ÉszakMagyarország kényeztető, pihentető egészségmegőrzés
A természet erejéveL i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
Isten hozta Észak-Magyarországon! Magyarország hegyvidéki régiója az ország es�-
érdekében, stresszoldásként, akár a dohányzás
szenciája, mert itt minden együtt van, amit ez
elhagyásának és a testsúlykontroll beállításának
a közép-kelet-európai ország nyújtani tud látoga-
lehetőségét is kínálják egyedi környezetű, magas
tóinak.
színvonalú szálláshelyeink.
Olyan észak-magyarországi gyógyhelyeket
A páratlan és sok helyen érintetlen természet
ajánlunk figyelmébe, amelyek nem gyógyszerek-
hegyekkel, erdőkkel, folyókkal, tavakkal, tágas
kel, mesterséges úton, nem is varázsszerekkel, ha-
mezőkkel nyújt számos lehetőséget a teljes ki-
nem hazánk természet adta lehetőségeivel segítik
kapcsolódásra, az aktív időtöltésre, sőt az extrém
egészsége megőrzését, visszaszerzését, és felfris-
sportokra is. Régiónk területén több mint félszáz
sülést, kikapcsolódást biztosítanak. Szárazfürdő-
tanösvény segíti a vidék természeti és kultúrtörté-
ink, gyógybarlangjaink, klimatikus gyógyhelyeink
neti értékeinek megismerését, felfedezését.
szinte egyedülállóak Magyarországon.
Pihenését, kikapcsolódását garantáljuk!
A wellness nyújtotta ellazulást ma régiónk
További információkat a régióról, a SZÉP-
több pontján is élvezhetik vendégeink, összeköt-
kártyaelfogadó helyekről, a térségben talál-
hetik túrázással, várnézéssel, kellemes borozással,
ható Tourinform-irodák elérhetőségéről az
kulturális emlékek felkeresésével, szórakoztató
itthon.hu/eszakmagyarorszag oldalon találhat!
programokkal. Testi-lelki egészségük megőrzése
Nógrád és térsége A völgyekben megbúvó kis falvak, a termé-
falvak hívogatnak e tájra, melyet számtalan turis-
szet közelsége és szépsége, a geológiai rit-
taút hálóz be. Aki régen járt erre, rácsodálkozhat,
kaságok, a népi építészet megmaradt nyo-
mivel a Cserhát térségében az utóbbi években a
mai, az élő hagyományok, a cifra viseletek,
Mária-Úttal együtt több mint 100 km hosszúságú
a terített asztalon rejlő finomságok lehe-
új turistaút létesült.
tőséget nyújtanak az élet megélésére, ami mai rohanó világunkban a hétköznapokból kimarad. Ha gyógyulásra, pihentető kikapcsolódásra vágyik, a Főnix Kastélyszanatórium és Egészséghotel és a sziráki kastély vendégeként a nógrádi tájak számos lehetőséget kínálnak Önnek. A nógrádi aprófalvas környezetben a nőtincsi Szent István-tó partján a MedioCenterben egészségmegőrző, állapotjavító szolgáltatásokat kaphatnak. Középmagas hegyek, szelíd dombok övezte, folyók, patakok szabdalta, erdőségekben gazdag, zömében eredeti szépségű vidéken megbúvó kis i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
Hallotta-e már hogy?
A térség központja, Salgótarján szűkebb természeti környezete kiváló lehetőséget biz-
Az erdős-dombos Karancs–Medves Tájvédelmi
tosít kirándulásra, túrázásra, kerékpározásra és
Körzet a dús növényzetű erdőségnek köszönheti
tereplovaglásra is. Az itt található geológiai rit-
szubalpin klímáját, mely asztmatikus betegségek
kaságok (bazaltorgonák, vulkáni kúpok) az első,
gyógyítására alkalmas, az idegrendszerre nyugta-
a határon átnyúló Novohrad–Nógrád Geopark
tó hatású.
részei. Az egyik legizgalmasabb kirándulóhely, az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület az egész világon egyedülálló látványosságokat kínál.
3
Érdemes bejárni a vidék kínálta számtalan tu-
panorámájával s a repülés illúziójával ajándékoz
ristautat, mert közülük több a hajdani végvárak,
meg minket. Hollókő vára a levegőből olyan,
Salgó, Drégely és Nógrád vára csodálatos kör-
mint egy csigaház, mely a világörökség részét képező ófalu, a Palócföld éke fölé magasodik. Kozárdon a tiszta levegő, a gondozott környezet mellett a legfőbb vonzerőt a hagyományos magyar és palóc ételek, helyi termékek jelentik, mint a lekvárok, mézek, zamatos gyümölcsök, amelyekből remek pálinka is készül.
Horgásztipp A pecázóknak Nógrád és térsége jó néhány természetes vízfelülete közül a Maconkai-víztározót és tórendszerét és a térség egyetlen kijelölt fürdőhellyel rendelkező természetes tavát, a Bánki-tavat ajánljuk, melynek partján szép napokat tölthetnek el a Tó-Wellness Hotelben. Aki szeret strandolni, Balassagyarmaton i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
és Pásztón is megteheti. Az utóbbi helyen ter-
A Cserhát egyik leghangulatosabb települé-
málvizes medencében is fürdőzhet. Pásztóról akár
se Buják. Messze földön híres népviseletét ün-
kerékpártúrára is indulhat, Vanyarcról pedig kilo-
nepnapokon és lakodalmakban csodálhatja meg
vagolhat.
a falu lakóin. Cserhátsurányon a XVII. századi Jánossy-kastélyt keresse fel. Dejtárra lovagolva
Kastélyos túra
a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, az Ipoly-völgyi őslápon vezet át az út, ahol
Vanyarcon keresse fel a Beniczky-kúriát, Szirákon
számos ritka növény- és madárfaj él. A Tsitári-
pedig a híres kastélyt, mely ma is őrzi a felső-ma-
források megtekintése után felkapaszkodhat
gyarországi kastélyok jellemző jegyeit. Erdőtarcsán
a nógrádi várhoz.
XVIII. században épült barokk stílusú kastélyt talál.
5
Programajánló Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánljuk az erdőben futás különleges élményét nyújtó VI. Ipoly Erdő Börzsönyi Hegyi Félmaratont és Családi Sportnapot. A horgász-, vadásztrófeák iránt érdeklődők látogassanak el az I. Szlovák–Magyar Horgász-Vadász Fesztiválra, akit pedig inkább a kézműves kirakodóvásár, gasztronómiai ínyencségek, népi gyermekjátékok érdekelnek, ne hagyja ki a Hollókői Húsvéti Fesztivált. Csend, nyugalom, természetközelség, friss levegő és megannyi felejthetetlen élmény, mindezt Nógrád és térsége kínálja Önnek. Ezt látnia kell!
