Kalendárium 2015. november 1. 2.
Mindenszentek Halottak napja
Kosztolányi Dezső: Halottak Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Futók között titokzatos megállók. A mély sötét vizekbe néma, lassú hálók. Képek, már megmeredtek és örökre szépek. Nem-élők, mindent felejtő, mindent porba ejtő henyélők, kiknek kezéből a haraszt alatt lassan kihullt a dús tapasztalat. Nem tudja itt Newton az egyszeregyet, fejére tompa éjszaka borul, Kleopatra a csókokat feledte, és Shakespeare elfelejtett angolul. Nem ismeri meg itt anya a lányát, sem a tudós ezer bogos talányát. Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl az áhítat, az ima és a csók. Idézetek egy régi-régi műből, kilobbant sejtcsomók.
Oravecz Imre: Hátramaradó kedveshez Mikor utolsót dobban szívem, és lefogják szemem, te behatolsz mindenbe, beveszed magad az ágy támlájába, a ház tégláiba, a kerti rózsákba, a halottszállító autó rugónyikorgásába, beköltözöl fölém a kőbe, a hegyoldal lefutásába, az ég kékjébe, a rigók esti énekébe, lakást veszel tölgyeimben az erdőn, a gombák kalapjában, a kakukkfű illatában, az őzek délutáni álmában, ott leszel mindenben, földben, vízben, tűzben, levegőben, mindenhol ott leszel, mert én mindenhol leszek.
Wass Albert: Halál Én úgy képzelem el, hogy a halál egy óriási nász, legszentebb, legemberibb ölelés. Nem fájdalom: fájdalom-felejtő. Nem rém: rémeket elűző. Több mint a Szépség. több mint a Szerelem, a Jóságnál is több: Kegyelem. Én úgy képzelem el, ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás és akkorára nő a fájdalom, hogy nem bírom tovább: hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat, lefogja ezt a vergődő szívet, és ennyit szól csak: elnémuljatok. Erre megszűnik minden indulat. Erre megszűnik minden fájdalom, csak gondfelejtő békesség marad: se könny, se vér, se akarat, nem lesz már semmi sem. Elhal a szívem dobbanása, s végtelen álmok néma lánya bűvös, tüzes csókjába zár. Szeretőm lesz egy éjszakára a széparcú Halál.
Kérés Testüket befogadta a föld. S míg az Idő zsákja megtelik, Szívük fölött kék vadvirág nő, Adj, Uram, Nyugodalmat Nekik. (Koncz Veronika)
3. 4.
Leonardo da Vinci megfesti a Mona Lisát Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése
Sipos Gyula: Egy orosz katonáról Az anyja mint az én anyám azt mondta: jó légy kisfiam! Elkísérte az állomásra és siratja, hogy messze van, meg-megáll kezében a tű, míg a konyhában öltöget, morzsoló ujjai elejtik a kukoricacsövet, vagy elindul az udvaron s már nem tudja mit keresett, csak fohászkodik: Istenem, baj ne érje a gyereket. Az anyja messze valahol oroszul siratja fiát, s nem érti ő sem, mit keresnek idegenben a katonák. Az anyja, mint az én anyám, fohászkodik s nem tudja még, hogy a fia, itt Budapesten ma rám sütötte fegyverét.
5. 7. 9. 11. 13.
Árpád-házi Szent Imre herceg, a fiatalok védőszentje 1810-ben született Erkel Ferenc Radnóti Miklós halála 1944-ben Katona József, a Bánk bán szerzőjének születése 1791-ben A jóság világnapja, a magyar szentek emléknapja
Himnusz Szent Imre királyfihoz Krisztus ojtásának első eredése, István király kaptárjának gyenge arany méze, Szent Imre királyfi! Kínzott földünkön a fiatal vetésért, Árva magyar reményünkért, könyörgünk, ne késsél Krisztust megimádni. Tedd a homlokunkra hűvös kezed, kérünk, Hogyha szilaj pogány módra lomha sötét vérünk Észre, szívre lázad. Krisztus szelíd láncát ha tördeli gőgünk, Csillagtüzes szemeidben hadd égjen előttünk Királyi alázat. Lelked ojtsd lelkünkbe, mennyei ojtóág! István király avítt kertjén serkennek a rózsák: Jöjj nyesni, kapálni! Akik fiak helyett fiaiddá lettünk: Maradj a mi fejedelmünk, könyörögj érettünk, Szent Imre királyfi! Árpádházi szentek, szent magyar királyok, áldva, kegyelettel gondolunk ma rátok, virrasztó szemekkel könyörgünk hozzátok: szent csodáitokkal mentsétek hazánkot!... Isten-verte rosszak Mennyt tagadó bűne! Mivé lett Király Úr ezeréves műve?... Erzsébet jósága? Margit mártírsága? Piroska példája? - Árpád drága vére áldva néz föl rátok, föl a magos égbe, mai magyaroknak szétszórt árva népe... (Petry Béla)
17. 19. 22.
