FOLYÁS TÖRTÉNETE MÓNUS IMRE

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII

263

FOLYÁS TÖRTÉNETE

MÓNUS IMRE

olyás község Hajdú-Bihar megye északnyugati határán fekszik a Nyugati-főcsatorna mellett, Polgártól délre, annak vonzáskörzetében. Szomszédos települések Hajdú-Bihar megyében Polgár, Görbeháza, Újszentmargita, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig Tiszatarján és Tiszakeszi. Területe 5390 ha, ebből belterület 75 ha. Lakossága 442 fő. Folyás 1992-ben vált önálló községgé, előzőleg Polgárhoz tartozott, annak egy tanyaközpontja, lakott terület volt a Folyás ér mentén, így sorsa mindig Polgártól, illetve a Polgárt ért társadalmi-gazdasági változásoktól függött, ennek megfelelően a lakosság száma is változott. A XX. században az 1910-es népszámlálás idején 335 fő, 1960ban 610 fő, 1970-ben 546 fő, 1990-ben 314 fő, 1999-ben a fent írt 442 fő élt Folyáson. A terület természeti adottsága: domborzata egyhangú, csekély lejtésű, ártéri szintű, tökéletes síkság. A felszínen előforduló pleisztocén kori üledékek főleg iszapos, agyagos löszképződmények, melyek nagyrészt a folyók lebegő iszapjának ártéri lerakódásából keletkeztek. Kis területen futóhomok, löszös homok is fennmaradt ebből a korszakból. A Tisza mintegy 20.000 éve jelent meg a területen, átalakítva ezzel a korábbi vízrendszert és felszabdalva a futóhomokformákat. Üledékei az ártéren képződött öntésföldek (iszap, agyag) és a morotvákban lerakódott finom iszapból keletkezett réti agyagok. A holocén korszak száraz, meleg éghajlatának eredménye volt a szikes területek kialakulása, ezek azonban a későbbi nedvesebb időszakokban jobbára eltűntek. A XIX. század közepén megindult Tisza-szabályozások ismét jelentősen átalakították a táj képét, ha a XVII. századi viszonyokhoz

Mónus Imre: Folyás története 264 hasonlítjuk. A rendszeres áradások megszűntek, s ekkor indult be ismét a szikesedés folyamata, ezek a szikes területek ma is nagy foltokban találhatók. Ilyen nagyobb szikes legelőrész a Folyás ér bal oldalán Kígyós, Folyás-Kígyósnak is nevezték. A Folyás érről a XVIII. századi katonai térkép így ír: „ A Folyás pataknak nincs partja, a mocsárban fut, a Selypesbe torkollik, és mindenütt mocsaras.” A Folyás ér nevéből a település nevére következtethetünk. A Folyás bővizű ér, amely a Bágy vizét vitte a Selypesbe. Azt a helyet, ahol a Folyás a Selypesbe ömlött, Folyásfoknak nevezték. Szentmargita a Folyás értől délre van. Folyás (a település) és környéke talaja korlátozott termőképességű, legtermékenyebb a községtől keletre és a Tiszához közel eső részeken nagy területet borító réti talaj. A községhez tartozó terület középső részén a szántóföldi művelésre alkalmatlan réti szikes talaj dominál, melyek kialakulása a magas nátriumtartalmú, felszín közeli talajvizek előfordulásához kötött. E szikes talajok legtöbbször csak legelőként hasznosíthatók. Ma már természetes vízfolyás nincs a község területén, viszont sok csatorna keresztezi, ezek közül legjelentősebb a Nyugati-főcsatorna, mely közvetlenül a település mellett halad el. Ebből táplálják a Folyás területén lévő halastavakat, melyek közül legnagyobb a Tinó-laposi halastó. A település határa mellett északdéli irányban a Selypes-ér folyik, az egykori Sajó-Hernád medre örökítődött általa át a mai felszínre, a szabályozásokig a Tisza árvizei is rajta keresztül folytak le, s akkor a szerepe fontosabb volt. Az ásatások leletei alapján következtetve az Árpád-korban, a XXIII. században Folyás-Bivalyhalom, Folyás-Kígyós tanya, FolyásSimahát néven ismert határrészek lakott területek voltak, amit a régészeti felszíni kerámia-leletek igazolnak. Ezek a kis települések feltehetően a tatárjárás előtt elsorvadtak, vagy a tatárjárás idején végleg elpusztultak. 1 Az egri káptalan folyási gazdaságának igazgatója 1916ban elmondta, hogy a szájhagyomány alapján ismert területek, régi domb, - amely már csak a szántás idején észlelhető – utal a régi település kápolnája, vagy temploma helyére, mellyel bizonyítható, hogy a leletek valóban lakott településről, vagy településekről valók. A XIV. századtól újra lakott hely lett, a Hunyadiak tulajdonába került, 1490-ben Mátyás király halála után Corvin János – Mátyás király fia – Bakócz Tamás egri püspök, eszergomi érsek tulajdonába juttatta, aki bizonyos szentmisék mondásának kötelezettségével 1501 1

Polgár története 1974. Szerkesztette Bencsik János 42.p.


265 május végén Szentmargitát és Polgárt – beleértve Folyás-tanyát – a Borsod megyei Ároktővel együtt az egri káptalannak adományozta. Eger várát Dobó István és hős vitézei megvédték 1552-ben a török túlerővel szemben, de1596-ban II. Mohamed szultán elfoglalta és a török hódoltsága alá vonta az egri káptalan területét, amely Polgárt igen érzékenyen érintette, mint káptalani birtokot. Az itt élő lakosságot kettős teher sújtotta, mert a káptalan sem mondott le az adók beszedéséről, de a török is követelte azt. Polgár Folyás-pusztával és Szentmargita a török hódoltság része lett, s a kettős teher miatt a jobbágyság nagy része elmenekült. Az 1596.évi dicajegyzék Polgárt Folyás-tanyával és Szentmargitával néptelennek írja, de ezen települések az éves dézsmajegyzékben mégis 36 dézsmaháztartással szerepelnek. A XVI. század második felére tehető a terület lakóinak református vallásra térése is, amely szoros összefüggésben áll Debrecen és a Tiszántúl hitújításával, a reformáció tiszántúli terjedésével. A debreceni református egyházmegye tasnádi zsinata pedig 1597. január 16án rendelte lelkésznek Lethenei Ambrust Polgárra, Telkibányai Pált pedig Szentmargitára, s a két lelkész egyike látta el Folyás-tanya lakosságának lelki gondozását is. Egy ilyen intézkedés hívek hiányában ok nélküli lett volna. Csak azért jelezték a területet pusztaságnak, mert a jobbágyság teljesen leromlott anyagi állapota miatt a dicator mentesítette a helységeket a dicalis adó fizetésétől. A súlyos csapás tovább tartott, mert 1599-ben újra a tatárok pusztítottak, 1600-ban Belgiojosó kassai főkapitány német zsoldosai dúlták végig egész Szabolcs megyét. A megye déli része ettől kezdve majdnem két évtizedig elhagyott hódoltsági terület volt, s a dicatorok kisérletet sem tettek az adó beszedésére, s ezzel az élet kontinuitása így még a legtöbbet szenvedett területen sem szakadt meg teljesen. Feltételezzük, hogy Polgáron 1599. után néhány család húzódott meg, Szentmargita 1600 közepére elnéptelenedett, és Folyás-tanya sorsa is hasonló volt. de néhány év után valamennyire újra benépesedett még a hajdúk részére történt adományozás előtt.

Hajdúmúlt A Bocskai fejeledelem halálát követő hajdú zavargások lecsilapítását célzó tárgyalások során a még birtokhoz és lakóhelyhez

Mónus Imre: Folyás története 266 nem jutott hajdúk 20 000 főnyi tömege lakóhelyének biztosítására kapták meg Polgárt Folyás-tanyával és Szentmargitával. A hajdúvárosok – bárha hódolt területen voltak is – a török hatalom alóli adómentessége a későbbi évtizedekben is a Bocskai Istvánnak adott szultáni atnámé (kiváltságlevél) rendelkezésén alapult. A királyi biztos a hajdúk kapitányával egyetértésben 1608-ban a török szultánhoz a hajdúk sorsának megoldására követeket küldött. Az egyezmény alapján a hajdúk megkapták a Bocskai által ajándékozott hajdútelepüléseket, és a Tiszavárkonynál táborozó elégedetlen hajdúk vállalták, hogy visszavonulnak a Tiszántúlra, valamint a fogvatartottak nem állnak bosszút fogvatartóikon, s a hajdúzavargások lecsilapítására a még le nem telepített hajdúk részére Homonnai Drugeth Bálint főkapitány odaajándékozta Polgár városát Folyás-tanyával és a margitai határral együtt, melyet az 1613. évi királyi megerősítés után a nagy hajdúvárosokba letelepített feltételekkel használhattak. Ezzel elkezdődött Polgár, Folyás-tanya és Szentmargita több mint száz éves hajdúvárosi története. A korábbi elnéptelenedés ellenére az idetelepült hajdúk mégsem pusztabirtokra telepedtek. A káptalani jobbágynépességnek kimutatható valamilyen kontinuitása a későbbi kiváltságolt hajdútelepülés lakosságában, mint ahogyan a többi hajdúváros esetében is. A Szentmargitára letelepített hajdúk és a jobbágyfalu egy évtizedig egymás mellett élt, és a szoboszlói hajdútelepítés is hasonló volt. Folyás története szorosan kapcsolódik az anyaközség, Polgár történetéhez, mivel Folyás-puszta is a polgári határ része volt. Területe nyugati irányban a Tisza valamikori árterületéhez tartozott, ezt a domborzati viszonyok jól mutatják, sorsát a Tisza közelsége meghatározta. A nagy vízjárta területek, tavak, morotvák magyarázzák a halászat kiemelkedő jelentőségét. Ezeken a területen a halászat igen fontos foglalkozás volt, a halászó vizek használatának részletes szabályozása is erre utal a XVII. századból. Az írott forrásokban az Árpád-kortól kezdődően feljegyezték a halászó vizeket. Az időszakos és állandó vizek, a Morotva, a Selypes és a Folyás ér egy részén csak a város halászhatott, a lakosság számára teljesen, vagy időszakosan tiltott volt. Az itt fogott hal harmadát mindenki köteles volt a városgazdának beadni. A határ kisebb, sekélyebb vizei az un. szabadvizek voltak, amelyeket mindenki szabadon, minden kötöttség nélkül halászhatott. A


