Cormac McCarthy NEM VÉNNEK VALÓ VIDÉK MAGVETŐ BUDAPEST
A fordítás alapjául szolgáló mű: Cormac McCarthy: No Country For Old Men, Alfred A. Knopf, New York, 2005 Fordította: Bart István Copyright © Cormac McCarthy, 2005 Hungarian translation © Bart István, 2008 MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Honlap: www.magveto.hu E-mail:
[email protected] Felelős kiadó Morcsányi Géza Nyomtatta és kötötte Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt, 2008-ban Felelős vezető Berki István vezérigazgató Felelős szerkesztő Sárközy Bence A kötetet Pintér József tervezte
Műszaki vezető Bezúr Györgyi Kiadványszám 8223 Minion betűtípusból szedve ISBN 978 963 14 2622 9
I.
Egyszer juttattam valakit gázkamrába. Huntsville-ben. Egyetlen egyszer. Már letartóztatni is én tartóztattam le és a koronatanú is én voltam. Kétszer vagy háromszor is elmentem meglátogatni a börtönbe. Tán inkább háromszor. Utoljára a kivégzése napján. Törvényesen nem kellett volna de én elmentem. Habár nem szívesen. Egy tizennégy éves kislányt ölt meg és mondhatom sose jókedvemből látogattam hát még a kivégzése napján de úgy éreztem el kell mennem. Az iratokban az állt hogy szerelemféltésből tette de nekem elmondta hogy szó se volt szerelemről közte meg a lány között. Csak úgy találkozgattak vele pedig hát nagyon fiatalka volt még. Ő is csak épp betöltötte a tizenkilencet. Nekem elmesélte hogy amióta csak az eszét tudta mindig is meg akart ölni valakit. Azt mondta hogy ha kiengednék újra megtenné. Azt is mondta hogy tudja hogy a pokolra jut. A saját fülemmel hallottam tőle. Nem is tudtam mit gondoljak. Én ilyen emberrel még azelőtt nem találkoztam és az jutott az eszembe hogy hátha valami új emberfaj lehet. Végignéztem ahogy beleszíjazták a székbe aztán rácsukták az ajtót. Tán kicsit ideges volt de máskülönben nem látszott rajta semmi. Azt hiszem tényleg tudta hogy
negyedóra múlva a pokolban lesz. Ebben biztos vagyok. Azóta is sokat törtem a fejem ezen a dolgon. Szívesen elbeszélgetett az emberrel. Engem mindig seriffnek hívott. Csak épp én nem tudtam hogy mit mondjak neki. Mert mit mondjon az ember az olyannak aki maga bevallja hogy neki nincsen lelke? Mért is mondana neki valamit is? Mindenesetre sokat gondolkoztam róla. De ez még semmi se volt ahhoz képest hogy mi jött még azután. Azt mondják hogy a szem a lélek tükre. Én nem tudom hogy az ő szeme minek a tükre volt vagy minek nem és azt hiszem most már nem is fogom megtudni. Csak azt tudom hogy másképpen is lehet nézni a világot és van is olyan szem amely másképpen látja és épp ide akarok kilukadni. Mert velem aztán úgy elbánt hogy soha a büdös életben nem hittem volna hogy idejutok. De valahol odakinn a pusztában lakik egy próféta igazi hús-vér próféta aki a pusztítás prófétája és én nem szeretnék találkozni vele. Tudván tudom hogy igazán létezik. Mivel láttam a művét. Velem egyszer történt meg hogy rám nézett az a szem. Még egyszer nem vállalom. Többször nem kockáztatok és nem fogok magamtól elébe állni. Nemcsak azért mert öregebb lettem. Bárcsak úgy
volna. Még azt se mondhatnám hogy azért mert az ember az ilyesmit vagy akarja vagy nem. Mert azt én mindig is tudtam hogy aki arra vállalkozik amire én annak nem szabad félni a haláltól. Ez úgy igaz ahogy mondom. Nincsen ebben semmi nagyzolás meg semmi mert az ember csak teszi a dolgát. De ha félsz mindjárt megérzik rajtad. A szívveréseden. Azt hiszem főleg arról van szó hogy ki mit hajlandó elvállalni. És azt hiszem a lelkét kellene kockára tenni az embernek. Azt meg én nem akarom. Azt hiszem most már soha többé.
A járőr aki behozta odaállította Chigurh-t az iroda sarkába hátrabilincselt kézzel ő meg letelepedett a forgószékébe levette a kalapját feltette a lábát az íróasztalra aztán a mobilján felhívta Lamart. Akkor érkeztek. Az altisztnek valami tartály lógott a vállán olyasféle mint a tüdőtágulásos betegek oxigénpalackja. Az ingujja alatt meg egy gumicső vezetett egy kábító pisztolyhoz amely éppen olyan volt mint amilyent a vágóhídon használnak. Vagy nagyon hasonló. Megnézheti ha bemegy az őrsre. Én a saját szememmel láttam. Isten bizony. Amikor felállt a székéből leakasztott egy kulcsot az övén lógó kulcskarikáról és kinyitotta a bezárt íróasztalfiókot hogy elővegye belőle a fogdakulcsokat. Közben kissé előrehajolt. Ekkor Chigurh hirtelen leguggolt a hátrabilincselt kezét áthúzta maga alatt a térde alá. Aztán letette magát a földre hanyatt dőlt és a láncot a felhúzott lába alatt előrerántva könnyeden s ruganyosan talpra ugrott. Mintha ki tudja mióta gyakorolná már. Két összebilincselt öklével lesújtott az altiszt fejére aztán felugrott a levegőbe és két térddel nyakon rúgta majd a lánccal lehúzta a fejét. Lezuhantak a padlóra. Az altiszt megpróbálta bedugni a kezét a lánc alá de hiába. Chigurh meg fektében térdét az altiszt testének feszítve húzta maga felé az összebilincselt
kezét. Az altiszt vadul hadonászott és rúgkapált s közben megindult oldalvást fekve a padlón körbe-körbe felrúgta a szemetes kosarat és kerekesszékét a szoba túlsó végébe repítette. Egy rúgással becsapta az ajtót és jobbra-balra hengergőzve maguk köré csavarta a hosszú szőnyeget. Hörögve szedte a levegőt és vért öklendezett. A saját vérébe fulladt bele. De Chigurh csak egyre erősebben húzta. Csontig vágott a bilincs széle. Az altisztnek felszakadt a jobboldali nyaki ütőere és a sugárban kilövellő vér a szoba szemközti falára freccsent aztán onnan széles csíkokban csurgott le a padlóra. A rúgkapálás lassult aztán megszűnt. Már csak rángatózott. Aztán egészen elcsendesedett. Chigurh rajta feküdt és mélyeket lélegzett. Amikor feltápászkodott levette a kulcskarikát az altiszt övéről kiszabadította magát a bilincsből az altiszt revolverét a nadrágja övrészébe dugta aztán kiment a mosdóba. Hidegvizet csurgatott a csuklóira amíg el nem állt a vérzés a fogával csíkokra szaggatott egy törülközőt azzal bekötözte magát aztán visszament az irodába. Felült az íróasztalra és az ott álló ragszalagtartóról letépdesett darabokkal rögzítette a kötést s közben a padlóról fölfelé meredő halottat nézegette. Amikor végzett kivette a hulla zsebéből a tárcáját kivette belőle a pénzt begyűrte az ingzsebébe és a tárcát ledobta a földre. Levette róla a légtartályt fogta a kábító pisztolyt kiment az udvarba és beült a járőrkocsiba beindította a motort hátramenetbe kapcsolt aztán kihajtott az utcára.
Az országútra érve kinézett magának egy viszonylag új típusú Ford kupét melyben csak a vezető ült s aztán bekapcsolta a villogót és megnyomta a sziréna gombját. A Ford lehúzódott az útpadkára. Chigurh beállt mögéje leállította a motort a vállára akasztotta a légtartályt aztán kiszállt. A Ford vezetője a visszapillantó tükörben nézte ahogy jön előre hozzá. Valami nincs rendben? kérdezte. Kérem uram szálljon ki a gépkocsiból. A férfi kinyitotta az ajtót és kiszállt. Miről van szó? kérdezte. Kérem álljon kissé távolabb a gépkocsitól. A férfi kissé félrehúzódott. Chigurh látta amint megjelenik a szemében a kétely az előtte álló vérfoltos alak láttán de akkor már késő volt. Olyan mozdulattal mint egy hittérítő Chigurh a férfi fejére tette a kezét. A légpumpa dugattyúja kis cuppanó hangot adott majd kattant egyet mint amikor becsukódik egy ajtó. A férfi hangtalanul lerogyott a földre egy kis kerek lukkal a homlokán melyből vér bugyogott elő s lecsorgott a szemébe kimosva belőle a világ lassan tűnő képét. Chigurh letörölte a kezéről a vért a zsebkendőjével. Csak nem akartam hogy összevérezd a kocsit – mondta.
Moss a csizmája sarkát a bazalttörmelékbe mélyesztve ült a hegygerincen és az alatta elterülő sivatagot pásztázta a nagy tizenkettes német látcsövével. A kalapja hátratolva a tarkójára. A könyöke a térdére támasztva. A vállán átvetve egy .270-es kaliberű nagyöblű '98-as Mauser szép rétegelt jávorfa és dió tussal. Unertl gyártmányú távcső volt rászerelve ugyanolyan fényerejű mint a látcsöve. Az antilopcsorda nem egészen egy mérföldnyire volt tőle. Alig egy órája kelt csak fel a nap és a hegy meg a sziklák hosszú árnyéka még messze előre kivetült a kiszáradt ártér síkjára. Ott feketéllett valahol Moss árnyéka is a többi közt. Leeresztette a látcsövét és körülnézett a tájon. Messze lenn délen Mexikó goromba hegyei. Eladdig a folyó kanyarulatai. Nyugat felé meg a határvidék kiégett sárgás lapálya. Kiköpte a szájában összecsomósodott nyálat és szája szélét a vászon munkásinge vállába törölte. Fél perc alatt le tudná teríteni az egész csapatot. Öthüvelykenként eltolva a lőszöget ezer yardról. A lőállás amit kinézett magának egy hosszú törmelékkúp görgetegének a végében volt jócskán lőtávolon belül. Csak épp majd' egy órába telik majd mire odaér az antilopok meg szél ellen legeltek tőle. Legfeljebb az játszott a kezére hogy éppen nem fújt. Amikor leért a sziklagörgeteg végébe óvatosan felegyenesedett és a szeme az antilopokat kereste. Nemigen távolodtak el attól a helytől ahol utoljára látta őket
de még mindig legalább hétszáz lábnyira voltak tőle. Látcsövén újra szemügyre vette az állatokat. Porszemek táncoltak a légben és a hőség is eltorzította a képet. A talaj fölött gyöngyházködben por és pollenfelhő lebegett. Több fedezék már nem kínálkozott az antilopokig és csak egy lövése volt. Kissé előbbre kúszott a kavicson lehúzta az egyik csizmáját és kirakta egy sziklára megtámasztotta rajta a csövet aztán a puskaszíjat a karjára tekerte a hüvelykjével kibiztosította a závárzatot és belenézett a távcsőbe. Az antilopok a fejüket feltartva álltak megdermedve és mind feléje néztek. A fene egye meg – suttogta. A nap a háta mögött volt és aligha a távcső lencséje csillant bele a szemükbe. Egyszerűen csak észrevették. A puska elsütő billentyűje kilencunciás nyomásra volt beállítva Moss óvatosan a vállához szorította a fegyvert megint belenézett a távcsőbe és a célkeresztet kissé feljebb igazította a magából legtöbbet mutató állat hátánál. Pontosan tudta hogy százyardonként milyen görbét fog leírni a golyó. Csak épp a távolságban nem volt biztos. Ujját a ravasz hajlatára helyezte. Az aranyláncon a nyakában hordott vaddisznóagyar odafeküdt a könyöke mellé a kavicsok közé.
A nagy kaliber és a csőfék dacára a puska felugrott amikor elsütötte. Amikor újra belenézett a távcsőbe azt látta hogy az állatok ugyanúgy állnak mint az előbb. A 150 grain súlyú golyónak csaknem egy egész másodpercbe telt hogy odaérjen a hangnak viszont kétszer annyi időbe. Az antilopok csak álltak és nézték a becsapódó golyó által felcsapott porbokrétát. Aztán egyszer csak nagyot ugrottak és szinte azonnal teljes sebességgel elvágtattak a lapályon s mögöttük még hosszan dörgött a sziklákról visszavisszaverődő lövés öblös döreje amíg szét nem terült a szélesen ásító síkság kora reggeli magányos csöndjében. Moss felállt és elnézett utánuk. A szeméhez emelte a látcsövét. Az egyik állat lemaradt a többitől bicegett az egyik lábára és Moss arra gondolt hogy a golyó alighanem visszapattant a kőkemény földről és a bal hátsó fertályába fúródott. Előrehajolt és kiköpte a szájában összegyűlt nyálat. A fene egye meg – mondta. Nézte hogyan tűnnek el déli irányban a köves bakhátak mögött. A vöröses-sárga fátyolos porfelhő hosszan ott lebegett a mozdulatlan reggeli légben mígnem lassan leülepedett. Csendes és üres volt a száraz völgyteknő. Mintha mi sem történt volna. Moss leült felhúzta a csizmáját fogta a puskáját kiugratta a kilőtt hüvelyt betette az ingzsebébe aztán becsukta a závárt. Szíjánál a vállára kerítette a puskát és elindult.
Legalább negyven percbe telt mire átért a völgyteknő túloldalára. Aztán nekivágott a megdermedt lávafolyam enyhe de annál hosszabb kaptatójának elballagott a gerinc délkeleti végéig és a hegyfokról letekintett a síkságra ahol az állatoknak az imént nyoma veszett. Látcsövével lassan végigpásztázta a tájat. Nagy fekete farkatlan kutyát pillantott meg a síkon loholni. Alaposabban is szemügyre vette. Hatalmas feje volt a füle megkurtítva és csúnyán bicegett. Ekkor a kutya megtorpant s egy darabig állva maradt. Hátrafelé nézett. Aztán tovább kocogott. Moss leeresztette a látcsövet és szabad szemmel nézett a kutya után. Hüvelykujját a puskaszíjba akasztva kalapját hátratolva tovább baktatott a gerinc vonalát követve. Az inge hátán már átütött az izzadság. Sziklafal mellett haladt el kőbevésett primitív rajzok alatt. Akár több ezer évesek is lehettek. Akik odavésték vadászok voltak akárcsak jómaga. Más nyomot nem hagytak maguk után. A hegygerinc kőgörgetegben végződött s azon vitt lefelé egy meredek csapás. Kétfelől apró kaktuszliliom és macskafark kóró. Letelepedett egy kőre a könyökét megtámasztotta a térdén és a látcsövével szemügyre vette az elébe táruló terepet. Egy mérföldnyire lenn a kiszáradt meder lapályán három járművet vett észre. Leeresztette a látcsövét hogy teljes széltében lássa a tájat. Aztán megint belenézett a látcsőbe. Úgy látta emberek
hevernek a járművek körül. Megvetette a csizmája sarkát a kőtörmelékben és beállította a látcső fókuszát. Megállapította hogy a járművek négy kerék meghajtású pickupok és furgonok vagy talán Bronco terepjárók hatalmas terepabronccsal csörlőkkel és tetőlámpákkal felszerelve. A körülöttük heverő emberek alighanem halottak voltak. Leeresztette a látcsövét. Aztán újra a szeméhez emelte. Megint leeresztette aztán nem csinált semmit csak ült a kövön. Semmi sem mozdult. Sokáig elüldögélt még azon a kövön. Amikor a kocsik közelébe ért a puska tusát a csípőjének támasztva a karjára fektette és kibiztosította. Aztán megállt. Körbetekintett aztán alaposan megnézte magának a kocsikat. Mindegyiken golyónyomokat látott. Helyenként közvetlenül egymás mellett sorakoztak a lukak s ebből tudta hogy a támadók automata fegyvert használtak. Az ablakokban nemigen maradt üveg és a gumik laposak voltak. Moss hosszan állt és figyelt. Hallgatózott. Az első jármű vezetője holtan borult a kormányra. A kocsi mögött két további hulla hevert a ritkás de magas elsárgult fű között. A földön fekete alvadt vértócsák. Megint megállt és fülelt. Nem hallott semmit. Csak a legyek zúgását. Hátrakerült a kocsi mögé. Nagy fekete kutya hevert döglötten a földön olyasféle mint amilyent a síkon látott loholni. Hasba lőtték és kiömlött a bele. Kissé távolabb egy harmadik hullát pillantott meg. Hasmánt hevert a földön. Benézett a kitört ablakon a kormányra dőlt halottra. Látta
hogy fejbe lőtték. Csupa vér volt minden. Hátraballagott a második járműhöz de az üres volt. Aztán odament a harmadik hullához. Sörétes dugattyús puska hevert mellette a fűben. Rövid csöve volt és a tusa helyén pisztolyagy. Húsztöltényes dobtár volt rászerelve. A csizmája orrával megbökte a halott csizmáját aztán körbehordozta a tekintetét a környező dombokon. A harmadik jármű megemelt karosszériájú füstös üvegű Bronco volt. Felnyúlt a kilincshez és kinyitotta az ajtót. Egy férfi nézett szembe vele a volán mögül. Moss visszahőkölt és ráfogta a puskáját. Az ember arca véres volt. Szárazon mozgott az ajka. Agua cuate – mondta. Agua por dios. Fekete nejlonhevederrel felszerelt rövidcsövű H&K géppisztoly hevert az ölében. Moss elvette a fegyvert aztán hátrább lépett a kocsitól. Agua – mondta a férfi. Por dios. Nincsen vizem. Agua. Moss nyitva hagyta az ajtót a géppisztolyt a vállára akasztotta és ellépdelt. A férfi a szemével követte. Moss elölről megkerülte a Broncót és a vezetőfülke túlsó ajtaját is
kinyitotta. Felhúzta a fogantyút és előredöntötte az ülést. Az ülések mögötti rakteret fémesen csillogó hőszigetelő paplan borította. Moss felhajtotta a szélét. Egyforma tégla nagyságú nejlonba burkolt csomagok. A szemét a kormánynál ülő férfin tartva elővette a kését és felhasította az egyiket. Valami száraz barna por folyt ki belőle. Megnyalta a mutatóujját belemártotta a porba és megszagolta. Aztán a nadrágjába törölte az ujját visszatakarta a csomagokat és távolabbra húzódva a kocsitól megint körül fürkészett a tájon. Sehol semmi. Kissé arrébb lépdelt és látcsővel is szemügyre vette a környező dombokat. Mögötte a megkövült lávafolyam. Dél felé meg a lapály. Elővette a zsebkendőjét visszament a kocsihoz és mindent letörülgetett amihez hozzáért. A kilincset az emeltyűt a takaró fémes felületét és a nejloncsomagolást is. Megpróbálta felidézni hogy nem nyúlt-e még ezen kívül valami máshoz is. Visszament az első terepjáróhoz. Zsebkendővel fogta meg a kilincset kinyitotta az ajtót és benézett. Kinyitotta a kesztyűtartót és oda is benézett aztán visszacsukta. Alaposan megnézte magának a kormánynál ülő halottat. Nyitva hagyta az ajtót megkerülte a kocsit és kinyitotta a túlsó ajtót is. Szinte szitává volt lőve. A szélvédő is. Valami kiskaliberű fegyver lehetett. Hat milliméteres. Vagy talán négyes sörét. A lukakból ítélve. Kinyitotta az ajtót megnyomta az ablakemelő gombját de az akku le volt merülve. Becsapta az ajtót megállt a kocsi mellett és a tekintetével a környező alacsony dombokat pásztázta. Leguggolt lekanyarította a válláról a puskát és lefektette a
fűbe. Fogta a géppisztolyt és a tenyere élével kinyitotta az adagolót. A töltényűr be volt töltve de a tárban már csak két lőszer maradt. Megszagolgatta a csövét. Kivette a tárat és a puskáját az egyik vállára véve a géppisztolyt a másikra visszament a Broncóhoz és odadugta a tárat a kocsiban ülő férfi orra alá. Otra – mondta. Otra. A férfi bólintott. En mi bolsa. Beszél angolul? Nem kapott választ. A férfi az állával mutogatva próbálta megértetni magát. Moss észrevette hogy két tár dudorodik ki a vászonzekéje zsebéből. Benyúlt a kocsiba és elvette tőle a tárakat de mindjárt vissza is hőkölt. Vér és ürülékszag csapta meg az orrát. Az egyik teli tárat behelyezte a fegyverbe és a másik kettőt zsebre tette. Agua cuate – hajtogatta egyre a férfi. Moss körbe tekintett. Mondtam már – mondta. Nincs vizem. La puerta – mondta a férfi.
Moss kérdőn nézett rá. La puerta. Hay lobos. Nincs itt semmiféle farkas. Sí sí. Lobos. Leones. Moss a könyökével becsukta az ajtót. Visszament az első pickuphoz megállt mellette és benézett a nyitott jobboldali ajtón. Ez az ajtó ép volt az ülés azonban itt is vérfoltos. Az indítókulcs is ott volt még a helyén és Moss benyúlt a kocsiba elfordította a kulcsot aztán megnyomta az ablakemelő gombját. Az ablaküveg táblája lassan előkúszott az ajtóból. Két golyóütötte luk volt rajta és belülről ráfröccsent megszáradt vérpettyek. Ez elgondolkoztatta. Lenézett a lába elé. Ott is vérfoltokat látott. És véres volt a fű is. Felemelte a tekintetét és elnézett a furgon mellett dél felé amerről a kocsik jöhettek. Úgy látszik valaki itt a végsőkig kitartott. Mégpedig nem az a cuate a Broncóban aki vízért könyörgött neki. Kiballagott a kiszáradt ártérre nagy kört írt le amíg olyan helyre nem ért ahonnan nézve a lapos árnyékok már kirajzolták neki a gyér fűben a keréknyomokat. Elindult a nyomokon délnek. Százlábnyit tett csak meg amikor rábukkant a menekülő nyomára. Attól fogva azt követte mígnem megint véres fűre bukkant. Követte a vérfoltokat.
„Nem jutsz messzire öregem” mondta magában. „Lehet hogy te még azt hiszed. De nem fogsz.” Akkor otthagyta a nyomot és felment a legmagasabb bucka tetejére a hóna alatt tartva a kibiztosított H&K-t. Dél felé fordította a látcsövét és lassan tüzetesen szemügyre vette a tájat. Semmi. Ujjaival az ingére csüngő vaddisznóagyart babrálta. Szerintem mostanra már valami árnyékban ücsörögsz – mondta magában – és jönnél visszafele. És se neked se nekem semmi esélyünk hogy meglássuk a másikat. Leguggolt és a könyökét a térdére támasztva látcsövével végigpásztázta a völgyteknő végében emelkedő sziklás magaslatokat. Aztán keresztbe tette a lábát és még lassabban mint az előbb egyenként is szemügyre vette a szikla alakzatokat. Leeresztette a látcsövet és csak ült és várt. Nagy hülyeség lenne ha most lelövetnéd magad – mondta maga elé. Úgyhogy inkább ne nagyon ugrálj. Hátrafordult és fölnézett a napra. Körülbelül tizenegy óra lehetett. Azt se tudjuk hogy a múlt éjjel történt-e a dolog. Az is lehet hogy már két napja. Vagy akár három. De valószínűleg ma éjjel volt. Könnyű szél kelt. Hátratolta a kalapját megtörölte a
homlokát a selyemkendőjével aztán visszagyűrte a nadrágja farzsebébe. A völgyteknő peremét nézegette főleg egy alacsony sziklás hegynyúlványt a keleti szélén. A sebzett állat se megy hegynek fel – mondta. Az nem létezik. Beleizzadt mire felért a sziklás tetőre. Már majdnem delelőn állt a nap. Messze északon egy vontatót látott döcögni a hőségtől reszkető síkságon. Körülbelül tízmérföldnyire lehetett. Vagy talán tizenötre. A 90-es úton haladt. Leült újra elővette a látcsövet és tekintetét végighordozta az innen elébe táruló tájon. Aztán egyszer csak megállt a kezében a látcső. Egy kőgörgeteg aljában valami kis kék dolgot pillantott meg. Hosszan nézte a látcsövével. Nem látott semmi mozgást. A környéket is alaposan szemügyre vette. Aztán tovább figyelt. Majd' egy órába is telt mire felkászálódott és megindult lefelé. A halott egy sziklának dőlve hevert a földön a lába közt egy kibiztosított rendőrségi nikkelezett .45-ös automatával. A sziklának vetett háttal ülhetett aztán amikor meghalt oldalt hengeredett. Nyitva volt a szeme. Mintha nézne valamit. Valami nagyon apró dolgot a fű között. Körötte véres volt a föld és véres volt a szikla is mögötte. Alighanem azért volt még vörös a vér mert a szikla árnyékában még nem érte a nap. Moss felvette a földről a pisztolyt a hüvelykujjával
megnyomta a reteszelő gombot és visszaeresztette a kakast. Leguggolt és megpróbálta a férfi nadrágjába törölni a tusról a vért de már nagyon rászáradt. Felegyenesedett és a pisztolyt betűzte az övébe a háta mögé aztán hátratolta a kalapját és az ingujjával letörölte a homlokáról a verejtéket. Vastag bőr aktatáska állt a halott ember mellett és Moss mindjárt tudta hogy mi van benne. Olyan biztos volt a dolgában hogy szinte valami rémület fogta el bár maga sem tudta miért. Amikor végül is rászánta magát hogy felvegye a földről csak pár lépésnyire vitte aztán leült a fűbe és letette maga mellé a puskát. Szétvetett lábbal ült az ölében a géppisztollyal és a térde közé állított aktatáskával. Kicsatolta a két bőrszíjat és felpattintotta a sárgaréz zárat aztán felhajtotta a táska lapját de mindjárt vissza is hajtotta. A táska színültig volt százdollárosokkal. Kötegelve lepecsételt banki szalaggal átkötve és mindegyiken az állt hogy $ 10.000. Nem tudta mennyi lehet az egész de azért sejtette. Csak ült és nézte aztán megint visszahajtotta a táska lapját és ült tovább lehorgasztott fejjel. Ott látta maga előtt az egész életét egy kupacban. Nap mint nap hajnaltól sötétedésig mind a holta napjáig ott volt előtte az egész élet. Belefért volna mindenestül ebbe a bőr aktatáskába. Felemelte a fejét és elnézett a kőgörgeteg fölött. Könnyű szél támadt észak felől. Hűvös szél. De a nap is tovább sütött. Egy óra volt. Odanézett a fűben heverő halottra.
Drága krokodilbőr csizmát viselt mely megtelt vérrel és a vér már kezdett átütni rajta és megfeketedett tőle a csizma bőre. Eddig tartott az élete. Itt ért véget. Ahol dél felé a távolban hegyek magaslanak. Szél borzolja a füvet. És csönd van. Visszazárta a táska zárját becsatolta a szíjakat felállt és a vállára kanyarította a puskaszíjat aztán fogta az aktatáskát meg a géppisztolyt és betájolta magát az árnyéka után. Úgy gondolta bízvást visszatalál a kocsijához és úgy képzelte hogy talán majd éjszaka gyalog kel át a sivatagon. Arrafelé azonban sok volt a csörgőkígyó és tudta hogy ha éjnek idején megmarja egy akkor valószínűleg ő is beáll a sorba és az aktatáska a tartalmával egyetemben új tulajdonoshoz kerül. Ellenkező esetben viszont világos nappal kell átvágnia a síkságon gyalog a vállán egy automata lőfegyverrel és egy több millió dollárt tartalmazó aktatáskával. Ráadásul semmi kétség sem fért hozzá hogy lesz valaki aki keresni fogja ezt a pénzt. Esetleg több valakik is. Arra gondolt visszamenne azért a rövidcsövű sörétes puskáért meg a tárakért. Erős bizodalma volt ebben a fegyverben. Meg arra gondolt hogy a géppisztolyt viszont otthagyja. Végtére is automata fegyverért automatikusan börtön jár. Végül is semmit sem hagyott ott aminthogy a kocsikhoz sem ment vissza. Toronyiránt vágott neki az útnak hol a
bazaltgörgeteg nyúlványai közti hasadékokban haladt hol meg a dimbes-dombos nyílt fátlan síkon. Késő délután lett mire elérte azt a bekötő utat amelyen a hajnali szürkületben időtlen időkkel azelőtt elindult. Aztán körülbelül egy mérfölddel följebb ott állt a pickupja. Kinyitotta az ajtót és odaállította a puskát az ülés mellé. Megkerülte a kocsit kinyitotta a sofőrülés ajtaját megemelte a fogantyút előrehúzta az ülést és betette mögéje az aktatáskát meg a géppisztolyt. A .45-öst és a látcsövet az ülésre tette beült és amennyire csak lehetett a lábával hátratolta az ülést aztán bedugta a kulcsot a gyújtásba. Levette a kalapját hátradőlt és a fejét nekitámasztotta a hátsó ablak hideg üvegének. Lehunyta a szemét. Amikor az országúthoz ért lelassított átzötyögött a sárfogó rácson amely a tehenek miatt volt odafektetve a földút torkolatába aztán kifordult az aszfaltozott útra és bekapcsolta a világítást. Nyugatnak indult Sanderson felé és minden sebességkorlátozást betartott. A város keleti végén álló benzinkútnál megállt cigarettáért meg megivott egy pohár vizet aztán befordult a Sivatagi Park felé beállt a lehorgonyzott lakókocsi mellé és leállította a motort. Odabenn világosság volt. Ha száz évig élek se lesz még egy ilyen napom ebben az életben – mondta. De mire kimondta már meg is bánta. A kesztyűtartóból elővette az elemlámpát aztán kiszállt
kivette az ülés mögül a géppisztolyt meg az aktatáskát és bemászott a lakókocsi alá. Hanyattfeküdt szemügyre vette az alját. Olcsó plasztik csövek és pozdorja lemez. Fosztó szigetelőanyag. Fogta a H&K-t bedugta egy sarokba és ráhúzta a szigetelő paplant. De még maradt egy kicsit a lakókocsi alatt. Ott feküdt hanyatt és gondolkodott. Aztán az aktatáskát maga után húzva előmászott leporolta magát fölment a lépcsőn és benyitott. A felesége a díványon hevert TV-t nézett és Coca Colát iszogatott. Föl se nézett. Három óra van – mondta. Talán jöjjek vissza később? A felesége megfordult a díványon végigmérte a férfit aztán tovább, nézte a tévét. Mi van abban a táskában? Egy csomó pénz. Akkor jó. Moss kiment a konyhába és kivett egy sört a hűtőszekrényből. Ideadnád a kocsikulcsot? Hova mész? Cigiért.
Szóval cigiért. Igen Llewelyn. Cigarettáért. Itt ültem bezárva egész nap. Mit szólnál egy kis ciánhoz? Vagy azt nem szereted annyira? Add már ide azt a rohadt kulcsot. Majd kiülök az udvarba bagózni. Moss belekortyolt a sörbe aztán bement a hálószobába fél térdre ereszkedett és betolta a táskát az ágy alá. Visszament a nappaliba. Vettem neked cigarettát – mondta. Mindjárt behozom. Otthagyta a sört a pulton kiment és kivette a pickup-ból a két doboz cigarettát a távcsövet a vállára kerítette a .270est bevágta a pickup ajtaját és visszament a lakókocsiba. Odaadta a cigarettát a feleségének és megint bement a hálószobába. Honnan van az a pisztoly? szólt utána a nő. Jó helyről. Vetted? … Találtam.
A nő felegyenesedett ültében. Llewelyn! Moss visszajött a hálószobából. Na mi van? kérdezte. Mit üvöltözöl itt nekem? Mennyit adtál ezért a vacakért? Mért kell neked mindent tudni? Tudni akarom hogy mennyit adtál érte. Mondtam már. Találtam. Egy frászt találtad. Moss letelepedett a díványra fölrakta a lábát a dohányzó asztalra és belekortyolt a sörébe. De akkor se nem az enyém. Nem vettem pisztolyt. Érted? Még szép. Kibontotta az egyik cigarettásdobozt kivett belőle egy szálat és rágyújtott az öngyújtójával. Hol voltál egész nap? Elmentem neked cigarettáért. Tudod mit? Nem is vagyok rá kíváncsi miket műveltél. Moss a sörét szürcsölgette. Bólintott. Akkor jó. Azt hiszem jobb is ha nem tudok róla.
Ha sokat jártatod a szádat elviszlek hátra és jól megkeféllek. Milyen nagy a pofád! Jól van. Csak csináljad. Az a spiné is ezt mondta mi? kérdezte a nő. Na csak várj. Befejezem a sörömet aztán majd megbeszéljük hogy miket mondott a spiné. Amikor felébredt l:06-ot mutatott az éjjeliszekrényen álló digitális óra. Hanyatt feküdt az ágyban és a mennyezetet bámulta. A kinti higanygőz lámpa hideg kék fénye halvány derengésbe vonta a hálószobát. Olyan volt mint a téli holdvilág. Volt benne valami távoli ami a csillagokra emlékeztette. De hozzászokott már. Minden jobb mint sötétben aludni. Lerúgta magáról a takarót és kiült az ágy szélére. Elnézte a felesége meztelen hátát. A párnán szétterült haját. Lenyúlt a takaróért és betakargatta vele a vállát aztán felkelt és kiment a konyhába. Elővett egy üveg ásványvizet a jégről lecsavarta a kupakját és a nyitott hűtőszekrény ajtón át kihulló fényben belekortyolt. Aztán csak állt a kezében a palackkal miközben páracseppek gyűltek a hideg üveg falára és
nézett ki az ablakon az országúti lámpák felé. Hosszan állt ott. Amikor visszament a hálószobába fölszedte a földről az alsónadrágját felhúzta aztán kiment a fürdőszobába és becsukta maga mögött az ajtót. Aztán átment a másik hálószobába előhúzta a táskát az ágy alól és kinyitotta. A padlón ült a térde közé fogott táskával és könyékig beletúrt a pénzbe aztán kiszedegette a táskából. A kötegek húsz sorban hevertek egymáson. Visszarakosgatta a pénzt aztán a padlóhoz ütögette a táskát hogy a kötegek visszarendeződjenek a helyükre. Annyiszor tizenkettő. Fejben is ki tudta számítani. Két egész négy tized millió. Csupa használt bankjegyben. Aztán csak ült és bámulta a pénzt. Ez komoly dolog. Nem csak egy szerencsés véletlen. Becsukta a táskát becsatolta a szíjakat és visszadugta az ágy alá. Aztán felállt és kinézett az ablakon. A csillagokat nézte a várostól északra húzódó sziklás hegygerinc fölött. Minden csendes volt. Még kutyaugatás se hallatszott. De nem a pénz miatt riadt fel álmából. Mind meghaltatok egészen? tette fel magának a kérdést. Ugye nem? A felesége felébredt az öltözködés neszeire és feléje fordult az ágyban. Llewelyn?
Tessék. Mit csinálsz? Öltözök. Hová mész? El. Hová mész drágám? Valamit elfelejtettem elintézni. Mindjárt jövök vissza. Mit akarsz csinálni? Kihúzta a fiókot kivette belőle a .45-öst kiugratta a tárat ellenőrizte aztán visszatolta a helyére és a pisztolyt az övébe dugta. Megfordult és a feleségére nézett. Megyek elintézek valamit a kurva életbe és ne rinyálj mert úgyis elmegyek. Ha nem jövök vissza mondd meg anyámnak hogy szeretem. Llewelyn az anyád már rég meghalt. Akkor majd megmondom neki én. A felesége felült az ágyban. Llewelyn a frászt hozod rám. Valami baj van?
Nincsen semmi baj. Aludj tovább! Aludjak tovább? Mindjárt itt leszek. A kurva életbe Llewelyn. Visszafordult az ajtóból és a feleségére emelte a tekintetét. És mi van ha az lesz hogy nem jövök vissza? Akkor ezek lesznek az utolsó szavaid hozzám? A felesége magára kapta a pongyoláját és kiment utána a konyhába. Moss elővett a mosogató alól egy üres műanyag demizsont és odatette a csap alá. Van róla fogalmad hogy hány óra van? Van. Drágám én nem akarom hogy elmenjél. Hová mész egyáltalán? Nem akarom hogy elmenjél. Én se akarok elmenni de muszáj. Nemsokára visszajövök. De ne várj meg ébren. Beállt a kivilágított benzinkúthoz leállította a motort elővette a térképet a kesztyűtartóból széthajtogatta az ülésen és hosszan tanulmányozta. Végül bejelölte a helyet ahol a
kocsikat sejtette aztán berajzolta magának az oda vezető utat visszafelé a Harkle-mezei marhalegelőig. Jó terepgumija volt és még két tartalék is de ez nagyon nehéz terep lesz. Elnézegette a térképre húzott vonalat. Aztán előrehajolt újra megnézte magának a domborzatot és másik vonalat rajzolt a térképre. Aztán meg csak ült és nézte a térképet. Amikor beindította a motort és kifordult az országútra éppen negyed három volt az út üres és a rádió se szólt ezen a távoli vidéken még csak nem is sercegett. A kerítéshez érve kiszállt kinyitotta a marhajárás sorompóját áthajtott rajta aztán megint kiszállt és behúzta maga mögött aztán megállt a pickup mellett és hallgatta a csöndet. Aztán visszaült a volánhoz és megindult délnek a földúton. Nem kapcsolta be a négykerék meghajtást és óvatosan kettes sebességben haladt. A hold még nem volt sehol de fénye fátyolos derengést bocsátott a feketén kirajzolódó hegyek elébe. Lefelé fordult arra amerre aznap reggel leállította a pickupot valami használatlan régi szekérúton amely keletnek haladt a Harkle-mezőn keresztül. Amikor aztán felkelt a hold sápadt dagadt és idomtalan pofája úgy fénylett a hegyek felett hogy az egész tájat bevilágította és Moss el is oltotta a fényszóróit. Fél óra múlva megállt és a gerincen végiglépkedve kiment a kis emelkedő tetejére és lenézett kelet és dél felé. Ragyogott a hold. Minden kékben úszott. A síkon jól látszott
az égen átvonuló felhők árnyéka. Meg-megiramodva amikor a hegyoldal fölé értek. Elüldögélt a varas kérges földön törökülésben. Sehol egy prérifarkas. Sehol semmi. Ami mexikói drogkereskedő lehetne. Hát igen. Végül is mindenkinek kell lenni valaminek. Amikor visszaült a pickupba letért a csapásról és csak a holdvilágra hagyatkozott. Elhaladt a völgy fölső végében kiugró bazaltfok alatt aztán megint délnek fordult. Jó memóriája volt ismerős vidéken járt. Olyan terepen melyet aznap reggel már alaposan szemügyre vett a gerincről. Megint megállt és kiszállt fülelni. Amikor visszaült lefeszegette a mennyezetvilágítás műanyag fedelét kivette az izzót és betette a hamutartóba. Aztán az elemlámpával a kezében újra belemerült a térkép tanulmányozásába. Amikor legközelebb megállt nem szállt ki csak leállította a motort és ott ült a kocsiban leeresztett ablakkal. Sokáig. A völgykatlan felső végétől félmérföldnyire állította le a kocsit fogta a vizes demizsont és az elemlámpát betette a farzsebébe. Aztán fölvette az ülésről a .45-öst és az ujjával benyomva a zár nyelvét halkan becsukta az ajtót aztán megindult lefelé a lapályon álló kocsik felé. Ott voltak ahol hagyta őket a kilőtt abroncsukon gubbasztva. A csőre töltött .45-össel a kezében lassan lopakodva közelített feléjük. Körülötte minden csendes volt. Talán a hold miatt. Csak a tulajdon árnyéka követte de azt is sokallotta. Ronda érzés volt. Hívatlan vendégnek lenni a
halottak közt. De inkább csak ne hívogassatok – szólt oda nekik. Még nem tartozom közétek. Egyelőre. A Bronco ajtaja tárva-nyitva állt. Amikor ezt meglátta megtorpant és azonnal fél térdre ereszkedett. A demizsont maga mellé állította a földre. Na te seggfej – mondta. – Most megnézheted magad. Ez a hülyék sorsa. Lassan megfordult maga körül és körülnézett a holdvilágos tájon. Nem hallott mást csak a saját szívdobogását. Legörnyedt és odalopózott a kocsihoz aztán a nyitott ajtóhoz érve benézett rajta. A férfi a kormányra dőlve ült. Oldalvást mert még rajta volt a biztonsági öv. Körülötte mindenfelé friss vér. Moss előhúzta az elemlámpáját ráborította a tenyerét és felkattintotta. Fejbe lőtték. Semmi lobos. Semmi leones. A lefogott elemlámpát az ülések mögötti raktérre irányította. Üres volt. Lekapcsolta az elemlámpát és egy darabig csak állt ott. Aztán lassan megindult arra ahol a többi hulla hevert. A rövidcsövű sörétespuska nem volt sehol. A hold már az égbolt negyedénél járt. Szinte nappali világosság volt. Úgy érezte magát mint egy bogár egy befőttes üvegben. Félúton járt a völgykatlan oldalában a pickupja felé tartva amikor valami megtorpantotta. Lekuporodott s a
kibiztosított pisztolyt tartó kezét a térdére tette. A holdfényben jól látszott a tetőn álló kocsi. Összehunyorította a szemét és elnézett kissé távolabbra a pickup mellett hogy jobban lássa. Ott állt mellette valaki. Aztán semmi. Látod nincs az a hülyeség ami ki ne telnék tőled. De most meghalsz. Bedugta a .45-öst a háta mögé az övébe és lassú futólépésben megindult a bazaltgörgeteg felé. Valahonnan a távolból autómotor indítása hallatszott. Fönn a tetőn felgyulladtak egy autó fényszórói. Futásnak eredt. Mire odaért a kőgörgeteghez a zárt pickup már félúton járt a völgy felé. A fényszórók ugrálva táncoltak a gödrös sziklás terepen. Körülnézett hogy nem bújhatna-e el valami mögé. Lehasalt a gyér fűbe és a fejét a két kinyújtott karja közé rejtette aztán várt. Vagy észrevették vagy nem. Várt. A kocsi elhaladt mellette. Amikor elment Moss felkelt és görnyedten mászva megindult fölfelé a hegyoldalban. Félúton megállt és mélyeket lélegzett de csak a foga közt szűrve a levegőt mert közben megpróbált hallgatózni. A reflektorok valahol alatta lehettek. De nem látta a fényüket. Tovább mászott. Kissé magasabbra érve visszanézett és most már ki tudta venni a síkon álló járművek fekete körvonalait. Akkor a kocsi megfordult és a reflektorokat kioltva újra fölfelé indult a hegyoldalban.
Moss a kövekhez lapulva feküdt a földön. Fénysugár ugrált végig a bazalttömbökön aztán vissza. A kocsi lelassított. Hallotta hogy a motor üresben dohog. Jó nagy motor lehet. A fényszóró újra végigsöpört a sziklákon. „Na jól van” mondta magában. „Legalább véget ér ez a kínlódás. Az lesz a legjobb mindenkinek.” Felmorgott a motor aztán megint alapjáraton. A kipufogó mély hörgő hangot hallatott. Isten tudja micsoda nagy dög lehet. A kocsi kisvártatva tovább haladt a sötétben. Amikor felért a gerincre lekuporodott előhúzta a háta mögül a .45-öst bereteszelte aztán visszadugta az ölébe. Észak aztán kelet felé kémlelt. A terepjárónak nyoma sem volt. Na milyen érzés lenne az ócska kis kocsidban ülni a sarkadban ezzel a cirkálóval? Aztán rájött hogy azt a pickupot valószínűleg soha az életben nem látja többé. „Sebaj” mondta magában. „Nem ez az egy lesz amit többé sose lát az életben.” A völgykatlan túlsó végében megint felgyulladtak a fényszórók. Moss hasra vetette magát. Figyelte merre indul. Visszafele indult. Az a nagy kérdés hogy ha az ember egyszer biztos benne
hogy erre kujtorog valaki az ő kétmillió dollárjával akkor mikor hagyja abba a keresést? Hát éppen ez az. Valószínűleg soha. Feküdt a földön és hallgatózott. Már egy ideje nem hallotta a motorzúgást. Még várt egy kicsit aztán felkelt és megindult lefelé a gerinc túloldalán. Közben meg a vidéket pásztázta a szeme. Odalenn a holdvilágnál szélesen s némán terült el a kiszáradt folyómeder. Arra nem mehet más út meg nincsen. Na öcskös most mi a terved? Majd én megmondom mit csináljál. Szerintem üljél be a pickupba menjél le szépen a völgybe és adjál egy kis vizet annak a bitangnak. A hold magasan állt az égen és egészen kicsi volt. Elindult oldalvást a lejtőn és közben a szemét az alant elterülő síkon tartotta. Node van-e benned elég elszántság? – tette fel magának a kérdést. Van hát. Akkor minden rendben. Megint meghallotta a motorzúgást. A terepjáró a hegyfok
alatti omladék bazaltszikláit megkerülve közeledett és a síkság peremét követte a holdvilágnál eloltott lámpákkal. Moss lehasalt és meglapult a sziklatömbök közt. Folyton a skorpiókon meg a csörgőkígyókon járt az esze mintha anélkül is nem lett volna elég nagy bajban. A kereső fény szüntelen pásztázta a hegyoldal szikláit jobbról balra aztán meg balról jobbra módszeresen. Moss nem mozdult. A kocsi elment a völgy végébe aztán megfordult. Kettesben haladt néha megállt és olyankor üresben járt a motor. Moss előrébb csúszott hogy jobban lásson. Beütötte a fejét valami éles sziklába és vér csurgott a szemébe a homlokáról. Nem is emlékezett rá hogy mikor szerezte a sebét. A tenyere élével kitörölte a szeméből a vért aztán a kezét a nadrágjába dörgölte. Elővette a zsebkendőjét és a homlokára szorította. Mi lenne ha dél felé menne le a folyóhoz. Meg lehet próbálni. Arrafelé nem annyira nyílt a telep. Azzal még nem sokra megyünk. Megállt és a zsebkendőt még mindig a homlokára szorítva felnézett az égre. Sehol egy felhő a láthatáron. Pedig mire kivilágosodik kellene valami jó helyet találni.
Otthon az ágyban. Az lenne a legjobb. Hosszan tanulmányozta a kékes holdfényben úszó néma folyómedret. Hallgatag hatalmas halott kőaréna. Várt. Azelőtt is elfogta már ez az érzés. Más vidéken. Nem hitte volna hogy visszatér. Nagyon hosszan várakozott. A kocsi nem tért vissza. Moss délnek indult a gerinc mentén. Megállt és hallgatózott. De se farkas se semmi. Mire leért a cserepesen repedezett folyómederbe kelet felé az ég alján sápadt fénycsík jelent meg. Ilyenkor a legsötétebb az éjszaka ennél feketébb már nem lesz. A síkság a folyó kanyarulatai felé nyúlt tova. Még egyszer megállt hallgatózni aztán futólépésben indult tovább. Hosszú volt az út a folyóig és még mindig legalább kétszáz yardnyira volt tőle amikor megint meghallotta a motorzúgást. Közben a hegygerinc fölött már szürkén derengett. Amikor visszapillantott már a felvert port is látta az ég alján. Még legalább egy mérföldnyire voltak. A hajnali csöndességben csak mint egy motorcsónak hangja valami tó közepe felől. Szinte ártalmatlan. Aztán meghallotta hogy a terepjáró magasabb sebességbe kapcsol. Előhúzta a .45-öst az övéből hogy el ne veszítse aztán teljes erőből futásnak eredt. Amikor újra visszanézett a kocsi már jóval közelebb volt. Ő
meg még mindig legalább százyardnyira volt a folyótól és sejtelme sem volt hogy mire számítson ha odaér. Netán valami meredek falú szurdok várja. A kelet felé magasló hegyek közti hasadékban megjelentek az első napsugarak és éles fénybe vonták az előtte elterülő tájat. A hatalmas zárt terepjáró minden lámpáját és reflektorát bekapcsolva robogott utána nagyokat huppanva a rögös gödrös terepen fel-felbőgő motorral valahányszor a kerekek felpörögtek mert elemelkedtek a talajtól. Lelőni nem fognak – mondta. Azt nem engedhetik meg maguknak. Puskalövés csattant s a hangja körbepattogott a völgykatlanban. Akkor jött rá hogy a surrogás amit az imént a feje fölött hallott a folyó felé elszáguldó sörétszemek hangja volt. Visszanézett és látta hogy a hátratolt tetőablakban egy férfi áll derékig kiemelkedve fél kezével a tetőre támaszkodva s a másik kezében puskát tartva. Éppen ott ahol a partot elérte a szűk kanyonból kiszabaduló folyó hirtelen széles nagy kanyart vett aztán sűrű magas nádas közt folyt tovább amíg hamarosan sziklafalnak nem ütközött és akkor dél felé fordult. Benn a kanyonban még sűrű sötétség volt. Fekete a víz. Lehengeredett a meredek partfalon aztán megkapaszkodott és feltápászkodott és megindult a hosszú homokos mart oldalában a folyó felé. De még húsz lépést sem tett meg amikor rájött hogy erre a kerülőre
nincsen ideje. Fölpillantott a partfal peremére lekuporodott és a lábát maga alá húzva megindult egyenesen lefelé a lejtőn két kézzel markolva a maga elé tartott .45-öst. Csúszva bukfencezve szánkázott lefelé szinte behunyt szemmel pisztolyát a melléhez szorítva hogy bele ne menjen a felkavarodó por és homok. Aztán kiszaladt alóla a lejtő és már csak zuhant lefelé. Kinyitotta a szemét s azt látta hogy forog vele a friss hajnali égbolt. Kavicsos vízparton ért földet és az ütődéstől felnyögött. Aztán éles szélű hegyes szálú fűben gurult tovább. Amikor megállapodott hasmánt hevert és kapkodva szedte a levegőt. A pisztoly sehol. Négykézláb keresgélte a testével lelapított fűben míg rá nem lelt felvette és fölpillantott a partfal tetejére miközben a pisztoly csövét a karjához verdeste hogy kirázza belőle a homokot. A szája is tele lett homokkal. Meg a szeme. Két alakot látott kirajzolódni az ég háttere előtt. Csőre töltötte a pisztolyt és rájuk lőtt erre visszahúzódtak. Tudta hogy kúszva most nem jut el a folyóhoz annyi ideje nincsen ezért felpattant és futva vágott neki átgázolva a kavicsos sekélyen aztán végig egy hosszú homokpadon amíg el nem érte a mély vizet. Kibújt a zekéjéből ledobta és a kulcsait meg a tárcáját az ingzsebébe tette és legombolta. Vasas szaga volt a víz felől fújó hideg szélnek.
Szinte az ínyén érezte. Ekkor eldobta az elemlámpát a pisztolyra rátolta a reteszt és bedugta a nadrágja derekába. Lehúzta a csizmáját és a szárával lefelé betűrte az öve alá kétfelől majd meghúzta a szíjat amennyire csak bírta aztán belemerült a vízbe. Olyan hideg volt hogy elakadt tőle a lélegzete. Hanyatt fordult a vízben és felpillantott a magas partra közben fújtatva prüszkölve taposta a palakék vizet. A parton nem látott senkit. Megfordult és úszni kezdett. Az áramlat azonnal elkapta és besodorta a folyó kanyarulatába neki a parti szikláknak. Elrúgta magát. A feketén fölébe magasodó orom mélyen benyúlt a víz fölé amit alatta sötét kis hullámok fodroztak. Amikor végre sikerült kiszabadulnia a sodrásból és átevickélni a sekélybe újra visszanézett és akkor már ott látta a terepjárót a partfal tetején de nem volt mellette senki. Ellenőrizte hogy megvan-e még mind a két csizmája meg a pisztolya aztán ráfeküdt a vízre hogy kiússzon a túlpartra. Mire dideregve kikecmergett legalább egy mérfölddel lejjebb találta magát. A zokniját elvesztette a vízben és mezítláb futva kellett eljutnia a kövön a nádasig. Igyekezett hogy lehetőleg azokba a sima falu gömbölyödő kis mélyedésekbe lépjen amelyekben a régiek a gabonát őrölték. Amikor újra visszanézett a terepjáró nem volt sehol. Hanem két ember jött futólépésben a meredek part tetején a folyóval párhuzamosan. Már nem sok híja volt hogy
bevegye magát a nádasba amikor egyszerre ropogni kezdett körülötte a nád aztán dörrenést hallott majd a visszhangját a túlparti sziklákról. A felkarján találta el egy nagy szemű sörét. Olyan volt mint egy darázscsípés. A kis ólomszem éppen csak a bőre alá fúródott be. Rászorította a tenyerét aztán bevette magát a nádasba. Közben folyton megbicsaklott a bal lába és alig kapott levegőt. Amikor már mélyen benn járt térdre rogyott és térden állva kapkodta a levegőt amíg vissza nem tért a lélegzete. Közben kioldotta az övét és hagyta hogy a csizmája lepottyanjon a homokba aztán a nadrágja derekából elővette a .45-öst letette maga mellé és megtapogatta a karját. A sörét valahol kihullott a bőréből. Kigombolta az ingét levette aztán előrehúzta a karját hogy szemügyre vegye a sebet. Éppen olyan alakja volt mint egy sörétszemnek kicsit vérzett még és az ingből szövetszálak tapadtak bele. Csúnyán kékült már az egész felkarja. Kicsavarta az ingéből a vizet és újra felvette begombolta aztán felrántotta a csizmáját kihúzta a derekát és becsatolta az övét. Fölvette a földről a pisztolyt kivette belőle a tárat kiugratta a csőre töltött golyót aztán megrázogatta a pisztolyt belefújt a csőbe. Nem volt benne biztos hogy lehet-e még lőni vele de úgy sejtette hogy valószínűleg igen. Amikor a túloldalon kijött a nádasból és megfordult hogy
visszanézzen nem látott semmit mert a nád legalább harminc láb magas volt mögötte. Kissé lejjebb kiszélesedett a folyópart és kis nyárfaliget nőtt. Mire odaért felhólyagosodott a lába a mezítlábra felhúzott csizmában. A karja megdagadt és lüktetett de a vérzés elállt és Moss kiült a napsütött kavicsos partra lehúzta a csizmáját és szemügyre vette kisebesedett sarkát. Amint leült újra fájni kezdett a lába. Kicsatolta az övén csüngő kis bőrtokot elővette belőle a kését aztán felállt és újra kibújt az ingéből. Könyéknél levágta az ujját aztán leült és kapcát tekert belőle a lábára és ráhúzta a csizmát. A kést visszatette a tokjába visszacsatolta aztán fogta a pisztolyt és fülelt. Csak egy rigó. Azon kívül semmi. Amikor épp tovább indult volna újra meghallotta a motorzúgást de csak nagyon halkan a távolból a folyó túlpartján. Kereste a szemével de nem találta. Arra gondolt hogy időközben az a két ember alighanem átkelhetett már a folyón és most ott csörtetnek valahol a nyomában. Bement a fák közé. A törzsüket derékig sár lepte a tavaszi áradás iszapjától göcsörtös gyökereik csak a sziklákba kapaszkodtak. Megint lehúzta a csizmáját hogy lehetőleg ne hagyjon nyomot maga után a kavicsban aztán a csizmájával meg a kapcával és a pisztollyal a kezében fölkapaszkodott egy hosszú és keskeny sziklás padlatra mely a kanyon déli pereme felé vezetett s azon
egyensúlyozott végig a szemét mindvégig az alanti folyóparton tartva. A nap akkor már merőlegesen sütött be a kanyonba és pillanatok alatt felszárította vizes lábnyomait. Amikor a kanyon torkolatától nem messze egy sima kőlapra bukkant végighasalt rajta. A csizmáját maga mellé állította. Már csak tízpercnyire volt a partfal tetejétől de nem hitte hogy lenne még tízpercnyi előnye. A folyó túlpartján héja röppent fel a sziklák közül visítva. Moss várt. Kisvártatva kissé feljebb a folyóparton egy férfi jött ki a nádasból megállt és körbekémlelt. Gépfegyver volt nála. Ekkor még lejjebb a folyóparton egy másik férfi is előbukkant a nádasból. Összenéztek aztán megindultak fölfelé a víz mentében. Elhaladtak alatta és ő föntről követte őket amíg el nem tűntek a szeme elől. Tulajdonképpen egyáltalában nem ez a két ember foglalkoztatta a gondolatait. Hanem sokkal inkább a pickupján járt az esze. Amikor majd hétfőn reggel kilenckor kinyit a törvényszék valaki bemegy és az ajtó belső oldalára csavarozott vizsgalap alapján kikéri az üzemben tartó nevét és címét. Vagyis körülbelül huszonnégy óra múlva tudni fogják hogy ő kicsoda és attól fogva soha többé nem szállnak le róla. Soha. Volt egy testvére Kaliforniában akit értesíteni kéne de mi a fenét mondjon neki? Hogy te Arthur figyelj csak van egy pár ismerősöm akik már úton vannak hozzád hogy lecsavarják a töködet egy franciakulccsal ha nem mondod meg nekik hogy hol vagyok ha tudod ha nem. Azt hiszem az lenne a
legokosabb ha most mindjárt áthurcolkodnál Kínába. Felült felcsavarta a kapcát ráhúzta a csizmát aztán felkelt és megindult a kanyon oldalában a partfal teteje felé. Amikor felért ugyanaz a lapos semmi fogadta mely messze elnyúlt a távolba délnek keletnek és napnyugatnak. Ugyanaz a sótól kivert vörös föld. Meg hegyek közelebb s távolabb is. Meg a semmi. A hőségtől reszkető lég. Az övébe dugta a pisztolyát még egyszer lenézett a folyóra aztán elindult keletnek. A texasi Langtry csak harmincmérföldnyire volt. Toronyiránt. Tán még annyira se. Az annyi mint tíz óra gyaloglás. Legfeljebb tizenkettő. Csakhogy neki fájt a lába. A lába. A melle. A karja. Közben a kanyon lassan elnyelte mögötte a folyót. Legalább egy kortyol ivott volna a vízből.