1773-ban született Csokonai Vitéz Mihály költő 1608-ban, II. Mátyás koronázásakor először jelennek meg a piros-fehér-zöld színek 1855-ben ezen a napon halt meg Vörösmarty Mihály, a Szózat szerzője 1877-ben született Ady Endre
25. 26. 27.
Az évszázad labdarúgó-mérkőzése Londonban (Anglia – Magyarország: 3: 6) 1883-ban született Babits Mihály, a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő költője A véradók napja
November – Szent András hava – Őszutó – Enyészet hava A november a kilencedik hónap volt a rómaiaknál („novem” = kilenc). Ősi magyar nevén, Enyészet hava, az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban, A XVIII.. századi nyelvújítók a novembernek a gémberes szót javasolták. A népi kalendárium Szent András havának nevezi.
November 1. Mindenszentek napja, 2. Halottak napja Mindenszentek és halottak napja a halottakra való emlékezés ünnepe. Az egyház az I. századtól kezdődően november elsejét szentelte a halottak emlékére. Minden olyan szentnek ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. Az egész magyar nyelvterületen szokás a sírok megtisztítása, virággal díszítése, gyertyák gyújtása. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért a terített asztalra kenyeret, sót, vizet tettek. A család minden tagja gyertyát gyújtott a gyertyák égésidejéből a hiedelem szerint arra következtettek, ki hal meg előbb a családban. Sokfelé úgy tartották, hogy mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy a halottak eligazodjanak. Gazdasági hagyományok is kötődtek e naphoz. Ilyenkor szorultak be az állatok a csorda, a ménes, a gulya, a csürhe. November 11. Márton napja Szent Márton a legnépszerűbb középkori szent. A krónikák szerint e nap a fizetés, tisztújítás, jobbágytartozás lerovásának napja volt. Az erdélyi pásztorok e napon kérték járandóságukat. Sorra járták a házakat, köszöntőt mondtak, nyírfavesszőt ajándékoztak a gazdának, aki megőrizte, s tavasszal az állatok kihajtására használta. A legenda úgy tartja, Szent Márton alázatból ki akart térni püspökké választása elől, a ludak óljába rejtőzött, azok gágogásukkal elárulták. Innen a „Márton lúdja” elnevezés. Ilyenkor vágták le a tömött libákat, úgy tartották: „aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.” A Márton napi időjárásból következtettek a télre: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert a jószág pusztulását okozta volna. Sokfelé rendeztek Márton napi bálokat, vásárokat. November 19. - Erzsébet napja Árpád-házi Szent Erzsébet a katolikus egyház egyik legnagyobb női szentje. A legenda úgy tartja, hogy a szegényeknek a kötényében vitt alamizsna rózsává változott mikor atyja kérdőre vonta. Ezt nevezik rózsacsodának. Időjárásjóslás is kötődik e naphoz: ha e napon havazik azt
mondják: Erzsébet megrázta pendelyét. A tél és a karácsony rámutató napja. A kalendárium szerint „Szent Erzsébet napja tél erejét szabja.” Az őszi munkák zárónapja. November 25. - Katalin napja Keresztény hitéért halt mártírhalált. Okossága miatt volt a diákok, tudósok, egyetemek védőszentje. E naphoz férjjósló hiedelmek és praktikák is kapcsolódnak. Mezítláb különféle ágakat loptak a fákról, amely ha karácsonyig kizöldült, következtettek a leány közeli férjhezmenetelére. A kizöldült ágat nevezték Katalin-ágnak. A legények is ezen a napon tudakozódhattak jövőjüket illetően. Párnájuk alá lopott leányinget tettek, hogy megálmodják jövendőbelijüket. Időjárásjóslás is kötődik e naphoz: „Ha Katalin kopog, akkor karácsony locsog, viszont ha Katalin locsog, akkor karácsony kopog.” Katalin az utolsó mulatós-bálos nap, mert ezt követi az advent kezdete. November 30. - András napja E napnak a népi hitvilág mágikus erőt tulajdonított. A lányoknak számtalan praktikát, jósló cselekményt kellett végezniük, hogy meg tudják ki lesz a férjük. Az egész napos böjt után, ha párnájuk alá férfi fehérneműt rejtettek, álmukban minden valószínűség szerint megismerték jövendőbelijüket. Az is eredményesnek bizonyult, ha András napján hallgatták, honnan jön a kutyaugatás, ugyanis abból az irányból várhatták leendő férjüket. Se szeri, se száma a gombócfőzésnek, ólomöntésnek, András napi jóslásoknak, amit a kíváncsi lányok még ma is alkalmaznak. A gombócba egy férfinevet rejtettek, főzni kezdték, amelyik elsőnek jött a víz tetejére, az lett az illető férjének neve.
