Gedeon Magdolna A BÁNYANYITÁS SZABÁLYAI MÁRIA TERÉZIA KORÁBAN Mária Terézia a gazdasági fellendülést jogi eszközökkel is igyekezett elősegíteni. A gazdaság fontos ágát képező bányászatra vonatkozó joganyag is lényegesen gyarapodott ebben a korban. Főleg a bányászati igazgatás terén történt nagyobb átalakítás, de a szövevényes bányajog más területei is kezdtek letisztulni. Ezek közül az alábbiakban a bányanyitásra vonatkozó szabályokat foglalom össze.1 Bánya nyitásakor sokféle szempontnak megfelelően, körültekintően kellett eljárni. A megfelelő felszerelés és szaktudás mellett figyelemmel kellett lenni nemcsak a hatósági előírásokra, közjogi szabályokra, hanem más magánszemélyek, bányászattal foglalkozó vállalkozók jogaira is. A bányanyitással kapcsolatos kérdéseket négy nagyobb csoportra lehet osztani: 1) kinek volt jogosultsága bányát nyitni; 2) mely hivatalok foglalkoztak bányanyitással; 3) milyen helyi szabályok érvényesültek az adott országrészen; 4) milyen szabályok szerint történt a bányanyitási eljárás? 1. Bánya nyitása előtt elsőként a bányászatra való jogosultságot kellett megvizsgálni. A földben lévő kincsek első sorban a királyt illették, a király azonban ezt a jogát átengedhette városoknak, egyházi vagy világi méltóságoknak privilégium formájában.2 Így született újjá pl. Selmecbánya a tatárjárás után, ahol a bányászati jogot a városalapító hospesek gyakorolták,3 Rozsnyót pedig a hozzátartozó bányákkal III. Endre Lodomér esztergomi érseknek adományozta.4 A privilégiumok nagy része abból az időből származik, amikor a királynak még voltak olyan birtokai, melyeket bányászati célból átengedhetett, főleg a XIII–XIV. századból.5 Találunk azonban ilyen privilégiumot későbbi korokból is. 1669-ben például I. Lipót Andrássy Miklós bárót a tulajdonát képező krasznahorkai uradalomra nézve kizárólagos kutatási és bányaművelési joggal ruházta fel.6 A király nem önzetlenül engedte át a bányászati jogát, hiszen a kibányászott fém 8-ad vagy 10-ed részét neki kellett beszolgáltatni, ez volt az urbura. Ehhez kapcsolódott még, hogy Károly Róbert 1325-ben bevezette a nemesfémek kötelező kamarai beváltását, azaz a bányászati vállalkozó csak a kamarának adhatta el a kibányászott ezüstöt vagy aranyat. A beváltási ár természetesen jóval kisebb volt, mint a piaci ár.7 A bevétel fokozása érdekében az uralkodók igyekezetek mind a hivatalszervezetet, mind a szabályozást egyre jobban
A tanulmány közzététele a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 jelű projekt részeként – az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében – az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. 1 A szakirodalomban szokásos bányaadományozás és bányafelkérés kifejezések helyett az egyszerűség kedvéért a bányanyitás szót használom. 2 Vö. Wenzel Gusztáv: Magyarország bányászatának kritikai története, Budapest, 1880, 21. 3 Vö. Izsó István: A selmeci bányajogról egy jeles évforduló alkalmából, in: Bányászati és Kohászati Lapok 138 (2005/3), 29. 4 Gömör és Borsod vármegyék bányászati és kohászati monográfiája (szerk.: Eisele Gusztáv), Selmeczbánya, 1907, 460. 5 Vö. A magyar bányászat évezredes története I. (szerk. Zsámboki László), Budapest, 1997, 81. 6 Az adományozó okmány szövegét ld. Wenzel: i. m. 393. 7 Ld. Izsó István: Szemelvények a középkori montanisztika magyarországi történetének írott forrásaiból (10001526), Rudabánya, 2006, 16. A rendelkezést Zsigmond törvényben erősítette meg, ld. Zsigmond 1405. évi III. dekrétuma, 13. cikkely 5.
