Gazdasági Fıiskolák 2006. évi Országos Tudományos Diákköri Konferenciája Szolnok, 2006. április 28.
Néhány gondolat a magyarországi felsıoktatási, kutatási, fejlesztési helyzetrıl (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Tanárok! Tisztelt Hallgatók! Tisztelt Résztvevık! Nagy öröm számomra, hogy meghívást kaptam a Gazdasági Fıiskolák 2006. évi Országos Tudományos Diákköri Konferenciájára, s az a megtiszteltetés ért, hogy szólhatok Önökhöz, kifejthetem néhány gondolatomat a magyarországi felsıoktatási, kutatási, fejlesztési helyzetrıl. Mindez számomra annál is értékesebb, mert ezt itt, a konferenciának helyet adó Szolnoki Fıiskolán tehetem, ahol talán egy hónapja jártam végzıs hallgatók búcsúztatásán, ünneplésén. Engedjék meg, hogy a magam nevében Mindenkit tisztelettel üdvözöljek, s remélem nem veszik sem illetlenségnek, sem elfogultságnak, ha mindenekelıtt a konferencián aktívan résztvevı hallgatókat köszöntöm, akik már többszintő versenyben megméretve jöhettek, érkeztek ide. Ez a konferencia mégis csak róluk, értük, pontosabban általuk szól, az İ itteni és korábbi munkájuk adta, adja az értelmét e rendezvénynek. Mindez semmit nem von le felkészítı, konzulens tanáraik tevékenységének értékébıl, amely nyilvánvalóan a hallgatók tudása, gondolkodási képessége, tanulása, szorgalma mellett elengedhetetlen feltétele volt a konferencia eredményességének, eredményeinek, amelyekrıl éppen az elıbb hallottunk részletes és átfogó értékelést. A Magam meg a résztvevı (érdekelt) hallgatók nevében is – remélem megengedik ezt Nekem – szeretnék ezért az áldozatos, de rendkívül hasznos és értelmes munkáért köszönetet mondani a tanároknak. Ugyanez illeti azokat, akik a konferencia megszervezésében, lebonyolításában résztvettek, akik a zavartalan feltételeket biztosítottak ahhoz, hogy ez az Országos Tudományos Diákköri Konferencia eredményes tevékenységet folytasson. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! E bevezetıben vissza kell még térnem az aktívan résztvevı hallgatók elismerést, tiszteletet érdemlı munkájára, mi több magatartására, magatartás-formájára. İk ugyanis fiatalon, már most többet teljesítenek (teljesítettek), mint amennyit környezetük, családjuk, az a Fıiskola, ahova járnak, de az egész társadalom általános és átlagos normaként elvár tılük, illetve minden fıiskolás hallgatótól. İk ugyanis nem pusztán tanultak, tanulnak, amit meggyızıdésem szerint jóval az átlagos szint felett tesznek, hanem gondolkodnak, kutatnak, problémameglátó, -megoldó készségüket fejlesztik, gondolataikat nemcsak verbálisan, hanem írásban is képesek kifejteni. Egy szóval: példát mutatnak! Az İ személyük bizonyíték, tevékenységük bizonyítás arra, hogy az ember mindig több akar lenni, többet akar tudni, mindent meg akar ismerni! Mindent, mondom, holott valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy ez a „minden” elérhetetlen, de mégis – napról-napra közelebb jutunk hozzá. Fiatal „tudós” barátaink ezen az úton indultak el és remélem járnak majd életük végéig, még akkor is, ha jól tudják – kölcsön véve egy rendkívül szép hasonlatot, amit a minap olvastam valamelyik sajtótermék-
ben – „ a tudásszerzés, azaz a tanulás – golgota”! És ez ma is, az lesz a jövıben is, amikor pedig a már kikristályosodott tudás magát a tudásszerzést is igyekszik megkönnyíteni: gondoljunk csak az információs forradalomra, annak rendkívül jelentıs eredményeire (INTERNET), technikai vívmányaira, arra, hogy szinte 24 órán belül a világ bármely pontjára eljuthatunk, azaz soha nem gondolt mértékben lerövidültek a távolságok. Kedves Fiatal Barátaim! Az Önök példamutatása a tanulásban, a gondolkodásban, a kutatásban, a szellemi produkcióban záloga annak, hogy jó, mi több, kiváló szakemberek legyenek. Lehet, hogy végül is nem lesz valamennyiükbıl kutató, elemzı, felfedezı, tudós, de az bizonyos, hogy szőkebb közgazdasági szakmájuk magas szintő mővelıi lesznek, akikre nagy szükség van ebben az országban. És példájuk – remélhetıleg – szélesebb körben, környezetükben is