polcon lévő drága üvegekkel, azok meg szép kis summába kerülnek, ha eltöröd őket. A hatalmas mahagóniasztal mögött, nekünk háttal, egy tengerészkék ingbe öltözött, lenyalt, fekete hajú pasas ül. Gondolom, ő Cain. Úgy hangzik, mintha a sörforgalmazóval beszélne éppen. Abból ítélve, ahogy egymás után köpködi az, igeneket és a nemet, azt mondanám, valaminek nagyon nem örül. Lecsapja a kagylót, megpördül a székével, én pedig már készítem is magam a fájdalmas beszélgetésre. Ám ahogy kávébarna szeme megállapodik Ciklonon, a tekintete rögtön ellágyul. Fiatalabb férfi - harmincegy-kettő vonzó vonásokkal és egész jó ízléssel. Kétségkívül jóképű. Ugyanakkor viszont van egy sztriptízbárja, ami nálam egyet jelent azzal, hogy egy szemétláda. Szia, angyalom! - dorombolja, lassan végignézve Ciklonon. Feláll tőle a hátamon a szőr. Nem fogom kedvelni ezt a fazont. Nem. Egy. Kicsit. Sem. Ciklon fel sem veszi, ahogy Cain fixírozza. Vagy talán még élvezi is. Az igazat megvallva nem vagyok benne biztos. Én sem ismerem őt ehhez elég jól. Szia, Cain! - Fejével felém bök. - Ő a barátom, Kacey. A csapos meló miatt jött. A gyomrom összerándul, ahogy az a sötét tekintet engem vesz célba, de az egész csak egy pillanatig tart. Cain felpattan a székéből, fürge léptekkel megkerüli az asztalt, és nagy komolyan kezet nyújt nekem. Üdv, Kacey! Cain vagyok, a Penny tulajdonosa. Örvendek a találkozásnak! És ez az a pont, ahol a kis fóbiám olyan marha kellemetlenné teszi az életemet. Nem úszhatom meg, hogy ne rázzak kezet a főnökkel, ha egyszer ő kezdeményez. Nem, ha csak nem húzok ki innen a francba most rögtön, de azzal a melónak is lőnének. Nincs más választásom, minthogy összeszorítom a fogam, és reménykedők, hogy nem dőlök ki egy pánikrohamnak hála, amikor az ujjai az enyéim köre fonódnak, visszataszítva arra a sötét helyre, ahonnan még most is próbálok kikecmeregni. Ránézek Cainre, majd le a kezére, majd Ciklonra. Ám mindeközben Livie hangját hallom a fejemben, amint azt mondja: próbálkozz! Kinyújtom a kezem... Fekete foltok töltik meg a látóterem, ahogy csontjai és izmai és porcai a kezem köré fonódnak, és megszorítják. A másik kezem vakon kutat valami kapaszkodó után, amíg bele nem akadok Ciklon könyökébe. Megragadom. El fogok ájulni. Mindjárt itt helyben a padlóra fogok zuhanni, és lenyomom a kacsatáncot, mint valami őrült. Aztán Nate, az óriás majd kiráncigál, miközben Cain azt ordibálja, hogy „köszi, de nem kérünk őrültekből!”, és akkor majd visszakerülök a Starbucksba, és Livie-nek macskakaját kell majd ennie, és... -
51
Ciklon sokat mesélt rólad. Hirtelen rádöbbenek, hogy Cain elengedte a kezem. A levegő kiszökik a tüdőmből. Tényleg? - kérdezem remegő hangon, lopva Ciklonra bólintva. Cain melegen rám mosolyog. Igen. Azt mondta, sokat segítesz neki. Hogy okos vagy, és hogy nagyon kell a meló. Meg azt, hogy lenyűgözően szép vagy. Ezt végre a saját szememmel is láthatom. A lélegzetem elakad, a nyelvem meg valahol elbújik a torkomban. Dolgoztál már olyan helyen, ahová fiatalkorúaknak tilos belépni? Ohm... nem... uram - válaszolom, miközben magamban azért imádkozom, nehogy kiderüljön, hogy Ciklon mást mondott neki. Nem tudom, miért, de hirtelen le akarom nyűgözni Caint. Olyan felsőbbrendűséget áraszt, mintha sokkal idősebb és bölcsebb lenne annál, mint aminek látszik, mintha egy gondoskodó emberi lény lenne, nem pedig egy lelkiismeretlen sztriptízbártulajdonos. Nem úgy tűnik, mintha aggasztaná a válaszom. Az egyik csaposom várandós. Mind a ketten egyetértünk abban, hogy egy úriemberek számára fenntartott intézmény nem a legjobb hely számára, szóval... Hány estét tudsz elvállalni? Ciklonra pillantok, és megrántom a vállam. Az összeset? Cain hátrahajtja a fejét, és tiszta szívből felnevet, aminek hála megpillantok egy tetoválást a bal füle alatt. Mindössze annyi van odaírva, hogy „Penny”. Biztos nagyon fontos személy lehet, ha róla nevezte el a klubját, és még a nevét is magára tetoválta. Azért ne dobd el az egész életedet, édesem! Heti öt vagy hat bőven elég lesz. - Tekintete végigsiklik a karomon, és egy pillanatra megakad a vállamon lefutó, fehér hegen. Némán megszidom magam, amiért nem takartam el. Valószínűleg nem nézik jó szemmel, ha felnőtt klubokban elcsúfított nők dolgoznak. - Olyan tested van, mint egy harcosnak - mondja helyette. Nem harcolok. Csak szeretek fitt lenni - válaszolom gyorsan. Cain lassan bólint. Úgy tűnik, ezzel lenyűgöztem. Helyes. Szeretem az olyan nőket, akik meg tudják védeni magukat. Visszaül az asztala mögé. - Ugye majd betanítod Kaccy-t, Ciklon? Ciklon vigyora fültől fülig ér. Persze, Cain. A férfi ismét felnéz rá, én pedig rájövök, mit is látok a tekintetében. Csodálatot, nem állati vonzódást. Szinte a lábai előtt hever. Kíváncsi vagyok, vajon összefeküdtek-e. Kíváncsi vagyok, hogy vajon az összes alkalmazottjával összefekszik-e. Tuti összejönne neki, ha akarná. Vajon megpróbál majd engem is ágyba vinni? De nincs időin ezen agyalni, ugyanis kábult állapotomban Ciklon kivezet a szobából. -
52
-
Gyere! Nemsoká nyitunk, és addig még kényelembe kell helyeznünk
téged. Az éjszaka szinte elrepül. Ciklon és én együtt nyomjuk a melót a főpultnál Ciklon keveri a bonyolultabb piákat, én meg töltöm a sört meg a feleseket, miközben a barátnőm az alapokat tanítgatja nekem. Ez a hely egyáltalán nem olyan, mint amire számítottam. A klub hatalmas, a központi helyiség középen vagy három emelet magas, körben alacsony plafonnal, ahol kis alkóvokban bújnak meg a csillogó, magas, fekete asztalos bárok, és ahonnan a V.I.P.szobákba vezető folyosók nyílnak. Állítólag Cain nagyon szigorú, ha arról van szó, mi történhet hátul. Csak semmi illegális, mondja mindiga lányoknak. Én sosem megyek hátra - közli Ciklon komoly arccal, ami azt jelenti: „te se menj hátra, Kacey!” Középen, egy megemelt platformon táncolnak a lányok. Mindig hárman táncolnak, a maguk kis külön színpadain, amik a fő részről nyúlnak ki, hogy az összes őket bámuló pasas odaférjen. Az egész helyet kék fény világítja meg, szinte már misztikus hangulatot teremtve. Mindenütt máshol sötét van, a levegő pedig nehéz a pia, a tesztoszteron és a vágy szagától. A zenébe, ami a színpadon vonagló táncosok minden egyes mozdulatát irányítja, beleremeg a testem. Lazán dumálhatunk és viccelődünk Ciklonnal, miközben kiszolgálunk, aminek hála lassan ellazulok a társaságában. A hely tömve van, de az emberek a bárnál nem másznak át egymáson, hogy piához jussanak, mint a többi éjszakai klubban, ahol eddig jártam. Ciklon bemutat három lánynak Gingernek, Laylának és Pénelopénak - és esküdözik, hogy kedvelni fogom őket. Mindhárman észvesztőén gyönyörűek, nevetgélősek és barátságosak. Úgy tűnik, itt mindenki gyönyörű, nevetgélős és barátságos, ezért már vagy századszorra felmerül bennem, hogy ugyan Ciklon miből gondolhatja azt, hogy itt jó helyem lesz. De nem mondok semmit, egyszerűen csak biccentek mindenki fele, miközben ügyelek arra, hogy mindkét kezem tele legyen, így kerülve el a testi kontaktust. Úgy tűnik, ezt senki sem veszi észre. Egy csomó, minden bizonnyal törzsvendégtől folyton kapom az „új lány”kommenteket, de elengedem őket a fülem mellett. Lehajtva tartom a fejem és keményen dolgozom, hogy Cainnek ne legyen oka kibővíteni a munkaköri leírásomat öltánccal és a V.I.P.- vendégek exkluzív kiszolgálásával. Felveszem a rendeléseket, elkészítem az italokat, elveszem a pénzt, mindezt anélkül, hogy bárki kezéhez is hozzáérnék. Ebben a sorrendben. Ám meg így is érzem, hogy figyelnek - hogy szemügyre veszik a domborulataimat, hogy jól megnéznek maguknak, még így is, hogy jó sok néznivaló van ezen a helyen. Szemétládák. A bár az én erődöm. A derékmagas fal mögött biztonságban vagyok. Eddig hogy tetszik? - kérdezi Ciklon késő éjszaka egy kétperces üresjárat alatt. - Gondolod, hogy menni fog a csaposkodás heti hat este egy sztriptízbárban? -
53
Megrántom a vállam. Ja, nem nagy ügy. Csak egy csomó mell meg popó, meg aztán elkerülöm a színpadot, hogy ne lássam... - A tekintetem a színpadra vándorol, ahol egy ázsiai lány, akin nincs semmi, csak valami ezüstszínű fogselyem, éppen a saját nyaka köré fonja a lábát. - .. .azt! - Gyorsan elkapom a fejem. - Mégis hogyan képes erre? Az ott Sherry. Elég keményen nyomja a jógát. Megforgatom a szememet. Nem úgy értem, hogy hogyan. Úgy értem... hogyan! Miközben kitölt egy újabb kör Jim Beamet, Ciklon mindössze ennyit felel: Mindenkinek megvan a maga ára. Gondolom - motyogom, közben pedig felötlik bennem, hogy vajon Ciklon is meghatározta-e a saját árát. Rendben van, most, hogy már hozzászoktál a bárhoz. Kacey - kezdi Ciklon bármikor nekiállhatsz mosolyogni. Azzal ugye tisztában vagy, hogy ha mosolyogsz a vendégekre, akkor valószínűleg több borravalót kapsz? Elmosolyodom. Ugyan miért adnának nekem több pénzt egy mosolyért, ha egyszer azt arra is költhetik, aki éppen meghágja a lábukat? Ekkora barmok? Csak... bízz bennem! - sóhajt türelmesen, majd hátralép, hogy kiszolgáljon egy vendéget, de azért még visszakiált nekem a válla fölön: - Te vagy az új, csillogó, vörös hajú játék, akihez elő kell venniük a fantáziájukat. Nagyszerű. Pont ez szeretnék lenni. Egy random pasas legnagyobb vágyálma. Hogy bebizonyítsam, nincs igaza, a következő három vendéget a legnagyobb mosollyal szolgálom ki, amitől még nem szakad szét az arcom. Az egyikre még rá is kacsintok. És láss csodát, a borravaló megduplázódik. Hmmm. Talán van ebben valami. Kár, hogy a mosolygás ilyen kimerítő. Egy középkorú cowboy túlméretezett kalapban és VC'rangler farmerben, akinek a szája úgy áll, mintha éppen egy szalmaszálat rágcsálna, bár nincs ott semmi, áthajol a pulton. Micsoda csinos kis lányka vagy te! Csupa izom és természetesség mondja, a tekintetével túl sokáig időzve a dekoltázsomon. Hogy miért, azt nem tudom. Az itt lévő összes többi nőnemű lény mellett úgy nézek ki, mint egy tízéves kisfiú. Mikor az ajka gúnyos mosolyra húzódik, látom, hogy a foga teljesen besárgult a sokévnyi bagózástól. Leküzdöm az undoromat és rámosolygok. Mit adhatok önnek, uram? Mit szólnál egy Tom Collinshoz és egy magánszámhoz? Máris hozom a Tom Collinst, viszont a magánszámokból sajnos pont most fogytunk ki. - Továbbra is mosolygok, bár kezdek nagyon nyűgös lenni, és alig várom, hogy megszabaduljak a pasastól. Mikor átcsúsztatom felé az italt a bárpulton és a húszdollárosért nyúlok, bőrkeményedéses, durva mancsával elkapja az alkaromat. Egészen közel hajol hozzám, így megérzem a leheletében
54
az állott dohány és a pia szagát. Mi lenne, ha tartanál egy kis szünetet, és megmutatnád nekem azt a csinos kis seggedet? Én itt csak felszolgálok, uram - préselem ki összeszorított fogaim közül, miközben védekező állást veszek fel. - Rengeteg lány van itt, aki megadhatja önnek, amit szeretne. - És ezzel nem túlzók. Bármerre nézek, popok, mellbimbók, és még ezeknél is rosszabb dolgok kacsintanak vissza rám. Sokat sportoltam a gimiben, és éppen elég meztelen testet láttam meccsek után. A francba is, én neveztem el hunyt „Grand Rapids Exhibicionisiájának”, miután tök lazán képes volt meztelenre vetkőzni előttem. De ez a hely azért más. Itt felalá járkálnak a csajok, közszemlére téve a portékájukat. Ók eladják a testüket. Van pénzem! Csak mondd meg, mennyit akarsz! Nincs annyija, higgyen nekem! - morgok vissza, bár látom, hogy nem is figyel rám. Eközben pedig a másik keze eltűnik a pult alatt, minden bizonnyal azért, hogy megigazítsa keményedő tökét. Legszívesebben elhánynám magam. El tudom képzelni, milyen durva lesz, mikor végre sarokba szorít egy szegény, elkeseredett, minden kétséget kizáróan vak nőt. - Ha az ön helyében lennék, én elengedném a karomat... uram. A szemem sarkából látom Ben és Nate termetes alakját felénk közeledni, hogy megmentsenek. Ez valami okból kifolyólag kifejezetten zavar. Nincs szükségem arra, hogy megvédjenek. Senkire sincs szükségem. És meg akarom verni ezt a fickót. Felig lehajolva előreugrom. és a szabad kezemet a cowboy izzadt nyaka köré kulcsolom, majd gyorsan és nagy erővel lerántom. A fickó felnyög, ahogy arca a bárpultnak csapódik. Lenyomva tartom, az ujjaimat pedig a gerince csúcsába nyomom. A szívem hevesen ver a mellkasomban, a vérem pedig a fülembe szalad. Jó érzés. Mintha élnék. Na, most hogy tetszik a csinos kis seggem? - sziszegem. Nate megragadja a pasas vállát, és még a zenén keresztül is hallom mély morgását, ahogy elringatja onnan a vérző ajkú cowbovt. Uram. meg kell kérnem, hogy most távozzon! - A fickónak még egy szép kis vörös folt is van a homlokán. Az tuti be fog kékülni holnapra. De azért nem ellenkezik. Bár mondjuk szerintem Nate-tel még a Hihetetlen Hulk sem ellenkezne. Ben ott marad velem. Minden oké? - kérdezi. Jól vagyok - biztosítom, miközben az aggódó tekintetű Ciklon odalép mellém. Nate után nézek, mire a tekintetem összeakad Cainével, aki az egyik oldalsó asztalnál ül. Valami elég kellemetlen érzés kerít hatalmába. Biztos végignézte az egész jelenetet. Rádöbbenek, hogy valószínűleg nem értékeli, ha a vendégei fejét beleverik a bárpultba. Talán éppen most rúgattam ki magam. Cain felemeli felfelé tartott hüvelykujját, mire megkönnyebbülten felsóhajtok.
55
Azt mondtam, hogy mosolyogj, nem azt, hogy keveredj verekedésbe! viccelődik Ciklon, és kedveskedve megbök a könyökével. Magánszámot akart - magyarázom, miközben az adrenalin még mindig megtölti a véráramomat. - Kapott helyette egy nyilvánost. Ben, arcán elismerő kis mosollyal előrehajol, és könyökét a pultra helyezi. Te aztán tudod, hogy vedd meg magad! Farkasok neveltek. Meg kellett küzdenem a kajáért. Hátrahajtja a fejét, és mélyről jövően felkacag. Bocsánat, amiért az előbb olyan bunkó voltam. Csak hozzá vagyok szokva, hogy a csinos, ártatlan lányok, akik idejönnek, elcsigázva és megtörten távoznak, és ezt gyűlölöm. Nos, akkor ez a szerencsenapod, mivel én már el vagyok csigázva. - Jól megnézem magamnak. - És talán akkor nem kellene sztriptízbárban dolgoznod. Ja, nem te vagy az első, aki ezt mondja. De túl jó a fizetés, és éppen most végzem a jogot. - A szemöldököm felszalad a homlokom közepére, mire Ben vigyora kiszélesedik. - Erre aztán nem számítottál, mi? Nincsen éppen ügyvédi kisugárzásod. Ben megfordul, könyökét a pultra helyezi, így a tömeget figyelheti, miközben velem beszél. Úgy hallottam, csak most költöztél ide. Ja. - Letörlöm a pultot, és frissen mosott poharakat pakolok ki rá, hogy addig is lefoglaljam magam. Elég nagy szószátyár vagy, mi? Nekünk, teljesen felöltözött lányoknak keményen meg kell dolgoznunk a pénzünkért. Hátradönti a fejét, hogy rám tudjon nézni. Jogos, figyelj, legközelebb, ha az edzőterembe mész, és én is ott vagyok, gyere oda hozzám! Lenyomhatunk pár menetet. - Es azzal elsétál, meg sem várva a válaszomat. Ó, persze hogy lenyomok veled pár menetet, de nem éppen abból a fajtából, amire a te - nadrágban hordott - agyad számít. A tekintetemmel követem távolodó alakját, és már majdnem utána kiáltok, hogy „Rendben van, ügyvédkém!”, de a szavak végül az ajkamra forrnak. Az egyik egyszemélyes, bármagasságú asztalnál Trent ül. És nem a színpadon tekergő, meztelen perecet figyeli. Engem néz. Pontosítok. Engem bámul. Trent itt van, és engem bámul. Mi a pokol... - motyogom magam elé, és lehajtom a fejemet. Most nem bírok el vele, és azzal, amit velem művel. Pont itt. Ma este. Bassza meg! Megérzem, hogy valaki odalép a bárhoz, mire óvatosan felnézek. Hála istennek csak Nate az. Már ki is tette a cowboy szűrét. Zaklat téged az a srác, Kacey? Nyelek egyet. -
56
Nem. - Vagyis igen, de nem úgy, ahogy te gondolnád. Biztos? - Hatalmas testével oldalra fordul, hogy rá tudjon lesni az asztalra. Trent még mindig ott ül, izmos hátát a széke támlájának döntve, miközben a szívószálán át kortyolgat italából. Már Cherryt figyeli. - Már vagy egy fél órája itt van. És figyel téged. Tényleg? - cincogom, majd normális hangon még hozzáteszem; - Ö a szomszédom. Minden rendben. Nate sötét tekintete végigszalad a termen, minden bizonnyal olyan nyúlkálós pasik után kutatva, akiket kihajíthat. De ha zaklatna, akkor elmondanád, ugye, Kaccy? Mikor nem válaszolok, ismét lenéz rám, és mennydörgő hangját kicsit lágyabbra véve újra megkérdezi: Ugye? Bólintok. Ja. persze, Nate. Nate kurtán biccent, majd visszaáll a helyére, hogy onnan figyelje a helyet, mint egy őrszem. Egy olyan őrszem, aki ki tudná tépni egy pasas lábát a helyéről, ha az túl hangosan merne tüsszenteni. Hát itt meg mi történt? - lopakodik mögém Ciklon. Ó, semmi. A hangom még mindig remeg kicsit, és a nyelvem sem akar normálisan működni. Megkockáztatok még egy pillantást Trent irányába. Az asztalára támaszkodik, és a szívószálával játszadozik, miközben a Mediterrán Barbie - azt hiszem, Bellának hívatja magát - alig takart testét a combjához préseli. Figyelem, ahogy Bella a V.I.P.-szobák felé int, miközben kezével kedveskedve végigsimít Trent nyakán. Jól vagy? Úgy nézel ki, mintha meg akarnál fojtani valakit. - igaza van, jövök rá, mikor észreveszem, hogy úgy csavargatom a törlőkendőt a kezemben, mintha csak egy nyak lenne. Jelen pillanatban tényleg egy nyak. Belláé... Ja, minden oké. - Ledobom a rongyot, és még egyszer lopva rápillantok Trentre, pont abban a pillanatban, amikor gyönyörű, kék szemét felém fordítja, és a tekintetünk összeakad. Ugrok egyet. incselkedve rám mosolyog, ami megszabadít a védőpáncélomtól, és éppen olyan meztelenné tesz, mint amilyenek a színpadon lévő táncosok. Miért van rám ilyen hatással? Ez annyira idegesítő! A-a, ez nem „semmi”, Kaccy. Azt a srácot figyeled? Az meg ki? - Áthajol a vállam fölött, hogy láthassa, mit is nézek. Hé, az nem... A kezemmel finoman hátranyomom az arcát. Fordulj meg! Most már tudja, hogy róla beszélünk! Ciklon a hasát lógja a nevetéstől. Kacey szerelmes! dalolássza. - A szomszédunk úgy néz rád, mintha meg akarna dönteni a tekintetével. Menj és beszélj vele! Nem! - válaszolom morogva, és a tőlem telhető leghidegebb, legszúrósabb tekintetemet fordítom felé. -
57
Ciklon lehajtja a lejét, és elkezdi letakarítani a poharakat a bármi. Érzem, hogy megbántottam azzal, ahogy beszéltem vele. Rögtön elönt a bűntudat. A francba is, Ciklon! Próbálok nem is nézni Trent asztala felé, de olyan ez az egész, mint mikor az ember elhajt egy vonatszerencsétlenség mellett. Lehetetlen nem odapillantani. Az éjszaka végére már teljesen ki vagyok merülve, és az őrületbe kergetnek a féltékenység hatalmas hullámai, amik mindig nekem csapódnak, valahányszor csak a lányok odalépnek Trenthez, megérintik, kuncognak, és az egyikük még az ölébe is mászik, hogy úgy beszélgessen vele. Az egyedüli megkönnyebbülést az hozza, hogy Trent mindannyiukat illedelmesen visszautasítja. Ciklon belenyúl a kettőnk közt, a konzolon pihenő táskájába, kihúz belőle egy vaskos borítékot, majd odadobja az ölembe. Gondolkodás nélkül feltépem, és átpörgetem a bankjegyeket az ujjaim közt. Szentséges ég! Ez itt legalább... Hát nem megmondtam? - Trillázza, majd egy kacsintás kíséretében még hozzáteszi: - És most csak képzeld el, mennyit kapnál, ha felmennél a színpadra! Vagy ötszáz dollár van a borítékban! Simán! Te már vagy... mit is mondtál, négy éve dolgozol a Pennyben? Miért laksz még mindig a Jackson Drive-on? Már vehettél volna egy házat! Ciklon felsóhajt. Egy évig házasok voltunk Mia apjával. Csődöt kellett jelentenem, amikor elhagytam, mivel akkora tartozást halmozott fel. Nincs az a bank, aki kölcsönt adna nekem. A pasas igazi... szemétládának hangzik. - Mocorgok egy kicsit az ülésben. Nem csak az zavar, hogy a dzsipjében ülünk. Ciklon a magánéletéről próbál velem beszélni, amitől ösztönösen bekapcsol a védelmi mechanizmusom. Mikor az emberek megosztják veled a kényes részleteket, általában elvárják, hogy viszonozd a gesztust. A felét sem tudod - mormolja elhaló hangon. - Az elején nem volt rossz. Tizenhat voltam, amikor megismertem Damon. Én teherbe estem, ő meg rászokott a drogokra. Nagyon kellett a pénz, úgyhogy Mia születése után elkezdtem Cainnek dolgozni. Damon azt mondta, muszáj lesz ezeket beszereznem, ha tényleg jól akarok keresni - mutat a mellére. - Természetesen voltam olyan hülye, hogy belementem - szavait furcsa keserűség járja át. Pokolian fájt. Ez az egyetlen oka annak, hogy nem mentem vissza megkisebbítetni őket. A lányok nagy hülyeségeket képesek művelni, amikor elvakítja őket a szerelem. Mikor döntöttél végül úgy, hogy elhagyod? - csúszik ki a számon, még mielőtt megállíthatnám magam. Mikor másodszor kiverte belőlem a szart is. Annyira érzelemmentesen mondja, hogy először azt hiszem, félrehallottam.
58
ó... Nagyon sajnálom, Ciklon. - És tényleg sajnálom is. Annak a gondolatától, hogy valaki bántja Ciklont, rögtön felforr az agyvizem. Első alkalommal mindenkinek hazudtam. Azt mondtam, nekiszaladtam a falnak. - Felhorkant. - Nem hittek nekem, de hagyták, hogy a magam kis álomvilágában éljek. De másodszor... - Mély levegőt vesz. - Feldagadt szájjal és véres orral jöttem be dolgozni, Cain és Nate rögtön hazafuvarozott, és addig vártak, amíg össze nem pakoltam Mia cuccát és az enyémet. Damon pont akkor jött haza, amikor kiléptünk az ajtón. Nate kicsit helybenhagyta. Figyelmeztette, hogy ha még egyszer a közelembe vagy Mia közelébe jön, onnantól kezdve szívószálon keresztül pisil majd. És láttad Nate-et Ciklon tágra nyílt szemmel rám pillant. - Képes rá, és megteszi. Ciklon leparkol a helyén a házunk előtt, és lekapcsolja a gyújtást. Cain szerzett nekem egy lakást, és azóta is itt vagyok, és gyűjtögetem a pénzem, egészen addig, amíg nem lesz elég ahhoz, hogy tudjak venni egy házat. Ha minden jól megy, két-három éven belül örökre otthagyhatom a klubot. Majd lágyan meg hozzáteszi: - És akkor majd a szüleimnek sem kell többé szégyenkeznie miattam. Felhorkantok. Ne is mondd! A szüleim forognának a sírjukban, ha tudnák, hol dolgozom... - A hangom elhal, a szavaimat pedig kínos csend követi, miközben némán szidom magam, amiért felhoztam a szüléimét. Hé, Kaccy? - Ciklon ismét azon az óvatos, ideges hangján szólal meg, amiről megfeszül a vállam. Pontosan tudom, hol fogunk kilyukadni. - Figyelj, pár dolgot azért sikerült összeraknom: a szüléitek meghaltak, aminek valami köze volt az alkoholhoz... Sok sebhelyed van. Nem szereted, ha megérintik a kezed... Nem hagyom, hogy befejezze. Kinyitom az ajtót, és kiugrók a kocsiból. Azt azért elismerem, hogy Ciklon kifejezetten okos. Egy igazi, kibaszott rakétatudós. -
59
ÖTÖDIK FEJEZET Légkondit! - nyögöm, miközben lehámozom a takarót izzadt testemről. Muszáj lesz beszereznünk pár rendes függönyt, suhan át az agyamon, ahogy hunyorogva ránézek az ablak elé lógatott, vékonyka rongyokra, amik a legkevésbé sem képesek megszűrni a naplényt. Azóta nem volt légkondink, hogy a szüleim meghaltak. Darla néni szerint nem ildomos hideg levegőért pénzt kiadni, mikor éhező gyerekek is élnek a világban. No meg szerencsejátékproblémákkal küzdő férjek. Most, hogy Miamiban élünk, képtelen vagyok megérteni, hogyhogy nem számít bűncselekménynek a lakó megfosztása a légkondicionálástól. Livie és Mia a konyhában éppen egy nagy, barna zacskóból pakolják ki a kaját, miközben valami gyerekdalt dúdolgatnak. Jó napot! - trillázza Livie, mikor meglát. Jó napot! - visszhangozza Mia. Ránézek az órára. Majdnem délután egy van. Igazuk van. A „jó reggelt!” ilyenkor már nem állja mega helyét. Időtlen idők óta nem aludtam ilyen sokáig. Vettem kaját. Ott a pénz a pulton. - Livie állával egy kis kupacnyi bankjegy felé bök. - Majdnem összevitatkoztam Ciklonnal, mert eredetileg kétszer ennyit akart adni. Elmosolyodom. Ciklon esküdözik, hogy megtalálta az ö angyalait. Szerintem inkább mi találtuk meg a miénket. Rendesebbnek kell lennem hozzá, döntöm el itt és most. Nem tudom, hogy fogom összehozni, de valahogy muszáj lesz. Odalépek a táskámhoz, kiveszem belőle a vastag borítékot, és lecsapom az asztalra. Bumm! Na, ehhez mit szólsz? Szentséges sza... - Livie tágra nyílt szeme a pénzről Mia kíváncsi arcára siklik. - ...Szaloncukor! Csak italokat szolgáltál fel... igaz? Tehát Livie magától rájött. Oldalra döntöm a fejein, összehúzom a szemem, és a hatás kedvéért még kis szünetet is tartok, hogy úgy tűnjön, mintha nagyon gondolkodnék a dolgon. Definiáld a felszolgálást! - Kiveszem a hűtőből a narancslevet, és nagyot húzok egyenest az üvegből, miközben érzem, hogy Livie dühösen a hátamat fixírozza. - Csak húzom az agyad! Igen, csak felszolgáltam. Főleg italokat, meg -
60
egy kis segget egy szerencsés fogdosónak. - Mia szemöldöke felszalad, én meg összerezzenek, és eltátogok egy bocsit a dühös tekintetű Livie irányába. Ám elég gyorsan el is felejti az incidenst, ahogy szemügyre veszi a keresetemet. Szentséges Szűz Mária. Nem semmi, mi? - Tisztában vagyok vele, hogy idiótán vigyorgok, de nagyon nem tud érdekelni. Ez még össze is jöhet. A végén még túl is élhetjük. És még nem is kell majd macskakaját ennünk. Livie, arcán titokzatos mosollyal, felnéz rám. Mi van? Kicsit habozik, majd így szól: Semmi. Csak... vidám vagy. - Beleharap egy bébirépába. Jó látni. Mia követi a példáját, és összeráncolja az orrát, miközben rág, mint egy kis nyuszi. Jó látni - visszhangozza. Kilopok egy répát a zacskóból, nyomok egy hatalmas puszit Livie arcára, majd magabiztos léptekkel elindulok a fürdő irányába. Amíg lezuhanyozom, számoljátok össze, mennyi pénzünk is van! És majd emlékeztessetek, hogy hívjam fel a Scarbucksot, hogy felmondjak, rendben? Nincs az az isten, hogy visszamenjek minimálbérre. Nincs az az isten. Nem érdekel, hogy nincs víznyomás. Nem érdekel, hogy a víznek furcsa, klóros szaga van. Egyszerűen csak becsukom a szemem, rányomok egy nagy adag sampont a hajamra, amit aztán jó alaposan belemasszírozok a fejbőrömbe, miközben magamba szívom rózsás illatát. Amióta csak az éjszaka közepén megszöktünk Livie-vel. most először érzem úgy, hogy ez az egész még össze is jöhet. El tudom látni magunkat. Elég idős, elég erős, elég okos vagyok hozzá. A problémáim nem fognak visszatartani minket. Minden rendben lesz. A végén minden össze fog jönni, és... Egy furcsa, halk, csörgő hang rángat ki vidám gondolataimból. Résnyire kinyitom az egyik szemem, mire piros, fekete és fehér csíkokat pillantok meg a cső köré tekeredve a zuhanyfej fölött. Két kicsi gombszem figyel engem feszülten. Egy teljes másodpercig tart, mire elsikítom magam. Viszont amint elkezdtem, már nem tudom abbahagyni. Egészen a szemközti falig hátrálok, és közben nem tudom, hogyan, de sikerül állva maradnom. A kígyó meg sem mozdul. Pontosan ugyanott ül, rázza a farkát és engem bámul. Mintha éppen arra akarna rájönni, hogyan is kapjon be, ha egyben akar lenyelni. Én meg sikoltozom tovább, miközben hallom Livie pánikkal átitatott hangját az ajtó túloldaláról, de nem reagálok rá. A dörömbölésére sem reagálok. Semmire sem reagálok. Hirtelen hangos reccsenés hallatszik, ahogy a fa darabokra törik. Kacey! - kiáltja Livie, ahogy egy pár erős kar benyúl értem. Valaki gyorsan rám dob egy törülközőt, aztán már kinn is vagyok a fürdőből, majd
61
benn a hálószobámban. Gyűlölöm a kígyókat. Gyűlölöm a kígyókat. Bassza meg! Gyűlölöm a kígyókat! - ismételgetem folyamatosan, egyszerre csak úgy a semmibe és mindenkinek körülöttem. Egy kéz végigsimít a hajamon. Csak mikor a szívverésem már többé-kevésbé normális ütemre lassul, és már nem remegek többé, csak akkor vagyok képes ráfókuszálni a környezetemre. Trent összehúzott szemöldökére és a szemében megbúvó türkiz pöttyökre. A karjaiban tart engem. Meztelen vagyok, és Trent ölében ülök, miközben átkarol. A szívverésem ismét a veszélyes tartományba ugrik, miközben elkezdem értékelni az új helyzetemet. Az inge teljesen átázott, és belepi a samponom. Érzem alkarjának meleg bőrét a hátamon és a térdem alatt, ahogy szorosan magához ölel. Minden lényeges testrészemet teljesen eltakarja a törülköző, ám mégsem lehetnék meztelenebb, mint amennyire ebben a pillanatban vagyok. Livie parázsló tekintettel beviharzik a szobába. Mégis, mit gondolsz, ki vagy te, hogy csak így becsörtetsz ide: ordibálja olyan vörös arccal, ami a hajszínemmel vetekszik, és úgy tűnik, mindjárt széttépi Trentet. Trent. Ő itt Trent - válaszolom. - Minden rendben, Livie. Van egy... Van egy csörgőkígyó a fürdőben - beleremegek a gondolatba. Vidd ki innen Miát, mielőtt még megeszi az a fenevad! És kerítsd elő Latinért! Most rögtön, Livie! Livie tekintete előbb rólam Trentre, majd vissza rám, végül az ágyamra siklik. Látom rajta, hogy nem akar magamra hagyni. Ám végül elhatározásra jut, bólint egyet, majd becsukja maga után az ajtót. Trent olyan szorosan ölel magához, hogy az alkarommal érzem izmainak a kontúrjait. Jól vagy? - suttogja. A szája olyan közel van hozzám, hogy az alsó ajka a fülemet súrolja. Ismét kiráz a hideg. Remekül - suttogom vissza, majd még hozzáteszem: - Azt leszámítva, hogy majdnem feldobtam a talpam. Hallottam a szomszédból, ahogy sikítasz. Azt hittem, valaki meg akar ölni. Nem valaki, hanem valami! Nem láttad? - Egyik kezemmel vadul a fürdő felé mutatok, míg a másikkal próbálom a mellemen tartani a törülközőt. Két másodperc választott el attól, hogy elevenen felfaljanak! Trent kuncogni kezd - lágy, gyönyörű hangot hallat, amibe beleremeg a testem és felmelegszik a belsőm. Azt hiszem, Lennyvel futhattál össze. Ő a 2B házi kígyója. Láttam egy kis, kopasz, fazont a közös udvar bokrai alatt matatni reggel, miközben a kígyót szólongatta. Házi kígyó? - szakad ki belőlem, ahogy Felülök. - Az az emberevő
62
szörnyeteg valakinek a háziállata? Nincs valami törvény, ami megtiltja a csörgőkígyók tartását? Trent csak somolyog, miközben a tekintete végigaraszol az arcomon, majd megállapodik az ajkamon. Lenny tejkígyó. Úgy tudom, maximum egy egeret tudna megenni. Olyan közel van hozzám, hogy a lehelete az arcomat csiklandozza. A testem az övéhez préselődik, így érzem, ahogy a szíve, ami éppen olyan hevesen ver, mint az enyém, a vállamnál dübörög. Ezt ő is érzi, nem csak én. Megemeli a kezét, és megfogja az államat. - Senki sem Fog bántani, Kacey! Nem tudom, hogy a helyzet kiváltotta stressz-e az oka, vagy a bennem égő tűz, ami mindig fellángol, valahányszor csak Trent közelében vagyok, vagy a testemben élő. megzabolázhatatlan szörnyeteg, amit túl sokáig nyomtam el, de tény, a szituáció a pillanat törtrésze alatt vált rémisztőből hihetetlenül fülledtté. Képtelen vagyok visszafogni magam. Megtámadom Trent ajkát, a kezemmel megragadom az inget, amiről könnyűszerrel lepattintok pár gombot, miközben rámászok. Egy pillanatig ellenáll - csak egy pillanatig, amíg a teste és az ajka nem reagál rám -, ám ez hamar elmúlik. Karját kihúzza a térdem alól, és megragadja a csípőmet, szinte megperzselve a meztelen bőrömet. Ő az, aki a nyelvét a számba csusszantva elmélyíti a csókot, miközben másik kezével beletúr samponos hajamba, majd belemarkol a nyakamra lógó tincsekbe. Hátrahúzza a fejem, miközben nyelve az enyémhez ér; édeskés, kicsit mentolos íze van. Érzem, hogy milyen erős. Ha akarnám, akkor sem vagyok benne biztos, hogy le tudnám nyomni. De nem is akarom. Egyáltalán nem. Anélkül, hogy ajka elszakadna az enyémtől, Trent valahogy a hátamra fektet, ő pedig fölém hajol az ágyamon, a mellkasunk összepréselődik, a combom a derekát öleli, miközben ö a könyökén támaszkodik, hogy ne nyomjon össze. Nem tudom, mi történik, mit művelek, hogy mikor szállt ki minden értelmes gondolat a fejemből, azt viszont tudom, nem akarom, hogy ennek vége legyen. Minden egyes porcikám kívánja. Kívánja Trentet. Olyan érzés, mintha végre levegőt vehetnék, miután éveket töltöttem a víz alatt. Ám sajnos a pillanatnak vége szakad. Hirtelen. Elenged és elhúzódik, majd arcán értetlenkedő kifejezéssel, lihegve néz le rám. A tekintete végig az enyémbe fúródik, egy pillanatra sem vándorol el. De ha elvándorolna, akkor láthatná, hogy a törülközőm lecsúszott, én pedig ott fekszem alatta meztelenül. Testileg-lelkileg. Nem ezért húztalak ki a zuhanyzóból - suttogja. Nyelek egyet, miközben próbálom meglelni a hangomat. Amire végül ráakadok, az mély és rekedtes. Nem, de azért elég jól jöttél ki belőle, nemde? Féloldalasan elmosolyodik, amitől lángra lobban a testem, mintha csak
63
hozzáérintettek volna egy fáklyát. De aztán a tekintete elkomorodik, ahogy az arcomat fürkészi. Nem fárasztó? - Hüvelykujjának begyével finoman simogatja a nyakamat. Micsoda? Távol tartani magadtól az embereket. Ez nem is igaz! - tagadom gyorsan, de remegő hangom elárulja, mennyire fájóan igazak a szavai. Hogy láthatja azt, amit nem akarom, hogy lásson, amit annyi munkával próbálok elrejteni? Rájött, hogyan slisszanjon be a lelkembe, úgy. Olyan, mint egy birtokháborító, beszökött a felségterületemre, kijátszotta a biztonsági rendszeremet, és most itt van, hogy elvegye azt, amit fel sem ajánlottam neki. A tűz, amit olyan könnyedén képes meggyújtani bennem, még mindig ég, de most úgy érzem, küzdenem kell a mindent felemésztő lángok ellen. Nem akarom ezt. Nem akarlak téged! - A szavak marják a számat, mivel tudom, nem gondolom őket komolyan, igenis, akarom ezt. Akarlak téged, Trent! Trent az ajkamhoz szorítja az ajkát, az én áruló restem pedig előrehajol, és felfedi, micsoda hazudozó is vagyok. Ám most kezét a fejem mellett tartja, és erősen szorítja a párnámat, mintha így próbálná az uralma alatt tartani a helyzetet. Én, vele ellentétben, már minden határt áthágtam, és már meg sem próbálom visszafogni magam, jövök rá, mikor a kezem benyúl az inge alá, hogy végigkarmoljam a hátát, a lábam pedig a dereka köré fonódik. Nem akarod ezt Kacey? - morogja a fülembe, miközben nekem nyomja erekcióját. Nem - suttogom, ajkammal a nyakát simogatva. Aztán elkezdek magamon, a fafejüségemen nevetni. Azon, hogy milyen nevetségesen nézhetek ki most, ahogy a testem az övéhez szorítom. Ez a kis nevetés olyan számomra, mint egy mentőöv. Megragadom, és hagyom, hogy visszahúzzon a szakadék szeléről. - Kifelé! - morgóm, mikor elhúzom a számat a nyakától. Még három lágy csókot lehel az állkapcsomra, majd finoman megcirógatja az arcomat. Rendben van, Kaccy. - Lemászik rólam, és feláll. Élesen beszívom a levegőt, ahogy vágyakozó, elsötétült tekintete végigaraszol a testemen. Csak egy pillanatig tart az egész, mégis szabadjára ereszt bennem valamit, ami addig mélyen a bensőmben lakozott. Megfordul, és elindul az ajtó felé. - Majd én elviszem a balhét Tannernél az ajtók miatt. Ajtók? Többes számban? Még mindig nem fordul felém. Ja. A bejárati ajtótok és a fürdőajtó. Ha valakit mindenképpen ki akar majd dobni, akkor elintézem, hogy én legyek az. És azzal távozik. A francba! Ez a srác akár az ellentmondás szótári definíciója is lehetne. Olyan
64
könnyedén egyensúlyozik a jó fej és a szemétláda közt, hogy sosem veszem észre, mikor is vált. Sokkal egyszerűbb lenne az egész, ha egy beképzelt nőcsábász lenne, ám ö ajtókat tör be, hogy kígyóktól mentsen meg engem. Vele ellentétben én piszok dögből váltok szexuális ragadozóvá, majd megyek át ismét piszok dögbe röpke három másodperc alatt. Azt hiszem, én is éppen annyira ellentmondásos vagyok, mint ő. Mikor végre előmerészkedem a szobámból úgy tizenöt perccel később, azzal kell szembesülnöm, hogy a lakásunkat megrohamozták. Livie a konyhában van a gyűrötten szexi Ciklonnal, aki egy bömbölő ötévest tart a karjai közt. Ciklont minden bizonnyal legédesebb álmából riasztottam fel a sikolyommal, mivel nincs rajta más, csak egy spagetti pántos top meg egy tanga. Egy rendőr éppen kihallgat egy alacsony, kopasz fazont, akinek a csuklója köré tekeredve ott pihen a bűnös. Kiráz a hideg. Ö lenne hát Lenny. Trentnek igaza van. Most, hogy jobban szemügyre tudom venni a dögöt, már látom, hogy egyáltalán nem olyan nagy, mint amekkorának először hittem. Ám még így is védekezve keresztbe fonom a karom, és érzem, ahogy kis gülü szemével engem figyel. Tanner a betört ajtó mellett álldogál a nyakát vakargatva, mintha összezavarnák a faszilánkok. Azért azt be kell ismernem, egészen le vagyok nyűgözve. Trent elég nagydarab srác, de azért nem hittem volna, hogy képes betörni nem csak egy, hanem rögtön két ajtót is, hogy megmentsen. Ettől a kis felismeréstől csak tovább nő a bűntudatom, amiért kidobtam őt a szobámból. Trent ott áll mellette, keze a hátsó zsebében, miközben az ajtó darabjait vizslatja. Az inge félig nyitva, mivel letéptem a gombjait, és még mindig át van ázva, ami miatt formás mellkasára tapad. A látványtól még a jelenlévők ellenére is kiszárad a szám. Ciklon az első, aki odarohan hozzám, miután átadta Miát Livienek. A nyakamba veti magát. Még most is megrázkódom kicsit, de már nem annyira, mint akkor, mikor először tette ezt. Jól vagy? - Ha zavarja is, ahogy tegnap este otthagytam a kocsiban, nem mutatja. A válla fölött látom, ahogy a rendőr és a kis, kopasz emberke szeme majd’ kiugrik a helyéről, miközben tekintetük Ciklon seggére tapad. A rendőrben legalább van annyi tisztesség, hogy elpiruljon, és tekintetét gyorsan a linó egy kikopott foltjára fordítja. Vele ellentétben a kopaszka vigyora csak tovább szélesedik. Jobban leszek, amint orrba vágtam azt a krapekot mondom elég hangosan ahhoz, hogy az érintett is hallja. Lebukott; szégyenében el is fordítja a fejét. Ő Perverz Pete - suttogja Ciklon, miközben zavarában a topja hátulját húzkodja, hogy az eltakarja a fenekét. Eleve hamvába holt elképzelés. A felső túl rövid, a tanga meg túl sokat mutat. - Mindjárt jövök - és azzal kisiet. Tanner felnéz a szilánkokról.
65
Ő, szia, Kerry! Kerry? A szemöldököm elég érdekes ívet vesz fel. Szia... Larry! Mizujs? Livie próbálja elnyomni horkantását a kézfejével. Tanner először nem érti, mi is folyik körülötte, majd széles vigyor terül szét az arcán. Kacey - javítja ki magát. - Bocsi... Kacey. A rendőr türelmesen írogatja a kis jegyzeteit a füzetébe, ahogy előadjuk neki, mi is történt, miközben gyakran rápillant Ciklonra, most, hogy az felöltözött. A végén ad Miának egy seriff jelvényes matricát, amitől a kislány arcán hatalmas vigyor jelenik meg. Perverz Pete hosszasan szabadkozik, majd visszaviszi Lennyt a terráriumába, miközben mindenre megesküszik az eléggé pipa Tannernek, hogy ezentúl kétszer is ellenőrizni fogja, hogy a terrárium jól be van-e zárva. A rendőr megkérdezi tőlem, hogy fel akarom-e jelenteni Trentet, mire úgy nézek rá, mintha kinőtt volna egy kar a seggéből. Mikor a rendőr távozik - de csak miután tetszését kifejezendő, hosszan rámosolygott Ciklonra - Tanner és Trent még mindig a két törött ajtót bámulják. Értem én, hogy vészhelyzet volt, de... ö... akkor is meg kell ezt javíttatnom, és Perv... - megköszörüli a torkát. - Péternek eltart majd egy darabig, amíg összeszedi a pénzt. Azt meg kétlem, hogy ezeknek a lányoknak lenne biztosítása... - Tanner belenyúl a hátsó zsebébe, és kihúzza a pénztárcáját. - Van nálam úgy száz dolcsi, amit be tudok dobni. Leesik az állam. Micsoda? Hegyi beszédre, meg kilakoltatási végzésre számítottam, erre Tanner felajánlja, hogy kifizeti az ajtónkat? Livie-vel és Ciklonnal ledöbbenve összenézünk. Ám mielőtt bármit is mondhatnék, Trent már át is nyújtott Tannernek egy maroknyi pénzt a tárcájából. Tessék. Ennek elégnek kell lennie. - Tanner bólintva elveszi, majd szó nélkül távozik, mi meg csak állunk döbbenten. Trent odalép Livie-hez, és kinyújtja felé a kezét. Helló, Trent vagyok. Még nem mutattak be minket egymásnak. Akármilyen düh is dübörgött Livie ereiben, mostanra teljesen nyoma veszett, és most ott áll pirulva és zavartan kacarászva, mint egy kiskamasz. Gyorsan megrázza Trent kezét, majd ugyanolyan gyorsan el is engedi, mintha a puszta érintésétől teherbe eshetne, miközben nagyon próbál nem a félig nyitott ingére, vagy az alatta rejtőző, gyönyörű, formás testére nézni. Én csak magamban vigyorgok. Az én ártatlan Livie-tn. Ezután Trent Ciklonnak is bemutatkozik. Ciklon édesen elpirul, amitől indokolatlanul is felüti bennem a fejét a féltékenység. Mikor Trent továbblép az anyja lábai mögött rejtőzködő Miához, Ciklon tetszése jeléül elég látványosan rám kacsint. Én csak a szememet forgatom. Te pedig biztos Mia hercegnő vagy. Már sokat hallottam ám rólad. Mia csücsörít, és egy egészen picit kijjebb hajol rejtekhelyéről. Tényleg? Trent bólint. -
66
Nos, hallottam egy bizonyos Mia hercegnőről, aki szereti a jégkrémet. Az csakis te lehetsz, ugye? Mia lassan bólint, majd odasúgja az anyjának: Hallottad ezt, anyu? Az emberek tudják, hogy hercegnő vagyok! Mindenki elneveti magát. Mindenki, engem kivéve. Engem túlságosan leköt a bensőmben dúló harc, ami szerint ellen kellene állnom Trent sármjának. Ez csak színjáték. Nem tesz jót nekem ez a srác. Bár nem akarom bevallani, de valójában egyáltalán nem erről van szó. Igazából az a baj, hogy túl jó hozzám. Trent feláll, és odalép hozzám. Veled minden rendben lesz? Mindig úgy aggódik értem. A karomat keresztbe téve bólintok, miközben lenézek a köntösömre és kényelmetlenül mocorgok vizslató tekintetének tüzében. Eszembe jut, milyen érzés is volt, mikor a teste az enyémhez simult. Na meg az, hogy rémülten és totál meztelenül kihúzott a fürdőből. Ahány módja csak van annak, hogy az ember leégéssé magát, nekem most mind összejött. Nem tudom, hogy Trent azt veszi-e észre, hogy kényelmetlenül érzem magam, de annyi biztos, hogy hátrál pár lépést, és beletúr a hajába. Nos, majd még találkozunk. - Rám kacsint. - Le kell mosnom magamról ezt a halom szappant. Azért remélem, hogy az én zuhanyom nem lesz ennyire eseménydús. Ja... - motyogom, miközben tiszta idiótának érzem magam, amiért követem testének minden rezdülését, és éppen azon agyaink, hogyan is rejthetnek el valamit a fürdőjében, ami indokot adhatna arra, hogy berúgjam az ajtaját, berontsak a lakásába és megmentsem. Nem kígyót. Úgy tűnik, nem fél a kígyóktól, Tatán egy aligátort. Ja, abból van egy csomó Floridában. Csak gyorsan leugrom az Evergladesbe, keresek egyet, elkapom, visszahozom.. Kacey? Ciklon hangjára, aki épp felhúzott szemöldökkel, somolyogva néz rám, visszaugrok a jelenbe. Minden bizonnyal lemaradtam egy hozzám intézett kérdésről. Tessék? Biztos vagyok benne, hogy Trent nagyon örülne neki, ha köszönetképpen meghívnánk vacsorára. - Látom a kis csillogást a szemében. Társkereső szolgálatot akar játszani. Ez nem tetszik. Trentnek semmi szüksége erre a gubancra. Csinálj, amit akarsz! Én az edzőteremben leszek - válaszolom. A hangom olyan, mint a sarki szél. minden jókedvet megfagyaszt a helyiségben. Sarkon fordulok, és besietek a szobámba, még mielőtt bárki bármit is mondhatna. És egész idő alatt gyűlölöm magamat. -
67
A Töréspont a szokottnál is csendesebb késő délután, de ezzel nincs is semmi bajom. Még mindig próbálom összeszedni magam a mai kígyós incidens miatt. Trentről már nem is beszélve. Most a csendes, nyugodt rutinomra van szükségem. Gyorsan nyújtok egyet, és felkészülök a bokszzsák megtámadására. Hé, Vöröske! - mennydörög Ben hangja a hátam mögül. A francba! Megfordulok, és még pont elkapom, ahogy elkapja a tekintetet a seggemről. Ben. Magabiztos léptekkel odajön hozzám, és megtartja nekem a zsákot. Kell egy edzőtárs? Így is, úgy is kapok egyet, nemde? - morgom. De aztán a ravaszkás mosolyától valamiért elnevetem magam, a feszültség pedig elszáll a testemből. Tudod, hogy mit kell csinálnod? Megrántja a vállát. Biztosra veszem, hogy be tudsz tanítani. - Aztán megint elvigyorodik, és még hozzáteszi: - Jobban szeretem magam irányítani a dolgokat, de érted hajlandó vagyok... Ben csak tovább nyomatja a szuggesztív megjegyzéseit, de már nem figyelek rá. Csak hogy kicsit móresre tanítsam, meglepem egy pörgő rúgással. Nagyot nyög, ahogy a zsák nekicsapódik a csípőjének. Vedd úgy, hogy ez az első lecke! Fogd be! Ne szólj hozzám, amikor edzek! A következő tizenöt percben gyors ütésekkel és rúgásokkal sorozom a zsákot, Ben pedig egész ügyesen mozog összhangban a becsapódásokkal. Ha meg is szólal, nem hallom. Teljesen magába szippant a mozgás, ami előrehajt, hogy újra és újra lecsapjak, és hogy minden egyes ütéssel kieresszem a dühömet. Három barom, akik egyik este lerészegedtek. Három gyilkos, akik elvették tőlem az életemet. Egy. Kettő. Három. Mikor végül kifáradok, előredőlök és megtámaszkodom a térdemen, így próbálom megregulázni a légzésem. Basszus, Kace. - Felnézek, egyenest Ben ledöbbent arcába. - Még sosem láttam senkit, aki ennyire kikapcsolt volna edzés közben. Olyan voltál, mint Iván Drago. Ő az az orosz, aki... A szavába vágok, és megjátszott orosz akcentussal felidézem a Rocky IV egyik sorát. Ha meghal, meghal. - Ez is apa egyik kedvence volt. Ben bólogat, szemöldöke felszalad meglepetésében. Te láttad a filmet. Ki nem? - Nem állom meg, hogy megint el ne kuncogjam magam. Pár pillanattal később már mindketten nevetünk, mire felötlik bennem, hogy Ben talán mégsem az a beképzelt seggfej, akinek gondoltam.
