GÖRÖGORSZÁG A mediterrán éghajlatú Görögország területe 132 000 km2. Lakosainak száma 10 millió. Az országra a száraz, meleg nyár a jellemző, nem ritka augusztusban a 40 °C hőmérséklet. Az ország pénzneme az euró, (1 € kb. 300 Ft). Időeltolódás +1 óra. A görög árak másfél-kétszeresei a magyar áraknak. Sajnos, az európai szokásoktól eltérően, nem minden strandon található édes vizű zuhanyozó, és a part takarításának színvonala is elmarad a nyugati tengerpartokétól. Az országba érkezve, a turistát már az első pillanatban megérinti a mediterrán mentalitás, melynek jellemzője, hogy az emberek szívélyesek, kedvesek, szolgálatkészek. A görög életstílus azonban sokkal lassabb az itthoninál. Bár a görög hétköznapok csak 9 óra körül kezdődnek, délután egy óra körül már szinte mindenhol sziesztát tartanak. Ennek megfelelően a görög este 19 óra tájban indul, és hosszan belenyúlik az éjszakába. Az ország gasztronómiáját illetően mindenki talál ízlésének megfelelőt. Legismertebb és legelterjedtebb a gyros, mely a Magyarországon kaphatóhoz képest sokkal ízletesebb és kiadósabb. Kedvelt még a souvlaki, mely leginkább a magyar saslikhoz hasonlítható. A zöldséges ételek kedvelői biztosan kipróbálják majd a jól bevált ízletes görögsaláta mellett a moussakát is, vagyis a padlizsános-paradicsomos rakott egytálételt. Mindemellett – tengerparti országról lévén szó – a tenger gyümölcsei minden változatban fogyaszthatók. Különlegesség még a sült fetasajt, az ún. saganaki. Desszertként zamatos, üdítő gyümölcsöket és különböző – legkevésbé sem diétás – mézes süteményeket fogyaszthatunk. Természetesen a jó ételekhez jó italok dukálnak. Napközben a forró hőségben jólesik a hűsítő frappé, vagyis a finom jegeskávé. Az este azonban a tüzesebb alkoholos italoké, ilyen például a speciális görög gyantás bor (recina), az ún. kumkvatlikőr vagy a mindenki által ismert ánizsos törkölypálinka, az ouzo. Desztinációink kiválasztásakor arra törekedtünk, hogy minden célcsoport igényét kielégítsük. Ennek megfelelően az észak-görögországi helyek közül Neos Marmarast és Sartit elsősorban a nyugodt, csendes kikapcsolódásra vágyóknak, lassan mélyülő, tiszta homokos tengerpartja miatt a kisgyerekes családoknak ajánljuk. Idősebb, nehezebben közlekedő utasaink számára a fent említett helyek közül inkább Sartit javasoljuk, mivel Neos Marmaras strandját meredekebb domboldal választja el az apartmanjainktól. Észak-Görögországban található még Paralia, mely – véleményünk szerint – a nyüzsgő, szórakozni vágyó fiatalok paradicsoma, ellentétben Nei Porival, amit a csendesebb helyet kedvelőknek ajánlunk. Dél felé haladva, Korfu szigete a következő nyaralóhely a kínálatunkban. Szálláshelyeink a sziget északi részén, Sidariban találhatók. Korfut mindazoknak ajánljuk, akik kedvelik a természeti szépségeket, szeretik maguk felfedezni az ismeretlent, de emellett esténként szívesen belevetik magukat az éjszakába. Aki nem szívesen hagyja el a szárazföldet, de mégis vágyik egy görög sziget atmoszférájára az feltétlenül utazzon el velünk a bűbájos, még romlatlan üdülőhelyre, az Epirusz ékköveként is emlegetett Pargára. Parga környékén az égszínkék tenger, az aranyszínű homokos strandok, zöldellő, buja völgyek és kristálytiszta vizű folyók váltogatják egymást. Itt találkozik a gazdag történelmi örökség és a népi hagyományok. Szintén a „szigetkedvelőknek” ajánljuk a Jón-szigetcsoport másik gyöngyszemét, Zakynthost is. A Jón-tenger legnagyobb szigete Kefalonia, mely nyugodt, csendes és gyönyörű természeti környezetbe várja az idelátogatókat. Azok, akik aktív kikapcsolódásra vágynak nyaralásuk során, kétséget kizáróan Tolót kell választaniuk. A Peloponnészosz-félsziget
14
www.gnto.gr
Paralia• • Thesszaloniki Nei Pori• •• Sarti • Neos Marmaras • Parga Korfu Kefalonia
É
• • Zakynthos
• ATHÉN • Tolo
közkedvelt üdülőhelye, tökéletes origója minden kulturális kirándulásnak. Egy-két órás autóúttal könnyedén megközelíthető Athén, a Korinthoszi-csatorna vagy akár Mükéné is. Bár üdülőhelyeink Görögország-szerte máshol terülnek el, általánosságban azonban mindenhol ugyanaz mondható el szálláshelyeinkről. Apartmanjaink és néhol szállodáink is kőpadlósak, konyháik csak a férőhelynek megfelelően vannak felszerelve szerény főzőcskézéshez. A fürdőszoba mérete gyakran kisebb a megszokottnál, és nem minden esetben található bennük zuhanytálca és zuhanyfüggöny. Van olyan szálláshelyünk, ahol kauciót kell fizetni, a turnusváltáskori takarítást és az ágyneműk cseréjét a részvételi díj tartalmazza. A szobákat távozáskor 9 óráig el kell hagyni, és érkezéskor 14 óra után lehet elfoglalni. Minden szálláshelyünkön a görög partnerirodánk által biztosított magyar idegenvezető fogadja utasainkat, aki elhelyezi a csoportot, szervezi és bonyolítja a fakultatív programokat, megoldja a felmerülő problémákat. Az idegenvezető a szálláshelyen tart fogadóórát, illetve a görög utazási irodában érhető el. A fakultatív programokért minden esetben a partneriroda vállalja a felelősséget, így bárminemű reklamációt csak helyben lehet eszközölni. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Államforma: köztársaság Főváros: Athén Hivatalos nyelv: görög (újgörög) Vallása: a lakosság 98%-ka az ortodox vallást gyakorolja. A fennmaradó 2% a római katolikus, muzulmán és egyéb vallás. Lakosság: kb. 11,2 millió Terület: 131 957 km2 Ebből összefüggő: 107 000 km2, a szigetek pedig több, mint 25 000 km2 (kb. 1400 sziget) Időeltolódás: +1 óra Magyarországhoz viszonyítva Hivatalos fizetőeszköz: euró (1 euró kb. 300 Ft) Elektromosság: 220 V Beutazási szabályok: magyar állampolgároknak útlevél vagy személyi igazolvány kell. Az okmányoknak visszautazástól számított hat hónapig még érvényesnek kell lennie. Ivóvíz: csapvíz fogyasztása nem ajánlott, palackozott vizet érdemes inni. Magyar Nagykövetség: 25–29. Od. Karneadou, Kolonaki, Athens 10675 Telefon: 0030-72-56-800, 0030-72-56-801 E-mail:
[email protected] Honlap: www.hunembassy.gr Görögországi utazásoknál javasolunk helyiségenként egy elektromos, folyadékos szúnyogriasztót vinni, mivel a tulajdonos által biztosított készülékek eltűnhetnek vagy kifogyhatnak.
www.grandtours.hu w
online-foglalás
PARGA
Parga egy aprócska kis falu, mely Görögország észak-nyugati partvonalán fekszik. Görögország egyik legszebb települése elhiteti Önnel, hogy valamely görög sziget településén van. Parga büszke az országban egyedülállóan tiszta és érintetlen partjaira és kiváló, tradicionális mediterrán konyhájára. Strandjai homokosak és aprókavicsosak. Parga az Epirusz régió dél-nyugati részén fekszik, közel az Acheron folyóhoz, Preveza és Igoumenitsa városa között, Paxi, Antipaxi és Korfu szigete mellett. Mint turisztikai célpont, Parga Epirusz kincseként is ismert, mint egy még romlatlan üdülőhely, köszönhetően annak, hogy sokáig inkább a görögök körében volt népszerű a település. Ennek köszönhető Parga egyedülálló bűbája és szépsége. A város karaktere dinamikus és modern, erős tradicionális elemekkel. Minden nyáron turisták sokassága keresi fel a települést. Pargán és környékén rengeteg turistacsalogató helyet találunk. Itt találkozik a gazdag történelmi örökség és a népi hagyományok. Az egyedülálló természeti szépség váratlan és felejthetetlen élményekkel gazdagítja az idelátogatókat. Az égszínkék tenger és aranyszínű homokos strandok, zöldellő, buja völgyek és kristálytiszta vizű folyók váltogatják egymást. Itt egyszerre jelen van a modern turisztikai infrastruktúra és a hagyományos görög vendégszeretet. A „legendás” Parga, Epirus ékköve minden évben vendégül látja a világ minden részéről ideérkező rajongóit. A város egy velencei vár mellé épült, amely a nyári hónapokban tele van élettel. Csodálatos strandjainak szépsége elkápráztatja a szemünket. Egyrészt a tenger mélykék színe, másrészt a zöldellő olajfaligetek, amelyek a partokig érnek. Az élettel teli Valtos, Lichnos, Ai-Giannakis, Sarakiniko és Agios Sostis. Nyugalom és pihenés, vízi sportok, séták és felfedező túrák, kulturális események, helyi termékek, intenzív éjszakai élet. Megtalálhatóak itt a festői vendéglők, igényes éttermek, hagyományos szállások épp úgy, mint a luxus szállodák. Acheron szellemidéző helye, amely az ókori világ leghíresebbjének számított, csalogatja a látogatót, hogy kövesse Odüsszeusz nyomát
www.grandtours.hu w
online-foglalás
egészen Hádész kapujáig, oda, ahol az Acheron és a Kokytos egymásba folyik. A fejlődő Kanallaki, a kallikratoszi megye székhelye, amely közigazgatási, mezőgazdasági és állattenyésztési központ is egyben. A festői halászfalu Ammoudia az Acheron folyó torkolatánál, a csodálatos tengerpart, Loutsas, a fenyvesekkel körülvett Alonaki, a páratlan természeti szépségű, Skala, és Kerentza, mind-mind zöldellő hegyekkel körbevett, gyönyörű és felejthetetlen falvacskák.