További információk a térségről: itthon.hu/eszakmagyarorszag
fônix Kastélyszanatórium és Egészséghotel Leírás: 100% csend és nyugalom vár Önre a FÔNIX Kastélyszanatórium és Egészséghotelben. Hotelünk – ideális környezet a gyógyuláshoz, a testi-lelki regenerálódáshoz! Holisztikus szemlélettel, a medical wellness és „slow life” jegyében ajánljuk szolgáltatásainkat. Felfrissülés, pihenés, rekreáció, életmódváltás, fogyókúra, szív- érrendszeri kivizsgálás és megelôzés, infarktus utáni visszatérés… Mindezt magas szintû orvos szakmai háttér, gondoskodó egészségügyi és szállodai személyzet, valamint jól felszerelt fitnesz és wellness részleg biztosítja. Tiszteletben tartva az épület évszázados fôúri vendéglátásának hagyományát, szolgáltatásainkhoz négycsillagos kastélyszállodai elhelyezés és ellátás is párosul. Ajánlat: Csomagajánlatainkat keresse a www.kastelyszanatorium.hu oldalon! Vagy kérjen egyénre szabott programot! Név: Főnix Kastélyszanatórium és Egészséghotel Cím: 2673 Nógrádgárdony, Kórház u. 1. Telefon: (+36) 35/371-527 Fax: (+36) 35/317-511 Honlap: www.kastelyszanatorium.hu
i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
MEDIOCENTER Leírás: Gerinc-, izom- és ízületi problémák … Cukorbetegség … Agyvérzés. Megelôzés, esemény utáni kezelés, panaszok enyhítése a MedioCenterben! Ajánlat: A MedioCenter látogatói a csodálatos természeti környezet nyújtotta élményen túl olyan szolgáltatásokban részesülnek, melyek hozzájárulnak egészségük megôrzéséhez, közérzetük javításához. Sószoba, Bemer mágneses és fényterápia, gyógymasszázs és csontkovácsolás, hangtálterápia, egyéni és csoportos gyógytorna… Minden hónapban egy szolgáltatásunk árából 20%-ot meghaladó kedvezményt nyújtunk. Az aktuális akciókról, csomagajánlatokról honlapunkon tájékozódhat, vagy érdeklôdjön a megadott telefonszámokon! Név: MedioCenter Cím: 2610 Nőtincs, Diófa út 81. Telefon: (+36) 35/200-975, 06-30/611-6636 Fax: (+36) 35/200-976 E-mail:
[email protected] Honlap: www.mediocenter.hu
Tó wellness Hotel
superior
Leírás: A Tó Wellness Hotel***Superior a Bánki-tó partján, Nógrád megyében, Budapesttôl 65 kilométerre nagy szeretettel várja kedves vendégeit akár hosszabb, akár rövidebb idejû kikapcsolódásra. A szállodai szolgáltatásokon (étterem, kávézó, különtermek, wellnessvilág) kívül a szabadidô eltöltését szolgáló különféle lehetôségek (kalandpark, teniszpálya, horgászás, csónakázás, kerékpározás) nyújtanak feledhetetlen élményeket. A szállodától mindössze 200 m-re található a Tó Kalandpark, ahol földön (óriás sakk, tollaslabda pálya, streetball pálya, játszótér) és levegôben (3 nehézségi fokozatú drótkötélpálya) élményekkel teli program várja a gyerekeket és felnôtteket egyaránt. Ajánlat: Csomagajánlatainkat keresse a www.tohotel.hu oldalon, vagy érdeklôdjön elérhetôségeinken. Név: Tó Wellness Hotel***superior Cím: 2653 Bánk, Petőfi utca 73. Telefon: (+36) 35/342-309, 06-30/515-4440 Fax: (+36) 35/324-309 E-mail:
[email protected];
[email protected] Honlap: www.tohotel.hu
7
Gyöngyös és a Mátra A Mátra Magyarország emblematikus hegy-
füredre, de a Lajosházára vezető sínpáron csak
sége, itt található az ország legmagasabb
a nyári időszakban, hétvégéken járnak a vonatok.
pontja, az 1014 méter magas Kékes tető, és
Hallotta-e?
szomszédságában a Galya-tető. Ez a vidék a kristálytiszta levegő révén egyben klimatikus gyógyhely. A Mátra kapujának nevezett
A Mátrai Gyógyintézet mind Kékestetőn,
Gyöngyösről vezet az út fel a hegyekbe…
mind pedig Mátraházán fogad vendégeket?
A gyöngyösi Mátra Múzeum megismerteti látogatóit a Mátra élővilágával, természetrajzával, ásványaival, a város helytörténetével. A múzeum mellől kisvasúttal zötyöghet a farkasmályi pincesorok alatt Mátrafüredre. Ha pedig felfrissülésre vágyik, irány a gyöngyösi Uszoda és Termálstrand.
Mátravasút A Mátravasút szerelvényei két útvonalon közlekednek. Szinte egész évben eljuthat vele Mátra i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
Az itteni szubalpin klíma kitűnően gyógyítja az idült légzőszervi betegségben szenvedőket, jó hatással van a hörghurutra és az idegkime rültségre. A Galyatetőn megszálló vendégek is élvezhetik a levegő tisztaságát, hiszen a levegő por- és pollenszegény, a házi poratka ezen a magasságon már nem él meg. Mátraszentimrén és Mátraházán több új ****-os szálloda köztük a Lifestyle Hotel Mátra a legmagasabb szintű szolgáltatásokkal várja a vendégeket. Emellett számos panzió és magánszálláshely is található a Mátrában. Nemcsak a jó levegő, hanem egy különleges gyógyvíz is hozzájárulhat egészsége megőrzésé-
A mátraderecskei „fürdőről” bővebb információt
hez. Parádsasváron ered az a savanyúvizű forrás,
az itthon.hu/eszakmagyarorszag oldalon talál.
amelyet a helyiek csevice víznek neveznek. Kós-
Bükkszék az erdőkkel határolt táj szépségé-
tolja meg a parádóhutai Klarissza-csevice vagy az
nek, a csendes környezetnek és a friss levegőnek
Ilona-völgyi Szent István-csevice vizét is!
köszönhetően ideális kiránduló- és pihenőhely bármely korosztály számára. A történelmi idő-
Tudta-e?
ket idéző helység értékét a világhírű SALVUS gyógyvíz jelenti. A 40 C° hőmérsékletű hévizet
A Parádi kénes gyógyvíz a gyomorbetegségek
az 1930-as években fedezték fel a kőolajkuta-
tipikus gyógyvize. Hatásos savtúltengéssel járó
tás „melléktermékeként”. Összetételét tekint-
gyomor- és bélbetegségek gyógyításában, segíti
ve a világon egyedülálló, alkalmas mind külső
az emésztést, javítja a légutak hurutos állapotait,
fürdőkúrai, mind belső ivókúrai felhasználásra.
fokozza az epeelválasztást, segíti a máj működé-
(A fürdőről bővebb információt az itthon.hu/
sét, kedvezően befolyásolja a csontritkulás, a szív-
eszakmagyarorszag oldalon talál.)
és érrendszeri betegségek folyamatait. A Mátra gyógyturizmusának unikális, orszá gosan egyedülálló értéke a mofetta. A ter mészetes
szén-dioxidos
„gázfürdőt”,
amely
mozgásszervi, reumatológiai, érrendszeri be tegségek kezelésére, megelőzésére javallott, már nemcsak a palóc hagyományokat örző Mátraderecskén, hanem a parádfürdői hotelben is igénybe veheti. A mofettában gyógyulni vágyó egy széndioxddal telített medencébe lépve tapasztalhatja meg a kezelés érdekességét.