68
Ám ekkor elsétál mellettünk a magas figura, és ráejt egy kalapácsot a pajzsomra. Trent. A nevetésem elhal, minden könnyedségem elszáll. Megragadom a vizesüvegem, és egy hatalmas korttyal megpróbálom elterelni Ben figyelmét a reakciómról, miközben végig Trentet figyelem, ahogy ledobja a földre a cuccát a gyorsítólabda mellé, majd a nyakánál megragadva lehúzza magáról a melegítőfelsőjét. Mi a francot keres itt? Az én edzőtermemben? Ez az én... Szentséges... Egy csepp víz végigfolyik az államon. Letörlöm az alkarommal, és megpróbálom nem túl feltűnően bámulni kidolgozott testér, amit mindössze egy fehér trikó takar. Végig háttal áll nekem, anélkül. hogy akár csak rám nézne, majd olyan precizitással támadja meg a gyorsítólabdát, ami őszintén meglep. Mintha erre képezték volna ki. Egy pillanatig lenyűgözve figyelem, és egy kis csalódottságot érzek. amiért nem is nézett rám, bár nem is érdemlem mega figyelmét. Talán azt sem tudja, hogy itt vagyok. Bár ezt kétlem. Fekete tintahullámok kandikálnak ki a trikója alól. Akármit is ábrázol a tetoválása, az a hátának egész felső részét kitölti, válltól vállig terjeszkedve. Legszívesebben lefejteném róla a felsőt, hogy tanulmányozhassam a tetoválást, amint éppen elterül az ágyamon. Azt hiszem, láttam azt a srácot a Pennyben - jegyzi meg Ben. lehat észrevette, hogy Trentet bámulom. Nagyszerű. Csak nem bejön? - cukkolom igazi lelkesedés nélkül. Nem, bár úgy hallottam, van, akinek igen. - Nem lehet nem észrevenni a hangjában bujkáló szuggesztív felhangot. A fenébe is, Ciklon! A szomszédom, ennyi az egész. Biztos vagy benne? Ja. Jelen pillanatban nem jön be senki. Te sem - azzal ismét rávetem magam a zsákra. Titokzatosan elmosolyodik. Akkor nem is mész oda a szomszédodhoz köszönni? Erre egy pörgőrúgással válaszolok. Ben veszi az adást, és már mozdul is, hogy megragadja a zsákot. Ezután már meg sem említi Trentet. Mindent beleadok, hogy befejezzem a második menetemet, de már nem tudok teljesen az edzésre koncentrálni, mert a terem túlsó végében ott van az az überszexi, zsákot püfölő srác. Bármennyire is pórbálok nem ránézni, elég gyakran kapom magam azon, hogy felé pillantok. Legutoljára pont elkapom, ahogy letörli a homlokáról az izzadtságot a trikója aljával, felfedve tökéletes kockahasát. Elakad a lélegzetem, egy pillanatra teljesen lebénulok, a szívverésem felgyorsul, csak bámulok...
69
Valami nagyot csattan a seggemen. Au! - sikoltok, majd megfordulok, mire szembetalálom magam az ördögien vigyorgó Bennel. aki éppen egy törülközőt tart a kezében. Most komolyan képes voltál seggen csapni a törülköződdel? - morgóm. A dühöm meg sem hatja. A bordái közé intézett ütés annál inkább. Fájdalmában nagyot nyögve előrehajol. Remélem, megérte, seggfej! Leguggolok, és felveszem a cuccaimat. Mikor felállók, a tekintetem összeakad Trendével. Az arcáról nem lehet semmit sem leolvasni, de a szeme... Még a távolból is látom a benne kavargó elhatározottságot, fájdalmat és dühöt. Tudta, hogy itt vagyok. Végig tudta. Hosszú ideig nézzük egymást, majd Trent hátat fordít nekem, és ismét nekiesik a zsáknak, mire hirtelen úgy érzem, mintha én lennék a zsák, amit valaki azért püföl, hogy kiélje a bűntudatát. És a fájdalmát. Őszintén fáj. Ami Trent és köztem zajlik. Ebből elég volt. Egyetlen szó nélkül otthagyom Bent, és beviharzok a női öltözőbe. Vagy fél órát ülök ott a fapadon - az aprócska, sötét helyiségben, ahol mindössze két zuhanyfülke és nagyon kevés szabad tér van és próbálom eltemetni ezeket a kéretlen érzelmeket, amik elő akarnak törni belőlem. Miért kell itt lennie? Miért ebbe az edzőterembe jött? Követ engem? Persze tudom, hogy Miaminak ezen a részén ez az egyetlen erre specializálódott edzőterem, úgyhogy ha tényleg edzett harcos, akkor nem csoda, hogy itt kötött ki. De akkor is... Hozzá vagyok szokva, hogy minden az irányításom alatt áll. Megküzdök azért, hogy érzéketlen maradjak. Így élek túl minden egyes napot, és eddig ez a módszer remekül működött is. Mostanáig. Ám mostanra Trent beékelte magát az életembe, és már képtelen vagyok összpontosítani. A testem megőrült, miközben vad küzdelem dúl bennem, hogy most eltaszítsam vagy magamhoz öleljem, és egyszerűen túl sokat gondolok rá. Már csak a gondolatától is olyan tűz gyűlik bennem, amit már több mint két éve, a legutolsó kalandom óta nem éreztem. Csakhogy most ezerszer erősebb, ezerszer hatalmasabb. A fejem a tenyeremben tartva előre-hátra ringatózom. Nem akarom ezt. Nem akarom ezt. Nem akarom ezt... Halk kopogtatást hallok. Úgy áraszt el a remény, mintha kirobbant volna bennem valahol egy gát, és rájövök, ez azért van, mert azt szeretném, ha Trent lenne az. Nem tehetek róla. Akarom. Kívánom őt. Kérlek... A bűnbánó arcú Ben áll az ajtóban, amitől elönt a csalódottság. Jól vagy? Sajnálom. Valószínűleg erősebben ütöttelek meg, mint kellett volna, de teljesen el voltál varázsolva. Nem válaszolok. Az adrenalin elárasztja a tagjaimat, a szívem kalapál, és egyszerűen muszáj tennem valamit. Felnézek arra az arcra, és egy rendes, kedves srácot látok. Egy olyan srácot, aki ebben a pillanatban nagyon vonzónak tűnik. Helyes vagy sem, jót tesz-e nekem vagy sem, két kézzel megragadom
70
Ben pólóját, és berángatom az öltözőbe. Nem áll ellen, de lomha mozdulataiból ítélve nem tudja pontosan, mi is folyik itt. Betaszítom az egyik zuhanykabinba, majd magunkra zárom az ajtót. Vetkőzz! És ne érj a kezemhez! Ohm... - Látszik, hogy Ben nem erre számított. A francba is. én sem erre számítottam. De valahogy meg kell szabadulnom a Trent okozta problémától, és erre az érzelemmentes szex valaki mással egész jó megoldásnak tűnik. Mikor Ben nem mozdul, megragadom a pólóját, és lerántom macimhoz, hogy meg tudjam csókolni. Végre felfogja, miről is van szó. Kezével a trikóm hátulját cibálva magához húz, a nyelve pedig becsusszan a számba. A csókja édes, de nem annyira, mint... Nem, hagyd abba, Kacey! Mindezt épp azért csinálod, hogy' elfelejtsd Trentet! Már csak a neve gondolatától is mintha tűzijátékot robbantottak volna a testemben. Kacey - nyögi Ben, ahogy a keze elindul a vállamról lefelé, le a mellemre, amit meg is szorít, ha már ott van. Addig elenged, amíg lehúzza rólam a trikómat, majd ismét az ajkamra tapasztja a száját. Kevés itt a hely, de ő mindent megtesz, még fel is kap és ráültet a falra erősített kis padra, hogy fölé tornyosuljak. - Nem hittem volna, hogy bejövök neked. Fogd be! - parancsolom, miközben kibújok a rövidnadrágomból és a bugyimból. A kezével rögtön a belső combomhoz nyúl, és már csusszan is felfelé. És még feljebb. Egészen addig, amíg oda nem ér, ahova akarom. Hátradőlök és becsukom a szemem. És azt képzelem, hogy mindezt Trent műveli velem. Ben nem vesztegeti az időt, hanem térdre ereszkedik, és kezét a szájára cseréli. Egek, milyen édes vagy! - nyögi. Egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy ráadok egy szájkosarat, hogy ne tudjon dumálni. Akkor viszont semmire sem mennék vele. Pedig most éppen nagyon is hasznos. Helyes vagy sem, már jó ideje nem engedtem, és nem is vágytam rá, hogy ez megtörténjen. Hátradőlök, elengedem magam, és elveszem Bentöl mindazt, amire szükségem van. Minden olyan jól megy. Am ekkor Bennek muszáj az egészet tönkretennie. Pontosan azt csinálja, amit megmondtam, hogy ne tegye. Kezét az enyémbe csúsztatja. A hatás azonnali, mintha azután, hogy egy órát üldögéltem egy kád, forró vízben, hirtelen a jeges folyóba dobnának. Minden gyönyör megszűnik, elhúzódom a szájától és az érintésétől, majd ellököm magamtól az arcát. A francba is, Ben! Tűnj innen! Most azonnal! Tessék? - teljesen összezavarodva néz fel rám, mintha éppen most vallottam volna be neki egy hármas gyilkosságot, miközben éppen piskótatésztát keverek ki. Hozzányúltál a kezemhez, pedig megmondtam, hogy ne tedd! Tűnj el!
71
Még mindig nem mozdul, mindössze egy hitetlenkedő félmosoly jelenik meg az arcán. Előrehajolok, kinyitom a zárat, majd kilököm a kabinból Bent, rövidnadrágjában a leglátványosabb merevedéssel, amilyet már jó ideje nem láttam. Amint kinn van, ismét bezárom az ajtót, majd a földre zuhanok, és magamhoz ölelem a térdemet. Ez egyáltalán nem segített. Valójában mindenen csak rengeteget rontott. A rosszullét környékez. Hogyan lehettem ennyire önző? Ben most meg fog gyűlölni. Ami még rosszabb, most, hogy elmúlt a szex kellette köd, már szégyellem magam azért, amit tettem vele. Korábban sosem volt bűntudatom a kalandjaim miatt. És... Elakad a lélegzetem. Mi lesz, ha ez Trent fülébe jut? Ó, istenkém! A homlokom a térdemre hajtom. Érdekel. Érdekel, mit gondol rólam Trent. Érdekel, ha ez zavarja. Egyszerűen csak... érdekel. És nem számít, mit teszek, ettől az érzéstől nem leszek képes megszabadulni. Se érzelemmentes szexszel, se úgy. hogy játszom a szemétládát, se bármelyik másik kegyetlen módszerrel, amit arra használhatnék, hogy eltaszítsam magamtól. Valahogy sikerük becsúsztatnia egy ujját a titánpáncélom alá, és úgy megérintenie, ahogy eddig még senki sem tette.
72
HATODIK FEJEZET A bárkútból jövő felesekre egyet fizet, kettőt kap akció van a Penny-ben, úgyhogy a hely tele van. így hát Ciklonnal egész éjjel robotolunk, addig a pontig, míg a végen az egész testemet vékony izzadságréteg nem fedi. Cain valahol megtalálta Nate ikertestvérét - egy másik sötét bőrű, nagydarab állatot-, aki most komor arcú őrszemként vigyázza a bárunkat, és aki készen áll egy szempillantás alatt kihajítani a nyúlkálós vendégeket. Az igazat megvallva, ma közel annyi kidobó van jelen, mint táncos. Bent is beleértve. Az utóbbi három napban - az edzőteremben történtek óta - alig szólt hozzám két szót, és ezzel rendben is vagyok. Szívesebben szégyenkezem úgy, hogy közben nem emlékeztetnek rá folyamatosan, miért is teszem. Cain áthajol a pulton, miközben éppen kipakolok tíz vodkát. Hogy tetszik eddig a Penny, Kacey? - kérdezi túlkiabálva a zenét. Mosolyogva biccentek egyet felé. Nagyon jó hely, Cain. És remek a fizu! Nagyszerű! Remélem, egyetemre gyűjtesz. Ja. - Csak nem éppen magamnak. És mi érdekel? Habozok, miközben próbálom kitalálni, mit is feleljek erre. Úgy döntök, inkább őszinte leszek, mint hogy benyomjak egy szarkasztikus megjegyzést. Végül is, ő a főnököm. Nem tudom biztosan. Nem igazán gondolkodtam még azon, hová is menjek innen tovább. - Valami okból kifolyólag Cain kérdése nem zavar. Nem érzem tolakodónak. - Igazából jobban izgat, hogy bejuttassam a kishúgomat az orvosira. Ó, igen. A híres ébenhajú kis angyalka, akit Ciklon összevissza dicsér. Cain összehúzza mindent látó szemét. - Keményen dolgozol. és szívesen látlak itt, amíg csak munkára van szükséged, de próbálj meg minél hamarabb rájönni, hová is tartasz. Többet érdemelsz, mint a piaosztogatás. Csak így tovább! Azzal megpaskolja a pultot és tovább áll, én pedig csak a hátát bámulom, ahogy távolodik.
73
Mi a sztorija? - kérdezem Ciklontól. Hogy érted? Van egy olyan érzésem, hogy ő lehet az egyik legérdekesebb ember, akivel valaha találkoztam. Teljesen ellentmond mindennek, amit az ember egy sztriptízbár tulajától várna. Még egy segget megszorítani sem láttam soha. Veszi arra a fáradtságot, hogy idejöjjön köszönni. Most meg arra biztat, hogy ne dolgozzak itt, mert túl jó vagyok ehhez a helyhez. Ciklon elmosolyodik. Hát, annyi biztos, hogy ö különleges. Nehéz gyerekkora volt. - Elvesz előlem egy üveg Jack Danid’st. - Ha pedig már Trentről van szó... Micsoda? A hirtelen témaváltás majdnem ledönt a lábamról. Arcán önelégült mosollyal, állával az egyik közeli asztal felé bök. És még szép, hogy Trent ül ott. Az utolsó három nap minden este megjelent úgy tizenegy körül, mindig egyedül. Nem jön oda hozzám. Csak rendel egy italt, majd elüldögél - tőlem biztos távolságban. De így is tudom, hogy engem figyel. Bizsereg a bőröm a tekintetétől. Ez kezd az őrületbe kergetni. Kace? - hajol oda hozzám Ciklon. - Kérdezhetek valamit? Nem. - Megfogok egy kést meg egy lime-ot, és ne kiállok feldarabolni. Néhány pillanatig egyikünk sem szói. Miért nézel továbbra is keresztül rajta? Minden este eljön, hogy láthasson. Ja, eljön egy sztriptízbárba. Minden este. Egyedül. Én ezt inkább ijesztőnek hívnám. Hisz alig néz a táncosokra, Kacc - mondja. - És láttam, hogy te is egész este öt nézed. Nem is! - vágok vissza túl gyorsan, túl magas hangon. Legalábbis próbáltam nem figyelni Trentet, bizonygatom magamnak. Úgy tűnik, csúfos kudarcot vallottam. Ciklon nem is figyel rám. Szerintem tényleg bejössz Trentnek, és rendes srácnak is tűnik. Nincs azzal semmi baj, ha odamész hozzá csevegni kicsit. Tudom, hogy mélyen belül nem vagy te ilyen goromba. Próbálom elnyomni az engem elöntő bűntudatot. De az vagyok. Ciklon. Goromba vagyok. Direkt csinálom. Így mindenkinek biztonságosabb. Nem érdekel a srác. - Megfeszített állkapoccsal folytatom a lime feldarabolását. Ciklon nagyot sóhajt. Reméltem, hogy ezt fogod mondani. Akkor majd én rányomulok, mert nagyon jó pasi. Az állam leesik, a szemem pedig Ciklonra ugrik, és biztos vagyok benne, hogy éppen úgy nézek ki, mint aki mindjárt megöl valakit. Hogy képes így elárulni? És még ö nevezi magát a barátomnak? -
74
Á! Elkaptalak! - Felemeli az egyik ujját. - Tudtam. Valld be! Valld be, hogy legszívesebben odasétálnál csevegni azzal a kér lábon járó szexmasinával! - Arcán csipkelődő mosollyal arrébb csuszkán, és közben dalolászik: - Trent és Kacey... Két szerelmes pár... Fogd be! - Úgy érzem, mintha lángokban állna az arcom. Megpróbálok nem figyelni se Ciklonra, se Trentre, se a folyton ügyelő Nate-re, amikor odalép hozzánk egy vendég, hogy rendeljen. Rögtön adom a két Whiskcy Sourt! - kiáltom, majd lecsapok két feles poharat a pultra. Fogalmam sincs, mi kell a Whiskey Sourba, és nem hiszem, hogy a pasas értékelné, ha most nekiállnék kísérletezgetni. Várakozva nézek Ciklonra. Válaszként keresztbe fonja a karját a mellkasa előtt. Csak akkor, ha odamész beszélni hozzá. Összeszorítom az ajkamat. Rendben van - sziszegem. - Majd. De most kisegítenél az italokkal. hogy ne mérgezzem meg ezt a drága urat? Arcán győzedelmes félmosollyal Ciklon összedobja a két italt, majd áttolja a poharakat a pult túloldalára. Ez az egész édes, déli szépség dolog csak színjáték, igaz? Félmosolyának helyet ártatlan ajakbiggyesztés veszi át. Attól tartok, nem tudom, mire gondol - mondja megjátszott akcentussal, miközben a konyharuhával legyezgeti magát. Valami okból - nem tudom, hogy vajon a cukkolása miatt, vagy azért, amiért annyira bezsongott, hogy sikerült lenyomnia széles vigyor jelenik meg az arcomon. Hallelúja! Odanézz! Miss Kaccy megint mosolyog! - Kezét a homlokához nyomja. - Hát nem áldott látvány? Ciklon kicsit megrándul, mikor a darabka lime, amit felé hajítottam, combon találja. De aztán újabb támadás helyett mélyen meghajolok előtte. Taníts, mester! Nagyszerű leszek! Ciklon játékosan megbök, azután már megy is, hogy kiszolgálja a következő vendéget, miközben bennem hirtelen valami izgága, ideges érzés tör fel. Egek, mibe is mentem bele? A kezemet a hasamra helyezem. Egy... Kettő... Három... A kiés belégzésre összpontosítok. Nem vagyok hozzászokva ehhez az érzéshez. Ez rettenetes, és kiakadok tőle, ám amint megbarátkozom vele, egész üdítő is. Lehajolok, hogy visszarakjam a kést a biztonsági fiókba, felállók, majd elindulok a bár kijárata felé. És egy pár mély nevetőgödröcskével találom szemben magam. Úgy tűnik, az asztalnál ülve csak úgy kaphatok italt, ha megkörnyékez a pincérnő - mormolja Trent arcán féloldalas mosollyal, áthajolva a bárpult fölött. - Fogalmam sincs, miért lehet ez. Lassú, bizonytalan lélegzetet veszek. Ne veszítsd el a fejed a közelében, Kacey! Most az egyszer ne! -
75
Biztos van, aki nagyon... megkörnyékezhetőnek talál - válaszolom, miközben mintha elolvadna a belsőm. Jézusom! Még a mellbimbóm is megkeményedett! És ami még ennél is rosszabb, hála ennek a szűk, fekete szaténruhának, Trent még észre is fogja venni, ha lenéz. Van egyáltalán ilyen szó? A szeme csillog, és baromira oda kell figyelnem a légzésemre, miközben a szívem csak úgy kalapál a bordáim mögött. Most. hogy sikerült belenyugodnom abba, hogy ez a szemétláda, akár akarom, akár nem, hatással lesz rám, még szexisebbnek tűnik. Lélegezz, Kacey! Szóval, nem volt azóta több kígyós incidens? - kérdezi. Ha a múltkori kegyetlenkedésem zavarta is, azóta vagy túljutott rajta, vagy fel sem vette. Bármelyik is a helyzet, a lelkiismeretemnek mindkettő jót lesz. Nem. Tanner, a Superman intézkedett az ügyben. - Az igazat megvallva, Tanner valódi kis hőssé nőtte ki magát a szememben. Amíg lezuhanyoztam Ciklonnál, és utána elmentem az edzőterembe, Tanner úgy őrizte a lakásunkat, mint egy valódi, pocakos őrkutya, és el sem ment egészen addig, amíg az új ajtókat be nem rakták, majd kulcsra nem zártuk a lakást. Aztán meg Ciklon hallotta az épület pletykahálózatán keresztül, hogy Tanner lement Perverz Petehez, és alaposan a fejére olvasott, valamint megfenyegette, hogy csokornyakkendőt hajtogat a golyóiból, ha az aznapi incidens még egyszer előfordul. Úgy tűnik, Tanner egy valódi, sár alatt rejtőzködő drágakő. Trent a pultra rakja a poharát. Akkor esetleg megkörnyékez... úgy értem, töltenél nekem egy italt? A tekintetem a lime-okra siklik, miközben próbálom összeszedni magam. Flörtöl velem. Már nem is emlékszem, hogy is kell ezt csinálni. Nem tudom, hogy a számottevő szabad bőrfelületnek, a zenének vagy annak a ténynek köszönhetően-e, hogy - Ciklon szavaival élve - Trent egy két lábon járó szexmasina, de hirtelen feltör bennem a késztetés, hogy odategyem magam. Attól függ. Láthatnám a személyid? Könyökén megtámaszkodva ráhajol a pultra, és játékosan összehúzza a szemöldökéi. Személyit kérnél egy szódához? Ez meglep. Eljött egy sztriptízbárba, és nem iszik? Gyorsan összeszedem magam, és megrántom a vállamat. Ahogy akarod. Újra előhúzom a kést a fiókból, és nekiállok szépen lassan, óvatosan feldarabolni a lime-okat, nehogy levágjam a tüzes tekintetétől remegő ujjaimat. Milyen makacs vagy! - hallom a motyogását, ahogy átcsúsztatja a bárpulton a személyijét. Arcomon kíváncsi vigyorral felkapom. Alig látom a félhomályban, de, hogy rájátsszak, még az egyik szemem be is csukom, mintha nehezen menne az olvasás. Trent Emerson. Százkilencven centiméter. - Tekintetem végigaraszol gyönyörű, izmos felsőtestén, egészen le az övéig. - Ja, ez így stimmel. Kék szem. - Nem is kellene felnéznem, hogy ellenőrizzem, de azért mégis -
76
megteszem, és elszántan a szemébe nézek. Addig el sem fordítom a tekintetem, míg meg nem érzem, hogy kezdek elpirulni. - Ez is megvan. Született december harmincegyedikén? - Két héttel az én születésnapom után. Elmosolyodik. Majdnem újévi gyerek lettem. 1987. Akkor majdnem huszonöt éves vagy? - Négy évvel idősebb nálam. Az nem is olyan idős. Bár ha a személyije szerint 1887-ben született volna, és még mindig így nézne ki, van egy olyan érzésem, hogy még az sem zavarna. Azt hiszem, elég nagy vagyok már ahhoz, hogy kapjak egy szódát somolyog a kezét kinyújtva. Nem adom neki rögtön vissza a személyit, csak akkor, mikor már lecsekkoltam a rajra lévő, rochesteri címet. Elég messzire kerültél New York államtól - mondom, ahogy visszacsúsztatom a kártyát a bárpulton, majd ott is hagyom, hogy Trent maga vegye fel. Kellett egy kis levegőváltozás. Kinek nem? - Kitöltőm a szódáját. A szemem sarkából észreveszem, hogy a tekintete a vállamon időzik, mire szégyellősen elfordulok. Biztos vagyok benne, ha látná az összes hegemet, az minden kedvét elvenne tőlem. Ugyanakkor viszont párat már látott is. Ezt visszavonom. Az összeset látta. Ez a srác látott meztelenül. Rengeteg pasi látott meztelenül, és nem is érdekelt. És mégis, annak a gondolatától, hogy Trent meztelenül lát, remegni kezd a kezem. Jobban vagy ma, Kace? Ugrok egyet a hangjára, az arcomból pedig kiszalad a vér, ahogy arcán mindentudó fél mosollyal Ben lép oda mellém, és nekidől a pultnak. Kinyújtja a kezet. Helló, Ben vagyok! Láttalak a minap az edzőteremben, amikor Kaccy-vel gyúrtunk. A nyelvem szinte lecsúszik a torkomba, mikor meghallom, milyen hangsúllyal mondja azt, hogy „gyúrtunk”. Trent. - Trent elég barátságosan viselkedik, de azért nem kerüli el a figyelmemet, hogy feláll, kihúzza magát, és hogy a szája sarkában bujkáló mosoly kicsit ellaposodik. Magas. Magasabb, mint Ben, bár nem olyan testes. Szóval, ki miatt is jöttél ma, Trent? És tegnap? És azelőtt? Nem hiszem, hogy a táncosok miatt, hiszen ahhoz túlságosan lefoglal az, hogy Kacey-t bámuld. Ben! - szólok rá, miközben elképzelem, ahogy mérgezett tőrök lövellnek ki a szememből, amik nyelven szúrják Bent. Nem is figyel rám. Ja, Kacey folyton rólad beszel. Képtelen befogni. Már kezd egy kicsit idegesítő lenni. Remegő kézzel lecsapom a poharat a pultra, miközben képzeletben kitépem Ben nyelvét, majd feldugom a seggébe, hogy első kézből megtapasztalhassa, micsoda egy seggfej.
77
Azt erősen kétlem. - Trent halkan kuncogva megragadja az italát, majd arcán furcsa mosollyal arrébb áll. - Inkább hagylak dolgozni. Köszi a piát! Amint elfordult, megragadom a Ben felkarján dudorodó izmot, és jó erőset csavarok rajta egyet. Felüvölt és hátraugrik, de egy pillanattal később már vigyorogva dörzsölgeti a fájó pontot. Ez meg mi a franc volt? - sziszegem. Egészen közel hajol hozzám. Az élet túl rövid az ilyen kis hülye játékokhoz, amit te most játszol, Kace. Bejöttök egymásnak, úgyhogy talán abba lehetne hagyni ezt a kis táncikálást. Törődj a saját dolgoddal, Ben! Még közelebb hajol, egészen addig, amíg az arca már csak pár centire van az enyémtől. Én békén hagytalak volna, ha nem rángattál volna bele - szó szerint - ebbe az egészbe, hogy aztán - ismét szó szerint - egyszerűen kirúgj. - Kis szünetet tart. - Bántott téged? Megrázom a fejem, tudva, mire is gondol pontosan. Akkor keress valakit, aki segít neked megoldani a problémádat, bármi legyen is az, és lépj tovább! - Hamiskásan elmosolyodik. - Meg aztán jöttem is neked eggyel. Még soha senki nem hagyott így lógva álló dákóval, mint te. Ez lehetne a művészneved - Álló Dákó. - Pimaszul rápillant a mellemre, majd megint a szemembe néz. - Bár azt kell mondanom, megérte. Jó sok anyagot adott azokra az időkre, amikor egyedül vagyok. Amikor röhögve elsétál, hozzávágok egy konyharuhát. Bárcsak ilyen egyszerű lenne, Ben. -
Éjfélkor Trent még mindig ott van, és a szódáját szürcsölgeti, Ciklon pedig úgy köröz körülöttem, mint hiénák egy dög körül. Menj, és beszélj még vele! Nem. Miért kell ilyen fafejűnek lenned, Kacey? Mert ilyen fatejű ember vagyok. - Letörlöm a pultot, és közben halkan még hozzáteszem: - Amúgy sem jöhetne össze. Miért nem? Megrázom a fejem és összevonom a szemöldököm. Egyszerűen csak nem. Nem érdemli meg, hogy kilökjék egy zuhanykabinból. Micsoda?- hallom Ciklon kérdését, de nem is figyelek rá. Nem hiányzik, hogy Ben és Ciklon még tovább zaklasson. Éppen elég, hogy a vágyaim napi harcot vívnak az akaraterőmmel, őszintén szeretnék beszélni Trenttel. Szeretnék mellette állni. Megcsókolni... Akármilyen kapcsolóra is támaszkodtam az utóbbi pár évben, hogy bírjon ki minden kísértést, és tegye könnyebbé az életemet,
78
most nagyon csúnyán cserbenhagyott, és utat engedett a vágy- és érzelemáradatnak, amivel nem tudom, mit is kezdjek. Ő túl... jó. És kedves. Te is kedves vagy. Amint felhagysz azzal, hogy ribancként próbáld eladni magad. - Az utolsó részt úgy teszi hozzá, mintha eredetileg nem akarta volna hangosan kimondani. Pont elkapom, ahogy a szeme kikerekedik. Ez szép volt, Ciklon! dicsérem meg teljesen őszintén. Kinyújtja rám a nyelvét. Egész este egy sztriptízbárban ücsörgött, és rád várt. Ó, micsoda borzalom! - motyogom, miközben a színpadra mutatok, ahol Skyla és Candy éppen egymásnak feszíti a testét. Miről dumáltok, csajok? - kérdezi egy görög istennő, aki közel akkora mellekkel rendelkezik, mint Ciklon, miközben a tálcájára pakolja a megrendelt italokat. Ez a harminckettes asztalra megy - mondja Ciklon. Az a pasas meleg - jelenti ki a nő a szemét forgatva. Akkor mégis mit keres a Pennyben, Pepper? - kérdezi Ciklon édesdeden. Pepper. Micsoda hülye név! Pepper lomhán megvonja a vállát. China nagyon próbálta rávenni, hagy adjon elő neki egy magántáncot fél áron, de a pasi csak nem adja be a derekát. Viszont nagyon rajta tartja a szemét Benen. Ráharapok a nyelvemre, nehogy nekiálljak elmagyarázni, hogy azért nem adja be a derekát, mert nem kedveli a kis ribancokat. Nem tudom, ki is ez a China, de legszívesebben kitépnem a beleit. Peppert se nagyon kedvelem. Oda kéne osonnom, és körbepisilnem Trent asztalát, hogy megjelöljem a területemet. Várjunk csak... Micsoda? Jesszusom, Kacey! Kacey magántáncára tartogatja az energiáját - szúrja közbe Ciklon, majd sarkon fordul. Elkapom, ahogy Pepper szeme összeszűkül, amint alaposan szemügyre veszi azt, akivel úgy gondolja, meg kell majd küzdenie a pénzéért. Képtelen vagyok rájönni, mi is járhat a fejében. Bár gondolom, nem sok minden. De azért ugyanolyan dühösen szántan visszanézek rá. Tessék! - Ciklon a kezembe nyom egy teli poharat. - Menj oda, és beszélj vele! Amúgy is rád férne már egy szünet. Rendben van - sziszegem. - De amikor visszajövünk, meg kell vitatnunk a művésznevemet. Valami olyasmire gondoltam, mint a „Só" vagy a „Nyalóka”, esetleg „Gránátalma”. Úgy hallottam, az „Álló Dákó” jobban illik rád - veti közbe Ciklon ravaszul mosolyogva. A lélegzetem elakad, az ujjammal pedig a levegőbe bökök Ciklon felé, majd Ben után kutatva a tömeget kezdem vizslatni, készen ura, hogy kikapjam a nyelvét. Ne aggódj, csak biztosra akart menni, hogy jól vagy - suttogni. minden
79
viccelődő felhang nőikül. - Én nem ítélkezem. Őrzöm a titkodat, te kis csábító! - Már a kijárat felé lépkedek, amikor Ciklon még utánam kiált: - Hé! Mit szólnál hozzá, ha „Csábító” lenne a művészneved? Szavait elengedem a fülem mellett, majd nagy levegőt véve felemelem a bárpult felnyitható részét, és átsétálok a résen. Próbálok nem sokat vesződni a ruhámmal, de nem igazán jön össze. A pokolba is, valld már be, Kacey! Trent megrémiszt! Elég csak ránéznem, ahogy ott ül a székében az asztalra támaszkodva, és máris pillangók hada kezd el összevissza röpdösni a hasamban. Mikor egyértelművé válik, hogy Trent felé tartok, észreveszem, hogy jobban kihúzza magát, mintha ö is kicsit ideges lenne. Ettől kicsit megkönnyebbülök. Finoman mosolyogva leteszem a szódáját az asztalra. Mégis mennyi esélye volt annak, hogy ilyenkor még itt leszel? Tényleg, vajon mennyi? - válaszolja arcán száraz mosollyal. Egy srác új városba költözik, ahol minden estéjét egy sztriptlízbárban tölti. Egyedül. Trent nem késlekedik a visszaszólással. ... Ahol a pult mögött két szomszédjával találja szemben magát. Felkapom az üres poharát. Ciklon meggyőzött, hogy itt olyan élményben lesz részem, ami majd megváltoztatja az egész életemet. Tekintete sokatmondóan a színpadra vándorol, mire rosszalló csillogást veszek észre a szemében. Gondolom, mindez attól függ, mit is csinálsz itt. Nem - mondom gyorsan. - Mindig van rajtam ruha. Kötelező jelleggel. Beleharapok az ajkamba. Egy kicsit túl lelkesen jelentetted ezt be, Kacey. Trent egy pillanatig az arcomat, fürkészi, majd bólint. Helyes. Ahogy ezt kimondja, a tekintetem akaratom ellenére is az ajkára csusszan, és nézem, ahogy utána is résnyire nyitva marad, és hogy milyen puhának tűnik. Ohm... - Megrázom a fejem, így próbálva megszabadulni a gondolataimat ellepő ködtől. - Úgy látom, ma este nem spórolsz a kemény piával. Egész szigorú tekintettel rápillant az italára. Ismét elmosolyodik. Ja, és nem árt, ha vigyázol. Egészen megőrülök, ha túl sokat iszom ebből a szarból. - Kortyol egyet az italából, majd megkérdezi. És mi szél hozott Miamiba? Kellett egy kis levegőváltozás - használom fel ellene azt a kifogást, amit ő mondott nekem nem is olyan régen, miközben magamban azért imádkozom, hogy ne erőltesse a személyes kérdéseket. Van egy olyan érzésem, hogy jelen pillanatban képes lennék úgy dalolni, mint egy kis énekesmadár. Bármit megtennék, csak hogy tovább beszélgessen velem. Szerencsére nem erőlteti őket. Meggondoltad magad, édesem? - szólal meg a hátam mögött egy kéjes hang, megzavarva minket. Megfordulok, mire szembetalálom magam egy
80
felénk közelítő festett vörössel. Pontosan olyan magas, hogy méretes kebleit rá tudja pakolni az asztalra Trent orra előtt. Figyelem, ahogy a vöröske végigkarmolja Trent izmos alkaréi, Biztos ö China. Egy részem körbe akar fordulni, hogy a sarkamat bele tudjam verni a fejébe. A kick-boxban ezt hívják fordulásos rúgásnak. Itt viszont úgy hívják, hogy „hogyan rúgassam ki a féltékeny seggemet”. Tuti, hogy Cain ezért nem dicsérne meg. Egy másik részem viszont kíváncsi, hogy Trent vajon mit fog kezdeni ezzel a „rámászással'. Az első éjszaka látott állandó műsor után a dolgok egészen lenyugodtak. Gondolom, mindez azért van, mert, mint Pepper, a lányok azt hiszik, Trent arra vár, Ben mikor kezd el a másik csapatban játszani. Kellemes meglepetést okozva nekem Trent lehúzza a kezét az asztalról, majd úgy helyezkedik, hogy felém nézzen. Köszönöm, de megvagyok. China kicsit lebiggyeszti az ajkát. Biztos vagy benne? - dorombolja. - Meg fogod bánni. Nagyon szórakoztató vagyok. Tekintete az enyémbe fonódik, és meg sem próbálja elrejteni a szemében izzó parazsat. Azt inkább megbánnám, ha itt kellene hagynom a jelenlegi beszélgetőtársamat. Van egy olyan érzésem, hogy ő az örökkévalóságig el tudna szórakoztatni. A szívem kihagy vagy három ütemet, a lélegzetem pedig elakad. Ha eddig lett is volna bármi kétségem Trent érdeklődését illetően, azt most mind összezúzta ezzel a tekintettel, ezekkel a szavakkal. Észre sem veszem China dühös fintorát, pedig biztos vagyok benne, hogyha egy pillantással gyilkolni lehetne, már rég holtan feküdnek a földön. Azt sem veszem észre, ahogy odébbáll. Semmit sem veszek észre, ami körülöttem történik. Hirtelen csak Trent és én létezünk a bárban, miközben ismét hatalmába kerít az a legyőzhetetlen vágy, amit aznap éreztem, amikor megmentett a kígyótól. A kezemet ökölbe szorítom és szorosan magam mellett tartom. Itt kénytelen leszek uralkodni magamon. Nincs más választásom. Nem vethetem rá magam, mint egy a hormonjai által irányított szörnyszülött, pedig jelen pillanatban pontosan az vagyok. Megköszörülöm a torkomat, és próbálom adni a lazát. Biztos vagy benne? Mert tőlem nem kapsz többet a szódáknál. Megelégszem én azzal - suttogja. - Egyelőre. - Alsó ajkát a fogai közé szívja, mire a szoba hőmérséklete vagy húsz fokot ugrik. A Penny hirtelen átment szaunába, az agyam felmondta a szolgálatot, én meg alig bírok állva maradni. Ám végül mégis sikerül állva maradnom, és csak bámulom Trentet, mikor is a bemondónk reszelős hangon beleszól a mikrofonba. Uraim... - Már jön is kifele a következő táncos. Már megtanultam, hogyan zárjam ki ezt a hangot, és most is könnyeden megy, miközben szinte
81
lubickolok Trent társaságában. Legalábbis addig, amíg meg nem hallom: ...A ma esti különleges fellépőnk... Ciklon! Kibaszottul remélem, hogy ez csak egy vicc! - Megpördülök, és látom, hogy a bárpult mögött Ginger és Pénelopé tartja a frontot. Mindenki a rejtélyes, zöld derengésbe burkolózó színpadot bámulja várakozva, mintha csak valami olyan produkcióra számítanának, ami meg fogja változtatni az életüket, nem egy újabb meztelen nőre egy sztriptízbárban. Az én meztelen barátnőmre. - Ó, istenként! Ez nagyon cinkes lesz. Nem is figyelmeztetett! Észre sem veszem, hogy hátrálok, amíg neki nem ütközöm Trent belső combjának. Nem kell nézned, ugye tudod? - suttogja a fülembe. Lassan lüktető tánczene kezd el dübörögni a klubban, a reflektorfény pedig a színpad föle emelkedik, hogy megvilágítsa a fellógatott ezüstkarikán ülő, gyéren öltözött női testet. Ha akarnék, sem tudnék félrenézni. Ciklon az, egy fémkarikán lebegve a levegőben, egy aprócska, flitteres bikiniben, ami alig takar valamit. Mikor a zene felgyorsul, hátraveti magát, karjában pedig minden izom megfeszül, ahogy egy kézzel tartja magát. Láthatólag mindenféle erőlködés nélkül hátrahajtja a lábát, és könnyedén átcsúsztatja a testét a karikán, majd felvesz egy újabb lenyűgöző pózt. A zene meg jobban felgyorsul, mire kirúg a lábával, hogy a karika mozgásba lendüljön, mígnem előre-hátra hintázik, mint egy inga. Aztán hirtelen már a karikába kapaszkodva lóg és pörög, a haja száll a levegőben, a teste pedig csak csavarodik és tekeredik egyik kecses pózból a másikba. Olyan, mint a Cirque du Soleil artistái - gyönyörű, kecses, és olyan dolgokat művel, amiről nem hittem volna, hogy lehetséges. Azta! - mormolom teljesen megbabonázva. Ciklon egy igazi akrobata. A melleit fedő anyagdarabka valahogy lerepül róla. Ciklon egy igazi vetkőző akrobata. Valami hozzáér az ujjaimhoz, mire összerázkódom. Gyorsan lenézek, és látom, hogy Trent keze a térden pihen, alig pár centire az enyémtől. Olyan közel. Túl közel, mégsem húzódom el. Valami mélyen belül előrehajt. Eltűnődöm rajta, van-e rá esély... Mi lenne ha... Mély levegőt veszek, és felnézek az arcára, amin csakis nyugalmat és rengeteg lehetőséget latok. Négy év óta most először nem tör rám a pánikroham annak a gondolatától, hogy valaki megfogja a kezem. És rádöbbenek, hogy szeretnem, ha Trent megérintene. De Trent nem mozdul. Csak néz engem, de nem erőltet. Mintha tudná, hogy ez valami olyasmi, amiről szinte már teljesen lemondtam. Továbbra is csak nézem azokat a gyönyörű kék szemeit, miközben a kezem lassan átszeli a távolságot. Az ujjaim remegnek, a fejemben pedig ordibál velem az a kis hang, hogy álljak le. Azt kiáltja. hogy hibát követek el, hogy a hullámok csak arra
82
várnak, hogy összecsaphassanak a fejem felett, hogy megriaszthassanak. Elnyomom azt a kis hangot. Az ujjbegyem nagyon lassan, nagyon finoman végigsimít a mutatóujján. Meg mindig nem mozdítja a kezét. Teljesen mozdulatlan, mintha arra várna, hogy én lepjek. Nagyot nyelek, majd az egész kézfejemet az Övére csúsztatom. Hallom, ahogy elakad a lélegzete, látom, ahogy megfeszül az állkapcsa. A tekintete az enyémbe fúródik, de képtelen vagyok bármit is kiolvasni belőle. Végül megmozdítja a kezét, ami az enyém köré fonódik. Nem erőltet, nem siettet. Hangos éljenzést érzékelek a tudatom határán, de alig hallom a fülemben dübörgő vértől. Egy... Kettő... Három... Elkezdem beszívni a tíz apró lélegzetet. Alig bírok a bennem feltörő boldogsággal. Trent érintése telve van élettel. Szinte biztos vagyok benne, hogy valahol a közelben üvegcsörömpölést hallok, de túlságosan le vagyok nyűgözve ahhoz, hogy felfogjam. Ez így oké? - suttogja Trent összehúzott szemöldökkel. Mielőtt feldolgozhatnám a kérdését, valaki kirántja a kezét az enyémből, majd két óriási mancs landol a vállán, minden meleget és eletet elrántva tőlem. - Most távoznia kell, uram - mennydörgi Nate. Nem érhet a hölgyekhez. A szemem sarkából látom, hogy valami megmozdul alattam. Lenézve megpillantom a mosogatófiút, aki éppen Trent üres poharának szilánkjait söpri össze. - Ez így oké? - kérdezi Trent újra őszintén, mintha tudná: nem biztos, hogy oké, ha megérinti a kezemet. Mintha ez egy teljesen érthető fóbia lenne. Mintha nem lenne baj nálam az emeleten. Akárhogy is próbálom, képtelen vagyok kinyitni a számat vagy megmozdítani a nyelvemet. Hirtelen megdermedek, mint egy szobor. - Kaccy! Nate elrángatja Trentet, ki az ajtón, én meg nem teszek semmit, csak nézem, ahogy távolodik, tüzes, kérlelő tekintete pedig egészen addig tapad rám, amíg csak látom. Minden remeg körülöttem, ahogy szinte kábultan visszatámolygok a bárpulthoz. A falak, az emberek, a táncosok, a lábam. Motyogva bocsánatot kérek Gingertől, amiért több mint tizenöt percig voltam távol. Ő csak mosolyogva legyint, miközben kitölti valaki italát. Merev mozdulatokkal megfordulok, és látom, hogy a központi színpadot egy formás indián nő foglalta el, aki valamiféle esőtáncot ad elő aprócska, tollakkal borított ruhában. Ciklont sehol sem látom. A Föld forog tovább, és észre sem veszi, mekkora változás is történt az én aprócska világomban.
83
NEGYEDIK FÁZIS ELFOGADÁS
84
HETEDIK FEJEZET Szóval, mit gondolsz? - töri meg a csendet Ciklon hazafelé menet. Nem értve a kérdést összehúzom a szemöldökömet. Az agyam még mindig Trenttel van elfoglalva, azzal, milyen érzés is volt, ahogy fogta a kezemet, na, meg azzal, ahogy ott álltam némán, mint egy idióta. Annyira leköt Trent és az a mindent eldöntő pillanat, hogy most az egyszer az sem zavar, hogy Ciklon dzsipjében ülök. Megfogta a kezem. Trent megfogta a kezem, és nem fulladtam meg. Észreveszem, hogy Ciklon apró öklével erősen szorítja a kormányt, és hogy mindenhová néz, csak éppen rám nem. Ideges. Miről mit gondolok? - kérdezem lassan. A... műsoromról? Ó! Hát persze! Képtelen vagyok rájönni, hogyan nem billentenek ki a melleid az egyensúlyból. Hátradönti a fejét, és elneveti magát. Eltartott egy darabig, amíg hozzászoktam, hidd csak el! De most komolyan, ez volt a legcsodálatosabb dolog, amit valaha is láttam. Mégis mi a francot keresel egy sztriptízbárban? Felléphetnél akár a Cirque du Solcilben, vagy valami más ilyen helyen is! Kuncog, de azért meghallom a vidámság mögött rejtőző szomorúságot. Többé már nem bírnám azt az életviteli. Az azt jelentené, hogy egész nap edzek, utána egész éjszaka fellépek. Nem tudnám azt csinálni úgy, hogy közben Miának is a gondját kell viselnem. Miért ez volt az első fellépésed, amit láttam? Nem tudom minden este végigcsinálni. Éppen elég talpon maradnom és mindennap időt szakítanom egy kis edzésre. Hú! Ciklon szokott edzeni. Ezt nem is gondoltam volna. Miért nem mondtad el? Megrántja a vállát. Mindenkinek megvan a maga kis titka. Kinézek az ablakon. Hát, elég látványosan fedted fel a titkodat. -
85
Elereszt egy kuncogást, majd egyetértőén bólint, amit egy kis szünet követ. Milyen volt a kis csevejed Trenttel? Ó, megváltoztatta az egész életemet. - Még mindig érzem az érintését az ujjaimon, és még mindig hallom, ahogy kérlelt. Színtiszta szégyenérzet nehezedik a váltamra. Felelnem kellett volna neki. Ehelyett viszont hagytam, hogy Nate kihajítsa, mim valami részeges szemétládát. Nagyon nem jól érzem magam most a bőrömben. Perceken keresztül egy szót sem szólunk. Aztán Ciklon rögtön frontális támadással töri meg a csendet. Kacc, mi történt veled? - Erre nem készültem fel. és az állkapcsom rögtön meg is feszül, de Ciklon folytatja: - Még mindig alig ismerlek. Tekintve, hogy én mindent felfedtem előtted - szó szerint reméltem, hogy most már te is bízol bennem annyira, hogy ugyanezt tedd. Azt szeretnéd, hogy körbe-körbe pörögjek egy karikán lógva, és vegyem le a fölsőmet? - heccelem érzelemmentes hangom. Tudom, hogy nem erre gondolt. Livie-től is kérdeztem, de nem volt hajlandó elmondani. Azt mondta, ez a te döntésed - mondja halkan, mintha tudná, hogy nem lett volna szabad erről kérdeznie Livie-t. Úgy érzem magam, mintha hideg vízzel öntöttek volna nyakon. Livie tisztában van vele, hogy nem adhatja ki a titkaimat. Valakivel akkor is beszelned kell, Kacey. Csak úgy lesz jobb. Semmi sem lesz jobb. Ciklon. Ez van, és kész. - Nincs visszaút a halálból. Próbálok nem jéghideg hangon beszélni, de nem megy. A hangom olyan, mint egy jeges fuvallat. A barátod vagyok, Kaccy. Akár tetszik, akár nem. Lehet, hogy csak pár hete ismerlek, de bízom benned. Rábízom a húgodra az ötéves kislányomat, behívlak az otthonomba, és szereztem neked munkát. Arról nem is beszélve, hogy összehajtogattad az alsóneműimet és láttál meztelenül. És mindezt úgy, hogy meg sem adtam a számomat. Ó, a fiúk az edzőteremben olyan büszkék lennének rám! Ahogy leparkolunk a házunk előtt, már kapkodva nyúlok is az ajtónyitó után Ciklon dzsipje elviselhetetlenné vált abban a pillanatban, hogy vallató konzervdobozzá alakult át. Csak azt akarom mondani, hogy nem vagy idióta. Nem teszem meg ezt mindenkiért. De van benned valami. Már az első nap láttam rajtad. Mintha az ellen küzdenél, hogy önmagad legyél. Amint egy pillanatra is megcsillan a valódi éned, elnyomod. Elrejted - nagyon lágyan beszél, mégis kiver tőle a jéghideg veríték. Az igazi énem. Az meg kicsoda? Mindössze annyit tudok, hogy amióta csak Miamiba költöztünk, minden oldalról támadás érte az olyan gondosan kialakítón védelmi vonalaimat. Még Mia és az ő foghíjas vigyora is átszökött a páncélom résein. Nem számít, hányszor ismételgetem magamnak, hogy nem érdekel,
86
kezdem észrevenni, hogy a szívem kicsit felgyorsul, és egy kicsit jobban kihúzom magam, amikor csak sikerül megnevettetnem őket. Nem kell mindent elmondanod, Kacey. Nem egyszerre. Miért nem osztasz meg velem valami apróságot mindennap? A homlokomat dörzsölgetem, miközben próbálok rájönni, hogyan is meneküljek meg innen. Az után, ahogy a múltkor leráztam, azt hittem, feladta. Pedig csak kivárt. Mi lenne, ha ebben a szent pillanatban kiugranék a kocsiból? Talán ez a barátságunk fordulópontja. Talán lemond rólam, ha megint valami ilyesmit művelek. A gyomromban pihenő kőszikla arról tanúskodik, hogy az igenis zavarna. És ott van Livie is. Teljesen összetörne, és azt nem hagyhatom. Hallom Livie hangját a fejemben. Próbálkozz! Tudom, hogy ezt kell tennem. Livie-ért. Négy évvel ezelőtt a szüleim, a pasim és a legjobb barátom meghalt egy autóbalesetben, amit egy részeg sofőr okozott. A szavaimat hosszú szünet követi. Nem is kell Ciklonra néznem, hogy tudjam, könnyek csorognak le az arcán. Már nem hat meg, ha az emberek elsírják magukat emiatt. Egy örök életre kinyomtam azt a könnyfakasztókapcsolót. Annyira sajnálom, Kacey. Bólintok. Mindig mindenki sajnálkozik, és nem értem, miért. Egyikőjük sem az a szemétláda, aki a másik kocsiban ült. Emlékszel rá? Nem - hazudom. Ciklonnak nem kell végighallgatnia, hogy minden egyes másodpercre emlékszem, amit a darabokra tört Audiban töltöttem. Nem kell végighallgatnia, hogy hallottam az anyám utolsó, sziszegő lélegzetvételét, ami azóta is minden éjszaka kísért. Vagy, hogy az egyik oldalamon a barátnőm, Jenny megtört teste hozzásimult a kocsihoz, miközben a másik oldalon a kezemet foglyul ejtette a barátom keze, így éreztem, ahogy a melegség fokonként szivárog el a testéből. Hogy órákon keresztül kellett mozdulatlanul ülnöm a szeretteim holttesteivel körülvéve, míg a mentőcsapatnak végre sikerült kivágnia. Nem lett volna szabad túlélnem. Nem tudom, ki engedte meg, hogy éljek. Ciklon lágy hangja kirángat a gondolataim közül. Te vezettél? Dühösen felé fordulok. Szerinted most itt ülnék, ha én vezettem volna? Ciklon összerándul. Bocsánat! Mi történt a részeg sofőrrel? Semmitmondóan megrántom a vállamat, miközben egyenesen előrenézek. Meghalt. Két barátja is ült a kocsiban. Az egyik meghalt. A másik elsétált. Az. a srác most is ott van valahol, és éli az életét - válaszolom. A szavaimat átitatja a keserűség. Istenem, Kacey! - szipogja Ciklon. - Voltál terápián?
