Havonta megjelenő magazin
Ára: 100 Ft
XXI. évf. 11. szám 2010. november
„Egyszerű parasztlány voltam …” Tóth Gézáné Etuka néni 90. születésnapját ünnepelte a Napfény nyugdíjasklub október 14-én csütörtökön az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében. A jeles alkalmat megtisztelte jelenlétével Csányi László alpolgármester úr; műsorral kedveskedtek az ünnepeltnek a Margaréta csoport óvodásai, és a Mórahalmi Parasztkórus. Csányi László alpolgármester úr meghívásának külön apropója is volt, hiszen ő az idén a 45. születésnapját ünnepelte, így pont félúton jár Etuka nénihez képest. (folytatás az 5. oldalon)
Egész évben fürdőszezon 2010. október 29-én ünnepélyes keretek között átadták az Szent Erzsébet Gyógyfürdő új szárnyát: a Gyermekfürdőt, és a Szaunavilágot. A megnyitón Nógrádi Zoltán polgármester, és Olajos Péter helyettes államtitkár ünnepi gondolatait hallgathattuk meg. A fejlesztéssel a fürdő mind szolgáltatásaiban, mind tereiben jelentősen kibővült, új lehetőségeket nyújtva valamennyi korosztály számára. (folytatás a 5. oldalon)
Halloween, vagy Halottak napja? Az utóbbi években többször is elhangzott a kapunk előtt a „Csokit vagy csalunk!” felszólítás Mindenszentek előestéjén, s egyre több helyen látni ebben az időszakban töklámpást díszítés gyanánt a házak előkertjében. Mi köze van egymáshoz a két ünnepnek? Tudjuk-e, hogy mit ünneplünk Halloween estéjén, s hogy mi is az a töklámpás? Úgy érzem, a gyerekeknek csak a beöltözés és az édesség a fontos belőle (idén még november 1-jére is jutott a kis látogatókból), s a felnőttek sincsenek tisztában minden esetben azzal, hogy mit jelent a Halloween. Én sem. Így hát nem voltam rest, és utána olvastam a Neten. Azt gondoltam, hogy ez is amerikai találmány, de persze nem volt igazam – annál régebbi időszakra tekint vissza. Ősi kelta ünnep, ír és skót törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet - a Samhain-t, vagyis „a nyár végét” és ilyenkor egyszerre hódoltak a Napisten és a holtak Ura előtt. (folytatás a 9. oldalon)
Mórahalmi
Megalakult Mórahalom város Képviselő-testülete A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 30. §-a szerint a választást követő 15 napos határidőn belül a képviselő-testületnek meg kell tartania alakuló ülését. A rövid határidő azt a célt szolgálja, hogy az önkormányzati feladatok ellátása minél előbb megkezdődhessen, az ügymenet zavartalansága biztosított lehessen. Ezen törvényi kötelezettségnek tett eleget Nógrádi Zoltán polgármester, amikor 2010. október l5-ére hívta össze Mórahalom város Képviselő-testületének ünnepi ülését. Ezen ülés rendhagyónak számított, hiszen hangulatában, napirendi pontjaiban eltért a szokásos munkarendtől. Elsőként Smith Pál köztársasági elnök úr videóüzenetét tekinthették meg a jelenlévők, majd Pintér Mátyásné a Helyi Választási Bizottság elnöke adott tájékoztatást a 2010. október 3-ai helyi önkormányzati választás eredményéről. Az eskütételek elhangzása után a megbízólevelek átadása következett, s Nógrádi Zoltán polgármester köszöntője. A Képviselő-testület tagjai Balogh Miklós, Csányi László, Csiszár István, Katona János László, Oltványi Gyula, Tanács József, Vass Antal, Volford Imre urak vállalták, hogy munkájukat szolgálatnak tekintve képviselik és védik Mórahalom város polgárainak érdekeit, s megalapozott döntéseikkel erősítik a város térségi szerepkörét, s meghatározzák annak fejlesztési irányait. S mindezek mellett alázattal viseltetnek e bizalmon alapuló tevékenység ellátásával szemben.
2
A helyi Önkormányzatokról szóló törvény szerint a Képviselő-testület alakuló ülését a legidősebb települési képviselő, mint korelnök vezeti. Mórahalom város Képviselő-testületének tagjai közül ezen megtiszteltetés Csiszár István képviselő urat illette meg, aki zárt ülés keretében bocsátotta vitára a törvény szerinti kötelező napirendi pontokat. Így módosításra került az Önkormányzat és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 9/1995. /IV. 5./ Ör rendelet. E rendeletnek, illetve a helyi Önkormányzatokról szóló l990. évi LXV. Törvény rendelkezéseinek figyelembevételével a testület megválasztotta bizottságait, továbbá titkos szavazással döntött az alpolgármesterek személyéről és tanácsosokat jelölt. Fentiek értelmében a Képviselő-testület munkáját 3 bizottság segíti, melynek személyi összetétele az alábbi: Ügyrendi Bizottság: Elnök: Katona János László képviselő, Tagok: Balogh Miklós képviselő, Tanács József képviselő,
Heller Szabó Tibor Mórahalom, Kölcsey u. 1/A, Árva Béla Mórahalom, Iskola u. 11. szám alatti lakos. Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság: Elnök: Vass Antal képviselő Tagok: Oltványi Gyula képviselő, Csiszár István képviselő, Császárné Papp Mária Mórahalom, Úttörő u. 28. , Tóth Ferencné Zákányszék, József A. u. 33/A sz. alatti lakos. Szociális Bizottság: Elnök: Tanács József képviselő, Tagok: Katona László képviselő, Volford Imre képviselő, Masa Andrea Mórahalom, Juhász Gy. u. l/A , Gercsó Árpádné Mórahalom, Széchenyi u. 7. szám alatti lakos. 2010. október l5-étől az alpolgármesteri teendőket: Csányi László képviselő úr főállású alpolgármesterként látja el. Mucsi György úr társadalmi megbízatásban az oktatási, kulturális és civil ügyek, valamint Szűcsné dr. Fehér Éva asszony, társadalmi megbízatásban a szociális, egészségügyi és családvédelmi ügyek vitelére kapott megbízást és felhatalmazást. Mórahalom város Képviselő-testülete az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatai ellátása, valamint annak érdekében, hogy a testületi döntések a lakosság által megfogalmazott igényeket tükrözzék, szükségesnek tartotta az önszerveződő lakossági közösségekkel való együttmű-
w w w. m o r a h a l o m . h u
ködést, a lakossági igények érvényesítésére szolgáló tanácsosok tevékenységét. Így - egyet értve a polgármesteri felkéréssel - az alábbi döntés született: Varga Ferenc Mórahalom, Táncsics u. 22. sz. alatti lakos a vállalkozásfejlesztés, Heller Sz. Tibor Mórahalom, Kölcsey u. l/a sz. alatti lakos a közbiztonság, Babarczi János Mórahalom, Remény u. 10. sz. és Masa Róbert Mórahalom, Rákóczi tér 3. sz. alatti lakosok a tanyai lakosok életminőségének javítása érdekében tevékenykednek 2010-2014. önkormányzati ciklusban. Az ünnepi testületi ülés méltó befejezéseként Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi János úrnak a Képviselő-testület nevében díszpolgári címet adományozott. Az első képviselő testületi ülés ünnepi jellegét hangsúlyozta a művészeti iskola tanárainak és diákjainak közreműködése. Színvonalas előadásaik szórakoztatták az egybegyűlteket, és kiemelték az rendezvény jellegét, mondanivalóját. A hivatalos ceremónia lezárása után az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében látták vendégül az egybegyűlteket, teret adva a személyes gratulációknak, és beszélgetésnek.
