DA RN Ó Z S E L I 2010. október 31.
A forradalomra emlékeztünk
S Z Ó H A R A N G 2010-5.sz..p65
Darnózselin október 22-én este emlékeztek a Sportcsarnokban az 1956-os forradalomra. Ünnepi beszédet dr. Nagy István országgyûlési képviselõ, Mosonmagyaróvár polgármestere mondott. Ebbõl idézünk. “1956 mindmáig több egyszerû történelmi ténynél. Többet jelent mint minden bármelyik más a történelemkönyvek lapjain létezõ esemény vagy emlék. 1956 októbere szüleink és nagyszüleink forradalma volt. Illõ tisztelettel és alázattal hajtsunk fejet mindazok elõtt, akik életüket áldozták Magyarország jövõjéért. Hogy köszönetet mondjunk szüleinknek és nagyszüleinknek azért, hogy a forradalmat követõ években és évtizedekben is volt bennük elég hit, életerõ és remény ahhoz, hogy tisztességben felneveljék a forradalom után született nemzedékeket. 1956 öröksége azt követeli tõlünk, hogy összefogással egy olyan országot teremtsünk, amelyben nemcsak megszületni szép, és amelyért nemcsak meghalni érdemes, ha kell. Olyan polgári Magyarországot kell teremtenünk, ahol a világ lehetõ legtermészetesebb módján egyszerûen jó élni. Bibó István szavait ajánlom a hallgatóság figyelmébe: akik nem emlékeznek a múltra arra ítéltetnek, hogy újra és újra elszenvedjék tévedéseik és mulasztásaik következményeit. Ezért szóljunk bár a türelem és a megbocsátás hangján, ez mégse jelentse a felejtés vagy a beletörõdés kényszerét.”
Köszönetnyilvánítás „Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad !” A darnózseli Vöröskereszt köszönetét fejezi ki, az ez évben 3 alkalommal megrendezett véradáson megjelent véradók önzetlen segítségnyújtásáért. A három alkalommal 320-an jelentek meg, és adtak vért. Kérjük, hogy a következõ alkalmakra is hasonló örömmel és lelkesedéssel jöjjenek és segítsenek! Itt köszönjük meg a Darnózseliért Alapítvány támogatását is, amelyet a Vöröskereszt Szolgálatnak nyújtottak! dr. Takács Julianna
1
3. évfolyam 5. sz.
Választásról a számok nyelvén 2010. október 3-án önkormányzati képviselõválasztást tartottak hazánkban. A választásokon való részvétel alapvetõ állampolgári jog, sokak szerint erkölcsi kötelesség. Településünkön az alábbiak szerint alakult a választás eredménye.
Tisztelt Választóink! A 2010. október 3-ai önkormányzati választások után magam és képviselõtársaim nevében megköszönöm támogató szavazatukat, illetve a bizalmat, mellyel 4 évre bíztak meg minket, hogy Darnózseli község érdekeit szem elõtt tartva tevékenykedjünk. Eskünkhöz híven a településért fogunk dolgozni, hogy társadalmi, gazdasági, szociális, kulturális illetve egyéb más területen is tovább fejlõdhessen. Fazekas Zoltán, polgármester
HVB – Tiszteletdíj nélkül Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Helyi Választási Bizottság elnökének és elnökhelyettesének, Karácsony László és Aranyosi János Úrnak, amiért az önkormányzati választáson végzett munkájukért a jogszabályban megállapított tiszteletdíjról lemondtak, munkájukat gyakorlatilag ingyen és bérmentve végezték. dr. Tóth Zoltán, körjegyzõ
2010.10.27., 12:22
2
DARNÓZSELI SZÓHARANG
„Aki megalázza Magát…”
Új tanév új igazgatóval
Elsõ tekintetre alighanem igazat adunk Nietzschének és másoknak, akik a kereszténységben az ember önkifejezõdésének és önkiteljesülésének akadályát látják. Hiszen önmegtagadásra és önmegalázásra buzdít bennünket, és arra hív fel minket, hogy a magunk elérte sikereket és vívmányokat ne tartsuk számon, mint a magunk eredményeit. Mint most a farizeus és vámos közismert példabeszédében mintául állítja a mellét verõ és a maga semmittevõségébe hulló vámost. Viszont elmarasztalja a mégiscsak sokat megtevõ és eredményeket felsoroló farizeust aki amellett, hogy sok figyelemre méltót tett, nem volt olyan szomorú bûnök rabja, mint a vámos. És Jézus elvként ki is mondja: aki magát felmagasztalja, azt megalázzák. Hát olyan nagy bûn az, hogy eredményeink tudatában vagyunk? Érdemes-e kényes pontban megfigyelni az Urat, hogy mennyire nem az embertelenség oldalán áll, hanem az evangéliumban legtisztább emberséget képviseli. Nem a keresztény szellemiségû tudományban alakult ki a mondás, hogy minél többet tanul és tud az ember, annál inkább megközelíti a tudomány csúcsát: a tudós tudatlanságot. Ez azt jelenti, hogy minél inkább kiszélesül egy emberi értelemben a tudomány határa, és minél több ismeretet szerez valaki a megismerhetõ világról, annál inkább ráborul a még megismerésre váró világ határtalansága. Tehát minél többet tudunk, annál inkább Cél: a község fejlesztésének segítése! tudjuk, hogy mennyit kellene tanulnunk. És olyan jól esik megtapasztalni, hogy az igazi nagy emberek ennek valóban tudatában is vannak. A televízióban sokszor megszólaltatnak atomtudósokat, Nobel-díjasokat, a sportnak világklasszisait. Olyan jó hallani, amikor ezek az emberek, ahelyett, hogy büszkélkednének a maguk tudásával és eredményeivel, szerényen nyilatkoznak részben azokról, akiknek tudásukat köszönhetik, másrészt pedig az elõttük álló feladatokat és a maguk szerepét iparkodnak szerényen elõadni. A nagyság térdre kényszerít. Ha akarjuk, ha nem. A tudásnál ezt nap mint nap tapasztaljuk. Az Úr Jézus minden nagyságra kiterjeszti ezt a térdre kényszerítõ hatalmat, és ezért jelöli ki az ember számára az alázat helyét a szellemi világban. Nem beszélve arról, hogy Isten is alázatos lett Krisztusban. Az abszolút isteni szellemiség emberi alakot öltve ezt tartja a leghelyesebb szellemi magatartásnak: „tanuljatok tõlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívû, és nyugalmat találtok lelketeknek.” (MT. 11,29) Az alázat nem nyomorít, de kijelöli helyünket a nagyvilágban. Dr. Galla Gábor