elevenen hat. Még egy vonatkozásban szeretnék szólni az Önök tevékenységérıl, az Önök szerepérıl. Arról ugyanis, hogy Önök, az Önökhöz hasonlók biztosítják munkájukkal, tevékenységükkel, hogy Magyarország felemelkedjen, elıre haladjon. Maguk talán – koruknál fogva érthetıen – nem veszik észre, hogy az utóbbi években keveset beszéltünk, hallottunk, illetve hallunk a haladásról. Lehet, ez annak a reakciója, hogy volt idı, amikor annál többet, s talán le is járattuk a haladás fogalmát. Pedig az ember, a társadalom nem létezhet haladás nélkül. Az emberi, társadalmi haladás olyan, mint az egyes ember esetében az élet. Másfelıl – szerencsére – az ember akkor is „csinálja” a haladást, amikor nem beszél, esetleg nem is tud róla. És ez nem azzal a rosszindulatú viccel egyenlı megállapítás, amely a tanárról szól: „Aki nem tudja, tanítja!” A mai kor emberének viszont minden szempontból jobb, ha mérlegelve, gondolkodva, azaz tudatosan teszi ezt, hiszen teheti a felhalmozott tapasztalatok, ismeretek, tudás alapján. Önök tehát egyben annak a garanciáját is hordozzák, hogy az ország a jövıben még inkább elıre lépjen, társadalma, gazdasága fejlıdjék, elırehaladjon egy mindenki számára élhetıbb, jobb, a lehetıséget, az egyenlı esélyt mindenki számára biztosító világ felé. A mai ifjú nemzedék az ország jövıjének, elırehaladásának, felvirágoztatásának a záloga. Különösen azok, akik mindent megtesznek azért, hogy jó szakemberek, netán tudósok, kutatók legyenek. Ezért kérem Önöket, ne lankadjanak, ellenkezıleg, a jövıben még nagyobb elánnal gyarapítsák ismereteiket, tudásukat és – fıleg – mindenen gondolkodjanak el. Ez, az Önök által tovább vitt és jó értelemben gondozott társadalom, gazdaság válik majd tudásalapúvá, amelyben a gazdasági erıforrások között még elıkelıbb helyre kerül az ember, a tudás, a kreatív gondolkodás, a problémamegoldó-képesség és -készség. Hölgyeim és Uraim! A jövı Magyarország sorsa alapvetıen függ tehát attól, hogy saját erıforrásukkal, szellemi gazdagságukkal mennyire leszünk képesek eredményesen gazdálkodni, ezeket továbbfejleszteni, gazdagítani. Úgy fogalmazhatok, hogy – szerencsére – nem vagyunk, nem leszünk magunkra hagyatottak. 2004-ben tagjai lettünk annak az Európai Uniónak, amelynek kezdettıl a legsajátosabb politikája a gazdasági, társadalmi (szociális) kohézió, az a sajátos régió-politika, amely a kevésbé fejlett tagországok, vidékek, területek felzárkóztatására irányul, illetve azt szolgálja. Anélkül, hogy a konkrét számok ismertetésébe belemennék, szólnom kell arról a nagyon jelentıs várható forrástöbbletrıl, amelyhez az EU-ban jutunk, juthatunk a 2007-2013as költségvetési ciklusban akkor, ha mi magunk is mindent megteszünk azért, hogy Magyarország gyorsan fejlıdı, gyarapodó ország legyen. Ez a mondatom nemzetközi szempontból is alátámasztja azt, amit az elıbb mondtam: az Önök nemzedékének nagyon fontos szerep jut, s ezért van szükség arra, hogy minél többet, „jobbat” tanuljon ez a nemzedék, minél több újat, újítást produkáljanak. 2
A felzárkóztatás mellett az Európai Unió egészének biztosítani kell az általános elırelépést, azoknak a gondoknak a megoldását is, amelyekkel még az Unió legfejlettebb országai is küzdenek. Mint tudják, ennek a feladatnak, a megoldásnak ad keretet az un. Lisszaboni Stratégia. Ebben az Egyesülı Európa 2000 márciusában nem kevesebbet határozott el, mint a következıket: „Az Európai Uniót a következı évtizedre a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudáslapú gazdaságává kell tenni, amely több és jobb munkahely teremtésével és nagyobb szociális kohézióval, valamint a környezet tiszteletben tartása mellett képessé válik a növekedés fenntartására.” Eszerint tehát a cél, hogy egy évtized alatt Európát a világgazdasági verseny gyıztesévé tegyék, tegyük. E célnak négy alappillére van: a magas szintő foglalkoztatottság biztosítása, a vállalkozó szellem kiteljesítése, ezáltal is, de fıleg a gazdaság tudásalapúvá tétele révén az alkalmazkodóképesség erıteljes javítása, valamint az esélyegyenlıség