1
központosítani. Ennek a törekvésnek az egyik eredménye volt a Miksa-féle bányarendtartás, amit a bányavárosok tiltakozása miatt azonban csak úgy tudtak 1573-ban rendeleti úton kihirdetni, hogy felvilágosító szabályokként bele kellett foglalni Selmec- és Körmöcbánya bányászatra vonatkozó statútumait is.8 1523-ban általános érvénnyel mondták ki a bányászati szabadság elvét, 9 a Miksa-féle bányarendtartásban azonban a következőket olvashatjuk: „minden bányamű és felnyitandó kutatójárat az azok eredményes műveléséhez szükséges erdőkkel és vizekkel a királyi kamarát illetik, ezért régi oklevelek előírásai szerint minden egyházi vagy világi főúrnak és nemesnek, városnak és községnek megtiltjuk, hogy bányaművelést kezdjen, s ne merjenek különös királyi engedély nélkül sem bányát felkeresni, sem művelni, s a kincstári bányászoktól vagy bányahivatalnokoktól bányavámot vagy bányabért követelni” (MBO I. 1.). Ezzel a szabállyal a bányarendtartás azt az idegen elvet vezette be az országban, mely szerint a bányászat a királynak eleve fenntartott felségjog volt. Egyes szerzők szerint azonban Magyarországon nem voltak a király számára eleve fenntartott, korlátlan főkegyúri jogok, felfogásuk szerint ennek az elvnek a bevezetése az 1523. évi törvénycikk megsértését jelentette.10 Eisele Gusztáv szerint azonban ezzel a bányászati szabadság nem vált korlátozottá, hiszen ha valaki bányászni akart, a megfelelő engedélyek beszerzése után ezt szabadon megtehette.11 A bányarendtartás alapján még a földesúri bányászati jogosítványokat is korlátozni lehetett. Így például az előbb említett Andrássy Miklós báró kizárólagos bányászati jogosítvánnyal rendelkezett a krasznahorkai uradalomban. Eisele Gusztáv, aki Gömör vármegye bányászati történetét kutatta, leírja, hogy a „18. század közepe táján szomolnoki bányapolgárok az uradalom tudta és beleegyezése nélkül, csupán a szomolnoki királyi bányahatóság engedélye folytán a krasznahorkai várhoz tartozó területeken megtelepedtek, bányákat nyitottak és azokat művelték. Andrássy Károly gróf, aki sokáig katonaként szolgálta a királyt, 1767-ben, midőn hazajött, úri széke elé idézte és igazolásra szólította fel a bányaművelőket, de ezek nem 8
A kihirdetési pátens szövegét ld. Franz Anton Schmidt: Chronologisch Systematische Sammlung der Berggesetze der Österreichischen Monarchie. II. Abteilung: Chronologisch Systematische Sammlung der Berggesetze der Königreiche: Ungarn, Kroatien, Dalmatien, Slavonien und des Grossfürstenthums Siebenbürgen, Wien, 1832-1839, 2/224 (az első szám a kötetet, a második az oldalt jelöli). 1573. február 16. Itt olvasható a bányarendtartás szövege is. A gyűjteményben való tájékozódást segíti magyar nyelven: Izsó István: A montanisztika magyarországi történetének levéltári forrásai II. (A Központi Bányászati Múzeum Közleményei 7.), Sopron, 2009. A bányarendtartás további kiadása a felvilágosító szabályokkal együtt: Neue Berg-Ordnung des Königreichs Ungarn, und solcher Cron einverleibten Gold, Silber, Kupfer, und anderer Metall- Bergwerken, Sammt denen Erläuterungen zweyer Alten Berg-Ordnungen Der sieben königl. Freyen Berg-Städte 1. Chemnitz u. Königsberg 2. Schemnitz, Neusohl, Bugganz, Dülln und Libeten, Wien, 1805. (a továbbiakban MBO = Maximilianische Bergordnung). A Miksa-féle bányarendtartás bevezetésének körülményeit bővebben ld. Paulinyi Oszkár: A bányajoghatóság centralizációjának első kísérlete Magyarországon, in: Századok 113 (1980/1), 7-21. 9 1523. évi XXXIX. törvénycikk arról, hogy mindenkinek szabad bányákat mívelni, és arany s ezüstérczeket ásni: „Hogy arany és ezüst bőven legyen: engedje meg a királyi felség, hogy az arany- és ezüst-, valamint a réz és más érczbányákat mindenki szabadon mívelje. 1. § És azok mívelésére idegen országokból is hivasson be munkásokat és bányászokat és ezt nyilvános rendeletben tétesse közhírré. 2. § És aztán méltóztassék úgy azokat, mint a mostaniakat az ő régi szabadságaikban megtartani és minden megtámadó ellenében megvédeni.” 10 Mihalovits szerint: „A külföldi bányajogoknak visszhangja, melyek a bányaúrjogot patrimoniális alapon a fejedelem »fenntartott« jogának nyilvánították; – a magyar alkotmányjog azonban »fenntartott« felségjogokat sohasem ismert és a királynak a bányászatra vonatkozó felségjoga is csak a magyar törvények keretei között, a törvényes szervek útján és az országgyűlés ellenőrzése mellett gyakorolható.” Ld. Christoph Traugott Delius: Értekezés a bányászati kamarális tudomány alapelveiről (ford.: Mihalovits János), in: Bevezetés a bányatan elméletébe és gyakorlásába, valamint a bányakincstári tudományok alaptételeinek ismertetésébe (ford.: Bódai Gábor), Budapest, 1972, függelék, 129. lj. Ld. még Sípos Árpád: Magyar bányajog, tekintettel a franczia, szász, porosz bányajogokra, a magyar bányatörvényjavaslatra és az újabb igazságügyi reformtervekre, Nagyvárad, 1872, 99. 11 Eisele: i. m. 464.