II.
Azt nem tudnám megmondani hogy a bűnüldözési munka veszélyesebb-e manapság mint azelőtt volt. Csak azt tudom hogy annak idején amikor én beálltam és volt valahol valami verekedés és az ember kiment intézkedni egyből belekötöttek. És akkor néha előfordult hogy helyre kellett tenni őket. Mert másból nem értettek. De persze vigyázni kellett hogy jól jöjjön ki belőle az ember. Ilyesmi manapság már nem szokott előfordulni de vannak helyette más sokkal rosszabb dolgok is. Egyszer például valaki fegyvert fogott rám én meg éppen akkor kaptam el a pisztolyát amikor el akarta sütni és a kakas pont a hüvelykujjamra csapódott rá itt a bögyénél. Most is megvan még a nyoma. De közben egyáltalán nem az volt hogy meg akart volna ölni. Néhány évvel ezelőtt történt csak nem is olyan régen hogy szép nyugodtan kocsikázok egy éjjel egy ilyen kis alsóbbrendű kétsávos aszfaltúton és egyszer csak utolérek egy pickupot és látom ám hogy két pasas utazik a platóján. Pislogtak a fényszórótól én egy kicsit lemaradtam de a pickupnak coahuilai rendszáma volt erre azt gondoltam én most megállítom ezeket és megnézem őket magamnak.
Szóval felkapcsoltam a fényszórót mire azt látom hogy valaki elhúzza a vezetőfülke hátsó ablakát és kiad rajta egy olyan kis tömzsi sörétest az egyik pasasnak aki hátul ül. Mondanom se kell hogy két lábbal tapostam bele a fékbe. A jármű persze kifarolt úgy hogy a reflektor az útszéli bozótba világított de azt még láttam hogy a pasas a vállához emeli a fegyvert. Azonnal oldalt vágtam magam az ülésre és már hullott is szét fölöttem a szélvédő potyogtak rám a kicsi morzsái. A fél lábam még a féken volt és éreztem hogy csúszik az a nagy batár az árok felé és azt hittem fejre fogok állni. De megúsztam csak épp tele lett a kocsi földdel. Az a pasas meg még kétszer rám lőtt a platóról és végig kilőtte az ablakokat az egyik oldalon de akkor már állt a kocsi én meg ahogy ott feküdtem az ülésen elővettem az oldalfegyveremet aztán hallottam hogy elhajtanak és csak akkor tápászkodtam fel és minden esetre rálőttem párszor a hátsó lámpára de akkor persze már messze jártak. Az a helyzet hogy az ember sose tudhatja hogy mibe mászik bele amikor megállít valakit. Kiszáll az ember valahol kinn az országúton odamegy a kocsihoz amit megállított és fogalma sincs hogy mit fog találni. Jó sokáig ott ültem a szétlőtt
határban. A motor lefulladt de a fényszóróim még világítottak. A kocsi csupa föld meg üvegtörmelék. Aztán kikászálódtam óvatosan letisztogattam magam és visszaültem és ott ültem a kocsiban még jó darab ideig. Megpróbáltam egy kicsit összeszedni a gondolataimat. Az ablaktörlők belógtak a műszerfalra. Eloltottam a világítást és csak ültem a sötétben. Ha valaki habozás nélkül rálő egy járőrre akkor az a valaki nem lehet akárki. Soha többé nem láttam azt a pickupot. De más se. És a rendszámot se találtuk. Lehet hogy utána kellett volna menni. Vagy legalább megpróbálni. Nem tudom. Szóval visszahajtottam Sandersonba beálltam az útszéli büfé elé és mondhatom lett mindjárt nagy csődület. Jöttek a népek mert mindenki látni akarta a cirkálómat. Csupa luk volt a karosszéria. Olyan volt mint a Bonnie és Clyde kocsija. Rajtam meg egy karcolás se. Még az üvegtől se. Azért is jól letoltak. Hogy mért álltam oda a büfé elé. Azt mondták hencegni akartam. Talán úgy is volt. De mondhatom hogy az a korty kávé is nagyon rám fért már. Minden reggel elolvasom az újságokat. Azt hiszem főleg azért hogy esetleg megtudjam belőle mire számíthatunk aznap. Nem mintha olyan sokra mentem volna vele mert semmit se sikerült
elhárítani. Az az igazság hogy minden egyre nehezebb. A múltkor is itt minálunk jött össze egymással két nehézfiú az egyik Kaliforniából jött a másik meg Floridából. Épp félúton találkoztak. Szépen összeálltak és attól fogva együtt furikáztak fel-alá az országban rabolva és gyilkolászva. Már nem is emlékszem hány embert öltek meg. Azelőtt meg soha nem is találkoztak. Hát ki lehet számítani az ilyesmit? Pedig hát nem sok ilyen alak lehet a világon. Legalábbis én nem hiszem. De hát mi tudom én. Nemrégiben egy asszony berakta az újszülöttjét a szemétdarálóba. Ki tud ilyet kitalálni? A feleségem már kinyitni se hajlandó az újságot. Lehet hogy neki van igaza. Általában úgy szokott lenni.
Bell a törvényszék hátsó lépcsőjén ment fel az irodájába. Beült a forgószékébe és az íróasztalon álló telefon felé fordult. Na mi lesz már – mondta. Már itt vagyok. Megcsörrent a telefon. Felvette. Itt Bell seriff beszél – mondta. Hallgatta a füléhez tartott kagylót. Aztán bólintott. Nézze kedves Mrs Downie szerintem mindjárt itt lesz. Tegye meg kérem hogy egy kicsit később újra felhív. Igen asszonyom. Levette a kalapját letette maga elé az íróasztalra és a szemét behunyva hallgatta a telefont. Közben az orrnyergét nyomkodta. Igen asszonyom – mondta. Természetesen. Kedves Mrs Downie én soha életemben nem láttam még ennyi döglött macskát. Biztos vagyok benne hogy mindjárt itt lesz csak egy kis türelmet kérek még. Kérem hívjon fel újra egy kicsit később. Letette a kagylót aztán csak ült és nézte a telefont. Pénz – mondta. Akinek van pénze az nem szorul rá hogy
faágakra felakasztott döglött macskákról társalogjon mindenféle vénasszonyokkal. Habár ki tudja. Recsegve megszólalt a rádió adóvevő. Felkapta a kagylót benyomta a vételt és feltette a lábát az asztalra. Itt Bell – mondta. Szótlanul hallgatta a kagylót. Levette a lábát az asztalról és felegyenesedett ültében. Vegyétek ki a kulcsot és nézzétek meg a csomagtartóban! Igen. Mindjárt ott leszek. Ujjaival dobolt az asztalon. Helyes. Ne oltsátok el a fényszórót. Tizenöt perc múlva ott vagyok. És hol van Torbert? Csukjátok vissza a csomagtartót! Bell és Wendell beállt a leálló sávon parkoló járőrkocsi elé és kiszállt. Kiszállt Torbert is és ott várt a kocsija mellett. A seriff odabiccentett neki. Aztán megindult hátrafelé az út mentén a féknyomokat tanulmányozva. Ti ezt már rögzítettétek – igaz? Természetesen uram.
Hát akkor lássuk. Torbert felnyitotta a csomagtartó tetejét körülállták és szemügyre vették a hullát. A férfi mellén alvadó vérben úszott az ing. Az arca is csupa vér volt. Bell behajolt a csomagtartóba kivett valamit a férfi ingzsebéből és széthajtogatta. Egy junctioni benzinkút számlája volt. Az is véres volt. Hát mondta – idáig tartott Bill Wyrick utazása. Még nem néztem meg hogy megvan-e a tárcája. Persze hogy nincs meg. De szerintem semmi kiterveltség egyszerűen pechje volt. Közelebbről is megnézegette a hulla homlokán tátongó lukat. Szerintem egy .45-ös lehetett. Tiszta munka. Szinte mint a céllövöldében. A kulcsok megvannak? Értettem. Majd írja meg a jelentést. Értettem. Fehér férfi kb negyvenéves közepes testalkatú. Hogy kell írni azt hogy Wyrick?
Mindegy. A nevét nem tudjuk. Értettem. Hátha vannak hozzátartozói. Értettem. Kérek engedélyt kérdezni. Tessék. Az elkövetőről mit írjak? Semmit. Adja oda Wendellnek a kocsikulcsot amíg ki nem megy a fejéből. A kocsiban van. Máskor ne hagyjuk benn a kulcsot a kocsiban. Értettem. Két napon belül kérem a jelentést. Értettem. Remélem hogy az a szarházi még Kaliforniában van. Igen uram. Jelentem értem hogy mire gondol. De az az érzésem hogy már nincs ott.
Igen uram. Jelentem nekem is az az érzésem. Wendell. Kész van? Wendell előrehajolt és köpött egyet. Igen uram – mondta. Jelentem készen vagyok. Torbertre pillantott. Ha valaki kérdezi erről a dologról mondja azt hogy maga nem tud semmit. Mondja azt hogy biztos akkor rakták bele a hullát a csomagtartóba amikor maga elment kávézni. Torbert bólintott. És majd maga és a főnök hoz nekem egy kis meleg levest a börtönbe igaz? Ha nem tudjuk kihozni mi is ott leszünk a szomszéd cellában. De azért ne viccelődjünk a hullákkal – mondta Bell. Wendell bólintott. Igen uram igaza van. Egy szép napon mi is hullák leszünk. 90-nel hajtott a drydeni lehajtó felé amikor meglátott egy döglött sólymot az országúton. A szél borzolta a tollait. Megállt kiszállt a kocsiból visszament a sólyomhoz és
leguggolt melléje. Megfogta az egyik szárnyát felemelte aztán visszaejtette. A madár hideg halott sárga szemmel meredt a fölébük boruló nagy kékségre. Nagytestű vörösfarkú sólyom volt. Fölemelte az egyik szárnyánál fogva odavitte az árokba és letette a fűbe. Ide járnak vadászni az országútra ott gubbasztanak a villanypóznák tetején és jobbra-balra szemmel tartják az országutat mérföldnyi távolságban. Hogy nem próbál-e valami aprójószág átfutni az úton. Akkor aztán lecsapnak rá. Mindig a nap felől hogy ne vessenek árnyékot. Ez szegény biztosan nagyon belemerült a vadászatba. Bell nem akarta volna hogy a teherautók szétlapítsák. Ott állt az útszélen és a sivatagot nézte. Micsoda csend. Csak a villanyvezeték halk dudorászása. Az út mellett mindenféle gaz. Drótfű meg szamárkóró. Távolabb a száraz vízmosásokban sárkányok lába nyoma. A kopasz hegyek sziklái hosszú árnyékot vetnek már a késői napsütésben keletre meg a sivatag reszketve vibráló pereme a mérhetetlen ég alatt melyről a távolban zivatarok koromfekete fátyla csüng alá félkörben. Az Isten meg aki sóval és hamuval hintette be ezt a földet csak hallgat és nem szól semmit. Visszament a kocsihoz beszállt és elhajtott. Amikor beállt a sonorai seriff irodája elé az tűnt fel először hogy le van zárva a parkoló. Sárga szalaggal. Aztán meg a csődület. Kiszállt és átment az úton.
Mi az? Mi történt? Nem tudom – felelte Bell. Én is csak most érkeztem. Átbújt a szalag alatt és felment a lépcsőn. Lamar felpillantott amikor bekopogott hozzá. Gyere csak be Ed Tom! szólt ki neki. Gyere csak! Kész bolondokháza van itt. Kiballagtak a törvényszék előtti gyepre. Néhány ember is hozzájuk szegődött az irodából. Maguk menjenek szépen a dolgukra – mondta Lamar. Nekünk itt beszédünk van egymással. Nyúzottnak látszott. Bellre emelte a tekintetét aztán meg a földre sütötte a szemét. Ingatta és elfordította a fejét. Gyerekkoromban ide jártunk métázni. Éppen erre a helyre. Ezek a mai gyerekek már azt se tudják mi az a méta. Ed Tom én mondom ez csak egy őrült lehetett. Hallom. Van valami nyom? Semmi érdemleges. Lamar elfordította a fejét. Megtörölte a szemét az inge
ujjával. Úgy vedd ahogy mondom. Ez a szarházi egy percig sem fog börtönben ülni. Ha én kapom el. Előbb csak kapjuk el. Ez a gyerek nős volt. Nem is tudtam. Huszonhárom éves volt. Rendes jóravaló fiatalember. Még egy szabálysértése se volt soha. Most meg mehetek ki a lakására hogy legalább ne abból a kurva rádióból tudja meg a felesége. Nem irigyellek. Én ezt nem bírom tovább. Abbahagyom. Menjek veled? Á dehogy. De azért köszönöm. Nekem kell kimennem. Értem. Csak nem hagy békén az az érzés hogy ez valami olyasmi amivel azelőtt még sose volt dolgunk. Én ugyanígy vagyok vele. Este felhívlak. Kösz az jó lesz.
Elnézte ahogy Lamar átballagott a füvön aztán fel a lépcsőn az irodájába. Azért remélem nem hagyod abba – mondta. Szerintem itt még nagy szükség lesz rád.
Hajnali egy óra húsz perc volt amikor a busz beállt az országúti büfé elé. Három utas volt csak rajta. Sanderson – mondta be a sofőr. Moss előrement. Már út közben észrevette hogy a sofőr nagyon nézi őt a tükörben. Mondja – szólította meg. Nem tudna kitenni engem a sivatagi lakókocsiparknál? Ott lakok a telepen és rossz a lábam de nincs senki aki kijöjjön elém. A sofőr bezárta az ajtót. Persze – mondta. Semmi akadálya. Amikor beállított a felesége felugrott a díványról elébe szaladt és átölelte. Már azt hittem meghaltál – mondta. Most már látod hogy még élek abba lehet hagyni a nyalakodást. Én nem nyalakodok. Inkább csinálj egy kis szalonnás tojást én meg közben lezuhanyozok.
Hadd nézem azt a sebet a fejeden. Mi történt? És hol van a kocsi? Szeretnék végre lezuhanyozni. Adj valami ennivalót! Amikor kijött a zuhanyból tiszta alsónadrágot vett és leült a dekoritlemezzel borított kis konyhai asztalhoz. Az asszony meg azzal kezdte hogy: mi az ott a karodon? Ez hány tojásból van? Négy. Pirítós nincs több? Mindjárt jön még kettő. Llewelyn mi az ott a karodon? Mire vagy kíváncsi? Az igazságra. Beleszürcsölt a kávéba és megszórta sóval a tojást. Úgyse fogod elmondani igaz? Nem. És mi van a lábaddal? Feltörte a csizma.
Az asszony megkente vajjal a meleg pirítóst odatette Moss elé a tányérra és leült a szemközti székre. Szeretek éjszaka reggelizni – mondta Moss. Mint legénykoromban. Mondd Llewelyn mi folyik itt? Na idehallgass Carla Jean. Az van hogy most mindjárt összecsomagolsz aztán virradatkor indulás. Amit itt hagysz azt többé nem látod úgyhogy ne hagyj itt semmit. A busz hét tizenötkor indul. Elmész Odessába és ott vársz rám. A nő hátradőlt a széken és bambán nézte a férfit. Szóval azt mondod hogy menjek el Odessába – mondta. Azt. És nem hülyéskedésből ugye? Eszemben sincs hülyéskedni. A dzsem elfogyott? Felkelt elővette a jégről a dzsemet odatette eléje az asztalra aztán visszaült. Moss lecsavarta az üveg tetejét kivett belőle egy kanállal rátette a pirítósára aztán a késsel szétkente rajta. Mi van abban a táskában? Mondtam már.
Azt mondtad tele van pénzzel. Hát nem tudom mi más lehetne? És most hol van? Az ágy alatt a hátsó szobában. Szóval az ágy alatt. Pontosan. Megnézhetem? Huszonegy éves nagykorú teljes jogú amerikai állampolgár vagy és azt csinálsz amit akarsz. Még nem vagyok huszonegy. Hát akkor vagy amennyi vagy. És te most azt várod tőlem hogy felülök a buszra és elmegyek Odessába. Igen most szépen fogod magad felülsz a buszra és elmész Odessába. És mit mondjak a Mamának? Mi lenne ha mondjuk hazamennél és beszólnál neki az
ajtóból hogy Mama megjöttem! És hol van a pickup? Beteljesedett rajta a végzet. Semmi se tart örökké. És akkor hogy fogunk reggel bemenni a buszhoz? Majd megkéred szépen Miss Rosát hogy vigyen be. Úgysincs semmi dolga. Llewelyn mondd mit követtél el? Kiraboltam a Fort Stockton-i bankot. Ne etessél már. Ha úgyse hiszed el amit mondok akkor meg minek kérdezgetsz? Na menj már és szedd össze a holmidat! Már csak kábé négy óránk van akkor kivilágosodik. Hadd nézem meg a karodat! Láttad már. Hadd tegyek rá valamit. Jó azt hiszem van még egy kis hubertusz balzsam a fürdőszoba szekrényben ha ugyan el nem fogyott. Ne nyaggass már folyton! Szeretném végre befejezni a reggelimet.
Llewelyn meglőttek? Nem. Csak azért mondtam hogy felpiszkáljalak egy kicsit. Menj már csomagolni!
Sheffieldtől nem sokkal északra kelt át a Pecos-folyón már Texasban aztán rátért a 349-es útra és délnek indult rajta. Amikor beállt a sheffieldi benzinkúthoz még csak alig világosodott. Vöröslött az ég alja de nem nagyon akart hajnalodni galambcsapat szállt el az országút felett s dél felé tartott valami tocsogó felé alighanem. Pénzt váltott a benzinkutasnál telefonált megtankolt aztán visszament fizetni. Maguk felé se esett mostanában? kérdezte a benzinkutas. Hogy érti azt hogy mifelénk? Láttam hogy dallasi. Chigurh összeszedte az aprót a pultról. Na és mi köze magának ahhoz hogy én hová való vagyok? Mi? Nem volt benne semmi célzás. Szóval azt mondja nem volt benne semmi célzás. Csak úgy megkérdeztem hogy teljen az idő. Ez maguknál a jó modor? Már bocsánatot kértem. Nem tudom mit mondhatnék még ezen kívül.
Ez hogy? Tessék? Azt kérdeztem mibe kerül ez a szar? Hatvankilenc cent. Chigurh kitett egy egydollárost a pultra. A benzinkutas beütötte a pénztárgépbe kivette az aprót és kis toronyba rakva mint a krupié a kaszinóban a zsetonokat odatolta Chigurh elé. Chigurh közben egyetlen pillanatra se vette le róla a szemét. A benzinkutas nem nézett rá. Köhentett. Chigurh feltépte a fogával a kis nejlonzacskót kiszórta a tenyerébe a kesudió harmadát és eszegetni kezdte. Lesz még valami? kérdezte a kutas. Nem is tudom. Maga szerint lesz? Valami baj van? Mivel? Akármivel. Ezt maga kérdi tőlem? Hogy van-e valami baj? A kutas elfordult és a kezét a szája elé tartva megint köhentett egyet. Chigurh-ra pillantott aztán elfordította a
tekintetét. Kinézett az ablakon. Ott sorakoztak egymás mellett a töltőoszlopok. Köztük a kocsi. Chigurh megint bekapott egy kis marék kesut. Lesz még valami? Ezt már kérdezte. Most már lassan zárni kéne. Hát akkor zárjon. Értem. Mikor szoknak zárni? Ilyenkor. Mi az hogy ilyenkor? Hánykor? Általában sötétedéskor. Amikor beesteledik. Chigurh ott állt a pult előtt és lassan rágott. Maga azt se tudja miket beszél. Jól mondom? Tessék? Azt mondtam hogy maga nem tudja hogy miket beszél. A zárásról beszélek. Hogy mikor zárunk.
Mikor szokott lefeküdni? Tessék? Nem süket maga egy kicsit? Azt kérdeztem mikor szokott lefeküdni. Hát úgy fél tíz-felé. Kábé kilenc harminckor. Chigurh kirázott néhány szem kesut a tenyerébe. Jól van. Akkor majd akkor jövök vissza – mondta. De már zárva leszünk. Helyes. Akkor meg mért akar visszajönni? Zárva leszünk. Maga mondta. Uram zárva leszünk. Maga ott lakik abban a házban a kút mögött? Ott. Mindig ott lakott? A benzinkutas kissé habozott a válasszal.
A feleségem apjáé volt – mondta. Eredetileg. Szóval maga benősült ide. Azelőtt Temple-ben laktunk. Hosszú évekig. A gyerekek is ott nőttek fel. Temple-ben. Körülbelül négy éve költöztünk ide. Szóval benősült a boltba. Úgy is lehet mondani. Mi az hogy úgy is lehet mondani? Csak úgy lehet mondani. Most már ideje hogy bezárjak. Chigurh a maradék kesut is kiszórta a tenyerébe összegyűrte a nejlont és odatette a pultra. Feszes kihúzott derékkal áll a pult előtt és lassan rágta a kesut. Milyen sokat kérdezget – mondta a kutas. Ahhoz képest hogy maga még azt se akarja megmondani hogy hova valósi. Mi volt a legtöbb amit pénzfeldobással vesztett? Tessék? Azt kérdeztem mi volt a legtöbb amit pénzfeldobással vesztett?
Pénzfeldobással? Igen. Pénzfeldobással. Nem tudom. Pénzfeldobásra nem szokás fogadni. Az inkább arra való hogy eldöntsenek vele valamit. Akkor azt mondja meg mi volt a legnagyobb dolog amit pénzfeldobással döntött el? Nem tudom. Chigurh elővett a zsebéből egy huszonöt centest és felpöckölte a neoncsövek hideg kék fényébe. Aztán elkapta a levegőben és odacsapta a csuklójára épp a véres kötés fölött. Na mondja! mondta. Hogyhogy mondjam? Úgy hogy mondja! És mire fogadunk? Ne törődjön vele. De mégiscsak tudnom kell hogy mire fogadunk. Nem mindegy az?
A benzinkutas most először nézett bele Chigurh szemébe. Hideg azúrkék szeme volt. Egyszerre tükrös és fénytelen is. Mint a vizes kavicsok. Na mondja már! mondta Chigurh. Mégse mondhatom én maga helyett. Az nem járja. És nem is volna helyes. Na mondja már! Én nem fogadtam magával semmiben se. Dehogyisnem. Feltette az egész életét. Csak nem vette észre. Tudja hogy milyen dátum áll ezen a pénzen? Nem. Ezerkilencszázötvennyolc. Huszonkét éve forog már és a végén itt kötött ki. Az én kezemben. Itt van a tenyerem alatt. És vagy fej vagy írás. És magának kell megtippelni. Na mondja már! És mit nyerhetek rajta ha eltalálom? A neoncső kék fényében látszott hogy apró kis verejtékcseppek lepik az arcát. Végignyalta a felső ajkát. Mindent jóember – mondta Chigurh. Mindent a világon. Uram én nem értem ezt az egészet. Na mondja már végre!
Legyen fej. Chigurh felemelte a kezét a pénzről és odamutatta a karját a kutasnak hogy ő is láthassa. Eltalálta – mondta. Fölvette a pénzt a csuklójáról és odatartotta a benzinkutasnak. Mit csináljak vele? Tegye el! Ez a maga szerencsepénze. Nem kell. Dehogyis nem kell. Tegye csak el! A kutas elvette a pénzt. Most már tényleg zárnom kell – mondta. Ne a zsebébe tegye! Tessék? Ne a zsebébe tegye! Hanem hova? Ne a zsebébe tegye! Mert akkor elkeveredik a többivel.
Jó akkor nem a zsebembe teszem. Minden jó lehet egyszer még valamire – mondta Chigurh. Kis dolgok is. Amiket az ember észre sem vesz. Csak járnak-járnak kézről kézre. Az emberek észre se veszik olyan kicsiség. De egyszer egy szép napon majd el kell vele számolni. És akkor attól fogva minden másképpen lesz. Maga azt mondja hogy ez csak egy pénz. Apró. Nincsen benne semmi különös. Vajon mire lehet jó egy ilyen semmi dolog? Na látja ez itt a nagy kérdés. Hogyan válasszuk el a dologtól azt ami történik vele? Mintha bizony valami ami megtörténik a történelemben egy bizonyos pillanatban fölcserélhető lenne azzal ami meg egy másik pillanatban történik. Na hogy van ez? Maga mit gondol? Maga azt mondja hogy ez csak egy pénzdarab. És magának persze igaza van. Nem igaz? Chigurh a tenyerébe söpörte az aprót a pultról zsebre tette aztán sarkon fordult és kiment az ajtón. A kutas meg csak bámult utána. Látta hogy beül a kocsiba. Gázt ad és a kaviccsal felszórt padkáról ráfordul az országútra dél felé. A világítást nem kapcsolta be. A benzinkutas letette maga elé a pultra huszonöt centest. Aztán csak nézte. Mindkét kezével a pultra támaszkodott és csak állt ott lehajtott fejjel. Nyolc óra tájt ért Drydenbe. Az útkereszteződésnél lévő Condra's vegyesbolt előtt kis időre megállt eloltott lámpákkal és járó motorral. Aztán bekapcsolta a világítást
és a 90-es úton hajtott tovább kelet felé. Az út szélére felfestett fehér jelek alkalmasint földmérők jelzései lehettek de a kis ék alakú nyilak mellett számok nem voltak. A kilométerórán figyelte a megtett utat aztán egy mérföld után lassított és lehajtott az útról. Lekapcsolta a lámpákat de a motort nem kapcsolta ki kiszállt és kinyitotta a széles csordakaput aztán visszaült a kocsiba. Áthajtott a sárfogó rácson behajtotta maga mögött a sorompót aztán megállt a kocsi mellett és fülelt hogy nem hall-e valamit. Visszaült a kocsiba és megindult a keréknyomok mély kátyúi közt. A szögesdrótkerítést követte déli irányban. A Ford nagyokat huppant az egyenetlen talajon. A kerítés csupán kidőlt-bedőlt mesquite-fa póznákról csüngő három girbegurba rozsdás drótszálból állt. Körülbelül egy mérföld után kaviccsal felszórt platóra ért ahol egy hatalmas zárt Dodge terepjáró állt vele szemközt. Szorosan odagurult melléje és leállította a motort. A Dodge ablakai olyan sötétre voltak színezve hogy szinte feketének tetszettek. Chigurh kinyitotta az ajtót és kiszállt. A Dodge utasülésén ülő férfi kiszállt előredöntötte az ülést és bemászott hátra. Chigurh megkerülte a pickupot beszállt és behúzta az ajtaját. Mehetünk – mondta.
Beszéltél vele? kérdezte a vezető. Nem. Még nem is tudja hogy mi történt? Nem. De indulj már. Lassan lépésben megindultak a sötétben a sivatag felé. És mikor akarod megmondani neki? kérdezte a vezető. Amikor majd tudom hogy mit mondjak. Moss pickupjához érve Chigurh előrehajolt hogy szemügyre vegye. Ez az a pickup? Ez. A rendszámot leszedték. Állj meg ott mellette. Van itt valahol egy csavarhúzó? Nézd meg a szerszámos ládában. Chigurh kiszállt kezében a csavarhúzóval odament a pickuphoz és kinyitotta a sofőrülés ajtaját. Belső oldaláról lefeszegette az odaszegecselt kis alumínium vizsgalapot és a kis lemezt zsebre tette aztán visszaült a terepjáróba a csavarhúzót meg betette a kesztyűtartóba.
A gumikat ki hasította fel? Nem mi voltunk. Chigurh bólintott. Indulás. A völgyben álló járművektől kissé távolabbra álltak meg aztán leballagtak a dombról hogy megszemléljék a kocsikat. Chigurh hosszan állt szótlanul. Hűvös volt már a sivatag levegője rajta pedig nem volt kabát de mintha nem is érezte volna a hideget. A másik kettő ezalatt csak várt. Volt nála egy elemlámpa elővette és körbe járkált a kocsik közt. Végigjárta a hullákat. A két férfi kissé lemaradva követte. Ez a kutya kié volt? kérdezte. Nem tudjuk. A Bronco kormányára rogyott hulla mellett megállt és közelről is megnézte. Aztán az elemlámpával bevilágított az ülések mögötti raktérbe. A doboz hol van? kérdezte. A kocsiban. Idehozzam? Bejön rajta valami? Semmi.
Egyáltalán semmi? Egy mukk se. Chigurh hosszan elnézegette a kormánynál ülő halott férfit. Kissé megböködte az elemlámpájával. Már puhulnak – mondta az egyik férfi. Chigurh nem válaszolt. Kikászálódott a kocsiból megállt mellette és hosszan nézte a holdvilágnál a kőtömbökkel teleszórt emelkedőt. Halálos csönd volt. Még nem lehetett három napja hogy a Broncóban ülő férfi meghalt. Előhúzta a pisztolyát a nadrágja derekából odafordult a kissé arrébb álldogáló kísérői felé és két gyors lövéssel mindkettőnek golyót küldött a fejébe aztán visszadugta a pisztolyt az övébe. A másodiknak még volt annyi ideje hogy a fejét félre fordítsa és lássa a társát összeesni. Chigurh odalépett hozzájuk lehajolt és a másodikról lerángatta a vállára csatolt pisztolytáskát. Kivette belőle a kilencmilliméteres Glock pisztolyt visszament a terepjáróhoz megfordult vele felkapaszkodott a dombtetőre aztán vissza amerről jöttek az országút felé.
III.
Azt nem tudnám megmondani hogy tényleg olyan nagy segítség-e a bűnüldözésben az a sok műszaki újdonság. Mert az úgy van hogy ami nekünk van azt más is meg tudja szerezni. Persze tudom én hogy haladni kell a korral. És nem is sírom vissza a régi időket. Azelőtt azokat a régi Motorola adóvevőket használtuk. Most már évek óta rövidhullámon forgalmazunk. De azért nem minden változik az idővel. Például a józanész. Én ma is azt szoktam mondani az embereimnek hogy csak a morzsák után menjetek fiuk és azt csipegessétek fel mint a tyúkmadár. És például ma is szeretem a régi Coltokat. A .44-est meg a .40est. Ha az nem állítja meg a zsiványt akkor jobb ha felveszed a nyúlcipőt. Meg szeretem a régi Winchestert is a 97-es típust. Annak még jó nagy kakasa van. Nem szeretem ha egy puskán keresgélni kell hogy hol lehet kibiztosítani. Persze sok olyasmi van ami régen jobb volt. Itt van például az én öreg cirkálóm. Már hétéves. De úgy húz mint egy 454-es. Ilyen motorokat ma már nem gyártanak. A múltkor beültem egy ilyen új kocsiba hogy kipróbáljam. A poros nyomába nem ért az enyémnek. Megmondtam annak az embernek
hogy inkább maradok a réginél. Tudom én hogy néha újítani kell. No de azért nem minden áron. Erről a másik dologról meg nem sokat tudok mondani. Az emberek mindig kérdezgetnek róla. Azt hiszem hogy egészen nem törölném el. De nem szívesen venném ha újra oda kellene állnom végignézni. Úgy értem hogy mint hatósági tanú. Az a helyzet hogy sose azok jutnak oda akik igazán megérdemelnék. Erről meg vagyok győződve. Egy pár dologra azért emlékszik az ember. Például hogy az emberek nem nagyon tudták hogy mit kell ilyenkor felvenni. Voltak akik feketébe öltöztek ami szerintem helyénvaló volt. Mások meg csak ingujjban jöttek ami viszont engem kicsit zavart. De nem nagyon tudnám megmondani hogy mért. De azt azért mintha mindenki tudta volna hogy hogyan kell ilyenkor viselkedni amin én emlékszem nagyon meglepődtem. Pedig tudom hogy a többségük azelőtt sose volt még kivégzésen. Aztán miután lezajlott a dolog és összehúzták a függönyt a gázkamra ablakán benn meg ott ült az elítélt a székben magába roskadva az emberek csak szó nélkül felkeltek és egyesével kimentek az ajtón. Mint a templomban. Nagyon furcsa volt. Nekem az egész nagyon furcsa volt. Azt kell mondanom hogy talán soha életemben nem
éreztem magam olyan furcsán mint aznap. Sokakat ismertem akik nem hittek az egészben. Még olyanok is akik pedig ott dolgoztak a halálraítéltek mellett. Maga nem is hinné hogy mennyien. Biztos volt közöttük olyan is aki valamikor hitt benne csak aztán kiábrándult. Az ember nap mint nap lát valakit sokszor éveken át aztán egy szép napon végig kell kísérnie a folyosón és akkor az illetőnek egyszer csak vége. Hát nem is tudom. Biztos hogy az ilyesmitől elmegy az ember kedve a nevetéstől. Akárkiről legyen is szó. Persze közben némelyik nagyon buta volt. Prickett a börtönlelkész mesélte hogy egyszer az egyik elítélttel végigcsinálta a szertartást az illető szépen megette az utolsó ebédjét és végül megrendelte a desszertet is. Aztán eljött az idő és menni kellett már Prickett meg megkérdezte tőle hogy a desszertjét mért nem eszi meg mire azt a választ kapta hogy elteszi későbbre és majd megeszi utána. Nem tudom mit lehet mondani az ilyesmire. Prickett se tudta. Sose fordult elő velem hogy valakit megkeltett volna ölnöm és ezért nagyon hálás is vagyok. Régen sok seriff nem is volt hajlandó lőfegyvert viselni. Manapság sokan már el se akarják hinni pedig így volt. Például Jim Scarborough-nál se volt
soha. És Gaston Boyskins se hordott fegyvert. Pedig ő odafönn szolgált a komancsok között. Mindig szívesen elhallgattam ha az öregek a régi időkről meséltek. Régen a seriffek megfelelősséget éreztek az emberekért de ma már nem annyira. Valahogy érzi az ember hogy megváltoztak a dolgok. Az öreg Nigger Hoskins fönn Bastrop megyében még fejből tudta mindenkinek a telefonszámát az egész megyében. Furcsa dolog ez ha az ember jobban meggondolja. Aki olyan az annyit kutyálkodhat amennyit akar mert alkalom az van bőven. A texasi alkotmányban nincsen semmi előírás hogy kiből lehet seriff. Egy sor se. Külön megyei törvények meg ugyebár nincsenek. Ebben a foglalkozásban akkora hatalma van az embernek mint az Istennek közben meg nem vonatkozik rá semmi előírás vagy követelmény csak elvárják tőle hogy betartasson mindenféle nem létező törvényeket. Magának ez nem furcsa? Mert szerintem az. Azt kérdi hogy nem származik-e ebből baj? Általában nem. Mondjuk kilencven százalékban. Rendes emberek közt rendet tartani nem nagy dolog. Semmiből se áll. Gazemberekkel meg úgyse boldogul senki. Én legalábbis még nem hallottam ilyen seriffről.
A busz háromnegyed kilenckor állt be a Fort Stocktoni buszállomásra Moss felállt levette a tengerészzsákját a csomagtartóból aztán fogta az aktatáskát amely az ülés mögé volt betéve és lepillantott a nőre. Ezzel nem fognak felereszteni a repülőre – mondta a nő. Egyből hívják a rendőrt. Nyugi. Anyám fia nem hülyegyerek. Mikor hívsz? Egy-két napon belül. Jól van. Vigyázz magadra! Llewelyn nekem olyan rossz érzésem van. Nekem meg pont hogy jó érzésem van. Majd a kettő szépen kiegyenlíti egymást. Reméljük. Tudod ugye hogy csak nyilvános telefonról tudlak hívni.
Tudom. Csak hívjál! Hívlak ne félj. Ne öld már magad mindenért. Llewelyn? Tessék. Semmi. Na mi van? Semmi. Csak jól esett kimondani a nevedet. Nagyon vigyázz magadra! Llewelyn? Mi van már meg? Vigyázz hogy ne tegyél kárt senkiben. Jó? Csak állt a vállára vetett zsákkal. Nem ígérek semmit – mondta. Mindig abból van a baj.
Bell vacsorázni készült és épp feltűzte az első falatot a villájára amikor megszólalt a telefon. Letette a villát. A felesége már tolta hátra a széket hogy felvegye de Bell megtörölte a száját a szalvétájával és felkelt. Majd én felveszem – mondta. Jó akkor vegyed. Honnan a fenéből tudják ezek hogy mikor ül le az ember enni? Pedig sose szoktunk ilyen későn vacsorázni. Ne pattogj! Felvette a kagylót. Itt Bell seriff tessék. Egy darabig csak hallgatta a telefont aztán így szólt bele: Most előbb befejezem a vacsorámat. Kábé negyven perc múlva ott találkozunk. Hagyja égve a járőrkocsi lámpáit! Letette a telefont visszament az asztalhoz kiteregette a térdén a szalvétáját és felvette a villáját hogy folytassa az evést. Azt telefonálták hogy kigyulladt egy kocsi valahol a Lozier Kanyon innenső végénél.
És te mit szólsz a dologhoz? Bell csak a fejét ingatta. Evett. Az utolsó cseppig kiitta a kávéját. Gyere velem! mondta. Máris csak kabátot veszek. Lehajtottak az útról át a sárfogón és beálltak Wendell kocsija mögé. Wendell odajött és Bell leeresztette az ablakot. Jelentem innen kábé félmérföldnyire van – mondta Wendell. Odavezetem. Idelátszik. Igen uram. Egy órája még nagy lánggal égett. A személy aki betelefonált az országútról vette észre. Az égő kocsitól kissé távolabb állították le az autót kiszálltak és nézték a tüzet. Az arcukon érezték a lángok hevét. Bell megkerülte az autóját kinyitotta az ajtót és kisegítette a feleségét. Az asszony kiszállt és karba tett kézzel megállt az égő kocsinál. Kissé lejjebb egy pickup állt és két ember álldogált mellette a vörös derengésben. Mindketten biccentéssel üdvözölték a seriffet.
Kár hogy nem hoztunk egy kis szalonnát sütni – mondta az asszony. Ki hitte volna hogy így tud égni egy autó. Tényleg nem hittem volna. Nem észleltek semmit ami érdekes lehet? Nem uram. Mi nem láttunk mást csak a tüzet. Nem láttak valakit elmenni vagy itt a környéken mászkálni? Nem uram. Mondja Wendell maga szerint ez nem egy '77-es Ford? Lehetséges. Szerintem az. Nem ilyennel lépett meg a barátunk? De. Dallasi rendszáma van. Hát akkor ez ma nem az ő napja volt nem igaz seriff? Hát nem éppen. Maga szerint mért gyújtották föl? Jelentem nem tudom.
Wendell elfordult és kiköpött. Biztos nem erre számított amikor Dallasból elindult igaz? Bell a fejét rázta. Biztosan nem. Szerintem álmában se gondolt rá. Már csöngött a telefonja amikor másnap reggel beért az irodájába. Torbert még nem ért vissza a helyszínről. Végül is csak fél tízkor telefonált be és Bell Wendellt küldte ki érte. Aztán leült a székébe feltette a lábát az íróasztalára és hosszan tanulmányozta a cipője orrát. Jó darabig ült így magában. Aztán fogta a rádiótelefonját és Wendellt hívta rajta. Merre jár? Jelentem most hagytam el a sandersoni kanyont. Forduljon meg és jöjjön vissza. Értettem. De akkor mi lesz Torberttel? Szóljon oda neki hogy várjon türelemmel. Délután kimegyek érte és behozom. Értettem. Menjen el a házunkhoz kérje el Lorettától a pickup kulcsait és akassza rá a vonóhorogra a lószállító trélert! Aztán
nyergelje fel a lovamat meg Lorettáét is és vezesse fel a lovakat a trélerre! Egy óra múlva ott találkozunk. Értettem. Letette a telefont aztán felkelt és lement hogy ellenőrizze a fogdát. Áthaladtak a sorompón aztán behajtották maguk mögött megtettek körülbelül százlábnyi távolságot a szögesdrót mentén aztán leállították a pickupot. Wendell kinyitotta a tréler ajtaját és levezette a lovakat a rámpán. Bell megragadta a felesége lovának a kantárját. Üljön föl rá Winston! mondta. Komolyan mondja? De még mennyire hogy komolyan. Ha ne adj Isten valami történik Loretta lovával nem szeretnék a helyében lenni annak aki a nyergében ült. Átnyújtotta Wendellnek az egyik magával hozott puskát aztán fölpattant a nyeregbe és a szemébe húzta a kalapját. Indulhatunk? kérdezte. Egymás mellett lovagoltak. Jól összejárkáltuk a keréknyomokat de azért még kivehető
hogy terepjáró lehetett – mondta Bell. Jó széles abroncsokkal. A kiégett pickupból nem maradt más csak a megfeketedett fémváz. Igaza volt ami a rendszámot illeti – mondta Wendell. De amit a gumikról mondtam az nem stimmelt. Hogyhogy? Azt mondtam hogy még most is égni fognak. A pickup mintha négy kis szuroktócsába rogyott volna a keréktárcsák körül összegabalyodott fekete drótgubanc. Nem álltak meg. Bell néha lemutatott a földre. A nappali keréknyom könnyen megkülönböztethető az éjszakaitól. Ezek például biztosan leoltott lámpával jöttek. Látja hogy tekereg a keréknyom? A sofőr mindig kicsit későn vette észre az útjában álló bokrot. És szerintem a nagy köveken is lehet valami festéknyom ha jobban megnézzük. Egy homokos vízmosásba érve kiszálltak a nyeregből és gyalogosan körbejárták aztán megálltak és elnéztek a völgy felé délnek. Visszafelé is ugyanaz a keréknyom mint lefele. És körülbelül ugyanakkori is. Tisztán látszanak a gumi barázdái. No de merre mehettek? Két-három útjuk is van
minden irányba. Wendell felült a lovára és két kezét egymásra tette a nyeregkápa gombján. Oldalt hajolt és köpött. Ő is dél felé nézett mint a seriff. Fogalmam sincs – mondta megint. De nem is mondhatnám hogy nagyon kíváncsi lennék rá. Amikor visszaértek Moss kocsijához a seriff megállt és szemügyre vette aztán lassan körbeléptetett a lován. Mind a két ajtó tárva állt. Valaki lefeszegette az ajtóról a vizsgalapot – mondta. Az alvázszám ott van a motorházban. Tudom. De nem hiszem hogy az érdekelte volna őket. Én ismerem ezt a kocsit. Én is. Wendell előrehajolt és megpaskolta a lova nyakát. Mossnak hívják a fiút. Aha. Bell a pickup mögé került aztán délnek fordította a lovát és Wendellre pillantott. És azt is tudja hogy hol lakik?
Nem uram. Nős ugye? Azt hiszem igen. A seriff hosszan nézte a kiégett kocsit a lováról. Csak az jutott az eszembe hogy furcsa hogy eltűnik két-három napra nekünk meg nem szól senki. Tényleg furcsa. Bell lenézett a völgykatlanba. Azt hiszem itt valami bűzlik. Értem seriff. Maga szerint nem kábítószercsempész ez a fiú? Nem tudom. De nem hinném. Én se. Menjünk le és nézzük meg közelebbről is azt a szemétdombot! A Winchestereket a nyeregkápára támasztva lassan lekocogtak a völgybe. Remélem hogy ez a gyerek nem ott fekszik lenn holtan – mondta Bell. Csak egyszer-kétszer találkoztam vele de
rendes fiúnak látszott. És milyen csinos kis felsége van. Elléptettek a földön heverő hullák mellett aztán megálltak leszálltak a nyeregből és eleresztették a lovak kantárját. A lovak nyugtalanul toporogtak. Vigye egy kicsit arrébb a lovakat! mondta Bell. Csúnya látvány nem kell hogy lássák. Igenis. Amikor visszajött Bell két levéltárcát adott át neki amit a halottaktól vett el. Aztán a pickupok felé pillantott. Ezek ketten még nem is nagyon régi hullák – mondta. Hová valók? Dallasiak. Átnyújtott Wendellnek egy pisztolyt melyet a földről vett fel aztán a puskájára támaszkodva leguggolt. Ezt a kettőt simán kivégezték – mondta. Valaki közülük. Legalábbis szerintem. Ennek itt annyi ideje se volt hogy kibiztosítsa a pisztolyát. Pontosan a szeme közé mind a kettőnek. A másiknak nem volt fegyvere?
Talán a tettes elvitte magával. De az is lehet hogy nem volt neki. Pedig pisztolypárbajnál az nem árt. Nem bizony. Elballagtak a pickupokhoz. Ahogy elnézem ezekből úgy dőlt a vér mint a leszúrt malacból – mondta Wendell. Bell rosszallón nézett rá. Jó tudom – mondta Wendell. Nem való gyalázni a halottakat. Igen valószínűleg nem hoz szerencsét. Rohadt mexikói kábítószercsempészek. De csak voltak. Most már minden másképpen van. Ez nekem kicsit magas seriff. Csak azt akarom mondani hogy akárkik voltak is most már egyszerűen csak halottak. Erre nekem aludni kell egyet. A seriff előredöntötte a Bronco ülését és benézett mögéje. Megnedvesítette a mutatóujját és megdörzsölte vele aztán
feltartotta az ujját a fénybe. Olyan régi barna mexikói cuccot szállítottak vele – mondta. De nem mostanában igaz? Nem. Wendell leguggolt és a talajt tanulmányozta a kitárt ajtó alatt. Úgy nézem ide is kihullott belőle valamicske. Mintha valaki felvágta volna az egyik csomagot hogy megnézze mi van benne. Talán a minőséget ellenőrizték. Mielőtt megkötötték az üzletet. Aztán nem üzletet kötöttek hanem lelőtték egymást. Bell bólintott. Lehet hogy még pénzt se hoztak magukkal. Lehet. De maga főnök nem hiszi. Bell ezen elgondolkodott. Nem – mondta. Azt hiszem nem.
Szerintem itt nem egy balhé volt hanem kettő. Igen – mondta Bell. Legalább. Felegyenesedett és visszaállította az ülést. Ez a derék honpolgár is épp a szeme közé kapta. Látom. Megkerülték a furgont. Bell odamutatott az oldalára. Ez gépfegyver volt. Látja milyen egyenes a golyónyomok vonala? Szerintem is gépfegyver lehetett. Mit gondol mi lett a sofőrrel? Valószínűleg ott fekszik a fűben. Bell elővette a zsebkendőjét az orrára szorította benyúlt a vezetőfülkébe és fölszedegetett a padlóról néhány töltényhüvelyt aztán megnézte az aljukra ütött gyári számot. Milyen kaliber seriff? Kilencmilliméteres. És .45-ös ACP-ből lőtték ki. Visszaszórta a hüvelyeket a padlóra aztán hátralépett és fogta a jármű oldalának támasztott puskáját. Ezek a lukak meg valami sörétestől valók. Valaki kiürítette rá a tárát.
Azt gondolja seriff hogy elég nagyok hozzá a lukak? Dupla mérethez nem. Valószínűleg inkább csak négyes őzsörét lehetett. Mert az sűrűbb és nagyobbat üt. Úgy is lehet mondani. Ha valakinek az a szándéka hogy tisztára söpri az utcát akkor ezt kell használni. Wendell körbehordozta a tekintetét a völgyben. Én amondó vagyok hogy valaki azért mégiscsak meglépett innen innen. Szerintem is. És azt mivel magyarázza hogy a farkasok nem kezdték ki a hullákat? Bell csak a fejét ingatta. Nem tudom – mondta. Talán mexikóira nincs gusztusuk. Azok ott nem mexikóiak. Az is igaz. Kész Vietnam lehetett ami itt volt.
Azám Vietnam – mondta a seriff. Elballagtak a hátsó zárt furgonhoz. Bell közben felszedegetett még néhány hüvelyt megvizsgálta aztán eldobta őket. Fölvett a földről egy kék műanyag gyorstüzelő tárt. Megállt és körülnézett a tájon. Mondok én magának valamit – mondta. Igenis. Én azt mondom nem létezik hogy az utolsó ember aki megmaradt még csak meg sem sebesült. Szerintem se. Akkor most üljünk lóra és nézzünk kicsit körül a környéken. Hátha találunk valamit. Igenis. Ahhoz a kutyához mit szól? Azzal meg mit akarhattak? Amikor odaértek a sziklatömb aljában heverő halotthoz mintegy mérföldnyire északkeleti irányban Bell megállította a lovat. Aztán sokáig csak ült a nyeregben és nézte a hullát. Mire gondol főnök? A seriff a fejét rázta. Leszállt a nyeregből és a puskát a
vállára kerítve odament a halotthoz. Közben jól szétnézett a földön. Leguggolt és a füvet tanulmányozta. Még egy kivégzés? Nem. Szerintem ez természetes okokból halálozott el. Hogy érti ezt seriff? Úgy is mondhatnám hogy foglalkozási ártalom. Nincsen nála fegyver. Nincsen. Wendell oldalt hajolt és köpött. Akkor valaki járt már itt. A jelek szerint. Úgy gondolja hogy nála lehetett a pénz? Ez nagyon valószínű. Akkor ezek szerint nem ő lehetett az utolsó. Bell nem válaszolt. Felegyenesedett és körbetekintett a tájon. Szép kis szemétdomb nem igaz seriff?
Megjárja. Visszafelé a völgykatlan fölső vége felé kerültek. Amikor visszaértek Moss kocsijához megálltak és újra szemügyre vették. Mit gondol most merre járhat ez a derék legény? kérdezte Wendell. Nem tudom. Elég jó helyezése lehet a fontossági listán hogy kiderítse róla nem igaz seriff? A seriff bólintott. Ahogy mondja Wendell. Visszamentek a városba és a seriff hazaküldte Wendellt a pickuppal meg a lovakkal. Ne felejtse hogy a konyhaajtón kell kopogtatni és aztán szépen megköszönni ám a lovat Lorettának! Értettem. Úgyis vissza kell adnom neki a kulcsokat. Tudja a város nem fizet neki bérleti díjat a lóhasználatért. Értettem.
Felhívta rádión Torbertet. Most indulok magáért – mondta. Ott várjon! Amikor beállt Lamar irodája elé a sárga kordon még mindig ott húzódott keresztben a törvényszék előtti füvön. Torbert a lépcsőn üldögélt. Felkelt és odament a kocsihoz. Minden rendben? kérdezte Bell. Jelentem igen. Hol van Lamar seriff? Jelentem kihívták valami esethez. Az országút felé indultak. Bell beszámolt a völgyről. Torbert szótlanul hallgatta. Bámult kifelé az ablakon. Kisvártatva megszólalt: Megjött a jelentés Austinból. Mi van benne? Semmi érdekes. Mivel lőtték le? Azt nem tudják. Nem tudják?
Nem uram. Hogy lehet az hogy nem tudják? Ha egyszer nem volt kimeneti seb? Ezt ők is elismerik. Még szép. Igen uram. Akkor meg mi a fenét írnak egyáltalán abban a jelentésben? Azt írják hogy a lőtt seb a homlokán minden jel szerint nagy kaliberű fegyvertől származik és hogy a lőcsatorna körülbelül két és fél hüvelyk mély és hogy áthalad a homloklebenyen de hogy a lövedék nem volt fellelhető. De azt mondja hogy lőtt seb igaz? Igen uram. Bell kihajtott az országútra. Ujjaival idegesen dobolt a kormányon. Torbert felé fordult. Amiket itt maga összehord nekem annak semmi teteje. Jelentem én is ezt mondtam nekik.
Amire mit válaszoltak? Jelentem nem válaszoltak egyáltalán semmit. FedEx-szel küldik a jegyzőkönyvet. Röntgenfelvételeket meg mindent. És hogy holnap reggelre ott lesz az íróasztalán. Szótlanul haladtak az országúton. Mígnem Torbert megszólalt: Én azt mondom seriff hogy ez az egész egy agyrém. Az. Hány hulla van eddig? Még össze se számoltam rendesen. Nyolc. Haskins járőrrel együtt összesen kilenc. Torbert az elfutó tájat bámulta. Az úton már hosszúra nyúltak az árnyékok. Kik voltak ezek az emberek? kérdezte. Nem tudom. Azelőtt azt szoktam mondani hogy mindig ugyanazok. Némelyikkel már a nagyapámnak is meggyűlt a baja. Csak épp akkor még marhatolvajlás volt a divat. Most meg kábítószert csempésznek. De lehet hogy ez is megváltozott és ma már másképpen van. Ugyanúgy vagyok vele mint maga. Már nem tudom hogy ismerem-e a fajtájukat. És azt se tudom mihez kezdjek velük. De az
biztos hogy ha mindet lelövöldöznék új szárnyat kellene építeni nekik a pokolban. Chigurh nem sokkal déli tizenkettő előtt kanyarodott be a telepre és közvetlenül Moss lakókocsija előtt állt meg aztán leállította a motort. Kiszállt átvágott a földes udvaron felment a lépcsőn és bekopogott az alumínium ajtón. Várt. Aztán újra kopogtatott. Megfordult és a lakókocsinak háttal állva szemrevételezte a kis lakókocsitelepet. Minden csendes volt. Még egy kutya se jött arra. Visszafordult az ajtóhoz megnézegette a zárat aztán odatartotta hozzá a kábító pisztolyt és kilőtte vele a hengert. Belökte az ajtót bement és behúzta maga mögött az ajtót. Megállt a kis előtérben a kezében a járőrtől elvett pisztollyal. Benézett a konyhába. Hátrament a hálószobába. Aztán a hálószobán át a hátsó hálószobába. A padlón egymásra dobált ruhadarabok. A szekrényajtó tárva-nyitva. Kihúzta a fiókos szekrény legfelső fiókját aztán visszatolta. A pisztolyt bedugta az övébe ráhúzta az ingét és visszament a konyhába. Kinyitotta a hűtőszekrényt kivett egy doboz tejet beleszagolt és ivott egy kortyot. Aztán csak állt ott a konyha közepén a kezében a tejjel és bámult kifelé az ablakon. Megint ivott aztán visszatette a tejet a jégre és becsukta a hűtőszekrény ajtaját. Átment a nappaliba és letelepedett a díványra. A
dohányzóasztalon jó állapotban lévő huszonegy collos tévé állt. Megnézte magát a szürke képernyő tükrében. Felkelt és felvette a padlóról a bedobált postát aztán visszaült és végignézte a borítékokat. Hármat félbehajtott és betett az ingzsebébe aztán felkelt és kilépett a lakókocsi ajtaján. Visszaült a kocsiba és lehajtott a gondnoksághoz. Bement az irodába. Tessék parancsolni – mondta az asszony. Llewelyn Mosst keresem. Az asszony kissé gyanakodva nézett rá. Ön járt ott a lakókocsijánál? Én. Szerintem elment munkába. Hagy neki valami üzenetet? Hol dolgozik? Sajnos semmiféle információt nem adhatok a lakókról. Chigurh körbehordozta a tekintetét a furnérlemezből összetákolt kis irodában. Aztán az asszonyra nézett. Hol dolgozik?