Mórahalmi
Illegális hulladéklerakó felszámolása Az Önkormányzat illegális hulladéklerakót szüntet meg a nagyszéksósi kerékpár út melletti területen, melyhez nem kevés pályázati támogatást nyert el a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól. Erről a projektről kívánjuk tájékoztatni kedves olvasóinkat az alábbiakban. Mórahalom város Önkormányzata a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által az illegális hulladéklerakók felszámolásának feladatai támogatására közzétett 2010. évi pályázati felhívására benyújtott, a „Mórahalom, 0241/16 hrsz-ú önkormányzati területen található illegális hulladéklerakó felszámolása” tárgyú pályázatának megvalósítására 2.969.760,- forintot nyert vissza nem térítendő támogatás formájában, melyhez Mórahalom Város Önkormányzata 778.440,- Ft önerőt biztosít. A pályázattal megvalósítani kívánt cél a terület hulladéktól történő megtisztítása és részbeni rekultivációja a talaj egyenetlenségeinek megszüntetésével. Az érintett terület a 0241/16os helyrajzi számot viseli, amely a nagyszéksósi kerékpár út mellett található. Ezen a területen jelentős mennyiségű hulladék szaporodott fel, melynek egy része bontási törmelék. A későbbi újrafelhasználhatósági szempontok figyelembe vételével a bontási törmelékből erre alkalmas speciális kőtörő gépekkel a későbben útalapba beépíthető törmeléket állíttatunk elő. Az így létrejövő törmelék alsóbb rendű, illetve belterületi, kevésbé terhelt utak építésénél útalapként felhasználható. A felszámolás során összegyűjtésre kerülő egyéb kommunális hulladékot a megfelelő engedélyekkel rendelkező
szolgáltató szállítja el. Ezután tereprendezés történik, majd az 50 db ültetendő őshonos fa telepítése előtt a terület talaj-előkészítésen és tápanyag-pótláson megy keresztül. A pályázat megvalósítása ütemezetten történik: terveink szerint 2010. november 30-ig megtörténik a hulladékok elszállítása, a tereprendezés és a faültetés is.
November Mórahalom Város Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Délalföldi Regionális Operatív Program keretében a DAOP2.1.1/D-2008-0002 azonosító számú, a „Borház, avagy szőlészeti, borászati bemutató- és kóstolóhely kialakítása Mórahalmon” című pályázatának megvalósításához támogatásban részesült. A projekt zárásaként 2010. október 29-én, pénteken 14 órakor az elkészült Borház ünnepélyes átadására került sor, melynek helyszíne:
Borház (6782 Mórahalom, IV. kerület 120.) a Krallei iskola épülete volt. Mórahalom Város Önkormányzata az általa üzemeltetett Homokhát Térségi Agrár-Ipari Park nagyszabású infrastruktúra-fejlesztését valósította meg 2008 és 2010 között. A fejlesztések révén olyan ipari terület alakult ki, mely vonzóvá vált a befektetők számára. Több vállalkozás is jelezte betelepülési szándékát az ipari parkba, közöttük az Unilever
Tekintettel arra, hogy a központi támogatás segítségével elvégzett munka eredményét szeretnénk hosszú ideig fenntartani, szigorúan, a törvény erejével kívánjuk elejét venni a további illegális hulladék-elhelyezésnek. (Emlékeztetőül: 218/1999. Korm. r. 7.§. (2): „Aki települési szilárd vagy folyékony hulladékot a közterületen engedély nélkül lerak, elhelyez, illetőleg nem a kijelölt lerakóhelyen rak le, vagy helyez el; százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.”)
Magyarország Kft, az RAGT Magyarország Kft, a JD STEEL Kft. Annak érdekében, hogy a befektetők számára kialakított területeken az építés elkezdődhessen, az ott áthúzódó középfeszültségű hálózatot ki kell váltani. E munkálatok kivitelezése folyamatban van. Az eddigi légkábelek helyett az áramszolgáltató szakemberei az utak közműsávjában kiásott árkokba helyezik a földkábeleket. A Guczi sor és az Akácos út teljes hosszában, valamint a Röszkei út egy szakaszán munkagépek akadályozhatják a forgalmat – a kivitelezés idejére szíves türelmüket kérjük. A sikeres műszaki átadást követően október hónapban megkezdődött a Mórahalmi Geotermikus Kaszkádrendszer
w w w. m o r a h a l o m . h u
Fricska Marianna
beüzemelése. A visszasajtoló kút beüzemelését követően az AQUAPLUS Kft. megkezdte a hő-központok üzembe helyezését is. Ez utóbbiak tesztje zajlik és fokozatosan elindul a rendszer. Elsők között a Móra Ferenc ÁMK garázsában telepített és az Óvoda-Bölcsöde, Családi Napközi kazánházában telepített hő-központot helyezték üzembe. A továbbiakban a Gólyás Házban telepített hő-központot indítják be, amely többek között az Aranyszöm Rendezvényház hő-központjait látja majd el. Ezt követően a többi pont is sorra kerül. A GRE (üvegszálas epoxi cső) bevált, nagyon alacsony a csősúrlódás, alig van nyomásesés a rendszerben, így kisebb a villamos fogyasztása a szivattyúknak. 3
Mórahalmi
A nátha és az influenza kezeléséről
Újra itt az ősz, elkezdődött az iskola, óvoda és bölcsőde, ismét megteltek az orvosi rendelők. Ezért aktuális ismét ez a téma – ennek kapcsán szeretnénk felhívni figyelmüket néhány fontos dologra. Nátha vagy influenza? fejlődnek ki. Az influenzánál rendkívül erős a torokfájás, maSokan összekeverik a náthát gas a testhőmérséklet, akár 41°C és az influenzát. Azt hiszik, hogy is lehet, mivel a szervezet túlmeaz utóbbi csak egy komolyabb legedéssel próbálja megölni a meghűlés, amit nem kell kezel- vírust. A fejfájás nagyon erős és ni, és nyugodtan kihordhatjuk állandó. A náthánál nem igazán lábon. Ez nagy tévedés. erős a torokkaparás, láz helyett A megbetegedésért nem inkább csak hőemelkedés jelokolható közvetlenül a hideg. lemző. Fejfájás előfordulhat, de Mivel ebben az időszakban vi- csak enyhe. Az influenza esetétaminhiánnyal küszködünk, az ben nagyon kellemetlen, hogy a idő pedig hideg és nyirkos, ez fájdalmak hirtelen jelentkeznek, kedvez a szervezet ellenálló-ké- és az egész testre kiterjednek, pessége csökkenésének, elősegí- különösen az ízületek sajogti a vírusok szaporodását. Mivel nak. Fáradtságot, gyengeséget ezek a vírusok cseppfertőzés érzünk. A nátha esetében a fájútján terjednek, a tömegközle- dalom inkább a lábakra korlákedési eszközökön, a munka- tozódik, és enyhe. A köhögés helyen, az iskolában és minden az influenzánál igen gyakori, olyan helyen, ahol sok emberrel de a tüsszögés ritkán fordul elő. találkozhatunk, kivédhetetlen a A náthánál gyakori a tüsszögés fertőződés. és az orrdugulás is. Az influenAz influenza tünetei hirte- za lefolyása 1-2 hétig is eltart, len jelentkeznek, és órák alatt gyakori mellkasi problémák kírosszabbodnak. A betegek sok- sérik, szövődményei súlyosak is szor még arra az időpontra is lehetnek, pl. arcüreggyulladás, pontosan visszaemlékeznek, tüdőgyulladás, hörghurut, gyeramikor kitört rajtuk a betegség. mekeknél középfülgyulladás. A A megfázásnál, náthánál ezzel nátha lefolyása gyors, szövődszemben a tünetek fokozatosan ményei enyhék. Megelőzés, kezelés Az általános védekezés legfontosabb elemei az őszi- téli időszakban a réteges ruházat, meleg lábbeli, sapka, sál és kesztyű viselete. Fontos az immunrendszer erősítése és megfelelő szinten tartása helyes táplálko-
zással, vagyis elegendő vitamin és fehérje bevitelével. Kerülni kell a zsúfolt, zárt tereket, ahol nagyobb a fertőzés átadásának valószínűsége. Fontos a rendszeres szappannal, meleg vízzel történő kézmosás. Hurutos tünetek megjelenésekor maszk használata javasolt. Köhögés, tüsszentés alkalmával mindig tiszta papír zsebkendőt kell használni. Jellemző tünet az orrfolyás, ezért az orr tisztítása nagyon fontos. Gyermekeknél ez nem olyan egyszerű, mert anatómiailag alkalmatlanok egy alapos orrfújásra. Az orrleszívók használata segíthet, hogy a nátha ne okozzon további betegségeket. A nátha elleni orrcseppek csökkentik a nyálkahártya duzzanatát, így pár órára megszüntetik az orrdugulást. Legjobb az úgynevezett fiziológiás, élettani sóoldatot az orrba csepegtetni. Ha az orr jól ki van tisztítva a beteg megkönnyebbül, mert ismét levegőt tud venni. A paracetamol széles körben alkalmazott láz-, fájdalomcsillapító, pszeudo- efedrin érös�szehúzó hatású. Ezek enyhítik a tüneteket. A nedves levegő hasznos, mert óvja az orrnyálkahártyát a kiszáradástól, csökkenti a torokfájdalmat.
