Fekete Melinda: A poligráfos vizsgálat történeti fejlődése
A hazugság az életünkben gyakran előfordul, talán nincs is olyan ember, vagy ha van is, nagyon kevés, akinek sohasem volt része hazugságban. Mi is a hazugság? A kommunikáció egy olyan formája, amelynek egyetlen célja van: minden esetben valamilyen hatást akar kiváltani az igazság elfedésén vagy elferdítésén, néha a tagadásán keresztül. Ennek nagyon sok formája lehet. Lehet füllentés, elhallgatás, nagyotmondás, lódítás, képmutatás, mímelés, de lehet önámítás is. A hazugságnak egyik típusa az, amikor egy személynek az a szándéka, hogy félrevezessen egy másik személyt, mindezt előre megfontoltan teszi és természetesen ezt a célját előre nem jelzi. Az ilyen hazugságot hogyan lehet felismerni? Egyik lehetőség a viselkedésbeli jegyek észlelése és értelmezése. Ha a különböző típusú érzelmek intenzitását megfigyeljük, azt láthatjuk, hogy minél intenzívebb jelzések jelennek meg, annál valószínűbb, hogy valami apró mozzanat elárulja az embert. Elárulhatja az arckifejezése, a testtartása, kipirul az arca, nem mert a megtévesztett személy szemébe nézni, hangja monotonná válik. Azonban a hazugság felismerése a viselkedési jegyek alapján igen bonyolult, számtalan tényező által befolyásolt folyamat. A nehézséget az okozza, hogy a hazugság jelei nem mindenkinél ugyanazok „Ha a hazugságnak, csakúgy, mint az igazságnak csak egy oldala lenne, jobb helyzetben lennénk. Akkor ugyanis egyszerűen csak épp az ellenkezőjét kellene vennünk, amit a hazug ember mond. Csakhogy az igazság fordítottjának ezernyi formája van és határtalan nagy a tere.” – Michel Montaigne – A másik lehetőség a hazugság felismerésére a megtévesztési szándéknak valamilyen mérésen alapuló valószínűsítése. Hiszen a megtévesztés, valamint az igazmondás tudományosan meghatározható azáltal, hogy kívülről meg nem figyelhető fiziológiai, élettani jelenségeket mérnek, rögzítenek és a kapott eredményt elemzik. A mérhető élettani jelenségek például a vérnyomás, a légzés, a pulzusszám, a bőr elektromos ellenállásának a mérése. És ez a poligráfos hazugságvizsgálat.
2
A különböző korokban és a különböző kultúrákban számtalan eljárásmódot alkalmaztak a hazug ember leleplezésére. Az ókori Kínában, Kr. e. II. évezredben rizspúdert tettek a gyanúsított szájába a kihallgatás időtartamára. (Szíjártó István: A pszichofiziológiai (poligráf) vizsgálat és eredményeinek felhasználási lehetősége az élet elleni bűncselekmények felderítésében. Tansegédlet. Rendőrtiszti Főiskola, Budapest. 1990.) Amikor a kihallgatás véget ért, kivették a gyanúsított szájából a rizsport és megvizsgálták. Ártatlannak tekintették a kihallgatott személyt, ha a rizspor átnedvesedett. Ha száraz maradt, akkor abból a bűnösségére következtettek. Afrika egyes területein hasonló eljárás volt az ún. „bírói bab”. Ebben az esetben rizspor helyett babport használtak. Angliában még a középkorban is a kihallgatott személynek a kihallgatás alatt száraz kenyeret kellett sajttal együtt elfogyasztania. Ez volt az ún. „bírói szelet”. Ha nem tudta elfogyasztani, azt a bűnösség jeleként értelmezték. Mindhárom módszer arra az élettani jelenségre épült, hogy félelmi, izgalmi állapotban a száj nyálkahártyája kiszárad és emiatt a nyelés megnehezül. Indiában, szintén a középkorban a gyanúsítottnak egy szólistát olvastak fel. A sok szó között voltak olyan szavak is, amelyek kapcsolatosak voltak a kihallgatás tárgyát képező üggyel. A gyanúsított személynek minden szó elhangzása után egy gongot kellett megütnie. A vizsgálók úgy gondolták, hogy a személy sokkal nagyobb erővel üti meg a gongot a bűncselekménnyel összefüggő szó elhangzása után, mint a közömbös szavaknál. Olyan eljárásokkal is próbálkoztak, amelyek inkább pszichológiai elemet tartalmaztak, esetleg némi félrevezetéssel megfűszerezve. Az arab keleten ilyen volt a kádik titka, a „bölcs szamár”-ként elhíresült módszer. Az eljárásnak az volt a lényege, hogy a kihallgatott személyt beküldték egy sötét helyiségbe, ahol meg kellett fognia egy szamár farkát. A közhiedelem az volt, hogy ha ártatlan személy fogja meg a farkát, a szamár csendben marad. Akkor, amikor hazug ember fogja meg a farkát, felbőg. Amikor a gyanúsított kijött a szobából, feltűnés nélkül megvizsgálták a kezét. Ugyanis a sötétben nem lehetett észrevenni, hogy a szamár farkát előzetesen bekormozták. Tekintettel arra, hogy a vétkes személy félt a lelepleződéstől, nem merte megfogni a szamár farkát és emiatt tiszta kézzel lépett ki a helyiségből. Az ártatlan személy keze azonban tiszta korom volt.