Idegenvezetõ elérhetõsége: Telefon: (00 30) 694-354-7479 Szállás: Miltos apartman. Egyéni utasaink itt jelentkezzenek! Egyénileg utazók figyelmébe: Debrecen–Parga: kb. 1350 km. Autópályadíj kb. 15 000 Ft (oda-vissza) Idõpont: Május 13.–október 14-ig hetente, keddi turnusváltással. Utazás: Légkondicionált luxusbusszal vagy egyénileg. Aleca • • Nanos
• Alexia • Miltos Zorbas •
• Zorbas Étterem
15
PARGA Korfu – egész napos buszos kirándulás Ezen az egész napos kiránduláson ellátogatunk Korfura, a második legnagyobb jón szigetre, ami mindegyik közül a leghíresebb. Túránkat a régi citadella megtekintésével kezdjük, amely egy mesterséges szigetecskére épült; régi velencei erőd, amelynek teljes kerületét erődítmény veszi körül. Ezután folytatjuk utunkat és ellátogatunk a Szent Szpiridon templomba és a Listonra, ahol a legtöbb étterem és bisztró található. Kirándulásunk következő állomása egy kis sziget, amely Pontikonisiként ismert (görög jelentése: „Egér-sziget”). Végül ellátogatunk az Achillionhoz. A palota, amelyet görög neoklasszikus szobrok vesznek körül, a platoni romantika és az eszképizmus emlékműve. Az Achillion nevet a homéroszi hős, Akhilleusz után kapta. Az épület
Fakultatív programok turisztikai attrakcióként szolgálnak. Útban hazafelé Pargára, megállunk egy hegyi faluban, Metsovoban egy frissítő erejéig, amely a Metsovone nevű füstölt sajtjáról, fafaragásairól és fantasztikus boráról híres. Ára: kb. 40 € / 20 €
Természeti-mítikus túra Odüsszeusz nyomában Egész napos kirándulásunk keretében bejárjuk Epirusz tartományt. Első állomásunk Acheron Mesopotamos ókori jóshelye, amely Prevezában található, éppen ott, ahol az Acheron folyó egybefolyik a Kokytosszal és a Pyriflegethontával, az Acherousia tó észak-nyugati partjánál, amelyben haláluk után a bűnös lelkeket tisztítják meg. A jósda egy domb tetejére épült. Az idelátogatóknak lehetőségük nyílt arra, hogy beszéljenek elhunyt szeretteik lelkével.
ACHILLION
ACHERONTAS FOLYÓ tele van Akhilleuszt ábrázoló festményekkel és szobrokkal. Mind a palotában, mind pedig a kertben rengeteg, a trójai háború jeleneteit ábrázoló műveket láthatunk. Csodálatos korfui látogatásunk befejeztével, 17:30-kor hajóra ülünk Ára: 35 € / 18 € és körülbelül 19:30-ra visszaérkezünk Pargára.
Meteora – egész napos buszos kirándulás Ezen a napon kirándulásunk úticélja Görögország legkülönlegesebb tája. A Meteora egyike a legnagyobb és legfontosabb keleti ortodox kolostor komplexumoknak Görögországban és egész Európában. A Meteorát alkotó hat kolostor mindegyike természetes homokkő sziklaoszlopokra épült, a thesszáliai síkság észak-nyugati szélén, a Pineios folyó és Pindus hegység közelében. A hely szerepel az UNESCO világörökségi listáján. METEORÁK
Ezután ellátogatunk Görögország egyik leghíresebb folyójához, melyet Acheronnak hívnak. Az Acheron Epirusz tartomány folyója, amely keresztülfolyik Ioannina, Thesprotia és Preveza városokon. Az Acheronnak rengeteg forrása van. Egyrészt az Ioannina prefektúrában fekvő Tomaros hegy havából ered (maximum magasság 1986 m), – és még rengeteg más forrásból a Souli, Paramythias, Thesprotia hegyekből – és delta torkolattal a Jón-tengerbe ömlik. Acheron történelmi és környezeti értékei rengeteg látogatót vonzanak a környékre. A kirándulás végén 17:30-kor indulunk vissza Pargára, ahová körülbelül 19:30-ra Ára: 35 € / 18 € érkezünk meg.
Jón-tengeri hajós szigettúra Csatlakozzon hozzánk a Jón-tengeri szigettúránkon, ahol egész nap kikapcsolódhat és lazíthat, élvezheti a minket körülvevő, csillogó türkizkék Jón-tenger vizét, és magába szívhatja a napsütést egy egész napos, szigetről szigetre látogató, fürdőző program keretében. A napot a festői tengerpartú Nidrivel kezdjük, Lefkada szigetén, ahol felszállunk a hajónkra és elindul egy csodálatos nap. Az első megállónk Lefkada kiemelkedő szépségű partjainak egyike- vagy Porto Katsiki vagy Egremni – melyek díjnyertes, fehér homokos strandjaikról, csodálatos türkizkék kristálytiszta vizükről híresek. Itt lesz időnk egy frissítő úszásra. Ezután áthajózunk Kefaloniára, ahol megtekintjük a meseszerű Fiscardót, az egyetlen falut, amely túlélte az 1953-as földrengést, és jelenleg írók és művészek törzshelye. Fiscardo és a környező területek természetvédelmi területek és a görög törvény védi őket. NIDRI
A kolostorok alapításának pontos dátuma ismeretlen. 1344-ben, Athanasios Koinovitis az Athos hegyről hozott egy csoport követőt ide a Meteorára. A 1356-1372 között megalapította a Nagy Meteoron kolostort a legnagyobb sziklaegyüttes tetején, amely tökéletes volt a szerzetesek számára. Az egyetlen eszköz a feljutásra egy hosszú létrán való felmászás volt, amelyet a szerzetesek felhúztak, amikor fenyegetve érezték magukat. A 14. századtól kezdve több mint 20 kolostort építettek. Ezekből mára csak 6 maradt, amelyből 4 férfi és 2 női kolostor. Mindegyikben kevesebb, mint 10 fő él. A kolostorok mára már csak
16
www.grandtours.hu w
online-foglalás
Fakultatív programokat 15 fő alatt csak angol nyelvű idegenvezetéssel tudunk biztosítani!
PARGA Már az ókorban lakott volt. Butrint egy görög kolónia alapította. A bizánci fennhatóságú időszak után és egy rövid ideig tartó velencei megszállást követően, a város elnéptelenedett valamikor a késő középkorban a nedves talaja miatt. A mai régészeti lelőhely az UNESCO Világörökség egyike. BUTRINT
LEFKADA
EGREMNI
FISCARDO
PAPANIKOLIS BARLANG
Évszaktól függően, az ebéd-megállónk vagy itt, vagy a következő kikötőben, Kioniban lesz, egy gyönyörű, idilli kis szigeten, Ithacán. Kioni egy élő képeslap a fotósok örömére és igazán felejthetetlen hely. Szánjon időt rá, hogy bejárja a kis utcákat, és betérjen egy-egy neoklasszicista épületbe. Következő megállónk Meganissi, ahol megtekintjük Görögország második legnagyobb tengeri barlangját a Papanikolis nevű barlangot, amely arról a tengeralattjáróról kapta a nevét, amely menedékre lelt itt a 2. világháború alatt. Vessünk egy pillantást a Skorpios szigetre és hallgassuk meg a meséket, a mesésen gazdag Arisztotelész Onassziszról és családjáról. Végül, ha az időjárás engedi, még egyet fürdőzünk mielőtt visszatérnénk Nidribe, majd utunkat Parga felé vesszük. Ára: kb. 35 € /18 €
Saranda egy tengerparti város Albániában, Epirusztól északra, szemben Korfu szigetével. A város az ókori Onchismou település romjaira épült, amely a római időkben virágzott fel, mivel kereskedelmi állomásként működött a kontinens és Olaszország között. A város elpusztult az i.sz.552-ben a sorozatos gót támadások miatt. Jelenlegi nevét a Negyven Szentek nevű bizánci templomról kapta, amelynek maradványait a város feletti dombon őrzik. A modern város a török idők alatt alakult ki. A balkáni háborúk ideje alatt, 1913.február 18-án a görög hadsereg elfoglalta a várost és 1916 decemberében hagyta el. A kikötőváros volt az olaszok erődítménye. 1939-ben itt szálltak partra és elfoglalták egész Albániát. A görög-olasz háborút követően, 1940.december 6-án a görög hadsereg ismét elfoglalta egy rövid időre, még mielőtt a német megszállás miatt elhagyta volna. Napjainkban is létezik egy kis görög közösség a városban. Természetesen továbbra is működnek a görög iskolák és templomok. FONTOS! Útlevelet feltétlenül hozzon magával. Az eurót elfogadják Albániában, de kis címleteket tartson magánál - mert a visszajárót albán leksben Ára: kb. 40 € / 20 € kapja vissza. Kényelmes, gyalogló cipő ajánlott.
Paxos-Antipaxos – egész napos hajós kirándulás Töltsön velünk egy felejthetetlen napot Paxos és Antipaxos szigetén! A görög mitológia szerint ezeket a szigeteket Poseidon, a tenger istene hozta létre, úgy hogy a szigonyával lecsapta Korfu szigetének déli csúcsát. 10:00-kor indulunk el a hajónkkal Pargáról és először Antipaxosra érkezünk. A kristálytiszta vízben itt lehetőségük van egy nyílt tengeri úszásra és búvárkodásra. Ezután folytatjuk utunkat a sziget „Kék barlangjai”-hoz, ahol az utolsó barlangnál szintén tartunk egy rövid fürdőzést. A fürdőzés végeztével áthajózunk Paxosra, ahol a sziget fővárosában, Gaiosban kötünk ki. Itt lehetőségük nyílik városnézésre, vásárlásra egy 2 órás szabad program keretében. 18:00 körül érkezünk vissza Ára: kb. 25 € /13 € Pargára. PAXOS – GAIOS
SKORPIOS-SZIGET
Albánia - egész napos buszos kirándulás Látogasson el velünk Agioi Sarandába-Bouthrotoba (Butrint), az albániai régészeti lelőhelyekre és a „Kék szem”-be (Albánia leghíresebb nemzeti parkja). Butrint egy régészeti lelőhely és ókori görög város Albániában, mintegy 20 km-re délre Sarandától, egy domb tetejére épült, kilátással a Candia csatornára.
www.grandtours.hu w
online-foglalás
17
PARGA
Központ: 500 m Strand: 700 m Klíma: 3 €/nap WIFI:
Nanos Apartman Elhelyezés: 2-3 férőhelyes stúdiókban. Ellátás: Önellátó, vagy csak vacsora igényelhető a tengerparti sétányon található Zorbas étteremben.
Megjegyzés: Jó minőségű, igényes ház saját parkolóval, csendes környezetben, amely az Aleca apartman házunk mellett található. A tengerszinttől számítva kb. 50 m magasan helyezkedik el, ezért időseknek kevésbé ajánljuk. Pozíciójából adódóan a felsőbb szinteken lévő szobákból rálátás nyílik a tengerre és a falura egyaránt. Kapacitás: 2 db 2 fős stúdió, 4 db 3 fős stúdió. (Összesen 16 főre.)
GPS-koordináta: N 39° 17’ 16” E 20° 24’ 06”
2 FŐS STÚDIÓ
Miltos Apartman Elhelyezés: 4 férőhelyes stúdiókban (2 szimpla ágy + 1 kanapé, + 1 fotelágy gyerekek részére). Ellátás: Önellátó, vagy csak vacsora igényelhető a tengerparti
Központ: 150 m Strand: 250 m Klíma: 4 €/nap WIFI:
sétányon található Zorbas étteremben.
Megjegyzés: A ház jó pozícióban, közel a központhoz található egyszerűen berendezett szobákkal saját parkolóval.
Kapacitás: 4 db 4 fős stúdió. (Összesen 16 főre.)
18
www.grandtours.hu w
online-foglalás
PARGA
Központ: 600 m Strand: 400 m Klíma: 5 €/nap WIFI:
Zorbas Apartman Elhelyezés: 2-3 férőhelyes stúdiókban, 4-5 férőhelyes galériás stúdiókban és 4-5 férőhelyes 2 légterű stúdiókban. A galériás stúdiók felárasak! Ellátás: Önellátó, vagy csak vacsora igényelhető a tengerparti sétányon található Zorbas étteremben.
Megjegyzés: Csendes, nyugodt környezetben fekvő, szép, igényes ház nagy alapterületű szobákkal.