87
Mégis mi ez, a spanyol inkvizíció? - csattanok fel. Én... sajnálom. - A kocsit betölti Ciklon elfojtott szipogása. Észreveszem abból, ahogy hirtelen beszippantja a levegőt, ahogy próbálja féken tartani az érzelmeit, ahogy próbál erős lenni. A haragom bűntudattá változik, és beharapom az alsó ajkamat. Jó erősen. A vér fémes íze elborítja a nyelvemet. Ciklon mindig is kedves volt hozzám, míg én mindig is úgy viselkedtem vele, mint egy ribanc. Bocsáss meg, Ciklon! - préselem ki magamból. Bár komolyan gondolom, azért még nehéz kimondani. A kezem után nyúl, de az utolsó pillanatban ráeszmél, mit is tesz, és végül az alkaromra helyezi a tenyerét. Ez az apró gesztus elég ahhoz, hogy minden jeges védvonalam elolvadjon, és elkezdjenek ömleni belőlem a szavak. Majdnem egy évig voltam a kórházban meg rehabon. Ott látogattak orvosok. Utána már nem nagyon. Úgy tűnik, azt gondolták, hogy a zombi drogok meg napi egy menet Kumbaya minden problémámat megoldja. Mikor kiengedtek, a nagynéném ragaszkodott hozzá, hogy beszéljek a gyülekezeti tanácsadójukkal. Ő azt mondta a nagynénimnek, hogy dugjon be valami durva rehabilitációs programba, mert egy összetört fiatal nő vagyok, aki tele van haraggal és gyűlölettel, és aki veszélyes lehet magára és másokra nézve, ha nem segítenek neki. - Ez az utolsó mondat szinte szóról szóra ugyanaz, amit akkor mondtak. A nagynéném erre azzal reagált, hogy kitette a Bibliát az éjjeliszekrényemre. Az ő véleménye szerint a Biblia olvasása mindent megold. Hol van most ez a nagynéni? Michiganben az undorító férjével, aki molesztálni próbálta Livie-t. Csend. - Ezt akartad hallani. Ciklon? Hogy egy őrült lakik a szomszédodban? Tenyerével letörli a könnyeket az arcáról és rám néz. Nem vagy őrült, Kacey. De segítségre van szükséged. Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem. Nagyon sokat jelent. Egy nap majd könnyebb lesz. Egy nap ez a gyűlölet már nem fog hátráltatni. Szabad leszel. Meg tudsz majd bocsátani. Alig veszem észre, hogy bólintok. Nem hiszek neki. Egyetlen szavát sem. A dzsipben uralkodó hangulat nagyjából hét fokozattal a kellemetlen alá zuhant. Többet felfedtem most Ciklonnak, mint előtte bárkinek, és ez teljesen kimerített. Nézz csak magadra! Éjszaka vetkőző akrobata vagy, késő éjszaka pedig mély gondolatok ébresztgetője... Ciklon felhorkant. A szimpla „akrobata” megnevezése jobban kedvelem. Csak néha váratlanul leesnek a ruháim. - Könyökével megböki a karomat. - Gyerünk! Éppen elég titkot felfedtünk egy estére. Mindketten. Most, hogy túléltem a Ciklonnal való beszélgetést, a gondolataim rögtön visszaugranak Trentre, és a vágy, hogy erezzem azt a megrészegítő életerőt, -
88
minden mást elnyom. Nem feleltem neki. Felelnem kellett volna neki. El kell neki mondanom, hogy jól vagyok - hogy remekül vagyok. Hogy azt hiszem, szükségem van rá. Halk nevetés visszhangzik a közös udvaron, ahogy Ciklonnal átvágunk rajta a sötétben. Pár, az épületben lakó diák még fenn van, bulizik. Ahogy befordulunk a sarkon a lakásainkhoz menet, eltűnődöm rajta, milyen is lehet az - lógni a haverokkal, inni, normális életet élni. Az 1D függönye mögött megmozdul egy alak. Megbotlok, a szívverésem felgyorsul. Aztán gondolkodás nélkül odasétálok az ajtóhoz, és odaállok elé. Holnap találkozunk! - hallom Ciklon hangját, miközben ő továbbmegy, és tudom, hogy közben mosolyog. Mély levegőt veszek, minden bátorságomat összeszedem, és már emelem is a kezem, hogy kopogjak, ám még mielőtt hozzáérhetnék az ajtóhoz, az kitárul. Trent kilép a lakás elé, és nincs rajta póló, az arcán pedig semmi érzelem, amitől rögtön kiszárad a szám. Biztos vagyok benne, hogy mindjárt elküld a pokolba. Számítok is rá. És rettegek tőle. De nem teszi. Nem mond semmit. Rám vár, jövök rá. Csak egyetlen szót kell neki mondanom. Igen. Attól lehet, hogy minden jobb lesz. Igen, Trent. Igen, ez így oké. Kinyitom a számat, és rádöbbenek, hogy képtelen vagyok megtenni. Képtelen vagyok megformálni azt az egyetlen szót, amitől megérthetné a helyzet súlyát. Merev tagokkal teszek egy lépést előre. Trent nem hátrál meg. Csak néz engem, miközben formás teste és a csípőjén alacsonyan lógó nadrág kacérkodik velem. Ennél kívánatosabb már nem is lehetne. Napokat tudnék eltölteni ezzel a testtel. Most először remélem, hogy ezt meg is tehetem majd. De most nem erre van szükségem. Óvatosan kinyújtom a kezem, közben a hasizmaim fájdalmas görcsbe rándulnak, és hirtelen rám tör a pánik, hogy amit pár órával ezelőtt átéltem, csak múló javulás volt, és már ismét el is veszítettem. Mikor az ujjam hozzáér az övéhez és elönt a melegség, ez a felelem el is párolog. A melege. Az élete. Becsukom a szemem, és még tovább csúsztatom a kezem, az ujjaim az övéi közé bújnak, és átölelik őket. Az ajkam résnyire kinyílik, és egy pillanatra elakad a lélegzetem, mikor megszorítja a kezemet. Ám nem lép hozzám közelebb. Nem próbálkozik semmivel, és nem is mond semmit. Csak állunk ott az ajtóban, a kezünk összefonódva, látszólag egy örökkévalóságig. Igen - suttogom végül lélegzetvisszafojtva. Igen? Alig veszem észre, hogy bólintok. Olyan lehengerlő ez az érzés, hogy semmi más nem számít. Hagyom, hogy óvatosan behúzzon a lakásba. Az ajtó halk kattanással bezárul mögöttem, majd Trent. a kezét a derekamon tartva, finoman végigvezet sötét lakásán. Végig a folyosón, be az ágyába. Az ágyneműje hűvös
89
és ropogós és öblítő szagú. Nem igazán látom, de érzem, ahogy Trent befekszik mögém, és a lábujjaimtól a vállamig hozzám simul, és közben egy pillanatra sem engedi el a kezem. Egyetlenegyszer sem. Hozzábújok a teste melegében lubickolva. Aztán elalszom ebben a mennyei békességben. Sziszegő hang... Vakító fények... Vér... Nem kapok levegőt. A mellőlem jövő lassú, egyenletes légzés segít lelassítani a saját szívverésemet, mikor felriadok a rémálmomból. Először azt hiszem, hogy Livie az, de aztán megérzem, hogy valaki nagy, meleg keze tartja az enyémet - nem Livie keze. Megfordítom a fejem, hogy láthassam Trent tökéletes alakját, mellkasának izmait, arcát, ami ellazult és szinte kisfiús. Egy örökkévalóságig lennék képes itt feküdni, és csak nézni őt. Nem akarom elengedni. Soha. De éppen ezért muszáj. Finoman kihúzom a kezem Trent szorításából, kicsusszanok ágyának melegéből, majd finoman becsukom magam mögött az ajtót, ahogy kilépek a lakásából. Livie a konyhában vár rám, éppen reggelizik, mielőtt elindulna az iskolába, a szeme pedig ki van kerekedve az aggodalomról. Trentnél voltál? - a hangjában vádaskodás és döbbenet keveredik. Semmi sem történt, Livie. Semmi? - néz rám dühösen. Egy dolog van, amit Livie bámulatosan művel. Ha hazudtál, addig néz rád dühösen, amíg meg nem adod magad. Megfogtam a kezét - suttogom végül. Ha most bárki kihallgatna minket, azt hihetné, kilencévesekkel van dolga. De Livie számára, aki ismeri eme esemény súlyát, ez hatalmas dolog. Livie egy pillanatig meg sem bír szólalni, csak félig megformált szavakat makog. Ez... Szerinted valami több is lehet ebből? - kérdezi végül. Közömbösen megrántom a villámát, de közben fellángol az arcom, ami elárulja, mennyire izgatott vagyok. Te elpirultál! Felkapok egy darab Chceriót, és hozzávágom a fejéhez. Könnyedén, mosolyogva kicselezi a támadásomat. Szerintem lehet. Szerintem Trent végre visszahozhatja nekem Kacey-t. Eltűnődöm rajta, hogy vajon igaza van-e. Ám éppen most szöktem ki Trent lakásából anélkül, hogy hagytam volna egy üzenetei, vagy valamit, Lehet, hogy ez nem fog neki tetszeni. Belém nyilall az aggodalom, de elnyomom. Nem volt
90
más választásom. Tisztában vagyok vele, mit művelnénk pont most, ha maradtam volna, és tutira nem a dolgainkon agyalnánk. Időre van szükségem, hogy mindezt átgondoljam és hozzászokjak ehhez az új valósághoz. Livie izgatottságát egész testemben érzem. Az én kishúgom három éven keresztül könyörgött nekem, hogy engedjem el Billyt, és lépjek tovább. Igazság szerint nem azzal volt a baj, hogy nem tudtam elszakadni attól, amit Billy iránt éreztem. Persze, sokat gondoltam rá. Vajon gondoltam rá valaha úgy, mint a Nagy Ő-re? Már sosem fogom megtudni. Tizenhat évesen mindenki a Nagy Ő. Nem, a baj az volt, hogy Billv életének utolsó pillanata miatt kisértett annak a gondolata, hogy valaki más fogja meg a kezemet, és ettől megállt a szívem, felfordult a gyomrom, elhomályosodott a látásom, görcsbe rándultak az izmaim, és izzadság öntötte el a hátam, mindezt egyszerre, régészen mostanáig. Ez most más. Valahogy ismét... jó.
91
NYOLCADIK FEJEZET - Remekül nézel ki! - nyújtja el a szavakat Mia az anyját utánozva, és ezzel mindannyiunkat megnevettet. Ciklon parmezános borjút készít, miközben én bemutatom az új ruháimat. Kimerítettem Ciklon ruhatárát, és amúgy is kellett már pár dolog, úgyhogy a délutánt a plázában töltöttük ruhavásárlással. Hagytam, hogy Ciklon válassza ki a cuccokat. Halványlila gőzöm sincs, milyen ruhát illik viselni, ha az ember egy sztriptízbárban dolgozik, még így sem, hogy már heteket lehúztam egyben. Akárhogy is, ez a cécó legalább elterelte a gondolataimat Trentről. Azt hiszem, ezt fogom ma felvenni - jelentem be, ahogy kilépek egy rövid, smaragdzöld, tunika szabású ruhában, aminek az egyik válla lecsúszik a vállamról, és amit egy testszínű magas sarkúval egészítek ki. Remek választás! Megterítenél, Kace? - kérdezi Ciklon, ahogy lehajol, hogy belenézzen a sütőbe. Ugye tisztában vagy vele, hogy előbb-utóbb engedned kell majd, hogy én is főzzek? - Hetek óta minden este Ciklonnál vacsoráztunk. Szeretek főzni. De lehet, hogy én is - vágok vissza, miközben leteszem a tányérokat az asztalra, amiért kiérdemlek egy gúnyos pillantást Livie-től. Eggyel kevesebb terítéket raktál - mondja Ciklon az asztalra pillantva. Összehúzom a szemöldökömet. Nem. Négy ember, négy teríték. Öt kell - mondja anélkül, hogy a szemembe nézne. Ciklon? Valaki kopogtat. Ciklon? Mia talpra ugrik, az ajtóhoz szalad, majd drámaian meghajolva szélesre tárja. Teleszívom a tüdőm levegővel, ahogy Trent belép, és egyszerűen nem állom meg, hogy meg ne bámuljam. Megint sötétkék farmer van rajta, ám ezúttal fehér inget vett fel hozzá, amit nem tűrt be. Sikerül elszakítanom róla a tekintetem annyi időre, míg megvillantok egy „ezért még meglakolsz” - pillantást Ciklon irányába, majd vissza is fordulok Trent felé. Ideges vagyok, és izgatott, és
92
emészt a bűntudat. Nem tudom, miért. Trent és én fogtuk egymás kezét, miközben a barátnőm meztelenül táncolt. Trent megmentett a házban azóta hírhedtté vált kígyótámadáskor, ami után rávetettem magam. Egy éjszakát mellette töltöttem az ágyában. Vele vacsorázni - meg a húgommal és a szomszédjainkkal - egyáltalán nem egy olyan bensőséges esemény, ami indokolná, hogy megőrüljenek a pillangók a hasamban. És ehhez képest mégis itt állok, és menten elájulok. Mia drámaian meghajol. Isten hozta, jó uram! Mia hercegnő már nagyon várta. Még Mia is tudta! A kis ördögfióka! A háta mögül Trent előhúz egy öt rózsaszín rózsából álló csokrot. Fél térdre ereszkedik, hogy áradhassa Miának. A jelen lévő összes felnőtt nő, engem is beleértve, felsóhajt. Köszönöm a meghívást! - mondja. Mia mindkét aprócska kezével megszorítja a virágokat, majd nagy, csillogó szemekkel néz fel Trentre, és közben meg el sem pislogja magát. Az arcocskája elvörösödik, és tudom, ez az a pillanat, amikor beleszeret Trentbe. Ez a magas idegen éppen, most változott azzá a herceggé, aki egész életében kísérni fogja. A pillanat gyorsan elmúlik, majd Mia már sarkon is fordul, és rohan Ciklonhoz. Anyu! Anyu! Nézd, mit kaptam a bácsitól! Trent rám kacsint, ahogy becsukja maga mögött az ajtót, majd odalép hozzám. Eltűntél reggel - suttogja. Ez olyan ciki! Köszi, Ciklon! Én... Tudom... Én... - azt akarom mondani, hogy sajnálom, ám ekkor Trent rám kacsint. Nincs semmi baj. Gondoltam, hogy elsőre egy kicsit sok, egy kicsit gyors ez neked. - Egyik ujját beleakasztja az enyémbe, ami olyan izgalomhullámot indít el bennem, amitől megbicsaklik a térdem. Azt hiszem, bele fogok szeretni ebbe a férfiba. Trent tekintete végigaraszol a ruhámon, mire megpillantom a szemében lángoló tüzet. Ez valószínűleg ugyanaz a tűz, ami az én szememben ég, amikor ránézek. Igazán... jól nézel ki. Még mindig idiótán bámuljuk egymást, mikor Livie megköszörüli a torkát. Kész a vacsora! Ciklon aprócska lakása szinte vibrál a melegségtől, ahogy mi öten befaljuk a házigazda főztjét. Valahogy szóba kerül a kígyós incidens, mire mindenki rajtam kezdi el köszörülni a nyelvet. Még Mia is rajtam csámcsog, mint valami kis szekáló szörnyecske. Bár, mivel elöl nincs foga, inkább csak nyammog rajtam. És nem tehetek róla, de eközben folyton-folyvást Trent arcára vándorol a tekintetem, és így észreveszem, hogy ö szinte végig engem néz.
93
Mire befejezzük a vacsorát és a búcsúzásra kerül a sor, mivel Ciklonnak és nekem dolgozni kell mennünk, már minden egyes porcikám kívánja Trentet, és eszem ágában sincs mást tettetni. Kicsoda is pontosan ez a Penny? Biztosan valaki, aki nagyon fontos mutatok a táblára, ahogy leparkolunk a klub előtt. Ciklon ujjaival a kormányon kezd dobolni, állandó mosolya pedig megremeg. Penny egy nagyon rendes lány volt, aki találkozott egy rossz pasassal. Ciklon odafordul felém. - Öt évvel ezelőtt Cain a belvárosban vezetett egy klubot. Semmi sem volt ehhez a helyhez képest. Penny volt az ő nagy sztárja. Úgy hallottam, az egész államból, sőt, még Alabamából is jöttek férfiak, hogy lássák. Aztán elkezdett randizni ezzel a pasassal, és a dolgok kezdtek komollyá válni. Megkérte a kezet. Mindenki örült Penny boldogságának. A férfi néha eljött. hogy megnézze a táncát. Egész éjszaka lopva csókolgatta és ölelgette. Vigyázott rá. Tudod, igazán édes dolgokat csinált. Persze azt mondta, amint összeházasodnak, fel kell mondania. És Pennynek ezzel nem is volt problémája - Ciklon hangja egészen elkomorodik. Aztán egyik este történt valami. Senki sem tudja, pontosan mi is. Az egyik pillanatban a pasas még átkarolta Pennyt, a következőben pedig már a nyakánál fogva vonszolta a hátsó szobába. Nate nem ért oda időben. Már a földön találta, betört koponyával. Megragadom a nyakamat. Tudom. Borzalmas, igaz? Cain bezárta azt a klubot. Valódi gyilkossági nyomozás is indult. Aztán Cain megvette ezt a helyet, és Penny emlékére új névvel kinyitott. - Kiszállunk a kocsiból, és elindulunk a hátsó bejárat felé. Ezért olyan szigorúak a kidobók, ha a vendégek a lányokat fogdossák. Nem számít, ha a pasi a férjed, ha hozzád ér, kidobják. Ha megismétli, akkor egy életre kizárják. Hah... - Visszagondolok az előző estére, mikor Nate kidobta Trentet, amiért megfogta a kezemet. Azt hittem, hogy csak szemétkedett. Most viszont legszívesebben megölelném. Vagy legalábbis egy részét, ugyanis a mamutnyi méretének hála kellene egy létra meg egy pár karhosszabbító, ha teljesen át akarnám ölelni. Követem Ciklon feketébe öltözött alakját az ajtóhoz. Mielőtt kopogna, odafordul hozzám, és rám mosolyog, mintha csak olvasna a gondolataimban. Igazán rendes srácok ám ők, Kacey. Tudom, hogy nehéz elhinni. de így van. Cain mindig is hihetetlenül kedves volt hozzám. Hagyja, hogy csaposkodjak, berendezi nekem a színpadot és elrendezi a kellékeimet, mikor néha-néha fellépek, és ennyi. Semmi tiszteletkor, semmi öltánc, semmi privát dolog. A kidobók összeszedik a borravalót, amit a műsoromért kapok, hogy nekem ne kelljen a földön csúszva összekapargatnom. A gondodat fogják viselni. Hidd csak el! -
94
Amint Trent fél tizenkettőkor megérkezik és leül a bárpulthoz, az agyam rögtön felmondja a szolgálatot. Az a tény, hogy előző este az agyában aludtam, ma pedig vele vacsoráztam, egy cseppet sem segít, hogy el tudjak lazulni a társaságában. Azt hiszem, ettől valójában csak még idegesebb lettem. Egy... Kettő... Három... Aá! Mint általában, anyám módszere most sem segít. Odasétálok hozzá, miközben próbálom lenyugtatni a szívverésemet, le sem véve a szemem szép, szabályos vonásairól. Tényleg gyönyörű. Bármelyik magazin címlapján megállná a helyét. Es az a száj... Beharapom az ajkamat, és közben nagyon igyekszem, hogy ne piruljak el teljesen. Tripla jeges whisky? - húzom fel a szemöldökömet. Megvillantja felém lehengerlő nevetőgödröcskéit. Csak óvatosan a whiskyvel, de mehet a jégre a szóda, és megegyeztünk. Mosolyogva elkészítem az italát, majd átcsúsztatom a bárpulton, mikor is az ujjaink a pillanat egy törtrészéig egymáshoz érnek. Idegesen Nate irányába pillantok, és mikor látom, hogy másfelé figyel, megkönnyebbülten felsóhajtok. Ne aggódj, tudom mi a szabály az ilyen helyeken. Gyakran jársz sztriptízbárokba? kérdezem szárazon. Arcán komor mosollyal megrázza a fejét. Mindenütt ez a protokoll. Egyes helyek komolyabban veszik, mint mások, de a lényeg akkor is ugyanaz. Nem áll szándékomban még egyszer kirúgatni magam. Egyszer elég volt. Erre bűntudat kezd gyötörni, mivel tudom, hogy az az én hibám volt. Trent kacsintása ezt egy pillanat alatt eloszlatja. Szívesen maradnék még vele beszélgetni, de egy halom vendég vár rám. Így hát csalódottan megrántom a vállam és magára hagyom. A következő órát azzal töltöm, hogy italokat szolgálok fel a vendégeknek, miközben minden idegszálammal érzem magamon Trent osztatlan figyelmét. Kár, hogy ilyen nagy itt a nyüzsgés - mondja, mikor visszatérek oda, ahol ül. Hát, ja. Van, akinek meg kell dolgoznia a túlélésért - csivitelem, és közben felötlik bennem, hogy fogalmam sincs, mit dolgozik. Semmit sem tudok róla. És mikor van legközelebb szabadnapod? - kérdezi lazán, miközben a poháralátétet pörgeti a mutatóujja alatt. Hétfőn. Trent feláll, és ledob egy húszast a pultra. Akkor hétfőn szabad vagy... mondjuk úgy... négy körül? Talán. A vigyora kiszélesedik. Nagyszerű. - Rám kacsint, majd sarkon fordul. Figyelem, ahogy eltávolodik a bártól, és máris zavar a hiánya. Ciklon odahajol hozzám. Hát ez meg mi volt?
95
Megrántom a vállam. A tekintetéről még mindig bizsereg a testem. Nem is tudom. Azt hiszem, éppen most hívott randira. - Hirtelen elönt az adrenalin. Nagyon ajánlom, hogy tényleg ez legyen a szándéka, vagy holnap ki fogok térni a hitemből. Ciklon kedveskedve megszorítja a vállam, én pedig meg sem rezdülök. Rámosolygok. Aztán rámosolygok arra a pasira, aki a pult túloldalán ül, és éppen az italát várja. A pokolba is, még Nate is kap tőlem egy széles, idióta vigyort. Nem mernek rá mérget venni, de mintha egy pillanatra megrándulna a szája sarka. Hétfő reggel úgy ébredek, mintha villám csapott volna belém. Nem azért, mert ismét rémálmom volt. Hanem mert nem volt. Ilyen sosem szokott előfordulni. Az utóbbi négy évben ilyen soha nem fordult elő. Nem tudom, mihez is kezdjek ezzel, de egészen... szabadnak érzem magam. Aztán eszembe jut, hogy aznap este randim van Trenttel. Minden más ki is megy a fejemből. Cuki a körmöd - jegyzi meg Livie két másodperccel azután, hogy belép az ajtón. Táskáját ledobja a kanapéra, szeme pedig egy pillanatra kikerekedik meglepetésében. Az ujjaimat magam elé tartva csodálgatom a fekete körömlakkot Ezt meg hol csináltattad? - a hangja egy kicsit magasabban cseng a megszokottnál, és érzem, hogy próbál nem nagy ügyet csinálni ebből. Pedig nagy ügy. Ma hagytam, hogy egy komplett idegen megfogja a kezemet. És még csak meg sem rándultam. Olyan ez, mintha Trent megtörte volna a rajtam ülő átkot. A szalonban, az utca végén. Csütörtökönként „egyet fizet, kettőt kap” manikűrakciójuk van. Legközelebb mehetnénk együtt. A-ha, és mi az alkalom? - Livie odasétál a konyhaszekrényhez, hogy elővegyen egy poharat, és mindeközben úgy lépked, mint egy koszorúslány a templom padsorai közt. Legszívesebben felkacagnék. Annyira azon van, hogy ne akadjon ki. Ó, semmi. - Megvárom, amíg a vízszűrő kancsó száját a pohara széléhez érinti. - Trenttel találkozom ma este. Erre felkapja a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni, mire eltéveszti a poharat, és a padlóra önti a vizet. Úgy érted... randiztok? A fülem mögé tűröm a hajamat. Valami olyasmi. Azt hiszem... Livie szeme felcsillan örömében. És hová mentek? -
96
Megrántom a vállamat. Talán a Tengerpartra. Nem oda szoktak menni az emberek az első randin? - fogalmam sincs. Időtlen idők óra nem volt olyan élményem, amit randinak lehetett volna nevezni. Szavaimat hosszú szünet követi, miközben Livie valahol máshol jár - talán próbálja feldolgozni ezt az új Kacey-t, azt, aki randikra jár és megcsináltatja a körmét. És törődik azzal, ami körülötte zajlik. Tudod, nem is ismerjük igazán Trentet, ugye? - Fejét érdeklődve oldalra dönti. - Miből él? Megrántom a vállamat. Fogalmam sincs. Valami sötétség suhan végig Livie csinos arcán. Nagyjából két teljes másodpercig türelmesen várok, amíg beharapja az ajkát, mielőtt kibökné: Mi van, ha valami pszichopata, aki kiscicákat próbál a bankautomatákba tömködni? Egy szexi pszichopata - javítom ki, mire nagyon mérgesen néz rám. Ugyan már, Livie! Hamarabb el kellett volna, hogy hozzalak Darlától. Talán többet kellene megtudnod Trentről, mielőtt beleegyezel, hogy találkozol vele. Nem egyeztem bele, hogy találkozom vele. Tessék? - Habozik. – Nos, akkor... Félbeszakítom. Semmit sem tudunk egymásról. És ami ennél is fontosabb, Trent semmit sem tud rólam. Pont, ahogy szeretem. Livie még jobban összeszorítja az ajkát. Ó, Livie, ne viselkedj úgy, mintha te lennél kettőnk közül a felnőtt! Pedig valakinek muszáj. - Leguggol, hogy feltörölje a vizet a konyharuhával. - Ciklonnál vacsorázom. Legalább felcsörgetnél később, hogy tudjuk, téged nem gyömöszöltek be a bankautomatába? És muszáj lesz mobiltelefonokat beszereznünk, ha mostantól furcsa pasikkal fogsz eljárkálni. Kuncogok egyet, és bólintok. Livie abbahagyja, amit csinál, majd ismét rám néz, arcán apró, elégedett mosollyal. Jó ismét ilyennek látni téged. Mikor jössz haza? Rá kacsintok. Ó, Kacey! - motyogja, ahogy behajítja a konyharuhát a mosogatóba. Mikor az óra négyet üt, már ketrecbe zárt medveként rovom a köröket a nappaliban, miközben újra meg újra elszámolok magamban tízig. Hullámokban rám törő izgatottság, idegesség és félelem szorongatja a belsőmet, egészen addig a pontig, mikor már biztos vagyok benne, hogy mindjárt kidobom a taccsot a rettenetes szőnyegre. Ebben a pillanatban valaki finoman kopogtat. Kinyitom az ajtót, és ott
97
találom mögötte Trentet, farmerban és kék-fehér kockás ingben, az orrán pilóta fazonú napszemüveggel. Az ajtófélfának támaszkodik, egyik karja a feje fölött. Az egész testemet elönti az izzadság. Szép ajtó - mondja, miközben leveszi a napszemüvegét. Rajtakapom magam, hogy a kelleténél kicsit tovább nézem azokat a gyönyörű kék szemeit, mielőtt megszólalnék. Szeret viccelődni. Én meg szeretem a vicces pasikat. Köszi! Új. Ki kellett cseréltetnünk, miután egy begőzölt őrült betörte somolygok. Felnevet, majd kinyújtja a kezét, hogy mutatóujját összeakassza az enyémmel. Ez a kis érintés is olyan, mintha áramot vezettek volna belém. Kihúz a szabadba, és a mellkasához von. Így most fölém tornyosul, és hátra kell döntenem a fejem, hogy láthassam az arcát. Erről hallottam. Borzalmas egy szituáció. Elkapták azt az őrültet? mormolja önelégülten. Kis szünetet tartok, amíg beszívom az illatát. Olyan illata van. mint az óceánnak és az erdőnek. És mint a színtiszta vágynak. Mikor legutóbb hallottam felőle, egy úriembereknek fenntartott létesítményben bujkált. A vak is láthatja, hogy súlyos problémái vannak. Azt hiszem, már a nyomában vannak - teszem hozzá lélegzetvisszafojtva. - Azt hiszem, ma este végre elkapják. Trent hátrahajtja a fejét, és felkacag. Talán így lesz. - Átkarolja a vállam, és a parkoló felé terel. - Remekül áll neked ez a szín - mondja, miközben lenéz a smaragd zöld blúzomra. - Szépen kiemeli a hajadat. Köszi! - mosolygok, miközben megdicsérem magam, amiért meg vettem, pontosan azért, mert tudtam, milyen jól megy a sötétvörös hajamhoz és fehér bőrömhöz. Az emberek gyakran azt gondolják, hogy festem a hajam, és attól ilyen sötét és ragyogó, de nem. Azt hiszem, ebben az egy dologban szerencsés vagyok. Trent egy vörös-narancs Harley-hoz vezet a parkolóban. Utaztál már ilyenen? - nyújt felém egy sisakot. Tehát Trent motorozik. Jól megnézve magamnak a sisakot, elgondolkozom rajta, hogy is érzek iránta. Azt hiszem, éppen most lepett felfelé pár fokot a rosszfiú-létrán. Megrázom a fejem, miközben habozva lenézek a motorra. Ha egy ilyenen ülök, akkor nem sok minden óv meg a három-tonnányi, mozgó fémkaszniktól - mondom. Mégis, kit akarok becsapni? Akkor sem vagyok biztonságban, ha a háromtonnás fémkaszniban utazom. Ezt első kézből tapasztaltam meg. Egy ujjbegy finoman addig nyomja felfelé az államat, amíg Trent őszintén csillogó szemébe nem nézek. Majd én vigyázok rád, Kacey! Csak kapaszkodj jó erősen! - Engedem, hogy rám adja a sisakot, és finoman bekapcsolja a szíjai az állam alatt,
98
miközben ügyes ujjai a bőrömhöz érnek, amibe az egész testem beleremeg. Halovány mosoly jelenik meg az arcán. - Vagy félsz? Provokál, mintha csak tudná, hogy erre reagálni fogok. Nem állom meg, hogy ne reagáljak. Olyan vagyok, mint azok az idióták a filmekben, akik padlóig nyomják a gázpedált, és megpróbálnak átugratni egy hetvenméteres lyukat az úton, mert valaki azt mondta nekik, hogy nem mered. Ennek hála apám sokszor órákig nagyon jól elszórakozott az én káromra. Semmitől sem félek - hazudom könnyedén, felülök Trent mögé, és addig csúszok előre, amíg a combjaim át nem ölelik a derekát. A testem alsó felét elönti a forróság, de mindent megteszek, hogy ne is figyeljek erre, miközben a mellkasa köré fonom a karomat. Semmitől sem? Még ideges sem vagy egy kicsit? - néz rám a válla fölött felhúzott szemöldökkel. - Nincs ezzel semmi baj, nyugodtan bevallhatod. A legtöbb lányt kicsit kiveri a víz, ha motorra kell szállnia. Belém nyilall a féltékenység a gondolatra, hogy Trent egy másik lánnyal tölti az idejét. Gyorsan elnyomom az érzést. Úgy nézek én ki, mint egy átlagos lány? - A mellkasára csúsztatom a kezem, végigsimítok a teste kontúrjain, ujjaimat az inge szegélye alá csúsztatom, és megsimogatom az alatta megbúvó izmok finom domborulatait. Csak hogy még hatásosabb legyen az egész, előrehajolok, és vállához nyomom a fogaimat. Trent hirtelen levegőt vesz, amitől megemelkedik a mellkasa, miközben megragadja a kezem és kihúzza az inge alól, majd finoman megpaskolva a ruhán kívülre helyezi. Rendben van, te nyertél. De ezt ne csináld, amikor vezetek, különben az árokban fogunk kikötni. - Ismét átnéz a válla fölött, és halkan, komolyan még hozzáteszi. – Komolyan mondom, Kacey! Nem bírnám ki. A forróság egy újabb hulláma önti el a combomat, de azért komolyan veszem a figyelmeztetését, és összefűzöm az ujjaimat a derekánál, a testemet pedig az övéhez szorítom. Hová megyünk? Válaszként mindössze Trent motorjának mély dorombolását kapom, aztán már gurulunk is. Önkéntelenül is szorosan ölelem, ahogy Trent a forgalomban lavíroz. Kifejezetten óvatos sofőr, mindenkinek jó nagy teret hagy, és minden szabályt betart. Ez tetszik. Biztonságban érzem magam mellette. És ez baromira megrémiszt. Legszívesebben leugranék a mozgó motorról, hazarohannék és elbújnék a takaróm alatt, mert Trent egyszerűen olyan kibaszottul tökéletes. Ám ehelyett csak jó erősen megszorítom. Csak akkor jövök rá, hogy nem a tengerpartra megyünk, mikor Trent ráfordul az autópályára, és elindul délnek. Valahová messzire, nagyon messzire visz. Bizonyos értelemben már eddig is messzire vitt.
99
A húgom szerint szeretsz kismacskákat bankautomatákba tömködni mondom, ahogy Trent lekapcsolja a gyújtást az Everglades Nemzeti Park parkolójában. Tudod, mint az Amerikai pszichében. Erre összeráncolja a homlokát. Tényleg? Azt hittem, hogy kedvel. Ó, kedvel ő téged, hidd csak el! - mondom olyan lazán, a menynyire csak tudom, ahogy lecsúszok a motorról és leveszem a sisakomat. - De ez még nem jelenti azt, hogy nem lehetsz őrült. Huh... - Trent átlendíti hosszú lábát az ülés fölött. - Mondd csak még egyszer, mennyi idős is Livie? Tizenöt. Okos kislány - még pont elkapom ravaszkás mosolyát, ahogy kivesz egy kis hűtőtáskát a motor csomagtartójából. - Gyere! Hadd vezesselek be a mellettünk levő sötét, érintetlen vadonba! - fejével egy kupac turistajelzés felé bök, miközben megvillantja irányomba babakék szemét és mély nevetőgödröcskéit. A táblák a vadonban élő állatok jelentette veszélyre hívják fel a figyelmet. Felötlik bennem, nem kellene-e olyan táblákat is kihelyezni, amelyek idióta kiscsajokra figyelmeztetik az embert, akik olyan pasikat követnek a mocsárba, akiket alig ismernek. A nap már kezd lebukni a látóhatár mögött, ahogy végigsétálunk a kikövezett úton. Az ösvény jól karbantartódnak tűnik, de elég csendes. Ahogy egyre beljebb és beljebb haladunk, ahogy a rejtélyesség körbeölel minket, a levegő pedig megtelik az ismeretlennel, önkéntelenül is felötlik bennem, hogy vajon mit tervez Trent. Szóval, miért is jöttünk az Evergladesbe? Megrántja a vállát, majd hátrapillant. Még sosem voltam itt. És te? Megrázom a fejem. Nos, Miamiban élünk, úgyhogy gondoltam, illene megnéznünk. Ez elég jó indoknak tűnik - motyogom, ahogy a magas fűvel szegélyezett ösvényen lépkedünk, amire hosszú árnyékokat fest a kései nap. Ez a tökéletes helyszín, ha valaki meg akar szabadulni egy holttesttől. - Szóval most akkor elő fogunk adni egy jelenetet a Miami helyszínelőkből? - bukik ki belőlem. A francba is, Livie, köszi, hogy rám hoztad a frászt! Trent megáll, szembefordul velem, majd összehúzott szemöldökkel, vidáman mosolyogva néz le rám. Te most komolyan félsz? Megrántom a vadamat. Biztos vagyok benne, hogy már láttam ezt a részt. A srác elviszi a lányt egy elhagyatott kis kunyhóba az Evergladesben, egy pár napig elszórakozik vele, aztán kinn hagyja a testét az aligátoroknak, hogy ne maradjon bizonyíték. Kinyitja a száját, hogy válaszoljon, ám aztán habozik, mintha elgondolkodott volna. -
100
Nos, talán csak huszonnégy óráig. Van egy határidős munkám holnapra. Oldalra döntöm a fejem, minden egyes apró mozdulatát mérlegelve. Ugyan már, Kacey! - szakad ki belőle egy döbbent kacaj. - Sosem tömködtem kismacskákat bankautomatákba, és nem is szerepel a terveim közt. Amúgy is jobban kedvelem a kutyákat. Karba teszem a kezemet, és felhúzom a szemöldökömet. Ugye tisztában vagy vele, hogy meg tudom védeni magam? Elkuncogja magát, kék szeme pedig végigaraszol a testemen, amibe egészen beleremegek. Hidd csak el, tudom, hogy képes vagy rá. Valószínűleg öt másodperc alatt két vállra tudnál fektetni. - Bárcsak úgy lenne! Gyere! - Megragadja a könyököm, és előrehúz, hogy egymás mellett lépkedjünk. Hirtelen ötlettől vezérelve leengedem a karom, megfogom a kezét, a számhoz emelem, és csókot nyomok a kézfejére. Szemében meglepetés csillan. Arcán féloldalas mosollyal megcseréli a kezünket, hogy magához tudjon húzni, majd a vállam köré fonja a karját. Megfogja a kezemet, és a mellkasához vonja. Így sétálunk némán, és így érezhetem, hogyan is ver a szíve. Gyorsan és erősen, és annyira élettel telién dohog. Szóval, mit akarsz tudni? Tessék? - húzom össze a szemöldökömet. Azt mondtad, Livie szerint jobban kellene ismerned, szóval mit akarsz tudni? A hangja ellágyul, az arca elkomorul, és ahogyan mereven néz előre, érzem, ahogy megváltozik kettőnk közt a levegő. Kis feszültség jelenik meg, mintha egy olyan témába készülnénk belevágni, ami számára is kellemetlen. Öhm... - Minél kevesebbet beszélünk az életünkről, annál jobb. Ám titokban be kell vallanom, hogy mindent tudni akarok róla. Még azt is, hogy milyen szappant használ, amikor zuhanyozik. - Nos, te már tudod, hogy én miből élek. Te mit csinálsz? A vállát kicsit előreejti, mintha megkönnyebbült volna ennek a témának a hallatán. Tervező grafikus vagyok. Tényleg? Kocka vagy? Nem gondoltam volna. - Most komolyan, a tökéletes testét elnézve sosem gondoltam volna erre. A cukkolásomat hallva elmosolyodik. - És kinek dolgozol? Magamnak. És imádom. Nem kell sehova sem mennem, és nem tartozom senkinek sem számadással, csak az ügyfeleimnek. Bármikor összepakolhatok és elköltözhetek, ha azt akarom, és pontosan ezt is tettem. Akár egész nap alkothatok meztelenül a nappalimban, és senki sem szól bele. Ez... ohm... - Trent megszorítja a vállam és a kezem, hogy talpon tudjak maradni, miután elbotlok a saját lábamban. Káprázik a szemem, amikor arra gondolok, amit Trent az imént körbeírt. A francba! A somolygó kepéből ítélve pontosan tudja, mit művel velem, mikor ilyen dolgokat mond. Ebben a -
101
pillanatban eldöntőm, hogy aligátor ide vagy oda, a közeljövőben be fogom törni az ajtaját. Valamint azt is eldöntőm, hogy nagyon gyorsan témát kell váltanom, mielőtt még a földre zuhannék, és ott nekiállnék úgy vergődni, mint egy partra vetett hal. És hol tanultad meg püfölni a zsákot? Megint elneveti magát. Mindig is sokat sportoltam, főleg a gimiben és a főiskolán. Jó stresszoldó, ennyi az egész. - Hüvelykujjával a vállamat dörzsölgeti, ahogy tovább sétálunk, amitől repes a szívem. A szüleid Rochesterben vannak? - kérdezem, magamat is meglepve. Most, hogy bepillantottam az életébe, már nem tudok leállni. Ami még ennél is rosszabb, hogy csupa olyan kérdést teszek fel neki, amit én nem tudnék megválaszolni. - Bocsi! - rázom meg a lejemet. - Ez... ez nem az ón... Trent lágy kuncogása véget vet a dadogásomnak. Apám Manhattanben van, anyám Rochersterben. Gondolom egyértelmű, hogy elváltak - osztja meg velem az információt, ám a figyelmemet nem kerüli el, hogy megfeszül a válla, mintha ez valami olyan lenne, amiről nem beszél szívesen. Ráharapok a nyelvemre, majd csendben sétálunk tovább. Mi mást szeretnél tudni, Kace? - néz le rám. - Kérdezz, amit csak akarsz! Mit szeretnél elmondani nekem? Mindent. Megrázom a fejemet. Biztos vagyok benne, hogy van, amit szeretnél megtartani magadnak. Igen, vannak olyan dolgok, amikről nehéz beszélnem. De attól még megosztom véled. - Megszorítja a kezemet. - Azt akarom, hogy ismerj. Rendben. - A hangom lágy és gyengéd, és most úgy érzem, meg kell mutatnom a lapjaimat. - Csak hogy tudd, bizonyos dolgokról nagyon nem szívesen beszélek. Hallom, ahogy finoman kifújja a levegőt. Észrevettem. Legalább elmondanád, hogy mi a tabu? A múltam. A családom. Trent állkapcsa megfeszül, ám egy pillanattal később bólint. Ez egy elég nagy részed, Kacey. De legyen! Nem beszélünk ezekről a dolgokról, amíg nem állsz rá készen. Felnézek, és látom, hogy a szemében őszinteség csillog, míg engem elönt a szomorúság. Sosem állok majd készen arra, hogy ezekről a gondokról beszéljek. Soha. Ám ezt nem mondom ki. Mindössze bólintok, és annyit mondok: Köszönöm! Közelebb húz magához, az ajka szétnyílik, ahogy meghitt csókot nyom a homlokomra. Miután jó nagyot sétálunk a víz fölé épített, hosszú faalkotmányon - és
102
belebotlunk pár vadőrbe, akik a területet felügyelik, találunk a kőfalon egy helyet, ahová leülhetünk. Trent kicipzárazza a hűtőtáskát, és átnyújt nekem egy üveg hideg vizet. Csak ekkor ébredek rá, mennyire szomjas vagyok, mivel eddig túlságosan is lekötött Trent. Csak szeretnék látni egy aligátort. Utána ehetünk valamit - ígéri. Ez tökéletes, Trent. Tényleg. És az is. Igazán tökéletes. A mocsarat csodáljuk, miközben az aranyszínű nap belesüllyed a vízbe, a rózsaszín és a lila árnyalataira festve az eget. A levegőt betölti a víz lágy morajlása és valami furcsa madárcsipogás. Ez a legbékésebb hely, ahol valaha jártam. Persze, amikor Trenttel vagyok, akkor minden hely tökéletes. Tényleg? - Kezét a nyakam hátulján nyugtatja, ujjai a felsőm gallérjánál pihennek, majd alábuknak, hogy megcirógassák a csupasz bőrömet. Az egész testem beleremeg. Fázol? - incselkedik. Hamiskásan rámosolygok. Nem. Csak valaki elterelte a figyelmemet. A végén még eléred, hogy félrenyeljem a vizemet. Beleegyezően lehajtja a fejét, majd elhúzza a kezét, mire kis csalódottság tölt el, amit azonban gyorsan elnyom az aggodalom. Nézd csak! Látod? - Trent hangja vagy egy oktávot emelkedik, kezét pedig ismét a vállamra helyezi, ahogy előrehajol. Másik kezét kinyújtja, hogy egy hosszú, keskeny fejre mutasson, ami alig ötméternyire tőlünk bukkan ki a vízből. Rögtön elmegy az étvágyam. Uramisten! Minket figyel? Talán. Nem igazán lehet megmondani. Ezek az izék nem hihetetlenül gyorsak? - Többször is nyelek, mivel nem kicsit vagyok kiakadva. Aligátorokat nézni az állatkertben elkerítve egy dolog. Itt viszont nincs semmilyen fal, ami elválasztana minket tőlük. Ne aggódj! Utánanéztem kicsit a dolgoknak, mielőtt kijöttünk. Ez az ösvény azért népszerű, mert innen könnyen lehet aligátorokat látni közelről. A vadőrök pedig itt vannak a közelben, ha bármi történne. Ha te mondod mormolom, miközben rádöbbenek, mennyire közel van Trent szája az enyémhez. Olyan közel, hogy egyszerűen csak odahajolhatnék, és... Az ajkam a szája sarkát érinti, amire egyáltalán nem számított. Szembefordul velem, és szemében egy pillanatra meglepetés csillan. De csak egy pillanatra, aztán odahajol, és ajkát az enyémre tapasztja. Lágyan csókol, egyik kezével megfogja az államat, hogy maga felé fordítson, hüvelykujjával az állkapcsomat szorítja, míg a másik kezével odahúzza magához a térdemet. A lélegzetem is elakad, amikor a nyelve végigszalad az ajkam vonalán, majd becsusszan a számba, ami olyan érzés, mintha áramot vezettek volna a testembe, önkéntelenül megragadom, a kezemet mellkasa domborulatainak támasztva.
103
Mikor elenged, nagyon finoman mordul egyet. A bicepsze megfeszül, ahogy felkap és az ölébe von, az arcát a nyakamba fúrja, majd óvatosan, hogy ne okozzon fájdalmat, elkezdi harapdálni a fülemét. A kezemmel a nyakát simogatom, kiélvezve vastagságát, a bőr alatt megbúvó izmokat. Mikor a hüvelykujjammal végigsimítok az ádámcsutkáján, ő pedig végigcsókolja a nyakamat, becsukom a szememet, a fejemet az övének döntöm, és mindez olyan érzés, mintha súlytalanul lebegnék a lényében, az irányítása, az érintése alatt. Kace - suttogja. Válaszként kiadok valami furcsa, nyögésszerű hangot. Félsz? Félek? Résnyire nyitom az egyik szemem, hogy rápillantsak a leselkedőnkre, aki még mindig ugyanott pihen. Meg sem mozdult, de be kell vallanom, kétlem, hogy haza tudnám vezetni a motorodat, ha most elveszítenéd az egyik lábad. Trent felnevet, és mivel olyan közel van hozzám, még a mellbimbómban is érzem kacajának vibrálását. Ma éjjel már nem esik bántódásom. Amúgy is el kell még szórakoznom veled. A kunyhó arra van - bök a fejével mögénk. Remélem, legalább húztál fel friss ágyneműt. Trent egy újabb kuncogás kíséretében a vállamra hajtja a fejét, én pedig némán-idegesen figyelem, ahogy az aligátor elsiklik a közelünkből, hogy csatlakozzon a kis barátaihoz. Trent egész könnyedén, alig pár hét alatt lebontotta minden önvédelmi falamat és feloldotta a félelmeimet, és gyorsan nélkülözhetetlenné tette magát az életemben. És aztán rádöbbenek, mit is kérdezett. Hogy félek-e ettől. Rettegek - suttogom. Először abban sem vagyok biztos, hogy hallotta. De aztán úgy fordul, hogy láthassa a vonásaimat, a szemöldökét pedig összehúzza, és ebből tudom, hogy hallotta. - Én... Ohm... Én... Már jó ideje nem csináltam ilyet - mondom végül. Még sosem csináltam ilyet. Sosem. Semmi, még ehhez hasonlót sem. - És ez... - emelem fel a kezem, amit éppen tart. - Már önmagában ez is hatalmas dolog a számomra. Felemeli a kezemet, és csókot lehel rá. Aztán megköszörüli a torkát. Nézd, Kacey. Ami a szobádban történt a múltkor... Érzem, hogy a szemöldököm összeszalad, ahogy próbálok rájönni, miről is beszél. A szobámban'' A kígyó a fürdődben? Ó, igen. A szívem akkorát ugrik, mintha ezer wattot vezettek volna belé, ahogy felidézem az esetet. Én... ohm... - hosszú lábát kinyújtja maga elé, de közben ugyanolyan erősen szorít magához. - Nagyon igyekszem, hogy az ne történjen meg még egyszer, legalábbis egyelőre. Biztos látja rajtam a csalódottságot, mivel nagy, őszinte szemekkel rögtön nekilát a magyarázatnak.
104
Nem arról van szó, hogy nem akarom, vagy, hogy nem kívánlak téged. Az ádámcsutkája fel-le ugrál, ahogy nyel. - Hidd el, biztos vagyok benne, hogy tudod, mennyire akarom azt ebben a pillanatban is. Elmosolyodok, és mocorogni kezdek az ölében. Elkuncogja magát, a reakcióm egy pillanatra megtöri a komolyságát, ám az hamar vissza is tér. Nagyon nehezen, tényleg csak nagyon nehezen tudom kontrollálni magam, amikor veled vagyok, Kacey. Te hihetetlenül vonzó vagy, én pedig férfi vagyok. Nem kell sok ahhoz, hogy minden akaraterőmet szertefoszlasd. De azt hiszem, le kell lassítanunk. Van időnk, nem kell sietni. - Jelentőségteljes pillantást vet rám, mintha többet tudna annál, mint amit elmondtam neki. - Ez mindkettőnk számára nagyon fontos. Már nyitom a számat, ám nem is tudom, mit válaszolhatnék erre. Igaza van. A lassú jó. A lassú biztonságos. Ám jelen pillanatban csak azt akarom, hogy visszahelyezze az ujjait a galléromhoz, hogy érezzem, ahogy belém önti az izgalmát. Nem akarok lassút. Gyors, forró akciót akarok. Hagyok magamnak egy másodpercet, hogy mély levegőt tudjak venni, és le tudjam nyugtatni görcsösen dobogó szívemet. Ki mondta, hogy akarok bármit is tőled? Túl hamar vonod le a következtetéseket. Az meglehet. - Arcán féloldalas mosollyal benyúl a felsőm alá, majd csigalassúsággal elindul a gerincem mentén, amitől kicsit elakad a lélegzetem. Ja, ez aztán tényleg lassú - mondom halkan. Most is túl hamar vonom le a következtetést? Finoman megrázom a fejem, hogy tudassam vele, hogy jó úton jár. Mindent szívesen elfogadok Trenttől, amit csak hajlandó adni. Legyen az lassú vagy gyors. Ujjait kitárva csúsztatja le kezét a csupasz bőrömön, végig a bordáimon és a különböző hegeken. Hüvelykujjával finoman cirógat. Nem tudtam nem észrevenni, hogy van egy pár ilyened. Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy az emberek a sebhelyeim felől érdeklődjenek. Megtanultam, hogyan rázzam le őket egyszerűen. Ó, tényleg? Mikor láttad őket? Hamiskásan rám mosolyog. Perverz disznó! - Bár próbálom elnyomni a zavaromat, érzem, ahogy elpirulok. Az arca elkomorodik. Ez a múltad azon része, amiről nem akarsz beszelni? Emberevőkígyó-támadás a zuhany alatt. Ez egy visszatérő probléma a számomra. Lágyan Felkuncog, de a nevetés nem ér el a szeméig. Kihúzza a kezét a felsőm alól, majd feltűri a blúzom ujját, hogy felfedje a vékony, fehér vonalat a vállamon. Közelebb hajol, az alsó ajka éppen hogy hozzáér a heghez. -
105
Néha segít, ha beszel róla az ember, Kace. Maradhatnánk, kérlek, az itt és mostnál? - kérlelem lágyan, miközben teljesen összezavar a testem ellentmondásos reakciója: egyszerre feszülök meg és szinte elolvadok a figyelmétől. - Nem akarom elrontani ezt. Rendben, egyelőre. - Felemeli a fejét, hogy ismét rám nézzen, majd a hajam egyik tincsét betűrj a fülem mögé. - Nem mosolyogsz eleget. Rengeteget mosolygok. Este nyolctól hajnal egyig, keddtől vasárnapig. Hát nem tudtad? Megduplázza a borravalómat. A nevetőgödröcskéit immár teljes mélységükben villannak elő. Szeretnélek megmosolyogtatni. Őszintén megmosolyogtatni. Mindig. Majd eljárunk vacsorázni és moziba, és sétálunk a tengerparton. És majd sárkányrepülőzünk. vagy bungee jumpingolunk, vagy amit csak akarsz. Bármit csinálhatunk, amitől többet fogsz mosolyogni és nevetni. - Ujja az alsó ajkammal játszadozik. - Hadd mosolyogtassalak meg! -
Trent nem szórakozik el velem azon az estén. Sőt, úgy bánik velem, mintha egy porcelánbaba lennék, aki mindjárt összetörik. Helyette azonban beszél. Beszél és beszél és beszél. Én leginkább csak hallgatom. Beszél az Evergladesről, és arról, hogy egy ember képes csukva tartani az aligátor száját a puszta kezével, mire megkérdezem, hogy ö is egy-e azok közül az idióták közül, akik folyton a Jeopardy!-t nézik. Beszél arról, hogy Tanner egészen jó fej, és hogy az épületünkben lakni kicsit olyan, mintha a Melrose Piacé-ben élne az ember, mire felkuncogok. Nem emlékszem rá, hogy a Melrose Piacé-ben lett volna rozsdás hibachi, meg összeaszott gazok. Elmosolyodik, mikor megemlíti, hogy Mia milyen aranyos. Ő beszél, én pedig hallgatom mély, csábító hangját, és bár a hormonjaim nagyon tervezik, hogy minden hatalmat átvesznek az agyam fölött, és sutba vágják minden értelmes gondolatomat, nem állom meg, hogy ne terelje el a figyelmemet az a kis életszilánk, ami ismét belefúrta magát a lelkembe. Hazafelé egész úton másra sem gondolok, csak arra, milyen jó érzés átkarolni Trent meleg, erős testét, miközben semmi késztetést nem érzek arra, hogy beszéljek, és azt kívánom, bárcsak örökké tartana ez az éjszaka. Mikor az ajtómhoz kísér, szinte ledönt a lábamról a bensőmben feltámadó érzelemtornádó - öröm és csalódottság, izgalom és félelem, mindez egyben, azzal fenyegetve, hogy leterít. Azt is érzem, hogy egyre kínosabbá válik a helyzet. Talán azért, mert titokban azt kívánom, bárcsak behívna a lakásába, és kicsit elszomorít, hogy tudom, ez nem fog megtörténni. - Hát, köszi, hogy megmutattad nekem életem első aligátorát, és még csak nem is szórakoztál el velem - mondom, miközben a táskámban matatok a kulcsaim után kutatva. - És örülök neki, hogy még minden végtagom megvan, és... Trent lágy ajka véget vet a motyogásomnak. Karját körém fonja, egyik kezet a
106
derekamra helyezi, míg a másikkal megfogja a nyakamat. Közel húz magához, ajka lassan és kimérten mozog az enyémen, mintha visszafogná saját magát arról, amit valójában tenni akar. Ennek gondolatára nyughatatlan forrósághullámok öntik el a testem. Minden erő kiszáll a karomból, ami leomlik a testem mellé, a táskám és a kulcsaim pedig a földre zuhannak. Trent elenged, és leguggol, hogy felvegye a cuccaimat. Mikor újra feláll, arcán kihívó mosollyal nyújtja át a holmimat. Túl fogod élni? Gyűlölöm, hogy olyan könnyen el tud intézni, aztán még viccelődik is. Szemétláda! A kihívásokat viszont imádom. Előrelépek, és térdtől mellkasig az egész testemet az övéhez nyomom, a karomat pedig összeakasztom a háta mögött, hogy magamhoz tudjam rántani, elég közel ahhoz, hogy érezhessem, mi bújik mega farmerjában. Az elmúlt pár perc rá is hatással volt. Felnézek arra a tökéletes arcára, és édesen elmosolyodom. Nincs semmi bajom, amit egy hosszú, meleg zuhany meg ne oldana. Ez meghozza a várt hatást. Érzem, ahogy keményedik. Trent somolyog, és kétségkívül pontosan tisztában van azzal, miben is sántikálok. Mit meg nem tennék most azért, hogy tudjam, mi jár a fejében! Van mobilod? - kérdezi hirtelen. A hirtelen fém a váltás egészen összezavar. Nincs, miért? Elhúzódik tőlem, és tesz öt óriási lépést a lakása ajtajáig. Becsúsztatja a kulcsát a zárba. Mert van, amikor nem merek egy percnél többet eltölteni veled. - Felém fordul, és tüzes tekinteted végigmér. - De az SMS-ezés jó. Biztonságosabb. Majd ráállok az ügyre - dorombolom, majd megjátszott ártatlansággal még hozzáteszem: - Már mész is? Jól vagy? Nemsokára jól leszek - szól át a válla fölött, majd eltűnik a lakásában, én pedig ott maradok kiszáradt szájjal és tűzben égő testtel.