267 káptalani birtokbavétel a falu népét a halászati jogában megcsonkította, s fokozatosan visszaszorította. A halászok társaságokban dolgoztak, melyet a halászgazda irányított. Feladatuk volt a halászó víz őrzése, a jogtalanul használók elűzése, vagy megzálogosítása A halásztársaságok olyan eszközökkel dolgoztak, amelyek eredményes alkalmazásához, használatához a csoport együttes tevékenysége elengedhetetlen volt. Ezért a halásztársaságok a nagyobb eszközök (pl. őrháló, kerítőháló, verseháló, csónak) közös birtokosai lehettek. Általában alkalmazták a rekesztő-halászatot, sőt a halászatuk gyakori formája az is, hogy valamely halászó vizet tartósan elrekesztették, a rekesztékben lévő halakat aztán kifogdosták. 1743-ban a Folyás rekesztésére őrhálót alkalmaztak. A Morotván csak a csoportos halászatot engedték meg, s mind télen, mind nyáron tiltott volt a horog és a tapogató használata, és ha gyalommal (kerítőháló) halásznak, azt ami a várost illeti, tartoztak kiadni belőle. A Tisza áradásakor a kifolyó vizet sehol sem volt szabad megrekeszteni, hogy az ívó hal kimehessen, de amikor az apadás megkezdődött, a tanács engedélyével a tilalmas helyeket is elrekeszthették. Az erdőt a város vezetősége tilalomban tartotta, csupán sövénynek való vesszőt lehetett benne vágni, de csak a magisztrátus engedélyével. A Tisza környéken jellemző volt, hogy a kerítést vesszőből fonták a leásott cölöpök közé. Az itt élő lakosság másik fontos foglalkozása az állattenyésztés volt. A szilajtartás fogalma sokáig élt az emberekben. Ez Folyás környékére is jellemző volt. Szilaj sertésnyájat tartottak, amely kint telelt a nádasban, a kocák a Selypes és a Folyás nádasaiban fialtak le is, s a nádból csináltak maguknak vackot. A gazdák augusztusban szekérrel mentek a nádasba hízónak valóért. A nyájban szám szerint a sertéseket nem tartották nyilván. A sertések a telkes, puhább legelőt, de az ugarmezőt is szerették. Nádas, vizes laposokban szívesen turkáltak. Már utaltunk rá, hogy egy időben a folyási uradalomban a káptalan is foglalkozott sertéstenyésztéssel, de az aklos sertéshízlalás volt. Másik fontos haszonállat a szarvasmarha volt. A tanyavilág gazdaságában a fejős tehén igen fontos volt, melynek tejhozama a család élelmezéséhez tartozott. Ha a parasztcsalád nem rendelkezett fejős tehénnel, vállaltak tehéntartást a tejhaszonért. A szarvasmarha állomány részére a takarmánybiztosítást a legelő és a kaszáló jelentette.

268

Mónus Imre: Folyás története

A kaszálásra alkalmas területeken a munkát csak a magisztrátus által meghatározott időpont után lehetett megkezdeni. A határ jelentékeny része kaszáló céljából legeltetésre tilalom alá esett. A lekaszált szénát Mátyás napig (február 24) a lakosok a réten tarthatták, e nap után a fű sarjadzásáig a réten is legeltethettek, s ha valaki a kint hagyott szénájában kárt vallott, magának tulajdoníthatta. A szántóföldet nyomásos rendszerben használták. Az ugarnyomásban termett füvet, aki akarta lekaszálhatta. Ezek az adatok bizonyítják, hogy Polgáron és a hozzá tartozó Folyás-pusztán, Margita-pusztán élő lakosság számára – mint hajdútelepülés – a XVII. század közelén a viszonylag korlátozatlan tulajdonforma mellett lényegesen szélesebb körben élt a földközösség kommunitás által ellenőrzött szabadfoglalásos formája is. A nemesi szabadsággal rendelkező, ez időben még katonai hivatású, de polgári-paraszti életformában élő hajdútársadalomnak ez a sajátos földközösségi rendszer az egyik jellemzője volt. Sajátos módon alakult a társas közösség önkormányzata is. A kapitány, a hadnagy és tizenegy esküdt, tíz városlakó, a városgazda és a nótárius, ezek voltak a „város elei.” Polgár katonai jellege 1636-tól jó ideig megszűnt, mert Csáky István felső-magyarországi főkapitány oklevele szerint „ másként kelletvén foglalatoskodniuk, és mind Szolnok, mind pedig másfelé levelekkel és más parancsolataival kell őfelségének fáradozniuk, ezután nem kötelesek fegyvereseket állítani, mint a többi hajdúváros.” 2 Polgár a XVII. század középső évtizedeiben a hajdúkiváltság jogcímét biztosító katonai szervezet formai fennállása mellett olyan széleskörű autonómiával rendelkező szabad paraszti mezővárossá alakult át, melynek anyagi létét elsősorban a nagyarányú pusztai állattartás – Folyás is ilyen állattartó majorság volt – kisebb mértékben pedig a földművelés biztosította. Ebben az időben Polgár társadalma már legalább három rétegből állt: a kiváltságolt hajdúk egy részéből kivált a vezetők arisztokratikus csoportja, mellettük élt a kiváltságos nagyszámú középréteg, és ezek alatt a még nem túl nagyszámú, de gyarapodó jövevények csoportja húzódott meg. Ezek egy része személyes 2

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Hajdúböszörményi Fióklevéltára IV.A.502/h. II.fasc. 17. Hajdúkerület ir.1636. A Polgár történelmét alakító politikai eseményeket azért említjük, mert Folyásra is vonatkoznak, mint a település külterületi lakott részére.


269 függésben élő cselédekből, béresekből, pásztorokból állt, másik részük pedig a mezővárosi arisztokrácia telkén letelepedett, szolgálatra kötelezett zsellérekből tevődött össze.3 Az utóbbi körbe tartozhatott a Folyás-tanyán, mint Polgár külterületi lakott részén élők többsége. Az egyes rétegekhez tartozó csoportok számát nem tudjuk, de az 1702. évi fennmaradt első hajdúösszeírásból lehet következtetni, melyben Polgár 107 családdal szerepel,4 s az akkori családok tagjainak számát 6-10 fő között lehet számolni. A folyási tanyán élő családok száma csak becsülhető, 7-12 között lehetett. 1686-ban Buda visszafoglalása a töröktől a hét hajdúváros eddigi helyzetét megrendítette. A hajdúk katonai szolgálatára nem volt többé szükség, sokkal inkább a tőlük várható adóra, katonai kvártélyadásra (katonáskodásuk idején nem voltak kötelesek katonát befogadni, mert a császár szerint katona katonát nem tarthat el), a császári hadsereg élelmezéséhez való kenyér- és húsporciókra és fuvarozásra. Az első években mindezek alól némi mentességben még részesültek. A különböző országos hatóságok több ízben is megerősítették a könynyítéseket, de ezeknek sok foganatjuk nem volt. 1693-ig rendszertelenül, hol ezzel, hol azzal terhelték meg őket, az 1694-95 évre pedig már rendszeres porciófizetésre lettek kötelezve. A katonaság természetbeni ellátása és a pénzbeli adó a hét hajdúvárosra együttesen 20000 Ft-ban volt megállapítva. Ebből Polgár és körzetére a lakosságnak megfelelő arányban szabta ki a Hajdúkerület a fizetendő adót. A többi hajdúváros (Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Vámospércs ) esetében ez csak az eddigi adómentesség elvesztését jelentette, korábbi jogállásuk megmaradt. Polgár, Folyás-tanya, Szentmargita esetében azonban (a török fennhatóság megszűnése után) az egri káptalan birtokjogának feléledése a földesúri hatalom alá való visszakerüléssel fenyegetett. Röviden szólva a jobbágysor következett. Az egri káptalan ezért a Tiszántúlon elvesztett területért a pert meg is indította. A következő három évtizedben ez a per a város életét beárnyékolta. A perbeli események világosan megmutatták, hogy a hajdúszabadság a jobbágysorhoz viszonyítva mennyivel kedvezőbb társadalmi szintet jelentett. A hét hajdúváros adóigazgatási különállása I. Lipót 1693-ban kiadott rendeletén alapult. Ez elrendelte, hogy a városok a hozzájuk 3 4

Polgár története, 1974. Szerkesztette: Bencsik János 111. p. HBML.HbFl. IV.A. 502/d. l. Hajdú összeírások