2
jelenetek meg, hanem a királyhoz folyamodtak oltalomért.”12 Maga a királynő egy kiküldött bizottság jelentése alapján Gömör vármegyéhez intézett rendeletében megvédte a bányaművelőket, és bár a per még Mária Terézia halála után is folytatódott, az Andrássyak végül kénytelenek voltak eltűrni, hogy mások is bányásszanak birtokaikon. 2. Az 1. pontban már olvashattuk, hogy valamely bánya nyitásához engedélyt kellett szerezni. Ezt kimondja a Miksa-féle bányarendtartás is: „Ha valaki a Magyar Királyságban bányát akar bérelni, igényelni, feltárni, és bányászni, annak ezt először a bányamesterünknél vagy bányabírónknál, ahogy az adott területen nevezik, jelenteni kell. Ha valaki azonban saját maga, engedély nélkül, titokban vagy nyíltan bányászni kezd, fémet felhoz, vagy szokatlan helyen olvasztani kezd, a helyzet és a bűncselekmény megítélése szerint az elkövetőt el kell fogni és az esküdtek megítélése szerint a kezeinkhez kell szolgáltatni büntetés céljából” (MBO II. 1.). Ebből is láthatjuk, hogy a bányaigazgatás külön szervezetet igényelt. A korabeli rendeletekből kitűnik, hogy Mária Terézia korában folytatódott a már korábban elkezdődött központosítási folyamat, olyannyira, hogy az egész bányászat felügyelete és igazgatása az uralkodó kezében összpontosult. Az ügyek elintézésénél mellőzték a hierarchikus ügymenetet, a királynő a legkisebb, eseti ügyekben is maga intézkedhetett. Az igazgatási teendők könnyebb ellátása érdekében az ország területét bányakerületekre osztották.13 Selmecbányán működött a főkamaragróf, aki a többi székhelyen működő hivatalt is felügyelte.14 A bányászati és kutatási engedélyek kiadása szempontjából azonban a bányamesternek, azaz a Bergmeisternek volt központi jelentősége. A Miksa-féle bányarendtartás előbbiekben említett szakasza szerint, aki bányát akart nyitni, annak a bányamesternél kellett jelentkeznie. Ezért egy másik helyen azt is előírja a rendtartás, hogy minden bányavárosban régi szokásuk szerint bányamestert kell választani (MBO I. 4.). Ha a bányamesteri hivatalt közelebbről tanulmányozzuk, észrevehetjük, hogy a kezdeti időkben a bányamester a bányavárost alapító közösség embere volt, a bányászati vállalkozók érdekeiket tartotta szem előtt.15 A központosítási törekvéseknek megfelelően azonban a bányamesterből is a királyt szolgáló hivatalnok lett, aki a főkamaragrófnak tartozott esküt tenni.16 Ha megfigyeljük a megfogalmazást, a Miksa-féle bányarendtartásban unser Bergmeister oder Bergrichter, azaz a mi bányamesterünk vagy bányabírónk kifejezések szerepelnek, ezzel is hangsúlyozván, hogy ezek a tisztségviselők a király érdekeit képviselték.17 A bányamesternek döntő szerepe volt a bányanyitási eljárás során. Az eljárás menete attól függött, hogy hol akartak bányát nyitni, hiszen az meghatározta az alkalmazandó jogot is. 3. A bányajog Mária Terézia korában ugyanis még nem volt országosan egységes. A Miksa-féle bányarendtartás kihirdetése először csak a hét alsó-magyarországi bányavárosra vonatkozott, a törökök visszaszorulásával azonban végül az egész országban figyelembe kellett venni, de ezt csak rendeleti úton írták elő, a rendtartást nem fogadták törvényként el. Az 1723. évi CVIII. törvénycikk a rendtartást a bányabíróságok magánjogaként deklarálta.18 12