biztosítása. A lisszaboni csúcs után az Európai Unió Tanácsa ezt az alapvetı célt gazdasági, társadalmi és megvalósítási stratégiára bontotta le. A gazdasági stratégia az átmenetet hivatott biztosítani a dinamikus, versenyképes, tudásalapú gazdaságba. A társadalmi stratégia célja az Európai Szociális Modell korszerősítése, továbbfejlesztése úgy, hogy jelentısen növelik az emberi erıforrásba történı befektetéseket, illetve folytatódik a jóléti állam kiépítése, nagyobb hangsúlyt helyezve az esélyegyenlıség minél teljesebb biztosítására. A megvalósítási stratégia – a közös és az egyes országok által megteendı lépéseket meghatározva – a lisszaboni stratégia „irányban” tartását, kontrollálását szolgálja, mindezzel és a közösség eszközeivel elısegíti a Lisszabon Stratégia érvényesítését és megvalósítását. Mind Önök elıtt is ismert, az elsı öt évben a stratégia végrehajtása nem hozta meg a várt eredményeket, amiben a célok talán túlzottan ambiciózus volta, bizonyos kódolt kudarc okok (átfogó, hosszútávú gazdaságpolitikai elvek hiánya, a prioritások meghatározásának hiánya, az elengedhetetlen társadalmi-, gazdasági reformok lassú kibontakozása, netán elmaradása a tagállamokban stb.) minden bizonnyal közrejátszottak. Ennek ellenére Európa nem mondhat le arról, hogy a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdasága legyen. Ehhez viszont fokozni szükséges az erıfeszítéseket mind közösségi, mind tagállami szinten. Mindezekre hívta fel a figyelmét 2004-ben a holland Wim Kok vezette magas szintő munkacsapat, amely jelentést készített a végrehajtás helyzetérıl, illetve összegezte a további tennivalókat, ez utóbbiakat öt prioritás-csoportba sorolva, még pedig: — a tudásalapú társadalom kiépítése, — a közösségi belsı piac fejlesztése, — a vállalkozások támogatása, — a munkaerıpiac bıvítése, minıségi fejlesztése, — a fenntartható környezetgazdálkodás. A munkacsoport jelentésében 25 részletes ajánlást tett és elsısorban a tagállamok elkötelezettségének fokozásában látja a kiutat, azaz a feladatok végrehajtásáért a tagországoknak többet, jobbat kell tenniük, ahogy fogalmaznak: elkötelezetten cselekedjenek és nem megengedve, hogy rövid távú érdekeik felülírják a hosszútávú tagállami érdekeket és a közösségi vállalásokat. A Lisszaboni Stratégia, annak eredményes megvalósítása ugyanis azt feltételezi, hogy a tagállami hatáskörbe tartozó feltételeket, kondíciókat maguk a tagországok teremtik meg, és biztosítják a versenyképességük erıteljes javítása érdekében. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Önök most joggal tehetik fel önmagukban a kérdést: mit kíván az elıadó az Európai Unióról, a Lisszaboni Stratégiáról kifejtettekkel mondani, vajon hova akar eljutni mindezzel. Oda, 3
hogy érzékeltessem, milyen alapvetı belsı és külsı tényezık teszik szükségessé ma Magyarországon az elırelépést a kutatás-fejlesztésben, mennyire fontos az innovációs kultúra nagyarányú kibontakoztatása és hatásosabbá tétele, illetve a mindezt megalapozó színvonalas, kreatív felsıoktatás. A továbbiakban e két fontos téma néhány jellemzı vonásáról, összefüggéseirıl kívánok szólni, úgy gondolva, mindez nem lehet idegen a Gazdasági Fıiskolák 2006. évi Országos Tudományos Diákköri Konferenciájától. De teszem azt azért is, mert az ÁSZ tevékenységében kiemelt helyet foglal el mindkét terület, természetesen nem mint a tartalmi elemek meghatározása, eldöntése, hanem az ide fordított közpénzek útjának, a felhasználás eredményességének, hatásosságának ellenırzése. És mivel e munkánk során fontos tartalmi következtetésekre is jutottunk, Intézetünk, az Állami Számvevıszék Fejlesztési és Módszertani Intézete az elmúlt évben mindkét területtel átfogó tanulmánykötetben foglalkozott, több, e témákat elmélyülten elemzı kutatót is bevonva a munkálatokba. Tisztelt Ifjú Barátaim! Magyarország gazdasági erıforrásait tekintve, bizonyos természeti (agrár-turisztikai) adottságok mellett, a jövıben elsısorban a humánerıforrására, ennek fokozott hasznosítására, a tudásipar