Mónus Imre: Folyás története 270 tartozó pusztákkal (lakott pusztaterület volt Folyás is, bár az adománylevélben nem szerepel) együtt Szabolcs megyétől elkülönítve (a hajdúvárosok beékelődtek Szabolcs megyébe, korábban hozzá is tartoztak, Szabolcs megye sohasem nyugodott bele a Hajdúkerület önállóságába és különállásába) adózzanak. A királyi parancs végrehajtása nem ment baj nélkül, mert Szabolcs megye – ha bele is nyugodott abba, hogy a hajdúvárosok adóját nem számíthatta be a rája kivetett összegbe, – a területén lévő puszták után járó adóról nem volt hajlandó lemondani. Ebből per lett, mert a megye 1696-ban a hajdúvárosok kezében lévő pusztákra 6400 Ft adót vetett ki, és ennek egy részét katonai erővel be is hajtotta. A városok nem az adófizetést tagadták meg, hanem azt kérték az uralkodótól, ítéletlevél formájában mondassa ki a városok és pusztáik Szabolcs megyétől való függetlenségét. A per évekig húzódott, a városok testületileg tagadták meg az adófizetést a megyének.5 Ez is segítette a hajdúvárosok területi különállásának szervezeti megerősödését, amely a Hajdúkerület megalakulásához vezetett 1698-ban. A hajdúk a török kiűzése után elvesztették a nemesi jogállás legnagyobb előnyét, az adózás és katonatartás alóli mentességüket. A királyi pénzügyi kamarai igazgatás alatt a szabad királyi városokhoz hasonlóan évről évre megállapított összegű adóval voltak megterhelve. Ez az 1686 (a török kiűzése) előtti állapotokhoz képest jelentékeny rosszabbodást jelentett számukra, de helyzetük lényegesen kedvezőbb maradt, mint a földesúri birtokokon élő jobbágyfalvak lakóié volt. A per folytatódott a káptalan és Polgár között. Zong György, Polgár hadnagya a város nevében Szabolcs vármegye előtt kijelentette, hogy a megye által Szentmargita pusztára kivetett adót nem fogja megfizetni. A pusztát nekik a király adományozta, ennek ellenére a káptalan is pályázik rá. Az embereket a káptalan már kétszer elvitette róla, s a város 100 Ft-ért váltotta ki őket. A pusztát nem használhatják, és Szabolcs megye az adót épp úgy követeli tőlük, mint a többi várostól. Azok éppen úgy 50 forintot fizetnek, pedig több pusztát is használnak, Polgárnak pedig csak ez az egyetlen külső birtoka van. (Folyás nem számított külső birtoknak, hanem külterületi lakott hely volt) Ha a megye Szentmargita adóját le nem veszi rólunk, elpusztul a város – írta a hadnagy.6 5 6

Polgár története, 1974. Szerkesztette: Bencsik János, 113. p. U.o. 114. p.


271 A nádor a per időpontját kitűzte, s a nádori ítélőszék döntését a királyi tábla 1700 januárjában foglalta írásba. E szerint a beterjesztett bizonyítékok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a káptalan a „Bocskaiféle zavarok” következtében esett el Polgár és Szentmargita birtoklásától. Az ítélet azt is megállapította, hogy Thurzó nádor levele és az azt megerősítő II. Mátyás által 1613-ban kiadott oklevél a hajdúknak csak ottlakását engedte meg, de nem adta birtokukba a területet. Mindkét levélben benne volt az óvás, hogy a betelepedést „csak a királyság és az országlakók sérelme nélkül” engedélyezik. 7 A hat hajdúváros az ítélet kihirdetése előtt elhatározta segélyalap létesítését, hogy „Polgár város jogaira még az átadás előtt szerencsésebben és jobban gondot viselhessen” és ebbe a városok 99 Ft-ot adtak össze. Az tudjuk, hogy a pert lefolytató nádor és Klobusitzky Ferenc királyi személynök, – aki a közvetítést vállalta a két fél között – jelentős ajándékokat kaptak a városoktól. 8 A három évtizedes küzdelem és pereskedés a hajdúszabadságért sikertelen lett, a városban és pusztáin lakó hajdúk pusztán hagyták a várost, és a pert nyert káptalan máshonnan hozott jobbágyokkal népesítette be. Bár a város mindent megtett az ítélet megmásítására, de eredménytelenül. A király nyilván a káptalan szorgalmazására 1712. június 16-án kiadott dekrétumával megerősítette az 1700-ban hozott ítéletet, mely szerint Polgár, Folyás-tanya és Szentmargita a káptalan birtoka és „a hajdúvárosok sorából kiiktattatott”. Ebbe a helyzetbe a Hajdúkerület nem akart belenyugodni, mert az adót továbbra kirótta Polgárra, de a káptalan is sajátjának tekintette a várost és adóztatta. A kettős adózás elkerülése végett a város 1713ban fejet hajtott a káptalan előtt és szerződést kötött vele Egerben, hogy a Hajdúkerület felé már ne adózzon. 1714-ben az országgyűlésre készülő Csanádi Sámuel a Hajdúkerülettől azt az utasítást kapta, hogy a hajdúvárosok kiváltságlevelét vigye magával és erősíttesse meg. A megerősítést általánosságban kérje, ha pedig Polgár miatt kifogást emelnének, csak a hat hajdúvárosét igyekezzék újból kiadatni. Az utasításból az látszik, hogy a kerü-

7 8

U.o. 115. p. U.o. 116. p.

Mónus Imre: Folyás története 272 let már számolt Polgár kiválásával és az 1718. február 11-én hozott határozatával végre tudomásul vette. 9 Szabolcs megyének a nádorhoz írt előterjesztéséből kiderült, hogy a várost lakói pusztán hagyták, és még öt év múlva sem lakott benne egy lélek sem. Ez a folyási pusztaterületre is vonatkozik. A város hajdú lakossága Tiszacsegére, Tiszadobra és a Borsod megyei Oszlárra költöztek. Így ért véget Polgár, Folyás-tanya és Szentmargita 110 év körüli hajdúvárosi korszaka, s az új telepesek teljesen új korszakot nyitottak 1720 után az immár káptalani jobbágyfalu életében.

Folyás ismét káptalani birtok A káptalan visszaperelt területen megpróbálta megindítani az életet. Az uraság emberei már 1721-ben megjelentek és megújították a határdombokat, hogy pontosan jelöljék a település határának széleit. Az, hogy teljesen elnéptelenedett-e az egész polgári határ, vitatott, de a betelepítésre szükség volt. Ezt a Helytartótanács nyomása miatt is meg kellett tenni. A telepesek toborzása 1726-27-ben történt. Az eddigi történeti munkák azt igazolják, hogy a telepes lakosság az egri káptalan hevesi, mátraaljai jobbágyai közül kerültek ki, de jöhettek Szolnok megyéből is, hisz eredetileg is volt olyan vád a káptalan részéről, hogy az elmenekülő hajdúk Szolnok megyében találtak befogadó településre. A református vallású hajdú lakosságot a betelepített római katolikusok váltották fel, akik ma is ott élnek Polgáron, Folyáson, Újszentmargitán és a későbbi telepes községekben (Tiszagyulaháza, Újtikos, Görbeháza). Az első betelepült gazdák számát egy korabeli jelentés 40-re teszi, az 1730 körüli levél már 58 aláírást tartalmaz, 1732-ben már 71 családfő aláírása szerepel, 1743-ban 97 család lakta Polgárt és a hozzá tartozó tanyavilágot. Ezt az időszakot nevezhetjük a betelepítés folyamatának. A felsorolt családokból már Folyásra is költöztek, s itt főképpen az állattenyésztés és a halászat volt a főfoglalkozás a mezőgazdálkodáson belül, hisz az uraság a betelepítéssel is arra törekedett, hogy minél nagyobb hasznot tudjon húzni a visszaperelt területről. Az uraság állattartása a század végére jelentős méreteket öltött, s főleg mar9

U.o. 132. p.


273 ha-, juh- és sertéstartásra rendezkedett be. Folyáson a sertéstartás volt a jelentős. A következő táblázat az állatállományt mutatja a polgári káptalani birtokon: 10

1785 Tikos Polgár Margita Folyás

marha 763 -

juh 1245 1177 -

sertés 399

ló 10 -

A Folyásra települt lakosok számát nem tudjuk, de mint tanyaközpont 10 vagy több család is lehetett, akik ott az uraság gazdaságában munkát kaptak. Az állatgondozókon túl név szerint tudjuk említeni Morvay István folyási kerülőt, aki a határt felügyelte, és Jászai András kocsmárost, aki a vendégfogadó tulajdonosa, vagy bérlője volt. 1810. március 11-én a káptalan uradalmi összeírást végeztetett, mely szerint Folyáson a következő leltárba vehető uradalmi épületeket, szántóföldet találták: a folyási vendégfogadó - a folyási kertben az uraságnak két istállója állott, a nagyobbik 40, a kisebbik 25 marha számára készült, (vályogfalú, nádtetős épületek) - az uradalom folyási szántóföldje 110 pozsonyi mérő volt. A leírtak azt bizonyítják, hogy Folyáson az urasági major gazdálkodása jelentős volt. A mezőgazdasági növények közül a gabonatermelés volt a legfontosabb. A káptalan földjárandósággal fizette az alkalmazottakat. A kocsmáros 7 kaszás számára l nap lekaszálható rétet használhatott. Ezen kívül Szentmargitán használhatott a „Tárkányi szállások ” mellett hat köblös szántóföldet, ezen kívül a Teleknél lévő elhagyott földek közt még három köblöst. Kaszálója is volt a „ Szil nevezetű zugba” három szekér szénára való. Haszonélvezete ezáltal jelentősen szaporodott, hiszen a szénát és az abrakot az utazóknak szabadon árulhatta, s az „Állásbul lévő haszon” is az övé volt.