Tessék? Azt kérdeztem hol dolgozik. Az előbb már mondtam. Nem adhatunk ki információt. Valahol lehúztak egy vécéöblítőt. Ajtókilincs kattant. Chigurh megint az asszonyra nézett. Aztán szó nélkül kiment beült a nagy csukott terepjáróba és elhajtott. Beállt az útszéli kávézóhoz elővette a borítékokat az ingzsebéből és elolvasta a leveleket. Kinyitotta a telefonszámlát és végignézte a hívásokat. A legsűrűbben egy Del Rio-i és egy odessai szám fordult elő. Bement a kávézóba pénzt dobott a nyilvános telefonba és feltárcsázta a Del Rio-i számot de senki se vette fel a telefont. Aztán az odessai számot hívta és amikor egy női hang beleszólt Llewelynt kérte. Azt a választ kapta hogy nincs ott. Kerestem már Sandersonban is de onnan már úgy látszik eljött. A női hang először nem válaszolt. Aztán azt mondta: Nem tudom hol van. Ki keresi? Chigurh visszaakasztotta a kagylót odament a pulthoz fölült egy bárszékre és kávét rendelt.
Llewelyn nem járt itt mostanában? kérdezte. Amikor beállt a szerviz elé két ember üldögélt a földön háttal az épület falának dőlve és az ebédjét fogyasztotta. Bement. A pultnál egy férfi ült. Kávét ivott és rádiót hallgatott. Mi tetszik? kérdezte. Llewelynt keresem. Nincs itt. Mikorra várja? Fogalmam sincs. Nem hagyta meg úgyhogy én is csak annyit tudok róla mint maga. Kissé félre hajtott fejjel nézett Chigurh-ra. Mintha kicsit jobban is meg akarná nézni magának. Mivel szolgálhatok? Semmivel. Kilépett az ajtón és megállt a repedezett olajfoltos betonjárdán. A két emberre pillantott akik az épület végénél ültek. Nem tudják merre lehet Llewelyn?
A fejüket rázták. Chigurh beült a kocsiba kifordult az útra és elindult vissza a város felé. A busz kora délután futott be Del Rióba Moss fogta a csomagjait és lekászálódott. Odament a taxi droszthoz kinyitotta az egyetlen benn álló kocsi hátsó ajtaját és beült. Vigyen el valami motelbe – mondta. A taxis hátranézett rá a tükörben. Mindegy hová? Mindegy. Csak olcsó legyen. A taxis kivitte a város szélére egy Trail Motel nevű helyre. Moss fogta a zsákját meg az aktatáskát kifizette a taxist és bement a recepcióra. Egy nő ült az ajtóval szemben egy fotelben és televíziót nézett. Felkelt és odaállt a pult mögé. Van egy üres szobájuk? Több is. Hány éjszakára? Még nem tudom. Csak azért kérdem mert egy hétre kedvezményt adunk. Harmincöt dollár plusz egy dollár hetvenöt az adó. Összesen harminchat hetvenöt. Szóval harminchat hetvenöt.
Annyi. Egy hétre. Igen. Egy hétre. Olcsóbban nem lehetne? A kedvezményes árból már nem adunk engedményt. Akkor legyen egyelőre egy éjszaka aztán majd hosszabbítok ha úgy adódik. Rendben. Megkapta a kulcsot megkereste a szobáját bement magára zárta az ajtót és a holmiját letette az ágyra. Behúzta a függönyöket aztán a nejloncsipkén át kinézett a sivár kis udvarra. Semmi mozgás. Beakasztotta az ajtóláncot és leült az ágyra. Elhúzta a tengerészzsák cipzárját kivette a géppisztolyt odafektette az ágytakaróra majd melléje heveredett. Késő délután ébredt. Hosszan nézte a mennyezet foltos gipszlemezeit. Felült lerántotta a csizmáját lehúzta a zoknit és megnézte hogy tart-e még a sarkán a tapasz. Kiment a fürdőszobába megnézte magát a tükörben aztán levette az ingét és megvizsgálgatta a karját. A vállától a könyökéig lila volt. Visszament a szobába és újra leült az ágy szélére. Megnézte az ágyon heverő géppisztolyt. Aztán felmászott a szobában álló ócska kis öltözködő asztalra és hozzálátott
hogy a zsebkése pengéjével kicsavarozza a szellőző rácsát a szájában gyűjtve a kiszedett kis csavarokat. Levette a rácsot óvatosan letette az asztalra aztán lábujjhegyre állt és benézett a szellőzőbe. Levágott egy darabot a roletta zsinórjából rákötötte az aktatáska fülére. Aztán kinyitotta az aktatáskát leszámolt ezer dollárt összehajtogatta és zsebre tette aztán becsukta a táskát és becsatolta a szíjakat. Kiemelte a szekrényből az akasztó rudat a drót ruhaakasztókat lesöpörte róla a földre megint felállt az asztalra és betolta a táskát a szellőző csatornába amilyen mélyre csak bírta. Éppen belefért bár kissé szorult. Fogta az akasztó rudat és addig lökődte vele befelé amíg a csatornába benyúlva éppen elérte még a zsinór végét. Aztán azon porosan ahogy levette visszaillesztette a rácsot majd becsavarta a csavarokat lemászott a padlóra kiment a fürdőszobába és lezuhanyozott. Azután alsónadrágban végigfeküdt az ágyon magára húzta a bolyhos zsenília ágytakarót. Maga mellé vette a géppisztolyt kibiztosította aztán az oldalára fordult és elaludt. Sötét volt már amikor felébredt. Egyetlen lendülettel kiült az ágy szélére és belehallgatott a csendbe. Felkelt odament az ablakhoz kissé elhúzta a függönyt és kilesett. Sötét árnyékok. Csönd. Semmi. Felöltözött és a kibiztosított géppisztolyt bedugta a matrac
alá elsimogatta az ágytakaró redőit aztán felvette a telefont és taxit hívott. A taxis tíz dollár pótdíjat fizettetett vele amiért átvitte a hídon Ciudad Acunába. Sétálgatott a kisváros utcáin nézegette a kirakatokat. Kellemes langyos este volt és a kis fasor fáit csacsogó csókák lepték el. Betért egy cipőboltba elnézegette az egzotikus darabokat – krokodilbőr struccbőr meg elefántbőr – de a minőségük a közelébe se ért az ő Larry Mahan márkájú csizmájának. Bement egy gyógyszertárba vett egy doboz sebtapaszt aztán egy kis parkban leült egy padra és kicserélte a tapaszt a feltört sarkán. Már véres volt tőle a zoknija. A sarkon megszólította egy taxis hogy nincs-e kedve meglátogatni a lányokat de Moss válaszképpen csak feltartotta a kezét hogy lássa rajta a karikagyűrűt aztán tovább ballagott az utcán. Igazi vendéglőben vacsorázott fehér abrosz és fehér kabátos pincérek. Bélszínt rendelt és hozzá egy pohár vörösbort. Korán volt még és a vendéglőben ő volt az egyetlen vendég. Lassan szürcsölgette a bort és amikor kihozták a húst és levágta az első falatot azt is hosszan forgatta a szájában közben pedig elgondolkodott az életén. Nem sokkal tíz után ért vissza a motelbe. Nem szállt ki azonnal hanem a járó motorú taxiban számolta ki a fuvarért járó pénzt. Előrenyújtotta a pénzt és már nyúlt hogy nyissa az ajtót de meggondolta magát. Csak ott ült a hátsó ülésen
a keze a kilincsen. Vigyen körbe! mondta. A sofőr egyesbe kapcsolt. Hányas lakrész? kérdezte. Hajtson csak körbe! Meg akarom nézni hogy egy bizonyos illető itt van-e. Lassan elgurultak a szobája előtt. Kis rés volt a két függöny között holott ő egészen összehúzta. Ebben majdnem biztos volt. Vagy mégse? De igen. Elhaladtak a lakrésze előtt. A parkolóban csak ugyanazok a kocsik álltak amelyek már azelőtt is ott voltak. Guruljunk csak még egy kicsit! mondta. A taxis hátrapillantott rá a tükörben. Nyomja csak! mondta Moss. Ne álljon meg! Nézze nekem semmi kedvem itt belekeveredni valamibe. Nyomja csak jóember! Szép lassan körbe-körbe. Szerintem viszont maga most szálljon ki és ne vitatkozzunk tovább! Vigyen el valami másik motelbe!
Tudja mit? Fejezzük ezt be! Moss előrehajolt és odadugott a sofőr orra alá egy százast. Jóember maga már most jól benne van a szarban. Vegye már észre hogy most akarom kihúzni! Vigyen el egy másik motelbe! A taxis elvette a pénzt begyűrte az ingzsebébe és kifordult az utcára. Moss a Ramada Innben töltötte az éjszakát kinn az országút mellett reggel az étteremben megreggelizett és közben átlapozta az újságot. Aztán még hosszan elüldögélt az asztalnál. Amikor jön a személyzet takarítani biztosan nem maradnak ott a szobában. Kijelentkezni tizenegyig kell. Az is lehet hogy közben megtalálták a pénzt és már rég leléptek vele. Hacsak nem két társaság vadászik rá és akármelyik járt is itt a kettő közül a másik még nem nyugszik és ha most ők várnak rá nekik eszükben sincs elmenni. Mire felkelt az asztaltól már tudta hogy alighanem meg kell
majd ölnie valakit. Csak azt nem tudta még hogy ki lesz az. Taxiba ült bevitette magát a városba és egy sportszer üzletben vett egy tizenkettes űrméretű tölténytáras sörétes puskát meg egy doboz nulla-nullás sörétet. A dobozban lévő lőszer robbanóereje körülbelül megegyezett egy gyalogsági aknáéval. A puskát becsomagoltatta és a csomagot a hóna alá véve távozott aztán keresett egy vasárú üzletet a Pecan Streeten. Vett egy vasfűrészt egy kis lapos vasreszelőt meg még mindenféle apróságot. Laposfogót meg csípőfogót. Többféle csavarhúzót. Egy tekercs szigetelőszalagot. Kilépett a boltból és megállt a járdán a szerzeményeivel. Aztán megfordult és elindult az utcán. Visszament a sportszerüzletbe és az előző eladótól megkérdezte hogy árulnak-e külön alumínium sátoroszlopot. Megpróbálta elmagyarázni hogy neki mindegy milyen sátorhoz való mert neki csak az oszlop kell. Az eladó kissé gyanakodva nézett rá. Oszlopot külön kellene rendelni – mondta. Akármilyen sátorról van is szó. Csak közvetlenül a gyártótól lehet beszerezni a típusszám alapján. És sátor van? Háromféle sátrunk van.
Melyik fajtához tartozik a legtöbb oszlop? Azt hiszem a tíz láb széles termes sátorhoz. Az olyan magas hogy fel is lehet állni benne. Legalábbis ha az ember nem hórihorgas. Hat láb magas a gerincnél. Akkor abból kérek egyet. Értem uram. Behozta a sátrat a raktárból és odafektette a pultra. Narancssárga nejlonzsákban volt. Moss letette melléje a pultra a puskát meg a becsomagolt szerszámokat kibontotta a nejlonzsák zsinegjét kihúzta belőle az összehajtogatott sátrat meg a hozzá való póznákat. Minden megvan – mondta az eladó. Mennyivel tartozom? Százhetvenkilenc dollár lesz plusz az adó. Moss letett két százast a pultra. Az oszlopok külön zsákban voltak. Ezt odatette a többi holmijához. Megkapta a visszajáró pénzt meg a számlát összenyalábolta a puskát a póznákat meg a szerszámos csomagot köszönt és távozott. A sátorral mi lesz? szólt utána az eladó.
A szobában kicsomagolta a puskát a tusát beszorította egy fiókba és közvetlenül a tár fölött lefűrészelte a csövét. A reszelővel elsimítgatta a vágás felületét és a csövet kitisztogatta egy alkoholos arclemosó kendővel és félretette. Aztán a puska tusát is lefűrészelte a nyakánál úgy hogy csak annyi maradt belőle mint egy pisztoly agya. Leült az ágy szélére és a szigetelőszalaggal körültekerte a csonkot. Amikor mindezzel megvolt hátrahúzta az elsütőt majd óvatosan visszacsúsztatta és közben a hüvelykujjával lassan leeresztette az ütőszeget aztán oldalt fordította fegyvert és tüzetesen megvizsgálta. Meg volt vele elégedve. Megfordította aztán kibontotta a lőszeres dobozt és betárazta a vastagon bezsírozott töltényeket. Visszacsukta a tárat csőre töltötte a puskát aztán lassan leeresztette az ütőszöget és betett még egy lőszert. A térdére fektette a fegyvert. Még két láb se volt a hossza. Felhívta a Trail Motelt és megmondta a recepciós nőnek hogy tartsa fenn a szobáját. A puskát a lőszert meg a szerszámokat bedugdosta a matrac alá aztán elment. A Wal-Martba ment vett néhány ruhadarabot meg egy kis cipzáras nejlontáskát hogy legyen mibe beleraknia amit vásárolt. Egy jeanst egy-két inget meg néhány pár zoknit. Délután hosszú sétát tett a tóparton. Ott volt nála a táskában a lefűrészelt cső meg a puskatus. A csövet behajította a tóba amilyen messzire csak bírta a puskatust meg elásta az agyagos part egy kiugró párkánya alá. A satnya sivatagi bozótban őzcsapat járt. Moss hallotta a
horkanásukat aztán meg is pillantotta őket amikor tőle körülbelül százyardnyira egy kis dombtetőn kibukkantak a bozótból. Az őzek is észrevették Mosst. Megálltak és visszanéztek rá. Letelepedett a kavicsos partra ölében az összehajtogatott üres nejlontáskával és onnan nézte a lenyugvó napot. Nézte hogyan árad szét a tájon a hideg kékség. Halászsas csapott le a tó vizére. Aztán már csak a sötétség.
IV
Huszonöt éves koromban lettem a megye seriffje. Szinte hihetetlen. Az apám más foglalkozást választott. Az öreg Jack nekem a nagyapám volt. Volt idő hogy két seriff is volt a családban ő Planóban én meg itt. Azt hiszem büszke volt rá az öreg. Én mindenesetre büszke voltam rá. Akkoriban jöttem haza a háborúból. Volt egy pár kitüntetésem meg minden és ennek persze híre ment az emberek közt. Az az igazság hogy mindent megtettem hogy megválasszanak seriffnek. Muszáj volt. De én igyekeztem tisztességesen viselkedni a kampányban is. Az öreg Jack mindig azt mondta hogy csak magadnak ártasz vele ha lepocskondiázod a vetélytársadat de azt hiszem hogy ez neki a vérében volt. Nem szeretett rosszat mondani senkiről se. És én se bántam meg soha hogy ebben olyan vagyok mint ő. A feleségemmel harmincegy éve vagyunk házasok. Gyerek nincs. Habár született egy kislányunk de erről most nem szívesen beszélnék. Kétszer is megválasztottak egymás után aztán átköltöztünk Dentonba. Jack azt szokta mondani hogy nincs a világon jobb foglalkozás mint seriffnek lenni de a leköszönt seriff sorsánál
nincsen keservesebb. Lehet hogy más szakmában is így van. Leköszöntem és elköltöztünk és gondoltam azzal vége. Volt nekem aztán mindenféle foglalkozásom. Egy darabiga vasútnál voltam nyomozó. A feleségem nem nagyon pártolta hogy visszajöjjünk. Hogy én újra megválasztassam magam. De látta rajtam hogy engem meg nagyon esz a fene így aztán visszajöttünk. Az a helyzet hogy a feleségem sokkal jobb ember nálamnál. Sose tagadtam. Nem mintha ez olyan nagy szó lenne mert nemcsak nálam jobb hanem szinte mindenki másnál is. Ez az igazság. Az emberek azt hiszik magukról hogy tudják mit akarnak pedig ez általában nincs így. Azért néha szerencsés esetben mégis beteljesül amit akarnak. Én világ életemben szerencsés ember voltam. Máskülönben most nem lennék itt. Persze velem is előfordult hogy kutyaszorítóba kerültem. De azért azt mondom hogy nekem az volt az életem legszerencsésebb napja amikor megláttam kilépni a boltból és én megpöccintettem neki a kalapomat mire ő meg majdnem visszamosolygott rám. Így kezdődött. Az emberek sokat panaszkodnak hogy mindenféle kellemetlenség történik velük amire
pedig nem is szolgáltak rá a jó dolgokról viszont általában megfeledkeznek. Főleg arról hogy azokat ugyan mivel érdemelték ki. Én se nagyon emlékszem rá hogy olyan sok okot adtam volna a Jóistennek hogy rám mosolyogjon. Aztán mégiscsak rám mosolygott.
Még csak alig világosodott amikor kedden reggel Bell belépett a büfébe. Elvette az újságot a pultról és letelepedett a sarokasztalhoz ahol ülni szokott. Ahogy elhaladt a középső hosszú asztal mellett az ott ülők sorban mind odabiccentettek neki. A pincérnő kihozta a kávét aztán bement hátra a konyhába és megrendelte neki a tojást. Bell a kávéját kavargatva ült habár sok kavargatni való nem volt rajta mivel feketén itta és cukor nélkül. Az austini újság a címoldalon hozta Haskins járőr képét. Bell elolvasta hogy mit írnak róla és csak a fejét ingatta. Az asszonyka még csak húsz éves. Mi a fenét lehet ilyenkor csinálni az embernek hogy segítsen rajta? Semmit de semmit. Lamarral eddig még sose fordult elő hogy meghalt volna egy beosztottja szolgálatteljesítés közben pedig már vagy húsz éve volt seriff. De ezt az egyet sose fogja elfelejteni. És ezentúl mindenkinek ez az eset jut majd az eszébe róla. A pincérnő kihozta a sült tojást Bell meg összehajtogatta az újságot és félretette. Wendellt is magával vitte. Együtt mentek ki a lakókocsiparkhoz. Wendell fölment a lépcsőn és bekopogott Bell meg a kocsi mellől nézte. Látja a zárat? szólt oda neki Bell. Wendell előhúzta a pisztolyát és belökte az ajtót.
Megyei Seriff Hivatal! kiáltott be a lakókocsiba. Úgysincs itt senki. Azért nem árt az óvatosság. Az sose árt. Beléptek a lakókocsiba és megálltak az előtérben. Wendell már dugta volna vissza a pisztolyt a tokjába de Bell megállította. Maradjunk csak az óvatosságnál! mondta. Értettem. Lehajolt és egy kis sárgaréz hengert vett fel a földről és odamutatta Bellnek. Ez meg mi lehet? kérdezte. A zár. Bell végigsimította a helyiségeket elválasztó farostlemezt. Itt csapódott neki – mondta. A tenyerére helyezte a rézhengert aztán az ajtó felé pillantott. A súlyából meg a távolságból és az ívből amit a becsapódásig megtett ki lehetne számítani hogy milyen
sebességgel repült ki a helyéről. Biztosan. Jó nagy kezdősebessége lehetett. Én is azt hiszem uram. Végigjárták a szobákat. Mi a véleménye seriff? Szerintem sebtében távoztak. Én is azt hiszem. Sietős lehetett a dolguk. Nagyon. Kiment a konyhába kinyitotta a hűtőszekrényt belenézett majd visszacsukta. Benézett a mélyhűtőbe is. Mit gondol seriff mikor járhatott itt? Nehéz megállapítani. Az is lehet hogy éppen csak elkerültük egymást. És mit gondol van ennek a gyereknek valami sejtelme arról hogy milyen bitang gazemberek vadásznak rá? Nem tudom. De azt hiszem sejti. Ő is a saját szemével látta amit mi és mondhatom rám eléggé nagy hatással volt amit
láttam. Akkor ezek a gyerekek most nyakig ülnek a szarban nem igaz? Úgy bizony. Bell visszament a nappaliba. Leült a díványra. Wendell megállt az ajtóban. Még mindig a kezében szorongatta a revolverét. Mire gondol seriff? Bell válaszképpen csak a fejét ingatta. És fel se nézett Wendellre. Szerdán már fél Texas Sanderson felé tartott. Bell a szokott asztalánál ült és újságot olvasott. Amikor felnézett az újságból egy harminc év körüli fiatalember állt előtte akit azelőtt sose látott még. A San Antonio Light riportereként mutatkozott be. Mondja seriff mi van itt maguknál? kérdezte. Valószínűleg vadászbaleset lehetett. Vadászbaleset? Az.
Hogy lehetett volna vadászbaleset? Seriff maga ugrat engem. Feltehetek magának egy kérdést? Természetesen. Tavaly tizenkilenc gyilkossági ügyet tárgyalt a Terrell megyei Bíróság. Maga szerint ezek közül hány olyan volt amelynek nem volt kábítószeres vonatkozása? Nem tudom. Kettő. Nézze nekem akkora körzetem van mint Delaware állama és minden második ember rám vár hogy segítsek rajta. Ehhez mit szól? Semmit. Na hát én se szólok semmit. Hanem csak befejezem a reggelimet aztán megyek a dolgomra. Elég mozgalmas napom lesz ma. Torbert négykerék meghajtású pickupjával mentek ki a helyszínre. Minden úgy volt ahogy hagyták. Már Moss pickupjától távol megálltak aztán csak ott vártak a vezetőfülkében ülve. Jelentem tízen vannak – mondta Torbert.
Kik? Hát az áldozatok. Az öreg Wyrickről megfeledkeztünk. Vele együtt tíz hulla van. Bell bólintott. Már amennyiről eddig tudunk. Hát igen. Amennyiről eddig tudunk. Megérkezett a helikopter egyet-kettőt körözött aztán nagy porfelhőt kavarva leereszkedett. De nem szállt ki belőle senki. Várták hogy leülepedjék a por. Bell és Torbert nézte hogyan lassul a rotor forgása. Aztán megállt. A DEA emberét McIntyre-nak hívták. Bell futólag találkozott már vele és viszonylag kedvelte. Annyira legalábbis hogy odabiccentsen neki. Csiptetős táblával a kezében szállt ki a helikopterből. Csizmát viselt és kalapot meg vászonzakót és nagyjából elfogadható alaknak látszott amíg ki nem nyitotta a száját. Üdvözlöm seriff. Üdvözlöm McIntyre. Miféle jármű ez itt? Egy '72-es Ford pickup. Csukott. McIntyre körbetekintett a völgyben. Közben a combját
csapkodta a csiptetős táblával. Bellre nézett. Jó tudni – mondta. És a színe fehér. Igen. Fehér. Ráférne egy új gumi. Odament a pickuphoz. Megkerülte és felírt valamit a táblára csíptetett jegyzettömbre. Benézett a vezetőfülkébe. Előredöntötte az ülést és benézett a raktérbe. Az abroncsot ki vágta ki? Bell a farzsebébe süllyesztett kézzel állt. Előrehajolt és köpött. Hays közeg szerint valami rivális banda lehetett. Szóval egy rivális banda. Igen. Nekem azt mondták hogy ezeket a járműveket szitává lőtték. Úgy van. De ez nincs szitává lőve. Ez nincs.
McIntyre a helikopter felé pillantott aztán meg a völgyben távolabb álló kocsik felé. Megtenné hogy elvisz azokhoz a járművekhez? Természetesen. Elindultak Torbert pickupja felé. McIntyre Bellre pillantott s közben a combját csapdosta idegesen a csiptetős táblával. Ne nagyon számítsak rá hogy maga megkönnyíti a dolgomat igaz seriff? Ugyan már McIntyre. Csak hülyéskedtem. Körbeautóztak a völgykatlanban aztán szemrevételezték a golyóluggatta kocsikat. McIntyre zsebkendőt szorított az orrához. A felpüffedt hullákon már megfeszült a ruha. Soha életemben nem láttam még ennél rohadtabb dolgot – mondta. Megállt és felírt valamit a jegyzettömbjére. Lelépte a kocsik közötti távolságot helyszínvázlatot készített és felírta a rendszámokat. Fegyvert nem találtak?
Nem annyit amennyit kellett volna. Kettőt lefoglaltunk bizonyítékul. Maga szerint mikor nyírták ki őket? Négy vagy öt napja. Úgy látom egy valaki azért megúszhatta. Bell bólintott. Körülbelül egy mérföldnyire innen északra van még egy hulla. A Bronco rakterében heroint láttam kiszóródva. Jól látta. Mexikói barnát. Bell Torbertre nézett. Torbert előrehajolt és köpött. Ha nincs itt se a heroin se a pénz akkor járt itt még valaki más is. Helyes a következtetés. McIntyre feljegyzett valamit. Sebaj seriff. Tudom hogy magának ez sose jutott volna az eszébe. De azért ne húzza fel magát! Én nem húzom fel magamat.
McIntyre megigazította a kalapját és a szétlőtt pickupokat bámulta. Mondja vadőr szokott erre járni? Szokott. A feljegyzéseim szerint van itt egy .380-as egy .45-ös kilenc milliméteres parabellum egy tizenkettes és még egy .38-as speciál. Mást nem találtak? Ez minden. McIntyre bólintott. Gondolom a kuncsaftok azóta már rájöttek hogy hiába várják az anyagot. A határőrség kiszállt már? Kiszállt már ide mindenki aki csak él és mozog. Nagy jövés-menés lesz itt még. Legalább akkora fogás ígérkezik mint a '65-ös volt. Az meglehet. Most mindenesetre el kellene takarítani ezeket a hullákat. McIntyre idegesen csapkodta a combját a csiptetős táblájával. Hogy maga mindig a fején találja a szöget – mondta.
Tehát egy kilencmilliméteres parabellum. Bell bólintott. Ezt is fel kéne írnia. Chigurh Del Riótól nyugatra járt és épp az Ördög-folyó magas hídján hajtott át amikor jelzett a transzponder. Majdnem éjfél volt már és egyedül volt az országúton. Átnyúlt a műszerfal túloldalára és lassan jobbra aztán megint balra csavarta a készülék kereső gombját és közben feszülten fülelt. Valami nagy madarat pillantott meg a híd alumínium korlátján a fényszóró csóvájában és megnyomta a billentyűt hogy leeressze az ablakot. Hűvös levegő áradt be a tó felől. Felvette a két ülés közti tároló mellett heverő revolvert kibiztosította és kidugta az ablakon a csövét a visszapillantó tükörre támasztva. A cső végére hangtompítót forrasztottak. A hangtompító egy tetőszigetelő üveggyapottal teletömött hajlakkos flakon volt és matt feketére volt fújva. Éppen abban a pillanatban sütötte el a fegyvert amikor a madár felszökkent és széttárta a szárnyát hogy elrepüljön. Vadul csapdosott a vakítón fehér fénykévében aztán röptében oldalt fordult majd felemelkedve eltűnt a sötétségben. A golyó a korlátot találta és elpattant róla valamerre az éjszakába a korlát meg tompán megpendült az ütéstől s hosszan kongott az éjszakában. Chigurh letette
a revolvert maga mellé az ülésre aztán felhúzta az ablakot. Moss kifizette a taxist és kiszállt a kocsiból a motel recepciójának üvegajtaján kiömlő fénytócsába a vállára kanyarította a nejlontáskát becsukta maga mögött a taxi ajtaját aztán megfordult és bement. A nő már a pult mögött várta. Moss letette a táskát a padlóra és odakönyökölt a pultra. A nő kicsit idegesnek látszott. Hello – mondta. Na marad még egy kicsit? Kéne egy másik szoba is. Másik szobát akar vagy még egy szobát? Megtartom a mostanit is és kiveszek még egyet. Rendben. Nincs véletlenül egy térképe a motelről? A nő benézett a pult alá. Volt itt valami. Várjon egy percet. Azt hiszem ez lesz az. Egy gyűrött régi reklámfüzetet tett Moss elé. A címlapján egy ötvenes évekbeli kocsi állt a motel bejárata előtt. Moss széthajtogatta a leporellót a pulton kisimítgatta aztán elmerült a tanulmányozásában. Lehetne a negyvenkettes?
Odaadhatom a mostani szobája melletti szomszédos lakrészt is. A százhúszas is üres. Értem. És a negyvenkettes? A nő hátranyúlt és leakasztotta a kulcsot a háta mögötti fatábláról. Akkor most eddig két éjszakával tartozik. Moss fizetett fogta a táskáját kilépett az ajtón és elindult a hátsó sorban álló lakrészekhez vezető gyalogjárón. A nő a pulton áthajolva kinézett utána hogy merre megy. Belépett a motelszobába leült az ágyra és a térdére fektette a kiteregetett térképet. Aztán felállt kiment a fürdőszobába beállt a kádba és a fülét a falra tapasztotta. Valahol szólt a tévé. Visszament a szobába leült az ágy szélére elhúzta a táska cipzárját kivette belőle a lefűrészelt puskát letette maga mellé aztán kirázta az ágyra a táska tartalmát. Fogta a csavarhúzót elvette az öltözőasztaltól a széket felállt rá és kicsavarozta a szellőzőrácsot aztán leszállt a székről és a rácsot a poros oldalával felfelé óvatosan az olcsó zsenília ágytakaróra fektette. Aztán újra felmászott a székre lábujjhegyre állt és bedugta a fejét a szellőző csatornába. Hallgatózott. Leszállt a székről fogta az elemlámpát és újra felállt a székre. Körülbelül tízlábnyira a csatorna elfordult de azért jól látta a
kanyarban a táska sarkát. Eloltotta az elemlámpát és megint hallgatózott. A szemét is behunyta hozzá úgy hegyezte a fülét. Lemászott a székről fogta a lefűrészelt csövű puskát odament az ajtóhoz és az ajtó melletti kapcsolóval eloltotta a szobában a villanyt. Ott állt a sötétben és az udvart kémlelte az ajtó függönye mögül. Visszament az ágyhoz letette rá a puskát és felkattintotta az elemlámpát. Kibontotta a narancssárga nejlonzsák zsinórját és kihúzta belőle a sátoroszlopokat. Három láb hosszú könnyű alumínium csövek voltak hármat közülük összedugott és a csatlakozásokat körültekerte szigetelőszalaggal. Kivett a ruhásszekrényből három drót ruhaakasztót leült velük az ágyra és a csípőfogóval levagdosta a kampójukat aztán összefogta a három drótdarabot és szigetelőszalaggal körültekerve egy kampóvá egyesítette a hármat. Szigetelőszalaggal odaerősítette a sátoroszlop végére felállt a székre és az oszlopot bedugta a szellőző csatornába. Eloltotta az elemlámpát ledobta az ágyra és visszament az ablakhoz. Kilesett az udvarra. Csak egy teherautó távoli motorzúgása hallatszott az országút felől. Megvárta míg elhalad. Az udvaron egy macska osont át. Hirtelen megtorpant. Aztán tovább ment. Kezében az elemlámpával megint felállt a székre.
Felkattintotta az elemlámpát és domború üvegét a horganyzott szellőzőcsatorna falának fordította hogy tompítsa a fényét aztán betolta a horgot az aktatáska mögé majd megfordította és visszahúzta. A horog beakadt a táska sarkába és kissé elfordította de aztán lecsúszott róla. Tovább próbálkozott mígnem sikerült beakasztania a táskalap egyik szíjába aztán mindig előbbre s előbbre markolva a sátorrudat elkezdte lassan hangtalanul maga felé húzni a porlepte csatornában amíg csak kézzel is el nem érte. Lemászott a székről leült az ágyra letörölgette a táskáról a port kicsatolta a szíjakat felkattintotta a zárat felhajtotta a lapját aztán csak nézte a bankjegykötegeket. Kivett egyet és átpörgette az ujjával. Visszatette a helyére eloldozta a levágott függönyzsinórt a táska füléről eloltotta az elemlámpát aztán megint belehallgatott a csöndbe. Felállt felnyújtózkodott és az alumínium csöveket belökdöste a szellőzőcsatornába aztán visszacsavarozta a rácsot majd összeszedte a szerszámokat. A kulcsot kitette az öltözködő asztalra a puskát meg a szerszámokat berakosgatta a nejlontáskába aztán fogta a táskát kiment az ajtón. A szobában mindent úgy hagyott ahogyan volt. Chigurh leeresztett ablakkal s ölében a jelvevővel lassan végighajtott a motelszobák során. A sor végére érve megfordult és elindult visszafelé. Aztán megállt hátramenetbe váltott és letolatott az aszfaltos útról és újra megállt. Végül is odahajtott a recepcióhoz leparkolt és
bement. A kis iroda faliórája tizenkettő negyvenkettőt mutatott. A tévé szólt de a recepciós nőn látszott hogy aludt. Tessék parancsolni – mondta. Az ingzsebében a kulccsal lépett ki az ajtón beszállt a nagy csukott terepjáróba megkerülte vele az épületet leparkolt aztán kiszállt fogta a táskát amelybe a jelvevőt meg a pisztolyokat rakta és megkereste a lakrészét. A szobába lépve a táskát ledobta az ágyra lehúzta a csizmáját aztán a jelvevővel és a kocsiban talált sörétes puskával a kezében kiment az ajtó elé. Tizenkettes Remington automata volt műanyag katonai tussal és selyemfényű fekete fémrészekkel. Valami házi műhelyből származó legalább egy láb hosszú s akkora vaskos nagy hangtompító volt rajta mint egy sörösdoboz. Aztán zokniban csöndben végiglépkedett a szobák előtt elvezető gyalogúton és közben a jelvevőt leste. Visszament a szobájához és megállt a nyitott ajtóban a parkolót megvilágító lámpa hullaházi fényében. Bement a fürdőszobába és felkapcsolta a villanyt. Pillantásával felmérte a szobát számba vette a berendezést és hogy mi hol van. Megkereste a villanykapcsolókat. Aztán megállt a szoba közepén és mindent az emlékezetébe vésett. Leült és felhúzta a csizmáját fogta a légtartályt a vállára kanyarította aztán elkapta a gumicső végén himbálózó
szerszám markolatát kilépett az udvarra és odament az egyik lakrészhez. Az ajtó előtt megállt hallgatózni. Aztán a kábító pisztollyal kilőtte a zárból a hengert és berúgta az ajtót. A zöld pizsamás mexikói felült az ágyban és már nyúlt is a párnája mellett heverő kis géppisztolyért. Chigurh háromszor lőtt olyan gyors egymásutánban hogy egyetlen elnyújtott böffenés hallatszott csak és szinte szétszaggatta a férfi felsőtestét zsigereit az ágy fejlapjára és a falra fröccsentve. A fegyver furcsa mély töfögő hangot adott. Mint amikor valaki egy öblös csőbe köhent bele. Felkattintotta a villanyt kilépett az ajtón és háttal a külső falnak lapulva várt. Visszafordult és gyorsan bepillantott. A fürdőszoba ajtó mely az előbb zárva volt most nyitva állt. Belépett a szobába és kétszer belelőtt az ajtóba majd a fürdőszoba falába is aztán megint kiugrott az udvarra. Valahol a hosszú épület végében valaki felkattintotta a villanyt az egyik szobában. Chigurh várt. Aztán újra bepillantott a szobába. A fürdőszoba ajtó pozdorjává roncsolva lógott a zsanéron és a rózsaszín padlócsempén keskeny kis vérpatak csordult végig. Odaállt az ajtóba és még kétszer belelőtt a fürdőszoba falába aztán a derékmagasságban tartott puskát előreszegezve belépett. A férfi a kád mellé rogyva ült a kövön a kezében egy AK-47-essel. A mellébe kapta a lövést meg a nyakába és dőlt belőle a vér.
Nem én voltam – suttogta. Nem én. Chigurh hátralépett hogy elkerülje a szétrobbanó falcsempék éles morzsáinak záporát és belelőtt a férfi arcába. Kiment az udvarba és megállt a szobák előtt elvezető gyalogúton. Nem látott senkit. Visszament és átkutatta a szobát. Benézett a ruhásszekrénybe benézett az ágy alá kihúzkodta és a padlóra borította a fiókokat. Benézett a fürdőszobába is. Moss H&K géppisztolya ott hevert a mosdó peremén. Nem nyúlt hozzá. A csizmatalpára tapadt vért a szőnyegbe dörgölte aztán megint szemügyre vette a szobát. Akkor esett a pillantása a szellőzőre. Elvette a lámpát az éjjeliszekrényről megmarkolta a zsinórt kirántotta a falból a konnektort felmászott az öltözködő asztalra és a lámpa nehéz fémtalpával bezúzta a szellőző rácsát majd kitépte a falból. Benézett a szellőző csatornába. Az alján lerakódott porban jól látszott hogy valamit végighúztak benne. Leszállt az öltöző szekrényről és megállt a szoba közepén. Akkor vette észre hogy a falról vér meg velő kenődött az ingére. Kibújt az ingből kiment a fürdőszobába derékig megmosdott és megtörölközött. Benedvesítette a törölköző sarkát letörölgette vele a csizmáját aztán összehajtogatta a törölközőt és a nadrágja szárát is végigtörölgette vele. Fogta a puskát és visszament a szobába. Félmeztelen volt. Gombócba gyűrt inge a kezében. Még egyszer beledörgölte a csizmatalpát
a szőnyegbe és még egyszer utoljára körülnézett a szobában aztán távozott. Amikor Bell belépett az irodájába Torbert felpillantott az írásból aztán felkelt az asztalától odament Bell íróasztalához és letett eléje egy papírlapot. Ez az? kérdezte Bell. Igen. Bell hátradőlt a székében hogy elolvassa s közben a mutatóujjával az alsó ajkát simogatta. Kisvártatva letette a jelentést. Nem nézett Torbertre. Már tudom mi történt. Értem. Járt már maga vágóhídon? Igen azt hiszem jártam. Szerintem tudná ha nem járt volna. Azt hiszem egyszer voltam még gyerekkoromban. Kinek jut az eszébe hogy a vágóhidat mutogassa egy gyereknek? Azt hiszem magamtól mentem. Belógtam. Na és emlékszik még hogyan ölték le a marhákat?
Volt ott egy ember aki az akna fölött állt terpeszben aztán egyenként beeresztették az állatokat az aknába ez az ember meg fejbe verte őket a taglóval. Ezt csinálta egész álló nap. Igen nagyjából így ment. De ma már nem így csinálják. Valami sűrített levegővel működő pisztolyt használnak hozzá amiből egy kis szög ugrik ki. De csak körülbelül ennyire. Na ezt a szerszámot odatartják a marha két szeme közé meghúzzák a ravaszt és kész. Semeddig se tart. Torbert Bell íróasztala sarkánál állt. Várta hogy a seriff folytassa de a seriff nem folytatta. Torbert meg csak állt. Aztán elfordította a tekintetét. Nem bántam volna ha ezt nem mondja el – mondta. Tudom – mondta Bell. Előre tudtam mielőtt még kimondta volna. Hajnali háromnegyed kettőkor értek Eagle Pass városába. Moss az út nagyobbik részét átaludta a taxi hátsó ülésén és csak akkor ébredt fel amikor a kocsi lassított aztán lekanyarodott az országútról és befordult a főutcába. Kukán nézte az ablak fölső pereme alatt elfutó utcai lámpák sápadt fehér gömbjeit. Aztán fölült. Menjünk át a túlsó partra?
Nem köszönöm. Csak vigyen be a belvárosba. Ott vagyunk. Moss odakönyökölt az üléstámlára és előrehajolt. Mi az ott? A Maverick megyei Törvényszék. Nem az hanem kicsit arrébb ahol az a neon kiírás van. Az a Hotel Eagle. Na akkor oda vigyen. Kifizette a sofőrnek az ötven dollárt amiben előre megalkudtak összeszedte a járdáról a táskáit felment a verandára ahonnan a szálloda bejárata nyílt. Az éjszakai portás úgy állt ott a pult mögött mintha csak rá várt volna. Fizetett zsebre tette a kulcsot felment a lépcsőn és végighaladt a régi szállodai folyosón. Halálos csend volt. A szobaajtók fölött nem égett a világítás. Nagy nehezen megtalálta a szobáját bedugta a kulcsot a zárba benyitott a szobába bement aztán becsukta maga mögött az ajtót. A csipkefüggönyön át bevilágított az utcai lámpák fénye. A csomagjait letette az ágyra visszament az ajtóhoz és felkapcsolta a mennyezetvilágítást. Régimódi nyomógombos villanykapcsoló volt. Tölgyfa bútorok a századforduló idejéből. Barna tapétás falak. És ugyanaz az
ócska zsenília ágytakaró mint máshol. Leült az ágyra hogy átgondolja a dolgokat. Felállt kinézett az ablakon a szálloda parkolójára aztán kiment a fürdőszobába eresztett magának egy pohár vizet és visszaült az ágy szélére. Ivott egy kortyot aztán letette a poharat az éjjeliszekrény üveglapjára. Nincs tovább – mondta. Kicsatolta a sárgaréz zárat meg a két szíj csatjait és elkezdte kirakosgatni a táskából a kötegeket az ágyra. Amikor a táska kiürült megnézte hogy nem duplafenekű-e és ellenőrizte a hátlapját meg az oldalát is aztán félretette. Fogta a kötegeket és egyenként átpörgette aztán sorban visszarakosgatta őket a táskába. Már a harmadáig volt a pénzzel amikor rábukkant a jeladóra. A köteg olyan bankjegyekből állt melyeknek kivágták a közepét és oda helyezték el a jeladót. Körülbelül akkora volt mint egy nagyobbacska öngyújtó. Lehúzta a kötegről a papírszalagot kivette a jeladót és a tenyerére tette. Aztán berakta az egyik fiókba fogta a kivágott bankjegyeket meg a banki hitelesítő szalagot és az egészet lehúzta a vécén aztán visszament a szobába. A kötegből megmaradt százasokat összehajtogatta és zsebre tette majd a többi köteget visszarakosgatta az aktatáskába a táskát meg odaállította a székre aztán csak ült és nézte. Sok minden járt a fejében de a végén mindig ugyanoda lukadt ki hogy
most már ki kellene találnia valamit mert előbb-utóbb elfogy a szerencséje. Elővette a lefűrészelt csövű puskát a táskából letette az ágyra és felkapcsolta az éjjeliszekrényen álló lámpát. Odament az ajtóhoz eloltotta a mennyezeti lámpát aztán végig nyúlt az ágyon és a mennyezetet bámulta. Pontosan tudta hogy mi fog történni. Csak azt nem hogy pontosan mikor. Felkelt kiment a fürdőszobába meghúzta a mosdó fölötti lámpa zsinórját és megnézte magát a tükörben. Elvette a törülközőszárítóról a mosdókesztyűt forró vizet eresztett rá kicsavarta és a nedves frottírral megdörzsölte az arcát meg a tarkóját. Aztán vizelt eloltotta a villanyt visszament a szobába és leült az ágyra. Megint felötlött benne hogy valószínűleg soha az életben nem érezheti majd magát többé biztonságban és hogy vajon olyasmi-e ez amihez hozzá lehet szokni. És hogy ha hozzászokik az ember akkor az milyen érzés lesz? Kiürítette a nejlontáskát beletette a lefűrészelt csövű puskát behúzta a cipzárt aztán hozzáfogta az aktatáskához és lement a portára. A mexikói helyett akinél bejelentkezett most egy fakó sovány ember állt a pult mögött. Fehér ing fekete csokornyakkendő. Cigaretta lógott a szájában a Ring című bokszmagazint olvasta és a füsttől hunyorogva unott képpel pillantott fel amikor Mosst meglátta. Mit parancsol? kérdezte.
Maga a váltás? Én. Reggel tízig vagyok. Moss letett eléje egy százdollárost a pultra. A portás letette a képeslapot. Nem kérek magától semmi törvénytelent – mondta Moss. Alig várom hogy elmondja mi volna az – mondta a portás. Jön valaki aki engem fog keresni. Csak annyit kérek magától hogy ha bárki új vendég bejelentkezik szóljon föl nekem telefonon. A bárkit értse úgy hogy akárki. Rendben? A portás kivette a szájából a cigarettát odatartotta egy kis üveg hamutartó fölé s a kisujjával lepöccintette róla a hamut aztán Mossra pillantott. Rendben. Majd felszólok. Moss bólintott és fölment az emeletre. A telefon néma maradt. Valami másra riadt fel. Felült és megnézte az éjjeliszekrényen álló órát. Négy harminchetet mutatott. Nagy lendülettel kiült az ágy szélére felrántotta a csizmáját aztán csak ült és hallgatózott. Odament az ajtóhoz és rátapasztotta a fülét közben lövésre készen tartva a puskát. Bement a fürdőszobába elhúzta a
kád előtt lógó plasztik függönyt kinyitotta a csapot és a csaptelep karját átbillentve megindította a zuhanyt. Aztán visszahúzta a függönyt kiment a szobába és behúzta maga mögött a fürdőszobaajtót. Újra odaállt a szobaajtóhoz és hallgatózott. Aztán előkotorta az ágy alól a nejlontáskát és letette a szoba sarkában álló fotelre. Odament az ágyhoz és felkapcsolta az éjjeliszekrényen álló lámpát aztán megpróbálta összeszedni a gondolatait. Felötlött benne hogy esetleg megszólalhat a telefon ezért fogta a kagylót és letette a készülék mellé az éjjeliszekrény lapjára. Fölhajtotta az ágytakarót és összegyűrte a párnát. Az órára pillantott. Négy negyvenhármat mutatott. A szeme az éjjeliszekrény lapján heverő telefonkagylóra esett. Fölvette és kihúzta belőle a zsinórt a kagylót meg visszatette a kengyelbe. Aztán visszament az ajtóhoz. Hüvelykujját a puska kakasára tette. Hasra feküdt és a fülét az ajtó és a padló közötti réshez szorította. Hideg légvonatot érzett az arcán. Mintha valahol kinyitottak volna egy ajtót. „Na lássuk csak mire nem gondoltunk?” Átment az ágy túloldalára lefeküdt a padlóra és beerőltette magát az ágy alá és ott feküdt hasmánt a puska csövét az ajtóra szegezve. Éppen elfért a keresztlécek alatt. A szíve ott dobogott a poros szőnyegen. Várt. Ekkor két fekete oszlop szakította meg az ajtó alatti fénycsíkot. Aztán hallotta amint a kulcs halkan megfordul a zárban. Nyílt az ajtó. Az ágy alól kilátott a folyosóra. Ott nem volt senki. Várt.
Igyekezett uralkodni magán hogy még csak ne is pislogjon de ez nem sikerült neki. Egyszer csak egy drága struccbőr csizma jelent meg az ajtóban. Jeans. Egy férfi állt ott. Aztán belépett. Lassú óvatos léptekkel a fürdőszobaajtóhoz ment. Abban a pillanatban Moss megérezte hogy nem fog benyitni a fürdőszobába. Hanem megfordul. De akkor már késő lesz. Akkor már nem lesz ideje se hibázni se egyáltalában semmire se mert ő abban a pillanatban halott lesz. „Gyerünk” mondta. „Tedd meg.” Ne forduljon meg! mondta. Ha megfordul szétlövöm a fejét. A férfi megdermedt. Moss a könyökén előkúszott az ágy alól közben a lefűrészelt puskát a férfire szegezve tartotta. Csak a derekáig látta és nem tudta megállapítani milyen fegyver lehet nála. Dobja el a puskát! Most azonnal! Egy sörétes puska csattant a padlón. Moss felkelt a padlóról. Tegye fel a kezét! mondta. Lépjen el az ajtótól! A férfi két lépést hátrált aztán megállt két kezét vállmagasságig emelve. Moss előrejött az ágy végéig. A férfi alig tízlábnyira lehetett tőle. Az egész szoba lassú lüktetésbe kezdett. Moss valami furcsa illatot érzett. Mintha valami egzotikus parfümillata lett volna. Közben enyhe
kórházszaga is volt. Halk zsongás töltötte meg a szobát. Moss derék magasságban tartotta a puskát. A kakas felhúzva. Most már nem érhette meglepetés. Egyszerre súlytalannak érezte magát. Mintha lebegne. A férfi közben meg sem próbálta hogy hátrapillantson rá. Furcsa mód teljesen nyugodt volt. Mint akivel csak valami mindennapos dolog történik. Még hátrább! Na még egy kicsit! A férfi engedelmeskedett. Moss felvette a padlóról a puskát és odadobta az ágyra. Felkattintotta a mennyezeti lámpát és becsukta az ajtót. Nézzen rám! mondta. A férfi oldalt fordította a fejét és Mossra pillantott. Kék szem. Nyugodt szinte derűs tekintet. Sötét haj. Enyhén egzotikus vonások. Moss nem tudta hova tenni. Mit akar? A férfi nem felelt. Moss átment a szobán megragadta a sarkát és fél kézzel félretaszította az ágyat. Az aktatáska ott állt pőrén a poros padlón. Fölvette. A férfi mintha észre se vette volna. Mint akinek egészen másfelé járnak a gondolatai. A vállára kanyarította a fotelben heverő nejlontáskát fogta a
sörösdoboz forma hangtompítóval felszerelt puskát és a hóna alá csapta aztán megint fölvette a padlóról az aktatáskát. Indulás! mondta. A férfi leeresztette a kezét és kiment a folyosóra. A transzponder jelvevőjének doboza ott állt kinn az ajtó sarkánál a padlón. Moss ott hagyta. Az volt az érzése máris több kockázatot vállalt a kelleténél. Megindult a folyosón háttal a lépcső felé a férfi derekának irányozva a lefűrészelt csövű puskát. Fél kézzel tartotta mintha pisztoly lenne. Már azon volt hogy rászól tartsa fel újra a kezét de akkor valami azt súgta neki hogy édes mindegy hogy a férfi hogyan tartja a kezét. A szobaajtó nyitva állt a fürdőszobában még mindig zuhogott a zuhanyból a víz. Ha megfordul mielőtt a lépcsőhöz érek lövök. A férfi nem válaszolt. Egyet se szólt még akár néma is lehetett. Ott megáll! mondta Moss. És meg se moccan! A férfi megállt. Moss elhátrált a lépcsőig és vetett még egy utolsó pillantást a falikar gyér sárga fényében álló férfire aztán megindult lefelé a lépcsőn kettesével véve a fokokat. Fogalma sem volt hogy hová rohan. Ennyire előre nem gondolkodott.
A hallban futtában is észrevette hogy a recepciós pult alól két láb nyúlik ki. Az éjszakai portás. Moss nem állt meg. Kirobogott a bejárati ajtón aztán le a lépcsőn. Mire átért az utca túloldalára Chigurh már a szálloda erkélyén volt éppen fölötte. Moss érezte hogy valami megrántja a vállára vetett táskát. A pisztoly olyan halkan s tompán pukkant csak hogy még a kisvárosi éj fekete csöndje is elnyelte a hangot. Éppen amikor hátrafordult akkor villant a második lövés torkolattüze halványan bár mégis jól kivehetőn a rózsaszín derengésben is melyet a szálloda tizenöt láb magas neonreklámja árasztott. Moss nem érzett semmit. A golyó felhasította az ingét és látta hogy vér csurog lefelé a felkarján. Már tudta hogy mindjárt jön a következő. A harmadik lövés után éles fájdalom nyilallt az oldalába. Elesett és amikor feltápászkodott Chigurh puskáját ott hagyta maga mögött az utca kövén. „A fene egye meg” mondta. „De jól lő.” A fájdalomtól sziszegve bicegett el az Aztec Filmszínház előtti járdán. Éppen a jegypénztárhoz ért amikor egyszer csak szinte szétrobbant mellette a kis kerek üvegkalitka minden ablaka. Ezúttal még csak nem is hallotta a lövést. Moss sarkon perdült miközben a hüvelykjével felhúzta a kakast és azonnal lőtt. A sörétszemek végigpettyezték a mozi homlokzata emeleti mellvédjét és néhány ablak is betört. Amikor visszafordult azt látta hogy egy kocsi jön feléje a főutcán és ahogy a fényszórója őrá esik lassít aztán újra gázt ad. Moss befordult az Adams Streetre a kocsi
meg füstölgő gumikkal fékezve és kifarolva kanyarodott utána a kereszteződésben. De a motor lefulladt és a sofőr hiába indítózott. Moss az épület téglafalának vetette a hátát. Két férfi szállt ki a kocsiból és jött feléje futólépésben át az úton. Az egyik futtában tüzet nyitott rá egy kis kaliberű géppisztolyból amire Moss két lövéssel válaszolt aztán futott tovább bicegve miközben érezte hogy az ágyékánál meleg vér itatja át a nadrágját. Hallotta hogy a kereszteződésben lefulladt kocsi motorja újra felbőg. Mire kiért a Grande Streetre már csak úgy ropogtak mögötte a lövések. Úgy érezte nem bírja tovább a futást. Meglátta magát egy kirakat sötét üvegében ahogy a lábát húzva siralmasan biceg a könyökét az oldalához szorítva a vállán a nejlontáskával s a másik kezében a lefűrészelt csövű puskával meg az aktatáskával. Aztán amikor újra odanézett a kirakatra már azt látta hogy a járdaszélen ül. „Kelj fel az anyád istenit te hülye!” mondta. „Ne üldögélj itt mert megdöglesz!” Átkelt a Ryan Streeten de akkor már tocsogott a vér a csizmájában. Előrehúzta a vállán lógó nejlontáskát kihúzta a cipzárját beletette a puskát aztán visszahúzta a cipzárt. Tántorogva megállt. Aztán fölvonszolta magát a hídra. Fázott és didergett és úgy érezte mindjárt hányni fog. A híd amerikai oldalán egy pénzváltó bódé állt s mellette egy forgókereszt. Bedobott egy tízcentest és átment rajta. Elbotorkált a híd közepéig és elnézett a hosszú keskeny
járda végéig. Már lassan világosodott. Vaksin homályló szürkület borult a folyó északi partjánál elterülő ártérre. A túlparton várja az üdvösség. A hídon át félútnyira a túloldalról hazatérő társaságba ütközött. Négy kissé ittas fiatalember. Talán tizennyolc évesek lehettek. Moss leállította az aktatáskát a járdára és elővett a zsebéből egy köteg százast. A pénz ragadt a vértől. Letörölgette a nadrágja szárán és lehámozott róla öt bankjegyet a többit visszagyűrte a zsebébe. Ne haragudjatok fiúk – mondta nekitámaszkodva a járda mellett végigfutó láncnak. Mögötte véres lábnyomok mutatták az útját. Bocsánat hogy megszólítalak. A fiuk leléptek a járdáról és az úttest felé kerültek hogy kitérjenek előle. Bocsánat a zavarásért de nem lenne hajlandó valaki eladni nekem a kabátját? Megállás nélkül mentek el mellette aztán egyikük mégis visszafordult. Mennyit adsz érte? kérdezte. Nekem az a hosszú kabát kellene amit a mögötted álló visel.
