1. FEJEZET
Liam Könnyed horkolás emlékeztet arra, hogy nem vagyok egyedül. A súlyosan szétterpeszkedő test láttán azon nyomban felébredek. Egynapos parfüm áporodott szaga lengi be a szobát, az ágyneműn is érezni. A függönyök elhúzva, a nap beragyog a jókora ablakon, amely a legjobb kilátást és közben a háborítatlan magánéletet is biztosítja. Átfordulok, egy női arcot látok, amelyre nem emlékszem. Arcot, amelyhez az elmémben nem kapcsolódik semmilyen név vagy eleven emlék, a világon semmi arról, hogyan került a szállodaszobámba, pláne az ágyamba. Az utóbbit esetleg ki tudom találni. A lány szőkesége arról árulkodik, hogy nem sokat faggattam a nevéről
vagy
a
kedvenc
italáról.
Kommunikációnkban
garantáltan csak a szemünk, a kezünk és az ajkunk vett részt. Egyetlen hajszín van, amitől a szívem megdobban, és az pont nem a szőke. Nem is a vörös. A szem se stimmelt. Soha nem jött be a kék. Barna legyen vagy zöld, bármi, csak ne kék. Nincs itt semmiféle lefelé húzó örvény vagy drog okozta
II
bódulat. Nem élek kábítószerrel, soha nem is éltem, előfordul azonban, hogy a kelleténél többet iszom olyan alkalmakkor, mint a tegnap esti. Én így birkózom meg a hibáimmal és a kudarcaimmal. Lehetek sikeres a színpadon, éjszakánként azonban egyedül vagyok.
És olyankor átkozottul félek, hogy magányosan halok meg. A telefonomért nyúlok, hogy megnézzem rajta az időt. Helyette azonban a galériát hívom elő, amelyben benne van az ő fotója, a hüvelykujjam az arca felett lebeg. Látni fogom majd, amikor hazamegyek, és nem tudom, mit mondok neki. Tudom, hogy gyűlöl. Gyűlölöm én is magamat. Szétromboltam az életét. Ezt az üzenetet hagyta a hangpostámon. Ez az egyetlen üzenet, amit megőriztem az elmúlt tíz évből. Az egyetlen, amit telefonról telefonra mentegettem át, csak hogy hallhassam a hangját, amikor mélyponton vagyok. Képes vagyok felidézni valamennyi gyűlölettel teli szót, amiket akkor mondott, amikor túlságosan el voltam foglalva ahhoz, hogy válaszoljak, és sohasem értem rá arra, hogy visszahívjam. Soha egy árva másodpercet sem szántam rá, hogy felhívjam és megmagyarázzam neki a tetteimet. O volt a legjobb barátom, én pedig hagytam kicsúszni a kezemből, csak hogy magamat mentsem a fájdalomtól - attól, hogy hallanom kelljen: többé nem akar engem. Nekem is voltak álmaim. S az álmaimban ő is szerepelt, de ő soha nem küzdött volna az én céljaimért. Én nem az ő amerikai álmát élem. Megvan a saját álmom. A döntésemmel mindent tönkretettem. Névtelen hálótársam hozzám nyúl, és megcirógatja a karom. Gyorsan elhúzom. Most, hogy józan vagyok, egy por-
cikám sem kívánja, hogy bármi közöm legyen ehhez az idegenhez. - Liam - mondja aftektáló hangon, mint egy kisbaba. Feláll a szőr a hátamon, ha nőt hallok így beszélni. A nők nem veszik észre, mennyire nevetségessé teszi őket ez a hang? Nincs az a tökös férfi, aki bírná az ilyesmit. Finoman szólva nem szexi. A derekam köré csavarom a takarót, felülök, és átlendítem a lábam az ágy peremén, messze kikerülve őt és a matató kezét. A hátam megfeszül, ahogy fölemelkedem. Felállva szorosabbra húzom magamon a paplant, hogy többé-kevésbé takarjam magam. Fölösleges foglalkoznom ezzel, de megteszem. Sötétben már látott a nő, de nem kínálok föl több látnivalót neki vagy a kamerájának. - Dolgom van. - Hangom hűvös, jól begyakorolt, színtelen. Jorge, a portás majd hív neked egy taxit. Szántszándékkal a fürdőszobával szemben alszom, így soha nem kell rájuk néznem, amikor közlöm velük, hogy ideje menniük. Könnyebb így, érzelmek nélkül. Nem kell az arcukra nézve látnom a remény szertefoszlását. Mind azt reméli, majd épp ő fog megzabolázni, rávenni, hogy elkötelezzem magam. Azóta nem volt állandó barátnőm, mióta a szakmát elkezdtem, és ezen nem változtat egy egyéjszakás kaland. Mit sem jelentenek ezek a lányok, soha nem is fognak semmit jelenteni. Megváltozhatnék. Megállapodhatnék, házasságot köthetnék. Lehetne egy-két srácom. De minek? Sam, a menedzserem nagyon szeretné, főleg, ha ő lenne a feleség. O az egyetlen többéjszakásom. Az első alkalom az ítélőképességem csődje, a magányos éjszakák átka. Sam most még többet szeretne. Én nem.
13
Mikor közölte velem, hogy terhes, le akartam ugrani egy szikláról. Nem akartam gyereket, tőle aztán pláne nem. Ha arra gondolok, hogy egy nap elveszek valakit, magas barnának képzelem; teste szálkás a sokévi vezérszurkolástól és a napi nyolc kilométer futástól. Nem a zeneipar hataloméhes igazgatónője, aki már akkor bébicsőszök alkalmazását tervezgeti, mielőtt egyáltalán egy orvos megerősítette volna a terhességét. Azt javasolta, hogy házasodjunk össze; mire én bekattantam, és elrepültem Ausztráliába, hogy kitanuljam a hullámlovaglást. Két hónapra rá elvetélt. Nagy kő esett le a szívemről, hogy innentől kezdve szakmai keretek közt tarthatjuk a kapcsolatunkat; akkor kezdtem bele az egyéjszakás gyakorlatba. Mindennek dacára ő még mindig szeret, s arra vár, hogy meggondoljam magam. - Tudod - kezdi rá a tegnap esti bártündér zavarodottan, időnként eltompuló hanggal, miközben magára kapja a ruháit -, hallottam, hogy nagy fasz vagy, de nem hittem el. Azt hittem, valami különlegesben volt részünk. Fölnevetek, és megrázom a fejem. Sokszor hallottam én már ezt a dumát, minden csaj azt hiszi, valami különlegesben van része, mivel ez volt élete legelképesztőbb éjszakája. - Nem az eszedért szemeltelek ki. - Besétálok a fürdőszobába, becsukom az ajtót, s a biztonság kedvéért be is zárom. Az ajtónak dőlve a kemény fába verem afejem. Minden alkalommal azt mondom magamnak, abba fogom hagyni, és így is gondolom egészen addig, amíg valami rá nem kényszerít, hogy el akarjam ezt felejteni. Kezemmel az arcomat kaparom az újabb nyomasztó kudarctól. Nem várom a hazamenetelt. Az ok, ami miatt haza kell mennem, a fürdőszobaszekré
14
nyen figyel. Egy teljes oldalt betöltő cikk egy pasasról, akit a legjobb barátomnak tartottam. Fölkapom az újságot, és elolvasom a szavakat, amelyeket már kívülről tudok.
Mason Powell, kétgyermekes apa tragikus körülmények között elhunyt, amikor az általa vezetett gépkocsi hátulról ütközött egy tizennyolc kerekű kamionnal. Halott. Elment. Én meg nem voltam ott. Gyáva módon eltűntem, istenhozzád nélkül. Megváltoztattam a telefonszámomat, mert az a nő állandóan hívogatott. Egyértelművé kellett tennem a szakítást, s Mason is része volt ennek. A nő és Katelyn legjobb barátnők voltak, s Masonnek tudósítania kellett volna, hol vagyok, és mi van velem. így jobb volt. Csak egy évre akartam elmenni. Azt mondtam magamnak, tizenkét hónap múltán hazatérek, rendbe hozok mindent, s megmutatom ennek a nőnek, nem ugyanaz az ember vagyok, mint akivel szerelembe esett. Ha ő látja majd ezt, hálás lesz nekem, odábbáll, és hozzámegy egy nyálfejű üzletemberhez, olyanhoz, aki mindennap korán kel, ropogós inget ölt és sima zoknit húz, amit a nő vasal ki az ötvenes évek szappanoperáinak világát idéző otthonukban. Kezemben szorongatom a lapot, és mindarra gondolok, amit elmulasztottam. Nem mintha bánnám, arra nem vagyok képes. Önmagámért cselekedtem, s az általam ismert egyetlen módon. Csak épp arra nem gondoltam, hogy ennyit foglalkoztat majd mindaz, amit elszalasztottam. Elmulasztottam a napot, amelyen feleségül kérte Katelynt. Tizenhat éves korunk óta tudtam, hogy ez minden vágya. Elszalasztottam az esküvőjét és az ikrei születését. Apa volt, és férj. Három ember függött tőle, és most elment. Soha nem
15
látja már, miként nőnek fel a gyerekei, és követik el mindazt, amit mi tettünk fiatalabb korunkban. Mindazt, amiről azt mondtuk, a srácaink együtt csinálják majd. Elmulasztottam mindezt, mert be kellett valamit bizonyítanom magamnak. Lemondtam
az
álmainkról,
és
az
életről,
amit
együtt
tervezgettünk. Most pedig hazafelé tartok, hogy szembesüljek a zenével.
16
2. FEJEZET
Josie
Minél tovább bámulom a szavakat, annál inkább elhomályosulnak. A papír a könnyeimtől nedves. A könnyek azóta nem apadtak el, amióta elért a telefonhívás. Most egy megrendelő űrlapot tartok a kezemben, rajta a neve. A koporsóra helyezendő koszorú a gimnáziumunk színeit viseli majd - vörös lesz, és arany. Az álló koszorú az esküvői színeiket és a főiskola színeit viseli, a zöldet és a fehéret. így akarja Katelyn. Katelyn néhány rövid napon belül eltemeti a férjét, ennek ellenére kellőképp magánál van ahhoz, hogy döntsön a férje koporsóját borító virágok felől. Én? Még a megrendelőlappal se vagyok képes megbirkózni. Amikor Katelyn felhívott, és arra kért, intézzem a virágokat, minden erőmre szükségem volt, hogy igent mondjak; igazából nemet akartam mondani. Nem akarom csinálni ezt. Még csak el sem akarom hinni, hogy Masonnek vége. Első osztályos korom óta ismerem, és most vége. Nem ugrik be hétfőnként a szokásos frissítőjére. Katelyn nem kapja meg a heti egy tucat szál rózsáját, amivel Mason tizenhét éves kora óta mindig, mióta udvarolt neki, megajándékozta.
17
Ők voltak a szerencsések, akik mindent elterveztek a gimnáziumban, és ki is tartottak az elképzelésük mellett. Azt hittem, így leszek én is, de az első főiskolai szemeszter alatt beszűkült a gondolkodásom. Majd az életem néhány kurta szótól és egy ajtóbecsapástól fenekestül felfordult, falat húzva közém és életem szerelme közé. Reszkető lábbal állok, a könnyeimet letörlöm, s az ajtóhoz megyek, hogy Zárva táblát a Nyitva felére fordítsam. Nem akarok ma kinyitni, de muszáj. A következő néhány napban esküvő lesz, hazatérés és Mason temetése, s én vagyok az a szerencsés, aki mindháromra szállítja a virágokat. Katelyn megrendelését a falitáblára tűzöm a többi mellé. Úgy kell őt kezelnem, mint bármely más vásárlót, jóllehet ez az a megrendelőlap, amelyre azt mondom, bár sose kellett volna kitöltenem.
Lélegezz mélyeket, mondom magamnak, miközben nekilátok az első rendelésnek. Ma negyven csokrot és dekorációt kell elkészítenem, miközben minden vágyam, hogy a rózsák szirmát szétmorzsoljam a kezemben, és aztán az egészet az ajtóhoz csapjam. Az ajtónyitást jelző csengettyű hangja megzavar az összpontosításban. Ideje vidám arcot vágni. Jenna jön felém, a kezében kávéscsészék. Zöld kötényembe törlőm a kezem, a pultnál üdvözöljük egymást. - Köszönöm - mondom, mielőtt a forró folyadékba kortyolok. Szívemhez kétségkívül a karamelles tejeskávén át vezet az út. - Tudtam, hogy szükséged van rá. Érzékeltem a telefonban a mélységes vágyat. Jenna a részidős alkalmazottam és országos barátom. Három éve, brutális férje elől menekülve költözött Beaumontba,
18
s azon nyomban beilleszkedett Katelyn meg az én társaságomba. - Hogy bírod? - kérdi. Vállat vonok; most nem igazán akarok erről beszélni. Ezt a napot túl kell élni. Ahogy a hír terjed, visszatérnek a régi osztálytársak, és bármilyen hiábavaló, jól akarok kinézni. Nem akarok úgy festeni, mint akit most dobtak szemétre, mert az emberek éppen az ilyesmit jegyzik meg. - Én csak... - Kezemmel eltakarom a szemem. - Nincsenek emlékeim, amelyekben Mason ne szerepelne. Nem tudom, mi lesz hétfőn, mikor kinyitok, s ő nem lesz itt, hogy Katelyn virágait megvásárolja. Tíz éven át vette őket. - Annyira sajnálom, Josie. Bár tehetnék értetek valamit. - Ha érezteted Katelynnel, hogy mellette állsz, az már elég. A saját érzéseimmel magam is megbirkózom. Jenna megkerüli a pultot, és megölel, aztán felveszi a kötényét. Hálás vagyok a segítségéért, kivált ma. Talán egy kicsit meg tudok feledkezni a temetési előkészületekről, és képes leszek a jó dolgokra összpontosítani. De az is lehet, hogy nem. Mr. Powell áll odakinn, s mered az üzletre. Elveszettnek tűnik. - Rögtön itt vagyok - mondom Jennának, miközben kilépek az ajtón. Hideg van, csíp a szél. Kimondottan nem átlagos őszi napunk van. - Mr. Powell - mondom, s megérintem a karját. Tavaly veszítette el rákbeteg feleségét, most meg a fiát -, el sem tudom képzelni. - Josephine. - Hangja megtört, rekedt. Véreres szeme mélyen ül üregében. - Épp erre sétáltam, amikor megpillantottam a kirakatot, és eszembe jutott, ahogyan először kellett elhoznom Masont, hogy virágot vegyen Katié-nek. Táncolni mentek valahová, én vittem őket kocsin. - Megrázza a fe-
19
jét, mint aki még nem tudja eldönteni, megbékéljen-e a történtekkel, vagy soha többé ne akarjon emlékezni rájuk. - Régvolt az már, Mr. Powell. Be akar jönni, hogy fölhívjam Katelynt ? Talán el tudna jönni magáért. Megrázza a fejét. - Nem akarom én Katie-t zavarni. Van elég baja anélkül is, hogy az apósát gardírozza. - Hirtelen elharapja a szót, tekintete fátyolossá válik. Körülnézek, van-e valami, ami megragadhatta a figyelmét. - Az apósa vagyok még? Kezemmel eltakarom a számat, de már nem tudom elfojtani a nyögést. - Persze hogy az - suttogom. - O a maga Katie- je, egyedül maga szólíthatja így, hiszen tudja. Úgy szereti magát, mint az édesapját. Mr. Powell rám néz, és bólint, mielőtt távozik. Utána szeretnék menni, és megbizonyosodni arról, hogy eljut-e hazáig vagy ahová igyekszik, ám megkövültén állok a járdán, úgy figyelem, ahogy távolodik. Mason sosem tudja már meg, mekkora hatást gyakorolt Beaumontban mindenkire. Amikor visszaérek a boltba, Jenna éppen rózsákat válogat a temetési koszorúkhoz. Megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom, hogy nem kell erre külön megkérnem. Magától is tudja a dolgát. Mögé lépek, megölelem, és köszönetét mondok neki, amiért ilyen jó barát. Őrületes iramban jönnek a megrendelések, legtöbbje Katelyn vagy a szertartás számára. Ma egész nap foglalkoztatom a kifutófiút, aki valahányszor visszaér valamelyik küldetéséről, fülig ér a szája. Nem tudom elképzelni, miért. Legtöbben nem adnak
jattot,
amikor
megkapják
a
csokrukat,
kivéve
természetesen Mrs. Bishopot, Katelyn felfuvalkodott mamáját, aki élő megtestesülése az „illendő” szónak. Vállvetve dolgozunk Jennával. Próbálok nem figyelni oda
20
rá, de pár percenként önkéntelenül is feltekintek. Az előkészületek gyönyörűen alakulnak. Szeretnék arra gondolni, hogy Mason le lenne nyűgözve. - Mikor mondasz igent Nicknek? Metszőollómmal megfenyegetem Jennát. - Tegnap este kért meg utoljára - mondom, miközben magam elé húzok némi fátyolvirágot, hogy megnyesegessem. - Hányadszor is ? Vállat vonok. - Egy ideig számoltam, de már elvesztettem a fonalat. Jenna lecsapja a maga ollóját, és csípőre teszi a kezét. - De mi a nyavalyára vársz? Jó munkája van, szeret, gondot visel Noah-ra. Nem túl sok férfi játssza szívesen más gyerekével az apukát. Próbálom elrejteni a mosolyomat, Jenna azonban a karomba bokszol. - Igent mondtál? Bólintok, amitől ugrándozni kezd. Maga elé húzza a kezem, és homlokráncolva konstatálja, hogy nem viselek gyűrűt. - Várunk, míglecsendesül minden. Tudod, ez most nem az ünneplés ideje. Mindketten elveszítettük a barátunkat, s noha szerelmesek vagyunk és boldogok, Katelyn és a srácok többet jelentenek a számunkra annál, hogy mindenkinek szét- kürtöljük: végre összeházasodunk. Jenna átölel, jó szorosan. - Boldoggá fog tenni, Josie. - Máris azzá tesz - mondom, mikor hátralép. Szinte látom, ahogy az agytekervényei forogni kezdenek, s ez csak megerősít abban, amit Nicknek mondtam. Jobb, ha titokban kelünk egybe. Megfordul, és ismét munkához lát. - Szerinted örökbe fogadja Noah-t? Leejtem az ollómat, nem sokkal hibázva el a lábam. Megköszörülöm a torkom. - Én... nem vagyok benne biztos.
ii
- Miért nem? Hiszen ő neveli, mióta is, hároméves kora óta? Ajkamba harapok, s csak bólintok felé. - Sosem tisztáztuk ezt, és pillanatnyilag tényleg nem akarok Noah apjáról beszélni. Rám néz, mosolyog. - Oké - mondja, de tudom, hogy később majd ismét megkérdezi. Évek óta eszembe sem jutott Noah apja. Na jó, ez nem igaz. Pontosabb, ha azt mondom, órák óta, és azóta ismét egyre többet, mióta Mason meghalt. Nem tudom, tud-e Masonről, vagy érdeklie egyáltalán, ami történt. Csak azt remélem, nem bukkan fel itt.
3. FEJEZET
Liam Éjjel hajtok, hogy lerázzam azokat, akik követnének. Nappal alszom, és hetvenkét óra alatt megteszem a hazautat. Haza. Milyen furcsa szó. Mert szállodákban élek, amióta az eszemet tudom. Kényelmes, nyugis helyek, ahol a biztonság első osztályú. Soha nem kell kimennem, ha nem akarok. Van, aki elintézi helyettem a bevásárlást és a mosodát. Ha tönkremegy valami, akad, aki megjavítsa, a vendégeimet pedig megszűrik. Az időjárás hidegebb annál, mint amire emlékeztem. Remélem, a szobalány megfelelő öltözéket csomagolt nekem. Sam új ruháját a hotelomba küldték. Velem akart jönni, hogy lelki támogatást nyújtson, én azonban visszautasítottam. Nincs szükségem rá. Épp csak térülök-fordulok, mondtam neki. Valójában napokkal a tervezettnél korábban indultam el, mert időre volt szükségem, hogy lássam őt. Még ha csak az utca túloldaláról vetek is rá egy pillantást, akkor is szükségem van pluszidőre, hogy emlékeztessem magam, miért adtam fel a főiskolát és az ő álmait, hogy megszámlálhatatlan napom teljen el egy szűk stúdióban, s álmatlan éjszakákat töltsék buszozással országszerte. Szükségem van
2-3
az Ő látványára, hogy végleg belenyugodjam, jó döntést hoztam a magam érdekében, függetlenül attól, mekkora fájdalmat okoztam neki. Tudnom kell, továbblépett-e; reméltem, hogy igen. Hány gyereke van, és miből él a férje ? Csak azt remélem, jobban bánik vele, mint én valaha is bántam, hiszen megérdemel eny- nyit, s ennél még jóval többet is. Nem sokkal Beaumont előtt beálltam a Holiday Inn elé, és leállítottam a motoromat, mielőtt még az igazgató kijött volna, hogy közölje, mekkora lármát csapok. Kitámasztóm a gépet, leveszem a bukósisakot, hamis napszemüveget teszek fel, és baseballsapkát húzok a homlokomba. Tudom, hogy amint beteszem a lábam Beaumontba, megindul a fecsegés, néhány napig azonban szeretnék inkognitóban maradni. Karomra vetem a
vízálló gitártokot,
és
leoldom poggyászomat
a
motor
csomagtartójáról. Fájdalmasan hosszú a recepcióig tartó út. A szálloda nincs túl messze az autópályától, a zaj nagyon is elhallatszik idáig. Ez errefelé a legigénytelenebb hotel, ahol senkinek se jutna eszébe keresni engem. Emlékszem, amikor megmondtam Samnelc, foglalja
le
itt
a
szobámat,
arra
gondoltam,
pusztán
a
háromcsillagos Notel Motel említésével megöltem őt. Mindenesetre most itt vagyok, befelé tartok a közönséges hangulatú előcsarnokba, ahol üvölt a tévé, és állott kávé szomor- kodik egy kannában, a reggeli fánkok szomszédságában. - Miben segíthetek? - A recepciósnő már akkor megszólal, amikor még be sem értem az ajtón. Hangja magas és idegesítő; élesen és fájdalmasan emlékeztet az iskolai táblán végighúzott köröm hangjára. Oly szorosan fogja hátra a haját, hogy az arcának nincs is más választása, csak a mosolygás. Ajkát hollywoodi vörösre rúzsozta. Legszívesebben papír zsebkendőt nyomnék a kezébe, és
¿4
elmagyaráznám, hogy azok a hollywoodi figurák egyáltalán nincsenek annyira oda az egész rúzsmániáért, mert önmagában bizonyít valamit. De nem magyarázok semmit. Nem köszönök, még csak nem is mosolygok. Csak a szobámat akarom, és talán alszom is majd egyet. - Be kell jelentkeznem - közlöm vele. Átadom a jogosítványomat, és várok. Dobolni kezdek a pulton, mialatt begépeli a nevemet a számítógépbe. Valahányszor felnéz, és rám mosolyog, legszívesebben hátralépnék. Szólhatna neki valaki, hogy túl sok sminket használ, és ha ilyen szorosra húzza a haját, ki fog hullani. - Mr. Wéstbury a maga apja? Hozzá járok poltud előadásra közli, szemében várakozásteljes ragyogással. Tagadón rázom a fejem, jóllehet a válasz valószínűleg igen. Biztosra nem tudom, mivel apám az óta nem áll szóba velem, hogy otthagytam a főiskolát. - Ó, jaj, hát az elég kár. Fantasztikus tanár. - Akkor maga szerencsés - mondom. Miután semmi lelkesedést nem mutatok, arcára fagy a mosoly. - Szóljon, ha bármiben rendelkezésére állhatok - tér visz- sza az idegesítően magas, nagyon gyerekes hanghoz. A pultra teszi a kulcskártyákat, és arra kér, töltsem ki a jármű-regisztrációs űrlapot. Csak a vonatkozó információt adom meg, a motor gyártmányát és modelljét például nem. Kinek mi köze hozzá. Felkapom a kulcskártyákat, és a felvonó felé tartok. Mikor belépek, a kártyára pillantok, és felsóhajtok. A hatodikon kaptam szobát, ez itt a legfelső emelet, ámbár nekem nem elég magas. De megteszi, végül is nincs szó hosszabb tartózkodásról. Csak azért vagyok itt, hogy elbúcsúzzam Masontől, azt a bizonyos nőt pedig megbámuljam egy kicsit, mielőtt visszatérek a saját életemhez.
2-5
A folyosó bűzlik. A liftből kilépve elsőként ezt veszem észre. Ezt és a förtelmes futószőnyeget. Undor fog el az állott bagószagtól. A szobámba sietek, csomagomat az egyik dupla ágyra dobom. Az eltolható üvegajtóhoz lépek, elhúzom a vastag, sötét függönyöket, és kibámulok Beaumont fényeire. Kikattintom a biztonsági zárat, és kilépek az ajtón a borzongatóan hideg levegőbe. Összetörő üveg csörömpölése arra késztet, hogy balra nézzek. Nyomban azt kívánom, bár ne tettem volna, mert arrafelé, a messzeségben van a víztorony, amelyet Mason, én, meg még néhányan játék után mindig megmásztunk. Felvittünk magunkkal egy láda sört, a lányokat odalenn hagytuk, és versenyeztünk, ki tud az üres üveggel beletalálni a furgonom rakterébe. - Úgy tűnik, valaki ápolja a hagyományainkat - mondom a semmibe. - Mase, gyere le ide. Magányos vagyok - kiabál fel neki Katelyn.
A lányok és a mi nevetésünk zaja épp elég arra, hogy folyamatos legyen a lárma. - Imádlak, bébi - üvölti Mason tölcsért formálva a kezéből. - Feleségül fogom venni azt a lányt, és csodálatos gyerekeket csinálok neki. - Nevetni kezdünk, én azonban tudom, hogy igazat mond. Katelyn minden tekintetben, ami csak Masonnek számít, a legjobbat hozza. Ismerem ezt az érzést. Lenézek, s látom a furgon mellett álló barátnőm körvonalait; irigy leszek a főiskolai dzsekimre, mert az ő testét melegíti. Ez azonban hagyomány. - Tudom, ember - veregetem meg a hátát. - Dupla esküvő! - kiált föl, mire én a mélységbe köpöm a sörömet.
26
- Haver, a haverunk vagy. Senki nem várja el, hogy a’ zeskiivőro satöbbi szarságról rizsálj - közli Jerad, mielőtt legurítja a sörét. Mason vállat von. - Ha az ember szeret valakit, akkor azzal tisztában van. Semmi nem ugyanaz, pedig minden lehetne pontosan olyan, amilyennek eltervezték. Nem Masonnek kellett volna elmennie. Ha valakinek, hát nekem. A terv miattam dőlt dugába. Visszalépek a szobába, becsukom az ajtót, és szorosan öszszehúzom a függönyöket. Amikor az ágyra nézek, mintha valósággal gúnyolódna velem, mintha azt mondaná, hívatlan vendég vagyok. Nem akar annyira engem, amennyire én akarom őt. Nem maradhatok itt. Meg fogok fulladni ebben a szobában. Úrrá leszek az undoron, megragadom a dzsekimet és a sisakomat. A motorozás talán kitisztítja a fejem, de az is lehet, hogy nem. Amikor legutoljára mentem el efféle spontán kirándulásra, az egész életemet megváltoztató döntést hoztam. A lépcsőház felett vörösen világító „kijárat” jel sokkal hívogatóbb a liftnél. Vállammal belököm az ajtót, és le a lépcsőn, a korláton csúszva, akár fiatalkoromban. Ez is olyasmi, amit nagyon rég nem csináltam. A sisakom fenn van, mielőtt leérek az előcsarnokba. Egyáltalán nem akarom, hogy a recepciós találgatni kezdje, ki vagyok. Pechemre bemehet a szobámba, leheveredhet ágyneműre, és kivárhatja ott, hogy elbeszélgessünk.
a
férges
Elmegyek mellette. - Van szüksége ébresztőre ? - kérdi, mialatt átviharzom az előcsarnokon. Komolyan kérdezi ? Előveszem a telefonomat, és leolvasom róla az időt, éjfél után járunk.
27
Megrázom a fejem. - Kösz - mondom, miközben kinyitom az ajtót, és a motorom felé tartok. Ahogy egy motor felbőg, az semmihez nem hasonlítható. Már maga a vibrálás is megnyugtat. Gázt adok, sebességbe rúgom a motort, és eltépek a parkolóból. Érzem, ahogy a nő engem figyel, és bármibe lefogadom, hogy izgalmában az ajkába harap. Különösebb cél nélkül rovom a mellékutakat. Minél kisebb a forgalom, annál jobb. Én, az út és alassan derengő nap, amely fenyegetően kél egy újabb pocsék napra. Beaumont határát átlépve sokkot kapok. Na jó, nem ténylegesen. Folyton erre a városra gondolok az óta, hogy Mason haláláról tudomást szereztem. A város csendes, az úttestet kovácsoltvas lámpák világítják meg. Nem változott semmi. A városon áthajtva lelassítok. Balra fordulok, jobbra kanyarodom, és abban az utcában találom magam, amelyben felnőttem. Amikor megállók gyerekkori otthonom előtt, ahol kívül is, belül is ég egy lámpa, tudom, hogy az apám fenn van. Semmi sem változott. Ugyanaz az emeletes, vörös ajtós ház. A felhajtón nem parkolnak kocsik, a füvet mintha manikűrollóval nyírták volna tökéletesre. Az én szobámban sötétség honol, és azon merengek, mihez kezdtek vele. A képeim vajon még a folyosón lógnak, vagy lekerültek a falról, miután a lehető legszörnyűbb módon elárultam őket ? Mit szólnának, ha dacos fiuk bekopogna, és maradni akarna vacsorára? Kétsaroknyit hajtok lefelé, s a Preston-ház előtt állok meg. Nem vagyok akkora bolond, hogy azt higgyem, az a nő még itt lakik, viszont azt is tudom, hogy ezt az alkalmat nem hagyná ki, hacsak meg nem szakadt a barátság közte és Katelyn között.
2.8
Fény gyúl ki a verandán, és nyílik az ajtó. Mr. Preston, az ember, aki úgy volt, hogy az apósom lesz, kilép a verandára. Tudom, hogy a sisak sötétített üvegén keresztül nem ismerhet meg, az viszont lehet, hogy csodálkozik. All ott, bámul rám, én megvissza rá. Koros ember, épp úgy, mint - gondolom - az apám is. Lelép a fűre; ez számomra az utolsó figyelmeztetés, ideje indulni. A gázra csapok, és robogok lefelé az utcán, hagyva, hadd csodálkozzon tovább Mr. Preston a háza udvarán.
4. FEJEZET
Josie
Beállók Katelyn és Mason szerény tanyasi háza elé a feljáróra; az udvaron ugyanolyan, rózsaszín triciklik állnak. Nem visz rá a lélek, hogy kiszálljak a kocsiból. Olyan ez, mint belenyugodni az elkerülhetetlenbe. Tudom, semmi sem hozhatja vissza Masont, nem is változtathat azon, ami megtörtént, de talán kitolhatom egy kicsit tovább. - Mit csinálsz, Joey néni ? - Megugróm a vékony hang hallatán, amelynek tulajdonosa észrevétlen idesurrant hozzám. Peyton bámul rám a hátsó ülés felőli ablakból. Sötét, göndör haja copfban, szalagokkal összefogva; fogatlan vigyora bearanyozza a napomat. - Semmit, drágám, csak gondolkodom - mondom, miközben kiszállok, és oda kerülök, ahol ő áll. A kislányon fölül vasárnapi futballmez van, alul melegítőnadrág, hóna alatt focilabda. Minden ízében Mason. - HolvanNoah? - Az iskolában. 3i Arca elkomorul, lesüti a tekintetét. Tornacipős kis lábával a
földet rugdalja. - Mama azt mondja, addig nem kell iskolába mennünk... - Hangja elhal. Könnyeimmel küszködöm, mialatt a szívem szakad meg
érte és a testvéréért. Csak öt év adatott az apjukkal, és ebből szerencsés esetben jó, ha egyre emlékezni fognak. Lehajolok hozzá, és letörlöm a könnyet az arcáról. - Noah átjöhet suli után, mielőtt edzésre megy, oké ? Bólint, én pedig karomba veszem, és beviszem a valaha boldog otthonába. Most először járok a Powell-házban az óta az éjszaka óta, amikor megkaptuk azt a telefonhívást. Átjöttem hozzájuk aznap éjjel, hogy vigyázzak a lányokra, mialatt Katelyn kórházban volt, és egy jelre várt, hátha Masonnek sikerül. Fel- alá jártam ugyanazon apadión, amit ők is róttak, ha a lányok megfáztak vagy influenzásak lettek, és virrasztani kellett mellettük. Ez ugyanaz a padló, amire Mason kiborított egy tál csirkét, amikor átesett az edzéshez használt, el nem pakolt labdákon. Katelyn és én nagyot nevettünk. Amikor Mason feltápászko- dott, tiszta csirkezsír volt az arca. A nő Mason egyetlen pillantásából tudta, hogy ezután ő következik. Leteszem Peytont, és megcsókolom a homlokát. Azt sem tudom, hogyan vigasztaljam őt és a testvérét, nemhogy még az édesanyját. - A testvéred hol van? - kérdezem. Peyton vállat von. - Anyával, azt hiszem. - Most Joey néni fog focit nézni velem? - Hangja megtörik, míg felteszi a lehető legegyszerűbb kérdést. Rendszerint mindenre tudok felelni, amikor azonban a szemébe nézek, nem tudok mit mondani, mert itt nem létezik válasz. Nézhetem egyik héten én a meccset vele, a másikon meg Mr. Powell, de az soha nem lesz olyan, mintha Masonnel nézné. Ok voltak egymás nagy szurkolócimborái. - Biztos vagyok benne, hogy Nick imádná, meg Noah is. Nagyapád is talán át tud jönni vasárnaponként.
- Az nem ugyanaz - suttogja, aztán otthagy a szoba közepén, körülöttem semmi más, csak emlékek, pillanatok, amelyek egyszer történnek meg egy életben, az emberi emlékezet kapja őket
lencsevégre,
s
zárványként
maradnak
meg az
idő
folyamában. S néha az sem elég. Hiába a sok emlék, Ma- sont már semmi nem hozhatja vissza. - Szia. - Megfordulok. Katelyn áll mögöttem. Haja laza kontybán, Mason egyik ingét viseli. Nem bírom visszatartani a könnyeimet, mialatt odaszaladok hozzá, hogy átöleljem. A mellemen sír, zokogása fölemészti érzelmi tartalékaimat. - Annyira sajnálom - mondom neki gyöngéden. Próbál uralkodni magán, keze görcsösen szorongatja a blúzomat. Mellettem volt, amikor a világom darabokra hullott, és én is itt leszek vele, akkor is, ha belepusztulok. Kibontakozik, én pedig letörlöm a könnyeit, akárcsak Peytonnak valamivel korábban. - Tegnap még úgy tűnt, rendben vagy - mondom, próbálva emlékeztetni rá, hogy időnként vannak jó pillanatai is. - Tegnap nem kellett döntenem semmiben azon kívül, hogy milyen színű virágot akarok. Ma koporsót kellett választanom, ráadásul... - Mély lélegzetet vesz, tenyerébe temeti arcát. Gyémánt jegygyűrűje megvillan a napfényben. - Ki kell választanom a ruhát, amiben temetik, és nem tudom, mit viselne a legszívesebben. Olyasvalami ez, amit én el sem tudok képzelni. Fogalmam sincs, mit tennék. Amikor számomra megváltoztak a dolgok, meg akartam halni, Katelyn és Mason azonban egyben tartott. Ok voltak az én ragasztóm. Életem szerelme nem halt meg, pusztán úgy döntött, a továbbiakban nem kellek az életébe, és odábbállt. Nem kellett eltemetnem, vagy kipakolnom az irodáját. A szívemet magával vitte, amikor becsukta mögöttem az ajtót.
- Azt hiszem, megkérdezhetnéd a lányokat, miben látnák szívesen. Engedd, hogy segítsenek, mert úgyis szükséged lesz rájuk, hogy végigcsináld ezt az egészet. Hallom, Peyton aggódik, ki néz vele ezek után meccset vasárnaponként. - Tudom - sóhajt fel mélyen. - Elle meg azt akarja tudni, ki altatja el esténként, mert azt senki sem tudja úgy, mint apa. Újra átölelem a barátnőmet. Nincsenek szavak, amelyekkel könnyíthetnék a gondjain; erre csak az idő képes. De az idő fájdalmasan telik. Katelyn megfogadja a tanácsomat, s az ikreket kéri meg rá, segítsenek kiválasztani apjuk utolsó öltözékét. Amikor kijönnek, össze nem illő ruhadarabokat hoznak magukkal. Katelyn egy pár fekete zoknit mutat, Peyton az apja edzőpólóját, Elle pedig a cipőket mutatja nekem, amikben szerinte temetni kellene; egy fél pár stoplis, és egy fél pár teniszcipő. Féloldalas, halvány mosolyomra valamennyien nevetni kezdenek. Tökéletes ez így, annyira tipikus masonös hozzáállás. Csendben hajtunk a temetkezési vállalkozóhoz. Katelyn a gyűrűivel játszik, igencsak úgy, mint tette eljegyzéskor. Csupasz kezemre nézek, és elgondolkodom, vajon Nick mikor húz gyűrűt az ujjamra. Bejelentésre nem okvetlenül van szükség, az emberek számítanak már erre. Hat éve vagyunk együtt Nickkel. Ideje elhatároznunk magunkat. Egy olyan ember, mint Nick, nem vár az örökkévalóságig. Mindenki azt mondja, nagy fogás, mert ő közülünk
az
egyetlen,
aki
valóban
kihozott
valamit
a
tanulmányaiból, és ez így is van. Hülye lennék, ha nem mennék hozzá a város gyermekorvosához. A koporsó kiválasztása sokkal nehezebb, mint amilyennek tűnik. Az ember kiválaszthatja a fa fajtáját, az intarziát és a színt. Katelynnek mindezek felől határoznia kellett, mindezt egy hullaszagú irodában ülve. Neki kell kiválasztania a zenét, a műsort és a koporsóvi-
34
vöket. Figyelem, amint a neveket írja, üresen hagyva a hatodik rubrikát. - Egyet kihagytál - figyelmeztetem. Megrázza a fejét. - Csak szükség esetére - mondja. Nem kell megmagyaráznia, tudom, kire utal, de nem akarok rágondolni. Miután Katelynt kiteszem, hazafelé tartok. Noah-nak már meg kellett jönnie az iskolából, s alig várom, hogy megöleljem, s kellőképp meggyőződjek róla, ő sosem hagy el engem. -
Noah ? - szólok hangosan, mikor belépek a házba. Megy a
tévé, őt a pamlagon heverve találom. Az egyik, Mason és Nick gimnáziumi játékáról készült filmjét nézi. Hallom azt az ismerős nevet, lenézek Noah-ra, a hajába túrok. - Mi a helyzet, pajtás ? - Csak nézem - mondja, és belekap a kezembe. Melléülök, és az ölembe veszem. Szeretem, hogy ha arra van szükségem, ő még mindig az én kisfiam. -
Anya, olyan viccesen nézel ki ezen. - Nevetni kezd. Meg-
húzom a haját, és a fülébe csípek, hogy tovább halljam a kuncogását. -
Várj csak, míg annyi idős leszel, mint én, és megnézzük a
videóidat. - Van itthon valaki ? -
Erre! - kiáltom, ahogy meghallom Nick lépteit. Belép, és
egy pillantással felméri, mit nézünk, majd mögém telepedik, karjával átölelve a vállam. -
Miért nézzük ezt? - suttogja a levegőbe. Megvonom a
vállam, és Noah felé intek. Nick tudja, hogy én soha nem tenném ezt be; ezeknek a felvételeknek a megtekintése semmi mással nem jár, mint a régi emlékek életre keltésével. Noah továbbra is nevet rajtam és Nicken, hogy milyen furán festettünk a gimnáziumban. Emlékeztetem rá, hogy ba-
35
bakorából meztelen képeim vannak róla, amiket meg fogok mutatni az összes barátnőjének, ha folytatja. Beaumont megnyeri a meccset; megragadom az alkalmat, hogy kikapcsoljam. A távirányítót keresem, miközben rám tör a pánik. A felvétel végét nem akarom látni.
- Kit csókolsz meg, anya? A képernyőre nézek, és a fiút látom, aki álmaimban és ébren is kísért. Megfordul, és szembenéz a kamerával, karja átölel. Amikor meglátom a kék szemét, ajkamba harapok. Felállók, és kikapcsolom a tévét, hogy ne kelljen őt tovább néznem.
- Senkit, kicsim - mondom, és kimegyek a szobából.
36
5. FEJEZET
Liam Hiba volt éjnek idején áthajtani a városon. Az ítélőképesség még ennél is nagyobb botlása volt, hogy megálltam a Preston - háznál. Meglepett, hogy ébren találom Mr. Prestont, arról nem is beszélve, hogy még előjönni is hajlandó volt, és megbámult egy idegen motorost, aki ráadásul tetőtől talpig feketébe volt öltözve. Ennek a szállodaszobának a falai összezárulnak körülöttem, mégpedig egyre gyorsabban. A várostól messzebb kellett volna megszállnom, ahol legalább lenne egy lakosztályom és ezzel mozgásterem is. Járkálnom kell, és gondolkodnom. Eltöprengeni azon, mitévő legyek, ha majd találkozom vele. Csak nézni akarom. Tudnom kell, hogy jól van, és boldog. Hogy az élete ment tovább, én pedig nem vagyok más, csak kósza villanás a radarján. Lehet, hogy veszi a lemezeimet, mert akkor elbüszkélkedhet vele, hogy valaha, a régi időkben ismert engem. Sokszor elképzeltem őt, ahogy sorban áll a vegyesboltnál, kezében a
People vagy a Rolling Stone egy számával, amikor épp a címlapon szerepelek. Szívesen ábrándozom arról, hogy olvasta a cikkeket, és elértette, hogy ha név nélkül is, de mindig róla beszéltem. Hogy lejátszási listát hozott létre az iPodján a
37
róla szóló számokból, és tudja: soha nem szűntem meg szeretni őt. Ököllel ütöm a fejem. „Annyira hülye vagy, Liam. Még csak rád se baszik. Otthagytad, a telefonszámodat is lecserélted, hogy ne kelljen hallgatni a sírását a hangpostán.” Ki kell jutnom ebből a szállodából, mert ha itt maradok, az csak rá emlékeztet, és az éjszakára, amelyen elveszítettük a szüzességünket, ez a gondolat pedig megőrjít. Rajtam van a sisak még mielőtt az előcsarnokba érnék, ott átrohanok az ajtón, és sikeresen elkerülöm a nappalos portást. Egy fokkal kedvesebb ugyan az éjszakainál, de nem sokkal. Semmi nem rosszabb egy olyan nőnél, aki erőltetetten próbálkozik. Mellékutakon száguldozom, a kelleténél nagyobb sebességgel veszem be a kanyarokat, túl lassan haladó autókat hagyok le, egy gyerekekkel teli iskolabusz dudál rám. Néhány dudaszó után ablakok gördülnek le, kezek integetnek. Nem fárasztóm magam azzal, hogy a tükörbe nézzek, és lássam, miként intenek be. Jóval előbb csináltam már ilyet, mint bármelyik majom, aki a sajátjának képzeli ezeket az utakat. Ezek az utak Mason és az én útjaim. Milyen vakmerők voltunk fiatalon. Mindig gyorsabban hajtottunk a megengedettnél, általában részegen, nem beszélve a rengeteg postaládáról, amit baseballütővel vertünk le. A pokolba is, hiszen rendszeresen smároltam
a
csajommal
vezetés
közben,
hagyva,
hogy
szétterpesztett lábbal lovagoljon rajtam, miközben én jól végigtapogatom, mielőtt kiteszem a lakásánál. Forró nyári éjszakákon a furgonom rakteréből néztük a csillagokat, s kezemmel-lábammal átölelve tartottam őt. Azt ígértem, szeretni fogom mindörökké. Azt mondtam, első a szerelem, és megígértem, hogy nem hagyom el soha. Hirtelen lelassítok, és bekanyarodom egy parkolóba. Le
kell higgadnom. Semmit nem old meg, ha száguldozom, mint egy idióta. Legkevésbé sem szeretném, ha a gondatlanságom miatt szerepelnék az újságokban. Keményen megdolgoztam azért, hogy jó hírnevem legyen. Több hibát nem követhetek el. Amikor fölnézek, látom, hogy a középiskolai sportoktatásnak emléket állító Allenville Museum előtt vagyok. Leszállók a motorról, bemegyek, leszurkolom az ötdolláros belépődíjat. Odabenn olyan, mintha egy szentélyben lennék. A képem a mennyezetről lóg, alatta rekorddöntő statisztikám. Van egy fotó, amelyen Masonnal együtt szerepelek. Úgy volt, hogy a Texasi Egyetemre megyünk megdönteni az ottani rekordokat, Mason azonban nem akart messze kerülni Katelyntől, s úgy döntött, inkább az állami egyetemre megy, vele. Neki volt több esze. Mason jókora fényképét nézem a múzeum közepén, a keretet jól láthatóan fekete drapériával vonták be. Mellette asztal további gimnáziumi fotókkal, közülük néhányon más srácokkal együtt
vagyunk rajta. Annyira
ballszerelésünkben,
feltartott
fiatalnak tűnünk a
mutatóujjunkkal,
amivel
futazt
akarjuk a világ tudomására hozni, hogy mi vagyunk a legmenőbbek a földkerekségen. Nem a világ elismerésére vágytunk, hanem csak a győzelemre. Az egyik labda, amivel bajnokságot nyertünk, egy állványon pihen. Meg akarom érinteni, uj- jaimon érezni a disznóbőrt, de visszafogom magam. Azok a napok már tovatűntek. Magam mögött hagytam valameny- nyit, amikor összecsomagoltam, és elhagytam Texast a nagyváros csillogó fényeiért.
- Hallod ezt a tömeget ? - üvölt mellettem Mason, mielőtt elhagyjuk az alagutat. Ez az utolsó gimis meccsünk, és ebben az évben
végig
veretlenek
maradtunk.
A
versenytársakat
szétzúztuk. Mason igencsak közel jár ahhoz, hogy labda
vezetésből országos rekordot javítson, jómagam pedig már a szezon korábbi részében megdöntöttem az országos csúcsot passzolásból. Mindketten ma reggel írtuk alá a Texasi Egyetemnek címzett szándéknyilatkozatunkat. Most pedig rövidesen játszani kezdünk a negyedik, állami bajnoki címünkért.
- Igen, ember, hallom. Téboly, mi ? - Többen vannak kint, mint tavaly. Természetesen. Mi vagyunk a legjobbak. A csajom fenekére csapok, amint elhalad mellettem fehérarany-vörös, futás közben repdeső szurkolócsapat-vezető szoknyájában. Megfordul, és odajön hozzám, szemében azzal a nézéssel. Tudom, mit vár, és szándékomban áll azt nyújtani.
- Tudod, milyen szexinek látlak, amikor az ajkadba harapsz? És ez a tekintet, Liam... Vannak későbbre terveid kettőnkkel? - suttogja a fülembe. Most, hogy a keze becsúszik a pólóm alá, már teljes figyelmemet rá összpontosítom a meccs helyett. Semmi nem olyan jó, mint amikor a bőröm a bőréhez ér - Cuppanjatok le egymásról - közli Mason, és hátba vág. - Ha a játék alatt miattadfog állni neki, egy védő mégkettétöri. Mindannyian nevetni kezdünk. Búcsúzóul a csajom megcsókol, és arra biztat, rúgjuk szét az ellenfél seggét. Sosemkívánsok szerencsét, csak azt, hogy rúgjunk szét seggeket. Fölcsatolom a sisakomat, és kirohanok apályára. Átfutunk a szurkoló csapat tagjai és a diáktestület között. Mialatt bejelentenek minket, üvölt a zene. A szülők és a rajongók felállnak a helyükön, hangosan ordítoznak. Mason és én kimegyünk melegíteni a szélre, ezt mindig kettesben szoktuk. Megvan a bevett rutinunk, és ettől most sem fogunk eltérni. Amikor a füttyszó elhangzik, elfoglalom a helyem középütt, tőlem balra Mason. Ez a játszma érte megy. Csak száz yardra
40
lenne szüksége, hogy labdavezetésben állami rekordot döntsön meg, és én teszek róla, hogy ez ma megtörténjen. Első akciónk egy adogatás; az első szerelést megint csak egy harmincyardos- sal védi ki. Újra és újra megismételjük ezt, amíg az apja fel nem tart egy táblát, rajta a százas számmal, s én tudom, hogy sikerült. Masonnek adom a labdát, és nézem, ahogy kirohan vele az apjához. Osszeölelkeznek, s a rajongók megvadulnak. Mason Po- well épp most állította fel minden idők állami rekordját kilenc- ezer-ötszázkettővel. Ügy emlékszem arra a meccsre, mintha tegnap lett volna, s itt állva olyan érzésem támad, hogy csakugyan tegnap volt. Szinte érzem a hivatalosan engedélyezett standokról áradó hotdog- és pattogatottkukorica-illatot. Hallani vélem az üdvrivalgást, és érzem a lelátón ütemesen doboló lábak keltette rezgést. Még mindig látom Mr. Powell arcát, amikor Mason megdöntötte a rekordot. Azt akartam, hogy énrám is így nézzen az apám. Körüljárok, és mindenütt magunkat látom. A négy állami díjat, amit fociban, és a két másikat, amit baseballban nyertünk. Nick Ashford bámul vissza rám önelégült mosolyával, ahogy a legjelentősebb, általa elnyert díjjal pózol. Olyan akart lenni, mint én. Mikor Beaumontba jött, mindenüvé követett. Folyton velünk lógott, mintha országos cimboránk lett volna, közben pedig csak a nőmet akarta lenyúlni. Masonön kívül egyetlen osztálytársammal sem tudom, mi történt. Nem tartottam velük a kapcsolatot, mert nem volt mondanivalóm a számukra, és nem akartam azt hallgatni, mekkora bukta volt otthagynom a főiskolát. Magam számára kellett a legjobb választást meghoznom, és én meg is tet-
4i
tem, noha tudtam, hogy mindenkit megbántok vele, akit szeretek, különösen azt a nőt. Amikor egy csapat kölyök özönlött be, eltűntem a mosdóban. Tőlük ugyan nem várom, hogy tudják, ki vagyok, tanáraik azonban
felismerhetnek,
és
nincs
kedvem
autogramokat
osztogatni, vagy közös fotókhoz pózolni. Most csak egymagám szeretnék lenni, akkor is, ha nem tehetem sokáig. A klotyóról kijövet fiatal srácot látok a mosdónál, keze a víz alatt. Ránézek a tükörből. Sír, noha igyekszik a könnyeit eltüntetni azzal, hogy vizet locsol az arcára. Elég apró termetű, haja viszont hosszabb, mint általában az ilyen korú gyerekeknek. Talán szórakoztak rajta, azért rejtőzött ide. Gyűlölöm az ilyet. Mason, meg én semmiféle gúnyolódást nem tűrtünk, mikor iskolába jártunk. Tettünk is róla, hogy ne lehessünk senki céltáblája. - Jól vagy, haver? - kérdezem, noha a józan eszem másra int. Nem akarom tudni, mert nem akarok konfrontációt, de nem bírom a síró gyerek látványát. Bólint és eltakarja az arcát. - Idegenekkel nem szoktam társalogni - közli. Értelmes kölyök. - Igazad van. Csak azt akartam tudni, nincs-e szükséged a tanárodra vagy bármire. - Nincs, jól vagyok. - Akkor oké. - Mialatt kezet mosok, visszanézek rá a tükörből. Minden mozdulatomat figyeli, szemügyre veszi a karomon a tetoválást, és alighanem azt latolgatja, el fogom-e rabolni azok után, hogy szóba állt egy idegennel. - Hé, mister, én magát ismerem. Papírtörülközővel szárítgatom a kezem, anélkül, hogy bármi módon kiadnám magam. - Szóval ismersz, mi ? - kérdem szemkontaktus nélkül. - Igen, maga csókolja meg a mamámat a videómon.
4z
Visszagondolok a rengeteg klipre, de legjobb emlékezetem szerint egyikben se csókolóztam senkivel. - Tévében láttad? kérdem. - Nem, maga fociszerelésben volt, Megmerevedem. Focimezben csat egyetlen lányt csókoltam meg. A srácra nézek, most nézem meg igazán. Fekete haj, hosszú áll, átható kék szem. Nem létezik. Ilyen tényleg kurvára nem létezik. -
Igazán, és kicsoda a mamád? - öntök tiszta vizet a pohárba.
- Josie Preston. - Csakugyan? - Alig bírom kiejteni a szót a számon. Bólint, és igazi hatalmas, foghíjas mosollyal válaszol. - Sokszor megcsókolta a mamámat? Mit mondjak ennek a fiúnak? A tel es igazságot nem mondhatom, kivált, hogy nem ismerem a hdyzetet. - Igen, a mamád valóban gyönyörű volt. Lefogadom, hogy még mindig az. Beleegyezőn bólint. Régebben azt gondoltam, az én anyám a legcsinosabb a világon, míg meg nem undorodtam a látványától és robotszerűségétől. -
Mennem kell. Még találkozunk- búcsúzik. Mielőtt vá-
laszolhatnék, már kinn van. Kirohanok a mosdóból, majd az egész múzeumból, amilyen gyorsan csak tudok. A srác próbál szólni hozzám, mikor elhaladok mellette, de nem veszek róla tudomást. Válaszokra van szükségem, és akár készen állok rá, akár nem, attól a nőtől akarom őket hallani. A Fő utcához érve lassítanom kell Nem szabad senki gyanúját felkeltenem, vagy megkockáztatnom, hogy leleplezzenek. Az üzletével szemben parkolokle, és lesem egy percig az ajtót. Néhány éve tudok a virágboltról. Amikor jöttek az évfordulóink, s engem elfogott a honvágy, rákerestem a neten,
43
mint valami önjelölt nyomozó, és megtaláltam, mivel foglalkozik; de a gyerekről soha semmit nem olvastam. Motorozom sötétedésig, várom a zárást. Nem vágyom közönségre. Akkor állok meg, amikor ő kilép az üzletből egy rövid vörös hajú nővel. Búcsúzóul összeölelkeznek, majd ö rám néz. Vonásai lágyak, nem fél a motoron ülő fekete ruhás idegentől. Nem tudja, ki vagyok, barátságosan viselkedik. Nincs semmilyen tervem, csak nézem, amint visszalép az üzletbe. A Nyitva táblát a Zárva felére fordítja. Ha cselekedni akarok, most kell megtennem, mielőtt bezárja az ajtót. Sisakkal a fejemen nyitok be, érkezésemre csengettyűszó figyelmezteti. - Záróra - szól ki valahonnan a bolt belsejéből. Nem látom, a jelenlétét azonban érzem a helyiségben. Leveszem a sisakom és a kesztyűm, majd a pultra helyezem. Amikor a pultot megkerülve előjön, nem lát meg. - Hány éves a srác, Jojo ?