A szövődménymentes influenza kezelése tüneti. Ez főként ágynyugalmat és lázcsillapítást jelent, megfelelő folyadékpótlással. A magas lázat feltétlenül csökkenteni kell, mert még rövid ideig tartó magas láz esetén is súlyosan károsodhatnak belső szerveink. Az antibiotikumok a vírusok ellen hatástalanok, így ezekkel csak a különféle szövődmények fellépésekor javasolt kiegészíteni a kezelést. Az influenza ellen leghatásosabb védelem az évenkénti, rendszeres oltás, ezért szorgalmazni kell a veszélyeztetett populáció minél nagyobb arányú immunizálását. A közösségbe járó gyerekek túlnyomó többsége sokszor náthás, felsőléguti hurutos betegségben szenved, majd pár napos-hetes tünetmentesség után kezdődik minden elölről. Szülők, gondozónők, pedagógusok jelzései alapján folyamatos gondot jelent, hogy komoly hurutos tünetekkel küzdő gyerekeket is közösségbe visznek. Ezúton szeretnénk felhívni a szülők figyelmét, hogy betegség esetén feltétlen forduljanak gyermekorvoshoz saját gyermekük illetve körösségbe járó társaik védelme érdekében.
Köszönet a Mórahalmi Mentőállomásnak Köszönettel tartozunk a Mórahalmi Mentőállomásnak, hogy lehetővé tette a Mórahalmi Gondozási Központnak egy hasznos délelőtt megszervezését. Kollégájuk, Gombos Márton mentőápoló interaktív előadása mind a gondozottaink, mind a mi számunkra érdekes és tanulságos volt. A közvetlen, párbeszédes forma lehetővé tette mindenki számára, hogy saját egészségügyi problémáikról is őszintén beszéljenek. Megtudhattuk, mik a leggyakrabban, hirtelen fellépő időskori betegségek, mikor szükséges gyors orvosi ellátás, mi a teendő a mentő megérkezéséig, stb. Az eredetileg másfél órásra tervezett program három órás lett, bizonyítva ezzel a téma és előadónk sikerét. Köszönjük!
Horváth Károlyné Mórahalom Gondozási Központ közösségi gondozó 4
w w w. m o r a h a l o m . h u
Mórahalmi
„Egyszerű parasztlány voltam …” (folytatás az 1. oldalról)
Az ünneplés a kicsik műsorával kezdődött, amit a csoport „pásztorai” vezényeltek le: Demusné Piroska, Szűcs Ferencné Gizike, és új óvónénink, Balog Zsófia. Utánuk a Parasztkórus megható műsora következett, majd a közös, és személyes köszöntések. Én magam is szóba elegyedtem az ünnepelttel, és a szokásos kérdéseket tettem fel neki – nem túl kreatívan. Mivel foglalkozott életében, mi a hobbija, mi a hosszú élet titka, és a többi ehhez hasonló kérdés. Ám a feleletek – pár szó után – soha nem sa-
Verset mondanak a Margaréták
ját magáról szóltak, hanem mindig valaki másról: társról, szülőről, barátokról. „Egyszerű parasztlány voltam” - mondta nekem, s szavai hallatán lassan kibontakozott előttem egy fiatal lány képe, aki férjhez ment élete szerelméhez, s akivel 40 évet élt együtt boldog házasságban. Asszony volt – társ, akire számítani lehetett, akihez haza kellett jönni, ha még oly messzire is sodorta a sors az embert. „Minden, ami munka” - mondta, amikor a hobbijáról kérdeztem - „mozogni kell, ébren tartani ezt az öreg kis szívemet”. Nem hiszem, hogy ehhez bármit is hozzá kell fűznöm, elég, ha mélyen belegondolunk a válaszba, és abba, hogy milyen kérdésre adták ezt a feleletet. „A lélek és a körülmények harmóniája”. Ez a titka a 90 évnek. Milyen egyszerű, és mennyi minden benne van ebben a pár szóban. Az elfogadás, a kitartás, az erő, a szeretet, a hit, és még ki tudja, mi minden. Elfogadni a körülményeket, amelyekben élünk, és e korlátok között megtalálni azt, amibe belekapaszkodhatunk, amiből erőt
Dallal köszönt a Parasztkórus
meríthetünk – hitet, szeretetet. Etuka néni azt mondja, nem is érti, mire ez a nagy ünneplés, hiszen nem tett ő „semmi olyat”, amivel kiérdemelte volna. Én a magam részéről fejet hajtok a „semmi olyat” előtt, és megköszönöm, hogy részt vehettem ezen az eseményen. Gratulálunk, reméljük, hogy minél tovább élvezhetjük még a társaságát, és kívánjuk, hogy teljesüljenek születésnapi kívánságai! Berta Gyuláné
Egész évben fürdőszezon Mórahalmon (folytatás az 1. oldalról)
Mint kétgyermekes édesanya én magam is felderítettem az új terepet, és természetesen magammal vittem a „szakértőimet” is – két óvodás korú lányomat. Kezdtünk a jól ismert terepen, a már megszokott gyermekmedencében, ami a fürdő park felőli részében helyezkedik el. Aztán – „ha már úgy is itt vagyunk, hát nézzük meg” felkiáltással – átballagtunk az új szárnyba csekélyke lelkesedéssel, és jól fejlett
kritikai érzékkel. Útközben megcsodáltuk az új szaunákat – természetesen csak kívülről, belülről majd gyerekkíséret nélkül – aztán rácsodálkoztunk egy többszintű medence aljára, ahol a megszokott csempe helyett kavicsokat láttunk (ezt magunk között rögtön elkereszteltük sétáló-medencének), és aztán beértünk a gyermekfürdőbe. Az eredmény: két lelkes, alig fékezhető, örömében sikongató apróság, és egy erő-
sen meglepett anyuka, akinek egyik szeme sír, a másik meg nevet, méghozzá ugyanazon okból. Ugyanis rádöbbent, hogy ezentúl a fürdőszezon nem ér véget a nyárral együtt. Ide bizony be lehet jönni télen is, mert van elég hely, és lehetőség arra, hogy az apróságok jól kifáradjanak, a nagyobbacskák pedig jól kipihenjék magukat. Ha nem haragszanak, nem sorolnám fel, hogy milyen fajta medencék, és élményelemek vannak, ugyanis laikusként
félek, nem lennék eléggé precíz. Viszont arra buzdítanék mindenkit, hogy nézze meg a saját szemével, illetve próbálja ki. Annál is inkább, mert november 30-ig hétköznapokon a 14 évesnél fiatalabbak ingyen látogathatják a fürdőt, feltéve ha visznek magukkal felnőtt kísérőt. Egyszóval: kalandra fel, irány a gőz és a víz! Jó mulatást mindenkinek! Berta Gyuláné
A Szent Erzsébet Gyógyfürdő nyitva tartása 2010. október 29. és 2011. május 31. között a már megszokott részek, valamint az újonnan átadott földszinti szauna szárny nyitva tartása: vasárnap - hétfő - kedd - szerda: 800 - 1900 csütörtök - péntek - szombat: 800 - 2200 Az új gyermekfürdő részleg: vasárnap - hétfő - kedd - szerda: 1000 - 1800 csütörtök - péntek - szombat: 1000 – 2100 w w w. m o r a h a l o m . h u
5
Mórahalmi
Szemléletformálás az iskolában
Hulladékból érték Iskolánk közössége idén ősszel 23.394 kg hulladékot gyűjtött össze. Ez a hatalmas mennyiség, a következő tételekből adódott össze: 13.021 kg vegyes papír, 9.423 kg hullámpapír, 370 kg mezőgazdasági fólia, 535 kg PET palack, és 45 kg „műanyag kupak”. A papírhulladék összegyűjtése lehetővé teszi újrahasznosított papír előállítását, így az iskolánk által gyűjtött mennyiséggel 297 öreg fát kíméltünk meg a kivágástól és 6160 l kőolajat takarítottunk meg. A legaktívabban gyűjtő közösségek voltak, alsóban: 2. b osztály: 3681 kg, osztályfőnök: Enginé Ábrahám Katalin 3. b osztály: 3229 kg , osztályfőnök: Pipicz Mihályné 4. c osztály: 1633 kg, osztályfőnök: Gyarmati Zoltánné 3. a osztály: 1612 kg, osztályfőnök: Varró Mónika Felsőben: 5. a osztály: 3192 kg, osztályfőnök: Kalmár Istvánné 8. a osztály: 2474 kg, osztályfőnök: Ördögh Erzsébet 6. a osztály: 2289 kg, osztályfőnök: Murányi Gabriella Köszönjük a támogatást a szülőknek, nagyszülőknek és mindazoknak, akik segítségükkel hozzájárultak, hogy a hulladékból ennyi értéket mentettünk meg.