Kapacitás: 2 db 2-3 fős stúdió, 2 db 4-5 fős galériás stúdió, 2 db 4-5 fős 2 légterű stúdió.
(Összesen 26 főre.) GPS-koordináta: N 39° 17’ 16” E 20° 24’ 06”
4-5 FŐS GALÉRIÁS STÚDIÓ
3 FŐS STÚDIÓ
4-5 FŐS 2 LÉGTERŰ STÚDIÓ
www.grandtours.hu w
online-foglalás
19
PARGA
Központ: 500 m Strand: 700 m Klíma: 5 €/nap WIFI:
Aleca Apartman Elhelyezés: 2-3 férőhelyes stúdiókban. Ellátás: Önellátó, vagy csak vacsora igényelhető a tengerparti sétányon található Zorbas étteremben.
Megjegyzés: A Nanos apartmanházunk mellett, csendes környezetben található, jó minőségű, igényes ház, saját parkolóval. Szobái nagy alapterületűek, szellősek. A tengerszinttől számítva kb. 50 m magasan helyezkedik el, ezért időseknek kevésbé ajánljuk. Pozíciójából adódóan a felsőbb szinteken lévő szobákból rálátás nyílik a tengerre és a falura egyaránt. Kapacitás: 2 db 2 fős stúdió, 2 db 3 fős stúdió.
(Összesen 10 főre.) GPS-koordináta: N 39° 17’ 16” E 20° 24’ 06”
20
www.grandtours.hu w
online-foglalás
PARGA
Központ: 700 m Strand: 400 m Klíma: 5 €/nap WIFI:
Alexia Apartman Elhelyezés: 2-3 férőhelyes stúdiókban, 4 férőhelyes 2 légterű stúdiókban. Ellátás: Önellátó, vagy csak vacsora igényelhető a tengerparti sétányon található Zorbas étteremben.
Megjegyzés: Parga magasabb részén, a vár közelében fekszik, 50 m tengerszint feletti magasságban. Pozíciójából adódóan minden szoba teraszáról kilátás nyílik a tengerre. Az apartman kertjében egy bár is várja a vendégeket. A házhoz a Valtos Beach tengerpartja esik közelebb. Kapacitás: 8 db 2 fős stúdió, 2 db 3 fős stúdió, 1 db 4 fős (Összesen 28 főre.) 2 légterű stúdió. GPS: N: 39 17 13 E: 20 23 33
www.grandtours.hu w
online-foglalás
21
PARGA STÚDIÓAPARTMAN BUSZJEGGYEL, Ft/fő/hét Időpontok
V. 13–20. V. 20–27. V. 27.–VI. 03. VI. 03–10. VI. 10–17. VI. 17–24. VI. 24.–VII. 01. VII. 01–08. VII. 08–15. VII. 15–22. VII. 22–29. VII. 29.–VIII. 05. VIII. 05–12. VIII. 12–19. VIII. 19–26. VIII. 26.–IX. 02. IX. 02–09. IX. 09–16. IX. 16–23. IX. 23–30. IX. 30.–X. 07.
31 900 33 900 37 900 42 900 49 900 55 900
30 900 32 900 35 900 39 900 45 900 50 900
39 900
42 900
45 900
59 900
62 900
49 900 66 900 84 900
52 900 69 900 88 900
55 900 72 900 92 900
74 900 99 900 129 900
77 900 102 900 133 900
70 900
56 900
49 900
60 900
53 900
99 900
104 900
109 900
149 900
154 900
64 900 60 900 55 900 49 900 45 900 38 900
52 900 49 900 46 900 42 900 39 900 35 900
46 900 44 900 41 900 38 900 36 900 33 900
55 900 52 900 48 900 44 900 41 900 36 900
50 900 47 900 44 900 41 900 38 900 34 900
84 900 75 900 66 900 49 900
88 900 79 900 69 900 52 900
92 900 83 900 72 900 55 900
129 900 113 900 99 900 74 900
133 900 117 900 102 900 77 900
32 900
31 900
30 900
31 900
30 900
39 900
42 900
45 900
59 900
62 900
X. 07–14.
Két légterű 4 fős 5 fős
STÚDIÓAPARTMAN EGYÉNI UTAZÁSSAL, Ft/apartman/hét
Egy légterű 2 fős 3 fős 4 fős 29 900 32 900 31 900 30 900 35 900 33 900 31 900 40 900 36 900 34 900 47 900 41 900 37 900 56 900 47 900 42 900 64 900 52 900 46 900
2 fős
Egy légterű 3 fős 4 fős
Két légterű 4 fős 5 fős
29 900
Egyágyas felár számítása: az autóbuszos 2 fős stúdió ár (Ft/fő/hét) + az egyéni 2 fős stúdióapartman árának a fele. APARTMAN FELÁRAK ÉS KEDVEZMÉNYEK Apartman neve
Miért?
Zorbas
nagyobb alapterület
Mennyi?
Megjegyzés
busszal egyénileg
12%
25%
galériás stúdiók
AUTÓBUSZKÖLTSÉGEK Retúr (Ft/fõ)
Egyirányú (Ft/fõ)
30 000
20 000 CSAK VACSORA
Menüs étkezés a Zorbas étteremben
19 900
Helyfoglaláskor kérjük megjelölni minden busztípusra a kívánt ülõhelyet! Összetartozó utasainknak az egy autóbuszon való utaztatást garantálni csak abban az esetben tudjuk, ha azonos felszállási helyet jelölnek meg!
22
AZ AUTÓBUSZ MENETRENDET LÁSD A 88-89. OLDALON.
ÉTKEZÉS FT/FŐ/HÉT
A fix ülõhelyet a gyûjtõjáratokon nem tudjuk garantálni. Gyûjtõjáratnak minõsül odafelé Szegedig és visszafelé a görög határig útvonal. A gyûjtõjáratokra külön nem készítünk ülésrendet, helyfoglalás felszállás szerint történik ezen a szakaszon.
NINCS TÖBBHETES FELÁR! Maximum 2 hétig vásárolható autóbuszra retúrjegy, egyébként két egyirányú jegy szükséges.
Azok az autóbuszos utasaink, akik kettõ vagy több hétre szeretnének elutazni, részvételi díjukat úgy számolhatják ki, hogy az elsõ hetet buszos árral, a további heteket egyéni árral számolják. Kérjük, tanulmányozzák át a házak részletes leírását, mert nem minden férőhelyű szállás van minden házban, mint azt az egységes táblázatból gondolni lehetne. A turnusidõpontokhoz, kérjük, adja hozzá az utazási idõt is, ugyanis az autóbuszok egy nappal hamarabb indulnak, és egy nappal késõbb érkeznek, mint a táblázatban jelzett idõpontok. Apartmanos elhelyezés esetén az első és utolsó 4 turnusban nincs egyágyas felár, ha az utas vállalja a társítást, és busszal utazik!
www.grandtours.hu w
online-foglalás
SARTI
www.sithonia-sarti.hu www.sartimania.hu
Sarti
Sarti ófalu
Sarti Beach
Sarti a Halkidiki-félsziget középsõ, Sithónia-nyúlványának keleti partján fekszik. Nevét már az ókorban is létezõ település után örökölte. Elõször Hérodotosz tesz róla említést, amikor Xerxész csapatai felkeresték a görög városállamok szövetségéhez tartozó városkát. A hajdani város nyomait megtalálhatjuk a Sykia-öbölben. Pusztulásának ideje és oka nem ismeretes. A történelem során legközelebb csak a 14. században említik, mint a Xenophonos-kolostor részét. Napjainkban Sarti a Sithónia-félsziget egyik legkedveltebb települése, ahol a tenger kékje egyesül a kristálytiszta vizû homokos tengerparttal. Ez a kép teszi feledhetetlenné az itt eltöltött vakációt. Számos szálloda, apartmanház, kemping biztosítja az ideérkezõk kényelmét. A településen megannyi étterem, bár, taverna várja a strandolás közben megszomjazott, megéhezett fürdõzõket. Az ide-
genforgalmi létesítmények száma azonban még nem nõtt meg oly mértékben, hogy Sarti elveszítse a meghitt halászfalu jellegét. A település állandó lakosainak száma ma is 900 fõ körül mozog, akik elsõsorban halászatból és a turizmusból keresik meg a mindennapi kenyérre valót. Sarti, bármennyire is kis település, két részre osztható: Sartira és Sarti Beachre. Vendégeinknek a tengerparti részen, az ófalutól 1,6 km-re található Sarti Beachen és bent Sartiban kínálunk szálláslehetõséget. A fentiekben leírtak alapján elsõsorban azoknak ajánljuk ezt a helyet, akik menekülnek a hétköznapok zajától, vagy csak egyszerûen kikapcsolódni vágynak. A kisgyermekes anyukák is biztonságban érezhetik gyermekeiket, hiszen a széles, homokos tengerpartról jól belátható a vízfelület. A második legnagyobb „magyar falu” Görögországban.
THESSZALONIKI NEOS MARMARAS
Anna ap. • •George ap. Mitsokpoi ap.
Irini/Maria apartman
•
I
SART
SARTI
H BEAC
www.grandtours.hu w
online-foglalás
••
GRAND TOURS GREECE SART I
Ale
xan
dr
• ion ap.
ÓFAL U
É
23
SARTI SZEMKÖZT AZ ATHOSZ HEGY
rákhoz és a thesszaloniki csúszdaparkhoz. Részt vehetünk egy buszos szigettúrán, és este kimulathatjuk magunkat egy remek görög esten. Ha más közeli strandot is ki szeretnénk próbálni, ellátogathatunk a fehér homokos Narancspartra vagy akár a nyúlvány másik oldalán elhelyezkedõ, 52 km távolságra lévõ Neos Marmarasra. Idegenvezetõnk elérhetõsége: Tel.: (00 30) 693-438-7010 Egyénileg utazók figyelmébe! Debrecen–Sarti: kb. 1200 km. Autópályadíj: kb. 15 000 Ft (oda-vissza). Idõpont: május 13-től okt. 14-ig hetente, keddi turnusváltással. Utazás: légkondicionált luxusbusszal vagy egyénileg.