2010. augusztus 1-jétõl új, megbízott igazgatóval mûködik iskolánk. Az elõzõ igazgató, Beke Lajosné, jelenleg nyugdíjazása elõtti felmentési idejét tölti, így a képviselõtestület 1 évre Gregusné Szabó Melindát bízta meg az igazgatói feladatok ellátásával. Gregusné Szabó Melinda követve a családi példát (szülei és nõvére is pedagógusok) tanári diplomát 1980-ban szerzett, és – kis kitérõ után – 1984 augusztusában Bezenyérõl került szülõfaluja iskolájába, ahol 1991 augusztusától a tanítás mellett igazgató-helyettesként tevékenykedett 19 éven keresztül. 2008 decemberében a közoktatás-vezetõi oklevelet is megszerezte. Gregusné Szabó Melinda mellett az igazgató-helyettesi feladatokat Horváthné Nagy Edit látja el. Takács Edit (Fotó: Talpas Balázs)
Közmeghallgatás Értesítjük a község lakóit, hogy a jogszabályi rendelkezésnek eleget téve a képviselõtestület az idei évben is tart közmeghallgatást. A közmeghallgatásra 2010. november 24-én, 18 órakor kerül sor a Közösségi Házban. dr. Tóth Zoltán, körjegyzõ
DARNÓZSELI SZÓHARANG
Darnózseli Önkormányzatának hivatalos lapja Felelõs kiadó: Fazekas Zoltán polgámester. Szerkeszti: Böröndi Lajos, Takács Edit, Dr. Tóth Zoltán. Megjelenik kéthavonta• Ingyenes kiadvány
Ha az élet egy játék ... Íme a szabályok - Kapsz egy testet. Akár tetszik, akár nem, földi léted egész tartalmára a tiéd. - Leckékben részesülsz. Teljes óraszámban látogatod az Élet nevû szabadegyetemet, ahol minden nap módod nyílik arra, hogy valami újat tanulj. - Nincsenek hibák, csak leckék. A fejlõdés próba-szerencse folyamat, azaz kísérletezés. A „sikertelen” kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az „eredményesek”. - A leckék addig ismétlõdnek, amíg azokat meg nem tanulod. Ugyanaz a lecke a legkülönbözõbb formákban kerül eléd, amíg meg nem érted a tanulságot. - A tanulás sosem ér véget. Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, amelyek várnak rád. - A „majd” nem jobb, mint a „most”. Mire eljutsz „oda”, az „amott” még vonzóbbnak tetszik majd. - Mások csupán a te tükörképeid. Semmit sem szerethetsz vagy gyûlölhetsz valaki másban, ami ne azt tükrözné vissza, amit magadban szeretsz vagy gyûlölsz. - Rajtad áll, hogy milyenné teszed az életed. Rendelkezésedre áll minden eszköz és erõforrás. Tõled függ, használode õket. Tiéd a választás joga. - Minden válasz benned rejlik. Az élet kérdéseire magadban lelhetsz feleletet. Nincs más dolgod, mint figyelni és bízni.
Chérie Carter Scott gondolatai nyomán legyeztem, és megfontolandónak, minden napra szóló olvasnivalónak gondolom.
Takács Julianna
Nyomás: Palatia Kft. Gyõr. Viza u. 4. • Felelõs vezetõ: Radek József üv. igazgató
2010-5.sz..p65
2
2010.10.27., 12:22
DARNÓZSELI SZÓHARANG
Gondolatok az adózásról Az Országgyûlés az 1990. évben megalkotott helyi adókról szóló törvénnyel lehetõséget teremtett az önkormányzatoknak arra, hogy a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselõ képességéhez igazodóan a helyi adópolitikát kialakítsák. A fent hivatkozott jogszabály változtatása az utóbbi idõben egyre gyakrabban érintette az Önkormányzati Adóhatóságot. 2009 júniusában az Országgyûlés a helyi iparûzési adó állami adóhatóság hatáskörébe történõ átkerülésérõl döntött, majd egy év elteltével ismételt módosítás eredményeképp visszahelyezte azt az Önkormányzati Adóhatósághoz. A változások alapjaiban rengették meg az Adóhatóság munkáját, feladatait. Darnózselin a törvényi lehetõségeket kihasználva, a törvényi és a helyi rendeleti változásokat figyelembe véve jelenleg az alábbi önkormányzati adók képezik az adóbevételeket, melyek alakulását a továbbiakban adónemenként ismertetjük: Az adatok megegyeznek a 2010. szeptember 30-ig kivetett és befolyt adók adataival: 1. Építményadó A helyi adókról szóló törvény hatályba lépését követõen, 2004 óta az építmények adóztatása a hasznos alapterület alapján mûködik. Az adó mértéke a hatálybalépés óta nem 2 változott, jelenleg: lakások esetén 500,- Ft/m , egyéb építmény 2 esetében 100,- Ft/m . Az adótárgyak száma: 25 db, 2010. évi kivetett adó 546.800,Ft, befolyt adó összege 519.600,- Ft, kintlévõség: 27.200,- Ft. 2. Iparûzési adó 1993 óta nagyon sok változáson ment keresztül a törvény ezen szakasza, aminek megfelelõen a helyi szabályozások is változtak. Jelenleg a törvényi maximummal (2 %-kal)szemben Darnózseli közigazgatási területén az iparûzési adó mértéke 1,6 %. Településünkön az iparûzési adóbevételen nem érzékelhetõ a gazdasági válság hatása. Az elmúlt éveket vizsgálva az iparûzési adóbevételünk emelkedõ tendenciát mutat. Bízunk abban, hogy a gazdasági környezet fellendülése újabb adózókat, a meglévõ vállalkozásoknál pedig magasabb árbevételt eredményez. 2010. évben az egyszerûsített adóellenõrzés keretében 6 adózó vizsgálatával 700 E Ft adóhiányt állapítottunk meg. Mulasztási és adóbírság kiszabására nem került sor. A 2010. évi kivetett adó összege: 19.272.099,- Ft, befolyt adó 17.681.458,- Ft. Fennmaradó adóhátralék: 1.590.641,- Ft, ebbõl az összegbõl 393.000,- Ft elõzõ évi hátralék, mely összeg behajtására végrehajtási eljárást kezdeményeztünk. 3. Gépjármûadó 2007-tõl jelentõsen változott a gépjármûvek adóztatása. 3 Törvényi változás kapcsán adókötelesek lettek a 250 cm alatti motorkerékpárok is. A személygépjármûvek esetén változott az adó alapja, az önsúly helyett a forgalmi engedélyben feltüntetett teljesítmény képezi az adó alapját. Megszûnt a katalizátor-kedvezmény, és megváltoztak a mozgáskorlátozottak mentességének feltételei is. Az adó mértékét nagyban befolyásolja a gépjármû kora is. A gépjármûadó-kivetések, valamint a határozatok kiküldése áprilisban megtörténtek. Az évközi