10

Heves Megyei Levéltár, Eger város levéltára B.LXXII/a./442.

274


1810 körül a tiszttartó az uraság gazdaságát minden lényeges vonásában tovább akarta fejleszteni, a parasztok rovására jelentősen növelni akarta annak terjedelmét, s a föld megmunkálásánál fokozottabban szándékozott a jobbágyok ingyenes munkájára (robot) támaszkodni (a betelepített lakosok urasági jobbágyok lettek). Szükség volt a munkáskézre, és az 1810-es árendafeltételek már 200 kaszást és 60 négymarhás szekeret követeltek, melyek a „folyási kertből nyomtatás alkalmával a magot a Polgári Granáriumba fogják hordani.”11 Ezek a feltételek a szentmargitai árendásokra vonatkoztak, de azt igazolják, hogy a folyási uradalomban nagyméretű gazdálkodás folyt. A káptalan tiszttartója az 1810-es évek második felében azonban tervbe vette, hogy a jobbágyföldeket az urbárium szerint fogja kimérni, s a Polgár határában lévő földet első osztályúnak minősítve, egy egész jobbágytelek 28 hold földet jelent. A jobbágyok ennél lényegesen nagyobb területet használtak, s ezért a határfelmérés nyilvánvaló célja a földesúri majorság területének további növelése volt. A felmérés eredményeként az uraságnak lenne minden nyomásban (a polgári határ művelése továbbra is három nyomásban történt) 200 köblös majorsági táblája, ezzel a majorsági gazdálkodást is átszerveznék és Polgáron létesítenének majorsági kertet a Bacsó-ház mellett, így a folyási urasági táblát fel lehetne számolni, s mivel ott az uraságnak istállója van, legcélszerűbb lenne itt az uraságnak a „Svejtzerait” (svájci fejős tehenek) letelepíteni. A folyási szántótábla 45 köblös területét és még 30 köblös szántóföldet legelőnek lehetne alakítani, a folyási kertbe pedig a margitai gabonát kellene vetni - hangzik az intéző okfejtése, s ezen túl a jobbágyföldek nagyarányú megnyirbálásával a paraszti terhek további emelését is tervbe vette. Az urbárium ilyen irányú érvényesítését már e helyi plébános is megsokallta és tiltakozott ellene. Az 1820-ban megszövegezett szerződésben a káptalan el akarta ismertetni a jobbágyok anyagi megnyirbálását, tovább akarta növelni a termékés munkajáradékokat. Elismertetné a nyomásonkénti 130 köblös föld kihasítását és szérűskert felállítását. A jobbágyföldek közt (nyomásonként) jelölnék ki az uraság alkalmazottainak járandóságát (alkalmazottanként 8,5 jobbágytelek). A folyási volt urasági tábla lenne a svájci fejős tehenek legelője, s „ott 25 köblös lóherés kert árkoltatik el a polgáriaktól”. Az uraság kaszálója lenne ezentúl a Hármas, a Bógár foka, a Folyás köz a Selypes laposán a Pelyhesig terjedő terület. Meg11

Polgár története, 1974. Szerkesztette: Bencsik János. 194. p.


275 tiltanák azt is, hogy a polgáriak legelőjükre idegen marhákat árendába befogadjanak. A jobbágyok részére kilencedet felemelték és szemes terményben kellett adni. A város kötelessége lett volna az uraság részére 131 köblös őszi vetés alá való szántás, vetés, boronálás. A hoszszú fuvart és a vadászatot nem lehetett megváltani, minden telek után négy nap robotot kellett volna teljesíteni. Gondjaikra lett volna bízva a Tisza folyási és kisfaludi töltésének kezelése minden szolgálattal. 12 A leírt és a többi szigorítás miatt a jobbágyság között nagy volt az elégedetlenség, gyakoriak voltak a súrlódások. Meg akarták akadályozni a tiszttartó elképzeléséinek megvalósítását. Az ellenálláshoz hamarosan sikerült ideológiát is kovácsolniuk, amelyet röviden a hajdúszabadság keresésében, a separata porta és a telepítő 1727-es szerződés visszaállításában jelölhetünk meg. A nyílt zendülés 1820 tavaszán robbant ki, amikor a lakosok gyapjúeladás végett a városházánál egybe gyűltek. Ekkor szólalt fel Metsei Pál, mondván, hogy „nemcsak a gyapjú eladása miatt jöttünk össze, hanem azért is, hogy a hajdúszabadságot keressük.” A zendülés híre Folyásra is eljutott, de az ott lakó cselédség nem sokat tudott a hajdúmúlt történetéből. Kiderült, hogy a Nánáson lakó Csuka Sámuel obsitos katona, a hajdúvárosi elégedetlenek egyik vezéralakja világosította fel a polgáriakat. Bizonyos fokig félre is vezette őket, mert azt bizonygatta, hogy Polgár éppen olyan hajdúváros volt, mint a többiek. A mozgalom mozgatója az elégedetlenség volt, és a hajdúszabadság keresése a polgáriak kezében a káptalan elleni harc egyik fegyvere volt, s nem önálló célkitűzés, mert hajdúkontinuitás nem található, hisz ezeknek a Mátra aljáról áttelepített jobbágyoknak semmi közük nem volt a hajdúkhoz. Az ügyből hamarosan úrbéri per lett, amely 1820. május 26-án kezdődött, s áthúzódott a jobbágyfelszabadítás utáni időkre (1848). Az elégedetlen jobbágyság azt is helytelenítette, hogy a polgári határt első osztályúnak minősítették, ugyanis a föld terméketlen, – mondották. Ez vonatkozott a folyási területre is, de ez túlzás. Ez ügyben határbejárást is végeztek, és megállapították, hogy a vetés közepes, más helyeken a föld szikes és fenekes (Varjú fenek, Kincses fenek, Görbe tó farka, Bágyoldal).

12

HL. XII.-2/c. Polgár. 1820.május 26. Div. P. F.9. N284.

276


A per első fokon 1821. július 19-én ért évet a következő ítélettel: A polgári határban a jobbágytelek nagysága mégis 28 hold maradt, a lakosságot kötelezték az úrbéri terhek további viselésére, s a robotkötelezettséget különösen szigorúan előírták. Megállapították a távolsági fuvarok után számítandó napokat is. E szerint Debrecen teherrel 4 és fél, Miskolc 3 és fél, Eger 4 és fél napnak számított.13 A polgáriak az ítélettel nem voltak elégedettek és rögtön megfellebbezték és kérték törvényesnek elismerni az 1727-es szerződést, amikor őket Polgárra, Folyásra és Szentmargitára betelepítették. Az ügy tehát a Helytartótanács elé került. Hamarosan megérkezett – 1822-ben – a Helytartótanács döntése is. Lényegében megerősítette az addigiakat. A káptalan 1828-ban újabb úrbéri szerződést állított össze, s ez új fejezetet nyitott a polgári jobbágyok antifeudális mozgalmában. Különösen veszélyes volt az, hogy a földesúr újra elkezdhette a határ felmérését. Ez a jobbágytelek tartozékainak (kaszáló, legelő, erdő) megcsonkítását jelentette.14 A káptalan haszna jelentősen emelkedett a jobbágyok jövedelme rovására. A káptalan és Szabolcs vármegye Polgáron szemmel láthatóan rendkívül heves ellenállással számolt. A megye egyenesen a nádorhoz fordult, s egy „compánia gyalogságot és fél század lovasságot” kért Polgárra helyeztetni. A vármegye azzal indokolta kérelmét, hogy a polgáriak a „Hajdú szabadságnak tündér csábjaitól” annyira elragadtattak, hogy „vétkes merészséggel a függetlenségnek s fejetlenségnek lobogóját felütvén” a földesúri kötelékek lerázására törekednek.15 A polgári tanács a káptalan nyomására összeállította a paraszti ellenállás vezetőinek névsorát. A lista 19 nevet tartalmazott, akiket kitiltottak a városból. A káptalan számítása azonban nem vált be, a hangadók kitiltásával a polgáriak nem törtek meg, sőt a paraszti ellenállás új formái kezdtek kialakulni. A terméketlen, megcsonkított területre visszaszorított jobbágytelkeket nem vállalják, azaz a földről lemondanak és inkább zsellérek lesznek. Így az adót és mindenféle terhet is mint zselléreknek kellett teljesíteniük, s ez lényegesen kevesebb volt a telkes jobbágyokénál. 1845-ben 770 lett a zsellérek száma, de 13

U.o. Az úrbéri per anyaga. F.5. N.253. MOL Mikrofilmtár, Szabolcs megye 1828-as összeírása. 15 HL. XII-2/c. Div.PF.6. N. 320. Szabolcs vármegye a nádornak. Nagykálló 1831. Pünkösd hava 9. 14