9
úti célja, számos verseny, túra helyszíne, mint pl.: Mátra Teljesítménytúrázója mozgalom vagy a szeptemberi Mátra Kör és Mátra Mountainbike
Túratipp
Maraton kerékpárverseny. A sástói kalandpark nagyszerű élményelemekkel (bobpálya,
Ha erre jár, érdemes megállni
kalandpark) és családi programokkal, augusztus
Sirokban, a Mátra legkeletibb bércénél,
elején családi hétvégével várja az érdeklődőket.
ahol egy riolittufa sziklahegy uralja
Mátrafüredről a Hegyi Sportok Bázisáról ve-
a völgyet, rajta a siroki vár romjaival.
zetett erdei segway és nordic walking túrákon
Túrának sem utolsó!
vehetnek rész a kalandvágyók. A téli sportok szerelmesei nem szenvednek hiányt a Mátrában. Kékestetőn és Mátra szentistvánban kezelt, hóágyúzott pályákon egészséges, tiszta levegőn síelhetnek. A szikla-
Ha még nem tudná…
mászók körében jól ismert a Csókakő és a Báránykő, amelynek andezit falain kipróbálhatják
A SALVUS gyógyvízzel végzett belégzőkúra tisz-
ügyességüket.
títja a légutakat, és eredményesen gyógyítja
Túratipp
a légutak heveny és idült gyulladásait, elősegíti a hangszálak regenerálódását, és a dohányzást kísérő légúti panaszokat is csökkenti. Szaunavízkénti
Ilona-völgy geológiai tanösvény. Parádsasvárról
felhasználása élénkítő, illetve tisztító hatással van
vezet az Ilona-vízeséshez. A Keleti-Mátra földtani
a bőrfelületre, valamint a légutakra.
értékeit és a hajdani ércbányászat emlékeit mutatja be.
Programtipp Az ezerarcú hegységet mindig van miért felkeres-
További információk a térségről:
ni. A bakancsos turisták és a kerékpárosok kedvelt
itthon.hu/eszakmagyarorszag
i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
Eger és térsége Csillagvidék „Kaland és pihenés Bükkaljától Matyóföl-
gyógy- és termálfürdői, rendezvényei megannyi
dig” Az idelátogatók előtt a lehetőségek és
élménylehetőséggel várják a vendégeket. Törté-
élmények széles tárháza nyílik meg, legyen
nelmi városként minden magyar számára egyet
szó túrázásról, biciklizésről, lovaglásról
jelent a hősies helytállással, a kitartással, a haza-
vagy akár pihentető termálvizes fürdőzés-
szeretettel, amelyre Dobó István várkapitány és
ről. A Csillagvidék minden korosztálynak
az egri várvédők adtak példát az 1552-es, törökök
kínál kalandot és pihenést. A térség sokszínűségét az idetartozó települések által kínált rengeteg élmény adja, és a számos program, amelyek közül a vendégek kedvükre válogathatnak.
Eger, a sokcsillagos élmény! Eger városa számtalan látnivalót kínál az idelátogatóknak. Gazdag történelmi hagyományai, épített öröksége, messze földön híres borai, i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
13
elleni harcok során. A látogatók szívesen sétálnak az egri várban, a belváros ódon utcáin, de akár kerékpárra pattanva vagy kisvonattal is ismerkedhetnek a várossal. Török örökség az egyedülálló hangulatú műemlék Török Fürdő, amely forrásokra települt, így a gyógyvíz közvetlenül a medencékbe kerül. (A fürdőről bővebb információt az itthon.hu/eszakmagyarorszag
oldalon
talál.)
Szomszédságában, gyönyörű parkban található az Egri Termálfürdő. Ősplatánjai, ciprusai több száz évesek, a díszmedencékben trópusi eredetű
A már megszokott és kedvelt művészeti
növények és állatok láthatók. (A fürdőről bővebb
és gasztronómiai fesztiválok mellett ebben az
információt az itthon.hu/eszakmagyarorszag ol-
évben Eger ad otthont június végén a Kaláka
dalon talál.) Kiváló vendéglátóegységek, kávézók, cuk-
Fesztiválnak, amely Magyarország legnagyobb folkfesztiválja.
rászdák, érdekes múzeumok és kiállítóhelyek – ez
A város riolittufába vájt pincéiben megkóstolt
az, ami Egerbe vonzza a vendégeket. Akár néhány
tüzes boroktól nemcsak a kedve, hanem az egész-
órát tölt a városban vagy itt nyaral, gyógykúrán
sége is javul. Győződjön meg Ön is arról, hogy
vesz részt, örömmel fedezheti fel, hogy Eger számos kiállítóhelye megújult, sőt a belváros új bemutatóhelyekkel is gyarapodott. Az újraálmodott Tűzoltó Múzeum hamarosan a gyermekek és felnőttek kedvencévé válhat, ha virtuálisan részt vehetnek a tűzoltásban és tűzoltóruhába is öltözhetnek. A Kepes György Nemzetközi Művészeti Központ mint interaktív médiaművészeti múzeum egyfajta csodák palotája lesz. Érdemes felkeresni a Líceumot is, amely Eger egyik legnagyobb épületeként kívülről és belülről is megszépült, ahol a Varázstoronyban, akár a Planetáriumban, kémlelhetik az eget, és meglátogathatják a Főegyházmegyei Könyvtárat, amely legértékesebb történeti és egyetlen nyilvános egyházi könyvtára hazánknak. Barokk szoba a marcipánmúzeumban és a Zsinagóga Galéria változatos időszaki kiállításai számos látogatót vonzanak a városba.
Eger a sokcsillagos élmény!
Thummerer Vilmos pincészetét, aki 1995-ben
Szálláshelyek széles választéka, megannyi
elnyerte az „Év bortermelője” címet. Ostoroson
wellness- és gyógykezeléssel várja a vendége-
a környező dombok ölelésében fekvő tó a vizek
ket, sőt a Szépasszony-völgyben, a borospin-
szerelmeseinek jelenthet kikapcsolódást, a tó
cék szomszédságában megújult wellness ho-
partján piknikezhetünk. A lovaglási távok rövi-
telekben is kényeztethetik magukat. A kisebb
dek, így kevésbé gyakorlott lovasoknak is ajánlott
vendégházak is többnyire már rendelkeznek saját
ez a túra.
wellnessrészleggel. A város környékén számos
Eger környéke a horgászok paradicsoma is, ér-
lovas tanya található, ahol gyógylovaglásra is van
demes horgászbotokkal felkeresni az ostorosi víz-
lehetőség.
tározót, a bélapátfalvi tavat. A város szomszédságában emelkedő Eged-hegy a siklórepülők ideális
Borportya
felszállóhelye, az eged-hegyi és a maklári repülőtérről pedig a sportrepülők indulnak légi útjaikra.
Öt nap alatt napi 2 órás lovaglással megízlelhetik
Gyógyvizek Völgye
az Egri borvidék legjellegzetesebb borait, és felfedezhetik Eger környékét. Ellátogatunk Noszvajra a XVIII. században épült De la Motte kastélyhoz.
A „Gyógyvizek Völgye” természeti képződmé-
A Gazdaházban részt vehetünk szilvalekvárfő-
nyeivel, finom boraival, vizeivel, kő emlékeivel
zésen, kosárfonást tanulhatunk. Felkereshetjük
páratlan kikapcsolódást jelent az idelátogató
i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
vendégek számára. Turisztikai látványosságként
15
A pompás Demjéni termál völgy hegyes-
említhetők a riolittufába vájt kaptárkövek és bar-
dombos vidékét valószínűleg az isten is jóked
langlakások, melyek skanzenként látogathatók.
vében teremtette. A gyönyörű mozaikkal kirakott,
Egerszalókon igazi nevezetességnek szá-
teraszos gyógyfürdőben romantikus éjszakai
mít a föld mélyéből feltörő hévízforrás, amely
fürdőzésre is van lehetőség az év minden nap-
jellegzetes párolgásával Európában páratlan
ján. (A fürdőről bővebb információt az itthon.hu/
természeti környezetet teremt. A hegyoldalról
eszakmagyarorszag oldalon talál.)
lefolyó gyógyvíz alkotta különleges teraszos mészkőképződmény a világon egyedülálló, lábá-
Matyóföld
nál épült fel a Saliris Resort Gyógy- és Wellness Fürdő. (A fürdőről bővebb információt a www.