3
Azok a próbálkozások, amelyek már a tudományos eredményeket felhasználva valamilyen objektív, azaz a mérés valamilyen formáját lehetővé tevő paraméter felhasználására alapozva próbálkoztak a megtévesztési szándék diagnosztizálásával, igen rövid múlttal rendelkeznek. A hazugság műszeres úton történő feltárására, tudományos módszert alkalmazva az első kísérlet Cesare Lombroso olasz elmeorvos, kriminológus és antropológus nevéhez kötődik (XIX.szd.vége) Lombroso kísérleteit egy akkor már létező orvosi műszerrel, a hidroszfigmográffal végezte. Ez egy vízzel töltött edényből és a hozzá kapcsolódó mérőegységből állt, amelynek az volt a funkciója, hogy az edényben a víz szintjének ingadozását kövesse. A vizsgálati személy kezét egy üvegedénybe süllyesztették, amelynek a nyílását lezárták egy gumimembránnal. A vizsgálati alanynak különböző kérdésekre kellett válaszolnia, közben pedig azt vizsgálták, hogy hogyan változik a víz szintje akkor, amikor a kérdések a bűncselekménnyel voltak kapcsolatosak és akkor, amikor semleges témákat érintettek. Az eljárás azon az élettani törvényszerűségen alapult, hogy egy veszélyt jelző, fenyegető helyzetre történő válaszadásra való felkészülés során megváltozik a szervezetben az egyes szerveknek jutó vér mennyisége. Több vérhez azok a szervek jutnak, amelyek a válaszadásra való felkészülésben fontosabb szerepet játszanak, ilyen például az agy. Ezt a többlet vérmennyiséget pedig azoktól a szervektől vonják el, amelyeknek a szerepe a felkészülésben alárendelt, például a végtagokból. Ennek következményeként lecsökken a kézen átáramló vér mennyisége és ennek következtében az itt lévő erek átmérője és így a végtagok térfogata csökken. A tartályban pedig emiatt vízszint esés tapasztalható. Lombroso volt tehát az az ember, aki először alkalmazott műszert a hazugság detektálására, és ennek segítségével próbált következtetni a vallomás valótlanságára. Mosso ( 1864-1910) olasz fiziológus is a szervrendszerek közötti vérelosztás és a hazugság közti összefüggéseket tanulmányozta. „Tudományos bölcsőnek” nevezte el az általa megalkotott tálat, amely keresztirányú tengelyen nyugodott és ezzel lehetősége nyílt arra, hogy tanulmányozza az ember egyensúlyi állapotát. A kísérleti alanyt a bölcsőre fektették és az előéletének tanulmányozása során feltárt félelemkeltő szóval stimulálták. A stimuláció hatására a bölcső a fej irányába kilengett és ebből arra következtettek, hogy a félelem során a vér a fejbe tódul. Vittorio Benussi olasz fiziológus 1914-ben tette meg a következő nagy lépést a mérésen alapuló hazugságvizsgálati eljárás megalkotása felé. Kísérletét arra a hétköznapi megfigyelésre alapozta, hogy félelmi, izgalmi helyzetekben változások következnek be a légzésben. Kísérletei során egy gumitömlőt ( pneumográf ) helyezett a vizsgálati személy mellkasára és ennek segítségével regisztrálta a légzésgörbéket. A görbék elemzése alapján
4