fejlesztésére, a gazdasági teljesítmények tudás-tartalmának erıteljes fokozására támaszkodhat. Hazánk szellemi erıforrásokban – hogy sajátosan fogalmazzak – eddig sem szenvedett hiányt. A példákat Önök legalább úgy ismerik, mint én. Az viszont tény, hogy ennek a rendkívül jelentıs és fontos erıforrásnak a tényleges hozamát nagyon sok esetben nem Magyarország fölözte le, mivel tudósaink, feltalálóink egy jelentıs része, hogy érvényesüljön, találmányait megvalósítsa és hasznosíthassa, kénytelen volt elhagyni az országot. De a szellemi tıke megvolt, nem is akár milyen minıségő szellemi tıke, amirıl a Nobel díjjal, más nemzetközi tudományos díjjal való elismerések méltóan szólnak és tanúskodnak. Ezen túlmenıen is mit mutatnak a tények, mi jellemzı a magyarországi helyzetre a kutatást, fejlesztést, az innovációt illetıen. A már hivatkozott pénzügyi ellenırzési tapasztaltok, Intézetünkben elvégzett elemzések alapján az alábbi lényegre törı képet vázolhatom fel errıl a helyzetrıl. Az úgynevezett összesített (komplex) innovációs index értéke 2004-ben Magyarországra vetítve 0,25 volt 1-es skálán mérve. Az adott feltételek között lehetséges maximális értéket tekintve, annak egy negyedét értük el. A csúcspontot Japán foglalta el 0,77-es értékkel, de Finnország index-értéke is 3-szoros, Dániáé, Izlandé, az Egyesült Királyságé 2-szeres, illetve azt meghaladó szinten áll országunkéhoz képest. Magyarország az ország-rangsor utolsó harmadában foglal tehát helyet, például Csehszlovákia, Litvánia társaságában, de ennek a harmadnak az élén. Megelızünk olyan országokat, mint például Görögország, Lengyelország, Szlovákia, stb. Ami azonban a jövıt illeti, nagyon fontos tény, hogy komplex innovációs indexet számítók és értékelık Magyarországot nem a lemaradó, hanem a felzárkózó országok csoportjába sorolták. Az Összesített Innovációs Indexet legkevesebb 12-20 részmutató alapján számolják. Ezeket tekintve több területen jelentıs a lemaradásunk különösen a high-tech találmányi bejelentések, szabadalmat tekintetében, ami egyértelmően az innováció nem kielégítı intenzitását, alacsony fokát mutatja és bizonyítja hazánkban. Amíg az egy millió lakosra jutó találmányi bejelentések száma az Európai Szabadalmi Hivatalba az EU-15-re vetítve 2004-ben 30,9, az EU 25-re számolva 26,0 volt, addig hazánkat illetıen mindössze 4,0, azaz az uniós átlagok egyhatodát-egynyolcadát tette ki. Még kedvezıtlenebb a kép az US Szabadalmi Hivatala által megadott high-tech szabadalmak egy millió fıre jutó számát tekintve. Ennek értéke az EU-15
4
esetében 11,2, a 25-ök-re vetítve 9,4, Magyarországot tekintve 0,5. A számok önmagukért beszélnek. Vannak az Összesített Innováció Indexnek a kis- és közepes vállalkozásra vonatkoztatott elemei. Ilyen például az a mutató, amely a KKV-k által házon belül hasznosított, azaz saját innovációval dolgozó kis- és közepes vállalatok arányát méri az összes KKV-n belül. Ez a hányad az EU-15 esetében 32,1, a 25-ök vonatkozásában 31,7, ugyanakkor hazánk esetében nem éri el az értékelhetı mértéket, azaz gyakorlatilag 0, amit csak a megdöbbentı jelzıvel lehet minısíteni. Ezt a helyzetet némileg módosítja, javítja, hogy kooperációban a magyarországi KKV-k 11,1 %-a hasznosít innovációt (az EU-15 6,9 %-a, az EU-25 7,1 %-a), s az EU átlagokat is felülmúlja, a lényegen, hogy tudniillik a magyar kis- és közepes vállalkozások lényegében közvetlenül nem foglalkoznak saját tevékenységük mőszaki-techikai fejlesztésével, nem változtat. Ez utóbbi mutató önmagában vett kedvezı értéke elsısorban azzal függ össze, hogy nagy a Magyarországon mőködı multinacionális cégek száma és hatása minden vonatkozásban. Ezt jelzi az is, hogy Magyarországon az EU átlagoknak megfelelı vagy azokat meghaladó a közepes- és a high-tech iparban, illetve szolgáltatásban foglalkoztatottak aránya. Az ipart illetıen a mutatók a következıképpen alakultak: Magyarország 8,27, EU-15 7,10, EU-25 6,60%. Ez azt jelenti, hogy Magyarország ezen a területen nem „lehúzó” szerepet játszott az EU-ba lépésével, ellenkezıleg, azaz