Krónika Kiválóan Akkreditált Tehetségpont címet kapott a Bocskai! A Tehetségpontokról A Magyar Géniusz hálózat csomópontjai a Tehetségpontok. Tehetségpontok alapítását a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács kezdeményezte és támogatja mind Magyarországon, mind a határon túli magyarlakta részeken. A Tehetségpontok alapfeladata a tehetségek felfedezése, azonosítása, a tanácsadás, a pályaorientáció, a lehetőségek, az információk személyre szabott megmutatása a tehetséges fiataloknak. Fő céljuk, hogy hatékony segítséget adjanak az érdeklődő fiataloknak tehetségük felismeréséhez és kibontakoztatásához, ennek érdekében juttassanak el hozzájuk minél teljesebb és minél személyesebb információkat a különböző tehetséggondozó lehetőségekről. Figyelemmel kísérik az intézményi,
helyi,
térségi és regionális tehetséggondozó
kezdeményezéseket és segítik ezeket abban, hogy minél intenzívebb kapcsolatrendszert tudjanak kiépíteni egymással, a tehetséges fiatalokkal, a tehetséges fiatalok környezetével, a tehetséggondozásban jártas szakemberekkel, és a tehetséggondozást segítő önkormányzati, egyházi, civil szervezetekkel, vállalkozásokkal és magánszemélyekkel. Helyi integráló szerepük mellett pedig maguk is részei a Magyar Géniusz Hálózatnak, melyben a csomópontok szerepét töltik be az információk áramlásában és feldolgozásában. Két pont között a legrövidebb út a tehetség. Nagy örömmel és büszkeséggel tudatjuk, hogy iskolánk 2015 szeptemberétől elnyerte Kiválóan Akkreditált Tehetségpont címet. A cím erkölcsi elismerés azért a hosszú évek óta tartó állhatatos tehetséggondozó munkánkért, amelyben tantestületünknek kiemelkedő szerepe van. Az elismerést tehát − többek között − a következőkért kapta iskolánk: - országos szinten is elismert példaértékű lovas oktatás; - a német nyelv magas szintű oktatása a két tanítási nyelvű osztályainkban; - kiemelkedő versenyeredmények a magyar nyelv és irodalom és a matematika tantárgyhoz kapcsolódó versenyeken; - 40 éve rendezzük régiónk legkiemelkedőbb vers-és prózamondó versenyét; - művészeti tehetséggondozásunkért rajzolás és festészet területén; - az Aradi Jenő Megyei Rajzverseny rendezéséért; melyen a megye legkiemelkedőbb képzőművész palántái mérik össze tehetségüket, valamint - a Pátyi Sportegyesület működésének köszönhetően a több sportágban is elért jelentős versenyeredményekért. A felsorolás természetesen nem teljes. Állandóan bővül tehetséges tanulóink száma, s mi, pedagógusok igyekszünk őket minden lehetséges eszközzel segíteni, támogatni.