A lassan mélyülõ, hamar felmelegedõ víz nemcsak a gyermekeknek elõnyös, hanem a felnõtteknek is kedvez. Senkit ne tévesszen meg Sarti mérete, bár kis hely, számos kikapcsolódási lehetõség kínálkozik. Könnyû délutáni kirándulásként felkereshetjük a településtõl 500 méterre található Xenophonos-kolostort. Különbözõ vízisportoknak hódolhatunk, de akár búvárkodhatunk is. A településrõl számos szervezett kirándulás indul az Athosz-félszigethez, a Meteo-
BÁNKÚTI CSÚCSTÁMADÁS ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRVERSENY Időpont: 2014. május 11. 11.00 óra Rajt: Miskolc
– Majális Park Cél: Bánkút Táv: 22 km • Szintkülönbség: 920 m MISKOLC – BÁNKÚT FÉLMARATON Időpont: 2014. május 11. 11.11 óra Rajt: Miskolc – Királyasztal
• Cél: Bánkút
Táv: FÉLMARATON (21,097 km + 903 m) Kategóriák: – egyéni és – 3 fős váltó (távok: 7,4 – 7,2 – 7,4 km)
e-mail:
[email protected] • Telefon: +36 30 / 9358-569
www.rotaryfelmaraton.hu 24
www.debrecenikilometerek.hu www.grandtours.hu w
online-foglalás
SARTI
Központ: 500 m Strand: 200 m Klíma: 5 €/nap WIFI:
George Apartman Elhelyezés: 2-3-4 férőhelyes, és 4 férőhelyes 2 légterű stúdiókban. Ellátás: Önellátó vagy csak vacsora igényelhető egy helyi tavernában. Megjegyzés: Kis utcában, de Sarti központjához viszonylag közel található ez a kicsi, családias apartman. Az épületet hangulatosan megvilágított, ápolt kert veszi körül. Az apartmanház tulajdonosai kedves fiatal házaspár, akik a helyi hentesüzletet is üzemeltetik. Kapacitás: 2 db 2-3 fős stúdió, 2 db 2-4 fős stúdió, 1 db 2 légterű, 4 ágyas stúdió. (Összesen 18 fő.) GPS-koordináta: N 40° 05’ 30” E 23° 58’ 40”
www.grandtours.hu w
online-foglalás
25
SARTI
Központ: 150 m Strand: 200 m Klíma: 5 €/nap/klíma WIFI:
Alexandrion Apartman Elhelyezés: 2 férőhelyes stúdiókban. Ellátás: Önellátó, vagy csak vacsora igényelhető egy helyi Tavernában. Megjegyzés: Tiszta, rendezett környezetű apartmanház, jól felszerelt stúdiókkal, ahol még vasaló és vasalódeszka is tartozik minden szobához. Az alsó szint 2 szobájának közös, zárt terasza van, amelyet a tulajdonosok sok növénnyel és nagy napernyőkkel rendeztek be, így kellemes környezetet biztosítanak egy-egy szabadban elfogyasztott ebédhez, vacsorához. A busz csak 100 m-re tudja megközelíteni az apartmanházat. Feláras apartman - kivéve két alsószinti szoba! Kapacitás: 12 db 2 fős stúdió, (Összesen 24 fő.) GPS-koordináta: N 40° 05’ 55,5” E 23° 58’ 41,3”
2 FŐS STÚDIÓ
ALSÓ SZINT TERASZA
26
2 FŐS STÚDIÓ
FÜRDŐSZOBA
www.grandtours.hu w
online-foglalás
SARTI
Központ: 1650 m Strand: 150 m Klíma: 5 €/nap/klíma WIFI:
Irini Apartman
A TETŐTERASZ
Elhelyezés: 4 férőhelyes stúdiókban és 2 légterű 4 fős stúdiókban. Ellátás: Önellátó, vagy csak vacsora igényelhető egy helyi tavernában. Megjegyzés: Modern, minden igényt kielégítő, teljes körűen felújított ház. Tetőteraszán grillezési lehetőség és társalgó áll a vendégek rendelkezésére. A 2 épületből álló apartmanház belső épülete ez. Feláras apartman! Kapacitás: 2 db 4 fős stúdió (emeletes ággyal!) 2 db 2 légterű, 4 fős stúdió. (Összesen 16 főre.) GPS-koordináta: N 40° 4’ 50” E 23° 58’ 44”
Irini
4 FŐS STÚDIÓ
Maria Irini
AZ IRINI ÉS A MARIA APARTMAN KÖZÖS UDVARA
4 FŐS STÚDIÓ
Maria Apartman
Központ: 1650 m Strand: 150 m Elhelyezés: 4 férőhelyes stúdiókban és Klíma: 5 €/nap/klíma 2 légterű 4 férőhelyes stúdiókban. Ellátás: Önellátó vagy csak vacsora igényel- WIFI: hető egy helyi tavernában. Megjegyzés: Egyszerű, nyugodt, csendes környezetben fekvő apartman. A 2 épületből álló apartmanház külső épülete. Kapacitás: 2 db 4 fős stúdió (emeletes ággyal!) 2 db 2 légterű, 4 fős stúdió. (Összesen 16 főre.) GPS-koordináta: N 40° 4’ 50” E 23° 58’ 44”
www.grandtours.hu w
online-foglalás
4 FŐS STÚDIÓ
27
SARTI
Központ: 500 m Strand: 100 m Klíma: 5 €/nap WIFI:
Anna Apartman
ANNA APARTMAN
Elhelyezés: 3 férőhelyes stúdiókban. Ellátás: Önellátó, vagy félpanzió ill. csak vacsora igényelhető egy helyi tavernában.
Megjegyzés: Az apartmanház eredeti falusi stílusban épült, szobái külön helyiségben található konyhával rendelkeznek. A tulajdonos hölgy az apartmanház felső szintjén lakik családjával és a szokásos görög vendégszeretettel fogad minden kedves utast.
Kapacitás: 6 db 3 fős stúdió, (Összesen 18 fő.) GPS-koordináta: N 40° 05’ 28” E 23° 58’ 41”
Mitsokopi Apartman Elhelyezés: 3-4 férőhelyes stúdiókban. A 3. és 4. ágyat gyerekek részére ajánljuk, mert csak 170 cm-esek.
Ellátás: Önellátó, vagy csak vacsora igényelhető egy helyi tavernában. Megjegyzés: Új építésű ház, modern bútorokkal. 2 darab 4 fős stúdióval is rendelkezik, melyek emeletes ággyal vannak berendezve, tehát családoknak a legideálisabbak. Az apartman alatt található a helyi halas üzlete. Feláras apartman! Kapacitás: Központ: 50 m 4 db 3 fős stúdió, Strand: 100 m 2 db 4 fős stúdió. Klíma: 5 €/nap (Összesen 20 fő.) WIFI: – GPS-koordináta: N 40° 05’ 43” E 23° 58’ 43”
28
www.grandtours.hu w
online-foglalás
SARTI Időpontok
STÚDIÓAPARTMAN BUSZJEGGYEL, Ft/fő/hét Egy légterű Két légterű 2 fős 3 fős 4 fős 4 fős 23 900 26 900 25 900 24 900 25 900 29 900 27 900 26 900 28 900 35 900 31 900 29 900 32 900 40 900 34 900 31 900 36 900 50 900 41 900 37 900 43 900 47 900 41 900 50 900 59 900
V. 13–20. V. 20–27. V. 27.–VI. 03. VI. 03–10. VI. 10–17. VI. 17–24. VI. 24.–VII. 01. VII. 01–08. VII. 08–15. VII. 15–22. VII. 22–29. VII. 29.–VIII. 05. VIII. 05–12. VIII. 12–19. VIII. 19–26. VIII. 26.–IX. 02. IX. 02–09. IX. 09–16. IX. 16–23. IX. 23–30.
65 900
51 900
44 900
61 900 57 900 48 900 44 900 40 900 33 900
48 900 45 900 40 900 37 900 34 900 30 900
IX. 30.–X. 07.
27 900
26 900
STÚDIÓAPARTMAN EGYÉNI UTAZÁSSAL, Ft/apartman/hét Egy légterű Két légterű 2 fős 3 fős 4 fős 4 fős
39 900
42 900
45 900
59 900
65 900 85 900
69 900 89 900
72 900 93 900
98 900 129 900
55 900
99 900
104 900
109 900
149 900
42 900 40 900 36 900 33 900 31 900 28 900
51 900 48 900 42 900 39 900 36 900 31 900
90 900 80 900 60 900 50 900
94 900 84 900 63 900 53 900
98 900 88 900 66 900 56 900
136 900 121 900 91 900 76 900
25 900
26 900
39 900
42 900
45 900
59 900
X. 07–14. 23 900 Egyágyas felár számítása: az autóbuszos 2 fős stúdió ár (Ft/fő/hét) + az egyéni 2 fős stúdióapartman árának a fele. APARTMAN FELÁRAK ÉS KEDVEZMÉNYEK Mennyi?
Apartman neve
Miért?
Megjegyzés
Irini
minőségi felár
5%
10%
–
Alexandrion
minőségi felár
5%
10%
kivéve alsó szint 02, 03-as szoba
Mitsokopi
minőségi felár
5%
10%
–
busszal egyénileg
ÉTKEZÉS FT/FŐ/HÉT
CSAK VACSORA
Menüs étkezés egy helyi tavernában
22 900
Retúr (Ft/fõ)
Egyirányú (Ft/fõ)
26 000
15 000
NINCS TÖBBHETES FELÁR! Maximum 2 hétig vásárolható autóbuszra retúrjegy, egyébként két egyirányú jegy szükséges. AZ AUTÓBUSZ MENETRENDET LÁSD A 88-89. OLDALON.
Azok az autóbuszos utasaink, akik kettõ vagy több hétre szeretnének elutazni, részvételi díjukat úgy számolhatják ki, hogy az elsõ hetet buszos árral, a további heteket egyéni árral számolják. Kérjük, tanulmányozzák át a házak részletes leírását, mert nem minden férőhelyű szállás van minden házban, mint azt az egységes táblázatból gondolni lehetne. A turnusidõpontokhoz, kérjük, adja hozzá az utazási idõt is, ugyanis az autóbuszok egy nappal hamarabb indulnak, és egy nappal késõbb érkeznek, mint a táblázatban jelzett idõpontok.
A fix ülõhelyet a gyûjtõjáratokon nem tudjuk garantálni. Gyûjtõjáratnak minõsül odafelé Szegedig és visszafelé a görög határig útvonal. A gyûjtõjáratokra külön nem készítünk ülésrendet, helyfoglalás felszállás szerint történik ezen a szakaszon.
Helyfoglaláskor kérjük megjelölni minden busztípusra a kívánt ülõhelyet! Összetartozó utasainknak az egy autóbuszon való utaztatást garantálni csak abban az esetben tudjuk, ha azonos felszállási helyet jelölnek meg!
Apartmanos elhelyezés esetén az első és utolsó 4 turnusban nincs egyágyas felár, ha az utas vállalja a társítást, és busszal utazik!
www.grandtours.hu w
AUTÓBUSZKÖLTSÉGEK
online-foglalás
29
NEOS MARMARAS MOUSES POLITIS KIS ÖBÖL ATHENE APARTMAN
NAGY STRAND
NEOS MARMARAS
Thesszaloniki
Sarti Mouses
•
Politis
•
Athene Nagy strand
•
Központ
• Kikötõ
Kis öböl
A Halkidiki félsziget Sithónia félszigetén, Thesszalonikitõl 125 km-re, a dús növényzetû Itamosz-hegy lábánál található az egyedi szépségû NEOS MARMARAS. A város szinte uralkodik a Toroneoszi-öböl festõien égszínkék tengerén. A települést 1922-ben alapították. A tengerpartok minden évben elnyerik Európa kék szalagját, mellyel a legtisztább tengert, tengerpartot tüntetik ki. Neos Marmaras 10 szállodája, 2000 kiadó szobája és a város mellett, Porto Carrasban lévõ 2000 ágyas
luxus üdülõ komplexum jachtkikötõvel kellemes itt-tartózkodást biztosít a nyaralás idejére. A településen számtaNagy strand lan szupermarket, bár, kávézó, étterem található. Csü tör tö könként kirakodóvásár van a város kishajókikötõjében. A strandok homokosak, apró kavicsosak és kristálytiszták. Idegenvezetõnk elérhetõsége Tel.: (00 30) 693-7915-639 Szállás: Politis Apartman. Egyéni utasaink itt jelentkezzenek! Egyénileg utazók figyelmébe: Debrecen–Neos Marmaras: kb. 1190 km.