44
6. FEJEZET
Josie Kezem a számhoz kapom, ügyetlen kísérletet téve arra, hogy a zihálásomat elnémítsam. A kezemben tartott váza a padlón landol, a víz cipőmre, a zoknimra és a farmeromra ömlik. Megkerülöm a széttört üveget és a tönkrement virágot, hogy jobban lássak. Behunyom a szemem, mielőtt a pultnál álló férfira nézek. Ő az. Érzékelem; jelenléte megérint, áthatol a bőrömön, mintha nem is ment volna el soha. Amikor kinyitom a szemem, rám mered. Emlékeztetem magam, hogy erősnek kell lennem. Én vagyok hazai terepen. - Mit keresel itt ? - cincogom valahogy. Hangom rekedt, mintha már órák óta kiabálnék. Nem erős, sem nem határozott. Sehol nincs az a parancsoló modor, amit tükör előtt gyakoroltam vagy ezerszer, pontosan ennek a pillanatnak a kedvéért. Felém közelít. Feltartott kézzel lépek hátra. Nem akarom, hogy közelebb kerüljön hozzám. Levertnek tűnik. Kezét zsebre vágja, maga elé néz. Nem akarok ránézni, de nem bírom megállni. Tíz év telt el, s annyit változott, a tekintete mégis ugyanaz.
-Jojó. - Ne nevezz így - bököm ki. - Miért ne ? így hívnak. Fejemet rázva az arcomba harapok belülről. Tudom, miért van itt, és legszívesebben utálnám emiatt Masont. Rúgnék, visonganék, bevernék neki azért, amit művelt velem... velünk. Rendben ment minden, most meg nincsen rendben semmi. Önelégülten vigyorog, megcsóválja a fejét, egy lépést hátrál, és a
pultnak
támaszkodik.
Amikor
az
alsó
ajkába
harap,
megszakítom vele a szemkontaktust. Megköszörülöm a torkom, és távolabb lépek az üvegcseréptől. - Mit keresel itt, Liam? Vállat von. - Van valami mondanivalód a számomra? Megrázom a fejem, és a homlokomhoz nyúlok, hogy a készülődő fejfájást elűzzem. Ez nem is történik meg, ez lehetetlenség. - Nem, nincs miről beszélnünk. Ahogy ezt te nagyon is egyértelművé tetted azon az éjszakán a koleszban. Liam eltávolodik a pulttól, a közeli cserepes virágoknál áll meg, ujjai közt morzsolgatja a leveleiket, mielőtt továbbra is közeledik hozzám. Nem tudok hova bújni előle. Elfuthatnék, talán sikoltozhatnék, és riadóztathatnám a szomszédos üzletet, de mi jó sülne ki abból? Egyetlen Liamre vetett pillantás, és azonnal elterjedne a hír, hogy mindenki kedvence ismét a városban van. Milyen boldog lenne ettől az egész közösség. - Hogy hívják, Josie? - kérdezi köntörfalazás nélkül, s közelít. - Mit izgat ? - tüzelek vissza. Szeme szikrát hány. Fütyülök rá, mekkora nagymenő zenész lett belőle. Elhagyott. - Jobb, ha mész. - Áh - rázza meg a fejét. Még közelebb jön, én pedig hátrálok. Tovább azonban nem tudok, mert beleesnék az virágtárolóba. Fölemeli a kezét. - Én csak beszélni akarok
4 6
egyik
veled. Nem hinném, hogy szeretnéd, ha érdeklődni kezdenék másoktól, igaz ? Rázom a fejem, hogy nem. Legkevésbé sem akarom, hogy Liam elkezdjen kérdezősködni a városban. Nem akarom, hogy Noah neve fölmerüljön, és az emberek ujjal mutogassanak rá, bár már így is vannak, akik ezt teszik. - Hány éves, Jojo ? - teszi fel a kérdést ugyanabban a tónusban, amilyennel közölte, hogy szeret, amikor egyik osztályteremből a másikba mentünk, vagy randevú után letett a házunk előtt. -Júniusban lesz tíz. Hátralép, és rám néz. Látom a szemében a szenvedést, de nem érdekel. Elhagyott. Otthagyott, hogy neveljem a gyermekem egymagam. - Mi a neve? - Egyértelműen kivehető a hangjából a fájdalom, én azonban nem engedhetem, hogy hasson rám. Nem szabad. Erősnek kell maradnom. - Noah. - Mikor találkozhatom vele ? Elnevetem magam a kérdés hallatán, s megragadom az alkalmat, hogy távolabb lépjek tőle. O marad, ahol volt. A pult mögé megyek, s kezdek elrámolni. - Semmikor, erre nincs szükség. - Mi a faszt értesz te azon, hogy semmikor? Van egy fiam. Egy fiam, akit eltitkoltál előlem, és erre te még azt mondod, hogy nem találkozhatom vele ? - Miből gondolod, hogy tőled van? - Abban a pillanatban, hogy ezt kimondom, már meg is bánom. A kín leplezetlenül ül ki az arcára, én pedig némi örömöt érzek amiatt, hogy fájdalmat okoztam neki. - Azt akarod mondani, hogy megcsaltál? Erről van szó, Jojo? Nincs időm reagálni, már ott terem mellettem. Köl
47
nijének illata elhódít, megdobogtatja a szívemet. Sokat gondolkodtam az évek során, vajon még mindig azt a Burberry parfümöt használja-e, amit tőlem kapott; nos, azt használja, nekem pedig meg kell küzdenem a vággyal, hogy ne nyúljak oda, és érintsem meg. - Szeretlek, Jojo - suttogja afülembe. Mozgása heves és vágy- gyal teli. Tudom, számára én vagyok az első, soha nem is kételkedtem benne. Nyakának hajlatába temetem arcom; annyira jó az illata, vonzó és kívánatos. Testem dalol, s csak ő ismeri a melódiát. Szemébe nézek, homloka a homlokomhoz ér. Szája kinyílik, mikor ujjaim tovább haladnak lefelé a testén, lejjebb nyomva őt. - Annyira tökéletes vagy - csókol mega szavak közt, kimutatva, mennyire szeret. - Szeretlek, Liam. - Örökké a csajom vagy. - Miért pirultál el, Jojo? Csaknem könyörgök: - Kérlek, ne szólíts így. - Ellép, és a pult másik felének támaszkodik. - Bocs - mondja. Alsó ajkával kezd játszadozni, én pedig szívem szerint a kezére csapnék, és úgy mondanám, hogy fejezze ezt be. - Megcsaltál? Nem bírok válaszolni neki. Nem akarok válaszolni neki. Még ha megcsaltam is, a világon semmi köze hozzá - de hát ismer. Tudja, hogy nem tettem, csak megerősítésre vár. - Nem jöhetsz csak úgy be ide, hogy kihallgass, Liam. Leléptél, hogy rocksztárt játssz. Te vagy a híres Liam Page. Ezt itt felejtetted - mutatok körbe, majd magamra. - Elhagytál. Számodra itt nincs hely. Nevet. - Nem vagy valami vendégszerető. Mi van a régi mondással, miszerint az ember mindig hazatérhet, tudod, otthon, édes otthon?
48
- Az emberek nem tűnnek el tíz évre egyetlen nyavalyás telefonhívás vagy levél nélkül. Az emberek nem bukkannak fel a kokszban, és szakítanak azzal, akinek szerelmet vallottak, úgy, hogy többé a telefonhívásaikat sem fogadják. - Tenyerembe temetem az arcom. Nem akartam, hogy ez megtörténjen. Húsz éven át is meglettem volna anélkül, hogy viszontlássam. Küszködve tartom vissza a könnyeimet. Ontottam én egy életre elég könnyet e miatt a fiú miatt. Többet nem fogok. - Az emberek változnak - szólal meg. - Nem akarom én ezt csinálni veled. - Most nem akarod? - kérdi. Megrázom a fejem. - Nem, semmikor se. Nincs semmi mondanivalóm, Liam. Azon az estén te elmondtad, amit el kellett mondanod, azt
viszont nem vártad meg,
nekem mi
a
mondanivalóm, és a telefont se vetted föl többé. Nem vagyok köteles végighallgatni a mentegetőzésedet, és határozottan nem tartozom neked semmivel. Elfordulok, így már nem kell őt néznem. Erősnek és higgadtnak kell maradnom. Alkalmaznom kell a légzőgyakorlatokat, amelyeket az orvos írt elő Noah születése előtt. - Azt várod, hogy elmenjek, miközben tudom, hogy van egy fiam? Felnevetek. - Igen, azt várom, menj ki azon az ajtón, pattanj fel a csicsás motorodra, eredj vissza a hírneves barátnőd- höz, vissza oda, ahonnan jöttél, bárhol legyen is az. Számodra itt nincs semmi, és nem akarom, hogy a fiamnak fájdalmat okozz. Nem akarom, hogy megismerjen, úgyhogy mehetsz az utadra, ki az ő életéből újabb tíz évre. - Letörlök egy könnycseppet, amely kibuggyant a szememből. Nem fogom kimutatni, milyen hatással van rám ez a férfi. - Nincs barátnőm.
49
- Istenem, Liam, csak ezt ragadod ki az egészből, amit mondtam? - Megrázom a fejem. Mikor ismét felé fordulok, a padlót bámulja. Ismét én szólalok meg. - Továbbléptünk, és te nem vagy az életünk része. Noah- nak nincs rád szüksége, még csak nem is ismer, úgyhogy, légy szíves, eredj, és ne is gyere vissza. Liam biccent. Nem néz a szemembe, miközben elindul. Figyelem a testét, azt a testet, amelynek minden porcikáját ismerem; a pultot megkerülve oda tart, ahová a bukósisakot letette. - Még találkozunk, Josephine. Életemben csak egy olyan alkalom volt ezen kívül, amikor Josephine-nek nevezett: azon az estén történt, amelyen szakított velem. Amikor az ajtó becsukódik, ő pedig a motorján ül, összeomlóm. A földre esem, a karomat a testemhez szorítom bőgés közben. Megsiratom a tíz évet, amíg hiányzott, és őt, aki mindent elveszített, ideértve Noah-t is.
7. FEJEZET Liam
- Halló - mordulok a telefonba, ingerülten, amiért fölkeltenek, mielőtt még a nap úgy döntött volna, hogy kidugja a fejét ma reggel. Az órára sandítok, a vörös számok azt mutatják, hogy nem sokkal múlt hajnali öt. Elvileg vakáción vagyok, de még ki sem alhatom magam. - Randa éjszakánk volt, cowboy? Azt hittem, csak mész megjössz. Számításaim szerint három napja mentél el. A jelek szerint úgy döntöttél, ráhúzol egy cseppet. Mi folyik ott? - Jézus Krisztus, Sam, mintha öt óra lenne. Mi az ördögöt akarsz ? - Nos... - Szünetet tart. Tudom, hogy a körmeit nézegeti, és alighanem azon töpreng, hogy újabb manikűrre vagy ilyesmire van szüksége. Nem igazán érdekel, csak aludni akarok, s elfeledni a tegnap történteket. - Mikor jössz haza? - Hamarosan. - Túl fáradt vagyok a játékához. Rég ki kellett volna rúgnom, de hát nem tettem, és most itt állok, beleragadva ebbe a posványba. - Liam - mondja ki a nevem, annyira gyöngéden, hogy tudom, mi következik. Ma nem vagyok olyan kedvemben, hogy bekajáljam a szövegét. - Sam, most ne.
5i
- Hiányzol. Már majdnem egy hete, hogy nem láttuk egymást. Hadd menjek oda én hozzád. Szükséged van rám. - Nem. Leteszem. Nem értek szót vele, és azt egészen biztosan nem akarom, hogy idejöjjön, és úgy tegyünk, mintha több is lenne köztünk. Életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy lefeküdtem vele. Nem, ez nem igaz. A legnagyobb hiba az volt, hogy azon az estén otthagytam Josie-t a kollégiumban ahelyett, hogy
magammal
rángattam
volna.
Ha
megteszem,
összeházasodunk, szülők leszünk. Mostanra talán lenne már egy második gyerekünk is. A pokolba, az sem kizárt, hogy elváltunk volna, és ugyanez lenne. Akkor is utálna. Lassan kimászom az ágyból, és elvergődöm a zuhanyig. A Josie-val történt tegnapi találkozás után visszajöttem ide, hogy letegyem a motort, aztán betértem a legelső kocsmába. Ha nem vagyok Los Angelesben, azt megsínyli kissé a stílusom. Nem úgy megy, hogy csak rácsörgök valakire, hogy jöjjön értem, és szedjen össze, pedig azt pontosan tudtam, hogy vissza már nem leszek képes vezetni aznap éjjel. Forró zuhany alá állok, hagyom, hadd doboljon a víz a fejemen. Azt hiszem, valamennyi közül ettől a naptól rettegtem a legjobban. Titkon reméltem, sosem jön el, s napjaim önmagukat játsszák le újra meg újra, mint egy hangfelvétel, amelyet át akarok írni. Mikor a víz hideg lesz, elzárom, kijövök, és törülközés nélkül visszaroskadok az ágyba.
Meg tudnám fojtani Samet
az
ébresztőért. Tudom, hogy készakarva csinálja, nem akarja, hogy megfeledkezzem róla... nyomul a háttérben a barátnő címért. Imád a nyomomban járni a piros szőnyegen. Beleremeg a gondolatba, hogy a sajtó egy párnak hisz minket. Sam a komplett csomagot akarja: pénzt, hírnevet és az arcát az összes
52 -
magazin címlapján, s azt gondolja, ehhez rajtam keresztül vezet az út. Nem számít, hányszor magyaráztam már el neki. Hogy nem akarom őt. Másodszor a szállodai telefon csörgésére ébredek. A porta tudatja, hogy meghozták az öltönyömet, és a bérautó, amit rendeltem, odakinn áll. Nem tűnt volna kifejezetten illendőnek, ha a Ducatimmal jelenek meg a haverom temetésén. Felveszem a fekete halszálkás öltönyömet. Sam három új, öltönyhöz való inget rendelt alapszínekben: feketében, fehérben és kékben. A fehéret választom, hozzá egyszerű, sima fekete nyakkendőt. Utolsó pillantást vetek a tükörbe, s közben zsebre vágom a napszemüvegem. Lehet, hogy Liam Page-ként ismernek, ma azonban Liam Westbury vagyok, és a barátom halálát fogom meggyászolni. Egykettőre ott vagyok a templomnál. A parkolóban ücsörögve fontolgatom a következő lépésemet. Nem akarom elterelni a figyelmet Katelynről, úgyhogy megpróbálok közvetlenül a kezdés előtt észrevétlenül besurranni, hogy aztán hasonlóképp ki is osonhassak. Leróhatom a kegyeletemet, és elmondhatom a magam imáját, mielőtt holnap elhagyom a várost. Amikor az utolsó lemaradozó is benn van már, a bejárat felé indulok. Bentről zene szűrődik ki; alig hallható, de a gimnáziumi harci indulónk instrumentális változata az. Azt hinné az ember, maga Mason tervezte meg a saját temetését. Kinyitom a nehéz ajtót, és mellette maradok, míg csöndben becsukódik. Odamegyek a vendégkönyvhöz, s beírom a nevem, így ha Katelyn visszakeresi, tudni fogja, hogy itt voltam, még ha nem beszélünk is. - Nem gondoltam volna, hogy felbukkansz. Megfordulok; mögöttem Katelyn áll. Térdig érő fekete ru
hában van, fején fekete kalap. Egy nappal sem látszik tizennyolcnál idősebbnek. - Nincs mentségem, Katelyn. Csak azért jöttem, hogy lerójam a kegyeletemet. - Nem érdekel... - Megyek hamar. Nem akarom tönkretenni a napodat. Őszinte részvétem a téged ért veszteségért. - Leteszem a tollat a talapzatra, és bólintok felé. Keze a karomat érinti, megállít a menekülésben. Kiabálni akar velem, és meg is érdemiem. Megérdemlek mindent, amit csak ő megjosie a fejemhez vághat. - Egy koporsóvivőnek híján vagyok - mondja mélyet sóhajtva. - Reméltem ugyan, hogy valamivel korábban bukkansz fel a kezdés előtti ötödik percnél, de mindegy. Én nem leszek a bírád, Liam. Arra viszont megkérlek, kísérd el Ma- sont végső nyughelyéig, és maradj az oldalán, míg ismét biztonságban lesz. Szemembe könnyek gyűlnek. Megfogadtam, hogy nem sírok, de nem tudom megállni. - Megtiszteltetés számomra. - Sikerül kimondanom, mielőtt elveszítem az önuralmam. Bólint, s közli, hogy kövessem. Belépünk egy ajtón, a helyiségben egy emberként szakad ki a társaságból a sóhaj. Felismerek néhány arcot a gimnáziumból, aki azonban kirí a többi közül, az Nick. Sokkoló, hogy itt találom. O meg Mason soha nem barátkoztak a gimnáziumban. Gondolom, tíz év alatt nagyot változik az élet. Katelyn mindenkit arra kér a bal oldalon, hogy eggyel húzódjon arrább. - Azt akarná, hogy a balján légy. - Kezét az arcomra teszi, és odahajol, hogy arcon csókoljon. Mason finom nőt vett feleségül. Megkapjuk a jelet, és leemeljük Mason testét a kocsiról, amelyen nyugszik. Amikor az előcsarnok ajtaja kinyílik, min
54
denki megfordul. Az elfojtott mormogás és mutogatás hatására úgy érzem magam, mintha zsúfolt vendéglőben vacsoráznék, és mindenki akkor kérne autogramot, mikor elviszik előlem a tányért. A középpontban Mason, koporsóját virágok borítják; a többi koporsóvivő leül. Figyelem, hogy Nick Josie mellett foglal helyet, és megfogja a kezét. A szememet vörös köd borítja el; Josie még csak rám se néz. Noah azonban integet, én visszaintek, amitől Nick arca ocsmány zöld árnyalatot ölt. Amikor lenézek, egy kislány rángatja a zakómat, keze az enyémben, s odahúz, hogy üljek le hozzá. Mason és Katelyn ikrei közül kell lennie az egyiknek. A testvére feláll, és a másik oldalamra ül, ő is megfogja a kezem. Katelyn rám néz, és mosolyog. Nem tudom, ő rendezte-e így, de mindörökre hálás leszek neki. Ez az első temetés, amelyen részt veszek, és remélhetően az utolsó is. Soha az életben nem akarom még egyszer ezt átélni. Mialatt a lelkipásztor Mason életéről beszél, rádöbbenek, mennyire hiányzik. Noah-ra nézek, aki engem figyel, s azon töprengek, tudja-e, ki vagyok. Beszélt rólam Josie valaha? Nick eléggé pipának látszik, ami nevetésre ingerel. Nem kedveltem már a gimnáziumban sem, és az is csípi a szememet, hogy a csajom kezét fogja, ez azonban az én bajom, olyasvalami, amit nekem kell magamban lerendeznem. Ironikusnak találom, hogy amint eltűntem a környékről, rámozdult a csajomra. Nem bánnám, ha bárki másról lenne szó, na de Ashford - ez csípi a szememet rendesen. - Van valaki, aki szeretne néhány szót szólni Masonről? Elengedem a lányok kezét, és felállók, megigazítom a zakómat. Sutyorognak a népek, mialatt a szószékhez megyek, de nem zavar. Jól teszem, ha megteszem ezt.
55
Josie-ra kacsintok, majd megköszörülöm a torkom, és magam elé emelem a mikrofont. - Tíz éve úgy döntöttem, megváltoztatom az életem. Ennek során elveszítettem az egyetlen családot, amely igazán számított nekem: Masont, Katelynt és Josie-t. Önző voltam, zavarodott, és meg akartam szabadulni attól a stigmától, hogy én vagyok a beaumonti aranyifjú. Sohasem számítottam azonban arra, hogy elveszítem Masont, aki az óvoda óta a legjobb barátom volt. Társam volt a rosszaságban, és partnerem a sportpályán. Az életem és felnőtté válásom során minden Mason befolyása alatt történt. Amikor meghallottam, hogy a világ elveszítette őt, az én egy részem is meghalt. Hosszú idő óta először sírtam. Megsirattam minden olyan pillanatot, amit nem vele töltöttem. Elmulasztottam az eljegyzését Katelynnel, az esküvőjét és gyönyörű kislányai születését, akik kitárták számomra a szívüket, jóllehet meg sem érdemiem. Elhagytam őt, és ezt örökre bánni fogom. - Mason, barátom, amit tudok, megteszek azért, hogy vigyázzak a családodra, és soha semmiben ne szenvedjenek hiányt. Katelyn megölel, amint visszatérek a helyemre. Az ikrek megragadják és megszorítják a kezem. - Az én nevem Payton. Nézel velem meccset vasárnap ? A kislányra pillantok, aki a Beaumont Gimnázium futballszerelésében kiköpött Mason. - Szia, Payton. Én Liam vagyok, és nagyon szeretnék veled meccset nézni.
56
8. FEJEZET
Josie Nick kicibál a templomból, be a parkolóba. Már akkor láttam, mennyire ingerült, amikor a folyosón jött végig - mintha ugyan tudtam volna, hogy Liam beállít a temetésre. Nick a templom mögé tart, majd megpördít, s háttal a falnak lök. -
Mióta, Josephine? - Úristen, mennyire utálom, amikor a
teljes nevemen szólítanak. Olyan, mintha csávába kerültem volna felnőtt ember létemre. - Tegnap este bukkant fel. -
Nem akartad nekem elmondani ? - Azt gondoltam, ennél
azért komolyabb szinten vagyunk Nickkel, erősebb a kapcsolatunk. -
Nick, én semmit sem titkolok előtted. Tegnap este bukkant
fel, vitáztunk, aztán elment. Nem tudtam, hogy eljön ma, és őszintén szólva, én inkább Katelynnel törődöm. A mai nap nem Liamről szól, hanem Katelynről és a lányokról. - Honnan tud Noah-ról? Mély lélegzetet veszek. - Nem tudom - válaszolok az igazságnak megfelelően.
Gyanítom
ugyan,
de
nem
akarom
Liamet
megkérdezni, Noah előtt pedig egész biztosan nem fogom felhozni a témát.
57
Nick járkálni kezd, szőke haját húzgálja. Magában beszél. Mintha láthatatlan személlyel harcolna. - Mondd meg Liamnek, hogy később találkozni akarok vele. - Miért ? - kérdezem meglepetten. Nick elém lép, elkapja a karomat, és a falnak szegez. Sosem láttam még ilyennek. Olyan oldala ez, ami nem tetszik. - Mert az ügyvédemmel megfogalmaztatom az örökbe fogadási papírokat, Liam pedig azon nyomban aláírhatja, hogy átadja a szülői jogokat. Nem hiszek a fülemnek. Tudom, hogy adoptálni akarja Noaht, de sohasem beszéltünk erről. Nem is igazán tudom, én szeretném-e ezt. Noah az enyém, nincs szüksége Nick vezetéknevére. Mégha összeházasodunk is, köztük minden maradhat a régiben. - Hát... - Hé, srácok, Noah titeket keres. - Felpillantok. Jenna ott áll néhány lépésre tőlünk. Nick hátralép, elengedi a karom. Próbálok nem
fintorogni,
mialatt
újra
akadálytalanul
megindul
a
vérkeringésem. Jennára mosolygok, hadd lássa, minden rendben van. - Kösz, Jenna. - Mosolyog, és elsétál, magunkra hagyva bennünket, hadd találjuk ki egyedül, mi legyen ezzel az egész szarsággal. - Nick, az, hogy Liam itt van, mit sem jelent. - Karomba vonom. Megenyhül, és gyöngéden szájon csókol. - Sajnálom, drágám. Nem tudom, mi jött rám. Az, hogy itt láttam őt, amint Noah-ra kacsintgat, hát... vérlázító volt. Vér szerint ugyan ő az apa, ez azonban az én családom. Minél előbb megy el, annál jobb. - Ebben egyetértünk, a maradásra azonban ne adjunk okot neki, jó ? - Nick bólint, majd visszamegyünk a gyászolókhoz.
58
Megkeressük Noah-t, és elindulunk az autóhoz, hogy kövessük a halottaskocsit és a család autóját. A koporsóvivőknek fel kell sorakozniuk, őrt állhatnak, ahogy apám mondaná. A temetési menet áthalad a városon, el a gimnázium mellett, amely valóságos Mason-szentéllyé vált. Az e heti mecs- cset elhalasztották. A Beaumont Gimnázium történetében most először nem lép pályára a csapat. Mason annyi embernek volt fontos, hogy a vesztesége évekig érezhető marad. A temetőbe érkezve látjuk, hogy többen már itt vannak. Azon vagyok, hogy ne nézzek körül kiszálláskor Liamet keresve, a tekintetem azonban ide-oda jár. Könnyen kiszúrom. 0 az a pasi, akit körülvesznek a szingli és a nem annyira szing- li nők. - Eszem megáll - morogja Nick, miközben kiszállunk. - Nem tudja letagadni, ki ő, Nick. Nem ad autogramokat vagy ilyesmi. Csak áll ott a többiekkel. - Te mégvéded? Megrázom a fejem, és megragadom Nick kezét. Odamegyünk Mason sírgödréhez, s beállunk a többiek közé. - Csodálatosak a virágaid, Josie. - Katelyn egy szomszédja lép oda hozzám. Nem emlékszem a nevére, pedig kéne. Ismernem kellene a városban mindenkit. Köszönetét mondok, ő pedig megígéri, hogy beugrik majd a boltba. - Mama, miért beszél az összes nő a volt barátodról? - Noahra nézek, latolgatom, mennyit tud. Meg akarom kérdezni tőle, hol találkozott Liammel, ez azonban várhat. Nem tudom megállni, hogy ne nézzek Liamre. 0 rám néz, a tekintetünk találkozik. Lágyan rámosolygok, ő vállat ránt. - Mert zenész. Azt hiszem, autogramot akarnak tőle. - Hát ez butaság. Ha én híres lennék, és a barátom most halt volna meg, nem lenne kedvem autogramot osztogatni. - Lefogadom, hogy Liam is így gondolja, édesem.
59
Miközben Katelynhez hajtunk, hogy Masonről megemlékezzünk, engem zavarba ejt, hogy a barátnőm az eseményt mindenáron az otthonukban akarta megrendezni. Nick meg én felajánlottuk a sajátunkat, Katelyn azonban hajthatatlannak bizonyult, s azt mondta, Mason is a saját házában akart volna partit adni. Partit ? Nincs kifejezetten bulizhatnékom. Inkább takaróba csavarva kuksolnék a túlméretezett székemben, és régi családi videókat néznék. Nick rajtakapott ezen néhányszor, mióta Mason itt hagyott
bennünket,
és
az
arckifejezése
mindannyiszor
ugyanolyan volt. Tudtam, nem rajong azért, ha ilyesmit nézek. Hogy ilyenkor minden bizonnyal megkérdőjelezi az odaadásomat; mert a felvételek nem a mi közös emlékeinket idézték fel, hanem az én emlékeimet és a Liaméit. Jócskán benne járunk már a „partiban”, ahogy Mason nevezte volna, amikor beállít Liam. Azon vagyok, hogy ne ítélkezzem róla, de egész háremnyi lány érkezik vele. Nem tudom megmondani, tetszik-e ez neki, vagy sem. Annak idején mindig olvasni tudtam az arcvonásaiból, de az régen volt. Peyton Liamhez szalad, és a zakójába csimpaszkodik. Liam mosolyog, és lehajol, hogy egy szinten legyen vele. Meghúzza a kislány egyik copfját, mire Peyton gyöngyözően kacagva azt kérdezi tőle: - Ezek mind a barátnőid? Én sem bírom megállni nevetés nélkül, és közelebb hajolok, hogy halljam a választ. Egyik felem szeretne minél többet tudni Liamről, a másik viszont, a logikus fél, nem kíván vele foglalkozni, és alig várj a, hogy távozzon. Liam a nőkre néz, és grimaszt vág. - Nem, nem is ismerem őket. A te barátaid?
Peyton a fejét rázza. Liam odahajol, és súg valamit neki, amivel ismét megnevetteti. - Elnézést, ismerik az apukámat ? Az egyik nő hátravetett fejjel nevet, mintha bizony ez lett volna élete legmulatságosabb kérdése. - Nem, de szívesen megismernénk.
- Megfordul,
és
mindannyian vihogni kezdenek.
a
barátnőire néz,
mire
Felfogták egyáltalán, hol
vannak? Peyton csípőre tett kézzel hátralép. Mielőtt azonban megszólalhatna, Katelyn ott terem a semmiből. - Sajnálom, de nem hinném, hogy már találkoztunk volna. Honnan ismerték Masont ? - Ó, nem ismertük. Hallottuk, hogy Liam Page itt lesz ezen a partin, és a szerencse úgy hozta, hogy épp akkor szállt ki a kocsijából, amikor megérkeztünk. Liam arca olyan kínzó érzésről árulkodik, hogy megsajnálom. Peyton kezét fogja, még csak nem is néz a háta mögött lévő nőkre. - Sajnos még sincs ma akkora szerencséjük. Liam Page nincs itt, valamint nem Beaumontban él, úgyhogy talán megpróbálkozhatnának azzal, hogy turné alatt csípjék el, vagy ilyesmi. Hárman nevetni kezdenek, egyikük rámutat. - Az ott Liam Page. Az életemre esküszöm. Katelyn Liamre néz, aki teli van megbánással. Engem egyszerűen elképeszt, hogyan képes nyugodt és hűvös maradni. Nick arcon csókol, és Liam felé lép. - Földobjuk a labdát, Westbury? Liam Nickre néz, és bólint. Ahogy kiszúrja, hogy ott állok egyedül a falnál, és figyelem az egész szóváltást, arckifejezése kifürkészhetetlen. - Nos, amint talán maguknak is feltűnt, Westbury az úr
61
neve. A viszontlátásra. - Előlépek, és segítek Katelynnek kikísérni a nőket a házból. - Annyira sajnálom, Katelyn. - Korábban sohasem kellett Liam miatt bocsánatot kérnem. Abban sem vagyok biztos, most miért teszem. Katelyn kézlegyintéssel jelzi: nem olyan nagy ügy. - Idő kérdése volt csak, hogy valaki kifecsegje: a városban van. Lehetnek feszültségek, de nem ma. Mason azt akarta volna, hogy Liam itt legyen. Nem tudom, engem kárhoztat-e, vagy sem. Talán mindenkit körbe kellett volna telefonálnom tegnap este, hogy visszajött, de nem tudtam, hogy ma itt lesz-e egyáltalán. A pokolba is, hiszen még azzal sem voltam tisztában, hogy tudott-e Mason haláláról. Gondolom, elmondhattam volna a többieknek, engem azonban sokkal jobban aggasztott, hogy megmentsem a gyerekemet a fenyegető fájdalomtól. Az ablak előtt elrepülő labda vonja magára a figyelmem. Kimegyek, és megfagy az ereimben a vér, mert ott találom a férfit, akibe egykor szerelmes voltam, meg a másikat, akihez feleségül készülök menni, és azt, aki mindannyiunkat összeköt. Fociznak.
6z
9.
FEJEZET
Liam Újabban, úgy látszik, lépten-nyomon hibákat követek el. A mai nap hibája az volt, hogy megálltam a virágboltnál. Több eszem is lehetett volna. Egyenest Katelynhez kellett volna mennem, de nem akartam üres kézzel beállítani. Most pedig itt vagyok ebben a kényes szituációban a hátsó udvaron Nick Ashforddal, meg a fiammal. A fiúval, aki nem tudja, hogy én vagyok az apja. A pokolba, Josie még azt a tényt sem fogja elismerni, hogy tőlem van, de ha ránézek a fiamra, látom: a legjobbat örökölte tőlem és Josie-tól, függetlenül attól, hogy alakult az élet, és miért váltak el az útjaink. S ki gondolta volna, hogy Nick jön a megmentésemre? Nyilván tudja, hogy szét akarom rúgni a seggét, amiért a csajomhoz nyúlt, de abból ítélve, ahogyjosie néz rá, nyilván meg van elégedve Nickkel. - Mi történt odabenn? Csak abba egyeztem be, hogy kijövök focizni, abba azonban nem, hogy cseverésszem is. Figyelmen kívül hagyhatnám ezt az embert, úgy tehetnék, mintha újra gimisek lennénk, és az új fiú megpróbálna közénk beilleszkedni. Megvolt a magunk összetartó társasága. De nem teszem ezt. Ma nem.
63
- Ügy számítottam, még be tudok szaladni az üzletbe, veszek valamit a cukrászdában, szerzek pár szál virágot és hozzá Katelyn kedvenc borát még iskoláskorunkból. - Elhallgatok, majd kis szünet után folytatom. - Amint kijelentkeztem, rájöttem, hogy hibát követtem el. Nem álcáztam magam. Nem volt semmi kamu napszemüveg vagy kalap, amit a szemembe húzhattam volna. A fiatal portás csaj egyetlen pillantást vetett rám, és már rájött. Mielőtt bármit tehettem volna, leadta valakinek a drótot, én meg tudtam, hogy nekem annyi. „Részvétem a barátja miatt”, ennyit mondott csak, miközben túlságosan is lassan intézte a papírokat. Mikor behajtottam a ház elé, ezek a nők mögöttem voltak, követtek. - Visszadobom a labdát Nicknek, aki csak a fejét rázza. Egyáltalán nem akartam, hogy Katelynnel ez történjen, különösen nem ma. - Sokszor megtörténik? Leveszem a zakómat, és kigombolom az ingem, hogy tönkre ne menjen. Noah tekintete a karomon díszelgő tetoválásokra tapad, én pedig azon töröm a fejem, képes leszek-e valaha arra, hogy leülj ek és elbeszélgessek vele. Hogy magamról beszéljek, s talán kapcsolatot is kialakítsak vele. - Ha otthon vagyok, nem sokat járok el. Turnékon előfordul ilyesmi, de nem maradok egy helyben annyi ideig, hogy számítana. Érzem, ahogy megbámulnak az emberek; olyasvalami ez, amihez hozzászoktam, itt azonban furcsának tűnik. A földszinti terasz felé nézek, ahol Josie áll a maga százhetvenöt centiméteres magasságával, amihez méghozzájön a tűsarok. Az iskolából kikerülve is megőrizte karcsú alakját, a lába feszes, a hasa épp oly lapos, amilyenre emlékeztem. Nick a háttérben köszörüli a torkát, én pedig nem bírom megállni nevetés nélkül. Én is ugyanígy tennék, ha valaki fixírozná a nőmet. Csak épp azt felejti el, hogy Josie-nál én voltam az első.
6 4
- Nem akarsz fölkapni egy rövid szoknyát, és szurkolni nekünk, Josie? -Josie elkomorul, én pedig tudom, hogy csodás kis viccemen nem képes mulatni. Próbálom nevetéssel semmissé tenni, amit mondtam, ez azonban nem működik nála. Nickre néz, aki dühös rám, és rázza a fejét. Figyelem a házba visszavonuló Josie-t, a feneke éppen olyan feszesnek tűnik, mint egykor. Megrázom a fejem, hogy megtisztítsam a lopakodva rám törő emlékektől. - Szokott még focizni, Mr. Westbury ? - Erővel szakítom el tekintetemet távozó exem hátsó feléről, hogy a fiamra nézzek. Ki akarom nyújtani a kezem, hogy megérintsem, a hajába túrjak, és feltegyek minden elképzelhető kérdést, amit férfiemberek szoktak, de nem teszem. Beszélnem kell Josie- val, hogy kiutat találjunk ebből a szar helyzetből. Ha azt hiszi, szépen elfelejtem majd, hogy a fiam létezik, igencsak meg fog lepődni. - Nem, nincs valami sok szabadidőm. Hát te, szoktál játszani ? Hevesen bólogat, és Nickre mutat. - Az apám, Nick a csapatom edzője. - Ekkorra már viszonylag belazultam Nick és a Josie-val való kavarása ügyében, mivel végül is én hagytam ott a csajt. Meg se szólalhatok, na de hogy a fiam őt szólítsa apjának? Ezt nem hagyhatom. Nekem senki se szólt, hogy van egy fiam. Ha szóltak volna, itt lettem volna. - Komolyan? - kérdem, hogy forrongó mérgemet csillapítsam. Tudom, a gyereket nem hibáztathatom amiatt, hogy apjának szólítjaNicket, ez csakis az én hibám. Josie-nak azonban nem volna
szabad
ezt
megengednie.
Gyerekekről
beszéltünk
állandóan, mindketten gyerekeket akartunk, szóval arról szó nincs, hogy emiatt hagytam volna cserben. Még ha megtettem is az elgondolhatatlant, és elhagytam
is őt, az sem jelenti azt, hogy nem szerettem. Az én szívem is összetört, amikor elhagytam. Noah bólint, és láthatóan igen szeretne nekem Nickről mesélni, ha akarom hallani, ha nem. - Hátvédet játszom. Ez volt a maga posztja is, és a gimnáziumi rekordját még mindig nem döntötték meg. Senki még csak közel se járt hozzá, Mason bácsikám legalábbis azt mondta. Leguggolok, s Noah-ra nézve elmosolyodom. Felvidít a gondolat, hogy Noah nagybátyjának nevezi Masont. A bennem élő futballista izgalmasnak találja, hogy a fiam rajong a játékért. Én is imádtam az ő korában, állandóan csak fociztam volna. A bennem lakozó felnőtt pedig azt reméli, Josie más programokat is szervez neki, hiszen annyi minden van az életben a futballon kívül. - A három- meg az ötlépéses rúgást ismered? - kérdem. Kíváncsi vagyok, mennyit tanult Nicktől. - Ismerem, mind a kettőt, szeretné látni ? - kérdi élénken. Odatartom neki a labdát, hogy elvegye, s nézem a mozdulatot, ahogy meghúzza a cipőfűzőjét, mint aki hátvédnek született. - Megy, Nick! - üvölti, engem pedig megfog, hogy most nem szólította
apjának.
Végignézem
mindkét
gyakorlatot,
és
észreveszem, hogy természetes tehetség, sokkal jobb, mint én voltam az ő korában. Csak remélni tudom, hogy Josie hagyja majd, hadd hozza meg Noah saját maga az életével kapcsolatos legjobb döntést - nem úgy, mint az én apám. Nagyon nem szeretném, ha Noah neheztelne az anyjára, és az életét megmásító döntés következtében nem tartaná a kapcsolatot a szüleivel. Amikor a szüleimre gondolok, felmerül bennem, tudnak-e Noah-ról. Részesei-e az életének? Végignézték, miként nő fel nélkülem?
66
-Hű, te sokkal jobb vagy, mint én voltam a te korodban. Noah mosolyog, és ilyenkor szakasztott Josie. - Kösz. Anyukám szerint őstehetség vagyok, a véremben van. - Igen, azt hiszem, anyukádnak igaza van. Nick elmegy, hagyja, hadd beszélgessek Noah-val. Megkérdem a gyereket, nem akar-e leülni, és valamit enni ebédre; beleegyezik. Egymás mellett állunk, s figyelem, ahogy szed a tányérjára. Jó alaposan feltornyozza a zöldséget, sós kekszet, sajtot s némi tésztát. Én is szedek mindenből, amiből ő, mivel azok az én kedvenceim is. Vannak székek odakinn, s jóllehet nincs banánérlelő hőség, a nap éppen annyira süt, hogy még kiülhetünk és élvezhetjük a fényét. - Szóval, milyen híresnek lenni, Mr. Westbury? - A „misterre” megmerevedem. Igazából utálom. Utálom azt is, hogy a hírnév felől kérdez, mert sohasem akartam híres lenni. Én csak zenélni akartam. Ki akartam próbálni a kezem valami teljesen másban, hogy lássam, sikeres leszek-e. - Szerintem tegeződjünk, és szólíts simán Liamnek - válaszolom. - Azzal, ha valaki híres, nincsen semmi baj. Keményen dolgozom, és néha hosszabb időre búcsút kell mondanom annak a helynek, ahol élek. -Johnny, abarátom azt mondja, a rocksztároknak húsz barátnőjük van, és te hárommal jöttél ide. Ok a te barátnőid? - Ha nem ismertem volna a helyzetet, azt gondoltam volna, az anyja biztatta fel erre a kérdésre. - Nem, nincs barátnőm vagy feleségem. Csak macskám, de ő sem különösebben rajong értem. Noah nevetni kezd, ülés közben lógázza a lábát. Szívesen a térdére tenném a kezem, ahogy annak idején Josie-éra. Bár ő annyira magas, hogy a lábát legfeljebb a furgonom platójáról tudta lógázni.
- Nem szeret a macskád? Az hogy lehet? Vállat vonok. - Nem tudom. Bár elég gonosz, gondolkodom is rajta, hogy megmondom neki, pakolja össze az összes cicacuccát, és költözzön el. - Hol van most ? - Los Angelesben, ahol élek. Van házvezetőnőm, aki mindig eteti, ha nem vagyok otthon. - Hol alszik?
Fura kérdés egy fiútól. - Van egy olyan macskapalotája. Lehet, hogy ezért utál - mert palota, nem pedig versenyautó vagy ilyesmi. Noah nevetését hallgatom, ami egykettőre zene a fülemnek. Fel akarom venni, hogy újra és újra meghallgassam, miközben komponálok. Ha rá nézek, az arra inspirál, hogy róla szerezzek zenét, dalban örökítsem meg. - Szóval, veled mi a helyzet? Van barátnő, feleség vagy macska, amelyik utál? - Nem, nekem egyik sincs. Anyukám azt szokta mondani, hogy ha majd ő meg Nick összeházasodnak, akkor esetleg kaphatok egy kutyát. Összeházasodnak? Egy sor káromkodást nyelek vissza, amikor Nickről és Josie-ról beszél. Tudom, nem szólhatok semmit. Én hagytam ott Josie-t, hazudni azonban nem fogok, nem állítom, hogy nem fáj mással látnom. Nem tudom, mit vártam, hacsak nem azt, hogy kiderül, ő is olyan nyomorult és elveszett, mint én.
68
10. FEJEZET
Josie Sosem hittem volna, hogy megérem ezt a napot. Sokféleképpen elképzeltem azt a napot, amikor Noah találkozik Liammel, de így soha. Abba a hitbe ringattam magam, hogy majd Noah keresi fel Liamet, ha tizennyolc éves lesz. Meg- küzdhetnek majd egymással, vagy éppen összebarátkozhatnak, vagy bármi, ami apák és fiúk első találkozásakor történni szokott. Egyedül azt nem akartam, hogy Noah meggyűlölje Liamet, amiért nem volt mellette. Többet is tehettem volna azért, hogy értesítsem Liamet, de képtelen voltam. Önző voltam, és hallani akartam a hangját. Azt akartam, hallja a hangom, és jöjjön haza. Dühös voltam, és jó időbe telt, míg sikerült úrrá lennem a haragomon. Most elnézem őket, amint mélyen elmerülnek a beszélgetésben odakinn, s legszívesebben beletenném őket egy vastag falú buborékba, hogy többé soha ne kelljen elválniuk. Tudom, nem tisztességes ez Liammel - neki megvan a saját élete, mégpedig másutt, és az hatalmas mértékben különbözik a miénktől. Másvalaki lett, s mégis ugyanaz a srác, akibe annyi éve beleszerettem. A srác, akit az óta is szeretek.
69
Hol Noah-ra, hol Liamre nézek, tagadhatatlan, hogy apa és fia. Liam a beszélgetés alatt mindvégig szemkontaktust tart Noahval. Tudom, Nick dühöng, amiért Liam itt van, őszintén szólva jómagam is, de mit tehetek? Noah tudja, ki Liam, aki Beaumontban élt. Nem tudja azonban, hogy az apja, és azt hiszem, jobb, ha ez így is marad, egyelőre legalábbis. Liam hamarosan elmegy, s mindannyiunk élete visszatér a rendes kerékvágásba. - Mire gondolsz? - Katelyn a könyökhajlatomba hajtja a fejét. Alacsony, százötvennyolc centiméteres termetével nem egészen a vállamig ér, de én átölelem, és közelebb vonom. - Nem is tudom - mondom. - Túl sok érzelem kavarog bennem. - Nagyon hasonlítanak - állapítja meg halkan, hogy az arrább kíváncsiskodó vendégek meg ne hallják. - Mitévő leszel? Csak a fejemet rázom, mert nem tudom. Gőzöm nincs, mit tegyek. Agyam azt mondja, ne foglalkozzam az egésszel, Liam hamarosan úgyis elmegy, a szívem viszont azt, hogy menjek ki, és követeljem, hogy vegyen részt Noah életében. Ez a legkevesebb, amit tíz év távoliét után megtehet. - Elmegy nemsokára. Talán hagyom, hadd döntse el, mit akar. - Olyan nagyon hamar azért nem megy el, édesem. Vasárnap meccset néz Peytonnal. Három nap alatt még sok minden történhet. - Katelyn megpuszil, majd otthagy, hadd nézzek ki az ablakon a három srácból kettőre, akiké a szívem. Nyugodt volt az út Katelyntől hazafelé. Nick a kezemet fogta, Noah pedig már indulás előtt elaludt. A nap többi részét azzal töltötte, hogy statisztikákról és tökéletes mezőnypozíciókról beszélgetett Liammel; Nick a háttérből figyelte őket.
70
Tudom, hogy elhangzott néhány rosszindulatú megjegyzés, de nem törődött velük. - Min gondolkodsz ? - kérdi Nick, miközben becsusszan az ágyba.
Könyökére
támaszkodik;
egyértelmű,
hogy
kész
megbeszélni mindent, ami ma történt. Én csak aludnék. - Tudod, Katelyn korábban ugyanazt kérdezte tőlem. Még ő nyugtalankodott miattam, miközben nekem kéne törődnöm vele. - Tudja, hogy szereted. - Derekamra teszi a kezét, megmarkolja a selyempizsamámat. - A mai nap... - Nehéz volt, szomorú, váratlan, furcsa. Sorolhatnám még, összegezni azonban nem igazán tudnám a mai napot. Szívás a köbön, esetleg így? - Fészkelődve közelebb húzódom Nick- hez, aki átölel, és még közelebb von magához. Ajkával fölfedező utat tesz a nyakamon, mígnem eléri a számat, és gyöngéden megcsókol. - Beszélnünk kell Liamről és Noah-ról. Tudom, nem én vagyok Noah apja, de szeretnék az lenni, ezt tudod. Ma nem cselekedtem helyesen; nagyon ostoba dolog volt, hogy Liam miatt ostoroztalak, rettentően sajnálom. - Tudom, hogy sajnálod. - Ujjaimat végigfuttatom a haján. Nem hinném, hogy Liam azon nyomban részt akarna venni Noah életében, később viszont talán szeretne. Lehet, hogy hagynunk kéne az egészet; hamarosan elmegy. Nick a fülem mögé simítja a hajam. A kezébe fogja az államat, s közelebb von. - Szeretlek, Josie - mondja, mielőtt megcsókol. Csókja lágy, nem elhamarkodott, mintha arra koncentrálna, hogy az emlékezetébe véssen. Nem sok választja el a kétségbeeséstől. Szeretem, igazán szeretem. Ám amikor Liamet Noah-val látom, nem tehetek róla, de az jár az eszemben, mit tartogat a jövő, és mennyire illünk össze mi, Nick meg én.
- Szeva,Josie! - Katelyn és én megfordulunk; Liam Westbury tartfelénk. Katelyn mint egy áruló, elmegy mellőlem. Közben nevet. Nekem izzad a tenyerem, a térdem meg mintha gyümölcszselévé változott volna. Idén figyeltem föl rá igazán. A nyáron nagyon megnőtt, pedig korábban észre sem vettem, amikor még néha Katelynéknél lógtunk együtt. Aztán egy hónapra edzőtáborba ment, és eszméletlenüljó pasivá vált, mire visszajött. Majd meghaltam azért, hogy csak egyszer levegye az ingét, és én kedvemre legeltethessem a szemem kidolgozott izmain, mert a képzeletem nem terjedt odáig. - Szia - szólal meg. Egyik kezében a védősisakja. A másikkal a mezét rángatja, azt, amit én le akarok róla tépni. - Szia - ismétlem bután. - Milyen volt a nyarad második fele? -Jó volt. Sokat olvastam. - Sokat olvastam? Ó, istenem, azt fogja hinni, valami könyvmoly vagyok. Mi a nyavalya van velem? Egyszerre igen érdekesnek találom a földet, miközben a kavicsokat rugdaló lábamra meredek. Bőröm megbizsereg, amikor fölemeli az államat, égszínkék szemével a szemembe néz, és másra sem tudok gondolni, mint hogy a karjába ugróm, és a szájába dugom a nyelvem. Csak tizenötéves vagyok, de járok moziba. Biztosra veszem, hogy végre tudom hajtani a műveletet. - Eljössz velem az iskolabálba ? - Iskolabálba? - Alig sikerül kapcsolnom, miről beszél. De megesküdnék rá, hogy márpedig az iskolabált hozta szóba. Ahová szépen föl kell öltözni a tánchoz. Ami annyit tesz, hogy ez a srác táncolni akar velem, magához vonni, és nyálas, szerelmes számokra ringani együtt. Ugyanazokra, amiket esténként hallgatok, miközben azt írogatom a jegyzetfüzetembe, hogy Josephine Westbury.
72
Oda. Most már megvan a jogsim, úgyhogy vezethetek, és arra gondoltam... Igen! - A válaszomra fólugrik, és nevetni kezd. - Bocs mondom, és eltakarom az arcom. Elhúzza a kezem, de el nem engedi. Mikor előrehajol, úgy érzem, menten elájulok. Old Spice illata van, és az a kedvencem. Kérlek, ne takard el az arcod. Ahhoz túl gyönyörű vagy. - Ad egy puszit, azután elindulunk apálya felé. - Estefelhívlak. Megfordul, fólrikkant, és futásnak ered. -
Hideg izzadtság önt el ébredéskor, arcomon könnyek patakzanak. Nick mellettem horkol, karja az ágynak szögez. Kimanőverezem magam alóla, és a fürdőszobába megyek. Nem kapcsolok villanyt, úgy ülök le a kád szélére, és egy törülközőbe bőgök, elfojtva a hangomat. Sosem hittem volna, hogy még egyszer találkozom a sráccal, aki ellopta a szívem, és elfelejtette visszaadni. Nem vagyok biztos abban, hogy vissza akarom kapni.
73
11. FEJEZET
Liam
Katelynéktől hazafelé úgy döntök, megállók a boltnál. Ezúttal nem izgat, ki lát meg, ha követni akar valami testhezálló ruhát viselő kis ribanc, ám tegye. A pokolba is, még a barátnőit is hozhatja, főleg, ha némi pia is van náluk. Megragadok egy rekesz sört, chipset és némi édességet, majd óvatosan a pénztár futószalagjára helyezem. Egy idősebb nő áll most a pénztárnál, tehát úgy számítom, biztonságban vagyok. Aligha hallgatja a zenémet, vagy tudja, ki vagyok, ha már itt tartunk. Visszatartom a lélegzetem, s remélem, nem kéri el az igazolványomat. Nem nagyon nézek a szemébe, s miközben lehúzza a dolgaimat, néhány, stratégiai szempontból időzített mosolyt villantok rá. - Tudja az édesanyja, hogy visszajött a városba? Megnézem magamnak a pénztárost, hátha tudom valahová tenni. A névtáblája szerint Shirley-nek hívják, én pedig túráztatom az agyam. Nem emlékszem ugyan rá, de ez nem jelenti azt, hogy nem játszhatom meg magam. - Nem, asszonyom - válaszolom, s próbálok a lehető legudvariasabb lenni. Méregeti a karomon a tetkókat, alighanem a „MAMA” feliratot keresve. Olyat sajnos az egész testemen se találna.