Erre a hosszú kabátos fiú is megállt. Mennyit adsz érte? Adok érte ötszáz dollárt. Ne röhögtess. Gyere már Brian! Menjünk már Brian! Nem látod hogy részeg? Brian a társaira nézett aztán végigmérte Mosst. Hadd látom azt a pénzt! Itt van a kezemben. Mutasd! Majd ha megkapom a kabátot. Menjünk már Brian! Itt van egy százas ha ideadod a kabátot. Aztán meg odaadom a többit. Rendben. Kibújt a kabátból odanyújtotta Moss pedig átadta
neki a pénzt. Mitől olyan ragadós ez a pénz? Attól hogy véres. Véres? Véres. Csak állt az egyik kezében a pénzzel s csodálkozva bámulta a másik keze ujjaira tapadt vért. Mi történt veled? Meglőttek. A fene egye meg Brian gyere már! Kérem a többit. Moss odaadta neki a pénzt aztán levette a vállára akasztott nejlontáskát letette a járdára és magára rángatta a kabátot. A fiatalember összehajtogatta és zsebre tette a bankjegyeket aztán ment a többiek után. A többiek megvárták és együtt mentek tovább. Aztán egyszer csak megálltak. Valamit beszéltek
egymással és közben egyre Moss felé tekintgettek. Moss ezalatt begombolta magán a kabátot a maradék pénzt a belső zsebébe süllyesztette aztán a vállára kapta a nejlontáskát és fölvette a járdáról az aktatáskát. Na fiúk lépés indulj és akkor nem lesz semmi baj! De nem mondom kétszer. A fiúk megfordultak és elmentek. Csak hárman voltak. A tenyere sarkával megdörzsölte a szemét. Hunyorogva kereste hová lett a negyedik. Aztán rájött hogy a negyedik nem is létezett. „Na jól van semmi baj” mondta. „Csak szépen rakosgassuk a lábunkat az egyiket a másik elé és semmi pánik.” Amikor odaért arra a helyre ahol már víz folyt a híd alatt megállt és lenézett a folyóra. Előtte már csak a mexikói határőr bódé. Visszafordult és végigsandított a hídon de a három fiú már nem volt sehol. Kelet felől halvány szürkés világosság. A város mögötti alacsony fekete hegyek fölött. Alatta lassan sötéten folydogált a folyó. Kutyaugatás. Aztán csönd. Sehol semmi. A folyó amerikai partján végig sűrű magas nádas nőtt és Moss letette a cipzáras táskát a kövezetre
aztán fogta az aktatáskát és a fülénél megragadva hátralendítette aztán átlódította a korláton bele a semmibe. Izzó fájdalmat érzett. A kezét az oldalára szorítva nézte hogy a zuhanó táska lassan megfordul a levegőben és elenyészik a híd lámpáinak gyér fényében aztán hangtalanul belehullik a nádasba. Lecsúszott a korlát mellett és ott ült a járdán a terjengő vértócsában arcát a dróthálónak szorítva. „Kelj fel!” mondta. „Kelj már fel az anyád istenit!” A mexikói őrbódéban nem volt senki. Átnyomakodott a forgókereszten és belépett Coahuila állam területére Piedras Negras városába. Megindult az utcán a belváros felé mígnem egy kis parkba ért ahol már cserregtek az ébredező csókák az eukaliptusz fák ágai közt. A fákat derékmagasságig fehérre meszelték s ettől távolról nézve olybá tetszett mintha a parkot valaki találomra fehér póznákkal tűzdelte volna tele. Középütt kovácsoltvas zenepavilon állt. Moss lerogyott az egyik vas padra letette maga mellé a táskát és a kezét a homlokára szorítva előrehajolt ültében. A park a lámpaoszlopokról lógó narancsszínű gömbök sárga fényében úszott. Lassan szétfoszlott előtte a világ. A park túloldalán kis templom állt. Mintha valahol a messzi távolban lett volna. Fölötte
cserregve hintáztak a csókák az ágakon és közelgett az új nap. Fél kézzel megtámasztotta magát a padon. Hányinger. Nem szabad lefeküdni. A nap még sehol. Csak a hajnali szürkület. Az utcák fellocsolva. Az üzletek még zárva. Lehúzott rácsok. Egy öregember jött feléje a kezében söprű. Megállt. Aztán tovább ment. Senor – mondta Moss. Bueno – mondta az öreg. Beszél angolul? Az öreg gyanakodva méregette Mosst két kézzel markolva a seprűnyelet. Aztán megvonta a vállát. Orvos kellene. Az öreg várta hogy mondja-e tovább. Moss föltápászkodott. Alatta véres volt a pad. Megsebesültem – mondta. Az öreg jól szemügyre vette Mosst. Csettintett a nyelvével. Aztán elnézett a közelgő hajnal felé. Lassacskán alakot öltöttek körben a fák meg a
házak. Mossra pillantott és az állával feléje bökött. Puede andar? kérdezte. Mi van? Puede caminar? A keze bénán csüngött de az ujjaival lépkedő mozdulatokat tett. Moss bólintott. Közben egy pillanatra elsötétült előtte a világ. Várta hogy eloszoljon a köd. Tiene dinero? Az utcaseprő egymáshoz dörzsölte a mutatóujját és a hüvelykjét. Sí – mondta Moss. Imbolyogva állt előtte. Elővette a kabátzsebéből a véres pénzt lehámozott a kötegről egy százast és odanyújtotta az öregnek. Az öreg mély hódolattal vette át. Aztán Mossra emelte a tekintetét és a söprűjét odatámasztotta a padnak. Amikor Chigurh kilépett a szálloda ajtaján és lement a lépcsőn a jobb combjára törülköző volt csavarva amit egy függöny zsinórjával rögzített. Addigra már átütött rajta a vér. Az egyik kezében egy kis táska volt a másikban pisztolyt tartott. A Cadillac keresztben állt az útkereszteződésben
és az utcán lövöldöztek. Chigurh behúzódott egy borbélyüzlet bejáratába. A házak falai visszaverték az automata karabélyok szapora ropogását és a sörétes puskák mély öblös böffenéseit. Az utcán lövöldöző emberek ballonkabátban voltak és sportcipőben. Egyáltalában nem úgy festettek mintha helybeliek lennének. Visszabicegett a szálloda lépcsőjéhez és a pisztolyát a lépcső korlátjára támasztva tüzet nyitott rájuk. Mire rájöttek hogy honnan lőnek rájuk Chigurh már egyet leterített közülük és egyet megsebesített. A sebesült bevonszolta magát az autó mögé és lőni kezdte a szállodát. Chigurh a hátát a téglafalnak vetve állt és új tárat tett a pisztolyba. A sebesült lövései betörték a bejárati ajtó üvegét és szétforgácsolták az ablakkeretet. Aztán a hallban is kialudt a világítás. Az utcán eléggé sötét volt még ahhoz hogy jól lássa a torkolattüzet. Ekkor kis szünet támadt a lövöldözésben Chigurh pedig megfordult és visszasántikált a szálloda halijába. A talpa alatt ropogott a kitört üveg. A lábát húzva átment a hallon aztán ki a hátsó bejáraton és le a lépcsőn. Ott állt a szálloda parkolójában. Átment az utca túloldalára befordult a Jefferson Streetre és végig az épületek északi fala mentén igyekezve futólépésben de merev bekötözött lábát minden lépésnél oldalt lendítve. Egy saroknyira volt
csak a Maverick megyei Törvényszék épületétől és biztos volt benne hogy legfeljebb néhány perce lehet csak mert hamarosan új erők érkeznek. Amikor azonban kiért a sarokra csak egy alakot látott az utcán. Egy autó faránál állt. Az autó szitává volt lőve s minden ablaka kihullott vagy fehér volt a pókhálós repedésektől. Volt egy hulla is a kocsiban. Legalább egy. A férfi a szállodát figyelte. Chigurh célba vette a pisztollyal és kétszer rálőtt a férfi meg elterült az utcakövön. Chigurh visszahúzódott az épület sarka mögé és ott várt pisztolyát a vállánál tartva készenlétben a csövével felfelé. Nehéz lőporszag terjengett a hűs hajnali légben. Akárcsak tűzijáték után. Köröskörül teljes csend. Amikor kibicegett az úttestre meglátta hogy az egyik ember akit még a szálloda lépcsőjéről talált el a járdaszegély felé kúszik. Chigurh egy darabig nézte aztán hátba lőtte. A másik a kocsi elülső lökhárítója előtt hevert. Fejlövést kapott és nagy tócsába gyűlt körülötte a fekete vér. Ott hevert mellette a fegyvere de erre Chigurh ügyet sem vetett. A kocsi farához ment és a csizmája orrával megböködte a leterített férfit aztán lehajolt és felvette a földről a gépfegyverét. Rövid csövű Uzi volt huszonötös tárral. Chigurh átkutatta a férfi ballonjának zsebeit és további három tárat talált s az egyik még tele volt. A kabátja zsebébe rakta a
tárakat s a pisztolyát az övébe dugta elől a hasánál aztán ellenőrizte hány golyó van még az Uzi tárjában. A vállára kanyarította a fegyvert és fél lábon visszaugrált a járdához. A férfi akit az imént hátba lőtt ott feküdt a járdaszegélynél és őt nézte. Chigurh felpillantott és végigtekintett az utcán a szálloda és a törvényszék felé. Meg az útszélen álló magas pálmafák felé. Aztán lenézett a férfire. Szélesen elterülő vértócsában feküdt. Segítsen! mondta. Chigurh előhúzta az övébe dugott pisztolyt. Belenézett a férfi szemébe. A férfi elfordította a tekintetét. Nézzen rám! mondta Chigurh. A férfi ránézett aztán megint elfordította a tekintetét. Beszél angolul? Igen. Ne nézzen félre! Azt akarom hogy rám nézzen. A férfi Chigurh-ra nézett. Látta a mögötte sápadtan felderengő fénytelen reggelt. Chigurh pontosan a homloka közepébe lőtt aztán
felegyenesedett és nézte. Nézte hogyan pattannak szét a hajszálerek a szemében. A kihunyó fényt. Nézte hogyan homályosul el a tükörképe abban az eltékozolt világmindenségben. Visszadugta a pisztolyt az övébe és még egyszer végighordozta a tekintetét az utcán. Aztán fogta táskát a vállára kanyarította az Uzit és átbicegett az úttesten a szálloda parkolója felé ahol a kocsiját hagyta.
V.
Mi Georgiából jöttünk ide. Mármint hogy a családunk. Még szekérkaravánnal. Ezt az egyet nagyjából biztosra lehet venni. Persze tudom én hogy a régi családi történeteknek a fele se igaz. Ez minden családnál így van. Szájról-szájra szállnak a történetek és az igazság meg közben lassan elkopik. Van aki úgy gondolja hogy azért mert az igazság sose olyan érdekes mint a mese. De szerintem ez nem így van. Nekem az a véleményem hogy a sok mese meg füllentés előbb-utóbb mind szépen feledésbe merül az igazság viszont mindig igazság marad. Az igazság sose változik. Mindig megmarad igazságnak ahogy a sót se lehet elsózni. Mert az igazság az igazság. Egyszer valahol azt hallottam hogy az igazság olyan minta szikla – talán a biblia mondja – és erre én is rábólintok. Sőt azt mondom hogy az igazság akkor is igazság lesz még amikor a szikla rég elporlad már. Biztosan vannak akik nem értenének egyet ezzel. Nem is kevesen. Csak azt nem tudom hogy akkor meg miben hisznek az ilyenek. Én hacsak tehettem mindig el szoktam menni a városi rendezvényekre például a
temetőtakarításban is mindig részt vettem. Mindenki jól érezte magát. Az asszonyok rendeztek egy kis vendégséget a szabadban persze lehet mondani hogy az is csak kampányolás volt de közben legalább valami olyasmit csináltunk ami jó volt az embereknek és amit maguktól nem tudtak volna megcsinálni. Ha cinikus akarnék lenni mondhatnám hogy csak azért csináltuk az egészet hogy éjszakánként ne háborgassanak. De azért ennél sokkal többről van szó. Az emberek összetartanak meg hát van tisztelet is a világon ugyebár és persze az a helyzet hogy a halottak sokkal jobban kötik az embert mint hinnénk. Nagy a halottak hatalma. Néha úgy érzem nem is akarják elengedni az embert és belekapaszkodnak. És minden apróság segít az embernek. Vagy vegyük amit a múltkor mondtam az újságokról. Például a múlt héten is lefogtak egy házaspárt Kaliforniában akik szobakiadással foglalkoztak de csak öregembereknek aztán megölték a szerencsétleneket eltemették őket az udvar sarkában és szépen felvették utánuk a társadalombiztosítást. De előbb még jól megkínozták őket amit aztán már végképp nem értek. Talán elromlott a televíziójuk és unatkoztak.
Felolvasom hogy mit írtak az újságok a dologról. Az egyikben például az áll hogy a szomszédok akkor figyeltek fel rá hogy mi folyik ott amikor egyszer egy anyaszült meztelen férfi futott ki a házból akin nem volt semmi csak egy nyakörv. Hát ilyet nem lehet kitalálni. De hát ez kellett hozzá hogy egyáltalán észrevegyék mi megy ott a szomszédban. Az ordítozás meg a jajveszékelés meg hogy felásták a fél udvart az fel se tűnt senkinek. Na mindegy. Én is csak nevettem amikor olvastam róla. És hát mi mást is tehetne az ember.
Majdnem három óra volt az út Odessába a sötét éjszakában. Közben végig a teherautósofőrök rádióbeszélgetését hallgatta. Szerinted itt mifelénk is van hatásköre? Vége. Fogalmam sincs. Vége. Szerintem ha szemtanúja valami bűncselekménynek akkor igen. Vége. Akkor én most már megtért bűnösnek számítok. Vége. Teljes joggal öregem. Vége és kikap. Beállt egy országúti büféhez és kiteregette a térképét a járőrkocsi ülésén és közben kávét ivott műanyag pohárból. A kesztyűtartóból kivett egy sárga kiemelő tollat és berajzolta rá az útvonalat aztán összehajtogatta a térképet letette a szomszéd ülésre eloltotta a belső világítást és beindította a motort. A kopogtatásra Llewelyn felesége nyitott ajtót. Kopogtatás előtt tisztelettudón levette a kalapját de mindjárt meg is bánta mivel amikor őt meglátta az asszony rémülten a szája elé kapta a kezét és az ajtófélfának támaszkodott. Bocsánat asszonyom. A férje jól van. Nincsen semmi baj. Csak szeretnék egy kicsit elbeszélgetni önnel ha lenne rá mód. De ugye nem hazudik nekem? Nem asszonyom nem hazudok.
Egyenesen Sandersonból jön? Igen asszonyom. És mit akar tőlem? Csak hogy egy kicsit elbeszélgessünk. A férjéről. Itt most nem alkalmas. A Mama halálra rémül ha meglátja magát. Mindjárt veszem a kabátomat. Kérem asszonyom. Leautóztak a Sunshine Caféba beültek egy hátsó boxba és kávét rendeltek. Nem tudja hogy hol lehet a férje igaz? Már mondtam. Tudom. Levette a kalapját és letette maga mellé a box ülésére aztán végigsimított a haján. Nem is jelentkezett? Nem. És nem is üzent.
Nem. A pincérnő vastag falú fehér porcelánbögrében szolgálta fel a kávét. Bell megkavargatta a kiskanállal aztán feltartotta a kiskanalat és belenézett elhomályosult ezüst öblébe. Mennyi pénzt adott magának? Az asszony nem felelt. Bell elmosolyodott. Mit akart mondani? kérdezte. Csak mondja ki nyugodtan. Azt akartam mondani hogy ez az egész a maga dolga és nekem semmi közöm hozzá. Vegyük úgy hogy nem is én vagyok a seriff. Hanem mi a fene? Maga is tudja hogy a férje bajban van. Llewelyn nem csinált semmit. Nem is velem gyűlt meg a baja. Akkor meg kivel? Mindenféle rossz fiúkkal. Sose tudott vigyázni magára.
Szabad Carlának szólítanom? Carla Jeannek hívnak. Jó akkor legyen Carla Jean. Rendben? Rendben. De azért én hívhatom magát továbbra is seriffnek jó? Bell mosolygott. Hát persze. Akkor jó. Ide hallgasson Carla Jean ezek az emberek meg fogják ölni a férjét. Nem fogják annyiban hagyni. Sose szállnak le róla. Llewelyn is szívós fajta. Bell bólintott. Beleszürcsölt a kávéjába. Az arcon mely a lötyögő fekete lé tükréből visszanézett rá borús jövő jóslatát látta. Ahogy minden szétszalad és ő nem bírja összefogni a dolgokat hanem őt is magukkal ragadják. Letette a kávét és a fiatalasszonyra nézett. Szívesen biztatnám magát azzal hogy mi szól a férje mellett de az a véleményem hogy sajnos semmi.
Nézze Llewelyn az aki. És sose fog megváltozni. Ezért is mentem hozzá feleségül. De most már egy ideje nem hallott felőle igaz? Nem is számítottam rá. Nincsenek problémáik egymással? Nincsenek. Ha problémánk van elintézzük egymás közt. Akkor maguk szerencsés emberek. Szerintem is. Az asszony Bellre emelte a tekintetét. Mondja mért kérdezi ezt tőlem? Hogy nincs-e valami problémájuk? Igen. Csak úgy megkérdeztem. Történt valami amiről maga tud én meg nem? Semmi. Ugyanezt én is megkérdezhetném magától. Én viszont nem mondanám el magának. Tudom.
Maga biztos azt hiszi hogy elhagyott nem igaz? Nem gondolok semmit. Maga szerint elhagyta a férje? Nem. Nem hagyott el. Annál jobban ismerem. Vagy legalábbis ismerte. Azelőtt. Llewelyn nem változik meg. Most is olyan mint azelőtt. Talán. De maga nem hiszi igaz? Hát őszintén szólva én soha nem találkoztam még senkivel de még csak nem is hallottam senkiről aki ne változott volna meg a pénztől. A maga férje lenne az első. Hát akkor ő lesz az első. Remélem magának lesz igaza. Tényleg azt reméli seriff? A legőszintébben. Nincs ellene semmi vád? Nincsen. Nem vádoljuk semmivel.
De ez nem azt jelenti hogy nem is fogják. Nem. Azt nem jelenti. Ha megéri. Hát egyelőre még nem halt meg. Remélem hogy ez magát jobban megnyugtatja mint engemet. Ivott a kávéból aztán a bögrét letette az asztalra. A tekintetét a nőre szegezte. Be kéne szolgáltatni a férjének azt a pénzt – mondta. Megírnák az újságok. És akkor talán ezek a fiúk is leszállnának róla. Persze erről nem kezeskedhetek. De elképzelhető. Ez az egyetlen esélye a férjének. Maga anélkül is be tudná tetetni az újságokba. Bell töprengve nézte a nőt. Téved – mondta. Nem tudnám. Vagy nem akarná. Jó akkor nem akarnám. Mennyi az a pénz? Én azt se tudom hogy maga miről beszél. Rendben.
Megengedi hogy rágyújtsak? kérdezte a fiatalasszony. Amerika szabad ország. A nő elővette a cigarettásdobozt kihalászott belőle egy szálat rágyújtott aztán elfordította az arcát és oldalvást fújta ki a füstöt. Bell figyelmesen nézte. Maga szerint hogy fog ez a dolog végződni? kérdezte. Nem tudom. Sose szoktam tudni hogy valaminek mi lesz a vége. Maga igen? Én is csak azt tudom hogy hogyan nem fog. Hogy aztán éltek boldogan amíg meg nem haltak? Hát arra inkább ne számítson. Llewelyn nagyon okos fiú. Bell bólintott. Én csak annyit mondok hogy a maga helyében én egy kicsit jobban aggódnék érte. A nő mélyet szívott a cigarettájából. Közben Bellt nézte elgondolkozva. Seriff – mondta – szerintem én pont annyira aggódok érte amennyire kell.
A végén még az is előfordulhat hogy belekeveredik valami gyilkosságba. Erre gondolt már? Sose tette. Ő is volt Vietnámban. Úgy értem hogy a civil életben. Most majd megteszi. A nő nem felelt. Nem kér még egy kis kávét? Már okádok a kávétól. Ezt se kellett volna meginni. A nő végigtekintett a kávézón. Üres asztalok. A pultos egy tizennyolc éves forma fiú volt és valami képeslapot olvasgatott az üveglappal fedett pult fölé hajolva. A Mama rákos – mondta a nő. Már nem sok van neki hátra. Nagyon sajnálom. Mamának hívom. De tulajdonképpen a nagyanyám. Ő nevelt fel. Nagy szerencsém volt vele. Az nem kifejezés. Értem. A Mama sose szerette Llewelynt. Nem is tudom hogy mért.
Nemigen volt rá oka. Llewelyn mindig rendes volt vele. Amikor megállapították nála a rákot azt hittem könnyebb lesz vele. De pont fordítva van. Egyre kibírhatatlanabb. Hogyhogy maga nála lakik? Nem lakok nála. Annál azért több eszem van. Csak átmenetileg vagyok itt. Bell bólintott. Vissza is kell mennem most már nemsokára. Értem. Fegyvere van? Igen. Van. Maga biztos azt hiszi hogy csak csalinak ülök itt. Honnan tudhatnám. De ezt gondolja nem? Nem hiszem hogy olyan sok élvezet lenne benne. Hát nincs is. De azért remélem hogy tud majd vele beszélni. Majd még meggondolom. Helyes.
Inkább meghalok és a pokol tüzében égek amíg a világ világ de Llewelynt sose adom fel. Ezt jegyezze meg magának! Jó. Megjegyzem. Az ilyesmiben nem bírom a sunyiságot. Elhiszem. De mondok én magának még valamit ha kíváncsi rá. Hadd hallom. Lehet hogy maga azt hiszi rólam hogy én egy kicsit dilis vagyok. Lehet. Szerintem azt hiszi. De én nem hiszem. Tizenhat voltam amikor abbahagytam a középiskolát és elmentem dolgozni a Wal-Martba. Nem tudtam mi másba foghatnék. Otthon kellett a pénz. Az a kicsi is. Mielőtt az első nap bementem dolgozni volt egy álmom. Vagy legalábbis olyan volt mintha álmodnék. Azt hiszem igazából olyan félálomban voltam. A lényeg az hogy én akkor megálmodtam hogy ha most bemegyek a munkahelyemre
akkor ez a fiú rám talál. Ott a Wal-Martban. Nem tudtam hogy ki ez a fiú és a nevét se tudtam és még azt se tudtam hogy néz ki. Csak azt tudtam hogy ha meglátom rá fogok ismerni. Vettem egy naptárt és számoltam a napokat. Ahogy a börtönben szokás. Nem mintha lettem volna már börtönben csak úgy gondolom hogy ott biztos számolja az ember a napokat. Aztán a kilencvenkilencedig napon belépett az üzletbe és odajött hozzám és megkérdezte hogy merre van a sportosztály én meg mindjárt tudtam hogy ő az. Elirányítottam a sportosztályra ő meg rám nézett aztán elment. Aztán amikor végzett egyből visszajött hozzám leolvasta a nevemet a névtáblámról és a nevemen szólított és azt kérdezte: hánykor végzel? Ennyiből állt az egész. Én meg teljesen biztos voltam a dolgomban. Akkor is. Most is. Örökre. Milyen szép történet – mondta Bell. Remélem jó vége lesz. Hát így történt. Elhiszem magának. Köszönöm hogy rám szánta az idejét. De most már nem tartom fel tovább. Késő van. A nő elnyomta a cigarettáját. Hát – mondta – sajnálom hogy nem sokra ment velem ha már olyan messziről ideautózott. Bell fogta a kalapját a fejébe tette és oldalt kissé fölnyomkodta a karimáját.
Hát igen – mondta. Az ember megteszi ami tőle telik. Néha előfordul hogy a dolgok maguktól is elrendeződnek. Mondja magának tényleg nem mindegy? Hogy mi lesz a férjével? Igen a férjemmel. Igen asszonyom nekem nem mindegy. Engem arra fogadott föl Terrell megye hogy vigyázzak az emberekre. Nekem ez a munkám. Azért kapom a fizetésemet hogy mindig én legyek az első aki megsebesül. Vagy akit lelőnek. Ezért aztán azon vagyok hogy vigyázzak. Én meg higgyem el amiket itt mond nekem. Hinném is ha nem magától hallanám. Bell mosolygott. Hát igen asszonyom. Ezen nem tudok változtatni. De szeretném ha elgondolkodna egy kicsit azon amit mondtam. Mert abban aztán semmi kitalálás nincsen hogy mekkora csávában van a férje. És ha netán megölik akkor attól fogva az én lelkemet is nyomja majd a halála. Én majd csak elviselem valahogy. Magára gondoljon asszonyom. Maga hogy bírja majd. Jó.
Kérdezhetek valamit? Tessék. Tudom hogy nem illik nőktől a koruk iránt kérdezősködni de ne haragudjon én egyszerűen kíváncsi lennék rá. Nem haragszom. Tizenkilenc vagyok. Tudom hogy fiatalabbnak látszom. És mióta házasok? Három éve. Majdnem három éve. Bell bólintott. Nekem is tizennyolc volt a feleségem amikor összeházasodtunk. Éppen csak hogy betöltötte. De olyan okos dolog volt tőlem hogy minden hülyeségemet kiegyenlíti amit azóta csináltam életemben. Sőt. Akkor mehetünk? A nő fogta a retiküljét és felállt. Bell fölvette az asztalról a számlát amit a pincérnő ott hagyott újra megigazgatta a kalapját aztán kinyomakodott a szűk boxból. A nő eltette a cigarettáját aztán Bellre nézett. Mondok én magának valamit seriff. Tizenkilenc évesen is elég öreg már az ember ahhoz hogy tudja hogy ha van valami ami minden másnál fontosabb neki akkor csak annál biztosabb hogy el fogja veszíteni. Én akkor tizenhat
voltam. Mindig erre gondolok. Bell bólintott. Én is gondoltam már erre Carla Jean. Sokszor szoktam ilyesmikre gondolni. Még aludt és majdnem sötét volt még amikor megszólalt a telefon. Az éjjeliszekrényen álló öreg óra zöldesen világító számlapjára pillantott aztán a telefonért nyúlt. Tessék itt Bell seriff. Körülbelül két percig hallgatott. Aztán így szólt: Köszönöm hogy felhívott Dale. Igaza van ez már háború. Nem tudom mi másnak nevezhetném. Reggel kilenc óra tizenöt perc volt amikor beállt az Eagle Pass-i seriff irodája elé. Aztán leültek a seriff irodájában megkávéztak és végignézték a felvételeket melyek csak három órával korábban készültek tőlük kétsaroknyira az utcán. Vannak napok amikor a legszívesebben hagynám a francba ezt az egész rohadt várost – mondta a seriff. Megértelek. Hullák hevernek szerteszét az utcán. Szitává lövik a
kirakatokat. Meg az emberek autóit. Ki hallott már ilyet? Kimennék megnézni a helyszínt jó? Jó. Menjünk ha akarsz. Az utca még le volt zárva de már nem sok látnivaló volt. Az Eagle Hotel homlokzata csupa golyóluk volt és a járdát üvegcserép borította az utca mindkét oldalán. A kocsik kereke ablaka mind kilőve és a karosszériák is sűrűn kiluggatva kis fényes fémkarikával a lukak körül ahol lepattogzott a fényezés. A Cadillacet már elvontatták az üvegcserepet összesöpörték és a vért tűzoltófecskendővel eltakarították az úttestről. Maga szerint ki lehetett a szállodában? Valami mexikói kábítószer-kereskedő. A seriff nézte az utcát és cigarettázott. Bell kissé arrébb sétált az utcán. Aztán megállt. A járdán jött vissza. A talpa alatt ropogtak az üvegszilánkok. A seriff kipöckölte a cigarettát az útra. Ha fölmegy az Adamsre ott láthatja a vérnyomokat legalább fél utca hosszat. Gondolom az őrs felé vezetnek. Hát ha egy csöpp esze is volt a pasasnak. Szerintem azok
a fiúk meg akik a kocsival jöttek kereszttűzbe kerülhettek. Úgy nézem hogy a szállodát lőhettek meg aztán az utcát is mind a két oldalát. És maga szerint mit keresett a kocsijuk ott a kereszteződésben éppen az út közepén? Erről fogalmam sincs. Odasétáltak a szállodához. Milyen hüvelyeket szedtek össze? A többség kilenc milliméteres és van egy pár söréthüvely is meg közte egy pár .380-as. Egy sörétes puskát találtunk meg két gépfegyvert. Automata? Persze. Mi más lenne? Persze. Mi más. Fölmentek a szálloda lépcsőjén. A bejárat előtti részt vastagon borította az üvegcserép. Az ablakfélfák forgáccsá lőve. Megölték az éjszakai portást is. Nagy pechje volt szegénynek. Szerintem egy eltévedt golyó lehetett.
Hova kapta? Épp a szeme közé. Bementek a hallba és megálltak. Valaki odadobott néhány törülközőt a pult mögötti szőnyeg vérfoltjára de a vér már a törölközőket is átáztatta. Csak épp nem golyó volt – mondta Bell. Hogyhogy nem golyó volt? Úgy ahogy mondom. És miből gondolja? Majd megtudja ha elolvassa a boncolási jegyzőkönyvet. Miket beszél itt összevissza seriff? Csak nem azt akarja mondani hogy egy Black and Deckerrel fúrták azt a lukat a homlokába? Nem is jár olyan messze az igazságtól. Majd meglátja. Sandersonba visszafelé menet eleredt a hó. Bell egyenesen a törvényszékre ment elintézett egy pár iratot aztán amikor sötétedni kezdett elindult haza. A felesége a konyhaablakból nézte hogyan fordul be a kocsival a ház mögé. Mosolyogva várta a férjét. Kavarogva táncoltak a hópihék az ablakon kihulló meleg sárga fényben.
A kis ebédlőben ültek és vacsoráztak. Az asszony feltett egy lemezt. Valami hegedűversenyt. A telefon hallgatott. Mi az melléje tetted? Nem én – mondta a felesége. Akkor valami vonalhiba lehet. A felesége mosolygott. Szerintem csak a hó miatt van. Ilyenkor az emberek is lelassulnak és most van egy kis idejük gondolkodni. Bell bólintott. Akkor remélem jó nagy hóvihar jön. Emlékszel mikor volt utoljára nagy hó? Nem. És te? Én nagyon jól emlékszem. Mikor volt? Neked is az eszedbe fog jutni. Jó.
Az asszony mosolygott. Ettek. Ez nagyon szép – mondta Bell. Micsoda? A zene. A vacsora is finom. Jó itthon lenni. Mit gondolsz az az asszonyka igazat mondott? Szerintem igen. És szerinted az a fiú még életben van? Nem tudom. De nagyon remélem. Lehet hogy soha többé nem is hallasz erről az egészről. Az bizony lehet. De attól még megy tovább. Ebben biztos lehetsz. Arra nem lehet számítani hogy ezentúl mindig ilyen szépen kiirtják majd egymást. Szerintem az lesz hogy előbb vagy utóbb beszáll valamelyik drogkartell és szépen megalkuszik a mexikói kormánnyal. Sokkal több pénz van ebben az üzletben ahhoz hogy kieresszék a markukból. Ezeket a falusi tahókat meg majd kivágják mint a taknyot. Már nem tart soká.
Mit gondolsz mennyi pénz lehet nála? Ennél a gyereknél? Igen. Nehéz megmondani. Könnyen lehet hogy milliók. Na azért nem olyan nagyon sok millió. Gyalogosan vitte el. Kávét kérsz-e? Kérnék. Az asszony fölkelt odament a pohárszékhez kihúzta a konnektorból a kávéfőzőt odahozta az asztalhoz és teletöltötte a férje csészéjét aztán visszaült a székére. Csak ne az legyen belőle hogy egy este majd holtan jössz haza nekem – mondta. Mert arról szó sem lehet érted? Értem. Majd vigyázok nehogy felbosszantsalak. Szerinted elküld a nőért? Bell a kávéját kavargatta. Aztán elgondolkozva a csésze fölé tartotta a gőzölgő kanalat majd letette a csészealjra. Nem tudom – mondta. De azt mondom nagy hülye lenne ha nem tenné.
Az iroda fönn volt a tizenhetediken és az ablakaiból szép kilátás nyílt a houstoni felhőkarcolók panorámájára meg a folyóra és mögötte a tágas síkságra a csatornákra egészen a távoli mocsaras deltáig. Közben-közben tömzsi ezüstfalu tartályok osztagai. A virító napsütésben fakó sárgán lobogó gázcsóvák az égen. Amikor Wells megjelent az ajtóban az ablaknál álló férfi azzal fogadta hogy jöjjön be és húzza be maga után az ajtót. De közben meg sem fordult. Az ablaküveg tükrében figyelte Wellst. Wells bejött és a két kezét a derekánál összekulcsolva megállt. Temetkezési vállalkozó állhat így a megrendelő előtt. A férfi végre megfordult és ránézett. Maga ismeri ezt az Anton Chigurh-t igaz? Látásból nemde? Igen uram. Mikor látta utoljára? Tavaly november huszonnyolcadikán. Hogyhogy ilyen pontosan emlékszik éppen erre a dátumra? Nemcsak erre. Én minden dátumra emlékszem. Meg számokra. A férfi bólintott. Az íróasztala mögött állt. A lapja fényes rozsdamentes acél volt diófa keretben és nem volt rajta semmi. Se egy fényképtartó se egy papírlap. Semmi.
Ez az alak teljesen elszabadult. Közben meg eltűnt egy szállítmány és egy nagy csomó pénzt vesztettünk. Értem uram. Ez világos. Szóval érti. Igen uram. Helyes. Örülök ha sikerült felkeltenem az érdeklődését. Akkor most figyeljen! Igen uram. Figyelek. A férfi kinyitott egy kulcsra zárt fiókot kihúzta és elővett egy páncélkazettát kinyitotta a kulcsával elővett belőle egy hitelkártyát aztán becsukta a kazettát és visszazárta az íróasztalfiókba. Két ujja közé fogva felmutatta a hitelkártyát és Wellsre nézett aki tett egy lépést előre és átvette tőle. Úgy tudom hogy maga nem szokott költségtérítést kérni. Nem szoktam. Ennek a kártyának ezerkétszáz dollár a napi limitje. Vagyis emeltünk kétszáz dollárt. Értem.
Mennyire jól ismeri ezt a Chigurh-t? Elég jól. Ez nem válasz. Mit akar tudni róla uram? A férfi megkocogtatta az íróasztal lapját. Fölemelte a tekintetét. Hogy magának mi a véleménye róla. Úgy általában. A legyőzhetetlen Mr Chigurh-ról. Senki se legyőzhetetlen. Azért akad ilyen. Mért mondja ezt? Mert van valahol a világon valaki aki mindenkinél legyőzhetetlenebb. Ahogy van valahol olyan valaki is aki meg a legeslegsebezhetőbb. Ez a meggyőződése amiben ön hisz? Ez nem hit. Statisztika. Na mondja mennyire veszedelmes ez az ember? Wells megvonta a vállát. Mihez képest? A bubópestishez? Ahhoz elég veszedelmes hogy én kelljek hozzá. Pszichopata gyilkos de az még nem nagy dolog. Abból sok
van. Tegnap valami utcai lövöldözésbe keveredett Eagle Passban. Utcai lövöldözésbe? Igen. Szanaszét hevertek a hullák az utcán. Maga nem olvas újságot. Nem uram. Nem olvasok újságot. Elgondolkozva nézett Wellsre. Szóval maga egy álomvilágban élt mostanáig Mr Wells? Azt nem mondhatnám őszintén szólva hogy az álmoknak sok közük lett volna hozzá. Helyes – mondta a férfi. Lássuk mi van még? Részemről ennyi. Pablo emberei voltak? Igen. Biztos benne? Azért annyira nem ahogy maga gondolja. De többékevésbé. Mindenesetre nem a mi embereink voltak. Pár nappal ezelőtt is megölt már két embert akik viszont a mi embereink voltak. Amihez adja hozzá azt a hármat akit
még korábban nyírtak ki abban a balhéban amit úgy elcsesztek. Akkor most már minden világos? Igen. Mindent tudok amit kell. Hát akkor szerencsés vadászatot ahogy régen mondtuk. Hajdanában danában. Köszönöm uram. Kérdezhetek valamit? Persze. Mért nem tudtam lifttel jönni erre az emeletre? Erre az emeletre bizony nem. Azt kérdi hogy miért? Csak kíváncsiságból. Érdekelnek ezek a biztonsági dolgok. Ez a lift minden használat után átkódolja magát. A számítógép generál egy ötjegyű számot. Amit azonban nem ír ki sehol. Fel kell hívni egy számot és az bemondja a telefonba az új kódot. Én megadom magának a kódot maga meg beüti a liftbe és már mehet is. Kielégítettem a kíváncsiságát? Ügyes. Igen az.
Fölfelé számoltam az emeleteket. És? Egy hiányzik. Nahát! Ennek feltétlenül utána fogok nézni. Wells mosolygott. Kitalál? kérdezte a férfitől. Persze. Akkor rendben. Még valami. Egy apróság. Tessék. Nem lehetne valahol elszámolni a parkolójegyet? A férfi kissé félrebillentette a fejét és tűnődve nézett rá. Ezt biztosan tréfának szánta Mr Wells. Bocsánatot kérek. A viszontlátásra Mr Wells. Viszontlátásra.
Mire Wells leért Eagle Passba a szállodánál már leszedték a kordon sárga szalagjait az üvegcserepet és a faforgácsot is összesöpörték a hallban és a hotel ismét készen állt vendégek fogadására. A kitört üveg helyére farostlemezeket szegeltek és a pult mögött ugyanott ahol a régi szokott állni új portás fogadta: Tessék parancsolni – mondta. Kellene nekem egy szoba – mondta Wells. Egy személyre? Igen. És mennyi időre ha szabad kérdeznem? Csak holnapig. A portás odatolta Wells elé a bejelentkezési űrlapot aztán megfordult és végignézte a táblát melyen a szobakulcsok lógtak. Ezalatt Wells kitöltötte a bejelentő lapot. Magának biztos éppen elege lehet már belőle hogy mindenki folyton ugyanazt kérdezi – mondta – de mondja már el nekem is hogy mi a fészkes fene történt itt a maguk szállodájában! Azt az utasítást kaptam hogy erről nem beszélhetek.
Értem. A portás kitette a pultra a kulcsot. Készpénz lesz vagy hitelkártya? Készpénz. Mennyi lesz? Tizennégy meg az adó. És az mennyi? Összesen. Tessék? Azt kérdeztem összesen mennyi lesz. A végösszeget mondja. Igenis kérem. Összesen tizennégy dollár és hetven cent. Maga itt volt már amikor az a dolog történt? Nem uram. Én csak tegnap kezdtem. Most vagyok benn másodszor. Akkor meg mi a fene az amiről nem beszélhet? Tessék? Mikor végez? Tessék?
Akkor mondom érthetőbben. Meddig tart a műszak? A portás magas karcsú fiatalember volt alkalmasint mexikói lehetett. A tekintete jobbra-balra cikázott a szállodahallban mintha valakitől segítséget remélt volna. Hatra jöttem és kettőig tart a műszak. És akkor ki jön be? Nem tudom a nevét. Ő volt aznap a nappalos. Tegnapelőtt éjjel nem ő volt szolgálatban? Nem uram. Aznap nappalos volt. És aki tegnapelőtt éjjel volt szolgálatban? Ő most hol van? Sajnos ő már nincs velünk uram. Nincs itt valahol egy tegnapi újság? A portás benézett a pult alá aztán felegyenesedett. Sajnálom uram. Azt hiszem kidobták. Na jól van. Akkor küldjön fel nekem egy pár kurvát meg háromujjnyi whiskyt egy kis jéggel. Tessék? Csak ugrattam fiam. Vegyen be nyugtatót. És ne
reszkessen nem jönnek vissza. Erről kezeskedhetek. Értem uram. Nagyon nem lenne jó ha visszajönnének. Így is alig mertem elvállalni ezt az állást. Wells biztatón mosolygott rá. A farostból kivágott kulcsnehezékkel kétszer megkoccintotta a pult márványlapját aztán felment a lépcsőn. Meglepetten látta hogy még mindig ott van mind a két szobaajtó előtt keresztben kifeszítve a sárga szalag. Bement a szobájába letette a táskáját a karosszékbe elővette a borotvakészletét kiment a fürdőszobába és felkattantotta a villanyt. Fogat mosott vizet paskolt az arcába aztán visszament a szobába és végignyúlt az ágyon. Kisvártatva felkelt odament a székhez az oldalára fordította a táskát elhúzta az alsó zseb cipzárját és elővett egy .357-es rozsdamentes acél revolvert aztán letelepedett az ágy szélére lehúzta a csizmáját aztán megint hanyatt feküdt. A revolvert odakészítette maga mellé az ágyra. Már majdnem sötét volt amikor felocsúdott az álmából. Felkelt odament az ablakhoz és elhúzta az ócska csipkefüggönyt. Az utcán már égtek a lámpák. Halvány vörös felhők foszlányai szálltak a lassan sötétségbe boruló nyugati égbolton. Szánalmas alacsony háztetők ameddig a szem ellát. Bedugta a pisztolyt az övébe kirángatta az ingét a nadrágjából és fölébe húzta hogy eltakarja vele aztán kilépett a folyosóra. Zokniban.
Körülbelül tizenöt másodpercbe telt hogy kinyissa Moss szobáját és magára húzza az ajtót anélkül hogy akár csak hozzá is ért volna a sárga szalaghoz. Megállt hátát az ajtónak vetve és beleszimatolt a szoba levegőjébe. Közben szemrevételezte a szobát. Aztán első dolga volt hogy óvatosan végiglépkedjen a szőnyegen. Amikor arra a helyre ért ahol az ágy azelőtt állhatott mert a lába nyomot hagyott a szőnyegen megragadta az ágy sarkát és betaszította a szoba közepére. Letérdelt belefújt a poros szőnyegbe aztán hosszan tanulmányozta a szálait. Felkelt elvette az ágyról a párnákat megszagolgatta aztán visszatette őket. Az ágyat nem tolta vissza a helyére hanem megkerülte és odament a ruhásszekrényhez kitárta az ajtaját benézett aztán visszacsukta az ajtót. Bement a fürdőszobába. Végighúzta az ujját a mosdó karimáján. Megállapította hogy csak a mosdókesztyűt használták meg a törülközőt de a szappant nem. Végighúzta az ujját a kád falán aztán beletörölte a nadrágjába. Leült a kád szélére töprengeni s közben a padlócsempén táncoltatta a lábát. A másik lezárt szoba a 227-es volt. Bement bezárta maga mögött az ajtót és nekidőlt aztán körülnézett. Az ágy érintetlen volt. A fürdőszoba ajtaja nyitva. A kövön véres törülköző hevert.
Odament és belökte a fürdőszobaajtót. A mosdóban egy véres mosdókesztyű. A másik törülköző sehol. Véres tenyérlenyomatok. Véres kéznyomok a zuhanyfüggöny szélén is. „Remélem nem bújtál el nekem valami patkánylukba” mondta. Szeretném megkapni a pénzemet. Másnap már kora reggel talpon volt az utcákat járta és gondolatban jegyzeteket készített. Az úttestet már fellocsolták de a járda betonlapjain még kivehetők voltak a vérfoltok ahol Mosst eltalálták. Visszament a főutcára és kezdte elölről. Az útszéli csatornarácsoknál meg végig a járdán üvegcserép. A kitört ablakok szilánkjai meg a szélvédők morzsaléka. A kilőtt ablakokat már bedeszkázták farostlemezekkel de a házak falán még jól látszottak a golyónyomok. Visszament a szállodához leült a bejárathoz felvezető lépcsőre és onnan tanulmányozta az utcát. A nap épp az Aztec Filmszínház fölött kelt fel. Akkor valamire felfigyelt az épület egyik emeleti ablakában. Felkelt átment az úttesten benyitott a lépcsőházba és fölment az emeletre. Két golyó ütötte át az ablaküveget. Bekopogtatott az ajtón és várt. Aztán benyitott a lakásba. A szobában sötét volt. És rothadásszag. Megállt és várta hogy a szeme hozzászokjon a félhomályhoz. Valami szalonban volt. A falnál egy pianínó vagy talán harmónium. Zongoraterítővel letakarva. Az ablaknál hintaszék melyben egy öregasszony ült magába roskadva.
Wells odament a hintaszékhez és szemügyre vette az öregasszonyt. A homlokába kapta a golyót és ahogy előrebukott a feje a velővel együtt kiszakadó koponyaszilánkok meg az agy is nagyrészt ott ragadt a hintaszék fejtámláján. Nyitott újság hevert az ölében és a pongyolája fekete volt a rászáradt vértől. Hideg volt a szobában. Wells körülnézett. A második golyó az öregasszony mögött lógó falinaptárt lukasztotta ki éppen a három nappal azelőtti dátumnál. Wellsnek óhatatlanul feltűnt az egybeesés. Átkutatta a szobát. Aztán elővett a kabátzsebéből egy kis fényképezőgépet készített néhány felvételt a halott asszonyról. Na maga se így képzelte igaz-e öreganyám? mondta búcsúzóul. Moss egy kórteremben tért magához. Bal felől kerekes állványról lógó lepedő választotta el a szomszédos ágytól és a lepedőn árnyalakok mozogtak. Spanyol beszédet hallott. Halkan beszűrődő utcazaj. Egy elhaladó motorkerékpár berregése. Kutyaugatás. Ahogy elfordította a fejét a párnán a szeme egy férfi pillantásával találkozott. Az illető egy fémvázas széken ült az ágya mellett a falnál a kezében egy csokor virággal. Hogy érzi magát? kérdezte. Voltam már jobban is. Ki maga?
Carson Wells a nevem. És ki a fene maga? Szerintem maga nagyon jól tudja hogy ki vagyok. Hoztam magának virágot. Moss elfordította a fejét és a mennyezetet bámulta. Na és hányan vannak? Nem mindegy? Magának most egyelőre csak egy bizonyos személy miatt kell aggódnia. És az maga. Úgy van. És az aki utánam jött a szállodába? Megbeszélhetjük a dolgot. Hát akkor beszéljük meg. El tudom intézni hogy hagyja békén magát. Azt én is el tudom intézni. Nem hinném. Azt hisz amit akar.
Ha akkor nem bukkannak fel Acosta emberei én nem hiszem hogy maga ilyen jól jött volna ki a dologból. Szerintem egyáltalában nem jöttem ki jól belőle. Dehogyisnem. Sőt. Irigylésre méltón. Moss megint feléje fordította a fejét. Maga mióta van itt? Körülbelül egy órája. És azóta csak ül itt. Igen. Nincs jobb dolga? Nem szeretek egyszerre több dologgal foglalkozni. Csak ül itt mint egy hülye. Wells mosolygott. Tegye már le valahová azt a vacak virágot. Hogyne. Felkelt letette a csokrot az ágy mellett álló kisszekrényre aztán visszaült a székére. Maga tudja hogy mi két centiméter?
Persze hogy tudom. Az egy hosszmérték. Körülbelül annyi mint a hüvelyk háromnegyed része. Értem. Na éppen ennyivel kerülte el az a golyó a máját. Ezt az orvos mondta? Igen. És azt tudja maga hogy mire való az embernek a mája? Nem. Az tartja életben. Azt tudja-e hogy ki az az ember aki meglőtte magát? Hátha nem is ő volt az. Hanem esetleg valamelyik mexikói. Még egyszer kérdem. Tudja maga hogy ki ez az ember? Nem. Kellene? Csak azért kérdezem mert nem olyan valaki akivel az ember szívesen tart ismeretséget. Aki az útjába kerül nem szokott hosszú életű lenni ezen a földön. Szerencsés keze lehet.
Maga nem figyel rám. Kérem figyeljen. Ez az ember soha nem fog letenni arról hogy megtalálja magát. Akkor se ha visszakapja a pénzét. Az neki most már mindegy. Ha most szépen odamegy hozzá és odaadja neki a pénzt akkor is meg fogja ölni magát. Már csak a kellemetlenség miatt is amit okozott neki. Azért kellemetlenségnél talán kicsit több volt. Ezt hogyan értsem? Úgy hogy azt hiszem megsebesítettem. Miből gondolja. Abból hogy jól megszórtam dupla nullás őzsöréttel. Nem hiszem hogy jót tett volna az egészségének. Wells hátradőlt a székében. Komoly arccal nézett Moss-ra. Netán azt hiszi hogy belehalt? Azt nem tudom. Ez esetben közlöm hogy egyáltalában nem halt bele. Hanem kiment az utcára és mind egy szálig kinyírta az összes mexikóit aztán szépen visszasétált a szállodába. Mint aki csak leugrott egy újságért vagy egy doboz cigarettáért.
Nem mindet ő nyírta ki. Hát akkor a maradékot. Azt akarja mondani hogy meg se sebesült? Azt nem tudom. Ezt értsem úgy hogy ha tudná se mondaná meg? Értse ahogy akarja. Barátja magának ez az ember? Nem. Már kezdtem azt hinni. Maga csak ne higgyen semmit. Inkább arra gondoljon hogy a pasas azóta esetleg éppen Odessa felé tart. Minek menne Odessába? Hogy megölje a maga feleségét. Moss nem válaszolt. Csak feküdt a durva szövésű vászonlepedőn és a mennyezetet bámulta. Fájdalmai voltak és nem enyhültek hanem fokozódtak. Maga csak beszél itt nekem összevissza mondta.
Hoztam magának egy pár fényképet. Felkelt és letett két fényképet az ágyra aztán visszaült. Moss épp csak egy pillantást vetett a két képre. Mit kezdjek vele? kérdezte. Ezeket a képeket ma reggel készítettem. Ez az asszony ott lakott fönn az emeleten az egyik szemközti épületben amit maga összelövöldözött. Most is ott van még a hulla. Hogy maga milyen szemét alak! Wells elgondolkodva nézte Mosst. Aztán elfordult tőle és kibámult az ablakon. Azt mondja hogy magának ehhez az egészhez semmi köze? Nincs is. Csak éppen arra járt és véletlenül rátalált a kocsikra. Fogalmam sincs hogy miről beszél? Az árut nem maga vitte el igaz? Milyen árut? A heroint. Nincs magánál.
Nem. Nincsen. Wells bólintott. Látszott rajta hogy gondolkodik. És ha most megkérdezem hogy ezek után mik a szándékai? Ezt én is megkérdezhetném magától. Nekem nincsenek szándékaim. Magával nekem semmi dolgom. Maga jön majd hozzám. Előbb vagy utóbb. Mivel hogy nem lesz más választása. Megadom a mobilszámomat. Miből gondolja hogy nem fogok egyszerűen eltűnni? Tudja mennyi időmbe telt hogy megtaláljam magát? Nem. Körülbelül három órába. Lehet hogy legközelebb nem lesz ilyen szerencséje. Igen az lehet. De magának abból nem sok haszna lesz. Maga nyilván dolgozott már vele. Kivel?
Ezzel a pasassal. Igen. Egyszer régen. Mi a neve? Chigurh. Anton Chigurh. És honnan tudja hogy nem fogok üzletet kötni vele? Wells előrehajolt ültében karját a térdére fektetve és az ujjait összekulcsolva. A fejét ingatta. Maga nem figyelt arra amit mondtam. Mi van ha egyszerűen csak nem hiszek magának? Dehogyisnem hisz. Vagy ha kinyírom. Mondja fájdalmai vannak? Igen. Eléggé fáj. Tehát nagy fájdalmai vannak. Az pedig gátolja a tisztán látást. Hívom az ápolónőt jó? Maga ne akarjon nekem szívességeket tenni. Úgy is jó.
Mit kell tudni róla? Ő a főgonosz? Azt hiszem ez így nem pontos. Hanem? Wells elgondolkodott a válaszon. Talán úgy tudnám a legjobban jellemezni hogy nincs semmi humorérzéke. Az még nem bűn. De nem ez a lényeg. Megpróbálom elmagyarázni. Hadd halljam! Vele nem lehet üzletet kötni. Az előbb is mondtam már. Akkor is megölné magát ha visszaadná neki a pénzt. Nincs ezen a földön élő ember aki akár csak görbén nézett is rá. Mind halott már. És magának sincs sok esélye. Nagyon furcsa ember. Azt mondhatnám hogy elvei vannak. És az elvei fontosabbak neki mint a pénz vagy a drog vagy akármi. Mért mondja el nekem ezeket? Mert kérdezte. De mért mondja el?
Valószínűleg azért mert azt gondolom hogy ha meg tudnám értetni magával hogy milyen helyzetben van akkor nekem is könnyebb dolgom lenne. Magáról én nem tudok semmit. De azt tudom hogy ez az egész úgy ahogy van nem magának való. Maga talán azt képzeli hogy esetleg mégis. De téved. Meglátjuk a végén. Meglátja aki megéri. Mondja mit csinált a pénzzel? Elköltöttem belőle körülbelül kétmilliót kurvákra meg whiskyre a többi meg csak úgy egyszerűen elúszott. Wells mosolygott. Hátradőlt a széken és keresztbe tette a lábát. Lucchese márkájú méregdrága krokodilbőr csizmát viselt. Mit gondol hogy ő hogy találta meg magát? Moss nem válaszolt. Gondolt már erre? Pontosan tudom hogy talált meg. Még egyszer nem fog neki sikerülni. Wells mosolygott. Akkor tehát minden rendben. A legnagyobb rendben.
Egy üvegkancsóban víz állt az ágy melletti kis szekrényen. Moss éppen csak odapillantott rá. Adjak egy pohár vizet? kérdezte Wells. Ha majd kérni akarok magától valamit maga lesz az első akinek szólok világos? Transzpondernek hívják – mondta Wells. Tudom. De más módja is van hogy megtalálja magát. Sejtem. Mesélhetnék magának egyet s mást amit talán hasznos lenne tudnia. Megismétlem amit az előbb mondtam. Nincs szükségem rá hogy szívességeket tegyen nekem. És nem is kíváncsi hogy mért akarnám én elmondani ezeket a dolgokat magának? Tudom magamtól is. Akkor tehát miért? Mert inkább üzletelne velem mint azzal a másikkal.
Eltalálta. Hadd adok magának egy kis vizet. Menjen a francba. Wells szótlanul ült keresztbe tett lábbal. Moss ráemelte a tekintetét. Maga azt képzeli hogy rám tud ijeszteni ezzel a pasassal. De maga nem tudja miket beszél. Mert én vele együtt akár magát is elintézem ha éppen ez hiányzik magának. Wells mosolygott. Aztán kissé megrántotta a vállát. Lepillantott a csizmája orrára és letette a lábát a padlóra majd hátul a nadrágja szárán letörölte a port a csizmájáról aztán újra keresztbe tette a lábát. Maga mivel foglalkozik? kérdezte. Hogy mi van? Mi a foglalkozása? Nyugdíjas vagyok. És mit csinált mielőtt nyugdíjba ment? Hegesztő a szakmám. Acetilén? Autogén?
Mindegy. Ami jön. Öntöttvas? Jöhet az is. Nem úgy értem hogy keményforrasztás. Én se úgy mondtam. Öntvény? Nem megmondtam? Volt Vietnamban? Voltam. Én is. Na és akkor mi van? Attól már haverok vagyunk? Én különítményes voltam. Maga összetéveszt engem valakivel. Szarok rá hogy maga mi volt Vietnamban. Alezredes voltam. Az nekem semmi.
De nekem nem. És most mivel foglalkozik? Eltűnt személyek felkutatása. Adósságrendezés. Efféle. Szóval bérgyilkos. Wells elmosolyodott. Bérgyilkos. Vagy nem így mondják? Engem olyan emberek szoktak szerződtetni akik nem szeretik a nagy nyilvánosságot. Nem kívánnak olyan ügyekbe keveredni amelyek közfigyelmet váltanak ki. Vagy ha valamit megír a sajtó. Nem lep meg. Nézze maga soha a büdös életben nem szabadul meg ettől a dologtól. Még ha szerencséje van is és egyet-kettőt kinyír közülük – ami nem valószínű – küldenek helyettük másokat. És akkor kezdődik az egész elölről. Mindig meg fogják találni. Nem tud elbújni előlük. Ráadásul azok akiknek le kellett volna szállítaniuk az árut most nem tudnak szállítani mert nincs meg. Mit gondol most kire vadásznak? A kábítószeres ügyosztályról nem is szólva meg a többi hatóságról. És mindenkinek a listáján ugyanaz a név áll
legelöl. Szóval még velem jár a legjobban. Alkudjunk meg mert másképp nekem nem nagy üzlet hogy megvédjem magát. Maga fél ettől a pasastól? Wells megvonta a vállát. Inkább úgy mondanám hogy elővigyázatos vagyok vele. Bellt még nem említette. Igaz. Itt van még Bell is. Mi van vele? Gondolom nincs róla valami nagy véleménnyel. Nem foglalkozom vele. Vidéki seriff egy vidéki kisvárosban egy vidéki megyében. És egy vidéki államban. Azt hiszem hívom a nővért. Látom nincs jól. Tessék a számom. Gondolja át egy kicsit. Amikről beszéltünk. Felállt és letett egy névjegykártyát az éjjeliszekrényre a virágcsokor mellé. Mossra pillantott. Maga most azt gondolja magában hogy úgyse fog felhívni. Pedig fel fog. Csak ne nagyon halogassa. Az a pénz az én megbízómé. Chigurh csak közönséges útonálló. Az idő nem magának dolgozik. Esetleg valamennyit meg is tarthatna belőle. De ha a végén Chigurh-tól kell visszaszereznem akkor magának már régen rossz lesz. A
feleségéről nem is szólva. Moss nem felelt. Megértem ha előbb meg akarja beszélni a feleségével. Nagyon aggodalmas volt a hangja a telefonban. Amikor elment Moss felvette a képeket az ágyról. Mint a kártyás aki azt nézi milyen lapokat kapott. A vizeskancsóra pillantott de akkor már jött is a nővér.