107
ÖTÖDIK FÁZIS FÜGGÉS
108
KILENCEDIK FEJEZET Reggel kilenckor már a plázában vagyok, hogy vegyek két mobilt. Egyet Livienek, egyet magamnak. Nem valami flancos modell, de könnyen lehet vele SMSt írni, és engem csak ez érdekel, miután egész éjszaka tágra nyílt szemmel feküdtem az ágyban Trenten agyalva. Délben, mikor kilépek a lakásunk ajtaján kezemben az edzőfelszerelésemmel, Trentbe botlok. Arcomon hatalmas vigyorral eldöntőm, hogy nagyon szeretek Trent szomszédságában lakni. Nagyon, nagyon szeretek. Hogy aludtál? - kérdezi, belépve a magánszférámba. Magamban megjegyzem, hogy ez egyáltalán nem zavar. Valójában nagyon is tetszik, hogy Trent Emerson a magánszférámon belül van. Mintha valaki nyugtatót tett volna az italomba - hazudom szeles vigyorral az arcomon. - Éppen most indultam az edzőterembe. Nem tartasz velem? Kék szeme mindenféle szégyenérzet nélkül végigaraszol a fekete toppomon. Van bennem egy kis elégetnivaló energia. A szívem kihagy vagy három ütemet. Akkor menj, és hozd a cuccod! - mondom, majd ráharapok a nyelvemre, mielőtt meg felkínálnék neki egy jobb módot arra, hogy megszabaduljon a feles energiájától. Mosolyogva lehajol, és puszit nyom az arcomra. Adj két percet! Az arcomon kétségtelenül idióta vigyorral a közös udvaron várok, amíg Trent berohan a lakásába. Mikor visszatér, már melegítőnadrág és feszes, fehér póló van rajta. Bár a tetoválását nem látom, izmos mellkasának és lapos hasának minden vonalát viszont igen. Hogy a francba fogom így végigcsinálni a gyakorlataimat, ha közben ezt is bámulhatom? Vezessek? - kérdezi mosolyogva, mintha csak olvasna a gondolataimban. Éppen csak bólintani bírok. Kell egy segítő kéz a zsákhoz? - kérdezi Trent. Erre lesz, Jeeves! - odasétálok egy szabad zsákhoz, majd ledobom mögé a cuccomat a falhoz. Nekiállok nyújtani, és érzem, ahogy minden egyes izom -
109
megnyúlik és ellazul. Minden alkalommal, amikor csak edzek, elcsodálkozom azon, milyen messzire is jutottam. A baleset után az is rengeteg időmbe telt, míg végre meg tudtam mozdítani a lábamat. Volt egy pont, amikor az izmaim olyannyira elgyengültek, hogy biztos voltam benne, soha többé nem fogok járni. Akkoriban ez nem is igazán érdekelt. Trent leutánozza a gyakorlataimat, a feje fölé emeli a karját, az egyiket behajlítja, és azzal húzza a másikat, hogy meghúzza a tricepszét. A pólója kicsit megemelkedik, felfedve hasának kontúrjait, és a sötét szőrt, ami a köldökétől fut lefelé. Szentséges Szűzanyám! - motyogom szinte hangtalanul, miközben elfordulok, hogy a mögöttem álló istenségről tudomást sem véve fejezzem be a nyújtást. Rendben. Készen állsz? - hallom Trent hangját. Előre-hátra lóbálja a karját, és összecsapja a tenyerét, mikor azok a teste előtt találkoznak. Mutassuk meg nekik, mit is tudunk! Tisztában vagy vele, hogyan kell tartani egy bokszzsákot? Persze. - Nekidől a zsáknak, és teljesen körbeöleli. Nem hiszem, hogy Trent valaha is tartott már bokszzsákot. Azt mondtam, hogy tartsd meg, nem azt, hogy mássz rá! Azt akarod, hogy megrepedjenek a bordáid? Leereszti a karját, ellép a zsáktól, majd rámutat. Rendben van, nagyokos. Mutasd meg, mit csináljak! Vigyorogva lófarokba kötöm a hajam, miközben a szemem sarkából látom, hogy egész kis nézőközönség gyűlt össze mögöttünk. Ben is köztük van, arcán önelégült vigyor - amit még akkor is le akarok pofozni a képéről, hogy most már tudom, egészen rendes srác. Rendben van, ezt kell tenned... - Odalépek Trent elé, és a kezébe csúsztatom a kezem. Elkezdem neki magyarázni, hogyan ossza el a testsúlyát, és hová a legjobb rakni a kezét, és egész idő alatt lenyűgöz az az apró tény, hogy fogom a kezét, és ez egyáltalán nem zavar. Sőt, boldog lennék, ha foghatnám a moziban, hosszú, tengerparti sétákon, vagy bárhol, ahol szokás egymás kezet fogni. Vagy ahol csak úgy szimplán meg lehet érinteni a másikat. Egész további életemben Trentet akarom érinteni. - Tedd ide ezt a lábad... - Az ujjaim a combjára vándorolnak, hogy beigazítsam a lábát, és érzem a vastag izomkötegeit, ahogy megmozdul. Szexi, erős lábak. - És így fordítsd a tested! A kezem most a csípőjén pihen, ahogy az oldalát szorítva finoman elfordítom. Észreveszem. hogy a légzésem kezd felgyorsulni. A fenébe, hogy’ a francba fogok én mellette edzeni? - Az egyensúly a legfontosabb. Érted? Bólint, mire én, nem túl szívesen, de elengedem öt, visszalépek a saját térfelemre, és felkészülök a rúgásra. Most komolyan, sosem csináltad ezt még meg egyik barátodnak sem? Trent megrántja a vállát. Még nagyjából három másodpercig bírja komoly képpel, majd egy ravaszkás mosoly elárulja.
110
Dehogynem, egy csomószor. De szerettem volna, ha kicsit végigtapogatsz. A hátunk mögött az egész csapat hangos nevetésben tör ki. Mindenki tudta, hogy csak szórakozik velem. Hogy lehet az, hogy ők tudták, nekem viszont lövésem sem volt? Talán mert túlságosan lefoglalt, hogy csorgassam utána a nyálam, ahhoz, hogy észrevegyem, mennyire gyakorlottak is a mozdulatai. Hirtelen úgy érzem magam, mint egy komplett idióta, és finoman belerúgok a zsákba. Rendben, talán nem is olyan finoman. A zsák hátralendül, és eltalálja Trentet, aki halkan felnyög, hátratántorodik, majd kezével a térde fölött megtámaszkodva előredől. Azt hittem tudod, hogy kell tartani a zsákot! - mormolom, ahogy odalépek hozzá. Nem válaszol. Kicsit habozok, majd a hátára helyezem a kezem, miközben az ajkamba harapok. - Jól vagy? Kace! Tényleg rá vagy állva a golyókra, mi? - kiabálja Ben tölcsért formálva a kezéből, hogy az egész terem hallja. Elpirulok, majd tekintetemből villámokat szórva Benre, bocsánatot kérek Trenttől. A francba, sajnálom! Azt hittem, a válladat kapja majd el. Trent kinyújtja a nyakát, úgy néz fel rám, miközben még mindig előredől. Ha nem érdekellek, szimplán csak közöld velem! Nem kell minden más nő számára tönkretenned. Többre értékelem a tetteket, mint a szavakat. - Örülök neki, hogy viccelődik, de azért még összerezzenek. Leguggolok Trent elé és halkan megkérdezem: - Jól vagy? Most komolyan? Ja, túlélem. És a „túlélem” alatt azt értem, hogy az este további részét magzatpózba gömbölyödve fogom tölteni a kanapémon, egy zacskó jéggel a tökömön. Majd tartom a jeget - ajánlom fel lágyan suttogva. Mikor felém fordítja a fejét, látom meggyulladni a lángot a tekintetében, és nem tudom megállni, hogy el ne mosolyodjak a frusztrációját látva, ami legalább olyan rossz lehet, mint a sajátom. A mosolyt gyorsan egy újabb összerezzenés követi. Csak adj egy percet! Addig ott leszek és gyógyulgatok. Trent a falnak dőlve, sérült testrészeit védelmezve figyeli, ahogy végigcsinálok egy adag ütést és rúgást, bár nem adom bele szívemet-lelkemet. Ahogy már éppen befejezném, megérzem, hogy mögém lép. Meglepetésemben felsikkantok, ahogy két oldalról megragadja a csípőmet, és magához húz, egészen magához. Mikor azt mondtad, hogy tartod a jeget... Azt hittem, a halálodon vagy - mondom kifulladva. - Ez nem tűnik halálos sebnek. A halálomon is voltam, de hihetetlenül szexi vagy, amikor a megfelelő zsákot püfölöd - durván magához ránt, mire sikkantok egyet. Nem azért, mert -
111
fáj. Egyáltalán nem azért, mert fáj. Nem azt mondtad, hogy nem akarod elsietni a dolgokat? - emlékeztetem. Sötét kuncogást hallat. Ja, és azt is mondtam, hogy mindez nehezen megy, amikor velem vagy. Lehajol, és a fülembe suttog. - Szóval, mit mondasz? Én készen állok rá, hogy lenyomjak veled pár menetet. Mindössze egy elfojtott hang hagyja el az ajkamat. Nem tudom, honnan bújt elő Trentnek ez az oldala. Biztos a levegőben terjengő tesztoszteron teher róla. Vagy talán ez az igazi Trent, csak nagyon jól vissza tudja fogni magát. Vagy így jelöli meg a területét, mikor egy falkányi srác, Bent is beleértve, néz engem felváltva. Akármi is ez, ezer örömmel nyújtom át a teljes irányítást a testem fölött ennek a Trentnek, hogy azt tegyen vele, amit csak akar. Nyelek egyet, és próbálok az engem gúnyoló homokzsákra koncentrálni, miközben a bennem felgyülemlett, harcolni akaró düh elpárolog, és egy új érzelem veszi át a helyét. A vágy. Nyers, gátlástalan vágy Trent után. Két másodperc választ el attól, hogy beráncigáljam a női öltözőbe, és letépjem róla a pólóját. A pokolba is, még arra is hajlandó lennék, hogy itt helyben, a padon ráugorjak, a francba a közönséggel! Elengedi a csípőmet, de előtte egy kézzel megszorítja a seggemet, majd a zsák mögé sétál, és pozícióba áll. Sötét tekintete kicsit elbátortalanít. Rendben van. Ezúttal készen állok rád. Amikor ismét a lakásom előtt állunk a vakító délutáni napfényben, Trent, miután bepötyögte a számát, visszaadja a telefonomat. Akármitől is izzott a levegő az edzőteremben, egy pillanat alatt nyoma vész, mikor a teremből kilépve Trent rejtélyes telefonhívást kap. A szórakoztató, erős Trent eltűnik. Ez a mostani Trent zavart, és valahol máshol jár. Hamarosan azt is megtudom, miért. El kell mennem ma este, Kace. Munka meg anyám. Nincs más választásom. Ha nem megyek el, tudni fogja, hogy nem vagyok New Yorkban a hangja elhal, és észreveszem. ahogy kitágul a pupillája, mintha meglepődne. Összehúzom a szemöldököm. Az meg miért lenne haj' Ám mielőtt bármit kérdezhetnék, már mondja is tovább: Péntekig leszek távol, de addig is hallani fogsz felőlem, rendben? Bólintok, egy újabb lángoló csókban reménykedve. Vagy abban, hogy ősember módjára a vállára kap, és az ágyába hurcol. Mindkét verzióval kiegyeznék. Ám csak egy puszit kapok a homlokomra. Lomhán, összevont szemöldökkel tiszteleg nekem, majd sarkon fordul, és elindul a lakása felé.
112
TIZEDIK FEJEZET Töltsd ki az italt! Mosolyogj! Vedd el a pénzt! Egész este ezt a mantrát ismételgetem magamban a Pennyben. A hely, mint mindig, most is zsúfolt és mocskos, Trent nélkül mégis üresnek és unalmasnak érzem. A telefonom csak akkor rezdül meg, mikor hajnali háromkor hazaérek, mire az egész testemet elönti az izgatottság. Csak két ember hívhatna, és közülük az egyik a szomszéd szobában durmol. New Yorkban vagyok. Mindenfelé felhőkarcolók. Hiányzol. Milyen volt az estéd?
A szívem duzzad az örömtől, ahogy bepötyögöm a válaszomat. Tömve volt csupasz bőrrel és erkölcstelen ajánlatokkal.
Képeden vagyok rávenni magam, hogy meg egy apróságot hozzátegyek. Hogy őrülten hiányzik. Hogy nem akarom elhinni, heteket vesztegettem el azzal, hogy távol tartsam magamtól. Egy egész perc telik el, mire válaszol. Az a csupasz bőr esetleg a tied volt? Még nem.
Bemászok az ágyba, és a telefont a mellkasomon nyugtatva várom a válaszát. Eltart egy darabig, mire megkapom. Vár rám egy hideg zuhany. Szép álmokat! Jó éjt! Xox
A számra tapasztom a kezem, ahogy hangosan felnevetek, mert félek, hogy
113
felébresztem Livie-t és Miát, aki ma este nálunk alszik. A telefont leteszem az éjjeliszekrényre, de eltart egy darabig, amíg elalszom, mivel a gondolataimat Trent tölti ki. Nem számítottam rá, hogy a három nap Trent nélkül ilyen nehéz lesz. Késő esténként váltunk pár SMS-r. Akármilyen munka és családi ügy köti is le napközben, nagyon lefoglalhatja, mivel az üzenetek csak éjfél után kezdenek el jönni. Ám mikor megérkeznek, mikor megérzem a rezgést a zsebemben, az olyan, mintha előrehozták volna a karácsonyt. Az üzenetei egytől egyig egészen ártalmatlanok. „Szia, hogy vagy?” és „Hiányzol” és „Vertél szét valakit mostanában az edzőteremben?”- szerű üzenetek. Többször is azon kapom magam, hogy valami provokatívabbat pötyögök, ám mindig kitörlöm, még mielőtt megnyomnám az „elküld” gombot. Valami azt súgja nekem, hogy túl korán van még a szexi SMS-ekhez, főleg így, hogy még túl sem jutottunk az első bázison. Egek, alig várom, hogy túljussunk az első bázison! Trent ma jön haza. Ez az első gondolatom, mikor péntek reggel felébredek. Nem roncsok, nem vér, nem az életem megmaradt, szánalmas darabkái. Most az egyszer az első gondolatom a jövő, és hogy mit tartogathat még a számomra. A tökéletes ébredéshez képest a nap nagyon szarul végződik. Fogalmam sincs, mikor ér Trent Miamiba. Küldtem neki pár üzenetet, hogy megtudjam, de nem kaptam választ, ami rettenetesen idegessé tesz. Gondolataimban egész nap, sőt még a Pennyben a műszakom alatt is lezuhanó repülőgépek képe kísért. Így mikor Nate kihúz a pult mögül és hátravisz az irodába, ahol Cain átnyújtja nekem a telefont, rögtön ránehezedik valami a mellkasomra. Sürgős - csak ennyit mond, és szorosan összevonja a szemöldökét. Egy hosszú pillanatig csak állok, és bámulom Caint és a fekete telefonkagylót, és egyszerűen képtelen vagyok szembenézni vele. Csak akkor ér véget a kábulatom, mikor a vonal túlsó végen meghallom egy gyerek sírását, és abban a pillanatban ki is kapom a kagylót a kezéből. Halló? - A hangom remeg. Kacey! Próbáltam a mobilodat, de nem vetted fel! - Alig értem Livie-t a zokogásától és Mia sírásáról a háttérben. - Kérlek, gyere haza! Valami örült próbálja betörni az ajtónkat! Mia nevét ordibálja! Azt hiszem, be van tépve. Hívtam a rendőrséget! - csak ennyit indok kiszedni belőle. Ennyi éppen elég. Zárkózzatok be a fürdőbe! Már megyek is, Livie. Maradjatok, ahol vagytok! - Leteszem a telefont. A szavaim kis szilánkokként buknak ki belőlem, és egyáltalán nem úgy hangzóm, ahogy szoktam. - Vészhelyzet van - mondom Cainnek. - Miáról van szó. Ciklon Miájáról. És a húgomról. Cain már nyúl is a kulcsaiért és a kabátjáért. Nate, hívd le Ciklont a színpadról! Most rögtön! Szólj Georgiának és
114
Lilynek, hogy vegyék át a bárt! - Átkarol, és finoman húzni kezd. - Ennek most azonnal a végére járunk. Rendben, Kacey? Olyan érzés kerít hatalmába, mintha valaki gyomorszájon vágott volna. Önkéntelenül bólogatok, és közben mást sem hallok magamban, csak sikoltozást és sírást. Ciklonnal harminc másodpercen belül már Cain Navigatorában ülve száguldunk az autópályán. Nate hatalmas teste foglalja el az anyósülést. Ciklon, akin nincs más, csak az ezüst bikini, amit a mutatványa közben viselt, újra és újra ugyanazokat a kérdéseket teszi fel nekem, de én csak a fejemet rázom. Lélegezz, hallom az anyám hangját. Tíz apró lélegzet. Újra és újra. Nem segít. Soha a kibaszott életben nem segít! Egész testemben remegek, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedek a sötétségbe, ahová akkor kerülök, mikor olyanok halnak meg, akiket szeretek. Képtelen vagyok kimászni belőle. Megfulladok a súlya alatt. Képtelen lennék elviselni, ha elveszíteném Livie-t. Vagy Miát. Ciklon végre feladja a kérdezgetést. Helyette megragadja a kezemet, és a mellkasához vonja. Én pedig hagyom neki, nyugalomra lelve heves szívdobogásában. Ebből tudom, hogy nem vagyok egyedül. A lakáshoz érve a rendőrség és a mentők autóinak villogása fogad minket. Mind a négyen átrohanunk a nyitott kapun, el az ideges Tanner mellett, aki éppen egy rendőrrel beszélget, el az összecsoportosult, kíváncsi szomszédok mellett, egyenesen Ciklon lakásához, aminek az ajtaja félig leszakadt a zsanérokról, és valakinek az ökle vagy feje, vagy mindkettő nyomán félbetört. Három rendőr áll egy összegörnyedt féri fölött. Nem látom az arcát, csak a tetoválásokat és a bilincsei. Itt lakom - jelenti be Ciklon, ahogy elsuhan mellettük, be a lakásba. Egy pillantást sem vetve a pasasra. Követem őt a kanapén ülő, puffadt szemű Liviehez, ölében az összegömbölyödött Miával, aki az ujját szopva keservesen zokog, már rég túl a hisztérikus síráson. Egy rendőr ott áll mellettük, és éppen a jegyzeteit nézi át. Az ajtó melletti asztali lámpa darabokban, Ciklon méretes rozsdamentes serpenyője pedig Livie mellett hever a padlón. Ciklon egy szempillantás alatt már ott is térdel Mia előtt. Ó, kicsikém! Mama! Két vékonyka kar nyúlik ki rögtön, és Ciklon nyaka köré fonódik. Ciklon felkapja Miát, magához szorítja, és ringatni kezdi. Arcán patakzó könnyekkel dúdolni kezd neki. Nem esett semmi bajuk - biztosít minket a rendőr. Szavait hallva kieresztem azt a lélegzetet, amit eddig benn tartottam. Livie-hez sietek, és a nyakába vetem magam. Sajnálom! Nem akartalak megijeszteni. Annyira rémisztő volt! - sír. Meg sem hallom a szavait. Túlságosan lefoglal, hogy végigtapogassam a karját és a lábát, megragadjam az illát, és egyik oldalról a másikra fordítsam a fejét, sérülések után kutatva. Livie felnevet, megragadja a kezeimet és összefogja őket.
115
Jól vagyok! És a fickót is jól elintéztem. Mi... Mit értesz az alatt, hogy „jól elintézted”? - rázom a fejem. Livie megrántja a vállát. Bedugta a fejét az ajtón, úgyhogy jól kobakon csaptam Ciklon óriási serpenyőjével. Az lelassította. Micsoda? Lenézek a földön heverő serpenyőre. Aztán fel az én aprócska, tizenöt éves húgomra. Aztán megint a serpenyőre. Aztán megkönnyebbülésemben, félelmemben vagy őrületemben talán mind a háromban egyszerre - elnevetem magam. Hirtelen mind a kettőn előrehajolunk, és egymásnak dőlve őrülten kacagunk és horkantgatunk. A kezemet a hasamra szorítom, ahol már fájnak az izmaim a nevetéstől. Már nagyon régen nem fordult elő velem ilyesmi. Ki az a megbilincselt barom? - suttogom két nevetéshullám közt. Livie abbahagyja a röhögést, szeme pedig sokatmondóan kikerekedik. Mia apja. Elakad a lélegzetem. Visszapillantok a betört ajtóra, majd Miára és Ciklonra, miközben elképzelem, milyen borzalmak történhettek volna. Meg akarta szerezni a lányát. Mégis mit keresett itt? - Képtelen vagyok elnyomni a hangomban megbúvó rémületet, nevethetnékem pedig teljesen elpárolog. Már csak annak a gondolatától is, hogy Miának - vagy akár Ciklonnak - bármi baja eshet, mindjárt rosszul leszek. Mert szeretem őket. Mia nem csak a foghíjas kölyök, akire Livie vigyáz. Ciklon nem csak a vetkőző szomszédom, aki munkát szerzett nekem. Bármenynyire is próbáltam mindenkit távol tartani magamtól, csakúgy, mint Trent, ők is valahogy idesettenkedtek hozzám. Máshogy tették, de mindez elkerülhetetlenül egy olyan helyhez vezette őket a szívemben, amiről már régóta azt hittem, hogy teljesen befagyott, és képtelen mindenféle érzelemre. Livie Miát és Ciklont nézve maga köré fonja a karját, és szinte látom megcsillanni a szemében a félelmet. Úgy örülök neki, hogy Trent pont időben érkezeit. Ismét elakad a lélegzetem. Trent? - Talpra ugrok, megfordulok, és a torkomban dobogó szívvel nézek körbe a lakásban utána kutatva. - Hol? Hol van? Itt. - Megfordulok, és látom, ahogy belép. Egy szempillantás alatt a nyakába is vetem magam. Rögtön szorosan magához Ölel, erős karjával védve engem. Arcát a hajamba fúrja, és hosszú percekig állunk így, míg végül el nem húzódik, hogy homlokát az enyémnek tudja támasztani. A kezem felcsúszik az oldalán, fel a hátára, az ujjaim megszorítják a lapockáját, majd visszarántom őt magamhoz. Az izmai megfeszülnek az érintésem alatt. Az aznap érzett félelem és idegesség és rettenet hirtelen valami állatias vággyá változik. Muszáj ölelnem őt. Szükségem van Trentre. Így maradunk, az. orrom a mellkasának nyomva, -
116
beszívva csodálatos, egyszerre fás és az óceánra emlékeztető illatát. Hiányoztál - suttogom, magamat is meglepve. Kacey Cleary nem vallja be hangosan, hogy hiányoznak neki emberek. De Trent olyan, mint valami nagyon értékes dolog, ami elveszett, majd újra előkerült, és ettől hihetetlenül megkönnyebbülök. Trent lehajol, és csókot lehel az állkapcsomra, közel a fülemhez. Te is hiányoztál, kicsim - suttogja a fülembe, amibe egészen beleremegek. Elnézést kérek, uram! Biztos benne, hogy nem akar feljelentést tenni? kérdezi valaki. Biztos. Csak egy horzsolás az egész válaszolja Trent, egy pillanatra sem eresztve el engem, mintha neki is éppen akkora szüksége lenne rám, mint nekem rá. Milyen horzsolás? - elhúzódok tőle, és felnézve látom, hogy az alsó ajka be van dagadva. Már nyúlnék is, hogy megérintsem, de Trent megragadja a kezem, és eltolja az arcától. Jól vagyok, tényleg. Semmiség az egész. Teljes mértékben megérte. Fel kell tennem az ifjú hölgynek pár kérdést. Ön a gondviselője? kérdezi a zsaru, és mivel azt hiszem, hogy Ciklonhoz beszél, én továbbra is csak Trent arcát nézem, amiről képtelen vagyok elfordítani a tekintetemet, ő ugyanilyen rezzenéstelenül figyel engem. Kisasszony? Igen, ő az hallom Livie hangját, mire felocsúdom. A zsaru hozzám beszél. Megfordulok, mire Sokat Bámul biztos úrral találom szembe magam. Összehúzott szemöldökömből tudhatja, hogy felismertem. Diplomatikusan megrántja a vállát. Maguk, hölgyeim, igencsak lekötnek mostanában. - Tekintete Ciklonra siklik, gyorsan végigfut barátnőm testén, majd a padlóra fókuszál, miközben beletúr rövid, szőke hajába. Egész helyes pasas a maga Ken baba, anyuci pici fia módján. És bejön neki Ciklon, ami azért elég egyértelmű. Mondjuk, kinek nem jön be? Senki sem mondhatja ránk, hogy unalmasak lennénk - mosolygok magamban. Kacey vagyok. Ő ott Ciklon, de úgy látom, emlékszik rá, kedves...? - kicsit szemét módon, kárörvendően figyelem, ahogy elvörösödik a hajvonala. Megköszörüli a torkát. Ryder rendőrbiztos. Dan. Ciklon, aki még mindig a lányát szorítja magához ábrándozó arccal, a csípőjét ringatva, félig lehunyt szemmel, semmit sem vesz észre az egészből. Valaki más is megköszörüli a torkát. Megfordulunk, és látjuk, hogy egy másik rendőr dugja be a fejét az ajtón. Ha nincs más, akkor mennünk kéne az őrsre, hogy nyilvántartásba vegyük a pasast - tekintete Ciklonra siklik, és ott is marad. Akkor ültesd be a kocsiba! Most! - A rendőr figyelmét nem kerüli el Dan
117
biztos gyilkos tekintete, ezért mordul egyet, és otthagy minket. A helyetekben találnék valami más szállást éjszakára, amíg meg nem javítják az ajtót - mondja Dan rendőr lágy hangon Ciklonnak, - Pár óra múlva lejár a műszakom, ha akarod, akkor visszajöhetek, hogy figyeljem a házat. Ciklon erre lélekben is visszatér közénk, és olyan csillogó szemmel néz Dan rendőrre, mintha akkor látná őt először. Ó, nagyon szépen köszönöm! Nincs sok értékem, de akkor is jobban éreznem magam, ha valaki ügyelne a lakásra. Dan rendőr harmadszorra is elpirul, és azt kell, hogy mondjam, egészen lenyűgöz, mivel egész idő alatt a barátnőm szemébe néz, mikor még Gandhinak is nehezére esne nem lepillantani Ciklon szinte fedetlen testére. Majd én őrzöm a lakást, amíg ide nem ér - ajánlja fel Trent. Dan rendőr jól megnézi magának Trentet, nyugtázza, hogy a karjai közt tart engem, majd úgy dönt, Trent nem versenytárs. Bólint egyet. Azt megköszönném. Van hol aludnotok, angyalom? - kérdezi Cain a lakásba lépve. Nate ott tornyosul mögötte. Hozzánk átjöhet - válaszolom, mielőtt Ciklon egy szót is szólhatna. Ciklon némán bólint, még mindig Miát dédelgetve, akinek már le-lecsukódik a szeme. Rendben van. Nekem vissza kell mennem a klubba bezárni. Berakom a ma esti kereseteteket a széfbe. Holnap felvehetnek - mondja Cain arcán őszinte mosollyal, majd még hozzáteszi: - Vegyétek ki a holnap estét! Köszi, Cain! - hallom a saját hangomat. Ciklonnak igaza van. Ezek tényleg rendes emberek. - Köszi, Nate! - válaszként egy morgást kapok. Ám ekkor Nate három óriási lépéssel átszeli a közte és Ciklon közti távot. Olyan az egész, mintha azt nézném, ahogy egy medve mancsa közelít egy újszülött fejéhez, ahogy Nate Mia kobakjára teszi a kezét. Összerezzenek. Ugyanakkor viszont Nate nagyon óvatosan, gyengéden paskolja meg Mia buksiját. Szép álmokat, Mia! - dörmögi. Álmos, kék szemek néznek fel Nate-re. Szinte biztos vagyok benne, hogy Mia nagyjából két másodpercnyire van attól, hogy sikoltozni kezdjen, én tuti, hogy sikoltoznék a helyében. Ám ekkor látom, ahogy felemeli kicsi kezét, és megszorítja Nate egyik ujját, amibe belesajdul a szívem. Azzal Cain és Nate távoznak. Gyerünk, fektessük le Miát! - Livie átkarolja Ciklont, és finoman az ajtó felé kezdi terelgetni, pont, amikor Tanner belép a lakásba. - Ne most, Tanner! mormolja Livie, kivezetve őket a szobából, majd egyenesen be a szomszédba. Tanner tipikusan, Tanner-módra megvakarja a fejét, de bólint és félreáll. Ismét Trent mellkasába fúrom a fejemet, ám ezúttal azért, hogy ne nevessem el magam. Mikor megérkeztünk, annyira lekötött, hogy odajussak Livie-hez és Miához, hogy észre sem vettem, hogy Tanner batmanes pizsamában virít. Tanner fel-le húzkodja a kezét az ajtófélfán, és tudom, hogy mire gondol. Ez nem Ciklon hibája volt, Tanner - kezdek neki, attól tartva, hogy
118
Tanner mindjárt előszedi egyetlen kedves szabályát. Ez biztos, hogy a béke megzavarásának minősül. Ám ö csak legyint a szavaimra. Még sosem láttam ilyen embereket, akiknek ennyire ne lett volna szerencséjük az ajtókkal! - motyogja. Trent elhúzódik tőlem, előrelép, és már veszi is elő a pénztárcáját, amiből kivesz egy újabb köteg bankjegyet. Ennek elégnek kell lennie. El tudnád intézni, hogy az emberednek az legyen az első dolga reggel, hogy idejön? Nem kell ezt tenned, Trent! - mondom, ahogy Tanner húsos mancsába fogja a pénzt. Trent visszalép hozzám, és ismét magához von, miközben ellentmondást nem tűrően rázza a fejét. Majd holnap elintézzük. Tanner felemeli a kezét és köszönetképpen meglengeti a pénzt, majd indul is az ajtó felé. Dan rendőr azonban megállítja. Uram, azt tanácsolom, beszéljen az épület tulajával, és minél hamarabb cseréltessék ki a kaput egy jobb rendszerre! Láthatta ma este, hogy milyen könnyen be lehet rajra jutni. Tanner gyanakvóan néz fel a rendőrre. Egyetértek, biztos úr, ám az épület tulaja fösvényebb, mint Scrooge, aki a pénztárcáját szorosabban zárja, mint... - Rám pillám, és lehajtja a fejet. Fukar egy dög, ennyi az egész. Az segítene, ha hivatalos levelet kapna a miami rendőrségtől és Miami városától, miszerint több millió dolláros perrel nézhet szem be, ha nem gondoskodik megfelelően a lakói biztonságáról? Tanner szemöldöke meglepetésében a homloka közepéig szalad. Ezt megteheti? Úgy értem... - Megköszörüli a torkát, majd féloldalas mosoly jelenik meg az arcán. - Úgy hiszem, az segítene, biztos úr. Dan, arcán alig leplezett mosollyal, kurtán bólint. Majd kitalálok valamit, és holnap reggel, amint tudom, eljuttatom önhöz. - Ezután Trenthez fordul. - Be tudom kicsit hamarabb fejezni a műszakomat. Itt tudna maradni négyig? Itt leszek. Azzal Dan, kicsit lehajolva, hogy kiférjen, kilép az ajtón. Tanner, és az ő batmanes pizsamája szorosan követik, egyedül hagyva engem Trenttel. Felpillantva megcsodálom Trent gyönyörű arcát. Olyan, mintha hónapok óta nem láttalak volna - mormolom, és lábujjhegyre állok, hogy csókot tudjak lehelni ajka ép felére. Lenéz rám, és kezével megcirógatja az arcomat. Fáradt lehetsz. Miért nem fekszel le? Én maradok, és vigyázok mindenre. Próbálom nem mutatni a csalódottságomat. Olyan jó, olyan helyes, olyan megnyugtató a közelében lenni. Adrenalin és vágyódás önti el minden ragom.
119
Egyáltalán nem vagyok fáradt. De azt sem akarom, hogy úgy tűnjön, nem bírom ki nélküle. A kedvenc gyanakvó tekintetemet vetem rá. És rád ki fog figyelni, hogy biztos ne lopj el semmit? Rám? Arra a pasira, aki folyton ajtókat vesz furcsa lányoknak? Furcsa lányoknak! - akad el a lélegzetem, ahogy megjátszott felháborodással a mellkasomhoz kapok. - Ezt személyes sértésnek veszem. Amúgy meg honnan tudhatnám, hogy nem valami teljesen begőzölt, magassarkú-bolond kleptomán vagy, aki ellopja Ciklon alsóneműjét, és megissza az összes mustárt? Trent csak a szemét forgatja. Ketchup volt, és csak egyszer esete meg. És esküszöm, nem is jött be. Kuncogok, miközben Trent a vállamra helyezi a kezét. Az egész testemet végigméri, mielőtt ismét a szemembe nézne. - A női fehérneműt viszont igenis értékelem. Csak nem magamon. Próbálok nyelni, amikor a szívem a torkomba ugrik, a szívverésem pedig a fülemben dübörög. Szikrázik köztünk a levegő, minden egyes idegvégződésemet életre keltve. Ám ekkor elhúzódik tőlem és hátrál három nagy lépest, majd nagyot sóhajt. Elmosolyodom. Legalább nem én vagyok az egyetlen, aki így érez. Csinálnunk kellene valamit ezzel az ajtóval. A rendőrségi szalag nem tartja éppen távol a kíváncsi szemeket. A forrósig egy újabb hulláma önt el. Vajon mit láthatnának azok a kíváncsi szemek? Trent addig matat a szekrényben, amíg elő nem húz egy régi takarót. Remélem, Ciklon nem bánja. Segítek Trentnek az ajtófélfára rögzíteni a takarót ragasztószalaggal, rajzszögekkel és egyéb ragadós dolgokkal, amit a konyhai fiókban találok. Hajnali egy is elmúlt, mire végzünk, és addigra az adrenalin is kezd elpárologni a véráramomból, amitől egészen elfáradok. Lehuppanok a kanapé egyik párnájára. Jó, ha tíz percre leültem ma este. - Trent lehuppan mellém, a kanapé végébe. Finoman felemeli az egyik lábamat, lehúzza róla a magas sarkú cipőt, majd ezt megismétli a másikkal is. Ó... - nyögöm. - Maradhatsz. - Rám vigyorog, de nem mond semmit, ahogy csodás kezével finom, körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdi a talpamat. Körbe, körbe, lassan, ügyesen. Felnyögök és hátrahajtom a fejemet, miközben élvezem erejét és osztatlan figyelmét. - Rendben van, ezzel legalább egy fehérnemű-bemutatót kiérdemeltél. Menj! - karommal lustán Ciklon szobája fele intek. Válaszd ki a fegyvered! Ciklonnak egész szép gyűjteménye van. Trent felkuncog. Attól függ, ki lesz a modell. Az egyik szememet kinyitom, és meglátom a világoskék tekintetében lángoló tüzet, ahogy engem néz. Ismét szemtanúja vagyok annak a hirtelen váltásnak,
120
ahol az óvatos, felelősségteljes Trent hirtelen átmegy valakibe, aki legszívesebben megfektetne, és azt sem tudom, mit gondoljak, azt leszámítva, hogy jelen pillanatban az utóbbi verzió társaságát akarom élvezni. A kezei egyre gyorsabban, egyre hevesebben simogatnak, a légzése felgyorsul. Azután keze a vádlimra siklik, megragadja, és magához ránt. Ahogy húz, a ruhám felcsúszik, még többet mutatva a lábamból. Szerencsére a combom magasságában megáll, pont, ahogy a fenekem a combjához ér. Csupasz lábam így már az ölében fekszik. Egyik keze a combom belső oldalán nyugszik, amitől mintha villám csapna belém. Másik kezének mutatóujját végighúzza a jobb combom külső oldalán fel, fel, még feljebb... Megáll a tetoválásomnál, a hegem szélénél, és simogatni kezd a sebhely mentén. Azért csináltattad ezt a tetkót, hogy eltakard a heget? Ha azt akartam volna, akkor az egész jobb oldalam egy merő tetoválás lenne - hazudom. Miért öt holló? - kérdezi, ahogy ujjával végigsimít a farkukon. Miért ne? - Remélem, ezzel annyiban is hagyja a témát. De nem hagyja. Mit jelent? - Mikor nem válaszolok, folytatja: - Kérlek, beszélj hozzám, Kacey! Azt mondtad, nem kell beszélnem - a hangom keserűvé válik. Trent mintha egy vödör jeges vizet zúdított volna rám, kioltva minden tüzet, ami egy pillanattal ezelőttig bennem lángolt. Kezét leveszi a combomról, és megdörzsöli a homlokát. Tudom. Tudom, hogy ezt mondtam. Sajnálom. Csak azt akarom, hogy bízz bennem, Kace. Ennek semmi köze a bizalomhoz. Akkor meg mihez van köze? Felnézek a plafonra. A múlthoz. Azokhoz a dolgokhoz, amikről nem akarok beszélni. Azokhoz a dolgokhoz, amikről azt ígérted, nem kell beszélnünk. Kezét visszahelyezi a combomra, tekintete pedig rám tapad, ahogy finoman megszorít. Tudom, hogy ezt mondtam, de tudnom kell, hogy jól vagy-e, Kaccy. Van valami a hangjában, amit nem tudok egészen beazonosítani. Aggodalom? Félelem? Mi lehet az? Mi az? Attól félsz, hogy majd arra ébredsz, hogy a matracodhoz vagy ragasztószalagozva? Nem. - Enyhe bosszúságot hallok Trent hangjában. Ez most fordul elő először. Ám el is tűnik, amikor legközelebb lágyan megszólal. - Félek, hogy fájdalmat fogok okozni neked. - Komor hangulat telepszik a szobára, ahogy Trent a szemembe néz, és meglátom a tekintetében bujkáló fájdalmat. Előrehajol, éppen csak annyira, hogy meg tudja érinteni az arcomat, majd
121
hüvelykujjával végigsimít rajta. A szavai - vagy még inkább a hanghordozása és a szemében ülő fájdalom felébresztik bennem a vágyat, hogy megnyugtassam, bármi is zaklatta fel. Boldoggá akarom tenni Trentet. És ekkor rádöbbenek: azt akarom, hogy ismerjen. Minden porcikámat. Nagyot nyelek, mert a szám hirtelen kiszárad. Pár évvel ezelőtt volt egy nagyon durva autóbalesetem. Egy részeg sofőr beleszaladt apám kocsijába. A jobb oldalam teljesen összezúzódott. Több tucat fémszegecs és rúd tart egyben - A testemet Minden egyebet mindössze tíz apró lélegzet választ el attól, hogy szétessen. Trent hangosan kifújja a levegőt, majd nekidől a kanapénak. Meghalt valaki? Igen - mondom ki nagy nehezen. Hirtelen elönt a pánik, amitől megbénul a nyelvem, visszatartva attól, hogy bármi mást mondjak. A kezem megállíthatatlanul remegni kezd. Túlsók, túl korán - ordibál velem a lelkem. Basszus, Kacey. Ez... Ez... - Kezével ismét végigsimít a lábamon, de az intimitásnak már nyoma veszett. Ez az érintés inkább vigasztaló. Nem kell a vigasztalás. Semmit sem tehet, amivel megvigasztalhatna. Csókolj meg! - követelem a szemébe nézve. A szeme kikerekedik, mintha nem hinne a fülének. Tessék? Megadtam neked, amit akartál. Most te add meg nekem azt, amit én akarok. Nem mozdul. Csak bámul engem, mintha felgyújtottam volna magam. Megragadom, majd megszorítom a bicepszét, és annál fogva felhúzom magam, egyik lábamat pedig átvetem a ledöbbent Trent combján, lovagló ülésben helyezkedve el az ölében. - Csókolj meg! Most! - morgom. Az állkapcsa megfeszül, és ebből tudom, hogy kitartásomnak hamarosan meg lesz a gyümölcse. Mikor a következő pillanatban összeszorítja a szemét, már biztos vagyok benne, hogy közel a győzelem. - front... Előredől, a fejér ernyedten a váltamra hajtja. Minden akaraterőmre szükségem van, hogy megőrizzem az önuralmamat, ugye tudod? Ne! Felejtsd el az önuralmat! Nincs rá szükséged - suttogom a fülébe. Felnyög, és hátraveti magát. Ez annyira kemény, Kacey - mormolja arcán fájdalmas kifejezéssel. Kezemet széles vállára helyezve addig csúszok előre, amíg pontosan rajta nem ülök, és így pontosan érezhetem, mennyire kíván. Előrehajolok, és az ajkammal megcirógatom Trent nyakát. Mi is az, ami annyira kemény. Trent? - suttogom szinte lihegve, azzal a feltett szándékkal, hogy elcsábítom. Működik. Trent hátulról megragad és magához ránt, szája pedig újfajta éhséggel tapad az enyémre. Szétfeszíti az ajkamat, és becsúsztatja a számba a nyelvét, amit
122
összefon az enyémmel. Egy kézzel megragadja a fejemet, és még erősebben szorítja az ajkát az enyémhez. Én is éppen ilyen határozott vagyok, ahogy megmarkolom az ingjét és a gombjaival babrálok, egyenként kibújtatva őket a gomblyukakból, felfedve kemény, sima mellkasát, miközben egyre közelebb és közelebb húzom magam hozzá. Kezével benyúl a ruhám alá, és megragadja a csupasz combomat. Elakad a lélegzetem, ahogy egyre feljebb, majd körbe araszolnak ujjai a combomon egészen a medencecsontomig, majd beszöknek a tangám szegélye alá, majd onnan még előrébb és meg lejjebb vándorolnak. Már biztos vagyok benne, hogy az egész „haladjunk lassan” - tervének effektíve lőttek, de aztán az ujja egy újabb heg széléhez ér, mire a keze rögtön mozdulatlanná dermed. Az ajkát elhúzza tőlem, a testemet pedig eltolja magától. Nem megy. Dehogynem - motyogom, összevissza matatva, hogy visszahelyezkedjek az addigi testhelyzetembe. De már túl késő. Már hajtja is le a fejét, karját pedig a lábam köré kulcsolja, hogy megemelhesse és áthelyezhesse, védelmező ölelésbe vonva engem. Egy hosszú pillanatig egy szót sem szólunk, miközben homlokát a vállamon nyugtatja. Mindent helyrehoznék, ha tehetném. Ugye tudod? - suttogja. Eltűnődöm, hogy vajon a sebhelyeimről beszél, vagy az elérem utolsó négy évéről. Igen - mondom mindössze. Mindenre igen.
123
TIZENEGYEDIK FEJEZET Ezüst függönyökön át bekacsintó, kora hajnali égre ébredek. Ciklon ágyában fekszem, meg mindig a tegnap esti ruhámban. Megfordulok, és ott találom Trentet, a hátán fekszik, meztelen a mellkasa, egy szál bokszer van rajta, és az igazak álmát alussza. Egyik karja a feje fölött, míg a másik a mellkasán pihen. Azt hiszem, előző este rajta aludtam el, aztán behozhatott ide. Éppen csak annyi fény szűrődik be, hogy pofátlanul bámulhassam Trent testét, és láthassam, hogy éppen annyira lélegzetelállító, mint ahogy arra számítottam. Sudár és izmos és hibátlan, és csak egy keskeny sávnyi sörét szőr fut le kidolgozott hasán. Látsz valami kedvedre valót? - Trent halk, incselkedő hangja úgy meglep, hogy összerezzenek. Vigyorogva felnézek, és féloldalas, szexi mosolyával találom szembe magam. Ismét játékos kedvében van. Nem igazán - mormolom, de elvörösödő arcom elárul. Két kezébe fogja az arcomat. Nagyon gyakran pirulsz el. Sosem hittem volna, hogy ilyen pirulós vagy. - Aztán egy pillanatnyi szünet után még hozzáteszi: - Amúgy csak nyugodtan. Nincs rejtegetnivalóm. Érzem, ahogy a szemöldököm fölszalad. Carte blanche? Másik karját kinyújtja, és a feje alá dugja. Ahogy mondtam... Ebben a pillanatban úgy döntök, hogy Trentnek fogalma sincs, mit jelent az, hogy „lassítani", de én ugyan nem fogok leállni vele vitatkozni. Rendben van. - Hirtelen eszembe jut valami. Pontosabban szólva hatalmába kerít a kíváncsiság. - Fordulj meg! Kicsit összehúzza ugyan a szemét, de engedelmeskedik, és könnyedén átfordul, így megcsodálhatom a hátizmai mozgását, széles, erős vállát, és a feliratot, ami a két lapockája között húzódik. Az ujjammal finoman végigsimítok rajta, amitől libabőrös lesz a háta. Mit jelent?
124
Már nyitná a száját, hogy válaszoljon, de aztán mégis habozni kezd, mintha nem lenne biztos benne, hogy el akarja-e nekem mondani. Ettől csak még jobban tudni akarom. Némán várakozom, a körmöm hegyével követve a vonalakat. Ignoscentia. Latinul van - suttogja végül. Mit jelent? Miért van öt holló a lábadon? - támad vissza, hangjában szokatlan ingerültséggel. A francba. Még szép. hogy megkérdezi. Az ő helyében ugyanezt tenném. Az ajkamba harapva mérlegelem a lehetőségeimet. Ismét leállítsam, vagy megválaszoljam ezt neki, hogy cserébe ő is válaszoljon? A Trent utáni érdeklődésem elnyomja azt a vágyamat, hogy mindent elrejtsek. Azokat a számomra fontos embereket jelképezik, akiket elveszítettem suttogom végül, némán könyörögve, ne kérje, hogy nevezzem meg őket. Nem akarom elmondani, hogy az egyik én magam vagyok. Hallom, hogy mély levegőt vesz. Megbocsátás. Micsoda? - Szinte mellbe vág ez a szó. Már pusztán a hangzásától rosszul leszek - annyira képtelenségnek érzem. Ugyan hányszor erőltette a pszichológus, hogy bocsássák meg azoknak a srácoknak, akik megölték a családomat? A tetoválásom. Ezt jelenti. Ó! - Lassan kifújom a levegőt, a kezem pedig ökölbe szorítom, hogy ne remegjen. - Miért varrattad ezt a hátadra? Trent a hátára fordul, és egy hosszú pillanatig csak néz rám komor arccal, a szemében végtelen fájdalommal. Mikor válaszol, a hangja egészen rekedtes. Mert a megbocsátás képes gyógyítani. Bárcsak így lenne, Trent! Kész küzdelem, hogy ne nézzek rá rosszallóan. Eltűnődöm azon, mennyire-különböző is lehet a múltunk, ha az ő tetoválása a megbocsátást hirdeti, míg az enyém pontosan azt az okot szimbolizálja, amiért nem tudok megbocsátani. Ezt újabb hosszú szünet követi, aztán visszatér Trent ravasz mosolya, miközben ismét a karjára hajtja a fejét. Ketyeg az óra... Lerázom magamról a komolyságot. Feltérdelek az ágyon, hogy jobban láthassam, a tekintetem végigaraszol az ajkán, az állkapcsán, az ádámcsutkáján. Lassan végigtekintek a mellkasán, és szándékosan résnyire nyitott ajkakkal közel hajolok a mellbimbójához. Hallom, ahogy elakad a lélegzete, és biztos vagyok benne, hogy érzi a leheletemet a bőrén. Visszahúzódom, a szemem pedig folytatja útját lefelé, de azért egyszer még rápillantok, hogy lássam, figyel-e. Még szép, hogy figyel. Valami ideges bizsergést érzek a gyomromban, és miután egy pillanatra ráfókuszálok, rájövök, hogy nagyon is tetszik ez az érzés. Úgy érzem tőle, élek.
125
És úgy döntök, több kell, mint bizsergés, ezért továbbmegyek, felgyorsítva az eseményeket, ahogy odanyúlok, és mutatóujjammal végigsimítok Trent bokszerének gumis szegélyén. Elég könnyű észrevenni, hogy fel van izgulva. Az ujjammal benyúlok a szegély alá... És egy szempillantás alatt háton fekve találom magam, mind a két karom a fejem fölött, míg a csuklómat Trent erős keze szorítja a matrachoz,. Ott tornyosul fölöttem, egész testsúlyával egy karon egyensúlyozva, miközben vigyorog. Én jövök. Még nem fejeztem be - biggyesztem le az ajkamat megjátszott sértődöttséggel. Trent csak somolyog. Tudod mit? Ha öt percig kibírod ugyanezt a vizslatást - anélkül, hogy megmozdulnál, akkor hagyom, hogy befejezd. Ciccegő hangot hallatok, ám belül sikoltozom. Öt perc. Semmiség az egész. Trent oldalra dönti a fejét, és felhúzott szemöldökéből ki tudom olvasni, hogy átlát megjátszott magabiztosságomon, le egészen a mögötte megbúvó olvadozó masszáig. Szerinted kibírod? És te? - kérdezem, miközben azzal az idióta, ideges vigyorral küzdők, amit egy hajszál választ el attól, hogy megjelenjen az arcomon. Már az arcomat figyelő, lángoló kék szempár is elég ahhoz, hogy elveszítsem az eszemet. - Mi lesz, ha veszítek? - Rádöbbenek, hogy akárhogy is ér véget ez a játék, nem veszíthetek. Komorság villan a szemében, mire rögtön megváltozik a helyzet hangulata. Ha veszítesz, beleegyezel, hogy beszélgessünk a balesetről. Szexuális zsarolás. Hát ezt rejtegette Trent az ingujjában. Megtöri a lassan haladunk szabályát annak reményében, hogy így szóra bír. Válaszként a fogamat csikorgatom. Nincs az az isten, hogy én ebbe belemenjek. Természet adta tehetséged van ahhoz, hogy elrontsd a hangulatot préselem ki, alatta fészkelődve. De erősen tart. Előrehajol, az ajka az enyémet súrolja, ahogy kérlel. Kérlek, Kacey! Becsukom a szemem, így próbálva elkerülni, hogy az a csodaszép arc megbabonázzon. Már túl késő. Csak akkor, ha veszítek, igaz? Igen - suttogja. Versengő énem hamarabb válaszol, mintsem átgondolhatnám a helyzetet. Fairnek hangzik. - NEM FOGOK VESZÍTENI. Látom, ahogy széles vigyor terül szét Trent gyönyörű arcán, mire az egész testem megfeszül. Ugye fair módon fogsz játszani?