2010-5.sz..p65
3
3 változások az okmányirodai adatszolgáltatással szinte egyidejûleg átvezetésre kerülnek. A 2010. évi kivetett adó összege 14.714.077 Ft, ebbõl befizetésre került 11.857.283,- Ft, kintlévõség 2.856.794,- Ft. Ebbõl az összegbõl 395.790,- Ft múlt évi hátralék. A kintlévõség 37 % - a magánszemély adózó, 63 % pedig gazdasági társaság. A gazdasági válság a gépjármûadó bevételnél sem éreztette hatását. 4. Magánszemélyek kommunális adója A magánszemélyek kommunális adóját a Képviselõ-testület 2003. évben vezette be. Az adómérték évi 6000,- Ft/ adótárgy. 2010. évben a kivetett adó összege: 3.823.496,- Ft, ebbõl befolyt összeg 3.252.450,- Ft, kintlévõség 571.046,- Ft. Ebbõl az összegbõl 196.000,- Ft összegre (6 tételben) jelzálogjog került bejegyzésre, az adó több éven keresztül nem került befizetésre, az adók módjára történõ behajtás (letiltás) nem vezetett eredményre, ezért került jelzálogjog bejegyzés az ingatlanra. 5. Talajterhelési díj A talajterhelési díj kivetése 14 adózót érintett, közel 81 ezer forint bevételt eredményezett. Ez csökkenõ tendenciát mutat, mert azok az adózók, akik talajterhelési díj fizetésére voltak kötelezettek, inkább rákötöttek a szennyvízcsatornára. 6. Mulasztási bírság, késedelmi pótlék Mulasztási és adóbírság kivetésére nem került sor. Késedelmes fizetés miatt 2010. évre 335.504,- Ft késedelmi pótlék bevétel várható, melynek realizálására 2011-ben kerül sor. 2010. évben késedelmi pótlékból 134.253,- Ft bevételünk volt. 7. Adók módjára kimutatott köztartozások Az adóhatóság feladatkörébe tartozik az adók módjára kimutatott köztartozások behajtása. A különféle törvények rendesen ellátják az önkormányzati adóhatóságot e feladattal. Az Önkormányzati Adóhatóság hajtja be – többek között – a be nem fizetett szabálysértési bírságokat, helyszíni bírságokat, közigazgatási bírságokat, gyámhatósági tartásdíjakat. A fenti adók teljes körû intézése, a hozzá tartozó adminisztráció jelentõsen leterheli az ügyintézõt. A 2009. év végi és a 2010. évközi jogszabályi változások, a feladat és az adózói kör folyamatos növekedése nagy terhet ró az adóigazgatásra. A 2010 elsõ félévében történt helyi iparûzési adózás változásainak köszönhetõ átadás-átvétel idõszaka a folyamatos munkavégzés mellett, nagy mennyiségû és idõigényû adatszolgáltatási kötelezettségek ellátása jelentõsen megnövelte az ügyintézõ leterheltségét. A helyi adókról szóló törvény megtépázása nemcsak a feladatok bõvülését, hanem az adminisztrációs terhek növelését is eredményezte. Iparûzési adónál adóelõleg-mérséklésre nem érkezett beadvány, ezért a költségvetés tervezése során 2011-ben is a fenti adóbevétellel számolhatunk. Megkérjük az Adózókat, ha az adófizetési kötelezettségükben változás történik, akkor azt az Önkormányzat felé jelezzék. Kivéve: a gépjármûtulajdonos-változás esetében. Ekkor az Eladó az adásvételi szerzõdés 1 példányát küldje meg az Okmányirodának (9200 Mosonmagyaróvár, Fõ u. 11.), mert így a további kellemetlenségektõl mentesülhet. A kintlévõség behajtása érdekében minden törvényadta eszközt felhasználunk, hogy az eredményes legyen. Borbélyné Csordás Katalin
2010.10.27., 12:22
4
DARNÓZSELI SZÓHARANG
„Áldd meg Urunk asztalunkat!” Jeles Napok a konyhában, az asztalunkon. Õsz, Szent Márton
„Itt van az õsz, itt van újra”, és bizony már csak két búcsú van ebben az évben itt a környéken (Halászi és Lipót) és vége az évnek is! De most még ne a bejglin gondolkodjunk! Van finomabb is, ami nem más, mint a Márton-napi liba. Fazékban, lábosban, tepsiben, de a végén tányérban. Nézzük, mit is lehet az asztalra varázsolni ebbõl a finom szárnyasból!
Márton napi libaleves Hozzávalók négy személyre: 1 kg húsos libaaprólék, 30 dkg zúza, szív vegyesen, 50 dkg vegyes zöldség (sárgarépa, gyökér, zeller), kis fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 10 szem bors, só, 1 evõkanál finomra vágott petrezselyem, 10 dkg eperlevél-tészta. Elkészítése: Hideg vízben feltesszük fõni a megtisztított és jól megmosott aprólékot. Beletesszük a szívet és a zúzát is. Amikor felforrt, leszedjük a habját, és a levest sózzuk. Kíméletesen fõzzük harminc-negyven percig, ha hab keletkezik a tetején, távolítsuk el. A megtisztított és megmosott zöldséget két-három részre vágjuk, beletesszük a levesbe a megtisztított hagymával, fokhagymával együtt. Beleszórjuk a szemes borsot, és nagyon kíméletesen fõzzük még legalább két órát. Néha pótoljuk a vizet. Amikor elkészül a leves, megkóstoljuk, ha kell, sózzuk, majd a tûzrõl levéve öt-tíz percig pihentetjük. Finom szûrõn óvatosan leszûrjük. Sós vízben kifõzzük, majd leöblítjük az eperlevél-tésztát. A zöldséget levesestálba rakjuk, beletesszük a tésztát, a csontról leszedett húst és az összevágott szívet, zúzát. Megszórjuk petrezselyemzölddel, és a forró levest rámerjük.