A matyó hímzés és viselet ma is a magyarság meg-
egerszalokfurdo.hu oldalon talál.) A fürdő egy-
testesítője, hungarikum. A Matyóföld központjá-
beépült a Saliris Resort Spa szállodával. Kö-
ban, Mezőkövesden a Matyó Múzeum, a skan-
zelében található a thermál kempingben a saját
zen jellegű Hadas városrész, a Mezőgazdasági
szállóvendégeiken kívül további fürdőzőket is
Gépmúzeum meglátogatása színesíti a környék
szívesen látnak. (A fürdőről bővebb információt az
fürdőit felkereső vendégek napi programját.
itthon.hu/eszakmagyarorszag oldalon talál.)
Mezőkövesd gyógy- és strandfürdőjének
A falu központjában élményfürdőzésre kínál
a vizét 1968-ban nyilvánították hivatalosan is
lehetőséget a Mesés Shiraz Hotel észak-afrikai
gyógyvízzé. Ma már 21 medencéből válogathat-
fürdőháza.
nak az idelátogató vendégek. A gyógymeden-
cék mellett egész évben használható felnőtt-
Az itt pihenő vendégek a fürdőzés mellett él-
és gyermek-élménymedencék, fedett uszoda
vezhetik a táj szépségét, kóstolgathatják a helyi
várja a kikapcsolódni vágyókat. A közelmúlt-
domboldalakon termett szőlőkből készített kiváló
ban wellnessrészleggel is bővültek. A nyári
borokat, meglátogathatják a kaptárköveket, de
időszakban animációs programok is várják
a falu határában akár horgászhatnak is.
a turistákat. (A fürdőről bővebb információt az itthon.hu/eszakmagyarorszag oldalon talál.) Az aktív kikapcsolódásra vágyók a fürdő főbejáratánál lévő szezonális turisztikai információs irodában nordic walking botot vagy kerékpárt bérelhetnek. Számos szálláshely található a közelben, melyek közül a legtöbb wellnessszolgáltatást a Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness kínálja. Bogács az utóbbi években kedvelt pihe-
nyitott
létesült
medencéivel
Ha legalább 3 éjszakát eltölt a Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület
nőhely lett. Kőolajkutatással feltárt 76 oC -os termálvizére
Matyótipp
a
thermálfürdő,
télen-nyáron
mely
közked-
velt hely. (A fürdőről bővebb információt az itthon.hu/eszakmagyarorszag
oldalon
talál.)
i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
tagszálláshelyein, számos kedvezményre jogosító Matyóföld kártyát kap.
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
Túratipp Az
Eger
tarisznyaváraként
számon
tartott
Szarvaskői vár romjait lépcsős, teraszos erdei úton közelíthetik meg. A tempót mindenki magának szabja, de a gyönyörű bükki panoráma megtekintésére is hagyjanak elég időt!
Szilvásvárad – a természet kincsestára Szilvásvárad, ez a Bükk északi kapujának is nevezett település megannyi értékét őrzi a természetnek és az emberi szellemnek. A Bükki Nemzeti Park területén gyalogos sétával, kerékpárral vagy a Szilvásváradi Erdei Vasúttal járható végig a Szalajka-völgy, megtekinthetők a pisztrángos tavak, az egyedülálló szépségű, természetes tufaképződmények, a lezúduló Fátyol-vízesés, a Szabadtéri Erdei Múzeum és még sok más látnivaló. Kijelölt turistautak, tanösvények vezetik el a természetbarátokat az Őserdőhöz, a kilátókövekhez, barlangokhoz. Szilvásvárad ad otthont a világhírű lipicai ménesnek is, ahol a törzsménistálló, a múzeum, a legelő ménes megtekintése mellett felejthetetlen élményt nyújt egy lovas kocsizás vagy egy lovas túra is. A szabadidőssportok kedvelőit télen sípálya várja, és hazánk első kalandparkjában is kihívások sokasága található. Akár lovagolni vagy fogatot hajtani érkezik, vagy csak egy kellemes kerékpár- vagy gyalogtúrát tervez a környéken, kiváló szálláshelyek várják szinte minden kategóriában. Minden vendég, aki szilvásváradi szálláshelyen éjszakázik, megkapja a Szilvásvárad kártyát, amely számos kedvezmény igénybevételére jogosítja birtokosát, akár szabadidős élményszerzésről, akár gasztronómiai kalandozásról van szó.
17
Felsőtárkány a Bükki Nemzeti Park nyugati
őz, szarvas, vaddisznó, muflon, róka kapható pus-
kapuja, itt található a Nyugati Kapu Oktató- és
kavégre, ezért a vadászok is szívesen keresik fel
Látogatóközpont, ahol kiállítás ismerteti meg
a Bükkhegységet. A csodálatos környezetben kü-
az érdeklődőket a Bükk élővilágával. Akár erdei
lönleges élményekkel teli napokat tölthetnek el
kisvasúton, akár gyalogosan érkezik a látoga-
a település határában, az afrikai stílusban épült
tó gazdag növény- és állatvilággal ismerkedhet.
szállodában.
A lovas túrázók és a kerékpározók kiváló erdei
Kisvonattal a Vöröskő-völgyi erdei tanösvényhez
terepeket találnak. Az erdők vadban gazdagok,
Felsőtárkányból a Stimetz-házig vezető 5 km hosszú erdei kisvasút végállomásánál alakították ki ezt a sajátos hangulatú tanösvényt, amely tulajdonképpen egy 21 állomásos növény- és állatkalauz . További információk a térségről: itthon.hu/eszakmagyarorszag
Egerbike.hu Leírás: Egy világot járt barátom mondta egyszer: ha gyalog vagy, nem marad idôd szétnézni. Ez Egerre különösen igaz, ahol minden ház, minden kôdarab maga a történelem, ezeket egyenként felfedezni az igazi kaland! Ha nem szeretnél lemaradni semmirôl, ha nem csak a három kötelezô látványosság érdekel, ha kényelmesen szeretnéd felderíteni egy történelmi város igazi értékeit, pattanj két kerékre! Keresd az EGERBIKE-ot a város központjában, ahol kész útvonalakkal, rád szabott kerékpárral és kérésedre túravezetôvel várunk. Hozd a kedved, mi adjuk hozzá a bringát! Ajánlat: 2012. március 1. – 2013 november 1.: 10% az egyéni bérlésekbôl és csoportos túrákból, 3 órás bérlés – 1500 Ft, 6 órás bérlés – 2000 Ft, 24 órás bérlés – 3000 Ft, Warm up túra újoncoknak Egerben 2000 Ft térképpel, egész napos Bükk-túrák, vezetôvel igény szerint borvacsorával – 7000 Ft-tól Név: egerbike.hu Cím: 3300 Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 17-19. (Belső udvar) Telefon: 06-30/233-5814 E-mail:
[email protected] Honlap: www.egerbike.hu
i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness Leírás: A Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness**** Mezôkövesden, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdô mellett található. Elhelyezkedése tökéletes, hiszen autópályán minden irányból megközelíthetô, így egyórányi autóútra van szállodánk akár Budapestrôl, akár Debrecenbôl. Ajánlat: Négycsillagos szállodánk 134 szobájában az elegancia, az elér hetô luxus várja. A wellnessrészleg teljességét négy medence, a 2 részre osztott élménymedence, a 2 gyógyvizes medence és az úszómedence mellett szaunavilágunk biztosítja. A Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness**** 9, jól felszerelt termében akár 270 résztvevô számára tudunk konferencialehetôséget biztosítani. Kínálatunk változatosságával, látványos gasztronómiai eseményekkel étkezéseiket élménnyé varázsoljuk! Név: Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness**** Cím: 3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 2. Telefon: (+36) 49/505-030 Fax: (+36) 49/505-039 E-mail:
[email protected] Honlap: www.balneohotel.hu
Bogácsi ThermálfürdÔ Leírás: A megújult bogácsi thermálfürdôben a szórakozást, felüdülést hat új gyógyvizes medence, óriás jakuzzi, egy úszómedence, egy gyermekpancsoló és egy új vizijátszótér biztosítja. A gyógycentrum wellnessrészlegén különleges masszázsok, a szálláshelyeink pedig egész napos fürdôbelépôvel és ingyenes szaunahasználattal kínálnak tökéletes felfrissülést, regenerálódást vendégeinknek. Ajánlat: Büfével egybekötött éjszakai fürdôzés minden pénteken és szombaton 19-tôl 23 óráig.