75
- Nem, én sem hinném, hogy tudja. Úgy tűnik, kicsit megvadultak a lányok, amióta híre ment, hogy maga a városban van. - Nem akarok én senkit felzaklatni. Csak azért jöttem, hogy lerójam a kegyeletemet. - Milyen rettenetes, ami Masonnel történt. Nagyon remélem, Katelyn gondot tud majd viselni arra a két kicsire. Bólintok, és lassan azt kívánom, bár belehúzna egy kicsit. Nem kifejezetten vágyom bájcsevegésre. Le akarom inni magam bánatomban, és meg akarom adni a tiszteletet a barátomnak. - Katelynnel minden rendben lesz. Magam gondoskodom róla. - Hát igen, gondolom, azzal a halom pénzzel, amit a zenéléssel összeszedett, tudja majd támogatni szegényt. Mély lélegzetet veszek, és ide-oda nézek kínomban. Nem fogok kijönni a sodromból. Mire végre közli a végösszeget, átadok egy húszast, és közlöm, tartsa meg az aprót. Most aztán csinos kis jatthoz jutott a zenélésből befolyó bevételemből. - Ha látja az anyámat, adja át az üdvözletemet. - Felmarkolom az árut, ő pedig leesett állal lesi, ahogy elvonulok. Hülye kisvárosi pletykák. Holnapra mindenki tudni fogja, hogy itt jártam, pedig még néhány napig nem utazhatom el. ígéretet tettem Peytonnak, és szándékomban áll betartani. Ismerős az út, s amikor megállók a sportpályánál, megkönynyebbiilt sóhajjal konstatálom, hogy senki nincs ott. A sörrel és a rágcsálnivalóval a nejlonzacskóban megmászom a létrát. Felérve megkapaszkodom a korlátban, és lenézek a pályára. Amikor minden péntek estét itt töltöttem, sohasem értékeltem a látványt. Figyelmemet rendszerint a parkoló kötötte le. Josie s az ő hosszú lába, általában csupaszon, mivel egyenest
76
a meccsről jöttünk. Én átöltöztem, ő azonban mindig a vezérszurkolói cuccában maradt. Tudta, mennyire szeretem. Ugyanarra a helyre ülök le, ahová annak idején. Ujjam kitapogatja a szívet, benne Josie és az én kezdőbetűim. A másodikos gimis bálról jövet véstem oda. Azon az éjszakán tudtam, mindörökre akarom ezt a lányt, és nem féltem attól, hogy ezt a tudomására hozzam. Egészen addig, amíg el nem hagytam, amikor össze kellett volna csomagolni a holmiját, őt meg a furgonomba rakni. Kíváncsi vagyok, Josie-nak tetszett volna-e Los Angeles. Leküldöm az első, majd a második sört. Ha meglenne még a furgonom, hátrahajigálnám az üres üvegeket, hogy halljam, ahogy szilánkokra törnek. így legalább valamelyest megkönynyebbülhetnék az egyre növekvő fájdalomtól. Amikor megáll, és tolatni kezd egy teherautó, tudom, hogy lejárt az időm. Szememet lehunyva várom, hogy fölharsanjon a nevetés. Masonnel mindig annyit lármáztunk, hogy a csajok rendszerint beintettek, hogy fogjuk már be. Nem látom, ki száll ki a teherautóból, azt viszont tisztán hallom, hogy valaki mászik fölfelé a létrán. Marhajó. - Mit keresel te itt ? - Odanézek, és Katelynt látom közeledni. Felállók, és segítőkészen kinyújtom felé a kezem. Végül leül a bal oldalamra, oda, ami valaha Mason helye volt. - Ugyanezt kérdezhetném én is tőled. Miért nem otthon vagy azokkal a csodálatos gyerekekkel? - Mason apja van velük ma este. 0 akarta, és én nem mondhattam nemet. Rengeteg mindent veszített el az elmúlt egy évben. Kérdőn nézek rá. Szomorúan mosolyog. - Mrs. Powell tavaly meghalt. A kés pedig tovább forog bennem.
77
- Sajnálom - mondom egyszerűen, mert nincs semmi más mondanivalóm. Arra, amit tettem, nincs mentség. - Merre voltál, Liam? Most hangzott el az egymillió dolláros kérdés, ugyanis ha valaki néz tévét, vagy olvas színes magazinokat, jól tudja, hol vagyok. - A kérdést kissé pontosítanod kell - válaszolom, miközben az elsőnek kiürült sörösüveget a teherautó rakterébe hajítom. Katelyn a szatyromból kihúz egy másikat, és lepattintja a kupakját. - Mi történt veled? Mert amikor Texasba mentél, még minden rendben volt; aztán egy este hazajöttél, és akkor már nem? Bedobom a második üres palackot is a kocsiba. Hamarosan követi a harmadik; kinyitom a negyediket is, és hosszan kortyolok belőle, hogy azt is minél előbb lehajíthassam. - Iskolába jártam, amit gyűlöltem. Utáltam az edzést, a csapatot, mindent. Egyszer görbe estét csaptunk az egyetem területén, volt ott egy gazdátlan mikrofon, megpróbálkoztam vele, tetszett, és nem tudom. - Josie-nak elmondtad ? - Nem, a mi találkozásunk nem sikerült túl jól másnap este. Ideges voltam, és kicsit ellenségesen viselkedtem vele. Csöndben ülünk, iszogatunk, és hajigáljuk az üres üvegeket a teherautóba. Katelyn minél többet iszik, annál keményebben csapdossa őket oda, s úgy képzelem, valami ismeretlen dühöt él ki ezzel. - Az elmúlt tizenkét évben most először nincs velem Mason. Tudom, hogy szomorú, s megölelhetném, hagyva, hadd sírja ki magát, vagy legalább osztozhatnék a nyomorúságában. - Van egy srácom.
78
Aligha kellett volna ezt mondanom, mert úgy néz rám, mintha meg akarna ölni a tekintetével. - Josie tudja? Nem tudom megállni nevetés nélkül. Rázom a fejem. - Remélhetőleg, kivéve, ha Noah nem az övé. Akkor nagyon kicsesztek velem, mert az a srác egyértelműen tőlem van, meg tőle. - Mekkora segg vagy - taszítja meg a vállam. Hátradőlök, hogy eljátsszam, mennyire erősen lökött meg. - Na, és több gyereked nincs ? Hány feleséged, meg barátnőd van? Újabb üveggel célzom meg a teherautó rakterét, és mosolygok, amikor összetörik. Holnap át kell majd mennem, hogy eltakarítsam. - Nincs több, se gyerek, se feleség, se barátnő. - Jelen pillanatban? Ránézek, tekintetem szúrós. - Soha. Egyszer sem. Josie óta nem volt. - Láttam azt a sok kis riherongyot, akik a képeddel díszített pólóban virítanak, és állandóan ott nyomul melletted valami szőkeség. A toronynak dőlök, és az utolsó sörömet kortyolgatom. Katelyn lépést tart velem; hamarosan kifogyunk. Ez valahogy idegesít. Két rekesszel kellett volna vennem. - O Sam, a menedzserem. Szívesen lenne a barátnőm, és azt állítja, tartozom neki ennyivel, hiszen velem van a kezdetektől. Hát nem tudom. Az utóbbi időben már gondolkodtam azon, hogy kirúgom. Katelyn nem mond erre semmit; csak bámul bele a sötétségbe. Időnként észreveszem, hogy megtörli a szemét. Segíteni akarok neki, de nem tudom, hogyan ölelhetném meg, vonhatnám magamhoz, mert talán kényelmetlenül érezné magát tőle - így beérem azzal, hogy a hátát dörzsölöm.
79
- Sosem bocsátok meg magamnak. Telefonálhattam, vagy legalább visszalátogathattam volna. Tarthattam volna veletek a kapcsolatot, de elhúzni a csíkot, és így magam mögött hagyni mindent...
teljes
váltásra
volt
szükségem.
Meg
kellett
próbálkoznom vele, saját nevet szerezni magamnak, s amikor ezzel megvoltam, az emberek csak húztak-vontak, aztán már csak arra emlékszem, hogy újságot olvasok a szállodaszobámban. Folyvást azt mondogattam magamban, az kurvára nem létezik, hogy meghalt, hiszen el sem búcsúztam tőle. - Hallgatok, majd kis szünet után folytatom. - Elment, és soha nem lesz már rá alkalmam. Kibaszottul sajnálom, hogy ekkora farok voltam, és így leléptem. Mason soha nem ártott nekem, én meg otthagytam, mert gyáva szar vagyok, és mert nem tudtam szembenézni azzal a rengeteg hazugsággal, ami az életemben volt. Úristen, annyira sajnálom, hogy elveszítetted. Katelyn hátradől, fejét a mellére hajtja. Zokogni kezd, úgyhogy most már átölelem, és hagyom, hadd sírjon. Szabadon ömlő könnyeit letörlöm, és próbálok a szemében erős maradni. Minél tovább zokog, annál erősebb leszek. Lehet, hogy a sírás terápiás hatású, talán a testnek van rá szüksége, hogy megszabaduljon a felgyülemlett feszültségtől. De lehet, hogy csak azért volt rá szükségünk,, hogy Masont megsirassuk. így maradunk, egymást átölelve, míg megvirrad. Katelyn arca vörös és az elmázolódott sminktől csíkos. A zakómra is jutott belőle jócskán, de nem érdekel. Addig ölelem, míg készen nem áll arra, hogy elbúcsúzzon.
12. FEJEZET
Josie Most először zárom be a boltot ok nélkül. A kialvatlanságról a szemem alatti sötét karikák tanúskodnak. Nick megszokott doktor bácsis stílusában tapintotta meg a homlokomat, majd mielőtt elindult dolgozni azt javasolta, vegyek ki szabadságot. Úgy döntöttem, Jenna is kap még egy szabadnapot. Úgysem kell ma virág senkinek, és ha mégis, meg fogják érteni, miért tartok zárva, s holnap visszajönnek. Noah a müzlijét ropogtatja, tekintete a Sports Illustrated legfrissebb számára tapad. Tegnap fenntartással figyeltem őt meg Liamet, de hagytam, hadd ismerkedjenek egymással. Ma úgy döntöttem, ebből ennyi elég volt. Nem akarom, hogy a gyermekem sérüljön, amikor Liam újra olajra lép. Mert nem a maradást tervezi, akár beszélt róla nekem, akár nem. Tudom. Érzem a szívemben. Eli a saját életét, messze Beaumonttól, és abban az életben Noah-nak nincs helye. Valószínűleg soha nem is lesz. Töltök magamnak egy csésze kávét, és leülök Noah-val szemben. Nem néz fel, minden bizonnyal teljesen leköti a cikk, amit olvas. A témája garantáltan a futball. Korábban próbáltam elbátortalanítani, javasoltam neki, hogy inkább próbálkozzon az európai labdarúgással, ám hallani se akar
róla. Östehetség, s ez engem megijeszt. Annyi Liamre emlékeztető vonást látok benne, pedig nem akarom. -
Tudtad, hogy Liam Westbury gimnazista korában szerepelt
a Sports Illustrated címlapján? Kiköpöm a kávémat, a forró folyadék az államra csurog. Ezt meg honnan tudja? Nick és én, sőt Mason és Katelyn sem beszéltek soha Noah-nak Liamről. Még arra sem tudok visszaemlékezni, hogy akár csak a neve fölmerült volna. Mindig is kerültük, hogy kimondjuk. Magamban szidtam a tanárokat, akik az iskolában állandóan dicshimnuszokat zengtek Liamről, aki annyi mindent tett az amerikai fociért és Beaumontért. - Tudod, mi van?
Liam hátulról ölel át, orra a nyakamat bi?izgálja. - Mi van ? - kérdem, miközben a szekrényem polcán rendezgetem a könyveimet. Egy pillantást vetek az iskolabálunkon készült képre - Liam fekete szmokingban feszít, én térdig érő piros ruhában. - Valaki a Sports Illustrated címlapjára kerül. Megfordulok, és átölelem. Tudom, tavaly óta vágyott már erre, amikor közel került ahhoz, hogy passzjátékban megdönt- se az állami rekordot. - Annyira büszke vagyok rád. A csajom nélkül sosem értem volna el ezt - mondja, mielőtt megcsókol, de nem éppen szűziesen, ami a folyosón teljességgel elfogadhatatlan. - Elmehetnénk megünnepelni. - Mire gondolsz? - kérdi kétértelmű mosollyal. Vállat vonok, ujjaimmal megnyomva frissen borotvált koponyáját. Miközben fejbőrét masszírozom, lehunyja a szemét. Imádja, amikor ezt csinálom. Otthon vannak a szüleid? - kérdi. Mikor tagadón rázom a fejem, megfogja a kezem, és kimegyünk az iskola épületéből.
82
-
Honnan tudod? - kérdem, és alig bírom a szavakat ki-
mondani, annyira elszorul a torkom. - Az iskola múzeumában láttam a címlapot. -
Akkor találkoztál Liammel, vagy máskor? - kerekedik felül
a kíváncsiságom. Mikor Liam beállított a boltba, fogalmam sem volt, honnét tud Noah-ról. Noah bólint. - Épp ki voltam bukva valamin, amit Masonről hallottam, ő pedig benn volt a mosdóban. Beszélgettünk, és én mondtam neki, hogy már láttam őt a videónkon, amin veled csókolózik. Jártatok? Válaszoljak, vagy tereljek? Vagy álljak elő a farbával, és közöljem vele: ő az apukád, aki totálisan a feje tetejére állította az életünket, amikor veled terhes lettem, bár ezt neki soha nem adtam az értésére. Jó, ez így nem fog menni. -
Nem akarom, hogy a jövőben bármikor beszélj Liam
Westburyvel. Noah elképed. - Miért nem? -
Mert... mert azt mondtam, azért. - Fölkelek, a mosogatóhoz
lépek és kiöntöm a maradék kávémat. Nemigen ízlik már, és hatása se nagyon van. Csak ágyba akarok bújni, és meg akarok feledkezni erről a beszélgetésről. Noah az asztalra csapja a magazint, és kilöttyenti a müzlije maradékát. Ül ott, csócsálja az utolsó falatot, és meg sem mozdul, hogy feltakarítsa a disznóólát. -
Feltakarítod ? - kérdem, mielőtt hozzávágnék egy kony-
haruhát. Szemében harag villan. Tudom, hogy felidegesítettem, ám túl fiatal ahhoz, hogy a helyzet súlyát megértse. Liam fájdalmat fog okozni neki. - Nem - mondja anélkül, hogy a szemembe nézne. - Elnézést...? Hátratolja a széket, fogja a magazinját. Megfordul, rám
néz, és ilyen tekintetet még sohasem láttam a drága kisfiámtól. Arca vörös, nehezen lélegzik. - Én bírom Liamet - üvölt. A kitöréstől meghátrálok. Ha két találkozás után itt tartunk, semmiképp nem engedhetem be Liamet az életébe. - Liam nem itt él, Noah, és ha elutazik, úgysem látod többet. Hagyd. - Miért gyűlölöd? Nem gyűlölöm, épp ez a gond, bárcsak gyűlölném, de szétbomlasztja az életem, máris megy tönkre minden az otthonomban, és én ezt nem akarom. Nem tűrhetem. - Nem gyűlölöm - motyogom. Ujjaimat a homlokomra nyomom abban a reményben, hogy képes leszek kordában tartani a kezdődő fejfájást. - Annak idején csókolóztatok, méghozzá sokat. Láttam a felvételeket. Hogy tudsz megcsókolni olyasvalakit, akit nem szeretsz? - Noah előttem áll, magazinját a hóna alá szorítja. Tekintetét nem veszi le rólam, és én csak Liamet látom. - Noah, az régen volt. Az emberek változnak. Változtam én is, változott Liam is. Már nem vagyunk barátok, én pedig nem akarom, hogy beszélgess vele. Én vagyok a felnőtt, a szabályokat én szabom meg. Liam Westbury pedig túlmegy a határon. - Nem vagy tisztességes. Kedvelem, ő pedig jó a fociban, akárcsak én. Segíthet, hogy fejlődhessek, és azt mondta, eljön a mai meccsemre! - Könnyei láttán a szívem szakad meg, de inkább egynapi könnyáradat, mint sírással teli hónapok, amelyek akkor jönnek majd el, ha Liam elhagyja. Noah után nyúlok, ő azonban ellép előlem, és kirohan a szobából. Meg fogom találni a módját, hogy beszéljek Liam fejével, és megmondjam neki: nem jöhet el a meccsre. És mindannyiunk kedvéért felejtse el Noah-t. így könnyebb lesz.
84
Legalábbis ezt mondom magamnak. Amikor csengetnek, kisietek, hogy ajtót nyissak Katelynnek. Egy pillantást vet rám, megrázza a fejét, és megölel. - Mit tegyek? - kérdem Katelynt. A konyhába vezetem, leültetem. Velem szemben ül, fogja a kezem, amikor nekem kéne fogni az övét. Most veszítette el a férjét, és még én panaszkodom neki. - Nem vagyok benne biztos, hogy tudom erre a választ - mondja, s a tekintete szánalommal teli. Tényleg abba kell azt hagynom, hogy csak magamra gondolok, s el kell kezdenem vele törődni. - Sajnálom. Nem kellett volna rád zúdítanom ezt az egészet. Van elég bajod. - Elveszem a kezem, és elkezdem feltakarítani a mocskot. Reggelizni hívtam át, nem probléma- megoldónak. - A barátnőm vagy, Josie. Rám zúdíthatsz, amit csak akarsz. Megrázom a fejem, és ülve hagyom az asztalnál. Föláll, és mellém lép, mialatt a mosogató megtelik forró, mosogatószeres vízzel. - Mindenre kristálytisztán emlékszem. Mintha ebben az élénk kifestőkönyvben
szereplő
összes
emlékem
egy
csapásra
lidércnyomássá változott volna. Múlt éjjel róla álmodtam, s ez utoljára akkor történt meg, mikor Noah olyan kétéves volt. Abbahagytam a magazinok olvasását, és nem kerestem tovább a videoklipeket, mert teljes váltásra volt szükségem, erre most Liam kitalálja, hogy itt marad a következő néhány napra, és én sehogyan sem tudom megakadályozni, hogy kijöjjön Noah ma esti meccsére. - Arra gondoltál már, hogy leülj vele beszélni Noah-ról? - kérdi, ahogy elkezdek mosogatni. Forró vízben ázik a kezem, és jólesik, ahogy szinte égeti a bőröm.
85
- Nem hiszem, hogy képes lennék rá. - Felsóhajtok, és a homlokomat az övének támasztom. - Nick azt akarja, Liam írjon alá valami örökbe fogadási papírokat, én azonban nem tudom, szeretném-e ezt. Nick meg én nem beszéltük ezt meg, és én attól tartok, hogy ez az ő félelméről szól, és csak arra reakció, hogy Liam fölbukkant a városban. Katelyn megfogja a kezem, és kihúzza a vízből. Mindkettőnkről csöpög a víz, és mosószerbuborékok gördülnek le a ruhánkon a padlóra. Szorosan fogja a kezem, szeméből kibuggyannak a könnyek. - A múlt héten veszítettem el a férjemet, s még csak el sem tudtam búcsúzni tőle. Te kaptál egy második esélyt, s akár élsz vele
Noah
kedvéért,
akár
valahogy
lezárod
a
dolgot,
mindhármótoknak tartozol azzal, hogy találj egy utat, amely mind a hármótoknak járható. Ha Noah valaha rájön, hogy Liam az apja, te pedig nem mondtad ezt el neki, sosem bocsátja meg neked, Josie, s te sem fogod soha megbocsátani magadnak. - Liam fájdalmat okoz neki - mondom könnyek között. - Liam talán meglep téged, ha adsz neki egy második esélyt. Nála töltjük azt az időt, ami a délutánból még megmaradt, és kerüljük a Liam-témát. Katelyn kitalálta, hogy rámoljuk ki Mason alagsori műhelyét, és a tárgyakat jelöljük meg aszerint, hogy Mason barátai melyiknek örülnének. Mikor Liam nevéhez érek a listán, küszködnöm kell a könnyeimmel. Olyan volt, mintha Katelyn
gondolkodás
nélkül
mindent
megbocsátott
volna
Liamnek, ugyanis neki ajándékozta Mason Legértékesebb Játékos trófeáját, amelyet a férje a főiskolán nyert el.
86
13. FEJEZET
Liam Megadta az időpontot és a helyszínt, és arra kért, menjek ki megnézni őt. Azt mondta, félidőben adhatnék néhány tanácsot az ötlépéses dobásával kapcsolatban. Ki akarok menni, csakugyan, de nem tudom, megtegyem-e. Josie kristálytisztán az értésemre adta, nem akarja, hogy bármi közöm legyen a gyerekhez, és nem kopogtatott azóta sem az ajtómon, hogy megkérjen, vállaljak részt Noah életében. De látni akarom a fiam játékát. Emlékezni akarok arra, milyen volt imádni a meccset, s talán újra megtanulok rajongani érte most, hogy ismét van okom nézni - pláne, ha még megengedett is, hogy okom legyen rá. Ami Noah-t illeti, Josie- nál van minden ász. Utoljára akkor voltam meccsen, amikor Mason végzősként utoljára játszott. Sosem volt alkalmam, hogy elmondjam neki, de az elmúlt tíz évben egyetlen meccsét sem hagytam ki: minden szombaton megnéztem őt a tévében. Néhányszor elgondolkodtam azon, hogy személyesen is kimegyek egy mécsesére, ám nem álltam készen rá, hogy ténylegesen találkozzam bárkivel. Láthatóan még ma sem állok készen, hiszen képtelen vagyok illő módon beszélgetni, vagy egy szobában lenni Josie-val anélkül, hogy fölidegesíteném.
87
Őt bátorrá teszi, ha izgatott. Ez hiányzik. Hiányzik a szemében lobogó tűz, ami akkor jelentkezik, ha eltökéli, hogy bebizonyítja a tévedésemet. Hiányzik a testéből áradó szenvedély, amikor meg akarja mutatni, milyen, ha ő valakit szeret. Bármit megadnék érte, ha ezt újra átélhetném, akár csak egy elröppenő, árva pillanat erejéig. Ha csak egy percig újra együtt lehetnék vele, teljessé válnék. Hazug vagyok. Attól a naptól kezdve hazudtam magamnak, hogy Beaumontot elhagytam.
Faképnél
hagytam a
legfontosabb
embert
az
életemben, mert kellőképp önelégült voltam ahhoz, hogy azt higgyem, nincs rá szükségem, s neki is jobb lesz nélkülem. Ha tudnék, visszamennék az időben, és mindent megváltoztatnék. - Halló? - Liam? - A telefonra nézek, zavarba jövök a kijelzőn megjelenő
számtól. - Igen, ki beszél? - Betty Addison, a nagymamád. Ismét elveszem a készüléket a fülemtől, és a kijelzőre nézek. Talán nem jól hallottam, de esküszöm, azt mondta, hogy a nagymamám. A családból csak az apai ágat ismerem. Anyám sosem beszélt a szüleiről. - Hűm... oké - mondom, és nem vagyok benne biztos, mi egyebet mondhatnék még. -A héten a városban vagyok, és arra gondoltam, együtt ebédelhetnénk. A főiskolátoknál van egy helyes kis kávéház. Mit veszíthetek, ráadásul ingyen lesz az ebéd. - Persze - mondom. Megállapodunk a napban és az időpontban. Beszélünk még egy kicsit, s végül arra kér, hallgassam végig, mielőtt
bármi ítéletet mondanék arról, miért nem volt jelen életem elmúlt tizennyolc évében. Beleegyezem. Ideges vagyok, és miközben várok rá, a földet rugdalom. Ezt az idegesítő szokást Josie-tól vettem át. Mikor kihúzza a velem szemben lévő széket, és leül, anyám idősebb változatát látom. Vagy legalábbis azt, amilyennek képzelem az anyámat a jövőben. - Nagyon jó, hogy végre találkozhatunk - mondja a nagymamám az arcomat tanulmányozva. Eleintefélszegen indul a beszélgetés, miközben ismerkedünk egymással, fél óra múlva azonban már úgy érzem, egész életemben ismertem. A nagymamám elmondja, hogy színésznő, de már évek óta nem játszik. Amikor az anyámról és arrólpróbálom kérdezni, miért nem állnak szóba egymással, megmutatja Bianca, az anyám képét. Fiatal, úgy van felöltözve, mint egy sztár, és a kezében trófeát tart. Betty, a nagymamám azt mondja, ez az Ifjú tehetség díj, amit tizenhat évesen nyert el. - Nekem erről sosem szólt. - Amikor az apádat megismerte, az ő kedvéért feladta az álmait. Keményen küzdöttem, hogy ráébresszem, mit tesz ezzel, az apád azonban mindenáron olyanfeleséget akart, aki mindig otthon ülve várja őt, az édesanyádpedig bármit megtett volna, hogy elnyerje a tetszését. Ülök, és hallgatom a nagymamámat, ahogy egy általam egyáltalán nem ismert anyáról beszél. Amit utoljára mond nekem Betty aznap, azt soha nem fogom elfelejteni. „Csak az álmaidat kövesd, Liam.” Egy telefonhívás és néhány óra beszélgetés változtatta meg az életem, és kérdés, hogy ez a fordulat jónak bizonyult-e. Most boldogan élhetnék Noah-val, nevelhetném, és én lehetnék a futballcsapata edzője. Josie a feleségem lenne. El
akartam venni azt a lányt, és ezt ő is tudta. A pokolba is, hiszen a szüléink is tudták, az én szüleimnek történetesen nagyon rossz véleményük volt róla. Nem tetszett nekik, hogy Josie szüleinek nem volt olyan társadalmi státusuk, mint nekik, és nem voltak tagjai az idejétmúlt Country Klubnak, engem azonban ez mind nem érdekelt. Számomra az a lány megrengette a világot. S őszintén szólva, még mindig megrengeti. Elhatározom, hogy kipucolom Katelyn furgonját. Nem akarom, hogy neki kelljen az összetört sörösüvegekkel vacakolnia, azt meg aztán végképp nem, hogy az ikrek felmász- szanak, és összevagdossák magukat. Miután Katelyn kitárta előttem a szívét és az otthonát, ez a legkevesebb, amit megtehetek. Tegnap este, őt átölelve éreztem először azt, hogy tartozhatnék valahová. Saját magam lehetnék anélkül, hogy megjátszanám magam. Liam Westburyként létezhetnék ismét, de ezúttal talán kombinálhatnám őt Liam Page-dzsel. Éppen végzek az üvegcserepek eltakarításával és kidobásával, amikor megszólal a telefonom emlékeztetője. Tudom, arra figyelmeztet, hogy lassan kezdődik Noah meccse, nekem pedig meg kell hoznom a döntést. Menjek és kockáztassam meg, hogy fölingerelem Josie-t? Vagy menjek, és mutassam meg a fiamnak: noha lehet, hogy nem vagyok vele, a szavamat szándékomban áll betartani ? Az egyedül lehetséges döntést hozom meg. Motorom felhördül, mikor beindítom, s közben azt kívánom, bár megtartottam volna a bérautót, vagy legalább a furgonom meglenne. Kíváncsi vagyok, vajon a szüleim megtartották-e az utóbbit. Elmehetnék megkérdezni, ez azonban azt jelentené, hogy meglátogatom őket, én pedig még nem vagyok biztos benne, hogy készen állok szembenézni velük.
Három nappal az előtt, hogy elmentem Los Angelesbe, az apám elvette a furgonomat. Biztos vagyok benne, hogy Sterling és Bianca Westbury nem lenne kifejezetten boldog, ha a jó modorú fiacskájukat motoron, tetoválásait mutogatva látnák viszont. De utána azért nyugodtan elmehetnek egy estére a Country Klubba. Kezd ismerős lenni a város, ahogy áthajtok rajta. Álmodtam éjszakánként ezekről az utcákról, míg az álmaim ködössé és zavarossá váltak. Egy idő után csak felejtesz. Elfelejted, hogy a Williams nevű idős hölgy sosem szedi le a karácsonyi dekorációját, még akkor sem, amikor már az egész város könyörög miatta. Elfelejted, hogy a péntek esti futballmeccs miatt minden bolt bezár az egész városban. Habár az emberek nem felejtettek el téged és azt, amit - a pályán és azon kívül - tettél. Amikor az iskolához érek, a fedetlen lelátókat már fölállították. A motorom hangja figyelmet kelt, ezt szerettem volna elkerülni. Leveszem a sisakot, fejembe csapom a baseballsapkámat, és felteszem a nulla dioptriás szemüvegemet álcaként. Biztosra veszem, hogy nincs szükség erre, de ha kevésbé nézek ki úgy, mint Liam Page, talán inkább békén hagynak. Katelyn a helyéről integet, arca szomorúnak tűnik. Josie mellette ül, de nem néz felém, és ez jó is így nekem. Nem sikerült egy integetést vagy mosolyt kicsalnom belőle... egyelőre. Kerülöm a nyitott lelátókat, inkább az öreg tölgynek dőlök, ami már jóval az előtt is itt volt a pálya mellett, hogy én játszani kezdtem. Oldalvást Nicket hallom, a játék kezdetét sürgeti, és láthatom Noah-t, amikor elfoglalja a középcsatár helyét. Kicsit magasabbra nyújtózom, és meglátom a számát. Ugyanaz a száma, mint ami nekem is volt: a nyolcas. Nagyot nyelek, és megköszörülöm a torkom. Nem akarok semmilyen
9i
érzelmet mutatni, és biztosra veszem, hogy csupán véletlen egybeesésről van szó. De mi van, ha nem? Peyton jön oda a meccs felénél, egy kis időt velem tölt. Hóna alatt labda, lábán stoplis cipő. Emlékeztetem magam, hogy később megkérdezzem Katelynt, futballozik-e a kislány. Teljes mértékben megértem, ha Mason játszani engedte a lányát. Megkérdezném Peytont magát, de nem akarok neki ötleteket adni. Nevetek, amikor felkiált a játék hevében, vagy rákiált a bírókra, hogy intsenek be. Elnézve őt nagyon is Ma- sont látom benne, és azon töprengek, miként bír majd vele Katelyn. Gondolkodni kezdek a pénzügyi helyzetükön, és azon, segíthetek-e valahogy. Tudom, Katelyn nem fog alamizsnát elfogadni, de majd kitalálok valamit. Nem akarom látni, ahogy küszködnek, s megvan az anyagi hátterem ahhoz, hogy segítsek rajtuk. A meccs végét jelző sípszó hallatszik, Noah fel-alá ugrál. Nem tudom elfojtani a mosolyomat, és némi büszkeséget is érzek, holott én nem csináltam semmit. Elnézve a fiamat, ahogy vezeti a csapatot a pályán ilyen fiatalon, elég nagy ígéretnek tűnik. Csak remélhetem, hogy jobb lesz nálam, és befejezi a főiskolát, beváltva a hozzá fűzött reményeket. Fájdalmat érzek a szívemben, miközben hozzám fut sisakkal a kezében, izzadtságtól csapzott hajjal. Úgy fest, ahogy én is festettem játék után. - Eljöttél? - kérdi, mint aki nem várta. - Megígértem. Bocs a késésért, de volt némi elintéznivalóm előtte. - Semmi gond. Örülök, hogy megnézted, hogyan játszom, mielőtt elmész a városból. Eredetileg másnap reggelre terveztem az elutazást, de meccsnézést ígértem Pey tonnák. Volt még pár nap hátra vasárnapig, és Sammel még nem is egyeztettem. O holnapra vár.
-
Maradok a hétvégéig. Miss Peytonnal randim van vasárnap
a tévé előtt. - Focimeccsnézés? Bólintok. - Király, esetleg jöhetek én is? Peytonra nézek, aki Noah-t figyeli. A szemét forgatja. Nevetni kezdek. Látom a romantikát a jövőben. Noah figyeli, ahogy Peyton odaszalad Katelynhez. - Szóval, milyen voltam? kérdezi, miközben visszafordul felém. -Jó voltál. Néhány játszmánál túl korán adtad át, de csak rajtad meg a labdát kapón múlik, hogy begyakoroljátok az időzítést. Csak gyakorolni kell a köröket, és rendben lesz. - Hű. Tök buli tippeket kapni magától. -
Noah, mit mondtam? - Josie szaváraNoah megdermed.
Ránézek a volt csajomra; arca komor és elszánt. Nem jön felénk, hanem egyenesen törtet. - Liam csak tanácsot adott nekem. Josie rám se néz, és rájövök, hogy a jelenetnek csúnya vége lehet. Arckifejezése elmond mindent, amit tudnom kell; nem fogja hagyni, hogy találkozzam Noah-val. -
Eredj a kocsiba, Noah. Most! - mondja Josie pontosan olyan
gesztusokkal, mint azok az anyák, akikből fiatalabb korunkban gúnyt űztünk. Egy arcizmom se rándul. Megvárom, hogy Noah eléggé messze érjen, s csak akkor mozdulok felé. -
Ne gyere közelebb, Liam! Komolyan mondom. Nem
tudom, miféle játékot játszol, de most vége, és azt akarom, hogy menj el. El kell menned, és el kell felejtened Noah-t. -
Mi a francról beszélsz? O kérte, hogy jöjjek ki, és én
megígértem neki. Mindig is itt lehettem volna vele, ha tudtam volna róla, hogy a világon van, de hát nem tudtam. Úgyhogy ne gyere nekem ezzel a kamu dumával, Josie. Te tartot
93
tad őt távol tőlem, és igen, tudom, hogy a mobilomon nem tudtál elérni, de vannak más módszerek is. Szállj le a magas lóról, Josephine, mert nem lesz szép, ha leesel. - Kezemet zsebre vágva arrább megyek. Nem akartam ráförmedni, de hát ő hozta ki belőlem. - Próbálkoztam! - Megállók és megfordulok. - Komolyan? - kérdezem tőle. -
Igen, komolyan. - Csípőre tett kézzel áll, és tudom, hogy
totálisan félrenézi itt a dolgokat. - Biztos vagyok benne, hogy próbálkoztál - felelem.
94
14. FEJEZET
Josie Nézni a távolodó alakját, miközben elmegy, ez lassan kezd a második természetemmé válni. Nem most először hagyott ott így, és valószínűleg nem is utoljára. Ha szerencsém van, újabb tíz évre tűnik el, és többé nem lesz vele dolgom. A végtelenségig fel tud dühíteni ezzel az öntelt pimasz „leszarom” hozzáállásával. Nincs vele tisztában, hogy a gyerekemmel szórakozik? Ha tudja, hogy nem áll szándékában itt maradni és vasárnapi apukát játszani, akkor meg miért próbálkozik ezzel most? Miért nem képes visszamenni akárho- vá, a francba, ahonnan jött, minket meg békén hagyni? - Ha még szorosabban összeszorítod a kezed, letörik a körmöd. - Katelyn somolyog, miközben elhalad mellettem. Peyton megfordul, és sötét pillantást vet rám. Csodás, ezek szerint hallotta, amikor azt mondtam Liamnek, hogy hagyja el a várost. Tudom, hogy a kislány arra kérte, nézzen vele később meccset, de most komolyan, Katelynnek a lehető legmesszebb kéne tartania Liamtől. - Ne állj mindig az ő oldalára! - mondom, miközben felzárkózom Katelyn mögé. Gyáva vagyok, és a hátának mondom, mert nem akarom látni a megbántott pillantását. Amikor beszállok a kocsiba, Noah már ott ül hátul. Az ablakon néz
L
95
kifelé, kerüli a szemkontaktust. Karja keresztbe téve a mellkasán, miközben időnként felsóhajt. Nem gondolom meg magam. Nem érdekel, mennyi ideig nem vesz rólam tudomást. Ott kell ülnünk, míg Nick befejezi a beszélgetést a szüleivel, és megjön. Háborgok annak láttán, hogy Candy Appleton megérinti Nick karját. Mindig is azt akarta, ami az enyém; előbb Liamet, most megNicket. Dudaszóval hívom fel a pasim figyelmét, hogy rá várok. Nem vagyok abban a hangulatban, hogy ebben a parkolóban ücsörögjek, mialatt ők kétes pillantásokkal méregetik egymást. - Mi bajod? - kérdi Nick, mikor végre beül a kocsiba. Hazasétálhattam volna. Még eszembe is jutott. Arra használhattam volna az időt, hogy lenyugodjam és összeszedjem a gondolataimat. - Azért dühöng, mert beszéltem Liammel - böki ki Noah, amitől Nick rám néz. - Noah, maradj csendben - mondom összeszorított szájjal. Próbálom nem elsírni magam e miatt a rohadt szenvedés miatt Liammel és Noah-val, komolyan próbálom. Erős próbálok maradni, és állni a sarat. Tíz évre elment, nem bukkanhat fel csak úgy, mintha mi se történt volna. - Mi történt? - kérdi Nick csendes és megnyugtató stílusban, ahogy orvosként szokott beszélni. Megőrjít. Azt akarom, mondja megNoah-nak, hogy nem állhat szóba Liammel. Szükségem van rá, hogy támogasson ebben, de nem teszi. Csak némán beindítja a kocsit, és ki tolat a parkolóból. - Akarsz beszélni róla? - kérdi. Megrázom a fejem, s nézem az ablakon át az elsuhanó üzleteket. A kereskedők kinn vannak, az őszi kirakatot rendezik, és rájövök, hogy ezzel le vagyok maradva. Pedig muszáj megcsinálni. Nem hagyhatom annyiban, amikor a boltom az egyik vezető üzlet a Fő utcán. - Tegyél ki a boltnál, légy szíves - kérem anélkül, hogy
96
Nickre néznék. A kezem után nyúl. Hagyom, hogy megfogja, én azonban nem fogom meg az övét. Túlságosan ingerült vagyok, és a legutolsó, amire vágyom, hogy kényeztessenek. - Josie... - Ne josie-zz engem. Munkába kell mennem. Ki se lett volna szabad vennem ezt a napot. - Nick nem felel, csak biccent, és az üzletem felé hajt. Amikor megáll előtte, búcsúzás nélkül kiszállok. Később, tudom, megbánom majd ezt a viselkedést, most viszont fel vagyok húzva, hogy senki nem áll ki mellettem. Amikor kinyitom az ajtót, megcsap az erős virágillat. Előző esti záráskor elfelejtettem bekapcsolni a szellőztetőt; most kíváncsi vagyok, mennyi virág ment ennek nyomán tönkre. Valójában Liam miatt, mert ő bukkant itt fel, az én boltomban, az egyedüli helyen, aminek semmi köze nem volt őhozzá, és most már ezt is beszennyezte. Csak a hátsó világítást kapcsolom fel, remélve, hogy így nem csalogatok be senkit. A helyiek amúgy simán bejönnek, függetlenül attól, hogy kinn van a ZÁRVA tábla. Szívesen beszélgetnek, kávéznak és mesélik el életük történetét, mialatt én vágok, és csokrokat készítek. Az üveg csikorgó hangja, ahogy súrolom, ismét Liamet juttatja eszembe. Úgy tűnik, mindegy, merre fordulok, ő ott van, hogy beavatkozzon az életembe, s az útját pusztítás kísérje. Ki hitte volna, hogy a visszatérése ekkora felfordulást fog okozni. Még Katelyn is kitárta előtte a karját, mintha bizony az elmúlt tíz év mit sem számítana. Nick csak azt akarja, hogy írásban mondjon le a jogairól és Noah-ról... Noah azt akarja, Liam legyen a legjobb barátja. Én pedig azt akarom... én nem tudom, mit akarok, túl azon, hogy minden térjen visz-
97
sza a két héttel ezelőtti kerékvágásba, amikor Mason hétfőn reggel besétált ide, hogy a feleségének virágot rendeljen. Amikor az üveg tiszta, bekapcsolom az iPodomat, és nekiállok a kirakatrendezésnek, a tökéletes őszi imázs kialakításának, a kirakatomat krizantémokkal és kukoricaszárakkal szegélyezve. El ne felejtsem megkérdezni Noah-t, ha majd szóba áll velem, készítene-e egy madárijesztőt. Szárítottle- andercsokrokkal egészítem ki az eddigi munkám, hogy valamivel színesebb
legyen.
Nem
kell
mindennek
vörösnek
és
aranyszínűnek lennie. Kinyitom az ajtót, hogy kiszellőztessek, és úgy döntök, a lépcsőre is elkél némi krizantém és kukoricaszár. El kell foglalnom magam, különben Liamen, Noah-n és Nicken kezdek gondolkodni. Hogyan kerülhet a fejemben Liam Nick fölé, aki Noah
hároméves
kora
óta
van
velem?
Hogyan
lesz
a
gondolkodásomban ő a harmadik? Egyszerűen nem kellene annak lennie. 0 sokkalta inkább férfi, mint Liam. Okos, tanult, gyorsan maga mögött hagyta az egyetemet, hogy megnyissa kis praxisát, s a közösség hasznára legyen. Az a fajta ember, akire elsőként gondolunk, nem utolsóként. - Szükséged van segítségre ? - Nem fordulok meg, mert ismerem a hangot. Sosem fogom elfelejteni, akár kiabál, akár a fülembe suttog. Ugyanez a hang kísérti az álmaimat, és változtatja őket lidércnyomássá az utóbbi időben. - Semmire sincs szükségem tőled, Liam. - A homlokzat fémkampójára kötöm az utolsó kukoricaszárat. Ki fognak tartani, amíg nem támad erősebb szélvihar. Másfelől viszont Liam is minden figyelmeztetés nélkül tört rá a városra. - Csak beszélni akarok veled, Josie. Viselkedjünk felnőtt ember módjára.
98
Megfordulok, de már abban a pillanatban azt kívánom, bár ne tettem volna. Most első ízben veszem úgy igazából szemügyre, tetőtől talpig. Karja csupasz, s végre láthatom a tetoválásait - nem mintha korábban ezt lestem volna, de azért kíváncsi voltam. Megszemlélem őket, mielőtt engedélyezném a tekintetemnek, hogy a teste többi részét is megvizsgáljam. Karja még mindig határozott, mint a gimnáziumban, de most valószínűleg még inkább. Farmerja, kopott és alighanem drága darab, nem Levi’s, amit a randevúzgatásunk idején viselt, lazán lóg a csípőjén. Jóllehet öv tartja, mégis úgy néz ki, ha nem vigyáz, menten leesik. Amikor a tekintetem elkapja az övét, rám néz és somolyog, de nem azzal az önelégültséggel, mint korábban. Tudja, hogy méregetem, és hagyja, anélkül hogy fölemlegetné a cirkuszt, amit rendeztem. Sosem gondoltam szexinek a tetoválásokat, de most, Liamre meredve azon gondolkodom, van-e olyan helyen, ahol nem látom, és meg akarom tőle kérdezni, mit jelentenek. - Van olyan... - kezdek bele. A kérdés azonban túl van azon a határon, amelyet nem vagyok hajlandó átlépni. - Mim van? - Semmi, nem érdekes - rázom meg a fejem. Felmegyek a lépcsőn, hagyva őt álldogálni a járdán. Berúgom magam mögött az ajtót, ezzel gyakorlatilag kizárva Liamet. - Josie - mondja olyan lágyan, hogy a szívem csaknem megadja magát. Hiányzott ez a hang, s most itt van, a fejemben visszhangzik tovább. Legszívesebben sikítanék, és megmondanám neki, hogy szüntesse meg. - Sajnálom a korábbiakat, és meg akartalak kérdezni valamiről, amit mondtál. Kezem a levegőbe emelem, mialatt a hátamnak beszél. Amikor megérint, elolvadnék, és a karjába omlanék, ez azonban a
régi énem. A mostani énem szemében semmi más nincs a haragon és a gyűlöleten kívül, amikor szembefordulok vele, és ránézek, és ő tudja is, mert két lépést hátrál, és a fejét csóválja. Felemelem a szemöldököm, jelezve, hogy folytathatja. Mély lélegzetet vesz, és rám néz, majd a földre. Az ujjaival a száját dörzsöli, s nekem meg kell küzdenem a kísértéssel, hogy kezét elvonjam az ajkától, s ujjait a tenyerembe zárjam, mint annak idején. - Azt mondtad, próbáltál velem beszélni Noah-ról. Tudom, megváltoztattam a telefonszámom, ami szemétség volt, te viszont azt mondtad, ennek ellenére próbáltál elérni, és azt szeretném tudni, hogyan. - Miért mondanám el neked? - Kihívón karba teszem a kezem. - Arra kérlek, adj egy esélyt, Jojo. Tudom, elcsesztem, de te kurvára nem voltál ott, úgyhogy fogalmad sincs, min mentem keresztül. - Liam birizgálni és húzgálni kezdi rövid haját. - A stressztől és az egyedülléttől én egyszerűen... - Megcsaltál? - szakítom félbe. Gyors fej mozdulattal rám emeli a tekintetét, én pedig már tudom a választ, a szavakat ki se kell mondania. - Soha - suttogja. - Sosem lettem volna ilyen tiszteleden veled. Amikor együtt voltunk, soha még csak rá se néztem más nőre úgy, ahogy rád. - Elhagytál. Nyilvánvalóan nem voltam elég neked. - Istenem, hallod te egyáltalán, mit beszélsz? Nem miattad volt. Miattam és a változás miatt, amin átmentem. - Azt gondoltam volna, ennél valami jobb magyarázattal rukkolsz elő, tekintve, milyen zseniálisan bántál mindig is a szavakkal. Miért nem mondtad meg nekem egyszerűen, hogy boldogtalan vagy? - Mert ez nem ilyen volt, én úgy éreztem, hogy... mintha fuldokolnék.
ioo
15. FEJEZET
Liam Nem akartam neki ezt elmondani, mert tudtam, hogy nem leszek képes az előttem lévő látványt kezelni. Szeme becsukódik, hátralép, melle hullámzik, miközben próbál levegőhöz jutni. A szívem szakad meg erre a képre, rosszabb, mint az az éjszaka, amelyen szakítottam vele. Azon az éjjelen léptem a gyávák ösvényére.
Örülök, hogy itt vagy, fáradt lehetsz. - Keze rátalál az enyémre, megpróbál behúzni a kollégiumi szobájába, én azonban nem moccanok. - Nem akarsz bejönni? Akarok, de nem bírok. Ha bemegyek, sosem lépek le, és semmi nem változik. Életem egyazon minta szerint pereg újra meg újra, és ha nem változtatok rajta, én fogok megbolondulni. Csak kissé csóválom a fejem, ám ez is elég ahhoz, hogy felkeltse Josie figyelmét. - Valami baj van, Liam? Torkom összeszorul, a szívem... mintha ki akarna ugrani a mellkasomból. Tudom, hogy helyesen cselekszem, akkor miért ez a rettenetes érzés? - Otthagytam az iskolát. Az első arckifejezés, ami megjelent rajta, egyfajta hisztéri-
IOI
kus nyugtalanság. Eltértem a tervtől. Az összamerikai tervtől, amelynek értelmében a Nemzeti Futball-liga futballjátékosá- nak kellett volna lennem, egy csendes kertvárosi negyedben kellene élnünk két gyerekünket nevelve, egyikfiú, másik lány, ő ott lenne a meccseimen, és soha ki nem hagyna egyet sem, hiszen ő az én személyes vezérszurkolóm. - Oké, miért? -Én... ohm... nem tudok... - Nem tudsz, mit? Megrémítesz, édes. Gyere be, beszéljük meg. Felhívjuk az edződet, és rendbe tesszük ezt. A megkönnyebbülés érzése hullámzik át rajtam, amikor azt mondja, felhívjuk az edzőmet. Pontosan ez az, amit nem akarok, és innen tudom, hogy helyesen döntöttem. Többé nem akarokfutballozni. - Nem lehetek ezentúl veled, Josephine. - Nem nézek rá, amikor kimondom ezeket a szavakat. Megfordulok, és elsétálok, nem figyelve rá, mialatt a nevemen szólongat. Szaladok a folyosón, kerülgetve az embereket, akik épp most voltak tanúi annak, hogy szakítottunk a barátnőmmel. Előre akarok lépni, a karomba zárni, és elmondani, hogy életem legnagyobb hibáját követtem el azon az éjszakán, amikor otthagytam. Be kellett volna hozzá rontanom, összecsomagolni a holmiját, és magammal vinni őt is. A Los Angelesbe vezető kétnapi út sokkal jobb lett volna, ha karomban tarthatom éjszakánként, amikor a furgonban aludtam. Tortilla chipsből és Coca-Colából álló reggelim életem legjobbjalett volna, ha vele közösen költőm el. Ehelyett két napot vezetéssel töltöttem, miközben könnyek csorogtak az arcomon az után, hogy elkövettem életem legszörnyűbb cselekedetét. A saját szívemet törtem össze, amikor közöltem vele, hogy vége. -Jojo...
102
Felemeli a kezét, és én elhallgatok. Mikor felnéz, ismét megelevenedik az a hajdani éjszaka. Egy súlyos könnycsepp fut keresztül Josie arcán, sötétlő ösvényt hagyva maga mögött, fájdalmas jellel csúfítva el szépségét. - Mi volt annyira fontos, hogy otthagyj miatta? Sóhajtok. Nem tudom, hogyan meséljem el Bettyt és a napot, amely megváltoztatta az életemet. - Mondtam neked, hogy valami másra volt szükségem. - Nem miattam volt ? -
Nem. - Rázom a fejem, hogy ezt kihangsúlyozzam. - Nem
miattad volt. Sose miattad. Gyűlölöm magam, amiért nem vittelek magammal. Azt kellett volna, de nem hittem, hogy jönnél, és nem akartam, hogy nemet mondj. -
Szóval csak úgy összetörted a szívem, és otthagytál: ne-
veljem egyedül a gyereket? -
A szentségit, Jojo. Ha tudtam volna a fiúról, maradok, és
valamit kitalálunk. Elveszlek, és visszamegyek a főiskolára. - De boldog nem lettél volna? Erre nem tudok válaszolni, s ezt ő is tudja. Elég, ha hallgatok. Josie mély lélegzetet vesz, és bólint. - Tehát elmentél Kaliforniába, és nagymenő zenész lettél. Tudod, mi a vicces? Én nem tudtam, hogy te annyira szeretted azt a gitárt. Tudtam, hogy játszol rajta, hiszen énekeltél is nekem, de azt gondoltam, csak hülyéskedsz. Ez elég pocsék barátnőre vall. - Nem hitted, hogy jó vagyok? Megrázza a fejét. - Nem, nem erről van szó. Csak azt hittem, ez egy poén a részedről, valami, amivel bosszanthatod az apádat. -
Mindig gyakoroltam. Lenyugtatott, és segített kiadni
magamból az érzéseimet. Amikor főiskolára kezdtem járni, egyre többet és többet játszottam. Egy este elmentem egy
103
rendezvényre a főiskola területén, ahol bárki magához ragadhatta a mikrofont, és kipróbálhatta magát a színpadon. Imádtam, imádtam minden átkozott másodpercét, és próbáltam elmondani neked, de te nem figyeltél. Te csak a futball- ról, az óráidról, meg arról akartál beszélgetni, mit csinál Mason megKatelyn. Nem figyeltél rám, amikor azt próbáltam elmondani neked, hogy fel fogok robbanni, és minden éjjel heves szívdobogással ébredek, mert olyan átkozottul egyedül éreztem magam, és gyűlöltem a főiskolát. A három legjobb barátom máshová járt, én meg államokkal odább voltam, és senki nem volt velem. Josie a pultra támaszkodva figyel. Ez az első eset, amikor valóban rám néz, és nincs harag az arcán. Sírástól maszatos arca gyönyörű. Le akarom törölni a könnyeit. Legszívesebben fognám az elmúlt tíz évet, és eltüntetném, mintha soha nem lett volna. Újra akarom kezdeni. - Nézd, én csak azért jöttem ide, hogy Noah ügyét megbeszéljük, de van itt egy kis félrecsúszás, és utálom, ha sírni látlak. - Tényleg-? - néz fel, mintha ugyan viccelnék azzal, hogy ezt mondom. Nem tehetek róla, de elmosolyodom azon, milyen ártatlan a tekintete. - Csak mert elmentem azon az éjjelen, még nem jelenti azt, hogy számomra megváltoztak a dolgok. Josie arcán meglepetés suhan át. Meredten néz rám, minden bizonnyal azt mérlegelve, igazat mondok-e. Igazat beszélek, vagy legalábbis annyira közelítem meg az igazságot, amennyire képes vagyok őszinte lenni saját magamhoz. - Van egy kis dolgom odaát Ralphnál, úgyhogy el kéne indulnom. Később majd látlak, Jojo. - Habozom, mielőtt elfordulok. Bármit megadnék, hogy magam körül érezzem a kar
104
ját, és halljam, ahogy még egyszer azt mondja: „Rúgd szét a seggüket!” Ha az ajkamon érezném az ajkát, akár csak egy pillanat erejéig. Elég lenne arra, hogy újabb tíz évig kitartson. Amikor Ralphhoz érek, látom, hogy a parkoló tele van. Este, véletlenül futottunk össze a boltban, amikor szívességet kért tőlem. Nem igazán mondhattam nemet, mivel annak idején mindig meghívott minket a sörre. Mellesleg pedig egy kis kocsmai zenélés a haverokkal igazán nem nagy ügy. Hátamon a gitárral nyitok be. A tömeg kicsi és tökéletes. Ralph meglát, és megkerüli a bárpultot, hogy hatalmas medveölelésébe zárjon. - Annyira köszönöm, Liam - veregeti meg a hátam. A mo sólyából sugárzik a hála. - Érted bármit, de, ööö, nem hirdettél? - De, hirdettem - vakarja meg a fejét. - De mindenki azt hitte, hogy csak kamuzom. Nevetni kezdek. Ez a legabszurdabb agyrém, amit jó ideje hallottam. - Jó. Jól fogunk mulatni. Követem Ralphot a bárba, és jó ideje most először legálisan elfogyasztok néhány sört a társaságában. Az emberek kavarognak körülöttünk, nem foglalkoznak velem, és nekem ez tetszik. Néhányan
megállnak,
köszönnek,
de
Liam
Wéstburyhöz
beszélnek, nem Page-hez. Ralph elmeséli, hogy igába hajtotta a fejét: talált magának egy asszonyt, és elvette, azóta pedig mintaférj lett belőle. Nehezen hiszem el, de azért gratulálok. Meghív magukhoz vacsorára, bennem pedig felötlik, hogy csaknem lejárt az időm itt. Azt válaszolom, talán valamikor máskor, mert hétfőn visz- sza kell mennem. Arca töprengő, de azt mondja, megért engem, a nagymenő zenészt stb. Bár én érteném.
Végül fölmegyek a kis színpadra. Én, a gitárom, egy hokedli és egy üveg jó öreg Budweiser. Arcomon nem viliódznak reflektorfények. Nem dobálják hozzám a bugyijukat sikoltozó lányok. Az együttes nincs mögöttem, hogy panaszkodjon a hangosításra, és amikor felérek a színpad bal oldalára, senki nem áll ott rám várva, hogy felkonferálja a tökéletes előadást. Csak én vagyok ott, egy kocsma mintegy százfős közönségével. Ralph tompítja a világítást, s látom, ahogy előkerül néhány kamera. A felvillanó fények vakítók, de már hozzászoktam. - Akkor hát, Liam Page vagyok. - A tömeg csendben marad, míg beszélek. A törzsvendégek közül néhányan kurjongatnak és füttyögetnek, s ez tudatosítja bennem, miért lépek fel estéről estére. Imádom ezt az érzést. Imádom a pillanatot, amikor az ujjaim kicsalják a gitárból az első akkordját egy dalnak, amelyet én írtam, a tömeg pedig megvadul. Imádom, amikor kitekintek a nézőtérre, és azt látom, hogy az emberek teljes átéléssel fújják az én számaimat. Míg játszom, a közönség párokká áll össze, és táncol. Évek óta most szólózom kocsmában először, és visszaemlékezem, mit szerettem rajta annyira. Benne vannak a rajongók is, akik ugyanúgy a műsor részei, mint én. Minél tovább tart a koncert, annál többen érkeznek. Ralph komoly üzletet csinál aznap este, engem pedig folyamatosan, nagy mennyiségben ellát sörrel, a még csak félig üres üvegeket is kicserélve. Valaki azt üvölti, imád; én pedig azt felelem, „koszi”. Én soha nem fogom azt mondani, és nem is mondtam soha a rajongóknak, hogy imádom őket, még olyan ártatlan eseményen sem, mint ez. Életemben csak egy embert szerettem, s azokat a szavakat annak a bizonyos nőnek tartogatom, meg most már a fiamnak.