Köszönet pedagógusainknak, tehetséges tanulóinknak és az őket támogató szülőknek, hogy közös erőfeszítésünknek meglett az eredménye: büszkén viselhetjük a Kiválóan Akkreditált Tehetségpont címet. A Bocskai vezetősége Iskolai megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról Az 1956-os forradalom és szabadságharc XX. századi történelmünknek kiemelkedő eseménye. Ha visszagondolok, mennyi butaságot, rosszindulatú hazugságot hallottunk erről az eseményről, szinte elképesztő. Ezeket a rossz beidegződéseket az iskolai ünnepély is igyekezett eloszlatni. Már a kezdet kezdetén a szereplők igen hitelesen visszaidézték hazánk történetének legsötétebb időszakát,
Vallatás közben az 1940-es évek végét, az 50-es évek elejét. Hátborzongató helyszínek, hanghordozások, ruházatok. Meg is hökkent rendesen a gyerekek hada… A „szokásos” műsorok elemek (versek, irodalmi kitekintések, zenei betétek) mellett ezúttal helyt kapott tánc, a mozgás, ami még színvonalasabbá tette az iskolai megemlékezést. Gyakran kíséri az iskolai ünnepélyeket egy kis mellékzaj, beszélgetés, izgés-mozgás. ez alkalommal ez elmaradt, feszült figyelemmel kísérte mindenki a műsort. A műsor utalt arra is, a kommunista diktatúra elemei, megoldásai, sajnos, manapság is visszaköszönnek. Szerintem alig felmérhető, hogy milyen mértékű kárt okozott a magyarságnak ez a néhány évtized, a gazdasági hatások mellett az erkölcsieket még inkább szem előtt tartva… A műsor megalkotója Zentai Ida tanárnő volt, aki a szokásos – rendkívül magas színvonalon – készítette el az összeállítást. A zenés, táncos betéteket Krausz Emese tanárnő koreografálta, a képi és írásos anyagot Csák Mónika tanárnő készítette. Szereplők a 7. és 8.
évfolyam tanulói voltak. Köszönet mindannyiójuknak a műsorért, talán előbb-utóbb lényegesen tájékozottabbak lesznek tanulóink a XX. század e nagy eseményéről. Szabó Tibor
Bolyai matematika csapatverseny Pest megyei forduló, 2015. október. Iskolánk hagyományosan részt vesz a Bolyai matematika csapatversenyen, ahol a megyei fordulón idén is kiemelkedő eredményeket értünk el: osztály 3. b 3. c 3. c 3. c 4. a 4. a 4. b 5. c 5. c 6. osztály
a felkészítő tanár Varga Ferencné Erdősi Kitti Erdősi Kitti Erdősi Kitti Silingi Anna Silingi Anna Czajlik Gabriella Varga Balázsné Bocskaisok Varga Balázsné Elevenek Kovács Róbert Exlusives
elért helyezés 86. 44. 50. 121. 52. 115. 63. 10. 19. 6.
Gratulálunk a résztvevőknek és a felkészítő tanároknak! Nevezzük néven a sikeres versenyzőket! A 6. osztályos Exlusives csoport tagjai: Polgár Sándor, Nagyházi Anna, Vági János, Herényi Vince. A Bocskaisok csapatát erősítette: Piros Levente, Simon András, Nagy Mikes, Szaszák Márk. Szatibo
Bolyai anyanyelvi csapatverseny Pest megyei forduló, 2015. november. A Pátyi Kisokosok 6. osztályos csapata – bár a tavalyi helyezését nem tudta megismételni (országos 10. hely) – idén is kitett magáért: a Pest megye Délnyugat régióban a hetedik helyezést érte el. A csapat tagjai: Bödőcs Boróka, Nagyházi Anna, Polgár Sándor és Semjén Adriána. Felkészítő tanáruk: Soós Margit tanárnő volt. Gratulálunk az elért eredményhez! Eszté
Papírgyűjtés 2015. október Alsó tagozat osztály 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
2. b 2. c 1. c 1. a 4. b 2. a 1. b 3. b 4. a 3. a 3. c
gyűjtött mennyiség kg/ fő 115,25 58,21 53,67 49,53 49,38 36,7 30,2 28,42 24,1 15,9 15,4
összeg (Ft) 41 490 (20 475) 30 270 (15 135) 24 690 (12 345) 15 850 (7925) 26 670 (13 335) 12 480 (6240) 10 270 (5135) 15 920 (7960) 12 050 (6025) 6680 (3340) 8010 (4005)
SZABADNAP