hazánkban a külföldi nagy cégek révén az utóbbi évtizedben jelentıs technikai fejlesztés valósult meg, ami a beszállító kis- és közepes vállalkozásokat is érintette. Ez összegzıdik abban a mutatóban, amely a high-tech hozzáadott értékének hányadát mutatja a feldolgozó iparon belül. E mutató 2004-ben Magyarországon 16, a EU-15 esetében 14,1, az EU-25 vonatkozásában 12,7 %-ot ért el. E számok hallatán bárki feltehetné a kérdést: mi gond van itt, ezek minden szempontból lényeges területek, s az EU átlagai felett helyezkedünk el. Ez igaz, sıt alá kell húzni, hogy a többi csatlakozó ország összhelyzetéhez képest a mőszaki-technikai fejlesztésben való felzárkózást illetıen kedvezıbb a helyzetünk. Ezt tehát el kell ismernünk. Ugyanakkor ez a felzárkózás elsıdlegesen nem belsı szerves fejlıdés következménye, hanem a nemzetközi mőködı tıke jelentıs ideáramlásának, piac-, profitérdekei következetes érvényesítésének. Nagyon egyértelmő bizonytéka ennek az a tény, hogy az új termékek piaci értékesítési árbevétele az összes árbevételnek Magyarországon 2004-ben mindössze az 1,4 %-át adta, holott ez az arány EU-átlagban mintegy 6 %. Ugyanezt mutatja, hogy míg az új termékek koopercáiós (vállalatnak történı) értékesítési árbevétele Magyarországon az összes árbevétel 4,9 %-ára rúgott, az EU-15-ök esetében meghaladta a 17 %-ot, de az EU-25-ök vonatkozásában is 16,8 %-ot tett ki. A bemutatott helyzet mindenekelıtt annak a következménye, hogy Magyarország az elmúlt másfél évtizedben a kívánatosnál, a nemzetközi átlagnál jóval kevesebbet fordított kutatásra és fejlesztésre. Az 1990-es évek közepén a K+F ráfordítások GDP-ben mért mértéke messze 1 % alatt volt, jelenleg 1 % körül mozog. Nincs idınk, s módunk elemezni itt ennek okait, a következmények azonban nyilvánvalóak, amelyek közül néhány fontosabbat az elızıekben már jellemeztem. Az összes K+F ráfordítás alacsony volta mellett sok vonatkozásban kedvezıtlenebb annak struktúrája. Míg ugyanis a fejlett világ országaiban e ráfordítások nagyobb hányadát a közvetlen vállalkozási források fedezik és a kisebbik részét az állami eredetőek, ez nálunk Magyarországon pont fordítva van: 2/3-1/3-ad az arány az állami eredető források javára. Összehasonlításul pusztán az EU-15-ök 2004. évi mutatója: 0,69 % volt az állami eredető és 1, 30 % a vállalkozási forrásokból finanszírozott K+F ráfordítások aránya a GDP-ben, összességükben
5
pedig 1,99 %. A másik strukturális anomália a fejlesztési, a közvetlen felhasználást szolgáló ráfordítások viszonylag alacsony hányada. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ami a K+F helyek, a kutatók és fejlesztık számának alakulását illeti, ez kedvezı és kedvezıtlen momentumokról egyaránt tanúskodik. Igy például az elmúlt években a vállalkozói K+F helyek száma viszonylag dinamikusan nıtt, 2004-ben például összesen 650 ilyen mőködött. Bıvült a kutató-fejlesztı intézetek száma is, de ez elsısorban a korábbi nagy, koncentrált állami kutatóintézetek szétdarabolásának a következménye. Számuk 2004-ben elérte a 174-et. A felsıoktatás keretei között mőködı K+F helyek száma alig változott, minimálisan nıtt, ugyanebben az évben, azaz 2004-ben megközelítette az 1700-at annak ellenére, hogy a felsıoktatási intézmények száma idıközben jelentısen bıvült. Ezen K+F helyek így is az összes K+F helyek 67 %-át teszik ki, ami felhívja a figyelmet arra, mennyire meghatározó az itt folyó kutató-fejlesztı tevékenység színvonala, eredményessége az ország, a magyar gazdaság fejlıdése szempontjából. Az országban dolgozó kutatók, fejlesztık száma 2004-ben valamivel meghaladta a 30 ezret úgy, hogy lényegében az utóbbi években stagnált, az 1990-es évtizedben pedig lényegesen csökkent. Ezek közül 5876 fı kutató-fejlesztı intézetben (egy kutató helyre számítva átlagosan 33,7 fı), 19 044 fı a felsıoktatásban (átlagosan 11,2 fı), 5358 fı pedig a vállalkozási szektorban (átlagosan 8,2 fı) dolgozott. A kutatókkal és fejlesztıkkel való „ellátottság” szempontjából Magyarország Európában ugyan nem az