277 az úrbériséget el nem fogadták. A káptalan az ellenállás megtörésére a legkegyetlenebb fizikai eszközöket a megveretéstől a láncra verésig alkalmazta a Polgáron állomásozó katonaság felhasználásával. Arra törekedett, hogy elzárja a földet nem vállaló lakosok megélhetési forrásait. A zsellérré lett jobbágyokat nem tudta megtörni, be kellett látni, hogy a robotmunkára alapozott földesúri gazdaság kiépítése csődöt mondott. A polgári határ nagy részét árendába kellett adni. Az uraság a nagy munkák idején Palkonyáról hozatott jobbágyokat a majorság megművelésére. Az úrbéri ügyek rendezésében Polgáron nem következett be érdemleges változás, de a jobbágyság harca megakadályozta a nagymértékű káptalani földfoglalásokat, így a jobbágyföld, – s benne a folyási terület sorsát – az országos politikai erők küzdelme volt hivatva eldönteni az 1848-as győztes forradalommal, s a vele járó jobbágyfelszabadítással. A XIX. század második felében két esemény nagyon megváltoztatta az életet. Az egyik a jobbágyfelszabadítás, a másik a Tisza szabályozása, vagyis az árvízmentesítés. Ez a folyási tanyákon élő lakosság határhasználatában is jelentkezett. Polgáron a belső majorságok megszűntek, csupán a Tikos, a Borockás és Folyás maradt káptalani kezelésben. A paraszti földek elkülönítését 1852-ben végrehajtották. A káptalan a bérbe adott földek mellett mindvégig hatalmas területeket tartott saját kezelésben is, több mint 27 ezer holdat. E hatalmas területre kellett a munkáskéz, főleg a mezőgazdasági munkák idejére, s a két kezük munkájából élő nincstelenek között gyakran meghúzódott a pusztákon az is, aki szembe került a törvénnyel. Meghúzódhattak itt a hadbavonulás elől, s a jelek szerint e lehetőséget a környező falvak katonai szolgálat alól kibújni akaró legényei igénybe is vették. Az 1860-as években a környező települések hadköteleseket is kerestek a polgári határban, Folyáson és Szentmargitán. Nem nagyon tartották számon az itt élőket, mert azok gyakran csak egy-egy mezőgazdasági idényre vállaltak munkát a káptalani földeken. A Tisza szabályozása után (1859) megnövekedett a megművelhető termőföld területe. Folyás a káptalan kezelésében lévő birtok maradt, az ott élő lakosság a 200 főt is meghaladta. A mezőgazdasági munkák idején még tovább nőtt az ott élők és dolgozók száma.

278



279 Sorsa hasonlóképpen alakult, mint a káptalani tanyavilág nagyobb központjaié, a faluvá válás útjára lépett, de önálló faluvá nem vált. Az ott élő lakosság római katolikus vallású volt, s az egri káptalan elhatározta, hogy a lakosság vallásos hitének ápolására templomot épít. A XIX. század derekán épített római katolikus templom tulajdonképpen az egyetlen múlt századi építmény. A tornya olyan magas volt a folyásiak szerint, hogy Debrecenig lehetett látni belőle. 1944-ig komoly gondviselés alatt állt a templom. Évtizedekig Harsányi plébános úr tartotta benne az istentiszteletet, és a gyerekeknek a hittanórákat. A templomot a II. világháború idején felrobbantották a visszavonuló németek, mert állítólag mint magas megfigyelőpont, katonai szempontból volt elvonulás után elpusztítandó. Kertjében, környékén magyar katonák vannak eltemetve. Helyreállítani nem lehetett, mert a robbantás az alapját teljesen tönkretette, ma csak romjai láthatók a falu déli részén. A földterület, melyen a templomrom található a rendszerváltás után mint tsz tagi föld magántulajdonba került. A háború után a volt intéző lakásában rendeztek be egy kis kápolnát az elpusztult templom helyett. A település nem mondott le arról, hogy templomot építsen, és az 1980-as évek elején Borsos János plébános nevéhez fűződik az új, modern templom építése, melynek tervezője a Budapesti Brechel Gábor. A templom előtt harangláb, mögötte ravatalozó. 1910-re 18 gazdasági vagy tanyaközpont alakult a nagy kiterjedésű polgári határban, s ezeken elég nagy lélekszámú lakosság élt:

Gazdasági központ Kengyelköz Horti tanya Nádastó Basa tanya Nagyszög tanya Tukaszilágy Tikos tanya Nagyborockás Nagykasziba Lipcsei hát Nagykapros Görbeház puszta

lélekszám 339 207 159 166 106 153 220 116 128 169 205 165

280 Folyás Örvényszög Fövenyeshát Lopóhát Nagybagota Bödönhát Összesen:16


335 268 214 124 158 161 3393

A gazdasági központokban élő lakosság közel 10 %-a Folyáson élt, élelmezésük szinte önellátásra volt berendezkedve, így ők is mint más tanyasi ember csak vásár idején mentek a városba, vagy hivatalos ügyeket intézni Polgárra, esetleg más közeli településre. A tanyavilágban élő lakosság nyilvántartása, vagy az iskolai tankötelesek nyilvántartása milyen nehéz volt, arról Szabolcs vármegye és a Hajdúkerület tanfelügyelője 1874-ben kénytelen szomorúan megállapítani még a népiskolai törvény megjelenése után, amely kötelezővé tette az elemi népiskolai oktatást, hogy a lakosok és tankötelesek számát lehetetlenség pontosan felmérni, mert az idénymunkások ősszel, tavasszal lakóhelyüktől sokszor messze költöznek, hogy munkát kapjanak. A tanyákon és gazdasági központokban élő emberek gyermekeinek iskoláztatása a XIX. században csak akkor volt lehetséges, ha gyermekét beadta az iskolát működtető nagyobb településekre. Így a külterületen élő lakosság között sokkal magasabb volt az analfabéták számaránya. A folyási tanyai iskola megnyitása is a XX. század elejére tehető, mint a Kapros-Lipcseháti tanyai iskola, melynek anyakönyve a levéltárban található.17 A folyási római katolikus elemi népiskola anyakönyve csak 1946/47-es tanévtől van a levéltárban.18 Ebben a tanévben 1-3. osztályt regisztráltak 75 tanulóval, de lehet, hogy hiányos az anyakönyv, mert elképzelhető a 4-6 osztály működése is, mint a következő tanévben, melynek anyakönyve hiány nélkül megvan. A tanulók lakhelyének Folyás, Örvényszög, Bivalyhalom és Betlehem helyneveket jegyezték be. Az 1947-48-as tanévben az 1-6. osztályba 107 tanuló járt. 16

A magyar szent korona országainak 1910.évi népszámlálása. Új sorozat. 42. k. Bp. 1912. 593. 17 HBML.HbFl. VIII. 264/e. l. Népiskolai anyakönyv. 18 U.o. VIII. 264/c. 36. Iskolai anyakönyv


281 Az iskolák államosítása után az 1949-50-es tanévben csak 1-6. osztállyal működött a folyási állami általános iskola, csak a következő tanévtől volt 7. és 8. osztályos tanuló, 3-3 fő. A tanítók ezekben években Posta Irma, Veres János és Csépe György. Ez összevont osztályú, részben osztott iskola volt, a polgári iskola igazgatása alá tartozott, mint külterületi iskola. A család szegénysége miatt sok gyerek nem járhatott iskolába, pl. az 1947/48-as iskolai évben a 107 tanuló közül 12 neve után írta a tanító az anyakönyve, hogy „Ruhahiány miatt nem osztályozható.” Aki más ok miatt hiányzott, annak a nevénél „Sok mulasztás miatt nem osztályozható” bejegyzés szerepel. Ez a szülői hanyagságot is jelentheti, vagy azt, hogy otthoni munkára visszatartották a gyereket, és ilyen ok miatt a szülő a kötelező iskoláztatás elmulasztása miatt feljelenthető volt. Folyáson önálló iskola a kis létszám miatt nem lehetett, az 1960 utáni években is tagiskola volt. 1970 körül, amikor a részben osztott iskolákat megszűntették, a felső tagozat részben bekerült a polgári tanyai kollégiumba, mások akik nem vállalták az egész hetes kollégiumi életmódot, – volt olyan gyerek, aki lelkileg sem bírta a szülőktől való elszakadást – Újszentmargitára járt iskolába. Csak az alsó tagozat maradt Folyáson. A rendszerváltás után tovább fogyott a lakosság, értelemszerűen a gyermeklétszám is csökkent, az iskolát bezárták 1995-ben, mert a létszám alapján kapott pénzből az önkormányzat nem tudta fenntartani. Az utolsó tanévben már csak 7 alsó tagozatos gyermek volt, de a szülők úgy gondolták, hogy a nagyobbakkal utazzanak az alsó tagozatosok is. Így autóbusszal naponta viszik a gyerekeket a szomszéd településre, Újszentmargitára iskolába. Ez elgondolkodtató, mert ha egy településen az iskola is megszűnik, annak a településnek nem sok esélye van a fejlődésre, mert oda már a fiatal házasok sem szívesen költöznek, nem terveznek lakást építeni az iskolahiány miatt, mert nem tudják megoldani a születendő gyermekük iskoláztatását. Folyás polgármestere is bizonyára osztja ezt a véleményt, mert azt hangoztatja, hogy nem megszűnt az iskola Folyáson, csak szüneteltetik a működését. Bízik abban, hogy szaporodni fog a lakosság, s újra benépesülnek az elhagyott porták, fiatal családok talán a vállalkozás szellemében visszatérnek Folyásra, és ha megszaporodik a gyermeklétszám, újra megindulhat a tanítás az iskolában.