Iskolánkban a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának felhívására „fenntarthatósági rendezvénysorozatot” szerveztünk. Az első rendezvényt 2010. szeptember 27én tartottuk, amikor is a 8. osztályosok „A hülyeség kora” című filmet nézték meg. A film az időutazás eszközével élve döbbentett rá mindenkit, hogy milyen globális katasztrófa vár ránk, ha nem változtatunk sürgősen pazarló életvitelünkön. A film után egy feladatlap kitöltésével mértük, hogy kiben milyen benyomások maradtak, ki milyen életmódbeli változtatást határozott el e film kapcsán. A legügyesebb válaszolók könyvjutalomban részesültek. Második rendezvényünk a „zöld diákfórum” volt, amelyet 2010. október 13-án délután iskolánk Bagolyvárában tartottunk. A fórumon egy rendhagyó diákönkormányzati ülés keretében 4-8. osztályos tanulóink vettek részt úgy, hogy évfolyamonként más-más előzetesen kapott témából készültek. A 4. évfolyam az „Egy napom a környezetemért”, az 5. évfolyam „A szelektív hulladékgyűjtés, a hulladékok újrahasznosítása”, a 6. évfolyam „A vízfelhasználás lehetőségei, a szürkevíz
hasznosíthatósága”, a 7. évfolyam „Az alternatív energiaforrásokkal”, míg a 8. évfolyam, az „Újrahasznosított anyagok az építkezésben” témakörrel foglalkozott. A hozzászólásokat plakátokkal és számítógépes prezentációkkal tették szemléletesebbé tanulóink. Sokat tanulhattak diákjaink egymástól nemcsak a környezetvédelem terén, hanem előadásmód és hatásos szemléltetés terén is. A résztvevő osztályközösségek jutalma, gyönyörű természetfotókkal illusztrált 2011-es asztali naptár és sok finom gyümölcs volt. 2010. október 15-én a megújuló energiaforrásokról szóló előadásra gyűltünk össze a Bagolyvárban. Az előadást a CSEMETE Egyesület munkatársa, Illés Gábor tartotta, előtérbe helyezve a mi térségünkben is hatékonyan felhasználható megújuló energiaforrások népszerűsítését. Köszönjük a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának a tartalmas programokat, a fantasztikus nyereményesőt, tanulóinknak és pedagógusainknak az aktív közreműködést. Murányi Gabriella az iskolai ÖKO - munkacsoport vezetője
Murányi Gabriella
Kis művészek nagy alkotásai a Bagolyvárban Október 19-én Nagy rajzolást tartottunk a könyvtárban. A kisebbek népmeséket illusztráltak, ami egy nagy „égig érő” mesefára került. Gyönyörűek lettek. A nagyobbak széket festettek, szintén a népmesék témájában, ami nekem a legjobban tetszett. A székekre mesebeli fákat, színes dombokat, és tulipánokat is festettünk. Először féltünk, hogy elrontjuk, de utána már teljesen belejöttünk a munkába. A székek nagyon szépek lettek. Remélem máskor is lesz ilyen program. Bárkányi Anett 6/c 6
w w w. m o r a h a l o m . h u
Mórahalmi
Kompetencia alapú oktatás intézményeinkben A mögöttünk álló tanév a kompetencia alapú oktatás elterjesztésének éve volt Mórahalom közoktatási intézményeiben. Mórahalom Város Önkormányzata a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében sikeresen pályázott a „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés” c. pályázatra, mely kedvező elbírálásban részesült és 47 000 000 Ft-ot nyert. Ez pedagógusok továbbképzésére, új oktatási programok kidolgozására és megvalósítására, újszerű tanulásszervezési módszerek kipróbálására fordítódott, illetve korszerű oktatástechnikai eszközök kerültek megvásárlásra. A város intézményei (Móra Ferenc Általános Iskola, Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola és a Napköziotthonos Óvoda) 2009. május 4. és 2010. augusztus 31. között valósították meg a pályázatban tervezetteket. A pályázat a kompetencia alapú oktatás módszertanának és eszközeinek széleskörű elterjesztését valamint a pedagógusok módszertani kultúrájának korszerűsítését célozta. Kiemelt feladat volt a tanulók képességeinek és kulcskompetenciáinak egyénre szabott fejlesztése és megerősítése az egyenlő hozzáférés és esélyegyenlőség szempontjainak érvényesítésével. A program keretén belül 2 óvodai csoportban, 8 általános iskolai és 1 középiskolai osztályban, a művészeti iskola 5 csoportjában kompetencia alapú programcsomagok kerültek feldolgozásra. Ennek keretén belül a gyerekek szövegértési-, matematikai-, szociális - életviteli- kompetenciáit fejlesztették a pedagógusok, illetve óvodai programot vezettek be. A 16 bevont pedagógus 4x30 órás továbbképzésen gazdagíthatta módszertani ismereteit. Az ő munkájukat mentorok is segítették. Emellett lehetőség nyílt a tantestületek egészét érintő képzések szervezésére is, így a program végére 46 pedagógus részesült valamilyen továbbképzésben. Nagy számban ismerkedtek meg az iskola egyre gyarapodó informatikai eszközeinek használatával.