Felső tagozat osztály 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
8.a 5. b 5. c 7. b 5. a 7. a 8. b 6. b 6. a
gyűjtött mennyiség kg/ fő 98,37 53,07 39,05 20,79 15,96 14,44 14,33 12,62 8,86
összeg (Ft) 31 480 20 170 21 090 7070 4470 5200 4300 6060 3720
(15 740) (10 085) (10 545) (3535) (2235) (2600) (2150) (3030) (1860)
SZABADNAP
Rejtvények KERESZTREJTVÉNY Néhány közmondás és szólás
1
2
3
4
5
15
58
59 66 73
60
84 93
36 42
48 54
43 49
44
56 63
64
70
65
76
87
94
95
98
99
88
57
71
81
86
32 37
55
69
26
50
80
85
14
25
75 79
13
31
62 68
12
24
30
61
74
83
23
41
53
67
78
22
47
52
11
18
40
46
51
10
35 39
45
9
29
34
38
97
21
28 33
8
17 20
27
92
7
16
19
72
6
89
77 82
90
91
96 100
MEGHATÁROZÁSOK Vízszintes: 1. Ismert közmondás, jelentése: megfontoltsággal, alapos és kitartó munkával előbb érhetünk, sikeresebbek lehetünk, mint kapkodással. 15. Egykor FelsőÁzsiában élt török nyelvű nép. 16. Concetto … Bello, egykori olasz nemzetközi labdarúgójátékvezető (1924–1991). 17. Azonos betűk. 18. Befejez valamit. 19. Karikába font, vékony, rúd alakú, ropogós sütemény. 20. Északi férfinév. 22. Csehország fővárosa. 25. A kén, a jód, és a kálium vegyjele. 27. Ifjabb, angol rövidítéssel. 28. ... Jóska, híres dunántúli betyár (1810–1837). 30. Mértékarány, térképen. 32. Személyes névmás. 33. A függőleges 6. sz. alatti közmondás befejező, 5. szava. 35. Eo …, magától értetődően, természetesen, latin kifejezéssel. 36. Bácskában, Baranyában élő délszláv népcsoport. 38. Részben lenulláz! 39.
A nátrium vegyjele. 41. Szintén ne. 44. Német férfinév. 45. Nyaralás céljára épített kisebb ház, névelővel. 49. Község Nógrád megyében, a Cserhát északi nyúlványai alatt. 51. Útja során valahová, valameddig elér. 52. Félig mokány! 53. A függőleges 26. sz. alatti közmondás folytatása: az utolsó 2 szó. 56. A kén és a bárium vegyjele. 58. Határozórag, az -en párja. 60. Málta, Norvégia és Kambodzsa nemzetközi autójele. 62. Hevesi részlet! 63. Thaiföld, Kambodzsa és Spanyolország nemzetközi autójele. 65. Oroszországi folyam. 66. Közismert közmondás, jelentése: többre megy az ember megfontolással, esetleg ravaszsággal, mint puszta erőszakkal (a közmondás első 3 szava; folytatás a függőleges 42. sz. alatt). 72. Az Etna belseje! 74. Gumiobjektív, angol szóval. 75. Nagyközség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyíregyházától keletre. 76. Van ideje. 78. Tölgy, angolul. 79. Megállapodásra törekvő egyezkedés. 82. Málta, Luxemburg és Svédország nemzetközi autójele. 83. Tápé egynemű betűi. 85. A függőleges 4. sz. alatti közmondás folytatása: a 2., a 3. és a 4. szó. 92. Főütőér, főverőér. 95. Gyorsan, hevesen ide-oda mozgat. 96. Sertésnek nyakától a farig kivágott hátgerince húsostul. 97. Németország, Thaiföld és Belgium nemzetközi autójele. 98. Szólás, amelynek a jelentése: felismer valamely ellene irányuló cselt, csalafintaságot, így nem lehet becsapni (a szólás első 2 szava; folytatás a függőleges 14. sz. alatt). 99. Férfinév. 100. Alsó végtag. Függőleges: 1. Ennek a szólásnak a jelentése: nem végzi a munkáját, lustálkodik (a szólás első 2 szava; folytatás a függőleges 73. sz. alatt). 2. … publicus, közföldek, amelyeket a patríciusok közösen birtokolnak az ókori Rómában. 3. Csurgóban van! 4. Ősi népi bölcsességet fogalmaz meg ez a közmondásunk: a szegény ember mérsékelje igényeit, úgy éljen, ahogy tud (a közmondás 1. szava; folytatás a vízszintes 85. sz. alatt). 5. Hollandia nemzetközi autójele. 6. Az ismert közmondás jelentése: a jó árunak, az igaz ügynek nem kell hírverés (a közmondás első 4 szava; folytatás a vízszintes 33. sz. alatt). 