Autópályadíj: kb. 15 000 Ft (oda-vissza). Idõpont: május 13.–október 14-ig hetente, keddi turnusváltással. Utazás: légkondicionált luxusbusszal vagy egyénileg.
NAGY STRAND
30
www.grandtours.hu w
online-foglalás
NEOS MARMARAS Athene Apartman Elhelyezés: 2-3 férőhelyes, egylégterű stúdió, valamint 5 férőhelyes, 2 légterű apartman. Ellátás: Önellátó. Megjegyzés: Egyszerűen, kényelmesen felszerelt apartmanok. Csendes, nyugodt környezetben fekszik. A B és C emeleten az első apartmanok kisebb alapterületűek, s bár tengerre nézők, így nem számítunk fel ezért felárat. A jó állapotban lévő 4 szintes ház 2. és 3. emeletéről csodálatos, tengerre néző kilátásban gyönyörködhetünk. A tengerre néző szobáink felárasak! Kapacitás: D sor (udvarról nyílik): 4 db 2 fős stúdió, és 1 db 5 fős stúdió (2 légterű). A sor (első szint): 4 db 3 fős stúdió és 1 db 5 fős stúdió (2 légterű). B sor (második szint): 1 db 2 fős stúdió nagyon pici fürdőszobával, és 5 db 3 fős stúdió. C sor (harmadik szint): 1 db 2 fős stúdió nagyon pici fürdőszobával és 5 db 3 fős stúdió. (Összesen 64 főre.) GPS-koordináta: N 40° 5’ 42” E 23° 46’ 32”
AN! B R AZ Á A M KLÍ
ATHENE APARTMAN UTCAFRONTJA KILÁTÁS A 2. EMELETI ERKÉLYRŐL
2 FŐS SZOBA ALUL, A „D" SZINTEN
2 LÉGTERŰ APARTMAN
www.grandtours.hu w
online-foglalás
31
NEOS MARMARAS
Központ: 600 m Strand: 500 m Klíma: AZ ÁRBAN WIFI:
Politis Apartman Elhelyezés: 2-3 férőhelyes, egy légterű stúdióapartmanokban. Ellátás: Önellátó. Megjegyzés: Jó fekvésű, felújított csendes apartmanház. Az emeleti szobákból csodás kilátás nyílik a tengerre és a falura. Kapacitás: 10 db 2 fős stúdió, 5 db 3 fős stúdió. (Összesen 35 főre.) GPS-koordináta: N 40° 5’ 44” E 23° 46’ 43”
KLÍMA AZ ÁRBAN! KILÁTÁS A LEGFELSŐ ERKÉLYRŐL
2 FŐS STÚDIÓ
3 FŐS STÚDIÓ
KLÍ MA
Központ: 0 m Tengerpart: 100 m Nagystrand: 1100 m Elhelyezés: 2, 3, 4 férőhelyes, egy légterû Klíma: AZ ÁRBAN stúdióapartmanokban. A 4 férőhelyes stúdiókban WIFI: a 4. ágy kihúzható pótágy, ilyenkor a szobák nagyon szűkösek. Ellátás: Önellátó. Megjegyzés: Nagyon tiszta, hangulatos, központi fekvésű, de nem zajos apartman. A fürdésre alkalmas kis öböl 750 méterre található. Központi fekvéséből kifolyólag nehéz a környéken parkolót találni. Kapacitás: 6 db 2-3 fős stúdió, 4 db 4 fős stúdió. (Összesen 34 fõre.) GPS-koordináta: N 40° 5’ 44” E 23° 46’ 58”
Mouses Apartman
AZ Á RB A
N!
2 FÕS STÚDIÓ
32
www.grandtours.hu w
online-foglalás
NEOS MARMARAS STÚDIÓAPARTMAN BUSZJEGGYEL, Ft/fő/hét Időpontok
Egy légterű 2 fős
STÚDIÓAPARTMAN EGYÉNI UTAZÁSSAL, Ft/apartman/hét
Két légterű
3 fős
4 fős
4 fős
5 fős
25 900 28 900 33 900 40 900 49 900 54 900
24 900 27 900 30 900 34 900 40 900 44 900
23 900 23 900 26900 28 900 31 900 36 900 39 900
25 900 27 900 31 900 35 900 42 900 46 900
24 900 26 900 30 900 33 900 38 900 42 900
60 900
48 900
42 900
51 900
54 900 50 900
44 900 41 900
39 900 37 900
IX. 02–09.
45 900
38 900
IX. 09–16. IX. 16–23. IX. 23–30.
41 900 38 900 32 900
IX. 30.–X. 07.
26 900
V. 13–20. V. 20–27. V. 27.–VI. 03. VI. 03–10. VI. 10–17. VI. 17–24. VI. 24.–VII. 01. VII. 01–08. VII. 08–15. VII. 15–22. VII. 22–29. VII. 29.–VIII. 05. VIII. 05–12. VIII. 12–19. VIII. 19–26. VIII. 26.–IX. 02.
Egy légterű
Két légterű
2 fős
3 fős
4 fős
4 fős
5 fős
39 900
42 900
45 900
59 900
62 900
59 900 71 900
62 900 75 900
65 900 80 900
89 900 107 900
92 900 111 900
45 900
85 900
90 900
95 900
129 900
134 900
46 900 44 900
42 900 40 900
71 900 63 900
75 900 66 900
78 900 69 900
107 900 95 900
111 900 98 900
34 900
40 900
36 900
49 900
52 900
55 900
74 900
77 900
35 900 33 900 29 900
32 900 30 900 27 900
37 900 34 900 30 900
34 900 32 900 28 900
44 900
47 900
50 900
67 900
70 900
25 900
24 900
26 900
25 900
39 900
42 900
45 900
59 900
62 900
X. 07–14.
23 900
Egyágyas felár számítása: az autóbuszos 2 fős stúdió ár (Ft/fő/hét) + az egyéni 2 fős stúdióapartman árának a fele. APARTMAN FELÁRAK ÉS KEDVEZMÉNYEK Apartman neve
Miért?
Mennyi? busszal egyénileg
Megjegyzés
Retúr (Ft/fõ)
Egyirányú (Ft/fõ)
26 000
15 000
Athéne
tengerre néző
5%
10%
a két felső szint (B és C) kivéve B1, C1
Athéne
alsó szint (D szint)
–5%
–10%
a teraszajtó a bejárati ajtó is egyben
NINCS TÖBBHETES FELÁR! Maximum 2 hétig vásárolható autóbuszra retúrjegy, egyébként két egyirányú jegy szükséges.
AZ AUTÓBUSZ MENETRENDET LÁSD A 88-89. OLDALON.
www.grandtours.hu w
A fix ülõhelyet a gyûjtõjáratokon nem tudjuk garantálni. Gyûjtõjáratnak minõsül odafelé Szegedig és visszafelé a görög határig útvonal. A gyûjtõjáratokra külön nem készítünk ülésrendet, helyfoglalás felszállás szerint történik ezen a szakaszon.
Helyfoglaláskor kérjük megjelölni minden busztípusra a kívánt ülõhelyet! Összetartozó utasainknak az egy autóbuszon való utaztatást garantálni csak abban az esetben tudjuk, ha azonos felszállási helyet jelölnek meg!
online-foglalás
AUTÓBUSZKÖLTSÉGEK
Azok az autóbuszos utasaink, akik kettõ vagy több hétre szeretnének elutazni, részvételi díjukat úgy számolhatják ki, hogy az elsõ hetet buszos árral, a további heteket egyéni árral számolják. Kérjük, tanulmányozzák át a házak részletes leírását, mert nem minden férőhelyű szállás van minden házban, mint azt az egységes táblázatból gondolni lehetne. A turnusidõpontokhoz, kérjük, adja hozzá az utazási idõt is, ugyanis az autóbuszok egy nappal hamarabb indulnak, és egy nappal késõbb érkeznek, mint a táblázatban jelzett idõpontok.
Apartmanos elhelyezés esetén az első és utolsó 4 turnusban nincs egyágyas felár, ha az utas vállalja a társítást, és busszal utazik.
33
PARALIA
Katerini
PARALIA
4.
1. • • 2.
5.•• 6. • 7.• •3. 8. •
• 9. Templom Nagy strand 1. Hotel Európa 2. Caravel és Billy’s apartman 3. Sky apartman 4. Anesis apartman 5. V. Thalassa apartman
6. Ino apartman 7. Pelagos apartman 8. Atlantis apartman 9. Hotel Atlantis
Szinte mindenki hallott már valamilyen vonatkozásban PARALIÁról. Ha egy mondattal szeretnénk jellemezni a helyet, hívhatnánk Görögország Siófokának is. Piéria tartományban megtalálható a tenger, a homok, a só és az isteni szellõ, mely a mitikus Olimposz csúcsairól leszáll a paradicsomba illõ, szépséges partokhoz. Az Olimposzi Riviéra kedvelt fürdõhelye Thesszalonikitõl 70 km-re délre található. 7 km hosszú aranyhomokos tengerpartja, a helyiek vendégszeretete, a szórakozási lehetõségek kimeríthetetlen tárháza évrõl évre emberek tízezreit vonzza. Ennek tekintetében Paraliát elsõsorban azok figyelmébe ajánljuk, akik szeretik az utcai bazárok pezsgõ forgatagát, az éjszakai élet pulzáló ritmusát. Másodsorban azonban a természetrajongók is felejthetetlen élményeket szerezhetnek. Ellátogathatnak ugyanis az Olimposz szent hegyére vagy az Aliakmonasz folyó torkolatához, ahol a sekély öblök és homokszigetek, sûrû bokrok és magas fák között rókák, sakálok, borzok, vadmacskák élnek, valamint közel 215 madárfaj repked. Egy szó, mint száz, Paralián (Görögország első számú „magyar faluja”) senki sem unatkozhat, és az aranymûvesek, szõrmeárusok kedvezõ kínálata mindenkit vásárlásra csábít. Ha valaki a kulturális kikapcsolódás híve, szervezett program keretében ellátogathat Thesszalonikibe, Athénba, a görög fõvárosba vagy a Meteorákhoz. Éjszakai program kiválasztásnál is a bõség zavarába eshetünk. Paralia gasztronómiai kínálata teljes mértékben interkontinentális. A görög nemzeti ételek mellett minden megtalálható a magyar lángostól kezdve az olasz pizzáig. Ugyanez a helyzet a szórakozóhelyek tekintetében is; beülhetünk egy csendes kis bárba vagy kávézóba, elmehetünk egy szolid görög zenés bárba vagy egy modern lézerfényben úszó diszkóba.