126
Igen. Teljes mértékben fair leszek. - Van valami incselkedő sötétség a szemében, amiből tudom, hogy bajban vagyok. Figyelem, ahogy ráül a sarkára, fölém tornyosulva az ágyban, miközben azok a kék szemek végigaraszolnak a testemen, láthatóan kiélvezve minden pillanatot. - Ez így még nem fair mormolja. Előrehajol, fél kezét a ruhám szegélyére helyezi a vállamnál. Aztán letolja. Elakad a lélegzetem, ahogy a ruhám - elasztikus anyagból készült, tunika szabású darab - lecsúszik rólam, hála Trent finom rángatásának, hogy kihúzza alólam. Trent hüvelykujjával végigsimít a vállamon lévő hegen, ahogy a keze végigsiklik az egész testemen, ugyanezzel a mozdulattal lehúzva rólam a ruhát. Nem marad rajtam más, csak a pánt nélküli melltartóm és a tangám. Levegőt sem merek venni, ahogy Trent tekintete testem minden egyes négyzetcentiméterét magába szívja - minden idomot, minden részletet. Előrehajol, a kezét becsúsztatja a hátam alá. Ez így még mindig nem egészen fair. - Érzem, ahogy az ujjai a melltartóm kapcsával babrálnak, mire elakad a lélegzetem. Nem tenné meg. A melltartóm feszessége eltűnik, ahogy Trent kiakasztja a kapcsot. Mikor elhúzza a kezet, vele visz mindent, ami a mellemet takarja. – Tessék, így már fair. NEM FOGOK VESZÍTENI. Eldöntöttem, hogy nem fogok megmozdulni, még akkor sem, mikor ott fekszek szinte teljesen csupaszon kitéve Trent kíváncsi tekintetének és gonosz mosolyának. Vagyok olyan csökönyös, hogy azt higgyem, nyerhetek. Ám ekkor Trent előrehajol, a szája alig pár centiméterre a mellemtől, pont úgy, mint ahogy én is tettem vele, és minden erőmre szükségem van, hogy ne kezdjek el fészkelődni. A lélegzetem is elakad, mikor megérzem a leheletét a bőrömön, a mellbimbóm pedig rögtön megkeményedik. Mikor rápillant az arcomra, egyszerűen muszáj becsuknom a szemem. Képtelen vagyok elviselni, ahogy rám néz. A tekintete tele van tűzzel és vággyal és tervekkel, hogy mit is tenne velem. Finoman felkuncog, ahogy figyelme elkezd lefelé araszolni a testemen. Hűvös szellő csiklandozza meg a hasamat. Hihetetlen tested van, Kacey. Észveszejtő. Nyugtázásként valami érthetetlen hangot hallatok. Egész nap képes lennék elnézni. És simogatni. - Nem tudom, hogy mi lehet az oka - Trent lágy hangja, a mozdulatai, a közelsége -, de a vágy legyőzi minden önuralmamat, összegyűlik a hasam aljában, és lázadást tervez. És még csak hozzám sem ért. Egyik szememmel odapillantok Trent vállára, a feszülő izmokra, ahogy egyre lejjebb halad, majd megáll pont a köldököm alatt. Kicsit kinyújtom a nyakam, hogy lássam az órát. Még három perc. Három percet kibírok. Kibírom... Kibírom... Trent végighúzza a mutatóujját a bugyim elején, pont úgy, ahogy én is tettem vele, mire meg mielőtt visszafoghatnám magam, kiszakad belőlem egy halk nyögés. Lenézek, ő pedig visszanéz rám, alsó ajka beharapva, arrogáns kis mosolya a múlté. -
127
Tekintete az enyémbe fúródik, ahogy mutatóujját bedugja a gumis szegély alá, majd elkezdi lehúzni. Mintha csak egy heves hullám csapódott volna nekem, teljesen elvesztem az eszem. A tekintetem elködösödik, és fények villódznak előtte, miközben vagy hétrétegnyi felhőn lebegek, megfeszült izmaim egy pillanat alatt ernyednek el teljesen, és soha, de soha nem akarom, hogy ez az érzés elmúljon. Egy pillanattal később, a nagy lihegés közepette észreveszem, hogy Trent ismét fölém hajol. Forró ajka a kulcscsontomat súrolja. Vesztettél - suttogja a fülembe kuncogva. Aztán kikel az ágyból, és már húzza is a farmerját. - Tanner kint vár. Nem vesztettem! - motyogom kifulladva némi fáziskéséssel. Mégis hogyan mondhatja erre, hogy vesztettem? - Elleszel egyedül? - suttogja Trent, miközben narancslevet szürcsölgetve figyelem, ahogy egy izzadt pasas az ajtót szereli. Mikor felhúzom a szemöldököm, Trent elkuncogja magát. - Meg szép, hogy el leszel. El is felejtettem, hogy engem is seggbe rúgtál. Egy homokzsák rúgott seggbe, nem emlékszel? Hová mész? Kezét a derekamra helyezi, majd magához vonva engem a fülembe suttogja: Hideg zuhany. - Egész testemben megremegek, és már rángatnám is vissza Ciklon szobájába, ám meg azelőtt kiszökik a lakásból, hogy belé ereszthetném a karmaimat. Most akkor ki is veszített? - kiáltok utána éles hangon, mosolyogva. Szó nélkül figyelem, ahogy az Izzadt Ajtós Pasas dolgozik, miközben átlapozok egy magazint. Még mindig ragyogok a Trenttel töltött reggeltől éppen eléggé jó kedvem van ahhoz, hogy a pasas kifakult, bő farmerja alól kibukkanó, szőrös segge ne zavarjon. Útban az iskolába, még mindig félkómásan, Livie betántorog a lakásba. Mikor felvetem, hogy esetleg lógja el a napot, úgy néz rám, mintha azt mondtam volna, menjen hozzá a szerelőhöz. Livie semmi szín alatt nem lógna az iskolából. Éppen egy Tíz módszer a bocsánatkérésre anélkül, hogy kimondanám magát a szót című cikket olvasok, mikor meghallom Ciklon lágy hangját. Bejöhetnék, kérem? Izzadt Ajtós Pasas a nyakát nyújtogatva felpillant, meglátja Ciklont, majd a kalapácsával hadonászva gyorsan utat nyit barátnőm formás testének. Ciklon, arcán az enyémhez passzoló mosollyal, kezében két nagy pohár starbucksos kávéval belép a lakásba. Ki kell cserélnem az ágyneműt? - kacsint rám. Édes istenkém, Ciklon! - Az arcom fellángol, miközben látom, ahogy Izzadt Ajtós Pasas szeme kikerekedik. Úgy néz ki, esetenként Ciklon is tud illetlen dolgokat mondani. Gyorsan témát váltok. - Mia hogy van? Az előző este felemlegetése minden jókedvet elűzi, és már meg is bánom,
128
hogy rákérdeztem. Rendben lesz. Csak azt remélem, hogy nem fog rá emlékezni. Nem kell, hogy egy ilyen apára emlékezzen. Mi fog történni a pasassal? Úgy néz ki, csak feltételesen volt szabadlábon, és azt most megszegte. Ezért, plusz az illetéktelen behatolásért legalább öt évet kap majd, legalábbis Dan szerint. Remélem, addigra majd leszokik. - Nagyot kortyol a kávéjából. Észreveszem, hogy remeg a keze. Még mindig zaklatott. Teljesen meg is értem. Ha kihúzom a fejem ebből a Trent keltette szexfelhőből, ami igencsak leköti a figyelmemet, az előző este még bennem is nagyon elevenen él. Komolyan mondom, nem mertem volna mérget venni rá, hogy Nate nem hajigálja félre a zsarukat és tépi le a fejét - teszi hozzá Ciklon, mire egyetértőén bólintok. Ezt hosszú szünet követi. Szóval... Dan, mi? Ciklon elpirul. Korán keltem. Nem bírtam aludni, úgyhogy hoztam neki kávét. Meg kellett neki köszönnöm azt, amit értünk tett. Egész kedves. Egy kávé? Ez minden? - húzom fel a szemöldököm. Persze hogy ez minden. Mégis mit gondoltál, mit fogok csinálni? Leszopom a pasast a lakásom ajtaja előtt? Éles köhögés hangzik fel mögöttünk. Izzadt Ajtós Pasas így próbálja leplezni, hogy elakadt a lélegzete. Ciklonon van a sor, hogy elpiruljon, mire kárörvendően elmosolyodom. Úgy néz ki, kiment a fejéből, hogy közönségünk van. Azt akarod ezzel mondani, hogy nem érdekei a pasi? Nem, ezt nem mondanám, de... - mondja, a kávéja tetejével játszadozva. De mi? Elnézést! - vág közbe Dan, mire mindketten összerezzenünk. Emlegetett szamár - mormolom, miközben kortyolok egyet a kávémból, hogy elrejtsem a mosolyom. Ciklon arca egészen lilára vált. Tudom, mi jár a fejében. Azon tűnődik, hogy Dan vajon menynyit hallott. Dan átlép az ajtófélfa maradványain. Bocsánat, hogy ismét zavarok! Dehogy zavarsz! - csicsergem vigyorogva. Köszönetképpen biccent egyet, és esküdni mernék, hogy látom, ahogy halványan elpirul. Csak szólni akartam, hogy átadtam a biztonsági felszólítást a főbérlőtöknek, úgyhogy a kapukat hamarosan kicserélik. Ciklon szeme kikerekedik. Máris? Dan elvigyorodik. Ismerek valakit, aki ismer valakit, aki ismer valakit.
129
Nagyon szépen köszönjük, Dan! - mondom, mire furcsa kép jelenik meg lelki szemeim előtt, amiben ezek ketten szexelnek, és Ciklon pont így szólítja. Jól megrázom a fejemet. Túl sok időt töltök a. klubban. Kényelmetlenül sokáig bámulják egymást, majd Dan megvakarja a nyakát, és elpirul. Szóval, öhm, ha nincs más, akkor én most megyek, és alszom kicsit. Ó, rendben - bólint Ciklon. Én csak a szememet forgatom. Ezek semmit sem tudnak. Igen. - Gonosz kis tervezgető kezek dörzsölik egymást a fejemben. Szabad vagy ma este? Dan tekintete rólam Ciklonra fordul. Igen, szabad vagyok. A szemem sarkából észreveszem Ciklon felém lövellő „mi a francot csinálsz?’- tekintetét, de nem is törődöm vele. Remek! Ciklon éppen az imént mondta, milyen szívesen menne el veled vacsorázni. - Dan arca rögtön felragyog. Ciklonnal randizni pontosan az a valami más, amit Dan szívesen tenne. - Hét körül megfelel? - indítványozom. Az neked is jó, ugye, Ciklon? Csinos kis fejét butácskán előre-hátra billegeti, és úgy néz ki, mintha lenyelte volna a nyelvét. Dan óvatos tekintettel figyeli. Biztos vagy benne, Ciklon? Eltart egy pillanatig, mire ismét működőképes állapotba hozni a nyelvét. Tökéletes. - Még egy kissé erőltetett mosolyt is összehoz. Rendben. Akkor este találkozunk - és azzal kisétál, bár a lépteit kicsit megszaporázza, mikor utána kiáltok. Alig várjuk! Visszafordulok, és Ciklon villámokat szóró tekintetével találom szembe magam. Élvezettel kínoztad azt a szegény embert, mi? Ó, szerintem nem bán egy kis kínzást, ha a végén randizhat veled. Kár, hogy este dolgoznom kell. Ügyes próbálkozás. Cain szabadnapot adott. Gyerünk, mi mát kifogásod van még? Ciklon válla előrezuhan. Ez rossz ötlet, Kacey. Miért? Hogy miért? Nos... - Ciklon szava elakad, miközben jogos kifogás után kutat. - Nézd csak, mit művelt az utolsó pasi, akit felhívtam! - mutat a betört ajtóra. Ciklon, nem hiszem, hogy Dant egy pillanatra is összehasonlíthatnád azzal a szemétláda exférjeddel. Tulajdonképpen a spektrum két végén állnak. Még abban sem vagyok biztos, hogy a tegnap esti pasas ember volt. - felhúzom -
130
a szemöldökömet. - A végén még te játszhatod majd a következő „Hozzámentem egy idegenhez”- film főszerepét! Ciklon a szemét forgatja. Ó, ugyan már, Kacey! Ne legyél naiv! Dan is csak egy pasi. Tudja, miből élek. Csak egyetlen dolog érdekli bennem, és az nem a főztem. Megrántom a vállamat. Nem is tudom. Én nem csak a parmezános bárányodért tartalak. Az Izzadt Ajtós Pasasra megint rátör a köhögés, de ezúttal olyan durván, hogy úgy hallatszik, mindjárt felköhögi az egyik tüdejét. Ciklon a szája elé kapja a kezét, és próbál nem nevetni. Megpróbál hozzám vágni egy párnát, de lehajtom a fejem, mire mindkettőnkből kitör a kacagás, és berohanunk a hálószobájába, ahol magunkra zárjuk az ajtót. Akkor hát mit veszel fel este? - cukkolom az üresfejű plázacicák hanghordozását utánozva. Ciklon felsóhajt. Nem is tudom, Kacey. Mi van, ha csak... ezt akarja? - mutat Akkor ő a legnagyobb idióta a föld színén, mert te sokkal több vagy egy pár hatalmas mellnél és egy cuki arcnál. Apró mosolya árulkodik lassan feloldódó aggodalmáról. Remélem, igazad lesz, Kacey. Ugyanis állati jó segged is van. Ciklon ismét hozzám vág egy párnát. Minden viccet félretéve, Ciklon, látom, hogyan néz rád. Hidd el nekem, nem csak azt akarja. Az alsó ajkát harapdálja, mintha hinni akarna nekem, de mégsem lenne rá képes. És ha mégis az lenne minden, amit keres, akkor majd felgyújtjuk a tökeit. Micsoda? - Ciklon arcán látom, hogy a szavaim egyszerre döbbentik meg és szórakoztatják. Megrántom a vállam. Mit mondhatnék, Ciklon? Van pár őrültség, ami felizgat. Ciklon hátravetett fejjel felkacag. Kacey Cleary, te őrült vagy, de azért szeretlek! - sikkantja, ahogy a nyakamba veti magát. El sem merem képzelni, mit gondolhat most Izzadt Ajtós Pasas. Trent délben megjelenik az ajtóm előtt a bördzsekijében. Kész vagy? Mire? kérdezem. A reggel történtek, és főleg az, mire is képes egy szimpla érintéssel, még mindig frissen él bennem. Egy részem azon tűnődik, vajon azért jött-e, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. És az a részem nagyon izgatott. Elmosolyodik, és felemel egy bukósisakot.
131
Ügyes próbálkozás. - Odasétál hozzám, megfogja a kezem, és felhúz a székből. - Fogadtunk, és vesztettel. - Egy kőszikla veszi át a gyomrom helyét, ahogy elkezd az ajtó tele vezetni. - Van a közelben egy segítő csoport. Gondoltam, elviszlek oda. Segítő csoport. Ebben a pillanatban megdermednek a lábaim. Trent megfordul, és az arcomat tanulmányozza. Abból ítélve, ahogy a belsőm háborog, nem nyújthatok valami szép látványt. Megígérted, Kaccy! - suttogja lágyan, ahogy előrelép, és megfogja a könyököm. - Nem kell beszélned. Csak hallgasd meg a többieket! Kérlek! Jót fog neked tenni. Kace. Tehát nemcsak kocka, hanem agyturkász is vagy? - A nyelvembe harapok. Nem akartam ilyen durva lenni. Összeszorítom az állkapcsom, hogy ne sikítsak fel. Becsukom a szemem. Egy... Kettő... Három... Négy... Nem tudom, hogy miért követem anyám hülye tanácsát. Sosem segít. Azt hiszem, kezd olyan lenni, mint egy védelmező takaró, amit a régi életemből átrángattam az újba. Haszontalan, de megnyugtató. Trent türelmesen vár, egy pillanatra sem engedve el a könyököm. Rendben - sziszegem, elrántva magam tőle. Felkapom a táskám a kanapéról, és megindulok az ajtó felé. - De ha nekiállnak kibaszott Kumbayát énekelni, már ott sem vagyok! -
A csoportos terápiát egy templom pincéjében tartják, amit a randa, sárga falak és az iskolára emlékeztető, sötétszürke szőnyeg tesz teljessé. Égert kávé szaga járja be a levegőt. A terem hátuljában egy kis asztal áll, rajta poharakkal és teasüteménnyel. Ez a legkevésbé sem érdekel. Mint ahogy a szoba közepén körben ülő, könnyed beszélgetésbe mélyedő csoport, vagy a középen álló, középkorú, csontos, kopott farmeros, retro frizurás férfi sem érdekel. Semmi sem. A kezét a hátamon tartva Trent finoman előrenoszogatja merev testem, és ahogy előrelépek, érzem, ahogy megmozdul a levegő, ami beszívva egészen összesűrűsödik a tüdőmben, amíg már kész küzdelem, hogy be tudjam szívni, majd ki tudjam fújni. Mikor a középen álló férfi felnéz rám és elmosolyodik, a levegő még sűrűbb lesz. A mosolya egész meleg, mégsem viszonzom. Képtelen vagyok rá. Nem akarom. Nem tudom, hogyan kell. Isten hozott! - mondja, felajánlva nekünk két széket tőlünk jobbra. Köszönjük! - mormolja Trent mögülem, miközben én valahogy belehajtogatom a testem a székbe. Egy kicsit hátralököm, és egyenest előre nézek, elhatárolódva a körtől. Senkinek sem nézek a szemébe. Az emberek azt hiszik, beszélhetnek hozzád, és megkérdezhetik, ki halt meg, ha a szemükbe nézel. A körön kívül egy táblán a „Poszttraumatikus stressz szindróma - terápiás ülés’’- felirat olvasható. Felsóhajtok. Jó öreg PTSD. Nem most találkozom
132
először a kifejezéssel. A kórházban az orvosok figyelmeztették a nagynénémet és a nagybátyámat, hogy szerintük ebben szenvedek. Azt mondták, hogy idővel és némi tanácsadással majd elmúlik. Sosem értettem, hogyan gondolhatják, hogy az az éjszaka valaha is elmúlhat a gondolataimból, az emlékeimből és a rémálmaimból. A csoportot vezető férfi összecsapja a kezét. Rendben van, emberek, akkor kezdjünk neki! Azoknak, akik még nem ismernek, a nevem Mark. Én megosztom veletek a nevemet, de nektek nem kell megosztanotok velem a tieteket. A nevek nem fontosak. Az a fontos, hogy mindannyian tudjátok, nem vagytok egyedül a fájdalmatokkal, és hogyha, amint készen álltok rá, beszéltek róla, az majd segít meggyógyulni. Meggyógyulni. Ez egy másik olyan szó, amit sosem értettem meg, amikor a balesettel kapcsolatban emlegették. Nem állom meg, hogy most ne nézzek körbe a csoporton, de figyelek rá, hogy ne tűnjek érdeklődőnek, ahogy végigpillantok az arcokon. Szerencsére minden szem Markra szegeződik, akit megigézve néznek, mintha valami isten lenne, akinek gyógyító hatalma van. Sokféle ember van jelen – idős, fiatal, férfi, nő, jól öltözött, zilált. Ha valamit le tudok szűrni ebből, az az, hogy a szenvedés nem ismer határokat. Elmondom, a saját történetemet kezdi Mark, a székét előrehúzva, ahogy leül. - Tíz évvel ezelőtt hazafelé tartottam a munkából a barátnőmmel. Zuhogott az eső, és valaki belénk jött egy kereszteződésben. Beth a karjaim közt halt meg, még mielőtt kiért volna a mentő. A tüdőm összeszorul, mintha csak kiszívták volna belőle a levegőt. Inkább látom, semmint erezném Trent kezét, ahogy a térdemet szorítja. Semmit sem érzek. Mark folytatja, én pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy a szavaira fókuszáljak, miközben a szívem egyre gyorsabban ver, mintha a Mount Everestet másznám meg éppen. Küzdők a késztetéssel, hogy felpattanjak és kirohanjak, magam mögött hagyva Trentet. Hadd hallgassa csak ö ezt a szörnyűséget. Hadd lássa csak ő, micsoda fájdalmat is élek át ezek az emberek. Nekem egyedül is van éppen elég problémám. Lehet, hogy ez a hülyeség valami beteges örömöt szerez neki. Alig hallom, ahogy Mark drogokról és rehabról beszél, miközben olyan szavak repkednek összevissza, mint „depresszió" és „öngyilkosság". Mark olyan nyugodt és összeszedett, ahogy felsorolja az utóhatásokat. Mégis hogyan? Hogyan lehet ennyire nyugodt? Hogyan vetheti oda ezek elé az emberek elé a személyes tragédiáját úgy, mintha csak az időjárásról beszélne? ...Tonyával éppen most ünnepeltük a második házassági évfordulónkat, de még mindig nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék Bethre. Néha még mindig elönt a szomorúság. De megtanultam, hogyan örüljek a boldog emlékeknek. Megtanultam, hogyan lépjek tovább. Beth azt szerette volna, hogy éljem az életemet.
133
Egyenként haladnak a körben, és mindenki megszellőzteti a szennyesét, mintha olyan könnyű lenne erről beszélni. Rövid, mély lélegzeteket veszek a második történet alatt - egy férfi meséli el, hogyan vesztette el a négyéves kisfiát egy furcsa balesetben egy farmon. A negyedikre a belsőm már nem csavarodik tovább. Az ötödikre minden érzelem, amit Trent kicsalogatott belőlem az utóbbi pár hétben, ismét fedezékbe bújik, ahogy egymás után csapódnak nekem a tragédiák. Az egyetlen dolog, amit tehetek, ha nem akarom újra átélni annak a négy évvel ezelőtti éjszakának a fájdalmát itt helyben, a templom pincéjében, az az, hogy minden emberi érzelmet magamba zárok. Belül halott vagyok. Nem mindenki osztja meg a többiekkel a történetet, de a legtöbben azért felszólalnak. Senki sem erőltet, hogy beszéljek. Én pedig nem ajánlom fel, még akkor sem, amikor Mark megkérdezi, hogy akar-e még valaki beszélni, Trent pedig megszorítja a térdemet. Egy szót sem szólok. Csak bámulok előre, anélkül, hogy bármit is éreznék. Hallom az elmormolt „viszlát!”- okat, azután felállok. Merev mozdulatokkal felmászok a lépcsőn, és kilépek az utcára. Hé! - szól utánam Trent. Nem válaszolok. Nem állok meg. Csak lépkedek végig az utcán, a lakásom felé. Hé! Várj meg! – Trent elém ugrik, megállásra késztetve. - Nézz rám, Kacey! Engedelmeskedem a parancsának, és felnézek rá. Megijesztesz, Kacc. Kérlek, beszélj hozzám! Én ijesztelek meg téged? - A mindent eltompító védőréteg, amit magamra húztam az összejövetel alatt, hirtelen lehullik, ahogy fellángol bennem a düh. - Miért tetted ezt velem, Trent? Miért? Miért kellett végighallgatnom, ahogy az emberek felidézik, milyen rettenetes dolog történt velük? Mégis hogyan segít ez nekem? Trent a hajába túr. Nyugodj meg, Kacc! Azt hittem... Mit? Mit hittél? Semmit sem tudsz arról, min is mentem keresztül, és te... mi van, azt hiszed, egyszerűen csak idepofátlankodhatsz, egyszer felviszel a csúcsra, aztán meg elviszel valami túlélőcsoportba, ami tele van kibaszott kiborgokkal, akik úgy beszélnek az állítólagos szeretteikről, mintha minden rendben lenne? - az út szélén ordibálok, és egyáltalán nem érdekel. Körbepillantva Trent a karom után nyúl, hogy lenyugtasson. Szerinted nekik nem volt nehéz, Kacey? Nem láttad a fájdalmat az arcukon, ahogy felidézték, mi történt velük? Már nem is figyelek rá. Kirántom magam a kezéből, és hátrálok egy lépést. Azt hiszed, megjavíthatsz? Mi vagyok én neked, valami hobbiprojekt? Megrándul, mintha arcon csaptam volna, én pedig összeszorítom a fogamat. Nincs hozzá semmi joga, hogy megsértődjön. Ö vett rá, hogy végigüljem ezt
134
az egészet. Ö bántott engem. Tartsd magad távol tőlem! Sarkon fordulok, és elindulok végig a járdán. Nem nézek vissza. Trent nem követ.
135
TIZENKETTEDIK FEJEZET Ciklon a gyöngyös karkötőjét babrálja, mikor hetet üt az óra. Elég bizarr, hogy ennyire ideges, tekintve, hogy amúgy képes félmeztelenül átlendülni a színpad fölött, mialatt egy teremnyi idegen bámulja. Mondjuk, erre inkább nem emlékeztetem. Mindössze segítek neki kiválasztani egy ízléses, sárga ruhát, ami jól illik a bőrszínéhez, és ami ugyan kiemeli az alakját, de nem esik túlzásokba. Segítek neki bekapcsolni a nyakláncát, és az egyik oldalon hátratűzni a haját. Ám legfőképpen azon vagyok, hogy mosolyogjak, mikor legszívesebben magzatpózba gömbölyödve rejtőzködnék a paplanom alatt egymagámban. Tíz apró lélegzet - mormolom. Ciklon összehúzott szemöldökkel néz a tükörbe. Tessék? Tíz apró lélegzet. Ragadd meg őket! Érezd őket! Szeresd őket! - anyám hangja a fülemben cseng, ahogy megismétlem a szavait, bár alig bírok beszélni. Az a mai hülye ülés felzaklatott, a védelmi vonalaim megrendültek, a képességem, hogy eltemessem a fájdalmam, megkérdőjeleződött. A ráncok Ciklon homlokán elmélyülnek. Megrántom a váltam. Nem tóm. Anyám mindig ezt mondta. Ha rájössz, mit is jelent, légyszi oszd meg velem is, oké? Lassan bólint, majd látom, lassan ki-belélegzik, miközben, gondolom, fejben számolja a lélegzetvételeket. Erre elmosolyodom. Olyan ez, mintha anyám egy kis részét átadtam volna Ciklonnak. Ekkor kopogtatás hallatszik, az új bejárati ajtó felöl, és egy pillanattal később Mia apró keze már a zárral babrál. Csend van, aztán halljuk, ahogy Mia közeledik: meztelen talpa a padlónak csapódik, ahogy végigszalad a folyosón, miközben kiabál: Anyu! Itt van a rendőr bácsi, hogy elvigyen! Felhorkantok, és az ajtó felé kezdem taszigálni Ciklont. Nyugodj már meg! Remekül nézel ki. Dan rendőr a nappaliban vár, mindkét keze a farmerja zsebében, ám ekkor
136
kihúzza őket, aztán az egyiket visszadugja, majd ismét kihúzza. Nem tudom megállni, hogy kicsit el ne mosolyodjak, ahogy nézem. Éppen annyira ideges, mint Ciklon. Bár amikor meglátja barátnőmet, az arca felragyog. Szia, Nóra! Nóra? Szőke haját kicsit kócos, tüsis fazonba állította be. Feszes, fekete, galléros pólót visel, ami kihangsúlyozza izmos testét. Az orromat lágy kölni illat csapja meg. Nem túl sok. Pont elég. Mindent egybevetve, Dan rendőr egészen ügyesen ki tudja csípni magát. Ciklon illedelmesen visszamosolyog. Helló, Dan biztos! Dan biztos megköszörüli a torkát. Szimplán a Dan is elég lesz. Rendben van. Szimplán Dan - ismétli Ciklon, majd a szobát kínos csend col ti meg. Dan biztos hozott neked virágokat, anyu! Tigriseket! - Mia a konyhába szalad, ahol Livie éppen egy gyönyörű csokor vörös tigris-liliomot rendez el egy tejeskancsóban. Mia felnyúl, hogy megfogjon egyet, mire leveri a kancsót. Víz fröccsen és virágok repülnek szerteszét. - A francba! - kiált fel Mia. Mia! - szidja meg öt Ciklon és Livie egyszerre, elakadó lélegzettel. Mia szeme egészen kikerekedik, ahogy egyikőjükről a másikra néz, miközben ráébred, mit is tett. Egyet én is kapok. Ugye, Kacey? A számhoz kapom a kezem, hogy visszafogjam a nevetésem, miközben Livie szikrázó tekintettel néz rám. Nagyon szépek, Dan! - Ciklon odasiet, és elkezdi felszedegetni a virágokat. Kihasználom az alkalmat, hogy magamra vonjam Dan figyelmét. Nagyon ideges - tátogom hang nélkül. Meglepetés villan a tekintetében. Tudja, miből él Ciklon. Valószínűleg ugyanazt a hibás következtetést vonta le, amit én is - hogy Ciklon vaspáncélt visel. Persze ez nem így van. Egyáltalán nem. Dan bólint, rám kacsint, majd megköszörüli a torkát. Hét harmincra foglaltam asztalt. - Előrelép, és felkínálja Ciklonnak a karját. - Ideje indulnunk, Nóra. Az étterem a parton van. Kell egy kis idő, hogy odaérjünk ebben a forgalomban. Ciklon felnéz rá és elmosolyodik, rögtön megfeledkezve a virágokról. Okos. Vedd csak át az irányítást! Ügyes lépes, Dan. Két pont. Érezzétek jól magatokat! Nem fogunk megvárni titeket! - meg pont megpillantom Ciklon kipirult arcát, mielőtt az ajtó becsukódik, rögtön visszahozva morcos kedvemet. Aznap este végül Ciklon nélkül állok munkába. Kell valami, ami eltereli a figyelmemet. Mikor bejelentik az utolsó műsorszámot, és Trent nem jelenik meg, de még csak üzenetet sem küld, a csalódottságom szinte megbénít. Ugyanakkor viszont miért is jönne, emlékeztetem magamat. Úgy leüvöltöttem a
137
fejét a járdán, mint valami őrült, és azt mondtam neki, hagyjon békén. Trent másnap este sem jön el a Pennybe, hogy meglátogasson Sem a következőn. Három nappal később már kezdem azt hinni, mindjárt megőrülök. Bármilyen düh vette is át felettem a hatalmat a terápiás ülés napján, azt teljesen elnyomja ez az új üresség. Trent hiánya. Úgy lüktet minden egyes porcikámban, mint valami mélyről jövő fájdalom. Kívánom a jelenlétét, a testét, a hangját, a nevetését, az érintését, mindenét. Szükségem van rá. Szükségem van Trentre. Csütörtök délben egy szál picsagatyában és trikóban ülök a konyhánkban, Cheeriót lapátolok magamba, és a telefonomat bámulom, mintha ezzel rávehetném, hogy jelezze, SMS-t kaptam. Végül aztán nagy levegőt veszek, és rábírom az ujjaimat, hogy pötyögjenek be egy üzenetet. Lenne kedved egy matinéhoz?
Csak ülök az asztalnál, és bámulom azt a hülye kütyüt, miközben azon tűnődöm, hogy vajon már törölte is az üzenetemet, vagy hogy egyáltalán vette-e a fáradságot, hogy elolvassa. Még az is felmerül bennem, hogy a fülemet a lakásainkat egymástól elválasztó falra tapasszam, hátha elcsípem pár „hülye kurva” jellegű megjegyzését. Bár ez nem olyan dolognak hangzik, amit Trent mondana, még ha igaza is lenne. Márpedig igaza lenne. Öt teljes perccel később, mikor már minden egyes szem Cheeriómat elsüllyesztettem a tejben, megcsörren a telefonom. Mindent elhajítva kapok érte. Mire gondoltál?
Valami megrezdül a mellkasomban. Francos rezdülés! Ennyire nem gondolkodtam előre. Fogalmam sincs, mi megy a moziban. Úgy döntök, könnyedre veszem a figurát. Attól függ. Egy kis meztelenkedés jöhet?
Trent ezúttal egy pillanatig sem késlekedik a válaszadással. Definiáld a meztelenkedést!
Oké, rendben. Belement a játékba Nos... Először is leveszem a fölsőmet...
A körmömet rágcsálva várom, hogy mit fog erre felelni. Nem kapok választ.
138
Talán túl messzire mentem, túl hamar léptem. Talán meg mindig dühös rám. Talán... Ajtócsapódást hallok. Egy árny halad el az ablakunk előtt, majd a következő pillanatban valaki dörömbölni kezd az ajtónkon. Biztos Trent az. Az ajtóhoz rohanok, és feltépem, miközben próbálom leplezni, mennyire izgatott vagyok. És ott áll ö, farmerban és lezser pólóban, a haja kicsit kócos, kék szemét végigfuttatja a testemen, majd egy hosszú pillanatig a mellemen pihenteti. Nincs rajtam melltartó, és így minden kétséget kizáróan láthatja, hogyan is reagálnak a mellbimbóim a közelségére. Mikor a tekintete az arcom felé fordul... azta... a düh, a frusztráció és a tűz tökéletes elegyet látom benne, amitől az alsó ajkamba harapok. És ez éppen elég ahhoz, hogy Trent minden önuralmát elveszítse. Istenem, Kaccy! - morogja, majd két fürge lépéssel már ott is áll előttem, teste az enyémnek csapódik, megragadja a bicepszem, ajkát pedig az enyémre tapasztja. Hátrahajtja a fejemet, a nyelvét a számba dugja, amire olyan mindent elpusztító vágy önt el, amit még sosem éreztem. Ez az igazi Trent, döbbenek rá. Teljesen felszabadult. Alig bírok állva maradni, miután a testem egészen elernyed tüzes érintése alatt. Addig hátrál velem, amíg be nem szorulok közé és a kanapé háttámlája köze, és hirtelen meg nem érzem, mennyi re be van indulva. Egy pillanat múlva eltűnik a talaj a lábam alól, majd a fejtámaszon ülök, a combjaim közt Trent csípőjével. Karja körém fonódik. Egyik kezével megragadja a nyakamat, míg a másikkal félresöpri a hajamat, hogy felfedje a nyakam. Ajkát előbb végighúzza az állam alatt, majd az állkapcsomon, egészen a fülemig. Szeretsz kínozni engem, az egyik pillanatban elküldeni, a másikban magadhoz hívni, mi, Kacey? - szinte morogja, amitől minden idegszálam megremeg. Aztán a szája ismét megtalálja az enyémet, és most még éhesebben, még durvábban csókol, úgy, hogy alig bírok levegőt venni. Teste még jobban az enyémnek feszül, ahogy egyik kezével benyúl a trikóm alá, majd fel, míg meg nem ragadja a mellemet, hüvelykujjával pedig a mellbimbómat cirógatja, amitől mintha áramot vezettek volna belém. Trent hirtelen támadása teljesen kibillentett - minden érzékemet megrohamozta. Ám végül csak észhez térek, éppen annyira, hogy a mellkasához emeljem a kezem, végighúzzam az ujjaim a hasizmain, majd megragadjam az övcsatját. Keményen magamhoz rántom, érezni akarom az erekcióját. Ez így elég egyértelmű? - morgom vissza. - Nem én vagyok az, aki lassítani akar. Trent ellöki magát tőlem. A tekintete vad és sötét, mintha megdöbbent volna. Lehúz a kanapéról, majd sarkon fordul, és kiviharzik a lakásunkból. Ne küldj több ilyen kibaszott üzenetet! - ordítja még át a válla fölött. Én pedig csak állok ott ledöbbenve, némán és baromira beindulva. Dühös
139
lenne? Dühös! Kibaszott dühös! Az asztalhoz csörtetek, és felkapom a telefonomat. Ez meg mi a franc volt?
Két percbe is beletelik, mire a telefonom jelzi a bejövő üzenetet: Előszeretettel tesztelgeted az önuralmamat. Ne kínozz!
Micsoda? Én kínzom őt? Ö az aki előhozakodott az egész „haladjunk lassan” hülyeséggel! Egy kis SMS nehezen nevezhető kínzásnak. Nem csak arról az egy SMS-ről van szó. Rendben, akkor gyere vissza! Nem, megmondtam neked, hogy lassítanunk kell. Azt hiszem, az a hajó már elment a kis bámulós játékoddal akkor reggel. A nagy. bölcs Biblia szerint mi már öreg házasok vagyunk.
Ezen kicsit elmosolyodom. Darla néni szívrohamot kapna, ha tudná, mire is használom fel a Bibliát. A mosolyom viszont egy az egyben lehervad, mikor a telefonom legközelebb megszólal. Segítségre van szükséged.
Egy hosszú pillanatig a fogamat csikorgatva bámulom ezt a három szót. Nem lep meg. hogy ezt mondja. Már mondta korábban is. Ám valahogy más érzés tizenkettes betűméretben látni. Olyan hivatalos. Nem válaszolok. Egy perccel később... Rettenetes dolgokon mentél keresztül, és mindent magadba zártál. Egy nap fel fogsz robbanni.
Hát tessék, lehetetlenségemben a homlokomat dörzsölgetem. Kitartó bolond. Micsoda? Szeretnéd hallani az undorító részleteket arról, hogyan is vesztettem el a szüléimet, a legjobb barátnőmet és a pasimat egyetlen éjszaka alatt? Beindulsz az ilyen dolgokra?
Ismét lángra kap bennem az a tűz, ami akkor gyulladt, amikor három nappal
140
ezelőtt elrángatott arra az összejövetelre. Leteszem a telefont, és mely levegőt véve próbálom eloltani, még mielőtt átvehetné fölöttem a hatalmat. Nem állom meg, hogy ne olvassam el az üzenetet, amikor a mobilom legközelebb megcsörren. Szeretném, ha bíznál bennem annyira, hogy elmondd nekem. Vagy ha nem nekem, akkor valaki másnak. Itt most nem a bizalomról van szó! Ezt már mondtam neked! A múlt az a múlt, és oda kell temetnem, ahová tartozik - a múltba. Sebezhető vagy, és ha hagyom, hogy olyan dolgok történjenek, mint az előbb, azzal kihasznállak.
Elkeseredésemben felnyögök. Kérlek, használj ki! Engedélyt adok rá!
Trent nem válaszol. Felsóhajtok, és eldöntőm, hogy komolyan veszem az aggodalmát. Jól vagyok, Trent. Higgy nekem, nagyon hosszú ideje nem voltam ilyen jól. Nem. Csak azt hiszed, hogy jobban vagy. Azt hiszem, nagyon súlyos PTSD-ben szenvedsz.
Dühömben a lakásainkat elválasztó falnak csapom a telefont, fém- és műanyagdarabok repkednek a levegőben, ahogy összetörik. Mindenki az én kibaszott személyi dilidokim akar lenni. Meglep, mikor Trent aznap este feltűnik a Pennyben. Mi több, az állam leesik, ahogy leül a bárhoz, pont úgy, mint azelőtt, mintha nem is most estünk volna túl egy gigantikus vitán. Kicsit feljebb emelem az állam. Nem fogok bocsánatot kérni. Nincs az az isten. Szinte mágikus módon egy piros szalaggal átkötött doboz jelenik meg előtte. Felém csúsztatja, és nevetőgödröcskéit látva én is elmosolyodom, akár akarom, akár nem. A francba! Még szép, hogy odamegyek és kinyitom. Ki nem szereti az ajándékokat? A dobozban egy vadonatúj iPhone csücsül. Nem volt nehéz kitalálni, hogy mi volt az a nagy csattanás a fal túloldalán, mikor nem válaszoltál a következő üzenetemre - mormolja Trent, arcán vidám kis mosollyal.
141
Ó, tényleg? - csúsztatom végig a nyelvem a fogaimon, adva a hűvöset, akit egyáltalán nem érintett meg a gesztus. Belül egyáltalán nem ilyen vagyok. Jelen pillanatban nagyon is megérint Trent jelenléte. - Mi volt az üzenetben? Megrántja a vállát. Most már ő is játssza a nemtörődömöt. Egyedül a szeme csillogása árulja el. Úgy néz ki, ezt már sosem fogod megtudni. - Kifújja a levegőt, miközben egy pillanatra sem veszi le rólam a szemét. Mintha a délutáni feszültségnek nyoma veszett volna. Nem értem, hogyan lehetséges ez, hiszen én még mindig érzem. Készül valamire. Csak éppen képtelen vagyok rájönni, hogy mire. Gondolj csak bele, a délutánunk teljesen máshogy is alakulhatott volna, ha nem zúzod darabokra a telefonodat - mondja, majd a szájába dugja a szívószálat. Látom perzselő tekintetében, milyen kifejezetten mocskos tervei vannak velem. Belül alig tart valami vissza attól, hogy ne ugorjak át a bárpulton, egyenest Trent ölébe. Legalábbis belül. Kívülről olyan hűvös vagyok, mint a novemberi szellő. Mit mondhatnék? Van némi problémám a dühkitöréseim kezelésével. A szája megrándul, mintha gondolkodna. Találnod kéne valami módot arra. hogy kezeld ezt a problémád. Már találtam. Úgy hívják, hogy homokzsákpüfölés. Játékosan felhúzza a szemöldökét. Úgy néz ki, nem valami hatékony a módszered. Áthajolok a bárpulton, és rátámaszkodom a könyökömre. És mit tanácsolsz, mit püföljek helyette? Jesszusom! Befejeznétek végre a játszadozást? - szól oda nekünk Ciklon megjátszott idegességgel, Martini-shakerrel a kezében. Észre sem vettem, milyen hangosak vagyunk. Oldalra pillantva látom, hogy Nate somolyog, mire rögtön elpirulok. Nem tudom miért, de ez van. Mostanában sokszor pirulok cl. Trent sem nekem, sem Ciklonnak nem válaszol, csak nagyot kortyol a szódájából, én pedig azzal áltatom magam, hogy végre feladta, hogy olyan dolgokat erőltessen rám, amiket már rég eltemettem. Talán még működhet is ez az egész. -
A következő pár hétben Trent betartja az ígéretét, és mindennap megmosolyogtat. Sajnos azonban azon ígéretét is betartja, hogy lassan haladunk. És ezúttal komolyan is veszi ezt. Az után a pár pillanatnyi, forró félrelépés után az igazi, zabolátlan Trentet megbéklyózták, és az, akivel most az időmet töltöm, nem tesz mást, csak óvatosan csókolgat és fogja a kezem. Ez éppen elég ahhoz, hogy az őrületbe kergessen. Mindennap felpattanok Trent motorjára, átölelem a derekát, és engedem neki, hogy magával vigyen. Először mindig az edzőterembe megyünk, valószínűleg azért, mert nem szeretné, hogy ismét a falhoz vágjam a telefonomat. Bár azt
142
kezdem magamon észrevenni, hogy sokkal kevesebb kedvem van a gyakorlataimhoz, és sokkal kevésbé is tudok rájuk figyelni, ha ő is ott van velem. Az edzéshez koncentrálni kell, határozottnak kell lenni, és, lássuk be, némi felgyülemlett düh is szükséges. Márpedig Trent kioltja a bennem lángoló dühöt. A végén mindig elszórakozzuk, és játékos bunyókba keveredünk, míg végül már mindenki csúnyán néz ránk, úgyhogy lelépünk. Bár addigra általában már annyira be vagyok indulva Trentre, hogy ezer örömmel ugrok be a zuhany alá. Mindig abban reménykedek, hogy egyszer majd feladja, és csatlakozik hozzám, de sosem teszi. A napjaink fennmaradó része mindig eseménydús. Paimballozunk, a miami sétányon biciklizünk, megnézzük a Dolphins egyik meccsét, éttermekbe, kávézókba, fagyizókba járunk, frizbiligát nézünk. Olyan az egész, mintha Trentnek lenne egy „Mosolyogtassuk meg Kacey-t’- ütemterve, amiben nincs semmi üresjárat. Mire munkába érek, az arcom már minden este fáj a sok mosolygástól. Te sosem dolgozol? - kérdezem Trenttől egy nap, ahogy éppen a járdán sétálgatunk. Megrántja a vállát, és megszorítja a kezem. Éppen két megbízás közt vagyok. Hah. Nem aggódsz a számlák miatt? Minden pénzedet rám költöd. Nem. Kellemes érzés lehet - motyogom magam elé szárazon, de nem erőltetem tovább a témát. Egyszerűen csak haladok tovább a járdán Trent kezet fogva, miközben magamba szívom a nap melegét. És mosolygok. - Miért nem maradsz zárásig? - mormolom halkan. Trentel húzza a szája előtt a kezet, mintha azon gondolkodna, mit is válaszoljon. Mert akkor haza kellene, hogy kísérjelek. Kicsit megdöbbenve Összehúzom a szemöldökömet. Ja, vágom, hogy az miért is lenne olyan rettenetes. Nem, nem érted. - Tekintete az ajkamra siklik, még mielőtt megállapodna a szememen. - Szerinted mi történne, ha az ajtódig kísérnélek? Megrántom a vállam. Értem, hogy mire akar kilyukadni, de adom a butácskát, csak hogy halljam, mit is mond erre. Feláll, és előrehajol, hogy kikapjon egy olívabogyót a tálból. Mikor ismét rám néz, a szemében ott lángol az a tűz, amit sosem tud teljesen elrejteni előlem, és amitől elgyengül a térdem. Otthon nincs ott Godzilla, hogy rajtunk tartsa a szemét - fejével Nate irányába biccent, aki, mint mindig, most is rajta tartja a szemét Trenten, amiért ilyen közel ül hozzám. A legjobb álzavarodott arckifejezésemet húzom elő.
143
Nate akkor sincs ott, mikor napközben kísérsz az ajtómhoz. Lágyan felkuncog. Igen, már ott is vannak. Azok a mély nevetőgödröcskék, amiket a legszívesebben megnyalnék. Tudod, hogy nagyon rosszul játszod a hülyét. Összeszorítom az ajkam, nehogy elmosolyodjam. Trent még jobban előrehajol, olyan közel, hogy csak én halljam, amit mond. Éppen elég nehéz napközben nem rád vetnem magam. És az egész esélytelen lenne, ha tudnám, hogy mindjárt levetkőzöl és ágyba bújsz. Megtámaszkodom a pulton, miközben végignézem, amint a szájába dugja az olívabogyót, majd körbeöleli a nyelvével. Szóval mocskosán akar játszani... -
A következő héten rájárok Ciklon ruhatárára, és kiválogatom a legrövidebb, legszűkebb darabokat, amiket csak találok. Egyik este majdnem felkapom a flitteres fellépő ruháját. Az este folyamán szándékosan előrehajolok Trent előtt, amikor csak tehetem, a csípőmet pedig a zene ritmusára ringatom. Mikor Ben megjegyzi, hogy látja, készülök az első fellépésemre, egyszerűen csak hasba vágom és megyek tovább, kiérdemelve egy dörgő nevetést Nate-tól. Ám úgy néz ki, képtelen vagyok megingatni Trentet legújabb elhatározásában. Csak ül ott velem szemben, a könyökére támaszkodva, a kezét összekulcsolja és néz. Nézi, ahogy mozgok. Nézi, ahogy flörtölök vele. Nézi, ahogy valóságos túlfűtött borzalommá válók miatta. Aztán egy este kiborulok. A francba is, Trend - csattanok fel, ahogy lecsapom a szódáját elé a pultra. Döbbentnek tűnik. - Mégis mit kell tennem, hogy végre rám figyelj? Fel kell másznom oda? - lendítem ki a karom a színpad felé. Döbbenetében a szeme egy pillanatra kikerekedik. A kezem után nyúl, de aztán még időben rádöbben, mire is készül, és végül keresztbe fonja a karját a mellkasa előtt. Hidd el, nem figyelek másra, csak rád! - Tüzes tekintettel néz rám, amitől rögtön kiszárad a szám. - Mindig is rád figyeltem. Minden csepp akaraterőmre szükségem van ahhoz, hogy ne mutassam meg neked, mennyire figyelek rád. Amilyen gyorsan megjelent az a lángoló tekintet, éppen olyan gyorsan nyoma is vész. - Segíteni akarok neked, Kaccy - mondja lágyan. - Itt vagyok neked, minden egyes nap. Mindörökké. Végig melletted leszek, de segítségre van szükséged. Nincs ember, aki teljesen képes lenne eltemetni a múltját. Csak idő kérdése, míg össze nem törsz a súlya alatt. Ez szexuális zsarolás! - sziszegem. Először azzal az óriási, kéz nélküli orgazmussal akart rávenni, hogy beszéljek, és az visszaütött. Most meg egy az egyben megvon tőlem mindent, hogy így erőltessen. A szemétláda! Ellépek tőle, és még csak nem is vagyok hajlandó ránézni az este fennmaradó részében. A következő pennys műszakom alatt kiderül, hogy igaza van.
144
TIZENHARMADIK FEJEZET Ciklon a színpadon nyomatja az akrobataszámát, én pedig őt nézem, miközben egyre-másra az új telefonomra pillantok, hátha kaptam üzenetet Trenttől. Semmi. Ma este nem jött el. Nagyon hosszú idő óta ez az első este, hogy nem jött el, és a hiánya olyan, mintha amputálták volna az egyik végtagomat. Lehet, hogy végleg feladta, lemondott rólam. Talán rájött, hogy veszett ügy vagyok, és ebben az évszázadban már nem fektethet meg, ha komolyan arra vár, hogy megtörjek és terápiára kezdjek járni. Ciklon talpa a színpad padlójához ér, mire kitör a rekedtes éljenzés. Lehajol, hogy felvegye a felsőjét, miközben egy kézzel takarja a mellét, már amennyire tudja. Már annyiszor láttam Ciklont félmeztelenül, hogy mostanra már fel sem veszem. Tulajdonképpen a körülöttem lévő rengeteg meztelen nőhöz is kezdek hozzászokni. Lassan már úgy érzem magam, mintha én lennék az a fura fazon, aki ballon kabátban pózol a nudista strandon. Ciklon káprázatos, merül fel bennem már vagy századszorra, ahogy az egész klub tapsol és éljenez. Mindenki, kivéve azt a cingár pasast a sarokban. Nézem, ahogy a fickó Ciklonnak kiabál, egy maroknyi pénzt lóbálva felé, amit nem hajlandó odaadni a kidobónak, aki Ciklon borravalóját gyűjti össze. Van egy olyan érzésem, hogy Nate mindjárt kihajítja a csontos seggét. Aztán nem tudom, hogy történik, de a pasas átverekedi magát a kidobókon, és felmászik a színpadra. Te kurva! - kiáltja, miközben valahonnan előkerül egy kés. Megrettenve figyelem, ahogy a fickó megragadja Ciklon haját, és hátrarántja a fejét. Még ilyen távolról is látom kitágult, fekete pupilláját. A pasas be van szívva. Kinyitom a számat, hogy sikítsak, de egy hang sem hagyja el a torkomat. Semmi. A karommal lesöprök minden poharat a pultról, átugrok rajta, majd már rohanok is, ellökve, elrúgva, elütve az utamból az embereket, ahogy utat török magamnak. A vér a fejembe száll, míg a talpam minden egyes szívdobbanással a padlónak csapódik, miközben semmi más nem jár az eszemben, csak az, hogy el fogom veszíteni. Hogy még egy barátom meghal. Hogy Miának az anyja nélkül kell felnőnie. Nem történhet meg újra.