Sült libacomb Egész liba helyett gyakran célszerûbb csak libacombot vagy mellet készíteni, hiszen hamarabb átsül, ugyanakkor kiadós. A sült libacomb nagyon egyszerû alaprecept, amelyhez csak kiváló minõségû libahúsra van szükség, az étel lényegét egyértelmûen az adja meg. Hozzávalók négy személyre: 4 db libacomb, 2 db alma, 2 hagyma, só, bors, majoránna. Elkészítés: A libacombokat mossuk és szükség esetén tisztítsuk meg. Töröljük szárazra, és fûszerezzük sóval, borssal és majoránnával. Az almák magházát vágjuk ki, a hagymát pucoljuk meg, vágjuk mindet negyedekre. Egy megfelelõ méretû tepsi alján helyezzük el a combokat (bõrös oldallal lefelé), majd köréjük rendezzük el a hagyma és alma darabokat. Öntsünk kevés vizet a tepsi aljára. 170 fokos sütõben lefedve addig sütjük a combokat, amíg teljesen megpuhulnak. Az utolsó fél órára fordítsuk a combokat bõrös oldallal felfelé, és fedõ nélkül pirítsuk meg a bõrt (közben néhányszor locsolgassuk meg). Tálalás elõtt a pecsenyelérõl kanalazzuk le a zsírt. A maradék pecsenyelevet szûrjük át, az alma és hagymadarabokat passzírozzuk szitán hozzá, majd az egészet forraljuk be (esetleg be is sûríthetõ). Tálaljuk a libacombokat az almás-hagymás pecsenyelével és
2010-5.sz..p65
4
tetszés szerinti passzoló körettel.
Zsemlegombóc
Hozzávalók: 5 zsemle (apró kockára vágva, szikkadt állapotban), 1 evõkanál olaj, 5 evõkanál rétesliszt, 2,5 dl víz, 2 tojás, só. Elkészítés: A zsemlekockákat az olajon megpirítjuk, megszórjuk a liszttel, elkeverjük, és felöntjük 2,5 dl forró (!) vízzel. Megsózzuk, jól összedolgozzuk (kézzel, vagy fakanállal), és lefedjük. 1 órát állni hagyjuk. 2 tojást lazán felverünk, a zsemlés masszára öntjük, és összedolgozzuk. Vizes kézzel tenyérnyi gombócokat formálunk a masszából. Bõ, sós vízben, alacsony tûzõn kb. 15 percig fõzzük. Ötletek, tippek: A tésztába tehetünk apróra vágott petrezselymet vagy snidlinget is. A zsemléket érdemes már pár nappal a gombócok készítése elõtt kockákra felvágni, és egy lapos tálcán, vagy tepsiben száradni hagyni. (Akkor kész a gombóc, ha feljön a víz felszínére. (A zsemlyegombóc több szószt vesz fel, ha nem vágjuk, ha kettészedjük kézzel. A maradék gombóc lefagyasztható. Kiválóan passzol kapormártáshoz, de egyéb szószos és/vagy házias ételekhez is, pl. gombapörkölt, vadasmártás, párolt káposztához, de nagyon ízletes tojásos zsemlegombóc is készíthetõ belõle.
Almás párolt vöröskáposzta Kedvelt zöldséges köret sültek mellé a párolt vöröskáposzta. A következõ recept egy nagyon ízletes és kissé talán különleges verzió: van benne sok fûszer, alma és sült zsírja is. A tökéletes ízhez az almás párolt vöröskáposztát pár órát pácoljuk a párolás elõtt. Hozzávalók: 1 db fahéj, 2 db szegfûszeg, 1 db babérlevél, 1 kg vöröskáposzta, 1 db alma, 6 evõkanál vörösborecet, 125 ml almalé, 250 ml vörösbor, 2 db hagyma, 1-2 evõkanál kacsa/libazsír, 1 evõkanál cukor, só, bors, esetleg: narancs, vörös áfonya. Elkészítés: A káposztát kettévágjuk, a torzsát kivágjuk, és vékonyan felszeleteljük. Az almát meghámozzuk, és durvára reszeljük. A káposztát, almát, ecetet, almalevet, bort, (esetleg áfonyát vagy darabokra vágott narancsgerezdeket) összekeverjük, hozzáadjuk a fûszereket és pár órára bepácoljuk, közben néha megforgatjuk. A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, a zsírban megdinszteljük. Rászórjuk a cukrot és enyhén karamellizáljuk. A káposztát és a páclevet is hozzáadjuk, és fedõ alatt ízlés szerinti puhaságúra pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, tálalás elõtt a fûszereket (és a narancs darabokat) kiszedjük. Ötletek, tippek: A pácolás ideje függ attól, mennyire sietõs a dolgunk. 2 és 10 óra között minden lehetséges. A párolás ideje függ attól, (mennyi ideig pácoltuk és) mennyire puhán szeretnénk fogyasztani a káposztát (kb. 3040 perc). Ízlés kérdése, de lehetõleg ne pároljuk túl! A fûszereket betehetjük teatojásba, vagy egy darab pamutba kötve, így könnyebben kihalászható.
2010.10.27., 12:22
DARNÓZSELI SZÓHARANG Szent Márton napi liba A Márton nap elképzelhetetlen az ünnephez kötõdõ liba nélkül. Süthetünk libát, de készíthetünk liba süteményt is. A Márton-napi vigasságok kellékeként a következõ Mártonnapi libasüteményt gyorsan el tudjuk készíteni akár gyerekeinkkel együtt is. Hozzávalók: 20 dkg sovány túró (lehetõleg finom szemcsés, vagy törjük át), 10 dkg cukor, 8 evõkanál olaj, 6 evõkanál tej, 1 tojás, 1 csomag vaníliacukor, 1 csipetnyi só, 40 dkg liszt, 1 csomag + 2 teáskanál sütõpor, mazsola a szemekhez. A mázhoz: 4 evõkanál citromlé és 15 dkg porcukor, továbbá liba alakú tésztaszaggató (vagy sablon) Elkészítés: A túróhoz fokozatosan adjuk hozzá az olajat, tejet, cukrot, vaníliacukrot és a sót. Ezután tegyük bele a sütõport majd a liszt 2/3-át, keverjük el. A maradék 1/3 liszttel kézzel gyúrjuk jól össze (ezt a részt a gyerekek imádni fogják). Lisztezett deszkán a tésztát 1 cm vastagságúra nyújtjuk. Vágjuk ki a libákat, majd tegyük sütõpapírral bélelt tepsire. Szemként tegyünk a libákra egy-egy mazsolát. Elõmelegített, 200 fokos sütõ középsõ részén 12-15 percig sütjük. Ha túlzottan bebarnulnának, a sütési idõ végén tegyünk a libákra alufóliát. A kihûlt libákat a citromlé+porcukor mázzal kenjük be. F. Hegyi Ágnes
Talált pénz A posta épülete mögötti T-Com tulajdonban álló antennatorony megközelíthetõsége tárgyában folytattunk tárgyalásokat Bertalan Ferenc Pénzügyi Bizottsági Elnök Úr segítségével a T-Com jogi képviselõivel. 2 Az önkormányzat az ingatlanon 98 m bejárati út földhasználati jogát az ajánlati 800.000,- Ft-os ár helyett 1.700.000,- Ft-ért + évi 25.000,- Ft karbantartási díjért értékesítette. A földhasználati jog csak a bejárás lehetõségét tartalmazza, az antenna fennállásának idõtartamára érvényes. dr. Tóth Zoltán, körjegyzõ
5
Kitüntetettek Darnózseli község Önkormányzatának képviselõ-testülete 2000-ben két községi kitüntetõ címet alapított: Darnózseli község díszpolgára, illetve Darnózseli Községért Díszoklevél és Emlékplakett. A díjak minden évben az október 23. alkalmából megtartandó községi ünnepségen kerülnek átadásra. Így volt ez az idei évben is.