Feladata volt az intézményeknek új típusú tanulásszervezési eljárások kipróbálása is. Ilyen volt a tantárgytömbösített oktatás bevezetése az általános iskola három osztályában, ahol a gyerekek három tantárgyat nem a megszokott heti elosztásban, hanem kéthetes tömbökbe csoportosítva, koncentráltan tanultak. A program keretén belül több csoportban témaheteket, projekteket szerveztek. Így került sor pl. alsó tagozaton a „Béka”, „Pingvin” vagy a „Varázspadlás” témák alapos körbejárására, 5. - 6. osztályban az „Ősmagyarok” projekt megvalósítására, vagy a művészeti iskolában az „Állati jó” címmel az „állatok a művészetekben” témák feldolgozására. Ezekhez az innovációkhoz - a program által biztosított keretek jóvoltából - sok élményszerű, tanórán kívüli elem (kirándulás, kézműves foglalkozás, tábor stb.) társult. A pályázat kapcsán az intézményeknek meg kellett ismerkedniük más iskolák jó gyakorlataival, és lehetőséget kaptak arra is, hogy maguk is felkínálják más iskolák számára ezt a lehetőséget. A Móra Ferenc ÁMK 3, az Alapfokú Művészeti Iskola 1 ilyen saját fejlesztésű gyakorlatot kínált más iskolák számára megvételre. A pályázatban való részvétel előfeltétele volt, hogy az iskola bekapcsolódhasson a „Tanulói laptop programba”, melynek eredményeként az intézmény hamarosan 138 újabb, tanórán felhasználható tanulói számítógéppel gyarapodik. Az elmúlt évek módszertani megújulásának eredményeként a Móra Ferenc ÁMK a nyár folyamán egy sikeres előminősítő folyamaton esett át, melynek következtében a közeljövőben pályázhat a „referencia-intézmény” minősítés elnyerésére. A referencia-intézmények hálózatának tagjaként szolgáltatásokat nyújthat más intézmények számára. Iskolánk az informatika iskolai alkalmazása terén kíván mintául szolgálni másoknak, illetve új típusú gyakorlóhellyé kíván válni a tanárképző intézmények számára. TÁMOP -3.1.4.-08/2-2009-0001 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg
„A NAGY RAJZOLÁS” A mozgalom 2000-ben indult Angliában, John Ruskin író, festő, esztéta halálának századik évfordulóján, s mára világméretűvé növekedett. Ruskin szerint a művészet komplex tevékenység, amely kreativitásra ösztönző gondolkodásmódjával és szellemiségével elősegítheti a társadalom és a gazdasági élet fejlődését. E gondolatokból kiindulva született meg a Nagy rajzolás mozgalom, amelyhez második ízben mi is csatlakozunk a Móra Ferenc ÁMK-ban, a Magyarországon is egyre népszerűbb rendezvényhez! A rajzolás olyan alapvető emberi képesség, amely hasznossá válhat az élet valamennyi területén. Ugyanis a rajzolás kreativitásra ösztönöz: gondolkodásra és tervezésre késztet, látni tanít. Az esemény másik apropója a Magyar Festészet Napja, melyet október 18án ünneplünk. Az idei „ Nagy rajzolás” témája AZ ÉGIG ÉRŐ MESEFA ,a magyar népmesék jellegzetes szereplőinek, helyszíneinek megjele-
nítése volt. Az okt. 19-én, a Bagolyvárban megrendezett eseményen 78 kis-és nagyobbacska gyermek vett részt. A gyerekek fantáziája által megelevenedett a hétfejű sárkány, királyfiak és királylányok, az aranyhal, amelytől hármat lehet kívánni, paloták és a király aranyerdője, ezüsterdője, a csengő barack, az üveghegy és még elsorolni is nehéz lenne mi minden jut a gyerekek eszébe
a mesékről! Akiknek nehezebben jött az ötlet a rajzoláshoz, azok kártyákból húzhattak témákat. A könyvtár minden szegletében rajzoltak a szorgos kis művészpalánták. Ami fontos- belső képeiket, élményeiket tudják megjeleníteni, érzéseiket tudják kifejezni. A szép rajzok kialakításához odaadó, kitartó munkára, figyelemre van szükség, ami a tanuláshoz is rendkívül fontos. A rajzokon kívül két mesebeli helyszínekkel és népi motívumokkal kifestett szék is készült, melyeket használni is lehet a könyvtárban! Rajzolás közben, a teljes átélés érdekében egy igazi hétfejű sárkányt és egy királylányt is megsétáltattak a gyerekek az asztalok között. A munka nem fejeződött be, okt. 25-én festettük meg az égig érő fát, majd felkerültek rá a rajzok. Hamarosan látható lesz a teljes mű az aulában. Az eseményről dokumentációt küldünk az angliai központba. Mindezek mellett reméljük a gyerekek kedvet kaptak a népmesék olvasásához is! Koisné Kőrösi Rozália, Baksáné Farkas Zsuzsanna Mórahalom, 2010. október 27.
w w w. m o r a h a l o m . h u
7
Mórahalmi
Mi lenne?
Időutazás a XXI. századból a XX. századba Bennem és talán sors- és kortársaimban - akik az innenen túl, de a túlnanon innen vagyunk - bizonyára felmerült a gondolat, mi lenne, ha az idő kerekét megállítanánk és az ellenkező irányba indítanánk el. Nosza játszunk! Mint amikor a minap nálam volt az orvosi ügyelet, a doktornő elköszönt, majd elővette a fecskendőit, és többet belém szúrt. Furcsa a sorrend, de szokjunk hozzá. Ez hozott fel egy emléket a gyermekkoromból, és ahogy lenni szokott, felvillanó képek sorozataként: injekció - gyereket megfogják - majd könnyelműen elengedik - és jön a futkározás az orvos íróasztala körül, tisztes köridőkkel (dicséretére legyen mondva az idős és tekintélyes alkatú doktorbácsinak). Mintha minden visszafordult volna, vagy visszapörgetnénk egy videót: a vörös iszap által tönkretett vidéken a katasztrófavédelmisek, a mentősök, a tűzoltók, a rendőrök, épp az elpusztult környéket és a halott Marcall folyót nézik, és látják, hogy az ellenkező irányból jön vis�sza az áradat, mindenki a kocsijába ugrik, és szirénázva villogó lámpákkal elmennek. Az iszapot dühös harcsák és egyéb halak hajtják vissza a tározóba, hangos békazenével kísérve. Nem rossz! Vállalnom kell, hogy a következő sorok fejlődésellenesek lesznek, de megbántani nincs szándékomban senkit. Ahogy a „film” pörög visszafelé feltűnik, hogy az összes nagy beruházás, az új épületek, amelyekre jogosan lehetünk büszkék, lebontódnak, újra a régi megszokott perspektívában láthatjuk nagyközségünket. A gyermekeink a közép és általános iskola után most az óvoda padjait koptatják, az-
tán a csecsemőgondozó is bejelentkezik. Lakodalmunkban a vendégek egyre józanabbak - nincs mese, a feleségem nemsokára menyasszony lesz! Megunván a civil élet szépségeit felszerelek, felveszem fegyvereimet, és visszaállok katonának. Két év után úgy érzem, túl fiatal vagyok én ehhez, inkább beülök az
iskolapadba. Tudják, a megszokott sorrend a felső iskolától az alsóig. Ide még szerettem járni, hiszen az iskoláig vezető út oda és vissza maga volt a kaland. A Szegedi úton idős iparos mesterek műhelyei - napközben állandóan nyitott ajtókkal - vártak minket, a gyermekeket is: a borbélyok, a kerékpárszerelő, bádogos, és kovács műhelyek. A mesterekkel jókat lehetett beszélgetni, itt mindenki ismert mindenkit. Emlékszem iskola végeztével sokszor betértünk az egyik kovácsműhelybe. Délidő lévén a műhely parazsa és tüze a tűzhelyen, a szénrakás alatt szunnyadt, a mester meg
valahol a házában. A részeges szobafestő pedig rendszerint valamelyik árokban a környéken. Nagydarab, ittas állapotban mindig kötekedő ember volt. Delíriumban többször is pont akkor ébredt, mikor jöttünk haza, s ilyenkor tudtuk, hogy kötelező a futás méghozzá kerülővel. Ekkor még négy évszakból állt az esztendő, hosszú hetekig tartó madárvonulással, hóolvadással. Uzsonnám legtöbbször anyám készítette, volt zsíros kenyér is. A pékség mellett a művelődési ház előtt volt egy hirdetőtábla, melyen a falu fontosabb híreit jelentette meg Szabó Vilmos tanár úr, fényképekkel illusztrálva. A táblát körbe lehetett járni. Ez lehetett az akkori Körkép és a helyi TV együtt. Mivel az iskolához is túl fiatal lettem, következett az ovi. Benne sok játék, természetes anyagokból, műanyag nemigen. Diafilmvetítéssel, sok séta, játék a parkban. Persze egyszer az ovit is visszanőttem. Eljött az idő, és Szegeden találtam magam a szülészeti klinikán sorstársaimmal. Éppen bababemutatót tartottak, tudják, az üvegajtón keresztül nézhettek minket a rokonok, mi meg őket. Mindenki integetett, mosolygott. Félelmetes volt, sírással követeltük, vigyenek vissza minket a helyünkre. Itt abba akartam hagyni a történetet, de ekkor a főszerkesztő asszony közölte: írókám, ebbe a történetbe, mivel a XXI. században vagyunk, valami bulvárosat is tegyek, el akarja adni a lapját, ő is a piacról él. A főszerkesztő kívánsága számomra parancs. Hát legyen! A szülőszobán a szülésznő kipólyázott, megfürdetett, majd átadott a szülőorvos kezeibe. Aki elindult a szülőágy felé, és …. Kois János
Végtelen ...