i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
Név: Bogácsi Thermálfürdő Kft. Cím: 3412 Bogács, Dózsa Gy. u.16. Telefon: (+36) 49/534-410 E-mail:
[email protected] Honlap: www.bogacsithermalfurdo.hu
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
Mesés Shiraz Hotel
superior
1001 éjszaka szállodája Egerszalókon Leírás: A Mesés Shiraz Hotel orientális és mediterrán stílusjegyei, 51 szobával, 120 fôre alkalmas konferencia-központtal a Közel-Kelet, és Észak-Afrika hangulatvilágát idézik. Szolgáltatásai a legendás „keleti kényelem” élvezetét nyújtják, egyedülállóan hazánkban. Minden Shiraz-lakó részese lehet a mesének, az 1001 éjszaka világának, megtapasztalhatja a hammam, a mentatea vagy éppen a vízipipázás élményét. Akit vonz az egzotikus szállodák különleges világa, új különleges élménnyel gazdagodhat: a Shiraz-csoport új szállodája, a BAMBARA Hotel****superior Eger mellett a Bükkben kínálja Nyugat-Afrika csodáit. Név: Mesés Shiraz Hotel****superior Cím: 3394 Egerszalók, Széchenyi út 31. Telefon: (+36) 36/574-500; Fax: (+36) 36/574-505 E-mail:
[email protected]; Honlap: www.shirazhotel.hu
SZALAJKA LIGET HOTEL
ÉS APARTMAN HÁZAK
Leírás: Ön is vágyik arra, hogy a mindennapi zsibongástól távol, egy erdô széli tisztáson pihenje ki a napi, heti fáradalmakat, hogy reggel madárcsicsergésre ébredjen, és a szállodai szobája egy csodálatos kilátású erdôs, vagy dombos részre nézzen? Ha igen, Ön megérkezett, hisz a hatalmas bükki csúcsok messze repítik Önt a hétköznapoktól és észrevétlenül lopózinak a nyugalom érzéseitestébe és lelkébe! Név: Szalajka Liget Hotel és Apartman házak Cím: 3348 Szilvásvárad, Park út 25/a Telefon: (+36) 36/564-300, (+36) 36/564-301 Fax: (+36) 36/564-302 E-mail:
[email protected] Honlap: www.szalajkaliget.hu
Öko-Park Panzió, Kemping Nálunk könnyen fellélegezhet – allergénmentesen kint és bent! Leírás: Magyarország egyetlen aerobiológus által bevizsgált és tanúsítván�nyal igazolt szállodája. A Bükki Nemzeti Parkban, szubalpin klímával, Egertôl 10 km-re, Szarvaskôben található. Európai Ökocímke, valamint a Zöld Szálloda minségbiztosítási elismerés büszke viselôje. Ajánlat: Az allergénmentes, akadálymentes és gyermekbarát szobákkal rendelkezô épületben szauna és masszázs nyújt ellazulást a túrák után, a hegyek és a kristálytiszta levegô szerelmeseinek. SZÉP-kártya-, Erzsébet-utalvány-, üdülésicsekk- és bankkártya-elfogadó hely. Név: Öko-Park Panzió, Kemping *** és Kalandpark Cím: 3323 Szarvaskő (Eger), Borsod u. 9. Telefon: (+36) 36/352-201 E-mail:
[email protected] Honlap: www.oko-park.hu
és Kalandpark
21
Észak-Magyarország régió térképe
i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
23
Miskolc és a Bükk térsége Ha érdeklik Önt a történelem, a zene, a kép-
Miskolcot a Bükk öleli körül, a hegység szerves
zőművészet és az építészet emlékei, ha sze-
része a város és környéke életének. Ha csak kelle-
reti az erdei túrákat, vagy az extrém spor-
mes, hűs erdei sétára vágyik, a városból kilépve
toknak hódol, esetleg két keréken járná az
máris a fák között találja magát a turista. Lilla-
erdőt, vagy csak lazítana a kellemes termál-
füred országszerte híres hegyvidéki üdülőköz-
vízben, Miskolc nyitott kapukkal várja Önt, kedves utazó! Magyarország negyedik legnagyobb városa az ország legrégebben lakott települése, hisz az ember jelenléte 70 ezer évvel ezelőttre tehető a belvárosban magasodó Avas hegyen. A város ma is számtalan történeti és kultúrértéket rejt. A diósgyőri vár az egyik legrégebbi és legjelentősebb emléke Miskolcnak. A reneszánsz vár volt királynék jegyajándéka, boszorkányok vesztőhelye, falai között nem katonás, hanem lantpengető kedélyes élet folyt. Ezt a hangulatot adja vissza nyaranta a Nagy Lajos korát idéző középkori forgatag is. i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
Jó tudni... A diósgyőri vár közeléből indulnak az erdei kisvasút szerelvényei. A legszebb vonalvezetésű pályán a Lillafüreden át a Garadna végállomásig közlekedhetnek.
pont, ahová erdei kisvonattal is utazhatunk, és ahol csónakázhatunk a mélyzöld Hámori-tavon. A hegyoldalban Mátyás korabeli vadászkastélyok mintájára épült a gyönyörű fekvésű szálloda. Függőkertjéből, 20 m magasból zúdul alá az ország legmagasabb vízesése.
Amit a bükki barlangokról tudni illik A Bükk hegység hazánk barlangokban leggazdagabb vidéke. A lillafüredi Szent István-bar-
25
lang a cseppköveiről vált nevezetessé. Emel-
pisztrángtelep, a bánkúti sícentrum vagy
lett klimatikus gyógyhely is, ahol komplex
a szentléleki pálos kolostor romjai és a Látó-
légzésrehabilitációs program várja a gyógyulni
kövek.
vágyókat. A közeli Anna-barlang európai viszonylatban is kiemelkedő mésztufaalakzataival hívogatja a kíváncsi utazót. A szemközti hegyoldalban, a Szeleta-barlangban ősemberleleteket találtak. A mamutcsontokkal együtt pompás babérlevél alakú kőeszközöket is felszínre hoztak. Ezt a Bükk számos barlangjára jellemző „kőipart” ma világszerte Szeleta-kultúrának nevezik.