VI
Én azt látom hogy a fiatalok ma valahogy lassabban nőnek fel mint azelőtt. Nem tudom mért van ez így. Talán mert az ember mindig attól nő föl hogy miket bíznak rá. Volt nekem egy unokaöcsém aki már tizennyolc éves korában a seriff alatt szolgált mint beosztott. Sőt addigra már nős volt meg gyereke is volt már. Volt egy barátom akivel együtt gyerekeskedtünk az meg baptista lelkipásztor volt már ugyanannyi idős korában. Egy kis régi falusi templomban. Körülbelül három évig volt ott aztán fölmentek Lubbockba és amikor megmondta a gyülekezetnek hogy elmegy hát csak ültek ott a templomban és zokogtak. Nők férfiak együtt. Ő eskette keresztelte és temette őket. És közben huszonegy éves volt az egész ember vagy legfeljebb ha huszonkettő. Amikor prédikált be se fért a nép a templomba. Ezen én nagyon csodálkoztam. Mivel hogy az iskolában nagyon csendes gyerek volt. Én huszonegy voltam amikor bevonultam katonának és én voltam az egyik legöregebb a kiképző táborban. Aztán hat hónap múlva már Franciaországban voltam és emberekre lövöldöztem. És ez akkoriban egyáltalán nem számított valami rendkívüli
dolognak. Négy évvel később meg már én voltam itt a megyei seriff. És nem sokat törtem a fejemet rajta hanem csináltam amit kellett. Ma még ha az ember arról kezd beszélni hogy mi a helyes meg mit nem szabad általában megmosolyogják. De én azért mindig biztos voltam magamban. És ezekben a dolgokban is mindig biztos voltam. Azt remélem sose nem is lesz másképp. Loretta mondta hogy a rádióban hallotta hogy hány százalékát a gyerekeknek a nagyszüleik nevelik fel. A számra már nem emlékszem. Csak hogy nagyon magas szám volt. Vagyis hogy az emberek nem akarják felnevelni a gyerekeiket. Sokat beszélgettünk róla Lorettával. Mert mi lesz amikor majd felnő a következő generáció és ők se akarják majd felnevelni a gyerekeiket akkor az ő gyerekeiket ki fogja felnevelni helyettük? Akkor már az ő szüleik lesznek a nagyszülők akik már a saját gyerekeiket se akarták felnevelni. A fene tudja hogy lesz ez. Néha ha jó napom van azt szoktam gondolni hogy hát egyszerűen vannak dolgok amiket én nem tudok vagy amikhez én nem értek. De ez már csak ritkán fordul elő. Inkább az van hogy felriadok az éjszaka kellős közepén és olyan biztos vagyok benne mint a halál hogy már csak az Úrjézus eljövetele állíthatja meg ezt a
vonatot. Tudom sok teteje nincs hogy ott fekszem ébren és ilyesmiken töprengek. De hát mit csináljak ez van. Szerintem ezt az én munkámat csak olyan ember tudja ellátni aki nős. És ráadásul nem is akármilyen asszony a felesége. Legyen egyszerre szakácsnő is meg börtönőr is és tudom is én mi minden még. A fiúk nálunk nem is tudják hogy milyen jó dolguk van. Na talán azért egyik-másik tudja. Nekem sose kellett aggódnom miatta hogy valami baj éri a feleségemet. Nálunk mindig van friss zöldség az év nagy részében. Finom kukoricakenyeret kapnak. Meg zsenge zöldbabot. A feleségem híres volt a hamburgereiről meg a sült krumpliról. Sokan évekkel utóbb is visszajártak hozzánk amikor megnősültek és már jól ment a soruk. Elhozták a feleségüket is. Meg még a gyerekeiket is. Persze nem engem jöttek látogatni. És hányszor előfordult hogy nekem csak bemutatták a feleségüket vagy a szívszerelmüket aztán mentek a kocsmába ordibálni. Felnőtt férfiak. Akik közül némelyik elég ocsmány dolgokat követett el. De az én feleségem mindig is értette a dolgát. Azóta is minden hónapban átnézi velem a fogda elszámolásait csak hát vannak dolgok amiken nem lehet segíteni a legnagyobb
jóindulattal se. Mit csináljon ilyenkor az ember? Hát ne csináljon semmit.
Chigurh a 131-es kijáratnál fordult le az autópályáról aztán fölcsapta az ölében tartott telefonkönyvet és addig forgatta a vérfoltos lapokat amíg meg nem találta az állatorvosokat. A legközelebbi rendelő Bracketville mellett volt körülbelül harminc percnyire. Lenézett a combjára csavart törülközőre. Teljesen átázott annyira hogy már az ülés kárpitja is csurom vér volt. Félrelökte a telefonkönyvet és mindkét kezét a kormány tetejére ejtve ült és gondolkodott. Aztán körülbelül három perc múlva gázt adott és visszatolatott az országútra. A La Pryor-i elágazásnál északnak fordult Uvalde felé. A combja úgy lüktetett mint egy dugattyú. Uvalde előtt megállt a szövetkezeti áruház parkolójában leoldozta a lábáról a függönyzsinórt és letekerte a törülközőt. Aztán kiszállt és besántikált az áruházba. Összevásárolt egy nagy zacskóra való állatorvosi holmit. Vattát sebtapaszt és gézt. Egy fecskendőt meg egy üveg hiperoxidot. Csipeszt. Ollót. Néhány csomag nagy méretű tampont és egy üveg Betadine-t. Aztán fizetett és távozott beült a kocsiba elindította a motort de még nem indult el hanem csak ült a kormánynál és az épületet figyelte a visszapillantó tükörben. Mintha azon töprengene nem felejtett-e el valamit de más oka volt rá. Az inge mandzsettájával gondosan felitatta a szeme körül a verejtéket. Aztán sebességbe tette a kocsit kitolatott a parkolóból kifordult az országútra és elindult a város felé.
Végighajtott a főutcán aztán a Getty Streeten elfordult északnak majd a Nopal Streethez érve megint kelet felé aztán leparkolt és leállította a motort. A combja még mindig erősen vérzett. Elővette a zacskóból az ollót meg a sebtapaszt és a vatta kartondobozából kivágott egy négy hüvelyk átmérőjű kerek lapot. Aztán a tapasszal együtt az ingzsebébe tette. Előhalászott az ülés mögül egy drót ruhaakasztót kiegyenesítette a két végét meg addig hajlítgatta amíg le nem tört. Lehajolt és a táskájából elővett egy inget az ollóval levágta az egyik ujját összehajtogatta és azt is betette az ingzsebébe az ollót visszarakta az áruházban kapott papírzacskóba és kinyitotta az ajtót és lassan óvatosan kikászálódott a térde alá nyúlva két kézzel emelve a sebesült lábát. Aztán az ajtóba kapaszkodva megállt. A fejét a mellére szorította és úgy állt ott majdnem egy percig. Végül felegyenesedett becsapta az ajtót és megindult lefelé az utcán. A főutcai drogériánál megállt egy parkoló autónak támaszkodva és megfordult. Végigpásztázta az utcát. Nem jött senki. A könyökével lecsavarta a kocsi benzintankjának a sapkáját a levágott ingujjat ráakasztotta a begörbített végű ruhaakasztóra és leeresztette a tankba aztán amikor megszívta magát visszahúzta. A kerek kartonlemezt odaragasztotta a sebtapasszal a nyitott beöntő nyílásra aztán összegyűrte a benzinnel átitatott ingujjat ráragasztotta a kartonlemezre meggyújtotta a sarkát és besántikált a gyógyszertárba. Félúton járt már a gondolák közt a patikai
pult felé amikor az üzlet előtt parkoló autó nagy robbanással lángba borult amitől az utcai kirakat ablakai is majdnem mind kirepültek. Belökte a patikai részleg pultján nyíló kis ajtót bement a polcokhoz. Elvett egy doboz fecskendőt meg egy doboz hidrokodin tablettát a penicillint azonban nem találta. Talált viszont tetraciklint és szulfaguanidint. Az egészet begyömöszölte a zsebeibe s azzal kijött a patikából és a lángok narancssárga fényében hátra bicegett a gondolák között és közben az egyik polcról leemelt két alumínium mankót kilökte a hátsó bejárat ajtaját és átsántikált a bolt mögötti kavicsos parkolón. A hátsó ajtónál azonnal megszólalt a riasztócsengő de senki se figyelt rá Chigurh meg vissza se fordult hogy csak egy pillantást is vessen az üzlet lángokban álló utcai frontjára. Hondo előtt megállt egy motelnél kivett egy szobát a hosszú épület végében bement és letette a táskáját az ágyra. A pisztolyt betette a párna alá aztán fogta az áruházi papírzacskót bement a fürdőszobába és a zacskó tartalmát kiborította a mosdóba. Kiürítette a zsebeit és mindent kirakosgatott a fürdőszobapolcra – kulcsokat pénzt az antibiotikumos ampullákat a fecskendőket. Leült a kád szélére lehúzta a csizmáját bedugta a kád lefolyóját és megeresztette a csapot. Aztán levetkőzött és lassan óvatosan beleereszkedett a még csak félig telt kádba. Kék-zöld volt a lába már feketedett is és csúnyán
feldagadt. Mintha kígyó marta volna meg. Mosdókesztyűvel kimosogatta és jól kiáztatta a sebeket. Elfordította a lábát a vízben és szemügyre vette a kimeneti sebet. Szövetfoszlányok voltak beleragadva. A luk akkora volt hogy a hüvelykujja is belefért volna. Mire kimászott a kádból halvány rózsaszín lett a víz a sebekből meg még mindig szivárgott valami kis halvány savós vér. Bedobta a csizmáját a vízbe megszárítgatta magát a törölközővel aztán leült a vécére és a mosdókagylóból kikotorta a Betadine-os üveget meg a csomag tampont. A fogával felszakította a csomagolást lecsavarta az üveg kupakját és belecsepegtetett néhány cseppet a folyadékból a sebekbe. Aztán letette az üveget odahajolt a lába fölé és munkához látott. Az egyik kezében a csipesszel a másikban egy tamponnal kicsipkedte a szövetfoszlányokat. Közben megeresztette a mosdó csapját kicsit megpihent aztán odatartotta a csipeszt a víz alá majd lerázta róla a vizet és újra munkához látott. Amikor elkészült még egyszer fertőtlenítette a sebet felszakított egy csomag mull-lapot s a négyszögletes steril lapokat a lukakra helyezte aztán egy tekercs birkák és kecskék számára gyártott gézzel rögzítette. Amikor végzett a kötözéssel felkelt a vécéről fogta a fürdőszobapolcon álló műanyagpoharat teleeresztette vízzel és kiitta. Aztán újra megtöltötte és még kétszer kiitta a poharat. Azután visszament a szobába végignyúlt az ágyon s a lábát felpolcolta a párnán. Néhány csepp verejték gyöngyözött a
homlokán de egyéb jele nem volt hogy a műtét nagyon igénybe vette volna. Felkelt és visszament a fürdőszobába letépdeste az egyik fecskendő műanyag csomagolását és a gumikupakon át belenyomta a tűt a tetraciklines fiolába teleszívta a fecskendő csövét aztán feltartotta a fénybe és a hüvelykujja bögyével lassan óvatosan addig nyomta a dugattyút míg a tű hegyén meg nem jelent egy kis csepp. Akkor kétszer megpöckölte a fecskendőt odahajolt a jobb combja fölé és beleszúrta a tűt a négyfejű izomba aztán lassan tövig nyomta a dugattyút. Öt napig maradt a motelben. Étkezni a motel kávézójába járt fél lábon bicegve mankóval. Bekapcsolta a tévét és nézte vég nélkül az ágyban ülve feltámasztott lábbal de sohasem váltott csatornát. Azt nézte amit adtak. Szappanoperákat és híradót meg talk show-t. Naponta kétszer cserélte a kötést kitisztogatta a sebeket keserűsó oldattal és szedte az antibiotikumokat. Amikor az első nap bekopogott hozzá a takarítónő odabicegett az ajtóhoz és elküldte azzal hogy csak tiszta törülközőt hozzon meg szappant másra nincsen szüksége. Adott az asszonynak tíz dollárt aki elvette a pénzt aztán csak tanácstalanul álldogált az ajtóban. Elmondta neki ugyanezt spanyolul is erre a nő bólintott eltette a pénzt a köténye zsebébe és elvonult a takarító kocsijával ő meg kiállt az ajtóba alaposan végignézte a parkolóban álló autókat aztán behúzta maga mögött az ajtót.
Az ötödik nap estéjén is a kávézóban vacsorázott amikor beállított két járőr a Valdez megyei seriff egységéből letelepedtek az egyik asztalhoz levették a kalapjukat és letették maguk mellé a két üresen maradt székre aztán elvették a drótállványban álló étlapot és belemerültek a tanulmányozásába. Akkor az egyikük odanézett rá. Chigurh úgy követte a jelenetet hogy közben se meg nem fordult se oda nem pillantott rájuk. Ezek ketten közben összedugták a fejüket és beszélgettek. Aztán a másikuk is odanézett rá. Odament hozzájuk a pincérnő. Ezalatt Chigurh kiitta a kávéját felállt letette az asztalra a pénzt és kiment. A mankóját ott hagyta ezért csak nagyon lassan merev lábbal lépkedett ahogy elment a kávézó ablakai előtt a gyalogjárón nagyon igyekezett hogy ne húzza a lábát. Elhaladt a szobája mellett elment a hosszú földszintes épület végéig és befordult mögéje. Megnézte hol áll a pickupja a parkolóban és megállapította hogy se a recepció ablakából se a büféből nem látni oda rá. Visszament a szobájába fogta a borotvakészletét meg a pisztolyt beletette a táskába aztán átvágott a parkolón beszállt a kocsijába elindította a motort áthajtott a betonküszöbön amely a motel parkolóját elválasztotta a szomszédos elektronikai üzlet parkolójától és kifordult az országútra. Wells a hídon állt s a folyóról fújó szél összeborzolta vékony szálú seszínű haját. Odakönyökölt a korlátra és elsütötte a mindig magával hordott olcsó kis fényképezőgépet de
anélkül hogy bármit is célba vett volna vele. Ugyanott állt ahol Moss négy nappal azelőtt. A járdán talált vérnyomokat tanulmányozta. Aztán azon a helyen ahol elfogytak a nyomok karba font kézzel megállt és az állát simogatta elgondolkodva. Ezúttal nem tartotta érdemesnek hogy felvételt készítsen. Egyedül volt a hídon és senki sem nézte. Lepillantott a lassan folydogáló zöld vízre és elnézett a sodrás irányába. Tett tíz-tizenkét lépést a korlát mellett aztán visszajött. Lelépett az úttestre és átment a túloldalra. Egy teherautó haladt el mellette. Súlya alatt kissé megremegett a hídpálya. Elindult a járdán aztán néhány lépés után megtorpant. Egy csizmatalp halvány véres lenyomata. Aztán még egy s még halványabb. Alaposan végignézte a korlát dróthálóját hogy nincs-e rajta vérnyom. Elővette a zsebkendőjét megnyálazta és végighúzta a drótszemeken. Aztán csak állt és bámult lefelé a folyóra. Az amerikai oldalon út vezetett végig a part mentében. Az út és a folyó között sűrű nádas nőtt. A nád lágyan hajladozott a folyóról fújó szélben. Ha átvitte a pénzt Mexikóba akkor már keresztet vethet rá. Csakhogy Wells tudta hogy nem vitte át. Kissé hátrább lépett a korláttól és újra szemügyre vette a lábnyomokat. Néhány mexikói jött át a hídon kosarakkal meg szatyrokkal. Elővette a fényképezőgépét és hamarjában lekapta vele az eget a folyót s a világegyetemet. Bell az íróasztalánál ült csekkeket írt alá és közben
számokat pötyögött a kézi számológépbe. Amikor végzett hátradőlt a székében és kinézett az ablakon a törvényszék barátságtalan füves udvarára. Molly! szólt ki az ajtón. Molly megjelent az ajtóban és ott megállt. Még mindig nem talált semmit azokról a körözött kocsikról? Seriff én mindent összeszedtem már a kocsikról ami egyáltalában összeszedhető volt. Mind elhunyt személyek nevére van bejelentve. A Chevrolet Blazer tulajdonosa már húsz éve halott. Nézzek utána a mexikói rendszámoknak is? Még csak az kéne. Tessék a csekkek. A titkárnő bejött a szobába és elvette az asztalról a műanyag fedelű csekkfüzetet. Megint telefonált az az ember a DEA-tól. Beszél vele ha újra telefonál? Csak ha feltétlenül muszáj. Azt mondta kimegy a helyszínre és meg akarta kérdezni hogy a főnök nem akarna-e vele menni. Milyen kedves tőle. Egy amerikai kormányhivatal alkalmazottja oda megy ahová akar és nem kell neki hozzá az én jóváhagyásom.
És azt is meg akarta volna még kérdezni hogy mi a főnök elképzelése arról hogy mi legyen a lefoglalt járművekkel. Gondolom majd tartunk egy árverést. Szórjuk csak a megye pénzét. Az egyiknek fel van tuningolva a motorja. Azért az egyért talán beszedünk majd néhány dollárt. Moss feleségéről semmi hír? Semmi. Jól van. Kinézett a külső iroda falán lógó órára. Megtenné kérem hogy felhívja Lorettát és megmondja neki hogy elmentem Eagle Passba és hogy majd onnan telefonálok. Én is felhívhatnám de azt fogja akarni hogy inkább menjek haza én meg a végén még majd hallgatok is rá. Megvárjam főnök amíg kilép az épületből? Ahogy mondja. Hátralökte a székét és felkelt leakasztotta a háta mögött álló fogasról a pisztolyövét és a vállára kanyarította aztán fogta a kalapját és a fejébe tette. Mit is mondott Torbert a múltkor? Az igazságról meg a jogról?
Hogy minden nap újra fel kell esküdni rá az embernek. Vagy valami ilyesmit. Azt hiszem én ezentúl napjában kétszer fogok felesküdni rá. Mire ez a dolog véget ér már lehet hogy háromszor is. A reggeli viszontlátásra. Benézett a büfébe kért egy kávét az útra aztán kiballagott a járőrkocsihoz. Éppen beszállt volna amikor odaért melléje egy szürke sivatagi porral lepett laposkocsi. Elnézett utána aztán beszállt a kormányhoz kifordult az útra megelőzte a laposkocsit eléje kanyarodott és leállt a padkára. Kiszállt és hátra ment a sofőrhöz aki rágógumit rágcsált és kedélyes pimaszsággal nézte a feléje közeledő seriffet. Bell fél kézzel a teherkocsinak támaszkodott és benézett a vezetőfülkébe. A sofőr odabiccentett neki. Jónapot seriff. Mikor ellenőrizte utoljára a rakományát? A sofőr belenézett a visszapillantó tükörbe. Mi a baj seriff? Bell hátrább lépett. Szálljon ki! mondta.
A sofőr kitárta az ajtót és kiszállt. Bell a rakomány felé biccentett. Ez gyalázat fiatalember – mondta. A sofőr hátra ment és megnézte a rakományát. Kilazult az egyik rögzítő heveder – mondta. Megragadta a ponyva elszabadult sarkát és visszarángatta a kocsi platójára a ragasztószalaggal körülcsavart kék nejlonzsákokban heverő hullákra. Nyolc zsák volt a platón és aki látta tudhatta hogy mi van a zsákokban. Hullák. Induláskor hányat rakodott föl? kérdezte Bell. Ne féljen seriff nem vesztettem el egyet sem. Mért nem zárt kocsival mentek értük? Mert épp nem volt benn egy négykerék meghajtású sem. Rögzítette a ponyva sarkát aztán megállt a teherautó mellett és várt. Helyes – mondta Bell. Ugye nem akar felírni szabálytalanul rögzített rakományért? Na tünés innen fiatalember.
Napszálltakor ért az Ördög-folyó hídjához a közepénél megállt és bekapcsolta a tetőlámpákat kiszállt becsukta az ajtót aztán a kocsi orrát megkerülve odament a híd korlátjához és rákönyökölt a drótháló fölött futó alumíniumcsőre. Nézte hogyan süllyed el a nap a vasúti híd mögött szétterülő kéken csillogó víztározóban. Egy kis furgon bukkant fel a hídpálya hosszú kanyarulatában aztán amikor megpillantotta a járőrkocsi lámpáit a vezetője lelassított. Amikor elhaladt mellette kihajolt az ablakon. Ne ugorjon seriff! kiáltott ki neki. Az a nő meg se érdemli magát. Aztán felbőgött a dízel motor a sofőr sebességet váltott és a kis furgont beszippantotta a sebessége szele. Bell elmosolyodott. „Az az igazság” mondta magában „hogy én nem érdemlem meg őt.” Két mérfölddel a 481-es és az 57-es út kereszteződése után egyszer csak életre kelt az utas ülésre kirakott kis doboz. Egyet pittyent csak azután elhallgatott. Chigurh lehajtott az útpadkára és megállt. Elvette a dobozt az ülésről forgatta jobbra és forgatta balra aztán visszatette. Kicsit csavargatta a gombjait. Semmi. Visszakanyarodott az országútra. A vörösen izzó nap lassan elvérzett az előtte húzódó alacsony kéklő hegyek közt sugarai elszivárogtak az alkonyatban. Hűs árnyas homály borult a sivatagra. Levette a napszemüvegét és betette a kesztyűtartóba aztán lecsapta a kesztyűtartó fedelét és bekapcsolta a
fényszórót. Közben lassan egyenletesen újra pittyegni kezdett mellette a doboz. A szálloda mögött parkolt le kiszállt kezében a cipzáras táskával benne a dobozzal a rövidcsövűvel meg a pisztollyal sántikálva megkerülte a Dodge-ot átvágott a parkolón és fölbicegett a szálloda lépcsőjén. Bejelentkezett megkapta a kulcsot fél lábon felugrált a lépcsőn aztán végig a folyosón a szobájáig bement kulcsra zárta maga mögött az ajtót és végignyúlt az ágyon a mellén keresztbe fektetve a puskát és felnézett a mennyezetre aztán csak nézte és közben gondolkodott. Semmi okát nem lelte miért lenne az a jeladó épp itt a szállodában. Mosst ejtette mert Mossról úgy gondolta hogy majdnem biztosan halott. Akkor marad a rendőrség. Vagy a Matacumbe Petroleum valamelyik embere. Aki valószínűleg azt hiszi hogy ő azt hiszi hogy ők azt hiszik hogy ő azt hiszi róluk hogy nagyon hülyék. Ezen eltöprengett egy kicsit. Este fél tizenegy volt amikor felébredt de nem kelt fel csak feküdt a félhomályban a szoba csöndjében de akkor már tudta a kérdésére a választ. Felkelt a puskát berakta a párna alá a pisztolyt meg betűzte a nadrágja derekába. Aztán kiment a folyosóra és lesántikált a lépcsőn a portára. A portás valami képes újságot olvasgatott és amikor meglátta Chigurh-t gyorsan a pult alá dugta és felállt.
Parancsoljon uram – mondta. Szeretném megnézni a bejelentőlapokat. Ön hatósági közeg? Nem. Akkor sajnos nem mutathatom meg önnek a bejelentőlapokat. Dehogyisnem. Amikor fölért az emeletre és végigsántikált a folyosón a szobája ajtaja elé érve megállt és hallgatózott. Bement fogta a puskát meg a vevőt és visszabicegett a folyosón a sárga szalaggal lezárt szobához és odatartotta az ajtajához a vevőt. Aztán átment a szomszéd ajtóhoz és ott is kipróbálta hogy van-e vétel. Visszament az előbbi szobához kinyitotta az ajtót a portáról elhozott kulccsal aztán elhátrált a folyosó faláig. Hallotta a parkoló melletti utcán elhaladó forgalom zaját mégis úgy gondolta csukva lehet az ablak. Mivel állt a levegő. Gyorsan belesett a szobába. Az ágy elhúzva a faltól. A fürdőszoba ajtó tárva. Kibiztosította a puskát. Aztán átlépte a küszöböt. A szobában nem volt senki. Körülpásztázta a szobát a kezében tartott vevővel és az éjjeliszekrény fiókjában
rátalált a jeladóra. Leült az ágy szélére és a kezében forgatva nézegette. Matt fényű kis fémdoboz volt körülbelül akkora mint egy dominó. Kinézett az ablakon a parkolóra. Fájt a lába. Zsebre tette a kis fémdobozt kikapcsolta a vevőt felkelt az ágyról és kiment a szobából aztán behúzta maga mögött az ajtót. Ekkor benn a szobában megszólalt a telefon. Ezen hosszan eltöprengett. Végül is odaállította a transzpondert a folyosóablak párkányára aztán visszament a lépcsőhöz és lesántikált a hallba. Ott várta Wellst. Ezt senki más nem tette volna a helyében. Helyet foglalt egy bőrhuzatú karosszékben amely egy sarokban állt ahonnan szemmel tarthatta a bejárati ajtót és az épület hátsó bejáratához vezető folyosót is. Wells tizenegy óra tizenhárom perckor lépett be az ajtón Chigurh meg felállt és elindult utána fölfelé a lépcsőn lazán ráborítva az újságját a kezében tartott puskára. Wells már félúton járt amikor visszafordult Chigurh meg hagyta hogy az újság lehulljon a földre és közben derékmagasságba emelte a rövidcsövűt. Hello Carson – mondta. Beültek Wells szobájába. Wells az ágyon ült Chigurh az ablaknál álló széken. Mondd muszáj ezt neked? kérdezte Wells. Én szabadúszó vagyok. Nekem itt nincsenek tétjeim. Bármikor kiszállhatok.
Ki. És te is jól járhatnál. Elviszlek egy bankautomatához. Aztán mindenki megy az útjára. Van rajta kábé tizennégy rongy. Az szép. Szerintem is. Chigurh kinézett az ablakon a puska a térdére fektetve keresztben. Ettől a sebtől amit kaptam kicsit megváltoztam – mondta. Másképp látom a dolgokat. Bizonyos dolgok a helyükre kerültek. Amikről én eddig azt csak hittem hogy a helyükön vannak. De most már tudom hogy nem voltak a helyükön. Úgyis mondhatnám hogy utolértem magam. Ami nagyon jó érzés. Legfőbb ideje volt már. Azért az a kis dohány se jön rosszul. Persze. Csak az a baj vele hogy olyan valutában van ami nekem nem kell. Wells a köztük lévő távolságot méregette. „Hülyeség. Talán húsz évvel ezelőtt még ment volna. De talán már akkor se.” Csinálj amit akarsz – mondta. Chigurh kényelmesen elterpeszkedve ült a széken. Állát a
könyökére támasztotta. Elnézte Wellst. Nézte az utolsó gondolatait. Már tudta hogy mi következik. Annyiszor látta már. És Wells is. Nem akkor kezdődött hanem már korábban. Először szinte észre se vettem hogy mi van. Amikor lejöttem a mexikói határra éppen itt ebben a városban bementem egy büfébe. Egy páran ott söröztek egy asztal körül és az egyik folyton felém nézegetett. Én nem néztem vissza rá. Rendeltem és megvacsoráztam. De ahogy odamentem a pulthoz hogy fizessek mellettük kellett elmennem ezek meg összeröhögtek a hátam mögött és az előbbi ember mondott valami olyasmit amit már muszáj volt meghallani. Tudod hogy én erre mit csináltam? Igen. Tudom hogy mit csináltál. Nem csináltam semmit. Kifizettem a számlát és mentem a bejárati ajtóhoz és már éppen kiléptem volna amikor a pasas megint ugyanazt mondta rám amit az előbb. Én erre megálltam az ajtóban a fogamat piszkáltam egy fogpiszkálóval és odabiccentettem neki. Hogy jöjjön ki ha akar valamit. És azzal kimentem. Megvártam a parkolóban. Ki is jött a komáival együtt én mindjárt kinyírtam a pasast aztán beültem a kocsiba. A többiek meg odacsődültek köréje. Nem értették hogy mi történt vele. Nem tudták hogy halott. Az egyik azt mondta hogy biztos valami fojtó fogást alkalmaztam és attól kábult el aztán a többiek is csak ezt hajtogatták. Pofozgatták és megpróbálták felültetni. Egy
órával később már jóval túl Sonora megye határán leelőzött egy járőrkocsi én meg hagytam hogy megbilincseljenek és bevigyenek a városba. Nem is tudom hogy mért hagytam de talán csak azért hogy kipróbáljam ki tudom-e szabadítani magamat csak úgy akaraterővel. Mert hogy szerintem ezt meg lehet csinálni. Aztán rájöttem hogy nagy hülyeség volt. Fölösleges hősködés. De mondd csak érted te ezt? Hogy értem-e? Igen. Idehallgass van teneked fogalmad róla hogy ez már elmebaj? Mármint ez a beszélgetés? Te magad vagy elmebajos. Chigurh hátradőlt. Hosszan elnézte Wellst. Kérdezek én tőled valamit – mondta. Mit akarsz? Ha azok a szabályok amik szerint te az életedet élted ide juttattak a végén akkor mondd meg nekem Carson mire voltak jók azok a szabályok?
Nem tudom miről beszélsz. A te életedről. Amit most már egyetlen szempillantással felmérhetsz az elejétől a végéig. Nem érdekelnek a hülyeségeid Anton. Azt hittem hogy talán felhozol valamit a mentségedre. Én te előtted nem fogok mentegetőzni. Nem is én előttem. Hanem magad előtt. Azt gondoltam hogy esetleg lenne valami mondandód. Menj a francba. Meg vagyok lepve tőled. Mást vártam volna. Ez új fényt vet bizonyos régi dolgokra is. Nem gondolod? Azt hiszed cserélnék veled? Azt. Most még itt vagyunk mind a ketten te is meg én is. De még egy pár perc és már csak én leszek itt. Wells kinézett az ablakon a sötétbe. Tudom hol van a táska – mondta. Ha tudnád akkor már rég itt lenne. Csak akkor tudtam volna elhozni amikor már senki se jár
arra. Éjszaka. Hajnali kettőkor. Vagy így valahogy. Tehát te tudod hogy hol van a táska. Tudom. Csak én még annál is többet tudok. Mi volna az? Én azt is tudom hogy hol lesz. Na és hol lesz? Ide fogják hozni nekem és szépen leteszik a lábam elé. Wells megtörölte a szája szélét a keze fejével. Neked nem kerülne semmibe. Itt van innen húszpercnyire. Ugye te is tudod hogy hiába próbálkozol? Wells nem felelt. Ugye tudod? Menj a francba! Te most azt hiszed hogy a nézéseddel halogathatod még. Ezt nem értem.
Azt hiszed hogy amíg rajtam tartod a szemedet addig nem fogom megtenni. Nem hiszem. Dehogyisnem. Nézz szembe a helyzeteddel! Mutass egy kis méltóságot! Én csak megpróbálok segíteni neked. A kurva anyádnak segítsél. És biztos azt gondolod hogy te majd nem fogod behunyni a szemedet. Pedig be fogod. Wells nem felelt. Chigurh meg nézte. És tudom azt is hogy még ezen kívül mit gondolsz magadban. Azt te nem tudod hogy én mit gondolok. Te azt hiszed hogy én is csak olyan vagyok mint te. Hogy csak a kapzsiság hajt. Pedig én nem olyan vagyok mint te. Én egyszerű ember vagyok. Essünk már túl rajta! Te ezt nem értheted. Egy olyan ember mint te. Essünk túl rajta! Hát igen – mondta Chigurh. Mind ezt mondja. De nem
gondolják komolyan nem igaz Carson? Le vagy szarva. Nem lesz ez így jó Carson. Szedd össze magad egy kicsit! Ha engem nem tisztelsz akkor magadról meg miket gondolsz? Lásd be a helyzetedet! Te azt képzeled magadról hogy rád semmi se érvényes – mondta Wells. De tévedsz. Nem azt nem mondom hogy semmi se. A halál rád is érvényes. Csak nekem nem ugyanazt jelenti mint neked. Te azt hiszed hogy én félek a haláltól? Azt. Essünk túl rajta és verjen meg érte az Isten! Én nem így vagyok a halállal – mondta Chigurh. Te évek óta lépésről lépésre számoltad fel az életedet hogy aztán idejussál. Én ezt egyszerűen fel sem fogom. Hogy van az hogy valaki egyszer csak elhatározza hogy felszámolja az életét? Mi ketten szakmabeliek vagyunk. Bizonyos mértékig. Mondd te ennyire lenéztél engem? Mire föl? Hogy hagyhattad hogy ilyen helyzetbe jussál?
Wells kinézett az utcára. Hány óra van? kérdezte. Chigurh felemelte a karját és az órájára pillantott. Tizenegy ötvenhét – mondta. Wells bólintott. Az öregasszony falinaptárja szerint még három percem van. Megette a fene ezt az egészet. Azt hiszem már régen tudom hogy ez lesz a vége. Olyan mint egy valóra vált álom. Déjŕ vu. Chigurh-ra nézett. Anton engem egyáltalában nem érdekel a véleményed – mondta. Fejezzük már be! Te rohadt elmebajos barom! Aztán takarodj a pokol fenekére! Csakugyan behunyta a szemét. Behunyta a szemét és elfordította a fejét és felkapta a fél karját hogy azzal védje ki a kivédhetetlent. Chigurh az arcába lőtt. Minden amit Wells valaha is tudott gondolt vagy szeretett az életben ott csurgott le mögötte a falon lassan véresen. Az anyja arca. Az elsőáldozás képei. A nők akiket ismert. Férfiak arca akik előtte térdepelve haltak meg. Egy halott gyerek az útszélen valami messzi országban. Ott hevert az ágyon széttárt karral. A fél feje hiányzott meg a jobb karja is könyékig. Chigurh felkelt és felvette a szőnyegről az üres
töltényhüvelyt zsebre tette aztán az órájára pillantott. Még egy perc és kezdődik az új nap. A hátsó lépcsőn ment le átvágott a parkolón Wells kocsijához és Wells kulcscsomójáról kiválasztotta a kocsi kulcsát kinyitotta az ajtót és ellenőrizte mi van a kocsiban hátra is benézett meg az ülés alá is. Bérelt autó volt és nem volt benne semmi csak a bérleti szerződés az ajtó zsebébe dugva. Becsukta az ajtót és hátrasántikált. Fölnyitotta a csomagtartót. Ott se volt semmi. Előrement fölnyitotta a motorháztetőt megnézegette a motort aztán rácsukta a tetőt és elnézett a szálloda felé. Ahogy ott állt a kocsi mellett megszólalt Wells mobilja. Előkotorta a zsebéből a telefont megnyomta rajta a gombot aztán odatartotta a füléhez. Tessék – mondta. Moss lassan ellépkedett a kórterem végébe aztán vissza. A nővér karjára támaszkodott aki közben biztató dolgokat mondott neki spanyolul. A kórterem végébe érve megfordultak és elindultak visszafelé. Verejték lepte el a homlokát. Ándale – mondta a nővér. Qué bueno. Moss bólintott. De még milyen bueno – mondta – hogy a fene egye meg.
Zaklató kínos álmai voltak amikor késő éjjel felriadt. Végigvánszorgott a folyosón és megkérte az ügyeletest hadd telefonáljon. Az odessai számot hívta majd a pultra támaszkodva hallgatta ahogy kicsörög. Nagyon sokáig csörgött. Aztán végre felvette a felesége anyja. Itt Llewelyn beszél. Nem akar beszélni veled. Dehogyisnem akar. Van róla fogalmad hogy hány óra van? Nem érdekel hány óra van. És le ne merje tenni a Mama azt a rohadt telefont. Én előre megmondtam a feleségednek hogy mi fog történni. Szóról szóra. Azt mondtam neki hogy idefigyelj lányom mert ez meg ez fog történni. Nahát most megtörtént. Kérem Mama le ne tegye most nekem azt a kurva telefont hanem hívja ide a feleségemet és adja át neki a kagylót. Amikor Carla Jean átvette a telefont így szólt bele: Nem hittem volna rólad hogy ezt fogod csinálni velem. Mi az? Semmi: hello drágám hogy vagy? Drága Llewelyn
jól érzed magad? Ezt már teljesen elfelejtetted? Hol vagy most? Piedras Niegrasban. És akkor én most mit csináljak Llewelyn? Jól vagy? Nem vagyok jól. Egyáltalában nem vagyok jól. Hogy a fenébe lennék jól? Mindenki téged keres rajtam. Itt volt a Terrell megyei seriff is. Csak úgy szó nélkül beállított. Már azt hittem meghaltál. Nem haltam meg. Mit mondtál neki? Hát mit mondhattam volna? Esetleg azt hiheti hogy belekeveredtél valamibe. Ugye megsebesültél? Ezt meg honnan veszed? Hallom a hangodon. De azért jól vagy? Jól vagyok. Hol vagy?
Mondtam már. Mintha valami buszmegállóból beszélnél. Idehallgass Carla Jean én azt hiszem hogy le kéne lépned. Honnan? Onnan ahol most vagy. Llewelyn a frászt hozod rám. És mégis hová mennék? Mindegy. Akárhová. Csak ott ne maradjál. Keress valami motelt! És mi lesz a Mamával? A Mamával nem lesz semmi. Nem lesz semmi? Nem. És azt te honnan tudod? Llewelyn hallgatott. Honnan tudod? Nem hiszem hogy őrá is rászállnának. Nem hiszed?
Neked el kell tűnnöd onnan. Vidd őt is magaddal! A Mamát nem vihetem egy motelbe. A Mama beteg ha esetleg elfelejtetted volna. A seriff mit mondott? Hogy keresnek. Mi a fenét mondott volna? Mit mondott még? Hallgatás volt a válasz. Carla Jean? Sírósra változott a hangja. Mit mondott még? Felelj már! Azt mondta hogy úgyis az lesz a vége hogy előbb-utóbb lelöveted magad. Na persze. Carla Jean sokáig hallgatott a telefonba. Carla Jean ott vagy még? Llewelyn nekem egyáltalán nem kell az a pénz. Én csak azt akarom hogy megint úgy legyünk egymással mint régen.
Úgy leszünk. De ez nem igaz Llewelyn. Én annyit gondolkodtam ezen. Hidd el nekem te most egy hamis istent követsz. Az lehet. De a pénz nem hamis. Carla Jean újra Llewelyn nevét mondta aztán sírva fakadt. Moss hiába szólongatta a felesége nem felelt. Csak állt a pultnál és hallgatta a halk szipogást a távoli Odessából. Mit vársz tőlem mit csináljak? kérdezte. A felesége nem válaszolt. Carla Jean hallasz? Azt akarom hogy minden úgy legyen mint azelőtt. Ha most megígérem neked hogy megpróbálom rendbe tenni a dolgokat akkor szót fogadsz nekem és megteszed amire kérlek? Meg. Van egy telefonszámom amin fel tudok hívni valakit. Aki kihúz minket a szarból. És megbízható?
Azt nem tudom. Csak azt tudom hogy másban még annyira se bízhatok meg. Holnap újra hívlak. Nem hittem hogy ott is meg fognak találni különben sose küldtelek volna oda. Holnap hívlak. Visszaakasztotta a kagylót és feltárcsázta a Wellstől kapott mobilszámot. A második csöngésre vették fel de nem Wells volt az. Bocsánat azt hiszem eltévesztettem a számot – mondta. Jó számot hívtál. Ide kéne jönnöd. Ott kibeszél? Tudod te azt. Moss odakönyökölt a pultra homlokát az öklének támasztva. Hol van Wells? Most nem ér rá. Milyen üzletet kötöttél vele? Semmilyent. Na ne beszélj. Mennyit ígért? Azt se tudom miről beszélsz. Hol a pénz?
Mi van Wellsszel? Nézeteltéréseink voltak. De te most már ne is törődj Wellsszel. Kiszállt. Most már csak velem lehet tárgyalni. Veled nem akarok. Pedig szerintem nekünk beszélni kéne. Tudod hova megyek én most innen? Mit érdekel az engem hogy te hova mész. Tudod hova megyek? Moss nem felelt. Ott vagy még? Itt vagyok. Helyes. És én azt is tudom hogy hol. Igazán? Akkor hadd hallom. A Piedras Negras-i kórházban vagy. De én most nem oda megyek. Hanem tudod hogy hová? Igen. Tudom. De még vissza lehet csinálni.
Mért higgyek én neked? Amiért Wellsnek. Nem hittem én Wellsnek se. De felhívtad. Fel. És akkor mi van. Mondd el hogy mit akarnál tőlem. Moss a másik lábára állt. Verejték ütött ki a homlokán. Nem felelt. Mondj már valamit. Várom a választ. És mi van ha én már ott várlak mire odaérsz? kérdezte Moss. Szerintem bérelj repülőt. Erre gondoltál már? Nekem az is megfelel. De úgyse leszel ott. Miből gondolod? Mert akkor nem mondtad volna. Na most már mennem kell. Te is tudod hogy már nem lesznek ott. Teljesen mindegy hogy hol lesznek.
Akkor meg mi a fenének mennél oda? Ugye te is tudod hogy mi lesz a vége? Nem én. Hát te? Én tudom. És szerintem tudod már te is. Csak még nem akarod tudomásul venni. A következő fog történni: te elhozod nekem a pénzt én pedig futni hagyom a feleségedet. Másképp már most leírhatod az asszonykát. És neked is véged. Nem tudom hogy érdekel-e a dolog. De ennél jobb ajánlatom nincs. Azt nem mondom hogy te is kimászhatsz a szarból mert nem fogsz. Rendben van kapsz tőlem valamit – mondta Moss. Kiemelt ügyfél leszel nálam. Többet nem kell hogy keressél mert én foglak keresni téged. Ezt örömmel hallom. Már kezdtem csalódni benned. Nem fogsz bennem csalódni. Helyes. Attól te ne félj hogy csalódást okozok. Még napkelte előtt távozott a kórházi hálóingben meg a hosszú kabátban. A kabát szárnya merev volt a vértől. Cipője nem volt. A pénz amit összehajtogatva oda tett be még ott volt a kabát belső zsebében csak az is merev volt
az alvadt vértől. Ott állt az utcán a kórház előtt és abba az irányba nézett amerre fényeket látott. Sejtelme sem volt hogy merre lehet. Fázott a talpa a hideg betonon. Kiment a sarokra. Egy-két autó haladt csak el mellette. Elment a következő sarokig a közlekedési lámpákig ott megállt és nekitámaszkodott a házfalnak. Volt a zsebében két fehér tabletta amit a kórházból hozott el s most az egyiket betette a szájába és csak úgy szárazon lenyelte. Azt hitte mindjárt hányni fog. Sokáig állt ott a falnál. Volt ott egy kő ablakpárkány amire szívesen felült volna de hegyes vastüskék álltak ki belőle a csövesek távoltartására. Elhaladt mellette egy taxi és Moss intett is neki de a sofőr nem állt meg. Belátta hogy ki kellene állnia az úttestre ha taxit akar fogni és némi habozás után le is lépett a járdáról. Elég sokáig állt ott tántorogva mire megint arra jött egy taxi intett neki és a kocsi odakanyarodott hozzá. A sofőr gyanakodva méregette. Moss behajolt az ablakon. Át tudna vinni a hídon? kérdezte. A túloldalra? A túloldalra. Pénze van? Van.
A sofőr kétkedve nézett rá. Húsz dollár lesz. Oké. A hídfőben a határsorompónál a határőr lehajolt benézett a kocsiba és alaposan szemügyre vette a hátsó ülés homályában ülő Mosst. Milyen országban született? Az Egyesült Államokban. Mi van magánál valami amit be akar hozni az USA-ba? Semmi. A határőr hosszan méregette Mosst. Megkérem hogy szálljon ki! mondta. Moss megfogta a kilincset és az első ülés háttámlájába kapaszkodva kikászálódott a taxiból. Sikerült megállnia a lábán. Hát a cipője hova lett? Nemtudom. Ruha sincs magán? De. Van rajtam ruha.
Közben a másik határőr intett az utánuk érkezett kocsiknak hogy áthaladhatnak aztán odamutatott a taxisofőrre: Kérem álljon félre oda a kijelölt helyre! A taxis sebességbe tette a kocsit. Maga álljon távolabb a gépkocsitól! Moss kissé arrébb húzódott. A taxi beállt a parkoló kijelölt helyére és a sofőr leállította a motort. Moss a határőrre nézett. Az meg mintha azt várta volna hogy ő mondjon valamit Moss azonban nem szólt semmit. Bekísérték az őrházba és egy kis fehérre meszelt irodában leültették egy fémvázas székre. Aztán bejött egy egyenruhás ember és a fémvázas íróasztalnak támaszkodva megállt előtte. Végigmérte Mosst. Mennyit ivott? Semennyit. Mi történt magával? Mire gondol? Mi lett a ruháival? Nem tudom.
Van magánál valami igazolvány? Nincs. Semmi? Semmi. Az egyenruhás nekidőlt az íróasztalnak és keresztbe tette a karját a mellén. Maga szerint ki léphet be ezen a sorompón az Egyesült Államok területére? Nem tudom. Az amerikai állampolgárok. Bizonyos amerikai állampolgárok. És mit gondol ki dönti el hogy ki léphet be és ki nem? Biztos maga. Úgy van. És milyen alapon döntöm el? Azt nem tudom. Kérdéseket teszek fel. És ha értelmes válaszokat kapok akkor az illető beléphet az Egyesült Államokba. Ha viszont nem kapok értelmes válaszokat akkor nem. Érthető volt amit mondtam?
Igen uram. Akkor talán most kezdjük elölről. Értem. Kicsit többet kéne tudnunk arról hogy mért nincs magán ruha. Van rajtam felöltő. Maga viccel velem? Nem uram. Eszébe ne jusson. Hadköteles? Nem uram. Leszolgáltam az időmet. Melyik fegyvernemnél? Gyalogság. Volt Vietnamban? Igen uram. Két menetben. Alakulata? Tizenkettes gyalogzászlóalj.
Mettől meddig? Ezerkilencszázhatvanhat augusztus héttől hatvannyolc július kettőig. Az egyenruhás tűnődve nézte Mosst. Moss fölpillantott rá aztán elfordította a tekintetét. Az ajtó felé nézett ki az üres folyosóra. Összegörnyedve ült a felöltőjében a térdére könyökölve. Jól érzi magát? Igen uram. Jól vagyok. Nős vagyok és eljön értem a feleségem és hazavisz ha most nem tartanak itt. Pénze van? Aprója? Telefonáláshoz? Van. Valami kaparászást hallott a folyosó kövén. Egy határőr állt az ajtóban s vele egy német juhászkutya pórázon. Az egyenruhás odabiccentett a határőrnek. Keressen valakit aki segít ennek az embernek. Be kell jutnia valahogy a városba. A taxi elment? Igen uram. Tiszta volt. Tudom. Kerítsen valakit aki segít neki.
Mossra nézett. Hová való? San Saba. Texas. A felesége tudja hogy maga hol van? Igen uram. Nemrégen beszéltem vele telefonon. Összevesztek? Kivel? A feleségével. Azt hiszem úgy is lehet mondani. Majd ne felejtsen el bocsánatot kérni! Tessék? Azt mondtam hogy ne felejtsen el bocsánatot kérni a feleségétől. Igen uram. Nem felejtek el. Még ha úgy gondolja is hogy ő tehet az egészről. Igen uram. Na akkor indulás. És többet ne lássam itt.
Értem uram. Közben majdnem teljesen kivilágosodott és a taxi réges-régen elment már. Gyalog vágott neki az útnak. Híg véres savó szivárgott a sebéből és érezte hogy lassan csurog lefelé a combja belső oldalán. Az emberek nem sok ügyet vetettek rá. Befordult az Adams Streetre és megállt egy férfidivat üzletnél. Bekémlelt a kirakaton. Látta hogy az üzlet hátuljában ég a villany. Bekopogott az ajtón aztán amikor erre nem jött senki még egyszer bezörgetett. Végül egy fehér inges fekete nyakkendős kis ember jött elő résnyire nyitotta az ajtót és kinézett rajta. Tudom hogy még nincsenek nyitva – mondta Moss – de nekem sürgős szükségem lenne néhány ruhadarabra. A kis ember bólintott és szélesre tárta az ajtót. Bújjon be – mondta. Legelőször a cipő osztályra mentek végig az egész üzleten leghátulra. Tony Lama. Justin. Nocona. Volt ott néhány alacsony szék a próbáláshoz és Moss rögtön beleroskadt az egyikbe két kézzel markolva a karfáját. Egy pár csizmára lenne szükségem meg valami felsőruhára – mondta. Nem vagyok egészen jól egészségileg és nem akarnék többet járkálni mint amennyit feltétlenül szükséges.
A kis ember bólintott. Természetesen uram. Kellene nekem egy Wrangler jeans derékban harminckettes hosszban harmincnégyes. Egy ing Les méret. Aztán még néhány pár zokni. És mutasson kérem egy pár Nocona márkájú csizmát! Tíz és felest. Meg kell egy öv is. Értem uram. A kalapokat nem kívánja megnézni? Moss átnézett az üzlet túlsó végébe. Igen egy kalap is jó lenne. Olyan keskeny karimájú van? Hét és feles méretben? Természetesen uram. Van egy három X-es hódprém-szalagos Resistol kalapunk és egy kicsit jobb minőségű Statsonunk. Azt hiszem öt X-es. Idehozná a Statsont? Azt az ezüst-szürkét kérném. Igenis uram. Fehér zokni megfelel? Soha mást nem szoktam. És milyen alsóneműt óhajt az úr? Valami rövid szárú bokszért. Harminckettest.
Vagy M-est. Máris hozom. Ön addig csak nyugodtan pihengessen. Jól érzi magát? Köszönöm jól. A kis ember bólintott és sarkon fordult. Feltehetek egy kérdést? szólt utána Moss. Természetesen. Sűrűn előfordul maguknál hogy valaki ruha nélkül állítson be? Nem uram. Azt nem mondanám. Moss felnyalábolta a kupacnyi új ruhát bevonult vele a próbafülkébe aztán kibújt a kabátból és felakasztotta az ajtó belső oldalán lévő fogasra. Beesett sárgás hasán híg alvadt vér száradt. Megpróbálta visszanyomkodni a kötést rögzítő tapaszt de már nem ragadt. Leereszkedett a próbafülke padjára felhúzta a zoknit kibontotta az alsónadrág csomagolását kivette belőle az alsónadrágot és felhúzta a térdéig aztán felállt és óvatosan ráhúzta a sebre. Visszaült kibontotta az inget kivette a karton merevítőt és kihúzkodta belőle a megszámlálhatatlan tömegű kis gombostűt.
Amikor kilépett a próbafülkéből a kabátját a karjára vetve hozta. Járkált egy kicsit föl és alá a bolt recsegő deszkapadlóján. Az eladó a csizmát figyelte a lábán. A gyíkbőr kicsit lassabban törik a lábhoz – mondta. Tudom. Meg nyáron nagyon meleg is. De most nem számít ez megfelel. Adja azt a kalapot. Azóta se voltam így kinyalva amióta leszereltem katonáéktól. Be akarják csukni a szállodát – mondta a seriff. Bell bólintott. Nem vagyok meglepve. Kilépett az egész személyzet. Ez az utolsó portás még két teljes műszakot se húzott le. De én vagyok a hibás. Álmomban se hittem volna hogy ez az állat visszajöjjön. Hátha el se ment. Ez nekem is eszembe jutott már. Csak épp nem tudjuk hogy hogy néz ki mert aki látta mind meghal mielőtt személyleírást adhatna.
Én azt mondom hogy ez egy mániákus gyilkos. Szerintem elmebeteg. Hát igen. Csak szerintem nem elmebeteg. Hanem akkor micsoda? Nem tudom. Mikor fogják bezárni a szállodát? Gyakorlatilag már be is van zárva. Neked van kulcsod? Persze hogy van. Ez egy bűntény helyszíne. Szerintem menjünk át és nézzünk körül egy kicsit jobban. Jól van. Semmi akadálya. A folyosó egyik ablakpárkányára állított transzponder volt az első amit megláttak. Bell elvette forgatta a kezében aztán megnézegette a gombjait meg a keresőtárcsát. Nem valami robbanószerkezet véletlenül? Nem. Mert már csak az hiányozna.
Ez egy helymeghatározó. Úgy látszik meg is találták akit kerestek. Valószínűleg. Szerinted mióta áll itt ezen az ablakpárkányon? Azt nem tudom. Viszont sejtem hogy kinek vagy minek a nyomát kereshették. Az könnyen lehet – mondta Bell. Nekem valami bűzlik ebben az egészben. De mint a szar. Először is itt van ez a nyugalmazott ezredes akinek el van lőve a fél feje és csak az ujjlenyomatairól tudtátok azonosítani. Már amennyi ujja egyáltalán maradt neki. Gyalogság. Huszonnégy évi szolgálat. És egy szál papír sincsen nála. Kirabolták. Hát persze. Tudsz valamit amit nem mondasz el nekem? Csak azt amit te is.
De én most nem tényekről beszélek. Hanem a megérzéseidről? Szerinted lehet hogy az egész vándorcirkusz tovább vonult délre? Bell a fejét rázta. Nem tudom. Esetleg szaglászol valaki után? Á nem. Csak lehet hogy egy pár kölyök a megyémből belekeveredett valamibe amibe nem kellett volna nekik belekeveredni. Azt mondod belekeveredett? Hát igen. Csak nem rokon? Nem. Csak egy páran a megyémből. Állampolgárok. Nekem meg az a dolgom hogy vigyázzak rájuk. Nehogy valami bajuk essen. Odaadta a transzpondert a seriffnek. Mit csináljak ezzel a vacakkal? Maverick megye tulajdona. Bűnjel. A seriff csak a fejét ingatta.
Megint a drog – mondta. A drog. Iskolás gyerekeknek árulják. Ha csak árulnák! Van rosszabb? Azok a hülye kölykök meg is veszik.