megállapította, hogy ha a belégzés hosszát elosztjuk a kilégzés hosszával, az arány nagyobb az igazmondás előtt, mint utána és nagyobb a hazugság után, mint előtte. A vizsgálat alanyának szavahihetőségéről 90 %-os pontossággal tudott következtetéseket levonni. Az I. Világháború ideje alatt W.M.Marston amerikai fiziológus a különböző hadifogolytáborokban végzett kísérleteket, amelyeknek az volt a célja, hogy az ottani német ügynököket leleplezze. A vizsgálati műszer egy egyszerű vérnyomásmérő volt, amelynek segítségével a vérnyomás-pulzus hullám változásait vizsgálta. Így tudott következtetni a vizsgálati személy félelmi, izgalmi állapotára. Az eddig említett vizsgálatok közös jellemzője, hogy mindegyik csak egy élettani paramétert volt képes vizsgálni. 1921-től új időszak következett be a hazugság mérésére alkalmas műszer kifejlesztésében. John A. Larson kaliforniai rendőrtisztviselő volt az első, aki egy olyan mérőműszer megalkotására vállalkozott, amely már egyidejűleg és folyamatosan alkalmas volt arra, hogy mérje a légzésben, a pulzusban és a vérnyomásban bekövetkezett változásokat a vizsgálat teljes időtartama alatt. Ez volt az első poligráf ( „több írás”). Leonard Keeler, Larson asszisztense 1926-ban tökéletesítette ezt a műszert, majd 1949-ben a „Keele-poligráf” már tartalmazott egy galvonmétert is annak mérésére, amit mint galvanikus bőrreflex vagy bőrelektromos válasz (GBR) ismerünk. J. Reid 1945-ben, amikor továbbfejlesztette a műszert, már arra is képessé vált, hogy az izomtevékenységet ellenőrizze. Megalkotott egy fotelt, a vizsgálati személy kezeit és lábait feltámasztották, alattuk nyomásra érzékeny érzékelőket helyeztek el, így mozgásuk és feszítésük felismerhetővé vált. 80 évnyi kísérletezés után az 1950-es évekre megszületett a poligráf. A mérőműszer szabványkövetelményeit az Amerikai Poligráf Társaság fogalmazta meg. Szabványai szerint érvényes hazugságvizsgálat csak olyan műszerrel végezhető, amely alkalmas a •
Mellkasi légzésben
5
• • •
Hasi légzésben Galvános bőrreakcióban Vérnyomás-pulzus hullámban
bekövetkező változások egyidejű és folyamatos regisztrálására. A poligráf használata folyamatosan elterjedt, jelenleg a legkiterjedtebb alkalmazása illetve gyártása és kutatása az Amerikai Egyesült Államokban zajlik. Magyarországon az 1970-es években kezdték el ezt a mérőműszert alkalmazni a bűnüldözés területén. 1978-ban mindössze két ügyben, összesen 8 személyre kiterjedő vizsgálatot folytattak le. Mindkét vizsgálat átütő sikert hozott. Az eljárás bevezetésének kezdetén számtalan kétely merült fel, de a legfontosabb az volt, hogy nem tartották tudományos módszernek. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy a 60-as években a hivatalos tudomány a kapitalista áltudomány címkéjét ragasztotta rá. Ez volt az oka, hogy még a megnevezését is átváltoztatták őszinteségvizsgálatra. A 90-es évekig a poligráf felhasználásának lassú emelkedése volt tapasztalható, ennek ellenére évenként mindössze 30-40 vizsgálatot végeztek.
6
FELHASZNÁLT IRODALOMJEGYZÉK 1. Szíjártó István: A pszichofiziológiai (poligráf) vizsgálat és eredményeinek felhasználási lehetősége az élet elleni bűncselekmények felderítésében. Tansegédlet. Rendőrtiszti Főiskola, Budapest. 1990. 2. Budaházi Árpád: A poligráf múltja, jelene és jövője 3. Agárdi Tamás- Kármán Gabriella: A hazugságvizsgálatról más szemmel. Belügyi Szemle 1999/10. 4. Nábrády Mária: A hazugság pszichológiája Akadémiai Kiadó, 2006. 5. Révai Nagy Lexikona IX-X kötet (1913-1914) 6. Sissela Bok: A hazugság Gondolat, Budapest, 1983.