2010-ben Darnózseli község díszpolgára dr. Barsi Ernõ, aki 90. születésnapja alkalmából, példamutató életéért, önzetlen, fáradhatatlan munkásságáért, Darnózseli kulturális életének segítéséért és helyi népdalgyûjtéseiért kapta meg a kitüntetõ címet. A Darnózseliért Díszoklevél és Emlékplakett kitüntetettje Kovács János példamutató munkásságáért, segítõ, támogató tevékenységéért, valamint Kovács Lajos karitatív tevékenységéért, községért végzett munkájáért és társadalmi tevékenységéért. Gratulálunk a díjazottaknak! Takács Edit (Fotó: Talpas Balázs)
Köszönet
Új védõnõ 2010. szeptember 1-jétõl Juhászné Tolnai Klára hédervári védõnõ helyettesként látja el községünkben a Védõnõi Szolgálat feladatait. A tanácsadási ideje: kedd: 9 óra 30 perctõl tanácsadás orvossal, péntek: 8.30 – 9.30 önálló védõnõi tanácsadás. Minden hónap 4. szerdáján 12 órától kismamák nõgyógyászati vizsgálata történik. Minden hónap 2. péntekén kb. 11 órától rendel gyermekorvos a védõnõi tanácsadóban. A vizsgálatokra elõzetesen be kell jelentkezni a védõnõnél. A hosszú várakozási idõ elkerülése miatt az elõször jelentkezõ kismamák részére is javasolt az elõzetes idõpont-egyeztetés. A védõnõ elérhetõsége: 06-20/4272-075 Takács Edit
Jótékonysági futás Tizedik alkalommal rendezték meg Schirilla György, „56-os emlékfutás az egészséges társadalomért” elnevezésû jótékonysági futást Mosonmagyaróvár és Salgótarján között. 2010. október 13án a Halászi felõl érkezõ sportembert Darnózseli határában gyerekek várták, majd együtt futottak a Bem térig, ahol a megfáradt futók a helyi óvoda által fõzött teával olthatták szomjukat. A futást kísérõ kopjafára felkerült községünk emlékszalagja is. Takács Edit
2010-5.sz..p65
5
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazok segítségéért, akik részvételükkel hozzájárultak a 2010. évi önkormányzati választás megszervezéséhez és problémamentes lebonyolításához. Köszönjük a Helyi Választási Bizottság tagjainak (név szerint: Karácsony László Lajos, Aranyosi János, Kósa Gáborné) és a Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak (név szerint: Cseh Zita, Nagyné Tóth Eszter, Flénerné Mihályi Edit, Bangha Béláné, Varga Lászlóné, Derzsi Anna, Babos Rozália, Tóthné Kovács Gyöngyi, Nérainé Rosta Erika, Sághi Zoltánné) a kifogástalan munkát, amit fáradságot nem ismerve végeztek. Köszönet illeti a jegyzõkönyvvezetõket (név szerint: Borbélyné Csordás Katalin, Hegyi Antalné), akik szakmai kérdésben segítségére voltak a bizottságoknak és útmutató tanácsokat nyújtottak részükre. Végül, de nem utolsó sorban köszönetet mondunk a bizottsági póttagoknak (név szerint: Lénárd Lászlóné, Földes Ferenc Ferdinánd, Cseh Attiláné, Karácsony Gabriella, Bertalan Jánosné, Horváthné Fekete Eszter, Józsa Istvánné, Tóth Sándorné), hogy szükség esetén a bizottság rendelkezésére álltak. dr. Cseh Szilvia
2010.10.27., 12:22
6
DARNÓZSELI SZÓHARANG
Május, június Bõny és Szendrõ, október Devecser és Kolontár Alig ocsúdott fel az ország a tavaszi és nyári árvizekbõl, október 4-én, hétfõn délután egy még szörnyûbb katasztrófa sújtotta kis hazánkat. Igaz, közvetlen három település szenvedte a legnagyobb mértéket ebbõl, de három megye is kapott a pénzéhes- fináncoligarchák nemtörõdömségébõl származó bajból, a vörös iszapból. Községünk lakói mind a két alkalommal segítõ kezüket nyújtották. Júniusban a borsodi és a gyõr melletti árvízi károknál, s most az ajkai iszaptározó sárlavinájának áldozatai részére. Október 7-e és 11-e között újra gyûjtés volt Darnózseliben. Október 12-én, Kiss Szabolcs és Molnár István egyéni vállalkozók
által felajánlott autóval vittük el azt az élelmiszer-szállítmányt, amelyet Önök hoztak. Lisztet, cukrot, rizst, étolajat, ecetet, konzerveket, levesporokat, tésztákat, édességet, kávét, teát, befõtteket, krumplit, almát, palackos ásványvizet, mosószereket, tisztítószereket, stb. Összeadtuk, a hasznos súly 2.000 kg volt! (Ezt 71 család adományozta.) A mindent átható, orrot és torkot kaparó szag, még mindig mindenhol vörös iszap, fegyveres rendõrök a lezárt utcáknál, boltoknál, csak a döbbenet volt Szabolcson és rajtam. A darnózseliek adományának legnagyobb részét a Katolikus Karitásznál, a devecseri plébánián adtuk le, õk viszik tovább Kolontárra. A többit, a vizet, ruhákat pedig a közös városi gyûjtõhelyen a varrodánál raktuk le. Szendrõn az összedõlt épületek mellett is látszott az újjászületés, itt azonban … talán a pokol nézhet ki így. A pénzadományt, amit még most is hoznak, az Önkormányzat a hónap végén fogja átutalni a kolontári Hivatal segélyszámlájára. Köszönet minden jószívû adakozónak! Fazekas Zoltán, polgármester A felvétel Devecserben készültek