34
Idegenvezetõnk elérhetõsége: Telefon: (00 30) 693-4387008 Szállás: Caravel Apartman. Egyéni utasaink itt jelentkezzenek! Egyénileg utazók: Paralia: kb. 1100 km. Autópályadíj: kb. 15 000 Ft (oda-vissza). Idõpont: május 13-től október 14-ig hetente, keddi váltással. Utazás: luxusbusszal vagy egyénileg.
www.grandtours.hu w
online-foglalás
PARALIA
Központ: 600 m Strand: 300 m Klíma: 5 €/nap WIFI:
Sky Apartman Elhelyezés: 2-3-4 férőhelyes, egy légterű stúdiókban, fürdőszobával és modern konyhasarokkal. 3 szobának a szomszéd tiltakozása miatt üvegtéglával befalazott, a szomszéd házra néző erkélye van, ezért ezeket kedvezménnyel értékesítjük. Feláras apartman. 50 €/apartman kaució érkezéskor fizetendő! Ellátás: Önellátó, igény szerint félpanzió, ill. csak vacsora igényelhető a Hotel Európában. Megjegyzés: Minden igényt kielégítő, új, modern apartmanok, átlagosnál sokkal jobb minőségű, modern kiegészítőkkel. Kapacitás: 3 db 2 fős, 14 db 3 fős, 3 db 4 fős stúdió. (Összesen 60 főre.) GPS-koordináta: N 40° 16' 21" E 22° 35' 46"
3 FŐS STÚDIÓ
ÜVEGTÉGLÁS ERKÉLYŰ SZOBA
3 FŐS STÚDIÓ
ÜVEGTÉGLÁS ERKÉLY
www.grandtours.hu w
online-foglalás
35
PARALIA
Központ: 200 m Strand: 200 m Klíma: 5 €/nap/klíma WIFI:
www.caravelpanos.gr e-mail:
[email protected]
Caravel Apartman
CARAVEL APARTMAN ATLANTIS PARKVIEW APARTMAN
Elhelyezés: 2–3–4 férőhelyes stúdióban és 4–6 férőhelyes, 2 szobás apartmanokban. Ellátás: Önellátó, igény szerint félpanzió vagy csak vacsora igényelhetõ a Hotel Európában. Megjegyzés: Egyszerûen, kényelmesen felszerelt apartmanok. A különlegesen szívélyes házigazdák családi vállalkozásban dolgoznak és megbecsült vendégként fogadják utasainkat. Évrõl évre egyre több visszatérõ utasunk van ebben a házban. A földszinten bár van (mely mindennap legalább éjfélig nyitva van és zene szól, emiatt kicsit zajos). Kapacitás: 3 db 6 fõs, 2 légterû apartman, 8 db 4 fõs stúdió, 13 db 3 fõs stúdió. (Összesen 89 fõre.)
GPS-koordináta:
N 40° 16' 9" E 22° 35' 46"°
A Caravel Apartmanház címe: Pavlou Mela 14.
Stúdió
KÖZÖS TERASZ
Az apartmanok mindegyike külön légterû konyhával, fürdõszobával és erkéllyel rendelkezik (2–4 fõig). 4 db 4 fõs stúdióban a 4. ágy a konyhában található.
2 légterû apartman Az apartmanok két külön hálószobával, konyhával, fürdõszobával és erkéllyel vagy terasszal rendelkeznek (4–6 fõig).
4 FÕS STÚDIÓ
KONYHAI PÓTÁGY
36
KONYHA
FÜRDÕSZOBA
2 FÕS STÚDIÓ
www.grandtours.hu w
online-foglalás
PARALIA
Központ: 200 m Strand: 200 m Klíma: 4 €/nap WIFI:
Atlantis Parkview Apartman (volt Billy’s Apartman) Elhelyezés: 2–4 férőhelyes stúdiókban és 2 légterű 4 férőhelyes stúdióban. Ellátás: Önellátó, igény szerint félpanzió vagy csak vacsora igényelhetõ a Hotel Európában. Megjegyzés: Tiszta, igényesen felújított, jó fekvésű apartmanház. Kapacitás: 4 db 4 fõs stúdió, 8 db 3 fõs stúdió, 2 db 2 fõs stúdió. 1 db 4 fős, 2 légterű stúdió. (Összesen 48 fõre.)
GPS-koordináta:
N 40° 16' 4" E 22.° 35' 45"
Az apartmanház címe: Pavlou Mela 12.
TÁRSALGÓ
3 FÕS STÚDIÓ
STÚDIÓ KONYHÁJA
Központ: 600 m Villa Atlantis Inn Apartman Strand: 100 m Klíma: 4 €/nap WIFI: Elhelyezés: 2-3-4 férőhelyes, egy légterû stúdióapartmanokban. Ellátás: Önellátó, igény szerint félpanzió vagy csak vacsora igényelhetõ a Hotel Európában. Megjegyzés: Csendes környezetben fekszik, a tágas, nagy strandhoz közel. Azonos a tulajdonos az Atlantis Parkview házéval, ugyanazzal a tiszta, minőségi szolgáltatással! Kapacitás: 6 db 2 fős stúdió (2 szimpla ágy), 4 db 3 fős stúdió (1 franciaágy + 1 szimpla ágy), 6 db 4 fős stúdió (2 franciaágy). Összesen 48 fõre.) GPS-koordináta: N 40° 16' 22" E 22° 35' 50" Az apartmanház címe: Ioannu Metaxa 4.
3 FÕS STÚDIÓ
2 FÕS STÚDIÓ
www.grandtours.hu w
online-foglalás
37
PARALIA UTCA FRONTI RÉSZ
Központ: 600 m Strand: 300 m Klíma: 30 €/hét WIFI:
Anesis Apartman Elhelyezés: 2-3 férőhelyes stúdiókban. Ellátás: Önellátó, igény szerint félpanzió, ill. csak vacsora igényelhető a Hotel Európában. Megjegyzés: Paralia csendesebb részén fekvő, közvetlenül a Thalassa házunk melletti, minden igényt kielégítő szép, igényes, modern ház. Kapacitás: 18 db 2 fős stúdió és 14 db 3 fős stúdió. (Összesen 78 főre.) GPS-koordináta: N 40° 16' 18" E 22° 35' 44"
HÁTSÓ OLDAL
3 FÕS STÚDIÓ
2 FÕS STÚDIÓ
38
www.grandtours.hu w
online-foglalás
PARALIA
Központ: 600 m Strand: 300 m Klíma: 30 €/hét WIFI:
Villa Thalassa Apartman
VILLA THALASSA APARTMAN
Elhelyezés: 3-4 férőhelyes stúdiókban. 2 db 4 férőhelyes stúdióban (17-es, 27-es szoba) két ágy egy ablak nélküli különszobában van, a szobák egymásból nyílnak, ezeket stúdió ár + felárral értékesítjük! 50 €/apartman kaució érkezéskor fizetendő! Ellátás: Önellátó, igény szerint félpanzió, ill. csak vacsora igényelhető a Hotel Európában. Megjegyzés: Modern ház. Paralia új részén fekszik, mellette egy teniszpálya van. A Pelagos házunktól 100 méterre található, az Anesis szomszédja. Kapacitás: 22 db 3 fős stúdió 3 db 4 fős stúdió. (Összesen 78 főre.) GPS-koordináta: N 40° 16' 18" E 22° 35' 44"
3 FÕS STÚDIÓ
3 FÕS STÚDIÓ
www.grandtours.hu w
online-foglalás
39
PARALIA
www.familyhotel-ino.gr
Központ: 600 m Strand: 300 m Klíma: 30 €/hét WIFI:
Ino Apartman Elhelyezés: 2-3 férőhelyes stúdiókban. Ellátás: Önellátó, igény szerint félpanzió, ill. csak vacsora igényelhető a Hotel Európában. Megjegyzés: Nagyon szépen berendezett, modern ház. Az apartmanház Paralia új részében található, 200 méterre a Pelagos házunktól. Kapacitás: 10 db 2 fős és 9 db 3 fős stúdió. (Összesen 47 főre.) GPS-koordináta: N 40° 16' 24" E 22° 35' 47"
3 FŐS STÚDIÓ TERASZ
OLC SÓ
3 FÕS STÚDIÓ
40
Pelagos Apartman
KLÍ MA !
Központ: 600 m Strand: 200 m Klíma: 20 €/hét Elhelyezés: 2 és 3 férõhelyes, 1 légterû WIFI: stúdióapartmanokban. 11 apartman elõre az utcára, 4 apartman hátra, 3 oldalra néz. Ellátás: Önellátó, igény szerint félpanzió vagy csak vacsora igényelhetõ a Hotel Európában. Megjegyzés: Minden igényt kielégítõ, új, modern apartmanok. A hátra néző szobák, sajnos, egy félig felépített házra néznek. Kapacitás: 8 db 2 fős stúdió (1 db franciaágyas, a többi két szimpla ágyas), 6 db 3 fős stúdió (mindenütt 3 szimpla ágy van, kivéve 2 stúdiót, ahol 1 dupla- és 1 szimpla ágy található), 3 db 4 fős, 1 légterű stúdió (2 db franciaágy). (Összesen 46 fõre.) GPS-koordináta: N 40° 16' 18" E 22° 35' 47"
www.grandtours.hu w
online-foglalás
PARALIA
www.hotel-europe.gr
Hotel Európa***+
KLÍ MA AZ ÁRB AN
Elhelyezés: 2 férőhelyes szobákban. Ellátás: Félpanzió svédasztalos reggelivel, vacsora menüs, salátabárral. Fekvése: A tengerparttól 100 m-re, a központtól 100 m-re, a Billy’s apartmanházzal szemben, egy park szomszédságában található. Felszereltség: Paralia egyik központi szállodája, 36 komfortos, erkélyes, klímás szobával, légkondicionált étteremmel, lifttel rendelkezik. Minden szoba zuhanyozóval (törülközőt adnak), telefonnal, rádióval, SAT tv-vel, légkondicionálóval, hajszárítóval, hûtõszekrénnyel felszerelt. A tetõteraszon saját kert és medence is található. WIFI GPR-koordináták: N 40° 16' 4" E 22° 35' 45" Címe: Pavlou Mela 7.
!
Atlasz Assistance Utasbiztosítások
Biztonságban a világban
= Akár egy csésze kávé áráért!
ikonosA5_fekvo.indd 1
www.grandtours.hu w
8/28/13 1:21 PM
online-foglalás
41
PARALIA BUSZOS UTAZÁSSAL
EGYÉNI UTAZÁSSAL
H. STÚDIÓAPARTMAN Ft/apartman/hét H. Európa***+ Európa***+ buszjeggyel Egy légterű stúdió Két légterű stúdió Egy légterű stúdió Két légterű stúdió Ft/fő/hét Ft/fő/hét 2 fős, 2 fős, 2 fős 3 fős 4 fős 4 fős 5 fős 6 fős félpanzió 2 fős 3 fős 4 fős 4 fős 5 fős 6 fős félpanzió 23 900 25 900 24 900 23 900 25 900 24 900 23 900 80 900 39 900 42 900 45 900 59 900 62 900 65 900 58 900 29 900 27 900 26 900 28 900 27 900 26 900 34 900 31 900 29 900 32 900 30 900 29 900 41 900 35 900 32 900 37 900 34 900 32 900 49 900 52 900 55 900 74 900 77 900 80 900 49 900 41 900 36 900 43 900 39 900 36 900 59 900 62 900 65 900 89 900 92 900 95 900 56 900 45 900 40 900 48 900 43 900 40 900 79 900 83 900 87 900 119 900 123 900 127 900 STÚDIÓAPARTMAN BUSZJEGGYEL, Ft/fő/hét
Időpontok
V. 13–20. V. 20–27. V. 27.–VI. 03. VI. 03–10. VI. 10–17. VI. 17–24. VI. 24.–VII. 01. VII. 01–08. VII. 08–15. VII. 15–22. VII. 22–29. VII. 29.–VIII. 05. VIII. 05–12. VIII. 12–19. VIII. 19–26. VIII. 26.–IX. 02. IX. 02–09. IX. 09–16. IX. 16–23. IX. 23–30. IX. 30.–X. 07. X. 07–14.