VII
A háborúról se szívesen beszélnék. Egyébként nagy hősnek számítottam pedig elesett az egész rajom. Engem meg kitüntettek érte. Ők meghaltak én érdemérmet kaptam. Meg se kérdem hogy magának mi a véleménye erről. Nem múlik el nap hogy ne jutna az eszembe. Ismerek fiúkat akik hazajöttek és beiratkoztak valami iskolába egyikmásik még Austinba is eljutott mert volt akkor az a törvény ami segítette a leszerelt katonákat hogy továbbtanuljanak aztán meg mindennek legyalázták az országot. Legalábbis egyik-másik. Hogy ez egy vaskalapos bugris nép meg minden. Csak mert nem tetszettek a politikai nézeteik. Két nemzedék élete nagy idő minálunk. Mindig az első telepeseket szokás felhozni. Én meg erre azt szoktam mondani hogy ha az embernek leöldösik a feleségét meg a gyerekeit megskalpolják és kibelezik mint a halat akkor attól rendszerint dühbe gurul de mintha azt se tudták volna miről beszélek. Azt hiszem a hatvanas években egy kicsit kijózanodtak az emberek. Legalábbis remélem. Nemrégiben olvastam az újságban hogy valami tanárok találtak egy felmérést ami a harmincas években készült egy csomó iskolában mindenfelé
az országban. Kiküldtek egy kérdőívet amiben azt kérdezték a tanároktól hogy milyen problémáik vannak az iskolában. Most aztán előkerültek ezek a kérdőívek amiket a tanárok akkor kitöltöttek és beküldtek. Az derült ki belőlük hogy az volt a legnagyobb bajuk hogy a tanulók beszélgetnek óra közben a szünetekben meg futkároznak a folyosón. És rágógumiznak. Lemásolják egymásról a házi feladatot. Meg még egy pár ilyesmi. Akkor vették az egyik kérdőívet ami nem volt kitöltve kinyomtatták sok példányban és kiküldték ugyanazokba az iskolákba. Negyven évvel később. Na kérem jöttek is a válaszok. Nemi erőszak gyújtogatás emberölés. Drog. Öngyilkosság. Hát ez engem nagyon elgondolkodtatott. Mert sokszor amikor olyanokat mondok hogy mennyire romlik a világ és hogy a kutyáké lesz az ország az emberek csak mosolyognak és azt mondják rám hogy öregszel azért beszélsz ilyeneket. Közben pedig az is tünet már hogy ezt gondolják. Én meg azt gondolom magamban hogy aki nem látja hogy mi a különbség nemi erőszak emberölés meg rágógumizás között annak már régen rossz és hogy talán mégse velem van a baj. Pedig negyven év nem nagy idő. És lehet hogy a következő negyven év alatt meg éppenséggel kijózanodnak majd az emberek. Hacsak addigra nem lesz már
késő. Egy vagy két éve lehet hogy elmentünk Lorettával egy gyűlésre vagy összejövetelre Corpus Christibe és a nő aki a velem szomszédos széken ült valami nagy embernek a felesége volt. És ez a nő megállás nélkül a jobboldalt emlegette hogy a jobbosok így meg a jobbosok úgy. Azt se nagyon tudtam hogy miről beszél. Az emberek akiket én ismerek általában egyszerűen csak egyszerű emberek. Olyan átlagos hétköznapi emberek. Ezt meg is mondtam neki mire nagyon furcsállkodva nézett rám. Azt hitte hogy ezzel valami sértőt mondtam pedig hát mifelénk ezt inkább dicséretnek veszik. De azért csak mondta mondta a magáét. Végül aztán kivágta az aduászt: nekem nem tetszik az ahogy ezt az országot vezetik. Én azt akarom hogy az unokám szabadon csináltathasson magának abortuszt. Én meg erre azt feleltem neki hogy asszonyom ahogy én ezt az országot elnézem emiatt egy csöppet se kell aggódnia. Amilyen irányba a dolgok haladnak nem nagyon kétlem hogy a maga unokája annyi abortuszt csináltathat majd magának amennyit csak akar. Sőt nemcsak abortusza lehet de a nagyanyját is elaltathatja majd ha neki úgy tetszik. Na ezzel aztán vége is lett a beszélgetésnek.
Chigurh fölsántikált a hűvös beton lépcsőházban a tizenhetedikre és amikor fölért a lépcsőfordulóból nyíló acélajtóhoz a kábító pisztollyal kilőtte a zár cilinderét belökte az ajtót belépett a folyosóra és becsukta maga mögött az ajtót. Aztán két kézzel fogva a rövidcsövűt nekitámaszkodott az ajtónak és hallgatózott. Csak annyira zihált mint aki most tápászkodott fel egy mély fotelből. Elindult a folyosón közben felvette a padlóról a deformálódott hengert zsebre tette aztán a lifthez lépett megállt előtte és megint hallgatózott. Levette a csizmáját odaállította a liftajtó mellé és zokniban lépkedett tovább a folyosón lassan és óvatosan hogy kímélje a sebesült lábát. Az iroda ajtaja a folyosóról nyílt. Tárva-nyitva állt. Chigurh megtorpant. Arra gondolt hogy az irodában álló férfi talán nem vette észre hogy az árnyéka ha halványan is de kivetül a folyosó falára. Érthetetlen figyelmetlenség lett volna a részéről de Chigurh azzal is tisztában volt hogy az ellenségtől való rettegés olykor vakká teszi az embereket és észre sem veszik a közvetlen közelben leselkedő veszélyeket s főleg azt hogy ők maguk is célponttá válhatnak. Lecsúsztatta a válláról a hevedert és a légtartályt letette a padlóra. Felmérte a füstös üvegablakon behulló fény által kirajzolt árnyék testtartását. A tenyere sarkával kissé hátrább tolta az adogatólemezt hogy ellenőrizze csőre van-e töltve a puska aztán kibiztosította a fegyvert. A férfi egy kis pisztolyt tartott a kezében a hasa
magasságában. Chigurh belépett az ajtón és a küszöbről tízes söréttel nyakon lőtte. Gyűjtők használnak ilyen lőszert ha kitömni lőnek madarat. A férfi hanyatt átesett a forgószékén a széket is feldöntve aztán rángva hörögve elterült a padlón. Chigurh felvette a szőnyegről a még füstölgő hüvelyt zsebre tette aztán belépett az irodába a lefűrészelt cső végére hegesztett bádogdobozból halványkék füst szállongott. Megkerülte az íróasztalt megállt és lenézett a padlón heverő férfire. Hanyatt feküdt fél kezét a torkára szorítva de a vér így is lüktetve fröcsögött az ujjai közül a szőnyegre. Az arca csupa kicsi luk volt de a jobb szeme sértetlennek látszott s azzal nézett fölfelé Chigurh-ra miközben mintha mondani akart volna valamit csak épp a szájából is vér bugyogott. Chigurh fél térdre ereszkedett melléje a puskára támaszkodva és közelről is megnézte magának a férfit. Mi van? kérdezte. Mit akar mondani? A férfi bólintott de a torkában bugyborékoló vértől nem tudott megszólalni. Hallja amit mondok? kérdezte tőle Chigurh. A férfi nem felelt. Én vagyok az akire maga ráküldte Carson Wellst hogy ölje meg. Ezt akarta kérdezni? Chigurh szótlanul nézte a földön heverő férfit. Kék műszálas futóruhában volt és fehér bőr futócipőben. A feje körül
időközben már tócsába gyűlt a vér és egész testében reszketetett mintha dideregne. Azért használtam apró szemű sörétet mert nem akartam hogy betörjön az ablaküveg ami előtt állt. És kipotyogjon a sok üvegszilánk a járókelőkre. Az ablak felé biccentett melyen a becsapódó apró ólomszemek kicsi szürke pöttyei szinte körülrajzolták a férfi felsőtestét. Megint lenézett a férfire. A torkához szorított keze már elernyedt és a vér lüktetése is egyre lassult. Csak akkor vette észre a földön heverő pisztolyt. Felállt benyomta a puska biztonsági reteszét kikerülte a férfit odalépett az ablakhoz és megvizsgálta a himlőhelyeket melyeket a sörét hagyott rajta. Amikor újra odanézett rá a férfi már halott volt. Chigurh átment a szobán az ajtóban megállt és hallgatózott. Kiment a folyosóra a vállára vette a kábító pisztoly légtartályát fogta a csizmáját belebújt és fölrántotta. Végiglépkedett a folyosón ki az acélajtón és le a lépcsőn az alagsori parkolóba ahol a járművét hagyta. Még éppen csak hajnalodott amikor kiértek a buszállomásra és szürke volt az ég szemerkélt az eső és hideg volt. Carla Jean előrehajolt kifizette a taxit és két dollár borravalót adott. A taxis kiszállt hátrament a csomagtartóhoz kivette a csomagjaikat és bevitte a nyitott előcsarnokba aztán visszament a kocsihoz és kinyitotta a Mama felőli ajtót aki oldalt fordult az ülésen és megpróbált kikecmeregni az esőbe.
Mama várj még egy pillanatot! Mindjárt ott vagyok és segítek. Én mindig tudtam hogy ez lesz a vége – mondta a Mama. Én megmondtam már három évvel ezelőtt is. Még nincs is három éve. Megmondtam előre szóról-szóra. Várj már egy kicsit még mindjárt jövök! És még ez az eső is – mondta a Mama. Fölpillantott a taxisofőrre. Én rákos vagyok – mondta neki. És nézze hová jutottam! Nincs egy otthonom ahová hazamehetnék. Értem asszonyom. Most elmegyünk El Pasóba. Tudja maga hány embert ismerek én El Pasóban? Nem asszonyom. Megállt karjával a kocsi ajtajára támaszkodva és felemelte a kezét karikába hajlítva a mutatóujját és a hüvelykujját. Ennyit – mondta.
Értem asszonyom. Beültek a kávézóba maguk köré rakva a táskákat és bőröndöket s bámultak kifelé az esőbe az állomáson álló buszokat nézve. Lassan kivilágosodott. Carla Jean az anyjára nézett. Nem kérsz még egy kis kávét? Az idős asszony nem válaszolt. Látom nem akarsz beszélni. Nem tudom mi a fészkes fenéről beszélhetnék én veled. Hát azt nem tudom én se. Ami megtörtént az megtörtént. Ti kerestétek a bajt magatoknak. Csak azt nem értem hogy nekem mért kell szöknöm a hatóság elől. Mama szó sincs róla hogy a hatóság elől szökünk. Akkor meg mért nem fordultok hozzájuk hogy segítsenek? Hogy kikhez kellene fordulnunk? Hát a hatósághoz. Azt most nem lehet.
Mindjárt gondoltam. Az öregasszony megigazította a fogsorát a hüvelykujjával és tovább bámult kifelé az ablakon. Nemsokára megjött a busz. A járókeretet a sofőr berakta a busz alatti csomagtérbe aztán kétfelől felsegítették a lépcsőn és leültették az első ülésre. Tudja nekem rákom van – mondta a sofőrnek. Carla Jean feltette a táskákat a fölső csomagtartóba és leült a Mama mellé. Az öregasszony nem is nézett rá. Három évvel ezelőtt – mondta – te se erről álmodtál. De én megmondtam neked előre. Nem mintha hencegni akarnék vele. Mindenki megmondta volna. Csak én nem kérdeztem senkit. Az öregasszony a fejét ingatta. Kinézett az ablakon s le az asztalra amelytől az imént álltak fel. Nem akarok én hencegni – mondta. Én lennék az utolsó. Chigurh az utca túloldalán állt meg a kocsival. Leállította a motort eloltotta a lámpákat és figyelte a sötét házat. A rádió óráján a zölden világító számok 1:17-et mutattak. 1:22-ig várt aztán elővette az elemlámpát a kesztyűtartóból kiszállt bezárta a pickup ajtaját és átment az úton a házhoz.
Kinyitotta a szúnyoghálós külső ajtót aztán kilőtte a bejárati ajtó zárjából a hengert bement behúzta maga mögött az ajtót megállt az előszobában és hallgatózott egy kicsit. A konyhaajtón fény szűrődött ki végigment a hosszú előszobán az egyik kezében az elemlámpával a másikban a rövidcsövűvel. Amikor a konyhaajtóhoz ért megállt és megint hallgatózott. A fény a hátsó verandáról szűrődött be a konyhán át. Egy meztelen izzó égett a verandán. Belépett a konyhába. Dekoritlemez borítású asztal állt a konyha közepén rajta két különböző doboz kukoricapehely. A konyhaablak keresztpántjai árnyékot vetettek a linóleum padlóra. Odament a hűtőszekrényhez kinyitotta és benézett. A hóna alá vette a puskát és kivett a frizsiderből egy dobozos narancslét a hüvelykujjával benyomta a doboz tetejét és jól meghúzta de közben feszülten fülelt hogy nem hall-e valamit mintegy válaszul a doboztető fémes pattanására. Ivott aztán a félig telt dobozt letette a konyhaszekrény szélére és becsukta a hűtőszekrény ajtaját majd bement a nappaliba letelepedett a sarokban álló fotelbe és kinézett az utcára. Kisvártatva felkelt a fotelből átment a szobán és felment a lépcsőn az emeletre. A lépcső tetején megint megállt hallgatózni. Az öregasszony szobájába lépve mindjárt megcsapta az orrát a betegség édeskés áporodott szaga mely olyan erős volt hogy egy pillanatra azt hitte talán most is ott fekszik az ágyban a beteg. Felkattintotta az elemlámpát és bement a fürdőszobába. Megállt a mosdó
előtt és végigolvasta a polcon álló orvosságos üvegek feliratát. Kinézett az ablakon a lámpák ködös téli fényében úszó utcára. Éjjel kettő volt. Száraz hideg. Csönd. Kiment az emeleti folyosóra és be a kis hálószobába mely a végében nyílt. Kiborogatta a kis tükrös asztal fiókjait az ágyra aztán letelepedett és átnézte a sok apróságot olykor valamit felemelve az ágyról a kerti lámpa kékes fényébe tartva hogy közelebbről is szemügyre vegye. Műanyag hajkefe. Olcsó vásári karkötő. Úgy nézegette ezeket a tenyerére helyezett holmikat akár egy látnok aki a tárgyakból próbál ihletet meríteni és megtudni valamit a tulajdonosukról. Egy fényképalbumot is átlapozott. Osztálytársak. Családtagok. Egy kutya. Valami másik ház. Egy férfi aki talán az apja lehetett. Kivett két fényképet melyek Carla Jeant ábrázolták. A képeket félbehajtotta és az ingzsebébe tette. Volt egy ventilátor a mennyezet közepén. Fölkelt és meghúzta a láncát aztán végigfeküdt az ágyon maga mellé fektetve a puskáját és nézte az ablakon beeső gyér fényben a ventilátor lassan forgó fa lapátjait. Kis idő múltán felkelt elvette a kis tükrös asztalnál álló széket megdöntötte és a támláját betámasztotta az ajtógomb alá. Aztán leült az ágy szélére lehúzta a csizmáját kinyújtóztatta a lábát és elaludt. Reggel megint körbejárta a házat aztán bement a folyosó végén nyíló fürdőszobába és lezuhanyozott. A
zuhanyfüggönyt nem húzta el és hagyta hogy a víz kifröcsköljön a padlóra. Az ajtót se csukta be s a puska ott hevert a toalettasztalon karnyújtásnyira tőle. A hajszárítóval megszárította a lábán a kötést aztán megborotválkozott és felöltözött lement a konyhába megevett egy tál tejbe áztatott kukoricapelyhet s evés közben még egyszer bejárta a házat. A bejárati ajtónál megállt és lepillantott a levélnyílás alatt egymáson heverő levelekre. Elgondolkodva nézte a borítékokat s közben lassan forgatta a szájában az ételt. Végül a tálat meg a kanalat letette a kávézó asztalra visszament az ajtóhoz és lehajolt a levelekért aztán állva végignézte a postát. Leült egy székre és kinyitotta a telefonszámlát aztán tölcsért csinált a hosszú borítékból és felfújta. Végigfutotta a hívások listáját. Középtájon megtalálta a Terrell megyei seriff irodájának a számát. Összehajtogatta a számlát visszatette a borítékba és a borítékot betette az ingzsebébe. Aztán végignézte a többi postát is. Utána felkelt kiment a konyhába elvette a puskát az asztalról visszament és megállt ugyanott ahol az előbb. Megint körülnézett a szobában odament egy olcsó kis mahagóni asztalkához és kihúzta a fiókját. Színültig volt tömve levelekkel. Letette a puskát leült kiszedte a leveleket a fiókból a leveleket odatornyozta maga elé az asztalkára és hozzálátott hogy egyenként végignézze őket. Moss egy városszéli olcsó motelben töltötte a napot.
Meztelenül aludt az új ruháit meg beakasztotta a szekrénybe a drótfogasokra. Amikor felébredt már hosszúra nyúltak az árnyékok a motel udvarán. Nagy nehezen feltápászkodott és kiült az ágy szélére. A lepedőn tenyérnyi halvány vérfolt maradt utána. Az éjjeliszekrényen egy papírzacskó állt s benne az a mindenféle amit egy illatszerboltban vásárolt a városban. Fogta a zacskót és kisántikált vele a fürdőszobába. Lezuhanyozott megborotválkozott és öt napja először fogat is mosott leült a kád szélére és friss kötést tett a sebére. Aztán felöltözött és taxit hívott. A motel recepciója előtt várakozott már amikor megjött a taxi. Bemászott a hátsó ülésre kifújta magát aztán nyúlt hogy behúzza maga mögött az ajtót. A visszapillantó tükörben pillantotta meg a sofőr arcát. Mondja akar egy kis pénzt keresni? kérdezte tőle. Akarok egy kis pénzt keresni. Moss elővett öt darab százast kettétépte a bankjegyeket és a pénz egyik felét előre nyújtotta a sofőrnek. A sofőr megszámolta a kettétépett pénzt és betette az ingzsebébe aztán fölnézett a visszapillantó tükörbe Mossra. Hogy hívják magát? kérdezte. Paul – mondta a sofőr.
Úgy látom Paul hogy maga értelmes ember. Ne legyen beszarva nem hozok bajt magára. Csak nem szeretném hogy valami olyan helyén akarjon kitenni ahol nem akarnám. Rendben. Van elemlámpája? Van elemlámpám. Adja ide! A sofőr hátranyújtotta Mossnak az elemlámpát. Jól van maga az én emberem – mondta Moss. Hova megyünk? Le a folyóparti útra. De nem veszek fel senkit. Nyugalom. Nem veszünk fel senkit. A sofőr gyanakodva nézte a tükörben. És semmi drog – mondta. Semmi drog.
A sofőr még várt valamire. Egy aktatáskáért megyek. Ami az enyém. Nincs benne semmi ami tilos. Bele is nézhet ha akar. Szóval bele is nézhetek. Bele. Remélem nem ver át. Dehogy verem. Én szeretem a pénzt de még jobban szeretek szabadlábon lenni. Én is így vagyok vele – mondta Moss. Lassan elindultak a híd felé. Moss előrehajolt az első ülés támlájára. Ott álljon meg a híd alatt! mondta. Jó. Tudja mit? Én most kiveszem az izzót a belső lámpából. Ezt az utat éjjelnappal figyelik – mondta a sofőr. Tudom.
A sofőr lehajtott az útról félreállt a kocsival leállította a motort és eloltotta a lámpákat. Mosst nézte a tükörben. Moss kivette a villanykörtét rátette a kis plasztik búrára és előrenyújtotta a sofőrnek aztán kinyitotta az ajtót. Pár perc múlva jövök – mondta. Vastag por lepte a sűrű növésű nádas leveleit. A szálakat óvatosan széthajtogatva lassan lépkedett befelé a sűrűbe. Az elemlámpát a térde magasságában tartotta kezével félig eltakarva a lencsét. Az aktatáska úgy állt ott a sűrűben mintha valaki odaállította volna. Sértetlen volt. Eloltotta a lámpát és visszaindult a sötétben csupán a fölötte ívelő hídhoz képest tájékozódva. A taxihoz érve kinyitotta a hátsó ajtót letette a táskát az ülésre óvatosan bemászott utána és behúzta maga után az ajtót. Visszaadta az elemlámpát a sofőrnek aztán hátradőlt. Indulhatunk – mondta. Mi van benne? kérdezte a sofőr. Pénz. Pénz? Pénz. A sofőr beindította a motort és kihajtott az útra.
Kapcsolja be a világítást! mondta Moss. A sofőr felkapcsolta a lámpákat. Mennyi pénz? Sok pénz. Mennyiért vinne el San Antonióba? A sofőr elgondolkodott a kérdésen. Úgy érti hogy az ötszázon felül igaz? Úgy. Legyen egy rongy? Összesen? Összesen. Legyen. A sofőr bólintott. És mi lesz az ötös másik felével? Moss elővette a zsebéből a kettétépett bankjegyeket és előrenyújtotta őket a sofőrnek. És mi lesz ha megállít a járőr?
Nem állít meg – mondta Moss. Honnan tudja? Annyi szar van még amit el kell lapátolnom az utamból hogy nem érek rá az ilyesmire. Remélem úgy lesz. Bízzon bennem Paul! Nagyon utálom ha ezt mondják nekem. Maga sose mondta még senkinek? Dehogyisnem. Azért tudom hogy mit ér. Az éjszakát egy Roadway Innben töltötte közvetlenül San Antonio előtt a 90-es út mellett a várostól nyugatra aztán reggel elment a motel recepciójára vett egy újságot majd lassan és keservesen visszakínlódta magát a lakrészébe. Fegyverboltba nem mehetett be pisztolyt venni mert semmivel se tudta volna igazolni magát ezért az apróhirdetések közt keresett eladó pisztolyt. Egy Tec-9-est talált hozzá két extra tár és másfél doboz lőszer. Az eladó még oda is hozta neki a motelbe és Moss készpénzzel fizetett. Kicsit forgatta a kezében és megnézegette mielőtt odaadta volna a pénzt. Zöldes parkerizált bevonata volt. Félautomata.
Mikor lőtt vele utoljára? kérdezte. Még soha nem használtam. Akkor honnan tudja hogy működik? Mért ne működne? Mit tudom én. Hát az az igazság hogy én se tudom. Miután az ember elment Moss kiballagott a motel mögötti kopár gazos rétre a hóna alatt egy párnával aztán szorosan bebugyolálta a csövet a párnába és háromszor egymás után meghúzta a ravaszt majd még sokáig elálldogált ott a hideg napsütésben nézte hogy hordja a szél a tollpihéket a száraz szürke fűcsomók közt és közben az életére gondolt hogy mi volt eddig és mi várhat még rá. Aztán megfordult és lassan visszasétált a motelbe. A megpörkölt párnát otthagyta a réten. A motel halljában megpihent aztán visszavonszolta magát a szobájába. Megfürdött a kádban és a fürdőszoba tükörben megnézte a kimeneti sebet vese tájt a hátán. Elég ronda volt. Mind a két sebből dréncső állt ki amit először ki akart húzni de aztán inkább hagyta. Meglazította a tapaszt a karján és megnézte a mély barázdát amit az a golyó hagyott amely csak súrolta aztán visszanyomkodta rá a tapaszt. Felöltözött dugott néhány bankjegyet a farzsebébe
a pisztolyt meg a tárakat és a lőszeres dobozokat betette az aktatáska tetejére aztán becsukta taxit hívott fogta az aktatáskát és kiállt az udvarra. Kivitette magát a North Broadwayre és vett egy 1978-as gyártmányú négykerék meghajtású Ford pickupot egy használtautó kereskedőnél. Készpénzzel fizetett az irodában hitelesíttette a törzskönyvet aztán betette a kesztyűtartóba és elhajtott. Visszament a motelbe kijelentkezett aztán távozott. A Tec-9-est betette a vezető ülés alá az aktatáskát meg és a nejlonzacskót amiben a ruhái voltak az utasülés elé állította. Boerne-nél az autópálya felhajtó sávjánál egy lány stoppolt. Moss lekanyarodott a padkára dudált neki aztán a visszapillantó tükörben nézte a lányt ahogy futva jött utána. Kék műszálas hátizsák himbálózott a vállán. A lány fölmászott a pickup utasülésébe és Mossra nézett. Tizenöt vagy tizenhat lehetett. Vöröshajú. Meddig tud elvinni? kérdezte. Tudsz vezetni? Tudok. Ugye automata váltója van? Az. Szállj ki és ülj be a volánhoz! A lány otthagyta a hátizsákját az ülésen kiszállt és megkerülte a motorházat. Moss ledobta a padlóra a
hátizsákot és átcsúszott az utasülésre a lány beszállt sebességbe tette a pickupot és kihajtottak az autópályára. Hány éves vagy? Tizennyolc. El is higgyem? Mit keresel te itt az országúton? Nem tudod hogy a stoppolás veszélyes? De tudom. Moss levette a kalapját és letette az ülésre aztán hátradőlt és behunyta a szemét. Vigyázz nehogy átlépd a sebességhatárt! mondta. Ha megállítanak a zsaruk szarban leszünk mind a ketten. Rendben. Komolyan beszélek. Ha átléped a sebességhatárt azonnal kiteszlek. Értem. Aztán aludni próbált de nem tudott. Nagy fájdalmai voltak. Kis idő múltán kiegyenesedett ültében elvette a kalapját az ülésről feltette és odapillantott a sebességmérőre. Kérdezhetek valamit? kérdezte a lány.
Tessék. Téged köröznek? Moss hátradőlt oldalt pillantott a lányra aztán megint előreszegezte a tekintetét. Miből gondolod? Abból amit az előbb mondtál. Hogy nem szeretnéd ha megállítanának. És ha úgy van? Akkor azt hiszem szeretnék kiszállni. Dehogy szeretnél te kiszállni. Csak tudni akarod hogy hányadán állunk. A lány a szeme sarkából Mossra sandított. Moss az elhaladó tájat nézte. De ha három napot velem töltenél a végén már egyedül is ki tudnál rabolni egy benzinkutat. Nem olyan nagy ügy. A lány kissé hamis félmosollyal nézett rá. Neked ez a szakmád? kérdezte. Benzinkutak kirablása? Nem. De csak mert nem vagyok rászorulva. Nem vagy
éhes? Nem kell semmi. Mikor ettél utoljára? Nem szeretem amikor azt kezdik kérdezgetni hogy mikor ettem utoljára. Értelek. Szóval mikor ettél utoljára? Már amikor beszálltam mindjárt láttam rajtad hogy ilyen rámenős faszi vagy. Eltaláltad. Akkor most a következő kijáratnál szépen megállsz. Már csak négy mérföld. De előbb még add ide nekem azt a gépfegyvert az ülés alól. Bell lassan áthajtott a sárfogón kiszállt behajtotta maga mögött a sorompót visszaült a pickupba és átdöcögött a legelőn a kúthoz ott kiszállt és odament a víztartályhoz. Megmerítette a tenyerét a vízben aztán hagyta visszacsorogni az ujjai közt. Levette a kalapját és a nedves kezével hátrasimította a haját és föltekintette a szélkerékre. Elnézte a száraz szélfútta fű fölött lassan forgó lapátok sötét ellipszisét az égen. A lába alatt halk tompa dobogás. Aztán csak állt és közben lassan forgatta az ujjai közt a kalapja karimáját. Úgy állt ott mint aki most ásott el valamit. „Az a nagy helyzet hogy nem tudok én semmit” mondta.
Mire hazaért a felesége vacsorával várta. A kocsi kulcsait bedobta a konyhakredenc fiókjába és a mosogatónál leöblítette a kezét. Közben a felesége odatett eléje egy darab papírt a kredencre. Azt nézte. Azt nem mondta hogy honnan telefonált? Ez valami nyugattexasi szám. Csak azt mondta hogy Carla Jean keres és megadta ezt a számot. Odalépett a telefonhoz és tárcsázott. Carla Jean és a nagyanyja egy motelben volt valahol El Paso előtt. Szeretném ha mondana nekem valamit – mondta Carla Jean. Értem. Tudja róla hogy hol van? Nem asszonyom. Nem tudom. És nem tudja hogy történt-e vele valami? Tudni akarom hogy mi van vele. Nem tudok semmit. Meghalt?
Kedves asszonyom nincsen semmi amit mondhatnék. De azt hiszem hogy ha megölték volna már tudnánk róla. Hallotta a lélegzését a kagylóban. Meg a távolból a forgalom zaját. Seriff? Tessék asszonyom. Ha most megmondom hogy honnan hívott a férjem megesküszik nekem hogy nem lesz semmi baja? Csak azt tudom megígérni hogy tőlem nem kell tartania. Arra akár meg is esküszöm magának. Carla Jean hallgatott. Aztán kisvártatva azt mondta: oké. A kis felhajtható farostlemez asztalkánál ülő ember befejezte az írást letette a tollát a blokkra aztán levette a fejhallgatót letette maga elé és két kézzel hátrasimította fekete haját. Megfordult a széken és hátranézett a lakókocsi végébe ahol egy másik férfi hevert az ágyon. Hallasz? szólt oda neki. A fekvő ember felült és letoppant a padlóra. Egy percig ott ült még az ágy szélén aztán felállt és odament az előbbi férfihez.
Megvan? Meg. Leszakította a jegyzettömb legfelső lapját és átnyújtotta neki. A férfi elolvasta összehajtogatta és betette az ingzsebébe. Aztán kinyitotta a konyhaszekrényt kivett belőle egy terepszín mintás géppisztolyt két tartalék tárat aztán kinyitotta a lakókocsi ajtaját lement a lépcsőn és becsukta maga mögött az ajtót. Odament a murvával felszórt parkolóban álló fekete Plymouth Barracudához kinyitotta az ajtaját bedobta a géppisztolyt az anyósülésre beült behúzta az ajtót és elindította a motort. Néhányszor beletaposott a gázba felpörgette a motort aztán kifordult a köves útra bekapcsolta a világítást kettesbe váltott és a széles hátsó kerekeken gubbasztó alacsony kocsi egyszerre megugrott majd a csikorogva csúszkáló abroncsok égő gumi bűzét árasztó porfelhőjében elrobogott.
VIII
Sok barátomat elveszítettem az utóbbi pár évben. Nem is mind volt öregebb nálam. Ez az egyik dolog amire az ember rájön ahogy öregszik hogy nem minden barátja fog együtt megöregedni vele. Nekünk abban telik el az életünk hogy az ember megpróbál segíteni az állampolgároknak akiktől a fizetését kapja és közben önkéntelenül is felmerül benne hogy tényleg megszolgálja-e a pénzét. Na kérem ebben a megyében negyvenegy éve nem volt felderítetlen emberölési ügy. Most meg egyetlen hét alatt mindjárt kilenc. És én nem tudnám megmondani hogy ezek is fel lesznek-e derítve. Napról napra romlanak az esélyeink. Az idő nem nekünk dolgozik. De meg nem is tudom hogy olyan nagy dicsőség-e ha az ember arról lesz híres hogy túljár a drogkereskedők eszén. Ők meg persze közben folyton túljárnak a mi eszünkön. Azt mondja hogy azért mert ezek nem tisztelik a törvényt? Ha még csak annyi volna! Ezeknek egyszerűen nem is létezik. Egyszerűen nem is törődnek vele. Azért persze néhány éve megesett hogy lelőttek egy szövetségi bírót. Az biztosan az útjukban volt. De az is hozzátartozik a dologhoz hogy lenn a határvidéken olyan korrupt az egész
bűnüldözés hogy jól megszedik magukat a kábítószer csempészeten. Ami elkeserítő. Legalábbis nekem. Szerintem még tíz évvel ezelőtt is egészen másképp volt. Az én szememben nincs undorítóbb a korrupt rendőrnél. Nem is tudom mit mondhatnék még. Tízszer rosszabb mint egy bűnöző. És sose fogynak el. Ez az egy biztos. Mindig jön másik. Mert hogy is ne jönne. Lehet hogy ez nagyon hülyén hangzik de engem eléggé nyomaszt hogy valószínűleg csak azért vagyok még életben mert nem vesznek semmibe se. Ami eléggé lehangoló dolog. És a helyzet annyira romlik hogy néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Nem olyan régen történt hogy Brewster megyében egy DC-4-est találtak. Ott állt a sivatag kellős közepén. Valamelyik éjszaka szépen odarepültek vele kijelölték a leszállópályát meggyújtottak két sor olajos hordót azzal megvilágították de fölszállni már persze nem tudtak. Teljesen kibelezték a gépet csak a pilótaülés maradt benne. És csak úgy bűzlött az egész a marihuánától. Kutya se kellett hozzá. Az ottani seriff meg – nem mondom a nevét – fölállította az embereit és köpte a markát hogy majd jól elkapja őket amikor visszajönnek a gépért amíg aztán valaki meg nem mondta neki hogy
ezeknek eszükben sincs visszajönni érte. Nem is jöttek soha. Amikor aztán végre megértette hogy mi a helyzet hát nagyon elcsendesedett fogta magát beült az autójába és szépen hazament. Amikor az a nagy drogháború dúlt a túloldalon nálunk egyszerűen eltűnt az üzletekből a befőttesüveg. Nem lehetett kapni se égen se földön. Amiben elteszik télire a befőttet meg a lekvárt. Tudja mire kellett nekik? Tojásgránátot raktak bele. Mert ha elrepültek valakinek a háza fölött és csak úgy simán gránátokat dobáltak rá a gránát felrobbant mire leért volna a földre. Erre azt találták ki hogy a kibiztosított gránátot beletették egy befőttesüvegbe rácsavarták a tetejét és úgy dobták le. Amikor becsapódott és az üveg széttört kipattant a biztosítókar és csak akkor robbant a gránát. Láda számra álltak az előkészített befőttesüvegek. Nehéz elképzelni hogy valaki le-föl röpködjön az éjszakában valami kis sportgépen ilyesféle rakománnyal de hát így volt. Azt hiszem ha én lennék a Sátán és azon törném a fejemet hogy mivel tudnám térdre kényszeríteni az emberiséget a kábítószernél jobbat valószínűleg nem tudnék kitalálni. Szerintem a drog a Sátán találmánya. A múltkor elmondtam valakinek a reggelinél hogy nekem ez
a véleményem mire azt kérdezte hogy hiszek-e Sátánban. Én azt feleltem hogy nem ez a lényeg. Erre azt mondta az illető hogy tudja de mégis mondjam meg hogy én hiszek-e a Sátánban. El kellett hogy gondolkozzam a válaszon. Gyerekkoromban azt hiszem hogy hittem benne. Aztán ahogy idősebb lettem meg középkorú már nem annyira. Most viszont megint inkább arra hajlok hogy higgyek benne. Mert hogy sok mindent megmagyaráz amire másképpen nincs magyarázat. Vagy én legalábbis nem találok rá magyarázatot.
Moss betette a táskát a boxba aztán maga is becsúszott melléje a keskeny padra. Elvette az étlapot a hajtogatott drót állványról a mustár meg a ketchup mellől. A lány az asztal túloldalára ült be. Moss föl se nézett rá. Mit kérsz? kérdezte. Nem tudom. Még nem láttam az étlapot. Moss feléje fordította az étlapot eléje tolta aztán megfordult és a szemével a pincérnőt kereste. Te mi akarsz lenni? kérdezte a lány. Hogy mit akarok enni? Nem hanem hogy mi akarsz lenni. Főszereplő? Most kissé jobban is megnézte magának a lányt. Mert szerintem csak a főszereplők tudják hogy kiből lesz főszereplő. Én lehet hogy csak statiszta vagyok. Szóval statiszta. Az.
Egyelőre biztosan. Megsebesültél ugye? Miből gondolod? Hát járni is alig tudsz. Csak a régi háborús sebem miatt. Kiújult. Azt nem hinném. Mi történt veled? Úgy érted hogy mostanában? Igen. Mostanában. Minek azt neked tudni? De mért ne tudhatnám? Mert nem akarom hogy nagyon felizguljál. Mért gondolod hogy felizgulnék. Mert a rossz lányok buknak a rossz fiukra. Na mit rendeljek neked? Nem is tudom. Neked mi a foglalkozásod? Három héttel ezelőttig rendes törvénytisztelő állampolgár voltam. Volt rendes állásom ahová bejártam minden nap
kilenctől ötig húztam az igát. Pontosabban nyolctól négyig. Aztán történt ami történt. Nem én akartam. De a dolgok már csak ilyenek. Megtörténnek maguktól is ha akarjuk ha nem. Hát ez baromi nagy igazság volt. Meg is jegyzem magamnak – mondta a lány. Ha velem maradsz tőlem még sok okosságot tanulhatsz. És miből gondolod hogy én rossz lány vagyok? Igazából azt gondolom hogy csak szeretnél rossz lány lenni. Mi van abban az aktatáskában? Akták. De tényleg mi van benne? Megmondhatnám de akkor meg kellene hogy öljelek. Nyilvános helyen tilos fegyvert viselni. Nem tudtad? Főleg lőfegyvert. Hadd kérdezek tőled valamit. Csak rajta. Amikor kitör a lövöldözés te mi szeretnél lenni? Rabló vagy rendőr?
Én egyáltalán nem akarnék ott lenni amikor kitör a lövöldözés. Dehogyisnem. Az arcodra van írva. Csak azt nem akarnád hogy golyót kapjál. Mit rendeljek neked? Te mit eszel? Sajtburgert és csokis tejet. Jött a pincérnő és rendeltek. A lány meleg marhasültes szendvicset kért tört krumplival és mártással. Még meg se kérdezted hogy hova megyek – mondta a lány. Mert úgyis tudom. Akkor mondjad: na hova megyek? Világgá. Ez nem válasz. Még több is annál. De azért te se tudsz mindent. Nem hát. Te öltél már embert?
Persze – felelte Moss. És te? A lány megdöbbenve nézett rá. Te is tudod hogy nem. Honnan tudnám? Akkor most mondom. Jó akkor nem. De te se ugye? Mit én se? Amit az előbb mondtam. Hogy öltem-e már embert? A lány gyorsan körülpillantott hogy nem hallja-e valaki a beszélgetést. Igen – mondta a lány. Nem is tudnám megmondani. A pincérnő kisvártatva hozta a rendelést. Moss a fogával letépte egy majonézes tasak sarkát és a tartalmát kinyomta a sajtburgerre aztán nyúlt a ketchupért.
Hová való vagy? kérdezte. A lány ivott egy kortyot a jeges teából és megtörölte a szája szélét a papírszalvétával. Port Arthurba – felelte. Moss bólintott. Két kézre fogta a sajtburgert beleharapott aztán hátradőlt és megrágta a falatot. Még sose voltam Port Arthurban. Sose láttalak Port Arthurban. Hogy láthattál volna ha egyszer sose voltam még Port Arthurban? Hát sehogyan. Nem ezt mondtam én is? Moss a fejét rázta. Ettek. Te biztos Kaliforniába tartasz. Honnan tudod? Onnan hogy arra visz az út. Tényleg Kaliforniába megyek.
Pénzed van? Mi közöd hozzá? Moss elnézte a lányt. Nekem semmi – mondta. De van? Van egy kicsi. Moss befejezte a sajtburgert megtörölgette a kezét a papírszalvétában és kiitta a maradék tejet. Aztán benyúlt a zsebébe elővette a gurigába göngyölt százasokat és kisimítgatta maga előtt a pénzt. Leszámolt ezer dollárt az asztalra odatolta a lány elé aztán a gurigát visszatette a zsebébe. Na menjünk! mondta. Ezt mért kapom? Hogy eljuss Kaliforniába. És mit kell érte csinálni? Nem kell érte csinálni semmit. Néha a vak tyúk is talál szemet. Tedd már el aztán menjünk! Fizettek a pénztárnál és kimentek a pickuphoz. Nem azt mondtad rám az előbb hogy egy vak tyúk vagyok?
Moss a füle botját se mozdította. Kérem a kulcsokat! mondta. A lány elővette a kulcsokat a zsebéből és átnyújtotta Mossnak. Már kezdtem azt hinni hogy el is felejtkeztél a kulcsokról. Nem vagyok elfelejtős fajta. Pedig milyen könnyen leléphettem volna azzal hogy kimegyek a vécére közben amíg te itt üldögélsz én szépen elviszem a kocsit. Egy frászt. És mért nem? Na szállj már be! Beszálltak a kocsiba Moss kettejük közé állította az aktatáskát előhúzta az övéből a Tec-9-est és betette az ülés alá. Szóval mért nem? Azért mondom hogy megint tanulj valamit. Először is onnan ahol ültem elláttam a bejáratig és az ablakon át a kocsit
szemmel tarthattam a parkolóban. Másodszor pedig még ha olyan hülye is lettem volna hogy a bejáratnak háttal üljek le akkor is taxit hívhattam volna utánad megyek leszorítalak az útról és még a szart is kiverem belőled aztán meg ott hagylak az útszélen. A lány nagyon elcsendesedett. Moss bedugta az indító kulcsot beindította a motort aztán kifarolt a parkolóból. Képes lettél volna? Szerinted? Este hét volt amikor beértek Sierra Blancába. A lány átaludta az út nagy részét összekuporodva az ülésen párnául a hátizsákját téve a feje alá. Moss befordult egy pihenőbe leállította a motort és a lány szeme úgy pattant fel mint egy riadt őzé. Felült odanézett Mossra aztán ki a parkolóra. Hol vagyunk? kérdezte. Sierra Blancában. Nem vagy éhes? Nem bánnék egy falatot. Mit szólnál egy dízelben sült csirkéhez? Miket beszélsz?
Moss az országúti büfé neonfeliratára mutatott. Nem eszek ilyen szarokat. A lány hosszan elidőzött a mosdóban. Amikor kijött megkérdezte Mosstól hogy rendelt-e. Neked a csirkét. Ne hülyéskedj. Steaket rendeltek. Mondd te mindig így élsz? kérdezte a lány. Persze. Nagymenőknek csak a csillagos ég a határ. Mi lóg azon a láncon a nyakadban? Hogy ez micsoda? Igen. Vaddisznóagyar. És minek viseled? Nem az enyém. Csak megőrzésre van nálam. Valami nő kért meg rá?
Nem. Egy halott. Megjöttek a sültek. Moss elnézte hogy eszik a lány. Mondd csak tudja valaki hogy hol jársz? kérdezte. Mit mondsz? Azt kérdeztem hogy van-e valaki aki tudja rólad hogy hol vagy. És ki volna az? Akárki. Például te. Én nem tudom hogy hol jársz mert azt se tudom hogy ki vagy. Hát akkor már ketten vagyunk. Nem tudod hogy ki vagy? Ne hülyéskedj. Azt nem tudom hogy te ki vagy. Akkor ebben maradunk. Senki se tudja hogy ki a másik. Rendben? Nekem jó. De mért kérdezted?
Moss egy kettétört zsömlével felitatta a pecsenyelét. Csak az eszembe jutott hogy talán tényleg úgy lehet ahogy gondolom. Te élvezetből csinálod én meg muszájból. Azt akarod mondani hogy te szöksz valaki elől? Talán. Én élvezem ezt az életet. Ezt jól eltaláltad. Hamar rá lehet jönni az ízére igaz? Hamar. De azért nem olyan egyszerű ám mint gondolnád. Te is rájössz majd. Mért? Mert azért mindig van valaki aki tudja hogy hol vagy. Hogy hol és mért. Általában. Istenre gondolsz? Nem. Terád. A lány tovább evett. Hát – mondta a lány – szerintem te nagy szarban lennél ha nem tudnád hogy hol vagy?
Nem is tudom. És te? Én se tudom. Ha mondjuk ott vagy valami helyen de nem tudod hogy hol vagy. Igazából persze azért lennél nagy szarban mert nem tudnád hogy merre van az arra. Vagy hogy milyen messzire. Miközben meg ugyanott volnál mint azelőtt. Ez elgondolkodtatta a lányt. Tudod mit? Én nem is akarok ilyesmikre gondolni – mondta. Úgy képzeled hogy ha majd eljutsz Kaliforniába mindent elölről kezdesz. Ez a tervem. Na látod ez a baj Kaliforniával. Az út. Az oda meg a vissza. Úgy lenne jó ha az ember egyszer csak ott lehetne. Ha egyszer csak ott lenne az ember. Aha. Úgy hogy nem is tudná hogy került oda? Úgy. Nem is tudná.
Nem tudom hogy azt hogy lehetne megcsinálni. Az a baj hogy én se. A lány tovább evett. Aztán körülnézett. Kávét nem kaphatnék? kérdezte. Amit csak akarsz. Van már pénzed. A lány Mossra emelte a tekintetét. Azt hiszem nem egészen értem hogy ennek mi a teteje. Az a teteje hogy nincs teteje. Én arról beszélek amit az előbb mondtál. Hogy mi van ha az ember nem tudja hogy hol van. Moss a lányra nézett. Aztán kisvártatva így szólt: Nem az a lényeg hogy az ember tudja vagy nem tudja hogy hol van vagy hol nincs. Hanem hogy azt higgye hogy úgy jutott el oda hogy nem vitt magával semmit se. Te azt képzeled hogy újra fogod kezdeni az egészet. Más is ezt képzeli magáról. De újrakezdés nincsen. Ez itt a lényeg. Minden egyes lépése az embernek végérvényes. Nem lehet visszacsinálni. Soha semmit. Érted amit mondok? Azt hiszem.
Tudom hogy nem érted de hadd próbálom meg még egyszer. Te amikor reggel felébredsz azt hiszed hogy ami tegnap volt az már nem számít. Pedig az a helyzet hogy csak az számít. Mert más nincs is. Ebből áll az élet. Ezekből a napokból. Nincs más csak a napok ahogy telnek. Biztos azt gondolod hogy elmész világgá megváltoztatod a nevedet és mit tudom én miket gondolsz még. Hogy mindent elölről kezdesz. Aztán egy reggel felébredsz és felnézel a plafonra és mit gondolsz ki fekszik majd ott az ágyban? A lány bólintott. Érted amit mondok? Értem. Én is voltam már így vele. Tudom. Azt akarod ezzel mondani hogy már bánod hogy ilyen földönfutó lettél? Azt bánom csak hogy nem kezdtem hamarább. Mehetünk? Amikor kijött a motel irodájából odanyomott a lány kezébe egy kulcsot. Ez mi? A szobakulcsod.
Ujjai közt a kulcsot forgatva Mossra nézett. Hát – mondta – csak rajtad múlik. Tudom. Biztos attól félsz hogy meglátom mi van abban a táskában. Ezt nem mondanám. Moss elindította a motort és elhajtott az iroda mögötti parkoló végébe. Homokos vagy? kérdezte a lány. Hogy én? Mint a vöcsök. Nem úgy nézel ki. Tényleg? Mit tudsz te a homokosokról? Akkor úgy mondom hogy nem úgy viselkedsz mint egy homokos. Honnan tudhatnád te azt? Nem tudom. Mondd még egyszer.
Mit? Azt hogy nem tudom. Nem tudom. Helyes. Ezt majd még egy kicsit gyakorolnod kell. De nagyon jól áll neked. Később még visszaült a kocsiba és leszaladt a motel kis vegyesboltjába. Amikor visszaért a parkolóba nem szállt ki mindjárt hanem előbb még tüzetesen végignézte a parkolóban álló kocsikat. Csak aztán szállt ki. Odament a lány szobájához és bekopogott az ajtón. Várt. Még egyszer bekopogott. Látta hogy meglebben a függöny aztán a lány ajtót nyitott. Ugyanabban a jeans-ben és garbóban volt amit egész nap viselt. Úgy festett mint aki éppen akkor ébredt. Tudom hogy még nem vagy nagykorú de azért gondoltam megkérdezlek nem innál-e meg egy sört? De – mondta a lány. Szívesen. Moss előhúzott egy jégbehűtött sört a barna papírzacskóból és odanyújtotta neki. Tessék – mondta.
És azzal már fordult is hogy menjen. A lány kilépett a lépcsőfeljáróra és hagyta hogy az ajtó becsukódjék mögötte. Azért nem kell hogy így elrohanjál – mondta. Moss közben már a legalsó lépcsőfokon volt. Megállt. Nincs még egy üveg abban a zacskóban? Még kettő. Nekem annyi kell. Csak az jutott az eszembe hogy leülhetnél nálam és az egyiket itt innád meg velem. Moss rákacsintott. Neked nem tűnt még fel hogy a nők mennyire nem bírják ha valaki nemet mond nekik? Szerintem hároméves korban kezdődik. És a férfiak? Hozzá vannak szokva. Ígérem hogy egy szót se fogok szólni csak csöndben iszogatunk. Egy szót se fogsz szólni? Nem.
Na látod máris szóltál. Akkor alig fogok szólni. Csöndben leszek. Moss letelepedett a lépcsőre elővett még egy üveg sört a zacskóból lecsavarta a kupakját aztán a szájához emelte az üveget és ivott. A lány a következő lépcsőfokra telepedett. Kinyitotta az üveget és ivott. Sokat szoksz aludni? kérdezte Moss. Akkor alszok amikor lehet. Sokat ha lehet. És te? Legalább két hete már hogy nem volt egy nyugodt éjszakám amit végigaludtam. Már nem is tudom milyen érzés. Teljesen eltompul az agyam. Én nem úgy látom. Csak mert rossz a világítás. Ez mit jelentsen? Semmit. Csak ugratlak. De már abba is hagytam. Nem véletlenül drog van abban a táskában? Nem. Mért kérded? Te szoksz drogozni? Most szívnék ha lenne nálad egy kis fű.
Hát nincsen. Úgy is jó. Moss a fejét rázta. Ivott. Az jutott az eszembe milyen jó itt elüldögélni veled és elsörözgetni egy kicsit. Ennek örülök. Te hová mész? Sose mondtad. Nem is nagyon tudom. De nem Kaliforniába igaz? Nem. Nem oda. Mindjárt tudtam. El Pasóba megyek. Azt mondtad nem tudod hogy hová mész. Mondjuk most döntöttem el. Azt nem hiszem el. Moss nem felelt.
Jó itt üldögélni – mondta a lány. Attól függ ki mihez van szokva. Csak nem most szabadultál? Egyenesen a siralomházból. Már a hajamat is leborotválták a villamosszékhez. Még van ahol csak most kezd kinőni. Elmész te a büdös francba! Vicces lenne mi ha kiderülne hogy igaz? Keres a rendőrség? Ha csak a rendőrség keresne. Mit csináltál? Fiatal stoppos lányokat szedtem fel az úton aztán kinn a sivatagban eltemettem őket. Ez nem jó vicc. Igazad van. Rossz vicc volt. Csak ugrattalak. Azt mondtad abbahagyod. Abbahagyom.
Szoksz néha igazat is mondani? Persze. Én mindig igazat mondok. Nős vagy igaz? Igen. Hogy hívják a feleségedet? Carla Jean. El Pasóban van? Igen. Ő tudja hogy miből élsz? Persze hogy tudja. Hegesztő vagyok. A lány Moss arcát figyelte. Hogy mond-e még valamit. De nem mondott semmit. Nem hiszem hogy hegesztő vagy – mondta a lány. Mért nem hiszed? Mert akkor minek neked az a géppuska? Mert kergetnek a rossz fiúk és meg akarnak fogni.
Mért akarnak megfogni? Mert elvettem valamit ami az övüké és vissza akarják szerezni. Ezt hívják hegesztésnek? Nem éppen. Látod erre nem is gondoltam. Ivott egy korty sört. A nyakánál fogta az üveget a szája alatt a hüvelykujja és a mutatóujja között. És az a valami van abban a táskában. Eltaláltam? Majdnem. Nem vagy te kasszafúró? Kasszafúró? Igen. Mért pont kasszafúró? Nem tudom. Csak úgy eszembe jutott. Nem vagyok kasszafúró. De valami csak vagy? Mindenki valami.
Voltál már Kaliforniában? Voltam. Ott él a bátyám. És jól érzi magát Kaliforniában? Azt nem tudom. Sose mondta hogy nem. De te nem mennél utána igaz? Én nem. Szerinted én jól teszem hogy Kaliforniába megyek? Moss a lányra nézett azután elfordította a tekintetét. Kinyújtóztatta a lábát a betonjárdán és keresztbe tette a csizmáit. Elnézett a parkoló felé meg ki a mögötte elhaladó országútra és országutat megvilágító lámpasorra. Idehallgass – mondta – hát honnan a pokolból tudhatnám én azt hogy jól teszed-e? Hát igen. Mindenesetre köszönöm a pénzt. Nincs mit. Rendes volt tőled. Nem arról volt szó hogy nem fogsz beszélni?
Jó nem beszélek. De azért az nagyon nagy pénz. Fele annyit se ér mint hiszed. Majd meglátod. Nem fogom elszórni. Arra kell hogy valahol meg tudjak majd szállni. Arra elég lesz. Remélem. Kalifornia akkor jó ha az ember valahonnan máshonnan jön. A legjobb ha egyenesen a Marsról. Talán mégse. Mert hogy én nem vagyok marslakó. Azért jól fogod érezni magadat. Kérdezhetek valamit? Kérdezz! Te hány éves vagy? Harminchat. Olyan öreg? Nem is hittem volna. Én se. Engem is meglepett amikor rájöttem. Hogy van az hogy folyton bennem van hogy nekem félni
kellene tőled közben meg nem félek? Hát ebben sem tudok neked tanácsot adni. De az biztos hogy az emberek nagy többsége bármikor otthagyja a drága jó édesanyját ha helyette a halállal csókolózhat. Alig várják a találkozást. És szerinted én is éppen ezt teszem. Felőlem te azt csinálsz amit akarsz és el ne mondd mert én még csak tudni se akarok róla. Kíváncsi vagyok hol lennék most ha ma reggel nem akadok össze veled. Nem tudom. Nekem mindig is szerencsém volt. Mármint az ilyen dolgokban. Az emberekkel. A helyedben én ezt még nem kiabálnám el. Mért? Az a terved hogy eltemetsz a sivatagban? Nem. Csak annyi ám a baj meg a kórság hogy ha sokat jössz-mész neked is kijut belőle. Nekem már megvolt a részem. Most már jöhetne valami más is már csak a változatosság kedvéért is. Éppen ideje volna.
Na arra várhatsz. Mért mondod ezt? Moss a lányra nézett. Mondok én neked valamit kishúgom. És nekem elhiheted. Az a nagy helyzet hogy te egyáltalán nem úgy nézel ki mint a két lábon járó jószerencse. Nagyon piszok dolog ilyeneket mondani. Szó sincs róla. Azért mondom mert azt akarom hogy vigyázz magadra. El Pasóban ki foglak tenni a buszállomásnál. Most már pénzed is van. Nem kell többet stoppolnod. Jó. Nem fogok. Helyes. Tényleg megtetted volna amit a délután mondtál? Hogy azt csinálod velem ha elkötöttem volna a pickupodat? Mit mondtam? Te is tudod. Hogy kivered belőlem a szart meg minden. Nem. Nem is hittem el.
Elosztjuk ezt az utolsó üveget? Akkor ugorj be és hozz egy poharat. Mindjárt visszajövök. Jó. Nem gondoltad meg magad? Miben? Hát abban a dologban. Tudod. Nem szoktam meggondolni magam. Általában mindjárt elsőre tudom hogy mit akarok. Moss felkelt a lépcsőről és megindult a járdán a szobája felé. A lány az ajtóban állt. Eszembe jutott egy mondás amit egy filmben hallottam egyszer – mondta. Moss megállt és megfordult. És mi volna az? Annyi a jó porszívóügynök hogy előbb-utóbb mindenki vesz egy porszívót. Az a baj hogy lekéstél rólam. Mert én már megvettem a porszívómat. És eszemben sincs lecserélni a régit. Elballagott a szobájához felment a lépcsőn és belépett az ajtón. A Barracuda nem sokkal Balmorhea előtt beállt egy
kamion parkoló autómosójába. A vezető kiszállt becsukta az ajtót és szemügyre vette a kocsit. A szélvédőn és a motorháztetőn vér és mindenféle egyebek voltak szétkenődve. Elment a pénzváltó automatához huszonöt centesekért aztán visszajött a kocsihoz bedobálta az aprót leakasztotta a gumicsövet és lemosta a kocsit leöblítette a habot aztán visszaült és kihajtott az országútra nyugat felé. Bell hét harminckor indult otthonról és a 285-ös úton északnak vette az irányt Fort Stockton felé. Sierra Blancáig körülbelül kétszáz harminc mérföld volt az út és úgy számította hogy három óra alatt megteszi. Fölkapcsolta a kék villogót. Körülbelül tíz mérföldnyire nyugatra Fort Stocktontól az I-10-es autópályán egy autó égett a leálló sávban. Több járőrkocsi is volt már a helyszínen és az egyik sávot lezárták. Nem állt meg de rossz érzése támadt a látványtól. Balmorhea-ben megállt újra töltötte a kávés termoszát és pontban tíz negyvenötkor Sierra Blancában volt. Nemigen tudta hogy mit keressen de erre nem is volt szükség. Mindjárt az első motel parkolójában ott állt két Hudspeth megyei járőrkocsi meg egy államrendőrségi autó némán villogó tetőlámpával. A motelt sárga szalag zárta el a járókelők elől. Leparkolt és ő is égve hagyta a tetőlámpát. Az őrködni kiállított ember nem ismerte de a seriff igen. Egy férfi kihallgatása folyt épp aki ott ült ingujjban az egyik
járőrkocsi hátsó ülésének nyitott ajtajában. Látom a rossz hír szárnyakon jár – mondta a seriff. Hát te hogy kerülsz ide? Mi van itt Marvin? Volt egy kis lövöldözés. Tudsz valamit? Semmit. Áldozatok vannak? Fél órája vitték el őket a mentők. Két férfi meg egy nő. A nő már halott volt és szerintem az egyik férfi se húzza már sokáig. A másik talán megússza. És azt tudjátok hogy kik? Nem. Az egyik férfi mexikói és most várjuk hogy a nyilvántartóból megjöjjenek a kocsija adatai. Ott áll a parkolóban. Papírok persze nem voltak náluk. És a szobákban se találtunk semmi igazolványt vagy ilyesmit. Ez az ember mit mond? Azt mondja hogy a mexikói kezdte. Hogy kirángatta a nőt a szobájából mire a másik szivar is kijött pisztollyal a kezében de amikor meglátta hogy a mexikói fegyvert szegez a nő fejének mindjárt letette a földre. És amikor letette akkor a mexikói ellökte magától a nőt és keresztül lőtte aztán megfordult és a férfit is lelőtte. Ott állt a 117-es
előtt. Gépfegyverrel lőtte le őket az a szemét gazember. A tanú szerint a szivar lebukfencezett a lépcsőn de akkor felkapta a pisztolyát és lelőtte a mexikóit. Amit nem értek mert hogy akkor már szitává volt lőve. Ott láthatod a vérét a betonjárdán. Egyébként rekordidő alatt értünk ki. Körülbelül hét perc alatt. Attól számítva hogy a mexikói lelőtte a lányt. Iratok semmi. Semmi. A másik szivar pickupján még rajta van az autókereskedő árcédulája. Bell bólintott. Benézett a tanúra. A tanú cigarettát kért rágyújtott aztán csak ült szótlanul a kocsi hátsó ülésén és cigarettázott kényelmesen elhelyezkedve. Látszott rajta hogy nem először ül járőrkocsi hátsó ülésén. Visszatérve a nőre – mondta Bell – ő anglo volt? Igen anglo. Szőke. Vagy inkább vöröses szőke. Kábítószert nem találtatok? Nem. De még nem végeztünk az átkutatással. És pénzt? Egyelőre azt se. A 121-es volt a lány szobája. Csak egy hátizsákot találtunk ruhaneművel meg mindenféle vicikvacakkal.