Ültetési távolságok Régebben egy 1977-ben született MÉM rendelet szabályozta az ingatlan határától betartandó telepítési távolságokat. A rendeletet 1998. január 1-jétõl hatályon kívül helyezték és azóta nincs országos érvényû elõírás. A helyi önkormányzatok az illetékességi területükre vonatkozóan önállóan rendelkezhettek az ültetési, telepítési távolságokról, de az önkormányzatok többsége nem élt a lehetõséggel. Darnózselin sem volt évekig érvényes elõírás a telepítési távolságokról. Ebbõl is adódott, hogy az utóbbi években több vita alakult ki a szomszédok között a növényzet ültetése miatt (árnyékolás, kilátás zavarása, épületre ráhajló ágak, épület alá növõ gyökerek, telekre átnyúló ágak stb.) Rendkívül fontos volt tehát, hogy a képviselõtestület helyi jogszabályt alkosson az ültetési távolságokról. Belterületen és külterületnek a mezõgazdasági kerten belül esõ részén a legkisebb ültetési (telepítési) távolság az ingatlan határától • 3 méternél magasabbra nem növõ gyümölcs- és egyéb bokor (élõsövény) esetében: 1 méter • 3 méternél magasabbra nem növõ gyümölcs- és egyéb fa esetében
2010-5.sz..p65
6
20 éve van önálló Egészségügyi Szolgálat Darnózselin 1990. szeptember 1. – 2010. szeptember 1. Hosszú évtizedeken keresztül az egészségügyi szolgálat Hédervárhoz csatoltan mûködött. A körzeti orvos Dr. Zsilavi Fábián volt. Még sokan emlékeznek azokra a végtelennek tûnõ várakozásokra, amelyeket az orvosi váróban töltöttek. Heti 2 alkalommal volt pár órás rendelés, amikor is 5-6 behívott beteg társaságában elmondhatták panaszaikat. 1992.szeptember1-jétõlDr.GáncsLászlópályázatútjánelnyerteameghirdetett állást. A kezdet nagyon nehéz és „döcögõs” volt. A teljesen kifosztott üres rendelõben kezdték a munkát, még receptek, munkanapló és egyéb nyomtatványok sem voltak. A nõvérstátusokat, pályázat útján töltötték be. Varga Lászlónét és Molnár Andreát több jelentkezõ közül választották ki. Munkájuknak köszönhetõen indulhatott meg a munka szeptember elsején. 1992 februárjában eddig tisztázatlan okok miatt Gáncs doktor beadta a felmondását és mintegy másfél év elteltével itt állt a falu ismét orvos nélkül. Újabb pályázati kiírást követõen 1992. május elseje óta Dr. Takács Julianna a falu háziorvosa. 1992 óta van mindenkinek TAJ kártyája, amelyet a választott háziorvosának adhat le. A kártyarendszer beindulása erre az idõszakra esett, és a kártyák leadásával egy idõben teljes komplett statusvizsgálat történt minden egyes páciensnél, amely néha „emberpróbáló” mutatvány volt késõ estig a rendelõben. 1993-ban vettük az elsõ számítógépünket, és több hónapon keresztül késõ éjszakába nyúlóan minden bejelentkezett páciens teljes kórtörténete, személyes adatai felkerültek a számítógépre. 1993 óta az alapellátás vállalkozói formában mûködik, amely azt jelenti, hogy nem az önkormányzat kapja a finanszírozást. Lassan, az évek alatt a rendelõi felszerelés kibõvült, fiziKotherápiÁs készülékekkel, EKG, ultrasonographias készülék, 24 órás vérnyomásmonitor, vérnyomás- és vércukormérõk, Doppler-készülék, sürgõsségi táskák stb. kerültek a betegek szolgálatába. 2003-ban törvényi szabályozás tette lehetõvé az ún. teljes privatizációt, amely lehetõvé tette, hogy az alapellátásban dolgozó háziorvosok hiteltámogatással megvehessék a rendelõjüket. A Képviselõtestület tagjai hosszú tárgyalásokat követõen döntöttekarendelõátadásáról.(Talánazeltelt5évakételkedõketismeggyõzte, hogy csak a környezet változott meg!) 2004 õszén kezdõdtek el a munkák, és 2005 nyarára elkészült Szigetköz elsõ privatizált modern rendelõje, amely megfelel a törvényi elõírásoknak, ízléses és megtervezett, magas szintû alapellátást biztosító rendelõ, amelynek híre ment. Kelet- magyarországi területrõl is jöttek látogatók, hogy megnézzék. Az ember már csak ilyen, gyorsan megszokja az újat, a kényelmeset és elfelejti a sok-sok nehézséget és küszködést, de ez így is van jól. Azért néha jó megállni, eltûnõdni és hálát adni mindazokért, amelyek itt a falu közepén megteremtõdtek. A Szolgálat, amelynek minden tagja a faluközösség egészségének megóvásán, gyógyításán, gondozásán dolgozik. Privatizáció ide, privatizáció oda, néha nagyon jól esne mindannyiunknak, ha munkánkat elismernék és megköszönnék. Persze ezek hiányában is tesszük a dolgunkat, mert ez az utunk és ez a választott hivatásunk. A faluközösség minden tagjának kívánunk vidámságot, jó kedvet, békességet, jó egészséget. Ezen évfordulón ünnepeljenek velünk. Az Egészségügyi Szolgálat Dolgozói 1,00 méter • 3 méternél magasabbra növõ gyümölcs- és egyéb bokor (élõsövény) esetében 3 méter • 3-6 méterre növõ gyümölcsés egyéb fa esetében 5 méter • 6 méternél magasabbra növõ gyümölcs- és egyéb fa esetében 8 méter. A rendelet augusztusi hatálybalépése óta a növények telepítésénél kötelezõ betartani a testület által meghatározott mértékeket. Aki ezt megszegi, szabálysértést követ el és 30 000 Ft-ig terjedõ pénzbírsággal sújtható. Kérjük a lakosságot, hogy a növényzet telepítésénél tartsák be a fenti távolságokat és legyenek figyelemmel arra is, hogy a növényzet a szomszédos ingatlan tulajdonosát (használóját) nem zavarhatja, ingatlana birtoklásában, használatában nem korlátozhatja és az épületben kárt nem okozhat. dr. Cseh Szilvia