61 900 48 900 42 900 52 900 46 900 42 900
56 900 52 900 46 900 42 900 38 900 32 900 27 900
45 900 43 900 39 900 36 900 33 900 29 900 26 900
40 900 48 900 38 900 45 900 35 900 41 900 33 900 38 900 31 900 35 900 28 900 30 900 25 900 26 900 23 900
43 900 41 900 37 900 35 900 32 900 29 900 25 900
40 900 38 900 35 900 33 900 31 900 28 900 24 900
93 900
89 900 94 900 99 900 134 900 139 900 144 900
79 900 69 900 54 900 44 900 80 900
83 900 72 900 57 900 47 900
87 900 75 900 60 900 50 900
119 900 104 900 82 900 67 900
123 900 107 900 85 900 70 900
72 900
127 900 110 900 88 900 73 900
39 900 42 900 45 900 59 900 62 900 65 900
58 900
–
–
Egyágyas felár számítása: az autóbuszos 2 fős stúdió ár (Ft/fő/hét) + az egyéni 2 fős stúdióapartman árának a fele. AUTÓBUSZKÖLTSÉGEK
APARTMAN FELÁRAK ÉS KEDVEZMÉNYEK Mennyi? Apartman Miért? neve busszal egyénileg Sky új, modern ház 5% 10% Sky befalazott üvegtéglás erkély –10% –20% Thalassa stúdió, de + 2 ágy külön légtérben 5% 10%
Megjegyzés minőségi apartman 6., 107., 207-es szobák 17., 27-es szoba; a belső szoba ablak nélküli
HOTEL EURÓPA KEDVEZMÉNYEK 3. FŐ PÓTÁGYON 0-4 éves gyermek 4-12 éves gyermek 12 éves kor feletti személy
Busszal csak a buszjegyet fizeti (26 000 Ft/fő) Lásd egyéni ártáblázatnál alkalmazott kedvezményeket, melyhez a buszjegy árát (26 000 Ft) hozzá kell adni!
Retúr (Ft/fõ)
Egyirányú (Ft/fõ)
26 000
15 000
ÉTKEZÉS A HOTEL EURÓPÁBAN APARTMANOSOKNAK
Egyéni utazással ingyen 50%
Csak vacsora
Félpanzió
bővített menüs vacsora salátabárral
25%
19 900 Ft/fő/hét
Svédasztalos reggeli, bővített menüs vacsora salátabárral
30 900 Ft/fő/hét
Azok az autóbuszos utasaink, akik kettõ vagy több hétre szeretnének elutazni, részvételi díjukat úgy számolhatják ki, hogy az elsõ hetet buszos árral, a további heteket egyéni árral számolják. Kérjük, tanulmányozzák át a házak részletes leírását, mert nem minden férőhelyű szállás van minden házban, mint azt az egységes táblázatból gondolni lehetne. A turnusidõpontokhoz, kérjük, adja hozzá az utazási idõt is, ugyanis az autóbuszok egy nappal hamarabb indulnak, és egy nappal késõbb érkeznek, mint a táblázatban jelzett idõpontok. Apartmanos elhelyezés esetén az első és utolsó 4 turnusban nincs egyágyas felár, ha az utas vállalja a társítást, és busszal utazik.
A fix ülõhelyet a gyûjtõjáratokon nem tudjuk garantálni. Gyûjtõjáratnak minõsül odafelé Szegedig és visszafelé a görög határig útvonal. A gyûjtõjáratokra külön nem készítünk ülésrendet, helyfoglalás felszállás szerint történik ezen a szakaszon.
Helyfoglaláskor kérjük megjelölni minden busztípusra a kívánt ülõhelyet! Összetartozó utasainknak az egy autóbuszon való utaztatást garantálni csak abban az esetben tudjuk, ha azonos felszállási helyet jelölnek meg!
42
NINCS TÖBBHETES FELÁR! Maximum 2 hétig vásárolható autóbuszra retúrjegy, egyébként két egyirányú jegy szükséges.
AZ AUTÓBUSZ MENETRENDET LÁSD A 88-89. OLDALON.
www.grandtours.hu w
online-foglalás
NEI PORI
NEI PORI Thesszalonikitől kb. 100 km-re, Paraliától kb. 40 km-re déli irányban, az Olymposz hegy lábánál található. Egy modern turistaparadicsom, jellegzetes, egymás mellett sorakozó apartmanházaival. A falu képéhez tartozik a vidámpark és a piac, melyet hetente egyszer tartanak. Nei Pori központja a templom. Innen a legegyszerűbb tájékozódni. Nei Pori két főutcából és több mellékutcából álló új építésű, a hagyományos görög üdülővárosok stílusát követő, hangulatos nyaralótelepülés. Tengerparti sétányán páratlan panoráma mellett kényelmesen egész Platamonig el lehet sétálni, ahol a Platamon vár található. A hosszú és széles, homokos tengerpart, a helyiek kedvessége és a páratlan olymposi környezet várja az ideutazókat. Nei Pori lassan mélyülő, homokos tengerpartja ideális kisgyermekes családok részére is. Platamon felé sétálva a part kissé kavicsosabb. Idegenvezető elérhetősége: Coral apartman. Egyéni utasaink érkezéskor itt jelentkezzenek! Telefon: 0030 69333 10189 Időpont: május 27.–szeptember 30-ig hetente, keddi turnusváltással Utazás: luxusbusszal vagy egyénileg. Egyénileg utazók figyelmébe: Debrecen–Nei Pori kb. 1150 km. Autópályadíj: kb. 15 000 Ft (oda-vissza).
www.grandtours.hu w
online-foglalás
43
NEI PORI
Központ: 500 m Strand: 100 m Klíma: 5 €/nap WIFI:
Papa John Apartman Elhelyezés: 2-3-4 férőhelyes stúdiókban. Ellátás: Önellátó vagy félpanzió, illetve csak vacsora igényelhető a közeli Evilion szállodában, büfé rendszerben. Megjegyzés: Nei Pori nyugodt részén, a Coral-házhoz közel fekvő jó minőségű apartmanház, mely alatt ajándéküzlet található. Kapacitás: 6 db 2 fős stúdió, 6 db 3 fős stúdió, 6 db 4 fős stúdió. (Összesen 54 főre.) GPS-koordináta: N 39° 58' 28" E 22° 39' 29"
2 FÕS STÚDIÓ
3 FÕS STÚDIÓ
4 FÕS STÚDIÓ 2 FÕS STÚDIÓ
44
www.grandtours.hu w
online-foglalás
NEI PORI
Központ: 600 m Strand: 200 m Klíma: 5 €/nap/klíma WIFI:
Coral Apartman Elhelyezés: 2-3 férőhelyes stúdiókban és 4 férőhelyes 2 légterű apartmanban. Ellátás: Önellátó vagy félpanzió, illetve csak vacsora igényelhető a közeli Evilion szállodában, büfé rendszerben. Megjegyzés: Az előre néző szobákból oldalról látni a tengert is. A ház alatt egy kis hangulatos kávézó található a vendégek szolgálatára. Egyszerű, egy kicsit zajos, de igényes ház. Kapacitás: 3 db 2 fős stúdió, 10 db 3 fős stúdió, 1 db 4 fős, 2 légterű apartman külön konyhával. (Összesen 40 főre.) GPS-koordináta: N 39° 58' 25" E 22° 39' 35"
KÁVÉZÓ
3 FÕS STÚDIÓ
2 LÉGTERŰ STÚDIÓ HÁLÓSZOBÁJA
www.grandtours.hu w
online-foglalás
3 FÕS STÚDIÓ
45
NEI PORI
Központ: 100 m Strand: 200 m Klíma: 5 €/nap/klíma WIFI:
Marianna Apartman Elhelyezés: 2-3-4 férőhelyes és 5 férőhelyes 2 légterű stúdiókban. Ellátás: Önellátó vagy félpanzió, illetve csak vacsora igényelhető a közeli Evilion szállodában, büfé rendszerben. Véleményünk: Szép, tiszta apartman, ahol a legtöbb szobában felújított a fürdőszoba (kivéve a 3. emeleten). A felső szintet fiatalabbaknak ajánljuk, mivel lift nincs. Az apartmannal szemben található egy szupermarket is. Kapacitás: 12 db 2 fős stúdió 6 db 3 fős stúdió 1 db 4 fős stúdió 1 db 5 fős, 2 légterű stúdió. (Összesen 51 főre.) GPS-koordináta: N 39° 58' 29" E 22° 39' 17"
3 FÕS STÚDIÓ
2 FÕS STÚDIÓ
3 FÕS STÚDIÓ
2 FÕS STÚDIÓ
46
www.grandtours.hu w
online-foglalás
NEI PORI Időpontok
V. 27.–VI. 03. VI. 03–10. VI. 10–17. VI. 17–24. VI. 24.–VII. 01. VII. 01–08. VII. 08–15. VII. 15–22. VII. 22–29. VII. 29.–VIII. 05. VIII. 05–12. VIII. 12–19. VIII. 19–26. VIII. 26.–IX. 02. IX. 02–09. IX. 09–16. IX. 16–23. IX. 23–30.
BUSZOS UTAZÁSSAL STÚDIÓAPARTMAN BUSZJEGGYEL, Ft/fő/hét Egy légterű stúdió Két légterű stúdió 2 fős 3 fős 4 fős 4 fős 5 fős 29 900 27 900 26 900 28 900 27 900 35 900 31 900 29 900 32 900 30 900 41 900 35 900 32 900 36 900 34 900 48 900 40 900 36 900 42 900 38 900 55 900 45 900 39 900 47 900 42 900
EGYÉNI UTAZÁSSAL STÚDIÓAPARTMAN Ft/apartman/hét Egy légterű stúdió Két légterű stúdió 2 fős 3 fős 4 fős 4 fős 5 fős 39 900
42 900
45 900
59 900
62 900
61 900 77 900
65 900 81 900
69 900 85 900
91 900 116 900
95 900 120 900
59 900
47 900
41 900
50 900
45 900
87 900
92 900
97 900
131 900
136 900
55 900 51 900 47 900 43 900 38 900 33 900
45 900 42 900 39 900 36 900 33 900 30 900
39 900 37 900 35 900 33 900 30 900 28 900
47 900 44 900 41 900 38 900 34 900 31 900
42 900 40 900 38 900 35 900 32 900 29 900
77 900 68 900 58 900 48 900
81 900 72 900 61 900 51 900
85 900 76 900 64 900 53 900
116 900 103 900 88 900 73 900
120 900 107 900 91 900 75 900
39 900
42 900
45 900
59 900
62 900
Egyágyas felár számítása: az autóbuszos 2 fős stúdió ár (Ft/fő/hét) + az egyéni 2 fős stúdióapartman árának a fele.
A fix ülõhelyet a gyûjtõjáratokon nem tudjuk garantálni. Gyûjtõjáratnak minõsül odafelé Szegedig és visszafelé a görög határig útvonal. A gyûjtõjáratokra külön nem készítünk ülésrendet, helyfoglalás felszállás szerint történik ezen a szakaszon.
Helyfoglaláskor kérjük megjelölni minden busztípusra a kívánt ülõhelyet! Összetartozó utasainknak az egy autóbuszon való utaztatást garantálni csak abban az esetben tudjuk, ha azonos felszállási helyet jelölnek meg!