106
A színpadon ülve döbbenek rá, hogy Noah apja akarok lenni. Azt akarom, lásson így engem, s tudja meg, több is van az életben a futballnál. Lehet képzőművész, zenész, vagy akár a híd alatt is élhet, még akkor is támogatnám az elhatározását, ha módomban állna. Amikor felnézek, Ralph ölelget éppen valakit. Amikor hátrább lép, látom, hogyjosie az. Josie hátul marad, alig tudom kivenni a sötétben, de érzem a jelenlétét. A bőröm lúdbő- rös tőle. - Ezt a dalt csak most írtam, így ti halljátok először. Elnézést, ha kicsit csiszolatlan még. Kitekintek, remélve, hogyjosie megmutatja nekem az arcát. Az ő irányába énekelem az első versszakot, szememet arra a pontra szegezve, ahol utoljára láttam. A második versszak megráz, s számtalan sebet föltép bennem.
Dühödt csók, vadidegen kar, Sötétlő űr, mi tátong utánad. Parfüm, suttogás, pilla és csipke, csak a hangod hallom, nem illek ide. Ezek csak fájdalomcsillapítók Semmi más Fájdalomcsillapítók Eljátszom a gitáromon a szám utolsó néhány hangját. Képtelen vagyok a terem sarkába nézni, hogy lássam, ott áll-e még. Neki szólt ez a dal, ez volt az én megoldásom arra, hogy elmondjam neki, anélkül hogy ki kéne mondanom a szavakat, mi vagyok nélküle.
107
16. FEJEZET
Josie Tegnapelőtt este elmentem a kocsmába megnézni, hogyan énekel Liam. Két nap telt el, de az óta sem voltam képes kiverni őt a fejemből. A számát hallgatva, még ha a szavak az ő életéről szóltak is, legszívesebben felrohantam volna a színpadra, hogy szorosan a karomba zárjam. A dal azonban nem értem volt. A rajongóinak adott elő, azt a Liam Page-et játszva el nekik, akit annyira imádnak. A színpadon nem az én Liamem volt. Másvalaki, akit nem ismerek. Miután láttam a koncertjét, megtettem az elképzelhetetlent: letöltöttem az albumait, és végighallgattam mindet. Voltak számok, amelyek megríkattak, mások megnevettettek, néhányuk pedig felmérgesített.
Végighallgattam,
ahogy
az elveszett
szerelemről énekel, arról a szerelemről, amelyet eldobott magától, mintha mit sem jelentett volna neki. Nem volt joga ahhoz, hogy beszámoljon rólunk a világnak. Ez olyan, mintha úgy kérne bocsánatot, hogy közben nem néz a szemembe. Ma látni fogom, és nem tudom, mit mondjak, hogyan viselkedjem. Tegyek úgy, mintha nem lettem volna ott a pénteki koncerten, viselkedjem úgy, mintha nem érdekelne, vagy úgyis tudni fogja? Ralph vajon szólt neki? Bízom abban, hogy
109
Liam nem látott meg, mivel a háttérben maradtam Jennával. Két számot hallgattunk meg, mielőtt elegem lett, és mehet- nékem támadt. Nem bírtam nézni őt ott fenn. Nem tudtam úgy tenni, mintha nem érintene meg. S ami az egészben a legrosszabb volt, hogy Jenna tudta. Olyan szomorú szemmel nézett rám, s fogta a kezem, miközben kimentünk a kocsmából. Nem kérdezett, csak Noah nevét mondta, nálam pedig eltörött a mécses. Hiányzik Liam, és nem akarom, hogy hiányozzon. Nick- kel vagyok. 0 szeret. Összeházasodunk, és közös gyermekünk születik majd. Ez a terv. Együtt élünk, bár sohasem kértem, hogy költözzön hozzám. Valahogy megszűnt otthon lakni. Nem beszéltük meg. Attól féltem, ha szólok valamit, elhagy ő is, mint Liam. Szóval miért is súgja azt a szívem, hogy adjak még egy esélyt Liamnek? Miközben Katelynhez hajtunk, fejemet az ablaknak döntöm. Ö kérte, menjünk át mindannyian, és legyen ez a vasárnap olyan, mint az összes eddigi. A múlt héten nem néztünk meccset, gyászoltunk. Őszintén, most sincs hangulatom hozzá, hogy idétlen
góltáncokon
szórakozzam,
miközben
eszem
a
fogpiszkálókra tűzdelt minivirsliket. Nick fél kézzel vezet, a másik kezét a tenyerembe csúsztatja, hüvelykujja az enyémet becézgeti. Egy elröppenő pillanat erejéig visszaemlékezem arra, milyen volt, amikor Liam fogta a kezem.
Liam Westbury tegnap megkért, hogy menjek el vele az év eleji iskolai bálba. Azt mondta, tegnap este felhív, de nem tette. Felkészültem, hogy közölnifogja, viccelt, vagy úgy döntött, inkább Candy Appletonnalfog járni, mert az annyira adná ma
110
gát. Úgy értem, afiúk ezt akarják, nem ? Élnek a kínálkozó lehetőséggel, hogy elmondhassák, szereztek egy skalpot. Nos, én nem fogom megtenni Liam Westburyvel, úgyhogy ha emiatt hívott el, mást fog kapni, mint amire számított. Veszek néhány mély lélegzetet, hogy megnyugodjam. Csak az utolsó pillanatban fogok beérni az első órára, de nem bánom. Liam ott van, és én most nem kifejezetten akarom látni. Igaza volt az anyámnak; egy olyan fiú, mint Liam Westbury, semmit sem akarhat egy olyan lánytól, mint én. Én nem Beaumont jó környékéről származom. Becsukom a szekrényajtót, és megfordulok, hogy azon nyomban egy emberi testbe ütközzem. Hátralépek, és fölemelem a tekintetemet. Liam néz vissza rám, a szeme élénken csillog. Megfogja a kezem, és a duplaajtóhoz vezet. Ebből már biztos nem lesz késés. Hivatalosan ellógom az első órámat, hogy Liam ösz- szetörhesse a szívem. Praktikusan nézve: összesen félnapom volt próbálkozni azzal, hogy hozzászoktassam magam a gondolathoz: táncolni fogok vele. Liam betaszítja a súlyos fémajtókat, s egyre erősebben szorítja a kezem. A focipályára tartunk. O, istenem, a lelátók alatt akarja. Akarom én ezt? Ha nem, akkor valószínűleg közölni fogja, hogy mégse tudunk együtt menni a bálba. Bárcsak beszéltem volna erről Katelynnel, mielőtt elrohant Masonnel. Tudom, hogy ők ketten közel vannak hozzá, hogy megtegyék. Katelyn állandóan erről beszél, de én nem hiszem, hogy már készen állnék rá. Elhaladunk a futballpálya mellett, közeledünk a baseballpá- lyához. A lelátó pereme alattifedett padsorfelé tart. Arra gondolok, talán az jobb hely, mint a lelátó mögött, mert itt legalább vanpad, amire ráfekhetem. Am végül megkerüljük az egész építményt, mígnem az is
in
kóla felöl nézve teljesen takarásban leszünk. Most már tudom, mit akar. Lenézek, és arra gondolok, fűfoltos lesz-e a térdem. Szabad kezével az arcomhoz ér, én pedig arra gondolok, örülhetek, hogy legalább meg akar csókolni előtte, vagy talán csak tesztel, hogyan bánok a nyelvemmel. O, mennyire szeretném, ha most azonnal beszélhetnék Katelynnel! - Miért bujkálsz ? Megrázom a fejem, és egészen a tenyerébe hajtom az arcom. Még mindig fogja a kezemet, mintha attól tartana, hogy elfo- Túl gyönyörű vagy ahhoz, hogy bujkálj, Josie. - Mégnem vagyok kész rá - bököm ki. A szemem tágra nyílik, kezemet a szám elé kapom. Kitörésem zavarba hozza, s megrázza a fejét. - Csak beszélni akarok veled - szólal meg. - Sajnálom, hogy nem hívtalak tegnap este, de az apám kitalálta, hogy az én ügyemmel akar foglalkozni, és mire befejeztem a házifeladatot, és végeztünk az apámmal, már kilenc is elmúlt. Nem akartam ilyen későn telefonálni, hátha a szüleid már lefeküdtek aludni, és zavarnám őket. Azt hiszem, szerelmes vagyok. - Ha tudtam volna, hogy csak a kezedet kell megfognom ahhoz, hogy mosolyogj, tegnap is megtettem volna. - Nem akartam mosolyogni, de amikor arra gondoltam, milyen félénk voltam Liammel, muszáj volt. Olyan végtelenül megértőén és figyelmesen bánt velem. Felülök, és Nickre villantom a lehető legbiztatóbb mosolyomat. Egy idő után már nem fogom tudni Masonnel indokolni a rosszkedvemet.
Előbb
vagy
utóbb
Nick
úgyis
kérdezősködni. Kérdéseket fog föltenni, amelyek válaszokhoz vezetnek,
112
elkezd
amelyek kimondására vagy elfogadására még nem vagyok képes. Amikor beállunk Katelyn felhajtójára, Liam motorbiciklije ott áll a fedett autóparkolóban. Behunyom a szemem, és elképzelem, milyen lehet felülni rá, előrehajolni, mellkasomat Liam hátának szorítani, a karom a dereka köré kulcsolni. Arra riadok föl, hogy valaki kopogtat az ablakon. - Bejössz? kérdi Nick, mielőtt kinyitnám az ajtót. Amikor kiszállok, megfogja a kezem. - Jól vagy? - Igen, jól - válaszolom, miközben elindulok befelé. Nem készültem fel arra, ami odabenn vár. Noah elszáguld mellettem, a fiam, aki péntek óta nem szól hozzám, egyenest Liamhez rohan, és megmutatja neki a Sports Illustratedjét. A látvány, ahogy Liam futballmezbe öltözve ül a kanapén Peyton társaságában, miközben a fiam ott toporog, alig várva, hogy megmutasson neki valamit a magazinban, még mindig semmi ahhoz képest, ahogy Liam reakcióképpen előrehajol, és még a játékról is megfeledkezik, hogy Noah-val beszélhessen. Kiszaladok a fürdőszobába, mielőtt Nick megláthatná a könnyeimet. Nem vagyok vele tisztességes. Soha nem panaszkodtam arra, hogy Liam nem vesz részt Noah életében, s most, hogy itt van, mégis azt akarom, hogy részt vegyen benne. Boldognak akarom látni Noah-t, azt akarom, hogy elmondhassa, van apja, de azt is tudom, hogy erre a címre Nick is igényt tart. Talán megérdemli a szerepet, de meglehet, tartozom Liamnek azzal, hogy hagyom Noah-t dönteni. Amikor visszajövök a nappaliba, a helyzet komikus. Minden gyerek Liam körül, Nick meg egymagában ül. Próbálok nem nevetni, miközben letelepszem Nick mellé. Liam a szeme sarkából figyel, és somolyog, miközben Nick átölel. A mosolya szélesebbé válik, mikor látja, hogy Nick közelebb von
113
magához, nyilvánvalóan azon tűnődve, mitől vagyok olyan merev, és miért nem simulok a válla hajlatába. - Nos, nem szívesen szakítom meg ezt a bulit, de megígértem Peyton kisasszonynak, hogy legalább egy meccset megnézünk odalent - jelenti be Liam, amitől Peyton azonnal felpattan, Noah arca pedig elkomorul. Liam odahajol, és súg valamit Noah fülébe, aki elmosolyodik. Látva, ahogy Noah arca fölragyog, rájövök, hogy félre kell tennem az indulataimat, és úgy kell cselekednem, hogy az a fiamnak jó legyen. Esélyt kell adnom Liamnek. A döntésem fájni fogNicknek, de Noah kedvéért megkell hoznom.
114
17.
FEJEZET
Liam Peyton meg én akcióban gazdag hosszabbításos meccset nézünk. Még mindig nem térek napirendre a fölött, hogy a profik felénél jobban ismeri a szabályokat. Alaposan megnevettet; rendkívül lármás, és jól védi magát, ha incselkedik vele az ember. -
Te is focizni fogsz? - kérdem, s kíváncsi vagyok, vajon
megbeszélte-e ezt Masonnel. - Hát, vezérszurkoló nem leszek, mint a mama volt. Válasza belém fojtja a szót. Mason imádta, hogy Katelyn az oldalvonalnál volt a meccsein, és beismerem, számomra is édes öröm volt tudni, hogy a csajom értem drukkol. A legjobbak az idegenben játszott meccsek voltak. A vezérszurkolók velünk utaztak ezekre. Josie meg én mindig hátul ültünk, ahol a legsötétebb volt. Megállás nélkül a teste különböző pontjait csókoltam, míg az iskolai parkolóba be nem álltunk. Elle jön le, öltözéke mintha a testvére ellentettje lenne. Ezek a lányok a szüleik kiköpött másai. -
Anya azt mondja, hogy ebédidő van. - Megfordul, és
felszalad a lépcsőn, nem is várva válaszra. - Mit gondolsz? Fölmegyünk kajálni? Peyton a hátamra csimpaszkodik. Fölemelem, és körülsza-
115
ladok az alagsorban, mint aki megbolondult, s közben hallgathatom a kislány kacagását. -Jövő vasárnap megismételhetjük? Abbahagyom a rohangálást, és a hátamról a csípőmre húzom a gyereket. - Vissza kell mennem dolgozni, de talán nézhetünk együtt meccset a számítógépen. - Nincs számítógépem. - Nem fogom hagyni, hogy ez akadály legyen. Megpuszilom, és azt mondom, emiatt ne aggódjon. Mire felérünk, már mindenki a nappaliban gyülekezik az ebédhez. Katelyn elkészítette csaknem az összes tipikus focista kaját, amit csak férfiember ismer. Peyton és én megrakjuk a tányérunkat, és csatlakozunk a társasághoz a következő meccsre. Noah a padlón ül, mellé telepszem. Eszreveszem, hogy elvigyorodik, de nem teszem szóvá. Korábban azt mondtam neki, hogy miután megnéztük a meccset Peytonnal, kimehetnénk hátra, és gyakorolhatnánk egy kicsit az átadás időzítését. Szeretném megtalálni a módját, miként hosszabbítsam meg a vele együtt töltött időt, de tudom, hogy ezt Josie nem hagyná. Ez azonban nem változtat azon, hogy le kell vele ülnöm beszélni Noah-ról és valamiféle láthatásról. Kezdetnek talán elég, ha néhány naponta, este beszélünk telefonon, én pedig minden hónapban eljöhetek meglátogatni. Ami ennél is fontosabb: meg kell neki mondanunk, hogy én vagyok az apja, akár akarja Josie, akár nem. El tudom képzelni, hogy fájni fog a gyereknek, talán meg is utálja a burámat, de mindent megteszek annak érdekében, hogy kárpótoljam. Az pedig kizárt, hogy semmilyen módon ne legyek része az életének. Noah tányérja üres, így aztán az enyémmel együtt a konyhába viszem, hogy a mosogatóba tegyem. Josie mögöttem
ii 6
jön, parfümjétől megborzongok. Utálom, hogy olyan kibaszott jó illata tud lenni egy sima vasárnapi meccsnézésen, én meg hozzá sem nyúlhatok. - Helló - szólal meg, ezen meglepődöm. Mostanáig biztosra vettem, hogy megint kerülgetni fogjuk egymást egész délután. - Szia - válaszolom, alig pillantva rá. Ügy teszek, mintha mosogatnék - ez az egyezményes jel arra, ha egy férfi el akar kerülni egy kínos beszélgetést. Josie csak bámul rám, ujjaival kétségbeesetten húzkodja nadrágja övbújtató hurkait. Nem bírok ott állni, és tűrni a tekintetét, így szólok Noah-nak, s megkérdem, készen áll-e rá, hogy kimenjünk gyakorolni. A fiam hozzám szalad, egyik kezében a labdával, majd versenyt futunk az ajtóig. Még egy utolsó pillantást vetek Josie-ra, aki lehajtott fejjel áll, fogát az alsó ajkába vájva, majd elindul kifelé. Mindenre megtanítom Noah-t, amit tudok. Meglep, hogy a felére se emlékszem annak a szarságnak, de a feltett kérdéseire szép sorjában visszajön az egész. Rádöbbenek, milyen szerencsés Nick, amiért azt az életet élheti, ami engem illetne. Övé a nőm, övé a gyerekem, én meg rohadtul nem tehetek semmit ellene, legfeljebb nézhetem az egészet az oldalvonal mellől. - El tudsz jönni a pénteki meccsemre? - kérdi Noah, s a hangja teli van reménykedéssel. A szívem már attól megszakad, ha ránézek. - Gyere, üljünk le - mondom. Vállára tett kézzel a kerti pádhoz vezetem. - Tudod, hogy én Los Angelesben élek, ugye ? Noah bólint. - Látod, vissza kell térnem a munkámhoz, vannak határidők és emberek, akik tőlem függnek. Eredetileg úgy volt, csak a temetésre jövök, és másnap utazom vissza. De aztán találkoztam veled, és tényleg szeretek veled
117
lógni, no meg Peyton is megkért, nézzek vele meccset, úgyhogy maradtam. Úgy határoztam, holnap már igazán elutazom, bár előtte még el kell intéznem valamit, de aztán tényleg vissza kell húznom a macskámhoz, tudod, hiányzóm neki. - De hát utál téged. - Igen, haver, utál. — Nevetni kezdek, Noah csatlakozik. Mikor kék szemével rám néz, tudom, hogy nem hibázhatom. - Tényleg remélem, hogy tudok beszélni a mamáddal, és akkor talán dumálhatunk telefonon, vagy ilyesmi. - Nemet fog mondani. Utál téged, vagy nem tudom, mindenesetre azt mondja, nem beszélhetek veled. Ma csak azért álltam szóba veled, mert tudom, hogy Katelyn előtt nem csinál cirkuszt. Nem kifejezetten esik jól, amikor azt hallom a fiamtól, hogy a nőm - helyesebben a gyerekem anyja - utál. Ezt helyre kell hoznom. - Beszélek a mamáddal, oké ? Ne légy túl szigorú hozzá. Elveszítette egy barátját, és az emlékekkel néha nehéz megbirkózni. Bólint, és amikor rám néz, énem egy része meghal. Nem akarom elhagyni, mégha soha nem tudja is meg, hogy én vagyok az apja. A barátja akarok lenni. Mindketten felpillantunk, amikor valaki elhúzza az üveg tolóajtót. Josie lép ki rajta, karját maga köré fonva. Szeme vörös, kisírt. Szeretném megkérdezni, miért, miközben nem akarom, hogy érdekeljen. Nem lenne szabad érdekelnie, de képtelen vagyok tenni ellene. Neki ott van Nick, nekem pedig el kell ezt fogadnom. - Azt hiszem, ideje menned - mondom Noah-nak, aki úgy fest, mintha menten hozzá akarná vágni anyjához a fut- balllabdát. - Tulajdonképpen - lép közelebb - azon gondolkodtam,
118
nincs-e kedved holnap este nálunk vacsorázni, Noah-val, meg velem. Elnézek mellette a nappali felé, ahol Niclc élénk beszélgetésbe merül Katelynnel. - Nem, köszönöm - mondom, Noah nagy bosszúságára. Fölemelem a kezem, hogy megállítsam. - Nem rajongok Nickért. Nem vagyok benne biztos, hogy végig tudnék csinálni vele egy teljes estét. Josie megfordul, bepillant a házba, s amikor visszanéz, megrázza a fejét. - Nick holnap konferencián lesz. Csak én leszek otthon, meg Noah. Nick nélkül. A csajom, a fiam, meg én? Felírhatnak a vendéglistára. - Mikor? - Fél hat jó lenne? Ötkor zárom a boltot, és hazasétálok... - Fölveszlek - mondom, mielőtt komolyan átgondolnám. Csak a Ducatim van, s ahhoz egy darab bukósisakom. Azt hiszem, holnap
veszek még egyet.
Josie megpróbálja
leplezni
a
lelkesedését, arca azonban elárul mindent, amit tudnom kell. Ábrándozott arról, milyen lenne velem motorozni, én pedig valóra váltom ezt az álmát. - Úgy tűnik, akkor még találkozunk - mondom Noah- nak, aki rám mosolyog. Fölállok, és megmászom azt a néhány lépcsőfokot, amenynyivel feljebb Josie áll. Közelebb vagyok hozzá a kelleténél, különösen, hogy Nick odabenn van. Lehajolok, ajkam az arcát érinti. - Imádni fogod a motorozást, arról kezeskedem - suttogom a fülébe. Amennyire látni akarom az arckifejezését, annyira kikészülök az érintésétől. A lehető leggyorsabban elhúzódom tőle, s visszasietek a házba. Beindítom a motoromat, túráztatom, hogy Josie ízelítőt kapjon abból, mi vár rá holnap, majd elindulok. A bőröm
119
megőrizte az illatát, amely most betölti a sisakomat. Még nem tudom, miként fogom kezelni Josie-t holnap, a motorom hátsó ülésén, de az lesz az én ötperces mennyországom.
no
18. FEJEZET
Josie Izzad a tenyerem. Az órát lesem. A percmutató istentelenül lassan halad előre. Az óra ketyegése visszhangzik a boltban. Jennát korábban hazaküldtem, mert állandóan rajtam nevetett, holott ebben aztán a világon semmi vicces nincs. Föl kellett volna hívnom Liamet, és megmondanom neki, hogy mégis inkább hazagyalogolok, a száma azonban nincs meg, a központi tudakozót pedig hiába is hívnám Liam Page nyamvadt elérhetőségéért. Jó eséllyel kiröhögnének, mint ahogy Jenna is rajtam szórakozott egész álló nap. És valószínűleg fecsegni kezdenének, mivel a tudakozóban rendszerint öregasszonyok dolgoznak, akiknek nincs jobb dolguk, mint megnehezíteni a hozzám hasonlók életét, ha azok valami totális baromságot mernek kérdezni. Ó, istenem. Mintha megint gimnazisták lennénk. Valahányszor motorbiciklit hallok kintről, az ablakhoz rohanok, s mikor Jenna kacarászni kezd, úgy teszek, mintha csak megigazítanám a függönyt. Utálom őt ma. Ezredszerre törlőm bele a tenyeremet a farmeromba. Bármelyik pillanatban itt lehet, és akkor megmondom neki, hogy
121
nem motorozhatom vele, hiszen nincs bukósisakom, ami kötelező, de még ha nem lenne is az, akkor sincs kedvem kockára tenni az életem. Lehet, hogy megölne, amiért távol tartottam tőle Noah-t. Azt hiszem, ez logikus következtetés, ugye? Csilingel az ajtó feletti csengettyű, és mielőtt megfordulnék, hogy üdvözöljem az új vevőt, megérzem az ő parfümjét. Mély lélegzetet veszek, mielőtt odafordulok hozzá. Nem tudom, miért, de randihangulata van a jelenetnek, miközben nem is erről van szó. Úgy értem, elígérkeztem egy másik férfinak, akivel össze fogunk házasodni, és, a múlttól függetlenül, nem randizgathatom Liammel. Le kell állítanom ezeket a gondolatokat. Amikor végre ránézek, magas és szálas, száznyolcvanöt centis termetével megnyerő látványt nyújt. Nem viseli a fekete bőrdzsekit, amit megszoktam rajta, és ismét azon kapom magam, hogy a csupasz karját bámulom. Ujjaimmal oda akarok nyúlni, hogy megérintsem a tetoválásai mintáját. A szívem tudni akarja, fájna-e, s hogy vajon Liam is többre vágyik-e. Hagyja, hogy bámuljam, tekintetem igya a látványát, és ekkor rádöbbenek, hogy valószínűleg most látom őt utoljára. Talán nem akarja elmondani Noah-nak, hogy ő az apja. Az ördögbe is, talán hallani se akar majd Noah-ról, amint ismét maga mögött hagy minket. Már nem vagyok biztos benne, hogy ezt szeretném. - Készen állsz, Jojo? - A szívem repdes, pedig nem lenne szabad így éreznem. Meg kéne mondanom neki, hogy ne szólítson így, de képtelen vagyok rá. Óvatosan figyeli minden mozdulatomat, mint aki azt várja, mikor támadok neki. - Gyalog is tudok menni - motyogom. Liam a szemét forgatja, és megrázza a fejét. Mikor a kezem után nyúl, hagyom, hogy megfogja. Abban a pillanatban, hogy megérint, minden porcikámban megborzongok.
12.2
Évek óta nem éreztem ilyesmit. Két lépést teszek felé, így a távolság a lehető legkisebbre csökken közöttünk. Még néhány kurta másodperc, és meg fogom érinteni, s talán nem is akarom majd abbahagyni. Tudatom ködbe borul, de muszáj megőriznem a józan eszemet. Emlékeztetem magam arra, hogy el vagyok jegyezve. Az előttem álló férfi, ez a vonzó, csodálatos férfi, aki olyan természetességgel tartja a kezemet a sajátjában, mintha már számtalanszor tett volna így, ugyanaz az ember, aki összetörte a szívem. Amint odakinn vagyunk, elengedi a kezem. Érte akarok nyúlni, de tudom, hogy nem lenne helyes. Kezében egy bukósisakot tart, és mosolyogva mutatja nekem. - Ezt neked hoztam — közli, mielőtt a fejemre csúsztatja. Még mindig mosolyogva megigazítja a sisak alól kilógó hajamat. Én is elmosolyodom, ezt azonban ő nem láthatja. - Hol laksz ? Megadom a címem, és figyelem, ahogy Liam fölül a járgányra. Tedd a kezed a vállamra, és vesd át a lábad. - Teszem, amit mond. Mikor elhelyezkedem, ő is felveszi a sisakját, majd beindítja a motort. A vibrálástól hideg futkos a hátamon, s egyszerre megértem, miért imádják a nők a motoros pasikat. Hátranyúl, és előre húzza a kezem, hogy a felsőteste köré kulcsolja. Mellkasom a hátának préselődik, pontosan úgy, ahogyan ábrándoztam róla. Államat, amennyire tudom, a vállán nyugtatom, s érzem, ahogy ellazul a teste, mielőtt beindítja a motort. A sebességhatárt betartva hajt végig a Fő utcán, könnyedén vesz be minden, a házam felé vezető kanyart. Sosem hittem, hogy ekkora biztonságban érezhetem magam egy motoron.
123
Beáll a feljáróra, leállítja a motort. Lehúzza a sisakját, és segít az enyémet is levenni. Amint megszabadulok a bukósisaktól, Liam nevetni kezd, és a fejét rázza. - Mi a fene bajod van? - kérdem a frizurámat igazgatva. Ez is csak azt bizonyítja, hogy nekem sosem kéne bukósisakot hordanom. - Semmi, csak milliószor képzeltem már el, hogy a hátam mögött ülsz, azt viszont egyszer sem, hogy a sisakot levéve ideoda rázod a hajad. - Te elképzeltél a motorodon? - kérdem, a hangom alig több suttogásnál. Bólint, és kitámasztja a járművet, majd leszáll róla. - Te vagy az első lány, aki valaha velem motorozott. - Közelebb lép, ujjával kisöpör egy hajtincset az arcomból, és a fülem mögé simítja. - Az egyetlen, Jojo. - Ellép, hogy föllélegezhessem, és némi térhez jussak, amire szükségem is van. Föl kell fognom, mi történt közöttünk. Utánam jön a házba, át az ajtón, amely a konyhába és az ebédlőbe vezet. Körülnéz, fölméri szerény otthonom. Nick azt mondja, elköltözhetünk, miután összeházasodtunk, de Noah és én itt élünk, mióta abbahagytam az iskolát. Egyelőre nem biztos, hogy szeretnék innen elköltözni. Noah futva jön ki a szobájából, és megöleli Liamet. Otthagyom őket, hadd élvezzék ki a pillanatot, a konyhába megyek, és megkezdem a vacsora előkészítését. A legnagyobb részét már tegnap este megcsináltam, hogy Liam a lehető legtöbb időt tölthesse Noah-val. - Noah, kész a házi feladatod? - Nem, befejezhetem, ha már Liam elment? - Megnézhetem a házidat ? Talán tudok segíteni. - Noah fölszalad a szobájába, léptei súlyosan és határozottan dobognak.
1Z4
- Hé, Noah? - kiáltom föl. - Igen? - Foglald el magad pár percre, játssz valamit, vagy amihez kedved van. Beszédem van Liammel. - Oké - kiabál vissza. Abban a pillanatban nagy zajjal bekapcsol a tévé, a hangokból ítélve valami autóverseny megy rajta. - Köszönet ezért, Josie. Mosolygok, majd bólintok, nem tudva biztosan, hogyan kellene viselkednem. - El akartam utazni holnap, viszont Noah azt mondja, pénteken meccse van, és tényleg nem szeretném kihagyni. Bekapcsolom a sütőt, és beteszem a vacsorát, hogy fölmelegítsem. Hellyel kínálom Liamet az asztalnál. Kihúzza nekem a széket, ez olyasvalami, amit Nick sohasem csinált. Leülök, a kezem összekulcsolom az ölemben. - Csakugyan nem tudtad? - kérdem. Utálom feltenni ezt a kérdést, de tudnom kell a választ. Liam a fejét rázza, tekintete egy pontra összpontosít... bármi is az, nem én vagyok. Mikor találkozik a tekintetünk, látom a fájdalmát és az őszinteségét. - Megtaláltam az ügynöködet vagy midet, és felhívtam kezdem, és gyűlölöm, hogy újra át kell élnem életemnek ezt a szakaszát. Azt az időszakot, amikor annyira kétségbeesetten igyekeztem őt elérni, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, és ő nem volt itt. - Egyik üzenetet a másik után hagytam, míg végül valaki visszahívott, és azt állította, te azt mondtad, hogy nem ismersz engem. Liam a kezemért nyúl. A homlokához vonja. - Nem tudtam. Hazajöttem volna, és azt teszem, amit tennem kell. - Noah nem tudja. Annyit tud, hogy Nick nem az édesapja, de néha neki is könnyebb azt mondania másoknak, hogy
115
az. Nem akarok neki fájdalmat: okozni, Liam, és félek, ha hagyom, hogy közeledjetek egyimáshoz, te egy napon eltűnsz. - Nem tűnök el. Tudom, hogy a szavam szart sem ér előtted, de mindent megteszek, hcogy bizonyítsak. Az apja akarok lenni. A mi gyerekünknek kellene lennie, Jojo, és ezt én basztam el. Nem bírom visszatartani a könnyeimet, amikor ilyeneket mond. Nem csoda, hogy nyavalyás dalszerző lett, és a zenéjével nők millióit bolondítja miagába. - Megmondhatjuk neki ma este, ha akarod... - Akarom, de... - Nem, Liam, semmi de. Moist mondtam, nem akarok neki fájdalmat okozni. - Ez nem úgy megy. Vissza .kell mennem Los Angelesbe. Úgy volt, hogy holnap indulok, i de Noah arra kért, legyek kinn a meccsén, így szabaddá tettem i magam a hétvégére, hogy maradhassak, és megnézhessem ajfátékát. Aztán vissza kell mennem dolgozni, de amint tudni ffogja, havonta el tudok jönni, hogy találkozzunk. A többit azután majd kitaláljuk. Tudtam, hogy az életvitele behatárolja, mennyire lesz apa. Nem biztos, hogy fölmerült beinnem, hogy akár vissza is költözhetne ide. - Tudom - mondom lágyan., Föltenném a kérdést, irántam hogy érez, nekem azonban ott: van Nick, és ő igazán nagyszerűen bánik velem és Noah-val. - Megyek, összeszedem Noah-t, hogy elkezdhessen mcegutálni. - Liam a kezemért nyúl, visszahúz. - Nem fog utálni; nem engecdem meg. - Bólintok, és elengedem a kezét. Egy pillanatig miég erőt gyűjtök, majd fölkiabálok Noahnak. Nagy robajjall érkezik, arcán széles vigyor- ral. A mosolya éppen olyan, miint Liamé. Amikor belépünk, Liam felinéz. Fia nem ismerném jobizdo
bán, azt hinném, sírt. Leülünk, Noah kettőnk közé. Liamre néz, aztán rám. Mosolyog. - Van valami mondandónk a számodra.
127
1 9 . FEJEZET
Liam - Oké - mondja Noah. Érzem, ahogy a lábával rugdosni kezdi a földet az asztal alatt. Lenyúlok, megfogom a térdét, csillapítva az idegességét. Josie fészkelődik a székben, közelebb hajol Noahhoz. Én is ugyanazt teszem, bár nem tudom biztosan, hogy miért. Josie-ra nézek, és fölemelem a szemöldököm. Nem beszéltük meg, melyikünk közli vele. Szerintem az anyjának kéne. Nem tudom elképzelni magam, amint kibököm, hogy én vagyok az apja. Ha szerencsém van, épp úgy hangzik majd, mint Darth Vadertől leszámítva a légzőrostélyt. Josie megköszörüli a torkát, és Noah-ra mosolyog. - Emlékszel, amikor azt kérdezted, Liam a fiúm volt-e ? - Noah bólint, a lába újra rákezdi. Rájövök, nem fogom tudni megnyugtatni. A pokolba, hiszen én magam se vagyok higgadt. Csak nekem sokéves gyakorlatom van a sztoicizmus terén. - Nos, Liam és én sokáig együtt jártunk a gimnázium idején, aztán főiskolára mentünk, a dolgok nem működtek nálunk, de... Josie megtorpan, megköszörüli a torkát. Tudom, hogy nehéz lehet ez neki, visszaemlékezni, milyen jól ment az egész, míg mindent el nem csesztem. - Sajnálom, hogy nem mondtam el hamarabb, édesem. - Mit nem mondtál hamarabb? - vág közbe Noah. Szeme
129
összehúzódik. Lerí róla, hogy nem bírja, ha sír az anyja. Josie a fiunk vállára teszi a kezét, és megsimogatja. - Liam az apukád, drágám - szipogja Josie. Lábam beleütődik az asztalba, miközben felugróm, hogy odasiessek hozzá. Térdre esem, és a karomba vonom Josie-t. A könnyeitől nedves lesz a nyakam, a zokogása elhalkul. Tudom, nem kéne megtennem, de muszáj. Megcsókolom a füle alatt, az arcán. - Minden rendben lesz. Nem megyek el. ígérem - suttogom minden egyes csók után. Josie fölszegi az arcát, szeme könnyes, vörös és duzzadt. Kezembe fogom az arcát, közelebb vonom. Szájon csókolom. Érzem ajkának ízét, amely oly sokáig hiányzott. Amikor kezd elhúzódni, hajolnék utána, de ő nem az enyém, nem lett volna szabad megcsókolnom, így nem. - Sajnálom - szólalok meg. Biccent, kézfejével megtörli az arcát. Visszaülök a helyemre, s közben nem merek Noah- ra tekinteni. Aki mellesleg most nézte végig, ahogy egy férfi lesmárolja a mamáját. Egy férfi, aki nem azonos az anyja vőlegényével. Megkockáztatom, hogy a fiamra pillantsak. Mosolyog. Nem tudom, miért, de úgy fest, mint egy jóllakott óvodás. - Sajnálom, hogy nem mondtam el, amikor korábban kérdezted - mondja Josie. Ujjaival a fiú hajába túr, amitől Noah mintha kisebb intenzitással rugdosná a földet. A gyerek vállat von. - Már tudtam. Josie, meg én merev arccal nézünk egymásra. Mindketten hátrahőkölünk egy kicsit, amikor Noah felé fordulunk. - Hogy érted azt, hogy már tudtad? - kérdezem. - Emlékszel arra a napra a múzeumban? - Bólintok. - Hát egy képet néztem, amin Masonnel voltál, s egy tanár azt mondta, tisztára úgy nézek ki, mint te, aztán megláttalak a
130
mosdóban, és amikor anya nevét mondtam, elég furcsán néztél rám. Úgyhogy simán kitaláltam. - Nem akartál szólni róla? - kérdezem. - Nem tudtam, hogy bírsz-e, vagy hogy akarsz-e egyáltalán az apukám lenni. Könnyekkel a szememben nézem a fiamat, és magamat látom, az ő korában. Odanyúlok, a kezembe fogom az arcát. - A pokolba is, igen, az apukád akarok lenni. Istenem, Noah, attól a naptól, hogy megláttalak, cseszegetem anyádat, hogy találkozhassam veled. - Baleset voltam, mint az ifjabbik Appleton? - Nem - felelem, mielőtt az anyja bármit mondhatna. Josie szeme kikerekedik. - Anyáddal egyfolytában arról beszéltünk, hogy gyerekeket szeretnénk. Feleségül akartam venni, vásárolni egy szép kis házat, és családot alapítani. Noah Josie-ra pillant, aki egyetértőn biccent. Amikor a fiam újra rám néz, szinte felnyársal a tekintetével. - Mi történt? - Főiskolára mentem, s megváltoztak a dolgok. Ahelyett, hogy magammal vittem volna anyádat, hátrahagytam mindenkit, akit ismertem, és Kaliforniába mentem, hogy valami mást próbáljak ki. Rólad nem tudtam addig a napig, amelyen találkoztunk. Anyád - mosolyogva nézek fel Josie-ra - szeret téged, és próbált engem megtalálni, úgyhogy ne haragudj rá, oké ? - Oké. - Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy vissza kell mennem dolgozni ? Az e hét végi meccsre maradok, aztán visszautazom. De jövök újra, te pedig bármikor felhívhatsz, amikor csak akarsz, ha beszélgetni van kedved, vagy épp kérdeznél valamit a fociról.
131
- Elmondhatom az embereknek, hogy te vagy az apukám? Josie-ra nézek, várva a beleegyezését. O vállat von. Úgy vélem, Beaumont eléggé messze esik a kitaposott ösvényektől, a paparazzik itt nem fogják zaklatni, de nem vagyok róla teljesen meggyőződve. Azt sem akarom, hogy úgy érezze, titkolnia kell az apját. - Elmondhatod, de figyelj rám, haver. Vannak emberek, akik szívesen fényképeznek engem, és azt hiszik, a barátaimon keresztül
közelebb
férkőzhetnek hozzám.
Ha
bárki
kel-
lemetlenséget okoz neked, vagy követni kezd, felhívsz, és nekem majd gondom lesz rá, oké? - És el kell mondanunk Nicknek - szól Josie, ujjait végigfuttatva Noah haján. Azt hittem, már megtette, ami megmagyarázta volna, miért volt Nick olyan ideges tegnap. Tudom, nem kéne izgatnia, de mostanáig ő nevelte a fiamat. Az ő érzéseit is figyelembe kell vennem. - Hallgass rám, Noah. Azt szeretném, hogy hallgass Nick- re, és bánj vele ugyanúgy, hiszen ő a nevelőapukád. Te azon különleges srácok közé fogsz tartozni, akiknek elképesztő készletük van szülőkből. A sütő időzítője lejár, Noah megkönnyebbülten sóhajt, majd közli: menten éhen hal. Josie fölpattan, és a konyhába siet, Noaht és engem otthagyva az asztalnál. - Szereted az anyukámat ? - Igen - válaszolom habozás nélkül. - De iggazán-iggazán szereted? - Hol tanulsz te ilyesmit ? - Nem emlékszem rá, hogy kilencévesen foglalkoztatott volna a szerelem. Akkoriban kizárólag a futballra összpontosítottam, és arra, milyen messzire tudom dobni a labdát. Ebben a korban a lányok még meg sem jelentek a radaromon.
132
- Az iskolában. - Mi mindent tanítanak még az iskolában manapság? Noah vállat von. - Ügy szereted, mint azelőtt? - Igen - felelem megint, mert így igaz. Sosem szűntem meg szeretni őt, s ezen a külön töltött idő sem változtatott. Szerelmes vagyok Josephine Prestonba, mióta csak az eszemet tudom, de most elkéstem. - Ez azonban semmin nem változtat. Az édesanyád továbblépett, s feleségül megy Nickhez. Attól viszont még jó barátok leszünk, te meg én. - Elmehetek veled turnéra? Josie akkor lép be, mikor Noah ezt kérdezi. Habozom, mit feleljek, az viszont halálbiztos, hogy nem fogok neki nemet mondani. Josie a szeme sarkából figyel, várja, hogy elcsesz- szem. Tányérokat tesz elénk, majd leül Noah-val szemben. - Talán - mondom, és megfogom a villát. - Attól függ, hová megyek, és hogy nyáron van-e. Az iskolából nem mulaszthatsz, és a fociedzésekről sem hiszem, hogy szeretnél hiányozni. Sportolsz mást is ? - Nekilátok a vacsorának, és hümmögök, amikor az omlós csirke megtámadja az ízlelőbimbóimat. Jó ideje nem fogyasztottam
házi
kosztot.
Még
Katelynéknél
is
csak
rágcsálnivalók voltak a bulin. Ez igazi vacsora. - Baseballozom, mert Nick szereti, de meg akarok tanulni gitározni. - Majd én megtanítalak. - Megtanítasz? Ez király! A vacsora alatti beszélgetés meglehetősen jól folyik. Beszélünk a tanáráról, a házi feladatáról. Elmeséli, hogy belezúgott egy lányba az iskolában, a nevét azonban nem akarja megmondani. Josie és Noah Los Angelesről kérdeznek, hogy milyen ott élni. Beszámolok róla, hogy rengeteg az ember, a közlekedés pedig rémes, úgyhogy nem szívesen járok el otthonról, és
133
hogy tényleg nagy tud lenni a forróság. Van viszont Disneylandünk, szép strandjaink, meg a Hollywood feliratunk. Noah azt kérdi, mi a macskám neve, én pedig szégyenkezve ismerem be, hogy sosem neveztem el. A gyerek azt állítja, a cica ezért utál, és alighanem igaza van. A fiam ezután zenéről és az MT V-ből vizsgáztat, és megkérdi, szívesen szerepelnék-e benne; azt válaszolom, hogy nem, de igaz, lehetőségem se volt rá. Azt mondja, hallgatott tőlem számokat, és szerinte tényleg jó vagyok. Arra nem készültem föl, hogy megkérdezi, kiről szólnak a dalaim. Vállat vonok, és folytatom a vacsorát. Vannak dolgok, amikről nem akarok beszélni. A másnapi iskola miatt az időnk rövidre szabott. Noah panaszkodik,
én azonban megkérdem,
eljöhetek-e holnap
megnézni az edzését. Emlékeztetem arra is, hogy a meccsén is kinn leszek. Josie újabb közös vacsorát javasol, én pedig lelkesen igent mondok. Időt akarok tölteni Josie-val, egyszerűen azért, mert megnyugtat, ha egy helyiségben vagyok vele. A kreatív énemet is sarkallja, alig várom már, hogy ismét a stúdióban legyek, még akkor is, ha emiatt mindkettejüket itt kell hagynom egy időre. Amikor Noah már ágyban van, leülünk josie-val kávézni, aki fölállít néhány alapszabályt. Nem teljesen értek egyet, de megértem, mire alapozza őket. Drága ajándékok, csicsás játékok kizárva. Kérdezem, telefont lehet-e, s ő igent mond, azzal a feltétellel, hogy a számlát én állom. Nevetek, azután gyorsan kapcsolok: lehet, hogy ő, megNick nem osztoznak a kiadásokon. Minél többet gondolkodom ezen, annál ingerültebb leszek. Ha Nick itt lakik, és az apukát játssza, akkor Josie-nak miért kell a pénz miatt aggódnia? Följegyzem a telefonomba, hogy írjak Josienak egy csekket a tízévi gyerektartás pótlására.
134
Nem könnyű Josie-tól elmenni. Utálom a gondolatát is, hogy egyedül kell hagynom őket a házban, ő azonban biztosít, hogy már megszokta. Mégsem tetszik. Ahelyett, hogy visszamennék a szállodába, a temető felé indulok. Amióta Masont eltemettük, nem jöttem ide, pedig most igazán jól jönne a segítsége. Ha csak meghallgatna, már az is. Meglep, hogy megtalálom a sírját a sötétben, de egészen hamar rábukkanok.
Az
összes
virág
frissen
pompázik,
s
azon
gondolkodom, Josie naponta kijön-e ide, hogy gondozza őket. - Van hát egy fiam - mondom, miközben újrarendezem a sírhelyet borító koszorúkat és csokrokat. - Van egy kilencéves fiam, aki épp olyan, mint én voltam, és még focizik is. Hátvéd, nem kevesebb. Azt hiszem, frankó dolog apának lenni. Még nem mondhatnám, hogy tudom, mert csak véletlenül derült ki, Josie pedig konkrétan ma mondta el Noah-nak. Úgy tűnik, a srác örül neki, legalábbis amíg rá nem jön, hogy én nem vagyok folyvást körülötte, mint Nick. Istenem, hogy engedhetted, hogy Josie összejöjjön Nick Ashforddal? Ember, amikor megláttam a temetéseden, azt hittem, a homályzónába kerültem. De ha jól sejtem, ti ketten cimborák lettetek vagy ilyesmi, igaz ? Leülök a földre, térdem felhúzom a mellkasomhoz. - Sajnálom, Mason. Sosem fogod megtudni, mennyire sajnálom, hogy így tűntem el, ahogy. Telefonálhattam volna, tehettem volna valamit, hazalátogathattam volna egy év után. Csak any- nyit mondhatok, megbántam. Kártalanítani fogom Ivatelynt, és teszek róla, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben. Érte teszem, érted és a lányaidért, különösen Peytonért. Valakinek meg kell tanítania neki az ötlépéses dobást. Akár én is lehetek az. Kezemet a földhalomra téve csendes imát mondok, mie
i35
lőtt távozom. Hosszú és magányos az út vissza a szállodába. Most, hogy itt van nekem Noah, s tudja az igazságot, minden időmet vele akarom tölteni. Már csak azt kell kitalálnom, hogyan.
136
20. FEJEZET
Josie
Sosem gondoltam volna, hogy ismét érezni fogok bármit is Liam iránt. Rég eltemettem magamban ezeket az érzéseket, amikor ő megjelent, és kezdett újra az életem részévé válni. Először az a vacsora, amit nekem és Noah-nak hozott. Már a házban volt, és a konyhában sürgölődött, amikor hazaértem a munkából. A következő este ismét én főztem. Sokáig ma-, radt, majd amikor előhúzta a kedvenc filmemet és egy üveg bort, éreztem, hogy a gyeplő kicsúszik a kezemből. Többre vágytam annál, hogy mellé kuporodjam a díványon, ő azonban nem mellém ült le. A székre telepedett, ahol láthatóan nem érezte kényelmesen magát, mialatt én a díványon a lehető legközelebb húzódtam hozzá. Azon az estén, amikor Nick hazatért, félig-meddig arra számítottam, hogy Liam a konyhában lesz, de nem volt. Próbáltam nem lesni, hallgatózni, mikor hajt be a feljárómra, de ha mélyen magamba néztem, tudtam, hogy nem jön át. Nem számít, hogy én látni akarom. Különben sem hozzám jön, hanem Noah-hoz, és ebbe bele kell nyugodnom. Mellesleg itt van nekem Nick. S Nick az, akit akarok. Nick az, akihez feleségül megyek.
i37
Hat éve nem volt mellettem más férfi, csak ő. Egy házban élünk, együtt neveljük a fiamat. Akkor miért ülök a nappaliban leoltott villany mellett, míg ő fönn alszik, és miért a Liammel kapcsolatos emlékdoboz tartalmát pakolom ki szépen sorjában? Fenn kéne lennem mellette az ágyban, de mióta hazajött, gyomorfájást színlelve a díványon alszom. Mikor Nick azt kérdezte, gondoltam-e már arra, hogy terhes vagyok, sírni akartam. Nem azért, mert nem akarok újabb babát, hanem mert ha gyermekünk lenne, nem olyan lenne, mint Noah. Nem hasonlítana rám és Liamre. Ujjaimmal kitapintom azt a fényképet, amely focimezben ábrázolja őt, sisakkal a hóna alatt. A meccs tiszteletére fölfestett, szeme alatt feketéllő csíkon nem a száma áll, hanem az, hogy „Jo”. A haverjai rengeteget ugratták emiatt, őt azonban nem érdekelte. - Hé, gyönyörűség. -Liam felkap. Nem tehetek róla, visítanom kell.
Immár hivatalosan is azok közé a lányok közé tartozom, akikről korábban azt mondtam, sosem lehetek hozzájuk hasonló. 0, istenem, micsoda klisé. Liam letesz, majd megpördít, hogy szemben álljunk egymással. A szeme alatti harci jel más, mint a többieké. Hiányzik róla a szám. - Tudod, hogy a „Jo” nevet viseled az arcodon ? - Persze hogy tudom. Az van rajta, Jojo. - Az hát - nevetek, hogy mekkora kópé. Közelebb von, hevesen megcsókol. Nem fél attól, hogy rajtakap bennünket valamelyik tanár. En félek, ő azonban megígéri, hogy nem lesz semmi baj, én pedig bízom benne. - Mindennél jobban szeretem Jojót. - Komolyan, hm? Vagyaggódnom kellene? Liam nemet int, a rendszerint szándékosan megkeményített vonásait most mosoly lágyítja el. - Az én Jojóm vagy. Csak az
138
enyém - mondja. Ismét megcsókol, majd nekiiramodik. Már félig kinn van apályán, és én még mindig a hátsó felét nézem. Annyira szép feneke van. - Hé, Jojo! - kiabálja. - Igen - kiáltom vissza. - Egyszer majd feleségül veszlek. Biztosra vettem, hogy örökre együtt maradunk. Azt gondoltam, a szerelmünk különleges. Azt még talán kihevertem volna, ha találkozik valaki mással, akibe beleszeret, de nem ez történt. O egyszerűen elment. Azt mondta, fuldoklik. Volt egy álmom, az igazi amerikai álom, ami számunkra valóra vált: a szurkolócsapat vezetője a futballcsapat hátvédjével és kapitányával jár. Mi voltunk az irigyelt álompár városszerte. Mindenki tudta, hogy járunk, és semmi nem választhatott el bennünket. Más lányok próbálkoztak, Liam azonban olyan gyorsan hajtotta el őket, hogy szánalmat éreztem irántuk... legalábbis némelyik iránt. Minden vasárnap este a szüleivel vacsoráztunk a beaumonti Country Klubban. Mrs. Westbury hideg volt, akár a jég, Mr. Westbury pedig csak szimplán lenézett. Amikor nem tudtam elérni Liamet, elmentem hozzájuk, hogy megkérdezzem, tudjáke, hol van, az apja azonban csak any- nyit mondott, boldog, hogy Liam végül csak levakarta magáról a söpredéket. Annyira megbántott, hogy kiszaladt a számon: ez a „söpredék” az unokájukat hordja. „Na lám, a kis kurva a végén csak megcsinálta”, állapította meg, majd becsapta előttem az ajtót. Liam nem kérdezett a szülei felől, és arról, tudnak-e Noah- ról. Nem tudom, mit szólt volna, ha elmesélem, hogyan viselkedett az apja. A szívem mélyén pontosan tudom, Liam soha nem tartott söpredéknek.
139
Talán sosem fogja megkérdezni, és akkor nem kell neki elmondanom. Arra ébredek, hogy valaki finoman rázza a vállam. Fél szemmel hunyorogva látom, Nick hajol fölém. Azonnal elönt a rémület, amint kinyitom a szemem, és meglátom az arckifejezését. Felülök, a gyapjúkendőmet magamra terítem. Nick egy csésze kávét nyom a kezembe, és mellém telepszik. - Nem fogsz elkésni a munkából ? - kérdezem. Azt tudom, hogy én igen, de Jenna nélkülem is ki tudja nyitni a boltot. - Felhívtam Barbarát, és megmondtam neki, hogy késni fogok. Úgy éreztem, beszélnünk kell. - A Liam-dobozra mutat. Arra, amit éveken át rejtegettem előle. - Úgy tűnik, tettél egy utazást odaát, az emlékek birodalmában. Óvatosan kortyolom a kávét, miközben azon töröm a fejem, mit is válaszoljak. Füllenteni nem akarok, de mindegy, mit felelek, mindenképp hazugságnak fog tűnni. Lehet egyszerre két embert szeretni ? Mi van, ha a Liam iránti érzéseim csak Noah miatt vannak, mert tegyük föl, így hat rám, hogy végre az apjával látom a fiamat? Szerelem lenne, amit Liam iránt érzek? - Mason... - Te nem Mason fotóit nézegetted, Josie. Légy szíves, ne intézz el egy hazugsággal - Nick nem néz rám. Igazán még sosem veszekedtünk. Volt néhány kínos pillanat, különösen, amikor nem is egyszer - megkérte a kezem, és én mindany- nyiszor nemet mondtam. - Sajnálom. A dohányzóasztalra teszem a csészét, óvatosan, nehogy a fényképek valamelyikét véletlenül poháralátétnek használjam. Próbálok máshová nézni, miközben összeszedem őket, de az egyik, amelyen Liam és én vagyunk, megragadja a tekintetem. Nick nehéz sóhaja zökkent ki a merengésből. Visz-
140
szateszem a képköteget a biztonságos fémdobozukba, és rácsukom a fedelet. - Tényleg muszáj őrizgetned ezeket? A rajtuk szereplők legtöbbjét látni fogod az osztálytalálkozón. - Igen, muszáj őrizgetnem - csattanok fel. - Most komolyan, minek? Hogy emlékezhess a régi szép időkre ? Erről van szó ? - Mit akarsz, mit mondjak erre, hm ? Hogy sajnálom, hogy megtartottam ezeket a képeket ? Nem sajnálom. O a fiam apja, Nick, és akár tetszik, akár nem, sokkal többet lesz errefelé, mint eddig. - Nem bírok Nick mellett ülni tovább, felállók, és járkálni kezdek. A kezem remeg a dühtől. - Mi a fenét akarsz azzal mondani, hogy többet lesz errefelé? Csak a holttestemen keresztül! - Feláll, és ezzel a lendülettel kiönti a kávéját. Nagyon örülök, hogy elpakoltam a képeket, különben most tönkrementek volna. - Miért veszekszünk ezen? Tudtuk, hogy egy nap megtörténik. Ha Liam nem jött volna vissza, előbb-utóbb Noah kezdett volna kérdezősködni. - Igen, de azt hittem, a menyasszonyom legalább veszi a fáradságot, és leül velem megbeszélni, hogy közösen hozzuk meg a fiunk számára lehető legjobb döntést. Annak hallatára, hogy „fiunk”, próbálom nem forgatni a szemem. Tudom, hogy szemét módon viselkedtem, de azt tettem, ami Noah-nak a legjobb. Kimegyek, hozok egy törlőrongyot, és elkezdem felitatni a kiömlött kávét. - Döntöttem. Meghívtam Liamet vacsorára, és aznap este megmondtuk
Noah-nak.