2010.10.27., 12:22
DARNÓZSELI SZÓHARANG
A vadászatról A vadászat, mint a legõsibb emberi tevékenység egyike, az ember és a természet különleges kapcsolatát jelenti. Ezt a kapcsolatot együttesen alakítják és szabályozzák az ösztönök, a hagyományok és a törvények. A vadászat szenvedély, sport, szakma és gazdasági tevékenység egyidejûleg. A kívülállók azt hiszik, a vadászok csak vadásznak. Ez nem így van. Ahhoz, hogy hódolhassanak õsi szenvedélyüknek, a vadállományt óvni, etetni, gondozni kell, hogy aztán az állományt erõsíteni nem tudó, a genetikát gyengítõ egyedeket, és persze a lövésre érett értékes trófeát viselõ példányokat elejthessék. A vadászat egy sajátos életforma és önként vállalt felelõsség, mely a vadász és a vad, a vadász és a természet, valamint a vadászok és a nem vadászok sokszínû és bonyolult kapcsolatrendszere. A vadászat modern világunk egyik legellentmondásosabb tevékenysége, hisz számos faj végveszélybe kerülne a vadászok erõfeszítése nélkül. A vadászat tehát a társadalom számára egyszerre kényszer és engedmény, melyet a jog engedélyez és az etika fogadtat el. A természet a vad számára élõhely, az ember számára pedig életfeltétel, és nem szabad elfeledkezni arról, hogy a vad élõhelyét az EMBER önkényesen alakította, zsugorította úgy, hogy mi vagyunk az õ életterük „idegenjei” és nem fordítva! A vadászati erkölcs alapja tehát a természetért érzett felelõsség. Az igazi vadász nem csak szereti és csodálja, de ismeri, elismeri és érti is a természetet. Folyamatos képzéssel, önképzéssel fejleszti természettudományos ismereteit, melyek nélkül nem igazodhat el az erdõk, mezõk és vizek sokszínû és bonyolult életközösségében. Ismeri és betartja a természet- és környezetvédelmi elõírásokat, törvényeket és rendeleteket. Óvja és védi a védelem alatt álló állatokat és növényeket. Ha az ember egyszer beavatkozott a természet körforgásába, önszabályozó rendszerébe, akkor ezzel az önként, vagy kényszerûségbõl vállalt feladattal, kötelezettség is jár, amelyet következetesen és alázattal teljesíteni kell! Ezt teszik a vadászok is, akik a kényes egyensúlyt igyekeznek fenntartani ”csúcsragadozóként” a gazdálkodás, a természetvédelem és a szabadidõs tevékenység között. A Szigetköz Vadásztársaság a térség legrégebben alapított vadgazdálkodási egysége. Jogelõdjét 1946-ban alapították Mofém Vadásztársaság néven. Jelenleg 16490 hektáron gazdálkodunk, és 73 sportvadász a tagunk van. Mosonmagyaróvár, Máriakálnok, Halászi, Dunasziget, Darnózseli, Kimle, Novákpuszta, Hédervár, Ásványráró és Lipót külterületén gazdálkodunk, és ezekbõl a településekbõl tevõdik össze a vadásztársaság tagsága is. A vadásztársaságot négytagú intézõ bizottság irányítja, háromtagú ellenõrzõ és háromtagú fegyelmi bizottság segítsége mellett. A vezetõséget a tagság öt évre választja. A vadásztársaság legfelsõbb fóruma a közgyûlés, amit a tagság alkot. A megfelelõ szakmai hátteret a hat fõállású, középfokú végzettségû hivatásos vadász biztosítja. Az õ munkájukat egy felsõfokú végzettségû vadászmester irányítja. Ez a munka a vadászati berendezések elkészítésén, karbantartásán, a vad õrzésén, védelmén, etetésén át, a vadkárelhárításon keresztül a vadásztatásig mindent magába foglal. Tudatos tenyésztéssel, kihelyezéssel, megfelelõ minõségû és mennyiségû takarmányozással igyekszünk a vadállományunk mennyiségi és minõségi javulását elõsegíteni. A vadgazdálkodást a megyei vadászati hatóság által jóváhagyott és ellenõrzött éves vadgazdálkodási terv alapján végezzük. Éves szinten: 20 db szarvasbikát, 40 db tarvadat, 90 db õzbakot, 180 db sutavadat és 300 db körüli vaddisznót hozunk terítékre, aminek nagyrészét vadhúskereskedõnek, a többit a lakosság felé értékesítjük. Ahol vad van, ott
2010-5.sz..p65
7
7 vadkár is keletkezik, minden igyekezetünk ellenére. Éves szinten több millió forint vadkárt fizetünk ki a földtulajdonosoknak. Igyekszünk a megüresedett tagságunkat helyi földterülettel rendelkezõ fiatalokkal feltölteni, akiket szeretnénk természetszeretõ, igaz sportemberekké nevelni. Példát mutatva ezzel a többi lakosnak, a környezet- és természetvédelemben, bizonyítva a természeti erõforrásokkal való szakszerû gazdálkodás lehetõségét. Vadászüdvözlettel: Szitás Attila elnök, Kovács Péter Vadászhimnusz Vadász vagyok király az én apám Vadászgatok királyi birtokán Nincs egyebem, fegyverem, golyóm s lovam Lányok elõtt mégis ez a jelszavam Ha csókjaim feledve rég a messzi távolba Emlékezz olykor hû vadászodra
Gyerekfoci Ebben az évben elkezdõdött az iskola és a Darnózseli Sportegyesület közös szervezésében a gyerekfoci.