AUTÓBUSZKÖLTSÉGEK Retúr (Ft/fõ)
Egyirányú (Ft/fõ)
26 000
15 000
ÉTKEZÉS AZ EVILION SZÁLLODÁBAN Csak vacsora büférendszerben
Félpanzió büférendszerben
25 900 Ft/fő/hét
37 900 Ft/fő/hét
NINCS TÖBBHETES FELÁR! Maximum 2 hétig vásárolható autóbuszra retúrjegy, egyébként két egyirányú jegy szükséges.
AZ AUTÓBUSZ MENETRENDET LÁSD A 88-89. OLDALON. Azok az autóbuszos utasaink, akik kettõ vagy több hétre szeretnének elutazni, részvételi díjukat úgy számolhatják ki, hogy az elsõ hetet buszos árral, a további heteket egyéni árral számolják. Kérjük, tanulmányozzák át a házak részletes leírását, mert nem minden férőhelyű szállás van minden házban, mint azt az egységes táblázatból gondolni lehetne. A turnusidõpontokhoz, kérjük, adja hozzá az utazási idõt is, ugyanis az autóbuszok egy nappal hamarabb indulnak, és egy nappal késõbb érkeznek, mint a táblázatban jelzett idõpontok. Apartmanos elhelyezés esetén az első és utolsó 4 turnusban nincs egyágyas felár, ha az utas vállalja a társítást, és busszal utazik.
Tengerpart
Papa John •
Coral •
Marianna •
www.grandtours.hu w
online-foglalás
47
GÖRÖGORSZÁG Athén Athén az antik görög kultúra jelképe. Indulás éjjel 00.00-kor. Útközben oda is, vissza is rövid pihenőt tartunk. Érkezés Pireuszba reggel 7.00-kor. Az autóbuszos városnézés során láthatják az Olympiai Stadiont. Az Akropoliszhoz vezető úton megcsodálhatják a Zappiot, Hadrianusz császár diadalívét, a Parlament épületeit, és egyéb híres látnivalókat. Athén leghíresebb látnivalója az Akropolisz, ahol lehetőségünk van megismerkedni az ókori világ legszebb épületATHÉN együttesével. Az Akropoliszról letekintve látható többek között a Dionüszosz színház, Herodes Atticus színháza, az Areoszpagosz, a Lykabettosz dombja, az Agora és tiszta időben még Pireusz is. Lehetőségük van megcsodálni a Parlament melletti, Ismeretlen katona emlékműve előtti vasárnap 11 órakor kezdődő nagy ceremóniás őrségváltást. Ezt követően kétórás szabadidő áll rendelkezésükre, melyet kedvük szerint tölthetnek el. Kora délután indulunk vissza, és búcsúzva Athéntól még megcsodálhatjuk főváros legszebb épületeit (Egyetem, Akadémia, Nemzeti Könyvtár) majd rövid időre megállunk a Thermopülei- emlékHelyszínen fizetendő kombinált belépő ára: +12 € /fő műnél.
Fakultatív programok már a világörökség része. Szabadprogram keretében lehetőségük lesz felfedezni a kis falut. A visszafelé vezető úton meseszép kilátás nyílik Platamonas, és Nei Poroi tengerpartjára, és az egész olymposi riviérára.
Waterland – Csúszdapark A Waterland Aquapark Észak-Görögország legnagyobb Aquaparkja, amely Thessalonikitől 20 km-re a külvárosi részén található. Kellemes szórakozást nyújtó program az egész család számára, fantasztikus élményekkel gazdagodhatnak a különböző csúzdák, hullámfürdő, hydromasszázs, és élménymedencék sokaságának köszönhetően, kávézókkal, és éttermekkel együtt 150.000 m2 várják a látogatókat. Utasaink egyszeri belépő megfizetése után szabadon használhatják a park területén lévő csúszdákat, hullámfürdőt, napozóterületet nyugággyal és napernyővel. A viziparadicsom és csúzdapark évente több ezer látogató szórakozását szolgálja. Egész napos program. CSÚSZDAPARK
Meteorák A Meteorák sziklakolostorai 200 km-re található Paraliától és Nei Poritól. A csendes és fenséges sziklaóriások tetején alakult és virágzott keresztény szerzetesi állam kolostorai közül utasaink két kolostort belülrõl, míg a többit kívülrõl tekinthetik meg. Utána rövid szabadprogramot is biztosítunk a sziklák lábánál elterülõ Kalambaka városban. Utunk során megállunk a Tempi-völgynél, ahol a magas sziklák között folyik keresztül a Pineos folyó; itt a függőhídon átsétálva jutunk át az Agia Paraszkevi barlangkápolnához. Egész napos program. METEORÁK
Olymposz Litochorón keresztül érkezünk meg a Stavros menedékházig (944 m) ahol csodálatos panoráma tárul elénk. Megcsodálhatjuk az istenek hegyét, és gyönyörű kilátás nyílik az olymposi riviéra lenyűgözően szép partszakaszaira. Litochoró városkájából elindulva egy 40 perces gyalogtúra következik az Enipeasz-folyó mentén, ahol az Olypos egyik szurdokába a Vythosi vízesés lesz sétánk végállomása. A visszafelé vezető úton lehetőségünk lesz egy rövid szabadidő keretében megismerkedni Litochoró városkájának központi részével. Ezt követően folytatjuk programunkat, és a Platamonas-i várat elhagyva megérkezünk Paleios Panteleimonasba, amely meseszép, igazi kis görög hegyi falu, amely ma
48
Thesszaloniki Görögország második legnagyobb városába visszük el vendégeinket, ahol szabadidő áll rendelkezésükre. Az örökké nyüzsgő Thesszalonikiben az élet lüktető és eleven, hangulatos sétányok, tengerparti tavernák várják az ide látogatókat. Akármerre vesszük az irányt, a város múltjával találkozunk, az ókor emlékei keverednek a bizánci stílusú templomokkal, török fürdőkkel. Meglátogathatjuk a város nevezetességeit, a Fehér Tornyot, a Galerius diadalívet, a Szent Demeter bazilikát, Szent György Rotundát, az Agia Sofiát, vagy a híres szaloniki bazárt. Sétálhatnak a belvárosban, vásárolgathatnak, vagy hűsölhetnek egy kellemes kávézóban, frappét kortyolgatva, és bepillantást nyerhetnek a Thessaloniki görög hétköznapjaiba, és egy kellemes tengerpati tavernában megkóstolhatják a görög konyha remekeit. Egész napos kellemes program vár utasainkra.
Athos Egész napos hajós kirándulás a titokzatos Athosi Kolostorköztársasághoz. A félsziget nyugati részén haladunk végig, ahol megtekintjük Daphni kikötőjét és nyolc kolostort. Utunkat egy gyönyörű „kalózhajóval” teszszük meg, mely az utasok minden igényét kielégítő berendezéssel van ellátva. Az Athosz-hegy és félsziget a görögországi Macedóniában, az ország északi részében található. A félsziget a nagyobb Halkidiki-félsziget keleti nyúlványa, amely 7–12 kilométer széles és 60 kilométer hoszszan nyúlik be az Égei-
www.grandtours.hu w
online-foglalás
GÖRÖGORSZÁG
Fakultatív programok tengerbe. Területe 390 négyzetkilométer. Az Athosz-hegy meredek, sűrű erdővel borított emelkedői 2033 méter magasságba nyúlnak fel. A félsziget körüli tengerek a hajók számára veszélyesek. Ezt jól tudták már az ókorban is, különösen azután, hogy Kr. e. 492-ben itt semmisült meg a görögökre támadó perzsa hadsereg flottája egy viharban, az ókori források szerint mintegy húszezer ember halálát okozva. Az Athosz-hegy húsz ortodox kolostor otthona, amelyek autonóm teokratikus köztársaságot alkotnak Görögországon belül. Az Athos-hegyen csak 21 évet betöltött, keleti ortodox hitű férfiak élhetnek. Azok a lakók, akik nem szerzetesek, a félsziget fővárosában Kariében laknak. Mintegy 1400-an élnek a félszigeten.
Utunk első felét autóbusszal tesszük meg a Pagasitikoi-öbölig, a kikötőig, innen hajózunk a gyönyörű partszakaszairól, kristálytiszta vízéről híres, mindig napfényes Skiathosra, ahol kétszer köt ki háromszáz fős hajónk; először a sziget székhelyén, Skiathos városában. A városnézés után újra hajóra szállunk, és áthajózunk a sziget délnyugati csücskébe, Koukounaries strandjára, mely az „aranyhomokról” és a strandot övező fenyőerdőről híres. Itt fürdőzés, napozás, pihenés a program. A délutáni órákban indulunk vissza a hajóval a kikötőbe, majd az esti órákban ismét autóbusszal érkezünk vissza Paraliára és Nei Poriba. SKIATHOS
Hajókirándulás (kalózhajó) Egész napos kirándulás, hajókázás, napozás a fedélzeten, nyílt vízi fürdõzés, strandolás egy néptelen partszakaszon, ahol a hajó személyzete ebédet készít utasainknak.
SARTI ÉS MARMARAS – KALÓZHAJÓ
Sithónia-túra
Görög est
A csak Marmarasból és Sartiból induló autóbuszos kirándulás során körbeutazzuk a félszigetet. Rövid séta Porto Koufó település babszem alakú öblében, megállunk 3 órára Sartiban vagy Neos Marmarasban, ahol strandolásra és fakultatív ebédre nyílik lehetõség. Strandolás az ún. Narancsparton. Hazafelé fotózási lehetõség Vourvurouban. Egész napos program.
GÖRÖG EST
NARANCSPART
A többfogásos, görög specialitásokat tartalmazó vacsorára egy hangulatos étteremben kerül sor. A vacsorához felnõtteknek bort, gyerekeknek üdítõt ingyenesen szolgálnak fel. A vacsora alatt görög zenészek szórakoztatják vendégeinket. A vacsora után kezdõdik a folklórmûsor, amely után a vendégeknek is lehetõségük van beletanulni a görög szirtaki lépéseibe. A programnak éjfél után van vége.
Skiathos Skiathos hamisítatlan görög sziget; mindig napfényes, a kristálytiszta, csillogó, égszínkék és türkízkék vizéről, meseszép partszakaszairól híres festői szépségű városában felfedezhetjük mindazt, amit a képeslapokon láthatunk: a piros tetős, és fehérre meszelt házak közötti szűk kis utcákat, hangulatos kis tereket. A dombos vidéket fenyvesek, gyümölcsöskertek és több mint félmillió olajfa borítja. A sziget egyetlen nagyobb városa az azonos nevű Skiathos, Görögország egyik legszebb kikötőjénél épült. Ez a Mamma Mia című filmből lehet ismerős, hiszen itt forgatták ennek a nagy sikerű filmnek egy részét.
Fakultatív programok ártáblázata €/fõ (kb.) Hová Honnan
Neos Marmaras Paralia Sarti Nei Pori
ATHÉN
ATHOS
HAJÓKIRÁNDULÁS
GÖRÖG EST
– 45 – 45
25 – 19 –
25 18 30 25
35 20 35 25
CSÚSZDASITHÓNIA-TÚRA METEORÁK THESSZALONIKI OLYMPOS PARK
35 25 35 35
20 – 20 –
– 26 – 25
25 15 25 25
– 20 – 25
SKIATHOS
– 35 – 40
FIGYELEM! A FAKULTATÍV PROGRAMOK LÉTSZÁMFÜGGÕEK! JELENTKEZÉS AZ IDEGENVEZETÕNÉL!
www.grandtours.hu w
online-foglalás
49