282


Folyáson 1950-ben kultúrházat is alakítottak ki színpaddal, ahol előadó művészek, műkedvelő művészeti csoportok léptek fel. Többek között a hajdúböszörményi tanítóképző művészeti csoportja a Kocsonya Mihály házassága egyfelvonásos színdarabot adta elő. A falu felnőtt lakosságának szinte a fele ott volt a rendezvényen, mert az olyan programok fontos eseménynek számítottak a településen. A rendezvény szórakoztató jellegén túl lehetőséget adott a társas összejövetelnek, hogy az emberek poharazgatás közben szót váltsanak egymással (a rendezvényt bál követte, az előtérben büfé is működött), esetleg a falu dolgait is meghányják-vessék. A kultúrház működése folyamatos volt a településen, a tanácsi kirendeltség 1962. évi munkaterve foglalkozik a kultúrház építésével, felújításával, pontosabban egy régi káptalani épületből alakítottak ki másik kultúrházat, melynek működése 1972-ig követhető. Nagy István tanácsi kirendeltségvezető azt írja az 1965 évi kirendeltségi beszámolójában „A helyi kultúrház már az 1965-ös gazdasági évben önálló költségvetés szerint dolgozik, a működési engedélyt megkapta. A kultúrház vezetője Kecső Andrásné pedagógus, kisegítő Török István.” 1970-ben a polgári járás megszűntetésével Folyás Polgár társközsége lett, és a művelődési házat Simon István folyási művelődési ház igazgatótól szakmailag, gazdaságilag átvette a polgári művelődési otthonhoz csatolva Slezák István művelődési ház igazgató 1971. július 28-án. Ettől kezdve Polgárról irányították a ház munkáját, ők biztosítottak Folyásra kulturális programokat. Ez nem sokáig tartott, a lakosság elmondása szerint 1972-ben a házat bezárták, s az 1990-es rendszerváltás sem hozott ebben az ügyben változást. A gazdasági életben a birtokhiány volt a meghatározó a zsellérség körében. Ez a magyarázata a Polgártól elváló és újonnan létrejövő telepes községeknek is (Tiszagyulaháza, Görbeháza, Újszentmargita, Újtikos). A parasztság mindig saját földet akart, ezt várta 1922-ben a Nagyatádi Szabó István-féle földreformtól is. Polgáron volt is földosztás. Átlagban csak 2,1 kh jutott egy főre, de a folyási földigénylőket, a káptalani uradalom cselédjeit ebből is kihagyták, mert a földesúr úgy nyilatkozott, hogy a főkáptalan a földreform következtében gazdasági cselédet szolgálatából elbocsátani nem fog, és a jelenlegi cselédlétszámot ezután is fenn fogja tartani. 19 19

Polgár története. Szekesztette Bencsik János. 1974. Eger. 364. p.


283 A folyási lakosság nagy része a káptalan birtokán dolgozott mezőgazdasági cselédként. Sorsuk összefonódott a nagybirtokon folyó gazdálkodással. A káptalani birtokon a cselédség között bizonyos rétegződést lehetett megfigyelni. A mezőgazdasági üzemszervezet fontosabb posztjain alkalmazott kerülők, tanyagazdák, számadó pásztorok, uradalmi kisiparosok nagyobb kommenciót, magasabb bért kaptak. Ezek a jómódú cselédek közé tartoztak, akik hosszú szolgálatuk révén bizonyos paraszti értelemben vett vagyont gyűjtöttek össze, s szolgálatuk végeztével a környező falvakba, városokba húzódtak be. A mezőgazdasági cselédség helyzetéről 1925-ben az alsó-dadai járás főszolgabírója az alábbi jelentésben számolt be: „Az élelmezési, ruházati és bérviszonyokat illetőleg semmi kifogásolni valót nem találtam, sőt az egri káptalan cselédsége körében igazán szembeötlő jómódot tapasztaltam. Oka pedig ennek abban van, hogy a főkáptalani uradalmakban felette ritka a cselédváltozás, az alkalmaztatás apáról fiúra száll, s így valósággal generációkon keresztül nagyobb alkalom kínálkozik a vagyonszerzésre.” A mezőgazdasági cselédség többé-kevésbé kiegyensúlyozott helyzete az 1930-as években a gazdasági válság miatt leromlott. Az okot alacsony termény- és állatárakban kell keresni. Rossz a piac, pénzhiány miatt nem kell az árú. A válság miatti elégedetlenség Polgárt is elérte. 1929-ben megalakították a Szociáldemokrata Pártot, amely részt vett az 1931-es választási harcokban. A párt képviselőjelöltje Túri István volt, kinek jelölésével a hatalmon lévő rendszer helyi vezetői nem értettek egyet. A Polgáron tartott nagygyűlésen legalább 6000 fő vett részt, köztük folyásiak is (ez a község lakosságának legalább 2/3 részét jelentette), s elmondott program-beszédjének nagy sikere volt, s a kivezényelt csendőrök olyan dühbe gurultak, hogy lovasrohammal oszlatták szét a lelkesedő tömeget.20 1944 őszén a II. világháború frontja egyre közelebb került Polgárhoz. Október 19-én Debrecen szovjet megszállása után várható volt, hogy a harctér északnyugatra tovább húzódik. A német csapatok már előzetesen jelentős páncélos erőket vontak össze a polgári Tiszahídnál és Folyás, Szentmargita körzetében. Már szeptemberben kivezényelték a lakosság egy részét akadályt építeni. A német katonák és a magyar csendőrök felügyelete mellett az alsóréti Tisza-szakasztól a Kaprosig terjedően mintegy 12 km hosszúságban épült ki a „tank20

Népszava, 1931. jún. 27.

Mónus Imre: Folyás története 284 csapda”, majd októberben Polgár déli-délkeleti és északnyugati részén a lövészárokrendszer. A lövészárok ásása közben már hallani lehetett az ágyúk bömbölését, a közeledő harc irtózatos zaját. BödönhátBagota-Fövenyeshát térségében ijesztő tankcsata dúlt, hírül adva, hogy a front, a harci cselekmények Polgár-Folyás térségét is elérték. Az emberek félelemmel suttogták, hogy a németek nemcsak a Tisza híját, hanem a templomot és a malmot is aláaknázták. A Tisza hídján kívül még a folyási templom esett a háború áldozatául. Oka a torony magassága lehetett a hadászati megfigyelés lehetősége miatt. A szovjet és román csapatok Ároktőnél és Tiszalöknél átkeltek a Tiszán, a németek a Tisza hídon menekülve, azt azonnal felrobbantva hagyták el a Tiszántúlt november 1-re virradó éjjel. Folyásra délről, Ároktő felél érkező csapatok érkeztek. Parancsnokot neveztek ki Polgáron, aki átvette a hatalmat a település, a lakosság felett. Legfontosabb volt a megszálló csapatoknak a Tiszán ponton- és hordóhíd építése a harcoló csapatok utánpótlás biztosításához. A férfi lakosságot hídépítő robotmunkára mozgósították. A parancsnokság a településen egyre inkább berendezkedett, amely arra utalt, hogy a szovjet csapatok fennhatósága alatt indulhat meg az élet. Hirdetésükben békés munkára szólították fel a lakosságot. A felhívás az embereket nem igen nyugtatta meg, de a helyzetet túl kellett élni. A harcok miatt, az igazoltatások miatt mezei munkára gondolni sem lehetett. Csak az állatokat látták el a béresek, ahogy tudták, – ez különösen vonatkozott a folyási uradalom istállóira – már mai megmaradt, mert az állatállományt előbb pusztította német, később az orosz. Az őszi betakarítás nagy része elmaradt, őszi vetés kevés volt, a jövő kilátástalannak látszott. A férfiak egy része katona volt, sokan elestek a fronton, vagy hadifoglyok lettek, az itthon maradottakat robotmunkára vitték fogattal vagy a nélkül. A közigazgatás gyakorlatilag megszűnt, az iskolában nem volt tanítás, a megszállók a tantermeket hadiszállásnak vagy kórháznak, gyengélkedőnek rendezték be. A lakosság ezeket a heteket, hónapokat igen nehezen viselte. Várta, hogy milyen politikai változás lesz, amely megnyugvást, békét jelenthetne. 1944. december 21-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés Debrecenben a néphez intézett szózatában független, szabad, demokratikus Magyarország építését hirdette. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front helyi szervezete Polgáron is megalakult, elnöke Vígh János, aki az SZDP egyik vezetője volt.


285 1945 tavaszán az újonnan megválasztott 48 tagú képviselőtestület egy szegény község gazdája lett, a lakosság ekkor 12556 fő volt, amely Folyás, Szentmargita és Tikos lakosságával együtt értendő. A politikai fejlemények a fokozatos demokratikus átalakulást a radikális földreform irányába fordították annak minden előnyével és hátrányával együtt. A törvény értelmében 1945. március 25-én megalakult a községi földigénylő bizottság, melynek folyási tagja is volt. A rendelet a nagybirtokrendszert megszűntette „Teljes egészében igénybe kell venni az 1000 kat. holdat meghaladó, minden mezőgazdasági földbirtokot. A megváltás alá kerülő ingatlanhoz tartozó élő és holt felszerelést, gazdasági épületeket stb. is igénybe kell venni, tekintet nélkül arra, hogy a megváltást szenvedőnek, vagy másnak a tulajdona.”21 A miniszterelnöki rendelet idézett paragrafusa Folyás szempontjából azért kiemelendő, mert ez volt az alapja a káptalani birtok felosztásának és majorsági felszerelés közösségi tulajdonba vételének. A községi földigénylő bizottságnak az első napokban szembe kellett néznie a káptalani követelésekkel, hogy bizonyos földterületet megtarthasson, de ezt a bizottság nem vette figyelembe, mivel a káptalan nem földműves foglalkozású, és a lakhelye nem Polgár. A polgári földigénylők közül 456 fő káptalani cseléd igényelt földet a lakóhelye szerinti területen: Folyáson, Bagotán, Bödönháton, Nagyszögben, Szentmargitán, Tukán. Taskó István volt a földosztási bizottság elnöke. Jelentésében azt írta április 24-én: „Nehezen indult meg a földosztás, mert se térkép, se birtokív nem állt rendelkezésre”. A község előljárósága segített, mert helyiségeket biztosított és a közigazgatában járatlan földosztó bizottság segítségére szakembereket küldött. Megállapították a megoldandó adminisztratív feladatokat, majd a földosztás sorrendjét: 1. Basa-tanya, Rózsa-tanyai határ. 2. Folyáson a Zomodi tábla. 3. Örvényszög – Bödönhát – Nagyszög – Margita. 4. Tikos-telep kiegészítése, hogy önálló telepes község lehessen. 5. Görbeháza telepes község kiegészítése. Igen fontos napok és fontos események voltak ezek. Az egyház hívei és néhány nagygazda azt suttogta, hogy a káptalani birtokhoz nyúlni nem szabad, - talán azért, mert az emberek szívében még féle21

600/1945. Me. Sz. rendelet 4. §.