Túratippek A város zöldövezetében kialakított Miskolci Állatkert és Kultúrpark tanösvényen akár magaslesről vagy völgyhídról is szemlélődhetünk. Csodálatos túracélpontok a környéken a garadnai i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
27
BarlangfürdÔ és Barlang Aquaterápia „Mártózzon meg Ön is a szerzetesek gyógyító vizében!” Leírás: Az Európában egyedülálló karsztvizes barlangrendszer már a XVI. századtól a bencés szerzetesek kedvelt fürdôhelyeként volt ismert. A trópusi, párás idôjárást idézô barlangi klímának, a frissítô, ásványi anyagokban gazdag 30–35 °C-os karsztvíznek köszönhetôen Miskolctapolca az egyik legkedveltebb üdülôhely Magyarországon, ahol a fürdôzésen túl a wellness szerelmesei különleges szaunaszeánszokon vehetnek részt képzett szaunamesterek segítségével. AJÁNLAT: A Barlangfürdôhöz szervesen kapcsolódó gyógyászati részleg, a Barlang Aquaterápia nem csak az orvosi beutalóval érkezôket várja. Gazdag, minden igényt kielégítô szolgáltatásainkat azoknak is ajánljuk, akik a betegségmegelôzés, a felfrissülés, feltöltôdés szándékával érkeznek, vagy egyszerûen csak azért,
Fürdött Ön már természetes barlang járataiban áramló forrásban? Ezt egyedül a világon a miskolctapolcai Barlangfürdőben teheti meg! A fürdő Európában egyedülálló, az itt eredő meleg források gyógyhatású vize már a török idők előtt híres fürdőkultúrát alakított ki a völgyben. Az 1936-ban felfedezett 150 m hosszú barlang forrásaira építve barlangfürdőt létesítettek. A látogatók válogathatnak a termál-, tavi, illetve barlangi medencék között. (A fürdőről bővebb információt a www.barlangfurdo.hu oldalon találnak.) A fürdő közelében számos wellness hotel várja a pihenni vágyókat.
Egészségtipp Bükkszentkereszten meglátogathatják az ország talán leghíresebb füvesemberét, Gyuri bácsit, sőt gyógynövénygyűjtő túráin is elkísérhetik. Az üdülőfalu kristálytiszta levegőjéről, lovas tanyájáról és üveghutáit bemutató kiállításáról is nevezetes. További információk a térségről: itthon.hu/eszakmagyarorszag
hogy egy kellemes, kényeztetôs nappal jutalmazzák meg magukat. A vendégeket különbözô masszázsokkal, szárazföldi- és vízi tornával, klasszikus fürdôkúrával, száraz-meleg sóbarlanggal, a kicsiket pedig úszásoktatással várjuk! Cím: Miskolctapolca, Pazár sétány 1. Telefon: (+36) 46/560-030, (+36) 46/561-360 E-mail:
[email protected] Honlap: www.barlangfurdo.hu
Aggtelek és térsége Az Aggteleki-karszt mint világörökségi
A zene- és barlangkedvelők a kb. 1,5 órás
helyszín számtalan felszíni és felszín alatti
vörös-tói középtúra során az Óriások termében
kincset rejt magában. A varázslatos karszt-
hasonló élményeket élhetnek át. Ennek a túrá-
vidék páratlan élményt és számtalan prog-
nak a nevezetessége, hogy útvonalán található
ramlehetőséget nyújt a pihenni vágyó tu-
hazánk legmagasabb cseppkőképződménye, a
risták vagy a kalandra vágyó felfedezők számára. Az Aggteleki-karszt területén található közel 300 barlang 1995-ben felkerült az UNESCO Világörökség listájára. Itt található Magyarország leghosszabb barlangja, a határon is átnyúló, több mint 25 km összhosszúságú, 2 millió éves Baradlabarlang, mely egyben hazánk legismertebb és cseppkőképződményekben leggazdagabb barlangja. Az aggteleki rövidtúrán a látogatók fényjátékkal egybekötött zenei előadásnak lehetnek tanúi a kitűnő akusztikájú Hangversenyteremben, ahol a túrákon kívül rendszeresen rendeznek különböző műfajú koncerteket. i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
kb. 900 tonnás és 19 m magas „Csillagvizsgáló”.
völgyben felállított madárgyűrűző táborban
A kalandot kereső látogatók 5–7 órás speciális bar-
számtalan érdekes madárfajt tekinthetnek meg
langtúrák résztvevőiként kiépítetlen szakaszokon
az érdeklődők.
haladva fedezhetik fel a barlang rejtett szépsé-
A barlangok vidékét járva érdemes megte-
geit. A Baradla mellett további 5 barlang (Béke-,
kinteni a szinpetri vízimalmot, mely Guinness-
Kossuth-, Meteor-, Rákóczi-, Vass Imre-barlang)
rekordert, a Világ Legnagyobb Könyvét rejti
várja a mélység titkait kutatni vágyó vendégeket. A barlangok az év minden napján látogathatók, de a +10 oC állandó hőmérsékletről ne feledkezzenek meg! (A különböző nehézségű és hosszúságú extrém túrákon való részvétel csak előzetes bejelentkezés esetén lehetséges. Bővebb információ: itthon.hu/eszakmagyarorszag) Az Aggteleki Nemzeti Park területén található tanösvények, kijelölt turista- és kerékpárútvonalak mentén haladva a kirándulók lépten-nyomon sok érdekes természeti értékkel és kultúrtörténeti nevezetességgel találkozhatnak. Az augusztus közepétől október végéig a Bódva-
magába; az innen néhány kilométerre a hegyek
nek részt. A Baradla-barlang jósvafői kijáratánál
közt megbúvó Tornakápolnát, amely 11 állandó
a magyar barlangkutatás kiemelkedő alakjának,
lakosával az ország legkisebb települése, és érté-
Kessler Hubertnek az emlékházát kereshetik fel az
kes templomával, kiváló körpanorámás látványt
év minden napján. A környező települések, mint Jósvafő, Szög-
nyújtó kilátópontjával sok kirándulót vonz.
liget, Tornakápolna, Teresztenye, Perkupa
Tipp a különlegességre vágyóknak
számtalan népi építészeti értékkel rendelkeznek: régi csűrök, gömöri és tornai motívumokat vise-
Jósvafőn található Magyarország egyetlen génmegőrzés céljából tartott hucul lóállománya. A hucul a Kárpátokban kialakult, ősi vadlovakhoz, illetve a honfoglaló magyarok lovához genetikailag feltehetőleg igen közel álló lófajta. A ridegen tartott ménes egész évben Jósvafőtől északra, a gergés-lápai legelőkön található, néhány példány pedig Jósvafőn, a Kúria Oktatóközpont udvarán látható. A ménes megtekinthető lóháton vagy akár fogattal is. A lovagolni vágyók különböző lovas túrákon, illetve táborokban veheti t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
Horgásztipp A Rakacai-víztározó igazi horgász paradicsom, jellemző halai: a ponty, amúr, süllő, csuka, dévérkeszeg, karikeszeg, domolykó. A tározón lehetőség van evezésre, és kijelölt fürdőhely is várja az idelátogatókat.
lő parasztházak, régi kúriaépületek és szebbnél szebb festett kazettás mennyezetes templomok. A környék nevezetességei között számtalan kultúrtörténeti emlék is fellelhető, mint például Szádvár romja, a martonyi Háromhegyi pálos templom- és kolostorrom, valamint Derenk romközsége, amelyek egy részét gyalogosan vagy kerékpárral is felkereshetik.