Bell végigtekintett a motelszobák során. Az udvaron emberek ácsorogtak kis csoportokban beszélgetve. Akkor vette észre a fekete Barracudát. Jó széles tappancsai vannak. Mi hajtja ezt a járgányt? Egy négy-negyvenes moci turbóval. Úgy megy mint a rakéta. Turbóval? Aha. Hol van az a turbó? Nem is látom. Az is be van pakolva a motorházba. Bell elnézegette a Barracudát aztán a seriffhez fordult. Lehetne róla szó hogy elkísérj ide a szomszédba? Egy-két perc csak. Persze. Valami eszedbe jutott? Csak arra gondoltam hogy átmehetnénk együtt a kórházba. Persze. Menjünk az én kocsimmal. Jól van. Csak várj egy pillanatra amíg valami jobb helyre állítom a kocsit.
Jól van az ott ahol van. Csak félreállok az útból. Az ember sose tudhatja meddig fog elmaradni. A seriff a nevén szólította az éjszakás nővért. A nővér kérdőleg nézett Bellre. A kolléga azért jött hogy agnoszkálja az egyik áldozatot – mondta a seriff. A nővér bólintott felkelt az íróasztaltól és betette a ceruzáját könyvjelzőnek a könyvbe amit olvasott. Kettő már egzitált mire behozta őket a mentő. A mexikóit meg elvitte a helikopter körülbelül húsz perccel ezelőtt. De ezt biztos maga is tudja már seriff. Ugyan már nekem soha nem mondanak semmit – mondta a seriff. Elindultak a nővér után a folyosón. Keskeny vércsík mutatta az utat a betonon. Nem lenne nehéz kinyomozni hogy hol vannak mi? mondta Bell. A folyosó végén egy vörös táblán az állt hogy Kijárat. De mielőtt még a kijárathoz értek volna a nővér megállt egy vasajtónál elővette a kulcsát belépett az ajtón és
felkattintotta a villanyt. Kopár beton padlójú betonfalú ablaktalan helyiség volt melyben csak három guruló rozsdamentes acél boncasztal állt. Kettő közülük foglalt volt. Plasztik lepedővel letakarva feküdt rajtuk két hulla. A nővér félreállt és bebocsátotta őket a helyiségbe. Csak nem a barátod volt? kérdezte a seriff. Dehogy. Az arcába is kapott úgyhogy azt hiszem elég csúnya látvány lesz. Nem mintha nem láttam volna már rondább dolgokat is. Ez az országút itt nálunk olyan mintha állandóan hadiállapot lenne. Felhajtotta a lepedőt. Bell megkerülte az asztalt. Moss nyaka alatt nem volt támaszték és a fejét oldalt fordították. A fél szeme félig nyitva. Szóról szóra úgy festett mint egy bűnöző a hullaházban. A vért szivaccsal letörölgették róla de csak annál jobban látszottak a lukak az arcán. A fogait is kivitte a lövés. Ő az? Ő. Úgy nézem jobban örülnél ha más valaki volna. Nekem kell közölni a feleségével.
Nem irigyellek. Bell bólintott. Hát – mondta a seriff – te már nem tehettél semmit. Nem mondta Bell. De az ember mégis mindig arra gondol hogy hátha. A seriff letakarta Moss arcát aztán a másik asztalon fekvő alakról is felhajtotta a lepedőt és Bellre pillantott. De Bell csak a fejét rázta. Két szobát vettek ki. Mármint hogy a barátunk. Készpénzzel fizetett. A bejelentő könyvben olvashatatlan az aláírás. Csak valami macskakaparás. Mossnak hívták. Értem. Ócska kis kurvácska lehetett. Visszatakarta a lány arcát. A felesége nem fog örülni neki ha megtudja – mondta. Nem hinném. A seriff a nővérre pillantott. Azóta amióta bejöttek ott állt az ajtónak támaszkodva. Hány lövést kapott a nő? kérdezte tőle. Nem tudja
véletlenül? Én aztán nem seriff. De számolja meg rajta ha kíváncsi. Felőlem nézegetheti ameddig akarja és azt hiszem neki se lenne kifogása ellene. Jól van most nem számít. Majd a boncolás megállapítja. Akkor mehetünk? kérdezte Belltől. Én végeztem azzal amiért jöttem. A seriff irodájában várakozott. Egyedül üldögélt a szobában az ajtó becsukva. Unalmában a telefont nézegette. Aztán felkelt és kilépett az előszobába. Az ügyeletes felpillantott az íróasztaláról. Azt hiszem hogy hazamehetett. Én is azt hiszem uram – mondta az ügyeletes. Miben állhatok a rendelkezésére seriff? Mennyi még ide El Paso? Körülbelül száz mérföld. Mondja meg a seriffnek hogy köszönöm a segítséget és hogy majd holnap telefonálok. Értettem.
A város túlsó végén megállt evett egy pár falatot egy gyorsétteremben aztán elüldögélt egy kicsit a boxban a kávéját iszogatva és az országúton elhaladó autókat bámulva. Valami nem stimmel itt. Valahogy nem tudta összerakni a mozaikdarabkákat. Az órájára pillantott. Egy óra húsz percet mutatott. Fizetett kiment a parkolóba és beült a járőrkocsiba de nem indult el hanem csak ült a kormánynál és gondolkodott. Aztán elhajtott az első kereszteződésig ott keletnek fordult és visszahajtott a motelba. Chigurh kelet felé haladt az autópályán. Már sötét volt amikor megállt egy motelnél kivett egy szobát aztán kisétált a mögötte elterülő szélfútta mezőre és az autópálya forgalmát figyelte látcsővel. Feléje közeledve a hatalmas imbolygó kamionok betöltötték az egész látcsövet aztán meg egyszerre eltűntek a szeme elől. Könyökét a térdére támasztva guggolt és nézte az elhaladó autókat. Aztán visszasétált a motelbe. Az ébresztőt éjjel egy órára állította be és amikor megszólalt felkelt lezuhanyozott felöltözött fogta a kis bőrtáskáját kiment a pickupjához és a táskát betette az ülés mögé. A pickup a motel parkolójában állt Chigurh beszállt de nem indult el csak ült és várt. Hátradőlt az ülésen és a visszapillantó tükröt figyelte. Semmi mozgás. A járőrkocsik
már réges-régen elmentek. Az ajtó előtt kifeszített sárga szalag lobogva verdesett a szélben és az Arizonába meg Kaliforniába tartó kamionok bőgve robogtak el mellette az úton. Kisvártatva kiszállt odament a motelszoba ajtajához a sűrített levegővel kilőtte a zárat bement és behúzta maga mögött az ajtót. Elég jól látott az ablakon beszűrődő gyér világosságnál is. És a farostlemez ajtó kis golyó ütötte lukjain át is éles fénypászmák hullottak be a szobába. A kis éjjeliszekrényt odatolta a falhoz felállt rá a farzsebéből elővette a csavarhúzót és hozzálátott hogy kiszedje a szellőző rácsos fedelét rögzítő csavarokat. A rácsot letette az éjjeliszekrényre benyúlt a szellőző csőbe kihúzta a táskát leszállt az asztalkáról az ablakhoz ment és kinézett a parkolóra. Előhúzta az övéből a pisztolyt kinyitotta az ajtót kilépett rajta behúzta maga mögött aztán átbújt a sárga szalag alatt az autójához ment és beszállt. A táskát letette a padlóra és épp a kulcsért nyúlt hogy beindítsa a kocsit amikor észrevette a Terrell megyei seriffi hivatal járőrkocsiját ahogy befordult a motel recepciós irodája elé tőle alig száz lábnyira. Levette a kezét a kulcsról és hátradőlt az ülésben. A járőrkocsi beállt a parkolóba és kialudtak a lámpái. Aztán a motor is leállt. Chigurh az ölébe tette a pisztolyát és várt. Ahogy Bell kiszállt körülnézett a parkolóban aztán egyenesen a 117-es szobához ment és elfordította az ajtó gombját. Az ajtó nyitva volt. Átbújt a szalag alatt és belökte az ajtót aztán kitapogatta a falon a villanykapcsolót és
felkattintotta. Mindjárt meglátta a kisasztalon heverő szellőzőrácsot és mellette a csavarokat. Becsukta maga mögött az ajtót aztán körülnézett a szobában. Odament az ablakhoz és a függöny résén kilesett a parkolóra. Hosszan állt ott és figyelte az udvart. A parkolóban nem volt semmi mozgás. Észre vett valamit a padlón odalépett és felvette de akkor már tudta hogy mi lesz az. Kicsit forgatta az ujjai közt. Aztán leült vele az ágy szélére a tenyerére tette a kis rézhengert és a súlyát latolgatta. Betámasztotta az éjjeliszekrényen álló hamutartóba. Felvette a telefonkagylót de a telefon süket volt. Visszatette a kagylót a helyére. Előhúzta a tokjából a revolverét kinyitotta a zárat és ellenőrizte hogy töltve van-e a fegyver majd a hüvelykujjával visszatolta a reteszt. Aztán csak ült az ágy szélén revolvert tartó kezét a térdén nyugtatva. „Nem lehet tudni hogy nem itt ólálkodik-e valahol” mondta magában. „Ellenkezőleg. Nagyon is jól tudod. Már az étteremben is tudtad. Azért is jöttél vissza.” „Akkor most mi a terved?” Felkelt odament az ajtóhoz és eloltotta a lámpát. Öt lukat számlált meg az ajtón. Ott állt az ajtónál a revolverrel a kezében ujját a recézett kakason tartva. Aztán kinyitotta az
ajtót és kilépett az udvarra. Egyenesen a járőrkocsihoz ment. Közben a parkolóban álló kocsikat nézegette. A többségük pickup volt. A torkolattűz mindig előbb látszik. Csak akkor már késő szokott lenni. Vajon megérzi-e az ember ha valaki figyeli? Sokan gondolják úgy hogy igen. Amikor odaért a kocsihoz balkézzel nyitotta ki az ajtót. A nyitásra felgyulladt a belső világítás. Beült és behúzta maga mögött az ajtót a revolvert letette maga mellé a szomszéd ülésre aztán elővette a kulcsot és elindította a kocsit. Kifarolt a helyéről bekapcsolta a reflektort aztán nagy lendülettel kihúzott a parkolóból. Amikor már nem látta a motelt a visszapillantó tükörben kiállt az útpadkára leakasztotta a mikrofont és felhívta a helyi seriff hivatalát. Azt mondták két kocsit küldenek. Visszaakasztotta a mikrofont üresbe tette a kocsit és visszagurult a padkán amíg újra fel nem bukkant a motel neon felirata. Az órájára pillantott. 1:45. Hét percet adott nekik. 1:52-ig. Addig a kocsiban várt. A motelnél nem volt semmi mozgás. Pontosan l:52-kor felbukkantak az országúton a járőrkocsik szorosan egymás nyomában villogó lámpákkal szirénázva. Bell közben a motelen tartotta a szemét. De ha valaki észrevétlen akart távozni a motel parkolójából ezalatt már régen rájöhetett hogy a mezőn kell átvágnia.
Amikor a járőrkocsik bekanyarodtak a parkolóba Bell is elindult bekapcsolta a reflektort és nagy ívben visszafordult az úton majd a forgalommal szemben haladva visszament a motelig beállt a parkolóba és kiszállt kocsiból. Kocsiról kocsira haladva tüzetesen átvizsgálták a parkolóban álló autókat elemlámpával is bevilágítva mindegyikbe aztán visszamentek a járőrkocsikhoz. Bell ért vissza elsőnek és a kocsijának támaszkodva várta őket. Biccentéssel üdvözölte a két altisztet. Uraim – mondta – azt hiszem taktikai vereséget szenvedtünk. A revolvereket visszadugták a tokjukba aztán Bell elvitte az egyik altisztet a 117-eshez megmutatta neki a zárat a szellőzőt és a zár hengerét. Mondja seriff mi a fenével dolgozik ez? kérdezte a járőr a hengert nézegetve. Hosszú történet – mondta Bell. Sajnálom hogy fölöslegesen ugrasztottam ide magukat. Semmi gond seriff. Mondja meg kérem a seriffnek hogy majd El Pasóból felhívom. Értettem uram. Nem fogom elfelejteni.
Két órával később bejelentkezett a város keleti szélén álló Roadway Innbe és amikor megkapta a kulcsot megkereste a lakrészét és azonnal lefeküdt. Hatkor ébredt mint mindig. Felkelt összehúzta a függönyt és visszafeküdt de már nem tudott újra elaludni. Végül is felkelt lezuhanyozott felöltözött és elment a motel kávézójába megreggelizni és hogy belenézzen a helyi lapba. Sejtette hogy Mossról és a lányról még nem lesz benne semmi. Amikor a pincérnő odajött az asztalhoz hogy feltöltse a kávéscsészéjét megkérdezte tőle hogy mikor szokott megjönni az esti újság. Nem tudom – mondta a pincérnő. Már nem olvasom. Igaza van. Én is csak azért mert nekem muszáj. És a férjemet is lebeszéltem róla hogy kézbe vegye. Tényleg? Nem tudom mért hívják az ilyen szemetet hírlapnak. Nekem az nem hír amit ezek összeirkálnak. Igaza van. Mert például mikor olvasott benne valamit utoljára Jézus Krisztusról? Bell a fejét ingatta. Hát bizony nem tudnám megmondani. De az biztos hogy jó régen lehetett.
De még mennyire hogy régen – mondta a pincérnő. Nagyon is régen. Bell végigment a motelen bekopogtatott az ajtókon és mindenhol nagyjából ugyanazt mondta és ugyanazt a választ kapta. Hozzászokott már az ilyesmihez. Az egyik szoba ablakában kissé meglebbent a függöny aztán nyílt az ajtó és ott állt egy fiatal nő jeansben és kieresztett ingben. Kifejezéstelen arccal nézett Bellre. Várta hogy megszólaljon. Bell levette a kalapját. A nő nekidőlt az ajtófélfának és elfordította az arcát. Kérem asszonyom fogadja részvétemet – mondta. Uramisten! mondta a nő. Betámolygott a szobába lerogyott a padlóra és a fejét fogva arcát a karjai közé temette. Bell csak állt ott az ajtóban levett kalappal. Nem tudta mit csináljon. A nő nagyanyjának nem látta semmi nyomát. Két spanyol szobalány nézte őket a parkolóból egymás közt pusmogva. Végül is belépett a szobába és behúzta maga mögött az ajtót. Kedves Carla Jean – mondta. Uramistenem! Úristen! Bell csak állt a kezében a kalapjával.
Mélyen együtt érzek önnel. A nő felemelte a fejét a padlóról és gyűrött arcát Bell felé fordította. A fene egye meg magát – mondta. Mit áll itt nekem? Ne mondogassa hogy együtt érez velem! Nekem meghalt a férjem. Felfogja ezt maga? És ha még egyszer azt meri mondani hogy együtt érez velem én Isten bizony fogom a pisztolyomat és lelövöm.
IX
El kellett hinnem hogy tényleg képes lenne rá. Nem is nagyon volt más választásom. Egyébként akkor láttam a nőt utoljára. Pedig el akartam volna mondani neki hogy nem is úgy volt ahogy az iratokban állt. Mármint hogy a férje meg az a lány. A lányról kiderült hogy megszökött otthonról. Tizenöt éves volt. Szerintem semmi nem volt köztük és nem akartam hogy azt higgye hogy volt. Mivelhogy persze azt hitte. Hívogattam telefonon de mindig letette a kagylót amikor meghallotta a hangomat és őszintén szólva nem is hibáztattam érte. Aztán jött az a telefon Odessából és akkor megtudtam hogy mi történt vele de nem is akartam elhinni. Annyira értelmetlen volt. Felmentem Odessába de hát nem lehetett semmit se tenni akkor már. Éppen akkor halt meg a nagyanyja is. Azt gondoltam megpróbálom megszerezni a pasas ujjlenyomatait az FBI adatbázisából de azt mondták hogy adjam meg a nevét meg hogy mit követett el meg ki tudja hogy még mit. Az ember a végén csak hülyét csinál magából. Ez az ember egy kísértet. De azért nagyon is létezik. Az ember nem hinné hogy lehetséges csak úgy felbukkanni a semmiből
aztán megint eltűnni. Én azóta is folyton várom hogy megint előbukkanjon. Talán még megérem. De az is lehet hogy a hírét se hallom soha többé. Olyan könnyű az embernek becsapni magát. Bebeszél magának mindenfélét. Amit hinni szeretne. Felébredek az éjszaka közepén és olyankor mindenféle az eszébe jut az embernek. Csak már magam se tudom hogy mit szeretnék tulajdonképpen. Néha azzal nyugtatom magam hogy most már talán vége ennek a dolognak. De közben tudom hogy egyáltalán nincs vége. Kívánni persze akármit lehet. Az apámtól mindig azt hallottam hogy tegyél fiam a legjobb belátásod szerint és mindig mondj igazat. Azt mondta hogy az ember csak akkor érzi jól magát a bőrében hogy ha reggel amikor felébred nem azon kell gondolkodnia hogy ki is volna ő tulajdonképpen. És ha netán valami helytelen dolgot tennél akkor ne lapítsál hanem valld be hogy te voltál az és kérjél bocsánatot érte aztán tedd tovább a dolgodat. De ne hurcold magaddal mint valami batyut. Tudom hogy manapság már gyerekesen hangzik az ilyen beszéd. Még nekem is. De azt hiszem annál inkább érdemes lenne elgondolkodni rajta. Nem volt beszédes ember úgy hogy amit mondott az jól
megmaradt az emlékezetemben. És sose volt türelme hogy kétszer mondjon valamit ezért megtanultam hogy mindjárt elsőre jól odafigyeljek arra amit mond. Lehet hogy fiatalabb koromban nem mindig tartottam magam ahhoz amire az apám tanított de aztán amikor visszataláltam a helyes útra akkor elhatároztam hogy többé nem térek le róla és ki is tartottam emellett. Én azt hiszem hogy az igazság mindig nagyon egyszerű. Nem is nagyon lehet más. Olyan egyszerűnek kell lennie hogy egy gyerek is megértse. Máskülönben régen rossz lenne. Mert mire az ember kiokoskodná magának már késő lenne.
Chigurh a titkárnő asztala előtt állt. Öltönyt viselt és nyakkendőt. A táskát leállította maga mellé és körülnézett a helyiségben. Azt hogy kell leírni? kérdezte a kisasszony. Chigurh kibetűzte neki. Várja önt? Nem vár. De azért nagyon megörül majd nekem. Egy perc türelmet kérek. Megnyomott egy gombot a telefonkészüléken. Belehallgatott a kagylóba aztán letette. Tessék befáradni – mondta. Chigurh benyitott az ajtón és belépett. Az íróasztal mögött ülő férfi felállt és ránézett aztán megkerülte az asztalt elébe ment és kezet nyújtott neki. Ismerem ezt a nevet – mondta a férfi. Letelepedtek az iroda sarkában álló kanapéra. Chigurh kitette a dohányzóasztalra a táskát és rámutatott. Ez az öné – mondta.
Mi van benne? Pénz ami az öné. A férfi csak ült és merőn nézte a táskát. Majd felállt odament az íróasztalához fölébe hajolt és megnyomott egy gombot. Senkit se kapcsoljon be – mondta. Aztán visszafordult nekidőlt az íróasztalnak két kezét hátranyújtva rátámaszkodott és alaposan szemügyre vette Chigurh-t. Hogyan talált meg engem? kérdezte. Számít az? Nekem igen. Legyen nyugodt. Más nem jön. Honnan tudja? Onnan hogy én döntöm el hogy ki jön és ki nem. Javaslom essünk túl ezen a dolgon. Nem szeretnék túl sok időt pazarolni az ön megnyugtatására. Hálátlan feladat lenne és úgyse mennék vele semmire. Inkább beszéljünk a pénzről. Helyes.
Hiányzik belőle valamennyi. Körülbelül százezer dollár. Egy részét ellopták a többi elment az én költségeimre. Nem kevés fáradságomba került hogy visszaszerezzem önnek ezt a pénzt ezért nem szeretném ha úgy kezelne mint a rossz hír hozóját. Ebben az aktatáskában most két egész három tized millió van. Sajnálom hogy csak ennyit sikerült visszaszereznem de talán jobb a semminél. A férfi mozdulatlanul hallgatta Chigurh-t. Aztán kisvártatva így szólt: Ki az ördög maga? A nevem Anton Chigurh. Azt tudom. Akkor mért kérdi? Mit akar tőlem? Tulajdonképpen ez a kérdés. Azt mondanám hogy látogatásom célja hogy az ön bizalmát elnyerjem. Mint szakértő bizonyos kényes dolgokban. És feltétlenül megbízható teljesen tisztességes partner. Körülbelül erről lenne szó. Akivel én üzleti kapcsolatra léphetnék. Igen.
És maga most komolyan beszél. Teljesen komolyan. Chigurh figyelmesen nézte a férfit. Látta hogy kitágulnak a szemében az erek és hogy a nyakán szaporábban lüktet az ér. És észrevette hogy a légzése is gyorsul. Amikor az imént hátratámaszkodott az íróasztal lapjára még fesztelen volt és nyugodt. A testtartása egyáltalában nem változott meg de már korántsem volt olyan higgadt. Véletlenül nem valami bomba van abban az aktatáskában? Nem. Semmi bomba. Chigurh kicsatolta a szíjakat elhúzta a sárgaréz retesz gombját aztán felhajtotta a lapját és a kissé megdöntötte a táskát. Látom – mondta a férfi. Tegye el azt a táskát! Chigurh becsukta a táskát. A férfi ellökte magát az íróasztaltól és az öklével megtörölgette a szája szélét. Szerintem önnek most mindenekelőtt azon kellene elgondolkodnia hogy eredetileg mi vezetett a táska elvesztéséhez. Hogy kitől kapta a tanácsokat és hogy mi történt amikor megfogadta ezeket a tanácsokat. Persze. De ez most nem alkalmas hely a beszélgetésre.
Ezt megértem. Egyébként se számítottam arra hogy mindjárt elsőre átlátja az egészet. Két nap múlva felhívom. Rendben. Chigurh felkelt a kanapéról. A férfi a dohányzóasztalon álló aktatáska felé biccentett. Ennyivel már maga is tudott volna kezdeni valamit – mondta. Chigurh elmosolyodott. Sok megbeszélni valónk van még nekünk egymással. Mostantól új emberekkel fogunk majd dolgozni. De többet nem lesznek problémák. És mi lett a régi emberekkel? Mással foglalkoznak. Nem mindenki alkalmas erre a fajta munkára. Egyeseket megszédít a rendkívüli haszon lehetősége és többet képzelnek magukról mint amennyire képesek. Bebeszélik maguknak hogy ők irányítják a dolgok menetét de az nem biztos hogy így is van. Márpedig ha az ember ingoványos talajra téved és nem áll elég biztosan a lábán azzal mindig felhívja magára az ellenségei figyelmét. És maga? Maga nem tart az ellenségeitől? Nekem nincsenek ellenségeim. Erről mindig
gondoskodom. Körülnézett a szobában. Szép irodája van – mondta. Semmi hivalkodás. A falon lógó festmény felé biccentett. Eredeti? A férfi a festményre emelte a tekintetét. Nem – mondta. De az enyém az eredetije is. Egy széfben tartom. Remek ötlet – mondta Chigurh. Hideg és szeles napon volt a temetés márciusban. Carla Jean a nagyanyja húga mellett állt. A nagyanyja húgának a férje előttük ült a tolószékében a térdére könyökölve s az állát a tenyerébe támasztva. Az elhunytnak sokkal több barátnője volt mint akár maga is hitte volna. Carla Jeant meglepte hogy milyen sokan eljöttek. Mind fekete csipke gyászfátyolban. A nagybátyja vállára tette a kezét ő pedig felnyúlt és megpaskolta a keze fejét. Pedig Carla Jean már azt hitte hogy az öreg elszundikált a székében. A szél a temetés végéig se csillapodott és mialatt a pap beszélt Carla Jeannek mindvégig az volt az érzése hogy valaki figyeli. Kétszer is hátrapillantott hogy ki lehet az.
Besötétedett mire hazaért. Mindjárt a konyhába ment feltette a teáskannát és leült a konyhaasztalhoz. Csak most eredtek el a könnyei. Az asztalra borulva arcát a karjába temetve zokogott. Szegény Mama – mondogatta. Amikor felment az emeletre és felkapcsolta a villanyt a hálószobájában Chigurh már ott ült a kisasztalnál. Őrá várt. Carla Jean megtorpant az ajtóban s a villanykapcsolóhoz emelt karja lassan lehanyatlott. Mozdulatlanul állt. A kezében a kalapjával. Végül is megszólalt: Tudtam hogy még nincs vége. Milyen okos kislány. De nincs nálam. Micsoda? Le kell hogy üljek. Chigurh az ágyra mutatott. Carla Jean leült a kalapját letette maga mellé az ágyra aztán mégis felkapta és a melléhez szorította. Már késő – mondta Chigurh.
Tudom. Mi az ami nincs magánál? Azt hittem hogy tudja miről beszélek. Mennyi van magánál belőle? Semennyi. Összesen körülbelül hétezer dollárt kaptam tőle de az már nagyon régen volt és most is tele vagyok kifizetetlen számlákkal. Ma temettem el az anyámat. Az sincs még kifizetve. Én emiatt én nem nagyon idegeskednék. Carla Jean tekintete az éjjeliszekrényre esett. Nem ott van – mondta Chigurh. Carla Jean magába roskadva ült az ágyon a kalapját a melléhez szorítva. Semmi oka rá hogy bántson – mondta. Tudom. De sajnos köt az esküm. Az esküje? Igen. És a halottak ellen nem tehetünk semmit. Mindnyájan ki vagyunk nekik szolgáltatva. Ez esetben a maga férjének.
Semmi értelme annak amit beszél. De van. Nincs nálam a pénz. Maga is tudja hogy nincs nálam. Tudom. Azt akarja mondani hogy megesküdött a férjemnek hogy megöl? Azt. De a férjem meghalt. Már nem él. Igen. De én még élek. A halottaknak nem tartozik az ember semmivel. Chigurh kissé félrebillentette a fejét. Nem-e? kérdezte. Maga szerint igen? A tartozást meg kell adni. De hát meghalt. Igen. De az esküm él. Azon semmi sem változtathat.
De maga igen. Nem hinném. Még egy magamfajta hitetlennek is a hasznára válik ha olykor Istent választja példaképül. Mondhatnám nagyon is. Ez istenkáromlás. Milyen súlyos szavak. De ami egyszer megtörtént azt nem lehet visszacsinálni. Ez ugye érthető. Biztos nem örül majd neki ha közlöm hogy a maga férjének a módjában lett volna hogy elhárítsa magáról a bajt de nem tette. Én felkínáltam neki a választást de ő nemet mondott. Máskülönben most nem lennék itt. Maga meg akar ölni. Sajnos igen. Carla Jean letette a kalapját az ágyra elfordult és kibámult az ablakon. Nézte a fák friss zöldjét az esti szélben jobbrabalra lengő udvari higanygőz lámpa fényében. Nem tudom mit csináltam rosszul – mondta. Fogalmam sincs. Elhiszem magának – mondta Chigurh. De ha jobban belegondol talán rá fog jönni. Mert a világon mindennek megvan az oka.
Carla Jean a fejét ingatta. Hányszor de hányszor mondtam én is ugyanezt. Most már többet nem fogom. Maga elvesztette a hitét. Elvesztettem én mindent amim volt. Azt mondja hogy a férjem meg akart ölni? Azt. Nincs még valami amit szeretne elmondani? Kinek? Rajtam kívül más nincsen itt. Magának nekem nincs mondanivalóm. Ne idegesítse magát. Ne is gondoljon rá. Nem lesz semmi probléma. Probléma? Látom a nézésén hogy nem hagyja nyugton a dolog. Pedig az nem számít egy csöppet se hogy én milyen ember vagyok. Nem kell hogy jobban féljen a haláltól csak azért mert én rossz ember vagyok. Mindjárt tudtam hogy maga őrült amikor megláttam itt ülni a szobámban – mondta. És azt is pontosan tudtam hogy mi
vár rám. Ha nem is tudtam volna megfogalmazni. Chigurh elmosolyodott. Tudom hogy nem könnyű felfogni – mondta. Látom az embereken. Abból ahogy rám néznek. És mind ugyanazt mondja. Mit mondanak? Hogy nekem nem lenne muszáj. Nem lenne. De hát nem mennek vele semmire. Nem. Akkor meg minek mondja? Én nem mondtam egy szóval se. Akkor a többiek. A többiek nincsenek itt csak én – mondta. Csak maga van meg én. Hát igen. Carla Jean a pisztolyra nézett. Elfordította a tekintetét. Lehajtott fejjel ült és a válla rázkódott.
Drága jó anyukám! mondta. Nem maga tehet róla. Carla Jean a fejét rázta. Szipogott. Maga nem csinált semmit. Csak rosszul alakultak a dolgok. Carla Jean bólintott. Chigurh az állát a tenyerébe támasztva nézte Carla Jeant. Na jól van – mondta. Ennél többet igazán nem tehetek. Kinyújtotta a lábát benyúlt a nadrágzsebébe előmarkolt néhány aprópénzt és odamutatta Carla Jeannek a kitárt tenyerén. Adjunk egy esélyt a szerencsének! Felvett egy pénzdarabot a tenyeréről és felmutatta. Megforgatta az ujjai közt mintegy Carla Jean kedvéért hogy láthassa ő tisztán és becsületesen játszik. Aztán a hüvelykujja és a mutatóujja közé csippentette és felpöckölte majd a forgó-pörgő pénzdarabot a levegőben elkapva a keze fejére csapta. Fej vagy írás? kérdezte. Carla Jean értetlenül nézett Chigurh-ra és a feléje nyújtott
letakart öklére. Mit akar tőlem? kérdezte. Hogy fogadjunk. Nem akarok fogadni magával. Már hogyne akarna. Rajta! Hadd hallom! Nem lenne Isten akarata szerint. De még mennyire hogy akarná. Hogy megpróbálja menteni az életét. Na mondja már ki. Ez az utolsó esélye. Fej – mondta Carla Jean. Chigurh felemelte a tenyerét az ökléről. Írás volt. Nagyon sajnálom. Carla Jean nem válaszolt. De talán jobb is így. Carla Jean elfordította a fejét. Úgy csinál mintha az az aprópénz lenne az oka. Pedig csak maga az. Fordulhatott volna másképp is.
Ne akarja ráfogni arra a pénzdarabra. Maga akarja. Lehetséges. De nézze az én szempontomból. Én is ugyanúgy kerültem ide mint ez a pénzdarab. Carla Jean halkan sírdogált. Nem válaszolt. Aminek egy a célja annak egy az útja. Ezt nem mindig könnyű belátni. De attól még így van. Velem minden másképp történt mint ahogy elképzeltem magamnak – mondta Carla Jean. Semmit nem tudtam volna előre kitalálni abból ami az életemben történt. Ahogy azt se hittem volna hogy ez lesz a vége. Hát igen. Semmiképp se fog elengedni igaz? Nem rajtam múlt. Az ember életének minden pillanata ott van az élet összes többi pillanatában. És belejátszik abba hogy a végén fej lesz-e vagy írás. Az persze igaz hogy egy percig se gondoltam hogy képes lenne szuggerálni azt a pénzdarabot hogy magának pörögjön. Hogy is lett volna rá képes? Ritka hogy az ember élete fordulatot vegyen. Főleg ilyen hirtelen. A maga útja pedig már a kezdet kezdetén ki volt tűzve. Carla Jean csöndesen sírdogált. A fejét ingatta.
De még ha én megmondhattam volna is magának előre hogyan fog ez az egész végződni azt gondoltam annyi azért mindenkinek kijár hogy még egyszer utoljára felcsillanjon előtte a remény mielőtt végleg ráborulna a sötétség. Érthető amit mondok? Édes Istenem – mondta Carla Jean. Édes Istenem. Nagyon sajnálom hogy így alakult. Carla Jean még utoljára Chigurh-ra emelte a tekintetét. Ne mondja hogy muszáj hogy megtegye. Egyáltalában nem muszáj. Nem és nem. Chigurh a fejét ingatta. Maga most azt kéri tőlem hogy tegyem magam sebezhetővé ami a számomra elképzelhetetlen. Én csak egyféleképpen tudom élni az életemet. Kivételek pedig nincsenek. Esetleg olykor belemegyek hogy fogadjak valakivel. De hát ezúttal nem sok értelme volt. A legtöbben el se tudják képzelni hogy ilyen ember létezhet. Ebből aztán sok gondjuk származik. Mert hát hogy lehet legyőzni olyasmit aminek a létezését se akarják tudomásul venni? A maga élete véget ért abban a pillanatban amikor én beléptem az életébe. Volt eleje közepe és vége. Most itt vagyunk a végén. Maga persze mondhatja hogy másképp is alakulhattak volna a dolgok. De hát jelent ez valamit? Ha
egyszer a dolgok csak egyféleképpen lehetnek. Úgy ahogy vannak. Maga meg most azt várja tőlem hogy rácáfoljak a világra. Nem érti? De – felelte Carla Jean szipogva. De értem. Tényleg éretem. Jól van – mondta Chigurh. Akkor jó. Aztán lelőtte. A kocsi amely Carla Jeanék házától három saroknyira a kereszteződésben belerohant Chigurh-ba egy tíz éves öreg Buick volt és a vezetője figyelmen kívül hagyta az elsőbbség adási táblát. Még féknyomok se voltak mivel a vezető meg sem próbált fékezni. Városban Chigurh sohasem viselt biztonsági övet éppen az ilyen helyzetekre való tekintettel és bár észrevette a feléje rohanó járművet és azonnal átvetette magát a szomszéd ülésre az ütközés ereje kiszakította a behorpadt vezető oldali ajtót és Chigurh-nak nyomta amitől két helyen eltört a karja megrepedt néhány bordája és a fején meg a lábán is megsérült. Az utas oldalon mászott ki kitámolygott a járdára és leült a fűre valakinek az előkertjében aztán szemügyre vette a karját. A törött csont átszúrta a bőrt. Csúnya ügy. Egy nő rohant ki a házból pongyolában sikoltozva. Vér csurgott a szemébe de megpróbálta összeszedni a gondolatait. Megfogta a karját és elfordította hogy lássa mennyire vérzik. Hogy megsérült-e a verőér. Úgy látta hogy nem. A feje zúgott de fájdalmat nem érzett. Egyelőre.
Két tinédzser fiú állt mellette. Jól tetszik lenni? Igen mondta. Jól vagyok. Csak hadd ülök még itt egy kicsit. Már jön a mentő. Az úr abból a házból telefonált. Akkor jó. Biztos hogy jól tetszik lenni? Chigurh fölnézett rájuk. Mennyiért adod el nekem azt az inget? kérdezte. A két fiú összenézett. Milyen inget? Teljesen mindegy. Mondjad már mennyiért adod? Kinyújtotta a lábát benyúlt a nadrágzsebébe és elővett egy kis köteg összecsiptetőzött bankjegyet. Csak be akarom kötni valamivel a fejemet meg kellene valami amivel felkötöm a karomat. Az egyik fiú máris gombolgatni kezdte az ingét. Mért nem mindjárt ezzel tetszett kezdeni. Már adom is.
Chigurh elvette tőle az inget a foga közé szorította a sarkát és a háta közepén kettészakította. Az egyik felét a feje köré csavarta a másik felére ráfektette a karját. Kössétek meg nekem ezt a nyakamon! mondta. A két fiú egymásra nézett. Kössétek már meg! Az a fiú aki garbóban volt odatérdelt melléje és csomót kötött a hurokra. Nagyon csúnya törés – mondta. Chigurh lehámozott a hüvelykujjával egy bankjegyet a kötegről a többit visszadugta a zsebébe aztán az ép kezével kivette a foga közül a pénzt és odanyújtotta a fiúnak. Én nagyon szívesen segítettem. És ez rengeteg pénz. Tedd csak el! Tedd el és felejtsd el hogy hogy nézek ki! Meg vagyok értve? A fiú elvette a pénzt. Igen – mondta. Nézték ahogy nekivágott a járdának enyhén sántítva és a
fél kezével a fejére szorítva a turbánt. A fele az enyém – mondta az egyik. Nem te adtad oda az ingedet – mondta a másik. De nem is az ingért adta a pénzt. Az lehet de nekem akkor is most oda az ingem. Visszamentek a sarokra ahol a két kocsi állt füstölögve. Közben kigyulladtak az utcai lámpák. Zöld fagyálló csordogált lassan a csatorna felé. Ahogy elhaladtak Chigurh pickupjának kitárt ajtaja mellett a garbós fiú egyszer csak megtorpant és megragadta a másik karját. Látod amit látok? kérdezte. Aszentségit! mondta. Chigurh pisztolyát látták meg a pickup vezetőfülkéje padlóján. Közben már hallották a közeledő mentőautó szirénáját. Vedd el! mondta az egyik. Vedd már el! Mért én? Mert nekem nincs ingem amivel letakarjam.
Felment a verandára vezető három falépcsőn és a keze fejével lazán bekopogtatott az ajtón. Levette a kalapját és az ingujjával megtörölgette a homlokát aztán visszatette a kalapot a fejébe. Bújj be! szólt ki egy hang. Benyitott és belépett a hideg és sötét előtérbe. Ellis? Itt vagyok hátul. Gyere ide! Kiment a konyhába. Az öregember a konyhaasztalnál ült. Avas szalonnazsír szaga s a tűzhelyből áradó hideg füstszag töltötte meg a helyiséget és mindezek fölött enyhe húgyszag lebegett. Mint amikor macskák vannak a háznál. Macskát azonban nem látott. Bell megállt a konyhaajtóban és levette a kalapját. Az öregember felnézett rá az asztaltól. A fél szemére nem látott amióta sok-sok évvel ezelőtt levetette a ló és belement egy kaktusztüske. Nocsak Ed Tom – mondta. El se tudtam képzelni hogy ki lehet az? Hogy vagy? Láthatod. Egyedül jöttél?
Igen. Ülj már le. Kérsz kávét? Bell odapillantott a kockás viaszosvászon terítőt elborító halomra. Orvosságos üvegek. Kenyérmorzsa. Lovas magazinok. Köszönöm de nem kérek – mondta. Levelet kaptam a feleségedtől. Mondd csak nyugodtan Lorettának. Jó. Te tudtad hogy irogat nekem? Azt tudtam hogy néha ír neked. Csakhogy egyáltalában nem néha szokott írni. Hanem rendszeresen. Beszámol róla hogy mi újság a családban. Nocsak milyen újság lehet nálunk? Meg lennél lepve. Szóval mi különös volt abban a levélben? Azt írta meg benne hogy nyugdíjba mész. Ülj már le! Az öregember nem nézett Bellre. Hozzálátott hogy cigarettát sodorjon magának a könyökénél álló
dohányzacskóból. A végét a szájába vette megcsavarta aztán kivette és megfordítva visszadugta majd a rézig lekopott öreg nikkelezett Zippo öngyújtójával rágyújtott. Aztán csak ült és cigarettázott úgy tartva az ujja közt a cigarettát mintha ceruza volna. Jól vagy? kérdezte Bell. Jól. Kissé oldalvást fordította a kerekesszéket és a füstön át Bellre nézett. Te viszont öregebbnek nézel ki – mondta. Mert öregebb lettem. Az öreg bólintott. Bell közben kihúzta a széket az asztal alól letelepedett rá a kalapját meg kitette az asztalra. Hadd kérdezek valamit! mondta. Kérdezz csak nyugodtan. Mondd mi az amit a legjobban bánsz az életedben? Az öreg Bellre emelte a tekintetét és hosszan latolgatta a választ. Nem tudom – felelte. Nem sok minden van amit
megbántam volna. Persze sok mindent tudnék mondani amitől most jobban érezném magam a bőrömben. Például ha tudnék járni. Biztos te is össze tudnád írni hogy mi hiányzik az életedből. Talán már össze is írtad. Én azt hiszem hogy az úgy van hogy mire az ember felnőtt férfi lesz addigra az is eldől hogy boldog lesz-e az életben vagy hogy mennyire. Mindenkinek az életében van jó is meg rossz is de az mindegy mert mindent összevéve a végén vagy elégedett az ember vagy nem. Ismertem olyanokat akiknek semmi se volt elég a boldogsághoz. Értelek. Tudom hogy értesz. Az öreg a cigarettáját szívta. Ha azt kérdezed hogy mi volt a legkeservesebb azt szerintem te tudod magadtól is. Hát igen. Nem ám ez a tolószék. Meg a fél szemem világa. Persze. Tudom. Amikor az ember belevág általában azt gondolja hogy tudja hogy merre és meddig. Aztán lehet hogy kiderül hogy tévedett. Vagy hogy az orránál fogva vezették. És akkor nem is tehetne neki senki szemrehányást amiért kiszáll. Ha
kiszáll. De ha csak egy kicsit rázósabb a dolog mint hitte volna hát az egészen más. Bell bólintott. Én azt mondom hogy vannak dolgok amiket jobb nem kipróbálni. Azt hiszem igazad van. Mi kéne ahhoz hogy Loretta otthagyjon téged? Nem is tudom. Talán ha valami igazi nagy gazemberséget csinálnék. De azért biztos nem hagyna ott mert egy kicsit rosszul mennek a dolgaim. Olyan ezelőtt is volt már és végigcsinálta velem. Ellis bólintott. Lepöckölte a hamut a befőttes üveg fedelébe amit hamutartóul használt. Elhiszem – mondta. Bell elmosolyodott. Körülnézett. Mondd csak mikori ez a kávé? Szerintem még iható. Általában minden héten szoktam frisset főzni még ha van is a régiből. Bell ismét elmosolyodott felkelt az asztaltól fogta a kávéskannát odavitte a kredenchez és bedugta a konnektorba.
Üldögéltek a konyhaasztalnál és kávét iszogattak a hajszálrepedésektől pókhálós régi porceláncsészékből melyek még valamikor Ellis születése előtt kerültek a házhoz. Bell a csészéjét nézegette aztán körültekintett a konyhában. Hát – mondta – vannak dolgok amik sosem változnak. Mint például? kérdezte az öreg. Nem is tudom. Hát én se. Hány macskád van? Sok. Attól függ hogy mi az hogy az enyém. Van köztük olyan amelyik félig-meddig vadmacska de a többi is folyton elkóborol. Most futottak ki az ajtón amikor meghallották a pickupodat. Te meghallottad a motort? Mi az? Azt kérdeztem hogy… Ellis te ugratsz engem. Miből gondolod? Nem úgy van?
Nem. Csak láttam hogy a macskák ész nélkül eliszkolnak. Kérsz még? Nem. Elég lesz. Tudod hogy az az ember aki meglőtt téged meghalt a börtönben? Tudom. Angolában. Mit csináltál volna ha szabadul? Nem tudom. Semmit. Nem lett volna semmi értelme. Az égvilágon semmi. Örülök hogy ezt mondod. Tudod Ed Tom belefárad az ember. Mert mialatt arra pazarolja az idejét hogy megpróbálja visszaszerezni amit elvettek tőle mindig csak egyre több megy pocsékba. Aztán egy idő után megpróbálja egyszerűen csak elnyomni magában. A nagyapád nekem soha egy szóval se mondta hogy álljak be hozzá al-seriffnek. Magamtól tettem. Igazság szerint nem jutott más az eszembe. Körülbelül annyi volt a fizetés mintha elmentem volna cowboynak. És persze végül is az ember sose tudhatja hogy milyen még rosszabbtól óvta meg a balsorsa. Az első háború idején még fiatal voltam a katonáskodáshoz amikor meg a második kitört már öreg. De láttam hogy mivel járt. Attól még lehet
hazafias az ember hogy az a véleménye bizonyos dolgokért túl nagy árat kell fizetni. Kérdezz csak meg egyszer egy Aranycsillagos anyát hogy mibe van neki az a kitüntetés és hogy megérte-e. Mindig túl nagy az ár amit fizetni kell. Főleg az ígéretekért. Nem lehet jutányosan ígérgetni. Rájössz majd te is. Vagy talán már rá is jöttél. Bell nem válaszolt. Mindig azt hittem hogy ha majd öregebb leszek egyszer csak valamiképp beköszön az életembe az Isten. Aztán soha nem jött el. De nem hibáztatom érte. Az ő helyében nekem is ugyanaz lenne a véleményem magamról mint neki. Nem tudhatod hogy mit gondol rólad. Már hogyne tudnám. Bellre nézett. Emlékszem egyszer följöttél hogy meglátogassál nem sokkal azután hogy átköltöztetek Dentonba. Bejöttél az ajtón körülnéztél és azt kérdezted tőlem hogy mi a tervem és hogy most mit fogok csinálni. Emlékszem. Most már nem jutna az eszedbe ilyeneket kérdezni tőlem mi?
Most már talán nem. Mi az hogy talán? Biztos. Tovább szürcsölgette a savanyú állott feketekávét. Jut eszedbe néha Harold? kérdezte Bell. Harold? Igen. Ritkán. Kicsit idősebb volt nálam. Kilencvenkilencben született. Ha jól tudom. Miről jutott most az eszedbe? Anyád leveleit olvasgattam amiket neki írt. És csak úgy az eszembe jutott hogy neked milyen emlékeid lehetnek róla. Tőle is vannak levelek? Tőle nincsenek. Szóval a család jár az eszedben. Megpróbálod kisütni hogy hogyan is voltak a dolgok. Arra jól emlékszem hogy az anyám mennyire megszenvedte. Sose tudta túltenni magát rajta. Ismered azt a zsoltárt? Ami azt mondja hogy majd lassan-lassan megértjük? Csakhogy ahhoz erősen kell ám hinni az Istent. Ha az ember arra gondol hogy valaki áthajózik a tengeren aztán ott pusztul valami lövészárokban valahol ki tudja hol. Tizenhét volt. Ezt magyarázd el nekem
Ed Tom hogy hogy van. Mert nekem nem megy a fejembe. Értelek. Nem akarnál menni valahová? Nincs rá szükségem hogy valaki ide-oda hurcoljon. Nem akarok mást mint itt szépen elüldögélni. Ezen a szent helyen. Jól megvagyok én itt. Mert nem lenne gond. Tudom. Akkor jó. Bell elnézte az öregembert. Az öreg elnyomta a cigarettáját a befőttes üveg fedelében. Bell közben megpróbálta felidézni magában az életét. Aztán meg megpróbálta elhessegetni a gondolatait. Mondd csak Ellis bácsi lehet hogy te nem hiszel már Istenben? Dehogyisnem. Szó sincs róla. Akkor szerinted Isten tudja hogy mi történik? Azt hiszem hogy igen. És mit gondolsz meg tudná akadályozni? Nem azt nem hiszem.
Szótlanul ültek az asztalnál. Kis idő múlva az öreg így szólt: Azt is írja a feleséged hogy talált egy csomó régi fényképet meg mindenféle családi kacatot. És azt kérdi mi legyen vele. Hát én szerintem semmi. Szerintem is. Nincs azzal mit kezdeni. Mondtam neki hogy az öreg Mac tata sheriff jelvényét meg a régi hatlövetűjét küldje el a Lovas Csendőrségnek. Azt hiszem van egy múzeumuk. De a többivel nem tudom mi legyen. Az a régi kombinált szekrény dugig van ócska holmikkal. A redőnyös íróasztal meg tele van mindenféle iratokkal. Megdöntötte a csészéjét és megnézte van-e még benne kávé. Azt tudod ugye hogy az öreg Mac tata nem is volt tagja a Kávés Jack csapatának? Csak mese az egész. Nem tudom ki találhatta ki. Igazság szerint a saját háza verandáján lőtték le Hudspeth megyében. Én mindig is így tudtam. Heten-nyolcan voltak. Azért jöttek hogy leszámoljanak vele valamiért. Mire Mac visszament a házba és puskával a kezében jött ki de ezek persze megelőzték és lelőtték ott a tulajdon háza küszöbén. A felesége rohant hogy elállítsa a
vérzést. Megpróbálta betámogatni a házba. Ő meg azt mondják akkor is még folyton a puskájáért nyúlkált. Ezek meg csak ott ültek a lovon és nézték amíg aztán el nem mentek. Ki tudja miért. Gondolom valami megijeszthette őket. Az egyik mondott valamit indián nyelven mire megfordultak és elmentek. A házba a lábukat se tették be. A felesége bevonszolta de olyan testes ember volt hogy egyedül nem is tudhatta fölfektetni az ágyba. A padlóra tett le neki egy szalmazsákot. Mást nem tehetett. Később mindig mondogatta hogy ott kellett volna hagyni a padlón és inkább lóra szállni és elmenni segítségért de persze nem tudom hová mehetett volna. De a tata se eresztette maga mellől. Még a konyhába is alig engedte ki. Tudta hogy mi vár rá. A jobb tüdejébe kapta a golyót. Kampec ahogy mondani szokás. Mikor halt meg? Ezernyolcszázhetvenkilencben. Nem úgy értem hanem hogy akkor mindjárt vagy az éjszaka vagy mikor? Azt hiszem az éjjel vagy talán kora hajnalban. A felesége temette el. Maga ásta meg a sírját abban a piszok kemény agyagos földben. Aztán fölrakodott a szekérre befogta a lovakat és többet vissza se ment. A ház azóta leégett még valamikor a húszas években. Ami megmaradt belőle meg összedőlt magától. Ma is megtalálnám a helyét. A kéménye
azután is sokáig állt és tán még ma is áll. Szép darab föld tartozott hozzá. Talán nyolc-tíz négyzetmérföld is ha jól emlékszem. De az özvegy nem tudta fizetni az adóját pedig nem lett volna sok. És eladni se tudta. Te emlékszel az öregasszonyra? Nem. Csak egy fényképre emlékszem amin ő van meg én körülbelül négy éves koromban. Hintaszékben ül ennek a háznak a verandáján én meg ott állok mellette. Jó lenne ha emlékeznék rá de hát nem emlékszem. Soha többé nem ment férjhez. Tanítónő lett belőle. San Antonióban. Ez az ország mindig komiszul bánt az emberekkel. Az emberek meg valamiért nem kérik számon rajta. Amit én nagyon furcsállok. De hát ez a helyzet. Pedig ha meggondolod hogy miken ment át csak ez az egy család is. Nem is értem hogy én mért nem patkoltam még el. Csupa fiatal ember. És a feléről se tudjuk hogy hol van eltemetve. Aztán mire volt jó ez az egész kérdem én. Hogy lehet az hogy az emberek nem érzik úgy hogy az ország felelősséggel tartozik nekik. Pedig hát nem érzik úgy. Mondhatnánk hogy az ország az csak az ország és az magától nem csinál semmit de hát szerintem ez egy nagy marhaság. Egyszer egy ember a szemem láttára fogta a puskáját és belelőtt a pickupjába. Biztos azt gondolta hogy az a pickup tehet valamiről. Ez az ország meg úgy pocsékolja a népet hogy a szeme se rebben aztán mégis szeretik. Érted amit mondok?
Azt hiszem értem. És mondd csak te is szereted? Azt hiszem erre azt mondhatom hogy igen. De én olyan buta vagyok mint a föld úgyhogy te csak ne adj arra amit én mondok. Bell elmosolyodott. Odament a mosogatóhoz. Az öreg kissé elfordult ültében hogy lássa mit csinál. Mit csinálsz te ott? Gondoltam elmosogatom ezt a pár edényt. Hagyd a pokolba Ed Tom! Holnap reggel jön Lupe majd megcsinálja. Nem tart semeddig. Meszes volt a víz ami a csapból folyt. Teleeresztette a mosogatót és beleszórt egy kanál mosogatóport. Aztán még egyet. Úgy emlékszem régebben volt tévéd. Régen sok minden egyebem is volt. Mért nem szóltál? Hozok neked egy tévét. Nem kell nekem tévé. Legalább nem lennél mindig egyedül.
Nem azért nincs mert elromlott. Hanem mert kidobtam. A hírekre se vagy kíváncsi? Nem én. És te? Én se nagyon szoktam nézni. Leöblítette az edényeket félretette őket száradni aztán kinézett az ablakon a gazos hátsó udvarra. Viharvert düledező füstölő. Egy kétlovas alumínium pótkocsi a kereke nélkül felbakolva. Azelőtt tartottál tyúkokat – mondta. Azelőtt igen. Bell megtörölgette a kezét aztán visszaült az asztalhoz. A nagybátyjára emelte a tekintetét. Mondd csak valaha is az életben csináltál-e valami olyasmit amit annyira szégyelltél hogy nem mondtad el soha senkinek? Ezen az öreg hosszan eltöprengett. Azt mondanám hogy igen – mondta. De szerintem ezzel mindenki így van. Na ki vele! Mit tudtál meg rólam?
Komolyan beszélek. Akkor jó. Valami olyasmire gondolok amit nem kellett volna. Ezt hogy értsem? Nem is tudom. Amitől nem tudsz megszabadulni. Amiért börtönbe is juthat az ember? Lehet olyasmi is. De nem muszáj hogy olyan legyen. Ezen el kellene gondolkodnom egy kicsit. Olyat mondj amin nem kell gondolkodni! Mi esett beléd Ed Tom? Ne gorombáskodj velem mert soha többé nem hívlak ide vendégségbe. Most se azért jöttem mert hívtál. Az igaz. Bell az asztalra könyökölve ült a két karját egymásra téve. A nagybátyja meg szúrós szemmel nézte. Remélem nem azért nézel rám így mert valami szörnyű vallomásra készülsz – mondta. Mert arról akkor inkább lemondanék.