utolsó helyen, de nagyon is az utolsó szegmensben foglal helyet. A 10 ezer lakosra jutó kutatók és fejlesztık számát illetıen (14,3) pusztán Görögországot (13,4) elızzük meg, s jelentısen elmaradunk Portugália (17,1), Írország (18,3), Dánia (19,1), Csehország (19,0), Ausztria (22,0) mögött, nem is beszélve Németországról (32,1), Belgiumról (32,2), de különösen Finnországról (70,9). Az összes foglalkoztatottra vetítve jobb a helyzetünk, de ez pusztán az alacsonyabb aktivitási rátának a következménye, ami – nem kell magyarázni – más vonatkozásban rendkívül kedvezıtlen. A helyzet teljesebb és egyértelmőbb megítéléséhez még egy nagyon fontos elemmel foglalkoznom kell. Ez a kutatási-fejlesztési témák száma, amely az elmúlt 15 évben meglehetıs stabilitást mutatott: 21 000 és 22 500 között mozgott, miközben a teljes munkaidejő kutatófejlesztı létszám jelentısen csökkent. Ez azt jelenti, hogy az egy-egy témát kutatók átlagos száma fokozatosan csökkent, ami a humánerıforrások szétforgácsolását vonta maga után. Engedjék meg, hogy a fentiek alapján néhány következtetésre hívjam fel a figyelmüket. Mindenekelıtt arra kell rámutatnom, hogy az elmúlt 15 évben, mint ahogy már utaltam rá, Magyarország a szükségesnél és a kívánatosabbnál kevesebb forrást fordított a K+F tevékenység fejlesztésére. E szektorra inkább az anyagi, szellemi erıforrások elaprózása, szétforgácsoltsága volt jellemzı, s nem a gazdasági, társadalmi szükségletek, igények által jól behatárolható témák, feladatok megoldására való koncentrálás. Ebbıl következıen a K+F tevékenységet illetıen nemcsak az a gond, hogy – sok oknál fogva – keveset fordítunk e területre, a tudásipar fejlesztésére, hanem az is, hogy a források alacsony hatásfokkal hasznosulnak. Mindenek elıtt áll ez az állami forrásokra, a K+F helyeket illetıen pedig a felsıoktatási intézményekre.
6
Súlyosbítja a helyzetet, hogy a hazai K+F szektor (tevékenység) szerkezeti szempontból nem közeledik egyfelıl a gazdasági versenyképességet közvetlenül javító innovációhoz, másfelıl az e szektorban érvényesülı nemzetközi trendekhez sem. Nem önmagában probléma ugyan, de fenn áll az az Önök elıtt is jól ismert helyzet, miszerint a hazai K+F tevékenységre még mindig egyfajta alapkutatás-centrikusság jellemzı, azaz a K+F szektor kevésbé igazodik a gyakorlati igényekhez, követelményekhez. Mindezek azt jelzik, hogy a K+F különbözı szektorait még gyenge szálak főzik össze, az innovációs lánc elemei között kialakult kapcsolat még nem tekinthetı rendszerszerőnek. A tudásipar kétségtelen hazai fejlıdése, kedvezı változásai ellenére még mindig inkább befeleforduló. Ugyanakkor a vállalkozói szektor tudás iránti keresletének gyengeségei is nyilvánvalóan kitapinthatóak, amit a multinacionális cégek közvetett és közvetlen innovációs hatása csak részben magyaráz. Magyarországon az úgynevezett innovációs lánc fejlettsége, hatása tehát elmarad mind a követelményektıl, mind a lehetıségektıl. Nos Fiatal Barátaim, az Önök feladata is lesz már ezen a helyzeten változtatni. Mert bár elengedhetetlen, hogy a szükséges változtatások, konkrét tennivalók végrehajtása már ma megkezdıdjön, ez nem pusztán rövid távú, hanem éveket igénylı feladat. Hiszen gondolják meg: itt nem pusztán több pénzt, több forrást kell elıteremteni – bár, ez sem lesz könnyő, de új szemléletet, látásmódot kell meghonosítani, bizonyos intézményi–szervezeti, módosításokat kell végrehajtani, a szektor, azon belül minden szereplı érdekeltségi viszonyain kell változtatni. Az államnak mind az átfogó gazdaságpolitikában, mind a monetáris, mind a költségvetési politikában mindenekelıtt a stabilitást, a kiszámíthatóságot, az ösztönzést, a fokozott érdekeltséget kell érvényesítenie, biztosítania. Elkerülhetetlen egy összehangolt, kormányszintő tudomány-, technológia- és innovációs politika kidolgozása, aminek feltétele a szakpolitikák harmonizációja. Alapvetıen fontos feladat az EU-lehetıségeket, forrásokat teljesen feltárni, az EU innovációs preferenciarendszerét minél jobban kihasználni. És