Eisele: i. m. 467-468. A bányakerületek a következők voltak: Felső-Magyarország Szomolnok, Alsó-Magyarország Selmecbánya, Északkeleti bányakerület Nagyvárad, Temesi bánság Oravica székhellyel. 14 A főkamaragróf hivataláról bővebben ld. Gedeon Magdolna: A főkamaragrófi hivatal Mária Terézia korában, in: Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Juridica et Politica 30 (2012) [megjelenés alatt]. 15 Vö. Paulinyi: i. m. 4-5; Selmecbánya jogkönyve szerint (2. §) a bányamestert a bányavállalkozókból álló városi tanács választotta. Selmecbánya jogkönyvét magyarul és németül ld. Selmecbánya város középkori jogkönyve: Selmecbánya városi és bányajogi kódexe (ford.: Fuchs Péter), Budapest, 2009. 16 A Miksa-féle bányarendtartásban szerepel az esküminta is: MBO XLVI. 1. 17 A bányamesteri hivatalról bővebben ld. Eisele: i. m. 470-476. 18 1723. évi CVIII. törvénycikk a bányai bíróságoknak az ország törvényeihez idomításáról: „A bányabíróságok, azoknak több mint egy század előtt megállapított magán-törvényei szerint, mostani állapotukban fognak maradni.” 13
3
A törvénycikk megfogalmazása azonban egyúttal a helyi jogokat is megerősítette. A selmecbányai és körmöcbányai szabályok már a bányarendtartás kihirdetésekor függelékként a rendtartás részét képezték, melynek az egyik paragrafusa meg is állapítja saját maga szubszidiárius jellegét. E szerint a rendtartást csak akkor kellett alkalmazni, ha a felvilágosító szabályok nem rendelkeztek az adott kérdésben (MBO I. 5.). Emellett Wenzel Gusztáv szerint Felsőmagyarországon a XVIII. század elején még 14-féle partikuláris bányajog volt hatályban (lényegében minden bányaváros saját joggal rendelkezett), külön Felsőbányán, a bánsági területeken és Erdélyben. A felsőmagyarországi Rozsnyón és Dobsinán pedig éppen a bányanyitási eljárást az 1683-as bánya- és hámmorrend szabályozta (továbbiakban DBH).19 4. A különböző helyi részletszabályokat leegyszerűsítve, a bányanyitási eljárást a következőképpen lehet összegezni. Ha valaki bányát akart nyitni, először természetesen tájékozódott a kiválasztott területen. Mária Terézia korában a kutatási tevékenységet az udvar külön jutalom kitűzésével ösztönözte.20 Ebben a korban egyébként már legegyszerűbben a régi, elhagyatott bányahelyeken lehetett még új lelőhelyekre bukkanni. Ha a kutató bányaművelésre alkalmasnak vélt helyet fedezett fel, egy darab talált érccel el kellett mennie az adott területen illetékes bányamesterhez (MBO II. 5.). A bányamester miután a városi esküdtekkel megtekintette a helyet, és úgy találta, hogy a felnyitandó bánya megfelelő haszonnal kecsegtet (Schemn. Erläut. III.), előbb egy meghatározott időre – ez a selmeci felvilágosító szabályok és dobsinai bányarend szerint 14 (Schemn. Erläut. IV; DBH 25.), a körmöci felvilágosító szabályok szerint 3 nap volt (Cremn. Erläut. III. 3.§) – kutatási engedélyt adott ki. A bányamester a napot, órát és a helyet, ahol a kutatójáratot meg akarták nyitni, bevezette a bányakönyvbe (Schemn. Erläut. III.).21 Ha a kutató ez alatt az idő alatt az adott helyet alaposabban megvizsgálván, azt bányanyitás szempontjából megfelelőnek találta, újra jelentkeznie kellett a bányamesternél (MBO II. 7. §). Erre a dobsinai bányarend hat hetet adott, különben a kutató elvesztette elsőbbségi jogát arra a területre (DBH 25.). A bányamester az illeték megfizetése22 után bejegyezte a bányakönyvbe a vállalkozó jogosultságát, mellyel a bányászni kívánó személy a bejegyzett területre kizárólagos bányászati jogosultságot szerzett, és kijelölték számára a helyet (Schemn. Erläut. IV.). Ennek értelmében, ha valaki később erre a területre be akart jelentkezni, már nem kaphatott kutatási engedélyt. A dobsinai bányarend alapján minden évben Szt. Mihály napján cövekelték ki a bányákat (DBH 26.). A bánya kijelölése a Gang (telér, a meddő kőzet közt fekvő, nemes ércet tartalmazó, vagy ahhoz vezető kőzetréteg) méretéhez igazodott. A selmeci felvilágosító szabályok szerint a kicövekelt terület a Gang minden oldalán 2 Lehen, összességében 28 Berglachter volt (Schemn. Erläut. IV.).23 A bányának valamilyen nevet is kellett adni, általában valamelyik szent nevét választották. A körmöci és selmeci felvilágosító szabályok szerint egyszerre csak 9 kutatójáratot lehetett felkérni. Ha az adott területen több járatot is lehetett volna nyitni, azokat a később jelentkező kérvényezőknek kellett kiadni (Cremn. Erläut. III; Schemn. Erläut. IV.). Ennek az 19