145
A színpadhoz érve egy halom szűk, fekete pólóba bújtatott testbe ütközöm. Nem látom Ciklont. Semmit sem látok. Tolakodom és lökdösődöm és karmolok, de képtelen vagyok átjutni a falon. A torkomhoz kapok, rögtön a legrosszabb végkimenetelt feltételezve, amit csak a testek erdeje rejthet. És imádkozom. Imádkozom ahhoz, bárki is legyen az, aki életben tartott, és kérem, hogy Ciklont is részesítse ugyanebben a kegyben, aki ezt sokkal jobban megérdemli, mint én valaha. Egy óriás válik ki a kidobók tömegéből. Nate. És egy pasast tart a markában. Nate, arcán fenyegető tekintettel elsétál mellettem, a fickó a nyakánál fogva lóg az egyik markából. Remélem, hogy majd túl erősen szorítja meg, és összezúzza a légcsövét. De ez a vágy egy cseppet sem nyugtatja meg az idegeimet, mert Ciklon ott van valahol a színpadon, és még mindig nem tudom, életben van-e. Ciklon! - kiáltom. A kidobók fala végül utat nyit. Ben a derekamra teszi a kezét, és átvezet a nyíláson, mire meglátom Ciklont, aki teljesen összegömbölyödve fekszik a padlón. Belém nyilall a rémület. Annyira hasonlít Jennyre, amikor ott feküdt a kocsiban. Levetem magam a földre, mellé. Ó, Kacey! - sírja, ahogy a nyakamba veti magát. - Csak Miára tudtam gondolni! Remegek. Élsz! Élsz! Hála istennek, hogy élsz! - mormolom újra és újra, ahogy megragadom a karját, a nyakát, a vállát. Nincs vér. Nincsenek sebek. Jól vagyok, Kaccy. Jól vagyok. - Az arca vörös és könnyes, a sminkje teljesen szélfolyt, de már mosolyog. Igen - erősítem meg, ahogy lenyelem a torkomban lévő, fájdalmasgombócot. - Nem fogsz meghalni. Jól vagy. Nem veszítettelek el. - Túlságosan hozzánőttem Ciklonhoz. Túl közel vagyok ahhoz, hogy ugyanúgy megsérüljek, mint mikor elvesztettem Jennyt. Egy lavinányi emlék nyom el minden megkönnyebbülést, amit most éreznem kellene. Hirtelen foglyul ejt a múlt, foglyul ejt a legjobb barátommal, akit kétéves korom óta ismertem, akivel nevetéssel és könnyekkel, dühvel és izgalommal teli napokat és éjeket osztottam meg. Éles fájdalom bimbózik a mellkasomban, ahogy ráébredek, hogy ezek mind olyan dolgok, amiket remélem, hogy Ciklonnal is átélhetek majd. Csupa olyan dolog, amiktől most ez az ember megpróbált megfosztani. Hirtelen felindulásból Ciklon felém nyúl, és megfogja a kezemet. Azóta nem vettem levegőt, hogy átugrottam a pulton. Most beeresztem a levegőt a tüdőmbe. És valami elpattan bennem. Nem tudom másképp leírni, csak úgy,
146
hogy olyan érzés, mintha a kis nyilacska az erkölcsi iránytűmön kettétört volna. Mintha felrobbant volna bennem egy gyülöletbomba. Ez a férfi megpróbált megfosztani a második esélyemtől. Ezért fizetnie kell. Fluorlámpák ragyognak le most már a Pennyre, kellemetlen fénnyel vonva be a kiöntött italokat, az üres üvegeket és a szemetet, ahogy a kidobók kiterelik a vendégeket. Megpillantom Nate széles vállát, ahogy a pasast még mindig a markában tartva befordul a hátsó kijárathoz. A fogaim összekoccannak. A tudatom határán érzékelem, hogy Trent ott áll a főbejárat mellett. A színpad felé mutogat, és a kidobóval veszekszik, hogy engedje be. Egy pillanat erejéig rá figyelek, de igazából semmit sem fogok fel, ami körülöttem történik, csak minden a felé a folyosó fele hajt, ahol az a szörnyeteg eltűnt, aki megpróbálta elrabolni az új életemet. Felállók, és már rohanok is. Felnőtt férfiakat lökök el az utamból, ahogy Nate után sietek. Még épp idejében fordulok be a sarkon, hogy lássam, amint masszív alakja kilép a hátsó ajtón. Ahogy megszaporázom a lépteimet, hogy utolérjem őket, a szívem kalapál, a vérem a fejembe száguld, és azt veszem észre, hogy felkapok egy üres üveget az egyik ládáról. Anélkül, hogy gondolnék rá, vagy akár csak parancsot adnék a testemnek, a falhoz csapva összetöröm. Üvegszilánkok repülnek szerteszét. Erősen megszorítom az üveg nyakát, miközben elképzelem, milyen éles is lehet a törött vége. Hogy milyen hatásos is lehet. Mikor keresztülcsörtetek a hátsó ajtón, ott találom Ciklon támadóját a parkolóban álldogálva. Egyedül. Tökéletes. Anélkül, hogy egy pisszenést is hallatnék, elindulok előre, a karom hátrahúzva, ahogy célzok. A görény megfordul, meglát, és kicsi, gülü szeme kikerekedik. Két méter, másfél méter, egy méter.., A karom már indul, hogy a mellkasába mélyessze a törött üveget, hadd érezze csak azt a fájdalmat, amit nekem okozott volna azzal, ha sikeres lett volna a támadása, ám ekkor két hatalmas kéz nyúl értem és emel fel a földről, erősen az oldalamhoz szorítva a karomat. Ne! - ordítom. Már minden erőmmel rugdalózom és sikoltozom. A fogamat Nate karjába mélyesztem, mire fémes ízt érzek a számban. Felnyög, de nem áll meg, csak cipel vissza az épületbe. Ledob a földre, és lehajol, hogy a szemembe tudjon nézni, miközben még mindig fogja a karomat. Hagyd, hogy a rendőrség intézze el, Kaccy! - dübörgő hangjába az egész testem beleremeg. Rendőrség? - Összehúzom a szemöldököm, és átpillantok a válla félért. A Görény nincs egyedül. Négy villogó rendőrautó áll a parkolóban és vagy egy tucat rendőr álldogál körülöttük jegyzetelve, ahogy a szemtanúk felidézik nekik, mi is történt. Valahogy nem vettem észre őket. Ó, istenkém! - hátratántorodom, úgy érzem, mindjárt elhányom magam,
147
az üveg pedig kicsúszik az ujjaim közül és a padlóra zuhan, ahogy a hasamhoz kapok. Elkaptalak, mielőtt meglátták volna, hogy mire készülsz. Senki sem látott semmit, és ha láttak is, nem fognak tenni semmit - ígéri Nate, ahogy sötét tekintete az arcomba fúródik, mintha keresne benne valamit. Talán a bennem rejtőző démont. Kacey! - kiáltja Trent lihegve, ahogy odaér hozzám. Ekkor már kapkodom a levegőt, a mellkasom úgy emelkedik és süllyed, mintha az utolsó lélegzetemért küzdenek. Azért, amit, úgy néz ki, sosem szívhatok magamba. Tekintete a lábamnál heverő, törött üvegre fordul. - Istenem, Kacey! Mire készültél? Nagyokat nyelek, és küzdők, hogy levegőt tudjak venni, és a fejem rázom és remegek, mindezt egyszerre. Nem tudom, nem tudom, nem tudom mormolom újra és újra. De tudom. Tudom, mit tettem majdnem. Majdnem megöltem egy embert. Az utcai lámpák csak úgy suhannak el mellettünk, ahogy Dan hazafuvaroz minket a rendőrautójában. Tudom, hogy Trent valahol itt jön mögöttünk a motorján, és nem tudok másra gondolni, csak a rettenetre, amit az arcán láttam. Mire készültél?, kérdezte. És tudta. Kétségem sincs afelől, hogy tudta. Ciklon kisegít a kocsiból, mintha nem is őt, hanem engem támadtak volna meg. Hogy viselkedhet ennyire normálisan? Egy lépés előre. Egy lépés előre. Egy lépés előre. Kacey, jól vagyok. Esküszöm! - hallom valahonnan távolról, ahogy Ciklon kéz a kézben a lakás felé vezet. Tudom, hogy jól van, és ezért hálás is vagyok. De küzdők. Harcolok, hogy ne essek darabokra ott a járdán. Ma éjjel majdnem megöltem egy embert. Darla néni tanácsadóinak végig igaza volt... Egy lépés előre. Egy lépés előre. Egy lépés... Ujjak csattannak az arcom előtt, kibillentve a kábulatomból. Odapillantok, és meglátom Ciklon kék szemét, benne óceánnyi aggodalommal. Azt hiszem, sokkot kapott - mondja valakinek. Egyértelműen nem nekem. Nem, jól, jól vagyok. Jól - motyogom, majd hirtelen megragadom, és jó erősen megszorítom Ciklon karját, ahogy feltör bennem a pánik. - Ne mondd el Livie-nek! Kérlek! - Nem tudhatja meg, mit tettem kis híján. Ciklon bólint. Látom, ahogy aggódó pillantást vált Dannel és Trenttel. Gyere! - A talaj eltűnik a lábam alól, ahogy két erős kar felkap. Pár pillanat múlva Trent már le is fektet az ágyamba, és rám húzza a takarót. Nem, nem vagyok fáradt - motyogom, ahogy erőtlenül próbálok felülni. Csak... pihenj! Kérlek! - mondja Trent lágyan. Ujjaival végigsimít az
148
arcomon, mire megragadom a kezet, és a tenyeréhez nyomom az ajkam. Maradj! - Hallom az elkeseredettséget a hangomban. Persze, Kacey - suttogja. Lerúgja a cipőjét, és bemászik mellém az ágyba. Becsukom a szemem és hozzábújok a mellkasához, elmerülve a teste melegében, a szíve dobogásában, az illatában. Gyűlölsz, ugye? Biztos gyűlölsz. Nem tehetek róla. Sérült vagyok. Trent magához szorít. Nem gyűlöllek. Sosem lennek képes gyűlölni téged. Add oda nekem a szíved, Kacey. Én pedig mindent elfogadok, ami vele együtt jön. Sírni kezdek. Négy év óta most sírok először megállíthatatlanul. Húzd meg az ujjam! Jenny őrülten felkuncog. Mindig kuncog, mikor ezt mondja. Én pedig a szememet forgatom, mint mindig, mikor ezt mondja. U, de szexi, Billy. Tégy magadévá, most rögtön! Kacey!- szól rám anya, mikor meghallja, mit is mondtam. Billy rám kacsint, és megszorítja a kezem, amit viszonzok. Anya és apa elöl ülnek, és a jövő heti meccsről beszélgetnek, na meg arról, hogy' éppen ideje lenne megszereznem a jogsit, hogy ne kelljen mindenhová fuvarozgatniuk a seggem. Persze tudom, hogy csak viccelődnek. Sosem hagynák ki egyik rögbimeccsemet sem. Abbahagynád végre a fukarkodást, és megvennéd nekem azt a nyavalyás Porschét, apa? Vigyázz a szádra, Kacey! - ró meg apa, de azért a válla felett rám mosolyog. Tudom, hogy madarat lehetne vele fogatni. Végül is, én szereztem a nyertes pontot ma este a csapatunknak. Ami ezután történik, mind ködbe burkolózik. A testem durván előrerándul. Valami nekicsapódik. Súly nehezedik a jobb oldalamra. Érzem, ahogy a testem hánykolódik és átfordul. Aztán minden egyszerűen... megáll. És valahogy érzem, hogy nagyon nagy baj van. Anya? Apa? - Nem kapok választ. Alig kapok levegőt. Valami a bordáimat szorítja. A jobb oldalam elzsibbadt. És furcsa, gurgulázó hangot hallok. Figyelmesen hallgatom. Olyan, mintha valaki most venné az utolsó lélegzetét. -
Hirtelen felülök, a testem izzadságban úszik, a szívem pedig olyan gyorsan ver kalitkájában, hogy azt sem tudom, hol ér véget egy dobbanás, és hol kezdődik a következő. Egy pillanatra összegömbölyödöm és előre-hátra ringatózom, próbálva lerázni magamról azt a borzalmas tudatot, hogy én okoztam a balesetet. Hogy én tereltem el apa figyelmét a nagyokos beszólásaimmal. Hogy ha nem tereltem volna el a figyelmét, akkor időben meglátta volna a kocsit, és el tudta volna kerülni az ütközést. De tudom, hogy
149
ezen már sehogy sem tudok változtatni. Semmin sem tudok változtatni. Megkönnyebbüléssel tölt el, hogy Trent ott fekszik mellettem, meztelen mellkasa lassan emelkedik és süllyed. Még nem hagyott el engem. Az utcai lámpa kellemes ragyogással vonja be a testét, én pedig ott ülök némán, és figyelem őt, miközben nem akarok mást, csak eggyé válni vele. Leküzdeni a késztetést, hogy megérintsem, hogy végighúzzam az ujjaimat tökéletes testén. Nagyot sóhajtva felállók, és bizonytalan lábakon a szekrényemhez lépek, miközben azon tűnődöm, mennyi időm lehet, mielőtt még ez az új életem is darabokra hullik. Mielőtt elveszítem Trentet és Ciklont és Miát. Ennek az életnek ma majdnem vége lett. Ilyen egyszerűen. Az lenne a legjobb, ha egyszerűen itt hagynám őket, mondom magamnak. Eltűnni, és véget vetni minden kapcsolatnak, amit rám erőltettek, így óvva meg mindenkit a fájdalomtól. De tudom, hogy ez lehetetlen. Már túl mélyen vagyok. Valahogy mindannyiuknak helyet csináltam a szívemben és az életemben. Vagy ez történt, vagy az, hogy ők csináltak nekem helyet az övékben. Így vagy úgy, de nem élném túl a hiányukat, ha elveszíteném őket. Háttal Trent alvó alakjának leveszem az átizzadt ruhát és a földre ejtem. Kicsatolom a melltartómat, és azt is a ruhára dobom. A melltartómat a bugyim követi. Ahogy kiveszek egy trikót és egy rövidnadrágot a felső fiókból, egy pillanatra eljátszadozom a gondolattal, hogy beugróm a zuhany alá, hogy lehűtsem magam, mikor is egy lágy hang megszólal. Neked van a legszebb vörös hajad. Megdermedek, az arcom kipirul, és felfogom, hogy ott állok teljesen meztelenül egy olyan pasi előtt, aki képes a csúcsra vinni mindössze egyetlen pillantásával. Előbb az ágy csikorgását, majd a felém közeledő lépteket hallom, de nem mozdulok. Trent mögém lép, mire a szoba levegője hirtelen elnehezedik. Képtelen vagyok megfordulni. Képtelen vagyok a szemébe nézni, és nem tudom, miért. Érzem a jelenlétét, mintha a kezébe fogná a lelkemet, a tenyerében ringatná, minden bajtól védelmezve, és ettől megrémülök. Félek, mert nem akarom, hogy ez az érzés valaha is véget érjen. Minden idegszálam kisül. Megdermedek, ahogy egyik keze finoman a váltamhoz ér, mielőtt félrehúzná a hajamat, felfedve a nyakam egyik oldalát, ahogy szereti tenni. Hűvös levegő csiklandozza a bőröm, ahogy odahajol. Annyira gyönyörű vagy. Minden porcikád. Kikapja a pizsamámat a szorításomból, és a földre ejti, majd megfogja a kezem. Ajka végigaraszol a vállamon, és apró csókokat nyom végig a sebhelyemre, amibe egész testemmel beleremegek. Felnyomja a karom, hogy a kezem a fejemen nyugodjon, miközben érzem, ahogy a teste mozdul. Le és le, egyre lentebb halad, a szája gyengéden siklik végig a bordáimon, a csípőmön, egészen a combom külső oldaláig, végigcsókolva minden heget, ami a tragikus múltamra emlékeztet. Bal kezemmel egész idő alatt az ő kezét szorítom, míg a másik kezem a fejemen pihen. A testem pedig beleremeg a várakozásba.
150
Trent két oldalról megragadja a combomat, és biztosan tart, ahogy végül csókot nyom a farkcsontomra, mire, hála az elgyengült térdemnek, kicsit megbillenek. Érzem, ahogy újra feláll mögöttem, keze fel és előre csusszan, és megpihen a hasamon, majd határozottan magához húz, hogy érezzem keménységét a hátamban. A fejem hátrazuhan, rá a mellkasára, miközben az izgatottság és a frusztráció elegye kavarog bennem - izgatott vagyok, amiért Trent ilyen közel enged magához, miután hetekig olyan távol tartott, és frusztrál, hogy ez a pillanat olyan hirtelen fog majd véget érni. Ám semmi jelét nem adja annak, hogy be akarná fejezni, ahogy a keze felszökik a melleimre, és megragadja őket. Hallom, ahogy hirtelen mély levegőt vesz. Lassan megfordít, és a hátam mögé szorítja a karom. Nem tudom, miért, de képtelen vagyok a szemébe nézni, úgyhogy helyette a kulcscsontját bámulom, miközben érzem, ahogy a mellkasa az enyémnek nyomódva emelkedik és süllyed, miközben a mellbimbóm megkeményedik, ahogy a bőréhez ér. Szaggatottan, apránként veszem a levegőt, ahogy lehajol, és a fülembe súgja: Nézz rám, Kaccy! Megteszem. Felnézek, és hagyom, hogy elsüllyedjek abban a kék szempárban, amit megtölt az aggodalom, a fájdalom és a vágy. Meggyógyítalak, Kacey. Ígérem, hogy így lesz - suttogja. Aztán ajkát az enyémre tapasztja. A tudatom határán érzékelem, hogy a hátam a falnak feszül, hogy a bokszere a földre zuhan, hogy erős karok emelnek a magasba, hogy a lábamat a derekára fonom, hogy a testem a testének feszül. Hogy belém hatol. Hogy teljessé tesz. Még mindig sötét van odakinn, mikor újra felébredek. A fejem ezúttal Trent mellkasán pihen, a testünk pedig össze van gabalyodva. Ujjával mintákat rajzol a hátamra, és ebből tudom, hogy ébren van. Most nem egy rémálom ébresztett fel, hanem Ciklon és Dan falon átszűrődő kiabálása. Meg is ölhetett volna, Nóra! - ordítja Dan. - Felejtsd el a pénzt! Nincs rá szükséged! Ciklon hangja közel nem ilyen hangos, se nem ilyen mennydörgő, de még így is hallom. Szerinted azért edzettem évekig, hogy egy olyan helyen kössek ki, mint a Penny? Elbasztam, Dan. Rossz döntéseket hoztam, és ezekkel most együtt kell élnem. Egyelőre. Miáért. Pontosan Miára gondolok én is. Mi lett volna, ha az a pasas ma megöl? Ki viselné a gondját? Az apja? A börtönből? Egy pillanatig csend van, majd Dan újra ordibálni kezd. - Nem tudom, hogy képes vagyok-e erre, Nóra. Képtelen vagyok elviselni, hogy mindig rettegjek az életedért, valahányszor
151
csak dolgozni mész. Felhorkantok. Nézd csak, ki beszél! - motyogom magam elé, majd ráharapok a nyelvemre. A kettejük ügye. Nos, nem az alapján döntök, hogy mit akar egy pasi, mert amikor te elmész, én pedig itt maradok, nekem kell majd megbirkóznom a következményekkel. - Hallom, ahogy a végén megtörik a hangja, és ebből tudom, hogy sír. A kiabálás elhal, aminek örülök. Nem akarom végighallgatni, ahogy Ciklon és Dan szakítanak. Kérdezhetek valamit anélkül, hogy megharagudnál rám, Kacey? - kérdezi Trent a sötétben. Aha - egyezek bele gondolkodás nélkül. Mit tudsz a sofőrről, aki a kocsitokba hajtott? A testem rögtön megfeszül. Azt, hogy részeg volt. És még? Semmi mást. Semmit sem? Sem egy nevet, egy arcot... semmit? Habozok, próbálom eldönteni, hogy akarok-e válaszolni. A nevet tudom, ennyi. Emlékszel rá? Mély levegőt veszek. Ezt sosem fogom elfelejteni. Sasha Daniels. Mi történt vele? Meghalt. Ezt hosszú szünet követi, miközben Trent továbbra is spirálokat rajzolgat a hátamra, én pedig kezdem elhinni, hogy lezártuk a témát. Butus kislány. Egyedül volt? Habozok, ám végül válaszolok. Két barátja is vele volt. Derek Maynard és Colé Reynolds. Dereknek és Sashának nem volt bekapcsolva a biztonsági öve. Mindketten kirepültek a járműből. A fejem megemelkedik, majd visszasüllyed, ahogy Trent mély levegőt vesz. És a túlélő - ez a Cole-fazon megkeresett valaha is? Becsukom a szemem, és Trent mellkasához bújok, miközben küzdők a borzalommal, ahogy visszavonszol erre a sötét helyre. A családja próbálkozott. Kértem távoltartási végzést, és meg mondtam a zsaruknak, hogy ha bármelyikük is Livie vagy az én közelembe jön, megölöm őket. - Mondjuk akkor még ágyhoz kötött voltam, és még mozogni sem tudtam, nemhogy megölni valakit. De a zsaruk azért még így is átadták az üzenetet. Most viszont már tudom, hogy bármire képes vagyok. Ölni is. - Nem akarom látni Colé Reynoldsot, se beszélni vagy találkozni vele. - Ahogy
152
kimondom a nevét, a szám megvetésemben grimaszra húzódik. - Az övé volt a kocsi, ami beleszaladt a miénkbe. Odaadta a kulcsokat a barátjának, aki utána szilánkokra törte az életemet. Remélem, bárhol is van, szenved. Remélem, hogy mindenki, akit szeret, elhagyta öt. Remélem, hogy nincs egy vasa sem, és macskakaját meg kukacokat kell ennie. Remélem, hogy minden éjjel rémálomból riad fel, amiben újraéli azt a borzalmas éjszakát. Újraéli, hogy mit tett velem. Hogy mit tett Livie-vel. - Nagyot sóhajtva visszafekszem Trent mellkasára, mintha azáltal, hogy kiengedtem magamból ezt a hatalmas, tiszta gyűlöletgombócot, valahogy felszabadultam volna. Aztán meg remélem, hogy felgyullad a töke - a hangom jéghideg. Meg sem próbálom elrejteni a szavaimban megbújó gyűlöletet. Teljesen szabadjára eresztem. Lubickolok benne. A gyűlölet jó. A megbocsátás rossz. Csend telepszik közénk, ahogy Trent még szorosabban ölel, állát pedig a fejem búbján nyugtatja. Újfajta feszültséget érzek benne, ami egyáltalán nem lep meg. Eltűnődöm, hogy Trent vajon most mit gondolhat az ő kis cuki, elbaszott vöröskéjéről. Mikor felébredek, a szoba üres, a párnámon pedig egy levélke pihen. Négy szó az egész. El kellett mentiem. Sajnálom. Gondolom, Trentnek új megbízatása van. Ám meg így is csalódott vagyok. El tudnék viselni még egy adagot a testéből, ha hajlandó lenne kiszolgálni. Kimászok az ágyból és nyújtózkodom egyet, miközben a tegnap este a Pennyben történeteket elnyomják a Trenttel töltött éjszaka emlékei. Olyan régen nem éreztem már ilyet! Ez így nem igaz. Meg sosem éreztem ilyet. Billyvel sosem volt ilyen a szex. Billyt nagyon kedveltem, de fiatalok voltunk és tapasztalatlanok. Trent pontosan tudja, mit csinál, és azt nagyon jól csinálja. És valami egyszerűen csak más Trenttel. Olyan ő, mint egy érett görögdinnye. miután egész életemben szomjaztam. Olyan ő, mint a levegő, miután éveket töltöttem a víz alatt. Olyan ő, mint az élet.
153
HATODIK FÁZIS ELVONÁS
154
TIZENNEGYEDIK FEJEZET Mikor besétálok Ciklon lakásába, ott találom Miát várakozó állásban, tátott szájjal, mint egy partra vetett hal, ahogy Dan - csíkos bokszerben - éppen Cheeriót dobál a szájába. Örömmel látom, hogy Ciklon és Dan kibékültek. Jó látni őket együtt. Dan felfüggeszti a játékot, hogy vessen rám egy aggódó pillantást. Hogy érzed magad? Jól - mosolygok, miközben a számba dobok egy szem Cheeriót. Dan nem ismer. Nem tudja, milyen ügyesen is zárom el a rettenetes emlékeket. Igazi mestere vagyok ennek. Alig pár óra alatt sikerült is szinte elfelejtenem az egészet, és, ha senki sem hozza fel, az események elfelejtve is maradnak. Odasétálok Ciklonhoz, aki éppen tésztát kever egy nagy üvegtálban. Palacsintát? - tartja fel a merőkanalat. Bólintok, megpaskolva a pocakomat. Láttad Livie-t ma reggel? Ciklon bólint. Nemrégen indult el az iskolába. - Egy kanálnyi palacsintatésztát önt a serpenyőbe, mire az egész konyhát sistergő hang tölti be. Ugyanolyan aggódó tekintettel néz rám, mint Dan az előbb. - Hogy érzed magad, most őszintén? Én... jól vagyok. Jobban. Biztos vagy benne? Dan ismer valakit, akivel beszélhetnél, ha ez segít. Megrázom a fejem. Jól vagyok. Az, hogy itt vagy, élsz, egy darabban vagy, és palacsintával etetsz, minden, amire szükségem van. - Egy kézzel megdörzsölöm a hátát, míg a másikkal megragadok egy tányérnyi ételt. Igen, pontosan ez az, amire szükségem van. Ciklon és Mia, és Livie és Trent. Még Dan is. Most ez minden, amire szükségem van. Szabad vagyok este. Átjössz?
155
Várok és várok, de nem kapok választ Trenttől. Türelmetlenségemben átsétálok a lakásához, és bekopogok. Nem kapok választ. Odabenn teljes a sötétség. Aztán elballagok a közös udvarba azzal a megjátszott céllal, hogy megnézzem magamnak a hibachit. Valójában azt akarom meglesni, hogy itt van-e Trent motorja. Itt van. Visszamegyek, újra bekopogok az ajtaján, és várok. Még mindig nem kapok választ. Cain nem engedi, hogy bármelyikünk is dolgozzon aznap. Tulajdonképpen rávette Ciklont, hogy az egész hetet kivegye, miközben veszélyességi pótlékot kap. Fogadni mernék, hogy Dan baromira örül ennek. Ciklon könnyed, energikus lépteiből ítélve neki sincs vele problémája. Én is boldog lennek, ha Trent itt lenne. Másnap sem hallok Trent felöl. És az azután következőn sem. Nem ír. Nem hív. Mintha elnyelte volna a föld. A harmadik este, a gyomrom helyén egy hatalmas kősziklával, visszamegyek a Pennybe. A zene untat, a fények vakítanak, a vendégek idegesítenek. Semmi sem ugyanolyan, ha Trent és Ciklon nincsenek ott velem, és ettől nyomorultul érzem magam. Még akkor sem tudok magamra erőltetni egy mosolyt, ha nagyon próbálom. Tudom, hogy Ciklon pár nap múlva visszajön. Ám Trent hiánya olyan, mintha egy kést döftek volna a hátamba. Fájdalmas, nem tudok hátranyúlni, hogy kihúzzam, és biztos vagyok benne, hogy a vesztemet fogja okozni, ha bennmarad. Trent távolléte egész héten emészt. Morcossá és idegessé tesz, meg úgy alapjáraton kellemetlen társasággá. Ezzel tisztában is vagyok, csak nem érdekel. Emiatt veszek össze Livie-vel az egyetlen szabad estémen azon, hogy mit nézzünk a tévében. Elsírja magát, és ribancnak nevez. Livie sosem csinál ilyet. Ennek hatására az esteimet a közös udvaron töltöm, rejtett pillantásokat vetve az 1D-re. Mindig ugyanazt látom. Sötétséget. Bárhová is ment Trent, még nem jött vissza. Mi van, ha sosem jön vissza? Ötödik nap. Rémültemben felsikoltok, ahogy végignézem, amint a szüleim Audija belesüllyed a folyóba, miközben képtelen vagyok levenni a tekintetemet a kormány mögé szorult alakról. Trent az. Mikor a levegőt kapkodva felriadok, izzadt testem teljesen bele van gabalyodva a takaróba. Csak álom volt! Hála az égnek! Jó negyedórába beletelik, mire megszabadulok az elmémbe égetett képtől. Ám most meg ennek gondolatától nem tudok megszabadulni. Mi van, ha Trentnek balesete volt? Senki sem szólna nekem. Senki vagyok. Még esélyem sem volt, hogy valaki legyek.
156
Addig nyaggatom Ciklont, amíg meg nem adja Dan számát. Aztán Dant nyaggatom, hogy nézzen bele a rendőrségi jelentésekbe, hogy volt-e egy bizonyos Trent Ernersonnak balesete. Erre azt feleli, hogy nem élhet így vissza a pozíciójával. Erre kiakadok, és lecsapom a telefonomat a pultra. Aztán visszahívom és bocsánatot kérek, mire felajánlja, hogy áthozza a laptopját, hogy azon át tudjam nézni a híreket és a gyászjelentéseket, vagy akármit. Már jócskán benne járunk az éjszakában, mikor elfogadom a tényt, hogy Trent minden bizonnyal él és jól van. Csak éppen nincs velem. Kilencedik nap. Ahogy az edzőterembe menet elhaladok Trent lakásának ajtaja előtt, megdermedek. Biztos vagyok benne, hogy valami fura szagot érzek. Ó, istenkén! Trent meghalt. Tanner ajtajához rohanok, és addig dörömbölök rajra, amíg ki nem nyílik. Tanner áll mögötte, a megszokott batmanes pizsamaalsójában, olyan arccal nézve rám, mint amit egy őz produkálhat pont, mielőtt elütik. Gyerünk! - megragadom a karját, és kirántom a lakásából. - Most rögtön ki kell nyitnod az 1 D-t! Tanner a testsúlyát felhasználva próbál ellenállni nekem. Álljunk csak meg egy pillanatra! Nem nyithatom csak úgy... Azt hiszem, Trent meghalt! - kiáltom. Erre rögtön megmozdul. Mögötte várakozom nyughatatlanul, ahogy remegő kézzel a hatalmas kulcscsomóján matat. Aggódik emiatt. Még szép, hogy aggódik. Mikor kinyitja az ajtót, szinte félrelökve őt az útból rohanok be a lakásba, egy pillanatra sem gondolkodva el azon, mi várhat rám. Odabenn félhomály és rend uralkodik. A lakás szinte már csupasz. Meg sem mondanám, hogy valaki él itt, ha nem lenne ott a laptop az asztalon, ha nem lógna Trent tengerészkék pulcsija a kanapé támlájáról, és ha nem erezném a levegőben a kölnije illatát:. Tanner elsétál mellettem, és gyorsan megnézi a hálókat és a fürdőt. Még a szekrényajtót is kinyírja. Mikor visszajön, igencsak mogorván néz rám. Pontosan miért is mondtad nekem, hogy Trent meghalt? Kerülve a tekintetét nyelek egyet. Upsz. Rendben van, tűnjünk el innen! - Kezét nem túl finoman a villámra téve kivezet az ajtón. Ahogy elporoszkál, hallom, hogy a bajsza alatt motyog valamit drogokról és hormonokról. Tizenharmadik nap. Rúg. Üt. Fordul. Rúg. A zsák zokszó nélkül tűri a büntetésemet. Püfölöm és nekicsapódom, kiadva magamból minden dühömet és félelmemet. Trentnek van egy másik élete Rochesterben. Csak ez lehet a magyarázat. Egy napbarnított, szőke, ép nővel.
157
Valószínűleg van két gyönyörű, tökéletes gyerekük, akik szépen mondják, hogy „kérem” és „köszönöm”, és akik nem tanultak meg úgy káromkodni, mint a kocsisok, csak mert az anyjuktól is folyton ezt hallották. Valószínűleg azért jött Miamiba, hogy a kapunyitási pánikjára való tekintettel szerezzen magának egy szeretőt. Nem vagyok más, mint valaki kapunyitási pánikja, aminek, mint egy idióta, rendesen be is dőltem. Pörgőrúgás. Fordul. Rúg. Ez jólesik. Olyan, mintha ismét a kezemben tartanám az életem. Később Ciklon lakásában, a kanapén ülve Spongyabobot nézek Miával. A párnán, mellettem egy sötét hajú Ken baba hever. Kicsit emlékeztet Trentre. Komolyan felmerül bennem, hogy ellopom, ráírom a mellkasára, hogy „Trent”, és öngyújtót dugok oda, ahol a szerszámának kéne lennie. Tizenhetedik nap. Valódi volt egyáltalán? - motyogom, a kezemben lévő telefont fixírozva. Ezt nem magamnak vettem, ugye? Micsoda? - kérdezi Livie, meglepetten pillantva fel rám. Trent valódi volt? Úgy értem, meg tudnám érteni, ha nem lett volna az. Mégis hogy akarhatna valaki, aki annyira el van baszva, mint én, egy ennyire gyönyörű és édes és tökéletes pasit? Ezt hosszú szünet követi, mialatt rápillantok Livie-re, aki úgy néz rám, mintha lenyeltem volna egy zacskónyi üvegszilánkot. Tudom, hogy aggódik értem. Ciklon is aggódik értem. Azt hiszem, még Nate is aggódik. Huszadik nap. Rúg. Üt. Üt. Rúg. A zsákon élem ki a dühömet. Trent kihasznált. Hogy milyen beteges okból tette ezt, nem tudom eldönteni. Biztos van valami hülye fétise. Talált magának egy sérült nőt, akinek aztán megkereste a gyenge pontját, majd levadászta a nevetőgödröcskéivel és a sármjával. Áttört a védőburkomon, majd beszökött a szívemhez, és megolvasztotta annak jégpáncélját. Aztán meg elhagyott, mikor rájött, mennyire el vagyok baszva valójában. Bár előtte természetesen megdugott. És én még hagytam neki! Ez az én hibám! Én vagyok a hülye! Továbbra is csak püfölöm a húszfontos homokzsákot. Imádom a homokot. Rosszallás nélkül elnyeli minden érzelmemet, és hagyja, hogy használjam anélkül, hogy bármit is elvárna tőlem. Felhúzott valami? Megpördülök, és ott találom Bent karba tett kézzel állva, arcán apró, mindentudó mosollyal. Hátat fordítok neki, és beviszek egy tökéletes rúgást. A, dehogy. Ben megkerül, és megfogja a zsákot. Legyint egyet, mintha azt mondaná,
158
folytassam csak, ő majd tartja. Hol van a pasid? Extra erősen rúgom meg a zsákot, olyan irányból, amire tudom, hogy Ben nem számít. Remélem, pont a tökén találja el, amiért felhozta Trentet. A kívánságom nem teljesül, de Ben legalább felnyög. Milyen pasim? Hát az, aki folyton ott lebzsel a bárnál. Láttad mostanában a pultnál? – Őt. Egy hosszú pillanatig nem felel. Nem, azt hiszem, nem. Nos, akkor, Ügyvédsrác, mire következtetsz ebből? Vagy nem tudod összerakni? Ha így van, nem leszel valami nagy ügyvéd. Ismét megrágom a zsákot. Ben ismét felnyög. Akkor megint szabad vagy? Mindig is szabad voltam. Rendben. Akkor mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahová este? Dolgozom. Én is. Nyomjunk be valami korai vacsit, aztán menjünk együtt a melóba! Rendben. Tőlem aztán - felelem gondolkodás nélkül. Nem akarok gondolkodni. Ben felhúzza a szemöldökét. Most komolyan? Abbahagyom a rugdosást, és az alkarommal letörölöm az izzadságot a homlokomról. Nem éppen ezt akartad hallani? Nos, igen, de a „Menj a pokolba!" válaszra számítottam. Nekem az is megfelel. Nem, dehogy! - válaszolja Ben fürgén, hátrálva egy lépést. - Eléd megyek hatra, az úgy jó? Jó - felelem, miközben egy tökéletes pörgőrúgással szelem át a levegőt. - Mégis mibe egyeztem bele? - kérdezem magamtól a meleg víz alatt állva, ahogy felbámulok a zuhanyrózsára, amire odaképzelek egy másik kígyót, ami halálra rémít. Ha elég hangosan sikítanék, vajon Trent varázslatos módon megjelenne? Ismét rám törné az ajtót? Ezúttal nem hagynám, hogy elmenjen. Nem én. A konyhában Livie-be botlok. Alig beszéltünk a vitánk óta. Sajnálom, Livie! - Csak ennyit tudok kinyögni. A derekam köré fonja a karját. Egy szemétláda volt, Kacey. Egy hülye szemétláda - motyogom. Egy nagy, hülye szemétláda - válaszolja. Ez egy játék, amit még kiskorunkban játszottunk. A szüleinket megőrjítettük vele.
159
Egy nagy, hülye, büdös szemétláda. Egy nagy, hülye, büdös, aranyeres szemétláda. Homlokon csapom magam. Ő, igen! Az aranyér a nyerő! Livie felkuncog. Hová mész? Kicsusszanok az öleléséből, hogy fel tudjam venni a cipőm. El. Úgy érted, randid van? - Livie arca felragyog. Feltartom a kezem, hogy kicsit megzabolázzam az izgalmát. Ben csak egy hústorony a melóból. Harapunk együtt valamit, aztán elfuvaroz a Pennybe, és összezúzom a golyóit, ha bármivel próbálkozik. Kopogtatnak. Már itt is a hústorony! - viccelődöm, ahogy felrántom az ajtót, arra számítva, hogy Ben hatalmas termete és idióta vigyora jelenik meg előttem. Két lépést hátrálok. A levegőt mintha kiszívták volna a tüdőmből. Trent az. -
160
TIZENÖTÖDIK FEJEZET - Helló! - köszön, miközben leveszi a napszemüveget, felfedve előttem azt a gyönyörű, kétárnyalatú, kék szemét, amiben bármikor el tudnék veszni. Azokba a szemekbe bámulok, és érzem, ahogy a vér elhagyja a testem, miközben egész skálányi érzelmet látok végigfutni az arcán megkönnyebbülés, bűntudat, fájdalom, keserűség, aztán ismét bűntudat. Biztos vagyok benne, hogy egy halom érzelem jelenik meg az én arcomon is, de jelen pillanatban egyiket sem tudom beazonosítani. És egyszerűen csak állok ott tátott szájjal, képtelenül arra, hogy egy szót is szóljak. Livie-nek messze nincsenek ilyen problémái. Te! Tartsd magad távol tőle!- sikoltja, Trentre támadva. Mozdulatai megtörik kábulatomat, és még pont időben elkapom, mielőtt hadonászó mancsaival lekaparná Trent bőrét. Adj nekünk egy percet, Livie! - Valahogy sikerül teljesen nyugodtan kimondanom. Ám belül olyan érzelemvihar dúl, ami azzal fenyeget, hogy ledönt a lábamról. Az ajtó mellettem meglibben, én pedig még jobban küzdők, hogy levegőt préseljek a tüdőmbe, miközben a szívverésem felgyorsul. Trent visszajön. Ez egyszerre olyan, mintha hasba vágtak volna, és olyan, mintha valami megduzzadt volna a mellkasomban. Olyan ez, mint egy rossz függőség, amiről tudom, hogy rossz, de a francba is, teljesen kielégít. Livie sarkon fordul és elcsörtet a szobájába, ám előtte még megereszt egy jeges pillantást Trent irányába. Aranyér! Ne felejtsd el, Kacey! Hirtelen kifakadása és komolysága úgy pukkasztja ki a bennem növekvő pánikot, mint tű a lufit, és már azt veszem észre, hogy kuncogok. Istenem, hogy imádom ezt a lányi! Talán a nevetésem az, amitől Trent ellazul, amitől eszébe jut az az őrültség, hogy megérintsen, nem tudom. Hadd magyarázzam meg! - kezdi, ahogy kezével az enyém után nyúl. Észhez térek, a jókedvem rögtön visszavált dühbe. Ne merészelj hozzám érni! - sziszegem. A béke jeléül kezét - tenyérrel kifelé - maga elé tartja.
161
Igazad van, Kace. De kérlek, hadd magyarázzam meg! A karom keresztbe fonom magam előtt, és szorosan ölelem a testem, hogy ne essek darabokra. Vagy, hogy ne nyúljak felé, a melegségért, amit áraszt. Hajrá! Magyarázd meg! - morgom, miközben küzdők a lehengerlő vággyal, hogy a karjaiba vessem magam, hogy ne is hallgassam meg a kifogásait, mert mindez nem számit. Mindez a múlté, és most csak az számít, hogy érzem magam, mikor itt van mellettem. De ezt nem tehetem. Nem gyengülhetek el. Az ajkaszóra nyílik, mire a térdem elgyengül. Ó, istenem! Ha még egy másodperccel tovább itt kell állnom vele, minden csatámat el fogom veszíteni. Ekkor Ben, mint egy fényes páncélos lovag, megjelenik a sarkon. Lejárt az idő-jelentem ki egy kicsit túl hangosan. Ellépek Trent mellett, és becsapom magam után az ajtót. - Szia, Ben! - Aki ismer, az mind egyből láthatja, hogy csak megjátszom magam. Sosem vagyok ilyen vidám. Sosem vagyok vidám, pont. Ben rám néz, majd Trentre, és látom, hogy forognak a kerekek a fejében. Tudja, hogy éppen most zavart meg valamit. Okos hústorony. Szeretnéd, hogy... - A kijárat felé mutat, mintha azt jelezné, hogy elmehet, ha akarom. Nem! - Karon ragadom, és már húzom is előre, a fejemet magasan tartva, Ben karját pedig szorosan ölelve magamhoz, miközben hagyom, hogy a dühöm hajtson előre, lépésről lépesre. Belül azonban úgy érzem, mintha rám omlanának a falaim. -
Alig nyúltál a tésztádhoz jegyzi meg Ben. Egy olasz étteremben vagyunk, alig öt percre a Pennytől. Igenis hozzányúltam - morgom, ahogy beleszúrok a villámmal. Olyan sokat nyúltam hozzá, hogy a te tésztád már féltékeny. Úgy hallom, spagetticsatára készülnek. Alig ettél a tésztádból - fogalmazza ár Ben somolyogva. Nem vagyok éhes. Az a pasas az oka? Már háromnegyed órája ülünk az étteremben, és ez az első kérdés, amit Ben feltett. Amúgy egész idő alatt hallgattam, ahogy mondta és mondta, hogyan vesztette el a focis ösztöndíját egy térdsérülés miatt, és hogy büntetőjogi ügyvéd akar lenni Vegasban, mert ott lakik az összes pénzes szemétláda. Nem tudom, hogy azért hanyagolja-e a kérdéseket, mert ennyire öntelt, vagy mert rájött, hogy nem szeretek válaszolni rájuk. Így vagy úgy, nekem mindkét megoldás megfelel. Nagyot sóhajtva kihúzok egy húszast a táskámból, és ledobom az asztalra. Lassan indulnunk kéne. Összehúzott szemöldökkel visszaadja a pénzemet. Meghívtalak. -
162
Nem fekszem le veled. Hé! Ki mondta, hogy feküdj le velem? Csak a kajáért és a kellemes társaságért jöttem - játssza a sértődöttet, de a szeme csillogása elárulja, hogy csak szívat. Kiszakad belőlem egy nem túl vonzó horkantás. Rendben van, rendben. Közepes társaság. - Szájába töm egy darab kenyeret, majd mosolyogva még hozzáteszi: - Na, meg egy szexi segg. És ez az a Ben, akit ismerünk és szeretünk - nyugtázom egy eltúlzott bólintással, majd a homlokához vágok egy cukros zacskót. De most komolyan - kezdi Ben, ahogy összekaparja az utolsó villányi tésztát a tányérjáról. Türelmesen várok, amíg összerágja és lenyeli. - Miért egyeztél bele, hogy eljössz velem? A vak is látja, hogy még nem léptél túl azon a pasin, ám még ha túl is lennél rajta, nem vagyok bolond. Nem tudom, mi volt az aznap az edzőteremben... A francba. Ennyire átlátszó vagyok. Remélem azért, hogy Trent nem olvas ilyen könnyen a gondolataimban. Nem akarom, hogy ilyen könnyedén átlásson rajtam. Megrántom a vállam. Nem akarsz te engem, Ben. Hétrétegnyi komplett elcseszettség vagyok, némi teljes őrülettel köretként. Ben vigyorog, de azért látom a szomorúságot a szemében, ahogy az asztalra dob némi pénzt, hogy kifizesse a vacsoránkat. Ezt eddig is tudtam. Akkor meg miért hívtál randira? Főleg az után, amit a múltkor az edzőteremben csináltam veled? Megrántja a vállát. Várom, mikor kattansz be legközelebb? Akkor majd gyorsabb leszek. Észre sem fogod venni, és már végeztem is. Kiszakad belőlem a nevetés. Ben szégyentelen őszintesége igazi megkönnyebbülés. Nem is tudom. Kace. Csupa ribanc és idióta vesz körül. Te más vagy. Okos vagy és vicces. És úgy ki tudod lőni egy pasi önbizalmát, mint egyetlen lány sem, akivel eddig találkoztam. Nem hiszem, hogy bárki is ki tudná lőni azt a nagy fejedet, Ben. Arrogánsán elvigyorodik. Attól függ, melyik fejemről beszelsz. -
Hallom, Trent visszatért? - suttogja Ciklon, miközben én feleseket töltök a patronból egy legénybúcsú résztvevőinek. Nem mondod? - motyogom összeszorított ajkakkal. Nem tudom, mi mást mondhatnék. Nem felejtettem el. Nem telik el úgy perc, hogy ne jutna eszembe a neve és hogy milyen nagyszerű érzés, mikor megérinti a bőrömet, hogy ne akarnám, hogy megint minden olyan legyen, mint az alatt a rövid, varázslatos idő alatt, mielőtt még kitépte a szívemet a mellkasomból és a mocsokba hajította volna. -
163
Gyűlölöm, amiért így érzem magam tőle. Amiért reményt adott, amit aztán kirántott a kezeim közül. Amiért kihúzott a vízből, segített ismét levegőt vennem, csak azért, hogy utána visszanyomja a fejemet a felszín alá. Úgyhogy mikor nem sokkal az utolsó fellépés előtt megpillantom a bárpult túloldalán, ahogy engem néz, a düh és a fájdalom olyan erővel hatalmasodik el rajtam, hogy meg kell ragadnom a pultot ahhoz, hogy talpon tudjak maradni. Mit akarsz? - sziszegem. Beszélnem kell veled. Nem. Kérlek, Kacey! - Az a hang, az a hangsúly. Már érzem is, ahogy a gyenge pontomat keresi, egy helyet, ahová odafészkelheti magát és megnyerhet magának. Nem fogom hagyni neki. Ezúttal nem. Volt három heted, hogy beszélj velem, és... Ó, várjunk csak! - A hatás kedvéért homlokon csapom magam. - Eltűntél a föld, kibaszott színéről! Úgy bizony. Már el is felejtettem. Csak öt percet adj! - könyörög előrehajolva. Rendben! Hajrá! Itt a tökéletes alkalom, hogy megbeszéljük! - A karomat oldalra lendítem, túlhangsúlyozva, hogy mennyire nem ez a tökéletes alkalom arra, hogy beszéljünk. Trent állkapcsa megfeszül. Komolyan mondom, Kacey. Öt perc, négyszemközt. El kell magyaráznom valamit. Szükségem van... rád. Ó, neked van szükséged rám. Érdekes - préselem ki a szavakat összeszorított fogaimon keresztül. Belül a ragasztó, ami összetart, minden egyes szavával egyre jobban feszül. Szüksége van rám. Trentnek szüksége van rám. Hát legyen! Lecsapom a rongyom a pultra, és hátrakiáltok: - Öt perc és itt vagyok, Ciklon! Ciklon odanéz, meglátja Trentet, aggódva rám pillant, majd bólint. Gyere velem! - Eltrappolok mellette, és bár nagyon is jól tudom, hogy Nate és Ben a sarkunkban vannak, azért csak megyek tovább. Elmasírozok Jeff és Bryan, a két bulldogszerű kidobó mellett, akik a privát szobákat felügyelik. Nem próbálnak megállítani. Biztos vagyok benne, hogy ennek van valami köze a merev tartásomhoz, az összehúzott szemöldökömhöz és a „menj a francba, még mielőtt a saját nyelveddel fojtalak meg” tekintetemhez. Berúgom az egyik szabad szoba ajtaját. Sarkon fordulok, és karba tett kézzel nézem, ahogy Trent nyúlánk alakja és nyugtalanságról árulkodó arca felém közelít. - Befelé! - parancsolom a szoba felé biccentve. Kacey... Azt mondtad, négyszemközt akarsz beszélni velem. Mi lenne ahhoz jobb, mint egy privát szoba? - kérdezem jéghideg hangon. Miután megadóan felsóhajt és alig észrevehetően bólint, Trent belep az ajtón. A háta mögött látom, ahogy Ben odahajol, hogy mondjon valamit Nate-nek.
164
Úgy tűnik, ez kordában tartja a szörnyeteget. Ben, arcán aggódó kifejezéssel, odajön hozzám. Minden oké, Kacey? Szerinted, Ben? Elmélkedve összehúzza a szemöldökét. Az lesz a legjobb, ha őrt állok az ajtónál. Nem fogok bemenni, csak akkor, ha valami aggasztót hallok, rendben? Rendben. - Köszönetképp aprót biccentek. Azt hiszem, a nem túl kellemes múltunk ellenére is, eljutottunk egy pontra a kapcsolatunkban, ahol megértjük egymást. Talán meg a barátomnak is nevezhetem. Beviharzok a szobába, és becsapom magam urán az ajtót. A helyiség belül kicsi, halványan meg van világítva, benne egy fekete dívánnyal és hangulat festő zenével, ami más, mint ami kinn szól a klub főtermében. Ciklon mondta, hogy külön arra a célra van személyzet, aki alaposan kitisztítja és fertőtleníti a szobákat, miután a vendégek távoznak. Még ha ez nem is igaz, jelen pillanatban egyáltalán nem érdekel. Odasétálok, ahol Trent áll, majd rálököm a díványra. Aztán már nyúlok is a szoknyám cipzárjához. Mégis mit... - kezdi Trent, de a szavai elhalnak, amint kicipzárazom a szoknyámat és a padlóra ejtem. Kilépek a szoknyából, majd felülről indulva elkezdem kigombolni a fátyolszerű blúzomat, egyenként bújtatva ki a gombokat lyukaikból. Kacey, ne! - hajol előre Trent. A mellkasának nyomott hétcentis tűsarkam visszakényszeríti a díványra. Ezért jöttél, nemde? Ez az, amire szükséged van? - A hangom olyan hideg, mint a sarki szel. - Amit mindig is akartál? - A földre hajítom az ingem, és úgy nézek le rá dühösen, egy szál melltartóban, bugyiban, és a tűsarkúmban. - Ez az a rész, ahol azt mondod, milyen gyönyörű is vagyok! Úgyhogy mondd csak! Mondd, hogy túlessünk rajra, és aztán ismét eltűnhess! - A hangom megremeg a végén, úgyhogy inkább befogom, nem bízva magamban. Dehogy, Kacey. Jézusom. Lecsusszan a díványról és térdre ereszkedik, majd keze a combomra talál, és finoman megragadja. Nem nyúlhatsz a lányokhoz. Már el is felejtetted a szabályokat? mosolygok rá gúnyosan. A szemet egy pillanatra sem veszi le rólam, és olyan leírhatatlan érzelem áradatot látok a tekintetében, ami azzal fenyeget, hogy lerombol minden falat, amit magam köré építettem. Kénytelen vagyok elkapni a tekintetemet, miközben gombóc nő a torkomban, amitől képtelen vagyok megszabadulni. Sajnálom. Sosem akartam még több fájdalmat okozni neked, mint amit már eddig is át kellett élned. Komolyan? Te úgy próbálsz nem fájdalmat okozni nekem, hogy a Ciklon támadása utáni reggelen - azután, hogy először lefeküdtünk egymással - hagysz nekem egy homályos üzenetet, aztán majdnem három hétre eltűnsz? - A hangom megbicsaklik, mire összeszorítom a fogam. Gyűlölöm a hangomat.
165
Fejét a hasamra hajtja, keze előbb felcsúszik a csípőmre, majd vissza a combomra. Olyan jó érzés. Nem akarom, hogy ilyen jó érzés legyen. A francba, áruló combok! Küzdj ellene, Kacey! Küzdj! Kacey, tévedtem. Nagyot nyelek. Miben? Nem lett volna szabad úgy erőltetnem a dolgot. Azt hittem, hogy ha megnyílsz a múltaddal kapcsolatban, akkor valahogy rendbe tehetem azt neked. Békén kellett volna, hogy hagyjalak. - Elakad a lélegzetem, amint megérzem, hogy meleg ajkak csókolgatják a hasam. Tudja, hogy ettől majd elolvadnak a védelmi vonalaim. Nem játszik sportszerűen. Ami még ennél is rosszabb, hogy nem is akarom, hogy máshogy játsszon. - Arra kellett volna összpontosítanom, hogy boldoggá tegyelek. És így is fogok tenni. Mostantól kezdve így lesz, Kacey. Hátralevő életünk minden egyes napját annak fogom szentelni, hogy boldoggá tegyelek. Esküszöm. Ne dőlj be neki! Ne dőlj be neki! Ezt már mondtad egyszer. Aztán eltűntél. - Nem tetszik, ahogy elhal a hangom, mintha mindjárt elbőgném magam. Egy... Kettő... Három... Négy... Busszá meg! Hasztalan az egész. A sarkára ül, kezét pedig ismét a combomra csúsztatja. Azonban nem néz a szemembe, helyette inkább a padlót bámulja. Mikor megszólal, az állkapcsa megfeszül, dühről árulkodva. Kacey, nem te vagy az egyetlen, akinek problémái vannak. Én is el vagyok baszva, rendben? Vannak dolgok a múltamban, amiket nem tudom, hogyan mondjak el neked. Amiket nem mondhatok el neked. A vallomása meglep. Trentnek sötét múltja lennel Erre meg soha nem is gondoltam. Miért nem gondoltam erre sohasem? Annyira lefoglaltak a saját problémáim, hogy ez nem is jutott eszembe, pont azért. De milyen rossz is lehet valójában bármi, ami vele történt? Remegő ujjakkal az álla felé nyúlok, és óvatosan hátradöntöm a fejét, hogy elveszhessek abban a gyönyörű kék szemében. Olyan higgadtnak, olyan sikeresnek, olyan tökéletesnek tűnik. Sosem kényszerítettelek, hogy mutasd meg nekem a csontvázaidat mondom lágyabb hangon, keserű felhang nélkül. Tudom. Tudom, Kacey. - Trent még jobban megszorítja a combomat, ahogy közelebb húz magához. Ujjbegyei felcsúsznak, és körbefogják a csípőmet, hüvelykujja a medencecsontomra téved, apró vágyszikrákat gyújtva bennem, amik összekeverednek a már bennem égő érzelemlángokkal. Ösztönösen lenyúlok, és kezem a kezére helyezem. Az után az éjszaka után én... - folytatja. - Én azt hittem, túl messzire mentem. Azt hittem, én okoztam azt, ami Ciklon megtámadásakor történt. Beleremegek, ahogy felrémlik bennem. A sötét oldalam. A gyilkos oldalam. Azt nem te okoztad, Trent. Az csakis én voltam, ahogy végül elért a
166
téboly. Tudom, kicsim. Most már tudom. De el kellett mennem, hogy át tudjam gondolni. El kellett hagyjalak egy kis időre. és... Legalább egy üzenetet küldhettél volna. Tudom. Elbasztam. Sajnálom. Csak nem tudtam, hogyan magyarázhatnám meg, miért szöktem el. Féltem. - Felnéz, rám, mire meglátom, hogy könnyes a szeme. Minden dühöm kialszik, minden védelmem összeomlik. Képtelen vagyok elviselni, hogy így lássam Trentet. Nem, nincs semmi baj! - Nincs bennem semmi, csak szánalom, ahogy egyik kezemmel a fejét simogatom, míg a másikkal letörlöm a könnycseppet. Ki ez, aki az én hangomon szólal meg? Ez nem az a nő, aki dühöngve rohant végiga lakáson, aki lesem vette a szemét a hírekről, és aki készen állt arra, hogy Ken babákat csonkítson meg. Annyira sajnálom, Kacey! Többé nem foglak kényszeríteni. Nem beszélünk többé a múltról. Egy szót sem. Csak a jövőről. Kérlek! Szükségem van rád! Már megint ez a szó - szükség. Meg sem bírok szólalni. Csak bólintok. Ám ez elég Trentnek. A csípőmet szorító erős ujjak lefelé húznak. Engedelmesen térdre ereszkedem. Trent magához húz, hogy a testünk összesimuljon. Meleg kezek simítják a hátamat és kapcsolják ki a melltartómat. Félredobja a fehérneműt, majd előrenyúl, és megfogja a mellemet, pont abban a pillanatban, ahogy a szája is végre megtalálja az enyémet. Ajkának érintésére hullámokban önti el a testemet az elfojthatatlan vágy, amibe beleremegek. Három hét e nélkül. Nem tudom, hogy éltem túl. Lenyúlok, és ügyetlen kezekkel megragadom az ingjét. Le akarom venni róla. Most. Azt akarom, hogy a csupasz bőre az enyémhez érjen. Most. Mintha csak erezné, hogy nem tudok várni, leválasztja az ajkát az enyémről, de csak addig, amíg áthúzza a fején az ingjét, aztán már vissza is tér, mellkasa az enyémhez nyomódik, ahogy odahúzódom hozzá. Kacc - suttogja, az ajka mohón támadja a nyakam, ahogy egyik keze elindul felfelé a belső combomon, és benyúl a bugyim alá. Mikor ügyes ujjai rám találnak, elakad a lélegzetem. - Soha többé nem foglak elengedni. Soha. A szívem vadul dobog, ahogy előre-hátra ringatózom a kezén, ahogy a nevét suttogom, ahogy a sliccével küzdők, miközben hagyom, hogy az elmúlt három hét lesüllyedjen a múlt kútjának legaljára.