Mónus Imre: Folyás története 286 lem ült. A magyar paraszt több évszázados vágyát, óhaját váltotta valóra földosztás. Végre saját földje lett, tudja hol a mezsgye, nem kell a mások parancsa szerint dolgozni, önálló paraszt lett a béresből, cselédből, parádés kocsisból Folyáson is, ők tudták igazán értékelni a földosztás jelentőségét. Az újonnan földhöz juttatottak támogatását az UFOSZ (Újgazdák és Földhözjuttatottak Országos Szövetsége) helyi szervezete és a megalakuló földműves-szövetkezet végezte. 1950-ig minden család egyénileg művelte földjét, ahogy tudta. A tulajdonosi lét erősítette a falu közösségét, egyre inkább formálódott a község önálló arculata, azé lett a káptalani birtok, aki megműveli. Az 1950-es évek végére a beszolgáltatás megemelése anyagilag nehéz helyzetbe hozta az alaptőkével nem rendelkező parasztságot, a kötelező beadás teljesítése után a termésből alig maradt a család számára, és a termelőszövetkezetek létrehozását támogató országos propaganda egyre erősödött, amely a könnyebb megélhetést hirdette, s így történt, hogy 1950 első hónapjaiban Folyáson is megalakult a termelőszövetkezet Vörös csillag néven 150 kat. holdnyi területen, 10 körül lehetett a tagok száma. Az állam támogatta őket, kedvezményes lábbeli vásárlásról, díjmentes kukorica-vetőmag akcióról szólnak az 1950 tavaszán a tsz-hez érkező levelek. 1952-ben 335 kat.hold volt a terület, de ez legelővel, kaszálóval együtt értendő. 16 család tagja tsz-nek, a munkában résztvevők és családtagjaik száma 42 fő. 1 főre 143 munkaegység jutott. A tsz kötelezően gyapotot is termelt, de ennek jövedelme nem igen emelte a munkaegység értékét. Egy munkaegység értéke 1,5 kg búza, 49 dkg árpa, 8 dkg cukor, kevés szalma és 1,40 Ft készpénz volt. Ez igen minimális megélhetést biztosított. A tsz elnök Képes János volt. Évente változott a tagok száma is, a földterület is, de a fent írt vagyon és taglétszám átlagosnak tekinthető 1956-ig, de a forradalom idején a tsz felbomlott. 1957. március 5-én új tsz. alakult Új Élet névvel. Elnöke Ilosvai Ádám lett. 471 kat. holdon gazdálkodtak, 41 taggal. Ebben az évben 34,51 Ft volt az egy munkaegységre jutó kereset. 1958-ban már 52 fő dolgozott a tsz-ben 1 munkaegységre 4,7 kg búza, 17 dkg árpa, 2 kg szálas takarmány, 3 dkg cukor, 2,5 db. cigaretta, mert dohányt is termeltek, 22 dkg rizs, 8 dkg napraforgó, 4,75 Ft készpénz jutott, melyeknek az összértéke 23,24 Ft volt.


287 1960-ban Polgáron is megtörtént a mezőgazdaság kényszerű kollektivizálása, s a mezőgazdaságban dolgozók egy része az iparban és szolgáltatásban igyekezett elhelyezkedni, mások a tsz-be kényszerültek a földjükkel. 1960 után különösen a Tiszai Vegyikombinát megnövekedett munkaerő igénye a környék településeinek lakóira elszívó hatással volt, mert a dolgozók Leninvárosban (a rendszerváltás után Tiszaújváros) igen kedvezményesen tudtak lakáshoz jutni. Ez Folyás lakóinak számában jelentős csökkenést hozott. Ez a folyamat nem állt meg a rendszerváltásig, mert 1990-ben csak 314 lelket írtak össze Folyáson. A Folyáson működő Új Élet Tsz-nek 1963-ban 103 fő tagja volt, és 1681 kat. hold földön gazdálkodtak. 9864 Ft volt az egy tagra eső éves jövedelem a háztáji nélkül. Miután Folyás Polgárhoz tartozott közigazgatásilag, voltak akik másik polgári tsz-be vitték földjüket és ott dolgoztak.22 Az Új Élet Tsz utolsó önálló gazdálkodási éve 1973-ban volt, aztán egyesült a polgári Táncsics Tsz-szel, melynek működése a rendszerváltásig tartott, mert a vagyonnevesítéssel a földtulajdon a gazdák nevére került, s a tsz működése más alapokra, a föld bérmunkájára helyeződött. A két tsz egyesülése gazdasági vonalon is jobban hozzáfűzte Folyást Polgárhoz, amely igazolja, hogy nagyon nehéz Folyás történetét Polgár nélkül elemezni, 1990-ig szinte minden szállal összetartoztak. 1950-ben megkezdődött a halgazdaság, a halastavak kialakítása, amely sok embernek, családnak biztosított munka- és megélhetési lehetőséget. A Nyugati főcsatorna megépítésével, a halastavak kialakítása után ha Folyás térképére nézünk, majdnem akkora a tavak nagysága, mint a szántóföldé. A vizek szerepe, a haltenyésztés értékelése elkerülhetetlen a település életében. A települést a vizek falvának is nevezhetjük. Igaz, hogy a település történetében írt természetes vizek eltűntek, de kialakított csatornahálózat a halastavak létesítésével vízben gazdaggá tette Folyást. A változások, az 1945 utáni egyéni paraszti gazdálkodás abba az irányba terelte a lakosságot, hogy a tanyaközpont elinduljon az önálló községgé válás útján. 1953-ban Polgár-Folyás Tanácsi Kirendeltség jött létre. A kirendeltségvezető a hét meghatározott napján Folyáson tartózkodott és intézte a falu ügyeit. Ezek az ügyiratok közös iktatásba kerültek Polgár irattárába, de 1962-től már a folyási ügyiratok helyben 22

HBML. HbFl. XXX. 441/a. 1. b/1. c/30. d.

Mónus Imre: Folyás története 288 maradtak 1971-ig, s az iktatókönyvvel együtt a levéltárban vannak. A folyási kirendeltség-vezető Nagy István volt. A polgári járás megszűnésével 1972-től heti két napot határoztak meg, hogy az ügyintéző az ügyfeleket Folyáson fogadja, és az ügyiratok szintén a Polgár irattárába kerülnek, mivel nagyközségi közös tanács irányította a járás volt településeit. Polgár közös tanácsú nagyközség tanácstagjainak választását 1973. április 15-én tartották, ahol a 60 fős közös tanácsban (Polgár, Folyás, Tiszagyulaháza, Újtikos) Folyás a lakosság létszáma alapján két tanácstagot választott: Csőke István tsz-tag, Folyás, Kossuth utca, Kapus Erzsébet tsz-tag, Folyás, Kossuth utca 25. Ők voltak a település tanácstagjai, így oldották meg a falu részvételét a nagyközség irányításában. Tiszagyulaháza és Újtikos nagyobb lélekszámú települések, ők több taggal képviseltették magukat a közös tanácsban.

Folyás önálló község A rendszerváltással szinte elérkezettnek látták a folyási lakosok az időt, hogy elkezdődjön az önálló községgé válás folyamata. Május 8-án a folyási falugyűlésen megválasztott részönkormányzat (Polgárhoz tartozott) május 15-én tartotta alakuló ülését. A részönkormányzat vezetője Molnár János lett, tagjai – a lakosság javaslatai alapján – Kapus Erzsébet, Kiss Sándor, Oláh István, Zagyva József. A település részönkormányzata határköréről, feladatairól kötetlen beszélgetés volt. Fontosnak tartották: - A Folyás névhasználat visszaállítását (nem Polgár-Folyás). - Az általános iskolai oktatás visszaállítását (legalább alsó tagozat). - Útépítés szorgalmazása. - A bérbe adott telkek bevételeit Folyás kapja. - A régi templom környékének rendbe tétele. - A régi iskola romjainak eltakarítása. - Az rendelővel együtt házi patika működtetése. - A község közvilágításának rendbe hozatása a TITÁSZ-szal.


289 - A Kántor-Zomodi föld ne kárpótlásba menjen, hanem házhelyeknek adják ki. A fentiek alapján megindult a folyamatos egyeztetés a Polgár polgármesteri hivatalával az önálló községgé válásról. 1991. december 13-án a Folyáson az iskolában e témában falugyűlést hívtak össze, hirdetve, hogy népszavazás lesz az önállósodásról. Nagy volt az érdeklődés, 180 fő jött össze. Jelen voltak: Molnár János részönkormányzat vezető, Oláh József Polgár polgármestere, Varga János mb. igazgatási csoportvezető, Enczi Zoltánné jegyzőkönyvvezető, 180 fő folyási lakos.