8
Izgatott hangú, kétségbeesett olvasóink kerestek meg bennünket, hogy a Kvantum Zrt. nagy összegű követeléssel él a Mórakert Szövetkezet termelői felé, a korábban faktorált összegek kezeseként.
Apró cipő caplat kipi-kopi, léptét csilingelő csevegés kíséri.
Megkérdeztük Nógrádi Zoltán polgármestert, országgyűlési képviselőt: „A Kvantum Faktor Zrt. állami cég. Jogi szempontból követelése nem megalapozott. A Kvantum Zrt-vel a Magyar Követeléskezelő Zrt. vezetői felvették a kapcsolatot. A Kvantum Zrt. követeléseinek kielégítése a DATÉSZ Zrt. konszolidációs folyamatának részét képezi, a termelőket semmilyen kötelezettség nem terheli.”
Lassú megfontoltan baktat mellette nagy cipő kopp-kopp gazdája hallgatása, figyelme teret kitöltő. Lépteik ritmusa egyszerre más és egy, w w w. m o r a h a l o m . h u
apró cipő nagy cipő egymás mellett megy. Apró cipő növekszik, nagy cipő öregszik majd eltűnik, kipi-koppból kopp-kopp lesz, határozott, erős, s egyszercsak feltűnik mellette egy ismerős kipi-kopi, melynek léptét csilingelő csevegés kíséri...
Mórahalmi
Halloween, vagy Halottak napja? (folytatás az 1. oldalról)
Amikor a rómaiak elfoglalták a kelta területeket, ők is megtartották a saját szokásaikat. Két rokon római ünnep is elvegyült a halloweennel: a római feralia, a holtak emléknapja (innen a holtakról való emlékezés rituáléja), a másik pedig Pomonának, a gyümölcstermésért felelős númennek a napja (az ő szimbóluma volt a mai halloweeneken fontos szerepet játszó sok alma), ez az ünnep
szintén november 1-jére esett. A kereszténység terjesztésekor a hittérítők azt a feladatot kapták, hogy lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazítsák azok betiltása helyett. Így ez a pogány ünnep a keresztény Mindenszentek ünnepe lett. A Halloween mindenszentek előestéje, s hivatalosan október 31én tartják. November 1-je Mindenszentek ünnepe, 2-a pedig a Halottak napja. Egy máig fennmaradt hiedelem szerint október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között. Az eltávozott lelkek ilyenkor útra kelnek, addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket, és ezen az éjszakán megpróbálnak visszatérni a világba. Maga a töklámpás is eredetileg kettős célt szolgált: egyrészt távol tartotta a gonosz szellemeket, másrészt pedig így világítottak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak. Nem érdekes? Ugyanaz a láng két ellentétes céllal.
A töklámpás lett az idők folyamán a halloween legfontosabb jelképe, nevezik Jack-lámpának is. A történet szerint nevét egy Jack nevű részegestől kapta, aki az ördögtől olyan ígéretet csikart ki, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ő egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét. Amerikában az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel, mert ha valami lehet látványos, akkor miért ne? Az is érdekes, hogy a mi ünnepünk is két napra oszlik el: Mindenszentek napja inkább az egyház ünnepe, míg a halottak napja inkább a családé. A nálunk megszokott meghitt, csendes ünnepléshez képest merőben másnak tűnik a Halloween, de ha belegondolunk, ott is a halottainkról, és a szellemvilágról szól a történet. A gyerekekhez mindenképpen
ez a vidám forma áll közelebb, különösen, ha még édességet is lehet közben szerezni. Hittel élő emberként azt gondolom, hogy nem baj, ha színesítjük a palettát, és más szempontból, szemszögből is látjuk ugyanazt a dolgot, amíg nem hagyjuk, hogy felváltsa az új szokás a hagyományosat. Hiszen békésen megférnek egymás után: Halloween, Mindenszentek, és a Halottak napja. Berta Gyuláné
A Huncutkások újabb játékbirodalma
Családi események Házasságkötés: Október hónapban házasságot nem kötöttek. Születések: Fábián Máriának és Sárközi Lászlónak Tamara Mária; Verstraelen Sofie-nak és Vanreusel Lucas-nak Fons Imre Georges; Czene Krisztinának és Domján Istvánnak Gyöngyvér; Marosi Mónikának és Bakos Tibornak Ádám; Juhász Dominikának és Garai Tamásnak Norman Milos; Szélpál Magdolnának és Tari Zoltánnak Nina Vanessza nevű gyermeke született. Gratulálunk és jó egészséget kívánunk! Halálozás: Farkas Imre - József A. u. 3.; Pipicz Erzsébet – III. ker. 30.; Bodor Antalné Jobbágyi Rozália - Zrínyi u. 3.; Varga Imréné Sánta Magdolna - Füzes u. 5.; Németh Istvánné Dobó Julianna - Szegedi út 1.; Kiss Imre Ferenc - Szegedi út 1.; Bosánszki Ferencné Iványi Mária - Szegedi út 1.; Nyári Istvánné Tandari Ilona - Szegedi út 1.; Bata Jánosné Berta Jolán - Szegedi út 1.; Szűcs Józsefné Somogyi Irén - Szegedi út 1.; Balogh István - Szántó u. 28.; Baranyás Gézáné Szűcs Ilona - Kertész u. 1. Nyugodjanak békében!