167
TIZENHATODIK FEJEZET - Ezt én csináltam? - húzom össze a szemöldökömet, ahogy megérintem Trent arcán a vöröses duzzanatot, Trent felszisszen. Livie balhorga jó erős. Komolyan? - felkönyöklök, hogy jobban láthassam a sebet. Meg Trentet, úgy általában. Egész meztelen testét, ahogy ott fekszik a homályosan megvilágított V.I.P. szoba szőnyegezett padlóján. Már nem hallom a klubban szóló zene egyenletes pulzálását. Már biztos zárnak. Nem tudom, mióta vagyunk itt. Viszont Ben nem zaklatott minket. Vagy legalábbis nem vettem észre. Trent szólásra nyírja a száját, de többször is nekifut, mielőtt egy hang is elhagyná a torkát. Mikor távoztál azzal a balfácánnal, Livie kiviharzott a lakásból, és végigkergetett az udvaron, miközben azt kiabálta, hogy összetörtem a szívedet. Aztán visszarángatott és megpofozott, majd azt mondta, jobban járok, ha ismét boldoggá teszlek. Ezúttal örökre A fejem Trent mellkasára zuhan, ahogy elnevetem magam. Azt hiszem, kezdi átvenni a forrófejűségemet. - Magamban újrajátszom a húgom szavait, ahogy hozzábújok Trenthez és beszívom az illatát. - Az örökké elég hosszú idő. Trent magához szorít. Nem elég hosszú, ha veled tölthetem. Szerinted, ha most kimegyek, Livie megint meg fog ütni? Bármi lehetséges. De most eléggé boldog vagyok - mormolom az ágyban nyújtózkodva. Trent, arcán öntelt mosollyal, hátranyújtja a kezét, majd a feje alá csúsztatja. Mertem remélni. Megtettem, ami tőlem telik. Azt hiszem, múlt éjjel ötször. Ha ez nem rakott rendbe... Feltápászkodom, egyik lábamat átvetve a testén lovagló ülésbe helyezkedem rajta, és felhúzom a szemöldökömet. -
168
Ó, tegnap este rendbe is raktál. De a mai nap már más tészta. Vágyakozó tekintete végigaraszol a testemen, majd egyik szemöldökét felhúzva megállapodik az arcomon. Most komolyan? Megrántom a váltam, majd sejtelmesen kacsintok egyet. Felkuncog, és a hajába túr, teljesen összekócolva azt. Hallottam, hogy a vörösek őrültek: de arra senki sem figyelmeztetett. hogy ilyen szexdémonok vagytok. Játékosan megfricskázom az orrát. Egy ordítás kíséretében megpördül, a hátamat a matrachoz nyomja, majd testét elég magasan tartva ahhoz, hogy mindent remekül láthassak, megtámaszkodik fölöttem. Arcomon félmosollyal az egyik lábamat köré kulcsolom, és lehúzom magamhoz. -
Telnek a hetek, és Trent marad. Mostanra a legtöbb éjszakát már a lakásunkban tölti. A késő este legtöbbször a klubban találja, ahol csendben üldögélve néz engem tüzes, incselkedő tekintetével, amitől megroggyan a térdem, mert tudom, mi vár rám, amikor hazaérek. Itt marad és boldoggá tesz. Boldogabbá, mint ami nagyon régóta voltam. Több szempontból boldogabbá, mint valaha is voltam. Megnevettet. Kuncogásra késztet. Hála neki, ismét érzek. És minden éjjel elűzi a rémálmaimat. Nem az összeset. De legalább már nem ismétlődnek minden este. És mikor izzadságban úszva és levegő után kapkodva felriadok, Trent ott van, hogy átöleljen, és hogy a hajam cirógassa, hogy a fülembe súgja, hogy mindez már a múlt, és hogy ami köztünk van, az valós. Előtte Kacey apró darabjai napról napra a helyükre kerülnek. Vagy talán csak előbújnak. Kacey Cleary talán végig jó melyre el volt ásva, és csak arra várt, hogy eljöjjön a megfelelő személy, aki kihúzza őt a mély, sötét vízből. Aki megmenti öt a fulladástól. Én először nem veszem észre ezeket a darabkákat, Livie viszont igen. Folyton rajtakapom, hogy engem néz - mikor szendvicset csinálok magamnak, mikor takarítok, mikor vásárolok -, gyönyörű ajkán sejtelmes mosollyal. Mikor megkérdezem, mi a baj, mindössze megrázza a fejét, és annyit felel, hogy: Kacey visszatért. - És boldog. Ciklon és Dan remekül elvannak. Azt hiszem, Ciklon szerelmes, ám ő ezt be nem vallaná, nehogy elkiabálja. Azt pedig tudom, hogy Dan fülig szerelmes belé és Miába, mindössze abból, ahogy nézi őket, ajkán aprócska mosollyal. És mi van Miával? Nos, egyik reggel Trenttel arra ébredünk, hogy Mia az ágyunk mellett álldogál foghíjas mosollyal és két negyeddollárossal a markában. Nézd, Trent! Tegnap este eladtam a fogamat! - Ezt hallva csak nevetni tudok. Nevetek, és emlékeztetem magam, hogy szereltessek zárat az ajtóra, hogy Mia nehogy még több káromkodást tanuljon tőlem. Ő a legboldogabb gyerek, akit valaha láttam, mert olyan emberek veszik körül, akik szeretik. Ciklon ígéretéhez híven több pénzt keresek a Pennyben, mint bárhol másutt. A
169
bankszámlám tartalma hétről hétre jelentősen növekszik. Még két év ebből, és talán ki tudom majd fizetni Livie első évét az egyetemen. Livie olyan okos és olyan jó. És annyira megérdemli. Minden tökéletes. Miért is kell három órával hamarabb bemennünk a Pennybe? - nyögöm, szorosabbra húzva magamon a dzsekit, ahogy a hűvös, decemberi szellő körbeöleli a testemet. Úgy hallottam, az évszakhoz képest meglepően hideg front halad át Miamin. Michiganhez képest persze még meleg van, de attól még libabőrős lesz a karom. Csaposképzés. Minden évben lepörgetjük. Mindenkinek végig kell csinálnia a képzést, aki italt szolgál fel - magyarázza Ciklon. Három órán keresztül italt fogunk töltögetni? Most komolyan? Ne aggódj! - mondja, ahogy bekopogtat a Penny hátsó ajtaján. Engedik, hogy belekóstolj. Nagyszerű. Mire kezdődik a műszak, már meg fogok botlani a saját nyelvemben - morgok, miközben megeresztek egy gyors biccentést Nate felé, ahogy ellépek mellette. Odabenn sötét van és csönd. Még sosem voltam a Pennyben olyankor, amikor ekkora a csönd. - Hol vannak a többiek? Ettől totál beparázok. A bárnál - mennydörgi Nate a hátam mögött, finoman előre noszogatva. Hátrapillantok a vállam fölött, mire ajka szétnyílik, felfedve vakítóan fehér fogsorát. Nem hiszem el, hogy valaha féltem ettől a hatalmas teddy maciról. Befordulunk a sarkon, egyenesen a halványan megvilágított nagyterembe. Meglepetés! Boldog születésnapot! Hátraugrok, és nekicsapódom Nate-nek, aki fatörzsnyi karjával lazán átölel, miközben öblös nevetése visszaverődik a plafonról. Mindenki ott áll a színpadon, a reflektor fényében. Trent, Livie, Dan, Cain, Ben. Még Tanner is. És Mia! Ott táncikál körbe-körbe oldalt Gingerrel, és egy csomó, teljesen felöltözött táncossal, akiket nem ismerek fel. Meglepődtél? - kuncogja Ciklon, ahogy megragadja a karomat és előreránt. - Livie mondta, hogy holnap leszel huszonegy, és meg akartunk lepni. Cain felajánlotta, hogy rendezzünk neked itt egy kis bulit. Szinte vezényszóra Cain odalép hozzám, és a vállam köré veti a karját. Remélem, nem baj, hogy a Pennyben van a születésnapi bulid. Gondoltuk, ez biztos meglep majd. Alig találom a szavakat, és fogalmam sincs, mit is mondjak erre, ahogy végignézek az embereken. Dehogy baj! Köszönöm! Cain átnyújt nekem egy borítékot. Csak egyszer vagy huszonegy, drágám. Keményen dolgozol, és vigyázol az én Ciklonomra. Itt egy kis apróság mindannyiunktól Jó étvágyat az ételhez, a borhoz! Mindenhez. És persze szabad vagy ma este. -
170
Megcsípi az arcomat, majd Ciklonhoz fordul. - Tartsd távol a kis hercegnődet a színpadtól, értve vagyok? Nem szeretném, ha hülye ötletei támadnának. Ciklon a szemét forgatja. Hát persze, Cain. A fejemet rázva figyelem, ahogy Cain elsétál. Furcsa egy figura. Ezt hallani az ö szájából, tudva, mivel is foglalkozik, és hogy az összes táncost pont ezért alkalmazza - hogy a színpadon legyenek enyhén szólva furcsa. Ez a gondolat azonban el is száll, ahogy meglátom, amint Trent felém közeledik, arcán csábos mosollyal, kezében két pezsgőspohárral. Tudod, hogy nem iszom, Trent - mondom, és elveszem az egyiket. Egymásra mosolygunk. Egyik kezével átöleli a derekamat, magához húz, és csókot nyom a nyakamra. Működött a tervem? Boldoggá tettelek? - suttogja a fülembe. Elakad a lélegzetem. Mindig ez történik, amikor Trent a közelemben van. El sem tudom mondani, mennyire. Hűvös orrával megcirógatja a nyakamat. Azért próbáld meg! Nos... - Előrehajolok, a testemet az övéhez szorítva. Nem tudom, hogy lehetséges ez, de azok a kis szikrák minden egyes alkalommal kipattannak köztünk, valahányszor csak megérintem, mintha akkor tenném először. - Mit szólnál hozzá, ha inkább megmutatnám neked, amint hazaérünk? Érzem, ahogy az utalásomra tett reakciója a hasamnak nyomódik, mire felkuncogok, meg mindig teljesen ledöbbenve, hogy ez a gyönyörű és édes kisördög csakis az enyém. Poharát az enyémnek koccintja. A következő nyolcvan évre! - mormolja, majd megdönti a poharát, és belekortyol. Nyolcvan? Istenem, milyen optimista vagy! Én úgy gondoltam, még kábé tíz évig elmész, aztán kénytelen leszek lecserélni téged egy fiatalabb modellre. Lehajol, és szájon csókol. Érzem a pezsgő édes ízét a nyelvén. Sok sikert hozzá! Ugyanis nem megyek sehová. Az ujjaim összefonódnak, ahogy Trenttel hazamotorozunk, miközben az esti szellő az arcomba csíp. Bármennyire is csábít a gondolat, hogy a kezem elkalandozzon, tudom, hogy nem szabad elterelnem Trent figyelmét, amikor vezet. Talán - éppen csak hogy - kibírom, amíg hazaérünk. Dan a kocsijával követ minket, benne Livie-vel, Miával és a ruhámmal, amit abban a pillanatban lecseréltem, amint megtudtam, hogy nem dolgozom ma este. Szerencsére Livie hozott nekem váltásruhát, hogy Trent motorján tudjak hazamenni. Ciklon úgy döntött, hogy marad dolgozni, de megígérte, hogy holnap csajos napot tartunk. Trent leparkolja a motort, én pedig lemászok róla. Ám nem jutok messze, mert a sliccemnél fogva megragadja a farmeromat, és magához ránt. Maradjunk itthon, vagy menjünk el valahová? - Finoman a nyakamat
171
harapdálja. Mit szólnál hozzá, ha mindkettőt megejtenénk? Előbb menjünk el valahová, aztán maradjunk itthon. Ennek nincs semmi értelme - kuncog a fülembe, amibe az egész testem beleremeg. Én is felkuncogok. Aztán jó erősen meglököm, amitől a fűre esik. Futni kezdek. Ha el tudsz kapni, választhatsz! - Még pont sikerül bedugnom a kulcsot a zárba, mielőtt utolér. Átszaladok az udvaron a lakásaink felé, izgalmamban sikoltozva, miközben számítok rá, hogy egy pár erős kar bármelyik pillanatban elkaphat. Mikor ez nem történik meg, lelassítok és hátrapillantok. Trent az udvar közepén áll lemerevedve, olyan szürke arccal, mintha szellemet látott volna. Trent? - Visszasétálok hozzá. Követem meredt tekintetét, és tőlünk úgy három méterre megpillantok egy idősebb, jól öltözött párt, akik minket figyelnek. A nagy rohanásban eddig észre sem vettem őket. A férfi ismerősnek tűnik, és gyorsan rájövök, miért is érzem így. Ugyanolyan szeme és szája van, mint Trentnek. Ahogy a nőre nézek, akinek a haja kifinomult kontyba van fogva, felismerem rajta Trent keskeny orrát. Trent, ők a szüleid? Nem kapok választ. Titokban majd’ meghaltam, hogy megismerhessem a szüleit. Az apja nagymenő ügyvéd Manhattanben; az anyja valami kreatív ügynökséget vezet. Rengeteg megbízatást szerez Trentnek. Így szedi össze a barátom az ügyfeleit. Tudom, hogy elváltak, és most mégis itt vannak. Együtt. Félelem ébred bennem. Biztos valami rossz hírt hoztak, ha mindketten leutaztak. Trent meg mindig nem mozdult meg, és ez már több mint kínos. Nem tudom, miért viselkedik így. Eddig nem úgy tűnt, mintha rossz lenne köztük a viszony. Valakinek tennie kell valamit. Arcomon illedelmes mosollyal előrelépek, és kinyújtom feléjük a kezem. Helló, Kaccy vagyok! Érzem, ahogy a mosolyom elillan, amint Trent anyjának arca vagy öt árnyalattal sápadtabb lesz. Becsukja a szemet, majd összeszorítja a szemhéját, mintha fájdalmai lennének. Mikor ismét kinyitja, szeme könnyektől csillog. Trendhez fordul, nyel egyet, majd szinte suttogva, hangjában végtelen fájdalommal megszólal: Hogy tehetted, Cole? Ez a név. A szívem hirtelen megáll. Mikor újra verni kezd, a ritmusa lassú, dübörgő, rendszertelen. Micsoda? - nyögöm. Megfordulok, és látom a Trent arcára kiülő rettegést és bűntudatot, de még mindig nem értem. - Mi... Mi ért hívott így téged, Trent? A szeme csillog, ahogy ajka suttogásra nyílik.
172
Csak újra boldoggá akartalak tenni, Kacey. Ez az egyetlen módja, hogy rendbe hozzam a dolgokat. -
173
-
HETEDIK FÁZIS ÖSSZEOMLÁS
174
TIZENHETEDIK FEJEZET Zuhanok. Zuhanok, vissza a mély, sötét vízbe. Rám folyik, egyenese belém, a számba, fel az orromba, féltőin a tüdőmet, elszívja az életerőmet. Elfogadom. Szinte barátként üdvözlöm. A távolban hangokat hallok. Hallom, ahogy valakik a nevemen szólítanak, de nem találom őket. Biztonságban vannak fenn, a felszínen. Egy másik világban. Az élők világában. Ott, ahol nincs számomra hely. - Mikor fog felébredni? - ballom Livie hangját, ami elnyomja a halk, egyenletes csipogást. Régen éppen eleget hallgattam ezeket a gépeket, hogy felismerjem, mi is ez - kórházi intravénás gyógyszeradagoló. Ha ebből nem tudnám kitalálni, hol is vagyok, a betegesen steril kórházi szag még segít. Mikor készen áll rá az elméje - magyarázza egy ismeretlen hang. - Kacey súlyos pszichés sokkor élt át. Testileg teljesen rendben van. Mi mindössze annyit teszünk, hogy nem hagyjuk kiszáradni, és táplálékot juttatunk a szervezetébe. Most pedig várnunk kell. Ez normális? Ha jól értem, a nővérednek négy évvel ezelőtt traumatikus élményben volt része, amiből a mai napig nem gyógyult fel teljesen lelkileg. Éppen elég időre elhallgatnak a hangok ahhoz, hogy résnyire merjem nyitni a szemem. Homályos fehér és sárga falakat pillantok meg. Kacey! - Livie arca hirtelen megjelenik a látóteremben. A szeme fel van dagadva, alatta pedig sötét karikák húzódnak, mintha napok óta nem aludt volna, míg arcán vörös foltok éktelenkednek a sírástól. Hol vagyok? - kérdezem rekedt hangon. Kórházban. Hogyan? Miért? Livie szája egy pillanatra kinyílik, majd visszacsukja, miközben próbál nyugodtnak tűnni. Az én kedvemért. Ismerem az én Livie-met. Mindig olyan
175
önzetlen. Mindig annyira törődik velem. Minden rendben lesz, Kacey! - Ügyetlenül a takaróm felé nyúl, az ujjaim után kutatva. Megszorítja a kezem. Segíteni fognak neked. Nem fogom hagyni, hogy Trent még egyszer bántson! Trent. A név úgy hat rám, mintha ezernyi tűt szúrnának a testembe. Megrándulok. Trent Cole. Trent tönkretette az életemet. Kétszer is. Hirtelen nem kapok levegőt, a valóság vasmarokkal szorítja a tüdőmet. Hogy... - mondanám, de nem tudok beszélni, mert nem kapok levegőt. Hogyan lehet Trent Cole? Hogyan talált rám? Miért keresett meg? Lélegezz. Kacey! - I.ivie még erősebben szorít, majd bemászik mellem az ágyba, és ekkor rájövök, hogy pánikrohamom van. Nem tudok, Livie! - kiáltom, miközben a könnyeim égetik az arcomat. Megfulladok! Zokogása betölti a szobát. Trent tudta. Mindvégig, amíg adta a gondoskodót, az együtt érzőt, és úgy tett, mintha nem tudna a múltamról, ő volt mindennek az oka. Az ő kocsija, az ő barátja, az ő részeges mulatozása volt az, ami elrabolta tőlem az életemet. Nincs semmi baj, Kacey. Biztonságban vagy! - Livie magához ölel, egész súlyával rám nehezedik, hogy ne remegjek. Percekig maradunk így. Órákig. Egy egész életen át. Nem tudom. Semmi sem változik. Legalábbis addig, amíg Ciklon be nem viharzik a kórterembe, úgy lihegve, mintha most futotta volna le a maratom, tekintetében olyan vadsággal, amilyet még sosem láttam. Tudom, Kacey! Tudom, mi történt veled. Most már mindent tudok. - Az arcán könnyek futnak végig. A másik oldalról bemászik az ágyamba, és megragadja a kezemet. Mi hárman úgy fekszünk ott, mint a szardíniák. Összegabalyodott, zokogó szardíniák. Sziszegő hang... Vakító fények... Vér... Trent gyönyörű arca, a keze a kormányon. Rám mutat. Nevet. Kaccy! Valami keményen az arcomnak csapódik. - Ébredj! Meg akkor is sikítok, mikor sikerül ráfókuszálnom Livie kikerekedett szemére. Az arcom hasogat. Bocsánat, amiért megütöttelek, de nem hagytad abba a sikoltozást magyarázza Livie sírva. Visszatértek a rémálmok, és most rosszabbak. Ezerszer rosszabbak. Nem hagytad abba a sikoltozást, Kacey. Abba kell hagynod!
176
Livie hangosan felzokog, ahogy összegömbölyödik mellettem az ágyban, és előre-hátra kezd ringatózni, miközben magában motyog. Kérlek, segíts neki! Istenem, kérlek, segíts neki! -
Milyen kórház is ez pontosan? - Már két napja vagyok itt, és Ciklon és Livie azóta csak annyi időre mozdult el az ágyam mellől, hogy kimenjen a mosdóba, vagy, hogy egyen és igyon. Ciklon és Livie hosszú, ideges pillantást vált. Egy különleges kórház - mondja Livie lassan. Chicagóban teszi hozzá Ciklon, kicsit feljebb emelve az állát. Micsoda? - A hangomban több erő gyűlik össze, mint azt lehetségesnek hittem volna. Megpróbálok felülni az ágyban. Úgy érzem magam, mintha átment volna rajtam egy kamion. Van a közelben egy PTSD klinika - teszi hozzá gyorsan Livie. Állítólag ez a legjobb az országban. Nos... Mi... Hogyan... - Végre sikerül ülő helyzetbe küzdenem magam az ágy rácsának segítségével. - Mióta állja a TB az ország legjobb PTSD klinikáját? Nyugodj meg, Kaccy! - Ciklon gyengéden visszanyom a párnámra. Nincs ahhoz erőm, hogy küzdjek ellene. Nem, nem nyugodhatok meg! Ezt nem tudjuk kifizetni... - Szitkozódva elkezdek a kanülömmel babrálni. Mit csinálsz? - kérdezi Livie riadtan. Kitépem ezt a hülyeséget a kezemből, aztán lelépek ebből a flancos kakukkfészekből. - Félrecsapom a kezét, mikor megpróbál megállítani. - Mégis mennyibe kerül ez a hely? Ötezerbe éjszakánként? Tízezerbe? Ssss, ne aggódj emiatt, Kace! - simít végig a hajamon Ciklon. Ezúttal az ő kezére csapok rá. Márpedig valakinek aggódnia kell miatta! Mégis mit fogok csinálni? Beköltözöm a Penny V.I.P. szobájába egy szál semmiben, térdvédővel a lábamon, hogy ki tudjam fizetni a számlát?! Úgy látom, felébredt a beteg - szól közbe az ismeretlen, lágy hang, amit korábban már hallottam, elejét véve a kirohanásomnak. Odafordulok, és egy jól öltözött, kopaszodó, kedves, fekete szemű férfit pillantok meg, aki felém nyújtja a kezet. Nem is hallottam, amikor bejött. - Helló, a nevem dr. Stavner. - Úgy bámulok a kezére, mintha kiütésekkel és gennyedző sebekkel lenne tele, mire ő visszahúzza. - Igaz is. Problémád van a kezekkel. Problémám van a kezekkel? Dühösen Livie-re nézek, mire a húgom elfordítja a tekintetét. Nem tudnám megmondani, hogy mindez zavarja-e az orvost. Kaccy, az esetedre... Dan - vág közbe Ciklon, tekintete az orvos és Livie között ugrál. Igen, Dan hívta fel a figyelmem. - Megköszörüli a torkát. - Azt hiszem, -
177
segíthetek neked. Hiszem, hogy ismét normális életet élhetsz majd. De nem segíthetek neked, ha nem hagyod. Megértetted? - Tátott szájjal bámulom ezt a férfit, aki állítja, hogy orvos, bár biztos, hogy nem az. Mégis milyen orvos sétál csak így be a szobába, és mond ilyeneket? Mikor nem válaszolok, odasétál a berácsozott ablakhoz, és kipillant rajta. Szeretnél megint boldog lenni, Kaccy? Boldog. Megint ez a szó. Azt hittem, hogy boldog vagyok. És aztán Trent tönkretett. Ismét. Beleszerettem a családom gyilkosába. Éjszakákat töltöttem mellette, magamba engedtem, közös jövőről álmodtam vele. Felfordul a gyomrom ennek gondolatára. A terápiás kezelésem feltétele, hogy a páciensek beszéljenek, Kaccy magyarázza dr. Stayner egy csepp szarkazmus vagy bosszúság nélkül. Úgyhogy ismét megkérdezem. Szeretnél boldog lenni? Egek, milyen tolakodó ez a pasas! És erőltetni fogja, hogy beszéljek. Erről van itt szó. Miért ragaszkodik mindenki hozzá, hogy felhánytorgassuk a múltat? Ennyi. Lezárt ügy. Nincs annyi beszélgetés, amivel meg lehetne változtatni, amivel bárkit is vissza lehetne hozni. Miért én vagyok az egyetlen, aki megérti ezt? A megnyugtató zsibbadtság visszatéri, végigcsorog a végtagjaimon és a mellkasomon, és kemény, jeges burkot von a szívem köré, így védekezik a testem. A zsibbadtság elmulasztja a fájdalmat. Számomra nincs boldogság - a hangom jéghideg. Az orvos ismét felém fordul, kedves tekintetében szánalom csillan. Ó, dehogy nincs. Miss Cleary. Nehéz harc lesz, aminek minden egyes lépése próbára tesz majd. A módszereim néha egészen szokatlanok. A te esetedben olyan dolgokra készülök, amik megkerdőjelezhetők. Lehet, hogy esetenként gyűlölni fogsz, de együtt fogunk eljutni a célig. Ám neked is akarnod kell. Nem foglak átvinni a klinikámra, amíg mindenbe bele nem egyezel. Nem - morgóm dacosan. Már annak a gondolata is nevetséges, hogy bárhová elmenjek ezzel a kuruzslóval. Fuldokló hangot hallok magam mellől. Livie az, aki küzd, hogy nyugodt maradjon. Kacey, kérlek! - könyörög. Csökönyösen megfeszítem az állkapcsom, bár fáj, hogy így kell látnom a húgomat. Livie észreveszi az ösztönös reakciómat, mire tőle szokatlan düh villan fel a szemében. Nem te vagy az egyetlen, aki elveszítette a szüleit, Kacey! Ez már nem csak rólad szól. - Kiugrik az ágyból, és ökölbe szorított kézzel fölém hajol. Aztán pedig úgy kezd dühöngeni, ahogy még sosem láttam. - Már nem bírom! A rémálmokat, a veszekedést, a távolságtartást! Már négy éve tűröm ezt, Kacey! - Livie mostanra teljesen hisztérikus, csorognak a könnyei, ordibál, és már
178
várom, mikor jönnek érte a biztonságiak. - Négy éven keresztül néztem, ahogy jössz és mész az életemben, miközben azon tűnődtem, hogy vajon a mai lesz-e az a nap, mikor a gardróbban lógva, vagy a folyóban lebegve talállak. Értem én, hogy te voltál ott a kocsiban. Értem, hogy mindent végig kellett nézned. De mi van velem? - Elakad a lélegzete, a düh, ami eddig hajtotta, kezd elmúlni, minek nyomán kimerültnek és szánalomra méltónak tűnik. - Újra és újra elveszítelek, és többé már nem bírom! A szavai úgy fájnak, mintha fejbe vágtak volna egy kalapáccsal. Azt hittem, a szívem már összetört, ám mégsem. Nem egészen. Mostanáig nem. Tudom, mi történt azon az éjszakán, amikor Ciklont megtámadták, Kacey. Tudom - mondja Livie, jelentőségteljes pillantást vetve rám. Ciklon. Dühösen ránézek, mire Livie az ujját ingatva megfedd. - Ne merészeld Ciklont zaklatni, amiért elmondta nekem, Kacey Delyn Cleary! Ne merészeld! Ciklon azért mondta el nekem, mert szeret téged, és szeretne segíteni neked. Majdnem megtámadtál egy férfit egy törött sörösüveggel. Nem fogunk neked abban segédkezni, hogy tovább kerülgesd a problémáidat, megértetted? - Livie félszegen letörli az arcáról a könnyeket. - Többé már nem vagyok rá hajlandó. Végig azt mondogattam magamnak, hogy mindezt Livie-ért teszem. Mindent azért tettem, hogy Livie-t megvédjem. Ahogy most itt áll előttem, ahogy látom, mit kellett átélnie, eltűnődöm azon, hogy vajon nem azért volt-e mindez, hogy magamat védjem? Tudom, hogy Livie elvesztette a szüleit. Tudom, hogy bizonyos szempontból engem is elveszített. De vajon valaha is elgondolkodtam azon, hogy ő mit érezhet? Próbáltam valaha is az ő helyébe képzelni magam? Gondoltam, senki sem lehet olyan rossz helyzetben, mint én, akit betontömbök húznak a mélybe. És Livie sosem szólt egy szót sem. Mindig olyan erős és higgadt volt. Mindig is Livie volt - akár a szüléinkkel, akár nélkülük. És azt hittem... Nem hittem... Istenem! Sosem gondoltam bele igazán, mit is csinálok, hogyan is reagálok, és hogy mit is teszek Livie-vel. Azt gondoltam, ha állva maradok és lélegzem, akkor elég is leszek neki. Elég leszek Livie-nek. De valójában sosem voltam elég. Érzem, ahogy a fejem előre-hátra ringatózik, és minden ellenállásomnak nyoma vész. Mindig azt mondtam magamnak, hogy meg akarom védeni a kishúgomat a fájdalomról, ám valójában sosem arról volt szó, hogy őt óvjam. Mindvégig magamat védtem. És végig, újra és újra fájdalmat okoztam neki. És mindenkinek az életemben. - Remek. - Dr. Stayner ezt beleegyezésnek veszi. - Előkészítettem a szobádat. A kezelésed első fázisa most kezdődik, - Beleszédülök, milyen gyorsan látszik reagálni. Hatékony és üzleties, ám ezzel egy időben olyan, mini egy tornádó, beviharzik, és romokat hagy maga után. Könnyeden az ajtóhoz lép, és int valakinek, hogy jöjjön be.
179
Ne! Összehúzódom az ágyban, és addig szorítom Livie kezét, amíg fel nem szisszen. Édes istenem, kérlek... ne! Nem tenné meg. Trent idősebb változata lép be a szobámba. Szép, szabályos vonásait bánat torzítja el. Trent apja. Cole apja. Bassza meg. Már azt sem tudom, hogy nevezzem. Szeretném, ha meghallgatnád, amit Mr. Reynolds szeretne neked mondani. Nem kell mást tenned, Csak figyelni. Képes vagy erre? - kérdezi tőlem dr. Stayner. Azt hiszem, bólintok, de nem vagyok benne biztos, mert túlságosan leköt, hogy a férfi arcát bámuljam, ami annyira emlékeztet az Ö arcára. Az ő szemére, amiben nap nap urán elvesztem. Mikor boldog voltam. Szerelmes. Igen. Szerelmes. Szerelmes voltam Trentbe. Az életem tönkretevőjébe. Végig itt leszek veled - mondja Ciklon, megragadva a szabad kezemet. Trent/Cole apja megköszörüli a torkát. Szia, Kacey! Nem válaszolok. Csak nézem, ahogy a zsebébe csúsztatja a kezét, majd ott tartja. Pont úgy, mint a fia szokta. A nevem Carter Reynolds. Nyugodtan hívj Carternek, és tegeződjünk, ha lehet. Egész testemben megremegek, mikor meghallom a családnevét. Szeretnék bocsánatot kérni azért, amit a fiam tett veled és a húgoddal. Ezt már négy évvel ezelőtt is meg akartam tenni, de a rendőrség távoltartási végzést adott ki ellenem. A családom és én akkor tiszteletben tartottuk az akaratotokat. Sajnálatos módon azóta Cole... Trent ismét bántott titeket. Pár lépéssel beljebb jön a szobába, mígnem már az ágyam végénél áll, majd sejtelmes pillantást vet dr. Staynerre, aki csak visszamosolyog rá. Sasha a mi kocsinkat... az én kocsimat... vezette a baleset éjszakáján. Egy pillanatra összehúzza a szemöldökét. Bár azt hiszem, ezt tudtátok is, igaz? A biztosítási papírokban nyilván szerepelt. Szünetet tart, mintha azt várná, hogy megerősítsem ezt. Nem teszem. Majd a baleset után elveszítettük Cole-t. Megszűnt létezni. Otthagyta a Michigani Állami Egyetemet, abbahagyta a focit, minden kapcsolatot megszakított a barátaival. Szakított a barátnőjével, akivel már négy éve együtt voltak, és soha többé nem nyúlt alkoholhoz. A nevét Cole Reynoldsról Trent Emersonra változtatta - a második keresztnevére és az anyja leánykori nevére. Carter szünetet tart, miközben ajkát kissé mogorván összeszorítja. Az a baleset tönkretette a családunkat. Trent anyja és én egy évvel később elváltunk. - Legyint egyet, mintha mindez semmiség lenne. - De nem számít. Amit viszont szeretném, ha tudnál, hogy Cole... Öhm... Trent egy sérült fiatalember. Két évvel a baleset után a garázsomban találtam rá a járó motorú kocsi mellett, egy gumicsövel a kezében, melynek másik véget a kipufogóra
180
csatlakoztatta. Azt hittük, hogy aznap este végleg elveszítettük - Carter hangja megbicsaklik az érzelmek hatására, belém pedig, akár akarom, akár nem, belém nyilall a fájdalom, ahogy ezt elképzelem. - Nem sokkal ez után beutaltattuk dr. Srayner poszttraumatikusstressz szindróma kezelésére. - Carter ismét az orvosra néz, aki továbbra is mosolyog, és biccent neki, hogy folytassa. - Trentet orvosi javallat mellett engedték ki. Biztosak voltunk benne, hogy meggyógyult. Ismét nevetett és mosolygott. Elkezdett rendszeresen hívni minket. Beiratkozott egy grafikus tervező tanfolyamra Rocherstérben. Úgy tűnt, továbblépett. Még járóbeteg programokra és terápiás csoportokba is járt, hogy segítsen másoknak túljutni a fájdalmukon. Aztán hat héttel ezelőtt úgy tűnt, hogy visszaesett. Megjelent az anyjánál, és valamit motyogott rólad, meg arról, hogy sosem fogsz megbocsátani neki. Idehoztuk, és átadtuk dr. Staynernek. Alig tudom leplezni a döbbenetemet. Szóval, mikor Trentnek nyoma veszett, mindvégig itt volt Chicagóban. Kórházban feküdt a PTSD miatt, amiatt, amiből annyira ki akart gyógyítani. Pár nappal az után, hogy kiengedték, Trent ismét hihetetlenül lelkes lett. Nem tudtunk rájönni, mi lehet vele. Azt hittük, talán megőrült, vagy bevett valamit. Dr. Stayner mindkettőre a fejét rázta, de nem mondhatta el nekünk az igazságot az orvosi titoktartás miatt. És csak hogy tisztázzam, én sem tudtam pontosan, mi történik. Trent fontos információt rejtett el előlem a beszélgetéseink alatt, tudva, hogy nem helyeselném - szól közbe dr. Stayner. Igaz - Carter egyetértően bólint. - Három napja jöttünk rá, mikor Trent anyja összefutott az itteni recepcióssal, aki megkérdezte, hogy sikerült-e Trentnek és Kacey-nek rendbe hoznia a kapcsolatukat. A nő bele se gondok az egészbe, csak annyit tudott, hogy Trent említette neki, hogy van egy Kacey nevű barátnője, akivel problémáik vannak. Gondolom, Trent úgy érezhette, nem lehet abból baj, ha ezt elmondja a recepciósnak. Carter felsóhajt. Mikor a fiam két évvel ezelőtt elhagyta a kórházat, azt abban a tudatban tette, hogy ha rendbe hozza az életedet, megbocsátást nyer minden fájdalomért, amit okozott. - Tekintetét a padlóra fordítja, arcán pedig a szégyen árnya suhan át. - A fiam két éven keresztül figyelt téged a távolból, Kacey. Csak a megfelelő alkalomra várt, hogy a közeledbe kerülhessen. Alig veszem észre, ahogy Livie körme az alkaromba mélyed. Bár nem sok mindent érzek, erre az új információra valami felszikrázik bennem. Trent követett engem? Figyelt a távolból? Mindezt azért, mert helyre akarta hozni, amit tönkretett? Boldoggá akarlak tenni. Meg akarlak mosolyogtatni. Újra hallom a hangját a fejemben. Most már mindent értek. Tényleg ezt akarta. Az volt a küldetése, hogy rendbe hozzon. Az anyjával mi erről semmit sem tudtunk, Kacey. Esküszöm. De Trent figyelt téged az elmúlt két évben. Még az iskolából ismert valakit, aki meg
181
tudta hackelni az e-mailedet. Így tudta meg, hogy Miamiba költözöl. Fogalmunk sem volt róla, hogy elhagyta New Yorkot. De megtette, itt hagyta a lakását és az életét, hogy kövessen téged, mindezt azért, mert meg volt győződve arról, hogy ha rendbe hozza az életedet, akkor mindenért megbocsátást nyer. Mindennap e-maileztünk, és hagyott hangpostát. Egyszer még az anyját is meglátogatta. Szóval egy projekt voltam - motyogom magam elé. Egy béke-projekt. Rosszul vagyok. Csak ezt érzem jelen pillanatban. Ahogy az epe felcsúszik a torkomba, miközben leülepszenek a hallottak. Sosem szeretett. Csak egy lépcsőfok voltam az elbaszott tizenkét lépcsős programjában, amit magának talált ki. Nem számít - mondom érzelemmentes hangon. Tényleg nem számít. Trent, és minden jó, amit számomra jelentett, halott. Valójában soha nem is élt. Ezután Ciklon szólal meg, most először, mióta Carter belepett a szobába. Kaccy, Dan azt szeretne, ha feljelentenéd Trentet. Amit tett, az rossz és illegális, és el sem tudom mondani, mennyire elbaszott. Ezért börtönt érdemel. Magamban mosolygok. Ciklon sosem káromkodik. Nagyon dühös lehet. De rávettem, hogy várjon a bejelentéssel, amíg jobban nem érzed magad, és magad nem tudsz dönteni. Úgy gondoltam, jobb, ha ebben te döntesz. - Majd morogva még hozzáteszi: - Bár én legszívesebben fejbe lőném azt a szemétládát. Lassan bólintok. Feljelentem Trentet. Vádat emelni Trent ellen. Börtönbe juttatni Trentet. Az anyjával megértjük, ha vádat akarsz ellene emelni - mondja Carter nyugodtan, bár látom, ahogy a válla előrezuhan annak gondolatára, hogy elveszti egyetlen fiát. Nem. - A szó még engem is meglep, ahogy elhagyja a számat. Carter meglepetésében felhúzza a szemöldökét. Nem? Kacey, biztos vagy benne? - kérdezi Livie, megszorítva a kezemet. Ránézek, és bólintok. Fogalmam sincs, hogy miért, de tudom, hogy nem akarom ezt megtenni. Abban biztos vagyok, hogy gyűlölöm Trentet. Biztos vagyok benne, hogy gyűlölnöm kell, mert ő Cole, és nem érzek mást, csak gyűlöletet Cole iránt. Felnézek Carterre, és elképzelem, ahogy ez az ember kihúzza a fia ernyedt testét a kocsijából, és rádöbbenek, hogy nem csak gyűlöletet érzek. Szánalmat is. Iránta is, és Trent iránt is, mert nagyon jól ismerem azt a fájdalmat, ami ilyen dolgokra készteti az embert. Ez egy olyan vég, ami egyszer-kétszer az én gondolataimban is megjelent az elmúlt években. Nem. Semmi feljelentés. Semmi rendőrség. Semmit sem változtatna meg. Semmin sem változtatna. Carter egy pillanatra összeszorítja a szemét.
182
Köszönöm! A hangja rekedt és érzelemmel teli. Megköszörüli a torkát. Livie-re pillantva még hozzáteszi: - Természetesen még ott van Livie felügyeleti jogának a kérdése. Nem, nincs itt semmi kérdés. Én vagyok a gyámja. - Dühösen Livie-re pillantok. Miért mondta el Carternek? Felhívtam Darla nénit - magyarázza Livie halkan. - Egy ideig azt sem tudtam, hogy túléled-e. Azt mondta, hogy hazavihet magához, és... Nem! Nem! Nem hagyhatsz itt! - kiáltom hirtelen, ahogy a szívverésem felgyorsul. Nem megy sehová sem, Kacey! - ígéri Carter. - Kivéve Miamiba, hogy iskolába járjon. A cégem majd minden, a gyámsággal kapcsolatos papírmunkát elintéz. Lehet, hogy a húgod gyámja egy ideig Ms. Matrhews lesz, amíg nem leszel jobban, vagy Livie nem lesz elég idős. Elzsibbadva bólintok. Kö... Köszönöm! - Segít nekünk. Miért segít nekünk? Komoran rám mosolyog. Emellett a nagybátyátokkal is elbeszélgettem. - A tekintete eljegesedik. Még maradt a biztosítási pénzből, Kacey. Nem játszotta el az összesét. Magam fogom elintézni, hogy az egész összeg át legyen utalva a húgoddal közös számládra. - Valamit kihúz az öltönye belső zsebéből. - Itt van a névjegykártyám, ha valaha bármire is szükségetek lenne. Bármikor, Kacey. Livie. Bármire. Amit csak tudok, megteszek az érdeketekben. - Leteszi a kártyát az éjjeliszekrényre. Biccent egyet dr. Stayner felé, majd elindul kifelé, a válla előrezuhanva, mintha hatalmas súlyt cipelne rajta. Keze már a kilincsen, egy pillanatra megáll. Ha jelent ez bármit is, még sosem láttam Trentet olyan boldognak, mint mikor veled volt. Sosem. -
Tekintetem a klinika nehéz, tölgyfa ajtajára szegeződik. Olyan hatalmas a kontraszt közte és a steril, fehér stukkó homlokzat közt. De azért szép épület. Ez lesz az otthonom most ki tudja, meddig. Egy aprócska kéz csusszan az enyémbe, én pedig nem húzódom el. Ne aggódj! Nem olyan rossz hely, és ha jó leszel, mikor kijössz, elmegyünk fagyizni - mondja Mia komoly arccal. Ő és Dan a chicagói állatkertek és parkok meglátogatásával töltötték az idejüket, amíg Ciklon mellettem maradt. Most pedig itt vannak, hogy elbúcsúzzanak tőlem. Mia szabad kezét felemeli, és feltartja két kinyújtott ujját. - És kapsz három gombócot! Ciklon, a karjába csimpaszkodó Dannel, nevetve mögé áll. Úgy bizony, Mia! - Rám kacsint. Készen állsz?- kérdezi Livie, egyik karját az enyémbe kulcsolva. Mély levegőt veszek, és ismét az épületre függesztem a tekintetem. Kicsit puccosnak tűnik.
183
Ne aggódj! Ismerek valakit, aki ismer valakit... aki ismer valakit vigyorog Dan. Valamiért nem hiszek neki. Van egy olyan érzésem, hogy Carter Reynolds manikűrözött keze is benne van valahogy a dologban. Talán valami „egyet fizet, kettő: kap'"- akció része vagyok, amiért dr. Staynernek nem sikerült elsőre meggyógyítania a fiát. Tekintve, hogy dr. Staynernek eddig sem jött össze minden, nem tudom, miért hiszik, hogy segíthet nekem. De most az egyszer nem küzdők ellene. Livie és én előresétálunk, a lépteink szinkronban. Köszönöm, hogy megteszed ezt, Kacey! - suttogja, ahogy letöröl egy könnycseppet az arcáról. Egy világoskék egyenruhás férfi kinyitja az ajtót, és a táskámért nyúl. Olyan gyakran hívlak majd, amilyen gyakran csak engedik - szól Livie, még egyszer utoljára megszorítva a karom, mielőtt elenged. Kacsintok egyet, és a kedvéért bátornak tettetem magam. Találkozunk a felszínen! -
184
TIZENNYOLCADIK FEJEZET Ezt nem fogom túlélni. Ezt nem élhetem túl. Nem akarnak mást, csak hogy beszéljek. Beszéljek és beszéljek és beszéljek. Az érzéseimről, a rémálmaimról, arról, ahogy majdnem nekiestem Ciklon támadójának, a halott szüléimről, Jennyről, Billyről, Trentröl. Valahányszor csak visszatuszkolom ezeket a gondolatokat a sötét, zsúfolt szekrénybe, ahová tartoznak, dr. Stayner becsörtet, és mint egy megszállott, újra kirángatja őket, miközben én a kabátjába kapaszkodva rugdalózom és sikoltozom. Ez semmit sem fog nekem segíteni. Mint ahogy a nyugtatok sem fognak. Csak fáradt leszek tőlük, és felfordul a gyomrom. Dr. Stayner folyton azt mondja, hogy eltart egy darabig, amíg hatni kezdenek. Erre azt felelem, hogy én meg majd képen törlőm. Gyűlölöm ezt a pasast. És mikor este becsukom a szemem, Trent nevetve vár engem. Mindig nevet. Ezt egyik nap el is mondom dr. Staynernek, mikor az irodájában ülünk a magánkezelés alatt. Szerinted nevet, Kacey? - kérdezi. Pont most mondtam, nem? Nem, azt mondtad, hogy álmodban kinevetett. De szerinted most nevethet? Megrántom a vallani. Nem tudom. Nem tudod? Dühösen nézek rá. Ez a beszélgetés sokkal tovább tart, mint gondoltam volna. Ezt kapom azért, amiért kinyitottam azt a nagy számat. Általában csendben maradok, és egyszerű igenekkel és nemekkel válaszolok. Eddig azok is remekül beváltak. Nem tudom, miért is hittem, hogy ez egy ártalmatlan téma. Gondolkodjunk el ezen egy kicsit, rendben, Kacev? - Hátradől a székében, és csak ül ott, miközben engem néz. Most vajon ezen elmélkedik? Azt hiszi,
185
hogy én is ezen elmélkedem? Ez idegesítő. Hogy valamivel eltereljem a figyelmem a kellemetlen szituációról, körbenézek az irodájában. Kicsi, és olyan kórházszerű. A falak mentén teli könyvespolcok sorakoznak, mint minden rendes agyturkásznál. De ő maga egyáltalán nem olyan, mint bármelyik másik dilidoki, akivel eddig találkoztam. Nem is tudom, hogyan írjam le. A hangja, a viselkedése, mind olyan szokatlan. Trent egy fiatal, főiskolás srác, aki egy este kicsit sokat ivott mint a legtöbb főiskolás. Aztán vétett egy rettenetes, ostoba hibát. Ökölbe szorítom a kezem, és előrehajolok a székben, miközben elképzelem, ahogy savat köpök Staynerre, ami elolvasztja a bőrét, Hibát vétett? - sziszegem. Gyűlölöm ezt a kifejezést. Gyűlölöm, mikor ezt a kifejezési használják arra, hogy leírják azt az éjszakát. - A szüleim meghaltak. Dr. Stayner ujjával a levegőbe bök. Ami az eredménye az ő rettenetes, ostoba hibájának. Ám valójában nem ez a rettenetes, ostoba hiba, nemde? - Mikor nem válaszolok, mivel túlságosan leköt, hogy a tengerész kék kockás szőnyeget bámuljam, egyszer csak azt érzem, hogy valami a homlokomnak csapódik. Lenézek, és egy gemkapcsot pillantok meg az ölemben. Most komolyan hozzám vágott egy gemkapcsot? - kérdezem teljes, őszinte megdöbbenéssel. Válaszolj a kérdésemre! Összeszorítom a fogam. Mi volt Trent rettenetes, ostoba hibája, ami megváltoztatta az életeteket? - faggat dr. Stayner. Hazavezetett - morgom. Egy újabb gemkapocs csapódik a homlokomnak, miközben dr. Stayner vadul rázza a fejét, hangját pedig megemeli kissé. Nem. Odaadta a kulcsait a barátjának, hogy ő vezessen haza. Telitalálat! Hozott egy döntést - méghozzá ittas állapotban egy olyan döntése, amit sosem lett volna szabad meghoznia. Egy nagyon rossz és nagyon veszélyes döntést. És mikor kijózanodott, azzal kellett szembenéznie, hogy ez a döntés hat ember életébe került. - Szavait hosszú csend követi. - Egy pillanatra képzeld magad a helyébe, Kaccy! Nem fogok... Dr. Stayner számít az ellenállásomra, és rögtön elébe is vág. Voltál már részeg, igaz? Összeszorítom az ajkam. Nem voltál? Szinte rögtön felvillan az elmémben egy éjszaka emléke. Hat hónappal a baleset előtt Jennyvel elmentünk egy szabadtéri partira, ahol benyomtunk egy csomó jagert. Az volt életem egyik legjobb éjszakája. A következő reggel már
186
más kérdés. Pontosan - folytatja dr. Stayner, mintha csak olvasna a gondolataimban. Talán olvas is. Talán ő valami szupererejű kuruzsló. - Valószínűleg te is tettél és mondtál pár ostobaságot. Vonakodva bólintok. Mennyire voltál részeg? Megrántom a vállam. Nem tudom. Eléggé. Igen, de mégis mennyire? Gorombán nézek rá. Mégis mi baja van? Miért akarja ennyire tudni? Ismét elengedi a szavaimat a füle mellett. Hazavezettél volna? Öhm... nem. És miért nem? Mert tizenöt voltam, maga lángész! - Olyan erősen szorítom a szék karfáját, hogy az ujjaim kezdenek elfehéredni. Igaz is - legyint, mintha ez nem is számítana. De legalább rájött, hogy hibás volt az érvelése. - És mi a helyzet a barátoddal? Barátaiddal? Mennyire is voltak pontosan részegek? Megrántom a vállam. Nem tudom. Részegek voltak. Könnyen észre lehetett venni? Egyértelmű volt, hogy részegek? A homlokomat ráncolva felidézem, ahogy Jenny a piknikasztal tetején táncikált és Hannah Montanát énekelt. Fogalmam sincs, mennyire lehetett részeg. Jenny erre színjózanon is képes lett volna. Végül ismét csak a vállamat rángatom, mivel az emléktől fájdalmas gombóc keletkezik a torkomban. Mi lett volna, ha azon az éjszakán a barátod azt mondta volna, hogy már órák óta nem ivott semmit, és haza tud vezetni? Hittél volna neki? Nem - válaszolom rögtön. Ismét megrázza felém az ujját. Gondolkozz el ezen egy kicsit. Kaccy! Mindannyian voltunk már ilyen helyzetben. Tartottunk egy görbe estét, ittunk egy kicsit. Tisztában vagy vele, hogy nem vezethetsz, de ezzel egy időben rögtön senki másban sem bízol? Én is jártam már így. Most kifogásokat keres az ittas vezetésre, dr. Stayner? Erre vadul megrázza a fejét. Egyáltalán nem, Kacey. Arra nincs kifogás. Csak borzalmas következmények, amikkel az embernek egész további életében együtt kell élnie, ha hoz egy rossz döntést. Egy pillanatig egyikünk sem szól, mialatt az orvos kétségkívül arra vár, hogy válaszoljak. Lenézek a kezemre.
187
Gondolom, előfordulhat ilyen eset ismerem be kelletlenül. Ja, visszagondolva megeshetett egyszer-kétszer, hogy úgy másztam be a kocsiba, hogy mindössze azért bíztam a sofőrben, mert azt mondta, jól van. Igen, előfordulhat - bólint dr. Stayner megértőn. - És elő is fordult. Colelal. Hirtelen fellángol bennem a düh. Mégis mi a francot művel? Az ő oldalán áll? - csattanok fel. Nem állok senkinek az oldalán, Kacey - ismét nyugodtan, kimérten beszél. - Mikor meghallgatom a történeted - a tragikus baleseted történetét -, nem tudom megállni, hogy ne érezzék együtt minden érintettel. Veled. A családoddal. A fiúkkal, akik egy olyan apróság miatt haltak meg, hogy nem kapcsolták be a biztonsági övüket. És Cole-lal, a sráccal, aki odaadta valakinek a kulcsait. Mikor az ő történetét hallgatom, akkor... Ekkor kiviharzom dr. Stayner irodájából, miközben végig a folyosón, egészen a szobámig hallom, ahogy kiabál utánam: Együttérzés! Ez a szó befészkeli magát a lelkembe, és onnan kínoz. -
- Hogy mennek a dolgok odaát? - Be akarok nyúlni a telefonba, és át akarom ölelni Livie-t. Már eltelt egy hét, és rettenetesen hiányzik. Még sosem voltam ilyen sokáig távol tőle. Még mikor a baleset urán kórházban voltam, akkor is szinte mindennap meglátogatott. Dr. Stayner módszerei kifejezetten szokatlanok - motyogom. Miért? Elkeseredetten felsóhajtok, aztán elmondom Livie-nek, amit tudom, nem akar hallani. Ez az ember kész idióta, Livie! Kiabál, nyaggat, megmondja, mit gondoljak. Pont úgy viselkedik, ahogyan egy agytturkásznak nem lenne szabad. Nem tudom, milyen kamu suliba járt, de már értem, miért került ki innen Trent elbaszottabb állapotban, mint amikor bejött. Trent. Összeszorul a gyomrom. Felejtsd el öt, Kacey! Elment. Halott számodra. Egy pillanatig egyikünk sem szól. De azért működik? Jobban leszel? Még nem tudom, Livie. Azt sem tudom, hogy javulni fog-e valaha bármi is. Jenny magából kikelve röhög, ahogy egy kocsi elhúz mellettünk az úton. Láttad, milyen képet vágott Raligh, mikor a Super Freaket énekeltem? Ezt se fogom egyhamar elfelejteni! Vele együtt nevetek. Biztos vagy benne, hogy tudsz vezetni? - Miután leugrottam George furgonjának motorháztetőjéről, és a földre löktem Billy egyik barátját, tudatosult bennem, hogy egyáltalán nem vagyok olyan állapotban, hogy a volán mögé üljek, így hát odaadtam neki a kulcsaimat.
188
Jenny csak legyint. Ja, persze. Már nem ittam vagy... mit tudom én, hány órája! Én... Valami hirtelen felvillanó fény mindkettőnk figyelmét eltereli. Egy kocsi fényszórója az, és közel van hozzánk. Túl közel. A testem előrerándul, ahogy apa Audija nekicsapódik valaminek. Az övem a nyakamba vág a becsapódás erejétől, miközben fülsiketítő hangorkán robban körülöttünk. Egy pillanat, és már véget is ért, és nem marad más, csak csend, és valami furcsa, rémisztő érzés, mintha az érzékeim egyszerre bénultak volna le és lennének túlpörgetve. Mi történt! Semmi. Nem kapok választ. Jenny? - Oldalra nézek. Már sötét van. de annyit még látok, hogy már nem ül ott a volán mögött. És tudom, hogy bajban vagyunk. - Jenny? - szólítom újra remegő hangon. Sikerül kikapcsolnom az övemet és kinyitnom a kocsiajtót. Mondják, hogy a félelem kijózanít. Tudom, hogy velem is ez a helyzet, ahogy megkerülöm a kocsit, miközben végighallom a motor sziszegését, és látom, ahogy a füst felszáll az összetört motorháztető alól. Ennek annyi. A hajamba túrok, miközben elönt a pánik. Ó, istenem! Apa meg fog... A betonon heverő szandál látványától a földbe gyökerezik a lábam. Jenny szandálja. Jenny! - kiáltom, ahogy odasietek a kis füves részhez, ahol arccal lefelé fekszik mozdulatlanul. - Jenny!- Megrázom. Nem reagál. Segítséget kell szereznem. Meg kell találnom a mobilom. Meg kell... Ekkor veszem észre a másik roncsot. Egy másik kocsi. Sokkal rosszabb állapotban van, mint az Audi. A gyomrom összeszorul. Halványan látom a benne ülők körvonalait. Felállók, és magamból kikelve lóbálni kezdem a karom. Segítség!- kiáltom. Nincs értelme. Egy sötét, erdővel körülvett úton vagyunk a semmi közepén. Végül feladom. Odasétálok a másik kocsihoz, miközben a szívem a torkomban dobog. Helló? - suttogom. Nem tudom, mitől félek jobban: hogy hallok majd valamit, vagy hogy nem hallok majd semmit? Nem kapok választ. Lehajolok, és hunyorogva próbálok a törött üveg mögé pillantani. Nem látok semmit... Túl sötét van... Csatt. Csatt. Csatt... Akárcsak a színpadon, hirtelen vakító fény tölti be a területet, megvilágítva a rettenetes jelenetet. Az első üléseken egy idősebb pár ül előregörnyedve, és egyszerűen muszáj félrenéznem, mert a véres, összezúzott testek látványa túl borzalmas ahhoz, hogy el tudjam viselni. Rajtuk már nem lehet segíteni. Egyszerűen csak tudom.