Barlangjárótúra-tipp Speciális (Retek-ági) túra, mely során végigsétálhatunk a barlangrendszer kb. 7 km-es főágán, valamint megtekinthetjük a Baradla-barlang csodálatos oldalágának, az úgynevezett Retekágnak 1250 méteres szakaszát a Csodák terméig. Az oldalágban általában száraz időszakban is van víz. A kb. hétórás túrára túrabakancs, túraöltözék ajánlott. A részvétel csak túravezetővel, előzetes bejelentkezéssel lehetséges!
További információk a térségről: itthon.hu/eszakmagyarorszag
31
Tokaj és Zemplén térsége A Zempléni-hegység és a Bodrog folyó találkozá-
1527-ben királlyá választották. Itt Tokajban tart-
sánál formálódott területen az évszázados pincék,
ják a térség legnagyobb szüreti fesztiválját, a
a régi épületek, a kiváló borok és a festői táj együt-
Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokat október elején.
tese ritkán tapasztalható, kivételes élményt nyújt
A királyi borok fogyasztói kellemes napokat tölt-
az idelátogatóknak.
hetnek el a tarcali szállodákban.
Ezekkel az értékekkel érdemelte ki a 27 települést magába foglaló Tokaj-hegyaljai borvidék a világörökségi címet. A tokaji nemes nedűkről nem is kell sok szót ejteni, hiszen ki ne ismerné őket? Sokan tudják, a fogyasztásra korábban cseppenként ajánlott szamorodni és aszú borok, valamint az esszencia magas penicillintartalmuk miatt természetes egészségvédő hatásúak. Tokaj leghíresebb építményei a pincék. A mai belváros alatt húzódó pincerendszer egyes pincéiben már a XV.–XVI. században is bort tároltak. Ezek közül is kiemelkedő a Rákóczi-pince, amelyben a hagyomány szerint Szapolyai Jánost i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
Újdonság Tokaj-Hegyalja déli részén és környékén: A bor és a táj szerelmesei 2012 májusától minden településen bérelhetnek kerékpárt, a kényelmesebbek robogót a (Bor-) túraközpontokban. Tokajban a hétvégéken a pincékhez az érdeklődők gumikerekes kisvonattal juthatnak el, egy borbusz a környék pincészeteihez viszi el a vendégeket. A gyalogtúrázók számára szervezett nappali és éjszakai túrákat kínálnak a térségben található információs irodák. Ha Hegyalján jár, az egyik legrégebbi településen, Erdőbényén a Magita Hotelben kényelmes körülmények között töltődhet fel. Mád, Rátka környékén birtoklátogatások keretében dűlőtúrákon vehet részt. A Legyesbénye határában található barlang a vulkáni működés eredményeit mutatja be. Környéke az elmúlt századokban híressé vált, hiszen sugárzása reumás panaszokat is gyógyít. A Taktaköz Natura 2000 területein szakképzett túravezetővel fedezheti fel az egyedülálló növény- és állatvilágot – amelyet egyébként több tanösvény is bemutat a térségben. Szerencsen a fürdőben pihenheti ki a napi túrákat, a szerencsi várban Magyarország legnagyobb képeslapgyűjteményéből nézhet meg egy válogatást. Sárospatakon született Árpád-házi Szent Erzsébet, kinek emlékére egy zarándokutat alakítottak ki önálló turistajelzéssel, amely gyalogosan járható végig Sárospatak és Kassa közt, átszelve a Zempléni-hegységet. A sárospataki Református Kollégiumot és a Rákóczi-várat felkereső turisták, valamint a város lakói egyaránt élvezhetik a megújult fürdő szolgáltatásait. A kincset érő termálvízre kutatófúrás révén találtak rá 1959-ben. (Bővebb információ a fürdőről az itthon.hu/eszakmagyarorszag oldalon). Sátoraljaújhelyet gyönyörű fekvése, történelmi és irodalmi kötődése miatt sokan felkeresik.
33
Augusztus első felében két héten keresztül része-
ládi kiránduláskor autóval is érdemes felkeresni.
se lehet a Sátor-Fesztiválnak, mely több rendez-
A legismertebbek Boldogkőváralján, Regécen
vényből áll, így mindenki megtalálhatja a számára
és Füzéren találhatók.
legérdekesebbet. A zempléni a Magas-hegyen található az ország
egyik
legkomplexebb
élményparkja.
Itt található Közép-Európa leghosszabb bob pályája, az ország leghosszabb libegője és a legnagyobb 4 évszakos sípálya, valamint a kalandtúrapark, ahol mindenki legyőzheti saját „korlátait”. A kitáblázott Magas-hegyi tanösvény és az új kilátó felkeresését sem szabad kihagyni a programból. A szomszédos Széphalomban Kazinczy Ferenc sírja, emlékcsarnoka és az ugyanitt álló Magyar Nyelv Múzeuma máig az egyik leglátogatottabb irodalmi zarándokhely. A Zemplén hegytetőin számos romantikus vár és várrom bukkan az utazó elé, amelyeket gyalog, kerékpárral, motoros túrázóként vagy csai t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
35
Túrázók figyelmébe ajánljuk Az
országos
kéktúraútvonal
kezdőpontja
a porcelánjáról híres Hollóházánál található, majd áthalad a Zempléni-hegység legmagasabb csúcsán is, a 896 méteres Nagy-Milicen.
Bakancsostúra-tippek Fekete–hegyi tanösvény: Mikóházától 3,5 km hosszan, 6 pihenőhellyel a Fekete-hegyi kilátóhoz, nehézségi szintje szerint megerőltető. A túra során megismerhetjük a környék állat- és növényvilágát, a kilátóból, pedig lenyűgöző panoráma A közeli Pálházáról indul hazánk legrégibb
nyílik a Hegyközre és a környékbeli hegyekre.
keskeny-nyomtávú vonatja, mellyel Kőkapun
Kormos–Bába tanösvény: A Korom-tető és
át a rostallói turistaházig utazhatunk. Kőkapun
Bába-hegy legjelentősebb természeti és kultúr-
kastély és a tóparton álló hotel ideális pihenőhely
történeti értékeit mutatja be 15 km hosszan. In-
a térség vendégei számára. Telkibánya a közép-
dítótáblái Pusztafalun és Pálházán találhatóak, de
kori aranybányászat emlékeit őrzi, tárnái ma is
érinti Füzért, Füzérkajatát és a kastélyáról ismert
látogathatóak. Szervezett programként többféle
Füzérradványt is.
bányatúrán is részt vehet.
Kerékpárosok figyelmébe ajánljuk A Sárospatak- Sátoraljaújhely Pálháza Bózsva közötti kb. 30 km kiépített bringaút az EuroVelo 11 kerékpárút része. A Bodrogközben Cigánd, Pácin, Nagyrozvágy és Ricse szomszédságában található, közel 24 kilométer hosszú töltéskorona élvezetes és érdekes túraútvonal. A távon pár óra alatt körbe lehet kerekezni, közben védett madarak, birkanyájak és marhacsordák látványa, illetve a zempléni táj idilli szépsége élvezhető. A vadregényesebb területeken pedig a hegyikerékpárosok és a down hill kedvelői találhatják meg a számításaikat. Rövidebb és hosszabb útvonalak vezetnek a mezőkön, erdei ösvényeken keresztül.