Elmondjam? Mondjad. Na jó. De ugye nem valami szexuális dolog? Nem hát. Akkor jó. Halljuk! Elmondom hogyan lettem hős. Te? Én. Mondjad! Jó. Megpróbálom elmondani. Szóról szóra úgy ahogy volt. Amiért aztán a kitüntetést kaptam. Na halljuk! Előretolt állásban voltunk hogy lehallgassuk a német rádióforgalmat és valami kis tanyán gubbasztottunk. Csak két helyiség volt az egész de legalább kőház. Két napja voltunk már ott és az egész idő alatt megállás nélkül esett. De mintha dézsából öntötték volna. Valamikor a második
nap délfelé a rádiós egyszer csak levette a fülhallgatóját és azt mondta: hallgassátok csak! Mi meg füleltünk. Ha az embernek valaki azt mondja hogy figyeljen akkor az ember figyelni kezd. Csakhogy nem hallottunk semmit. Én meg is kérdeztem tőle: mit hallottál? Azt mondta: semmit. Mire én ráförmedtem: mi az hogy semmit? Mondd már hogy mit hallottál. Ő meg erre: hát épp azt akarom mondani hogy nem hallani semmit. Figyelj csak egy kicsit. Igaza volt. Teljes csend volt és egy árva hangot se lehetett hallani. Se ágyúzást se semmit. Csak az eső verését. Aztán másra nem is emlékszem. Amikor magamhoz tértem kinn feküdtem az esőben és fogalmam se volt róla hogy már mióta. Bőrig áztam és fáztam csengett a fülem és amikor megpróbáltam felülni és körülnézni mindig azt láttam hogy a ház nincs sehol. Csak az egyik fala állt annak is csak a sarka. Becsapott egy aknagránát és szétvitte az egészet. Teljesen süket voltam. Semmit se hallottam. Se az esőt se semmit. Ha mondtam valamit azt is csak belül hallottam a fejemben. Föltápászkodtam és odamentem a romhalmazhoz és láttam hogy a nagyját beborítja a berogyott tető aztán megláttam hogy az egyik fiú ott fekszik a gerendák meg a kövek közt és megpróbáltam kiszabadítani alóluk. Közben teljesen kába volt a fejem. Ahogy az omladékot dobáltam félre egyszer felnéztem és látom ám hogy németek jönnek felém a szántóföldön át. Volt ott egy kis bozótos liget tőlünk talán kétszáz lépésnyire. Hát onnan bújtak elő. Máig nem tudom hogy mi is történt akkor igazából. Szinte nem is voltam magamnál.
Lekuporodtam a fal mellé és megláttam hogy mindjárt mellettem a .30-as kaliberű golyószórónk csöve áll ki egy tetőgerenda alól. Léghűtésű volt és hevederből tüzelt ami egy külön vaskazettából jött ki. Arra gondoltam hogy ha hagyom őket egy kicsit közelebb jönni és csak akkor nyitok tüzet valószínűleg nem kezdenek el újra aknát szórni ránk mivel ahhoz már túlságosan is közel lesznek hozzánk a sajátjaik. Kikapartam a romok alól a golyószórót és megtaláltam az állványát is meg a lőszeres dobozt is aztán a fal takarásában felállítottam hátrahúztam rajta a zárat és megnyomtam a tűzbiztosítót aztán hadd szóljon. Nem nagyon lehetett tudni hogy hová lövök mert nagyon fel volt ázva a föld de azért sejtettem hogy jól megy a dolog. Körülbelül két lábnyi hevedert fogyasztottam el aztán terepszemlét tartottam. Két-három percig csönd volt már amikor az egyik német felugrott és futásnak eredt a kiserdő felé de én erre fel voltam készülve. Földhöz szegezve tartottam a társaságot és közben hallgattam a bajtársaim jajgatásai és azon törtem a fejemet hogy mi lesz ha besötétedik. Hát ezért kaptam a Bronz Csillagot. Az őrnagyot aki felterjesztett rá McAllisternek hívták és georgiai volt. Mondtam neki hogy nekem nem kell a medál. Csak ült az íróasztala mögött és nézett rám aztán megszólalt: kíváncsian várom az indokait hogy mért akar visszautasítani egy katonai kitüntetést. Megmondtam hogy mért. Mire ő: őrmester maga igenis át fogja venni a kitüntetését.
Azt hiszem azért akartak kitüntetni hogy egy kicsit szépítsék a helyzetet. Meg akarták mutatni hogy számít nekik. Mármint hogy elvesztettük azt az állást. Az őrnagy azt mondta hogy maga át fogja venni azt a kitüntetést és ha visszajut hozzám hogy valaki másnak is elpofázta amit nekem mondott most akkor én úgy elintézem magát hogy azt is megsiratja hogy az anyja a világra hozta. Meg vagyok értve? Én meg persze azt mondtam hogy igenis értettem. És szó ami szó ennél világosabban már nem is mondhatta volna. Hát így történt. De most el akarod mondani azt is hogy mi történt igazából. Igenis. Amikor besötétedett. Igenis. Amikor besötétedett. Mit csináltál amikor besötétedett? Hát elfutottam. Hosszan elgondolkodott az öreg. Majd így szólt: Akkor biztos úgy gondoltad hogy ennél okosabbat nemigen tehetsz. Az biztos – mondta Bell.
De mi lett volna ha maradsz? Jöttek volna a németek és megszórnak kézigránáttal. Vagy visszamennek az erdőbe és oda lőnek még egy pár aknát. Hát persze. Bell kart karba téve könyökölt a viaszosvásznon. A nagybátyját nézte. Igazság szerint nem nagyon értem hogy mit kérdezel tőlem – mondta az öreg. Én se tudnám pontosan megmondani. Tehát ott hagytad a fiukat és elfutottál. Igen. Nem is igen volt más választásod. Dehogynem volt. Maradhattam is volna. Akkor se tudtál volna segíteni rajtuk. Valószínűleg nem. Az is az eszembe jutott hogy fogom a golyószórót elviszem mondjuk száz lábnyira és ott kivárom amíg eldobálják a gránátjaikat. Közel engedem őket. Leszedhettem volna még egy párat. Még sötétben is. De hát mit tudom én hogy mi lett volna. Ott üldögéltem a romok
közt és néztem ahogy közeledik a sötétség. Szép naplemente volt. Estére kitisztult az ég. Végre elállt az eső. A tábla zabbal volt bevetve de már csak tarló volt a helyén. Ősz volt. Vártam hogy besötétedjen. Akkor már egy ideje nem hallottam hangokat a romok közül. Lehet hogy addigra mind halottak voltak. De hát nem tudhattam biztosan. Mindenesetre ahogy elég sötét lett én elpucoltam. Fegyverem se volt. A golyószórót eszem ágában sem volt magammal cipelni. Akkor már nem fájt a fejem és egy kicsit hallottam is. Az eső elállt de én bőrig voltam ázva és úgy fáztam hogy a fogam is vacogott. Megkerestem a göncölt és aszerint haladva megindultam egyenesen nyugatnak amennyire lehetett és csak rakosgattam a lábamat egyiket a másik után. Egyszer-egyszer házak mellett vitt el az utam de embereket nem láttam. Hadműveleti területen jártam. Az emberek régen elmenekültek a környékről. Amikor kivilágosodott behúzódtam egy kis erdőbe. Már amennyire erdőnek lehetett mondani. Amerre a szem ellátott csak pusztaság mint amikor erdőirtáskor felégetik az egészet. Nem maradt belőle más csak a fák csonkja. Aztán másnap éjjel rábukkantam egy amerikai állásra és azzal vége lett a történetnek. Teltek az évek és azt hittem lassan megnyugszom már. Nem tudom mért hittem mert nem úgy lett. Aztán arra gondoltam hogy megpróbálom jóvátenni és hát azóta is azon vagyok. Szótlanul üldögéltek. Aztán kis idő múlva így szólt az öreg:
Ha őszinte akarok lenni azt kell mondanom hogy végül is talán mégse volt olyan nagy gazemberség. Nem muszáj hogy az ember mindig olyan szigorú legyen magához. Talán. Csak hát amikor az ember elmegy a háborúba vérszerződést köt a bajtársaival hogy vigyázni fog rájuk és én nem tudom megmondani mért úgy viselkedtem. Biztos mert úgy akartam. Amikor az ember ilyen választás elé kerül arra is el kell szánnia magát hogy holtáig viseli majd a következményeit. De akkor még az ember nem tudja hogy mik lesznek a következményei. És aztán a végén akkora batyut cipel a hátán hogy sose hitte volna. Ha úgy volt megírva hogy ott haljak meg miközben teljesítem amire a szavamat adtam akkor nekem ott kellett volna meghalni a fronton. Hiába is csűrjük-csavarjuk ez az igazság. Meg kellett volna tennem de nem tettem meg. Nem tudtam még hogy magát is meglophatja az ember és a saját életét is ellophatja. És azt se tudtam hogy végül abból is csak annyi haszna származik mint akármi más lopott holmiból. Azt hiszem én minden tőlem telhetőt elkövettem hogy megpróbáljam jóra fordítani de hiába mert attól még nem lett az enyém. Soha nem is volt az enyém. Hosszan ült és hallgatott az öreg. Ültében kissé előrehajolt és a padlót bámulta. Aztán bólintott. Azt hiszem tudom hová akarsz kilukadni – mondta. Hát persze.
Mit gondolsz ő mit csinált volna? Tudom hogy ő mit csinált volna. Igen. Azt hiszem tudom én is. Ott ült volna amíg meg nem fagy a hidegben és még azután is egy kicsit. És azt gondolod hogy ettől jobb ember volt mint te? Azt. Tudnék róla mesélni dolgokat amiktől kicsit megváltozna róla a véleményed. Elég jól ismertem. Nem hiszem én azt hogy te tudnál nekem olyasmit mondani róla. Ha meg nem sértelek. De meg nem is hiszem hogy rávinne a lélek. Hát nem. Akkor inkább azt mondom neked hogy akkoriban még más idők jártak. Ha Jack ötven évvel később születik tán ő is másképp látta volna a dolgokat. Azt mondasz amit akarsz. De ebben a házban úgyse hiszi majd senki egy szavadat se. Nem lennék meglepve. Bellre pillantott. Mért is mondtad el te nekem ezeket?
Azt hiszem csak nagyon nehéz volt már a batyu. Le akartam tenni végre. Jó sokáig cipelted. Hát igen. Nem lehet hogy maradt még benne amit inkább kiraknál? De. Lehet. Az asszonynak is elmondod? Azt hiszem igen. Hát te tudod. Szerinted mit fog hozzá szólni? Talán jobban jössz majd ki belőle mint gondolnád. Legalábbis remélem – mondta Bell.
X
Azt mondta hogy nagyon szigorú vagyok magamhoz. És hogy ez az öregség jele. Az ember megpróbálja elrendezni a dolgokat. Ebben lehet is valami igazság. De ez nem a teljes igazság. Végül is megegyeztünk hogy nem sok jó van az öregségben aztán azt mondta hogy ő azért egyet tud mondani és akkor én megkérdeztem hogy mi volna az. Azt felelte hogy csak az hogy nem tart sokáig. Vártam hogy majd elneveti magát de nem nevetetett. Hát ez sovány vigasz mondtam erre én. Amire ő meg azt mondta hogy lehet hogy vigasznak sovány de ez az igazság. Aztán mást már nem mondott. De én úgyis tudtam hogy mit mondott volna. Az ember egész életében csak töri magát az emberekért és megpróbál egy kicsit könnyíteni a sorsukon. Még ha maga választotta is ezt az életet. Volt még valami ami nagyon nyomasztott de nem is jutottam hozzá hogy elmondjam neki pedig azt hiszem az is ide tartozik mert szerintem amit az ember csak tesz az életben azt előbb vagy utóbb mind visszakapja. Ha elég soká él és megéri. Egyszerűen nem megy a fejembe mi oka lehetett rá annak a gazembernek hogy megölje azt a lányt. Hát mi rosszat csinált
neki az a szerencsétlen? Igazság szerint oda se kellett volna mennem. Most lefogták azt a mexikóit itt Huntsville-ben amiért lelőtte azt a közlekedési rendőrt és rágyújtotta a kocsiját csak én éppenséggel nem hiszem hogy ő volt az. De mindenesetre ezért fogják halálra ítélni. Akkor most mi lenne nekem a kötelességem? Végig úgy voltam vele hogy majd csak elmúlik valahogy ez az egész és nekem nem kell törődnöm vele többet de hát persze nem múlt el. Közben meg azt hiszem már az elején tudtam hogy ez lesz belőle. Valahogy megéreztem. Tudtam hogy valami olyasmibe hagyom magam belerángatni amiből nagyon nehéz lesz kimászni. Amikor megkérdezte hogy mért jött ez most megint elő annyi sok év után én azt feleltem neki hogy nem előjött hanem sose múlt el. Csak sokáig úgy tettem mintha nem tudnék róla. Végső soron mégis neki volt igaza. Tényleg az történt hogy egyszer csak előjött. Magától. De az emberek néha úgy vannak vele hogy a rossz válasz is jobb mint a semmi. Aztán amikor elmondtam neki a dolgot hát egészen másképp hangzott mint ahogy én azt elképzeltem magamban és ebben is neki lett igaza. Erről az eszembe jut hogy egyszer egy profi baseball játékos azt mondta nekem hogy ha neki
valami sérülése van akármi apróság de ami azért fáj ő akkor általában mindig jobban játszik mint máskor. És ez azért van mert olyankor mindig erre koncentrál és nem szóródik szét a figyelme százfelé. Mindjárt megértettem hogy mire gondol. Nem mintha ez változtatna a dolgokon. Én mindig úgy gondoltam hogy ha ezentúl úgy élek hogy a lehető legszigorúbban tartom magam a szabályokhoz akkor soha többé nem fordul elő hogy megint legyen valami ami belülről rág. Azt mondtam magamban hogy én annak idején még csak huszonegy éves voltam és mindenkinek joga van egyszer hibázni az életben főleg ha tanul is belőle és olyan emberré lesz amilyen én akartam lenni. Hát ebben is tévedtem. Most hogy nyugdíjba készülök annak az a fő oka hogy akkor majd nem kell folyton ennek a gazembernek a sarkában járnom. Más szóval úgy is mondhatjuk hogy egyáltalában nem változtam meg. Nem is akarom tagadni. Harminchat év. Elég keserves dolog ezzel szembenézni. Még valami mást is mondott az öreg. Az ember azt hinné hogy ha valaki nyolcvan valahány évig vár arra hogy beköszönjön hozzá az Isten akkor tán nem hiába várja. Ha viszont mégis akkor meg azt kéne kisütni mi oka lehetett rá. Mert az Isten biztos
tudja hogy mit mért csinál. Nem is tudom hogy mi ennél fontosabbat lehetne még mondani róla. Az ember a végén oda lukad ki hogy biztosan azokhoz szól csak akiknek a legnagyobb szükségük van rá. De azért ezt nem könnyű tudomásul venni az embernek. Főleg hogy olyanokra is vonatkozhat mint például Loretta. Persze végül is lehet hogy mindnyájan fordítva nézünk a látcsőbe. Egész életünkben. Aztán itt vannak a levelek amiket Carolyn néni írt Haroldnak. Azért maradtak meg mert Harold mindet elrakta magának. Haroldot Carolyn néni nevelte fel és olyan volt neki mint az anyja. A levelek amiket Carolyn néni visszakapott gyűröttek voltak szakadozottak még sárosak is meg mit tudom én. De azért egy valami kiderül belőlük. Nem csak az hogy Harold vidéki gyerek volt. Aki nem hogy Texasból nem húzta ki sohase a lábát de azt hiszem még Irion megyéből se. Hanem az is hogy az a világ amit Carolyn néni tervezgetett Haroldnak hogy majd itthon várni fogja az soha nem lett meg. Ma már könnyű belátni. Jó hatvan évvel később. De nekik akkor sejtelmük se lehetett erről. Akár tetszik az embernek hogy így alakultak a dolgok akár nem az ma már teljesen mindegy. Én mindig azt mondtam az embereimnek hogy fiúk
az a fontos hogy amit lehet azt végezzétek el amit meg nem lehet az nem a ti dolgotok. Ha meg nincs mit csinálni akkor semmi gondotok vele. Legfeljebb súlyosbító körülmény lesz belőle. Közben igazság szerint én se tudok többet arról hogy milyen világ készülődik itt mint Harold hatvan évvel ezelőtt. Aztán persze úgy alakult hogy Harold nem jött haza a háborúból. A levelekben egyetlen szó sincs amiből arra lehetne következtetni hogy Carolyn néninek egyáltalában megfordult volna a fejében ez az eshetőség. Közben persze tudjuk hogy gondolt ő erre. Csak biztos neki nem akart ilyeneket írni. Azt a kitüntetést természetesen azóta is őrzöm. Díszes vörös bársonydoboz járt hozzá meg szalag és mifene. Évekig ott tartottam az íróasztalomban aztán egy nap fogtam és átraktam a nappaliban álló kisasztal fiókjába hogy ne legyen mindig ott a szemem előtt. Nem mintha ezelőtt sokat nézegettem volna de attól még ott volt. Harold semmiféle kitüntetést se kapott. Neki csak a koporsó jutott amiben hazaküldték. Azt hiszem az első háborúban még nem voltak Aranycsillagos anyák de ha lettek volna Carolyn néni még azt a
vacak medált se kapta volna meg mivelhogy nem ő volt Harold szülőanyja. Pedig kijárt volna neki. Ahogy nem kapott hadigondozotti segélyt se. Aztán egyszer még kimentem a helyszínre. Körbejártam de nem sok jele volt hogy valaha is történt volna ott valami. Csak egy-két töltényhüvelyt találtam. Mást nem. Sokáig álldogáltam és elgondolkodtam a dolgokon. Szép meleg nap volt amilyen télen is előfordul néha mifelénk. Kis szél fújdogált. Most is az a véleményem hogy valamiképp az ország tehet ezekről a dolgokról. Valahogy úgy ahogy az öreg Ellis mondta. A családom járt a fejemben meg Ellis ahogy ott ült a tolószékében a régi házban és közben azon töprengtem milyen kacifántos története van ennek az országnak és milyen pokolian véres. Ahova csak néz az ember mindenhol csak vért lát. Ma már persze inkább csak mosolygok ha valami ilyesmi jut az eszembe de azért persze folyton elő-előjön. Csak ma már nem szoktam restelkedni miatta. Mostanában gyakran előfordul velem hogy a lányommal beszélgetek. Most lenne harminc. Furcsa érzés kimondani de nem érdekel hogy ki mit szól hozzá. Szeretek elbeszélgetni vele. Van aki azt mondja erre hogy babonaság vagy mit tudom én. Hát hadd
mondják. Tudom hogy ahogy teltek az évek egyre inkább olyannak képzeltem el őt magamnak amilyen én szerettem volna lenni. Tulajdonképpen ezért is hallgatok rá. Mert tőle mindig csak jót kapok. Amit ő mond abban nincsen benne az én tudatlanságom vagy földhözragadtságom. Sejtem hogyan hangozhat ez a más fülében de azt kell mondanom hogy egyáltalában nem érdekel. Közben azért még a feleségemnek se mondtam el pedig nekünk nemigen van titkunk egymás előtt. Nem mintha attól tartanék hogy azt mondja majd hogy megbolondultam nem úgy mint más. Azt kérditek mi lett az öreg Ed Tommal? Hát az hogy diliflepnit kapott. Azt mondják a kutyaólba zárták szegényt. Nem számít. Én azért csak meghallgatom amit a lányom mond és mindig nagyon okos dolgokat szokott mondani. Bárcsak többet is mondana. Nagy szükségem van a segítségére. No de most már eleget beszéltem.
Ahogy belépett a házba mindjárt-megszólalt a telefon. Odament a konyha kredenchez és felvette a kagylót. Itt Bell seriff beszél – mondta. Cook nyomozó vagyok az odessai rendőrségtől. Parancsoljon. Van itt előttem egy jelentés és a széljegyzet szerint önt is tájékoztatnom kell róla. Bizonyos Carla Jean Moss nevű nőről van szó aki gyilkosság áldozata lett itt nálunk még márciusban. Értem. Köszönöm hogy felhívott. Az FBI ballisztikai nyilvántartásában azonosították a gyilkos fegyvert és a nyomok egy itteni fiatalemberhez vezettek. A fiatalember azt állítja hogy egy pickup-ban találta egy közlekedési baleset helyszínén. Meglátta és egyszerűen zsebre tette. Szerintem igazat mond. Személyesen hallgattam ki. Aztán eladta és a fegyver most Louisianában bukkant fel Shreveportban ahol egy kis sarki fűszerüzlet kirablásánál használták. Na mármost az a baleset ami után a fiatalember eltulajdonította ezt a bizonyos fegyvert ugyanaznap történt mint a gyilkosság. A lőfegyvert a tulajdonosa bennfelejtette az összetört pickupban és eltávozott a helyszínről és nem került elő azóta sem. Nyilván
érti mért érdekel bennünket ez az eset. Nálunk ritka a megoldatlan emberölési ügy és ezt is szeretnénk lezárni. Szabad megkérdeznem hogy ön miért érdeklődött az eset iránt? Bell elmondta neki. Cook végighallgatta. Aztán adott Bellnek egy telefonszámot. A közlekedési baleset vizsgálójának a számát. Roger Catron a neve de hadd hívom fel előbb én hogy tájékoztassam! Készséggel áll majd a rendelkezésére. Hát persze – mondta Bell. Száz éve ismerem. Feltárcsázta a számot. Catron vette fel a kagylót. Hogy vagy öregem? Hát nem henceghetek. Parancsolj velem. Bell elmondta hogy arról a bizonyos balesetről van szó. Értem – mondta Catron. Persze hogy emlékszem az esetre. Két fiatal gyerek halt meg abban a balesetben. A másik jármű vezetőjét azóta se találtuk meg. Hogy történt?
A gyerekek füvet szívtak. Figyelmen kívül hagytak egy stop táblát és oldalról belerohantak egy vadonatúj Dodge pickupba. Ami totálkáros lett. A pasas aki vezette kimászott a roncsból és lelépett. Gyalog. Mielőtt odaértünk volna. A kocsit Mexikóban vásárolták teljesen illegálisan. Nem volt hozzá se zöld kártya se semmi. Még forgalmi se volt hozzá. És a másik jármű? Három fiatal fiú ült benne. Tizenkilenc-húsz évesek. Mexikóiak mind a hárman. Csak az úszta meg amelyik a hátsó ülésen ült. Adogatták szépen körbe a dzsointot és közben körülbelül hatvan mérfölddel hajtottak bele a kereszteződésbe. Pont derékba kapták a Dodge-ot. Az amelyik az utasülésen ült fejjel előre kirepült a szélvédőn és egy ház verandáján landolt. A mamika éppen kinn állt a postaládájánál és nem sok híja volt hogy a gyerek lekaszálja. Sikoltozva rohant végig az utcán úgy ahogy volt pongyolában és hajcsavarókkal. Szerintem azóta se tért még magához. És mit csináltatok azzal a gyerekkel aki a pisztolyt elemelte? Eleresztettük. Ha felmennék hozzátok gondolom beszélhetnék vele nem? Miért is ne. Épp itt van az ábrázata előttem a képernyőn.
Mi a neve? David DeMarco. Mexikói? Nem. A kocsiban ülő fiúk voltak mexikóiak. Ez nem az. És hajlandó lesz beszélni velem? Majd kiderül. Reggel ott leszek nálatok. Várlak. Catron felhívta a fiatalembert és rábeszélte hogy jöjjön el. Amikor belépett a büfébe ahová a találkozó meg volt beszélve egyáltalában nem látszott idegesnek. Beült a boxba a fél lábát felhúzta maga alá és Bellre nézett. Kérsz kávét? Kérek. Bell felnyújtotta az ujját a pincérnő odajött és felvette a rendelést. Bell a fiúra nézett. Arról az emberről szeretnék beszélni veled aki a baleset után kimászott a roncsból és lelépett. Tudnál-e mondani
nekem róla valamit? Bármit ami csak az eszedbe jut. A fiú a fejét rázta. Semmit – mondta. Körülnézett a helyiségben. Mennyire sérült meg? Nem tudom. Úgy néztem eltörött a karja. És még? A feje is vérzett. De nem tudnám megmondani hogy mennyire sérült meg. Járni tudott. Bell elgondolkodva nézte a fiút. Mit gondolsz mennyi idős lehetett? Hát azt én nem tudom. Csupa vér volt a képe. A jelentés szerint akkor azt mondtad hogy negyven felé járhat. Igen. Olyasmi lehetett. Kivel voltál akkor? Mi van? Azt kérdeztem hogy kivel voltál akkor.
Nem voltam én senkivel. A szomszéd aki a jelentés szerint betelefonált és kihívta a rendőrséget azt mondta hogy ketten voltatok. Csak beszélt össze-vissza. Igen? Amikor ma reggel beszéltem vele nagyon tisztán emlékezett az esetre. A pincérnő kihozta a kávét. DeMarco a negyedéig töltötte a csészéjét cukorral aztán hosszan kavargatta hogy elolvadjon. Tudod hogy ez az ember éppen akkor ölt meg egy nőt két saroknyira attól a helytől ahol a baleset történt? Igen tudom. De akkor még nem tudtam. Tudod hogy hány gyilkosságot követett el? Semmit se tudok róla. Körülbelül milyen magas lehetett? Nem volt nagyon magas. Inkább olyan közepes. És csizmát viselt igaz? Igen. Azt hiszem csizmában volt.
Milyen csizmája volt? Talán struccbőr. Az elég drága. Igen. Mennyire vérzett? Nem tudom. Csak azt tudom hogy vérzett. Volt valami vágás a fején. És mit mondott? Nem mondott semmit. És te mit mondtál neki? Semmit. Csak megkérdeztem tőle hogy hogy van. Gondolod hogy esetleg belehalt a sérülésébe? Fogalmam sincs. Bell hátradőlt. Megfogta az asztalon álló sótartót és derékszögben elfordította. Aztán visszafordította. Felelj! Kivel voltál akkor?
Nem voltam senkivel. Bell szúrós szemmel nézett rá. A gyerek a fogát szívta. Beleszürcsölt a kávéjába aztán letette. Nem akarsz segíteni nekem? Már mindent elmondtam. Látta a rendőrségi jelentést. Többet nem tudok mondani. Bell szótlanul nézett rá. Aztán felkelt fogta a kalapját és távozott. Másnap reggel elment a középiskolába ahová DeMarco járt és kapott egypár nevet az osztályfőnökétől. Az első akit elkapott hogy beszéljen vele mindjárt azt kérdezte hogyan talált rá. Jól megtermett kamasz volt karba tett kézzel ült vele szemben de nem nézett rá hanem egyre csak a tornacipőjét bámulta. Legalább tizennégyes cipőt viselt és a cipője orrán lila filccel az állt hogy „jobb” meg „bal”. Van itt valami amit nem akartok elmondani nekem. A gyerek a fejét rázta. Megfenyegetett? Nem. Hogy nézett ki? Mexikói volt?
Nem hiszem. Csak kicsit olyan barnás volt a képe. Féltél tőle? Mostanáig nem amíg a Seriff úr ide nem jött. Seriff úr én tudom hogy nem kellett volna elvennünk azt a rohadt pisztolyt. Nagyon hülye dolog volt. De ne várja hogy azt mondjam hogy nem nekem jutott az eszembe hanem a David ötlete volt. Annyira már nem vagyok gyerek. Hát persze hogy nem. Nagyon szörnyű volt az egész. A fiúk a kocsiban. Meghalva. Tessék mondani nem lesz nekem ebből valami bajom? Na és mit mondott még az az ember? A gyerek tanácstalanul tekintett körül az étkezőben. Nem sok hiányzott hozzá hogy elsírja magát. Ha újra végig kéne csinálnom mindent egészen másképp csinálnék. Az biztos. Mit mondott nektek az az ember? Azt mondta felejtsük el hogy hogy néz ki. És adott Davidnek egy százast. Száz dollárt.
Igen. Dávid meg odaadta neki az ingét. Hogy felkösse vele a karját. Bell bólintott. Értem. Szóval hogy nézett ki? Közepesen magas volt. Nem nagyon vállas. De azért sportos. Harminc és negyven közt lehetett. Sötét hajú. Talán sötétbarna. Nem is tudom. Átlagos kinézete volt. Olyan volt mint akárki. Tehát olyan volt mint akárki. A gyerek a cipője orrát nézte. Aztán felpillantott Bellre. Azért nem olyan volt mint akárki. Úgy értem hogy közben nem volt rajta semmi szokatlan. De nem úgy nézett ki mint akivel tréfálni lehet. Amikor mondott valamit muszáj volt odafigyelni rá. A karcsontja kiszúrta a bőrét de egyáltalán nem zavarta és oda se nézett rá. Értem. Tessék mondani nagy szarban vagyok? Egyáltalán nem vagy szarban. Akkor jó. Látod sose lehet tudni hogy miből mi lesz. Érted?
Igen értem. Azt hiszem ez jó lecke volt nekem és sokat tanultam belőle. Ha ez számít valamit a seriff úrnak. Számít. Mit gondolsz DeMarco is tanulni fog belőle? A fiú a fejét rázta. Azt nem tudom – mondta. Tőle tessék megkérdezni.
XI
Rávettem Mollyt hogy próbálja meg felkutatni a rokonságát és végül meg is találtuk az apját fönn San Sabában. Egy pénteki napon estefelé indultam el hogy meglátogassam és emlékszem közben az járt a fejemben hogy valószínűleg megint nagy marhaságot csinálok de azért nem fordultam vissza. Előtte persze felhívtam telefonon és nem mondhatnám hogy nagyon megörült nekem de azért elutasító se volt és mivel a végén azt mondta hogy jöjjek ha akarok én azt gondoltam hogy akkor most fölmegyek San Sabába és beszélek vele. Amikor odaértem kivettem egy szobát egy motelben aztán másnap reggel beültem a kocsiba és elmentem a címére. A felesége már nem élt. Néhány évvel azelőtt halt meg. A verandán ültünk le és jeges teát iszogattunk és azt hiszem ha én nem nyitom ki a számat még most is ott ülnénk szótlanul. Kicsivel idősebb volt nálam. Talán tíz évvel. Elmondtam amit el akartam mondani és amiért fölkerestem. Amit a fiáról tudtam. Egyszerűen előadtam neki a tényeket. Ő végighallgatott és a végén bólintott. Lassan ringatta magát a hintaszékben előre és hátra a teás pohárral az ölében. Nem tudtam mit
mondhatnék még. Hallgattam és hallgatott ő is így hát csak ültünk a verandán szótlanul jó darabig Aztán megszólalt de akkor se nézett rám csak elnézett valahová a messzeségbe és ezt mondta: soha életemben nem láttam nálánál jobb céllövőt. Nem volt nála jobb. Nem tudtam hogy mit feleljek erre így csak annyit mondtam: értem. Tudja hogy Vietnamban mesterlövész volt? Azt mondtam hogy erről nem volt tudomásom. Nem voltak kábítószeres ügyei. Nem. Azt én is tudom. Bólintott. Mert nem úgy neveltük. Értem. Maga volt katona a háborúban? Voltam. Európában. Bólintott. Llewelyn amikor hazajött meglátogatta egy pár bajtársa családját akik ott maradtak. De aztán abbahagyta. Mert nem tudta mit mondjon nekik. Azt mondta hogy látta rajtuk ahogy ott ültek és őt nézték hogy azt gondolják bárcsak inkább ő
lenne halott. Az arcukra volt írva. Mármint a saját fiuk helyett érti ugye. Igen. Ezt meg lehet érteni. Megértem én is. De ezt félretéve a fiúk közül sokan olyasmiket csináltak Vietnamban hogy talán jobb is hogy nem jöttek haza. A mi időnkben nem voltak ilyen dolgok a háborúban. Vagy csak ritkán. A fiam a szart is kiverte egy pár hippiből. Amiért leköpdösték az utcán. Meg azt mondták rá hogy gyerekgyilkos. Sokan a fiúk közül akik hazajöttek máig se heverték ki a háborút. Szerintem ez azért van mert az ország nem állt mögöttük. Azt mondhatnám: sőt. Nem volt semmi összetartás. Teljesen szét volt esve az ország. És most sincs másképp. Nem azok a hippik tehettek róla. Meg nem is azok a fiúk akiket elküldtek a háborúba. Tizennyolc meg tizenkilenc éves gyerekek. Akkor odafordult hozzám és rám nézett. Egyszerre valahogy sokkal idősebbnek látszott. A szeme volt nagyon öreg. Így szólt: azt mondják hogy a vietnami háború tette tönkre ezt az országot. Én sose hittem ebben a mesében. Azelőtt is elég rossz állapotban volt már. Vietnam csak a hab volt a tortán. Üres kézzel küldtük ki őket. Ahhoz képest már az se sokat számított volna ha puskát se
adunk nekik. Így nem lehet háborúzni. Isten nélkül nem lehet háborúba menni. Nem tudom mi lesz velünk a következő háborúban. Nem tudom mi lesz. Hát körülbelül ennyi volt a beszélgetés. Megköszöntem hogy rám szánta az idejét aztán eljöttem. Másnap volt az utolsó napom az irodában és sok mindennel számot kellett vetnem. Kis mellékutakon poroszkálva visszamentem az I-10esre. Lementem Cherokee-ig és ott ráfordultam az 501-esre. Közben megpróbáltam kicsit távolabbról szemlélni a dolgokat de rájöttem hogy minden nagyon közel van még. Egy élet munkája hogy az ember kiderítse magáról hogy kicsoda ő tulajdonképpen és még akkor is bőven tévedhet. Pedig ebben az egyben nem szeretnék tévedni. Először is eltöprengtem azon hogy mért is akartam én hatósági ember lenni. Az biztos hogy mindig bennem volt hogy én akarok dirigálni másoknak. Ehhez mindig ragaszkodtam. Hogy ha mondok valamit akkor figyeljenek oda rám. De közben az is mindig bennem volt hogy ki akarom húzni az embereket a lekvárból. Ha valamit hát ezt tényleg nagyon ambicionáltam. Szerintem egyébként senki sincs felkészülve arra ami rá vár az életben akármi legyen is az. Aztán akármit hozzon is az
élet az ember elviseli. Itt vannak például ezek az öregek akikkel néha elbeszélgetek mit szóltak volna hozzá ha valaki azt mondja nekik hogy zöld hajú figurák futkosnak majd a texasi utcákon akik csontot dugnak az orrukba keresztben és valami olyan nyelven fognak beszélni amiből ők egy büdös szót se értenek? Egy szavát se hitték volna az embernek. Hát ha még azt is hozzáteszem hogy ezek a figurák az ő tulajdon unokáik lesznek? Hát igen ezek mind jelek csak éppen az nem derül ki belőlük hogy hogyan jutottunk idáig. És arról se mondanak semmit hogy hogyan kell felkészülni az ilyesmire. Az is mindig bennem volt hogy úgy gondoltam talán majd tehetek valamit hogy helyre tegyem a dolgokat de azt hiszem ma már nem így vagyok vele. Már nem is nagyon tudom hogy vagyok ezekkel a dolgokkal. Úgy vagyok mint azok az öregek akikről az előbb beszéltem. De ettől semmi se lesz jobb. Azt várják tőlem hogy higgyek valamiben amiről már egyáltalán nem vagyok úgy meggyőződve mint valamikor régen. Ez itt a baj. Pedig akkor is előfordult hogy félrenéztem amikor még hittem benne. De most az történt hogy világosság gyúlt. És láttam hogy maradoznak el a hívek. Muszáj volt hogy újra megvizsgáljam ezt a dolgot és aztán szemügyre vegyem magamat is. Nem tudom hogy volt-e értelme. És azt se tudom
mit mondjak hogy mivel vigasztalhatnátok mert azelőtt sose voltak ilyen kétségeim. Lehet kiokosodtam a világ dolgaiban de meg is adtam az árát. És elég nagy ára volt. Amikor elmondtam Lorettának hogy abbahagyom először nem is vette komolyan de mondtam neki hogy ez komoly. És azt is hozzátettem hogy remélem az embereknek van annyi magukhoz való eszük a megyében hogy nem is adnák rám a szavazatukat. Meg hogy úgy érzem becsapom őket ha felveszem a pénzt amit kapok és ami az ő pénzük. Erre ő azt felelte hogy ezt biztos nem gondolom komolyan én meg erre azt mondtam hogy de bizony szó szerint így gondolom. Hatezer dollár adósságunk van és azzal se tudom hogy mi lesz. Aztán csak ültünk és hallgattunk. Nem hittem volna hogy ennyire felzaklatja. Végezetül csak annyit mondtam hogy Loretta én ezt nem bírom tovább csinálni. Ő meg elmosolyodott és azt mondta: addig akarsz kiszállni amíg még te vezetsz a többiek előtt igaz? Amire én azt feleltem hogy nem Loretta én egyszerűen csak ki akarok szállni. És az se igaz hogy én vezetek. Nem is fogok soha többé. Még valami aztán befogom a számat. Tán ezt se kéne már elmondanom de hát megírták az újságok így hát elmondom. Az történt hogy felmentem
Ozonába beszéltem a kerületi ügyésszel és az ügyészségen azt mondták hogy ha akarok beszélhetek annak a mexikóinak az ügyvédjével és tanúnak is jelentkezhetek de ennél többre ne számítsak. Vagyis hogy ők a kisujjukat se fogják mozdítani. Én meg is tettem ami tőlem telt de persze nem mentem vele semmire és az öregfiú annak rendje-módja szerint megkapta a halálos ítéletét. Erre felmentem Huntsville-be hogy meglátogassam a börtönben és akkor a következő történt. Bementem a beszélőbe és leültem vele szemközt és ő persze tudta hogy ki vagyok mert látott a tárgyaláson és azzal kezdte: mit hozott? Mondtam neki hogy nem hoztam semmit ő meg erre azt mondta hogy azt hitte biztosan hozok valamit. Talán egy kis cukorkát vagy valami ilyesmit. Mert hogy úgy látta én egészen bele vagyok szerelmesedve. Odanéztem a fegyőrre és láttam hogy félrenéz. Végigmértem az emberemet. Harmincöt-negyven éves lehetett. Jól beszélt angolul. Azt mondtam neki nem azért jöttem ide hogy sértegessen hanem mert a tudomására akartam hozni hogy én minden tőlem telhetőt megtettem érte és hogy nagyon sajnálom ami történt mert szerintem nem ő volt a tettes amire teli pofával felröhögött és így szólt: mondja honnan szalajtották magát? Vagy óvodásokat is felvesznek
már seriffnek? Hát persze hogy én lőttem le azt a zsarut. Egyenesen a szeme közé lőttem és a hajánál fogva rángattam vissza az autóba aztán rágyújtottam a kocsiját és kisütöttem a zsírját. Hát igen. Az ilyenek hamar kiismerik az embert. Ha akkor szájon vágom a fegyőr egy mukkot se szólt volna. És ezt ő is tudta. Tudta a gazember. Megláttam a megyei ügyészt ahogy kijött az irodájából és mivel ismertem egy kicsit és beszélgettünk is már megszólítottam. Azt nem mondtam el neki hogy mi történt de tudta hogy megpróbáltam segíteni annak az embernek és gondolom magától is tudta hogy mennyi a kétszer kettő. De tulajdonképpen nem tudom hogy mit gondolt. A mexikóit mindenesetre nem hozta szóba. Azt se kérdezte meg hogy mit keresek Huntsville-ben vagy valami. Kétféle ember van aki nem sokat szokott kérdezősködni. Az egyik fajta buta hozzá a másik meg úgyis tudja. Maga is kitalálhatja hogy szerintem az ügyész melyik fajta volt. Csak állt ott a folyosón az aktatáskájával a kezében. Mint akinek annyi a ráérő ideje minta pelyva. Elmesélte hogy az egyetem után egy darabig védőügyvéd volt. De nem szerette mert nem volt egy nyugodt perce se. Meg nem akarta úgy leélni az életét hogy folyton a szemébe
hazudjanak mintha az lenne a világon a legtermészetesebb dolog. Erre én meg elmondtam neki amit egyszer egy ügyvédtől hallottam hogy a jogi egyetemen azt tanítják nekik hogy a jogásznak nem azzal kell törődni mi helyes és mi nem hanem mindig csak a törvényt kell nézni és hogy szerintem azért ez nem egészen így van. Ezen elgondolkodott egy kicsit aztán bólintott és azt mondta hogy nagyjából ő is egyetért azzal az ügyvéddel aki nekem ezt mondta. Mert ha az ember nem ragaszkodik betű szerint a törvényhez nagyon könnyű eltévedni a jó meg a rossz között. És ezt én is belátom. De attól még nem változik meg a véleményem. Végül megkérdeztem tőle hogy tudja-e kicsoda az a Mammon. Hogy kicsoda Mammon? kérdezte. Igen. A Mammon. Mint abban hogy Krisztus vagy Mammon? Igen. Hát – mondta – őszintén szólva nem tudnám megmondani. Csak azt tudom hogy a bibliában van. Netán az ördög volna?
Én se tudom pontosan. De utána fogok nézni. Valahogy az az érzésem hogy illenék tudni. Félig-meddig elmosolyodott aztán ezt mondta: Úgy beszél róla mintha meg akarná hívni az illetőt vacsorára. Hát – mondtam én – az nem lenne sima ügy. Mindenesetre úgy érzem kicsit tanulmányoznom kellene a szokásait. Bólintott. Mintha mosolygott volna. Aztán ő tett fel egy kérdést nekem: Ez a titokzatos alak aki maga szerint az igazi gyilkos volt és aki rágyújtotta a kocsit arra a szerencsétlen közlekedési rendőrre. Mondja mit tud róla? Semmit se tudok róla. Csak szeretnék. Vagy inkább csak azt hiszem hogy szeretnék. Értem. Olyan mint egy kísértet. Csak olyan vagy tényleg az?
Nem kísértet. Bárcsak az lenne. De most is itt ólálkodik valahol. Bólintott. Mert ha kísértet lenne akkor magának nem kellene foglalkozni vele igaz? Azt feleltem hogy igen erről van szó de azóta sokat gondolkodtam a dolgon és most már úgy gondolom hogy tulajdonképpen valami olyasmit kellett volna válaszolnom a kérdésére hogy vannak dolgok amikkel ha szemtől szembe találkozik az ember vagy legalábbis valami bizonyítékkal hogy tényleg léteznek akkor egyszer csak rájön hogy ez valami olyasmi amihez ő kevés és azt hiszem hogy ez a dolog is valami ilyesmi. És amikor az ember azt mondja rá hogy valóság és nem csak a fejében létezik akkor igazából nem is nagyon tudja hogy mit ért ezen. Loretta mondott egy fontosat amikor beszélgettünk. Valami olyasmit aminek az volt az értelme hogy nem az én hibám volt én meg azt feleltem rá hogy de igen. Aztán ezen is elgondolkodtam. És végül is azt feleltem neki hogy az ember azért tart harapós kutyát hogy idegenek ne másszanak át a kerítésen. Hát most már
átmásznak.
Amikor hazaért Lorettát nem találta otthon a kocsi viszont ott állt az udvarban. Hátrament az istállóhoz és látta hogy Loretta lova sincs otthon. Megfordult és indult hogy bemegy a házba de félúton megtorpant mert az jutott az eszébe hogy netán még valami baja eshet a feleségének erre visszament az istállóba leakasztotta a rúdról a nyergét füttyentett a lovának és elégedetten nézte ahogy kidugja a fejét az állás ajtaja fölött izgatottan hegyezve a fülét. Fél kézzel fogta csak a gyeplőt és a másikkal a ló nyakát paskolta. Közben beszélt is hozzá. Jól esik majd egy kicsit futkározni a szabadban nem igaz? Nem tudod véletlenül hogy hová mehettek? Sebaj. Emiatt te ne idegeskedj. Megtaláljuk őket. Negyven perccel később pillantotta meg Lorettát. Megállította a lovát aztán csak ült a nyeregben és nézte a feleségét. Tőle délre egy vöröshomokos hegyháton léptetett két kezét a nyeregkápán nyugtatva és a lebukó napot nézte míg a ló lassan caplatott vele a laza homokban a rezzenetlen légben puhán szétterülő vörös porpamacsokat hagyva maga után. Látod? Ott megy az én szívszerelmem – mondta a lovának. Kettesben ellovagoltak a csordakútig ott leszálltak és amíg a lovak legelésztek letelepedtek a nyárfák alá. Galambok
szálltak a vályú szélére. Azt hinné az ember késő van már nekik. Nemigen látunk már vadgalambot az idén. Loretta mosolygott. Hát igen itt az ősz. Nem örülsz neki mi? Annak hogy elköltözünk innen? Igen hogy elköltözünk. Minden rendben lesz. Csak nem akarsz panaszkodni nekem. Loretta mosolygott. Nézd – mondta – bizonyos életkor után az ember már semmilyen változásnak se örül. Hát akkor bizony nagy bajban vagyunk. Minden rendben lesz. Az például nagyon jó lesz hogy minden este otthon fogsz vacsorázni. Én bármikor szeretek otthon lenni.
Emlékszem amikor a Papa nyugdíjba ment a Mama azt mondta neki: én csak azt fogadtam meg neked hogy jóbanrosszban de ebédről szó se volt. Bell mosolygott. Lefogadom hogy most már nem bánná ha beállítana ebédre. Hát persze. És én se. Ne haragudj. Rosszul szóltam. Nem mondtál semmi rosszat. Úgyis ezt mondanád. Mert ez a dolgom. Bell mosolygott. Sose mondanád meg ha valami hülyeséget csináltam igaz? Ahogy mondod. És ha én éppen azt akarnám? Akkor nagy bajban lennék. Bell elnézte a rózsás alkonyatban kerengő majd le-le-
csapó kis pettyes barnatollú sivatagi galambokat. Komolyan mondod? kérdezte. Nagyjából. Ha nem is egészen. És jól van ez így? Nézd – mondta – ha valami nem tetszett úgyis mindig kitaláltad magadtól is. Ha meg valamiben nem tudtunk zöldágra vergődni hát túltettem magam rajta. Nem úgy mint én. Loretta elmosolyodott és a kezét a férje kezére tette. Hagyjuk ezt! mondta. Olyan jól esik itt elüldögélni. Igazad van.
XII
Ha én felébredek éjszaka Loretta is felszokott ébredni mellettem. Nem mond semmit csak a nevemet. Mintha azt kérdezné ott vagyok-e. Néha kimegyek a konyhába és hozok neki egy üveg gyömbérsört aztán csak üldögélünk szótlanul a sötétben. Bárcsak én is olyan csöndes lelki nyugalommal tudnám venni a dolgokat mint ő. Csak én olyasmiket láttam az életben hogy egy kicsit elfásultam. Ő meg csupa kedvesség. Miattam is sokat aggódik. Látom rajta. Annak idején azt gondoltam hogy mivel én vagyok az idősebb meg én vagyok a férfi majd ő fog tőlem tanulni és ez sok mindenben így is volt. De azért én azt is tudom hogy én mivel vagyok adósa neki. Azt hiszem én tudom hogy merre halad a világ. A saját pénzünkön vesznek meg bennünket. És nemcsak a kábítószerről beszélek. Egyesek hatalmas vagyonokat halmoznak fel amikről még csak sejtelme sincs senkinek. Azt meg még annyira se tudja senki hogy mi lesz ezzel a rengeteg pénzzel. Pedig ez annyi pénz amin országokat lehet venni. Vettek is már. Kérdem én: lehet hogy ezt az
országot is meg tudják venni rajta? Azt azért nem hinném. De azt biztosan meg tudják csinálni hogy olyan alakokat juttatnak hivatalba akiknek pedig nem lenne ott semmi keresnivalójuk. És ez még csak nem is bűnüldözési kérdés. Szerintem soha nem is az volt. Kábítószer mindig volt. De az nem úgy van hogy az emberek egyszer csak elhatározzák magukat hogy ezentúl kábítószerezni fognak csak úgy semmiért. Millió számra. Nem tudom hogy mi erre a válasz. Főleg olyan választ nem tudok ami csak egy kicsit is szívderítő volna. Egyszer még régebben eljött hozzám egy riporternő hogy meginterjúvoljon – kedves fiatal lány volt. Még csak tanulta a szakmát. Azt kérdezte: mondja Seriff hogy engedhette hogy így elharapózzon a bűnözés a megyéjében? Biztosan azt gondolta hogy ez egy őszinte egyenes kérdés. Talán az is volt. Én mindenesetre megmondtam neki a magamét: tudja azzal kezdődik hogy az ember lenyeli a modortalanságot. Amikor azt hallja hogy az emberek már nem mondják egymásnak hogy uram meg asszonyom akkor már régen rossz. Aztán azzal folytattam hogy a rossz modor ma már az egész társadalomban el van terjedve. Ugye maga is hallott már arról hogy társadalmi érintkezés. Na a végén aztán odáig züllik a társadalmi érintkezés hogy hullák ülnek az
autóikban a sivatagban csak akkor már késő. Nagyon furcsán nézett rám. Utoljára még azt is mondtam neki amit talán már nem is kellett volna hogy drogosok nélkül nincs drogbiznisz. És vannak ám jól öltözött drogosok is akiknek jó állásuk van. És még hozzátettem: szerintem maga is ismer egy párat. A másik dolog ami nem hagy nyugodni az öregek. Ahogy rám néznek mindig az az érzésem kérdőre vonnak. Azelőtt nem volt így. Az ötvenes években pedig én már akkor is seriff voltam. Úgy látom hogy ezek a mai öregek már nem is csak zavarodottak hanem úgy néznek rám mint aki az eszét vesztette. Ami engem nagyon bánt. Úgy néznek rám mint aki álmából ocsúdva hirtelen nem tudja hol van. És hát bizonyos értelemben tényleg nem tudják. Ma a vacsoránál Loretta arról kezdett beszélni hogy egész nap a bibliát olvasgatta. A Jelenések Könyvét. Már tudom hogy ha belekezdek hogy elmondjam neki hogy mi a helyzet mindig talál rá valamit a bibliában és mindjárt fel is tettem neki a kérdést hogy van-e valami a Jelenésekben arról hogy hogyan alakulnak a dolgok itt körülöttünk de csak annyit mondott rá hogy majd elmondja ha a
végére ér. Megkérdeztem hogy nincs-e benne véletlenül valami zöld hajú emberekről akik csontot dugnak az orrukba amire azt felelte hogy így szó szerint nincsen. Nem tudom hogy ezt jó jelnek vegyem-e vagy éppen fordítva. Akkor fölállt és odajött hozzám megállt a székem mögött hátulról átkarolt és beleharapott a fülembe. Vannak dolgok amikben ma is nagyon kislányos még. Ha nem lenne nekem Loretta nem is tudom hogy mim lenne. Közben persze tudom. Egy nagyon kicsi dobozban is elférne.
Kegyetlenül hideg szeles nap volt amikor utoljára lépett ki a törvényszék épületéből. Vannak férfiak akik vigasztalásul átkarolják a síró asszonyt de ő úgy érezte hogy tőle ez nem lenne természetes. A hátsó bejáraton ment ki lement a lépcsőn beszállt a pickupba aztán csak ült a kormánynál. Nem tudta volna megmondani hogy pontosan mit érez. Szomorúságot persze de azon kívül még valami mást is. És amiatt a valami más miatt ült csak úgy ott a kormánynál ahelyett hogy elhajtott volna. Máskor is érezte már ugyanezt de az már régen volt és amikor ezt kimondta már tudta is hogy mi az. A vereség. A megvertség érzése. Ami a halálnál is keservesebb volt. „Túl kell tenned magad rajta” mondta magában. Aztán elindította a motort.
XIII
Mindjárt ahogy az ember kilépett a ház hátsó ajtaján állt ott egy kő vályú a gaz között a házfalánál. Horganyzott ereszcsatorna vezette bele az esővizet a tetőről úgy hogy a vályú többnyire tele volt és emlékszem egyszer megálltam mellette és leguggoltam hogy megnézzem és akkor elgondolkodtam róla. Nem tudom mióta állhatott ott. Száz éve is már. Vagy talán kétszáz. Jól kivehető volt rajta a véső nyoma. Egyetlen kőtömbből faragták és körülbelül hat láb hosszú volt talán másfél láb széles és ugyanolyan mély. Kőből kivésve. Arra az emberre gondoltam aki készítette. Tudtommal mifelénk soha nem tartott sokáig a békesség. Azóta bele is olvastam egy kicsit a vidék történelmébe és onnan tudom hogy tulajdonképpen nálunk soha nem is voltak békés időszakok. Ez az ember mégis fogta magát és nekiállt hogy vésővel kalapáccsal olyan vályút faragjon egy nagy darab kőből amely ezer év múlva is vályú lesz. Mért tette? Miben bízott ez az ember? Abban biztosan nem hogy semmi se fog változni. Mert ugye elsőre valami ilyesmi jut az ember eszébe. Neki ennél több esze kellett hogy legyen. Sokat gondolkodtam én ezen. Azután is
hogy elköltöztem onnan és a házat felrobbantották. De mondhatom a vályú azóta is ott van a helyén. Nem tudták elmozdítani mert ahhoz kellett volna valami. Valami gép. Látom magam előtt azt az embert ahogy ott ül a vésővel meg a kalapáccsal talán csak egy órácskát napjában vagy kettőt talán vacsora után. Nem tudom. És nem tudok másra gondolni mint hogy lehetett valami fogadalom a szívében. Nekem meg nincs olyan szándékom hogy kővályút faragjak. Pedig jó lenne ha én is tudnék valami ilyen fogadalmat tenni magamnak. Azt hiszem semmit se szeretnék ennél jobban. A másik amit elmulasztottam hogy nemigen beszéltem mostanáig az apámról és tudom hogy igazságtalan voltam hozzá. Majdnem húsz évvel öregebb vagyok mint amennyit ő megért úgyhogy bizonyos értelemben nálam fiatalabb emberre tekintek vissza. Szinte gyerek volt még amikor már az országot járta és lovakkal kereskedett. Mesélte hogy eleinte jól megkopasztották egyszer-kétszer de aztán kitanulta a mesterséget. Elmondta hogy volt egy lókupec aki egyszer a vállára tette neki a kezét belenézett a szemébe és azt mondta: idehallgassál fiam akkor is vásárt csinálnék veled ha lovad se lenne! A történetnek az volt az értelme hogy vannak emberek akik egyenesen
megmondják hogy mi a szándékuk veled és hogy az ilyenekre hallgatni kell. Ezt én akkor jól megjegyeztem magamnak. Apám nagyon értett a lovakhoz és jól tudott bánni velük. A saját szememmel láttam nem egyszer ahogy betört egyegy lovat és mondhatom tudta mit csinál. Szinte gyengéd volt a lóhoz. Mindig sokat beszélt hozzá. Ahogy engem se akart sohasem megtörni és ma már tudom hogy milyen sokat köszönhetek neki. Pedig azt hiszem a világ szemében én jobb ember voltam nála. Biztos nem szép dolog ilyet mondani az embernek az apjáról. Nem szép dolog. De vele élni se volt könnyű. Főleg hogy az apám volt. Őt soha nem vették volna fel a testülethez. Beiratkozott a főiskolára de azt hiszem két év után otthagyta és sose fejezte be. Igazság szerint ritkán gondoltam csak rá sokkal ritkábban mint kellett volna és tudom hogy ez se volt szép dolog. Amikor meghalt kétszer is álmodtam vele. Az elsőre nem nagyon emlékszem csak azt tudom hogy összetalálkoztam vele valahol a városban és valami pénzt kaptam tőle amit aztán azt hiszem elvesztettem. A másik álomban viszont ami mintha valamikor régen történt volna a mi időnk előtt pontosan tudom hogy valami hegyeken kellett átkelnem éjszaka lóháton. Egy szűk hegyszorosban lovagoltam. Hideg volt és hóban
tapostam és akkor egyszer csak valahonnan előkerült az apám és ellovagolt mellettem de nem szólt semmit. Csak ellovagolt mellettem a pokrócába burkolózva és a nyakát behúzva és ahogy elment mellettem láttam hogy egy tülökben parazsat visz ahogy régen szokás volt és onnan tudtam hogy a szarún átvilágított az eleven parázs. Olyan színe volt mint a holdnak. És álmomban tudtam hogy azért megy előre hogy tüzet rakjon valahol a sötét fagyos éjszakában és tudtam hogy bármikor érek is oda ő már ott lesz és vár. És akkor felébredtem.