még sorolhatnám a központi tennivalókat. Röviden a vállalati szektor elıtt álló feladatokról. Mindenekelıtt azt kell elérni, hogy a gazdálkodási, mőködési viszonyok maguk termeljék ki és tegyék egyértelmően szükségessé a tudásiparra való ráutaltságot. Ebbıl következıen a vállalkozásnak növelniük kell a K+F ráfordításaikat, illetve közvetlen részvételüket ebben a tevékenységben. Nem kis feladat a kutatók, fejlesztık érdekeltségének lényeges javítása, tevékenységük „jó” irányú befolyásolása, vezérlése. Pusztán utalok a kockázati tıke szerepének érdemi fokozására és javítására, ennek részletes bemutatására még egy önálló elıadás is kevés lenne. Magának a vállalkozói szférának is mindent meg kell tennie, hogy a hazai innovációs lánc elemei, szereplıi minél elıbb egy szerves integrációban „találjanak egymásra”. Mindezek után nagyon kevés idım maradt arra, hogy a felsıoktatás helyzetérıl, a K+F tevékenységben játszott nagyon fontos közvetlen és közvetett szerepérıl, annak tökéletesítésérıl, továbbfejlesztésérıl szóljak. Itt köztudott, hogy az utóbbi másfél évtizedben Magyarország felsıoktatási rendszerében jelentıs változások mentek végbe. Elég utalnom az intézményi integrációra, a rendszer strukturális átrendezıdésére, kiterjedésére vagy éppen az Európai Felsıoktatási térséghez való csatlakozásunkra, illetve az úgynevezett „Bologna folyamat”-ba való beilleszkedésünk elindításá-
7
ra. A változások mennyiségét, intenzitását illusztrálja a felsıoktatási törvény többszöri módosítása, még inkább a törvényalkotói szándék az újabb és újabb változtatásra. A végrehajtott változások és az elindított folyamatok – nem vitathatóan – alapvetıen jó irányba mutatnak, elırelépést jelentenek – fıleg hosszútávon. Mindezekkel együtt bekövetkezett a képzésben egy hatalmas mennyiségi növekedés, szinte áttörés – legalábbis a piaci igényekhez képest. Mindezt Önök jobban ismerik, s tisztában vannak a pozitívumokkal, valamint az átmenettel szükségszerően együttjáró, illetve az elkerülhetı negatívumokkal. Mi arra a következtetésre jutottunk, hogy a képzésben ezt a jelentıs mennyiségi felfutást több területen nem kísérte a képzés minıségi javulása, ellenkezıleg. Fıleg a speciális képzési területeken – ilyen a különféle mővészeti ágak, tevékenységek képzése – a „Bologna folyamat” elveinek mechanikus érvényesítése, átültetése is nem kis problémákat okozott, például az oktatók „elıírt” tudományos fokozatainak megszerzése tekintetében stb. Mindez nem hatott, nem hat kedvezıen a felsıoktatási intézményekben folyó egyébként nagyon jelentıs K+F tevékenységre sem. Az elmondottakból következıen úgy ítélem meg, hogy a felsıoktatási rendszerben most és jövıben a minıségre, a minıségi képzésre kell az erıfeszítéseket összpontosítani. Ez összefüggésben áll azzal a közvetett funkcióval, amit a felsıoktatás tölti be a K+F szférának a humán erıforrások oldaláról történı megalapozásában. Az ugyanis, hogy milyen képzett, menynyire kreatívan gondolkodó kutatók, fejlesztık dolgoznak ebben a szférában, nagyon nagymértékben a felsıoktatás színvonalától, tartalmától, de sok vonatkozásban szellemiségétıl függ. Ennek a funkciónak az eredményes ellátása – hangsúlyozom még egyszer – mindenekelıtt a képzés tartalmi, minıségi jegyeitıl függ. Szükség van a differenciálásra már a hallgatói képességek fel- és megismerése idıszakában, késıbb pedig az ehhez igazított egyéni vagy kiscsoportos speciális oktatás során. A felsıoktatási rendszeren nagymértékben múlik a képességek továbbfejlesztése, kibontakoztatása, ennek alapján a kreativitás, a kreatív gondolkodás mővelése, kibontakoztatása. Hát ennyit a K+F tevékenység felsıoktatási megalapozásáról, ami talán a vetéshez hasonlítható: a megfelelı mag megtalálása, elıkészítése, jó idıben történı elvetése nélkül nincs termés, de különösen nincs „jó” termés. Bár már korábban néhány tényt, gondolatot ismertettem a felsıoktatási rendszer közvetlen szerepérıl a K+F szférában, engedjék meg, hogy lényegében befejezésképpen erre még röviden visszatérjek. A felsıoktatási szektor – mint már utaltam rá – a kutatói állomány közel kétharmadát foglalkoztatja, a nemzetgazdasági K+F ráfordítások negyedét itt használják fel, a felsıoktatási intézményekben végzett kutatások a hazai K+F tevékenység jelentıs hányadát adják, annak „végeredményét” mind mennyiségi, mind minıségi szempontból nagyban meghatározzák. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a hazai kutatás-fejlesztésben – mint láttuk – a felsıoktatási intézmények rendelkeznek a legjelentısebb szellemi kapacitással. Ugyanakkor ennek a kihasználása elmarad a lehetıségektıl, másfelıl a szükségesnél nagyobb hányadot köti le a sajátos publikációs kényszer kiváltotta kutatás, ami nem mindig számol a gyakorlati hasznosíthatóság követelményével. A felsıoktatási kutatás-fejlesztési tevékenységének két fı területe van. Az egyik az intézmények, tanszékek tudományágának általános mővelése, a tananyagok fejlesztése, a tudományos utánpótlás nevelése, a kutatási eszközök fejlesztése. Az utóbbi évek adatai szerint az oktatási célú támogatásnak 15-20%-át fordítják ilyen célú K+F-re, ami országosan 25-30 milliárd Ft nagyságrendő tétel. Ez a tevékenység önmagában K+F jellegő, de közvetetten is hozzájárul – a tananyagok minısége révén – a tudáshordozó fık kimőveléséhez. 8
A felsıoktatási K+F másik területe, úgy is nevezhetjük, hogy klasszikus formája a pályázati támogatások és a külsı megrendelık által finanszírozott kutatás-fejlesztési projektek végrehajtása. Eben a tevékenységben eleve ismert a projektek célja, tartalma – és minden projekthez hozzárendelhetı a külsı forrás. Végül meg kell említeni a felsıoktatási intézményeknek azt a rendkívül hasznos és fontos szerepét, amelyet az úgynevezett regionális tudásközpontok kialakításában és mőködtetésében játszottak és játszanak. A fentiek alapján néhány szót még a feladatokról. A felsıoktatásban lényegesen javítani kell a tömegoktatáshoz és a kiválóságok képzéséhez főzıdı érdekek összeegyeztetését. A kutatóképzésben (Phd és postdoktori) el kell érni, hogy az egyetemek, kutatóintézetek, vállalkozások harmonikusan és saját, valamint kölcsönös érdekeiket érvényesítve ténylegesen együttmőködjenek. Az érdekeltségi rendszert úgy kell változtatni, hogy az innovációs folyamatban hasznosítható eredmények, a szabadalmi aktivitás, a gazdasági igények kielégítése kapjon minden tekintetben és formában nagyobb elismerést. A K+F tevékenység eredményességét itt is javítsa a magánszféra fokozott arányú finanszírozás, többek között a cluster-(ek)-ben vagy/és spin-off vállalkozásokban való közvetlen részvétel révén, amihez a humánpolitikai intézkedéseket az állami felsıoktatási intézményeket illetıen a kormányzat már nagyrészt meghozta. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Végül arra szeretnék még utalni, hogy a K+F tevékenység, az új, a jobb keresése, illetve kidolgozása nem pusztán a természettudományok, a mőszaki tudományok területén ad a mai és a jövı szakemberei számára feladatot, hanem a társadalomtudományok szférájában is. Itt van például a szegénység felszámolása, a rendkívüli mértékő jövedelem-differenciálódás érdemi csökkentése. Ez a tudományos kérdések egész sorának a megoldását is feltételezi. De szőkebb szakmámat illetıen had utaljak a fekete-, a szürkegazdaság kifehérítésére, arra, hogy elérjük: a vállalkozási szabadság ne vállalkozási kényszert, a munkaviszonyból eredı vállalkozói kötelezettségek alóli kibúvást fedezze. Vagy gondoljanak arra, hogy a modern gazdaság, társadalom egyre fokozottabban virtualizálódik. Ilyen viszonyok között eligazodni, a valóságot a teljesen hően másoló látványvilágtól megkülönböztetni – egyre nehezebb lesz, pedig meg kell tenni és tudni kell megtenni. És tudnám folytatni, mi mindent kell Önöknek nem csak a további tanulmányaik során elsajátítaniuk, hanem a gazdaságban, a társadalomban innovatív alkotóként szellemileg feltárni, megoldani. Ehhez kívánok kitartást, jó erıt és egészséget, s természetesen sok sikert. Köszönöm a figyelmüket, köszönöm, hogy meghallgattak!
9