A Zemplén összefüggő erdőségeiben gya-
borkóstolóval egybekötött hajókiránduláson is
kori vadászzsákmány az őz, a szarvas, a vaddisz-
részt vehet. A térségben több helyen, Mádon,
nó, a muflon. Ha valaki csak a fényképezőgép
Tarcalon és Erdőbénye határában is találha-
célkeresztjében akarja látni az állatokat, ennek is
tók horgásztavak, de látogatható a tarcali és
megvannak a lehetőségei- egy dzsipes fotoszafari
a Megyer-hegyi tengerszem is. A jachtkikötők-
alkalmával akár európai bölényekkel is találkoz-
ben kisebb hajók várják utasaikat, de kajak- és
hatnak.
kenukölcsönzésre is van lehetőség. Egyedülálló
Vizeken… A csodálatos folyókat, patakokat övező növényés állatvilág kizökkent a mindennapi élet roha násaiból, a zajból, és csónakba, kenuba csalogatja az utazót. Gyakorlott, megfelelő tapasztalatokkal rendelkezők számára a közeli Hernád ad sok izgalmat a kavicsos folyómedrével, kidőlt fáival. A lassú folyású Bodrog a kezdők számára is ajánlott. Sárospatakról vagy Tokajból indulva sétahajójáratokon élvezheti a víz közelségét, vagy i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
viziélménnyel kecsegtet a Hernád is, amely mellett a Tátorján tanösvényt is ajánljuk felfedezni. Kiemelt értéket képvisel Bodrogzug madárvilága: ritka ragadozó madarak, valamint számos vízi- és gázlómadárfaj él itt, de az ártér a madárvonulásnak is fontos állomása. Fontos tudni, hogy a Tokaj-Bodrogzug tájvédelmi körzet területén vízitúrázni egyénileg és csoportosan is csak a természetvédelmi hatóság előzetes engedélyével lehet. Az engedélyek beszerzésében, illetve a vízitúrák útvonalának kialakításában a térség vízitúra-szervező szakemberei készséggel állnak rendelkezésre.
További információk a térségről: itthon.hu/eszakmagyarorszag
HEGYALJA GYÖNGYSZEME PANZIÓ Leírás: Válassza az aktív pihenést egy zempléni kis településen, Rátkán, Tokaj-Hegyalján, a Hegyalja Gyöngyszeme Panzióban. Ajánlat: Jól felszerelt vendégházunkban 16 fô elhelyezésére nyílik lehetô ség, nagyobb csoportokat társpanziókkal együtt tudunk fogadni. Wellness(medence, jakuzzi, szauna) és sport- (minigolf-) szolgáltatásainkkal, valamint szervezett túrákkal várjuk vendégeinket. Az aktív pihenés mellé különleges, egyedülálló sváb ételspecialitásokat és kemencés finomságokat kínálunk. 3040 fô befogadására alkalmas helyiségünkben igény szerint programokat rendezünk. Házi pincénkben tokaji borokat is kóstolhatnak az ínyencfalatok mellé, de bortúrákat is szervezünk. Lehetôség van egyedi fôzésre, bográcsozásra is. Ajánlatainkról, csomagjainkról, akcióinkról, különleges ételeinkrôl honlapunkon tájékozódhat. Név: Hegyalja Gyöngyszeme Panzió Cím: 3908 Rátka, Petőfi út 4. Telefon: 06-30/871-1151 Fax: (+36) 47/374-122 E-mail:
[email protected],
[email protected] Honlap: www.hegyaljagyongyszeme.hu
37
Régiónk színes programkínálatából ízelítő
Rendezvény
Időpont
Helyszín
Információ
Miskolci Kocsonyafesztivál
február
Miskolc
www.kocsonyafesztival.hu
Húsvéti Vendégvárás
április
Noszvaj
www.noszvaj.hu
Matyó Húsvét
április
Mezőkövesd, Hadas
www.mezokovesd.hu
Karancs–Medves Teljesítménytúrák Kalandozás az „Örökségeink útján” Zöldúton kerékpártúra Országos Kézműves Találkozó, III. Palóc Kanyar Pünkösdi Régizene Fesztivál
április
Salgótarján
http://www.nmtsz.extra.hu/
május
www.sugarkankalin.hu www.dregelypalank.hu
május
Sugárkankalin Turisztikai Egyesület települései Kazár
május
Alsópetény
www.proartfest.hu
Tor-túra
május
Egerszalók
www.gyogyvizekvolgye.hu
Specialized Szilvásvárad Kerékpáros Maraton és Outdoor Fesztivál „Mátrai Csillagok” Éjszakai Teljesítménytúra
május
Szilvásvárad
www.szilvasvaradmaraton.hu
május
Gyöngyös
www.matra.hu
i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g
www.36jopaloc.hu
é s z a k - m a g ya r o r s z á g • A T E R M É S Z E T ere j é V e l
Hallott már róla? Hogy a kisnánai vár kútjában alszik a szerencsehozó sárkány? Még ma is szerencsét hoz azoknak, akik ellátogatnak Kisnánára!
Rendezvény
Időpont
Helyszín
Információ
Borsodi Fonó Nemzetközi Folklórfesztivál XV. Kékes Csúcsfutás
június
Miskolc-Diósgyőr
www.diosgyorivar.hu
június
Kékes tető, Mátrafüred
www.futanet.hu
Magyar Nemzeti Parkok Hete nyitórendezvény XVI. Siroki várnapok
június
www.anp.hu
június
Aggtelek, Baradlabarlang fogadótere Sirok
V. Mátrai Múzeumok Éjszakája Sárkány ellen sárkányfű
június
Mátra
www.matrainfo.hu
július
Mátrafüred
www.aranygyongy.hu
Kisnánai Várnapok
július
Kisnána
www.kisnanavar.hu
Lipicai Lovasfesztivál – Nemzetközi Kettesfogathajtó-Verseny Történelmi Vigasságok – Középkori Piactér Szondi Várjátékok
július
Szilvásvárad
www.menesgazdasag.hu
július
Eger
www.mheger.hu
július
Drégelypalánk
www.dregelypalank.hu
Hegyalja Fesztivál
július
Tokaj
www.tokaj-turizmus.hu
Boldogkőváraljai Várnapok
július vége
Boldogkőváralja
www.tokaj-turizmus.hu
www.sirok.hu
39
Tudta - e? Hogy az Észak-magyarországi régióban rendezik a legtöbb kerékpáros maraton versenyt?
Rendezvény
Időpont
Helyszín
Információ
XII. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál Bükk Maraton
augusztus
Gyöngyös
www.gyongyos-matra.hu
augusztus
Felsőtárkány
www.bukkmaraton.hu
XIV. Bogácsi Fürdőfesztivál
augusztus
Bogács
www.bogacs.hu
X. Füzéri Várnapok
augusztus
Füzér
www.fuzer.hu
Mátra Maraton
augusztus
Mátrafüred-Sástó
www.matramaraton.hu
Nemzetközi Patkolókovácsverseny Óévbúcsúztató Operettgála
augusztus
Jósvafő, Hucul ösvény
www.anp.hu
december
Aggtelek, Baradlabarlang
www.anp.hu
További rendezvényekről tájékozódjon az itthon.hu/eszakmagyarorszag oldalain!
Impresszum Kiadta: Magyar Turizmus Zrt., Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság Előkészítés: WOW Stúdió Kft.; Nyomdai munkák: Crew Nyomdaipari Kft. Térkép: Geo-Graf Kft. Ingyenes kiadvány A kiadványban szereplő ajánlatok tartalmáért a Magyar Turizmus Zrt. nem vállal felelősséget. További információért, kérjük, keresse közvetlenül a szolgáltatókat!
i t t h o n . h u / e s z a k m a g ya r o r s z a g