189
De hátul is ül valaki. Odasietek és belesek, és egy ébenfekete hajú, összezúzott testet pillantok meg az eltorzult ajtó bölcsőjében. Ó, istenem! - szakad ki belőlem, ahogy a térdem megbicsaklik. Livie az. Mi a francot keres ebben a kocsiban? Kacey. - Amikor meghallom a nevem, mintha jeges ujjak markolnák meg a szívemet. Jobban megnézem a kocsi belsejét, és egy sötét alakot pillantok meg Livie mellett. Trent az. Megsérült. Súlyosan megsérült, de magánál van, és lángoló tekintettel néz rám. Megölted a szüléimet, Kacey. Gyilkos vagy. Pont, amikor teli torokkal sikoltozva felriadok, Sara, az éjszakás nővér beront a szobámba. Nincs semmi baj, Kacey. Csitt, nincs semmi baj. - Lassú, körkörös mozdulatokkal dörzsölgeti a hátamat, miközben engem kiver a hideg veríték. Még akkor is folytatja mikor magzatpózba gömbölyödöm, és szorosan a mellkasomhoz ölelem a térdem. - Ez most a szokottnál is rosszabb volt, Kacey. - Párszor már volt itt velem az éjszakai rohamaim alatt. - Miről szólt? - Meg sem kérdezi, hogy akarok-e róla beszélni. Feltételezi, hogy beszélnem kell róla, akár akarok, akár nem. Ez a hely már csak ilyen. Folyton azt akarják, hogy beszélj. Én pedig nem akarok mást, csak csendben maradni. Hm, Kacey? Lenyelem a torkomban lévő, szúrós gombócot. Az együttérzésről. - Rendben, talán igaza van. Dr. Stayner érdeklődve húzza fel a szemöldökét. A tegnap éjjeli álmodról van szó? Összeráncolt homlokomról leolvashatja, hogy igen. Igen, Sara mesélte. Szerette volna, ha tudok róla, ha esetleg bármi baj lenne. Ez a dolga. Nem árult el téged. - Úgy mondja, mintha ez valami betanult szöveg lenne, amit már vagy százszor elmondott. - Mi történt pontosan? Valami okból kifolyólag elmesélem neki az egész rémálmot, az elejétől a végéig, miközben egész testemben remegek, ahogy felidézem. És mi tette annyira borzalmassá? Oldalra billentett fejjel nézek az orvosra. Úgy tűnik, nem figyelt rám. Mit ért ez alatt? Mindenki meghalt. Jenny meghalt, Trent szülei meghaltak. Megöltem Livie-t. Egyszerűen annyira... rettenetes volt! Te ölted meg Livie-t? Nos, igen. Az én hibám volt. Hm... - bólint. - Hogy érezted magad, mikor ott láttad Jennyt holtan? Idegesen a hasamra szorítom a kezem, ahogy felidézem. Tehát meggyászoltad - válaszol helyettem. Persze hogy meg. Meghalt. Nem vagyok szociopata.
190
De ő vezette a kocsit, ami belerohant Trent családjába. Livie-be. Mégis hogyan gyászolhatnád? Előbb jár a szám, mint az eszem. Mert ő Jenny. Sosem akart senkit sem bántani. Nem direkt csinálta... Elhallgatok, és ahogy lassan összeáll a dolog a fejemben, dühösen az orvosra meredek. Sasha nem Jenny. Látom, mire akar kilyukadni. És mi lenne az? Azt akarja elérni, hogy Sashát és Trentet olyan embereknek lássam, akik nevetnek, sírnak, akiknek van családjuk. Az orvos felvonja mindentudó szemöldökét. Ez nem ugyanaz! Gyűlölöm őket! Gyűlölöm Trentet! Ő egy gyilkos! Dr. Stayner felugrik a székéből, a könyvespolcához szalad, és leemeli róla a legvastagabb szótárat, amit valaha láttam. Odaviharzik hozzám, és az ölembe dobja. Tessék. Nézd meg, mi áll a „gyilkosság" címszó alatt! Gyerünk! Nézd meg! Meg se várja, hogy megtegyem, valószínűleg azért, mert úgy érzi, ostoba indoklása betalált. - Nem vagy te buta lány, Kacey. Elbújhatsz a mögött a szó mögött, vagy elfogadhatod, mit is jelent valójában. Trent nem gyilkos, te pedig nem gyűlölöd öt. Tudod, hogy mindkettőben igazam van, úgyhogy ne hazudj nekem, és ami még ennél is fontosabb, ne hazudj magadnak! Igenis gyűlölöm őt - vágok vissza, bár a hangomban már nincs annyi erő, mint az előbb. Jelen pillanatban dr. Staynert gyűlölöm. Gyűlölöm öt, mert legbelül tudom, hogy igaza van. -
191
TIZENKILENCEDIK FEJEZET Dr. Stayner egy kis, fehérre festett szobába vezet, aminek az ablaka egy másik kis helyiségre néz. Ez egy egyoldalú tükör? - kopogtatom meg. Igen, az, Kacey. Foglalj helyet! Igenis, Dr. Diktátor - morgom, ahogy levetem magam a felkínált székre. Köszönöm, Páciens, Akit A Hátam Közepére Sem Kívánok. Elmosolyodom. Dr. Stayner szokatlan módszerei néha kevésbé fájdalmassá teszik a kezelést. Általában nem, de néha igen. Miféle büntetéssel készült ma számomra? - nyögöm be lazán, ahogy kinyílik az ajtó a tükör túloldalán. Egész testemben megfeszülök, és mély levegőt veszek, mikor meglátom, ki lép be rajta. Trent az. Colé. Trent. Bassza meg. Hetek teltek el, mióta utoljára láttam. Kócos, világosbarna hajával, és azokkal a hosszú, szikár izmaival, most éppen olyan gyönyörű, mint mindig. Ezt el kell ismernem. És gyűlölöm elismerni. Ám most nem látok mosolyt az arcán. Se nevetőgödröcskéket. Semmit, ami arra a sármos srácra emlékeztetne, akibe beleszerettem. Akibe szerelmes vagyok. Fogamat összeszorítva küzdők a fájdalommal, amit a felismerés hoz magával. Leül a közvetlenül velem szemben álló székbe. Nem is kellene ismernem Trentet ahhoz, hogy lássam a színtiszta kínt a tekintetében. Ám mivel ismerem őt, vagy legalábbis egy részét ismerem, ez a kín szinte kiböki a szemem. És ez elfogadhatatlan. Szinte ösztönösen oda akarok menni hozzá és elmulasztani a fájdalmát. Mindössze egy másodperccel azelőtt, hogy kirohannék a szobából, dr. Stayner a vállamra helyezi a kezét. Nem lát téged. Kacey. És nem is hall. Mit keres itt? - suttogom remegő hangon. - Miért teszi ezt velem?
192
Folyton azt mondogatod, hogy gyűlölöd Trentet, pedig mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Azért van itt, hogy ezt egyszer és mindenkorra bevalld magadnak, és tovább tudj lépni. A gyógyulásodba nem fér bele, hogy a gyűlölet ideájába kapaszkodj. Képtelen vagyok levenni a szemem Trentről, még akkor sem, mikor ragadom dr. Stayner szavait. Maga aztán egy beteg, elbaszott orvos... Dr. Stayner a szavamba vág. Tudod, hogy ő is a betegem, Kacey. És neki is éppen annyi segítségre van szüksége, mint neked. Ő is PTSD-ben szenved. Ő is abba a hitbe ringatta magát, hogy eltemetheti a fájdalmát, ahelyett, hogy rendesen kezelné. Csak éppen ő ennek egy kevésbé szokványos módját választotta. Erről nem fogunk most beszélni. - Összerázkódom, ahogy megpaskolja a váltamat. Ma csalok egy kicsit. Ez egy amolyan egyet fizet, kettőt kap kezelés. Tudtam! - bökök rá vádlón. Dr. Stayner elmosolyodik, mintha a reakcióm vicces lenne. Szerintem nincs ebben semmi vicces. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni az orvosi bizottság, mikor feljelentem náluk. Ezt éppen annyira tesszük Trent felépüléséért, mint a tiedért, Kaccy. Itt fogsz ülni, és végig fogod hallgatni, amit mond neked. Utána soha többé nem fogod látni. Trent a mai nap után hazamegy. Jól halad, de eredményesen kezelni őt, miközben tudja, hogy itt vagy az épületben, egyszerűen lehetetlen. Nem kockáztathatom meg, hogy összefussatok. Megértetted? Mindössze egy artikulálatlan morgással felelek. Trent egész idő alatt itt volt, és dr. Stayner meg csak nem is figyelmeztetett? A gyomrom görcsbe rándul arra a gondolatra, hogy akár teljesen felkészületlenül is belebotolhattam volna odakint a folyosón. Dr. Stayner előrehajol, és átbillent egy kapcsolót a hangszóró mellett. Most megléphetnék. Megtehetném. Valószínűleg össze is jönne. De nem teszem. Csak ülök ott, és bámulom a srácot, akit olyan jól ismerek, és akiről mégsem tudok semmit, és azon tűnődöm, vajon mi mondandója lehet. És képtelen vagyok félrenézni, bármenynyire is akarja azt egy részem. Nem lát téged. Ö akarta így. Egy vörös lámpáról tudja, hogy már be van kapcsolva a mikrofonja - magyarázza dr. Stayner, majd egy halk kattanást hallok a hátam mögül. Hátrapillantva látom, hogy kiment a szobából, hogy egyedül nézzek szembe azzal, aki kétszer is tönkretett. Ökölbe szorított kézzel és egész testemben megfeszülve várok, amíg Trent a székében fészkelődik, majd előrehúzza addig, míg a térde hozzá nem ér az üveghez. Előrehajol, könyökét a térdére támasztja, tekintetét pedig folyton mozgó ujjaira fordítja. Azokra az ujjakra, azokra a kezekre, amik nem is olyan régen a megváltást jelentettek számomra, amik hihetetlen örömöt okoztak nekem. Mégis hogyan változhattak meg a dolgok ilyen gyorsan? Lassan, szinte már fájdalmasan, Trent felnéz, tekintete egy szintbe kerül az -
193
enyémmel, beleivódik az enyémbe, és azok a türkizzel pettyezett, világoskék íriszek olyan erővel találnak rám, hogy biztos vagyok benne, lát engem. Elönt a pánik, miközben jobbra-balra hajolok. Nem követ a tekintetével. Rendben, akkor talán Stayner mégsem hazudott. Szia, Kacey! - mondja Trent lágyan. Szia, válaszolom tátogva, mielőtt felfognám, mit is csinálok. Miközben a hangjára görcsbe rándul a belsőm. Trent megköszörüli a torkát. Kicsit furcsa, hogy a saját tükörképemhez beszélek, de tudtam, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy mindent el tudjak neked mondani, amit el kell mondanom, úgyhogy... Örülök, hogy itt vagy dr. Staynernél. Nagyszerű orvos, Kacey. Bízz benne! Bárcsak én is végig bíztam volna benne! Akkor talán nem tettelek volna ki ennek az egésznek. - Összeszorítja az ajkát, és félrenéz. Biztos vagyok benne, hogy könnybe lábad a szeme, de amikor visszafordul, és ismét rám néz, már ismét száraz. Ami négy évvel ezelőtt azon az éjszakán történt, életem legrosszabb döntése volt, amit egész további életemben bánni fogok. Ha visszamehetnék az időben, hogy megmentsem a családodat, hogy megmentsem a családomat, és Sashát és Dereket, megtenném. Meg én. Bármit megtennék, hogy megváltoztassam a történteket. - Ádámcsutkája fel-le mozog, ahogy nyel. Sasha... – Ismét lehajtja a fejét. Ahogy meghallom azt a nevet, lehunyom a szemem. Még mindig fáj hallani, de már kevésbé, döbbenek rá. Dr. Stayner órája óta, amit az együttérzésről tartott, már nem. Mikor kinyitom a szemem, Trent már ismét engem néz, miközben arcán a fájdalom és a veszteség könnyei csorognak végig. Más nem is kell. A testem összerándul, a látványa minden megmaradt védőbástyámat lerombolja. A kezem a számhoz kapom, és még mielőtt megállíthatnám, már folynak is a könnyeim. Durván letörlöm őket, de csak csorognak tovább. Még mindezek után is mélyen érint, hogy Trent fájdalmát kell látnom. És ez azért van, mert nem gyűlölöm. Képtelen lennék rá. Szerettem őt. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, be kell látnom, hogy talán még mindig szeretem. Még az sem érdekel, hogy tulajdonképpen végig leskelődött utánam. Nem tudom, miért van ez így, abban viszont biztos vagyok, hogy tényleg nem érdekel. Tessék, dr. Stayner. Bevallottam. Menjen a francba! Sasha jó ember volt, Kaccy. Tudom, nem hiszed el nekem, de kedvelted volna. Együtt nőttem fel vele. - Trent, felidézve a régi emlékeket, szomorúan elmosolyodik. Olyan volt, mintha a fivérem lett volna. Nem érdemelte meg, ami vele történt, de furcsamód jobb is ez így. Tíz percet sem bírt volna ki ezzel a bűntudattal. Ő... - Trent hangja elakad, ahogy hüvelykujjával letörli az arcáról a könnyeit. - Jó ember volt. Trent végigfuttatja tekintetét az ablak szélén.
194
Tudom, hogy most gyűlölsz, Kacey. Cole-t gyűlölted. Annyira gyűlölted. De én nem Cole vagyok, Kacey. Többé már nem vagyok az a srác. - Szünetet tart, és mély levegőt vesz. Mikor ismét megszólal, a hangja nem remeg, a tekintete élénkebb, egy kicsit jobban kihúzza magát. - Nem hozhatom rendbe, amit veled tettem. Mindössze annyit mondhatok, hogy sajnálom. Ennyit, és azt, hogy az életem annak szentelem, hogy megmutassam másoknak, mekkora ára is lehet egy ilyen hibának. Hogy mennyire fájhat - a hangja elhal. - Ennyit tehetek. Magamért és érted. Lassan, óvatosan felemeli reszkető kezét, és az üvegre helyezi. Ott tartja. Én pedig nem bírom megállni. Az ujjaimat pontosan az övéihez illesztem, és elképzelem, milyen lenne ismét érezni a bőre puhaságát, ahogy azok az ujjak körbeölelik a kezemet, ahogy magához von, és megosztja velem a melegét. Az életét. Egy hosszú pillanatig így maradunk, kéz kéznek vetve, miközben az arcomon csorognak a könnyek. Aztán a keze visszazuhan az ölébe, majd lágy hangon megszólal. Személyesen akartam neked elmondani, hogy bár a szándékaim hibásak voltak... - Nyel egyet, a hangja pedig egészen rekedtesre vált. - Azt hittem, ha elérem, hogy belém szeress, azzal mindent rendbe hozok, amit veled tettem. Azt hittem, hogy boldoggá tehetlek, Kaccy. Elég boldoggá ahhoz, hogy ha egyszer rá is jössz az igazságra, az többé már ne zavarjon. - Fejét a tenyerébe hajtja, majd egy pillanatig ott is tartja, mielőtt újra felemelné. Ajkán szomorkás félmosoly játszik. - Mégis mennyire elbaszott egy elképzelés ez? Szavait hosszú szünet követi, mialatt alaposan végignézhetek rajta, felidézhetem a nappalokat és az éjeket, amiket nevetve, boldogan töltöttünk együtt. Képtelen vagyok elhinni, hogy mindez valóban megtörtént. Mintha egy egész élet telt volna már el azóta. Az érzelmeim irántad valódiak voltak, Kaccy. - Tekintetében hatalmas tűz lángol, igazi érzelem kavalkád tükröződik az arcán. Valahányszor így nézett rám, mindig megbicsaklott a térdem. – Még mindig azok. De már nem kapaszkodhatok beléjük. Mindkettőnknek szüksége van az esélyre, hogy meggyógyuljon. A szívem a torkomba ugrik. Még mindig valódiak - erősítem meg hangosan, lágyan. Valódiak. Friss könnyek folynak végig az arcomon, ahogy rájövök, mi is történik. Trent most búcsúzik el. Remélem, egy nap majd mindebből felgyógyulsz, és majd lesz valaki, aki megnevettet. Olyan gyönyörűen nevetsz, Kacey Cleary. Ne! - suttogom hirtelen összehúzott szemöldökkel. - Ne! - Mindkét kezem az üveghez kapom, és dörömbölni kezdek rajta. Nem állok készen a búcsúra, döbbenek rá. Nem így. Még nem. Talán sosem. Képtelen lennék megmagyarázni. És halálosan biztos vagyok benne, hogy -
195
nem akarok így erezni. Ám mégis így érzek. Visszatartott lélegzettel figyelem, ahogy Trent merev háttal feláll, és kisétál a szobából. A csukódó ajtó látványára - arra, ahogy Trent örökre kisétál az életemből - vad zokogás tör rám, és a padlóra vetem magam.
196
HUSZADIK FEJEZET Dr. Stayner könyveinek címét vizslatom. Így foglalom le magam, hogy ne kelljen a feldagadt ajkára néznem, ami a tegnapi csoportos terápia utáni nézeteltérésünk eredménye. Szépen kiegészíti a monoklit, amit egy héttel azelőtt okoztam. Azóta, hogy Trent búcsút vett tőlem, üresebbnek érzem magam, mint valaha. Nincs kétség afelől – Trent vagy Cole, hiba vagy gyilkosság hogy ezé a férfié volt a szívem, és mikor elment, magával vitt belőle egy jó nagy darabot. A fiaim mostanában „Apa Seggberúgós Napjának” nevezik a szerdát jelenti be dr. Stayner. Nos most, hogy felhozta a témát, már nem kerülhetem el. Bocsánat! - motyogom, majd megkockáztatok egy pillantást az arcára, mire felszisszenek. Elmosolyodik. Nincs semmi baj. Tudom, hogy talán kicsit jobban kényszerítettelek, mint kellett volna. Általában úgy bírom szóra a pácienseimet, hogy lenyugtatom őket. Gondoltam, a te esetedben csak az ennél agresszívabb hozzáállás vezethet eredményre. És mégis honnan verte ezt a remek ötletet? Mert olyan falakat vontál az érzelmeid és a fájdalmad köré, hogy lehet, dinamitra lesz szükségünk ahhoz, hogy lebontsuk őket - viccelődik. - Úgy értem, nézz csak magadra! Edzett harcos vagy. Valószínűleg könnyedén meg tudnád leckéztetni a fiaimat. Tulajdonképpen lehet, hogy nemsokára meg is hívlak téged hozzánk vacsorára, és megkérlek, hogy agyabugyáld el őket egy kicsit. A szememet forgatva nézek az én furcsa orvosomra. Én azért nem mennék olyan messzire. Én igen. Fogtad a tragédiádat, és egy nagyon durva védelmi mechanizmust alakítottál ki az alapjain. - Lágyabb hangon folytatja: De minden védelmi mechanizmus tönkremehet. Azt hiszem, erre már te is rájöttél. Trent... - csúszik ki a számon a neve. Stayner bólint.
197
Ma nem fogunk beszélni a balesetről. A bejelentésére előrezuhan a vállam. Dr. Stayner általában másról sem akar beszélni. Várok, amíg kényelembe helyezi magát a székében. - Arról fogunk beszélni, hogyan lehet az ilyen dolgokkal megbirkózni. Arról, hogy egy ember milyen módszereket használhat fel erre. A jókról, a rosszakról, az undorítókról. Dr. Stayner felsorolja, milyen helytelen - módszerekkel is lehet elviselhetővé tenni a traumát, az ujjain számolva a módszereket, többször felhasználva mindkét kezét. Drog, alkohol, szex, anorexia, erőszak... - Én csak ülök és hallgatom, azon tűnődve, vajon mire is akar kilyukadni ezzel. - Annak a rögeszméje, hogy az ember „megmentse” vagy „rendbe hozza” azt, ami elromlott. - Tudom, hogy kiről beszél. Én voltam Trent módszere arra, hogy kibírja a fájdalmat. Mindezek a módszerek először mintha segítenének, ám végül elgyengülnek és sebezhetővé tesznek. Nem egészségesek. Nem fenntarthatok. Nincs az az ember, aki egészséges, teljes életet élhet kokaincsíkokkal az éjjeliszekrényén. Eddig érthető? Bólintok. Rossz hatással vagyok Trentre. Dr. Stayner erre utal. Ezért vett tőlem búcsút Trent. A seb, amit az a nap okozott, még mindig friss, de nem temetem el a fájdalmamat. Azt befejeztem. Nincs értelme. Dr. Stayner úgyis csak újra előrángatná oda, ahol nem tudom kikerülni, pont, mint egy egysávos főúton terpeszkedő bölénycetemet. Nagyszerű. Most pedig, Kaccy, találnunk kell egy olyan módszert erre, ami hatásos számodra. A kick-box nem az. Segít kiélni a dühödet, ez igaz, de inkább találjunk arra módot, hogy végleg kioltsuk ezt a dühöt. Szeretném, ha velem együtt gondolkodnál. Szerinted mi lehetne ilyen egészséges módszer, ami segít megbirkózni a traumával? Ha tudnék ilyenről, már azt csinálnám, nem gondolja? Ezért kapok egy szem forgatást. Szemforgatást a szakértőtől! Gyerünk, okos lány vagy te! Gondolj vissza azokra a dolgokra, amiket hallottál! Amiket mások ajánlottak. Majd én segítek elkezdeni. Egy ilyen módszer, hogy beszélsz másoknak a traumádról. Ezúttal rajtam van a sor, hogy a szememet forgassam. Dr. Stayner erre csak legyint. Tudom, tudom. Hidd el, elég egyértelműen közölted erről a nézeteidet. De beszélni a fájdalmadról és megosztani azt másokkal a trauma kezelésének egyik legjobb módja. Segít kiereszteni a fájdalmat, ahelyett, hogy addig nyomnád el magadban, míg végül felrobbansz. Más módszer lehet például a festés és az olvasás, célok kitűzése, napló vezetése az érzéseidről. Hmmm. Vezethetnék naplót. Azt legalább csinálhatom magamban. A jóga is nagyszerű. Segít megtisztítani a gondolataidat, és eléri, hogy a légzésedre összpontosíts. Légzés. -
198
Tíz apró lélegzet - mormolom magamnak, miközben a benne rejlő iróniától mosolyra húzódik az ajkam. Mit mondtál? - Dr. Stayner előrehajol, és egyik ujjával feljebb tolja a szemüvegét. Megrázom a fejem. Semmit. Csak valamit, amit mindig az anyám mondott. Hogy vegyek tíz apró lélegzetet. És mikor mondta ezt? Valahányszor szomorú vagy ideges, vagy dühös voltam. Dr. Stayner megdörzsöli az állat az ujjával. Értem, és mondott bármi mást? Emlékszel valamire? Gúnyosan elmosolyodom. Még szép, hogy emlékszem. Szinte beleégett az agyamba. Mindig azt mondta, „Csak lélegezz, Kaccy! Tíz apró lélegzet. Ragadd meg őket! Erezd őket! Szeresd őket!" Szavaimat hosszú szünet követi. És szerinted mit értett ez alatt? Ingerülten összehúzom a szemöldököm. Azt, hogy lélegezzek. Hmm... - Végiggörget egy tollat az asztal lapján, mintha erősen gondolkodna. - És mégis hogy segítene tíz apró lélegzet? Miért apró? Miért nem mély? Rácsapok az asztalára. Én is mindig ezt kérdeztem! Most már érti? De nem érti. Ajka apró görbületéből látom, hogy valami egészen másra gondol. Valamire, amit én nem értek. Szerinted számít, hogy a lélegzet apró vagy mély? Morcosán nézek rá. Nem szeretem az ilyen kis játékokat. Maga szerint mit értett ez alatt az anyám? Szerinted mit értett alatta? Megint képen akarom törölni dr. Staynert. Nagyon, nagyon képen akarom törölni. -
Csak lélegezz, Kacey! Tíz apró lélegző. Ragadd meg őket! Érezd őket! Szeresd őket! Újra és újra lejátszom a szavait a fejemben, mint tettem azt már vagy ezerszer, mindenféle eredmény nélkül, miközben álmatlanul fekszem a cellámban, ami valójában nem is cella. Egy kis csinos szoba ez, saját fürdővel és napsárga falakkal, de attól még bezárva érzem magam. Dr. Stayner rögtön tudta, mire gondolt az anyám. Tudom abból a beképzelt somolygásból, amit az arcán láttam. Gondolom, az embernek zseninek kell lennie ahhoz, hogy megértse. Dr. Stayner egyértelműen zseni. Én, egyértelműén, nem vagyok az. Mély levegőt veszek, így próbálva felidézni a beszélgetésünket. Mit is mondott? A légzés segítségével is megbirkózhatunk a fájdalommal. Aztán az
199
apró lélegzetekről kérdezett. De átejtett. Már tudta a választ. A válasz pedig... Egy.,. Kettő... Három... Tízig számolok, miközben abban reménykedem, hogy majd fejbe kólint valami hatalmas bölcsesség. De semmi ilyen nem történik. Szerinted számit, hogy a lélegzet apró vagy mély?-, kérdezte. Nos, ha nem apró lélegzetek, és nem is mély lélegzetek, akkor egyszerűen csak... lélegzetek. Akkor csak azért veszi őket az ember, hogy... lélegezzen. . . . Ragadd meg őket! Érezd őket! Szeresd őket! . . . Hirtelen felpattanok, és furcsa nyugalom szállja meg a restemet, ahogy egyszerre rám tör a felismerés. Olyan egyszerű. Istenem, olyan kibaszott egyszerű!
200
NYOLCADIK FÁZIS FELÉPÜLÉS
201
HUSZONEGYEDIK FEJEZET Hat héttel később. Csoportos terápia. Egy... Kettő... Három... Négy... Öt... Hat... Hét... Nyolc... Kilenc. .. Tíz. Próbálom nem mozgatni az ujjaimat, miközben a kezem az ölemben pihen. A nevem Kacey Cleary. Négy évvel ezelőtt a kocsinkba belehajtott egy részeg sofőr. Az anyám és az apám, a legjobb barátnőm és a barátom mind meghaltak. Végig ott ültem a kocsiban, fogtam a halott barátom kezét, és hallottam, ahogy az anyám az utolsó lélegzetét veszi, amíg a mentősök ki nem szabadítottak. - Szünetet tartok, hogy nyeljek egyet. Egy... Kettő... Három... Ezúttal mély lélegzeteket veszek. Hosszú, mély lélegzeteket. Nem aprók. Hatalmasak. Monumentálisak. Először az alkoholhoz és a drogokhoz nyúltam, hogy elfojtsam a fájdalmat. Aztán jött az erőszak és a szex. De most - egyenest dr. Staynerre nézek - egyszerűen csak örülök annak, hogy meg tudom ölelni a húgomat, hogy együtt nevethetek a barátaimmal, hogy sétálhatok, hogy futhatok. Hogy élek. Hogy lélegzőm. Fenn vagyok a felszínen. És ezúttal ott is maradok, ahová tartozom. Kész tapsorkán köszönt a Pennyben, ahogy az épületbe lépve ott találok mindenkit. Rám várnak. Nate az első, aki üdvözöl - lehajol hozzám, majd felkap a levegőbe, és hatalmas mackóölelésben részesít. Meg se rezzenek az érintésétől. Újra megtanultam, hogyan élvezzem ki teljes egészében. Mindig is tudtam, hogy tiszta bolond vagy! - kiáltja Ben valahonnan. Pont akkor fordulok meg, mikor elkap, és szorosan magához ölel. - És baromi kemény is, hogy túlélted mindezt - teszi hozzá a fülembe súgva. - Én úgy bőgtem volna, mint egy ötéves kislány. Jól vagy? Amikor letesz, megpaskolom a karját. Jobban vagyok. Még hosszú út áll előttem. Nos, annyit mondhatok, hogy nélküled nem volt az igazi ez a hely mondja. Hirtelen összehúzza a szemöldökét. – Hé, az ott a húgod? - biccent Livie felé, aki Ciklon és Dan mellett álldogál. - Mert arra gondoltam,
202
elhívnám... Tizenöt éves! - bokszolom hasba játékosan. - Még nem vettétek a suliban a kiskorú megrontását, Ügyvédsrác? Szeme meglepetésében kikerekedik, kezet pedig megadón felemeli. A francba! - motyogja maga elé, ahogy a fejét rázva még egy utolsó pillantást vet Livie-re. Mindjárt nyitunk, így a lányok fellépő ruhában vannak - már ha lehet őket ruhának nevezni úgyhogy Mia otthon maradt a bébiszitterével. Livie Ciklonra és Danre szegezi a tekintetét, mert fél bárhová máshová nézni. Tanner is itt van. szégyentelenül padlóra zuhant állal. Ám a legnagyobb meglepetés az én szokatlan dilidokim. Nem vagyok benne biztos, hogy ez belefér az egészséges orvos beteg kapcsolatba - viccelődöm, és oldalba bököm. Kuncogva átkarol. Az orvosod képen törlése - kétszer - sem, de erről hajlandó vagyok megfeledkezni, úgyhogy kérlek, te is tedd ugyanezt! Livie és Ciklon álla leesik, míg Dan és Ben kétrét görnyedve röhögni kezdenek. Pezsgőt valaki? - suhan oda Cain, vállon veregetve engem, kezében egy tálcányi magas, tele töltött pezsgőspohárral. A déja vu, amit a szituáció ébreszt bennem, elszomorít egy pillanatra, ahogy eszembe jut az utolsó alkalom, amikor valaki átnyújtott nekem egy pohár pezsgőt. Trent volt az. Hiányzik. Hiányzik a szeme, az érintése, az, ahogyan éreztem magam mellette. Így igaz. Már képes vagyok ezt beismerni magamnak bűntudat, düh és bánkódás nélkül. Hiányzik Trent. Minden egyes nap hiányzik. Egy kéz csusszan be a könyököm alá, majd szorítja meg a karom. Ciklon az. Valahogy megérezte a bennem kavargó érzéseket. Megérti. A legkeményebb dióra, akivel valaha is szerencsém volt dolgozni! mondja dr. Stayner, majd mindannyian összekoccintjuk a poharunkat, és kortyolunk az italból. Akkor tehát ki lettem kúrálva, doki? - kérdezem, a számban ízlelgetve az édes, pezsgő italt, ám nem csak az ízéért. Trent szájára emlékeztet, az utolsó alkalomra, mikor megcsókolt. Dr. Stayner kacsint egyet. Én sosem használom ezt a kifejezést, Kacey. Az. hogy meggyógyultál, sokkal helyénvalóbb. Bár még tenned kell egy hatalmas lépést, mielőtt azt merném mondani, hogy a teljes gyógyulás felé vezető úton haladsz. Felhúzom a szemöldököm. Tényleg? És mi az? Nem mondhatom el. Majd tudni fogod, bízz bennem! Bízzak egy kuruzslóban? Egy nagyon drága kuruzslóban - javít ki kacsintva.
203
Ha már szóba került... Szóval ki is Dan barátjának a barátjának a barátja, aki eljuttatott magához? Illene neki megköszönnöm - kérdezem ártatlanul. Dr. Stayner egy pillanatra Ciklonra kapja a tekintetét, majd gyorsan a bárpult felé fordul. Ó, nézd csak: Kaviár! - azzal ellép egy tányérhoz, amin, minden kétséget kizáróan, nincs kaviár. Ez gyakorlatilag elég megerősítés is nekem, de azért játszom tovább. Livie? Titokzatosan somolyog, mint aki nagyon elégedett magával. Ne legyél dühös, jó? Nyugodt arccal várok. Trent apja fizette az egészet. Eljátszom, hogy elakad a lélegzetem, majd a legdühösebb tekintetemmel kezdem fixírozni. Livie rögtön elvörösödik, és gyorsan nekiáll magyarázkodni. Segítségre volt szükséged, Kaccy, és ez tényleg nagyon drága volt. Nem akartalak valami államilag finanszírozott, vacak helyre küldeni, mert ott a múltkor sem segítettek, és a várólista is túl hosszú volt... - Könnybe lábad a szeme. - Carter egy óra alatt elintézte. hogy dr. Stayner kezeljen. Dr. Stayner a családjuk barátja, és nagyon jól végzi a dolgát, és... - Mostanra már csak úgy patakzanak a könnyei. - Kérlek, ne ess vissza! Olyan jól haladsz! Kérlek, ne ess vissza! Livie! - Megragadom a vállát, és megrázom. - Minden rendben! Magamtól is rájöttem. És helyesen cselekedtél. Nyel egyet. Tényleg? - Itt van egy kis hatásszünet, majd Livie, morcos arccal, belebokszol a karomba. - Te tudtad, és hagytad, hogy kiakadjak? Felnevetek, és szorosan megölelem. Igen, Livie. Te mindig helyesen cselekszel. Tudod, mindig azt hiszem, hogy a gondodat kell viselnem, ám valójában te vagy az, aki az én gondomat viseli. Mindig is így volt. Lágyan felkacag, ahogy a kézfejével letörli a könnyeit. Szünetet tartok, mivel először nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet-e megkérdeznem, de végül csak megteszem. Beszéltél Carterrel Trentről? Livie bólint, és gyengéden rám mosolyog. Meséltem neki Trent búcsújáról. Szinte biztos vagyok benne, hogy sírt a telefonba. Még ő sem képes gyűlölni Trentet. Carter pár hetente felhív, hogy érdeklődjön felőlem. Trent jól van, Kacey. Nagyon jól - suttogja. Helyes bólintok mosolyogva. Többet nem kérdezek. Az a legjobb, ha távol maradunk egymástól, tudom. Egek, még mindig fáj! De nincs azzal semmi
204
baj, ha érzek, mondogatom magamnak. Nem fog örökké fájni. Rendben van, csajok, valamit el kell nektek mondanom! - szól közbe Ciklon, majd ránéz Danre. Mikor a férfi bólint, folytatja. – Itt hagyom a Pennyt, Nyitok egy akrobataiskolát! Livie-vel egymás tükörképei lehetünk, ahogy mindketten eltiltjuk a szájunkat. De ez nem minden: Dan most vett egy házat a tengerparton, és megkéri Miát és engem, hogy költözzünk hozzá, és igent mondtam. Pontosabban forgatja meg a szemét - Mia igent mondott, és minden úgy van, ahogy ő akarja. Egy pillanatig csend van, majd Livie Ciklon nyakába veti magát. Ez nagyszerű, Ciklon! - Ismét sírni kezd. - Ő, ezek örömkönnyek, tényleg. De annyira fogsz hiányozni! Keserédes öröm tölt el, ahogy Ciklonnal összenézünk Livie válla felett. Hiányozni fog, hogy Ciklon ott lakik a szomszédunkban. Minden változik. Mindenki továbblép. Erre számítottam is, mivel... - Ciklon egy pillanatra arrébb tolja Livie-t, és mély levegőt vesz, mintha ideges lenne. - A ház elég nagy. Úgy értem, óriási. Dan örökölt némi pénzt a nagymamájától. Öt hálónk is van. És... nos... Ti ketten az életünk olyan fontos részévé váltatok, és szeretném, ha ez így is maradna. Úgyhogy arra gondoltunk, hogy ti is odaköltözhetnétek hozzánk. Livie-ről Ciklonra, majd Danre nézek. Biztos vagy benne, hogy neked nem kell terápia. Dan? - kérdezem teljesen komolyan. Dan csak kuncog egyet, és magához húzza Ciklont. Ciklon folytatja. Livie, összpontosíthatnál arra, hogy bekerülj a Princeionra. Kacey... komoly tekintettel néz rám, miközben mindkét kezemet megragadja. - Találd ki, mit akarsz elérni az életedben, és küzdj érte! Mindvégig itt leszek melletted. Nem megyek sehová. Bólintok az ajkamba harapva, hogy ne kezdjek el sírni. Nem használ. Nemsokára már Ciklont sem látom a könnyeimtől. Az örömkönnyeimtől. Nagyon nagy lesz a csönd nélkületek, hölgyeim - mondja Tanner, ahogy a fejét vakargatva leül mellém a kerti padra az udvaron. Este kilenc van, és sötét. A költöztetők reggel jönnek a cuccainkért. Tetszik, amit ezzel a hellyel műveltél, Tanner - dicsérem meg, ahogy szemügyre veszem az apró, fehér karácsonyi égőket, amik a frissen metszett bokrokat szövik át. A kert ki van gyomlálva, a növények megmetszve, és itt-ott apró, lila virágok nyílnak. Egy új grillsütő áll egy piknikasztal mellett, és, a levegőben terjengő finom sülthús-illatból kiindulva, a közös udvar végre használatba lett véve. Ez mind a húgod érdeme - motyogja Tanner. Így foglalta le magát, amíg távol voltál. - Hátradől, keresztbe tett karját pedig kitüremkedő pocakjára helyezi. - Úgyhogy most van három kiadó lakásom. A tiétek, Cikloné, meg az -
205
1D. Anélkül, hogy igazán akarnám, hátrapillantok a vállam fölött a sötét ablakra, mire elönt a szomorúság. Még nem adtad ki? Trent már hónapokkal ezelőtt elment. - A neve kimondásától kiszárad a szám és elönt az üresség. Ja, tudom. De kifizetett hat hónapot. Meg aztán reménykedtem benne, hogy visszajön. - Egy pillanatig némán piszkálja a körmét. Hallottam az egész történetet. Livie elmondta. Mindketten durva dolgokon vagytok túl. Lassan bólintok. Tanner kinyújtóztatja a lábát. Meséltem neked valaha a bátyámról? Öhm... Nem... Bobnak hívták. Egy este elment szórakozni a barátnőjével. Eggyel több sort húzott le a kelleténél. Azt hitte, simán tud így is vezetni. Hé, megesik az ilyen. Ez nem kifogás, de azért megesik. Felcsavarodott egy fára a kocsijával. A barátnője ott is maradt. – Csendesen várom, hogy Tanner folytassa, és nézem, ahogy a kezével babrál, míg az egyik lába fel-alá jár. - Sosem heverte ki egészen. Hat hónappal később apa csűrjében találtam rá, ott lógott a gerendáról. Én... - Nyelek egyet, majd óvatosan vállon veregetem Tannert. - Annyira sajnálom, Tanner! - Mást nem tudok mondani. Bólintva fogadja a részvétemet. Ez minden oldalról nézve egy borzalmas baleset. A bűnöséről. Az áldozatéról. Mind baromira szenvednek, nem gondolod? Igen, igazad van - válaszolom rekedtes hangon, az apró, karácsonyi égőkre fókuszálva, miközben azon tűnődöm, hogy vajon Tannernek is két hónapnyi intenzív terápiára volt-e szüksége ahhoz, hogy erre rájöjjön. Most viszont - áll fel Tanner - csak azt remélem, hogy Bob megtalálta a békéjét. Szeretem azt gondolni, hogy megtalálták egymást Kimmyvel a mennyben. Talán megbocsátotta neki, amit vele tett. - Azzal Tanner zsebre tett kézzel elsétál, otthagyva engem, ahogy még mindig az 1D sötét ablakát bámulom. És hirtelen rádöbbenek, mit is kell tennem. Úgy remeg a kezem, hogy alig bírom tárcsázni dr. Stayner számát. Vészhelyzet esetére adta meg. Ez pedig vészhelyzet. Halló? - válaszol lágy hangon, mire elképzelem, ahogy a karosszékében üldögél a tűz mellett, és orrán a szemüvegével a Heti Agyturkászt olvassa. Dr. Stayner? Igen, Kacey? Minden rendben? Igen, persze. Dr. Stayner, szeretnék kérni magától egy szívességet. Tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg sérti az orvos-beteg kapcsolatunkat és az orvosi titoktartást... Mi lenne az, Kacey? - szinte látom magam előtt türelmes mosolyát.
206
Mondja meg neki, hogy megbocsátok! Mindenért. - A szavaimat hosszú szünet követi. - Dr. Stayner? Megtenné? Kérem! Természetesen, Kacey. -
207
KILENCEDIK FÁZIS MEGBOCSÁTÁS
208
HUSZONKETTEDIK FEJEZET A hullámok a talpamat nyaldossák, ahogy hazafele sétálok a tengerparton, miközben figyelem, ahogy a nap lebukik a horizont mögé. Mikor Ciklon azt mondta, hogy a ház a „tengerparton van", nem hittem volna, hogy Miami Beach ott van a hátsó kertben. Mikor azt mondta, hogy „nagy ház”, nem hittem volna, hogy egy háromszintes kúriát ért alatta, körben erkélyszalaggal, és külön szárnnyal Livie és az én részemre. Úgy tűnik, Ryder nagyi rátette ráncos kezét egy olajmezőre, aminek okán egyetlen unokája, Dan rendőr, most élhet, mint hal a vízben. Már lassan öt hónapja élünk itt, és még mindig nem sikerült teljesen megszoknom. Nem tudom, hogy azért van-e, mert mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, vagy azért, mert hiányzik valami. Vagy inkább valaki. Minden este végigsétálok a parton, hallgatom, ahogy a szelíd hullámok a partot nyaldossák, és hálát adok azért, hogy járhatok, szaladhatok, lélegezhetek. Hogy szerethetek. És azon tűnődöm, merre lehet Trent. És hogy hogy van. Hogy vajon talált-e egy jó módszert arra, hogy megbirkózzon a fájdalommal, egy módszert, ami segít neki meggyógyulni? Dr. Stayner nem keresett a telefonbeszélgetésünk óta. Bízom benne, hogy átadta az üzenetemet. Biztos vagyok benne, hogy átadta. Nem remélhetek többet, csak azt, az üzenetem segített Trentnek megtalálni a békéjét. De ezen felül nem erőltettem semmit. Nincs hozzá jogom. Párszor megkérdeztem Livie-t, hogy hallott-e Trentröl Cartertől. Carter kivétel nélkül minden második vasárnap felhívja Livie-t, hogy megkérdezze, hogy vagyunk, és hogy hogy megy Livie-nek a suli. Azt hiszem, Livie-nek ez kifejezetten tetszik. Olyan ez, mintha lenne egy apafigura az életében, aki segíthet betölteni azt a hatalmas űrt, amit a balesett hagyott. Talán idővel én is képes leszek majd rá, hogy beszéljek vele. Nem tudom... Ám valahányszor csak Trentröl kérdezem, Livie szinte mindig könyörög,
209
nehogy ártsak neki vagy magamnak azzal, hogy feltépem a régi sebeket. Livienek természetesen igaza van. Livie mindig tudja, mi a legjobb. Próbálok nem arra gondolni, hogy Trent továbblépett, pedig valószínűleg ez történt. Ha arra gondolok, hogy valaki mást ölel, csak még jobban fáj a lelkem. Több időre van szükségem ahhoz, hogy szembe tudjak nézni ezzel a lehetőséggel. Az iránta érzett szerelmem pedig, nos, nem tudom, hogy valaha is el fog-e múlni. Majd egyszer én is továbblépek, de egy részem mindig is azt fogja kívánni, hogy ott legyen mellettem. Továbblépni... Ez valami olyan, amit nem tettem, mióta a szüleim meghaltak. Lelassítok, hogy lássam, amint a nap eltűnik a horizont mögött, ahogy utolsó sugarai a hullámok ezrein táncolnak, és megköszönöm Istennek, hogy adott még egy esélyt. Ez a találkahely jobban tetszik, mint a mosókonyha. Ahogy meghallom ezt a mély hangot, szinte megáll a szívem. A lélegzetem elakad, és ahogy megfordulok, egy kék szempár mered rám a kócos, aranybarna hajfürtök közül. Trent ott áll velem szemben, zsebre tett kézzel. Itt van, személyesen. Alig bírok újból levegőt venni, miközben a szívem újra dobogni kezd, lassú ütemet verve a mellkasomban. Érzelemáradat önt el, én meg csak állok ott földbe gyökerezett lábakkal, ahogy próbálom szétválasztani és megérteni az érzéseimet, hogy elbírjak velük. Ne elnyomjam őket. Többé már nem zárom el őket. Boldog vagyok. Boldog, hogy Trent itt van. Vágyakozom. Ismét érezni akarom, ahogy a bőre az enyémhez ér, ahogy a karja védelmez, ahogy az ajka az enyémre tapad. Szeretek. Bármi is történt köztünk, az valós volt. Tudom, hogy valós volt. És szeretem, amiért lehetővé tette, hogy ezt átéljem. Remélek. Remélem, hogy valami gyönyörű kerekedhet ki ebből a tragikus történetből. Félek. Félek, hogy nem így lesz. Megbocsátok... Megbocsátok. Mit keresel itt? - csúszik ki a számon, mielőtt átgondolhatnám, miközben egész testemben remegek. Livie kérte, hogy jöjjek. Livie. Ő mindig meglep. Trent hangja olyan mély és lágy! Képes lennek becsukni a szemem, és egész éjjel hallgatni, ahogy megremegteti a dobhártyámat, de nem teszem, mert félek, akkor eltűnne. Úgyhogy csak bámulom öt, a résnyire nyitott ajkát és kék szemét, ahogy az arcomat figyeli. Azt hiszem, végre elhitte, hogy nem tuszkolsz kiscicákat bankautomatákba - nyögöm ki végül. Csillogó szemmel felkuncog. Nem. Gondolom, legalább így eggyel kevesebb dolog miatt kell aggódnia.
210
Alig másfél méternyire áll tőlem, mindössze háromlépésnyire az ölelésemtől, és képtelen vagyok megszüntetni ezt a távolságot. Pedig annyira, de annyira akarom. De nincs hozzá jogom. Az a szikár, erős test, az az arc, az a szív - már egyik sem az enyém, csakis az álmaimban. Ez az áldás valaki másé lesz. Talán már az is. Dr. Stayner tudja, hogy itt vagy? Látom, ahogy Trent mellkasa megemelkedik, majd visszasüllyed, ahogy mély levegőt vesz. Ja, elmondtam neki. Már nem rejtegetek előle semmit sem. Egy bosszú pillanatig csendben néz engem, majd elmosolyodik. Jól vagyok, Kacey. - Kis szünetet tart. - Bár nem mondanám, hogy remekül. Érzem, ahogy a szemöldököm összeszalad aggodalmamban. Miért? Mi a baj? Nem működik a terápia? Mi a baj? - Trent felhúzza a szemöldökét, és tesz két lépési előre, megszüntetve a kettőnk közti távolságot, majd szorosan megragadja a csípőmet. Elakad a lélegzetem, a közelsége egyszerre rémisztő és részegítő. Az a baj, hogy minden reggel és minden este, ahogy az ágyban fekszem, azon tűnődöm, hogy miért nem vagy mellettem. A lábam megremeg. Tudod, hogy miért - válaszolom halkan, lemondóan. Belül sikoltozom, és szidom a valóságot. Nem, előtte tudtam, miért. De aztán felszabadítottál, Kacey, emlékszel? Megbocsátok neked. Bólintok, és nyelek egyet. Felemeli a kezét, és megcirógatja az arcomat a hüvelykujjával. És sehol másutt nem lennék szívesebben, csak melletted. - Hüvelykujjával az ajkamat dörzsölgeti. Alig kapok levegőt. A kezem remeg, ahogy az egyik tincsem a fülem mögé simítom. És mit szól ehhez dr. Stayner? Nem rossz ez? Ó. Kace... - Trent ajka mosolyra húzódik, arcán pedig megjelenik a legmélyebb nevetőgödröcske, amit valaha láttam, amitől megroggyan a térdem. - Soha, semmi sem volt ennél helyesebb. Mást nem is kell hallanom. A karjába vetem magam, és a számat az övére tapasztom. Megragadom őt. Érzem öt. Szeretem öt.
211
EPILÓGUS A lágy szellő megrebegteti Ciklon ruhájának fodrait, ahogy ő és Dan, a háttérben az óceánnal és a lemenő nappal, modellt állnak a fotókhoz, ő a legszebb menyasszony, akit valaha láttam, még gömbölyödő pocakjával is. A baba születéséig már csak három hónap van hátra, és Mia rászokott arra, hogy idegen X babának nevezze. Nem tudom, honnan veszi az ilyen dolgokat. Talán Dantól. Amúgy a baba is kislány. Dan azzal viccelődik, hogy neki annyi, de szerintem titokban hiányzik neki a csupa női társaság. A tengerparti ház ösztrogén-koncemrációja kicsit csökkent, mivel Livie New Jerscy-ben van, én pedig a ház, a suli és Trent tőlünk öt percre lévő lakása között osztom meg az időmet. Ki hitre volna, hogy ennyi szexi nő lehet egy esküvőn? - tép mögém Trent, a vállam köré fonva a karját. A gyomrom ideges bukfencet vet. Mindig ezt teszi, amikor Trent megérint. Még három év után is olyan dolgokat képes tenni velem egyetlen pillantásával, amit lehetetlennek hittem. Remélem, ez sosem múlik el. Az ennyi szexi nő alatt, gondolom, engem értesz? - mormolom, ahogy hátradöntöm a fejem, és az állkapcsához dörgölöm az orrom. Trent felnyög. Most azt akarod, hogy felálljon a szüleim előtt? Elnevetem magam, és Carterre és Bonnie-ra pillantok, akik a távolból figyelnek minket, arcukon ragyogó mosollyal. A terápia alatt rájöttem, hogy azáltal, hogy kizártam őket az életemből és Livie-éből, nem adtam esélyt nekik arra, hogy mint család gyógyuljanak meg. Miután Trenttel újra egymásra találtunk, bocsánat kérésképpen írtam nekik egy szívből jövő üzenetet. Először Bonnié jelent meg könnyes szemmel nálunk, majd Carter. Egyik dolog a másikhoz vezetett, és most itt vannak kéz a kézben, ismét igazi családként. A szél hozzánk repíti Livie halk kuncogását. Miával van, aki éppen új, nagylány fogait mutogatja neki. Livie-t felvették a Princeton-ra, ahogy arra számítottunk is, így már csak ritkán látjuk. Annyira büszke vagyok rá! Tudom, hogy apa is büszke lenne. De akkor is őrülten hiányzik.
212
És azt hiszem, hogy randizgat valakivel, de nem vagyok benne biztos. Elég homályosan beszél arról, mi is folyik a Princetonon, és ez általában azt jelenti, hogy pasi van a dologban. Remélem, tényleg van valakije. Livie megérdemli, ezt is, és még annyi minden mást is. Körbenézek a vendégseregen, és mindenfelé barátokat látok. Mindannyian itt vannak. Cain és Nate mindketten olyan fessen mutatnak az öltönyükben, amennyire ez csak lehetséges. Tanner egy hölggyel, akit az interneten ismert meg. Még Ben is, kart karba öltve egy szőke bombázó ügyvédnővel, akit annál a cégnél ismert meg, ahová nemrégen vették fel. Észreveszi, hogy nézem, és rám kacsint. Nem állom meg, hogy el ne nevessem magam. Ó, Ben! Nem akarsz leugrani Vegasba a jövő héten? - suttogja Trent, játékosan a fülembe harapva. Felkuncogok. - Vizsgáim lesznek, emlékszel? - Most fejeztem be az első évemet pszichológiából az egyetemen. A poszttraumás stressz szindróma terápiás kezelésére akarok szakosodni. Már állati jó ajánlásom is van a nagyra becsült és szokatlan módszereiről híres dr. Staynertől. Csak egy villámlátogatás lenne. Beugrunk egy kápolnába, és már jövünk is vissza. Komolyan? - Hátrahajolok, és a szemébe nézek, hogy lássam, viccel-e. A tekintetében nem látok mást, csak szerelmet. Ujjával szeretetteljesen megcirógatja az arcomat. Még szép. Trent betartotta az ígéretét. Mindennap megmosolyogtat.
213
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Eme könyv megírása csupa izgalom és félelem volt számomra. Jócskán elhagytam a komfortzónámat, belenyúltam egy olyan műfajba, amelyben még sosem írtam korábban, és a felszínre hoztam az egyik legmélyebb félelmemet azért, hogy életre hívjak egy történetet, amit imádok. Minderre nem lettem volna képes néhány igazán nagyszerű ember segítsége nélkül. Köszönöm a bétáimnak, Heather Selfnek és Kathryn Spell Grimesnak. Belőletek merítettem a bátorságomat. A rengeteg dumától a mellbimbókról görcsbe állt a gyomrom és megrendült az önbizalmam. Ti ketten, a hangos biztatásotokkal elhitettétek velem, hogy méltót tudok alkotni ebben az ifjú felnőtteknek szóló műfajban. Köszönöm! Az én nagyszerű írótársaimnak, legfőképpen Tiffany Kingnek, Amy Jonesnak, Nancy Straightnek, Sarait Rossnak, C. A. Kunznak, Ella Jamesnek és Adriane Bovdnak, akik rögtön kapva kaptak a lehetőségen, hogy elolvassák a Tíz apró lélegzetei, még mielőtt kijött volna. Nehéz időt szakítani mindarra a nagyszerű könyvre, ami debütál, és nagyra értékelem, hogy ti helyet csináltatok a naptáratokban az enyémnek. Köszönöm! Az összes nagyszerű bloggernek és olvasónak, akik támogatnak. Most komolyan, nem említhetek meg mindenkit név szerint, mert a végén elfelejtenék valakit, és szégyenemben azt kívánnám, bárcsak elnyelne a föld (erre már volt precedens... az esküvőm jut eszembe róla, amikor elfelejtettem megköszönni a fotósnak). Ti tudjátok, kikről beszélek, és amúgy sem tudnálak eléggé megdicsérni titeket. Mindannyian NAGYSZERŰ emberek vagytok, és hálás vagyok, amiért végig mellettem voltatok ezen az úton (ha csak a neten keresztül is). Köszönöm! Köszönet az ügynökömnek, Siacy Donaghynak, töretlen elhivatottságáért, őrült időbeosztásáért, biztató szavaiért, és azért, mert az első naptól kezdve hitt bennem. És azért, mert elég közel lakik hozzám ahhoz, hogy akkor Starbucksozzunk és készítsünk értelmetlen fotókat, amikor csak kedvünk szottyan rá. Köszönöm! Kelly Simmonsnak az Inksingler PR-nál, köszi, amiért elolvastad a kéziratot minden randasággal együtt és megláttad a mélyén rejlő lehetőséget! Köszönöm, barátom! A szerkesztőmnek, Amy Tannenbaumnak, amiért hitt a Tíz apró lélegzetben és bennem, mint íróban. És szimplán csak azért, mert imádok vele dolgozni. Judith Currnak, amiért adott egy esélyt ennek a kanadainak. Az Atria Books csapatának: Ben Lec-nek, Valerie Vennixnek, Kimberly Goldsteinnck és Alysha Bullocknak, amiért csodát tettek, és megcsillogtatták ezt a könyvet.
214
Köszönöm! A barátaimnak és a családomnak, akik támogatnak abban, hogy író legyek, és elviselik, hogy ilyen visszahúzódó vagyok. Köszönöm! A férjemnek, aki ellopta az egyetlen ellenőrző példányomat, és magával vitte Dallasba, hogy elolvashassa. Ez sokat jelent. Köszönöm! Az ittas vezetés és következményeinek témája mindig is halálra rémisztett. Most, hogy gyerekeim vannak, el sem tudom mondani. mekkora méreteket öltött ez a félelem. Életek vesznek el, jövők mennek rönkre és szívek törnek össze mindennap hála olyan döntéseknek, amiket olyan emberek hoznak, akik nincsenek abban az állapotban, hogy felelős döntéseket hozzanak. Ha ez a könyv egyetlen embert is megakadályoz abban, hogy pár ital után volán mögé üljön, akkor sikerült elérnie valami monumentálisát.
215