7. A görög ábécé 17. betűje. 8. Ez a szólás bizalmas és gúnyos szóhasználatú, jelentése: hamis, ravasz, a törvényt, szabályt erkölcsöt kijátszó, megsértő személy (két szó). 9. Víztartalmú, szilícium-oxidot tartalmazó. 10. A bór és a vanádium vegyjele. 11. Tiszántúli megyénk. 12. Lángol. 13. In medias …, latin szó, magyarra fordítva: „a dolgok közepébe vágva”, egy írói technika, ahol az elbeszélés a történet közepén kezdődik. 14. A vízszintes 98. sz. alatti szólás befejező szava. 21. Az oxigén és a bór vegyjele. 23. Kiejtett betű. 24. Az egyik szülő. 26. Gyakran idézett közmondás: kistermetű ember is lehet erős, vagy egyszerű embertől is kitelhet nagy teljesítmény (a közmondás első 3 szava; folytatás a vízszintes 53. sz. alatt). 28. Település Szombathely közelében. 29. Félig riad! 31. Ércekben levő fémek kiolvasztására való olvasztókemence. 33. A dollár váltópénze. 34. Az Amerikai Egyesült Államok külbirtoka Óceániában. 37. Vékony, csavarodón kapaszkodó növényi hajtás. 40. Rangjelző szócska. 42. A vízszintes 66. sz. alatti közmondás befejező, negyedik szava. 43. Személyes névmás. 45. Az arany és a nitrogén vegyjele. 46. Pusztítva darabokra zúz. 47. Félig ódon! 48. Személyes névmás. 49. Eres! 50. A félmajmok közé tartozó, Madagaszkáron honos, kisebb kutyához hasonló állat. 51. A szlengben használt szólás: borravalót ad, megveszteget valakit (két szó). 54. A hónap első napja. 55. Előre lefoglal, latin szóval. 57. … Derek, kortárs amerikai színésznő. 59. Kis keresztutca. 61. Káté! 63. Tervszerű megelőző karbantartás. 64. ENR. 67. Óriáskígyó. 68. Létezik. 69. A kén és a vanádium vegyjele. 70. A létige E/3. személyű, jövő idejű alakja. 71. Töltés, gát szilárdságát növelő fal. 73. A függőleges 1. sz. alatti folytatása: a szólás befejező szava. 77. Életben lévő, eleven. 80. Kumiszban van! 81. … Orsolya, a női kézilabda-válogatott kapusa (1984−). 84. A szárazföldi közlekedés számára épített, nagyjában egyenletes szélességű sáv. 86. Az információ mértékegysége. 87. Majdnem erre! 88. Se …, se bűze. 89. Ritka női név. 90. Baljós a közepén! 91. Lócsemege. 93. A rubídium vegyjele. 94. Így kezdődik az ábécé!
NYEL-VÉSZ 1. Szóegyenletek A szóhatárok szabadon értelmezhető ebben a játékban. az egyenlet mindkét oldalán meghatározás olvasható, ezek behelyettesítése és a műveletek elvégzése után mindkét oldalnak azonosnak kell lennie. Pl.: lombos növény (FA )+ könnyeit hullatta (SÍRT) = vagdalt hús (FASÍRT). hamis + kacat + földet úr = megálló hím + ének + paripa = fűtőberendezés lakoma + karcsú vízi növény + nagyon régi = forgószél koros + arra a helyre + kacat = szorongás 2. Állati szócsaládok Melyik állat neve lehet előtagja az alábbi összetett szavaknak? - rím - cipő - köröm - farknyi - szakáll - szívű - száj KÉPREJTVÉNYEK
A megoldás: egy szólás
Viccek Két szőlőszem megy a vasúti síneken. Azt mondja az egyik: – Majd én szólok, ha jön a vonat. Kis idő múlva: – Must. A bíró szigorúan kérdi: – Hány pofont adott a panaszosnak? – Egyet. – De ő azt mondja, hogy ötöt! – Csak egy volt bíró úr, de – tekintettel silány testalkatára – öt részletben adtam be neki... – Hogy hívják a sült nyulat? –??? – Tepsifüles. Az öreg székely túl sokat ivott a kocsmában és már kétségei vannak a személyazonosságáról is, ezért elhatározza, hogy hazamegy. Kimegy a szekeréhez, de látja, hogy valaki kifogta a két lovat a szekérből. Ekkor így szól magához: – Ha én vagyok a Fábián Áron, akkor ellopták a két lovamat, de ha nem én vagyok a Fábián Áron, akkor találtam egy szekeret.