A gyerekek rendszeres edzéseken vesznek részt, és folyamatos versenyeztetés keretében mérhetik össze tudásukat a környezõ falvak hasonló korú gyermekeivel. A távolabbi cél, a Darnózseli Sportegyesület utánpótlás nevelésén túl, hogy a gyerekek mindennapi életébe beépüljön a testmozgás fontossága. Az edzésekre még mindig várjuk a focizni szeretõ alsós tanulókat. Az edzések idõpontja: hétfõn és csütörtökön, délután az iskola udvarában. Érdeklõdni lehet az iskolában. Ezúton is köszönjük az önkormányzat és a szülõk segítségét a gyerekek utaztatásában. Kozma Bernadett testnevelõ
Érettségire készülve A Mezõföld Gimnázium és Szakiskola 2010 szeptemberében iskolánkban elindította gimnáziumi képzését a nem tanköteles korúak számára. Az esti munkarend szerinti képzésre még mindig lehet jelentkezni.Bõvebb információ, jelentkezés Nagy György tagintézmény-vezetõnél lehetséges a 06-30/366-91-04 telefonszámon. Takács Edit
2010.10.27., 12:22
8
DARNÓZSELI SZÓHARANG
Elbocsátó szép üzenet • Búcsú a testülettõl
Az elmúlt négy esztendõ jelentõs változást, fejlesztéseket hozott a település életében. Bizonyos szinten a fejlõdés motorja mindig a nyugodt, higgadt testületi munka, a testület és a hivatal közös gondolkodása. Az elmúlt négy esztendõben vált a település körjegyzõségi központtá, oktatási központtá, ekkor épült a kerékpárút, újult meg a Fõ utca, hogy csak a legszembetûnõbb változásokat említsük. Az új testület megalakulásával búcsúzik a régi, szavak helyett egy fénykép erejéig. dr. Tóth Zoltán, körjegyzõ
Pálinka Udvarház – Hédervár Az egykori hédervári mozi épületében pálinkafõzdét és pálinkamúzeumot hozott létre a gyõri likõrgyár. A cég a település nevét is használhatja majd, sõt, interaktív pálinkafõzésre is lesz mód. Az önkormányzattól korábban vásárolt területen, az 1773-ban emelt, sokáig ispotályként, majd moziként mûködõ épületben szeptemberre pályázati pénzbõl készült el a Héderváry Pálinka Udvarház. A gyõri likõrgyár az egykori mozi épületét vásárolta meg erre a célra, és csúcstechnológiájával vonzó idegenforgalmi beruházást hozott létre. A település és annak történelmi eseményei, a kastély élete is fontos szempontot jelentett ahhoz, hogy Hédervárra esett a választás. A Pálinkárium látogatóközpontnak, mintaboltnak, egyedülálló interaktív fõzdének és múzeumnak adhat helyet. Az ünnepélyes megnyitón Juhász József polgármester az eseményhez kapcsolódóan két nevet említett: gróf Viczay Mihályét, aki az ingatlant – melyben sokáig ispotály mûködött, de orvosi lakást is kialakítottak benne – 1773-ban emeltette, és gróf Khuen-Héderváry Károlyét, akinek a nevéhez az egykori szeszfõzde létrehozása fûzõdik Az udvarházat – melyet Szent Miklós, a pálinkafõzõk védõszentje vigyáz – Németh László lipóti plébános áldotta meg. Juhász József polgármester, Hédervár
Önkormányzati beruházásokról A leköszönõ képviselõtestület utolsó kérései között szerepelt a település három, a Fõ utcán található intézményének külsõ renoválása. A Közösségi Ház új színbe öltözött. A korábbi megkopott, az utcaképbõl erõsen kirívó, elhanyagolt homlokzat felújítása nagyban hozzájárul az amúgy is tetszetõs Fõ utca faluképéhez. A Könyvtár és a Polgárõrség irodája épülete szintén újraszínezésre került. A szín nem változott, erõs napsütésben mégis szembetûnõ a renovált homlokzat. Jelentõs fejlesztés a Könyvtár és a Polgárõrség irodájának fûtéskorszerûsítése. Az eddigi, mára teljesen elavult, hõszigetelésre alkalmatlan fa ablakok helyébe újonnan gyártott mûanyag ablakok kerültek. Remélhetõleg nemcsak látványban, hanem költséghatékonyságban is sikerült elõrébb lépni. dr. Tóth Zoltán, körjegyzõ
2010-5.sz..p65
8
Virágos Magyarország, Virágos Szigetköz, Virágos Darnózseli Nem mindennapi, példaértékû teljesítmény történt a szomszédban. Valószínûleg többen is értesültek, újságból, internetrõl, kocsmából, Lipót nem csak Magyarország legvirágosabb falva lett, az olaszországi díjkiosztón az európai arany fokozatot is elnyerte. A nemzetközi zsûriben olasz, német, szlovén, osztrák, ír, spanyol, portugál és még megannyi nemzet tagjai ültek. Ültek és ámultak? Természetesen a sikerhez ezúton is gratulálunk. Darnózselin mások az adottságok. Kisebb tõkével, nagy közösségi erõvel mégis szemet gyönyörködtetõen alakul a település képe. Ennek ékes bizonyítéka, hogy Fazekas Zoltán polgármester úr 2010. október 15-én, Balatonfüreden vehette át a „Virágos Magyarországért” Környezetszépítõ Verseny Gyõr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Különdíját, amely 80.000 Ft pénzbeli támogatást is jelent Darnózseli község számára. dr. Tóth Zoltán
Kedves Darnózseliek! Nem tudok szó nélkül elmenni a vörösiszap tragédia mellett! Kérlek, gondold végig, hogy csak ma, idáig miért panaszkodtál? Magadban, és amit ki is mondtál! Sorold fel, mi mindentõl félsz, mi bosszant és aggaszt? Légy õszinte magadhoz! Folyamatosan elégedetlenkedsz, ugye? Kevés a pénz, lehet, hogy téged is leépítenek, a gyerek beteg, jön a fûtésszezon az óriási számlákkal, pocsék borús napjaink vannak már most, és tudjuk, hogy ez pár hónapig így is marad, párkapcsolatunk több sebbõl vérzik… csupa tragédia, nem? Azt mondják, mindenkinek a saját problémája a legfontosabb, és ez szerintem is így van. De állj már meg egy pillanatra, és vesd össze annak a lehetõségét, hogy esetleg munkanélküli leszel, azzal, amit a vörös iszap borította helyeken átélnek az emberek. A házuk használhatatlan, az állataik elpusztultak, egész életük munkája elvészni látszik, és mindennek tetejében ki tudja, hogy mi lesz velük, gyerekeikkel, egészségükkel. Kérlek, tedd össze két kezed, és adj hálát annak, akinek szoktál! Adj hálát mindenért! Kezdjed azzal, amit természetesnek veszel, pedig nem az! Hogy ma is újra felébredtél, volt hol aludnod, félelem nélkül vehetsz levegõt, mozognak a végtagjaid, biztonságban vagy te is, családod is, egészséges vagy, van mit enned-innod stb.! Kérlek, vegyél egy A4-es papírt, és írd le mindazt, amiért hálát adhatsz! Ugye te is tudod, hogy a hála a legmagasabb rezgés, amivel emelheted testi-lelki-szellemi szintedet és csodálatos dolgokat érhetsz el vele? Kérlek, ha eddig nem tetted volna, keress lehetõséget arra, hogy a szükséges módon támogasd azokat, akiknek most igazán nagy szüksége van ránk! Ne legyints, ne mondd azt, hogy majd mások vagy, hogy neked sincs elég! Mindegyikünknek több van, mint azoknak, akiknek a rajtuk levõ ruházaton kívül mindenük odaveszett! Köszönjük Mindenkinek, akik meghallották a hívó szót és jöttek, adakoztak (pénzbeli és természetbeni adományaikat elhozták). A pénzbeli adománygyûjtés folytatódik!! A Darnózseli Vöröskereszt nevében: Dr. Takács Julianna
2010.10.27., 12:22