A bánya- és hámorrend szövegét ld. Mikulik József: A bánya- és vasipar története Dobsinán, Budapest, 1880, 67-78. 20 Schmidt: i. m. 12/444. Az Udvari Kamara dekrétuma, 1766. szeptember 9. 21 A bányakönyvi bejegyzések végén szokásos formula szerint a bányamester a kutató munkájához Isten áldását kérte. A dobsinai bányakönyvben egy 1752. szeptember 20-án kelt felkérés bejegyzése végén a következő formula szerepel: „Worzu ihnen der Liebe Gott Seinen reichen Seegen schenken undt verleihen wolle.” (Amihez nekik a Jóisten gazdag áldását adja.) Ld. Mikulik: i. m. 65. 22 Az illeték mértéke Eisele szerint 40 dénár volt. Ld. Eisele: i. m. 479. 23 A selmeci bányajog bevezető részében a következőket olvashatjuk: „a művelések és a tárnák bányaölekben (Berglachter) kimérendők és a bányamértékek (lehen) száma is meghatározandó. Tudni való, hogy a bányaöl városunk rőfjének háromszorosát teszi ki, és hét bányaöl kitesz egy bányamértéket.” Lábjegyzetben: „Az alsómagyarországi bányakerületben 1 bányaöl kb. 2,022 m volt. A ’lehn’ (lehen) kifejezés jelenthetett bányamértéket, bányatelket (területmérték), de láncot vagy kötelet (hosszmérték) is.” Ld. Selmecbánya bányajogi kódexe (12. lj.), 39.
4
lehetett az indoka, hogy élelmes vállalkozók egyszerre több helyet felkértek, így lefoglalva maguknak a helyet, utána pedig csak azokat művelték, melyek a legjövedelmezőbbek voltak, a többi helyen pedig más már nem kutathatott. A dobsinai bányarend szerint, ha valaki három évig nem művelte a bányát, elvesztette a kizárólagos művelési jogosultságát. Ha mégis folytatni akarta a bányászást az illeték ismételt megfizetése mellett újból fel kellett kérnie a bányát (DBH 27.). A Miksa-féle rendtartás azt is előírta, hogy karácsony, húsvét, pünkösd előtt és után nyolc nappal nem lehetett bányát felkérni (MBO II. 9.). A bányahelyeket természetesen úgy kellett kiutalni, hogy ne sértse más bányászati vállalkozók jogait (Cremn. Erlät. III. 4.). Erre a bányamesternek figyelmeztetnie kellett a kérelmezőt. Ha valaki a figyelmeztetés ellenére mégis a már másnak kijelölt helyen bányászni kezdett, büntetést fizetett (MBO II. 3.). Előfordulhatott azonban az is, hogy a bányamester számára nem volt egyértelmű, hogy valaki másnak meddig terjed a kimért bányája. Ilyen esetben, ha engedélyt kértek a kérdéses területre, a bányamesternek először tájékozódnia kellett az adott helyen, majd a város esküdtjeivel való tanácskozás után dönthetett az új bánya helyéről. Ez lényegében egy bányabírósági döntés volt (MBO II. 2.).24 A bányanyitási eljárásra gyakorlati példát Fazola Henrik25 emlékiratában26 találunk: „Fassolla, hogy kőszenet és más hasznos bányaterméket tudjon fellelni,27 az említett vadonban többet csúszkált, mint ment. Széltében-hosszában, alvás nélkül, csupasz földön éjszakázva soksok éhezéssel és szomjazással, többször egészen összetörve, szétszakadozott ruházatban, félig mezítláb talált rá kőszénre, timsóra, ezüst- és réznyomokra, valamint a vasércre.28 […] Fassolla 1769. június 15-én a magastekintetű cs. és kir. főkamaragrófi hivatalnál Selmecbányán a bányakutatási engedély kiváltásáért jelentkezett és mihelyt ő valamit felfedezett, a legközelebbi bányabíróságon kérelmezte, hogy az engedélyt részére megadassék.”29 A Magyarországon nyitott bányák hasznából központosítási törekvéseinek eredményeképpen elsősorban az udvar részesedett. A lelkes kutató, Fazola Henrik, aki négy év alatt számos bányát fedezett fel, szegénységben, tetemes adósságot felhalmozva hunyt el.