Sajnálom,
hogy
nem
beszéltem
megveled. Nem azért rendeztem így, hogy veszekedés legyen belőle. Azt gondoltam, helyesen cselekszem. - Kinek a számára volt ez helyes ? Neked meg Liamnek? - Noah-nak.
Nick a nappali ablaka előtt járkál, kezét összekulcsolva a tarkóján. Odamegyek, vállára teszem a kezem. Megrándul, és elhúzódik tőlem. - Lefeküdtél vele ? - Mi? Hogyan kérdezhetsz ilyet? - hőkölök hátra hitetlenkedve. - Én csak... Komolyan, Nick, azok után, amiken keresztülmentünk, hogy kérdezhetsz tőlem ilyet ? - Egyszerűen - fordul felém. - Újra és újra megkérem a kezed, s a válasz mindig: nem. Megkértelek Mason halála után is, mivel nem akarok többé így élni. Aztán felbukkan Liam. Feltételezem, végig kapcsolatban álltatok, tudtad, hogy jönni fog, és az egészet előre kitervelted. - Ez nem tisztességes. - Nem, Josie, megmondom én, mi a nem tisztességes! Az, hogy végre hazajövök, és egymást követő éjszakákon át egyedül alszom az ágyban, hogy felébredjek, és téged álomba merülve a díványon találjalak, a volt pasid szétszórt képei között. Majd ezek után bedobod az adu ászt: elhatároztad, te, egyedül, hogy közlöd a gyerekkel, akit én nevelek, hogy ki az apja, csak mert épp így tartja kedved. - Nick levegőért kapkod, majd folytatja. - Ez nem az a Josephine, akibe beleszerettem. Nem tudom, mi történt, míg nem voltam itthon, vagy mit művelt Liam, amitől így viselkedsz, de nem tetszik. - Nick kiviharzik a házból, és becsapja maga mögött az ajtót, otthagyva engem, és félbevágva a beszélgetést. Ahogy Nick hazajön a munkából, indulunk a focipályához. Liam ma este, a meccs után utazik el, tehát ez az utolsó alkalom, amikor találkozhatnak Noah-val. Liam vásárolt neki egy iPhonet, és szinte meghunyászkodón lesütötte a szemét, amikor átadott nekem egy csekket, rajta egy arcpirítóan magas összeggel. Ellentmondást nem tűrve közölte, hogy tart
sam meg, és ha most nincs rá szükségem, használjam fel ínség idején, vagy költsem Noah-ra, ahogy jónak látom. Nicknek nem lett jobb a kedve attól, hogy meglátta a pályán Liamet. A gyerek odarohant hozzá, és az apja karjába vetette magát. Hallottam, hogy Nick valami érthetetlent mormol. Nem törődtem vele. Nem mentem oda Liamhez beszélgetni, Peyton viszont igen. Ott álltak, a kislány máris Liam vállán, és nézték Noah meccsét. Amikor vége lett, Noah a pályáról lej övét egyenesen Liamhez ment, ami feldühítette Nicket. Azt szeretném, hogy Nick megértő legyen. Értem, miért nem az, ám ami történt, megtörtént. Nincs visszaút. Noah apja elmegy, és ki tudja, meddig nem jön vissza. Nick legalább hagyhatná nyugodtan elbúcsúzni. - Gyere már, Noah - fújtat Nick, miközben bedobálja a furgon hátuljába a felszerelést. Liam a fejét rázza, ahogy közeledik felénk, Noah közvetlenül mellette. El sem hiszem, mennyire egyformák. - Szóval a jövő hónapban visszajövök egy hétre. Amint tudni fogom, melyik hét lesz az, felhívlak, és megmondom, jó ? Bólintok, a hangomat sehogy se találom. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy ismét elszakadjunk egymástól. - Jó legyél, rendben? És ahogy megbeszéltük, hallgass Nickre. - Lehajol, és megöleli a fiát. A fiát, akit csak most ismert meg, és akit máris el kell hagynia. - Szia, apa - mondja még Noah, mielőtt a furgonhoz szalad. Liam arckifejezése valószínűleg az enyém tükörképe. - Ne aggódj, Jojo - suttogja. Arcon csókol, és elsétál. - Vigyázz a családomra, Nick - szól még hátra Liam, majd a fejére csúsztatja a sisakot, ezzel végképp belefojtva a szót Nickbe. Nézem, ahogy Liam motorja elszáguld az úton. Mikor
i 43
Nickre pillantok, látom, hogy engem figyel. Megrázza a fejét, majd az autójára csap. Azt hiszem, elveszítettem a vőlegényem.
144
2 1 . FEJEZET
Liam Jóleső érzés újra a stúdióban lenni. Amióta visszatértem, azóta megállás nélkül ontom magamból a dalokat. Azt hiszem, most már elegendő összegyűlt egy új albumhoz. Ma a baszszusgitárosom, Jimmy, és a dobosom, Harrison is bejön, hogy összehozzuk az alapokat az új számokhoz. Boldognak kéne lennem, de nem vagyok. Emiatt hagytam
magam mögött az életemet. Nem férek a bőrömbe, vissza akarok menni Beaumontba. Az első néhány itt töltött nap vegyesen telt. Többször majdnem fölhívtam Noah-t, de a végén mégse tudtam rászánni magam. Mi van, ha most, hogy elmentem, már nem akar beszélni velem? Abban a pillanatban, amint megláttam, hogy az arca megjelenik a kijelzőn, tudtam, nem így áll a dolog. Amikor fogadtam a hívást, boldognak, izgatottnak tűnt, és egy rakás dolgot kérdezett Los Angelesről és a stúdióról. Arra kért, küldjek képeket a macskáról, és én küldtem. Most már nem tudok eleget beszélni vele. Az órák, amiket az iskolában tölt, meg az időeltolódás feldühít. A hétvégék most a barátaim. És utálom a hétfőket, amelyek agyonverik a jókedvemet azzal, hogy órákat rabolnak el, amiket azzal tölthetnék, hogy
145
beszélgetek a fiammal. A bandának még nem mondtam el, de el fogom. Egy darabig azonban magamnak akarom tartogatni Noaht. Környezetemben Harrison az egyetlen másik szülő; neki hétéves fia van. Quinn egy egyéjszakás kaland terméke, amely azzal ért véget, hogy az újdonsült anyukája letette a gyermekáldás örömét egy kékszínű batyuban Harrison házának küszöbére. Instant apuka. Pánik kerülget, amikor a kijelzőn Josie képét látom. Nyilván valami baj van Noah-val, más miatt nem hívna. Amióta eljöttem, nem beszéltünk. Nem mintha én nem vágytam volna rá, de nem akarok még egyszer beleköpni a levesükbe Nickkel. - Halló ? - Szia. - Josie kapkodja a levegőt. Behunyom a szemem, és tízig számolok. Nem beszélhet velem így. Kinyír azzal, hogy nem az enyém. - Mi... - A hangom elakad a torkomban attól, ahogy Josie a „sziát” mondta. Uralkodnom kell magamon. Csak egy közönséges, rövid kis szót. Semmi jelentősége. - Mi újság? - Ma hétfő van. - Ezt úgy mondja, mintha valamit a tudtomra akarna adni vele. Töröm a fejem, gondolkodom, em- lített-e Noah valami különöset erről a hétfőről. - Általában a vasárnap után szokott jönni - tréfálkozom azt remélve, hogy oldom a feszültségét. - Mason minden hétfőn egy tucat rózsát küld Katelynnek, és a mai az első olyan nap, hogy a barátnőm nem kap virágot, amióta... - Ha nem ismerném jobban, azt hinném, sír. - Nos, nem hagyhatjuk, hogy Katelyn ne kapja meg a hiányzó csokrát, igaz ? - Bekapcsolom az internetet, és már pötyögöm is be a címet az egyik virágküldő szolgálat oldalára. Egy csokor liliomot választok a rózsákhoz, és meghagyom, hogy Josie boltján keresztül kézbesítsék. - El van intézve.
146
- Hogy érted? - Úgy, hogy rendeltem neki. Mostantól egy éven át minden hétfőn megkapja a küldeményt. - Liam... - A hangja megtörik, amiből rájövök, hogy próbálja kordában tartani az érzelmeit. Az elmúlt pár hét nagyon megviselte. Az a Josie, akit én ismertem, mindig erős és magabiztos volt, aztán elveszítette Masont, én meg viszszatértem, a feje tetejére állítva mindent. Még néhány percig beszélünk telefonon, aztán mennie kell, hogy teljesítse a rendelésemet. A legkevésbé sem akarom letenni, de a munka mindkettőnket elszólít. Amikor a srácok bejönnek, vidámnak tűnnek. Nyilván jót tett nekik ez a kis spontán vakáció. Leülünk, és én megmutatom nekik a számokat, amelyeken mostanáig dolgoztam. Harrison néhányon nevetni kezd, kiérdemelve Jimmytői egy ökölcsapást. Én egykedvűen ülök, várom, hogy mondjanak valamit. - Belezúgtál valakibe, mialatt elvoltál? - kérdi Harrison. Igen, jóllehet szerelmes voltam mindig is. Josie csak azt mutatta meg, ami ez alatt a sok év alatt annyira hiányzott. - Nem, csak sok régi jó baráttal találkoztam. A haverom meghalt, feleség és két gyerek maradt utána. Megrázó volt. - Nos, nekem tetszenek - közli Jimmy. - Egyáltalán nem fog soká tartani, míg összehozzuk nekik az alapokat. Már van is néhány ötletem. Bevesszük magunkat a stúdióba, és különféle dallamokkal próbálkozunk. A többségükből hosszú, balladaszerű számokat lehetne írni, mi azonban távol akarjuk tartani magunkat ettől. Rockos lüktetést kell belevinnünk a zenébe, hogy fenntartsuk a rajongóink érdeklődését. Ha kiadnék egy szerelmes nótákkal teli albumot, még azt gondolnák, teljesen a nyál irányba mentem el.
i 47
- A Fájdalomcsillapítóknak lassú számnak kéne lennie mondom, mikor Jimmy énekelni kezdi. - Miért ? Ezt könnyen föl lehetne pörgetni. Megrázom a fejem. - Azt az egyet lassúnak akarom. Azt szeretném, hogy az emberek érezzék át a szavakat és a jelentésüket. Nem akarom, hogy elvesszenek a zene dübörgő zajában. A Fájdalomcsillapítókon kezdünk elsőnek dolgozni. Elég néhány kísérlet, és már meg is találjuk a hozzá illő dallamot. Majd ki kell erőszakolnom Samnél, hogy ez legyen az első kislemezünk. Mihamarább ki akarom adni. Miután a srácok hazamennek éjszakára, én tovább dolgozom a keverésen. Újra és újra lejátszom a Fájdalomcsillapítókat, míg elégedett nem leszek vele. Úgy határozok, holnap, mielőtt a végleges változatot felvennénk, teszünk még vele egy utolsó próbát. Újságok hullanak a keverőpultra. Lekapcsolom a számot, és magamon hagyom a fejhallgatót. Hallani akarom magam, ahogy Josie-nak énekelek. Ennek a dalnak tökéletesnek kell lennie. Sam támaszkodik a keverőpultnak, direkt ingerelve, mivel tudja, hogy nem nyúlhat a szaros cuccomhoz. - Mi ez ? - Mit akarsz? - Akartál esetleg szólni, hogy visszajöttél a városba? Elfordulok tőle, és odább rakom a lapokat, amelyeket odahajított. - A menedzserem vagy, nem az anyám. A hivatalos ügyeimet intézed, nem a magánéletemet, Sam. - Hát, ez a munkám. - Összeszedi az újságkazlat, és átlapozza. - Lássuk csak... „Liam Page kíséret nélkül játszott Ralph
kocsmájában.”„Liam Page egymagában nagyot alakít Ralph ingyenes koncertjén.” Ó, és a személyes kedvencem... „Liam Page új dalt mutat be a helyi bárban.” - Térj a lényegre. El vagyok foglalva.
148
-
Éppen ez az! - Az arcom előtt lobogtatja az újságokat.
- Ez a lényeg! Lelépsz, ki tudja, mit művelsz, ki tudja, kikkel, aztán úgy döntesz, ingyenes koncertet adsz anélkül, hogy velem megbeszélnéd. Jézus, Liam! Tisztában vagy vele, hogy ez micsoda lidércnyomás egy PR-osnak? Nem vagyok hajlandó válaszolni, mert sohasem értené meg, hogy elsősorban miért adtam a koncertet. 0 egyetlen barátjának sem próbált soha önzetlenül segíteni. Csak azt a szempontot képes figyelembe venni, hogy neki mi áll érdekében, én pedig ezt nem akarom. Az előadás sikeres volt, Ralph pedig iszonyú forgalmat bonyolított le aznap este. Nincs mit megbánnom. - Figyelsz te rám egyáltalán? - Nem igazán. Dolgozni próbálok. - Tudtam, hogy hibát követsz el, amikor visszamentéi abba a szánalmas porfészekbe. Talán nekem is el kéne látogatnom Beaumontba, hogy megnézzem, mire a nagy izgalom. Leveszem a fejhallgatót, és felállók, hogy szembenézzek vele. Mi bajod van? - Te, Liam. Rosszul vagyok ettől a macska-egér játéktól, amit játszunk. Ideje egyről a kettőre jutni. Nevetni kezdek, de forr bennem a düh. - Játékot egyedül te játszol. Nem vagyok beléd esve. Hiba volt, amit tettünk, Sam, egy pillanatnyi elgyengülés a részemről, mert kéznél voltál, és mert hajlandó voltál megadni azt, amire szükségem volt. - Ezt nem mondod komolyan - vinnyogja. Kezem zsebre vágom, kitapintom a telefonomat. Ideje felhívnom Noah-t. Odáb'b megyek Samtől, de megragadja akarom. - Liam, ami köztünk volt, különleges volt. - Köztünk szex volt, semmi több. Otthagyom a stúdióban állva. Muszáj a helyére tennem, mielőtt teljesen kicsúszik a kezemből az irányítás. Az utóbbi
149
időben Sam egyre inkább birtokolni akar, s ez kezd megijeszteni. Sosem lett volna szabad kevernem a munkát az élvezetekkel, ő pedig szigorúan az üzlethez tartozik. Addig távolodom a folyosón, amíg elég messze kerülök a stúdiótól. Leguggolok, előveszem a telefont, és fölhívom Noah-t. - Szia, apa - veszi föl még azelőtt, hogy az első csöngés véget érne. Hangja nyomán melegség önt el. Föl akarom venni a hangját, hogy bármikor lejátszhassam magamnak. - Mi a pálya, kishaver ? Mi volt a suliban? - Oké volt. Töriből házi dolgozatot kell írnom, de anya azt mondja, segít. - Az jó. Tudod, hogy én is segítenék, ha ott lennék, ugye ? - Igen, tudom. - Ahogy beszél, megnyugszom, hogy komolyan is gondolja. Hangjában egyáltalán nem tudok felfedezni semmiféle hamisságot. - Kérdezhetek valamit ? - szólal meg hirtelen. - Persze. - A vádlim kezd begörcsölni, úgyhogy fölállok, és a falnak dőlök, ahol az aranylemezeim díszelegnek. - Az anyukád meg az apukád szeretnének az én nagyszü- leim lenni? A szüleim említésére megmerevedem. Az óta a nevezetes éjszaka óta nem beszéltem velük, amikor eljöttem. Apám közölte, szégyen és gyalázat föladni a futballt azért, mert művész- kedni szottyant kedvem. Azt mondta, soha nem fog sikerülni. Anyám csak állt ott, kezében teli vizespohár, benne vodka. - Mit csinálsz te itthon ?
Az ember ilyen fogadtatás hallatán mindig tudja, hogy szívesen látott vendég a saját otthonában. Sterling összehajtogatja és leteszi az újságját, majd leveszi a szemüvegét. Bianca a hallban ácsorog, vodkáspoharát, mint mindig, most is skarlátvörös rúzsának nyomaipetty ezik.
150
- Beszélnem kell veled. - Mit műveltél, Liam? Valami bajba keveredtél?
Nem, apa. En... - Nem bírom rá emelni a tekintetemet. Mindig is olyan lekicsinylőn nézett rám, hogy szabályosan törpének éreztem magam a jelenlétében. - Eljöttem az iskolából. - Reggel nyilván visszamész. Megrázom a fejem. - Nem mehetek vissza. Otthagytam. Mit értesz azon, hogy otthagytad? - ordítfól, amitől anyám úgy összerezzen, hogy a jégmegcsörren a poharában. Azt hittem, másmilyen lesz, de nem az, és beszéltem Betty nagymamával... HOGY MIT CSINÁLTÁL? Gondolod, azért neveltelek Westburynek, hogy egy ilyen hulladék némberrelszűrd ösz- sze a levet? Hulladékkal? 0 a feleséged anyja - mutatok az anyámra, aki kifejezéstelen arccal néz maga elé. - Úristen, mi a baj ezzel? Betty is családtag. Tudom, mit tettél. Tudom, mit tettetek mindketten. Anya, te feladtad az álmaidat, hogy hozzámehess. - Az apámra mutatok. - Te pedig kényszerítetted. Miért? Az ő álmai miért voltak kevésbéfontosak, mint a tieid? Nézz rá! Egy átkozott robot lett belőle. Betty igazi boszorkány, ha ezt mondta neked. Szóval, ki vele, mik a terveid, nagyokos, hogy váltod mega világot? Egy időre Los Angelesbe megyek, hogy kipróbáljam magam a zenében. Sterling kacagni kezd. Nevetése hisztérikus. Bianca bejön a szobába és újratölti a poharát. A májára orvosságot kell szednie, hogy ellássa a feladatát. Jellemző. Ha nem mész vissza azonnal az iskolába, ide be nem teszed a lábad. - Kirúgsz, mert meg akarom valósítani az álmomat? Sterling felveszi az újságot, kinyitja, és keresztbe teszi a lábát. -
151
- Nem, Liam, én csak bemutatom a választási lehetőségeidet. Kettő van belőlük: visszamész az iskolába, beszélsz az edződdel, és biztosítod a helyed a csapatban, vagy kisétálhatsz azon az ajtón, és elveszíted az anyagi támogatásomat, továbbá elfelejted, hogy Westbury vagy. - Nem tudom, kishaver. Beszéljünk erről akkor, ha viszszamentem. A szüleim... néha nehéz velük, és nem mindig jövünk ki. - Oké. Mit fogunk csinálni, ha itt leszel? - Hát, arra gondoltam, nézhetnénk házakat. Nem akarok szállodában lakni, amíg ott leszek, és arra gondoltam, hátha anyukád megengedi, hogy velem legyél arra az időre, de ezt még vele is megkell beszélni, oké? Nincs rá szükség, hogy te állj elő az ötlettel. Nekem majd gondom lesz mindenre. Most mennem kell, úgyhogy holnap beszélünk. - Jó éjt. Szeretlek, apa. - Én is téged. Mikor Noah szétkapcsol, lecsúszok a fal mellett. Tudtam, hogy előbb-utóbb előjön, mi a helyzet az én szüleimmel, csak épp azt reméltem, erre sokkal, sokkal később kerül sor. Kezemmel végigsimítom a hajamat. Az jár a fejemben, megnövesztem olyanra, amilyennek Josie szerette, akkor talán más szemmel tekint majd rám. Nem fogok hazudni, visz- sza akarom kapni a csajomat. - Felcsináltál valakit ? Megfordulok, Samet látom a folyosón, csípőre tett kézzel. Fel van húzva.
151
22. FEJEZET
Josie Ahogy Mindenszentek is közeleg, és Liam visszatértéig is vészesen fogynak a napok, Nick idegei pattanásig feszültek. Nem sokat változott Liam távozása óta, nem mintha nem próbálkoztam volna nála. Merev és ingerült. A munkát okolja, én azonban tudom, hogy miattam ilyen, a tetteim miatt, és azért, mert nem tartottam tiszteletben az érzéseit. Szükségtelenül terheket raktam a kapcsolatunkra, és nem voltam tisztességes vele. Belevetem magam a munkába, amennyire csak tudom. Elhatároztam, hogy terjeszkedni fogok, és kibéreltem a szomszédos üzlethelyiséget, hogy nagyobb legyen a kirakat. Tervezem, hogy létrehozok itt egy kávézót, ahol élőzene lesz. Amikor az üzleti tervemet megmutattam Nicknek, azt hittem, örülni fog neki. Tévedtem. Azzal vádolt, hogy csak Liam számára akarok olyan helyet biztosítani, ahol bármikor felléphet. Amikor kedvesen emlékeztettem arra, hogy Liam Page- nek semmihez nincs rám szüksége, gúnyosan legyintett, és fölállt az asztaltól. Társak voltunk, míg én el nem szúrtam az egészet. Most nekem kéne rendbe hoznom, és fogalmam sincs, hogy csináljam. Mindenki azt mondja, hogy vannak az életben hul-
i53
lámvölgyek, ez azonban már valóságos szakadék. Ez a helyzet nem rendeződik magától, pedig muszáj, mert hiányzik Nick, és utálom, hogy miattam szenved. Mikor Jenna megérkezik, a nyomában jön az építési vállalkozó, és nyíltan a lány fenekét bámulja. Annyira durva némelyik férfi! Jenna a pult mögé jön, táskáját a szekrénybe teszi, majd megfordul, és apasasnak szenteli a figyelmét: vevőnek hiszi. Talán megvesztegethetném Jennát, hogy randizgasson a fickóval az átalakítás ideje alatt, és akkor biztos jó üzletet tudnánk kötni. Nemcsak csapnivaló menyasszony vált belőlem, hanem csapnivaló barát is. Segítségre van szükségem. - Szevasz, Harry - mondom féligjenna felé fordulva. - Szia, Josie - feleli a pasas, miközben Jennát fodrozza. Csettintek az ujjammal, hogy magamra vonjam a figyelmét. Örökkévalóságig tart, de végre rám néz. Nagyszerű, ezek szerint Jenna mindvégig zavarni fogja a fickót az összpontosításban, amíg csak itt lesz. - Menjünk, beszéljük meg a terveket a szomszéd szobában mondom fölkapva a kulcsokat, majd megkerülöm a pultot. Meghúzom Harry ingujját, hogy kövessen, és el sem engedem, míg biztonságban odakinn nem vagyunk. A karjába bokszolok. Mi az ördög, Harry? - Ez a lány gyönyörű. - Igen, de határozottan tiltott terület. Te azért vagy itt, hogy dolgozz, ő pedig nem egy randizós típus, úgyhogy eszedbe ne jusson. - Kinyitom a szomszéd üzlethelyiségbe vezető ajtót. Harry utánam jön. Szeretem, ahogy végzi a munkáját. Ö újította föl nekem a virágüzletet. Tudom, hogy megbízhatom benne. - Arra gondoltam, hogy ezt a falat kiüttetem - mutatok az elválasztó falra. - A hátsó falhoz pedig vagy a hűtők kerül
154
nének, vagy egy nagyobb bejárat nyílna ott, annál a saroknál. Ezen az oldalon - sétálok át a másik oldalra - nyílik a kijárat a hátsó udvarra, úgyhogy ide szeretnék egy üvegházat. A második ablak melletti sarokba pedig színpadot képzeltem el a fellépőknek. A pult emitt lesz. - A szemközti falra mutatok. Harry jegyzetelni kezd, és nekilát méricskélni a falakat. Megkopogtatja őket, s közben időnként felfirkant valamit. - Ha készen állsz, holnap nekiláthatok. - Készen állok - válaszolom gyorsan. Alig várom, hogy elkezdhessem, és új értelmet adjak a vállalkozásomnak. - Szükség lesz majd új cégérre is? Bólintok. - Igen, azt hiszem. Én megrendelek minden szükséges felszerelést és anyagot. A többit rád bízhatom? - Aha - dünnyögi, miközben a noteszába ír. - A hangosítás felszereléséhez majd bérelnem kell valakit. - Rendben van, Harry. Megbízom benned. - Otthagyom a pasit, hadd fejezze be a méricskélést, és visszasétálok az üzletbe. Szép lesz, amikor egy nap leomlik az a fal. Tudom, merész az elgondolásom, de látomásszerűen előttem van, mit akarok, és úgy tervezem, meg is valósítom úgy, ahogy megálmodtam. - Ki volt ez fickó ? - kérdi Jenna, amint belépek. Nem tudom leolvasni az arcáról, hogy örömére szolgált-e, hogy megbámulták, vagy épp ellenkezőleg, undort váltott ki belőle. - Ez Harry. O az átalakítást levezénylő építési vállalkozó. Megmondtam neki, hogy ne próbálkozzon nálad. - Helyes, köszönöm. Úgy értem, tudom, hogy már három éve vagyok itt, de még mindig nem állok készen. - Összeköti a csokrot, amin épp dolgozik, s bíbor-arany papírba csomagolja. Szeretek arra gondolni, hogy a vevők nálunk többféle színű csomagolópapír közül választhatnak. A legtöbb virág
155
árusnál csak zöld van, vagy újságpapír. Én szeretem színekkel kiemelni a virágaim karakterét. -
Hoztam neked valamit, ami a ma reggeli e-mailben jött
- mondja Jenna, és apuit felé int. Fölveszem a papírlapot, elolvasom a fejlécet, és Jennára nézek. - Mi ez? -
Mikor elkezdtem itt dolgozni, feliratkoztam néhány le-
velezőlistára,
amelyek virágkötészettel
foglalkoznak.
Nem
akartam, hogy úgy érezd, soha egy napra sem lehetsz távol, úgyhogy rendesen bele kellett tanulnom a szakmába. Mindenesetre ez ma jött, s gondoltam, érdekelhet téged. A pultnak támaszkodva olvasok egy kongresszusról. Az ajánló szerint egyazon helyszínen lehet majd előadásokat hallgatni, műhelymunkán
részt
venni
és
kereskedelmi
bemutatón
megjelenni. Még sosem voltam egy ilyenen sem, de most, hogy bővítem az üzletet, talán ideje a tudásomat is szélesíteni. - Erre el kéne mennem. -
Igen, el kéne - válaszolja. Amikor ránézek, fülig ér a szája.
- Mi van? - Los Angelesben lesz, a jövő héten. Újra a papírra nézek, bizony, hogy így van. Szívem csak kissé ver hevesebben a gondolatra, hogy láthatom Liamet. Mi lenne, ha észrevenném, ahogy az utcán sétál? Megölelne, ha meglátna, vagy nem venne rólam tudomást? Tiszta hülye vagyok. Mekkora már az a város. Sosem futok össze vele. -
El kéne menned - fogja meg a karomat Jenna. - Neked, meg
Nicknek szünetre van szükségetek. Talán néhány külön töltött nap jót tenne. -Jenna... Felemelt kézzel csendre int. Megcsóválja a fejét. - Nem, Josie. Nem azt mondom, hogy menj oda, és csald meg Nic-
156
két. Azt mondom, menj, dolgozz, és ha találkozol a fiad apjával egy vacsorára vagy egy kávéra, hogy a közelgő ünnepeket megbeszéljétek, ám legyen. Ne tagadd meg magadtól ezt a lehetőséget. Jenna hátat fordít, és befejezi a megrendelt csokrot. Állok, csípőmmel a pultnak támaszkodva, s újra meg újra elolvasom az elmosódó szavakat. Csak arra tudok gondolni, hogy láthatom Liamet, de tudom, hogy ezzel fájdalmat okoznék Nick- nek, márpedig több szenvedésben már semmiképp nem akarom részesíteni. Ülök a sötétben, és még mindig a cédulát szorongatom. Jenna már rég elment, arcán még akkor is ott virított az önelégült vi- gyor, amikor bezárt maga mögött. Meg akartam kérdezni, miért adta oda ezt nekem, de nem tudtam kimondani a szavakat. Ujjam Liam neve felett lebeg. Nem vagyok biztos benne, hogy jó gondolat felhívnom. Mi van, ha azt mondja, nem jó ötlet, vagy hogy jöhetek, de ő el lesz foglalva? Képes leszek elfogadni, ha visszautasít? Ugrok egyet, amikor felharsan egy autóduda. Ujjammal önkéntelenül megnyomom a hívás gombot, a kijelzőn ő és Noah arca rajzolódik ki. Ezt a képet akkor készítettem, amikor egyikük se tudta, hogy ott vagyok a szobában. Remegő kézzel teszem a fülemhez a telefont. Hallgatom, ahogy újra, meg újra kicsöng, és remélem, hogy nem veszi fel. - Halló. - Nem úgy tűnik, mintha levegő után kapkodna, vagy sietett volna, csak nyugodt a hangja, és nagyon jellegzetes Liam. - Nem akartalak hívni - mondom alig hallhatón. - Boldog vagyok, hogy hívtál. Szeretem hallani a hangod. - Nem kéne ilyeneket mondanod nekem.
iS 7
Nevet. - Nos, ha azt várod, hogy hazudjak, vagy féken tartsam az érzelmeimet,
ez
nem
fog
megtörténni.
Tehát,
minek
köszönhetem, hogy felhívtál? Nagyon boldog vagyok, hogy hallom a hangod. - Úristen, minden nődnek így hízelegsz ? -
Nincsenek más nők, Josie. Komolyan mondom. Szóval, mi
újság? -
Azon gondolkodom, hogy elmegyek egy kereskedelmi
bemutatóra Los Angelesbe, és azt akartam kérdezni, nem érsz-e rá egy kávéra. Liam egy pillanatig hallgat. Hallom a lélegzetvételét, innen tudom, hogy nem tette le. - Noah veled lesz ? -
Nem, a jövő hétről van szó, amikor neki cserkésztábora
van. Csak én jönnék. Ha el vagy foglalva, és nincs időd, megértem. Tudom, hogy későn szólok, neked meg valószínűleg egy rakás partin kell megjelenned, és bármi... -Josie! - Mi van? -
Hallgass el egy percre, a szentségit. Látni akarlak, Jojo.
Szakítok rád időt. Hol fogsz megszállni ? Széthajtogatom a papírt, és megnézem. Megmondom a szálloda nevét, mire nevetni kezd. - Mi olyan vicces ? - Semmi, csak az, hogy itt lakom a legfelső emeletén. Liam szállodájában fogom tölteni a hétvégét. Azt hiszem, bajban vagyok.
158
23.
FEJEZET
Liam Josie ma Los Angelesben van. Egészen pontosan a kongresszusi központ lépcsőjén ül. Tudom, máson is járhatna az eszem, de ez van. Belógtam egy előadásra, amiről tudtam, hogy ő is ott lesz, ezért szabaddá tettem magam. Két interjút lemondtam - ami Samnél kiverte a biztosítékot. Toporzékolva követelte, mondjam meg, kiket csináltam fel, mialatt úton voltam, csak hogy mielőbb elkezdhesse a tűzoltást. Többször is közöltem vele, hogy tudtommal jelenleg nem terhes senki, de nem hitt nekem. Sam állapotos nők iránt táplált szenvedélye kissé kezd ijesztővé válni számomra. Ki akartam menni Josie elé a reptérre, de nem mertem megkérdezni tőle, hogy mikor érkezik a járata. Igyekszem megőrizni a hidegvéremet, és nem engedni a kísértésnek, hogy elsétáljak a szállodának abba a szárnyába, ahol ő lakik. Ma este a felhőkarcoló tetején lévő lakosztályomban fogunk vacsorázni. Ha rajtam múlik, nem viszem ki ebből az épületből. Nem akarom, hogy az ő arcával legyen teli az összes pletykarovat és bulvártévéműsor. Azt se akarom, hogy a sajtó akár csak a nevét megtudja. Kíváncsiskodni kezdenének, és ez nem tenne jót Noah-nak. A szobámba azért nem kéne bevinnem Josie-t. Tudom, hiba
i 59
volt, de amióta megcsókoltam aznap este - amikor elmondtuk Noah-nak, hogy én vagyok az apja nem vagyok képes nem gondolni rá. Tudom, hogy ő számomra tiltott gyümölcs. Tudom, hogy hozzámegy egy másik férfihoz. És ami mindennél nagyobb büntetés nekem: bármikor egy légtérben lehetek vele, de nem érinthetem meg úgy, ahogyan szeretném. Az ablakpárkányomon üldögélő, névtelen macskára nézek, és nevetnem kell. Noah alig várja, hogy találkozhasson vele. Elkezdtem házakat nézni Beaumontban, Noah-nak és nekem. A legtöbb méretre megfelelő is lenne, nekem azonban szép nagy udvar is kell, meg üres tér a pincében, amit hangszigetelhetek, és átalakíthatok stúdióvá. Amennyire szeretnék ellógni egy hetet a hónapból, annál fenyegetőbb a határidő, s ez azt jelenti, hogy az új album hamar kész lesz. Ennek következtében Sam újabb turnékat szervez, mi újra úton leszünk, s még távolabb kerülök Noah-tól. Bárcsak húztam volna az időt ezeknek a daloknak a megírásával. Egy kopogás, majd a szobaszerviz bejelentkezése csal mosolyt az arcomra. A szálloda portája pontosan tudja, hogy Josie-nak belépőkártyát kell adniuk ehhez az emelethez, amint megérkezik. Az idegeim pattanásig feszültek. Ajtót nyitok, előttem egy fiatal portásfiú áll. Ami jó és rossz is. Jó, mert ismerem a srácot. Rossz, mert a fiú tudja, hogy én egyedül szoktam vacsorázni, ma este pedig nyilvánvalóan nem magamban leszek. - Társasága lesz ma este, Mr. Page? - kérdi, miközben betolja a szervizkocsit a szobámba. - Nem, Michael, csak találkozóm. - Egy amolyan romantikus találkozó, vacsorával egybekötve. - A hölgy könyvet ír. Nyugodt körülményekre van szüksé
160
ge a munkához. És nem akarom, hogy hibázzon - hazudom összeszorított fogakkal. - Értem, Mr. Page. Hová parancsolja? Leginkább a hálószobában szeretnék tálalni, de az nem jöhet szóba. Kint fogunk enni az erkélyen, de nem akarom, hogy erről tudjon a szobaszerviz. Nincs kétségem, hogy Michael pletykálni fog, amint a portára ér. - Az asztalnál eszünk - mondom. Bólint, odatolja a kocsit, lepakol róla, elrendezi az asztalt. Az órámra nézek, számolom a másodperceket, mikor megy már el. Úgy érzem, elképesztően lassan mozog. Josie bármelyik pillanatban itt lehet. - Az extra üveg pezsgőt a hűtőjébe teszem, uram. - Köszönöm, Michael. - Borravalót kap, és már kinn is van az ajtón. Felsóhajtok a megkönnyebbüléstől. Már csak Josie-ra van szükségem. A halk kopogás hallatán az ajtóhoz futok. Végignézek magamon, mit is viselek, és ököllel csapok a fejemre. Át kellett volna öltöznöm. Elegáns vacsorához készülünk, én meg farmerban és pólóban feszítek. Ajtót nyitok, eláll a lélegzetem. Előttem ott áll a csajom. Haja kontybán, néhány kiszabadult tincs teszi még szebbé az arcát. Vörös, V nyakú ruhát visel, ami minden ismerős ívet megmutat nekem, és remélem, néhány újat is, amit majd megkell ismernem. Ruhája térdig ér, nem sok választja el hosszú szárú, fekete csizmájától. Beugrik egy kép: térden állok, számban a cipzárral. Ezt majd határozottan ki akarom próbálni... vele... valamikor. - Úristen, Jojo. Gyönyörű vagy. Elpirul, kezét végigsimítja a ruhája szegélyén. Félreállok, hogy beengedjem, s nagyot lélegzem, mikor elhalad mellettem, és beszippanthatom az illatát. Színtiszta virágillat, nagyon jellemző Josie-ra. Mikor elhalad előttem, szemem a hátsó felén legeltetem, nagyot nyelek.
161
Becsapom az ajtót, amitől összerezzen. Amikor megfordul, látom, hogy továbbra sem enyhült a vörös pír az arcán. Nagyon remélem, hogy ez miattam van, nem pedig amiatt, hogy hátsó gondolatai
támadtak,
amiért
kettesben
maradtunk
egy
hotelszobában. - Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. - Semmi gond. Csak kicsit labilis vagyok ma. Megértem a zaklatottságát. Engem is egész nap majd szétvetett az ideg. A nappaliba kísérem. Amikor az üvegablakon át megpillantja a panorámát, elkerekedik a szeme. - Hű, Liam, hát ez... - Az ablakhoz lép, ott hagy egyedül állva. így legalább őt bámulhatom, a háttérben Los Angeles ragyogó fényeivel. Megrázza a fejét, kezével eltakarja a száját. - Mi a baj ? - kérdem, de háttérben maradok. - Értem már, miért hagytál el. Ez gyönyörű. - Esténként nagyon látványos, napközben már nem annyira. Mögé lépek, és kezemet gyengéden a csípőjére teszem. - Arra nézz. - Egy helyre mutatok, amelyet reflektorok világítanak meg. - Az ott egy filmbemutató. Valószínűleg most több ezer visító rajongó lehet odalent. - Voltál ilyenen valaha? - kérdi. Szemét lehunyja, fejét a vállamra hajtja. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy jófiú maradjak. - Voltam. Saját tapasztalat. - így tartom egy darabig, s azt kívánom, bár egész éjszaka így maradnánk. - Josie, amit mondtál rólam, hogy ezért hagytalak el... ez nem így van. Mindennap, minden percben azt akartam, hogy velem légy, de nem hittem, hogy ez bekövetkezhet. Nem válaszol, máj d olyat tesz, amire nem vártam: elfordul tőlem, hogy körülnézzen a szobában. Megérinti a Grammyszobrocskáimat, az aranylemezeimet, a lemezborítókat, amelyeket a falon tartok.
i6 z
- Nagyon jól csinálod a dolgaid. - Megszállottan tettem érte. Sok mindent kellett bebizonyítanom. - Kinek? - Magamnak, leginkább. - Az asztalhoz vezetem, s kihúzom a székét. Leül, én pedig könnyedén alátolom az ülést. Az ölébe teszi a szalvétát, mialatt pezsgőt töltök. - Bocs, hogy nem öltöztem ki. Általában így nézek ki, ha ilyen eseményekre megyek. - Az ablak felé intek. - Gyakran mész el? Leemelem az ételekről a fedőt, és leülök. - Attól függ, mi a pálya. Ha új lemezem jön ki, akkor igen, gyakran megyek. Ingyenreklám az újságokban, és így néha meg tudom sürgetni a kiadás idejét, vagy beszélhetek a kislemezről, amit már játszik a rádió. Néhányszor pedig azért kellett elmennem, mert én, jobban mondva az együttesem írta egy-egy film zenéjét. Josie csendben marad egy ideig. Az evésre összpontosít, én meg azon gondolkodom, mondtam-e valami rosszat. Remélem, hogy nem, de látnia kell, mennyire más életet élek itt, mint amilyet Beaumontban éltünk volna. - Feltehetek neked egy kérdést? - kérdezem. - Természetesen - mondja, majd belekortyol a pezsgőjébe. - Neked tetszett volna ez? A fények, a lárma, az utazással töltött hosszú órák. Az, hogy nem vagy képes nyugodt életet élni. Hogy nem sétálhatsz az utcán anélkül, hogy valaki le ne fényképezne. Aggódnod kell amiatt, milyen ruhát viselsz, és kivel jelensz meg egy premieren, s az emberek azért barátkoznának veled, mert vagy sztár vagy, vagy szintén valakinek a házastársa. El tudtad volna mindezt képzelni a magad számára? Josie leteszi a villát, ajkához emeli a szalvétát. Mikor leeresz
163
ti, rám mosolyog. - Ha most kérdezed, tudnék-e így élni, a válasz nem. Olyan csendes életet éltem az utóbbi tíz évben, hogy már nem tudnék mit kezdeni vele, ha rám szakadna ez az egész. De ha korábban kérdezed, hogy válasszak aközött, hogy többé sosem látlak, vagy hogy azonnal költözzem veled ide, mert te zenélni akarsz, veled tartottam volna. Én is eljöttem volna azon az éjszakán, mert te voltál az életem, Liam. - Nem hittem akkor, hogy velem jössz, és nem akartam hallani sem, amint nemet mondasz, vagy lekicsinyelsz amiatt, hogy valami egészen mást akarok. Szerencsét kellett próbálnom. - És megérte ? A fejemet rázom. Erre nincs helyes válasz. Azért nem fog számítani, mit mondok, mert elveszítettem tíz évet, amit vele és a fiunkkal tölthettem volna. - Imádom az életemet, Jojo, és egyben gyűlölöm is. Imádom, amit csinálok - a zenélést, azt, hogy szórakoztatom az embereket. Egy egész albumot írtam meg két hét alatt, amit te és Noah inspiráltatok. Már önmagában ez az érzés leírhatatlan a számomra. - Előrehajolok, és megfogom a kezét. - Az viszont kemény volt, hogy hiányoztál az életemből. Hiányzik minden, ami veled kapcsolatos, és reggelre kelve arra gondolok: „mi a lófaszt műveltem?”, hiszen mellettem volt a leggyönyörűbb lány, akit feladtam, miért is... ezért? - Széttárom akezem. - Szállodában lakom, mert kényelmes. Főznek, mosnak, vasalnak rám, ha akarom. Van valakim, aki megmondja, hogy milyen interjúkat adhatok, és melyik divattervező ruháit hordjam. A kibaszott bábja vagyok, miközben én fizetem, hogy végezze el a munkáját, de arra gondolok, feladom. Akkor eszembe jut, miért csinálom ezt az egészet, és nem bírom itt hagyni. - Tényleg jó vagy abban, amit csinálsz. - Köszönöm - mondom, s kezét az ajkamhoz emelem. Ap
164
ró csókokat adok az ujjperceire. Vonakodva engedem el a kezét, és ismét töltök némi pezsgőt. - Megpróbálsz leitatni ? A szívdöglesztő tekintetemmel pillantok rá. Ajkakissé szétnyílik, a szeme párás lesz. Josie éppen most találkozott Liam Page-dzsel.
165
24. FEJEZET
Josie
Liam legtöbb pillantását el tudtam kerülni, egészen mostanáig. Tudom, hogy tátva a szám, mint egy halnak, a nyelvem pedig száraz. Keresztbe teszem a lábam, hogy elnyomjam az ölemben kezdődő lüktetést. Hátradőlök, ő pedig mosolyog, megrázza a fejét. Feláll, mögém jön. -
Mi baj, Jojo? - suttogja megnyugtatón, orra a tarkómnál
érint meg, amitől a lélegzetem szaggatottá válik. Amikor a fülembe harap, összerándulok. Távol kell kerülnöm tőle, mielőtt olyat teszek, amit megbánok. Nevetni kezd, és megcsókolja az arcom. Amikor visszatér a konyhából, újabb üveg pezsgő van nála, és most bajban vagyok. - Ez nem volt szép - próbálok elszánt maradni. -
Tudod, ha bármi gondod van, én segíthetek. - Fürkésző
tekintettel méreget. Nyel egyet, én pedig azt figyelem, hogy az ádámcsutkája fel-le mozog, s arra gondolok, hogy menynyit csókoltam ezt a területet. - Ismerem ezt a tekinteted, amivel a nőket mustrálod. -
Nem gondoltam volna, hogy te is olvasol női magazinokat.
- Jenna veszi őket, ő mondta nekem. El akart menni egy
167
koncertedre, de egészen addig nem tudta, hogy ki vagy te, amíg vissza nem jöttél a városba. Vagyis hogy tudta, csak azt nem, hogy, hogy mi együtt... - Emlékeztess, hogy küldjék majd neki néhány jegyet és egy VIP színpadi belépőt. - Inkább nem - felelem. Egyáltalán nem akarom, hogy bármely nő megtapasztalja Liamnek ezt a pillantását. - Josephine Preston, féltékeny vagy? Felkapom a poharam, és némi folyékony bátorságot merítek belőle. - Jó pasinak tart téged. Tudom, hogy a barátnőm, de azt is tudom, hogy három éve volt utoljára barátja, és ha ezt csinálnád vele, szabályosan elfolyna, és egy tócsát alkotna a lábad előtt. Belegondolni is rossz... - Az én szemem előtt csak egy nő lebeg, és pont. - Liam leteszi a kést és a villát, az asztalra könyököl, az ujjait összefonja. Amikor megláttalak, tudtam, hogy hibát követek el. Sosem lett volna szabad elmennem, vagy legalább visz- sza kellett volna jönnöm érted. Jobb az életem, ha te is a része vagy, Josie. Semmit sem fogok tenni, amivel ezt veszélybe sodorhatnám. - Hamarosan férjhez megyek - bököm ki. Nick és én megbeszéltük, hogy amikor hazamegyek, kitűzzük a dátumot, erre én hagytam, hogy Liam hozzám érjen és csókolgasson. Uramisten, mi teszi ezt velem? - Hol a gyűrűd? Lenézek a csupasz bal kezemre. Jó néhányszor megkért már Nick, gyűrűt azonban sohasem vett. Talán azt hiszi, nem akarok jegygyűrűt, jóllehet nem tudom, honnan venné, mert igenis akarok. Viselni akarom, amit kiválasztott, hogy szimbolizálja az irántam érzett szerelmét. - Nick egy idióta. - Liam az asztalra dobja a szalvétáját.
168
- Ha az enyém lennél, nem lenne csupasz az az ujj, különösen, ha a volt pasidat látogatnád meg. - Nem tudja, hogy itt vagyok. Mármint azt tudja, hogy Los Angelesben vagyok, de hogy itt, veled, azt nem. Liam hátratolja a székét, feláll. Felkap egy távirányítót, a zene megszólal. Három lépést tesz felém, és a karját nyújtja: - Táncolj velem. - Nem tudok - suttogom, és képtelen vagyok ránézni. Ujjával az államat cirógatja. Gyengéden megemeli az arcomat; tekintetünk összetalálkozik. - Akarsz, Jojo, ne is tagadd. Senki nem tudja meg. Hátratolom a széket, és felállók, elfogadom a kinyújtott karját. A nappali közepére vezet, megnyom egy gombot a falon, lekapcsolja a világítást. Most a város fényei világítják be a szobát. Keze gyengéden szorítja a derekam, ujjait szétterpeszti, hogy többet érintsen belőlem. Én a vállán tartom a kezem, a hajától biztonságos távolságban, mialatt testünk a sztereóban szóló érzelmes melódia dallamára ring. Közelebb húz magához, keze felfelé halad a hátamon. Az egyik kéz mozgásba lendül, kisimítja arcomból a hajtincseket. Testem minden porcikája tűzben ég. Tekintetéből kiolvasom, hogy kíván, nekem csak az első lépést kell megtennem. Keze lefelé kalandozik a hátamon, megmarkolja a fenekemet, közelebb húz magához. Nem felejtettem el, hogy milyen vele az ágyban; azt hiszem, ezt soha nem lehet elfelejteni. Sok mindent tanítottunk egymásnak. Felfedeztük egymás testét, miközben szeretők lettünk. Tudtam, hogyan kell őt kielégíteni, ismertem minden titkos területet a testén, aminek az érintésétől megborzongott. Másik keze a karomon kúszik végig, megfogja a kezem, és a tarkójára teszi. Ujjam beletúr a hajába, ő pedig felnyög.
169
Lehunyt szemhéja mögött is mozog a szemgolyója. Felnőtt férfivá vált, amióta először láttam Beaumontban. így szeretem a legjobban. Kezével a csípőmet markolja, még közelebb húz, a fejét a vállamba fúrja. Ajkamba harapok, hogy ki ne nyissam a szám. A vágy fokozódik bennem. És ő ezt tudja. Tanulmányoz, megfigyel, mint a prédáját. Szeme félig lehunyva, csillogása homályos. Megnyalja az ajkát, lesi a jelet, amit ha megadok, megteheti a következő lépést. Nem adhatom meg neki. Nem fogom megadni. -
Kit hallgatunk? - kérdezem abban a reményben, hogy ezzel
valamennyire oldhatom a hangulatot. Az énekes hangja rekedt és szexi. Órákig el tudnám hallgatni. Liam kissé hát- radönt, a mellem domborulata egy vonalban van a szájával. Mindkét mellemet megcsókolja, csakúgy, mint a köztük lévő területet. - Engem - mondja a bőrömnek. - Kiről énekelsz ? - kérdezem. Óvatosan visszahúz. Kezem azonnal visszatalál a hajába. A számat nézi, aztán a szememet. - Rólad. - Rólam? -
Csak rólad, Jojo. - Miközben ezt mondja, ajka rátalál az
enyémre. Egyik keze a hajamban, a másik szétterpesztve a hátamon. Fogaival lágyan, könnyedén harapja az alsó ajkamat. Mikor elereszti, ismét a számon van, nyelvével tapogatja ki az alsó ajkam. Ellökhetném, de nem tudom. Akarom ezt. Érezni akarom őt. Nyelvem találkozik az övével. Felnyög, majd lassú és biztos ütemet diktál. Testünk forró szenvedélyben talál egymás
170
ra. Ajka lesiklik az államon, majd tovább vándorol a fülemre, nyakamra. Erősen tart a karjában, miközben szavakat suttog, és csókokkal halmoz el. Kezem az inge alá siklik, a bőre érintése szédítő. Le kell állítanom ezt. Nickre gondolok, most azonban csak Liam van és én... Liam elhagyott engem. Kezem rátalál a vállára, eltolom magamtól. Ellazul a karja, miközben rám néz. Megrázza a fejét, ellép tőlem. Kezével a hajába túr. - Sajnálom... - Nem kell bocsánatot kérned. Nekem nem kellett volna ezt tennem - mondom. Üresnek érzem a kezem nélküle. Érte akarok nyúlni, fogni a kezét, ezzel azonban rossz üzenetet küldenék. Elég baj az is, hogy eddig elmentünk. El vagyok jegyezve, ezt pedig hűtlenségnek hívják. - Mennem kell. Nem szól semmit, csak bólint. Kinéz az ablakon a város fényeire, s valószínűleg az emlékeiben kutat, hogy miért is hagyott el. Még egyszer, utoljára visszanézek rá, mielőtt kinyitom az ajtót. - Josie, várj. - Megállók, és megfordulok, becsukom az ajtót magam mögött. Ott terem mellettem, mielőtt levegőhöz jutnék. Sajnálom. Sosem lett volna szabad ilyen helyzetbe hoznom téged. Önző voltam, és csak magamra gondoltam, meg arra, mennyire hiányzol. Itt voltál, az otthonomban, és én nem bírtam magammal. Vonzódom hozzád, és most is csak fel akarlak kapni, és az ágyamba vinni, és többé nem ereszteni. - Nem lehet. Én... Liam az ajkamra teszi az ujját. - Épp most mondtam el neked, hogy mit szeretnék, úgyhogy a jelzéseim szerintem egyértelműek. Azt akarom, hogy pontosan tudd, hogyan érzek
171
irántad, mert amikor utoljára titkolóztam, az tönkretette a kapcsolatunkat. - Nem tehetjük ezt, Liam. Hamarosan férjhez megyek. -
Akkor várni fogok. Örökké, ha kell. - Hosszan arcon
csókol, majd magához ölel. - Holnap látni akarlak. - Nem tudom. - Tökéletes úriember leszek. Megígérem. Bólintok, miközben ajtót nyit előttem. Egy utolsó pillantással kilépek a lakosztályából. A felvonóra várva visszanézek; az ajtónál áll, zsebre tett kézzel, és engem néz. Az érkező lift zúgó hangja összetöri a szívemet.
25. FEJEZET
Liam Évek óta először ülök hálaadásnapi vacsorán. Azonnal igent mondtam, amikor Katelyn engem is meghívott telefonon. Tudtam, szóba se jöhet, hogy Josie-val és Noah-val töltsem az ünnepet. Azok után, hogy Josie a városban járt a kereskedelmi bemutató kapcsán, feszültté vált a kapcsolatunk, és ez ismét csak az én hibám volt. Tudom, hogy alaposan elcsesztem a dolgokat, és ezt valószínűleg ő is így gondolja. Ezúttal jólesik megérkezni Beaumontba. Nem hotelban szállók meg, hanem Katelyn házában, amiért hálás vagyok neki. Egy meghitt otthon melegében sokkal kellemesebben fogom érezni magam Noah-val. Szombaton házakat fogunk nézni a fiammal, pénteken pedig vigyázok az ikrekre, így Katelyn elmehet bevásárolni. Abban a reményben hajtok át a városon, hogy még elkapom Josie-t egy pillantás erejéig az üzletében. Tudom, hogy ez mennyire esélytelen, én azonban kétségbeesett és elszánt vagyok. Szerelmes vagyok egy lányba, aki képtelen viszonozni az érzéseimet. Azzal kell beérnem, amit kapok. Elhajtok a bolt előtt kétszer is, mindhiába. Begördülök az autómmal Katelyn háza elé. Peyton kinn
i73
áll, és a furgon hátuljából integet. Mikor kiszállok a bérelt kocsimból, ugrándozni kezd, és a nevemet kiabálja. - Szevasz, Miss Peyton. - Kinyitom a csomagtartót, és kiveszem a bőröndömet. Ezúttal több ruhát csomagoltam, arra az esetre, ha egy hétnél tovább maradnék. A múlt alkalommal majdnem két hetet töltöttem itt, és a végén új ruhákat kellett vásárolnom. Kihalászom a lányoknak vásárolt Apple laptopot is. Skype-olni akarok Peytonnal, és meccset nézni, hogy ne legyen vasárnaponként egyedül. - Mi van a táskában, Liam bácsi? - Megdöbbenek kissé, mikor bácsinak szólít. Masonnel sokat viccelődtünk ezen, mikor az életünkről beszélgettünk, és arról, hogy ki milyen irányba tart. - Ó, semmi különös, csak ajándékok neked, Elle-nek és anyátoknak. - Izgatottság lesz úrrá az arcán; már ezért megérte, hogy meglepetést hozzak. Vajon mi lesz Katelyn reakciója? Egyáltalán, elfogadja-e? Peyton bekísér a házba. A sütőtökös pite illatára korogni kezd a gyomrom. Katelyn a konyhában szorgoskodik, derekán köténnyel, akárcsak Elle. Katelyn kijön, hogy üdvözöljön. Arcon csókolom, miközben megölel. - Köszönöm a meghívást. - Nos, Peytonnak szüksége volt valakire a holnapi focimeccsnézéshez. - Peytonra nézek, aki vállat von. A testvére kezét fogva élénken várja, milyen ajándékokat hoztam. - Peyton majd megmutatja a szobádat. Követem Peytont a földszintre. - Emlékszel a tévére ? kérdezi. - Persze - válaszolom. Befordulunk a folyosó sarkán Mason szobájába, és most már értem, miért hozta szóba a tévét. A szoba közepén egy üres hely tátong. - Mi történt ? - Elle kiborult, és belevágta apa focilabdáját.