Minden kisgyermekes szülő nagy örömére megépült az új bölcsődei szárny, az Európai Unió támogatásával. Országosan jellemző probléma, hogy kevés férőhellyel rendelkeznek a bölcsődék, ez leginkább a hosszú várólistákban mutatkozik meg. Különösen igaz ez a mi településünkre. A lakónépesség növekedésével összefüggésben, mind nagyobb érdeklődés mutatkozik bölcsődei szolgáltatásra. Az igények kielégítése érdekében 2008ban úgy döntött Mórahalom Város Önkormányzata, hogy újabb 20 férőhelyes bölcsődére pályázik a meglévő 30 férőhely mellé. A sikeres elbírálás után 2010. július 15-vel megkezdődhetett az építkezés, melynek köszönhetően a meglévő bölcsődei épület egy újabb 80,85 m2 alapterületű épületszárnnyal és egy 11,04 m2 alapterületű terasszal egészült ki. A meglévő életrészek mintegy 98,6 m2-ét érintette a felújítás illetve 95,73 m2 tetőtéri beépítésre került sor. A beruházás kapcsán a dolgozói létszám 4 fővel növekedett. A projekt mára befejező szakaszához érkezett. Az épület műszaki átadása megtörtént. A használatbavételi engedély megszerzését követően jelenleg a működési engedélyeztetési eljárás folyik. 2010. november 19-én ünnepélyes megnyitóra kerül sor. Terveink szerint december elejétől a kis „huncutkák” birtokba vehetik a megszépült, megújult játékbirodalmat. A projekt a DAOP-4.1.3/C-2f-2009-0008 számú program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
w w w. m o r a h a l o m . h u
9
Mórahalmi
Magyar himnusz szólt Belgiumban Mi újság a pályán? A júliusi, angliai VB-t követően, okt. 30-án, Belgiumba, az európai kötélugrás fellegvárába utaztunk a kötélugró Európa Bajnokságra. Egy hatalmas arénában, több ezer ember előtt, Európa 10 országának legjobbjai mérték össze tudásukat. Mórahalmot Farkas Csamangó Petra képviselte. Nagyon szoros, az utolsó pillanatokig nyitott, izgalmas verseny zajlott a 40 fős női mezőnyben. Petra, fantasztikusan teljesített, a fél- és 3 perces gyorsaságiban a 3. legjobb eredményt érte el, folyamatos triplázásban pedig nem érte utol senki. Igen nehéz szabadon választott gyakorlatával a legmagasabb pontszámot kapta, így 2 bronz és 2 aranyéremmel a nyakában, a dobogó tetejére állhatott, hogy átvegye a 2010. év Európa Bajnokának járó arany érmet és hatalmas kupát. A 2008-as EB-n, melyet Magyarországon rendeztek, egy belga lány nyakába akasztották az aranyérmet (Petra volt a 2.), most fordult a helyzet, Belgiumban magyar lány nyerte az EB-t. Már sok fantasztikus sikert értünk el, sokszor álltunk EB-n, VB-n a dobogón, a legtetején is nem egyszer, de most először szólt a magyar himnusz nekünk… leírhatatlan érzés volt… Egy mórahalmi lánynak játszották, mintegy 4000 ember előtt, a magyar
Az érmek és az Európai Mesternek járó kupa
himnuszt Belgiumban, a kötélugró Európa Bajnokságon! Ennél szebbet elképzelni is nehéz. Ebben a sportban kiválóak a magyarok, a 3. és a 7-8. helyen is magyar versenyző állt. Örömünket fokozta, hogy családtagjaink, barátaink és Petra csapattársai a repülőtéren, illetve – második otthonunkban - a feldíszített sportcsarnokban kedves transzparensekkel, tapssal, virággal és egy kis fogadással vártak bennünket haza, köszönjük! Martyinné Detti
A résztvevő országok zászlóinak színeivel…
Állatorvosi ügyelet Mórahalom - Zákányszék - Domaszék - Röszke November - December
November 06-07.
Dr. Herczeg István Tel: 06-30/4581-273
November 13-14.
Dr. Müller Károly
Tel: 06-30/2059-086
November 20-21.
Dr. Tóth Ferenc
Tel: 06-20/4763-517
November 27-28.
Dr. Kovács Tibor
Tel: 06-30/9653-114
December 04-05.
Dr. Müller Károly
Tel: 06-30/2059-086
December 11-12.
Dr. Perényi János
Tel: 06-30/9982-684
10
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 9. fordulójában a listavezető Mórahalom a második Kisteleket fogadta, s remek mérkőzésen nyert 3-1-re Takács Gábor kiváló játékának és Szőke Péter két találatának köszönhetően. A mórahalmiak harmadik gólját Siha Zsolt szerezte. Az eredménynek megfelelően továbbra is a tabella első helyén helyezkedik el a mórahalmi csapat. Az ifjúságiak mérkőzésén Mórahalom Kistelek 2-1. Tóth Ákos, a Mórahalom vezetőedzője így értékelte a mérkőzést: /“Megérdemelten nyertünk egy munkás meccsen. Gratulálok a csapatomnak, és nagyon örülök annak, hogy rengeteg néző volt kíváncsi a megyei rangadóra. Sok ilyen csata, sok ilyen rangadó, ilyen erős csapatok kellenének a megyében.”/ A 10. fordulóban Mórahalom csapata szoros mérkőzésen, némi szerencsével 1-0-ra győzött Mindszenten. A mórahalmiak meccset eldöntő gólját K. Tóth Gyula szerezte. Az ifjúságiak mérkőzésén Mindszent - Mórahalom 2-1. Vezetőedzőnk szerint: “Megkaptam, amit vártam, a parázs hangulatot. Nyertünk, ehhez azonban ezúttal a szerencsére is szükségünk volt, mert 0–0-s állásnál a hazaiak két nagy helyzetet is kihagytak. Igaz, a meccsen jobbára mi birtokoltuk a labdát, a mi akaratunk érvényesült.” A 11. fordulóban a Nagymágocs saját bőrén tapasztalta meg, hogy miért is a Mórahalom áll a tabella élén. A mórahalmi csapat hazai pályán 6-1-re nyert a kiesés elkerüléséért küzdő ellenfelével szemben. A hazaiak góljait Dr. Szőke Péter (4), Daróczi László, és Tóth Lukács szerezte. Az ifjúságiak mérkőzésén Mórahalom - Nagymágocs 2-2. A 12. fordulóban Kiszombor csapatát győzték le 3-0-ra a mórahalmi fiúk. A gólokat Daróczi László, Siha Zsolt és Udvari Szabolcs szerezte. Az ifjúságiak mérkőzésén: Kiszombor - Mórahalom 2-3.
Mórahalmi Mórahalom Város tájékoztató kiadványa Főszerkesztő: Berta Gyuláné Szerkesztőbizottság tagjai: Baksáné Farkas Zsuzsa, Módra Istvánné, Széll Ilona Layout: Duka Félix Szerkesztőség, hirdetésfeladás és kiadás: MHV. Önk. Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház Felelős kiadó: Törökné Kiss Bernadett 6782 Mórahalom, Röszkei út 2. • Tel, fax:62/281-441
[email protected] • Lapzárta minden hó 25-e. Készült: Agent Print Kft. Nyomdájában 650 példányban ISSN 2061-4861 (nyomtatott) ISSN 2061-487x (online)
w w w. m o r a h a l o m . h u
Mórahalmi
Közbiztonsági hírek A hideg, csapadékos ősz beköszöntével megváltoztak a közlekedési feltételek. Az utak csúszósabbá, a lehúzódó köd hatására beláthatatlanabbá válnak. A nyálkás, hideg időben a nyári gumik rosszul tapadnak, csúszkálnak, ha lehetőségük van, cseréljék át a gépjárművek gumiabroncsait téli gumikra. Kérjük Önöket, hogy mindig az útviszonyoknak és a látási feltételeknek megfelelően vezessenek!
Kedves Szülők! Decemberben Mórahalomra látogatok! Ha szeretné, hogy az Önök házába is betérjek, és meglátogassam gyermekét, kérem, jelezze ezt az Aranyszöm Rendezvényházban december 3-ig. Üdvözlettel:
Mikulás Tel. 62/281-219
Az előző rendőrségi tájékoztatás során elmondtuk, hogy megnövekedett az elektromos kábellopások száma. Ezúton is felhívnánk a figyelmet arra, hogy amennyiben már nem használják az öntöző, a vadriasztó, vagy más elektromos berendezéseiket, akkor azokat és a hozzájuk kapcsolódó hos�szabbítókat tegyék biztonságos, zárt helyre! Több kiskertben még nem takarították be a burgonyát, nem szállították el a fel-, illetve leszedett terményt, ami komoly lehetőséget ad azon személyeknek, akik könnyen, de törvénytelenül kívánnak élelmiszerekhez jutni! Mint minden esetben, most is felhívnánk a figyelmet arra, hogy nyilvános helyen (pl: gyógyfürdő, orvosi váróterem, önkormányzat, posta, buszmegálló stb.) táskájukat, bármilyen értéktárgyukat ne hagyják őrizetlenül, mert az alkalmi lopások sértettjeivé válhatnak!