24
A Miksa-féle bányarendtartás e szakaszához 1787-ben külön magyarázatot fűztek, ld. Schmidt: i. m. 17/362. Az Udvari Kamara dekrétuma, 1787. július 20. 25 Fazola Henrik würzburgi lakatosmester 1758-ban Barkóczy Ferenc egri püspök és főispán hívására költözött Egerbe különféle kovácsoltvasból készült munkák elvégzésére. A vashiány érclelőhelyek felkutatására, és a későbbi Diósgyőri Vasmű megalapítására sarkallták. Vö. Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez, 1417-460X; 12.), 2003, 15. 26 Ld. Porkoláb: i. m. 31-37. 27 A kutatási tevékenységre Fazolát valószínűleg a királynő által kitűzött jutalom (ld. 20. lj.) is ösztönözte. 28 Először tehát meg kellett találni a bányászati termékek nyomait, és az abból vett mintával lehetett kutatási engedélyért folyamodni. 29 A kutatási engedélyért Fazola valószínűleg azért a főkamaragrófhoz folyamodott, mert egyszerre több területen, a Bükkben és a Mátrában egyaránt folytatott kutatási tevékenységet. A bányanyitási engedélyeket azonban már a bányabíróságoktól – ami alatt a bányamestereket is érteni kellett – kérte a kutató. Így például a Miskolchoz közeli felfedezéseit a „legközelebbi bányabíróságon,” Jászón jelentette be: „1769. november 2-án (tehát már a kutatási engedély birtokában végzett kutatások eredményei alapján) – Jászó bányaváros bányajegyzőkönyvének bizonysága szerint – három kőszénlelőhelyet is bejelentett. A bejelentésekről szóló szó szerinti jegyzőkönyvi bejegyzések: »Faszolla János (Henrik) felvállalja az általa felfedezett kőszéntellért Tardonánál, Schicha Mihály telkén, a Szentpéterre vezető út mentén.« »Faszolla felkéri az általa felfedezett kőszéntellért Parasznya falu mellett, azon régi út mellett, mely Diósgyőrbe vezet.« »Faszolla János Henrik felvállalja az általa felfedezett kőszéntellért Mályinka mellett, a Gabora hegyen.«” Ld. 200 éves a borsodi szénbányászat: 1786-1986 (szerzők és szerk. Bertalanfy Béla et al.), Miskolc, 1986, 18.
5
DAS VERFAHREN DER BERGWERKSÖFFNUNG ZUR ZEIT VON MARIA THERESIA
Zur Zeit von Maria Theresia entwickelten sich die Bergrechtsregeln wegen der wirtschaftlichen Aufschwung bedeutend. Bei einer Bergwerksöffnung sollte man auch mehreren Vorschriften entsprechen. Mit der Bergwerksöffnung zusammenhängenden Fragen können in 4 Gruppen geteilt werden. 1. Wer hatte das Recht ein Bergwerk zu öffnen? 2. Welche Beamten beschäftigten sich mit der Bergwerksöffnung? 3. Was für ein Recht galt am Gebiet des öffnenden Bergwerkes? 4. Wie lief das Verfahren der Bergwerksöffnung? Schlüsselwörter: Bergrecht, Bergmeister, MariaTheresia.
6