Molnár János részönkormányzat vezető, az előkészítő bizottság vezetője előterjesztette a napirendi pontokat: - Folyás kültetületi lakott hely önállóságának megvitatása. - Helyi népszavazás az önállósodással kapcsolatban. Molnár János ismertette az eddigi intézkedéseket, felsorolta a falu előtt álló lehetőségeket. Elmondta, hogy a Belügyminisztériumba szakmai előterjesztést kell küldeni, amely bemutatja községet, a községalapítás feltételeit, az önkormányzat működésére vonatkozó feltételeket. A lakosságnak a falugyűlésen népszavazással kell kezdeményezni a település önállóságát. Az önkormányzati törvényben előírt feltételek: - legalább alsó tagozatos általános iskola, - körzeti orvosi rendelő fenntartás. Ezek alapján lehet a szükséges iratokat a köztársasági elnökhöz felterjeszteni az önállósodás engedélyezése végett. Az előterjesztéshez Hornyák József, Tóth János, Török Zoltánné, Mirkó Zoltánné és Torjai Béla szóltak hozzá. A hozzászólásokra Molnár János a következő válaszokat adta: Új polgármesteri hivatal építése most a pénzhiány miatt nem jöhet szóba, az iskola épületében kell elhelyezni a polgármester irodáját és az ügyintézőt. Majd a későbbi önkormányzat dolga lehet esetleg a községháza-építés. Folyás az alsó tagozatos oktatást meg tudja indítani, mert a lakossági felmérés alapján 10 szülő ide akarja járatni iskolába a gyermekét. Folyás másik faluval körjegyzőséget alakít, s a községnek a lakosság lélekszáma alapján a körjegyzőség fenntartásához hozzá kell

Mónus Imre: Folyás története 290 járulni, és ami azon felül az állami támogatásból marad, abból lehet majd önállóan gazdálkodni. Oláh József polgármester az elmondottakat kiegészítette azzal, hogy milyen céltámogatások megpályázására van lehetőség az un. önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került településnek. Például Újtikos ilyen címen négy millió forint támogatást kapott. Az iskola beindításához Polgár is 300 ezer forint támogatást kapott. Minden olyan lehetőséget ki kell használni, amely a községnek segítségére lehet. Polgár nem ragaszkodik úgy Folyáshoz, hogy ne támogatná az önállóság kezdeményezését. Ha a község ezt elindítja, a többi már a köztársasági elnökre van bízva. A földhivatalnál nincs folyási helyrajzi számmal jelölve a terület, Polgár neve alatt szerepel a folyási terület is. A régen is Folyáshoz tartozó területek tartoznának Folyáshoz, pl. Bivalyhalom, Kígyós, Bágy stb. Polgár felől a határvonal kijelölése már az új testület dolga lesz. Ennek nagy jelentősége bérbeadás esetén a bevétel szempontjából lesz. Polgár községgel a vagyonmegosztás hasonló lesz, mint a volt társközségek különválásakor. A kérdezők és hozzászólók a válaszokat egyhangúan elfogadták. Ezután a népszavazás következett, melyet Varga János mb. igazgatási csoportvezető vezetett. Az 1991. december 13-án Folyáson megtartott népszavazás eredménye: A választók nyilvántartásában lévő választópolgárok száma 326 Az urnában lévő szavazólapok száma 180 Érvénytelen szavazat 1 Az érvényes szavazatok száma 179 Az érvényes szavazatokból az igen szavazatok száma 175 Az érvényes szavazatokból a nem szavazatok száma 4

A szavazólapok összeszámlálása alapján a szavazatszedő bizottság megállapította, hogy a népszavazás eredményes volt, mert a szavazáson megjelent a szavazati joggal rendelkezők 55 %-a, az igen szavazatok száma 97 % volt. Így kezdeményezhető Folyás település önálló községgé válása, mert a szavazók 97 %-a az önállóság mellett szavazott. 1992. január 10-én Polgár Nagyközség Képviselőtestülete és Folyás Településrész Előkészítő Bizottsága a Belügyminisztérium Ön-


291 kormányzati Főosztályához kérelmét a szükséges mellékleteivel együtt elküldte, melyben kérték Folyás külterületi lakott hely önállóvá válásának kedvező elbírálását. A szakmai előterjesztésben szerepelt, hogy Folyás 1945 után önálló község volt. Erre vonatkozó adatot a Belügyminisztérium Önkormányzati Főosztálya nem talált, s ezt észrevételezte az 1992. április 16-án kelt levelében, így az előkészítő bizottságnak egy helyesbítést kellett küldeni a minisztériumba, mely szerint Folyás sohasem volt önálló község, csak külterületi lakott hely, amely a belterülettel össze nem épült községrész. Polgár itt csak tanácsi kirendeltséget működtetett. A helyesbítő levelet május 27-én postázták a belügyminisztériumba, megerősítve azzal, hogy a Folyás név megtartását a Földművelésügyi Minisztérium Földrajzinév Bizottsága is támogatja. Göncz Árpád köztársasági elnök 104/1992. (VI.l6.) KE. határozatával Polgár község Folyás elnevezésű településrészét FOLYÁS néven 1992. július 1. napjával községgé nyilvánította. A falu lakóinak régi vágya teljesült. Ez a dátum és ez az intézkedés a település történetében igen kiemelkedő, melyet ünnepléssel és ünnepélyességgel a község lakossága igen nagy lelkesedéssel fogadott. Ezután megindulhatott a község önálló közigazgatásának megszervezése. Az új község tulajdonába kerültek át Polgártól a területen lévő önkormányzati tulajdonban álló ingó és ingatlan vagyontárgyak. A községalakítással kapcsolatban felmerült költségeket Polgár Önkormányzata viselte. A község határvonalát a községnél megtalálható – földhivatal által készített – térképkivonaton bejelölt formában határozták meg. A földhivatal Polgártól leválasztotta és a községnek megadta minden Folyáshoz tartozó terület helyrajzi számát. Az új község még 1992-ben 5 fős helyi önkormányzatot választott, polgármesternek Mályi Lászlónét választották, aki a község önállóvá válása óta tölti be ezt a tisztséget. Az önkormányzat feladatainak ellátására körjegyzőséget hoztak létre. Folyás és Tiszagyulaháza közösen működteti a körjegyzőséget. A körjegyző Kapitány Sándor, aki a hét kettő napján dolgozik a folyási önkormányzati hivatalban. A község önkormányzata a lakosság megelégedésére dolgozik. Sokat tettek az utcák, utak rendben tartásáért, a hivatal működtetését és a lakossági szolgáltatásokat sikeresen végzik. Az utóbbi években szaporodik a vállalkozók száma. Gazdasági vállalkozás hiányzik a

Mónus Imre: Folyás története 292 faluból, talán az M3 autópálya közelsége néhány év alatt ezt is meghozza. Ennek hiányában az iparban foglalkoztatottak dolgozni Polgárra és Tiszaújvárosba járnak. A község vezetése önálló önkormányzati épületet vásárolt, és annak felújításán fáradozik, hogy kiköltözzön az iskolából, mert abban bízik, hogy Folyáson az iskolai oktatás újra megindul, és az iskola udvara ismét gyermekzsivajtól lesz hangos.

The History of Folyás Imre Mónus The settlement called Folyás is located south of Polgár, on the northwestern border of Hajdú-Bihar County. It became an independent settlement in 1992. Previously, it used to belong to Polgár and its fate had always been closely related to that of Polgár. It was named after the brook called Folyás, and it was also known for some time as Folyás-farmstead. Its population underwent several changes during the course of the centuries, while the area was either owned by the Chapter in Eger or the Heyducks. In 1999, the population of Folyás was 442 people. The surface area in and around the settlement is a monotonous, flat stretch of alluvial clayey soil. The regulation of the river Tisza started in the middle of the 19th century significantly transformed the landscape, yet, the proximity of the Tisza, with its fish-ponds and other bodies of water continues to be an influential factor to this very day. Folyás-farmstead used to be a homestead belonging to a landowner, where the inhabitants made a living mostly on animal husbandry and agricultural activities. The small settlement in the 17th century, just like Polgár, belonged to the area of Hajdúság, but after the Turks had been driven away, the Chapter in Eger demanded that it was returned back into their property, and it owned it again as of 1717. Shortly, its inhabitants, formerly made up of Heyducks, abandoned it, or were also driven away. The Chapter settled it with Catholic people transported from its own property at the foothills of the Mátra Mountains, who continue to live here to this very day.


293 The distribution of the landed property of the Chapter occurred only in 1945, which act also meant the end of the servant status of the population. In 1950, an agricultural co-operative was formed by the people, although Folyás only became an officially acknowledged cooperative settlement as late as 1959. This latter period had an unfavorable influence on a part of the population, and they moved to the neighboring Leninváros to work in the industry there. As they were given modern housing facilities, a steady tendency in the decrease of the population of Folyás commenced. After the change of the political system in 1990, the population became more diverse from the aspect of financial standing, and perhaps a repatriation trend started to emerge. In 1992, a referendum was taken and, as a result, the decision to secede from Polgár was made. Ever since that time, a democratically elected local government has been the head of the settlement. One of the concerns that has been around since the declaration of independence is the relocation of the school. At present, the local children have to go to school to Újszentmargita, although the existence of a local school would make it possible to retain young families or the settling of new families in the area, once there are job opportunities available.

FOLYÁS TÖRTÉNETE MÓNUS IMRE

Recommend Documents