174
Nem tudom, mit mondjak, így inkább tartom a szám. Alig egy hónapja vagyok szülő, és még nincs arra képesítésem, hogy megfelelően kezeljem az ilyesmit. Peyton kinyit egy ajtót, és besétál rajta. - Ez pedig a kutyaól. Nem tudom visszatartani a nevetést, nemcsak azért, mert Mason minden bizonnyal sok időt töltött itt, hanem a szoba rá valló berendezése miatt is. Meg kell köszönnöm Katelynnek, hogy vidámságot hozott az életembe. Peyton otthagy, hadd rendezkedjem be. Sms-t küldök Noah-nak, jelzem neki, hogy a városban vagyok, Katelynnél, s hogy pénteken látjuk egymást. Én ma este vagy holnap is találkozni akartam vele, Josie azonban hajthatatlannak bizonyult. Leszögezte, hogy az ünnepet Nickkel és a családtagjaikkal kell töltenie. Nem igazán tudtam vele vitatkozni, úgyhogy elfogadtam, amit mond, és békét hagytam neki. Az ajándékos táskát felviszem magammal az emeletre. Katelyn az asztalnál ül, a halántékát masszírozza. Nyitott csekkfüzetet látok előtte, és egy halom számlát. Kihúzom a vele szemben lévő széket, és leülök, könnyedén megérintem a karját. Mosolyogni próbál, de éppen most hagyta abba a sírást. - A lányok hol vannak? Odább rakja a papírokat. - Filmet néznek a szobájukban. - Akarsz ezekről beszélni ? - mutatok a számlahalomra. Megrázza a fejét, letörli a könnyeket az arcáról. - Elboldogulok. El kell adnom a házat. Tudom, hogy túllépek a hatáskörömön, de nem bánom. Megragadom a csekk-könyvét, és belelapozok. Annyi fedezet sincs rajta, amennyiből egy liter tejet tudna venni. A számlakazalért nyúlok, keze azonban megállítja az enyémet.
175
- Engedd, hogy segítsek, Katelyn. Tudom, nem akarsz segítséget, de kérlek, hallgass meg. Nekem megvannak az eszközeim, hogy a gondotokat viseljem. Mason kedvéért. - Nem tehetem, Liam. - A házadat nem kéne eladnod. Tele van emlékekkel, amelyeken a lányok az apjukkal osztoztak. - Átnyúlok az asztalon, és megfogom a kezét. - Az ikrekért szeretném ezt tenni. Kérlek, hadd intézzem én el ezt az egészet. Elhúzza a kezét, hogy zokogás közben eltakarhassa az arcát. Bólint, ezzel
megadja az engedélyt, hogy a számlákkal
foglalkozzam. Ennél sokkal többet is tervezek. Megpróbálom meggyőzni Katelynt, szüksége van arra, hogy egy este elmenjen otthonról, ezt azonban visszautasítja, és kituszkol az ajtón. Azt akarom, jöjjön el velem Ralph- hoz. Megmondtam Ralphnak, hogy fellépek nála, ha szed beugrót. Azt akarom, hogy legyen haszna belőlem. Ez a legkevesebb, amit megtehetek. Korán érek Ralph kocsmájába, az ajtó egy farönkkel van ki támasztva. Mikor bemegyek, Ralph éppen a színpadot készíti elő. Odamegyek, és kezet fogok vele. - Hahó, korán jöttél. - Igen, beszélni akartam veled valamiről, mielőtt belecsapnánk az estébe. - Szigszalaggal ragasztom le az erősítő és a mikrofon zsinórját, hogy ne legyenek láb alatt. - Miről van szó ? - kérdezi Ralph. - Jótékonysági koncertet szeretnék adni a zenekarommal Katelyn Powell és a lányok javára. A menedzserem majd leszervezi a részleteket. Ingyen játszunk, de az összes bevételt Katelynnek kell megkapnia. Ralph megdörzsöli az állát, s megmozgatja az ujjait. - Pompás! - mondja nagy lelkesedéssel. - A pokolba is, a ma esti
176
összes bevételt is nekik adom. Szólok az asszonynak, készítsen néhány plakátot. - Kösz, Ralph. - Megveregetem a hátát, mielőtt lemegy a színpadról. Visszamegyek a kocsihoz, kiveszem a szintetizátort és a gitárt. Azt mondtam Ralphnak, hogy ma este komoly műsor lesz. Amint beállítottam a felszerelést, gyors hangpróbát tartok. A mikrofon minősége miatt nem aggódom, de azt hallani akarom, hogy milyen a hely akusztikája az erősítővel. Nők lézengenek a színpad körül, némelyik a legrövidebb ruhájában. Mielőtt Mason kedvéért visszajöttem Beaumontba, hátravittem volna valamelyiket egy gyors menetre. De már nem. Már egyikük se felel meg nekem. Öltözködésük valójában csak arra utal, hogy milyen könnyen kaphatók. Amint elhomályosulnak a fények, elkezdek játszani. Tizenkét dalt adok elő ma este, plusz a ráadás. Bár ezt még nem döntöttem
c\. h Feledhetetlennél kezdek. Ez a második nagylemezünkön lesz hallható. Sam megöl, ha rájön, hogy ezt játszom, de nem igazán érdekel. A számok között kapok néhány kérést az első sorban álló rajongóktól. A régebbi számaimat akarják, hiszen a legtöbb ma este játszott dal a legfrissebb albumunkról van. - Oké, jöhet az utolsó kérés - mondom a tömegnek. - Nekem lenne egy kérésem - kiált egy férfihang a bárpult mellől. Odanézek, várva, hogy az illető előlépjen, ám senki nem mozdul. - Mondom, van egy kérésem! - Oké, halljuk - felelem, továbbra is várva, hogy a férfi megmutassa magát. - Az első kérésem az, hogy hagyd békén a kibaszott menyasszonyomat. A második kérésem az, hogy menj el Beaumontból, és soha ne gyere vissza. És a harmadik kéré
177
sem az lenne, hogy mondd már el a fiadnak, mekkora egy kibaszott lúzer vagy, hogy ha elmész, ne engem utáljon már, a kurva életbe, amiért kidobtalak a városból. A részeg emberek mindig kínosak. Nick végre láthatóvá válik, jobbra-balra dülöngél. Két oldalán egy-egy barátja próbálja rávenni, hogy üljön le. A kocsmában mindenki elhallgat, a társaság fele engem néz, a másik fele őt. Gitározni kezdek, hogy magamra tereljem a közönség figyelmét. - Nem tudsz nekem felelni, Westbury? - Nem, Ashford. Sem az idő, sem a hely nem alkalmas rá. - Akkor menjünk ki, nagymenő. Megrázom a fejem, és leakasztom a nyakamból a gitárt. Sajnálom, emberek, a műsornak vége. A jótékonysági koncertet egy másik időpontban tartjuk. Kérlek, ne feledkezzetek el róla. Elpakolom a gitáromat és a szintetizátoromat, miközben Ralph a fülemhez hajolva elnézést kér Nick miatt. Közlöm vele, hogy Nick miatt ne izgassa magát, be van rúgva. Körülnézek a bárban, de Nick már sehol nincs, úgy döntök tehát, hogy ideje hazamenni aludni. Mikor kilépek az ajtón, meglátom Nicket, amint egy furgonnak támaszkodik. Semmi hangulatom beszélgetni vele, hiszen tök részeg. Berakom a hátsó ülésre a cuccomat, majd megfordulok, hogy szembenézzek vele. Felém tántorog, képtelen egyenes vonalban haladni. - A cimboráid hol vannak? - kérdezem. -
Nincs rájuk szükségem ahhoz, hogy szétrúgjam a vala- gad,
Westbury. -
Nem fogok veled verekedni - mondom, és ellépek a ko-
csimtól.
178
- Nos, én viszont verekedni akarok veled. Harcolnom kell a családomért. Amióta felbukkantál, Liam így, meg Liam úgy. Az apukám így, az apukám úgy. Én vagyok a kibaszott apja, nem te. Én neveltem. Én ápoltam a térdét, amikor elesett, én tanítottam futballozni egész idő alatt, míg te a fél várost végigkefélted. Elhallgat, majd kisvártatva folytatja. - És aki hamarosan a feleségem lesz... Úristen, micsoda ribanc volt, teljesen miattad... teszi hozzá. - Ne ribancozd, Nick. Részeg vagy, és ezt később megbánod. Előveszem a telefonomat, és sms-t küldök Josie-nak, jöjjön érte, mielőtt valami gond lesz. - Elhagytad. Én szedtem össze darabokban. Türelmesen vártam, hogy közeledjen, és amikor végre megtette, annyira boldog voltam. De neked, neked vissza kellett jönnöd és szétbaszni az egész életünket. Engem szeret, nem téged, hát akkor miért nem pakolod össze a cuccodat, és mész el? Tegyél nekünk egy szívességet, és kotródj innen. Vissza akarom kapni a családomat, te meg útban vagy. - O a fiam, Nick. És nem hagytam el. Tartozom neki anynyival, hogy megismerjem. Nick a fejét rázza, majd a kocsimnak dől, s lelógatja a fejét. Ha nem ismerném jobban, azt hinném, sír. Értem, hogy miből indul ki, de az lehetetlen, hogy lemondjak Noah-ról. Josie - igen, rá várni fogok, Noah azonban az enyém, és az a szándékom, hogy vele is maradok. Josie megáll mellettünk. A kocsi reflektora megvilágítja Nicket, aki felnéz, és beárnyékolja a szemét. Én ugyanott állok, ahol Nick korábban hőbörögni kezdett. Várom, hogy Josie kiszálljon a kocsiból. - Hali, bébi - mondja, mikor észreveszi Josie-t. Josie kis mosolyt küld felém, majd a karjánál fogva magával húzza Nicket. - Szeretlek, Josephine. Mondd, hogy te is szeretsz. 179
Mondd meg Westburynek, hogy engem választottál helyette. - Gyerünk, Nick, menjünk haza. -
Mondd meg neki, Josie. Mondd meg, mert akkor elmegy,
és békén hagy bennünket. Vissza akarom kapni a menyaszszonyomat. Hall téged. Nem kell megismételnem, amiket mondasz. - Lefeküdtél vele Los Angelesben? -
Nem, Nick. Most pedig indíts. Részeg vagy, és azt akarom,
hogy menjünk haza. - Josie akocsijához rángatja, és besegíti Nicket. Nem néz rám, csak mikor elhelyezkedik a vezetőülésben, és kihúz a parkolóból. Beülök a kocsimba, becsapom az ajtót. így megy tönkre egy tökéletes este.
180
26. FEJEZET
Josie A második éjszakát töltöttem a heverőn, ezúttal azonban nem aludtam. Próbáltam a padlóra bámulni, a kezemre, a panorámaablakra, amit Nick szerelt fel néhány éve - bármire, ami eltereli a figyelmet arról a csődről, amivé az életem lett, és arról az alakról, aki odafenn, az én hálószobámban alussza ki botrányos részegségét. Amikor Liam sms-ét olvastam, sírni szerettem volna. Nemcsak magam, de Nick miatt is. Az egész történetben, amit kétségtelenül én szúrtam el, senkinek nem tűnt fel, hogy Nick- nek is lehetnek érzései. Jobban kellett volna vigyáznom rá. O az első pillanattól mellettem állt. És ott volt Noah-nak is. Most pedig szenved, mert nem vagyok képes lezárni a múltat Liammel. Sosem hittem volna, hogy Liam visszajön. Most viszont itt van, és olyan érzelmeket kelt bennem, amilyeneket azóta nem éreztem, mióta leszoktam arról, hogy róla ábrándozzam. Valójában talán mindvégig gondoltam rá. Talán csak rejtegettem az érzéseimet. Szeretem Nicket, de másképp, mint Liamet. Liam volt az első nagy szerelmem, ez azonban nem elég indok arra, hogy eltaszítsam Nicket. Amikor kész a kávé, töltök Nicknek egy csészével, és némi kétszersült és sonka kíséretében tálcára teszem. Ritkán
181
részeg, így aztán nem tudom, hogyan vészeli át a másnaposságot, különösen úgy, hogy néhány órán belül a szüleivel fogunk ebédelni. Óvatosan megmászom a lépcsőt, hüvelykujjammal tolom be az ajtót. Nick kitárt karral fekszik a hátán. Egy pillanatra megállók, őt figyelem, szőke haja rendetlen. A paplan az ágy lábánál hever a padlón, Nicket deréktól lefelé lepedő takarja. Nézem, ahogy kisportolt mellkasa a levegővételkor emelkedik és süllyed. Örülök, hogy nem jött rá a rosszullét az éjszaka közepén. Az éjjeliszekrényre teszem a tálcát, majd kinyitom az ablakot, hogy némi friss levegő jöjjön be. Mellé fekszem az ágyra, és nem tehetek róla, de megérintem. Ujjaimat végigfuttatom a mellkasán, kitapintva az izmokat. Megrezzen egy kicsit, és elhessegeti a kezem.
Megpróbálom
elfojtani
a
nevetésemet,
miközben
tisztában vagyok vele, hogy mindent hall. Karja hirtelen a derekamra fonódik, a mellére von, másik karja a hátamon. Felébredt. Átölel, és én közelebb simulok hozzá. - Hogy érzed magad? - Irtózatosan. - Hangja rekedt. Megköszörüli a torkát. - Elég durva éjszakád volt. Erre semmit nem felel. Oldalára fordul, szembe kerülünk egymással. Ügy kapaszkodik a blúzom szélébe, mintha attól tartana, hogy elveszít. - Túl sokat ittam, és van egy olyan érzésem, hogy valami hülyeséget csináltam. Bólintok, nem akarom zavarba hozni. Ezt elintézte magának. Kifésülöm a haját az arcából, abból az arcból, amelyet annyi éven át szerettem. - Készítettem neked egy kis reggelit. - Elmondod, mit műveltem? Vállat vonok. - Nem ismerem az egész sztorit, csak
182
azt a részét, amit magam láttam. Azt hiszem, veszekedtél Liammel, mert ő írt egy sms-t nekem, hogy részeg vagy, és vigyelek haza. Nick lehunyja a szemét, fejét a mellem közé temeti. Közelebb húz, ugyanarra az érzésre van szüksége, mint nekem: hogy rendben lesz minden. - Próbálkozom, Josie. Komolyan. Nem tudom, mi történt tegnap este. Leugrottam Ralphhoz, és mindenki megvolt érte veszve. És én csak arra tudtam gondolni, hogy mekkora lúzer vagyok, amiért mindent elveszítek egy fickó miatt, aki egyébként nyilván nem érdemli meg, hogy mindenért őt hibáztassam. Inni kezdtem, és tudom, beszóltam neki, de nem emlékszem, hogy mit. - Itt maradok veled, Nick. Reggeli után Nick lezuhanyozott; Noah-val a nappaliban vártunk rá. Biztos vagyok benne, hogy Liam semmit nem fog mondani a vetélkedésükről, különösen Noah előtt nem, úgyhogy megmondtam Nicknek, fölösleges ezt az egészet még egyszer szóba hoznunk. Nick fehér inget húzott a sötétszürke nadrágjához, nyakkendője lötyög a nyakában, ahogy jön lefelé a lépcsőn. Amikor leér, odalépek hozzá, és megigazítom a nyakkendőjét. Szorosan megölel, míg Noah el nem kezd bennünket heccelni. - Addig legyél nagylegény, amíg barátnőd nem lesz - mondja Nick, miközben felsegíti a kabátomat. -
Kizárt dolog! A lányok bénák, és nem értenek a focihoz.
- Nick magasra emeli a kezét, mire Noah halálpontosan belecsap. Ezek a pasik egyszerűen javíthatatlanok. Nick szüleinél mindig érdekesen telik a hálaadásnapi vacsora. A szüleim is csatlakoznak, és hatalmas lakomát csapunk. A karácsony is elbújhat. Miközben az asztal körül összegyűl
183
ve imára kulcsoljuk a kezünket, hálát adok azért, hogy a teljes családom jelen van - ma legalábbis. Vacsora után a férfiakra vár a mosogatás, míg a nők a holnapi bevásárló körút részleteit tárgyalják meg. Fogalmam sincs, milyen ajándékot vegyek karácsonyra Noah-nak és Nicknek, s remélem,
valamit csak meglátok majd, ami felkelti az érdeklődésemet. Nickkel rutinosan kerüljük az esküvő témáját, holott megbeszéltük, hogy az ünnepek után kitűzzük a dátumot. Ügy szerettük volna átvészelni a karácsonyt, hogy közben nem kell azzal a nyomással megküzdenünk, hogy azt kérdezgetik tőlünk, mikor és hol lesz a menyegző. Noah, Nick és a többi férfi kimegy, hogy futballozzanak egy kicsit. Közeleg a tél, tudom, hamarosan havazni fog. Noah-nak lesz még egy meccse a szezonzárás előtt, Liam pedig megígérte, hogy megnézi. Liam. Nem tudom, vele mitévő legyek. Néha azt kívánom, bárcsak ne jött volna vissza, vagy ne látta volna meg Noah-t aznap. Gondolom, minden sokkal egyszerűbb lenne, persze akkor Noah sem ismerné az apját. Aztán arra gondolok, hogy minden gyereknek meg kellene kapni az esélyt, hogy megismerhesse a szüleit. Elle-nek és Peytonnak idősebb korukban alig lesz valami emlékük Masonról. Nem akarom, hogy Noah-val is ez történjen. A pasik izzadtan és koszosán jönnek vissza. Nick magához ölel, hogy megcsókoljon, hideg kezét bedugja a pulóverem alá. Elhúzódom, de mégis szorosan tart. - Szeretlek - mormolja az ajkamnak. - Én is téged. Fülem mögé simítja a hajam. - Át akarok menni Katelynhez.
184
- Miért ? - kérdem. Liam ott van, és nem akarom, hogy összebalhézzanak, kivált Noah előtt. - Bocsánatot kell kérnem Liamtől. Nem akarom, hogy a tegnap este rányomja a bélyegét az életünkre. És azt hiszem, Noah is szívesen látná őt. Akár Liamnél is maradhat éjszakára. Haza is ugorhatunk, hogy összepakoljunk neki pár cuccot. Hadd maradjunk mi is egyedül egy kicsit. - Benne vagyok - mondom, mielőtt ajkam a szájára szorítom. Noah több mint izgatott lett a hírre, hogy éjszaka Liamnél aludhat. Olyannyira, hogy amikor beállunk Katelyn felhajtó- jára, Noah kiugrik a kocsiból, mielőtt Nick behúzná a kéziféket. Nick meg én kéz a kézben megyünk be Katelyn házába. Noah már Liam mellett ül, és próbálja arrább tuszkolni Peytont az útból. Katelyn a kanapé szélén ül Elle-lel. Lopva Liamre nézek; annyira otthon érzi magát Katelynnél, hogy elgondolkodom, vajon lehet-e köztük valami. Katelyn volt az, aki éreztette Liammel, hogy bármikor szívesen látják. Meghívta a házába, hálaadásra, most pedig Liam a padlón hever, Peyton a hasán lovagol, s mintha övé lenne a ház. Amikor Liam észreveszi, hogy őt bámulom, a hátam mögött Nickkel, felül. Tudom, sokat képzelődöm, de nem tehetek róla. Teljesen elveszi az eszemet, amint elképzelem Liamet és Katelynt együtt. Katelyn becsukja a könyvet, és elmozdítja az alvó Elle-t, így fel tud ülni, hogy üdvözöljön bennünket. - Mi újság? - kérdi ásítva. - Arra gondoltunk, Liam szívesen találkozna Noah-val mondom Liamet figyelve. - De ha el vagytok foglalva... - Nem hinném, hogy a tévénézés nagy elfoglaltságot jelent, Josie. Örülök, hogy itt van Noah - mondja nekem Liam. Tekintetéből kiolvasom, hogy pontosan tudja, mire gondolok.
185
Voltunk mi már féltékenyek egymásra, s a zöld szemű szörnyeteg most épp nálam ütötte fel csúf fejét. - Érezzétek magatokat otthon. Felteszek egy kávét. - Liam feláll, segít Katelynnek lefektetni Elle-t. Tekintetem követi őket a folyosón, amint a hálószoba felé veszik az irányt. Minden jel szerint Liam szokta lefektetni a kislányt. - Westbury - mondja Nick, amikor Liam visszajön a szobába. Menjünk ki, beszélni akarok veled. - Liam nem szól, csak bólint, és kisétál a felhajtóra vezető oldalajtón. Nick arcon csókol, és megígéri, hogy minden rendben lesz. - Tudom, hogy hallgatózni szeretnél - mondja nekem Katelyn, miközben egy csésze kávét nyom a kezembe. Kéri, menjek utána a konyhába. - Hová mennek? - kérdezi Noah, mielőtt kimennék. - Csak beszélgetnek. - Visszafordulok Katelynhez. - Mi van veled? - kérdi, s a kávéjába kóstol. - Semmi, csak megdöbbentem attól, milyen természetesnek tűnik közöttetek minden. Azt hiszem, nem számítottam arra, hogy ilyen gyorsan tovább tudsz lépni Mason után. Katelyn félrenyel, szájából folyik a forró kávé, bepiszkítja vele a fehér blúzát. - Te most viccelsz, Josie? Te azt hiszed, hogy Liam, meg én... Istenem, én nem is tudok teljesen... Most temettem el a férjemet. Nincs szándékomban bárki mással viszonyt folytatni. Liam azért van itt, mert nem akartam, hogy egyedül legyen, én sem akartam hálaadáskor egyedül lenni, Peytonnak meg kellett valaki, aki meccset néz vele. - Én csak arra gondoltam... - Rosszul gondoltad. Csak Noah miatt egyezett bele. így van hová j önnie, amíg vesz neki egy házat. - Katelyn a csaphoz lép, hogy megmosakodjon. - Csak mondom neked, ha esetleg még nem tudnád: ez az ember még mindig bolondul érted.
186
-
Tudom - motyogom. Mekkora hülye voltam, mikor azt
gondoltam, hogy Katelyn járna vele! Katelyn megtörli kezét a törülközőbe, és apuknak támaszkodik. Mi a nyavalyát művelsz, Josie ? Katelynre meredek, majd az ajtóra, azután ismét rá. Szememet könnyek öntik el. Eltakarom az arcomat, és összeesem, egyenesen bele a karjába.
187
27. FEJEZET
Liam Ha még egyszer kiejtem a számon a házvásárlás szót, kérem, valaki azonnal lőjön le. Noah meg én egész szombat és vasárnap Beaumontban tekeregtünk a túlmozgásos ingatlanügynökömmel. Egyedül azt tanultam meg tőle, miként kell a szemem kilencéves gyermek módjára forgatni. Sarah, Sadie, vagy talán Suzie volt - nem emlékszem -, egyik házat a másik után mutatta nekünk, az elvárásaimnak azonban egyik sem felelt meg. Igen, egy gyerekkel vagyok, és a kölyök ráadásul csak néhanapján lesz velem, ez azonban nem azt jelenti, hogy kis házat akarok. Két, teljesen alápincézett szintet akarok, hozzá tartozó dupla garázzsal, legalább fél hektáron. Nem hittem, hogy ezek az igények meghaladják a lehetőségeket, láthatóan azonban mégis kielégíthetetlennek bizonyultak. Noah és én most kinn ülünk ez előtt a kétszintes ház előtt, ami ugyanabban a negyedben van, mint a szüléimé. Rájöttem, hogy pontosan ezt kerestem - addig hajtottunk, míg megláttuk az ELADÓ táblát. Megtaláltuk. Most várjuk, hogy megjöjjön az ügynök, és belülről is megnézhessük, de már most tudom, hogy akarom ezt a házat. Simán el tudom képzelni, ahogy Noah megmássza az ingatlant
189
övező óriási tölgyeket, s magam előtt látom, ahogy a barátaival adogat az udvaron. Ez az új ügynök kiszáll a kocsijából és integet. Alacsony, köpcös és ősz hajú. Olyan, mint egy darab mályvacukor. - Üdv, Liam Westbury vagyok, ő a fiam, Noah. - Örvendek a találkozásnak, a nevem Stu. Menjünk be. Megyünk Stu után a téglalépcsőkön. A veranda széles, fehér oszlopaira már nagyon ráfér a festés. Stu kinyitja az ajtót, és előreenged bennünket. Előttünk a lépcsőház mindkét oldalán nyitott, így belátni az ebédlőbe és a nappaliba is. A nappalinak két nagy ablaka van, egy elöl és egy hátul, két további pedig oldalt. A konyha új, ebédlősarokkal és vadonatúj felszereléssel, az ablakok a hátsó udvarra néznek. Mindjárt a konyha mellett van egy szép, méretes fürdőszoba. Az ebédlő az elülső udvarra néz, egy jókora ablakkal, kettő pedig az oldalsó udvarra nyílik. Az emeleti szobák felé tartunk. A hálószoba jó nagy, akkora gardróbbal, amibe be lehet lépni, és zuhanyozóval, meg pezsgőfürdővel felszerelt fürdőszoba tartozik hozzá. Az egyik szoba úgy van kidekorálva, mint egy bölcsőde, ezen majd változtatnom kell. A másik kettő ugyanolyan méretű. Valamenynyi szobába bőségesen bejut a természetes fény. Van fenn egy megosztott fürdőszoba is. Mikor lejövünk, Stu az asztalnál ül. - Most nézzük meg a pincét - javaslom, mikor elhaladunk mellette. Mosolyog, biccent felénk, majd ismét a papírmunkába temetkezik. A pincét a konyhán keresztül lehet megközelíteni. Ledübörgünk a lépcsőkön, tesztelve a szilárdságukat. Mosoda van lenn, és egy jó nagy tér. - Mit gondolsz, apa? Egy kis műhelyt képzelek ide, mint Mason bácsié, ott meg a te stúdiódat - mutat a fal felé a terem bal oldalán.
190
L
-
Igen? Tudod, a stúdió elég nagy. Kell a hely a felszere-
lésnek. - Szerintem ez elég nagy lesz. Mit gondolsz? A fiamra nézek. Ragyog az izgalomtól. - Nekem bejön. Gondolod, neked tetszene, ha itt laknál? - Igen, tetszene. Kezem a vállára teszem, és féloldalasan magamhoz ölelem. - Gyerünk, vegyünk magunknak házat. Visszamászunk a lépcsőn. Stu felemeli a fejét, amikor belépünk. Megvesszük - böki ki Noah, mielőtt bármit is mondhatnék. - Igen, megvesszük. Stu közvetítési díjról és banki átutalásról beszél. Megmondom neki, hogy készpénzes vásárlás lesz, és azonnal be akarok költözni. Felhívja a tulajdonosokat, és közli velük, hogy igen komoly érdeklődőjük akadt. Azonnal igent mondanak, én pedig beleegyezem, hogy másnap bemegyek az irodájába aláírni a papírokat. Miután Stu elmegy, Noah és én körüljárjuk a kertet. A fiam megmássza az egyik fát, aztán versenyt futunk az udvaron, ki a gyorsabb. Lehet, hogy nyerni hagytam, de ezt sohasem fogom beismerni. Napnyugtakor jövünk el a házból, s vacsorázni megyünk. A családi vacsora Deb presszójában hamisítatlan beaumonti időtöltés, kivéve, ha az ember egy Westbury. Mikor először jártam ott, éppen csak meglett a jogosítványom. Amikor az anyám másnap meghallotta a dolgot, elborzadt. Mert mi, Westburyk soha nem süllyedünk egy olyan hely szintjére, mint a Deb’s. És a többi. Én imádom a Deb’st. Noah meg én szerzünk egy bokszot, és megrendeljük az ünnepi vacsoránkat. Azt kérdi, mikor fo
191
gok tudni a házba szállíttatni néhány holmit; megmondom neki, hogy még a héten megrendeljük a bútorokat és minden egyebet, amire szükségünk lesz. Még mindig nem voltam képes arra az elhatározásra jutni, hogy elhagyjam Los Angelest, úgyhogy egyelőre havi egy hetet tervezek itt lenni. A vacsora felénél járunk, amikor Noah bedobja: - Anya, meg Nick sokat balhéznak. Leteszem a szalvétámat, karom az asztalra helyezem. - Mit értesz ezen? Nick megüti? - Nem, én legalábbis soha semmi ilyesmit nem láttam, esténként azonban hallom őket vitatkozni. Nick nem hiszi, hogy én képes lennék egy hétvégénél hosszabb időt veled tölteni, és nem akarja, hogy házat vegyél itt. Fölemelem a kezem, és megtámasztom az állam. Noah- nak nem kéne hallania, hogy rólam vitáznak. Ez nem tisztességes. - Figyelj ide, kishaver. Nehéz helyzet ez mindannyiunk számára, és őszintén szólva igazán váratlan is. Tudod, amikor idejöttem Mason temetésére, álmomban sem gondoltam volna, hogy itt talállak téged. Megdöbbentem, fájt, sőt mérges is lettem. Nem tudtam rólad, és mikor meghallottam ezt a kissrácot, ahogy közölte velem, hogy látott engem és az anyját csókolózni egyházi videón, nem tudtam, mit gondoljak. El tudod képzelni, mit gondolt az anyád, amikor felbukkantam, vagy amikor Nick meghallotta, hogy apának szólítasz. Jelenleg nagyon erősek az indulataink, és mindannyian próbáljuk megtalálni a legjobb módját, hogy kezeljük őket. - Hallgatok, majd kis szünet után folytatom. - De nem hiszem, hogy ne szeretnénk téged mind a hárman. Szeretünk, nagyon is. Te vagy a legfontosabb nekünk. Csak légy türelmes anyáddal és Nickkel. Túl lesznek rajta, és jobbra fordulnak a dolgok. - Nem tudom, honnan jött ez az egész, de jól
192
esett elmondani Noah-nak. Meg kell értenie, hogy ezeknek a Nick és Josie közti érzelmeknek a kiindulópontja én vagyok. Amit nem értek, az Nick viselkedése. Hálaadáskor megígérte, igyekszik jó fej lenni, Noah és Josie kedvéért. Én nem ígértem neki semmit. Kirakom Noah-t otthon, és megmondom neki, hogy holnap, iskola után találkozunk. Az egyezség jelenleg úgy szól, hogy az iskolánál felveszem Noah-t, elviszem vacsorázni, aztán egy órával lefekvés előtt kiteszem otthon, kivéve, ha edzése van. Elhajtok a hamarosan a tulajdonomba kerülő házhoz, és leparkolok elé. Látni akarom, ahogy Josie kiszalad elém Noah- val. Azt akarom, hogy virágokkal dekorálja a ház elejét és a belsejét. Azt akarom, hogy itt éljen velünk együtt, egy családot alkotva. Ez Noah utolsó meccse a szezonban. A szokott helyemen állok, mellettem Peyton. Árgus szemmel lesi Noah-t, én pedig még nem jöttem rá, vajon belezúgott-e a fiamba, vagy a foci kedvéért van itt. Katelyn egyelőre nemet mond a futballra, néhány éven belül azonban még meggondolhatja magát. Noah ma küszködik a pályán. Két kiugratást is kapott, de elügyetlenkedte a labdát. Számolom a másodperceket a félidőig, hogy megkérdezhessem, mi zavarja ennyire. Mikor megszólal a duda, odasétálok az oldalvonalhoz, hogy üdvözöljem. Leveszi a sisakját. Boldogtalan arckifejezése fájdalmat okoz. - Mi baj van? - Nem tudom. Semmi nincs a helyén. Mindent lassúnak látok. - Nem bízol a társaidban?
193
-
Noah, gyere át ide! - üvölti Nick. Tudom, ő az edző, nem
mintha én nem tudnám, miről beszélek. -
Bízz a társaidban, Noah. Dobd az átadást, ahogy azt kell.
Ott lesznek, hogy elkapják. -
Koszi, apa. Sajnálom, hogy nem tudsz jönni ma este. -
Kérdőn nézek Noah-ra. Mielőtt azonban megkérdezhetném, miről beszél, már visszatér a csapatához. Noah második félideje jobb az elsőnél, mindazonáltal veszítenek. Noah szomorúnak látszik, és alighanem dühös is magára. A földhöz vágja a sisakját, aminek a legkevésbé sem örülök. A kispad felé tartok, hogy a sportszerű viselkedésről beszéljek vele. Vedd fel, Noah - szól rá Nick. Noah keresztbe tett karral áll. - Nem tudom, mit akarsz ezzel elérni, de nem fog menni. Vedd fel. -
Noah, mi folyik itt ? - kérdem előrelépve, és mellé állok.
Nick mély lélegzetet vesz, megfordul, és rám mered. -
Ez nem a te gondod, Westbury. Valójában te magad vagy a
probléma. - Hogy érted? - Hallottad - mordul rám. Josie-ra nézek a lelátón. Ott áll, s az arca megmerevedik, mikor meglátja a jelenetet. Határozottan zajlik köztük valami, amihez nekem nincs közöm. Szedd össze a cuccod, Noah. Elkésünk. - Noah Nick- re bámul, és nem mozdul. Rám néz, szemében könnyekkel. Odalépek hozzá, és félrevonom. - Noah, mi a gond? - kérdem, lehajolva hozzá. -
Csapatbuli van, és Nick azt mondta, te nem jöhetsz. -
Vállamon át Nickre nézek, aki ingerülten beszél Josie-val. Baromira megnehezíti a dolgomat, ami pedig olyan egyszerű lehetne.
194
J
- Rendben, kishaver. Majd holnap lógunk együtt. -
Nem, azt akarom, hogy ott legyél, és miután a gyerekek
kedvéért rendezik, szerintem hagynod kéne, hogy ezt én döntsem el. - Milyen értelmes az én fiam. Ki hitte volna? -
Megmondom, mit csinálunk. Elmész a buliba, aztán, mikor
már eleged van, felhívsz, én érted megyek, és nálam éjszakázhatsz, oké ? - Anya nemet fog mondani. -
Anyádat bízd rám - mondom. Előrehajol, és megölel. -
Melleslegha még egyszer meglátom, amint a sisakodat a földhöz csapod, nagyon megbánod. Érthető voltam? - Igen, uram. - Menj, és vedd fel. Várok egy pillanatig, mielőtt félbeszakítanám Josie-t és Nicket. Utálom, amire készülök, Nick azonban nem hagyott más választási lehetőséget. -
Szóval, Noah majd felhív engem, ha vége a bulinak, én
kocsival felveszem, és Katelynhez viszem, hogy ott aludjon. Nick kuncogni kezd. - És ezt ki mondja? Te ? - Nick... -
Nem. Állíts fel neki néhány istenverte szabályt. Hagyod,
hogy azt csináljon, amit akar, pedig szarul játszott ma este, mert pipa rám. - Hé, ne hibáztasd Noah-t. Nem az ő hibája. - Te maradj ki ebből, Westbury. -
Tudod, Nick, azt hittem, normális srác vagy, de most már
egyre kevésbé gondolom ezt. De akár az vagy, akár nem, ebben az egyenletben te nem számítasz. - Utálok ilyeneket mondani, mert magamban megfogadtam, úgy bánok majd Nickkel, mint a hímes tojással. Josie-ra nézek; zavartnak látszik. Megvan az oka rá. - Ha Noah hív, érte megyek. Ha ez
195
neked nem tetszik, akkor most szólj, hogy az ügyvédem még ma elfaxolhassa neked a szerződést a láthatásról. Otthagyom Josie-t azon szavak kíséretében, amiket sohasem akartam kimondani, de ő nem hagyott más választást. Minden követelését teljesítettem, ő meg hagyja, hogy Nick balhézzon velem, hogy mennyi időt töltök a saját fiammal. Ebből elég.
196
28. FEJEZET
Josie
Nem tudom, mivel érdemeltem ki azt a váratlan fordulatot, ami derékba törte az életem, de nagyon szeretnék a végére járni, hogy végre fellélegezhessem. A csapatbuli, hogy finoman fejezzem ki magam, igazi katasztrófa. Noah nem áll szóba Nickkel. Nick nem áll szóba velem. A szülők rólam pletykálnak. Még azt a szívességet se teszik meg, hogy legalább a hátam mögött beszéljenek ki. Látom őket mutogatni,
sutyorogni.
Látom
a
fejcsóválásokat,
az
oldalpillantásokat. Úgy tüntetik fel, mintha én tettem volna valami rosszat. Ez az incidens akkor is ugyanígy festene, ha Liam és én papíron is elvált szülőkként osztoznánk a gyermekfelügyelet jogán. Lefogadom, hogy megbélyegeztek, mint a város cédáját. Na és ? Felcsinált a fiúm a főiskola előtti nyáron, és igen, elhagyott. De a babáról nem tudott, különben nem tűnt volna el. Liam szeretett, feltétel nélkül szeretett. És mélységesen szerencsétlen volt, mert nem akart tovább futballozni, én pedig az álomra emlékeztettem, ami nem az övé volt, hanem az enyém. Ha néhány évvel később összeházasodunk, úgyis elváltunk volna, mert képtelen lettem volna visszatartani őt a sorsától.
197
A végzet egy óriási baromság. Alig várom már, hogy elmenjek innen. Erre az évre befejeztem ezzel a futballcsapattal. Elegem van a mutogatásból, a bámulásból és a kérdésekből, hogy vajon Liam jövőre támogatni fogja-e a csapatot, hogy új mezt vehessenek. Szorongásom szintje minden eddigi rekordot megdönt. Azt hiszem, pihenésre van szükségem. Valami trópusi, meleg helyre, fehér, homokos tengerparttal és annyira kék vízzel, hogy úgy tűnjön, mintha azúrkék égben lebegne az ember. Képes vagyok behunyt szemmel érezni a meleg homokot a bőrömön, a lábujjaim közt, és az óceánt, amely édes ringá- sával megnyugtat. Egy ilyen helyhez romantika illik, ilyen helyen a szerelmesek szoktak elbújni a világ tekintete elől. Látom magamat és Nicket, amint egy függőágyban heverészünk egész nap, és együtt olvasunk, mialatt ő gyengéden előre-hátra ringat minket. Én odabújok hozzá, a teste mindennél forróbb, ő azonban a könyvére koncentrál. Játékosan csókokkal hintem a mellkasát, ő pedig a szemembe néz majd, és azt mondja, szeret. Csakhogy amikor a rám visszanéző szempárra meredek, nem Nicket látom. Hanem Liamet. Noah jön oda hozzám, és hátulról megölel. Szeretem a fiamat. 0 a legjobb dolog, ami történhetett velem. Mindennap köszönetét mondok a szerencsecsillagomnak, hogy helyesen döntöttem, amikor megtartottam. - Kinn van az apukám - mondja halkan a fülembe. Bólintok, és előredőlök, lazítva a szorításán. Otthagyom az asztalt. Nick a fejét rázza, miközben Noah, meg én kéz a kézben ballagunk a bejárat felé. Liam ott áll a kocsijának támaszkodva, keresztbe tett lábbal, zsebre dugott kézzel.
198
Rám nem nézve Noah-ra mosolyog, mintha egy hete nem látta volna. Szereti Noah-t, nem is kérdés. - Nem álltunk meg, hogy beugorjunk a ruháiért. Átviszek néhányat - mondom. - Nem szükséges. Bevásároltam. Van Katelynnél elég. Kikészít, amikor arról beszél, mi van Katelynnél. Úgy hangzik, mintha az otthonáról beszélne. Noah beül a kocsiba, és integet nekem. Se búcsúpuszi, se semmi. Tudja, hogy Nick, meg én nem vagyunk jóban, és igyekszik messzebb kerülni tőlem. Nem hibáztathatom érte. Liam becsukja az ajtót, és odajön hozzám. Nem készültem fel arra, hogy lássam. Arckifejezése közömbös, mintha most Liam Page nézne rám, én pedig csak az egyik hódítása lennék, akinek véletlenül gyereket csinált. - Nem veheted el tőlem, Liam. Rajta kívül semmim sincs. Liam éles tekintettel néz rám. - Nem fogom elvenni tőled, Josie, de szó nélkül sem fogom hagyni, amíg Nick így viselkedik. Én megpróbáltam. Megtettem mindent, amire kértél. Naponta felhívom, visszajöttem. A pokolba is, még egy kibaszott házat is vettem, hogy legyen egy hely, ahol kényelemben érzi magát. Meghajoltam, hogy megbékítsem a pasidat. Tudom, Nick nevelte, de ő mégiscsak a mi gyerekünk, Jojo. - Tudom - bököm ki. - Én nem tudom. Az az érzésem, Nick próbál valamit bizonyítani, például azt, hogy az övé vagy, vagy ilyesmi. Tudom, hogy már a gimnáziumban akart téged, és nem titok, hogy nem voltunk valami nagy barátságban, de ez... valami nincs rendben vele, és ez nekem nem tetszik. Liam hozzám hajol, és arcon csókol. Köszönés nélkül távozik. Figyelem, amint elhajt a kocsival, amiben benne van az egész életem. Megfordulok, és a pizzázó kirakatára nézek.
199
Mindenki nevetgél, jól érzi magát. Háttal a falnak dőlök, lecsúszom, arcomat a kezembe temetem.
Tessék, Nick Ashford arra kért, adjam ezt át neked. - Katelyn összehajtogatott papirost lenget a kezében. - Veszekedtek, te meg Liam? Nem, hogy jut ez eszedbe? - kérdem, mialatt bepakolom a könyveimet a szekrénybe. Nem tudom. Mi másért írna neked Nick Ashford szerelmeslevelet? Felegyenesedem, és ránézek. Felhúzott szemöldökkel somolyog. Fogalmam sincs. - A papírért nyúlok. Gyorsan elkapja, hogy ne tudjam elérni. Mi ez? - Mason kikapja a kezéből. Katelyn arcára kiül az „ó, a francba”kifejezés, miközben Mason széthajtogatja az üzenetet. Csendben áll, az állkapcsa megfeszül. Megfordul, és rám néz. Én visszafordulok a szekrényemhez. - Rágerjedtél Nick Ashfordra ? - Nem, egyáltalán nem - védekezem. - Na várj csak, amíg Liam meglátja ezt - mondja Mason. Mit látok meg? - Liam hozzám hajol, hogy megcsókoljon, mielőtt Masonhöz fordul. - Mi ez? - kérdi, mire Mason átadja neki a papirost. Liam időnkéntfelnéz belőle, és rám pillant. - Mi ez, Josie? Nem tudom, Katelyn hozta nekem. Még azt sem tudom, mi áll benne. Liam Katelynre néz, aki vállat von. - Történelemórán adta nekem. -
-
Azt írja, hogy - kezdi Liam„Kedves Josephine, tisztában vagy te azzal, hogy milyen gyönyörű vagy? Látlak a folyosók
jak. Szeretnélek jobban megismerni. Hívj fel. A te Nicholas Ashfordod.” Mason és Liam nevetni kezd, ami idegesít. Abban a tudatban hagyom ott őket, hogy Nick most alighanem kiérdemelt magának egy verést. Katelynnek egyszerűen oda kellett volna adnia a levelet nekem ahelyett, hogy a suliban lengesse. Mielőtt befordulnék az osztályterembe, egy erős kéz visszaránt, majd a dupla ajtós kijárat felé taszít. Hiába van mögöttem, úgy is tudom, hogy Liam az. A futballpályára visz, az a kedvenc helye, ha beszélgetni akar. Csakhogy most nem beszélgetünk. A betonfalnak nyom, a lábam azonnal a csípője köré kerül. Szája megtámadja az enyémet, kezünkkel bejárjuk egymás testét. - Fel akarod hívni Ashfordot? - kérdi, miközben ajka a számról a nyakamra vándorol. Nemet intek, és ez az igazság. Nem óhajtok beszélgetni Nick Ashforddal, sem jobban megismerni annál, mint ahogy egy osztálytársat ismer az ember. - Nick féltékeny rám, bébi. Mindigaz enyém kell neki. Légy szíves, ne add meg neki. - Nem fogom, ígérem. Ujjaimmal a halántékomat masszírozom, hogy enyhüljön a nyomás, miközben nyílik az ajtó. Nick áll ott, engem néz. Valaminek változnia kell. Kinyújtja a kezét, hogy felsegítsen, ujjaink összefonódnak, mialatt a kocsi felé tartunk. Sokkal nyugodtabbnak tűnik, hogy Noah nincs a közelben, és nekem ez nem tetszik. Azt akarom, hogy a fiam állandóan velünk legyen. Amikor benn vagyunk a házban, a falhoz nyom és megcsókol, nyelve mohó és durva, miközben az enyémmel birkózik. Leveti az ingét, a blúzomat rángatja. Ellököm magamtól, de azt hiszi, csak azért, mert kell a hely a vetkőzéshez. - Beszélnünk kell - mondom, és kerülöm a tekintetét.
zoi
Azonnal elenged, a nappaliba megyünk. Mindketten leülünk. Megfordulok, a szemébe nézek, és magam alá húzom a térdemet. - Többé nem veszekedhetsz Liammel. Ez nem fair Noah- val. Tudom, elszúrtam a dolgokat, amikor úgy döntöttem, beszámolok Noah-nak Liamről, de ami történt, megtörtént. Ezen már nem tudok változtatni. El kell fogadnunk, hogy Liam része az életünknek, és tovább kell lépnünk. Nick az ajkához emeli a kezem, és megcsókolja. - Igazad van. Hülye voltam, és abban is igazad van, hogy tovább kell lépni. Hiszen ezért is költözünk el innen. A döbbenettől némán nézek rá. Szeretném azt hinni, hogy nyilván nem jól hallottam valamit. Nicknek kialakult praxisa van itt, én meg épp terjeszkedem a bolttal. Ki van zárva, hogy költözködésbe fogjak. - Megbocsáss, de mit mondtál? - Hangom a torkomban reked. Alig kapok levegőt. - Kiveszem a kutatóévemet, és egy évre Afrikába megyünk az Orvosok Határok Nélkül szervezettel. - Látom az arcán, hogy komolyan beszél, és úgy gondolja, hogy vele megyünk mi is. Ezt a fantasztikus döntést a nélkül hozta meg, hogy előtte megbeszélte volna velem. Az, hogy én beszéltem a fiamnak az apjáról, az semmi ehhez képest. - Nem - suttogom. A fejemet rázom. Nem megyek sehová. - Jót tesz majd nekünk. Noah rengeteget fog tanulni - mondja. Kitépem a kezem az övéből, és felállók. - Noah, meg én nem megyünk sehova, Nick. Talán nem kéne ilyen döntést hoznod a nélkül, hogy előbb megbeszélnéd velem. Liam... - Le se szarom Liamet, Josie. Fogd már fel ezt végre. Fogom a családomat, és elmegyünk Afrikába.
2.0Z
-
Nem, nem megyünk. Te mehetsz, mi viszont maradunk.
Nick feláll, elém lép. - Mit beszélsz? A férfira nézek, akit az elmúlt hat évben szerettem. - Ha menni akarsz, Nick, hát eredj, Noah meg én azonban maradunk. Noahnak iskolába kell járnia, és Liamtől sem fogom elszakítani, miközben éppen ismerkednek egymással. Nekem meg itt van a boltom. Nem mehetek el csak úgy, és nem is fogok. Ez... nem vita tárgya. - Szóval erről van szó. Westburyt választod helyettem? Megrázom a fejem. - Nem, Nick. Én Noah-t választom.
Z03
29.
FEJEZET
Liam Noah meg én kicsomagoljuk az utolsó ruhával teli dobozokat, amiket Los Angelesből hoztam. Elhatároztam, hogy Beaumont városa lesz az otthonom, és ingázni fogok közte meg Los Angeles között.
Harrison
Harrisonnak
nincs
és
Quinn családja,
nálunk és
töltik
amikor
a
karácsonyt.
említést
tettem
Beaumontról, megkérdezte, nem jöhetnének-e ők is. Egyedül azt mulasztottam el, hogy szóljak Samnek, így búcsú nélkül mentem el. Március végéig még fenntartom a lakosztályomat a felhőkarcoló tetején, onnantól viszont albérletet kell találnom. Remélem, Jimmy és Harrison nem bánja, hogy itt kell a zenéiket felvenniük. Amikor beszéltem Harrisonnak Noah-ról, izgatott lett, és teljesen egyetértett a tervemmel. Azt mondta, megérti, miért volt szükségem a változásra, és közölte, hogy alighanem ő is ugyanígy tenne, ha most szerzett volna tudomást Quinnről. Josie-val valamivel j óbb a viszonyom, már amennyiben viszonyról beszélhetünk egyáltalán, és nekem ez így megfelel. Időre van szüksége, hogy felépüljön a szakításból, nekem pedig időre van szükségem, hogy apa legyek. Sok-sok évet kell behoznom.
205
Holnap meghozzák a karácsonyfát. Most, hogy mindent kicsomagoltam, és elpakoltam, jobbkor nem is szállíthatnák ki. Katelyn átjön a lányokkal, hogy feldíszítse - ez nyilvánvalóan Elle specialitása. Ki vagyok én, hogy megtagadjam három gyönyörű nőtől az összes nehéz munka elvégzését ? Csengetnek, Noah pedig üvölt a lépcső tetejéről: - Majd én nyitom! - Mikor hallom lefelé dübörögni a lépteit, kiver a víz. Josie is, én is félünk, hogy megcsúszik és eltöri valamijét, de egyikünkre se hallgat. Talán majd fog, ha a balesetin köt ki. Robajt hallok, valami széttörik. Kirohanok a konyhából, át az ebédlőn, pánik kerülget, mert nem hallom Noah-t, túlságosan nagy a csend. - Noah, mi van veled... Megtorpanok. Ott áll az anyám, lábánál a tűzálló edény darabkáival, keze a tátott száját takarja, szeme nedves. Kezem Noah vállára teszem, és az anyámra nézek. Megöregedett, és láthatóan kifestette magát. Nem tudom megmondani, vajon most is ugyanazt a vörös rúzst használja-e, mint gyerekkoromban, de valahogy az az érzésem, hogy nem sokat változott. -
Noah, menj, hozz nekem valami felmosót, törlőrongyot,
meg nejlonzacskót, hogy feltakarítsuk ezt itt. - Oké, apa. Noah szalad a konyhába. Én kivárok valamennyit, mielőtt ismét az anyám szemébe néznék. Noah-t figyeli. - Mit csinálsz itt ? Rám néz, ugyanazzal a hideg tekintettel, amivel volt szerencsém felnőni. Ha nem ismerném jobban, azt hinném, gyűlöl. Talán, mert tönkretettem az életét. - Én csak... ő... a tűzálló tál, és... te... Tényleg nem tudsz beszélni, vagy a vodka végül minden emberit kiszipolyozott belőled? - Öt éve egy kortyot sem ittam - mondja.
- Gratulálok. Menned kéne, mielőtt a fiam visszajön. Nem akarom megmagyarázni neki, miért beszélgetünk úgy, mintha ismernénk egymást. - Liam... - Ne - mondom, miközben átlépem a disznóólát, amit a verandámra varázsolt. Csöndben beteszem az ajtót magam mögött, hogy őszintén beszélhessek vele. - Te csak ne liamezz engem. Ott álltái, és végignézted, amikor kivágott engem otthonról. Meg kellett volna védened, és meg kellett volna védened Noah-t is. Ugyanabban az istenverte városban laksz, a fiam pedig éppen úgy néz ki, mint én, úgyhogy nekem ne mondd, hogy nem láttad őt vagy Josie-t. Szólhattál volna nekem. Egyedül te tudtad a számom, de nem kerestél. - Sajnálom, próbáltam, de ismered apádat. Hajlíthatat- lan volt. - Kifogásokra nem vagyok kíváncsi. A fiam tíz évét hagytam ki. Tíz évét! - Találkozhatom vele ? Másfelé kell néznem, mert ha rá nézek - folyik lefelé a smink az arcán, akár egy elázott utcalánynak -, abból nem sok jó sül ki a számomra. Utálom őt így látni, és szomorú, de éppen ez a legélénkebb emlékem róla. - Miért kéne hagynom? - kérdezem. - Nem kéne. Én nem vagyok jó ember, Liam. Tudom én azt. Bár állandóan azzal próbálkozom, hogy valami j ót tegyek valakivel. Próbálok önálló lenni, és nem annyira... - Robotszerű? - Ilyennek látsz? - Igen, ilyennek - elindulok az ajtó felé. - Te találkozhatsz vele, ő azonban nem. Nem szeretném, ha csak a közelébe is jönne a fiamnak.
207
Bólint, és követ a házba. Noah a lépcsőn ül, kezében a kért holmikkal. - Mit csinálsz te ott a lépcsőn? - kérdem. - Beszélgettetek. Nem akartam félbeszakítani. - Milyen udvarias. - Rábólintok: valóban az. Josie jól nevelte. - A fürdőszoba a folyosó végén van, Noah meg én kint feltakarítunk. Bianca Westbury végigmegy a folyosón a saját otthonomban. Esküszöm, sosem gondoltam arra, hogy valaha is megérem ezt a napot. Feltakarítjuk a szemetet, Noah pedig slauggal lemossa a verandát. Tartok tőle, hogy éjszakára jegesek lesznek a lépcsők, reggel jó lesz vigyáznunk. - Ki ez a néni ? - kérdi. Azt akarom mondani, hogy egy idegen, de hát az anyám van itt, és olyasmit kér, amit - ebben biztos vagyok - Josie nem adna meg neki. Tulajdonképpen, ha látni akarja Noah-t, átjöhet ide, és nálam megteheti. Vállam felett hátranézek, s látom, hogy anyám áll ott a kezét tördelve. Rendbe hozta magát, amennyire tudta, de ideges. Sosem láttam még ennyire bizonytalannak. A nappaliban kínálom hellyel. Az egyik fotelt választja, míg Noah, meg én a pamlagot. - Emlékszel, amikor azt kérdezted, találkozhatsz-e a szüleimmel? - Noah bólint. A szüleim említésére felcsillan a szeme. Nem örülök neki; nem olyan jó fejek ők, mint azt a fiam gondolja. - Noah, ez itt Bianca Westbury, az anyukám. Noah az anyámra néz, mintha tanulmányozná, mintha mindent meg akarna tudni róla. Anyám lesimítja a haját, és lágyan rámosolyog. Tapsikol egyet, aztán a szoknyáját igazgatja. Noah hol egyikünkre, hol másikunkra néz, és a vállát vonogatja. - Fíogyan szólítsalak?
208
Bianca előrehajol, keze a térdén. - Hát, ööö... én nem is tudom... én... lássuk csak... - A nanámat meg a papámat nanának hívom, és... ó, ez vicces, mi, apa? - „Apa” - suttogja Bianca. Rám néz, és mosolyog. - Azt hiszem, ha Bianca nagymamának szólítasz, az rendben van. - Bólint, és elpirul. - Igen, szerintem legyen Bianca nagymama. - Oké, az klassz. - Igen, klassz - mondja. Nevetni kezdek, Noah követi a példámat. Nem hinném, hogy Bianca életében kimondta volna a „klassz” szót. - Noah, mesélj magadról. - E szavak hallatán véget vetek a társalgásban való részvételemnek. Anyám apamlaghoz megy, és leül Noah mellé. Emlékszem, kiskoromban volt ilyen, mielőtt odahaza kezdtek megváltozni a dolgok. A nappaliban hagyom őket, hadd ismerkedjenek. Előveszem a telefonomat, Josie-t hívom. Tudnia kell arról, hogy anyám átjött és találkozott Noah-val. Inkább én szeretném elmondani neki, mielőtt Noah véletlenül elszólja magát. - Szia - szól bele Josie a harmadik csengetés után. Mindennap beszélünk, de eddig őrizkedtem attól, hogy elmondjam, valójában mit érzek. Azt akarom, akkor jöjjön át hozzám, amikor már készen áll erre. Jelenleg annak is örülök, hogy botrányok nélkül része az életemnek. - Nem fogod elhinni, ki kopogtatott az ajtón fél órája. - A bútorszállító ? - Korábban sokat piszkált azért, hogy nekem nincs semmilyen bútorom. Aztán, amikor vettem néhány új garnitúrát, a mennyiséggel kissé túllőttem a célon. Végül is, ez a ház véglegesen az enyém, így megfelelően be kell rendezni. Nevetek. - Bianca.
2.09
Josie tudja, hogy miként éreztem a szüleim iránt a gimnáziumban. Nem beszéltem neki az ultimátumról, amit az apámtól kaptam, amikor a főiskola abbahagyása mellett döntöttem. Várom, hogy Josie mondjon valamit. A vonal másik végén azonban csend honol. - Mi az, Jojo? - Csak úgy felbukkant ? - Tűzálló edényt hozott az új lakóknak. Mi van veled? Hangszíne kíváncsivá tesz. Ha beszélünk, általában élénk, most pedig letörtnek tűnik. - Semmi - mondja, és megköszörüli a torkát. - Ezek szerint nem akarod, hogy ma vacsorát vigyek neked? Még ha a tűzálló edény a konyhámban lenne, akkor is akarnám, hogy vacsorát hozzon, mert így legalább nálam lenne, és tudnám, hogy nem megy haza senkihez, és ez pompás érzés. Alig várom, hogy felvigyem a lépcsőn, az ágyunkba fektessem, és ott tartsam mindörökké. - Várlak vacsorára, úgyhogy talán nem árt sietned, ha jönni akarsz - mondom. Erre nevetni kezd, és azzal vádol, hogy a szakácstehetsége miatt tartom, még ha pizzát rendel is. Nem tagadom, ez jó ürügy lesz arra, hogy minden este magamnál tudhassam. - Hamarosan látlak - mondom, mielőtt letesszük. Visszanézek a nappaliba. Egymás mellett ülnek, nagy beszélgetésbe merülve. Nézem, amint kölcsönösen figyelnek egymásra, és azon gondolkodom, vajon hogyan hagyhatta anyám, hogy az apám azt csinálja, amit csinált. Anyám sugárzik az örömtől, amikor Noah-val beszél; velem miért nem tudott ilyen lenni ?
2.10
30. FEJEZET
Josie Három hete, hogy Nick távozott. Aznap este ment el, amikor a költözésről beszélt. Nem tudom, hova. Hogy lefoglaljam magam, másnap munkába mentem, Jennának pedig kiadtam a szombatot, csináljon, amit akar. Amikor hazajöttem, Nick cucca már nem volt itt. Nem sok mindenét tartotta nálam, ruhákat leginkább, de feltűnt a hiányuk, amikor bementem a fürdőszobába, és nem láttam a borotvahabját meg a fogkeféjét. Hiányzik Nick. Hiányzik a nevetése, a vigasztalása, és az érzés, amikor éjjel a karjában tartott. A szívem nem tört ösz- sze. Nem ültem le bőgni, kivéve a távozása estéjét. Amit érzek, az nem tisztességes vele. Helyesen cselekedett, amikor elment. Ily módon megmentett bennünket. Csak azt akarom tudni, jól van-e. Noah meg én a karácsonyt Liamnél töltjük, Katelynnel és a lányokkal. Egyetlen nagycsaládként tesszük túl magunkat egy barát, egy férj és egy apa elveszítésén - együtt. Katelyn és a lányok most Liamnél díszítik a fát. Liam meg akarta várni vele, míg én is megjövök, én azonban azt mondtam, kezdjék csak el nélkülem. Marad nekem későbbre is elég tennivalóm. Most utólag látom, kár volt elengednem Jennát. Van itt forgalom. Nem mintha panaszkodnék arra, hogy jönnek a
211
vevők, de most elkelne pár segítő kéz. A kifutófiúm anyagi kerete az idei karácsonyra határozottan megnőtt a busás borravalók hatására. - Boldog karácsonyt, Mrs. Potter! - Ó, boldog karácsonyt, Josie. Egyszerűen imádom az ünnepek alatt a maga kis boltját. Olyan elképesztő munkát végez a koszorúival és a virágaival. - Köszönöm. Mára mit adhatok? - Egy vörös rózsákból és liliomokból álló dekorációban gondolkodom. Szeretném kissé feldobni a bejáratot. - Természetesen, Mrs. Potter. Otthagyom Mrs. Pottert, aki a mikulásvirágokat vizsgálja. Egy másik vevőt a keresett virágokhoz irányítok, mielőtt belépek a hűtőkamrába. Felkapom a rózsákat és a liliomokat, valamint még néhány ünnepi virágot, majd visszamegyek. A pénztárnál egy magas, szőke nő ácsorog, nincs a kezében semmi, így rámosolygok, és egy perc türelmét kérem. -Jó napot, bocsásson meg, magajosephine Preston? - Én vagyok - mondom, miközben Mrs. Potter virágait rendezgetem egy kristályvázában. Mrs. Potter a törzsvásárlóim egyike, aki mindig talál magának valamilyen alkalmat, hogy friss virág legyen a házában. Az új vevő csak áll ott, nem szól, így folytatom a munkát. Befejezem Mrs. Potter rendelésének az elkészítését, és a pénztárgéphez viszem, ahová más növényeket is felsorakoztatott. Mikor beütöm az összeget, fizet, aztán segítek neki kivinni az autójához a szerzeményt. - Köszönöm, drágám. - Szívesen. Köszönöm, hogy nálam vásárolt; sokat jelent nekem. - Arcon csókol, mielőtt beül a kocsijába. Sietek visz- sza a boltba; odakinn meg lehet fagyni. Kezemmel dörzsölöm a karomat.
ÍI2
Fizet a többi vásárló is; dolgozni kezdek a következő megrendelésen, miközben felmérem a még benn lévő vevőket. A szőke a pulthoz jön, és leteszi a táskáját. Napszemüvege hátrafogja a haját; gyorsan kipillantok, van-e bármi nyoma napnak, de nincs. A turisták mindig alaposan megjelölik magukat. - Segíthetek? - kérdezem. - Gondoltam, beszélhetnénk - mondja. Még egyszer ránézek, hátha valahonnan ismerem, de nem. - Esküvői rendezvényhez szeretne bejelentkezni, vagy valami másról van szó? Mosolyog, mikor az esküvő szót említem, nyilván szerelmes. A vőlegényem valahogy nem örülne neki, ha nélküle tervezném meg az esküvőt. - Meg fog lepődni. A legtöbb vőlegényt ez nem érdekli. Nevetünk. Majd ő is megtanulja, hogy a pasik csak bólintanak, és azt mondják: „Oké, legyen, ahogy akarod, édesem.” Előveszem az előjegyzési naptáramat, és keresem benne a legközelebbi szabad időpontot. - Nem igazán kell egyeztetnünk. Csak ezt akartam átadni magának. - Borítékot nyújt át; díszes és meglehetősen könnyű. Megnézem a feladót. Valami Los Angeles-i ügyvéd. Ezek nyilván a Noah-val kapcsolatos papírok arról, hogy ő lesz Liam haszonélvezője. - Köszönöm - mondom, és félreteszem. - Nem is kíváncsi, mi van benne? - A pultra hajol, hosz- szú, vörös körmei megragadják a figyelmemet. Műmosolya nem sok bizalmat ébreszt, mintha tervezne valamit, aminek én fogom meginni a levét. Felemelem, és kinyitom a borítékot. Kiveszem a papírokat, és gondosan olvasni kezdem őket, miközben forr bennem a harag. Liam pontosan azt tette, amiről megígérte, hogy nem
213
fogja megtenni. Visszateszem a papírokat a borítékba, majd az egészet becsúsztatom a pult alá, a retikülöm mellé. - Postán is elküldhette volna. Ez így felesleges időpocsékolásnak tűnik. - Próbálom lefoglalni a kezem, miközben egyedül arra vágyom, hogy kirúghassak mindenkit, majd elrohanjak Liamhez, elhozni a fiamat. - Az is a feladataim közé tartozik, hogy ügyfeleim elégedettségéről a legmesszemenőbbig gondoskodjam. - Mázlisták az ügyfelei - válaszolom, s titkon remélem, elmegy végre. A munkáját elvégezte. Nincs már szükség arra, hogy itt legyen. - Mellesleg Sam Moreno vagyok - nyújtja a kezét. Nem mozdulok, hogy elfogadjam. Eszem ágában sincs barátságosnak lenni hozzá. Visszahúzza a kezét. - Liam menedzsere. Mostantól ha a fiáról és Liamről van szó, velem lesz dolga. A most magának átadott keresetlevél utolsó oldala
egy apasági vizsgálatra
vonatkozik. - Mire ? - nyögöm ki. - Nos, nem várhatja, hogy olyasvalaki, mint Liam Page, csak úgy pénzt adjon egy gyerek ellenében, aki nem is biztos, hogy az övé, igaz? Ügy értem, biztosra veszem, hogy ez járhatott a maga fejében, amikor Liam küszöbére tette a kisfiát, mint valami pénzéhes kis szajha. Talán az minden vágya, hogy alaposan megcsapolja az ügyfelem vagyonát, ám biztosíthatom, hogy ez nem fog megtörténni. - Most aztán menjen el. - Az ajkamba harapok, nehogy felrobbanjak. Tudom, hogy csak a munkáját végzi, amiért Liam megfizeti, de azért szívesen kiszúrnám a szemét egy ollóval, és végignézném, ahogy kifolyik az önelégült arcára. Mosolyog, felkapja a táskáját, és kisétál. Vannak még benn vevők, de látszólag egyikük sem figyelt fel a történtekre. Nyugodtan odalépek hozzájuk, közlöm,
214
hogy egy váratlan esemény miatt korábban be kell zárnom. Árengedményt ajánlok a következő vásárlásukból, és megígérem, hogy holnap is nyitva leszek. Szerencsére nem izgatják fel magukat különösebben. Nehezen hajtok a Liam házáig vezető úton. Még azt sem tudom, mikor kezdett havazni, de az utat borító friss hóréteg jócskán megnehezíti a tájékozódást. Néhány mély, nyugodt lélegzetet veszek, amikor beállók a feljárójára. Liam a háza elülső frontját fehér fényekkel dekorálta ki. Gyertyafény valamennyi ablakban, ezt én javasoltam. A bejárati ajtón zöld girland és nagy vörös csokor. Most először veszem észre, hogy a verandán lévő télapós dekoráción az én nevem is szerepel. Azt írja,Liam,JosieésNoah él itt. A mi kettőnk nevét kihúzom, mielőtt bekopogok. Az ajtó kitárul. Liam előttem áll. Zavart, a szemöldökét összehúzza. - Miért kopogsz ? Gyakorolnom kellett volna a mondókámat. Nem bírok ránézni. Csak a fiamat akarom. - Noah-ért jöttem. - Hogy érted, hogy érte jöttél? Terveink vannak ma estére. - Én... változott a helyzet. Most azonnal haza kell vinnem a fiamat. Liam előrelép, ki a teraszra. Becsukja maga mögött az ajtót. Mezítláb áll a téglával kirakott verandán, pólóban és farmerban. Nyilván fázik. - Mi történt? - kérdi. Hátralépek, hogy meglegyen köztünk a távolság, de ő még egy lépéssel közelebb jön. Rázom a fejem, nem bírok ránézni. Nem is fogok. - Jojo - mondja, és kinyújtja utánam a kezét. Ellököm magamtól. - Ne hívj így.
2.15
- Mi bajod van? - Szeme szikrázik a dühtől. -
Semmi - válaszolom élesen. - A fiamat akarom, és haza
akarok menni. - A kunkat - háborog. Nevetnem kell azon, hogy a mi fiunk. - Biztos vagy te abban, Liam Page ? Tekintetében zavar és fájdalom keveredik. Látom a kínlódást a szemében, amikor a művésznevén szólítom. - Mi az ördögről beszélsz, Josie ? Nem bírom tovább. Nem fogok itt ácsorogni, míg ő a hülyét játssza. Előhúzom a retikülömből a borítékot. - Erről - mondom könnyek között, és a melléhez vágom. - Hogy meg tudtad tenni, pedig megígérted, hogy nem fogod. Megbíztam benned... megint, és te összetörted a szívem. Liam kiveszi a borítékot a kezemből, és kinyitja. Elolvassa az első oldalt, aztán sorban az összes többit. Elsápad. Amikor rám néz, félelmet látok a szemében.
216
31 .
FEJEZET
Liam Josie csak egyet kopogott, így amikor ajtót nyitottam és megláttam őt ott állni, rögtön tudtam, hogy valami baj van. Már meg tudom mondani, mikor izgatott. Elszántan áll a verandán. Meglehetősen ideges, s bár nem tudom, mit tettem, azt viszont igen, hogy haragjának én vagyok az oka. A kilépés a teraszra alighanem a hét legostobább cselekménye a részemről. Hideg van, havazik, és rajtam se cipő, se zokni. A dzseki nélküli mászkálással is lehetnék óvatosabb. Próbálok komolyan beszélni vele, miközben minden vágyam az, hogy visszarohanjak az otthonom melegébe. Semmi nem frusztrálóbb, mint egy nő, aki nem mondja meg, mi baja veled, hiába kérdezed. Legszívesebben megragadnám, és kiráznám belőle a választ. Előttem áll görnyedt vállal, rám nézni nem hajlandó, nem mutatja gyönyörű szemét, amiben úgy olvasok, mint a nyitott könyvben. Felnyitom a díszes borítékot, amit a mellemnek szegez. Tekintetem végigsiklik a „gyermekelhelyezés”, a „láthatás”, a „gyermektartás” és a „kaliforniai lakos” szavakon. Az utolsó oldaltól végképp kikészülök - az áll benne, hogy én apasági vizsgálatot kértem annak megállapítására, vajon Noah Michael Preston valóban az én fiam-e.
217
Josie a melle alatt keresztbe teszi a karját, mint aki többszörös ütést kapott. Nem törli már le a könnyeit sem, amelyek szabadon ömlenek gyönyörű arcán; tönkretette a csalás, amit a nevemben elkövettek. Nem csoda, hogy el akarja vinni Noah-t. Azt mondtam neki, soha nem venném el tőle, most pedig ezekből a papírokból az derül ki, hogy dehogynem. Pedig nem ezt akarom. Azt akarom, hogy egy család legyünk. Még csak meg sem fordult a fejemben más, amikor tudomást szereztem Noah-ról. Egymillió év alatt sem gondoltam volna ilyesmire. - Honnan szedted ezt ? - teszem fel a kérdést. Megmarkolom az iratokat, s miközben lobogtatom, össze is gyűröm őket. A szemét forgatja, és elfordul tőlem, amivel csak még jobban feldühít. - Csak Noah-t akarom, utána megyünk haza. - Válaszolj nekem. Megrázza a fejét. - Csak add ki a fiam! - kiáltja, s kezével hirtelen eltakarja az arcát. Képtelen vagyok rá, nem fogom kiadni. Nem adom át Noah-t úgy, hogy nem kapom meg a válaszokat, amelyekre kíváncsi vagyok. Megragadom Josie karját, és bevonszolom a házba. Ellenáll, küzd velem, miközben keresztülcibálom a konyhán, le a lépcsőn,
be
a
stúdióba.
Hangszigetelt,
úgyhogy
ott
üvöltözhetünk, visítozhatunk, Noah nem fogja hallani. Belököm a szobába, bevágom az ajtót, és be is zárom magunk mögött. -
Ki adta neked ezeket a kibaszott papírokat, Josephine ?
- Utálom a teljes nevén szólítani, de erre mindig felfigyel. Elszántan rám néz. - Tudod, arra gondoltam, megbeszélhetnénk ezt a láthatás dolgot, de tévedtem. Nem akarom a pénzed, Liam. Nincs rá szükségem. Noah, meg én egész idő alatt megvoltunk a
21S
magunkéból, úgyhogy nem kell amiatt aggódnod, hogy kifosztalak. - Josie... - Nem, hadd fejezzem be. - Feltartja a kezét, és a lehető legmesszebb távolodik tőlem. - Nem! - üvöltök rá. - Nem fejezed be. Megmondod, kitől kaptad ezeket az istenverte papírokat. Bélyeg nincs rajta, úgyhogy tudom, hogy valaki személyesen kézbesítette ki. Tényleg mindjárt kiborul nálam a bili, úgyhogy most rögvest áruld el! - Mit számít ez? - Azt, hogy kibaszott hülyeség az egész! - ordítom. - Én soha nem csináltam ilyet. Én ezt nem akarom. Nem akarom Noah-t se tőled elvenni, se Beaumontból elvinni. Odamegyek hozzá, és a falnak taszítom. Testem az övének préselődik, kezem gyengéden megfogja az arcát. Nem akarok mást, mint megcsókolni. Lehántani a testéről az ösz- szes vastag, téli ruharéteget, s érezni a bőrét az enyémen. - Szeretem a fiunkat, Josie. Nagyon szeretem. Sosem tennék olyat, amivel fájdalmat okozok neki, és ha elvenném tőled, ezt tenném. - Próbálok lecsillapodni. Tudom, ki van e mögött, és számomra ez az utolsó szalmaszál. - Samnek hívják - mondja olyan halkan, hogy alig hallom, de azzal, hogy elkapom a Sam nevet, megvan a válasz, amire kíváncsi voltam. - Hallgass rám - mondom, megemelve az állát, hogy rám nézzen. - Úgy vettem ezt a házat, hogy közben rád gondoltam. Azért vagyok itt, mert itt van a családom, te meg Noah. Veled akarok lenni. Sam a menedzserem, és most egyértelműen áthágott minden határt. Nem tudom, honnan tud Noah- ról, de megtudom. A legutolsó, amit akarok, hogy neked fájdalmat okozzak. Szeretlek, Jojo.
219
- Kérlek, ne vedd el - rimánkodik. Gyűlölöm sírni látni őt. Utálom, ha kétségbeesés jelenik meg az arcán. Samet meg fogom ölni, amiért ezt tette Josie-val... velünk. Nincs szükség az életünkben ilyen drámákra. A füle mögé simítom egy kósza hajtincsét. Közelebb húzódik az érintésemhez, arcát kérges tenyeremnek dörzsöli. Nem bírok ellenállni. Lecsókolom arcáról a könnyeket, míg meg nem találom a száját. Három csókot nyomok az ajkára, az első kettőt a szája sarkára, és csak aztán tesztelem nyíló ajkát. Elfogadó. Keze előre húz, közelebb. Mindkettőnk számára túl hamar hagyom abba. Akarom őt, de nem így. - Akarsz engem? - suttogja az ajkamnak. - Igen, nagyon is, de nem így. Nem a stúdiómban, ahol Noah megláthat. - Kibontakozom az öleléséből, és a gyönyörű kék szemébe nézek. - Azt akarom, hogy mindenestül az életem része légy, Jojo, ha készen állsz rá. Kéz a kézben megyünk fel a pincéből, a papírokat a stúdióban hagyjuk. Később majd gondom lesz rájuk. Első dolgom lesz felhívni az ügyvédemet, és visszavonatni őket. Hogy Sammel mitévő legyek, azt még nem tudom.
Újabb
kérdés
az
ügyvédemnek, hogy kirúghatom-e. Mibe kerül nekem, ha szerződést bontok vele ? Ezúttal túl messzire ment. Noah, meg én elkezdjük felállítani a fát középütt, az utcára nyíló nagy panorámaablakkal szemben. Josie jön be, az arca tartózkodó. Ismerem valamennyi arckifejezését, a mostani hezitáló, mintha tojáshéjon lépkedne. Rendbe kell ezt tennem, mégpedig gyorsan. Szándékosan ferdén állítom fel a fát. Mikor dúl-fúl miatta, elfordítom a fejem, és elrejtem a mosolyom. Átveszi a parancsnokságot, utasít, hogy most jobbra, most balra, végül,
2.20
hogy nem figyelünk rá, égnek emeli a kezét. Ránk, férfiakra hagyja a karácsonyfa egyenesen történő felállításának nehéz küldetését. O inkább a konyhába megy, és dolgozni kezd a ma estére szánt, saját kezűleg készített fogásokon. Katelyn, a lányok, Harrison és Quinn hamarosan itt lesznek a fadíszítő bulira. A Westbury férfiak azonban ebből nem kérnek. Noah, meg én kiosonunk hozzá a konyhába. O az egyik, én a másik oldalról kapom el. Amikor felsikolt, nevetni kezdünk. Nem tehetek róla, megcsókolom. Hallom, hogy Noah röhincsél, majd elmegy, úgyhogy még egyszer megcsókolom Josie-t. Tudom, nem kéne, de nem tehetek róla, szeretem. Éppen harmadszor is megcsókolom az ajkát, amikor nyílik a bejárati ajtó. Katelyn kiabál a lányokkal, hogy viselkedjenek tisztelettudón. Josie ellök magától. Ennek sértenie kéne az érzéseimet, de nem sérti. Tudom, hogy az ünnepek alatt Katelynre akar összpontosítani. Úgy döntök, hogy udvarolni kezdek a csajomnak. Romantikára van szüksége. Amikor Josie meg én felszolgáljuk az ételt a nappaliban, a gyerekek rátámadnak, akár a keselyűk. Kiküldőm őket ajtót nyitni. Harrison és Quinn áll a küszöbön, mindketten virággal a kezükben. - Nem kellett volna - nyúlok értük. - Hát, te aztán nagy franc vagy - vigyorog Harrison, sűrű szempillái alól hunyorogva. Behívom, és az ünneplés színhelyére terelem őket. Josie és Katelyn felnéz, s elmosolyodnak, amikor belépünk. - O itt Josie, és a fiunk, Noah. - Noah-ra mutatok, aki kurtán felnéz és integet. - Örülök, hogy találkoztunk, Harrison. Szia, Quinn - mondja Josie, lehajolva Quinn magasságába.
221
Quinn integet, miközben közelebb húzódik az apjához, Josienak azonban átadja a virágcsokrot. - Tudod, hogy virágkereskedő, ugye ? -
Befogod, Liam. Gyönyörűek! Köszönöm, Quinn. - Josie úgy
méreget, mintha bajban lennék. Bizonyos fokig azt kívánom, bár kihasználtam volna a lenti helyzetet, ha így tud nézni rám. -
Harrison, ő a barátunk, Katelyn, s a lányai, Peyton és Elle.
- Mindkét gyerek felnéz és mosolyog, mielőtt visszatérnek a díszek válogatásához. Katelyn kezet ráz Harrisonnal, aki lassú mozdulattal átadja a virágcsokrot. Katelyn elfogadja, és az arcához emeli, hogy belélegezhesse az illatát. Harrisonra néz, kezében még mindig ott a csokor. -
Hát, szia - nyögi ki nagy nehezen Harrison, mint aki most
rohant tíz kilométert. -
Te jó ég - szólalok meg, és megrázom a fejem. Josie rám
emeli a tekintetét, szeme kitágul. Vállon veregetem Harrisont, és nevetek. Előredől, majdöszszeszedi magát, mindeközben nem veszi le a szemét Katelynről. A karácsony hivatalosan most kezd érdekessé válni.
222
32. FEJEZET
Josie Kávéillatra ébredek. Arcomat a párnámba fúrom. Burberry borotválkozás utáni arcszesz illata szállong. A fejemben ismét lejátszódik, amint Liam megcsókol a stúdióban, majd ismét a konyhában. Utána nyúlok. Egyszerűen éreznem kell, ahogy a bőrömet perzseli az érintése, s tudom, ő az egyetlen, aki ezt a lángoló tüzet ki tudja oltani. Az ő oldala üres és hideg. Hirtelen felülök. Az ágynemű rendezett, érintetlen. A párnája hiányzik. Visszadőlök az enyémre, és eltakarom az arcom. Nem tudom elhinni, hogy egy egyszerű illat ilyen élénk emlékeket kelthet. - Biztos vagy benne, hogy nem kerülünk bajba?- suttogom, bár
biztosított afelől, hogy a szülei elmentek otthonról. Nem dolgozni vagy bevásárolni, hanem utazni. Repülővel egy ha- jóútra. Hogyan győzte meg őket, és miként hagyták őt otthon egyedül, sosem fogom megérteni, de nem is érdekel, mert most Liam egészen az enyém. Kinyitja a garázsból a házba nyíló ajtót. Rövid időre megállunk a konyhában, ahol két üvegásványvizet vesz elő a hűtőből. Kéz a kézben másszuk mega lépcsőt, míg fel nem érünk a szobájába. Kezembe adja a palackokat, és lehúzza a nyakam-
Z23.
ból a selyemsálat. Mögém jön, végigcsókolja a nyakamat, majd a sállal beköti a szemem. - Mit csinálsz ? - Bízz bennem - suttogja a nyakamba. Csakugyan bízom benne. Az életemet is rábíznám. Kinyitja a hálószoba ajtaját, keze a blúzom alatt, a tenyerével terel előre. Az ajtó csalódásának zajára összerezzenek. Most, hogy nem látok, a többi érzékszervem élénkebben működik. Liam mellém áll, légzése erős. Mikor eltávolodik, követni akarom. Ekkor kattan valami, és a levegőt elönti a fahéjnak és még valami édesnek, valami süteményre emlékeztetőnek az illata. Elveszi tőlem az üvegeket, és maga felé húz. Megbotlom és ráesem, de a kezemmel megragadom a karját, így nem zuhanok apadióra. - Sosem hagynálak elesni, Jojo. A szoba közepére visz, és a karjába kap. Az arcomat cirógatja. Imádom, amikor elpirulsz - mondja rekedten. Ajka rátalál az enyémre, hevesen és sürgetőn, miközben meglazítja a sálat. - Boldog karácsonyt, szerelmem - mondja, miközben mindenütt libabőrös leszek. Fölemel, lábam a dereka körékul- csolódik, míg kezem a ruhájába markol. Gyengéden az ágyra fektet, elhúzódik. Érte nyúlok, amin nevet. Körülnézek a szobában. Karácsonyi díszkivilágítással dekorálta ki, és egy kis fával, alatta néhány ajándék. - Melyiket akarod elsőnek kinyitni? - kérdi. - Téged - mondom, és magamra húzom. -
Boldog karácsonyt! - Az ajtó kivágódik, engem pedig a
világ legcsodálatosabb látványa fogad: a fiam és az a férfi, akit kétségbeesetten próbálok nem szeretni. Gyorsan felülök, és megpróbálom rendbe tenni az éjszaka összedúlt ágyneműt.
224
Noah az ágyra ugrik, kezében kis doboz. Liam utána, kávésbögrével a kezében. Miközben a bögréért nyúlok, lehajol, és azt suttogja a fülembe, hogy „boldogkarácsonyt”. Magamra akarom húzni, mint akkor, amikor utoljára karácsonyoz- tunk együtt, de türtőztetem magam. - Ez a tiéd - nyújtja felém Noah a kis csomagot. Iszom egy korty kávét, majd a bögrét az éjjeliszekrényre teszem. Nem tudom, hogyan nem vettem észre eddig a bekeretezett képet, de Noah és én vagyunk rajta. Fogalmam sincs, Liam mikor készítette a fotót, jólesik azonban a tudat, hogy mi vagyunk az elsők és az utolsók, akiket elalvás előtt lát. Liamre mosolygok, aki egy kicsit zavartnak tűnik. Később biztosan megkérdezem majd efelől. Elveszem az ajándékot Noahtól, és kibontom a széles, fehér selyemszalagot. Noah mellém ül, Liam pedig úgy foglal helyet, hogy éppen ne érjem el. Felemelem a fekete doboz fedelét. Odabenn szív alakú gyémántmedál pihen a finom bársonyon. - Kukkants bele - mondja Noah incselkedve. Leteszem a dobozt, körmömet a nyitókapocs alá dugom. Könnyedén kinyílik; önmagammal és Noah fogatlan vigyorával nézek szembe. - Boldognak kéne lenned, nem pedig sírnod, anya. - Nagyon boldog vagyok, Noah. Köszönöm szépen. Imádom. A gyerekem kinyújtja a kezét, és belecsap Liam feltartott tenyerébe. - Igazad volt, apa. Noah leugrik az ágyról, és az ajtó felé indul. - Gyerünk, emberek, megjött a Mikulás! - Liam nevetve néz utána, míg el nem tűnik. Amint meghallja, hogy a fiunk már a földszinten van, kiveszi a dobozt a kezemből, és előveszi belőle a nyak
225
éket. Előrehajolok, lehajtom a fejem, és várom, hogy a nyakamba akassza a láncot. - Tényleg tetszik? - kérdi. Tekintetünk találkozik, minden porcikájával rám figyel. Hajamat hátrafésülöm a kezemmel, s elhúzódom tőle. Hozzám hajol, körülvesz az illata. Uj- jai a bőrömön vándorolnak, követve a láncot a kulcscsontom felett. Kissé elfordítom a fejem, abban a reményben, hogy megcsókol. Nem okoz csalódást. Ajka nagyon könnyedén súrolja az enyémet. - Liam - suttogom. Visszahúzódik, kezével megdörzsöli az arcát. - Mi baj ? - Semmi. Csak nem akarom ezt elkapkodni. Azt akarom, hogy készen állj rá, és ne csak afféle kétségbeesett vergődés legyen, mert még mindig fáj neked Nick. -De... - Semmi de. Sokáig éltél vele, és ennek csak most lett vége. Én türelmes leszek, Jojo. - Feláll, és fölém hajol. Hátra kell dőlnöm, hogy lássam. - Ismét az enyém leszel. Mikor Liam kimegy, a szívem pedig ismét rendes ütemben ver, kimászom az ágyból, és felveszek valami szalonképes ruhát. Abban a pillanatban, hogy kinyitom az ajtót, a földszintről a nevemet kiabálják. A nappaliba belépve hét szempár mered rám. Ma nyilvánvalóan én keltem fel legutoljára. Egy pillantás a fára, és már látom, hogy miért áll a bál. A Mikulás itt járt, és csomagot is hozott. Nem tudom, kinek az ötlete volt ez az egész, de akárki játszott itt Mikulást, ez biztosan az év csúcspontja a gyerekek számára. Liam feltesz egy Mikulás-sapkát, és egyesével kiosztja az ajándékokat. Arca jókedvre derül, amikor a saját nevét olvassa. Osszetépi a papírt, a gyerekek nevetnek. Repül a doboz
2.2.6
teteje, a selyempapír záporozik ránk. Liam fotóalbumot vesz elő, majd lapozgatni kezdi. - Tetszik? - kérdezem, miközben az ujjaival a Noah-ról tíz év leforgása alatt készült képeket böngészi. Feláll, odaszalad hozzám, és felkap. Átölelem, arcunkat a másik vállába fúrjuk. - Annyira köszönöm - mormolja a nyakamba. - Imádom. Annyira imádom, Josie. - Szerintem apukád szereti az anyukádat - közli Quinn Noahval. Harrison és Liam nevetni kezd, akárcsak én és Katelyn. Liam ismét a Mikulás szerepében; valamennyi gyerek bensőséges figyelmet szentel minden ajándéknak. Katelynt lesem a délelőtt folyamán. Néha a könnyeit törölgeti. Ezek részben örömkönnyek, hiszen Liamnek köszönhetően különleges a kislányok karácsonya, részben a Mason miatti gyász könnyei. Miután az összes csomagolópapírt a kandallóba dobjuk, Katelyn meg én a konyhába megyünk, hogy előkészítsük a vacsorát. A gyerekek szétszóródnak a házban. Elle velünk van, míg Peyton tévézik. A srácok kimentek játszani az új paint- ball fegyverekkel. Liam és Harrison a stúdióba vonult vissza dzsemmelni. Bár nem tudom, hogy ez mit jelent, Liam mindig mosolyog tőle. Amint Katelyn, meg én végzünk a vacsorakészítéssel, a díványra telepszem Pey tonnái, miközben Katelyn és Elle a kandalló melletti székeket foglalja el. Mikor Liam egy órára rá feljön, és panaszkodik, hogy ő meg Harrison éhesek, felajánlom, hogy csinálok nekik valami harapnivalót. Liam utánam jön a konyhába. - Mit művelsz? — kérdezi, miközben meghúzza a hajam. Sarokba szorít, nyugtalan leszek. - Látom, otthon érzed magad a házamban.
Z27
- Szóval úgy látod? - Aha. Randiznunk kell. -
Mi lett a kivárással, meg a türelemmel? - Teljesen elve-
szítem az önuralmamat, ha a közelemben van, holott megígértem magamnak, hogy nem teszem ezt. Vele akarok lenni, de azt is megértem, amit Nickről mond. Túlságosan friss még a szakítás, én azonban tudom, kit akarok, és az Liam. Már aznap őt akartam, amikor besétált hozzám a boltba. Csak félek. Liam vállat von. Ujjaival a blúzom gombjait macerálja. Türelmes leszek, de sok időt akarok veled tölteni. - Oké. -
Igen? Mit szólnál, ha együtt szilvesztereznénk? Kettesben?
- Elég közel van ahhoz, hogy megcsókoljon. Előrehajolok, a fejét azonban elfordítja, mivel csengetnek. - Ugye, nem hívtad meg anyádat ? -
Nem, határozottan nem. Mindjárt visszajövök. - Arcon
csókol és otthagy, feszülten és egymagamban. Helló, bébi. - Megfagy az ereimben a vér, amikor meghallom kintről a tegnapi hangot. Csendben kimegyek a folyosóra. - Sam, mi az... -
0, istenem - zihálom hangosan, miközben a kezemmel
eltakarom a számat.
ziS
33.
FEJEZET
Liam Hosszú idő óta ez volt a legjobb délelőttöm, attól a pillanattól kezdve, hogy Noah meg én felkeltettükjosie-t az ajándékkal egészen odáig, hogy kicsomagoltam a magamét. Alig várom, hogy órákat töltsék el a Josie-tól kapott fotókkal. Még ha én nem szerepelek is rajtuk, számomra a mindenséget jelenti, hogy vannak csecsemőkori képeim Noah-ról, totyogós- ként és az első farsangi jelmezében is. Tudom, azt mondtam Josie-nak, türelmes leszek, de nem biztos, hogy menni fog. Látván őt az ágyban, a hosszú, fekete hajával a párnán, azt akarom, hogy az enyémnek mondhassam. Már akkor tudtam, hogy elveszett ember vagyok, amikor az éhségre panaszkodtam, és ő felajánlotta, hogy készít valamit nekem, meg Harrisonnak. Látva, hogy úgy sürög-forog a konyhában, mintha a sajátja lenne, azt szeretném, ha mindennap itt lenne. De félek. Sokáig élt Nickkel, és az ember nem képes arra, hogy csak úgy kikapcsolja az érzelmeit. Én csak tudom. Próbáltam. A csengő hangja kímél meg attól, hogy elhamarkodottan döntsék. Amikor ajtót nyitok, a látogató háttal áll, a szőke
22.9
haját azonban bármikor felismerném. Megfordul, és mosolyogva elindul befelé. -
Helló, bébi - búgja. Amikor műkörmeivel megpróbálja
megérinteni az arcomat, ellököm a kezét. Csak vállat von, és kigombolja a kabátját; alatta alig valamit takaró melltartó és bugyi feszül. A harisnyáját harisnya- kötök tartják. Volt idő, amikor ezt szexinek találtam, de az már a múlté. - Sam, mi a... - O, istenem! Josie zihálására fordulok meg. Az arca inkább fájdalmas, mint dühös. Hirtelen felrohan a lépcsőn, a hálószobaajtó csapódására összerezzenek. - Takard el magad. Gyerekek vannak a házban. Ellépek tőle, az ebédlő irányába. Nem szeretném, ha akár csak a közelébe menne a nappalinak, ahol Katelyn van a lányokkal. Katelyn fordul be a sarkon, és mutatja, hogy felmegy az emeletre. Bólintok, és közben felkészülök arra, amit tennem kell. - Ülj le, Sam, beszélnünk kell. És takard el magad. Vele szemben ülök le. Biztonságos a távolság, innen nem fogom megütni, és ő sem próbálkozik azzal, hogy megérintsen. Tegnap beszéltem Brandonnel. - Én is - közli boldogan. -
Ez ugyebár ugyanaz a nap, amelyen a fiam anyja beállított
hozzám, követelve, hogy azonnal adjam vissza a gyereket. - Én majd elintézem az egészet, bébi. -
Sam, nem vagyok a bébid, és nem is leszek soha. Amit
műveltél, az sok szinten okozott kárt. Soha nem kételkedtem abban, hogy Noah tőlem van. Gyermekelhelyezést sem akarok kérni. Josie nem valami csaj volt, akivel a színpad mögött
230
találkoztam; ő a barátnőm volt. Hogyan szereztél egyáltalán tudomást Noah-ról? Vállat von, és a körmeit kezdi nézegetni. Ismerem a játszmáját, ez a „tudom-a-választ-de-nem-mondom-meg” játszma. Az asztalra csapok, hogy rám figyeljen. -
A pályám kezdetétől az apád ügynökségénél vagyok, és
soha, egyszer sem kérdőjeleztem meg a cége tisztességét, ebben a pillanatban azonban az állásod forog kockán. Javaslom, válaszolj nekem. - Nem tudtam, hogy akarod a gyereket - motyogja. - Mit mondtál? Sam a szemét forgatja, és nagyot sóhajt. Megjátssza, hogy unatkozik. - Valaki, aki azt állította, hogy ismer téged, felhívta az ügynökséget, még amikor épp csak kezdted a pályafutásodat. Az üzenetet eltettem az anyagodba. Belülről az arcomba harapok, a kezem ökölbe szorul. - Te tudtad, hogy van egy fiam, és nem mondtad meg nekem? - Apám azt mondta, nem tenne jót az imázsodnak. - Ő A FIAM, AZ ISTENFÁJÁT NEKI! Felállók, és a hajamat tépve járkálni kezdek. - Az anyja azt mondta, hívogatott és üzeneteket hagyott. Te fogadtad az üzeneteit, te hallgattad a könyörgéseit. Ekkora büdös ribanc vagy, Sam? Az a nő, aki téged hívott, a barátnőm volt, és terhes volt, rémült, te pedig tettél rá. Távol tartottad tőlem a fiamat. Úristen, hogy lehet valaki ilyen kibaszottul szívtelen? - Apa azt tette, ami a legjobb volt. - Ki vagy rúgva. Én veled befejeztem. Kifelé a házamból. - Liam... -
Ne - tartom fel a kezem, hogy végre abbahagyja. — Azt
mondtam, befejeztem. Nem akarom, hogy itt legyél. - Szükséged van rám. - Nem, nincs. Ki innen.
231
- Hallotta, mit mondott. - Megfordulok; Josie támaszkodik az ajtófélfának. Karját keresztbe teszi, és sír. - Ez a mi házunk, és magának távoznia kell. Nem látjuk itt szívesen. - Ezt akarod, Liam? Nem tehetek róla. Josie-ra mosolygok, és rákacsintok. - Igen, ő a főnök. Ha ő azt mondja, menned kell, akkor menned kell. Mire kiérsz a kocsihoz, addigra Brandon el is küldi neked a felmondásodat. - Előveszem a telefonomat, és sms-t küldök az ügyvédemnek, hogy élesítse a tegnap megkezdett papírmunkát. - Meg fogod bánni. Közelebb lépek hozzá. - Máris megbántam a veled és az apáddal töltött tíz évet, úgyhogy nem, nem fogom. Sam feláll, az ajtóhoz megy. Még egy pillantást vet rám, és megrázza a fejét. Tudom, sírni fog, de nem érdekel. Amint az ajtó becsukódik, magamhoz ölelem Josie-t, és úgy tartom, mintha most utoljára lenne rá módom. - Sajnálom. Nem tudtam. Nagyon sajnálom, hogy nem voltam ott veled - ismétlem többször. Hajamat cirógatva vigasztal, mikor nekem kéne elé térdelve megbocsátásért ri- mánkodnom. Egy egyszerű üzenettel mindez elkerülhető lett volna. Katelyn és Harrison végignézi az egészet. Harrison tapsol, amikor becsukódik az ajtó. Tudtam, hogy sosem rajongott érte, de hát Sam pénzt csinált nekünk. Azt hiszem, ezt innentől magunknak kell elintéznünk. - Nos, ez érdekes volt - állapítja meg Katelyn. Harrison ránéz, mosolya egyre szélesebb. Meg fogom mondani neki, hogy ha Katelynről van szó, hűtse le magát. - Csak hogy tudjátok, ha menedzserre vagy ilyesmire van szükségetek, valószínűleg segíthetek egy kicsit.
232
- Fel vagy véve - böki ki Harrison, mire Josie meg én felnevetünk. Megrázom a fejem, és elrángatom a barátomat a legújabb szenvedélyétől. Bár úgy gondolom, ha Katelyn valaha az életben újra randizni kezd, Harrison rendesen fog bánni vele. Harrison és én jóval sötétedés után kerülünk elő a stúdióból. Útközben jó éjt kíván, majd felviszi az alvó Quinnt az emeletre. Én a konyhában maradok, készen arra, hogy elintézzem a mosogatást. Josie-nak és Katelynnek is megígértem, hogy én majd elmosogatok, hiszen ők készítették az egész vacsorát desszertestül mindenkinek. Amikor azonban felkapcsolom a villanyt, a mosogatóban és a pulton egy fia edényt sem látok. Körülnézve Josie keze nyomát látom ablakpárkányon, kézkrém a
mindenütt: friss virág az mosogatónál, és - ami a
legnyilvánvalóbb - a Noah-tól kapott, egymáshoz illő anya és apa korsókat. Ott vannak közvetlenül a kávéfőző mellett, ami már be van készítve másnap reggelre. Ez egy dolgot jelenthet. Josie azt tervezi, hogy itt alszik. Ami annyit jelent, hogy nekem a díványon kell aludnom. Lekapcsolom a villanyt a konyhában, és megnézem, zár- va-e a hátsó ajtó. Az elsőt is ellenőrzőm, a még égő lámpákat lekapcsolom. Úgy döntök, hogy nem nyúlok az ablakokban pislákoló gyertyákhoz. Remélem, Josie még ébren van, és beszélhetünk. Nem igazán beszélgettünk Nick távozása óta, nekem pedig tudnom kell, hogy mit akar valójában. Egyik pillanatban úgy viselkedik, mint aki együtt akar lenni velem, a másikban már azt is alig bírja, hogy ugyanabban a szobában vagyunk. Nem akarom a döntésében befolyásolni, de a díványon sem szívesen alszom. Van egy gondom, pedig nem kéne vele törődnöm, ez pedig
233
a Nick és Noah közti kapcsolat. Noah-nak egy szava sem volt Nick hirtelen távozásáról, és látta, ahogy megcsókoltam az anyját. Nem ezt a példát szeretném elé állítani. Azt akarom, hogy megtanulja a határokat, s akkor is tartsa tiszteletben a nőket, ha azok épp más férfival állnak kapcsolatban. Én nem így tettem Josie esetében. Liam Page-et persze sohasem érdekelte az ilyesmi. Liam Westburyt azonban érdekli. Josie a pamlagon ülve lapozgatja a fotóalbumomat. Lábát a nagymamája gyapjúkendője bugyolálta, ölében a névtelen macska. Körülötte halvány ragyogás, fekete haját fehér szalag fogja hátra, amivel Noah az ajándékát kötötte át. A falnak dőlve nézem, ahogy sorra tanulmányozza az oldalakat. Arca időnként mosolyra derül. - Ott fogsz állni, és engem nézni ? Elrugaszkodom a faltól, és elindulok felé. Becsukja az albumot, és helyet csinál maga mellett. Odaülök, és a lábát az ölembe húzom; a macska rám fúj. Josie nevetve leteszi a cicát a padlóra. Szeretlek nézni. Sok időt kell behoznom. - Nem velem - válaszolja lágyan. - De, veled. Annyira hiányoztál. Mint a nap, amelyen megnyitottad a virágüzletet, vagy amikor kitaláltad neki a Szeszélyes
Napok nevet. Hiányzott a nap, amin Noah-t a világra hoztad, majd először megláttad. Hiányzott a késő éjjeli sóvárgásod és az ő éjféli szoptatása is. Sosem bocsátom meg magamnak, Josie, hogy nem voltam ott. Nem fogom. Tudom, te majd azt mondod erre, hogy rendben van, de nagyon nincs. Rossz emberekre bíztam rá magam, amikor hátrahagytam az egyetlen személyt, akire a leginkább rábízhattam volna magam. Önző voltam, rémült, és elfutottam ahelyett, hogy beszéltem volna veled. De azt megígérhetem neked: a menekülésnek vége. Továbbra is önző vagyok, de csak ha rólad és Noah-ról van szó. Számos elrontott évet kell jóvátennem, s
234
az a tervem, hogy életem minden további napját úgy töltöm, hogy ti
ketten
biztosak
lehessetek
abban,
mennyire
szeretlek
benneteket. Josie megmarkolja az ujjaimat. - Próbállak nem szeretni. Azt mondogatom magamnak, ez is csak egy műsorod, hogy Noah-t boldoggá tedd. Annyira félek attól, hogy egy nap beállítok, és azt látom, hogy elmentél, mert túl sokáig vacillál- tam ebben az ügyben. Tudtam, hogy így fog érezni, de pontosan emiatt nem erőltettem rá magamat. - Életem minden napján téged kerestelek az óta, hogy ott hagytalak a kollégiumi szobádban. Minden koncert, kocsmai fellépés és egyéb megmutatkozás alkalmával, amiben csak részem volt - biztosra vettem, hogy felbukkansz valahol. És egyszer sem, egy pillanatra sem. Kétségbeesetten akartalak látni, csak egyetlenegyszer. Amikor Masonről olvastam, tudtam, hogy el kell jönnöm. Azt mondtam magamnak, megmutatom magam, aztán távozom; jövök és megyek, és senki sem fogja megtudni, hogy itt jártam. Aztán a végén néhány nappal korábban indultam el, mert látni akartalak, csak hogy elmondhassam magamnak, helyesen cselekedtem. - Miért mentél el? Ezt sohasem mondtad... Ez volt a rettegett kérdés, amiről tudtam, hogy nem kéne feltennie. Már az első nap el kellett volna neki mondanom, amikor meglátogattam a virágüzletében. - Amikor főiskolára mentem... - Megrázom a fejem: hülyének érzem magam. Most, felnőttként másként csinálnám a dolgokat. Úristen, Josie, az szívás volt. Úgy volt, hogy Mason velem jön. Úgy értem, ezt terveztük, erre meggondolta magát. Én ott voltam - ő meg nem, és te sem. Magányos voltam, és az egészet utáltam. Ezen a bizonyos napon benn ülök a szobámban nagy önsajnálat közepette, és kapom ezt a hí
2-35
vást. Az illető Betty Andersonként mutatkozik be, és én teljes zavarban vagyok, míg el nem árulja, hogy ő a nagyanyám. Hüvelykemmel megdörzsölöm az ujja hegyét. - Ebédelni és beszélgetni akart velem, és én belementem. Semmi vesztenivalóm nem volt, és sose nyílt alkalmam korábban találkozni vele, így hát elmentem.
Együtt
töltöttünk
egy
délutánt,
ebédeltünk,
beszélgettünk, és jobban megismertük egymást. Elmondott egyet és mást az anyámról és arról, hogy miért nem állnak szóba egymással. Sokat tanultam az alatt a pár óra alatt. Végül megkérdezte, mihez akarok kezdeni, ha már nem fogok focizni. „Mi a szenvedélyed, Liam ?”, érdeldődött. Azt válaszoltam, hogy a zene. Sok időt töltöttem a főiskolán a mikrofonnal, és imádtam. - Bár tudtam volna, hogy annyira odavagy a zenéért. - Neked megvolt a saját álmod, és én nem akartam ezen változtatni. Azt tettem, amire számítani lehetett. Betty azonban Los Angelesbe hívott, úgyhogy elmentem. És imádtam. Tudtam, hogy számomra ez volt a legmegfelelőbb döntés, még ha ez azt jelentette is, hogy kettőnk közt mindennek vége. A dolog úgy áll, hogy egyáltalán nem számítottam arra, hogy Noah-val találkozom aznap a mosdóban, de a végzet vagy valami hasonló azt súgta, az én életem Beaumontban van. Egyből mentem a boltodhoz, és vártam. Lestelek, és amikor megláttalak, azonnal tudtam, az lesz a vége, hogy a csajomat fogom üldözni, s vártam, hogy megfordulj és megláss... az igazi valómban, és szeress azért, aki vagyok, s ne azért, amit tettem veled. Itt állok előtted, Josie. Csak ide kell fordulnod.
23 6
34. FEJEZET
Josie
Liammel könnyedén visszazökkenhetnék a régi kerékvágásba. No de mikor túl hamar a hamar? Létezik előírás, amit követnem kellene ? Liamnek meg nekem sohasem volt közös otthonunk. Nem egy főiskolára mentünk, így arra sem volt alkalmunk, hogy a kokszban egymásnál aludjunk. Itt lenni vele, egy helyen osztozni, ez szokatlanul meghitt érzés. Majdnem olyan, mintha a falak is sütkéreznének a jelenlétében. Karácsony óta itt vagyok. Nem beszéltük meg, hogy maradok. Csak egyszerűen itt ragadtam. Azt hiszem, kicsit olyan lettem ettől, mint Nick. Az első néhány éjszaka Liam a díványon aludt vagy a dolgozószobájában, míg aztán nem bírtam tovább. Összeszedtem minden bátorságomat, és felrán- cigáltam az emeletre, az ágyamba. Egész éjjel átölelve tartott, a keze a csípőmön nyugodott. Kétségkívül plátói a viszonyunk, bár tudom, hogy akar engem, és én is akarom őt. 2-37 Rettegek hazamenni. Néhány napon belül kezdődik az iskola,
s jóllehet szép volt ez a szünidő, a hétköznapok újra visszatérnek. Rajtakaptam Liamet és Harrisont, akik egy Beaumontba való lehetséges költözésről beszélgettek. Tudom,
ez boldoggá tenné Liamet, mert azzal járna, hogy nem kellene a munka miatt a két város közt ingáznia. S azt hiszem, Harrison beleesett Katelynbe. Kétségtelen, hogy rajta felejtette a szemét, és elnézve őt meg az ikreket az ünnepek alatt - bár utálom kimondani -, tudom, Masonnek sem lenne ellenvetése. Liam dorbézolós éjszakára tett ma este ígéretet. Azt mondja, túlságosan sok újévet hagytunk ki. Mikor azt kérdeztem, mivel jár majd ez az éjszaka, csak mosolygott és elment. Hazudnék, ha azt mondanám, nem őrjít meg a titkolózása. Noah-val a kocsiban idegtépő hangulatban utazunk a szüléimhez. Liam visszatéréséért nem voltak különösebben oda, amiért nem is hibáztathatom őket. Azzal, hogy foglalkozni kezdett Noah-val, a szüleim a háttérbe kerültek. Nem mintha nem akarnám, hogy körülöttünk legyenek, de a jelen körülmények között azt gondoltam a legjobbnak, ha hagyom, hogy Liam minél jobban megismerkedhessen Noah-val, mielőtt a szüleim keresztre feszítik. Nem hibáztathatom a szüléimét az érzéseikért. Ok voltak azok, akik a cserepeket összeszedték, és gondot viseltek az állapotos tinédzser lányukra. Anyám ott volt, és fogta a kezem, mikor Noah-t szültem, holott Liamnek kellett volna ott lennie. A szüleim megkeseredtek, amit meg is értek, de az emberek meg is változhatnak. Hálaadás óta most először látom a szüléimét. Most jöttek vissza egy ünnepi hajóútról. E-mailben értesítettem őket arról, hogy mi történt Nickkel. Nem szükségképpen így akartam elmondani nekik azt, hogy a barátom hat év után elhagyott, de azt sem akartam, hogy a városi pletykákból tudják meg. Apám a verandán vár bennünket, mikor beállunk a ház elé. Még le sem állítom a motort, Noah már ugrik is ki, és a karja közé szalad. Ha nem kilencéves lenne, azt mondanám,
238
izgatott, hogy látja a nagyszüleit, van azonban egy érzésem, sokkal inkább a második karácsony teszi, amiben hamarosan része lesz. - Boldog karácsonyt és boldog új évet! - mondom belépéskor. Szüleim már a pamlagon ülve hallgatják Noah beszámolóját arról, mi mindent kapott karácsonyra, meg új barátjáról, Quinnről. Valahányszor Liamet említi, apám rám mered. Tudtam, hogy ez így egy kicsit meredek lesz, de végtére is az én életemről van szó. Én pedig a legjobb döntést hoztam a magam és a fiam számára. Amit tiszteletben kell tartani, nem pedig azt éreztetni, hogy valami rosszat tettem. Miután abbahagyjuk a beszámolót, átadják az ajándékokat. Noah-t szinte maga alá temeti a szüleim által vásárolt ajándékhegy. - Kezdhetem? - kérdi. Apám nevet és biztatja, kezdje el kibontani a csomagokat. Nem szeretem így a karácsonyt, túl gyors és nem lehet nyomon követni, hogy éppen ki mit bont ki. Én az ajándékaimat - pulóverek, szoknyák és sálak, mint minden évben - a padlón hagyom, és Noah-t figyelem. - O, ldassz! Távirányítású autó. Apa imádni fogja. Apám felmordul, és kimegy. Utánamegyek a konyhába. A pult szélét markolja, miközben magában mormog. - Apa - érintem meg a vállát. Felegyenesedik, és rám néz, szomorúság van a szemében. - Tudom, hogy ideges vagy Liam miatt, de nem hagyhatod, hogy Noah lássa vagy hallja ezt. Semmi egyebet nem tud, mint hogy Liam az apja. Aki tényleg keményen igyekszik, hogy kapcsolatot építsen Noah-val, nekünk pedig támogatnunk kell őt ebben. Tudom, neked nem tetszik, én viszont szeretném, ha az unokád kedvéért jó képet vágnál hozzá. - Fájdalmat fog okozni, Josephine.
2-39
Rázom a fejem. - Nem fog, apa. - Nem kéne... - De igen, érzem. A dolgok megváltoztak. Nem tudott Noahról. Látnod kellett volna az arcát, amikor megtudta. Azonnal tudtam, hogy itt lett volna, apa. A szívemben tudom. Megölelem apámat; ő volt sokáig az én kősziklám. Tudom, tart attól, hogy Liamnek ismét mehetnékje támad, nekem azonban bíznom kell abban, amit a szívem diktál. A délután hátralévő része jól telik, bár valahányszor Noah Liamet említi, apám elnyom egy grimaszt, és mosolyfélét erőltet az arcára. Nem tudom elképzelni, hogy mit érez. Ott volt, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, most azonban Liamre van szükségem. Noah-nak ugyancsak szüksége van Liamre. Szüksége van az apjára, és noha ott volt neki Niclc, tagadhatatlan a közte és Liam közt azonnal megmutatkozó kötelék. Ez egyértelmű volt az első alkalommal, amikor együtt láttam őket. Noah tudta, hogy Liam az apja, és akképp is kezelte, csak nem szólította apjának. Tudom, hogy helyesen döntöttem. Miután a korai vacsorát megettük, búcsúpuszit adok Noahnak. Megígérem neki, hogy holnap délután érte jövök, és elviszem Katelynhez az éves főiskolai futballpartinkra. Szüleim nem kérdik, hogy mik a terveim ma éjszakára, amikor azonban elmegyek, apám odasúgja nekem, hogy legyek óvatos. Szürreálisnak tűnik a házamig az út. Mikor kinyitom az ajtót, hideg és barátságtalan légkör fogad. Most először veszem szemügyre a falakat, s arra gondolok, beszürkültek, és alapos festésre lenne szükség még akkor is, ha csak múlt tavasszal festettem ki a szobát. Mintha mindenből hiányozna az élet. Tudom, ha Liammel akarok lenni, ki kell neki mutatnom, mi kavarog bennem. A szavak nem lesznek elegendők,
240
neki legalábbis nem. Ö a szívében akarja érezni, hogy elköteleztem magam neki. Azt akarja, hogy egy család legyünk, és ezt akarom én is. Többé nem akarok egyetlen éjszakát sem nélküle tölteni. Tizenöt éves korom óta várok annak az álomnak a beteljesülésére, hogy nap mint nap a karjában ébredjek. Mi van akkor, ha volt egy úttorlaszunk tíz éven át ? Most itt a lehetőség, meg kell ragadnom. Gyorsan lezuhanyozom, ügyelve rá, hogy a hajam ne legyen nedves, így a végét jól begöndöríthetem. Ma estére királykék, félvállas, fémesen csillogó ruhát választok. Katelynnel találtunk rá egy karácsony utáni kiárusításon, és túl jó volt ahhoz, hogy otthagyjam. Remegő kézzel sminkelek. Jó néhányszor elszúrom, és kezdhetem elölről. Utoljára akkor voltam ilyen ideges, amikor az első randevúra készültem Liammel. Persze melyik lány nem ideggörcs, amikor élete első nagyobb tánca előtt áll, számomra azonban többről volt szó, és ez most is így van. Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen. Lemosom az arcomat, és újrakezdem a sminkelést félig a pultra mászva, mert a térdem annyira remeg, hogy alig tudok állni. Beteszem a fülhallgatót és elindítok valami zenét. Mély, nyugtató lélegzetvétel közepette csak arra összpontosítok, hogy kifessem a szemem. A szokásosnál tovább tart a sminkelés és a frizurám beállítása. Oldalra tűzöm a hajamat, el a vállamtól, ami majd kilátszik. Felkerülnek a könnycsepp alakú gyémánt fülbevalók, s most már a ruhánál tartok. Legalábbis ezt mondom magamnak a szekrény előtt állva és a ruhára bámulva, ami mintha gúnyolódna rajtam. Mi lesz, ha nem tetszik neki ? Mi lesz, ha túlságosan rámenősnek gondol ? Talán be kéne érnem farmerral és cowboycsizmával. Az mindig is tetszett neki. Csakhogy az még az előtt volt, hogy Hollywoodba ment,
241
híres lett, és női lettek - gyönyörű fiatal lányok, akik odadobták magukat neki. Sokkal rövidebb ruhákban, mint én valaha. Fejemet rázva próbálok a képtől szabadulni, s lelkesítő beszédet tartok magamnak. Nem gondolkodhatom így, mert ha megteszem, tiszta ideg leszek, mire Liamhez érek. Óvatosan leakasztom a vállfáról a ruhát, belelépek, és addig tekergek jobbra-balra, míg be nem tudom bújtatni a karomat. Belelépek a tűsarkú körömcipőmbe, és mélyet lélegzem, mielőtt tükörbe néznék. Ott állok lehunyt szemmel, és elképzelem Liamet, miközben megbámul. Képzeletemben mosolyog, s a tekintetét végigjártatja a testemen. Emlékszik, hogyan érzem magam az érintésétől, az ajkaitól miként énekel a testem. Magához von, és felvisz az emeletre, hosszú éjszakánk véget ér, mert tudja, készen állok. Neki, és senki másnak. Izzad a tenyerem. Testemet hőhullám borítja el. Kinyitom a szemem, és a tükörben látható nőre nézek. Egy lány néz rám vissza, akit ismertem valaha, az, aki tündökölve ragyogott, ha a fiújával találkozott. Boldognak tűnik ez a lány. Liamhez menet próbálom elkerülni a gyorshajtást. Izgatott vagyok, szaporán ver a szívem. Kezem állandóan lecsúszik a kormányról. Lábam több alkalommal is eltéveszti a gázpedált. Veszélyt jelentek az úton lévők számára, de nem gyorsíthatok. A fejem tele van olyan gondolatokkal, hogy Liam alatt fekszem, és ő szeretkezik velem. El kell érnem, hogy Liam legalább annyira kétségbeesetten akarjon engem, mint ahogy én őt. Mielőtt a kilincshez érnék, Liam már ajtót nyit. Amikor meglátom, nagyot nyelek. Tetőtől talpig feketében van. Ingujja felgyűrve, alkarján kilátszanak a tetoválások. Megnyalom a számat
a
várakozástól,
hogy
most
majd
mindegyiket
feltérképezhetem az ajkammal. Jobb csuklóján fekete bőr kar
242
kötőt visel, a balján órát. Mindkettőt le akarom venni, hogy minden akadálytól mentes legyen, amikor végül megérintem. Kék szeme elsötétül, ahogy rám néz. Amikor megnyalja az ajkát, gyengeséget érzek a térdemben, és meg kell fogódzkodnom az ajtófélfában, hogy az egyensúlyomat visszanyerjem. Nem tudom, Page-dzsel vagy Westburyvel van-e randim, de azt hiszem, ma éjjel szívesen találkoznék Liam Page-dzsel.
2-43
35. FEJEZET
Liam Kinyitom az ajtót, mielőtt lenyomná a kilincset. Amióta elment, borzalmasan rossz napom van. Nem tudom, hogyan szoktam ilyen gyorsan hozzá a jelenlétéhez, mindenesetre megtörtént. Mellette ébredni reggel, mindez túl van a szavakon. A karomban tartani őt, amíg alszik, testét a testem mellett érezni: ez leírhatatlan. Sokszor vágytam rá, törődni akartam vele, csak a magaménak tudni őt, de visszafogtam magam. Ezt nem szabad elrontanom. De nem tudom, meddig bírom még. Josie őrülten jó nő, aki mélységesen megérintett. Magamba szívom a lényét, formás teste minden porciká- ját. Volt idő, amikor bármit megtehettem a testével, miközben könyörgött az érintésemért. Újra valósággá akarom tenni az emlékeimet. A magas sarkúja alacsonyabb annál, mint amilyet a legtöbb nő visel. Ez tetszik. így szorosan átölelhetem, miközben ő felnézhet rám. Terveim szerint ezt fogom csinálni vele egész éjjel. Hosszú combja meztelen, csak az a ruha takarja, amelyet Katelynnel együtt
választott,
s
amely
nekem
rögtön
megtetszett.
Ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy benyúljak a szoknyája alá, és megfogjam a fenekét, majd magamhoz húzzam. Egy percre be kell hunyom a szemem, hogy lehiggad-
2-45
jak, különben soha nem fogunk elindulni ebből a házból. Amely ma este üres, és, ismerve magamat, ezt habozás nélkül ki is használnám. Félvállas ruhája szabadon hagyja gyönyörű nyakát és vállát, amelyeket beboríthatok csókjaimmal. Nem mintha egy vállpánt most megállítana, ám ritkán adódik ilyen lehetőség, hogy pezsgő nélkül ünnepeljem az új esztendőt. Szerintem én Josie-tól fogok megittasulni. A világ legjobb nője itt áll előttem. Napokig agyaltam, hogy mi legyen ma este. Nem tudtam eldönteni, hogy hova vigyem. Az egyik énem azt mondta, vigyem Los Angelesbe és kápráztassam el a csajt. Ma estére volt néhány bulimeghívásom, és a házigazdák mindegyike örömmel látott volna minket. A nyilvánosság azonban paparazzikkal járt volna együtt, és én nem tudom, hogyjosie mit gondol erről, vajon készen áll-e erre, vagy átgondolta-e, milyen életforma, ha velem van. Ha arra gondolok, hogy a fotója bekerülne a magazinokba, rosszullét környékez. Most, hogy Samet kirúgtam, fel kell vennem majd valakit, aki az életem nyilvános ügyeit intézi. Úgy döntöttem, Ralph bárjába viszem Josie-t. Tudom, óriási közhely, de közel van, és ha úgy döntünk, onnan akár részegen is haza tudunk gyalogolni. Habár ahogy a ma este kinéz, nem kizárt, hogy gyalog is megállunk néhány rövid pihenőre, egy-egy árnyasabb helyen. A szeme csillog, miközben mosolyog. A keze után nyúlok, behúzom a házba. Annyi mindent akarok kérdezni tőle, de a szavak üresnek tűnnek a testek meginduló párbeszédéhez képest. Kinyújtom a kezem, az ujjam könnyedén végigfuttatom a haján, kisimítva homlokából a hosszú tincseket. Amikor a tenyerembe fogom az arcát, felsóhajt. Vágyom rá, hogy lehajoljak és megcsókoljam. Tudom, hogy amint meg
146
teszem, hirtelen átváltozik az esténk, és imádom ezt az érzést. Járni akarok vele. Azt akarom, hogy utánunk forduljanak az utcán, miközben ő belém karol. - Úristen, te szuper vagy - mondom neki halkan. - Te meg kegyetlenül jól nézel ki - válaszolja ártatlan tekintettel, egyik kezével játékosan eltakarva a száját. - Gondolod? - Ne légy hülye - mondja. Erre úgy reagálok, hogy közelebb húzom magamhoz, hadd érezze, mit tesz velem a jelenléte. Szemhéja megremeg, ettől én is behunyom a szemem. Homlokomat az övének érintem, kezem felfedező útra indul a fenekén. Légzése szaggatottá válik, én pedig még jobban magamhoz szorítom. Halk zihálása hőhullámokat indít útnak a testemben. Ha azonnal nem engedem el, itt a földön magamévá teszem. Azt ígértem neki, hogy randevúzunk. Vonakodva lépek hátra. Szeme fénylik a vágytól. Határozott szándékom,
hogy
megadjam neki
azt,
amire vágyik.
A
tenyerembe fogom a kezét, és kivezetem az épületből. Friss levegőre és zsúfolt helyre van szükségem, máskülönben nem múlik el az éjszaka anélkül, hogy meztelenre ne vetkőztessem, vagy legalább föl ne hajtsam azt a szoknyát. A kocsiban a combomra teszem a kezét. Úgy tűnik, ez hiba. Van egy olyan érzésem, hogy ma este hibák hosszú sorát fogom elkövetni. Valahányszor sebességet váltok, ujjai nekem simulnak. Erre pedig sok okot találok. Amikor beállunk Ralph kocsmája elé, megérzem, hogy hirtelen megdermed. Az izgalom, amely az úton oly egyértelmű volt, egyszerre eltűnik. Kifejezetten ideges lett. Ösztönösen odahajolok, arcát az arcomhoz vonom, ajkam az övét érinti. Kissé ellazul. Magamhoz szorítom, arcát a tenyerembe veszem.
2-47
- Másra számítottál? - kérdezem. - Nem, jó lesz ez - mondja, majd elfordul és lesimítja a szoknyáját. Korábbi mosolyát most közömbös kifejezés váltja fel. - El akartalak vinni Los Angelesbe. Van ott egy csomó buli, tudom, jól éreznéd magad, de nem tudnám levenni rólad a kezem, a paparazzik pedig mind rád szállnának. - Ujjam a ruhája felső részével ismerkedik. - Ma este minden figyelmemet neked akartam szentelni. - Lenéz az ujjamra, amely a melle közti kivágást simogatja. Azután rám pillant. - Nem akarok osztozni rajtad, Jojo - mondom. - Úgyis elég hamar eljön az a nap, valószínűleg hamarabb, mint hinnénk. Csak egy éjszakát akarok, amelyen átölelhetlek, táncolhatok veled, és megérinthetlek anélkül, hogy idegen emberek másznának a képembe. - Amikor utoljára itt jártál, az emberek téged fényképeztek emlékeztet. Elfordulok tőle. Egy csapat embert nézek, akik mind Ralph kocsmájába tartanak. Sosem vártam el, hogy Josie is akarja azt a csillogást, amivel az életem jár. Mielőtt idehoztam, meg kellett volna kérdeznem, mit szeretne. Tudnom kellett volna, hogy ő mit akar valójában. A pokolba is, egyszer már elszalasztottam a felkínált lehetőséget, és most talán ismét bánhatom az egészet. - Josie, képes vagyok megadni neked bármit, amit csak akarsz. De békességet és csendet nem tudok folyamatosan nyújtani. Eddig is szerencsénk volt a paparazzikkal. Tudod, kaput szereltettem föl, és betonkerítést állíttattam, mert háborítatlan magánéletet akarok az otthonunkban. Azt akarom, hogy Noah játszhasson odakinn. Biztonságra van szükségünk. Nem akarom feladni azt, aki vagyok, de közös életet
akarok veled, és a ma estét a szülővárosunkban szeretném tölteni, mert lehet, hogy jövőre turnén leszek, vagy éppen bulizunk valahol. Csak egyetlen éjszakát kérek. - Melyik Liammel jöttem el ma este? Somolygok. Sosem hittem volna, hogy ezt a kérdést hallom tőle. - Nem tudtam róla, hogy kettő is van belőle. - Határozottan kettő van - közli. - Hmm... nos, akkor melyiket akarod? - kérdezem. Hangom mély, veszedelmes. Kísértésbe ejtem, várva a választ, holott tudom, mit fog mondani. - Page-et - feleli kihívón. - A rocksztárt, a rosszfiút? Bólint. Ki vagyok én, hogy nemet mondjak neki? Kiszállok a kocsiból, becsapom az ajtót. Habozva tekintek az árnyékára az anyósülésen. Liam Page sohasem engedne nőt akocsijába, főként nem nyitná ki neki az ajtót, ő azonban a csajom. Átsétálok az ő oldalára, és kinyitom neki az ajtót. Nem bírom megállni, a combját bámulom, miközben a kezemet fogva kiszáll a kocsiból. Röviden megcsókolom, majd elindulunk befelé Ralphhoz A hely zsúfolásig telt. Ralph DJ-t bérelt ma éjszakára a nagyobb forgalom reményében, aminek határozott sikere van. Josie meg én előbb a bárpulthoz megyünk. Nekem whisky, neki valami gyümölcs-akármi. Ralph köszön, majd közli, hogy egy nekünk foglalt asztal áll a rendelkezésünkre. Nem akartam ilyesmit, de most elfogadom az ajánlatát, miután nincs hova leülnünk. Miközben Josie-val nyomulok a tömegben, a nevemet kiabálják - a nők kihívó tekintetet vetnek rám, a férfiak hátba veregetnek. Terjed a hír, hogy itt szoktam lógni mostanában. Ez persze jó Ralphnak. Nekem nem annyira.
149
A bokszunk egy hátsó sarokban van, és ez tetszik. Josie csusszan be elsőnek, én utána, és a lehető legközelebb ülök hozzá. Karom a vállára teszem, ujjam a szoknyája alá csúszik. Keze a combomon, a lábamat cirógatja. Nem valami sokat leszünk itt, ha így folytatja. Hozzá hajolok, orromat lassan végighúzom a bőrén, az ál- lától a füléig. Zihálása engem is beindít. Megharapom a fülcimpáját. Kezemmel a combját simogatom, és finoman szétfeszítem. - Ezt szoktad csinálni, amikor egy lánnyal randizol ? - kérdi mohón. - Nem randizom - válaszolom gyorsan. - Soha? - kérdi, s hangja elcsuklik mondat közben. Végigcsókolom a szájáig, mielőtt válaszolok. - Csak dugok. Ajkammal foglyul ejtem az ajkát, mielőtt bármit mondhatna. Szája és nyelve azonnal reagál az enyémre. Az ujjam eléri a bugyiját.
Bársonybugyi. Nedves.
Elhúzom a
kezemet,
és
abbahagyom a csókolózást. Nem bírok tovább így ülni a bokszban vele. Megragadom a kezét, és a táncparkettre húzom. Többet akarok magunknak annál, mint hogy újra együtt legyünk. - Valami rosszat tettem? - hajol a fülemhez. Túl kell kiabálnia a zenét. Megrázom a fejem. - Nem tudom, veled képes vagyok-e Liam Page lenni. Nem valami jól bánik a nőkkel - mondom. Válaszképp hozzám simul, tovább hergelve, úgy téve, mint akit ez nem izgat. Úristen, szeretem, de nem hagyhatom, hogy így történjen meg. A Purple Rain jön. Erre a dalra táncoltunk az iskolabálon. Ez most tökéletes a számunkra. Karomat a dereka kö
250
ré fonom, kezem a fenekén pihen. Ö a hajamba túr. Szemem lehunyva hagyom, hadd mozgasson, irányítson bennünket a zene. Akarom, hogy érezze rajtam a hatást, amit a közelsége kivált belőlem. Tudnia kell, hogy akarom őt, hogy a testem vágyakozik utána. Kinyitom a szemem, és lenézek a nőre, aki teljesen beindítja aképzeletem. Ujjavégigsimítja az ajkam, mielőtt hozzám hajol, fölfedve, hogy mennyire kíván. Olyanok vagyunk, mint a szerelmes tinédzserek, akik valaha csakugyan voltunk, egy kocsmában, olyan emberek színe előtt, akiket ismerünk.
2.51
36. FEJEZET
Josie Ebben az ölelő karban akarom leélni az életem. Ügy érzem, biztonságot, szeretetet sugároz, s azt, hogy szükség van rám. Liam keze ezúttal nem vándorol a bőrömön. Bejelentette igényét a lefoglalt területre, és most fenségesen pihen a testemen. Lassún keringő csípőnk bűnös összetapadásában vezet a táncparketten. Tekintete csábítóan ellenállhatatlan. Elegem van abból, hogy megkérdőjelezi a gondolkodásomat. Teljesen a magaménak akarom érezni. Más zene jön, mi azonban nem mozdulunk. Olyan, mintha a lemezlovas azt akarná, legyünk közel egymáshoz. Nem mintha most kevésbé simulnánk össze. Fejem a vállán nyugtatom, testem egyazon ritmusra mozog az övével. Nem tudom, mennyire felejtettem el, milyen érzés így vele lenni. Annak idején számoltam a napokat a következő buliig, csak hogy magamhoz ölelhessem. Apró csókokat hintek a nyakára. Szorosabban ölel magához, és orrával a fülemet döfködi. Kezem megtalálja a legfelső gombot az ingén. Játszadozom vele, míg kinyílik. Keze lefogja az enyémet, elhúzza az ingtől. Ha teljesen láthatná az arcom, most lebiggyeszteném az ajkamat. A mellkasára teszi
2-53
a kezem, épp a szíve fölé, és ott tartja, miközben ajka lágyan az enyémet érinti. Hirtelen elhúzódik, és a válla felett hátranéz. Egy nőt látok. Haját
rendetlen
„baromira-nem-érdekel”
stílusban
kötötte
kontyba. Testhezálló vörös ruhájából jócskán kilátszik a melle. Liamnek nem is kell elképzelnie, hogy milyen. A nő megnyalja cseresznyepiros ajkát, s úgy néz Liamre, mintha vele akarná hazavitetni magát éjszakára. - Enyém lehet ez a tánc? - kérdi arcátlanul. Nem látja, hogy nincs egyedül? - Foglalt vagyok - válaszolja Liam. Visszafordul hozzám. Arcáról le lehet olvasni: sajnálja, hogy megzavartak bennünket. - Egy autogramot vagy képet kaphatnék? Liam a szemét forgatja. A nő láthatóan nem veszi az adást. Méretes dekoltázsából előveszi a mobilját, és felém nyújtja. Felvont szemöldökkel nézek Liamre. Ha azt hiszi, hozzányúlok ahhoz a telefonhoz, vagy pláne, hogy lefényképezem ezzel a nővel, akkor elment az esze. - Nem, ma este nincs kép. Randevún vagyok - mondja Liam. - Később esetleg találkozhatunk? Mielőtt megszólalhatnék, Liam azt mondja: - Örökrandin vagyok, úgyhogy kösz, de nem. A nő zavartnak tűnik, rám néz. Bocsika, kiscsibe, de ő az enyém. Ha ezért pólót kell viselnem ezzel a felirattal, azt is megteszem. Előveszi a rúzsát és kicsavarja, míg elő nem bukkan a piros hegye. - írd itt alá. - Ujját végigfuttatja a melle felső részén. Liam megrázza a fejét. - Vagy papírra, vagy sehová - szögezi le, miközben felém fordul, és a karjába von. Nem tudom megállni, hogy ne vessek egy mindentudó pillantást egy mo-
2-54
soly kíséretében a csajra, mialatt Liam vállába kapaszkodom. Ott áll, s a lábát olyan pózban tartja, mint aki csak újabb alkalomra vár, hogy az emberemre lecsaphasson. Alig tudunk valamicskét üldögélni, mikor újabb emberek jönnek oda, hogy zavarják, fotót vagy autogramot kunyerál- janak a szerelmemtől. A nők italokat hoznak neki, ő azonban félretolja őket. Elmondja nekem, hogy soha senkitől nem fogad el italt, ugyanis Harrisonnak is így jött össze a fia, Quinn. A színpad mögött megismerkedett egy nővel, akinek a lakásán ébredt föl. A nő kilenc hónapra rá letette nála Quinnt. Én nem tudom elképzelni, hogy valaha elhagyjam Noah-t. 0 az életem, s igen hosszú időn át egyedül ő emlékeztetett arra, mi volt köztem és Liam között. Liam visszavisz a táncparkettre. Egy sor dalt kér a lemezlovastól, javarészt a sajátjait. Dalokat, amelyeket kívülről tudok, s amelyekről tudom, hogy rólam szólnak, a szerelmünkről és arról, amit velem tenni akar. Mikor tizenkettőt üt az óra, szája rátalál az enyémre, csókja erős és bizakodó, mintha mindörökké ezt a pillanatot várta volna. Tudom, mert én ezt vártam. - Készen állsz arra, hogy elmenjünk innét? - suttogja az ajkamnak. A választ meg sem várja. Keresztülvonszol a lármás tömegen. Amikor odakinn vagyunk, a kocsijához húz. Nekinyom, lábamat maga köré húzza. Érzem, amint az ajtó után kutat. A bőr üléshuzat hidegen érint meg, amikor letesz az ülésre. - Szavad ne feledd - fut át a fejemen. Beszáll a kocsiba, beindítja. Kezemet az ölébe teszi, finoman megszorítom kemény merevedését, mire felsóhajt. Kihajt a parkolóból, a kocsi mögött kavics spriccel, és hazavisz bennünket, amilyen gyorsan csak tud. Testem tűzben ég, amikor beállunk a felhajtóra. Még a kezem sem mozdítottam meg, de máris úgy érzem, hogy újra átz
1
55
_____________________________________________________
éljük az első alkalmat. Csak éppen most a házában vagyunk, nem egy hotelban. Kiszállok a kocsiból, az autó előtt találkozom vele. Kéz a kézben megyünk be a sötét házba. A feketeséget csak az ablakokban égő gyertyák fénye enyhíti valamelyest. Lehajol, egyik karját a térdem alá, másikat a hátamra teszi. Fölemel, lassan veszi a lépcsőket, a tekintete szinte átdöf. Látom benne a vágyat, érzem abból, ahogy a karjában tart. Belöki a hálószoba ajtaját, s mikor benn vagyunk, berúgja mögöttünk. Letesz az ágyra, elém áll, vállamról lesöpri a hajamat. Letérdel. Keze végigsildik a lábamon, amitől a bőröm végig- borzong. Megfogja
a
lábfejem,
leveszi
mindkét
cipőmet.
Uj-
jai
végigtáncolnak a bőrömön, míg elérik a ruhám szegélyét. Felállók, így kénytelen egy lépést hátrálni. Kezem végigkúszik a mellkasán, ujjaim a gombokon matatnak. Nagyon szeretném már látni a mellkasát, amit oly sok évig kellett nélkülöznöm. Az utolsó gombhoz érve behunyom a szemem, kezemmel félrehúzom az anyagot. Hagyom, hadd induljon a tenyerem felfedezőútra hasa kemény vonulatain, miközben ujjaim megjegyeznek minden apró felületet. Mikor a mellkasához érek, keze az enyémre kulcsolódik. - Nyisd ki a szemed - mondja. Amikor kinyitom a szemem, elenged. Látni akarta a tekintetem, mikor végre rájövök, mit rejteget. Mellkasa bal oldalán egy tetoválás látható. Egy sötét, tömör, feketén csillogó szó. Ujjam követi a betűk körvonalait, s feltérképezi az emberi bőrre írt útvesztőt. - Mi ez? - Törzsi jel - válaszolja azonnal. - Olvasd ki - mondja, miközben mozgatja az ujjamat a tetoválás mentén. Megteszem, amit kér, s eszem azt mondja, amit a szívem már tud.
156
- Az van ideírva... - Az, hogy Jojo - mondom, majd nyitott szájjal megcsókolom a helyet, ahol a nevem áll. A csípőmnél fogva von magához. Érzem őt, vágya a farmeron keresztül is nyilvánvaló. Egész este erre vártunk, hogy nyugodtan hazajöjjünk, és végre kettesben legyünk. Liam megfordul, karját a derekamra kulcsolja. Forró és kemény ölét a fenekemnek nyomja. Nem bírok ellenállni, viszonzom az ölelését. Ruhámat felhúzza a vállamig, ajka a lemeztelenített bőrömre tapad. Oldalra hajtom a fejem, a vállára, mialatt keze végigtapogatja a mellemet. Hátranyúlok, a hajába túrok. Eltávolodik tőlem, ajkának helye forró ösvényt hagy a hátamon. Ujja kikapcsolja a ruhámat, amely a lábamhoz esik. Most már meztelen vagyok, eltekintve a még rajtam lévő tangától. Érzem, ahogy szájával kitapintja a bugyi szegélyét. Megfordulok. Látnom és érintenem kell őt. Karjába kap, és az ágyra fektet, és fölém kuporodik. Elhelyezkedem, hogy érezzem a bőrét a sajátomon. Ujjaimmal a hajába túrok. Rám néz, szaggatottan lélegzik. Tekintetének erejétől libabőrös leszek. Tenyere a mellem hajlatát simogatja. Felül, levetkőzik. Felülök én is, végigsimogatom a mellkasát, a hasát, végül a keményen kidudorodó ágyékát. Amikor ott megérintem, lehunyja a szemét. Fölém mászik, leszorít a matracra. Odaadón átölelem a vállát. Testének melege és súlya csodálatos érzéssel tölt el. - Szeretlek, Jojo - mondja az ajkamnak. Kezemet a fejem fölé teszi, homloka az enyémet érinti. Ahogyan belém hatol, ajkaink szétválnak. Felkiáltok, megragadom a kezét. Lábam a csípője fölé lendül, irányítva és megtartva őt ott, ahol a legnagyobb szükségem van rá. Miközben csípőjét megmerevítve beljebb hatol, felnyögök.
2-57
Nem bírom abbahagyni, hogy ne nézzem őt, miközben ő is figyel engem, s újra tanuljuk, hogy milyen jó nekünk együtt. Amikor elengedi a kezem, elkapom az oldalát, s gyorsabb ritmusra váltok. Liam a térdére támaszkodik, testemet most lábamnál fogva húzza-vonja. - Nézni akarlak - mondja kifulladva. Alkarjába kapaszkodom, tartom magam, mialatt ő ritmu- sosan mozgat
bennünket.
Elengedi
a
lábam,
lehajol,
hogy
megcsókoljon. Szenvedélyesen játszik a számmal, mialatt egyre gyorsabban, keményebben mozog, engem a szakadék szélére sodorva. - Liam! Még! Nagyon jól ismeri a testem, s épp akkor mordul fel, amikor az orgazmusom kezdetét veszi. Ujjaim begörbülnek, körmeim a fenekébe vájnak, mialatt felemelem a csípőmet, hogy utolsó döféseit fogadjam. Összeomlik, megnyugszik. Ott fekszem, izmaim gyengék és fáradtak; teljesen kielégültem, mégis kész vagyok arra, hogy bármikor újrakezdjem. Megcirógatom a hátát, amitől megborzong. Megcsókolom a nyakát, az arcát, végül az ajkát. - Szeretlek, Liam. Annyira szeretlek. Rám néz, és mosolyog. Felkönyököl, a lábam közül azonban, ahová befészkelte magát, nem mozdul. Tőlem örökre ott maradhat. Kisimítja izzadt hajam az arcomból, és megpuszilja az orrom. - Hozzám költözöl? Ideköltöztök Noah-val, s egy család leszünk. Azt akarom, hogy otthonodnak nevezd ezt a házat. Hétköznapi dolgokat akarok veled csinálni. Piacon zöldséget vásárolni, vagy együtt ebédelni veled munkaidőben. - Úgy hangzik, mint egy álom. - Nem. Ez nem egy álom, hanem a mi álmunk. Ha akarod, valósággá tehetem.
2.58
- Akarom. Liam mosolya fényt varázsol a sötét szobába. Csókoló- zunk egy darabig, mielőtt a hátára fordul, hogy magára húzzon engem.
159
37.
FEJEZET
Liam - Fiam, gyere le a nappaliba. Amikor az apám így szól hozzám, automatikusan az ég felé nézek. Soha nem hittem volna, hogy a hangja hallatán így megalázkodom, de mégis ez történt. Minél közelebb kerülök az érettségihez, apám annál nagyobb seggfej lesz. A nézeteltérések aznap kezdődtek, amikor megkértem Josie-t, jöjjön el velem az iskolabálba. A szüleim erre leültek velem, és elmagyarázták a társadalmilag kívánatos érintkezés koncepcióját. Dióhéjban arról volt szó, hogy Josie nem eléggé jó családból származik, hogy egy Westburyvel mutatkozzék.
A szüleimre ettőlaz esettől fogva másként tekintek. Undorodom attól, hogy a fiuk vagyok. Nem értem, hogyan mondhatnak ilyen borzalmakat valakiről, akit nem is ismernek. Az iskolabál estéjén búcsú nélkül távozom otthonról a frakkomban. Még azt sem engedem meg az anyámnak, hogy lefényképezzen. Nem akarom megengedni nekik, hogy ők mondják meg, kivel randizzam, vagy éppen kit szeressek, ha már itt tartunk. - Visszahívlak - mondom Josie-nak. 0 már nem is jár át hozzánk. Régen feladta. Még azt is felajánlotta, szakítsunk,
161
hogy az életem könnyebb legyen. Megmondtam, olyan isten nincs, hogy engem Sterling és Bianca Westbury tőle eltérítsen. Josie a legjobb, ami velem történhetett. O megért engem. Az ágyra hajítom a telefonomat, és felsóhajtok. Számlálom a napokat, míg kijutok innen. Masonnel egy hétre kempingez- ni visszük a csajainkat, mielőttfőiskolára megyünk. Egy utolsó nagy közös bidi, és egyheti színtiszta együttlét számomra és Josie számára. Nem lesznek idegesítő szülők, akik az ember háta mögött kukucskálnak. Amikor lemegyek, apám baljós tekintete fogad. Valamit forgat a fejében. Vállon vereget, és a nappaliba vezet. A díványon, keresztbe tett lábbal ott ül golfcimborájának lánya, Sasha. Felnyögök és megdörzsölöm az arcom. Most egyetlen mozdulattal belekönyökölhetnék apám hasába, és elfuthatnék, Sashával azonban már találkoztam. Már talpon van, jön felém kinyújtott karral, mintha kezet kéne csókolnom neki. Mintha köszönettel tartoznék, amiért nálunk kegyeskedik lenni. Köszönöm, de nem. Liam, olyan jó látni téged. - Hangja orrhangú vinnyogás. Ki nem állhatom. Csak grimaszolok, de ettől csak még jobban mosolyogni kezd. Rendkívül fehérek a fogai. Éjjel bevilágíthatna velük egy sikátort. - Sasha - mondom hidegen, közömbösen. Nos, arra gondoltam, ti ketten velünk jöhetnétek ma este - közli apám. Ismét forog a szemem, ami nem kerüli el Sasha figyelmét. - Vagy maradhatnánk itthon is - ajánlja fel. Hátrahőkölök a gondolatra, hogy vele töltsem az időmet. Más terveim vannak. 0, én nem bánom, ha veled meg a barátaiddal kell lógnom valahol. - Nevetve megérinti a karom. Elhúzódom, az érintése idegesítő.
i 6z
Nem emlékszem arra, hogy ilyesmit felajánlottam volna, bökném ki a legszívesebben. - Te biztos nem bánnád, a barátnőm viszont annál inkább - mondom, csak hogy az apámat bosszantsam. Partnerközvetítői tevékenysége kudarcba fúl, és ez azt jelenti, hogy a cimborája is befog gurulni. - Bocsáss meg egy pillanatra, Sasha. - Apám megragadja a karomat, és becibál a másik szobába. Most a lelkemre fog beszélni, amit talán még élvezek is. - Liam, ideje aj övöddelfoglalkoznod. Főiskolára mégy, Sasha pedig nagyon illene hozzád, különösen, ha majd profi futballjátékos leszel. Vele kiteljesítheted a karrier ed, rá van szükséged. Nem szedhetsz össze mindenféle ribancot a vasút túloldaláról, aki csak azért lóg veled, hogy a kitartottad legyen. Szavai semmi mást nem ébresztenek bennem, csak puszta haragot. - Szart se tudsz te Josie-ról, mega családjáról. - Rámutatok, ujjammal megbököm a mellkasát. - Nem csinálsz te semmit, csak ülsz a nagyszerű seggeden, és lenézed azokat, akik nem járnak a sznob Country Klubodba. Szeretem Josie-t, és azt tervezem, hogy feleségül veszem, ha tetszik neked, ha nem. Ha vén kecske létedre megnyalnád a sót, miért nem randizol te Sashával? Szerintem apakomplexusa van, úgyhogy lenne esélyed nála. - Hova mész? - kérdezi, miközben elindulok. - A barátaimhoz. Masonnek születésnapja van, úgyhogy kénytelen leszel te szórakoztatni Sashát. Csak anya rajta ne kapjon. Bevágom az ajtót, amivel hatásosan belefojtom a szót apámba. Megrázom a fejem, hogy megszabaduljak ettől az emléktől. Sokáig utáltam az apámat azért, ahogyan Josie-val bánt. Bár az anyám átjár hozzánk meglátogatni Noah-t, én nem vagyok hajlandó betenni a lábam az ő házukba. Pedig anyám próbálkozik. Neki megbocsátok, apámnak viszont... semmi
263
képp. Ha annak idején nem bírt belenyugodni, hogy Josie része az életemnek, hát átkozott legyek, ha most a fiam közelébe engedem. Az elmúlt négy hónapban rengeteg minden megváltozott. Josie és Noah újév után nem sokkal beköltöztek a házamba - azaz: aház««£ba. Harrison és Quinn ugyancsak Beaumontba költöztek, egyenest Josie megüresedett házába. Amiről tudtam, hogy meg fog történni. így volt értelme. Harrison abba a városrészbe költözött, ahol Katelyn is lakik, így ha vasárnap elmegy hozzá az ember, az együttes e tagját is megcsodálhatja, amint tetovált karral füvet nyír. Ma este Mason születésnapját ünnepeljük. Hét hónapja, hogy itt hagyott bennünket, s mindannyian másként küzdöttünk meg a halálával. Ralph kocsmájában megtartottuk az adománygyűjtést Katelyn és a lányok számára; nagy helyi esemény volt, és meglehetősen sikeres. Katelynt menedzserként is alkalmaztam, és megengedtem neki, hogy otthonról is dolgozzon, azzal együtt, hogy naponta el kellett jönnie munkaügyben hozzám. Amint az iskolának vége, nyári turnéra megyünk. A banda három tagja, két főnök asszony és négy gyerek turnézik három hónapig. Az együttes mostantól más életet él. Várom, hogy Josie elkészüljön. Furgonom, egy 1965-ös Chevy, amelyet nemrég vásároltam, kizárólag arra jó, hogy a haverokkal piknikezzünk
a
közeli
víztoronynál.
Amikor
Josie-nak
beszámoltam szerzeményemről, kezét összecsapva kérte, nőjek fel végre. Mégis, általában ő az, aki piknikez- ni akar a furgonnal. Felpakolok a raktérbe egy sörrel teli hűtőládát. Ma estére Josie-t neveztük ki sofőrnek, aminek örülök. Jól akarom érezni magam ma este, és azt szeretném, ha Katelyn is élvezné az estét, amennyire csak lehet. Josie kijön a házból, keze tele
264
van élelmiszercsomagokkal. Odaszaladok hozzá, arcon csókolom, és segítek neki. A kaját egy ételküldő cégtől rendeltük, mivel nem akartam, hogy Josie vagy Katelyn azon idegeskedjen, mit eszünk majd. Miután mindent felpakoltam a furgonra, utána fordulok. Szemügyre veszem Josie alakját. Testhezálló farmerban és piros cowboycsizmában van. Szűk, ujjatlan pólója szépen kirajzolja domborulatait. A pólón „IMÁDOM A ROCKSZTÁROM” felirat olvasható, amivel minden bizonnyal engem akar hergelni. Odaballagok hozzá, és a karomba kapva hátradöntöm, hogy a nyakának támadhassak. Kuncogva próbál ellökni a fejével. Végül megadja magát, tudván, hogy én győztem. Megkegyelmezek neki. - Kész vagy? - kérdezem. Bólint, ujjait az enyémbe fűzi. A vezetőülés melletti ajtón száll be, középre ül. Pont, mint a gimnáziumban. Mikor megérkezünk a víztoronyhoz, már egy csomóan ott vannak. Meglepett, amikor Katelyn azt mondta, meg akar hívni másokat is a középiskolai osztályból, de végül is ez nem zavart. Josie és én kéz a kézben ugrunk ki a furgonból. Lehajtom az autó csomagterét, és segítek kipakolni. Harrison odajön köszönni, és kihalászik egy sört a hűtőládából. - Megyek fel, oké ? - Arcon csókolom Josie-t, és a zsebembe gyömöszölök néhány sört. Mason furgonja pontosan úgy van beállítva, hogy a sörösüvegekkel fentről beletaláljunk. Harrison jön utánam a létrán. A jelenlévők közül sokan ismerik, de néhány embernek bemutatom. Kinyitjuk és ledöntjük az első sört. Háromra ledobjuk a palackokat. A hangos üvegcsörömpölés közepette mindany- nyian elbődülünk: - Mason! - A nők ujjongani kezdenek, felhangosítják a zenét. Igazi Mason-stílusban kezdjük a bulit.
165
Az este folyamán újabb és újabb történetek elevenednek meg. Visszatér a gimnáziumból jól ismert, kellemes bajtársi- as hangulat. A történetek szerint egyáltalán nem vagyok egy seggfej, akit mindenki utál, és Harrison sem éppen az a jó arc, aki mindenkivel kijön. Mindkét világból szó szerint a legjobbat élem meg, s boldogabb már nem is lehetnék. Harrisonra nézek, mikor hallom, hogy nagyot sóhajt. - Mi baj van? -
Semmi - mondja. Követem a tekintetét, s azt látom, hogy
Katelyn Bili Rogersszel beszél, azzal a stréberrel, aki írt valami számítógépes programot, amiért mindenki odavan, és ebből milliomos lett. Számhoz emelem a sört, és visszanézek Harrisonra. Arckifejezése szomorú. Tudom, hogy bejön neki Katelyn, s tart attól, hogy kosarat kap. -
Lassíts Katelynnel, ember. Csak legyél ott, de ne erősza-
koskodj. Sokáig együtt voltak, de tudom, hogy rád felfigyelt. Hallottam, amikor rólad beszélt Josie-nak. Csak ragadd meg a pillanatot, ha majd itt lesz. Harrison nevetni kezd. - Még te mondod. - Mi az ördögről beszélsz? -
Egyik számot a másik után írod arról, mennyire szereted
azt a nőt. - Josie-ra mutat, aki Jennával beszélget. - Vele élsz, van egy fiatok, mégsem látom rajtad, hogy meg akarnád kérni Josie kezét. Josie-ról ránézek, majd újra vissza. -
Igazad van. - Felállók, megkapaszkodom a korlátban, s
ujjamat a számba kapva hangosat füttyentek, hogy mindenki figyelmét felhívjam. -Hé, Josie! -
Mit akarsz, Westbury? - kiáltja vissza. Imádom, hogy egyes
dolgok ugyanúgy működnek, mint régen.
166
- Hozzám jössz feleségül? Valaki elhallgattatja a zenét; csend üli meg a pályát. Josie közelebb lép a víztoronyhoz, csípőre teszi a kezét. - Ha meg akarod kérni a kezem, jobban teszed, ha illendően csinálod. - Igen, hölgyem! - Lehajítom a sörösüveget a furgon platójára, majd elindulok lefelé a létrán. Óvatosan lemászom. Amikor a lábam földet ér, megtapogatom a zsebem, meg- van-e a gyűrű, amit már hetek óta ott tartok. Most előveszem, a tenyeremben tartom. Csak a megfelelő pillanatra vártam. Ez lesz az. Gyorsan odamegyek hozzá. Keze még mindig a csípőjén, tekintete döbbent. Nem erre számított. Fél térdre ereszkedem előtte. Kezét a szája elé kapja, körülöttünk többen felszisszennek. -Josie Preston, tizenhat éves korom óta szerelmes vagyok beléd. Tudom, hogy sok mindent elcsesztem, de megígérem, hogy a jövőben minden egyes nap azon leszek, hogy neked jó legyen. Hajlandó lennél abban a hatalmas megtiszteltetésben részesíteni engem, hogy a gyűrűmet viseled, a nevemet felveszed, s nemcsak társam az életben, de ami a legfontosabb, a feleségem leszel? Josie bólint. Szemében könnyek csillognak, fel akarok állni, hogy lecsókoljam őket. - Igen, Liam. Egymilliószor is igen, feleségül megyek hozzád. Megfogom a kezét, megcsókolom az ujját, majd felhúzom rá a gyűrűt. Mögöttünk hangos üdvrivalgás és éljenzés tör ki. - Szeretlek, Jojo. Örökké a csajom vagy.
Örökké, Liam Page
267
OLVASSA TOVÁBB!
VESSEN EGY PILLANTÁST A BEAUMONT-SOROZAT MÁSODIK KÖTETÉBE! A kotta totál értelmetlen. Végigmentem rajta százszor vagy még többször, de még mindig lila köd. Ismerem a szöveget, a ritmust, de minden, amit leírok, tiszta szar lesz. Liam vár tőlem valamit egy órán belül, amikor az együttes gyakorolni kezd, én azonban nem leszek kész addigra. Agyamat szerelmes gondolatok és a vágy emészti fel, és semmit se tudok tenni ellene. Kiveszem a fülemből a fülhallgatót, és felállók a számítógép elől. Nem bírom ezt csinálni, ma nem. Az után nem, hogy az este láttam őt. Utálom, hogy nem tudom megfogalmazni, mit érzek. Utálom, ha másik férfi néz rá. Ilyenkor semmi mást nem érzek, csak gyilkos dühöt. Azt akarom, hogy egyedül csak én nézhessek rá. Hülye vagyok, ha azt hiszem, engem akar, vállig tetovált karral, rocker életstílussal. Tudom, többet ajánlhatok neki, mint amazok a férfiak. Stabil otthont, anyagi biztonságot, s hogy a lába nyomát is imádnám és megcsókolnám. Nem vagyok viszont azok közül való, akit haza tud vinni, bemutatni a mamának, vagy meg tud jelenni vele az iskolában egy szülői értekezleten anélkül, hogy megbámulnának minket. Tudom, hogy ezt ő sem akarja. Bámulják őt így is eleget. Tiszta kottalapot veszek elő, lefirkantok pár hangjegyet.
269
Egy újabb nyálas sláger. Bár elmondhatnám neki az érzéseimet. Ehelyett napi rendszerességgel elhívom kávéra, ebédre, vagy éppen füvet nyírok neki szívességből, mert a legkisebb mértékben sem tudom kiverni a fejemből, hogy csak a barátja vagyok, és semmi több, az maradok mindörökre. Hat árva hangjegyet írok le a papírra, mielőtt széttépem. Tudom, miért bízta rám Liam a feladatot, hogy írjam meg a zenéjét ezeknek a számoknak, de ezek most már az enyémek. Nem terveztem, hogy megosztom őket az együttessel. Liam szerint jók, és látni akarja, hogy miként szólnak. Azt hiszem, most törleszt mindazért, amit róla mondtam, amikor a haverja temetése után szerelmes lett. Most, hogy rajtam a sor, hátradől és betegre röhögi magát. Valami húzós dalt kéne írnom. Dübörgő, ereszd-ela-hajam gitárzúzást, ami odabasz. De nem, a mi történetünk már másról szól. Liam érzelmes balladái repítettek bennünket a csúcsra, és az elringató verssorok, amitől a nők belénk szeretnek. Mind azt hiszik, meggyötört lelkek vagyunk, és társra van szükségünk. Kevesen tudják csak, hogy Liam csupán egyetlen nőről írt - a pokolba is, hiszen ezt még én sem tudtam, egészen addig, amíg fel nem kerekedett, és ott nem hagyta Los Angelest a csendes, nyugodt beaumonti életért. Nem hibáztathatom miatta. Én is ugyanazt csináltam volna ahelyében. Quinn nem nevelkedhetne jobb helyen. Noah- val jár iskolába, s mikor Liamnek meg nekem melónk van, Josie vigyáz rá. Tényleg betöltötte nála az anya szerepét, amiért örökre hálás leszek neki. No meg azért, hogy egészen új életet adott a legjobb barátomnak, és azóta az új albumunk visszarepített bennünket a slágerlisták élére. Már csak arra vágyom, hogy legalább egyetlen pillantást vetne rám a szeretett nő. Csakhogy én szilárdan megrekedtem „a barát” kategóriában, és nem tudom, hogyan kászálódjam
Z70
ki ebből. Félek beszélni neki az érzelmeimről, mert a tekintetével meg fog állítani. Tudom, hogy nem akar engem úgy, ahogy én őt, én pedig inkább vagyok a barátja, mint hogy egyáltalán ne legyek senkije sem. Visszateszem a fülhallgatót, hogy még egyszer próbálkozzam. Elképzelem, amit mondani akarok neki. Ahogy ölelni akarom. Hogy azt akarom, estére hozzám jöjjön haza. Én legyek, akihez fordul, ha vigaszra van szüksége a férje halálának évfordulóján. Én legyek az, akire az ikreknek szükségük van, ha valaki össze meri törni a szívüket. A vele való életet elképzelni olyan egyszerű, mint levegőt venni. Csak meg kell találnom a módját, hogy beszéljünk, anélkül hogy különösebb nyomást gyakorolnék rá. Reményem szerint az idő nekem dolgozik, ő egy napon rám néz, és rájön: olyasvalakit lát, akiben megbízhat, akinek gondja lesz rá; olyasvalakit, aki soha nem okozna neki vagy a lányoknak fájdalmat. Önmagamban tekint majd engem, és tudni fogja, hogy Quinn meg én tökéletesen beleillünk az életébe. Feltápászkodom az asztaltól, és a laptoppal a kezemben a dobokhoz megyek. Ki kell adnom magamból némi haragot meg feszültséget, és talán akkor felmerül bennem valami használható. Behunyom a szemem, és hagyom, hogy a dobverők irányítsanak. A ritmus keményen, szilárdan indul. Ütöm az előttem lévő dobokat, kiengedve a bennem felgyülemlett energiát. Bevillan elém az arca, hangját hallom a fejemben. Azonnal lecsillapodom, és kitalálok egy dallamot. Felvételre állítom a laptopot és rájátszom a hangot. Lassú és lágy. Határozottan olyan, amin együtt lehet dolgozni Liammel. Jimmy és Tyler az ablakon kopogtatva jelzik, hogy itt vannak. Tyler az új hangmérnökgurunk, aki a múlt hetet Los Angelesben töltötte Jimmyvel, hogy jobban megismerjék egy
mást. Leállítom a felvételt, és leteszem a fejhallgatót, hogy ajtót nyissak. Ö épp akkor jön le a lépcsőn, közben a mobilján beszél. Tekintetünk röviden találkozik. Meg sem tudom mondani, mosolygok-e vagy egyáltalán nem mutatok érzelmet, már a jelenléte önmagában megbolondít. Ilyenkor örülök, hogy nekünk dolgozik. Mindenféle ürügyem van arra, hogy a közelében lehessek. Olyan könnyű kamuból beszélgetést kezdeni a zenéről, az előttünk álló melóról vagy a határidőkről. A vicc az, hogy a válaszokat tudom, de úgy teszek, mintha elfelejtettem volna, vagy nem lelném a telefonomat, amiben megnézhetem. Jimmy elhaladtában a vállamra csap. Vihog és mond valamit magában. Liam robog le a lépcsőn, mielőtt becsukhatnám az ajtót, és villanyt gyújthatnék, jelezve Katelynnek és Josie-nak, hogy munkában vagyunk. Ki nem állhatom, ahogy Liam ma reggel kinéz. Nem, ezt nem lenne szabad mondanom. Boldog vagyok tőle. A szeretett nővel van, és boldogok egymással. Émelyítően boldogok; Liam megfizette tartozását, így meg is érdemli. A büszkeség, amit a szemében látok, amikor a fiára néz, hasonlít arra, amikor én tekintek Quinnre. Ok a legjobb részünk, függetlenül attól, mennyire rontjuk el később a dolgokat velük. - Jimmy haver - mondja Liam, miközben összeölelkeznek. Nem is hallottalak bejönni. - Linda engedett be. Mondd csak, mennyit fizettél neki, hogy otthagyja a kényelmes szállodai állását, és idejöjjön a gondodat viselni, te szánalmas hippi ? Liam nevet. Kétségtelenül így történt, mielőtt elkezdett házvezetőnőt keresni. Nem akarta, hogy Josie-nak egyedül kelljen törődnie a háztartással, így korábbi szobalányát, Lindát kérte meg, költözzön Beaumontba. Épp most épít neki egy csinos kis házat a magáé mögött, és egy kocsit is vett neki.
27 2
- Lássunk munkához. Katelyn új fellépések szervezésén dolgozik, úgyhogy el kell végeznünk az utolsó simításokat. - Liam a nyakába akasztja a gitárját, és hangolni kezd. - Most dolgoztam ezen, mielőtt idejöttetek. - A laptop fölé hajolok, és lejátszásra állítom, figyelve Jimmyt és Liamet, ahogy a dallamot hallgatják. Jimmy a szintetizátorhoz lép, leüt néhány billentyűt, én dobon adom a ritmust. Liam jelzi Tylernek, hogy mehet a felvétel. Megpendíti gitárját és beleénekel a mikrofonba, miközben mi Jimmyvel kísérjük. Amikor felnézek, Katelyn figyel engem. Nem minket, hanem engem - majd megfordul és eltűnik. Egy rövid pillanatra némi remény támad bennem, hátha azt érzi, amit én.
273