Segítek Eladni
Ha olyan cselekményt észlelnek, amely bűncselekményekkel összefüggésbe hozható, kérjük Önöket azonnal jelezzék felénk és hívják a 107, 112 hívószámot, vagy a Mórahalmi Rendőrőrs 62/581-040 telefonszámát!
Ingatlanokat Házat-tanyát... Erdőt-mezőt... Készpénzért...
Segítségüket köszönjük! Dr. Pőcze Tünde r. őrnagy
www.segitekeladni.hu +36 30 9 581 581
Ügyfélfogadások: Mórahalmi Rendőrőrs: 62/581-040 Körzeti Megbízott kollégák: Kiss Henriett rendőr főtörzsőrmester és Dobó Attila rendőr törzsőrmester Elérhetőségük: 06-20/555-10-74 Fogadóóra: keddenként 14:00-16:00, 6782 Mórahalom, Kölcsey u. 2/B
Tisztelt Burgonyatermesztők! 2010. október 1-jétől fémzárolt vetőburgonya rendelhető a Heller-tanyán.
Köles Attila rendőr őrnagy őrsparancsnok minden hónap első hétfőjén tart fogadóórát 14:00 és 16:00 óra között!
Érd.: Heller Szabó Ferenc Mórahalom, István király u. 14. Tel.: 06-30/269-0633
Mórahalom Szent László Király Plébánia
LCD MONITOR ÉS TV JAVÍTÁS 1 ÉV GARANCIÁVAL!
a mórahalmi temető tulajdonosa és fenntartója közli, hogy
L parcella 1/88 számú síremléket
2010. április 16-tól Egyházközségi Képviselő testület határozatával
megszüntnek nyilvánítja.
2010. december 31-ig jelentkezhet a hozzátartozó a mórahalmi Szent László Király Plébánián, ha kívánja újraváltani.
HELYSZÍNEN, minden szerdán és pénteken. VILLÁMSÚJTÁS esetén a javítási számlát a biztosító kifizeti!
Komlós Zsolt tv-műszerész Telefonszám: 06 30/626 1021 www.lcd-tv-monitor-szerviz.hu E-mail:
[email protected] Cím bejelentése a Szegedi u. 48. sz. alatti Iparcikk üzletben
w w w. m o r a h a l o m . h u
Tel.: 281-468
11
Mórahalmi
Aszalt szilvás, diós lepény Hozzávalók: 2 tojás • 1 dl tej • csipetnyi só • 20 dkg porcukor • 15 dkg vaj vagy margarin • 1 kk sütőpor • 10 dkg finomliszt • fél kk őrölt fahéj • 1 mokkáskanál mézessütemény-fűszerkeverék. A forma kikenéséhez margarin és zsemlemorzsa. A tetejére: 20 dkg magozott puha aszalt szilva • 12 dkg dió • 2 ek barna cukor • 1 cs vaníliás cukor. A tojásokat egy tálban a tejjel elhabarjuk. Csipetnyit sózzuk, majd összekeverjük a porcukorral, és az olvasztott, de nem meleg vajjal, a sütőporral ös�szeforgatott liszttel, a fahéjjal, és a mézessütemény-keverékkel. Egy 26 centi átmérőjű alacsony peremű tortaformát kivajazunk, morzsával behintjük, a masszát beleöntjük. A félbevágott szilvát és a durvára aprított diót elrendezzük rajta, majd a kétféle
cukorral megszórjuk. Előmelegített sütőben, jó közepes lángon (190 °C; légkeveréses sütőben 170 °C) 30-32 percig sütjük. Langyosan vagy hidegen egyaránt tálalhatjuk, és a tetejére porcukrot is szórhatunk. Aszalt szilva helyett aszalt sárgabarackkal is nagyon finom. Dió helyett mogyoró vagy mandula is kerülhet rá.
A B C E vezetői engedéllyel bármilyen alkalmi munka, kereseti lehetőség érdekel. E-mail:
[email protected] Tel.: 06-30/591-9072
Hirdessen
Jó étvágyat kívánunk!
a Mórahalmi Körképben Bővebb felvilágosítás:
62/281-441
Ügyfélfogadások: 1. GDF-Suez Energia Magyarország Zrt. (korábbi ÉGÁZ-DÉGÁZ Zrt.) Szerda: 16:00 – 20:00 Csütörtök: 8:00 – 12:00 Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház épületében, bejárat a Szegedi út felől. 2. EDF-DÉMÁSZ Zrt. Hétfő: 16:0 – 20:00 Kedd: 8:00 – 12:00 Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház épületében, bejárat a Szegedi út felől.
5. Földhivatal: Hétfő: 8:00 – 14:30 (ebédidő: 11:30 – 13:00) Kedd: Szünnap Szerda: 8:00 – 14:30 (ebédidő: 11:30 – 13:00) Csütörtök: 8:00 – 11:30 Péntek: 8:00 – 11:30 Mórahalom, Millenniumi sétány 17.
3. APEH Ügyfélfogadás Csütörtök: 9:00 – 14:00 Mórahalom, Tömörkény u. 3
6. Dél-alföldi Jogpont Hálózat díjmentes jogi tanácsadása A Cacao Club Ifjúsági Házban, minden hónap 4. csütörtök 11-15 óráig. A következő ügyfélfogadás időpontja: november 25. csütörtök.
4. Okmányiroda: Hétfő: 8:00 – 12:00 Kedd: Szünnap Szerda: 8:00 – 12:00 és 12:30 – 16:30 Csütörtök: 8:00 – 12:00 és 12:30 – 15:30 Péntek: 8:00 – 12:00 Mórahalom, Millenniumi sétány 2.
7. Dél-alföldi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Csongrád-megyei Kirendeltsége Mórahalom, Tömörkény utca 3/a. (Az APEH ügyfélszolgálat mellett található.) Minden csütörtökön 9:00 – 14:00 óráig
12
w w w. m o r a h a l o m . h u
Kalendárium November November 1. - Mindenszentek napja Egyházi ünnep: azon szentekről emlékeznek meg, akiknek nincs külön emléknapjuk az egyházi naptárban. Az ünnep a IX. század óta kötelező az egész katolikus egyház számára. Ma is szokás, hogy erre a napra rendbe hozzák a sírokat, virágokat, koszorúkat helyeznek rá. Az est közeledtével gyertyákat, mécseseket gyújtanak. A katolikus falvakban, az otthonokban is gyújtottak gyertyát ilyenkor, minden halott emlékére egyet. Szintén katolikus vidékeken volt hagyomány, hogy minden háztól küldtek cipót, lisztet, babot vagy más terményeket a templomnál gyülekező koldusoknak. November 2. - Halottak napja A családok halottaikra emlékeznek. A hozzátartozók temetőbe mennek és a sírokat rendbe teszik. Ezen a napon tiltották a munkát, nehogy megzavarják a halottak nyugalmát. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére. E hiedelmek ma már kiveszőben vannak, de mindkét nap (november 1. és 2.) városon és falun egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe. Az ünneplés és gyász napjai ezek, amikor utat törhet magának az emlékezés és a fájdalom. November 3. - A Magyar Tudomány Napja 1997-től ünnepeljük, annak emlékére, hogy gróf Széchenyi István ezen a napon ajánlotta föl egy éves jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Ez a nap hozzájárul a közgondolkodásban a tudásközpontú értékrend kialakításához, egyben segít elismerni a tudomány művelése és fejlesztése érdekében végzett tevékenységet. November 17. - Füstmentes Nap Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére november 17-ét Füstmentes Nappá nyilvánították, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy a dohányosoknak nincs joguk ártani nemdohányzó embertársaiknak. November 25. - A Magyar Labdarúgás Napja A magyar labdarúgó „Aranycsapat” 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte az akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban e napot a Magyar Labdarúgás Napjává nyilvánította. November 27. - Véradók napja A Magyar Vöröskereszt 1987-ben javasolta, hogy 1988-tól november 27-én legyen a Véradók Napja. Azért esett erre a napra, mert először 1954-ben november 27-én adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak.